Baranyi Ferenc: VÁLOGATOTT VERSEIBaranyi Ferenc: POEZII ALESE

A román változat nyersfordítása, számítógépes szedés és korrektúra: ROZÁLIA FERENCZ GĂNCIULESCU

Traducerea brută în limba română, culegerea computerizată şi corectură: ROZÁLIA FERENCZ GĂNCIULESCU

DTP: ANCA IVAN

GRAFICA: MIRCIA DUMITRESCU

Sponzorul traducerii: NECULAI ONŢANU, primarul Sectorului 2, Bucureşti

A fordítást szponzorálta: NECULAI ONŢANU, Bukarest 2-es kerülete polgármestere

Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României

Baranyi, FerencValogatott Versek = Poezii alese / Baranyi Ferenc ;

trad.: Ion Brad ; pref.: Hajdu Győző. - Bucureşti : Biblioteca Bucureştilor, 2012

ISBN 978-606-8337-41-8

I. Brad, Ion (trad.) II. Hajdu, Győző (pref.)

821.511.141-1=112.2=135.1

Baranyi Ferenc VÁLOGATOTT VERSEI

Baranyi Ferenc POEZII ALESE

Kétnyelvű kiadás (magyar-román) Ediţie bilingvă (maghiară-română)

Ion Brad fordítása Traducerea: Ion Brad

Előszó: Hajdu Győző Prefaţă: Hajdu Győző

Editura Biblioteca Bucureştilor Bucureşti – 2012

5

MAGYAR VAGYOK, DE EURÓPAI

Baranyi Ferenc vagyok, Kossuth-díjas – és számos más hazai és külföldi dijjal – kitüntetett magyar költő. Mintegy hatvan könyv – köztük harminc verseskötet – szerzője.

Nyomtatásban először 1954-ben láthattam versemet egyik magyarországi vidéki lapban. Tizenhét éves voltam akkor. Előttem volt az élet és a költői pálya. A hatvanas évek elején híresültem el igazán, még bölcsészhallgatókent. A hatvanas évek közepén pedig hírnevem már az országhatárokat is átlépte, amikor a nyugati sajtó a “magyar Jevtusenkóként” kezdett emlegetni. Azóta szinte minden európai nyelvre lefordították a verseimet. Örülök, hogy most Eminescu nyelvén is olvasható lett néhány költeményem. Talán itt is sikerül használnom velük. Mert Petőfivel vallom: én használni s nem ragyogni akarok. Úgy szóltam s ma is úgy szólok tehát, hogy a szakmán kivül is értsék, amit mondok. Nem feltétlenül egyszerűen akarok írni, csupán világosan. Rengetek hermetista olasz és szürrealista – sőt lettrista – franciát fordítottam. Tudnék tehát divatosabban is verselni. Csak éppen nem akarok. Korszerű akarok lenni, nem divatos. Egyik fiatalkori versem, a Ballada a dolgok etikájáról visszatérő refrénjeként ezt ismételgetem: a törvény új, de régi az ítélet. Most, 74 évesen be kell látnom, hogy a törvény sem egészen új és az ítélet is konokul a régi még. A világ tehát nekem sem engedte, hogy megváltsam. Mindazonáltal, ha egysnémely műveimmel sikerült akárcsak picikét is felbátorítanom, magabiztosabbá tennem azokat a tétova moccanásokat az emberi lélek legmélyén, amelyek az új törvény és az új ítélkezés felé nyújtózkodnak, akkor talán nem éltem hiába.

Műfordítóként is kamaszkoromban debütáltam. Akkor a tananyagot fordítottam lelkesen. Az orosz tankönyvünkben ugyanis egy-egy olvasmány helyén felbukkant olykor

6

Puskin vagy Lermontov egy-egy rövidebb költeménye. A házifeladat az volt, hogy fordítsuk le prózában, ám én túlbuzgalmamban eleve versben próbáltam visszaadni a feladott költeményeket. Az első áldozat Lermontov Párusz (Vitorlás) című verse volt.

Ma már főleg olasz versek tolmácsolójaként tartanak számon, jelenleg például Dante Isteni Színjátékának Pokol című canticáját fordítom, de egész pályafutásom alatt szinte missziós feladatnak tekintettem azt, hogy a dunamenti népek líráját Petőfi nyelvén szólaltassam meg. Nemzetiségi faluban születtem, ahol magyarok és szlovákok torzsalkodás nélkül, egymásra utalva vészelték át a viharos évszázadokat. Már kölyökként arról ábrándoztam, hogy egyszer majd az egész Dunatájon ez lesz a helyzet. Hogy torzsalkodás nélkül, egymásra utalva intézik a sorsukat magyarok, szlovákok, románok, szerbek és horvátok. Ehhez kövezem én is az utat azzal, hogy a szomszéd népek költőit előszeretettel tolmácsolom. Románból nyersfordítás segítségével dolgozom, Mihai Eminescu, Ion Pilat, Lucian Blaga és Eugen Jebeleanu így is a legkedvesebb költőim között foglalnak immár helyet, a kortárs román költők közül nem egyhez személyes barátság és rokonszev is fűzött, mint például Mihai Beniuc, vagy a most elhúnyt Adrian Paunescuhoz.

Kérem, ezután is számítsanak rám, mint tolmácsukra. Magyar vagyok, de európai – írta József Attila a Viszem a földem című versében. Csak ismételni tudom nagy példaképemet. És nagyon remélem, hogy talán nem is olyan sokára európai tudatú magyarok, románok, szlovákok és szerbek népesítik be kontinensünknek ezt a viharok-csupálta, keleti felét.

Baranyi Ferenc

7

SUNT MAGHIAR, DAR EUROPEAN

Sunt Ferenc Baranyi, scriitor maghiar, laureat al premiului Kossuth şi a altor premii primite atât acasă, în Ungaria, cât şi în străinătate. Sunt autorul al aproximativ a 60 de volume, din care 30 sunt volume de poezii.

Poezia mea a fost publicată prima oară în anul 1954, într-un ziar de provincie. Atunci aveam 17 ani. Aveam în faţă viaţa şi cariera. La începutul anilor ’60 am devenit, într-adevăr, celebru, în perioada în care eram student la Facultatea de Ştiinţe Umaniste. În mijlocul anilor ’60, când presa occidentală a început să mă pomenească drept „maghiarul Ievtusenko”, reputaţia mea a depăşit deja graniţele Ungariei. De atunci poeziile mele au fost traduse aproape în toată limbile europene. Mă bucur că acum câteva poezii ale mele pot fi citite şi în limba lui Eminescu. Poate şi aici o să fiu de folos cu ele, deoarece – aşa cum a mărturisit şi Petőfi – : eu vreau să slujesc şi nu să strălucesc. În totdeauna m-am exprimat şi mă exprim şi astăzi în aşa fel, încât să înţeleagă ceea ce vreau să spun şi cei care nu sunt cunoscătorul acestui. Nu vreau neapărat să scriu modest, ci doar foarte clar. Am tălmăcit o imensitate de opere ale hermetiştilor italieni şi ale surrealiştilor, ba mai mult şi ale lettriştilor francez. Aş putea să fiu şi un scriitor la modă, numai că nu vreau. Vreau să fiu contemporan, dar nu la modă. Într-una din poeziile mele de tinereţe, intitulată „Balada”, astfel mărturisesc despre etica lucrurilor, repetându-mă ca un refren: legea este nouă, doar sentinţa este veche. Acum, la vârsta de 74 de ani trebui să recunosc că nici legea nu este prea nouă, iar sentinţa a rămas acelaşi cu încăpăţânare. Lumea nu mi-a permis nici mie să o mântuiesc. Însă, dacă prin câteva opere ale mele am reuşit câtuşi de puţin să le încurajez, să-i dau forţă pentru a fi mai sigure de sine acelor aspiraţii ezitante din străfundul sufletului omului, care au tendinţa de a se îndrepta spre noua lege şi sentinţă, atunci, probabil, nu am trăit degeaba.

8

Ca traducător de opere am debutat tot în timpul adolescenţei. Atunci am tălmăcit cu mare entuziasm din materiile şcolare. În manualul de limbă rusă, în locul unei lecturi era câteodată câte un poem mai scurt al lui Puskin sau al lui Lermontov, iar tema noastră de casă era să scriem o compunere literară despre respectivul poem. Eu eram foarte sârguincios şi chiar de la bun început am încercat să scriu sub formă unei poezii. Prima victimă a fost poezia Corabia văzduhului a lui Lermontov.

Astăzi, sunt considerat, mai ales, interpretul poeziilor italiene. În prezent mă ocup de traducerea primei cantice din Divina Comedia a lui Dante, Infernul. Pe parcursul carierei mele am considerat că este misiune mea de a transpune în limba lui Petőfi creaţiile lirice ale popoarelor dunărene. Şi asta în contextul în care m-am născut într-un sat unde trăiau laolaltă mai multe naţiuni, unde maghiarii şi slovacii au reuşit să răzbate, fără dispute, cu sentimentul de nevoia reciprocă, mai multe secole de frământări. Încă din copilărie am visat că odată în întreaga zonă a Dunării va fi la fel. Adică, maghiarii, slovacii, românii, sârbii şi croaţii îşi vor rândui soarta fără dispute cu sentimentul de nevoia unul de altul. Pentru înfăptuirea unei asemenea convieţuiri între popoare încerc să pavez drumul prin interpretarea poeţilor popoarelor învecinate. Din limba română lucrez cu ajutorul traducerilor primare. Printre poeţii mei preferaţi se numără şi Mihai Eminescu, Ion Pilat, Lucian Blaga si Eugen Jebeleanu. Dintre poeţii român contemporan cu mulţi am dezvoltat o prietenie personală şi simpatie, cum ar fi, de exemplu, Mihai Beniuc sau Adrian Păunescu, decedat recent.

Şi în viitor puteţi să vă bizuiţi pe mine, ca interpretul dumneavoastră. Sunt maghiar, însă european – scria József Attila în poezia intitulată Îmi duc pământul. Nu pot să fac altceva decât să-mi urmez marele meu exemplu. Am speranţa că, poate, această parte estică a continentului nostru, sfâşiată de zbuciumi, în curând va fi populată de maghiari, români, slovaci şi sârbi cu spirit european.

Baranyi Ferenc

9

A LELKEKBEN ÁTÉLT TÖRTÉNELEM HŰ POÉTA-KRÓNIKÁSA

Megtisztelő feladatnak teszek eleget, amikor a versszerető románok népes táborának a figyelmébe ajánlom a budapesti, európai lelkületű és európai jelentőségű poéta és műfordító Baranyi Ferenc költészetét. Ugyancsak népes, magyarországi híveinek, rajongóinak, természetesen, nem kell Őt bemutatnom, mivel hazájában hosszú éveken át, főként pályafutása első három évtízedében, a sokaság, tízezrek, – nem túlzás a szó, – valósággal ünnepelték. Megtisztelő feladatom minél teljesebb értékű megvalósítása érdekében újra olvastam a Baranyi-verkötetek egész sorát. A magyarországi kortárs költészet emblématikus alakjának lírai birodalmában gyönyörködve, újra rádöbbentem, hogy Baranyi Ferenc költészetéről én csak a csodálat, az indulat mély lázában, egyszóval elfogultan tudok írni. Egyrészt azért, mert Ő a legemberebb ember és a legemberebb költő, akihez engem valaha is személyes kapcsolat, barátság fűzött. Másrészt pedig, a verskötetek újraolvasása során, – ki tudja hányadszor! –, az a felismerés tudatosult bennem, hogy Baranyi Ferenc költő és műfordító szerepe ma már túlnő az irodalom határain és politikai, nemzeti jelentőséget nyer. Közéleti-közszolgálati lírai életműve ugyancsak egyértelműen arról tanuskodik, hogy Őt nagyobb igazságérzet, nagyobb országos lelkiismeret vezérli, mint talán bárkit a mai magyar haza szellemi-politikai vezetői közül. A népe, nemzete iránt valóban elkötelezett költőt Baranyi mindig kellemetlennek képzelte, aki olyan, mint a lelkiismeret.

Ez az országos lelkiismeret „kellemetlenkedett” a Kádár-korszakban íródott, remek közéleti verseiben. És ez munkált a rendszerváltás utáni szocialista kormányzás éveiben született lírai vallomásaiban s munkál mai is új költeményeiben. Emiatt nem volt a múlt rendszer kegyeltje,

10

s emiatt nem „üdvöskéje” az Orbán Viktor féle hatalomnak se. Elkötelezett hitvallása a mindenkori hatalom torzulásait vette tűz alá. „ az én költői és szerkesztői gyakorlatomban, – vallotta, – eddig sem jelentett soha lekötelezettséget. Igy sohasem voltam lakája a változó apparátusnak, de szolgálja voltam mindig is a leghumánusabb eszmének. Olykor igen kényelmetlen...”

Mindezt látva, tudva és verseit olvasván, minderről meggyőződve, talán érthető és megbocsájtható „bűn”, hogy én nem tudok, a román versszeretőkhöz szólva sem, elfogulatlanul írni Baranyi Ferenc költészetéről. Elfogultságom többszörösen is indokolt. Szubjektív belső indok éppen úgy magyarázza ezt az elfogultságot, mint a külső, objektív tényező.

A világ legtermészetesebb dolga, ha az ember kedvenc lírikusát, – aki szíve, ízlése, életeszménye szerint „fújja a dudát” ama pokolramenést követően, – nem csupán szereti, hanem szellemi fegyvertársaként is kitart mellette „talpig nehéz hűségben”. Vagyis, egyszerűen – csodálja, rajong érte. Eképpen vagyok én, immár 84. életévemet is taposva, lelkes híve, rajongója Baranyi Ferenc poézisének. A belső, szubjektív indok mellett, magátolértetődöen, azért is, mert kedvenc, kortárs magyar költőm istenadta tálentum, páratlan poétatehetség. Akiben, – a XX. század utolsó éveinek magyar költőfejedelme, Illyés Gyula Petőfivel kapcsolatos, emlékezetes megállapítását parafrazálva, – a mai magyarországi irodalomnak az a rendkivüli ritka ajándéka öltött testet, amit nevén nevezni annyit jelent, hogy:Baranyi Ferenc nemcsak kivételes poétatálentum, hanem kivételes karakter, példamutató jellemkép is. Illyés Gyula gondolatánál maradva: a nagy költők, a nagy emberek a legritkábban a legnagyobbak a példaadás dolgában... Baranyi Ferenc ebben az összefőggésben „fehér holló”, hódolatot érdemlő kivételek közé tartozik. Kivételes költői nagyság és nagy jellem egységét példázza életútja, egész irodalmi munkássága.

Ezért is lett a Baranyi-vers lelkem alkatrészévé. Erről a

11

kimondhatatlan hatásról, csoda-e, ha csak forró, tüzes és színes szavakkal tudok szólni?! Azt is vállalva, hogy a XIX. századi, magyar reformkorszak szónokainak stílusában jelentem ki: Leborulok Baranyi Ferenc poéta-nagysága előtt!

Leborulok, mert versei fölszíne, mondhatni bőre alól valósággal kisűt, kilátszik alkotójának összevont szemöldöke, arcvonása, gesztusa, vagyis: személyes hitele, – a jelleme! Leborulok emberi-költői nagysága előtt, mert a rendszerváltást követő korszakban megmaradt annak, ami volt: európai értékeket valló, baloldali embernek és az igazi baloldali eszméhez hű, makulátlan baloldali poétának. Aki a baloldali eszmét nem pártszemináriumokon ismerte meg, hanem vezérlő csillagait, a magyar líra „szentháromságát”: Petőfi Sándort, József Attilát és Radnóti Miklóst rendületlenül követve vállalta és vállalja azt a baloldaliságot, amelynek értelme, lényege, célja: végtelen részvét minden szegény és szenvedő ember, a mélységbe taszítottak, a kiszolgáltatottak iránt; a nyomorban tengődő sokaság, a determináltak szolgálata. „Erre tanít szinte az egész magyar líra is, a Petőfije, a író Ady, a ”, – vallotta Baranyi, eképpen indokolva mindhalálig vállalt baloldaliságát: „Én nem tudok boldogtalan emberek között élni, azt hiszem, ettől számítok baloldali embernek. Hogy jól érezzem magam a bőrömben, kell hogy úgy nagyjából rend legyen a világon. Hiszek abban, hogy a köztulajdonon alapuló társadalom problémáját nem tudja megkerülni az emberiség. Újra és újra szembe kerül vele, új és új megoldást kell keresnie”.

Költő- és eszme-társáról, Ladányi Mihályról írta, – aki egyik versében önmagát a „szépség huligánjának” nevezte s akit a korabeli magyar irodalomi életben „magyar Villon-ként emlegettek, – : „Fenegyereknek mondták, akit hol megsímogatott, hol meg fenéken billentett a rendszer (a Kádár-rendszer, Hajdu Győző megjegyzése), két ízben József Attila-díjjal tűntetvén ki a tehetségét, másszor meg hosszú szilenciumra kárhoztatva őt. Mindezenáltal az üldözött költő pózában sohasem tetszelgett. Nem riszált a hatalom

12

előtt és nem akart semmiféle üldöztetést kiprovokálni. Tisztességgel tette a dolgát. Jártában-keltében osztogatta magát, mindig tudta, hogy kinek kell odaadni a remény hetedik krajcárját”.

Ezek a sorok tökéletesen ráillenek Baranyi Ferencre, a múlt rendszerben tanusított magatartására, az Idő markának szorításában, a Kádár-féle kulturpolitika viszonyai közepette írott, rendkivül népszerű, közéleti versei morális tartására. Ennél pontosabban, tömörebben nem tudnám a poéta-Baranyi-potré lényegét érzékeltetni. Joggal összegezte keserűen mindazt, amit a rendszerváltás utáni években, a damaszkuszi úton szétnézve, a köpenyegforgatás, a kámeleoni helyezkedés-törtetés terén látott, tapasztalt: „Mérhetetlen nagy erkölcsi fölényt van jogom érezni pályatársaim nagyobbik felével szemben”. Eszmetársaival közös, múltbeli politikai álláspontjáról vallja: „Dacunk lényege az volt, hogy , nem ellene. Lényeges különbség azokkal szemben, akik egykori ellenzéki pózban tetszelegnek most. Mi úgy fogtuk fel a szocialista író küldetését, hogy viselőjének nem lakájnak kell lennie, aki odavetett koncokért az éppen adott dícséretét, hanem nagyon is kellemetlen alaknak”.

Erről az írástudói erkölcsi alapról „kellemetlenkednek” ma is az idős, 75 éves Baranyi Ferenc lírai remeklései. A makulátlan baloldali költő, mint régen, ma is tisztességgel teszi a dolgát. Több mint száz kötetet kitevő életműve, – vers, műfordítás, próza, operalibrettók átültetése, antológiák szerkesztése, rádió-tv-műsorok összeállítása, riport, tárca, publicisztika, – azt a szociális érzékenységet példázza, amely a társadalom, a nemzet, a haza, a sokaság, az emberiség, a korszak sorsdöntő kérdéseire figyelmeztet, fáradhatatlanul keresve, kutatva azokra a humánus, elfogadható válaszokat. Válogatott verseinek ez a most kiadásra készülő csokra lehetőséget nyújt arra, hogy a román versszeretők is meggyőződjenek a Baranyi-líra minden tiszteletet és elismerést megérdemlő szociális érzékenységéről. „Közéleti érzékenységünk még

13

önfeledt pillanatainkban sem hagyott el bennünket”, – írja egyik tárcájában. Mindezt sok, emlékezetes Baranyi-lírai vallomás igazolja, ezekben a költeményekben a közügy és a magánügy közötti határ észrevétlenül eltűnik, a szerző lírájának logikája szerint gyakran előfordul, hogy az egyik téma a másik téma nélkül Baranyi költői világképében nem létezhet.

Nem érdemes sok szót vesztegetni rá, csupán a korrekt tájékoztatás kedvéért jegyzem meg: A divatmániás, minden áron moderneskedő sznobság a „publicisztikusságot” kárhoztatva, Baranyi lírájában a közérthetőség és egyszerűség, az egyértelműség és világosság vonatkozásában feloldandó ellentmondást vélt felfedezni. Mi több, ez a fajta sznob érvelés Baranyi költészetéről szólva volt képes „lírai lektürt” emlegetni, csupán csak azért, mert tudatosan vállalta a publicisztikus jelleget, érthetően, világosan fogalmazott, a bonyolultságok tudatában nem leegyszerűsítve, hanem – tisztán, egyszerűen. Ismét Illyés Gyulára hívatkozom, aki az igazi költő feladatát megjelölve, választ ad a „lírai lektür” vádját hangoztatóknak: „A lényeget megragadni, az eddig ki nem mondottat találó szóval kimondani, s mindezt árnyaltan, de mégis azonnal érthetően, plasztikusan, de mégis tömören, egyszerűen, igényesen, de mégis népszerűen”. A költő és műfordító Baranyi évtízedek óta szóról-szóra ezt teszi „pontosan-szépen, ahogy a csillag megy az égen...”; miközben lenyűgöző könnyedséggel úgy váltogatja a klasszikus és korszerű versformákat, mint a világhírű professzionista táncművészek a lépteiket a színpadon.

Baranyi művészi célja, költői programja, hogy: „hű krónikása lehessen a lelkekben átélt történelemnek”. Aki az életművét ismeri, nyugodt szívvel kijelentheti: ezt a célját elérte, méghozzá, – amint az egyik olasz költőbarátja és fordítója, Giancarlo Vigorelli megállapította, – „európai színvonalon”! Baranyi a húszadik század második felének legjelentősebb magyar költői között foglal helyet”.

A lírikus, a magát ábrázoló művész, az alanyi költő, a lírai hős, aki egyben tárgya is magának, vagyis Baranyi

14

Ferenc, verseiben, közéleti és szerelmi költeményeiben egyaránt, hitelesen, nagy esztétikai élményt nyújtó módon tudott hű krónikása lenni a lelkekben átélt történelemnek és annak, hogy a férfi sorsa – a nő, – a modern magyar regényírás nagy Mestere, Móricz Zsigmond szavaival szólva, – „csak a nőben van bátorság szakítani s kötni is csak a nő tud”.

Szerelmi lírája olyan élménnyel gazdagítja – ezúttal a magyar olvasóra utalva, – a költészet híveit, amely a múlt század klasszikusai, egy József Attila, egy Szabó Lőrinc, életműve által keltett művészi élményhez mérhető. Jószef Attila „Nagyon fáj” és az „Óda”, vagy Szabó Lőrinc a „Semmiért egészen” című felejthetetlen verse után senki a kortárs magyar lírában a férfi és nő örök küzdelméről, a házasságon belüli és a házasságon kivüli gyötrődésről, a lírai hőst növesztő, gyönyörű szenvedélyről, a csalódás pórig alázó szenvedéséről érzékibb, kegyetlenül őszintébb, korszerűbb vallomást nem írt. Ezért ezer és ezer fiatal őrizte zsebében, a szíve táján az 1960-as és az 1970-es években a Baranyi-köteteket, ezer és ezer szerelmes idézte, lélekben egymásnak dölve, verseinek sorait Magyarországon. Ilyen tárgyú költeményei a klasszikus magyar líra lenagyobb, legjelentősebb szerelmes versei mellett foglalnak helyet.

Németh László szerint „nagy magyar költő csak az lehet, aki a magyar eredetiség medencéjéből meríti meg a maga eredetisége korsaját”. Baranyi Ferenc azért is nagy magyar poéta, mert lirai életműve ezer hajszálgyökérrel kötődik a magyar valósághoz, a magyar nép hétköznapjaihoz. Tengerszem mélységű költői képeibe, hasonlataiba, metafóráiba a kipányvázott lelkületű magyar élet, magyar milliók sorsa foglaltatik, – egyetemes érvényű üzenetet hordozva.

Eredeti lírai univerzumához szervesen hozzátartozik az az óriási műfordítói teljesítmény, amely Baranyi helyét a modern magyar irodalom nagy műfordítói: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula mellett jelöli ki.

Nem tudom meg nem jegyezni: Ezért a műfordítói

15

munkásságért már régen Herderdíjat érdemelt volna, de úgy tűnik, hogy Bécsben is olykor nem az érdem szerint osztják a pálmát, hanem ismeretség, kapcsolat, hírnév, illetve ama kijárás révén, aminek eredményeként például az utóbbi évtízedekben nem egy erdélyi magyar író, költő lett Herder-díjas, akinek a műfordítói tevékenység, – a nyelvzseni Franyó Zoltán kivételével –, enyhén szólva, teljességgel eltörpül Baranyi hatalmas, európai jelentőségű teljesítménye mellett.

1999 június 8-án, a bukaresti Nemzeti Színház színpadán, az Együtt-Împreună és a budapesti folyóírat, az Ezredvég közös költő-estéjén mondotta: „Akkor lesznek életesek, – és nem halottasak, – az estéink a Dunatáján, ha az ereinkben csörgedező többféle vér közös célokért dobbanó szívet táplál. S az egyik közös cél egyfajta hódító hadjárat kell legyen, amelynek során birtokba vesszük egymás kultúráját. Hódításon azt értem, amit az önök egyik nagy költője Lucian Blaga értett, aki ezt nyílatkozta egyszer:

. Simor Andrással, az Ezredvég folyóírat főszerkesztőjével ilyen hódítókként érkeztünk Bukarestbe”.

Baranyi a világlíra remekei, s a zeneirodalom gyöngyszemei mellett hódítóként „betört” a román költészet világába is: Mihai Eminescu, Ion Pillat, Lucian Blaga, Eugen Jebeleanu, Mihai Beniuc, Adrian Păunescu líráját hódította meg – Petőfi Sándor nyelve számára. Ezért a romániai „hódításáért” illesse Őt külön tisztelet és hála.

S végül: azért is szívem szerint való költő Baranyi Ferenc, akinek poéta nagysága előtt, – megismétlem, – leborulok, mert életműve összeforrt a zenével, a klasszikus muzsikával. Ő az az egyetlen, nagy magyar poéta, aki mély zene-ismeret és professzionista zenetudás birtokába versel; költeményeinek a zene növeszt szárnyakat...

Szívből gratulálok Ion Bradnak, a mai román líra

16

kiemelkedő alakjának, a magyar írók és irodalom nagy barátjának, aki Baranyi Ferenc verseit olyan hitelesen, tökéletesen fordította Eminescu nyelvére, hogy azoknak zene-szárnyain egy csepp folt sem esett...

Baranyi Ferencnek pedig volt költőtársa, cimborája, a már régen elhúnyt kiváló Váci Mihály soraival mondom:

„Akit a nép ajkára vesz, vállára veszi azt, akit a nép vállára vesz, szívébe zárja azt”.

Drága jó, kedves, hűséges barátom, Baranyi Ferenc!Boldog lehetsz, mert a te néped ajkára is vett és szívébe

is zárt. Melleden olyan kitűntetés ragyog, ami az aranynál ezerszer értékesebb: rajongóid olthatatlan szeretetének fénylő csillaga! Akik között ezután már ott lesznek a román versszeretők is.

Hajdu Győző

Marosvásárhely,2012, október

17

CRONICA UNUI POET LOIAL AL ISTORIEI TRĂITE ÎN SUFLET

Desăvârşesc o sarcină de mare onoare, acum, când prezint atenţiei numeroşilor iubitori de poezie români lirica poetului şi traducătorului, cu spirit european şi de talie europeană, Ferenc Baranyi, din Budapesta. Iubitorilor de poezie din Ungaria, nu este necesar să îl prezint deoarece în ţara sa, mulţi ani la rând, dar mai cu seamă în perioada primelor trei decenii ale carierei sale, Ferenc Baranyi a fost – fără exagerare – de-a dreptul sărbătorit de mulţime, de zeci de mii de admiratori.

Pentru a-mi îndeplini această sarcină de mare onoare cât mai deplin, am recitit volumele de poezie ale poetului Ferenc Baranyi. Sub fascinaţia imperiului poetic al acestui personaj emblematic al liricii contemporane din Ungaria, m-am convins din nou că despre lirica lui Ferenc Baranyi nu pot să scriu decât cu admiraţie şi cu un entuziasm înfocat, având credinţa că rămân, totuşi, nepărtinitor. Pe de o parte, pentru că El este omul şi poetul cel mai uman, de care m-a legat o relaţie personală şi de prietenie. Pe de altă parte, fiind că, după recitirea volumelor sale de poezie – cine ştie pentru a câta oară! – mi s-a consolidat convingerea că rolul poetului şi traducătorului de opere Ferenc Baranyi trece astăzi dincolo de hotarele literaturii şi capătă o importanţă politică şi naţională. Opera sa poetică şi activitatea sa publică sunt, în egală măsură, o mărturie – fără echivoc – a faptului că El este stăpânit de un simţ al dreptăţii, de o conştiinţă naţională mult mai înaltă, decât a oricărui conducător spiritual şi politic al statului ungar de azi. Poetul cu adevărat angajat faţă de propriul său popor şi naţiune este întotdeauna considerat indezirabil, incomod la fel ca şi conştiinţa şi Ferenc Baranyi şi-a asumat această condiţie.

18

Această conştiinţă naţională, care a fost şi este Ferenc Baranyi, a pricinuit «neplăceri» prin splendidele sale versuri, de natură socială, scrise în perioada epocii lui Kádár. „Dezagreabile” au continuat a fi pentru unii şi mărturiile sale lirice scrise în anii guvernării socialiste de după schimbarea regimului, şi de acelaş spirit «incomod» sunt dominate şi azi noile sale poeme. Din această pricină, poetul Baranyi nu a fost preferatul regimului trecut, şi nu este un „favorizat” nici al puterii lui Viktor Orbán. Mărturia sa de credinţă asumată a luat în bătaia focului toate derapajele puterii actuale. „«Angajamentul» meu poetic şi redacţional – a mărturisit el – nici până acum nu a reprezentat o obligaţie. Astfel, nu am fost niciodată lacheul aparatului schimbător, dar am fost în totdeauna slujitorul celor mai umane idei. Câteodată este destul de incomod...”

Cunoscând toate aceste lucruri, citind şi recitind versurile sale şi convingându-mă despre toate acestea, poate este de înţeles şi un „păcat” de iertat că, nici când mă adresez iubitorilor de poezie români, nu pot să scriu altfel de cât «părtinitor» despre lirica lui Ferenc Baranyi. Justificarea poziţiei mele este multiplă. Un motiv interior, subiectiv, mă justifică la fel de bine ca şi factorul extern, obiectiv.

Este cel mai firesc lucru că omul nu numai îl iubeşte pe poetul său preferat – care „suflă în cimpoi” după cum îi dictează inima, după gusturile şi idealurile sale de viaţă, în drumul lui spre iad –, dar îl şi susţine ca pe un camarad de arme spiritual, „într-o grea loialitate din cap până în picioare”. Adică, pur şi simplu, este fascinat de personalitatea sa. Aşa simt şi eu acum, la vârsta de 84 de ani. Sunt un admirator entuziast al poeziilor lui Ferenc Baranyi.

Pe lângă motivul interior, subiectiv, se înţelege de la sine că îl preţuiesc pe Ferenc Baranyi şi în calitatea sa de poet maghiar preferat şi contemporan pentru că este un talent remarcabil, cu o capacitate poetică fără seamăn.

În persoana lui Ferenc Baranyi s-a întruchipat –

19

parafrazând memorabila constatare a principelui poeziei ultimilor ani ai secolului XX, Gyula Illyés, făcută cu referire la poetul Sándor Petőfi – un cadou rarissim al literaturii ungare de azi, ceea ce înseamnă că: „Ferenc Baranyi este nu numai un mare talent, ci şi un caracter de excepţie, un simbol pilduitor.

Tot Gyula Illyés spunea: „marii poeţi, marii oameni sunt în cele mai rare cazuri cei mai mari în a fi un exemplu..“. În acest context, Ferenc Baranyi este „rara avis”, aparţinând excepţiilor care merită toată veneraţia. Întreaga sa viaţă şi activitate literară ilustrează unitatea unui mare caracter şi a unui talent poetic de excepţie.

De aceea a devenit poezia lui Baranyi elementul constitutiv al sufletului meu. Este atunci de mirare, dacă despre această creaţie şi despre acest creator pot să mă exprim doar prin cuvinte înflăcărate şi pline de culoare?! Asumându-mi, totodată, şi faptul că afirm în stilul oratorilor epocii reformei ungare a secolului XIX: Mă plec în faţa măreţiei poetice a lui Ferenc Baranyi!

Mă plec pentru că poeziile sale reflectă de-a dreptul sprincenele încruntate liniile feţei şi gesturile creatorului, adică: credibilitatea sa personală – caracterul!

Mă plec în faţa măiestriei umane şi poetice ale lui Ferenc Baranyi, deoarece după schimbarea de regim din Ungaria, el a rămas ceea ce a fost: un om de stânga, care mărturiseşte valorile europene şi un impecabil poet de stânga, fidel adevăratelor valori de stânga. El nu şi-a însuşit ideea de stânga la seminariile de partid, ci urmând neclintit stelele sale călăuzitoare, „Sfânta Treime” a liricii maghiare: pe Sándor Petőfi, Attila Jozsef şi Miklós Radnóti, şi şi-a asumat şi îşi asumă şi azi acea orientare, al cărei sens, esenţă şi scop este: compasiunea desăvârşită faţă de oamenii săraci şi suferinzi, faţă de cei împinşi în mizerie şi faţă de cei aserviţi, slujind, în acelaşi timp, acelei mulţimi care trăieşte, de pe azi mâine, în sărăcie.

„La asemenea lucruri ne învaţă aproape întreaga lirică maghiară, «drapelele roşii» ale lui Petőfi, «steaua stelelor»

20

a lui Ady, precum şi Attila József care «şi-a imaginat, întotdeauna, căminul şi familia pentru alţii»», mărturiseşte Baranyi, motivând astfel orientarea sa de stânga, asumată pentru toată viaţa.

«Eu nu pot să trăiesc printre oameni nefericiţi şi cred că de aceea sunt un om de stânga. Ca să mă simt bine în pielea mea, trebuie ca într-o oarecare măsură să fie ordine în lume. Cred că problema socială bazată pe proprietate comună nu poate fi ocolită de umanitate. Din nou şi din nou, ne confruntăm cu această problemă şi trebuie identificate alte şi alte soluţii».

Despre colegul său de poezie şi de ideologie, Mihály Ladányi – care în una din poeziile sale s-a autodenumit «frumosul huligan» şi care era amintit în viaţa maghiară contemporană drept un „Villon” maghiar – scria astfel: «I se spunea om al dracului, care când era mângâiat, când primea câte un şut în fund din partea regimului (regimul-Kádár – n.H.G.), însă de două ori i s-a decernat premiul «József Attila» pentru talentul său, iar alte ori se întâmpla să fie condamnat la o lungă tăcere. Şi s-a întâmplat astfel, pentru că nu s-a complăcut în postură de poet persecutat. Nu a fost pe placul puterii şi nu a provocat presecuţia. Şi-a văzut de treabă cu onestitate. În drumurile sale s-a pus la dispoziţia tuturor, ştiind de fiecare dată cui trebuie dat ultimul bănuţ al speranţei».

Aceste rânduri i se potrivesc perfect şi lui Ferenc Baranyi, atitudinii sale manifestate în regimul trecut, ţinutei morale a poeziei sale sociale, deosebit de populare, scrise sub constrângerile Timpului, în condiţiile politicii culturale impuse de regimul Kádár. Nu aş putea să apreciez mai exact şi mai concis esenţa portetului mai recent al poetului Baranyi. de cât a făcut-o el însuşi, când a sintetizat, cu amar şi justificat, tot ce a observat în anii de după schimbarea regimului, aruncând o privire în drumul spre Damasc, în ceea ce priveşte spiritul cameleonic: «Am dreptul să simt o imensă superioritate faţă de marea majoritate a colegilor mei de breaslă».

21

El mărturiseşte, de asemenea, legat de poziţia politică din trecut, comună cu a colegilor săi de ideologie: «Esenţa îndărătniciei noastre a fost că eram supăraţi pentru el şi nu împotriva lui. Este o diferenţă radicală faţă de acei care îşi arogă acum o ipostază de foşti opozanţi. Noi am înţeles misiunea poetului socialist, anume că acesta nu trebuie să fie un lacheu, care pentru câteva oase aruncate să cânte imnul curţii regale existente la acea vreme, ci o persoană chiar foarte incomodă».

De pe această bază morală a ştiutorului de carte „sunt incomode” şi astăzi minunatele poezii lirice ale poetului Ferenc Baranyi, în vârstă de 75 de ani.

Poetul sincer declarat de stânga, şi astăzi, ca şi în trecut, îşi vede de treabă cu onestitate. Opera sa, care cuprinde peste o sută de volume – poezii, traduceri, proză, transpuneri ale unor librete de operă, antologii, emisiuni radio-tv, reportaje, foiletoane şi scrieri publicistice –, dă dovadă de o sensibilitate socială care atrage atenţia asupra unor chestiuni decisive pentru destinul societăţii, al naţiunii, al patriei, al mulţimii şi al umanităţii, căutând neobosit răspunsurile umane, acceptabile la aceste probleme.

Buchetul de poezii alese din bogata sa creaţie şi oferite în volumul de faţă, va da posibilitatea iubitorilor de poezie români să se convingă de sensibilitatea socială a liricii lui Baranyi, care merită tot respectul şi recunoştinţa.

«Sensibilitatea noastră faţă de viaţa publică nu ne-a părăsit nici în momentele noastre de rătăcire», afirmă Baranyi într-una din scrierile sale. Adevărul acestor cuvinte este confirmat de multe mărturii lirice, memorabile. În aceste poezii, graniţa dintre sentimentul public şi cel personal dispare pe neobservate, iar, în logica autorului Ferenc Baranyi, în imaginea poetică asupra lumii nici una din teme nu poate exista fără cealaltă.

Nu trebuie să spun multe cuvinte, însă ţin să mai menţionez câteva aspecte, din dorinţa de a oferi o informare corectă. În opoziţie cu maniacii obsedaţi de modă, cu cei care vor cu orice preţ să fie moderni, şi aleargă după

22

popularitate cu orice preţ, lirica lui Baranyi, dizolvă contradicţia dintre claritate şi simplitate, univocitate şi concretitudine. Poezia lui Baranyi, pe care o argumentaţie snoabă a fost în stare să o numească „lectură lirică”, şi-a asumat în mod conştient caracterul aşa-zis «publicistic» al poemelor sale cu tematică socială, respingând consecvent limbajul abscons, s-a exprimat pe înţelesul tuturor, conştiinţa complexităţii neînsemnând a vorbi sofisticat, ci în mod simplu şi clar.

Mă refer din nou la Gyula Illyés, care indicând sarcina adevăratului poet, răspundea astfel celor care atribuiau şi operei lui epitetul de „lectură lirică”: „A surprinde esenţa, a spune cu un cuvânt potrivit cea ce nu s-a spus până atunci, şi toate acestea într-un mod nuanţat, dar care devine imediat de înţeles, plastic, dar totuşi concis, simplu, exigent, dar totuşi popular”.

Poetul şi traducătorul Baranyi procedează astfel de ani zile, se exprimă „precis şi frumos, aşa cum trec stelele pe cer…”, în timp ce schimbă cu o dezinvoltură captivantă formele poeziei clasice şi moderne, precum îşi schimbă paşii pe scenă artiştii de dans, de talie internaţională.

Ţelul artistic, programul poetic al lui Ferenc Baranyi este acela de «a fi un cronicar loial istoriei trăite în suflet».

Cel care cunoaşte opera sa de o viaţă poate afirma cu sufletul împăcat: «Baranyi şi-a atins acest ţel, şi încă la un nivel european!» – aşa cum spunea Giancarlo Vigorelli, poetul-prieten şi traducătorul său în limba italiană, care continua: «Baranyi ocupă un loc printre cei mai importanţi poeţi maghiari ai celei de-a doua perioade a secolului XX».

Ferenc Baranyi, a reuşit, în poeziile sale, în versurile sale sociale şi de dragoste, să fie un cronicar loial – într-un mod legitim, oferind o mare experienţă estetică – faţă de istoria trăită în suflet şi a faptului că soarta bărbatului – este femeia, deoarece – citându-l pe Zsigmond Móricz – «numai femeia are curaj să întrerupă sau să încheie o relaţie».

23

Poeziile de dragoste ale lui Ferenc Baranyi îi îmbogăţesc cu o experienţă – şi de această dată mă adresez cititorilor maghiari – pe adepţii liricii care poate fi comparată cu cea dobândită din operele marilor clasici – precum Attila József, Lőrinc Szabó – ai secolului trecut. După poeziile memorabile «Mă doare»şi «Odă», de Jozsef Attila, şi «Totul pentru nimic», de Lőrinc Szabó, nu a scris nimeni în lirica maghiară contemporană o mărturie mai sensibilă, sincer nemiloasă şi mai modernă despre lupta veşnică între bărbat şi femeie, despre zbuciumul interior şi din afara căsătoriei. De aceea, în Ungaria, volumele lui Baranyi din anii ’60-70 erau păstrate de mii şi mii de tineri în buzunarele lor, în preajma inimilor lor, de mii şi mii de îndrăgostiţi, îmbrăţişaţi în sufletele lor, care citeau versurile sale. Poeziile de acest gen ocupă un loc între cele mai importante poezii de dragoste ale liricii maghiare clasice.

Potrivit lui László Németh, «un mare poet maghiar poate fi doar cel care va scoate cu ulciorul originalitatea din bazinul originalităţii maghiare». Ferenc Baranyi este un mare poet maghiar şi pentru faptul că opera sa lirică este legată prin o mie de fire de realitatea maghiară, de existenţa cotidiană a poporului maghiar. În imaginile poetice, în metaforele sale, profunde cât iezerul, este ilustrată viaţa maghiară, spiritul ei profund, soarta milioanelor de maghiari – purtând un mesaj cu o valoare universală.

Umanismului liric original al lui Baranyi îi aparţine în mod organic şi uriaşa sa performanţă dobândită în domeniul traducerilor de opere literare, care îl aşează lângă marii traducători ai literaturii maghiare moderne: Mihály Babits, Dezső Kosztolányi, Árpád Tóth şi Gyula Illyés.

Nu pot să nu menţionez: pentru activitatea sa depusă ca traducător de opere ar fi trebuit de mult să fie distins cu Premiul Herder, dar se pare că şi la Viena coroanele nu se împart totdeauna în funcţie de merit, ci şi în funcţie de relaţii, renume sau de anumite intervenţii, aşa cum s-a întâmplat în ultimele decenii, în care singurul scriitor, poet

24

maghiar din Transilvania, Zoltán Franyó, a primit această distincţie, deşi, exceptând geniul său lingvistic, acesta are o activitate de traducător de opere foarte mică comparativ cu uriaşele performanţe, de importanţă europeană, ale lui Ferenc Baranyi.

În data de 8 iunie 1999, pe scena Teatrului Naţional din Bucureşti, la serata literară organizată în comun de revistele „Együtt-Împreună”, din Bucureşti şi „Ezredvég”, din Budapesta, Ferenc Baranyi a mărturisit: «În regiunea Dunării, seratele noastre vor prinde viaţă şi nu vor fi funebre, numai dacă sângele din venele noastre, care este de mai multe feluri, hrăneşte o inimă care bate pentru un scop comun. Iar, unul din ţelurile comune trebuie să fie un fel de război de cucerire, prin care vom lua în posesie, unul altuia, cultura. Prin cucerire înţeleg ceea ce a înţeles unul din marii poeţi ai dumneavoastră, Lucian Blaga, care a afirmat: «A tălmăci înseamnă a cuceri. Oricare popor poate cuceri pe celălalt, dacă va transpune literatura acestuia în propria sa limbă. Iată, forma măreaţă a operaţiunii de cucerire: poporul cucerit nu pierde nimic, iar cuceritorul se dezvoltă şi va deveni mai perfect». Ca asemenea cuceritor am venit la Bucureşti, împreună cu redactorul şef al revistei „Ezredvég”, András Simor».

Pe lângă marile nume ale liricii mondiale şi a perlelor literaturii muzicii, Ferenc Baranyi „a năvălit” ca un cuceritor şi în lumea liricii române: a cucerit poezia lui Mihai Eminescu, Ion Pillat, Lucian Blaga, Eugen Jebeleanu, Mihai Beniuc şi Adrian Păunescu – făcându-le înţelese frumuseţile şi în limba lui Sándor Petőfi. Pentru această cucerire şi-a binemeritat un respect şi o recunoştinţă specială.

Ferenc Baranyi este un poet după inima mea, iar în faţa măreţiei sale poetice – repet – mă plec, între multe altele şi pentru că opera sa de o viaţă se îngemănează cu muzica clasică. El este singurul, este marele poet maghiar, care scrie poeziile sale în stăpânirea unei profunde pregătiri muzicale, de cunoaştere a muzicii profesioniste, muzica fiind cea care dă aripi poeziilor sale...

25

De asemenea, şi pe această cale îl felicit din toată inima pe Ion Brad, personalitate remarcabilă a liricii române contemporane, mare prieten al scriitorilor maghiari şi al literaturii maghiare, care a tălmăcit poeziile lui Ferenc Baranyi atât de autentic şi perfect în limba lui Eminescu, încât pe aripile muzicale ale acestor versuri nu a picat nicio pată...

Lui Ferenc Baranyi mă adresez în final şi prin cuvintele fostului coleg şi prieten al său, Mihály Váci: „Pe acela pe care poporul îl ia pe buzele sale, îl ia şi pe umerii săi, iar pe acela pe care poporul îl ia pe umerii săi, îl închide în inima sa”.

Dragul meu prieten credincios, Ferenc Baranyi!Poţi să fii fericit, deoarece poporul tău te-a luat pe buzele

sale şi te-a închis în inima sa. Pe pieptul tău străluceşte o distincţie care este de o mie de ori mai valoroasă, decât aurul: este steaua veşnică a dragostei admiratorilor tăi, în rândul cărora, de azi înainte, se vor număra, cred, şi numeroşi vorbitori ai limbii române.

Hajdu Győző

Târgu Mureş,Octombrie 2012

26

ÖREGAPÁM

Kalapos volt szegény öreg. Napontanégy-öt kalappal lendített a sorsán,s – ha adni-venni falvak összegyűltek –árulta őket nagy vásári ponyván.

Néhány kalap – s a lányát férjhez adta.Sok-sok kalap – s cserép került a házra.S mikor már fedett fővel járt a környék:öregapám a lét nyűgét lerázta.

Csöndes szerszámait hidegre tette,hanyatt feküdt és ránccal körbesáncoltszemébe húzta utolsó kalapját.Meghalt. Csak addig élt, amíg muszály volt.

(1958)

27

BUNICUL

Bătrân pălărier sărman. Hrăneacu pălării un amărât destinşi pe la târguri le cerea în schimbţăranilor doar nişte rogojini.

Cu pălării îşi măritase fata,şi-acoperise casa tot cu ele.Când toţi erau cu capu-acoperit,bunicu-a zis adio vieţii grele.

Uneltele le-a pus la adăpost,întins pe spate, peste ochi şi-a traso pălărie ultimă. Şi-a fostîn viaţa lui chiar ultimul popas.

(1958)

28

MULASZTÁS

Nem csókoltalak szájon. Még át se fogtalak.Kezed se volt kezemben. S jártunk a fák alatt.Vártad, hogy én, a férfi, derékon kaplak ésmagad megadni késztet a férfiölelés.A támadásra vártál, hogy megadhasd magad.De mindhiába vártál. Meg nem támadtalak.

Én nem tudom, de nékem oly szép az út a csókig!Mikor csípődre még csak a képzelet fonódik,mikor számban csupán még jövendő íz zamatjaédesíti a nyálat, indít meleg szavakra!...Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!

Aztán nem láttalak. Nem jöttek csókos esték.Téged az ágyba döntött a szigorú betegség,keményen ágyba döntött, aztán a sírba vitt,s elvitte veled együtt testednek titkait.És vége, vége, vége... Elmentél csókolatlan.A csók örök adósság. Míg adhattam – nem adtam.Ó elszalasztott éjjel, ó bölcsnek hitt lemondás!Hol már a szád, a melled? A tested puszta csontváz,tested, mit érintetlen átadtam a talajnak,a föld ölelt először, rög csókolta az ajkad,elhódított a vén föld és én azóta folyvástsiratom kora véged s a csóktalan bolyongást.

(1958)

29

NEGLIJARE

Pe buze nu te-am sărutat. Nu te-am curprins în braţe ca bărbat.Nici mână-n mână nu. Pe sub copacii tineri ne-am plimbat.Te-ai aşteptat ca eu, bărbatul, să te cuprind şi-apoicu-această-mbrăţişare să pot să te îndoi.La un atac te-ai aşteptat, sperând să te predai.Zadarnică-aşteptare! N-am atacat, mai stai.

Dar ce frumos e drumul acesta râvnit către sărut!Când şoldurile tale-s, în vis, ca la-nceput,când proaspătă saliva îmi îndulceşte gura,şi gustul ce o să vină dă vorbelor măsura!Plăcută-i aşteptarea de daruri, când e dreaptă.O să te sărut chiar mâine. Diseară. Mai aşteaptă!

Nu te-am văzut pe urmă. Cu sărutări spre seara n-ai venit.O boală grea, se pare, la pat te-a ţintuit,pe urmă, nemiloasă, te-a dus chiar în mormânt,cu tine frumuseţea din fraged timp luând.Totu-i sfârşit, sfârşit, sfârşit. Te-ai dus nesărutată.Sărutu-i datorie. Nu ţi l-am dat când lumea părea a noastră toată.Noaptea pierdută-atuncea, părea o renunţare.Unde ţi-e gura, pieptul? Ca un schelet, frumosul trup mi-apare,cel care, prea în grabă, pământului cedându-l,l-a-mbrăţişat în locul meu pământul,eu, rătăcit prin lume, fără sărut, plângându-l.

(1958)

30

HAJSZA

Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes. Örök vagy.Az esztelen futással az ember néha fölhagys megáll egy pillanatra szétnézni: jössze-e még?Bírod-e még a tempót? S nyugodtan áll odébbmeggyőződvén, hogy jössz még utána, mint az árnyék,odavet egy megállást s elégülten tovább lép.Meddig bírod még? Meddig? Elég neked csak ennyi?Elég neked, hogy olykor megállok megpihenni?Elég neked, hogy néha, elfáradván az útban,azért esek karodba, hogy magamat kifújjams utána futni kezdjek más nők, más vágy nyomán,megújuló erővel, erőddel s – ostobán?Meddig bírod még? Meddig? Két éve, hogy követsz már,két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár,mégis rohansz utánam. Rohansz, szíved dobog,mert jól tudod: időkint úgyis megfordulok...Mi lenne, ha egyszer megállanál örökre?Mi lenne, ha mögöttem belevesznél a ködbes nem érezném nyomomban holtbiztos követéseds eltűnnék, egymagamban, süllyesztőjén a térnek?Biztos vagyok felőled, amíg rohansz utánam,de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam,akkor tudnám valóban: nélküled mintsem érek,ha végképp nem lehetne nyomomban tudni Téged...

Futunk. Konok futással. Én előtted – Te hátul.Te kétségbeesetten – én esztelen, galádul.Sokan futnak előttem. Előtted én futok.Ó irgalmazz magadnak! Állj meg! S megfordulok.

(1958)

31

GOANA

Iar m-am oprit. M-ajungi desigur. N-o să mori.La alergări nebune renunţă uneoricel curios să vadă dacă din urmă vii?Oare rezişti? Iar pleacă ştiind că vei veniîn urma lui ca umbra, urmându-l mai departese face că se-opreşte, că nu se mai desparte.Cât mai rezişti? Cu-atâta eşti mulţumită oare?Ţi-e chiar destul că mă opresc la soare?Ţi-e chiar destul că, obosit vreodatăîţi cad în braţe, fiinţă adorată,ca să alerg pe urma altor femei, împinsde-a ta vigoare, aspră, neghiobul dinadins?Cât mai rezişti? Mă urmăreşti, îmi parede ani, când obosită, iubirea ta mă doare,că după mine-alergi. Iar inima îţi bateştiind că e o-întoarcere în toate.Ce-ar fi, dacă odată te-întorci pe totdeauna?Ce ar fi dacă pe urma-mi te-ar poticni furtunaşi n-aş mai fi prea sigur că eşti în urma meaiar eu în sine însumi în gol aş dispărea?Pe tine-s sigur numai cât după mine vii.De te-ai opri odată pe loc aş împietri,aş şti atunci că-s nimeni în viaţă fără tine,că totdeauna umbra-ţi în urma mea se ţine.

Fugim. În faţă eu. Tu tot mereu în spate.Tu disperată, sigur. Eu nebunatec poate.În faţă-mi, mulţi. Doar eu în faţa ta.Îndură-te. Opreşte. Întors pe veci voi sta.

(1958)

32

HÚGOMI.

Nagyváros, jöjj elébe, fogd meg kezét, ne féljen.Hisz oly bátortalan még, mint tanyafény az éjben,

jobb kezében zavartan szorongatja motyóját,lábai a nagy utat meg-megremegve róják.

Megy a lány, szembe fénynek, siet az egyetemre,mintha tizennyolc évnyi múltjától menekedne,

csupasz vidéki háztól, sártól sivár utaktól,melyek ködökbe vesznek s egykedvűek, mint az aggkor,

fut malacetetéstől, odahagyja a konyhát,hol füstök szürke színű nagykendőjükbe vonnák,

fut elmordult szavaktól, nyomába sose érjen„hozz be szenet”, „etess meg”, „vízért szaladj”, „tejért menj”!

Húgom halad a járdán, siet az egyetemre,mintha tizennyolc évnyi múltjától menekedne,

neonfényt hoz a szél és ijedt szemébe fújja,fényes szelekbe térül Baranyi Jutka útja,

befogadja a város, mint óceán a csermelyt.És több a csönd a falunkban. Ismét valaki elment.

33

SORA MEAI.

Metropolă, s-o-ntâmpini, s-o prinzi cu drag de mână.Doar ceaţa din cătunul sărman parcă o mână,

cu dreapta-şi strânge traista, speriată,şi lungul drum, ce parcă aici nu se mai gată.

Se duce prin lumină grăbind spre facultate,cu anii, optsprezece, abia căraţi în spate,

parc-ar fugi de locuri pustii, nestrăbătute,pierdute parcă-n ceaţă şi-n aspra senectute,

de grija porcilor, de tot ce ştiec-ar îmbrăca-o-n umbra broboadei, cenuşie,

fugind de-atâtea vorbe răcnite, nu în şoapte,„ia să-mi aduci cărbune“, „dă-mi să mănânc“, „vreau lapte“.

Se duce surioara grăbind spre facultatecu anii, optsprezece, abia căraţi în spate,

neon i-aruncă vântul în ochii azurii,şi drumul spre lumină-i al Jutkăi Baranyi,

oraşul, ca oceanul primind un pârâiaş,o soarbe. Încă unul din satul nevoiaş...

34

II.

Fényes szelek, vigyázzatok,fúvástok ne vakítson,tüzet ne oltson röptötök,de lobogásra szítson,hogy Jutka és a többi, mind,– ki szédül még a fényben –sugártól ittasulva majdaz úton visszatérjen,s – mint felriasztott denevér –repüljön messze végképpsugárzó lépteik előla maradék sötétség,mert van belőle még elég,de fújják, egyre fújjáks elűznek majd minden homályta szelek, fények, Jutkák.

(1960)

35

II.

Vânturi luminoase, aveţi grijă,nu cumva prin suflet să orbească,şi să stingă zborurile voastre,mai degrabă să le înteţească,Jutka şi ceilalţi, toţi careîncă de lumină prinşi adorm,să nu se întoarcă de pe cale– liliac abia trezit din somn –mai departe să îşi poarte paşiica s-alunge-acum pentru vecieîntunericul ce-a mai rămas,rană dureroasă, încă vie,până negura va fi gonităde-acest vânt ce suflă, suflă tare,şi de-nvălmăşeala de luminăşi de Jutka şi de fiecare.

(1960)

36

A CSŐSZ

Szeme körüljár íves fecskepályán,szerszámai: bot és erős tekintet,a vállaira bolyhos nyári alkonymelegre szőtt sugár-subát terített.

Parcella-birkák jószemű juhásza,jószágait a rend nagy nyájba fogta,földek nyájának csöndje és nyugalmanehezül a sugár-subás botosra.Ha jőn az est, ha csillagjel piroslikboltozatos sötétjén fönn a mennynek,indul a jelre – fény porzik nyomában.

S a hallgatag mezők utána mennek.

(1960)

37

PAZNICUL

În priviri – un zbor de rândunică,drept unelte: bâta şi privirea,un amurg de vară-i împrumutăşuba lui de raze, cum i-e firea.

Din priviri, în ţarcul lui de oi,turmele pământului le-adună,şi sub şuba lui de raze-adormliniştea şi pacea împreună.Seara, când se-aprinde prima steasus pe bolta încă-ntunecată,el, pe urma ei, în praf de raze.

Şi, pe urma lui, câmpia toată.

(1960)

38

BALLADA AZ ELKÉNYESZTETETT IFJÚSÁGRÓL

A múlt viharát – gyakran csontig ázván –kiállni nektek nem volt egyszerű,de a jövőt nekünk is csak szivárványjelenti még, mert odébb a derű.Szívünk komoly, ha nem is keserű.Bár jó nekünk: vihar többé nem üldöz,de lám, még a mi helyzetünk sem üdvös.S kik a viharban sérülést szereztek:úton-útfélen azt vágják fejünkhöz,hogy mi vagyunk az elkénysztetettek.

Való igaz: a múlttal összevetninevetség volna ezt a kort ma már,(hisz nem bolond málé után epednikit asztalához rántottcsirke vár!)S ha ajtónkon a gond is be-bejár?Panaszunk illetlen, rendellenes.(Ne duzzogjon, ha kozmás a levesolyan, ki kész ebédhez érkezett meg...)Tőlünk csak a hurrá természetes,mert mi vagyunk az elkényesztetettek.

A nősüléssel évekig kivárunk,pártában fogy aránk legszebb kora,s ha végre a lányt elvesszük: lakásunktengernyi pénzért vízcseppnyi szoba.Nem szülhet asszonyunk, mert nincs hova.Szűk lett – miként kinőtt kabát – a város,sok cérna kell még az újjávarráshoz,mi értjük ezt: lakbért adunk s türelmet.De hiába is mennénk a tanácshoz,mert mi vagyunk az elkényesztetettek.

39

BALADA TINEREŢII RĂSFĂŢATE

Nu v-a fost uşor în faţa furtunii trecute –uzi până la măduva oaselor sparte,un curcubeu pentru noi viitorul asmute,seninul fiind cu mult mai departe.Inima bate, domoală, aproape amară.Chiar de-i mai bine şi nu ne încearcă furtuna,Starea noastră de azi nu-i mai uşoară.Răniţii cei mulţi ne reproşează într-una,de parcă n-am fi copiii aceleiaşi naţii,că noi suntem doar răsfăţaţii.

E-adevărat, trecutul acela nu-l putem comparacu epoca aceasta, prea ridicol ar fi,(nebun nu e nimeni ce mămăligă ar vreacând puii fripţi se răsfaţă în farfurii).Dacă prin uşă ne intră şi grija vreodată?Jalea din suflet necuvincioasă apare.(Să nu vă îmbufnaţi dacă supa-i sărată,sortită-i acelor nepoftiţi la mâncare.)Din partea noastră doar ură şi împrecaţii,că noi suntem doar răsfăţaţii.

Ani şi ani mulţi aşteptam însurătoarea,că ajungea mireasa o fată bătrână,apoi surpriză, când apărea şi mutareadin biata cămăruţă rămasă stăpână.S-aduci pe lume un prunc dacă ai unde?Oraşu-i ca o haină mult prea mică.Răbdarea ţi se cere pentru-a putea răspundela croiul noii haine, mai elegant adică.Răbdăm, plătim chirie, facem noi combinaţii,că noi suntem doar răsfăţaţii.

40

(Már hallom is a tenger ellenérvet:„mi is így kezdtük”, „kis ügyek a mégerőnk-nyelő mammut-gondokhoz képest”,„nagyon igényes ez a nemzedék”.Ez aztán pontos, helytálló beszéd!De miért szabály, hogy úgy kezdjük, miként ti?Csak előbbről lehet előbbre lépni,s – ha nem piszkálna gondja „kis ügyeknek” –több nagy munkával tudnánk szembenéznis akkor se lennénk „elkényesztetettek”.)

Tizenhét évig töltöttük szerényentudás-borral – kikénezett fejünk,s nagy polcra téve néhol még kevélyenüres hordófej kong ukázt nekünk.(Nem lenne lassan helyén a helyünk?A világosság egyidős a renddel:tizenhét éves. Aszú-értelemmelvolt hát idő betelni minden fejnek.Ám kit sokszor leszóltak – szólni restell...(Ja, mi vagyunk az elkényesztetettek!)

Herceg, nincs nálunk hívebb katonád itt,e had bársony-sátorlapot nem áhít,jól tudjuk: harca tenger még a rendnek.Csak ne halljuk dobhártya-szakadásig,hogy mi vagyunk az elkényesztetettek...

(1962)

41

(Aud cum mă înfruntă şi glasuri agitate:„şi noi am fost aşa sunt treburi micifaţă de marile probleme ivite în cetate”,„ce tineri minunaţi sunt cei de azi pe-aici”.Aşa-i! Corecte vorbe. De ce să-ncepem oareşi noi asemeni vouă? Iată, ne întrebăm acum.Doar fiind mereu în frunte poţi, sub soare,chiar „micile probleme” să le rezolv pe drum,ca să înfrunţi mai multe şi grele situaţii,nici chiar atunci n-am fi noi„răsfăţaţii”.)

Ani chiar destui noi singuri ne-am turnatvinul cunoaşterii în căpăţânica să vedem pe rafturi înalte cocoţat,ca nişte butii goale, nou rangul de stăpâni.(N-ar fi chiar locul nostru acum în locul lor?Luciditatea noastră cu ordinea-i la fel:ani şaptesprezece are. De mult era datorchiar capul lor să fie mai luminat niţel.O vorbă nu mai scoate cel denigrat de alţii...A, suntem noi aceiaşi răsfăţaţii!)

N-ai, Principe, ostaşul fidel asemeni nouă,din oastea ce n-aşteaptă un cort de catifeacând peste marea luptă tot ninge şi tot plouă?Să nu ni se mai spună, urlând ca apucaţiică suntem noi, noi singuri răsfăţaţii...

(1962)

42

HAZATÉRÉS

Hamar megérkeztünk. Nem furcsa, csak szokatlanhogy busz röpít oda, ahová mint gyerekgyalog jártam ki rég. Nyáron, akár a katlan,égették talpamat a hév homokszemek.Télen a befagyott, a bádogszürke tócsáklemezein csúszkálva hamarabb volt az út,kopasz fák szaladoztak balról, mint most a póznák,miknek drót-ágbogán a fény falumba fut.Hazajöttem. A béke elémszalad, miként régkutyánk, Cigány szaladt, vígan csóválva farkát,és megsímogatom ismerősen a békét,míg ő kezemre nyalja melegnyálú nyugalmát.Permetez itt a csőnd – egykedvű őszi zápor –permetez itt a csönd, ön-hullását elunva,e nép, mely hallgatást rég kenyérért tanult – mafalatot nem, de szót meg-megvon még a szájtól.Némult a panasz is. No, nem zajos hozsannatáncoló mámora lépett szikkadt nyomába,tétova némaság, fürkésző ébredésszurkál kíváncsian, mint új kenyérbe kés.Sorsát fény felé tartva vizsgálódik a nép,ízlelgeti a rendet, miként újbort ha kóstol,restelli szidni már, félénk dicsérni még,az arca savanyú, de nyelve csettint olykor.Ne félj, Edwárd király, nem síri tartomány ez,a csöndje nyugalom. De hallgatása is van:gyakran magas a ló, amelyről lekiáltasz,s a nép saját mezőin érzi magát tilosban.Szó vámszedője vagy! Kevély hivatalokbanpisszegsz még sokhelyütt, dolgod nem értve jobbanmint megvett légiós, ki célba lő parancsra,s odatalál vakon, akarva nem akarva.Puskádba ujjaid riadt görccsel fogóznak,mindegy, kinek terít a tűz, mi az irány,a célod egy csupán, akár a zsoldosoknak:hogy ujjad ott legyen a puska ravaszán!

43

ÎNTOARCERE ACASĂ

Repede-am sosit. Cumva ciudat, dar neobişnuits-ajung, atât de iute, cu-autobuzul, undecopil, mergeam pe jos. Vara-n zăpor cumplitmi se aprindeau şi tălpile prea scunde.Iarna, prin sure băltoace îngheţatemai scurt îmi era drumul lunecând,lăsam copaci, în stânga, precum aceste toatesârme ce duc lumina în sat, peste pământ.Da, am ajuns. Şi pacea mă-ntâmpină precumŢiganul, câine drag al nostru dând din coadăcând mângâierea păcii o simt profund acumcând el îmi linge mâna, cu-o dragoste neroadă.Aici mai burniţează şi-i linişte când plouă,se cerne în plictisul din propria cădere,poporul, altădată tăcut, vrând pâine nouămai vrea doar dumicaţii, în schimb, pentru tăcere.E mai tăcută jalea. Hei, nu în osanaledansând, lăsat-am urma pe drumuri când se-avântă,muţenia trezită şovăitor în caleîmplântă azi cuţitul ca-n pâinea caldă, sfântă.Destinul spre lumină-ntorcându-şi precum vinulcel nou, poporu-ncearcă şi nu-l ceartăfiind cu totul tânăr pân-o să-şi facă plinul,din acru spre-ndulcire timpu-l poartă.N-ai teamă, rege Edward, nu-i o provincie moartă,liniştea sa e calmul în sine. Şi tăcere:prea-nalt ţi-e calul, când o altă soartăşi-ar vrea poporul propria-i avere.Eşti vameşul cuvântului! Trufaşulcare inspiri tăcerea, stângaci, ca altădatăplătit legionarul, la ordin, el, făptaşulce nimereşte ţinta, în veci nevinovată.Ca un cârcel ţi-e degetul pe puşcă,indiferent pe cine cu glonţul ei doboară,ai ca şi mercenarul un singur ţel ce muşcă,un deget pe trăgaciul flămând ca prima oară.

44

Tíz éve durva seprőd padlásokat söpört leMegvádoltad viharral, kik szelet se vetettek,s most ember-majmoló, új arcodat felöltveleges-leghangosabban ujjongsz az új szeleknek!Átellenben veled izzásba fog a régivilág salakja is, lám, újra bátor égni,a hűltnek hitt hamu most parázslani kezds fertőző füstgomolyt árasztva sistereg.Sikamlós csápjait összedörzsölve jár-kéla dohos kor nehány rút pincebogara,a bukott szolgabíró nem adná félvilágérthogy tanácselnökökre jár most a rúd, haha!S e kettős zaj között – két zengő sín zajában –a talpfa-nép feszül, vas-sínpárt tartva fent,acél visong a fán – s csak szú perceg a fában.Mindig vasé a zaj. Mindig fáé a csend.

Hazajöttem! A békét elrúgom, mint kutyát,otthonok melegét, Cigány, elém ne hozd most!Nehogy alkudni hívjon a békés némaságs dühöm csönddel cseréljem, mint egyezkedő boltos.

(1962)

45

De zece ani, sălbatec, ai nimicit şi case.Pe toţi nevinovaţii i-acuzi ca-ntr-o furtună.Cu noua-nfăţişare, schimonosit la oaseeşti cel ce jubilează cu vântul împreună.Se-ncinge zgura veche a lumii iar cu tine,are curaj să ardă înăbuşită, iată,când toţi credeam cenuşa răcită-atât de bine,dar otrăvind acum suflarea toată.Libărcile pocite din veac putregăitfoşnesc, frecând sonore mustăţi de mucava,judecător slugarnic, corupt, e fericitcă preşedinţii-s hăituiţi, haha!Şi între zgomotele paraleletraversele-popor suportă şine,pe lemn, oţelul urlă şi carii rod în ele.Fier-zgomot. Tihna însă doar lemnului revine.

Acasă. Cu piciorul dau păcii ei, precumtot câinelui Ţigan i-aş da, sărmanul.Să nu mă cheme iarăşi la învoieli acumMânia potolind-o-n negoţ precum băcanul.

(1962)

46

JAJ, MIT TEGYÜNK OLYANNAL...

Jaj, mit tegyünk olyannal, aki a barikádoktetején vas-időkben mellét kitárva állott,hűsége rabjaiként átlábalt tűzfolyón is,s sziszegve járt nyomában a vipera-golyóbis?Aki a győzelemtől méltan megittasodvalépett – vezetni-rendelt – kisebb-nagyobb oromra,és ott, a napban nézve, megrészegült a fényben,s korbács-nyéllé silányult a zászlórúd kezében?Körötte közlegények tették tovább, mi kellett:bányásztak, esztergáltak, földbe magot vetettek,s parancs-lesőn figyeltek, vigyázva, szinte félvea hideg hős-szoborrá merevedett vezérre,s bronz alakján keresztül lassan gyűlölni kezdtékmiért a tűzbe gázolt, miért vérzett: az eszmét.

Magas hegyeink ormán nem szobor: ember áll már,ki ott is küzdve fárad, nem csak a barikádnál,de apróbb dombjainkon itt-ott áll még a bálvány,öklét a mélybe sújtva, arcát a napba tárván,értünk hullatta vérét, értünk a tűzbe ment el,kemény korban kemény volt – jaj, mit tegyünk ilyennel?Vérét ontotta értünk? Öntsünk új vért erébe!Miattunk tűzbe gázolt? Lopjunk tüzet szivébe!Bronza bőrré puhuljon, éljen, mozogjon újra,kezek után kutasson dorongra-fagyott ujja,ne várja meg, hogy egyszer úgy járjon, mint a többi,hogy a nép kényszerüljön volt hősét félrelökni...

(1962)

47

VAI, CE SĂ FACEM CU CEL CARE...

Vai, ce să facem cu cel care-n vremuri de fierpe baricade, în faţă a stat, cu pieptul, stingher,credinţa-nrobită din nou arătând şi sub ploaia de foc,ca vipera gloanţele urmărindu-l pe loc?Şi-acela care de-această victorie s-a îmbătattrecând la conducere şi dând porunci ne-ncetat,spre soare uitându-se, ameţit de lumină,în bici preschimbând şi steagul atârnat de prăjină?Ostaşul, în jur, ce trebuia mai departe-a făcut:în mine a lucrat, la strung a lucrat, şi a pus seminţele-n lut,la locuri de pândă, stând drepţi, aproape timid,la comandantul ca o statuie a eroilor înţepenit,de bronz, începând să-l urască, fiindcă-a trecutprin foc, sângerând, să-l urască-a-nceput.

Pe vârful munţilor noştri doar omul să stea,luptând, obosind, nu doar pe baricada cea grea,pe când, printre dealuri, ici-colo, un idol aparecu pumnii strânşi în adânc, cu faţa întoarsă spre soare,sânge-a vărsat pentru noi şi prin foc a trecutputernic în epocă-a fost, cu el ce-i de făcut?Pentru noi sânge-a vărsat? Proaspăt, alt sânge să-i dăm!Pentru noi prin foc a trecut? În inimă focuri să-i furişăm!Bronzul ca pielea moale să-i fie. Să mişte din nou,mâna-ngheţată pe ciomag să o pună acest erou,să nu mai aştepte ceea ce altora li s-a-ntâmplat,ca poporul să-l dea laoparte pe luptătorul adevărat.

(1962)

48

KÍMÉLJ MEG...

Csak ama rettegőn-riadttekintettől kímélj meg engem,mely minden tiltott nász utánfelkönyörög ijedt szemedben,mikor ketté-józanodunkszemedben kérdő a kerekség,azt kérdezi: így, így sem unsz?Azt kérdezi: most is szeretsz még?

E pillantás csak cikkanó,de épp elég, hogy megalázzon,bántóan bizonygatja azt,hogy nem nő túl a testi lázonmi engem utánad tüzel,s hogy bujaság a szenvedélyem:se szív, se gond – csak vér. Szemedezt mondja s ez rám nézve szégyen.

Vagy talán ős-eredetűe szolgamód riadt tekintet?Visszacsörrennek néha mégszokás-csatolta ősbilincsek?Megejtett s nyomban otthagyottcselédlányok félelme ez még?Kijátszott mátka kínja, kiodadta frigy előtt a testét?

Fekszünk, tilalmas nász után.Töprengsz: maradj vagy elköszönj-é?Nyugalmam gyengéd ernyedés,csupán te túlozod közönnyé.Pedig most inkább kell nekem,hogy ittmaradj, hogy végre lássad:ki jó volt lángnak lobbanón –jó most duruzsoló parázsnak.

49

CRUŢĂ-MĂ

De privire-aceasta-nspăimântatăcruţă-mă, că prea e îngrozită,fiecare nuntă interzisăcere milă-n ochii tăi, iubită;tot în ei, se vede, la trezie,pentru fiecare o-ntrebare:nici aşa nu eşti sătul de mine?chiar şi acum mă mai iubeşti tu, oare?

O privire care zboară-n grabăe destulă să mă umileascăpretinzând că nu-i nimic mai multdecât febra lacomă, trupească,ceea ce mereu pe jar mă pune,patimă imundă, de-ruşine,niciun pic de inimă, doar sânge,ochii parcă spun: e vai de tine!

Oare nu-i de-origine străvechespaima din slugarnica privire?Uneori se aude zornăitulca de vechi cătuşe, să te mire?Poate-i spaima slujnicelor vechinecinstite, care te înfruntă?Hohotul miresei înşelatece s-a oferit până la nuntă?

Stăm culcaţi la nunta interzisă.Te frămânţi: rămâi, ori vrei să pleci?Calmul meu – gingaşă moliciune –îl preschimbi în sentimente reci.Dar eu am acum mai mult nevoiesă rămâi, pentru-a vedea-nsfârşit:cel ce-a fost doar patimă aprinsăeste-acuma numai jar mocnit.

50

Miért alázol hát ijedtalázatoddal engem? Ó hát mikor érjük meg már a nőktudat-emancipációját?Merj úgy szeretni, mint ahogyén szeretlek többezer éve!

Hidd el: csak az a szerelem,melynek a nász sosem a vége.

(1962)

51

De ce vrei mereu să mă supuiumilinţei tale-nspăimântate? O, şi-acuma când avem nevoiezilnic de femei emancipate?Te iubesc aşa cum te-ar iubiun mileniu-ntreg toţi anii mei.

Crede-mă, iubirea-i doar atuncicând chiar nunta nu-i sfârşitul ei!

(1962)

52

ROSKADÓ ALÁZATAz apró hallgatások csönddé hatalmasultak,csak te lehetsz a vétkes, ha majd talán megunlak,hol már az a hiú láz, mi színes-lenni sarkallt?Elmaradtak a csokrok, a sarki málnafagylalt,nem várod el te sem már, mit úgyis elfelejtek:a semmiség csodáit, a kéretlen figyelmet.

Szeretlek. Biztos így van, mert félek néha tőled,hogy elveszíted egyszer mindent-bíró erődet,hogy felbőszít a vakság, mely téged meg se látva,űz nálad haloványabb heveny-nők mámorába,és lázadón ragyogsz fel, mert fájni fog, megértem,nagy fények birtokában – maradni észrevétlen.Mert szép vagy, mint a vadvíz színéről gyűrűző nesz,melyből a partra érve nyugalmas esti csönd lesz,mely fel sem fogható már, még sóhaját se hallod,csak titkos lebbenését érzékelik a partok.Szép vagy, akár a csöndben a rezzenéstelenség,és mint borús szemekben a könnybe-bújt meleg-kék,és szép, akár a lelkem legmélyében fakadt dal,amit magam sem hallok és mégis megvigasztal.De hallgattál az első csokor elmaradásnál,és hallgattál az első kijózanult varázsnál,nem kérdeztél, ha kérdést olvastam a szemedből,csak hallgattál szorongva. Féltél a felelettől.S törődött hallgatásod csönddé hatalmasult már,jaj, nem lehet szerelmünk korán ősszé fakult nyár!Vívj ellenemre harcot, ahol megküzdve érted,vér-áldozásaimból derül ki: mennyit érek,hidd el: téged silányít a roskadó alázat,tüzeiddel gyötörj meg, mint sorvadót a lázak,a lappangó bajoknál tisztább a látható kór:

jobban küzd gyógyulásért, ki sír a fájdalomtól.

(1963)

53

UMILINŢĂ RUINĂTOARE

Tăcerile mărunte-s doar linişte acum,doar tu eşti vinovată, dacă te las pe drum,unde e toată febra care ne-a-nflăcărat?Şi flori şi îngheţată cu zmeură-ai uitat,nici tu nu ai speranţă la ceea ce uit eu:nimicuri minunate şi mângâieri mereu.

Mi-eşti dragă. Dar, desigur, chiar de mă tem de tine,că poţi să-ţi pierzi puterea de-a face numai bine,că de-o furie oarbă, arareori văzutăm-alungi de la beţia femeilor, cea slută,vei străluci-n revoltă şi, sigur, te-nţelegcă n-o să ai noianul luminilor întreg.Frumoasă eşti ca unda ce tremură pe lacla ţărmuri, numai linişti de seară care taccă nu poţi niciodată s-auzi suspinul lor,secretă, unduirea, de stinge-n ţărm uşor.Frumoasă eşti ca tihna ce nici n-a tresărit,ca ochii de albastrul în lacrimi învelit,frumoasă cum din suflet un cântec viu răsare,neauzit de mine, şi totuşi consolare.Tăcută-ai fost la primul buchet de flori uscat,tăcută şi la vraja dintâi, n-ai întrebatchiar dacă întrebarea din ochi ţi s-a ascuns.Tot ai rămas tăcută. Cu frică de răspuns.Tăcerea-ţi resemnată e linişte deplină.Vai, dragostea de vară în toamnă se declină!Te luptă împotriva-mi, eu lupt doar pentru tine,şi sacrificiul sincer pe faţă mă susţine,e-o umilinţă însă, o vezi, ucigătoare,de-aceea să mă chinui, ca bolnav de lingoare,necazurile-acestea-s ca veacul foarte clare:

cel suferind, ce plânge, e leac de vindecare.

(1963)

54

ELMONDHATATLAN VALLOMÁS

Van szerelem bevallhatatlan,vállalt nyugalmad őrződ abban,te döntöttél ekként magadban:titok legyen. Bevallhatatlan.Azt dédelgeted, ami gátol,ami megóv a kimondástól,úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,hogy tested pucérnak ne mondják.Észrevétlenebb a fedettség,a megtagadott meztelenség,a félbenyelt döbbentő-mondat,ára behódolt nyugalomnak.Elhessegetsz sok sas-szerelmetha kotlós-biztonság melenget,moccanna vágyad bár: cseréld ela meleget a repüléssel...A szárny alatt a szárnyalás-vágy:gyutacsát-vesztett bamba gránát,sorsától fél: robbanni reszket,magát alázza játékszernek.Élve maradt szomorú bomba,egykedvű csirke, puha tollban,szélárnyékban delelő koldus,vigyázatodban egyszer fölbuksz!Félelmed rongyod-óva koldul –szabályos koldus. Sose fordulsenki feléd. Nincs szava, élce,nincs tetteden meghökkenése.Örülsz, ha rád se pillant senki,ha nem kényszerül észrevenni,tekintetek pergőtüzénekkörében kényelmetlen élned.Magaddal is hitetve vallod,hogy bőröddel egy már a rongyod,kínok nélkül letéphetetlen,benne szíved elérhetetlen.Miről titkon vallod: bolondság –őrzöd, akár koldus a rongyát,

55

DECLARAŢIE NESPUSĂ

Există-o dragoste ce nu se spuneca toate liniştile să le-adune,tu singură-ai ales: aşa să fie:secretă. Fără mărturie.Răsfeţi ce-ţi este împotrivă,eşti apărată în derivă.chiar zdreanţa pare o comoarăca trupul gol să nu apară.Veşmântul, dezvelit deplinse poate observa puţin,o vorba spusă jumătatee preţul liniştilor toate.Alungi o dragoste măreaţă,ca adăpost să ai în viaţă,de-o fi să te încerce dorul,schimbă-ţi coliba ta cu zborul...Dormi sub aripă, dar ţi-e teamăcă la explozii soarta cheamă,face din tine-o o jucărie.O bombă parc-a fost să fie,un puişor în puful moale,un vânt ca cerşetoru-n cale,prin toate tu vei apărea!Biet cerşetor cu teamă grea,în zdrenţe. Nimeni nu priveştespre tine. Nimeni nu glumeşte,uimit de toate ale tale.Te bucuri când te uiţi pe cale,că nimeni nu te vede, nicinu năvălesc priviri-furnici.Îţi spui doar ţie parc-aşacă zdrenţele-s în pielea ta,că-s smulse doar în chinuri grele,cu inima ascunsă-n ele.Le ţii în taină – nebunie,zdrenţele zdrenţe or să fie,

56

talpig beléje öltözöttenlapulsz ártalmatlan közönyben.Van szerelem bevallhatatlan,vágyol rá – s benned van, magadban,ragyogását rongy alá loptad,magad előtt is letagadtad.

(Hát ki-ki éljen párja mellett,nem vallom be, ha tán szeretlek,nem áldom, ha szemek aláznak,s ha – mint a sast – szelek tépáznak.)

(1963)

57

eşti cerşetorul ce le-mbracăascuns în lumea lor săracă.Eşti dragostea ce nu se spunemi-e dor de tine – ştiu anumecă străluceşte ca o stea,ascunsă-n zdrenţe dragostea.

(Pereche veşnic, aşadar,că te iubesc nu-ţi spun prea clar,mai dragi ca-n visuri ochii nu-s,privirile sunt vulturi, sus.)

(1963)

58

MINDKETTŐ EMBERÜL

Szeretlek. Tőlem el ne várdszokott módját a széptevésnek,tédeg aláznának meg abókká butított esküvések,mért mondjam: csodaszép a szád,mikor csak oly szép, mint az átlag,te is tudod: az úgyse vagy,akinek vágyra gyúlva látlak.Egérfogáshoz épp elégegy csöpp szalonna – macska sem kell,cincogó lányokat szokáslábról levenni közhelyekkel,az ő receptjük ismerős:célzás ruhára, hajra, gyengédfigyelmességek közt nehányjól időzített szemtelenség –ez csapda csak s nem taktika,nem bámulat, de szánalom kélaz áldozat iránt, kiértfölös hűhó a macskafortély,amikor csak bársony bőrödérts csodás ívű szádért dicsérlek:arcod ne fesse hálapír,inkább haragpiros önérzet.Tedd, hogy remek melled mögöttbonyolult szívedig találjak,s ha szíved méltónak ítél,fizesse értem meg az árat,nászunk legyen ellenfelekvívás utáni kézfogása,egymás próbáját miutánmindkettő emberül kiállta,amikor már nem érdekeski nyert, vesztett, hol több a sebfolt,amikor csak egy lelkesít:kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

(1963)

59

AMÂNDOI CU OMENIE

Te iubesc. Să n-aştepţi de la minesă-i spun banal acestui gând frumos,te-ar umili atâtea jurăminteschimbate-n complimente de prisos,de ce să-ţi spun: ai buze fermecatecând sunt frumoase doar şi preafireşti,o ştii şi tu: nu poţi să fii aceeaîn care-nflăcărate dorinţe să citeşti.Să prindem şoarecii e de ajunsslănina, nu-i nevoie de-o pisică,râzând, fetiţele, când vin golaniichiar de pe trotuare le ridică,reţetă fiind doar rolul cunoscut:promisiuni frumoase şi haine minunate,printre gingaşe-atenţii se strecoarăimpertinenţe bine-ntârziate –capcană-i doar, nu tactică aleasă,nici admiraţie, compasiunefaţă de victimă – deci nu-i nevoies-apară iar, viclene, pisicile anumecând eu îţi laud pielea diafanăşi buzele-arcuite minunat:să nu te-mbujorezi, ci mai degrabămânia ta în clocot s-o fi dat.Prefă-te că mă laşi s-ajung cu greula sânii tăi ca rodiile plineşi inima ascunsă după eivrea să plătească preţul pentru mine,să fie nunta noastră o strângere de mânăca într-o luptă între adversarice-au rezistat, cu-aleasă omenie,la încercări prea grele şi prea mari,când nu e important cine-a pierdutori câştigat, cu sângele-n şuvoi,când doar un singur lucru te animă:a fost o luptă demnă de-amândoi.

(1963)

60

VENDÉG

Hóban sorakozó nyomátnem vallatják az érkezőnek,kapu elé kiállnak ésszívélyes szóval ráköszönnek,nem kérdi senki, mit hozott,s nem nézi, merről jő a nyomsor,szobájukba tessékeliks kenyeret adnak néki rozsból.

Egy-két meleg szava utánforralt borral is megkínálják,estére a ház asszonyanéki veti legszebb ágyát.És reggel is lábujjhegyenövezi őt a lágy kímélet,pálinka várja és kalácsha fáradt álmából megébred.

És mikor újra útrakel –körülfogják és magyaráznak:melyik a legjobb út, melyikjól bevált ösvénye a tájnak,a gázló hol veszélytelen,s mikor szelíd a patak sodra,parancs-erős intelmeitmind egytől egyig elsorolja.

Jaj annak, ezerszeresen,akit valahol befogadtak!Irányszabó gyengéd erőtszíve tarisznyájába raktak,kéretlen jótevők rajajogot formál aggódni érte,s – bár kedves féltéssel teszi –siet, hogy útját is bemérje.

61

MUSAFIRUL

Urmele-nşirate în zăpadăde-un pribeag, ei nu le iscodesc,strânşi în faţa porţii îl salutăcu un gest adânc prietenesc,nu-l întreabă de-a adus ceva,nu privesc la urmele-i de-afară,îl primesc în casa lor şi-i dauun coltuc de pâine de secară.

După vorbele puţine, calde,îl îmbie cu un pahar de vin,seara gospodina îi aşternepat frumos, de perne calde plin.Şi chiar dimineaţa-l înconjoarăcu atâta grijă pe străin,palinca-l aşteaptă şi colaciicând din somn privirile-i revin.

Şi când va porni din nou la drum –îi dau sfaturi cu acelaşi drag:care e cărarea cea mai dreaptă,drumul cel mai bun pe-acel meleag,pasul printre stânci fără primejdi,şi curentul apei cel mai blând,toate-acestea ca nişte poruncicare se înşiră rând pe rând.

Însă vai şi-amar de-acela carefost-a peste noapte găzduit!O gingaşă forţă-călăuzădrept în inimă-i s-a cuibărit,roiul tot de binefăcătoris-a trezit cu drept de-ngrijorare,şi cu toate grijile ce-şi facse grăbesc chiar drumul să-i măsoare.

62

Hóban sorakozó nyomátkivallatják a távozónak, kiméletlen nyomolvasóa féltve-kísérő erőszak,figyelik: merre tart, hová?S ha eltér – utánakiáltnak,kit jók tartottak jól: továbbcsupán a jók kényére járhat.

(1964)

63

Urmele-nşirate pe zăpadăde acel pribeag le iscodesc, cititori neiertători de urme,apăsaţi de teamă, nefiresc,ca să-l vadă încotro se-ndreaptă,ţipă de s-abate de la drum,ei, ce-l ocrotiseră o noaptedupă bunul plac al celor buni.

(1964)

64

APÁM

Apám nehéz ökölnektétova mozdulása,nem lendül már ütésres nem tárul kézfogásra,csak mozdul, mintha vélné:valamit tenni kéne,de ütni nem akar, semcsapódni más tenyerébe.

Kő-korszakok apámatéles-ridegre fenték,majd kontár köszörűsökéleit bereszelték,nem tompa és nem éles,csak csorbult, büszke penge,se vág, se szúr, se fényes –hever fiókba vetve.

Apámnak rossz a nemjó,máskor nem rossz a rossz se,neki már nem papolhatnémet se és orosz se,magát lódítja folytonés magát fogja vissza,sosem volt múltba húzó –sosem lesz kommunista.

Mindegy neki az élet,oly mindegy: perc? Öröklét?S mindegy, hogy meglakoltak,akik hitét megölték.Nekünk a tisztuló rendnaponta ad csodákat –

engesztelés helyett újhitet ki ad apámnak?

(1964)

65

TAICĂ-MEU

Pumnul greu al taitei, indecis,cu mişcările parcă de-a-valma,nu se mai ridică spre-a lovi,nici să mai întindă cuiva palma,mişcă-ncet, de parcă stă pe gânddac-ar trebui făcut ceva,nu să mai plesnească, nici să-ntindăpalma lui spre palma altuia.

Parcă epocile lungi de piatrăaspre, prea tăios l-au ascuţit,apoi tocilari neisprăviţitoate lamele i le-au pilit,nici tocit de tot, nici prea tăios,lamă ştirbă azi şi fără har,nici nu taie, nici nu rugineşte,zace asvârlit într-un sertar.

Pentru el e rău tot ce nu-i bine.Alteori e mult prea jos tot susul,încât nu-i mai poate trăncănidespre toate, neamţul, dar nici rusul,singur, curajos îşi ia avânt,dar apoi, cu firea lui ciudată,chiar de nu se-ntoarce la trecut –n-o să fie comunist vreodată.

E totuna pentru el viaţa,ca minut? Ori chiar ca veşnicie?Ori totuna-i că au pătimitcei ce i-au ucis credinţa vie?Nouă ordine, în decantare,ne oferă azi cu neputinţă –

cine însă-n loc de împăcaretatei îi va da din nou credinţă?

(1964)

66

PORVERS

Akit egyszer porig aláztak:porig kell azért lehajolni,a méltósága-vesztett sorshozméltóság-vesztve igazodni.

Előtted ember ráng a porban?Megértem: belerúgni könnyebb.Még emberibb átlépni rajtakönnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha a lelkedbátortalan feddése rádvall:másokért őrzött tisztaságodnem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,és hát derekad roppanó is,ápolt tüdődet is belepnéa talajmenti szilikózis,hát nem hajolsz porig, ha porbólakármi hív: kincs, ócska holmi...

Pedig akit porig aláztak –Porig kell azért lehajolni.

(1964)

67

POEZIE ÎN PRAF

Cel praf făcut odată, umilitul,va trebui în praf să se aplece,soartă pierdută – demnitatea lui,o demnitate pentru veci pierdută.

În faţa ta se zvârcoleşte-n praf?E simplu să-i dai grabnic cu piciorul.Să treci chiar peste el e mai uşorcu farmcul indiferenţei tale.

Avertizându-l grijuliu, mai aijustificarea unui suflet bun:păstrată puritatea pentru alţii,nu poţi s-o murdăreşti în praful lor.

Dacă te-apleci, rişti chiar să cazi în nas,şi toate oasele îţi pot trozni,plămânii ocrotiţi cu-atâta grijăvor fi învăluiţi de silicoză,deci, nu te apleca până-n pământ,chiar de te-ndeamnă zdrenţe ori comori...

Dar pentru cel din praf şi umilinţă –Până şi-n praf se cade să cobori.

(1964)

68

CEGLÉDI EMLÉK

Elvesztettem az osztály pénzét,én, az osztály pénztárosa –néhány forint volt. Ámde nékemennyi pénzem sem volt soha.Szorongva mentem iskolábas pirulva, mint aki lopott,gyanakvó, szűk ablakaikkalvégigmértek a házsorok.

Az osztályban elült a lárma,mikor – kezében kis notesz –belépett Arató tanár úrs intett: jelentsen a hetes.„Tanár úr!” – szöktem talpra gyorsan,felém fordultak a fejek,kolomp-rozsdásan szólt a hangom:„Az osztály pénze elveszett”.

Kitárt szemek meghökkenéseijedséggel elegyedett,együttérző s elutasítóvolt egyszerre harminc gyerek,de ott feszült a levegőben,hogy majdnem elsírom magam,s csak ennyit mondott a tanár úr:„Máskor jobban vigyázz, fiam”.

Most már tudom: e mondatávaldöntött jövő sorsom felöl,mert ha tolvajt csupán szemévelkiált akkor – úgy is megöl,megöli bennem, ami későbbköltővé tehetett, meg ahitelt-érdemlés hiedelmét,mi verseimet méri ma.

69

AMINTIRE DIN CEGLÉD

Banii clasei i-am pierdut,eu, al clasei casier –câţiva forinţi. Dar atâţianiciodată n-am avut.Înfricat, mergând la şcoalăruşinat parcă de-un furt,casele mă urmăreaucu priviri bănuitoare.

În clasă s-a potolitgălăgia când, din uşă,profesorul Aratófăcu semn să raportez.„Dom’ profesor,în mirarea celorlalţi,cu o voce ruginită,„Banii clasei i-am pierdut”.

Ochii mari, cu toţi uimiţi,se amestecau cu spaima,treizeci de copii erauşi miloşi şi cam porniţi,stau să izbucnesc în plâns,când a spus învăţătorul:„Altădată, grijă mare!”.

Ştiu acum: cu vorbele-asteami-a deschis chiar viitorul,dacă „hoţule”-mi spuneaeu muream de bună seamă,ucidea atunci în minetot ce m-a făcut poet,şi încrederea-n credinţavie-n versurile mele.

70

Köszönöm, Arató tanár úr,hogy percig sem kételkedett bennem, így hát gyerek maradtam,naiv, jóhiszemű gyerek,aki sírásra görbülő szájdacos présén sajtolja kiszívéből mindazt, amit olykornagyon nehéz kimondani.

(1964, illetve 2004)

71

Arató, iubit profesor,nu te-ai îndoit o clipă şi am rămas copil de-atunci,naiv, de bună-credinţă,care în cuvinte stoarcetot ce-n inimă adeseaeste foarte greu de spus.

(1964, respectiv 2004)

72

AKI A NAPBA NÉZETT

Aki a napba nézett:nem látja már a rétet,s kontúrjai a kútnakarany folttá fakulnak,

a karcsú háztetők semintenek neki rőten,tündökletes szegény lettaki a napba nézett.

Mértéke egy maradt ím:az összefolyt aranyszín,megveti már a fűzöldhomályát, ahol hűsölt,

és megveti az alkonybarna csöndjét a parton,megveti a bogárhátfekete roppanását,

és megveti a tücskökezüst szavát a fű közt,szemébe nem világíta pitypangsárga pázsit,

aki a napba nézett:tündökletes szegény lett,tarkító színe nincsen,csak fénylik, mint az Isten,

aki a napba nézett:végzete fény-igézet,egyetlen nagy sugárbanragyog aranysiváran.

(1965)

73

CEL CE S-A UITAT LA SOARE

Cel ce s-a uitat la soarepajişte nu vede, n-are,iar fântâna cu-apă viee o pată aurie,

roşiile acoperişurinu-i fac semne în suişuri,multă sărăcie arecel ce s-a uitat la soare.

I-a rămas măsură una:aur podobind cununa,în dispreţ o noapte joasă,iarba verde, răcoroasă,

în dispreţ la ţărmul luiliniştea amurgului,şi ca semn al dracului,spatele gândacului,

în dispreţ, când dă să fiarbăgreierele de sub iarbă,ochii lui să nu mai ştiepajiştea de păpădie,

multă sărăcie arecel ce s-a uitat la soare,n-are faţa albă, dulce,şi ca Dumnezeu străluce,

cel ce s-a uitat la soaredestin luminos mai are,arde singur într-o rază,aur sterp ce luminează.

(1965)

74

CSÖNDTELENÜL