1

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM

KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Gazdálkodási Szak

GAZDASÁGI FEJLİDÉSÜNK IRÁNYAI ÉS MÉRÉSE

Készítette:

Bacsi Zsuzsanna

Sopron, 2004.

2

TARTALOM

TÁBLÁZAT- ÉS ÁBRAJEGYZÉK........................................................................................................................ 3 BEVEZETÉS........................................................................................................................................................... 4 1. FEJEZET: A FEJLİDÉS PROBLEMATIKÁJA , FONTOSSÁGA ................................................................. 6

1.1 A fejlett és fejlıdı országok közti szakadék mélyülése ......................................................................... 6 1.2 A növekedés és fejlıdés kapcsolata......................................................................................................... 8 1.3 A fejlıdés és növekedés mutatóinak alakulása Magyarországon az elmúlt 10 évben ................................. 12

2. FEJEZET: A FEJLİDÉS FOGALMA, TARTALMA, Fİ KÉRDÉSEI ÉS KAPCSOLATA A

NÖVEKEDÉSSEL .......................................................................................................................................... 16 2.1 A jövedelem és a jólét kapcsolata................................................................................................................ 17 2.2 A fejlıdés az ENSZ értelmezése szerint...................................................................................................... 19 2.3 A nemzetközi szervezetek által használt fejlettségi kategóriák .................................................................. 22 2.4 A fejlettségi szintet befolyásoló gazdasági és társadalmi jellemzık ........................................................... 23

3. A NÖVEKEDÉS MÉRÉSE, MODELLJEI ÉS HIÁNYOSSÁGAI .................................................................. 24

3.1 A gazdasági növekedést befolyásoló tényezık........................................................................................... 24 3.2 A gazdasági növekedés fıbb modelljei ...................................................................................................... 24

3.2.1 A Solow modell .................................................................................................................................... 24 Népességnövekedés ....................................................................................................................................... 27 A technikai haladás........................................................................................................................................ 28 3.2.2 A post-keynes-i növekedéselméleti modell (Harrod-Domar modell) ............................................ 29 3.2.3 Endogén növekedéselméleti modellek........................................................................................... 30 3.2.4 A Mankiw-Romer-Weil modell..................................................................................................... 31 3.2.5 A gazdasági konvergencia ............................................................................................................. 31

3.3 A fenntartható növekedés, mint egyensúlyi növekedés feltételei és lehetıségei. .................................. 32 3.4 A GDP és a GNP hiányosságai a fejlıdés mutatójaként való értelmezésben .............................................. 33

4. A FEJLİDÉS MUTATÓSZÁMAI ÉS MÉRÉSE........................................................................................... 38

4.1 Miért van szükség új mutatókra ? .......................................................................................................... 38 4.2 A jólét mérésére alkalmazott mutatószámok ......................................................................................... 38

4.2.1 A Gazdasági Jólét Mércéje (MEW – Measure of Economic Welfare) .......................................... 39 4.2.2 A Nettó Gazdasági Jólét mutatója (NEW - Net Economic Welfare)).......................................... 40 4.2.3 A Fenntartható Gazdasági Jólét Indexe (ISEW – Index of Sustainable Economic Welfare) ............... 40 4.2.4 A Valódi Fejlıdés Mutatója (GPI – Genuine Progress Indicator) ........................................................ 44 4.2.5 Az Emberi Fejlıdés Indexe (HDI – Human Development Index)................................................. 46 4.2.6 Egyéb fejlıdési mutatók ................................................................................................................ 50

5. A HDI ALKALMAZÁSA A GAZDASÁGI FEJLETTSÉG ÉRTÉKELÉSÉRE.............................................. 55

5.1 A HDI számításának módszertani változása................................................................................................ 55 5.2 A gazdasági fejlettség értékelése az egyes mutatók összehasonlító vizsgálatával....................................... 56 5.3 Az egyes fejlettségi mutatók eredményeinek összehasonlítása ................................................................... 62 5.4 A fejlettség értékelése a HDI mutató alapján Magyarország megyéiben és régióiban ............................... 64

6. KÖVETKEZTETÉSEK, ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK............................................................... 77 MELLÉKLETEK ..................................................................................................................................................... i

3

TÁBLÁZAT- ÉS ÁBRAJEGYZÉK

Ábrák: 1. ábra: Az egy fıre jutó GDP alakulása 1950-2000 között.________________________________________ 7 2. ábra: Fıbb makrogazdasági mutatók Magyarországon, 1992-2002 ______________________________ 13 3. ábra: A folyó fizetési mérleg alakulása Magyarországon a GDP százalékában______________________ 14 4. ábra: A fogyasztói árindex alakulása Magyarországon ________________________________________ 14 5. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon és az Európai Unióban __________________ 15 6. ábra: Demográfiai mutatók Magyarországon és az Európai Unióban _____________________________ 15 7. ábra: A beruházás és értékcsökkenés alakulása a tıkeállomány függvényében a Solow-modell szerint... __ 26 8. ábra: A gazdaságos növekedés felsı határa _________________________________________________ 36 9. ábra: Az ISEW és a GDP 1 fıre jutó értékeinek alakulása néhány fejlett országban, 1950-1990 ________ 43 10. ábra: A GDP és a GPI 1 fıre jutó értékeinek alakulása 1982-es árszinten az USA-ban, 1950-1990.____ 46 11. ábra: Az egy fıre jutó GDP (USD, PPP, folyó árakon), a PQLI (%) és a BWI (%) alakulása__________ 52 12. ábra: A HDI és a vásárlóerı-paritáson mért egy fıre jutó GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997 ___ 57 13. ábra: A HDI éves növekedése az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP éves növekedésének

függvényében, 2001/1997 _________________________________________________________ 59 14. ábra: A HDI élettartam- és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató függvényében

1997-ben______________________________________________________________________ 61 15. ábra: A HDIS mutató alakulása (1999, 2000 és 2001) ________________________________________ 63 16. ábra: A PQLI mutató alakulása (1999,2000,2001) __________________________________________ 63 17. ábra: A BWI mutató alakulása (1999,2000,2001)___________________________________________ 64 18. ábra: A HDI index megyénkénti alakulása 1990-ben és 1997-ben, az 1999-es módszertan szerint______ 66 19. ábra: A HDI megyénként a régi és az új módszertan szerint___________________________________ 68 20. ábra: A HDI mutatók területi alakulása Magyarországon _____________________________________ 69 21. ábra: A HDI alakulása régiónként, 1990-2000 ______________________________________________ 71 22. ábra: A HDI és komponenseinek alakulása régiónként 2000-ben________________________________ 71 23. ábra: Az 1 fıre jutó GDP (vásárlóerı paritáson, USD) és a HDI mutató összefüggése régiónként______ 72 24. ábra: A régiók néhány mutatójának eltérése 2000-ben________________________________________ 73 25. ábra: Kapcsolat a HDI és a munkanélküliségi ráta közt_______________________________________ 74 26. ábra: A HDI és a növekedés néhány tényezıjének kapcsolata Magyarország régióiban 2000-ben ______ 75

Táblázatok:

1. táblázat: A növekedés és fejlıdés fogalmának eltérése ................................................................................. 16 2. táblázat: A MEW és a NNP értékeinek összehasonlítása az USA adatai alapján .......................................... 40 3.táblázat: Az ISEW alkotóelemei ...................................................................................................................... 41 4. táblázat: Az ISEW és a GNP alakulása Nagy-Britanniában, 1950,1973, 1996............................................ 42 5. táblázat: A GPI alkotóelemei és azok jólétmódosító hatása........................................................................... 44 6. táblázat: A HDI mutató számításához alkalmazott szélsı értékek, 1990........................................................ 49 7. táblázat: A HDI mutató néhány fejlett és fejlıdı ország esetében, 1975-2001 .............................................. 50 8. táblázat: Az egy fıre jutó GDP (USD, PPP, folyó árakon) , a PQLI (%) és a BWI (%) alakulása ............ 52 9. táblázat: A PQLI és BWI mutatókhoz használt paraméterek.......................................................................... 53 10. táblázat: A HDI és az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997. 58 11. táblázat: A HDI alakulása az 1990 – 2001 idıszakban................................................................................ 58 12. táblázat: A HDI élettartam-és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató

függvényében 1997-ben .................................................................................................................. 61 13. táblázat: A HDI index megyénkénti alakulása 1990-ben, és 1997-ben, az 1999-es (új) módszertan

szerint.............................................................................................................................................. 65 14. táblázat: A HDI index megyénkénti alakulása 2000-ben.............................................................................. 67 15. táblázat: A HDI és néhány más fejlettségi tényezı alakulása régiónként, 1990-2000 ................................. 70 16. táblázat: A HDI mutató, valamint a munkatermelékenység, a nettó külföldi mőködı tıkebeáramlás

és a bruttó beruházások alakulása Magyarországon az 1997-2001 idıszakban ............................ 75 17. táblázat: A növekedés néhány tényezıjének kapcsolata a HDI mutatóval ................................................. 75

4

BEVEZETÉS

A gazdasági növekedés problematikája szinte a közgazdaságtan, mint tudomány

megszületése óta folyamatosan kedvelt vizsgálati kérdése a közgazdászoknak. A világ

országainak fejlıdését gyakran a növekedés mutatóival próbálják jellemezni, a fejlıdés

alatt a bruttó hazai össztermék egy lakosra jutó értékének növekedését értve. Napjainkban

különleges fontosságot kapott a fenntartható növekedés kérdésköre, hiszen az

életszínvonal folyamatos emelkedésének igénye és a természeti erıforrások kimerülése, a

környezetszennyezés, továbbá a fejlett és fejletlen országok közti mélyülni látszó

szakadék jelensége egyaránt arra utal, hogy az extenzív, az erıforrások felhasználásának

növelésére alapozott növekedés tartósan nem maradhat fenn. Ezért rendkívül fontos

kérdés annak vizsgálata, hogy milyen tényezık, és milyen módon befolyásolják a

növekedés és fejlıdés menetét. Hazánk rendszerváltás utáni gazdasági átalakulásának

tapasztalatai is jól jelzik annak fontosságát, hogy a növekedést és fejlıdést befolyásoló

tényezık hatásmechanizmusának és dinamikájának elemzése jelentısen hozzájárulhat a

jövıbeli tendenciák megsejtéséhez, sıt, talán alakításához is.

A fent elmondottak alapján a diplomadolgozatban a fejlıdés és növekedés egyes

fontosabb kérdéseinek elemzésére teszünk kísérletet, az elméleti közgazdasági

megközelítésekre és több fejlett ország empirikus idısoraira támaszkodva.

A dolgozat felépítése a következı:

Az elsı fejezetben röviden áttekintjük a fejlıdés fogalmát, értelmezésével kapcsolatos

problémákat, a fıbb vizsgálati irányokat és alapkérdéseket a szakirodalomra

támaszkodva. A fejlett és fejlıdı országok közti gazdasági szakadék mélyülésére, a

növekedési mutatók fejlettségi szint mérésével kapcsolatos hiányosságaira, valamint

hazánk utóbbi évtizedbeli fejlıdési és növekedési tendenciáira is kitérünk.

A második fejezet a fejlıdés kutatásával foglalkozó kutatók munkáira támaszkodva

áttekintést ad a fejlıdés fogalmáról, tartalmáról, fı kérdéseirıl.

A harmadik fejezetben a növekedés fogalmát, modelljeit tekintjük át, és megvizsgáljuk,

miért vezethet a növekedés mérésére használt GDP (bruttó hazai termék) illetve GNP

(bruttó nemzeti termék) téves következtetésekhez a fejlıdés mérésére és értékelésére

5

vonatkozóan. Megvizsgáljuk, hogy a jelenlegi, fıleg a GDP növekedésére koncentráló

gazdasági elemzések milyen fontos kérdéseket hagynak érintetlenül, és miért vezethetnek

hibás értékeléshez a fejlıdéssel, az egyes országok fejlettségi szintjével kapcsolatban.

A negyedik fejezetben áttekintjük a fejlıdés elemzésével foglalkozó kutatók,

kutatócsoportok munkássága alapján a fejlıdés mérésére és értékelésére használt, illetve

javasolt fontosabb mutatószámokat, azok alkalmazási lehetıségeit és nehézségeit.

Az ötödik fejezetben az elızı két fejezetben bemutatott elemzési eszközök segítségével

vizsgáljuk hazánk elmúlt tíz évének fejlıdési és növekedési trendjeit, továbbá

összehasonlító vizsgálatokat végzünk az európai országokra, illetve a világ néhány

kiválasztott fejlett és fejlıdı országára vonatkozóan a fejlıdés mérésére ajánlott néhány

mutatószám segítségével.

Végezetül a hatodik fejezetben összefoglaljuk a fejlıdés és növekedés kapcsán a

dolgozatban tett megállapításokat és következtetéseket vonunk le a jövıbeli fejlıdés

irányaira és lehetıségeire nézve.

6

1. FEJEZET: A FEJLİDÉS PROBLEMATIKÁJA, FONTOSSÁGA

1.1 A fejlett és fejlıdı országok közti szakadék mélyülése

A XXI. század elejére a világgazdaság történelmileg példátlan mérető és minden

korábbinál áttekinthetetlenebb, sokoldalúan integrált, komplex rendszerré fejlıdött. A

világ bruttó termelése 1999-ben meghaladta a 35 trillió dollárt, azaz hatszorosa az 1950-

beli értéknek. Míg 1950-ben csak 2,52 milliárd ember élt bolygónkon, ma már több, mint

6 milliárd lakos osztozik a jövedelmeken és a természeti erıforrásokon (Simai – Gál

[2000]).

A gazdasági növekedés a fejlıdés legígéretesebb hajtóereje volt az elmúlt két évszázad

alatt. Ugyanakkor számos olyan problémát is felszínre hozott, amelyek egyre sürgetıbben

vetik fel a növekedés és fejlıdés átértékelésének szükségességét. Napjainkban az

országok bruttó nemzeti jövedelmének növekedése mellett növekszik a munkanélküliség,

fokozódnak a jövedelmi különbségek, egyre nyilvánvalóbb jeleit tapasztaljuk a környezet

pusztulásának, egyre nagyobb hullámokban vándorolnak az emberek a falvakból a

városokba, a szegény országokból a gazdagokba (László [1999]).

A jelenség nem új. Már a 80-as évek közepén felhívta az ENSZ Környezet és Fejlesztés

Világbizottsága a figyelmet arra, hogy míg globális átlagként számos pozitív jelenséget

tapasztalhatunk – a gyermekhalandóság csökkenése, a várható élettartam növekedése, az

analfabéták számarányának csökkenése, az iskolát megkezdı gyermekek arányának

növekedése, az élelmiszer termelés világmérető, a népesség növekedési ütemét

meghaladó növekedése, -- nem feledkezhetünk meg az átlagok mögött rejlı negatív

tendenciákról. A gazdag és szegény országok közti szakadék nem csökken, hanem egyre

tágul. Egyre több éhezı ember él a földön, és az analfabéták száma is növekszik.

Bolygónk, és a rajta élı fajok életkörülményei egyre romlanak, évente 6 millió hektár

termıföld válik sivataggá. Mára közismert tény az erdıterületek gyors ütemő pusztulása,

az ipari tevékenység levegıt és élıvizeket szennyezı hatása, és az üvegházhatás, melynek

az éghajlatot módosító befolyásáról ma már mindenkinek személyes tapasztalatai is

lehetnek (Bruntland Report [1987]). Az erıforrások gátlástalan felélése, az egyenlıtlen

7

fejlıdés ma is jellemzıje világunknak, annak ellenére, hogy a világ haladásának legfıbb

fokmérıjeként használt GDP, illetve GNP folyamatosan növekszik.

A gazdag és szegény országok közti különbség elmélyülését támasztja alá az 1. ábra. Az

ábra 22 ország egy fıre jutó GDP értékeinek változását mutatja be. Jól látható, hogy a

vizsgált 22 ország 1950-beli adatai nem mutatnak jelentıs eltérést – 1985-ös árszinten

mérve 3 ezer USD alatti értékrıl indulnak, - 2000-re azonban három jól elkülöníthetı

részre szakadt a vizsgált országok csoportja. A leggazdagabbak az elmúlt 50 évben

jelentısen növelték az egy fıre jutó bruttó hazai termék értékét, és mára már 25 –50 ezer

USD értéket értek el. Egy másik csoport kisebb dinamikával 8-12 ezer USD szintre

növekedett, míg a legkisebb növekedést felmutató országok ennél kisebb ütemő

növekedéssel jelenleg is 5000 USD alatti értékekkel kell, hogy megelégedjenek. Mindez a

gazdagok és szegények közötti különbségek elmélyülését támasztja alá.

E g y fı r e ju tó G D P

( U S D , 1 9 8 5 -ö s á r s z in te n )

0

1 0 0 0 0

2 0 0 0 0

3 0 0 0 0

4 0 0 0 0

5 0 0 0 0

6 0 0 0 0

1 9 5 0 1 9 6 0 1 9 7 0 1 9 8 0 1 9 9 0 2 0 0 0

A G O L U X

A L B N G A

A U S P A K

A U T R W A

B R A T Z A

C H E U G A

C H N U S A

C O G Z A F

E T H Z W E

G B R G E R

G H A H U N

1. ábra: Az egy fıre jutó GDP alakulása 1950-2000 között.

Forrás: Saját számítás The Penn Word Tables (PWT 6.1) adatai alapján

Jelmagyarázat: AGO: Angola, ALB: Albánia, AUS: Ausztrália, AUT: Ausztria, BRA: Bzazília, CHE:

Svájc, CHN: Kína, COG: Kongói Köztársaság, ETH: Etiópia, GBR: Nagy-Britannia, GHA: Ghana, LUX:

Luxemburg, NGA: Nigéria, PAK: Pakisztán, RWA: Ruanda, TZA: Tanzánia, UGA: Uganda, USA: USA,

ZAF: Dél-Afrika, ZWE: Zimbabwe, GER: Németország, HUN: Magyarország

A gazdasági szakirodalomból ismert konvergenciaelméletek (Ligeti [2002]) vizsgálják,

hogy a GDP növekedését tekintve tapasztalható-e a szegényebb országok közeledése,

felzárkózása a gazdag országok szintjére. Az empirikus kutatások is azt támasztják alá,

8

hogy míg a közel hasonló gazdasági fejlettséget mutató országok között tapasztalhatók

konvergenciajelenségek, - a GDP és egyéb gazdasági mutatók közeledése - az egyes

országcsoportok között ez már egyáltalán nem mutatható ki, azaz a szegény országok

felzárkózása a gazdagok szintjére néhány szerencsés kivételtıl eltekintve jelenleg nem

tartozik a gazdasági realitások közé.

1.2 A növekedés és fejlıdés kapcsolata

Ha a fejlıdés fogalmát próbáljuk minél alaposabban körüljárni, akkor a gazdasági

növekedés fogalmánál tágabb értelmő megközelítéssel kell próbálkoznunk. A fejlıdést

értelmezhetnénk úgy is, mint a jólét növekedését. Itt azonban a jólét fogalmának

meghatározásával kerülünk szembe. A jólétet gyakorlati szinten gyakran a

reáljövedelemmel próbálják megközelíteni. E megközelítésnek talán a legnagyobb

problémája az emberi lények sokféleségében rejlik. Eltérı életkorok, nemek, adottságok

és fogyatékosságok miatt két személy teljesen más életminıséget érhet el ugyanakkora

reáljövedelem mellett, hiszen szükségleteik is alapvetıen eltérhetnek. A környezeti

feltételek sokfélesége is befolyásolja, hogy egy személynek mire kell adott jövedelmét

költenie – a hideg vidéken lakók számára a főtés és meleg ruházkodás olyan alapvetı

szükségletek, amelyek nem jelennek meg a meleg égövi lakosságnál. Ugyanez áll a

fertızı betegségekkel és a környezetszennyezéssel kapcsolatban is. A társadalmi klíma is

befolyásolja az egyén életminıségének alakulását, így az ingyenes közoktatás lehetısége,

az adott helyre jellemzı bőnözés és erıszak szintje, a közösségi szolgáltatások és a

közösségi kapcsolatok milyensége. Fontos szempontot jelentenek a konvenciók és

szokások által kialakított magatartási minták terén meglévı viszonyítási különbségek,

hiszen ha egy gazdagabb közösségben az egyén önmagát csak úgy tudja elfogadtatni, ha

megfelelı módon, például a közösség elvárásainak megfelelı ruházatban képes

megjelenni, mindez növeli szükségleteit. Végezetül a családon belüli elosztás alapvetı a

jólét megítélése szempontjából. A jövedelmek felhasználása szempontjából a család az

alapegység. Az egyén jóléte a családon belül attól függ, hogy a jövedelem felhasználása

biztosítja-e számára a családon belül azokat a feltételeket, melyekkel érdekeit és céljait el

tudja érni (Sen [2003] .

9

A fenti szempontok miatt a jövedelem és a jólét közti fent bemutatott sokoldalú kapcsolat

csak korlátozott mértékben ad lehetıséget az életminıség és a reáljövedelem közti

összefüggés meghatározására.

A fejlıdés kérdésének elemzésekor gyakran találkozunk az egyenlıtlenségek kezelésének

szükségességével is. Ha kizárólag a jövedelmi egyenlıtlenségekre összpontosítunk, akkor

azonban gyakran hamis kép alapján alkotunk véleményt. A jövedelmi egyenlıtlenségek

terén Nyugat-Európa sokkal kedvezıbb képet mutat, mint az Amerikai Egyesült Államok,

ám ha a munkanélküliség szempontjából folytatjuk vizsgálódásainkat, akkor látható, hogy

Nyugat-Európában sokkal nagyobb az egyenlıtlenség e téren a lakosság körében, mint az

USA-ban - Olaszországban, Franciaországban a munkanélküliségi ráta 10-12 % körül

mozog, míg a megfelelı amerikai érték mindössze 4-5%.

Objektív tény, hogy a jövedelmi egyenlıtlenségek nınek. Nyugaton mindenütt – a

„szociális biztonsági hálók” ellenére is – a legfiatalabbak, legszegényebbek és

legképzetlenebbek jelenısen rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint elıdeik húsz évvel

ezelıtt. A jövedelem-egyenlıtlenség Amerikában 1929-tıl 1969-ig általában csökkent.

1969-ben az amerikai háztartások felsı 20%-a 7,5-szer kapott többet az alsó 20%

jövedelménél. Azóta a trend megfordult. 1992-re a szorzó 11 (összehasonlításképpen:

Japánban 4,5; Svédországban és Belgiumban 5; Hollandiában és Németországban 5,5;

Olaszországban és Franciaországban 6 körül van). Ezen túlmenıen a legszegényebbek

nyilvánvalóan rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint a 70-es években. 1973 és 1992

között a háztartások legszegényebb 10%-ának reáljövedelme 11%-kal csökkent, míg a

leggazdagabb 10%-é 18%-kal nıtt. Ha a társadalmat szegmensenként vizsgáljuk, akkor a

különbségek még nagyobbak: az érettségizett férfiak 1979-ben 30%-kal kerestek többet

(reálértékben), mint 1994-ben. A többi nyugati országban a legszegényebbek

jövedelmének növekedése ellenére is a leggazdagabbak nyerték a legtöbbet. Így például a

Thatcher-korszakbeli Angliában a legszegényebbek jövedelme 10%-kal nıtt, míg a

leggazdagabbaké 55%-kal (Ayres [1998]).

A fejlıdés folyamatában alapvetı szerepe van a piacoknak, a piaci mechanizmusnak.

Ezek erıteljesen elısegítik a gazdasági növekedést, és általában a haladást. „Annak

szabadsága, hogy részt vegyünk a piaci kapcsolatokban, már önmagában is számottevıen

hozzájárul a fejlıdéshez, attól függetlenül, hogy a piaci mechanizmus mennyiben

10

mozdítja elı a növekedést, vagy az iparosodást” (Sen [2003], 25. old). Számos fejlıdı

országban a fejlıdés kulcsfeladatai közé tartozik a munkaerı felszabadítása olyan

kötöttségek alól, melyek lehetetlenné teszik a nyitott munkaerıpiacokon való

megjelenését (Sen [2003]). Az árupiacokról való kizárás számos kisvállalkozó és

kistermelı mőködését teszi lehetetlenné. Ugyanakkor a közösség egyes szegmensei a

piaci mechanizmus hasznaiból ki vannak zárva, és gyakran nélkülözni kénytelenek.

Mindez aláhúzza a társadalmi segélyezés, a közösségi szabályozás és az állami

beavatkozás fejlıdésben játszott szerepét.

Felvetıdik a kérdés, hogy az olyan sokszor emlegetett versenyképesség, amely a

növekedéshez elengedhetetlen tényezı, összességében elınyös-e a társadalom számára?

Az eddigi tények alapján úgy tőnik, hogy a nyugati társadalmak a versenyképességért

folytatott küzdelemben keveset nyertek és sokat veszítettek. A versenyképesség elsı

látásra olyannyira nyilvánvalóan fontosnak látszik, hogy senki sem tartja érdemesnek

megkérdıjelezését a kereskedelem globalizálása korában. Ha a globalizáció az élet ténye,

akkor a túlélés érdekében a cégek – és a nemzetek – versenyképessége kényszerítı

szükségszerőség. Azonban valóban szükség van-e a globalizációra, avagy ez csupán

választás kérdése? A globalizáció pozitívumai között emlegetett szabad tıkeáramlás,

hatékonyabb erıforrásfelhasználás manapság együtt jár a profitok keveseknél való

koncentrálódásával, míg másoknál a munkanélküliség növekedésével, az aránytalan

fejlıdéssel. A szabad tıkeáramlás révén a tıke az alacsony munkabérő országokba

áramlik, míg a magasabb munkabérő fejlettebb országokban a munkanélküliség

növekedése az eredmény. Az alacsony munkabérő országok sem részesülnek a náluk

keletkezı profitokból, hiszen ezeket tulajdonosaik általában külföldre viszik, nem a

helybeli gazdaságot élénkíti keresletösztönzı hatásuk. Úgy tőnik, a globalizáció jelenlegi

gyakorlata alapján, hogy a szabad kereskedelmen kevesek nyernek sokat, míg ennél

sokkal hosszabb a vesztesek listája (Ayres [1998]).

A legtöbb közgazdász úgy hiszi, hogy az újraelosztás állami beavatkozást igényel a

szabad piac mőködésébe, és ez elkerülhetetlenül csökkenti a hatékonyságot, a kisebb

hatékonyság pedig kisebb növekedést jelent. A tapasztalat történetesen ennek az

ellenkezıjét mutatja. Egy ötvenhat országra kiterjedı vizsgálat erıs negatív korrelációt

állapított meg a jövedelem-egyenlıtlenség és az egy fıre jutó GDP között (Ayres [1998]).

Egész egyszerően a kisebb egyenlıtlenséget mutató országok jobb növekedési

11

eredményekkel rendelkeznek, mint amelyekben nagyobb az egyenlıtlenség. Más

vizsgálatok is hasonló eredményekre vezettek.

A fejlıdést a GNP növekedésével, vagy az iparosodás mértékével azonosító

értelmezésekben „gyakran felvetıdik a kérdés, hogy bizonyos politikai vagy társadalmi

szabadságjogok, mint például a politikai részvételhez való jog, vagy az elemi

iskolázottság lehetısége”, az egészségügyi ellátásban való részesülés növelik-e a

fejlıdést, vagy sem (Sen [2003], 22. old.). Ma már nem kell külön bizonyítani, hogy ezek

a tényezık nagyon hatékonyan hozzájárulnak a GDP növekedéséhez, azonban ezen túl is

lényegi elemei a fejlıdésnek. Az is figyelemre méltó, hogy az egyes országok vásárlóerı

különbségeit is figyelembe véve nincs egyértelmő kapcsolat az egy fıre jutó jövedelem,

és az egyénnek azon lehetısége közt, hogy sokáig és jól éljen. Számos példa igazolja,

hogy az egy fıre jutó jövedelem alacsonyabb szintje mellett is tapasztalható hosszabb

várható élettartam a világ fejlıdı országaiban. A gazdagabb országokon belül is

tapasztalhatók a várható élettartam jelentıs eltérései az egyes népességcsoportok közt,

amelyek nem magyarázhatók csupán az egy fıre jutó jövedelem eltéréseivel (Sen [2003]).

Joggal vetıdik fel a kérdés, hogy mi okozza ezeket a különbségeket, és hogyan lehetne

ezeket az általános fejlıdés érdekében kiaknázni.

Sen ([2003]) értelmezése szerint az emberi élet minıségét a jólét és hasznosság, illetve az

elsıdleges javak helyett az az alapvetı szabadságjog határozza meg, hogy az egyén képes

legyen olyan életet választani, amelyet értékesnek tart. Ehhez figyelembe kell venni az

egyén képességeit (azaz a lehetséges tevékenységeinek azon alternatív körét, amelyeket

az illetı meg tud valósítani) és a képességek halmazából kiválasztott ténylegesen

megvalósított tevékenységeket. A nagyobb jövedelem egyrészt az egyén számára

nagyobb képességeket jelent, másrészt hozzájárul ahhoz, hogy tágabb életlehetıségek

közt az egyén növelje is jövedelemszerzı képességét, vagyis a képességek növekedése is

nagyobb jövedelmet eredményez az egyén számára.

Összefoglalóan a következı négy megállapítást tehetjük: (1) a gazdasági növekedés

(ahogyan hagyományosan mérik) nem az egyetlen fontos tényezı az emberi jólétet

növelı tényezık sorában; (2) a technológiai haladás a növekedés legfontosabb forrása,

így alapvetı a jólét növelésében is; (3) a kereskedelem korlátok nélküli ösztönzése, a

kontrollálatlan szabadpiaci folyamatok a növekedés elımozdításában valószínőleg

12

nemcsak pozitív, hanem negatív hatásúak is mind a nemzetek gazdagságára, mind a

méltányosságra vonatkozóan; (4) a GDP-növekedés és a kereskedelem egyre inkább

összeegyeztethetetlen a környezetvédelemmel. Az igazság az, hogy bár a javuló

gazdasági körülmények növelik a környezet problémái iránti érzékenységet, számos ezt

elısegítı folyamat pusztító környezeti hatású.

1.3 A fejlıdés és növekedés mutatóinak alakulása Magyarországon az elmúlt 10

évben

Ha röviden áttekintjük hazánk elmúlt 10 évének gazdasági folyamatait, jelentıs

változásokat mutathatunk ki a gazdasági fejlettség és növekedés mutatóiban. A

rendszerváltozást követı mélypont után az ezredfordulóra Magyarország gazdasági

fejlettsége – a GDP alapján számítva – az EU átlagának 40 %-át, a szegényebb

tagállamok 65 %-át érte el. (Antal [2000]). Külkereskedelmünk jelentısen

átstrukturálódott, az export 55%-át a gépek, ipari termékek teszik ki, és csak 7,5 % az

élelmiszertermékek részesedése. Ugyanakkor az 1990-1992 közti idıszakban 1,5 millió

munkahely szőnt meg hazánkban, magával hozva számos társadalmi feszültséget, melyek

megoldása ma is kihívást jelent a gazdaságpolitika számára.

Jelentısen csökkent a gazdaságpolitika mozgástere részben külsı tényezıknek, részben a

belsı gazdasági folyamatoknak köszönhetıen. A belsı tıkeforrások elégtelensége miatt

hazánk a rendszerváltás óta erısen függ a külföldrıl beáramló tıkétıl, ami a globalizáció

és regionalizáció folyamatai révén felgyorsult tıkemozgásoknak is kiszolgáltatja a

gazdaságot. Az európai integrációs folyamat, továbbá a nemzetközi gazdasági

szervezetek (WTO, OECD) elıírásai is csökkentik mozgásterünket – bár az ezekben való

részvétel hazánk érdekeit szolgálja. A világon jelentkezı gazdasági-pénzügyi válságok is

gyorsan tovaterjedhetnek, így egy olyan nyitott gazdaságú ország, mint hazánk ezek ellen

sem tud teljes mértékben védekezni.

A gazdaságpolitika számára az „egyensúly vagy növekedés” dilemmája, a két folyamat

kiegyensúlyozása csak igen óvatos lépéseket tett lehetıvé az elmúlt évtizedben. A

gazdasági növekedés serkentéséhez ugyanis az állami kiadások növelése indokolt és

szükségszerő lépés lehet, akárcsak a fejlett technológia bevezetéséhez szükséges import,

ami viszont az államháztartási hiány, illetve a folyó fizetési mérleg hiányának

13

csökkentését igencsak megnehezíti. Az 1991-95-ös idıszakban a növekedés erıltetése

volt az elsıdleges szempont, amely azonban súlyos államháztartási deficithez vezetett. Az

1995-ös Bokros-csomag az államháztartás kiadásainak csökkentésével az egyensúlyi

szempontok érvényesítését helyezte a középpontba, a növekedési folyamatok

beindításával egyidıben. Ugyanekkor viszont a szigorú jövedelempolitika komoly

társadalmi feszültségeket teremtett az országban (2. ábra). 1997-98-ban a költségvetési

szigor lazulása, az import gyors, az exportot meghaladó növekedése ismét rontotta a

költségvetés és a fizetési mérleg egyensúlyát, amit a délkelet-ázsiai pénzügyi válság

hatásai is fokoztak, miközben a gazdasági növekedés is lassult. 1999-ben aztán a

nemzetközi konjunktúra hatásai Magyarországon is a növekedés és egyensúlyi mutatók

javulását eredményezték, azonban ezek a hatások ismét átmenetinek bizonyultak (3.

ábra). A 2002-ben bekövetkezett bérkiáramlás ismét rontotta a költségvetési egyensúlyt,

amelynek helyreállítása jelenleg is komoly gazdaságpolitikai feladat. A belsı fogyasztást

erısítı kormányzati lépések ugyan szükségesek és kívánatosak voltak, azonban mindez

az erısen nyitott magyar gazdaság számára nem kínál igazán orvoslást a

dekonjunktúrából fakadó nehézségekre (Hegedüs [2002]).

90,0

95,0

100,0

105,0

110,0

115,0

1992 1994 1996 1998 2000 2002

%

GDP volumenindex Belf. felhasznLakossági fogyasztás

2. ábra: Fıbb makrogazdasági mutatók Magyarországon, 1992-2002

Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás

Ugyanekkor fokozatosan mérséklıdik a beruházási dinamika, és a külföldi tıke

beáramlása is. A béremelések jelentısen rontották a magyar gazdaság nemzetközi

versenyképességét. Míg a gazdasági növekedés mértéke jelenleg is viszonylag szerénynek

mondható, a társadalmi feszültségek nagyok, az egyenlıtlenség mértéke nem csökken, a

14

tartós munkanélküliség mutatói sem mondhatók kedvezınek. A jelenlegi elırejelzések a

nyugat-európai fellendülés kezdetét 2003 végére teszik, amelynek hatásai a magyar

gazdaságra nézve legkorábban 2004 elején lesznek érezhetık. Míg a rendszerváltás óta az

inflációs ráta alakulásában imponáló csökkenést sikerült elérni, az utóbbi évben a

csökkenés üteme jelentısen lelassult, és további jelentıs mérséklıdésre nem is

számíthatunk a következı évben.

-10 ,0-8 ,0-6 ,0-4 ,0-2 ,00 ,02 ,0

19 92 19 9 4 1 99 6 19 9 8 20 0 0 2 00 2

%

F o ly ó fiz .m . /G D P

3. ábra: A folyó fizetési mérleg alakulása Magyarországon a GDP százalékában

Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás

1 0 0 , 0

1 1 0 , 0

1 2 0 , 0

1 3 0 , 0

1 9 9 2 1 9 9 4 1 9 9 6 1 9 9 8 2 0 0 0 2 0 0 2

%

F o g y . á r in d e x

4. ábra: A fogyasztói árindex alakulása Magyarországon

Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás

Az 5. ábra a jólét szempontjából jelentıs tényezı, a munkanélküliségi ráta alakulását

mutatja hazánk és az Európai Unió esetében. Az 1993. évi csúcspont után a regisztrált

munkanélküliek aránya folyamatos csökkenést mutatott, azonban a 2001. évtıl

stabilizálódni látszik 6 % értéken. A munkanélküliség problémája a világ fejlettnek

tekintett régióiban is állandó probléma, az EU megfelelı adata 1994 óta a magyar adatok

15

felett van. Ennek jóléti következményei azonban nem egyértelmőek, hiszen hazánkban a

munkanélküli ellátás és a szociális háló által nyújtott védelem elmarad az EU

országokétól.

0,0

2,0

4,0

6,0

8,0

10,0

12,0

14,0

1992 1994 1996 1998 2000 2002

%

M agyaro.

E U

5. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon és az Európai Unióban

Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás

A lakosság életszínvonalát és jólétét talán a jövedelmi és foglalkoztatottsági adatoknál

árnyaltabban jellemezhetjük a várható élettartam, csecsemıhalandóság és természetes

népességnövekedés számadataival. A 6. ábrán látható, hogy bár az elmúlt évtizedben

lassú javulást érhettünk el ezekben a mutatókban, az EU átlagához vett lemaradásunk

nem csökkent.

0

1 0

2 0

3 0

4 0

5 0

6 0

7 0

8 0

9 0

1 9 9 2 1 9 9 3 1 9 9 4 1 9 9 5 1 9 9 6 1 9 9 7 1 9 9 8 1 9 9 9 2 0 0 0 2 0 0 1

év

- 6

- 4

- 2

0

2

4

6

8

1 0

1 2

1 4

ezre

lék

V á r h . é le t t a r t . , m a g y a r , F é r f ia k ( é v ) V á r h a t ó é le t t a r t . , m a g y a r , N ı k ( é v )

V á r h . é le t t a r t . , E U 1 5 , F é r f ia k ( é v ) V á r h a t ó é le t t a r t . , E U 1 5 , N ı k ( é v )

C s . h a la n d ó s á g , m a g y a r T e r m . n é p e s s é g n ö v . r á t a , m a g y a r

C s . h a la n d ó s á g , E U 1 5 T e r m . n é p e s s é g n ö v . r á t a , E U 1 5

6. ábra: Demográfiai mutatók Magyarországon és az Európai Unióban

Forrás: Saját számítás, adatok: Regular Report on Hungary’s Progress Towards Accession, 2002 and 1998.

Commission of the European Communities, Brussels

16

2. FEJEZET: A FEJLİDÉS FOGALMA, TARTALMA, Fİ KÉRDÉSEI ÉS

KAPCSOLATA A NÖVEKEDÉSSEL

Amint az elızı fejezetben már utaltunk rá, fejlıdés és jólét fogalma nem azonosítható a

gazdasági növekedés fogalmával. A gazdasági növekedés mérésére használatos

eszközöket számos közgazdász bírálta magának a növekedésnek az értékelésében való

hiányosságaik miatt is ( (Dabóczy [1998b], Cobb et al. [1997]). Ezenkívül a gazdasági

növekedés nem vezet automatikusan jóléthez a társadalom számára. Emiatt a

gazdaságpolitika céljául sem választható a gazdasági növekedés, csupán az ennél

körültekintıbben megfogalmazott célok megvalósításának eszköze lehet. Sajnálatos, hogy

a közgazdasági szakirodalom nem nagyon foglalkozik a gazdasági növekedés és fejlıdés

eltérésével, illetve a növekedési mérıszámok hiányosságaival, csupán az alternatív

közgazdaságtan néhány kiemelkedı képviselıje mőveiben találkozunk a kérdés részletes

vizsgálatával.

A növekedés és fejlıdés fı különbségei az alábbiakban foglalhatók össze (Daly [2001]):

A növekedés és fejlıdés fogalmának eltérése

1. sz. táblázat Növekedés Fejlıdés

kvantitatív kvalitatív

fizikai mennyiségek, értékmentes

megközelítés

összetett, értékapalú megközelítés

korlátozott (az erıforrásoktól függ) korlátlan (fejlıdés lehetséges növekedés nélkül is

– pl. egy felnıtt ember fejlıdése)

gyorsítható csak támogatni lehet saját ütemében (az emberi

alkotóképességet nem lehet gyorsítani)

A gazdasági növekedés a jelenlegi értelmezés szerint a GDP illetve GNP vagy GNI

(bruttó nemzeti jövedelem) %-os növekedését jelenti. Cameron ([1994], idézi Dabóczy

[1998b]) szerint a gazdasági fejlıdést olyan gazdasági növekedésnek lehet tekinteni,

amelyet lényegi szerkezeti vagy szervezeti átalakulás kísér, tehát szerinte fejlıdés nincs

növekedés nélkül. A fejlıdést is értékmentes fogalomnak tartja. Az egy fıre jutó GDP,

mint mutató használatával kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a jövedelmeknek a

17

népesség körében való eloszlását is feltétlenül figyelembe kellene venni a jólét

értékelésénél. Más szerzık (Cobb et al. [1997], Bronfenbrenner-Sichek-Gardner [1984],

Lombardini [1996] illetve Román [1977]) szerint a fejlıdés a jólétben, az

életfeltételekben bekövetkezı javulást jelenti. Daly [2001] a növekedést elsısorban

mennyiségi fogalomként, a fejlıdést pedig minıségi javulásként értelmezi.

2.1 A jövedelem és a jólét kapcsolata

A fejlıdés gazdaságtanát új alapokra helyezve, a jólét növekedését helyezte a

középpontban a Nobel-díjas Amartya Sen munkáiban (Pataky [1998]). Sen rámutatott,

hogy a fejlıdés és a jólét mérésénél nem elegendı a neoklasszikus megközelítés által

használatos növekedést, a GDP vagy GNI, illetve ezek egy fıre jutó értékének növekedési

ütemét vizsgálni, sem a a versenyképesség mutatóit. Az igazi értékeléshez az emberi

képességek alakulását kell figyelembe venni. A fejlıdés tehát nem tekinthetı azonosnak a

GDP növekedésének eredményeként megnövekedett mennyiségő és értékő javak

birtoklásával, a jövedelem és az általa szerezhetı javak csupán eszközt jelentenek a

jóléthez. A jólét, az „értékes élet” nem azonosítható a több jószág birtoklásának tényével.

Ha a jövedelem a jólét megszerzésének eszköze, akkor tudnunk kell, hogyan lehet

jövedelemhez jutni. Ennek számos kritériuma van: legyen az ember egészséges,

megfelelıen képzett, legyen megfelelı munkahely, jó közlekedés a munkahely és a

lakóhely között, stb. Az, hogy ezek a feltételek az egyén számára milyen mértékben

biztosítottak, nem arányos az egy fıre jutó GDP értékével. A viszonylag magas egy fıre

jutó GDP a valóságban nagyon egyenetlen elosztást takarhat, amit Sen a „pezsgıspohár-

eloszlás vizespohár-eloszlás helyett” hasonlatával illusztrált. A valóságban nem igaz a

„leszivárgási” (trickle down) effektus sem, azaz nem igaz, hogy ha az ország egy fıre jutó

GDP-je növekszik, akkor ebbıl a gazdagok gazdagodása után a szegények számára is

növekvı jövedelem adódik (Pataki [1998]). Empirikus elemzések mutatják, hogy magas

egy fıre jutó GDP-vel rendelkezı országokban is lehet alacsony a várható élettartam a

népesség egyes csoportjai körében, ami arra utal, hogy a jólét növekedése nem következik

automatikusan a jövedelmek növekedésébıl. A jóléthez szükséges jószágkosár összetétele

is egyéntıl függı, számos tényezı befolyásolja, és ugyanazon jószágkosár a világ egyik

18

részén élık számára teljesen kielégítı lehet, míg máshol, mások számára

nyomorúságosnak tőnhet.

Sen [2003] szerint a fejlıdés nem más, mint az emberi képességek kiteljesedésének

folyamata – ami természetesen tartalmazza az anyagi javakhoz való megfelelı szintő

hozzájutás lehetıségét is, azonban nem egyezik meg azzal. Empirikus elemzésekkel

támasztja alá azt a megállapítását, hogy a világ nagy éhínségei idején a Földön

rendelkezésre álló élelem mennyisége nem volt lényegesen kevesebb, mint az

éhínségmentes idıszakokban – azaz nem az elégtelen mennyiségő javak, hanem azoknak

az egyes embercsoportok számára történı elosztása – az elosztás jogcíme, vagy módszere

– okozta a katasztrófákat.

Másképpen fogalmazva, az egyén jólétét biztosító javakhoz való hozzájutási

„jogosultsága” nem volt biztosítva – egyes konkrét esetekben ez a jövedelempótló

támogatások elmaradásának tudható be. Ez a jelenség gyakran tapasztalható az

egyenlıtlen növekedés által jellemzett területeken. A javakhoz való hozzájutási

jogosultság növelését segíthetik a képességek – a jó egészség, megfelelı képzettség. Sen

megközelítésében mindezekhez alapvetı feltétel a szabadság megléte, a szó pozitív

értelmében – az egyénnek szabadságában áll valamit megtennie, lehetısége van valamit

megtenni (a szó negatív értelmezése, azaz, a szabadság mint a korlátozásoktól való

mentesség itt nem elégséges, hiszen a korlátok hiánya még nem biztosítja a hozzáférési

lehetıséget) (Pataky [1998], Sen [2003]). Tehát a jóléthez képességek szükségesek,

amelyek biztosítják a javakhoz és a szükségletek kielégítéséhez való jogosultságot, ez

pedig az értékes élet, a cselekvési lehetıségek és létezési módok széles körébıl az egyén

igényeinek megfelelı szintőek kiválasztását teszi lehetıvé. Ez utóbbiak javulása jelenti a

fejlıdést, ami ilyen értelmezésben lényegesen összetettebb fogalom a jövedelmi

mutatókban tapasztalható növekedésnél.

Számos vizsgálat tanúsítja, hogy a nyomorúságos életszínvonal, a táplálkozás és az

egészségügyi ellátás alacsony színvonala valamint a társadalombiztosítás hiánya, a

társadalmi és kormányzati szerepvállalás hiánya általában együtt jár az alacsony

jövedelmi szinttel. Az ilyen országokban nemcsak a jövedelem lesz alacsony, hanem az

élet minıségét befolyásoló egyéb tényezık színvonala is. Érdemes megvizsgálni, mi

jelent értéket az élet minısége szempontjából. A jövedelem és az ezzel együtt járó

fogyasztás nem önmagukban képviselnek értéket, csupán más célok megvalósításának

19

eszközei, tehát olyan tényezık, melyek az embert „képessé teszik” más dolgok

megtételére, megvalósítására (Dreze – Sen [1989]), azaz számukra értéket képviselı

célok elérésére. Sen [1998] a mortalitási ráták alakulását vizsgálva próbált

következtetéseket levonni valamely ország gazdasági sikereire vagy sikertelenségére

nézve. A mortalitási mutató kiválasztása azért lehet indokolt, mert jól tükrözi a gazdasági

helyzetet, a jövedelmek átlagos értékeit, eloszlását, valamint a szegénység mértékét és

eloszlását a lakosság körében, a szokásos gazdasági mutatóknál pontosabb képet ad. Az

elmúlt évtizedek adatai szerint a GDP gyors növekedése Hongkongban és Dél-Koreában

együtt járt a várható élettartam növekedésével, azonban Brazíliában nem volt ilyen

hatása. Ugyanakkor számos országban jelentıs csökkenés tapasztalható a mortalitási

rátákban, míg a GDP nem mutatott számottevı növekedést (Sri Lanka, Costa Rica, India).

Ennek magyarázata ezekben a szegénynek tartott országokban valamilyen állami

támogatás megléte, amely azonban a fejlett országok hasonló jóléti programjaihoz képest

jóval kisebb pénzügyi forrásból is megoldható, tekintetbe véve, hogy ezek a programok

általában igen munka-intenzívek, a szegény országokban az alacsony bérszínvonal miatt

tehát a magas szintő oktatási és egészségügyi ellátás sokkal olcsóbban megoldható.

A GDP változásának iránya tehát nem szükségképpen jár együtt az életminıséget

befolyásoló tényezık azonos irányú változásával. Az életminıséget számos tényezı

ronthatja a magas GDP-vel rendelkezı országokban is, így például a bőnözés, a biztonság

hiánya, az életesélyek különbözısége. A mortalitási ráta felhasználása az életminıség

értékelésére elınyös, ugyanis jól és gyorsan tükrözi a gazdasági változásokat, és ezeket a

változásokat akkor is képes érzékenysége révén kimutatni, ha azok a gazdasági

idısorokból nem, vagy nehezen észlelhetık.

2.2 A fejlıdés az ENSZ értelmezése szerint

Az ENSZ 2000. szeptemberében tartott milleniumi csúcstalálkozóján szintén központi

kérdésként szerepelt a fejıdés problémája. Itt célként deklarálták egy olyan világ

létrehozásának szándékát, amelyben a fenntartható fejlıdés és a szegénység

megszüntetése az elsıdleges szempontok. Az itt meghozott döntésekbıl született meg a

„Milleniumi Fejlesztési Célok (Millenium Development Goals)” elnevezéső célkitőzés-

csokor, mely megfogalmazza, hogy a csúcstalálkozón résztvevı szakemberek szerint mik

20

a fejlıdés fı tényezıi, szempontjai, és milyen mutatókat célszerő figyelembe venni a

fejlıdésbeli elırehaladás mérése során (Világbank [2002]).

A csúcstalálkozón 8 célkitőzést fogalmaztak meg, amelyek az emberi élet minıségében

mérhetı jelentıs javulás elérésére irányulnak, nemcsak a fejlett világ, a gazdag országok

számára, hanem a szegény, elmaradott országok lakói számára is. Ezek a következık

(Világbank [2002]):

1. A szélsıséges szegénység és éhezés felszámolása. A napi 1 USA dollárnál kevesebb

jövedelembıl élık arányának az 1990-es évi szint felére való csökkentése a 2015.

évre, továbbá az alultápláltság és éhezés felszámolása - fıleg a gyermekek körében.

Az alultápláltság és az éhezés jelensége a fejlıdı világban jelentısen csökkent az

elmúlt 30 év során, de még mindig jelentıs problémát okoz.

2. Általánossá kell tenni az elemi iskola elvégzését. Az oktatás az egyik legfontosabb

eszköz a szegénység és egyenlıtlenségek mérséklésében. Az általános iskolát

elvégzık aránya napjainkban évrıl évre egyre csökkenı tendenciát mutat. Ennek

alapvetıen két oka van: egyrészt a beiskolázás nem olyan sikeres, mint elvárható

lenne; másrészt a már beiskolázott fiatalok körében gyakran tapasztalható a magas

lemorzsolódási arány. Mindkét probléma megoldására figyelmet kell fordítani.

3. A nemek közti egyenlıség megvalósítása, a nık döntési helyzetbe hozása. A fejlıdı

országokban a lányok kisebb arányban kerülnek be az iskolákba, mint a fiúk, és

nagyobb arányban morzsolódnak le. Mindennek oka lehet a tradíciók jelenléte,

amelyek szerint a nık fı tevékenységi területe a házimunka, így iskolába járás helyett

ezt kellene gyakorolniuk. Ezek a tradíciók csak állandósítják a jelenlegi állapotokat,

és tartósan hátrányos helyzetbe hozzák a nıket. Az oktatásban való részvétel mellett

figyelembe kell még venni a háztartáson kívül végzett munka jövedelmét, és a

mezıgazdaságon kívüli munka értékét, továbbá azt is, hogy a vezetı pozíciókat

milyen arányban töltik be nık. Ezen a területen még a fejlett országok jelentıs

hányadában is komoly egyenlıtlenség tapasztalható a nık hátrányára.

4. A gyermekhalandóság csökkentése. Az elmúlt 25 évben határozott, erıteljes javulás

ment végbe ezen a téren, ami elsısorban a védıoltások általános elterjedésének és a

segélyprogramok által is biztosított gyógyellátásnak, valamint az összességében

javuló gazdasági és társadalmi környezetnek köszönhetı.

5. Az anyák – terhes nık és kisgyermekes anyák – egészségének javítása. 1995-ben a

fejlıdı országokban a szülıképes korú nık körében fı halálozási okként a

21

terhességgel és gyermekszüléssel kapcsolatos komplikációk jelentek meg. E téren a

javulás fontos tényezıje a hozzáértı, képzett segítség biztosítása. A terhességek

számának csökkentése is szerepet játszik a helyzet javításában, hiszen a túl korai

terhességek nagy kockázatot jelentenek az anya és a gyermek számára egyaránt.

Fontos tényezı még a családtervezés, a család méretének és a szülések idejének

megtervezése, azonban hátráltató tényezıként jelenhetnek meg a hagyományok,

kulturális tényezık, szokások.

6. Küzdelem az AIDS/HIV, a malária és egyéb fertızı betegségek, járványok ellen. Az

AIDS elsı észlelése óta 20 millió haláleset történt, és napjainkban 40 millióan élnek

fertızötten. Az AIDS világszerte a negyedik fı halálozási ok. A malária és a

tuberkulózis szintén jelentıs halálozási okok, fıként a szub-szaharai Afrikában.

7. A környezet állapotának megırzése, a fenntarthatóság követelménye. A

fenntarthatóságot veszélyeztetı legfontosabb tényezık az egészséges ivóvízkészletek

kimerülése, az erdık pusztulása, továbbá a növény- és állatfajok kipusztulása. A lista

még hosszan bıvíthetı lenne. A szegény országok fejlıdésében fontos szempontnak

kell lennie, hogy ne ismételjék meg a mai gazdag országok által elkövetett hibákat, az

erıforrásaikat tudatosabban, környezetkímélı módon használják fel.

8. Globális partnerség a fejlıdésért. A felhasználható fı erıforrás itt a gazdag országok

GDP-jének egy része, amely segélyezésre fordítható. Fontos teendı a fejlesztési

segélyek felhasználásának hatékonyabbá tétele. Egyúttal enyhíteni kell a fejlıdı

országok általában magas államadósságából eredı terheket, és jövedelemtermelı

képességüket növelni kell, például a kereskedelmi korlátok leépítésével.

Jól látható a fentiekbıl, hogy a fejlıdéssel kapcsolatos célkitőzéseknek csak egy része (az

1. és némileg a 8.) kapcsolódik közvetlenül az országok, illetve a lakosság jövedelméhez,

a GDP növekedéséhez, illetve gazdasági tevékenységhez. Emellett a célkitőzések

többsége olyan szempontokat említ, amelyeket általában az egyes országok gazdasági

állapotának elemzésekor nem szokás figyelembe venni, említeni. Ezek a mutatók inkább

az egészséggel (4., 5. és 6.), az iskolai végzettséggel (2.), a környezet állapotával (7. ),

illetve a társadalmi igazságosság és egyenlıség problémával (3.) foglalkoznak.

Természetesen nem állíthatjuk, hogy ezen tényezık javulása nem járul hozzá az országok

gazdasági teljesítményének növekedéséhez, azonban, amint késıbb látni fogjuk, a magas

GDP egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fenti problémák megoldásában az ország

feltétlenül elıbbre járna, mint az alacsonyabb GDP-vel rendelkezı országok.

22

2.3 A nemzetközi szervezetek által használt fejlettségi kategóriák

A fejlıdés, fejlettség országok közötti eltéréseinek alakulása az ENSZ programjaiban is

központi kérdésként kezelt problémakör. Különösen nagy figyelmet fordítanak a

Harmadik Világ országaira, ahol az ENSZ osztályozása szerint három országcsoportot

szokás elkülöníteni. A 44 legszegényebb ország alkotja a „legkevésbé fejlett (least

developed)” országok csoportját, a náluk fejlettebb 88 nem olajexportır ország a „fejlıdı

országok (developing nations)”, és külön csoportot alkot az OPEC 13 kıolajban gazdag

tagországa, amelyek egy fıre jutó nemzeti jövedelme a 70-es évek során drámaian

megnövekedett (Todaro [2000]).

A fenti osztályozástól eltér az IBRD, illetve a Világbank által alkalmazott osztályozás,

amelyet a világ 133, egymillió fınél nagyobb népességszámú országára alkalmaznak –

fejlettekre és fejlıdıkre egyaránt. Az osztályozás alapja az 1 fıre jutó GNP értéke.

Eszerint a következı osztályokat definiálják: alacsony jövedelmő (low income) országok

(az 1997. évi állapot szerint) legfeljebb 785 USD (USA dollár) egy fıre jutó GNP-vel

rendelkezı országok, közepes jövedelmőek (middle income) a 786 - 3125 USD közti

jövedelemmel rendelkezık, és közepesen magas jövedelmőek (upper middle income) a

3126 - 9655 USD közötti jövedelmőek, és magas jövedelmőek (high income) az 1997-ben

9656 USD-nél nagyobb egy fıre jutó GNP-vel rendelkezı országok. Ez utóbbi

országcsoportba 26 ország tartozik melyek közül 24 az ún. Elsı Világ (First World)

országa, a másik kettı - Kuwait és az Egyesült Arab Emirátusok – a fejlıdı országok

közé sorolt ország. Az elsı három csoportba 107 - többségükben fejlıdı - ország

tartozik.

Végezetül az OECD által alkalmazott osztályozási rendszer a Harmadik Világ országait -

az ENSZ által az osztályozásba be nem vont országokat is beleértve - a következı

csoportokra osztja. Az alacsony jövedelmő (low income) országok (LIC) csoportja 61

olyan országot tartalmaz, melyek egy fıre jutó nemzeti jövedelme nem haladja meg a 650

USD értéket. Közéjük tartozik 29 legkevésbé fejlett ország (least developed – LLDC). A

további csoportok a 73 országból álló közepes jövedelmő országok (middle income –

MIC) csoportja, a 11 újonnan iparosodott ország (newly industrialised – NIC), és 13

OPEC-tagország.

23

2.4 A fejlettségi szintet befolyásoló gazdasági és társadalmi jellemzık Bár a fenti osztályozások némileg eltérnek, a fejlıdı országok többségének mégis számos

közös jól körvonalazható problémával kell megküzdenie. Ezek közt a szegénység és

egyenlıtlenség, a munkanélküliség, a minimális oktatás, egészségügyi szolgáltatások,

lakás, és élelem mindenki számára való biztosítása, továbbá az egyének számára

rendelkezésre álló gazdasági és társadalmi mozgástér, lehetıségek szélesítése, és egy

összetartó nemzetállam megteremtése is általános feladatnak tekinthetı. A súlyos és

tartós szegénység, a növekvı munkanélküliség, a jövedelmi egyenlıtlenségek

növekedése, az alacsony, és stagnáló mezıgazdasági termelékenység, a városi és vidéki

lakosság életszínvonala, gazdasági lehetıségei közti különbségek mélyülése, a környezet

egyre romló állapota, az elavult oktatási és egészségügyi rendszer, a fizetési mérleg egyre

súlyosbodó mértékő egyensúlyhiánya, a nemzetközi eladósodottság és az erısödı függés

a külföldi technológiák, intézményrendszer és értékrend importjától ezen országok

túlnyomó többsége számára nyomasztó terheket jelent. Mindazonáltal gazdasági és

társadalmi szerkezetük számos olyan eltérést mutat, melyet a fejlıdéssel foglalkozó

kutatásokban figyelembe kell venni.

Az eltéréseket alkotó fı komponensek az ország mérete (földrajzi terület, lakosság,

jövedelem), a történelmi és gyarmati múlt, a fizikai és humán erıforrásokkal való

ellátottság, a lakosság etnikai és vallási összetétele, az állami és magánszektor relatív

súlya a gazdaságban, az ipar szerkezete, a külsı gazdasági és politikai erıktıl való függés

mértéke, a hatalom elosztása, az intézményi és politikai berendezkedés az országban. A

fenti eltérések miatt a fejlıdı országok közti általánosítás gyakran veszélyekkel jár.

Mégis, közös vonásaik alapján hét nagy problémakört azonosíthatunk (Todaro [2000]):

• Alacsony életszínvonal – alacsony jövedelmek, egyenlıtlenség, rossz egészségi

állapot, nem megfelelı oktatás-képzés

• Alacsony termelékenységi szint

• Magas népességnövekedési ráta, és az eltartottak arányának gyors növekedése

• Magas és növekvı munkanélküliség és alulfoglalkoztatottság

• Jelentıs függés az agrártermeléstıl és elsıdleges termékek, nyersanyagok exportjától

• Tökéletlenül mőködı piacok és korlátozott információ

• Függés és alárendeltség a nemzetközi kapcsolatokban.

24

3. A NÖVEKEDÉS MÉRÉSE, MODELLJEI ÉS HIÁNYOSSÁGAI

3.1 A gazdasági növekedést befolyásoló tényezık

Az elmúlt évszázad folyamán a világ legtöbb országában jelentıs gazdasági növekedés

ment végbe. A reáljövedelem folyamatosan gyarapodott, és ez lehetıvé tette, hogy a

lakosság egyre több terméket és szolgáltatást fogyasszon. Mindez emelte az

életszínvonalat is.

A gazdasági növekedés mérésére a közgazdászok a bruttó hazai termék (GDP), illetve a

bruttó nemzeti termék (GNP) értékét, illetve ezen mutatók egy fıre jutó értékeit szokták

használni. A világgazdasági statisztikák jól mutatják, hogy ezen mutatók nagysága és

évrıl évre való növekedési rátája az országok közt jelentısen eltér. Fontos meghatározni

azokat a tényezıket, amelyek a növekedést kiváltják, és eltérésit okozzák – így a tıke (a

fizikai és a humán tıke), a munka, és a technológia hatásait (Mankiw [1999]).

A gazdasági növekedést befolyásoló legfontosabb tényezınek a beruházások alakulását

tekintik. Ezt alapvetıen meghatározza a gazdaság jelenbeli fogyasztásának és a jövıre

szánt megtakarításainak alakulása. A gazdaság megtakarítása a beruházások forrása, így

ez fogja döntı mértékben meghatározni, hogy a gazdaságban mekkora tıke áll

rendelkezésre a jövıbeli termeléshez. A megtakarítási ráta által meghatározott

tıkeállomány növekedése szoros kölcsönhatásban áll viszont a népesség növekedésével

és a technológiai fejlıdéssel, hiszen e kettı biztosítja a reáltıkéhez szükséges emberi

tényezı, munkaerı jelenlétét, és a reáltıke leghatékonyabb módon való felhasználást.

3.2 A gazdasági növekedés fıbb modelljei

3.2.1 A Solow modell

A neoklasszikus növekedési elmélet alapmodelljének számító Solow-modellben (melyet

szokás Solow-Swan –modellnek is nevezni) az áruk keresletének és kínálatának

egyensúlya játssza a központi szerepet.

25

A kínálat Y= F(K,L) alakban írható fel (Y: a makrogazdasági kibocsátás, K: tıkeállomány,

L: munkaerıállomány). Feltételezzük, hogy az F termelési függvény állandó

mérethozadékú.

Az állandó mérethozadékú termelési függvény mellett igaz, hogy az egy munkásra jutó

kibocsátás csak az egy munkásra jutó tıke nagyságától függ, ezért a kezdeti kínálati

függvénnyel ekvivalens az

y=f(k) egyenlıség, ahol y=Y/L ; k= K/L és f(k)= F(K/L, 1)

A tıke határterméke: MPK= f(k+1)-f(k), egy újabb egységnyi tıke felhasználásával

keletkezı kibocsátásnövekmény.

Egyensúlyi gazdaságban fennáll a kibocsátás felhasználására vonatkozóan az az

alapösszefüggés is, hogy az egy munkásra jutó kibocsátás megegyezik az egy munkásra

jutó fogyasztás (c) és az egy munkásra jutó megtakarítás, azaz beruházás (i) összegével :

y=c+i

Feltételezve, hogy a fogyasztási függvény c = (1-s)⋅ y alakú (ahol s a megtakarítási

határhajlandóság), és ezt visszahelyettesítve az elızı egyenletbe:

y= (1-s)⋅ y + i, amibıl rögtön adódik, hogy i=s⋅ y, azaz az egy fıre jutó beruházás is a

jövedelemmel arányos. Ezáltal a megtakarítási ráta éppen a kibocsátás beruházásra szánt

része. A kibocsátásra felhasználva a kínálat meghatározódás termelési függvénnyel

történı leírását az adódik, hogy a beruházás az egy munkásra jutó tıkeállomány

függvényeként írható fel: i = s⋅ f(k)

A tıkeállomány két tényezı hatására változik: a beruházás a tıkeállomány növekedését

jelenti, míg az értékcsökkenés a régi tıke elavulását és a tıkeállomány csökkenését

okozza. Az értékcsökkenés a tıkeállománnyal arányos, azaz a tıkeállomány egy bizonyos

hányada évrıl évre elhasználódik: jelölje ezt az amortizációs rátát δ (pl. ha a tıkét

átlagosan 25 évig használják, akkor az értékcsökkenési ráta évi 4 % , tehát δ = 0.04).

Ekkor a tıkeállomány változása: ∆k = i - δ k = s⋅ f(k) - δ ⋅⋅k.

A tıkeállomány egyensúlyi szintjének, vagy stacionárius állapotának nevezzük azt a k

szintet, mely mellett a tıkeállomány változása évrıl évre nulla. Adott f, s és δ mellett ez a

szint egyértelmően meghatározható, a 7. ábrán a k* értéke jelöli.

26

7. ábra: A beruházás és értékcsökkenés alakulása a tıkeállomány függvényében a Solow-modell szerint (Mankiw, 1999)

A stacionárius állapot a gazdaság hosszú távú egyensúlyi helyzetét jelenti. Függetlenül a

kezdeti tıkeállománytól, a gazdaságban végül ez a stacionárius állapot fog kialakulni, az

egy fıre jutó tıkeállomány fenti módon meghatározott értékével.

Ha ugyanis a gazdaságban a fenti k* értéknél alacsonyabb a tıkeállomány szintje, ez azt

jelenti, hogy az értékcsökkenés elmarad a beruházások értékétıl, tehát a tıkeállomány

növekszik, azaz közeledik a k* szinthez. Ha viszont az induló tıkeállomány a k* szintet

meghaladná, akkor az értékcsökkenés meghaladná a beruházások nagyságát, ami a

tıkeállomány csökkenéséhez vezetne.

Látható, hogy a fenti modell szerint a megtakarítási rátának alapvetı szerepe van a

tıkeállomány és az egyensúlyi tıkeállomány alakulásában. A megtakarítási ráta

befolyásolására azonban a gazdaságpolitikának vannak eszközei. A döntéshozók számára

viszont fontos, hogy a lakosság jóléte növekedjék, azaz lehetıleg minél magasabb

fogyasztási szintet biztosító stacionárius állapot elérése lenne a cél. A maximális

fogyasztást biztosító stacionárius tıkeállományt nevezik aranyszabály szerinti

tıkefelhalmozásnak (Mankiw [1999]).

Figyelembe véve, hogy a tıkeállomány 1 egységgel történı emelése éppen a tıke

határtermékével (MPK értékével) emeli a kibocsátást, és hogy egyensúlyban a

fogyasztásra rendelkezésre álló termék és szolgáltatás mennyiség a kibocsátásnak és az

amortizációnak a különbsége (c = y-i = f(k)-i = f(k) - δk), azonnal adódik, hogy a tıke

27

növelése akkor nem tudja tovább növelni a fogyasztást, ha a kibocsátás növekedése éppen

megegyezik az egységnyi tıkenövekmény amortizációjával, tehát MPK = δ.

Azaz az aranyszabály szerinti tıkefelhalmozás éppen az a szint, ahol a tıke határterméke

megegyezik a tıke amortizációs rátájával.

Természetesen ez a szint nem fog a gazdaság automatizmusainak eredményeképpen

beállni, ehhez olyan gazdaságpolitikai döntések szükségesek, amelyek a megtakarítási

rátát éppen úgy változtatják, hogy ennek hatására a tıkeállomány épp a megfelelı irányba

változzon, például túl magas tıkeállomány mellett a megtakarítási ráta csökkentése,

alacsony tıkeállomány mellett pedig a megtakarítási ráta növelése lenne a kívánatos.

Népességnövekedés

A Solow-féle alapmodell egyetlen változója, a tıkefelhalmozás, nem ad magyarázatot a

gazdasági növekedésre. A megtakarítási ráták és az amortizációs ráta értékének

megfelelıen a gazdaság csak addig növekedhet, míg egy stacionárius állapotot el nem ér.

Ugyanakkor a világ számos országában tartós gazdasági növekedés figyelhetı meg,

amelyet nem tud a fenti egyszerő modell megmagyarázni. Ezért ki kell bıvíteni a modellt

két további tényezıvel – a népességnövekedés és a technikai haladás hatásaival.

A népességnövekedés hatása abban mutatkozik meg, hogy hatására megváltozik a

foglalkoztatottak száma, és így az egy munkásra jutó kibocsátás és tıkeállomány. Tegyük

fel, hogy a népesség változása évi állandó ütemben nı (az éves növekedési ráta n).

Feltételezzük, hogy a foglalkoztatottak száma ugyanilyen ütemben nı, tehát most k = K/L

és y = Y/L mellett ahhoz, hogy az egy munkásra jutó tıkeállomány állandó maradjon, a

beruházásnak egyenlınek kell lennie az amortizáció mértéke és az új munkaerı-

állomány számára szükséges tıke összegével: ∆k = i – (δ+n)⋅ k.

Innen ismét stacionárius állapotot keresve, és figyelembe véve, hogy i =s⋅ f(k), a

következı összefüggés adódik: ∆k = s ⋅ f(k) – (δ+n)⋅ k, amelyet ismét tudunk ábrázolni,

és egyensúlyi pontját meghatározni (Mankiw [1999]).

Ez ismét olyan stacionárius állapotot ad meg, amelyben a beruházás kettıs szerepet lát el:

egyrészt pótolja az elhasználódott tıkeállományt, másrészt az új munkaerı-állományt

látja el tıkével. Hasonlóan az elızıekhez itt is megfogalmazhatjuk az aranyszabályra

alkotott feltételt: MPK =δ+n.

28

A népességnövekedés melletti stacionárius helyzetben lévı gazdaságban az egy

munkásra jutó kibocsátás és tıkeállomány is változatlan, azonban a gazdaság összes

kibocsátása növekszik. Mindez már önmagában is utal arra, hogy a nagyobb

népességnövekedési rátát mutató országokban az egyensúlyi kibocsátási szintnek

megfelelı tıkeállomány kisebb, mint az alacsonyabb népességnövekedéső országokban.

Ez pedig azt jelenti, hogy ebben az egyensúlyi állapotban az egy fıre jutó kibocsátás is

szükségképpen kisebb lesz.

A technikai haladás

A gazdasági növekedés harmadik forrása a technikai haladás. Ennek alapvetı szerepe a

munka termelékenységének növelésében lesz. Ezidáig változatlannak tételeztük fel az

erıforrások (K és L) valamint a kibocsátás közti kapcsolatot, a modellnek az alábbi

változata viszont a termelési eljárásokban bekövetkezı külsı, exogén változásokat is

figyelembe veszi.

A termelési függvény a következı alakúra módosul: y = F( K, L x E), ahol E: a munka

hatékonyságát méri, azaz LxE: a „hatékonysági egységek” számát jelenti. Feltételezve,

hogy a technikai haladás valamely g ütemben növeli a munkatényezı hatékonyságát,

továbbá, hogy a munkaerı-állomány éves növekedési üteme n, ez mindösszesen (n+g)

ütemő hatékonysági egységekben mért növekedést jelent.

Legyen most k = K/(LxE) a munka hatékonysági egységeire jutó tıke, és y= Y/(LxE) a

hatékonysági egységre vetített kibocsátás. Most is igaz, hogy y= f(k).

Ezután könnyen látható, hogy a tıkeállomány változását ∆k = s ⋅ f(k) – (δ+n+g)⋅ k

mutatja, a stacionárius állapot eléréséhez tehát ennek az értéknek kell nullának lennie. Az

elızı modellváltozatokhoz teljesen hasonló módon kapjuk tehát a következı összefüggést

a stacionárius állapotra: k / f(k) = (δ+n+g) / s. A maximális fogyasztást biztosító

tıkeszintet pedig az aranyszabály felírásával kaphatjuk meg most is: MPK= (δ+n+g).

A fent tárgyalt modellváltozat már képes megmagyarázni az egy fıre jutó GDP értékének

növekedését is. Látható ugyanis, hogy a fenti k érték mellett az egy munkásra jutó

hatékonysági egység éppen g ütemben nı, vagyis az Y/L = y x E érték szintén g ütemben

növekszik.

A Solow-modell szerint tehát csak a technikai halkadás eredményezhet folyamatosan

emelkedı életszínvonalat.

29

Az empirikus kutatási eredmények szerint az éves növekedési ütem az USA elmúlt 40 évi

adatsoraiban mind az 1 fıre jutó GDP, mind pedig az 1 fıre jutó tıkeállomány

tekintetében 2 % körüli értékre tehetı.

A Solow-modell, bár számos vonatkozásban jól alkalmazható gazdasági elemzésekre, sok

szempontból leegyszerősíti a valóságot. Exogén, külsı változónak tekinti a megtakarítási

rátát, miközben a háztartások fogyasztását – és ennek következtében megtakarításait - a

gazdaság jövedelemtermelı képessége mellett a háztartások egyéni döntései határozzák

meg. Az is fontos kérdés, hogy a szintén exogén változónak tekintett technikai haladás is

függ a személyes döntésektıl és a gazdaságpolitikai tendenciáktól.

Igaz viszont, és empirikus adatsorokkal jól kimutatható, hogy a világ legtöbb iparilag

fejlett országában a hetvenes évek elejétıl a növekedés üteme jelentısen csökkent. E

csökkenés oka nem tisztázott kellıképpen, és a fenti modellváltozatok sem képesek ezt

megmagyarázni.

3.2.2 A post-keynes-i növekedéselméleti modell (Harrod-Domar modell)

A modell egyszektoros gazdaságot tételez fel két piaccal, az árupiaccal és a

munkapiaccal. Alapösszefüggései a kibocsátás megtakarításra és fogyasztásra való

felbontása, valamint a piacok egyensúlya mellett a beruházások és a – kibocsátással

egyenes arányban növekvı - megtakarítások egyenlısége (Ligeti [2002]):

Y = C + I és

I = S = s⋅Y

A modell szerint a beruházás a reáltıke állományt növeli, azaz I = ∆K.

A tıkeigényesség (tıkekoefficiens) idıben állandó : κ = K/Y = ∆K/∆Y

A népesség növekedési üteme is állandó: .∆L/L = n > 0.. Ekkor megmutatható, hogy az

egyensúlyi növekedés szükséges és elégséges feltétele a

∆Y/Y = s/κ = n egyenlıség.

30

Ennek alapján a Harrod-Domar modellben a kibocsátás egyenletes növekedésének

feltétele az egyensúlyi növekedés. A modell egy hosszú távú növekedési pályát jelöl ki,

amely mentén minden piac egyensúlyban van, a gazdaság pedig pozitív ütemben

növekszik. Nem képes viszont a gazdaságban tapasztalt növekedési sajátosságok

mindegyikére magyarázatot adni. A modell szerint ugyanis egyensúlyi állapotban az egy

fıre jutó jövedelem (azaz Y/L) állandó, nem növekszik. A másik probléma az, hogy az

egyensúlyi növekedés feltételéül kapott s/κ = n egyenlıség csak véletlenszerően állhat

fenn, és ha egyszer a gazdaság elmozdul ebbıl az egyensúlyi helyzetbıl akkor nem is fog

oda visszatérni (azaz az egyensúly instabil). Hosszú távon viszont az s/κ < n feltétel

mellett is tartós árupiaci egyensúly valósulhat meg egyre növekvı munkanélküliség

mellett.

3.2.3 Endogén növekedéselméleti modellek

Az endogén növekedéselméleti modellek lényege, hogy a technikai haladás alakulását

beépítik a modellbe, annak tıketényezı-változójától teszik függıvé. Az endogén

növekedéselmélet eredményeit foglalja össze Valentinyi [1995], Meyer [1995], valamint

Aghion - Howitt [1998]. Az alábbiakban részletesen bemutatunk egy ilyen modellt, az ún.

AK modellt (Ligeti [2000]).

Ez a növekedési modell eltekint a munkaerı állomány explicit figyelembe vételérıl és az

Y = F(K) = A⋅ K típusú termelési függvényre épít (ahol A> 0 konstans szinttényezı).

K: a szélesebb értelemben vett tıkeállomány, beleértve a fizikai és a humán tıkét is. Az

egy fıre jutó megfelelı értékekkel: y=f(k) = A⋅ k Ekkor a Solow-modellnél alkalmazott

számításokkal a tıkeakkumulációs összefüggés:

∆k = s⋅ f(k) –(n+δ)⋅ k = s⋅ A⋅ k - (n+δ)⋅ k, vagyis ∆k/k = s⋅ A - (n+δ) = konstans.

Ez viszont azt jelenti, hogy a tıkeállomány állandó ütemben nı, y= A⋅ k és c= (1-s)⋅ y =

(1-s)⋅ A ⋅ k, vagyis az 1 fıre jutó kibocsátás és fogyasztás is állandó ütemben nı. Így

viszont minél nagyobb az s megtakarítási határhajlandóság, annál nagyobb az y

kibocsátás növekedési üteme, tehát endogén módon, a technikai haladás exogén kezelése

nélkül magyarázza a pozitív hosszú távú növekedési ütemet.

A modellnek azonban van egy alapvetı problémája: egy nagyon speciális alakú termelési

függvényt tételez fel, amelyre a csökkenı hozadék nem áll fenn.

31

3.2.4 A Mankiw-Romer-Weil modell

Ez a modell a Solow-modell egy olyan általánosítása, amely a humán tıkét közvetlenül

beépíti a termelési függvénybe termelési tényezıként (Ligeti [2002]).

A következı termelési függvénybıl indul ki:

Y = Kα ⋅ Hβ⋅ L1-α-β

ahol H a humán tıke, K a fizikai tıke, L a munkaerı nagysága, y, h és k a megfelelı egy

fıre jutó értékek.

A modell mind a fizikai tıke, mind a humán tıke bıvülését a Solow-modellben látott

módon írja le, a megtakarítási ráták (sh , sk ), az amortizációs hányad (δ ) és a népesség

növekedési üteme (n) figyelembevételével: ∆k = sk⋅ y – (n+δ)⋅ k és ∆h = sh⋅ y – (n+δ)⋅ h.

Innen algebrai átalakítások után megkaphatjuk a stacionárius állapot feltételét:

k* = (sk 1-β⋅ sh

β / α ) 1/(1-α-β) és h* = (sk α⋅ sh

1-α / α ) 1/(1-α-β)

A fenti két összefüggés is mutatja, hogy ez a modell sem képes az egy fıre jutó

kibocsátás növekedését megmagyarázni, ez az érték itt is állandónak adódik.

A fenti négy modell áttekintés alapján megállapíthatjuk, hogy az egy fıre jutó kibocsátás

növekedését csak olyan modell segítségével tudjuk megmagyarázni, amely valamilyen

formában beépíti a technikai haladás hatásait is a modellbe.

A Solow-modell egyik kibıvített változatánál láttunk példát a technikai haladás exogén

változóként való beépítésére a modellbe. A technikai haladás okai azonban nagyon

sokfélék, és többnyire magában a többi gazdasági folyamat alakulásában rejlenek.

3.2.5 A gazdasági konvergencia

A növekedési elméleti modellek szerint egy gazdaság bıvülésének forrása lehet extenzív

(a termelési tényezık akkumulációja), illetve intenzív (például a technikai haladás).

Jogosan vetıdik fel a kérdés, hogy ezen tényezık lehetıvé teszik-e, illetve milyen

feltételek mellett teszik lehetıvé a növekedés olyan sebességét, amely a szegényebb

országok számára biztosítaná a gazdasági utolérés lehetıségét. Az ún. konvergencia-

hipotézisek szerint – empirikus elemzések adataira támaszkodva elmondhatjuk, hogy az

32

országok több ún. konvergencia csoportba sorolhatók, és egyazon csoport országai közt a

konvergencia, míg az országcsoporton kívül – azaz az országcsoportok átlagait tekintve -

a divergencia a jellemzı (Ligeti [2002])

3.3 A fenntartható növekedés, mint egyensúlyi növekedés feltételei és lehetıségei

Az utóbbi néhány évben a gazdasági növekedéssel kapcsolatban egyre gyakrabban

hangzik el a „fenntartható növekedés” fogalma, amely általában egy viszonylag gyors és

egyenletes, továbbá tartós növekedési folyamatot jelent (Erdıs [2000]). Fenntartható

növekedés alatt tartósan egyensúlyban lévı növekedési folyamatot értenek, és a tartós

növekedés feltételeit határozzák meg.

A Harrod-Domar modell alapján a mőszaki fejlıdéssel és létszámbıvüléssel egyaránt

számolni kell, ha a tartós növekedés folyamatát le akarjuk írni. Láttuk a Harrod-Domar

modellben, hogy az egyensúly feltétele a s/κ= n egyenlıség, azaz a növekedés sebessége

a megtakarítási ráta és a tıkekoefficiens hányadosával egyenlı. Emiatt tartós, és akár

nagymértékő növekedés elérhetı alacsony tıkekoefficiens mellett is.

Ehhez a beruházási ráta növelése is szükséges, amelyet viszont a tıkekoefficiens és a

GDP növekedési üteme is meghatároz. Az egyensúlyhoz szükséges továbbá, hogy a

megtakarítások is a beruházások ütemének megfelelı mértékben növekedjenek. Erdıs

[2000] mind zárt, mind pedig nyitott gazdaság mellett definiálja az ilyen módon

értelmezett egyensúly feltételeit, kétszektoros zárt gazdaságra és három szektoros zárt,

valamint négyszektoros nyitott gazdaságra egyaránt. Ez utóbbi esetben figyelembe kell

vennünk, hogy a beruházások nemcsak a belföldi szereplık megtakarításairól, hanem

külsı forrásból is finanszírozhatók, azonban az adósságcsapda elkerülése ekkor alapvetı

feladat. A fenntartható növekedés ütemével kapcsolatban megállapítható, hogy a

beruházások túlzottan gyors növelése az infláció erısödését, a külsı adósság növekedését

okozhatja, míg a túl kis mértékő növekedés a munkanélküliségi rátát növeli.

Magyarország gazdaságstatisztikai adataira támaszkodva elmondhatjuk, hogy hazánkban

mintegy 4 % körüli növekedési ütem látszik fenntarthatónak hosszú távon. Az állam

beavatkozása a növekedés serkentésére általában nem eredményez tartós növekedést,

csupán az állam deficitjét növeli.

A fenntartható növekedés egy ennél általánosabb értelmezésében a fenntarthatóság

feltételének tekintik, hogy a gazdasági tevékenység ne csökkentse a nem megújítható

33

erıforrások állományát olyan mértékben, amely a jövı generáció számára is a

jelenlegihez hasonló színvonalú életminıség megteremtését teszi lehetıvé (Bruntland

Report [1987]). Ez a kérdés azonban átvezet már a fejlıdés kérdéskörének vizsgálatához.

3.4 A GDP és a GNP hiányosságai a fejlıdés mutatójaként való értelmezésben

A mikroökonómiai elemzések során megszokott tény, hogy a termelés növekedése

ráfizetéses egy vállalkozás számára. Ehhez csak arra kell emlékeznünk, hogy a

kibocsátás bıvülésével járó többletbevételt (vagyis az MR határbevételt) és az ehhez

szükségképpen felmerülı többletköltségeket (vagy pontosabban az MC határköltséget)

összehasonlítva a kibocsátás növekedése csak addig gazdaságos, amíg az MR ≥ MC

egyenlıtlenség teljesül.

A makroökonómiai kibocsátás elemzése során azonban nem szokás elkülöníteni a

„bevételeket” és a velük kapcsolatban felmerülı „költségeket”. A makrogazdasági

teljesítmény mérésére általánosan elterjedt GDP (bruttó hazai termék) illetve GNP (bruttó

nemzeti termék) mutatók egyetlen számmá összegzik a gazdaság ágazatainak és

szektorainak teljesítményeit. Az elemzık ezzel a számmal annál elégedettebbek, minél

nagyobb értékeket kapnak. Nem vizsgálják, hogy a GDP vagy GNP növekedése mely

tevékenységek révén keletkezett, és ezáltal azt feltételezik, hogy a gazdaságban keletkezı

valamennyi tevékenység hasznos, azaz növekedése kívánatos (Daly [2001]).

A GDP növekedését a gazdaságpolitikák szokásos közkedvelt célként fogalmazzák meg.

Alapfeltevésük, hogy a GDP növekedése révén a társadalom gazdasága, jóléte,

életszínvonala növekszik, és ez a növekedés folyamatosan fenntartható. Ez azt jelenti,

hogy a GDP növekedése automatikusan nyereséget jelent a társadalom számára, ennek a

folyamatnak mindenképpen nagyobb a haszonnövekménye, mint a költségei.

A GDP növelése során természetesen a gazdaság erıforrásokat használ fel, amelyek

szőkössége ismét a közgazdaságtan egyik alapvetı ténye. Az erıforrások egy része maga

is a gazdasági tevékenység eredményeképpen jön létre, így a GDP vagy a GNP számítása

során értéke szerepel a mutató alakulásában. Ugyanakkor a természeti erıforrások, a

környezet szintén számos erıforrást biztosít, amelyek pénzbeli ellenértékét nem mérik, és

semmilyen költségszámlán nem jelenik meg, viszont felhasználása gyakran egyben

34

végleges elhasználását, illetve a környezet állapotának maradandó károsítását is jelenti.

Ezáltal a társadalom számára valóságos társadalmi költség jelentkezik - negatív

externáliák formájában – amelyrıl a GDP és GNP egyáltalán nem vesz tudomást. Ha a

GDP valóban a gazdaság teljesítményét mérné, akkor ezen erıforrások felhasználását

negatív elıjellel, tehát költség-oldalon szerepeltetnie kellene - más kérdés persze, hogy

értékelésükre mi lenne a megfelelı módszer. Szintén költség-oldalon kellene szerepeltetni

számos olyan tényezıt, amelyet ma pozitív elıjellel, jövedelemnövelı tényezıként

vesznek számításba. Ilyen például egy vegyi gyár által kibocsátott veszélyes hulladék

megtermelésének folyamata, valamint késıbb ennek a hulladéknak a megsemmisítését

végzı vállalat „termelése”. Egy újabb kifejezı példa a fenti folyamatra az amerikai

lakosság túlsúlyossága. Egyrészt pozitívumként jelenik meg a GDP alakulásában a túlzott

élelmiszerfogyasztás, másrészt pedig szintén pozitívum, GDP-t növelı tényezı az

elfogyasztott élelmiszer „eredményétıl”, a túlsúlytól való megszabadulásra költött

fogyókúrás termékek eladása, a teljes fogyókúrás iparág teljesítménye, és a túlsúlyból

eredı szív-és érrendszeri betegségek gyógykezelésének költségei (Zágoni [1997]).

Emellett nem szabad elfelejteni, hogy a gazdaság tényleges teljesítményében számos

olyan tevékenység is jelen van, amelyek nem a piacon kerülnek értékesítésre, nem

idéznek elı pénzmozgást, azonban tényleges értékteremtı folyamatokat takarnak (Zágoni

[1997]). Ilyenek például a családon belüli betegellátás, az idısek, vagy a kisgyermekek

gondozása, a szabadidı során a lakások állagának megóvása vagy fejlesztése, a

barkácsolás, vagy a kiskertben történı termelés, de akár az önerıbıl, öntevékenyen

végzett tanulás, önképzés is (Cobb et al. [1997]).

Nem jelenik meg továbbá a „fekete” és „szürkegazdaság” teljesítménye sem, akár

hasznos, akár káros ez a társadalom számára. Szintén kimarad az állami szféra által

közszolgáltatásként nyújtott tevékenységek hasznának értékelése, hiszen ezekért a

szolgáltatásokért a piacon nem fizet senki (Cobb et al. [1997]), így beszámításuk

legfeljebb elıállítási költségük révén történhet meg.

Nem mutatja a GDP, hogy a keletkezı pénzbeli jövedelmek megoszlása a társadalmon

belül mennyire egyenlıtlen – azaz a kedvezınek tőnı GDP értéke valójában mindenki

számára elfogadható jövedelemszinteket eredményez, vagy egy vékony réteg kiugróan

magas jövedelmeit és nagy tömegek szegénységét takarja. A kimutatott gazdasági

aktivitás finanszírozási forrása szintén figyelmen kívül marad, amikor az országok

35

eladósodására alapozott növekedésnek idıvel számos veszélyes mellékhatása lehet

(Dabóczy [1998a]).

Így a GDP és a GNP valójában nem is a gazdaság tényleges teljesítményének

hasznosságát méri, hanem csupán összegzi a piacon értékesített tevékenységek

ellenértékeként kifizetett jövedelmeket – tekintet nélkül azoknak „haszon” vagy „költség”

jellegére. Azt méri, hogy a gazdaságban a legális szférákban mennyi pénz cserél gazdát a

vizsgálati idıszak alatt. Emiatt nem igazán célszerő a GDP vagy a GNP mutatók

növelését önmagában a gazdaság céljaként kijelölni.

Szintén kérdés, hogy meddig lehetséges egyáltalán a GDP növelése. Ha a

mikroökonómiában megszokott, és már korábban említett gondolatmenet alapján

megkíséreljük számba venni a növekedéssel járó határhasznokat és határköltségeket,

akkor be fogjuk látni, hogy a makrogazdasági teljesítményre is igaz, hogy határhaszon a

kibocsátás növekedésével csökkenni fog, míg a határköltség itt is növekvı lesz.

A hasznosság oldalán azt kell figyelembe vennünk, hogy a GDP növekedése

tulajdonképpen a társadalom számára felhasználható összjövedelmek növekedését jelenti.

Ennek hasznossága nem más, mint a szükségleteket kielégítı képessége. Mivel a

jövedelembıl a társadalom elıször a legsürgetıbb szükségleteit elégíti ki, és a jövedelem

növekedésekor az egyre kevésbé fontos szükségletek kielégítése is lehetıvé válik, a

többletjövedelem révém már mindig csak az addigiaknál kevésbé fontos szükséglet

valósul meg – azaz a határhaszon valóban csökken. A határköltségek oldalán alapvetıen a

termelési tényezıket, a természeti kincseket, a tıkét és a humán erıforrásokat kell számba

vennünk. Természetes jelenség, hogy elıször mindig a legkönnyebben hozzáférhetı

erıforrásokat igyekszünk kihasználni, így a növekedéshez szükséges többlet erıforrást

már csak az eddigieknél nagyobb költséggel lehet megszerezni. Ezáltal a határköltség

növekedése is igaznak bizonyul. A költségek között természetesen számba veendı az

externális hatások formájában jelentkezı költség is, azaz a termelés növelésével

jelentkezı környezetszennyezés, szabadidı elvesztése, stb.

Mindebbıl viszont az következik, hogy a növekvı határköltség és a csökkenı

határbevétel görbék egy jól meghatározott kibocsátási szintnél fognak találkozni, és ez

lesz az a szint, amely pontig a GDP növekedése a társadalom számára több elınnyel jár,

mint kárral (Daly [2001], Kindler [1997]).

36

Egy bizonyos kibocsátási volumen felett tehát a növekedés már nem jelent a társadalom

számára hasznosságnövekedést – ez lenne az az ideális pont, amely mellett mindenki

minden szükségletét kielégítheti. Efölött a növekedés már nem jár semmilyen értelmes

eredménnyel a társadalom számára. Ezt a pontot nevezhetjük eredménytelenségi határnak

(a 8. ábra c pontja, MU = 0). Lesz egy olyan határ is, amely meghaladásához már

egyszerően nem áll rendelkezésre elegendı erıforrás, a kibocsátás e szint fölé nem

emelhetı. Itt tehát a kibocsátás növeléséhez szükséges költségnövekedés végtelen nagyra

növekedne, a természeti és egyéb erıforrások kimerülnének, ezt a pontot nevezhetjük

katasztrófa határnak (Daly [2001]). Ez az a határ, amely még biztosítja a környezet, a

természeti erıforrások, és általában a nem megújítható erıforrások olyan állapotának

megırzését, amely nem veszélyezteti a jövı generációk legalább a jelenlegihez hasonló

életszínvonalának biztosítását (8. ábra, d pont).

8. ábra: A gazdaságos növekedés felsı határa

Forrás: Saját ábra, Daly [2001] alapján Jelmagyarázat: b: a gazdaságos növekedés felsı határa; c: eredménytelenségi határ (itt

MU=0), d: katasztrófahatár (itt MC = ∞).

Összefoglalóan tehát a GDP és GNP mutatók fıbb hiányosságai az alábbiak:

- Csak piacon realizálódó ügyletek számítanak.

- Csak a legális és könyvelt szféra piaci forgalma számít.

- Csak a pénzmozgással járó folyamatokat mutatja ki.

37

- A természeti erıforrásokat (és a humán tıkét) nem tekinti tıkének, azok

amortizációjával nem foglalkozik.

- Minden ügyletet és tranzakciót pozitív elıjellel vesz számba.

- Nem kezeli megfelelıen a közszolgáltatásokból eredı hasznosságot, illetve ezek

elégtelenségébıl eredı veszteséget.

- Az elosztási egyenlıtlenségek hátrányos következményeivel nem számol.

- A kimutatott gazdasági aktivitás finanszírozási forrását – saját forrás, vagy adósság –

nem vizsgálja.

- A családban végzett tevékenység „indirekt kárként” szerepel, hiszen ezzel piaci

szolgáltatás válik szükségtelenné.

- A GDP értéke, mint mutató értelmezése során nem utal az eltérı országok eltérı

megélhetési feltételeire (pl. éghajlat, a megélhetés költségei).

38

4. A FEJLİDÉS MUTATÓSZÁMAI ÉS MÉRÉSE

4.1 Miért van szükség új mutatókra ?

A GDP több évtizede a gazdaságpolitika próbaköve, létrehozása az 1930-as években

Simon Kuznets nevéhez kötıdik. Létrehozásának célja a gazdasági tevékenységek

egységes nemzeti elszámolási rendszerének kialakítása volt. Mint azt a 3.4 szakaszba

láttuk, önmagában nagyon kevés információt tartalmaz. Nem tesz különbséget a költségek

és hasznok, produktív és destruktív tevékenységek közt. Emiatt gyakran tapasztalható

olyan paradox helyzet, amikor a GDP értéke emelkedik, míg a társadalom állapotát

kifejezı egyéb mutatók jelentıs hanyatlást, leépülést jeleznek (Cobb et al. [1997]). A

GDP mutató megalkotója, maga Simon Kuznets is többször utalt rá, hogy egy nemzet

jólétére nemigen lehet következtetni ezen mutató értékébıl (Kindler [1997]).

Számos ország gazdaságpolitikai elemzıi körében egyre gyakrabban találkozunk annak

felismerésével, hogy a jólét mérésére a GDP és GNP mutatóknál alkalmasabb mutató

kidolgozása lenne szükséges. A fıbb nemzetközi szervezetek, így a Világbank és az

ENSZ kutatásaiban, tanulmányaiban is központi kérdés a világ országai fejlettségének

megítélése, amelyhez a GDP-nél jobb, pontosabb indikátorok szükségesek (Cobb et al.

[1997]).

A fejlıdés fogalmának körvonalazása során megállapítottuk, hogy a fejlıdés nemcsak az

adott ország kedvezı gazdasági teljesítményét jelenti, számos gazdaságon kívüli

vonatkozása is van. Emiatt nem lehetséges komplex jóléti mutatót megalkotni úgy, hogy

csak a gazdaság teljesítményét vegyük számba. Emiatt a GDP „kijavítása” nem

egyértelmően járható út, a fejlettséget, az életszínvonalat és a jólétet megfelelı módon

mérı mutatókhoz egészen új tényezık figyelembe vétele is szükséges.

4.2 A jólét mérésére alkalmazott mutatószámok

Az alábbiakban röviden áttekintünk néhány olyan jóléti mutatót, amelyek a GDP illetve a

GNP hiányosságait – legalábbis részben – kiküszöbölik, és ezeknél több információt

hordoznak a vizsgált terület jóléti állapotáról. Természetesen az itt bemutatandók mellett

39

több más mutatószámot is kipróbáltak a fejlıdés mérésével foglalkozó kutatók, az alábbi

áttekintés azonban csak a legismertebbek bemutatására korlátozódik.

4.2.1 A Gazdasági Jólét Mércéje (MEW – Measure of Economic Welfare)

A GDP hiányosságaira már megalkotói, és elsı alkalmazói is felhívták a figyelmet.

Hiányosságainak kiküszöbölésére az egyik lehetséges megközelítés a mutató korrigálása,

kiegészítése a környezeti és társadalmi hatásokat reprezentáló tételekkel. Erre a nemzeti

elszámolások megalkotása óta több próbálkozás is született. Nordhaus és Tobin [1972]

voltak az elsık, akik javasolták, és ki is dolgozták a nemzeti jövedelem mérıszámának

egy átalakított változatát, melyet a „gazdasági jólét mércéjének” (Measure of Economic

Welfare) neveztek. A szerzık a növekedés mérésére alkalmas mutatószámot keresve

rámutattak, hogy a GDP elsısorban a termelés, nem pedig a fogyasztás mutatója, míg a

jólét mérésére a fogyasztást mérı mutató sokkal alkalmasabb lenne. Az új mutató, a

MEW megalkotásával szándékuk az volt, hogy a nemzeti jövedelmet úgy egészítsék ki,

hogy az a teljes gazdasági jólétet tükrözze.

A gazdaság teljesítményét új szempontok szerint csoportosították: fogyasztási, beruházási

és köztes (intermedier) kiadásokat javasoltak megkülönböztetni. Ez utóbbi kategóriába

azokat a gazdasági tevékenységeket javasolták besorolni, melyek haszna más javak és

szolgáltatások hasznosságát növeli. Ide sorolták például a munkába járás költségeit, a

rendırség fenntartását, az utak karbantartását, a hadikiadásokat és a közegészségügyet.

Az új szempontú csoportosítás mellett számos olyan tényezı figyelembe vételét

javasolták, amelyek a hagyományos GDP vagy GNP számítások látókörén kívül

maradnak (például a szabadidı értéke, a nem piaci forgalomba kerülı termékek értéke, a

tulajdonos által lakott lakás hasznossága, a tartós fogyasztási cikkek használatából eredı

hasznosság, illetve az urbanizáció negatív hatásai. Szintén figyelembe veendı tényezınek

tartották a környezet állapotának romlását, a környezeti károk értékelését. További

újszerő elem, hogy az oktatás és az egészségügy tevékenységeit a humán tıkébe való

beruházásként értelmezték.

A fentiek figyelembe vétele mellett megállapították, hogy a társadalom jóléte növekedhet

úgy is, hogy közben a GNP, illetve ennek amortizációval csökkentett párja, a nettó nemzeti

termék (NNP) értéke nem nı, sıt akár csökken – például, ha a gazdasági szereplık

40

kevesebbet dolgoznak, viszont az így megnövekedett szabadidejüket magasra értékelik (2.

táblázat).

A MEW és a NNP értékeinek összehasonlítása az USA adatai alapján

M.e.: USA dollár, 1958-as árszint 2. sz. táblázat 1929 1935 1945 1947 1954 1958 1965

MEW/fı, USD 4506 4866 5472 5552 5818 5919 6391

Index (1929=100) 100 108 121,4 123,2 129,1 131,4 141,8

NNP/fı, USD 1545 1205 2401 2038 2305 2335 2897

Index (1929=100) 100 78 155,4 131,9 149,2 151,1 187,5

Forrás: Nordhaus – Tobin [1972]

A szerzık az USA 1929-1965 közötti gazdasági teljesítményét elemezve megállapították,

hogy a MEW, bár a GNP-nél pontosabb, finomabb mérést tesz lehetıvé, mégis szoros

pozitív korrelációban áll vele. Mindez elég indokul szolgált a közgazdászok egy jelentıs

csoportjának a MEW elfelejtésére, és a GNP további kizárólagos használatára (Daly

[2001]). Késıbbi vizsgálatok azonban kimutatták a fenti tény meglehetısen csalóka

voltát. Daly és kutatótársai a Nordhaus és Tobin által használt adatsort megfelezve, az

1948—1965 közti 18 évre szőkítették a korrelációszámítás idıtartamát, és ez esetben a

MEW és a GDP közti korreláció erıteljes csökkenését mutatták ki. Mindez arra utal,

hogy ha a 30-as évek elején a két mutató még szinte együtt is mozgott, az utóbbi 18-20

évben ez a tendencia megváltozni látszik. (Daly [2001]).

4.2.2 A Nettó Gazdasági Jólét mutatója (NEW - Net Economic Welfare))

A Nordhaus és Tobin által bevezetett MEW mutatót – minimális módosítások mellett

NEW néven is ismeri a szakirodalom. Ezzel a névvel Samuelson és Nordhaus [1987]

közkedvelt közgazdaságtani alapmővében találkozhatunk.

4.2.3 A Fenntartható Gazdasági Jólét Indexe (ISEW – Index of Sustainable Economic

Welfare)

Az ISEW (Index of Sustainable Economic Welfare) mutatót a MEW helyettesítésére

fejlesztették ki a 80-as évek végén, mivel az utóbbi nem tartalmazott valamennyi

41

lényeges környezeti költséget, nem helyesbítették a jövedelemeloszlásban beálló

változásokkal, valamint tartalmazta a szabadidıt. Ezek mindegyike érzékenyen

befolyásolta a MEW-et, és számos önkényes értékelési döntést tett szükségessé (Daly

[2001], Cobb et al. [1994], Daly – Cobb [1989]).

Az ISEW a lakossági fogyasztást veszi alapul, és ehhez adja hozzá, vagy ebbıl vonja ki a

a különbözı tételeket. A kiindulás a lakossági fogyasztás, (+) jelöli a hozzáadandó, és (-)

a levonandó tételeket (3. táblázat).

Az ISEW alkotóelemei

3. sz. táblázat

Alkotóelem Jólétmódosí-tás iránya

súlyozott lakossági fogyasztás (a lakosság fogyasztását elosztjuk a jövedelemeloszlási egyenlıtlenségek indexével)

+

a háztartási munka értéke (a fizetetlen háztartási munka értékét a releváns háztartási tevékenységekkel töltött évi óraszámnak és a háztartási alkalmazottak átlagos órabérének szorzata adja

+

a tartós fogyasztási cikkek éves szolgáltatásainak értéke + az utak, országutak nyújtotta szolgáltatások értéke + egészségügyi és oktatási közkiadások + tartós fogyasztási javak vásárlására fordított éves összeg - a jóléthez hozzá nem járuló egészségügyi és oktatási magánkiadások - az országos szintő reklámkiadások - az ingázás – munkába járás – közvetlen költségei - az urbanizáció költségei - a motorizáltközlekedés baleseteinek költségei - a vízszennyezés költségei - a légszennyezés költségei - a zaj okozta károk (WHO becslés alapján) - a mocsarak elvesztésébıl fakadó károk - a mezıgazdasági területek csökkenésének költségei - a nem megújítható erıforrások kimerítésébıl eredı költségek - a hosszú távú környezeti károk költségei - nettó tıkenövekedés + az ország nettó nemzetközi tıkepozíciójának változása +

Forrás: Daly [2001]

Az ISEW problémája, hogy láthatólag nagyobb részt becslésekre, nem pedig pontosan

mérhetı adatokra támaszkodik. Az ISEW-en belüli értékelésnek nem is az a célja, hogy

pontosan megadja pl. a környezeti károk valódi értékét, hanem az, hogy a gazdasági jólét

42

hosszútávú alakulását megbecsülje. Az ISEW gyengéje, hogy olyan statisztikai adatokon

alapszik, amelyek csupán néhány országban állnak rendelkezésre. Bár többször is

megreformálták és korrigálták, még mindig vannak vitatható elemei és hiányosságai.

Az ISEW idısora (a MEW-hez hasonlóan, bár nem olyan mértékben) pozitív

korrelációban állt a GNP-vel egy bizonyos idıbeli pontig (körülbelül 1980-ig), utána

viszont a korreláció enyhén negatívvá vált. Bár a MEW és az ISEW is a lehetı legtöbb

komponens figyelembe vételére törekedett, egyik sem veszi figyelembe egy adott ország

GNP-növekedésének a globális környezetre, következésképpen más országok

állampolgárainak jólétére gyakorolt hatását. Nem kezeli negatívan sem a legális káros

termékek, mint az alkohol vagy a dohány, sem az illegálisak, például a kábítószerek

kapcsán felmerült hatásokat sem. Nem veszi figyelembe a mutató a jövedelemnövekmény

utolsó egységének idıvel csökkenı hasznosságát sem (noha az elosztási egyenlıtlenségek

révén beszámították a szegények jövedelemnövekményének magasabb hasznosságát). Az

ilyen megfontolások csökkentenék a GNP, illetve a GDP és a jólét közötti korrelációt.

Ugyanakkor a GDP, a MEW és az ISEW egyaránt pozitív elıjellel tartalmazza a

személyes fogyasztást. Mivel így mindhárom mutatónak közös a legnagyobb kategóriája,

a mutatók között eleve viszonylag erıs korrelációnak kellene lennie, s ez a GDP és a két

jóléti mérce közötti gyenge korreláció jelentıségét még inkább aláhúzza. A 4. táblázat,

illetve a 9. ábra az ISEW és a GDP alakulását hasonlítja össze Nagy-Britannia,

Németország, Ausztria és Olaszország példáján.

Az ISEW és a GNP alakulása Nagy-Britanniában, 1950,1973, 1996

4. sz. táblázat Alkotóelem ( angol font / fı) 1950 1973 1996 Háztartás fogyasztása 2,435 4,067 6,402 Korrigált személyes fogyasztás 2,234 3,751 5,485 Szolgáltatások: háztartásban végzett munka 948 1,470 2,368 Egészségügyre és oktatásra fordított közkiadások 89 192 365 A fogyasztási kiadások és a tartós javak által nyújtott szolgáltatásokból származó különbségei

206 446 1,160

Megelızést szolgáló magán kiadások egészségügyre és oktatásra 14 25 109 A bejárás költsége 52 127 207 A személyes környezetszennyezés elleni kiadások - 8 58 Autóbalesetek költségei 30 43 36 A vízszennyezés költségei 94 73 52 Levegıszennyezés költségei 410 464 324 Zajszennyezés költségei 36 36 39 Az élıhelyek elvesztésének költségei 21 4 54

43

A termıföld pusztulásának költségei 14 24 34 Nem-megújuló erıforrások csökkenése 332 920 1,812 Hosszútávú környezeti károk 292 718 1,321 Ózonpajzs pusztulásának költségei 8 209 621 Nettó tıkeállomáyn növekedés - 382 1 A nemzetközi kapcsolatokban elfoglalt helyzet nettó változása 37 52 41 Egy fıre jutó ISEW 1,799 2, 713 2,349 Egy fıre jutó GDP 3,507 6,151 8,890

Forrás: Mayo et al. [2003].

9. ábra: Az ISEW és a GDP 1 fıre jutó értékeinek alakulása néhány fejlett országban, 1950-1990

Forrás: Friends of the Earth homepage:

http://www.foe.co.uk/campaigns/sustainable_development/progress/international.html

Mind a táblázatból, mind az ábrából jól látható, hogy a két mutató a hetvenes évek

közepéig nagyjából együtt haladt, bár számértékükben mutatkozott eltérés. A nyolcvanas

évek elejétıl egyre növekvı eltérés mutatható ki. Míg a GDP 1 fıre jutó értékei, stabil,

töretlen emelkedést mutatnak, az ISEW értékeinek növekedése jelentısen lelassul, sıt a

mutató kisebb visszaesés után a kilencvenes évek elejére nem haladja meg az 1980-as

szintet. Jól látható, tehát, hogy míg a GDP alapján az életszínvonal növekvı tendenciáját

44

tételezhetnénk fel, az ennél összetettebb mutató gyakorlatilag stagnálást mutat. Mindez

aláhúzza a fejlıdés mérésére használt mutatók megválasztásának fontosságát.

4.2.4 A Valódi Fejlıdés Mutatója (GPI – Genuine Progress Indicator)

Az ISEW-et megalkotása óta sok kritika érte. Ezek után a Redefining Progress nevő

kutatócsoport a kritikák alapján átdolgozta, továbbfejlesztette ezt az indikátort (Zágoni

[1997], Halstead [2002]). Az új, átdolgozott mutatót a Valódi Fejlıdés Mutatójának

(GPI - Genuine Progress Indicator) nevezték el.

A valódi fejlıdés mutatója (GPI) a fenntartható gazdasági jólét mutatójának (ISEW)

alternatív változataként is tekinthetı. Ez a mutató is arra törekszik, hogy egységes, átfogó

szerkezetben tartalmazza mind a piaci, mind a nem-piaci tevékenységek értékét, és a

GDP-tıl eltérıen hosszú távú szemléletet tükröz. Amíg a GDP csak az adott év

kiadásainak összességét veszi számba, addig a GPI – az ISEW-hez hasonlóan - a

természeti és társadalmi tıke kimerülésével is számol, ezáltal az aktuális gazdasági

tevékenységek hosszú távú fenntarthatóságát is jelezni képes. A GPI számításának alapját

az ország személyi fogyasztása képezi – hasonlóan a GDP-hez és az ISEW-hez. A GPI a

személyi fogyasztás teljes értékét szintén korrigálja a jövedelem-elosztás tényezıjével,

majd további társadalmi és ökológiai költségeket/hasznokat kifejezı tényezıkkel

módosítja azt. A GPI mutatóban összeadják a gazdaságban elfogyasztott termékek és

szolgáltatások értékét (az ıket kísérı pénzmozgástól függetlenül), majd három

fogyasztáshoz kapcsolódó kiadási kategóriát vonnak le: (1) kárenyhítést szolgáló

kiadásokat (például kórházi és ingázási költségek, környezetszennyezés utólagos

elhárítása stb.), (2) társadalmi költségeket (például családok szétzilálódása,

alulfoglalkoztatottság stb.) és (3) a környezeti vagyon és a természeti erıforrások

értékcsökkenését. Az 5. táblázat tételenként mutatja be a GPI összetevıit és azok hatását

az általa mérni kívánt jólétre vonatkozóan (Görbe-Nemcsicsné [1998]).

A GPI alkotóelemei és azok jólétmódosító hatása

5. sz. táblázat

Alkotóelem Jólétmódosítás Személyi fogyasztás (A) Pozitív Jövedelem-elosztás egyenlıtlensége (B) Negatív A jövedelem-elosztással súlyozott személyi fogyasztás A / B

45

A háztartási munka és a gyermeknevelés értéke Pozitív Az önkéntes munka értéke Pozitív A tartós fogyasztási javak szolgáltatásai Pozitív Az autópályák és utak szolgáltatásai Pozitív A bőnözés költsége Negatív A családok szétzilálódásának költsége Negatív A szabadidı csökkenése Negatív Az alulfoglalkoztatás költsége Negatív A tartós fogyasztási javak költségei Negatív Az ingázás költsége Negatív A háztartások szennyezés-csökkentési költségei Negatív Az autóbalesetek költsége Negatív A vízszennyezés költsége Negatív A légszennyezés költsége Negatív A zaj okozta károk Negatív A nedves, mocsaras területek csökkenése Negatív A mezıgazdasági területek csökkenése Negatív A nem megújuló energiaforrások kimerülése Negatív Más hosszú távú környezeti károk Negatív Az ózonréteg csökkenésének költsége Negatív Az erdık csökkenése Negatív Nettó beruházás Pozitív / Negatív Nettó külföldi hitelnyújtás vagy kölcsönfelvétel Pozitív / Negatív

Forrás: Redefining Progress [1995], Görbe-Nemcsicsné [1998]

Az ISEW-hez képest az alábbi jelentısebb változtatások említhetık:

� Elhagytak négy tételt: az egészségügyi és oktatási közkiadások pozitív tételét, az

egészségügyi és oktatási magánkiadások jólétet nem növelı negatív tételét, az

országos reklámkiadások költségének levonását és az urbanizáció költségeit.

� A mutatóban szerepel nyolc új tétel: egy a társadalmi haszon (önkéntes munka

értéke), öt a társadalmi károk (bőnözés, családok felbomlása, szabadidı elvesztése,

alulfoglalkoztatottság, a háztartások szennyezés-elhárításának költségei) között,

továbbá két fajta környezeti kár (az ózonréteg csökkenésének és az ıserdık

eltőnésének költségei).

Mivel a GPI-t 1995. szeptemberében alkották meg, így viszonylag fiatalabb mutató révén

kevesebb a tapasztalat az alkalmazásáról. Annak ellenére, hogy öt társadalmi és két

környezeti kárral bıvült, vannak olyan vélemények, hogy még mindig alulbecsüli a

társadalmi károkat és túlbecsüli a természeti károkat. Maguk a szerzık is megemlítik,

46

hogy több, a jólétre fontos hatással lévı tényezıt is bele lehetne még foglalni egy igazán

átfogó jóléti mutatóba. (Cobb et al. [2001], Halstead [2003]).

A 10. ábrán bemutatjuk a GPI és a GDP 1 fıre jutó értékeinek alakulását az 1950-1990

idıszakban az USA adatai alapján. Jól látható, hogy itt is, ugyanúgy mint az ISEW

esetében, jelentıs eltérések tapasztalhatók a 80-as évek elejétıl kezdve, nemcsak a mutató

nagyságában, hanem alakulásának tendenciájában is a GDP-hez képest. Itt is elmondható,

hogy a GDP alapján töretlen fejlıdést tételezhetnénk fel, míg a GPI alakulása nemhogy

fejlıdést, hanem egyenesen csökkenést mutat a 70-es évek közepétıl.

10. ábra: A GDP és a GPI 1 fıre jutó értékeinek alakulása 1982-es árszinten az USA-ban, 1950-1990.

Forrás: Friends of the Earth homepage:

http://www.foe.co.uk/campaigns/sustainable_development/progress/international.html

4.2.5 Az Emberi Fejlıdés Indexe (HDI – Human Development Index)

Az Emberi Fejlıdés Indexe ( Human Development Index - HDI) az ENSZ Fejlesztési

Programja (UN Development Program - UNDP) által 1990-ben kidolgozott mutatószám.

Megalkotásának célja az volt, hogy a GDP által nem mért fontos értékek alapján

rangsorolhatóvá, összehasonlíthatóvá tegye az egyes országok fejlettségi állapotát, illetve

idıbeli fejlıdésük elemzésére adjon lehetıséget (Todaro [2000]).

Az új mutató két módszertani újdonságot tartalmazott a hagyományos GDP

számításokhoz, és az elızıekben bemutatott MEW, NEW, ISEW és GPI mutatókhoz

képest. Elıször is a jövedelem megítélésén változtat (a csökkenı határhozadék

alkalmazásával), másodszor az így módosított jövedelmet két humán fejlıdési mutató

47

értékével összegzi, az élettartam és a tudásszint mérése céljából. Így a HDI három részbıl

tevıdik össze:

� Az egy fıre jutó GDP vásárlóerı paritáson számolva

� Az iskolázottság szintje

� A születéskor várható élettartam

Valamennyi összetevıt egy 0-tól 1-ig terjedı skálán mérik, majd ezekbıl számítanak

átlagot. Így a mutató számértéke nem valamilyen egy fıre jutó jövedelemérték, pénzérték,

hanem a fejlettségi skálán való elhelyezkedés mérıszáma, ahol az 1-hez közeli értékek a

legfejlettebb állapotnak, a 0-hoz közeli értékek a legfejletlenebb állapotnak felelnek meg.

A mutató kiszámítása során figyelembe veszik a vizsgálatba bevont mutatók elvárt

minimális illetve lehetséges maximális értékeit, és ezekhez viszonyítva adják meg az

egyes országok adott idıpontbeli értékeit (Todaro [2000], Fóti [1999], HDR [1990],

HDR [1994]).

Az index talán legfontosabb pozitívuma, hogy a gazdasági teljesítmény – a jövedelem –

alakulása mellett figyelembe veszi az életminıség további két lényeges komponensét, az

emberi képességek fejlıdését az iskolázottsági szinten keresztül, valamint az életminıség

egyik alapvetı elemét, a hosszú és egészséges élethez való hozzájutás lehetıségét a

várható élettartamon keresztül. Ahogy azt már Sen ([1998] ill. [2003]) megfogalmazta, a

fejlıdés az emberi képességek kiteljesedésének folyamata, ami az anyagi javakhoz való

hozzájutás lehetısége mellett az egyén lehetıségek közti választási szabadságát is

tartalmazza, ennek pedig alapvetı feltételei az egészség és a képzettség. A HDI mutató

erre az elméleti megközelítésre támaszkodva ötvözi a jövedelem, az élettartam és a

képzettség mérıszámait.

Az index legalapvetıbb hiányossága mindazonáltal az, hogy nem veszi figyelembe a

természeti erıforrások felélését és a fenntartható fejlıdés más fontos tényezıit, például a

környezet állapotát. Ugyanakkor fontos szempont volt a mutató kidolgozásakor, hogy a

nemzeti statisztikákból viszonylag egyszerően hozzáférhetı indikátorokat használ, és nem

igényel olyan bonyolult és bizonytalan becsléseket, mint az ISEW, vagy a GPI. Ezáltal

lehetıvé válik a mutató értékeinek kiszámítása a világ fejletlenebb régióira, országaira

nézve is, ahol a másik két mutató számításához szükséges információk - a statisztikai

rendszer hiányosságai miatt – nem állnak rendelkezésre (HDR [1990]).

A HDI mutató számítására bevezetésekor, 1990-ben a következı eljárást alkalmazták

(Fóti [1999], Husz [2001]).

48

A vizsgált országban a születéskor várható élettartam (L), az írástudók %-os aránya a 10

év feletti lakosság körében (A), az átlagosan elvégzett iskolai osztályok, tanévek száma

(S), valamint a vásárlóerı-paritáson amerikai dollárban (USD, PPP-értéken) mért egy fıre

jutó GDP értéke (J) képezik a számítások alapját

Az adott idıszakban meghatározzák a fenti L, A és S mutatószámok jellemzı minimális

és maximális értékeit, majd a maximum és minimum érték különbségét választva

egységnek, az adott ország mutatóját elhelyezik ezen a skálán. Így 0 és 1 közti értékeket

kapunk, jelölje ezeket: IND(L), IND(A) és IND(S). Az írástudók arányának és az átlagos

iskolaévek mutatójának fenti skálázott adatából súlyozott átlagként kapjuk meg az

iskolázottság mutatóját, az írástudók arányát 2-szeres, az iskolaévek számát 1-szeres

súllyal véve számításba:

IND(I) = { 2 IND(A) + IND(S) }/3

Az egy fıre jutó GDP értékét a következıképpen transzformálják a 0-1-es skálára:

meghatározzák az adott idıszakra és országcsoportra (amely a világ összes országa)

jellemzı átlagosnak tekinthetı jövedelemértéket (ezt jelöli MEA(J)), illetve a jelélemzı

minimális (MIN(J)) és maximális (MAX(J)) értékeket. Ezután az adott ország 1 fıre jutó

jövedelmét úgy skálázzák, hogy az átlag feletti jövedelmeknél a jövedelemnövekmény

csökkenı hasznosságát is figyelembe lehessen venni. Ennek alapján a korrigált

jövedelemmutató (COR(J) ) az alábbiak szerint határozható meg:

COR(J) = MEA(J)+ k⋅ ( J - MEA(J) ) , ahol

k=1 ha J < MEA(J), k=2 ha MEA(J) ≤ J< 2⋅ MEA(J) és k= √2 ha J ≥ 2 ⋅MEA(J)

A COR(J) értékek maximumát - ami egyúttal a MAX(J) korrigált értéke - jelölje

CORMAX(J), minimumát - ami egyúttal a J értékek minimumával kell. hogy

megegyezzen, - MIN(J). Ezután a skálázott érték:

IND(J) = [COR(J) – MIN(J)]/[CORMAX(J) – MIN(J)]

Az eljárás tehát erısen diszkontálja az átlag feletti jövedelmek hasznosságát.

A kapott indexek, azaz IND(L), IND (I) és IND(J) mindegyike 0 és 1 közötti érték. A

HDI mutató ezek egyszerő átlaga, azaz: HDI= [ IND(L) + IND (I) + IND(J) ] / 3.

Az alkalmazott minimum és maximum értékeket a 6. táblázat foglalja össze.

A mutató tartalmát és számítási módját keletkezése óta számos kritika érte (Husz [2001]),

különösen a képzettségi és a jövedelmi rész-indexek vonatkozásában. A jövedelem

értékének figyelembe vételére számos módosító javaslat született, az alsó és felsı

49

határokat rendszeresen felülvizsgálják, de történt már javaslat a jövedelemeloszlás

hatásának figyelembe vételére történı korrekcióra is.

A HDI mutató számításához alkalmazott szélsı értékek, 1990

6. sz. táblázat Mutató Minimum Maximum

Várható élettartam (év) 25 85

Írástudók aránya, % 0 100

Átlagos elvégzett iskolaévek 0 15

Jövedelem (reál GDP/fı vásárlóerı paritáson) 200 40000

Forrás: HDR [1994]

A HDI mutató számításában 1999-ben jelentıs változtatást hajtottak végre. Ennek

értelmében a jövedelemindex számításához használt alsó határt 200 USD-rıl 100 USD-re

módosították, az indexszám képzésére pedig a korábbi szakaszosan lineáris érték helyett

logaritmikus transzformációt vezettek be. Eszerint az új módszer szerint

IND(J) = [ log(J)-log(MIN(J)) ] / [ log(MAX(J)) – log(MIN(J)) ].

A módosítás indoka, hogy ezáltal az átlag feletti jövedelmek diszkontálása enyhébbé vált,

az új eljárás a korábbinál nagyobb hasznosságot tulajdonít az átlag feletti jövedelmek

növekedésének. További módosítás, hogy a képzettségi index számításához az eddig

alkalmazott S rész-mutató tartalma megváltozott. Az eddigi átlagos iskolaévek száma

helyett az új értelmezésben az alap-, közép- és felsıfokú képzésbe beiskolázottaknak a

megfelelı koroszályon belüli százalékos arányát kell figyelembe venni, a megfelelı

minimum érték 0, a maximum érték 100 % (HDR [2003]).

A 7. táblázat néhány fejlıdı és fejlett ország HDI értékének alakulását mutatja a 2001

évi 1 fıre jutó GDP értékének feltüntetésével. Itt is szembetőnı, hogy HDI és a GDP

értékek alakulása – fıleg a fejlıdı országok esetében – gyakran egymással ellentétes

életszínvonalra enged következtetni. Costa Rica, Sri Lanka és Kína jóval alacsonyabb

jövedelemértékek mellett is közel azonos HDI mutatót ér el, mint a náluk sokkal

gazdagabb Szaúd-Arábia. Ugyanakkor a leggazdagabb országok tekintetében a jóléti

rendszerükrıl híres svédek a náluk is jóval gazdagabb USA-t megelızik a HDI mutató

tekintetében.

50

A HDI mutató néhány fejlett és fejlıdı ország esetében, 1975-2001

7. sz. táblázat

Ország 1975 1980 1985 1990 1995 2001 GDP/fı, USD PPP, 2001 USA 0,864 0,883 0,896 0,911 0,923 0,937 34320 Nagy-Britannia 0,839 0,846 0,856 0,876 0,914 0,930 24160 Svédország 0,862 0,871 0,882 0,893 0,924 0,941 24180 Olaszország 0,838 0,854 0,862 0,884 0,900 0,916 24670 Magyarország 0,775 0,791 0,803 0,803 0,807 0,837 12340 Costa Rica 0,749 0,774 0,776 0,794 0,815 0,832 9460 Szaúd-Arábia 0,587 0,647 0,669 0,706 0,736 0,769 13330 Sri Lanka 0,614 0,648 0,674 0,695 0,717 0,735 3180 Kína 0,522 0,553 0,590 0,624 0,679 0,721 4020 Forrás: HDR [2003].

4.2.6 Egyéb fejlıdési mutatók

„Ökológiai Lábnyom” – Ecological Footprint (EF)

Az „Ökológiai Lábnyom” az University of British Columbia kutatói, Mathis

Wackernagel és William Rees [1996] által megalkotott mérıszám, amely területi

egyenértékben fejezi ki az anyagi javak fogyasztásának nyersanyag és energiaigényét.

Nyilvánvalóan többrıl van szó, mint pusztán a város útjai, épületei vagy közmővei által

fizikailag elfoglalt terület nagyságáról, hiszen a település zavartalan „mőködtetéséhez”

kellenek az élelmiszerek megtermeléséhez nélkülözhetetlen földek, a faanyagot adó

erdık, a nyersanyagok kitermeléséhez, az energia elıállításához, valamint a gépjármővek,

a mezıgazdaság, az ipar és más források által kibocsátott szennyezı anyagok

közömbösítéséhez szükséges területek.

Az Ökológiai Lábnyom számítási módszerének lényege a következı: elsı lépésként

kiszámolják egy személy fogyasztását különbözı termékkategóriákban, másodikként

felmérik az elfogyasztott termékek elıállításához szükséges terület nagyságát,

harmadikként – a két elıbbinek hányadosát véve – megkapják az adott

termékkategóriában „kisajátított” terület nagyságát, végül összesítik a különbözı

termékkategóriák adatait, s ezt beszorozva a lélekszámmal megkapják az adott település

vagy régió ökológiai lábnyomát. Az Ökológiai Lábnyom koncepciója nyilvánvalóan a

különbözı gazdaságok relatív jólétének biztosabb feltérképezésére is irányulhat

(Redefining Progress [2003]).

51

Példaképpen a világ valamennyi lakosára számított átlagos egy fıre szükséges terület

ilyen módon 2,3 hektár, a német lakosság egy fıre jutó átlaga 4,7 hektár, az amerikaiaké

9,6 hektár a 2000-beli állapot szerint. Ugyanakkor a Föld biológiailag produktív területét

figyelembe véve mindösszesen 1,9 hektár terület jutna 1 fıre, azaz napjainkban a Föld

lakossága mintegy 20 %-kal többet használ fel a globális erıforrásokból, mint amennyi a

bioszféra ökológiai kapacitása, azaz feléli Földünk természeti erıforrásait (Redefining

Progress [2003]).

Az Életminıség Fizikai Mutatószáma: PQLI – Physical Quality of Life Index

Az életminıség fizikai mutatószámát Morris D. Morris dolgozta ki 1969-ben (Todaro

[2000]). Három mutatószámból, az 1 éves korban várható élettartam, a csecsemı-

halandóság és az írástudók arányának mutatószámából számította ki a fenti összetett

indexet. A mutató minden egyes komponense esetében az adott országra jellemzı érték az

1-tıl 100-ig terjedı skálán meghatározott számérték, ahol 1 a leggyengébb ország

teljesítménye, 100 pedig a legerısebbé az adott szempont szerint. Így például az 1 éves

korban várható élettartam esetében az 1 értéket a 28 év élettartamhoz rendelték (Bissau-

Guinea adata 1950-ben), a 100 értéket pedig Svédország 77 év élettartama kapta (1973-

beli adatok alapján), és ennek megfelelıen 50 pontot kaptak az 52 év várható élettartamot

mutató országok. Hasonlóképpen a csecsemıhalandóság esetében a minimális érték 229

ezrelék (Gabon 1950-beli adata), a maximális érték pedig 9 ezrelék (Svédország, 1973).

Az írástudók százalékos aránya pedig a tényleges értéket jelenti minden ország esetében

az 1-100 közti százalékos skálán (Todaro [2000]).

A tapasztalatok azt mutatták, hogy általában az egy fıre jutó GNP illetve GDP alacsony

értékeit mutató országok esetében a PQLI index értéke is alacsony, míg a magas GNP-vel

rendelkezı országok esetében magasak a PQLI értékek is, azonban a GNP és PQLI közti

korreláció mégsem volt kifejezetten magas (Todaro [2000]). Egyes országokban éppen

ellenkezı irányú összefüggés volt észlelhetı, nevezetesen magas GNP és alacsony PQLI

értékek, amely tény egyértelmően utal a PQLI index GNP-t meghaladó

információtartalmára.

A 11. ábra és a 8. táblázat az egy fıre jutó GDP és PQLI mutatók - valamint a következı

szakaszban ismertetendı BWI mutató - alakulását mutatja az 1980-1992 idıszakban

néhány fejlett és fejlıdı ország esetében. Mind az ábrából, mind a táblázatbeli adatokból

52

kitőnik, hogy az alacsonyabb bruttó nemzeti jövedelmet felmutató országok esetében is

lehetséges magas PQLI értékek elérése (például Kína 1988. és 1992. évi adata).

Olas z or s zág

05

10152025

1980 1985 1988 1992

ezer

US

D (

GD

P)

90

92

94

96

% (

PQ

LI)

GDP/fı PQLI

Své d o r s z ág

05

10152025

1980 1985 1988 1992

ezer

US

D (

GD

P)

90

92

94

96

% (

PQ

LI)

GDP/f ı PQLI

Nagy-Britannia

05

10152025

1980 1985 1988 1992

ezer

US

D (

GD

P)

90

92

94

96%

(P

QL

I)

GDP/fı PQLI

USA

05

10152025

1980 1985 1988 1992

ezer

US

D (

GD

P)

90919293949596

% (

PQ

LI)

GDP/fı PQLI

Kína

0

1

2

3

1980 1985 1988 1992

eze

r U

SD

(G

DP

)

65707580859095

% (

PQ

LI)

GDP/fı PQLI

Magyarország

0

5

10

1980 1985 1988 1992

eze

r U

SD

(G

DP

)

80

85

90

% (

PQ

LI)

GDP/fı PQLI

11. ábra: Az egy fıre jutó GDP (USD folyó árakon) és a PQLI (%) alakulása

Forrás: a 8. táblázat adatai

Az egy fıre jutó GDP (USD, PPP, folyó árakon), a PQLI (%) és a BWI (%)

alakulása

8. sz. táblázat

Év GDP/fı PQLI BWI GDP/fı PQLI BWI USA Nagy Britannia

1980 12170,3 92 91 8203,6 92 90 1985 17504,8 93 94 11693,2 92 91 1988 20656,1 93 93 14395,7 93 90

53

1992 24517,7 93 93 16763,3 93 92 Svédország Olaszország

1980 9920,1 93 92 8412,6 91 86 1985 13962,2 94 92 11815 93 88 1988 16622 94 93 14794,8 88 1992 18472,2 95 95 18368,9 93 89

Magyarország Kína 1980 4717,5 88 83 617,4 73 67 1985 6751,3 88 84 1133,4 76 67 1988 7865,7 89 85 1419,6 78 70 1992 7635,2 89 87 2031,6 92 75

Forrás: The Penn World Tables [2002] és Lijn [1995]

Az Alapvetı Jólét Mutatója (BWI – Basic Well-Being Index)

Ez a mutató szintén az emberi élet társadalmi szempontú fejlettségét próbálja számba

venni, a következı mutatók egyszerő számtani átlaga alapján: az egy éves korban várható

élettartam, a csecsemıhalandóság (ezrelék), az írástudatlanok aránya a felnıtt korú

lakosság %-ában, valamint a középiskolába történı beiskolázások aránya a megfelelı

korú lakosság %-ában (Lijn [1995]). Ez a mutató is egy 0-tól 100–ig terjedı skálára

transzformálja a fenti komponenseket, és ezeket a transzformált értékeket használja az

átlagszámításhoz. Ilyen módon a PQLI-hez, valamint a HDI szociális komponenseihez

hasonlóan a lakosság egészségi állapotát és képzettségi szintjét próbálja mérni a standard

statisztikák által mért mutatószámokkal. Itt is igaz, hogy a várható élettartam, illetve a

csecsemıhalandóság értékeit egy 0-1-es skálára (illetve a skálán való elhelyezkedést %-os

alakra) transzformálják, az elképzelhetı minimális és maximális értékek

meghatározásával. A 9. táblázat mutatja a mutatók transzformálásához használt minimális

és maximális értékeket.

A PQLI és BWI mutatókhoz használt paraméterek

9. sz. táblázat

Minimum érték Maximum érték Születéskor várható élettartam (év) 25 85 Egy éves korban várható élettartam (év) 30 85 Csecsemıhalandóság (1000 élveszületésre) 0 230 Forrás: Lijn [1995].

54

Néhány jellemzı BWI értéket láthatunk az elızı szakaszban bemutatott 8. táblázatban a

PQLI értékekkel összehasonlítva (Lijn [1995]). A BWI indexek a PQLI-hez hasonló

tendenciákat mutatnak, bár számértékük attól eltér.

A Gazdasági és Környezeti Mutatók Integrált Rendszere (SEEA) illetve a Környezeti szempontból Korrigált Nettó Hazai Termék (EDP)

1993-ban az ENSZ Statisztikai Osztálya (UNSTAD) felülvizsgálta a nemzeti

elszámolások rendszerét, és a hagyományos elszámolások mellett létrehozott egy

kiegészítı mutatórendszert (satellite accounts), amely az SNA makromutatóinak

környezeti érzékenységét volt hivatott növelni. Ez az új alcsoport kapta az Integrated

System of Economic and Environmental Accounts (SEEA) nevet. A SEEA, mint az SNA

kiegészítése változatlanul hagyja a hagyományos nemzeti elszámolás elveit és alapjait. A

SEEA azon része, amely a jólét mutatójaként számba jöhet egy környezetileg korrigált

hazai termék mutató, az Environmentally Adjusted Net Domestic Product (EDP). Az

EDP a természeti erıforrások kiaknázásának hasznait és költségeit, valamint a környezeti

minıség javulását és degradációját foglalja magában. Az EDP hosszú távú növekedése a

fenntartható fejlıdés egy lehetséges definíciója. Az EDP tehát két fı tételt foglal

magában: a természeti erıforrások kimerülésének költségeit és a környezeti minıség

változásának költségeit, így felhasználható a gazdasági jólét következetes mutatójaként

(Heltai [1998]).

További kiegészítı indikátorok

A fent ismertetett mutatókon kívül természetesen számos további jelzıszám szóba jöhet

az egyes országok jólétének és fejlettségi állapotának mérésére. A mutatók többsége

általában önmagában nem, csupán a többi mutatóval együtt alkalmas megalapozott

következtetések levonására. Problémát okozhat az egyes adatok értékelhetısége: a

mutatónak nem szabad önmagában értékítéletet hordoznia, s könnyen kezelhetınek kell

lennie. A másik gond lehet a mérhetıség. Az eddig részletesen tárgyalt mutatók

felépítésében is szerepelnek olyan komponensek, amelyek tényleges értékeit a statisztikai

nyilvántartások nem mérik – az ISEW és a GPI egyes komponensei jelenleg leginkább

becslésekkel adhatók meg. A jólét egyik fontos szempontja lehetne a jó közérzet, az

elégedettség, amelyet szintén nem lehet közvetlenül kimutatni legfeljebb következtetni rá

más mérhetı mutatók alapján. Néhány ilyen kiegészítı mutatót ismertet az 1. melléklet.

55

5. A HDI ALKALMAZÁSA A GAZDASÁGI FEJLETTSÉG ÉRTÉKELÉSÉRE

A HDI mutató számítását már a 4. fejezetben ismertettük röviden. Ahogy ott kifejtettük, a

HDI alkalmazása azért elınyös a MEW és az ISEW mutatóval szemben, mert kizárólag

mérhetı adatokat tartalmaz, nem teszi szükségessé egyes komponenseinek becslését.

Ugyanakkor a PQLI és a BWI mutatókkal szemben nemcsak az egészségi állapot és a

képzettség mutatóit tartalmazza, hanem figyelembe veszi az adott ország adott

idıszakbeli egy fıre jutó GDP-jének alakulását is.

Természetesen a mutatónak vannak hiányosságai: például teljesen figyelmen kívül hagyja

a környezet állapotában, a természeti erıforrások használatának szintjében bekövetkezı

változásokat. Ezeknek a tényezıknek a pontos mérése azonban még jelenleg sem

egyértelmően megoldott, és pontos adatok híján a becslésekbıl eredı bizonytalanság az

értékelést könnyen megbízhatatlanná teheti.

A fenti okokra való tekintettel a következı vizsgálatokban a fejlettségi szint mérésére a

HDI mutatót fogjuk használni.

Elıször röviden áttekintjük a HDI mutató számításában bekövetkezett módszertani

változások jelentıségét, és ismertetjük az ENSZ által 1999-ben bevezetett és jelenleg is

használatos számítási metodika elınyeit. Ezt követıen az új módszertan szerint

megvizsgáljuk hazánk, néhány európai ország, valamint négy Európán kívüli ország – az

USA és Japán, valamint India és Kína – HDI mutatójának alakulását, amelyet

összehasonlítunk az egy fıre jutó GDP éves növekedésével és a PQLI illetve a BWI

mutatók alakulásával. Ezután hazánk vonatkozásában végzünk néhány vizsgálatot.

Magyarországra nézve 1999-ben jelent meg országos és megyei szintő HDI-számítás,

még a régi módszertan szerint. Elsı lépésben az új módszertan szerint is kiszámítjuk a

mutatót országos és megyei, illetve regionális szinten, majd összehasonlítjuk a mutató

alakulását más, a gazdasági fejlettség értékelésére szokásosan használt mutatókkal.

5.1 A HDI számításának módszertani változása

Az ENSZ 1999-ben módosította a HDI mutató számítási módszerét. A képzettségi

komponens számításánál az új módszer nem az átlagosan elvégzett iskolaévek számát,

hanem az alap-, közép- és felsıfokú képzésbe beiskolázottak százalékos arányát veszi

figyelembe a megfelelı korosztály teljes létszámához viszonyítva. A minimum

56

értelemszerően 0, a maximum érték pedig 100 %. Ezután a képzettségi index 2/3-os

súllyal veszi számításba az írástudók arányát, és az 1/3-os súllyal a beiskolázottak

arányát, ezek súlyozott átlagaként adódik.

Jelentısebb változás történt a jövedelmi index számításának módszertanában. Elıször is a

maximum érték 40000 USD, a minimum érték pedig 100 USD értékre változott,

figyelembe véve az aktuális gazdasági mutatókat és az elkövetkezı évtizedekre

vonatkozó elırejelzéseket. Megváltozott a jövedelemnövekmény hasznosságának

értékelése is. A korábbi szakaszonként lineáris becslést egy logaritmikus becslés váltotta

fel (HDR [1999] - Technical Note.), amely kevésbé csökkenti a magasabb jövedelmek

hasznosság-értékét, mint a korábban alkalmazott módszer. Ugyanakkor valamennyi

jövedelmi értékre alkalmaz bizonyos mértékő diszkontálást, nemcsak az átlag feletti

jövedelmekre – ezzel a csökkenı hasznosság elvét következetesebben képviseli, mint a

régi formula. Végezetül, a jövedelemnövekedés hasznosságnövekedésként való

értékelése gyakorlatilag csak a 40000 USD-hoz közeli magas jövedelmeknél válik

elhanyagolhatóan kicsivé, míg a régi formulánál ez már a 7000 USD-t meghaladó

közepes jövedelmek esetében is jelentéktelenné vált. Ezáltal jobban elismeri a mutató azt

a tényt, hogy a jövedelemnövekedés a további fejlıdés feltételeit teremti meg (HDR

[1999]).

Amint a jelen fejezet késıbbi szakaszában látni fogjuk, a fenti változtatások jelentısen

módosíthatják a közepesen fejlett országok fejlettségi szintjének értékelését, hiszen

Magyarország esetében ugyanazon adatokkal dolgozva a régi módszertannal számított

HDI érték 1997-ben 0,595, míg az új módszertan szerint 0,757, ami sokkal kedvezıbb

képet mutat hazánk fejlettségi szintjérıl nemzetközi összehasonlításban is.

5.2 A gazdasági fejlettség értékelése az egyes mutatók összehasonlító vizsgálatával

Az alábbiakban megvizsgáljuk 15 ország - Svédország, USA, Japán, Luxemburg,

Franciaország, Nagy-Britannia, Dánia, Ausztria, Németország, Olaszország, Portugália,

Görögország, Magyarország, India, Kína – fejlettségi mutatóit az 1997-2001 idıszakban.

Az országok kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy szerepeljenek a leggazdagabb európai

és Európán kívüli országok, néhány nagyobb fejlıdı ország, valamint az Európai Unió

kevésbé fejlett tagországai is.

57

A vizsgált 5 évre vonatkozóan a HDR [1999], [2000], [2001], [2002] és [2003]

kiadványok adatai alapján meghatároztuk a vásárlóerı paritáson számított GDP/fı és HDI

értékek növekedésének alakulását (12 ábra, illetve 10. és 11. táblázat). Jól látható, hogy a

vizsgált országok három elkülöníthetı csoportra oszthatók. Míg a nagyobb európai

országok, valamint az USA és Japán éves fejlıdési üteme (a HDI mutató növekedése) a

0,4 %-ot nem éri el, vagy alig haladja meg, a kis európai országok (Dánia, Ausztria,

illetve Görögország), valamint Kína a 0,6 – 0,8 %-os tartományban mozog. Hazánk,

valamint Portugália és India ezeknél is jelentısebb, 0,8 – 1,3 % közti éves növekedési

ütemet mutat (12. ábra, 10. táblázat). Mindez eltér az egy fıre jutó GDP éves

növekedésének alakulásától. Itt nem figyelhetık meg azok a különbségek, amiket a HDI

mutatónál tapasztaltunk, illetve a különbségek más jellegőek. A fejlett országok -

Luxemburg és Ausztria kivételével – valamennyien 5 % alatti éves növekedést

produkálnak, míg a kevésbé fejlett európai országok – Portugália, Görögország és hazánk

– valamint India és Kína 6-8 % közti éves növekedési ütemet mutatott (ami természetesen

kedvezıbb a szokásos reál GDP növekedés mutatójánál, hiszen vásárlóerı-paritáson

számított mutatókról van szó).

0,000,200,400,600,801,001,201,40

Svédo.

US

AJapánLuxem

burgF

ranciao.N

agy-Br.

Dánia

Ausztria

Ném

eto.O

laszo.P

ortugáliaG

örögo.M

agyaro.IndiaK

ína

HD

I %

0,002,004,006,008,0010,0012,00

GD

P %

GDP HDI

12. ábra: A HDI és a vásárlóerı-paritáson mért egy fıre jutó GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997

Forrás: HDR [1999] és HDR [ 2003] (HDI mutatók), The Penn World Tables [2002] (GDP

adatok) alapján saját számítás.

Látható, hogy a GDP gyors növekedése egyedül Ausztria esetében járt együtt a HDI

fejlettségi mutató gyors növekedésével, ami meglepı, figyelembe véve, hogy Ausztria

58

esetében 1997-ben sem volt túl alacsony ez a mutató. Ugyanakkor India és Kína

példájáról látható, hogy hasonló GDP-növekedési ütem nem feltétlenül járt együtt a HDI

hasonló növekedésével. A magasabb egy fıre jutó GDP-értékkel rendelkezı Kína

eredetileg is magasabb HDI mutatóját az azonos ütemő gazdasági növekedés kevésbé

javította, mint a kevesebb anyagi forrással rendelkezı, elmaradottabb Indiáét – ami arra

utal, hogy a fejlıdı országok körében viszonylag szerényebb gazdasági növekedés is

sikeresen fordítható át a jólét jelentısebb mértékő növekedésévé (11. táblázat).

A HDI és az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP évi átlagos növekedése,

2001/1997.

10. sz. táblázat

2001/1997 GDP/fı, PPP szerint HDI

éves növekedés % éves növekedés % Svédország 3,0887 0,4183

USA 2,8591 0,2210 Japán 0,3967 0,1458

Luxemburg 9,5551 0,4063 Franciaország 3,7128 0,2130

Nagy-Britannia 3,3811 0,3206 Dánia 3,6856 0,6116

Ausztria 5,3902 0,6145 Németország 4,2877 0,4190 Olaszország 4,1364 0,3152 Portugália 6,8008 1,0672

Görögország 7,3630 0,5503 Magyarország 8,0825 0,8657

India 6,9656 1,2222 Kína 6,9955 0,6847

Forrás: Saját számítás a HDR [1999], [2000], [2001], [2002] és [2003] adatai alapján

A HDI alakulása az 1990 – 2001 idıszakban

11. sz. táblázat

HDI GDP/fı, PPP szerint

1990 1996 1997 1998 1999 2000 2001 1997 2001

Svédország 0,892 0,917 0,923 0,926 0,936 0,941 0,941 21521,1 24180,0

USA 0,912 0,923 0,927 0,929 0,934 0,939 0,937 30797,8 34320,0

Japán 0,907 0,918 0,924 0,924 0,928 0,933 0,932 24737,4 25130,0

Luxemburg 0,879 - 0,902 0,908 0,924 0,925 0,930 38908,9 53780,0

Franciaország 0,896 0,913 0,918 0,917 0,924 0,928 0,925 20887,9 23990,0

Nagy-Britannia 0,876 0,913 0,918 0,918 0,923 0,928 0,930 21281,8 24160,0

Dánia 0,889 0,900 0,905 0,911 0,921 0,926 0,930 25274,0 29000,0

59

Ausztria 0,889 0,901 0,904 0,908 0,921 0,926 0,929 21989,0 26730,0

Németország - - 0,906 0,911 0,921 0,925 0,921 21638,8 25350,0

Olaszország 0,878 0,892 0,900 0,903 0,909 0,913 0,916 21167,7 24670,0

Portugália 0,818 0,850 0,858 0,864 0,874 0,88 0,896 14268,5 18150,0

Görögország 0,857 0,859 0,867 0,875 0,881 0,885 0,892 13472,2 17440,0

Magyarország 0,803 - 0,795 0,817 0,829 0,835 0,837 9325,2 12340,0

India 0,510 - 0,545 0,563 0,571 0,577 0,590 2221,1 2840,0

Kína 0,624 0,680 0,701 0,706 0,718 0,726 0,721 3141,1 4020,0

Forrás: HDR [1994], [1999], [2003] és The Penn World Tables [2002]

Megvizsgáltuk, tapasztalható-e kapcsolat az egy fıre jutó GDP éves növekedési üteme és

a HDI éves növekedési üteme közt (13. ábra).

13. ábra: A HDI éves növekedése az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP éves növekedésének függvényében, 2001/1997

Forrás: HDR [1999] és HDR [2003] (HDI mutatók), és The Penn World Tables [2002] (GDP

adatok) alapján saját számítás

Jól elkülönül két csoport: az egyik a HDI 0,5 % alatti és a GDP 5 % alatti növekedési

ütem-értékei által jellemzett 8 ország (Svédország, USA, Japán, Franciaország, Nagy-

Britannia, Németország, Olaszország), a másik a HDI 0,5 % és GDP 5 % feletti értékeivel

jellemezhetı 6 ország (Ausztria, Portugália, Görögország, Magyarország, India, Kína).

Emellett két átmeneti országot figyelhetünk meg: az 3,7 % -os GDP és 0,61 %-os HDI

növekedéssel jellemezhetı Dánia, valamint a 9,5 % -os GDP és 0,4 %-os HDI

növekedéssel jellemezhetı Luxemburg.

60

A kis GDP és kis HDI növekedéssel jellemezhetı országok a világ legfejlettebb országai,

valamennyien 20 ezer USD feletti egy fıre jutó GDP-vel, és 0,9 feletti HDI értékkel

rendelkeztek már 1997-ben is. A nagy GDP és nagy HDI növekedéssel jellemezhetı

országok közt egyedül Ausztria érte el 1997-ben a 0,9-es HDI értéket, a többiek még

2001-ben sem tudták ezt az értéket elérni. Dánia a magas GDP értékét viszonylag szerény

mértékben emelve, klasszikus jóléti államként sikeresen alakította át ezt a szerényebb

jövedelemnövekményt jelentıs HDI-növekménnyé, azaz a lakosság jólétének emelésévé,

míg a másik szélsıség Luxemburg, amely rendkívül jelentıs jövedelemnövekményét alig

tudta HDI-növekedéssé transzformálni.

A fejlettség és a gazdasági teljesítmény közti összefüggést tovább vizsgálva

megpróbáltuk elkülöníteni a HDI jövedelemkomponensét a két másik komponenstıl, a

várható élettartam és az iskolázottság tényezıitıl. Ennek érdekében a HDIS rész-mutatót

vezettük be, az élettartam-index és az iskolázottság-index átlagaként (emlékeztetıül: a

HDI az élettartam-index, az iskolázottság-index és a jövedelem-index átlagaként adódott).

Ezután megvizsgáltuk, van-e kimutatható hatása az egy fıre jutó GDP-nek a HDIS rész-

mutató alakulására. Eredményeinket a 14. ábra és a 12. táblázat tartalmazza az 1997. évi

adatokra.

Az ábrából és a másodfokú regressziós görbe illeszkedésének szorosságából (r2=0,8484)

is látható, hogy meglehetısen szorosnak tekinthetı összefüggés tapasztalható, amely

szerint mintegy 20 ezer USD/fı jövedelemig a GDP növekedése viszonylag gyors

ütemben növeli a HDIS rész-mutatót, 20 ezer USD jövedelem körül nincs jelentıs

változás a HDIS értékében, azonban 20 ezer USD felett már a GDP növekedése a HDIS

mutató csökkenését eredményezi. Az illetsztett egyenes egyenlete: HDIS = -5 ⋅10 –10⋅ ⋅

GDP2 + 2 ⋅ 10-5 ⋅ GDP + 0,6266, a változás ütemét a ∆HDIS = - 10 (-9) ⋅ ∆GDP + 2⋅10 (-5)

derivált összefüggés írja le.

A fenti, statisztikailag, empirikus úton meghatározott összefüggés magyarázatául

elmondható, hogy a nagyobb GDP értékek mellett a HDIS komponenseit alkotó rész-

mutatók közül az élettartam csökkenését okozhatja a túlzott bıség nyomán jelentkezı

civilizációs betegségek - túlsúly, mozgáshiány, élvezeti cikkek mértéktelen fogyasztása,

egészségtelen életmód – általánossá válása, amelyet nem képes kompenzálni a

képzettségi index, hiszen a magas jövedelemszinttel rendelkezı országok esetében

általános az írás-olvasás, és az oktatásban való részvétel magas, 90 % körüli szintje,

amelyet más érzékelhetı mértékben emelni nehezen lehet. Az összefüggés minden

61

bizonnyal igaz a fejlett európai és amerikai országok esetében, azonban kivételt képez

néhány jellemzıen magas GDP-vel rendelkezı, de elmaradottabb civilizációs

körülmények közt élı afrikai illetve ázsiai ország. Szaúd-Arábia 2001. évi adatai (GDP/fı

=13300 USD, HDIS=0,745, HDI=0,769) Katar (GDP/fı =20987 USD, HDIS=0,775,

HDI=0,814), illetve az Egyesült Arab Emirátusok (az ábrán: UAE, GDP/fı =19115 USD,

HDIS=0,780, HDI=0,812) 1997-es adatai már kevésbé jó illeszkedést mutatnak. Ha a

három új országot is hozzávennénk a fenti 15 országból álló adatsorhoz, az illesztett

regressziós görbe egyenlete alig változna (HDIS = -3 ⋅10 –10⋅ ⋅ GDP2 + 1,99⋅ 10-5 ⋅ GDP +

0,6303 ), csak az illeszkedés szorosságát mérı korrelációs együttható (r2 = 0,5972) értéke

csökkenne. Ha viszont külön másodfokú görbét illesztenénk a három arab országra, akkor

az egyenlet: HDIS = -6,7 ⋅10 –10⋅ ⋅ GDP2 + 2,68⋅ 10-5 ⋅ GDP + 0,5112 alakra módosulna.

Erre az egyenletre például India is sokkal jobban illeszkedne, mint az eredeti görbére.

Kérdéses, hogy vajon a két görbe két külön fejlıdési pályát jelent-e, és ha igen, akkor a

jelenleg alacsony 1 fıre jutó GDP értékkel rendelkezı fejlıdı országok melyik pályát

fogják fejlıdésük során követni.

14. ábra: A HDI élettartam- és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató függvényében 1997-ben

Forrás: ld. 13. ábra

A HDI élettartam - és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató

függvényében, 1997

12. sz. táblázat

Ország GDP HDIS Svédország 21521 0,940

USA 30798 0,915

62

Japán 24737 0,930 Luxemburg 38909 0,875

Franciaország 20888 0,930 Nagy-Britannia 21282 0,930

Dánia 25274 0,900 Ausztria 21989 0,910

Németország 21639 0,910 Olaszország 21168 0,910 Portugália 14269 0,875

Görögország 13472 0,900 Magyarország 9325 0,835

India 2221 0,585 Kína 3141 0,765

Forrás: ld. 13. ábra

5.3 Az egyes fejlettségi mutatók eredményeinek összehasonlítása

A HDI mutatón kívül a PQLI és a BWI mutatók is alkalmasak a fejlettség élettartammal

és képzettséggel kapcsolatos komponenseinek értékelésére. Az alábbiakban

összehasonlítjuk e három mutató 1999-2001 közti alakulását a korábbiakban vizsgált 15

ország esetében. A HDI-bıl most is kivesszük a jövedelmi komponenst, és a már

korábban bevezetett HDIS rész-mutatóval dolgozunk.

A HDIS és a BWI komponensei fele-fele arányban vesznek figyelembe egészségi

állapottal kapcsolatos illetve iskolázottsággal kapcsolatos mutatókat. A PQLI kétszer

akkora súlyt tulajdonít az egészségügyi, mint a képzettségi mutatóknak. A BWI illetve a

HDIS által jelzett tendenciák Svédország és az USA, valamint India és Kína kivételével

egyezı tendenciákat tükröznek, a PQLI viszont csak Kína esetében mutat a HDIS-tıl

eltérı tendenciát.

A HDIS alakulásában megfigyelhetı (15. ábra), hogy mindössze Svédország esetében

mutat érzékelhetı növekedést a mutató. Kismértékő csökkenést tapasztalhatunk

Franciaország és Kína esetében, míg a többi országban elhanyagolható növekedés, vagy

változatlan állapot tapasztalható a vizsgált három évben.

63

0,50

0,60

0,70

0,80

0,90

1,00

Svéd

o.U

SAJa

pán

Luxe

mbu

rgFr

anci

ao.

Nag

y-Br

.D

ánia

Ausz

tria

Ném

eto.

Ola

szo.

Portu

gália

Gör

ögo.

Mag

yaro

.In

dia

Kína

1999

2000

2001

15. ábra: A HDIS mutató alakulása (1999, 2000 és 2001)

Forrás: HDR [2001], [2000] és [2003] alapján saját számítás

A fejlettségi sorrendeket vizsgálva megállapítható, hogy míg a HDIS alapján Svédország,

Nagy-Britannia, és Japán a három legfejlettebb ország ebben a sorrendben

(Franciaország több országgal együtt a negyedik helyet foglalja el), a PQLI és a BWI

szerint a sorrend Japán, Svédország és Franciaország ( a negyedik helyen több ország

holtversenyben áll) (16. és 17. ábra). Mindhárom mutató tehát hasonlóan értékeli az

országok közti fejlettségbeli különbségeket. Az utolsó két helyen Kína és India áll. A

PQLI mindkét országot évrıl évre javuló állapotúnak mutatja, a HDIS viszont csak Indiát.

A BWI viszont 2000-ben mindkét fejlıdı ország esetében visszaesést mutat. Érdekes

észrevenni azonban, hogy a PQLI és a BWI Magyarországot szinte azonos helyzetőnek

mutatja Portugáliával, és a BWI szerint a gazdag Luxemburggal is ( az adatokat 2.

mellékletben közöljük).

P Q L I

0 , 5 0 0

0 , 5 5 0

0 , 6 0 0

0 , 6 5 0

0 , 7 0 0

0 , 7 5 0

0 , 8 0 0

0 , 8 5 0

0 , 9 0 0

0 , 9 5 0

1 , 0 0 0

Své

do.

US

A

Japá

nLu

xem

burg

Fran

ciao

.

Nag

y-B

r.

Dán

ia

Aus

ztria

Ném

eto.

Ola

szo.

Por

tugá

lia

Gör

ögo.

Mag

yaro

.

Indi

a

Kín

a

1 9 9 9

2 0 0 0

2 0 0 1

16. ábra: A PQLI mutató alakulása (1999,2000,2001)

Forrás: HDR [2001], [2000], [2003] és Lijn [1995] alapján saját számítás

64

B W I

0 , 5 0 0

0 , 5 5 0

0 , 6 0 0

0 , 6 5 0

0 , 7 0 0

0 , 7 5 0

0 , 8 0 0

0 , 8 5 0

0 , 9 0 0

0 , 9 5 0

1 , 0 0 0

Své

do.

US

A

Japá

nLu

xem

burg

Fran

ciao

.

Nag

y-Br

.

Dán

ia

Ausz

tria

Ném

eto.

Ola

szo.

Portu

gália

Gör

ögo.

Mag

yaro

.

Indi

a

Kín

a

1 9 9 9

2 0 0 0

2 0 0 1

17. ábra: A BWI mutató alakulása (1999,2000,2001)

Forrás: HDR [2001], [2000], [2003] és Lijn [1995] alapján saját számítás

A fentiek azt mutatják, hogy a PQLI és a BWI mutatók mindegyike a HDIS mutatóval

hasonló eredményeket ad, bár kisebb eltérések elıfordulnak. Mindezek alapján

elmondhatjuk, hogy míg a mutatók a fejlettség egyes komponenseit kissé eltérı módon

kezelik, alapvetıen hasonló módon értékelik az egyes országok fejlettségi állapotát. Ezt

igazolják a köztük lévı kapcsolat szorosságát mérı korrelációs koefficiensek magas, 0,98

körüli értékei is ( 2. melléklet).

5.4 A fejlettség értékelése a HDI mutató alapján Magyarország megyéiben és régióiban

A HDI mutató alakulását Magyarországra vonatkozóan rendszeresen közlik az ENSZ

fejlettségi beszámolói (HDR, [1992]-[2003]). Hazánkra vonatkozó megyékre és régiókra

is kiterjedı, részletes fejlettségi állapotértékelést tartalmazó tanulmány 1999-ben jelent

meg (Fóti [1999]), amely szintén a HDI számítására alapozza értékelését. Ezek a

számítások azonban még a HDI régi módszertana alapján készültek, és a jövedelemindex

számításának eltérése miatt meglehetısen kedvezıtlen képet festenek hazánk

fejlettségbeli állapotáról.

Kistérségi szinten is készült nemrégiben hasonló értékelés Magyarországon (Obádovics-

Kulcsár [2003]). Ez az értékelés azonban nehezen hasonlítható össze az ENSZ által

közölt HDI mutatókkal, ugyanis a kistérségi szintő adatok hozzáférhetısége korlátozott.

Ezért a képzettségi rész-index kiszámításánál a szerzık 1990-bıl, az élettartam-index

kiszámításánál az 1995-2000 idıszak átlagaiból , a jövedelmi index számításánál az 1999-

65

beli személyi jövedelemadó alap adataiból indultak ki. Így a kistérségi index idıbeli

tendenciák kimutatására nem használható, sem az 1999-es, sem az annál korábbi évek

adataival nem hasonlítható össze közvetlenül. Mindez igaz akkor is, ha figyelembe

vesszük, hogy a képzettség és az élettartam alakulásában vélhetıen nem következett be

túlságosan jelentıs változás az elmúlt 12 év során. További problémát jelenthet a

jövedelemi adatforrások és azok feldolgozási módja, hiszen a kistérségek többségére

kapott feljettségi indexek messze elmaradnak az ENSZ által Magyarország egészére

közölt HDI értékektıl.

A Fóti [1999] által végzett vizsgálatok alapján a 13. táblázatban ismét kiszámítottuk

hazánk megyéire a HDI mutató értékét az 1999-ben bevezetett és jelenleg is használt

módszertan szerint az 1990-beli és az 1997-beli adatokkal. A régi módszertan szerinti

adatokat és eredményeket a 3. mellékletben közöljük.

A HDI index megyénk 1990-ben, és 1997-ben, az 1999-es (új) módszertan szerint

13. sz. táblázat

1990 1997 1990 1996 1990 1996 1990 1997 Lindex EDUindex Jindex HDI

Budapest 0,750 0,773 0,885 0,890 0,801 0,803 0,812 0,822 Közép-

Magyaro. Pest 0,727 0,757 0,862 0,869 0,738 0,756 0,776 0,794 Fejér 0,743 0,768 0,867 0,872 0,746 0,780 0,785 0,807

Komárom-E 0,723 0,752 0,868 0,872 0,743 0,758 0,778 0,794 Közép-

Dunántúl Veszprém 0,755 0,775 0,868 0,874 0,734 0,758 0,786 0,802 Gyır-M-S 0,765 0,787 0,872 0,877 0,737 0,774 0,791 0,813

Vas 0,750 0,777 0,870 0,875 0,727 0,774 0,783 0,808 Nyugat-

Dunántúl Zala 0,753 0,775 0,865 0,873 0,723 0,752 0,780 0,800

Baranya 0,737 0,753 0,861 0,872 0,731 0,735 0,776 0,787 Somogy 0,737 0,750 0,858 0,867 0,706 0,720 0,767 0,779

Dél-Dunántúl

Tolna 0,742 0,758 0,861 0,866 0,722 0,736 0,775 0,787 Borsod-A-Z 0,718 0,738 0,862 0,866 0,712 0,718 0,764 0,774

Heves 0,753 0,768 0,862 0,844 0,710 0,735 0,775 0,782 Észak-

Magyaro. Nógrád 0,738 0,750 0,861 0,863 0,714 0,715 0,771 0,776

Hajdú-B 0,745 0,763 0,861 0,870 0,693 0,716 0,766 0,783 Jász-N-Sz 0,740 0,758 0,860 0,866 0,714 0,720 0,771 0,782

Észak-Alföld

Szabolcs-Sz-B 0,722 0,743 0,851 0,861 0,675 0,678 0,749 0,761 Bács-K 0,728 0,755 0,860 0,868 0,704 0,710 0,764 0,777 Békés 0,752 0,772 0,864 0,871 0,707 0,718 0,774 0,787

Dél-Alföld

Csongrád 0,743 0,768 0,869 0,871 0,729 0,740 0,780 0,793 Magyarország 0,740 0,762 0,864 0,870 0,738 0,757 0,781 0,796

Forrás: Fóti [1999], illetve KSH (www.ksh.hu , regionális adatok) adataiból saját számítás

Jelmagyarázat: Lindex: élettartam-index, EDUindex: képzettség-indexe, Jindex: jövedelem indexe

66

A 18. ábra szemlélteti az új módszertan szerinti számításokkal a fejlettség változását az

1990 és 1997 évek között. Jól látható, hogy valamennyi megyénk fejlettségi mutatói

javultak, azonban a legnagyobb javulás Fejér, Gyır-Sopron, Vas, Zala és Pest megyékben

tapasztalható, amelyet Kelet-Magyarországról egyedül Hajdú-Bihar közelít meg a

növekedés nagyságának tekintetében. Míg a Dunántúlon a legnagyobb növekedést elérı

megyék az idıszak elején is a fejlettebbek közé tartoztak, a keleti területeken éppen a

fejlettebbnek tekinthetı megyék közt tapasztalható kisebb mértékő emelkedés. Mindezek

magyarázata valószínőleg az, hogy a nyugati megyék fejlıdésében nagy szerepet játszott

a külföldi tıkeberuházások megjelenése, amelyre általában az infrastrukturális

szempontból fejlettebb területek gyakorolnak nagyobb vonzerıt, valamint a képzettség

szempontjából kedvezıbb munkaerı állomány, ami pedig a képzettségi indexkomponens

magasabb értékeit feltételezi. A magasabb jövedelmi szint általában a képzettebb

lakosság megtartásában is szerepet játszik, így egy önmagát erısítı folyamat beindulását

teszi lehetıvé. Jellemzı, hogy ezekben a megyékben az élettartam-indexek értékei is

magasak. A vizsgált idıszakban a megyék fejlettségi sorrendjében gyakorlatilag nincs

változás (a megyék többsége legfeljebb két pozíciót mozdult el eredeti helyérıl), egyedül

Hajdú-Bihar megye volt képes jelentısen (négy pozíciót) javítani a helyzetén.

H D I m e g y é n k é n t

0 , 7 0 0

0 , 7 5 0

0 , 8 0 0

0 , 8 5 0

Bu

da

pe

st

Pe

st

Fe

jér

Ko

má

rom

-EV

esz

pré

mG

yır -

M-S

Va

s

Za

laB

ara

nya

So

mo

gy

To

lna

Bo

rso

d-A

-Z

He

ves

Nó

grá

dH

ajd

ú-B

Jász

-N-S

zS

zab

olc

s-S

z-B

Bá

cs-K

Bé

kés

Cso

ng

rád

Ma

gya

rors

zág

1 9 9 0

1 9 9 7

18. ábra: A HDI index megyénkénti alakulása 1990-ben és 1997-ben, az 1999-es módszertan szerint

Forrás: ld. 13. ábra

A megyék fejlettségbeli sorrendje 1990-ben: Budapest, Gyır-Moson-Sopron, Veszprém,

Fejér, Vas, Zala, Csongrád, Komárom-Esztergom, Baranya, Pest, Heves, Tolna, Békés,

,Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-

67

Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg. 1997-ben ez a sorrend a következı: Budapest, Gyır-

Moson-Sopron, Vas, Fejér, Veszprém, Zala, Komárom-Esztergom, Pest, Csongrád,

Baranya, Tolna, Békés, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Bács-

Kiskun, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg.

A HDI számítását elvégeztük 2000-beli adatokkal is. Eredményeinket a 14. táblázat

tartalmazza.

A HDI index megyénkénti alakulása 2000-ben

14. sz. táblázat

Lindex Eduind Jind HDI Budapest 0,788 0,929 0,903 0,873 Közép-

Magyarország Pest 0,766 0,929 0,745 0,813 Fejér 0,786 0,902 0,815 0,834

Komárom-E 0,762 0,902 0,755 0,806 Közép-Dunántúl

Veszprém 0,781 0,902 0,757 0,813 Gyır-M-S 0,793 0,900 0,835 0,843

Vas 0,780 0,900 0,808 0,829 Nyugat-Dunántúl

Zala 0,781 0,900 0,756 0,812 Baranya 0,773 0,877 0,739 0,796 Somogy 0,757 0,877 0,719 0,784

Dél-Dunántúl

Tolna 0,766 0,877 0,751 0,798 Borsod-A-Z 0,753 0,871 0,711 0,779

Heves 0,783 0,871 0,728 0,794 Észak-

Magyarország

Nógrád 0,760 0,871 0,683 0,771 Hajdú-B 0,771 0,853 0,729 0,784

Jász-N-Sz 0,769 0,853 0,717 0,780 Észak-Alföld

Szabolcs-Sz-B 0,750 0,853 0,681 0,761 Bács-K 0,762 0,869 0,717 0,783 Békés 0,773 0,869 0,715 0,786

Dél-Alföld

Csongrád 0,775 0,869 0,753 0,799 Magyarország 0,773 0,891 0,785 0,816

Forrás: KSH területi statisztikák (www.ksh.hu)

Összehasonlításképpen a 19. ábrán megmutatjuk a régi módszertan és az új eljárás

szerinti HDI eredmények változását 1990 (19/A. ábra) és 1997 (19/B ábra) között. Jól

látható, hogy a jövedelem érzékenyebb kezelésével a megyék között eltérések is jobban

szembetőnıkké váltak az új eljárással végzett számítások szerint. Egyúttal az eltelt

idıszak változásainak hatása is jobban érvényesül, azaz a vizsgált idıszakbeli hazai GDP

színvonal mellett a GDP növekedése egyértelmően képes még érdemben hozzájárulni a

jólét növekedéséhez. A 19/B ábrán egyidejőleg feltüntettük a 2000.évi megyei HDI

68

értékeket is, amelyekbıl jól látható a vizsgált 10 év alatt végbement fejlıdés. Az 1997-

2000 közti négy év folyamán Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Békés megyék

kivételével valamennyi megye képes volt fejlıdést elérni, bár eltérı mértékben.

A) Régi módszertan szerint

0,52

0,54

0,56

0,58

0,60

0,62

BudapestPest

Fejér

Komárom-E

Veszprém

Gyır-M-S

Vas

Zala

Baranya

SomogyTolna

Borsod-A-Z

Heves

Nógrád

Hajdú-B

Jász-N-Sz

Szabolcs-Sz-B

Bács-K

Békés

Csongrád

1990 1997

B) Új módszertan szerint

0,720,74

0,760,780,80

0,820,84

0,86

B udapes tGyır-M -S

Vas

Fejér

V eszprém

Zala

K om árom -E

P es t

Csongrád

B aranyaTolna

B ékés

Hajdú-B

Heves

Jász-N-Sz

S om ogy

B ács-K

Nógrád

B orsod-A-Z

Szabolcs -S z-B

1990 1997 2000

19. ábra: a HDI a megyénként a régi és az új módszertan szerint

Forrás: Fóti [1999] és HDR [1999], illetve KSH területi statisztikák (www.ksh.hu) alapján

saját számítás

69

A 20. ábrán a HDI értékek területi eloszlását szemléltetjük, 1990 és 2000 között. Az ábra

A) részében ismét bemutatjuk a megyék osztályozását a Fóti[1999] által használt régi

számítási mód szerint, az ábra B) és C) része a jelenleg használatos módszertan alapján

készült.

A) A régi módszertan szerint számított mutatók, 1990 és 1997

B) Az új módszertan szerint átszámított mutatók, 1990 és 1997

C) Az új módszertan szerint számított mutató, 2000

20. ábra: A HDI mutatók területi alakulása Magyarországon

Forrás: ld. 19. ábra Az ábra A) és B) részének összehasonlításából látható, hogy az 1990-es évi megyei

fejlettségi osztályozás – azon túl, hogy az új módszertan változásai miatt a HDI értékek

70

mindenütt mintegy 0,2-vel magasabbak lettek, - kissé eltérıen osztályozza a megyéket,

mint a régi módszertan. Az 1997-es adatoknál mindez már nem áll fenn, a csoportosítás

szinte pontosan megegyezik a korábbiakkal, csupán az értékek lettek magasabbak

átlagosan 0,2-vel. Mivel a kétféle számítási mód fı különbsége a jövedelmek kezelésében

rejlik, mindez jól jelzi, hogy hazánkban a megyék közti egyenlıtlenség legfıbb forrása

egyértelmően a jövedelemtermelı képesség. A finomabban kezelt jövedelem Tolna,

Békés és Heves megye helyzetének megítélést módosította 1990-ben. Az új módszertan

szerinti eredmények alapján látható, hogy az elmúlt 10 évben mindenütt jelentısen javult

a helyzet, Baranya és Nógrád megyék kivételével. A 2000. évi adatok a Közép-

Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl helyzetében jelentenek jelentısebb

javulást. Összehasonlításképpen a 4. mellékletben közöljük a megyék 1 fıre jutó GDP

szerinti osztályozását a 2000. évben.

A továbbiakban megvizsgáltuk a HDI mutató és a fejlettség értékelésére általánosan

használt néhány más mutatószám regionális szintő alakulását 1990 és 2000 között (15.

táblázat).

A HDI és néhány más fejlettségi tényezı alakulása régiónként, 1990-2000

15. sz. táblázat

HDI, Munka-nélk. ráta

%

GDP PPP/fı

Term. szapo-rodás

Csecsemı-halandóság

(ezrelék)

Terület

1990 1997 2000 2000 Közép-Magyarország 0,794 0,808 0,850 4,0 16703 –5,6 8,2 Közép-Dunántúl 0,783 0,801 0,814 8,4 10195 –3,9 8,9 Nyugat-Dunántúl 0,773 0,784 0,842 5,9 12581 –5,2 9,3 Dél-Dunántúl 0,773 0,784 0,791 12,2 8460 –5,3 8,5 Észak-Magyarország 0,770 0,778 0,781 17,1 7375 –4,5 9,1 Észak-Alföld 0,762 0,775 0,775 16,3 7158 –2,5 8,1 Dél-Alföld 0,773 0,786 0,790 10,5 8243 –6,0 7,7 Összesen 0,781 0,796 0,814 9,6 11063 –4,8 8,4 Források: OMMK, Munkaerıpiaci helyzetkép 1999. dec.; illetve Egészségügyi Minisztérium

(www.eum.hu) honlapja alapján saját összeállítás

A 21. ábra jól tükrözi, hogy hazánk régióinak fejlıdése jelentısen eltérı ütemben alakult

az elmúlt 15 évben. Az 1990. évi viszonylag kiegyenlített állapotban is észlelhetı a

középsı és nyugati országrészek elınye. Ez az elıny 1997-ig fennmarad, sıt növekszik.

2000-re tovább nı a közép-magyarországi és a nyugat-dunántúli régió elınye, míg a

71

Közép-Dunántúl fejlıdése, bár továbbra is meghaladja az átlagot, elmarad a két elsı

régiótól.

0,750

0,770

0,790

0,810

0,830

K-Mo.

K-Du.

Ny-Du.

D-Du.É-Mo.

É-Al.

D-Al.

1990

1997

2000

21. ábra: A HDI alakulása régiónként, 1990-2000

Forrás: ld. 13. és 14. táblázat

Ha a fenti értékeket kialakító tényezıket akarjuk körülhatárolni, érdemes a régiók néhány

fontosabb mutatójának alakulását külön is megnézni.

A 22. ábrán a régiók fejlettségi indexeinek komponensenkénti alakulását mutatjuk be.

0,7

0,75

0,8

0,85

0,9

0,95

Lindex Eduind Jind HDI2000indikátorok

K-Mo.

K-Du.

Ny-Du.

D-Du.

É-Mo.

É-Al.

D-Al.

Országos

22. ábra: A HDI és komponenseinek alakulása régiónként 2000-ben

Jelmagyarázat: Lindex: élettartam-index, EDUind: képzettségi index, Jind: a jövedelem (GDP/fı, PPP) indexe. Forrás: ld. 20. ábra

72

Látható, hogy az élettartam-index (Lindex) tekintetében a Nyugat-Dunántúl jelentısen

megelızi a többi régiót. A másik két komponens tekintetében Közép-Magyarországé a

legmagasabb adat, és Nyugat-Dunántúl mutat még az országos átlagnál magasabb értéket.

Az átlagtól kismértékben marad el Közép-dunántúl, a többi lemaradó hátránya

jelentısebb. Ugyanez a helyzet a HDI végsı értékével, ahol még Közép-Dunántúl képes

az átlaggal megegyezı végeredményt produkálni.

Az 1997-2000 idıszakban történt változásokat szemlélteti a 23. ábra. Jól látható, hogy az

észak –alföldi, az észak-magyarországi, a dél-dunántúli és a dél-alföldi régiók esetében

alig történt elmozdulás az elmúlt 5 évben. A közép-dunántúli régió az országos átlaghoz

hasonló javulást mutatott mind a HDI, mind az egy fıre jutó GDP tekintetében. Nyugat-

Dunántúl és Közép-Magyarország viszont mindkét mutatójában, de a HDI szerint

különösen erıteljes fejlıdést vitt véghez a vizsgált négy éves idıszak alatt.

23. ábra: Az 1 fıre jutó GDP (vásárlóerı paritáson, USD) és a HDI mutató összefüggése régiónként

Forrás: ld. 20. ábra

Az 1997. évi és a 2000. évi adatpontokra illesztett regressziós egyenesek meredekségei a

gazdasági növekedés és a fejlıdés közti átváltási arányt fejezik ki. Ezek az értékek

ugyanis azt mutatják, hogy hogyan reagált a HDI értéke a GDP 1 fıre jutó értékének

növekedésére. A determinációs együttható (r2) értékébıl látható, hogy 2000-ben az

73

összefüggés jóval szorosabbnak mutatkozott, mint 1997-ben, azaz a GDP alakulása

nagyobb mértékben befolyásolta a HDI index alakulását, mint az elızı idıszakban.

Ennek magyarázata valószínőleg az, hogy 2000-ben már az élettartam és képzettség

mutatói a régiók között jóval kiegyensúlyozottabbak voltak, mint korábban, így a köztük

lévı minimális eltérés és esetleges változás lényegesen kevésbé tudta a HDI értékét

módosítani. Ennek köszönhetı, hogy a GDP-nek a HDI-re gyakorolt hatása (az illesztett

egyenes meredeksége) 2000-re gyakorlatilag az 1997. évhez képest megduplázódott. Ez

pedig azt jelenti, hogy napjainkban a fejlettségi szint növeléséhez a GDP növelése a

járható út.

A 24. ábra és a 15. táblázat a régiók vásárlóerı-paritáson számított 1 fıre jutó GDP-jét

(USD), a HDI mutatót (illetve annak %-os alakban kifejezett, vagyis 100-zal szorzott

értékét), a munkanélküliségi rátát, a természetes szaporodás és az ezer élveszületésre jutó

csecsemıhalandóság értékeit hasonlítja össze.

-8

-4

0

4

8

1 2

1 6

É-A

l.

É-M

o.

D-A

l.

D-D

u.

K-D

u.

Ny-

Du.

K-M

o.

7 2

7 4

7 6

7 8

8 0

8 2

8 4

8 6

G D P , ez er U S D M unk ané lk . rá ta %

Term . s z apo rodás .% C s .ha landós ág, ez re lék

H D I x 100 (2 . tenge ly )

24. ábra: A régiók néhány mutatójának eltérése 2000-ben

Forrás: ld 15. táblázat

A demográfiai mutatók egyike sem mutat jelentısebb eltérést a régiók között, viszont a

HDI és a GDP között egy pozitív irányú kapcsolat, a munkanélküliségi rátával pedig ezek

mindegyikének ellentétes irányú kapcsolata figyelhetı meg (a magasabb HDI-vel

rendelkezı régiók munkanélküliségi rátája alacsonyabb). Ez utóbbi kapcsolat

74

számszerősítését végeztük el a 25. ábrán. Lineáris összefüggést kerestünk a HDI és a

munkanélküliségi ráta közt. A hét régió adatai alapján ilyen összefüggés kimutatható volt,

méghozzá viszonylag szoros, 0,884 értékő korrelációs együtthatóval, az egyenlet szerint

a HDI mutató 0,01 egységnyi növekedése 1,56 százalékpontnyi munkanélküliség

csökkenéssel jár együtt. Természetesen a fenti regressziós összefüggés nem feltétlenül

ok-okozati összefüggést jelent, hanem inkább arra utal, hogy a HDI által mért jellemzık

alakulása a munkanélküliségi rátát is alakító tényezıkkel szoros kapcsolatban áll, így

például a képzettséggel és a GDP szintjével.

Ha hasonló regressziós összefüggést keresünk a GDP/fı és a munkanélküliségi ráta közt,

szintén szoros, de a fentinél gyengébb (r2=0,7912) összefüggést kapunk (ld. 5. melléklet),

ami arra enged következtetni, hogy a HDI által figyelembe vett egészségügyi és

képzettségi állapot hatása is érezhetıen befolyásolja az adott terület foglalkoztatási

színvonalát.

y = -156,45x + 136,74

R2 = 0,8844

0

5

10

15

20

0,76 0,78 0,8 0,82 0,84 0,86

HDI

mu

nk

an

élk

üli

sé

gi

ráta

, %

MN Lineáris (MN)

25. ábra: Kapcsolat a HDI és a munkanélküliségi ráta közt

Forrás: saját számítás a 15. táblázat adataiból

További vizsgálati lehetıségek a növekedési modellek által fontos tényezıként kiemelt

beruházások, valamint a külföldi mőködı tıke alakulásának kapcsolata a HDI mutatóval.

A 26. ábra, illetve a 16. táblázat ezeknek a mutatóknak az alakulását mutatja

Magyarország esetében az 1997-2001 közti öt éves idıszakra. Megvizsgáltuk ezeknek a

mutatóknak a HDI-vel való összefüggését, regressziós egyenes illesztésével.

75

2 0 ,0

2 2 ,0

2 4 ,0

2 6 ,0

2 8 ,0

3 0 ,0

3 2 ,0

3 4 ,0

0 ,7 9 0 0 ,8 0 0 0 ,8 1 0 0 ,8 2 0 0 ,8 3 0 0 ,8 4 0

H D I

3 , 0 03 , 2 03 , 4 03 , 6 03 , 8 04 , 0 04 , 2 04 , 4 04 , 6 04 , 8 05 , 0 0

M u n k a te r m . B r . B e ru h . K ü lf. M ő k tı k e ( 2 . te n g e ly )

26. ábra: A HDI és a növekedés néhány tényezıjének kapcsolata Magyarország régióiban, 2000-ben

Forrás: European Employment Report, Eurostat adatok alapján saját ábra Mértékegységek: ld. 16. táblázat

A HDI mutató, valamint a munkatermelékenység, a nettó külföldi mőködı

tıkebeáramlás és a bruttó beruházások alakulása Magyarországon az 1997-2001

idıszakban

16. sz. táblázat

HDI Munkaterme-lékenység 1000

USD/fı.

Külf. mőködı tıke (nettó) a GDP %-ában

Bruttó beru-házás a GDP

%-ában 1997 0,795 26,3 4,77 22,2 1998 0,817 27,2 4,33 23,6 1999 0,829 27,5 4,15 23,9 2000 0,835 28,9 3,63 24,2 2001 0,837 31,9 4,71 23,4

Forrás: European Employment Report, Eurostat

A 17. táblázat tartalmazza a regressziós illesztés eredményeként adódó paramétereket,

ahol az y függı változó minden esetben a HDI, x, azaz a független változó pedig a

választott másik mutató.

A növekedés néhány tényezıjének kapcsolata a HDI mutatóval

17. sz. táblázat

Független változó (x) Regressziós egyenes egyenlete Bruttó beruházás y=0,0265x-0,2012, r2=0,7242 Munkatermelékenység y=0,0104x-+0,52281, r2=0,5795 Külföldi mőködı tıke y=-0,0720x+1,134, r2=0,2687 Forrás: European Employment Report, és Eurostat adatai alapján saját számítás

76

Látható, hogy míg a HDI mutatónak a bruttó beruházások alakulásával viszonylag szoros

kapcsolata mutatható ki, a munkatermelékenységgel pedig erıs közepes, a külföldi

mőködı tıke alakulásával viszont meglehetısen gyenge az összefüggés. Mindez arra utal,

hogy az általános vélekedés szerint a növekedés garanciájának tartott külföldi

tıkeberuházások lényegesen kisebb szerepet játszanak a fejlettség alakulásában, mint a

másik két növekedési tényezı. Az illesztett lineáris összefüggés ráadásul ellentétes irányú

kapcsolatot mutat ki, azaz az x változó szorzójának elıjele negatív, azonban a gyenge

korrelációs koefficiens miatt ebbıl messzemenı következtetések nem vonhatók le.

Bár a regressziós kapcsolatok alapján a számításokhoz felhasznált adatpontok viszonylag

alacsony száma (5-5 , illetve a régiós számításokban 7-7 pont) miatt messzemenı

következtetések levonása korai lenne, néhány figyelemre méltó összefüggést

megállapíthatunk. A HDI a képzettség figyelembe vétele miatt nyilvánvalóan

kapcsolatban állhat a munkatermelékenység alakulásával, amely magasabb képzettségő

munkaerıállomány esetében általában magasabb értéket mutat. A

munkatermelékenységet alakító másik tényezı a tıkeállomány (technikai felszereltség)

növekedése, amelyet a bruttó beruházások növelésének segítségével lehet megvalósítani.

A GDP alakulása a beruházások, és a technológiai fejlıdés anyagi feltételeit teremti meg,

így nem meglepı, hogy növekedése, amely a HDI emelkedését is elıidézi, egyaránt

hatással van a következı idıszakok beruházásaira és a munkatermelékenységre is. A

GDP százalékában mért bruttó beruházások HDI-vel való szoros kapcsolata nem

magyarázható egyszerően a GDP-nek a HDI képzésében játszott szerepével, hiszen a

GDP számszerő növelése nem jelenti automatikusan a beruházási hányad hasonló

mértékő növelését. A bruttó beruházások GDP-hez viszonyított arányának egy bizonyos

szint alá esése nem biztosítja a GDP további növeléséhez szükséges tıkeállomány

meglétét, amely viszont rövid idın belül a HDI csökkenéséhez is vezethet.

77

6. KÖVETKEZTETÉSEK, ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK

Az elızı fejezetekben áttekintettük a növekedés és fejlıdés kapcsolatát, a fejlıdés

mérésére használható mutatókat, és néhány konkrét adatsor kapcsán megvizsgáltuk

hazánk, és a világ néhány más országának fejlıdési tendenciáit.

Megállapítottuk, hogy a fejlıdés nem tekinthetı azonosnak az egy fıre jutó GDP évrıl

évre való növekedésével, inkább a jólét, az élet minıségének értékelésére kell figyelnünk,

ha a fejlettség szintjét akarjuk értékelni.

A fejlettség leírására tehát a GDP illetve a GNP helyett finomabb, nem gazdasági

tényezıket is figyelembe vevı mutatókra van szükség. Számos ilyen fejlettségi mutatót

kidolgoztak már a témával foglalkozó kutatók. A MEW, az ISEW és a GPI a GDP-bıl

indul ki, és azt korrigálják a környezeti károk valamint egyéb társadalmi externális

költségek és hasznok figyelembe vételével . A PQLI és a BWI a szociális, humán

szempontú értékelésre koncentrálva az egészségi állapot és a képzettség alapján sorolja be

az országokat kategóriákba. A HDI a jövedelmek hasznosságát, az egészségi állapotot és

a képzettségi szintet egyaránt beszámítja a fejlettség mérésébe, bár a környezet állapotát

nem veszi explicit módon figyelembe.

A HDI a GDP-nél finomabb értékelést tesz lehetıvé. Az egy fıre jutó GDP növekedése

ugyanis nem jelent automatikusan nagyobb fejlettséget, vagy jólétet, sok függ attól, hogy

a magas jövedelmet az adott ország hogyan használja fel. Ugyanígy alacsonyabb egy fıre

jutó GDP mellett is lehetséges a HDI szint hatékony emelése a rendelkezésre álló

jövedelem célirányos felhasználása mellett, amely megfontolt kormányzati lépéseket is

feltételez. A HDI mutató érzékenységét tovább lehet növelni, ha a jövedelem- illetve a

többi komponens megoszlását vizsgáljuk különbözı lakossági csoportok közt, például a

férfiak és nık közti, vagy a különbözı jövedelmi kategóriák szerinti egyenlıtlenségek

mértékével korrigáljuk a HDI mutatót.

A dolgozatban megyei és regionális szintő számításokat végeztünk Magyarország

fejlettségére vonatkozóan. Megállapítottuk, hogy a HDI szerinti fejlettségi sorrend több

esetben jelentısen eltér az egy fıre jutó GDP-vel mért jövedelmi sorrendtıl.

Megállapítottuk, hogy a HDI a munkanélküliségi rátával erıs negatív, a munka

termelékenységével és a bruttó beruházásoknak a GDP %-ában kifejezett értékével erıs

78

pozitív korrelációban áll. Ugyanakkor nem mutatható ki határozott kapcsolat a HDI

értéke és a nettó külföldi mőködı tıke beruházások GDP-hez viszonyított aránya közt.

Összességében megállapítható, hogy az egészségi állapot és a képzettségi szint emelése a

fejlıdés kulcstényezıi. Igaz ugyan, hogy ezek színvonalának javítása maga is magas

jövedelmet igényel, azonban a jólét és az életszínvonal emelése ezen tényezık javítása

nélkül még magas GDP mellett sem lehetséges. Másrészt a képzettség és az egészségi

állapot magas szintje olyan képességeket biztosít a növekedés egyik legfontosabb

tényezıjeként elismert emberi erıforrás számára, amelyek a munka termelékenysége és a

humántıke növekedése révén késıbb a GDN növekedéséhez is hatékonyan képesek

hozzájárulni.

A fejlıdés mérése és értékelése ma még vitatott, a fejlıdés legjobb mérıszámának

kérdésében sincs egyetértés kutatók közt. Mindenképpen fontos annak tudatosítása, hogy

az egy fıre jutó GDP szerinti értékelés jelentıs mértékben leegyszerősíti, sıt torzíthatja

is az egyes területek – például országok, régiók, megyék fejlettségének megítélését.

Az elızı fejezetekben bemutatott számítási eljárások finomabb és árnyaltabb értékelést

tesznek lehetıvé, fıleg, ha a szokásos statisztikai adatgyőjtésbıl könnyen hozzáférhetı

adatokon alapszanak. Az ilyen indikátorok jól hasznosíthatók a fejlettségi problémák

azonosításában és a fı fejlesztési irányok kijelölésében is. Emiatt az ENSZ által

rendszeresen, évrıl évre közölt országos szintő mutatók mellett a kisebb

területegységekre – például az EU Strukturális és Kohéziós Alapjainak elosztása során

alkalmazott NUTS osztályozási rendszer szerinti területi egységekre – is célszerő

meghatározni az indikátorok értékét, ezáltal lehetıvé téve a régiók közti fejlettségi

eltérések, és fejlıdési tendenciák értékelését és a fejlıdési célú pénzforrásoknak a

megfelelı célterületekre történı irányítását.

79

IRODALOMJEGYZÉK

[1] Aghion, P. – Howitt, P. [1998]: Endogeneous Growth Theory. MIT Press, London

[2] Andorka Rudolf - Ferge Zsuzsa - Tóth István György [1997]: Valóban

Magyarországon a legkisebbek az egyenlıtlenségek? Közgazdasági Szemle, XLIV.

évf., február (89-112. o.)

[3] Antal László [2000]: Túl az elsı évtizeden. Gazdaság, 1.sz, 4 –17.o.

[4] Ayres, R.U [1998]: A növekedésparadigma határai. Kovász – 1998. Tavasz (37–60.o.)

[5] Bruntland Report [1987]: Our Common Future. World Commission on Environment

and Development. Oxford University Press, Oxford – New York. Magyarul: Közös

Jövınk. A Környezet és Fejlesztés Világbizottság Jelentése. Mezıgazdasági Kiadó,

Budapest, 1988.

[6] Bronfenbrenner. M.- Sichel, W. - Gardner, W. [1984]: Macroeconomics. Houghton

Mifflin Co., Boston. Idézi: Dabóczy, 1998b.

[7] Cameron, R.E.[1994]: A világgazdaság rövid története a kıkorszaktól napjainkig.

Maecenas. Budapest.

[8] Cobb, Clifford - Mark Glickman - Craig Cheslog [2001]: The Genuine Progress

Indicator – 2000 Update. Redefining Progress Issue Brief, December 2001, p.1-6

[9] Cobb, Clifford - Ted Halstead - Jonathan Rowe [1997]: Ha a GDP felmegy, miért

megy Amerika lefelé? Kovász, I. évf. 1. sz. , 30-47. o (Eredeti cikk: Cobb, Clifford,

Ted Halstead, Jonathan Rowe [1995]: If the GDP is up, why is America down? The

Atlantic Monthly, October, 1995, 59-78)

[10] Dabóczy Kálmán [1998a]: A mérhetı balgaság, avagy miért nincs olaj a

közgazdaságtan lámpásában? Kovász, II. évf. 2. sz., 32-57. o.

[11] Dabóczy Kálmán [1998b]: Fogalmak által megcsalatva – Kísérlet céljaink és

eszközeink embert szolgáló meghatározására. Kovász, II. évf. 3. sz. , 16-31. o.

[12] Daly, Herman E. [2001]: A gazdaságtalan növekedés elmélete, gyakorlata, története és

kapcsolata a globalizációval.. Kovász, V. évf. 1-2. sz. , 5-22. o

[13] Darvas Zsolt - Simon András [1993]: A növekedés makrogazdasági feltételei -

Gazdaságpolitikai alternatívák. MNB Füzetek, 1999/3 (1-79. o.)

[14] Dreze, J. - Sen, A. [1989]: Hunger and Public Action. Clarendon Press, Oxford

80

[15] Durst, Fred [2002]: The key problems with GDP as a true indicator of human well

being. Are there alternatives? International Eurasian Institute for Economic and

Political Research, http://www.iicas.org/english/Krsten_03_06_02.htm

[16] Easterly, William [1999]: Life during growth. World Bank Working Paper 428, 1-41.

[17] Erdıs T. [2000]: A fenntartható növekedés egyensúlyi feltételei I-II. Közgazdasági

Szemle, 2000. február, 101-115 o. és. 2000. március, 215-229.o

[18] Fóti Klára, ed. [1999]: Hungary - Human Development Report 1999. UNDP, in

cooperation with the Institute for World Economics of the Hungarian Academy of

Sciences, Washington - Budapest

[19] GKM [2002]: A magyar gazdaság 2002/3. GGazdasági és Közlekedési Minisztérium

Elemzési és Közgazdasági Fıosztálya, Sajtó Titkárság BBudapest, 2002. dec.

[20] Görbe Angéla - Nemcsicsné Zsóka Ágnes [1998]: A jólét mérése, avagy merre halad

Magyarország? Kovász, II. évf. 1. sz. , 61-75. o

[21] Guenno, Giorgio - Tiezzi, Silvia [1998]: The Index of Sustainable Economic

Welfare (ISEW) for Italy. FEEM Working Paper No. ENV-5.98.

http://ssrn.com/abstract=121989

[22] Halstead, Ted [2003]: A better way to measure the economy. Third World Traveler,

http://www.thirdworldtraveler.com/Reforming_System/GNP_GPI.html.(letöltés:

2003-07-23)

[23] Hegedüs Miklós [2002]: Problémák konjunktúra elıtt. Világgazdaság, 2002 .március

12. (www.gki.hu - -Ingyenes újdonságok – cikkek, letöltés: 2003 okt. 27)

[24] Heltai László [1998]: Alternatív gazdasági mutatók. Budapest.

[25] HDR [1991]: Human Development Report, 1991. The United Nations Development

Programme, New York

[26] HDR [1994]: Human Development Report, 1994. The United Nations Development

Programme, New York

[27] HDR [1999]: Human Development Report, 1999. The United Nations Development

Programme, New York

[28] HDR [2003]: Human Development Report, 2003. The United Nations Development

Programme, New York

[29] Husz Ildikó [2001]: Az emberi fejlıdés indexe. Szociológiai Szemle,2. sz., 72-83. o.

[30] Kindler József[1997] : Növekedés fejlıdés nélkül? Magyar Hírlap, október 18.

[31] Kiss Károly [1997]: Egy környezetbarát stratégia. Magyar Hírlap, október 25.

81

[32] László Ervin [1999]: Izgalmas idık. Magyar Könyvklub, Budapest (Eredeti címe:

Interesting Times. A Comprehensive Guide to Responsible Living in the New

Millenium, Gaia Books Ltd, London, 1997)

[33] Ligeti Zsombor [2002]: Gazdasági növekedés és felzárkózás. PhD értekezés. BKÁE,

Budapest.

[34] Lijn, Nick van der [1995]: Measuring well-being with social indicators, HDIS, PQLI,

and BWI for 133 countries for 1975, 1980, 1985, 1988 and 1992. Tilburg University

Working Paper, No 704. http://greywww.kub.nl:2080/greyfiles/few/1995/704.html

[35] Lomnardini, S [1996]: Growth and Economic Development. Cheltenham, UK. Idézi:

Dabóczy, 1998b.

[36] Mankiw, Gregory [1999]: Makroökonómia. Osiris, Budapest

[37] Mayo, Ed -Alex MacGillvray - Duncan McLaren [2003] : The index of Sustainable

Economic Welfare for the United Kingdom. http://www.icsu-

scope.org/downloadpubs/scope58/box3w.html , Letöltés: 2003-11-06

[38] Meyer Dietmar [1995]: Az új növekedéselmélet. Közgazdasági Szemle, 4.sz., 387-398.

[39] Nordhaus, W.D. and Tobin, J [1972]: Is Growth Obsolete? In: Milton Moss (ed.): The

measurement of economic and social performance, Studies in income and wealth,

Vol. 38. NBER, 1973.

[40] Obádovics Csilla – Kulcsár László [2003]: A vidéki népesség humánindexének

alakulása Magyarországon. Területi Statisztika, 6 (43.), 4. sz., (júl.), 303-322.

[41] Pataki György [1998]: A fejlıdés gazdaságtana és etikája – Tiszteletadás Amartya Sen

munkásságának. Kovász, II. évf. 4. sz. , 6-17. o

[42] Román Zoltán [1977]: Termelékenység és gazdasági növekedés. Kossuth Könyvkiadó,

Budapest. Idézi: Dabóczy, 1998b.

[43] Redefining Progress [2003]: Ecological Footprint Accounts. Redefining Progress

honlapja,. www.RedefiningProgress.org/programs/sustainability/ef)

[44] Samuelson, P.A. - Nordhaus, W.D [1987]: Közgazdaságtan. KJK, Budapest.

[45] Scarpetta, Stefano - Andrea Bassanini - Dirk Pilat - Paul Schreyer [2000]: Economic

growth in the OECD area: Recent trends at the aggregate and sectoral level. OECD

Economics Department Working Papers No.248.

[46] Semjén András [1997]: A magyar gazdaságban lezajlott változások, 1989-1996.

Országos Közoktatási Intézet: Jelentés a magyar közoktatásról, 1997

82

háttértanulmányai. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=Jelentes97-hatter-Semjen-

Magyar.html

[47] Sen, Amartya [1998]: Mortality as an indicator of economic success and failure. The

Economic Journal, Vol. 108., No. 446, p. 1-25.

[48] Sen, Amartya [2003]: A fejlıdés mint szabadság. Európa Kiadó, Budapest (Eredeti

mő: A. Sen : Development as freedom.. Knopf, New York, 1999)

[49] Simai Mihály - Gál Péter [2000]: Új trendek és stratégiák a világgazdaságban.

Akadémiai Kiadó, Budapest

[50] The Penn World Tables [2002]. Alan Heston, Robert Summers and Bettina Aten,

Penn World Table Version 6.1, Center for International Comparisons at the

University of Pennsylvania (CICUP), October 2002.

[51] Wackernagel, Mathis - Rees, William [1996]: Our Ecological Footprint: Reducing

Human Impact on the Earth. New Society Publishers, Gabriola Island, BC.

(www.newsociety.com/oef.html)

[52] The World Bank [2001]: World Development Indicators 2001. Development Data

Centre, The World Bank, Washington.

[53] The World Bank [2002]: World Development Indicators 2002. Development Data

Centre, The World Bank, Washington.

[54] The World Bank [2003]: World Development Indicators 2003. Development Data

Centre, The World Bank, Washington.

[55] Todaro, Michael [2000]: Development Economics. 7th edition, Longman, New York

[56] Valentinyi Ákos[1995]: Endogén növekedéselmélet. Közgazdasági Szemle, 6.sz., 582-

594 o.

[57] Zágoni Miklós [1997]: A növekedés ára. Magyar Hírlap, október 18.

i

MELLÉKLETEK 1. MELLÉKLET

A jólét értékelésében az alábbi mutatókat gyakran alkalmazzák, mint egy összetettebb

értékelés komponenseit (Heltai [1998]).

Társadalmi, gazdasági, fogyasztási és jövedelmi mutatók:

� Beiskolázott lányok, ill. fiúk aránya

� Nıi/férfi analfabétizmus aránya

� Munkanélküliségi ráta

� Átlagos kalória ellátás a szükséges százalékában

� Az egészséges ivóvízhez hozzájutó lakosság aránya

� Ezer fıre jutó telefonok száma

� Csecsemıhalandóság

� Öt éven aluliak halandósága

� Az egy fıre jutó szociális kiadások reálértéke

� A teljes személyi jövedelem tekintetében a legmagasabb és legalacsonyabb 10 %-ba

esık aránya.

� Egy fıre jutó teljes fogyasztás.

� Tartós fogyasztási cikkek egy fıre jutó fogyasztása.

� Születéskor, 40 éves korban, és 60 éves korban a várható élettartam.

� Létszükségleti cikkekre fordított jövedelem. Minél kisebb hányadot kell a családnak

jövedelmébıl alapvetıen megélhetésre fordítania, annál nagyobb jólétben él, több

pénze marad a jólétet növelı egyéb cikkek vásárlására.

� Tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság (TV hőtıgép, videokamera,

személygépkocsi, stb. ) Mivel a különbözı tartós fogyasztási cikkek nem képviselnek

azonos értéket, a mutató nyilván kissé torzít, viszont erısen korrelál a jövedelemmel,

és a lakások mennyiségi és minıségi mutatóival.

� Az egy fıre jutó élelmiszerfogyasztás néhány naturális mutatója: a fogyasztott

élelmiszerek jellegébıl a jólétre lehet következtetni. Például bizonyos országokban

három marék rizs a napi fejadag, addig máshol ez lehet sokkal változatosabb.

ii

� A háztartások megoszlása főtési lehetıségek szerint. Ezek a mutatók azonos éghajlati

körülmények közt élı országok jólétének összehasonlítására használhatók. Az

Egyenlítınél pl. nincs értelme főtési mutatókat elemezni.

� A legfıbb segélytípusokban részesedı családok az összes segélyezett családok

arányában: összehasonlítható két ország jóléte a segélytípusok szerint is, hiszen

bizonyos helyeken az élelmiszerek segélyezése a döntı, míg a fejlettebb területeken

ennél kevésbé alapvetı területekre helyezik a hangsúlyt.

� Fogyasztói kosarak árai munkaórákban kifejezve (vagy a reálbér)

Környezeti mutatók:

� Évi erdıpusztulás mértéke hektáronként

� CO2 kibocsátás a fosszilis tüzelıanyagok elégetésébıl

� Népességnövekedés átlagos mértéke

� A mőködı nukleáris erımővek száma

� Energiafelhasználás

iii

2. MELLÉKLET

A HDI, PQLI és BWI mutatók az 1999-2001 idıszakban

2001 2000 2001 HDIS PQLI BWI HDIS PQLI BWI

Svédo. 0,98 0,97 0,96 0,96 0,96 0,97 USA 0,92 0,94 0,93 0,93 0,94 0,93 Japán 0,94 0,97 0,98 0,94 0,97 0,93

Luxemburg 0,90 0,95 0,91 0,89 0,95 0,89 Franciao. 0,93 0,96 0,95 0,94 0,96 0,95 Nagy-Br. 0,96 0,95 0,95 0,95 0,95 0,95

Dánia 0,93 0,94 0,93 0,92 0,94 0,93 Ausztria 0,93 0,95 0,94 0,93 0,95 0,94 Németo. 0,93 0,95 0,93 0,93 0,95 0,93 Olaszo. 0,91 0,95 0,94 0,91 0,94 0,93

Portugália 0,89 0,91 0,90 0,89 0,91 0,90 Görögo. 0,90 0,94 0,93 0,90 0,94 0,92

Magyaro. 0,86 0,91 0,90 0,85 0,91 0,89 India 0,61 0,66 0,63 0,60 0,65 0,59 Kína 0,77 0,83 0,79 0,78 0,83 0,75

1999 HDIS PQLI BWI

Svédo. 0,96 0,96 0,97 USA 0,92 0,94 0,93 Japán 0,94 0,97 0,93

Luxemburg 0,89 0,95 0,88 Franciao. 0,94 0,96 0,95 Nagy-Br. 0,95 0,95 0,94

Dánia 0,92 0,94 0,94 Ausztria 0,92 0,95 0,93 Németo. 0,93 0,95 0,93 Olaszo. 0,91 0,95 0,96

Portugália 0,89 0,91 0,91 Görögo. 0,90 0,94 0,93

Magyaro. 0,85 0,90 0,89 India 0,60 0,65 0,63 Kína 0,78 0,82 0,80

A HDIS, PQLI és BWI mutatók közti korrelációs koefficiensek

HDIS PQLI

PQLI 0,9866 - 1999

BWI 0,9841 0,9748

PQLI 0,9859 - 2000 BWI 0,9881 0,9805

PQLI 0,9779 2001

BWI 0,9839 0,9882

Forrás: Forrás: HDR [2001], [2000], [2003] és Lijn [1995] alapján saját számítás

iv

3. MELLÉKLET

A Fóti [1999] által végzett HDI számítások megyei szintő eredményei

Jövedelem index HDI 1990 1996 1990 1997

Budapest 0,1997 0,2023 0,6115 0,6220 Pest 0,1359 0,1517 0,5749 0,5924

Fejér 0,1421 0,1751 0,5841 0,6052 Komárom-E 0,1397 0,1534 0,5769 0,5924

Veszprém 0,1326 0,1529 0,5850 0,6006 Gyır-M-S 0,1348 0,1693 0,5906 0,6111

Vas 0,1271 0,1689 0,5824 0,6068 Zala 0,1236 0,1476 0,5807 0,5984

Baranya 0,1300 0,1334 0,5760 0,5864 Somogy 0,1112 0,1215 0,5686 0,5794 Tolna 0,1233 0,1342 0,5752 0,5863

Borsod-A-Z 0,1157 0,1202 0,5655 0,5750 Heves 0,1141 0,1330 0,5764 0,5817

Nógrád 0,1172 0,1180 0,5723 0,5771 Hajdú-B 0,1026 0,1187 0,5696 0,5841 Jász-N-Sz 0,1172 0,1217 0,5725 0,5820

Szabolcs-Sz-B 0,0917 0,0937 0,5548 0,5660 Bács-K 0,1102 0,1139 0,5661 0,5788 Békés 0,1121 0,1197 0,5759 0,5876

Csongrád 0,1281 0,1373 0,5802 0,5921 Magyarország 0,1358 0,1523 0,5799 0,5948

Forrás: Fóti [1999]

v

4. MELLÉKLET A megyei 1 fıre jutó GDP az országos átlag %-ában Magyarországon, 2000.

Megye GDP % Budapest 202,7 Pest 78,3 Fejér 119 Komárom-E 83,5 Veszprém 84,2 Gyır-M-S 134,2 Vas 114,3 Zala 83,8 Baranya 75,7 Somogy 67,1 Tolna 81,3 Borsod-A-Z 64,1 Heves 71 Nógrád 54,1 Hajdú-B 71,2 Jász-N-Sz 66,3 Szabolcs-Sz-B 53,5 Bács-K 66,4 Békés 65,6 Csongrád 82,4 Magyarország 100

vi

5. MELLÉKLET:

Kapcsolat az 1 fıre jutó GDP és a munkanélküliségi ráta között Jelmagyarázat: GDP %: az országos érték %-ában kifejezett érték 2000-ben

y = -11,915x + 20,81

R2 = 0,7912

0

24

6

810

12

1416

18

0,5 0,7 0,9 1,1 1,3 1,5 1,7

GDP %

mu

nkan

élk

. rá

ta %

Forrás: ld 15. táblázat