8
HUDÁK JÁNOS vezérelt engem is a kritikák megfogalmazásakor. Több konstruktív javaslatot is benyújtottam a testületnek, igyekeztem a közélet aktív szereplője lenni. Sajnos a helyi Fidesz vezetői nem nézték jó sze- mmel a tevékenységemet, így az utóbbi hetekben több lejárató, aljas támadást indítottak ellenem és a családom ellen. Azért is sajnálatos mindez, mert én minden esetben igyekeztem a személyeskedést mellőzni és kizárólag a konkrét döntéseket ki- fogásolni. Nagyon fontosnak tartom, hogy 25 évvel a rendszer- váltás után eljussunk végre odáig, hogy a politi- kai ellenfelek ne ellenségként, a nemzet árulóiként tekintsenek egymásra. Lehet komoly vitákat folytat- ni egy-egy javaslat kapcsán, de nem szabad olyan határokat átlépni, ami után már nem tudunk emelt fővel kezet fogni egymással. A minket ért személy- eskedő támadások sajnos nem ebben a szellemben íródtak, de bízom benne, hogy előbb utóbb sikerül felülkerekednie Csepelen a józan észnek. Az ünnep közeledtével a szeretetről sem szabad megfeledkeznünk! Ilyenkor mindig eszembe jut egy idézet, amelyet a kőhegyi menedékház zász- lórúdjának talapzatán olvastam: „ahogy egymás- sal bánunk, az a hazánk” . Ennek szellemében a polgármesternek és minden képviselőtársamnak is vittem egy szerény karácsonyi ajándékot az utolsó testületi ülésre. Kívánok nekik és természetesen minden kedves csepeli lakosnak békés, boldog karácsonyi ünne- peket és eredményekben gazdag új évet! Üdvözlettel, Hudák János önkormányzati képviselő Párbeszéd Magyarországért Tisztelt Csepeli Polgár! Év végén érdemes visszatekinteni a mögöttünk álló esztendőre. Milyen célkitűzéseink voltak és mit sikerült azokból megvalósítani? Úgy vélem, egészében véve sikerült megfelelnem Németh Szilárd „elvárásainak”, aki a tavalyi alakuló ülésen Deák Ferenctől idézett: „Kísérje az ellenzék figyelem- mel a kormány minden lépteit. Őrköd- jék szigorúan a törvények sérthetetlen fenntartása felett. Minden hibát, min- den törvényszegést rójon meg sze- mélyes tekintet nélkül, minden hiányt fedezzen fel, nyilatkozzék pártérdek és mellékes tekintetek nélkül. ” Ez csepeli önkormányzati képviselő KÉPVISELŐI BESZÁMOLÓ KÖZELEG A SZERETET ÜNNEPE ÉV VÉGI KÖSZÖNTŐ

Hudák János - képviselői beszámoló 2015/2

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Fogadják szeretettel idei második képviselői beszámolómat, melyet a csepeli képviselő-testületben végzett munkáról állítottam össze.

Citation preview

HUDÁK JÁNOS

vezérelt engem is a kritikák megfogalmazásakor. Több konstruktív javaslatot is benyújtottam a testületnek, igyekeztem a közélet aktív szereplője lenni.

Sajnos a helyi Fidesz vezetői nem nézték jó sze-mmel a tevékenységemet, így az utóbbi hetekben több lejárató, aljas támadást indítottak ellenem és a családom ellen. Azért is sajnálatos mindez, mert én minden esetben igyekeztem a személyeskedést mellőzni és kizárólag a konkrét döntéseket ki-fogásolni.

Nagyon fontosnak tartom, hogy 25 évvel a rendszer-váltás után eljussunk végre odáig, hogy a politi-kai ellenfelek ne ellenségként, a nemzet árulóiként tekintsenek egymásra. Lehet komoly vitákat folytat-ni egy-egy javaslat kapcsán, de nem szabad olyan határokat átlépni, ami után már nem tudunk emelt fővel kezet fogni egymással. A minket ért személy-eskedő támadások sajnos nem ebben a szellemben íródtak, de bízom benne, hogy előbb utóbb sikerül felülkerekednie Csepelen a józan észnek.

Az ünnep közeledtével a szeretetről sem szabad megfeledkeznünk! Ilyenkor mindig eszembe jut egy idézet, amelyet a kőhegyi menedékház zász-lórúdjának talapzatán olvastam: „ahogy egymás-sal bánunk, az a hazánk”. Ennek szellemében a polgármesternek és minden képviselőtársamnak is vittem egy szerény karácsonyi ajándékot az utolsó testületi ülésre.

Kívánok nekik és természetesen minden kedves csepeli lakosnak békés, boldog karácsonyi ünne-peket és eredményekben gazdag új évet!

Üdvözlettel,

Hudák Jánosönkormányzati képviselő

Párbeszéd Magyarországért

Tisztelt Csepeli Polgár!

Év végén érdemes visszatekinteni a mögöttünk álló esztendőre. Milyen célkitűzéseink voltak és mit sikerült azokból megvalósítani? Úgy vélem, egészében véve sikerült megfelelnem Németh Szilárd „elvárásainak”, aki a tavalyi alakuló ülésen Deák Ferenctől idézett: „Kísérje az ellenzék figyelem-mel a kormány minden lépteit. Őrköd-jék szigorúan a törvények sérthetetlen fenntartása felett. Minden hibát, min-den törvényszegést rójon meg sze-mélyes tekintet nélkül, minden hiányt fedezzen fel, nyilatkozzék pártérdek és mellékes tekintetek nélkül. ” Ez

csepeli önkormányzati képviselőKÉPVISELŐIBESZÁMOLÓ

KÖZELEG A SZERETET ÜNNEPEÉV VÉGI KÖSZÖNTŐ

Valószínűleg nagyon csípheti a szemét a Borbély Lénárd vezette helyi Fidesznek, hogy az óvodák átszervezését a mai napig figyelemmel kísérem és igyekszem tájékoztatni a lakosságot, a feltárt problémákról, hiányosságokról. Nehezen lehet így a „minden szép, minden jó” ké-pet sugallni a helyzetről.

Ennek köszönhetően az a „megtisz-teltetés” ért, hogy immár kétszer is egész oldalas írás jelent meg az önkormányzati újságban, melyben engem és családo-mat próbálnak lejáratni rosszindulatú, valótlanságokat is tartalmazó cikkekben.

ÓVODA-BOTRÁNYCSÚSZTATÁSOKKAL OPERÁL A FIDESZ, KÖZBEN CSAK NŐ A HOMÁLY AZ INTÉZMÉNYEKBEN

folytatás a harmadik oldalon

Koncepciós perbe illő módszerekkel raknak egymás mellé össze nem tartozó tényeket és sokat sejtető feltételezésekbe bocsátkoznak, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az óvodaegyesítés-sel kapcsolatos tiltakozásom oka kizárólag anyagi érdekeltségünk féltése lett volna. Korántsem meglepő: senki nem volt annyira gerinces, hogy a nevét adja ehhez a hazugsághalmazhoz.

Onnan kezdve, hogy a 75 milliós árbevételű cégünket összefüggésbe hozzák az óvodai néptánc-oktatással, aminek semmi köze ehhez, odáig, hogy az említett összeget próbálják bevétel helyett jövedelemként beállítani, számtalan ferdítéssel operálnak. Épp ezért nem is érdemes sok szót fecsérelni a cáfolatukra. Talán annyi elég is, hogy a sokat sejtető több ezer forintos havi díj, való-jában 2000-2400 forint volt. Ezzel korábban is a legolcsóbbnak számított a néptánc, mivel más foglalkozások 4-5000 forintba kerülnek. A „nagy biznisznek” ugyancsak ellentmond, hogy állítólag a mostani néptáncos foglalkozásvezetők annyit keresnek, mint korábban a feleségem is. Szóval úgy tűnik, nincs itt semmi látnivaló.

Eddig az átszervezéssel csak nőtt az átláthatatlanság

Azért írtam előbb, hogy állítólag mennyit keresnek a mostani foglalkozásvezetők, mert a közérdekű adatkérésemre eddig nem kaptam választ. Felettébb gyanús, hogy néhány egyszerű kérdésre nem reagálnak az önkormányzatnál, ami csak erősíti a feltételezést, hogy a mostani rendszerben nincs minden rendben. Például az óvodákban a néptáncoktatáshoz Kreiszné Dr. Paál Sára van kiírva, aki a Csepp-Csepel Táncegyüttes nyugdíjas vezetője. Ő kapta meg a kizárólagos jogot, hogy az óvodák-ban néptáncot oktathasson, de nem minden intézményben tartja ő a foglalkozásokat. Jelenleg olyan emberek taníthatnak néptáncot, akik nem rendelkeznek táncpedagógusi végzettséggel! Emlékeznek még, hogy az egész átszervezés céljaként a minél magasabb színvonalú szakmai munkát jelölték meg? Vajon ez egy fakultatív foglalkozásra miért nem vonatkozik?

Jelenleg olyan emberek is taníthatnak

néptáncot, akik nem rendelkeznek

táncpedagógusi végzettséggel!

2. oldal

Az egy dolog, hogy engem még nem tájékoztattak, valójában kik és milyen végzettséggel tanítanak néptáncot, de információim szerint sokszor még a szülők, sőt az ott dolgozó óvónők sem tudják, kik foglalkoznak a gyermekekkel, van-e ehhez egyáltalán megfelelő képesítésük. Kényes kérdés-nek tűnik továbbá a foglalkozások időtartama is. Egészen más megvilágításba kerül a hatalmas vívmányként tálalt 1000 forintos havidíj, ha fi gyelembe vesszük, hogy a korábbi 40 perc helyett jó, ha 20 percig tart egy táncóra. Erről is keringenek pletykák az óvodákban ugyanis.

Szintén a megválaszolatlan kérdések sorát gyarapítja, hogy az oktatók milyen jogviszonyban, kitől kapják a fi zetésüket és ki fi zeti meg utánuk a járulékokat, illetve mennyi a járandóságuk. Épp ezért nem lehet egyelőre azt sem tudni, hogy a kieső korábbi tetemes terembérleti díj mellett mennyi adófi zetői pénzből működik ez az eléggé átláthatatlan új rendszer. Az már talán csak a hab a tortán, hogy a szülőktől a pénzt feltehetően az óvoda dolgozói szedik be. Ez pedig igencsak ellentmond a központosítás során hangoztatott tervekkel, ami az intézményekben folyó adminisztráció csökkentésére irányult.

Mint közismert, 2015. január 25-én Borbély Lénárdot ittas vezetésen érték. Két héttel később, február 10-én közleményben kért bocsánatot Borbély, amikor már kerületszerte pusmogtak a ballépéséről. Sajnos azóta Borbély Lénárd semmiféle információt nem hozott nyilvánosságra, így azt sem tudjuk, hogy büntetőeljárás vagy sza-bálysértési eljárás folyik-e ellene, il-letve azt sem közölte, hogy lezárult-e az eljárás, és hogy milyen büntetésben részesült?

Ügyészségi forrásokból úgy értesültünk, hogy a rendőrség egyszer már lezárta a nyo-mozást, és büntetőeljárást kezdeményezett, vagyis úgy ítélték meg, hogy nagyon részegen ült volán mögé a polgármester. Meglepve értesültünk azonban arról, hogy ezt követően újraindították a nyomozást, és még mindig húzódik az ügy. Ennek két oka lehet: vagy megpróbálják eltussolni az ügyet, vagy nem egyszerűen csak ittas vezetés miatt folyik az eljárás, hanem egyéb más kapcsolódó bűncselekmény miatt is. Mindenesetre érde-kes, hogy a rendőrségtől nem lehet információkat szerezni az ügyről, pedig máskor igen beszédesek szoktak lenni. Félnek nyilatkozni. Olyan érzése van az embernek, mintha va-lamit titkolnának. Borbély talán megpróbálta kihasználni politikus státuszát, és arra hivatkozva próbálta befolyásolni az őt megfogó járőröket? Borbély Lénárd februári közleményében bocsánatot kért azért, amiért felelőtlen maga-tartásával veszélyeztette a budapesti lakosok életét. Mi szeretnénk megbocsátani, de ahhoz ismernünk kellene a részleteket. A megbékélés jegyében kérjük Borbély Lénárdot, hogy számoljon be a részletekről.

Csepel Árpád

MILYEN BÜNTETÉS JÁR BORBÉLY LÉNÁRDNAK AZ ITTAS VEZETÉSÉRT?

folytatás a második oldalról

Fotó: MTI

3. oldal

A KLÍMAVÁLTOZÁS VESZÉLYEIBORBÉLY LÉNÁRD NEM AKARJA MEGVÉDENI A CSEPELIEKET?

Szintén novemberi előterjesztés volt a csepeli klímastratégia megalkotására vonatkozó javaslatom. Ezt sem támogatta a fideszes többség. Előzménye, hogy tavasszal csatlakoztunk Áder János köztársasá-gi elnök felhívásához a mostani decemberi párizsi klímacsúcs kapcsán. Csakhogy az a döntés semmilyen konkrét, kézzel fogható cselekvést nem irányozott elő,

miközben ma már mindenki számára nyilván-való, hogy azon-nali lépésekre van szükség az ügyben.

Csepelen mégis a Pató Pálos hozzáállás dívik, egyelőre a fideszesek még várják a klímacsúcs végét, aztán majd meglátják, mi lesz és így tovább… Pedig Magyarországon is sok önkormányzat felismerte már a cselekvés szükségességét és sok helyen komoly lépéseket tettek már a várható szélsőséges időjárási körülményekhez való alkalmazkodás terén.Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez csak valami elvont zöld ideológiai agymenés, emlékezzen csak vissza az elmúlt évek hatalmas viharaira, özönvízszerű esőzé-seire vagy akár a nyaranta előforduló hőségriadókra. Ezek nagyon komoly problémák és sok esetben épp az idős emberek egészségét veszélyeztetik leginkább. Ezek ellen kerületi szinten is lehet tenni, zöldtetőket lehet telepíteni a háztetőkre, öntözőberendezéseket lehet kiépíteni a parkokban, megújuló energiaforrások használatával, a kerékpáros infrastruktúra fejlesz-tésével csökkenteni lehet a káros anyag kibocsátást és még számtalan lépést lehet tenni. Feltéve, ha a szándék megvan rá. Csepelen azonban egyelőre nem akarnak ezzel foglalkozni a kormánypárti képviselők. Vajon mi lehet az oka annak, hogy ebben az ügyben sem a csepeliek érdekét képviselik?

Bár Ábel Attila alpolgármester a Cse-peli Hírmondóban azt állítja, hogy a munkám jórészt az óvodák körül for-gott, valószínűleg nem figyelt eléggé a testületi üléseken, ugyanis több saját előterjesztést nyújtottam be az elmúlt évben más témákban. Lehet, hogy csak azért nem emlékszik rájuk, mert ezeket a fideszesek levették napirendről még tárgyalás előtt.

Ilyen volt például még év elején az önkormányzat működésének átláthatóságát javító előterjesztés, melyet civil szervezetek ajánlásai alap-ján állítottam össze. Ezt Borbély Lénárd polgármester napirendre sem vette, mondván az önkormányzat mindenben megfelel az átláthatóságnak.

Ez annak fényében felettébb érdekes, hogy az önkormányzat hivatalos lap-ja viszont azt állítja, például az óvodák működtetése során „volt olyan intéz-mény, ahol - éppen az átláthatatlanság miatt – a bérleti szerződések és azok rendszere a csepeli polgárok számára ellenőrizhetetlen volt”. Bár annak idején kérdésemre a jegyző azt válaszolta, nem tud semmilyen óvodai átvilágításról, elképzelhető, hogy mégis volt ilyen, de ígéretük ellenére nem merték közzéten-ni azt. Ha ugyanis valóban problémás volt a működés, az nyilván felvethette az önkormányzat illetékeseinek, sőt az előző ciklusban még gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterként dolgozó Borbély Lénárd felelősségét is.

CSAK BLÖFFÖLNEK AZ ÁTLÁTHATÓSÁG-GAL?

Fotó: csepel.info

Az idős emberek egészségét különösen

veszélyeztetik a klímaváltozás hatásai.

4. oldal

LAKOSSÁGI FÓRUM A SZELEKTÍV HULLADÉK-GYŰJTÉSRŐL ÉS A LOMTALANÍTÁSRÓLDecember 2-án lakossági fórumot is tartottam a Kék Általános Iskolában. Azért, hogy alaposan körül tudjuk járni a témát, meghívtam az FKF ZRt. és a Hulladék Munkaszövetség képviselőit. Ezen felül az önkormányzat és a Csepeli Városgazda is kapott meghívót, ám ők nem éltek a lehetőséggel, hogy meghallgassák a lakosok véleményét.

A szervezés során ismét meg kellett küzdeni az ellenzékiség hátrányaival. Hiába van benne az önkormányzat SZMSZ-ében, hogy képviselő is kezdeményezhet ilyen fórumot és azt meg kell hir-detnie az önkormányzatnak, az illetékesek visszautasították ezt arra hivatkozva, hogy mivel nem a polgármester hívja össze, nem kell közzétenniük. Az már csak ráadás, hogy képviselőként 10 ezer forintos terembért kellett fizetnem az önkormányzat által fenntartott iskolai ebédlő használatáért.

A körülmények ellenére kb. 20 fő vett részt az eseményen, sok fontos információ elhangzott és sokan kinyilvánították nemtetszésüket a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Kiderült, hogy kizárólag az önkormányzat döntése miatt szűntek meg a szelektív hulladékgyűjtő szigetek, mert visszavonták a közterület használati hozzájárulásukat, amikor a szelektív kukák kikerültek a lakosokhoz. Az FKF munkatársai hiába érveltek ez ellen, a csepeli illetékesek hajthatatlanok voltak.

A jó hír viszont az, hogy elviekben megvan a lehetőség, hogy legalább az üveggyűjtő konténerek visszakerüljenek, ha a lakosok kérik azt. Ezért mindenkinek azt javaslom, hogy írjon az önkormányzat-nak vagy a képviselőjének és kérje a gyűjtőedények visszaállítását. Voltak problémák a gyűjtőszigetek-kel, ezt nem vitatom én sem, de megint azt tapasztalhattuk, hogy nem a problémák megoldásán dolgoznak az illetékesek, hanem csak egyszerűen megpróbálják eltüntetni azt, ami kellemetlen nekik.

A Hulladék Munkaszövetség képviselője természetesen kitért a szemléletváltozás szükségességére is, mivel az elsődleges feladat az lenne, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk. Szó volt a lomta-lanítás megreformálásának lehetőségeiről, hogy ne váljon szemétlerakóvá a kerület minden évben. Az ilyen fejlesztésekre még sajnos várni kell egy ideig, de az FKF Zrt. épp most tervez két újra-használati központot nyitni Budapesten, ami jó lépés a megoldás felé vezető úton. Sajnos egyik sem Csepelen lesz, mert erre sem nyitottak egyelőre a kerület fideszes vezetői.

5. oldal

hirdetni, akárki szervezi (lásd a keretben).

Csepeliek számára emlékezetes volt, amikor nyil-vánosságra került egy lista azon önkormányzati gép-járművek rendszámával, melyeket állítólag a köz-területeseknek nem volt szabad megbüntetniük. Akkor heves vita volt ennek kapcsán, vajon valódi-e a levél. Ennek eldöntését az olvasóra bíznánk, mindenesetre nemrég az egyik alpolgármester által használt autó a Jedlik Ányos Gimnáziumnál épp szabálytalanul parkolt, amikor arra jártam.

AZ ELVEK SZÉPEK, DE GYAKORLATBAN FÜTYÜLNEK A SZABÁLYOKRA

A mostani vezetők megszólalásaikban, az újságban megjelenő cikkekben elősze-retettel hivatkoznak az átláthatóságra, illetve a szabályok betartására. Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy valójában nagyon könnyen átlépik ezeket a sza-bályokat.

A lakáseladási rendeletben módosítani szerettem volna az illetékes bizottság nevét, mert jelenleg nincs olyan nevű bizottság (Humánerőforrás és Fenn-tartható Fejlődés Bizottsága), ami szere-pel a szövegben. Mivel az egészet levették a napirendről, ez sem lett megváltoztat-va. Így fordulhat elő, hogy már több mint 50 lakás értékesítéséről döntött egy olyan bizottság (Szociális, Egészségügyi és Fo-gyatékosügyi Bizottság), melynek a ren-delet szerint ehhez nincs is joga. Ez az összes eddigi eladás törvényességének kérdését felveti.

Az említett lakossági fórum meghir-detésével kapcsolatban vélhetően megszegték az önkormányzat SZMSZ-ét, csak hogy ne kelljen egy ellenzéki képviselő rendezvényét reklámozni az önkormányzati felületeken. A szabályozás véleményem szerint egyértelmű, a fórumot meg kell

44. § (2) A lakossági fórum összehívását kezdeményezheti :a) a polgármester,b) bármely képviselőc) a jegyző.

(3) A polgármester kezdeményezésére lakossági fórumot kell összehívni azokban a témákban, amelyek eldöntéséhez jogszabály a lakosság véleményének előzetes kikérését írja elő.

(4) A lakossági fórum megszervezéséért és lebonyolításáért a fórumot kezdeményező a felelős.

(5) A lakossági fórum időpontjáról, helyszínéről és napirendjéről a lakosságot és az érintetteket a helyben szokásos módon kell tájékoztatni.

6. oldal

Furcsa dolgok történnek Csepelen. Több iskolából az az információ jutott el hozzánk az elmúlt hónapokban, hogy a Határtalanul! program keretében az iskolák mind egy bizonyos cég-gel kötnek szerződést a határon túli magyar területekre szervezett kirán-

FIDESZ KÖZELI UTAZÁSI IRODA UTAZTATJA A CSEPELI GYEREKEKET?

dulások lebonyolítására, nevezetesen egy szigetszentmiklósi céget emlegetnek a tanárok, a Misszió Tours Utazási Irodát.Úgy tudjuk, hogy Csepelen csak és kizárólag ezzel a céggel lehet szerződni az államilag támogatott határon túli magyar területekre szervezett osztálykirándulások lebonyolítására, más – egyébként a Missziónál állítólag sokkal jobb kondíciókat kínáló – utazási iroda le-hetőséget sem kap a bemutatkozásra, konkrét ajánlattételre. Azt pedig nem engedik meg, hogy a tanárok maguk szervezzék az utat. Magyarul eléggé megbundázottnak tűnik az egész.Kicsit utána néztünk ennek a Misszió Toursnak. Az Opten adatbázisából az derült ki, hogy a cég tulajdonosai Budai László, Budai Erzsébet és Takács Tamás. Érdekes módon 2014. októberéig egy Budai László nevű önkormányzati képviselő tevékenykedett a szigetszent-miklósi képviselőtestületben, merő véletlenségből a Fidesz önkormányzati képviselőjeként. Szigetszentmiklósi információink szerint vélelmezhetően ugyan arról az emberről beszélünk.Szerkesztőségünkhöz eljutott a Határtalanul! programmal kapcsolatban egy adatbázis is, mely az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatójától származik. Ebben azt láthatjuk, hogy 2013-ban összesen 4 csepeli működtetésű általános iskola nyert támogatást, mintegy 4 millió forint összegben, mely felhasználásával 2014-ben utaztattak csepeli gyerekeket külföldre. És láss csodát: minden pályázat esetében a Misszió Tours szervezte az utakat. Vagyis a pedagógusok által említett nyomás mintha tényleg működött volna a Borbély Lénárd és Németh Szilárd duó által vezette önkormányzat részéről. A hivatkozási alap részükről állítólag az, hogy az utazások harmadát biztosítja az állam, a fennmaradó részt pedig részben az önkormányzat, részben a szülők fi zetik. Vagyis a 4 milliós állami forrás mellett még kb 7-8 millió forint bevétel ütötte a cég markát. Így összességében már nem is olyan rossz ez a meló.A program persze folytatódott 2015-ben, sőt még bővült is. 2014-ben már 12 nyertes általános iskola volt Csepelen, összesen már 9,7 millió forint értékben. Nagy meglepetés nem érheti az olvasót, ha közöljük: egy kivétellel idén is kizárólag a Misszió Tours viheti a csepeli gyerekeket külföldi kirándulásra, így a csepeli kirándulások szervezésével mintegy 25-30 milliós bevételhez juthatott a cég a csepeli iskolások utaztatásával. Hát így működik Csepelen a mutyi. Ilyen határtalanul gátlástalan a Fidesz, még a gyerekeken is nyerészkedik. Nem mellesleg olyan információ is eljutott hozzánk, hogy Németh és Borbély által kezdeményezett erdélyi „hivatalos” utazásokat szintén a Misszió szervezi. Már csak az a kérdés, hogy mennyit fi zet nekik az önkormányzat? Kíváncsian vár-juk Borbély Lénárd válaszait a Misszió Tours ügyével kapcsolatban. Csepeli Árpád

7. oldal

ELÉRHETŐSÉGEKKépviselői iroda címe: 1214 Budapest, Zrínyi u. 6/AÜgyfélfogadás a képviselői irodában:minden kedden 15-17 óráig,

facebook.com/parbeszedmagyarorszagertcsepelfacebook.com/hudakjanos.politikus

Továbbra is várom a kérdéseket, visszajelzéseket, panaszokat, és ötleteket. Igyekszem a jövőben is megoldást keresni az Önök problémáira. Keressenek bizalommal a lenti elérhetőségeim egyikén!

Várjuk segítők, támogatók jelent-kezését is önkormányzati munka- csoportunkba, amelyben a testületi munkához szükséges előkészítő munkák folynak.

Igazságosság, részvétel, fenntarthatóság Csepelen is!

Felelős szerkesztő és kiadó: Hudák János önkormányzati képviselő 1214 Budapest, Zrínyi u 6/a

06-70-3960634

[email protected]@budapest21.hu

http://hudakjanos.blog.hu

MARADJUNK KAPCSOLATBANISMERJE MEG A MUNKÁMAT, ADJON VISSZAJELZÉST

November végén tárgyalta volna a testület az önkormány-zati lakások megvásárlásának feltételeiről szóló rende-lethez benyújtott módosításomat. Persze végül nem tárgyalta ezt sem, hiszen ezt is levették napirendről. A javaslatom lényege az volt, hogy a szerződéskötéskor vállalt kezdőbefi zetés alapján számított kedvezményt módosítsuk. A szabályozás szerint ugyanis akár öt for-int befi zetése mellett is jogosulttá válik a vásárló a

10 EZERÉRT 800 EZRET AD A FIDESZ A LAKÁSVÁSÁRLÓKNAK, DE NEM BÁNJÁK

vételár 10 %- százalékának megfelelő kedvezményre, ami általában több százezer forintot jelent. Idén már több mint 50 lakás lett értékesítve a rendelet alapján, és a Fidesz által alkotott szabályok miatt több mint 120 millió forintról mondott le az önkormányzat.Felmerül a kérdés, hogy ez nem a csepeliek vagyonának elherdálása-e? Bár többször hallhattuk már, hogy Cse-pel milyen jó anyagi helyzetben van jelenleg, lehet, hogy a valóság egészen más képet mutat. Még tavasszal például egy testületi ülésen csúszott ki Borbély Lénárd száján egy vitában, hogy vért izzad-tak, hogy találjanak 80 millió forintot az óvodaudvarok felújítására. Nehéz összeegyeztetni az egymásnak ellentmondó állításaikat és még nehezebb megérteni, hogy miért mondanak le sok tízmillió forint bevételről a lakások értékesítésekor. Úgy tűnik, egészen más elképzeléseink van-nak a felelős gazdálkodásról, a csepeliek vagyonának kezeléséről.

Megkérdőjelezhető a lakáseladások

törvényessége a hibás szabályozás miatt.