53
24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet 1 Az egészségügyi alapellátások körzeteinek meghatározásáról 2 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az egészségügyi alapellátás biztosításából eredő kötelezettségének eleget téve, valamint figyelemmel az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2.§ (2) bekezdésében foglaltakra, az alábbi rendeletet alkotta meg. 1.§ 3 (1) A rendelet területi hatálya Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közigazgatási területe. (2) 4 A rendelet hatálya kiterjed Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közigazgatási területén tevékenykedő, egészségügyi szolgáltatást végző orvosokra és védőnőkre. 2.§ 5 (1) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 23 háziorvosi körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 1. sz. melléklete szerint. (2) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 9 gyermekorvosi körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 2. sz. melléklete szerint. (3) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 4 gyermekfogorvosi körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 3. sz. melléklete szerint. (4) 6 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 8 vegyes korcsoportú fogászati körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 4. sz. melléklete szerint. (5) 7 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 területi védőnői körzetet alakít jelen rendelet 5. sz. melléklete szerint (6) 8 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 8 iskolavédőnői körzetet alakít jelen rendelet 6. sz. melléklete szerint. (7) 9 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 34 iskolaorvosi körzetet alakít jelen rendelet 7. sz. melléklete szerint. (8) 10 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 34 iskolafogászati körzetet alakít jelen rendelet 8. sz. melléklete szerint (9) 11 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 1 háziorvosi ügyeleti körzetet alakít, melynek ellátási területe Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város teljes közigazgatási területe. 1 Módosította a 23/2004. (03.08.) Kgy. sz., a 21/2006.(05.22.) Kgy. sz., a 34/2008.(06.06.) Kgy. rendelet., a 11/2011.(02.15.) önkormányzati rendelet, a 32/2013(12.11.) Kgy. rendelet 2 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 3 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 4 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 5 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 6 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 7 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 8 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 9 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 10 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 11 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet

24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1

Az egészségügyi alapellátások körzeteinek meghatározásáról2

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az egészségügyi alapellátás biztosításából eredő kötelezettségének eleget téve, valamint figyelemmel az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2.§ (2) bekezdésében foglaltakra, az alábbi rendeletet alkotta meg.

1.§3

(1) A rendelet területi hatálya Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közigazgatási területe. (2)4 A rendelet hatálya kiterjed Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közigazgatási területén tevékenykedő, egészségügyi szolgáltatást végző orvosokra és védőnőkre.

2.§5

(1) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 23 háziorvosi körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 1. sz. melléklete szerint. (2) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 9 gyermekorvosi körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 2. sz. melléklete szerint. (3) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 4 gyermekfogorvosi körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 3. sz. melléklete szerint. (4)6 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 8 vegyes korcsoportú fogászati körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 4. sz. melléklete szerint. (5)7 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 területi védőnői körzetet alakít jelen rendelet 5. sz. melléklete szerint (6)8 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 8 iskolavédőnői körzetet alakít jelen rendelet 6. sz. melléklete szerint. (7)9 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 34 iskolaorvosi körzetet alakít jelen rendelet 7. sz. melléklete szerint. (8)10 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 34 iskolafogászati körzetet alakít jelen rendelet 8. sz. melléklete szerint (9)11 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 1 háziorvosi ügyeleti körzetet alakít, melynek ellátási területe Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város teljes közigazgatási területe.

1 Módosította a 23/2004. (03.08.) Kgy. sz., a 21/2006.(05.22.) Kgy. sz., a 34/2008.(06.06.) Kgy. rendelet., a 11/2011.(02.15.) önkormányzati rendelet, a 32/2013(12.11.) Kgy. rendelet 2 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 3 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 4 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 5 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 6 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 7 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 8 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 9 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 10 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 11 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet

Page 2: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

3.§12

Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Hódmezővásárhely, 2002. május 23.

1. sz. melléklet a 24/2002. (06.14.) Kgy. sz. rendelethez13

HÁZIORVOSI KÖRZETEK

1. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Andrássy út2-36, 1-45 Bercsényi utca2-32 Berzsenyi utcateljes Csengettyű közteljes Deák Ferenc utcateljes Farkas utcateljes József Attila utca 20-46, 11-51 Kossuth tér6 Könyves utca2-26 Lánc utcateljes Mária Valéria utcateljes Márton utcateljes Nagy Sándor utcateljes Petőfi S. u.teljes Szántó Kovács János utca2-16 Szegfű utcateljes Szent Antal utcateljes Teleki utca18-50 Virág utcateljes Zsigmond utcateljes Szegedi u. Csárpateleki út közti vajháti külterület.

2. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Andrássy utca38-50 Bocskai utcateljes Eszperantó utcateljes Hódtó utca4-6,1-11 Liszt Ferenc utcateljes Ormos Ede utca1-15 Rózsa utcateljes Tóalj utca29-83

3. sz. háziorvosi körzet

12 Módosította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet 13 Módosította a 23/2004. (03.08.) Kgy. sz. rendelet.

Page 3: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

UtcanévHázszám: Álmos utcateljes Árok utcateljes Bakay utcateljes Bem utcateljes Csillag utcateljes Damjanich utca1-55/A Egressy B. utcateljes Fehérvári utcateljes György utcateljes Halász utcateljes Hódi Pál utcateljes Hősök tere1-7 Imre utca1-29 Kalász utcateljes Kard utcateljes Királyszék utcateljes Kígyó utcateljes Korona utcateljes Kossuth tér4, 1-7 Kökény utcateljes Könyök utca22-34, 23-33 László utca1-11 Lázár utca32-48, 1-69/A Madách Imre utcateljes Malom utcateljes Medgyesi F. utcateljes Nyizsnyai Gusztáv utcateljes Pacsirta utcateljes Rigó utcateljes Sarolta utcateljes Szántó Kovács János u.1 - 11 Száraz utcateljes Szél utcateljes Szög utcateljes Szőlő utcateljes Vajda utcateljes Veres utcateljes Vívó utcateljes Zrínyi utca2- 140

4. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Arany János utcateljes Árpád utca teljes Bárány utca teljes Cukor utca teljes Damjanich utca 2-34 Dózsa György utca 2-42,1-35 Galamb utca 2-56,1-25

Page 4: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Gyulai utca 2-14, 1-21 József Attila utca 2-18 Kazinczy utca teljes Könyves utca 1-35 Lázár utca 2-30 Lenkei utca teljes Miklós utca 1- 13 Oldalkosár utca2-4, 6, 8, 10, 12 -22 Pálffy utca 3, 3 /A Szalai utca 1-7 Szántó Kovács János utca16-56, 13-61 Szőnyi utca teljes Teleki utca 2-16 Tóalj utca 1-27 Zsoldos utca teljes Szegedi út bal oldala - Kishomok, Kopáncs - a Csárpateleki útig terjedő külterület.

5. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Ádám utcateljes Bajnok utcateljes Balassa utca2-22, 1-15 Beöthy utcateljes Cserei utcateljes Damjanich utca36-116,57- 101 Dózsa György utca37-101, 44-104 Fecske utcateljes Galamb utca27-65/A Holló utcateljes Ilona utcateljes Imre utca2-24 Kemény utcateljes Kis Ernő utcateljes Könyök utca2-20, 1-21 László utca2-38 Miklós utca2-12 Ráday utcateljes Simon utcateljes Szalai utca2-18 Szerencse utca3-33 Szigligeti utcateljes Szivárvány utcateljes Török Bálint utcateljes Zsedényi utcateljes

6. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Agyag utca 13 -57 Akácfa utca teljes

Page 5: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Ábrai Károly utca teljes Bánfy utca teljes Doboz utca teljes Dobó Katalin utca teljes Észak utca90-152, 99-143 Fűzfa utca teljes Gorkij utca teljes Határ utca teljes Hattyas utca28-36, 29-39 Jókai utca127-216, 145-209 Juhász Mihály utca teljes Király utca teljes Kovács István utca 2-32 Lévai utca 50-134 Munkás utca teljes Nefelejcs utca teljes Pál utca36-90, 37-103 Puskin utca teljes Sarkantyú utca18-34, 13-37 Tátra utca teljes Török utca teljes Mártélyi út és a Szentesi út által határolt külterület.

7. sz. háziorvosi körzet14

UtcanévHázszám: Agyag utca 2-42 Báthory utca teljes Botond utca teljes Csík 2-20, 25-31 Dohány utca teljes Endrei telep teljes Észak utca 75-97 Gyulai utca16-24, 23-45/A Hajnal utca teljes Hattyas utca 2-24, 1-27 Jókai utca98-122, 95-141 Kalap utca teljes Kálmán utca 2-16, 1/A-19 Kisfaludy utca2-36, 1-79 Lévai utca2/A-46, 1-35 Nád utca 14-20, 11 -17 Nyárfa utca 2-46, 1-35/A Pál utca2-34, 1-35 Pálffy utca 2-78, 1, 5-81 Rákóczi utca 1-37 Révai utca teljes Sarkantyú utca2-16, 1-11 Sárkány utca 2-18, 1-9 14 Módosította a 23/2004. (03.08.) Kgy. sz. rendelet.

Page 6: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Serháztér utca 6. Szántó Kovács János u58-140, 63-145 Szék utca teljes Teleki utca 1-19 Külterület: Szentesi országút jobb oldalán lévő tanyák.

8. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Arany utca teljes Daru utca teljes Eötvös utca teljes Ezüst utca teljes Esze Tamás utca teljes Felhő utca teljes Gerle utca teljes Gregus Máté utca teljes Jókai utca1-45, 2-26 Kassa utca teljes Kutasi út 1-61 Mózes utca teljes Ötvenhat mártír utca teljes Rárósi utca teljes Szabadság tér2-56, 78-98, 1-55, 77-93 Teleki utca 51 Vámház utca teljes Rárósi út és a Kutasi út által határolt külterület.

9. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Búza utcateljes Béla cigány utcateljes Csík utca1-21 Dél utcateljes Eke utcateljes Észak utca1-19,2-26 Jókai utca47-65,28-44 Károlyi utcateljes Kocka utcateljes Lőrinc pap utca2-2/A, 1 -15 Mester utca43-85, 56-96 Nád utca1-9, 2-12 Ólom utcateljes Pipacs utca2-4 Rét utcateljes Szent István utcateljes Szent László utcapáros oldal Teleki utca25-47 Vidacs utcateljes Derekegyházi út és a Rárósi út által határolt külterület.

Page 7: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

10. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Andrássy út54-56/A, 47 Bajcsy-Zsilinszky utca2-48,1-29 Bercsényi utca1-41 Béldy utcateljes Búvár utcateljes Csiga utcateljes Dáni utca2-34,1-4I Duna utcateljes Ferenc utcateljes Garay utcateljes Gárdonyi utcateljes Gomba utca1-9 Gonda József utcateljes Ilka utcateljes Kálvin János térteljes Kinizsi utcateljes Klauzál utca1-67 Konti utcateljes Kutasi út2-4 Lendvay utcateljes Mátyás utca4-24 Öregmagtár utcateljes Szabadság tér60-74,57-75 Szent István térteljes Szeremlei utcateljes Táncsics Mihály utcateljes Toldi utca1-7 Vertics J. utcateljes Vidra utcateljes Völgy utcateljes Vöröskereszt utcateljes Batidai külterület

11. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Anna utca teljes Bajcsy-Zsilinszky utca 50-68, 31-81 Bajza utca teljes Bálint utca2-42,1-21 Dob utca teljes Éva utca 4-12,1-7 Fény utca 2-8 Kasza utca teljes Kistópart utcateljes(1, 3, 5, 7, 9 kivételével) Klauzál utca2-34 Levél utca2-4 Mátyás utca 28-50/A, 1-43

Page 8: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Mérleg utca teljes Püspök utca 2-36/A, 51-65 Réz utca teljes Tavasz utca teljes Toldi utca 2-6 Vas utca teljes Az Erzsébeti út jobb oldali külterülete

12. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Bánát utcateljes Csomorkányi utca2-42, 1-37 Délibáb utca3-45 Endre Béla utcateljes Erdély utcateljes Fáncsy utca 2-42, 3-55 Fáy utcateljes Gellért utcateljes Józsa utcateljes Kiserdo sor4-20, 3-17 Kölcsey utca 2-44, 1-45 Makai utca2-44, 1-47 Maros utcateljes Nádor utca 4-42, 1-45 Sarkalyi utcateljes Síp utcateljes Széchenyi térteljes Temesvár utcateljes Tuhutum utcateljes Visszhang utca2-10 Vörösmarty utca 2-28, 1-43 Maroslelei út bal oldali külterülete.

13. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Bárd utca teljes Benőfy utca teljes Boróka utca teljes Csalogány utca teljes Csokonai utca teljes Dáni utca 36-82, 43-93 Diófa utca teljes Fűz utca teljes Gergely utca teljes Gomba utca2-14 Gyümölcs utca teljes Halesz sor teljes Hársfa utca teljes Ibolya utca teljes

Page 9: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Jázmin utca teljes Kert utca teljes Klapka utca teljes Klauzál utca69- 185 Körte utca teljes Kutasi út8-68 Rekettye utca teljes Rozmaring utca teljes Róka utca teljes Serház tér utca teljes Simonyi utca teljes Téglagyár utca teljes Tél utca teljes Tulipán utca teljes Kutasi út bal oldala a Nagy Dezső féle tanyáig, a Sóshalmi külterület

14. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Almásy utcateljes Ág utcatelj es Bálint utca23-37/A Bem József utcateljes Berkenye utcateljes Bezerédi utcateljes Fény utca1-9 Gábor utcateljes Görbe utcateljes Hold utcateljes Juhász Gyula utcateljes Kistöltés utcateljes Klauzál utca38-158 Levél utca1-7 Nyár utcateljes Nyúl utcateljes Püspök utca1-49 Révész utcateljes Rostély utcateljes Rövid utcateljes Sas utcateljes Só utcateljes Szilva utcateljes Tornyai János utcateljes Tölgyfa utcateljes Vidám utcateljes Külterület: Aranyági út jobb oldala a körtöltésig. Kutasi út jobb oldala Székkutas határáig. Kutasi út és Csomorkányi utat összekötő határút. Vásárhely felé eső oldala, és a Csomorkányi út bal oldala által határolt terület. Kútvölgy község.

Page 10: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

15. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Beretzk Pál utca teljes Bolgár utca teljes Budai Nagy Antal utca teljes Csomorkányi utca 44-94, 37/A-103 Délibáb utca2-32, 47-89 Dráva utca teljes Fáncsy utca44-60, 55/A-83 Gölöncsér utca teljes Kölcsey utca46-92, 45/A-85 Makai utca 441A-90, 49-99 Makói országút teljes Nádor utca44-66, 49-51 Pálma utca teljes Pásztor János utca teljes Széchenyi utca teljes Szoboszlai utca teljes Tisza utca teljes Vak Bottyán utca teljes Virradat sor teljes Visszahang utca 12-44, 5-43 Vörösmarty utca28/A-40, 45-65 Erzsébeti és Csomorkányi út közötti tanyák, Erzsébet.

16. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Bartók Béla utca2-26,15 Erdő utca teljes Fenyő utca teljes Futó Mihály utca teljes Gosztonyi József utca teljes Honvéd utca teljes Hóvirág utca6-24, 7-29 Ifjúság utca teljes Kertész köz teljes Koszta József utca teljes Liget sor teljes Mandula utca teljes Medgyessy Ferenc utca teljes Nagy András János utca12-68, 11-103 Nap utca teljes Pákozdy Ferenc utca teljes Pető Ferenc utca teljes Radnóti Miklós utca teljes Rezeda utca teljes Takács Ferenc utca teljes Szegedi és Szentesi vasútvonal közötti külterület.

Page 11: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

17. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Ady Endre utcateljes Bartók Béla utca1-11 Hóvirág utca2-2/C Ipoly utcateljes Kallós Ede utcateljes Kodály Zoltán utcateljes Kohán György utcateljes Mikszáth Kálmán utcateljes Móricz Zsigmond utcateljes Nagy András János utca2-10, 3-9 Népkert utcateljes Somogyi Béla utca teljes Vásárhelyi Pál utcateljes Vasút által határolt és a Tizöles úti iskola közötti külterület.

18. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Agyag utca1-11 Balassa utca28-58,17-39 Borz utcateljes Damjanich utca118-204,105-197 Gólya utcatelj es Gyöngy utcateljes Hideg utcateljes Jámbor utcateljes János utcateljes Jókai utca211-265 Kaptár utcateljes Kovács István utca3-3I Lévai utca136-146,39-77 Magyar utcateljes Orgona utcateljes Szellő sorteljes Szerencse utca2-42 Tompa utcateljes Török Károly utcateljes Török utcateljes Tükör utcateljes Vadász utcateljes Zivatar utcateljes Mártélyi út-Bodzási út közötti külterület.

19. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Árvíz utca teljes Dr. Imre József utca teljes

Page 12: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Hősök tere4-6 Hunyadi utca teljes Lehel utca teljes Kaszap utca teljes (I5, 23, 25 kivételével) Városház utca teljes Zrínyi utca3-165 Gorzsa tanya, Szikáncs községtől Földeákig terjedő külterülete.

20. sz. háziorvosi körzet

Utcanév: Házszám: Rudnay Gyula utca párosteljes Rudnay Gyula utca páratlanteljes Munkácsy Mihály utcateljes Bartók Béla utca17-31 Hóvirág utca1-5 Tanya4013-5425

21. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Dr.Banner János utca teljes Dr.Nagy György utca teljes Ormos Ede utca2-12 Ormos Ede utca12-18 Hódtó utca 13-15 Kistópart utca1, 3, 5, 7, 9

22. sz. háziorvosi körzet15

UtcanévHázszám: Kaszap utca 15, 23, 25 Klauzál utca185/a Oldalkosár utca 5, 7, 9,11

23. sz. háziorvosi körzet

UtcanévHázszám: Szent László utca páratlan Kálmán utca 18-24,21-25 Nyárfa utca 48-74,37-1I 1 Rákóczi utca 6-120,39- I 29 Kisfaludy utca 38-144,81-129 Szántó Kovács János utca 142-176 Észak utca 21-73,28-88 Jókai utca 67-93,46-96 Fürkehalom utcateljes Árendás utcateljes Alkony utcateljes

15 Módosította a 23/2004. (03.08.) Kgy. sz. rendelet.

Page 13: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Asztag utcateljes Arató utcateljes Barázda utcateljes Viharsarok utcateljes Váczi Mihály utcateljes Mester utca1-41, 2-54 Lőrinc pap utca 4-12, 17-51 Martinovics utcateljes Késmárk utcateljes Móra Ferenc utcateljes Magvető utcateljes Sárkány utca11-15

2. sz. melléklet a 24/2002. (06.14.) Kgy. sz. rendelethez

GYERMEKORVOSI KÖRZETEK

1. sz. házi gyermekorvosi körzet

UtcanévHázszám: Báthory utca teljes Bercsényi u. teljes Bélacigány u. teljes Csík u. teljes Dara u. teljes Dél u. teljes Farkas u. teljes Jókai u. 43-115 József Attila u. teljes Kálmán u. teljes Károlyi u. teljes Kinizsi u. 3-31 Kisfaludy u. teljes Kocka u. teljes Könyves u. teljes Nagy Sándor u. teljes Nád u. teljes Nyárfa u. 2-46, 1-35/A Ólom u. teljes Rákóczi út teljes Rárósi út 1-11/A. Sárkány u. teljes Szabadság tér 1-35 Szántó Kovács János u. 16-140 Szent István u. 2-94, 1-83 Szent László u. teljes Teleki u. teljes Vidacs u. teljes Zsigmond u. teljes

Page 14: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

A 47. sz. főút (Békéscsaba) és a Szeged-Békéscsaba vasútvonal közötti külterület.

2. sz. házi gyermekorvosi körzet

UtcanévHázszám: Andrássy út 32-56/A, 1-47 Bajcsy-Zsilinszki u. 68 Bercsényi u. teljes Bocskai u. teljes Deák Ferenc u. 2-16/A Kálvin tér teljes Kinizsi u. 2-8 Lánc u. teljes Lehel u. teljes Mária Valéria u. teljes Márton u. teljes Kaszap u. teljes Oldalkosár u. páros, 7-19 Petőfi u. teljes Rózsa u. teljes Szántó Kovács János u. 2-16 Szegfű u. teljes Szent Antal u. teljes Szentkirályi u. teljes Táncsics Mihály u. teljes Toldi u. teljes A Szeged-Békéscsaba vasútvonal és a Csomorkányi út bal oldala, Kútvölgy, Erzsébet és az Erzsébeti út közötti terület.

3. sz. házi gyermekorvosi körzet

UtcanévHázszám: Alkony u. teljes Arató u. teljes Asztag u. teljes Árendás u. teljes Barázda u. teljes Búza u. teljes Eke u. teljes Észak u. 2-88, 1-71 Felhő u. teljes Fürkehalom u. teljes Gerle u. teljes Gregus Máté u. teljes Jókai u. 26-94 Késmárk u. teljes Lőrinc pap u. teljes Magvető u. teljes Martinovics u. teljes Mester u. teljes

Page 15: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Móra Ferenc u. teljes Nyárfa u. 48-74, 37-117 Pipacs u. teljes Rárósi u. 13-105 Rét u. teljes Szántó Kovács János u. 142-176 Szent István u. 96-104, 85-97 Váczi Mihály u. teljes Viharsarok u. teljes A Rárósi út és a 47-es út közötti külterület.

4. sz. házi gyermekorvosi körzet

UtcanévHázszám: Almásy u. teljes Arany u. teljes Bárd u. teljes Benőfy u. teljes Bezerédi u. teljes Béldy u. teljes Boróka u. teljes Búvár u. teljes Csalogány u. teljes Csiga u. teljes Csokonai u. teljes Dáni u. teljes Diófa u. teljes Eötvös u. teljes Esze Tamás u. teljes Ezüst u. teljes Ferenc u. teljes Fűz u. teljes Garay u. teljes Gárdonyi u. teljes Gergely u. teljes Gomba u. teljes Görbe u. 38-124, 27-109 Gyümölcs u. teljes Hársfa u. teljes Hold u. teljes Ibolya u. teljes Ilka u. teljes Jázmin u. teljes Jókai u. 2-45, 5-41/A Kert u. teljes Kistöltés u. 1-49 Klapka u. teljes Klauzál u. 66-158, 1-185 Konti u. teljes Körte u. teljes Kutasi út teljes

Page 16: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Lendvay u. teljes Nyár u. 52-100, 33-65 Nyúl u. teljes Ötvenhat mártír u. teljes Rárósi u. 2-108/A Rekettye u. teljes Révész u. teljes Rozmaring u. teljes Róka u. teljes Rövid u. teljes Sas u. teljes Serház tér u. teljes Simonyi u. teljes Szabadság tér 2-98 Szent István tér teljes Szeremlei u. 5-17 Téglagyár u. teljes Tél u. teljes Tornyai János u. teljes Tölgyfa u. teljes Tulipán u. teljes Vágotthalom u. teljes Vámház u. teljes Vidám u. teljes Völgy u. teljes Vöröskereszt u. 4-16/A Erzsébeti őt jobb oldala, Makói út bal oldala Szikáncs, Lelei őt és a Hódtói őt által határolt terület.

5. sz. házi gyermekorvosi körzet

UtcanévHázszám: Anna u. teljes Ág u. teljes Bajcsy-Zsilinszky u. 1-81 Bajza u. teljes Bálint u. teljes Bánát u. teljes Beretyk Pál teljes Berkenye u. teljes Bolgár u. teljes Budai Nagy Antal u. teljes Csomorkányi u. teljes Délibáb u. teljes Dob u. teljes Dráva u. teljes Endre Béla u. teljes Erdély u. teljes Éva u. teljes Fáncsy u. teljes Fáy u. teljes

Page 17: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Fény u. teljes Gábor u. teljes Gellért u. teljes Gonda József u. teljes Gölöncsér u. teljes Görbe u. 2-36, 1-25 Halesz sor teljes Juhász Gyula u. teljes Kasza u. teljes Kiserdő u. teljes Kistópart u. teljes Kistöltés u. 2-28 Klauzál u. 2-64 Kölcsey u. teljes Levél u. teljes Makai u. teljes Maros u. teljes Mátyás u. teljes Mérleg u. teljes Makói országút teljes Nádor u. teljes Nyár u. 2-50, 1-29 Öregmagtár u. teljes Pálma u. teljes Pásztor János u. teljes Püspök u. teljes Réz u. teljes Rostély u. teljes Sarkalyi u. teljes Síp u. teljes Só u. teljes Szeremlei u. 4-14 Széchenyi u. teljes Széchenyi tér teljes Szilva u. teljes Szoboszlai u. teljes Tavasz u. teljes Temesvár u. teljes Tisza u. teljes Tornyai János u. 4-24/A Tuhutum u. teljes Vak Bottyán u. teljes Vas u. teljes Virradat sor teljes Visszhang u. teljes Vörösmarty u. teljes Lelei út bal oldala (Marosleléig) és a Makói út jobb oldala(Szikáncsig) által határolt külterület.

6. sz. házi gyermekorvosi körzet

Page 18: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

UtcanévHászám: Agyag u. teljes Akácfa u. teljes Ábrai Károly u. teljes Balassa u 28-58, 19-39 Bánffy u. teljes Borz u. 56-110, 51-75 Botond u. teljes Damjanich u. 110-204, 105-197 Dobozi u. teljes Dobó Katalin u. teljes Dohány u. teljes Endrei telep teljes Észak u. 90-152, 75-143 Fűzfa u. teljes Gorkij u. teljes Gólya u. teljes Gyöngy u. teljes Gyulai u. teljes Hajnal u. teljes Határ u. teljes Hattyas u. teljes Hideg u. teljes Jámbor u. teljes János u. teljes Jókai u. 98-216, 117-265 Juhász Mihály u. teljes Kalap u. teljes Kaptár u. teljes Király u. teljes Kovács István u. teljes Lévai u. teljes Magyar u. teljes Munkás u. teljes Nefelejcs u. teljes Orgona u. teljes Pál u. teljes Pálffy u. 2-78 Puskin u. teljes Révai u. teljes Sarkantyú u. teljes Szántó Kovács János u. 63-145 Szellő u. teljes Szerencse u. 2-42 Szék u. teljes Tátra u. teljes Tompa u. teljes Török u. teljes Török Károly u. teljes Tükör u. teljes

Page 19: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Vadász u. teljes Zivatar u. teljes A Tiszai út jobb oldalától a Rárósi út által lezárt külterület.

7. sz. házi gyermekorvosi körzet

UtcanévHázszám: Andrássy u. 2-6 Arany János u. teljes Ádám u. teljes Álmos u. teljes Árok u. teljes Árpád u. teljes Árvíz u. teljes Bajnok u. teljes Bakay u. teljes Balassa u. 2-22, 1-17 Bárány u. teljes Bem u. teljes Beöthy u. teljes Borz u. 2-54, 1-45 Csengettyű köz teljes Cserei u. teljes Csillag u. teljes Damjanich u. 2-104, 1-101 Dózsa György u. teljes Dr. Imre József u. teljes Egressy u. teljes Fecske u. teljes Galamb u. teljes György u. teljes Halász u. teljes Holló u. teljes Hódi Pál u. teljes Hősök tere teljes Ilona u. teljes Imre u. teljes Kalász u. teljes Kard u. teljes Kazinczy u. teljes Kemény u. teljes Királyszék u. teljes Kis Ernő u. teljes Kígyó u. teljes Kossuth tér teljes Kökény u. teljes Könyök u. teljes László u. teljes Lázár u. teljes Lenkei u. teljes Madách Imre u. teljes

Page 20: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Malom u. teljes Medgyessy Ferenc u. teljes Miklós u. teljes Nyizsnyai Gusztáv u. teljes Oldalkosár u. 1-5 Pacsirta u. teljes Pálffy u. 1-81 Ráday u. teljes Rigó u. teljes Sarolta u. teljes Simon u. teljes Szalay u. teljes Szántó Kovács János u. 1-61 Száraz u. teljes Szerencse u. 3-33 Szél u. teljes Szigligeti u. teljes Szivárvány u. teljes Szög u. teljes Szőlő u. teljes Szőnyi u. teljes Török Bálint u. teljes Vajda u. teljes Városház u. teljes Veres u. teljes Vívó u. teljes Zrínyi u. teljes Zsedényi u. teljes Zsoldos u. teljes Szegedi út jobb oldala és a Tiszai őt által lezárt külterület.

8. sz. házi gyermekorvosi körzet

Utcanév: Házszám: Ady Endre u. teljes Bartók Béla u. teljes Erdő u. teljes Fenyő u. teljes Futó Mihály u. teljes Gosztonyi József u. teljes Honvéd u. teljes Hóvirág u. teljes Ifjúság u. teljes Ipoly u. teljes Kallós Ede u. teljes Kertész köz teljes Kodály Zoltán u. teljes Kohán György u. teljes Koszta József u. teljes Liget sor teljes Mandula u. teljes

Page 21: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Medgyessy Ferenc u. teljes Mikszáth Kálmán u. teljes Móricz Zsigmond u. teljes Munkácsy Mihály u. teljes Nagy András János u. teljes Nap u. teljes Népkert u. teljes Pákozdy Ferenc u. teljes Pető Ferenc u. teljes Radnóti Miklós u. teljes Rezeda u. teljes Rudnay Gyula u. teljes Somogyi Béla u. teljes Takács Ferenc u. teljes A 47-es út bal oldala a város határától a Kendergyári útig, a Hódtói csatornával bezárólagos külterület.

9. sz. házi gyermekorvosi körzet

UtcanévHázszám: Dr. Banner János u. teljes Dr. Nagy György u. teljes Eszperantó u. teljes Hódtó u. teljes Liszt Ferenc u. teljes Ormos Ede u. teljes Tóalj u. teljes Vertics József u. teljes A Csomorkányi út végétől a Mátyás halmi iskoláig az út jobb oldalán lévő külterület.

3. sz. melléklet a 24/2002. (06.14.) Kgy. sz. rendelethez

Alapellátást biztosító gyermek fogászati körzetek

1. sz. gyermek fogászati körzet

UtcanévUtcanév: Arany János u. Könyök u. Ádám u. Könyves u. (Cukor u. felöl) Álmos u. Királyszék u. Árok u. Kard u. Árvíz u. Kígyó u. Balassa u. Kalász u. Bem u. Korona u. Bakony u. Kazinczy u. Bárány u. Kemény u. Beőthy u. Kossuth tér Borz u. (Szerencse u.-ig) László u.

Page 22: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Cukor u. Lenkei u. Cserey u. Meggyesi u. Csillag u. Malom u. Dr. Imre J. u. Madách Imre u. Damjanich u. (Szerencse u-ig) Miklós u. Dózsa Gy.u. páratlan oldal Nyizsnyai u. Egressy u. Pacsirta u. Fecske u. Pálffy u. (Szántó K.J. - Révai u-ig páratlan oldal) Fehérvári u. Galamb u. Rigó u. György u. Ráday u. Gyulai u. (Pálffy u-ig) Sarolta u. Halász u. Szél u. Hódi Pál u. Szerencse u. (Ádám u. felöli oldal) Holló u. Lázár u. felöl) Szög u. Hősök tere Szigligeti u. Hunyadi u. Szivárvány u. Ilona u. Szalai u. Imre u. Száraz u. József Attila u. (Könyves u-ig) Szántó K.J.u. (Teleki u-ig) Kökény u. Szőlő u. Teleki u. (Könyves u-ig) Kertész köz Török B. u. Kodály Zoltán u. Veres u. Koszta József u. Városház u. Mandula u. Vívó u. Medgyessy F. u. Zrínyi u. Munkácsy M. u. Zsoldos u. Takács F. u. Zsedényi u. Nagy András János u. 45-től Kopáncsi tanyák Nap u. Kishomoki tanyák Rezeda u. Zója u. Erdő u. Honvéd u. Fény u. Hóvirág u. Futó Mihály u. Liget sor Gosztonyi u. Lázár u. Pákozdi u.

2. sz. gyermek fogászati körzet

UtcanévUtcanév: Kohán György u. Liszt Ferenc u. Tóalj u. Mária Valéria u. Bartók Béla u. Márton u. Ipoly u. Kaszap u. Rudnay Gyula u. Nagy Sándor u. Somogyi Béla u. Oldalkosár u. Ifjúság u. Petőfi u. Móricz Zsigmond u. Rózsa u. Ady Endre u. Szántó K. J. u. (Deák F. u-ig) Mikszáth Kálmán u. Szegfű u.

Page 23: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Népkert u. Szent Antal u. Nagy András János u. 45-ig Szentkirály u. Andrássy u. (Bocskai u-ig, páros oldal)Szőnyi u. Árpád u. Teleki u. (Könyves u. - Kinizsi u.) Eszperantó u. Virág u. Farkas u. Zsigmond u. Bercsényi u. Vajháti tanyák Berzsenyi u. Beretzk Pál u. Bocskai u. (Toldi u-ig) Bolgár u. Csengettyű köz Budai Nagy Antal u. Deák Ferenc u. Csomorkányi u. Hódtó u. (Ormos Ede u. páratlan oldal)Dráva u. József Attila u. (Könyves u. - Kinizsi u.)Erzsébeti út Kinizsi u. Gölöncsér u. Könyves u. (Teleki u-ig) Fáncsy u. Lánc u. Kölcsey u. Lehel u. Nádor u. Pálma u. Maros u. Pásztor János u. Fáy u. Makói országút Délibáb u. Széchenyi u. Makai u. Szoboszlai u. Sarkalyi u. Tisza u. Virradat sor Vak Bottyán u. Józsa u. Visszhang u. Sarkalyi u. Vörösmarty u. Makai u. Gellért u. Fáy u. Kis-erő sor Délibáb u. Temesvár u. Virradat sor Tuhutum u. Síp u. Erdélyi u. Endre Béla u. Bánát u. Vásárhelyi Pál u. Radnóti M. u.

3. sz. gyermek fogászati körzet

UtcanévUtcanév: Andrássy u. (Bocskai u-tól Kálvin térig)Levél u. Anna u. Maros u. Bajcsy-Zs. u. Mátyás u. Bajza u. Mérleg u. Bálint u. Dr. Nagy Gy. u. Dr.Banner János u. Kaszap u. páratlan oldal Béldi u. Ormos Ede u. páratlan oldal Bercsényi u. Öregmagtár u. Bocskai u. (Toldi u-tól kifelé) Püspök u. Búvár u. Réz u. Csiga u. Róka u. 2-6

Page 24: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Csalogány u. Rostély u. Dáni u. Szent István tér Dob u. Szeremlei u. Duna u. Táncsics M. u. Éva u. Tavasz u. Fény u. Toldi u. Ferenc u. Vas u. Garay u. Vertics u. Garzó u. Vidra u. Gomba u. Völgy u. Gonda J. u. Vöröskereszt u. Ilka u. Batida Kálvin tér Gorzsatnya Kistópart u. Kutasi út (Csiga u-tól kifelé) Klauzál u. Kasza u. Konti u. Benőffy u. Lendvay u. Róka u. Rostély u. Hársfa u. Juhész Gyula u. Diófa u. Ág u. Serház tér Fény u. Kert u. Berkenye u. Tulipán u. Sí u. Jázmin u. Szilva u. Rozmaring u. Kovács I. u. Téglagyár u. Bárd u. Rövid u. Fűz u. Csokonai u. Rekettye u. Gergely u. Görbe u. Körte u. Nyár u. Tél u. Levél u. Klapka u. Gábor u. Ibolya u. Kistöltés u. Révész u. Tornyai u. Bezerédi u. Nyúl u. Hold u. Sas u. Vidám u. Simonyi u. Tölgyfa u. Boróka u. Almásy u. Kazsa u. Kútvölgy Gyümölcs u. Halesz sor

4. sz. gyermek fogászati körzet

UtcanévUtcanév: Alkony u. Késmárk u. Arany u. Kisfaludy u. (Sárkány u-tól Béke telep felé) Arató u. Koczka u. Árendás u. Kutasi út (Arany temető felöli oldal) Asztag u. Lőrinc pap u. Barázda u. Magvető u. Báthory u. (Kisfaludy u-tól Rákóczi u-ig)Martinovics u.

Page 25: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Béla cigány u. Mester u. Búza u. Móra Ferenc u. Csík u. Nád u. (Rákóczi és Szent László u kö- Eke u. zötti szakasz) Eötvös u. Nyárfa u. (Észak u-tól Béke telep felé) Észak u. Ólom u. Esze Tamás u. Ötvenhat mártírok u. Ezüst u. Pipacs u. Felhő u. Rákóczi u. Fürkehalom u. Rárósi u. Gerle u. Rét u. Gregus Máté u. Sárkány u. (Kisfaludy és Rákózi u. között) Jókai u. (Kutasi úttól) Kálmán u. Szabadság tér (Vöröskereszt u-tól a Mózes u-ig) Károlyi u. Szántó Kovács J.u. (Észak u-tól kifelé)Gorkij u. Gólya u. Szent István u. Orgona u. Szent László u. Gyöngy u. Teleki u. (Rákóczi u-ig a páratlan oldal)Nefelejcs u. Akácfa u. Vázi M. u. Dobó Katalin u. Vidacs u. Munkás u. Viharsarok u. Puskin u. Vöröskereszt u. (Szabadság tér felöli oldal)Hattyas u. Dohány u. Zalaegerszeg tér Pálffy u. Rárósi tanyák Bajnok u. Szerencse u. Simon u. Dózsa György u. Kis E. u. Teleki u. (páratlan oldal 1-21) Holló u. Tükör u. Kalap u. Tompa u. Botond u. Hideg u. Szék u. Borz u. Révai u. Magyar u. Gyulai u. (Pálffy u-tól) Lévai u. Hajnal u. Rácz Ferenc u. Szántó K. J. u. 60-, 63- Damjanich u. Kálmán u. 2-14, 1-13 Zivatar u. Báthori u. 2-12, 1-13 Kaptár u. Sárkány u. 2-18, 1-9 Vadász u. Nyárfa u. 2-46, 1-79 Török K. u. Csík u. 12-20, 23-31 Jókai u. Kisfaludy u. 2-30, 1-79 Észak u. 71 - Rákózi u. 1-37 Balassa u. Nád u. 11-17, 14-18 János u. Király u. Jámbor u. Teleki u. (Rákóczi u-ig) Dobozi u. Szellő sor Fűzfa u. Agyag u.

Page 26: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Pál u. Vámház u. Bánfi u. Kovács I. u. Sarkantyú u. Határ u. Király u. Török u. Ábrai K. u. Juhász M. u. Tátra u.

4. sz. melléklet a 24/2002. (06.14.) Kgy.sz. rendelethez 16

FOGORVOSI KÖRZETEK

Alapellátást biztosító vegyes korcsoportú fogászati körzetek

1. sz. fogorvosi körzet Utcanév: 4000-es tanyák, 5000-es tanyák, Alma u., Álmos u. Árok u., Bánya u., Bem József u., Bodza u., Bordás u., Búzás u., Csikós u., Csillag u., Csonka u., Dalos u., Dombos u., Egressy u., Erdőszéle u., Fehérvári u., Fenyves u., Ferenc Károly u., Galambász u., Gesztenye u., Halász u., Hegyi u., Homokdomb u., Hosszú u., Imre u. Jaksa u., Jegenye u., Jószomszédok u.,

16 Módosította a 34/2008.(06.06.) Kgy.rendelet

Page 27: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Juhar u., Kalász u., Kámvás u., Kanyargós u., Kárász u., Kard u., Kereszt u., Kertbarát u., Kígyó u., Királyszék u., Kisállomás sor, Kiskert u., Kiss u., Kodály Zoltán u. Honvédség Korona u., Kovalik u., Kökény u., Könyök u., Kút u., Lapos u., László u. , Liget sor Ludas u., Malom u., Medgyessy F. u. Mező u., Mogyorós u., Munkácsy M. u. Nádtető u., Nagy András János u. 45-től Napos u., Nyári u., Nyikos u., Nyírfa u., Pacsirta u., Pető Ferenc u. Polgár u., Rigó u., Sarolta u., Szántó u., Száraz u., Szeder u., Szegedi út, Szél u., Sziget u., Szikes u., Szilvás u., Szög u., Szőlő u.,, Szőlőhalom u., Takács Ferenc u.

Page 28: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Tölgy u., Tücsök u., Vajnai u., Vívó u. Zrínyi u.

2. sz. fogorvosi körzet Utcanév: 3000-es tanyák Ady Endre u. Bartók Béla u. Erdő u. Fenyő u. Futó Mihály u. Gellért u. Gosztonyi u. Honvéd u. Hóvirág u. Ifjúság u. Ipoly u. Kallós Ede u., Kaszap u. páros oldal Kertész köz Kohán György u. Koszta József u. Mandula u. Mikszáth Kálmán u. Móricz Zsigmond u. Nagy András János u. (45. sz. -ig) Nap u. Népkert u. Pákozdi F. u. Radnóti u. Rezeda u. Rudnay Gyula u. Somogyi Béla u. Szentkirályi u., Szőnyi u. Temesvár u. Tóalj u. Vásárhelyi Pál u.,

3. sz. fogorvosi körzet Utcanév: Ádám u. Arany János u. Árvíz u. Bajnok u.

Page 29: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Bakay u., Bakony u. Balassa u. Bárány u. Beöthy u. Borz u. Cukor u. Cserei u. Damjanich u. Doboz u. Dózsa György u. Dr. Imre József u. Dr. Rapcsák András út (Teleki u-ig ill. Deák F.u. páratlan oldal), Fári u., Fecske u. Fűzfa u. Galamb u. Gólya u. Gólyás u., Gyöngy u. György u. Gyulai u. Pálffy u-ig Hideg u. Hódi Pál u. Holló u. Hősök tere Hunyadi u. Ilona u. Jámbor u. József Attila u. (Könyves u-ig) Kaptár u. Kazinczi u. Kemény u. Kis E. u. Kossuth tér Kovács I. u. Könyves u. (Cukor u. felöli oldal) Lázár u. Lenkei u. Lévai u. Madách Imre u. Magyar u. Miklós u. Nyizsnyai Gusztáv u. Orgona u. Pál u. Pálffy u. Ráday u. Simon u. Szalai u.

Page 30: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Szél u. Szellő sor Szerencse u. Szigligeti u. Szivárvány u. Szög u. Tátra u. Teleki u. (Könyves u-ig, József A.u. felöli páros oldal) Tompa u. Török B. u. Török K. u. Tükör u. Vadász u. Vajda u., Varga u., Városház u. Vasút u., Vég u., Veres u. Villa u., Virágos u., Vitéz u., Vörös u., Zivatar u. Zölderdő u., Zsedényi u. Zsoldos u.

4. sz. fogorvosi körzet Utcanév: Ábrai K. u. Agyag u. Akácfa u. Alkony u. Arató u. Bánfi u. Báthory u. Béla cigány u. Bibó Lajos u., Botond u. Csáki Kálmán u., Csík u. Dél u., Dobó Katalin u. Dohány u. Dr. Soós István u., Észak u. 71 sz.-től Gorkij u. Gyulai u. (Pálffy u.-tól)

Page 31: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Hajnal u. Határ u. Hattyas u. Janáky István u., János u. Jókai u. Juhász M. u. Kalap u. Kálmán u. Késmárk u. Király u. Kisfaludy u. Koczka u. Lőrincz pap u. Martinovics u. Mester u. Móra Ferenc u. Munkás u. Nád u. Nefelejcs u. Nyárfa u. Puskin u. Rácz Ferenc u. Rákóczi u. Révai u. Sarkantyú u. Sárkány u. Szántó K.J u. Szék u. Szent László u. Teleki u. ( a páratlan oldal), Török u.

5. sz. fogorvosi körzet Utcanév: 1000-es tanyák Arany u. Árendás u. Asztag u. Barázda u. Benőffy u. Boróka u. Búza u. Csalogány u. Dáni u. (Csiga u.-tól kifelé) Daru u., Diófa u. Eke u. Eötvös u.

Page 32: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Észak u. (Rárósi u. Szántó K.J. u. között) Esze Tamás u. Ezüst u. Felhő u. Fürkehalom u. Gerle u. Gregus Máté u. Gyümölcs u., Halesz sor Hárfa u. Jázmin u. Jókai u. (Kutasi u.-tól) Károlyi u. Kassa u., Kert u. Körte u. Kutasi u. Magvető u. Ólom u. Ötvenhat Mártírok u. Pipacs u. Rárósi tanyák Rárósi u. Rét u. Róka u. Rozmaring u. Serház tér Serháztér Szociális Otthon Simonyi u. Szabadság tér (Vörökereszt u - Mózes u-ig) Szent István u. Szociális Otthon Téglagyár u. Tél u. Tulipán u. Váci Mihály u. Vámház u. Vidacs u. Viharsrok u. Vörökereszt u. (Szabadság tér felöli oldal) Zalaegerszeg tér

6. sz. fogorvosi körzet Utcanév: Andrássy u. Árpád u. Bercsényi u. Berzsenyi Dániel u. Bocskai u. (Toldi u-ig)

Page 33: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Csengettyű köz Deák Ferenc u. Dr. Banner János u. Dr. Nagy Gy. u. Dr. Rapcsák András út (Deák F. u-ig) Eszperantó u. Farkas u. Hódtó tanya Hódtó u. József Attila u (Könyves u-tól a Kinizsi u-ig) Kinizsi u. Könyves u. (Teleki u-ig) Lánc u. Lehel u. Liszt Ferenc u. Mária Valéria u. Márton u. Nagy Sándor u. Oldalkosár u. Ormos Ede u. Petőfi u. Rózsa u. Szegfű u. Szent Antal u. Teleki u.(Könyves u-tól Kinizsi u-ig) Vertics J. u. Virág u. Zsigmond u.

7. sz. fogorvosi körzet Utcanév: Ág u. Anna u. Április 4. utca, Bajcsy -Zs.u. Bajza u. Bálint u. Bárd u. Batida Béldi u. Bem József u., Bocskai u. Búvár u. Csiga u. Csokonai u. Dáni u. Dob u. Dózsa György út Duna u.

Page 34: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Éva u. Fény u. Ferenc u. Fűz u. Gagarin u., Garay u. Gárdonyi u., Garzó u. Gergely u. Gomba u. Gonda J. u Gorzsa tanya Ibolya u. Ilka u. Iskola u., Juhász Gyula u. Kálvin J. tér Kasza u. Kaszap u. (Nagy Imre u.) páratlan oldal Kistópart u. Klapka u. Klauzál u. Konti u. Kossuth Lajos u., Lendvay u. Levél u. Mátyás u. Mérleg u. Öregmagtár u. – Petőfi u. (Kútvölgy), Püspök u. Rákóczi u. (Kútvölgy), Rekettye u. Réz u. Róka u. 2-6 -ig Szabadság u., Szent István tér Szeremlei S. u. Táncsics M. út Táncsics M. u. (Kútvölgy), Tavasz u. Toldi u. Vágotthalom u., Vas u. Vidra u. Völgy u. Vöröskereszt u.

8. sz. fogorvosi körzet

Page 35: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Utcanév: 2000-es tanyák Ács Lajos u. Ady Endre u. (Szikáncs) Almásy u. Bánát u. Barátság u. Beretzk Pál u. Berkenye u. Bezerédi u. Bolgár u. Budai Nagy Antal u. Ciriák u. Csomorkányi u. Délibáb u. Dózsa Gy. u. (Szikáncs) Dráva u. Endre Béla u. Erdélyi u. Erzsébet Erzsébet u. Erzsébeti út Fáncsy u. Fáy u. Fő u. Gábor u. Gölöncsér u. Görbe u. Gyöngyvirág u. Hét vezér tér Hold u. Józsa u. Kis-erdő sor Kistöltés u. Kossuth utca Kölcsey Ferenc u. Levél u. Makai u. Makói út Maros u. Nádor u. Nagyállomás vasútállomás, Nyár u. Nyúl u. Pálma u. Pásztor János u. Petőfi Sándor u. Posta u. Révész u. Rostély u.

Page 36: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Rövid u. Sarkalyi u. Sas u. Só u. Síp u. Széchenyi tér, Széchenyi u. Szilva u. Szoboszlai u. Tisza u. Tornyai u. Tölgyfa u. Tuhutum u. Vak B. u. Vasvári u. Vidám u. Virradat sor Visszhang u. Vörösmarty u.

5. sz. melléklet a 24/2002. (06. 14.) Kgy. rendelethez17

Területi védőnői körzetek

1. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám János Utca összes Szerencse Utca páros oldal összes Tükör Utca összes Tompa Utca összes Magyar Utca összes Balassa Utca 17-től és 20-tól összes Damjanich Utca 101-től és 110-től összes Borz Utca 49-től és 56-tól összes Hideg Utca összes Szellő sor Egyéb összes Lévai Utca 53-tól és 74-től összes Dobozi Utca összes Gorkij Utca összes Tátra Utca összes Akácfa Utca összes Jókai Utca 177-től és154-től összes Észak Utca 115-től és 128-tól összes Dobó Katalin Utca páros oldal 40-től összes Bibó L. Utca 13-tól összes Nefelejcs Utca összes

17 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet

Page 37: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Gyöngy Utca összes Orgona Utca összes Pál Utca 69-től és 60-tól összes Kovács István Utca összes Gólya Utca összes Zivatar Utca összes Kaptár Utca összes Vadász Utca összes Török K. Utca összes Hideg Utca összes Tanya. 1065 Tanya 2181 Tanya 1191 Tanya 1618 Tanya 1147 Tanya 1024 Tanya 1129 Tanya 1010 Tanya 1142 Tanya 1127 Tanya 1163 Tanya 1149 Tanya 4212 Tanya 4214 Tanya 4218 Tanya 4215 Tanya 4260 Tanya 4214 Tanya 4270 Tanya 4278 Tanya 4286

2. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Agyag utca összes Ábrai K. Utca összes Bánfi Utca összes Bibó L. Utca 1-től 11-ig Botond Utca összes Dobó Katalin Utca 2-től 38-ig és páratlan oldal összes Dohány Utca összes Észak Utca 75-től 113-ig és 90-től 126-ig Fűzfa Utca összes Gyulai Utca 16-tól és 25-től összes Hajnal Utca összes Határ Utca összes Hattyas Utca összes

Page 38: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Jámbor Utca összes Janáky Utca összes Jókai Utca 117-től 175-ig és98-tól 152-ig Juhász Mihály Utca összes Kalap Utca összes Király Utca összes Lévai Utca 1-től 51-ig és 2-től 72-ig Pál Utca 1-től 67-ig és 2-től 58-ig Puskin Utca összes Révai Utca összes Sarkantyú Utca összes Szántó K. J. Utca páratlan oldal 63-tól összes Szék Utca összes Pálffy Utca páros oldal összes Török Utca összes Tanya 1119 Tanya 1116 Tanya 1218 Tanya 1276 Tanya 1052 Tanya 1137 Tanya 1213 Tanya 1075 Tanya 1139 Tanya 1114 Tanya 1096 Tanya 1007 Tanya 1275 Tanya 1231 Tanya 1234 Tanya 1053 Munkás Utca összes

3. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Báthori Utca 2-16, 1-19 Bélacigány Utca 1-40 Berzsenyi Utca 1-7 Csík Utca 1-31, 2-20 Daru Utca 1-15, 2-10 Dél Utca 1-9, 2-14 Farkas Utca 1-9, 2-10 Jókai Utca 43-115 Szent István Utca 2-94, 1-89

Page 39: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Deák F. Utca 1-15 Kinizsi Utca 1-33 Ólom Utca 2-4 Cukor Utca összes Zsigmond Utca 1-7, 2-8 Mózes Utca összes József A. Utca 2-46,1-51 Kálmán Utca 1-25, 2-24 Károlyi Utca 2-66, 1-99 Kisfaludy Utca 1-79, 2-88 Koczka Utca 1-11, 2-14 Könyves Utca 2-26, 1-27 Nád Utca 1-17, 2-20 Nagy S. Utca 1-23 Nyárfa Utca 2-46, 1-35 Rákóczi Utca 1-93, 2-90 Sárkány Utca 1-15, 2-18 Szántó Kovács János Utca páros Szent László Utca 2-80, 1-97 Teleki Utca 2-54, 1-51 Rárósi Utca 1-13 Vidacs Utca 2-30, 1-15 Szabadság Tér 1-35

4. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Hódmezővásárhely - Erzsébet teljes területe Kossuth Tér 6-12 Dr Rapcsák A. Utca 2-14 Deák Ferenc Utca páros oldal Petőfi Utca összes Szegfű Utca összes Mária Valéria Utca összes Szent Antal Utca összes Virág Utca összes Lánc Utca összes Andrássy Utca páratlan oldal és páros oldal 28-tól végig Kálvin Tér összes Kinizsi Utca páros oldal Bercsényi Utca összes Márton Utca összes Táncsics Mihály Utca összes Vöröskereszt Utca összes Völgy Utca összes

Page 40: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Szabadság Tér 76-93 Bajcsy-Zsilinszky Endre Utca páros oldal Toldi Utca összes Bocskai Utca összes Tóalj Utca összes

5. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Kaszap Utca összes Lehel Utca összes Rózsa Utca összes Szentkirály Utca összes Hódmezővásárhely - Kútvölgy teljes területe Oldalkosár utca 7-től végig és 4-től végig

6. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Mester utca 1-96. Dr. Soós István Utca 1-24. Szántó Kovács János Utca páros oldal 142-178 Jókai Utca páros oldal 26-94 Rárósi Út páratlan oldal 15-105 Észak Utca 1-90 Nyárfa Utca páros 88-144, páratlan 37-127 Kisfaludy Utca páros 88-144, páratlan 81-129 Rákóczi Utca páros 92-120, páratlan 95-129 Szent László Utca páros 82-148, páratlan 99-159 Szent István Utca páros 96-104, páratlan 85-97 Károlyi Utca páros 70-98, páratlan 103-145 Móra Ferenc Utca 1-20 Rét Utca 1-70 Eke Utca 1-78 Búza Utca 1-54 Pipacs Utca 1-53 Késmárk Utca 1-48 Martinovics Utca 1-48 Lőrincpap Utca 1-51 Arató Utca 1-8 Viharsarok Utca 1-16 Váczi Mihály Utca 1-18 Gregus Máté Utca 1-33 Gerle Utca 1-48 Alkony Utca 1-19 Magvető Utca 1-17

Page 41: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Árendás Utca 1-14 Fürkehalom Utca 1-55 Barázda Utca 1-16

Tanya 1256, 1260, 1263, 1264, 1358, 1377, 1404, 1420, 1546, 1625, 1635, 1617

7. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Hódtó u. 1.-15. Ormos E. u. 1.-14. Liszt F. u. 2.-4. Dr. Banner J. u. 1. 3. 5. 9. 11. Dr. Nagy Gy. u. 1-3. Vertics u. 2,4, Eszperantó u. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 3.

Tanya 1699, 2001, 2032, 2034, 2035, 2049, 2107, 2107/1-5, 2108, 2109/7, 2142.

8. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Búzás Utca összes Vajnai Utca összes Málna Utca összes Virágos Utca összes Szegedi Utca összes Nyári Utca összes Polgár Utca összes Kárász J. Utca összes Vörös Utca összes Jaksa Utca összes Csonka Utca összes Csikós Utca összes Gólyás Utca összes Hegyi Utca összes Szeder Utca összes Szántó Utca összes Kámvás Utca összes Napos Utca összes Sziget Utca összes Kodály Z. Utca összes Rudnay Gy. Utca összes Kohán Gy. Utca összes Pető F. Utca összes Somogyi B. Utca összes

Page 42: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Mikszáth K. Utca 2-14 , 1-13 Bartók B. Utca összes Hóvirág Utca 2 Népkert Utca összes Ady E. Utca 1-13, 2-24 Kallós E. Utca összes Móricz Zs. Utca 1-13, 2-10

9. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Tanya 3411 Tanya 3483 Tanya 3551 Tanya 3511 Tanya 3580/1 Tanya 3580/2 Tanya 3581 Tanya 3485 Vasút utca összes Vitéz utca összes Villa utca összes Szikes utca összes Tücsök utca összes Szilvás utca összes Szőlőhalom utca összes Tölgy utca összes Nyikos utca összes Nádtető utca összes Kút utca összes Mogyorós utca összes Kiss utca 1- 29, 2- 22 Fenyves utca összes Kiskert utca összes Kereszt utca összes Kanyargós utca összes Hosszú utca 1- 71, 2- 60 Ferencz Károly utca összes Homokdomb utca összes Fári utca 1- 41, 2- 26 Bánya utca összes Alma utca összes Hóvirág utca 6-20, 11-29 Kertész Köz utca összes Koszta József utca összes

Page 43: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Mandula utca összes Medgyessy Ferenc utca összes Mikszáth Kálmán utca 11-31, 14-34 Móricz Zsigmond utca 12-80, 13-71 Munkácsy Mihály utca összes Nagy András János utca összes Pákozdy Ferenc utca összes Rezeda utca összes Radnóti Miklós utca összes Takács Ferenc utca összes Ady Endre utca 15-43, 26-92 Erdő utca összes Fenyő utca összes Futó Mihály utca összes Gosztonyi utca összes Ifjúság utca összes Ipoly utca összes Liget sor utca összes Honvéd utca összes

10. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Simonyi Utca 1-47. páratlan oldal Kutasi Út 2-36, 1-57. Eötvös Utca összes Esze Tamás Utca összes Kassa Utca összes Ötvenhat mártír Utca összes Szabadság Tér 36-75. Róka Utca összes Szent István Tér 1-16. Benőfy Utca összes Fűz Utca összes Rekettye Utca összes Bárd Utca összes Csiga Utca összes Garay Utca összes Dáni Utca összes Sas Utca összes Gomba Utca összes Klauzál Utca 1-133, 2-100 Lendvay Utca összes Konti Utca összes Szeremlei Utca összes

Page 44: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Vidra Utca összes Búvár Utca összes Ferenc Utca összes Duna Utca összes Ilka Utca összes Béldi Utca összes Rárósi Út 18-tól végig, páros oldal Jókai Utca 7-41. és 4-24. Arany Utca összes Ezüst Utca összes Vámház Utca összes Tanya, Maroslelei Út 3214-3272. Hódmezővásárhely - Batida, Iskola Utca összes Hódmezővásárhely - Batida, Kossuth Utca összes Hódmezővásárhely - Batida, Gárdonyi Utca összes Hódmezővásárhely - Batida, Gagarin Utca összes Hódmezővásárhely - Batida, Szabadság Utca összes

11. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Halesz sor összes Nyár Utca 37-100 Klapka Utca összes Rozmaring Utca összes Gyümölcs Utca összes Téglagyár Utca összes Kert Utca összes Tögyfa Utca összes Almásy Utca összes Bezerédy Utca összes Diófa Utca összes Csalogány Utca összes Boróka Utca összes Csokonay Utca összes Görbe Utca 27-124 Kistöltés Utca páratlan Ibolya Utca összes Rövid Utca összes Tanya 218-2542-ig és Erzsébeti úton 218-2329-igSerháztér Utca végig Klauzál Utca 102-152 és 135-végig Gergely Utca 1-9 Körte Utca 1-35 Vidám Utca 1-25

Page 45: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Révész Utca összes Kutasi Út 38-68 Nyúl Utca összes Tulipán Utca összes Hold Utca 1-33 Tornyai Utca páratlan Hódmezővásárhely - Szikáncs teljes területe Tél Utca összes

12. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Anna Utca összes Ág Utca összes Bajcsy Zs. Út páratlan oldal Bajza Utca összes Bálint Utca összes Berkenye Utca összes Éva Utca összes Dob Utca összes Garzó I. Utca összes Gábor Utca összes Gonda J. Utca összes Görbe Utca 1-26.-ig mindkét oldal Juhász Gy. Utca összes Kasza Utca összes Kistöltés Utca páros oldal 32.-ig Kistópart Utca összes Levél Utca összes Mátyás Utca összes Mérleg Utca összes Nyár Utca 1-54-ig mindkét oldal Öregmagtár Utca összes Püspök Utca összes Réz Utca összes Rostély Utca összes Só Utca összes Szilva Utca összes Tanya 3026,3077,3010 Tavasz Utca összes Vas Utca összes Fény Utca összes Tornyai Utca páros oldal

13. sz. területi védőnői körzet

Page 46: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Utcanév Házszám Tanya 3100-3208 Kiserdő sor 1-45 Temesvári utca 1-82 Gellért utca 1-73 Tuhutum utca 1-38 Erdélyi utca 1-34 Bánát utca 1-31 Endre Béla utca 2-6 Sarkalyi utca 1-10 Síp utca 1-46 Maros utca 2-14 Délibáb utca 1-87 Virradat sor 1-14 Fay utca 1-5 Makai utca 1-99 Kölcsey utca 1-92 Csomorkányi utca 1-101 Nádor utca 1-68 Vörösmarty utca 1-65 Fáncsy utca 1-81 Józsa utca 1-5 Széchenyi tér 1-20 Visszhang utca 1-43 Széchenyi utca 1-52 Szoboszlai utca 1-47 Makói országút 1-37 Beretzk Pál utca 1-24 Bolgár utca 1-29 Vak Bottyán utca 1-35 Budai Nagy Antal utca 1-22 Dráva utca 2-10 Gölöncsér utca 1-26 Pásztor János utca 1-17 Pálma utca 1-36 Tisza utca 1-27

14. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám György Utca összes Rigó Utca összes Sarolta Utca összes Szőlő Utca összes Kalász Utca összes

Page 47: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Csillag Utca összes Malom Utca összes Kard Utca összes Árok Utca összes Pacsirta Utca összes Egressy Utca összes Kökény Utca összes Medgyessi Utca összes László Utca összes Kígyó Utca összes Szög Utca összes Imre Utca összes Török Bálint Utca összes Cserei Utca összes Könyök Utca összes Szél Utca összes Királyszék Utca összes Ilona Utca összes Dózsa György Utca összes Ádám Utca összes Bajnok Utca összes Simon Utca összes Fecske Utca összes Kiss Ernő Utca összes Holló Utca összes Szigligeti Utca összes Miklós Utca összes Bárány Utca összes Kazinczy Ferenc Utca összes Ráday Utca összes Beöthy Utca összes Szivárvány Utca összes Kemény Utca összes Zsedényi Utca összes Szalay Utca összes Galamb Utca összes Gyulai Utca összes Lenkei Utca összes Arany János Utca összes Zsoldos Utca összes Damjanich Utca 1-99-ig és 108-ig Pálffy Utca páratlan Dr Rapcsák András Utca 13-61 Borz Utca 1-47-ig és 54-ig

Page 48: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Szerencse Utca páratlan Balassa Utca 1-15-ig és 18-ig Fári Utca 30-tól és 33-tól Mező Utca összes Jegenye Utca összes Kertbarát Utca összes Bordás Utca páros

15. sz. területi védőnői körzet Utcanév Házszám Tanya Bodzási útról nyílók Vívó Utca összes Szőnyi Utca összes Veres Utca összes Zrinyi Utca összes Zsoldos Utca 2-4 Dr Rapcsák András Utca 1-5 Száraz Utca összes Nyizsnyai Gusztáv Utca összes Városház Utca összes Madách Imre Utca összes Lázár Utca összes Korona Utca összes Hősök Tér összes Hódi Pál Utca összes Dr Imre József Utca összes Vajda Utca összes Bakay Utca összes Bem Utca összes Álmos Utca összes Árpád Utca összes Fehérváry Utca összes Halász Utca összes Árvíz Utca összes Csengettyű Köz összes Oldalkosár Utca 2.,3.,5.szám Kossuth Tér 7 Andrássy Utca 2,4,6,8

6. sz. melléklet a 24/2002. (06. 14.) Kgy. rendelethez18

Iskolavédőnői körzetek 1. sz. iskolavédőnői körzet

18 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet

Page 49: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás Szakképző Iskola 2. sz. iskolavédőnői körzet

Bethlen Gábor Református Gimnázium Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola Németh László Gimnázium és Általános Iskola Árpád utcai telephelye

3. sz. iskolavédőnői körzet Klauzál Gábor Általános Iskola Klauzál utcai székhelye Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai telephelye Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola Tagintézménye Táltos Általános Iskola

4. sz. iskolavédőnői körzet Németh László Gimnázium és Általános Iskola Ormos Ede utcai székhelye

5. sz. iskolavédőnői körzet Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Hóvirág utca 3. sz. alatti székhelye

6. sz. iskolavédőnői körzet Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola Szent István Általános Iskola

7. sz. iskolavédőnői körzet Hódmezővásárhelyi Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Hóvirág utca 2-4. sz. alatti telephelye

8. sz. iskolavédőnői körzet Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola Varga Tamás Általános Iskola

Az óvodai intézmények iskolavédőnői feladata az intézményi székhely illetve telephely címe szerint illetékes területi védőnők által kerül ellátásra.

7. sz. melléklet a 24/2002. (06. 14.) Kgy. rendelethez19

Iskolaorvosi körzetek 1. sz. iskolaorvosi körzet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény

2. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Észak utcai telephelye

3. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Szent István utcai telephelye

4. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Nádor utcai telephelye

5. sz. iskolaorvosi körzet

19 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet

Page 50: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Pál utcai tagintézménye

6. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Pál utcai tagintézmény Malom utcai telephelye

7. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Pál utcai tagintézmény Pálffy utcai telephelye

8. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Oldalkosár utcai tagintézménye

9. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai tagintézmény Oldalkosár utcai telephelye

10. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai tagintézmény Szabadság téri telephelye

11. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Nádor utcai tagintézménye

12. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Nádor utcai tagintézmény Tornyai János utcai telephelye

13. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Nádor utcai tagintézmény Klauzál utcai telephelye

14. sz. iskolaorvosi körzet Klauzál Gábor Általános Iskola Klauzál utcai székhelye

15. sz. iskolaorvosi körzet Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai telephelye

16. sz. iskolaorvosi körzet Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

17. sz. iskolaorvosi körzet Varga Tamás Általános Iskola

18. sz. iskolaorvosi körzet Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola Tagintézménye

19. sz. iskolaorvosi körzet Németh László Gimnázium és Általános Iskola Ormos Ede utcai székhelye

20. sz. iskolaorvosi körzet Németh László Gimnázium és Általános Iskola Árpád utcai telephelye

21. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola

22. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás Szakképző Iskola

23. sz. iskolaorvosi körzet Hódmezővásárhelyi Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola

24. sz. iskolaorvosi körzet Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola

25. sz. iskolaorvosi körzet

Page 51: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

"Égbőlpottyant " Evangélikus Óvoda 26. sz. iskolaorvosi körzet

Kertvárosi Katolikus Óvoda 27. sz. iskolaorvosi körzet

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 28. sz. iskolaorvosi körzet

Mária Valéria Keresztény Óvoda 29. sz. iskolaorvosi körzet

Szeremlei Sámuel Református Óvoda 30. sz. iskolaorvosi körzet

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola 31. sz. iskolaorvosi körzet

Bethlen Gábor Református Gimnázium 32. sz. iskolaorvosi körzet

Lurkó-Kuckó Magánóvoda 33. sz. iskolaorvosi körzet

Táltos Általános Iskola 34. sz. iskolaorvosi körzet

Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

8. sz. melléklet a 24/2002. (06. 14.) Kgy. rendelethez20

Iskolafogászati körzetek 1. sz. iskolafogászati körzet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény

2. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Észak utcai telephelye

3. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Szent István utcai telephelye

4. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Nádor utcai telephelye

5. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Pál utcai tagintézménye

6. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Pál utcai tagintézmény Malom utcai telephelye

7. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Pál utcai tagintézmény Pálffy utcai telephelye

8. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Oldalkosár utcai tagintézménye

20 Megállapította a 32/2013.(12.11.) Kgy. rendelet

Page 52: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

9. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai tagintézmény Oldalkosár utcai telephelye

10. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai tagintézmény Szabadság téri telephelye

11. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Magvető utcai székhelyintézmény Nádor utcai tagintézménye

12. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Nádor utcai tagintézmény Tornyai János utcai telephelye

13. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Nádor utcai tagintézmény Klauzál utcai telephelye

14. sz. iskolafogászati körzet Klauzál Gábor Általános Iskola Klauzál utcai székhelye

15. sz. iskolafogászati körzet Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai telephelye

16. sz. iskolafogászati körzet Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

17. sz. iskolafogászati körzet Varga Tamás Általános Iskola

18. sz. iskolafogászati körzet Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola Tagintézménye

19. sz. iskolafogászati körzet Németh László Gimnázium és Általános Iskola Ormos Ede utcai székhelye

20. sz. iskolafogászati körzet Németh László Gimnázium és Általános Iskola Árpád utcai telephelye

21. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola

22. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás Szakképző Iskola

23. sz. iskolafogászati körzet Hódmezővásárhelyi Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola

24. sz. iskolafogászati körzet Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola

25. sz. iskolafogászati körzet "Égbőlpottyant " Evangélikus Óvoda

26. sz. iskolafogászati körzet Kertvárosi Katolikus Óvoda

27. sz. iskolafogászati körzet Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

28. sz. iskolafogászati körzet Mária Valéria Keresztény Óvoda

29. sz. iskolafogászati körzet Szeremlei Sámuel Református Óvoda

30. sz. iskolafogászati körzet Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Page 53: 24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet1 - Hódmezővásárhely · CLIV. törvény 152.§ (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény

31. sz. iskolafogászati körzet Bethlen Gábor Református Gimnázium

32. sz. iskolafogászati körzet Lurkó-Kuckó Magánóvoda

33. sz. iskolafogászati körzet Táltos Általános Iskola

34. sz. iskolafogászati körzet Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény