3
Prónay G. 28. Összefoglaló feljegyzés - Projektmenedzsment sikerét befojásoló emberi játszmák- 2016márc17-v2 1 ÖSSZEFOGLALÓ FELJEGYZÉS 28. PM MŰHELY (2016. március 17.) MUNKÁJÁRÓL Téma: a projektmenedzsment sikerét befolyásolni képes emberi játszmák Időpont: 2016. március 17. 16-18 óra Helyszín: BME Infopark I. ép. B. 110. terem A Műhely munkájában részt vettek (22): Bély András, Gugyella Noémi, Horn Balázs, Juszt Péter, Kocsár Ilona, Kovács Gergely, Kun Andrea, Lelkes Katalin, Méhes Zoltán, Oltyán Gábor, Ónodi Ferenc László, Peller Bernadett, Prónay Gábor, Rakonczayné Tóth Éva, Sóti Mihály, Szalay Imre, Szántó Tamás,Thoman Gusztávné, Tihanyi Zsuzsa,Téglássy Orsolya, Tolnai János, Vitószky Márta. Prónay Gábor levezető elnökként köszöntötte a megjelenteket. Bevezetőként elmondta, hogy a projektek sikerét nagymértékben az emberi kapcsolatok, kompetenciák, motivációk határozzák meg. Ennek megfelelően fontos, hogy a projektmenedzserek tisztába legyenek a társas érintkezés (transaction, interaction) pszichológiájával. Az egyén személyiség állapotát (ego state) a gondolatok, érzések, tapasztalatok határozzák meg és ez alapvetően befolyásolja az egyén viselkedését. Ennek megfelelően a projektmenedzsmentben szükséges együttműködésekhez nagy segítséget jelenthet a részvevők aktuális személyiség állapotának felismerése, mert ennek segítségével nézet eltérések, konfliktusok oldhatók fel. Thoman Gusztávné business coach és mediátor a korábban írt blog (http://blog.mfor.hu/projekt) kiegészítéseként a PM Műhely résztvevői számára taglalta a játszmákhoz vezető utakat és a tranzakciók elemzésének fontosságát. A játszma mibenlétének meghatározását követően elmondta, hogy a kiegészítő és rejtett tranzakciók társas időtöltések során felismerhető, folyamatosan egy meghatározott kimenetel felé tartó rejtőző jelenléte és a kapcsolódó nyereségvágy miatt valódi veszélyforrást jelenthet a játszmába vont egyén számára. Érthetővé vált, hogy az emberek a játszmákkal saját “Sorskönyvüket” és mitoszaikat akarják megerősiteni (Eric Berne, 1964). U. és R. Dehner (2013) ezt azzal egészítette ki, hogy a “Sorskönyv”-i belső kényszeren túl, saját nézőpontjuk igazolásának is érvényt kívánnak szerezni a játszmában résztvevők. A játszmakezdeményezés okát tekintve egyértelmű, hogy az egyén a status- és biztonságvesztés miatti félelmében (a hatalmi pozíció megtartása, a túlmunka, a felelősség elhárítás, a szakmai elismerés utáni vágy és érzelem-éhség folytán) kezdeményez a játszmákat. Komfort érzete sérülését, vagy egyéb ok miatt kialakult konfliktushelyzetet a felek nem a probléma megoldásának keresésével, hanem valamilyen kerülő úton próbálják orvosolni, ez pedig láthatóan játszma kezdeményezésre utal. Ami pedig aA játszmával elérhető „nyereséget illeti, a játszma által a következőkre lehet számítani: konfliktusra utaló drámaháromszög (üldöző-áldozat-megmentő) létrejötte; a kommunikációs irány konfliktust eredményező eltérítése; a realitás torzulása; az eygéntől korábban távol állott én-állapot megjelenése; szorongásban megnyilvánuló belső vészhelyzet kialakulása; másodlagos előny elérése A munkahelyi játszma a munkafolyamatot csakúgy, mint a termék minőségét egyaránt befolyásolni képes. A játszmákban tudattalan reakció (spontán dühkitörés) vagy tudatos manipuláció is megfigyelhető. Ugyanígy egy intrika a tudattalan és tudat termékeként is feltűnhet. A tudattalanból származó intrikára utal, ha a játszmát indító a rádöbbenés hatására a másik féltől bocsánatot kér, ami tudatos akció esetében nem várható. A játszmák minden ember tudattalan élettervének szerves és dinamikus összetevői, melyek a cselekvést is előmozdítva töltik ki az ember végcélja megvalósulásáig szükséges várakozási időt. Az emberi játszmák megértéséhez és kezeléséhez fel kell tudni ismerni az egyén aktuális én-

28. PM Műhely összefoglaló feljegyzés - projektmenedzsment sikerét befojásoló emberi játszmák-2016márc17

Embed Size (px)

Citation preview

Prónay G. 28. Összefoglaló feljegyzés - Projektmenedzsment sikerét befojásoló emberi játszmák-2016márc17-v2

1

ÖSSZEFOGLALÓ FELJEGYZÉS 28. PM MŰHELY (2016. március 17.) MUNKÁJÁRÓL

Téma: a projektmenedzsment sikerét befolyásolni ké pes emberi játszmák Időpont: 2016. március 17. 16-18 óra Helyszín: BME Infopark I. ép. B. 110. terem A Műhely munkájában részt vettek (22): Bély András, Gugyella Noémi, Horn Balázs, Juszt Péter, Kocsár Ilona, Kovács Gergely, Kun Andrea, Lelkes Katalin, Méhes Zoltán, Oltyán Gábor, Ónodi Ferenc László, Peller Bernadett, Prónay Gábor, Rakonczayné Tóth Éva, Sóti Mihály, Szalay Imre, Szántó Tamás,Thoman Gusztávné, Tihanyi Zsuzsa,Téglássy Orsolya, Tolnai János, Vitószky Márta. Prónay Gábor levezető elnökként köszöntötte a megjelenteket. Bevezetőként elmondta, hogy a projektek sikerét nagymértékben az emberi kapcsolatok, kompetenciák, motivációk határozzák meg. Ennek megfelelően fontos, hogy a projektmenedzserek tisztába legyenek a társas érintkezés (transaction, interaction) pszichológiájával. Az egyén személyiség állapotát (ego state) a gondolatok, érzések, tapasztalatok határozzák meg és ez alapvetően befolyásolja az egyén viselkedését. Ennek megfelelően a projektmenedzsmentben szükséges együttműködésekhez nagy segítséget jelenthet a részvevők aktuális személyiség állapotának felismerése, mert ennek segítségével nézet eltérések, konfliktusok oldhatók fel. Thoman Gusztávné business coach és mediátor a korábban írt blog (http://blog.mfor.hu/projekt) kiegészítéseként a PM Műhely résztvevői számára taglalta a játszmákhoz vezető utakat és a tranzakciók elemzésének fontosságát. A játszma mibenlétének meghatározását követően elmondta, hogy a kiegészítő és rejtett tranzakciók társas időtöltések során felismerhető, folyamatosan egy meghatározott kimenetel felé tartó rejtőző jelenléte és a kapcsolódó nyereségvágy miatt valódi veszélyforrást jelenthet a játszmába vont egyén számára. Érthetővé vált, hogy az emberek a játszmákkal saját “Sorskönyvüket” és mitoszaikat akarják megerősiteni (Eric Berne, 1964). U. és R. Dehner (2013) ezt azzal egészítette ki, hogy a “Sorskönyv”-i belső kényszeren túl, saját nézőpontjuk igazolásának is érvényt kívánnak szerezni a játszmában résztvevők. A játszmakezdeményezés okát tekintve egyértelmű, hogy az egyén a status- és biztonságvesztés miatti félelmében (a hatalmi pozíció megtartása, a túlmunka, a felelősség elhárítás, a szakmai elismerés utáni vágy és érzelem-éhség folytán) kezdeményez a játszmákat. Komfort érzete sérülését, vagy egyéb ok miatt kialakult konfliktushelyzetet a felek nem a probléma megoldásának keresésével, hanem valamilyen kerülő úton próbálják orvosolni, ez pedig láthatóan játszma kezdeményezésre utal. Ami pedig aA játszmával elérhető „nyereséget illeti, a játszma által a következőkre lehet számítani:

• konfliktusra utaló drámaháromszög (üldöző-áldozat-megmentő) létrejötte; • a kommunikációs irány konfliktust eredményező eltérítése; • a realitás torzulása; • az eygéntől korábban távol állott én-állapot megjelenése; • szorongásban megnyilvánuló belső vészhelyzet kialakulása; • másodlagos előny elérése

A munkahelyi játszma a munkafolyamatot csakúgy, mint a termék minőségét egyaránt befolyásolni képes. A játszmákban tudattalan reakció (spontán dühkitörés) vagy tudatos manipuláció is megfigyelhető. Ugyanígy egy intrika a tudattalan és tudat termékeként is feltűnhet. A tudattalanból származó intrikára utal, ha a játszmát indító a rádöbbenés hatására a másik féltől bocsánatot kér, ami tudatos akció esetében nem várható. A játszmák minden ember tudattalan élettervének szerves és dinamikus összetevői, melyek a cselekvést is előmozdítva töltik ki az ember végcélja megvalósulásáig szükséges várakozási időt. Az emberi játszmák megértéséhez és kezeléséhez fel kell tudni ismerni az egyén aktuális én-

Prónay G. 28. Összefoglaló feljegyzés - Projektmenedzsment sikerét befojásoló emberi játszmák-2016márc17-v2

2

állapotait (ego states) . E. Berne három fő én-állapotot különböztetett meg. Ezek az ember strukturális modelljét adó tanult én-állapotok (PAC/”pack” modell) :

1. Szülői én-állapotokat (Parent State), az egyén viselkedében gyerekkora irányító, vagy gondoskodó szülőként viselkedő felnőtt környezeténél tapasztalt mintákat követi.

2. Felnőtt én-állapot (Adult State), az egyén belső igényeit tükröző, érzelemmentes én-állapot.

3. A gyermeki én-állapot okat (Child State), melyek a gyermekkorban a szülői irányításra, gondoskodásra, a külvilág elvárásaira lázadón, vagy szófogadó alkalmazkodással, vagy éppen a belső igény szerint szabad gyermeki attitüddel reagáltak..

Az én-állapotok jellegére az egyén attitujde alapján és az ezt megelőző tranzakcióból következtethetünk. Az egyén pillanatnyi én-állapotára dicsérő, vagy elitélő, durva, kedves udvarias, érzelemmentes, stb… szóhasználata, gesztusai, mimikája utalhatnak. Az én-állapot ismerete az emberi sorsfordulók átvészelésében segíthet és olyan önmagunknak feltett kérdések megválaszolásában is segítséget nyújthat, mint a „Hogyan jutottam idáig ?”, vagy arra, hogy a “Miért nem tudok ötről a hatra jutni?” A játszmabeli interakciók végrehajtásának két típusa figyelhető meg: A partner véleményét jóváhagyó „kiegészítő”, és az avval ellenkező „keresztező” tranzakciót. A játszmák szintjét súlyosságuk mértéke határozza meg. A szintek I - IV szintig, laza, társadalmilag elfogadottól, a másik félnek jóvátehetetlen kár okozó szintig terjedhetnek. A játszmaszint felismerése tézisek és antitézisek alapján hipotézis felállításával történhet. Tulajdonképpen minden konfliktus maga is egy háromszereplős játszma elemeit (áldozat-megmentő-üldöző) tartalmazza. Az áldozat a játszma gyámoltalan elindítója. Az üldöző szintén nagynak, az áldozaton jogosan uralkodónak gondolja magát. A megmentő az áldozat segítségkérésére, mint nagy és erős kompetens egyén reagál. A három szereplő feltűnése már önmagában is a játszma kezdeményezését jelzi. A játszma indításakor a „csaliként” bevetett tagadás vagy torzítás is lehet. A játszmából való kiszálláshoz a megfelelési kényszertől való megszabadulás, a cselekvési tudatosság, a jó önismeret, és az önuralom elengedhetetlen. De „Hogyan ne váljunk a horgász zsákmányává”? Ehhez

• jó lényegfelismerő képesség kifejlesztésével, • tudatos átkapcsolással más én állapotba (partner kibillentése kreativitással), • pay off : a felelősség vállalásával, illetve a jogosultra való átruházásával, • a bennünket az adott szituációban védő én-állapot megőrzése, • a támadó védekező állásba való kényszerítésével, • az én-állapotunk tudatos erősítésével, • tényszerű reagálással felfedni a torzítást, • a dinamikus támadó attitűd tényekkel való stagnálásra bírásával, • a rejtett tranzakció felismerésével, • szitán átlátással már alapszinten is, • tranzakcióra vonatkoztatható tézisek és antitézisek felállításával, • keresztező tranzakció alkalmazásával, • disszociatív látásmód alkalmazásával nyílik lehetőség.

A játszmában való szerepből kiszállás általában gyakorlást igényel, melyet az egyén önmaga megtehet vagy egy coach támogatásával is elsajátíthat. Az élet minden területén, így a projektek menedzselésekor is hasznos, ha az áthidalhatatlan vélt problémát a problémaelemzéshez hasonló módon (ha kell akár SWOT analízissel) lehet megoldani.

Prónay G. 28. Összefoglaló feljegyzés - Projektmenedzsment sikerét befojásoló emberi játszmák-2016márc17-v2

3

A Műhely résztvevői több menedzsmentre jellemző játszmapéldát hoztak fel: • Az„egy feladat visszautasítására utaló „Igen, de…” érvet; • „Kollegiális” dicsérő ajánlása valakinek egy rettegett feladat átruházása, elkerülése

érdekében; • Tom Sayer-i „megoldás” a kitüntető kerítés festési munka elnyerésére.

A részvevők egyetértettek abban, hogy a tranzakció analízis a konfliktuskezelésre, magánéleti és munkahelyi utasítások, szabályozások elfogadtatására egyaránt jó eszközként használható. Összefoglalva megállapítható volt, hogy a Műhely résztvevői közös gondolkodással tisztázták az emberi játszmák alapvetéseit, a játszmák felismerésének módszereit, a játszmák befolyásolásának lehetőségeit. Egyetértés mutatkozott abban, hogy az emberi játszmák kezelésben való jártasság a projektmenedzsmentbeli konfliktusok kezelésében, illetve tárgyalások sikerre vitelében egyaránt hatékony segítséget nyújthat. A játszmák kezelésének fontos feltétele a konfliktusokkal megjelenő játszmák részvevői én-állapotainak (ego states) felismerése, amely coaching gyakorlatokkal érhető el. A PM Műhely résztvevői a jövőbeli téma javaslatok keresése során Horn Balázs javaslatát elfogadva, a következő, 2016. május 26-án - megrendezésre kerülő 29. PM Műhely témájának a motivációt, mint a hosszú távú munkaer ő megtartás eszközét választották. A Műhely beszélgetés bevezető blogját, a téma felvezetőjét Horn Balázs készíti. A blog várhatóan 2016. április elejétől olvasható lesz a http://blog.mfor.hu/projekt oldalon. FELHÍVÁS !!!!! A 19. PM Fórum , a hazai projektmenedzsment szakmai szervezeteinek éves rendezvényére 2016. április 7-én kerül sor. A részletes program és jelentkezési forma a www.hte.hu/projekt2016 oldalon található. A szervezők szeretettel várják az érdeklődő kollégák részvételét a szakma éves találkozója, ahol ismeretek szerzésére (a közeljövő projekt lehetőségei, tervei), tapasztalat cserére és szakmai hálózat építésre nyílik lehetőség. A 29. Projektmenedzsment M űhelybeszélgetést 2016. május 26-án csütörtökön, 16– 18 óra között tartjuk a BME HIT Infoparkbeli tanácstermében. (1117. Bp. Magyar Tudósok körútja 2. I. ép. B. szárny, I. em.110.) Budapest, 2016. március 21.

Dr. Prónay Gábor