KOVÁCS KATALIN...KOVÁCS KATALIN 8 habitusának felépülésében a vizuális benyomások hiányoznak.”3 A személyiség ugyanis a külvilággal való kölcsönhatások során fejlődik

ST U D I A CA R O L I E N S I A 2007. 3 . S Z Á M 5–32.

5

KKOOVVÁÁCCSS KKAATTAALLIINN

LLÁÁTTÁÁSSSSÉÉRRÜÜLLTTEEKK ÉÉSS TTEEHHEETTSSÉÉGG

Bevezető gondolatok

Amikor megszületett a tanulmányom címe, belegondoltam, milyen izgalmas is e két szó egymás mellett: látássérültek és tehetség. Első hallásra meglepődhet az ember, milyen érdekes kettős. Egyáltalán lehetséges? Hiszen a tehetség valami többet feltételez, mint az átlagos, a látássérültség viszont valamilyen képesség-nek a hiányát hordozza magában. Hogy lehet hát egy lapon említeni e kettőt?

Tanulmányommal pont azt szeretném bebizonyítani, hogy a látássérültség nem zárja ki a tehetséget, lehetséges kettős. E feltételezésemet elméletben és gyakorlatban is alá fogom támasztani. Kutatást végeztem tehetséges látássérültek között, ennek az eredményét szeretném munkámban bemutatni.

A tehetségen belül kifejezetten a művészeti tehetségre tettem a hangsúlyt. Ez az, ami foglalkoztat, és amiben magam is otthon vagyok.

Miért pont a látássérültek? Személyes érintettség vezetett abban, hogy a látássérülteket válasszam. Én

magam is koraszülött voltam, amikor a világra jöttem. Három hónapig inkubá-torban feküdtem és még épp időben műtötték meg mindkét szememet, így én szemüveg nélkül LÁTOK. Sokszor rádöbbentem, mit is kaptam, de interjúim és olvasmányaim közben is újra és újra áthatott ez az érzés. És milyen nagyszerű, hogy szociális munkásnak készülök, és a segítés misztériumát próbálom megfej-teni. Sokszor elgondolkodtam, hogyan alakult volna az életem, ha megvakulok. Kutatásom alatt ebbe kitűnően beleláttam. Azt gondolom, ők nem kevesebbek ezáltal, csak valamiből kevesebbet, ugyanakkor másból többet kaptak. Különle-ges emberek, akár a kincsesbányák, melyeket félretettek vagy elástak, ahelyett, hogy felfedezték volna kincseiket. Van, akiket felfedeztek, ők lehetnek a kezdet a további felfedezésekhez.

II.. AA LLÁÁTTÁÁSSSSÉÉRRÜÜLLTTSSÉÉGG EELLMMÉÉLLEETTEE I. 1. Kik a látássérültek?

Az ember a külvilágról szerzett információk 90%-át vizuális úton érzékeli. Egy adott személy fejlődését és válaszreakciót alapvetően meghatározza a veleszüle-tett, vagy szerzett látáskárosodásának foka. A sérülések mértékük szerint csoportokra oszthatók: 1. Abszolút vakok ( Ez a fényérzékelés teljes hiányát jelenti.) És aliglátók, ezen belül:

KO V ÁC S KAT A L I N

6

− fényérzékelők (közlekedésben, tájékozódásban fel tudják használni lá-tásmaradványukat)

− ujjolvasók (látásmaradványuk elegendő a síkírás optikai és/vagy elektro-nikus eszközökkel történő olvasásához, de az oktatásban más érzékszer-veikre is kell támaszkodniuk)

− nagytárgylátók (a felső határértéken lévők különleges optikai és/vagy elektronikus eszközökkel képesek a síkolvasásra, de többségük általában Braille-olvasó, látásmaradványukat a mindennapi életben jól felhasznál-hatják)

2. Gyengénlátók (Náluk a látás marad a vezető érzékelési csatorna, oktatásukban a látás maximá-lis kihasználására kell törekedni.) A szervezet kóros elváltozásai lehetnek vele-születettek és születés után szerzettek. A veleszületett állapotok örökletes (gene-tikus) eredetűek, vagy méhen belüli, esetleg szülés közbeni kóros események következményei. Látáskárosodást egyaránt okozhatnak a genetikus és nem gene-tikus eredetű kóros állapotok.

I. 2. Vakok és látássérültek emlékezete

Fontos megvizsgálnunk ezt a kérdést a később megvakultak vizuális emlékezetét és a hallás útján történő emlékezetét illetően, mert mindkettő nagyon nagy sze-repet játszik az interjúim elemzésénél.

Azok a vakok, akik életük első éveiben vesztették el látásukat, vizuális emlékképpel rendelkeznek. Ezek az emlékképek későbbi megerősítés nélkül elhalványulnak, teljesen el is sötétedhetnek, de fel is idézhetők bizonyos ideig. Vizsgálatok azt mutatják, hogy azok a vakok, akik öt éves kor után vakultak meg, a felnőttkorban is jól felidézhető vizuális emlékképekkel rendelkeznek. (Ilyen vak művész interjúalanyaim közül Katona Lajos szobrász.) Az öt éves kor előtt megvakultak vizuális emlékképei viszont bizonytalanok, elmosódottak, és könnyebben el is felejtik őket, a képek úgymond elsötétülnek. M. I. Zemcova szerint: „A látási emlékképek az idegfolyamatok bizonyos lassúságának követ-keztében nem egyszerre mosódnak el: először a színről színre való látási elkép-zelések esnek ki, később a tárgyak formái. Az eltűnt látási képek néha még visz-szatérhetnek, a megvakultak tájékozódásának nehéz eseteiben.”1

A hallás utáni emlékezet a másik olyan terület, ami nélkülözhetetlen a lá-tássérültség vizsgálatánál, ugyanis vizsgálatok bizonyították be, hogy a látókkal szemben a vakoknál az életkor növekedésével a hallás után történő bevésés je-lentősége egyre nő. Érdi Tamás vak zongoraművész például hallás után tanulja meg játszani a hosszabbnál-hosszabb zongoradarabokat, és napi 5-6 óra gyakor-lással tartja karban tudását.

1 Illyés Gyuláné–Illyés Sándor–Szigeti Borbála–Jankovishné Dalmai Mária–Lányiné Engelmayer Ágnes: Gyógypedagógiai Lélektan II. rész. 1996 Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 25. o.

LÁ T Á S S É R ÜL T E K É S T E H E T S É G

7

Az is leszögezhető, hogy a vakok szóemlékezete is sokkal tökéletesebb, mint a látóké. Nagyon gazdag a szókincsük, mivel ők a tanulás során mindig a hallásra voltak hagyatkozva. Ezt magam is tapasztaltam az interjúk során.

I. 3. Vakok és látássérültek gondolkodása

„Tudjuk, hogy a vakság nem akadályozza meg, kiváló tehetségek fejlődését és alkotását sem. A magasfokú teljesítmények nyilvánvalóan magasszintű gondol-kodási tevékenységek eredményei. Ezek a tények is bizonyítják, hogy az éplátásúhoz viszonyítva a vak gondolkodása nem igen lehet „visszamaradott”. 2

A vakok beszéde formailag általában igen fejlett, ahogy az előző részben utaltam erre, de a látás hiányánál fogva nem mindig ugyanazt értik alatta, mint a látók. Szeretik az irodalmat, költészetet, sokszor írnak naplót és gazdag szókin-csű költeményeket. Kiugró tehetségek találhatók köztük, ahogyan a zenében is, de aránylag ritkán.

Interjúalanyokat felkutatva magam is tapasztaltam, hogy a tehetséges lá-tássérültek ismerik egymást, és egyikük küldött a másikhoz, de ez nem a kapcso-lattartás miatt volt, hanem azért mert kevesen vannak, és azok is kevesen van-nak, – szerintem – akiket felfedeztek, akiknek lehetőség adatott, hogy kibonta-kozzanak.

A teljes vakoknak színfogalmaik látós értelemben nem lehetnek. Bár eze-ket a látókhoz hasonlóan használják és tudják, hogy az egyes tárgyakhoz melyik szín kapcsolódik, de ezek a kifejezéseik verbálisak. Ez a gondolat kapcsolódik majd Esref Armagan vak festőművésszel készített interjúmhoz.

I. 4. Vakok és látássérültek személyisége

„A látási fogyatékos személyiségének alakulása szempontjából igen nagy jelen-tőségű, hogy mikor jött létre a látássérülés, ezért éles különbséget kell tennünk

1. a vakon születettek, illetve korai gyermekkorban megvakultak és azok között, akik

2. későbbi korban vesztették el látásukat. 1. A sajátosan vak személyiség genetikus alakulásában a vakon született állapot-nak vagy korai gyermekkorban megvakulás tényének döntő jelentőssége van. A korai vakoknál az egész pszichés fejlődés, valamennyi lelki funkció kezdettől fogva „vakos” működést fejt ki.

Nemcsak a mindenkori pillanatnyi látási ingerek nélkülözéséről van szó, hanem döntő jelentőségű az a tény, hogy a személyiség alakulásában, pszichés

2 Illyés Gyuláné–Illyés Sándor–Szigeti Borbála–Jankovishné Dalmai Mária–Lányiné Engelmayer Ágnes: Gyógypedagógiai Lélektan II. rész. 1996 Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 59. o.


8

habitusának felépülésében a vizuális benyomások hiányoznak.”3

A személyiség ugyanis a külvilággal való kölcsönhatások során fejlődik. Például a természetben, az ember világában, a társas együttlétben, az emberi alkotások által ért kölcsönhatások során.

A többi érzékszerv által nyújtott ingereket nem értékelhetjük látós szem-pontok szerint, mert ezek számukra csak másodlagosak, járulékosak. A látó számára a vizuális benyomások dominálnak, olyannyira, hogy az egyéb ingere-ket is ehhez csatolja, és az egyéb ingerek jelentősége elsikkad, mint például a hallásé, tapintásé. Egy vak számára a világ más, mint egy látónak. Az akuszti-kus, szaglási és tapintási benyomások mást jelentenek számukra. Viszont a látás hiányából adódóan sokkal mélyebb és gazdagabb tartalommal tudja megtölteni az egyéb ingereket, mélyebben, mint a látók.

„A vak tehát a jelenségvilágot másként érzékeli, az érzékeltek alapján más jellegű képzeteket és fogalmakat alakít ki és ezekkel a tartalmilag eltérő képze-tekkel és fogalmakkal egy más felépítésű belső világban él.”4

2. Akik látásukat később veszítik el, azoknak a világról alkotott képe egyezik a látók képzetvilágával. Náluk a személyiség kialakulása részben, vagy teljesen a vizualitás nyomán jött létre. De különbséget kell tennünk azok között, akik a látásukat a személyiség teljes kialakulása előtt veszítették el és azok között, akik korábban. Ez a személyiség kibontakozásában nagyon fontos. A későbbi megva-kulás jelentős törés, trauma lehet a személyiségfejlődésben, mint gyermekkor-ban. Ha gyermekként vakul meg valaki, gond nélkül kifejlődik a vakos szemé-lyiség, viszont a később megvakultak számára nagy feladat a megvakulás tényé-nek feldolgozása, főleg ha az hirtelen, például egy baleset következtében történt. Belső egyensúlyához a személyiség átállására van szükség. Meg kell tanulnia létezni ugyanabban a világban, de másként.

IIII.. AA TTEEHHEETTSSÉÉGG EELLMMÉÉLLEETTEE

II. 1. A tehetség meghatározása

Több szakember véleményét, meghatározását szeretném összevetni a tehetség fogalmát illetően, hogy lássuk, milyen színes is ez a paletta. Erika Landau a tehetségről: „Nincs valójában pontos definíció arra, hogy milyen is a tehetséges gyerek. Olyan gyerek, aki úgymond több mint, társai. Kíváncsibb, érdeklődőbb, mozgé-konyabb, kalandvágyóbb, önállóbb, vidámabb, a dolgok összefüggéseit jobban meglátó stb.”5

3 Illyés Gyuláné–Illyés Sándor–Szigeti Borbála–Jankovishné Dalmai Mária–Lányiné Engelmayer Ágnes: Gyógypedagógiai Lélektan II. rész. 1996 Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 78. o. 4 Illyés Gyuláné–Illyés Sándor–Szigeti Borbála–Jankovishné Dalmai Mária–Lányiné Engelmayer Ágnes: Gyógypedagógiai Lélektan II. rész. 1996 Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 81. o. 5 Erika Landau: Bátorság a tehetséghez. 1997 Calibra Kiadó, Budapest 27. o.


9

Sternberg és Wagner (1982) szerint a tehetség „az adott személy életében jelen-tős szerepet játszó környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodás célszerű megva-lósítása”. Harsányi meghatározása: „Tehetségen értjük a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltu-datos fejlesztés által kibontakoztatott képességet, amely az emberi tevékenység egy bizonyos, vagy több területén az átlagost messze túlhaladó teljesítményeket tud létrehozni.” Dr. Czeizel Endre (2004) a tehetség-talentum meghatározásakor három jellegze-tességet emel ki: a tehetség ritkaságát, összetettségét, kétgyökerűségét (veleszü-letett adottság, és örökletesség), megvizsgálva a biológiai alapokat és a környe-zeti hatások (család, iskola, kortárs csoport, társadalom) szerepét is. Sternberg (1986) felfogása szerint „minden társadalom maga dönti el, hogy mit tekint tehetségnek, ezért a fogalom tartalma változhat”.

II. 2. A tehetség fokozatai

Erika Landau (1997) három fokozatot különböztet meg a tehetségben: − Képesség − Tehetség − Zsenialitás

Azt mondja, hogy „a képesség rendszerint egy bizonyos területen nyilvánul meg. A tehetség viszont a jó képességű ember személyiségének alapvető vonása és ez teszi lehetővé, hogy képességeit magasabb szintűvé alakítsa, aminek eredmé-nyeként kifejezési lehetőségei kulturális és szociális területen egyaránt kibővül-jenek. A zsenialitás egészen ritka jelenség, egyetemesebb értékű megnyilvánulá-sokkal ölt formát, amelyben a képességek és a tehetség nemzetközi viszonylat-ban is rendkívül magas szinten realizálódik.”6

A tehetség összetevői: Képességek: Adottságok különleges halmaza, melyek fejlesztésével kiala-

kulhat a tehetség. Különböző területeken nyilvánulhat meg. Például ide tartozik a művészi tehetség is.

Kreativitás: A kreativitás kiegészítője az intelligencia. A kettő együtt jel-lemzője a tehetségnek. De a kettő nem feltétlen bizonyítéka a tehetségnek.

Feladatelkötelezettség: Ez az összetevő a motiváltságot takarja. Ez pedig függ környezeti tényezőktől, amire Dr. Czeizel Endre is utal könyvében. Ezek a család, elsődleges környezetként, a második az iskola, a harmadik a kortárscso-port, majd az egész társadalom, ezek életkoronként különböző hangsúlyt kapnak egy ember életében.

6 Erika Landau: Bátorság a tehetséghez. 1997 Calibra Kiadó, Budapest 13.o.


10

Interjúimban rendkívül élesen kirajzolódott, hogy valóban a család az az elsőd-leges környezet, amiben egy adottság, képesség tehetséggé fejlődhet, ha megfe-lelően támogatják a gyermeket.

IIIIII.. TTEEHHEETTSSÉÉGGEESS AAKKAADDÁÁLLYYOOZZOOTTTTSSÁÁGG Tehetséges akadályozottság?

Tehetséges akadályozottaknak nevezzük azokat, „akik testi, értelmi, érzelmi vagy érzékszervi akadályozottságuk ellenére szokatlanul tehetségesnek mutat-koznak.” (Blacher Dixon, 1997.)

A tehetséges gyermekeknek a hiányosságaik gyakran annyira szembetűnőek, hogy mindenekelőtt azok korrigálására fordítják a figyelmet, eközben hamar átsiklanak a tehetség felett, és efféle igényekkel, lehetőségekkel nem foglalkoznak. Az ilyen gyerekeknek, s felnőtteknek is két akadállyal kell megküzdeniük:

− akadályozottság hozta nehézségek, azok legyőzése − személyek előítéletei, akik úgy vélik, hogy az akadályozottság és a tehet-

ség egymást kizáró fogalmak.

IIVV.. MMŰŰVVÉÉSSZZEETTEEKK TTÍÍPPUUSSAAII ((AAMMEELLYY TTEERRÜÜLLEETTEEKKEENN TTEEHHEETTSSÉÉGGEEKK UUTTÁÁNN KKUUTTAATTTTAAMM))

Tanulmányom következő részeként szeretném megvizsgálni a művészetek típu-sait, de csak azokban, melyekben kutatást végeztem tehetséges művészekkel. Ezzel is szeretném alátámasztani írásom alapgondolatát, hogy a látássérültség és a tehetség lehetséges kettős.

IV. 1. Költészet

A látássérültség elméleti részében volt már arról szó, hogy a vakok és látássérül-tek egyik erőssége a beszéd. Mivel a beszédet is hallás után tanulják, kezdettől fogva jól fejlődik a szókincsük, és intelligenciatesztek igazolják az átlagosnál magasabb intelligencia szintjüket. A múltban is voltak látássérült tehetségek a költészet területén: gondoljunk csak Kölcsey Ferencre, és a jelenben is találunk ilyeneket: például Molnár Gábor vagy Szántó György, és természetesen: dr. Rácz Zoltán, akivel interjút készítettem. Interneten találtam meg a vak költők antológiáját, az Óda a fényhez c. könyvet, melyben számos vak költő művét megtalálhatjuk. Kutatásom alatt találkoztam dr. Rácz Zoltán szobrásszal, akinek már több verseskötete is megjelent, valamint jövőre kerül bemutatásra egy musi-cal, amit ő írt.

IV. 2. Zene

A zenei nevelés kiemelkedő jelentőségű minden látássérült gyermek számára. A dalokat hallás után tanulják meg. A Braille- kotta jelrendszerét csak azoknak a


11

gyerekeknek kell elsajátítani, akik valamilyen hangszeren tanulnak játszani, vagy igen tehetségesek és ezért későbbi pályaválasztásuk a zenei terület felé irányul.

Érdi Tamás zongoraművésszel is készítettem interjút, aki eleinte tanult Braille-kottából, de mivel sok hiba van a kottákban, és sok mű nincs is meg Braille-kottában, ezért teljesen a hallására hagyatkozva tanul naponta órákat.

Ennek a területnek a nehézsége, az idő. Ugyanis egy látássérült művész-nek sokkal több gyakorlásra van szüksége ahhoz, hogy elsajátítsa az adott dara-bot, mint egy látónak, viszont ezáltal tökéletesebben, hiba mentesebben tanulja meg.

Erről a nehézségről számolt be nekem Érdi Tamás vak zongoraművész is, aki hosszú órákat tölt a darabok megtanulásával és a mindennapos gyakorlással, valamint hozzátette, hogy a Braille- kotta jó módszer, de vannak hibák a kották-ban és sok darab nincs is meg Braille- kottában. Így marad a hallás utáni tanulás és a hosszadalmas, kitartó gyakorlás.

IV. 3. Ének

Ezen a területen sok már ismert művész nevével találkozhatunk, mint Ray Charles, Stevie Wonder, Andrea Bocelli. Mégis szomorúan tapasztaltam Szluka Lídia énekessel készített interjúm alapján, hogy még mindig többen vannak azok a szakemberek, akik nem támogatják és nem ajánlják a látássérülteknek az éne-kesi pályát. E területnek az a nehézsége, hogy egy látássérült ember, ha tehetsé-ges is, nem tudja énekét mimikai mozdulatokkal, arcjátékkal, színészi testmoz-gással kísérni, mert ez sérültségénél fogva nem működik, főleg egy születésétől fogva vak tehetségnél. Persze vannak az énekes pályának olyan területei, ahol erre kevésbé van szükség, mégsem tud kibontakozni egy operaénekesi hanggal megáldott tehetség az opera terén.

IV. 4. Szobrászat

A szobrászat terén két tehetséggel is volt alkalmam interjút készíteni, egyikükkel személyesen, a másik művésszel levélben.

Rácz Zoltán szobrász gépekkel dolgozik, és márványból vágja ki a már elképzelt szobrot pontos méretek alapján. Segítséggel dolgozik, a finomításokat pedig egyedül végzi. Látássérülése mindezt lehetővé teszi.

Katona Lajos 9 évesen vakult meg, amikor egy háborúból visszamaradt gránát felrobbant a kezében. Elveszítette jobb kezét és látását. Szobrait fából készíti. „Mivel a jobb keze könyékből hiányzik, és bal kezén is csak három és fél ujja van (viszont született balkezes) a nagyméretű farönköt a két térde közé szo-rítja, és vésővel "koptatja", hiszen nem tudja a másik kezével kalapáccsal ütni a vésőt, mint az egészséges szobrászok. Ha kész a forma, végül simára csiszolja. Ez a technika rendkívül fáradságos és hosszadalmas: egy-egy szobor kb. egy év (!) alatt készül el. ”– válaszolta kérdésemre Veress Zsuzsa, a szobrász rokona.


12

Neki már csak emlékképei lehetnek a tárgyak formáiról, ez a szobrokon is meg-figyelhető. A művészek szobrainak képei a mellékletben találhatóak.

IV. 5. Festészet

Talán ez a legvitatottabb művészeti ág, amiben szakemberek el tudják képzelni, hogy egy látássérült is alkothat. A látássérültek személyiségalakulásánál volt arról szó, hogy nincsenek színfogalmaik látós értelemben, de vakos értelemben igen, verbálisan. Ezen a területen mindössze egyetlen tehetséget találtam, őt is külföldön, Törökországban.

Ő Esref Armagan. Születésétől fogva vak. „Úgy fest, hogy a kezeit hasz-nálja. Elsősorban olajfestményeket készít. Módszerét 35 évesen tökéletesítette. Teljes csendre van szüksége, amikor dolgozik. Braille tűvel bekarcolja a körvo-nalakat, mert éreznie kell, „belül” van a festményen. Amikor elégedett a rajzzal, akkor viszi fel az olajat a képre.

Egyszerre csak egy színt visz fel, különben elmaszatolódik. Két- három napot kell várnia, amíg felvihet egy másik színt, amíg megszárad. Ez a módszer maradéktalanul és egyedülállóan Armagané. Ő nem kap ehhez semmiféle segít-séget, teljesen egyedi munka.

Nagyon tehetséges a portré műfajában is. Megkér egy látó embert, hogy rajzoljon körül egy fényképet, majd ő megfordítja a papírt és bal kezével érezve átmásolja amit érez a papír másik oldalán, a színeket csak később adja hozzá. Így készített portrét Törökország First Lady-jéről és az akkori miniszterelnökről. Több mint 20 kiállítása volt Törökországban, Hollandiában és Csehországban, valamint televíziós programokban is szerepelt.”7 Esref Armagan első és egye-dülálló példa, mint vak festő.

VV.. LLÁÁTTÁÁSSSSÉÉRRÜÜLLTTSSÉÉGG ÉÉSS ((MMŰŰVVÉÉSSZZII)) TTEEHHEETTSSÉÉGG LLEEHHEETTSSÉÉGGEESS KKEETTTTŐŐSSEE

Tanulmányom e részében szeretném összevetni bizonyításképpen interjúalanya-im válaszait, amit az első kérdésemre adtak, mind a hat művésznek feltettem ezt a kérdést. Így hangzott: „Mit gondol a látássérültség és tehetség kapcsolatáról?”

Egyöntetűen megállapítható az interjúválaszok alapján, hogy a látássérült-ség és tehetség lehetséges kettős, nem zárják ki egymást. A tehetség nem függ az egészségi állapottól, jelen esetben a szem károsodásától.

Például Katona Lajos esetében egy családon belül öröklődő képzőművé-szeti tehetségről van szó. Ő látóként is valószínűleg szobrász lenne. Ami a leg-szebb, látássérültként sem mondott le e tehetségének kibontakoztatásáról.

Dr. Rácz Zoltán ezt mondta: „A sérültség nem kizáró ok a tehetségben, sőt azt gondolom, hogy a sorsnak valamiféle mentőövei ezek. Aztán, hogy mit kezd ezzel a mentőövvel, az már mindig az egyénen múlik.”

7 www.armagan.com (Angolról fordította: Kovács Katalin)

http://www.armagan.com/


13

Két interjú alanyom is a hit oldaláról fogta meg a kérdést, Romanek Inka és Szluka Lídia is.

Szluka Lídia szavai: „Az gondolom, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Hogyha Isten látszólag el-vesz valamit, mint például a látást, akkor ad helyette mást. Isten mindenkinek ad talentumokat, és ha ad, márpedig ad, akkor nekünk az a dolgunk, hogy kamatoz-tassuk ezeket a talentumokat…

A zene isteni ajándék. Minél többet tudok a zenéről bármilyen zenei szempontból, kitűnik, hogy ez emberileg lehetetlen. Ilyen fantázia…csak Isteni dolog lehet.”

Ennek az idézetnek az első szavai pontosan megegyezik Érdi Tamás első kérdésemre adott válaszával, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Ő nem a hiány oldaláról közelítette meg a kérdést, hanem a kiteljesedés felől, mert zenei tehet-sége látássérültsége ellenére is ki tudott bontakozni.

Romanek Inka festőművésznő is a hit oldaláról ragadta meg a kérdést. Ő látó festő, mégis látássérült kislánya által bontakozhatott ki tehetsége. Érdekes megnéznünk a kérdést erről az oldalról is.

„Minden emberbe olyan gondosan beleültette a Jóisten azt az értéket, adottságot, tehetséget, ami később lehet magas színtű művészet, és ha beletesz-szük a lelkünket, szeretetünket, akkor az valóban megvalósulhat. Úgy érzem, és azt mondom, mióta egy látássérült lányom van, oly mindegy az, hogy milyen sérüléssel születik, ugyanis aki a lelkével lát, sokkal tisztábban lát, mint aki a szemével lát…

Adél hozta ki belőlem azt, amit a Teremtő belém rakott, ahhoz édesanyá-nak kellett lennem, hogy én Adélkán keresztül valamennyi sorstársának mutat-hassak festményeket a világról.”

A látássérültség és a tehetség ilyen formában is összekapcsolódhat, egy lá-tót segíthet ahhoz, hogy kibontakozzon, és látássérültek számára feltárjon egy új világot tapintható festményeken keresztül, ami egyedülálló a világon.

Esref Armagan török vak festő első kérdésemre azt válaszolta, hogy: „Mindenkinek kötelessége használni azt a talentumot, amit kapott.”8 Példaként írta nekem a művész menedzsere, hogy Esref Armagan felesége is vak, és ő a költészetben tehetséges, és ki is bontakoztatja ezt.

VVII.. IINNTTEERRJJÚÚKK:: SSOORRSSOOKK BBEEMMUUTTAATTÁÁSSAA,, IINNTTEERRJJÚÚVVÁÁLLAASSZZOOKK EELLEEMMZZÉÉSSEE

Tanulmányom e részében szeretném bemutatni azoknak a művészeknek a sorsát, akikkel interjúimat készítettem. Részletesen szeretném elemezni a hasonlóságo-kat és az eltéréseket a válaszokban, kiemelve a leglényegesebb dolgokat.

Négy művésszel személyesen tudtam interjút készíteni: dr. Rácz Zoltán-nal, Szluka Lídiával, Érdi Tamással és Romanek Inkával. Az Érdi Tamással

8 Esref Armagan menedzserének leveléből fordította Kovács Katalin.


14

készített interjút nem tudtam rögzíteni, emlékezet alapján fogom szavait idézni. Két művésszel fizikai határok miatt nem tudtam személyesen találkozni. Egyi-kük Katona Lajos, ő Kolozsváron él. Esref Armagan pedig Törökországban, levelemre menedzsere válaszolt. Interjúim során kérdeztem a művészeket a tehetség és a látássérültség kapcsola-táról:

− azt, hogy hogyan tudják összeegyeztetni a látássérültségüket és az adott művészeti ágban való alkotást vagy annak gyakorlatát,

− milyen technikát alkalmaznak, − milyen segítségeket kaptak és kiktől, hogy kibontakozhassanak, − szerintük hogyan lehetne segíteni a hasonló helyzetben lévő társain, hogy

kibontakoztassák tehetségüket. Elsőként kérdeztem meg dr. Rácz Zoltánt, aki a szobrászatban és a költészetben bontakoztatja ki tehetségét. Segítséggel elvégezte a középiskolát és felsőbb isko-lát is, doktori fokozatot is szerzett. Magát szociális vaknak nevezete, ami azt jelenti, hogy otthon jól eltájékozódik, de házon kívül folyamatos segítségre van szüksége felesége személyében. Szobrait segítséggel kivitelezi. Alkotásainak jelentősségét mutatja, hogy a társadalom számára fontos kérdésekre is választ mer adni. Erre jó példa a Holokauszt című műve, mely kapcsán egy olyan tabu-témát vállalt fel, amiről napjainkban is alig mernek, vagy akarnak beszélni.

Tehetségét a költészetben, írásban is kifejezi, felvállalva abban is a látás-sérültek ügyét. Jövőre kerül bemutatásra első musicalje humoros, mégis igen komoly mondanivalóval a sérült emberekről.

Dr. Rácz Zoltán nevéhez fűződik még a Nyitott Kapu Mobil Art Galéria Közhasznú Alapítvány az egészségkárosodott művészekért. Az alapítvány 1984-ben alakult meg, azért, hogy felmutassák a világnak: „a tehetség nem függ a testi, egészségi állapottól. A tehetség Isten adománya! A művészet egy és osztat-lan! Nincs hendikepes és egyéb művészet, kizárólag művészet van, egyéb jelzők nélkül. Az alapítvány eddig 87 kiállítást rendezett. Kiállításainkon együtt mutat-juk be egészséges, és egészségkárosodott képzőművészek alkotásait, stigmatizálás nélkül. A látogató nem tudja, hogy melyik művet készítette egész-séges és melyiket egészségkárosodott művész.

A „fogyatékosokat” tömörítő művészeti csoportok általában kizárólag fo-gyatékos alkotók műveit hajlandók bemutatni, például a Szájjal–lábbal festők csoportja. Tekintettel arra, hogy a mi célunk a fogyatékos ember integrációja, ezért kortárs képzőművészeti csoportként a szegregáció helyett a nyitottságot, az integrációt választottuk.”9

9 Részlet a Nyitott Kapu Közhasznú Alapítvány Ars poetikájából. A mellékletben olvasható a teljes egész.


15

Mivel az alkotások művészeti technikáit már tárgyaltam, itt csak a mű-vésznek nyújtott segítség és a sorstársak számára lehetséges segítségnyújtás kérdéseire térek ki.

Kitől kapott és kap segítséget Rácz Zoltán, hogy tehetségét kibontakoztas-sa? Főképpen első és jelenleg második feleségétől. Kérdésemre nem kezdett el sorolni válaszadóm szervezeteket, alapítványokat. Rácz Zoltán a hasonló hely-zetben élők segítségnyújtását illetően a társadalom szerepében látta a felelőssé-get. Úgy gondolja a társadalom kész a befogadásra, de nincs meg a politikai akarat hozzájárulása, támogatása. Megfogalmazta azt is, hogy a vezetők nem tekintik kifizetődőnek a sérültek számára az akadálymentesítést, ezzel szemben adott hangot a művész annak, hogy tulajdonképpen az emberi életünk, nemcsak a sérülteké, egyáltalán nem kifizetődő. Megszületünk és onnantól fogva folya-matosan gondoskodásra van szükségünk, amíg munkaképessé nem válunk, sőt egyszer eljön az időskor is, amikor mások gondoskodására, támogatására le-szünk szorulva. A sérült embernek pedig egész életében szüksége van erre, úgy hogy közben egyéniség tudjon maradni. Tehát egyáltalán nem olyan fehér-fekete a kifizetődő és nem kifizetődő befektetések kérdése. Felhívta a figyelmet az egyházak szerepére, hogy mennyire fontos lenne, hogy ráirányítsák a figyelmet a fogyatékkal élőkre, felvállalják az ügyüket.

A következő művész, akinek sorsáról írok: Érdi Tamás vak zongoramű-vész. Tamás koraszülötten jött a világra, és az inkubátorban megsérült a szeme, ennek a következménye a vaksága. Tamás kiskorában főleg a hangokon keresz-tül ismerkedett a világgal. Három évesen dédapja zongoráján eljátszotta több hangnemben a Marseilles-t. Sorra játszotta hallás után a zongoradarabokat, imá-dott kísérletezni a hangokkal. Nyolc évesen lépett fel először a Pesti Vigadóban, tizenhat esztendősen a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Vásáry Tamás vezényleté-vel Mozart egyik zongoraversenyét eljátszva aratott óriási sikert. Sorra hívták fellépésekre, pedig még a harmincat se töltötte be. Tamás kénytelen volt felsőfo-kú tanulmányait külföldön végezni, mert a Liszt Ferenc Zeneakadémiára még felvételizni sem engedték. Bécsben tanult. Tamás mára már 24 országban ját-szott, fellépéseivel támogatva szervezeteket, iskolákat. Tamás szavai:

„Minden alkalmat megragadok, ha jótékonysági koncertre hívnak. Sza-badkán a bevételt a Szerb, és a Vajdasági Vakok Szövetsége kapta, a Lions Klub szervezésében egy játszótérért zongoráztam a Batthyányi Vakok Intézete számá-ra, Veszprémben a halmozottan sérültek javára játszom már harmadik éve, és nagyon jó érzés, mikor képeslapot kapok a kirándulásaikról, amit a koncertem jóvoltából szerveznek. Mindahhoz, amit eddig elértem, nagyon sok segítséget kaptam. Sok jó emberrel találkoztam itthon éppúgy, mint Amerikában és Kana-dában. Ezt szeretném viszonozni koncertjeimmel, visszaadni azt, amit kaptam.


16

Azoknak, akiknek szintén szükségük van segítségre. Ennél nagyobb öröm nincs számomra.”10

Tamástól is megkérdeztem, hogy kitől kapott segítséget, hogy kibontakoz-tathassa tehetségét. Először is a családja támogatását emelte ki, aztán jöhettek csak a tanárai, akik bíztak és hittek benne, ezzel is mellé állva.

A hasonló helyzetben lévők segítésénél ugyancsak kiemelte, hogy a család támogatása nélkül nem lehetséges a kibontakozás, és szükséges hozzá az egyéni akaraterő, sok gyakorlás, a segítés mellett megtenni azt, ami tőle telik, a saját részt.

Érdi Tamáshoz hasonlóan Szluka Lídia tehetséges vak énekesnő is az in-kubátorban töltött idő után, oxigén túladagolás miatt vesztette el a látását. Kis tüdővel született (mert nem fejlődött ki), ma pedig énekel!!! Beteges volt gyer-mekként, az orvosok nem sok reményt fűztek életéhez. Ide vezethető vissza Lí-dia hite. Ő volt az egyike az interjú válaszadóim közül, aki keresztény hívő szemszögből közelítette meg az egész életét, és a neki adatott tehetséget, talen-tumot.

Lídia bekerült a vakok óvodájába, már ott felfigyeltek a hangjára. A Va-kok Iskolájában pedig már népdaléneklő versenyeket nyert meg, utolsó évét kórusiskolában végezte, és leérettségizett. Szolfézstanár és ének szakra jelentke-zett a Zeneakadémiára. Két év után eltanácsolták, és megmondták neki, hogy ez a pálya nem neki való. Lídia jelenleg Pécsett tanul ének szakon és tovább harcol, nem adja föl.

Lídiától is megkérdeztem, hogy kiktől kapott segítséget, hogy kibontakoz-zon. Ő is kiemelte családja támogatását, de szigorúan csak a második helyen. Harmadik helyen szerepeltek tanárai, akik bíztak benne, de az első helyen, teljes meggyőződéssel Isten állt. Családján belül külön kiemelte édesanyját, aki min-denhová elkíséri, segít neki a legegyszerűbb problémáktól az embert próbáló helyzeteken keresztül mindenben. Édesapja anyagi-lelki támogatását is nagyon fontosnak tartotta Lídia és édesanyja is.

Kérdésemre, hogy hogyan lehetne hasonló helyzetben lévő sorstársain se-gíteni, azt válaszolta, hogy sok múlik a hozzáálláson és az integráción. Külön problémaként kiemelte, hogy Magyarországon elszeparálják a sérült embereket, így az emberek nem tudják természetes dologként kezelni, hogyha szembetalál-koznak környezetükben egy sérült emberrel. Az infrastruktúra fontosságát is kiemelte, ahogy Rácz Zoltán is. Csak egy példát említek: a hangos lámpa. Lídia szavai ezzel kapcsolatban ezek voltak: „vagy elütnek, vagy nem.”11

10 www.erditamas.hu Az Interneten is megtalálható Érdi Tamással készített cikkből. 11 Szluka Lídiával készített interjúból idéztem. A teljes interjú a mellékletben olvasható.

http://www.erditamas.hu/


17

„Az esélyegyenlőség először két ember között kezdődik. Köztem és az énektaná-rom között, vagy a családban, hogy hogyan fogadnak el. Biztatnak, vagy azt, mondják, hogy jó ez neked így is.”12

„A szem az rendkívül differenciált információt ad. A tapintásra az a jellemző, hogy akkor, amikor az ember végig tapint valamit, akkor időben széthúzva kelet-keznek az információk az agyban. A tapintás csak információt nyújt, a látás vi-szont színinformációkat is ad, és ez a világ sokkal gazdagabb, mint a tapintás világa. A világ tapintásos érzékelése minőségileg, lényegileg más, mint az a világ, amelyet a vizualitás adhat, vagyis a szem által nyújtott élmények.”13 Írja saját szavaival Katona Lajos, nyolc évesen látását elvesztett szobrász és feltalá-ló. Látását egy kezében felrobbanó háborús bomba miatt vesztette el. A Katona családot átlagon felüli képzőművészeti tehetség jellemzi. A művész bátyja, test-vére és nagybátyja is mind tehetségesek a képzőművészetben.

Katona Lajos mindenképp tehetséges lenne, de sérülése megnehezíti te-hetsége kibontakozását. Egy-egy szobor elkészítése egy évet is igénybe vehet. A művész aprólékosan, finommunkával dolgozik követve a fa szerkezetét, tárgyak, alakok vonalát.

Katona Lajos Kolozsváron érettségizett, majd filozófia–pedagógia szakos tanári oklevelet szerzett ugyancsak Kolozsváron. Formakísérleteit 1975-ben kezdte el, 1999-ig tizenhárom fából készült szobrot készített. Jelenleg több mint, húsz szobor van készen.

Katona Lajosról tudni kell még, hogy feltalált egy szerkezetet, aminek a segítségével vakok számára is meg tudja tanítani, érzékeltetni tudja a geometriai testeket, magát a geometriát. A szerkezetet szabadalmaztatták, tanítása során ő maga is használta. Egy új segítség a vakok számára, hogy többet érzékelhesse-nek a világból.

Interjúkérdéseimmel Veress Zsuzsát kerestem meg, a művész közeli ro-konát. Tőle is megkérdeztem, hogy milyen segítségeket kapott, hogy kibonta-koztathassa a benne rejlő tehetséget. Veress Zsuzsa férje karolta fel először őt. Általában együtt is állítják ki műveiket, Katona György a festményeit, Katona Lajos pedig a szobrait. Sajnos a többi családtagok inkább megpróbálták lebe-szélni a fafaragásról, nem támogatták. Az ő életében már nem volt olyan egyön-tetű a családi támogatottság, mint a többi művésznél. Azt még hozzá kell ten-nem, hogy a művésznek se magyarországi, se erdélyi szervezet nem segített.

Hogyan lehetne a sorstársaknak segíteni? Ebben az interjúban az integrá-ció gondolata fogalmazódott meg: „A társadalom azzal segíthetne a legtöbbet, ha nem különítené el a sérülteket az egészségesektől, és igyekezne jobban megis-merni őket. Legtöbbet az egyes ember tehet: azzal, hogy nem sajnálkozik, nem

12 Tízes lábjegyzettel megegyező interjúból való idézet. 13 www.rovart.com Szabad kreativitás link, azon belül a Katona Lajos cikkből idézet.

http://www.rovart.com/


18

iszonyodik, nem pátyolgat, hanem odafigyel, embernek nézi a sérültet, és ami-ben nem szorul segítésre, azt ne is akarja megcsinálni a sérült helyett.”14

Még különlegesebb példája a látássérült képzőművészeti tehetségnek Esref Armagan, a vak festőművész. Esref Armagan egy elszegényedett családban szü-letett. Sosem részesült hivatalos oktatásban, egyedül tanult meg írni. Alkotási technikáját egyedül ő maga fejlesztette ki. Jelenleg 41 éves, nős, két gyermek édesapja. Több mint húsz kiállítása volt: Törökországban, Hollandiában és Csehországban, valamint televíziós programokban is szerepelt.

A segítség kérdésében sajnos nem kaptam megfelelő választ, de a segít-ségnyújtás kérdésében a hasonló helyzetben lévők felé igen. Esref Armagan ebben látja a segítségnyújtás lehetőségét: „Ő nagyon szeretné megtanítani a va-koknak azt a technikát, amit ő dolgozott ki. Hiszen nagyon sok vak ember úgy érzi, hogy a művészet nem neki való, de ő meg tudja mutatni nekik, hogy a raj-zolás és festés öröm forrása lehet. Úgy találja, hogy sokan hajlandóságot érez-nek, hogy megpróbálják, hogy valóban származhat öröm abból, hogy képesek rajzolni.”15 Ő lehetőséget lát abban, hogy bátorítsa a leendő tehetségeket, hogy alkossanak, és mint élő példa előttük jár, utat tört a lehetőségek felé, mert mun-kássága, alkotásai egyedülállóak a világon, mint vakon született festő.

Segítség kérdéskörének összefoglalása

Kivétel nélkül mindegyik művész elsősorban a családjától kapott és kap segítsé-get. Olyan művészek is voltak, akik csak a családjuktól kaptak és kapnak segít-séget, hogy a bennük rejlő tehetséget kibontakoztathassák.

Feltehetjük a kérdést, hogy mi történik azokkal a tehetséges sérült embe-rekkel, akiknek nincsen családja, és nem kapják meg a lehetőséget, hogy kitelje-sedjenek? Kinek a felelőssége ez? A távoli rokonoké? Az iskoláé? A környeze-téé? Vagy a társadalom felelőssége is?

Két művész pedig megelőzve a család szerepét a segítésben, a hit szem-szögéből, Isten segítségére támaszkodva közelítette meg a segítség kérdéskörét. Azt tapasztaltam, hogy akinek ez a plusz kapaszkodó ott van az életében, köny-nyebben kezd újat, nem adja fel, és másképp látja az egész életét, lehetőségeit, és a talentumának az értelmét. Nem karriermegvalósításként, hanem akár szolgá-latként mások felé, kölcsönös szeretet Isten felé, aki e különlegeséggel megaján-dékozta.

Szeretném leírni, hogy én mit tapasztaltam, mint segítségkérő a látássérült művészek részéről. Nagyon nagyra értékelem a segítőkészségüket, az elfogadá-sukat, a nyitottságukat és az őszinteségüket. Mind a hat művész szívesen vála-szolt a kérdéseimre, sőt ők is örültek, hogy valaki felkarolja az ügyüket. Rendkí-vüli embereket ismertem a személyükben.

14 Veress Zsuzsával készített interjú Katona Lajosról. A teljesen interjú a mellékletben található. 15 Esref Armagan menedzserének leveléből idézet. A teljes egész a melléletben olvasható.


19

A segítségnyújtás egy különleges példájáról szeretnék most beszámolni, egy egyedülálló technikát alkalmazó látó festőnő személyében, ő Romanek Inka. Az ő életéről annyit kell tudnunk, hogy lánya, Adél koraszülötten jött a világra, inkubátorban kellett feküdnie, és ő is az oxigén túladagolás következtében vesz-tette el látását.

Inka sokáig vádolta Istent, hogy miért történhetett ez meg. De egy napon fordult a kocka. Rádöbbent milyen kincset is kapott a lányában. Először Adél számára kezdett el szemléltetőeszközöket készíteni, hogy jobban megértse a világot, amiben él. Mindent lefest lányának, amit egy vak e különleges festmé-nyek nélkül soha nem tapasztalhatna meg (csillagok, magas fák, hegyek). Inka maga mondta, hogy: „Adél hozta ki belőlem, amit a Teremtő belém ra-kott.”16

Később a különleges festmények új világot tárhattak fel Adél sorstársai között is. Akkor még maga a festőnő sem gondolta, hogy hány száz és ezer lá-tássérültnek fog egy új érzékelési lehetőséget felkínálni tapintható festményein keresztül.

Milyenek ezek a festmények? Egy kasírozott vásznon farost van, majd raj-ta a festővászon. Erre a felületre lehet festeni, de különleges akril festékkel, több rétegben, hogy időtálló legyen, és ellen tudjon állni a sok tapogatásnak. Egyfor-mán mindent nem lehet kiemelni, mert akkor nem tudják a kis kezek megkülön-böztetni az ábrázolt dolgokat.

Inka kislánya, Adél mesélte el ujjaival tapogatva legbecsesebb, legfonto-sabb képet, a kislányról, aki halad az élet útján, aki bárki lehet, akár ő is. Ő is elmondta a véleményét az interjúkérdéseim alapján. A kislány maga mondta, hogy nehéz egy látássérült tehetséges embernek, mert nagyon meg kell küzdeni, azért, hogy maradandót alkothasson, hogy elfogadják és külön kiemelte, hogy milyen nagy szerepe van ebben a családjának, környezetének, a gyermekkortól az iskolájának, a tanárainak, barátainak. Megfogalmazta a látássérültek feladatát is, hogy legyenek elszántak és nyissanak a világ felé. Ő például egy összekötő kapocs, egy „hidacska” szeretne lenni a látók és nem látók között. A kislány maga fogalmazta meg, hogy sokan vannak, akik nem kapják meg a megfelelő segítséget az elinduláshoz, és ő ezen szeretne változtatni.

Látszik a kislányon, hogy mennyire másképp, kitágult látókörrel szemléli a világot, édesanyja nem mindennapi alkotásain keresztül, nem úgy, mint azok, akik nem kapnak ilyen megfelelő vagy ilyen különleges segítséget.

Remélem ők csak a kezdet a segítségnyújtásban, és lesz még több nyitott kapu a látássérült emberek, és (különösképpen kutatásom középpontjaként) a látássérült tehetségek előtt is.

16 Romanek Inkával készített interjúból részlet. A teljes interjú a mellékletben olvasható.


20

ÖÖSSSSZZEEGGZZÉÉSS Munkámban megkíséreltem elméletben és gyakorlatban bemutatni a látássérült-ség és tehetség kapcsolatát. E munka nem fed le minden kérdést, és részkérdést, de egy részletes képet ad arra a kérdésemre, amit a bevezetésben megfogalmaz-tam: „Egyáltalán lehetséges e kettős?” Egyértelműen kijelenthetem, hogy lehet-séges. Nemcsak hogy lehetséges, de még színes és változatos is a tehetségek személye és művészi sokszínűsége. Különböző emberek, különböző művészetben tehetsé-gesek, de mindannyian egy célért küzdenek, harcolnak. Azért, hogy ők maguk bebizonyítsák, nem kevesebbek, sőt ők is értékes tagjai társadalmunknak és rej-tegetnek magukban tehetséget, amely által gazdagabbá lehetnek, lehetünk. Ezek a művészek, akikről írtam kivételek, egyediek, nekik megadatott, hogy valaki felkarolta őket, odanyújtott egy segítő kezet. És csak csodálnunk lehet, hogy mivé is lehetnek egy kis segítséggel, elfogadás-sal a fogyatékkal élő tehetséges emberek.

Záró gondolatok

A kutatás alatt valódi kincskeresőnek éreztem magam, aki kutat az értékesebbnél értékesebb tehetségek után. Számomra az eredmény nemcsak ez a dolgozat lett, hanem egy életre szóló tapasztalat, gazdagabb lettem általa. Munkámmal remé-lem másokat is buzdítok arra, hogy kincskeresők legyenek, akár egy kisebb se-gítséggel: egy mosoly, egy kézfogás, egy kedves, biztató szó formájában, mert a nagy történések kis mozzanatok összességéből állnak, és „sok kicsi sokra megy”, ahogy a közmondás is mondja. Befejezésül Tóth Árpád sorait idézem:

„Fény vagy Te is, lobogj hát, Melegíts és égess,

Hinned kell, hogy a világ Teveled is ékes.

Mellékletek

Interjú dr. Rácz Zoltánnal

– Mit gondol a látássérültség és a tehetség kapcsolatáról? A tehetség nem függ az egészségi állapottól. Hiszen ha megnézzük a művészet-történetet, az európai kultúrhistóriát, nagyon sok olyan alkotóművész, előadó-művész (pl. Stevie Wonder, Boccelli, Ray Charles) van, vagy voltak híres írók. Például hazai költők: Kölcsey Ferenc, ő tudott képviselő is lenni abban a korban. Molnár Gábor nem tudom, mond-e valamit a mai fiataloknak és Szántó György. Molnár Gábor egy robbanás során elvesztette mindkét szemét, ezzel együtt egy nagyon jó író volt.


21

Nos, mi a vakoknak az erőssége? A zene, a hangok. Tulajdonképpen ez érthető, de aki nem lát, annak a hangok birodalmában kell eligazodni. Ha valakinek van tehetsége, akkor két irányba mehet: zene és írás. Na most, a szobrászat az más dolog. Ehhez egy rálátás készségnek, tehetségnek kell lenni. Ha valaki több mindenben is tehetséges, akkor fennáll annak a veszélye, hogy igazán egyikben sem tud nagyot alkotni. Mindegyik egy kihívás. Nyilván, hogy vannak látássé-rült festők. Vak festőről is tudok, hazait nem, de egyszer találkoztam magam is egy ilyen emberrel Moszkvában. Ott volt egy találkozó látássérült művészek számára. Ott kaptam ezt a bizonyos Filantrop-díjat. Ezek olyan rendezvények, amelyek fontosak a sérült embereknek, mert megismerik egymást és egy kicsi önbizalmat adnak, tehát valami értelme van annak, hogy megszülettünk. Ha megnézzük egyáltalán a sérültség és tehetség kapcsolatát más híres, sérült tehet-ségeken keresztül, mint Van Gogh, Toulouse-Lautrec, ezzel azt akarom monda-ni, hogy a sérültség nem kizáró ok a tehetségben, sőt azt gondolom, hogy a sors-nak valamiféle mentőövei ezek. Mindenkinek dob a sors mentőövet. Aztán, hogy van-e ehhez szorgalma, tehetsége, kurázsija, hogy mit kezd ezzel a mentőövvel, ez már mindig az egyénen múlik.

Én azt gondolom, hogy most az a legnagyobb baj, hogy mióta hivatalosan azt, mondják, hogy támogatják a sérülteket, azóta sokkal inkább alul van repre-zentálva a vakok és gyengénlátók populációja a közép- és főiskolákon, de a má-sikat a fal adja.

Én annak idején Csurgón kerültem középiskolába. Nekem nem okozott gondot a kapcsolatkialakítás, segítettek nekem, felolvasták az anyagot. El tudtam végezni a középiskolát. Majd a jogra kerültem, folytatódott ugyanez. Más volt a légkör. Természetesnek tartották. Amikor kórházban voltam, küldték be a kazet-tákat, magnóról tanultam. Ilyen volt akkor a légkör, ma ezt nem tapasztalom. Nehéz nagyon egy sérült embernek közép- vagy főiskolát járni. Nagyon alulrep-rezentált a felsőbb iskolát végzettek aránya.

Tehetség kapcsán: a Nyitott Kapu alapítványt csináljuk 12 éve. Voltak közös kiállításaink a vakokkal. Vak kézművesekkel. Hihetetlen ügyesen készíte-nek divatcikkeket. Pillanatok alatt megvásárolták, elkapkodták. Külföldön járva láttuk, hogy például Svájcban milyen jól meg van szervezve a vakok ellátása. Franciaországban hangsúlyt fektettek arra, hogy afrikai területekre is eljussanak magnószalagok sérültek számára. Németországban is felkarolják a sérültek ügyét. A vakok a városban laknak. Megtanítják őket közlekedni. De ahhoz az is kell, hogy az autósok odafigyeljenek. Magyarországon sok vakot elütnek. – Megkérdezhetem a maga látássérültsége milyen fokú? Azt szokták mondani, szociális vak vagyok. Itthon jól eltájékozódom, de az ut-cán a feleségemre vagyok szorulva. Karon fogva vezet mindenhova. Valamikor jobban láttam lényegesen, de volt egy retinaleválásom, amikor egy vakbélműtét során atropint adtak, ami a glaucomának egy halálos döfés.


22

Figyelmeztette a feleségem az orvosokat, de nem figyeltek rá az orvosok, utólag pedig hiába kapkodtak. 1983-ban műtöttek meg és azóta látok. Visszamentem dolgozni. Majd az Alapítvánnyal foglalkoztam. Leszázalékoltak. Azóta romlik a látásom. 2001-ben volt egy nagy trauma, amikor az első feleségem rákban meg-halt. Akkor volt egy súlyos látásvesztésem, ki sem tudtam menni a napra. Ma már ki tudok menni. Azóta lassúbb a mozgásom.

– A szobrászatban milyen technikát alkal-maz? (Zoli bácsi megmutatta a szobrokat, most a Fogyatékosok Holokauszt emlékszobráról beszél:) Láthatja: tűz, fehér bot, szemüveg, másik bot. Európában nagyon sok fogyatékost a második világháború alatt a német nácik elgázosítottak, megöltek. Fogyatékosok szá-mára fel sem merült az, hogy irgalom. A gáz-kamrába irányították őket. Európa csaknem minden országában elismerik ezt a tényt, ki-véve Magyarországon, ahol a fogyatékosok

holokausztjáról nem szabad beszélni. Valami oknál fogva nem beszélünk róla. Ezt nem értem, hogy miért, nem értem, hogy maguk a fogyatékos szervezetek mért nem vetették már fel, mi felvetettük, de lesöpörtek minket.

Technika: Az hogy én nem látok, bonyo-lítja a dolgot, de én is úgy csinálom, mint má-sok, mert én is voltam szobrászok alkotótáborá-ban. Nem vésővel működik, hanem vannak ezek a gépek. Nekem is kellett és kell valaki, aki se-

gít. Én kirajzolom, hogy mit akarok, lemérjük pontosan, ehhez kell a segítő szeme, mint az ábrá-zoló geometriánál. Amikor ez megvan, a segítségem ezekkel a kővágó szerszámmal kivágja. Az alapanyag nagyon drága: gránit és márvány. Onnantól jön a finommunka. Vésőre azért nem bí-zom, mert sok kő van, aminek van egy belső repedé-se, és ha az ember nekiáll vésni, nem ott törik, ahol szeretnénk. Kopogtatni meglehet, de vannak nagyon vékony hajszálrepedések is. Novellákat, verseket is írok. Próbálok úgy élni, hogy ne csak az idő teljen. Írtam egy musicalt is. Sérült


23

emberekről szól. Talán jövőre bemutatják. Számomra az élet úgy egész, ahogy van. – Milyen segítségeket kapott, kitől, ahhoz, hogy kibontakozzon a tehetsége? Én a két feleségemtől. Az elsőtől kaptam a legtöbb segítséget. – Hogyan lehetne segíteni a hasonló helyzetben lévő látásfogyatékkal élő embe-reken? A társadalom hajlandó a befogadásra, kész, párbeszédre. Ez inkább politikai akarat kérdése. Az most nincs. Itt volna az egyháznak a fontos szerepe, hogy ráirányítsa a figyelmet a fogyatékkal élőkre. És ha az államnak nincs hozzá akarata, akkor az egyházzal meg lehetne csinálni, felkarolni a fogyatékosok kultúráját. Szívesen venném, ha a katolikus vagy re-formátus egyház kapcsolatot létesítene valamelyik vak szervezettel. A politiku-sok mással vannak elfoglalva. Tehát az egyháznak itt lenne a szerepe.

Interjú Szluka Lídiával

– Lídia, először is mit gondolsz a látássérültség és a tehetség kapcsolatáról? Az gondolom, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Hogyha Isten látszólag elvesz valamit, mint például a látást, akkor ad helyette mást. Isten mindenkinek ad ta-lentumokat, és ha ad, márpedig ad, akkor nekünk az a dolgunk, hogy kamatoz-tassuk ezeket a talentumokat. Ne legyünk olyanok, az egy tálentumért csak egyet adunk vissza, a kettőből négyet, az ötből tízet és a többi. Én azt gondolom, hogy Isten nem vesz el, csak ad. A sérültség azért van, hogy nyilvánvalóvá legyen Istennek dicsősége. Jézus is amikor a vakon született embert meggyógyította, ezt mondta: „Senki nem vétkezett”. Nem bűn miatt van, nem büntetés, hanem azért, hogy ezzel is megmutassa az Ő nagy dicsőségét. A látássérültség meg a zene, meg a tehetség azok, amikben Isten jelen van. A zene isteni ajándék. Minél töb-bet tudok a zenéről bármilyen zenei szempontból, kitűnik, hogy ez emberileg lehetetlen. Ilyen fantázia….csak Isteni dolog lehet. – Hogy tudod énekesi pályádat és látássérültségedet összevetni? Mik a nehézsé-geid? Sokan úgy vélik, hogy látássérültként nem lehet énekelni. Pontosan ezért sza-kadtak félbe a zeneakadémiai tanulmányaim. Van, akik azt mondják, hogy egy látássérült nem való erre a pályára. A vizsgabizottság kifogásai között többek között az volt, hogy a látássérülteknek nincs olyan mimikájuk, nem tudják kont-rollálni, nem tudják a színészi mesterséget, illetve színpadi játékot úgy, sőt se-hogyan megtanulni, ezért nem lehet egy látássérült operaénekes sem, mert ott a díszletek között kell mozogni, színészkedni, játszani, szükséges színpadi játék, mimika, arcjáték, gesztusok, kézmozdulatok. Ezeket mi nem tudjuk úgy kontrol-lálni, sőt egyáltalán nem tudjuk. Sokan akadálynak látják. De azt mondom, hogy vannak ezen a földön olyan országok, ilyen például Amerika is, vagy Európa, ahol ezek igenis elfogadottak, gondoljunk csak Stevie Wonderra, vagy Ray Charlesra, vagy Andrea Bochellire. Magyarországon ebben még nagyon el va-


24

gyunk maradva, ebben a fogyatékos ügyben általában. Itthon ezek a nézetek vívnak, nagyon kevés az olyan haladó szellemű ember, tanár, művész, aki haj-landó ezt az ügyet felvállalni és azt mondani rá, hogy igen, hogy ez működik. – Milyen segítségeket kaptál, hogy a benned rejlő tehetséget kibontakoztasd? Kitől? Legelőször is Istentől, azt gondolom. Hogyha Isten nem lenne velem, a sok pró-ba között, akkor már rég feladtam volna. Isten úgy segít rajtunk, hogy küld em-bereket, akik az ő üzenetét hordozzák. 15 éves voltam, amikor bekerültem a Konziba. Amikor oda kerültem, akkor az ének tanszék vezetője felvett engem, és azt mondta, hogy vállal engem. Majd a Zeneakadémiára felvételiztem. Olyan gége és torokbetegségeim voltak, hogy nagyon megijedtem, hónapokig nem tudtam beszélni, énekelni, olyan beteg voltam. Utána otthagytam két évre az Akadémiát, megfordult a fejemben, hogy örökre otthagyom. Sokat imádkoztam, hogy Isten mutassa meg, mi a terve velem. Utána jött az új tanárnőm. De kitettek az Akadémiáról. Utána megint kétségek támadtak bennem. Most Pécsre járok éneket tanulni. Az az igazság, hogy a másik nagy segítségem édesanyám, a csa-ládon belül is. Ő szokott fellépésre vinni, ő segít öltözni, minden ilyen dologban. És nagyon nagy lelki segítség is. Amikor az ember lejön a színpadról, teljesen egyedül van és akkor jó ha ott van valaki, mert ha nincs ott valaki, nagyon el tud az ember kallódni lelkileg, aztán jönnek a testi elkallódások is. A zenei szakem-berektől is nagyon sok segítséget kaptam, azoktól, akik bíztak bennem. De ez felemás, nagyon sok a rosszindulat is. Az embernek leginkább Istenre és a csa-ládjára lehet támaszkodni és a saját lelki erőre. – Mennyire érezted az elutasítást? Az énekes szakma nem akar elfogadni, nem ismeri azt el, hogy egy látássérült is lehet ezen a pályán. Nem ismerik el a létjogosultságát ennek a dolognak. Na-gyon megoszlik a szakma. Azt vettem észre, hogy aki azt mondja, hogy semmi keresnivalóm itt, azt nem is tudom meggyőzni, mert nem lehet. Ez nem a pesz-szimizmus. Mindent megtettem, hogy meggyőzzem az embereket, de nem lehet. Nem ragaszkodom egy dalénekesi karrierhez, nem ragaszkodom ilyen dolgok-hoz. Én szívesen éneklek musicaleket is, könnyűzenét is. – Mit gondolsz, hogyan lehetne segíteni a hasonló helyzetben lévő társaidon? Én azt gondolom, hogy a hozzáálláson nagyon sok múlik. Sok múlik az integrá-ción is, a legnagyobb baj az, hogy itt Magyarországon elszeparálják a fogyatéko-sokat. Az infrastruktúráról nem beszélek…például hangos lámpa, vagy elütnek, vagy nem. Most már a gyógyszeres dobozra kezdik felvezetni a Braille írást. Az esélyegyenlőség először két ember között kezdődik. Köztem és az énektanárom között, vagy a családban, hogy hogyan fogadnak el. Biztatnak vagy azt, mond-ják, jó ez neked úgy is. Magyarország messze van az előrelépéstől, azt gondolom. – Magadról mondanál pár szót?


25

1983-ban születtem, inkubátorban, oxigén-túladagolás miatt vesztettem el a látá-som. Ez egy tipikus orvosi hiba. Ez egy nagy csoda, hogy nekem nagyon kicsi volt a tüdőm, nem fejlődött ki, és újraélesztettek. Kiskoromban olyan fullasztó rohamaim voltak, hogy kékre, meg lilára köhögtem magamat. Beteges voltam és ma pedig énekelek. Orvosilag nekem nem szabadna élnem. Bekerültem a vakok óvodájába, ott felfigyeltek a hangomra. Majd a vakok iskolájába jártam, de csak hét évet, szűkek voltak az iskola falai. Sok népdalversenyt megnyertem. Kórus-iskolába jártam, majd négy évig a Konziba. Majd eljöttem, mert nem éreztem jól magam. Sok fantasztikus embert megismertem ott. Utána kitűnően érettségiz-tem. A tanárok mind elfogadtak. Szolfézs- énektanár szakra jelentkeztem. A szolfézsról fél év után elbocsátottak, majd maradt az ének. Közben készültek velem rádiós- és tévés-felvételek. Majd ösztöndíjat nyertem Angliába, és Ameri-kában turnéztam.

Veress Zsuzsa: Katona Lajosról, interjúválaszok

1. A Katona család minden férfitagjára jellemző az átlagon felüli képzőművészeti tehetség. Képzőmű-vészeti Akadémiát végzett profi csak Katona György lett, de hobbi-szinten mindenki csinálja. Katona Gyula, a férjem édesapja és Lajos bátyja a falujukban közismert népi fafaragó (tehát ő is fa-szobrokat készít, mint Lajos) megrendelései is vannak a faluban. Lajos számára tehát ez eleve adva volt, ha nem vakult volna meg, nyilván akkor is faragna. Saját bevallása szerint: ha egészséges maradt volna, valószínűleg nem vált volna értel-miségivé, hanem kovácsmesterként élne, mint az apja. Vaksága tehát csak meg-nehezítette ennek a veleszületett és családi hagyományként is kapott tehetségnek a kibontakozását.2. Mivel a jobb keze környékből hiányzik, és bal kezén is csak három és fél ujja van (viszont született balkezes) a nagyméretű farönköt a két térde közé szorítja, és vésővel "koptatja", hiszen nem tudja a másik kezével kalapáccsal ütni a vésőt, mint az egészséges szobrászok Ha kész a forma, végül simára csiszolja. Ez a technika rendkívül fáradságos és hosszadalmas: egy-egy szobor körülbelül egy év (!) alatt készül el. 3. Az összeegyeztetés azt hiszem elég egyszerű: Lajos született alkotó ember, az lenne egészségesen is, vagy bármilyen más betegséggel. És ez minden hétköz-napi nehézségen átsegíti.


26

4. Tulajdonképpen semmilyen segítséget nem kapott, ha csak az nem számít segít-ségnek, amit a családi hagyományról írtam. Egyébként az emberek – saját csa-ládtagjai is – inkább gáncsolták, vagy legjobb esetben is lebeszélni próbálták a faragásról. Tényleges segítséget először a férjemtől kapott, de akkor abban állt és áll, hogy megerősíti Lajost abban, hogy érdemes csinálnia, amit csinál, hogy ezek nemcsak gyógypedagógiai szempontból ér-dekes kísérletek, hanem művészi szempontból is értékes alkotások... De segítünk konkrét dolgok-ban is: ahogy elkészül egy szobra, áthozzuk Ma-gyarországra (Kolozsvárról). (Jelenleg több mint húsz szobor van kész, mindegyik a mi lakásunkban van.) Férjem kiállításaira Lajos szobrait is elvisszük. Így sokszor voltak már kiállítva különböző magyar-országi képzőművészeti galériákban. (Erdélyben erre nem lenne lehetőség.) Én pedig rendszeresen megírom és elmondom a kiállítás megnyitókat, illetve, ami-kor csak lehet, „népszerűsítem” Lajost, mint ahogy most is teszem. 5. Tudomásom szerint elképesztő és felháborító mó-don nem segített Lajosnak se erdélyi, se magyaror-szági szervezet. Erről ő hosszan tudna mesélni. Ezért a lehetséges segítési módokról nekem sincs fogalmam. A társadalom azzal segíthetne a leg-többet, ha nem különítené el a sérülteket az egész-ségesektől, és igyekezne jobban megismerni őket. De ez inkább az én véleményem, s csak sejtem, hogy Lajos véleménye hasonló lehet. Legtöbbet az egyes ember tehet: azzal, hogy nem sajnálkozik, nem iszonyodik és nem pátyolgat, hanem odafigyel, embernek nézi a sérültet, és amiben nem szorul segítségre, azt nem is akarja megcsinálni a sérült helyett.

Esref Armagan életrajza, menedzserének levelei

Esref Armagan életrajza (Angolról fordította Kovács Katalin)

Esref Armagan egy elszegényedett családba született. Sosem részesült hivatalos oktatásban, egyedül tanult meg írni. Úgy fest, hogy a kezeit használja, elsősor-ban olajfestményeket készít. Módszerét 35 évesen tökéletesítette. Teljes csendre van szüksége, amikor dolgozik. Braille tűvel bekarcolja a körvonalakat, mert éreznie kell, „belül” van a festményen. Amikor elégedett a rajzzal, akkor viszi fel az olajat a képre. Egyszerre csak egy színt visz fel, különben elmaszatolódik. Két- három napot kell várnia, amíg felvihet egy másik színt, amíg megszárad. Ez


27

a módszer maradéktalanul és egyedülállóan Armagan úré. Ő nem kap ehhez semmiféle segítséget, teljesen egyedi munka. Nagyon tehetséges a portré műfajában is. Megkér egy látó embert, hogy rajzoljon körül egy fényképet, majd ő megfordítja a papírt és bal kezével érezve és átmásolja, amit érez a pa-pír másik oldalán, a színeket csak később adja hozzá. Így készített portrét Törökország First Lady-jéről és az akkor akkori minisz-terelnökről. Armagan úr ma 41 éves, nős és két gyermek édesapja. Több mint 20 kiállítá-sa volt Törökországban, Hollandiában és Csehországban, valamint televíziós progra-

mokban is szerepelt.

Esref Armaganról készített interjú menedzserének válaszai alapján (fordította Orosz Andrea és Kovács Katalin)

Kedves Katalin, én Esref Armagan menedzsere vagyok. Én fogok válaszolni az ön kérdéseire, mivel Armagan úr nem tud angolul. Több mint 12 éve dolgozom mellette, így volt lehetőségem megfigyelni őt. Ami engem illet, meg vagyok győződve arról, hogy ő egy zseni. Nemsokára elutazunk Firenzébe, Olaszor-szágba, ahol bebizonyítja, hogy képes három pontos perspektívában rajzolni. Dolgozatomban szeretném bemutatni a művész élettörténetét. – Milyen művészi technikákat használ a festéshez (egybevetve azzal, hogy látás-sérült)? Az ujjait használja a festéshez. Először vastagabb réteget visz fel a lapra, hogy

érezze a körvonalakat, és aztán folytatja, pél-dául az eget világosabbra festi. Az utóbbi időben a festés elkezdése előtt „air-drying” technikát használ, aminek segítségé-vel könnyebb megéreznie, hogy hol fejezte be a munkát. A különféle perspektívák és árnyékolási tech-nikák által megtanulta az emberek számára életszerűbbé, könnyen érthetőbbé tenni a festményeit. Ezeket ő nem tanulta, nem járt akadémiai iskolába, saját maga dolgozta ki. – Mik a nehézségei? Mivel nem látja a módját, hogyan tanulhatná meg sorrendben a színeket vagy a formákat, így kénytelen megtanulni, hogy néz ki, pl. egy


28

tárgy minden szögletből. – Milyen segítséget kapott az élete folyamán? (Erre a kérdésre nem kaptam meg-felelő választ.)

– Mit gondol arról, hogyan tud-nák kibontakoztatni a tehetségü-ket azok az emberek, akik ugyan-ilyen helyzetben vannak? Ő nagyon szeretné megtanítani a vakoknak azt a technikát, amit ő dolgozott ki. Hiszen nagyon sok vak ember úgy érzi, hogy a mű-vészet nem nekik való, de ő meg tudja mutatni nekik, hogy a rajzo-lás és festés öröm forrása lehet.

Úgy találja, hogy sokan hajlandóságot éreznek, hogy megpróbálják, hogy való-ban származhat öröm abból, hogy képesek rajzolni.

Második levélváltásom Esref Armagan menedzserével: (Fordította Orosz Andrea és Kovács Katalin)

„Kedves Joan Eroncel! Köszönöm a válaszait, nagyon hasznosíthatók az információi. Azonban lenne még egy kérdésem, amely különösen fontos a dolgozatom megírásához. Kérdé-sem a következő lenne: Mit gondol Esref Armagan a látássérültség és tehetség kapcsolatáról? Ez sajátos kérdés, kérem válaszoljon. Előre is köszönöm. Tisztelettel: Kovács Katalin Magyarországról”

Joan Eroncel válasza:

„Őszinte leszek, mert ő soha nem vett részt képzésekben, nem töltött el időt ez-zel a fejtegetéssel ilyen formában. Azt mondaná, hogy minden embernek köte-lessége használni azt a tehetsé-get, amit kapott. Például az ő felesége, aki szintén vak, költő. Azért is, mert ő vakon született, nincsenek olyan perspektívái, hogy mit is jelent látni. Talán ha először lett volna művész és utána veszíti el látását, akkor lehetne erről beszélni, de így nincs értelme. Amikor az embe-rek megkérdezik, miért nem készít szobrokat, azt válaszolja,


29

hogy a szobor alkotása nem olyan rendkívüli dolog, mert nem veszi igénybe annyira a látás képességét. Sok szerencsét! Tisztelettel: Joan Eroncel”

Interjú Romanek Inkával és lányával, Adéllal

– Inka mit gondolsz a látássérültség és a tehetség kapcsolatáról? Hiszem. Hiszem, hogy Isten úgy teremtette a világot, hogy abban valamennyien jól érezhetjük magunkat. És ha elég szeretet, kitartás, hit, akaraterő van bennünk, megtaláljuk azt az utat, amelyen minden értéket, amit Ő személyünkre szabott kibontakoztathatjuk. Csak ne maradjunk egyedül. A Jóisten biztosan ad olyan helyzeteket, amikor módunk van ezt megtalálni, de nem biztos, hogy van hozzá erőnk, bátorságunk. Én is volt, amikor úgy éreztem, hogy vakmerő az a gondolat és nem is biztos, hogy nekem való. Fontos hogy dolgozzak, a munkahelyemen legyek. De ugyanakkor vágytam alkotni, mozdult a kezem, rajzoltam a gondola-taimmal is. Minden emberbe olyan gondosan beleültette a Jóisten azt az értéket, adottságot, tehetséget, ami később lehet magas színtű művészet, és ha beletesz-szük a lelkünket, szeretetünket, akkor az valóban megvalósulhat. Úgy érzem és azt mondom, mióta egy látássérült lányom van, oly mindegy az, hogy milyen sérüléssel születik, ugyanis aki a lelkével lát, sokkal tisztábban lát, mint aki a szemével lát. Ha ott van a tehetség, hogy meg kell mutassam a világnak, hogy itt vagyok. Magamnak is jól esett, hogy kifesthetem az örömöm-bánatom. Akkor még nem gondoltam, hogy hány ezer meg tízezer embernek adok valami szépet, akkor még csak a lányomnak festettem. Volt, amikor vádoltam Istent, de most köszönöm, egész életen át köszönöm, hogy ilyen csodálatos kicsi lányom van. Adél hozta ki belőlem azt, amit a Teremtő belém rakott, ahhoz édesanyának kellett lennem, hogy én Adélkán keresztül valamennyi sorstársának mutathassak festményeket a világról. – Milyen a festési technikád? Hogyan is jutottál el ide? Adácskának szemléltetőeszközként szántam, hogy amit Ada nem láthat a sze-mével, az ujjain keresztül, a lelkével lássa. Amit nem tudtam úgy elmagyarázni, mert nem tudja szavakkal, pl.: égen a csillagok, egy fa magassága stb., lefestem, és kitapinthatja.

Az emberek pedig nem értékelik azt, ami körülöttük van, egy falevelet, egy kis virágot, nem veszik észre, mennyi szépség van körülöttük. Látom a sors-társakat, hogy belefeledkeznek a képekbe, de szégyellnek tapogatni, mert nega-tív élményük van ezzel kapcsolatba.

A technikám: minden esetben a vásznat kasíroztatom. Ez egy farost, rajta a festővászon, ezt méretre kérem. Különleges festék kell, mert ellen kell állni a sok tapogatásnak. Akrilfestékkel festem, sok-sok rétegben. Persze nem lehet mindent egyaránt kiemelni, mert akkor nem tudják a kis kezek megkülönböztet-ni.


30

A legfontosabb kép, amit Adél mond el, az ujjaival tapogatva a képen

Van ezen a képen egy hosszú, hosszú út, sok kővel, nagy halom kövekkel és az úton van egy fehér botos kislány, aki akár én is lehe-tek. És kísér engem egy angyalka is, aki azt mondtam, hogy ez az angyal anya, aki elrak minden követ a lábam elől, de nekem kell ki-járni az utat, persze segítséget kapok tőle meg persze a fák fölött van egy fénysugár, amely szerintem az Isten, az isteni fényt jelképezi. Úgy gondolom, hogy sohasem vagyok egyedül, mert anya is velem van, az angyalka. És ez a fény, az isteni fény is elkísér engem. A Jóis-ten és az én anyukám mindenhová elvisznek. Elvezetnek engem és nagyon sokat tanulhatok.

Én mindig azt mondom, hogy az életből mindig nagyon sok mindent meg lehet tanulni, viszont egy nem látó embernek bármilyen mássággal élő ember-nek, akár azért is, hogy ő művész legyen, hogy maradandót tudjon alkotni, ezért nagyon meg kell küzdeni., hogy elfogadják. Nagyon nagy szerepe van ebben a környezetének is, a szüleinek, az iskolában a tanárainak, a barátainak, hogy úgy tudják őt vezetni. Kezdetben még mondjuk egy kisgyerek biztosan nem olyan dalt ír, mint egy harminc vagy negyven éves költő, de hogy akkor őt is megdi-csérjék és adjanak neki elég erőt haladni. Ha saját szemszögemből, a nem látókat nézem, nagyon fontos hogy legyen bennünk olyan elszántság, hogy nyissunk a világ felé. Én például nagyon szeretnék egy hidacska lenni a látók és nem látók között. És ezen a hídon mindenki úgy átkelhessen, hogy jobban megismerjenek minket. Hogy ha valaki alkot, akár úgy is, hogy nem lát, az ő munkája is ér ugyanannyit. Lehet, hogy neki több időt vesz ez igénybe, vagy rögösebb az út, hogy őt elismerjék, megismerjék. De minden embernek van lelke, és mindenki-ben fel kell fedezni a jóságot, és bízni kell, hogy meg fogják a látássérült embe-reket is szeretni. Én tényleg nagyon szeretném, hogy ha lehetnék ilyen kis hi-dacska és nem azért, hogy én most mutogassam magamat, mint mikor szavalok, hogy engem mindenki megismerjen, hogy én vagyok a legjobb, hanem azért, hogy én példát mutassak, mert nagyon sok olyan látássérült van a környezetem-


31

ben, akinek nem úgy segítenek, és ezért határozatlanabb. Példát mutathassak, hogy mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők. Ezt nagyon fontosnak tartom. Nagyon fontos, hogy egy látássérültnek, mennyivel többet kell tanulni, hogy ugyanazt az eredményt elérjék, mint a látók. Hiszen körülményesebb. Nincsenek Braille könyvek. Én pedig szeretnék továbbtanulni, és majd versenyzünk anyá-val, hogy ki tud jobban levizsgázni, mert sokat kell majd segítenie nekem, hogy le tudjak vizsgázni.

Érdi Tamás és családja

Érdi Tamás zongorázik


32

Felhasznált irodalom

Dr. Czeizel Endre: Sors és tehetség; Budapest, 1997. Erika Landau: Bátorság a tehetséghez; Calibra Kiadó, Budapest, 1997. Illyés Gyuláné–Illyés Sándor–Szigeti Borbála–Jankovishné Dalmai Mária–Lányiné Engelmayer Ágnes: Gyógypedagógiai Lélektan II. rész, Nemzeti Tan-könyvkiadó, Budapest, 1996. Illyés Sándor: Gyógypedagógiai Alapismeretek; ELTE BGGYTF, Budapest, 2000.

Művészek honlapjai Interneten:

http://www.motivacio.hu/ffriss/ifj.info/Muveszet/Muveszet.htmSérült tehetséges művészek honlapja. www.armagan.com Esref Armagan honlapja. www.opengate.godolloregio.hu/képgaléria dr. Rácz Zoltán és a Nyitott Kapu Alapítvány honlapja. www.rovart.com Ezen az oldalon belül a szabad kreativitás link. Katona Lajos cikk. www.erditamas.hu Érdi Tamás honlapja.

A szerző, tanulmányával a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Közművelődési és Könyvtártu-dományi Szekciójában 2007. április 3-án, Piliscsabán első helyezést ért el.

http://www.motivacio.hu/ffriss/ifj.info/Muveszet/Muveszet.htm

http://www.armagan.com/

http://www.opengate.godolloregio.hu/k%C3%A9pgal%C3%A9ria

http://www.rovart.com/

http://www.erditamas.hu/

Documents

KOVÁCS KATALIN...KOVÁCS KATALIN 8 habitusának felépülésében a vizuális benyomások hiányoznak.”3 A személyiség ugyanis a külvilággal való kölcsönhatások során fejlődik