19

Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Az évad repertoárja és bemutatói.

Citation preview

Page 1: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad
Page 2: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

Elsőnek lenni egy gyerek életében csodálatos lehető-ség. Az első nap az óvodában, az első kör a biciklin, az első könyv, amelyet a kezébe adunk, az első színházi előadás – lehetőség, és egyben felelősség is, hiszen az első élmények mindannyiunk életében meghatározóak.

A Budapest Bábszínház előadásain generációk nőttek fel. Sokan közülük már szülők, nagyszülők, sőt dédszü-lők, akiknek a ma is látható Misi mókus vándorúton, a Minden egér szereti a sajtot vagy a karácsony reggeli Diótörő kínálta az első színházi élményt. Gyerekeik, unokáik, dédunokáik számára talán a népszerű svéd gyerekkönyvekből készülő, a legkisebbeket is megszó-lító Pettson és Findusz jelenti majd ugyanezt.

Elsőnek lenni kiváltság.A Budapest Bábszínház minden új előadása ősbemu-tató. A kortárs és klasszikus történetekből egyaránt friss színdarabok, új magyar drámák születnek. Tasnádi István a Lúdas Matyit, Szálinger Balázs a Fehérlófiát, Markó Róbert A kis Mukkot írja bábszínpadra – a gyerekek így nem csupán a klasszikus mesékkel talál-koznak nálunk először, de egyúttal a kortárs magyar irodalommal is.

Elsőnek lenni kihívás.Színházunkban a gyerekelőadások mellett mindig is készültek izgalmas, újító, határokat feszegető felnőttprodukciók. Szeretnénk megnyerni a műfajnak a kamaszokat is. Az új évadban két mai ifjúsági művet, Danel Danis Kivijét és a Janne Teller világhírű regényé-ből készült Semmit tűzzük műsorra – Magyarországon

elsőként. Mert a serdülők első felnőttbábszínházi élmé-nye, a műfaj új arcának felfedezése épp olyan meghatá-rozó lehet, mint az első gyerekkori előadás…

Elsőnek lenni büszkeség.Az új évadban hat végzős egyetemista mutatkozik be színházunkban a szakmának és a nagyközönségnek. Bereczki Csilla, Fige Attila, Hoffer Károly, Mórocz Ad-rienn, Spiegl Anna és Szolár Tibor nálunk teszi meg első lépéseit az önálló, felnőtt művésszé válás útján. Büszkék vagyunk rá, hogy lehetőséget adhatunk nekik a szárnybontogatásra.

A bábszínház, mint minden színház, a jelen művészete. A műfaj folyamatosan megújul, változnak a bábtech-nikák, a darabok, a nézői igények. Egyedül az először színházba érkezők érdeklődő tekintete nem változik. Ezért lehet, hogy bár hatvanharmadik évadunkat kezd-jük, mégsem érezzük magunkat öregnek.Mert mindig ül majd valaki a nézőtéren, akinek épp az aznapi előadás lesz a legelső.

Meczner JánosA Budapest Bábszínház igazgatója

A BudApest BáBszínház 2012/2013-As évAdA elé

IMpresszuM Budapest Bábszínház – 2012/2013-as évadFelelős kiadó: Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. (1062 Budapest, Andrássy út 69., telefon: (1) 321-5200, fax: (1) 342-4765, e-mail: [email protected]) – Meczner János igazgatószerkesztő: Gimesi Dóra, Papp Tímea

Grafikai munka: Pálfalvi LukácsFotó: Éder Vera, Izsák Éva, Matz KárolyNyomdai munkák: Oláh Nyomdaipari Kft. (1211 Budapest, Központi utca 69–71., telefon: (1) 278-5000, ügyvezető igazgató: Oláh Péter)

Budapest Bábszínház

1

2012 /2013-as évad

Page 3: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

JÓTANÁCSOK ÉLMÉNYSZERZÉSHEZ

Az óvodás évek alatt a gyermekek nyitottá válnak a világ dolgaira, önállóságuk egyre nő. Szemléletükben az érzelmek dominálnak, figyelni és emlékezni is azokra a dolgokra tudnak hosszan tartóan, amelyek érzelmileg megérintik őket. Cselekedeteiket még vágyaik befolyá-solják és irányítják, bár egyre jobban tudnak alkalmaz-kodni a külső szabályokhoz is. A világ megismerésében fantáziájuknak, képzeletüknek erőteljes szerepe van, és ez a fantáziavilág néha bizony nehezen elkülönít-hető a valóságos élményektől. E könnyű átjárhatóság miatt ebben a korban szinte bármi lehet félelemkeltő, szorongát okozó. Gyakran félnek a sötéttől, magasság-tól, elveszéstől, fájdalomtól. Ezen túl a gondolkodásuk-ban előfordulhatnak logikai hibák is, ezért fontos, hogy a gyermek meg tudja osztani a félelmeit, kérdéseit egy felnőttel, aki képes értelmezni számára azokat.

Ezt a korosztályt élénk játéktevékenység jellemzi, mely általában szerepjátékokban (mintha-játékokban) mu-tatkozik meg: kitalált vagy valós történeteket játsza-nak el úgy, mintha ők lennének valamik vagy valakik. Ezek a játékok lehetőséget teremtenek a mindennapi konfliktusok érzelmi lereagálására és a felnőttek vilá-gába való beilleszkedésre. Jellemző még a konstruktív játék is, melyben építenek, alkotnak. 3 éves kortól a nyelvi képesség ugrásszerűen fejlődik a szókincs és a beszédmegértés területén egyaránt, és ez utóbbi során még nagyban támaszkodnak a vizuális információkra (mozgás, mimika, érzelmi állapot). Mozgásigényük nagy, a hosszan tartó monotóniát ne-hezen tűrik, és figyelmüket még külső segítséggel és sok motivációval képesek irányítani. A 3-4 évesek még egyszerű, kevés cselekményű történeteket képesek kö-vetni és megérteni. Az 4-5 évesek már könnyebben el tudják különíteni a mesét a valóságtól, mely a bonyolultabb cselekményű, több konfliktust tartalmazó történetek feldolgozását is lehetővé teszi. Ebben az életkorban még nehezen ér-tenek meg elvont erkölcsi tanításokat, tanulságokat, ezek számukra még a vágyakon, illetve a konkrét kö-vetkezményeken alapulnak.

6 éves kortól a gyermekek sokfajta változáson mennek keresztül, melyek igen látványosak több területen is. Az e korba lépő gyermekek akár 20 percen át is képesek önállóan, aktívan figyelni, tevékenységeikben mélyeb-ben elmerülni. Érzelmi és cselekvésbeli önkontrolljuk nagyobb, segítség nélkül is rugalmasan képesek alkal-mazkodni bizonyos helyzetekhez. Feladat- és köteles-ségtudatuk is kialakul, a szabályokat jobban betartják, ennek megfelelően játékukban, a korábbi mintha-játék mellett, egyre nagyobb szerepet kapnak a szabályjáté-kok (bújócska, társasjátékok). Emlékezeti kapacitásuk bővül, emlékezetüket szándé-kosan tudják irányítani. Gondolkodásuk kezd elszakad-ni a konkrétumoktól, egyre inkább fogalmivá válik. Ez-zel egy időben az aktív képzeleti tevékenység háttérbe szorul, ugyanakkor nagyon érdeklődnek a dolgok okai iránt, néha akár filozófiai vagy társadalmi kérdések is foglalkoztatják őket. Empátiás (beleérző képességük) és beszédészlelésük is fejlődik, akár gyorsabb beszédtempó mellett is képesek a hallottakat érteni. Félelmeik tárgya is változik, gyakori

a haláltól, betörőktől, szellemektől, de megjelenhet el-várásoktól vagy a kortársak el nem fogadásától való fé-lelem is. A kisiskolások már bonyolultabb cselekményű, több szálon futó történetet is képesek követni, a mesék mélyebb tartalmát, tanulságát is megragadják. Erkölcsi szinten már a társadalmilag elfogadott és tiltott tartal-makat is megértik, és arról véleményt alkotnak.Az élmények értékesebbé válnak a gyerekek számára, ha azok megoszthatók. Fontos tehát, hogy lehetőséget biztosítsunk gyermekünknek, hogy a látottakról, hallot-takról beszéljen, kérdéseket tegyen fel, vagy akár újra eljátszhassa a számára izgalommal teli, fontos részeket, hiszen egy jól megválasztott színházi előadás amellett, hogy szórakoztat és tanít, közös élmények szerzésére is kiválóan alkalmas.

Sajgó JuditpszichológusPszichológusi rendelés keretén belül foglalkozom gyermekekkel és szülőkkel egyaránt. Várom mindazok jelentkezését, akik problémájuk megoldásában szemé-lyes segítséget szeretnének kérni. Konzultációs időpon-tot az alábbi elérhetőségeken igényelhetnek:

telefon: +36 70 661-7220e-mail: [email protected]

Az óvodáskorúak (3-5 évesek)

A kisiskoláskorúak (6 évtől)Élményekhez juttatni egy gyermeket manapság sok mindennel lehet. szülőként rengeteg lehetőség közül választhatunk, azonban fontos törekednünk arra, hogy ez gyermekünknek is megfelelő legyen. egy színházi előadás kiváló lehetőség erre, ha a darab kiválasztásában tudunk igazodni gyermekünk életkori és egyéni igényeihez. A következőkben rövid áttekintést olvashatnak az egyes korcsoportok életkori sajátosságairól, mely talán megkönnyíti a megfelelő darab kiválasztását.

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

2 3

Page 4: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

hAJnAli csillAg pereménMackóélet és mackóálom egy részben, 3 éves kortól Játszó-tér

Versek: erdős Virág, Gimesi Dóra, Havasi Attila, Kántor péter, Kiss Judit Ágnes, Kiss Ottó, Kovács András Ferenc, Kukorelly endre, Lackfi János, Mesterházi Mónika, Oravecz Imre, parti Nagy Lajos, ranschburg Jenő, szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Varró Dánielrendező: Tengely Gábor

A kortárs gyerekversekből összefűzött előadás egy óvo-dás mackólány, Méz Elza életének egy napjába sűríti a gyereklét fontos eseményeit: felkelést, reggeli rohanást, félelmetes szomszéd nénit, városi forgatagot, villamost, óvodát, játékot, szerelmet, csillagokból visszanéző nagy-papát, esti mesét, éjjeli álmot. Hétköznapokról és ünne-pekről, örömökről és bánatokról, mackókról és gyerekek-ről mesél, mackóknak és gyerekeknek.

dünnyögve legfő mesterétlehunyja két lehunyja száza rítt a rút a rőt a rétüveggolyónk eldunnaház egy altatónyi vers kilépa semmiségből elfeledkezik magáról halk durúzsés légvonatszusz egy kiságykörül derengő tarka lepke rengörül dagár borázsúgysincsen szó rá és ha vanálomnyelv édes vakszövegmely persze nem világtalana ludjelszé penkisba lázs…alszik a konyha karikaalszik a vau és a hápméz elza is lehajtja széppehelynehéz pillázatátkitelnek lufka kis csodáksok ellapult családi körsok punnya ótvar megszokásüveggolyóvá visszagör

Parti Nagy Lajos: Altató (részlet)

Hozd magaddal kedvenc mackódat, aki a legjobb ba-rátod, alvós társad, titkaid tudója – ez az előadás neki is szól! Aki nem tud mackót hozni, az előadás idejére kölcsönkap a Mackókölcsönzőből. Figyelem! Felnőtt nézőink is mindenképp mackóval vagy gyerekkel ér-kezzenek!

Az előadás „a kortárs költészet elbűvölő, a térrel is él-vezetesen játszó megelevenítéséért” a Nemzeti Erőfor-rás Minisztérium díját nyerte el a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén.

„Mindenkinek érdemes megnéznie, aki a gyerekeket/macikat/betűket szereti. Okos, szívet melengető elő-adás.”

Tóth Ágnes Veronika, Revizoronline.com

„A szőnyegen letelepedve körülöttünk minden irány-ban, sztereóban peregnek a zseniális rímek meg a svéd gyerekvers hagyományait idéző korabölcsességek. A Budapest Bábszínház új bemutatója kereteit, látványvi-lágát tekintve gyerekbarát, tartalmában pedig a felnőt-tek számára jelent nyelvi-intellektuális élményt.”

***** Magyar Narancs

pettson és finduszzenés macskakaparás egy részben, 3 éves kortól Játszó-tér

sven Nordqvist művei alapján írta: Fekete Ádám e. h.rendező: Bereczki Csilla e. h.

A svéd szerző maga illusztrálta könyveinek címszerep-lője egy magának való falusi ezermester, Pettson és minden lében kanál macskája, Findusz. Kapcsolatuk tökéletesen leképezi a sokszor vicces, máskor bonyo-lult szülő-gyerek kapcsolatot annak minden örömével, fájdalmával és félreértésével együtt. Findusz – mint minden gyerek – ezer kérdést tesz fel, és ha nem tet-szik neki valami, világgá megy. Pettson pedig – mint minden felnőtt – szabályokat állít fel, olykor elveszti türelmét, de mindennél jobban szereti szeleburdi macs-káját. Az előadás egy év történetébe sűríti a furcsa pá-ros kalandjait. A tavaszból nyár lesz, a nyárból ősz, és mire eljön a karácsony, az is kiderül, hány születésnapja lehet egy macskának, hogyan készül a palacsintatorta, mi az a mikulásgép, és főleg: kik azok a muklák?

FINDuszTe, a nadrág az mért pont nadrág? És a csapágy az mért pont csapágy? Mondjuk mért nemkrumpli? És azt tudtad, hogy négy lábam van? Neked hány lábad van? Van olyan, hogy nadrág-csapágy? Olyat szeretnék! Mik ezek a rajzok itt? És azt ismered, hogy a nyuszika megy az erdő-ben, és találkozik a mosógéppel? Mert én nem. elmondod? Hová tűnt a szemem? Nem látom a szemem! Tetszik a bajszom? A te bajszod azért olyan sűrű, mert százéves vagy? Mentél már neki üvegajtónak? Én még nem, az milyen? Az üvegaj-tó is fából van? Vagy nadrágból? Csak kérdezem. ez meg mi, asztal? Neki is négy lába van, akkor ő is macska? peTTsONFigyelj rám, Findusz. Ismertetem a házirendet. első szabály: egyszerre csak egy kérdést lehet feltenni.FINDuszMért pont ez az első szabály? Mért nem ez a he-tedik? Vagy a kilencedik? Lehetne a tizenharma-dik is, nem? Hú, legyen a tizenharmadik!

Bemutató: 2012. október 10.

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

4 5

Page 5: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

A nAp és A hold meséiBábjáték egy részben, 3 éves kortól Játszó-tér

Alkotók: Krista Anita és Tatai zsolt

Afrikában játszódik a három meséből álló tör-ténet, melyben emberek és afrikai állatok sze-repelnek. A történetekből kiderül, hogy a jóság és segítőkészség mindig elnyeri jutalmát, az

ész győzedelmeskedik a vad erő felett, és hogy a bölcsesség segítségével minden

jóra fordulhat. Eközben megtudjuk, az okos Teknős hogyan jár túl a Leopárd

eszén, és hogy a Gepárd hogyan kapja vissza elveszettnek hitt kicsinyeit.

Az előadás után báb-állatsi-mogatásra hívjuk a gyerekeket.

A Színes falu csoport előadása.

mesék A teJÚton tÚlrólZenés-bábos mesejáték 3 éves kortól Játszó-tér

Berg Judit meséjét bábszínpadra írta: Jeli Viktória rendező: erdeős Anna e. h.

Mi történik, ha egy teljesen átlagos, belvárosi játszó-téren egyedül marad két kisgyerek, mert szüleik aznap délutánosak? Ha már a homoksütemények is kiszárad-tak, a vadonatúj csodabicikli is unalmas, mert senkitől nem kell félteni, ráadásul lassan beesteledik? Ami pe-dig a legrosszabb: rendes társaság helyett az embernek

idegesítő testvérével kell beérni? Ilyenkor általában nem történik semmi... De nem Bojtival és Tücsökkel! Mert ők bizony úgy összevesznek, hogy a Tejúton túlra röpíti őket megvadult biciklijük, így barangolják be a csodás égi birodalom minden zegét és zugát. S hogy végül kibékülnek-e? Nos, azt náluk sosem lehet tudni.

Berg Judit a mai magyar meseirodalom talán leg-népszerűbb szerzője. Történetei mindig a megcélzott korosztály problémáira reflektálnak, egyszerű, igé-nyes irodalmi nyelve a kezdő olvasóknak sem okoz nehézséget. Világában minden ismerős, mégis izgal-mas. Az előadás is ezt a kettősséget, a hétköznapi tárgyakban rejlő csodát ragadja meg: a játszótér is-mert világa a bábszínpadon egy furcsa lényekkel és izgalmas történetekkel teli mesebirodalommá alakul át.

A kecskeméti Ciróka Bábszínházzal közös produkció.

misi mókus vándorÚtonBábjáték két részben, 3 éves kortól Játszó-tér

Tersánszky J. Jenő meséiből összeállította: Kardos G. György rendező: Kovács Gyula

A szorgalmas mókusok Rókus mókus vezetésével egész nyáron át gyűjtötték a télire való eleséget. Az utolsó zsák mogyoró is a helyére került az odvas fa kulcsra zárt raktárába. A nagy munka után megérdemelnek egy kis szórakozást, el is mennek a közelben szereplő cirkusz-ba, a nagy Bumba majom csodás attrakcióit megnézni. Ezalatt a téli raktárt az a két mókus őrzi, aki a legkeve-sebbet tett a készlet összegyűjtéséért: a cserfes Misi, és barátnője, Muci. Bumba rábeszéli őket, hogy kukkantsa-nak be titkon ők is az előadásra, és eközben kirabolja a téli élelem raktárát. A bűntudatos Misi a messzi Afrikába indul. Kalandos útja során megküzd a krokodilussal, a csörgőkígyóval és a tigrissel, összebarátkozik az afrikai állatokkal, és hazatérve a tolvajt is sikerül lelepleznie…

icinke-picinke tÜndérBábjáték egy részben, 3 éves kortól Játszó-tér

Alkotók: Bánky eszter és Kovács Judit

A darabot Fésűs Éva Tündérmese című írásából hoz-tuk létre, arra törekedve, hogy a didaktikus tanme-séből jól átélhető, valódi dramatikus játék legyen. A mesében Icinke-Picinke – a frissen született tün-dérjelölt – mindenáron varázspálcát akar szerez-ni, merthogy varázslat nélkül nem tündér a tündér.Icinke-Picinke találkozik Mackó bácsival, Mókus asszony-sággal, Pók őnagyságaval, akik mind-mind segítségre szorulnak, de a szeleburdi, oktondi kis tündér csak ma-gára tud figyelni, csak a saját problémája foglalkoztatja – varázspálcát mindenáron! – s bizony hányatott útja végén nagyon elcsodálkozik azon, hogy hol is lakik a hőn áhított varázslat...

A Bábrándozók Társulat előadása.

Alkotók: Krista Anita és Tatai zsolt

Afrikában játszódik a három meséből álló tör-ténet, melyben emberek és afrikai állatok sze-repelnek. A történetekből kiderül, hogy a jóság és segítőkészség mindig elnyeri jutalmát, az

ész győzedelmeskedik a vad erő felett, és hogy a bölcsesség segítségével minden

jóra fordulhat. Eközben megtudjuk, az okos Teknős hogyan jár túl a Leopárd

A Színes falu csoport előadása.

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

6 7

Page 6: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

A gyávA kistigriszenés bábjáték 4 éves kortól Játszó-tér

minden egér szereti A sAJtotzenés bábjáték két részben, 4 éves kortól színházterem

Író, rendező: urbán Gyula

A Rómeó és Júlia alaptörténet, olyannyira, hogy a vi-szálykodó családok gyermekeinek egymásra találása egerekkel is megeshet. Az már olyan mindegy, hogy egéréknél Rómeót Somának, Júliát pedig Fruzsinának hívják – fő az, hogy szeretik egymást.Szeretik egymást – méghozzá nem is akárhogyan – óvodás módon. Együtt falatozgatják a finom sajtdara-bokat és el-elhintázgatnak a játszóteret varázslatosan beezüstöző holdfényben.Soma és Fruzsina boldogságát csak a szüleik háborús-

kodása árnyékolja be. Soma és családja ugyanis szür-ke, míg Fruzsi: papájával és mamájával együtt fehér.Ez a történet természetesen nem tragédiával végző-dik, hiszen gyermekeknek szól – gyermekeknek, akik-nek nem árt, ha minél előbb megtanulják, hogy nem a bunda színe a fontos, hanem az, amiben minden egér megegyezik – s ez nem más, mint hogy akár szürkék, akár fehérek, a sajtot egyformán szeretik.Urbán Gyula népszerű mesedarabjának középpontjá-

ban a megértés, a tolerancia, egymás elfogadásának kérdései állnak, és az előadás a témának és a bájos báboknak köszönhetően – bár első nézői mára már fiatal felnőttek, maguk is szülők – mit sem veszített aktualitásából. A Minden egér szereti a sajtot ma is igazi családi élményt ígér: miközben a kicsiket elvará-zsolja a mese egyszerre költői és szórakoztató világa, a titokzatos Nagy Macskamágus segítségével a szü-lők is visszaröppenhetnek a saját gyerekkorukba. Újra nevethetnek a tutyimutyi Márton papa vagy a hisz-térikus Szeréna mama klasszikussá vált szövegein, újra átélhetik a padlásra vezető lépések izgalmát, újra

meghatódhatnak Soma és Fruzsina rendíthetetlen szerelmén. Mert bár a rongyosra hallgatott kazettá-kat időközben felváltotta az mp3, a történet örökér-vényű, és a lényeg nem változott:

Minden egér szereti a sajtot,Lehet szürke vagy akár fehér,Ne a bunda színét nézd, a sajtot,A civódásnál enni többet ér.

Andersen-mesék A fülemüle / A császár új ruhájaBábjáték 4 éves kortól Játszó-tér

Hanna Janusewska ötletéből Tóth eszter darabját átdolgozta: solténszky Tiborrendező: Kuthy Ágnes

ez egy mese, gyermek-mese,Látjuk Tigris péterkét:szembenéz az árnyékával,s legyőzi a félelmét...

Nem minden az, aminek első látásra tűnik. Amit nem ismerünk, attól félünk. Így van ezzel Péter, a kistigris is, aki fél a vadontól, a záportól, a pataktól, a sötéttől, de még egy pille puha léptétől is megretten. Nagy utat kell bejárnia barátai, ismeretlen jóakarók és természetesen szülei segítségével: meg kell ismernie a bölcsességet, a butaságot és a jóságot, ki kell állnia sok próbát, be kell bizonyítania kitartását és leleményességét, amíg méltó lesz a bátorságot jelentő tigriscsíkokra.

Andersen meséit bábszínpadra írta és rendezte: Balogh Géza

Ez a két mese császárokról szól. Császárokról meg ma-darakról. Pontosabban két császárról, egy jó madárról meg néhány jómadárról. Az egyik császár derék, a másik hitvány. Az egyik bölcs, a másik ostoba. A bölcs császár nagyon-nagyon régen uralkodott a nagyon-nagyon messzi Kínában. Az ostoba talán nem is olyan régen és talán csak karnyújtásnyira: itt a szomszédban, Nekeresdországban. A kínai császár a szép könyve-ket szerette, az ostoba a szebbnél szebb ruhákat. A kínai császár egy fülemüle énekében gyönyörködött, Nekeresdország uralkodója saját magát bámulta nap-hosszat a tükörben.Mígnem egy szép napon elrepült a fülemüle a császár ablakából…És mígnem egy szép napon két jómadár érkezett

Nekeresdországba. Azt állították, hogy olyan csodakel-mét tudnak szőni, amit csak a bölcs és igaz emberek láthatnak…

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

8 9

mét tudnak szőni, amit csak a bölcs és igaz emberek láthatnak…

Page 7: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

lÚdAs mAtyiBábjáték 5 éves kortól Játszó-tér

Fazekas Mihály művét bábszínpadra írta: Tasnádi Istvánrendező: Fige Attila e.h.

A Budapest Bábszínház idei első bemutatója a szín-ház ismert magyar meséket új feldolgozásban, friss szemlélettel színpadra állító előadásainak sorába illeszkedik. Matyi és az izgága lúd viszontagságai a hagyományos asztali bábjátékot rajzfilmes ötletekkel ötvöző, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakozta-tó formában, Fige Attila végzős bábrendező szakos hallgató irányításával elevenednek meg a színház Ját-szó-terén. Fazekas Mihály ismert történetéből Tasnádi István írt új darabot, az egyszerre groteszk és korhű bábokat Miareczky Edit tervezte. A díszletben és a bábok ruháin visszatér a magyar népi motívumkincs, csakúgy, mint Nyitrai László magyar népdalok dallam-világából építkező zenéjében. Lúdas Matyi szerepé-ben a színház visszatérő vendégét, Schneider Jankót, illetve Tatai Zsoltot láthatja a közönség.

MATYIegy! Megérett a meggy.Kettő. suhog már a vessző. Három. Ütöm-vágom,Négy…DÖBrÖGIsegítsééééég!MATYIÖt, hat, hét…DÖBrÖGIsegítsééég!MATYIez már volt! Találjon ki valami új rímet! Tíz.DÖBrÖGITejbegríz… Vagyis nem, nem, seGÍTsÉÉÉÉG!MATYI Tizenegy, nadrág reped,Tizenkettő… DÖBrÖGIFáj rettentő!MATYINa, ez rímelt! Úgyhogy a tizenhármat elengedem, tizennégynél tovább verem! DÖBrÖGIJaj, kegyelem!

Bemutató: 2012. szeptember 30.óz, A nAgy vArázslóBábjáték két felvonásban, 4 éves kortól színházterem

mArcipán cicAMesejáték 4 éves kortól színházterem

Frank L. Baum meseregénye nyomán írta: Tótfalusi István rendező: Balogh Géza

A kansasi prérin végigsöprő forgószél a kis Dorkát házastól messze viszi és a mumpicok földjére repíti. A gonosz Boszorkány éppen most akarja leigázni a szor-galmas mumpicokat. Dorka háza földre esve foglyul ejti a Boszorkányt. Ő maga kiszabadul, ám varázserejű ezüstcipője Dorkáé lesz. Ebben indul útnak Ózhoz Smaragdvárosba, hogy a varázsló segítsen neki hazatérni. Útközben három különös cimbora társul hozzá: a szalmafejű Madárijesz-tő, aki észre vágyik, a Gyáva oroszlán, aki bátorságot szeretne kapni, és a Bádogember, aki szívet kérne az üres mellkasába.A nagy varázsló meghallgatja kéréseiket, de csak ak-kor hajlandó teljesíteni, ha megszerzik a Boszorkány

seprűjét is. A Sárga utat rovó cimborák sorra járják Óz tartományait. Felszabadítják az erdei állatokat és Por-celánváros lakóit a Boszorkány átka alól, de a nyugorok földjén maguk is fogságba kerülnek. A legnehezebb helyzetben derül ki, hogy nem csak a Bádogembernek van érző szíve, a Gyáva oroszlán tud bátran viselkedni, és a Madárijesztőnek is helyén az esze, ha barátai bajban vannak...

Írta: Gábor Éva és zsámár Katalinrendező: urbán Gyula

A híres-neves kiskandúr kalandjai sok zenével és a gyerekek tevékeny bevonásával elevenednek meg a bábszínpadon.Mi történik a kényes-fényes, kotnyeles Marcipán cicával, amikor megtudja, hogy rokona az oroszlán-nak? Királyi származása okán hódolatra szólítja fel a háziállatokat, a baromfiudvar lakóit. Ám nem éri be ennyivel, világgá megy, hogy tisztázza származását. Meg sem áll Afrikáig. A nagy rokont azonban siralmas helyzetben találja. Tanácsára visszarepül az óhazába, és a cirkuszok sörényes sztárjával keres ismeretséget. Kalandos útja végén az Állatóvodába kerül. Itt döbben rá, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. És hirtelen odahagyott otthonában várja az igazi meglepetés…

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

10 11

Page 8: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

A kis mukkavagy rahman doktor varázslatos történeteiSzínes, szélesvásznú zenés bábjáték 5 éves kortól színházterem

Wilhelm Hauff történetei alapján írta: Markó róbertrendező: Csató Kata

„A kis Mukk apja, akit tulajdonképpen Mukrainak hívtak, tekintélyes, de szegény ember volt. […] A fiát nem kedvelte, mert röstelkedett törpe termete miatt” – kezdi világhíres meséjét Wilhelm Hauff, a 19. századi német meseirodalom talán legfontosabb s mindmáig legkedveltebb alakja. Nem valami klasszikus nyitány egy gyerekmeséhez, mi tagadás. A folytatás sem az, ami azt illeti: menekülés, árulás, cselvetések, szeretet-lenség, rosszakarat. Hát hogy is van ez akkor?

A tragikusan korán árvaságra jutott, tragikusan korán – alig 25 éves korában – elhunyt Hauff csodálatos mesevilága pontosan fordítva működik, mint ahogy az ember elvárná. Mindvégig jelen vannak, mégsem bó-dítanak el a helyszín – a mesés Kelet – színpompás rózsái, kaftánjai és repülő szőnyegei; nem csiripelnek kismadarak a fákon, nem csörgedeznek hűs patakok, nem sarjadnak virágzó oázisok a sivatag közepén. Ez itt nem az Ezeregyéjszaka bájosan évődő, színes-szagos világa: Hauff nem gügyög tündéri varázstörténeteket, hanem elénk állít egy valódi hőst, egy kisembert, aki maga küzd meg minden akadállyal, amit az élet eléállít. Egy valódi hőst, akivel azonosulni, „menni” tudunk, aki-

ért éppen hús-vér embersége miatt szoríthatunk, akiről példát vehetünk – és akit végső soron „a tapasztalat bölcs emberré tesz, és ha külseje kissé fura is, inkább csodálatot érdemel, mint gúnyt vagy csúfolódást”. És így klasszikus mese a Hauffé: a rossz elnyeri méltó bün-tetését, a jó pedig méltó jutalmát.Nem véletlen tehát, hogy A kis Mukk története túlél-te az évszázadokat. Minden generációnak meglehet, megvan a maga „Mukk-élménye”: kinek az ötvenes évek – a kor lehetőségeihez képest – monumentális NDK-beli filmje; kinek a hetvenes évek sztárszereposz-tással készült magyar hangjátéka; kinek a nyolcvanas évek diafilmváltozata. A legkisebbeknek a Budapest

Bábszínház Kis Mukkja lehet ez a maradandó élmény.Színházunk bemutatója színes, szélesvásznú előadás – ezért szavatol a látványtervező (a korábbi bemuta-tók közül a Hamuban sült mese, valamint a Hárun és a mesék tengere című produkciókat is jegyző), a litván Julija Skuratova egyedi és összetéveszthetetlen képi gondolkodásmódja, melynek fontos sajátja többek kö-zött a seregnyi látványos bábtechnika meghökkentően sokféle és ötletes használata. S hogy a lenyűgöző képi világ mellett a mozgás és a zene kedvelői is jól járnak A kis Mukk-kal, arra a rendező, Csató Kata személye nyújt garanciát, aki előadásaiban egyaránt hasonlóan jelentős szerepet szán szövegnek, képnek és zenének.

A BrémAi muzsikusokMese bábokkal, hangszerekkel és rablókkal két részben, 5 éves kortól színházterem

csizmás kAndÚrBábjáték 5 éves kortól színházterem

A Grimm testvérek meséjét színpadra írta: Veres András és Gimesi Dórarendező: Veres András

Mit ér egy sánta, vaksi szamár? Egy öreg kakas? Egy szimatát vesztett vadászkutya? Egy macska, aki nem tud többé egerészni? Mihez kezdhet négy, országúton kóborló, kidobott állat? Természetesen zenekart alapít, és elindul a messzi Brémába a siker, a hírnév, a tapsok reményében. Ám a nagyvilág nem túl barátságos hoz-zájuk: rablók mindenhol akadnak, még Brémában is…

„A két szálon haladó történet szereplőit a színészek olyan lendülettel és energiával bontják ki, hogy az minden mozdulatában szórakoztató és sodró. A gyá-moltalanul kóborló állatok szépen sorjában egymásra találnak (…). Velük párhuzamosan, néha a vándorlás-ba alaposan belekavarva lopja össze a világ kincsének

apraját és nagyját a két tolvaj, Frigyes és Jácint, főnök és szolga felállásban, amiből természetesen rengeteg komikus helyzet fakad.”

Nyulassy Attila, 7óra7.hu

Charles perrault meséjét bábszínpadra alkalmazta: Nagy Viktória Éva és schneider Jankó rendező: schneider JankóDalok: Lovasi András, szabó Attila

Csizmás kandúr igen különleges macska: nem csak nyá-vog, beszél is – nem is keveset, s nem is akárhogy. Nem véletlen tehát, hogy Gergőt – akinek igencsak mostoha

sors jutott – ráveszi élete nagy kalandjára, amelyben XVII. Pléhsisakos Adalbert egyetlen lányának, Izodóra királykisasszonynak keze a tét. Sajnos azonban erre a királylányi kacsóra más is igényt tart…Vajon macskánk hogy vágja ki magát a nehéz helyze-tekből? Sikerül-e Gergőnek Izodóra királykisasszonyt meghódítania? Az előadásból – amelyhez a dalokat Lovasi András és Szabó Attila írta, a bábokat pedig Grosschmid Erik tervezte – mindez kiderül.

„A rendező és Nagy Viktória Éva által színpadra al-kalmazott szöveg tele van könnyed, szellemes kis poénokkal, Dobák Lívia dramaturg elemzéséből pedig az tükröződik vissza, hogy pontosan érzékeli, mennyi tartalom van a mesében, egyáltalán nem akar semmit ráolvasni a gyerekekre, nem akar életre szóló hatalmas bölcsességeket kirángatni a szereplők szájából.”

7óra7.hu

Bemutató: 2013. február

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

12 13

Page 9: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

csipkerózsAZenés mesejáték sok dallal, tánccal két részben, 5 éves kortól színházterem

Író: Lackfi Jánoszeneszerző: szemenyei Jánosrendező: Kuthy Ágnes

Gubócska gombolyodjon,Göböcske gömbölyödjön,Tokjából borsócska Kipörögjön!

előre bucska, hátra bucska Fiúcska!!!

selyemszál bogozódjon,Csillaggá bolyhosodjon,Kovakőből szikrácska Kipattogjon!

serkenj, bogyócska, arany magocska! Lányocska!

Ugyanazon a napon, ugyanazon órában a világ két pontján megszületik egy kislány és egy kisfiú. Nem sejteni, hogy ha megnőnek, egymásba fognak sze-retni. Most még csak annyit tudni, hogy a kislány Csipkeország királyának a lánya, a kisfiút pedig tün-dérek nevelik. Egymástól távol mégis ugyanazt a lec-két tömik a fejükbe:

Csipkevárban tudható,A csipke szép, a csipke jó!A csipke mélyén ég a tűz!A csipke száz gondot elűz!

„A Csipkerózsa nem olyan csipkerózsikás Csipkerózsi-ka. Az eredeti Grimm testvérek-féle szál fellelhető ben-ne, de mégis eltér. Orsó, kék ruha és Csipkevidék szere-pel benne. A mondhatni eszenciát, „csipkeséget” köl-csönző előadás nagyon sokrétű és izgalmas. Egyfelől, mert az ismert történetnek ad egy újfajta ízt. Másfelől, mert a szöveg nagyon jól hat és működik, a zenével (is). Lackfi János ritmusos szövege szórakoztató, mai és tanulságos egyszerre.”

Szabó Imola Julianna, Irodalmi Jelen

„A Csipkerózsa azokhoz a gyermekelőadásokhoz tarto-zik, amelyek a klasszikus, sokszor már unalomig ismert meséket gyereknek és felnőttnek egyaránt új fény-törésben tudják megmutatni, anélkül, hogy az újítani vágyás izzadsága érződne rajtuk. Az már csak a hab a tortán, hogy ez az előadás mindezt sok humorral, jó zenével, karakteres látványvilággal teszi. ”

Turbuly Lilla, 7óra7.hu

Bassa Istvánbábszínész

Beratin Gáborbábszínész

Ács Norbertbábszínész

Bercsényi péterbábszínész

Bánky eszterbábszínész

Blasek Gyöngyibábszínész

Cziráki Juditdramaturg

Csajághy Bélabábszínész

Domonkos Bélabábszínész

A BudApestBáBszínháztársulAtAA 2012/2013-as évadban

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

14 15

Page 10: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

ellinger edinabábszínész

Gyurkó Henrikbábszínész

erdős Istvánbábszínész

Hárai Ágnesbábszínész

Gimesi Dóradramaturg

Hoffer Károly e. h.bábszínész

Giovannini Kornélbábszínész

Juhász Ibolyabábszínész

Kalmár Évarendezőasszisztens

Karádi Borbálabábszínész

Kazinczy Ildikóbábszínész

Kemény Istvánbábszínész

Krista Anitabábszínész

Kovács Juditbábszínész

Kovács Katalinbábszínész

Meczner Jánosigazgató

Kovács Mariannabábszínész

Monori Balázsbábszínész

Mórocz Adrienn e. h.bábszínész

pallai Marabábszínész

papp Orsolyabábszínész

pethő Gergőbábszínész

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház

16 17

2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

Page 11: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

A hétfeJŰ tÜndérBábjáték 5 éves kortól Játszó-tér

Lázár ervin meséjét bábszínpadra alkalmazta: Gimesi Dórarendező: Kuthy Ágnes

Lázár Ervin világában minden ismerős, mégis minden másképp van. A kerekerdő négyszögletű, a hős csúnya, a tündér hétfejű. A hétköznapok eseményei mesévé kerekednek, a mese hősei hétköznapi örömökkel, bá-natokkal találkoznak. Ez a különleges, semmihez sem hasonlítható lírai mesevilág ezúttal A Hétfejű Tündér meséjében elevenedik meg a Budapest Bábszínház színpadán.

Nem volt nálam csúnyább gyerek rácpácegresen. A lábam gacsos volt, a hasam hordóhas, a fejem úritök, az orrom ocsmonda, egyik szemem bal-ra nézett, másik szemem jobbra nézett, hívtak emiatt kancsalnak, bandzsalnak, sandának, ban-dzsának, kancsinak, bandzsinak, árokba néző-nek; tyúkmellem volt, suta voltam, fülem, mint az elefánté, harcsaszám volt, puklis karom, a termetem girbegurba.Úgy szégyenkeztem emiatt, ahogy még senki rácpácegresen. Miért vagyok én ilyen csúnya?

Kiért? Miért? Mi végre? Ki végre?Két zenész lakott a szomszédomban. Jobbról rácegresi, balról pácegresi. rácegresi tudott fu-rulyázni, pácegresi nem.rácegresi azt mondta nekem:- Csúnya vagy, csúnya vagy, de azért rád is süt a nap. Ha egyszer jó szíved lesz, el is felejted, hogy csúnya vagy. És meg is szépülsz tőle.De én nem jó akartam lenni. szép akartam lenni. pácegresi meg azt mondta:- Olyan randa vagy, hogy nem lehet rád nézni. Té-ged elvarázsoltak. ez a hétfejű szörny varázsolt el téged biztos, aki itt lakik Csodaországban. Azt kellene megölnöd.

Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér (részlet)

„Az előadás odaadóan bontja ki Lázár Ervin játékos nyelvéből a már-már szakrálissá váló ritmusjátékokat, csúfolódókat. Hogy a három színész – Hoffer Károly, Tatai Zsolt, Teszárek Csaba – bunraku technikát hasz-náló bábok mozgatásában a helyüket, a mozgatott testrészeket folyamatosan cseréli, a bábokkal, sőt egy-mással is állandóan változtatva a viszonyt, az itt nem egy kitaláció, hanem maga a mese – és bár hangozzék ez túl patetikusan –, és a mesélő egész életművére ref-lektáló forma.A jó bábelőadások legnagyobb problémája a gyerek-közönség szokott lenni: a már elrontott, jól értesült, koravén óvodások, kisiskolások értetlen megszólalásai, reakciói. Az igazán jó bábelőadások azonban még a gyerekeket is elvarázsolják. Épp úgy, mint ez A Hétfejű Tündér.”

Proics Lilla, Fidelio.hu

Az előadás elnyerte a VI. Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi ASSITEJ Biennálén a legjobb gyerekelőadásnak járó Üveghegy-díjat, a zsűri Gimesi Dórát a legjobb dramaturgnak járó Bé-kés Pál-díjban részesítette, Mátravölgyi Ákos pedig a legjobb látványért kapott díjat.

radics ritabábszínész

semjén Nórabábszínész

spiegl Anna e. h.bábszínész

rigó Annarendezőasszisztens

szabó Lajosbábszínész

rusz Juditbábszínész

szakály Mártabábszínész

szolár Tibor e. h.bábszínész

Tatai zsoltbábszínész

Teszárek Csababábszínész

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

18 19

Page 12: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

diótörőZenés pantomim- és bábjáték két részben, 5 éves kortól színházterem

János vitézBábjáték két részben, 6 éves kortól színházterem

zene: pjotr Iljics CsajkovszkijA szövegkönyvet e. T. A Hoffmann meséje nyomán írta: szilágyi Dezsőszőnyi Kató rendezését felhasználva színpadra állította: Meczner János

A Stahlbaum család karácsonyestéjén Marika és Frici izgatottan várja az ünnepi ajándékokat. A család jó ba-rátja, Drosselmeyer mester erre az alkalomra pompás várkastélyt készített. Frici egy játék egérrel ijesztgeti kishúgát. Drosselmeyer unokaöccse különös ajándékot hoz, egy diótörő babát. Eljátssza a gyermekeknek, ho-gyan változott át a hajdani szép ifjú herceg a gonosz Egérkirály harapásától. Marika szeretettel dédelgeti a különös figurát. Éjféltájban visszalopódzik játékaihoz, és – csodák csodája! - a szoba varázslatosan átalakul. A fenyőfa megnő, a sok játék megelevenedik. A sötétből előrontó Egérkirály hadával megtámadja a játékokat.

Diótörő harcba száll ellenük. Marika segítségével elker-geti az egereket. Kettesben mesés utazásra indulnak…

„A balett hűvösen szépséges formalizmusával el-lentétben a bumfordi bábok és maszkok, a bájos tárgyanimáció, a titokzatos feketeszínház egy naivabb, gyermekibb és fantáziát elragadó világba visznek, amelyben helye van a humornak, a félelmesnek és a groteszknek.”

Papp Tímea, Fidelo.hu

petőfi sándor elbeszélő költeménye nyomán írta: szilágyi Dezsőrendező: urbán Gyula

A juhászbojtár Kukorica Jancsi talált gyermek, szerel-mese Iluska, árva leány. A varázshatalmú mostoha és a legény gazdája összefognak ellenük. A banya bárány-felhővé varázsolja a bojtárra bízott nyájat, a gazda vas-villával világgá kergeti a legényt. Jancsi búcsúzóul egy rózsát kap lluskától.Jancsi vándorútján huszárcsapattal találkozik. Szeretne közéjük állni, de nem fogadják be. Zsiványok támadják meg a huszárokat, kapitányukat elfogják. Jancsi és hű pulikutyája, Bogár, megmentik a kapitányt. Most már mindketten beöltözhetnek huszárnak. Franciaország-ban legyőzik a törököt, ráadásul Jancsi kiszabadítja a királylányt is a rabságból. A király jutalmul lánya kezét és koronáját adná oda Jancsinak, de ő visszautasítja,

mert lluska várja odahaza. A király gazdagon megju-talmazza, kitünteti a János vitéz névvel, és hajót bocsát rendelkezésére, hogy mielőbb hazaérjen. Ám a banya vihart támaszt, és János vitéz mesebeli kalandja csak most kezdődik el igazán…

rózsA és iBolyAZenés bábjáték 5 éves kortól színházterem

A magyar népmese különböző változatainak és Arany János, Arany László, Lakatos Menyhért irodalmi feldolgozásainak felhasználásával írta: Gimesi Dórarendező: Kovács Géza

Rózsakirály győztes háborúból hazatérőben eltéved a szomszédos tündérbirodalom erdejében. Varjúháj tün-dérkirály csak úgy engedi szabadon a betolakodót, ha megígéri, hogy neki adja azt, amiről nem tud birodal-mában. Rózsakirály nevetve beleegyezik, hisz mindenről tud, úgy hiszi. Könnyű szabadulásáért nagy árat fizet: születendő fiúgyermekét kell életéért cserébe adnia.

Rózsa szolgaként cseperedik fel a tündérek között, egyetlen vigasza, játszótársa Ibolya, tündérhon majdani örököse. A két fiatal egymásba szeret, Rózsa megold-hatatlan feladatokat teljesít, hogy elnyerje Ibolya kezét. A leány mostohája azonban újabb és újabb nehézségek elé állítja a fiatalokat, majd megátkozza őket: felejtsen el téged szerelmed, kívánja a lánynak.

A klasszikus motívumokból építkező előadásban az emberek hétköznapi és a tündérek varázslatos világa elevenedik meg, a magyar népmesekincs találkozik a fantasy műfajával, a látványos akciókat drámai és hu-moros jelenetek követik.

rÓzsAszívembe néma semmi költözötta hátamon szárnyak hiánya fájnapok peregnek ujjaim közöttárnyék vagyok, árnyak fölött király.

IBOLYAVan valahol a világ közepénegy kert, ahol elbújtunk, te meg énegy kert, ahol égig nőnek a fákés nem zavar ott meg a kinti világ.

egy kicsi tó van a kert közepénnyár van és ott heverünk te meg énegy percre megáll az idő mivelünka parti homok ma is őrzi nevünk.

rÓzsAVolt valahol a világ közepénegy kert amiről sokat álmodom énde reggel a semmibe vesznek a fákha felkelek, újra egy árny ölel át.

IBOLYAVan valahol az idő szöveténegy rés, ahol elbújtunk te meg énegy kert, ahol égig nőnek a fákegy kert, min az átok sem hatol át.

Ha elfelejtettél, kettőnk helyett isemlékszem én jól minden pillanatra.Neved szívembe írtam, nem törölteki onnan bánat, ármány, rettegés.Nem állíthat meg átok sem varázslatakárhol is vagy rózsa, megtalállak.

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

20 21

Page 13: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

A hAttyÚk tAvALegyezőbalett zenére 6 éves kortól színházterem

A vArázsfuvolAMarionett-mesejáték két részben, 6 éves kortól Játszó-tér

zene: pjotr Iljics CsajkovszkijA mesét bábszínpadra írta: Góczán Juditrendező: Balázs zoltán

Szigfrid hercegnek a születésnapjára rendezett bá-lon feleséget kell választania magának. Őt azonban hercegi kötelességénél jobban érdekli a természet és a vadászat. A szerelem is az erdőben, egy elva-rázsolt tó partján talál rá születésnapja különös éj-szakáján… A Csajkovszkij romantikus zenéjére szü-letett mese asszociációk mentén bontja ki a történet szimbolikus tartalmát, szerelemről, halálról, álomról és valóságról mesél. Arról, hogy valójában mi van a történet, a „tó” mélyén.

zene: Wolfgang Amadeus Mozartszövegét schikaneder librettójának felhasználá-sával írta: Forgách Andrásrendező: Meczner János

Mozart varázsoperájának meséje – mint minden igazi és szép mese – a jó és a gonosz küzdelméről szól.A bölcsesség és a jóság birodalmának ura Sarastro. Azért hozatta magához Paminát, a gonosz Éj Ki-rálynőjének leányát, hogy kimentse anyja befolyása alól. A sötétség úrnője nemcsak leányát akarja erő-szakkal visszaszerezni, de meg akarja kaparintani a világosságot jelképező Napkorongot is. Ezért küldi a mit sem sejtő Tamino herceget és kísérőjét, Papage-no madarászt Sarastro birodalmába. Ott a herceget és a madárembert próbatételek sora várja. Tamino bizonyságot tesz hűségéről, állhatatosságáról. Papa-geno ugyan nem állja ki a próbákat, Sarastro még-sem tagadja meg tőle a hozzáillő párt. Így a sötétség erőinek legyőzése után Tamino elnyeri Pamina kezét, Papageno Papagenáét.

„Ma, amikor a művészet egyre kevesebb eséllyel jut el a széles közönséghez, kivált a fiatalokhoz, föl-becsülhetetlen kezdeményezés volt A varázsfuvola bábszínpadi bemutatása. A gyermekmesék nyelvén, a látvány közvetítésével segíti elő a zeneszerző-óriás muzsikájának befogadását. A gonosz erőkön fölülke-rekedő Világosság, a Napkorong jóságot, bölcsessé-get és becsületet sugárzó birodalma egyszerű, kö-vethető meseként kel életre a Budapest Bábszínház paravánja mögött.”

Metz Katalin, Új Magyarország

fehérlófiABábjáték 6 éves kortól színházterem

Író: szálinger Balázsrendező: Veres András

„Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-ten-geren is túl, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki: – Látod, fiam, azt a nagy fát? – Látom. – Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét. A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott, de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint fel-küldte egy még magasabb fára, hogy húzza le a kér-gét. A fiú le is húzta. Erre azt mondta neki a fehér ló: – No fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg megdöglöm. Azzal megdöglött. A fiú elindult világra.”

Így kezdődik Arany László feldolgozásában az egyik legismertebb és legsokrétűbb magyar népmese, mely-nek gyökerei az emberiség közös tudatáig nyúlnak vissza. A történet címszereplője, Fehérlófia az írott szó előtti időkből, az ősi, közös emlékezet mélysége-iből származó hős. Neve különös csengése, az anyai önfeláldozásból eredő, hihetetlen ereje, amely em-berfelettivé emeli, mindenki számára ismert, közös kultúránk része.A világot, melyet útja során felfedez, megért és él-hetőbbé tesz, mágikus erejű lények népesítik be, akik nemcsak varázslatosan erősek vagy varázs-latosan gonoszak, de varázslatosan szépek is. Ka-

landjai Fanyűvővel, Kőmorzsolóval és Vasgyúróval, a Hétszünyű Kapanyányimonyókkal, a réz-, ezüst- és aranyerdőben és -mezőben élő elrabolt királykisasz-szonyok megszabadítása a három-, hat- és tizenkét fejű sárkányoktól, csodás repülése a griffmadárral az emberiség ősi álomképeit teremti elénk. A gyermekközönség számára fontos, hogy emocio-nálisan tudjanak kapcsolódni az előadáshoz, hogy azonosulni tudjanak Fehérlófiával, hiszen bár ember-feletti hősről van szó, ő is esendő, ő is hoz rossz dön-téseket. Fontos kérdésekkel foglalkozik ez a mítosz: a barátsággal, a hűséggel, a kitartással, s ezek még egy hős számára sem mindig könnyen elérhetőek, néha küzdeni kell értük.A mitikus környezetben minden kimondott szó va-rázsige, így a hangsúly a zeneiségükre kerül, hiszen a

mágia elsődleges nyelve a zene rezgése. A varázslat, a ráolvasás, az átkok, a kimondott szó ereje határozza meg az előadás Szálinger Balázs költő által újragon-dolt nyelvi rétegét. A Budapest Bábszínházban nem először dolgozó Veres András – A brémai muzsiku-sok, a Mackó és az állatok, valamint a felnőttek szá-mára készült Bitódalok rendezője – állítja színre a tör-ténetet, aki Árvai György látványtervező segítségével a kortárs bábszínház eszközeit vegyíti a színház ősi, rituális gyökereivel, közvetlenül az érzelmekre hatva. Óriási bábok, élő emberek, küzdelmek és árulások, különleges belső utazás a lét síkjai között, hőseink nagy kalandja során – ez várja az előadás nézőit.

Bemutató: 2013. február

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

22 23

Page 14: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

tÚl A mAszAt-hegyenZenés kalandjáték két részben, 6 éves kortól színházterem

rozi Az égenZenés űrséta bábokkal, 6 éves kortól színházterem

Író: Varró Dániel zeneszerző: presser Gáborrendező: Kovács Géza

A tiszták és a pacák örök harcába véletlenül beleke-verednek a se nem tiszta, se nem sáros, az ősmasza-tosságban élő Maszat-hegyiek, akik a két világ között élnek. S vajon ki az, kik azok, akik szenvedő részesei, majd hősei lesznek ezeknek a küzdelmeknek? Termé-szetesen a gyerekek: Maszat Janka és Andris, a két jóbarát. És persze bonyodalmak garmadája, szerelem, árulás, kaland, kalózhajó, börtön, no meg egy náthás angol költő is szerepel ebben a gyermekek és felnőttek számára is érdekes, varázslatos műben.

A verses regényt Varró Dániel kifejezetten a Budapest Bábszínház felkérésére adaptálta színpadra, és Presser Gábor zenéje is ehhez az előadáshoz készült.

Író: Jeli Viktória és Tasnádi Istvánrendező: Tengely Gábor

Minden azzal kezdődött, hogy Rozi hatodik születés-napja elveszett. Jó: esetleg elkóborolt. Mindenesetre szőrén-szálán eltűnt, nyoma veszett, felszívódott. Még szerencse, hogy megkergült az ágy lábához kötött lufi, mert különben mi repítette volna Rozit egyenesen fel az égbe? Márpedig ha nem repül, talán sosem találko-zik a szeleburdi kentaurlánnyal, a Nagy Kaprikornusszal, a tejtó halacskáival, a Krokorigó ikrekkel és a többi églakóval, s a végén maga is elhitte volna azt a képte-lenséget, hogy az égben csak forró gázok vannak meg hideg kövek, és végtelen üresség. Rozi a gyerekszobá-ból – álmában, persze – felröppen az égre, hogy meg-keresse elveszettnek hitt szülinapját, és kedves cicája társaságában sorra találkozik a csillagképekkel.Jeli Viktória és Tasnádi István először kislányuknak

mesélték ezt a mesét, amely játékosan eligazít az ég-bolton, de önismeretre is tanítja a gyerekeket. Afféle „színes, szélesvásznú kalandutazás” elevenedik meg Tengely Gábor hagyományokat tisztelő, de kortárs szel-lemiségű rendezésében.

Író: szabó Borbála és Varró Dánielrendező: Mácsai pál

Évszázadok óta dúl a háború Epikum és Líria birodal-ma között. A jól nevelt és mindig pontosan fogalmazó epikumiak nem szenvedhetik a versben beszélő líriaiak tódításait – és viszont: a költői képekben lubickoló Líria ki nem állhatja a sótlan Epikumot. „Mert az életben a legnagyobb érték a pontos igazság!” – vallja Eposz ki-rály és Prozetta királyné. Líria fejedelme, Poézis király azonban azt feleli erre: „Mit nekünk tények meg más gyanús izék! Az igaz, ami szép”.

A hosszú viszályban megfáradt királyok mégis úgy döntenek, hogy Líra herceg és Epika házasságával bé-két szereznek országaik számára. Az esküvő a kölcsö-nös bizalmatlanság jegyében botrányba fullad. Folyta-tódna is a háború, ha Líra és Epika nem szerettek volna egymásba…

Lám, betemettük az árkot, elástuk a szócsatabárdot,

Tőr, buzogány lepihent – jaj de vidám hepiend!Kár acsarogni pribékül, máma örökre kibékülLíria és epikum… tumm-titi tumm-titi tumm.

„Mácsai, gondolom, először dolgozik bábszínházban. Biztonsággal igazodik el a másfajta törvények közt. Ízléssel nyesi le a bábripacsériát. Komolyan veszi a humort. És helyén engedi alkalmazni a bábok érzelmi kitöréseit, sosem feledkezve meg az ironikus felhan-gokról.”

Molnár Gál Péter, Nol.hu

„Mindannyian találkoztunk már velük, csak éppen máskor és máshol. Az iskolában olyan unalmasnak tűn-tek: felismerhetetlenül megbújtak a verssorokban, és a nevüket is képtelenség volt megjegyezni. Most azon-ban már tudjuk, hogy a kedvesen kerek Spondeusz (- -) a nyugodt, kényelmes tempót szereti, ellentétben az iz-gága, csupa ideg Pirikkiusszal (υ υ). Licencia pedig, ha hódításról van szó, nemcsak a verslábakat, de saját két formás lábát is harcba veti. A Budapest Bábszínházban ugyanis háború zajlik Epikum és Líria polgárai között, de nem kell félni, ebből a harcból a néző (legyen gyerek

vagy felnőtt) egészen biztosan győztesen kerül ki.”

Turbuly Lilla, 7óra7.hu

lírA és epikAMesejáték két részben, 6 éves kortól Játszó-tér

A darab a 2008/2009-es évadban elnyerte a leg-jobb új magyar drámának járó Színikritikusok Díját. Az előadás az V. Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén a zsűri szakmai különdíját, a 17. Nemzetközi Szabadkai Gyermekszínházi Fesztiválon a legjobb előadás kitüntető címet nyerte el. Bagossy Leventét Szabadkán és Zágrábban, a 43. PIF Nemzet-közi Bábszínházi Fesztiválon a legjobb bábokért járó díjjal tüntették ki. Az előadást fődíjjal jutalmazták a zágrábi fesztiválon, Mácsai Pál pedig megkapta a legjobb rendezés díját.

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

24 25

Page 15: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

semmiJanne Teller regényének bábszínpadi változata Játszó-tér

színpadra írta: Gimesi Dórarendező: Hoffer Károly e. h.

„Mindenki azt várta tőlünk, hogy vigyük valami-re az életben. Valamire vinni pedig azt jelentette, hogy lesz belőlünk valaki, de ezt senki sem mond-ta ki hangosan. Halkan se. egyszerűen a levegő-ben, vagy az iskola kerítésén lógott, beköltözött a kispárnáinkba vagy a plüssállatokba, melyeket, miután kiszolgáltak, a padlásra száműztünk porfo-gónak. eddig nem tudtam, hogy így van ez. pierre Anthon döbbentett rá. Megijedtem. Féltem pierre Anthontól.Félelem. Még több félelem. Annál is több félelem.”

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért sem-mit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá” – mondja a nyolcadikos Pierre Anthon, majd kisétál az osztályte-remből, felül egy szilvafára, hogy onnan kiáltsa világgá az élet hiábavalóságát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki az ellenkezőjét, ezért tárgyakat kez-denek gyűjteni, „fontos dolgokat”, amelyekért érdemes élni. Egy bicikli, amelyre évekig spórolt a tulajdonosa, egy napló, egy lány hosszú haja… A játéknak induló bizonyí-tás azonban hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Min-

denki sebezhető lesz, mindenkitől elveszik, ami a legfon-tosabb neki, miközben a „Fontos Dolgok Halma” egyre nő, és lassan mindent bekebelez. Gyerekkort, jövőt, hitet, ártatlanságot. És minél jobban igyekeznek, hogy bebizo-nyítsák az ellenkezőjét, minél erősebben ragaszkodnak a játékhoz, ami mégis valami, annál tapinthatóbbá és elvi-selhetetlenebbé válik a semmi, amelyről Pierre Anthon beszél… mert mi van akkor, ha mégis neki van igaza?

Janne Teller világhírű ifjúsági regénye olyan könyv, amely nem fél kérdezni. Nevezték már nihilista gyerekkönyvnek és az új „A legyek urának”. Dániában először betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették, számtalan díjat nyert és számtalan botrányt kavart a világban. Provokatív könyv, amely a legmélyebb, legfájóbb kérdéseket teszi fel, miközben beszélgetésre, vitára sarkall, és arra buzdít, hogy magunk találjunk válaszokat. A Budapest Bábszínház készülő előadása magyarországi ősbemutató, és egyben a regény első bábos adaptációja a világon.

„Erre (is) jó az irodalom. Naivitás lenne azt gondolni, hogy identitáskonfliktusainkat megúszhatjuk. Janne Teller regénye azonban megóvhat attól, hogy a nehéz helyzetekben újból és újból felépítsük a Fontos Dolgok Halmát.”

Bárány Tibor (a könyv utószava)

„A feszes tempó megkívánja, hogy a szöveg találó és pontos legyen. Első olvasáskor azonnal eszembe jutott, hogy ez a tökéletes mondatok regénye. Olyan találó megjegyzések, olyan kritikus és önreflexív sorok, finom rezdülések jelennek meg ebben az eltávolító és nem va-lami érzelemdús szövegben, amik valóban egy kamasz, egy félfelnőtt rácsodálkozó, de még nem igazán  anali-tikus hozzáállásához igazodnak.”

Szekeres Niki, Meseutca.hu

Az előadás a Nordiska Aps International Performing Rights Agency és a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével jön létre.

Bemutató: 2012. decemberAz ifJÚsági és felnőttelőAdásokról

Bábszínház ifjúsági közönségnek és felnőtteknek?Igen! A bábszínház teljes értékű színház: a műfaj és az életkor egyáltalán nem zárja ki egymást. Már csak ezért sem, mert az első bábelőadásokra ki-zárólag felnőttek nyerhettek bebocsátást, lévén azok vallási rituálék. Anélkül, hogy a bábtörténetbe és a bábtípusokba mélyebben belemennénk, említsük meg a középkori karneválok óriásbábjait vagy a Távol-Kelet árnyjátékait, a társadalomkritikus vásári bábjátékot, az első, Egyiptomból származó marionetteket, amelyeket temetési szertartásokon használtak, vagy azok kései utódait, amelyekkel Mozart, Haydn vagy Gluck operáit adták elő.A báb természeténél és sokféleségénél fogva gyakorla-tilag bármire alkalmas médium, korszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy szerte a világon virágzik

a bábszínház, a rendezők egyáltalán nem hagyomá-nyos módon használják, élő-, fizikai és zenés is szín-házzal kombinálják. Ez a nem ortodox bábhasználat nem kerülte el a Budapest Bábszínház elődjét, az Álla-mi Bábszínházat – játszottak itt kabarét és esztrádot, Rejtő Jenőt, Madáchot, Beckett- és Örkény-abszurdot, Shakespeare-, Dürrenmatt- és Brecht-drámát, de Bar-tók, Stravinsky klasszikus zeneművei is szerencsésen találkoztak a bábokkal – , s ezt a tradíciót folytatják a jelen alkotói, akik bátran kísérleteznek Jarry, Sade már-ki, Goethe, Csajkovszkij, Offenbach, Schumann, Ligeti György, Vajda Gergely műveivel és a bábbal.A jelenlegi repertoáron több olyan előadás is szere-pel, amelyek a gyerekek zenei nevelésében kaphatnak szerepet – a Diótörő, A hattyúk tava vagy A varázs-fuvola –, alapanyaga iskolai kötelező olvasmány – Az ember tragédiája vagy az Odüsszeusz –, és ennek a felső tagozatos-középiskolás korosztálynak szánjuk téli bemutatóinkat, amelyekkel új utakra lépünk. Mind a Semmi, mind a Kivi rizikós témát dolgoz fel, olyanokat, amelyeket a hagyományos színházi előadások realista stílusával szinte lehetetlen lenne színre vinni. A bábok azonban amellett, hogy bármilyen mozgásra képesek, stilizálnak, eltávolítanak mindentől, ami érzelmileg felkavaró lehet, ugyanakkor a legsötétebb, legkomo-rabb jelenetekbe is képesek becsempészni a humort, s ezáltal oldják a feszültséget is. Azért pedig, hogy a tinédzserkor egzisztencialista kérdéseivel vagy a társa-dalmi problémákkal való szembesülés ne okozzon a ka-maszok lelkében törést, az előadás témáit feldolgozó programmal segítünk a pedagógusoknak.Kíváncsiság és nyitottság – ez jellemzi a ma színházmű-vészetét, amelynek a bábszínház integráns és fontos része. És ez a két fogalom jellemzi a Budapest Bábszín-házat is, ahová a család minden tagja bátran eljöhet: akár együtt, kikapcsolódásképp, a szülők és nagyszülők a gyerekekkel, hogy a mesék világába kiránduljanak, akár pedig úgy, hogy a gyerekek otthon maradnak a nagyszülőkkel, a szülők pedig az őket érintő felnőtt témákkal teljes komolysággal, ugyanakkor szárnyaló fantáziával színpadra állítva szembesülhetnek. Mert a báb és a színház nem zárják ki egymást. Sőt.

rajz: Tasnádi rozi

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

26 27

Page 16: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

odÜsszeuszLótusz, kalandok, nimfák, bábok 12 éves kortól Játszó-tér

Az emBer trAgédiáJADrámai költemény bábokkal 12 éves kortól színházterem

Homérosz eposza alapján írta: Garaczi Lászlórendező: Valló péter

ODÜsszeuszMindenben csalódtam a földi téren. Úgy látszott egykor, boldog leszek én is, de sok rosszat cse-lekedtem, engedtem erőmnek, és most csak sor-vad a szívem… Nem bízom barátban, nem bízom asszonyban, egyedül maradtam, s nem tudom, mily hosszú még az út… Kérlek, te, ki a jövőt és a múltat egybe látod, mondd meg, hová kell ván-dorolnom, meddig és miért? TeIreszIÁszKönnyű utat kerestél haza, fényes Odüsszeusz, csakhogy az út haza sose könnyű.

„László Zsolt fanyar kedélyű, elszánt magányos, kény-szeresen, mégis kénytelen-kelletlen utazó hajós. A

fausti ember huszonegyedik századi változata.” Zappe László, Népszabadság

Író: Madách Imrerendező: Garas Dezső

„Bűbájat szállítok reátok,És a jövőnek végéig beláttokTűnékeny álom képei alatt…”– mondja Lucifer a harmadik szín végén – és ezzel Ádám megkezdi álmait az időben. Mi lehetne alkalmasabb a „tűnékeny álmok” megidézésére, mint a bábszínház? A bábu a földön jár, ügyes kezek a levegőben reptetik, ha kell – így nem köti gravitáció, és ha elbukik, itt valóban száz alakban újólag felél. Új és szabad értelmezést kap a bábok által Madách Imre műve: a kis fabábok nem nem-zeti tragédiát játszanak, hanem az ember örök esen-dőségét közvetítik nekünk. Bábok lennénk mi is valaki kezében? Kinek a kezében? Van szabad akarat? Van cél? De talán nem is a válasz a legfontosabb, hanem az, hogy mi is feltegyük magunknak ezeket a kérdéseket.

kiviIfjúsági előadás 12 éves kortól Játszó-tér

Író: Daniel Danisrendező: Gáspár Ildikó

Az 1962-es születésű kanadai Daniel Danis-t az egyik legfontosabb francia nyelvű kortárs drámaíró. Karrier-je 1993-ban kezdődött, első darabjával három fontos díjat is elnyert. 2006-ban alapította meg Daniel Danis arts/sciences nevű társulatát. Az együttes, amelynek laboratóriumszerű műhelyében születnek a darabok és az előadások, a színház, a film és a képzőművészet közötti határok lebontásában kísérletezik azzal a cél-lal, hogy a szó és a kép szépségét álomszerű, ugyan-akkor új, innovatív módon tárja a nézők elé.

Daniel Danis egy interjúban így nyilatkozott: „Bár a szereplőim sorsa tragikus, hatalmas bennük az élni vágyás.” Ez a mondat a Kivire, Danis első ifjúsági da-rabjának szereplőire is igaz. A történet hőseit kiveti magából a város, mint ahogy kivet magából minden-kit, aki nyomorba kényszerül, a hajléktalan gyerekek és fiatalok azonban minden elszenvedett trauma elle-nére élni akarnak. Ezért felejtik el eredeti nevüket, és választanak maguknak gyümölcs- vagy zöldségneve-ket: ugyan a név nem változtat meg, de megtisztít. Ez a megrázó, tündérek nélküli tündérmese azt mutatja meg, hogyan tartozhatunk össze, hogyan segíthetünk egymásnak, és hogyan álmodhatunk valósággá egy szebb jövőt.A Kivit Gáspár Ildikó dramaturg viszi színre, aki az Ör-kény Színházban a 2011/2012-es évadban a Két néni, ha megindul című darabbal debütált rendezőként.

KIVIegy nap lesz egy házam, teli melegséggel, az már lakhely lesz, egy biztonság, és azt hiszem, talán egy kis kastély… Mindenképpen, majd meglátod.(…)LICsIMind egy kis tűzhely körül élünk… ha van gáz, ha nincs, akkor csinálunk tüzet. Étel, kötelesség, szag, mindent megosztunk.(…)

KIVI„Mi?! nem mondta neked senki? ez az a ház, amit a keresetünkből meg akarunk venni.”LICsINem voltam biztos benne, hogy tudja. A házunk mögött található még két épület, amikből istál-lót csinálunk. Igazi állatokat fogunk tartani. Már mondtam neked, Kivi, hogy sikerülni fog.KIVIÉn is akarok kőházat vásárolni. egy ház kulcsait birtokolni! A saját otthonunk ajtaját kinyitni!(…)LICsIÁltalában csak minden második alkalommal eszünk. egyszer mosdunk egy hónapban. Ötször egész télen, ezért már van némi szagunk. A nyil-vános uszodába megyünk. Ma nagyon hálásak vagyunk, mert süt a Nap, mert ez az ötödik uszo-dai látogatásunk, mert a kiáltásunk még a víznél is hangosabb, mert az üvegeken keresztül látjuk, ahogy a kacsák repülnek: Kacsák, kacsák, fény, fény! Kivi fejét a kezembe veszem: meglátod, egy nap még boldogok leszünk.

Bemutató: 2013. január

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

28 29

Page 17: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

BitódAlokKötél-tánc bábokkal egy részben felnőtteknek Játszó-tér

BABákCsak felnőtteknek Játszó-tér

Christian Morgenstern versei alapjánrendező: Veres András

Miben atom rezeg, száz is,engedj annak kerge forgást!Mért gyalulnál gonddal forgácst,Mikor tombol az Eksztázis?

(Győrei Zsolt fordítása)

Gondolt már arra valaki, milyen társtalan a térd, ami-kor egyedül bolyong a föld körül, egy térd, és semmi más? Hogyan kergetik szerelmesen egymást harang-hangok az éjben, hogyan énekel a szép hóhérlánynak az akasztófán lógó férfiú? Szakadjunk el hétköznapi életünktől, akasszuk azt a bitófa hívogató kampójára. Ismerjük meg Christian Morgenstern német költő bitó-poézisét az élet és a halál közti létben, amikor már nem vagyunk, de még nem múltunk el! A bitóról másnak lát-szik a világ, és más dolgok mása lesz más.

„Aki egy jót akar szórakozni – saját magán, az éle-

ten, a halálon –, mindenképpen menjen el Budapest Bábszínházba, mert Veres András (a rendező), Kovács Judit, Ács Norbert és Teszárek Csaba (okos játékos-ságukat megint csak bizonyító, rendkívüli bohócéria-eszköztárral bíró színészek) valami olyat csinálnak, amit közönség jelenlétében érdemes tenni.”

Papp Tímea, Fidelio.hu

A XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál legjobb előadása, Veres András a legjobb rendezés díját kapta.

Író: Jean Genetrendező: Fodor Annamária

Fantázia és szerepjáték, hatalom és színház – mániákus Genet-rajongóknak és a Cselédekben csalódottaknak egyaránt erősen ajánlott előadás a Babák. A produkció tobzódik a teatralitásban, a zenében, a mozgásban, a rendező pedig még a humort is megtalálja ebben a ko-

moly egzisztencialista drámában – és ettől a sok(k)tól hirtelen működésbe lép a a titkokkal teli darab.

„A Babák címváltozat az eredeti cím (Cselédek) helyett már a díszletben (Michac Gábor és Boros Dorottya munkája) megidéztetik: különböző próbababa „alkat-részeket” láthatunk, és az előadás során a színészek folyamatosan játszanak a műkezekkel, műlábakkal, majd a Madame megjelenésével a cselédek maguk is babává, élettelen bábként mozgó, lelküket, ember vol-tukat vesztett tárgyakká válnak az őket így, kiszolgáló robotként kezelő hatalom kezében.”

Turbuly Lilla, 7óra7.hu

A MaNNa Produkcióval közös előadás

ÜBÜ király és A mAgyArokTörténelmi ámokfutás felnőtteknek, hangszerekkel és bábokkal egy részben – Játszó-tér

Író: Alfred Jarryrendező: Kiss Csaba

Szahar! – harsan fel világ színpadain a botrányt okozó kezdőszó. Az „Übü” több mint száz éve őrzi frisségét, titkát. Vajon tényleg vásott fantáziájú nebulók tanár-gúnyoló tréfája volt? Vagy kaján és gonosz Macbeth-parafrázis a mohó kispolgárról? Vagy inkább éles politikai szatíra a mindenkori hatalomról? Az emberi természetről?

Übü papa – király! Örök és elpusztíthatatlan; egyszer-re gyermeki és végletesen gonosz, falánk, agresszív és pénzsóvár, félelmetes, ugyanakkor mégis nevetésre ingerlő, gyáva, esetlen figura. Egy hadra kelt karalábé.Méltó társa a kellőképpen visszataszító, ravasz, kétszínű Übü mama, aki töméntelen bájaival próbálja elkábítani a férfiakat. A két Übü, papa és mama a hatalom, a pénz, a „hurka” érdekében minden törvényt, erkölcsöt áthág, gátlás nélkül pusztít maga körül. Mindent és mindenkit, végül egymást is. Közben rettegnek és rimánkodnak. És körülöttük a többi szereplő: a „naiv” világ – átejtett gyilkosok, elárult cinkosok, barátok és áldozatok.A felnőtteknek készült előadás a drámai mű abszur-

ditását, mulatságos tragikumát nagyítja fel. A Scherer Péter és Györgyi Anna által megformált két „hús-vér” főszereplő mellett látványos bábtechnikák segítenek Jarry groteszk világának megjelenítésében. Az árny-játékkal, vetítéssel, óriás figurákkal elmesélt történet egyik kuriózuma a hangszerbábok használata – melyek élnek, zenélnek, és küzdenek a jók igazáért.

„Miért illik bábszínpadra – a Budapest Bábszínház stúdiójába, a Játszó-térbe – e megvalósítás (túl azon,

hogy az író maga is gondolkodott bábokban, mario-nettben)? Mert a bábosok kiváló tárgy- és tárgymoz-gatás-kultúrával teremt elementáris játékközeget a két cégéres köré. Egy lyukas budideszka vagy egy teljes díszletfal paravánná válhat, s rajta, mögötte emberi test vagy kellék is kvázi-bábbá. A négy nélkülözhetet-len asszisztens különleges hangszerkorpuszokká való átlényegülése, az önmegszólaltató testanimáció mű-fajt is kerít az Übünek: a kabaré felé sasszézó unikális dalműben éled meg az aktualizált létfilozófiai abszurd énekbeszéde és kárálása.”

Tarján Tamás, Kultúra.hu

Budapest Bábszínház Budapest Bábszínház2012 /2013-as évad 2012 /2013-as évad

30 31

Page 18: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

hAsznos információk

A Budapest Bábszínház az UNESCO által a Világörök-ség részévé nyilvánított Andrássy úton, a főváros egyik leginkább frekventált helyén található.

megközelítés:

Kisföldalattival (M1) a Vörösmarty utcai megállóig

Villamossal (4, 6) az Oktogonig, majd rövid séta a Hősök tere irányába

Trolival (73, 76) az Andrássy út (Vörösmarty utca –M1) megállóig

Jegyvásárlás

egyéni vásárlóknak a Budapest Bábszínház jegypénztárábanCím: Budapest VI., Andrássy út 69.Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapi 9-től 18 óráigTelefon: +36-1-342-2702

Csoportoknak a Budapest Bábszínház szervezésénCím: Budapest VI., Andrássy út 69.Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 14-től 18 óráig,

pénteken 14-től 17 óráigTelefon: +36-1-461-5090Fax: +36-1-461-5091E-mail: [email protected]

Országszerte az ismert jegyirodákban, valamint online: www.budapest-babszinhaz.hu

Bankkártyás fizetési lehetőség a jegypénztárban van.

utalványok, amelyeket elfogadunk: Sodexo, Program Ticket, Ticket Culture, Cadhoc

Jegyáraink: 800 Ft–2500 Ft

Az elmaradt előadásra szóló jegyek az elmaradt elő-adást követő munkanaptól számított 8 napon belül a színház jegypénztárában nyitvatartási időben váltha-tók vissza, illetve más előadásra becserélhetők.

Nagyszínpadunk a hallássérültek számára akadálymen-tesített. Mozgássérült nézőinknek a játszóhelyek meg-közelítésében segítséget nyújtunk.

Kövessen minket a Facebookon is: www.facebook.com/babszinhaz

Olvassa blogunkat: babszinhaz.postr.hu

A Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata

fenntartásában működik.

Támogató:

Budapest Bábszínház

32

2012 /2013-as évad

Page 19: Budapest Bábszínház - 2012/2013-as évad

További információk: www.tessloff-babilon.hu/logico

LOGICO PRIMO ÉS PICCOLO A LOGICO ideális játék óvodásoknak és kisiskolásoknak, mertfejleszti a finommotorikát, a logikai gondolkodást és az észlelést. Felkészít az iskolára, később segít a tanulásban.

Az életkornak és tudásszintnek megfelelő feladatokkal játszva tanulhatnak a gyerekek, az egyszerű feladatoktól lépésről lépésre jutnak el a már komoly tudást igénylő feladatok megoldásáig.

3-8 ÉVES GYEREKEKNEK AJÁNLJUK!

Készségfejlesztő tanulójáték

Több mint

40 féle

feladatkártya

csomag!

logico_babszinhaz.indd 2 2012.09.18. 14:48:07