BABITS MIHÁLY

SAN GIORGIO MAGGIORE

Keresztes, hófalú tornácba fordulék be,a nyájas szerzetes mutatta az utata toronyhoz, amely büszkén szökell a légbes Velence ujjaként az ég felé mutat.

És ott hagyott magam, hol négy sarokkal égbekigyóz a deszkaléc s szorúl az öntudata szem kapaszkodik a harangkötelékbes végét nem érheti s szédűl, s ijed, kutat.

S egyszerre...fenn!...a menny gyulad ki kék világulés négyfelől a nagy szigetváros kitágulmely ég és víz között gyémántos fényben áll,

hol minden büszke ház új szépséget kinál.Egy perc... egy szédülés... a szív ijedve dobban.Lefelé, lefelé!... hamar!... a deszka koppan.

VÉGE