Klasszikus kifejezéspszichológiai módszerek 95 · Klasszikus kifejezéspszichológiai módszerek 97 Speciális problémát jelent a térszimbolika a farajzokban. Mind a hazai,

Klasszikus kifejezéspszichológiai módszerek ■ 95

a házban. (2) „Milyen érzései vannak Önnek ezzel kapcsolatban?” A válaszban megjelenő pozitív érzelmek összefüggésben állnak az optimális self és selfobjekt-reprezentációval, a negatívak azonban ambivalens selfobjekt-élményekre és gyakran depresszióra utalhatnak.

Tartalmilag a ház motívuma mutathatja a rajzoló élményeit a melegség, bizton-ság és a támasz élményével kapcsolatban: mennyire tapasztalja a rajzoló elérhető-nek, megközelíthetőnek és állandónak a családtagokat, mit internalizált a személy énstruktúrájába a selfobjekt-tapasztalatok alapján, milyen képet alakított ki a világról a biztonság, állandóság terminusaiban.

Az egészleges elemzést a részletek vizsgálata követi. A házrajz részei a falak, a tető, az ablakok és az ajtó. Ezekhez gyakran járulékos elemek, extraproduktumok társulnak (virágcserép, függöny, nap, út, kerítés, fák stb.). A falak az énhatárokat, a társas környezettel való kapcsolatot és a fi zikai realitáshoz való viszonyt szimboli-zálják. Az ajtó és az ablakok a társas interakciók, kommunikáció, nyitottság-zártság megjelenítői. A kerítés hangsúlyozása pszichológiai értelemben vett védekezési igényt jelezhet. Az extraproduktumokat önállóan csak ritkán értelmezzük és minden rész-letjelentés kizárólag az összképbe helyezve szabad elfogadni. Ahogyan Heidegger írja a hermeneutikai kör fogalma kapcsán, a részből értjük meg az egészet és az egészből a részeket.

Farajzok elemzéseBár mindhárom rajzi téma valamilyen értelemben önarcképnek tekinthető, a három motívum jelentésköre különbözik. A farajz a személy önmagára vonatkozó, alapvető és mély, intrapszichés eredetű érzéseit jeleníti meg elsősorban az egészség-betegség, életképesség és a (társas) környezettel való kapcsolat terminusaiban. Sokrétegű szim-bolikájának egyike a növekedés: a fa egyenesen áll, mint az ember, növekszik, fejlődik, öregszik, végül meghal. A fa rajza a személy mélyebb, kevésbé tudatos eredetű érzéseit ábrázolja önmagáról, mint az emberrajz, amely a tudatközelibb tartalmakat tükrözi . A fa magán hordozza a múltbeli fájdalmas események jegyeit, áttekintést ad a személy fejlődéséről az évek során át.

Pszichológiai értelemben a fa fő részei a gyökér, a törzs és a lomb. A szimbolikát követve, a gyökér a fának az a része, amelyik megtartja a fa egészét, viszont a föld alatt helyezkedik el és nem látható. A gyökér ezért a stabilitással, megkapaszkodással, intrapszichés egyensúllyal függ össze (de ne értelmezzük automatikus és felületes módon a tudattalan vagy a meggyökerezettség közvetlen képi megfelelőjeként).

A törzs a fa látható, közönséges része. Felszólító jellege a személyiség „mindennapi” részével, az énnel függ össze. A törzs ereje, vastagsága gyakran ábrázolja a személy énerejét, életerejét, életképességét, vitalitását. A törzs ábrázolásának problémái az érzelmi élet problémáihoz kapcsolódhatnak. Az elterjedt nézettel szemben, tapasz-

96 ■ A képi kifejezéspszichológia gyakorlata

talataink szerint a lomb és az ágak nem a felettes én szimbólumai, hanem sokkal a társas környezettel való kapcsolat, a védekezés vagy a kifelé fordulás megjelenítési közegét képezik. Az expresszív viselkedés térfoglaló vonatkozása gyakran megjelenik a faábrázolás térfoglalásában, például minél messzebbre terjednek ki a fa ágai, annál messzebb hatolhat a személy a társas szférába. A merev, csökevényes, rövid, össze-húzott ágak a védekezés, a kapcsolati frusztráció gyakori képviselői. Szótárszerűen azonban ezek az értelmezések sem alkalmazhatók, és csak egyedi konfi gurációkban lehet megérteni őket.

A házrajzokhoz hasonlóan, a farajzok esetében is az SSCA első három lépése után az egészleges-intuitív elemzéssel érdemes folytatni az értelmezést. A vizsgálatvezető a már ismert módon megfogalmazza saját szavaival a fa mint egész által kiváltott összbenyomást, majd előveszi a leíró listákat és megvizsgálja, tartalmaznak-e olyan jelzőket, melyek pontosan illenek az éppen elemzett fára.

A leíró jelzők: agresszív, árnyat adó, bájos, barátságos, békés, beteges, dühös, egészsé-ges, egyszerű, ellenséges, elnyomó, élő, eltorzított, eredeti, éretlen, érett, erőteljes, érzelgős, expanzív, extravagáns, fejletlen, félelmetes, fennkölt, férfi as, fi atal, gyenge, gyér, halott, hideg, hívogató, igénytelen, ijesztő, ingadozó, irreális, izolált, kellemes, képzeletbeli, kidolgozott, kiegyensúlyozott, konvencionális, kopár, különc, különös, magányos, meg-bízható, megfáradt, megközelíthető, mesterkélt, nem konvencionális, nőies, öntudatos, öreg, összezsugorított, precíz, pusztuló, részletezett, szép, szerény, szimmetrikus, színes, szívós, szokatlan, szokványos, szomorú, szorgalmas, távoli, természetes, töredezett, túláradó, uralkodó, ügyetlen, vad, vágott, valósághű, védelmet nyújtó, vidám, virágzó, visszahúzódó, zárkózott, zavaros (Leibowitz, 1999).

Az értelmezést az adott farajz megkülönböztető attribútumainak vizsgálata követi (14. ábra).

Az egészleges elemzésnél maradva, négy dimenzió különösen hasznosnak bizonyul a farajzok elemzésében (Bolander, 1977). Ezek a következők: nyitott-zárt, fl exibilis-rigid, barátságos-ellenséges, receptív-defenzív.

A nyitottságot és zártságot a vizsgálatvezető három helyen vizsgálja meg: (1) a fa kontúrvonalán, (2) a fa három fő részének (gyökér, törzs, lomb) elválasztó vonalán, (3) az ágvégződéseken. Flexibilis a fa, ha vonalai túlnyomórészt rugalmas vagy moz-gó hatást keltő, görbült vonalak. A rigid fa merev, egyenes vonalakat tartalmaz. A barátságos-ellenséges dimenzió csak egészlegesen ismerhető fel, ezért a dimenziót a részletek szintjén nehéz defi niálni. Megjelenésében is sokféle lehet. Gyakran tűnik barátságosnak a fa, ha levelei vagy gyümölcsei vannak és spontán vonalakkal készül. Az ellenséges fa ritka: szokatlan satírozással készülhet, modoros hatást kelthet vagy például karomszerű ágai lehetnek. A receptív-defenzív dimenzió szintén csak az össz-benyomásból ismerhető fel, részletek felsorolásával nehéz meghatározni, leginkább talán a befogadó-védekező összhatásra fordítható le.


Speciális problémát jelent a térszimbolika a farajzokban. Mind a hazai, mind a külföldi gyakorlatban elterjedt a rajzok térszimbolikai elemzése, amely a grafológi-ából átvett térszimbolikán alapszik. A térszimbolika Koch: Der Baumtest (Fateszt) című könyvének közvetítésével került át a rajzvizsgálatba, és máig számos spekuláció alapjául szolgál. Alapvető probléma a térszimbolika generalizásával, hogy míg az írás balról jobbra haladó, szekvenciális folyamat, addig a rajzolás irányait egészen más produkciós szabályok (például Goodnow és Levine, 1973) határozzák meg. A grafo-lógiai térszimbolika nem érvényes a rajzvizsgálatra, hibát követ el, aki a pszichológiai megismerés céljaira alkalmazza. A térszimbolika alapján ugyanis bármilyen farajzba bármilyen jelentés belemagyarázható.

A farajzok elsősorban globálisan és utóteszttel kiegészítve értelmezhetők. Az itemek szintjén sok spekuláció található a szakirodalomban, amelyek önkényesek és sok tévedés forrását jelentik. Az itemek kizárólag mintázatban elemezhetők.

Emberrajzok elemzéseAz emberrajzok elemzési sémája összefoglalóan bemutatva a következő: az SSCA első három lépése után az öt legfontosabb jellemző és a leíró listák használata, majd a motoros és kinesztetikus empátia, az empátiás kérdezés, a vizualizálási módszer alkalmazása. Igen fontos a globális színvonal megállapítása (gyermeknél: megfelel-e az életkornak; felnőttnél: Hárdi-féle személyiségszint), az alapvető szimbolika tar-talmi vizsgálata (kit ábrázol a rajz), és az elemzés legvégén, a már kialakult Gestaltba helyezve az itemanalízis alkalmazása (nem, életkor, tematikus sztereotípiák, testtartás és mozgás, testrészek szimbolikus értelmezése).

14. ábra. Sztereotip és egyedi farajz


Részletesebben ismertetve az elemzésmenetet, a szabad benyomások módszere után következik a listák módszere, a következő leíró jelzőkkel (15. ábra): ábrándozó, agresszív, akaratos, aktív, aranyos, békés, bizalomteli, buta, csinos, csúnya, dependens, depressziós, dühös, egyedi, élénk, energikus, eredeti, éretlen, erős, fantáziabeli, fantázi-átlan, félénk, férfi atlan, fesztelen, feszült, fi nomkodó, független, gyanakvó, haldokló, hanyag, hatalmaskodó, impulzív, intelligens, jóindulatú, kegyetlen, kellemes, kifi no-mult, körülményeskedő, közönyö s, kreatív, lusta, magabiztos, magányos, megközelíthető, méltóságteljes, merev, nyugodt, ostoba, óvatos, önalávető, önérvényesítő, őrült, passzív, szegényes, szégyenlős, szép, szorongó, tehetetlen, torz, ügyetlen, valósághű, védelmező, veszélyes, vonzó (Leibowitz, 1999).

15. ábra. Sztereotip és egyedi emberrajz

Az intuitív megítélés után a globális fejlettségi és integrációs szint megállapítása következik. Gyermekrajzban a globális fejlettségi szintet az életkorhoz kell viszo-nyítani, felnőttrajzban a Hárdi-féle személyiségszintekhez (lásd a 3.1.4. fejezetben). A gyermekrajzok elemzéséhez ismerni kell, hogy milyen életkorú gyermek milyen rajzokat készít. A rengeteg, idegen nyelvű irodalom mellett az egyik legjobb, magyar nyelvű munka erről Mérei Ferenc és V. Binet Ágnes Gyermeklélektan című könyve (1975, különösen a 180–187.).

Gyermekrajzokban az életkornak megfelelő fejlettségi szinttől való elmaradást fel kell ismerni, és az okát ki kell deríteni. A leggyakoribb okok a következők: (1) egyéni fejlődésmenet, ami nem patológiás, (2) a fi nommotoros fejlődés elmaradása, (3) érzelmi zavarok, (4) intellektuális defi cit.

Fontos azonban tudni, hogy a fejlődés üteme nagy egyéni eltéréseket mutat, és ugyanazon gyermek ugyanazon életkorban készült rajzai nagyon eltérő színvonalúak lehetnek. Az alábbi ábrák (16. ábra) az emberrajzok fejlettségi szintjének megállapí-tásához nyújtanak segítséget.


16. ábra. A gyermekrajz fejlődésmenete

A tartalmi-szimbolikus elemzést tekintve, az emberrajz meghatározó sajátossága más rajztémákkal összehasonlítva, hogy pszichoszociális szinten ábrázolja a személyt, a társas kapcsolatokat és a nemi identifi kációt. Az emberalak a legnagyobb mértékben én-érintett motívum, a legnyilvánvalóbb önarckép (ezért ezt utasítják vissza a véde-kező-szorongó vizsgált személyek gyakrabban, mint más témákat).

Az önarckép ebben az esetben nem közvetlen projekciót jelent. Az emberrajz lehet önarckép abban az értelemben, hogy milyennek érzi magát a személy (a testséma fi zikai jegyei, és az aktuális énkép), de megjelenítheti az énideált is, vagy a személy identifi kációs modelljeit (a jelenlegi vagy múltbeli környezet erősen katektált, pozitív vagy negatív szereplőit). A pszichoszomatikus tünetek vagy a fi zikai hibák viszont csak akkor tükröződnek a rajzban, ha érintik a személy énképét is, és kialakították a pszichológiai érzékenység területét.

Kiterjedt irodalom foglalkozik az emberalak egyes testrészeinek szimbolikájával, amit ezen a helyen csak röviden foglalunk össze. A fej egyes esetekben a gondolko-dás, az intelligencia, a tudatosság és az önkontroll szimbóluma, szemben a törzzsel, amely az érzelmek, ösztönök, testi funkciók „lakhelye”. A karok a tárgyi környezet manipulációját szolgálják, erősségük és helyzetük a rajzoló kompetenciaérzésére vagy tehetetlenségére utalhat. A lábak funkciója a lokomóció, helyváltoztatás és a test stabil alátámasztása; kifejezhetik a biztonság alapvető érzését, az autonómiát vagy az infantilis önállótlanságot.

A testrészek mechanisztikus módon történő, szimbolikus értelmezése azonban tipikus hibaforrás. Először mindig a rajzvizsgálat moderátorváltozóit (Vass, 2006) kell feltérképezni, különösen a kézügyességet és a szituatív körülményeket, és csak utána szabad foglalkozni a szimbolikával. A testrészek szimbolikáját is kizárólag mintázatban lehet megérteni.

Az emberrajzok itemanalízise során a vizsgálatvezető megvizsgálja az elsőként rajzolt emberalak nemét, a machoveri instrukció esetén a második, ellentétes nemű emberalak jellemzőit, az emberalak életkorát, az esetleges tematikus sztereotípiákat


(Vass, 2006), a testtartás és mozgás jelentését, illetve a testszimbolika szerint az egyes testrészek pszichológiai jelentését.

Az utótesztben mindig meg kell kérdezni, férfi t vagy nőt rajzolt-e a vizsgált sze-mély, mit csinál a fi gura, hány éves, és a rajzoló gondolt-e valakire rajzolás közben. A projektív kérdések a vizsgált személy fogadókészségének függvényében bővíthetők. Érdemes fi gyelembe venni Machover utóteszt-kérdéseit is, és rákérdezni a lerajzolt fi gura tulajdonságaira: a rajz melyik része lett a legjobb és a legrosszabb, kivel él a lerajzolt emberalak, kihez kötődik jobban, milyen munkát végez, milyet szeretne, mire gondol, jókedvű vagy szomorú-e, milyen félelmei vannak, mi dühíti fel, mire vágyik legjobban, mi a jó benne, mi a rossz benne, főleg egyedül vagy másokkal van-e, mások szerint milyen, bízik-e az emberekben, mire van a leginkább szüksége. Ezeket a kérdéseket csak akkor tegyük fel, ha a vizsgált személy bevonható olyan helyzetbe, amely játékos, oldott, asszociatív.

A részletes utóteszt-elemzés megtalálható A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai alapjai (Vass, 2006) című könyvben.

Összefoglalva az egyes témák értelmezésének alapvető elemeit, a házrajz esetében abból indultunk ki, hogy a ház felszólító jellege a család, az otthon és az anyával összefüggő, korai gyermekkori hatások. Minden rajz, így a házrajzok értelmezését is a kontextussal, a folyamatelemzéssel (beleértve az utótesztet) és a fenomenológiai elemzéssel kell kezdeni, amelyet az intuitív és egészleges elemzés követ, és csak utána következnek a részletek. A vizsgálatvezető megkeresi a rajz öt legfontosabb jellemző-jét, majd végignézi a leíró jelzőket, végül megkeresi az adott rajz megkülönböztető attribútumait. Ezt követi az énpszichológiai elemzés és az itemanalízis. Figyelni kell arra, hogy a házrajzot is csak a többi rajzzal, valamint az esettörténettel együtt lehet elemezni.

A farajz előnye, hogy az összképet nehéz tudatosan manipulálni, és intuitívan jól elemezhető. Ha a vizsgált személy védekező sablont (kulcslyuk-fát vagy egyszerű, se-matikus rajzot) rajzol, akkor érdemes a vizsgálatot egy másik időpontban, elfogadóbb interakciós helyzetben megismételni. Az elemzésnél nem ajánlott Koch könyvének, még kevésbé a könyv (közkézen forgó) kivonatainak használata, mert signes fi xes típusú értelmezéseket tartalmaz. A részletek helyett a vizsgálatvezető inkább az egésszel foglalkozik és egymáshoz képest ítéli meg a fákat. Megkeresi a fa öt legfontosabb jellemzőjét, amit kiegészít a listákkal és az adott farajz megkülönböztető attribútu-maival. Hozzáteszi ehhez a nyitottság, a fl exibilitás, a barátságosság és a receptivitás dimenzióit. Az itemanalízis során nem érdemes az apró részletekben elveszni, vagy a fa típusának túlzott jelentést adni. Specifi kus jegyeket csakis mintázatban szabad elemezni. A vizsgálatvezető beszélget a fáról, és felhasználja a tesztviselkedés, valamint az utóteszt adatait is a diagnosztikus összkép megalkotásához.

Az emberrajz a három téma közül legközvetlenebb önarckép, amely a rajzoló aktuális vagy vágyott énképét, illetve valamely jelentős referenciaszemélyt, iden-


tifi kációs modellt jelenít meg. Különösen fontos az egészleges értékelés, amelyet a vizsgálatvezető gyermekrajzban az életkori szinthez viszonyít, felnőttrajzban pedig a Hárdi-féle személyiségszintekhez. Az itemanalízis során a vizsgálatvezető megvizsgál-ja a fi gurát és annak minden részletét, beleértve a mozgást, testtartást és az esetleges tematikus sztereotípiákat is. Az arckifejezést csak a sémától eltérő esetekben, illetve „e” személyiségszinten szabad értelmezni. A rajzolótól mindig meg kell kérdezni, kit rajzolt le, férfi t vagy nőt, hány éves a fi gura, mit csinál éppen és mennyire elégedett vele a rajzoló. Az adatokat kizárólag mintázatelemzéssel, lehetőleg más rajzokkal együtt, az esettörténet egészébe helyezve lehet interpretálni.

3.1.2. Állatrajz, állatcsalád, „nemlétező” állatok

Az állatrajzok pszichológiai értelmezéséről nagy jelentőségük ellenére kevés önálló kézikönyv született, inkább szakfolyóiratokban megjelent empirikus vizsgálatok foglalkoznak velük (Bender, 1952; Schwartz és Rosenberg, 1955; Levy, 1958; Hárdi, 1991a, 1991b). Más tesztek részeként is használják őket, az állatrajz része Hárdi dinamikus rajzvizsgálatának, Buck ház-fa-ember tesztjének, Hammer HTAPF-tesztjének, Brem-Gräser állatcsalád-rajzának és a kinetikus állatcsaládrajznak (R. M. Niesenbaum Jones), de gyakran megjelennek az elvarázsolt családrajzokban és a spontán rajzokban, festményekben, fi rkákban is. A pszichodiagnosztikai tárgyú szakirodalmon kívül meg kell még említeni a fejlődéslélektani munkákat is, amelyek az állatábrázolás életkori fejlődésével foglalkoznak (például Wallon, 1987). Irodalmi párhuzamként a fabulák kínálkoznak: azok az állatmesék, melyekben állatok szemé-lyesítenek meg embereket, és amelyek erkölcsi vagy gyakorlati tanulságot mondanak el. Eredetüket tekintve lehetnek népi bölcsességen, kollektív tudáson és tapasztalaton alapuló mesék, illetve konkrét szerzőhöz is köthetők (például Aesopus, Apuleius, Heltai Gáspár, Jean La Fontaine).

Általános szempontok

Az állatok pszichológiai jelentése igen szerteágazó téma. Alapja a z állatokkal történő azonosulás és projekció: az emberek hajlamosak emberi tulajdonságokat vetíteni az állatok „arcába”, testalakjába, mozgásába, sőt szinte bármely tulajdonságába. A rajzvizsgálatban fi ziognomizálásnak nevezzük, ha emberi arcrészek vagy testrészek jelennek meg állatok, növények vagy élettelen tárgyak részeként. A fi ziognomizálást elkülönítjük az antropomorfi zálástól, amely emberszerű ábrázolást jelent, és általá-nosabb, nem feltétlenül patológiás jelentésű. A fi ziognomizálást elsősorban arcrészek, azaz érzelmek projekciójára értjük.


A fi ziognomizálás bizarr rajzokban súlyos pszichiátriai kórképek tünete lehet (például szkizofrénia, mániás állapot, organikus agysérülés, értelmi fogyatékosok). Egészséges rajzokban is előfordul azonban, például mesebeli fi guráknál és kari-katúrákban, kóros jelentés nélkül, a gyerekes vagy infantilis vonások megnyilvá-nulásaként. Ezekben a rajzokban nem tekintjük valódi fi ziognomizálásnak, csak pszeudo-fi ziognomizálásnak. A rajzok gyerekesek, játékosak (például mosolygó nap, emberarcú virág), vagy tréfás, gúnyos érzelmi-hangulati tónus jellemzi őket. Sok esetben megfi gyelhető az aránytalanul nagy fej az állatrajzban, köldök ábrázolása az emberrajzban, infantilis motívum a szabadrajzban, valamint betűk vagy felirat, tréfás, groteszk alak motívuma.

Állatrajzoknak tekintjük az állatkarikatúrákat is, amelyek embertípusokat vagy egyedi ismert személyeket ábrázolnak állat formájában. Az állatkarikatúrák egy híres festője Charles le Brun (1619–1690) volt, aki különböző érzelmeket és embertípusokat ábrázolt olyan állatfejekkel, amelyek emberi vonásokat hordoztak.

Az állatrajz alapvető szimbolikája az emberalaknál archaikusabb, primitívebb, fejlődéslélektanilag ősibb tényezők, valamint a személyiség ösztönös és motivációs aspektusa.

Az állat testrészeinek szimbolikája

Az egyes testrészeket tekintve nehéz általános szimbolikáról beszélni, mert az állat-faj sok mindent meghatároz. A sematikus állatrajzokat biztosan nem lehet az állat testrészeinek szimbolikája szerint értelmezni. Minél részletesebb és kidolgozottabb az állatrajz, illetve minél egyedibb ábrázolás, annál több személyes tartalmat hor-dozhat. Különösen azt fontos megvizsgálni, hogy az éppen vizsgált állatrajz miben tér el más, hasonló állatfajt ábrázoló rajzoktól (megkülönböztető attribútumok elve).

A kidolgozottabb, diff erenciáltabb állatrajzokban kísérletet tehetünk az állat részeinek elemzésére (Leibowitz, 1999). A fej ritkán utal az intellektusra (ellentétben az emberrajzokkal), gyakrabban jelzi az agresszió lehetőségét (támadó vagy védekező formában), a megközelíthetőséget, barátságosságot. A fejen található érzékszervek (szem, fül, orr) a társas környezettel való kapcsolat intenzitását jelezhetik, valamint az érzelmi hatások befogadásának és megválaszolásának képességét ösztönös, ar-chaikus szinten.

A szájat az állatok elsősorban táplálékszerzésre és táplálékfelvételre, védekezésre, támadásra és a társakkal való kommunikációra használják. Ezek a funkciók szim-bolikusan leképeződhetnek az állatrajzban, kifejezve a környezettel való interakció képességét alapvető, ősi szinten. Az adott állatfajnál megszokotthoz képest eltúlzott méretű száj túlzott aktivitást, kompenzáló szorongást jelezhet, míg a megszokotthoz képest lekicsinyített, hiányzó, kihagyott száj utalhat kapcsolati frusztrációra, pasz-


szivitásra, gátlásokra, passzív és visszahúzódó attitűdre. A lefelé vagy felfelé görbülő száj többnyire tudatos jelzésként mutat hangulati állapotot, melyet a vizsgált sze-mélyre vonatkoztathatunk (mindig konfrontálva az esettörténettel). A száj görbülete nagymértékben meghatározhatja az „arckifejezést” is, amely a vizsgált személynek a világgal kapcsolatos alapvető attitűdjeiről, projekcióiról, feltételezéseiről, készenlétéről árulkodhat (csalódott, frusztrált, naiv, dühös, ellenséges, fájdalmat elszenvedő). Az éles, hegyes, nagyméretű fogak agresszión kívül szorongásra is utalhatnak.

A szemek, a fülek és az orr az állatrajzokban ritkán hordoznak specifi kus szimbo-likát. Gyakori az állatrajzban a ponttal ábrázolt szem, illetve a sablonos, rajzfi lmszerű ábrázolás. A fület és az orrot az állatfaj határozza meg. A szemek jelentést akkor kaphatnak, ha a mimikához, „arckifejezéshez” járulnak hozzá. Lehagyásuk esetleg az organikus kórképek kontextusában értelmezhető, mint az esszenciális részletek hiánya.

Az állatrajzokban a valóságban is kisméretű állatokat a vizsgált személyek hajlamo-sak kisebbnek rajzolni, míg a nagytestű állatokat nagyobb méretűnek. A megszokottól való eltérés a rajzoló önértékelését mutathatja (mint a méret általában). Leibowitz (1999) az állat törzsét a „primitív erő” forrásának tekinti, a lekicsinyített törzset passzivitás, gátlás, visszahúzódás és szorongás jelének értelmezve, míg a felnagyított törzset dominancia vagy túlkompenzált szorongás mutatójának.

A végtagok közé általában a lábak vagy szárnyak tartoznak. Elsődleges funkció-juk a lokomóció, azaz a mozgás, a táplálék fi zikai megközelítése és a veszélytől való menekülés. A végtagok mozgási kompetenciája utalhat a személy kompetenciaér-zésére a világban való mozgással és a dolgok manipulációjával összefüggésben. A lekicsinyített, mozgásképtelen, használhatatlan végtagok a tehetetlenség, korláto-zottság, inadekváció érzését mutathatják, míg az aránytalanul felnagyított végtagok kompenzációként létrejövő, túlzott aktivitásról árulkodhatnak, melyek hátterében a tehetetlenség érzése áll. Különösen fontos, hogy a végtagokat mindig az adott állat-fajhoz viszonyítsuk és csak a szokatlan jelenségeket értelmezzük (17. ábra).

17. ábra. Deformált végtagok


Manifeszt és látens állatkép

Manifesztnek elemzési rendszerünkben azt a tartalmat nevezzük, amit a vizsgált személy megnevez. Látensnek az olyan tartalmakat értékeljük, amelyet a vizsgált személy tudatosan nem észlel, azonban a vizsgálatvezető azonosítani tud.

A látens tartalom, látens állatkép fogalmát Hárdi (1983) vezette be, aki a dina-mikus rajzvizsgálatban a rajzok időbeli változását vizsgálva fi gyelte meg, hogy egy szelíd állat a későbbiekben átalakulhat vadállattá. Magyarázatként Hárdi a freudi másodlagos megmunkálás párhuzamát említi; az elfojtott tartalmak, melyeket a konvencionális alkalmazkodás elfedett, egyre jobban felszínre kerülnek.

Gyakori példa az állatrajzokban a látens tartalomra a s zelíd állat „mögött” megbújó vadállat, leggyakrabban a kutyának elnevezett állatban rejlő farkas, vagy a cicából „előbújó” tigris, oroszlán. A jelenség fordítottja is előfordul: a vadállatnak nevezett „oroszlán” lehet tehetetlen, szánalmas benyomást keltő kiscica is.

A látens tartalmat manifesztté átalakító folyamat olyan mechanizmusokkal torzítja el a rajz valódi tartalmát, mint a sűrítés, az eltolás, az ábrázolhatóság fi -gyelembevétele, és a másodlagos megmunkálás. A sűrítés azt jelenti, hogy több elem (képzet, asszociáció, aff ektus) is jelen van ugyanabban a szimbólumban, és többszörösen determinálja azt. A sűrítés többféle módon is végbemehet. Kialakulá-sának egyik lehetősége, hogy különböző elemek csoportosulnak egyetlen egységben, amelynek részei emiatt össze nem illőnek tűnhetnek (például állatrajzokban). Egy másik lehetőség, hogy a különböző elemekből csak a közös vonások maradnak meg és erősödnek fel. Az is megtörténhet azonban, hogy a sokféle képzetből csak egyetlen elem őrződik meg, mivel többször is jelen van a szimbólum kialakulásához vezető, különböző asszociációs láncokban.

A sűrítést gyakran a szimbólum fontosságának felerősödése mutatja meg, amely abból származik, hogy a képzetek „kereszteződéseiben” összeadódnak azok az energi-ák, amelyek a különböző asszociációs láncok mentén tolódnak el az eredeti forrásról. A projektív rajzokban a sűrítés a motívum megkülönböztetéséből és fokozott szubjektív hangsúlyozásából ismerhető fel, amit gyakran a spontán fi gyelmi fókusz irányulása is megmutat: a színhasználat, a méret, a részletezés, az egészleges színvonal, az érzelmi-hangulati tónus vagy a kidolgozás gondosságának lokális változásai.

Az eltolás során az eredeti képzetről leválik annak emocionális tartalma és át-tevődik egy másik képzetre, amelyet az előzővel asszociációs lánc kapcsol össze (vö. amikor máson vezetjük le a dühöt, mint aki kiváltotta). Az eltolás a sűrítést segíti, mert az asszociációs láncok mentén a kereszteződésekben „felhalmozódik” az érzelmi energia. A képi kifejezésben megjelenhet úgy, hogy olyan motívum vagy részlet nyer fokozott jelentőséget az ábrázolásban, amelynek kiemelése, hangsúlyozása, részletezése vagy formai átalakítása a kontextus ismeretében nem indokolt, ugyanakkor rejtve


marad a fontosabb, eredeti motívum. Megjelenhet a verbális asszociációkban és az utótesztben is.

Az ábrázolhatóság a pszichoanalitikus elméletben az álommunkának azt a mű-ködését jelöli, hogy az absztrakt gondolatokat konkrét képekbe fordítja át, vagyis az eltolást a képi helyettesítés irányába tereli. Ez azt is jelenti, hogy az eredeti tartalom nemcsak átalakul, de a kiinduló lelki anyag válogatáson is átesik, és az a motívum részesül előnyben, amely vizuális ábrázolásra alkalmas. A képi kifejezésben ez a me-chanizmus sokféleképpen megjelenhet, például abban, ahogyan a vizsgált személy az instrukció elhangzása után kiválaszt (tudatosan, automatikusan, spontán módon vagy tudattalan indítékoktól vezetve) egy lehetséges motoros tervet. Abban is fel-ismerhető lehet azonban, ahogyan egy vágyat vagy lelkiállapotot ábrázol rajzaiban konkrét, ikonikus reprezentáció formájában.

A másodlagos megmunkálás vagy másodlagos kidolgozás az eredeti lelki anyag új célra való átrendezése, hogy az koherensnek, összefüggőnek és érthetőnek tűnjön, hasonlóképpen, mint ahogyan a racionalizáció elhárító mechanizmusában történik. Ez a valóságelvet követő, másodlagos folyamatok működését mutatja (Laplanche és Pontalis, 1994). A képi kifejezésben megmutatkozhat mindez tartalmilag a kép le-írásában, megnevezésében vagy címében, a hozzá fűzött magyarázatokban, a vizsgált személy konformis és alkalmazkodó rajzviselkedésében, de formai-szerkezeti szem-pontból is a stilizált vagy a konvencionális stílusban, a kompozíció rendezettségében, szabályosságában, szimmetriájában.

Az állat típusa, fajtája és tulajdonságai

Az állatrajzokban a leggyakoribb állatfajok a kutya, a macska, a ló, a ház körüli állatok és a közkedvelt állatkerti állatok. Amint Hárdi (1983) is írja, a háziállatok általában a konvencionális alkalmazkodást jelzik. A vadon élő állatok jelentése sokféle lehet, fajtól függően.

A ragadozó állatok gyakrabban fejeznek ki szorongást, mint agressziót. A ragado-zók táplálékául szolgáló állatok (nyúl, egér, bárány stb.) gyakoriak a félénk, bátorta-lan, szubmisszióra és alkalmazkodásra hajlamos emberek állatrajzaiban. A madarak a szabadság vágyát, esetenként a mindennapokban tapasztalt túlzott megterhelés, stressz elől való elmenekülés igényét, az elvágyódást fejezik ki. A rovarok, férgek, csúszómászók és más kisméretű állatok kisebbértékűséget, a kiszolgáltatottság érzését mutathatják (de: vizsgáljuk meg az állatot a megkülönböztető attribútumok elvével is).

A fantasztikus, valóságban nem létező állatok esetében meg kell különböztetni a pozitív érzelmi-hangulati tónusú (játékos, kreatív, vicces) és a negatív (bizarr, ijesztő) állatokat. Az előbbiek kreativitást, esetleg nonkonformitást jelezhetnek, az


utóbbiak viszont alka lmazkodási zavart, esetleg súlyosabb pszichológiai, pszichiátriai problémákat is.

Hasznos elemzési szempontokat ad az állatok tulajdonságainak szimbolikus elem-zéséhez Jacqueline Royer a metamorfózis tesztben. Az alábbiakban Szőnyi Magda (1988, 99. oldaltól) interpretációját idézzük: „[...] az állat lényegileg a „bennünk élő állatot” reprezentálja, az ösztönök sokféle formáját. A fennmaradás ösztöne váltja ki a védekezés, támadás vagy menekülés viselkedésmódját, a szexuális ösztön az aff ektív, magát átadó viselkedéseket. A tudattalan nyelvén az állatok az ösztönén hírnökei. Hol magukkal ragadó erős szenvedélyeket, hol biztonságos, természetes útra terelő szükségleteket fejeznek ki”.

Szőnyi Magda útmutatása szerint a szimbolikus jelentés kifejtéséhez megnézzük a választott állat alapvető tulajdonságait, mint például fejlettségi szintjét (amőba-majom), nagyságát (légy-elefánt), alakját (ló-víziló), szépségét (lepke-varangy), színét (párduc-egér), ismertetőjegyeit (szárny, szarv, agyar, karom, páncél stb.), védekező-támadó fegyvereit (tüske, méreg, karom). A következő szempont az állat életmódja, megnyilvánulási módjai, mozgástempója (csiga-sas), mozgásmódja (úszik-fut), hangja (csicsereg-bőg), támadási és védekezési módjai (öklel, harap, rúg, fojt), táplálékszerzési módja (megkapja-megszerzi). Számít az állat tipikus környezete, életkörülményei, lak-helye (víz, ól, fészek), életmódja (magányosan vagy csoportban él, házi vagy vadonélő, szelíd vagy vad, közeli vagy távoli vidékről való, mivel táplálkozik). Végül a szimbolikus elemzéshez tartoznak az állat teljesértékűségének lehetőségei, feltételei, veszélyeztetett-sége és veszélyt hozó volta, mint például halnak a víz, malacnak a táplálék, báránynak a farkas, vándormadárnak a fagy. Természetesen további szimbolikus kérdések is fel-tehetők, s összegzésük képet ad arról, hogy a vizsgált személy ösztönszinten mennyire életrevaló-veszélyeztetett, domináló-alkalmazkodó, nyílt-rejtőzködő, érett-éretlen, mit nyújthat és mit várhat el, milyen fejlődési és átfordulási alternatívái vannak.

Az állatrajzok elemzésének itemanalízise során külön foglalkozunk az adott állat-faj specifi kus pszichológiai jelentésével, mozgásával és részeivel. Az előző fejezetekhez hasonlóan az állatrajzokhoz is összefoglaltuk a szükséges elemzési szempontokat és azok jelentését (lásd alább). Mindig szem előtt tartandó alapelv, hogy csak mintáza-tokat elemzünk, és a mintázatokból legalább három elemnek meg kell jelennie ahhoz, hogy a pszichológiai jelentést adott valószínűséggel elfogadhassuk.

Az aktuálgenezishez tartozó utóteszt kihagyhatatlan támpontokat ad az ál-latrajzok értelmezéséhez. Az állatrajzban feltétlenül meg kell kérdezni az (1) állat nevét és (2) életkorát. A nevet az állat típusának, fajának értelmezéséhez használjuk fel. Emlősök esetében sokszor hét év felel meg az állat életéből egy emberévnek; a három és kilenc év közti állatok, valamint a felnőttnek nevezett állatok bizonyos esetekben a primitív késztetések feletti érett kontroll tapasztalataival függenek ösz-sze (Leibowitz, 1999). A három évnél fi atalabb állatok vagy az állatok kicsinyei az érettség belső tapasztalásának hiányát jelezhetik, valamint a regresszió lehetőségét a


primitív aff ektusok és viselkedés kontrollálása tekintetében. A kilenc évnél idősebb, vagy öregnek, idősnek nevezett állat a primitív aff ektusok és a hozzájuk kapcsolódó viselkedés kifejezésének csökkent képességét mutathatják, amely énbeszűkítéssel és depresszióval járhat együtt.

Az állatcsaládrajz és a rokon technikák

Az állatcsaládrajz (szerzője: Brem-Gräser, 1957; lásd még Avé-Lallemant, 1976; Gmelin, 1978; Manes, 1993) elsősorban gyermekek vizsgálatára alkalmas módszer. Rövid instrukciója: „Rajzold le a családodat állatokként!” (Vass, 2006). A teljes, eredeti instrukció (Brem-Gräser, 1957) így hangzik: „Biztosan ismersz meséket, amikben az emberek állatokká változnak. Képzeld el, hogy a te családod egy állatcsa-lád és rajzolj le mindenkit a családból állatok formájában. Számozd meg őket abban a sorrendben, ahogy rajzolod, és írd oda minden állat alá, kit ábrázol és milyen állat. Nem az a lényeg, hogy nagyon szépen rajzolj, hanem az, hogy mit akarsz ábrázolni.” Az állatcsaládrajz fókuszában a kapcsolati aspektusai állnak (közelség-távolság, a kommunikáció lehetőségei, dominancia; lásd a 18. ábrát); főként a nevelési és iskolai tanácsadás területén használják.

Gyakoriak az állatok az elvarázsolt családrajzban is (Kos és Biermann, 1973). A módszer rövid instrukciója: „Képzeld el, hogy jön egy varázsló, és mindenkit elvarázsol a családodban valamivé. Rajzold le, hogy kit mivé varázsol!” (Vass, 2006). A teljes instrukció (Kos és Biermann, 1973): „Most egy kicsit álmodozunk. Biztosan ismersz meséket! Csinálunk együtt egy saját mesét… képzeld el, hogy jön egy varázsló, és elva-

18. ábra. Állatcsaládrajz


rázsol mindenkit a családban, minden embert, kicsiket és nagyokat… itt egy papír és egy ceruza, rajzold le, mi történik!”

A kinetikus állatcsaládrajz (Niesenbaum Jones,1985) a tudattalan feltárására irányuló módszer, amely a szerző szerint semlegesebb téma a kinetikus családrajznál, ezért kevésbé mozgósítja az elhárító mechanizmusokat. A módszer kapcsán a 3.3.2. fejezetre utalunk.

A nemlétezőállat-rajzteszt

A nemlétezőállat-rajzteszt (Vass, 2007g, megjelenés előtt) olyan állatok ábrázolását kéri, amelyek nem léteznek a valóságban (19. ábra). Az instrukció a következő: „Raj-zold le magadat és párodat nem létező állatok formájában! Írd oda nyíllal vagy vonallal,

mely állatokból áll a rajzod! Írd oda, hogy melyik kit ábrázol! Írd le, hogy legnagyobb mértékben (százalékosan) melyik egy vagy két állatból áll a rajz? Hány százalékban? Adj nevet az állatnak, amely kifejezi lényegét!” A rajzolást utóteszt követi:

1. Milyen az állat mozgásképessége? 2. Milyen környezet való neki (fi zikai, társas)? 3. Milyen környezetben érezné magát rosszul? 4. Milyen a külvilágra gyakorolt hatása? 5. Milyen a viszonya a fajtársakhoz (hogy jön ki velük)? 6. Milyen a viszonya az emberhez? 7. Tudsz-e vele kommunikálni (te, mint ember egy ilyen állatfajjal)? Hogyan? 8. Mi veszélyezteti ezt az állatot? 9. Ő hogyan tud veszélyeztetni más élőlényeket?10. Hogyan tud segíteni más élőlényeknek?

19. ábra. Prototipikus és nem prototipikus állatok (nemlétezőállat-rajzteszt)


Egy exploratív vizsgálatunkban (Vass, 2007g) 60 személytől összesen 120 rajz, 339 értékelhető testrész és 67 tulajdonság szerepelt. Az eredmények szerint a vizsgálati személyek leggyakrabban 4-6 állatfajból konstruálják meg a nemlétező állatot, (ritka a háromnál kevesebb, vagy a nyolcnál több állatfaj ugyanazon rajzon belül). A vizsgált személyek egy része az instrukció ellenére növényi részeket, illetve emberi testrészeket is ábrázolt. A leggyakrabban előforduló állatok a kutya, a macska, a madár, a bagoly, az oroszlán, a nyúl és az elefánt voltak (20. ábra).

A vizsgálat egyik érdekessége, hogy az állat testrészének téri helyzete összefügg a hozzá kapcsolódó tulajdonság szociálpozitív vagy szociálnegatív jellegével. A fej és a törzs elülső része általában pozitív tulajdo nságokat hordozott, míg a hátsó rész, a farok vagy a has a kifelé kevésbé vállalt tulajdonságokat reprezentálta.

20. ábra. A rajzolt állatokhoz tartozó, leggyakrabban előforduló tulajdonságok

A teszt pszichodiagnosztikai és terápiás alkalmazásában a testrészek és tulajdonságok mint énrészek, személyiségfejlődési utak, személyiségfejlődési lehetőségek értelmez-hetők. A teszt ezzel előre jelezheti a fejlődés lehetséges útvonalait.

A párkapcsolati, párterápiás alkalmazás során a következő kérdéseket beszéli meg a terapeuta a párral: mennyire illik össze a saját állat és a partner; mennyire hasonlí-tanak, mennyire azonos típusúak; életmódjukban, testalkatukban mennyire illenek egymáshoz; mit kezdene egymással a két állat; a kapcsolatban milyen teendőik vannak; milyen esetleges konfl iktust előzzenek meg; mivel fenyegetheti, zavarhatja az egyik a másikat; milyen konfl iktust terhel rá a kapcsolatra; hogyan védekezhet ellene; hogyan teheti konstruktívvá; miben egészítik ki egymást; mit ad az egyik állat a másiknak,


amire szüksége van; mivel segítheti a másik személyiség fejlődését és mivel segítheti a kapcsolat fejlődését?

Kutatóműhelyünk egy vizsgálatában Kiss Zsófi ával (2010) egészleges elemzési skálákat dolgoztunk ki a nemlétezőállat-rajzteszt párkapcsolati alkalmazásához, amelyeket röviden ismertetünk.

(a) Az interakció kategória a két fi gura egymáshoz viszonyított helyzetét jelzi, illet-ve azt, hogy érintés, kontaktus van-e közöttük. A skála növekvő pontértékei: 1. A két élőlény egymás mellett vagy egymás alatt helyezkedik el, mindkét fi gura előre néz, érintés nincs. 2. Legalább az egyik állat a másik felé néz vagy fordul. 3. Legalább az egyik állat a másik felé nyúl. 4. Az állatok érintik egymást, összeérnek, egyik a másik ölében vagy karjaiban helyezkedik el. 5. Összefonódó, egymásból induló, több ponton érintkező (például nyak és kar is) állatok, illetve a szerelem kifejezésének rajzi jegyei (csók, puszi, szívecskék a rajzon).

(b) Az alakképződés azt mutatja, hogy mennyire diff erenciált a rajz, kivehetőek-e az állati testrészek, élőlényformát ölt-e a rajz vagy amorf, tagolatlan, megha-tározhatatlan szinten marad. Skálaértékek: 1. Elfolyt, tagolatlan, nincsenek testtájak, legfeljebb fejszerű képződmény, elvont ábrázolás, a színek nagyobb hangsúlyt kapnak. 2. Gyerekes, egyszerű vonalakkal ábrázolt alakok (például nincs felismerhető arckifejezés, csak pontszerű szemek vannak, pálcika lábak). 3. A rajzon kivehetőek a testtájak, testrészek (fej, felsőtest, végtagok). Az arc képletei felismerhetők. Arányos ábrázolás. 4. Kétdimenziós, realisztikus ábrázolás, a testnek tengelye van, egyensúly érzékelhető. 5. Izomzat, szőr, végtagokon ujjak felismerhetők, arckifejezés (érzelmek megjelenése), ruha, kiegészítők, illetve ezek részletgazdag megjelenítése a rajzon.

(c) A hasonlóság kategória azt jelöli, hogy a rajzolt állatok ugyanazon fajba vagy ál-lattani kategóriába tartoznak-e (például emlősök, nagymacskák, házi állatok), besorolhatóak-e közös, felsőbb kategóriába életterük, általános tulajdonságaik alapján. Skálaértékek: 1. A két élőlény teljesen különböző fajú, különböző tulajdonságokkal, mérettel, élettérrel rendelkezik (például az egyik a vízben, a másik szárazföldön él, egymás világában csak segítséggel vagy sehogy nem tudnak boldogulni). 2. A két fi gura alapvetően különbözik, de eredetükben van közös (például mindkettő mitikus alak). 3. A két állat egy nagyobb kate-góriába sorolható (például nagymacskák, szárnyasok, emlősök, háziállatok). 4. A két fi gura alapvetően egy fajba tartozik, de a két egyeden megkülönböztető jegyek vannak (például nemi különbséget feltüntetik, szárny, díszítés). 5. A két élőlény ugyanabba a fajba tartozik, nincsenek megkülönböztető jegyek.

(d) Az érzelemkifejezés skálaértékei: 1. A rajzon az arc ábrázolása hiányos vagy hiányzik, mimika nem ismerhető fel (például üres kör a szemnek, nincsenek képletek az arcon). 2. Sematikus fej- és arcábrázolás. A képletek (mint orr,


száj, fül, szem stb.) megvannak, de érzelem kifejezésére alkalmatlanok. 3. Testtartásából, mosolyra nyíló szájából, a szemek állásából következtetni lehet a fi gura hangulatára (szomorú, vidám stb.). 4. A fi gura egyértelműen megjelenít valamilyen érzelmet (szíveket rajzol, szóbuborékba ír, vicsorgó fogak stb.).

(e) A dominancia skálaértékei a következők: 1. A rajzolt állatok megegyező test-alkattal rendelkeznek, méretük egyforma, az erőviszony kiegyenlített. 2. A rajzon az egy fajba tartozó állatok nemi különbségeinek megfelelő méretábrá-zolás látható. 3. Az egyik fi gura érzékelhetően nagyobb a másiknál, különböző fajba tartoznak, illetve különbség van a táplálkozási szokásaikban (például az egyik ragadozó, a másik növényevő). 4. Az egyik állat legalább kétszer nagyobb, szélesebb a másiknál, illetve fölémagasodó, fenyegető testtartás, arckifejezés jellemzi.

Összefoglalva a fejezet tartalmát, az állatrajzok alapvetően az ösztönöket és az em-berben létező „állati” tulajdonságokat reprezentálják. Az értelmezésben a vizsgálat-vezető a lerajzolt állatfajból indul ki, de ezen belül azt is megvizsgálja, hogy az adott állat miben különbözik más, hasonló állatrajzoktól (például ha kutya, akkor miben specifi kus: megkülönböztető attribútumok elve). Hozzáteszi az értelmezéshez a verbális címkét és az állat tulajdonságainak szimbolikus értelmezését is (például hol él, mi a tápláléka, magányosan vagy más állatokkal együtt él). Az adatokat azonban más rajzokkal együtt, az esettörténet egészébe helyezve interpretálja. A fejezet röviden ismertette még az állatcsaládrajzot és a rokon technikákat, valamint a nemlétezőállat-rajztesztet.

3.1.3. Hagyományos és szimbolikus családrajzok

A családrajz a gyermek megismerésének talán legfontosabb rajzvizsgálati módszere. Számos válfaja létezik, igen sok tudományos kutatást inspirált és kiterjedt szakiro-dalommal rendelkezik. Ezzel magyarázható, hogy a családrajz a legtöbbet alkalma-zott rajzvizsgálati módszer a szabadrajz (azaz szabadon választott témájú rajz) és az emberrajz mellett.

A családrajzna k sokféle változata ismeretes, melyek pontos megjelenési időpont-jában a szakirodalom nem egységes. Valamennyi változat közös nevezője azonban három alaptípus: a saját család rajza, egy (másik) család rajza, egy megváltoztatott család rajza.

Ez a fejezet bemutatja a családrajz típusait, tesztfelvételi módszerét, megfi gyelési szempontjait és pszichológiai értelmezésének alapjait. A kiértékelés a hétlépéses kép-elemzési módszer (SSCA, Seven-Step Confi guration Analysis, rendszerszemléletű kon-fi gurációelemzés) szemléleti keretében kerül ismertetésre (Vass, 2000a, 2006, 2011a).

Documents

Klasszikus kifejezéspszichológiai módszerek 95 · Klasszikus kifejezéspszichológiai módszerek 97 Speciális problémát jelent a térszimbolika a farajzokban. Mind a hazai,