BOHUMIL HRABAL: HA MEGHAL A GAZDA, SÍR A JÓSZÁG IS

BOHUMIL HRABAL ÉLETRAJZA (1914.03.28.-1997.02.03.)

A XX. Sz. egyik legismertebb cseh írója, Brünn Zidenice nevű külvárosában, törvénytelengyermekként született. Édesapjával soha nem találkozott, nevelőapját tekintette igazi szülőjé-nek, aki 1919-től a nymburki sörgyár gondnoka majd igazgatója volt. 1924-ben ismerte megPepin nagybácsit, aki eredetileg 2 hétre jött, de 40 évig maradt. Középiskoláit a nymburki re-áliskolában végezte, de rendkívül rossz tanuló volt, egyszer évet ismételt. Prágában 1935-tőltanult jogot, bár egyáltalán nem érdekelte, helyette filozófiával, irodalommal és a képzőművé-szetekkel foglalkozott. A háború után szerezhette meg a jogi doktorátust, de képzettségét egyjegyzői irodában töltött rövid időszakon kívül sohasem használta.1939 és 1963 között akarva-akaratlan megjárta az emberi lét legmélyebb rétegeit, sorsközös-ségre ítéltetve és sorsközösséget vállalva azokkal a lecsúszottakkal, perifériára szorultakkal,akikről írásainak többsége szól. Volt sörgyári munkás, raktáros, hivatalnok, pályamunkás, for-galmista, biztosítási ügynök, kereskedelmi utazó, vasgyári segédmunkás, hulladékpapír-bálá-zó, díszletmozgató és statiszta. „Igyekeztem mindig olyan foglalkozásokat választani, melyekkétségbe ejtettek…És mégis, képes voltam a más környezetben élni és végül meg is szeretniminden embert, akivel együtt dolgoztam… Ezeken az én műsorsaimon keresztül tanultammegérteni másokat, körül tudtam nézni magam körül, és csak aztán önmagamba, hogy ott lel-jem meg azt a fikciót, amely többet árul el a realitás valóságosságáról, mint a szürke, banálisvalóság – ahogy ezt Fellini mondja valahol.”E különös magatartás háttere nemcsak a mélységes írói kíváncsiság, hanem talán a „Szeresdfelebarátodat, mint önmagadat!” parancsolat teljesítése: az én helyébe a másik lép.A „műsors” fogalma kulcsfontosságú kategória a hrabali életmű megértéséhez. Kettős jelenté-se is van: egyrészt „mű” – tehát mesterséges, megalkotott – a valóságkereső író akarata, vala-mint a gyakran változó körülmények által, tehát kívűlről meghatározott, predesztinációszerű,magában hordozza a feladatot és a küldetést, másrészt egy világ vállalását jelenti, egyéni céllá,ambícióvá változtatva az elrendelt feladatot.1955-ben ismerkedett meg a 28 éves Eliska Plevovával, aki gazdag szudétanémet családbólszármazott, de a háború után lakásukat elvették, szüleit kitelepítették. Egy évre rá összeháza-sodtak. Libenben éltek 1973-ig egy szobakonyhában, azután Prágába költöztek egy panelházötödik emeletére. Hrabal azonban inkább kreskói víkendházukban tartózkodott. Egész életesorán összeütközésben állt a hatóságokkal, mindig csak „majdnem” jelenhettek meg a művei,sokszor kellett kihallgatásokra járnia. Eredeti, cenzúrázatlan szövegei csak szamizdatban vagykülföldön jelenhettek meg.1987-ben meghalt a felesége, macskáin kívül nem maradt senkije.1989-ben a bársonyos forradalom után végre hazájában is megkapja az őt megillető elisme-rést, nemcsak külföldön. 1991-ben kezdték meg összegyűjtött műveinek kiadását. Utolsó éveitfelváltva töltötte kreskói házában és kedvenc prágai kocsmájában. 1997 januárjában kösz-vénnyel kórházba került, és már éppen hazaengedték volna, amikor kiesett a kórterem ablaká-ból. A híradások szerint Hrabal galambetetés közben szenvedett balesetet, valószínűbb azon-ban, hogy úgy érezte, épp eleget élt, és önként távozott.

HRABAL MUNKÁSSÁGA

Jaroslav Hasek és Karel Capek mellett talán a legismertebb cseh író hazánkban. Egyetlen író-társa sem váltott és vált ki annyi vitát az olvasók és kritikusok körében, mint ő. Vannak rajon-gói és elszánt bírálói. Hrabal munkássága részleteiben ugyan a cseh irodalmi hagyományokra

1

támaszkodik, egészében véve azonban mégis teljesen újszerű, senki máshoz nem hasonlíthatójelenség. Bár a harmincas évek végétől rendszeresen ír, kötetei 1963 és 1966 között jelenhet-tek meg először, ekkor azonban gyors egymásutánban. „Én ugyanis állandóan írtam, úgyhogyaz alatt a húsz év alatt, míg el nem kezdtek kiadni, megtöltöttem fiókjaimat. Aztán már csakvettem elő ezekből a fiókokból, és adtam nyomdába az írásaimat.” A kiadás azonban egyálta-lán nem követi a művek keletkezési idejét, és legtöbbjüket a többszöri átdolgozottság jellem-zi. Az 1938 óta leírtakat sok esetben minimális változtatással, máskor teljesen más eszközök-kel és új koncepciót követve jelenteti meg. Írói világának, munkamódszereinek legfőbb jelleg-zetességei címszavakban a következők: Líraiság és szürrealizmus – a valóságos és valóságontúli elemek keveredése -, domináns eleme a játékosság, a költői képzelet szabadsága, a „köz-nyelvi zsonglőrködés”, a nyelvi elemek fantáziadús felhasználása, dokumentarista realizmus,olykor nyers naturalizmus, kollázstechnika – a szövegek „összevágása”, azaz különböző ere-detű részletek egymás mellé illesztése.Szövegeinek egyik építőköve a „kocsmai duma”, amely a népi szájhagyományban gyökerezik.Ennek a népi, sohasem „hivatalos”, kanonizált vonulatnak igen erős hagyományai vannak acseh irodalomban is. Különösen a középkori Hradeci kézirat és a Kenőcsárus c. drámatöredékérdemel figyelmet. Ezeknek a csípős, szókimondó szövegeknek már jellegzetessége az exp-resszíven durva realizmus és obszcenitás, amelyek miatt Hrabalt is oly sokan támadták. Ez ahagyomány tovább él a népi barokkban: a népi olvasmányokban, népkönyvekben és az ún. vá-sári lírában. Hrabal egész pályájára érvényes írói hitvallása: az élet feltétlen, csupán önmagá-ért való szeretete és tisztelete. Ez egyben kifelé fordulást, az élet jelenségeinek – és azok nyel-vi lenyomatának – pontos megfigyelését és rögzítését jelenti. „..a pszichikai automatizmustrealizmussal, az élményhez és az eseményhez való visszatéréssel múltam fölül.”

Rügyek : Gyarló és durva szövegek (1938-1952)A kötet betekintést nyújt a kezdetekbe, a később átdolgozott szövegek eredeti változataiba. Dea könyv önmagában is folyamatot tükröz: „hogyan lehetséges a legelésző bárányka átváltozásafarkassá, aki nemcsak mindent széttép és megharap, ami az útjába kerül, hanem még önmagá-ba is belemar.” A kötet 9 teljesen különböző szöveget és szövegcsoportot tartalmaz. Az Etű-dök álomszerű álló-életképek, a fent említett líraiság és szürrealizmus jellemzi őket. A Fessvadászokban és az Álmok jegyzetfüzetében már felbukkannak későbbi groteszk figurái. ABambino di Prága és A szép Poldi két versbe szedett szöveg, amelyekben dokumentumképe-ket, vagyis képfoszlányokat teremt a nyelvi fényképezés eszközeivel.

A Véres történetek és legendák ugyancsak eredeti szövegeket is tartalmazó kötet. A Káinról szóló legendában az öngyilkosság és a halál az identitáskeresés eszköze. Olyan azegész szöveg, mintha valaki egy pszichoanalitikus előtt szürrealista álmait mondaná el, meg-szabadulva minden lelki és irodalmi gátlástól. A beszélt nyelv, a felszabadult és spontán „lo-csogás” merész asszociációkat, történet-bukfenceket sodor magával. A bölcső és koporsó kö-zött leleplezi Hrabal alkotói módszerét, a kollázstechnikát. A szöveget különböző forrásokbólvagdosta össze. Egymás mellett zajló nyelvi történések és nyelvi trükkfelvételek tartanak gör-be tükröt egymás elé, a párhuzamosan zuhogó beszédáramok elvakítják egymást. Ezáltal adrasztikusan hiteles realizmus és a szürrealista látomás sajátos keverékét kapjuk: Hrabal a leg-valóságosabb elemekből első pillantásra képtelen világot épít. „A mindennapi élet annyiradrámai lett, hogy először elég csak összeírni a dolgokat, és aztán, egy bizonyosfajta megin-dultság szemszögéből csoportosítani, osztályozni őket.”

Gyöngyszem a mélyben Ezek az elbeszélések mind annak a műsorsnak a lenyomatai,melyet Hrabal azért vállalt és ismert el önmagáénak, hogy „környezetekkel és emberekkel ken-jem össze magam, és időnként megéljem azt a megrendítő eseményt, hogy gyöngyszemre buk-kanok az ember mélyén.” Ez a gyöngy kettős értelemben is a mélyben rejtőzik. Egyrészt azember, a senki máshoz nem hasonlítható egyéniség legmélyén, másrészt olyan emberekben,akik a társadalmi lét legmélyebb rétegeibe csúsztak le vagy oda születtek. Az alcím, Beszé-

2

dek, önmagáért beszél. Hrabal az embert legszívesebben és leggyakrabban beszédén – nyelve-zetén és egyéni látásmódján – keresztül mutatja be, leplezi le. Nem az író beszél, hanem be-széltet, így hát figurái felszabadultan, gátlás és minden külső irodalmi beavatkozás nélkül „lo-csoghatnak”. E kötet írásai anekdota-, vicc-, karikatúra-, groteszk-, burleszk-szerű „majdnemelbeszélések”. Közvetlen folytatásai az 1957-es Emberi beszédeknek.

Következő könyve az Önvilágámítók (Pábitelé), (1964). Ez a szó lefordíthatatlan„hrabalizmus”. Annyit jelent, hogy köznyelvi locsogással, monológgal önmagunkat és a vilá-got ámítjuk, sajátos, öntörvényű „realista tündérvilágot” teremtünk. Az író fotografálásának főeszköze és tárgya a köznyelv egy sajátos rétege, a „kocsmai duma”. A cseh nyelvben az iro-dalmi és köznyelv között sokkal mélyebb szakadék tátong, mint a magyarban. Ez a beszéltcseh nyelv részben már az irodalomból is kiszorította az irodalmi nyelvet. Utóbbi csak a lírá-ban, a hivatalos érintkezésben és a tömegkommunikációban tartja magát. Ez a köznyelv hang-súlyozottan az informális érintkezések nyelve, a „nem hivatalos nyelv”. Még erősebb a hely-zete a geográfiai és szociológiai értelemben vett perifériákon. Itt az argóval és a különbözőszakzsargonokkal keveredve tovább gazdagodik. Ez a beszédtípus a népi szájhagyomány-iro-dalom kései, „urbánus” leszármazottjának tekinthető, de túlzásai, hiperbolái és képtelen logi-kai bukfencei által a szürrealizmus világával is rokonságot mutat. Az „ámító locsogásnak” eza sajátos formája a hrabali világ egyik tartópillére. A módszert maga Hrabal leplezi le a kötetcímadó novellájában: „A mi fiunkat ugyanis minden megihleti. A mi fiunk, ha a vízcsap csö-pögését hallja, már fogja is a ceruzát, rajzolja is a Niagara-vízesést. A mi fiunk, ha megszúrjaaz ujját, máris azt kérdi, mibe kerül egy harmadosztályú temetés. Minimális inger, maximáliseredmények…”Hasek volt az első a cseh irodalomban, aki „irodalmat” csinált a kocsmai dumából, ill. hősé-nek a kocsmai duma fegyverét adta kezébe egy álszent és mindenféle tekintélyektől hemzsegővilág elleni harchoz. Mindkét író azonos nyelvi anyagot használt, a kocsmai nyelv és történetasszociációs és transzponáló képességét maximálisan kihasználják. De Haseknál a történet, astory „plebejus-népies” ellocsogásáról van szó, a történet, az esemény maga az éltető elem.Hasek saját lázadó ösztöneiből teremtette meg Svejk hatalmas figuráját, és így vált a „derékkatona” a cseh népi ellenállás szimbólumává. Hrabal nem egy világot akar a mindent elsöprődumával lerombolni, hanem ő a minden ember autonómiáját, szabadságát és függetlenségéthangsúlyozza az idegenné vált, ámításmentes világgal szemben. Hrabal humorának nem azanekdotikus csattanó, hanem az erős távolságtartást feltételező irónia a fő eszköze és forrása.Míg Hasek kocsmai dumája külső töltéssel és indítékkal kerül bele a nagyobb szövegössze-függésbe, addig Hrabal a sajátos nyelv kiaknázásakor a szubjektív-lírai és öntörvényű eleme-ket hangsúlyozza, megőrzi kívülállását. Svejk „világámító”, Hrabal „önvilágámító”.

Ugyancsak 1964-ben jelent meg a Táncórák idősebbeknek és haladóknak: Egy kis-könyvnyi mondat. Már 1949-ben megírta, azután többször átdolgozta. A mesélő öregúr, Pe-pin bácsi, eredetileg nem egy szép kisasszonynak meséli el ezt a történet nélküli történetet, ha-nem „csak úgy”, minden külső, novellai indoklás nélkül. Pepin egy szuszra, interpunkció ésmegállás nélkül hadarja el ál-daliás múltjának mixerszerűen összerázott és gátlástalanul elénkborított epizódjait. Ebben az írásban érvényesül legjobban a „kocsmai duma” minden erénye:logikai és asszociációs bukfencek, szinte lefordíthatatlan nyelvi szaltók és sziporkázó ötletekkövetik egymást. De még ez a hiperbolákkal megtűzdelt duma is nagyon valóságos élményszülötte.

Hirdetés egy házra, amelyben nem akarok élni, 1965. Hét szöveget tartalmaz a„személyi kultusz” éveiből, megjelenésük előtt 10-15 évvel íródtak. Egy olyan időszakot mu-tatnak be, mikor egész társadalmi osztályok kerülnek a hrabali, de nem maguk választotta„kollektív műsors” áramába. Hrabal – aki semmitől sem irtózik jobban, mint az ítélkezéstől ésaz ideologizálástól – ebben a szörnyűségekkel teli korban is képes az emberben megtalálni azta bizonyos gyöngyöt, melyet a társadalom peremére szorultak az „önámítás” puha, szavakból

3

szőtt anyagába csomagolnak, hogy megmentsék általa önmagukat egy számukra ellenséges vi-lágban. „Az önvilágámítók banális álmokat szegeznek szembe az aktivisták nagyképű retori-kájával.” (Ripillino, olasz bohemista) Ez a „Svejkizmus vulgaris”, amelyet a filozófiapro-fesszorok, volt kiskereskedők, szakmunkások és félkegyelmű segédmunkásnők gyakorolnak, afizikai és morális túlélés egyetlen eszköze. Sorsvállalásuk nem fásult beletörődés, hanemújabb, alapvető emberi értékek keresése.

1965-ben jelenik meg a Szigorúan ellenőrzött vonatok, amely az író számára meg-hozza a hivatalos elismerést. Paradox módon ez a mű is legalább akkora vihart kavart, mint aTáncórák. Tisztelői ellene fordultak, támadói pedig mellé álltak. Az igazság valószínűleg az,hogy megkísérelte két korábbi, szürrealista szövegét egy klasszikus szerkezetű novella kereteiközé illeszteni. A figurák „hrabalul” beszélnek, a képek és asszociációk mikrostuktúrája érin-tetlen marad, de a szövegben megjelenik egy kívülről beépített értékrendszer. A világ hierar-chizálódik, szétválik kicsi és nagy, fontos és lényegtelen dolgokra, értékekre. Így jön létre azemberi és történeti világ skizofrén szétválása. Mégis ez az írás tette Hrabal világhírűvé, ponto-sabban a Jíri Menzel által rendezett film. Írásainak képekkel és gagekkel zsúfolt újszerűségenagy hatással volt a cseh új hullám fiatal rendezőire. Ennek ellenére nem véletlen, hogy a leg-kevésbé hrabali Hrabal-regényből készült a legegységesebb Hrabal-film.

1966-ban egy bő válogatás jelenik meg a 60-as években publikált írásaiból: Világ büfécímmel. A kötet egyetlen új elbeszélést tartalmaz, a Vendéglő a Zöld Fához címűt. A köny-vet Hrabal szellemi rokona és egykori pártfogója, Jíri Kolár illusztrációi, kollázsai teszik szí-nesebbé.

A 70-es években három új, ill. részben új szövegtípust alakított ki. Az első csoportbatartoznak a sörgyári írások, melyek három kötetben jelentek meg, és egy letűnt világ nosztal-gikus föltámasztását szolgálják. Egy lefelé ívelő, de mégis nagyon szimmetrikus, rendkívül át-gondoltan szerkesztett trilógia képe bontakozik ki előttünk. Hrabal saját családtagjainak(Anyu, Francin-Apu, Pepin, macskák stb.) életútját követi végig.A Sörgyári Capriccio 1971-ben íródott, főszereplője Bohumil édesanyja, a vörös hajú nőiDionüszosz szemével látjuk a sörgyári világot. Az egymást követő, hosszú lélegzetekkel, be-szédfolyamokban elmondott és gagekkel tűzdelt történetek színtere tulajdonképpen Anyu em-lékezete. Hosszú monológokból áll a regény, melyekbe montázsszerűen illeszkednek Pepinbácsi leállíthatatlan duma-folyamai.A Díszgyász 1979-ből származik, és a gyermek-szerző lép a narrátor-emlékező helyébe. Elbe-szélések, emlékek szorosan össze nem tartozó füzére ez a kötet. Itt megnyugszik a hömpölygőbeszédáradat, az interpunkció többé-kevésbé szabályos lesz, az írások jellege sokkal inkábbelbeszélés mint az eddigi szövegek. A szerző gyermekkora A Sörgyári Capriccio-ból megis-mert szereplők érett felnőttkora. (Csak a dumás Pepin nem akar fölnőni, megszelídülni.) A lí-rai, érzelmes elemek szerepe fölerősödik.A Harlekin milliói 1981-es kötet, melyben ismét Anyu emlékezik, és emlékezteti e visszapil-lantáson belül három „önvilágámító” társát, Korínek, Vyborny és Ryka urakat. Mindenki másitt, mint az előbbi részekben, elszállt felettük az idő: Pepinből magatehetetlen bábu lett, Fran-cin-Apu a hajdani Pepin mániákusságával éjjel-nappal rádiót hallgat, Anyut – bár lelki aktivi-tását, nyitottságát részben megőrzi – a külvilág változása, a hajdani hősök életterének beszű-külése és az idő múlása a külső szemlélő és értékelő passzívabb szerepébe kényszeríti. Azörökmozgó Pepin megváltozott lényéből fakadóan a dinamizmust statikus, állóképszerű emlé-kezések váltják fel. A trilógia leginkább lírizáló és leglehangolóbb része, melyre az elmúlás,az öregedés szomorúsága nyomja rá bélyegét. A városka, amelyben megállt az idő a trilógia második és harmadik kötetének első közösváltozata, de csak részben és tematikailag azonos velük. E 130 oldalon a szerző saját kisisko-lás éveitől a „múzsa”, Pepin bácsi haláláig állítja meg az időt. 1973-ban, súlyos betegség ár-nyékában írta, „spontán módon”. A szöveg ennek megfelelően olyan, mintha valaki mindent

4

egyszerre, egy mondatban akarna kimondani. Belső tematikájának alapkomponense maga azidő: az idő mint „kor” és mint „letűnt idő”.

1981-ben jelent meg következő könyve, A költészet klubjai. A Gyöngéd barbár azo-kat az éveket eleveníti fel, amikor barátaival, Zbynek Fiserrel (Egon Bondy) és Vladimír Bo-udnikkal triót alkotva csavarogtak Prága külvárosában, közös és mégis egyénire szabott „mű-sorsaikat” követve. Szövege ismét kocsmai duma. Az emléktöredékekből épülő vallomásbanmaga a szerző is „játszik”, a mű azonban elsősorban Boudniknak, a modern cseh képzőművé-szet kiemelkedően érdekes alakjának állít emléket.A Zajos magány szintén önéletrajzi elemekre épül. Főszereplője Hanta a 60-as évek önvilág-ámító hulladékpapír-bálázója. Úgy bálázza a könyveket, mintha az európai kultúrát báláznápincéjének magányában, melynek sötét bezártságát a prés dübörgése teszi hangossá. Hanta agondolattöredékekből, az apró, szimbolikus erejű emlékezésekből Hrabal egész eddigi életmű-vének szellemi leltárát készíti el. Az írás egy nekifutásra elmondott monológ, nyelve a kocs-mai duma. Ezúttal azonban súlyos élettapasztalat és a filozófia rendkívüli ismerete emeli akultúra magaslataira. A monológ lehetőséget ad a szellemi értékek és a kultúra esélyeinek la-tolgatására Közép-Európában. Egy, a törékeny „humán” műveltséget elnyelő, gigantikusansteril új világ szörnyű látomása ez a mű. Ebben az új rendben nincs helye az önvilágámítók-nak.Az 1982-es Őfelsége pincére voltam újabb kísérlet a hagyományos prózai keretek köznyelvibeszédfolyammal és részben kocsmai dumával való kitöltésére. A pikolóból szállodatulajdo-nossá és milliomossá lett, 1948 után pedig a társadalom perifériájára szorult hős életútja való-di regény. Társadalmi közege Csehország 1922 és 1955 között. A regény belső monológ, a fő-szereplő egy szuszra meséli el életét. A kis pikoló a pénzért, a sikerért, az önmaga előtti bizo-nyításért képes a legteljesebb és a legnaivabban őszinte asszimilációra. A nélkül idomul az ál-landóan változó társadalmi közeghez, hogy nagy bűnöket követne el. 1948 után, amikor min-dent elveszít, a hős teljesen átalakul. Önként vállalja a csehszlovák határvidék magányát, anyomort, és az élet olyan dimenzióit fedezi föl, amelyeknek már semmi közük a pénzhez és akarrierhez. Számvetésre kényszerül léte belső és külső mozgatórugóival, lemondva önmaga ésa külvilág megítéléséről, az értékek hierarchizálásáról, a nagy dolgok bombasztikus ürességé-ről.A 80-as években ismét születik egy nagyszabású életrajzi trilógia, melyben visszatekint életé-re. Házimurik, Vita Nuova, Foghíjak címmel. Elsősorban Joyce Ullyssesének híres MollyBloom-monológjának hatására, felesége szempontjából meséli el élete történetét.Az első kötet egyfajta kettős életrajz: Hrabal és felesége hol párhuzamosan futó, hol egymásbakapcsolódó története. A 40-50-es évek Kelet-Közép-Európájában tipikus módon mélybe csú-szottak, perifériára szorultak, mindent újrakezdők históriája ez, akik a jólét és a remélt boldogúj élet helyett silány albérleti szobákban és jószívű ismerősöknél húzták meg magukat. Mind-ketten mindent elveszítettek, mégis hihetetlenül gazdagok: megadatott számukra a létezés örö-me, a kis dolgok nagy szeretete. Jellegzetesen hrabali szerelmi történet. A harmadik kötetazért érdemel többek között figyelmet, mert feldolgozza a 68-as eseményeket is.

Bohumil Hrabal napjaink közép-európai irodalmának egyik kimagasló alakja. A lát-szólag morcos öregember, aki csak azt akarta, hogy végre mindenki békén hagyja, ugyanakkorgyötrelmesen vágyott mások szeretetére és törődésére, és ezt ki is fejezte írásaiban: a legszo-morúbb, legtragikusabb helyzetekben is látott humort, élni akarást, mély emberi érzelmeket.Hrabal a „nép nyelvén, a népről, a népnek” írt, de nem mások elvárásai alapján, ahogyan asablonos szocialista realizmus követelte volna. Művészetté emelte a köznép beszédét, amitsem a művészek nem beszélnek, sem a köznép nem tudna artisztikussá formálni. A legneme-sebb humanizmus, az élet szeretete és igenlése hatja át minden sorát.

Bohumil Hrabal

5

HA MEGHAL A GAZDA, SÍR A JÓSZÁG IS

A SÖRGYÁR MÖGÖTT néhány építmény állt, s utolsóként egy omladozófélben levő parasztporta. Ittlakott a Birka Király. Egészen másképp hívták, de mi Birka Királynak neveztük, mert birkái voltak, ésazokat a birkákat annyira szerette, hogy nem szorult senki más barátságára. Sőt, azt is beszélték róla,hogy még aludni is a birkákkal alszik. A háza tája elhanyagolt volt, az ereszcsatornákban fű nőtt, a ka-puoszlopokon pedig két kis nyírfa. A kapu sohasem állt nyitva, és szintén benőtte a fű. A kapu melletta falban egy ajtó volt, és esténként azon tért haza egyik báránya másik után a legelőről. Utolsóként aBirka Király lépett be az udvarra. Tavasztól őszig legeltette a birkákat, s ha enyhe tél volt, akkor is le-geltette őket, ha esett a hó. Botjára támaszkodva álldogált, egészen olyan volt, mint egy bibliai pász-tor. Pont úgy nézett ki, mint a portája. Őszülő, penészes szakálla volt, zöldesszürke, mint a moha,amolyan körszakáll, amelyet nem szokás se nyírni, se fésülni. Hosszú kabátot viselt, amely a földet sö-pörte, s így aztán ahogy ballagott, hát az a kabát a földön vonszolódva egyre csak csiszálódott, pontúgy, mint a szakálla. Télen a körszakállt a nyaka köré tekerte, mint egy sálat. Annak a hosszú télika-bátnak olyan színe volt, mint a legelőnek, így aztán ha lefeküdt a fűbe, hát az a kabát összeolvadt a rétszínével. És a barikák legelésztek, és a Birka Király feküdt a töltésen, kezébe támasztotta a fejét, ésnézte a birkáit, a birkák meg őt nézték, pillanatonként odafutott valamelyik, hozzábújt, megnyalta aszakállát, az arcát, és a Birka Király behunyta a szemét, és odatartotta a homlokát, és egyszeribenmegfiatalodott. Gyakran láttam, hogyan csillognak a napfényben a könnyei. És a barika elszaladt éstovább legelészett, de nemsokára jött egy másik, és így váltogatták egymást azok a bárányok, és a Bir-ka Király minden egyes alkalommal meg volt hatva. Azt beszélték róla, hogy pogány, hogy nem valóaz embernek annyira közel engednie magához az állatokat, hogy már szinte megkülönböztethetetlenülösszeolvad azokkal a birkákkal. Én azonban teljesen meg voltam rendülve a Birka Királytól, és szeret-tem volna minél többet tudni róla. Hogy a Birka Király pogány, arról meggyőződtem. Egy kaszálótbérelt, ahonnan, ha lekaszálta s megszárította a szénát, hát targoncával szállította haza. Egyszer el-eredt s aztán csak úgy ömlött az eső. A Birka Király ott állt abban a záporban a megrakott targoncamellett, amelyen olyan magasra tudta púpozni a szénát, s aztán olyan ügyesen tudta leszorítani a kötél-lel, hogy aki szembejött vele, csak egy mozgó szénakupacot látott. Csakhogy esett az eső és villámokcikáztak, és a Birka Király az égnek fordulva kiabált. Nem várhattál volna ezzel az esővel?! Ilyen gyö-nyörű szénát! És újra lecsapott egy villám, és a Birka Király megragadta a villát, szedte vele a nedvesszénát, és dobálta az ég felé, és kiabált.

Nesze, zabáld fel az egészet!Ezt beszélték róla az emberek. Beszélték, hogy a Birka Királynak fiatalabb korában volt két lova

meg három tehene, és hogy a legjobb káposztája neki termett a vidéken, mert azt a káposztát a városiárnyékszékek szállítmányaival trágyázta. Azokat az árnyékszékeket rúdra szerelt merítővel és lapáttalürítette ki. De én a Birka Királyt már csak öregemberként ismertem. És egyszer összeszedtem a bátor-ságomat, és hátulról megközelítettem a portáját. Ott a fal mellett egy magas bodzafa állt, akkora feke-te bodzát még sohasem láttam. Fölmásztam annak a fának az ágai közé, és vártam. A levelek és azágak összezáródtak utánam, és én belestem az udvarra. Egyszerre csak kinyílt a kis kapu, és egymásután jöttek befelé a barikák, megálltak a szétesőfélben levő létrásszekérnél, amelynek hiányoztak azelülső kerekei, és addig néztek várakozva, míg a kapun be nem lépett a Birka Király. Becsukta a kiskaput, aztán kinyújtotta a kezét, a birkák odafutottak hozzá, és a tenyerét nyaldosták. És én láttam, mi-lyen gyönyörű a Birka Király, valami ragyogás áradt belőle, egészen világosan láttam, hogy dicsfényövezi, láttam az alkonyban, hogy még azokból a birkákból is szemmel látható boldogság és öröm su-gárzik, összedugják a pofácskájukat, és selymes ajkaikkal puszit adnak neki. És a Birka Király letér-delt, odatartotta nekik az arcát, és a barikák nyalogatták, és én láttam, hogy a Birka Király pont olyangyöngéd, mint azok a birkák, hogy így egyáltalán nem olyan rettenetes, mint amilyennek az emberekmondják. Ha valamelyik családban rosszalkodtak a gyerekek, hát megverték őket. Ha ez nem használt,akkor az apa úgy döntött, hogy a gyereknek el kell mennie hazulról, hogy az apuka elviszi a gyereketés odaadja a Birka Királynak. És ennyi már elég is volt ahhoz, hogy a gyerekek jók legyenek. De havalaki még tovább rosszalkodott, hát annak az apja kikészített egy tartalék inget, a pokrócát betette ahátizsákba, és megkent két szelet kenyeret, s amikor sötétedni kezdett, az apuka megfenyegette a gye-reket, hogy ha nem térdepel le és nem kér bocsánatot, akkor elküldi szolgálni a Birka Királyhoz. És haa gyerek tovább dacoskodott, és nem akart letérdepelni, hát amikor besötétedett, az apuka föladta agyerekre a kis hátizsákot, kézen fogta, és átvezette a gyereket az egész városon, aztán át a hídon, míg a

6

sörgyárat megkerülve ki nem jutottak a városkán túlra, a mezei útra. A legtöbb gyerek megtorpantazoknál a legelső építményeknél. Csak néhány olyan dacos kölyök akadt, aki hagyta magát elvinniegészen a Birka Király kapujáig. Ott aztán az apa odaállította a fiát a csalánok és labodák közé, a me-zők felől süvített a szél, sötét volt, és a Birka Király házának omladozó tetejéből füst szállt fölfelé, ésegy kis ablakban fény világolt. Csak egyetlen kölyök bírta ki ezt, csak állt, az apukája már a sörgyár-nál járt, de végül a kölyköt mégiscsak elfogta a rémület, és rohant, és a sörgyárnál térdre esett az apu-kája előtt, hogy ezentúl jó gyerek lesz, és megcsókolta az apukája kezét, és megjavulva tért haza, mertsenki sem tudta, hogy a Birka Király valójában derék ember. A fekete bodza ágai közül jól láttam ezt,a birkák kerékküllőként vették körül a Birka Királyt, és csönd volt, mintha minden kővé dermedt vol-na. És én ott függtem fél kézzel a bodzaágon, a másikkal meg könnyedén félresimítottam a leveleket,és néztem azt a betlehemet. És aztán a Birka Király fölállt, odaballagott a szivattyús kúthoz, és frissvizet pumpált a vályúba, és a birkák ittak, aztán bement az épületbe, és egy lapos fatállal tért vissza, ésalmát meg krumplit osztogatott belőle, végül pedig hozott egy cipót, karéjokat szelt belőle, és mind-egyik barika kapott egy darab sózott kenyeret. És a kis udvaron árnyak suhantak, a gazda meggyújtottegy gyertyát a lámpásban, és hirtelenében csoda, hogy le nem pottyantam a fekete bodza ágáról, azegész épület mintha felsóhajtott volna, mintha beszakadtak volna a gerendák, és megereszkedett volnaa tető. De a Birka Király a fénnyel belépett a kis előtérbe, és a birkák követték, tartotta nekik a lám-pást, és a birkák egymás után bementek a pitvarba, legvégül a gazda a fénnyel, egy kis ideig sötét volt,aztán kivilágosodtak a homályos ablakok. Csönd volt, valahol az épület falaiban homok pergett, meg-megreccsentek a gerendák, ültem a fekete bodza ágaiban, kezemmel az omladozó kis kőfalra támasz-kodva. És tudtam, hogy muszáj annyi erőt találnom magamban, hogy legyen bátorságom odamenni ésmegnézni, hogyan lakik a Birka Király.Óvatosan leeresztettem a lábam a kövirózsákra, tapasztalgattam a kis falat, mint a vékony jeget, hogyvajon elbír-e majd. Félrehajtottam a bodza ágait, a lábammal kitapogattam a létrásszekér rúdját, s az-tán leugrottam a földre. Lábujjhegyen lopakodtam az ablakhoz, a szívem hevesen vert, és a falhoz hú-zódtam, és fél szemmel beláttam a gerendás, alacsony szobába, az egyik gerenda kampóján a lámpáslógott, a szoba egészen ablakmagasságig tele volt trágyával, amelynek a tetejére szalmát terítettek, sazon gömbörödtek a birkák. A Birka Király a télikabáton feküdt, és a mennyezetet bámulta, egy szal-maszálat rágcsált, és a lába szét volt vetve. Egy cserépkályha állt a sarokban, de a csöve ki volt szakít-va a kéményből, és a vaslapon egy kos feküdt. A mennyezeten hatalmas lyuk tátongott, alatta a padlónfekete kövek, a tűzhely közepén háromlábú állvány állt, s egy üst lógott rajta. És az összegömbörödöttbirkák a pásztoruk körül feküdtek és aludtak, a trágya teljesen befülledt, és a füst a mennyezet felészállt, és a tátongó lyukon meg a beszakadt tetőn át kiáramlott a szabadba. És én tudtam, hogy mind-egyik dacos gyereknek, akit az apukája a sötét éjszakában elhozott egészen a kiskapuig, mindegyiknekbe kellett volna állnia a Birka Király szolgálatába, mindegyiknek csupa egyese lenne magaviseletből,ha csak bepillantana abba a szobába, amelyben a Birka Király a birkáival lakik...

Másnap még az iskolába is eljutott a hír, hogy a sörgyár mögött, az országút mellett holtanfekszik a Birka Király. A legkedvesebb birkáját halálra gázolta az autóbusz, és a Királyt megütötte aszél, amikor ezt látta. Kirohantam az iskolából, az igazgató tanító úr kiabált utánam, hogy azonnalmenjek vissza, de én rohantam át a hídon, egyvégtében trappolva egészen a sörgyárig. Már messzirőlláttam. Az országúton egy autóbusz állt, a csendőr őrmester a jegyzőkönyvet írta, az autóbusz mögöttaz elgázolt birka hevert, és az árokban, még mindig abban a hosszú kabátban, ott feküdt hanyatt a Bir-ka Király, a szakálla a borzadálytól felágaskodott és úgy meredt az égre, mint egy söprű. A barikákkörülállták a Királyt, és a kezét nyaldosták. Aztán megérkezett a járási doktor, és a csendőr őrmestermegkérte, vizsgálja meg a pásztort, hogy nem lehetne-e tenni érte valamit. A csendőrnek végül kard-csapásokkal kellett szétkergetnie a birkákat. A doktor úr kigombolta a télikabátot, de aztán visszahő-költ. A Birka Királyon egy nyitott piszkos ing volt, de az alatt az ing alatt még számos ing- és trikóré-teg feszült. Praus bádogosmester úr éppen akkor biciklizett arra a szerszámaival, és a csendőr őrmes-ter úr megkérte, hogy adja kölcsön neki a bádogvágó ollóját. Aztán a Birka Király fölé hajolt, és szét-vágta azokat az egymáshoz tapadt és izzadságtól összeragadt ingeket és trikókat, aztán megragadtaőket a szív felőli oldalon, és a szőrzettel együtt kellett föltépnie azokat a rétegeket, mint a kátránypa-pír, úgy göngyölődtek föl azok az ingek és trikók.Aztán a járási doktor úr a fülébe dugta a kis gumicsöveket, lehajolt, s amikor fölemelkedett, hát akkora dolog igaz lett, a Birka Király hivatalosan halott volt. A birkák tudták ezt, lehajtott fejjel álltak ésreszkettek. Aztán jött valaki, és egy pokrócot dobott a halottra. Az autóbusz és a járási doktor elment,

7

a csendőr őrmester visszaadta a bádogvágó ollót, és Praus úrral együtt elbiciklizett. Aztán jött egyember, aki ostorral elhajtotta a birkákat az országúton az utolsó épületig, kinyitotta a kis ajtót, ésbeterelte a birkákat a Birka Király udvarába. Másnap, mialatt a Birka Király a hullaházban feküdt akoporsóban, eljöttek a mészárosok. Néztem, hogyan döntik ki erőszakkal a kaput és hajtanak beautójukkal az udvarra. A fészerből kihozták a fűrészbakot, a kantinjába belecsúsztattak két deszkát, ésaztán egyik barikát a másik után vezették ki és vágták le. És mindegyik barika, amikor meglátta amészárosokat, önként odaügetett, a mészárosok pedig hanyatt fektették a két deszka közé afűrészbakon, a barika önként odatartotta a nyakát, és a kés megvillant, és magasba fröccsent a vér. Azutolsó birka mögött kifutott egy kisbárány is. És amikor a birkát hanyatt fektették, a kisbárányfölágaskodott és szopott. De a mészárosok az éles kés egyetlen húzásával elvágták annak az utolsóbirkának is a nyakát. És a kisbárány tovább szopott. Az egyik mészáros lehajolt, és le akarta vágni azta kisbárányt is, de a másik rászólt:

Ezt meghagyjuk magunknak, ez kisbárány, magunkkal visszük.És azzal gyorsan kibelezték a birkákat, és a kisbárány ott futkosott mellettük.Aztán leengedték a teherautó hátsó falát, a bádogozott platóra földobálták a birkákat, beug-

rottak a vezetőfülkébe, maguk közé vették a kisbárányt, és elhajtottak. Én pedig visszatértem asörgyárba, és csak most láttam a saját szememmel, hogy Jézus miért példálózott minduntalana bárányokról és az Isten bárányáról.És törtem a fejem, hogy mire fogják használni a holesovicei vágóhídon a kisbárányt. És a Birka Ki-rályt eltemették, a temetésen csak hárman voltunk, én, a Király testvére és a sírásó. És ősszel, amikorbeköszöntött az esőzés, a Birka Király egész háza megroppant és összeomlott. És a Birka Királyról azegész városban egyedül én tudtam szépen mesélni. Aztán eljött a nyár, és a sörgyárba eljött látogatóba Rybín úr, a holešovicei vágóhíd vágója, a kádár-mesterhez jött látogatóba, és én kalauzoltam a sörgyárban, vasárnap volt, megmutattam a malátázót ésa főzőházat, és kinyitottam neki a jéghombár vasajtaját is, ahol a nyolc emelet magas jéghegy volt, ha-talmas gleccser az ablaktalan épületben. Magyaráztam Rybín vágó úrnak, hogyan készül a sör, és köz-ben bátorságot gyűjtöttem magamban ahhoz, hogy megkérdezzem, nem vittek-e tavaly a holešoviceivágóhídra egy kisbárányt a városunkból. De nem volt elég erőm ehhez a bátorsághoz, ezért hát elkér-tem a kulcsokat és megmutattam Rybín úrnak, hogyan készülnek a hordók a kádárműhelyben. És ami-kor becsuktam a műhelyt, megfordultam. Rybín úr, nem hoztak tavaly a maguk vágóhídjának mészá-rosai, nem hozott az a két mészáros, aki itt egy birkanyájat vágott le, nem hoztak magukkal egy kicsi-ke bárányt, nem hoztak magukkal egy kisbárányt?

De hoztak egyet, fiam, mondta Rybín úr, micsoda nagy legény lett abból! Rohangál a vágóhídon,piros nyakörve van, s azon egy nagy rézkolomp.

Hát ennek örülök, mondom, hanem, Rybín úr, az a bárányka csak úgy mulatságnak van ott maguk-nak?

Ugyan dehogy, fiam, szolgálatban van a vágóhídon. Tudod-e, hány birkát vágunk egy héten? Többszázat, néha ezret is. És a birkákat vágás előtt rekeszekben kell tartani, hogy kitisztuljanak, és a féle-lemtől annyira legyengülnek, hogy nem kis munka a vágáshoz hajtani őket. Ezért aztán elengedjük azta báránykát a kolomppal, egyik rekesztől a másikig megy, szükség szerint, és ahogy vidáman csen-gettyűzik, hát a barikák fölállnak és utánamennek, és ő egyenesen a kés alá vezeti a barikákat. És min-dig kap egy karéj sóval meghintett kenyeret. Azt szereti. Ez a jutalma a szolgálatáért. Érted, fiacskám?

Nem értem, Rybín úr, mondom, de ha fölnövök, majd megértem.

Bohumil Hrabal (1998) Díszgyász – Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998(Fordította: Hosszú Ferenc)

8

HA MEGHAL A GAZDA, SÍR A JÓSZÁG IS

Miért példálózott Jézus minduntalan a bárányokkal és az Isten bárányával?

Történetünk a sörgyári trilógia középső kötetében, a Díszgyász c. novellagyűjtemény-ben található, amely 1979-ben keletkezett. A sörgyári történetek, amelyek egy letűnt világnosztalgikus föltámasztását szolgálták, a szerző ifjú éveit, illetve szülei fiatalságát dolgozzákföl. Míg a Sörgyári Capriccio és a Harlekin milliói narrátor-elbeszélője Bohumil édesanyja,addig a Díszgyászé maga a gyermek. Elbeszélések, emlékek szorosan össze nem tartozó füzé-réről van szó, amelyeket áthat az emlékezés líraisága. Az egész kötet árulkodik arról a tényről,hogy a kisfiú nagyon rossz tanuló volt, egyszerűen mert unalmasnak találta a tanulást, az életkomoly és érdekesebb tényei és „drámái” sokkal jobban érdekelték.

Hrabal a következőket írja e kötet előszavában: „Hiszem, hogy minél előbbre halad azember életútján, annál nagyobb szükségét érzi annak, hogy visszatérjen a gyermekkorába, an-nál nagyobb vágyat érez arra, hogy visszatérjen gyermeki énje képzetéhez, és megvalósítsaazt, amiről mint kisfiú töprengett és álmodozott. Lezárva ciklusaim körét, elidőztem az elemiiskola ama néhány événél, amikor tudtam repülni, anélkül, hogy ismertem volna a repüléstörvényeit, amikor világosabban tudtam gondolkodni, mint később, hiába bújtam szüntelenüla könyveket és tettem fel mindent a tudásra. Ezekben az elbeszélésekben – amelyek közé a Bir-ka Király is tartozik – megállítottam azokat az áradó, gyönyörű képeket, amelyek immármindörökre ifjak maradnak helyettem: ebben a könyvben mindörökre ugyanaz a matrózblú-zos, iskolatáskás fiúcska maradok, akit a tudó tudatlanság vastag falú üvegharangja vesz kö-rül, aki mindig elébe megy a titkoknak és az ámuló döbbenetnek, hogy lám, mi minden törté-nik körülötte. Így fedeztem fel halandó-halódó testi mivoltomban, hogy ez a fiúcska itt bennemnemcsak a házitanítóm, nemcsak fénysugár a kései esti órában, hanem mindazon dolgok mér-céje, amelyeket nem rombolhat le sem az enyészet, sem a halál.”Ez a pár gondolat már előlegezi a novellák visszatekintő líraiságát, az emlékek és az emléke-zés szépségét, és talán sejtetni engedi, hogy ezúttal klasszikus értelemben vett, lekerekített no-vellákról van szó, bár a mondatok továbbra is hömpölygőek, áradóak, még ha hagyományoskeretek közé vannak is szorítva.

A CÍM: Nem tudom, az eredeti cseh cím hogy hangzik, de magyarul meglehetősenhosszú, ezért a későbbiekben a novellát a főszereplő után Birka Királyként említjük. (Helye-sebb volna ezt a nevet egybeírni, mert jelöletlen birtokos szerkezetről van szó: a Birkakirály,vagyis a birkák királya.) „Ha meghal a gazda, sír a jószág is” – A fordító által választott címegyébként csodálatosan rímel Jézus kijelentésére: „Ha megverem a pásztort, elszéled a nyájis.” (Mt.26:31)Annak parafrázisaként hangzik, a történet bibliai utalásai alapján bizonyosanHrabal tudatos választásáról van szó.

Az ELBESZÉLÉS nagyon sok tekintetben hasonlít Nádas Péter Bárányára, persze stí-lusa, hangulata merőben különböző, mivel a két író alkata és világlátása is jelentősen eltérő.Ami közös és felemelő, az a rendkívüli érzékenység a szépre és a jóra, a mély humanizmus, azemberség az embertelenné vált világban. A fontos, említésre méltó érintkezési pontok a kétműben a következők:- A főszereplő jelen esetben egy öregedő birkapásztor, mégis – Róth Rezsőhöz hasonlóan –

bárányként esik áldozatul környezetének. Róth Rezső „bárány” volt, a Birka Király pedigpásztor, mégis hasonló sorsukkal, közvetve Krisztusra mutatnak. A Jó Pásztor és a Báránymotívumát idézik fel a Bibliából, mégpedig úgy, hogy a képek gazdag jelentéstartalmaszorosan összefonódik.

- Lírai és megindító, ugyanakkor nagyon kegyetlen történet, amelyet gyermeki ésszel nem islehet igazán megérteni, ahogyan ezt Hrabal a mű végén kijelenti. Mégis, lélekben újra

9

gyermekké kell lennünk, hogy tragikus mélységét igazán beláthassuk. Mindkét esetbenkisfiú az elbeszélő, visszaemlékezésről van szó, gyermeki szemmel és lélekkel átélt ese-ményekről.

- Egy különös, a városka társadalma által megvetett, kiközösített és babonás félelemmel kö-rülvett remetéről, a Birka Királyról (!) szól. A gyerekek nevezték el így, eredeti neve nemis maradt fenn. Róth Rezső is hasonlóképpen számkivetettnek számított a telepen, mássá-ga, különcsége okán. A „nem elegyedni akarás” volt a legfőbb bűnük.

- Mindkettő a főszereplő tragikus halálával végződik, amely tulajdonképpen elkerülhetetlenmomentum, ebből a helyzetből - megalkuvás nélkül - nincs kiút egyikük számára sem.

- Végül pedig éles ellentét van a Birka Király és Róth Rezső megítélését illetően a kisfiú ésaz őt körülvevő világ között. A téveszmék, félelmek forrása a „nem ismerés”, az előítélet,a helytelen gondolkodásmód: ami más, az törvényszerűen csak rossz lehet. (A gyermekekegyébként, szinte magától értetődően átveszik szüleik értékítéletét, sokszor, akaratuk elle-nére ugyanazt szajkózzák, amit otthon hallanak.) Mindkét novellában önálló véleménnyelrendelkeznek az elbeszélők.

A NOVELLA LEGFONTOSABB MOZZANATAI:A kisfiú, a sörgyár igazgatójának 6-7 éves fia, mint szemtanú meséli el a gyermekfejjel

átélt eseményeket. Saját szemével látta, utánajárt az eseményeknek, meggyőződött az igazság-ról, ellentétben a város lakóival, akik beszéltek ezt-azt, de távol tartották magukat a tulajdon-képpeni főszereplőtől. A gyerek, a beléoltott félelem ellenére, „hiteles” tanúként mondja el atörténetet, de az értékelés természetesen már az író tollából származik.A történet rövid epizódokból „rakódik össze” egésszé, szerepelnek pletykák, amelyeket a vá-ros lakói terjesztenek a Birka Királyról, és részletek, amelyeket a kisfiúnak volt alkalma meg-lesni, lopva megfigyelni. Az már a mi dolgunk, kinek hiszünk, a mendemondáknak vagy akiskorú szemtanúnak. Az író azonban, csaknem észrevétlenül, segítségére siet olvasóinak,mert minden mozzanathoz értékelő, „mindentudó” megjegyzéseket fűz.Az öregedő pásztor – talán 60 és 70 év között – a város szélén, a sörgyár mögött, meglehető-sen kihalt környéken lakott, egy omladozó parasztportán, amely, elvadultsága ellenére, a maganemében szép volt: „az ereszcsatornában fű nőtt, a kapuoszlopokon pedig két kis nyírfa.”.- Hogy nézett ki külsőleg a pásztor? Botjára támaszkodva álldogált, egészen olyan volt,

mint egy bibliai pásztor. Őszülő, penészes szakálla volt, zöldesszürke, mint a moha, amo-lyan körszakáll, amelyet nem szokás se nyírni, se fésülni. Hosszú kabátot viselt, amely aföldet söpörte, s így aztán ahogy ballagott, hát az a kabát a földön vonszolódva pont úgycsiszálódott, mint a szakálla. Részben kicsit félelmetes, kicsit nevetséges figura, aki a régimesekönyvek pásztorait idézi emlékezetünkbe.

- Az emberekkel való kapcsolata is szokatlan: Nem érintkezett velük, szinte teljesen kerülteőket, nem törődött az őt körülvevő civilizációval. A város lakói pedig féltek tőle és nemigazán tekintették „szalonképes” polgárnak. Ennek oka – amely egy mendemondából derülki – az volt, hogy fiatalabb korában meglehetősen „alantas foglalkozást” űzött: „a legjobbkáposztája neki termett a vidéken, mert azt a káposztát a városi árnyékszékek szállítmá-nyaival trágyázta. Azokat az árnyékszékeket rúdra szerelt merítővel és lapáttal ürítetteki.” Ez már elegendő ok is volt arra, hogy megvetéssel kezeljék. Hrabal szereplőit legszí-vesebben beszédükön, nyelvi megnyilatkozásaikon keresztül ábrázolta és leplezte le. Ezazonban a Birka Király esetében csaknem lehetetlen, mert senkivel nem állt szóba.

- Egy nagyon érdekes szituáció azonban mégis képes őt szóra bírni – a kisfiú számára ez akülönös jelenet az öreg „pogányságának” bizonyítéka -, ekkor azonban magával Istenneltársalog, igaz, meglehetősen szokatlan hangnemben: Csakhogy esett az eső és villámok ci-káztak, és a Birka Király az égnek fordulva kiabált. Nem várhattál volna ezzel az esővel?!

10

Ilyen gyönyörű szénát! És újra lecsapott a villám, és a Birka Király megragadta a villát,szedte vele a nedves szénát, és dobálta az ég felé, és kiabált. Nesze, zabáld fel az egészet!Közönséges, sőt durva hangnem ez a Teremtővel való társalgáshoz, azonban mégis arrólárulkodik, hogy a Birka Király „beszélő viszonyban” állt Istennel, aki „felhozza az ő nap-ját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt át mind az igazaknak, mind a hamisaknak.”(Mát. 5:45.) Mintha élete dolgait mindig megtárgyalná Vele – a maga egyszerű módján. Abotrányos viselkedés és az indulatos szavak azonban pogányság és megbotránkozás azok-nak, akik templomba járnak és megvan bennük a „kegyesség látszata”.

- A bárányaihoz való viszonya, ellentétben az emberi világgal, rendkívül bensőséges, már-már megbotránkoztatóan, szokatlanul gyöngéd: És a barikák legelésztek, és a Birka Királyfeküdt a töltésen, kezébe támasztotta a fejét, és nézte a birkáit, a birkák meg őt nézték, pil-lanatonként odafutott valamelyik, hozzábújt, megnyalta a szakállát, az arcát, és a BirkaKirály behunyta a szemét, és egyszeriben megfiatalodott. Gyakran láttam, hogyan csillog-nak a napfényben a könnyei. És a barika elszaladt és tovább legelészett, de nemsokára jöttegy másik, és így váltogatták egymást azok a bárányok, és a Birka Király minden egyesalkalommal meg volt hatva. Úgy bánik velük, ahogyan a gyöngéd és türelmes anyák gyer-mekeikkel szoktak. Egy szép bibliai hasonlatot idéz ez a részlet: „Mint pásztor, nyáját úgylegelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.”(Ésa.40:11.)

- Ez az idilli kapcsolat nemcsak a mezőn, de bent az udvaron és a Birka Király házában isugyanilyen szeretetteljes volt: És én láttam, milyen gyönyörű a Birka Király, valami ra-gyogás áradt belőle, egészen világosan láttam, hogy dicsfény övezi, láttam az alkonyban,hogy még azokból a birkákból is szemmel látható boldogság és öröm sugárzik, összedug-ják a pofácskájukat, és selymes ajkaikkal puszit adnak neki. És a Birka Király letérdelt,odatartotta nekik az arcát, és a barikák nyalogatták, és én láttam, hogy a Birka Királypont olyan gyöngéd, mint azok a birkák, hogy egyáltalán nem olyan rettenetes, mint ami-lyennek az emberek mondják. Az egyik legszebb „életkép” a novellában, később mégvisszatérünk rá.

- Bár a történet során későbbi esemény, mégis az előbbiek fokozásának, mintegy csúcspont-nak tekinthető a következő részlet: a gyermek, legyőzve szorongását, elmegy a Birka Ki-rály házához és beles az ablakon. És tudtam, hogy muszáj annyi erőt találnom magamban,hogy legyen bátorságom odamenni és megnézni, hogyan lakik a Birka Király. …És azösszegömbörödött birkák a pásztoruk körül feküdtek és aludtak, a trágya teljesen befül-ledt, és a füst a mennyezet felé szállt, és a tátongó lyukon meg a beszakadt tetőn át ki-áramlott a szabadba. És én tudtam, hogy mindegyik dacos gyereknek, akit az apukája asötét éjszakában elhozott egészen a kiskapuig, mindegyiknek be kellett volna állnia a Bir-ka Király szolgálatába, mindegyiknek csupa egyese lenne magaviseletből, ha csak bepil-lantana abba a szobába, ahol a Birka Király a birkáival lakik…

- E részlet után kell szót ejtenünk egy városszerte elterjedt, helytelen nevelési módszerről:Ha valamelyik családban rosszalkodtak a gyerekek, hát megverték őket. Ha ez nem hasz-nált, akkor az apa úgy döntött, hogy a gyereknek el kell mennie hazulról, hogy az apukaelviszi a gyereket és odaadja a Birka Királynak. És ennyi elég is volt ahhoz, hogy a gyere-kek jók legyenek. … És ha a gyerek tovább dacoskodott, és nem akart letérdepelni, hátamikor besötétedett, az apuka föladta a gyerekre a kis hátizsákot… Csak egyetlen kölyökbírta ki ezt, csak állt, az apukája már a sörgyárnál járt, de végül a kölyköt mégiscsak el-fogta a rémület, és rohant, és a sörgyárnál térdre esett az apukája előtt, hogy ezentúl jógyerek lesz, és megcsókolta az apukája kezét, és megjavulva tért haza, mert senki sem tud-ta, hogy a Birka Király valójában derék ember.

Ez a fizikai és lelki „terror” rendkívül hatásos módszer volt az engedelmesség vagy a bocsá-natkérés kikényszerítésére. A megfélemlítés, lelki megtörés helytelen módja, amely kétségte-

11

lenül könnyebb út az értelmi meggyőzésnél. A felnőttek azt a megmagyarázhatatlan félelmetvetítették ki, amelyet maguk is éreztek a Birka Királlyal kapcsolatban. Ők maguk sem mertekvolna belépni a kapuján. Sajnos, ez az általánosan elterjedt fenyíték nem értékközvetítő, ha-nem az elemi félelmekre építő nevelési eszköz. Az irracionális félelmet nagyon könnyű feléb-reszteni, kiirtani azonban roppant nehéz. Mit tesznek majd a szülők a pásztor halála után, -ahogyan az be is következik - kivel fogják ijesztgetni a gyerekeket?Milyen „pedagógiát” szegez szembe e módszerrel a kisfiú, valóban hasznos volna beállni a„dacos gyerekeknek” a Birka Király szolgálatába? Érdemes ezen elgondolkodni: mit tanulná-nak ebből a szokatlan leckéből a fiatalok? A fizikai munka, a rendszeres munkavégzés, amelypontosságot és bizonyos fokú alázatot követel, a testi erőt fejlesztené. Mindig ki kell szolgálniaz állatokat, nincs szünnap vagy ünnep, a napirend kialakításában is szerepet játszhatna. A le-mondás, a szegénység, az egyszerűség megízlelése – ha csak rövid időre is. Az állatok megis-merése, az irántuk való gyöngéd szeretet a lelki fejlődést szolgálná. Az élet egyszerű szépsé-geinek és nehézségeinek megtapasztalása pedig ugyancsak gazdagítaná a gyermekek lelkivilá-gát.- Minden előzmény nélkül, a legszebb idill után, váratlanul következik a történet tragikus

fordulata: Másnap még az iskolába is eljutott a hír, hogy a sörgyár mögött, az országútmellett holtan fekszik a Birka Király. A legkedvesebb birkáját halálra gázolta az autóbusz,és a Királyt megütötte a szél, amikor ezt látta. Kirohantam az iskolából, az igazgató taní-tó úr kiabált utánam, hogy azonnal menjek vissza, de én rohantam át a hídon, egyvégté-ben trappolva egészen a sörgyárig. Már messziről láttam.

Újabb bizonyíték arra nézve, hogy mennyire volt fontos a kis Bohumil számára az iskola. Akisfiú tehát ismét szemtanúként szerepel, és leírásában a tragikus mozzanatok keverednek akomikus elemekkel. Szorosan egymást követik, mint a gyermeki látásmód természetes „össze-tevői”, kiegyenlítik egymást, nem engedik a történetet egyik vagy másik véglet felé elbilleni,ugyanakkor nagyon jól érzékeltetik az őket körülvevő világ közönyét is. Nem utolsósorbanpedig Hrabal ironikus, távolságtartó látásmódjának kifejezője, alapvető jellegzetessége. Két ti-pikus mozzanat, amelyben a tragikum és a komikum „jól megfér” egymás mellett:- az árokban, még mindig abban a hosszú kabátban, ott feküdt hanyatt a Birka Király, a

szakálla a borzadálytól úgy felágaskodott és úgy meredt az égre, mint egy söprű. Mielőttaz ember nevetni kezdene e látványon, már könnyek szöknek a szemébe: A barikák körül-állták a Királyt, és a kezét nyaldosták.

- Praus bádogosmester úr éppen akkor biciklizett arra a szerszámaival, és a csendőr őr-mester úr megkérte, hogy adja kölcsön neki a bádogvágó ollóját. Aztán a Birka Királyfölé hajolt, és szétvágta azokat az egymáshoz tapadt és izzadságtól összeragadt ingeket éstrikókat, aztán megragadta őket a szív felőli oldalon, és a szőrzettel együtt föl kellett tép-nie azokat a rétegeket, mint a kátránypapír, úgy göngyölődtek azok ingek és trikók. Aztána járási doktor úr a fülébe dugta a kis gumicsöveket, lehajolt, s amikor fölemelkedett, hátakkor a dolog igaz lett, a Birka Király hivatalosan halott volt.

A gyermekek aprólékos és szinte „tudományos” megfigyelőkészségével rögzítette az egyesmozzanatokat, amelyek önmagukban nagyon nevetségesen hatnak, a hivatalos komolyság pe-dig, amellyel a szereplők tulajdonképpen értelmetlen és fölösleges dolgot végeztek, a felnőttrésztvevők részéről tökéletes közönyt takar. Ők csak a kötelességüket végezték, minden érze-lem nélkül. A gyereken kívül egyedül a barikák voltak megrendülve: A birkák tudták ezt, le-hajtott fejjel álltak és reszkettek.

A történet azonban ezzel nem ér véget, hanem a tragikum, ha lehet, tovább fokozódik.A pásztor halálával a nyáj sorsa is megpecsételődött, ekkor következnek a címben előre jelzettesemények: „ha meghal a gazda, sír a jószág is”. A következő jeleneteket a „kegyetlen realiz-mus”, véres naturalizmus jellemzi: Másnap, mialatt a Birka Király a hullaházban feküdt a ko-porsóban, eljöttek a mészárosok. Néztem, hogyan döntik ki erőszakkal a kaput és hajtanak be

12

autójukkal az udvarra. A fészerből kihozták a fűrészbakot, a kantinjába belecsúsztattak kétdeszkát, és aztán egyik barikát a másik után vezették ki és vágták le. És mindegyik barika,amikor meglátta mészárosokat, önként odaügetett, a mészárosok pedig hanyatt fektették a kétdeszka közé a fűrészbakon, a barika önként odatartotta a nyakát, és a kés megvillant, és ma-gasba fröccsent a vér. Az utolsó birka mögött kifutott egy kisbárány is. És amikor a birkát ha-nyatt fektették, a kisbárány fölágaskodott és szopott. De a mészárosok az éles kés egyetlennyisszantásával elvágták annak az utolsó birkának is a nyakát. És a kisbárány tovább szopott.Ez a jelenet némi fogalmat adhat arról, mit jelentett a bűnös számára egyetlen ártatlan báránybűnért való feláldozása is. E történésre később még visszatérünk.

A mészárosok kése csak a szopós bárányt kerülte el. Mi lett a sorsa, arról Rybín úr, aholesovicei vágóhíd vágója „mesélt” a sörgyári látogatás alkalmával: Tudod-e, hány birkát vágunk egy héten? Több százat, néha ezret is. És a birkákat vágás előttrekeszekben kell tartani, hogy kitisztuljanak, és a félelemtől annyira legyengülnek, hogy nemkis munka a vágáshoz hajtani őket. Ezért aztán elengedjük azt a báránykát a kolomppal, egyikrekesztől a másikig megy, szükség szerint, és ahogy vidáman csengettyűzik, hát a barikák föl-állnak és utánamennek, és ő egyenesen a kés alá vezeti a barikákat. És mindig kap egy karéjsóval meghintett kenyeret. Azt szereti. Ez a jutalma a szolgálatáért.

Egyedüliként élte túl tehát a mészárlást, jó élete, „fontos szolgálata” van, biztosított amegélhetése, mégis az ő sorsa a legszörnyűbb. Nem tudja, hogy eszközként használják fel atöbbi bárány leöléséhez: Betölti a „vak vezet világtalant” tragikus törvényét. A bűnbe esettember vakságát, a kiszolgáltatottságot, eltévelyedést szimbolizálja. A bűnös – Isten ismeretenélkül - legtöbbször nincs tudatában annak, hogy nem pusztán a saját akarata és kívánságaivezérlik, hanem valaki a markában tartja és irányítja az életét. Már az is a Szentlélek csodála-tos, felvilágosító munkájának köszönhető, amikor az ember Pál apostollal felkiálthat: „Ó, énnyomorult ember! Kicsoda szabadíthat meg a halálnak testéből?” (Róm.7:24.) Önerőből kép-telen rabságának tudatára ébredni és megszabadulni. Megkötözöttség és bénultság jellemzihelyzetét.

BIBLIAI KÉPEK A NOVELLÁBAN: A Birka Király története több bibliai utalást tartalmaz, amelyek a pásztor- és bárány-metaforaköré csoportosíthatók:- Maga a cím utalás Jézus szavaira, aki – Zakariás próféta Megváltóra vonatkozó látomását

idézve - saját és tanítványai szenvedéseit vetítette elébük: „Ha megverem a pásztort, elszé-led a nyáj is.”(Mt.26:31.) A tanítványok éppen így remegtek, féltek és meg voltak zava-rodva, ahogyan a Birka Király bárányai, így siratták Mesterüket, aki érthetetlen módon„cserbenhagyta” őket. A későbbi évszázadok során pedig éppen így küldték halálba a ke-resztények ezreit, ahogyan a birkákat a mészárosok a kés alá fektették.

Van három kiemelkedő mozzanat, amelyek egyre közelebb hozzák a Birka Király alakját:- Az első szövegrészlet még csak egy távoli pillanatkép: Botjára támaszkodva álldogált,

egészen olyan volt, mint egy bibliai pásztor.- A második már közelebbi felvétel: És én láttam, milyen gyönyörű a Birka Király, valami

ragyogás áradt belőle, egészen világosan láttam, hogy dicsfény övezi.- A harmadik „fényképl” egészen közelről készült: És én ott függtem fél kézzel a bodza-

ágon, a másikkal meg könnyedén félresimítottam a leveleket és néztem ezt a betlehemet.Ezek a képek szinte giccsbe hajlóan szépek és líraiak. Olyan végletes egyszerűség és szépségárad belőlük, amit csak gyermeki szívvel vehetünk észre. „Jól csak a szívével lát az ember.” –írta Saint-Exupéry A kis hercegben. Minél közelebbről szemlélte a kisfiú, annál közelebb ke-rült hozzá lélekben is. Nemcsak a félelme múlt el, de tisztelni, becsülni és végül szeretnikezdte. (A városlakók közül egyedül ő volt jelen a temetésén.) Ebben az esetben szó szerintigaz, hogy szemlélés útján változunk, annak mintájára, amit szemlélünk. Talán nem túlságo-

13

san erőltetett a hasonlat, de az út, amit a kisfiú bejárt, hasonlatos az Istentől eltávolodott em-ber „visszatalálásához”: először saját maga győződik meg a dolgokról, utánajár, a megismerésfolyamata közben legyőzi az oktalan - bűn által támasztott félelmet és előítéletet -, aztán amegismerés folytán tisztelni és szeretni kezdi Teremtőjét. Ehhez azonban tiszta, gyermeki lel-kületre, nyitottságra és nem kevés bátorságra van szüksége.Mi volt az a fény, az a sugárzás, ami vonzotta és bűvkörébe vonta a fiút? Kiderül, ha felidéz-zük, milyen szavakat használt az író a jelenet ábrázolásakor: Boldogság, öröm, gyengédség. Aszeretet, mely a nyáj felé áradt, megszépítette, megnemesítette a Birka Királyt – és a leskelődőgyermeket. Azt nem tudjuk, mi volt az öreg életében a kiváltó oka annak, hogy szeretetét kizá-rólag ezekre az oktalan állatokra pazarolta, akik a maguk együgyű módján viszontszerették.Az sem derült ki, volt-e egyáltalán valaha mély emberi kapcsolat az életében, netán csalódásokozta a barikák felé forduló remetei magatartását. Megítélni nem tudjuk, elítélni pedig nincsjogunk. De mindenképpen el kell gondolkoznunk azon, nem könnyebb-e ezeket a magukmódján kedves, ragaszkodó állatokat szeretni, akikben nincs miért csalódni, mint a birkákhozhasonló, folyton tévelygő, ostoba embereket. Mennyivel magasabbrendű szeretetet igényel azemberek állhatatos, türelmes, gyöngéd és bölcs szeretete! Erre csak a szeretet legmagasabbfoka, az irgalom, a viszonzást nem váró, isteni szeretet, az agapé képes. „Állandó hőfokon”,kitartóan és szüntelenül – egyedül Isten képes így szeretni bűnbe esett teremtményeit, mert azemberi szeretet olyan, mint a „reggeli felhő és a korán múló harmat”(Hós.6:4.), Isten szereteteazonban „soha el nem fogy”. (I.Kor.13:8.)De fordítva is feltehető a kérdés: miért csak a kisfiú vette észre ezt a kisugárzást? Egyedül ővolt érzékeny a szépségre, a szeretetre? A kis Bohumil lelkében talán már akkor ott rejtőzöttaz a képesség, amely felnőve alkalmassá tette őt arra, hogy mások életével azonosuljon, és fel-vállalja gondjaikat, terheiket.- A negyedik részlet, amely elemzésünk alcíme lett, ugyancsak sokatmondó utalás: Aztán

leengedték a teherautó hátsó falát, a bádogozott platóra feldobálták a birkákat, beugrot-tak a vezetőfülkébe, maguk közé vették a kisbárányt, és elhajtottak. Én pedig visszatértema sörgyárba, és csak most láttam a saját szememmel, hogy Jézus miért példálózott mind-untalan a bárányokról és az Isten bárányáról.

Az utolsó mondat ismét a Biblia kijelentéseire irányítja az olvasó figyelmét: Miért is példáló-zott Jézus minduntalan a báránnyal? (Az Isten Báránya kifejezést egyetlen egyszer használta –nem Jézus – Keresztelő János, a Jordán folyó partján.)A választ az Ószövetségben kell keresnünk. Az egyiptomi kivonulás előtt Isten ezt mondta anépnek: „E hónap tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint,házanként egy bárányt. A bárány ép, hím, egy esztendős legyen, a juhok közül vagy a kecskékközül vegyétek. És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izrá-el községének egész gyülekezete estennen.”.(II.Móz.12:3-6.) Az ószövetségi áldozati rendszer rendelkezése a következő, bizonyos szempontból kiegészítiaz előzőeket: „Ha valaki közületek áldozni akar az Úrnak: barmokból, tulok- és juhfélékbőláldozzék. (…) hímmel és éppel áldozzék. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogykedvessé legyen az Úr előtt. És tegye kezét az égőáldozat fejére. Hogy kedves legyen ő érette,hogy engesztelést szerezzen az ő számára. És ölje meg a bárányt az Úr előtt, az Áron fiai pe-dig, a papok vigyék fel a vért, és hintsék a vért köröskörül az oltárra, amely a gyülekezet sáto-rának nyílásánál van.” (III.Móz.1:1-5 (II.Móz. 12:3-6.) Tehát a megszelídített, kezes bárányt kellett megölni – önmaguk helyett. Ez a tulajdonképpenkegyetlen szertartás előreutalt Isten ártatlan Bárányának áldozati halálára, akit minden egyesember minden bűne miatt kellett az Atyának odaadnia. Az áldozatot bemutató ember bűneitmegvallva, és az állatra hárítva ölte meg maga helyett az engedelmes, ártatlan jószágot. A bá-rány a fogyatkozás nélküli, bűntelen, isteni Egyszülött előképe. Nem azt jelenti tehát ez a szer-tartás, amit sokan felületes ismeretek birtokában feltételeznek, hogy ti. az Isten követel áldo-zatot az embertől, hogy haragját kiengesztelje, hanem – éppen fordítva: Krisztus halálra adá-

14

sát, e rendkívüli Isten-áldozatot érzékelteti a bűntől fásulttá lett emberrel. Mivel is bizonyít-hatná jobban Isten végtelen könyörületét és szeretetét? „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedve-zett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent miné-künk?” (Róm.8:32.)

Ezek után talán érthető, miért foglal el központi helyet a Szentírásban a bárány, az Is-ten báránya, mint a megváltási terv középpontja. Most kell visszatérnünk egy pár gondolaterejéig a történet azon pontjára, amikor egyik barikát a másik után vágták le. És mindegyikbarika, amikor meglátta a mészárosokat, önként odaügetett, a mészárosok pedig hanyatt fek-tették a két deszka közé a fűrészbakon, a barika önként odatartotta a nyakát, és a kés megvil-lant, és magasba fröccsent a vér.Csaknem ugyanezt a jelentet látta Jézus Krisztus küldetése végén a jeruzsálemi templom kül-ső udvarán: „A papok és vezetők kevéssé ismerték fel elvégzendő munkájuk ünnepélyességét.Minden húsvétkor, sátoros ünnepkor állatok ezreit vágták le, vérüket a papok felfogták és azoltárra öntötték. A zsidók megszokták a véres áldozatot, s majdnem szem elől tévesztették azta tényt, hogy az állatok vérének kiontását a bűn teszi szükségessé. Nem érzékelték, hogy ez Is-ten drága Fiának kiontott vérét jelképezi, s hogy az áldozati felajánlásokkal az emberek figyel-mét a megfeszített Üdvözítőre kell irányítani. Jézus nézte az ártatlan áldozati állatokat, és lát-ta, hogyan tették a zsidók ezeket a nagy gyülekezési alkalmakat vérontás és kegyetlenség hely-színévé. Az alázatos bűnbánat helyett megsokszorozták az állatáldozatokat, mintha Istentszívtelen szolgálattal lehetne tisztelni…Jézus felháborodott: tudta, hogy vérét, mely hamaro-san kiontatik a világ bűneiért, éppoly kevéssé értékelik majd a papok és a vének, mint az álla-tok szüntelen kifolyó vérét. Krisztus a próféták szavaival szólt ez ellen a gyakorlat ellen: „Va-jon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránti engedelmesség?”(I.Sám.15:22.)(E.G.White: Jézus élete, A templom ismételt megtisztítása)Az elbeszélés mészárosainak pusztán annyi volt a bűnük, hogy kötelességüket végezték, a pa-pok azonban sokkal súlyosabb vétket követtek el: lelketlen öldökléssé és pusztán pénzkeresetilehetőséggé alacsonyították a megváltás lényegét.

A Birka Király életét adta az elütött báránykáért, de nem tudta megmenti sem őt, sem atöbbieket a kegyetlen végtől. Sőt, az ő halála idézte elő az egész nyáj pusztulását. Szélütését atehetetlen kétségbeesés, a bénító fájdalom okozta, amely nem őrizte meg, nem támasztotta felaz elhullott jószágot. Halála mégis tiltakozás volt – vagy lehetett volna – az őt kitaszító világkegyetlen közönye, fordított értékrendje ellen. Senkinek nem hiányzott az a betlehemi idill,amely eltűnt a Birka Király halálával, háza összeomlásával, senkit nem rázott meg a véres mé-szárlás. Egyedül a kisfiút érintette meg annyira, hogy felnőttként sem tudott szabadulni ezek-től az emlékektől, fel kellett idéznie a többiek számára, tükörként tartva a közönyös emberitársadalom elé, az előítéletektől és butaságtól bénított városlakók elé. Az öreg pásztor tragédi-ája tökéletlen képmása a Megváltó életének és halálának. Nádas Péter Bárányához hasonlóanitt is csupán egyetlen ember változik meg a példa hatására, ő azonban egyedüliként szépenmesélt az egész városban a Birka Királyról. Továbbadta tehát, amit kapott, elvetette azt a ma-got, amely az ő szívében is megtermékenyült: Így teremnek „némelyek százannyit, némelyekezerannyit”. (Mk.4:20.)

A JÓ PÁSZTOR ÉS A BÁRÁNY METAFORÁJA

A Birka Király tehát torz tükörképe volt a Megváltó életének és halálának. Nézzük meg,mennyivel magasabb rendű Jézus szeretete az emberi szeretetnél, mennyivel tökéletesebb a JóPásztor irgalma minden földi pásztor könyörületénél.Jézus a következő példázatban mutatta be önmagát, mint a Jó Pásztort:

15

„Mit gondoltok? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik, vajonnem hagyja –é ott a kilencvenkilencet és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, amelyik elté-velyedett?” (Mt.18:11-12.)„Mihelyt a juh eltéved, a pásztor szívét elfogja az aggodalom. Újra meg újra megszámoljanyáját. Amikor meggyőződik arról, hogy egy juh elveszett, nincs nyugalma többé. Az akolbanhagyja a kilencvenkilencet és elmegy, hogy megkeresse az eltévedtet. Minél sötétebb és viha-rosabb az éjszaka, minél veszélyesebb az út, a pásztor annál jobban aggódik, és annál nagyobbigyekezettel keres. Mindent megtesz, hogy megtalálja az elveszett juhot.Hogy fellélegzik, amikor meghallja a távolból az erőtlen sírást! A hangot követve megmásszaa legmeredekebb csúcsot is, és életét kockáztatva elmegy egészen a szakadék széléig. Így ke-res, miközben az egyre halkuló sírásból megtudja, hogy báránya haldoklik. Igyekezetét végülsiker koronázza. Megtalálja az elveszettet. Nem korholja, hogy olyan sok bajt okozott, nem ishajtja ostorral. Örömében vállára veszi a reszkető teremtést. Ha megsérült, a karjába veszi ésmagához szorítja, hogy testének melegével életben tartsa. Hálás szívvel viszi vissza a nyájhoz.Fáradtsága nem volt hiábavaló.Krisztus ezzel a példázattal biztosít minket arról, hogy nyájának egyetlen eltévedt tagját semfelejti el, nem hagyja magára. Mindenkit kiszabadít a romlás verméből, aki engedi, hogy meg-mentse.” (E.G.White: Krisztus példázatai)Istennek tulajdonképpen „bizonygatnia kell” az iránta bizalmatlanná vált ember számára, hogymennyire szereti őt. „Mert Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette önmagával a világot.”(II.Kor.5:19.)

A Bibliában a két metafora – bárány és pásztor - egymásba játszik, egymásban nyerik el teljesértelmüket.Az első igecsoport Jézust, mint Jó Pásztort állítja elénk:

„Én vagyok a Jó Pásztor: A jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn.10:11.)„Mert az Embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett.” (Mt.18:12.)„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.”

(Jn.15:13.)A három kijelentés egymást magyarázza. Esetleg talányként hangzik a pásztor példázata, deJézus azonosítja önmagát, és azt is kinyilvánítja, hogyan mentheti meg egyedül az embert:csakis önmaga halálra adásával. A pásztor-bárány viszonylatban a juhok mindig az embereketjelképezik:

„Az én juhaim hallják az én szómat, és én is ismerem őket, és követnek engem: és énörök életet adok nékik, és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én ke-zemből.” (Jn.10:27-28.)Az egyik legmélyebb és leggazdagabb tartalmú példázata Jézusnak a jó pásztorról szóló be-mutatkozása. Ez fejezi ki számunkra leginkább Isten irántunk való könyörülő szeretetét. Aszázadik, eltévelyedett juh a bűntelen világok mellett a bűnbe esett emberiséget jelképezi,amely után a Jó Pásztor a Földre jött, hogy megkeresse és megtartsa azt. Igaz ez azonban azegyes emberek szintjén is, mert valamennyien „eltévelyedtünk, és a bűn útjára léptünk.”(Ésa.53:6.)Az igék harmadik csoportja Krisztust Bárányként mutatja be:

„Ime, az Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn.1:29.)„Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk, de az Úr mindnyá-

junk vétkét Őreá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bá-rány, mely mészárszékre vitetik.” (Ésa.53:6-7.) Ez az utóbbi ige pedig válasz a kisfiú által feltett kérdésre, hiszen tökéletes és egyben mélyenmegrendítő párhuzamot mutat a leölt bárányok és Krisztus magatartása között.A Jó Pásztor tehát önmagát Báránnyá alázva adta kifejezését fokozhatatlan szeretetének,ugyanakkor csakis az a tökéletes Bárány halhatott meg áldozatként, aki Pásztor is egyben. A

16

befedező, helyettesítő áldozat csak így lehetett teljes. Míg a Pásztor alakja a gyöngéd, sze-mélyválogatás nélküli szeretet ábrázolja, addig a Bárány a kereszthalálig hajló irgalmat, azigazsággal szembeni szelíd és rendíthetetlen alázatot fejezi az Isten szeretetében kételkedő bű-nös számára. Talán ez a kettős bemutatkozás szemlélteti számunkra legjobban azt, amin aligszoktunk elgondolkodni: mit jelentett a mindenható, örökkévaló Istennek emberré lenni. Azt,amit a pásztornak „báránybőrbe bújni”. Azért kellett az isteni pásztornak báránnyá alázkodnia,hogy az eltévelyedett juhokat fölemelhesse – a tudatlan barikák szintjéről az Isten erkölcsi tö-kéletességére! Az isteni szeretet felfoghatatlan mértéktelensége ez! De nemcsak a szeretet, ha-nem a szenvedés mélységeibe is bepillantást nyújt. Ahol ilyen magas fokú a szeretet, ott aszenvedés látványa és ténye mély részvétet, együttszenvedést vált ki. Nemcsak Jézus földi éle-te, kárhoztatása és kínhalála, hanem a bűn egész történelme felbukkanása pillanatától megszű-nése pillanatáig mérhetetlen fájdalom Istennek, hiszen Ő jóval több szenvedés elhordozásáraképes, mint a halandó ember: „Minden szenvedésüket Ő is szenvedte.”(Ésa.63:9.)A két kép tökéletes egybeolvadása majd a megváltottak szemeláttára, az újjáteremtett Földönvalósul meg:

„Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatal-masságot és tisztességet és dicsőséget és áldást.” (Jel.5:12.)

„A Bárány, aki a királyi széknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek forrásairaviszi őket” (Jel.7:17.)Jézus bemutatkozásai tehát mindig „két pólusúak”: Isten Fia és Emberfia, a Jó Pásztor és amegöletett Bárány, a magvető és az elvetett mag, a vincellér és a szőlőtő, Dávid gyökere ésDávid ága. Csodálatos összefonódás, amit csak Isten gondolhat ki a bűnbeesett világ megmen-tésére: „Ember volta az emberi család közösségébe vonta Krisztust, isteni lénye pedig Istentrónjához kapcsolta. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisz-tusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözítőfelvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amittöbbé széttépni nem lehet. Örökre magához kötözött minket.” (White:JÉ, 7.o.)

17