A digitális kamerák kialakulása

Készítette Orosz Norbert

Betekintés

A digitális kamera egy olyan hardver, amivel lehetőségünk van felvenni a filmet és számítógépen összevágni. A digitális technika a legelterjedtebb manapság, szinte már bárki hozzájuthat ezekhez a minőségi gépekhez. A kamera valójában csak az az eszköz, amelyik a valóság egy körülhatárolt részéből érkező fényt, azaz a képet, lencséi segítségével összegyűjti és továbbítja. A rekorder nevezetű eszköz mindezt felveszi, rögzíti.

Ha egy kamerát és egy rekordert összeépítünk, akkor egy kamkordert kapunk (kamera + rekorder = kamkorder). A hétköznapi szóhasználatban azonban olyannyira elterjedt a kamera kifejezés – nyilvánvalóan kamkordert értve alatta –, hogy a továbbiakban mi is ennél maradunk.

De valójában miből áll ez a hardver?!

Optika, CCD, rögzítő szerkezet: ez a három fő alkotóelem, egyben legfontosabb részei a felvevőgépnek, ezek milyenségétől és minőségétől függ a felvétel minősége (de még a használat is); ezek különbségei alapján rangsoroljuk és minősítjük a kamerákat.

Optika: Az esetek többségében a lencse nem cserélhető (illetve csak a milliós nagyságrendű profi kameráknál), így be kell érnünk a gyárilag beépített optikával. Ezek minősége pedig nem alkalmas professzionális munkára. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincsenek köztük különbségek. (Egyébként pont az optika a leglényegesebb különbség a profi és félprofi/amatőr kamerák között.)

A CCD: (Charged Coupled Device) az egyik legizgalmasabb része a kamerának, működési alapelv szintjén ettől kezdve válik ketté a hagyományos filmkamera és a digitális. A rövidítés egy félvezető csipet takar, amely a fény (információ)-t elektronikus jellé (információvá) alakítja. Ha a kamerát egy szemnek fogjuk fel, akkor egy kicsit elnagyolt hasonlattal az optika magának a szem látható, domború résznek felel meg, míg a CCD a szemgolyó mélyén elhelyezkedő – receptorokkal teletűzdelt – fényérzékelő felülethez hasonlatos. Ami a szemben a fényre éhes receptor, az a CCD-ben az úgy nevezett pixel, vagy képpont. Ezekre a „minél több, annál jobb” elv érvényes: értelemszerűen a pixelek számának növekedésével egyenes arányban nő a felvett kép felbontása (azaz minősége).

Rögzítő: A rögzítő szerkezet gyakorlatilag nem más, mint egy beépített kis videómagnó, amely felvenni és lejátszani egyaránt tud. A fény tehát áthaladt az optikán, a CCD-től kezdve pedig elektronikus jel formájában halad tovább, amit a rögzítő szerkezet szépen digitális formában felvesz egy kazettára. Ez az a vízválasztó, amely megadja a kamera típusát, egyben minőségét is. (Természetesen a CCD felbontóképessége is meghatározó, de ez együtt jár a rögzítés minőségével is: nagyobb felbontású kamerák jobb minőségben rögzítenek.)

A hangról említés képpen a „néma” filmkamerákkal szemben a videokamerák esetében össze van építve a hang- és képrögzítő rendszer. A mikrofon másodpercenként 48000 Hertz hangmintát vesz fel, majd a mikrofonból érkező jelet a szalagra – a képinformációkkal párhuzamosan – természetesen szintén digitális formában írja fel a gép. A digitális kamerákon a hang Cd-minőségű, ezzel együtt a kamerára szerelt mikrofon hatótávolsága kicsi, ha filmezni akarunk, be kell szereznünk egy külső mikrofont.

A digitális kamerák elődeiPanasonic VHS

Időrendben haladva először vala a VHS elnevezésű eszköz, ami ma már ősleletnek számít és muzeológiai értékkel bír, de lebecsülni nem kell: minden relatív, anno nagy csodának számított, idővel majd mi is nyilván furcsán nézünk a ma high-technek számító ketyerékre. A VHS (Video Home System) videó analóg módon rögzített, ami a mai digitálissal megoldásokkal szemben nem minőségőrző.

Ezért a számunkra fontos VHS-felvételeinket érdemes valamilyen digitális technikára menteni, különben idővel ezek az anyagok sérülhetnek.. A kamerák egyik legjellemzőbb, legmérvadóbb, és legplasztikusabban érzékelhető tulajdonsága a felbontás. A VHS videó sorfelbontása a 240-es számmal írható le, azaz egy sor 240 képpontból áll. A VHS továbbfejlesztett változata már 400 pontot képes megkülönböztetni soronként, ehhez méltóan a fantáziadús Super VHS nevet kapta.

Sony Hi8

A VHS – SVHS történettel párhuzamos utat járt be a konkurens Video8 – Hi8 páros is. Okos emberek arra a felismerésre jutottak, hogy egy átlagfelhasználó ritkán szeret porszívóval a vállán álldogálni. Ezen okos emberek véletlenül videókamera-fejlesztéshez is értettek, így a vállterhelő VHS kamerákhoz képest jóval kisebb/könnyebb géppel, a Video8-cal álltak elő, amely nevében is hangsúlyozza kazettája (és az egész gép) kicsiny, 8mm széles voltát. Kis mérete ellenére a Video8 is ugyanazt a 240-es sorfelbontást és analóg rögzítést hozza, mint a VHS.

A továbblépés ebben az esetben is 400-as sorfelbontású készülékhez vezetett; a kicsi és könnyen kezelhető Hi8 típusú készülékek ma is jó szívvel ajánlhatók minden igényes házi-videósnak, vagy bárkinek, aki jó minőségű mozgóképet szeretne felvenni.

Digitális kamerák

Elérkeztünk a digitális technikához, amely a hanghordozó ipar után lassan a mozgóképipart is meghódítja. Az (analóg) bakelit lemezt leváltó (digitális) CD mintájára a különféle DV (digital video) kamerák – Digital8, miniDV, DV, DVCAM, DigitBeta, DVCPRO – lépnek a jó öreg VHS helyére.

Sony D8

A digitális kamerák sorában az első a Digital8, amely érdekes folyománya a Video8 – Hi8 párosnak: kompatibilitási célból a kazetta (és a rögzítő szerkezet) méretét megtartva fejlesztette ki a Sony cég ezt a formátumot, amely képes a Hi8 szalagokat is lejátszani (de felvenni azokra már nem). A D8 kamera hasznos lehet mindenkinek, aki digitális technikával szeret dolgozni. Hasonló kategóriát képeznek a MiniDV alacsonyabb árkategóriájú típusai is. 800 000 pixeles CCD-vel dolgoznak számos apróbb funkcióval (profibb optika, mikrofon, speciális digitális effektek, stb.) megtoldva.

MiniDV

A DV, DVCAM és egyéb profi gépek áruk mellett elsősorban optikai rendszerükkel és 3 CCD-s rendszerükkel, továbbá egy sereg apróbb egyéb funkcióval tűnnek ki a mezőnyből. Eleve professzionális felhasználás céljából fejlesztették ki ezeket a gépeket, a Sony DVCAM és Digital Betacam, a Panasonic DVCPRO nevű high-tech dolgokért felelős. Ezeknek a kameráknak a minőségét bárki tanulmányozhatja a tévét bekapcsolva. Saját gyártású műsoraikat a televíziók különféle professzionális digitális gépekkel forgatják, így például a különféle háttérműsorokat, magazinokat, híradókat. Ezek minősége persze nem mérvadó, ugyanis esetükben a látvány nemcsak a kamerák minőségét, hanem többek között a stúdió profi bevilágítását, a kameramanok szaktudását, vagy a díszlettervezők ízlését is tükrözi.

A DV-kamerák, azaz a digitális gépek sorfelbontása az 500-as érték környékén mozognak, ami első hallásra nem tűnik nagy ugrásnak a Hi8 400-as felbontásához képest. Az 500 is nagyon, nagyon jó, ennél följebb már nem is igazán érdemes menni, sőt, jelenleg a technikai lehetőségek határai valahol az 550 környékén vannak. Továbbá egy sor más előnyük is van a digitális készülékeknek: szín-, és hangminőség, fénykorrekció, digitális zoom, sok effekt, LCD-kijelző, stb., és persze főleg, maga a digitális technika. Forradalmi újdonságnak számít, hogy ezen technika révén minőségvesztés nélkül másolhatjuk, archiválhatjuk felvételeinket, korlátlan mennyiségben.

A technikáról

A digitális jel – éppen a nagy felbontás miatt – hatalmas mennyiségű információ, amivel valamilyen módon meg kell küzdeni a gépnek. A kamerában van egy tömörítő chip, amely ötödrészére tömöríti az információkat, így a másodpercenként érkező 125 Mbit információból 25 Mbit/másodperc infó megy tovább a kazettára (tehát kockánként egy-egy Mbit, lévén, hogy a videó 25 kép/másodperc sebességgel forog), amely rögzít. Fontos jellemző, hogy minden képkockát külön-külön tömörít a chip (intra frame). Tehát a rögzített anyag utólag is bármikor kockánként nézhető, vágható, kezelhető. A tömörítés a minőségre gyakorlatilag nincs érzékelhető hatással, viszont az 5:1 arányú tömörítéssel arányosan csökken az igényelt rögzítőfelület (szalag) hossza, nem is szólva a számítógépes utómunkálatok során fellépő tárigényről.

De a nagyfelbontású tévék után megjelentek a nagyfelbontással bíró kamkorderek, amik már jóval élesebb és jóval nagyobb felbontással bírnak mint elődeik. Egy normál miniDV 720x576 felbontással rendelkezett, ami a mostani HD kamerák esetében majdnem a duplája.

Egy jó minőségű HD kamera 1920x1080 felbontással rendelkezik.

Köszönöm a figyelmet.