1

Biomarkerek alkalmazása az emlőrák-prevenció

különböző szintjein

Dr. Faluhelyi Zsolt

Programvezető: Dr. Ember István

Témavezető: Dr. Kiss István

Pécsi Tudományegyetem

Általános Orvostudományi Kar

Orvosi Népegészségtani Intézet

Pécs, 2007.

2

Tartalomjegyzék

I. Bevezetés..................................................................................................................... 3. oldal

I.1. Az emlőrák epidemiológiája és molekuláris epidemiológiája................................... 3. oldal

I.2. A prevenció szerepe................................................................................................. 15. oldal

II. Célkitűzések............................................................................................................ 20. oldal

III. Anyag és módszer.................................................................................................. 21. oldal

III.1. Polimorfizmus vizsgálatok........................................................................ 21. oldal

III.2. Génexpresszió-változások vizsgálata........................................................ 26. oldal

III.3. Statisztikai módszerek............................................................................... 27. oldal

IV. Eredmények........................................................................................................... 28. oldal

IV.1. Polimorfizmus vizsgálatok........................................................................ 28. oldal

IV.2. Génexpresszió-változások vizsgálatai....................................................... 33. oldal

V. Megbeszélés............................................................................................................. 36. oldal

VI. Új eredmények....................................................................................................... 40. oldal

VII. Irodalom............................................................................................................... 53. oldal

Saját közlemények....................................................................................................... 45. oldal

Köszönetnyilvánítás.................................................................................................... 70. oldal

3

I. BEVEZETÉS

I.1. Az emlőrák epidemiológiája és molekuláris epidemiológiája

Magyarországon 2005-ben 14.956 nő halt meg daganatban, ezen halálozásoknak

15,3%-áért az emlőrák volt a felelős. Az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-

Európában is az emlőrák a második a daganatos halálozások között. Az Amerikai Rákkutató

Társaság becslése szerint 1:9 az esély arra, hogy egy nő élete során emlőrákban betegedjen

meg. Egy amerikai vizsgálat szerint 1930-tól kezdve az emlőrák korspecifikus halálozási

rátája közel konstans értéket mutatott Amerikában, míg az incidencia 1980 és 1987 között

32%-kal emelkedett. A 80-as években a postmenopauzában lévő nők körében emelkedett az

incidencia, a 90-es években viszont a premenopausában lévő nőkben lett gyakoribb az

emlőrák (Ries, 1990). Nyugat-Európában az emlőrák incidencia az életkorral arányosan

emelkedik, de a növekedés mértéke gyorsabb 50 éves kor előtt, mint az után.

Az emlőrák mortalitása, morbititása

Magyarországon az elmúlt 50 évben az emlőrákos mortalitás 2001-ig az első helyen

állt a női daganatos halálokok között. 2002-ben a tüdőrákos halálozás utolérte és megelőzte az

emlőrákot, de sajnálatos módon ez csak azt jelenti, hogy a tüdőrákos halálozás növekszik,

nem pedig azt, hogy az emlőrákos mortalitás csökkenne (1. ábra, Demográfiai Évkönyv,

2004). A magyarországi daganatos halálozási tendencia egyébként hasonló a többi fejlett

országokéhoz (2. ábra), de standardizált arányaiban jóval magasabb!

4

770 833

1009

1285

16501800

19992097

22392356 2316 2304

22342309 2285

0

500

1000

1500

2000

2500

1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 1999 2000 2001 2002 2003 2004

Fő/év

0

5

10

15

20

25

30

1950

1952

1954

1956

1958

1960

1962

1964

1966

1968

1970

1972

1974

1976

1978

1980

1982

1984

1986

1988

1990

1992

1994

1996

1998

2000

2002

halá

lozá

s/10

0.00

0 fõ

.

AusztráliaAusztriaGörögországHollandiaJapánMagyarországSvédországUSA

Az emlőrák incidenciája a többi daganatos megbetegedéshez hasonlóan szintén

emelkedő tendenciát mutatott az elmúlt évtizedekben. Míg a női daganatos halálozások

tekintetében 2001-ben az emlőrák a második helyre került, addig az daganatincidencia

tekintetében magasan vezet az emlőrák (I. táblázat), (Ottó, 2005). Dacára az elmúlt évek

óriási erőfeszítéseinek (Kásler, 2000), egyelőre nem sikerült látványos eredményt elérni az

emlőrákos mortalitás csökkentésében.

2. ábra: Néhány ország emlőrákos mortalitása

1. ábra: Az emlőrák mortalitása, Magyarország. 1950-2004.

5

Esetszám Lokalizáció

2001 2002 2003 2004 2005

1. Emlő (C50) 7 152 8 271 8 188 7 546 7 553

2. Bőr egyéb* (C44) 5052 5281 5291 5450 6046

3. Kolorektális (C18-C21) 4295 4120 4107 4136 4203

4. Tüdő (C33-C34) 3752 3649 3543 3422 3556

5. Nyirok- és vérképzőr.

(C81-C95)

1795 1547 1620 1689 1728

6. Méhtest (C54-55) 1375 1235 1258 1283 1289

7. Petefészek(C56) 1329 1323 1215 1202 1271

8. Méhnyak (C53) 1422 1211 1230 1188 1098

9. Gyomor (C16) 1106 1018 978 1129 1028

10. Vese (C64-C66, C68) 912 926 963 972 908

Összesen 37674 38143 37840 37461 38440

I. táblázat: A 2000-2005-ben bejelentett új daganatos esetek a Nemzeti Rákregiszter adatai

alapján, nők.

Az emlőrák incidenciájában jelentős különbségekkel találkozhatunk az egyes

etnikumok között is. Bowen és munkatársai például leírják, hogy feketék között a kisebb

incidencia ennek ellenére a megbetegedett nők halálozási rátája nagyobb mértékű volt, mint a

fehér populációban (Bowen, 2006).

Askenázi zsidó nők között pl. gyakoribbak a familiáris halmozódást mutató

emlőrákok, mint nem zsidó populációkban (Egan, 1996). A férfi emlőrákok előfordulása is

jóval gyakoribb zsidók között, mint egyéb népcsoportokban (Katz, 1981). Mindemellett a

vizsgálatok általában nem találtak lényeges különbségeket a sporadikus daganatok

tekintetében.

6

A. Emlőrákok a kóreredet szerint

Az úgynevezett örökletes emlőrákok az emlőrákos megbetegedések 5-9%-át teszik ki

(Ford, 1995). 1866-ban Paul Broca francia patológus, antropológus volt az első aki felfigyelt

arra, hogy az emlőrák családi halmozódást mutat, és ez alapján azt feltételezte, hogy az

emlőrák kialakulására való hajlam örökletes (Broca, 1866). A megoldás egészen sokáig, az

1990-es évekig váratott magára, amíg sikerült azonosítani az emlőrák kialakulásáért felelős

magas penetrenciájú BRCA1 és BRCA2 géneket (review: Oláh, 2005).

A BRCA gének mutációin kívül ismeretes több olyan örökletes genetikai károsodás is,

amely szintén emlőrák kialakulásához vezethet. Mindazonáltal, e szindromák (itt nem izolált

emlőrákról van szó, hanem daganatos szindromákról, amelynek egyik – általában nem is

kizárólagos – eleme az emlőrák lehet) relatíve ritkán fordulnak elő, és így az örökletes

emlőrákoknak csak meglehetősen csekély részéért tehetők felelőssé.

Li-Fraumeni szindróma (p53) Cowden-betegség (PTEN) Peutz-Jeghers-szindróma (LKB1, STK11) Muir-Torre-szindróma (Lynch-II-szindr.)(mismatch-repair gének) Ataxia-teleangiektázia (AT)

II. táblázat. Az örökletes emlőrákok kialakulásáért felelős ritkább tényezők.

7

B. Sporadikus emlőrákok:

Az örökletes emlőrákok csak a kisebb részét képezik az emlőrákos

megbetegedéseknek, az esetek túlnyomó többségét a sporadikus esetek jelentik. A sporadikus

emlőrákra jellemző, hogy családi halmozódást nem figyelhetünk meg, általában idősebb

korban manifesztálódik és gyakran agresszívebb lefolyású. A sporadikus daganatok

kialakulásában külső és belső tényezők egyaránt szerepet játszanak.

Endogén és egyéb tényezők szerepe

Figyelembe véve a hormonális tényezők döntő szerepét az emlőrák kialakulásában, a

kockázati tényezőket célszerű hormonális és nem hormonális jellegűekre felosztani (III.

táblázat), annak ellenére, hogy egyes tényezőknél a hatás részben hormonális, részben más

utakon érvényesül (pl. az elhízásnál). Az ösztrogének sejosztódást stimuláló hatásuk mellett

reaktív metabolitjaikkal is hozzájárulhatnak a karcinogenezishez. Az elnyújtott

ösztrogénexpozíció vagy a magasabb hormonszint emelkedett rákkockázatot jelent (Begg,

1987). Így tehát a korai menstruáció, vagy az első szülés időpontja is fontos kockázati

tényező. Ennek további magyarázata az lehet, hogy az emlő epithelium végső

differenciációjának protektív hatása fiatalabb életkorban jobban érvényesül (Kampert, 1988).

Tehát azok a tényezők, melyek növelik a menstruációs ciklusok számát, növelik az egyén

veszélyeztetettségét is.

Az emlőrák kialakulásának kockázatát az elhízás is növeli (Rowan, 2005).

Postmenopausális nőkben az ösztrogének fő forrása az androszténdion ösztronná való

konverziója, mely a zsírszövetben megy végbe. Így tehát az elhízás folyamatosan magasabb

ösztrogénszintet, elnyújtott hormonális kitettséget eredményez (Pujol, 1997).

A nem hormonális kockázatnövelő tényezők közül némelyik közvetve szintén az

ösztrogénszintet emeli.

8

Kockázati tényezők

Hormonális rizikófaktorok Nem hormonális rizikófaktorok

Szülések száma Előző emlőbetegségek

Első szülés időpontja RTG-sugárzás

Menarche ideje Trauma

Menopausa ideje Társadalmi-gazdasági státusz

Szoptatás időtartama Idősebb életkor

Menstruációk időtartama Elhízás (hormonális hatások is)

Ovariectomia Dohányzás

Fogamzásgátló szedése Alkoholfogyasztás

Postmenupauzális

hormonszubsztitució

III. táblázat: A sporadikus emlőrákok főbb kockázati tényezői

Genetikai tényezők szerepe a sporadikus emlőrákban

A sporadikus emlőrákok kialakulásában a környezeti kockázati tényezőkön kívül

számos alacsony penetranciájú genetikai tényező is szerepet játszik. Ezek önmagukban még

nem jelentenek lényeges kockázatot, viszont több „high-risk” allél hordozása már fokozott

figyelmet érdemel, hiszen az emlőrák kialakulásának esélye már magasabbá válik.

Ebbe a kategóriába sorolhatók azok a génpolimorfizmusok, melyek az egyéni

érzékenységet ugyan csak kis mértékben növelik, de gyakoriságuk miatt az egész populáció

járulékos kockázatát nagyobb mértékben befolyásolják, mint a ritka, nagy penetranciájú

hajlamosító allélek. A több „high-risk” allélt hordozó egyénben nagyobb valószínűséggel

jelenik meg az emlőrák, ha környezeti karcinogénekkel exponálódik.

A környezeti karcinogéneket metabolizáló enzimek számos polimorfizmusa

rizikófaktorként jelenik meg a humán karcinogenezisben. Ezek az enzimek felelősek a

szervezetbe jutó környezeti karcinogének átalakításáért. Az ún. I-es fázisú enzimek a

szervezetbe került prokarcinogéneket aktiválják: elektrofil metabolitokká alakítják, majd a II-

es fázisú enzimek valamilyen konjugációs reakcióval inaktiválják azokat, megkönnyítve

9

kiválasztásukat. A metabolizáló enzimek génjeinek polimorfizmusai kihatással vannak az

enzimek aktivitására és indukálhatóságára, ezáltal szerepet játszanak a daganatos betegségek

kialakulására való hajlam meghatározásában (Puga, 1997).

A humán emlőszövetben nagy számú karcinogénaktiváló enzim génje fejeződik ki.

Ezek nagyrészt a citokróm P450 család tagjai, melyek a 17β-ösztradiolt is reaktív metabolittá

alakítják (Huang, 1996).

A női nemi hormonok és növekedési faktorok magas szérumszintje szintén emeli az

emlőrák kialakulásának kockázatát. Ezáltal a hormonmetabolizmusban résztvevő enzimek

génjei, valamint a szteroid-receptorok, mint a hormonhatás közvetítői ugyancsak érintettek az

egyéni érzékenység meghatározásában, és vizsgálatok tárgyát képezik.

A sejtciklus szabályozásában, a sejtek túlélésének és apoptózisának kontrollálásában

részt vevő gének polimorfizmusai is rizikófaktorként jelennek meg a karcinogenezisben. Ebbe

a körbe tartozik a tumor szupresszor hatású p53 fehérje Arg/Pro polimorfizmusa, a D-vitamin

és analógjai antiproliferatív és apoptotikus hatásait közvetítő D-vitamin receptor (VDR)

génjének polimorfizmusai is.

A D-vitamin szerepe az emlőrák kialakulásában:

A D-vitamin aktív formája, az 1,25-dihidroxi-D3-vitamin központi szerepet tölt be a

kálcium-háztartásban, a csontosodás metabolizmusában (Christakos, 1996), ezen kívül

hatással van a proliferáció, a differenciáció és a programozott sejthalál folyamatára is, mind a

normál, mind a transzformálódott sejtekben (Welsh, 2003). Az alacsony D-vitamin szint az

idősebb kort kísérő ösztrogén deficienciával. így az emlőrák 2 fontos kockázati tényezőjével

is összefügg. Idősebb korban ugyanis csökken a bőrben a cholecalciferol szintézise, az

ösztrogén deficiencia pedig csökkenti a a D-vitamin metabolikus aktivációját és a D-vitamin

receptor expresszióját is (Lips, 2001). Mivel a D-vitamin hiány kockázata az emlőrák

legérzékenyebb célcsoportjánál, a posztmenopauzális korban lévő nőknél sokkal magasabb,

mint a fiatalabb nőknél, ezért különösen fontos lehet a D-vitamin szerepének pontos tisztázása

az emlőrák kialakulásában.

A D-vitamin proliferációt gátló hatása:

Az emlőrák kialakulását nagyban befolyásolja a hormonális milliő, ezért mindazon

gének, amelyek hormonális aktivitást illetve hormonháztartást, potenciálisan fokozhatják az

emlőrák kialakulásának kockázatát. Henderson és Feigelson véleménye szerint azok a gének,

10

amelyek a szteroid hormonok metabolizmusában és transzportálásában részt vesznek,

felelőssé tehetők a fokozott kockázatért, illetve ezek a gén-gén, valamint gén-környezet

kölcsönhatások együttesen befolyásolják az emlőrák kialakulásának kockázatát.

Az egyik ilyen potenciális felelős a nukleáris receptorok szteroid hormon családjába

tartozó D-vitamin receptor (VDR), amely számos hormon-érzékeny gén ligand-dependens

transzkripciós faktora (Christakos, 1996; Jurutka, 2001).

D-vitamin és apoptózis:

A sejtosztódásra gyakorolt gátló hatása mellett a D-vitamin és számos analógja az

apoptózisra jellemző morfológiai és biokémiai változásokat indukálnak emlőtumor sejtekben

(Welsh 1994, James, 1996, Simboli-Campbell, 1997).

Az apoptotikus hatás alapja molekuláris szinten a bcl-2 fehérjecsalád expressziójának

szabályozása. Az antiapoptotikus (bcl-2/bcl-XL) és proapoptotikus (Bax, Bak) családtagok

expressziójának aránya változik (James, 1996, Danielsson, 1997, Simboli-Campbell, 1997).

1,25(OH)2D3-hatásra a Bax a citoszolból a mitokondriumba vándorol, ahonnan citokróm c-t

szabadít fel, minek következtében reaktív oxigén gyökök (ROS) keletkeznek a sejtben

(Narvaez és Welsh 2001). Ezen reaktív metabolitok neutralizálása és az oxidatív stressz

indukálta apoptózis megakadályozása részben egy kisméretű redox-protein, a thioredoxin

funkciójához köthető (Powis, 2000, Welsh, 2003).

A D-vitamin a VDUP-1-nek, egy thioredoxin-kötő protein génjének indukciójával éri

el a thioredoxin szint csökkenését, egyben a sejt redukáló képességének visszaesését, ami a

reaktív oxigéngyökök akkumulációjához, majd apoptózishoz vezet (Yang, 1998).

A D-vitamin receptor (VDR) szerepe az emlőrák kialakulásában:

A D-vitamin receptorát megtalálhatjuk az emlőszövet főbb sejttípusaiban (bazális és

luminális epithelsejtek, „cap” sejtek, stroma-sejtek), de expressziója sejttípusonként valamint

időben is változó (Welsh, 2003, Colston 1988, Bhattacharjee 1987, Zinser 2002). A VDR

kifejeződésének dinamikus szabályozása az 1,25(OH)2D3 funkcionális szerepét sejteti az emlő

fejlődésében (Welsh, 2003).

VDR polimorfizmusok:

Az 1,25 dihydroxyvitamin D3 szteroid hormon fontos protektív szerepet tölt be a

sporadikus emlőrákok kialakulásában. Hatását azonban csak receptorán keresztül fejtheti ki,

11

mely a 12-es kromoszóma 12q13-12q14 lókuszán elhelyezkedő, kb. 100 kb nagyságú gén,

amely egy transzkripciós faktort kódol. A VDR génben pontmutáció következtében létrejövő

genetikai módosulások gyakran a fehérjeszinten is változásokat okoznak, melyek súlyos

génaktivációs defektust okozhatnak, így magától értetődő, hogy a D-vitamin tumorsejtek

proliferáció gátlásának hatékonyságában VDR gén polimorfizmusainak rendkívül fontos

szerepe van.

A humán VDR gén 5’-promóter régióban történt pontmutáció a mRNS expresszióra,

és az expressziós mintázatra van hatással, míg a 3’ végi nem át1ródó régió (UTR) variánsai

főként a mRNS stabilitására, és az átírt fehérje transzlációjára van hatással (Valdivielso,

2006).

Ha a pontmutáció olyan pozícióban történik, ahol éppen egy restrikciós endonukleáz

hasítási helye van, akkor az adott enzimmel emésztve a DNS fragment hossza különbözik a

vad-típusútól, a két változat elektroforézissel könnyen detektálható. Ezeket a

polimorfizmusokat összefoglaló nevén restrikciós fragment-hossz polimorfizmusoknak

nevezzük (RFLP). A D-vitamin receptor több restrikciós fragment-hossz polimorfizmusa

ismert az irodalomban, pl. Tru9I (Ye, 2000) , TaqI (Morrison, 1994), BsmI (Morrison, 1992),

EcoRV (Morrison, 1992) és ApaI (Faraco, 1989).

BsmI polimorfizmus:

A BsmI polimorfizmus és az emlőrák kapcsolatát vizsgálva Hou és mtsai szignifikáns

különbséget kaptak a beteg- és kontroll csoportok alléleloszlásai között: a B allélt hordozók

rizikója nagyobb volt (Hou, 2002). Hasonló eredmények születtek egy amerikai és egy brit

eset-kontroll vizsgálatban, ahol a BB homozigóták emelkedett kockázatát mutatták ki (Ingles,

2000, Bretherton-Watt, 2001). Mások, pl. Buyru és munkatársai ugyanakkor nem találtak

összefüggést a Bsm I polimorfizmus és az emlőrák kialakulásának kockázata között török

populációban (Buyru, 2003).

FokI polimorfizmus:

Ezideig, a VDR génnek ez az egyetlen ismert protein polimorfizmusa és arra

vonatkozóan, hogy ez a polimorfizmus mennyire befolyásolja egyes daganatok

kialakulásának gyakoriságát, igen eltérőek az eredmények.

12

Az F allél protektív hatását mutatták ki pl. bőrrák (Hutchinson, 2000), vastagbélrák (Wong,

2003) és emlőrák esetében (Ingles, 1997). Más eredmények szerint a sporadikus emlőrák és a

FokI polimorfizmus kapcsolatában viszont nem mutatható ki szignifikáns összefüggés

(Curran, 1999, Bretherton-Watt, 2001).

A p53 tumorszuppresszor gén szerepe az emlőrák kialakulásában:

A p53 tumorszuppresszor gén az egyik legintenzívebben tanulmányozott humán gén.

A 17-es kromoszómán (17p13.1) található p53 gént Arnold Levine, David Lane és William

Old 1979-ben azonosította. Először onkogénnek gondolták, majd 10 év múlva Bert

Vogelstein és Ray White munkacsoportja írta le tumorszuppresszor szerepét. A p53 gén által

kódolt p53 fehérje 393 aminosavból álló 53 kDa nagyságú fehérje, mely névadójává is vált. A

gyakran „a genom őre”-ként emlegetett p53 fehérje folyamatosan ellenőrzi a DNS

integritását. Genomkárosodás esetén a p53 protein felhalmozódik a sejtben, elősegíti a p21

fehérje transzkripcióját, és G1 fázisban leállítja a sejtciklust (Harris, 1993) mindaddig, amíg a

károsodás kijavítása meg nem történik, vagy ennek hiányában apoptózist indukál. Így a

genetikai állományában sérült sejt osztódását akadályozza meg.

A p53 protein a sejtciklus szabályozásában transzaktivátorként fejti ki hatását és olyan

gének átírását aktiválja, melyek gátolják a növekedést és/vagy az inváziót. A p53

tumorszuppresszor gén autoszomális dominánsan öröklődő mutációja tehető felelőssé a Li-

Fraumeni szindrómáért, amely a mezenchimális és epiteliális szövetek fiatal korban

kikalakuló daganatképződéséhez vezet. (Malkin, 1990; Srivastava, 1990).

A p53 DNS-károsodás vagy hiperproliferatív szignálok hatására lép működésbe, és a

fiziológiai körülményektől, illetve sejttípustól függően fejti ki hatását. Ha a DNS károsodás

nem javítható, a p53 fehérje apoptózis ikndukál. Számos proapoptotikus aktivitással bíró

protein expresszióját szabályozza.

Az apoptózis-indukcióhoz hozzájárul egyes antiapoptotikus gének, mint a bcl-2, vagy

a c-IAP-2 (cellular inhibitor of apoptosis protein 2) expressziójának gátlása is. A p53 fehérje

által indukált apoptotikus folyamat végrehajtó enzimei a proteolitikus aktivitással bíró

kaszpázok, melyek szubsztrátfehérjéiket aszparaginsav mellet hasítják.

13

Ha a daganatképző sejek eliminációja sikertelen volt is, ép p53 funkció esetén némely

tumor egy kritikus méretet elérve mégis elpusztulhat. A jelenség oka, hogy egy bizonyos

méretet túlnőve a vérellátottság a tumor fejlődését limitáló tényezővé válhat. A kialakult

hipoxia aktiválja a p53 fehérjét és apoptózist vált ki, valamint egy antiangiogén faktor, a

trombospondin expresszióját is serkenti (Graeber, 1996).

A p53 apoptózist indukáló hatása rendkívül fontos a daganatok terápiája

szempontjából is. A sugárterápia és a legtöbb citosztatikum DNS-károsodást idéz elő a

tumorsejtekben, melyek azután ép p53 funkció esetén az apoptózissal pusztulnak el. A

daganatok progressziója során prognosztikai szempontból súlyos fordulatot jelent a p53 tumor

szupresszor funkcióvesztése, mely a daganat agresszívvé válását, kemo- és radioterápiával

szembeni rezisztenciáját eredményezi.

Az Arg/Pro polimorfizmus:

A p53 tumorszuppresszor gén mutációja a humán daganatok 50%-ban kimutatható

(Hollstein, 1994). A tumorsejtekben megtalálható p53 mutációk nagyrésze mindössze egy

bázisban tér el a vad-típusú alléltől, de ezen pontmutációk kövtkeztében mutáns fehérje

kódolódik a génről. Az így átírt fehérje általában a DNS kötő doménjében sérül, így

funkcióképtelen (Cho, 1994).

A p53 gén polimorfizmusainak többsége intronok területére esik, így fehérjeszinten

nem jelentkezik. Az exonális polimorfizmusok közül a legjelentősebbet a 4-es exon területén,

a 72 aminosav területén találjuk, ahol egy guanin→citozin szubsztitúció hatására a

fehérjeszerkezet is módosul. A két allél egyike arginint (CGC), a másik prolint (CCC) kódol

(Matlashewski, 1987). A p53 Arg/Pro polimorfizmusa nagy etnikai heterogenitást mutat. Az

allélfrekvenciák alakulásában egy észak-dél irányú változás figyelhető meg. A p53 Pro allél

frekvenciája az északi népeknél a legalacsonyabb: Észak-Skandinávia őslakosai, a lappok

között 17%-ban van jelen. Déli irányban haladva ez az arány azonban fokozatosan nő: a

finneknél 24%, a svédeknél 29%, spanyoloknál 32%, kínaiaknál 38%, indiaiaknál 54%, és a

nigériai populáció körében már eléri a 63%-ot (Calle-Martin, 1990, Beckman, 1994).

Az aminosavcsere a fehérje kémiai tulajdonságainak megváltozását vonja maga után:

az arginin nagy poláros oldalláncának helyébe a prolin kis apoláros oldallánca kerül, mely

következtében a p53 Pro allél sokkal lassabban vándorol a SDS-poliakrilamid gélben, mint az

Arg allél (Matlashewski, 1987). A két allél eltérő hatékonysággal képes a p53-reszponzív

14

promóterekről génkifejeződést indítani. A p53Pro variáns kétszer hatékonyabb transzkripciós

aktivátornak bizonyult, mint a p53Arg. A két variáns szekvencia-specifikus DNS-kötő

aktivitásában különbség nem mutatható ki, az eltérés a transzkripciós faktorokkal való

kölcsönhatás szintjén jelentkezik. A két allél apoptózist indukáló képességében is különbözik;

A p53Arg forma gyorsabb kinetikával, hatékonyabban indukál apoptózist, mint a p53Pro

(Dumont, 2003, Pim, 2004). A humán papilloma vírus (HPV) indukálta cervixrákot vizsgálva

a beteg nők körében az Arg homozigóták száma jóval magasabb. Storey és munkatársai

szerint az Arg homozigóta genotípusú egyének hétszeres kockázatot hordoznak a HPV okozta

tumorigenezisre, mint a heterozigóták (Storey, 1998).

Mindezeket egybevetve, a két allél biokémiai illetve biológiai aktivitását tekintve

strukturálisan vad típusúnak tekinthető, a monoklonális antitesteknek ugyanazon spektrumát

képesek kötni, a sejtciklus leállását azonos hatékonysággal képes indukálni, de funkcionálisan

a p53 Arg illetve a p53 Pro allél nem egyenértékű .

Mint ahogy Storey 1998-as vizsgálatában megfigyelte, az egyes p53 polimorfizmusok

és a daganatok előfordulásának gyakorisága számos esetben összefügghet. Több vizsgálatban

is úgy találták, hogy a Pro allél hordozása fokozottabb daganatos kockázattal jár együtt, bár

az eredmények néha ellentmondóak, vizsgálatonként, tumortípusonként, ill. etnikumonként

eltérőek. Például a tüdőrák kialakulásának kockázata és a p53 polimorfizmus közötti

összefüggésben Kawajiri és Jin munkacsoportjai a p53 Pro homozigóták túlreprezentáltságát

mutatták ki a betegek közt, míg Weston nem talált szignifikáns összefüggést.

Norvég emlőrákos nők allélmegoszlásait elemezve Själander szignifikáns összefüggést

írt le az emlőrák előfordulása és az Arg/Pro polimorfizmus között. A Pro allélt hordozó

homo- és heterozigóta egyének magasabb kockázatát mutatták ki az Arg homozigótákkal

szemben, és ez a különbség az előrehaladott stádiumú betegcsoportban még kifejezettebbnek

bizonyult. Wang-Gohrke és munkatársai a német nők körében végzett vizsgálatukban a Pro

allélt hordozók nagyobb rizikóját mutatták ki az emlőrák kialakulásában, de eredményük nem

érte el a statisztikai szignifikancia szintjét (Wang-Gohrke, 2002). Suspitsin és mtsai nem

találtak semmilyen összefüggést a témában (Suspitsin, 2003). Ezek a genetikai

polimorfizmusok feltehetően nemcsak a daganatkialakulással, hanem a daganatok

progressziójával is kapcsolatba hozhatók, és hatással lehetnek a daganat fenotípusára és

prognózisára is.

15

I.2. A prevenció szerepe

Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben rohamos fejlődésének indult a

daganatterápia, néhány tumor kivételével fenntartások nélkül még mindig nem jelenthetjük ki,

hogy „a daganatok gyógyítható betegségek”. A különböző tumorok ötéves túlélése

tekintetében meglehetősen nagyok a különbségek. Például a heretumorok ötéves túlélése 90%

fölötti, míg ugyanez 10% alatt van a tüdőrák vagy a hasnyálmirigy-daganatok vonatkozásában

(Eurocare 3 Sant, 2003). Az emlőrák kb. 77%-os ötéves túlélési aránnyal a hatékonyabban

gyógyítható daganatok közé tartozik, de ez még mindig azt jelenti, hogy minden ötödik

emlőrákkal diagnosztizált nő meghal. A daganatterápia ráadásul igen költséges, az utóbbi

években kifejlesztett gyógyszerek nagyon drágák.

A fenti tényeket figyelembe véve teljesen világos, hogy hatékony, hosszú távú és költségek

tekintetében is elfogadható megoldást csakis az emlőrák megelőzése jelenthet. A

daganatmegelőzés, mint az más betegségeknél is így van, magában foglalja a primer,

szekunder és tercier prevenciót.

A primer prevenciót célszerűen a kockázati tényezők oldaláról kell megközelíteni.

Primer prevenciós erőfeszítésnek tekinthetünk az emlőrák esetében minden olyan erőfeszítést,

amely az ösztrogén-expozíció mérséklésére irányul, így például a magas hormontartalmú

fogamzásgátlók mellőzése, illetve korszerű készítmények kifejlesztése, elővigyázatosság a

posztmenopauzális hormonpótlással illetve osteoporosis-prevenció céljából modern szerek

alkalmazása, ösztrogén tartalmú gyógyszerek szükségtelen adagolásának mellőzése.

Ugyancsak a primer prevenció eszköztárába tartozik a dohányzás mellőzése (egyéni ill.

társadalmi szinten), az ismert kémiai rákkeltőkkel való expozíció megelőzése (pl.

környezetszennyezés, foglalkozási expozíció, ivóvíz- vagy élelmiszerszennyeződés révén), a

túlzott alkoholfogyasztás mérséklése, a testtömeg egészséges szinten tartása (ami magában

foglalja többek között a telített zsírok bevitelének mérséklését 10 E% alá, az energiabevitel

egészséges szinten tartását, a rendszeres fizikai aktivitást). Ugyancsak primer prevenciónak

tekintjük a daganatmegelőző hatású élelmiszerek fogyasztását (pl. omega-3 sorozatú

többszörösen telítetlen zsírsavak, flavonoidok és egyéb fitokemikáliák).

A primer prevenció speciális formája a kemoprevenció, amikor is kifejezetten

betegségmegelőzési célzattal olyan gyógyszert, illetve természetes vagy mesterségesen

előállított vegyületet vagy vegyületeket fogyasztunk, amelynek hatását e téren már

bizonyították.

16

Mindezek ellenére a kemoprevenció mind máig szélesebb körben nem került

alkalmazásra az emlőrák megelőzésére, figyelembe véve a várható előnyöket és hátrányokat.

A prevenció eszköze a kockázatbecslés is, amely pontosításának, továbbfejlesztésének

egyik lehetősége az alacsony penetranciájú genetikai tényezők figyelembe vétele. Mint az az

előző részekben olvasható, ezek a tényezők önmagukban nem okoznak jól detektálható

kockázatemelkedést, de egymással vagy környezeti tényezőkkel való kölcsönhatásban már

számottevő hatásuk lehet.

Az értekezés két ilyen alacsony penetranciájú tényező vizsgálatát tűzte célul, amelyek

a p53 tumor szuppresszor gén illetve a D-vitamin receptor gén allélpolimorfizmusai.

A rizikóbecslés egy másik útja, a génexpresszió-változások vizsgálata is hasznos

kiegészítő lehet. A PhD értekezés primer prevencióval foglalkozó további aspektusa ezen

expresszió-változások alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata.

Génexpresszió-változások alkalmazása a prevencióban:

c-myc; Ha-ras; p53

Számos vizsgálat igazolta már, hogy daganatszövetben különböző gének expressziója

eltér a normál szövetekben talált génexpresszióktól. Mivel az onkogének és tumor

szuppresszor gének a sejtciklus, a sejtproliferáció, a differenciáció és az apoptózis

szabályozásában részt vevő kulcsgének, természetes, hogy számos szerző foglalkozott e

gének expressziójával. Így például a normál szövetektől eltérő c-myc, Ha-ras, N-ras, Erb-B2,

p53 expressziókat írtak le különböző daganatok esetén. További vizsgálatok – összhangban a

field of cancerization elméletével – nemcsak a daganatszövetben, hanem az azt körülvevő,

makroszkóposan és szövettanilag is egészségesnek tűnő szövetekben találtak

onko/szuppresszor gén overexpressziókat. Ez azt jelzi, hogy a génexpresszió-változások

alkalmasak lehetnek a korai érintettség jelzésére, akár olyan stádiumban is, amikor még egyéb

tényezők – beleértve például a mutációkat is – nem figyelmeztetnek a normálistól eltérő

helyzetre.

A c-myc protoonkogén egyike a korán felfedezett onkogéneknek. A gén egy olyan

nukleáris lokalizációjú fehérjét kódol, amely transzkripciós faktorként működik. A myc

17

protein képes a nyugalmi állapotban levő sejteket ismét proliferációra bírni, azaz a sejtciklust

továbbvinni. A fehérje a Max proteinnel heterodimért képezve szekvencia-specifikusan a

DNS-hez kötődik, és transzkripciós regulátorként DNS-szintézist indukálva transzformált sejt

kialakulását is okozhatja. A c-myc overexpresszióját írták le számos daganatban, illetve

transzformált sejtekben, sejtvonalakban. Ugyancsak fokozott c-myc-expressziót találtak egyéb

sejtproliferációval járó folyamatokban is.

A Ha-ras (Harvey-ras) gén a ras géncsaládba tartozik, melynek további tagjai a Ki-ras

és az N-ras gének. A ras géncsalád tagjai által kódolt G-proteinek az intracelluláris jelátviteli

kaszkád fontos elemei, vagyis részt vesznek a sejthez érkező proliferációs szignálok

továbbításában. A ras proteinek (molekulasúlyuk alapján ezelet p21 fehérjéknek nevezik) a

jelátviteli kaszkád kezdeti részében működnek, a sejtmembrán belső felületéhez kötötten. A

jelátviteli rendszer valójában foszforilációs kaszkád, amelynek például a raf fehérje vagy a

MAP-kinázok (mitogén-aktivált protein kináz) fontos elemei. A kaszkádok végső effektorai a

sejtmagban levő transzkripciós faktorok. A ras gének overexpressziója e jelátviteli rendszer

fokozott aktivitásához vezethet, vagyis a proliferatív szignálok túlzott mértékű áttevődését

eredményezheti. Ennek megfelelően – és a másik két említett génhez hasonlóan – a Ha-ras

gén overexpresszióját is számos daganatban megtalálták. A génexpresszió-változások korai

biomarkerként való alkalmazásának értékét mutatja, hogy hörcsög pofazacskójának

dimetilbenz[a]antracénnal való ecsetelése hatására Ha-ras overexpresszió alakult ki,

értékelhető szövettani elváltozások nélkül.

A p53 tumor szuppresszor gén funkciójáról allélpolimorfizmusai kapcsán már

részletesen szó esett korábban, így itt csak annyit szükséges megemlíteni, hogy a p53 esetében

a szabályozás elsősorban poszttranszlációs mechanizmusokon keresztül történik.

Mindazonáltal az mRNS szintű expresszió-változások is fontosak és informatívak lehetnek,

ugyanis több vizsgálat is talált p53 transzkripciós változásokat daganatos szövetekben illetve

sejtvonalakban.

18

A másodlagos megelőzés lényege a betegség minél korábbi diagnózisa, még

tünetmentes stádiumban, amikor kezelés esélyei lényegesen jobbak, mint a már kialakult –

esetleg a környező szöveteket is infiltráló és áttéteket is adó – daganatok esetén. A szekunder

prevenció tipikus formája a lakossági szűrővizsgálatok megszervezése. Ennek lényege, hogy

az egészségügy oldaláról történik a kezdeményezés, és a célcsoport pedig az egészséges

lakosság, illetve annak meghatározott – de mindig meglehetősen széles – köre. Emlőrák

vonatkozásában a fizikális vizsgálat és a mammográfia képezi a lehetséges módszereket. A

fizikális vizsgálat történhet orvos (vagy erre kiképzett egészségügyi szakdolgozó) által, illetve

végezheti maga az érintett személy (önvizsgálat). Mindegyiknek megvan a maga sajátos

előnye és hátránya is, de közös, hogy önmagukban ezen módszerek alkalmazása nem oldja

meg kielégítően a korai felismerés problémáját. Áttörést jelentett az emlőrákszűrésben a

mammográfia bevezetése, illetve az e téren fokozatosan bekövetkező technikai fejlődés.

A fentiekkel összhangban a Nemzeti Rákellenes Program célja olyan szolgáltató

rendszer kialakítása, amely képes a célcsoportba tartozó nők 80%-ának szűrésére.

A tercier prevenció a szövődmények megelőzését, az életminőség minél jobb

megtartását vagy visszaállítását, a rehabilitációt jelenti. Daganatok esetén a tercier prevenció

fontos kérdéskörét képezik többek között a citosztatikus kezelések mellékhatásainak kivédése

valamint a metasztázisok kialakulásának megelőzése. A citosztatikus kezelésekkel

kapcsolatban fontos, hogy pontosan ismerjük a daganat biológiai tulajdonságait, és ehhez,

valamint a várható prognózishoz igazítsuk a kezelést. Várhatóan rosszabb prognózis esetén

sajnos kevésbé lehetünk tekintettel a mellékhatásokra, hiszen ilyenkor csak a lehető

leghatékonyabb terápia mellett van esély a gyógyulásra (természetesen nem ideértve a csak

palliatívan kezelhető eseteket), míg jobb prognózisú tumoroknál lehetőség van a kevesebb

mellékhatást okozó alternatívák választására.

A mellékhatások, szövődmények (például az esetleges szekunder tumorok kialakulása)

megbízható mérése, illetve előrejelzése egyelőre nem megoldott. Nem tudjuk megállapítani,

hogy ki az, akinél a kezelés nagyobb valószínűséggel okoz szövődményeket, és kik azok, akik

nagyobb dózist is elviselnek. Az akut tünetek súlyossága nem feltétlenül igazít el a késői

karcinogenitás kérdésében.

A dolgozatban vizsgálni kívántunk egy újszerű megközelítést a citosztatikus kezelés

karcinogén hatásainak vizsgálatára, azzal a céllal, hogy a terápia indukálta második primer

tumor kockázata vajon becsülhető-e? Ez a fent már említett génexpresszió-változásokon

alapul, ahol perifériás vérből nyert fehérvérsejteken, mint „surrogate tissue”-n alkalmaztuk

19

(helyettesítő szövet). A primer prevenciós vizsgálat folytatásaként, továbbfejlesztéseként

emlőrákos betegekben nemcsak a diagnózis felállításakor, hanem a kezelés után is

megvizsgáltuk a c-myc, Ha-ras és p53 gén expresszióját, aszerint csoportosítva, hogy

kemoterápiára (Cyclophosphamid, Methotrexat, Fluorouracyl = CMF) vagy műtétre került-e

sor első beavatkozásként. Így a kezelés hatékonyságának valószínű jellemzése mellett

lehetőség nyílt az esetleges mellékhatás jelzésére, de a reparációs kapacitás mérésére is.

Hogy kísérleti eredményeink egzaktabbak legyenek, ugyanezen kemoterápiás

protokoll hatását megvizsgáltuk állatkísérletben, annak tisztázására, hogy a PTE ÁOK Orvosi

Népegészségtani Intézetében korábban kidolgozott állatkísérletes modellben a fent

alkalmazott kemoterápiás protokoll okoz-e onko/tumor szuppresszor gén overexpressziókat.

Amennyiben igen, akkor ez azt jelenti, hogy a humán vizsgálat eredményei elfogadhatók, és a

perifériás vérből kapott eredmények összhangban állnak az állatkísérletekben a különböző

szervekben mért értékekkel, vagyis alkalmazhatók azok helyettesítő markereiként.

20

II. Célkitűzések

1. Annak eldöntése, hogy az általunk vizsgált reprezentatív csoportban a p53 tumor

szuppresszor gén 72-es kodon Arg/Pro polimorfizmusa befolyásolja-e az emlőrák

kialakulásának kockázatát eset-kontroll összehasonlítást végeztünk. Az egyes allélek

előfordulási gyakoriság alapján kerestünk választ arra, hogy melyik allél fordul

gyakrabban elő az emlőrákos betegekben.

2. Tisztázni akartuk, hogy a D-vitamin receptor BsmI és FokI polimorfizmusa hatással

van-e az emlőrák kockázatára. A fentihez hasonló módon, a BsmI és FokI allélok

előfordulási gyakoriságát vetettük össze emlőrákos betegek és kontrollok között.

3. A p53 tumor szuppresszor gén és a D-vitamin receptor gén polimorfizmusai közötti

összefüggés alapján azt kívántuk megállapítani, hogy a feltételezett „high-risk” allélt

hordozók között milyen mértékben emelkedett az emlőrák kialakulásnak kockázata.

4. Perifériás vérből génexpresszió-változásokat mértünk. Az emlőrák kockázatának

és/vagy az expozíció jelzésének modellezéséhez összevetettük a c-myc, Ha-ras és a

p53 gének expresszióját az emlőrákos betegekben és nem daganatos személyekben.

5. A Cyclophosphamid Methotrexat Fluorouracyl kemoterápia génexpressziókra

gyakorolt hatásának vizsgálata. Az emlőrákos betegek kezelése után (műtét vagy

citosztatikus kezelés CMF protokollal) mért génexpresszió-értékeket hasonlítottuk

össze a kezelés megkezdése előtti expressziókkal, azzal a céllal, hogy a második

primer tumor kialakulása kapcsolatban állhat-e a CMF kezeléssel?

6. A CMF protokoll génexpressziókra gyakorolt hatásának vizsgálata állatkísérletben. A

kísérleti állatok szerveiben mértük a CMF kezelés hatására bekövetkező

génexpresszió-változásokat azzal a céllal, hogy az. állatkisérletes eredmények és a

humán perifériás vér vizsgálatok eredményei miként egészítik ki egymást?

21

III. Anyag és módszer

Az eset-kontroll vizsgálatban 200 emlőrákos beteget genotipizáltunk a p53 és VDR

génekre vonatkozóan, és a kapott allélgyakoriságokat összehasonlítottuk a kontroll populáció

alléleloszlásaival. A kontroll csoport létszáma, átlagos életkora, neme és etnikai összetétele

megfelelt a beteg csoport hasonló paramétereinek.

Az emlőrákos betegek a Baranya Megyei Kórház Onkológiai Osztálya, a Veszprém

Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Onkológiai Osztálya és a Vas Megyei Markusovszky

Kórház Onkoradiológiai Osztálya által gondozott betegek voltak. Kontrollként ugyanezen

megyék területéről nem daganatos betegek, illetve szűrővizsgálaton részt vevő egészséges

személyek szolgáltak. Mivel nem az örökletes emlőrákokat, hanem a sporadikus daganatok

kialakulásában szerepet játszó tényezőket kívántuk vizsgálni, ezért a vizsgálatból kizártuk

azokat az eseteket, melyeknél a családi anamnézis vagy genetikai vizsgálatok örökletes

daganatot vagy daganatos szindromát jeleztek. Az emlőrákos betegek átlagéletkora 64.3

(±7.2), a kontroll csoporté pedig 62.9 (±8.2) év volt. Mind a beteg, mind a kontroll csoport

tagjaival ismertettük a vizsgálat célját, akik ezután a vizsgálatban önként vettek részt. A beteg

és a kontroll csoportot hormontartalmú gyógyszerek szedése és életkor alapján illesztettük

egymáshoz.

Fehérvérsejtek izolálása

A fehérvérsejteket 15 ml perifériás vérből nyertük, 0.84% ammónium-kloriddal történő

ismételt centrifugálással. A centrifugálást addig ismételtük, amíg a kapott üledék piros ill.

rózsaszínű színét elveszítette.

22

III.1. Polimorfizmus vizsgálatok

A p53 Arg/Pro polimorfizmus vizsgálata

Allélspecifikus PCR reakció:

A p53 Arg/Pro polimorfizmusát allélspecifikus PCR segítségével vizsgáltuk. A

módszer alapja, hogy a PCR reakcióhoz válsztott 5’ primer 3’ végi nukleotidja megfelel a 72-

es kodonban lévő pontmutáció helyének. A DNS polimeráz csak akkor képes a primert

rendeltetésszerűen használni, és a szintézist megkezdeni, ha annak 3’ vége komplementer a

templáttal. Ha tehát két csőben párhuzamosan, ugyanazzal a 3’ primerrel, és az utolsó

bázisukban eltérő 5’ primerek egyikével végzünk amplifikációt, a PCR termékek jelenléte, ill.

hiánya alapján a genotípus meghatározható.

3’ primer: GCAACTGACCGTGCAAGTCA

5’ primerek: ATGCCAGAGGCTGCTCCCCG (1)

ATGCCAGAGGCTGCTCCCCC (2)

Az (1)-es primer az Arg (CGC), míg a (2)-es a Pro (CCC) allél jelenlétében teszi lehetővé az

amplifikációt. Ily módon, ha a két csőben párhuzamos reakcióban keletkezett PCR termékeket

elektroforetizáljuk, homozigóta esetén csak az egyik csőben jelenik meg kimutatható

mennyiségű DNS, míg heterozigótánál mindkét primerpárral sikeres amplifikáció mutatható

ki (Murata, 1996).

PCR reakcióelegy: 20 µl össztérfogatban 0.1 µg DNS-templát (A DNS izolálása standard

fenol-kloroformos módszerrel történt, a perifériás fehérvérsejtekből), 1.5 mM MgCl2 , 10mM

Tris-HCl (pH9.0), 0.1% Triton X-100, 2 µg/ml bovin szérumalbumin, 4x0.2 mM dNTP, 0.5 U

Taq DNS- polimeráz (PROMEGA), 1-1 µM primer. A reakciót 10 perces 94 ˚C-on történő

inkubálással kezdtük, és a reakcióelegyhez a Taq DNS polimerázt ezután adtuk hozzá.

A PCR paraméterei az alábbaik voltak: 30 ciklus: 60 sec 94˚C, 60 sec 60˚C, 60 sec 72˚C

(Techne Genius PCR-készülékben).

23

DNS detektálás:

Az amplifikálást követően a minták teljes mennyiségét ethidium-bromiddal festett 2%-

os agaróz gélen futtattuk.

Az elektroforézist 70 V feszültséggel, 40 mA áramerősség mellett végeztük. 30-60 perces

futtatás után az amplifikált, festett DNS sávok jelenlétét, ill.hiányát UV fény segítségével

detektáltuk.

1 . 1 . 2 . 2 . 3 . 3 . 4 . 4 . 5 . 5 . 6 . 6 .

A P A P A P A P A P A P

3. ábra: p53 allélspecifikus PCR.

Annak alapján, hogy a párhuzamos reakciókban mely allélspecifikus primerrel történt reakció,

megállapítható az egyén genotípusa. A képen látható gélen az 1-es és 3-as minták Arg

homozigóta egyénektől; a 2-es, 4-es, 5-ös heterozigótáktól; míg a 6-os Pro homozigóta

személytől származik.

A VDR polimorfizmusok vizsgálata

A VDR gén polimorfizmusainak vizsgálatához PCR-RFLP (restrikciós

fragmenthossz-polimorfizmus) módszert alkalmaztunk. A módszer lényege, hogy a restrikciós

enzim felismerési helyén jelentkező polimorfizmus kimutatásához az adott DNS-szakaszt

polimeráz láncreakció segítségével felsokszorozzuk, majd emésztésnek vetjük alá. A

keletkezett DNS-fragmentek hosszuktól függően gélelektroforézissel szétválaszthatóak, a

gélen megjelenő mintázat alapján az egyén genotípusa meghatározható.

BsmI polimorfizmus

24

PCR:

A VDR gén 3’ végére eső polimorfizmus vizsgálatához a BsmI restrikciós endonukleáz

hasítási helyét tartalmazó 825 bázispár hosszúságú DNS-fragmentet PCR segítségével

amplifikáltuk. A polimeráz láncreakcióhoz a következő primereket használtuk:

5’-CAACCAAGACTACAAGTACCGCGTCAGTGA-3’

5’-AACCAGCGGGAAGAGGTCAAGGG-3’

PCR reakcióelegy: 25 µl össztérfogatban 2 µl templát (teljes vér), 20 mM Tris-HCl

(pH 8.4), 50 mM KCl, 1 mM MgCl2, 4x0.1 mM dNTP, 0.01-0.01 mM primer, 1 U Taq DNS

polimeráz.

A reakció további paraméterei: először 4 perc 94˚C, majd 35 ciklus: 30 sec 94˚C, 30 sec 63˚C,

60 sec 72˚C, végül 2 perc 72˚C (Techne Genius PCR-készülékben).

RFLP:

A PCR segítségével amplifikált 825 bp hosszú DNS-fragmentet ezután BsmI

restrikciós enzimmel való emésztésnek vetettük alá (3 óra, 65˚C). Az emésztést követően a

minták teljes mennyiségét ethidium-bromiddal festett 1,5%-os agaróz gélen futtattuk. Az

elektroforézist 70 V feszültséggel 45-60 percig végeztük, ezután a gélt UV fény alatt

vizsgáltuk.

A BsmI enzim hasítási helyének hiánya esetén a 825 bp hosszú termék jelenik meg a

gélen (B allél). Ha a hasítási hely jelen van (b allél), azt a PCR termék feldarabolódása

(650bp + 175 bp) jelzi. A gélen megjelenő fragmentek hossza alapján mindhárom genotípus

azonosítható.

1. 2. 3.

25

4. ábra: Bsm I RFLP

Ha csak a 825 bp hosszú DNS-szakasz jelenik meg a gélen (1-es minta), az BB

homozigóta genotípust jelez. Ha csak a rövidebb, 650 és 175 bp hosszúságú fragmentek

detektálhatók, az egyén bb homozigóta (3-as minta). A teljes hosszúságú amplifikátum és a

hasított fragmentek egyidejű előfordulása (2-es minta) Bb heterozigóta genotípusra utal.

FokI polimorfizmus

PCR:

A II-es exon területére eső polimorfizmus vizsgálatához a FokI restrikciós

endonukleáz hasítási helyét tartalmazó 265 bázispár hosszúságú DNS-fragmentet PCR

segítségével amplifikáltuk. A polimeráz láncreakciót a következő primerekkel végeztük:

5’-AGCTGGCCCTGGCACTGACTCTGCTCT -3’

5’-ATGGAAACACCTTGCTTCTTCTCCCTC -3’

PCR reakcióelegy: 25 µl össztérfogatban 2 µl templát (teljes vér), 10 mM Tris-HCl, 50

mM KCl, 1 mM MgCl2, 4x0.1 mM dNTP, 0.01-0.01 mM primer, 1 U Taq DNS polimeráz.

A reakció további paraméterei: először 4 perc 94˚C, majd 35 ciklus: 30 sec 94˚C, 30 sec 58˚C,

60 sec 72˚C, végül 2 perc 72˚C (Techne Genius PCR-készülékben).

RFLP:

A PCR segítségével felsokszorozott 265 bp hosszú DNS-fragmentet ezután FokI

restrikciós enzimmel való emésztésnek (3 óra, 37˚C) vetettük alá, majd az emésztést követően

a minták teljes mennyiségét ethidium bromiddal festett 2%-os agaróz gélen futtattuk. Az

elektroforézist 70 V feszültséggel 30-60 percig végeztük, ezután a gélt UV fény alatt

vizsgáltuk.

A FokI hasítási hely hiánya a F allélt definiálja, ez esetben a gélen a teljes hosszúságú

PCR-termék jelenik meg. Ha a hasítási hely jelen van (f allél), akkor az enzim egy 196 és egy

69 bázispár hosszú fragmentre vágja szét az amplifikált szakaszt. Ennek megfelelően a három

lehetséges genotípus (FF, Ff, ff) könnyen azonosítható.

26

1. 2. 3.

FF Ff ff

5. ábra: FokI RFLP

III.2. Génexpresszió-változások vizsgálata

A humán vizsgálatban a fenti kórházakból származó 33 frissen diagnosztizált emlőrákos, 54 műtét után CMF kezelésben részesült, és 31 műtét után CMF kezelést nem kapott beteg, illetve 50 egészséges kontroll személy vett részt. A génexpresszió-változások vizsgálatát a polimorfizmusok vizsgálatától függetlenül, más betegeken végeztük. A perifériás fehérvérsejtekből fonol-kloroformos módszerrel össz-RNS-t izoláltunk, majd Hoefer slot-

blotter segítségével 10 µg RNS-t vittünk Hybond N+ (Amersham) membránra, az Amersham ECL-kitben megadott protokoll szerint, majd kemilumineszcensen jelölt (Amersahm ECL, „enhanced chemiluminescence labeling”) próbával 42 °C-on éjszakán át hibridizáltuk a gyártó

által megadott protokoll alapján. A jelöléshez a Ha-ras, c-myc, p53 és β-aktin gének plazmidba illesztett klónozott génpróbáit (American Type Culture Collection, Rockville, MD, USA) intézetünkben E. coli HB 101 baktériumtörzsben szaporítottuk. A membránokat

kontrollként a konstitutívan expresszálódó β-aktin génnel rehibridizáltuk. A keletkező kemilumineszcens jelet röntgenfilmen fogtuk fel, melyet előhívás után HP DeskScan IIC típusú szkennerrel számítógépbe vittük, és a denzitásokat Quantiscan 2.0 (Biosoft) programmal értékeltük.

Az állatkísérletekben csoportonként 6 hím illetve 6 nőstény CBA/Ca egeret használtunk. A CMF kezelés intraperitoneálisan történt, az alábbi dózissal: 100 mg/kg cyclophosphamide, 50 mg/kg methotrexate, 100 mg/kg 5-fluorouracil (5-FU). A kezelés után 24 órával az állatokat túlaltattuk, a májat, lépet, tüdőt, vesét, thymust, mesentheriális

27

nyirokcsomókat és a femur csontvelőt eltávolítottuk, és a továbbiakban a humán vizsgálatoknál leírt módszerekkel végeztük az RNS izolálást és a génexpressziók meghatározását. A kontroll állatok CMF kezelés helyett fiziológiás sóoldatot kaptak.

III.3. Statisztikai módszerek

Statisztikai elemzéssel meghatároztuk az egyes allélokhoz, ill. allélkombinációkhoz

köthető becsült relatív kockázatot (esélyhányados, odds ratio: OR) és 95%-os megbízhatósági

tartományt (konfidencia intervallum: CI) számoltunk. A génexpressziós vizsgálatokban a

csoportok átlagértékeit t-próbával hasonlítottuk össze. A számításokat az Epi Info for

Windows (CDC, Atlanta) és az SPSS PC+ programok segítségével végeztük.

28

IV. Eredmények

A 200 emlőrákos betegből és a kísérleti csoporthoz igazított kontroll populációból

származó minták feldolgozása során a következő eredményeket kaptuk.

IV.1. Polimorfizmus vizsgálatok

A p53 allélpolimorfizmus összefüggése az emlőrák kialakulásának

kockázatával

Az Arg/Pro polimorfizmus vizsgálata során kapott genotípus-megoszlásokat a IV.

táblázat mutatja a beteg és a kontroll csoportban. A könnyebb összehasonlíthatóság érdekében

zárójelben látható az egyes genotípusok csoportokon belüli előfordulásának százalékos

aránya.

Beteg Kontroll

Arg/Arg 105 (52,5%) 137 (68,5%)

Arg/Pro 60 (30%) 56 (28%)

Pro/Pro 35 (17,5%) 7 (3,5%)

Összesen 200 (100%) 200 (100%)

IV. táblázat: A p53 genotípusok megoszlása a beteg és kontroll csoportban

A kontroll csoportban kapott allélmegoszlást az irodalmi adatokkal összevetve azt

látjuk, hogy a magyar populáció allélgyakoriságai az európai populációkra közölt értékek

közé esnek, és inkább az északi népek allélfrekvenciáit közelítik.

Az eredményekből megállapítható, hogy a ritka Pro homozigóták gyakorisága a

betegek közt lényegesen megnő, míg az Arg homozigóták aránya csökken a kontroll

populációhoz képest. Az adatok további értelmezéséhez statisztikai elemzést végeztünk,

amelyhez a Pro homo- és heterozigótákat egy halmazba vontuk össze, mivel mindkét csoport

hordozza a magasabb rizikót jelentő allélt (V. táblázat).

29

Beteg Kontroll

Pro hordozó 95 (47,5%) 63 (31,5%)

Arg homozigóta 105 (52,5%) 137 (68,5%)

Esélyhányados (OR) 1,97 (95%-os CI: 1,28-3,02)

V. táblázat: A Pro hordozó személyek aránya a beteg és kontroll populációban

Vizsgálatunkban tehát a Pro hordozó személyek rizikójának emelkedését mutattuk ki,

mivel az emlőrákos betegek csoportjában gyakoribb volt a Pro allél jelenléte. A p53 Arg/Pro

polimorfizmus és az emlőrák kialakulásának kockázata közötti kapcsolatot elemezve

statisztikailag szignifikáns eredményt kaptunk: a ritka, Pro allélt hordozók 1.97-szeres rizikót

hordoznak a betegség kialakulására (OR:1.97; 95%-os CI:1.28-3.02).

A VDR allélpolimorfizmusok összefüggése az emlőrák kialakulásának

kockázatával

A VDR allélpolimorfizmusok vizsgálata során kapott genotípus-eloszlásokat az VI.

táblázat mutatja.

Beteg Kontroll

FokI polimorfizmus

FF 63 (31,5%) 68 (34%)

Ff 114 (57%) 101 (50,5%)

Ff 23 (11,5%) 31 (15,5%)

BsmI polimorfizmus

BB 51 (25,5%) 29 (14,5%)

Bb 92 (46%) 115 (57,5%)

Bb 57 (28,5%) 56 (28%)

VI. táblázat: A beteg és kontroll csoport genotípusainak megoszlása vizsgált VDR polimorfizmusok tekintetében

30

A FokI polimorfizmus esetében a kontroll csoport genotipizálásával kapott

alléleloszlások nem térnek el jelentősen az európai nők körében végzett vizsgálatok

eredményeitől. Hasonló F allél gyakoriságot kaptunk (59.25%), mint amit a francia (62%),

vagy olasz (63.5%) nők körében végzett vizsgálatokban publikáltak (Eccleshall, 1998,

Gennari, 1999). Az eredmények számottevően különböznek viszont az afroamerikai nők

alléleloszlásaitól, ahol az F allél frekvenciája eléri a 80.5%-ot (Harris, 1997).

A BsmI polimorfizmust vizsgálva a B allél gyakorisága a kontroll populációban 43%-

nak bizonyult. Az olasz nők között ez az arány 48% (Ruggiero, 1998). Egy korábbi, magyar

populáción végzett jelentősen kisebb mintaszámmal dolgozó vizsgálatban ez az érték 36%

volt (Császár és Ábel 2001).

A VDR polimorfizmusok és az emlőrákos megbetegedések közötti kapcsolatot

vizsgálva a következő eredményeket kaptuk az adatok elemzéséből (VII. táblázat).

A vizsgált

allélpolimorfizmusok Esélyhányados (OR)

95%-os konfidencia

intervallum

FokI (F homozigóta) 0,89 0,58-1,39

BsmI (B homozigóta) 2,02 1,18-3,46

VII. táblázat: A vizsgált VDR polimorfizmusok emlőrák kialakulására gyakorolt hatása

Az irodalmi adatok alapján az FF genotípus emlőrák kialakulásával szemben

mutatkozó protektív hatását vártuk, de ezt az összefüggést nem sikerült bizonyítani. Az FF

homozigóták ugyan kevesebben vannak a betegek között, de az eredmény nem bizonyult

statisztikailag szignifikánsnak.

A Bsm I polimorfizmus esetében ugyanakkor statisztikailag szignifikáns

kockázatemelkedést mutattunk ki a BB genotípushoz kapcsolódóan. A homozigóta, high-risk

allélt hordozó nők kockázata 2.02-szeres a b homo- és heterozigótákkal szemben.

A gének közötti kölcsönhatás vizsgálata

A gén-gén kölcsönhatás elemzéséhez az egyes polimorfizmusok esetében magas

rizikót jelentő genotípusok együttes előfordulását vizsgáltuk a beteg és kontroll

populációkban. Az elemzéshez azokat a személyeket választottuk ki mindkét csoportból, akik

31

a p53 polimorfizmus vizsgálata kapcsán kockázatnövelő tényezőnek bizonyult Pro allélt

hordozzák, s emellett Bsm I genotípusukat tekintve szintén emelkedett rizikót hordozó BB

homozigóták.

A VIII. táblázatból kitűnik, hogy azok az egyének, akik a funkcióikban részben átfedő

gének magas rizikót jelentő allélkombinációit hordozzák, jelentősen túlreprezentáltak a beteg

csoportban a kontroll populációhoz viszonyítva. Az ilyen genotípus-kombinációval bíró nők

relatív kockázata 4,87-szeres emelkedést mutat.

Előfordulás A vizsgált genotípus

Beteg Kontroll OR 95%-os CI

P53 Pro hordozó 95 (47,5%) 63 (31,5%) 1,97 1,28-3,02

BsmI BB 51 (25,5%) 29 (14,5%) 2,02 1,18-3,46

P53 Pro hordozó+ BsmI BB 30 (15%) 7 (3,5%) 4,87 2,02-13,42

VIII. táblázat: A magas rizikójú genotípusok együttes előfordulása, a gének közötti kölcsönhatás

A gének közötti kölcsönhatás elemzésének egy másik megközelítési módja annak

vizsgálata, hogy az egyik gén tekintetében emelkedett rizikót jelentő genotípus milyen

arányban fordul elő együtt a másik gén „high-risk” alléljaival a beteg, ill. a kontroll

csoportokban.

Ehhez az elemzéshez a BsmI BB homozigóta egyéneket válogattuk ki mindkét

csoportból, és azt vizsgáltuk, hogy az emelkedett rizikót jelentő VDR genotípus mely p53

allélekkel kombinálódik az emlőrákos, ill. a kontroll csoportban.

BB homozigóta egyének a kontroll populációban 29-en, míg a daganatos betegek

között 51-en voltak. P53 genotípus-megoszlásaikat a következő táblázat mutatja.

BB homozigóta p53 genotípus

Beteg (51) Kontroll (29)

Arg/Arg 21 (41,2%) 22 (75,9%)

Arg/Pro 23 (45,1%) 7 (24,1%)

Pro/Pro 7 (13,7%) ―

IX. táblázat: A BB homozigóta egyének p53 genotípusai a beteg és kontroll csoportokban

32

Látható, hogy a kontroll csoportban az emelkedett rizikót jelentő BB genotípussal

többnyire a protektív Arg/Arg genotípus kombinálódik, és hogy a BB Pro/Pro genotípus-

kombináció csakis a betegek között fordul elő.

Míg tehát a kontroll csoport BB homozigótái p53 genotípusukat tekintve túlnyomó

többségükben (76%) Arg homozigóták, kisebb részben (24%) Arg/Pro heterozigóták, addig a

beteg csoportban az Arg homozigóták aránya (41%) lecsökken, s a BB genotípushoz

többnyire egy (45%), vagy kettő (14%) Pro allél társul.

Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy az emelkedett rizikóval járó allélek

együttes előfordulása inkább az emlőrákos populációt jellemző jelenség, a kontroll csoportban

ritkábban fordul elő, hogy az egyes polimorfizmusokhoz kapcsolódó kockázatnövelő allélek

egyszerre vannak jelen a genomban.

Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a vizsgálatunkban résztvevő gének „high-risk”

alléljainak halmozódása komolyabb visszaesést jelent a tumor szupresszor funkciók

hatékonyságában, ezáltal az ilyen genotípusú személyek sejtjeiben nagyobb a valószínűsége

mutációk felhalmozódásának. A p53 és a D-vitamin-receptor apoptózis-indukáló képessége

ugyanakkor egymástól független, az egyik gén „high-risk” alléljának kevésbé hatékony

működését részben kompenzálhatja a másik gén előnyösebb alléljának jelenléte.

Csoportszintű vizsgálatunkban tehát szignifikáns összefüggést kaptunk polimorf

gének egyes, előfordulásukban teljesen általános variánsai, és az emlőrák kialakulásának

kockázata között. Habár az egyes „high-risk” allélek az egyéni kockázatot csak kis mértékben

emelik, a génpolimorfizmusokból adódó egyéni érzékenységbeli eltérések, mint azt a gének

közötti interakció vizsgálatakor sikerült is kimutatnunk, együttesen, egymással (és feltehetően

a környezeti tényezőkkel) kölcsönhatásban komolyabb mértékben befolyásolják a daganatos

betegségek kialakulásának valószínűségét

33

IV.2. Génexpresszió-változások vizsgálatai

A humán vizsgálat eredményei

A perifériás vérből mért génexpressziók a 6. ábrán láthatók.

6. ábra. A vizsgált gének expressziója emlőrákos betegekben és kontrollokban

Az egészséges kontroll személyeknél a vizsgált gének expressziója viszonylag

alacsony szinten mozgott. A frissen diagnosztizált emlőrákos betegekben mindhárom gén

expressziója statisztikailag szignifikánsan különbözött a kontrollokétól. Ezek az adatok

mindenképpen mutatják a génexpresszió-változások értékét, alkalmazhatóságát, bár az

eredmények önmagukban nem árulják el, hogy mi áll a perifériás vérből izolált sejtekben mért

gén-overexpressziók hátterében.

A műtéten átesett betegekben – amennyiben a génexpresszióvizsgálat időpontjáig nem

kaptak citosztatikus kezelést – a gén-overexpressziók jelentősen csökkentek a frissen

diagnosztizált csoporthoz képest, de a kezeletlen kontrolloknál magasabb értékeket mutattak.

mindhárom gén vonatkozásában.

Végül a műtét után CMF kezelésben is részesült betegek körében minimális csökkenés

volt tapasztalható a frissen diagnosztizált csoporthoz viszonyítva.

0

10

20

30

40

50

60

70

Kezeletlenegészséges kontroll

(n=50)

frissen diagnosztizáltemlőtumoros csoport,

operáció még nemvolt (n=33)

operált és CMF-felkezelt csoport (n=54)

operált és CMF-felnem kezelt csoport

(n=31)

Ha-rasc-mycp53

34

Ha az utóbbi két csoportot vetjük össze, akkor az egyetlen különbség a CMF-kezelés.

Eszerint tehát a műtét után CMF-kezelésben részesült betegekben mindhárom vizsgált gén

expressziója lényegesen magasabb volt (a c-myc és a p53 gén esetében több, mint duplája) a

CMF protokollt nem kapott betegekénél.

Az állatkísérletek eredményei

Az eredményeket a 7. ábra mutatja.

Máj Lép Tüdő Vese Thymus Nycsomó Csontvelő

7. ábra. CMF protokoll hatására bekövetkező génexpresszió-változások

(CBA/Ca egerekben)

A Ha-ras onkogén expressziója kivétel nélkül minden szervben emelkedett volt a

kontrollokhoz képest. Ez az emelkedés statisztikailag szignifikáns volt a lép, vese, thymus,

nyirokcsomók és a csontvelő esetén, míg a májnál kis mértékben elmaradt ettől, a tüdőben

pedig viszonylag kis mértékű volt.

0

10

20

30

40

50

60

PBS

CM

F pr

otok

oll

PBS

CM

F pr

otok

oll

PBS

CM

F pr

otok

oll

PBS

CM

F pr

otok

oll

PBS

CM

F pr

otok

oll

PBS

CM

F pr

otok

oll

PBS

CM

F pr

otok

oll

c-mycH-rasp53

35

A p53 tumor szupresszor gén szintén overexpresszált volt minden szervben, itt

egyedül a csontvelőben talált expresszió-fokozódás nem érte el a statisztikai szignifikancia

szintjét.

A c-myc onkogén expressziója az előző két génnél változatosabb képet mutatott. A

májban, a lépben és a tüdőben a CMF-kezelt csoportban alacsonyabb génexpressziókat

találtunk, mint a fiziológiás sóoldattal kezelt kontrollokban. A különbség a tüdő esetén

minimális volt, míg a májnál és a lépnél statisztikailag szignifikáns. A további négy vizsgált

szervben a CMF protokoll fokozta a c-myc gén expresszióját, ami a thymus és a csontvelő

esetén statisztikailag is szignifikáns volt.

Eredményeink tehát azt mutatták, hogy a Ha-ras és a p53 gének overexpressziója jól

jelzi a CMF protokoll potenciális karcinogén hatását, míg a c-myc gén ebből a szempontból

kevésbé hasznos biomarker. Az eredmények egyúttal azt is jelzik, hogy az értékelést

szervspecifikusan kell elvégezni, mivel az alap-génexpressziók, illetve a génexpressziós

mintázat szervenként különböző lehet.

36

V. Megbeszélés

A genetikai polimorfizmusokra irányuló eset-kontroll vizsgálatunk jól illusztrálja az

úgynevezett egyéni érzékenységi tényezők szerepét a betegségek – jelen esetben az emlőrák –

kialakulásának folyamatában. Ezekre az alacsony penetranciájú tényezőkre jellemző, hogy

önmagukban csak kis mértékű kockázatemelkedést okoznak, vagyis családfa-elemzéssel nem

vizsgálhatók, családi halmozódást nem okoznak (X. táblázat).

„Domináns” gén „Hajlamosító” gén

Gyakoriság Ritka (<1%) Általános (>1%)

Vizsgálati lehetőség Családi Populációs

Betegség-gén viszonya Kapcsolt Asszociáció

Penetrancia Magas Alacsony

Absz. és relatív kockázat Magas Alacsony

Járulékos kockázat Alacsony Magas

Környezet szerepe Mérsékelt Kritikus

X. táblázat. Magas penetranciájú és egyéni érzékenység jellegű tényezők összehasonlítása

Vizsgálatunkban két tipikusan egyéni érzékenységi tényezőt – a p53 tumor

szuppresszor gén és a D-vitamin receptor gén allélpolimorfizmusait – tanulmányoztunk, az

emlőrák kialakulására gyakorolt hatásuk szempontjából. Eredményeink alapján a három

vizsgált tényező közül kettőről (VDR BsmI és p53 Arg/Pro polimorfizmusok)

bebizonyosodott, hogy kapcsolatban lehetnek a betegség kialakulásával.

A D-vitamin receptor polimorfizmusa tekintetében az irodalmi adatok sem adnak

eligazítást arról, hogy ez a polimorfizmus vajon miért, milyen mechanizmussal befolyásolja a

betegség kialakulásának kockázatát. A polimorfizmus ugyanis intron területére esik (a 8-as és

9-es exon közé), ezért a kódolt fehérje aminosavsorrendjét nem változtatja meg. Mivel tehát a

Bsm I polimorfizmus a receptorfehérje szerkezetére nincs befolyással, ennek megfelelően a

két allél által kódolt fehérje funkcionálisan egyenértékű, a b allél protektív hatása feltehetően

az átírt mRNS stabilitásának növelésén keresztül érvényesül. Mindazonáltal a

37

hatásmechanizmusra vonatkozó feltételezés még nincs konkrét molekuláris biológiai –

molekuláris epidemiológiai adatokkal alátámasztva.

A p53 vonatkozásában viszont már több adat ismeretes a 72-es kodon Arg/Pro

polimorfizmusára, illetve a kódolt fehérjék eltérő működésére vonatkozóan. A kaukázusi

populációk körében ritkább p53 allél kockázatnövelő hatása valószínűleg a polimorf helyen

prolint tartalmazó fehérje kevésbé hatékony apoptózis-indukáló képességével függ össze. A

Pro hordozó személyekben ennek megfelelően nagyobb valószínűséggel maradhatnak életben

a genetikai állományukban oly mértékben sérült sejtek, melyekben a hibák kijavítása

lehetetlenné vált, s melyeket a tumorképződés megakadályozása céljából eliminálni kellene.

Ezzel összhangban jelen vizsgálatunk szerint is a Pro allélt hordozó személyek tartoznak a

fokozott kockázatúak közé.

Az alacsony penetranciájú genetikai tényezők közötti kölcsönhatás érhető tetten az

általunk vizsgált mintában. Míg önmagában vizsgálva mindkét polimorfizmus tekintetében a

„high-risk” allélt hordozók kockázata kb. duplája a „low-risk” allélt hordozókénak, a két

tényező együttes jelenlétében a mért kockázatot ötszörös nagyságú volt. Az ilyen

kölcsönhatások magyarázhatják a sporadikus daganatok kialakulásának azt az epidemiológiai

sajátosságát, hogy azonos expozíció mellett nem mindenkiben alakul ki egyformán a hatás ill.

betegség. Az egyéni szintű kockázatbecslés további pontosítása újabb alacsony penetranciájú

genetikai tényezők vizsgálatával lehetséges. A microarray technika elterjedésével ma már

ennek a technikai feltételei adottak.

A daganatos betegségek kialakulására való hajlam pontosabb becsléséhez tehát

további vizsgálatokra van szükség. Az egyéni érzékenység kialakításában résztvevő gének

vizsgálata mellett a gének közötti kölcsönhatások, valamint a gén-környezet interakciók

ismeretére is szükség van. Ezen összefüggések feltárására irányuló kutatások gyakorlati

hasznot ígérnek. Az egyéni kockázat ismeretében bizonyos betegségek megjelenése megfelelő

életmóddal, esetleg kemoprevencióval, és gyakoribb orvosi ellenőrzéssel kivédhető lenne. A

távoli jövő egyik lehetősége a genotípus vizsgálata alapján történő egyéni kockázatbecslés és

a személyre szabott prevenció. Ez remélhetőleg új lehetőségeket biztosít majd az emlőrák

megelőzésében a jelenlegi molekuláris genetikai szűrővizsgálatok mellett, bár ekkor már

újabb etikai kérdések is felvetődnek (Oláh 2003).

Egészen másfajta biomarkerekként alkalmazhatók az onko/tumor szuppresszor gének

expresszió-változásai. Ezeket a pathológiai diagnosztikában már prognosztikus markerként

38

alkalmazzák, de a jelen dolgozatban a prevencióban való alkalmazásuk lehetőségeit próbáltuk

meg tisztázni.

Sajnos a daganatok tekintetében a kurabilitás kb. 50 % Magyarországon ideális

körülmények között, éppen ezért a primer prevencióra lehet és kell fókuszálni, amelynek az

hatékonysága akár 25-30% lehetne. Itt is tehát a a morbiditás csökkenés mellett a

következményes mortalitás csökkenés volna a kívánalom. A hatékony primer prevenció

szempontjából viszont nagyon fontos a molekuláris és prediktív epidemiológiai

biomarkerekkel való populációszintü és egyre inkább egyéni szintű rizikóbecslés,

rizikóazonositás, már jóval a daganat kialakulása előtt. Ugyanígy nélkülözhetetlen az

intervenció és hatékonyságának monitorozása megfelelő biomarkerekkel. A szűrőmódszerek

mellett egyre nagyobb teret kell nyitni olyan biomarker panelek alkalmazásának amelyekkel a

prevenció valamennyi szinten elősegíthető.

A kiszűrt, illetve kezelésre került betegek nagy részét áttétképzés és a szövődmények

miatt veszítjük el a késői felismerés és a terápia hiányosságai folytán, hiszen míg a

diagnosztika, és a patológia molekuláris irányba haladt, addig a terápia ezt kevésbé tudta

követni. A metasztázisok megelőzése, ill. a citosztatikus terápia indukálta második primér

daganatok megelőzése kulcsfontosságú az emlődaganatok kezelése és a betegek sorsának

követése szempontjából. Kulcsfontosságú azért, a szekunder tumorok kurabilitása

bonyolultabb, rövidebb lefolyásúak, több a kialakuló szövődmény, ami mind a betegre, mind

az egészségügyre nagy terheket ró. Ismeretes, hogy a kemoterápiás szerek 1-5 %-ban okoznak

második primér daganatot. Mindezidáig az alkilátok második tumorkeltő hatását vizsgálták a

legbehatóbban, különösen haematológiai kórképekben (Non-Hodgkin lymphoma, leukémia).

Olyan új módszerek kialakitására van tehát szükség a már beváltak mellett,

amelyekkel korszerű molekuláris biológiai, molekuláris epidemiológiai alapon korai, nem

invazív beavatkozásakkal, majd vizsgálatokkal közelebb jutunk a veszélyeztetettség

felismeréséhez, sőt a diagnosztikát segítendő, a páciens sorsára nézve predikciót nyújtó

eredményeket kaphatunk.

Úgy tűnik, mindezen feladatokra – további részletes vizsgálatok után – megfelelőek

lesznek az alkalmasan kiválasztott gének expresszióváltozásai, mint molekuláris szintű

biomarkerek. A génexpresszión alapuló metodikák eddig diagnosztikus módszerként

segítették a rosszindulatú daganatok elleni küzdelmet (Kopper, 2002). Előnyük, hogy ezek a

biomarkerek epigenetikai hatások detektálására alkalmasak. Legfőbb hátrányuk azonban az

általunk vizsgált alkalmazási lehetőséget tekintve, hogy nem eléggé specifikusak, individuális

39

szinten nem értékelhetők egzakt módon. Remélhetőleg hosszú távon megfelelő, betegség-

vagy kockázati tényező specifikus génpanelek kidolgozása az egyéni kockázat megítélését is

lehetővé teszik megoldódik. A génexpresszió-változások bár nem diagnosztikus markerek

vagy szűrővizsgálatokra alkalmazható biomarkerek, azonban úgy tűnik, hogy a potenciálisan

karcinogén jellegű expozíciókat, illetve ezen expozíciók korai hatását jól jelzik. Korábbi

állatkísérletekben a fokozott expressziók jól korreláltak a későbbi daganatkialakulással, ami

további érv ezen biomarkerek alkalmazhatósága és finomítása mellett.

Kérdéses lehet a perifériás vérből mért génexpresszió-változások oka, illetve eredete.

Elvileg elképzelhető, hogy daganatsejtek jutnak a keringésbe, és az izoláláskor ezek a sejtek a

fehérvérsejtekkel keveredve vezetnek átlagban magasabb expresszióhoz, de az ehhez

szükséges mennyiségű daganatsejt jelenléte valószínűtlen. Lehetséges, hogy a daganat

jelenléte által indukált változások (pl. jelátvivő molekulák, gyulladásos mediátorok,

anyagcsere-termékek) vezetnek a perifériás vérben a sejtek megváltozott állapotához, amely a

vizsgált génexpressziók révén nyomon követhető. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy

a limfociták jelentős hányada repopulációs fázisban van és a hosszú életű limfociták magukon

viselik az elszenvedett expozíciókat, ezáltal információt nyújtanak a szervezet többi

sejtféleségében elszenvedett expozíciók (hormonális és nem hormonális hatások, exogén

expozíciók) tényéről, valamint a szervezet reparációs képességéről. Hasonló képpen a

citosztatikus kezelés hatására megemelkedő gén-overexpresssziók is így magyarázhatók.

A perifériás vérből mért génexpressziók terén tehát egyelőre elméleti szinten

megfelelő magyarázat kidolgozására, majd annak igazolására van szükség. Ez azonban nem

teszi szükségtelenné ezen biomarkerek vizsgálatát, hanem épp ellenkezőleg, az eddigi nagyon

bíztató eredmények fényében további vizsgálatokat kell végezni, különösen a szövettan és a

stádiumok figyelembe vételével, hogy minél szélesebb körben kaphassanak helyet a

daganatmegelőzés molekuláris szintű biomarkerei között.

A fenti vizsgálatok természetesen még nem primer prevenciós alkalmazások. Alapot

szolgáltattak viszont ahhoz, hogy a génexpresszió-változások alkalmazásának lehetősége a

primer prevencióban is felmerüljön, mivel a daganatkialakulás, a normálistól eltérő működés

korai biomarkerei lehetnek.

40

VI. Az új eredmények összefoglalása

1. Az általunk vizsgált szubpopulációban a p53 tumor szuppresszor gén 72-es kodon

polimorfizmusa szignifikánsan befolyásolta az emlőrák kialakulásának kockázatát, mégpedig

a Pro allélt hordozó személyek körében magasabb volt ez a kockázat, mint az Arg allélt

hordozóknál.

2. A D-vitamin receptor BsmI polimorfizmusa szintén befolyásolta az emlőrák-rizikót, a B

allél bizonyult „high-risk” allélnek.

3. A két „high-risk” allél (p53 Pro és BsmI B allélek) egyidejű jelenléte a kockázatot több,

mint duplájára emelte.

4. A D-vitamin receptor FokI polimorfizmusa nem volt szignifikáns hatással az emlőrák

kockázatára a vizsgálat csoportban.

5. Emlőrákos betegek perifériás véréből izolált sejtekben a c-myc, Ha-ras és p53 gének

expressziója szignifikánsan magasabb volt, mint az egészséges kontrolloknál.

6. Az emlőrákos betegekben műtét után az előbbi gén-overexpressziók jelentősen csökkentek.

7. A műtét után alkalmazott CMF kemoterápiás protokoll az előbb említett expresszió-

csökkenést gátolta.

7. Állatkísérletben a vizsgált szervekben (máj, lép, tüdő, vese, thymus, nyirokcsomók,

csontvelő) a CMF-kezelés fokozta a 3 vizsgált gén expresszióját (a c-myc génnél a tüdő, máj

és lép kivételével), vagyis a génexpresszió-változások a potenciálisan karcinogén hatású

expozíció jó biomarkereinek bizonyultak.

41

VII. Irodalom

1. American Cancer Society: Cancer Facts & Figures – 1991, p9 2. Beckman, G., Birgander, R., Själander, A., és munkatársai: (1994). Is p53 polymorphism

is maintained by natural selection? Hum. Hered. 44, 266-270. 3. Begg, L., Kuller, L.H., Gutai, J.P., és munkatársai: (1987). Endogenous sex hormone

levels and breast cancer risk. Genet Epidemiol 4, 233-247. 4. Bhattacharjee, M., Wientroub, S., Vonderhaar, B.K. (1987). Milk protein synthesis by

mammary glands of vitamin D-deficient mice. Endocrinology 121, 865-874. 5. Bowen, R.L., Stebbing, J., Jones, L.J.: (2006). A review of the ethnic differences in breast

cancer. Pharmacogenomics 7, 935-942 6. Bretherton-Watt, D., Given-Wilson, R., Mansi, J.L., és munkatársai: (2001). Vitamin D

receptor gene polymorphisms are associated with breast cancer risk in a UK Caucasian population. Br J Cancer 85, 171-175.

7. Broca, P.: (1866). Influence héréditaire. Ed, Asselin P. Paris. 8. Buyru, N., Tezol, A., Yosunkaya-Fenerci, E., és munkatársai: (2003). Vitamin D receptor

gene polymorphism in breast cancer. Experimental and Molecular Medicine 35, 550-550. 9. Calle-Martin, O., Fabregat, V., Romero, M., és munkatársai: (1990). AccI polymorphism

of the p53 gene. Nucleic Acid Res. 18, 4963. 10. Cho, Y., Gorina, S., Jeffrey, P.D., és munkatársai: (1994). Crystal structure of a p53 tumor

suppressor-DNA complex: understanding tumorigenic mutations. Science 265, 346-355. 11. Christakos, S., Raval-Pandya, M., Wernyj, R.P., és munkatársai: (1996). Genomic

mechanisms involved in the pleiotropic actions of 1,25-dihydroxyvitamin D3. Biochem J. 316 ( Pt 2):361-71.

12. Colston, K. W., Berger, U., Wilson, P., és munkatársai: (1988) Mammary gland 1,25-dihydroxyvitamin D3 receptor content during pregnancy and lactation. Mol. Cell. Endocrinol. 60: 15–22.

13. Curran, J.E., Vaughan, T., Lea, R.A., és munkatársai: (1999). Association of a vitamin D receptor polymorphism with sporadic breast cancer development. Int. J. Cancer 83, 723-726.

14. Császár A, Ábel T.: (2001). Receptor polymorphisms and diseases. Eur J Pharmacol. 414, 9-22.

15. Danielsson, C., Mathiasen, I.S., James, S.Y., és munkatársai: (1997). Sensitive induction of apoptosis in breast cancer cells by a novel 1,25-dihydroxyvitamin D3 analogue shows relation to promoter selectivity. Journal of Cellular Biochemistry 66, 552-562.

16. Demográfiai évkönyv, 2004. Központi Statisztikai Hivatal, 2005. 17. Dumont, P., Leu, J.I., Della Pietra, A.C. és munkatársai: (2003). The codon 72

polymorphic variants of p53 have markedly different apoptotic potential. Nat Genet 33, 357-365.

18. Eccleshall, T.R., Garnero, P., Gross, C., és munkatársai: (1998). Lack of correlation between start codon polymorphism of the vitamin D receptor gene and bone mineral density in premenopausal French women: the OFELY study. J Bone Miner Res. 13, 31-35.

19. Egan, K.M., Newcomb, P.A., Longnecker, M.P., és munkatársai: (1996). Jewish religion and risk of breast cancer. Lancet. 347, 1645-1646.

20. Faraco, J.H., Morrison, N.A., Baker, A., és munkatársai: (1989). ApaI dimorphism at the human vitamin D receptor gene locus. Nucleic Acids Res. 17:2150

42

21. Ford, D., Easton D.F.: (1995). The genetics of breast and ovarian cancer. Br. J. Cancer, 72. 805-812.

22. Gennari, L., Becherini, L., Mansani, R., és munkatársai: (1999): FokI polymorphism at translation initiation site of the vitamin D receptor gene predicts bone mineral density and vertebral fractures in postmenopausal Italian women. J Bone Miner Res. 14, 1379-1386.

23. Graeber, A.J., Osmanian, C., Jack, T., és munkatársai: (1996). Hypoxia-mediated selectoin of cells with diminished apoptotic potential in solid tumors. Nature 379, 88-91.

24. Harris, C., Hollstein, M.: (1993). Clinical implications of the p53 tumor-suppressor gene. New England J Medicine. 329: 1318-1327.

25. Harris, S.S., Eccleshall, T.R., Gross, C., és munkatársai: (1997). The vitamin D receptor start codon polymorphism (FokI) and bone mineral density in premenopausal American black and white women. J Bone Miner Res. 12, 1043-1048.

26. Hou, M.F., Tien, Y.C., Lin, G.T., és munkatársai: (2002). Association of vitamin D receptor gene polymorphism with sporadic breast cancer in Taiwanese patients. Breast Cancer Research and Treatment 74, 1-7.

27. Huang, Z., Fasco, M.J., Figge, H.L., és munkatársai: (1996). Expression of cytochromes P450 in human breast tissue and tumors. Drug Metab Dispos 24, 899-905.

28. Hutchinson, P.E., Osborne, J.E., Lear, J.T., és munkatársai: (2000). Vitamin D receptor polymorphisms are associated with altered prognosis in patients with malignant melanoma. Clin.Cancer Res 6, 498–504.

29. Ingles, S.A., Garcia, D.G., Wang, W., és munkatársai: (2000). Vitamin D receptor genotype and breast cancer in Latinas (United States). Cancer Causes and Control 11, 25-30.

30. Ingles, S.A., Haile, R., Henderson, B., és munkatársai: (1997). Association of vitamin D receptor genetic polymorphism with breast cancer risk in African-American and Hispanic women. In: Norman, A.W., et al. (Eds.), Vitamin D: Chemistry, Biologyand Clinical Applications of the Steroid Hormone. University of California, Printing and Reprographics, Riverside, pp. 813–814.

31. James, S.Y., Mackay, A.G., Colston, K.W.: (1996). Effects of 1,25-dihydroxyvitamin D3 and its analogues on induction of apoptosis in breast cancer cells. Journal of Steroid Biochemistry and Molecular Biology 58, 395-401.

32. Jurutka, P. W., Whit.eld, G. K., Hsieh, J. C., és munkatársai: (2001) Molecular nature of the vitamin D receptor and its role in regulation of gene expression. Rev. Endocr. Metab. Disord. 2: 203–216. U.S.A. 94: 9831–9835.

33. Kampert, J.B., Whittemore, A.S., Paffenberger, R.S. Jr (1988). Combined effect of childbearing, menstrual events, and body size on age-specific breast cancer risk. Am J Epidemiol 128, 962-979.

34. Kásler, M.: (2000). Ajánlás az emlőrák korszerű diagnosztikájára, kezelésére és gondozására. Magyar Onkológia 44, 11–38.

35. Katz, L., Steinitz, R., Sela, T.: (1981). Epidemiological review of breast cancer in Israel. Isr J Med Sci. 17, 810-815.

36. Kawajiri, K., Watanabe, J., Hayashi, S.: (1996). Identification of allelic variants of the human CYP1A1 gene. Methods Enzymol. 272, 226-232.

37. Kopper, L., Tímár, J.: (2002). Génexpressziós profil a szolid tumorok diagnosztikájában és prognosztikájában. Magyar Onkológia 46, 3–9.

38. Lips, P.: (2001). Vitamin D de.ciency and secondary hyperparathyroidism in the elderly: consequences for bone loss and fractures and therapeutic implications. Endocr. Rev. 22: 477–501.

43

39. Malkin, D., Li, F.P., Strong, L.C., és munkatársai: (1990) Germ line p53 mutations in a familial syndrome of breast cancer, sarcomas, and other neoplasms. Science. 250(4985):1233-8. Erratum in: Science. 1993 Feb 12;259(5097):878

40. Matlashewski, G., Tuck, S., Pim, D., és munkatársai: (1987). Primary structure polymorphism at amino acid residue 72 of human p53. Mol. Cell. Biol. 7, 961-963.

41. Morrison, N.A., Qi, J.C., Tokita, A., és munkatársai: (1994). Prediction of bone-density from vitamin-D receptor alleles. Nature. 367(6460), 284–287.

42. Morrison, N.A., Yeoman, R., Kelly, P.J., és munkatársai: (1992). Contribution of trans-acting factor alleles to normal physiological variability: vitamin D receptor gene polymorphism and circulating osteocalcin. Proc Natl Acad Sci U S A. 89, 6665-6669.

43. Murata, M., Tagawa, M., Kimura, M., és munkatársai: (1996). Analysis of a germ line polymorphism of the p53 gene in lung cancer patients; discrete results with smoking history. Carcinogenesis. 17, 261-264.

44. Narvaez, C.J., Welsh, J.E.: (2001). Role of mitochondria and caspases in vitamin D mediated apoptosis of MCF-7 breast cancer cells. Journal of Biological Chemistry 276, 9101-9107.

45. Oláh, E.: (2003). Molekuláris genetikai szűrővizsgálatok javallatai és korlátai az onkológiában. Focus Medicinale 5, 33-40.

46. Oláh, E.: (2005). A BRCA1 és BRCA2 gének. Magyar Tudomány 8, 989-1000. 47. Ottó, Sz., Kásler, M.: (2005). A hazai és nemzetközi daganatos halálozási és

megbetegedési mutatók alakulása. Magyar Onkológia 49, 99–107. 48. Pim, D., Banks, L.: (2004). p53 polymorphic variants at codon 72 exert different effects

on cell cycle progression. Int J Cancer 108, 196-199. 49. Powis, G., Mustacich, D., Coon, A.: (2000). The role of the redox protein thioredoxin in

cell growth and cancer. Free Radic Biol Med 29, 312-322. 50. Puga, A., Nebert, D.W., McKinnon, R.A., és munkatársai: (1997). Genetic

polymorphisms in human drug-metabolizing enzymes: potential uses of reverse genetics to identify genes of toxicological relevance. Crit Rev Toxicol 27, 199-222.

51. Pujol, P., Galtier-Dereure, F., Bringer, J.: (1997). Obesity and breast cancer risk. Hum. Reprod. 12 Suppl 1, 116-125.

52. Ries, L.A.G., Hankey, B.F., Edwards, B.K.: (1990). Cancer Statistics Review 1973-87. NIH publication No 90-2789, Bethesda, Md, Division of Cancer Prevention and Control, National Cancer Institute.

53. Ruggiero, M., Pacini, S., Aterini, S., és munkatársai: (1998). Vitamin D receptor gene polymorphism is associated with metastatic breast cancer. Oncol Res. 10, 43-46.

54. Sant, M., Aareleid, T., Berrino, F., és munkatársai: (2003). EUROCARE-3: survival of cancer patients diagnosed 1990-94--results and commentary. Ann Oncol. 14 Suppl 5:v61-118.

55. Simboli-Campbell, M., Narvaez, C.J., VanWeelden, K., és munkatársai: (1997). Comparative effects of a 1α,25(OH)2D3 and EB1089 on cell cycle kinetics and apoptosis in MCF-7 cells. Breast Cancer Research Treatment 42, 31-41.

56. Srivastava, A.K.: (1990). Non-receptor protein tyrosine kinases of normal tissues. Int. J. Biochem. 22(11):1229-34.

57. Storey, A., Thomas, M., Kalita, A., és munkatársai: (1998). Role of a p53 polymorphism in the development of human papillomavirus-associated cancer. Nature 393, 229-234.

58. Suspitsin, E.N., Buslov, K.G., Grigoriev, M.Y., és munkatársai: (2003). Evidence against involvement of p53 polymorphism in breast cancer predisposition. Int J Cancer 103, 431-433.

59. Valdivielso, J.M., Fernandez, E.: (2006). Vitamin D receptor polymorphisms and diseases. Clinica Chimica Acta. 371, 1-12.

44

60. Wang-Gohrke, S., Becher, H., Kreienberg, R., és munkatársai: (2002). Intron 3 16 bp duplication polymorphism of p53 is associated with an increased risk for breast cancer by the age of 50 years. Pharmacogenetics 12, 269-272.

61. Welsh, J., Wietzke, J.A., Zinser, G.M., és munkatársai: (1994). Vitamin D-3 receptor as a target for breast cancer prevention. J. Nutr. 133(7 Suppl):2425S-2433S.

62. Welsh, J.E., Wietzke, J.A., Zinser, G.M., és munkatársai: (2003). Impact of the vitamin D3 receptor on growth-regulatory pathways in mammary gland and breast cancer. Journal of Steroid Biochemistry and Molecular Biology 83, 85-92.

63. Wong, H.L., Seow, A., Arakawa, K., és munkatársai: (2003). Vitamin D receptor start codon polymorphism and colorectal cancer risk: effect modification by dietary calcium and fat in Singapore Chinese. Carcinogenesis 24, 1091-1095.

64. Yang, X., Young, L.H., Voigt, J.M.: (1998). Expression of a vitamin D regulated gene (VDUP-1) in untreated and MNU-treated rat mammary tissue. Breast Cancer Res Treat 48, 33-44.

65. Ye, W.Z., Reis, A.F., Velho, G.: (2000). Identification of a novel Tru9 I polymorphism in the human vitamin D receptor gene. J Hum Genet;45(1):56–7.

66. Zinser, G., Packman, K., Welsh, J.: (2002). Vitamin D(3) receptor ablation alters mammary gland morphogenesis. Development. 129(13):3067-76.

45

Dr. Faluhelyi Zsolt saját közleményei:

Ember, I. Kiss, Zs. Faluhelyi: Gene expression changes as potential biomarkers of tumor bearing status in human. European Journal of Cancer Prevention, 1998,7,347-350, imp.f.: 0,853

Faluhelyi Zs., Rodler I., Csejtey A.,Tyring SK., Ember I.A., Arany I.: All-trans retinoic acid (ATRA) suppresses transcription of human papillomavirus type 16 (HPV16) in dose-dependent manner Anticancer Research 24:807-810 (2004) imp.f.: 1,395

Zs. Faluhelyi, Á. Németh, I. Ródler, A. Csejtey, A. Kvarda, L. Bujdosó:

CMF treatment-induced changes of gene expression in peripheral leukocytes of breast cancer patients.

Central European Journal of Occupational and Environmental Medicine 2004;10(2):184-188 imp.f.: -

Á. Németh, E Nádasi, A. Beró, L. Olasz, Á. Ember, A Kvarda, L. Bujdosó, I. Arany, A.

Csejtey, Zs. Faluhelyi, I. Ember: Early effects of Transplatin on oncogene activation in vivo Anticancer Research 24:3997-4002 (2004) imp. f.: 1,347

I. Kiss, Á. Németh, B. Bogner, G. Pajkos, Zs. Orsós, J. Sándor, A. Csejtey, Zs. Faluhelyi, I.

Rodler, I. Ember: Polymorphisms of glutathione-s-transferase and arylamine N-acetyltransferase enzymes and susceptibility to colorectal cancer Anticancer Research 24:3965-3970 (2004) imp. f.: 1,347

46

Idézhető előadás kivonatok A. Tibold, I. Kiss, I. Ember, A. Csejtey, Zs. Faluhelyi:

Association between XRCC1 polymorphismus and head and nec cancer, and thyroid cancer Cancer Detection and Prevention 7th International symposium on predictive oncology & intervention strategies Nice, France 7-10 february 2004

I. Ember, Zs. Faluhelyi, I. Kiss, A. Kvarda, L. Bújdosó, Á. Ember, Á. Németh, A. Csejtey, G.

Nowrasteh, T. Varjas: Molecular epidemiological biomarkers of the primary prevention of cancer VII. International Conference of Anticancer Research, Corfu Anticancer Research Vol.24, Number 5D, September-Oktober 2004 pp:3480 imp. f.: 1,347

Á. Ember, Á. Németh, Cs. Varga, Zs. Faluhelyi, A. Csejtey, J.L. Iványi, I. Kiss, N.

Ghodratollah, K. Fehér, N. Kékes, Zs. Dombi, I. Arany, I. Ember: Investigation on the expression of onco/suppressor genes as predictive biomarkers for breast cancer patients VII. International Conference of Anticancer Research, Corfu Anticancer Research Vol.24, Number 5D, September-Oktober 2004 pp:3479 imp. f.: 1,347

Zs. Faluhelyi, Á. Ember, R. Schnabel, I. Ródler, Gy. Czakó, E. Pázsit, Á. Németh, J.L. Iványi,

Zs. Dombi, A. Kvarda, L. Bujdosó, A. Csejtey, A. Sebestyén, I. Boncz, I. Ember: CMF protocol has an effect on onco/suppressor gene expression - in vivo VII. International Conference of Anticancer Research, Corfu Anticancer Research Vol.24, Number 5D, September-Oktober 2004 pp:3483 imp. f.: 1,347

I. Kiss, Zs. Orsós, A. Csejtey, R. Schnabel, Zs. Faluhelyi, B. Bogner, J. Sándor, Á. Németh, I.

Ember: Allelic Polymorphisms of metabolizing enzymes modify the risk of colorectal cancer VII. International Conference of Anticancer Research, Corfu Anticancer Research Vol.24, Number 5D, September-Oktober 2004 pp:3536 imp. f.: 1,347

T. Varga, Zs. Orsós, Zs. Faluhelyi, A. Csejtei, I. Ember, I. Kiss:

Effect of allelic polymorphysm of p53 tumor suppressor gene and vitamin-D receptor gene on individual susceptibility to breast cancer VII. International Conference of Anticancer Research, Corfu Anticancer Research Vol.24, Number 5D, September-Oktober 2004 pp:3663 imp. f.: 1,347

Csejtei A., Tibold A., Koltai K., Faluhelyi Zs., Kiss I., Ember I.:

Allélpolimorfizmusok, mint a kolorektális tumor rizikó módosító tényezői Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság II. Nemzetközi Kongresszusa, Pécs, 2005. április 1-2. Magyar Epidemiológia Supplementum, II. évfolyam 1. szám 2005 pp:34

47

Faluhelyi Zs.: Génexpresszió, mint az emlőrák tercier prevenciójának molekuláris markere

Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság II. Nemzetközi Kongresszusa, Pécs, 2005. április 1-2. Magyar Epidemiológia Supplementum, II. évfolyam 1. szám 2005 pp:38

Faluhelyi Zs., Tibold A., Koltai K., Csejtei A., Kiss I., Ember I.:

Összefüggés az XRCC1 polimorfizmus és a pajzsmirigy daganatok között Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság II. Nemzetközi Kongresszusa, Pécs, 2005. április 1-2. Magyar Epidemiológia Supplementum, II. évfolyam 1. szám 2005 pp:39

Molnár F.T., Kiss I., Faluhelyi Zs., Orsós Zs., Bujdosó L.:

Onkogén és tumor szupresszor gén expresszió a tüdőrákos betegek különböző szöveteiben Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság II. Nemzetközi Kongresszusa, Pécs, 2005. április 1-2. Magyar Epidemiológia Supplementum, II. évfolyam 1. szám 2005 pp:58

48

Könyvfejezetek: Fehér K., Kiss I., Sándor J., Faluhelyi Zs., Csejtei A., Ember I.:

Tüdőtumorok (72-87.o.) In: Daganatok és daganatmegelőző állapotok molekuláris epidemiológiája Szerk.: Ember I., Kiss I. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest 2005

Németh K., Kiss I., Rodler I., Csejtei A., Faluhelyi Zs., Ember I.:

Vastagbél-és végbélrák (88-101.o.) In: Daganatok és daganatmegelőző állapotok molekuláris epidemiológiája Szerk.: Ember I., Kiss I. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest 2005

Kiss I., Kiss A., Sándor J., Faluhelyi Zs., Ember I.:

Emlőrák (102-108.o.) In: Daganatok és daganatmegelőző állapotok molekuláris epidemiológiája Szerk.: Ember I., Kiss I. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest 2005

Tóth T., Kiss A., Faluhelyi Zs.:

Ovarium carcinoma (145-151.o.) In: Daganatok és daganatmegelőző állapotok molekuláris epidemiológiája Szerk.: Ember I., Kiss I. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest 2005

49

Magyar előadások Varga T., Orsós Zs., Faluhelyi Zs., Csejtey A., Ember I., Kiss I.:

A p53 tumor szuppresszor gén és a D-vitamin receptor gén allélpolimorfizmusainak hatása az emlőrák iránti egyéni érzékenységre NETT XIII. nagygyűlése Szekszárd, 2004. május 6-8.

Kiss I., Orsós Zs., Csejtei A., Faluhelyi Zs., Varga Zs., Pázsit E., Ember I.:

DNS repair gének SNP-ainak hatása a colorectalis daganat előfordulás kockázatára Magyar Higiénikusok Társasága XXXVI. vándorgyűlése Siófok, 2006. október 3-5.

Nemzetközi előadások: Faluhelyi Zs., Varga Cs., Gyöngyi Z., Ember I.:

A perifériás vérből nyerhető molekuláris epidemiológiai biomarkerek (Poszter) Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság I. Kongresszusa Pécs, 2003. November 28-29.

G. Nowrasteh, Zs. Faluhelyi, A Csejtey, A. Kvarda, L. Bujdosó, I. Ember, I. Arany: All-trans

Retinoic Acid (ATRA) supresses growth of cervical carcinoma cells in a dose-dependent manner Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság I. Kongresszusa Pécs, 2003. November 28-29.

A. Tibold, I. Kiss, I. Ember, Zs. Faluhelyi:

Association between XRCC1 polymorphismus and head and neck cancer, and thyroid cancer Predictive oncology & intervention strategies (Molecular Basis of Oncogenesis & Cancer Controll) Nice, France 7-10 february, 2004

A. Csejtei, Zs. Faluhelyi, I. Kiss, I. Ember:

Allelic polymorphysmus as modifiers of colorectal cancer risk AACR 95th Annual Meeting Orlando, Florida, March 27-31, 2004

A. Csejtei, Zs. Faluhelyi, I. Kiss, A. Kvarda, L. Bújdosó, Á. Németh, I. Ember:

Early detection of carcinogen exposures: an animal model using in vivo gene expressions as biomarkers ISAC XXII International Congress Montpellier, France 22-27 May 2004

50

A. Tibold, I. Kiss, I. Ember, A. Csejtei, Zs. Faluhelyi:

The XRCC1 polymorphismus and relation with thyroid cancer Second International Conference on Rural Health & First International Conference on Occupational and Environmental Health in Mediterranean, South East, and Central European Countries Belgrade, Serbia and Montenegro. May 26-29, 2004

A. Csejtey, Zs. Faluhelyi, I. Kiss, A. Kvarda, L. Bujdosó, Á. Németh, I. Ember :

The early detection of carcinogen exposures in an animal modul using in vivo genic expressions 18th Meeting of the European Association for Cancer Research /EACR/ Innsbruck, Austria 3-6 July 2oo4

I. Kiss, B. Bogner, A. Csejtey, Zs. Faluhelyi, Á. Németh, J. Sándor, Zs. Orsós, G. Pajkos, I. Ember: Interaction between alleles of low penatrance genes in determining individual susceptibility to colorectal cancer 18th Meeting of the European Association for Cancer Research /EACR/ Innsbruck, Austria 3-6 July 2004.

I. Ember, I. Kiss, Zs. Faluhelyi, A. Csejtei, P. Gergely, B. Kádár, E. Pázsit:

A new “risk assasment” software in the primary prevention of cancer European Scool of Oncology Advanced Scool Grand Canaria, maj. 17. 2004.

I. Ember, I. Kiss, T. Varjas, G. Nowrasteh, L. Bujdosó, A. Kvarda, Zs. Faluhelyi, A. Csejtei,

Á. Ember, Á. Németh, E. Pázsit, Gy. Czakó, P. Gergely: In vivo gene expression system is a good biomarker of chemopreventive agents 16th Pezcoller Symposyum Trento, Italy 10-13 jun. 2004

A. Csejtey, A. Tibold, Zs. Faluhelyi, I. Kiss, I. Ember:

The role of allelic polymorphism in colorectal cancer risk European Environmental Mutagen Society 34th Annual Meeting EEMS 2004, Sept 4-8 Maastricht, The Netherlands

I. Ember, Zs. Faluhelyi, I. Kiss, A. Kvarda, L. Bújdosó, Á. Ember, Á. Németh, A. Csejtey, G.

Nowrasteh, T. Varjas: Molecular epidemiological biomarkers of the primary prevention of cancer VII. International Conference of Anticancer Research Corfu, Greece October 25-30, 2004

Á. Ember, Á. Németh, Cs. Varga, Zs. Faluhelyi, A. Csejtey, J.L. Iványi, I. Kiss, N.

Ghodratollah, K. Fehér, N. Kékes, Zs. Dombi, I. Arany, I. Ember: Investigation on the expression of onco/suppressor genes as predictive biomarkers for breast cancer patients VII. International Conference of Anticancer Research Corfu, Greece October 25-30, 2004

51

Zs. Faluhelyi, Á. Ember, R. Schnabel, I. Ródler, Gy. Czakó, E. Pázsit, Á. Németh, J.L. Iványi,

Zs. Dombi, A. Kvarda, L. Bujdosó, A. Csejtey, A. Sebestyén, I. Boncz, I. Ember: CMF protocol has an effect on onco/suppressor gene expression - in vivo VII. International Conference of Anticancer Research Corfu, Greece October 25-30, 2004

I. Kiss, Zs. Orsós, A. Csejtey, R. Schnabel, Zs. Faluhelyi, B. Bogner, J. Sándor, Á. Németh, I.

Ember: Allelic Polymorphisms of metabolizing enzymes modify the risk of colorectal cancer VII. International Conference of Anticancer Research Corfu, Greece October 25-30, 2004

T. Molnár, I. Kiss, Zs. Faluhelyi, A. Csejtey, A. Kvarda, L. Bujdosó, Á. Németh, E. Pázsit, I.

Ember: Expression of onco/tumor suppressor genes in lung cancer patients VII. International Conference of Anticancer Research Corfu, Greece October 25-30, 2004

T. Varga, Zs. Orsós, Zs. Faluhelyi, A. Csejtei, I. Ember, I. Kiss:

Effect of allelic polymorphysm of p53 tumor suppressor gene and vitamin-D receptor gene on individual susceptibility to breast cancer VII. International Conference of Anticancer Research Corfu, Greece October 25-30, 2004

Csejtei A., Tibold A., Koltai K., Faluhelyi Zs., Kiss I., Ember I.:

Allélpolimorfizmusok, mint a kolorektális tumor rizikó módosító tényezői Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság II. Nemzetközi Kongresszusa, Pécs, 2005. április 1-2.

Faluhelyi Zs.:

Génexpresszió, mint az emlőrák tercier prevenciójának molekuláris markere Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság II. Nemzetközi Kongresszusa, Pécs, 2005. április 1-2.

Faluhelyi Zs., Tibold A., Koltai K., Csejtei A., Kiss I., Ember I.:

Összefüggés az XRCC1 polimorfizmus és a pajzsmirigy daganatok között Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság II. Nemzetközi Kongresszusa, Pécs, 2005. április 1-2.

Molnár F.T., Kiss I., Faluhelyi Zs., Orsós Zs., Bujdosó L.:

Onkogén és tumor szupresszor gén expresszió a tüdőrákos betegek különböző szöveteiben Magyar Molekuláris és Prediktív Epidemiológiai Társaság II. Nemzetközi Kongresszusa, Pécs, 2005. április 1-2.

52

I. Kiss, Zs. Orsós, Zs. Faluhelyi, Á. Ember, A. Csejtei, B. Kadar, P. Gergely, A. Tibold, I. Ember: Colorectal cancer risk in relation to polymorphysms of the XRCC1 and p53 genes 19th meeting of the EACR Budapest, 1-4 July 2006

Zs. Faluhelyi, T. Varga, Zs. Orsós, E. Pázsit, K. Molnár, I. Prantner, A. Tettinger, I. Ember, I.

Kiss: Influence of allelic polymorphysms of vitamin D receptor and p53 tumor suppressor gene ont he risk of breast cancer 19th meeting of the EACR Budapest, 1-4 July 2006

Zs. Orsós, J. Béres, Zs. Faluhelyi, A. Kvarda, T. Varjas, N. Ghodratollah, Zs. Dombi, E. Pázsit,

I. Ember, I. Kiss: Distribution of p53 tumor suppressor gene codon 72 allels in Hungary: comparison between Roma (Gipsy) and non-Roma populations 19th meeting of the EACR Budapest, 1-4 July 2006

I. Kiss, Zs. Orsós, A. Csejtei, Zs. Faluhelyi. Zs. Varga, E. Pázsit, I. Ember:

Single nucleotide polymorphism in DNA repair genes affect the risk of colorectal cancer 11th World Congress on Andvances in Oncology and 9th International Symposium on Molecular Medicine Hersonissos, Crete, Greece, 12-14 October, 2006.

Zs. Orsós, J. Béres, A. Csejtei, Zs. Faluhelyi, I. Ember, I. Kiss:

Allelic polymorphism of XRCC1 DNArepair gene in the hungaryan roma (gipsy) population 11th World Congress on Andvances in Oncology and 9th International Symposium on Molecular Medicine Hersonissos, Crete, Greece, 12-14 October, 2006.

A. Csejtei, A. Tibold, K. Koltai, Zs. Faluhelyi, Zs. Orsós, I. Kiss, I. Ember:

Allelic polymorphisms as modifilers of colorectal cancer risk 11th World Congress on Andvances in Oncology and 9th International Symposium on Molecular Medicine Hersonissos, Crete, Greece, 12-14 October, 2006.

53

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretném megköszönni minden munkatársam türelmét és segítségét, amellyel lehetővé tették, hogy a napi feladatok mellett időt

és energiát fordíthassak a disszertációm elkészítésére.

Külön köszönetet szeretnék mondani Dr. Ember István Professzor Úrnak és a PTE ÁOK Orvosi Népegészségtani Intézet munkatársainak

a disszertációmhoz nyújtott önzetlen segítségért:

Dr. Kiss Istvánnak, Orsós Zsuzsának

Brunnerné Bayer Zsuzsának Herceg Mónikának.

Köszönöm családomnak, hogy munkámhoz nyugodt hátteret nyújtottak.