20
Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019. február Tisztelt választópolgárok! Ebben a képviselői lapban a 2018. évi mun- kámról kívánok beszámolni Önöknek. A lapban közzé teszek néhány újságcikket, amelyek a munkámról szólnak, amelyekben érinte voltam 2018-ban. Az önkormányzati tör- vény értelmében minden képviselő kötelessége, hogy évente tájékoztassa választóit a munkájá- ról. Mivel megyei képviselő is vagyok, így az ez- zel kapcsolatos tájékoztatási kötelezeségemnek is eleget kívánok tenni. Nagy öröm, hogy a IV. kerület (Hatház) után a III. kerület utcáiban is megindult a szép új utcanévtáblák kihelyezése. Megfelelő kapacitás esetén hamarosan minden utcában ki lesznek téve a táblák. Az uniós pályázatokból a körzetünkbe is jut. Több fejlesztés is lesz a választókerületben. Örömmel számolok be a körzetet érintő útaszfal- tozásokról, amelynek előterjesztését az újságban egy az egyben közlöm. A körzetben több utca is szilárd burkolatot kap, de addig harcolok, amíg az összes utca pormentesítése meg nem történik. A Tóth és Tűzkút utcák már jövő év első felében megkapják a pormentesíte burkolatot. Közlöm az idei interpellációimat, azaz a kép- viselő-testület ülésein felte kérdéseimet, felve- téseimet, valamint az ezekre ado válaszokat. Ezekhez kommentárt fűzni nem akarok, hanem kérem, tájékozódjanak első kézből. Amivel meg- keresnek, azokban az ügyekben eljárok. Közlöm az oktatási és kulturális tanácsnoki 2018-as beszámolómat, amelyet a novemberi tes- tületi ülésen elfogadtak a képviselők is. Tiszteleel: Mucsi András Ibrány és Ó-Hatház képviselője

Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

Képviselői hírlevélMucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele

2019. február

Tisztelt választópolgárok! Ebben a képviselői lapban a 2018. évi mun-

kámról kívánok beszámolni Önöknek.A lapban közzé teszek néhány újságcikket,

amelyek a munkámról szólnak, amelyekben érintett voltam 2018-ban. Az önkormányzati tör-vény értelmében minden képviselő kötelessége, hogy évente tájékoztassa választóit a munkájá-ról. Mivel megyei képviselő is vagyok, így az ez-zel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségemnek is eleget kívánok tenni.

Nagy öröm, hogy a IV. kerület (Hatház) után a III. kerület utcáiban is megindult a szép új utcanévtáblák kihelyezése. Megfelelő kapacitás esetén hamarosan minden utcában ki lesznek téve a táblák.

Az uniós pályázatokból a körzetünkbe is jut. Több fejlesztés is lesz a választókerületben. Örömmel számolok be a körzetet érintő útaszfal-

tozásokról, amelynek előterjesztését az újságban egy az egyben közlöm. A körzetben több utca is szilárd burkolatot kap, de addig harcolok, amíg az összes utca pormentesítése meg nem történik. A Tóth és Tűzkút utcák már jövő év első felében megkapják a pormentesített burkolatot.

Közlöm az idei interpellációimat, azaz a kép-viselő-testület ülésein feltett kérdéseimet, felve-téseimet, valamint az ezekre adott válaszokat. Ezekhez kommentárt fűzni nem akarok, hanem kérem, tájékozódjanak első kézből. Amivel meg-keresnek, azokban az ügyekben eljárok.

Közlöm az oktatási és kulturális tanácsnoki 2018-as beszámolómat, amelyet a novemberi tes-tületi ülésen elfogadtak a képviselők is.

Tisztelettel:

Mucsi András Ibrány és Ó-Hatház képviselője

Page 2: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Oktatási és Kulturális Bizottság!

Az alábbiakban összefoglalom a 2018. évben végzett tanácsnoki munkámat. Ennek során igyekeztem minél szélesebb körű tájékoztatást nyújtani. A képviselő-testület Szervezeti és Mű-ködési Szabályzata (SZMSZ) foglalja össze mun-kámat. Ennek szellemében tevékenykedtem eb-ben az évben is.

iskolák és óvodákMunkámnak jelentős részét teszi ki az intéz-

ményekkel való kapcsolattartás. Ez nem látvá-nyos tevékenység, de mégis fontos és sok időt vesz igénybe. Városunkban sokszínű közneve-lési munka folyik. A fenntartók között találjuk a kistérségi társulást (óvoda és bölcsőde), a ma-gyar államot, a gyulai tankerületet (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Dr. Illyés Sándor Óvoda, Ál-talános Iskola, Szakiskola, Közösségfejlesztő Iskola és Kollégium), a református egyházat (Szegedi Kis István Református Gimnázium, Ál-talános Iskola, Óvoda és Kollégium), a katolikus egyházat (Gaál Ferenc Főiskola Békési Szakkép-ző Iskolája), a Magyar Pünkösdi Egyház Orszá-gos Cigánymisszióját (Reményhír Intézmény). Örömmel vettem, hogy a Reményhír alapfokú művészeti iskolája szépen dolgozik, ennek ve-zetőjével, Pocsai Ildikó asszonnyal rendszeresen egyeztettem és a munkáról folyamatosan tájéko-zódok. Ezek a fenntartók óvodai, általános isko-lai és középfokú köznevelési feladatokat látnak el. Az intézmények munkájáról rendszeresen tá-jékozódok, ellátom a polgármester úr által rám bízott feladatokat.

Kultúra és egyházakFeladatkörömből kifolyólag rendszeresen

egyeztetek a kulturális központtal, a könyvtárral és a múzeummal. Különösen fontosnak tartom, hogy a város múltját feldolgozzuk. A városi ren-dezvények lebonyolítását figyelemmel kísértem, a kulturális intézmények vezetőivel kapcsolatot tartottam.

A reformáció éve kapcsán az egyházakkal rendszeresen egyeztetnem kellett. Ezen túl kapcsolatom van a református, katolikus, a két baptista, az adventista, a pünkösdi közösséggel,

továbbá a cigánymissziós Kegyelem Gyülekezet-tel. Fontosnak tartom, hogy a város lakosságá-nak jelentős százalékát tömörítő, aktív tagsággal rendelkező, a városért imádkozó és tettel kiálló közösségekkel rendszeres kapcsolata legyen az önkormányzatnak. Az egyházak növelik a la-kosságmegtartó erőt.

KülkapcsolatokEbben az évben csak a Hegyközkovácsi és

Magyarittabé kapcsolatot erősítettem, többször voltam kint a két testvérfalunkban. Kovácsi ese-tében a kapcsolattartás Forró László lelkész úron keresztül zajlik. Magyarittabé esetében az önkor-mányzattal és a református egyházzal tartunk kapcsolatot. Augusztusban a békési református gyülekezet tagjai a Kolozsvár-Hidelve Reformá-tus Egyházközség vendégei voltam, ebben én is részt vettem és közreműködtem. A Madzagfal-vi Napokon kivettem a részem a testvérvárosok delegációinak vendégül látásában. Októberben a SZKIRG történelem munkaközössége kirándu-lást szervezett Bihar és Nagyvárad települések-re. Itt a testvértelepülési kapcsolatot is jól tudtuk hasznosítani. Szakmai gyümölcsöző együttmű-ködés alakulhat ki Bihar állami magyar nyelvű iskolájával.

ÜnnepségekEbben az évben is részt vettem a városi ün-

nepségeken, rendezvényeken, azok szervezésé-vel kapcsolatos egyeztetéseket folytattam.

Tudományos munkaEl kívánom mondani, hogy képviselőként és

tanácsnokként célom a város értékeinek, kiemel-ten múltjának feltárása, közzé tétele.

A Békési Újság Kalendáriuma 2018. évi kiadá-sában is jelent meg írásom, mégpedig a Gomb-kötő-családról, akik gátőrök voltak a városban.

Közreműködtem Békés város története elké-szítésében, amely reménység szerint a közeljö-vőben nyomtatásban is megjelenik.

Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Bizottság!

Röviden így foglaltam össze 2018. évi tevé-kenységemet. Kérem a beszámolóm elfogadását!

Békés, 2018. november 15.

Mucsi András tanácsnok

Békés város oktatási és kulturális tanácsnokának beszámolója a 2018. évben elvégzett munkáról

2 Képviselői hírlevél 2019. február

Page 3: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlé-se határozatban foglalt állást a Soros-terv és a bevándorlást szervező Soros-szervezetekkel szemben. A testület csütörtöki rendkívüli ülé-sén arról döntött, hogy ezzel az önkormányzati határozattal csatlakozik ahhoz a polgármesteri összefogáshoz, amely január 12-én intézett fel-hívást a magyar települések önkormányzatai-hoz.

– Akik Magyarországra akartak jönni az el-múlt ezer évben legális úton, mindig be tudtak jönni és közöttünk tudtak élni – mondta Mucsi András, aki arról beszélt, hogy véleménye sze-rint meg kell különböztetni illegális migránso-kat és menekülteket.

A grémium az első napirendi pontban tárgyal-ta a Soros-tervvel kapcsolatos előterjesztést. A legtöbb képviselőnek az volt a véleménye, hogy a brüsszeli migráns kvóta veszélyezteti hazánk biztonságát. A Demokratikus Koalíció képvise-lője más véleményen volt.

– Ez a fajta kommunikáció csak arról szól, hogy a megyegyűlés tizenvalahány embere dönt

valami olyanról, aminek nincs megfogható alap-ja. Nekünk nincs településünk, ahova betörne a migráns áradat. Békés megyében még egyetlen egy migránssal sem találkoztam – emelte ki Ár-gyelán György, a Demokratikus Koalíció me-gyei önkormányzati képviselője.

A megyei közgyűlés rendkívüli ülésén Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke előterjesz-tésben kérte, hogy a testület foglaljon állást a So-ros tervvel kapcsolatosan.

– A magunk részéről az gondoljuk, szükséges volt csatlakozni, ahhoz a felhíváshoz, amit a me-gyei jogú városok szövetségének az elnöke tett közzé. Szerettük volna ezúton is kérni azokat a szervezeteket, illetve azokat az önkormányza-tokat, amelyek ilyen megkeresést kapnak, hogy akadályozzák meg a magukat civilnek hazudó politikai erőknek, hogy migrációt szervező iro-dát nyithassanak – hangsúlyozta Zalai Mihály.

Az előterjesztést 13 igen és egy nem szava-zattal elfogadta a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése.

www.behir.hu 2018.01.20.

A megyei közgyűlési munkámbólA soros-tervvel kapcsolatos állásfoglalásról is döntöttek a megyegyűlésen

2019. február Képviselői hírlevél 3

Fotó: Zentai Péter

Page 4: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

Húsz napirendi pontot tárgyalt a megyei közgyűlés a csütörtökön, a megyeházán tar-tott ülésén. Az idei költségvetés mellett szó volt Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnökének Facebook-oldaláról is.

Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke (Fi-desz-KDNP) a Facebook-oldalán rendszeresen közzétesz híreket a Terület- és Településfejlesz-tési Operatív Program keretében a településeken megvalósuló fejlesztésekről, és megemlíti a be-jegyzésekben az országgyűlési képviselőket is. Gajdos Attila (Jobbik) arról érdeklődött, hogy az országgyűlési képviselők döntöttek-e a pályáza-tok sorsáról, vagy csak a kampány miatt említik őket.

– Az országgyűlési képviselőknek abban volt jelentős szerepe, hogy Békés megye számára 58 milliárd forint, vagyis több TOP-os forrás áll rendelkezésre, mint a megyék többsége számára – mondta Zalai Mihály. Kiemelte: az országgyű-lési képviselők a településekkel egyeztették a projekteket, az ötleteket, kíváncsiak voltak azok-ra. Nem csak az a feladatuk, hogy szavazzanak a Parlamentben. Látható, hogy jól dolgoztak,

vannak eredmények; segítették a megyei önkor-mányzat tevékenységét.

– Ezeket a fejlesztéseket megszavazta a Jobbik is – reagált Gajdos Attila, aki szerint így a Job-bik tagjai is tudnak eredményeket felmutatni. Aláhúzta azt is, hogy a pályázatokról a megye-házán születtek döntések. Zalai Mihály erre azt mondta: ő nem erre, hanem az előkészületekben játszott szerepre gondolt, amikor az országgyű-lési képviselők tevékenységét méltatva ered-ményekről beszélt. Zárásként megköszönte az ingyenreklámot a Facebook-oldalának.

A Békés megyei önkormányzat idei költ-ségvetése is téma volt. Mucsi András (Fidesz-KDNP) kiemelte: támogatásokat nyújtanak ci-vil szervezeteknek, a Bursa Hungarcia kapcsán ösztöndíjat is adnak. Ostorozta az ellenzéket, hogy rendre nem szavazzák meg a büdzséket. Varga Zoltán (MSZP) azt válaszolta: vannak olyan elemek, amiket tud támogatni a költség-vetésben, de összességében szerinte nem támo-gatható.

Vita alakult ki, hogy ki mit támogat és mit nem, kik járnak a bizottságok és a közgyűlés

A Békés megyei önkormányzat költségvetése is téma volt

4 Képviselői hírlevél 2019. február

Fotó: Zentai Péter

Page 5: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

üléseire, kik nem, viszont felveszik a tiszteletdí-jat. Árgyelán György (DK) hangsúlyozta, tisztá-ban vannak a feladataikkal, nem a tiszteletdíjért vannak jelen. Gajdos Attila (Jobbik) kiemelte: az ösztöndíjat és az egyéb támogatásokat mindig támogatta a Jobbik.

– Azt nem tudtuk meg, hogy miért nem támo-gatható a költségvetés, csak arról volt szó, hogy melyek a támogatható elemei – zárta a vitát Za-lai Mihály. Kiemelte, hogy emelkedett tavalyhoz képest a büdzsé főösszege – az 885 millió forint lett idén –, a pályázatok miatt 2018 és 2019 a meg-valósítás éve lesz, de vannak helyek, ahol már látszódnak a fejlesztések.

– Több önként vállalt feladatot is ellát a me-gyei önkormányzat – folytatta. Országosan szin-te egyedülálló, hogy adnak ösztöndíjat. Emellett egyesületeket, alapítványokat támogatnak, de a mentőszolgálat, a rendőrség és a katasztrófa-védelem ugyancsak számíthat segítségre. A bü-dzsére a Fidesz-KDNP képviselői rábólintottak, a Jobbik, az MSZP és a DK képviselői viszont nemmel voksoltak.

A turizmustól a pályázatokig

A Békés Megyei Tourinform Iroda működé-sét átveszi a megyei önkormányzat, a turisz-tikai feladatok ellátása szervezetileg a terület-fejlesztési és területrendezési osztályhoz kerül – erről is határozott a megyei közgyűlés. Zalai Mihály fontosnak nevezte, hogy legyen me-gyei iroda, amit egyébként Békés mellett csu-pán Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye tart fenn. Úgy véli, vannak olyan piaci rések, amit be tud tölteni a megyei iroda, általa a Bé-kés megyei kínálat egységesen jelenhetne be. – Köszönetet kell mondani azoknak a partne-reknek, akik a TOP-os fejlesztéseik kapcsán a megyei önkormányzatot bízták meg a projekt-menedzsmenti feladatok ellátásával, ez a tele-pülések felén van így – mondta egy másik téma kapcsán a megyei közgyűlés elnöke. Leszögezte, hogy a települések elégedettek a csoport tevé-kenységével, egyetlen negatívum sem hangzott el, csak pozitív visszajelzéseket kaptak. Reméli, hogy tovább emelkedik a projektmenedzsmenti feladatok kapcsán kötött megállapodások száma.

www.beol.hu

2018.02.08. – Licska Balázs

segítik a fiatalokat, nem adják el az üdülőt

Pályázati támogatással tizenkilenc lakást újít fel az önkormányzat a városban, hogy ezzel is segítse a fiatalok helyben maradását, visszatérését.

A képviselő-testület csütörtöki ülésén en-nek érdekében módosította az önkormányza-ti lakások és helyiségek bérletéről szóló helyi rendeletet. Mint azt Izsó Gábor polgármes-tertől megtudtuk, a döntéshozók korábban támogatták az önkormányzat Emberi Erőfor-rás Fejlesztési Operatív Programra benyújtott „Esélyt a fiataloknak, Békés város ifjúságsegí-tő programja” elnevezésű szakmai anyagát. A projekt részeként egyebek mellett a már emlí-tett ingatlanok felújítása is megvalósulhat.

Mucsi András önkormányzati képviselő el-mondta, a városban rendkívül nehéz albérle-tet találni.

– Hiába áll számos ingatlan üresen, az em-berek bizalmatlanok – ecsetelte. – Eközben vannak olyan huszonéves, illetve harmincas éveikben járó fiatalok, akik szeretnék elkezde-ni az önálló életet. Ez a tizenkilenc lakás ezt a célt szolgálja majd. Olyanokat segít a lehető-ség, akik elhelyezkedtek a munkaerő-piacon, vannak gyermekeik, vagy tervezik a család-alapítást.

A testületi ülés nyitóakkordjaként a pol-gármesteri hivatal nagytermében leleplezték Barabás Miklós gróf Széchenyi Istvánt ábrá-zoló alkotásának fotómásolatát. Izsó Gábor polgármester kifejtette, Széchenyi a magyar reformkor nagy alakja, aki minden területen fejlődést hozott Magyarországnak.

– Ebben a teremben születnek meg a város sorsát meghatározó döntések. Nem árt időn-ként Széchenyi Istvánra tekinteni, erőt és pél-dát meríteni a munkásságából – fogalmazott.

A grémium határozott arról is, hogy nem adja el az önkormányzat fonyódi üdülőjét. Rácz Attila üdvözölte a döntést, majd némi vita alakult ki a hogyantovább-ról, a működő-képes modell mikéntjéről. Erről decemberben tárgyal majd a testület.

www.beol.hu

2018.11.29.

P. G.

2019. február Képviselői hírlevél 5

Page 6: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

Több feladata akadt a tűzoltóknak tavaly, mint az előző évben, főleg a szélsőséges időjárás mi-att – derült ki a megyei közgyűlés csütörtökön, Békéscsabán tartott ülésén, amelyen a kataszt-rófavédelmi igazgatóság is beszámolt tevékeny-ségéről. A tájékoztatót egyhangúlag fogadta el a testület.

Az előző évhez képest jelentősen több alka-lommal, 2584-szer vonultak tavaly a tűzoltók, főleg az időjárás miatt – ismertette Kiss András tűzoltó ezredes, megbízott megyei igazgató. A több mint 1500 műszaki mentéshez több mint 700 tűzeset társult, de voltak téves és szándéko-san megtévesztő jelzések is. Elmondta: a száraz időszak miatt emelkedett a tüzek száma, illetve volt két – júniusi és augusztusi – viharos nap, amikor félezernél is több káreseménynél kérték a tűzoltók segítségét Orosházán és környékén.

– Az időjárást nem lehet befolyásolni – folytat-ta Kiss András. Kiemelte: a káresemények döntő többségét egyes vagy egyes kiemelt fokozatban számolták fel, azaz csupán egy-két tűzoltóautó vonult. Fontos mérőszámnak nevezte, hogy há-nyan sérülnek meg és vesztik életüket tűzeset-ben, és egy bár egy is sok, folyamatosan csök-kennek a számok. Bűncselekmény vagy szakmai indok miatt voltak tűzvizsgálati eljárások, négy-ből háromszor megállapították a kiváltó okot.

A polgári védelmi szakterületről kifejtette: a mindennapok veszélyeire készülnek, a hivatá-sos erőket segítik az önkéntes mentőcsoportok. Előtérbe kerülnek az időjárási jelenségek, szer-dán például a vihar miatt nagyjából 130 esethez vonultak a tűzoltók, elsősorban Békéscsabán és a környéki településeken. Az iparbiztonsági szak-terület folyamatosan ellenőrzi a veszélyes anya-gokkal dolgozó üzemeket, a veszélyes anyagok szállítását közúton és vasúton.

Hozzáfűzte: a hatóság mindent megtesz az ügyek gördülékenységéért. Részt vesznek az engedélyezésekben, az ellenőrzésekben, illetve fontos, hogy fórumokat is tartottak, ismertették az érintetteknek a követelményeket. Kiemelte: tavaly két új, magyar gyártású gépjárműfecsken-dő érkezett Békés megyébe, átadták a szarvasi laktanyát. Békéscsabán az A épület tetőszerke-zetét tették rendbe, most a vizesblokkokon van a sor. Rövidesen megújul az orosházi laktanya is.

– A katasztrófavédelem végrehajtotta a számá-ra meghatározott feladatokat, adottak a feltételek a színvonalas munkához – zárta Kiss András. Az ülésen részt vett az Országos Katasztrófavédel-mi Főigazgatóság részéről dr. Horváth Jenő tűz-oltó ezredes, főosztályvezető. Azt mondta: Békés megyében a „helyén van” a katasztrófavédelem. Kitért arra: a közeljövőben egy új gépjárműfecs-kendővel és egy új tűzvizsgálói gépjárművel bő-vül az eszközpark.

Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke (Fi-desz-KDNP) gratulált az elvégzett munkához. Kifejtette: látható, hogy a katasztrófavédelem egyre nagyobb figyelmet fordít a megelőzésre, az ellenőrzésre, hogy csökkentsék a beavatkozá-sok számát. Fontosnak nevezte, hogy a veszélyes anyagok szállítása kapcsán szintén folytatnak vizsgálatokat. Úgy véli, nőtt a szakma presztí-zse, ami a színvonalas munkának is köszönhető.

A szarvasi bűztől a kéményseprésigMucsi András (Fidesz-KNDP) az önkormány-

zati tűzoltóságok felszereltsége, Gajdos Attila (Jobbik) a szarvasi bűzprobléma és a kéménysep-résre, Sinka Imre (Jobbik) a békésszentandrási, furugyi ivóvízellátásra, Varga Zoltán (MSZP) ugyancsak a felszereltségre kérdezett rá. Zalai Mihály elnök (Fidesz-KDNP) a viharok kapcsán érdeklődött, dr. Kulcsár László (Fidesz-KDNP) pedig a biztonságról szólt.

Kiss András fontosnak nevezte, hogy az ön-kormányzati tűzoltóságok is fejlődhessenek. A bűz kapcsán általánosságban elmondta: nemrég azért szabtak ki büntetést, mert egy intézmény szabálytalan módon kezelte a szennyvizet. A békésszentandrási ivóvízellátásról hozzátette: együttműködő lesz a hatóság.

A viharok kapcsán fontos figyelni az előre-jelzéseket – ecsetelte a tűzoltó ezredes. A VÉSZ alkalmazás például okostelefonokra letölthető. Hozzátette: a technika rendelkezésre áll a vi-harkárok felszámolására, persze egyszerre nagy erőre van szükség. A kéményseprésről elmond-ta: a közületeknek érdemes tájékozódni az árak-ról.

www.beol.hu

2016.06.14. Licska Balázs [email protected]

Tavalyhoz képest jelentősen több dolguk volt a katasztrófavédőknek

6 Képviselői hírlevél 2019. február

Page 7: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

Több tájékoztató került napirendre csütörtö-kön a megyei közgyűlés Békéscsabán tartott ülé-sén.

Az előző húsz év átlagához képest 25 millimé-terrel kevesebb csapadék hullott idén január és október között – derült ki a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatásából, amikor Békés me-gye ár- és belvízhelyzetéről esett szó. Bak Sándor igazgató részletezte, hogy januárban, áprilisban, augusztusban, szeptemberben és októberben át-lag alatti, februárban, márciusban, májusban és júniusban viszont átlag feletti volt a csapadék mennyisége. Az idei év hőmérséklete átlag feletti volt, közel 2 fokkal.

Csüllög László (Jobbik) a mértékadó árvíz-szint kapcsán kérdezett. Bak Sándor elmondta, hogy megemelték, és így 1-1,5 méterrel maga-sabb a mértékadó árvízszint a korábbinál, ami miatt a töltések csekély mértékben felelnek meg az előírásoknak. Ettől azonban nem csökken a Békés megyeiek biztonsága. Ugyanis a mérték-adó szintek nem veszik figyelembe a tározási képességet. A románoknál is van több, illetve a Körös-vidéken szintén van három tározó.

Kónya István (Fidesz-KDNP) az Élővíz-csator-na kapcsán azt mondta: aggasztó, hogy a meder össze van szűkülve a külterületi részeken a gyé-kény és a nád miatt, szerinte többet kellene szán-

ni az Élővíz-csatorna karbantartására, kotrására. Az igazgató azt válaszolta: a belterületi részek rendbe tételére van forrás, de igaz, hogy a tel-jes hosszban történő kotrás nem tűr halasztást, tervek és költségbecslések rendelkezésre állnak, pályáznak a munkára.

Kónya István másik felvetésére és Gajdos At-tila (Jobbik) kérdésére kifejtette Bak Sándor: a szarvasi holtágat ugyancsak kotornák, ezek tu-risztikai fejlesztéseket megalapozó munkák. A holtágaknál a vízszintet a jövőben csökkentenék. Mucsi András (Fidesz-KNDP) szerint aggasz-tó, hogy az egykori Fekete-Körös, a Vargahosz-sza-főcsatorna eliszaposodik, ez veszélyezteti az élővilágot. Bak Sándor szerint természetes folyamat, hogy egy idő után megszűnik.

Várfi András, a megyei közgyűlés alelnöke szerint több területet kellene öntözni. Az igaz-gató kiemelte: ez kormányzati cél, felkészültek erre. Az öntözésnél komoly feltételei vannak, és érdekesség, hogy az öntözővíz nem a Körö-sökből, hanem a Tiszából érkezik. Zalai Mihály, a grémium elnöke (Fidesz-KDNP) azzal zárta: megnyugtató, hogy a csatornák, zsilipek állapo-tai megfelelőek, védekezésre képes állapotban vannak.

www.behir.hu – 2018.11.15.

Békés megye árvízhelyzetéről is beszéltek a megyei közgyűlésen

2019. február Képviselői hírlevél 7

Fotó: Zentai Péter

Page 8: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

Továbbra is kiemelten ellenőrzi a békési autóbusz-állo mást és annak környékét a rend-őrség. Mint számos településen, a városban is a túlzásba vitt bandázás okozott kellemetlen perceket az utasoknak.

A kérdésre Mucsi András önkormányzati kép-viselő, tanácsnok irányította rá a figyelmet. Mint ismert, a közelmúltban két kamaszkorú táma-dott meg egy békési fiatalembert a városban, a Kossuth utcán, de az eset után két órával már el is fogták a gyanúsítottakat. Mucsi András, aki-nek bizottságához a rendőrségi ügyek tartoznak az önkormányzatnál, telefonon gratulált Ladá-nyi Zoltán békési rendőrkapitánynak, akit egy-ben arra is kért, hogy továbbra is figyeljenek oda az autóbusz-pályaudvar környékére, ahol este tarthatatlan állapotok uralkodnak.

Reggelre az utasokat szemét, mocsok várja, s ez a nyár közeledtével csak rosszabb lesz – fo-galmazott Mucsi András. Egy korábbi testületi ülésen is jelezte a gondot a képviselő, akinek a választókerületében van az állomás. Ugyanak-kor hozzátette , Békésen folyamatos a közterü-

leten a rendőrségi jelenlét nappal és a sötétség beállta után is.

A felvetést követően lapunk munkatársai is több alkalommal ellátogattak a békési buszpá-lyaudvarra. A hosszú hétvége pénteki napjának délelőttjén például egy négytagú, főként fiata-lokból álló társaság hívta fel magára a figyelmet. Hangosan „húzták” egymás agyát, amelynek egyik „csúcspontja” az volt, amikor az egyikük cigarettát próbált meg kérni a másiktól. Ha a pár-beszédből kihúznánk a káromkodásokat, gya-korlatilag egy nagyon rövid, pár szavas szócsata maradt volna az eszmecseréből. Végül a fiatal-ember megkapta a hőn áhított cigit , a csikkeket pedig a fűre dobták annak ellenére is, hogy talán másfél méterre álltak a kihelyezett szemetesku-kától. Később felszálltak a Békéscsaba felé tartó járatra, így csak a szemét marad utánuk hírmon-dónak. Az állomáson egyébként rajtuk kívül eb-ben az időszakban csak két utas tartózkodott.

A Békési Rendőrkapitányság rendőrjárőrei visszaté rően ellenőrzik a békési autóbusz-állo-mást és annak környékét. A rendőrség az uta-

helyi körzeti eseményekKiemelten ellenőrzik a helyi buszállomást Békésen

Mucsi András: az utasok és a lakosság nyugalmát biztosítanunk kell,

amihez összefogás is szükséges. Fotó: Imre György

8 Képviselői hírlevél 2019. február

fotó

: Bék

és M

egye

i Hírl

ap

Page 9: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

zók és a közelben lakók nyugalma érdekében együttműködik az önkormányzattal, valamint a polgárőrséggel. Leginkább a szemetelés és hangoskodás jelent problémát. Az ott gyüleke-ző, nem buszra várakozó fiatalokat a rendőrök rendszeresen figyelmeztetik arra, hogy tartsák be a közösségi együttélés szabályait, legyenek tekintettel másokra. A rendőrök bűncselekmény, szabálysértés esetén intézkednek.

Ugyancsak gyakran keresik fel járőrözése-ik során a létesítményt a békési polgárőrök is. Gyarmati Sándor, a szervezet elnöke lapunknak elmondta, tapasztalataik szerint a körülbelül egy évvel ezelőtt életre hívott összefogásnak kö-szönhetően javultak a körülmények.

– Kisebb szemetelések sajnos előfordulnak, ahogy az is, hogy néhány fiatal nem tesz laka-tot a szájára – ecsetelte a békési polgárőrség el-nöke. – Járőrözéseink során mindig megkérjük a szemetelőket, hogy használják a kukákat, mert a csipszeszacskó, az energiaitalok doboza és a csikkek elég gyakran nem a megfelelő helyre ke-rülnek. A korábbi bandázás azonban erőteljesen visszaszorult.

szexuális ajánlatokat is tettek 2017 tavaszán Izsó Gábor polgármester kez-

deményezésére hívtak életre egyeztetést az ál-lomáson tapasztalható állapotok normalizálása érdekében. A bandázó fiatalok ekkoriban kicsit kezdték túlzásba vinni a dolgokat, sokat hangos-kodtak, szemeteltek, az éjszakai „összetartás” következményeként reggelre mindig, kis túl-zással, hegyekben állt az uszuhéj és cigicsikk. A le- és fel szálló utasokban komoly ellenérzéseket keltett, amikor zaklatták őket. A fiatal lányokat, nőket szexuális ajánlatokkal szólították meg. Tel-jes egészében nem tűntek el ezek a jelenségek, viszont visszaszorultak a rendőrség, a polgárőr-ség, a DAKK Zrt. és az önkormányzat együttmű-ködésének köszönhetően. Ugyanakkor a tavasz és a nyár közeledtével számos településen, jele-sül Békésen is újra a fiatalok gyülekezőhelyévé válhat a buszállomás.

2018.03.23.

Papp Gábor [email protected]

interpellációk:1. Korábban is jelezte már, de nem történt lépés

a Szarvasi út 12. szám alatti ingatlan előtti járdá-val kapcsolatban. Az Ady és a Szarvasi út között nem sok átjárási lehetőség van, és emiatt a Szar-vasi út 12. szám alatti környék elég forgalmas. A Bajza utcai általános iskolából is ott járnak át. Ennek a területnek a vízelvezetése nem megol-dott. A járda minőségével problémák vannak.

2. Sokat beszélnek arról, hogy a fákat védeni kell, nem szabad engedni, hogy kivágják. A kö-zösségi médiában is sokat hangoztatják, hogy a fejlesztések kapcsán se vágjanak ki fát. Vannak helyek, ahol a fák sok problémát okoznak. A Bocskai út 17. szám előtt, a Tűzkút utcával szem-ben van egy hatalmas fa, aminek annyira meg-nőttek a gyökerei, hogy kiáll a talajból, és nem-csak a járdát törte össze, hanem forgalmi akadá-lyokat is okoz. Az Adventista imaháznál is ilyen problémák vannak. A gyülekezet jelezte, hogy új kerítést építettek a Bocskai utca és a Fábián utca sarkán, de ahogy nő a fa, a gyökerei összetörték az aszfaltozott járdát, és félnek attól, hogy az új kerítést is tönkre teszi. Kérdése, mit lehet csinál-

ni ilyen esetben? Le lehet vágni a fák gyökerét, vagy magát a fát kellene eltávolítani? Szép a fa, de sok esetben több kára van, mint haszna.

Mucsi András

válaszok:1. A BKSZ Kft a közmunkaprogramban vásá-

rolt betoncsöveket, amelyek felhasználásával a meglévő csapadékvíz-rendszerbe lehet a vizet elvezetni. A közmunkaprogram létszámhiány-nyal küzd, így a munkát csak május végére tud-juk elvégezni.

2. Az élhetőbb békési városközpont kialakítá-sa című TOP-2.1.2-16-BS1-2017-00007 kódszámú pályázatunk részét képezi a zöld infrastruktúra hálózat rekonstrukcióját, kialakítását megalapo-zó települési zöld infrastruktúra hálózat felmé-rése, térképezése, fejlesztési- és fenntartási ak-cióterv készítése. Az egészséges fákkal kapcsola-tos, interpellációban is jelzett problémákra a terv elkészítése után tudunk megnyugtató választ adni. Kérem válaszaim elfogadását.

Békés, 2018. április 20.Izsó Gábor polgármester

interpellációs kérdéseim és a válaszokinterpellációs válasz Békés város Önkormányzata Képviselő-testületének

2018. április 26-i ülésére

2019. február Képviselői hírlevél 9

Page 10: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

interpellációk:1. Nem mondja, hogy a Bocskai utcán vágják

ki a fát, mert régi, szép nagy fa, de nem lehet közlekedni a járdán miatta, ezért meg kell oldani valahogy a problémát. A biztonságos közleke-dést biztosítani kell.

2. A Széchenyi téren van egy szelektív hul-ladékgyűjtő, amibe beleteszik az üvegeket. A lakók megkeresték az önkormányzatot egy le-vélben, amely szerint a kukázók belenyúlnak a hulladékgyűjtőbe és hangosan csörömpölnek az üvegekkel. Azt kérik a lakók, hogy a hulladék-gyűjtőt helyezzék távolabb a lépcsőháztól.

3. A Zöldfa utcán jelezték, hogy az autósok nem tartják be a sebességet, de emiatt a lakók Deákné Domonkos Julianna képviselőt ki is hívták a helyszínre. Ezen a területen az utóbbi időben már elütöttek néhány háziállatot. Az ott lakók kérik, hogy vagy fekvő rendőr, vagy sebes-ségkorlátozó tábla kerüljön kihelyezésre.

4. Tájékoztatást kért arról, hogy mikor indul a városban a szúnyoggyérítés?

5. A Kossuth u. 10. szám alól jelezték felé, hogy sokan hátulról közelítik meg a Jantyik utcai ön-kormányzati telepet önkormányzati tulajdonú gépekkel, és a tömb belsejében tarthatatlan hely-zet van. Kéri a lakóközösség, hogy az önkor-mányzat segítsen helyreállítani az udvart.

Mucsi András

válaszok:1. A járdán való biztonságos közlekedést meg

fogjuk június hónapban oldani.2. Sajnos a szelektív hulladékgyűjtőkkel min-

denhol sok a probléma. Általában a félreesőbb helyen lévőt mindenféle oda nem tartozó hulla-dék lerakására használják, az épületekhez köze-lebb lévők ellen pedig a lakosságnak van pana-sza. Mivel a városnak van hulladékudvara, ezért megfontolandó a közterületeken lévők fenti in-dokok miatti megszüntetése.

3. A Zöldfa utcán jelenleg is sebességkorláto-zás van, annak betartatása a rendőrség feladata.

4. A szúnyoggyérítést a katasztrófavédelmi Igazgatóság koordinálja. Az interpellációs vá-lasz megírásának időpontjában arról van tudo-másunk, hogy május 17-én lesz szúnyoggyérítés.

5. A Kossuth 10. Társasház udvarának állapo-ta az átmenő forgalom miatt rossz. A szállító jár-műveivel BKSZ Kft a Jantyik u. 5. szám alatti in-gatlant csak itt tudja megközelíteni, amely épü-letben egyébként a városi közterületifeladatok irányítása és az eszközök tárolása történik. A BKSZ Kft rövid határidőn belül helyreállítja az átmenő forgalom miatt károsodott belső udvart.

Kérem válaszaim elfogadását.Békés, 2018. május 15.

Izsó Gábor polgármester

1. A képviselő-testület egyik korábbi ülésén interpelláltam abban a tárgyban, hogy a Kispin-ce utca 8. szám alatti ingatlan előtt lámpatestet helyezzünk el. Akkor azt a választ kaptam, hogy ez április végéig meg fog történni. A lakók jel-zése és saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy ez nem történt meg. Mikor várható a lám-patest kihelyezése?

2. Tavaly interpelláltam az Epresköz utca és a Szikszai utca sarkán levő ingatlan sarkán lámpa-test elhelyezésével kapcsolatban. Akkor pozitív választ kaptam. Kérdésem, hogy mikor valósul-hat meg mindez?

3. Jelzést kaptam a Sirály utcából, hogy a Si-rály utca 7. szám alatti ingatlan tulajdonosa el-hanyagolja a portáját, és gyakorlatilag nem lehet már elmenni a járdán. A probléma megoldását, a tulajdonos felszólítását kérem.

4. Sokak számára problémát jelent az, hogy sok ingatlanon nincs házszám. A tavasz során volt alkalmam sok száz ingatlant felkeresni. Vannak olyan utcák, ahol 5-10 ingatlan is van egymás mellett, amelyeken nincs házszám, és nagyon nehéz megtalálni egy-egy címet. Vala-milyen módon kötelezni kellene az ingatlanok tulajdonosait, hogy helyezzék ki a táblákat.

Egyúttal érdeklődök, hogy a már elkészült ibrányi utcanévtáblák mikor lesznek kihelyezve?

5. A Kert és Bocskai utca sarkán levő üzlet és dohánybolt előtt a késő estébe nyúlóan szinte minden nap több ittas személy tartózkodik, akik ott hangoskodnak, a vásárolt szeszesitalt helyben fogyasztják el, megbotránkoztató módon visel-kednek. A lakók rendszeresen kihívják a rend-őrséget, de a jelenség nem szűnik meg. Kérem, hogy az önkormányzat figyelmeztesse az üzlet-

interpellációs válasz Békés város ÖnkormányzataKépviselő-testületének 2018. május 24-i ülésére

interpellációs válasz Békés város ÖnkormányzataKépviselő-testületének 2018. június 28-i ülésére

10 Képviselői hírlevél 2019. február

Page 11: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

tulajdonosokat a nyitvatartási idő betartására, valamint a lakosokat a vonatkozó helyi rendelet betartására, amely szerint tilos az italfogyasztás a boltoktól számított 150 méteres körön belül. Megoldás lehetne, ha egy-két hétig minden este polgárőr autó tartózkodna a környéken egy ideig.

6. A Keserűsor végén az egykori Fekete-Körös medrénél nagy a gaz, a lakosság kéri a terepren-dezést. Lakossági jelzést kaptam a Bánát és Síp utcai ingatlan gondozatlan állapotával kapcso-latban. Jó lenne ezt rendbe tenni.

7. Interpellációját írásban is benyújtja majd. Korábban kérte, hogy a Széchenyi téri lakótelep előtt van a szelektív hulladékgyűjtés, és az üve-gekkel csörömpölnek azok, akik kukáznak, ami nagyon zavarja az ott lakókat. Kérdése: megold-ható lenne-e, hogy ezt a szelektív hulladékgyűj-tő edényeket a lakóháztól távolabb helyezzék el? A lakók aláírással ellátott kérelmet is eljuttattak majd, amelyben kérik, hogy oldják meg ezt a problémát. Gál András osztályvezető válaszá-ban leírja, hogy ki kell alakítani egy hulladékud-vart. Ez lenne a megoldás, de a jelenlegi problé-mát kezelni kell.

8. Tavaly vagy tavaly előtt elkészült az Ibrányi utcanév táblák is, amivel kapcsolatban azt a tá-jékoztatást kapta, hogy 2017 nyaráig kihelyezik ezeket a megfelelő helyre. 2018 nyara van, és még mindig nincsenek az utcanév táblák kihelyezve kapacitás probléma miatt. Kérte, hogy az ibrányi részben helyezzék ki az utcanév táblákat. A vá-rosban nagyon sok ingatlanon nincs házszám-tábla, így nagyon nehéz eligazodni az utcákban. A postások nagyjából ismerik a területeket, ha idegen jön a városban, nem tud tájékozódni. A lakosságot fel kellene szólítani arra, hogy he-lyezzék ki az utcaszámot a házukra.

9. Továbbra is lakossági felháborodást vált ki a közterületi italfogyasztás. A Kert utca és a Bocs-kai utca sarkán minden este összejön egy csapat és helyben italoznak. A lakosság napi szinten ki-hívja a rendőrséget. Kérte, hogy az önkormányzat kérje meg a polgárőrséget, hogy nagyobb figyel-met szenteljenek erre a területre. Ezek az embe-rek az önkormányzati rendeletben foglaltakat nem tartják be, másrészt elég demoralizáló hatása van a viselkedésüknek. Kérte, hogy szerezzenek érvényt a helyi rendeletnek. Az egyik szomszéd, aki kérte, hogy járjon el ebben az ügyben, azt is elmondta, hogy a nyitvatartási időt sem tartják be a bolt tulajdonosai. Ezeket a helyi dolgokat kezel-ni a legnehezebb, mert sokaknak jó az, hogy van egy bolt, ahol este is be tud vásárolni.

Mucsi András

válaszok:1.A Nemzeti Közművek Áramszolgáltató Zrt.

2018. július 18-ig vállalta a szóban forgó lámpa-test felszerelését.

2. A 2016. február 29-i interpellációs válaszban a következőt írtuk: „Kérését a lámpahely bővíté-seknél figyelembe fogjuk venni. Mivel ilyen lámpa-hely bővítésre a városban több száz igény van, ezért mindenképpen csak együtt akarjuk kezelni a költségek csökkentése érdekében.” Az ESCO beruházás ke-retében tervezett fejlesztés érdekében tárgyalá-sokat folytattunk már az Enerin EPC Kft-vel, a NEG Nemzeti Energiagazdálkodási Zrt-vel, az U Light Kft-vel, és jelenleg az NKM Áramszol-gáltató Zrt-vel. A tárgyalások célja a még nem korszerűsített lámpatestek mellett a lámpates-tek bővítése is. Egy csomagban ezek a lámpatest bővítések sokkal kedvezőbb áron valósíthatóak meg.

3. Az ingatlan tulajdonosát felszólítottuk.4. A közterületek, településrészek elnevezé-

séről, azok jelöléséről, a házszámozás rendjéről, valamint a művészeti alkotások közterületi elhe-lyezéséről szóló 33/2008. (X. 1.) önkormányzati rendeletünk 9. § (2) „A házszámtábla első alkalom-mal történő beszerzéséről, a 3. számú melléklet sze-rinti tipográfiának megfelelő cseréjéről Békés Város Önkormányzata gondoskodik.”Az utcanévtáblák kihelyezése után, a központi címregiszter le-bonyolítása utánra tervezzük a házszámtáblák több év alatti megújítását.

5. A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorí-tásáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény 13. § (3) bekez-dése alapjándohánytermék-kiskereskedelemre való jogosultságot a Nemzeti Adó- és Vámhiva-tal (a továbbiakban: NAV) engedélyez, e ható-sághoz kell a nyitvatartási időt bejelenteni, és a 17. § (1) bekezdése alapján a hatósági felügyelet, továbbá a 19. § (1) bekezdése alapján a hatósági ellenőrzést is a NAV látja el.

A Bocskai utca 2. szám alatt található üzletet Békés Város Jegyzője, mint I. fokú kereskedelmi hatóság figyelmeztette a nyitvatartási idő betar-tására.

Békés Város Önkormányzata Képviselő-tes-tületének 2018. május 26-i ülésén számoltak be munkájukról a rendvédelmi szervek. Az ülésen a Békési Rendőrkapitányság és a Békési Polgár-őrség felé kérésként megfogalmazódott, hogy az esti órákban a jelzett kereskedelmi egységek előtt próbáljanak a lehető legtöbbször jelen len-ni. E szervek ülésen jelen lévő képviselői ígéretet tettek a fokozott jelenlét biztosítására.

2019. február Képviselői hírlevél 11

Page 12: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

6. A Keserű sori japán keserűfű levágásra ke-rült. A Síp és a Bánát utcai sarki ház tulajdonosát felszólítottuk a közterület karbantartására.

7. A BKSZ Kft. a gázfogadó mellé áthelyezi a szelektív gyűjtő edényeket.

8. A BKSZ Kft. elkezdte a még hiányzó utca-név táblák kihelyezését.

9. A közterületi italfogyasztás visszaszorítása

érdekében a Rendőrség és a Polgárőrség mellett a közterület felügyelőket is bevonjuk, a munka-idejük átcsoportosításával.

Kérem válaszaim elfogadását.Békés, 2018. június 18.

Izsó Gábor polgármester

interpellációk:1. Három ügyben kért szót. Egyrészt köszönet-

tel vették, hogy a Kispince után kihelyezésre ke-rültek az utcanév táblák, azonban a Jámbor utca, a Sirály utca és az Epresköz utcán még nem tet-ték ki a táblákat. Nem tudja, mi alapján kerülnek kihelyezésre a táblák – tisztában van azzal, hogy kevés a humánerőforrás, stb. – de kérte, hogy még a tél beállta előtt oldják meg ezt a problémát.

2. A Kopasz utca 3. szám alatt van egy ingat-lan, amit az egyik tulajdonos felújított, majd el-adott, és az új tulajdonos hitelt vett fel, de elköl-tözött és nem fizette a hitelt, így valamelyik bank tulajdonába került az ingatlant. Kérte az önkor-mányzat segítségét abban, hogy járjanak utána, kinek a tulajdonában van az ingatlan. Ezen a te-rületen hajléktalanok élnek, suhancok járnak be és a szomszédos ingatlanokat patkányok áraszt-ják el. Kezelhetetlen ez a helyzet. Ez az ingatlan valamelyik pénzintézet tulajdonában van, ma-gántulajdonról van szó, ezért az önkormányzat nem küldheti ki a közmunkásokat, hogy tegyék rendbe ezt a területet, mert nincs hozzá joga. Ha az önkormányzat rendbe tesz egy magán-tulajdonban lévő területet, akkor annak a költ-ségét kiszámlázza a tulajdonosnak (banknak). Közegészségügyi probléma is van a területen, hiszen odahordják a dögöt, disznótor után ott helyezik el a hulladékot. Az önkormányzatnak katalizátorként részt kellene vennie ezen problé-ma megoldásában.

3. Barna Zoltán bizottsági tag már többször felvetett egy problémát, amit most az ő nevében és saját maga nevében is megfogalmaz: amikor a Piac tér felől kihajtanak autóval, akkor kötelező haladási irány jobb oldalra van meghatározva, így balra nem lehet kifordulni. Ezen az útszaka-szon két felé lehet menni: az egyik sáv a főtér felé vezet, a másik pedig a Rákóczi utca felé. Amikor a főtérre vezető sávban piros lámpa van, akkor a Piac tér felől nem tudnak kihajtani az autósok

még akkor sem, ha a Rákóczi utca felé vezető sávba szeretnének beállni, ahol éppen zöld lám-pa világít. Egy megoldás lehetne: egy pár mé-teren sárga csíkokat kellene felfesteni, ami azt jelenti, hogy azon a szakaszon nem állhat meg autó, így szabad út lenne átmenni azoknak, akik a Rákóczi utca felé vezető sávba akarnak beáll-ni. Így nem tartanák fel a forgalmat azok, akik a főtér felé vezető sávban állnak és éppen piros lámpájuk van. Tudomása szerint ezzel Virág Mi-hályt, a Közútkezelő Kft. vezetőjét kellene meg-keresni. Bizottsági ülésen többször felmerült ez a probléma, de nem történt semmilyen előrelépés az ügyben, ezért fogalmazza meg most ezt a ké-rését a képviselő-testület előtt interpellációként. Mucsi András

válaszok:1. A város összes utcanévtáblája legyártásra

került és a még ki nem helyezettek is raktáron vannak. A BKSZ Kft. kapacitásainak függvényé-ben helyezik ki azokat.

2. Az ingatlantulajdonosát írásban felhívtuk az áldatlan állapot rendezésére.

3. A közúti közlekedés szabályairól szó-ló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ):

„18. § (1) m) megállási tilalmat jelző vonal: az úttest szélén vagy a járda szegélyén levő folyto-nos vonal, amely - jogszabály rendelkezéséből vagy jelzőtábla jelzéséből folyó - megállási tila-lomra hívja fel a figyelmet.”

„18.§ (3) Különösen veszélyes helyekre - első-sorban a vasúti átjáró és az útkereszteződés te-rületére - szaggatott vonallal körülhatárolt sárga színű útburkolati jel (158/e. ábra) hívhatja fel a járművezetők figyelmét.

interpellációs válasz Békés város ÖnkormányzataKépviselő-testületének 2018. október 25-i ülésére

12 Képviselői hírlevél 2019. február

Page 13: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

A megállási tilalmat jelző vonal útkeresztező-désbe való felfestése záróvonalként értelmezhe-tő. A különösen veszélyes terület felfestése nem jelenti a megállási tilalmat.

Felhívjuk még a figyelmet, ha lenne is erre megoldás, akkor a kikanyarodó járműre is vo-natkozna, vagyis ő sem állhatna meg ezen a te-rületen.

40. § (5) Tilos megállni:„d) körforgalmú úton, útkereszteződésben és

az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, ha a közúti jelzésből más nem következik; az útkereszteződésben az úttorkolattal vagy útelágazással szemben meg-álló járműre - ha ez a többi jármű bekanyaro-dását nem akadályozza - a tilalom nem vonat-kozik;”

Vagyis ezen passzus alapján sem tilos az út-kereszteződésben megállni, hiszen csak a be- és nem a kikanyarodó járművek akadályoztatását tiltja.

Tehát a felvetett problémával kapcsolatban ilyen esetekben az elsőbbségről való lemondás működik most is, amit viszont a KRESZ nem tar-

talmaz már, így ez nem hivatalos magyarázat, a mai jogalkalmazási folyamatban egyedül csak az írott jogszabály a mérvadó, a bíróknak, jogá-szoknak csak az abban leírtakat kell figyelembe venni, a többi az egyéni döntésükre van bízva.

A KRESZ-ből kb. 10 éve kimaradt az alábbi:„Az elsőbbséggel rendelkező jármű vezető-

je az elsőbbségéről lemondhat. Az elsőbbségről való lemondás mindig csak két jármű vezetője között jöhet létre. A belső sávon egyenesen ha-ladónak az elsőbbségről való lemondása a balra bekanyarodót nem mentesíti a külső sávon hala-dó részére az elsőbbség megadása alól.

A lemondást félreérthetetlen jelzéssel kell a másik jármű vezetője részére jelezni. Az elsőbb-séggel rendelkező jármű megállása, az elsőbb-ségről való lemondás egyik jele lehet. Az elsőbb-ségről való lemondás helyes végrehajtása: lassí-tás, jelzés majd megállás. Az elsőbbségről való lemondást visszavonni nem lehet.”

Kérem válaszaim elfogadását.Békés, 2018.október 19.

Izsó Gábor polgármester

interpellációk:1. A Summás utcán vannak szelektív kukák,

és nem tudja, milyen gyakran szokták elszállíta-ni azokból a szemetet, de a helyzet tarthatatlan. A lakossági hozzáállás sem megfelelő. A ruhák-kal való fűtés kapcsán felmerült, hogy az egyik segíteni akar azzal, hogy használt ruhát oszt az arra rászorulóknak, akik ezt arra használják, hogy fűtsenek vele. A szeméttel kapcsolatosan is ez a helyzet: az egyik ember kiteszi a szemetet, hogy az szelektív kukába való, a másik ember meg ugyanabba beleteszi a dögöt. A Summás ut-cáról megkeresték a lakók, akik elmondták, hogy a szolgáltató ritkán szállítja el a szemetet. Kérdé-se ezzel kapcsolatban: milyen gyakran hordja el a szolgáltató a szemetet erről a területről? Kérte, oldják meg, hogy gyakrabban vigyék el a szeme-tet, mert ott tarthatatlan a helyzet. Nem a szol-gáltatót vádolja, hanem arra akart utalni, hogy a lakosság hozzáállása sem megfelelő.

2. A Kopasz utca 3. szám alatti ingatlannal kapcsolatban feltett kérdésére azt a választ kap-ta, hogy az önkormányzat felszólította a tulajdo-nost (aki valamelyik bank). Ezzel kapcsolatban megjelent a Békés Megyei Hírlapban is egy cikk. Elhiszi, hogy a bankot felszólították, de arra kér

választ a szakértőtől, hogy mit tudnak kezdeni azokkal az ingatlanokkal, amelyekkel problé-ma van, de nincs tulajdonosa, vagy valamelyik bankhoz tartozik? Ez nem egyedi probléma, mert az országban több városban is van ilyen gond. A Kopasz utca 3. szám alatti ingatlannál már kerítés sincs és a szomszédok megkeres-ték a Békés Megyei Kormányhivatalt, ahonnan kaptak egy levelet, amiben az áll, hogy az ingat-lan életveszélyes és a Kormányhivatal elrendeli vagy kezdeményezi annak a lebontását. Ilyen esetben ki fogja lebontani az ingatlant és elszál-lítani a törmeléket? Ki fizeti annak a költsége-it? A Kormányhivatal beazonosítja, hogy ki az ingatlan tulajdonosa, de nem tudja, hogy ilyen esetben mi az eljárási rend? Az önkormányzat mit tud tenni? Nincs kerítés, a patkányok ellepik a szomszédokat, ráadásul mindenféle aszociális elemek bejárnak az ingatlanba, miközben az az összeomlás szélén áll. Ha valami tragédia törté-nik, vagy ha az ingatlan ráborul egy autóra vagy járókelőre - mivel az úttest szélén helyezkedik el a ház - akkor az kinek a felelőssége lesz? A Kopasz utca 3. szám alatti ingatlan egy illegális szemétlerakó hely is, de az önkormányzat nem tehet semmit, mivel magántulajdonban van a

interpellációs válasz Békés város ÖnkormányzataKépviselő-testületének 2018. november 29-i ülésére

2019. február Képviselői hírlevél 13

Page 14: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

ház. Ezzel kapcsolatban szakértői állásfoglalást kér, mert ezt a problémát meg kell oldani.

3. A harmadik interpellációja szintén illegá-lis hulladék lerakással kapcsolatos: az Ady u. 6. szám alatti tömbnél az egyik tulajdonos átalakí-tást végzett a saját tulajdonában lévő ingatlan-ban, és a törmeléket nem szállíttatta el, hanem a tömb előtt helyezte el. A lakók jelezték ezt a problémát is. Kérdése: ki szállíttatja el a törme-léket?

4. A negyedik interpellációja: a Kossuth u. 7. szám alatti ingatlanból jelezték felé, hogy a szemétszállításhoz használt autó annyira tönk-re tette a bejárót, hogy a saját autójukban kár keletkezik. Elvárják, hogy legyen elvégezve a szolgáltatás, amiért fizetnek is, de a bejárót az önkormányzat autója tette tönkre a szemétszál-lítás alkalmával. Kérdése: ilyen esetben ki állítja helyre a bejárót? Kérik a lakosok, hogy az önkor-mányzat oldja meg ezt a helyzetet. Szintén ön-kormányzati probléma, hogy a Derűs Ház csa-padékelvezetése úgy van megoldva, hogy a Kos-suth u. 7. szám alatti társasház udvarára vezették be a csapadékvizet, ami miatt a garázsuk ron-gálódik. Ezek az együttélés problémái, amelye-ket meg kell oldani, bár nem gondolja azt, hogy minden ügyben az önkormányzatnak kell helyt állnia. Olyan kérdéseket vetett fel, amelyekre a lakosság megoldást vár. Nem tudja, hogy a Ko-pasz u. 3. szám alatti ingatlan kapcsán kihez le-het fordulni a probléma megoldása érdekében?

Mucsi András

válaszok:1. Sajnos nem csak településünkre jellemző

probléma, hogy a szelektív hulladékgyűjtőkbe szinte egyáltalán nem oda való vegyes hulladé-kot, illetve lomtalanítási hulladékot és szerves anyagokat is nagy mennyiségben hordanak. Bé-

kés városában házhoz menő szelektív hulladék-gyűjtés van már évek óta, ezeket a szigeteket fel kell számolni. Így járt a jégpályán lévő, a Kecskés és a Tűlábú kocsmánál, sőt legutóbb a Széche-nyi téren, a Picasso festékbolttal szemben lévő is, mert kész szeméttelepet csináltak belőle.

2. Sajnos magántulajdonú ingatlanoknál nem egyszerű feladat a szélesebb rétegek számára ter-mészetes dolog, az ingatlan megfelelő rendben tartására, karbantartására való kötelezés. A düle-dező ház esetében az építésfelügyeleti ügyintézés nem jegyzői hatáskör. Az ingatlan közterülettel érintkező részén kerítés létesítése nem kötelezett-ség. Az ingatlanon fellelhető allergén növények, gyomosodás esetén van hatásköre a jegyzőnek, illetve birtokvédelmet kérhetnek a problémával közvetlenül érintettek. Az ingatlanon feltételez-hető rágcsáló elszaporodás szintén nem jegyzői, hanem közegészségügyi hatósági hatáskör.

3. A törmeléket az szállítja el, aki oda elhelyez-te, erre a közterület felügyelet kötelezte.

4. Szerencsés az, amikor az érintett ingatlan-ban lakók magukénak érzik az „udvart”, melyet az elhelyezett kapuval is igazolnak:

Az udvar ugyanis közterület, az út nem ren-deltetésszerű használatából eredő kárért az fele-lős, aki azt tönkretette. A rendeltetésszerű hasz-nálatkor történő úthibásodást a BKSZ Kft. állítja helyre. A szintén önkormányzati tulajdonú Kos-suth 11. csapadékvize évtizedek óta az ingatla-non keresztül van elvezetve, ami közterület. A garázsok is lassan 20 éve állnak ott, nem értjük, hogy miért most jelentkezik ez a probléma és mi-ért nem tudják azt az ott lakók megoldani, már ha van probléma.

Kérem válaszaim elfogadását.Békés, 2018.november 22.

Izsó Gábor polgármester

14 Képviselői hírlevél 2019. február

Page 15: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

2019. február Képviselői hírlevél 15

Egy levél B. Szabó István akkori országgyűlési képviselőnek

Page 16: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

16 Képviselői hírlevél 2019. február

Page 17: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

2019. február Képviselői hírlevél 17

Mint látható, körzetünkben is több utca aszfaltozását sikerült közösen elérnünk. A többi utcára is sort fogunk keríteni.

Page 18: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

18 Képviselői hírlevél 2019. február

Page 19: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

2019. február Képviselői hírlevél 19

Interpellációs válasz Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. január 31-i ülésére

Sorszám:

Ny/22. Tárgy:

Mucsi András interpellációs válasz

Döntéshozatal módja: Egyszerű többség

Tárgyalás módja: Nyílt ülés

Előkészítette: Gál András osztályvezető, Műszaki Osztály

Tisztelt Képviselő Úr! Interpelláció:

Korábban is felvetette már azt a témát, amiben most is interpellálni kívánt, mivel akkor azt a választ kapta, hogy kapacitás gondok miatt nem tudnak eleget tenni a kérésének. Talán a téli, fagyos időben kisebb a közmunkások leterheltsége és megoldható, hogy Ibrányban az utcanév táblák kihelyezésre kerüljenek 1,5 év után. Kérte, hogy amikor lesz lehetőség minden utcára kerüljön kihelyezésre a névtábla. A közmunka program vezetője azt mondta, hogy nem volt emberük, sem idejük arra, hogy minden utcára kihelyezzék az utcanév táblákat. Disszonáns az, hogy a Kasza utcán, a Kispince utcán kitették a táblákat, de a Jámbor utcán már nem. Egy napot rá kellene szánni és egy nap alatt ki tudnák helyezni ezeket a táblákat. Ibrány az utolsó városrész, ahol még nincsenek kihelyezve az utcanév táblák, miközben 2017-re már be volt tervezve.

Válasz:

A városba összesen 1912 db utcanévtáblát rendeltünk, melyet a BKSZ Kft. helyez ki. Az interpellációban jelzett helyeken még nem történt meg teljes mértékben a táblásítás, a Kft. tavasszal folytatja a táblák kihelyezését. Kérem válaszom elfogadását. Békés, 2019. január 24. Izsó Gábor polgármester

Page 20: Képviselői hírlevél - BékésMátrix · Képviselői hírlevél Mucsi András megyei Önkormányzati képviselő és Békés város Önkormányzati képviselő hírlevele 2019

20 Képviselői hírlevél 2019. február

A hatóságok életveszélyesnek nyilvánították azt az évek óta üresen álló házat, aminek állapo-ta már teljesen leromlott. A helyzetet nem segíti, hogy többen is szemétlerakónak használják az ingatlant. Mint arról korábban beszámoltunk, a helyiek tapasztalatai szerint patkányok és csöve-sek is megjelennek időről időre a Kopasz utcai épület környékén. A házat elvileg jövő év elejéig le kell bontani.

Mint megírtuk, a problémák akkor kezdődtek, amikor a ház tulajdonosa nem tudta fizetni a la-káshitelét, így a helyiek információi szerint az épület egy pénzintézethez került, s ezzel párhu-zamosan, mintegy fél évtizede megürült.

Mucsi András önkormányzati képviselő és a szomszédok hírportálunknak elmondták, a gon-dok egy részét az elszaporodott rágcsálók okoz-zák. A patkányok nem figyelik a határokat, s a környékbeli házakban is megjelennek, kacsákat is megöltek már. Többen is patkányméreggel próbáltak védekezni, de ez sem hozott teljes megoldást.

A másik jelentős gond – amivel összefüggés-ben lehet a rágcsálók elszaporodása is –, hogy nem a környéken élők, hanem távolabbról érke-zők gyakorlatilag szeméttelepnek használják az ingatlant.

A legszélsőségesebb eset az volt, amikor vala-kik elhullott állatokat vittek a házba, amire mu-száj volt a közelben élőknek lépniük, de másfajta hulladék is került már oda. Egy hűtőt például az ingatlanban vertek szét, de nem ritkán kommu-nális szemét is csúfítja a környéket.

A harmadik nagyon komoly probléma, hogy az üresen álló házban rendszeresen megjelen-nek idegenek. Előfordul, hogy gyerekek sétálnak be az omladozó épületbe, máskor csöves kinéze-tű alakok veszik azt átmenetileg birtokukba.

– Megtörtént, hogy eléggé bódult, szinte ön-kívületi állapotban néhány fiatal ült körülbelül

egy órát az ablakban, majd elmentek – mesélte lapunknak korábban az egyik szomszéd, Kudlák Dávid. Vélhetően mások is elég gyakran meg-szállják éjszakánként a házat, amit a hangosko-dás és a kutyák ideges ugatása is alátámasztott. Múlt télen megtörtént, hogy a hóban lábnyomok vezettek a lakatlan háztól a szomszéd portájáig. A környéken lakók fotókat is készítettek arról, miként romlott az épület állapota hónapról hó-napra.

Mindezek együttes következménye, hogy a közeli házak folyamatosan veszítenek az érté-kükből, gyakorlatilag vagy nem lehet eladni azokat, vagy csak áron alul nyílik lehetőség az értékesítésre. A helyiek Mucsi Andrással közö-sen folyamatosan keresik a megoldást, hogy vé-get vessenek az áldatlan állapotoknak.

A testület is tárgyalt az életveszélyes ingatlanról

– Az elmúlt időszak egyik lényeges eredmé-nye, hogy a hatóságok az ingatlant életveszé-lyesnek nyilvánították. Előírták a lebontását jövő év elejéig, de még nem tudjuk, hogy ennek mi a pontos menete. Valóban történik-e majd vala-mi – számolt be Mucsi András a fejleményekről, amelyekről Kudlák Dávid tájékoztatta a képvise-lőt. Mint elmondta, mindez azért is fontos volna, mert a körülmények folyamatosan romlanak, a ház az elmúlt hetekben még jobban beomlott. A növények vegetációs időszakba kerültek, és így még jobban látható, hogy mennyire rossz álla-potba került az ingatlan. Mucsi András a kép-viselő-testület legutóbbi ülésén interpellált a kérdésben, kezdeményezte egy cselekvési terv mielőbbi megszületését. Az önkormányzat már levélben is felszólította a tulajdonost a körülmé-nyek rendezésére.

www.beol.hu 2018.11.09.

Papp Gábor [email protected]

Bontásra vár a patkányokról elhíresült békési ház

„Törekedj békességre, és kövesd azt!”

(Zsolt 34,15)