12
ÉSZAK-BÁCS-KISKUN MEGYE 2012. március 13., XXIII/11. www.ebmsz.hu Újságunk újrahasznosított papírból készül. A március 14-én kezdődő és április 2-ig tar- tó Kecskeméti Tavaszi Fesztivál a komoly-, könnyű- és világzene, a dzsessz, a tánc, a színház, az irodalom és a mozi rajongóit is várja. A fesztivállal egyben elindul Kecske- mét idei kulturális programjainak sorozata. A fesztivál húsz napja alatt tizenhét helyszínen mintegy száz rendezvényt tartanak. Az össz- költségvetés 45 millió forint, ebből az önkor- mányzat 9,5 millió forintot biztosít - mondta Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere már- cius 8-án csütörtökön, a Tavaszi Fesztivál ren- dezvényeit ismertető sajtótájékoztatón. Dr. Zombor Gábor immár kecskeméti hagyo- mánynak nevezte, hogy a fesztivállal mintegy nyitányként elindul a város gazdag kulturális életére jellemző rendezvények sorozata. "A Kecskeméti Tavaszi Fesztivállal megnyílik a fesztiválok egész éven át tartó sorozata, és Kecskemét ragaszkodott ahhoz, hogy a válságos időkben is meg tudjuk tartani a fesztiválsorozat értékeit. Mindenképpen sikerként könyveljük el, hogy olyan időkben, amikor Szegeden például anyagi okok miatt elmarad az idei tavaszi fesz- tivál, Kecskemét meg tudja rendezni; s mindez a kultúra melletti elkötelezettségünket mutatja. A Tavaszi Fesztiválnak csak a programkínálata újul és bővül folyamatosan, a cél ugyanaz ma- rad: lehetővé tenni, hogy a kecskemétiek és a tu- risták, fiatalok és idősek egyaránt megtalálják a számukra értékes kikapcsolódást" - fogalmazott a polgármester. Dr. Zombor Gábor különleges eseménynek ne- vezte, hogy a város határába rovásírásos hely- ségnév-tábla kerül. A tábla annak a szimbóluma, hogy nem létezik kultúra és hagyomány erős he- lyi közösségek és nemzeti összetartozás nélkül - jegyezte meg a városvezető. Mint hozzátette, ragaszkodnak ahhoz, hogy a programok megfi- zethetőek legyenek mindenki számára. A programsorozat két képzőművész, Gyémánt László és Báron László életmű-kiállításával ve- szi kezdetét. A komolyzene iránt érdeklődők a kecskeméti születésű, Dániában élő Krisztina Vas Norbaek orgonaművész koncertjét, az Ars Nova Énekegyüttes zenés sétáját, Kocsár Mik- lós fuvolaműveinek bemutatóját, a Cantus Nobi- lis Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas karnagy em- lékére rendezett koncertjét hallgathatják meg. A fesztivál záró koncertjén a Kecskeméti Szimfo- nikus Zenekarral Boldoczki Gábor nemzetközi hírű trombitaművész lép színpadra. A tánc- művészetet a Coincidance Kortárs Ír Tánctársulat képvise- li Szentivánéji álom című előadásával. A Ghymes gyermek- és felnőtt kon- certjeivel hozza közelebb a népzenét a közönséghez; a gyermekek és az ifjúság számára a Ciróka Báb- színház is kínál programokat. A 6. Kecskemét Fringe-en immár hagyományosan fiatal alkotó- művészek mutatkoznak be. A néptánc sem maradhat ki a kínálatból: a Kecs- kemét Táncegyüttes új műsorát mutatja be, amelyen az Alba Regia Táncegyüttest is vendé- gül látja. A dzsesszkedvelőknek idén is lesz Bo- hém Fesztivál, a könnyűzenét Szentpéteri Csil- la képviseli, akinek Szirtes Edina Mókus lesz a vendége. Kecskemét és Debrecen hosszú távú kulturális együttműködésének egyik kiemelt eseménye lesz a 25 éves debreceni PG Csoport koncertje. Bővebb információk: www.tavaszfeszt.hu, forrás: MTI Kecskeméti Tavaszi Fesztivál: zene, színház, irodalom, tánc, mozi

2012. március 13

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Észak-Bács-Kiskun Megyei Szuperinfó - 2012/11. hét

Citation preview

Page 1: 2012. március 13

ÉSZ AK-BÁCS -KISKUN MEGYE 2012. március 13. , XXIII/11.

w w w . e b m s z . h u

Újságunk újrahasznosított papírból készül.

A március 14-én kezdődő és április 2-ig tar-tó Kecskeméti Tavaszi Fesztivál a komoly-, könnyű- és világzene, a dzsessz, a tánc, a színház, az irodalom és a mozi rajongóit is várja. A fesztivállal egyben elindul Kecske-mét idei kulturális programjainak sorozata.

A fesztivál húsz napja alatt tizenhét helyszínen mintegy száz rendezvényt tartanak. Az össz-költségvetés 45 millió forint, ebből az önkor-mányzat 9,5 millió forintot biztosít - mondta Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere már-cius 8-án csütörtökön, a Tavaszi Fesztivál ren-dezvényeit ismertető sajtótájékoztatón.

Dr. Zombor Gábor immár kecskeméti hagyo-mánynak nevezte, hogy a fesztivállal mintegy nyitányként elindul a város gazdag kulturális életére jellemző rendezvények sorozata."A Kecskeméti Tavaszi Fesztivállal megnyílik a fesztiválok egész éven át tartó sorozata, és Kecskemét ragaszkodott ahhoz, hogy a válságos időkben is meg tudjuk tartani a fesztiválsorozat értékeit. Mindenképpen sikerként könyveljük el, hogy olyan időkben, amikor Szegeden például anyagi okok miatt elmarad az idei tavaszi fesz-tivál, Kecskemét meg tudja rendezni; s mindez a kultúra melletti elkötelezettségünket mutatja.

A Tavaszi Fesztiválnak csak a programkínálata újul és bővül folyamatosan, a cél ugyanaz ma-rad: lehetővé tenni, hogy a kecskemétiek és a tu-risták, fiatalok és idősek egyaránt megtalálják a számukra értékes kikapcsolódást" - fogalmazott a polgármester.

Dr. Zombor Gábor különleges eseménynek ne-vezte, hogy a város határába rovásírásos hely-ségnév-tábla kerül. A tábla annak a szimbóluma, hogy nem létezik kultúra és hagyomány erős he-lyi közösségek és nemzeti összetartozás nélkül - jegyezte meg a városvezető. Mint hozzátette, ragaszkodnak ahhoz, hogy a programok megfi-zethetőek legyenek mindenki számára.

A programsorozat két képzőművész, Gyémánt László és Báron László életmű-kiállításával ve-szi kezdetét. A komolyzene iránt érdeklődők a kecskeméti születésű, Dániában élő Krisztina Vas Norbaek orgonaművész koncertjét, az Ars Nova Énekegyüttes zenés sétáját, Kocsár Mik-lós fuvolaműveinek bemutatóját, a Cantus Nobi-lis Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas karnagy em-lékére rendezett koncertjét hallgathatják meg. A fesztivál záró koncertjén a Kecskeméti Szimfo-nikus Zenekarral Boldoczki Gábor nemzetközi hírű trombitaművész lép színpadra.

A tánc-művészetet a Coincidance Kortárs Ír Tánctársulat képvise-li Szentivánéji álom című előadásával. A Ghymes gyermek- és felnőtt kon-certjeivel hozza közelebb a népzenét a közönséghez; a gyermekek és az ifjúság számára a Ciróka Báb-színház is kínál programokat. A 6. Kecskemét Fringe-en immár hagyományosan fiatal alkotó-művészek mutatkoznak be. A néptánc sem maradhat ki a kínálatból: a Kecs-kemét Táncegyüttes új műsorát mutatja be, amelyen az Alba Regia Táncegyüttest is vendé-gül látja. A dzsesszkedvelőknek idén is lesz Bo-hém Fesztivál, a könnyűzenét Szentpéteri Csil-la képviseli, akinek Szirtes Edina Mókus lesz a vendége. Kecskemét és Debrecen hosszú távú kulturális együttműködésének egyik kiemelt eseménye lesz a 25 éves debreceni PG Csoport koncertje.Bővebb információk: www.tavaszfeszt.hu, forrás: MTI

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál: zene, színház, irodalom, tánc, mozi

Page 2: 2012. március 13

2 2012. március 13.

1. Megfejtés10. R.E.R.A.G.11. Kényelmes12. Elnyomás, fogság, iga13. Fordítós, vetíthető film14. Burkina Faso, Kambodzsa,

Ausztria aitójele15. Mohamedán főisten16. Makacsság17. ..., mi több!19. Union Cycliste Internationale20. Energia21. Puszil, smárol25. Teherautómárka26. Baktérium 29. Mézük középen!30. Lyuk31. Helen ......, színésznő32. B.Ó.L.S.I.S.S.33. Társadalomtudományi Kar

2. Bűzös, szagos3. Ellenhatás4. Lyukas zorba!5. Becézett Sándor6. Hevesen érvel valami mellett7. Kugli kezdete!8. Fekete-barna farkas9. Tantál, jód, hidrogén vegyjele18. Kíséret, fedezet20. Ebből a célból22. .... Ádám, humorista23. Holmik közepe!24. .... Figo, portugál futballista27. Végállomás28. Saras mássalhangzói!

1 2 3 4 5 6 7 8 9

1110

12 13

1514

16 23 23 17 18

2027262419

21 22 23 24 25

29282726

30 31

3332

P C

K

PORZSÁK NEKEDKecskemét

Lánchíd u. 28.06-30/625-09-05

Kedves Olvasóink! Köszönjük a február folya mán beküldött megfej-téseket. Az elmúlt hónapok-hoz hasonlóan most is közöljük a szerencsés nyerte-sek neveit.

A februári szókeresõ és ke-resztrejtvény játékaink megfej-tései és szerencsés nyertesei:

5. hét: Hoffmann János u. 6. szám alatt

6. hét: Akadémia körút 2. (volt Robinson)

7. hét: Ünnepélyes megnyitó március 1. hétvégéje

8. hét: A kétbalkezes va-rázsló

9. hét: Nem simogatok, masszírozok

4 alkalmas kondibérletetnyert a Fitt Woman Fitnessfelajánlásával:

VAKULYA MÁRIAOrgovány, Kossuth L. u. 102.

SZABÓ IMRÉNÉKecskemét, Csárda u. 24.

FARKAS ADRIENNKecskemét, Bártfa u. 7.

LEHÓCZKIMIKLÓSNÉKecskemét, Talfája köz 21.

SPIRKÓ TIBORNÉLajosmizse,Kossuth L. u. 105.

MIKLÓS ANNAKecskemét, Palló Imre u. 11.

Két személyes tiszteletjegyet nyert a Katona József Színházfelajánlásával:

PÓCSONI ANIKÓKecskemét, Lánchíd u. 3. 3/7.

1 alkalomra szóló teljes test-masszázst nyert Bontovics Jó-zsef felajánlásával:

OCSOVAI PÁLNÉLajosmizse, Ybl Miklós u. 48.

SÁRAI-SZABÓANNAMÁRIAKecskemét, Vacsi köz 59.

Két személyre szóló zempléni hétvégét nyert az Ezüstfenyõ Hotel felajánlásával:

KIRÁLY ILDIKÓKecskemét, Gőzhajó u. 9. fszt. 110.

A nyerteseknek gratulálunk! Játsszanak velünk

márciusban is, hiszen érté-kes nyeremények találnak

gazdára!

Page 3: 2012. március 13

www.ebmsz.hu 3

Page 4: 2012. március 13

4 2012. március 13.

SZOMBAT07:00 Kedvenc – kisállat magazin ism.07:30 Itthon – otthon 3. –útifilm ism.08:00 Természetvédelmi körkép 58. ism.08:30 Duna Újvidék – dokumentumfilm ism.09:00 HÁLÓZAT 17:30 Helyismereti és városfejlesztési esték 1.

Farkas Gábor előadása ism. 19:00 Berettyó ér – dokumentumfilm ism. 19:45 Természetvédelmi Körkép 58. ism. 20:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből 20:35 HTV: Hírháló21:00 HTV: SlágerMix Attilával22:00 HTV: Bencze-show - Xavér Varnus (12)22:30 HTV: Kincses Sziget (12)23:00 HTV: Piszkos munka - akcióthriller (18)00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG

VASÁRNAP07:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből 07:30 Városon kívül ism.08:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből 08:30 Természetvédelem határok nélkül 3. 09:00 HÁLÓZAT 12:00 KÉPÚJSÁG 15:00 HTV: Zodiákus 17:00 HTV: Bencze-show – Xavér Varnus (12)17:30 Szószék 18:00 KTE–MTK Liga Kupa labdarúgó meccs 20:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből 20:35 HTV: Hírháló21:00 HTV: Gyilkosság a paradicsomban 2. -

amerikai akciófilm (12)

23:00 HTV: SlágerMix Attilával24:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG HÉTFŐ07:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből 07:30 Kecskeméti Arcok: Hegedűs Zoltán08:00 A HÉT – válogatás a Hírös Hírekből 08:30 Szószék ism.09:00 KÉPÚJSÁG 12:00 HÁLÓZAT 17:30 Csillagszem: Mrs. Columbo 18:00 Diákok a vádlottak padján – dok.film 19:00 Hírös Hírek – A hír igaz!19:30 Kecskeméti Arcok: Tarapcsik Sándor20:10 Hírös Hírek ism. 20:35 HTV: Hírháló21:00 HTV: Az alagút – amerikai- spanyol -

argentin filmdráma (16)23:00 Hírös Hírek ism. 23:30 Kecskeméti Arcok: Tarapcsik Sándor 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG

KEDD07:00 Hírös Hírek ism. 07:30 Kecskeméti Arcok: Tarapcsik Sándor08:00 Hírös Hírek ism. 08:30 Csillagszem: Mrs. Columbo ism. 09:00 KÉPÚJSÁG – óránként Hírös Hírek12:00 HÁLÓZAT 17:00 KTE – Pécs labdarúgó mérkőzés 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz19:25 Természet hírei19:30 Sportmagazin 20:10 Hírös Hírek ism.

20:35 HTV: Hírháló21:00 HTV: Telihold Gimi - am.vígjáték (16)23:00 Hírös Hírek ism. 23:30 Sportmagazin ism. 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG

SZERDA07:00 Hírös Hírek ism. 07:30 Sportmagazin ism.08:00 Hírös Hírek ism.08:30 Kedvenc – kisállat magazin ism.09:05 KÉPÚJSÁG – óránként Hírös Hírek12:00 HÁLÓZAT 17:30 Sportmagazin ism.18:00 Csillagszem: Mrs. Columbo ism. 18:25 Természetvédelmi körkép 58. ism. 19:00 Hírös Hírek – A hír igaz! 19:30 Városon kívül – magazin műsor 20:10 Hírös Hírek ism. 20:35 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Sasok London felett - olasz-

francia-spanyol háborús filmdráma (16)23:00 Hírös Hírek ism. 23:30 Városon kívül - magazin műsor ism. 00:00 – 7:00 KÉPÚJSÁG CSÜTÖRTÖK07:00 Hírös Hírek ism. 07:30 Városon kívül - magazin műsor ism. 08:00 Hírös Hírek ism. 08:30 Sólyomszárnyon – dok.film ism.09:00 KÉPÚJSÁG – óránként Hírös Hírek12:00 HÁLÓZAT

17:30 Városon kívül 18:00 Kecskeméti Arcok: Tarapcsik Sándor18:30 Duna Apatin – Pannon Tv filmje19:00 Hírös Hírek – A hír igaz! 19:20 A természet hírei 19:30 Közélet – magazin műsor20:10 Hírös Hírek ism. 20:35 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Pokolsziget - am.akciófilm (16)23:00 Hírös Hírek ism. 23:30 Közélet – magazin műsor ism.00:00 - 7:00 KÉPÚJSÁG

PÉNTEK 07:00 Hírös Hírek ism. 07:30 Közélet – magazin műsor ism.08:00 Hírös Hírek ism. 08:30 A medvék és én – dok.film ism.09:05 KÉPÚJSÁG – óránként Hírös Hírek12:00 HÁLÓZAT 17:30 Közélet – magazin műsor ism. 18:00 Etnopark 20100124 – Pannon Tv filmje 18:30 MK Bácskertes – Pannon Tv filmje 19:00 Hírös Hírek – a hír igaz 19:25 Mozdulj ki!19:30 Hírös Múzsa – kulturális magazin 20:10 Hírös Hírek ism. 20:35 HTV: Hírháló21:00 HTV: Lökött tehenek - angol vígjá-

ték (16)23:00 Hírös Hírek ism. 23:30 Hírös Múzsa ism. 00:00 - 7:00 KÉPÚJSÁG

A KTV MŰSORA 2012. március 17-23. A KTV TELEFONSZÁMA: 06-76/570-440

Koncertek a TEKA-ban:

Március 16. péntek 21 óraSKAFUNDERZ, AFRODZAQM koncertBelépő: 1000,-Ft

Március 17. szombat 20 óraKEEPER OF DREAMS (+ ANA-FORA BEMUTATÓ), NOVA PROSPECT, ALL FALLS DOWN koncertBelépő: 800,-Ft

Kmét., Rákóczi út 2.,technikakavezo.hu

Technika HázaKávézó

Könyvtári programok:

Március 17. szombat, 10.30 óra BABAHANCURKA - MONDÓ-KÁZÓ. Baba-mama-papa délelőtt. Előzetes jelentkezés szükséges!

Március 22. csütörtök, 10.00 és 11.00 óra: BABAHANCURKA

XXVII. KECSKEMÉTI TAVASZI FESZTIVÁL:Március 22. csütörtök, 17.00 óra„MINTHA SZIVEMBŐL FOLYT VOLNA TOVA…” kortárs ma-gyar szerzők a DunárólA felolvasással egybekötött esten közreműködnek a Katona József Gimnázium diákjai.

Március 22. csütörtök 14.00 óraIDŐSEK AKADÉMIÁJA:1848-49-ES HŐSÖK ÉS KECS-KEMÉTElőadó: Kozicz János, igazgató Pi-arista Általános Iskola

Március 22. csütörtök, 15.00 óraUTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN (Információ: 76/500-560)BOSZNIA ARCAIElőadó: Ratkai János idegenve-zető

Március 22-31.: CSEPPTŐL AZ ÓCEÁNIG ÉS CSEPPECSKEInternetes játékok a Víz Világ-napja alkalmából.

Március 24. szombat, 10.30 óraBETŰZGETŐKisiskolások irodalmi délelőttje

Kecskemét Piaristák tere 8., www.kjmk.hu, Tel.: 06-76/500-550

Katona József Könyvtár

A MÁRCIUSI HOSSZÚ HÉTVÉGE PROGRAMJAI

Március 16. péntek: 14 órától: Miki mini parti16 órától: Lollipop parti: zene, tánc és sok nevetés az egész családnak!

Március 17. szombat: Ingyenes vizitorna 10, 14 és 16 órától.

SZAUNAPROGRAMOK

Március 15. csütörtök:18.00: Nyugtató virág18.45: Tengeri sós bőrradírozás19.30: Mézes-olajos bőrápolás Március 16. péntek:18.00: Kamillás18.45: Sós-olajos bőrradírozás19.30: Mézes-joghurtos bőr-

ápolás

Március 17. szombat:16.00: Mentás16.45: Sós bőrradírozás17.30: Mézes bőrápolás18.30: Gyümölcsös18.45: Tengeri sós bőrradírozás19.30: Kávéhabos bőrápolás Március 18. vasárnap:15.00: Levendulás15.45: Mentás bőrradírozás16.30: Jeges

A felöntések árai a normál szaunajegy árán felül értendőek.

1 felöntés 500 Ft, 3 felöntés 1000 Ft. 1 program = 3 felöntés

10 szaunaprogram = 8000 Ft

Péntektől egy Sundance filmfesztiválon nyertes thrillert,a "Martha Marcy May Marlene" című filmet vetítenek az Otthon Mo-ziban. A középpontban egy fiatal nő áll, aki kilép egy szektából.

Március 16-17-én 19.00 és 21.00 is: MARTHA MARCY MAY MARLENESzínes, feliratos, amerikai thrillerR.: Dean Durkin Sz.: Elizabeth Olsen, Sarah PaulsonDíjak: Sundance Filmfesztivál (2011) Legjobb rendezés.

Március 18-19-én 19.00: MOZAIK – Vá-logatás az európai filmművészet alkotá-saiból. Részletes program: a rendezvény szórólapján és a www.otthon-mozi.hu honlapon.

Március 23-27-ig 19.00: A LEGSZEBB DOLOGSzínes, feliratos, francia filmdrámaR.: Rémi Bezancon Sz.: Louise Bourgoin, Pio Marmai, Josiane Balasko

Március 23-24-én 21.00: ÉLNI VAGY HALNISzínes, feliratos, amerikai akciófilmR.: Luc Campeau Sz.: Tony Schiena, Vinnie Jones, Lisa McAllister

Kecskemét, Kossuth tér 4., www.otthon-mozi.hu, 06-76/481-523

Az Otthon Mozi műsora

Lajosmizse Város Művelődé-si Háza és Könyvtára szerve-zésében:

Március 21. szerda 18 óraA 2011-ES X-FAKTOR GYŐZTESE, KOCSIS TIBOR AD KONCERTET

A koncert jótékony célú, be-vételét muzikálisan tehetséges lajosmizsei gyermekek nyári tá-borozására fordítják.Belépő: 1.500 Ft

Lajosmizse Szabadság tér 12. Tel.: 76/555-053, www.lmizsekultura.hu

Lajosmizsei Programok

Page 5: 2012. március 13

www.ebmsz.hu 5

Március 26-tól harmadik alak-lommal kerül majd megrende-zésre a Színművészeti Egye-temek Találkozója, de addig is számos nagysikerű "hazai" előadással vár mindenkit a Katona József Színház!

NAGYSZÍNHÁZA RÉGI HÁZ

Március 17. szombat 15.00

AZ ELTÖRT KORSÓ

Március 18. vasárnap 15.00- Gombaszögi E. b.Március 20. kedd 19.00- Gózon Gy. b.Március 23. péntek 19.00- Blaha L. b.Március 24. szombat 19.00- Csortos Gy. b.Március 25. vasárnap 19.00- Jászai M. b.

A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ

Március 20. kedd 15.00- Benedek E. b.Március 21. szerda 15.00- Jókai M. b.

BÁNK BÁN

Március 21. szerda 19.30

WINNETOU

Március 22. csütörtök 17.00- Petőfi S. b.

KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ

„ODESSZA A ZSIDÓK PARADICSO-MA”Március 16. péntek 19.00Jávori Ferenc és Dunai Tamás est-je – A KECSKEMÉTI TAVASZI FESZTI-VÁL KERETÉBEN

AMAZONOK

Március 17. szombat 19.00Március 25. vasárnap 15.00

PILLANTÁS A HÍDRÓL

Március 24. szombat 15.00

RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNPAD

KARAMAZOV TESTVÉREK

Március 15. csütörtök 19.00Március 17. szombat 19.00Március 18. vasárnap 19.00

Kecskemét Katona J. tér 5.,www.kecskemetikatona.hu, 76/501-174

Katona JózsefSzínház

PROJECT X – A BULI EL-SZABADUL (18) PREMIER vígjáték12.00, 18.00, 20.00, 22.0015-18-ig 10.00 isSzereplők: Thomas Mann, Jonathan Daniel Brown

TÜKRÖM, TÜKRÖM (12) PREMIER fantasy12.45, 15.00, 17.15, 19.3015-18-ig 10.30 isSzereplők: Julia Roberts, Lily Collins, Sean Bean

ALVIN ÉS A MÓKUSOK 3. (KN) családi vígjáték15-18-ig 10.30

JOHN CARTER 3D (12)fantasztikus akciófilm13.45, 16.30, 19.00, 21.30

RÉM HANGOSAN ÉS ÍRTÓ KÖZEL (12)filmdráma, 12.30, 15.00, 19.15

FOGADOM (12)romantikus dráma, 19.00

A LELEMÉNYES HUGÓ 3D (12) 5 Oscar-díj!, 14.45

AZ ERŐ KRÓNIKÁJA (16) sci-fi, 17.30. 21.45

A VÉR ÉS MÉZ FÖLDJÉN (16) háborús filmdráma, 21.45

KÉMES HÁRMAS (16)akció-vígjáték, 14.00, 16.00

UTAZÁS A REJTÉLYES SZIGETRE 3D (12)akciófilm12.45, 17.00, 21.0010-11-én: 10.45 is

A SZÉPSÉG ÉS A SZÖR-NYETEG 3D (KN) rajzfilm12.00, 15-18-án 10.15 is

Március 14-én kezdődik a Tavaszi Fesztivál Kecskeméten. Idén is-mét kihagyhatatlan programokkal várnak mindenkit a szervezők!

XXVII. KECSKEMÉTI TAVASZI FESZTIVÁL 2012. MÁRCIUS 14-TŐL ÁPRILIS 2-IG

Programok a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban:

Március 17., szombat 19 óra „BOLOND VOLNÉK, HA BÚSÚLNÉK” - a Kecskemét Táncegyüttes új műsora„VERS-LÁBAK” - Petőfi versek a folk-lórban - az Alba Regia Táncegyüttes műsora. Utána: Táncház. Belépődíj: 1.500 Ft, 2.000 Ft.

Március 18., vasárnap 19 óra: A DEBRECENI PG CSOPORT KONCERTJE

Belépődíj: 800 Ft, 1.500 Ft

Március 19., hétfő 15 óra: BENNÜNK VAN A KUTYAVÉR – a Ghymes együttes gyermekkoncertje. Belépődíj: 900 Ft.

Március 19., hétfő 19 óra: SZIKRASZEMŰ – a Ghymes együttes felnőtt-koncertje. Belépődíj: 2.700 Ft.

Március 21., szerda 19 óra: TEMPERAMENTO - Szentpéteri Csilla koncertjeVendég: Szirtes Edina Mókus énekes, hegedűművész. Belépődíj: 2.700 Ft.

Március 31., szombat 19 óra: DJABE ÉS STEVE HACKETT ÚJ CD BEMUTATÓ KONCERTJE. Belépődíj: 2.000 Ft, 3.000 Ft.

A rendezvény részletes programja a www.tavaszfeszt.hu és www.ebmsz.hu oldalakon olvasható. Információ, jegyvásárlás: Kulturális Központ, Kecskemét Deák Ferenc tér 1.. 06-76/503-880, www.efmk.hu

Kulturális és Konferencia Központ: XXVII. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál

A Tavaszi Fesztivál keretében ismét Fringe fesztivál lesz a KIO-ban:

Március 29 - április 1. (csütör-tök-vasárnap)6. KECSKEMÉT FRINGE Művészeti fesztivál alkotó fiata-loknakAz idei Kecskeméti Tavaszi Fesz-tivál mottójához híven „Dunát re-kesztünk” a színjátszással, zsong-lőrködéssel, stand up comedy-vel, képzőművészettel, tánccal, ze-nével, filmkészítéssel foglalkozó 14-30 éves fiatalok alkotásaival, előadásaival és az egyes műfajok és szereplők iránt érdeklődő kö-zönséggel. Megmutatjuk, hogy „arany halak” is úsznak a vízben.

Március 29. csütörtök 17 órakorDIÁKGALÉRIAA 6. Kecskemét FRINGE feszti-vál képzőművész alkotóinak ki-állítása.A kiállítás díjtalanul megtekint-hető április 13-ig hétköznap 10-18 óráig, hétvégén az intézmény nyitvatartási idejében.

Kecskemét Kossuth tér 4., www.kio.hu, Tel.: 06-76/481-523

Ifjúsági Otthon

Kaposvári és a szabadkai báb-színházi társulatok is fellép-nek a Cirókában.

GEPETTO BÁBUJA - NagyteremMárcius 19. hétfő 14 óra

TAVASZI FESZTIVÁL 2012:VITÉZ LÁSZLÓ – kaposvári BábSzínTér vendégelőadása - KisteremMárc. 18. vasárnap 9.30 és 11 óraOKKER ÉS TÜRKIZ - NagyteremMárcius 25. vasárnap 10:30 óra

CÉRNÁCSKA SZABÓCSKA – KisteremMárcius 22. csütörtök 10 óraMárcius 23. péntek 10 óraMárcius 27. kedd 10 óra

PESTIEK A BUDAI UTCZÁBAN!KREON – a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégelő-adásaMárcius 22. csütörtök 19 óra

Kecskemét Budai u. 15. www.ciroka.hu, 06-76/482-217

Ciróka Bábszínház

Page 6: 2012. március 13

6 2012. március 13.

Page 7: 2012. március 13

www.ebmsz.hu 7

SZÁLLJON VERSENYBE!

Szeretne értékes termékekhez kedvező áron hozzájutni? A Topaukció ezreknek nyújt le-hetőséget, hogy az internet segítségével kedvezményesen, akár féláron jussanak a megszerezni kívánt termékhez. Az ajánlat sokoldalú: utazásoktól kezdve a szabadidős programokon, szépségápoláson át, a kerék-pároktól a lakberendezési cikkekig terjed a paletta.

A www.topaukcio.hu oldalon megtalálja a részletes részvételi feltételeket. Egy kis sze-rencsével kényelmesen, az interneten vásá-rolhat, s ezzel még pénzt is spórolhat.

Ne hagyja ki, használja ki! START: március 14. 9.00 óra

Aukció 13 napon át! A március 26-án este 6 órától folyamatosan záródó Topaukcióban minden egyes termék 50%-ról indul.

Regisztráljon, az aukció alatt rakja személyes menüjében a figyelt ajánlatok közé a legszim-patikusabb termékeket, szolgáltatásokat, hogy folyamatosan értesüljön minden változásról, licitről. Ne várjon az utolsó pillanatig, szálljon versenybe kedvenceiért március 14-től!

Hogyan találom meg a kívánt árucikket?

A Topaukció főoldalán (www.topaukcio.hu) ajánlatszám szerint, metlyet a Szuperinfóban található kockák bal felső sarkában találhat meg, illetve kategória szerint. A részletes ke-resőben pedig kategóriára, megyére, árra, és eladóra is lehet szűrni.

Amennyiben az Ön számára nem elegendő az árucikk leírásában található információ, akkor közvetlen kapcsolatba léphet a termék eladó-jával, az elérhetőséget megtalálja a termék adatlapján, vagy az alábbi hirdetésekben.

További kérdéseket, válaszokat a www.topaukcio.hu oldalon a Gyakori kérdések menüpont alatt talál

Page 8: 2012. március 13

8 2012. március 13.

Ha a Mercedesnek, a BMW-nek és a Fordnak sikerül érvényesítenie szándékát, új autóik szórakoztató rendszerei képesek lesznek fogadni az okostelefonos tartal-makat: különböző alkalmazásokat, játékokat, zenéket és filmeket.

Az autógyárak célja azonos: integrálni az okostelefonos alkalmazásokat és tartalmat a gépkocsi kijelző és irányítási rendszerébe. Mivel azonban potenciálisan olyan "zavaró" technológia bevezetéséről van szó, amelyik egészen a vezetőülésig hozza az online vilá-got, az autógyártóknak biztosítaniuk kell a vezetőket a balesetek elkerülésében. A mai autók már számos biztonsági funkció automatizált ellátására alkalmasak. Képesek a megfelelő követési távolság biztosítására, finom korrekciókkal megtartják a járművet a maga sávjában. Automatikusan beállítják a fényszórókat, és azt is képesek eldönteni, hogy mikor kell az elálmosodóban lévő vezetőt figyelmeztető riasztással észhez téríteni.A gyártók elismerik: az alapok már megvannak ahhoz, hogy egy napon az autók önálló-an tudjanak közlekedni. Annál a pontnál pedig a "valami zavaró dolog vezetés közben" kérdése úgyszólván okafogyottá válik.

Forrás: MTI

Az autókban is átveszi az uralmat az okostelefonA KSH 2012. február 20-án kiadott gyorstájékoztatója Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzeté-nek 2011. évi végleges adatait tartalmazza.

Megtudhatjuk, hogy tavaly 102 fővel kevesebben vesztet-ték életüket közúti balesetben 2010-hez képest. A szemé-lyi sérüléssel járó közlekedési balesetek, és az ittasan oko-zott balesetek száma is csökkent. A súlyosan sérültek szá-ma 2011-ben 519 fővel, a könnyen sérültek száma pedig 226 fővel csökkent. Az eredmények ellenére hazánkban át-lagosan számítva még mindig minden 10. személysérülé-ses közúti balesetet ittas személy okoz.Kedvezőtlen jelenség, hogy a forgalomban betöltött ará-nyukhoz mérten kifejezetten magas a kerékpárosok ará-nya a balesetet okozók körében (11,3%), míg a gyalogosok a közúti balesetek 6,1%-át idézték elő.

Közlekedésbiztonsági adatok

Cascós kárügyintézés a helyszínen.

Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078

E-mail: [email protected]

Mit tudhatunk, és mit kell tudnunk az autók kettős üzemmódra (benzin - cseppfo-lyós gáz) történő átalakításról?

A benzin ára egyre nő, így ha autónkat használni akarjuk, akkor olcsóbb üzemanyag tankolására kényszerülünk. Azok az autók, amelyek LPG autógázt használnak, nem csak olcsóbban közlekednek, de kímélik a motort, és annak károsanyag kibocsátása is jóval ki-sebb lesz. Ha Ön gázzal közlekedik, jelentősen hozzájárul környezetünk védelméhez, a magas benzinárak mellett pedig hamar megtérül az átalakítás költsége is.

Sokat hallunk, olvasunk környezetünk szennyezéséről. Gondoljuk csak végig, hogy a sok autó ha csak fele any-nyi szennyező anyagot bocsátana ki, akkor már sokat tettünk volna a környezetvédelemért és egészségün-kért. Ha egy közlekedési dugóban kell várakoznunk, akkor hosszú pecekig lélegezzük be a kibocsátott ben-zingőzt és füstöt, és bizony nem csoda, hogy ha egész-ségünk károsodást szened. Autógáz használatakor ki-

sebb a szénmonoxid és az elégetlen üzemanyag mennyisége, és nincs ólomkibocsátás sem.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy rongálja-e a gáz használata a motort? A válasz: NEM!

A cseppfolyós PB gázzal működő berendezések gyártása és szerelése olyan szigorú biztonsági előírások alapján tör-ténik, mint:- gépkocsi által kibocsátott szennyező anyagok mérése- üzemanyagtartály biztonsága, elhelyezése- vezetékek tartóssága- alkatrészek bevizsgálása

A gépkocsiba többféle gáz-szett szerelhető be, többféle gáztartállyal. Az autó lehet kar-burátoros, injektoros vagy katalizátoros, ennek függvényében szerelik át hagyományos szívó, turbós vagy gáz injektoros rendszerrel.Az átalakítás után a kocsi megtartja minden addig működő funkcióját, egyedül annyi változás lesz, hogy a műszerfalon elhelyezett kapcsolóval tud váltani a vezető az üzem-anyagok között (benzin-gáz).

A működés során robbanástól egyáltalán nem kell félni, míg a benzint használó moto-rok meghibásodása esetén a benzin kifolyhat a tankból, és tűz keletkezhet. Az autógáz-nál az egyedi nyomáspróbával ellenőrzött acél gáztartály nem tud megsérülni, így a gáz nem folyhat ki. A tartály növeli a karosszéria szilárdságát is, mivel 3-4 mm vastag acélle-mezből készül. Előfordult, hogy ütközés közben jelentős alváz deformálódás azért nem következett be, mert a tartály merevebbé tette azt. Átalakított gépkocsival alagútba is nyugodtan behajthat, vagy garázsba is beállhat, mert a gáztartály nem robban fel, telje-

sen biztonságos.

A szerelés és az ehhez kapcsolódó adminisztratív munka általában egy munkanap alatt elkészül: reggel leadja gépko-csiját a műhelybe, és délután átalakítva visszakapja.

Béres Zoltán - Tekisz Kft., Kecskemét

Autózzon olcsóbban, kímélje környezetünket!

Page 9: 2012. március 13

www.ebmsz.hu 9

KECSKEMÉT, Homokbánya vá -ros részében , 2004-ben épü l t házban, 65nm, 2 szobás , nagy nappa l i s , amer i ka i kony hás , egyed i f ű t ésű l akás e l adó . I r ányá r :9 ,9MFt É rd :20 / 296-2224

K E C S K E M É T K a t o n a t e l e p e n , 50nm tanya, mel léképü le tek-ke l , 3108nm te lken, k is e rdő-ve l , gyümölcs fákka l , sző lőve l e l a d ó . I r á n y á r : 4 , 9 M F t É r d : 20/296-2224

KECSKEMÉT be lvárosában, ex -k l u z í v i r o d a h á z b a n , 6 5 n m , modern , e legáns , minőség i a -nyagokbó l í z l ésesen k ia l ak í -to t t i roda e ladó vagy k iadó . Érd :20/296-224

K E C S K E M É T b e l v á r o s á b a n , csen des k is u tcában, 190nm, k i tűnő á l lapo tú , megosz tha tó csa lád i ház garázzsa l e ladó . I r ányá r :22 ,9MF t É rd :20 /296-2224

KECSKEMÉT Hunyad ivárosban, 2 eme le t i , 57nm, 2 szobás , e rké lyes , te l jesen fe lú j í to t t la -kás , tég laép í tésű házban e la-dó. I rányár :10,5MFt Érd : 20/ 296-2224

KECSKEMÉT Szécheny iváros ú j ép í tésű részén e ladó egy 67 nm, 1+2 fé lszobás , egyed i fű -tésű , e rké lyes lakás , hősz ige-te l t épü le tben. A lakáshoz ta r-toz ik egy zár t udvar i gépkocs i beá l ló i s . I rányár : 17 ,2 MFt Érd :20-296-21-19

T ISZAKÉCSKÉN, köze l a meg-ú ju l t T i s za-pa r t i t e rmá l - és é lményfürdőhöz , 84nm, 3 szo -bás hé t vég i háza t k í ná lunk nagy t e rassza l , t á r sa lgó va l . I rányár :4 ,9MFt Érd : 20/ 296-2494

KECSKEMÉTEN, Be l sőny í rben , 2885nm te lken, nappa l i + 3 szo bás , csa lád i ház e ladó. I -rányár :13,9MFt Érd :20/296-23 32

K E C S K E M É T b e l v á r o s á b a n , gyö nyö rűen fe lú j í t o t t , 74nm, nappa l i+2 s zobás , e rké l yes lakás , l i f tes , bútorozva e ladó. Exc lus í ve anyagok és á lom-szép mego ldások a lakásban! Ebbe a lakásba be le lehet sze-re tn i ! I rányár :13,8MFt Érd :20-296-21-19

KECSKEMÉT Szécheny i vá r os -ban, 55nm, 2 szobás , í z lése-sen fe lú j í to t t lakás , csendes kö rnyeze tben , ú j homlokza t i hősz igete lésű és cseré l t ny í -lászárós házban e ladó. I rány-ár :7 ,8MFt Érd :20-296-21-19

KECSKEMÉTEN a Vacs iközben, 76nm, nappa l i+1+2 fé lszobás , e rké lyes , c i rkó fű tésű, kü lső leg hősz igete l t lakás e ladó. I rány-ár :15,5MFt Érd : 20-296-21-19

KECSKEMÉTEN a Szécheny i vá -rosban, 63nm, 2 ,5 szobás , e r -ké l yes , 2 emele t i , parkra né -ző , f ű tésko rsze rűs í t e t t l a kás e ladó. I rányár :9 ,9MFt Érd : 20- 296-21-19

K E C S K E M É T , H u n y a d i v á r o s ked ve l t részén, városközpont-hoz köze l , 37nm, 1 szobás la -kás e ladó . I r ányá r : 6 ,3 MFt Érd :20/296-2332

KECSKEMÉT, Vacs iközben, 450 nm te lken, 70nm, 2 szobás , csa l ád i ház e l adó . I r ány á r : 13 ,9MFt Érd :20/296-2332

K E C S K E M É T b e l v á r o s á b a n , nap pa l i + 2 szobás , 57nm, tég laép í tésű , napfényes la kás , jó á ron e ladó. I rányár : 7 ,7 MFt Érd :20/296-2332

KERESEK ! Kecskeméten 1 -3 szobás , t ég la vagy pane l l a -kást , 3 . emele t ig reá l i s á ron . Te l . :20/296-2332

KECSKEMÉTEN a Már iaváros-ban, nappa l i+2 szobás , gáz fű-téses csa lád i ház , garázzsa l e la dó . A lakás e l rendezése jó , a szobák kü lön ny í lnak , a nap-pa l i és a konyha fe lú j í to t t . I -rány ár :13,2MFt Érd :20/296-24 94

KECSKEMÉTEN be lváros i kör-nyeze tben , egyed i ö t l e tekke l k i a l ak í t o t t , 2004-ben épü l t , l i f tes tá rsasház 2 . emele tén , f i a t a l os hangu la tú , e rké l yes l a kás e ladó . I r ányár :18 ,5MFt Érd : 20/296-2494

KECSKEMÉT Kadafa lva kedve l t u tcá jában, 739nm te lken, nap-pa l i + 5 szobás , te tő tér beép í-t é ses , c i r kó f ű t é ses c sa l ád i ház e l adó . I r ány á r : 16 ,9MF t Érd :20/296-2494

KECSKEMÉTEN a Hunyad i vá-ros ban, 67nm, 2 ,5 szobás , 2 emele t i lakás , konvektoros fű -tésse l e ladó. Az ingat lan be l -ső te re i egyén i í z lés szer in t a l a k í tha tó . I rányár :9 ,9MFt Érd : 20/296-2494

K E C S K E M É T P e t ő f i v á r o s b a n , 640nm parkos í to t t te lken, 100 nm, 3 szobás csa lád i ház e la-dó. Lakáscsere érdeke l Ny í r i ú t , kórház mel le t t i , vagy be l -város i tá rsasházban. I rányár : 19,9MFt Érd :20/296-2186

K E C S K E M É T A r b o r é t u m m a l szem ben, 2 lakásos tá rsasház-ban, 78nm emele t i , és 150nm fö ldsz in t i lakás vár ja ú j tu la j -do nosá t ,egyed i i gényeke t f i -gye lembe véve . Á tadás : 2012.áp r i l i s . I rányár :200EFt /nm-tő l . É rd :20/296-2186

KECSKEMÉT Szécheny i vá ros -ban, 33nm, 1 emele t i , jó á l la-potú , csendes o lda l ra néző er -ké lyes , parket tás , kamrás la -kás e ladó. I rányár :6 ,9MFt Érd : 20/296-2186

KECSKEMÉTEN fe lú j í t o t t ga r -zon e ladó. I .á . : 6 .500.000 F t te l . : 06-70/716-8548

SZÉCHENYIBEN 2003-ban épü l t 2 + 1 s z o b á s e l a d ó . I . á . : 12 .400 .000 te l . : 06-70 /716-8548

2 éve fe lú j í to t t be lváros i sz i -g e t e l t s o r h á z e l a d ó . I . á . : 21 .900 .000 te l . : 06-70 /716-8548

HETÉNYEGYHÁZÁN ú j ép í t é sű , napko l l ek t o r os c sa l ád i há z e ladó! I rányár : 22,5M Ft ; Te l . : +36 70 461 9338

K E C S K E M É T , B e r e t v á s k ö z b e n osz tható ép í tés i te lek , á r a la t t e ladó! Ár :5 ,49 MFt Te l :+36 70 716 8778

L A J O S M I Z S É N , 4 s z o b á s , j ó á l l apo tú csa lád i ház e l adó ! Ár :17,9 MFt Te l :+36 70 716 8778

KECSKEMÉT,Műker tvá rosban ,2szobás fe lú j í to t t lakás , garázs-zsa l e ladó! Ár :9 ,9 MFt Te l :+36 70 716 8778

SZABADSZÁLLÁS központ jában j ó á l l apo tú 90nm-es csa lád i ház 7 ,49MFT te l . : 36 70 716 8663

KECSKEMÉT be lvárosában 33 nm-es ga r zon l akás e l adó . 6 ,49 MFT te l . : 36 70 716 86 63

KECSKEMÉTEN az Észak i té r fa-lon , fo rga lmas he lyen 29nm-es üz le the ly iség e ladó. 9 ,6MFT te l . : 36 70 716 8663

KECSKEMÉT Szécheny i vá r os -ban sz ige te l t , ny í l ászáró cse-ré l t , fe lú j í to t t , ké tszobás , e r -ké lyes lakás 8 ,5 MFt , 06-30/ 820-91-88.

2007-es ép í tésű , 120 nm-es csa lád i ház , 1410 nm-es te l -ken e ladó. 16,99 MFt , 06-30/ 820-91-88.

KECSKEMÉT Bakócz Tamás u t -cában 55 nm-es 2 szobás fö ld-sz in t i lakás e ladó. Ár : 11 ,8 M Ft . Te l . : 70/334-35-45

K E C S K E M É T M á r i a h e g y b e n 3021 nm-es te lken épü l t 95 nm-es csa lád i ház e ladó. Ár : 9 ,22 M Ft . Te l . : 70/334-35-45

K U N S Z Á L L Á S F ü l ö p j a k a b o n e ladó 1329 nm-es te lken épü l t 42 nm-es te tő tér beép í téses csa lád i ház . Ár : 5 ,04 M Ft Te l . : 70/334-35-45

KECSKEMÉTEN p i ac köze l i , nap pa l i+2 szobás , e rké l yes , 2000 után ép í te t t , egyed i fű té-sű lakást keresek készpénzes ügyfe lemnek. Fö ldsz in t- te tő tér k izár t , garázs nem szükséges . Kö l tözés : 2012. május . I rány-ár :18MFt- ig Érd :20/296-2186

KECSKEMÉT Szécheny i vá ros -ban, 55nm, 2 szobás , e rké-lyes , fű tés korszerűs í te t t , na -pos , jó á l lapotú , 3 emele t i la -kás , 5nm sa já t tá ro lóva l e ladó. I r á n y á r : 7 , 9 M F t É r d : 2 0 / 2 9 6 -2186

I N G A T L A N

NYÁRLŐRINCEN asz fa l t köze l i 45 nm-es fe lú j í t o t t t ég laház e ladó 2 .9 mFt e ladó. +36 70 469 3433

KECSKEMÉTEN Mercédesz gyár köze lében 5000nm te lken fe l -ú j í to t t ház 15,8 mFt +36 70 469 3433

KECSKEMÉTEN Hunyad ivá ros-ban 40 nm konvektoros tég la lakás 5 ,95 mFt +36 70 469 37 13

KECSKEMÉTEN Szécheny i vá -ros ban 3 s zobás ú j ép í t é sű la kás 16,5 mFt +36 70 469 37 13

K E C S K E M É T E N B e l v á r o s i 4 szobás 2 fü rdős l akás 18 ,9 mFt +36 70 469 3713

KECSKEMÉT Sze le i f a l uban 2 szobás konvektoros ház 500 nm te lken 4 ,9 mFt +36 70 469 3433

KECSKEMÉTEN Rákócz i u tca i 1 emele t i 2 szobás tég la lakás 14,9 mFt +36 70 716 9918

KADAFALVA mel le t t 3 szobás fe lú j í to t t sz igete l t ház 900 nm te lken 15,9 mFt +36 70 716 9918

KECSKEMÉT be lváros i nappa-l i+3 szobás fe lú j í to t t konvek-toros lakás 15,9 mFt +36 70 454 1380 1381

NAPPALI p lusz 2 há lós , c i rkós , t ég l a l akás e l adó . 11 ,8MFt +36 70 716 8673

SZ IGETELT , ny í l ászá rócse ré l t épü le tben nappa l i 2 há lós la -kás e ladó. 8 ,5MFt +36 70 716 8673

VACSIKÖZBEN amer ika i kony-hás , 100m2, tég la , szép ház e ladó . 23 ,4MFt +36 70 716 8673

HUNYADIVÁROSBAN kétszobás fe lú j í to t t lakás e ladó! I rányár : 8 ,9M F t ; Te l . : +36 70 461 9338

HUNYADIVÁROSBAN háromszo-b á s f e l ú j í t o t t t á g a s l a k á s e ladó! I rányár : 17,9M Ft ; Te l . : +36 70 461 9338

Page 10: 2012. március 13

10 2012. március 13.

PARÁDSASVÁRON ké t s z i n t es , s zép csa lád i ház á ron a lu l e ladó. Te l : 06-70/5436-561

CSERÉPTETŐS, 2 szobás , e rké-lyes , 3 . emele t i , szép, napfé-nyes l akás e l adó ! 06-30 /3-646-641

K I S K U N F É L E G Y H Á Z Á N M ó r a t é ren I I . emele t i , 50 m2-es la -kás p inceréssze l , udvar i kam-ráva l sürgősen e ladó. I rányár : 7 .500.000 F t . Te l . : 06-76/467-556, 06-20/4219-519, hétköz-nap 8-20 órá ig

K E C S K E M É T E N , H o l l a n d f a l u -ban , sz ige te l t so rház i l akás ker t te l , garázzsa l , tu la jdonos-tó l e ladó. 06-30/224-1961

KECSKEMÉT Hunyad ivárosban, ké tszobás , e rké lyes , ú j ny í lás-zá rós , f e lú j í t o t t , t ég la l akás 7 ,6 MFt . 06-30/692-1271.

DUNAPATAJ központ jában há -romszobás csa lád i ház 782 nm-es összközműves te lken e -la dó . 2 ,5 MFt , 06-30/692-12 71.

K ISKUNFÉLEGYHÁZA Daru u t -cá ban 2007-ben épü l t 34 nm- es 1 szobás te tő tér i lakás e la-dó. Ár : 5 ,77 M Ft Te l . : 70/334-35-45

KECSKEMÉT be lvárosában 58 nm-es , s zép á l l apo tú , f ö l d -sz in t i lakás 13,2 MFt . 06-30/ 5900-256.

KECSKEMÉTEN 42 nm-es, fö ld-s z i n t i , t ég l aép í t é sű , egyed i gáz fű téses lakás 4 ,5 MFt . 06- 30/550-306.

HUNYADIVÁROSI tá rsasházban fe lú j í to t t egyszobás lakás rek-lámáron e ladó! 5 ,95 MFt , 06- 30/8475099.

1995-ben épü l t , 86 nm-es, e r -ké lyes , 2 + 2 fé lszobás la kás 10,6 MFt . 06-30/511-46 88.

KECSKEMÉT be l vá rosában 1 . emele t i , e rké lyes , egyszobás l akás 6 ,99 MFt . 06-30/511-4688.

V E G Y E S

VÁSÁROLNÉK lakatos, bádo-gos gépeket , é lhaj l í tót , fú -rót , gépsatut , ü l lőt , CO he -gesztőt , d inamót , műszerész e s z t e r g á t , k o m p r e s s z o r t , esz tergakéseket . 06-70/624-5475

T Ű Z I F A k a m i o n t é t e l b e n 1 .650.- /q , k izáró lag keményfa (bükk, gyer tyán, tö lgy , ez nem ga l ly ) . É rd : 06-30/219-0706

KALODÁS nyár tűz i fa e ladó. 1 ka loda 1 ,5 köbméter=8q 9 .000 F t . Ka loda k iszá l l í t va , k is és nagy té te lben is ! 06-70/418-4036

KÖNYVEKET , hang lemez t , f o -l yó i ra tokat , képes lapot , já té-kot , ó rákat , hagyatékot gyű j tő vásáro l . 06-20/316-3220

BÉLYEGEKET, bé lyeggyű j temé-nyeket , leve leket , képes lapo-kat , pénzeket vásáro lok gyű j-teményembe. Pá l I s tván: 06- 20/947-3928

S Z Á M Í T Ó G É P g a r a n c i á v a l , komp le t ten! P4-1600: 14.900, P 4 - 2 8 0 0 : 1 9 . 9 0 0 , P 5 ( 2 - m a g o s ) : 2 9 . 9 0 0 , L A P T O P : 39.900- tó l . 06-20/8008-444

60 ÉVES há lószoba bútor e ladó fésü lködő szekrénnye l , ággya l , é j je l i szekrényekke l . 06-30/9-538-812

V Á L L A L K O Z Á S

KECSKEMÉT be l vá ros i s zép-s é g s z a l o n b a m ű k ö r m ö s n e k he ly k iadó. 06-20/9-375-280

J Á R M Ű

UTÁNFUTÓT , csónako t , c só-nakszá l l í t ó t a gyár tó tó l , te l -j eskö rű ügy in tézésse l . www.va l ka i f u t o . hu . www.u tan fu t o gyar to .hu 06-20/9530-663

AUTOMATA vá l tó szerv i z ga -r an c i áva l . 06-70 /538-59-66 , 06-70/212-30-48

A D Á S - V É T E L

TŰZIFA Kecskeméten az Agro-ker udvarában. Kedvező ára-ink ró l é rdek lőd jön te le fonon! 06-30/2207-041

S P O R T

AEROBIC edzések a DOJOBAN! Kecskemét , Burga u . 1 . Gyere és mozog j ve lünk, indu l a ta -va sz i fogyókúra ! Az e lső két hét ben az edzések fé lá rasak. E lső a lka lom márc ius 16. , 16 és 17 óra i kezdet te l . Be je lent-ke zés szükséges! 06-30/970-21-62

S Z O L G Á L T A T Á S

FÜRDŐKÁD fe lú j í t ás 2 év g a r a n c i á v a l , k o n v e k t o r o k hő á l ló festése. Tóth: 06-20/ 9681-206

D U G U L Á S E L H Á R Í T Á S b o n t á s né l kü l . Non-s top gyorsszo lgá-la t , 1 év garanc ia . 06-76/411-517, 06-30/9686-150

GYÖNGYVILÁG, gyöngykülön-l e g e s s é g e k ü z l e t e . M ű a -nyag-, üveg- , kásagyöngyök. Kecskemét Kőhíd u . 16.

BURKOLÁS! Csempe, pad ló lap 1500 F t /nm, laminá l t 800 F t /n m 0 6 - 2 0 / 9 9 2 7 - 5 7 0 w w w .burko la tdok i .hu

PALA- , laposte tő bontás né l -kü l i fe lú j í tása sz ínes , mintás , b i tumenes zs inde l lye l . Kémény bon tás-ép í tés . I ngyenes á ra-ján la tkész í tés . Tavasz i akc ió -10%. 06-30/229-2206, www.pa la te to fe lu j i tas jav i tas .hu

KÁRPITOZÁS! Ü lő- , f ekvő- , ant ik bútorok, személygép-kocsik kárpi tozása. Ingyenes fe lmérés! 06-30/352-4712

AKCIÓ! 75%-os áron redő-nyök, re luxák, napel lenzők, sza lag függönyök , szúnyog-há lók , harmónikaa j tók , hő -sz igete l t a j tók, ablakok köz-vet len gyártótó l . 06-30/323-8849

B I Z T O N S Á G S Z O L G Á L T A T Á S ! Bó b i s Zso l t E .V . Kecskemét kár tyáva l rende lkezőknek 10% k e d v e z m é n y ! w w w . d o g secur i ty .hu

A U T Ó K Ö L C S Ö N Z Ő ! K e d v e z ő ár , fe l téte l , fo lyamatos akci-ók! +36-20/325-4889, +36-20/351-0131

NEM dönthető , veszé lyes fák k i v ágása a l p i n t echn i káva l . 06-70/334-6808 , 06-20/378-5149

TÉRKÖVEZÉS! V iako lor le raká-sa te l jes fö ldmunkáva l , szük-ség esetén anyagga l együt t i s , va lamint tég la és más t ípusú ke r í t ések , épü le tek ép í t ése , f e l ú j í t ása , épü le tek kéz i és gép i bontása . 06-30/394-9857

JÁRDÁK, udvarok, parkolók, k o c s i b e á l l ó k t é r k ö v e z é s e ga ranciával . Szennyvíz , csa-padékvíz , udvarok v ízte lení-tése , sz i vá rgók k iép í tése . Kecskemét terü letén ingye-n e s f e l m é r é s . E - m a i l : g y o m a e p @ g m a i l . c o m T e l : 06-70/354 29 97

SZIGETELÉS! V izes , sa lé t romos fa lak bontás né lkü l i sz igete lé-s e g a r a n c i á v a l . w w w . a l a sz igete les .hu 06-30/851-8118

KÚTFÚRÁST vá l la lok röv id ha -tár időve l . Á tmérő : 50-125 mm 06-30/5938-966

TETŐJAVÍTÁS, laposte tő sz ige-te l és , és bádogos munkák . 06-20/9542-190, 06-20/3119-148.

REDŐNYEXPRESSZ! Leszakadt , nem működő redőnyök, re lu-xák te l jes körű jav í tását , gur t -n i c se ré j é t vá l l a l om. 06-20 / 993-1203

KŐMŰVES és egyéb munká-kat , burkolást , g ipszkartono-zást , festést , kéményrakást , k isebb jav í tásokat is vá l la-lunk. Gyors , minőségi mun-ka, reál is áron (nem i szunk, nem dohányzunk) . Érd: 06- 20/420-7-820

V IZES fa lak u tó lagos sz igete-lése acé l lemezze l , vegy i in jek-tá l ássa l . Ko r rek t á r ! 06-30 / 951-6118 , 06-30 /453-4543 , www.v izesafa lam.hu

C S A L Á D I h á z a k , l a k á s o k te l jeskörű fe lú j í tása, áta la-kí tása, ács- , kőműves mun-kák. 06-30/6091-916

KŐMŰVES munkát vá l la l szám-laképesen . Ép í t és , f e l ú j í t ás , g ipszkar ton szere lés , homlok-z a t s z i g e t e l é s , t é r b u r k o l a t kész í tés . 06-30/272-8939

BURKOLÁST , gép i vako l ás t , v í z- , gáz- , fű tésszere lés t á té-p í t ésse l vá l l a l unk . 06-20 /99 60-917, 06-30/955-3858

KECSKEMÉT, Szécheny i város-ban s z i ge t e l t , t ég l aép í t é sű tá r sasház 2 . emele tén , fe lú j í -to t t 2 nagyszobás , gázkonvek-to ros l akás e l adó . I r ányá r : 10 200 000.- Érd : 30/9272072

KECSKEMÉT és K iskunfé l egy-há za közöt t 97 nm-es csa lád i ház a lacsony fű tés i kö l tségge l kedvező á ron e l adó . Há rom szo ba ,20nm nappa l i , é tkező . I rányár : 9 .500.000.- Érd : 30/ 9272072

KECSKEMÉT be lváros i , 1 szo-bás , e rké lyes , táv fű téses pa -ne l lakás e ladó. Fűtéskor sze rű-s í tés 2012-ben tör tén ik . I rány- ár : 7 300 000.- Érd : 30/927 20 72

KECSKEMÉT, be lváros i 4 . eme-le t i egyszobás , fe lú j í to t t , hő -sz ige te l t , fű téskorszerűs í te t t , e rké lyes lakás e ladó. I rányár : 7 300 000.- Érd : 30/9272072

K IADÓ Kecskeméten, a Dózsa György ú ton 84 m2 üz le the ly i -ség, ke t tő sa já t parko lóva l . Az üz l e the l ység ke t t ő o l da l á ró l m e g k ö z e l í t h e t ő i r á n y á r : 155 .000 . - /hó É rdek lődn i : 06 30 642 0235

KECSKEMÉT a Vacs i közben e -la dó ikerház fe le . A te l jesen a láp incézet t , emele t p lusz te -t ő té r . I r ányá r : 23 .000 .000 . - Ér dek lődn i : 06 30 642 0235

ÁGASEGYHÁZA és I zsák közöt t , i g é n y e s e n f e l ú j í t o t t t a n y a 3000 m2 terü le t te l e ladó. Az ingat lanon ket tő apar tman k ia-lak í tása 70%-os készen lé tben van. I rányár 19.900.000.- Ér -dek lődn i : 06 30642 0235

KECSKEMÉTEN központhoz kö -ze l , 2 szoba, nappa l is össz-kom for tos csa lád i ház garázs-zsa l , mel léképü le t te l , k isker t -te l e ladó. I rányár 13.500.000.- Érdek lődn i : 06 30 998 5649

KADAFALVA be l te rü le tének ha -tárán k ia lak í to t t csa lád i házas övezetben ép í tés i te lek e ladó, k iép í te t t közműcsat lakozások-ka l , I rányár : 9 .000.000.- Ér -dek lődn i : 06 30 300 1868

SZERKEZETKÉSZ, luxus csa lád i ház e ladó Nagykőrösön. Be lső medencéve l , we l lness rész leg-ge l , jakuzz iva l , 800 l -es akvá-r i umma l , bo ros p incéve l . I -r ányá r : 65 .000 .000 . - É rdek-lőd n i : 06 30 642-0236

KECSKEMÉTEN e ladó 1+3 fé l szobás , 74 m2-es , ké t sz in tes , Fehér u tca i lakás , garázzsa l . I rányár 18,5 MFt . É rd : 06-30/ 480-00-12

TÁBORFALVA Za lka Máté u tcá-ban 2098 nm-es te lken épü l t 2 generác iós 160 nm-es csa lád i ház e ladó. Ár : 12 ,33 M Ft Te l . : 70/334-35-45

Page 11: 2012. március 13

www.ebmsz.hu 11

N É M E T b e s z é d k ö z p o n t ú a n , vá l tozatosan , egyénre sza-bottan, nagyon hatásosan!! ! Ú j cé lok!! ! 06-20/410-8139

TEST- , ta lp- , a rc- , lávaköves- , f o g y a s z t ó - , a r o m a m a s s z á z s t a n f o l y a m o k K e c s k e m é t e n . N y t s z : 2 1 3 9 9 - 2 0 0 7 0 6 - 7 0 / 408-6661

OKJ-s képzések Kecskeméten: fodrász , kozmet ikus , kőműves, á c s - á l l v á n y o z ó , b á d o g o s . E l m é l e t é s g y a k o r l a t e g y he l yen . Nysz . : 00213-2010 . Ugyan i t t fodrász tanu ló t fe lve-szünk. 06-30/908-2864

INGYENES ango l ó ra Kecs ke-méten, minden héten kedden 18-19 óra közöt t . Kezdő, ha la-dó és pro f i sz in ten . Az Uto lsó N a p o k S z e n t j e i n e k J é z u s Kr isz tus Egyházának szervezé-sében. 06-70/702-1652

T Á R S K E R E S É S

I SMERKEDÉS I l ehe tőség füg-get leneknek, magányosoknak, ak i k t á r skapcso la t r a , ba rá t i kapcso la t ra vágynak . 06-30/ 477-8638

BELEVALÓ, in te l l igens , magas, d ip lomás, barna fé r f i , kö te le-zet tségek né lkü l i , de működő-képesség ese tén hosszú távú kapcso la to t keres 170 cm kö -rü l i magas hö lgy személyében. acz@freemai l .hu , 06-70/ 359-0668.

Á L L Á S T K Í N Á L

K O C S É R I d o b o z ü z e m f l e x o nyomdászt keres nagy gyakor-la t ta l . Je lentkezn i : e lpack@t-on l ine .hu

L Á N Y O K A T , p á r o k a t k e r e s kecskemét i webkamerás in ter-ne t s t úd i ó k i zá ró l ag USA-ba közve t í t e t t e ro t i kus műsorok k é s z í t é s é h e z . F i z e t é s : 130 .000-300 .000 F t - i g . 06- 30/831-7531

ESZTERGÁLYOSOK , ma rósok ! Haszná l t tö rö t t lapkákat , ke -ményfém-marókat , v íd iá t vá -sá r o l nék ! Te l . : 06-20 /8030-564

G Y A K O R L A T T A L r e n d e l k e z ő au tószere lő t keresünk teher-gép járművek jav í tására sopro-n i te lephe ly re : +36-30/9561-365, +36-30/9465-872.

REDŐNYAKCIÓ! Reluxák, sza-lagfüggönyök , nape l lenzők , harmonikaaj tók, szúnyoghá-lók, hevederzárak, jav í tások. 06-76/323-905 , 06-30/283-3824

REDŐNY Szerv iz ! Ú j fa és mû a- nyag redõnyök kész í tése , jav í -tása , hétvégén is . 20% ked-vezmény! +36-70/227-62-73

REDŐNY, re luxa, szúnyoghá-ló készí tés , jav í tás . Ugyani t t faredőny jav í tás , gurtn i cse-re . 06-70/265-6065 , 06-30/ 919-0446

Á L L A T

BÁBOLNA I naposcs ibe Kecs-keméten e l ő j egyezhe tő ! 06- 76/411-023; 06-20/3-484-026

M E Z Ő G A Z D A S Á G

O K T A T Á S

O K J - s d a j k a k é p z é s . K a s z a Szak képzés . Ny i l v . : 01-0064-4 0 4 . T e l . : 0 6 - 1 / 2 7 6 - 5 9 1 8 , 06-30 /269-1061 , www.kasza szakkepzes .hu

KULCSÁR-fé le mozgásteráp ia a tanu lás i nehézségek leküzdé-sé re és o l dásá ra , he t i ké t a lka lommal . I sko la i fe lkész í tés óvodásoknak het i ké t a lka lom-mal . 8 a lka lmas hav i bé r le t 6 .500 F t , az e lső hónap fé l -áron! Kecskemét , Katona J . té r 18. In fo : 06-30/510-41-71

INTENZ ÍV kéz- és l ábápo ló , mű kö römép í t ő OKJ-s t an fo -l yam indu l . T . : 06-70 /388-1856.

ÉRDEKEL a környezetvéde lem? Jó l kommun iká l sz? Sze re t sz csapatban do lgozn i? Gyere tá -mogató toborzónak a Green-peace-hez ! www.greenpeace .hu/ toborzok. [email protected] . 06-1 /392-76-63 , 06-20 / 559-62-88

N É M E T O R S Z Á G B A k e r e s ü n k AWI hegesz tő szakembereket . Öné le t ra jzá t e-mai l -en kü ld je : [email protected]

R E N D S Z E R G A Z D Á T k e r e s ü n k Ceg léd környék i munkahe ly re ese t i megb ízássa l . Pá lya kez-dők i l l . d iákok je lentkezését i s vá r juk ! Je len tkezés : f ényké-pes öné le t ra jzza l : in foguru01@gmai l .com

A GYOMAI Kner Nyomda Zr t . a következő munkakörökre keres szakmai tapasz ta la t ta l rende l-kező munka tá r saka t : Nyom-da ipar i Kereskede lmi ügy in té-z ő , K o n t r o l l e r , L o g i s z t i k u s Rendszer in format ikus . Vá l la-la tunk hosszú távban gondo l -kod ik , a lka lmazot t i jogv iszonyt és k iszámí tható , garantá l t jö -ve de lme t k í ná l ! Pá l yáza tá t , ön é le t ra jzá t a poz íc ió megje-lö léséve l a hr@gyomaikner .hu e-mai l c ímre kü ldhet i . Tovább i in formác ió : 66/887-426, Már -tonné I zsó Már ia . Je lentkezés i ha tár idő : 2012. márc ius 30.

ÁLLATGONDOZÓI munka lehető-ségek dán ia i tehenészetekben, s e r t é s h i z l a l d á k b a n , a n g o l n y e l v t u d á s s a l . 0 6 - 2 9 / 7 6 9 -0 1 5 . c v @ a n d r e a s a g r o . d k ; www.andreasagro .hu

K Ö Z É P V E Z E T Ő I b e o s z t á s b a ke resünk közgazdaság i vég-zet tségge l rende lkező munka-társat Ceg léd környék i munka-he ly re . Fe ladat : vezető mun-ká jának támoga tása . E l vá rá -sok: közgazdaság i végzet tség, market ing ismeretek , kereske-de lmi gyakor la t . E lőny : B kat . j ogos í t vány , k rea t i v i t ás . Je -len t kezés , fényképes öné le t -ra j zza l : ve lemdo lgozz@gmai l .com

F Ő - v a g y m e l l é k á l l á s b a n i nga t l ané r tékes í t õ munka tá r -sat keresünk (a lap + ju ta lék ) . 06-70/7736-577

TELEKOMMUNIKÁCIÓS Zr t . é r -té kes í tés i munkatársakat ke -res Kecskemét te rü le tére . É r -dek lődn i : Süveges Zo l tán , 06- 30/211-00-74

A GYOMAI Kner Nyomda Zr t . nyomdaipar i gyakor la t ta l ren-de lkező szakemberek j e l en t -kezésé t vá r j a a köve tkező m u n k a k ö r ö k r e : N y o m d a i p a r i gépmester (B1 ,B2-s és négy sz ínnyomó gépekre ) , Kötészet i gépkeze lő ( ha j togató , ragasz-tókö tő , beakasz tó , i r ka fűző , t á b l a k é s z í t ő ) . V á l l a l a t u n k h o s s z ú t á v b a n g o n d o l k o d i k , a l ka lmazo t t i j ogv i s zony t é s k iszámí tha tó , garan tá l t j öve-de lmet k íná l ! Pá lyázatá t , ön -é le t ra jzá t a hr@gyomaikner .hu e-mai l c ímre kü ldhet i . Tovább i in formác ió : 66/887-426, Már-tonné I zsó Már ia . Je len tkezés i ha tár idő : 2012. márc ius 30.

Ü Z L E T K Ö T É S B E N j á r t a s , j ó kommun ikác i óva l r ende lkezõ munka tá rsaka t ke resek . Ön -é l e t r a j z z a l j e l e n t k e z n i : d ibrodkf t@gmai l .com

Észak-Bács-Kiskun Megyei Szuperinfó

Megjelenik minden csütörtökön 42.000 példányban.

Lapzárta: hétfõ 12 óra.

Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft.Felelõs szerkesztõ: Zakar László

Szerkesztõség:6000 Kecskemét, Kőhíd u. 12-14.

Tel./fax.: 76/[email protected]

Nyomda: Paus-Print Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18.

Terjeszti: Hírös Modul Kft.

Terjesztési területek:Ballószög, Helvécia,

Hetényegyháza, Izsák, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét,

Kerekegyháza, Lajosmizse, Orgovány, Városföld.

A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!Eng. szám 75.480/1997

I M P R E S S Z U M

Feladatok:- Gyári alkatrészek értékesítése szervizek

és viszonteladók részére- Nagykereskedelmi értékesítés- Telefonos és személyes értékesítés- Kapcsolattartás a kiemelt ügyfelekkel- Új üzleti lehetőségek felkutatása- Árubeszerzés, árak figyelemmel kísérése- Direkt-marketing

Elvárások:- Műszaki irányú középfokú szakképesítés- Gépjármű alkatrészek ismerete- Hasonló területen szerzett tapasztalat- Pontos, precíz munkavégzés- Kiváló kommunikációs képesség- Ügyfélorientált szemlélet- Terhelhetőség, megbízhatóság

STABIL MUNKAHELY | TELJES KÖRŰ BETANÍTÁS | VEZETŐI TÁMOGATÁS

Page 12: 2012. március 13

12 2012. március 13.

PIACKÉPES SZAKMÁT - PIACKÉPES ÁRON!A PERFEKT ZRT. 2012 TAVASZÁNINDULÓ KÉPZÉSEINEK KÍNÁLATARÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG!

KEDVEZMÉNYEK! KÉPZÉSEK TAVALYI ÁRON!Pénzügyi - számviteli ügyintéző • Intenzív Pénzügy, számviteliügyintéző (Mérlegképes előkészítő) • Mérlegképes könyvelő

vállalkozási/államháztartási • Adótanácsadó normál • Adótanácsadóvizsgára felkészítő • TB és bérügyi szakelőadó • Személyügyigazdálkodó és fejlesztő • Vám / jövedéki / termékdíj ügyintéző

ÚJDONSÁG!angol (120 óra) és német (80 óra) alapszintű, gyakorlatorientált,

kommunikációra épülő nyelvi képzés. A nyelvi képzéseket bármely OKJ tan-folyamra jelentkezőnek jelentős kedvezménnyel biztosítjuk!

KEDVEZMÉNYEKA Perfekt Zrt-nél korábban OKJ képzésen résztvevők, a képzés

kezdetén GYES-en, vagy GYED-en lévők valamint támogatásban nem részesülőálláskeresők részére 10 % kedvezményt biztosítunk! A tandíj havi részletekben is fi-

zethető! A tandíjat egy összegben befizetők külön kedvezményben részesülnek!

JELENTKEZZEN MÉG MOST AZ OKJ ÚJABB ÁTALAKÍTÁSA ELŐTT!Jelentkezési határidő: 2012. április 15.

2012. március 30-ig jelentkezők mentesülneka 3000 Ft jelentkezési díj befizetése alól!

Bővebb információ igazgatóságunkon kérhető, vagy honlapunkon megtekinthető!Perfekt Zrt Bács-Kiskun Megyei Képzési Központ6000 Kecskemét, Klapka u. 35. Tel/fax.:76/484-806e-mail: [email protected] www.perfekt.hu

Az alábbi telefonszámokon érdeklődhet szegedi és békéscsabai helyszínenszervezett képzéseinkről: Szeged: 62/420-652, Békéscsaba: 66/520-072

AL-0036, FNYSZ 01-0507-04