„Az Út a félelem nélküli élethez című könyvében Guy Finley ragyogóan közvetíti a titkot egy új, áttörést hozó élethez. Engedj el mindent, ami negatív, és bízd Istenre a félelmeidet! Ezután már szabadon és bátran követheted legmélyebb megérzéseidet. Értékes útmuta-

- JAMES REDFIELD, a The Celestine Prophecy (A mennyei prófécia) szerzője

„Üt a félelem nélküli élethez: Hogy fér ennyi tudás egy ekkora könyvbe? Ajánlom minden-kinek, aki a félelem nélküli élethez vezető utat keresi." - ANNA DARRAD, beszerzési igazgató, Spiritual Cinema Circíe

„Sokakat ismerek és kérdeztem már, akik betekintést tudnak nyújtani az emberi fejlődés mikéntjébe. Senki nem teszi ezt olyan jóindulattal, éleslátással és szeretettel, mint bará-tom, Guy Finley. Ez a könyv a legújabb ajándéka azok számára, akik megpróbálják legyőz-ni a félelmet, és teljesebb életet igyekeznek élni. Guy rendkívüli ember, aki emlékeztet bennünket arra, hogy mennyire különlegesek vagyunk." - JORDÁN RICH, WBZ Boston

„Guy Finley új távlatokat nyitó könyve, az Út a félelem nélküli élethez segít felülemelkedni az illúziókon, és a „Korlátok nélküli Elet" ösvényére vezet minket. Kötelező olvasmány -mindenkinek!" - MICHAEL DRESSER, a Michael Dresser Show házigazdája

„Mindenki könyvespolcán ott van a helye. Minden lapját áthatja az időtlen bölcsesség, egyszerű stílusban, mely lépésről lépésre megmutatja, hogyan győzzük le a félelem illúzi-óját, és legyünk teljesen szabadok." - LINDA MACKENZIE, okleveles hipnoterapeuta, professzor, a HealthyLife.net és az Ali Positive Talk & Music Radio alapítója

„Guy Finley egy látnoki tanító, aki a bennünk élő Fényt helyezi tanításainak középpontjá-ba. Üzenete: Ha e fény felé irányítjuk figyelmünket, félelem és negatív gondolatok nélkül tudunk élni. Könyvében útmutatást nyújt az önfejlesztéshez és életünk megváltoztatásá-hoz." - MARY CARROLL NELSON, a Beyond Fear: A Toltec Guide to Freedom andJoy - The Teaching of Don Miguel Rttiz (Túl a félelmen: Tölték útmutató az örömhöz és szabadság-hoz - Don Miguel Ruiz tanításai) szerzője

„Egy könyv, amely gondolataink, lelkiismeretünk és viselkedésünk vizsgálatára buzdít - elengedhetetlen lépés, hogy meghallhassuk a hívó szót, mely közreműködésünket kéri jelen korunkban. Kérdéseivel tükröt tart elénk, hogy meglássuk az utunkban álló akadá-lyokat. A bölcsesség, melyet elénk tár, a nagy igazságot idézi: minden bennünk van." - DEBBE KENNEDY, a Global Dialogue Center és a Leadership Solutions Companies alapítója, a Putting Our Differences to Work: Tlje Fastest Way to Innovation, Leadership and High Performance (Használjuk fel a különbözőségeinkben rejlő lehetőségeket: A leggyor-sabb út az innováció, vezetés és nagy teljesítmény felé) szerzője

„A bölcsesség gyöngyszemei, melyeket e könyvben találsz, felszabadítanak, hogy elfogad-hasd és megtestesíthesd Igaz Éned Fényét, és szabadon sugározd a bensődben lakozó sze-retetet és békét." - ALISSA LUKARA, a Riding Grace: The Triumph ofthe Soul (Lovagold meg a kegyelmet: A lélek diadala) írója, a Lifechallenges.org elnöke

„Guy Finley látnoki bölcsessége lelkünk legmélyéhez szól. Lassan olvasd! Szívj magadba minden szót! Ez a könyv újradefiniálja a korlátok nélküli életet. Az Igazság gyöngyszemei várnak rád, hogy felfedezd őket." - LARRY JAMES, a How to Really Love the One You're With (Hogyan szeresd igazán a társad?) írója

„A maga utánozhatatlan és inspiráló módján Guy Finley emlékeztet rá, milyen erő lakozik bennünk. Bármivel is küzdesz a mindennapokban, az Út a félelem nélküli élethez átadja a bölcsességet, hogy meglásd a lényeget. Ez Guy eddigi legjobb könyve, mert bölcsessé-geinek és tanításainak teljes tárházát felöleli. Akár megtaláltad már az ösvényt, akár csak keresed, vedd meg, és olvasd'' - MICHAELTOMS a New Dimensions Media alapítója, az An Open Life:Joseph Camp-bell in Conversation with Michael Toms (Egy nyitott élet: Joseph Campbell beszélgetése Michael Tomsszal) szerzője, a True Work: Doing What You Love and Loving What You Do (Az igaz munka: csináld, amit szeretsz, és szeresd, amit csinálsz) társszerzője

„Bölcs, lényeglátó, tele élettapasztalattal. Megnyugtatja a lelket, és enyhülést hoz a fájó szívnek. Elsöprő erejű." - DÁNIEL G. AMEN, Dr., New York Times, Change Your Brain, Change Your Life (Vál-toztasd meg a gondolataidat, változtasd meg az életed) szerzője

„Kétségkívül Finley legjobbja! Egy modern mester gyönyörűen megkomponált műve, amely a legjobbat hozza ki belőled." - PEGGY MCCOLL, New York Times, a Your Destiny Sivitch (Változtasd meg a sorsod!) szerzője

„Guy Finley írása örök érvényű mestermű. Ha csak egy könyvet veszel tőle, válaszd ezt... megváltoztatja az életed!" - SARAH ROBINSON, a Refuge (Menedék) szerzője

„Legújabb könyvében Guy Finley továbbra is az élet legmélyebb kérdéseivel foglalkozik... szavai és mélyreható bölcsessége a pillanat jelenének lélegzetelállító és határtalan tapaszta-latába sodor, ahol az igazi élet „Valósága" elkezdődik." - CAROLYN R. CRAFT, rádiós műsorvezető, lelkész

„Az Út a félelem nélküli élethez rávilágít lehetőségeinkre a megrázó változások korában. Útmutató ahhoz, amit úgy hívok: „Sikeres Élet". Nem meglepő számomra, hogy ezt Guy Finley nyújtja át nekünk." - BOB KEETON, a Living Successfully (Sikeresen élni) szerzője/producere

„A legtöbb ember problémái nem 'az erő hiányából', hanem a meglévő erő helytelen vagy rossz célra történő használatából fakadnak. Mr. Finley megmutatja, hogyan fojtsuk el ezt még csírájában azzal, hogy a megfelelő szintre emelkedünk. Ez a látszólag egyszerű feladat átformálja életünket és elménket." - JOSEPH POLANSKY, Diamond Fire magazin

„Guy Finley könyvei sokkal magasabb célt mutatnak meg nekem, neked és az egész embe-riségnek, mint hogy egyszerűen csak nyugalomra leljünk. Kihívás elé állítanak, provokál-nak, ellenállásra késztetnek, végül kényszerítenek, hogy a dolgok mélyére hatoljunk: oda, ahol a Valóság Igazi Nyugalma rejlik." - SCOTT CLUTHE, a Positively Incorrect! producere/házigazdája

„Guy rávilágít a különbségre az igazi élet és a puszta sodródás között, és arra ösztönöz és buzdít minket, hogy ne adjuk alább az igazinál. Ha nem ott tartasz az életben, ahol szeretnél, Guy megmutatja az utat." - DR. ARRON GROW, Personal Best Radio

„Guy gondolatainkat a harmónia magasabb tartományába emeli, ahol életünket az önki-fejezés, kreativitás és egészség tiszta és összpontosított eszközévé változtathatjuk. Az Üt a félelem nélküli élethez rengeteg módját mutatja meg a jelenlegi énünkben rejlő lehetőségek felébresztésének." - DON CAMPBELL, a The Mozart Effect (A Mozart-hatás) és a The Harmony of Health (Az egészség harmóniája) szerzője

„Legújabb könyvében Guy Finley ösztönző, lényeglátó üzeneteket fűzött csokorba, me-lyek biztatnak, hogy szabaduljunk meg a félelemtől, és újra egyesüljünk a Szeretettel. Köszönöm, hogy utat mutatsz, Guy!" - IRENE L. DILLON szociális munkás, a Full Power Living rádió műsorvezetője, www.emotionalpro.com

„Ha személyes és spirituális kiteljesedést keresel, Guy Finley legújabb könyvénél nincs jobb számodra. Olvasd! Tedd belsővé! Aztán élvezd! Ennek a tudásnak köszönhetem azt, amim van." - BOB PROCTOR, a You tuere born rich (Gazdagnak születtél) írója

G U Y F I N L E Y

ÚT A FÉLELEM NÉLKÜLI ÉLETHEZ

T A L Á L D M E G A Z E R Ő T , A M E L L Y E L

L E G Y Ő Z H E T E D A S Z E N V E D É S T

DR. ELLEN DICKSTEIN ELŐSZAVÁVAL

Originál title: The Essential Laws of Fearless Living Copyright © 2008 by Guy Finley

Published under arrangement with Red Wheel Weiser & Conari Press, Newburyport,

MA 01950-4600, USA

Hungárián language translation Copyright © 2011 by Book-X-Press Bt.

Fordította: Németh Zsófia Lektorálta: Újhelyi Bálint Szerkesztette: Nádasi Dóra

Megjelent a Book-X-Press Bt. és a Leviter Kiadó Kft. közös kiadásában leviter@leviter.hu www.leviter.hu

Felelős kiadó: Cserkúthy Balázs Nyomtatta és kötötte a Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt.

Felelős vezető: Vágó Magdolna vezérigazgató www.dabasinyomda.hu

Az Igazsághoz, amely szabaddá tesz minket

Bárcsak emlékeznénk - a Mostban -, hogy mindig elérkeznek azok a jelentőségteljes pillanatok, amikor semmi sem számít már annyi-ra, mint egykor, amikor a korábban nagyra becsült dolgok teljesen értéktelennek tűnnek, akkor...

Talán tudnánk, hogy életünket egy hatalmasabb vászonra festették, amelyen napjainkat nem a jelentéktelen aggodalmak sekélyes vona-lai töltik ki, hanem az Igaz és az Örök finom ecsetvonásai.

És ha sikerülne - azért, hogy jelen legyünk a Mostban — meglátni magunkban a Létnek ezt a tágabb, új léptékét, akkor azt is tudnánk, hogy az Elet soha nem nehezedett ránk akkora súllyal, hogy fájdal-mat okozzon, hanem ...

Mi vagyunk, akik a Valósággal szembeni tudatlanságunkban, gon-datlanul jelentőséget tulajdonítottunk lényegtelen eseményeknek, ezáltal arra kárhoztatva magunkat, hogy saját képzeletünk élénk szüleményeitől rettegjünk és szenvedjünk.

TARTALOM

ELŐSZÓ i 3

HÁLÁVAL 1 7

A SZERZŐ ELŐSZA VA 19

1 . ÜDVÖZÖLD A FÉNYT, MELY BERAGYOGJA ÉLETED 21

Tanulj meg elengedni, és emelkedj felül az illúziók korlátain 21 Bármi kerül is az utadba, emelkedj felül 26 Találj új erőt az éber figyelemben 29 Állj az Igaz Én szilárd talaján 33 Visszatekintés a legfontosabb tanításokra 38

2. TEREMTSD MEG A FÉLELEM NÉLKÜLI ÉLET ALAPJAIT 39

Új önismeret, amelynek birtokában semmi sem állhatja utadat 39 Légy az Igaz Éned, és élj félelem nélkül 44 Láss át a hamis hiedelmeken, és légy szabad 47 Három kinyilatkoztatás és négy ragyogó, új tett, melyek a félelem nélküli élethez vezetnek 51 Az Igazság finom ecsetvonása 56 Visszatekintés a legfőbb tanításokra 57

3 . TÖRJ Á T A Z ILLÚZIÓK KORLÁTAIN 5 9

Világosodj meg, és szabadítsd fel magad a korlátozó gondolatok és érzelmek uralma alól 59 Lépj túl a gondolataidon, és ne süllyedj tovább 63 Engedd el azt, ami kapcsolataidat korlátozza 67 Hívd meg a Fényt, mely véget vet az önkorlátozásnak 72 A titok, hogy mindenre szert tehess, amit kívánsz 75 Visszatekintés a legfőbb tanításokra 79

4 . TUDATOSAN IRÁNYÍTSD ÖNMAGAD 8 1

A titkos ösvény, mely Éned csúcspontjára vezet 81 Vess véget a rejtett önkárosításnak 85 Tegyél egy lépést, és tartsd távol magad a bajtól 88 Az erő, amelynek birtokában többé nem érzed magad tehetetlennek 93

A ragyogó ajándék, hogy önmagad lehetsz 99 Visszatekintés a legfőbb tanításokra 101

5. FEDEZD FEL A BOLDOG EMBERI KAPCSOLATOK

LÁTHATATLAN MÉLYÉT 1 0 3

A tökéletes kapcsolatok titka 103 Add meg magadnak, amit igazán szeretnél 105 Tedd meg az első lépést a valódi függetlenség fele 109 Új alapelvek a tudatosan harmonikus élet meg válói kásához 113 Fejlődés teljes átalakulás által: a béke magvainak elvetése 119 Visszatekintés a legfőbb tanításokra 123

6 . LÉGY BÉKÉBEN ÖNMAGADDAL 1 2 5

A nyugodt elme bámulatos ereje 125 A meditatív élet varázsa 130 Az első lépés a belső nyugalomhoz 138 Ismerd fel Igaz Énedet a nyugalomban 142 Visszatekintés a legfőbb tanításokra 146

7. VÁLJ EGGYÉ AZ ÉLET FÉNYÉVEL 1 4 7

Fedezd fel Igaz Éned titkos kincsét 147 Fejtsd meg a rejtélyt, hogyan élhetsz a Fényben 154 Visszatekintés a legfőbb tanításokra 164 A végtelen történet összefoglalása 165

Források 167 A Life of Learning Foundationröl 169 A szerzőről 171

Az ember mindig hozzáférhet még több Fényhez. Nem arról van szó, hogy nem bővelkedünk benne - a tudatos

felismerés Fénye ugyanis szüntelenül árad felénk. A probléma az, hogy legtöbbünk elzárta magát a tiszta, gyógyító Fénytől azáltal, hogy az énközpontú gondolatok hamis csillogására összpontosítja figyelmét. És bizony nem csak az egyes egyének szenvednek ettől. A dolgok világszerte tapasztalható sajnálatos alakulása azoknak az em-bereknek az egyre fokozódó elszigeteltségére utal, akik figyelmük helytelen irányításával elszakították magukat a való élettől.

De az elszigetelődés nem törvényszerű. Megtanulhatunk a gon-dolataink által korlátoltnak mutatott világon túl látni, és közvet-len kapcsolatba kerülni a valósággal. Az elmúlt korokban átadott igaz tanítások célja, hogy ösztönözzenek az út követésére, amely egy sokkal teljesebb léthez vezet. A tanítások ébredésre szólítanak: meg kell szabadulnunk attól az illúziótól, hogy a magunkról és az életről alkotott gondolatainkon túl nem létezik más, és a saját igé-nyeinkről való elképzeléseinkkel szemben előtérbe kell helyeznünk egy nálunk hatalmasabb erő kívánságait. Ha elég bátrak vagyunk, hogy feláldozzuk az életről alkotott gondolatainkat egy valós életért, mindent megkapunk: biztonságot, szeretetet, bölcsességet, és min-den jót, amit a félelem nélküli élet nyújthat nekünk.

Guy Finley már közel harminc éve osztja meg üzenetét a Fény-ről a legkülönfélébb emberekkel szerte a világon, egyaránt felfed-ve saját fejletlen énünkben gyökerező problémáink eredetét, és a folyamatot, amelynek révén újfajta, a valódi beteljesedés lényegét képező kapcsolatot alakíthatunk ki az élettel. Guy írásaiban és elő-adásaiban minden megközelítésben szemügyre vette ezt a kérdést, és így mindig újabb és újabb oldalát mutatta meg e felbecsülhetet-len értéknek, melyet Igazságnak nevezünk.

13

Guy Finley munkássága átfogó, és e művét részben az teszi ki-emelkedővé, hogy korábbi aforizmái, tanításai és különleges írásai óriási tárházából merít. A könyv központi témája, hogy gondola-taink illúziókba ringatnak minket, és mi azokkal kerülünk kapcso-latba a való élet helyett. Emiatt számos korlátba ütközünk: abban, hogy szerintünk mire vagyunk képesek, abban, amit várunk és re-mélünk az élettől, a kapcsolatainkban — lényegében mindenkori tapasztalásunk minden területén.

Emellett az illúzióknak van egy még nehezebben megragadható, a lélekre nézve ártalmas hatása: ellenséges viszonyba kényszerítenek a szemünk előtt kibontakozó élettel. Amikor a valóság fenyegeti valamelyik illúziónkat — ami nagyon gyakran megesik —, azt rögtön személyünk ellen irányuló támadásnak vesszük. Ritkán történnek úgy a dolgok, ahogy szeretnénk, vagy ahogy meggyőződésünk sze-rint történniük kellene. Mindenhol emberek és események fognak össze ellenünk, hogy akadályozzanak minket, és még azt a keveset is elvegyék, amink van — legalábbis így látjuk. A „természetes" re-akció a düh, félelem, csüggedés, és az érzés, hogy cserbenhagytak minket.

De a negatív hozzáállás nem az egyetlen út. Egyszer hallottam Guytól egy meghökkentő kijelentést, amely akár az egész könyv legfőbb tanítása is lehetne: „A tökéletessé vált ember az, aki csak a tökéletest látja."

Minden pillanat tökéletes, mert pontosan azt adja, amire szük-ségünk van ahhoz, hogy átlássunk a szenvedést hozó illúziókon: lehetővé teszi, hogy a teljes tudatosság elérésével áttörjük korlátain-kat. Az Út a félelem nélküli élethez fejezeteiben Guy rávilágít, hogy minden, ami velünk történik, ajándék, mely újabb lépés a tökéle-tessé válás útján — ha sikerül ezt észrevennünk. Ez a valódi orvosság a bánatra, és ha igazi odafigyeléssel olvasod a könyvet, nyitottan arra, hogy kövesd a tanításait, gyógyulást hoz az életedbe.

Nem számít, hogy régóta követed-e már Guy Finley tanításait, vagy csak első alkalommal találkozol velük, az Út a félelem nélkü-li élethez kiváló alkalmat nyújt arra, hogy egy modern kori tanító

14

munkájába mélyedj, ihletet meríts és megvilágosodásra lelj a spe-ciálisan összeválogatott becses igazságok átfogó gyűjteményében. Ahogy korábbi munkáiban is, Guy fontos kérdéseket feszeget - az univerzum titkait -, és mindezt oly módon teszi, aminek eredmé-nye egy érdekfeszítő és lenyűgöző olvasmány, melyet olvasva az lesz az érzésünk, hogy végre fény derült a nagy rejtélyekre. Mindenek-előtt használhatóvá teszi az igazságot, elvei könnyen a mindennapi életed alapköveivé válhatnak.

Ha bármelyik pillanatban egyszerűen arra vágysz, hogy hirtelen megjelenjen az égen egy napsugár, mert fényében sütkéreznél, vagy elidőznél az úton, amelyet megvilágít a fény, és jobban elmerülnél a témában, olvasd ezt a könyvet. Élvezd a tanítások gazdag gyűjte-ményét, és hozzon sok Fényt az életedbe.

Dr. Ellen Dickstein

15

HÁLÁVAL

VH-nak, K-nak, BR-nek, G-nek, JC-nek, O-nak, MN-nek, RC-nek, B-nek, CA-nak, MO-nak.

Köszönet mindenkinek, aki előttem járt... hogy mutassa az Utat, köszönet azoknak, akik mellettem voltak... az Úton, és kö-szönet azoknak, akik szemben álltak velem... az Út során. Egyéni törekvéseitek felbecsülhetetlenül értékesek, és elválaszthatatlanok a munkáimtól, melyek megszületését segítették.

Hálás köszönet feleségemnek, Patríciának... aki segített meg-látnom és megértenem, hogy ami igazán számít az életben, az a szeretet.

17

A SZERZŐ ELŐSZAVA

Jelen könyvem sokkal többet kínál az olvasónak, mint eddig bár-melyik: fejezeteinek negyvenegy önálló szakaszába nagy körültekin-téssel szőttem bele tizennégy értekezésemet korábbi munkáimból.

Öt ezek közül új, melyek a legújabb hangoskönyvemből szár-maznak: többek között a The Secret ofBeing Unstoppable (A megál-líthatatlanság titka), Seven Steps to Oneness (Hét lépés az egység felé) és The Meditative Life (A meditatív élet). Ezek az írások lehetőséget adnak az olvasónak, hogy olyan műveimet ismerhessék meg, ame-lyeket még nem adtak közre ilyen formában.

A kilenc másik értekezést (melyeket ez a kis antológia szintén tartalmaz) nagy gonddal dolgoztam át a korábbi hat legnépszerűbb könyvemből, többek között: The Secret of Letting Go (Az elenge-dés titka), Design Your Destiny (Tervezd meg a sorsod), és a Let Go and Live in the Now (Tanulj meg elengedni, és élj a mostban). Ha olvastad valamelyiket, kérlek, ne feledd: minden esetben átírtam a kiválasztott részeket, hogy illeszkedjenek az új könyv központi témájához.

Minden fejezet kisebb részekből áll, amelyek lépésről lépésre ve-zetik az olvasót az önismeret magasabb szintjeire. Minden fejezet végén található egy visszatekintés a legfontosabb tanításokra. E rö-vid és velős összefoglalások azt a célt szolgálják, hogy segítsenek a fejezetben kifejtett alapelvek gyakorlati megvalósításában.

Ragaszkodj a szabadságvágyhoz. Semmi a világon nem állhat az utadba - minden, ami helyes, ragyogó és igaz, melletted áll!

19

E L S Ő F E J E Z E T

• •

ÜDVÖZÖLD A FÉNYT,

MELY BERAGYOGJA ÉLETED

#

Tanulj meg elengedni, és emelkedj felül az illúziók korlátain

LEGFŐBB TANÍTÁS A szív valódi nagysága nem csupán abban rejlik,

hogy mennyit bír el, hanem hogy mennyire kész elengedni.

Nem adatott értékesebb ajándék, nagyobb lehetőség számunk-ra, mint a bennünk élő időtlen Fény, melynek ereje mindent

lehetővé tesz. Égi természete tudja, nem azért teremtettek bennün-ket, hogy bármely rémisztő körülmény rabságában éljünk, nem is szólva azokról, melyeket tudat alatt mi magunk hozunk létre.

Ez a mindig nyugodt, állandóan jelen lévő Fény minden időben előttünk halad, mint ahogy a lámpa bevilágítja az utat az előtt, aki a sugarak biztonságot nyújtó világosságában jár. A fenti metafora sok mindent segít megérteni. Például, kérdezhetjük: ha a Fény — az időtlen erő, mely képes mindent helyrehozni - eleve bennünk van, miért ütközünk nap mint nap annyi problémába? Ha a bátorságnak e forrása a lényegünkből fakad, miért erősebb a félelmünk, mint a képesség, hogy magunk mögött hagyjuk azt? Ahogy látni fogjuk, a válasz mindkét kérdésre meglepően egyszerű.

Mi haszna a lámpa fényének, ha elfelejtjük magunkkal vinni, ki az éjszakába? Más szavakkal: mi haszna a bátorságunknak, ha el-

21

feledjük, hogy ha a Fény nélkül járunk, könnyen megbotlunk, és egy „veremben találjuk magunkat"? Sok más egyéb mellett erre a fontos kérdésre is választ kapunk majd. Miközben kiderítjük, mi-ért felejtettük el Igaz Énünket, egyben visszanyerjük annak eredeti bátorságát... mindezt egy csapásra. Hamarosan az élet, a boldogság és a szeretet egy új dimenziója tárul fel előttünk.

Vizsgálódásaink során több szempontból is tanulmányozzuk e belső Fény titokzatos természetét. Szinte annyi néven ismert, ahány nyelv létezik, de bárhogy is nevezzük - Isten, Igaz Én, Krisztus, Krisna, Atman, Magasabb Erő, Buddha ugyanaz a hang marad, amely ugyanarra szólít fel. E nevek bármelyikét, ha zavarna, akár el is hagyhatjuk, hisz magában nincs jelentősége.

Úgy is gondolhatunk erre az Isteni jellegre, mint saját, alvó lel-kiismeretünkre: arra a részünkre, amely — gondolkodás nélkül — kü-lönbséget tud tenni jó és rossz, igaz és hamis között. Ez az a „halk belső hang", amely nem alkuszik, és inkább megsemmisül, mint hogy feleslegesen fájdalmat okozzon másoknak. Egyéni tudatunk e mennyei része mindenkiben jelen van, és habár több milliárdan élünk a Földön, lelkiismeretünk egy, melynek Fénye képessé tesz minket, hogy a dolgokat a maguk valójában lássuk. E mindent körülölelő intelligencia által közvetlenül megértjük a dolgok cso-dálatos teljességét és önálló kapcsolataik szerteágazó rendszerét. És ahogy az új tudatosság fénye ébredezik bennünk, teljesen azzá vá-lunk, ami után kutattunk, és amiért küzdöttünk egész életünkön át: részvétté, bölcsességgé, kedvességgé, bátorsággá és szeretetté.

Lelki feladatunk nem más — feltéve, hogy elszántan keressük a magunk igazságát -, mint ráébreszteni magunkat a Fényre, amely először magához hív, majd egyesít bennünket megalkuvást nem ismerő életével. Állandó jelenlétére való fogékonyságunk össze-kapcsol minket bátorságával, és ennek megfelelően képessé válunk uralkodni magunkon, mert amikor belépünk az életébe, nemcsak azt látjuk meg, ami helyes, szép és időtlen, de arra is ráébredünk, hogy ezek a csodálatos tulajdonságok egyek Igaz Énünkkel.

22

Az sem számít, „hiszünk"-e az élő Fény erejében. A hit csupán elavult, silány pótléka az igazsággal való közvetlen kapcsolatnak, amely azonos saját, magasabb rendű tudatunkkal. „Ha olyanban hiszel, amit nem értesz, szenvedés az ára, a babona nem a helyes út" — énekli Stevie Wonder. Együtt bebizonyítjuk a Fény létezését, melynek időtlen élete és szeretete magától értetődő. Amint megta-nuljuk befogadni, megismerjük azt a félelem nélküli életet, amelyre szívünk mélyén vágyunk.

Ami igazán számít — és ami e könyv célja -, hogy ráébredjünk e lelki Fény létezésére. Legfőbb törekvésünk, hogy tudatos kapcsolat-ba kerüljünk annak Eletével. Cserébe könnyedén - nehézségek és megerőltetés nélkül — felismerjük, hogy mi a miénk, és mi nem az. Ha most azon töröd a fejed, hogy miért olyan értékes ez a látszólag ártalmatlan erő, íme, itt a meglepő válasz - kimerítően. Mindent összevetve: mi más okozza a legnagyobb szenvedést, mint a felis-merés, hogy amiről azt hittük, a miénk... mégsem minket illet? Ez bármi lehet: személyek, lehetőségek, dicsőség, javak... még a saját életünkről is bebizonyosodhat, hogy nem a miénk az adott időben.

Mielőtt remélhetjük, hogy el tudjuk engedni, ami nem a miénk - a fájdalmas kapcsolatokkal együtt, melyek e hibás döntésekkel járnak -, meg kell látnunk a valóságot, kezdve a következő felfede-zéssel: sem a korlátozottság, sem az alkalmatlanság félelmetes érzése nem tartozik Igaz Énünkhöz. Ahogy ráébredünk erre az igazságra — annak Fényénél, ami valódi bennünk -, a következő meglepő felfedezést tesszük: már mindenünk megvan ahhoz, hogy boldo-guljunk. Álljunk itt meg egy pillanatra, és vizsgáljuk meg, hogyan formálja át ez a felismerés a valóságot.

Ahogy felismerjük, hogy megrögzött irányítási kényszerünk fe-lesleges, illetve hogy nincs szükségünk senkire és semmire ahhoz, hogy teljesnek érezzük magunkat, fokozatosan csökken az ellen-állásunk a minket körülvevő változó körülményekkel szemben, amelyek egykor fenyegetőleg hatottak képzelt szükségleteinkre. Ez azt jelenti, hogy megszabadultunk attól az érzéstől, hogy alkalmat-

23

lanok vagyunk a magunknak megelégedést hozó hamis feladatok végrehajtására. Most — ahelyett, hogy a változásoktól rettegünk — új „szerepet" oszt ránk az élet: tudatosan hálás résztvevői vagyunk fo-lyamatos kibontakozásának. Hát nem csodálatos?

Hogy üdvözölni tudjuk a félelmeinktől megszabadító Fényt, először is belső munkát kell végeznünk, hogy meglássuk, mely te-rületeken vezetnek bennünket hamis következtetések — valósnak hitt, valójában azonban téves gondolatok az életről és önmagunk-ról. Amint már említettem: csak akkor leszünk képesek megtagadni a részvételt saját büntetésünkben, miután felismerjük igazi hely-zetünket. Szebbnek látjuk a világot, mert nem fecséreljük el ado-mányait arra, hogy megszabaduljunk azoktól a dolgoktól, amelyek alapjában véve illúziók.

Vizsgáljuk meg, mely területeken jutottunk valósnak hitt, való-jában azonban gyanútlan tévképzetek által táplált, megalkuvó kö-vetkeztetésekre.

Az egyik leggyakoribb illúzió, hogy az érzékeinken keresztül ta-pasztalt világ a valóság teljessége. Más szavakkal: jelen helyzetünkben azt hisszük, hogy minden lényeges — azaz kedvünkre való - dolog abból származik, amihez a kapcsolatainkon, üzleten, pénzen, ha-talmon és egyebeken keresztül juthatunk. Keresgélünk a világban, melyet önmagunktól különállónak látunk, hogy megtaláljuk ben-ne, ami teljessé tesz minket. Amit nem veszünk észre, az az, hogy a világot önmagán kívül kereső természet — hogy teljessé és valós-sá váljon - elszigeteli magát attól, amitől a gyógyulást reméli. Két részre szakad, hogy győzhessen, de az énnek ez a szintje nem tud felülemelkedni a boldogtalanságon, mely saját megosztottságából született.

A „gyógyulás", melyre szükségünk van, a teljesség érzése, amit keresünk, nem azáltal jön létre, hogy valamit hozzáadunk a lé-nyünkhöz. A várt gyógyulás abból a felismerésből következik, hogy fájdalmunk — a szenvedéssel együtt, amely e fájdalom elutasításá-val jár — abból származik, hogy részesei vagyunk egy nemzedékről nemzedékre örökített illúziónak.

24

Melyik épeszű ember tanítana másokat — kiváltképp a gyerekeit — arra, hogy a szív fájdalmára a válasz még több érzelmi megterhelés legyen, azáltal, hogy küszködve igyekszünk befolyásolni a rajtunk kívül álló körülményeket — különösen, ha fáradozásunk jutalma, hogy tudtunkon kívül rabszolgáivá válunk annak, amitől a szaba-dulást reméljük? Vagy mi történik, ha megpróbálunk elfeledkezni arról, ami a nyomunkban „lohol"? Mintha az élvezetek felé futás változtatna azon a tényen, hogy valami fenyegető a sarkunkban van, és menekülésre késztet...

Megosztottak vagyunk legbelül. Két urat szolgálunk: azt, amit nem akarunk, és annak ellentettjét — a pillanatnyi vágyat, amit az ellenállás szül az iránt, amit az élet elénk sodor. Ez a megosztottság visszatart bennünket attól, hogy megismerjük azt a szellemi békét és érzelmi teljességet, ami nem más, mint a jelenben való kiteljese-dés. Ez tehát az első illúzió, és bizonyos tekintetben az első és utolsó lecke önmagunk felszabadításához: a valós világ nem az, aminek a gondolataink és érzéseink láttatják.

El kell kezdenünk dolgozni, hogy befogadhassuk a Fényt, ami az elengedéshez vezet. Lelki feladatunk, hogy kiszabadítsuk magunkat a tudattalan kapcsolatból egy hamis énnel, amely képzelgésének kö-vetkeztetései — arról, hogy miként talál tartós békét — a Földön zajló konfliktusok titkos okozói. Ezután, a megértés Fénye által felszaba-dítva, belépünk, és — sajátunkként — megismerjük azt a teljesen új világot, melyben a boldogság és teljesség egy és ugyanaz.

Részben a The Illusion of Limitation (A korlátozottság illúziója) című hangoskönyv átdolgozása.

25

Bármi kerül is az utadba, emelkedj felül

LEGFŐBB TANÍTÁS A fő ok, amiért soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ellen kell

állnunk a negatív gondolatoknak, melyek megpróbálnak a mélybe rántani, az, hogy bármelyik irányt is választjuk az adott

pillanatban, végig azt fogjuk követni.

Rebecca tudta, hogy akkor van a legnagyobb esélye egy olyan tár-saságnak dolgozni, amely földtani vizsgálatokat végez az alaszkai vadonban, ha megtanul kétmotoros kisrepülőt vezetni. Néhány nappal később órákat kezdett venni egy bölcs, öreg, gépével a va-dont járó pilótától, aki az egész régióban nagy tiszteletnek örven-dett, mert még a legkritikusabb helyzetben is meg tudta őrizni hi-degvérét.

A kötelező földi kiképzés után, melyet Rebecca kiválóan teljesí-tett, a negyedik égben töltött órán az oktató egy különleges élmény-ben részesítette: átadta neki a kormányt és egyben a gép irányítását. Mint az álmaiban, Rebecca végre ott ült a másodpilóta ülésében, határozott irányítás alatt tartva a gépet.

Úgy érezte, hogy a fellegekben jár - de a következő pillanat-ban már vissza is zuhant a realitás talajára. Megrázta a fejét, hát-ha eltűnik a káprázat, de nem így történt. Megpillantott valamit a szélvédőn túl a távolban, ami nagyobb sebességgel száguldott felé, mintsem elgondolkodhatott volna azon, hogy mihez kezdjen vele.

Egyenesen előttük, mintha a semmiből tűnt volna elő, egy hó-födte hegycsúcs magasodott. A látványtól megbabonázva Rebecca mozdulatlanná dermedt, mint az előtte tornyosuló jeges és sziklás csúcsok. Fagyos levegő árasztotta el a kabint.

A bölcs oktató mindvégig figyelte őt, a reakcióit vizsgálva. Ter-mészetesen Rebecca nem tudta, hogy a férfi azért adta át a kor-mányt, hogy tesztelje őt. Az utolsó pillanatig várt, és már azon volt, hogy átveszi az irányítást, amikor Rebecca hirtelen felocsúdott a

26

félelem gerjesztette sokkból. Levette szemét a hegyről, és az oktató felé fordult.

Aztán olyan remegő, vékony hangon, ami még őt is megrémítet-te, megtörte a feszült csendet:

- Uram — mondta —, kérem, vegye át a kormányt. Különben a hegynek ütközünk.

Az oktató válasza megdöbbentette. - Nem — mondta nyugodtan. — Most ön irányít. A lány egyre nehezebben lélegzett, mintha csak az előttük elte-

rülő havas hegycsúcs oxigénszegény levegőjét szívná be. Erőlködve, hogy kontrollálja a hangját, összeszedte magát, és a következőt kér-dezte:

- Mit tegyek? Mondja meg, mit kell tennem! Újra az oktató felé fordult, és meglepődve látta, hogy szemernyi

félelem sem tükröződik az arcán. A férfi nyugodtsága erőt adott ne-ki, hogy leh iggadjon. Nagy levegőt vett, ellazította a kezét, mellyel addig erősen szorította a kormányt. A következő pillanatban egy rövid, háromszavas utasítást kapott, és rögtön tudta, hogy minden rendben lesz. Az oktató csak ennyit mondott:

- Változtasson a magasságon. - Hát persze — hallotta magában visszhangozni az utasítást, és

egy határozott mozdulattal hátrahúzta a botkormányt. A gép erre felemelkedett, és mindössze néhány pillanattal később a hegycsúcs elhaladt alattuk, majd eltűnt a távolban.

Megkönnyebbült, de a történtek hatására két kérdés merült fel benne: Hogyan felejthette el, hogy nála volt az irányítás? És ami leg-alább ennyire fontos: miért nem jutott ez magától az eszébe? Ekkor, háromezer méter magasan szárnyalva, megfogadta, hogy soha nem felejti el a nap tanulságát: ö maga választhatja meg a magasságot.

Nem emlékeztet ez a rövid történet egy bizonyos fajta lelkierőre, amely hozzánk tartozik, csak valahogy feledésbe merült, vagy el-kallódott? Kellene. Végtére is hányan és hányan találjuk magunkat szembe valamilyen nem kívánt, fenyegetően közeledő eseménnyel,

27

és érezzük úgy, hogy tehetetlenül sodródunk a látszólag elkerülhe-tetlen ütközés felé?

Milyen jó lenne mélyen magunkba tekinteni, megragadni a tu-datunk irányítását, és felemelkedni, megnézni az állítólagos problé-ma „hegyét" — bármi legyen is az —, ahogy elhalad alattunk bizton-ságos távolságban, miközben mi egyre boldogabb magasságokba jutunk!

Ez tanulható. Az effajta erő nem csak vágyálom: megvan ben-nünk a képesség, hogy tudatosan meghatározzuk a lelki magassá-gunkat. Ám ez a mindennél nagyszerűbb ajándék olyan mértékben adatik meg nekünk, amennyire hajlandóak vagyunk felébreszteni lényünk tudattalan részeit, melyek nemcsak lebénulnak a kihívások láttán, de titokban létrehozói mindannak, amivel összeütközésbe kerülünk. Ezért kell minden pillanatban dolgoznunk azon, hogy megőrizzük belső éberségünket - tudatos viszonyunkat a körülöt-tünk kibontakozó világgal: ha bármikor negatívan viszonyulunk valamihez — amikor egy-egy sötét gondolat vagy érzés megpróbál a mélybe rántani bennünket nem azonosulunk vele. Úgyszólván elválunk lényünk e részétől, megtagadva beleegyezésünket, hogy korlátok közé szorítson azzal, ahogyan meghatározna bennünket. Az efféle tudatos cselekvés nemcsak a lehetségesről kialakult felfo-gásunkat változtatja meg, de egyúttal képessé is tesz arra, hogy új, jobb lehetőségeket ismerjünk meg.

Akár látjuk, akár nem, hozzáállásunk határozza meg a „magassá-gunkat" az életben. Az élet „alacsony" válfaja mulasztás eredménye. A gravitáció gondoskodik arról, hogy elérjük a legmélyebb pontot. A felemelkedés az elhatározással kezdődik. Annak felismerése, hogy az erő, mellyel hátrahagyhatjuk a sötét állapotokat, azzal kezdődik, hogy ráébredünk: akik valójában vagyunk — Igaz Természetünk —, annyiban azonos a korlátozó gondolatokkal és érzésekkel, mint a nyílt egek a rajtuk szárnyaló hollókkal.

Ne feledd ezt a fontos leckét: minden pillanatban szabadulj meg mindentől, ami megpróbál lehúzni, és maga az Igazság gondosko-dik a felemelkedésedről.

28

Találj új erőt az éber figyelemben

LEGFŐBB TANÍTÁS Legyen akár öröm vagy bánat - minden, amit másoknak kívá-

nunk, abban a pillanatban a mi életünkben válik valóra.

Képzelj el egy nőt, aki egy antik ékszerdobozt örökölt szerető nagy-anyjától. A sminkasztalon tartja, saját, többnyire értéktelen ékszerei mellett, és szinte nem is gondol rá. De a doboz ott van. A lány nem tudja, hogy nagyanyja egy értékes gyémántgyűrűt rejtett annak egyik titkos rekeszébe. Övé a gyűrű, de ezt még csak nem is sejti. Vajon meg fogja találni?

Ez a történet sok szempontból hasonlít a miénkre: „elrejtve", mégis tisztán láthatóan, mindegyikünkben ott lapul egy páratlanul ragyogó erő. Mi az elmének ez a megbúvó „kincse", amely arra vár, hogy felfedezzék? A képesség, hogy figyelmet szentelünk annak, amit igazán szeretnénk. Tudatossággal párosítva a figyelem képessé tesz bennünket, hogy egyesüljünk bármivel, amit meg akarunk ismer-ni, amivé válni szeretnénk. Vizsgáljuk hát meg ezt a felderítetlen ajándékot.

Az előző részben tanultakhoz hasonlóan — azaz hogy jogunk-ban áll emlékezni választásunkra -, egy mérhetetlenül becses benső ajándékkal is meg vagyunk áldva: hatalmunkban áll annak szen-telni a figyelmünket, aminek akarjuk — ami gazdagabbá tesz, és a javunkat szolgálja.

A folyamatos feszültség és bánat abból ered, hogy olyan dol-gokra pazaroljuk a figyelmünket, amik fájdalmat okoznak, ezáltal megfosztva magunkat a boldogságtól. Ezen újabb önismeret felfe-di ennek a sötét mozgatóerőnek minden titkos fortélyát: Amikor figyelmet szentelünk egy gondolatnak vagy érzésnek, életre kelt-jük azt, figyelmünk — bármire is irányul — ellátja bizonyos fajta életenergiával. A figyelem másik, nem ismert sajátossága, hogy ha valami felé fordítjuk - az éjszaka végtelen sötétsége felé -, elősegí-

29

ti egyesülésünket annak a „világnak" a tulajdonságaival. Ez az erő folyamatosan mozgásban van: ha gondolunk valamire, kapcsolatba kerülünk vele. Tehát figyelmünk kapcsolatot alakít ki, életre kelti és táplálja mindazt, amire irányul. Ezen túlmenően, de erejének részeként, mindannyian tapasztaltuk már a következőt:

Megállsz a piros lámpánál, az autóból kinézve egy arra haladó gyalogost figyelsz. Követed a tekinteteddel — valami megragadott a viselkedésében vagy a kinézetében. Ahogy távolról figyeled, a fi-gyelmed ereje áthatol időn és téren, és valahogy „megérinti" őt. A következő pillanatban az illető megfordul, és rád néz.

Ezt az erőt jó és rossz célra is használhatjuk. Amikor a munká-ban vagy őszinte önvizsgálatunk során alkalmazzuk, hasznunkra vá-lik. De ha kikerül az irányításunk alól, ha nem vagyunk tudatában, hogy mivel kerül kölcsönhatásba, sok gondot okozhat. így válnak az ellenőrizetlen gondolatok az önkárosítás melegágyává. Például, ha bármikor a tudtunk nélkül arra koncentrálunk, hogy valami-lyen módon elmeneküljünk önmagunk elől, a következő történik: többnyire rádöbbenünk - de már túl későn -, hogy gúzsba kötött minket egy ártalmas gondolat, ami végül önmagunk megnyomorí-tásához vezetett.

Ezen újfajta önismeret által egy teljesen más, szebb élet tárul fel előttünk. Ha felismerjük, hogy a boldogtalanság nagy részét mi gerjesztjük a saját belső világunk iránti figyelmetlenséggel, akkor megtanulhatjuk visszanyerni a figyelmünket, és arra irányítani, ami helyes és szép. De csak egy módon valósíthatjuk meg ezt az irány-váltást: meg kell tanulnunk meglátni, hogy a rosszul irányított fi-gyelem miként dolgozik ellenünk.

Hirtelen eszedbe jut egy gondolat a problémáról, amely már egy ideje nyugtalanít. A gondolat nyomán némileg zavaró érzésed támad. Ekkor mozgásba lendül, és egyre nagyobb figyelmet kezd követelni magának. Szinte rögtön meghatározza, mit kellene ten-ned, vagy mi az, amit nem áll módodban megtenni. Mindkét ál-lapot ugyanahhoz a sötét eredményhez vezet: tudtod nélkül életre

30

keltetted, életet adtál a gondolatnak — mégpedig a saját életedet! A következő történet ezt a folyamatot mutatja be:

Egy férfi épp az irodájába tart, amikor találkozik a főnökével, aki kifejezéstelen tekintettel mered rá. Hirtelen az a gondolata támad, hogy a főnöke nem elégedett vele, vagy nem is kedveli. Most, hogy elkezd rettegni ettől a lehetőségtől - melyet a képzelete szült —, fi-gyelme e zavaró gondolatra összpontosul. Minél inkább átadja ma-gát ennek a sötét elképzelésnek, annál mélyebbre süllyed annak út-vesztőjében, még jobban megerősíti annak jelenlétét és hatását, ami aztán még jobban bosszantja. Egy pillanattal később már meg van győződve arról, hogy a főnöke ki nem állhatja őt. A gondolat egyre crősebben eluralkodik rajta, egész nap kínozza, és még a családjával szemben is ingerültté teszi. És mindez miből bontakozott ki? Egy futó pillantás és a rosszul irányított figyelem kapcsolatából. Ami elképesztő ebben a példában, és a tanulság is egyben, hogy az egész dráma az illetőben játszódik le — a cselekmény, a színpad, a szerep-lők, a főhősök mind az ő belső világában léteznek. Mégsem veszi észre, hogy a szenvedést ő maga idézte elő, azt hiszi, hogy más - a szívtelen főnöke - rótta ki rá. Mi mást tehetne - a sötétségben, nem látva a valóságot —, mint hogy megpróbál megszabadulni a nyo-masztó érzésektől? Hogyan teszi ezt? Vitatkozik a főnökével — ma-gában, vagy a valóságban. Minél erősebb az érzés, hogy a helyzet - mely kizárólag a gondolataiban létezik — bünteti őt, annál inkább küzd ellene. Biztos benne, hogy ez az élmény az ő érzékelésétől függetlenül létezik - de téved. Fájdalma abból származik, ahogyan ő látja az esetet, és a rá következő kellemetlenségeket, amelyek a képzelt helyzettel szembeni ellenállásának következményei. Szinte szó szerint ostorozza magát, és minél inkább ellenkezik a képzelt eseménnyel, az annál inkább megtörténik vele. Ez jól példázza a jelenséget, amit úgy hívok, „az én köre". Ebben láthatjuk, hogy a téves érzékelésből származó fájdalom miként hozza létre az ellensé-geket, melyek az életben maradásához kellenek.

Láthatjuk, hogy az ellenőrizetlen elme hogyan kelti életre az ijesztő gondolatot, melyet aztán az egyén helytelenül tovább táp-

31

Iái életével. Azt is láthatjuk, hogy semmi sem változik mindaddig, amíg az illető meg nem látja az igazságot a probléma mögött, és meg nem tagadja hozzájárulását a fennmaradásához.

Szenvedünk, mert tápláljuk a fájdalmas gondolatokat és érzé-seket, arra számítva, hogy csak mert nem kívánatosak, el fognak tűnni. De tudat alatti tetteink cserbenhagynak minket: először is életet adnak annak, ami fájdalmat okoz, majd hozzákötnek az el-lenkezésünk révén. Egyszerűbben fogalmazva: azáltalhogy nem kí-vánjuk a negatív állapotot, valójában tápláljuk azt. Szinte hallom a kérdést: „Várjunk csak! Ugye nem arra utalsz, hogy a rossz érzések és sötét gondolatok jók, és akarnunk kellene, ami fájdalmat okoz?" Természetesen nem! A negatív érzéseknek nincs helyük bennünk. És ez itt a lényeg. Valójában mi adunk nekik helyet a pszichénkben - tápláljuk őket - azáltal, hogy a szokványos módon próbálunk megszabadulni tőlük. De a mindent átható sötét gondolatok ke-zelésére más megoldás is létezik, mint az ellenállás, elfojtás vagy az azokért látszólag felelős körülmények megváltoztatása. Az é j f é -lé akaratos tettek helyett válasszuk az éberséget. Ha a küzdés helyett megtanulunk nyugodtan és éberen figyelni komor állapotainkra, egyszerre két dolog történik: először is, nem azonosulunk többé a nyugtalanító állapotról kialakult gondolatainkkal; másodszor — is-mét szabaddá lett figyelmünk világosságánál fogva -, belénk villan a felismerés, melynek fénye felszabadít minket:

Ha akaratlanul életet tudunk adni bármilyen negatív álla-potnak — akkor az ellenkezőjét is megtehetjük: tudatosan vissza is vehetjük tőle azt az életet, amikor csak akarjuk!

Itt egy egyszerű gyakorlat segítségül, hogy elsajátíthasd ezt az új-szerű látásmódot, a szabadulásod hátterében álló erőt. Naponta többször, amikor csak eszedbe jut, tudatosan szakadj el a gondo-lataidtól. Válaszd a tudatosságot, és ne hagyd, hogy rabul ejtsenek az érzelmek, amik azokból a gondolatokból fakadnak, amelyek ma-gukkal ragadnak a céljukhoz vezető úton. A cél világos: szerezd visz-

32

sza az uralmat a figyelmed felett, hogy ott légy, ahol valójában vagy, és nyugodtan szemléld önmagad. A tudatosság ezen új formájának fénye képessé tesz arra, hogy észrevedd és eltávolítsd mindazt, amit az ellenőrizetlen gondolatok „kiterveltek" számodra, felhasználva az energiádat. Ahányszor csak ilyen módon visszanyered a figyelmed, visszakapod az életed. íme egy kis bátorítás, hogy elkezdd. A kö-vetkezők Simoné Weiltől, a ragyogó francia írótól, aktivistától szár-maznak, aki a Fény nagy csodálója: „Még ha évekig úgy is tűnik, hogy a figyelemre irányuló törekvéseid nem hoznak eredményt, egy nap pontosan az erőfeszítéseiddel azonos mértékű fény árasztja el majd a lelkedet."

Részben a Wbo Put Ujat Stone in My Shoei (Ki tette a követ a cipőmbe?) átdolgozása.

Állj az Igaz Én szilárd talaján

LEGFŐBB TANÍTÁS Ha a maga valójában nézzük, voltaképpen mi más lehetne

gondolkodásmódunk és lelkületünk bármely zavaros szokása — például hogy aggodalmaskodva igyekszünk megóvni magunkat attól, ami „esetleg bekövetkezhet" —, mint éppen annak a dolog-

nak a tudattalan tökéletesítése, ami sanyargat minket?

A következő megállapítás létfontosságú azok számára, akik már be-lefáradtak abba, hogy a saját tetteik meglepett áldozatává váljanak: világunkban a válasz azonos a kéréssel. A gondolatot kibonthatjuk a következőképpen: amikor az életre reagálsz, egyben egy kérést is intézel hozzá. A következő példa is ezt a felfedezést bizonyítja.

Valaki besétál a házadba vagy a munkahelyedre, és mond vala-mit, ami feldühít. Rögtön köd homályosítja el a látásod, és még ak-kor is a történteken háborogsz, mikor az illető már rég távozott. De

33

valamit nem veszel észre: folyamatos negatív állapotod — a reakciód a történtekre — kérésként hat azok felé, akikkel a következő órákban találkozol. Ez törvény: az emberek hajlamosak úgy viszonyulni hoz-zánk, ahogyan mi viszonyulunk önmagunkhoz — ha nyomorúságos állapotban találkozunk velük, ezt a nyomorúságot tükrözik vissza. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy a „hasonló a hasonlót vonz-za". Meg kell látnunk: ha nem vagyunk hajlandóak felhagyni valami-nek az elutasításával, az ugyanaz, mintha kérnénk a folytatását.

Minden alkalommal, amikor hasonló gondolatokat közlök elő-adásaimon, valaki hevesen reagál, és ezt mondja: „Maga téved! Én nem akarom rosszul érezni magam, és nem egyezem bele, hogy sö-tét gondolatok uralkodjanak el rajtam. De vannak időszakok, ami-kor negatív érzések lesznek úrrá rajtam, függetlenül attól, hogy mit szeretnék."

Ahogy mondja, természetesen van ilyen, és csakugyan ez itt a lényeg: senki nem állítja, hogy nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt az adott pillanatban. Ha hisszük, ha nem, még a közön-séges bűnözök is legjobb tudásuk szerint cselekszenek az elköve-tés pillanatában, tettük mégis börtönbe juttatja őket. Mindenkivel megesett már, hogy olyan döntés rabjává vált, amitől a szabadulást várta. Túl későn ismertük fel, hogy ami „megégetett" minket, va-lójában a saját, kiváló ötletünk volt. A lényeg a következő: csak azt tehetjük meg, amit meg tudunk tenni, és ha jobbak akarunk lenni, meg kell tanulnunk valami jobbat - ahogy azt a következőkben látni fogjuk.

Mindannyian ismerjük az elveszettség érzését, amikor elárasz-tanak a bántó gondolatok és érzések. Képzelj el egy embert, akit elragadott a folyó, és elkeseredetten próbál kapaszkodni bármibe, amit ér. Máris meglátod, hogyan ragaszkodunk dolgokhoz, ame-lyek - ahelyett, hogy megmentenének — még inkább lehúznak a mélybe. „Csöbörből vödörbe" - ez a mondás fejezi ki legjobban a félresikerült kapcsolatok, függőségek és még egy sor más megal-kuvó tett jellegét, melyek a gyötrődést megszüntetni, nem pedig fokozni volnának hivatottak.

34

Csak egyetlen oka van annak, hogy a fajdalom képes irányítani minket. Az, hogy elfelejtettük a nagy igazságot: semmilyen sötét állapotnak nincs hatalma a felett, akik valójában vagyunk. Ez szel-lemi tény, tiszta és egyszerű - de miért nem emlékezünk rá, amikor a legjobban kellene?

A válasz döbbenetes: azokban a pillanatokban, amikor a ben-nünk élő Fény a problémát az önismeret egy tisztább és magasabb rendű formájává alakítaná át, mi alakulunk át a problémává! Egy példa arra, hogy ez a fonákság miként valósulhat meg: azáltal vá-lunk a nem kívánt negatív állapottá, hogy azonosulunk a vele szem-ben tanúsított ellenállásunkkal. Mindannyian tudjuk, mi követke-zik ezután. Már nem mi ismerkedünk az élettel, és fogadjuk be tanításait - a konfliktus ugyanis előttünk jár, mint ahogy a sötét felhők megelőzik a vihart. Ennek fényében nem csoda, hogy azt kapjuk vissza az élettől, amit teszünk. Elvégre mit is vonz a villám-hárító?

Mindannyian tudjuk — a szívünk legmélyén —, nem azért szü-lettünk, hogy életünk minden pillanatában a minket uraló erőkkel küzdjünk. És mégis láthatjuk, hogyan veszi át az egyik nem kívánt helyzet helyét egy másik, hasonló állapot. Ez könnyen érthető: soha nem uraljuk teljes mértékben önmagunkat, hacsak nem hisszük el, hogy a boldogtalanság és aggodalom elutasítása egyenlő a nyuga-lommal és elégedettséggel. Éntudatunk egyfajta „forgókeréken" van, amely egy sor, váltakozó állapoton halad keresztül. Például, eluralkodik rajtunk a neheztelés érzése, amíg át nem veszi a helyét a bűntudat vagy megbánás, amit aztán a bűnbocsánat vagy a megbo-csátás keresése követ. Aztán jól érezzük magunkat mindaddig, amíg kezdetét nem veszi egy újabb kör. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: „Hogyan kérhet egy folyamatosan önmagát ismétlő tudat valami teljesen újat az élettől?"

A válasz egyszerű. Nem kérhet. Fel kell adnunk minden, a kihí-vásokra adott szokványos válaszunkba vetett reményt. Egy teljesen új módot kell találnunk, hogy azt kérjük az élettől, amit igazán szeretnénk: megingathatatlan énnel élni, amely nem kényszeríthető

35

arra, hogy maga vagy mások ellen cselekedjen. Ez az a pont, ahol semmi sem pótolhatja az új és igaz önismeretet — ahogy azt mind-járt látni fogjuk.

Igaz Természetünk sokkal hatalmasabb, mint bármely megalkuvó állapot — ahogy az óceán partja is hatalmasabb, mint az azt nyaldo-só hullámok. Igaz Énünk a szilárd Talaj, amelyen a gondolatok és érzések „hullámai" mozognak és megtörnek. És ahogy a fény sem küzd az árnyékkal — félelmében attól, amit az legközelebb eltakar —, nekünk sem kell törődnünk belső problémáinkkal azonfelül, hogy találkozunk velük bensőnk időtlen Talaján. Az elszántságunk, hogy nyugodtak maradunk, és nem teszünk semmit belső problémáink leküzdésére, nem más, mint az új kérés. Hogyan? A szándékos nem cselekvést mindazzal szemben, ami azzal fenyeget, hogy elsodor minket, nem más, mint kérés az Istenhez, hogy emeljen minket a háborgó hullámok fölé.

Az új, tudatos kérés szépsége az, hogy a mentő válasz rögtön megérkezik — csakhogy olyan formában, ahogy korábban el sem tudtuk képzelni! íme egy kis ízelítő abból, amit akkor tapasztalunk, ha a „magasabb szintet választjuk" — ahelyett, hogy szokásszerűen azonosulnánk a negatív gondolatokkal, érzésekkel:

Felismerjük, hogy ezek a különböző szellemi és érzelmi állapo-tok csak látogatók, és nem azonosak azzal, akik vagyunk. Látni fog-juk, hogy míg a negatív állapotok bennünk vannak, nem azonosak Igaz Természetünkkel — ahogy a forró mélytengeri áramlatok sem azonosak a tengerrel, amelyet melegítenek. Azáltal, hogy csak tu-domást veszünk a problémák jelenlétéről — ahelyett, hogy azono-sulunk az általuk okozott fájdalommal -, azonnal énünk egy ma-gasabb szintjére jutunk: jelen mivoltunk egy magasabb állapotába, amely fényévekre van a hullámoktól, amelyek azelőtt elborítottak minket. Csak ekkor válik nyilvánvalóvá a valódi különbség az Én és annak állapotai között, mint ahogy a parton állva válik el igazán a homok és a tenger.

Gyakorold ezt a belső megértést, mely azzal kezdődik, hogy em-lékezel az igazságra önmagaddal kapcsolatban. Minden törekvés

36

megjutalmaz majd a növekvő felismeréssel, miszerint mindenko-ri boldogtalanságod oka, hogy helytelenül azzal azonosultál, aki és ami nem vagy. Ismerd meg, mit jelent megtalálni az Igaz Én meg-ingathatatlan Talaját, és szilárdan állni azon. Légy egy azzal, aki valójában vagy, és ezernyi mulandó világ sem sodorhat el.

Részben a The Lost Secrets ofPrayer (Az imádság elveszett titkai) átdolgozása.

37

VISSZATEKINTÉS A LEGFONTOSABB TANÍTÁSOKRA

1. A legfőbb ok, amiért soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ellen kell állnunk a negatív gondolatoknak - melyek megpróbálnak a mélybe húzni —, az, hogy bármilyen irányt is választunk az adott pillanatban, végig azt fogjuk követni. A figyelmünk határozza meg a tapasztalatunkat.

2. Megfutamodsz, vagy magad vagy a Fény: ez itt a kérdés!

3. A tudás Szellem nélkül olyan, mintha egy hideg éjszakán a világ minden tűzifája a rendelkezésünkre állna, de nem volna mivel begyújtanunk.

4. Ha azt akarod tenni, amit az adott pillanatban teszel, nem tudsz kárt okozni magadnak.

5. Azért olyan nehéz megszabadulni a negatív állapotoktól, mert azt az illúziót keltik, hogy nincs más választásunk, mint engedni fenyegető jelenlétüknek. De valójában nem mi vagyunk azok, akiknek ilyen pillanatokban nincs választása: a negatív állapot az, ami nem tehet mást, mint hogy eltűnik, amikor emlékezünk rá: még a legnagyobb sötétség sem tudja legyőzni a Fényt.

38

M Á S O D I K F E J E Z E T

MEG A FELELEM

NÉLKÜLI ELET ALAPJAIT

Tfrr

Új önismeret, amelynek birtokában semmi sem állhatja utadat

LEGFŐBB TANÍTÁS Be kell bizonyítanunk, hogy félelmeink alaptalanok, különben átveszik az irányítást, és egész életünk a szolgálatukban telik.

Eltűnődtél már azon, hogy vajon mások is úgy látják-e a dol-gokat, ahogyan te? Habár az elmúlt évtizedekben is jelen volt,

napjainkban újra ugrásszerűen megnövekedett a fehérgalléros bű-nözés. Úgy tűnik, egyeseknek a sok millió sem elég - néhányan még a saját cégüktől is lopnak, cserbenhagyva ezáltal az alkalmazottakat. Vegyük hozzá ehhez a kihívó bűnözői viselkedéshez a következő, különös tényt: a legsikeresebb vezetők nagy részét bevallottan a bu-kás mindennapos félelme gyötri. (Számomra) világos — mégis úgy tűnik, mások ezt nem látják: korunk sikerről alkotott fogalmának semmi értelme! Melyik épeszű ember irigyelné azt az életformát, amelyben a csillapíthatatlan kapzsiság és a félelem folyamatosan ott motoszkál az ember fejében?

Tehát: vagy a sikerességről alkotott nézeteink hibásak, vagy — amiről valójában szó van — az idők során azonosultunk egy hibás nézettel arról, hogy mit jelent „nyertesnek" lenni. Az alábbiakban arról lesz szó, mit jelent a siker valójában. Kérlek, olvasd el legalább

39

kétszer, hogy titokzatossága lehetőleg gondolatébresztő legyen szá-modra:

A valódi siker egy alkotó állapot, amely abból ered, hogy tudatos kapcsolatban élünk az Értelemmel, amely nem fél, mert mindig eléri a céljait — még a változó körülmé-nyek ellenére is.

Most, hogy megismerkedtünk ezzel az új gondolattal, vizsgáljuk meg a különbséget a rettegéssel teli életet szülő „siker" és a félelem nélküli Élet között, mely a siker maga. Azután sorra vesszük, mit kell tudnunk ahhoz, hogy felfedezzük magunkban azt a magasabb rendű helyzetet, amelyben a félelem nem vetheti meg a lábát.

Legtöbbünk számára a siker receptje ugyanaz, mint már több generációval ezelőtt is volt: Hajszold az álmaidat. Fizesd meg az árát. Végül reménykedj, hogy hozzájutsz azokhoz a lehetőségekhez, melyekről azt hiszed, egyértelműen együtt járnak azzal, amit az imént megvásároltál - a tartós biztonságérzethez és az azzal együtt járó állandó elégedettséghez.

Más szóval, lépj ki a világba, és vedd el mindazt, ami ahhoz kell, hogy félelem nélkül élhess. De itt a „csapda" — és az ok, hogy miért nem hoz békét senki számára az, amit a szivárvány tövénél talál. Ez a fajta siker, tekintettel arra, hogy mit remélünk tőle, és milyen „lehetőségek" birtokába juttat, csak illúzió.

Igen, miénk lehet az, amire vágyunk - elnyerhetjük a pozíciót, amiről úgy hisszük, hogy a „hatalomhoz" vezet —, de nem remélhet-jük, hogy uralkodhatunk magunkon pusztán ezen eredmények által, aminek oka a következő: az újonnan elnyert erő és biztonságérzet — ezek félelemnélkülisége — éppoly mulandóak, mint a körülmények, amelyektől függünk, hogy életben tarthassuk képzelt éntudatunkat!

Tapasztalatok bizonyítják: szokásos törekvéseink, hogy teljeseb-bé váljunk, nem biztosítják azt a függetlenséget, amelyért küzdünk. Ehelyett mind jobban függünk, a biztonságunk megőrzéséért foly-tatott egyre erősödő küzdelem rabságába kerülünk.

40

Nem emelkedtünk felül azon, ami megalkuvásra késztet minket - még tápláltuk is azt tudat alatt -, végül felismerjük, hogy nem egyszerűen visszatértünk a régi, félelemmel teli életünkbe: valójá-ban el sem hagytuk azt.

Foglaljuk össze az eddigi felfedezéseket: Minél erősebben el-képzelünk egy félelem nélküli életet, melyet a rajtunk kívül álló körülmények hoztak létre, annál nagyobb kényszert érzünk, hogy befolyásoljuk azokat a körülményeket. Attól félünk, hogy ezeknek a körülményeknek bármilyen változása visszajuttat oda, ahonnan indultunk: a félelem elhagyásához vezető út kereséséhez. Mégis, minél inkább ellenállunk a változásnak, annál jobban kezdünk ret-tegni attól. Egyre nagyobb nyomást kezdünk gyakorolni az életre, hogy megmeneküljünk attól a növekvő tehertől, mely saját igénye-ink miatt nehezedik ránk. S fokozatosan, ahelyett hogy élettel telivé válnánk - fogékonyak lennénk, és természetes módon reagálnánk az életünket módosító hatásokra -, rugalmatlanok, pszichológiailag „bezártak" leszünk, foglyává válunk a tudat alatt gerjesztett félelme-inktől való irtózásnak.

Nem kell, hogy továbbra is énünk e sötét és lefelé tartó körének az áldozatai maradjunk. Igazából semmi okunk ellenállni a világ változásainak. Sőt, egy nap, ahelyett hogy az előreláthatatlantól fél-nél, még hálás is leszel érte. Ugyanis nem azért születtünk, hogy egyszerűen állandó változáson menjünk keresztül: Igaz Énünk az élet változásainak színhelye. Ennek feneketlen mélységeiből áram-lanak az észrevétlen erők, amelyek eltervezik, ösztönzik és végső so-ron tökéletesítik a tudat átalakulását. Most már látjuk, hogy a saját magasabb rendű Énünkkel kapcsolatos igazság felismerése hogyan vet véget a félelemnek? Remek! Akkor most gyűjtsük össze a fényt, ami e szabadság eléréséhez szükséges.

A következő három szó az angol nyelv legerőteljesebb hatású szavai közül való: I can learn. (Meg tudom tanulni.) Természete-sen most a szellemi életünkről beszélünk, de ugyanez érvényes a legtöbb emberi törekvésre. Meg tudjuk tanulni, hogyan szerezzük meg, amit e világtól szeretnénk. De mostanra már rendelkezünk a

41

képességgel, mely által sokkal többet tehetünk, mint hogy pusztán megvalósítsuk azt, amire vágyunk. Bennünk él a világosság, mely ahhoz szükséges, hogy elűzzük a félelmet, melyet saját, féktelen vá-gyaink gerjesztettek.

Ahogy az már kezd körvonalazódni, mindannyiunkban ott lakozik a Fény — a tudatosság, amely nemcsak arra képes, hogy észrevegye az életet formáló láthatatlan erőket, hanem tudatos kölcsönhatásba ke-rülve velük, akarata szerint alakítja azokat. E magasabb rendű énünk által válunk képessé arra, hogy megismerjük az igazságot önmagunk-ról. A szó — igazság— ez esetben nemcsak szellemi önismeretet jelent, hanem a közvetlen, belső tudást mindarról, ami a tökéletesedésünket szolgálja, és ami látszólag ellene van annak. Ez a csodálatos felismerés, miután feléledt bennünk, átformálja a látásmódunkat. Nem kell töb-bé attól rettegnünk, hogy „hogyan" változnak a dolgok, mert kezdjük megérteni a legnagyobb titkot e világon:

Igaz Énünk minden változás színpada, főszereplője és rendezője!

Töprengj el egy kicsit ezen a felismerésen. Ha hatalmadban állna megváltoztatni az életet — hogy mindig

ismerd, és tiéd legyen mindaz, ami jó és igaz -, végeznél valaha bármilyen más változtatást? Például, rettegnél valaha nem várt ese-ménytől, mint valamilyen veszteségtől? Természetesen nem! Még ha meglepetésként ér is, már tudod, hogy valami jobbnak a kezdetét jelzi.

Ellenállnál az idő múlásának, és a lassú változásoknak, amelyek kinőnek azokból, ahogy a fa törzséből az ágak? Természetesen nem! Mert már tudod, hogy a türelem, és az akarat, hogy kitarts, bármi is tárul eléd — még ha abban a pillanatban keserű is —, mindig meg-hozza a gyümölcsét.

Rossz néven vennéd, ha egy előre várt öröm nem következne be? Természetesen nem! Már tudod, hogy ezek a „problémák" valójában titkos átjárók, melyek arra várnak, hogy végül felfedjék magukat,

42

ha figyelmesen fürkészed őket. A hegyek leomlanak az előtt, aki tudja, hogyan várja az átkelést. Az igazi erő, igazi bátorság abból a tudásból ered, miszerint csak egy oka van annak, hogy az élet úgy változik, ahogy: azért, hogy f e l f e d j e azt a titkos Jóságot, amely a vál-tozások mélyén megbújik.

Hát nem bizonyítja maga az évszakok változása, hogy létezik egy valóság, mely állandó mozgásban van, és közben mégis azon fáradozik, hogy folyamatosan tökéletesítse a világot, amelyben az átmenetek zajlanak? Ha tudjuk, hogyan keressük, meglátjuk ma-gunk körül annak a tevékeny Értelemnek a bizonyítékát, amely hatalmasabb annál, amire hat. Igaz ez a bensőnkre is? Igen. Egy vál-tozó világban élünk, de benne, bennünk, létezik valami, ami tudja — öröklétéből eredően hogy a változások csak egy hatalmasabb, változatlan élet pillanatnyi visszatükröződései.

Ennek megértése segít elengednünk bármit, amihez annyira ra-gaszkodunk — a félelemmel együtt, amely efféle igényeink velejárója —, és lehetővé teszi, hogy Isten Fényére várjunk, amely megmutatja a biztonságos utat az előttünk álló változásokon át. Nyugodt el-szántságunk, hogy éberek maradjunk - az akaratosság helyett —, felfedi és bizonyítja, hogy egy újfajta, megállíthatatlan erő létezik bennünk: a Fény, amely nem fél semmitől, mert egy égi Értelem része, amely folyton változik, másfelől folyamatosan formálja a vi-lágot, amelyben Fénye jelen van.

Tulajdonképpen, ahogy csökken a félelmünk, úgy nő az önbi-zalmunk, türelmesebbé válunk, derűs optimizmus hatja át tette-inket — még ha akadályokba ütközünk is. Nem az a kérdés, hogy számunkra kedvezően alakulnak-e a dolgok, hanem az, hogy mikor bukkan fel ez az ajándék. Nem rohanunk többé, mert már tudjuk, hogy sehova sem kell eljutnunk — és nincs semmi, ami elől me-nekülni kellene. Mi vagyunk az élet, amelyre vágyunk, és ebben az Életben nincsen félelem, mert maga a Fény.

Részben a The Secret of Being Unstoppable (A megállíihatatlanság titka) című hangoskönyv átdolgozása.

43

Légy az Igaz Éned, és élj félelem nélkül

LEGFŐBB TANÍTÁS A nagyság tettetése félelmet szül, de ha merünk önmagunk lenni

— a felelmek ellenére is —, felébresztjük magunkban annak a Nagyságnak a jellegzetességeit, amelyet ismerni szeretnénk.

Élhetjük az életünket attól rettegve, hogy valamilyen nemkívána-tos esemény megrendíti az önmagunkról alkotott képünket — de ugyanezt a helyzetet önmagunk felszabadítására is használhatjuk. Gondjainkat jelenleg egy hamis lencsén keresztül látjuk, amely azt hiszi, önmaga megóvása a rettegés tárgyától egyet jelent a félelem nélküli léttel. Ennek csak akkor van értelme, ha azt gondoljuk, hogy egy probléma elkerülése azt jelenti, legyőztük azt. Mi egyebet kezdhetnénk a félelmeinkkel, ha az ellenállás minden formája hi-ábavaló? Az egyetlen valódi megoldás a következő: olyan alaposan megismerhetjük a félelmet, hogy egy nap már nem talál módot rá, hogy elhitesse velünk, hogy erős.

Az alábbi három meglátás teljesen új megvilágításba helyezi régi, jól ismert, félelemmel teli reakciónkat. De ezen kulcsgondolatok együtt megmutatják az utat egy teljesen új jellegű önismerethez is, amely könnyűszerrel áthatol a félelem védőburkán — és egy csapásra megszünteti a félelmet és a félelem tárgyát. A hátramaradó Fény a szabadság maga.

1. Az én ébredése, és az azzal járó új szabadság, annak a meglátásá-val kezdődik, hogy mi nem valódi — mint ahogy a szabadulás a rémálom borzalmaiból a felismeréssel kezdődik, hogy aludtunk, és rosszat álmodtunk.

2. Semmi sem félelmetes, hacsak nem áll ellentétben azzal, amit sze-retnénk. Amikor ez történik, a félelem nem az eseményben, ha-nem bennünk van — bennünk, akik arra jutottunk: ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat, az életnek a mi elvárásainknak

44

megfelelően kell alakulnia. Tehát a félelem az elvárásainkból fa-kad, és nem abból a tényből, hogy az élet váratlan fordulatot vett.

3. Képesek vagyunk felismerni, hogy valódi lényünknek nincsen félnivalója, de tele leszünk félelemmel, mindahányszor magun-kon kívül keressük az erőt a bátorsághoz.

Miért van az, hogy kétségbe vonjuk, majd igyekszünk megváltoz-tatni mások véleményét, ha zavar minket, de soha nem kérdőjelez-zük meg a saját meggyőződéseinket, akármennyi félelemmel teli feszültség és aggodalom származik is belőlük?

Soha nem jutna eszünkbe például fürdőkádunk mélyére merül-ni abban a hitben, hogy elsüllyedt kincset találunk, hiszen tudjuk, hogy legfeljebb csak néhány műanyag gyöngy heverhet ott. Mégis, nap mint nap fejest ugrunk ebbe a világba, abban a reményben, hogy most végre bebizonyíthatjuk: „különlegesek" vagyunk. És an-nak ellenére tesszük ezt, hogy eddig minden erőfeszítésünk kudar-cot vallott, hogy valami többhöz jussunk, mint egy átmeneti iden-titás, amely éppoly félelemmel teli, mint az előző. De itt egy másik tény, mely sokkal nagyszerűbb az előzőnél — magyarázatot ad arra, hogy életünknek miért nem kell olyannak maradnia, mint amilyen eddig volt: ez nem egy hajthatatlan világ, amely megtagadja tőlünk mindazt, ami a boldogsághoz, teljességhez és nyugodt magabiztos-sághoz kell. Az egyetlen, ami félelmet és elégedetlenséget kelt ben-nünk, az a teljesen téves gondolat, hogy annyit érünk az életben, amennyire mások tartanak minket.

Mi táplálja ezt a hitet — a csillapíthatatlan vágyat, hogy „valaki-vé" váljunk a világban? A hatalomvágy. Azt hisszük, hogy a hatalom birtoklása a többiek tülekedő világa fölé emel bennünket, amely-ben mindenki, mindenáron azt akarja, amit mi: legyőzni a félel-met. Nélküle nemcsak védtelennek, de jelentéktelennek is érezzük magunkat: mindennapi ügyeink értelmetlennek tűnnek, mert meg vagyunk győződve, hogy senki sem ismeri fel valódi értékünket. És miközben legtöbbünk tagadná, hogy ilyen korlátozott a gondolko-

45

dásmódunk, folyamatos félelmünk ténye bizonyítja, hogy annak keserű következtetése szerint élünk. Ha szabadok akarunk lenni, akkor egy új felismerés fényében kell látnunk, hogy ez a tudat alatti meggyőződés „miként" tart minket rabságban.

E hamis meggyőződés mögött, a „jelentékenység erejében" - mint a mérgezett almában, melyet a mostoha kínált fel Hófehér-kének — megbújik ennek a hitnek az ellentettje, mely valahogy így hangzik: a kudarc, hogy nem váltunk valakivé a magunk — vagy mások — szemében, azt jelenti, hogy tehetetlenek leszünk az élet-ben! Enélkül búcsút mondhatunk a tartós biztonság és boldogság reményének, az elpárolog és eltűnik, és vele együtt a szabadság le-hetősége is elvész.

Ez az a tudat alatti és nem vitatott következtetés, amely az össze-omlás szélére kergeti az embert. Ez a kényszerítő erő nem csak a vágy, hogy valamilyen elképzelt örömhöz jussunk: menekülünk is, ahogy csak tudunk, a szüntelen elégedetlenség fenyegetése elől. Más szavakkal: nem valami - a célunk vagy álmunk — felé, mint inkább a jelentéktelenség érzése elől futunk.

Ez egy verseny, melyet soha nem nyerhetünk meg, mert ahhoz vagyunk kötve, amit elkerülni szeretnénk. Ez törvény: aminek el-lenállunk, az velünk marad, és ez azt is megmagyarázza, hogy eddig miért a félelem határozta meg az irányt és a sebességet életünk ver-senyében. Világos, mit kell tennünk: be kell bizonyítanunk, hogy félelmeink alaptalanok, különben elhatalmasodnak rajtunk, és éle-tünk a szolgálatukban telik. A jó hír, hogy habár a kutatás félelmünk legyőzésének módja után egyidős az emberiséggel, a megoldás is az: nekünk kell felfedeznünk, hogy Igaz Énünknek nincs mitől félnie.

Már most, ebben a pillanatban kezdj el elszakadni a félelmektől, amelyek azzal kecsegtetnek, hogy úgy szabadulhatsz meg aggasz-tó jelenlétüktől, ha valahol önmagadon kívül keresed a megoldást. Ne keresd a választ a fájdalmad okára - ne azzal a gondolkodással próbáld elűzni a félelmet, amely létrehozza azt. Ehelyett merj az új felismerésnek megfelelően cselekedni, miszerint semmi nem fe-nyegetheti azt, aki valójában vagy. Állj az Igazság Fényébe, és nem

46

vetülhet rád árnyék. Miért lenne szükség arra, hogy védd magad, ha egyszer látod, hogy Igaz természeted maga a félelem nélküli lét?

Láss át a hamis hiedelmeken, és légy szabad

LEGFŐBB TANÍTÁS Ne csak áhítsd, válaszd a szabadságot! Kezdd azzal,

hogy kétségbe vonod a téves nézetet, miszerint az elutasításban valódi erő rejlik. Tudatosan l é p j túl minden olyan sötét állapo-

ton, amelynek fájdalmas jelenléte — mivel nem vonod kétségbe létjogosultságát — a rabságában tart.

Kezdetnek íme egy jó hír: a valóság jelentősen eltér attól, ahogy azt gyakran zaklatott gondolatainkban látjuk. Például, egyes részeink titkon rettegnek attól, hogy mélyebbre ássunk és nézzünk magunk-ban, hisz olyan dolgok kerülhetnek felszínre, melyeket jobb nem bolygatni. De a Valóság mást mutat. Azt mondja, hogy ha nem hozzuk fel a magasabb rendű tudatosság Fényébe mindazt, amik vagyunk, akkor elveszítjük a szabadságot, amely abból a felfede-zésből ered, hogy a félelmeink csak „szellemek" - egy olyan elme eleven teremtményei, amely nincs tudatában saját működésének. A következő történet önmagunk felszabadításának e módját pél-dázza:

A következő eset egy csendes, nyugat-texasi városkában, Turnaroundban (jelen-tése: pálfordulás, megfordulás — a Ford.) történt a gazdasági világválság idején. A város minden tekintetben átlagosnak volt mondható, leszámítva egy dolgot: pontosan a közepén állt egy öreg, kísértet járta ház.

Mint a legtöbb városlakó, történetünk főhősei, a négy fiú, is megtett min-dent, hogy elkerülje a romos épületet. Bölcsen is tették! Végtére is, legendák szól-tak róla: bárkit, aki elég vakmerő ahhoz, hogy a közelébe merészkedjen, elragad egy rémisztő kísértet. A fiúk nem vágytak efféle kalandra, ezért minden reggel iskolába menet, a házat messziről elkerülve, más utat választottak. Ez kétségkívül

47

kitérőt jelentett, de nem volt más választásuk - nincs az az épeszű ember, aki a félelmetes ház közelébe ment volna!

Hadd szakítsam itt meg a történet fonalát, hogy egy lélektani pár-huzamot vonjak. Mindegyikünkben lakoznak dolgok, melyektől félünk: újra és újra visszatérő gondolatok, rossz érzések, melyekről tudjuk, hogy ott vannak a mélyben, de nem megyünk a közelük-be, mert attól félünk, hogy magukkal rántanak. Ezért - ahelyett, hogy megkérdőjeleznénk jogukat, hogy a lelkünkben tanyázzanak — hagyjuk, hogy ott éljenek annak legmélyén — teljesen háborítat-lanul.

Mik ezek a láthatatlan kísértetek, melyek létezéséről tudunk, el-rejtjük a fájdalmat, amit okoznak, de nem merünk szembenézni velük?

A düh nem egyfajta „démon"? A kétségbeesés, melyet az egye-düllét miatt érzünk, nem egy nyomasztó kísértet? És mi a helyzet az öregedés félelmetes rémével? Ahelyett, hogy szembenéznénk a bensőnkben lakozó, rémisztő szellemekkel, hogy meglássuk, való-ban képesek-e bántani, inkább látótávolságon kívül tartjuk azokat. Ahogy a gyerekek Turnaround városában, mi is más irányba indu-lunk, valahányszor eltereljük a figyelmünket egy zavaró tényezőről, vagy egy külső eseményt okolunk az érzéseinkért.

Mindez megmagyarázza, hogy a történetünkben a fiúk miért választották a hosszabbik utat iskolába menet, ahelyett hogy szem-benéztek volna a kísértet lakta ház vélt veszélyeivel. Az egyik fiú azonban kivétel volt - Justinnak hívták:

Egy baljós délutánon, amikor épp arra készültek, hogy megtegyék a szokásos kitérőt, Justin a barátaihoz fordult, és így szólt:

— Honnan tudhatjuk biztosan, hogy a házban tényleg kísértet lakik? A régi történeteken és rémisztő mendemondákon kívül egyik barátja sem

tudott érdemleges választ adni. Csak annyit tudtak mondani: — így van, és kész. De Justinnak már elege lett a sok kerülőből. Egyszer s mindenkorra ki akarta

deríteni az igazságot! Nagy nehezen rávette a barátait, hogy menjenek el vele a

48

kísértetházhoz. Természetesen az történt, amire számítottak: ahogy közeledtek, különös zajok szűrődtek át a falakon. Az árnyak alakot öltöttek, és egy fagyos jelenlét hatotta át a levegőt. íme a bizonyíték, hogy a házat tényleg kísértetek lakják!

A fiúk már menekülőre fogták volna, de Justin hangja — és szavai, amelyeket nyugalommal ismételt — visszatartották őket.

— Senki sem tudja biztosan — mondta magának újra és újra. Megnyugtatta és bátorította az újonnan tett felfedezés, hogy a kísértet létezésére nincs semmiféle bizonyíték, így továbbmerészkedett a gyom lepte úton a félig nyitott bejárati ajtó felé. Mire felocsúdott, már be is lépett a házba. Eközben a barátai — akik úgy döntöttek, hogy a veranda lépcsőjénél várnak — hitetlenkedve egymásra pillan-tottak.

Kezdetben a gyenge fény és heves szívdobogása miatt Justin minden furcsa zajra összerezzent. De ahogy minden sötét sarokba bemerészkedett, hogy megta-lálja a hangok forrását, csakhamar elkezdett nevetni saját félelmén. Az egyetlen hircsaság a házban az volt, ahogy az idő vasfoga által megrágott gerendák össze-vissza recsegtek-ropogtak. Szél süvített át az időjárás viszontagságaitól megtépá-zott falak résein. Valóban mulatságos volt arra gondolni, hogy csaknem az egész város lakossága a semmitől retteg!

Néhány perccel később, az újonnan tett felfedezésétől elégedetten, Justin ki-rohant a házból a világosba, és elújságolta barátainak, hogy nincs mitől félni — de egyikük sem ment be, hogy maga is meggyőződjön erről. Mindegyikük talált kifogást: túl késő van, majd inkább holnap, és így tovább. Egyikük még azt is mondta, hogy ő mindvégig tudta, hogy a házban nincsenek kísértetek.

Természetesen másnap Justin barátai nem akartak gyávának tűnni, ezért vele mentek a ház mellett vezető úton az iskolába. De egyfolytában hátranézegettek, és továbbra is összerezzentek minden furcsa zajra, amíg a ház el nem tűnt a távol-ban. Titokban még mindig féltek, mert nem látták saját szemükkel az igazságot. Csak Justin félelme szállt el, mert ő tudta: nincs semmi abban a házban, ami árthatna neki.

Csak egy módon nyerhetjük el ezt a szabadságot énünk „házában": be kell sétálunk, és át kell látnunk azokon a téves meggyőződése-ken, melyek minden félelmünk és nehézségünk titkos forrásai. Az alábbiakban felsoroljuk azt a hat tévhitet, amelyek megtévesztenek mindenkit, aki e közkedvelt hazugságokon keresztül nézi az életét.

A következő egyszerű feladat célja, hogy segítsen észrevenni: va-lójában csak az „kísért" minket, hogy mennyire vagyunk hajlan-

49

dóak bizonyos társadalmi nézetek szerint élni, amelyek látszólag nagy jelentőséggel bírnak, de az általuk kínált kibúvókkal együtt járó félelmek áldozataivá tesznek minket. Minél inkább tudatában vagyunk, hogy ezek a belénk plántált meggyőződések hogyan té-pázzák meg a jogunkat az ellenállás nélküli élethez, annál jobban felszabadulunk uralmuk alól.

1. Csak annyira vagyunk értékesek, vagy értéktelenek, amennyire mások annak tartanak bennünket.

2. Mi vagyunk a felelősek mások boldogságáért, illetve boldogta-lanságáért.

3. Megváltoztathatjuk a tegnap történteket azáltal, hogy ma újraél-jük azokat.

4. El kell viselnünk azokat, akik beleegyeztek abba, hogy ellenállás-sal élik az életüket.

5. Csak annyira lehetünk eredményesek, amennyire hajlandóak va-gyunk a küzdelemre életünk során.

6. Annyira vagyunk különlegesek és fontosak, amennyire nyomasz-tóan hat ránk az élet.

Hogy még inkább hasznodra váljék, olvasd el újra a hat kijelentést, és mindegyiknél tedd fel az alábbi három kérdést. Ez az erőfeszítés felbecsülhetetlennek fog bizonyulni, ezért meg kell tenned, hogy megerősítsen.

1. Van olyan részem, amelyik elhiszi ezt az állítást? 2. Mi az ára az alkunak, amit azért kötöttem - magammal vagy

másokkal —, hogy alkalmazkodjak a meggyőződésemhez? 3. Hányféle módon próbálom — magamnak vagy másoknak - iga-

zolni a tetteimet, melyek ebből a meggyőződésemből származ-nak?

Még egy megjegyzés, mielőtt továbbmennénk: a feladat közben fogadd be a Fényt, mely megmutatja, mi tárult fel most előtted.

50

Fogadd el a felfedezéseidet, ahelyett hogy elfojtanád az azokra adott reakciókat. Tedd ezt meg, és lassan, de biztosan meglátod, hogy nincs fontosabb az életben, mint a kibontakozó kapcsolatod az Igaz-sággal, amely szabaddá tesz.

Részben a Who Put Ihat Stone in My Shoe? (Ki tette a követ a cipőmbe?) átdolgozása.

Három kinyilatkoztatás és négy ragyogó, új tett, melyek a félelem nélküli élethez vezetnek

LEGFŐBB TANÍTÁS A siker, melyért nem dolgozunk meg, mindig együtt jár

a félelemmel annak elvesztésétőlmely soha nem volt jogszerűen a miénk.

Bizton állíthatom, hogy mindnyájunknak nap mint nap meg kell birkóznia valamilyen csalódással. Ez az elégedetlenség kapcsolatos lehet velünk, azzal, amit képesek vagyunk vagy nem vagyunk ké-pesek megtenni, vagy másokkal, akik elutasítják a kéréseinket, vagy más módon okoznak csalódást nekünk. Ennek megfelelően úgy érezhetjük, mintha gátolnának minket, képességeink, alkalmassá-gunk, erőnk vagy bölcsességünk korlátai miatt nem haladhatunk úgy, ahogy szeretnénk. Minél erősebben érezzük e nem kívánt kor-látozottságot — amelyet mindig borús gondolatok és érzések tömke-lege kísér —, figyelmünk annál inkább az ilyen aggasztó állapotokkal vívott küzdelemre terelődik. Észre sem vesszük, hogy már nem azért küzdünk, hogy megértsük helyzetünk okát, hanem a nem kívánt negatív állapotokkal hadakozunk. Csak azok szerint van értelme bosszúságot érezni azért, amit bánunk, akik úgy gondolják, hogy az iszapban dagonyázás a legjobb mód a megtisztulásra!

51

Mindennapos frusztrációnk valódi oka nem az, aminek látszik - ezért nem sikerült még túljutnunk rajta. Frusztrációnk titkos forrása az, hogy ösztönösen, a lelkünk mélyén tudjuk, hogy Igaz Énünket a Végtelen teremtette, hogy korlátok nélkül éljünk. De ez nem azt jelenti, amire gondolunk... Valójában többet jelent, mint képzelnénk. Hogy megérthessük ezt a fontos gondolatot a korlát-lan, félelem nélküli életről, le kell ásnunk, egészen az alapokig.

Legtöbbünk, ha mást nem is, annyit érzékel, hogy valahányszor kétségbeesünk, dühbe gurulunk, vagy újraélünk egy fájdalmas té-vedést, elveszítjük az önuralmunkat. Bizonyos mértékig tisztában vagyunk azzal, hogy az ellenállás állapotai korlátozzák a szabadsá-gunkat, mivel ködös jelenlétük még azt a természetes képességünket is próbára teszi, hogy helyes döntéseket hozzunk. És ha döntéseink az ilyen pillanatokban (legalábbis) részben az önkorlátozó állapot eredményei, hogyan segíthetnének ezek a korlátozó erők a szabadu-lásban? A válasz nyilvánvaló: sehogy. Mit kell hát tennünk?

Egy teljesen új és igaz látásmód szükséges, hogy megértsük a „korlátok nélküli élet" igazi jelentését. Ez nem azt jelenti, hogy ha-talmunkban áll korlátlan javakhoz vagy azonnal a vágyott örömök-höz jutni. Még ha sikerülne is, az életünk még mindig rettenetesen üres lenne, mert folyamatosan újra kellene töltenünk mulandó dol-gokkal. Ami korlátlan az életünkben — ami végtelen bennünk —, az az Isten adta képességünk, hogy túllépjünk a korlátokon. Lássunk egy egyszerű példát:

Aki már dolgozott fizikuma megerősítésén, tudja, hogy egy pon-ton a testünk jelez: „Elég volt! Álljunk le! Nem bírom már tovább!" A fájdalomból, kellemetlen érzésből látjuk — különösen kondicio-náló gyakorlatoknál —, a testünk azt jelzi, hogy elért egy bizonyos határt, amelyen már nem akar túllépni. Ugyanakkor tapasztalata-ink révén tudjuk, hogy testünk mindig „panaszkodik", ha nem akar továbbmenni a megszokottnál. Tehát — annak tudatában, hogy a fájdalom csak egy része annak, amit azért kell fizetnünk, hogy erő-sebbé váljunk—, nem foglalkozunk a „figyelmeztetéssel", és tovább hajtunk, hogy elérjük a kívánt eredményt. Miért döntünk így?

52

Azért, mert tudjuk előre, hogy ez a határ csak időleges, és nem a lehetőségeink határa.

Nos, látjuk már, hogy ez igaz, függetlenül attól, hogy melyik „testben" érjük el ezt a határt — legyen az fizikai, lelki vagy szellemi? Mikor elérjük a pontot, ahol egy részünk már fájdalmat, kellemet-lenséget érez, nem azt jelenti, hogy már nincs tovább: nem, ami itt korlátot jelent, az, amin félünk keresztülmenni abban a pillanatban.

Mi teszi ezt a fajta félelmet olyan hatalmassá? A válasz talán hi-hetetlen: a félelem felettünk gyakorolt hatalma nem több, mint hogy elfeledteti velünk az igazságot magunkról, ami a következő: arra születtünk, hogy szüntelenül túllépjünk jelenlegi természetünk ha-tárain, hogy átformáljuk azt, akik és amik vagyunk abban a pilla-natban, amikor az már nem szolgálja többé a javunkat. De mivel elfelejtettük, vagy — pontosabban — nem ébredtünk rá erre a képes-ségünkre, arra kényszerülünk, hogy magunkon kívül keressük és találjuk meg a „lehetőségeket", amelyekben bízunk, de aztán mégis cserbenhagynak minket, amikor szükségünk volna rájuk.

Lelki jogunk érvényesítése, hogy ne a félelemmel teli korlátok okozta elégedetlenséggel éljünk, nem valami új elérésében áll: azzal kezdődik, hogy véget vetünk a kapcsolatnak azzal, ami soha nem volt igaz. Tehát, nem az a kérdés, hogy „Mit tegyek?", hanem: „Mi-nek kell véget vetnem?" Ahogy Jézus mondja: „Aki elveszíti az ő életét, megtalálja azt."

Figyelmedbe ajánlom az alábbi három nagyon általános, de téves nézetet arról, hogy mit kell tennünk, vagy mivé kell válnunk ahhoz, hogy túlléphessünk azon, ami az életünkben korlátoz. Vizsgáld meg őket alaposan. Vedd észre, hogy a megkérdőjelezetlen, társadalmi-lag elfogadott meggyőződések miként korlátozzák és hiúsítják meg természet adta jogunkat a félelem nélküli léthez. Mindegyik példa egy új cselekvési formát is javasol, amely segít felismerni az Igaz En korlátlan életét.

53

1. Már előre fel kell készülni minden eshetőségre. Világunk azt „sugallja", hogy bölcs dolog aggódni, idegesked-

ni minden eshetőség miatt, tekintet nélkül a károkra, melyeket ez az egészségünkben, a családi életünkben vagy a baráti kap-csolatainkban okoz. Ne feledjük Krisztus szavait: „Ne aggodal-maskodjatok a holnap miatt." (Máté 6:34) Igazság szerint minél inkább igyekszünk résen lenni, hogy elkerüljük a félelmet, annál jobban fogunk félni! Itt a megoldás, hogy megtaláld a félelem nélküli életet: Minden pillanatot éberen fogadj, hogy meglásd, amit kínál: egy életet, amely alapvetően korlátlan a maga újdonságában. Ugyanakkor végy észre és utasíts el minden ijesztő képzetet arról, mit veszíthetsz azáltal, ha belépsz az előtted álló ismeretlen pilla-natba.

2. Mielőtt elérjük azokat a valódi változásokat az életünkben, me-lyek meghozzák a keresett szabadságot, először szükségünk van mások jóváhagyására.

Legtöbbünk nem veszi észre, mennyire függünk mások véle-ményétől, és miként mérjük választásainkat az ő mércéjükkel, amely ráadásul nem pontos. Itt az új út a szabaduláshoz: Tudato-san engedj el minden gondolatot és érzést, amely azt sugallná, hogy azáltal éred el a vágyott szabadságot, hogy az általános vélekedés igáját nyögöd.

3. Mielőtt meghoznánk az új döntéseket, melyek új (felfelé ívelő) irányt adnak életünknek - és azok szerint cselekedhetnénk -, szükségünk van a saját jóváhagyásunkra.

Most egészítsd ki az előzőeket a következő fontos ténnyel: Minden félelmet keltő téves meggyőződésben van egy közös pont: amikor fontolgatjuk, hogy régóta esedékes csapást mérünk a szabad-ságunk korlátozójára — akár úgy, hogy kilépünk egy előnytelen kapcsolatból, új pályára lépünk, vagy csak több időt szánunk magunkra -, ezek a félelmek csak azután engednek előbbre jutni, hogy megvizsgálták a tervezett lépést annak fényében, hogy mivé válunk, ha megtesszük azt. Mi is megláthatjuk ezt, ha alaposan megvizsgáljuk a gondolatainkat az adott időben.

54

E felfedezések, még ha teljesen új cselekvési irányt jelölnek is ki számunkra, minden kétséget kizáróan a következőt bizonyít-ják: mivel világossá vált, hogy annak, akik eddig a pillanatig vol-tunk — régi természetünknek —, nem áll érdekében, hogy segítsen megszabadulni a tőle elválaszthatatlan korlátoktól, csak egy vá-lasztásunk van, amelyet véghez kell vinnünk e merész lépéssel: el kell veszítenünk minden érdeklődésünket aziránt, hogy e félelemmel teli én érdekeit védjük.

A valóság a mi oldalunkon áll ebben a küzdelemben, az Iga-zság a szövetségesünk, melynek fénye képessé tesz a sikerre, tehát nem veszíthetünk. Például, amikor a félelem felbukkan a gondo-latainkban, és mi emlékezünk, hogy az nem más, mint negatív képzeteink sötét szüleménye, miben rejlik az ereje, hogy hatal-maskodjon felettünk? így van: felismerésünk fényének felragyo-gása a szükséges pillanatban egyet jelent a félelem eloszlásával.

Itt egy utolsó, bátorító tény a félelem legyőzéséhez, és a ragyo-gó tett, amelyre ösztönöz. Igaz Énünk forrása a tevékeny szeretet. És mivel a szeretet átformál mindent, amit megérint, minden korlát áttörhető, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk meggyőződ-ni a következő igazságról: Igaz Énünk nem azért született, hogy bármi mást szolgáljon, és bármi másban higgyen, mint az élő Fény, mely maga a félelem nélküli lét. Bizonyítsd ezt magadnak, és megismered hatalmát.

55

Az Igazság finom ecsetvonása

LEGFŐBB TANÍTÁS Sötétség, titokzatos barát vagy - ha valaki teljesen ismer,

akkor rosszul ismer.

Bárcsak emlékeznénk — a Mostban —, hogy mindig elérkeznek azok a jelentőségteljes pillanatok, amikor semmi sem számít már annyi-ra, mint egykor, amikor a korábban nagyra becsült dolgok teljesen értéktelennek tűnnek, akkor...

Talán tudnánk, hogy életünket egy hatalmasabb vászonra festet-ték, amelyen napjainkat nem a jelentéktelen aggodalmak sekélyes vonalai töltik ki, hanem az Igaz és az Örök finom ecsetvonásai.

És ha sikerülne — azért, hogy jelen legyünk a Mostban - meg-látni magunkban a Létnek ezt a tágabb, új léptékét, akkor azt is tudnánk, hogy az Élet soha nem nehezedett ránk akkora súllyal, hogy fájdalmat okozzon, hanem ...

Mi vagyunk, akik a Valósággal szembeni tudatlanságunkban, gondatlanul jelentőséget tulajdonítottunk lényegtelen események-nek, ezáltal arra kárhoztatva magunkat, hogy saját képzeletünk élénk szüleményeitől rettegjünk és szenvedjünk.

56

VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA

1. Újraélni egy múltbéli fájdalmat abban a hitben, hogy ezáltal nem kell újra átélni ugyanazt a szenvedést, olyan, mint kiszórni a pénzt az ablakon azért, hogy ne költsük haszontalan dolgokra.

2. Félelem nélkül élni azt jelenti, hogy tudjuk: azért születtünk, hogy megtörténhessen velünk, ami akkor történik, ha készek vagyunk megengedni Istennek, hogy újrateremtsen bennünket abban a pillanatban.

3. A félelem keserű gyümölcs, mely a következő megkérdőjelezet-len meggyőződésből származik: ha nem küzdünk, hogy elérjük vágyainkat, soha nem ismerhetjük meg beteljesülésüket.

4. A félelem és a düh — csakúgy, mint az összes elutasító állapot — „beépített ügynökök". „Lelki" feladatuk minden konfliktus-helyzetben, hogy sietve elrejtsenek minden jelet, amelyek más-különben elárulnák, hogy nem birtokoljuk a „képességeket", amelyek meglétét színleljük.

5. Vagy valódi szabadságban élünk — megtestesítve azt minden pil-lanatban, bármibe is kerül -, vagy halogatjuk a megszabadulást, és elszenvedjük azt a méltatlanságot, hogy azt szolgáljuk, ami egyszer már elárult minket.

57

H A R M A D I K F E J E Z E T

TÖRJ ÁT AZ ILLÚZIÓK

KORLÁTAIN

— # —

Világosodj meg, és szabadítsd fel magad a korlátozó gondolatok és érzelmek uralma alól

LEGFŐBB TANÍTÁS Első rész: Bárki, aki elmulasztja azt tenni, amit a szíve súg

— mert az elméje azt mondja: „Nem tudod megtenni" elmu-lasztja meghallani a Valóság mindig jelen lévő Hangját, mely

folyamatosan hangoztatja a bátraknak: „Egy őszinte erőfeszítés sem marad jutalom nélkül. "

Második rész: Soha ne higgy a negatív gondolatoknak vagy érzéseknek, melyek azt sugallják: „Nem fog sikerülni!"

Mindig emlékezz, hogy a valódi élet lehetőségek titkos és eleven folyama, melyek a valószínűtlennek látszó dolgok Talajáról emelkednek f e l , mint ahogy a tavaszi virág is kihajt a téli

fagybólfeléledt földben.

Ahogy a magasabb rendű önismeret ébredezik bennünk, egyre világosabban látjuk lényünk addig ismeretlen részeit, melyek

fogva tartottak. Ez az igaz szellemi ösvény egy látszólagos ellent-mondása, de minél tudatosabbá válunk azt illetően, hogy mi kor-látoz bennünket, annál szabadabbá válik az életünk. Ne sajnáld az

59

időt, hogy megértsd a következő tanítást! Célja, hogy végre fényt derítsen a megtévesztő sötét állapotokra, amelyek elválasztanak a vágyott szabadságtól.

A csüggedés egyetlen célja, hogy arra irányítsa a gondola-taidat, amire nem vagy képes. S mivel a figyelmed ily mó-don rögzült - ahhoz, ami lehetetlennek tűnik —, nem áll módodban felfedezni a lehetségest: azt, amire képes vagy.

Még egyszer vegyük át ezt a fontos felfedezést. Az egyetlen dolog, amit a csüggedtség érzése tesz, hogy elmerít-

sen az önsajnálat érzésében, ami tökéletes garancia arra, hogy saj-nálatos helyzeted reménytelenül változatlan marad. De elég ebből! Nem kell elviselned még egy csüggesztő pillanatot, nem beszélve egy egész életről, melyet beárnyékol annak sötétsége. így van! Léte-zik más választás, mint hogy a kudarc jól ismert érzése vegyen erőt rajtad. Használd a következő fontos gondolatot, hogy új fényben lásd a régi csüggedést.

Valahányszor azon rágódunk, hogy mit nem tudunk megtenni, megszerezni, megnyerni vagy véghezvinni, figyelmünk a saját gon-dolatainkra összpontosul, melyek egyre csak arról próbálnak meg-győzni, hogy valamiképpen megrekedtünk. Talán felismersz néhá-nyat a szomorú belső hangokból, melyek a következőt mondják:

„Soha nem szabadulok ebből a káoszból." „Nincs elég eszem, hogy ezt megtanuljam." „Biztosan tettem valami szörnyűséget, hogy ezt ércjemlem.' „Nincs értelme továbbmenni." i „Ez teljesen reménytelen."

A felszínen a kudarc túlságosan is jól ismert hangjai — ezek a borús hangok, amelyek belül, a saját hangunkon szólnak hozzánk — lát-szólag valóban aggódnak szerencsétlen állapotunk miatt. De ha közelebbről megvizsgáljuk leplezett ténykedésüket, kiderül, hogy

60

nyugtalan gondolataink egészen másban sántikálnak - észrevétlenül a „korlátok összeesküvése" zajlik tudatunkban. Kövesd a következő négy gondolatot, egészen a megdöbbentő végkifejletig! Megmutat-ják, hogy tudatunk megvilágosítása és önmagunk felszabadítása egy és ugyanaz.

1. Minél többet beszélnek hozzánk ezek a borús hangok, annál jobban elbizonytalanodunk.

2. Minél bizonytalanabbak vagyunk, annál inkább hisszük, hogy nincs más választásunk, mint így érezni.

3- Minél inkább meg vagyunk győződve arról, hogy nincs más választásunk, annál kevésbé választhatunk.

4. Azonosulásunk ezzel a sötét belső párbeszéddel létrehozza azt a zsákutcát, amitől rettegünk.

Végül már csak vágyunk arra, hogy életünket szélesebb látókörből szemléljük, de ez nem segít továbblépnünk, mert tudat alatt meg vagyunk győződve arról, hogy semmilyen módon nem juthatunk túl azon az állapoton, amelyben korlátozottnak vagy gúzsba kö-töttnek észleljük magunkat. Vizsgálódásaink kulcsgondolata az ész-lelésben rejlik, mert — a feladat céljainak megfelelően — az észlelés a megtévesztésre rímel. És pontosan ez a téves észlelés: önmagunk megtévesztése. íme a bizonyíték:

A való életben nincsenek zsákutcák. Persze erről először meg kell bi-zonyosodnod. íme, egy kis segítség a kezdéshez: minden pillanatban van valami értelmesebb, amit az életeddel tehetsz, mint hogy csak ülsz, és azon rágódsz, hogy mit nem vagy képes megszerezni, megten-ni, vagy miért nem tudsz megváltozni. Minek kéjelegnél ebben, ha egy kis belső munkával meg tudod változtatni a valóságodat?

Itt egy új, magasabb rendű belső cselekvés arra az esetre, ha leg-belül elbizonytalanodnál: vedd észre, hogy elbizonytalanodásod mér-téke arányos azzal az elvárásoddal, hogy az élet alkalmazkodjon az igényeidhez. Aztán, ha meggyőződtél erről az igazságról, merd nyu-godtan feladni a saját érdekeid ellen dolgozó elvárásodat.

61

Az első alkalommal, amikor ilyen fényben látod valamely elbi-zonytalanító gondolatodat vagy érzésedet, el fog tűnni a szemed elől — ahogy az árnyék teszi, amikor a nap delel. Távozása új energi-át ad, amely nemcsak „új szemet" biztosít számodra, amellyel meg-látod, hogy merre haladj a vágyaid eléréséért, de erőt is ad, hogy elkezdhesd a kutatás új szakaszát.

Például elcsüggedtél, mert valami újat akartál tanulni — maga-sabb szintű vagy bonyolultabb ismeretet —, de biztos voltál abban, hogy bizonyos korlátaid miatt ez meghaladja a képességeidet, ezért aztán átadtad magad ennek az érzésnek. Habár ez az önnön érde-keid ellen való viselkedés általánosan elfogadott, teljesen felesleges. Sokkal többre vagy képes!

Ahelyett, hogy elmerülnél a jelentéktelenség jól ismert érzésé-ben, tudatosan utasítsd el az elkeseredettséggel teli gondolatokat, melyek azt sugallják, hogy jelenlegi véleményed korlátai egyben a lehetőségeid korlátai is. Az, hogy ki voltál eddig, csak a rossz gon-dolatoknak fontos, melyek azt akarják, hogy ne változz, mert így tovább uralhatnak. Ne légy hajlandó tovább csüggedni azon, hogy a gondolataid szerint ki nem lehetsz soha. Kezdj el azon dolgozni, aki és ami most vagy!

Más szavakkal: tedd meg, ami a hatalmadban áll, és ne hagyd, hogy bármi is elcsüggesszen. És ismételd ezt az új, tudatos cselekvést lépésről lépésre, újra és újra! Képes vagy megtanulni, amit kell — egy-szerre csak egy leckét —, és eljutni a kitűzött célig.

Még egy utolsó különleges gondolat, mely segít összegezni ezt a lényeges tanítást arról, hogyan szabaduljunk meg a csüggedés kor-látaitól:

Bármilyen beszélgetés, melyet a sötét és elbátortalanító gondolatokkal és érzésekkel engedélyezel, garantálja, hogy végül egy tucatnyi okod legyen csüggedni és elbizonytala-nodni. Ha negatív gondolatod támad, az első szavad hoz-zá egyben az utolsó is legyen.

62

Gyakorold önmagad felszabadításának e fontos tanításait, míg meg nem szabadulsz a jelentéktelenség érzésétől. Hamarosan meglátod, hogy ennek köszönhetően tiéd lesz az utolsó szó a csüggedéssel szemben.

Lépj túl a gondolataidon, és ne süllyedj tovább

LEGFŐBB TANÍTÁS Első rész: Ha nyugtalanító gondolatokat hívunk segítségül,

hogy féken tartsák bennünk az ijesztő érzések növekvő árját, az olyan, mintha a földcsuszamlást azzal próbálnánk megállítani,

hogy köveket görgetünk rajta.

Második rész: A gondolatot használni arra, hogy lecsillapítsa a gondolatok általfelkavart érzelmeket, olyan, mintha az ujja-

inkkal próbálnánk elkapni, szétválogatni és elrendezni a nappa-linkba beszűrődő napsugár fényében kavargó porszemeket.

Túlságosan gyakran támad az az érzésünk, hogy rajtunk kívül álló erők hatalma alatt állunk, melyeket nem vagyunk képesek befo-lyásolni: bizonyos tekintetben mindannyian egy igazságtalan társa-dalmi rendszer, lehetetlen munkakörülmények, a könyörtelen múlt vagy egy kudarcra ítélt kapcsolat rabjai vagyunk. Még egy „csináld magad" könyvespolc is, mely nem „tudja" magáról, hogy „könnyen összeállítható", a fájdalom börtönébe zárhat minket.

Bármi is legyen az ellenfél, a reakciónk minden esetben meg-lehetősen szokványos: ellenállunk, és küzdünk, hogy kikerüljünk a felettünk magasodó probléma árnyékából - habár tény, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak. Az eseményeknek magukban nincs hatalmuk. Mi vagyunk, akik tudat alatt színezzük életünk pillanatait a boldogtalanság érzésével, majd panaszkodni kezdünk annak jelenléte miatt. Vizsgáljuk meg jobban ezt a fontos gondo-

63

latot, hogy elkezdhessük a szabadulást az önkorlátozás láthatatlan béklyójából.

Az eseményekről való tapasztalatunk — az okozott fájdalom vagy öröm fényében — annak az eredménye, ahogy azokat látjuk. Ez egy örök lelki alapelv: a belső határozza meg a külsőt, ami egyszerű-en azt jelenti, hogy az életről alkotott tapasztalatunk azonos azzal, ahogyan érzékeljük azt. Bármilyen meglepőnek tűnik elsőre, mégis igaz: a nem kívánt eseményeknek csak akkora hatalmuk van felet-tünk, amekkorát mi adunk nekik. Gondolkodj el, mit jelent ez, kezdve a következő fontos gondolattal, mely egyenesen arra a lehe-tőségre mutat, hogy ne kelljen többé áldozatnak érezned magad.

A negatív állapotok nem kötelező jellegűek - ha hiszed, ha nem, önként vállaljuk azokat! Ennek meglátása az első lépés afelé, hogy elhagyjuk a szellemi börtönt, melybe a valóság jelenlegi téves észle-lése zár. Vágjunk hát bele!

A fájdalom nem szerves része az eseményeknek, mint ahogy a gyülekező sötét felhőket sem követi elkerülhetet-lenül a zivatar.

E felismerés fénye mindent megváltoztat, kezdve az ősrégi kérdés-sel: „Hogyan szabaduljunk meg az „erőktől", melyek hatalmasabb-nak tűnnek nálunk?" Most már tudjuk, hol keressük a választ: a felszabadulás kezdete a mi hajlandóságunk arra, hogy felkutassuk és leleplezzük hamis énünk láthatatlan munkálkodását, amely fog-va tart minket. A következő példa mindent tökéletesen érthetővé tesz.

Képzeld el, hogy hazafelé tartasz a munkából, nehéz napod volt a munkahelyeden. Ahogy vezetsz, a szemeddel az utat figyeled, de a gondolataid a múltban járnak. Újra és újra lejátszódnak a fejed-ben a nap kellemeden eseményei, mint egy magára hagyott vetítő újra és újra lepergő filmkockái. Megint átéled a fájdalmat, melyet egy munkatárs okozott meggondolatlan megjegyzésének kegyetlen

64

kimondásával, vagy a szégyent, melyet egy hirtelen tett ostoba kije-lentésed miatt éreztél.

Ami ahhoz kell, hogy kisétálhassunk az örömtelen gondolatok elsötétített színházából, itt van a szemünk előtt: minél többet gon-dolkodunk, annál mélyebbre süllyedünk! Ahelyett, hogy elérnénk a szabadságot, melyet erőfeszítéseink jutalmául várunk, még inkább belegabalyodunk képzeletünk hálójába!

Ilyen pillanatokban nem a miénk az életünk, és nem mi hozzuk a döntéseinket - gyakorlatilag az elménk irányít, mely nincs tuda-tában saját működésének. Egyedülálló „vaksága" nem más, mint az igyekezet, hogy azokat a képeket mutassa magának, melyeket nem akar látni! Tehát minél elkeseredettebben küzd az elme, hogy megme-neküljön a vélt konfliktustól, annál kevésbé képes felismerni, hogy az igazi küzdelmet önmagávalfolytatja — és nem a világgal, melyet a helyzetéért okol.

Amint azt kezdjük már látni, nem úgy szabadulunk meg a gon-dolatok belső hálójától, hogy „rángatni" kezdjük az egyes gondolat-fonalakat, melyek odakötnek. A nehéz helyzetünk tudatosítása az, amely végül megszabadít minket attól. A tudatosság világosságával képesek leszünk meglátni az igazságot „gondolati énünkről", és a hamis képzetet az életről, melyet magának sző azáltal, hogy magáról gondolkodik: az ö világa nem azonos a miénkkel.

Mint a hattyú, mely rút kiskacsának hitte magát, míg meg nem pillantotta kecses tükörképét a nyugodt vízen, mi is képesek va-gyunk felnyitni belső szemünket, és meglátni, hogy a gondolatok világa nem az Igaz Énünk otthona. Ezt hívjuk önmegfigyelésnek. Ez a korlátok nélküli élet „alfája és ómegája": ezáltal felismerjük, hogy akik valójában vagyunk, nem korlátozhatók semmilyen mó-don, különösen nem a gondolatok által.

Önmagunk megfigyelése a figyelem egyszerű, de szándékos al-kalmazásával kezdődik. Bármikor, amikor eszünkbe jut, először ébredjünk rá, hogy mi zajlik az elménkben, majd nyugodtan és egyszerűen tegyünk egy lépést hátra, el a gondolatainktól. Figyeljük a

65

gondolatainkat - a mozgásukat és jellegüket -, ahelyett hogy hagy-nánk magunkat bevonni a színjátékukba.

Legfőbb vágyunk, hogy meglássuk, a hamis énünk mit sző a gondolatokból, hogy ne kerüljünk a hálójába, ahelyett, hogy reagá-lunk e gondolatokra és érzésekre, ahogy áthaladnak rajtunk, bele-vonva minket a világukba, elengedjük őket születésük pillanatában. Más szavakkal, egy gondolatot sem támadunk vagy támogatunk egy másik gondolat által. És ha kezdünk belesüllyedni egy szükség-telen negatív gondolat hálójába, csak tegyünk egy lépést hátra, és figyeljük, mi történik! Habár a gondolat ragadós, kérlek, ne feledd, hogy — a látszat ellenére — a szabadulás azonnali. Tehát, ragaszkod-nunk kell az új szándékunkhoz, hogy szabadnak „látjuk" az utat, amíg ki nem derül az igazság az adott pillanatban.

Ha megfogadjuk, hogy újra és újra elvégezzük ezt a belső gya-korlatot, boldogító felfedezést fogunk tenni: az önmegfigyelés által elért magasabb szintű tudatosság közvetlen kapcsolatba hoz egy új, felsőbbrendű értelemmel, amely már bennünk él, és állandó, csendes bölcsessége által rátalálunk arra az új erőre, amely mindig rendelkezésre áll, amikor szükség van rá.

Ez az élő Fény már hatalmas távolságból meglátja hamis énünk értelmetlen, önző bohóckodását — ami ugyanaz, mintha a korlátok hálója fölé emelne minket. A Fénynél megláthatjuk, mi valós, és mi nem, ami ugyanaz, mintha azt mondanánk: a negatív állapotok többé nem tarthatnak vissza, mert nem esünk még egyszer abba a csapdába, hogy összetévesztjük világukat a miénkkel.

66

Engedd el azt, ami kapcsolataidat korlátozza

LEGFŐBB TANÍTÁS A legtöbb ember, amikor támadja a másikat, nem azért teszi,

hogy fájdalmat okozzon, hanem mert attólfél, hogy különben őt bántják meg. Ennek meglátása a felismerés, hogy a kapcsolatok igazi ellensége maga a félelem - ez a megvilágosulatlan szívben lakozó sötét állapot tudja, hogy legjobban úgy védheti meg ma-

gát, ha másokkal gáncsoskodik.

Egy kapcsolat annál sikeresebb, minél többet vagyunk hajlandó-ak tanulni magunkról általa. Amint hátat fordítunk annak, amit másoktól kapunk, azért, hogy magunkkal foglalkozzunk, nemcsak azt hagyjuk ott, amit látnunk kellene, de azt a jobb embert is, akivé válhatnánk... ha hajlandóak lennénk megtanulni a leckét.

Kapcsolataink sikere — és ehhez feltétlenül hozzátartozik az is, amit szeretnénk megtudni magunkról általuk — egy kétrészes kulcs-tól függ, amely a szeretet képességének nyitja: Először is, el kell végeznünk a belső munkát, hogy teljesen újszerű módon tudatosít-suk magunkat önmagunk számára. Másodszor, meg kell tanulnunk befogadni, amit ez az új fény feltár rólunk. Egyik a másik nélkül nem ér semmit.

Sajnos a szellemi eszmék tömegcikké válása és az ezzel járó iko-nikus ábrázolások áradata következtében sokan hiszik azt manap-ság, hogy már tudatosak, és „a Fényben élnek". Tehát, az első lépés mindnyájunknak, akik szeretnénk megszabadulni a fájdalmas kor-látoktól, melyek egy ártalmas kapcsolatból származnak - másokkal vagy saját jelenlegi természetünkkel —, azzal kezdődik, hogy beis-merjük: igen, birtokunkban van a tudatosság, amely ahhoz kell, hogy „átvergődjünk" az életen, és megoldjuk annak számos kérdé-sét. De ez a képességünk, hogy megmagyarázzuk a világot, ame-lyen áthaladunk, csak egy része a dolognak: az, hogy folyamatosan

67

összeütközünk másokkal — ahogy saját szívünkkel és elménkkel is — tisztán megmutatja, hogy ez a szintű tudatosság nem elég.

A néhai nagy misztikus, a szellemi óriás, Vernon Howard mindig kedvenc mondását idézte, ha fejlettségünk jelenlegi szintjére tere-lődött a szó. Gyakran mondta tanítványainak: „Keserű az orvosság, de meggyógyít!" Ez igaz, mint ahogy az is, hogy az egész emberiség tudata alszik - hat és fél milliárd „alvajáró", akik — miközben élik az életüket - majdhogynem teljesen öntudatlanok a bennük lévő és életüket formáló láthatatlan világot illetően.

Azért születtek az igazi lelki-szellemi „gyakorlatok", melyeket továbbadtak a korokon át, hogy segítsenek felfedezni Énünk eddig észrevétlen állapotát. Soha sem az volt a céljuk, hogy képessé tegyék az egyént arra, ami alvó elméje szerint megmentené, hanem hogy ráébresszék a „alvó" bensőt - az Igaz Ént — rabsága természetellenes-ségére. A valódi megvilágosodás szabadulás a múló idő illúziójától és az azt létrehozó gondolatok világától.

Tehát bármely igazi lelki-szellemi gyakorlat célja nem az, hogy segítsen „megtenni" vagy elérni valamit a világban, ami szebbé te-szi a jövőnket, hanem hogy segítsen most meglátni valamit létünk jelenlegi szintjéről. De a vágyunk és a törekvésünk, hogy tudatossá váljunk, nemcsak abban áll, hogy látjuk magunkat a magasabb tu-dat Fényén át, hanem engedjük égi jelenlétének, hogy hatással legyen ránk.

Nem változtathatjuk meg magunkat - a teremtett világon sem-mi sem teheti magát még nagyobbá, mint amennyire már az. léhát nem az a feladatunk, hogy megpróbáljunk többé válni a különféle kapcsolatainkon keresztül, hanem hogy felfedezzük és megismer-jük magunkat általuk. Gondolj csak az óriási különbségre e két törekvés között. Az egyik számtalan érzéssel áraszt el arról, hogy fájdalmas kompromisszumokat kell kötnünk annak érdekében, hogy megvédjük, amit a kapcsolatokból „nyertünk". A másik út egyfajta belső nagyság fokozatos felismeréséhez vezet, amelyet sem leigázni, sem megrontani nem lehet. Csak ez az ébredés vethet vé-get a fájdalomnak, amely a helytelen függés számtalan módjával jár

68

együtt. Azok, akik azért függenek másoktól, hogy az értékesség ha-mis érzését nyújtsák nekik, kölcsönös függésben élnek: mindegyi-küknek szüksége van a másikra, hogy fenntartsák a látszatot, még ha a kapcsolat életben tartásával esélyük sincs, hogy megismerjék Valódi értéküket.

A következő a lényeg: akinek módot nyújtunk erre, azt korlá-tozzuk. .. magunkkal együtt. És csak egy oka van annak, hogy két ember belemegy egy ilyen kompromisszumba: egyikük sem fedezte még fel, hogy ki is ő valójában. Hadd jelentsem ki újra ezt a szelle-mi törvényt:

Soha nem adhatunk hatalmat másoknak magunk felett anélkül, hogy korlátoznánk a saját, magasabb természetünket, amely nem alkuszik meg a barátságért, szerelemért — vagy az érzésért, hogy „szükség van rá". A neheztelés és megbánás a kölcsönös függésen alapuló kapcsolatok keserű gyümölcsei, mert a talaj, amelyből ki-nőnek, nem más, mint törődésnek álcázott megalkuvás. Nem tö-rődhetünk hitelesen a másikkal, amíg a magasabb szintű önismeret ragyogó fényét nem hordozzuk magunkban.

A kapcsolatokban szükséges belső munka nagy részét képezi, hogy emlékezünk a következő kulcsfontosságú gondolatra: vala-hányszor nem vagyunk jelen magunkban, és nem fordítunk meg-felelő figyelmet magunkra, biztosra vehetjük, hogy hamis énünk már azzal van elfoglalva, amiért a jövőben megfizetünk. Valóban meghökkentő, de tagadhatatlan: vannak olyan tudat alatti része-ink, melyek attól érzik jól magukat, ha rosszra késztetnek minket! A kölcsönös függésen alapuló kapcsolat semmilyen formája sem működik a bennünk munkálkodó láthatatlan tényező nélkül, mely biztosítja a körülményeket a kapcsolat virágzásához.

Valahányszor hatalmat adunk a másiknak — hogy, hibásan, tő-lünk függjön —, vagy fordítva, mi függünk mástól, hogy „vigaszt nyújtson" azért, amit mi adunk cserébe, korlátoztuk a kapcsolat minden résztvevőjének életét. Természetesen ennek nem vagyunk tudatában, különben nem mennénk bele az ilyen kapcsolatokba. A következőkben erre láthatunk példákat.

69

Fogadd be a következő bölcsességeket, melyek a Beyond Depen-dency (A függőségen túl) című könyvemből származnak. Hagyd, hogy a megérzésed vezessen abban, miként alkalmazod a tanításo-kat. Használd a fényüket, hogy meglásd, mi módon adunk észre-vétlenül hatalmat, de egyúttal lelki-szellemi értelemben korlátoz-zuk is barátainkat, családunkat, szeretteinket és önmagunkat.

„Békekötés" azokkal, akik büntetnének minket

Énünknek vannak olyan részei, amelyek inkább eltűrik másoktól a bántalmazást, mint hogy egyetlen percet is egyedül töltsünk, mert ezek a részek csak úgy tudnak létezni, ha van valaki, akire nehez-telhetünk, vagy akitől félhetünk. Ebben az esetben a káros kapcso-latban maradunk, mert a félelem és az üresség, melyet már a másik elhagyásának gondolatára érzünk, túl nagynak tűnik ahhoz, hogy egyedül megbirkózzunk vele.

Itt a kulcs, hogy meneküljünk a rabságból: ez az ismerős félelem — az egyedülléttől - valódinak tűnik, nem vitás, de egy képzelt énhez tartozik. Most annak megfelelően kell cselekednünk, amit helyze-tünk valóságáról tudunk, ahelyett hogy továbbra is a rabságában éljünk. Más szóval: hagyj el mindenkit, aki „segít" érezned, hogy a fájdalom szükséges, ne élj tovább azzal, aki „a te érdekedben" okoz fájdalmat. Ne feledd: ne tekints természetesnek és szükséges-nek semmilyen kapcsolatot bárkivel vagy bármilyen lelkiállapottal, amelyik fájdalmat okoz. Mondj „Nemet", és távozz! Egy új és füg-getlen élet vár rád.

Mások hibáztatása

Amikor megengedjük énünk dühös részeinek, hogy másokat hi-báztassanak jelenlegi körülményeinkért, lehetőséget adunk hamis énünknek az álmodozásra arról, hogy ha mások nem okoznának nekünk kárt, nem éreznénk ilyen dühösnek, legyőzöttnek vagy le-vertnek magunkat.

70

Az igazság az, hogy vannak tudat alatti részeink, melyek könnye-dén gáncsoskodnak másokkal, feleslegesen törekedve arra, hogy té-vedhetetlennek láthassuk magunkat. Minden alkalommal, amikor másokat okolunk, beleegyezünk, hogy tovább aludjunk ebben a szenvedést okozó téves öntudatban. Ha „nemet" mondunk ennek a természetünknek, egyben búcsút intünk rengeteg képzelt ellen-ségnek is, melyeket e hamis én igényel, hogy önmaga maradhasson, valamint a háborúnak, melyet soha nem nyerhetünk meg.

Most már látnunk kell, hogy különleges belső munka szükséges az önkárosító, a kölcsönös függést kialakító viselkedés tettenérésé-hez és megszüntetéséhez. Nem elég csak beszélni a jó és elégedett élet eléréséről. Bárki képes erre, és legtöbbünk ezt is teszi. Azonban csak kevesen végzik el azt a belső munkát, amely a szabadsághoz kell. Nekünk másként kell cselekednünk.

Meg kell tanulnunk az Igazság Fényét minden más elé helyezni. Nem marad el érte a jutalom. Apránként az élő Fény felfed ben-nünk egy magasabb rendű erőt, amely könnyedén „Nemet" mond azon tudattalan részeinknek, melyek nem törődnek senkivel és semmivel, még önmagukkal sem. Ez az új „Nem" aztán önnön tel-jességünkre adott „Igenné" válik, mely minden egészséges, boldog és korlátok nélküli kapcsolat titkos forrása.

A Beyond Dependency (A függőségen túl) átírása.

71

Hívd meg a Fényt, mely véget vet az önkorlátozásnak

LEGFŐBB TANÍTÁS Nem azért születtünk, hogy egész életünkben félelemmel tel-ve készüljünk arra, ami megtörténhet — hanem azért, hogy

használjuk, ami az utunkba kerül, minden pillanatban, hogy segítsen még tökéletesebben megértenünk, hogy Isten jó.

Azokban a pillanatokban, amikor az utunkba áll egy kihívás, nem egy mozdíthatatlan, átmeneti dologgal találkozunk. Valójában nem mással szembesülünk ekkor, mint az eseményről való aktuális felfo-gásunkkal. Bárhol vagyunk — bármivel találjuk szembe magunkat —, a saját felfogásunkkal találkozunk.

Érdemes eltűnődnünk ezen a fontos felfedezésen: a dolgok ará-nyaiban - az előttünk zajló esemény szélességében és mélységében — az azt érzékelő én szintje tükröződik vissza. Más szavakkal: az élet nem lehet mélyebb, bölcsebb, sekélyebb vagy önzőbb, mint ahogy azt felfogásunk láttatni engedi.

Oly nagy szépség és szabadság rejtőzik ebben a felismerésben a valóság természetéről: a saját tudatunk tükrén keresztül nézzük a világot, és amit ott látunk — legyen az véges vagy végtelen —, azt önmagunk megértésének jelenlegi szintje határozza meg. Más sza-vakkal: valahányszor mostani természetünk valamilyen akadályba, korlátba ütközik, valójában magával kerül szembe. Az én, amely korlátozást lát... maga a korlát, melyet lát - ezért nem lát túl azon a ponton! A „vég" az, amit lát - mivel azonos vele.

Másrészt az igazi lelki siker azonos a felismeréssel, hogy a való életben semmi sem ér véget anélkül, hogy valami más ne szülessen abban a pillanatban.

Igaz Énünk a szüntelen keletkezés teremtő Talaja: feladatunk az életben — teljességének tudatosítása révén — az, hogy afféle bábák legyünk a születés örök csodájában. És ami folyamatosan megszü-

72

Ictik bennünk és a világunkban — akár keserű, akár szép —, attól fiigg, hogyan nézünk szembe a változásokkal, amelyek a teremtést hajtják. Lássuk, hogyan mutatkoznak meg ezek a nagyszerű gondo-latok mindennapi életünkben.

Ahogy az élet kiárad a múló idő folyamába, és mi kihívásokba ütközünk, amelyek látszólag meghaladják a képességeinket, hogy reagáljunk rájuk, mindegyik találkozás egy „kérdést" intéz hoz-zánk:

„Hajlandó vagy változtatni (azon, aki voltál), hogy magasabb lehetőségeket fedezz fel önmagadban?"

Habár az ilyen pillanatok bizonytalanságuknál fogva aggasztó-ak, itt az ok, amiért hálásnak kellene lennünk, hogy folyamato-san feltűnnek: korlátaink felismerésének nem kívánt tapasztalata az egyetlen mód, ahogy az élet megkérdezheti, hogy szeretnénk-e túllépni azokon. Ez az eddig ismeretlen pillanat, amikor nem értjük, hogy mi következhet, valójában létezésünk egy új rendjének csodálatos magva, feltéve, hogy annak akarjuk látni.

Sajnos legtöbbünk automatikusan ellenáll az ismeretlennek. Va-lahányszor nem tudjuk megérteni egy nem kívánt helyzet jellegét, mulasztásunk által egy olyan hajlam karmai közé kerülünk, amely-nek válasza a fájdalomra mindig ugyanaz: legyünk elutasítóak, és próbáljuk megvédeni magunkat valamitől, ami máshogy nem be-folyásolható. A többi magától végbemegy bennünk: egy szempil-lantás alatt látni kezdjük „a kiutat" helyzetünkből: őt okold, hozd helyre, harcolj vagy menekülj. De van, amit nem látunk: abban a pillanatbán egy sötét reakció vezet minket, amelynek az a cél-ja, hogy mindenáron elkerülje, amit a pillanat adna nekünk. Ez a hamis természet fogja, amit az ég — további lelki tökéletesítésünk céljából — eltervezett, és zsákutcává változtatja azt.

Mindannyian hallottunk már emberekről, akik üzeneteket, uta-sításokat kapnak Istentől. Valószínűleg nem veszed észre, de az „égi kommunikáció" minden éber pillanatunkban özönlik felénk. Való-jában minden ilyen — kívánt vagy nem kívánt - benyomás az Isteni Elet kérdése hozzánk: „Szeretnél bejutni egy hatalmasabb világba,

73

ahol nincs félelem és gyűlölet? Szeretnél türelmesebb, szeretettel-jesebb és kedvesebb lenni? Szeretnél kapcsolatot létesíteni az élő Fénnyel, mely soha nem alszik ki, és melynek békéje felfoghatat-lan?" De még mielőtt megerősítő választ adhatnánk, lássuk, hogyan terjesztették elénk e kérdéseket.

Az élet időről időre hoz olyan pillanatokat, melyekben szembe-kerülünk jelenlegi énünk valamely észrevétlen korlátjával. Például, ha a körülmények túlságosan megterhelőek, sem a türelmünket, sem a béketűrésünket nem tudjuk megőrizni. Habár több eszünk van ennél, túlságosan gyakran hagyják el kegyetlen szavak a szánkat mások csípős megjegyzésére reagálva. Bizonyára látjuk, hogyan hat-ja át (ezúttal is) kapcsolatainkat a félelmünk, hogy cserbenhagynak, korlátozva ezzel a képességünket, hogy szabadon odaadjuk magun-kat azoknak, akiket szeretünk.

Világos kell, hogy legyen: újra és újra visszatérnek az ehhez ha-sonló belső megpróbáltatások, hogy segítsenek meglátnunk: nem hagyhatjuk hátra azokat, amíg azok maradunk, akik és amik eddig voltunk — mert ezekben a pillanatokban pontosan azzal találkozunk, akik és amik eddig voltunk! Egy másik, megdöbbentő megfogalma-zásban: ha elutasítjuk, amit az élet mutat nekünk — amikor nem kívánjuk azokat a pillanatokat, amelyek felhívják a figyelmünket az igazságra lényünk jelenlegi szintjéről —, akkor ezek a pillanatok biztosan vissza fognak térni! Ez az újraszületés lényegének a magva: az én a saját megnyilvánulásai kedvezőtlen hatásainak ellenállva új-rateremti önmagát. Ám nem kell ennek így lennie! Arra születtünk, hogy a teremtés fölé emelkedjünk, nem pedig arra, hogy egyre mé-lyebbre tartó ciklusokban ismételjük benne az életünket.

Csak egy mód van arra, hogy túllépjünk jelen természetünk korlátain. Meg kell látnunk — minthogy ez az egész jelenlegi taní-tás célja — a következő fontos tényt: ezek a korlátok nem tartoznak jobban hozzánk, mint a hernyó ormótlan teste az annak hüvelyé-ből megszabadult pillangóhoz. Aztán az új felismerés szerint kell cselekednünk azáltal, hogy el merjük engedni énünk azon részeit,

74

melyek azt akarják, hogy ezt a korlátozott életszemléletet a sajá-tunknak tekintsük.

Az igazi szabadság nem kivívott eredmény, hanem éber kapcso-latunk a való élettel, és részvételünk annak keletkezésében. Nem hozhatunk létre egy korlátok nélküli életet úgy, hogy megpróbáljuk leküzdeni azt, amiről azt gondoljuk, hogy az utunkban áll. A valódi korlátok nélküli élet a következő magasabb rendű felismerés gyü-mölcse: ami az utunkban van, az az Út része. Ha ezt tudod, akkor az is világos lesz, hogy a teremtés egésze érted jött létre, mint ahogy te azért születtél, ami a teremtésben történik veled.

A titok, hogy mindenre szert tehess, amit kívánsz

LEGFŐBB TANÍTÁS Ha minden pillanatban azon munkálkodunk, hogy a kedvesség,

türelem és állhatatosság erényeit gyakoroljuk — abban a hálás emlékezetben, hogy minden egyes lélegzetvételünk ajándék —,

a következőt találjuk: ha í g y vagyunk jelen az életben, minden újabb nap több Fénnyel virrad ránk, mint amennyi

az előzőt beragyogta.

Mindenki eltűnődik azon, hogy vajon létezik-e egy Nagy Titok az igazán sikeres élethez. Létezik. És nem is titok. Eddig is nyugodtan és kitartóan tárta elénk magát. Azonban mi nem hallottuk meg mindennapi követeléseink zaján át. Figyelj csendben egy pillana-tig! Most minden megváltozhat. Nem nehezebb megtanulni, hogy meghalljuk ezt a Legfőbb Titkot, mint eldönteni, hogy az árral szemben ússzunk, vagy hagyjuk, hogy a partra sodorjon. Hagyd, hogy elmondja bölcsességeit azon titkos részednek, amely nemcsak meghallja ezt a hangot, de valójában maga a hang. Hallgasd csak!

75

Ezt mondja, „Akard, amit az élet akar!" Gondolkozz el ezen! Az öt szóban elrejtve ott lapul egy rendíthetetlen erő titka a könnyed élethez - egy újfajta erő, amely minden helyzetben a győztes oldalra juttat. Miért? Mert amikor azt akarod, amit az Élet akar, magát az Életet akarod.

„Mi van, ha nem tetszik, amit az élet kínál?" „Próbáld meg észrevenni, hogy nem azt nem szereted, amit az Élet kínál. A te válaszod az, amely az Élet ajándékát nehez-teléssé változtatja."

„Nem szeretnék hálátlannak tűnni, de, őszintén szólva, már ele-gem van a boldogtalanságból. Miért számít, hogy mi ennek az oka? „Azért, mert a szomorú érzések abból erednek, hogy az Élet nem alkalmazkodik ahhoz, ami szerinted a boldogságodhoz kell. Ez megmutatja — ha hajlandó vagy meglátni -, hogy az Élet nem tagadja meg tőled a boldogságot. Az Életről alkotott gondolataid vallanak kudarcot. Add fel a helytelen nézeteket, ahelyett hogy az életet adnád fel! Egyre inkább próbáld ész-revenni, hogy ezek mindössze csak az összeütközések állandó forrásai. Hamis természeted azt sugallja, hogy kellenek ezek az önvédő gondolatok — nem élhetsz nélkülük, különben el-veszítesz valami értékeset. Az összes hasonló kifogása ellené-re be kell látnod, hogy nem élhetsz ezekkel együtt. Minden, amit így elveszíthetsz, a boldogtalanság."

Az alábbiakban találsz két listát, melyek nemcsak személyesebbé teszik az életet meggyógyító gondolatokat, de segítenek, hogy képes legyél egy jobb választásra, amikor arra kerül a sor, hogy eldöntsd, valójában mit akarsz az élettől. Hasznodra válhat a listák tanulmá-nyozása és összehasonlítása. Ha valamelyikhez hozzátennéd a saját meglátásaidat, nyugodtan tedd meg!

76

Nézzük, mi történik, amikor azt akarod, amit te akarsz:

1. Gyakran vagy ideges és gondterhelt, mert az élet talán nem a terveid szerint alakul.

2. Hogy elérd, amit akarsz, kész vagy bármit feláldozni — akár a saját tisztességedet is.

3. Általában valamennyire mesterkedned kell, hogy győzelmet arass.

4. Általában épp harcolsz, vagy egy előző harc után próbálsz talpra állni.

5. Képtelen vagy nyugodtan pihenni, amikor szükséged van rá. 6. Könnyen dühbe jössz, amikor valaki vagy valami az utadba

áll. 7. Mindig hajt a vágy valami más után. 8. Ellene vagy mindenkinek, aki ugyanazt akarja, amit te. 9. Biztos vagy benne, hogy az vagy, amid van.

10. Folyamatosan próbálod meggyőzni magad, hogy már meg-van, amire vágysz.

Most gondosan vizsgáljuk meg, mi történik, ha azt akarod, amit az Elet akar.

1. Semmilyen esemény nem okoz csalódást. 2. Mindig a megfelelő helyen vagy a megfelelő időben. 3. Nyugodt magabiztosságot sugárzol minden körülmények

között. 4. Soha nem fog el a düh és a nyugtalanság. 5. Éberen és érzékenyen figyeled a környezeted. 6. Soha nem érzed úgy, hogy lemaradtál valamiről. 7. Soha nem sújt le a veszteség. 8. Teljes mértékben tiéd az irányítás az események fölött. 9. Szellemi nyugalomban élsz.

10. Örökké hálás vagy.

77

„Létezik egy egyszerű útmutató ahhoz, hogy különbséget tehessek a között, amit az Élet akar, és amit én akarok? Hogyan ismerem fel őket?" „Soha ne feledd a következőt: Ha bármi, amit akarsz, nyugtalan-ság vagy bánat forrása, az a te vágyad, és nem az Életé. Ha a vágy fájdalom forrása, akkor hiábavaló. Ahhoz, hogy engedd beáram-lani a való életet, kerülj ki a saját vágyaid árjából, amelyek eljö-vendő örömet ígérnek, de csak a jelenedet teszik fájdalmassá."

„Hogyan szabadulok meg a vágyaim árjából?" „Vedd észre, hogy elragadott az ár, és hamarosan eleged lesz a hánykolódásból. Itt a megoldás. Soha ne tekintsd szükségesnek a szellemi vagy érzelmi szenvedés jelenlétét, akármilyen nagy je-lentőséget is tulajdonítanak ezek a szélhámosok egy különösen sürgető szükségnek. Sötét jelenlétük elutasításával helyet terem-tesz a valódi jelennek. Itt vár az Élet, melyet akarsz, és amely téged akar."

Hagyd, hogy az Élet elhozza önmagát! Fogadd be! Minden pillanat-ban új és teljes — érintetlen, és nem csorbította semmilyen korábbi pillanat. Ha belépsz ebbe a teljes kapcsolatba az Élettel, az Énednek adod magad. Az Élet céljának beteljesítése önmagad beteljesítése. A kettő egy és ugyanaz. Akard, amit az élet akar!

Részben a The Secret of Letting Go (Az elengedés titka) átírása.

78

VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA

1. A bőség valódi forrása a csendes elme, mert annak termékeny nyugalmában rejlik minden lehetőség, erő és ígéret.

2. A múlt ugyanúgy nem képes beárnyékolni a jelen pillanatot, ahogy az árnyék nem tudja magával ragadni a tárgyat, amelyre vetül.

3. Senki sem szabad, aki azt hiszi magáról: csak az szabad, aki többé nem érzi szükségét annak, hogy magáról gondolkodjon.

4. Kapcsolódj az élet „mindenségéhez" ahelyett, hogy annak kicsi-ségével azonosulnál, és ráébredsz a nagyságra, mely már benned él, s melyet nem zavarnak jobban az élet apró problémái, mint a hegyet a rá hulló eső.

5. Igaz Éned nem lehet semmilyen sötét állapot rabja, mint ahogy a napsugarat sem lehet üvegbe zárni.

79

N E G Y E D I K F E J E Z E T

TUDATOSAN IRÁNYÍTSD

ÖNMAGAD

A titkos ösvény, mely Éned csúcspontjára vezet

LEGFŐBB TANÍTÁS A szellemi bölcsesség a legnagyobb gazdagság, és amint ráébre-dünk erre az igazságra — miáltal a valódi önismeret lesz a leg-

nagyobb kívánságunk az életben —, kapcsolataink minden egyes pillanata titkos ösvénnyé válik, mely a kiteljesedésünkhöz vezet.

Nem is olyan régen összejöveteleken gyakran játszották a kö-vetkezőt: a játékosok valamilyen állathoz hasonlították egy-

mást külső jegyek vagy belső tulajdonságok alapján. Nem nehéz elképzelni, hogy néhány résztvevőt örömmel töltött el, hogy vad nőstény oroszlánnak vagy hatalmas medvének látták, ellenben aki-ket egérhez, kígyóhoz vagy rozmárhoz hasonlítottak, nem nagyon értékelték a többiek meglátását.

Ha most az egész emberiséget egyetlen élőlényként kellene áb-rázolni, milyen állat jutna eszedbe? Számomra egyértelmű a válasz: az emberiség leginkább a struccra hasonlít. Amikor valami zavaró kerül az útjába, a homokba dugja a fejét, hogy ne lássa, mi tör-ténik. Olyan ez, mintha becsuknánk a szemünket, remélve, hogy úgy majd nem vesz észre a közeledő tigris. A butaság e formája mögött egy rettenetesen téves elgondolás húzódik, miszerint amit nem tudunk - nem látunk - magunkkal kapcsolatban, az nem is

81

árthat. És - ahogy minden megnyugtató babona esetében - a hát-térben rejlő tudatlanság mindig megtalálja a módját, hogy igazolja a szenvedést, mely a téves hiedelmekkel teli élet velejárója. Azokban a pillanatokban, amikor sötét gondolatok árasztanak el egy olyan helyzet miatt, mellyel szívünk szerint nem foglalkoznánk, a fájdal-munk „bizonyítja", hogy nem mi vagyunk a hibásak, hiszen soha nem okoznánk fájdalmat magunknak.

Foglaljuk össze, hogy miről szól ez a szomorú helyzet, és vessünk egy pillantást arra, mit kell tennünk ahhoz, hogy átvegyük az irá-nyítást felette: ahelyett, hogy önfelfedezők lennénk — mint ahogy arra születtünk —, öndltatók vagyunk. Tudatunk a jelenlegi szintjén in-gatag szövetségben él számtalan sötét állapottal, melyek becsapnak minket, mert elhitetik velünk, hogy nem kell rögtön foglalkoznunk azzal, amit félelmetesnek találunk magunkban. Miért választanánk az efféle kudarcot, mikor a félelem nélküli Fény teremtményei va-gyunk, és jogunkban áll irányítani mindazt, ami bennünk zajlik?

A válasz annyira egyszerű, mint amennyire nehéz rátalálni: a számtalan generáción át növekvő, hamis társadalmi és kulturális szokásokon, valamint korrupttá vált vallási hagyományokon ke-resztül beidomítottak minket, hogy elhiggyük a következő hazug-ságot: bármilyen rettegett jellembeli hiba lakozik is bennünk, nemcsak a külvilág elöl kell elrejtenünk, de saját magunk elöl is.

Ez a tudat alatti döntés nemcsak tragikus, de akadálytalanul ér-vényre is jut, valóságos recept a soha nem szűnő lelki fájdalomra. Itt a valódi orvosság:

Úgy teremtettek minket, hogy korrigáljuk önmagunkat azáltal, hogy tudatára ébredünk mindennek, amiben fej-lődnünk kell.

Ez nem azt jelenti, hogy megítéljük magunkat - önmagunk kár-hoztatása annak a hamis énnek a fogságában tartana, amely min-den fölött bíráskodik. Ehelyett egyszerűen csak engedjük, hogy a magasabb rendű érzékelés Fénye tökéletesítsen minket úgy, aho-

82

gyan el sem tudjuk képzelni. Pillanatok alatt fel fogjuk ismerni, hogy sokkal jobb világosan látni, mint rettegésben élni. Még jobb, ha - miután nem maradt bennünk semmi, ami az ámításával rá-vehetne, hogy álljunk ellen sötét jelenlétének, és ezáltal saját érde-keink ellenében cselekedjünk — a magunk urai vagyunk. Röviden, megkapjuk az irányítást életünk felett, pontosan annyira, amennyire hajlandóak vagyunk tudatosan figyelni annak kibontakozását. Ez a gondolat — miszerint ez az új és magasabb rendű önismeret birto-kolja az erőt, mely életünk megváltoztatásához kell — éppen olyan izgalmas, mint amennyire nehéz megérteni. Végtére is ilyen újszerű gondolatokat hallva sokan teszik fel a kérdést: „Hol kezdjük el?"

íme egy gondolat az induláshoz: kérdezd meg magadtól, hogy vajon azok a gondolatok és érzések, melyek az elkeseredés bármiféle érzését ébresztik benned, a boldogságod mellett vagy az ellen van-nak! Ez a kérdés, ha őszintén tesszük fel, a Fény egy formája; már a kérés által, hogy megláthasd az igazságot, látni kezded — minden további erőfeszítés nélkül - a következő megdöbbentő tényt: szen-vedést okozó állapotaid lehetnek ismerősek, de nem a barátaid!

Különösnek hangzik elsőre, de vannak részeink, amelyek nem szeretnék, hogy felfedezzük: az univerzum azért jött létre, hogy segítsen felismernünk Igaz Énünket. Kettős szerepet kaptunk az önmagát tökéletesítő teremtés mennyei folyamatában: először rá kell ébrednünk az Isteni terv létezésére, aztán jóváhagyásunkat kell adnunk a bensőnket legközvetlenebbül érintő munkálkodásához. Szerencsére ez a belső események természetes folyamata, ugyanis az örökségünk felfedezése kényszerít minket, hogy elfogadjuk azt — és e titkos szentség egyre tudatosabb felismeréséből születő ajándékok egyike nem más, mint a nagyobb önuralom. Miután ráébredünk, hogy semmi sem történhet velünk, ami nem része eleve ennek a folyamatos tökéletesedésnek, vajon mitől kellene félnünk?

Ezen új erő születése részben nem más, mint amit az takar, hogy „az Igazság a mi oldalunkon áll", mert a bölcsesség szerint kezdünk élni, mely „ésszel felfoghatatlan." Új látásmódunk még annak köze-pette is, amitől régen nyomorultul éreztük magunkat, megmutatja,

83

hogy minden, ami az utunkba kerül, a javunkat szolgálja. Önma-gunk új és teljesebb megértésének e fénye mindenhol ott ragyog, azon részeinkben is, melyekkel azelőtt nem szívesen találkoztunk: gyűlölet, féltékenység, megbánás, elkeseredettség, düh - bármi is legyen az az árny, amelyet nem akarunk látni sem.

Itt lép be a teljesebb önismeret Fénye, hogy megmutassa, ho-gyan vezetnek félre minket. És ennél a Fénynél azt is meglátjuk, hogy ez a felismerés egyben a szabadulásunk is.

Rendszerint az első, amit tapasztalunk — amikor valami negatí-vat fedezünk fel magunkban -, egy önkéntelen elutasító reakció: rögtön elítéljük magunkat. De a Fény soha nem ítél el - természete szerint feltár, átformál és felszabadít. Ez azt jelenti, hogy a bennünk zajló önkéntelen gondolati reakció — a fájdalommal együtt — vala-mi más célból kell, hogy végbemenjen, mint a tökéletesítésünk és védelmünk. Vajon mit próbál leplezni?

Amikor valamilyen nemkívánatos jelenséget fedezünk fel ma-gunkban, és azonosulunk az erre adott negatív reakcióval, hol van a figyelmünk? A válasz: a fájdalmon, melyet azért érzünk, mert meg-láttuk tökéletlenségünket. Tehát többé nem vagyunk tudatában annak, hogy mi okozta a szenvedést, mert magával a szenvedéssel azonosultunk. És most, hogy a figyelmünk erre a zavaró tényező-re összpontosul — arra, ami nem szeretnénk lenni —, a konfliktus mögött megbúvó igazi bűnös eltűnik, vissza a tudattalanba, oda, ahonnan jött. Ez a sötét szereplő „tudja", hogy csak egy módon élhet szabadon bennünk: ha rá tud venni, hogy elfedjük a sötét-ség egy más formájával, mint a félelem, szégyen vagy önutálat. E csavaros logikával azt éreztetik velünk, hogy önmagunk elítélése azért, amit látunk, az első lépés afelé, hogy kigyógyuljunk a nem kívánt állapotból. Ez azonban hazugság, amely csak arra szolgál, hogy életünkben folyton jelen legyen a sötétség. Amit elítélünk, azt elkendőzzük, és amit elkendőzünk, az soha nem gyógyul meg. A va-lódi belső gyógyulás csak akkor jöhet létre, ha ráébredünk annak szükségességére, és csak az erre az igényre rávilágító Fény képes arra, hogy megváltoztassa, amit felfedett.

84

Valahányszor megpillantunk valamiféle bennünk lakozó sötét-séget, azt az élő Fény kegyelméből tesszük. Kívánsága, hogy nekünk adja, amit mi nem tudunk magunknak megadni: igazi lelki szabad-ságot és annak békés uralmát belső állapotaink felett. A legnagyobb ajándékát kínálja azáltal, hogy bármit is látunk meg magunkról, azt meghívja Elete fényébe. Amikor ez megtörténik, a sötétségtől való korábbi rettegésünk elenyészik, mert a félelemnek, amely szül-te, már nincs uralma felettünk. Látjuk — a kétség leghalványabb jele nélkül —, hogy a nemkívánatost látva sohasem elutasító, hiszen mindig a tökéletes elfogadás az, ami felruház minket ezzel az újfajta látásmóddal.

Vess véget a rejtett önkárosításnak

LEGFŐBB TANÍTÁS Az igazi egyéniséget nem foglalkoztatja jobban,

hogy mások mit gondolnak róla, mint amennyire a napot, hogy az emberek panaszkodnak a forróság miatt.

Gyakran kényszerít minket egy észrevétlen gyengeség, hogy ma-gunk ellen cselekedjünk. Ez a gyengeség előttünk halad, és - mások előtt - erénynek tünteti fel magát. Ennek eredményeként annak próbálunk látszani, amik nem vagyunk — általánosan elfogadott vi-selkedés ez manapság. De valahányszor színlelünk, azért tesszük, mert félünk, hogy e védelmező „személy" nélkül — amely létrehozza a kívánt benyomást - nem kapjuk meg, amit akarunk. Ez a gondol-kodásmód valójában rejtett önkárosítás. Ellehetetlenít minket sze-mélyes és üzleti kapcsolatainkban, olyan biztosan, ahogy a torpedó elsüllyeszti a hajót, melyet eltalált. Fejezetünk központi témája, hogy megtanuljuk, miként állítsuk meg önmagunk „megtorpedó-zását". Mint mindig, önmagunk felfedezésének legjobb módja az, ha összegyűjtjük a Fényt, amely a sikerhez kell. Ha elgondolkodsz

85

az alábbi két különleges felfedezésen, az elindít az ösvényen, mely egy újfajta önuralomhoz vezet.

1. Ha úgy érzed, hogy valakit irányítanod vagy uralnod kell — hogy úgy kezeljen, ahogy „szerinted" azt megérdemled —, az illető kezébe kerül a gyeplő... és aszerint fog veled visel-kedni. Miért? Mert bárki, akitől akarsz valamit, lélektani érte-lemben, titkon uralmat nyer feletted.

2. Bármi, amit azért teszel, hogy erősnek tűnj mások előtt, va-lójában gyengeségként jelenik meg a szemükben. Ha kétel-kedsz e felfedezésben, idézd fel magadban múltbeli kapcso-lataid, és azt, hogy hogyan végződtek! Általános alapszabály, hogy minél jobban kiváltod vagy elvárod mások tiszteletét, an-nál kisebb a valószínűsége annak, hogy megkapod. Aki nevelt már gyereket, tudja, hogy ez igaz. Tehát semmi értelme, hogy megpróbáljuk megváltoztatni mások hozzánk való viszonyu-lását azáltal, hogy kiszámított viselkedési és magatartási for-mákat tanulunk be azért, hogy kompetensnek tűnjünk. Ezek az okos palástoló viselkedések csak további titkos belső konf-liktusokhoz vezetnek, melyek az önkárosítást táplálják. Ezen-kívül, amire igazán vágysz a kapcsolataidban, az nem mások irányítása — hanem a saját magadé. Tehát melyik a helyes út?

Ne próbálj erősnek tűnni! Inkább parancsolj megálljt magadnak, ba gyengeségből cselekednél!

Ne lepődj meg túlságosan e különös tanácson! Ha alaposabban megvizsgálod, meglátod benne a bölcsességet. A következőkben tíz példát olvashatsz arra, hogy miként károsítod öntudatlanul magad, miközben - tévesen - azt hiszed, hogy a pozíciódat erősíted mások-kal szemben.

1. Színlelsz, hogy megnyerd mások jóindulatát. 2. Aggodalmat színlelsz mások jólétét illetően. 3. Fecsegsz, hogy leplezd az idegességedet.

86

4. Csüggsz mások minden szaván. 5. Mások jóváhagyását várod. 6. Megkérdezed a másikat, hogy haragszik-e rád. 7. Kedves szavakat próbálsz kicsikarni másokból. 8. Megpróbálsz elkápráztatni másokat. 9- Pletykálsz.

10. Magyarázkodsz mások előtt.

Vizsgáljuk meg a rejtett önkárosítás utolsó formáját: kényszeres szükségletünket, hogy magyarázkodjunk mások előtt, még akkor is, ha nem kértek rá!

Ha legközelebb úgy érzed, hogy magyarázattal tartozol valaki-nek (nem például a főnöködnek, akit üzletileg érinthet a dolog), végezz el egy gyors és egyszerű belső tesztet. Segíteni fog megkeres-ni és semlegesíteni minden benned megbúvó gyengeséget, amely arra készül rávenni, hogy árts magadnak. Először végezz egy belső-feszültség-vizsgálatot!

Rögtön a kérdéses pillanat elején, amikor épp csak összetalálkoz-tál valakivel, válj olyan éberré magaddal szemben, amennyire csak tudsz! Engedd, hogy e felfokozott éberség belső Fénye átvizsgálja a rajtad átsuhanó ingatag állapotokat, aztán nyugalma biztonságában tedd fel magadban a kérdést: Valóban válaszolni akarsz az imént feltett — vagy fel sem tett - személyes kérdésre? Vagy épp magyaráz-kodni készülsz, mert rettegsz a beláthatatlan következményektől, melyek akkor várnak rád, ha nem teszed meg?

Ez a belső feszültséget felmérő önvizsgálat megmutatja, hogy csakugyan önszántadból készülsz-e a magyarázatodra, vagy annak a határán vagy, hogy tudat alatt kényszerűen megalkuvó légy ön-magaddal.

A benned kialakuló feszültség tudatosulása annak bizonyítéka, hogy valamilyen félelem szeretné — és nem te —, hogy magyaráz-kodj, színlelj, lenyűgözz másokat, fecsegj, vagy bármi mást kövess el az önkárosító belső feszültség nyomására. Valahányszor érzed a késztetést, hogy eláruld magad, halkan, de határozottan utasítsd

87

el a feszültség levezetésének azon módját, hogy beadod a dereka-dat neki. Hamarabb érhetsz el sikert, ha tudod, hogy a félelemnek csak akkor van hangja, ha sikerül azt kicsikarnia tőled. Ha ahelyett, hogy mások előtt próbálsz kedvező fényben feltűnni, magadra fi-gyelsz, véget ér az önkárosítás körforgása.

Részben a Design Your Destiny (Tervezd meg a sorsod) átdolgozása.

Tegyél egy lépést, és tartsd távol magad a bajtól

LEGFŐBB TANÍTÁS Vedd számba a helyzeteket, amikor a félelem szavára hallgattál — színleltél mások előtt, nehogy elveszítsd a jóindulatukat —, és

azt is megtudod, hány alkalommal tett bolonddá a félelem.

Élt egyszer egy herceg, aki miután nagykorúvá vált, elhagyta ottho-nát, hogy az apjától kapott hatalmas birtokon éljen. Azt az utasítást kapta, hogy ha bármikor segítségre szorul, tegyen egy gyertyát a torony legfelső ablakába, és az apja rögtön érte küld egy különleges hintót és lovat, melyek biztonságos helyre viszik.

De az apa arra is figyelmeztette fiát, hogy a gonosz varázsló, a bi-rodalom ellensége, nem messze él új otthonától. Ezért különös óva-tosságra intette a gyertya kihelyezésekor, mert a varázsló is meglát-hatja a fényt, és elküldheti a saját lovát és kocsiját, melyek aztán ki tudja, milyen veszélyekbe sodorják. Ez természetesen megrémítette az ifjú trónörököst. Végül is hogyan tudna különbséget tenni? De az apja biztosította, hogy van ennek egy tökéletesen biztos módja: Mielőtt beszállna a kocsiba, mindig alaposan vegye szemügyre a lovat. A világos szőrű ló mindig biztonságos helyre viszi, míg a sötét ló bajt jelent.

88

Természetesen uralkodása során a herceget is számos megpró-báltatás érte, melyek minden alkalommal arra késztették, hogy gyertyát gyújtson az ablakban. Hónapokon át, mivel nagyon sietett elhagyni a kastélyt veszély esetén, nem törődött apja figyelmezte-tésével - újra és újra elmulasztotta közelebbről megnézni a lovat, mely érte jött. Ennek eredményeként gyakran fájdalmasan vad ko-csikázásban volt része, és túl későn ismerte fel, hogy figyelmetlensé-ge ugyanannyi bajt okoz neki, mint a helyzet, mely elől menekülni próbál. Végül össze tudta szedni magát annyira - mielőtt beszállt volna a kocsiba, amely érte jött —, hogy megnézze, a lovat a gonosz varázsló vagy az apja küldte-e. Egyre jobban képes volt felismerni és elutasítani a sötét lovat, és ez biztonságot hozott számára.

Ez a rövid tanmese megtévesztően egyszerű, de mielőtt lebecsül-néd segítő erejét, kérlek, vedd figyelembe, hogy az élet kihívásaira csak azokkal a válaszokkal „viteti el" magát mindegyikünk, ame-lyekről azt hisszük, hogy biztonságos helyre juttatnak. E reakciók „meglovagolása" - régi szokásaink szerint - olyan, mint beszállni egy elszabadult kocsiba, melyet zabolátlan gondolatok és összevissza kavargó érzelmek húznak. Szerencsére a herceghez hasonlóan mi is meg tudjuk tanulni, hogy a valóság fényével világítsuk meg vála-szainkat, mielőtt azt várnánk tőlük, hogy biztonságba helyezzenek. Vizsgáljuk meg közelebbről a teljesebb önvédelem e lehetőségét.

Nem szükségszerű, hogy továbbra is kudarcra ítéljenek önkén-telen válaszaink. Megtanulhatjuk felismerni az önkéntelen reakció-kat, mielőtt elragadnak. Már ismerjük az ilyen menekülőutak több-ségét, tehát a csatát félig megnyertük. A félelem sötét. A düh sötét, mint ahogy az aggodalom, rettegés, önsajnálat, és az az érzés is, hogy az egész világ súlya a mi vállunkra nehezedik. Add még ehhez hozzá a gyűlölet, bosszúvágy, a magunk igazához való ragaszkodás, türelmetlenség és depresszió sötét lovait — és láthatod a legtöbb ne-gatív állapotot, melyek, ha nem is tipornak meg kemény patáikkal, tudat alatti kínok forrásai.

Láthatod, hogy nem is olyan bonyolult különbséget tenni a go-nosz varázsló által küldött ló és a jó király paripája között. Olyan

89

egyszerű, mint felismerni, hogy a rossz ló fájdalmat okoz, mert va-lódi célja az, hogy kínzó, gyötrő útra vigyen. Biztos lehetsz ben-ne, hogy a rossz lovat és kocsit választottad, ha bensőd azt érezteti, hogy:

• Kicsúsztak a kezed közül a dolgok. • Megrémít, amit látsz. • Dühös vagy magadra vagy másokra. • Nem tudod, hogy merre tartasz, vagy nyugtalanít az irány. • Bánatos vagy jelenlegi helyzeted miatt. • Gyűlölsz, vagy neheztelsz. • Bánod, hogy megszülettél. • Irigykedsz másokra. • Kétségbeesetten vágysz valamilyen megoldásra. • Semmi más nem számít, csak hogy rendbe hozd az érzéseid.

Ami igazán elképesztő, hogy annak ellenére, hogy ezek a „kocsiká-zások" mindent tönkretesznek, az egészségünktől a kapcsolatain-kig, mi mégis részt veszünk rajtuk. Ha tisztában lennénk azzal, mit teszünk, a világon semmi nem tudna rávenni, hogy felpattanjunk arra a kocsira, ami fájdalmat okoz. Lássuk tehát, mi az, ami arra késztet, hogy továbbra is elkövessük fájdalmas hibánkat.

Történik valami. Nem tudjuk, hogyan reagáljunk, ezért termé-szetesen segítséget kérünk. Ez a történet azon része, amikor gyertyát gyújtunk az ablakban. Tudjuk, hogy a helyes reakció egyben a meg-menekülés is. És valóban az. De mielőtt ezt észrevennénk, feltűnik egy én, felvértezve a megfelelő gondolatokkal és érzésekkel, és meg akar győzni arról, hogy alkalmas a helyzet megoldására. Egyszerűb-ben: ez a sötét ló és a kocsi, melyek azért jöttek, hogy elragadjanak. A múltban olyannyira hálásak voltunk a válasz érkezéséért, mely megmondta, kik vagyunk, és mit kell tennünk, hogy soha nem kérdőjeleztük meg azt. De most szeretnénk önuralmat gyakorolni ahelyett, hogy újra és újra olyan utakat tegyünk, amelyek a sem-mibe vezetnek. Emlékszünk a király fiának szánt figyelmeztetésére.

90

Tudjuk, hogy mielőtt a magától megjelenő megmentő kezébe ad-juk magunkat, először a Fényre kell azt vinnünk, hogy meglássuk, ki küldte.

Kezdettől fogva rendelkezünk e fenséges képességgel, amely által megkülönböztethetjük a sötét és a világos szőrű lovakat - de itt a kulcs, a titkos lépés, melyet meg kell tennünk, hogy ügyesen bán-hassunk vele. A magasabb erő, mellyel megválasztjuk, mi vigyen — és mi ne vigyen — minket, csak annyira hatalmas, amennyire haj-landóak vagyunk egy különleges szellemi szünetet, belső pihenőt tartani. Ha némi erőfeszítéssel átmenetileg lehorgonyzunk a jelen pillanatban, érzéseinket és gondolatainkat kihozhatjuk a tudatosság Fényére, hogy a maguk valójában láthassuk őket. Még egyszer, a teszt nagyon egyszerű és világos. Abban a pillanatban nem az szá-mít, mi „tűnik jónak": arra alapozzuk a választást, hogy mi az, ami igazán nekünk való; gondolkodás nélkül tudjuk, hogy egy negatív állapot sem azt akarja, ami nekünk jó.

A szellemi szünet első hallásra egyszerűnek tűnhet, de valójá-ban gyakorlás és kitartó erőfeszítés eredménye. Nagyon csábító csak úgy hagyni, hogy valami elragadjon. De teljesen haszontalan, hi-szen utána időnk többi részét azzal töltjük, hogy próbáljuk rendbe hozni, hogy a helytelen utat választottuk. Ez nemcsak az energi-ánkat emészti fel, de attól is visszatart, hogy valahol valóban ott legyünk. Mostantól szünetet tartunk, mielőtt elhinnénk, hogy az önkéntelen reakció a megfelelő. Megtanulunk ébernek maradni. Ez az éberség elengedhetetlen, mert a gonosz varázsló nagyon okos: trükkjeivel világosnak láttatja a sötét lovat. Gondoljunk csak bele, nem buktunk-e már óriásit a büszkeség és önhittség hamis érzése miatt! A mások legyőzése miatt érzett diadal ugyanolyan fájdalmas lehet, mint az elhagyatottság vagy a düh. Idővel megtanuljuk, hogy egyik lovat se fogadjuk el feltétel nélkül. Ha kétségeid támadnak, emlékezz a következő igazságra: üld meg a lovat, hogy meglásd, mi-lyen. Ha az utazás fájdalmas, és tele van kitérőkkel, akkor a rossz kocsiban ülünk.

91

Most tegyük fel, hogy túl későn ébredünk rá a helyzetünkre, miután már beszálltunk a rossz kocsiba, és az száguld velünk. Talán észrevesszük, hogy magával ragadott az aggodalom vagy a düh. Ré-gen mindig helyes reakciónak tekintettük e negatív érzelmeket, de most már tudjuk, hogy helytelenek és szükségtelenek. Többé nem akarjuk, hogy az ő útjuk a miénk is legyen. Mit tegyünk hát?

Először is, ne próbáljuk megállítani a kocsit! Csak pocsékolnánk az energiánkat. Továbbá, ne próbáljuk meggyőzni magunkat, hogy nem is vagyunk abban az állapotban, ne érezzünk bűntudatot, és ne próbáljunk bármilyen más módon harcolni ellene! Ezekkel csak se-gítenénk a sötét lovakat! Az egyetlen kiutat az jelenti, ha tudatossá válunk a gondolatok és érzések iránt, melyek az adott pillanatban átsuhannak rajtunk. Ez a tudatos döntés átformál minket: abból az emberből, aki teljesen azonosult a kaotikus állapotokkal, azzá válunk, aki tudatában van azoknak. A tudatosság által ki tudunk ugrani a kocsiból, vissza a biztonságba, józanságba és a jelen szilárd talajára.

Biztonságos távolságba kerülni kusza énünktől speciális készsé-geket igényel, de ezek a tieid lehetnek, ha felismered, hogy szük-séged van rájuk. Ne veszítsd el a bátorságod! Maradj távol attól a lótól! Talán többször is kudarcot vallasz, mielőtt biztonságos távol-ságba kerülsz, de figyeld, máris mennyit haladtál! Most már tud-juk, hogy hajlamosak vagyunk a rossz kocsiba szállni, azt is tudjuk, hogy ennek nem kell így lennie. Egyetlen elszabadult gondolat és érzés sem az énünk része.

Új célunk, hogy „figyeljünk", mielőtt elhamarkodottan kap-csolatba lépünk valamely belső állapotunkkal, amely biztonságot ígér. Valahányszor azon kapjuk magunkat, hogy fogva tart egy re-akció — kétségbeesetten kutatunk a „kocsi" után, amely kimentene a konfliktusból —, biztosak lehetünk abban, hogy a rossz ló már úton van, vagy talán már meg is érkezett. De most, hogy már lát-juk, miként csábítottak a sötét utazásokra, már azt is tudjuk, mi kell ahhoz, hogy a helyes kocsit válasszuk: indulj el a Fénnyel, mely a jó irányba visz. Itt egy módszer arra, hogyan alkalmazd ezt az új

92

képességet a gyakorlatban. Soha ne feledd, hogy bármilyen érzés vagy gondolat, amely azt mondja — arra kényszerít -, hogy siess, és válaszd a megoldást, melyet kínál, csak egy okból érkezett: hogy elragadjon a benned lakó Fénytől, mely tudja, hogy nincs mitől menekülnöd... soha.

Részben a Who Put Ihat Stone in My Shoe? (Ki tette a követ a cipőmbe?) átírása.

Az erő, amelynek birtokában többé nem érzed magad tehetetlennek

LEGFŐBB TANÍTÁS A félelem és düh — mint az összes negatív állapot — „titkos ügy-nökök". „Lelki "feladatuk, minden konfliktushelyzetben, hogy sietve elrejtsenek minden jelet, mely elárulná, hogy nem birto-

koljuk színlelt „képességeinket".

Talán nem szívesen valljuk be, de — í g y vagy úgy — gyakran érezzük, hogy az élet olyan helyzetbe sodort minket, melyben tehetetlenek vagyunk. Ha nem így lenne, nem töltenénk annyi időt azzal, hogy szabadulni próbálunk a körülményeinktől. Az a baj, hogy túlságo-san leköt a saját Fantáziaszigetünk elképzelése és elérése, ezért soha nem gondolkodtunk el a következő kérdésen: Mi van, ha a kö-rülmény, amelyből szabadulni próbálunk, csak egy valódinak tűnő illúzió? Hogyan változtathatja meg ez a felismerés az életünket?

Meg fogjuk vizsgálni ezeket a kérdéseket, kezdve a tehetetlen-ség érzésével. Mit tudunk erről az állapotról? Először is, nincs te-kintettel nemre és gazdasági helyzetre — mindenkinek kijut belőle, társadalmi rangtól függetlenül. Azt is tudjuk, hogy nem éreznénk csapdában magunkat, ha valóban hatalmunkban állna változtatni a helyzetünkön. Ez el is vezet a következő felfedezéshez:

93

Egy nap folyamán, többször, mint azt bevallanánk, úrrá lesz raj-tunk a tehetetlenség érzése. Ilyen pillanatokban, valamilyen okból úgy érezzük, hogy a helyzetünkre nincs megoldás. A zavarodott-ság kezd begyűrűzni a gondolatainkba. A frusztráció egyre nő, és körülvesz minket, mi pedig úgy érezzük, hogy a félelemmel teli várakozás börtönében sínylődünk. De nem szükséges, és nem is kell elfogadnunk, hogy ilyen korlátok közé szorított életre legyünk ítélve. Felfedhetjük a tehetetlenség okát — és megszabadulhatunk tőle — azáltal, hogy kiismerjük az azt létrehozó illúzió természetét. Legtöbbünknél így kezdődik a folyamat:

„Miért kellett ezt tennie?" - vagy — „Az élet igazságtalan!" - vagy — „Elvették tőlem." Bármi is váltja ki az adott pillanatban... ezernyi érvet sorolhatnánk fel, ami miatt tehetetlennek érezzük magunkat, de — ahogy azt látni fogjuk — csak egy oka van.

Kezdjük hát a vizsgálódást a helyzet tisztázásával: bármi is az „érv", nem az a nyomasztó érzésünk forrása. Legelőször azt kell meglátnunk, hogy ezek a pillanatok események, és nem önálló erők. Tehát mind múló állapot, nem börtön. Ennek tudatában a kérdés, amelyet fel kell tennünk, nem az, hogy „hogyan szerezzük vissza elvesztett erőnket?", hanem, hogy „mi van ezekben a hely-zetekben, amitől tehetetlennek érezzük magunkat?". Vizsgáljuk meg ezt a fontos érzékelésbeli különbséget! Felfedezéseink segíteni fognak, hogy felismerjük ezt a teljesen új erőt, melyet semmilyen állapot sem tarthat fogva.

Először is, vegyünk számba néhány alapvető tényt: a tehetetlen-ség érzésének semmi köze ahhoz, amit más tett vagy nem tett, és azzal sem függ össze, amit te tettél vagy nem tettél életed során — te-kintet nélkül a jelenlegi állapotodra. Bizonyítsuk a fenti állításokat egy kis kutatómunkával.

Mi az, amit először látunk, ha olyan híreket hallunk, amik el-lentétesek a vágyainkkal? A bizonyítékok alapján úgy tűnik, nem sok mindent „látunk" — ehelyett a figyelmünket megragadja, és a mélybe rántja egy ismerős negatív reakció, melynek egyetlen vágya, hogy a nem kívánt pillanat elmúljon. Ez az ellenállás „elvakítja"

94

és megköti a tudatunkat, így az egyetlen dolog, amit látunk, az a saját kellemetlen érzésünk azzal kapcsolatban, amiről azt kívánjuk, bárcsak meg se történt volna. Az ilyen pillanatokban gyakorlatilag arra figyelünk, amit nem akarunk, hogy ott legyen. Tisztázzuk ezt a lenyűgöző gondolatot néhány példa segítségével.

• Valahányszor valaki megbánt minket egy csípős megjegyzéssel, nem azt nézzük, hogy igaza van-e, vagy sem — csak azt érezzük, bárcsak ne mondott volna semmit.

• Amikor reményeink meghiúsulnak, nem látjuk az új lehető-ségeinket — csak azt, hogyan kellett volna a dolgoknak alakul-niuk. Nem azt látjuk, ami van — az összes benne rejlő kedvező lehetőséggel —, helyette csak a rosszat vesszük észre... azt, hogy mi nincs. Ezek a felfedezések épp annyira megdöbbentőek, mint ameny-nyire ígéretesek: az egyetlen ok, amiért tehetetlennek érezzük magunkat, hogy akaratlanul is rabjaivá váltunk egy önmagá-nak ellenálló elmének, amely azért küzd, hogy elmenekülhes-sen saját negatív képzetei elől. És ebben az ellenállásban nincs más, mint tehetetlenség, mert aminek ellenállunk, az törvény-szerűen. .. velünk marad!

Csak egy módon szabadulhatunk ki e tudat alatti kapcsolat bör-tönéből: új tudatosságra van szükségünk, hogy megértsük, mibe kerül, ha a rabságában maradunk. Ebben segít, ha őszintén válaszo-lunk a következő kérdésekre:

• Mi jó származhat abból, ha neheztelést érzünk amiatt, ha va-lami nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, és azt kívánjuk, bár ne történt volna meg? Segít ez valamit is? Tehetünk bármit is jobbá ezáltal? Nem.

• Vajon a fájdalom bizonyítéka annak, hogy a megfelelő hely-zetben vagyunk? Ellenkezőleg: minél kevésbé vágyunk a pil-lanatra, melyben vagyunk, annál inkább elismerjük annak

95

elsöprő erejét. Ez a téves észlelés aztán megerősíti bennünk a legyőzöttség negatív érzését.

Meg kell erősítenünk magunkban a következő felismerést, ha sze-retnénk megismerni a szabadságot, melyet előrevetít: valahányszor egy helyzet tehetetlen foglyának érezzük magunkat, az azért törté-nik, mert az aggodalom, a félelem, a düh, az önutálat és az önsaj-nálat hamis erejébe kapaszkodunk, és attól várjuk, hogy erőt adjon. Tehát:

Minden negatív állapot pazarlás, mely az életünket fe-csérli, valahányszor belekapaszkodunk hatalmat ígérő üres szavaiba.

Mi a valódi erő? Következzen egy teljesen új definíció: a valódi erő annak tudása, hogy már mindenünk megvan ahhoz, hogy úgy bol-doguljunk az adott pillanatban, ahogy szeretnénk. Vizsgáljuk meg ezt a fontos gondolatot!

Mi értelme a feltételhez kötött, az anyagiakból vagy társadalmi hovatartozásból származó erőnek, ha a kihívást jelentő pillanatban nem számíthatunk rá? Már mindannyian láttuk, hogy mi történik, amikor — „előre nem látott változások" következtében — az erőfor-rásunk hirtelen kiapad. Vagy megadjuk magunkat a tehetetlenség érzésének, vagy tülekedni kezdünk, hogy új forrásokhoz jussunk. A válaszunktól függetlenül a reakciónk foglyai maradunk.

Valahányszor egy dühös emberrel találkozol, olyasvalakit látsz, aki épp most döbbent rá, hogy nincs birtokában a lehetőségeknek, amelyeket magáénak hitt. Az ilyen pillanatokban nem marad más számára, mint hogy védje képzelt veszteségét azáltal, hogy másokat hibáztat - hamis ereje most a neheztelésben rejlik. Ha összehason-lítjuk ezt az „erőt" a most következővel, világossá válik a felfedezé-sünk.

A valódi erő a megpróbáltatást hozó körülmények fölé emel minket, oltalmaz a félelemtől, mely bele akar taszítani a holnap-

96

ról szövött aggasztó gondolatokba. Az igazi erő annak nyugodt, de biztos felismerése, hogy minden, amivel találkozunk, a javunkat szolgálja, bármi legyen is az. Hogyan kerülünk kapcsolatba e tiszta erővel? Egy meghökkentő felfedezéssel kezdjük:

Olyan világban élünk, melyben az emberek tévesen azt hiszik, hogy ők maguk az erő. A valóság azonban más: mi csak eszközei vagyunk ezen erőknek, legyenek azok jók vagy rosszak; és mégis, egyedülálló helyünk a valóságban sokkal nagyobb szerepet ruház ránk, mint bármelyik ar-chetípusos erőre. Egyedül nekünk áll hatalmunkban vá-lasztani — az összes erő közül, legyenek lehetőségként vagy ténylegesen jelenvalók -, melyiket fogjuk megtestesíteni és szolgálni annak kifejezése által.

Vizsgáljuk meg alaposabban ezt a kulcsgondolatot, mely minden igaz vallás alapja az idők kezdete óta.

Ezt a részt azzal vezettük be, hogy habár gyakran érezzük, való-jában. .. soha nem vagyunk tehetetlenek. Látjuk, hogy aki ellenáll az életnek — aki retteg a nem kívánt változásoktól, vagy gyűlöli azo-kat —, miként válik eszközzé egy erő markában, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a küszködésen kívül bármi másra is képes legyen. De az ellenkezőjét is láttuk: az, aki felismeri, hogy a negatív állapotok egyetlen ereje abban rejlik, hogy az önuralom illúzióját keltik, egyben egy másfajta erővel lép kapcsolatba. Ez az új tudatos-ság rendíthetetlen, mint az erő is, amelyet ad.

Ezzel az új, igaz hatalommal mindig élhetünk, amikor erejét és biztonságát magunkénak szeretnénk tudni. Első lépésként minden alkalommal idézzük fel, hogy hatalmunkban áll eldönteni, mire akarjuk és mire nem akarjuk fordítani az erőnket. A következő pél-dák rövid tanulmányozása új, nagyobb lehetőségeket tár fel:

• Ahelyett, hogy ezernyi megbánás fájdalmával élnénk, felismer-hetjük, hogy egyetlen múltba tett látogatás sem változtathatja

97

meg azt. Az új tudatosság fénye lehetővé teszi az újrakezdést a jelenben.

• Ahelyett, hogy az aggodalomtól várnánk, hogy átsegítsen egy félelmet keltő helyzeten, láthatjuk, hogy az a félelmet szolgálja — hogyan szabadíthatna hát meg attól? Az új tudatosság fénye lehetővé teszi a szabadulást mindkét rosszakarótól.

• Ahelyett, hogy védenénk a hibáinkat azáltal, hogy mentsége-ket keresünk rájuk, felismerhetjük, hogy ha nem akarjuk meg-tanulni a leckét, biztossá válik, hogy az újra utunkba kerül, a gyötrelemmel együtt, amit okoz. Az új tudatosság fénye lehe-tővé teszi, hogy elfogadjuk az élet leckéit, és az igazság szabad-dá tesz minket.

Látjuk a különbséget a fenti három élethelyzetben? Egyrészt, a ne-gatív állapotok igyekeznek meggyőzni minket, hogy tehetetlenek vagyunk azzal szemben, ami akadályoz minket. De már láttuk az igazságot: ezt a hamis észlelést a sötét állapot hozta létre, mely azt szeretné, hogy hozzá forduljunk az erőért, ami ahhoz kell, hogy mindent rendbe hozhassunk. És most tehetünk valami teljesen újat: ahelyett, hogy átadjuk magunkat szokásos reakciónknak, az ellenállásnak, idézzük fel az igazságot, mely szabaddá tesz: hatal-munkban áll, hogy az általunk választott erővel éljünk. Más szavak-kal, de ugyanúgy igaz: azzal az erővel születtünk, hogy lemondjunk a tehetetlenség érzéséről, és ezért az áldozatért cserébe felismerjük a küzdelem és feszültség nélküli életet.

Az eddigi gondolatok rövid összefoglalása segít, hogy elkezdhes-sük alkalmazni új erőnket a tehetetlenség érzése felett.

Amikor valamilyen gyötrelem vagy probléma látszólag megha-ladja a képességeinket, hogy megbirkózzunk vele, nem azt jelenti, hogy valóban nincs erőnk. Ezek a pillanatok „ébresztők" — felhívják figyelmünket, hogy emlékezzünk a kapcsolatunkra lényünk belső és Isteni rendjével, amely nem más, mint Igaz Természetünk. Ez az új cselekvési forma, a magasabb öntudatból eredő tudatos át-rendeződés, a mi megszabadulásunk. A tehetetlenség érzése helyett

98

eljutunk valódi lényünk megértéséig. Üj jelentést nyernek a szavak, melyek azt mondják: „Engedj el mindent, és engedd át Istennek!". Most már értjük, mit kell tennünk, hogy az Isteni Fény megtehesse értünk, amit mi nem tudunk: hogy megismerhessük a valódi hatal-mat, teljesen le kell mondanunk az igényéről.

A ragyogó ajándék, hogy önmagad lehetsz

LEGFŐBB TANÍTÁS Még amikor csak készülsz azzá válni, aki majd leszel, egyszerre

vezet téged, és egyúttal az út végén vár rád, aki már vagy.

Mindegyikünkben mélyen ott lakik az alapvető vágyódás, hogy békében legyünk önmagunkkal, és azzal, ahova az élet sodor min-ket. Tekintet nélkül arra, hogy mi történik körülöttünk, szeretnénk tudni, hogy a jó helyen vagyunk a jó időben, és a helyes dolgot cse-lekedjük — és ezt oly módon szeretnénk tudni, hogy semmi se győz-hessen meg az ellenkezőjéről. De csupán egy módon lehet miénk ez a megingathatatlan belső bizonyosság: ez az élet csak azokra vár, akik hajlandóak elvégezni a belső munkát, amely igaz személyiség-gé váláshoz vezet, melyet úgy fogunk hívni, hogy „rendkívüliség".

Belénk „íródott", hogy kifejezzük és megéljük az egyéniségünket, mint ahogy a rózsa minden szirma is egyedi módon nyílik ki. De e természetes „virágzás" helyett — a beteljesüléssel együtt, melyet a törekvő léleknek nyújt — a társadalmi szokások útját járjuk: azt kér-dezzük magunktól, „Mit kell tennem, hogy egyéniségnek tekintse-nek?" Aztán körülnézünk a világban, és látjuk, hogy a többi ember is erre a kérdésre keresi a választ. Később találunk valakit vagy vala-mit, amiről az egyéniségünket mintázzuk, aztán azon igyekszünk, hogy „olyanok legyünk" — bármi is az —, amitől senki máshoz nem hasonlíthatónak érezzük magunkat. Az életünk utánzássá válik, és üresség a jutalmunk, amiért eladtuk magunkat a semmiért.

99

Az igazi eredetiség ajándéka, hogy nem igényli, hogy annak tekintsék - senkitől sem várja, hogy elismerje egyedülálló termé-szetét, mert alapvető jellege maga az egyediség. A „jelentéktelen" élet küzdelem az elismerésért, elfogadásért... örökös igyekezet arra, hogy mások megerősítsék a magunkról alkotott képet. Az igazi élet nélkülözi ezt a feszültséget, mert az egyéniség kifejezésén alapul, mely nem igényel külső megerősítést, hogy teljesnek érezze magát.

Tudnál találni bármit a világon, mely nem azzal a konkrét cél-lal született, hogy elvégezzen egy feladatot, melyre csak ő képes? A távoli csillaghalmazoktól DNS-ünk egy mikroszkopikus darabjáig, minden lényegében azért jött létre, hogy kifejezze, amit más nem képes. Hogy lehetnénk — mi, akikért minden teremtett dolog léte-zik — kevesebbek ennél?

Nem jobban vagyunk képesek az egyéniség létrehozására, mint a fenyő arra, hogy befolyásolja a növekedését. Elidegeníthetetlen jogunk ismerni a rendkívüliség belső egységét, ahogy a következő lényeges tanítások is rámutatnak. Tanulmányozd őket egyenként, amíg fényüknél meg nem látod az új szabadság lehetőségét, amely-hez nem kell több, mint hogy hű légy valódi Énedhez.,

Részben a Living Noiv (Élj most) című hangoskönyv átírása.

100

VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA

1. Az aggodalom amiatt, hogy mások mit gondolhatnak rólad, a rabság egyik rejtett formája, egy láthatatlan börtöncella, melyet a téves és fájdalmas gondolat hoz létre, mely szerint csak akkor vagy valódi — és az életed akkor értékes —, ha mások is azt mond-ják!

2. Az igazi egyéniség az, akinek nem kell mások hozzájárulása, hogy ismerje a békét, melyet abban talál meg, hogy önmaga.

3. Ha az elfogadott társadalmi szokásoknak - minden fondorlatuk-kal és képmutatásukkal együtt — van egy ellensúlyozó értéke, ak-kor az a következő: Eljöhet az a csodás nap, amikor felismerjük, hogy életünket eddig azzal töltöttük, hogy tolvajokkal társalog-tunk, hazugokkal szőttünk terveket, és olyan emberek ígéreteit hallgattuk, akik legtöbbje egyetlen tisztességes tettre sem képes. Ébredésünk napja nem más, mint távozásunk e csődöt mondott világból, melyben a koldusok királyoknak és királynőknek öltöz-nek.

4. A tisztesség a következőképpen határozható meg a legpontosab-ban: Csak a saját lelkiismeretünkben keresünk megerősítést arra, hogy mi jó és igaz. Mert ami jó és igaz, nem társadalmi természe-tű, hanem lelki, mind az igényt, mind a tetteket illetően.

5. Az ingerültség annak a jele, hogy álmodoztunk, de hirtelen fel-ébresztettek minket.

101

Ö T Ö D I K F E J E Z E T

FEDEZD FEL A BOLDOG

EMBERI KAPCSOLATOK

LÁTHATATLAN MÉLYÉT

#

A tökéletes kapcsolatok titka

LEGFŐBB TANÍTÁS Az egyetlen dolog, ami igazán zavar másokban, és konfliktushoz

vezet, hogy megváltoztatnánk őket!

Legtöbbünk össze van zavarodva kapcsolatait illetően - egyrészt természetes, hogy vágyunk társaságra, de mindannyian tudjuk,

hogy ez nem olyan egyszerű. A nehézséget az jelenti, hogy folyama-tosan mások társaságában lenni szemlátomást ugyanúgy újabb fáj-dalmak forrása lehet, mint ahogy megoldja az egyedüllét régi prob-lémáját. Ez a kétélű kard - hogy időnként hálát, máskor fájdalmat érzünk kapcsolataink miatt — sokféleképpen megjelenik.

Például, természetes velejárója az egyedülálló elégedettség, mely abból származik, hogy megosztjuk életünket másokkal, hogy talá-lunk valakit, aki megért minket annyira, hogy segít jobban meg-értenünk magunkat. Habár a vágy, hogy feltárjuk mások előtt szívünk titkos mélységeit, gyakran visszaüt. Ki nem érezte még az óriási megdöbbenést, amikor egy titokban - szerettünknek - el-árult gyengeséget később az arcába vágtak? És mi a helyzet azzal, amikor vigaszért fordulunk egy baráthoz, de amit ahelyett kapunk, azt inkább érezzük elítélésnek?

103

Ugyanilyen, amikor felkeresünk egy ismerőst abban a remény-ben, hogy magunk mellé állíthatjuk majd egy, a családunkkal vagy barátunkkal folytatott vitában. De, ahelyett hogy támogatna, in-kább arról próbál meggyőzni, hogy mi tévedünk, és nekünk kell változtatnunk az álláspontunkon. Ajaj! Egy pillanat alatt rengeteg ellenséget szerzünk magunknak, ami szintén nem kevés fájdalmat okoz. Megint úgy érezzük, hogy elárultak minket. Elkeseredetten próbálunk mindenfelé vigaszt keresni, hogy aztán végül teljes elszi-geteltséget érezzünk, mert „senki sem ért meg minket".

Valódi problémánk másokkal nem az, hogy nem akarják vagy nem tudják megadni, amit tőlük szeretnénk. Ahogy azt majd a kö-vetkezőkben látjuk, az elégedetlenség forrása ennél mélyebben gyö-kerezik. A következő rövid írás célja, hogy segítsen fényt deríteni arra, mi a kapcsolatainkban érzett nyugtalanságunk valódi forrása.

Minél inkább megtanulunk kevésbé vágyni arra vagy függeni attól, hogy mások megértsenek minket, annál kevesebbet szenve-

dünk, ha ezt mégsem kapjuk meg.

Minél kevésbé szenvedünk amiatt, amit mások Látszólag képtelenek megadni nekünk, Annál kevésbé leszünk boldogtalanok Eletünk e viszonzatlan pillanataiban,

Melyeket barátok és ellenségek között töltünk.

Minél kevésbé fáj az, amit az élet megtagad tőlünk, Annál nagyobb békében fogunk élni önmagunkkal.

Minél több derűt fedezünk fel magunkban, Annál könnyebb lesz másoknak adni

A harmóniából, mely az Űj Felismerésünkből ered.

Valahányszor megosztjuk másokkal az újfajta Felismerést Anélkül, hogy bármit is kérnénk cserébe,

104

Az Ajándék csendben megérint mindenkit, akit azzal köszöntünk; Meghatódnak

Hajlandóságunkon, hogy készek vagyunk az ő problémáikat a sajátjaink elé helyezni.

És ez az a tett, mely felébreszti bennük... A szunnyadó érzést, hogy nekik is hasonlóképp kell tenniük.

A boldogság teljesség, melyet a tudatos jóságban találunk meg. Ez a tökéletes kapcsolatok titka.

Add meg magadnak, amit igazán szeretnél

L E G F Ő B B T A N Í T Á S

Miért van az, hogy nagyon ritkán jut eszünkbe másokon segíte-ni, akár lemondások árán is, és mégis nehezen tudjuk elfelejteni, ha valaki nem törődött velünk, amikor szükségünk lett volna rá?

Már megvizsgáltuk, miért és hogyan okoznak kapcsolataink gyak-ran fájdalmat. És amint láttuk — általánosságban -, legtöbb konf-liktusunk abból származik, hogy úgy érezzük, nem kaptuk meg a kellő figyelmet. Gyakran kínoznak ilyen gondolatok: „nem tisztel eléggé", „nem olyan kedves, mint szeretném", „őket nem érdek-li annyira, mint engem". Azonban ha elég bátrak vagyunk, hogy meglássuk az igazságot a következő gondolatban — ha beengedjük a tanítását a szívünkbe és az elménkbe —, valami teljesen új és cso-dálatos történhet velünk, megszabadulhatunk az elégedetlenségtől, melyet kapcsolatainkban érzünk, és egyben a konfliktusoktól, me-lyeket ez az érzés gerjeszt.

Gyakran amit épp másoktól várunk - például tiszteletet, türelmet vagy egy kis gyengédséget —, az pillanatnyilag be-lőlünk is hiányzik, vagy valamiképpen megtagadjuk azt.

105

A csapda az, hogy többnyire fogalmunk sincs a saját sivárságunk-ról ezekben a pillanatokban, mert a mélybe rejtve némán bizonyos okos „önpalástoló módszerek" bújnak meg bennünk. Énünk e tu-dat alatti részeinek folyamatos jelenléte miatt nem vesszük észre, hogy valójában mi vagyunk híján valaminek, mert nagyon gyorsan rámutatnak azok hiányosságaira, akiket megítélnek. Valahányszor sikeresen elterelik a figyelmünket, a következő történik: nemcsak abban akadályoznak, hogy magunkra eszméljünk, de ebben a mes-terséges szellemi kómában képtelenek leszünk felismerni, hogy a tulajdonság, amit a másikból hiányolunk, valójában bennünk sincs meg.

Az elme némi világossága felfedi az igazságot valódi helyzetünk-ről. Majdnem mindig elvárjuk, hogy mások rendelkezzenek bizo-nyos tulajdonságokkal, de ritkán látjuk, hogy énünk követelőző ré-széből hiányzik az a tartalom, amit másokból hiányol. Nem csoda, hogy az emberiség továbbra is folyamatos diszharmóniában él: ez a szellemi alvás nemcsak táptalaja a mások érzéketlensége iránt érzett megvetésnek, de forrása is annak!

Mit kell hát tennünk? Hogyan formálhatjuk át magunkat, és idézhetjük elő egyben a változást azok életében, akikkel az Úton találkozunk? Lássuk tehát! Kérlek, a következő példát azon szemé-lyes tapasztalatod alapján vizsgáld, melyre a leginkább ráillik. Célja, hogy különleges hangsúlyt helyezzen valamire, ami csak akkor válik igazán hasznodra, ha hajlandó vagy felfedezni annak kifinomult ta-nítását.

Amikor az Isteni iránti szeretetünkben — ima, elmélkedés vagy meditáció által - magasztaljuk és imádjuk a Fényt, voltaképpen a szívünkből neki ajánlott szeretet mértékének megfelelően részesü-lünk a Fény áldásából. Isten igaz Barátai mindig ismerték a kölcsö-nös Isteni Szeretet törvényét, vagyis: bárminek is adjuk a szerete-tünket, annyit kapunk tőle viszont, amennyit mi adtunk. Bárminek a valódi élvezete, amit azért végzünk, mert szeretjük — legyen az kertészkedés, golf, főzés, zenélés vagy bármi más —, valójában az a szeretet, amit a tevékenység iránt érzünk.

106

Most gondoljuk végig az imént mondottakat, tárjuk ki a szívün-ket, és ne ítéljünk el többé másokat azért, ami szerintünk hiányzik belőlük. Az emberek közti valódi harmónia alapelve a következő: úgy kaphatjuk meg, amire másoktól vágyunk, ha megadjuk nekik, amit tőlük várunk.

Ez a spirituális alapelv megérdemli a figyelmünket, vizsgáljuk hát meg mindennapi tapasztalataink alapján. Hányan érezzük, hogy a „többiek" az életünkben — különösen azok, akik mindennap mel-lettünk vannak, akár a munkahelyünkön, akár otthon — nem úgy bánnak velünk, ahogy megérdemelnénk? Ugyanígy, legtöbbünk, ha nem is mindig, de gyakran úgy érzi, hogy elhanyagolják. De hányan mondhatjuk el őszintén, hogy megadjuk a barátainknak és társainknak mindazt, amit tőlük várunk?

Általában békejobbot nyújtunk, és előzékenyen kifejezzük egyetértésünket azok felé, akikről úgy gondoljuk, hogy hasznunk-ra lehetnek; de ritkán teszünk azokért, akikről úgy véljük, hogy nincs semmijük, amire szükségünk lenne. És mégis elvárjuk, hogy tiszteletteljesek, kedvesek vagy figyelmesek legyenek velünk. Ennek ismeretében egy pillanatra térjünk vissza vezérlő elvünkhöz: meg kell tanulnunk megadni másoknak, amit tőlük remélünk. A követ-kezőkben olvashatsz néhány egyszerű javaslatot arra, miként kezdd alkalmazni ezt az új felismerést a gyakorlatban.

• Mielőtt azt kérnénk másoktól, hogy figyeljenek ránk, tisztel-jük meg őket a saját figyelmünkkel!

• Mielőtt elvárjuk a megértést másoktól, legyünk mi is megér-tők.

• Ha kedvességre vágyunk, először legyünk mi kedvesek. Kü-lönben tudat alatti követeléseket támasztunk egymás felé, ami csak egymás bírálásához és csalódottsághoz vezet.

Meg kell tanulnunk tudatosan kezdeményezni, aztán — a harmoni-kus kapcsolatokat irányító lelki törvény ismeretében — igyekeznünk kell úgy viselkedni másokkal, ahogy azt tőlük várjuk. A követke-

107

zőkben találsz egy különleges feladatot, mely segít még harmoni-kusabbá tenni kapcsolataidat.

Mindannyian tudjuk, milyen elégedetlennek lenni, és összeüt-közésbe kerülni másokkal, akik nem adják meg, amire vágyunk, vagy szükségünk volna tőlük. Valahányszor ez történik, többnyire hibáztatjuk, alkalmatlannak ítéljük őket, és őket tesszük felelőssé azért, hogy rossz érzésekkel viseltetünk irántuk. De hányan va-gyunk elég éberek ahhoz, hogy megadjuk nekik, amit tőlük szeret-nénk - mielőtt azt elvárnánk?

A következő gyakorlatból, még ha pusztán csak megkísérled elvégezni, többet tudhatsz meg magadról, mintha elolvasnál ezer könyvet a spirituális megvalósításról. Először is, ahogy azt már meg-vitattuk, általában olyan belső tulajdonságokat várunk el másoktól, melyek belőlünk is hiányoznak. Például éppen a türelmetlenség ítéli el habozás nélkül a türelmetlenséget. Az undokság undoknak lát másokat — és közli is azt velük kendőzetlenül. A gőg megveti a büszkeséget, és tesz róla, hogy a büszke tudja: elérhetetlen magassá-gokba vágyik. És csak forog tovább a diszharmónia mókuskereke, míg el nem kezdünk dolgozni magunkon, és meg nem valósítjuk a következő elveket, melyek átformálják énünket.

Bármi legyen is az, amit a másikból hiányolunk, meg kell tanul-nunk, mennyire fontos, hogy megadjuk azt neki. Amire másoktól vágyunk, meg kell adnunk nekik; amilyen viselkedést másoktól elvá-runk, úgy kell viselkednünk velük.

Például, ha tényleg szeretnénk, hogy a személy, akivel vagyunk, nyíltan viselkedjen velünk, először nekünk kell megnyílnunk. Ha tudjuk, hogy gyakran kritizálunk másokat, mert nem adják meg a tiszteletet, amit várunk, először nekünk kell kimutatnunk a tiszte-letet, amire vágyunk.

Vedd hozzá e gondolatokhoz a következőt: Néha éppen azt akar-juk a másiktól, ami nincs meg benne. Például, elvárjuk, hogy meg-értsen, miközben - jelen fejlettségi szintjén - ez az égvilágon sem-miképp sem lehetséges. De ha azon nyomban kell, amit akarunk, nem leszünk képesek a részvéttel teli megértésre. Türelmetlenséggel

108

vagy más, lealacsonyító tettel jelezzük, hogy ráuntunk már mások „gyengeségeire". Ez a viselkedésünk csak a saját hiányosságairól győzi meg az illetőt. Mit tehetünk ehelyett?

Adjuk oda, amink van, ahelyett hogy a másiktól vennénk el azt a keveset, amivel rendelkezik. Ha odaadjuk e tudatos belső munka gyümölcsét, cserébe megkapjuk a kért jóságot.

Ez a feladat, amely segít felébreszteni alvó lelkiismeretünket, sok figyelmet igényel, és ami még lényegesebb, hogy végre megelégel-jük az érzést, miszerint a körülöttünk lévők nem olyan jók, mint mi. Mindazonáltal, a valódi lelki fejlődés — önmagunk valódi át-formálása - attól fiigg, mit vagyunk hajlandók adni, és nem attól, hogy szerintünk mások mivel tartoznak nekünk.

Alkalmazd e fontos gondolatokat minden kapcsolatodban. Sok-kolnak, elképesztenek, ezzel együtt jelentősen felbátorítanak majd a felfedezéseid, de ami a legfontosabb, hogy azt tapasztalod: a har-monikus kapcsolatok nemcsak kivételesek, hanem mindennaposak lesznek az életedben. Minden jobb és szebb körülötted, mert ön-magad megértésének új Fénye immár elevenen ragyog benned.

Tedd meg az első lépést a valódi függetlenség felé

L E G F Ő B B T A N Í T Á S

Tölthetjük az időnket hiábavaló erőlködéssel, hogy a magunk kedvére formáljunk másokat, vagy megláthatjuk a gondolkodás-módunkban rejlő hibát, és — ahelyett, hogy az igényeink szerint próbálnánk megváltoztatni másokat — átlátunk azon a téves

elképzelésen, hogy más teljessé tud tenni minket.

A valódi függetlenség az éber belső élet gyümölcse - és ahogy a fák termése is természetes események bizonyos rendjét követve érik be, úgy önmagunk belső felfedezésének is van egy természetes rendje,

109

amelyen végig kell haladnunk, hogy elnyerhessük életünket, és úgy élhessük, ahogyan nekünk jó.

A teljesebb függetlenséghez vezető úton minden lépés kihívás és jutalom is egyben. A kihívás mindig abban rejlik, hogy a következő lépés mennyire átláthatatlannak és bizonytalannak tűnik, a jutalom pedig - a lépés megtétele után - az édes és megnyugtató felfedezés, hogy aki valójában vagy, nem bukhat el soha! Ily módon lépésről lépésre elérheted Igaz Éned természetes függetlenségét.

Amikor egy nagyobb rálátást biztosító pont felé tartunk, az úton mindig találunk nehezebben leküzdhető szakaszokat. Minél job-ban feltárjuk a látásunkat elhomályosító lelki akadályokat, annál si-mább lesz az utunk fölfelé. Ne feledd: az Igazság soha nem fog vak-vágányra terelni! Ha valaha mégis úgy tűnne, az abból ered, hogy olyasvalamit próbálsz feleslegesen magaddal vinni, ami nem lehet része a rád váró magasabb rendű életnek. Gyerünk hát! Könnyedén meg tudod tenni a következő lépést!

A függetlenség felé vezető úton az egyik legnagyobb akadály — mely ponton sokan bizonytalanná válnak, és ezért nem tudják megtenni a következő lépést felfelé — nem más, mint hogy vona-kodnak meglátni az emberi természet valódi mivoltát, mely sokkal rosszabb, mint képzelnénk. Neked viszont máshogy kell tenned! Ahogy látni fogod, csak a társadalom — és annak politikai és vallá-si vezetői — életének alacsony színvonalát egyértelműen felismerve hozhatod mozgásba az új energiákat, melyekre szükséged van, hogy valóban független emberré válhass. Ez a magasabb rendű függet-lenség a jóság és erő egyedüli táptalaja, melyre szükséged van, hogy igazán egészséges kapcsolatban élhess másokkal. Soha ne tétovázz átlátni másokon, és ne érezz bűntudatot azért, amit ébredő észlelé-sed felfed róluk. Az érzés, miszerint rosszat tettél azzal, hogy meg-láttad a rosszat másokban, a hamis én műve, melynek szüksége van arra, hogy higgy másokban, mert így később, amikor nem felelnek meg az elvárásaidnak, úgy érzed majd, hogy elárultak.

Lenyűgöző könyvében, a 50 Ways to See Through People-ben (50 mód, hogy átláss másokon) Vernon Howard elmagyarázza, mi-

110

ért nem szabad rosszul éreznünk magunkat azért, mert meglátjuk a rosszat másokban:

„Néhányan, akik az emberi természetet tanulmányozzák, gyakran vonakod-nak feltárni a hamisságot és a gyengeséget másokban. Azt gondolják, nem kel-lene ennyi rosszat látniuk - ám ennek éppen az ellenkezője igaz. Kellene és kell is, hogy mindent tudj az ártalmas emberi viselkedésről, mert a jóhoz csak a rossz feltárásán át vezet az út. Az igazi veszély abban rejtezik, ha nem a valódi fényük-ben látjuk a dolgokat - a megtévesztés nagy veszélyt jelent a megtévesztettre. Ostobaság delfinnek hinni a cápát, és egyúttal felesleges is. Amikor a bölcs cápát lát, tudja, hogy az cápa. Mióta helytelen helyesen látni?"

Tehát bölcs és kifizetődő dolog tényeket gyűjteni az emberi ter-mészet gyengeségeiről. Ráadásul, ha a valódi függetlenségünk ke-resésével szeretnénk elérni a kívánt célt, akkor meg kell tanulnunk nemcsak örömmel fogadni az átmenetileg megdöbbentő felisme-réseket, de össze kell szednünk minden erőnket, és kérnünk kell, hogy még többet láthassunk. Az Igazság megköveteli ezt.

Az alábbiakban találsz három hasznos tényt, melyek segítenek, hogy megtanulj elengedni, és elérni a még nagyobb szellemi füg-getlenséget.

1. Nem számít, hogy a felszínen mit látunk, valójában az önér-dek irányítja az embereket.

2. Csak addig függhetsz másoktól, míg nekik is kifizetődő el-tűrni a függésedet.

3. Még a kedvesség és jóindulat legjellemzőbb megnyilvánulá-sai sem az adott illető könyörületes természetéből fakadnak, hanem a tudat alatti vágyból, hogy a jóság és emberségesség mámorító érzésével gyarapodhasson. Felejts el köszönetet mondani, vagy elismerni a nagylelkűségét, és meglátod, mi-ként változik a jóság rögtön elfojtott haraggá vagy méltatlan-kodássá.

111

Ezek nem aggasztó tények. Az az aggasztó, ha nem vagyunk hajlan-dóak meglátni, hogy nemcsak minket hagytak cserben, de valami-kor már mi is eljátszottuk ezt a szánalomra méltó szerepet. Ennek bizonyítéka cáfolhatatlan.

Ha úgy akarjuk jól érezni magunkat, hogy másoktól függünk, akkor baj leselkedik ránk. Bármely kapcsolatban, amelyben füg-günk a partnerünktől, „ejtőernyőnek" használjuk a másikat, és ha elfogadja ezt a szerepet, mindketten a földre fogunk zuhanni. Ám neked egy pillanatig sem kell már e félelemmel élned.

Engedd, hogy meglásd a teljes igazságot az emberi természetről és annak dolgairól - cserébe az Igazság feltár rólad valamit, ami-vel felülemelkedhetsz azokon a dolgokon, amelyek miatt jelenleg aggódsz. Ne félj tehát a nyugtalanító, de csodálatos felismeréstől, hogy nincs senki, akire számíthatsz — mert valóban nincs -, legaláb-bis nem ott, ahol eddig kerested. Jelenlegi, valós helyzeted fokozatos felismerése valójában egy lépés felfelé, mely átmenetileg visszalé-pésnek tűnik. Csak egyetlen okból érzed így: mert tudtodon kí-vül eddig azzal a meggyőződéssel korlátoztad magad, hogy egy nap majd valaki megadja, amit nem tudtál megadni magadnak: a valódi függetlenséget. Vége hát a várakozásnak és a félelemnek is!

Lényednek van egy titkos és varázslatos része, amely csak akkor fedi fel magát, ha hajlandó vagy a fényre állni, hogy lásd az igazságot önmagadról és másokról. Fogadd örömmel ezt a fényt, és felfedezed, hogy a bölcs és rendíthetetlen belső erő türelmesen vár-ja, hogy beteljesítsd a törvényeket, melyek által belép az életedbe.

Részben a The Secret of Letting Go (Az elengedés titka) átdolgozása.

112

Új alapelvek a tudatosan harmonikus élet megvalósításához

L E G F Ő B B T A N Í T Á S

Hogy tudjuk, hogyan leljük igazán örömünket e g y kapcsolat-ban, nem igényel gondolkodást. Azonban a meggondolatlanság

minden kapcsolatot tönkretesz, melyben felüti rút f e j é t .

Az alapos spirituális munka révén kiderül, hogy a pokoli dolgok va-lójában azért jelennek meg a Földön, mert valahol mélyen bennünk lakoznak. Nemsokára bepillantást nyerünk ebbe a belső mélységbe, és a megértés csodálatos Fényével megvilágítjuk annak minden ed-dig nem látott zugát. Megvilágítjuk a bennünk élő tudattalan világ középpontját, ahol a sötét erők mindig győzelmet aratnak a gyanút-lan emberi lények fölött.

Képzeld el a főördögöt, amint delejes hangján összehívja az ösz-szes gonosz teremtményt, és így szól: „Hogyan férkőzhetnénk be a világba, mely a mi világunk és a megvetendő Fény között van? Mit tehetnénk, hogy tovább ámítsuk az embereket? Továbbra is a sötétségben kell tartanunk őket, hogy ne tudjanak a Fényről, mely által megszabadulhatnának tőlünk. Olyan gonosz, sötét dolgot sze-retnék, hogy senki ne jöjjön rá, mi történt. Van valakinek egy jó ötlete?"

Abban a pillanatban a parázsló sötétségben összegyűlt kisördö-gök lángjai elhalványulnak: félnek, hogy vezetőjük tűzre veti őket, ha kudarcot vallanak. Egy nappal később, ahogy megbeszélték, mindannyian visszatérnek néhány ötlettel, habár nincs köztük egy különösebben említésre méltó sem. Aztán hirtelen a semmiből ott terem egy aprócska ördög, a vezető vállára ugrik, és a fülébe súg valamit. Egy pillanat múlva lángok csapnak elő a főördög minden porcikájából, ahogy azt kiáltja: „Végre! Van egy tervem!"

Körülnéz kis helytartói között, akik mindnyájan egy-egy ember mellé vannak kijelölve a Földön, és jókedvűen osztja az utasításo-

113

kat: „Azt akarom, hogy odamenjetek, és lassanként kezdjétek ter-jeszteni az alvó tömegek között a „tolerancia" eszméjét. Tegyetek meg mindent a sikerért! Győzzétek meg őket arról, hogy a gondolat az övék, és hogy el kellene terjeszteniük a tanítást, miszerint mások tolerálása egyenlő a szeretettel. O igen! Ez eddig a legjobb trükk! Ez halálos!"

Elültettek a gondolatainkban egy bizonyos társadalmi viselke-désformát, a kényelmes önkéntelen reakciót, azok „tolerálását", akikkel nem értünk egyet. Elviseljük azokat, akik nem járnak a kedvünkben, vagy akaratlanul is bosszúságot okoznak. És azt hisz-szük, hogy ez azt jelenti, hogy harmóniában tudunk élni velük. Márpedig semmi sem áll távolabb az igazságtól!

Hasonló megtévesztés áldozataiként az embereknek szinte esé-lyük sincs meglátni, hogy az igaz szeretetet majdnem kiölték belő-lünk, és eltörölték a Föld színéről. Ugyanúgy, ahogy vannak dol-gok, amik a torkunkon akadnak, léteznek hamis hiedelmek és e hiedelmeken alapuló cselekedetek, amelyeket a lelkünk nem tud lenyelni. Vizsgáljuk meg, mi rejtőzik a tolerancia hamis fszméje mögött, és tanuljuk meg, mibe kerül eltávolítani ezt a természetel-lenes akadályt!

Kezdetnek fel kell ismernünk a következő igazságot: a toleran-cia minden formája e g y f a j t a ellenállásban gyökerezik. Ez a tény még nyilvánvalóbbá teszi az igazságot, miszerint nem lehet valaminek el-lenállni, és hozzá negatívan viszonyulni, ugyanakkor pedig szeretni.

A gyakorlatban ez úgy jelenik meg, hogy amikor tudat alatt azt gondoljuk: „Tolerálni fogom ezt az embert, elviselem a sötét meg-nyilvánulásait, de csak azért, mert nem akarom, hogy mások lássák, rossz hatással van rám" — akkor mi történik velünk? Úgy gondol-juk, hogy szeretjük egymást, csak mert elfojtjuk a vágyunkat, hogy kirohanjunk az ellen, aki zavar minket.

A kormány és a társadalmi intézmények erősen támogatják a to-lerancia eszméjét, hogy fenntartsák a haladó szellemű és fejlődő tár-sadalom látszatát - de a szeretetnek semmi köze a rejtett ellenállás-hoz, melyet elfogadásnak hívnak. Az ellenállás elszigetel, elválaszt és

114

fojtogat. A szeretet átölel, üdvözöl, általa szabadon lélegezhetünk. De még sok mindent meg kell látnunk, amennyiben készen állunk

A tolerancia effajta értelmezése a felsőbbrendűség eszméjében gyökerezik, hiszen csak a felsőbbrendű ember tolerálja az alanta-sabbat. Ha valakivel együtt vagyunk, és „tolerálnunk" kell az illetőt, a titkos önbálványozás állapotába kerültünk, amely csak úgy ma-radhat fenn, ha van valami, amit nyugodtan becsmérelhet. De ez a tudattalan állapot csak az egyik fele a korlátozottságnak.

A tudat alatti felsőbbrendűség azzal tartja magát életben, hogy visszautasítja azt, amitől különbnek érzi magát, de az elutasító re-akció bizonyítja a nem érzékelt hasonlóságot. Shakespeare mondta: „Úgy vélem, ön túl hevesen tiltakozik." Ezzel arra mutatott rá, hogy azt utasítjuk el legerősebben a másikban, amit tudat alatt felfedez-tünk magunkban.

Az első lépés a harmonikus kapcsolathoz nagyon egyszerű: csak meg kell látnunk a spirituális igazságot, miszerint nem találkozha-tunk olyan emberrel, akire nem hasonlítunk valamiben, még akkor sem, ha nem is adunk hangot annak, amit nem szeretünk benne. Az a megtévesztő, hogy azt hisszük, nem hasonlítunk másokra, ki-véve azokat, akik egyeznek a magunkról elképzelt képpel. És ennek megfelelően élünk — az „én" egy hamis érzetének szemével látunk, amely mindig elutasítja azokat, akiket „különbözőnek" lát. De az elutasítás uralma alatt nem jelenhet meg a szeretet csírája.

Nem azért kaptuk ezt a becses életet, hogy mindent elutasítsunk benne, ami nem felel meg nekünk, hanem azért, hogy fejlődjünk minden által, amivel az úton találkozunk. Az ellenállás lehetetlenné teszi lelki fejlődésünket, miáltal hiábavalóvá válnak a körülmények, melyeket azért kaptunk, hogy felülemelkedjünk rajtuk. Ha elutasít-juk azt, amit mások megmutatnak nekünk magunkról, megfoszt-juk magunkat a lehetőségtől, hogy meghaladjuk énünk felfedezetlen részeit, amelyeket ez nyugtalanít. A szabadságot nem akkor találjuk meg, ha kerüljük, ami zavar minket, hanem ha világossá tesszük

115

- felismerjük és elbocsátjuk - mindazt, amit bensőnk sötétjében valami zavarhat.

Az embert azért teremtették, hogy az őt létrehozó csodálatos Értelem „hasonlatosságára" fejlődjön. Ez az Isteni Értelem, amely nem teremtett olyat, ami számára félelmetes vagy gyűlöletes. Ne-vetséges azt hinni (ahogy tesszük ezt mindnyájan, mert erős önérze-tet ad), hogy a másik ember az ellenségünk, csak mert ellenszenvet érzünk iránta.

Csak hogy világos legyen: rengeteg kellemetlen ember él. Tele van velük a világ! De tekintve a neheztelés előnytelen hatásait, és hogy (egyelőre) csak annyit tudunk tenni azokkal, akik zavarnak, hogy ellenállunk, lehetséges, hogy nem látjuk meg kapcsolataink egyik legfőbb okát? A válasz: Igen!

Ahogy a szél a fák lombját fújja, és elviszi a virágport egy má-sik fa virágához, kapcsolataink célja is lelkünk „beporzása" kellene, hogy legyen, mely által kivirágozhatna benne itdétünk okának va-lódi megértése. Kapcsolataink által együtt gyarapodunk az élettel, ami azt jelenti, hogy olyan lehetőségeinkre világítanak rá, amelyek létezéséről azelőtt nem tudtunk. Ha kizárjuk e felfedezéseket, akkor letagadjuk az igazságot magunkkal kapcsolatban, amit a bennünk rejlő Igazság soha nem tenne. Ez a felismerés még világosabbá tesz valami mást is:

Ha így értelmezzük a toleranciát, az nem lehet semmi mennye-inek a forrása. A részünk, mely mesterré vált azok tolerálásában, akiket ki nem állhatunk, azért válhatott erőssé és meghatározóvá, mert a felsőbbrendűség érzését kelti bennünk, amikor a társaságuk-ban vagyunk. Ez a tudat alatti képmutatás nem a szeretetből fakad, hanem a gyűlöletből - tehát gyengeség.

Most következik egy különleges lelki gyakorlat, mely azért szü-letett, hogy segítsen harmonikussá tenni kapcsolatainkat. Ahogy a Heimlich-fogást sem nehéz elsajátítani — a hirtelen mozdulatot, melynek segítségével eltávolíthatjuk, ami a torkunkat fojtogatja —, úgy megtanulható a spirituális módszer is, melyet szükség esetén bármikor segítségül hívhatunk, hogy megszabadítson attól, ami

116

épp fojtogat bennünket. A feladat és az általa feltárt új felismerés célja, hogy segítsen leszámolnunk azzal a gondolkodásmóddal, mi-szerint nyugodtan árthatunk magunknak, mégis lehet kedvező a végkifejlet.

A fent említett feladat a „Te és Én Fogás". Bármikor alkalmazha-tod, a nap bármely percében, akár másokkal vagy, akár csak egyedül üldögélsz, és valakire gondolsz. Hatékony alkalmazásához, amikor másokkal érintkezel, olyan érzékenynek kell lenned, mint a pók há-lójának, melyet még a legkisebb légmozgás is megrezdít. Igaz Éned épp ennyire fogékony. Mint ahogy a kristálytiszta tó visszatükrözi az eget, úgy minden energiaállapot, amellyel találkozunk, az an-nak megfelelő energiával rezonál bennünk. Abban a pillanatban, ha hajlandóak vagyunk rá, részesedhetünk abból a tudatosságból.

És ennek az adottságnak semmi sem szab határt, leszámítva azt, amitől tudtunk nélkül megfosztjuk magunkat, mert tudat alatt el-utasítjuk, amit megmutat nekünk.

Amikor mások társaságában vagyunk, és elutasítóan reagálunk rájuk, nem vesszük észre, hogy már az ellenállás valamilyen formája határozza meg a pillanatot. A tolerancia igénye nem jelenhetne meg bennünk, hacsak valami a bensőnkben nem akarna olyan ember közelében lenni, aki „olyan". Ahogy a tudat alatti ellenállás egyre hevesebbé válik, újabb negatív reakció formáját ölti a „támadó" sze-méllyel szemben. E feladat kulcsa megérteni azt, hogy ez a reakció mindig a negatív töltetű te szóval kezdődik — mint: „Te ilyen vagy.", „Te olyan vagy." Ez azonnali távolságot hoz létre az Én és a személy között, akivel vagyunk. Tovább erősítik ezt a hamis „én"-érzést a negatív gondolathullámok, amelyek bizonyossá teszik, hogy mit „fedezünk fel". Most már biztos: tudjuk, ki az oka a konfliktusnak, melyet érzünk. De már több eszünk van annál, hogy másokat hi-báztassunk a bennünk feltárt negatív dolgokért.

Ugyanebben a pillanatban, amikor ránézünk az illetőre, és for-málódni kezd bennünk ez a becsmérlő „te", rögtön hozzátesszük az „én"-t. Szívünkben és gondolatainkban fogjuk őrizni a „Te-Én" elgondolását. Például, rossz szemmel nézünk valakire, mert mindig

117

rohan. Ahelyett, hogy csak úgy hagynánk, hogy a szokásos reakció irányítson, más utat választunk- felismetjük lelki hasonlóságunkat, ahelyett hogy ez a hasonlóság eltávolítson minket. Ez az új felismerés va-lahogy így hangzik: „Te... Én felfedeztem ugyanezt a tulajdonságot magamban." Ha egy dühös ember letámad, ahelyett hogy tűrnénk a kellemetlen helyzetet, az új módszert alkalmazzuk a csendes felisme-rés által: „Te... Én ugyanezt a dühöt láttam meg magamban."

Ez a belső gyakorlat minden olyan esetben alkalmazható, ami-kor mások nem kívánt megnyilvánulásaival szemben elutasítóan re-agálunk. Lefegyverzi a „felsőbbrendű" én hazugságát azáltal, hogy hatékonyan eltörli annak megrontó hatalmát, mellyel azt az illúziót kelti, hogy mások vagyunk, mint azok, akiket tolerálunk. És az el-lentétek összeomlásával megszületik a szeretet és együttérzés: „Töb-bé már nem csak elvisellek - felismertem, hogy te és én valójában felebarátok vagyunk, mert ugyanazt a terhet viseljük: egymáson keresztül kell felismernünk az igazságot magunkról.

Következzék tehát a „le és Én Fogás" összefoglalása. Kapcsola-tainkban egy újfajta szándékot kell megfogalmaznunk, amely vala-hogy így hangzik: „Ezentúl nem elviselni foglak téged: inkább arra fogok törekedni, hogy minél tudatosabb legyek velünk kapcsolat-ban, és elviseljem, amit kell, mindkettőnkért. Nem foglak elutasí-tani, mintha nálam alacsonyabb rendű volnál - nem teszem, mért nem tudok felfedezni benned semmi olyat, ami alsóbbrendű, csak ami bennem is megvan."

Feladatunk az - ha hajlandóak vagyunk megtenni -, hogy ész-revegyük a növekvő eltávolodást, amit úgy hívunk: „Te más vagy, mint én." Aztán, ugyanebben a pillanatban, alkalmazzuk az új fel-ismerést, mely megszünteti a tudattalan elutasítást. Ehelyett elfo-gadjuk a felfedezést, hogy te és én ugyanúgy részesei vagyunk ennek az Isten adta pillanatnak, melyet azért kaptunk, hogy túllépjünk önmagunkon.

Ne feledd, a „tolerancia" hazugság, mert létrehoz egy „én"-t, amely mindig elkülönül attól, amit tolerál. Nem lehet szeretet ott, ahol elkülönülés van.

118

Gyakorold ezt a módszert! Tanuld meg szemmel tartani ezt az alantas ént, mely megpróbálja lerombolni benned az ébredező sze-retet lehetőségét. Merj nyitott lenni azáltal, hogy visszautasítod az azonosulást azon részeiddel, amelyek azt a hitet keltenék benned, hogy ha ellenállsz az életnek, akkor az majd befogad. Végezd el a belső munkát, amely ahhoz kell, hogy személyes jelentést kapjon számodra ez a feladat, és megérted a legnagyobb titkot a Földön: mindenkinek, aki itt él, van egy ajándéka számodra — ha hajlandó vagy elfogadni.

Fejlődés teljes átalakulás által: a béke magvainak elvetése

L E G F Ő B B T A N Í T Á S

A szív valódi nagysága nem csupán abban rejlik, hogy mennyit bír el, hanem hogy mennyire kész elengedni.

Bárcsak ne adnánk többé okot másoknak, Hogy elutasítsák jelenlétünket,

Magunk is viseljük, Amivel őket terheljük,

így nem hagyva okot a hibáztatásra...

Akkor... a nagy és csöndes dühöt, Mely az emberi szívben rejtezik,

Annak kell látni, ami: Erőszak, mely háborút akar.

E felismerés felébresztené A belátó lélekben

119

Az azonnali, bensőséges igényt A béke megtestesítésére.

Ez az új igény — a látás szülötte Az igaz átalakulás magva.

Minden kapcsolat megsínyli, ha holtpontra jut - akár csak egy kis tóban, akár személyes kapcsolatainkban, mindenhol szükség van a folyamatos megújulásra, hogy felismerhessük a benne rejlő valódi lehetőségeket. Ez számunkra azt jelenti, hogy egy régi neheztelés, félelem vagy megbánás újbóli megjelenése megsemmisíti annak lehetőségét, hogy szeressük egymást, ami spirituális feladatunk. Azonban nagyon nehezen látjuk meg, hogy a valódi ok, amiért ezek a régi, fájdalmas beidegződések működnek bennünk, nem az, hogy az emberek nem változnak. A valóság teljesen mást mond -amennyiben meg merjük hallani.

A következő okból térnek vissza a nem kívánt viselkedésformák kapcsolatainkban: folyamatos kísérleteink, hogy megszabaduljunk a bennünk dúló fájdalomtól — másokat tartva felelősnek azokért —, végképp kudarcot vallottak.

Bármilyen új lépés, amelyhez azáltal jutunk, hogy megpróbálunk rájönni, mi a probléma a másik féllel, semmi mást nem változtat meg, csak azt, amilyen módon a kapcsolattól a későbbiekben szen-vedni fogunk. Ha így próbáljuk megoldani a problémát, az olyan, mintha azt várnánk, hogy az általunk bevetett földön teljesen más növény nőjön ki és virágozzon. Ha igazi, harmonikus kapcsolatot szeretnénk másokkal, nekünk kell megváltoznunk. Vállalnunk kell a felelősséget mindazért, amit a kapcsolat megmutat nekünk ma-gunkról, aztán el kell végeznünk a belső munkát, mely egy új Én magvainak elvetéséhez szükséges.

Már mielőtt lejegyezték volna a tanításokat, a nagy bölcsek a következőt hirdették: Ki mint vet, úgy arat. A mostani, úgyneve-zett haladó korban épp annyira egyszerű ez az elfeledett elv, mint amennyire látnoki. Azt kapjuk, amik belül vagyunk. Életünk ta-

120

pasztalatának minden egyes pillanata a jellemünket tükrözi, ame-lyet ezek a pillanatok mutatnak meg nekünk. Oszd meg ezt az egy-szerű igazságot valakivel, aki gyűlöli az életét, és az illető meg fog vetni, mert kimondtad az igazságot arról, hogy miért érez így!

Bármerre nézünk, lényegében mindenki csak egy dologgal van elfoglalva: hogy megkapja, amit akar, amikor akarja, amilyen gyor-san csak lehet. A tűz, mely a megálmodott siker iránti vágyat fűti, akkora füstöt okoz, melytől nem látni, hogy a kitartó vetés termése nem más, mint a megbánás hideg hamvai, melyek a tönkrement kapcsolat után maradtak.

Ha egyszer felismerjük Igaz Énünk teljességét és állhatatos jósá-gát, ha szeretnénk meglátni valamit a mennyből még itt a földön, akkor el kell vetnünk a magvakat, melyekből e magasabb rendű élet sarjad. Nem arathatjuk le azt, amit el sem vetettünk - ha csak vá-gyunk a teljesebb életre, nem fogjuk elvetni a lelki magvakat, mint ahogy egy képzeletbeli hegy megmászásával sem érjük el a csúcsot.

A lelki magvak elvetése azt jelenti, hogy lelki munkát végzünk. A lelki munka először mindig a bensőnkben zajlik, még akkor is, ha külső cselekvésben nyilvánul meg. Mi ez a belső munka, melynek segítségével a bennünk rejlő mennyei természet magvait elvetjük? A következő négy módszer arra, hogy miként vessük el egy teljesebb élettel való kapcsolat magvait, a Let Go and Live in the Now (Tanulj meg elengedni, és élj a mostban) című könyvemből származik.

1. Igyekeznünk kell, hogy ne terheljünk másokat vagy magun-kat múltbeli megbánásokkal, csalódásokkal vagy a jövőről szőtt, félelemmel teli víziókkal — különösen, amikor kérjük az Igazságot, hogy nyújtson nagyobb betekintést jelen termé-szetünk azon észrevétlen részeibe, melyek élvezik a bűntuda-tot akkor is, amikor még több sötét magot vetnek el.

2. Meg kell tanulnunk csendben ülni, és türelmesen várni Isten békéjének Fényére, hogy felváltsa azokat a sötét, zajos gondo-latokat és érzéseket, melyek azt mondják: túl sok régi terhet cipelsz ahhoz, hogy képes legyél megtenni a hazafelé vezető

121

utat. Valahányszor elvetjük e magvakat a nyugodt elmélkedés révén, szert teszünk az erőre, mely annak felismeréséből ered, hogy ez a csend a mi igazi otthonunk.

3. Minden pillanatban, amikor ráébredünk, hogy újraélünk egy múltbeli konfliktust, tudatosan emlékeznünk kell szán-dékunkra, hogy az egész életünket újrakezdjük. Ezt az új szemléletmódot, amely abból a tudatból születik, hogy valódi életünk mindig új a Mostban, úgy fejleszthetjük ki, hogy el-engedjük, amik addig voltunk, és elkezdjük learatni a félelem és düh nélküli élet gyümölcsét.

4. Meg kell tanulnunk szembenézni a félelemmel, türelmetlen-séggel és az aggodalommal, és ahelyett hogy azt látjuk, mi le-hetetlen ezek életszemlélete szerint, elvetjük az új Én magvait azáltal, hogy merünk kételkedni sötét látásmódjukban. An-nak megtagadása, hogy azonosuljunk ezen önkorlátozó sötét állapotokkal, learatja a gyümölcsét, hogy felülemelkedünk az ezektől elválaszthatatlan korlátokon.

Nem elég csak a fizikai életben elvetni a magvakat, azaz küzdelem által vagy könnyedén milliókat keresve, feltalálva minden idők leg-nagyszerűbb csodamasináját, vagy a „Ki kicsoda?" hasábjaira ke-rülve — mert habár magasztosnak tűnnek ezek a törekvések, és a magvak kinőnének és virágoznának, csak olyan formában fejlőd-hetnének ki, melyek idővel elmúlnak és elhullnak.

Ha teljes és szeretettel teli életre vágyunk, melyet új fény ragyog be, magunkban kell elvetnünk az örök magvakat - ez a mi dol-gunk. Készíts egy listát a módokról, ahogy elvetheted egy teljesebb élet magvait. Kezdj hozzá a belső éberség megvalósításához, és fi-gyeld, hogy fogod learatni a tudatosság gyümölcsét, mely mindent lehetővé tesz.

Részben a Let Co and Live in the Now (Tanulj meg elengedni, és élj a mostban) átdolgozása.

122

VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA

1. Nem leszünk jóságosak és szeretetteljesek attól, ha úgy teszünk, mintha azok volnánk - ahogy egy Shakespeare-darabban a be-szélő fa szerepének eljátszása sem ruházza fel a színészt a tölgy erejével.

2. Nem feladatunk azon aggódni, hogy mi lesz vagy mi nem lesz — hogy a fájdalmas megbánásban vagy bűntudatban éljünk, azért ami volt vagy nem volt. Egyetlen feladatunk, hogy felelősséget vállaljunk azért, ami van — és hagyni, hogy az élet azt hozza, amit akar. Talán szenvedést hoz ez a fajta felelősség, de ha ez történik is, átformáló erejű lesz, ellentétben az önsanyargatással — amely minden hamis felelősségvállalásból származó tett negatív hatása.

3. Abból nyerni az önérzetünket, hogy azonosulunk más dilemmá-jával, olyan, mintha elmennénk a szabóhoz egy új öltönyért, de aztán abban a ruhában távoznánk, amiben bementünk.

4. Tanuld meg, hogy ne másokat hibáztass a fájdalmadért, és hogy ne panaszkodj semmiért, amit az élet eléd hoz - ez azonban nem azt jelenti, hogy elfogadó légy azokkal, akik rosszat akarnak ne-ked, és hogy közönyös légy az iránt, ami veszélyezteti a reménye-id és törekvéseid.

5. Az egyetlen ok, amiért vonzó mások elítélése énünknek azon a szintjén, amely ítélkezik felettük... az, hogy a vigasz, melyet ab-ban lel, hogy másokat elítél a „hibáik" miatt, azt a célt szolgálja, hogy meggyőzzön tökéletességünkről.

123

H A T O D I K F E J E Z E T

LÉGY BÉKÉBEN

ÖNMAGADDAL

A nyugodt elme bámulatos ereje

L E G F Ő B B T A N Í T Á S

A gondolkodás nem hozhat igazi szellemi békét, ahogy a tóba dobott kő sem csillapítja le annak fodrozódását.

Nap mint nap elárasztanak minket — társadalmilag, kulturálisan és gazdaságilag - új elképzelések, tökéletes programok, külön-

leges ígéretek... dolgok, melyek, ha megszerezhetnénk őket, békét hoznának nyugtalan elménkbe és szívünkbe. Ezért legtöbbünk fo-lyamatosan rohan valami után, hogy enyhítse a tökéletlenség szűn-ni nem akaró érzését. De újra és újra tapasztaljuk, hogy a hajszának soha nincs vége, csak egy újabb kezdőpontot, újabb elvégzésre váró feladatot találunk, mielőtt megpihenhetnénk. Meglepő, de amiért az állandó rohanás ellenére mégsem jutunk sehova, azért van, mert nem arra születtünk, hogy tökéletessé váljunk. Ha megértjük, miért hisszük mégis ezt, azzal megtesszük az első lépést a siker tartós ér-zése felé, melyet keresünk. Ez újra megmutatja annak fontosságát, hogy feltárjuk az igazságot lényünk jelenlegi szintjéről, ahogy ezt a következők is nyilvánvalóvá teszik.

Az önmagával szemben tudatlan elme „megosztott" elme. Leg-többünk már ismeri e különös állapotot: egyik részünk azt akarja, ami miatt a másik bűntudatot érez, vagy csak arra tudunk gondol-

125

ni, amitől azt reméljük, hogy — ha a miénk lesz — elhozza a békes-séget. De ahogy azt nemsokára látni fogjuk, megosztott elménk ravaszabb, mint gondoltuk. A munka, melyre a következő gondolat megértéséhez van szükség, megéri a fáradságot.

Ez a megosztott elme azt hiszi, hogy valaminek az elképzelése ugyanazt az örömet képes nyújtani, mint az elképzelt dolog valósá-ga. Olyan ez, mintha azt hinnénk, hogy egy szárnyaló sas látványá-nak elsöprő érzése azt jelenti, tudunk repülni. Ez az elme azt „látja", hogy övé a vágyott erő, és azt tapasztalja az adott pillanatban, amit magával éreztet az adott dologról. És azt akarja, hogy az övé legyen, amit elképzelt, mert az megadja neki az élvezetet, melyet azzal gon-dolatban összekapcsol.

Természetesen van egy óriási probléma ezzel: mind az elképzelt tárgy, mind az „én", melyet az megelégedéssel tölt el, csak illúzió — ami hamar kiderül, miután az elme már nem tudja tovább fenn-tartani az önmaga által gerjesztett érzéseket. Tehát: az érzés ugyan valódi, de egy olyan elme hozza létre, amely először ingerli önma-gát, majd meg akarja szerezni, amit elképzelt. Ez tehát a helyzet — úgy születtünk a Földre, hogy ez a gondolati szint a legfőbb ve-zetőnk.

E megosztott elmével már csecsemőkorunkban, a bölcsőben el-kezdünk azonosulni. Ha valami (talán még azt sem tudtuk, mi) zavart minket, csak fel kellett sírnunk, és csodálatos módon már érkezett is a szánkba a segítség... egy játék, cumisüveg vagy csoko-ládé formájában. A mennyekben jártunk! Ilyen egyszerű volt. És — az állatokhoz hasonlóan - megtanultuk, hogy ösztönös sírásun-kért megkapjuk a védelmet, vagy azt, ami véget vet a kellemetlen érzésnek. Ezt tanultuk — erre idomítottak minket - a kezdetektől: elég, ha csak kitartóan csapkodunk, visítunk vagy édesen mosoly-gunk, máris megkapjuk, amire vágyunk. Ám van egy probléma a kisgyermekek paradicsomi létével: nem tart örökké!

Ahogy egyre nagyobbak leszünk, lassanként rájövünk, hogy nem sírhatunk minden alkalommal, ha meg akarjuk kapni, amire szükségünk van! A társadalom azt mondja: „Túl nagy vagy már eh-

126

hez!" Ezért valami mást kell találnunk, amin rágódhatunk. De ez nem jelent gondot számunkra. Ugyanez a megosztott elme — amely megtanulta, hogy kiabálnia kell, és akkor kielégítheti az igényeit — továbbfejlődik. Megtanulja megteremteni magának, amire szük-sége van. De már nem csak fizikai élelemre vágyik. Már nemcsak a testünknek, de a lelkünknek is szüksége van „táplálékra": vigasztaló gondolatokra és érzésekre vágyunk, és ezt másoktól várjuk meg-kapni, vagy magunk hozzuk létre őket. Nevezzük nevén e szükség-leteket: ábrándok, valamilyen hízelgő vágykép megerősítése, má-sok hibáztatása, tervek, melyekkel megszabadulhatunk a jelenlegi problémáktól, és még ezernyi más mód, melyekkel „erőt adhatunk" magunknak.

Az egyszerű, fejletlen kezdetektől, amikor az elme ösztönösen keresi azt, amitől elégedett lehet, e megosztott elme tevékenysége lassan eljut a pszichológiai álokoskodás jóval kifinomultabb formá-ihoz, mígnem, tudtunkon kívül, képzeteinkből kezdünk élni — egy képzeletbeli én múló érzéseiből táplálkozunk. Lássuk, hogyan vál-tunk e különös fejlődés rabjaivá, anélkül hogy egyáltalán észrevet-tük volna.

Amikor a képzeletünkben megjelenik egy személy vagy tárgy mint gyógyír a fájdalmunkra — és ettől megkönnyebbülünk sem-mi rosszat nem látunk ebben a megoldásban. Hisz a problémát át-menetileg sikerül enyhíteni: többé nem „visítunk"! De nem látjuk, hogy elgondolásunk önámítás. Amiről azt képzeltük, hogy örömöt szerezhetünk magunknak vele, ugyanúgy nem valóságos, mint az én, melyet átmenetileg kielégít. Az elménk által létrehozott kép-zetek nem teszik lehetővé, hogy meghaladjuk önmagunkat, nem adnak valós táplálékot, amely segítené fejlődésünket, és sohasem hoznak igazi szabadulást a problémánktól. Semmi sem tudja felsza-badítani vagy meggyógyítani magát, amit a gondolat önmagából hoz létre. A megosztott elme nem tudja megadni magának a vágyott teljességet. Valahol máshol kell keresnünk!

Talán ellentmondásnak tűnik, de legtöbbünk az életében azért nem lel tartós békére, mert az elménk örökké magán kívül keresi a

127

megnyugvást. Olyan ez az állapot, mint a kis hal esete, mely meg-unta, hogy csak úszkál körbe-körbe, és elindult, hogy vizet találjon — azt remélte, hogy ha rátalál arra, amit keres, akkor azt is megleli, ami az életéből hiányzik. Ez a történet rávilágít arra, amit az elménk jelenlegi szintjén nem érzékel:

Mi már a jelen pillanat mély, csendes és békés „vizeiben" élünk, és... mégsem ismerjük a benne rejlő tartós beteljesülést. Nem ta-lálhatjuk meg a korlátlan szabadságot, melyet keresünk, mert va-lahányszor megosztott elménk megmondja, merre kutassunk, egy pillanat alatt a gondolat foglyaivá, az ígéret rabjaivá válunk.

Valódi béke nem létezhet kívül a moston, amelyből mindig ki-bontakozik. A spirituális kihívást - az előttünk álló „problémát" — az jelenti, hogy az igazi jelen pillanat nem ismerhető meg a gon-dolkodás által, mert a most nem egy gondolat. Elő jelenlét, melyet csak annyira lehet megragadni, mint a napsugarat üvegbe zárni. Semmi nem létezik a jelen pillanaton kívül, ami magában foglal-hatná, arról nem is beszélve, hogy leírhatatlan hatalmának érzését nyújthatná.

Talán most ezen tűnődsz: „Ha nem teszek semmit, hogy betel-jesítsem önmagam, hogy véget vessek az üresség érzésének, mi lesz belőlem? Kell, hogy legyen mód a teljesség megvalósítására, melyre a szívem vágyik."

A válasz: „Igen, van rá mód." De a béke valódi erejét nem „va-lahol" kell keresni, ezért is kerüli el mindig a figyelmünket. Ha valaha el akarjuk érni önmagunk beteljesülését, és ezzel együtt a szabadságunkat, meg kell győződnünk arról, ami jelenlegi szintün-kön elképzelhetetlen: a teljesség magától megjelenik berniünk, ha ab-bahagyjuk a keresését. A Let Go and Live in the Noiv ( Tanulj meg el-engedni, és élj a mostban) című könyvemből származó gondolatok segítenek felfedezni a szépséget ebben az örök igazságban.

Ahogy a napsütötte vadvirágos rét számára az egyetlen gyógyírt a tavaszi eső jelenti, úgy az üresség érzésére is csak egy megoldás létezik számunkra minden időben: a mennyei Élet felpezsdítő érin-tése, mely belénk ültette énünk tökéletlenségének érzését. Miért

128

kell megtapasztalnunk ezt a látszólag végtelen ürességet bensőnk legmélyén? Mert azáltal, hogy megismerjük az Élő Fény ismeretlen életének e sötét oldalát, talán — a saját szabad akaratunkból — meg-tanuljuk csillapítani a szomjunkat, és magunkba tölteni az életet adó vizeket, melyek folyamatosan áradnak örök forrásából.

Igaz Énünk részben egy rejtett terület, ahol egyfajta árapály-folyamat végtelen körforgása játszódik le a váltakozó teljesség és üresség múló kifejeződéseiben, ahogy a felgyülemlett téli csapadék lezúdul a hatalmas hegyekről, hogy megtöltse a nyári hőségben ki-száradt völgytavakat.

De Eredeti Énünk nagyobbik része olyan e völgytavakhoz és he-gyekhez képest, mint az egész vidék, melyben azokat találjuk, mert habár az évszakok folyamatos váltakozása szüntelen változást hoz létre benne, valójában minden változatlan. Igaz Énünk a folyama-tosan változó és mégis változatlan mostban él — a teljesebb tudatos-ság hatalmas birodalmában, ahol már barátunkként üdvözölhetjük a teljesség és üresség minden formáját, ahelyett hogy tévesen az előbbit barátnak, az utóbbit ellenségnek tekintenénk.

Ha ráébrednénk a tudatos kapcsolatunkra ezekkel a folyamato-san áramló erőkkel, melyek Igaz Énünk éltető elemei, és ha felis-mernénk, hogy csak ez a tudatosság szabadíthat meg az ürességtől való félelmünktől, világossá válna a kérésük: abba kell hagynunk, hogy olyan körülményeket próbáljunk teremteni magunknak, ame-lyek között nem fenyeget ürességünk érzésének veszélye. Szándéko-san bele kell merülnünk önmagunk sötétnek tűnő vizeibe, ahol, ha nyugodtan várunk, arra ébredünk, hogy egy új világ magasabb légkörében vagyunk.

Bátorságunk jutalma a bennünk munkáló láthatatlan, örökké-való erők közvetlen ismerete — az egyik által üressé válunk, míg a másik annak a helyére áramlik, hogy új és összetéveszthetetlen jelenlétével kitöltse a szabad teret. ígéretesnek tűnnek e szavak, mert azok is. Ahogy a teljesebb tudatosságból eredő értékes önis-meretünk egyre gyarapodik, ráébredünk, hogy a keresett szabadság mindenütt ott van, mégpedig azonnal. Többé nem félünk az ese-

129

mények végkimenetelétől, mert végre felfedeztük: minden dolog kezdete önmagunk igaz valósága.

A meditatív élet varázsa

L E G F Ő B B T A N Í T Á S

Valahányszor lelki szemeink előtt e g y vonzóbb hely képe lebeg, vagy azt érezzük, hogy többet kell kihoznunk magunkból, nem látunk meg két óriási igazságot: Először is, minden képzelt cél

csak álom, melynek ígért beteljesülése egyre halványodik, ahogy közeledünk hozzá... Másodszor, az, hogy hol vagyunk,

és kik vagyunk minden pillanatban, olyan lehetőségek tárháza, amelynek gazdagsága nemcsak közvetlenül előttünk áll,

de örökre szól.

Valamiért nehéz megmondani, mi történt világunk és az emberek egészségével — nem azért, mert nincs rá megfelelő szó. A gond az, hogy bármennyire is próbáljuk szavakkal érzékeltetni, a történet-nek csak egy bizonyos részére világítunk rá, ezért nem láthatjuk tökéletesen a helyzetet. A történelem és személyes tapasztalatok is bizonyítják, hogy ha nem látunk egy problémát teljes egészében, az konfliktushoz vezet. Aztán a vádaskodást választjuk megoldásként, és elkerülhetetlenül kitör a háború - először személyes, majd glo-bális szinten.

A világméretű eltévelyedés egyértelműen látszik romló körülmé-nyeinkből. Egyre több helyen láthatjuk, hogy még a legalapvetőbb kedvesség is lassanként kivész belőlünk, és csak nézzük, ahogy a társadalmi, gazdasági, és környezeti problémák mind súlyosabbá válnak, mert nem vagyunk hajlandóak foglalkozni velük.

De azt nem látjuk, hogy mindezek közös tőről fakadnak: elfe-lejtettük, mi földi létünk célja. Nemcsak azt nem tudjuk már, hogy hogyan ismerjük meg az igazságot magunkról, de nem is akarjuk

130

megismerni. És ahogy a lépcsőn lefelé pattogó labda fokozatosan felgyorsul, önmagunk hiányos ismeretének következtében lassan-ként az egyre mélyülő szellemi alvás állapotába süllyedünk: hamis célok hamis vágyakat szülnek — a hamis vágyakat pedig nem le-het beteljesíteni. Az ebből fakadó korlátozottság érzése kapzsiságot szül, amelynek kínjaitól senki nem menekül, még azok sem, akik világunk javaiból a legtöbbet halmozták fel.

Mit tehetünk? Valójában sok mindent, de megfontoltan kell cselekednünk! Be kell látnunk, hogy a változtatást önmagunkkal mint egyénekkel kell kezdenünk. Röviden: le kell tennünk arról, hogy megpróbáljuk megváltoztatni a világot, amelyet látunk, ehelyett azon kell elkezdenünk dolgozni, hogy másképp lássuk. A változásnak bensőnk legmélyén kell megtörténni, azon részünkben, mely hatás-sal van arra, ahogyan viszonyulunk az élethez.

Ám bensőnk nem gondolkodásmódunk egyszerű megváltozásá-val alakul át. Észlelésünknek is „újjá kell születni" - hiszen minden más kísérlet szenvedésünk enyhítésére képtelen volt tartós eredmé-nyeket hozni. Világos tehát: gondolati úton nem juthatunk el a szabaduláshoz abból a börtönből, melyet gondolataink hoztak lét-re. Emellett, a gondolat lényegében a vágy szolgája, melyet évezre-dek során teremtett a következő céllal: felébreszteni az elmében az igényt, hogy felismerje és leírja az érzékelt világot. A gondolatnak nincs ereje megváltoztatni saját tartalmát, nem beszélve a valóságról, amelyet kifejez. Valami újat kell felébresztenünk magunkban, amit nem lehet szokások rabjává tenni és idomítani.

De vajon létezik valamiféle eleven és cselekvő értelem, amely nem hódol be önmagát korlátozva a kapzsiságnak, babonáknak vagy kulturális normáknak? És létezik az élő bölcsesség, mely csak az „egész-séget"szolgálja, amelyből született? Ahogy látni fogjuk: igen, létezik.

131

Jelenlét a mostban

Gondolkodj el a következő fontos tanításon: tapasztalatunk az élet-ről — hogy mit érzünk egy adott pillanatban — annak közvetlen ki-fejeződése, amivel az adott pillanatban éppen kapcsolatba kerültünk. Legtöbbünk azzal tölti az idejét, hogy próbál fennmaradni az élet folyton háborgó vizeinek „hullámain": társadalmi, kulturális és gazdasági bizonytalanságokon, melyek a mindennapi élet részei. A felszínen maradásért folytatott küzdelmünk egy alapvető félreértés eredménye: elgondolunk egy hullámok nélküli világot, elképzeljük, és ezáltal el is hisszük, hogy teremthetünk magunknak egy nehézsé-gektől mentes világot.

A következő a gond: egyetlen hely sem létezik abban a formában, ahogyan mi azt elképzeljük.

Az egyetlen világ, amely nem áll ellen a folyamatos változások-nak, az a jelen, melynek időtlen természete a változás eszköze és a szün-telen változás is egyben, mely benne zajlik. Egy mindenki számára ismerős képet választottam e spirituális elv illusztrálására: az óceán soha nem szegül szembe a saját hullámaival. „Élete" magában fog-lalja annak minden megnyilvánulását - tehát soha nem áll harcban önmagával, vagy bármivel, ami áthalad benne vagy a felszínén.

Mindannyian megtapasztalhatjuk az efféle egység nyugtató ha-tását, amikor az óceán partján állunk, és a végtelen vizet nézzük. Ezekben a pillanatokban meditatív kapcsolatban vagyunk az óce-ánnal - az elme természetes módon megnyugszik a végtelenség ha-tására, melyet gondolatai képtelenek befogadni. Tehát a kapcsolat az óceán és annak észlelése között élő szemlélődést hoz létre. Béke uralkodik a pillanaton, megismerjük az örömet, mely egy a pillanat erejével, melyben figyeljük, ahogy az óceán hullámai átáramlanak rajtunk.

Legtöbben abban a szilárd hitben élnek, hogy érzelmeink és gondolataink békében vannak egymással, míg az élet egy „hul-lámverése" meg nem zavar minket. De ha félretesszük az önámító képzeteinkből fakadó elfogultságunkat, viszont észrevesszük, hogy

132

a nem kívánt pillanatok milyen könnyedén kibillentenek az egyen-súlyunkból, jó okunk van valami egészen másra gyanakodni. Le-hetséges, hogy valami hasonló zajlik le, amikor megzavar minket egy probléma? Becsap az élet egy nem várt hulláma, megrázza az ágyunkat, és felráz álmunkból!

Egy dolog nyilvánvaló kell, hogy legyen: nem lehet szabad az, aki nyugtalanságáért és feszültségéért a nem kívánt eseményeket okolja. Más szavakkal: hogyan remélhetjük, hogy valaha is béké-ben élünk majd, ha minden pillanatban attól rettegünk, hogy az élet hullámai elsodorják elégedettségünket? A lényeg, hogy amíg nem értjük, az élet óceánja hogyan „nyugszik" a saját hullámzásá-ban, csak bizonyos részeit tudjuk elfogadni, a többinek pedig ellen-állunk. Lássunk öt egyszerű példát arra, hogy - tudtunkon kívül — milyen módon hadakozunk az „élet hullámaival."

Ingerültté válunk mindig, amikor:

1. Az időjárás nem hajlandó úgy viselkedni, ahogy szeretnénk. 2. A körülöttünk lévők nem látják, hogy a mi igényeink az

övéknél előbbre valók. 3. Most nem kellene ekkora forgalomnak lenni! 4. Az emberek úgy mozognak, mint a csigák. 5. Valaki olyat mond rólunk, amit nem szeretnénk hallani.

Tényleg így kellene élni? A válasz benne van a következő kérdés-ben: Van reményünk arra, hogy valaha megismerjük az igaz szere-tet természetét és örök békéjét, ha egy hamis énben élünk, amely számára egy probléma csak alkalom arra, hogy ingerült lehessen? Lehet együtt érző vagy elégedett egy olyan természet, amely nagyra becsüli az áldozatszerepet? Természetesen nem, mégis - ha merjük - észrevehetjük, hogy mi emberek folyamatosan harcban állunk a valósággal. Ellenzünk minden változást az életben, mely fenyegetni látszik az elképzelt békét. Hat és fél milliárd ember — mindenki meg van győződve arról, hogy tudjuk, minek kellene történnie, minden egyes pillanatban.

133

Mégis, a bizonyítékoknak nagyobb ereje van, mint a tiltakozá-sunknak: nem tudjuk, mi a „helyes." Csak hisszük, hogy tudjuk, mert van egy sajátosságunk, amely meg tudja mutatni, mi a baj az adott pillanattal, és ezt mindig meg is teszi. Ez a gondolkodásmód, amelyhez az áldozatmentalitást fenntartó negatív érzelmek járulnak hozzá, soha nem ismerheti meg a békét. Ennek felismerésével egy új látásmód születik, mely nem más, mint a meditatív élet, mely-ben megtaláljuk a magabiztosság, kedvesség, béke és elégedettség titkos forrását.

Hagyd, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell

Minden időben, mindenhol, minden úgy történik, ahogy történnie kell. Idegeskedni és erőlködni, hogy megváltoztassuk egy múltbéli ese-mény kimenetelét, olyan, mintha a visszhangot próbálnánk meggyőzni az igazunkról. Világosabban fogalmazva: haragudni arra, aki bevá-gott eléd a forgalomban, nem változtat az iménti félelmetes pilla-naton vagy a téged veszélyeztető személy figyelmetlenségén. Mégis azt hisszük, hogy negatív reakcióink jótékony hatással vannak az eseményekre. Valójában azonban semmi javulást nem hoznak a kö-rülményben, amelyet helytelennek látunk - helyette meghosszab-bítják a nem kívánt élményt.

Tegyük fel a kérdést: sikerült már bárkit is magunkhoz hason-lóvá tennünk azáltal, hogy ellenálltunk rosszalló pillantásának? A háborúk nem érnek véget a harccal - minden harcból csak gyűlö-let és bizalmatlanság származik, mely még több konfliktust teremt. Biztos lehetsz benne: a rosszallás mindig ott lesz az emberek arcán, amíg tudatlanok az élet valódi célját illetően. De mi lehetünk má-sok, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk megválaszolni a következő különös kérdést:

Mit tegyünk azzal, amit az élet hoz — amiről biztosan tudjuk, hogy nem „helyes" -, különösen, mikor világunkban rengeteg ször-nyűséget látunk magunk körül? Nem azt mondom, hogy nem kel-lene tudomást vennünk a negatív körülményekről, csak azt, hogy

134

a dolgok olyanok, amilyennek kibontakozásuk pillanatában látjuk őket. És ne legyen kétségünk afelől, hogy a negatív reakció nem hoz javulást. Sőt, hatására egyszerűen csak gyorsabban elér bármi, ami-nek megpróbálunk ellenállni, mert — azáltal, hogy azonosulunk vele — tudtunkon kívül is részévé válunk annak, amit nem akarunk!

Egy biztos: valami, ami bensőnk „sötétjében" él, keményen dol-gozik, azt a látszatot keltve, hogy a zavaró körülményt úgy tud-juk befolyásolni vagy megváltoztatni, ha nem akarjuk azt. De most fényt derítünk e negatív természetre (és a hazugságaira), és ezáltal elkezdhetünk egy szebb világban élni. Foglaljuk össze:

Egy pillanat sem lehet más, mint ami - nem számít, hogy sze-retjük-e, vagy sem, és a vele szemben érzett ellenszenvünk sem vál-toztat azon, ami éppen előttünk történik. Az azonban fontos, hogy mit engedünk magunkban megtörténni az adott pillanatban, mert ahogy mi megváltozunk - attól, amit magunkról megláttunk —, úgy alakul át maga a pillanat is.

A „meditatív élet" nemcsak azt jelenti, hogy az események úgy történnek, ahogy történniük kell, hanem egyben egy magasabb célt is szolgálnak. Az élet, minden egyes hullámverésével, egyfajta „ab-lak", melyen át azt látjuk, ami „van" - annak valóságával, ahogy a tudatosságunk hatással van mindenre, és átformálja mindazt, ami pillanatról pillanatra történik.

Egyedül a külső történésekre válaszul adott belső tevékenysé-günk képes rá, hogy mindenki számára valóban kedvező módon formálja át mindkét világot. És ha tudatában vagyunk ennek az igazságnak és az eseményekkel való létfontosságú kapcsolatának, felismerjük, hogy emberi felelősségünk és az élet magasabb rendű célja valójában ugyanazt kéri tőlünk. Ezért olyan fontos — sőt élet-bevágó - az emberi tudat megvilágosodása számára belső munkánk, hogy megvalósítsuk a teljes mértékben meditatív életet. A világunk annyira alakul át, amennyire mi képesek vagyunk részt venni ben-ne ily módon, mint ahogy minket is átformál a világ azáltal, hogy feltárja rólunk az igazságot.

135

A világmindenség egy folyamatosan tökéletesedő alkotás - ha-bár nem látjuk, ő a tevékeny igazság és részvét. Azok, akik vissza-utasítják és neheztelnek arra, ami az útjukba kerül — akik küzdenek az élet szüntelen hullámaival, melyek megrendítik képzeletük által meghatározott valóságérzékelésüket —, valójában választás nélkül élnek. A szenvedést kell szolgálniuk, hogy megszüntessék a vesz-teség érzését, mely mindig úrrá lesz rajtuk, amikor a világ anélkül változik, hogy az ő beleegyezésüket kérné. Tehát ahelyett, hogy azzá válnának, amik lehetnének — értelmes eszközök egy gyönyörű tuda-tosság kezében, mely megvilágít és átformál mindent, amit megé-rint —, szegény lelkek a rútságot tükrözik, sötétségének és elégedet-lenségének minden formájában. Ezek az emberek nem ismerik sem a békét, sem a szabadságot. Hogy is ismerhetnék? Ha a boldogság eléréséhez bármilyen formában azt az igényt vesszük alapul, hogy az élet képzelt örömökhöz alkalmazkodjon, az egyet jelent azzal, hogy készül kitörni a zűrzavar. Mégis, van egy elképesztő igazság: egyetlen igazi ok nem létezik a boldogtalanságra, egyetlenegy sem. Hogy lehet ez? Hogy ezt kiderítsük, vizsgáljuk meg az élet egy má-sik fontos tanítását.

Nincs olyan pillanat, melyben ne venné kezdetét minden, ami körülvesz minket. Körül tudunk nézni, hogy meglássuk ezt az iga-zságot? Észrevesszük, hogy az élet óceánja - melynek végtelen hul-lámai között úszunk — nem szűnik meg elkezdődni? Mert ha ezt ké-pesek vagyunk meglátni, az azt jelenti, hogy bármit okol is elménk a boldogtalanságunkért, soha nem az a fájdalom valódi oka. Hogv lehet ez? Már az egész világ megváltozott, mióta elmúlt az a pilla-nat, melyet az elménk még mindig felelősnek tart a szenvedésün-kért! Ami nem változott - és egyszersmind ellen is áll a változásnak —, az lényünk egy alacsonyabb szintje, mely ragaszkodik a negatív képzetekhez, és általuk a szenvedéshez! Ez felveti a következő, lé-nyeges kérdést:

Vajon akarjuk, hogy részévé váljunk az élet folytonos születésé-nek? Belépünk a megrónthatatlan jelen pillanatba, vagy továbbra is az a természet irányítja életünket, mely ragaszkodik az elképzelt

136

végkifejletekhez, hogy aztán panaszkodhasson, ha valami megzavar-ja álmát? Vajon képesek vagyunk meglátni - ahogy azt felfedeztük -, hogy minden csakis azért történik velünk, hogy megmutasson valamit jelenlegi természetünkről... és ezzel hív, hogy túllépjünk azon, amik eddig voltunk?

Ha megerősítő választ tudunk adni a fenti kérdésekre, akkor már nagyon közel vagyunk a meditatív élethez. Elindulhatunk a legnagyobb utazáson, mert meglátjuk az igazságot a felszín alatt: a valódi élet önmegújítás; és amint megtanuljuk hozzáigazítani az akaratunkat ehhez az örök elvhez, erejének mértéke — mely Isten életének egy megjelenési formája — lényünk tevékeny részévé válik. Lássunk egy példát arra, hogy az új és magasabb kapcsolatunk az élettel miként bontakozik ki a gyakorlatban, mindannyiunk számá-ra ismerős körülmények között.

Épp üldögélünk valahol, vagy megyünk az utcán, amikor tör-ténik valami, ami felzaklat bennünket. Lehet ez egy hír, melyet az imént hallottunk, vagy egy keresetlen megjegyzés, mely fájón érint minket. Nem kell sok ahhoz, hogy elkezdjünk szenvedni, de jobb választ is tudunk annál, mint hogy tönkretegyük magunkat. Abban a pillanatban, amikor úgy érezzük, hogy a világunk „meg-rendült" - ahelyett, hogy ellenállunk a nem kívánt hullámnak „a dolgok helyrehozására" tett kísérlet által -, nem teszünk mást, csak elengedjük és figyeljük a rajtunk átzúduló hullámokat. Nem ha-dakozunk az élettel: figyeljük a változását. Mit jelent „figyelni" a hullámokat ahelyett, hogy engednénk elsodorni magunkat? Itt az elengedés fontos leckéje:

Ha harcolunk, ha ellenállunk a hullámoknak, azzal csak újab-bakat hozunk létre. Tégy valami újat: hagyd, hogy az aggodalom és félelem hulláma felemelkedjen - és visszazuhanjon - a sötétségbe, ahonnan jött, és ne legyen kétséged afelől, hogy ezt fogja tenni, ha nem avatkozol bele természetes mozgásába. Miért kell, hogy a nem-cselekvést válasszuk? Mert ha merjük figyelni a hullámot, amint a saját útját járja, nemsokára megfigyelhetjük az igazi csodát: minden

137

hullám — magától - visszatér az óceán ismeretlen mélyére, ahonnan jött, de csak ha figyelünk, és nem teszünk semmit!

A feladatunk többé nem az, hogy irányítsuk vagy leküzdjük a hullámokat, hanem hogy figyeljük fel-, majd eltűnésüket. Meg kell tanulnunk a javunkra fordítani az élet mozgását, hogy meg-szabaduljunk a hamis gondolatoktól, melyek szerint az élet valaha is ellenünk tud fordulni. Nem tud, mint ahogy a hullámok sem veszélyeztetik az óceán egységét, melyben mozognak. Valójában az óceánnak — magának az élet óceánjának - a hullámai felfrissítik és megújítják a világot, melyből erednek. Ennek ismerete együttmű-ködés a változó formák mögött rejlő hatalmas tudatossággal.

Vedd észre, hogy minden létező a Jót szolgálja, és dönts úgy, hogy részt veszel az életben, úgy, ahogy az zajlik.

A meditatív élet a teljes pillanat befogadása tudatosságunk által — bármit is hoz. Az éberség e szintje először felismeri, ami valódi, aztán segít „átalakítani" a lehetséges következő, magasabb rendű formájába. Ez az Isteni folyamat tökéletes és örök. ígérete, hogy sa-játunkként fogjuk ismerni a létét, ha hajlandóak vagyunk ráébredni az igazságra önmagunkról.

Részben a The Meditative Life (A meditatív élet) című hangoskönyv átdolgozása.

Az első lépés a belső nyugalomhoz

LEGFŐBB TANÍTÁS Az önsajnálat olyan, mint mikor a csónakból beleesel a tengerbe, és közben magaddal rántod a horgonyt,

hogy legyen mibe kapaszkodnod a bajban.

A legkeményebb téli napok egyikén történt, hogy egy spirituális mester három tanítványával egy hatalmas hegyekkel körülölelt völgybe indult. Mivel nagy hi-deg volt, a tanítványok aggódtak mesterükért. Nem akarták, Hogy beteg legyen,

138

de egyikük sem mert szólni — mindannyian tudták, mennyire ragaszkodik a ma-gánélete tiszteletben tartásához, amikor mások megpróbálnak beleavatkozni a személyes ügyeibe. Egyikük azonban már nem bírta tovább, és így szólt:

- Mester, nem jó, hogy nincs rendes felszerelésed a hideg ellen. — Majd össze-szedte minden bátorságát, és folytatta:

- Mindegyikünk úgy gondolja — mondta, miközben a társaira nézett, támo-gatást keresve —, hogy szükséged lenne egy vastag kabátra, amely melegen tart.

A tanító látta a tanítványok aggodalmának valódi természetét, de nem akarta, hogy kárba vesszen a pillanat különleges tanulsága: jó ugyan a kényelem, de hi-ánya nem elég jelentős ahhoz, hogy kétségbeessünk miatta. Továbbá meg akarta mutatni, milyen hasznos megtanulni, miként fordíthatjuk a javunkra, amit az élet ad — vagy megtagad tőlünk — egy adott pillanatban, de szűkszavú magyaráza-ta süket fülekre talált. Ehelyett a tanítványok tovább erősködtek:

- Nem, mester, ez így nem helyes! Becsüljük mértékletességedet és alázato-dat, de tényleg szükséged lenne egy jó meleg kabátra. Különben halálosan meg-hűlhetsz, és akkor mi lesz velünk? Kérünk, engedd meg, hogy vegyünk neked egyet!

A folyóparton haladva beszélgettek tovább, egyszer csak megpillantottak egy hatalmas szőrmekabátot, ahogy sodródik az árral. Az egyik tanítvány felkiáltott:

- Nézzétek! Ez egy csoda! A Mindenható meghallgatta imáinkat! Micsoda szerencse!

A következő pillanatban — tanítványai unszolására — a tanító a hideg vízbe ve-tette magát, hogy kifogja a kabátot, mely az árral sodródott. Eltelt még egy perc, és a tanítványok megdermedtek a döbbenettől: a folyó elragadta mesterüket a kabáttal együtt. De ez még nem minden: világosan látszott, hogy mesterük nagy küzdelmet folytat valamivel. Mindhárman kiabálni kezdtek:

- Jól vagy? Mi a baj? Hagyd a kabátot — elsüllyedsz, ha nem engeded el! A távolból hallották mesterük kiáltását: - Én elengedném, de ez nem kabát! Ez egy medve... és nem ereszt el!

Naponta hány alkalommal „ugrunk fejest" az elménken áttóduló gondolataink folyamába? Talán azért tesszük, hogy kihalásszunk egy megoldást küszködéssel teli kapcsolatunkra, vagy más szemé-lyes problémára, de az eredmény legtöbbször ugyanaz: abban a helyzetben találjuk magunkat, mint a tanító, aki a medve karmaiba került. Más szavakkal, túl későn ébredünk rá valódi helyzetünkre: nem mi ragaszkodunk ahhoz, amiről azt gondoltuk, hogy a segít-ségünkre lesz, hanem inkább a gondolataink és érzéseink tartanak

139

szorosan a markukban... és húznak lefelé! Aki már küzdött valaha függőséggel, nagyon jól ismeri ezt a szerepcserét: épp az, amitől menedéket - az enyhülést és vigaszt — várunk, cserbenhagy, és ve-szélybe sodor minket.

Az élet telis-tele van ilyen veszélyes pillanatokkal - többel, mint gondolnánk. De általában csak a legdrámaibb momentumokra figyelünk fel. Csak ekkor döbbenünk rá — természetesen már túl későn —, hogy épp az ejtett foglyul, amitől a szabadulást vártuk. Csöbörből vödörbe - szól a régi mondás. Mindannyian tudjuk, hogy mi szokott történni ilyenkor: minél inkább erőlködünk, hogy feloldjunk egy negatív reakciót, annál mélyebbre merülünk benne. Más szavakkal - és visszatérve előző történetünk tanulságához -, minél erősebben kapálózunk, hogy megszabaduljunk a saját „med-vénk" szorításából — a sötét gondolatok és érzések örvényéből, ame-lyek lefelé húznak -, annál mélyebbre süllyedünk.

A bizonyíték egyértelmű: ha úgy próbálunk szabadulni a gondo-latok és érzések árjából, hogy tovább szaporítjuk azokat, nemcsak az esélyünk csökken a szabadságra, hanem éppen az a dolog sodor még messzebbre, amitől a menekülést várjuk. És a gondolatot nem tudjuk elfojtani, mint ahogy a véletlenül elejtett üvegből hirtelen kiömlő italt sem tudjuk megfékezni. Ha meglátjuk az igazságot, a megoldás a szenvedésünkre — habár első pillantásra meglepőnek tűnik —, ott lesz a szemünk előtt. Világos: csak azt tehetjük, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, ne utasítsd el ezt a felfedezést, még ha először értelmetlennek tűnik is. Hadd magyarázzam el a csodálatos erőt és egyszerűséget, ami abban rejlik, hogy „nem teszel semmit", és meglátod az igazság mögött rejlő óriási hatalmat.

Minden egyes eddigi élettapasztalatunk megpróbálta megtaní-tani — a megpróbáltatásaink közepette - ezt a fontos leckét: nem szabadulhatunk fel a rabságból azzal, hogy tovább gondolkodunk róla, mint ahogy a csöpögő csap sem javul meg attól, ha veszünk egy új dugót a lefolyóba. Azonnal megértjük, milyen bölcs dolog nem tenni semmit zaklatott gondolataink ellen, amint ráébredünk: csak úgy akadályozhatjuk meg, hogy az életre adott negatív válaszaink

140

lehúzzanak a mélybe, ha távol maradunk tőlük. Ez kulcsgondolat: ha összetévesztjük magunkat egy rajtunk átsuhanó gondolattal, az olyan, mintha az ég nagyságát egy szellő segítségével próbálnánk megmérni. A „nemcselekvés" elsajátítása azt jelenti, hogy nem ug-runk gondolataink hömpölygő folyamába, még ha úgy tűnik is, hogy magukkal sodorják szabadulásunk eszközét. A „nemcselekvés" azt jelenti, hogy belső ellentmondásainkat azzal az egyedüli dolog-gal felvértezve fogadjuk, amit nem tud elsodorni: a nyugalommal.

Talán olvastad az Újszövetségben Szent Pál szavait: „A ti béketű-réstek által nyeritek meg lelketeket." Az éberség az akaratosság felett áll, hisz csak a nyugodtság által láthatjuk meg - minden kétséget kizáróan —, hogy valójában mi a mi akaratunk, és mi nem az. Csak úgy ismerhetjük fel, hogy akik valójában vagyunk, nem azonosak a gondolatainkkal és érzéseinkkel, ha úgy döntünk, hogy nyugodtan állunk reakcióink zúgó folyamának partján.

Ez az éberség — a hajlandóság, hogy nyugodtan szembesüljünk áradó reakcióinkkal - sok tekintetben azonos a valódi szemlélő-déssel. A meditáció nem csupán abból áll, hogy leülünk, lehuny-juk a szemünket, és csendben elmélkedünk valamilyen spirituális dolgon. A meditáció közvetlen kapcsolat a saját teljességünkkel az adott pillanatban, ahol csak szemlélői vagyunk annak, ami keresz-tüláramlik rajtunk, ahelyett hogy a foglyává válnánk az arra adott reakciónk által.

Ha azt mondod: „nem tudom, hogyan csináljam", gondolkodj el: Hogy tanultál meg enni? Hogy tanultad meg fogni más kezét? Hogy tanultad meg megcsodálni a pillangót? Hogy tanultad meg szeretni a szelet? Kívánságod, hogy ismerd vágyad tárgyát, kapcso-latot teremtett azzal. Tehát miközben ébredezik a vágyad a nagyobb belső szabadságra és békére, cselekedd az igazságot, melyet meg akarsz ismerni.

Amikor épp vissza kellene lépned valamilyen negatív reakciótól, mely csábít, hogy fejest ugorj bele — és így kikerülj a zűrzavarból —, jusson eszedbe, amit itt tanulsz, és amiről már beláttad, hogy igaz: reakcióink néha nagy bajba sodornak minket. Aztán válaszd az új

141

cselekvési formát: ne tégy semmit, csak figyelj! Légy a lehető legnyu-godtabb azzal szemben, amit magadban látsz. Tehát azt is figyeld meg, ha éppen képtelen vagy a nyugodt figyelemre. Mindössze ezt kell tenned, hogy elkezdd látni mindazt, ami nem te vagy — minden mozdulatot, melyek a lelki szemeid előtt bontakoznak ki: a görcsös-séget, mely ide-oda rángat, az ezernyi dühös gondolatot és érzést, melyek benned kavarognak. Csak figyeld! Rövid idő alatt ráébredsz a nyugodtság értékére - ismerni fogod a csodát, mely rejtelemmel, nyugodtsággal és elvitathatatlan méltósággal ruházza fel a meditatív életet.

Ismerd fel Igaz Énedet a nyugalomban

LEGFŐBB TANÍTÁS A bátorság az új felismerés megszületésével jön létre,

mely szerint az élet egyetlen okból alakul úgy, ahogy: hogy f e l f e d j e a változások mögött megbúvó rejtett jóságot.

Ha egy óriási hegyet látsz, valójában egy hatalmas elv fizikai kifeje-ződése tornyosul a szemed előtt. Bármely hatalmasság fizikai megje-lenésének látványa feléleszti a már eleve bennünk lévő elvet. Ez azt jelenti, hogy örömünk egy része, melyet egy hatalmas hegy látványa vagy egy sas elragadó szárnyalása kelt bennünk, abból származik, hogy egy pillanatra felismerjük egységünket azzal a nagyszerű tu-lajdonsággal, amelyet magunk előtt látunk. Az az erő, tisztaság és szépség mindig bennünk élt, csak nem ébredtünk rá jelenlétére. Ily módon a természet emlékeztet arra, amit elfeledtünk: valahányszor meglátjuk egy örök elv kifejeződését, és az megérint minket, Igaz énünk egy részébe nyerünk gyönyört adó bepillantást. Hát nem csodálatos?

Mindegyikünkben él a nemesség, kedvesség, gyengédség és a szeretet, mely létrehozója mindennek, ami örökké jó és igaz. A sza-

142

vak, melyeket ezen érzelmek leírására használunk, nem lényegesek. Csak azért jöttek létre, hogy a különleges gondolat átadásában se-gítsenek, miszerint a világ, melyet látunk, a benyomások, melye-ket belőle szerzünk, magasabb célt szolgálnak, mint gondolnánk. A világ azért létezik ilyen módon, hogy segítsen felismerni: már bennünk élnek az örök elvek, melyek létrehozzák a látható formá-kat, és azok megmutatásával pedig emlékeztet a felbecsülhetetlen igazságra: mi vagyunk az Alapja mindennek, amit látunk. A követ-kező gondolatok türelmes megfontolása segíteni fog, hogy meglásd a tényeket e felfedezés mögött.

A világ, melyet a szemünkkel látunk, csak másodlagos a ben-nünk lévőhöz képest, mely felismeri annak történéseit, különben nem tudnánk felismerni azt - nem „ismerhetnénk" úgy, ahogyan most ismerjük. Az igazság az, és ezt már a modern fizika is alá-támasztotta, hogy semmit sem „látunk" - vagyis soha nem halad át a testünkön semmiféle érzés, soha nem látunk semmiféle fényt, nem ismerjük a lélek olyan sötétségét —, aminek a létezése még nem része a tudatunknak, különben nem tudnánk felismerni azt abban a pillanatban. Ez a felfedezés egy elgondolhatatlan világ létezésére utal: egy bennünk élő magasabb rendű birodalomra, amelynek tu-datában kellene lennünk, de semmit sem tudunk róla. Olyan ez, mintha a herceg és a hercegnő a kastély börtönében élné le az életét, mert „elfelejtették", hogy uralkodókhoz méltón élhetnének.

Az effajta feledékenység állandó témája a klasszikus spirituális irodalomnak. Akár a keleti hagyományokban ábrázolt alvó töme-gekre gondolunk, akár az éberségre vagy körültekintésre, melyre Krisztus és Buddha kér, a helyzet ugyanaz marad: lehet, hogy egy gyönyörű, finom illatot árasztó, virágzó cseresznyefa mellett hala-dunk el, de nincs tudomásunk róla. Tünékeny édessége — melynek célja, hogy felrázzon és felébresszen bennünk egy ahhoz hasonla-tos örökkévaló édességet - elvész számunkra. Miért? Mert nem va-gyunk jelen a pillanatban, hogy be tudjuk fogadni üzenetét.

Elvesztettük a kapcsolatot a szemünkkel látottak, valamint azok Igaz Énünk részeként nyilvántartott megfelelői között, mert nem

143

látjuk, amit látunk - inkább gondolkodunk azon, amit látunk. Már-pedig ha gondolkodunk azon, amit látunk, csak az élményt meg-őrző gondolat tartalma lesz a miénk, nem pedig az, ami valódi, élő, változó, teremtő és erőteljes. Helyette magunkat „esszük" - és ez a bolondok lakomája.

Létezik egy nagyon fontos elv, mely alátámasztja az összes vi-lágvalláson végighúzódó közös szálat, mert benne megtalálható minden igaz vallásos élmény rejtett alapja. A 46:10-es zsoltárban a következőt olvashatjuk: „Csendesedjetek, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!" Hadd magyarázzam el más szavakkal ezt az Isteni meghívást és alapvető spirituális tanítást.

Csendesedjetek: Hagyjátok abba a gondolkodást arról, amit láttok, és tudjátok — gondolkodás nélkül —, hogy valójában nincs tá-volság a látó és a látott között. A szépség vagy rútság, melyet a közelben vagy a távolban látsz, nem más, mint az Én.

és ismerjétek el: Vedd észre, hogy nincs valódi különbség a között, amit érzékelsz valamivel kapcsolatban, és amit kapsz tőle ugyanabban a pillanatban. Az élet a tudat tükröződése, mely felfedi azt. Semmi nem létezik ezen kívül.

hogy én vagyok az Isten: Nemcsak az élet forrása vagyok - mind-annak, amit láttatok, vagy valaha látni fogtok—, de én vagyok a látó is, mely bennetek lakozik. Igaz Énetek a látó és a látott egyszerre.

A fentiek tanítása a következő: közvetlen kapcsolatban áll a lehe-tősegünk a nyugodtságra, és az, amit kaphatunk és felfedezhetünk magunkról a nyugodtságban. És nincs határa a belső felfedezések-nek, mert az Igaz Én kiterjedése mindenfajta korláttól mentes.

Miénk annak tudata, hogy az univerzum, melyre tekintünk — a csillagos ég a végtelen sok csillagrendszerrel —, bennünk él. Szün-telen teremtése - mely még mindig zajlik a folyamatos keletkezés-ben — a miénk, hogy bábáskodjunk felette, tápláljuk, és segítsünk gondoskodni véget nem érő tökéletesedéséről. Hogy „Isten a kép-

144

mására teremtett", nem csak egy szentimentális gondolat: ez Isteni feladatot ad nekünk.

Valahányszor nyugodtan felnézünk az éjszakai égboltra, és élvez-zük az időtlenség érzését, melyet nyújt, örömünk valódi forrása az, hogy a saját időtlen Énünk vagynnk abban a pillanatban. Nem tud-nánk szeretni az örökkévalóságot, ha az örök egy része nem lenne eleve bennünk. Visszakapjuk a szeretetet, melyet abban a pillanat-ban adunk, és a világunk megújul.

Amikor az óceán partján állunk, csendesen nézve az előttünk szétterülő hatalmas vizet, a mélyébe hatolunk. Hol van a valódi mélység, ha nem a tudatban, mely visszatükrözi azt? Ami időtlen, ami mérhetetlenül mély, nem rajtunk kívül lakozik. Lényünk lé-nyegében él - ez Igaz Énünk. A bennünk lakó ismeretlen világok mélyére hatolunk, és a vidékeket, melyeket felfedezünk, visszanyeri a Fény, mely felfedi őket.

A nyugalom a felfedezés ösvénye - nem létezik más út az igazság-hoz önmagadról, mert a szabadság, mely lenni szeretnél, csak egy helyen található meg: Isten élete örök virágzásának tudatos felis-merésében, mely folyamatosan kiárad az újjászületés által. Az igaz önmegvalósítás Isten életének a vég nélküli kinyilatkoztatása a saját életedként.

Válaszd a nyugalmat, és l é g y szabad!

Részben a Sei'eti Steps to Oneness (Hét lépés az egység felé) átdolgozása.

145

VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA

1. Csak látszat, hogy van számodra fontosabb annál, mint hogy bé-késen önmagad légy.

2. Legalább néhány kellemetlen beszélgetést elkerülhetsz, ha példá-ul nem beszélsz többé magaddal.

3. A csend egy ezüstkupa, melyet az élet folyamatosan újratölt anél-kül, hogy színültig telne.

4. Akaratunk feladása nem korlátaink elfogadását jelenti, hanem az egyetlen igaz út ahhoz, hogy meghaladjuk azokat.

5. Az egyetlen erő, mely nem fordul át sajnálatos ellentétébe, az a teljesebb felismerés magadról, hogy nem vagy azonos, és soha nem is voltál azonos, a gyengeségeddel.

146

H E T E D I K F E J E Z E T

VÁLJ EGGYÉ AZ ÉLET

FÉNYÉVEL

Fedezd fel Igaz Éned titkos kincsét

LEGFŐBB TANÍTÁS Minden ihletett gondolat — új felfedezés, mely annak

magaslataiba mutat, amivé még válhatunk — azt a célt szolgál-ja, hogy gazdagítsa az elmét, melyben megfogant.

És az ezen igazság által megérintett elme csodálatos felfedezése az, hogy az ébredő fényben nem más lakozik,

mint saját lehetőségeinek határtalansága.

Minden esemény és az élet minden pillanata megajándékoz minket valamivel - amennyiben hajlandóak vagyunk elfo-

gadni. Ez a felbecsülhetetlen értékű ajándék nem a vagyon vagy előkelő pozíció által megszerezhető hatalmat kínálja: azért kapjuk, hogy megszabadítson a feszültségtől és aggodalomtól, melyek a té-ves gondolatból erednek, miszerint e földi javak visznek közelebb Igaz Énünk értékének felfedezéséhez.

Mi ez az ajándék, amelyet még meg kell kapnunk? Mi ez az erő, mely az élet minden pillanatát ragyogó arannyá változtathatja? Kér-lek, ne hagyd, hogy a válasz egyszerűsége és ismerős volta visszatart-son attól, hogy megvizsgáld az elképzelhetetlen ígéret mögött rejlő titkot: az igaz szeretet elűzi a félelmet.

147

Mi az „igaz szeretet"? Először is, csak annyira tekinthető érze-lemnek, amennyire egy fénysugár azonos a nappal, melyből kiárad. Jelenleg a szeretetet — önmagunk legmagasabb rendjét — a hozzánk elérő és rajtunk áthaladó különböző formáiról szerzett tapasztalata-ink révén ismerjük, de ahogy a fuvola sem azonos a belőle kiáramló hangokkal, ugyanúgy a lelket megnyugtató szeretet egyik „hangja" sem azonos az igaz szeretettel, amely után vágyódik és kutat.

Gondolj csak a virágra, ahogy kibontja lágy szirmait a nap reg-geli fényének üdvözlő érintésére. Ahogy kinyílik, összegyűjti és to-vábbítja az energiát a bimbóban növekvő gyümölcs felé, táplálja, hogy növekedhessen. Ahogy elképzeled, figyeld, ahogy a gyümölcs megérik, és a földre hull, hogy aztán a magjából kihajtson egy má-sik virág szára, amely aztán még több gyümölcsöt terem. Ezután, amennyire csak tudod, képzeld el az összes folyamatot egyszerre; vedd észre, hogy az élet, halál és újjászületés látszólag egymástól független megnyilvánulásai, melyek az idő múlásával követik egy-mást, valójában egy elvet alkotnak, mely bennük folyamatosan ki-fejezésre jut. Ha ezt meglátod, lesz némi fogalmad arról, hogy mi a N/eretet: semmi nem jön létre élő Fénye nélkül, és minden megújul crcjc által.

Miért űzi el a tökéletes szeretet a félelmet, és mindazt, amivel megalkuvásra késztet minket? Azért, mert ahogy az árnyék sem tud létezni a fényben, úgy az igaz szeretet biztosítja, hogy a sötét, elszi-getelő lelkiállapotok - mint a félelem, aggodalom és csüggedtség - fle élhessenek élő Fényének jelenlétében. Feladatunk az - ha ez-Ml a rettenthetetlen védelmezőnkkel az oldalunkon szándékozzuk élni az életünket —, hogy ráébredjünk jelenlétére egy, már bennünk ftjlő erőként. Hol találhatjuk meg a legnagyobb kincset, és hogyan fedezhetjük fel, hogy Igaz énünk már egy vele — ez itt a kérdés! Ta-gijuk meg az igazi válaszokat! E Mindannyian látjuk, hogy az élet egy rejtély - csak azt nem tud-Juk, hogyan lehet megoldani. De mielőtt akár csak remélhetnénk, Hogy „megoldhatjuk" a titokzatos kirakós játékot — amelyet az éle-tünknek nevezünk -, szükségünk van annak minden egyes részére.

148

De van egy darabka, melyet legtöbbünk soha nem talál meg, mert nem más, mint az életünk\

Az élet — annak minden pillanata, beleértve e mostanit is — isko-la, melyben a lelkünk tanul. Alapja egy láthatatlan tanterv, egyfajta mennyei „program", melynek egyetlen óriási célja van: segít felis-mernünk, hogy az élet minden egyes, utunkba kerülő leckéje mö-gött lakik egy Isteni, igazságos és szerető Értelem, mely azt akarja, hogy eggyé váljunk az életével.

Képzeld el, mennyire más lenne az élet, ha megértenénk: semmi sem történik velünk, ami nem azzal a céllal kerül az utunkba, hogy segítsen többet tanulnunk a szeretet örök természetéről. E felisme-rés révén tudnánk-, bármi történik is az életünkben, nem azért van, hogy akadályozzon céljaink elérésében, hanem hogy segítsen meg-valósítani azokat!

Vajon mi akadályoz bennünket abban, hogy ráébredjünk erre a létfontosságú kapcsolatra, és a sajátunkként ismerjük fel erejét? Egy szóval: az ellenállás. Az életet azon részünknek a szemével látjuk, mely azonnal ellenkezik, bármi is veszélyezteti elképzelését az élet értelméről, és arról, ami számunkra a „legjobb" benne. E hamis én visszautasít vagy tagad mindent, ami a magáról kialakított hízelgő képet fenyegeti. Mindent egybevetve, a negatív hatás, melyet tudat alatti állapotunk gyakorol ránk, a következőképpen fejezhető ki: egyre több mindent tűrünk el.

Valami egyfajta gátat hoz létre bennünk — egy akadályt a felsza-badulásra való igényünk és az élet magasabb rendű leckéi között, amelyek segítenek létrehozni és felgyorsítani a tudat ezen átala-kulását. Vizsgáljuk meg a két legfőbb okát a bennünk rejlő külö-nös ellenállásnak, mely közénk és vágyott szabadágunk közé áll. A következő történet a Living Now (Élj most) című előadássorozat hangfelvételéből származik. Derűs üzenete rámutat egy lényünk mélyén rejlő titokra Énünk jelenlegi szintjéről, és a meglepő végki-fejlet elsőként fedi fel számunkra, ami köztünk és a szabadsághoz való jogunk között áll.

149

Adj szárnyakat a szabadságvágyadnak

Volt egyszer egy apró teremtmény, mely egy hatalmas Tölgy, az erdő Atyjának ágán pihent. Egész nap csak ücsörgött és sóhajtozott, néha pityergett is egy keveset — kicsiny teste szinte meggörbült vala-milyen láthatatlan súly alatt. Végül a hatalmas, öreg Tölgy már nem bírta tovább hallgatni. Erőteljes, de mégis oly lágy hangon, mint a szellő, a kis lényhez szólt:

- Mi a baj, kis teremtmény? Az apró lény meglepődött az aggódó hang hallatán, különösen

mert abból a fából hallatszott, melyen gubbasztott. De érezve a kér-désből áradó hihetetlenül nagy kedvességet, legjobb tudása szerint válaszolt. Ügy buktak ki belőle a szavak, mint a kiönteni készülő felduzzadt patak vize.

- Nem látod, hogy csak... úgy értem... nem tudom biztosan. Nos, ez nem teljesen igaz.

- Lassabban, kicsi lény! — mondta a Tölgy kimért hangon, hogy megpróbálja megnyugtatni. — Semmi okod a sietségre, hogy el-mondd nekem mindazt, amit akarsz. Már évszázadok óta itt állok, nem megyek sehova. Meg tudnád fogalmazni kicsit pontosabban, hogy „mi" az, ami miatt szenvedsz — talán akkor a „miért"-re is választ kaphatunk.

E megnyugtató szavak hatására a lény összeszedte magát, és új-rakezdte:

- Nos, akárhogy is nézem, semminek sincs értelme. Úgy értem... biztos voltam abban, hogy majd más lesz.

A Tölgy egy pillanatra eltűnődött a lény szavain, majd feltette az egyetlen kérdést, amelyet ezen a ponton feltehetett:

- Pontosan miről hitted azt, hogy majd más lesz? A kis teremtmény rögtön felocsúdott gondolataiból, amint rá-

ébredt, hogy a fa számára egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy miről beszél.

- Tessék?! ... Természetesen pillangónak lenni! Amikor a pillan-góvá váláson gondolkodtam, úgy képzeltem, hogy a problémáimat

150

magam mögött hagyhatom — magam alatt, ha úgy jobban tetszik... de még mindig zavar minden. És — a kis lény suttogni kezdett, hogy senki más ne hallja — gyakran félek. Azt gondoltam, hogy mi-után pillangóvá váltam, elmúlnak a korábbi félelmeim, de nem így történt! És ez még nem minden... a múlt — kísért! Biztos voltam benne, hogy pillangóként a korábbi életem nem okoz majd többé gondot.

A hatalmas Tölgy a kis lényre pillantott, és rögtön tudta, mi a

- Igen, értem, most már van értelme annak, amit mondtál. De hadd tegyek fel még néhány kérdést! A probléma mélyére kell ás-nunk, ha meg akarjuk fejteni ezt a rejtélyt.

A kis lény arca felragyogott: - O, nagyon köszönöm! — mondta. A Tölgy folytatta: - Gyakran követsz el baklövéseket? A kis lény tűnődött egy darabig, majd így szólt: - Tudod, mit? Tényleg sokszor melléfogok, igen! Ami azt illeti,

elég gyakran megesik. - És mi a helyzet ezzel? - folytatta a fa. - Sokat szoktál rágód-

ni? - Igen. Elég sokat rágódom. - Előfordul, hogy sok időbe telik megbékélned magaddal? A kis lény csak ámult, mennyire találóak a fa kérdései. - Milyen pontosan megfogalmaztad! Minden, amit rólam

mondtál, igaz. - Nos — mondta a hatalmas Tölgy -, azt hiszem, megfejtettem a

rejtélyt. Biztos vagy benne, hogy szeretnéd tudni a választ? - Persze, hogy szeretném! — mondta a lény, némiképp meglepve.

— Kérlek, folytasd! - Rendben — mondta a fa, finoman adagolva az orvosságot, mert

tudta, hogy a fán kuporgó lény keserűnek fogja találni azt. — Azért vagy egyfolytában olyan zavarodott, amiért az élet nem úgy alakul,

151

ahogy szeretnéd, mert még nem váltál pillangóvá - még mindig her-nyó vagy.

Ha szeretnénk befogadni és megérteni a magasabb tanításo-kat, melyeket az élet minden pillanata kínál, és elnyerni általuk a szabadságot, bele kell helyeznünk magunkat a történetbe. Fontos megjegyezni, hogy mindegyik kor bölcseletei, mítoszai és példáza-tai egy dologban egyeznek: történeteik minden szereplője bennünk él - pontosabban, megtestesítjük őket. Ez az egyik ok, amiért le-nyűgözőnek találjuk e történeteket.

Látnunk kell, mi a közös bennünk és a kis lényben, mely nem tudja megérteni a helyzetét, mert másnak hiszi magát, mint ami valójában. Egyébként, bennünk is megvan a nagy Tölgy bölcsessége és ereje, csak még ez is felfedezésre vár!

A bölcs, öreg fa tudta — ahogy azt nekünk is fel kell ismernünk, ha szabadok akarunk lenni —, hogy amíg a kis hernyó pillangónak hitte magát, a földhöz volt kötve. Miért van ez így? Mert azáltal, hogy annak hitte magát, ami majdcsak lesz— gyönyörű pillangónak -, elutasította az élet „tanításait", melyek szükségesek, hogy végbe-mehessen a természetes átalakulás. Vonakodása a szükséges meg-rázkódtatásoktól nagyban hasonlít a mi helyzetünkre. Lelkünkben működnek olyan mechanizmusok, melyek elutasítják a fejlődésünk szempontjából elengedhetetlen tanításokat, mert azt képzelik, hogy már a problémák világa fölött szárnyalnak. Ez az a téves énkép, amely közénk és a valódi átalakulásunk közé áll. Ez el is vezet min-ket ahhoz a másik rejtett állapothoz, mely visszatart a szabadság elérésétől.

Aki ellenáll az életnek, nem remélheti, hogy tanulhat belőle

Amíg nem tudjuk befogadni a tanításokat, melyek az eseményekkel érkeznek el hozzánk, addig a saját elszigetelt világunkban élünk, a saját gondolataink tartalma határoz meg és korlátoz minket, ezért elszakadunk a valóságtól. És amíg ez így marad, nem tudjuk meg-

152

valósítani a határtalan Fénnyel való kapcsolatunkat, amelynek éle-téből a minket átalakítani szándékozó tanítások áradnak.

léhát, eddig világos: bensőnk egy része az érdekeink ellen cse-lekszik. De mi ez, és miért teszi ezt? A következő gondolat segít meglátnunk, hogy „hernyótudatunk" — hamis énünk — miért uta-sítja el az újjászületéshez szükséges tanításokat:

Az igazi tanulás megköveteli a lemondást.

Ahogy a történetben láttuk, a hernyónak el kellett engednie, ami volt, hogy betöltse teremtésbeli célját, és pillangóvá váljon. Ha-sonlóan, nekünk is el kell fogadnunk a felettünk álló akaratát, ha magunknak akarjuk a szabadságát. Jézus ugyanezt a fontos leckét próbálta megértetni tanítványaival, amikor kezdeti tiltakozásuk el-lenére megmosta a lábukat. Kívánsága - mely az általa megteste-sített Fény kívánsága is — azt a célt szolgálta, hogy felfedje az örök kapcsolatot, mely a hatalmasabb és a kisebb között létezik: a hatal-mas folyamatosan árasztja magából az életet, fényét adva a kisebb-nek. Ez azt jelenti, hogy a kisebb minden alkalommal hatalmasabbá válik, amikor átadja magát a hatalmasnak, mert abban a pillanat-ban ő válik a hatalmassá, és akkor megérti a hatalmasabb munkát, melynek most része, és amelynek most újra oda akarja adni magát.

Hogy könnyebben megértsd e gyönyörű kapcsolatot, gondolj arra, hogy a kopár szőlőskert növényei hogyan adják át magukat a meleg tavaszi nap első sugarainak, hogyan isszák be a sugárzó ener-giát, mely — néhány hónap múltán — a rajtuk termő édes gyümölcs részévé válik. A természetben megfigyelhetjük a kapcsolatok rend-jének e törvényszerűségét: hogy egy élet „növekedhessen", egy má-siknak „csökkennie" kell. Ugyanez igaz belső világunkra is. A még sötét és felfedezetlen részeinket át kell adnunk a tudatosság fényé-nek, mely átformálja azokat, hogy a lélek virágozhasson, és gyümöl-csöt teremjen. Ez a szüntelen keletkezés a szeretet titkos természete, mint ahogy élő Fénye is az, melyen keresztül érzékeljük a vele való belső kapcsolatunkat. Az élet ajándéka számunkra - amennyiben

153

készek vagyunk elfogadni - az, hogy felismerjük és megvalósítsuk egységünket a szeretettel, mely soha nem hagyja cserben azt, aki szereti.

Ahogy felnyílik belső szemünk, és meglátjuk, hogy minden azért történik velünk, hogy egyre jobban bízzunk e szeretetben, fellobban az igaz hit lángja. Fényénél egyre világosabban látjuk: minden, ami történik, felkészít minket arra, hogy túllépjünk - túlnőjünk — azon, akik eddig voltunk. Meggyőződésünk az Igazság jóságáról minden kétséget kizáróan teljessé válik, és egyre biztosabbak leszünk ab-ban, hogy megtaláltuk, ami után egész életünkben kutattunk. A Fény, melyet kerestünk, igazi, és most már ismerjük is. A hatalmas Utazás első szakaszát már megtettük, és most új feladat vár ránk: megtestesíteni az Igazságot, amelyet megtaláltunk, szolgálni a Meny-nyei hatalmat, amelyről egykor azt hittük, hogy le kell győznünk, és a szolgálatunkba kell állítanunk. Belső feladatunk most az, hogy mindinkább eggyé váljunk a Fénnyel, melynek szeretete lehetővé tette az ébredésünket. Az egyesülés gyümölcse a szabadság. Néhá-nyan megvilágosodásnak hívják, megint mások örömnek. Tiéd ez az Elet, ha cserébe odaadod neki a sajátodat.

Fejtsd meg a rejtélyt, hogyan élhetsz a Fényben

LEGFŐBB TANÍTÁS A festő vászna nem azonos a rá felvitt színekkel, hanem csak

azok színtere. Hasonló módon magasabb rendű természetünk-ben sincsen semmi közös a gondolatok és érzések szivárványával,

amely jelenlegi tudatunk egét folyton átszínezi. Az Igaz En sem nevezi magát élénknek vagy tompának, attól függően, hogy milyen a pillanatnyilag uralkodó „árnyalata".

O mindig csak a Fény.

154

Mindannyian olvastunk könyveket, vagy láttunk rajzfilmeket, me-lyekben miután az „emberek" nyugovóra térnek, a konyhában vagy a gyerekszobában minden életre kel.

A szépség és a szörnyeteg című Disney-rajzfilmben a teáscsészék, edények és ezüst evőeszközök mindegyike különleges szereplő, fon-tos feladattal. Együtt igyekeznek gondoskodni arról, hogy kivirá-gozzék a szerelem a két főszereplő között, akik azután úgy alakul-nak át, mint a vadvirágok az első tavaszi esőt követően.

A Hamupipőkében az egerek, madarak, még a tök is szövetsége-sekként működnek együtt, hogy meghiúsítsák a gonosz mostoha önző terveit, és ezáltal előidézzék a mindannyiunk által ismert és szeretett végkifejletet. A történet, melyet a következőkben olvas-hatsz, szintén különlegesen végződik. Célja, hogy segítsen felfedez-ned igaz Éned rejtett kincsét. Nos, vázoljuk fel a helyzetet:

A család lefekvéshez készülődött a hideg New England-i éjszakában. A tűzhely lángja már kialudt, és a szén is csak parázslott a kandallóban. Mindenki sür-gött-forgott, hogy minél gyorsabban végezzen aznap esti teendőivel - a gondo-lat, hogy nemsokára a meleg takaró alá kucorodhatnak, az ágy felé húzta őket. Ahogy az szokás volt a kis New England-i családban az 1800-as évek végén, aki utolsónak tért nyugovóra — általában az Édesapa —, elfújta az összes gyertyát, a legnagyobb kivételével, melyet magával vitt a lefekvés előtti utolsó őrjáratra. A legnagyobb gyertya átvirrasztotta az éjszakát — fényesen világított —, hátha vala-kinek szüksége van fényére a sötét éjjeli órákon. Az akkori szokás szerint, amely azóta sem változott, a gyertya egy csészealjhoz hasonló tartóban állt, fogantyúval, mely megkönnyítette a hordozását.

Most tehát lássuk a történetet:

Szokatlanul csendes éjszaka volt. Talán a friss hótakaró - az évben az első hó - okozta ezt... de nem a megszokott beszélgetés zajlott a konyhában. A teás-csészék, melyek szerettek a nap eseményeiről pletykálni, most hallgattak, még a mosogató is — mely minden éjjel a benne hagyott edények miatt panaszkodott - szótlan volt. Mintha mindenki várt volna valamire. De mire?

Végül a gyertyatartó törte meg a csendet. Viasz kisasszonyhoz beszélt — a gyertya azon részéhez, melyet most éppen tartott, és melyhez nagyon közel érezte

155

magát. Az életben betöltött szerepükből fakadóan mindig felnézett rá, de most érződött némi idegesség a hangjában.

- Nem bánod, ha elmondok valamit, amin egy ideje gondolkodom? - Ez eddig sosem érdekelt téged - mondta Viasz kisasszony, némileg csip-

kelődőn. Azonkívül, hálás volt a beszélgetésért. Eltelt egy-két pillanat, mielőtt a gyertyatartó újra megszólalt. Különös feszültség érződött a szobában.

- Csupa fül vagyok - mondta Viasz kisasszony, hogy megtörje a jeget. Emel-lett, remélte, hogy megjegyzése majd megnevetteti a gyertyatartót. A nem embe-ri lények mindig mulatságosnak érezték, ha úgy beszéltek önmagukról, mintha emberek volnának. Mindenesetre, némi kacagás hallatszott a fölötte lévő nyitott szekrényből - de a gyertyatartó nem nevetett.

- Komolyan beszélek — szólalt meg egy pillanattal később. — Valami azóta nyomja a lelkemet, mióta így összekerültünk, és nem bírom tovább magamban tartani.

Ujabb kacagás hallatszott a konyha távoli sarkaiból, de a gyertyatartó olyan erősen koncentrált mondandójára, hogy észre sem vette iménti viccét. És, habár ő sem tudta, miért, a következő szavakat csak suttogta:

- Irigylem a kapcsolatodat a lánggal, ahogy vele táncolsz egész éjjel, maga-san fölöttem. Mindig is tudni akartam, milyen az, amikor megérint, úgy, mint téged.

Elhallgatott egy pillanatra, hogy megvizsgálja pontos helyzetét, majd foly-tatta:

- Nekem csak annyi jut a láng fényéből és melegéből, amennyi lecsorog raj-tad hozzám.

Újra elhallgatott — már nem is tartotta olyan jó ötletnek, hogy ezt elmondta. Tehát várt, hogy Viasz kisasszony válaszoljon, de az csak hallgatott. A követke-ző másodpercek egy örökkévalóságnak tűntek. „Most aztán bolondot csináltam magamból" — gondolta, de épp mikor már kezdett volna elmerülni a sötét gon-dolatokban, Viasz kisasszony szavai visszahúzták.

- Különös, hogy éppen most mondod ezt el — szólalt meg a gyertya. — Tudod, én is ugyanúgy érzek, ahogy te.

- Mi a csudáról beszélsz? — fakadt ki a gyertyatartó: nyilvánvalóan dühítették a gyertya szavai. — Minden éjjel te és Kanóc úr egyesültök a lánggal, oly módon, melyet én soha nem ismerhetek meg. Mit tudtok egyáltalán az elszigeteltségről, amely nekem jutott idelent? Mindkettőtöket tartalak, és mégis... nekem nincs közvetlen kapcsolatom a lánggal úgy, mint neked.

- Jaj! — sóhajtott Viasz kisasszony. — Bárcsak értenéd! - Mit? — vágott vissza a gyertyatartó, egyre türelmetlenebbé válva Viasz kis-

asszony látszólagos érzéketlensége miatt.

156

- Hogy milyen itt fent énnekem... - jött a válasz, olyan hangon, mely még a kőszívet is meglágyítja.

- Azt kívánod, bár a helyemben lennél, de fogalmad sincs arról, hogy milyen itt. Minden egyes éjjel Kanóc úrba töltöm magam, hogy a láng szépen, ragyogón világíthasson, de nem ismerem úgy a lángot, ahogy te gondolod. Tudod — foly-tatta, nagy gonddal válogatva meg a szavait, hogy a gyertyatartó jobban megért-hesse a helyzetét -, valójában nem én vagyok a legszerencsésebb, hanem Kanóc úr. Talán használ engem a láng, de őt viszi magával, miközben ég. Ez aztán az élet - bár lehetnék Kanóc úr helyében!

Ebben a pillanatban egy harmadik hang szólt bele a beszélgetésbe — maga Ka-nóc úr. Más körülmények között durvának hatottak volna a szavai, de a hangja ellensúlyozta mondandója keménységét:

- Egyikőtök sem tudja, miről beszél! Az ezt követő csend arra szólította, hogy folytassa: - Való igaz: a láng körülöttem táncol, és ezzel felemészt, ettől még nem va-

gyok a része, mint ahogy képzelitek. Mindketten tévedtek: korántsem vagyok kibékülve az életben betöltött szerepemmel, bár nem is változtatnék semmin - a láng nem sok pihenőt hagy nekem. És jobb, ha tudjátok, gyönyörű fényét jobban ismeritek ti, mint én.

- Nem tudom elhinni, hogy ez igaz! — mondta Viasz kisasszony. - Hogy lehet ez? — kérdezte a gyertyatartó, szinte ugyanabban a pillanatban. - Kétlem, hogy valaha is megértitek — folytatta Kanóc úr, majd hozzátette,

hogy nem sértésnek szánta. — De mivel ilyen közel vagyok hozzá, megvakít a fénye. Nem láthatom őt, és nem is lehetek vele, mint ahogy hiszitek.

Aztán, mintegy lezárva a beszélgetést, mert úgy gondolta, hogy ez nem tar-tozik senkire, így szólt:

- Hagyjátok abba a panaszkodást arról, hogy mire vágytok, és miben szen-vedtek hiányt! Én sem vagyok más, mint ti. Folyamatosan ég bennem a vágy, hogy eggyé válhassak a lánggal.

Ekkor olyan dolog történt, amely tudomásuk szerint azelőtt még soha nem esett meg. Hasonlókról eddig csak egyes történetekben írtak: a láng maga meg-szólalt. Ahogy beszélt, gyengéd fény áradt belőle, megtöltve a konyha minden szegletét, az egész helyiség együtt lüktetett gondosan megválogatott szavainak ritmusával.

- Barátaim... Kérlek, figyeljetek rám! Ne panaszkodjatok! Nem tudjátok, mi-ről beszéltek. Mindannyian ugyanarra vágyunk.

A láng várt egy keveset; a szobában uralkodó csendet beleegyezésnek tekin-tette arra, hogy folytassa:

- Ahogy ti hárman arra vágytok, hogy közelebb kerülhessetek hozzám, lán-goló testemhez, melyet éreztek és láttok, úgy vágyom én is arra, hogy eggyé vál-

157

hassak a Fénnyel, amely éltet engem. - Újabb szünetet tartott. — Hát nem látjátok, barátaim? Rám is igaz, ami rátok, ezért tévedtek, ha hozzám akartok közelebb kerülni. Nem vagyok saját magam forrása — mint ahogy a tavaszi rügyből sem terem gyümölcs a fán. És van még valami, amit szintén tudnotok kell.

A láng lassan és kimért hangon beszélt, jelezve, hogy valami fontosat készül mondani:

- Nélkületek - amilyenek vagytok -, egyedülálló lényetek és tetteitek nélkül — nem folytathatnánk ezt a beszélgetést, igaz? Tudom, hogy nehéz megérteni, de mindannyian részei vagyunk annak, amit keresünk.

Ez a történet az élet talán legnagyobb rejtélyére tesz utalást, melyről Jézus beszélt, amikor a következő szavakat intézte tanítványaihoz: „Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották" (Lukács 10:24).

Az eredeti héberben (arámiban, ami csak rokona — a ford.), me-lyet Jézus idején beszéltek, a szavak jelentése — „látni, a miket ti lát-tok" - nem az, aminek első pillantásra tűnik. A látni szó elsődleges jelentése nem a szó szerinti látásra, a tárgyak észlelésére utal. Ebben a példában azt jelzi, hogy valaki közvetlen tudáshoz — személyes fel-ismeréshez - jut a láthatóról, amelyhez csak láthatatlan jellegének ismerete juttathatja.

A látni ige másik jelentése az idézetben az általánosan használt jelentés: valakit vagy valamit nézni, szemlélni (magunkon kívül). Tehát az idézett szakasz „rejtett" jelentése két dolgot árul el. Először is, Jézus tanítványai ráébredtek egy teljesen újfajta érzékelésre: „lát-ták", hogy a valódi élet megismeréséhez — a részvételhez a mennyei királyság tökéletesítésében, amire elhivatottak voltak — eggyé kell válniuk vele. Kezdték megérteni, hogy e magasabb rendű látás és az igaz lét egy és ugyanaz.

Lukács evangéliumának ugyanezen szakaszában — „Sok próféta és király kívánta látni, a miket ti láttok, de nem látták..." - egy másik hatalmas igazság fénye is ragyog, mely a gyertyáról és a láng-ról szóló történet titkos üzenete is egyben: amit keresünk, szemmel nem látható, és nem képzelhető el gondolatok által. Csak úgy is-

158

merhetjük a soha ki nem hunyó Fényt, a Szeretetet - mely láthatat-lan forrása a lángnak, melyet látunk, és melyhez vonzódunk -, ha eggyé válunk az Életével.

Most - munkánk elengedhetetlen részeként - vizsgáljuk meg, hogyan hozhatjuk létre a belső egységet a bennünk lakó Fénnyel — hisz történetünkben még a láng is arra vágyott, hogy ismerje sa-ját forrásának Fényét. Hogy megválaszolhassuk a kérdéseket azzal kapcsolatban, hogyan juthatunk el a megvilágosodott élethez, egy különös felfedezéssel kell kezdenünk.

Az Újszövetségben és más örök érvényű vallási írásokban ol-vashatjuk, a „holnapon" való gondolkodás — gyarapodásunk lehe-tőségeinek keresése — nem szünteti meg a félelmet, és nem teszi értékesebbé életünket; de arra nem találunk választ e tanításokban, hogy „hogyan" akadályozzuk meg azonosulásunkat a gondolatok-kal, melyek jövőnk iránti aggodalmaink forrásai.

Azt is halljuk, hogy hitre van szükség ahhoz, hogy „hegyeket" mozgassunk meg — de itt sem említik, „hogyan" folyamodjunk az erőhöz, mely megtisztíthatná előttünk az utat. Most fedjük fel a titkot, hogy a megvilágosodottak miért nem beszélnek arról, „ho-gyan" legyünk szabadok.

A hegy — ahogy Jézus jól ismert tanításában használja - nem fizikai akadály köztünk és a vágyott pozíció vagy javak között, me-lyekről azt hittük, biztonságot és békét nyújtanak. Az eredeti, héber nyelv magában foglalja, hogy ez a „hegy" — melyet csak a hit moz-díthat el az utunkból - nem valamiféle fizikai, hanem inkább lelki akadály, mely „felbukkan, hogy találkozzon (velünk)", mint ahogy a félelem soha nem jelenik meg új terveinkben mindaddig, amíg el nem képzeljük, hogy elveszíthetjük várt eredményét. Tehát, a he-gyek valójában általunk megnövelt vakondtúrások, amelyek akkor jelennek meg, amikor arra készülünk, hogy gyarapítsuk magunkat a jövőben.

Tehát a hit ereje nem a földi örömöket vagy kincseket hozza el nekünk, amelyektől a szabadságot várjuk. Láthatjuk, a valódi hit-nek semmi köze a vágyhoz, hogy valamit birtokoljunk vagy meg-

159

előzzünk. Igaz természete a szabadság egy új rendje, mely azáltal lesz a miénk, hogy képesek leszünk átlátni a téves elképzelésen, miszerint igaz valónk csak dicsőség vagy anyagi javak által válhat boldoggá és teljessé. Más szavakkal: amikor észrevesszük, hogy már eleve ben-nünk lakozik az elégedettség, amely után áhítoztunk, képesek le-szünk utasítani az elégedetlen érzések és gondolatok „hegyét", hogy „tűnjön el az utunkból." Engedelmeskednie kell a parancsunknak! Most vizsgáljuk meg ezt a fontos felfedezést egy kissé más szem-szögből.

A hit igazi ereje a bennünk élő Fényben rejtezik, mely megmu-tatja, hogy mi valós, és mi nem velünk kapcsolatban. E felfedezés segít megérteni a régi mondást: „az igazság szabaddá tesz", mert azt jelenti, hogy a megpróbáltatások pillanataiban világos önismere-tünk lényegében „előttünk jár", hogy meghozza a számunkra helyes döntéseket! Ahelyett, hogy magunkon kívül keresnénk az enyhülést szenvedésünkre — például keresünk valakit, akivel megoszthatjuk problémáinkat -, vagy egy új „erő" ígérete után futnánk, hogy meg-szabaduljunk a félelem árnyától, tudatosan elhagyjuk e régi reakci-ókat, s helyette nyugodtan felidézzük a megismert igazságot: sem-mit sem kell tennünk, hogy túljussunk az életünkben felbukkanó sötét árnyakon, azonkívül, hogy a már bennünk élő Fénnyé válunk. Ha megtesszük a feladatunkat, a többi magától megtörténik.

Próbáld meglátni e csodálatos és nehezen megragadható igazsá-got, amelyet történetünkben a láng szeretett volna megtanítani a barátainak. A gyertyatartó, Viasz kisasszony és Kanóc úr nem értet-ték, hogy már részei a fénynek, melyre vágynak - habár a Fény ben-nük élt, ők nem tudták. Ugyanez igaz ránk is! Semmi sem hiányzik az életünkből, kivéve egy alapvető igazság felismerésének egyelőre szunnyadó képességét: ahogy a tűznek is szüksége van a fára, hogy megnyilvánulhasson melege és fénye, úgy nekünk is szükségünk van annak „sötétségére", amit még meg kell értenünk önmagunk-ról. Hadd magyarázzam el ezt a gondolatot, mely megváltoztatja az életed:

160

Ugyan csak néha vesszük észre, de sokkal több lehetőség van ab-ban, amit még nem tudunk az életünkről, mint abban, amit már is-merünk belőle. Tehát, ez az óriási felfedezetlen terület — a bennünk rejlő „sötétség" - tisztán Isteni céllal létezik: azért, hogy szolgál-ja az őt felfedő Fényt, mert minden ilyen felfedezés egyidejűleg a tudatosság egy új rendjének megvalósításával és felszabadításával jár. Sok szépséget rejt ez a gondolat, mert megerősíti bennünk a folyamatos újjászületés lehetőségét. Ez azt jelenti — és könyvünk mondanivalójának is lényeges részét képezi —, hogy még nem látjuk a „problémák" igazi természetét: azok ugyanis nem mások, mint a bennünk lévő Fény még felfedezésre váró részei. Bármilyen gondolat vagy érzés, amely felzaklat minket, bármilyen félelem vagy aggoda-lom, olyan, mint egy gyertya, melyet még nem gyújtottak meg. Mi más lehet bármiféle láng vagy fény célja, mint hogy belépjen a sötétség-be, és magához hasonlóvá tegye azt?

Lehet, hogy egy nap fordulunk egyet, és hirtelen a félelem sötét szorításában találjuk magunkat. Talán azt látjuk, hogy a szerelmünk „másfelé kacsingat", vagy telefonon bizonytalan híreket kapunk romló egészségünkről; esetleg a munkahelyünkön bekövetkező vál-tozások híre rendíti meg biztonságérzetünket.

Ilyen pillanatokban a jövőnk elsötétül, mintha a közeledő ma-gány, aggodalom és veszteség érzése árnyékolná be. De nem szük-ségszerű, hogy életünket a szenvedés tudat alatti szolgálata eméssze fel. Van más választásunk, ha merünk nyugodtak lenni, és a Fénnyé válni. A következőkben találsz néhány módot arra, hogy felismerd Igaz Éned valóságát. Mindegyik azzal kezdődik, hogy új cselekvési módot választasz.

• Ahelyett, hogy megadnád magad kínzó jelenlétének, vidd el magányodat az Éned Fényébe. Ha ott maradsz, tudatában a „sötétségnek", a következő fog lejátszódni a lelki szemeid előtt: magánytól való félelmed elégedettséggé változik, mert tudod: soha nem voltál híján a szeretetnek, amelyre vágysz.

161

Látni fogod, Hogy a szavakkal ki nem fejezhető gyengédség a Fényben él, melyet befogadtál.

• Vidd a „holnap" miatti aggodalmad és félelmed Éned Fényé-be! Maradj ott tudatosan figyelve a rémisztő árnyakra, és a következő fog kibontakozni lelki szemeid előtt: látni fogod, ahogy a sötét kételyek feloldódnak a megkérdőjelezhetetlen tudásban, mely szerint semminek sincs hatalma a jelenben való jelenlét békessége felett. Meg fogod látni, hogy a nyuga-lom egy a Fény életével, mellyé válni szeretnél.

• Ha veszteség ér, vagy űrt érzel magadban, vidd el Éned Fényé-be! Nyugodt figyelemmel kövesd, hogyan akar e sötét állapot elragadni a világába, még akkor is, amikor tudatosult ben-ned, és csoda történik lelki szemeid előtt: az elhagyatottság érzésének helyébe a biztos tudás lép, hogy valójában te magad vagy a teljesség. Ha hajlandó vagy befelé figyelni, látni fogod, hogy Éned Fénye elér mindenhová az univerzumban... hogy lehetnél hát egyedül? Minden, ami él... Éned Fényében él.

Miután éveken át hirdettem tanítványaimnak a Fénnyé válást mint a helyes megoldást annak keresése helyett, amire szerintük szükség van a sötét állapotok legyőzésére, arra jutottam, hogy egy fő ok léte-zik, amiért a legtöbb ember nem engedi be a félelmeket a benne élő f énybe. A Fény szeretetét vallják, de valahányszor egy nem kívánt pillanat feltűnik, és letekintenek ismeretlen mélységébe... nem lát-nak ott Fényt, csak sötétséget. Ezután rögtön kialakul az ellenállás, és eluralkodik a sötétség. Hadd világítsam meg a problémát: a dol-gok nem mindig azok, aminek látszanak.

Fel tudod idézni az Óz, a nagy varázsló csodálatos szereplőit? Dorothyt — aki megpróbált hazajutni — elkísérte a Madárijesztő, a Bádogember és a Gyáva Oroszlán: társai a varázslóhoz vezető útján, akitől leghőbb vágyaik teljesítését várták.

A madárijesztő elmére vágyott, amellyel gondolkodhat, és meg-ismerheti az igazságot. A bádogember szívet akart üresen kongó mellkasába, hogy melegével és ritmusos dobogásával felismerhesse

162

a vágyott szeretet jelenlétét; a gyáva oroszlán bátorságot akart, hogy szembeszálljon a félelmeivel, és bármilyen sötétséget legyőzhessen. A történet végére - főként annak köszönhetően, amin keresztül-mennek Dorothy iránti szeretetükben — mindegyikük boldog felfe-dezést tesz: a tulajdonság, amelynek keresésére indultak, már ben-nük él!

léhát a mi hibánk: elfelejtettük, hogy igaz valónk nem válhat sem-milyen sötét állapot foglyává, mint ahogy a napsugarat sem lehet üveg-be zárni. Igaz Énünk maga a siker, a szó minden értelmében, mert Fényével beteljesít és felszabadít mindent, amit megérint.

Ne foglalkozz a hangokkal, melyek eleinte kétségkívül kiabálni fognak veled, amikor eldöntőd, hogy Éned Fénye leszel. A sötét nem tud finoman keresztülmenni az újjá és világossá válás folya-matán. Tehát van némi munkánk. Ám - ellentétben korábbi ered-ményeinkkel, melyek szétporladnak alattunk, amikor felmászunk rájuk, még ha csak egy kis időre szeretnénk is a magasba jutni -, a Fény, melyet felfedezünk magunkban, soha nem hagy cserben - szó szerint az előttünk tornyosuló hatalmas hegy fölé emel, bármekko-ra legyen is, azzal, hogy felfedi, nem más az, mint amit még látnunk kell magunkról.

Nem szabhatjuk meg a világ dolgainak alakulását, nem vál-toztathatjuk a nappalt éjszakává, nem tarthatjuk meg, ami nem a miénk, és nem rejthetjük el e tényeket magunk elől, bármennyi-re is próbáljuk. De ami megadatott nekünk (és ami az egyetlen erőnk, amely valóban képes az egész életet átformálni): bármelyik pillanatban dönthetünk úgy, hogy Énünk Fényévé válunk. Azért születtünk, hogy teremtőtársai legyünk mindennek, ami tudatossá válik bennünk önmagunkról. Jogunkban áll, hogy csak azokkal az erőkkel legyünk kapcsolatban, melyek jelenléte e célunkat szolgálja az életben... ami nem más, mint egyesülni a Fénnyel.

163

VISSZATEKINTÉS A LEGFŐBB TANÍTÁSOKRA

1. Igen, „minden jó véget ér egyszer", de ez csak egy része az igaz-ságnak. Az is ugyanannyira igaz, Hogy ami Jó az életben, mindig épp csak elkezdődik.

2. Úgy élhetsz igazán félelem nélkül, ha tudatában vagy, hogy min-dened megvan a boldoguláshoz abban a pillanatban, amikor szükséged van rá.

3. Amikor azon tűnődünk, hogy mit kellene tennünk a magunk-ban észlelt fájdalmas, negatív állapotokkal, mindössze a követke-zőt kell tudnunk: amit elítélünk, rejtve marad, ami rejtve marad, soha nem gyógyul meg.

4. Az igazi szeretetet nem lehet becsapni, mert semmit sem akar önmagán kívül.

5. Mindegyikünk életében eljön az idő, amikor valamiért meg kell küzdenünk, de nem akkor lesz miénk a valódi győzelem, ha min-denáron „nyerünk", hanem ha mindig a Fényt választjuk, mely biztosítja, hogy igazak, kedvesek és tiszták maradjunk, bármibe kerül is.

164

A VÉGTELEN TÖRTÉNET ÖSSZEFOGLALÁSA

Mi az Igazság? A feltárult pillanat.

Mi a Fény? A rejtett Isten.

Források

Beyond Dependency, 2001: kiadó: Life of Learning Foundation Design Your Destiny, 1999: eredeti kiadó: Llevvellyn Publications.

Újra kiadva: Life of Learning Foundation The Illusion of Limitation, 2005: audioalbum, kiadó: Life of

Learning Foundation The Tntimate Enemy, 1997: eredeti kiadó: Llewellyn Publications.

Megjelent javított formában a következő címmel: Who Put That Stone in My Shoéi 2004, kiadó: Life of Learning Foun-dation

Let Go and Live in the Now, 2004: kiadó: Red Wheel/Weiser. Living Now, 2005: audio album, kiadó: Life of Learning Foun-

dation The Lost Secrets of Prayer, 1998: eredeti kiadó: Llewellyn Publica-

tions. Újra kiadva: Life of Learning Foundation The Meditative Life, 2005: hangoskönyv, kiadó: Life of Learning

Foundation The Secret of Letting Go, 1990: kiadó: Llewellyn Publications. Ja-

vított és bővített kiadás, 2007: Llewellyn Publications 7 Steps to Oneness, 2006: hangoskönyv, kiadó: Life of Learning

Foundation

167

A Life of Learning Foundationről

A Life of Learning (egész életen át tartó tanulás) egy nonprofit szer-vezet, melyet Guy Finley alapított 1992-ben. Legfőbb célja, hogy segítsen az embereknek felfedni valódi kapcsolatukat az élettel, ön-maguk alaposabb tanulmányozása által. Az alapítványt kizárólag önkéntesek működtetik és vezetik. Mindenkit szívesen látnak.

Guy Finley hetente három-négy alkalommal beszél az odalátoga-tóknak, akik azért gyűlnek össze, hogy minél többet megtudjanak az önmegvalósításról. Mindenkit szívesen látnak, hogy osztozzon az erőteljes, átformáló erejű légkörben, mely áthatja Finley bölcses-séggel teli beszédeit. Minden találkozás új energiákat ébreszt fel, elmélyíti az intuitív képességeket, gyógyítja a múlt fájdalmait, és megkönnyebbülést hoz.

A Life of Learning Foundation az oregoni Merlin közösség-ben, Grant Pass város közelében, Dél-Oregon legszebb vidékének szívében fekszik. A látogatók élvezhetik a tizennégy hektárnyi ősi cukorfenyő-ültetvényt, csodálatos virágoskerteket, organikus éte-leket és a sétaútvonalakat, a meditálni vágyók számára kialakított különleges helyekkel. Akár a vad folyók szerelmese vagy, akár a fes-tői szépségű tavak vonzanak, vagy a hegymászás a szenvedélyed, pár percre megtalálod a legcsodálatosabb természeti szépségeket. Évente kétszer, december és június harmadik hetében az alapít-vány különleges elvonulást tart az odalátogatóknak. A júniusban megrendezésre kerülő „Beszédek a fenyvesben" az év legnépszerűbb eseménye.

Látogass el a www.guyfinley.org oldalra, további információért Guy munkájáról, a Life of Learning Foundationről, valamint in-gyenes audio- és videoletöltésekért, vagy kérd a kezdőknek járó in-gyenes anyagot.

169

Különleges ajándék

Tiéd lehet Guy Finley CD-je/DVD-je, a 3 Keys to Complete Selfi Command (Három kulcs a teljes önuralomhoz). Ingyenes szállítás!

Természet adta jogod a tudatos önuralom! Általa minden kedve-zően alakul számodra, nélküle viszont soha nem leszel szabad. Az új CD/DVD segítségével felfedezheted, hogyan:

• nézhetsz szembe a kihívást jelentő helyzetekkel tökéletes ön-bizalom birtokában;

• vethetsz véget a fájdalmas feszültségnek, mely abból ered, hogy magadat másokhoz hasonlítod;

• engedhetsz el minden negatív gondolatot és érzést; • nézhetsz szembe a bizonytalansággal - félelem nélkül; • irányíthatod tudatosan a kellemetlen és nehezen kezelhető

embereket; • használhatsz fel minden helyzetet, hogy jobban megérthesd

önmagad; • gazdagíthatod a kapcsolataidat otthon és a munkahelyeden; • emelkedhetsz felül az olyan viselkedésen, amellyel saját ma-

gadnak ártasz.

Mindent, amit tudnod kell az igaz önfelszabadítás forrásáról, itt megtalálsz. Ne hagyd ki! Szerezd be INGYENES példányodat a 3 Keys to Complete Self-Commandből.

Csak látogass el a ivww.guyfinley.org/giftdvd oldalra, vagy hívd a (541) 476-1200-as számot.

*Az ingyenes szállítás csak az USA és Kanada területén érvényes. Kérlek, to-

vábbi információért látogass el a fenti internetcímre.

170

A szerzőről

Guy Finley, a Life of Learning Foundation alapítója és igazgatója, már 30 éve tanítja az embereknek, hogyan találják meg a megal-kuvást nem ismerő szabadságot és tartós beteljesülést. Több mint 35 könyv és audioműsor sikeres szerzője, többek között a The Secret of letting Go és Let Go and Live in the Now írója. Az Oregonban élő Guy Finley egy jelenkori mester, aki megtanítja, hogyan éljünk Igaz Énünk fényében, hogyan engedjük el a félelmet, és hogyan ismer-jük meg az igaz erőt, mely az élet magasabb céljának megvalósítása által lesz a miénk. Látogasd meg a www.guyfinley.org honlapot, és iratkozz fel az ingyenes hírlevélre.

171

Róbert Schwartz Bátor lelkek

Valóban megtervezzük születésünk előtt életünk kihívásait?

Gyakran, amikor rossz dolgok történ-nek velünk, szenvedéseink értelmetlen-nek tűnhetnek. Legnehezebb feladata-ink mögött azonban számos rejtett cél bújhat meg, melyeket a szerző kutatásai szerint még azelőtt terveztünk el, hogy megszülettünk. Valóban lehetséges, hogy mi választjuk meg életkörülmé-nyeinket, kapcsolatainkat és az életünk-ben bekövetkező eseményeket? A szerző életében értelmet és célt keresve rátalált a születés előtti életterv felfedezésének útjára, mely alapjaiban változtatja meg

a sorsról és szenvedésről alkotott fogalmainkat. A könyvben meg-hökkentő történetek olvashatók, melyek komoly, életüket nagyban átrendező felismerésekhez, ezáltal a számukra szükséges gyógyulás-hoz, s teljes szellemi valójuk átéléséhez vezettek el embereket. Ezek olvasása során fény derül arra, hogy a sorsunkat meghatározó esemé-nyeket mi magunk tervezzük el a születésünk előtt, hogy azok fejlő-désünket szolgálják, meghatározva ezzel életünk célját és értelmét. Ezúton jutunk el a szellemi felébredéshez, mely által szenvedéseink-re többé nem úgy tekintünk, mint értelmetlenül kínzó sorscsapá-sokra, igazságtalan, életünket feleslegesen megkeserítő fájdalmakra, bár azokra önmagában már a könyv olvasása is enyhülést hoz.

Guy Finley, az önismeretet és önmegvalósítást segítő, Life of Learning Foundation nevű szervezet alapítója, harminc éve tanít és - több mint harmincöt könyve és

audioműsora segítségével - világosít fel arról, hogyan érhető el az életet teljessé tevő valódi szabadság és beteljesülés. Legújabb könyvében legfőbb, lényegi gondolatainak összefoglalásával fogalmazza meg azt az üzenetet, mely az életről és önmagunkról megdöbbentő felismeréssel szolgál, és egyben útmutatóul mindannyiunk számára.

A szerző leírja, hogy a való világ helyett hogyan kerülünk kapcsolatba gondolataink világával, azaz egy illúzióval, miáltal korlátozzuk önmagunkat, lehetőségeinket, te-hát az életünket - ezzel együtt bemutatja azt is, hogyan változtathatunk ezen. Abban segít, hogy a teljes tudatosság Fényével legyőzzük a hamis hiedelmek által teremtett negatív hozzáállást és félelmet, aminek köszönhetően végre, egy nálunk hatalma-sabb erőt szolgálva, olyan életet élhetünk, amilyet mindig is szerettünk volna - egy-szerűen saját, meglévő erőforrásainkat használva, igazi valóságunkat és az élet igazi valóságát megélve.

„Az Út a félelem nélküli élethez című könyvében Guy Finley ragyogóan közvetíti a titkot egy új, áttörést hozó élethez. Engedj el mindent, ami negatív, és bízd Istenre a félelmeidet! Ezután már szabadon és bátran követheted legmélyebb megérzéseidet. Értékes útmutató." - J A M E S REDFIELD , A mennyei prófécia szerzője

„Ha személyes és spirituális kiteljesedést keresel, Guy Finley legújabb könyvénél nincs jobb számodra. Olvasd! Tedd belsővé! Aztán élvezd! Ennek a tudásnak köszön-hetem azt, amim van." - B O B P R O C T O R , a Gazdagnak születtél! írója

Szinte kötelező olvasmány, örök érvényű mes-termű, melynek minden oldalát áthatja az időtlen bölcsesség. Mindenki könyvespol-cán ott van a helye, aki szeretné legyőzni félel-meit, és ezáltal egy teljesebb életet élni. Hatalmas tudás egy kis könyvben.