CHICAGÓI KRÓNIKA - A nõk bolondja tovább hódít

K Ö Z É L E T – 9. oldal2012. február 4. – 6. szám –

CHICAGÓI KRÓNIKA

Tavaly decemberben LasVegasba látogattunk felesé-gemmel, és az útra FeketePista barátom legújabb, ka-rácsonyra megjelent köny-vét vittem magammal. Elsõ-sorban azért, mert a hosz-szú, kétszer négyórás repü-lõút unalmas lehet olvasni-való nélkül. Másrészt pedig,azt akartam, hogy ottlétemalatt is értelmes dologgaltudjam tölteni az idõt, bárezt nejem rögtön megkérdõ-jelezte, ami azért nem meg-lepõ, mert 1959 óta, azaz 52éve ismeri a könyv szerzõ-jét, vagyis a barátomat.

Unokahúgom lakásábanelég terjedelmes, mondhat-nám úgy is, hogy hatalmaskönyvtár áll a rendelkezés-re, amelynek egyik részét el-hunyt férjétõl örökölte. Ezekfõképp zenei témával foglal-koznak, lévén az egykori férjnéhai Gorody Antal kiválózongoramûvész volt.

Ifj. Fekete István A nõkbolondja címû köteténekborítóján a jólöltözött, kici-comázott dáma mellett egypározást áhítozva bõgõ gím-szarvasbika látható. A borí-tógrafikát tervezõ Budai Ti-bor ezzel a képpel már ráné-zésre felkelti az érdeklõdé-sét, de az is lehet, hogy egy-bõl taszítja az olvasót.

Az elõfizetõink és olva-sóink közül, akik ismerik éskedvelik barátom a Kana-dai/Amerikai Magyarság-ban megjelent írásait, azokélvezettel olvashatják majda könyvet, ha megveszik.Azok pedig, akik nem sze-retik, megspórolnak 3491forintot, plusz postaköltsé-get, mert ennyi az ára a Ma-gyarországon megjelent kö-tetnek.

Az új kötetével ifj. FeketeIstván lett a magyarok talánegyik legtermékenyebb író-ja, hiszen ezzel 16-ra szapo-rította az 1990-es rendszer-váltás óta otthon megjelentkönyvei számát. Elõtte kétjelentõs könyve, a Hajótö-rött nemzedék és az Ítéletidõmég az emigrációban látottnapvilágot.

A könyvborító hátsó ol-dalán többek között a követ-kezõket olvastam: „Bár Rudi

nem tartotta magát az átla-gosnál jóképûbb férfinak,azt tudta, hogy van bennevalami, amit a nõk általá-ban nagyon vonzónak talál-nak. Gyakran tûnõdöttazon, hogy mi lehet – sok-szor nagyon gyors – sikerei-nek oka. Talán az, hogymindig ápolt volt és jólöltö-zött? Vagy a nagyvonalúsá-ga? Esetleg göndör haja –melyben élvezettel turkáltaka nõk – lehet olyan vonzó?Vagy talán széles válla, erõtsugárzó fizikuma, magabiz-tossága, vidámsága, jó hu-morérzéke, netán mindezekkombinációja okozza gyako-ri sikereit?”

Lejjebb pedig: „Ifj. FeketeIstván regényének hõse Hí-res Rudolf, aki megszállot-tan keresi a nõk kegyeit.Akár több nõbe is képes egy-szerre beleszeretni, fiatal lá-nyok és érett asszonyok egy-aránt felébresztik benne aszenvedélyt. Miután Rudirészt vesz az 1956-os forrada-lomban, Kanadában telep-szik le, ahol tovább folytatjahódításait. Ez az izgalmas ésfordulatos regény az õ ka-landjainak és csábításainaktörténete.”

Az ilyesfajta bevezetésután már mosolyogva nyi-tottam ki a 426 oldalas köny-vet, és vártam a benne sze-replõ alakokat, akik közülsok név és hely tûnt isme-rõsnek számomra. A Ma-gyarság régi olvasói tisztá-ban vannak azzal, hogy Fe-kete Pistával, akit a családi ésközeli baráti körben Öcsi-nek hívunk, évtizedekrevisszamenõ a testvér-barátikapcsolat. Ezért nem csalód-tam, amikor nekikezdtem akönyv olvasásának, hiszen atörténet igen ismerõs, bárkétségtelenül nem önélet-rajz, csak majdnem!

Barátságunk bár otthonkezdõdött, mégis itt, a közösemigrációban teljesedett kiazzá, amire magyarázat isszükséges. Magyarországonfiatalon, amolyan haveri vi-szony volt közöttünk, s ezKanadában, majd az USA-ban kötõdött elszakíthatat-lan barátsággá.

Két történetet mondok elmost, amelyekmegmagyaráz-zák azt a szeretõérzést, amelyegymáshoz kötminket, mindket-tõben rajtunk kí-vül feleségem ésfiam is szerepel.

1 9 5 9 - b e nVancouverbõl,állapotos felesé-gemmel, bará-tom hívásáraMontrealba köl-töztünk, ahol rö-vid ideig náluklaktunk. Amikorazután az elsõházassága zá-

tonyra futott, a férfias büsz-keségében megtört barátomköltözött hozzánk.

Egy alkalommal négyenmentünk talán vendéglõbe,vagy vásárolni a St. Law-rence Blvd. nevû fõutcán, ésa Szent István magyar temp-lommal szembeni a járdánbeszélgettünk, amikor ijed-ten észrevettük, hogy a gye-

rekünk eltûnt. Soha borzal-masabb érzés nem érheti aszülõket, mint amikor agyermeküket elveszítik.

Feleségem érthetõen két-ségbeesett, mi ketten, Öcsi-vel a forgalmas utcát néz-tük, és azonnal rendõrértakartunk telefonálni, amikora cipõüzletbõl, amely elõttálldogáltunk, egy kedvesember kezénél fogva hoztaa megszeppent gyermeket.

A french-canadian – fran-cia-kanadai – õslakos, franci-ául próbált beszélni a meg-ijedt gyerekkel, aki egy szótsem értett az egészbõl. Fiamcca. hároméves lehetett,huncut, eleven kissrác volt,aki végül maga is iszonyato-san megijedt, de szerencsé-sen kilábalt a bajból. Akkormegfogadtuk, sosem enged-jük el a gyerek kezét, mertabból csak baj, esetleg tragé-dia lehet.

A másik eset már itt, Chi-cagóban történt, miután1963-ban Amerikába köl-töztünk. Mi jöttünk átelõbb, majd Fekete Pista iskövetett minket, és rövidideig ismét együtt laktunk. Apontos idõpontra már nememlékszem, a fiam négy-vagy ötéves lehetett, amikoregyszer megkértük a bará-tunkat, hogy egy délután vi-gyázna-e a gyerekre.

Készségesen elvállalta, akissrác lent játszott a baráta-ival a ház mögötti telken,amikor a szolgálati úton –alleyban – elütötte egy autó.Mire hazaérkeztünk, a fiamtörött lábbal már kórházbanvolt, az ajtóban a keresztap-ja remegve mesélte a történ-teket a kétségbeesett szülõk-nek.

Próbált minket nyugtat-ni, hogy a gyerek él, csak ép-pen a lába törött el a baleset-ben. Tudtuk, hogy ababysitter a gyermekvigyá-zás helyett baseballmeccsetnézett a tévében. Sosem fe-lejtem el a feleségem bána-tos arcát, amikor rosszalló

tekintettel ránézett a bará-tomra: Öcsikém, egyszer bíz-tuk rád a gyereket!

Hál' Isten, az ebcsont be-forrt, de négyünk közül hár-man sosem felejtettük el azesetet. Fiam már nem em-lékszik a balesetre. Az effajtatörténetek szorosra össze-fonják a barátságot, amit ak-kor pecsételtünk véglegessé,

amikor több mint harmincévvel ezelõtt Frecska Már-tával kötött esküvõjén a ke-zét fogtam, miközben han-gosan a Miatyánkot imád-koztuk.

Visszatérve A nõk bo-londja kötetre, amelyet ol-vasva szinte az egész emig-rációban töltött életünkmegjelent a szemem elõtt. Aszereplõk neve megválto-zott, némelyik azonbanmegmaradt. Nem volt ne-héz azonosítanom a szerep-lõket, bár a könyv nagyrésztkitalált történet.

Rengeteg benne a párbe-széd, ami egyébként is jel-lemzi a szerzõ mûveit, feles-leges locsogásnak is mond-hatnám, amelynek olvasásátnehezíti a rengeteg szereplõ,fõként csinos, fiatal hölgyek,akiket még a figyelmes kriti-kus is nehezen tud megkü-lönböztetni egymástól.

Hol Baba kerül Híres Ru-di ágyába, hol pedig Böbe,400 oldal elolvasása után ne-héz eldönteni a szereposz-tást a rengeteg figura miatt.A neves montreali mulató,Palais D'or – Aranypalota –,ahová a magyar srácok jár-tak akkoriban táncolni és lá-nyokat felcsípni, a könyv-

A nők bolondja tovább hódít

ben következetesen PaléD'or-ként szerepel, bár min-denki, még a franciák is át-vették a magyar srácok általkreált Palador nevet. A hibátaz otthoni olvasószerkesztõokozhatta, miután barátomGödöllõn járt gimnázium-ba, ahol a premontrei kano-nok atyák, franciául beszél-tek tanítványaikkal.

A könyvben felbukkanóVörösváry István és felesége,Irénke lapunk egykori tulaj-donosai és fõszerkesztõi vol-tak, Bukovszky Gyula Déli-báb nevû könyvüzletét pedigminden Montrealban élt ma-gyar ismerte. Közismert névmég Kapitány Lászlódzsessztrombitás, aki aPaladorban zenélt, az '56-osforradalom elõtt pedig aBudagyöngye mulatóban.Azután a 402. oldalon rob-bant a bomba, ahol rábuk-kantam a Harmatfalvi névre,itt már nem volt nehéz azo-nosítanom az illetõt, hiszenvalamikor a '70-es évekbenvelem kapcsolatban használ-ta a nevet a szerzõ, dr.Hoványi Gyula Chicago ésKörnyéke hetilapjában. Ak-kor a krokinak A politikus cí-met adta a barátom, itt négy-száz oldalt kell elolvasni az ér-deklõdõnek, hogy eljusson alevélhez, amelyet a fõszerep-lõ, Híres Rudi írt Dönci nevûbarátjának.

A levél egy montreali saj-tóbálról számol be Dönci-nek: „Többen mondták a bálfolyamán, hogy Harmatfalvimindenféle aljas pletykákatterjeszt rólam. Ismered ezt anagydarab, minden lébenkanál hülyét – akit szintemindenki úgy ismer, hogy„a szép Harmatfalvi”. An-nak a másik magyar lap-nak, az Észak-amerikai Le-hel Kürtjének a sportszer-kesztõje és újságírója. Mel-lesleg a lap fõszerkesztõjénekgyermekkori kebelbarátja!(Madarat tolláról!) Szóval eza gazember Harmatfalvi azta légbõl kapott hazugságotterjeszti rólam, hogy imádottHitvesem kirúgott, és márügyvédet is fogadott a váló-per lebonyolítására."

A Harmatfalvi-történet a408. oldalon folytatódik:„Mikor az öreg Gáchér ezt azízléstelenséget mondta, ép-pen Harmatfalvi táncolt elmellettünk imádott Hitve-semmel. Tangózás közben

úgy össze voltak tapadva,hogy az már szinte házas-ságtörésnek minõsült a sze-memben!

Igazán nem vagyok félté-kenykedõ természetû férfiú,de szégyenletes paráználko-dásuk láttán egy pillanatraelhagyott a közismert blazírthidegvérem. Ennek a kapca-betyár Harmatfalvinakszép, fiatal felesége van, defolyton más asszonya utánkoslat! Az ilyen házasság-szédelgõ kutyapecéreket kikellene miskárolni, mint akandisznókat! (Itt zárójel-ben megjegyzem, hogy mis-károlni nem a kandisz-nókat, hanem a nõstényeketszokták. Egyébként bará-tom egy évet töltött az Ag-rártudományi Egyetem állat-tenyésztõ szakán.)

Harmatfalvi, ez az elvete-mült kandúr pompásan ösz-szeillik barátjával, a másikhelyi újság félkegyelmû fõ-szerkesztõjével. Mindkettõjellemtelen kretén!” Egyszó-val, Híres Ruditól itt jól meg-kaptuk mindketten a ma-gunkét. Amikor a minap te-lefonon kérdõre vontam abarátomat, elõször úgy tett,mintha nem emlékezne azegészre, hiszen már régen,néhány évvel ezelõtt írta akönyv kéziratát.

Azután halálra röhögtükmagunkat, ez ment egészenaddig, amíg Ildikó lánya rá-szólt, Papa, amikor ti Pistabácsival telefonon beszéltek,a harmadik szomszédban islehet hallani a diskurzust.Még jó, hogy nem értenekmagyarul, mert elég sokdisznóságot mondotok! Ildi-kó évekkel ezelõtt, még ka-maszlányként járt ifjúságitáborban Magyarországon,ott a fiatal felügyelõktõl ta-nulhatta ezeket a szavakat.

Amennyiben ifj. FeketeIstván könyvének célja aszórakoztatás volt, ezt ná-lam elérte. Kellemes idõtöl-tés volt az olvasása. Nem ok-tat, nem készteti gondolko-dásra az olvasót, egyetlencélja van: mulattató. Mind-ezek mellett, feleleveníti az1956-os forradalom esemé-nyeit, a menekülés izgalma-it, majd az új élet kezdésétaz emigrációban.

Híres Rudolfról az utolsóoldalon kiderül, hogy nyolc-vanéves korában meghal.Nyugodjék békében!

A könyv borítója

Tavaly december 5-én, Csekme Ferenc esküvõjén HarmathIstván, Fekete István, Harmath Ilona és Fekete Márta láthatók