12
A jégkorong bűvöletében Hokis tizenévesek játékától izzott nemrég a ligeti korcsolyapálya jege. A Székelyföldi Jégkorong Akadémia feb- ruár 16-án Marosvásárhelyen szer- vezte meg a Jégkorongkupát, amelyen Csíkszeredából, Gyergyóból, Sepsiszentgyörgyről, Alcsíkból, Fel- csíkból és Székelyudvarhelyről érke- zett csapatok mérték össze erejüket, ügyességüket a vendéglátókkal. ____________6. Négyes döntőben a teremlabdarúgók A kevesebb mint egy éve alapított Ma- rosvásárhelyi CSM eddigi legfonto- sabb eredményét a teremlabdarúgó szakosztály mutathatja fel, miután be- jutott a Románia-kupa négyes döntő- jébe. ____________7. Két ellentétes meccs a bronzérmes ellen A péntek esti találkozón az első ne- gyed kivételével egyenlő ellenfele volt Andrei Edward csapata a sokkal ta- pasztaltabb játékosokat felvonultató fővárosiaknak, kiváló védekezéssel meg tudta akadályozni, hogy érvénye- süljenek a vendégek lövői. ____________9. Kétnapos kongresszust tartott a hét végén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozsváron, a BT Arénában. Házigazdaként Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök, Emil Boc, Kolozsvár polgármes- tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai Unió és a székely himnusszal indultak. Az ese- ményen 984 küldött, 200 meghívott és 150 új- ságíró vett részt. A hivatalos megnyitó előtti rövid sajtótájé- koztatón Kelemen Hunor kijelentette: a kong- resszus feladata egy olyan jövőkép megfogalmazása, amely a következő időszak- ban meghatározza, és keretet ad a politikai dön- téseknek. Ugyanakkor bejelentette, hogy az RMDSZ saját elnökjelöltet állít az őszi állam- főválasztáson. A kongresszus másik fő témája a május 26-i európai parlamenti választás volt. Bemutatkoz- tak az RMDSZ EP-jelöltjei, és panelbeszélge- tésekre is sor került. Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kor- mányzópárt, az ALDE elnöke, aki értékelte az RMDSZ megbízhatóságát, politikáját, magyarul köszöntötte a jelenlévőket. Véleménye szerint nem kellene feltétlenül újra cserélni mindent, ami régi, hagyományos, mert az, amit egyesek újként hirdetnek, nem jelenti azt, hogy jobb is. Politikai számháború Két szempontból is premiert jegyzett az idei állami költségvetési törvény: ez ment át a beterjesztése után a leggyorsabban a parla- menten, és ez az első ilyen törvény, amely ellen az elnök emel al- kotmányossági óvást. Ezzel most már biztos, hogy az idei, kettős választási év első ne- gyede úgy telik el, hogy az állami intézményeknek nincs elfogadott költségvetésük, vagyis neki sem tudnak érdemben látni az idénre tervezett komolyabb munkáknak. A taláros testület március 6-ára tűzte ki az óvás megtárgyalását, ami azt jelenti, hogy ha nem fo- gadnák el, és az elnöknek ki kell hirdetnie a törvényt, a megyei és helyi önkormányzatok csak márciusban tudják elfogadni a maguk büdzséit. Hosszabb is lehet a csúszás, ha az alkotmánybíróság helyt ad az óvásnak, mert abban az esetben visszakerül a törvény a par- lament elé. A cirkusz nagyobbrészt politikai. Az óvásban szereplő érvek egy része szerint a kormány a költségvetési tanács szerepét és európai uniós követelményeket figyelmen kívül hagyva fogadta el a költség- vetési törvényt. Csakhogy a költségvetési tanács véleményezéseit az eddigi években sem kérték ki, nem vették figyelembe, és ez a kor- mányzat eddig sem tartotta tiszteletben az uniós tagállamok több- sége által 2012-ben aláírt pénzügyi paktum előírásait, amelyekre az elnök hivatkozik. Tehát ezen az elven legalább az előző három év költségvetési törvényei ellen alkotmányossági óvást kellett volna (Folytatás a 3. oldalon) (Folytatás a 4. oldalon) 2019. február 25., hétfő LXXI. évfolyam 45. (20126.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) Benedek István Mózes Edith Fotó: Karácsonyi Zsigmond Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári kongresszusán Szövetség a jövőért

Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

  • Upload
    others

  • View
    7

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

A jégkorong bűvöletébenHokis tizenévesek játékától izzottnemrég a ligeti korcsolyapálya jege. ASzékelyföldi Jégkorong Akadémia feb-ruár 16-án Marosvásárhelyen szer-vezte meg a Jégkorongkupát,amelyen Csíkszeredából, Gyergyóból,Sepsiszentgyörgyről, Alcsíkból, Fel-csíkból és Székelyudvarhelyről érke-zett csapatok mérték össze erejüket,ügyességüket a vendéglátókkal. ____________6.Négyes döntőben a teremlabdarúgókA kevesebb mint egy éve alapított Ma-rosvásárhelyi CSM eddigi legfonto-sabb eredményét a teremlabdarúgószakosztály mutathatja fel, miután be-jutott a Románia-kupa négyes döntő-jébe.____________7.Két ellentétesmeccs a bronzérmes ellenA péntek esti találkozón az első ne-gyed kivételével egyenlő ellenfele voltAndrei Edward csapata a sokkal ta-pasztaltabb játékosokat felvonultatófővárosiaknak, kiváló védekezésselmeg tudta akadályozni, hogy érvénye-süljenek a vendégek lövői.____________9.

Kétnapos kongresszust tartott a hétvégén a Romániai Magyar DemokrataSzövetség Kolozsváron, a BT Arénában.Házigazdaként Csoma Botond, azRMDSZ Kolozs megyei szervezeténekelnöke, Porcsalmi Bálint ügyvezetőelnök, Emil Boc, Kolozsvár polgármes-tere és Kelemen Hunor szövetségi elnökköszöntötte a résztvevőket.

A munkálatok a román, a magyar, az EurópaiUnió és a székely himnusszal indultak. Az ese-ményen 984 küldött, 200 meghívott és 150 új-ságíró vett részt.

A hivatalos megnyitó előtti rövid sajtótájé-koztatón Kelemen Hunor kijelentette: a kong-resszus fő feladata egy olyan jövőképmegfogalmazása, amely a következő időszak-ban meghatározza, és keretet ad a politikai dön-téseknek. Ugyanakkor bejelentette, hogy azRMDSZ saját elnökjelöltet állít az őszi állam-főválasztáson.

A kongresszus másik fő témája a május 26-ieurópai parlamenti választás volt. Bemutatkoz-tak az RMDSZ EP-jelöltjei, és panelbeszélge-tésekre is sor került.

Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kor-mányzópárt, az ALDE elnöke, aki értékelte azRMDSZ megbízhatóságát, politikáját, magyarulköszöntötte a jelenlévőket. Véleménye szerintnem kellene feltétlenül újra cserélni mindent,ami régi, hagyományos, mert az, amit egyesekújként hirdetnek, nem jelenti azt, hogy jobb is.

Politikai számháborúKét szempontból is premiert jegyzett az idei állami költségvetési

törvény: ez ment át a beterjesztése után a leggyorsabban a parla-menten, és ez az első ilyen törvény, amely ellen az elnök emel al-kotmányossági óvást.

Ezzel most már biztos, hogy az idei, kettős választási év első ne-gyede úgy telik el, hogy az állami intézményeknek nincs elfogadottköltségvetésük, vagyis neki sem tudnak érdemben látni az idénretervezett komolyabb munkáknak. A taláros testület március 6-áratűzte ki az óvás megtárgyalását, ami azt jelenti, hogy ha nem fo-gadnák el, és az elnöknek ki kell hirdetnie a törvényt, a megyei éshelyi önkormányzatok csak márciusban tudják elfogadni a magukbüdzséit. Hosszabb is lehet a csúszás, ha az alkotmánybíróság helytad az óvásnak, mert abban az esetben visszakerül a törvény a par-lament elé.

A cirkusz nagyobbrészt politikai. Az óvásban szereplő érvek egyrésze szerint a kormány a költségvetési tanács szerepét és európaiuniós követelményeket figyelmen kívül hagyva fogadta el a költség-vetési törvényt. Csakhogy a költségvetési tanács véleményezéseitaz eddigi években sem kérték ki, nem vették figyelembe, és ez a kor-mányzat eddig sem tartotta tiszteletben az uniós tagállamok több-sége által 2012-ben aláírt pénzügyi paktum előírásait, amelyekreaz elnök hivatkozik. Tehát ezen az elven legalább az előző háromév költségvetési törvényei ellen alkotmányossági óvást kellett volna

(Folytatás a 3. oldalon)

(Folytatás a 4. oldalon)

2019. február 25., hétfő LXXI. évfolyam 45. (20126.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej)

Benedek István

Mózes Edith

Fotó: Karácsonyi Zsigmond

Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári kongresszusán

Szövetség a jövőért

Page 2: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

A Marosvásárhelyi Művé-szeti Egyetem február25-e és március 3-a között hagyományosannyitott kapukkal várja azérdeklődőket. Az ese-ménysorozaton bemu-tatkoznak a színész,bábszínész, koreográfia,teatrológia, média és ze-nepedagógia szakos hall-gatók és oktatók.

Az érdeklődők tematikusegységekben ismerkedhetnekmeg a különböző profilú sza-kokkal. Több ingyenesen láto-gatható rendezvény –vizsgaelőadások, szakmai be-szélgetések, mesterkurzusok –lesz. Nemcsak azokat várják,akik pályaválasztás előtt áll-nak és érdeklődnek az egye-tem kínálata iránt, hanemazokat is, akik csupán betekin-tenének a „műhelytitkokba”. Arendezvény a MűvészetiEgyetem Köteles Sámuel utcaifőépületében, a Bolyai utcá-ban lévő Pálffy-házban (zene-művészeti szak), valamint aLevél/Frunzei utcai Stúdió 2-ben (bábstúdió) zajlik.

Február 25-én, hétfőn 12órától az egyetem 39-es termé-ben Molnár Ferenc Liliom című színdarabját tekinthetikmeg az érdeklődők a III. éves színész szakos hallgatók elő-adásában (irányító tanár: dr. Tompa Klára). 13.30-tól a di-ákok improvizációs gyakorlatokat mutatnak be (irányítódrd. Sorbán Csaba).

Kedden a II. éves színész szakos diákoké a tér. 11 órátólmozgásművészeti gyakorlatok lesznek dr. Luca Kinga irá-nyításával, helyszín az egyetem 8-as terme. 18 órától Cse-hov Három nővéréből mutatnak be jeleneteket (irányítótanárok dr. Harsányi Zsolt és dr. B. Fülöp Erzsébet) a 26-os teremben.

Szerdán a II. éves koreográfia szakos diákokat lehetmegtekinteni. 11 órától balett, 12.30-tól kortárs tánc és 18órától a koreográfia művészetéből láthatnak ízelítőt az ér-deklődők. A balett a 7-es, míg a további előadások a 8-asteremben lesznek. A koreográfusok irányító tanárai dr. LucaKinga, drd. Bezsán Noémi és drd. Györfi Csaba. Ugyanaz-nap 16 órától a Pálffy-házban dr. Buta Árpád irányításávala zenepedagógia szakos hallgatók egy kis zeneforgataggalvárják a nézőket, hallgatókat.

Csütörtökön a II. és III. éves színész szakos diákok aszínpadművészet rejtelmeibe vezetnek be. 11 órától a 26-

os teremben Juhász Ferenc A halottak faggatása című ver-sét adják elő másodévesek, míg a harmadévesek 12.15-től, a 39-es teremben Spiró György Álmodtam neked ésT-boy című novelláskötetéből adnak elő részleteket. Irá-nyító tanár: dr. Papp Éva. 17 órától a 36-os teremben rö-vidfilmvetítés és stúdióbeszélgetés lesz, ahol aforgatókönyv- és reklámírás, média szakos hallgatók mu-tatkoznak be (irányító tanárok: dr. Kós Anna, drd. JakabTibor).

Március elsején, pénteken a teatrológia szakosok a nyi-tott napok „házigazdái”. 11 órától pályaválasztási dráma-játékot szerveznek egy középiskolás osztálynak. Afoglalkozást dr. Boros Kinga és dr. Albert Mária vezetik.17 órától az egyetem 30-as termében a teatrológus diákokszínészmesterség-vizsgájaként Örkény-egypercesekből lát-hatnak előadást az érdeklődők dr. Sebestyén Aba irányítá-sával. 18 órától a 39-es teremben Szekeres Blanka, MagEszter, Zárug Bernadett Kosztolányi Édes Anna című regé-nye alapján színésznevelési előadást tartanak 11–12. osz-tályos tanulóknak. Helyszűke miatt érdemes előreérdeklődni az előadásokon való részvételi lehetőségek felől.(v. gy.)

25., hétfőA Nap kel

7 óra 9 perckor, lenyugszik

18 óra 1 perckor. Az év 56. napja,

hátravan 309 nap.

A vasárnapi lottóhúzás nyerőszámai

30, 6, 27, 13, 20 +11 NOROC PLUS: 1 6 6 9 9 3

30, 4, 16, 13, 37, 7 SUPER NOROC: 3 4 6 6 1 9

2, 3, 49, 25, 31, 17 NOROC: 0 2 5 3 2 8 0

Baricz Lajos köteteinek bemutatójaFebruár 26-án, kedden 18 órakor a marosszentgyörgyirómai katolikus plébánia tanácstermében Baricz Lajos Ne-vetni nem vétek (Viccek az egyház berkeiből, fordítás),Fele se tréfa (Egyházi viccek) és Aranyfedezet – 130 szo-nett – című köteteit Nagy Miklós Kund művészeti író mu-tatja be. Ugyanakkor megnyitják a Czirjék Lajos képeibőlés Fekete Pál kerámiáiból álló kiállítást. Közreműködik aSzent György kórus, a Kolping Család kórusa és a JubilateDeo dalcsoport. Műsorvezető: Moldovan Bencze Irén.

ÁllásbörzeA First Job School szervezésében február 25-én, ma 9.30és 18 óra között állásbörzét tartanak Marosvásárhelyen, aNemzeti Színházban. A börzén több mint 30 cég képvisel-tetik. A kínálatban a pályakezdőktől a topmenedzserig szá-mos kategória találhat a felkészültségének megfelelőajánlatot az IT, a termelés, a közigazgatás, a kereskede-lem, a szolgáltatások stb. területén. Egyes cégek frissenvégzett középiskolások, egyetemisták és szakképzetlenmunkások számára is ajánlanak munkát, illetve külföldi ál-láslehetőségek is szerepelnek a börze felhozatalában.

A Boróka néptáncegyüttes előadásaMárcius 2-án, szombaton 18 órától kerül sor a marosvá-sárhelyi Boróka néptáncegyüttes Rügyező szívünk szavaicímű előadására a Kultúrpalota nagytermében. A rendez-vény díszvendége Kacsó Hanga Borbála, a Fölszállott apáva tehetségkutató műsor 2014-es nyertese. Meghívot-tak: a marosvásárhelyi Prücsök zenekar, a marosszent-györgyi Öregfenyő, a segesvári Kikerics és adicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes. Muzsikálaz Üver zenekar. A belépés ingyenes, a szervezők adomá-nyokat elfogadnak.

Felvételi felkészítő a MOGYTTE-nA Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány-és Technológiai Egyetemen a 2019/2020-as tanévben akorábbi évekhez hasonlóan magyar nyelven indul orvos-,gyógyszerész-, fogorvos- és általánosasszisztens-képzés,amelyekre magyarul lehet felvételizni. Február és májusközött az egyetem felvételi felkészítőt szervez magyarnyelven biológiából és kémiából. Az előadásokat az egye-tem főépületében tartják, a termekről bővebben a helyszí-nen. Minden alkalom 4–5 fejezetet fed le, és az aznapmegbeszélt anyagból írt teszttel végződik (újonnan írt kér-désekkel). Az egyes alkalmakkor megbeszélendő fejeze-tek és további információk az egyetem honlapján:www.umfst.ro/hu/.

Hajtási nélkül vezetett be nem jegyzett robogót

Február 21-én 22.50 órakor a gernyeszegi rendőrőrs mun-katársai Ernye község területén igazoltattak egy robogóvalközlekedő 20 éves fiatalembert. Az alkoholszonda 0,51mg/l alkoholt jelzett a kilélegzett levegőben, ezért vérvé-telre egy egészségügyi intézménybe kísérték. A vizsgála-tok során kiderítették, hogy a kétkerekű nem voltforgalomba íratva, és a fiatalnak nem volt hajtási jogosít-ványa semmilyen típusú járműre. Az esetet hármas bűn-cselekmény vádjával vizsgálják: forgalomba be nem írtjárművel való közlekedés közúton, hajtási jogosítvány nél-küli és alkoholfogyasztás utáni vezetés.

Hírszerkesztő: Szer Pálosy Piroska

Ma GÉZA, holnap EDINA napja.

2NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK ________________________________________ 2019. február 25., hétfő

IDŐJÁRÁSTöbbnyire napos égbolt

Hőmérséklet:max. 20Cmin. -70C

Megyei hírekFotó: archív

ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk előfizetést lapunkra a következő

hónapra a Népújság szerkesztőségében: Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám,

2. emelet, 57-es iroda. Borbély Ernő, naponta 8-14 óraközött, szombat – vasárnap zárva.

Tel. 0742-828-647

A Jóban testünkkel, jóban önmagunkkal jelmondat köréépül a hétfői 20 órai Zebra témája. A műsor vendégei Ma-

caveiu Blanka táncművész, koreográfus és Kinda Szilárdtestépítő, színész.

Testünk elfogadásáról az Erdély TV Zebra műsorában

Farsangtemetés Marosszentgyörgyön

Március 2-án, szombaton 15.30 órára a Szent Györgyiskola elé várják mindazokat, akik részesei szeretnéneklenni a tél elűzése fölötti örömnek, valamint a farsangiidőszak végéből fakadó bánatnak. Az idén ötödik alka-lommal temetik a farsangot Marosszentgyörgy utcáin. Atemetési menet 16 órakor indul, és a következő útvona-lon halad: Márton Áron, Sportolók, Új, Akácos, Rózsa,Tófalvi, Mátyás király, Török János utcák. A bábuégetésszertartása, az érkezés függvényében, 18 óra körül lesza kultúrotthon mögött. Főszervező: MarosszentgyörgyiKolping Család, szervezők: marosszentgyörgyi magyarközösségek. A farsangtemetés támogatója Marosszent-györgy Község Polgármesteri Hivatala és Helyi Taná-csa. Médiatámogató: Népújság. Mindenkit várnak aszervezők.

Kerekasztal-beszélgetés az örökbefogadásról

Március 1-jén délután 4 órától a Maros megyei RMDSZ-székházban (Dózsa György utca 9., I. emelet) az örök-

befogadási folyamat könnyítésére keresnek törvényesmegoldásokat és lehetőségeket, esetleges törvénymó-dosítást. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő min-denkit vár, aki örökbe fogadó szülő, jogosult azörökbefogadásra – rendelkezik az örökbefogadói stá-tusszal –, fontolóra vette az örökbefogadás lehetőségét,örökbe fogadott személy vagy érdekelt a témában, hogybeszéljék át együtt a tapasztalatokat, észrevételeket, ésezek értelmében módosítsák a törvényt úgy, hogy az re-ális megoldásokat nyújtson azoknak, akik érdekeltekebben a folyamatban.

Újraélt figurák – nőnapi előadásA Maros Művészegyüttes Újraélt figurák című néptánc-előadását mutatja be március 8-án 19 óráról a köves-dombi székházban. A műsor Közép-Erdély színeshagyományaiból meríti táncanyagát. A magyar népha-gyomány erős megjelenítése mellett a küküllőmenti ci-gány és román ízek is szerepet kapnak a produkcióban.Rendező-koreográfus: Varga János. Jegyek elővétel-ben kaphatók a Maros Művészegyüttes jegyirodájábanhétköznaponként 13–14 és 17–18 óra között, jegyfog-lalás a 0746-540-292 telefonszámon. Egy jegy ára 20lej. A nemzetközi nőnap alkalmából minden hölgyven-dég belépője kedvezményes áron, 3 lej értékben kivált-ható.

RENDEZVÉNYEK

Nyitott kapuk a Művészeti Egyetemen

Page 3: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

Nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron az Európai Uni-óban való közös néppárti fellépésről Semjén Zsoltminiszterelnök-helyettes és a Kárpát-medencei ma-gyar szervezetek vezetői.

Ebben vállalták, hogy a Kárpát-medencében élő valamennyimagyar közösség érdekében együttes erővel lépnek fel az Eu-rópai Unióban. Elkötelezték magukat az őshonos kisebbségekvédelmében végzett munka folytatása mellett. Kijelentették:céljuk egy európai kisebbségvédelmi törvény elfogadtatása.Rögzítették: azért küzdenek, hogy a magyar embereknek aszülőföldjükön az otthonmaradáshoz megfelelő életkörülmé-nyeket biztosítsanak. Azért dolgoznak, hogy az Európai Uniósegítse ezt a folyamatot, a támogatások nőjenek, ne csökken-jenek.

„Jövőnket egy erős Európában képzeljük el, amely képesmegvédeni határait, kultúráját, polgárait. Ezért össze kell fog-nunk, és együttes erővel kell képviselnünk a magyar nemzetetaz Európai Unióban is. Tisztelettel kérjük a magyarokat a Kár-pát-medence minden szegletében, hogy erősítsék a magyarösszefogást, vegyenek részt a májusi európai parlamenti vá-lasztásokon!” – áll a nyilatkozatban, melyet Semjén Zsolt ma-gyar miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor, a RomániaiMagyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Pásztor Ist-ván, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, MenyhártJózsef, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke, va-lamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar KulturálisSzövetség (KMKSZ) elnöke írt alá.

Semjén Zsolt az ünnepi ceremónián Európa helyzetét azzaljellemezte, hogy szerinte Franciaországban az utolsó olyan ge-neráció él, amelyik még francia életet élhet a hazájában.Közép-Európa országainak azonban még esélye van arra, hogymegőrizzék identitásukat és a keresztény civilizációt. Hozzá-tette: ezért kell minél több képviselőt juttatni az Európai Par-lamentbe, és a nemzeti és keresztény értékeket megvédeni.

Pásztor István VMSZ-elnök köszönetet mondott azért, hogyDeli Andor vajdasági képviselő számára az előkelő tizedik he-lyet biztosítják a Fidesz-KDNP jelöltlistáján. Kijelentette: ezlesz az első olyan választás, amikor a magyar állampolgárság-gal is rendelkező vajdasági magyarok is a szavazatukkal já-rulhatnak hozzá a sikerhez. Hozzátette: képviselőjük azért iskíván dolgozni, hogy az Európai Bizottságnak határozottabbperspektívája legyen az EU nyugat-balkáni bővítése ügyében.

Menyhárt József MKP-elnök kijelentette: azért fognak dol-gozni, hogy ne csak egy, hanem két képviselőt juttassanak azEP-be.

Brenzovics László KMKSZ-elnök üdvözölte, hogy a Fidesz-KDNP listáján ismét ott lesz a kárpátaljai Bocskor Andrea. Ki-jelentette: százezer kárpátaljai magyar állampolgár szeretnerészt venni a választáson, de az ukrán állam ezt akadályoznipróbálja.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentette, az EU reformraszorul, és a magyarság képviselőinek ott kell lenniük minélnagyobb számban az EP-ben, hogy alakítói lehessenek a dön-téseknek, ne pedig elszenvedői. (MTI)

Turisták rekedtek a RetyezátbanPéntek este az erős szél és havazás miatt mintegy30 gépkocsi rekedt Hunyad megyében a Râuşor me-nedékház felé vezető úton, a Retyezát Nemzeti Parkközelében. A gépkocsik zömének nem volt hólánca,ráadásul eltorlaszolták az utat a hótakarító járművekelől, amelyek dolgoztak a térségben, így azok nemtudták teljesen akadálymentesíteni az utat. A gépko-csik utasait, köztük 20-25 gyermeket és nőt, a hegyi-mentők mentettek ki a térségből. A menedékháználmintegy 50 cm-s hó van, a gerincen viszont az egy métert is eléri, mondta a Mediafaxnak Ovidiu Bodeanu, a hegyimentők vezetője. (Mediafax)

Ötvennyolc új kanyarós megbetegedés

Ötvennyolc új kanyarós megbetegedést jelentettekországszerte február 18–22. között – közölte pénte-ken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézeta Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Or-szágos Központ adatai alapján. Ezzel 15.915-re nőttaz igazolt kanyarós esetek száma Romániában, és61 halálos áldozatot követelt a betegség. Az e heti újesetek közül huszonötöt Bihar, kilencet Buzău, hetetPrahova, négyet-négyet Teleorman és Bukarest, hár-mat-hármat Mehedinţi és Vrancea, egyet-egyet pedigBákó, Brăila és Dolj megyéből jelentettek. Négy fer-tőzött betegből egynek kórházi ápolásra van szük-sége, ezer esetből egy halálos kimenetelű – állítják aszakemberek. Az Országos Közegészségügyi Intézetfelhívja a figyelmet, hogy a kanyaró elleni oltás meg-védi a gyerekeket a fertőzéstől. (Agerpres)

Külön listákon indulhatnak a koalíciós pártok

Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, aLiberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE)elnöke pénteken Kolozsváron, egy esetleges közöslista állítására vonatkozó kérdésre a koalíció fő erejétképező Szociáldemokrata Párttal (PSD) azt vála-szolta, jelenleg mindkét alakulatban a külön lista azalapgondolat. Közölte továbbá: a témában még nemszületett hivatalos döntés. Liviu Dragnea, a PSD el-nöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy március 15–20-áig véglegesítik az alakulat listáit. Megjegyezte, mégnem esett szó a pártban arról, hogy külön vagy azALDE-val szállnak versenybe a május 26-i választá-sokon. (Mediafax)

EU–Arab Liga csúcstalálkozóA biztonság, a migráció és a gazdasági fejlődés leszaz Európai Unió és az Arab Liga első csúcstalálko-zójának fő témája. Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben va-sárnap kezdődött kétnapos tanácskozásonhuszonnégy uniós állam-, illetve kormányfő veszrészt, továbbá Jean-Claude Juncker, az Európai Bi-zottság és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.Arab részről a vendéglátó Abdel-Fattáh esz-Szísziegyiptomi elnök mellett a meghívott 21 országból 13állam- vagy kormányfő van a csúcstalálkozón, köztüka tunéziai és az iraki államfő, a palesztin elnök, vala-mint a szaúdi és a bahreini király. A tárgyalásokathárom csoportba szervezték: az Európa és az arabországok közötti gazdasági együttműködés, a globá-lis kihívások és a regionális kérdések. Elemzők nemszámítanak nagyobb előrelépésre, mivel az európaiországok megosztottak a migráció kérdéseiben, azarab országok pedig még mindig a 2011-es „arab ta-vasz” – az elnyomó rezsimek elleni térségbeli tünte-téssorozat – következményeivel küzdenek. (MTI)

emelnie az elnöknek, aki hatalmi jogköre szerint a tör-vényesség fő őrének számít az országban. Erre a lépésremégis csak a választási évben szánta el magát. Mert jóljön a hírverés a kampányra. A saját népszerűségénekápolása mellett azért ezzel a kormánykoalíciónak is akezére játszik. Egy értelmes kormány, ha pénze is van,kezét-lábát törte volna, hogy a májusi választások kam-pányára minél több beruházás megvalósítását tudja fel-mutatni. Ehhez már a törvényben is előírt múltnovemberi határidőre készítettek volna egy jó büdzsét,aminek alapján már javában lehetne dolgozni. De semértelmes kormány, sem elkölteni való pénz a zsákban,így február végére körmölnek egy költségvetési tör-vényt, amivel elég magas labdát szerválnak fel az el-nöknek is, hogy ő a decemberi elnökválasztásrakészülődve úgy tehessen, mintha tényleg komolyan vé-gezné a dolgát. Ez az összes politikai szereplőnek kitűnőhelyzet, hiszen dolgozni nem kell, csak hajigálni azt abizonyos illatosat a kerítés egyik oldaláról a másikra.Mert nyilatkozni, azt tudnak. Ha szófosással lehetne egyországot fejleszteni, hozzánk járnának koldulni a per-zsiai olajsejkek.

Politikai számháború(Folytatás az 1. oldalról)

Ország – világ

Klaus Iohannis államelnök pénteken bejelentette,hogy az alkotmánybíróságon emelt óvást az államiköltségvetés ellen, amelyet újfent élesen bírált. Azalkotmánybíróság március 6-ára tűzte ki az óvástárgyalását.

Iohannis szerint a büdzsé törvénytervezete alkotmányelle-nes rendelkezéseket tartalmaz, hiszen a kormány és a parla-ment nem vette figyelembe az Európai Unió előtt vállaltkötelezettségeket, illetve „alapvető jogokat sért”, ugyanakkormegszegi a decentralizáció és a szubszidiaritás elvét, ezért al-kotmányossági óvást emel ellene.

Klaus Iohannis keményen bírálta pénteki sajtónyilatkozatá-ban a kormány által kidolgozott büdzsét, „a nemzeti szégyenköltségvetésének” nevezve azt.

Az államfő rámutatott, a 2019-es büdzsé amellett, hogymegkésett, nem reális, túlbecsült adatokra alapoz. „Ezzel aköltségvetéssel a PSD kormányának eddigi sikertelenségeitpróbálja leplezni. Ők a befektetések költségvetésének nevez-ték – ez az első nagy hazugság ebben a büdzsében” – fogal-mazott Iohannis.

Az államfő emlékeztetett, a törvény értelmében a PSD-nektavaly november 15-éig el kellett volna készülnie a költség-vetéssel. „Megmondom, miért késleltették három hónapot:nem akarják, hogy a befektetések megvalósuljanak, mert nincspénzük rájuk” – mondta, hozzátéve, hogy míg fontos beruhá-zásokra nincsenek alapok, a parlamenti pártoknak szánt ál-lami támogatást jelentősen növelték. A pártfinanszírozásraszánt 270 millió lejből 150 milliót kap a PSD, azaz hússzornagyobb összeget, mint a 2016-os választási évben – nyoma-tékosította.

Klaus Iohannis szerint a költségvetési törvény „biztos áldo-zatai” a helyi önkormányzatok, amelyek számára egymilliárd

lejjel kevesebbet különítettek el, mint az elmúlt esztendőben,ellehetetlenítve ezáltal fontos helyi beruházások kivitelezését.

A parlament a múlt pénteken fogadta el az állami költség-vetés törvénytervezetét, amelyet a kormány megkésve, február8-án fogadott el és terjesztett a törvényhozói testület elé.

Iohannis bejelentette: megtámadja az alkotmánybíróságonannak a törvénytervezetnek az elfogadását is, amellyel a tör-vényhozás módosította az államháztartási hiányt szabályozójogszabályt, ugyanis csak így lehetne alkalmazni az ellenzékjavaslatára bekerült módosító indítványt, miszerint jelentősennő a 2 év alatti és 2 év fölötti gyerekek után járó családtámo-gatás. Ezért az eredetileg GDP-arányosan 2,55 százalékos ál-lamháztartási hiányt 2,76 százalékra emelte a parlament. Akormány 5,5 százalékos gazdasági növekedésre számít, amitelemzők túl derűlátónak tartanak.

A kormánypártok politikai elfogultsággal vádolják az elnö-köt, aki szerintük folyamatosan választási kampányban van,hiszen az év végén elnökválasztásra kerül sor, és Iohannisújabb mandátumért száll versenybe.Kelemen: A költségvetés késéséért nem a parlament, hanem a kormány a felelős

A költségvetés késéséért nem a parlament, hanem a kor-mány a felelős – szögezte le pénteken Kolozsváron KelemenHunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.

A szövetségi elnök szerint az államfőnek alkotmányos joga– ha kétségei vannak –, hogy bármilyen parlament által meg-szavazott jogszabályt megtámadjon az alkotmánybíróságon.Ez akkor is előfordulhatott volna, ha a kormány novemberbenterjeszti elő a büdzsét, csak akkor lett volna rá idő. A késésnem most kezdődött – állapította meg a szövetségi elnök.

Kelemen szerint a büdzsé késése elsősorban a beruházásokterén okoz fennakadást. (hírösszefoglaló)

Az EU-s együttműködésről írtak alá Kárpát-medenceinyilatkozatot

Országszerte tüntettek, egyes helyeken be is szün-tették a munkát az ügyészek és a bírók, akik a kor-mánynak az igazságszolgáltatás átalakításáravonatkozó legújabb sürgősségi kormányrendeleteellen tiltakoztak.

Pénteken a Bírók Fórumának Egyesülete felhívást adott ki,amelyben felszólította a bírókat és az ügyészeket, védjék megaz igazságszolgáltatás függetlenségét, és forduljanak a Velen-cei Bizottsághoz. Nagyobb tüntetések Bukarestben, Kolozs-váron, Konstancán voltak, de Brassóban, Nagyszebenben,Nagyváradon, Pitesti-en, Valceán, Jászvásáron és Temesváronis kivonultak az ügyészek az utcára. Egyes helyeken arról isdöntöttek, hogy beszüntetik a munkát három-öt napra. A tilta-kozók szerint a rendelet módosításaival Románia visszalépésttesz az igazságszolgáltatás reformja terén, és ismét politikaiirányítás alá kerül az általuk képviselt hatalmi ág.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter kedden jelentette be,hogy a kormány azonnal hatályba lépő sürgősségi rendelettelmódosította ismét az igazságszolgáltatási törvényeket. A ka-binet egyebek mellett arról határozott, hogy a vezető ügyészitisztségeket ezentúl bírák is megpályázhatják, ha korábban vé-

geztek ügyészi tevékenységet. Eddig a jogszabályok világosanelválasztották az ügyészi és a bírói pályát. Emellett a vezetőügyészi posztokra javasolt személyeket nem a LegfelsőbbBírói Tanács (CSM) ügyészi részlegének kell véleményeznie– amely eddig többször elutasító álláspontot fogalmazott megToader javaslataival szemben –, hanem a CSM plenáris ülésé-nek, amelyben bírák és ügyészek egyaránt jelen vannak.

A rendelet a bírák és ügyészek visszaéléseit vizsgáló vád-hatóságot – amelyet a legutóbbi módosításkor hoztak létre –kivonta a legfőbb ügyész hatásköre alól.

Pénteken Kelemen Hunor, a kormányt a parlamentben tá-mogató RMDSZ elnöke is bírálta a kormány döntését. Szerintejogosan elégedetlenek a bírák és az ügyészek. Emlékeztetett,hogy 2017-ben és 2018-ban a kormánykoalíció is támogattaaz ügyészi és bírói pályák szétválasztását. „Hiba megváltoz-tatni ezt a szabályt alig egy év után” – mondta az RMDSZ el-nöke.

Szerdán az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki a kor-mány rendeletével szemben, és felszólította Romániát, mie-lőbb térjen vissza az igazságszolgáltatási reformok útjára, éstartózkodjon az eddig elért eredmények eltörlésétől. (MTI)

Tüntettek a bírók és az ügyészek a kormány igazságszolgáltatást átalakító új rendelete miatt

Alkotmányossági óvást emelt az államfő a költségvetési törvény ellen

2019. február 25., hétfő _________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

Page 4: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

4NÉPÚJSÁG _____________________________________________________AKTUÁLIS________________________________________________ 2019. február 25., hétfő

Az RMDSZ politikája –jelentette ki – a párbe-szédre, a megbízható-ságra épül, nemcsak amúltból táplálkozik,hanem a jövőt építi.

Kocsis Máté, a Fideszfrakcióvezetője szerintszerint az RMDSZ valódimagyar politikai sikertör-ténet, akárcsak a Fideszés a KDNP szövetsége.Azt kívánta, hogy sokáigtudjanak együtt dolgozniaz RMDSZ-szel. A má-jusi EP-választásokrautalva kijelentette: olyanEurópát szeretnének,amely az európaiaké ma-radna. Brüsszelnek az ős-honos nemzetikisebbségek helyzetévelis foglalkoznia kellene,nem csupán a migránsok-kal. Ezért is fontos, hogya választáson a magyarpártok jól szerepeljenek,és minél több képviselőtküldjenek Brüsszelbe.

Klaus Johannis ál-lamfő üzenetét Laurenţiu Ştefan ta-nácsos tolmácsolta. Az elnökkongresszushoz címzett levelébenaz RMDSZ szerepét méltatta Ro-mánia demokratizálódásában, a jog-állam kiépítésében, az országeurópai integrációjában. Figyel-meztetett, hogy vannak, akik meg-kérdőjelezik az európai értékeket,amit nem szabad megengedni. Mintmondta, szeretné, ha a közelgő eu-rópai parlamenti választások alkal-mával valamennyi részt vevőpolitikai alakulat támogatná az eu-rópai projektet, mert meggyőző-dése, hogy csakis az európai útvezet el a jóléthez.

Semjén Zsolt miniszterelnök-he-lyettes szerint teljes a bizalmiegyüttműködés az RMDSZ és amagyar kormány között. Mintmondta, ha az RMDSZ meggyen-gülne, véget érne a hatékony ma-gyar érdekképviselet, ezért semminem fogadható el, ami az RMDSZ-t gyengítené.

Az RMDSZ és a Fidesz-KDNPkormány együttműködésénekalapja a magyar nemzet megmara-dása – hangsúlyozta. „Magyaror-szág, amint az alkotmányban isleszögeztük, felelősséget visel a kül-honi nemzetrészekért; ennek megfe-lelően tízszereztük meg a határokontúl élő magyarságnak szánt támoga-tásokat is, százmilliárdos nagyság-rendűvé tettük. Ez a magyar államkötelessége, ez így helyes.”

Kelemen Hunor rámutatott: anagyszámú jelenlevő világos jelzésarra, hogy az itt lévők fontosnaktartják az RMDSZ munkáját, mintahogy ők is a velük való együttmű-ködést. Szükség van a szövetségre,

hiszen még mindig van amiért küz-deni, bár mind a szabadság, mind ajólét és biztonság terén jelentős elő-relépéseket sikerült elérni az elmúlthárom évtizedben. Ezért a mostanikongresszus célja, hogy olyan jövő-képet fogalmazzon meg, amely eze-ket az értékeket garantálja.

Emil Boc, Kolozsvár polgármes-tere elégedettségét fejezte ki, hogyKolozsvárt, Erdély fővárosát vá-lasztották a kongresszus helyszí-néül. Egy székely viccetparafrazálva jelentette ki, értékeli azeddigi együttműködést az RMDSZ-szel, amit folytatni szeretne, Ko-lozsvár és Románia fejlődéseérdekében.

A tisztújító kongresszuson azRMDSZ elnöki tisztségére egyedülKelemen Hunor pályázott, akinek atestület újabb négy évre bizalmatszavazott.Ismét itt állok előttetek,

hogy immár a következő négy évprogramjáról, a következő évek ki-hívásairól beszéljek – kezdte prog-rambeszédét Kelemen Hunor, akiszerint politikai programját a szö-vetség keretprogramja adja.

– Az elvek, az értékek, a célok te-kintetében nincs változás, nincs vitaközöttünk. Jövőképünk egyszerűszavakkal leírható: szülőföldünkönerős magyar közösségként megma-radni. Ehhez még hozzá kell ten-nünk azt is, hogy versenyképes,gazdaságilag megerősödő, felzár-kózó és fejben is erős emberek al-kotta magyar közösségként akarunkmegmaradni szülőföldünkön.

Én hiszek abban, hogy ez lehet-séges. Hiszek abban, hogy Erdély-ben van jövő, és van erdélyi magyarjövő. Ezt nekünk állandóan újra

meg kell fogalmaznunk, és nekünkkell a politika és a társadalomszer-vezés eszközeivel segítenünk.

Sikeres közösség akarunk lenni,a siker közössége. De a sikert seholnem adják ingyen, dolgozni kellérte. Dolgozni sokat, kitartóan, nemtéveszteni szem elől a célt, és meg-őrizni a munka elvégzéséhez szük-séges eszközt. A Romániai MagyarDemokrata Szövetség is csak egyeszköz közösségünk kezében. Szö-vetség a magyarokért, szövetség ajövőért. Partnereket kell találnunk, a munkaránk eső részét el kell végeznünk

Mi most csak a következő évti-zedre tudunk tervezni, de azt szeret-ném, mint ahogyan mindenki aztszeretné, hogy a gyermekei, az uno-kái nemzedéke Erdélyben egy erősmagyar közösség tagjaiként élhes-senek.

Egy olyan erdélyi magyarságé-nak, amely lélekben és szívbenerős, de nem lesz és nem is lehetegyforma, ám nemzeti identitásá-ban rendíthetetlen marad, és a maj-dani nagy ügyekben egységes ésszolidáris. Ahogy egységes és szo-lidáris volt a nagy ügyekben az el-múlt három évtizedben az erdélyimagyarok nagyon nagy része.

Egy olyan erdélyi magyar közös-ségnek lesznek a tagjai, reményeimszerint, amelyben az egyének fej-ben erősek, versenyképesek, újrate-remtik a régit, és újat alkotnak.Sikeresek nemcsak a megmaradás-ban, de a fejlődésben is. Ugyanak-kor büszkék lesznek Erdélyre ésbüszkék lesznek Erdélyben, aholélnek és alkotnak, és büszkék arra,bárhová is kerüljenek, hogy erdé-lyiek.

Ennek a célnak az eléréséhez ne-künk, a mi nemzedékünknek kellelvégezni a munkát. Ezért vagyunkitt, és ez vezérel bennünket. És ezaz idei kongresszusunknak a tétje.A következő időszakban abból kellkiindulnunk, amit el akarunk érni aparlamentben, az önkormányzatok-ban, a gazdaságban és a különbözőszakmai és érdekképviseleti szerve-zetekkel való együttműködésben. A pragmatikus transzilvanizmusjegyében

A szövetségnek van pontos el-képzelése a különböző autonómia-formákról – mondta a szövetségielnök a továbbiakban.

– Lehet ezekről vitázni, lehet raj-tuk javítani is akár, de a kiinduló-pontunk és a célunk világos mind aszékelyföldi regionális területi au-tonómiát illetően, mind a kulturálisautonómia tekintetében. Ezek teljesmértékben kompatibilisek az euró-pai autonómiákkal, nem veszélyez-tetik a román állam területiintegritását, és nem rövidítenekmeg egyetlen más közösséget sem.Ezeket fogjuk képviselni a követ-kező időben is, érvelünk ezek mel-lett, és keressük a partnereket. Ez aromán–magyar párbeszédnek is ál-landó témája kell hogy legyen, ésezt a párbeszédet, ezt a vitát nemcsak politikusoknak kell lefolytat-niuk, és nem csak Bukarestben.

Szövetségünk a pragmatikustranszilvanizmus jegyében partnerelesz minden őszinte transzilvanistá-nak, pártállástól és nemzetiségtőlfüggetlenül. Az eljövendő évtized-ben Erdély egyre inkább kiszabadula centralista törekvések hálójából,megtalálja saját hangját, és mind

gazdasági, mind kulturális térenerőteljes fejlődésnek indul. Ez azerdélyi magyarok érdeke, és hi-szem, hogy ebben az erdélyi romá-nok is érdekeltek. Vitaindító Erdély jövőjéről

Kelemen Hunor a legfontosabbkihívásnak a májusi európai parla-menti választásokat nevezte.

– Ezzel párhuzamosan a kong-resszus elé terjesztett vitaindítót Er-dély jövőjéről széles körű erdélyi

konzultációra bocsátjuk, több hely-színen bemutatjuk, vitákat szerve-zünk. Ez lesz az a dokumentum,amely megszabja azt a keretet, ame-lyen belül a politikai döntéseketmeghozzuk.

Az európai parlamenti választá-sok tétje ma óriási. A 2007-es csat-lakozás után vitán felül áll, hogyminden kisebb és nagyobb közös-ség, minden korosztály és mindentársadalmi csoport érezhette az elő-nyét, hogy ahhoz az óriási, konti-nensnyi politikai-gazdaságistruktúrához tartozunk, amelyet Eu-rópai Uniónak hívunk. (...) Ezért miabban vagyunk érdekeltek, hogy azEurópai Unió erős legyen, hogyazon belül Erdély fejlődjön, ésakkor, amikor az Európai Unió re-formjaira sor kerül, mert erre sorfog kerülni, (...) legyünk ott, ahol adöntéseket hozzák. Részesei, necsak elszenvedői legyünk a dönté-seknek, mert nélkülünk is meg fog-ják hozni azokat a döntéseket,amelyek meg fogják határozni azéletünket.

Kijelentette: az RMDSZ listájanyitott mindazok előtt, akik úgygondolják, hogy a közös ügy közöserőfeszítést érdemel.

Hangsúlyozta: az erdélyi konzul-táción túl nekünk el kell készíte-nünk a stratégiai fontosságúintézmények és projektek kataszte-rét a következő évekre, mert ez leszaz alapja a középtávú közpolitikaiés más finanszírozási tervezésnek.A Gazdasági Tanács javaslatai alap-ján egy olyan adócsomagot nyújta-nak be a parlamentbe, „amely a kis-és középvállalkozóknak és csalá-doknak kiszámíthatóságot és biz-

tonságot fog jelenteni, és mindenköltségvetési és gazdasági forrást anövekedés és a fejlődés szolgála-tába állít, a munkahelyek megte-remtésére fordít”.

A kongresszus módosította aszövetség programját, és határozat-ban nyilvánította ki, hogy a magyarközösség szimbólumának tekinti apiros-fehér-zöld színeket, a székelyzászlót, a magyar és a székely him-nuszt.

Szövetség a jövőért(Folytatás az 1. oldalról)

Fotó: Karácsonyi Zsigmond

Page 5: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

Diákokkal, szülőkkel, tanárok-kal telt meg zsúfolásig február18-án, hétfőn délután a Ma-rosvásárhelyi Nemzeti Színháznagyterme, ahol közel ötórásszínvonalas műsor keretébenavatták nagykorúvá a BolyaiFarkas Elméleti Líceum és aMarosvásárhelyi ReformátusKollégium végzős diákjait.

Az eseményt a Református Kol-légium kórusa nyitotta meg EnyediCsaba Márton lelkész tanár irányí-tásával, majd Cătana Cristina ésIncze Gáspár házigazdák a 11-esévfolyam nevében bátorították afelnőtté válás, az Élet kapujábanálló társaikat, hogy „Maradjatokküzdő diákok! Álljatok ki magato-kért, egymásért, és a helyes utat kö-vessétek, akkor is, ha azküzdelmesnek, nehéznek bizonyul!Kívánjuk, hogy merjetek álmodni,hogy szálljatok harcba vágyaito-kért, hogy a gyermeki önbizalomlángja ne aludjon ki szívetekben”.

– Ez az a nap, amikor lehetősé-günk nyílik hangosan kimondani:büszkék vagyunk rátok! Hiszen el-jutottatok ifjúkorotok legszebb ésegyben legnehezebb szakaszához:amikor megismerhettétek önmaga-tokat, vágyaitokat, korlátaitokat, te-hetségeteket. Ebben a folyamatbanszeretettel támogattunk, segítettünkbenneteket, mi, az iskola, tanáraitokés a családotok is – mutatott rá afelnőtté válás folyamatának össze-tettségére Mátéfi István, a BolyaiFarkas Elméleti Líceum igazgatójaköszöntőbeszédében. Hozzátette: aszalag színe a reményt jelképezi, abizalmat, az intelligenciát, a becsü-letet, az igazságot. A szalagon lát-ható két évszám (2015–2019) pedigjelképesen magába sűríti a Bolyai-ban, illetve a Refiben eltöltött évekemlékét. Ugyanakkor felelősségtel-

jesebb gondolkodásra és cseleke-detre is sarkall a szalag viselése. „Ajövőben is merjetek nagyok lenni,gondoljatok nagyot, és valósítsátokmeg álmaitokat” – így hangzottakaz útravalónak szánt szavak.

– Az ősi iskola karjaiba fogadottbenneteket, s adott nektek mindentőle telhető jót: tudást, értelmet, dehitet, szeretetet, törődést is. És adottúj barátokat, osztálytársakat, szerel-met, élményekkel teli kiránduláso-kat, felejthetetlen bulikat, suliscsintalanságokat, de adott törődőosztályfőnököket, tanárokat, dicsé-retet és dorgálást – sorolta BenedekZsolt, a Református Kollégiumigazgatója mindazokat az élménye-ket, amelyekkel a maturandusok aziskolai évek alatt gazdagodtak, samelyeknek köszönhetően maga-

biztosabban léphetnek most a fel-nőttkorba.

A szervezők nevében Simon Do-rottya, a XI. Beta osztály tanulójaszólt az ünneplőkhöz: „Ettől a pil-lanattól a magad ura lehetsz, senkisem mondhatja meg, hogy mit csi-nálj, de ez felelősségvállalással isjár. Emellett a felnőtté válás a lehe-tőségekről is szól, arról, hogy hal-lasd a hangod, megtaláld önmagad,fejlődj, megtaláld a célod, s valóraváltsd álmaid”.

Koncz Andrea XII. A osztályosdiák köszönetét fejezte ki tanárai-nak és családjának, azaz a jellem-formálóknak. Szerinte aszalagavatón egy új ént avatnak fel,aki nyitott a szellemi fejlődésre, ésbátran, hittel veszi az akadályokat,bármit is hozzon a jövő.

Az ünnepelt osztályok színpadravonulása előtt a rendkívül találéko-nyan, élénk képzelőerővel összeál-lított rövidfilmeket tekinthettékmeg az érdeklődők. Diáktársaik éstanáraik tapsa közepette az osztály-főnökök feltűzték az iskolához tar-tozás, a gyermekkortól való elválásés a felnőtté válás jelképét a kilencmaturandus osztály 256 diákja mel-lére.

A programterv rengeteg másgyönyörű produkciót is tartogatott ameghívottak számára: a már hagyo-mányossá vált bécsi keringőt, me-lyet a tizenegyedik évfolyam adottelő, valamint a zenekör, a kórus ésa néptánccsoport fellépését. MártonElőd iskolalelkész útravalót fogal-mazott meg, melyet közös imádko-zás követett.

A szalagavató ünnepséget aközös éneklés zárta, Nemes NagyÁgnes Tanulni kell című megzené-sített versét dalolták az egybegyűl-tek.

Az állófogadáson a szervezőketkértük, osszák meg velünk gondo-lataikat.

Hajdu Zoltán, a Bolyai FarkasElméleti Líceum aligazgatója

– A szalagavatót nagyon hosszúfelkészülési folyamat előzte meg,hiszen szeptemberben, már az isko-lakezdés után elkezdődik a táncokbetanulása, a szervezés. Amivel aleginkább küszködünk, a nagyobbterem hiánya. Helyszűke miatt min-den diák részéről csak egy szülőlehet jelen gyereke nagykorúsításiünnepségén. Volt év, amikor a na-gyobb befogadóképességű Kultúr-palotában tartottuk az eseményt, sreményeink szerint jövőre visszaté-rünk oda, de más lehetőségekben isgondolkodunk. Így ezután mindkétszülő jelen lehet gyermeke szalaga-vatóján.

Dr. Puskás Attila koordinációsszervező tanár, a XI. B osztályfő-nöke

– Ez az ünnepség a marosvásár-helyi magyar közösségnek is az ün-nepe, amely ezt fel is vállaljaazáltal, hogy önzetlenül támogatjaa rendezvényt.

Az idén új elemekkel próbáltukgazdagítani a műsort, a leginkább akisfilmekre, az osztálybemutatókrakoncentráltunk, ahol az összesennégy percig tartó, rövid képkoc-kákba négy év eseményeit sűrítettékbele, a diákélet minden csínjával, agyerekek, majd fiatal felnőttekőszinteségével.

Incze Gáspár (XI. B), a rendez-vény házigazdája

– Fárasztó és kimerítő volt a sza-lagavató szervezése és lebonyolí-tása, de megérte, hiszen örömetszerezhettünk végzős diáktár-sainknak.

Fotó: Tordai Ede

Nagy Annamária

Február 20-án – az anyanyelv nem-zetközi napjának előestéjén – zsúfo-lásig megtelt a szászrégeni DIO Házkiállítóterme. A Kemény János Műve-lődési Társaság szervezésében Szé-kely Ferenc újabb interjúkötetétismerhette meg a kultúrát kedvelőszászrégeni közönség. A sas visszatércímű kötet 2018-ban, Százhalombat-tán, az Üveghegy Kiadó gondozásá-ban jelent meg, s olyan jelesszemélyiségek szólalnak meg benne,mint Baricz Lajos költő, plébános,Beder Tibor világutazó, Mikes-kutató,Böjte Lídia magyartanár, közösség-szervező, Ferencz Imre költő, szer-kesztő, Fülöp Kálmán költő, GardaDezső történész, szociográfus, KosztaGabriella színművész, műfordító,Kozma Mária író, könyvszerkesztő,Molnos Ferenc költő, festőművész ésSz. Kovács Géza képzőművész.

Miért A sas visszatér?A jelenlevőket a társaság elnöke, Böjte

Lídia köszöntötte, majd bemutatta a vendé-geket: Székely Ferencet, a könyv szerzőjét,Baricz Lajost, Molnos Ferencet és SzékelySzabó Zoltán színművészt.

– Miért ez a cím: A sas visszatér? – tettefel a kérdést Böjte Lídia a szerzőnek.

– Akit szeretünk, azt néha elengedjük ma-gunk mellől, éppen úgy, mint a kalitkába zártsast. Ha kinyitjuk a kalitka ajtaját, a sas kijönbelőle, felszáll a magasba, de néhány kör utánvisszatér a gazdájához. Most a sas tíz szemé-lyiséget vett a szárnyaira, és visszahozta kö-zénk – válaszolt a szerző.Élete a Sóvidékhez kötődik

A könyvben szereplő riportalanyok közülelsőként Molnos Ferenc kapott szót. Élete aSóvidékhez kötődik, hiszen Korondon szüle-tett, és Szovátán él. Elmondta, hogy már jártSzászrégenben katonakorában, később pedigHaltrich Sárika magyartanárnő, majd MártonÁrpád grafikus vendégeként is. Költő, festő,

a Sóvidék Televízió munkatársa, a SzovátaiHírmondó című önkormányzati lap főszerkesz-tője. Volt parlamentiiroda-vezető, önkormány-zati képviselő, alpolgármester is, de dolgozottesztergályosként és segédmunkásként is.

– Többre tartom azt, aki a közösségért fel-adatokat vállal és cselekszik – ha olykortéved is –, mint aki csupán a maga boldogu-lását keresi – vallja Molnos Ferenc. Legyen pénzed, fiam, de ne költsd el!

Baricz Lajos plébános, költő – néhányverse által – a tőle megszokott humorral ésegyszerűséggel tárta elénk életpályáját. De kine ismerné Baricz Lajost a Népújság hasáb-jairól, többtucatnyi megjelent verseskötete ésszámos Kolping-tevékenysége révén.

– Gyergyószentmiklóson születtem, deBorzont a szülőfalum – vallja. – Hatodikosvoltam, amikor édesapám meghalt. Ekkorérintett meg az Úr annyira, hogy akkori pé-bánosomnak elmondtam: „Én úgy érzem,meghívott az Úr, csak az a baj, hogy nemtudok énekelni!”

Harminckét verseskötet, három elbeszélés,három publikáció, négy helytörténet, egy ver-seskötet-fordítás románból, egy pedig ro-mánra, két antológia volt eddigi „termése”,de tervben van több verseskötet, mesék, egy-házi viccek, szonettek kiadása is.

– Édesanyámtól azt tanultam: – Legyenpénzed, fiam, de ne költsd el! Azóta mindigvolt pénzem, nem sok, annyi, amennyireszükségem volt. Nos, a lényegre térve: a min-denható Istenen kívül senkinek nem vagyoklekötelezve egyetlen fityinggel sem a könyv-kiadásért. Ha mégis valaki valamivel segítettvolna, hálásan köszönöm.Számomra Zágon a haza

A könyvben szereplő és jelen levő riporta-lanyok közül az est házigazdája, Böjte Lídiamagyartanár szólalt fel.

– Sokszor kérdezték tőlem, hogy zágoni-nak vagy szászrégeninek érzem-e magam. Bekell vallanom, hogy nem tudtam „igazi”szászrégeni lenni, mert mindig hazavágyód-tam. A haza számomra a gyermekkor, a gyer-

mekkor pedig Zágon. Három tényező befo-lyásolta az életemet. Az első szülőfalum,Zágon. Itt találkoztam a tatárdúlás nyomai-val, a 48-as forradalom emlékével és MikesKelemen szellemével. Mindig büszke voltamarra, hogy zágoni vagyok. A második hatáséletemre a Székely Mikó Kollégium. Szíve-sen emlékszem Péter Albert orosz szakos ta-nárra, aki tekintélyt paroncsoló, jó pedagógusvolt, és neki köszönhetem, hogy orosz mellék-szakot választottam az egyetemen. Könczei ta-nárnő volt az, aki nagyon megszerettettevelem az irodalmat és az olvasást. Tőle tanul-tam meg, hogy a diákot fel kell készíteni azéletre, és meg kell tanítani neki a magyar kul-túrát. A harmadik hatás a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem és annak tanári kara volt.

Böjte Lídia 1976-ban került Szászrégenbe,1977-ben bekapcsolódott a Kemény JánosIrodalmi Kör tevékenységébe. A kör vezető-jének halála után, 1990-ben dr. Török Bélávalmegalapították a Kemény János MűvelődésiTársaságot, melynek 1991-től az elnöke.

– A mai est megfelelő alkalom arra, hogyemlékezzünk azokra, akik az évek során akört és később a KJMT-t támogatták: HaltrichSára magyartanárnő, Géczi Anna, DarvasIgnác tanár, dr. Török Béla, Tamás Ibolya.Ami engem illet, addig teszem a dolgom,amíg igénylik a szászrégeni magyarok, samíg van érdeklődés az igazi kulturális érté-kek iránt – zárta gondolatait a tanárnő. Tegye szerdára

A könyvbemutatón Székely Szabó Zoltánszínművész Molnos Ferenctől olvasott fel,majd röviden bemutatta Székely FerencTegye szerdára című, humoros történeteketés irodalmi anekdotákat tartalmazó kötetét,ízelítőt nyújtva a 126 „humoros pasztillából”– ahogy a színművész nevezte azokat.

A rendezvény zárásaként Böjte Lídia meg-köszönte Demeter József ny. lelkipásztornakés feleségének mint házigazdáknak a vendég-látást. Köszönetet mondott Kilyén Ilka szín-művésznőnek is, aki mindig igennel válaszola KJMT meghívására.

Könyvbemutató a szászrégeni DIO HázbanA sas visszatér

Nagykorúsították a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Marosvásárhelyi Református Kollégium tizenkettedikeseit

„Egy új ént avattak, aki nyitott a szellemi fejlődésre, és bátran, hittel veszi az akadályokat”

2019. február 25., hétfő ________________________________________________ KÖZÉLET _____________________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

Fábián András Gy.

Page 6: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

Kedvenc videósaikkal talál-kozhattak február 16-án és17-én a Youtube világábanotthonosan mozgó marosvá-sárhelyi kiskamaszok és fiata-lok. A meghirdetett időpon-tokban sok százan vették ost-rom alá a Business Hotel konferenciatermét, hogyOwnMcKendryvel, luckeYval,DoggyAndival, zsDavval,IceBlueBirddel, Uborcraft-tal, BeniPowával és a Mes-terMC-vel pár izgalommal ésnevetéssel teli órát eltöltse-nek.

A VIP-belépősök bónusz félórá-jában hosszú sorok kígyóztak ayoutuberek asztala előtt, egymásután készültek a fotók, gyűltek azaláírások, és a videósbolt termé-keit kínáló standok sem néptele-nedtek el egy pillanatra sem.Miután mindenki megszerezte,amire vágyott, és megtalálta helyéta széksorok között, egymás utánlendültek a magasba a mobiltele-fonok.

A telt házas publikum közé a má-sodik, 13.45-kor kezdődő találkozóelején csöppentünk be. OwnMc-Kendry (polgári nevén CsorvásiPéter) a tőle megszokott lazasággalüdvözölte az egybegyűlteket, majdelárulta, hogy mivel első alkalom-mal jöttek Marosvásárhelyre, azegész csapat nagyon izgul. A követ-kező percekben közönségkérdé-sekre válaszoltak a videósok –luckeYt többek között a magyarfoci Eb-esélyeiről, BeniPowát you-tuberneve születéséről, DoggyAnditpedig arról faggatták a jelenlévők,hogy ha hirtelen Harry Potter vilá-gába kerülne, Roxford melyik házátválasztaná –, majd el is kezdődöttaz első kvízjáték, amelynek során abátor jelentkezők bebizonyíthatták,mennyire ismerik kedvenc videoké-szítőiket. Hány focis kihívást nyertmeg luckeY, mennyi egymilliómegtekintés fölötti videója vanUborcraftnak, hogy hívják Beni-Powa kutyáját? – többek közöttezekre a kérdésekre kellett válaszol-niuk a kvízjátékra jelentkezőknek.

A program a későbbiekben újabb já-tékokkal, kihívásokkal folytatódott,és természetesen a tombolahúzássem maradt el. A rendezvény házigaz-

dái összesen öt találkozót szerveztek –szombaton hármat, vasárnap kettőt –,és a visszajelzések alapján valamennyiugyanolyan sikeres volt, mint a máso-

dik. Erre utalnak a MesterMc Face-book-oldalán közzétett sorok is, mi-szerint „eszméletlen” volt a találkozó,megérte ilyen messzire utazni.

Hokis tizenévesek játékátólizzott nemrég a ligeti korcso-lyapálya jege. A SzékelyföldiJégkorong Akadémia február16-án Marosvásárhelyen szer-vezte meg a Jégkorongkupát,amelyen Csíkszeredából, Gyer-gyóból, Sepsiszentgyörgyről,Alcsíkból, Felcsíkból és Szé-kelyudvarhelyről érkezettcsapatok mérték össze erejü-ket, ügyességüket a vendég-látókkal. A vásárhelyiekmérkőzése délre lejárt, kéré-sünkre azonban a csapat jópár tagja mezét magánhagyva mesélt arról, hogyantalált rá, és milyen szerepetkapott mindennapjaiban ajégkorong.

Csata Balázs és Anna a legré-gebbi játékosok közé tartoznak, ötéve és pár hónapja hokiznak.

– Ki akartam próbálni valami-lyen sportot, és ez megtetszett –kezdte történetét a tízéves Balázs. –Eleinte nehéz volt, hiszen korcso-lyázni is akkor tanultam meg. Azedzéseken sokáig kapus nélkülmeccseztünk. Egyszer megkérdez-tem az akkori edzőnket (sz.m.:Nagy Árpád), hogy nem állhatnék-e be a kapuba. Azóta legtöbbször

ezt a szerepet töltöm be, de játékosis szeretek lenni – tette hozzá a ked-ves, mindig jókedvű kiskamasz,majd a legelső meccsét is felidézte,amikor egy pályán kívül szerzettfejsérüléssel állt a jégre, és csapatá-val 6–3-ra verte meg a brassóiakat.

– Mi a legfontosabb ahhoz, hogyjó kapus légy? – kérdeztük.

– Nagyon jó reflexeid kell legye-nek, és nem szabad félned. Én régenmindig behunytam a szemem, ami-kor jött felém a korong, de aztán rá-jöttem, hogy ennek semmi értelme,az öltözet ugyanis megvéd –mondta Balázs, majd elárulta, hogya hoki vonzereje abban is rejlik,hogy a csapat teli van barátokkal.„Azaz, Anna!”

– Régebb azt hittem, a jégkorongtúl fiús sport, csak a tesómat tudtamelképzelni a pályán, magamat ke-vésbé – vette át a szót a tizenkétéves Anna. – Amikor aztán láttam,milyen jól korizik a csapat, ésmennyire ügyesen kezelik az ütőt,arra gondoltam, én is kipróbálom.Igaz, eleinte féltem, hogy aSMURD-on kötök ki, de az edzéseksorán megtapasztaltam, hogy nincsmitől tartani. Öt évvel ezelőtt mégkevesen voltunk, aztán egyre nőtt a

létszám. Nyáron, a szárazedzésekidején többen elmaradtak, télirevisszajöttek.

Annát legemlékezetesebb mérkő-zéséről is megkérdeztük.

– Életem második meccsén Bră-ilán játszottunk, és az utolsó félidő-ben belőttem a gólt. Hallottam,ahogy mindenki kiabálja: „Azaz,Anna”!. Edzéseken is szeretem, hameccsezünk. Az mindig megnyug-tat.„Bocs, de visszalöklek”

Ráduly Antónia is a hokis lányoktáborába tartozik. Ő is odavan ameccsekért, különösen, ha góltlőhet. Persze, időre volt szüksége,mire megtalálta a helyét a nagyrésztfiúkból álló csapatban.

– Eleinte, ha játék közben neki-mentem valakinek, vagy valakinekem jött, mindig bocsánatot kér-tem. Most már egyszerűen vissza-

lököm – kacagta el magát a csatárszerepében jégkorongozó, vékony,tizenegy éves lány, aki három éveűzi a „jeges” sportot. Irány Karcfalva

A tizenhárom éves Farkas Fe-rencz Dávid és húga, Gyopár hároméve egy születésnapi partin hallot-tak először a ligetbeli hokiedzések-ről. Először Gyopi kezdett járni,Dávid egy évvel később csatlako-zott.

– Amikor a csapathoz kerültem,senkit nem ismertem, és azt semtudtam, mit kell majd tennem. Demár a legelső alkalommal meccsez-tünk is – mesélte Gyopi, aki mára ajégkorong minden csínját-bínját el-sajátította.

– Hetente két edzésünk van, min-den második hétvégén pedig turnéramegyünk Karcfalvára vagy Gyer-gyóba, Brassóba, Sepsiszent-

györgyre, Kézdivásárhelyre, mikorhova – körvonalazta a hokisok na-pirendjét a 13 éves Dávid. – A há-romórás autóútra már hajnalban elkell indulnunk, és van, hogy egynap alatt több kupa is zajlik. Kicsitfárasztó, de megéri. A Székely-földi Jégkorong Akadémia három-napos képzéseket, szakmaifelkészítő táborokat is szervez,amelyek Karcfalván, azaz a fel-csíki műjégpályán zajlanak – tettehozzá a védő szerepét betöltő fiú,aki azt is elárulta, hogy könnyenmegszokta a nehéznek tűnő hokis-öltözetet, mi több, biztonságbanérzi magát benne. A jégkorongotpedig leginkább azért szereti, mertkülönleges sport.Egészség, nagybetűvel

Kui Csaba, a marosvásárhelyicsapat jelenlegi edzője kulcsszavak-ban foglalta össze a fiatal korban el-kezdett hoki előnyeit:

– Egészség, csupa nagybetűvel,szocializálódás, alkalmazkodás, kö-zösség.

Az edzőtől megtudtuk, hogy aszombati Jégkorongkupán közel százgyermeket sikerült megmozgatni.

– Ez azt jelenti, hogy Marosvá-sárhelyen él a hoki. Igaz, egyelőrecsak pislákol a lángja, de ha a fedettjégcsarnok elkészül, reméljük, hogysikerül egy nagyobb, még verseny-képesebb bázist kialakítani. Van re-mény, hiszen a szülőktől is hatalmassegítséget kapunk, turnéról turnéralelkesen viszik-hozzák, a meccse-ken a legjobb szurkolókként báto-rítják a jégkorongos gyermekeket,fiatalokat.

Farkas Ferencz Dávid

Farkas Gyopár, Csata Anna és Ráduly AntóniaCsata Balázs

Szerkeszti: Nagy Székely Ildikó

I. marosvásárhelyi videóstalálkozóKincset érő fotó, autogram

6 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________ KAMASZOK_______________________________________________ 2019. február 25., hétfő

OwnMcKendry dedikál

Nemcsak hobbi, életformaA jégkorong bűvöletében

Fotó: Nagy Tibor

Page 7: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

Nézőriasztó időben né-zőriasztó futball: hóesés-ben, mínusz hatfokoshidegben játszott gól nél-küli döntetlenre péntekeneste a Sepsi OSK és a Vi-itorul a román élvonal-ban.

A keményre fagyott pá-lyán csak egymással ke-ménykedtek a játékosok,akiknek egyensúlyuk meg-őrzése és a labda megsze-lídítése is komoly gondotokozott. Így aztán – ál-landó szövegelés közepette– inkább egymást gyűrték,rugdosták, lökdösték afelek, esélyt sem adva a fo-lyamatos futballra, jelen-tette az NSO.

A rendkívül fizikálisküzdelem a Viitorul labda-rúgóinak erejét őrölte felgyorsabban, egyórányijáték után védőik rendre le-maradtak a szentgyörgyi támadók-ról. Adrian Rus azonban tökéleteshelyzetben, 10 méterről a jobb ka-pufát találta el, a 64. percben pedighiába harcolt ki büntetőt FlorinŞtefan, Ibrahima Tandia a jobb alsósarok mellé lőtte a labdát. A Sepsifrancia gólzsákja nagyon igyeke-zett kijavítani a hibáját, ám sem lö-vésében, sem fejesében nem voltelég erő. Az utolsó percben pedighiába lőhetett szabadrúgást a tizen-hatos bal sarkától, a középre tartólabdát megfogta Valentin Cojocarukapus.

Szombaton megszerezte elsőidei győzelmét a román labdarúgó-bajnokság címtartója és éllovasa: aKolozsvári CFR 73 percen át em-berhátrányban játszva, a ráadásper-cekben szerzett góllal nyertmeccset a Jászvásári CSM Politeh-nica otthonában. A 17 perc alatt kétsárga lapot begyűjtő Juan Culio ki-esése után szinte végig csak véde-kező kolozsvári csapat egyetlenhelyzetét használta ki a mérkőzéslegvégén, a csereként alig három

perce beálló George Ţucudeanegyéni akció végén talált a hálóba.

A CFR ezzel alighanem bebizto-sította magának az alapszakaszelső helyét, és közben a SepsiOSK-nak is tett egy szívességet,kiejtve a felsőházi rájátszásért

folyó küzdelemből a Polit. A bizto-san a top 6-ban szereplő csapatokszáma egyébként szombaton márnégyre nőtt, Vasile Miriuţă csapa-tának, a Hermannstadtnak a legyő-zésével a Gyurgyevói Astra iselérte célját.

Székely Béres László az erdő-szentgyörgyi futball talán leg-ismertebb egykori játékosa,hiszen ő az egyetlen, aki vala-mikor B osztályos szinten isfocizott. 1979–1984 közöttvolt a GyergyószentmiklósiJövő játékosa, amelynek szí-neiben pályafutása legsikere-sebb időszakát élte. SzékelyBéres László a minap szülővá-rosában egy öregfiútornaután mesélt lapunknak labda-rúgó-pályafutásáról.

– 1970-ben kezdtem futballozniErdőszentgyörgyön, 1971-ben márSzékelyudvarhelyen, az ottanisportiskolánál folytattam a líceumiévek alatt. 1975-ben az udvarhelyiProgresul nagycsapatának lettem atagja, de 1979-ben, édesanyám el-hunytával, visszakerültem Erdő-szentgyörgyre.

– Hogyan jutott Gyergyószent-miklósra?

– Erdőszentgyörgyön mindösszeöt mérkőzést játszottam, aztán meg-kerestek az akkori B osztályosGyergyószentmiklósi Jövő vezetői,szerződést ajánlottak, én pedig igentmondtam. Akkor a Jövőnél a ma-rosvásárhelyi Fazakas József volt azedző, akit a Progresultól ismertem.Az 1979-1980-as idényben a gyer-gyói alakulat már lejátszott öt talál-kozót a B osztályban, éppen aBrassói Steagul Roşu ellen idegen-ben volt mérkőzésük, amikor aProgresul is Brassóban játszott egy

mérkőzést a C osztályban, akkormár nélkülem, és az összecsapásután Fazakas – aki a tavaszi idény-ben tért vissza a Jövőhöz – érdeklő-dött felőlem. A Steagul Roşu ellenitalálkozó estéjén már Erdőszent-györgyön megkeresett.

Gyergyószentmiklóson 1979 ok-tóberében mutatkoztam be a B osz-tályban, és az 1983-1984-es idénytéli időszakáig játszottam. Szépvolt, hiszen az alakulat legsikere-sebb időszakában lehettem a csapattagja, minden találkozón telt házelőtt futballoztunk.

– Voltak Maros megyei játékos-társai a gyergyói csapatnál?

– Többek között a vásárhelyiAlexandru Cioloboc, Márton Géza(1975-1980), a bátosi Erős Károly

– aki az Avântul-tól került oda – ,továbbá a szász-régeni Sorlea,Gică Ciorceri(1980-1983) –aki az AS Ar-mata játékosa,majd edzője volt– , a dicsőszent-mártoni BarthaFerenc, a kerelő-szentpáli AurelCerghizan, aszovátai SzőcsLászló kapus(1976 -1980 ) ,aztán idővelMárton László(1981-1983), anyárádszeredaiKovács Tibor, amarosvásárhelyi

Eugen Bungărdean.– Hogy keresett akkoriban egy B

osztályos labdarúgó?– Egy nagyobb vállalat alkalma-

zottja Gyergyóban annyit keresett,mint itthon, Maros megyében egyszövetkezetnél dolgozó. NekemGyergyószentmiklóson olyan fize-tésem volt, mint itthon a szövetke-zeti elnöknek, de akkoriban nemvoltak nagy különbségek a fizetésekközött, mindenki könnyebben meg-élt, mint most. Majdnem egy évetszállodában laktam, amit a klub fi-zetett, aztán amíg egyedül voltam,garzont biztosítottak számomra, ésmiután megnősültem, kétszobás la-kást adtak. Sőt, a meccspénzekbőlszinte még egy fizetés kijött.

– Mikor hagyta abba a labdarú-gást?

– A Gyergyószentmiklósi Jövő1979-1982 között szerepelt a B osz-tályban, én pedig 1984-ben vissza-kerültem Erdőszentgyörgyre, ahol1986-ig futballoztam, majd abbanaz évben abbahagytam az aktívsportolást. Lokálpatrióta voltam ésvagyok, bárhol futballoztam, a szí-vem hazahúzott. A feleségem Ma-rosvásárhelyen végezte az orvosiegyetemet, az idegenbeli találkozókután alig vártam, hogy hazajöjjekErdőszentgyörgyre vagy Marosvá-sárhelyre.

– Sógorával, a szintén erdőszent-györgyi Csizmadia Kálmánnalegyütt futballozott Erdőszentgyör-gyön.

– Igen, pár évig csapattársak vol-tunk, a futball összekötött minket,aztán a sors úgy hozta, hogy egycsalád tagjai lettünk.

– Még futballozik?– Öregfiúmeccseken szoktam

játszani. Nagyon örvendek, hogyaz erdőszentgyörgyi futballéletlegismertebb személyisége, vala-mikori játékosa, „Ghiţă bádé”,azaz Gheorghe Pop évente öregfiú-találkozót szervez, ahol viszontlát-hatjuk egymást, újra futbal-lozhatunk, felidézhetjük az egykoriszép és kevésbé szép élményeket.Mi, az akkori helyi labdarúgók egynagy családot alkotunk Erdőszent-györgyön, és erre büszkék va-gyunk.

2019. február 25., hétfő _________________________________________________ SPORT ______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 7

1081.Szerkeszti: Farczádi Attila

Czimbalmos Ferenc Attila

Székely Béres László és Csizmadia Kálmán a futballpályájánál

EredményjelzőLabdarúgó 1. liga, 25. forduló: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK –

Konstancai Viitorul 0-0, Gyurgyevói Astra – Nagyszebeni Her-mannstadt 1-0, Jászvásári CSM Politehnica – Kolozsvári CFR0-1.

Ranglista1. Kolozsvári CFR25 14 9 2 38-16 512. Craiova 24 13 6 5 40-19 453. FCSB 24 13 6 5 44-25 454. Astra 25 10 9 6 34-22 395. Sepsi OSK 25 10 7 8 32-24 376. Botoşani 24 9 8 7 30-31 357. Viitorul 25 10 5 10 25-27 358. Jászvásár 25 10 4 11 28-36 349. Nagyszeben 25 8 5 12 23-28 2910. Medgyes 24 7 8 9 24-31 2911. Dinamo 24 7 7 10 27-36 2812. Călăraşi 24 4 10 10 16-25 2213. Chiajna 24 4 6 14 17-40 1814. Voluntari 24 3 8 13 25-43 17

A kevesebb mint egy éve alapítottMarosvásárhelyi CSM eddigi legfon-tosabb eredményét a teremlabdarúgószakosztály mutathatja fel, miutánbejutott a Románia-kupa négyesdöntőjébe. A negyeddöntőben LucianNicuşan edző csapata Karácsonkőotthonában szerzett győzelmet.

A marosvásárhelyi csapat nempanaszkodhatott a szerencsére a te-remlabdarúgó-Románia-kupa sorso-lásán, noha újoncként előselejtezőtis kellett játszania. Miután azonbantúljutott Segesváron, a nyolcaddön-tőben hazai pályán a verhető Jász-vásárt fogadhatta, és meg is nyertea találkozót. Ezt követően utazottKarácsonkőre, annak a csapatnak azotthonába, amely ellen két szorosmérkőzésen aratott győzelmeket a 2.liga keretében. Ezért nehéznek ígér-kezett a mostani meccs is. A legjobbteljesítményt azonban ezen az ösz-szecsapáson nyújtották a marosvá-sárhelyi játékosok, hiszen már azelső félidőben ötgólos előnyhöz ju-tottak. Karácsonkő szünet után még

megpróbált újítani, és kétszer is be-talált a félidő elején, azonban har-madszorra a saját kapujába, ésinnen egyenes út vezetett a sima 9-3-as marosvásárhelyi sikerhez.

Feltétlen említésre méltó IszlaiRichárd teljesítménye, aki a ma-rosvásárhelyi csapat kilenc góljá-ból ötöt szerzett. Az utolsót a 39.percben tízméteresből, amit való-színűleg egyfajta jutalomként vé-gezhetett ő el, hiszen ez többnyirea csapatkapitány Ţipău feladata.Két gólt rúgott Szőcs László is,aki az utóbbi időben egyre gyak-rabban talál be az ellenfél kapu-jába, mint saját maga mondta:kellett ez az év a csapatnak az ösz-szekovácsolódáshoz.

A Románia-kupa négyes döntőjétaz idény végén rendezik valamelyikrésztvevő otthonában. Egyelőre aCSM mellett a Călăraşi részvételebiztos, és megkockáztatjuk, hogy aCsíkszeredai Imperial Wet és aDévai Autobergamo lesz a másikkettő. Kétségtelen, hogy a marosvá-sárhelyi együttes csak a negyedikesélyes ebben a társaságban.

Négyes döntőben a teremlabdarúgók

Kapufa is volt, büntető is: csak ikszelt a Sepsi OSK

A szíve mindig visszahúzta Erdőszentgyörgyre

Bálint Zsombor

JegyzőkönyvTeremlabdarúgó-Románia-kupa, negyeddöntő: Karácsonkői

Ceahlăul – Marosvásárhelyi CSM 3-9 (0-5)Karácsonkő, sportcsarnok. Vezette: Vlad Ciobanu (Jászvásár),

Bogdan Hanceariuc (Jászvásár). Ellenőr: Gabriel Mocean (Ara-nyosgyéres).

Gólok: (21.), (24.), (30.), illetve Iszlai (3., 11., 15., 37., 39. – tíz-méteres), Szőcs (9., 18.), Nistor (25. – öngól), Ţipău (32.).

CSM: Cătinean – Iszlai, Szőcs, Aramă, Szabó (Nagy, Ţipău, Cri-şan, Küsmödi, Boroş).

EredményjelzőA teremlabdarúgó-Románia-kupa negyddöntőjében a következő

eredmények születtek: Karácsonkői Ceahlăul – MarosvásárhelyiCSM 3-9, Dunărea Călăraşi – Székelyudvarhelyi FK 7-4. A Bod-zavásári Gloria – Galaci United és a Dévai Autobergamo – Csík-szeredai Imperial Wet mérkőzés lapzárta után ért véget.

A rendkívül fizikális küzdelem a Viitorul labdarúgóinak erejét őrölte fel gyorsabban, egyórányi játék utánvédőik rendre lemaradtak a szentgyörgyi támadókról. Fotó: a Sepsi OSK közösségi oldala

Maros megyei labdarúgók, akik a Jövőnél futballoztakA marosvásárhelyi Márton Géza, a Marosvásárhelyi Viitorul

Prodcomplex, majd a Gyergyószentmiklósi Jövő egykori labdarú-gója a Népújságnak korábban elmondta, a gyergyói együttesnél azévek folyamán több Maros megyei labdarúgó futballozott.

A fent említett egykori játékosok mellett még a Jövő színeibenszerepelt mások mellett Soós Zsigmond (1973-1975), Máthé Attila(1973-1975), Mihai Biriş (1973-1980), Aszalos János (1973-1975),Király József (1974-1979), Ruszi József (1976-1977), MuntyánLászló (1976-1978), Pap István (1976-1979), Ioan Negrea (1977-1978), Veres Ernő (1977-1979), Tamás Emil kapus (1977-1979) –utóbbi az AS Armata ifitől került oda –, Kalló Géza (1979-1980),Tudose Miron (1979-1983).

A csapatban focizott a radnóti Kovács Mihály, a segesvári KindaGyörgy és Vajna Csaba (1976-1981), a szovátai Végh és Kurkó, avásárhelyi Horváth Imre, Surányi Béla kapus és a jelenleg Magyar-országon élő Sipos Árpád (aki ott katonáskodott, onnan került azAS Armatához).

A gyergyói együttest a marosvásárhelyi Publik Antal 1970-1973között, míg Fazakas József 1975-1978 között két ízben edzte.

Márton 1975-ben az akkor Lennarulnál játszó Petru Rujával,Vörös Jánossal, Kiss Lajossal, a szovátai Bartha Ferenccel került aJövőhöz, ahol 1981-ig szerepelt, onnan az akkori C osztályos Csík-szeredai Tractorulhoz szerződött, idővel az Elektromarosnál is ját-szott, majd az Ilefornál akasztotta szögre a futballcsukát.

Page 8: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

8 NÉPÚJSÁG _______________________________________________________ SPORT _________________________________________________ 2019. február 25., hétfő

Az éllovas Ferencváros magabiztosan győzte le a Puskás Akadémiát

Az éllovas Ferencváros 4-0-ra legyőzte a vendég Pus-kás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 22. forduló-jában.

A felcsútiak letámadásos taktikával közel fél órán át amezőnyben tudták tartani a labdát többet birtokló házi-gazdákat, a támadójátékuk azonban erőtlen volt, Radórévén csupán egy helyzetük adódott. Ugyanakkor a len-dületes – kapufáig is jutó – Petrjak vezérletével több hely-zetet dolgozott ki a Ferencváros, amelynek első gólját aszünet előtt les címén érvénytelenítette Farkas Ádám já-tékvezető.

Gyors gólokkal kezdte a második félidőt a házigazdacsapat, amely négy perc alatt 2-0-ra elhúzott: előbb Gor-riaran értékesített egy büntetőt, majd Petrjak centerezés-szerű lövése perdült a felcsúti kapuba Bokros lábáról. Az58. percben kontra végén talált be a házigazda – Nguenvolt a gólszerző –, és a folytatásban visszafogott tempómellett is biztosan őrizte előnyét. A későbbiekben a Pus-kás Akadémia némi mezőnyfölénybe került ugyan, dehelyzetet nem tudott kidolgozni. Szignyevics révén vi-szont a hosszabbításban negyedik találatát is megszerezteaz FTC.

A Ferencváros a győzelemmel visszavágott az ősszelelszenvedett 1-0-s vereségért a Puskás Akadémiának,amely vendégként továbbra is nyeretlen a fővárosi riválissalszemben: egy döntetlen mellett hatodszor maradt alul. A ferenc-városi együttes pályaválasztóként immár 31 találkozó óta nemkapott ki a bajnokságban.

Ranglista1. Ferencváros 22 14 4 4 43-18 462. Vidi 22 12 4 6 35-22 403. Újpest 22 9 9 4 28-15 364. Honvéd 22 10 5 7 26-20 355. Debrecen 22 9 7 6 28-25 346. MTK 22 9 3 10 33-34 307. Paks 22 7 9 6 27-28 308. Mezőkövesd 22 7 8 7 32-30 299. Puskás Akadémia 22 7 3 12 25-31 2410. Diósgyőr 22 6 6 10 23-37 2411. Kisvárda 22 6 6 10 22-37 2412. Szombathely 22 2 4 16 15-40 10

Eredményjelző

Az éllovas Ferencváros és a másodikhelyezett Vidi FC is nyert az OTP BankLiga 22. fordulójában, így megmaradt akét csapat közötti hatpontos különbség. Abajnokság kétharmadánál az Újpest áll aharmadik helyen, mivel a Diósgyőr ellenifölényes győzelmével megelőzte a Paksonvereséget szenvedő Debrecent. Utóbbiegyüttes ráadásul két helyet csúszott vis-sza, mivel a Honvéd is begyűjtötte ahárom pontot.

OTP Bank Liga, 22. forduló: Ferencvá-rosi TC – Puskás Akadémia FC 4-0, Me-zőkövesd Zsóry FC – Kisvárda MasterGood 2-2, MOL Vidi FC – SzombathelyiHaladás 1-0, Újpest FC – Diósgyőri VTK5-0, Paksi FC – Debreceni VSC 2-1, Bu-dapest Honvéd – MTK Budapest 2-1.

Nyikalaj Szihnevics, az FTC játékosa és Hegedűs Lajos felcsútikapus a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában játszott Ferenc-városi TC – Puskás Akadémia mérkőzésen a Groupama Arénában2019. február 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Európa-liga: Továbbjutott a Chelsea, az Interés az Arsenal

Kettős győzelemmel jutott to-vább a legjobb 16 közé a labdarúgóEurópa-ligában az InternazionaleMilánó, a Bécsi Rapid egyik talál-kozón sem tudott az olaszokon fe-lülkerekedni. Kvalifikált viszont amásik osztrák csapat: a Salzburgazután, hogy idegenben egy góllalkikapott, a csütörtöki visszavágón,hazai pályán, 4-0-ra nyert a Brugesellen. A hazai csapat keretében ottvolt Szoboszlai Dominik, de nemlépett pályára. Bejutott a nyolcad-döntőbe az Arsenal is, és másod-szor is kikapott a Valenciától aCeltic. A Dinamo Kijev nyert ott-hon csütörtökön az Olimpiakoszellen, így az idegenbeli döntetlentkövetően kiharcolta a 16 közé ju-tást.

Eredmények, a nyolcaddöntőbejutásért, visszavágó:

* Benfica (portugál) – Galatasa-ray (török) 0-0, továbbjutott: aBenfica, 2-1-es összesítéssel

* Dinamo Kijev (ukrán) – Olim-piakosz Pireusz (görög) 1-0 (1-0),továbbjutott: a Dinamo Kijev, 3-2-es összesítéssel

* Real Betis (spanyol) – Rennes(francia) 1-3 (1-2), továbbjutott: aRennes, 6-4-es összesítéssel

* Chelsea (angol) – Malmö

(svéd) 3-0 (0-0), továbbjutott: aChelsea, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel

* Bayer Leverkusen (német) –Krasznodar (orosz) 1-1 (0-0), to-vábbjutott: a Krasznodar, 1-1-esösszesítéssel, idegenben szerzettgóllal

* Genk (belga) – Prágai Slavia(cseh) 1-4 (1-1), továbbjutott: aSlavia, 4-1-es összesítéssel

* Internazionale (olasz) – BécsiRapid (osztrák) 4-0 (2-0), tovább-jutott: az Internazionale, kettősgyőzelemmel, 5-0-s összesítéssel

* Salzburg (osztrák) – FC Bru-ges (belga) 4-0 (3-0), továbbjutott:a Salzburg, 5-2-es összesítéssel

* Arsenal (angol) – BATE Boriszov (fehérorosz) 3-0 (2-0), to-vábbjutott: az Arsenal, 3-1-es ösz-szesítéssel

* Villarreal (spanyol) – Lissza-boni Sporting (portugál) 1-1 (0-1),továbbjutott: a Villarreal, 2-1-esösszesítéssel

* Zenit (orosz) – Fenerbahce(török) 3-1 (2-1), továbbjutott: aZenit, 3-2-es összesítéssel

* Valencia (spanyol) – CelticGlasgow (skót) 1-0 (0-0), tovább-jutott: a Valencia, kettős győzelem-mel, 3-0-s összesítéssel

* Eintracht Frankfurt (német) –Sahtar Donyeck (ukrán) 4-1 (2-0),továbbjutott: az Eintracht Frank-furt, 6-3-as összesítéssel

* SSC Napoli (olasz) – Zürich(svájci) 2-0 (1-0), továbbjutott: aNapoli, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel

* Zágrábi Dinamo (horvát) –Plzen (cseh) 3-0 (2-0), továbbju-tott: a Zágrábi Dinamo, 4-2-es ösz-szesítéssel.

* Sevilla (spanyol) – SS Lazio(olasz) 2-0 (1-0), továbbjutott: aSevilla, kettős győzelemmel, 3-0-sösszesítéssel.

Eintracht–Inter a nyolcaddöntőben A Salzburg az olasz bajnokságban második és a Bajnokok Ligájából

átkerült SSC Napolival, míg a Dinamo Kijev a Chelsea-vel találkozika legjobb 16 között.

A nyolcaddöntő egyik kiemelkedő párosítása az Eintracht Frankfurtés az Internazionale összecsapása lesz, míg az öt végső diadalával re-korder spanyol Sevilla a cseh Prágai Slaviával került szembe.

A párharcok első mérkőzéseit március 7-én, a visszavágókat egy hét-tel később rendezik. A döntőre május 29-én Bakuban kerül sor.

Az Európa-liga nyolcaddöntőjének párosítása: Chelsea (angol) – Di-namo Kijev (ukrán), Eintracht Frankfurt (német) – Internazionale(olasz), Zágrábi Dinamo (horvát) – Benfica (portugál), SSC Napoli(olasz) – Salzburg (osztrák), Valencia (spanyol) – Krasznodar (orosz),Sevilla (spanyol) – Prágai Slavia (cseh), Arsenal (angol) – Rennes (fran-cia), Zenit (orosz) – Villarreal (spanyol).

Négyet rúgott a Salzburg a Bruges-nek, simán kvalifikált az osztrák csapat. Fotó: Vaaju

Bajnokok Ligája: Kétgólos Atlético-siker, fordulatos meccs

NémetországbanAz Atlético Madrid 2-0-ra

győzte le otthon a Juventust, míg aManchester City 3-2-re nyert aSchalke 04 vendégeként a labda-rúgó Bajnokok Ligája nyolcaddön-tőjében, a párharc szerdai elsőmérkőzésén.

Madridban – az idei döntő szín-helyén, a Wanda MetropolitanoStadionban – a gól nélküli első fél-időt követően a hazaiaknál előbbDiego Costa rontott ziccert, majda világbajnok Antoine Griezmanntökéletesnek tűnő emelésébe ka-pott bele Wojciech Szczesny, a Ju-ventus kapusa úgy, hogy a labda afelső lécen csattant. A 70. percbena korábbi Juventus-csatár, a csere-ként pályára lépő Álvaro Morata avendégek kapujába fejelte a lab-dát, de a játékvezető a videobírósegítségét igénybe véve lökésmiatt nem ítélt gólt. Nem sokkalkésőbb egy beívelés után kavaro-dás alakult ki a Juventuskapuja előtt, José MaríaGiménez pedig megsze-rezte a vezetést az Atléti-cónak. Bő négy perccelkésőbb a másik belsővédő, Diego Godín is be-talált egy pontrúgás után,eldöntve ezzel az összec-sapást.

A játéknap másik talál-kozóján a ManchesterCity egy óriási védelmihiba után Sergio Agüerogóljával korán vezetéstszerzett, a Schalke azon-ban még a szünet előtt

fordított, miután Nabil Bentaleb a38. és 45. percben is értékesítettegy büntetőt. Érdekesség, hogy aBL történetében mindössze a má-sodik alkalommal fordult elő, hogyegy csapat az első 45 percben kétgólt szerez 11-esből, 2012-ben Li-onel Messi duplázott ilyen formá-ban a Barcelonában egy Arsenalelleni összecsapáson.

A fordulást követően nagyesélyt kapott a Schalke azzal, hogyNicolás Otamendi kiállítása miatta 68. percben emberhátrányba ke-rült a Manchester City. Az angolbajnok azonban mégis kiegyenlí-tett, a 85. percben ráadásul a ko-rábbi Schalke-játékos, Leroy Sanétalált be. Végül a meccset is meg-nyerte Josep Guardiola együttese,az összecsapást Raheem Sterlinggólja döntötte el.

A visszavágókat március 12-énrendezik.

Elhalasztja bajnoki mérkőzését az Ajax Amsterdam a BL-nyolcad-

döntős mérkőzés miattAz Ajax Amsterdam minden

erejével a labdarúgó Bajnokok Li-gája-nyolcaddöntős párharc visz-szavágójára készülhet majd, mivelsikerült elhalasztatnia a hétvégénesedékes bajnoki mérkőzését.

A holland együttes a BL-ütközetelső felvonásán, múlt szerdán 2-1-re kikapott ugyan a legutóbbihárom kiírásban győztes Real Mad-ridtól, de az amszterdami mérkőzésjelentős részében jobban futballo-zott ellenfelénél. Emiatt is vélik úgya klub vezetői, hogy a hazai vereségellenére van még némi esély a ne-gyeddöntőbe kerülés kiharcolására,ami 2003 óta nem si-került.

Az Ajaxnak,amely a holland baj-nokságban a máso-dik helyen áll a PSVEindhoventől négyponttal lemaradva, aZwolle ellen kellettvolna pályára lépniejövő szombaton,mindössze háromnappal a BL-vissza-vágó előtt. A szövet-ség azonbanhozzájárult a kér-vényéhez, és már-cius 13-ra napolta

el a bajnoki találkozót. A klub köz-leményben kért elnézést a drukke-reitől a módosításért, egyúttalreményét fejezte ki, hogy megértikennek okát. „Az Ajax tisztában vanazzal, hogy az új – hétközi – játék-nap nem ideális a szurkolóknak.Minden egyéb alternatíva kivite-lezhetetlennek bizonyult külön-böző olyan okok miatt, amelyekreaz Ajaxnak sajnos nincs ráhatása”– áll a tájékoztatásban.

A klub jelezte, hogy kárpótoljaazokat a bérleteseket, akik a hét-közi mérkőzésre nem tudnak kilá-togatni.

Kritikus állapotban van a Manchester City egyik szurkolójaKritikus állapotban van a Manchester City labdarúgócsapatának

egyik szurkolója, akit a feltételezések szerint megtámadtak szerdáneste, a Schalke elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzés után.

Az angol klub – amely a honlapján számolt be arról, hogy a drukkertkórházban kezelik – a manchesteri és a német rendőrséggel együttmű-ködve azon fáradozik, hogy minél több részletet megtudjon a történ-tekről. Az egyesület néhány képviselője Németországban maradt, hogytámogatást nyújtson a szerencsétlenül járt City-szurkoló családjának.

A nyolcaddöntős párharc első mérkőzését az angol csapat nyerte 3-2-re.

A holland klubnál úgy vélik, a hazai vereség ellenére van mégnémi esély a negyeddöntőbe kerülés kiharcolására, ami 2003 ótanem sikerült. AP Fotó

Eredményjelző

Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:* Atlético Madrid (spanyol) – Juventus (olasz) 2-0 (0-0)gól: Giménez (78.), Godín (83.)* Schalke 04 (német) – Manchester City (angol) 2-3 (2-1)gól: Bentaleb (38., 45., mindkettőt 11-esből), illetve Agüero (19.),

Sané (85.), Sterling (90.)kiállítva: Otamendi (68., Manchester City)

Rosszul sikerült a Juventus számára C. Ronaldo nagy ér-deklődéssel várt madridi vendégszereplése. TASR Fotó

Page 9: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

A címvédő Győri Audi ETO KC27-25-re győzött a Bukaresti CSMotthonában a női kézilabda Bajno-kok Ligája középdöntőjének negye-dik fordulójában szombaton, ezzelbiztosította, hogy csoportja elsőhelyéről jut a negyeddöntőbe. A kétcsapat tizedik egymás elleni mérkő-zésén egy vereség és egy döntetlenmellett a nyolcadik magyar sikerszületett.

A győriek a 11. percben vezettekelőször, de mivel támadásban és vé-dekezésben sem voltak kellően ha-tékonyak, eleinte nem tudtákmegőrizni az előnyüket. A bukares-tiek a 21. percben két góllal jobbanálltak, de Kari Aalvik Grimsbökapus javuló teljesítménye, illetveaz ETO egyre jobb védekezésemiatt a szünetig többször már nemtaláltak be, a Győr pedig TomoriZsuzsanna és Nycke Groot vezérle-tével egy 6-0-s sorozattal használtaki mindezt.

A hazaiak horvát kapusa, JelenaGrubisic a második félidő elején isremekül védett, csapattársai jól vé-dekeztek, a címvédő viszont két al-kalommal sem tudott élni azemberelőnnyel. Több mint 11 per-cig nem szerzett akciógólt a Győr,a CSM egy 5-0-s szériával egyenlí-tett, de Groot és Veronica Kristian-sen jóvoltából a vendégekátlendültek a holtponton.

A meccs végén előbb 25-21-reelléptek a győriek, majd két gólt fa-ragott le a hátrányából a román csa-pat, ám az ETO támadásban ésvédekezésben is magabiztosabb

volt, így újabb sikerével gondosko-dott róla, hogy a 2. csoport továbbieredményeitől függetlenül az elsőhelyről jut a negyeddöntőbe.

A házigazdák legeredményesebbjátékosa a montenegrói jobbszélső

Jovanka Radicevic volt hat találat-tal.

A mostani idényben továbbra isveretlen Győr szombaton a Ferenc-várost fogadja a BL középdöntőjé-ben.

A Kolozsvári U lesz az első hiva-talos élvonalbeli ellenfele a Maros-vásárhelyi CSM női kézilabdázóinak.A mérkőzést a ligeti sportcsarnokbanmárcius 17-én rendezik a Románia-kupa nyolcaddöntőjében. A marosvá-sárhelyi csapat annak az öt Aosztályos klubnak az egyike, amelytovábbjutott az előző körből, mostpedig megkísérelheti, hogy a ne-gyeddöntőbe kerüljön.

A továbbjutáson túl azonban amérkőzés egyfajta értékmérő is, hi-szen a marosvásárhelyi csapat az él-vonalbeli bajnokság utolsó előttihelyén álló együttessel játszik,amely csak azért nincs közvetlenülkieső helyen, mert a RománvásáriCSM visszalépett. Ha tehát az egyszinttel magasabban szereplő ellen-fél jobbnak bizonyul, az jelezheti,hogy egy eléggé valószínűnek tűnő

feljutás esetén az idei keret komolyerősítésre szorul, ha helyt akar állniaz élvonalban. Ha viszont nyer, azazt jelenti, hogy jó az alap, lehet ráépíteni az első osztályban, és ezugyanakkor óriási lélektani töltetetis jelenthet a csoportmérkőzéseknélnagyobb kihívást jelentő osztályo-zón, amely áprilisban és májusbanvár a csapatra.

A kolozsvári csapat a VirágokLigájában eddig 15 mérkőzésbőlkettőt megnyert és 13-at elveszített,így hozzáférhető ellenfélnek tűnik.Fontos tényező a marosvásárhelyihúzóemberek lehetséges fáradtságais, hiszen Bărăbaş és Târţoagă mostis behívót kapott az utánpótlás-vá-logatottba (noha mindketten mégcsak ifjúságiak), és az A osztálymellett az ifjúsági bajnokságban isszerepelnek. (bálint)

Két ellentétes meccs a bronzérmes ellen

Két ellentétes mérkőzést játszotta Marosvásárhelyi CSM férfi-vízi-labdacsapata az előző bajnokságbronzérmese és jelenleg is 3. helyenálló Dinamo ellen a szuperliga 13.kettős fordulójában. A péntek estitalálkozón az első negyed kivételé-vel egyenlő ellenfele volt AndreiEdward csapata a sokkal tapasztal-tabb játékosokat felvonultató fővá-rosiaknak, kiváló védekezéssel megtudta akadályozni, hogy érvényesül-jenek a vendégek lövői. Támadás-ban azonban többszörelbizonytalanodtak a vásárhelyi pó-lósok, több emberelőnyös helyzetükis kimaradt, így pedig elszalasztot-

ták annak az esélyét, hogy a bajnok-ság egyik legnagyobb meglepetésétokozzák. A Dinamo végül három-gólos, 8-5-ös győzelmet aratott.

Talán az előző napi szoros meccsijesztett rá a Dinamo játékosaira, afővárosiak sokkal komolyabbanvették a második találkozót, és aCSM sem volt már képes hozni azelőző napi teljesítményt. Az első kétnegyedben egyirányú játék folytDochian kapuja irányába. A máso-dik félidőben egy kicsit kiegyenlí-tette a meccset a CSM, a két csapatközötti különbség azonban végül azeredményben is megmutatkozott.

A marosvásárhelyi vízilabdázóka hét végén Kolozsvárra, a Poli ott-honába utaznak két mérkőzés ere-jéig.

Vereség nélkül, maximális pont-számmal, és mindössze egyetlenszettet veszítve zárta az alapsza-kaszt a Marosvásárhelyi CSM nőiröplabdacsapata az A2 osztály Nyu-gati csoportjában. A megyeszékhe-lyi alakulat az utolsó fordulóban aFC Argeş Piteşti ellen 3:0-ra nyert.

A sorsolás úgy hozta, hogy a nőiröplabda A2 osztály Nyugati cso-portjában, az utolsó fordulóban acsoport rangadóját rendezzék, hi-szen az éllovas a biztos másodikhelyezett Piteşti-et fogadta. A ven-dégek ráadásul erősítettek az előzőmérkőzés óta, amelyet – a fentiek-ből következően nyilván – a ma-rosvásárhelyiek idegenbenmegnyertek, hiszen több játékostigazoltak a téli szünetben meg-szűnt A1 osztályos Temesvári Ag-

rolandtól. Ez az idény legszoro-sabb mérkőzését vetítette elő, amibe is igazolódott. A mezőny két

legjobb csapata fordulatos, kie-gyensúlyozott találkozót játszott,azonban a CSM így is magabizto-san szerezte meg a három pontot,csupán a harmadik játszmábanszorongatta meg kicsit jobban azellenfél.

A marosvásárhelyi röplabdacsa-pat számára az idény a rájátszássalfolytatódik, amelynek az első köré-ben a 8. helyen végzett Márama-rossziget ellen játszik kétgyőzelemig tartó sorozatot. Te-kintve a nyilvánvaló különbséget, atovábbjutás aligha kérdéses, majd acsoport legjobb négy csapata egyhelyszínen, háromnapos tornán ala-kítja ki a végső rangsort, amelyenegyben a feljutás is eldől, hiszenmár nem szükséges a Keleti csoportelső két helyezettjével is össze-mérni az erejüket, mert az idénnégy csapat nyer jogot arra, hogy azősztől az A1 osztályban szerepel-jen.

A Máramarossziget elleni elsőmérkőzést a hétvégén játsszák aPongrácz Antal csarnokban, ésamennyiben nem a CSM rendezhetiaz említett tornát, akkor ez lehet azidény utolsó hivatalos találkozójaMarosvásárhelyen.

2019. február 25., hétfő _________________________________________________SPORT _______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 9

Verhetőnek tűnő ellenfél a női kéziseknek

Bálint Zsombor

Maximális pontszámmal zárták az alapszakaszt

Bukarestben biztosította csoportelsőségét a Győr

EredményjelzőEredmény, női Bajnokok Ligája, középdöntő, 4. forduló, 2. cso-

port:* Bukaresti CSM – Győri Audi ETO KC 25-27 (10-14)A Győr gólszerzői: Groot 8, Kristiansen, Oftedal 4-4, Knedlikova,

Tomori 3-3, Hansen, Pintea 2-2, Görbicz 1.A Bukarest gólszerzői: Radicevics 6, Constantinescu, Lekics 4-4,

Curea, Lazovics 3-3, Cvijics, Manea, Hagman, Omoregie, Bazaliu1-1.

* FTC-Rail Cargo Hungaria – Thüringer HC 30-29 (17-12)A Ferencváros gólszerzői: Klujber 9, Lukács, Kovacsics 5-5,

Háfra, Pena 3-3, Schatzl, Klikovac 2-2, Márton G. 1.Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 15 pont, 2. Vipers Kristiansand

(norvég) 10 (233-211), 3. CSM Bucuresti 10 (247-236), 4. Ferencvá-ros 9, 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 3, 6. Thüringer HC 1.

Újabb sikerével továbbjutott az FTCA Ferencváros egy góllal legyőzte a német Thüringer HC csapatát

a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordu-lójában szombaton Érden, és ezzel a negyeddöntőbe jutott. Az FTCtétmeccsen még soha nem kapott ki a Thüringertől: egy döntetlenmellett hetedszer győzött.

A 14. percben még a vendégcsapat vezetett egy góllal, ám ezt kö-vetően az FTC jó védekezéssel és gyors támadásokkal 7-1-es soro-zatot produkált, és a megszerzett előnyét magabiztos játékkalmegőrizte a szünetig. A második felvonás elején pontatlanok voltaka házigazdák lövései, a Thüringer némileg felzárkózott, de Kova-csics Anikó és Klujber Katrin vezérletével visszaállította a korábbikülönbséget az FTC. A hajrában ismét csökkentette hátrányát anémet csapat, másfél perccel a vége előtt már csak egy góllal vezetetta némileg elkényelmesedett Ferencváros. Az izgalmas végjátékbana magyar együttes az utolsó támadását is elhibázta, de a THC akci-óját kivédekezte, és bár az utolsó nyolc és fél percben nem talált be,egy góllal megnyerte a meccset.

Fotó: Nagy Tibor

Fotó: Nagy Tibor

A Románia-kupás párharcokA női kézilabda Románia-kupa nyolcaddöntőjének párosítása:

FC Argeş Piteşti – SCM Râmnicu Vâlcea, Bukaresti Steaua – GalaciCSM, AHCM Slobozia – HC Dunărea Brăila, Temesvári Universi-tatea – Bukaresti CSM, Zilahi HC – Bodzavásári SCM Gloria, Ma-rosvásárhelyi CSM – Kolozsvári U, Bukaresti Rapid – BeszterceiGloria, Bukaresti Dinamo Bitcoin – Nagydisznódi Măgura.

EredményjelzőAz A2 osztályú női röplabdabajnokság Nyugati csoportjának 17.

fordulójában a következő eredmények születtek: Nagyváradi CSU– Dévai Cetate 3:0, Máramarosszigeti CSM – Temesvári Politehnica1:3, FC Argeş Piteşti – Lugosi CSM II 3:0, SCM U Craiova – Ma-rosvásárhelyi CSM 0:3, Temesvári CSM – Nagyszebeni CSM 1:3.

A 18. forduló eredményei: Dévai Cetate – Temesvári CSM 2:3,Nagyszebeni CSM – SCM U Craiova 3:0, Marosvásárhelyi CSM –FC Argeş Piteşti 3:0, Lugosi CSM II – Máramarosszigeti CSM 3:2,Temesvári Politehnica – Nagyváradi CSU 3:1.

Párharcok a rájátszásbanA rájátszás első körének párosítása: Marosvásárhelyi CSM – Má-

ramarosszigeti CSM, FC Argeş Piteşti – Temesvári Politehnica,Nagyváradi CSU – SCM U Craiova, Lugosi CSM II – NagyszebeniCSM.

JegyzőkönyvNői röplabda A2 osztály, Nyugati csoport, 18. forduló: Marosvá-

sárhelyi CSM – FC Argeş Piteşti 3:0 (25:21, 25:16, 25:22)Marosvásárhely, Pongrácz Antal csarnok, 150 néző. Vezette: Dan

Boariu (Balázsfalva), Adrian Domşa (Balázsfalva).Marosvásárhelyi CSM: Fl. Murariu, Vereş, Diţu, Andreica, Ioan,

Vujadinović (Dumitrescu, Niţă, Ionescu, Arniceru). Liberó: Molnar(Mărginean).

Piteşti-i FC Argeş: Vasilica, Bete, Lupescu, Ilie, Do Monte, Or-landea (Moale, Radu, Constantin, Stroe, Scarlat). Liberó: R. Pin-tea.

Bálint Zsombor

EredményjelzőA férfivízilabda-szuperliga 13. fordulójának mérkőzései: Aradi

AMEFA – Brassói Corona Sportul Studenţesc 5-19, Bukaresti Ste-aua – Nagyváradi Crişul 21-1 és 17-4, Marosvásárhelyi CSM – Bu-karesti Dinamo 5-8 és 6-17, Nagyváradi CSM Digi – Kolozsvári Poli23-1 és 17-1. A Bukaresti Rapid állt. Előre hozott mérkőzésen: Bu-karesti Rapid – Nagyváradi Crişul 12-7.

JegyzőkönyvFérfivízilabda-szuperliga, 13. forduló: Marosvásárhelyi CSM –

Bukaresti Dinamo 5-8 (0-4, 1-1, 1-1, 3-2) és 6-17 (1-5, 0-5, 2-2, 3-5)Marosvásárhely, víkendtelepi sátortetős uszoda, 100 néző. Vezette:

Mihnea Alexandrescu (Kolozsvár), Mircea Mischian (Kolozsvár). CSM: Dochian (Elizarov) – Bindea Paul (0/0), Bindea Raul (2/0),

Filimon (0/0), Dincă (0/0), Baciu (0/1), Itul (1/1), Cristian Róbert(0/0), Stoian (0/1), A. Gheorghe (1/1), Chiriacov (0/2), Jiganea (1/0),Magyari Dávid (0/0), Szathmáry (0/0).

Dinamo: Abrudan (Mihăluţă) – Buică (1/2), Filotti (0/2), Condrat(1/0), Sachetti (0/0), Drăghici (1/0), Dragomirescu (0/2), Demeter(1/2), Iliescu (0/0), Teohari (1/0), Bota (-/3), Vrânceanu (0/4), Fornea(1/0), Kari (2/2).

Page 10: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

Tudja-e, hogy Marosvásárhelyen 48 óra alatt kibocsátják

a személyazonossági igazolványt?Annak ellenére, hogy a törvényes határ-

idő 45 nap, a MarosvásárHelyi KözösséGi laKossáG-nyilván-TarTó HivaTal 48 óra alaTT Kibo-csáTja a szeMélyazonossáGiiGazolványT (kivétel, amikor alapo-sabb ellenőrzésre van szükség).

Ugyanakkor a tartózkodási engedélyhezaz ideiglenes személyazonossági igazol-ványt 24 óra alatt bocsátják ki (kivétel,amikor alaposabb ellenőrzés szükséges).

(Figyelem! Alapos indokkal az említetthatáridő csökkenthető, anélkül, hogy ezértsürgősségi díjat számolnának fel.)

A kedvezmény kizárólag a marosvásár-helyiekre, valamint a hivatalhoz tartozó 17Maros megyei település – Mezőbánd, Bala,Mezőcsávás, Koronka, Karácsonyfalva,Maroskeresztúr, Nagyernye, Sárpatak,Gernyeszeg, Mezőgerebenes, Hodos, Jedd,Mezőmadaras, Mezőpanit, Marosszentki-

rály, Maros-szentgyörgy ésMarosszent-anna – lakó-ira vonatkozik.

Az okiratkezelés 5 ügyfélfogadó ablaknál folyik. Az állampolgároknak emellett az iratok benyújtására lehetőségük van

online előjegyzésre a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal www.tirgumures.ro weboldalán.

Ugyanilyen hatékonysággal dolgozik az anyakönyvi hivatal is, a halottibizonyítványokat, valamint az elveszett, tönkrement vagy ellopott okira-tok helyett helyben újat állítanak ki, a keresztleveleket legtöbb két naponbelül, a házasságlevelet pedig a házasságkötés alkalmával.

Claudia Trif ügyvezető igazgató

10 NÉPÚJSÁG ___________________________________________ KÜLFÖLD – KÖZLEMÉNY ________________________________________ 2019. február 25., hétfő

MONICA gyógyító és javasasszony, az ország egyik leghatékonyabb, nemzetközileg isismert, a legtöbb megoldott esettel rendelkező jövendőmondója Marosvásárhelyenvan, a legnagyobb gyógyító erővel, a leghatásosabb gyógyírekkel segít a hozzáfordulókon. Feloldja a kötéseket és az átkot, segít impotencia, alkoholizmus, epilepszia, psoriasis,depresszió esetén, kibékíti a szétvált családtagokat, cégeket ment meg a csődtől, sikertvisz a házhoz, nyereségessé teszi a vállalkozást, boldogságot, lelki nyugalmat visz azezt kérők életébe, megmagyarázhatatlan fájdalmak esetén segít stb. Köszönetnyilvánítások:Elena Dicsőből köszöni Monica asszonynak, hogy ismét együtt lehet kedvesével;Kovács Maros megyéből hálás neki, mert ismét sikeres a vállalkozása, és együtt van afeleségével; Melinda Nyárádszeredából köszöni, hogy Monica asszony segítségévelálláshoz jutott és kigyógyult a depresszióból; Rozália és Kelemen hálásak, mert fiuk kigyógyult az alkoholizmusból, és életerendbe jött; Carol Régenből köszöni, hogy megszabadult a kötésektől, és a szeretett nővel lehet; Nicoll megszabadult azátoktól, és újra együtt van a családjával.Monica javasasszonyt hívja bizalommal a 0760-534-103-as telefonszámon. (Fizetett hirdetés: mp.)

Vasárnapi brit sajtóértesülé-sek szerint a brit kormánymagas rangú tagjai igyekez-nek rávenni Theresa May mi-niszterelnököt a britEU-tagság megállapodás nél-küli megszűnésének kizárá-sára, akár a kilépéshalasztása árán is. May vasár-nap kijelentette, hogy már-cius 12-éig fogják megtartaniismét az alsóházban a döntőszavazást a Brexit feltétel-rendszeréről szóló megálla-podásról.

A The Sunday Telegraph címűkonzervatív vasárnapi lap kor-mányzati forrásai szerint PhilipHammond pénzügyminiszter ésDavid Lidington, a kabinetirodátvezető miniszter – aki e minőségé-ben Theresa May helyettesénekszámít – kitartóan lobbizik annakelérése végett, hogy May nyilváno-san vállaljon kötelezettséget a meg-állapodás nélküli Brexitelkerülésére.

A lap forrásai szerint Hammondés Lidington „a színfalak mögött in-tenzíven dolgozik” azért, hogy Maykötelezze el magát akár a Brexit el-halasztása mellett is, ha ez válikszükségessé a rendezetlen kilépéselkerüléséhez.

A The Sunday Telegraph általidézett egyik kormányzati illetékesszerint a Brexit jelenleg március29-ében megszabott határidejének„önkéntes kitolása” valójában „azegyetlen opció” May számára,mivel ez még mindig jobb megol-dás, mint az, ha a parlament kény-szeríti erre a kormányt.

A londoni alsóházban várhatóanszerdán lesz a következő Brexit-szavazás, bár ennek tárgya egyelőrebizonytalan.

Elvileg lett volna lehetőség arra,hogy az EU-val novemberben elért,de az alsóház által januárban óriásitöbbséggel leszavazott kilépésiszerződés kerüljön ismét a képvise-lők elé érdemi szavazásra, ha a kor-mány által – elsősorban azír-északír határellenőrzés újbóli be-vezetésének elkerülésére kidolgo-zott, a keményvonalas toryBrexit-tábor által mereven elvetetttartalékmegoldás alternatíváiról –előterjesztett módosítási indítvá-nyok ügyében sikerül addig előre-lépést elérni az unióval folyótárgyalásokon. Ezt azonban TheresaMay vasárnap kizárta. A brit kor-

mányfő az Európai Unió és az ArabLiga kétnapos egyiptomi csúcstalál-kozójára tartva, a brit sajtókíséret-nek nyilatkozva kijelentette: a britkormány tárgyalóküldöttsége ked-den visszatér Brüsszelbe, és foly-tatja a tárgyalásokat az uniósvezetőkkel.

Ennek alapján szerdán nem kerülaz alsóház elé érdemi szavazásra aBrexit-megállapodás, de a kormánybiztosítja, hogy a képviselők már-cius 12-éig voksolhatnak a kilépésiegyezményről – mondta a brit mi-niszterelnök.

May szerint továbbra is elérhető,hogy Nagy-Britannia március 29-én, elfogadott megállapodás alapjánlépjen ki az EU-ból.

A kormányfő szerint a Brexit el-halasztása nem oldaná meg a prob-lémát, csak az előbb-utóbbmindenképpen szükségessé válódöntést tolná későbbre.

Az alsóház azonban szerdán na-pirendjére veheti egyebek mellettazt a módosító indítványt is, amelykötelezné a kormányt a Brexit elha-lasztásának kezdeményezésére,abban az esetben, ha március 13-áig– vagyis a kormányfő által a döntőszavazás vasárnap megnevezett ha-tárnapja utáni napig – sem sikerülneelfogadni a Brexit-megállapodást.

May eddig is rendre elutasítottaa kilépés halasztásának lehetőségét,a kormányon belül azonban egyrenagyobb nyomás nehezedik ráannak érdekében, hogy inkább a ha-lasztást vállalja, semmint a megál-lapodás nélküli Brexit potenciáliskövetkezményeit.

David Gauke igazságügyi mi-niszter, Greg Clark, az üzleti ügyekminisztere és Amber Rudd munka-és nyugdíjügyi miniszter a DailyMail című konzervatív tömeglapszombati kiadásában megjelentközös levelében azt írta, hogy ha akövetkező néhány napban nem si-kerül áttörést elérni a Brexit-meg-állapodás ügyében, akkor csak kétlehetőség marad: Nagy-Britanniavagy megállapodás nélkül kizuhanaz Európai Unióból a Brexit már-cius 29-i határnapján, vagy meg-próbál megegyezéses módon egykésőbbi időpontban kilépni az EU-ból.

A három kabinettag szerint a par-lament meg fogja akadályozni,hogy Nagy-Britannia megállapodásnélkül lépjen ki a jövő hónap végénaz unióból. (MTI)

Kormánytagok próbálják rávenniMayt a Brexit halasztására

Nem várt ellenállásba ütközött Indiá-ban az Egyesült Államok törekvéseszövetségesei lebeszélésére a kínaiHuawei Technologies Co. vállalat 5Gmobil távközlési berendezéseinek ahasználatáról – írja a The Wall StreetJournal.

Indiában a jelek szerint sem a politikaidöntéshozókat, sem a távközlési cégeket nemgyőzték meg Washington figyelmeztetései,miszerint a Huawei Technologies Co. beren-dezései kiberbiztonsági fenyegetést jelente-nének az ország távközlési hálózatára nézve.Többségük szerint még ha lenne is ilyen koc-kázat, az eltörpülne a kínai cég árai és tech-nológiai fejlettsége által kínált előnyökmellett – írja a The Wall Street Journal(WSJ).

„Úgy gondoljuk, Washingtont sokkal in-kább külpolitikai, semmint biztonsági meg-fontolások vezérlik” – nyilatkozta a lapnakRajan Mathews, az indiai mobilszolgáltatókszakmai képviseleti szervezete, a CellularOperators Association of India igazgatója.

Az Indiában kialakult szkeptikus hozzáál-

lás nem várt akadályt támasztott Washingtontörekvésével szemben a kínai cég ötödik ge-nerációs (5G) mobiltechnológiában szerzettdominanciájának a megtörésére. Annak elle-nére is, hogy az országban az 5G mobilháló-zati fejlesztés még gyerekcipőben jár, számosszakmai elemző szerint már piacának pusztamérete miatt is India választásán áll vagybukik a kínai befolyás visszaszorítására irá-nyuló washingtoni igyekezet sikere.

Az 1,3 milliárdos lakosságú Indiában rob-banásszerű növekedésen ment át az internet-gazdaság az utóbbi években. Százmilliókcsatlakoztak olcsó okostelefonokkal az inter-nethez 3G és 4G mobil-, valamint wifi háló-zatokon. Az indiai mobiltávközlési cégek azelmúlt években esetenként 90 százalékos díj-csökkentéseket is végrehajtottak, így manap-ság akár már havi két dollárért is lehet 4Ghálózati kapcsolathoz jutni.

Az indiai mobilszolgáltatók a világon a legalacsonyabb egy felhasználóra jutó bevé-tellel dolgoznak. Ennek ellenére is az indiaikormány egy tavaly készült tanulmánya sze-rint az elkövetkező 5-7 évben mintegy 100

milliárd dollárt terveznek 5G mobilhálózatifejlesztésre fordítani.

A Dell’Oro Group távközlési piackutatócég adatai szerint a Huawei a mobilhálózatiberendezések és szolgáltatások piacának 30százalékát uralta tavaly, nagyobb részt hasí-tott ki magának, mint legnagyobb versenytár-sai, a finn Nokia Corp. vagy a svéd EricssonAB. Indiában a Huawei részesedése viszontkisebb, 15-20 százalékos a Dell’Oro Groupkimutatása szerint.

A harmadik legnagyobb indiai mobiltáv-közlési szolgáltató, a Reliance Jio InfocommLtd. a dél-koreai Samsung vállalattal építtetteki 4G hálózatát, és az 5G teszteket is a dél-koreai céggel kezdi meg az elkövetkező hó-napokban.

A második legnagyobb indiai mobilszol-gáltató, a Bharti Airtel Ltd. az elmúlt évbenfolytatott 5G szolgáltatói teszteket a Huaweirészvételével, de az Ericsson céggel is végezteszteket.

A legnagyobb indiai mobilszolgáltató, aVodafone Idea Ltd., a Huawei bevonásávalvégzi 5G hálózati tesztjeit.

Az indiai 5G hálózati aukciókra várhatóanaz idén nyáron kerül sor, az első üzembe he-lyezések pedig jövőre esedékesek.

India hagyományosan gyanakodva tekintKínára. Az indiai távközlési cégek azonbankíméletlen versenyhez vannak szokva, és ala-csony egy felhasználóra jutó bevételük miattminden rúpiát a fogukhoz kell verniük. Nemáll módjukban így eltekinteni a Huawei ver-senyképes ajánlataitól, és ennek tükrébenerősen eltúlzottnak tartják az amerikai bizton-sági aggodalmakat is.

„Gyorsan fogunk lépni, hogy kiaknázhas-suk az 5G mobilhálózati rendszerek előnyeit,és saját szempontjaink alapján fogunk a be-szállítókról dönteni, nem külső nyomásra” –jelentette ki egy neve elhallgatását kérőmagas rangú indiai kormánytisztviselő a WSJlapnak. Hozzátette: „a Huaweitől, az 5Gtechnológia egyik úttörőjétől a döntésben el-tekinteni nem lehet. Valahol minden techno-lógia sérülékeny és minden technológiávalszemben lehet biztonsági aggályokat támasz-tani. Csak a Huaweit kipécézni ezért nemlenne helyes”. (MTI)

India nem mond le a Huawei 5G hálózati berendezéseiről

Page 11: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

ADÁSVÉTEL

KEMÉNY tűzifa eladó. Tel. 0742-866-258. (4/1425)

ELADÓ tűzifa. Tel. 0747-620-424.(3/1446-I)

MINDENFÉLE

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggönyö-ket, harmonikaajtókat. Tel.0265/218-321, 0744-121-714, 0766-214-586. (13/978)

FAMETSZÉST vállalok. Tel. 0748-086-357. (sz.-I)

KÉSZÍTÜNK bármilyen típusú tetőt,csatornát, lefolyót, vállalunk sürgős-ségi javítást. Tel. 0730-108-315,0753-374-980. (11/1408-I)

VÁLLALUNK: tetőkészítést, tetőjaví-tást, csatornakészítést, csatornajaví-tást, kéményjavítást, hőszigetelést,festést, manzárdkészítést. Tel. 0759-467-356. (2/1391-I)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel.0755-825-502. (3/1369)

BÁRMILYEN munkát vállalok:cserépforgatás, Lindab-tető-készítés,festés. Tel. 0743-799-833. (1/1254)

VÁLLALUNK tetőjavítást, tetőkészí-tést, csatornakészítést és teraszké-szítést fából. Tel. 0752-377-342.(6/1320-I)

MEGEMLÉKEZÉS

Az idő fájdalmat enyhít, hiánytnem pótol.Aki szeretteinek szívében él, nemhal meg, csak távol van.Fájó szívvel emlékezünk az oláh-dellői DEMETER MÁRIÁRA halá-lának 10. évfordulóján. Emlékétmegőrizzük szívünkben. Szeret-tei. (/8/1322)

ELHALÁLOZÁS

Fájdalommal tudatjuk, hogy adrága jó férj, édesapa, nagyapa,dédapa, unokatestvér, rokon, jószomszéd, a remeteszegi szüle-tésű

ADORJÁNI FERENC autóbádogos,

a SILCA volt dolgozója életének 82. évében elhunyt. Te-metése február 25-én, hétfőn 13órakor lesz a remeteszegi teme-tőben. Nyugodjon békében!

A gyászoló család. (2/1445-I)

Fájó szívvel búcsúzunk szeretetttatánktól,

ADORJÁNI FERENCTŐL (Kicsi Tata).

Mindig hiányozni fogsz! Christoph és Thomas. (2/1445-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szeretett férj, édesapa, nagy-tata, testvér és rokon,

id. BARABÁS GYÖRGY a Marosi-Textil Szöv.

volt műszerésze életének 80. évében 2019. feb-ruár 23-án elhunyt. Temetése aremeteszegi városi temetőbenlesz 2019. február 26-án, kedden15 órakor.

A gyászoló család. (9/1452-I)

Szomorú szívvel búcsúzom sze-retett férjemtől,

id. BARABÁS GYÖRGYTŐL. Szerető felesége, Joli. (9/1452-I)

Fájó szívvel búcsúzunk szeretettédesapánktól,

id. BARABÁS GYÖRGYTŐL. Szerető két fia: Laci és Gyurika.(9/1492-I)

Mély fájdalommal tudatom, hogya szeretett édesanya, nagy-mama, testvér,

TOLÁN ÉVA február 22-én 90 éves korábancsendesen megpihent. Drága ha-lottunk temetése február 26-án,kedden 14 órakor lesz a reformá-tus temetőben.

A gyászoló család. (1/1444-I)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Együttérzésünket fejezzük kifőasszisztensnő kolléganőnk-nek, Borbély Tünde-Imolánakszeretett SÓGORNŐJE elveszté-se miatt érzett fájdalmában.Isten nyugtassa békében!Őszinte részvétünket fejezzük kia gyászoló családnak. Ameggyes-falvi családorvosirendelők munkaközössége.(8/1451-I)

Őszinte részvétünket és együtt-érzésünket fejezzük ki BorbélyTünde-Imola főasszisztensnőnekés a gyászoló családnak szeretettSÓGORNŐJE elhunyta alkal-mából. Emléke legyen áldott,nyugalma csendes! Dr. KovácsEmese és családja. (8/1451-I)

Őszinte részvétünket és mélyegyüttérzésünket fejezzük ki dr.Ács Valériának és családjánakszeretett ÉDESAPJA elvesztésemiatt érzett fájdalmában. A Kikelicsalád és a Procardia munka-közössége. (sz.-I)

2019. február 25., hétfő ________________________________________ KÖZLEMÉNY– HIRDETÉS __________________________________________ NÉPÚJSÁG 11

ALKALMAZUNK stabil munkahelyet óhajtó személyeket RAKTÁ-ROSI állás betöltésére. Ajánlatunk: munkaszerződés meghatározatlanidőre, fix fizetés, teljesítményarányos bónuszok és étkezési jegyek.Munkaprogram: hétfőtől péntekig 10-19 óra között. Feltétel: számí-tógép-kezelési ismeret. Az érdekeltek küldjék el önéletrajzukat ahttps://www.renania.ro/cariere/ honlapra, vagy hívjanak a 0372-759-230-as telefonszámon. (sz.)TRÉNER – OKTATÓ. Tapasztalat nem szükséges! Szakszerű és tel-jes körű betanítást biztosítunk. Németországban szállodatakarítássalfoglalkozó cégünk marosvásárhelyi munkapontjára trénert alkalmaz.Ami szükséges: magyar, román és német nyelv ismerete. Feladatkör:németországi szállodatakarító munkára jelentkező személyek betaní-tása a kiutazás előtt. Jelentkezz önéletrajzoddal: [email protected]ábbi infók a 0735-600-900-as telefonszámon. (63328-I) A TIMKO PÉKSÉG alkalmaz 3. fokozatú betegnyugdíjasokat (gra-dul 3). Érdeklődni a Bodoni utca 85. szám alatt. (63326-I)ÁRUKEZELÉSBEN és BESZERZÉSBEN JÁRTAS, B kategóriáshajtásival rendelkező VILLANYSZERELŐ munkát vállal. Tel.0365/404-056, hétfőtől péntekig 18–20 óra között. (13/1440-I)

Szolgáltatás – Üzleti ajánlat

FONTOS TELEFONSZÁMOK• Romtelecom-tudakozó

- információ - 118-932- általános - 118-800

• Központosított ügyelet (Rendőrség, Tűzoltóság, SMURD, Csendőrség, Mentőállomás): 112• Rendőrség - 0265/202-305 • SMURD (betegekkel kapcsolatos információk) - 0265/210-110• Sürgősségi szolgálat:

- gyermekeknek - 0265/210-177• Optika-Optofarm - 0265/212-304

- 0265/312 436- 0265/250-120- 0265/263 351

• Optolens szemsebészet - 0265/263-351• Marmed - 0265/250-344

járóbeteg-rendelő: - 0756-468-658- 0729-024-380

Labor - 0751-114-307e-mail: [email protected],

www.marmed.ro• Dora Optics - 0733-553-976• Dora Medicals - 0265/212-971• Radiológia, echográfiaDr. Jeremiás István - 0265/222- 446

• Lézerakupunktúra - 0722-885-851• Emma vendéglő, - 0740-083-077hidegtálak készítése - 0365/404-664

• Prefektúra - 0265/266-801• RDS–RCS - 0365/400-401

- 0365/400-404• Áramszolgáltató vállalat - 0800-801-929- vidék - 0265/269-667

• Delgaz Grid - 0265/200-928- 0800/800 928

• Aquaserv:- hideg víz-csatorna - 0265/215-702 - közönségszolgálat - 0265/208-888- központ - 0265/208-800

- 08008 208-888

• Fogyasztóvédelmi hivatal - 0265/254-625• Vasútállomás - 0265/236-284• Távolsági buszállomás - 0265/237-774• Vili Kft.: temetkezés, segélyintézés (0-24 óra), professzionális balzsamozásNemzetközi halottszállítás - 0265/215-119

- 0744-282-710• Alkony Kft. temetkezés (24 ó.) - 0265/263-865koporsók, kellékek, - 0745-606-215 koszorúk - 0745-606-269 és halottszállítás - 0758-047-604• Melinda temetkezés - 0741-615-661Oneşti tér 12. sz., a Litoral mögött,teljes körű szolgáltatás - 0740-263-907

- 0265/311-862• Maros megyei RMDSZ - 0265/264-442

- 0265/262-907• Thomas Hux sofőriskola - 0741-235-239,

- 0365/882-842• Üveg-tükör szerelése, házhoz szállítás - 0265/248-430

Utazási irodák- MAORI turisztikai iroda - 0365/440-528

www.maori.ro e-mail: [email protected] Transervice - 0265/216-242- World Travel Shop - 0265/216-768

turisztikai iroda - 0265/269-900- Bálint-Trans - 0745-611-999

9–17 ó. - 0265/255-092- Intertours - 0265/264-011Royal GTS - 0265/269-308

0731-898-989Hu 0036-306-053-753

- Family Holiday - 0365/449-833,- 0749-922-887

-Thomas Hux utazási iroda - 0365/882-842- 0772-068-684

Méltányos reklámdíj fejében állandó szereplője lehet

a FONTOS TELEFONSZÁMOK rovatnak. Várjuk jelentkezését

a 0265/268 854-es telefonon.

A Kis-Küküllő Menti Szőlészeti Társulás

és Borlovagrend közös szervezésében február 27. – március 2. között megtartják

a 23. nemzetközi borversenyt Balavásáron, a Romantic vendéglő-ben.

Egy borminta három db 0,7 l-es dugaszolt és felcímkézett pa-lackból áll. A címkén fel kell tüntetni a jeligét, a bor fajtáját, évjá-ratát és származási helyét. Egy minta benevezési díja 15 lej.

A program: – február 27.: 10 és 16 óra között a borminták begyűjtése a Ro-

mantic vendéglőben; – február 28.: a borok besorolása– március 1.: a borok elbírálása– március 2.: díjazás, díszebéd 11 órától.Az ebéd ellenértékét – 70 lej/fő – helyben kell kifizetni, ebéd

előtt, a vendéglő recepcióján. Bővebb felvilágosítás a 0722-148-210, 0723-227-369, 0745-358-

548-as telefonszámokon.

TŰZIFA és FELDOLGOZHATÓ FA ÉRTÉKESÍTÉSÉVEL foglalkozik a MAROSVÁSÁRHELYI ERDÉSZETI HIVATAL.

Az erdészet által forgalmazott faanyagokat a következő helységek térségében,útszélen ajánljuk: Mezőbergenye, Marossárpatak, Erdőszengyel, Székelykál,Székes, Marosvásárhely, Szentháromság, Szentgerice, Fintaháza.Tűzifaválaszték: a 16,2 erdei köbméter/család maximális mennyiség – a fafajtátólfüggően – kemény lombos: 146,90 lej/erdei köbméter, illetve lágy lombos: 117,53lej/erdei köbméter árban kapható. Az árak a héát tartalmazzák. Az erdészetelérhetőségei: 0732-810-075, 0745-100-003, illetve 0744-500-773. (20520)

a hirdetési rovatban megjelent közlemények, reklámok tartalmáért

a hirdetésfeladó vállalja a felelősséget!

Az évek múlnak, de akit szeretünk, arrakönnyes szemmel emlékezünk. Lelkedmár messze jár, de a mi szívünk mégmindig fáj.Soha el nem múló fájdalommal emléke-zünk MOLDOVÁN ILONÁRA szül.Szántó, aki már 2 éve itthagyott minketörökre.Nyugodj csendesen, legyen békésálmod, találj odafenn örök boldogságot. Emlékét őrzik: lánya, veje, két unokája és dédunokája. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes! (4/1370)

Elvitted a derűt, a fényt, a meleget,Csak egy sugarat hagytál itt: az emléke-ket.Bennem él egy arc és végtelen szeretet,Amit tőlem soha de soha senki el nemvehet.Hiányodat feldolgozni sehogy nemlehet,Csak próbálkozom élni tovább nélkü-led.

Mély fájdalommal, soha el nem múló bánattal a szívembentudatom, hogy a szeretett, egyetlen, drága jó Édesanyám,testvér, rokon, szomszéd, ismerős, a marosszentgyörgyi

özv. GAGYI MÁRIA életének 86. évében, türelemmel viselt szenvedés után, csen-desen megpihent.Szeretett Édesanyámtól 2019. február 25-én délután 3 órakorveszünk végső búcsút a marosvásárhelyi református teme-tőben, katolikus szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!Türelemmel viselem keresztem, a mielőbbi viszontlátás re-ményében.Szeretlek, kicsi angyalom!

Istenem, kérlek, súgd meg neki halkan,Lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam.Álmomban keressen meg engem,Mégy egyszer hadd lássam, hadd öleljem.Nem szólnék, hogy mélyen gyötör a bánat,Csak hadd lássam még egyszer az Édesanyámat.Hadd legyen nekem ez a legszebb álmom,Súgd meg neki halkan, hogy mindennap várom.

Szerető lánya, Marika. (7/1450-I)

Page 12: Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ kolozsvári ... · tere és Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntötte a résztvevőket. A munkálatok a román, a magyar, az Európai

A Marosvásárhelyi Szociális Védelmi Igazgatóság

versenyvizsgát hirdet megüresedett állások betöltésére

A szerződéses állások betöltéséhez a jelölteknek teljesíteniükkell a 2011. évi 286-os, módosított és kiegészített kormányhatáro-zat által elfogadott keretszabályzat 3. cikkelyének előírásait.

– egy szakfelügyelői állás – szociális központ – éjszakai menedék-hely

Sajátos feltételek: • felsőfokú végzettség licencvizsgával a szociális védelem terén• legalább 3 év szakmai tapasztalat

– öt referensi állás – szociális központ – éjszakai menedékhelySajátos feltételek:• középfokú végzettség, érettségi vizsgával• minimum 3 év és 6 hónap szakmai tapasztalat

– egy referensi állás – személyi asszisztenseket monitorozó ügy-osztály

Sajátos feltételek:• középfokú végzettség, érettségi vizsgával• legalább 6 év és 6 hónap szakmai tapasztalat

A versenyvizsgát Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalában(Győzelem tér 3. szám) tartják, írásbeli és szóbeli vizsgából áll.

A versenyvizsga lebonyolítása:• 2019. március 11., 12 óra – az iratcsomók benyújtásának ha-

tárideje• 2019. március 18., 10 óra – írásbeli • 2019. március 22., 10 óra – állásinterjúA versenyvizsgához szükséges iratok jegyzéke az intézmény

honlapján – www.tirgumures.ro – megtalálható.Bővebb felvilágosítás a Győzelem tér 3. szám alatti székhelyen,

a 85-ös irodában, és a versenyvizsga-bizottság titkáránál, a0265/268-330 (110-es belső) telefonszámon.

Szőcs Zsuzsanna Anna ügyvezető igazgató

A Marosvásárhelyi Szociális Védelmi Igazgatóság

versenyvizsgát szervez az alábbi köztisztviselői állások elfoglalására:

i-es besorolású, felső szakmai fokozatú jogtanácsos a humáne-rőforrás-, jogi és munkavédelmi osztályra

i-es besorolású, felső szakmai fokozatú felügyelő a pénzügyi,könyvelési, bérezési és informatikai osztályra

i-es besorolású, felső szakmai fokozatú felügyelő a humánerő-forrás-, jogi és munkavédelmi ügyosztályra

i-es besorolású, kezdő szakmai fokozatú felügyelő a gyermek- éscsaládvédelmi ügyosztályra

A versenyvizsgára a hivatal székhelyén – Marosvásárhely, Győ-zelem tér 3. szám – kerül sor 2019. március 26-án 10 órakor – írás-beli.

Az állásinterjú időpontját később közöljük.A feliratkozási dossziékat a hirdetésnek Románia Hivatalos

Közlönye III. részében való megjelenését követő 20 naponbelül kell benyújtani, és a 2008. évi 611-es kormányhatározat49. cikkelye 1. bekezdésében előírt iratokat kell tartal-maznia.

Az álláshirdetéssel kapcsolatos tudnivalók, a kijelölt biblio-gráfia és a munkaköri leírás jegyzékét a hivatal székhelyén füg-gesztik ki, illetve megtalálható a www.tirgumures.ro honlapon.

Az iratcsomók benyújtásáról bővebben: Marosvásárhely,Győzelem tér 3. sz., 85-ös iroda, telefon 0265/268-330 (110-esbelső), kapcsolattartó Vita Ibolya tanácsos, [email protected].

Szőcs Zsuzsanna Anna ügyvezető igazgató

12 NÉPÚJSÁG ___________________________________________ REKLÁM – KÖZLEMÉNY ________________________________________ 2019. február 25., hétfő

2019 EGYIPTOM / HURGHADARepülővel Marosvásárhelyről,

minden illetékkel

7 éjszakás üdülés Hurghadában2019. június 5. – szeptember 18., minden szerdán

521 euró/fő ártól, előfoglalási kedvezménnyel, 4*-os szálloda, all inclusive ellátással