HALAK

A legegyszerűbb, állkapocs nélküli halszerű gerincesek a földtörténet ordovíciumnak nevezett időszakában, mintegy 500 millió éve alakultak ki. A szűkebb értelemben vett halak képviselői, vagyis a legprimitívebb állkapcsos gerincesek a szilúr és devon időszak határán, tehát kb. 420 millió éve jelentek meg. Legősibb csoportjukat a későbbiekben teljesen kihalt páncélos őshalak alkották.

A „halak” néven emlegetett állatok nem alkotnak egységes rendszertani csoportot. Hasonló tulajdonságaik alapján több osztályt: • porcos halak, • sugarasúszójú halak, • bojtosúszós halak foglalunk így össze.

Közös vonásuk, hogy testfelépítésük jól tükrözi a vízi életmódot.

Testük áramvonalas, és ez úszás közben kedvezően befolyásolja a víz közegellenállását. Fejük nem mozgatható. A vízben csontos elemekkel merevített úszók segítségével úsznak.

A test középsíkjában eredő farokúszó, farok alatti úszó és hátúszó páratlan. A jobb és bal oldalon, párosan helyezkedő hasúszókat és mellúszókat tekintjük a halak végtagjainak.

Bőrük hámrétege többrétegű, de nem szarusodik. A bőr mirigyei nyálkás bevonatot termelnek, ami csökkenti a súrlódást és véd a kórokozóktól.

Jellemző érzékszervük az oldalvonal, amellyel a víz áramlását, rezgéseit fogják föl.

Légzőszervük a vízben oldott oxigén felvételére alkalmas kopoltyú. A kopoltyúkban rendkívül gazdag érhálózat található, ami lehetővé teszi, hogy a víz és az erekben áramló vér közötti gázcsere végbemenjen.

A kopoltyúk légzőfelszínét vékony egyrétegű laphám alkotja. A nyálkás bőrfelületen keresztül is zajlik gázcsere, ez a bőrlégzés.

A halak keringési rendszere meglehetősen egyszerű. Szívükben két üreg található, a pitvar és a kamra. Az érrendszerben a vér egyetlen folyamatos körben áramlik, a halak keringési rendszerét ezért egy vérkörös keringésnek nevezzük.

A vénák a test szövetei felől szén-dioxidban dús vért szállítanak a pitvarba. A pitvar izmos falának összehúzódásakor a vér a kamrába kerül. A kamra vastag, erős izomzata préseli a vért az egész érrendszeren keresztül vissza a pitvarig.

A kamrát elhagyó vér a kopoltyúk hajszálerein áramlik át. Itt megtörténik a gázcsere, vagyis a vér leadja a szén-dioxidot, és oxigént vesz föl. Így tehát a kopoltyúkból kilépő artériák oxigéndús vért szállítanak a test többi részébe. A szervezet különböző részeiből az újra összegyűlő, szén-dioxidban dús vér a vénákon keresztül áramlik vissza a pitvar felé.

Táplálkozás: A ragadozó halak szájüregében fogak találhatók, amelyek a táplálék megragadására szolgáló, az állkapocs felszínére nőtt hegyes képződmények. Ezek az úgynevezett ránőtt fogak.

A növényevő és a mindenevő halak szájüregében nincsenek fogak.

Gyomor is csak a ragadozó halak bélcsatornájában különböztethető meg. Az utóbélre jellemző, hogy csaknem minden hal bélcsatornája kloákában végződik. A kloáka olyan bélszakasz, amelybe a kiválasztó- és az ivarszervek kivezető csövei is beletorkollnak.

A halak szaporodására általában a külső megtermékenyítés jellemző, vagyis a hím ivarsejtek és a petesejtek az állat testén kívül, a vízben egyesülnek. A nőstény állat a petéket az aljzatra rakja, a hím ezekre bocsátja spermiumait. Egyes fajoknál az egyedfejlődés átalakulással, másoknál átalakulás nélkül, közvetlen fejlődéssel megy végbe.

A halak érett petesejtjeit, valamint a már megtermékenyített petéit is ikráknak nevezik. Egyes halak, például a viza és a tok megtermékenyítetlen ikráiból készítik a kaviárt.