Krimi, sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fantaz-img.alexandra.hu/images/Jiddis_rendorok_kisfuzet.pdf · s aztán Berlinre hullott az első atombomba) Amerika a második

M. Chabon: Jiddis RendőRök szövetsége2


Krimi, sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fan-tazmagória, politikai szatíra, szerelmes regény, zsidó sorsregény, nabokovi ihletésű játék a nyelvvel: Micha-el Chabon 2007-ben megjelent, számos díjat elnyert könyve olyan kategorizálhatatlan, vagy olyan sokféle-képpen kategorizálható – és élvezhető! –, hogy nem nagy merészség kimondani: az elmúlt évtizedek egyik legkülönösebb és legnagyszerűbb irodalmi alkotása.

Chabon világában (ahol Hitler előbb legyőzte Sztá-lint, s aztán Berlinre hullott az első atombomba) Ame-rika a második világháború alatt elfogad egy törvényt, amelynek értelmében a menekülő zsidók letelepedhet-nek Alaszkában, s így a holokausztban „csak” kétmillió zsidó pusztul el… A Palesztinában létrejövő zsidó ál-lamot az arab túlerő elpusztítja, s így a zsidóság nagy része Alaszkában köt ki, egy Sitka nevű városban és környékén, amely hatvan évre autonómiát kap.

Itt, Sitkában játszódik a történet, akkor, amikor megint „fura idők járnak” – az autonómia hat évtizede után a jövő újból bizonytalan: a zsidók elveszítik már-már megszeretett új hazájukat. Landsman nyomozó és félig zsidó, félig alaszkai őslakos társa ekkor kezd el nyomozni egy rejtélyes gyilkosság ügyében, amiből a legelején csak annyi világos: az áldozat egy narkós fiú, és a szobában, ahol megölték, van egy sakktábla, raj-ta bizarr állással, amely talán valamiféle kulcsa lehet a megoldásnak...

Krimi, sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fantaz-magória, politikai szatíra, szerelmes regény, zsidó sorsre-gény, nabokovi ihletésű játék a nyelvvel: Michael Chabon 2007-ben megjelent, számos díjat elnyert könyve olyan kategorizálhatatlan, vagy olyan sokféleképpen katego-rizálható – és élvezhető! –, hogy nem nagy merészség kimondani: az elmúlt évtizedek egyik legkülönösebb és legnagyszerűbb irodalmi alkotása.Chabon világában (ahol Hitler előbb legyőzte Sztálint, s aztán Berlinre hullott az első atombomba) Amerika a második világháború alatt elfogad egy törvényt, amely-nek értelmében a menekülő zsidók letelepedhetnek Alaszkában, s így a holokausztban „csak” kétmillió zsidó pusztul el… A Palesztinában létrejövő zsidó államot az arab túlerő elpusztítja, s így a zsidóság nagy része Alasz-kában köt ki, egy Sitka nevű városban és környékén, amely hatvan évre autonómiát kap.Itt, Sitkában játszódik a történet, akkor, amikor megint „fura idők járnak” – az autonómia hat évtizede után a jövő újból bizonytalan: a zsidók elveszítik már-már megszeretett új hazájukat. Landsman nyomozó és félig zsidó, félig alaszkai őslakos társa ekkor kezd el nyomozni egy rejtélyes gyilkosság ügyében, amiből a legelején csak annyi világos: az áldozat egy narkós fiú, és a szobában, ahol megölték, van egy sakktábla, rajta bizarr állással, amely talán valamiféle kulcsa lehet a megoldásnak...

www.cartaphilus.huwww.facebook.com/cartaphiluskonyvkiado


MICHAEL CHABON amerikai író 1963-ban szü-letett; 1988-ban jelent meg első könyve The Mysteries of Pittsburgh (Pittsburghi rejtélyek) címmel. Azóta számos nagy sikerű regényt, elbeszéléskötetet és esszé-kötetet írt; 2000-ben kiadott The Amazing Adventures of Kavalier & Clay (Kavalier és Clay csodálatos kalandjai) című regényéért Pulitzer-díjat kapott. A Jiddis Rendőrök Szövetségének megfilmesítési jogát az Oscar-díjas Coen testvérek vásárolták meg.


„Chabon könyve letehetetlen és szívbe markoló; manapság ő az egyik legjobb

angol nyelvű író.” The Washington Post

„1988-as debütálásától kezdve világos

volt, hogy Michael Chabon különlegesen tehetséges, varázslatos stílusú író.”

The New York Times

„A Jiddis Rendőrök Szövetsége ragyogó, művészi, parodisztikus bűnügyi regény,

amely az utolsó cseppig megérdemli őrületes sikerét.”

The New York Review of Books


Nem egészen két évvel később Hertz Shemets az anyjával és a kishúgával, Freydllel megérkezett az alaszkai Baranof-szigetre a galíciai bevándorlók első hullámával. A hírhedt Diamondon érkezett, egy első világháborús csapatszállító hajón; Ickes belügyminiszter rendelte el, hogy vegyék elő a naftalinból, és nevezzék el, ahogy a legenda tart-ja, gúnyos emlékeztetőként, az elhunyt Anthony Dimondról, aki az Alaszkai Terület szavazati jog-gal nem rendelkező képviselője volt a Képviselők Házában. (Amíg egy washingtoni utcasarkon egy részeg taxisofőr, egy Danny Lanning nevű slemil véget nem vetett az életének – és így mindörökre

Michael Chabon

Jiddis Rendőrök Szövetsége

– részlet –


a sitkai zsidók hősévé vált –, Dimond képviselő azon dolgozott, hogy már a bizottságban elgán-csolják az Alaszkai Letelepedési Törvényt.)

A vékony, sápadt, zavarodott Hertz Shemets a Diamond levestől és rozsdás tócsáktól bűzlő sötét fedélzetéről leballagott a tiszta, hűvös, fenyőillatú Sitkába. A családjával és az egész zsidó társasággal együtt megszámolták, beoltották és felcímkézték, mint egy vándormadarat, az 1940-ben elfogadott Alaszkai Letelepedési Törvény előírásainak meg-felelően. Egy kartonpapír irattárcában ott volt az „Ickes-útlevele”, egy különleges, rendkívüli ví-zum, melyet különleges hártyapapírra nyomtattak különleges, elkenődő tintával.

Sehova máshova nem mehetett. Ez nagy be-tűkkel rá volt nyomtatva az Ickes-útlevele ele-jére. Nem engedélyezték, hogy Seattle-be utaz-zon vagy San Franciscóba, vagy akár Juneau-ba vagy Ketchikanbe. Továbbra is érvényben voltak az Egyesült Államokba betelepülő zsidókra ki-szabott korábbi kvóták. Hiába, hogy Dimond a legjobb pillanatban elhalálozott, az új törvényt csak jó adag muszklival és kenőolajjal lehetett


ráerőszakolni az amerikai nemzetpolitikára, és a zsidók mozgásának korlátozása hozzátartozott az alkuhoz.

A Németországból és Ausztriából korábban ér-kezett zsidókhoz hasonlóan a Shemets családot meg a többi galíciai zsidót is beterelték a Slattery-táborba, ebbe a mocsárba, amely tíz mérföldre volt Sitkától, ettől a zord, félig romos várostól, a hajdani orosz-Alaszka gyarmati fővárosától. Hat hónapon át intenzíven akklimatizálódtak a huza-tos, bádogtetős kunyhókban és barakkokban, el-viselve tizenötmilliárd szúnyog támadásait, ame-lyek az Egyesült Államok belügyminisztériumá-nak megbízásából végezték munkájukat. Hertzet felfogadták egy útépítésre, majd beosztották abba a brigádba, amelyik a sitkai repülőteret építette. Két zápfogát elveszítette, amikor pofán csapták egy lapáttal a sitkai kikötőben; akkor éppen egy a földbe süllyesztett keszonban dolgozott. Később, valahányszor áthajtott vele valaki a Tshernovits hídon, megdörzsölte az állát, és a markáns vo-nalú arca mélyén ülő szúrós szemében megcsil-lant valami szomorú nosztalgia. Freydl iskolába


kezdett járni, egy fagyos pajtába, aminek a tete-jén állandóan dobolt az eső. Az anyjuk eljárt egy tanfolyamra, ahol a földművelés alapjaira okítot-ták: az eke, a trágya és az öntözőcső használatá-ra. A brosúrák és poszterek, úgy tűnt, nemcsak a rövid alaszkai nyarat jelképezték, hanem azt is, hogy nem sokáig maradnak ezen a zord vidéken. Shemetsné alighanem úgy gondolt Sitkára, mint egy pincére vagy melegházra, amibe, mint valami virághagymákat, eltették őt és a gyerekeit télire, amíg fel nem olvad a föld annyira, hogy kiültessék őket. Senki sem gondolt arra, hogy Európa föld-jét olyan mélyen beborítja majd a só és a hamu.

De hiába volt a nagy fölhajtás a földművelés körül, a Sitkai Letelepedési Bizottság által ígért szerény gazdaságokból és szövetkezetekből sem-mi sem lett. Japán megtámadta Pearl Harbort. A belügyminisztérium figyelmét sürgősebb stra-tégiai feladatok kötötték le, úgymint a kőolaj-kitermelés és a bányászat. Miután elvégezték az „Ickes-főiskolát”, a Shemets családot, akárcsak a többi menekült nagy részét, szabadjára eresztet-ték, hogy boldoguljanak, ahogy tudnak. És aho-


gyan azt Dimond képviselő megjósolta, beszi-várogtak Sitkába, amely egyszer csak megtelt új élettel. Hertz büntetőjogot tanult az újonnan lé-tesített Sitkai Műszaki Főiskolán, s miután 1948-ban lediplomázott, felvették jogászsegédnek az első nagy amerikai céghez, amelyik megnyitotta itt az irodáját. A húga, Freydl, Landsman anyja, az egyik első cserkészlány volt a településen.

1948: fura idők jártak a zsidókra. Augusztus-ban Jeruzsálem védelme összeomlott, és a három hónapos Izraeli Köztársaság zsidóit a túlerő le-verte, lemészárolta, és a tengerbe szorította. Mi-közben Hertz munkába állt a Foehn Harmattan & Burannál, a Függő Területek Ügyeinek Ház-bizottsága elkezdte a sokáig halogatott vitáját a Sitkai Letelepedési Törvény ügyében. Akárcsak a Kongresszus tagjainak nagy részét, akárcsak a legtöbb amerikait, a házbizottságot is megdöb-bentette a borzalmas tény, hogy kétmillió zsidót meggyilkoltak Európában, hogy barbár módon szétverték a cionizmust, és hogy a palesztinai és európai zsidó menekültek milyen sanyarú sorsra jutottak. Ugyanakkor gyakorlatiasan közelítették


meg a problémát. Sitka lakossága már kétmillióra duzzadt. A törvényt nyilvánvalóan megszegve, a zsidók ellepték a Baranof-sziget nyugati partjait, Kruzoftól egészen fel a West Chichagof-szigetig. A gazdaság szárnyalt. Az amerikai zsidók kemé-nyen lobbiztak. Végül is a Kongresszus „átmeneti státust” ítélt meg Sitkának mint szövetségi kör-zetnek. De azt határozottan elutasították, hogy önálló állam legyen. NEM LESZ JEWLASKA, ÍGÉRIK A TÖRVÉNYHOZÓK, harsogta a Daily Times címlapja. A hangsúly mindig az „át-meneti” szón volt. Ami hatvan évre szólt. És utá-na a sitkai zsidók megint boldoguljanak, ahogy tudnak.

Nem sokkal ezután, egy meleg szeptembe-ri délutánon Hertz Shemets a Seward utcán sétált, meghosszabbítva az ebédszünetét, ami-kor beleütközött régi łodźi cimborájába, Isidor Landsmanba. Landsman apja épp akkor érkezett Sitkába, egyedül, a Williwaw fedélzetén, miután bejárta a haláltáborokat meg a hontalantáboro-kat Európában. Huszonöt éves volt, kopasz, és a legtöbb fogát elvesztette. Száznyolcvankét centi magas volt, és ötvenhat kilót nyomott. Fura szaga


volt, őrülten beszélt, és túlélte az egész családját. Észre sem vette Sitka belvárosának nyers ener-giáját, a kék kendős zsidó nők munkacsapata-it, akik néger spirituálékat énekeltek Lincoln és Marx szavait a maguk ízlésére átfogalmazó jid-dis szöveggel. A friss halak, a kivágott fák és a kiásott föld eleven szaga, a kotrógépek és a gő-zös betonkeverők zúgása, a hegyek legyalulása, a Sitka-szoros feltöltése – mindez láthatóan hide-gen hagyta. Lehorgasztott fejjel, görnyedten bal-lagott, mintha csak az egyik különös dimenzióból a másikba fúrná át magát ezen az érthetetlen vilá-gon. Semmi sem hatolt át mozgásának sötét alag-útján, semmi sem gyújtott benne világot. De ami-kor Isidor Landsman rájött, hogy a vigyorgó, le-simított hajú férfi, akinek olyan a cipője, mint két Kaiser automobil, és sült hagymás sajtburger sza-gát árasztja, amit épp elfogyasztott a Woolworth áruház büfépultjánál, nem más, mint régi barátja, Hertz Shemets a Makkabi Ifjúsági Sakk Klubból, mégiscsak felemelte a tekintetét. És kiegyenesí-tette örökké görnyedt vállát. Kinyitotta a száját, majd újból becsukta, nem tudott megszólalni a döbbenettől és az örömtől. Aztán felzokogott.


Hertz elvitte Landsman apját a Woolworth áruházba, ebédet vett neki (egy tojásos szend-vicset, egy tejes turmixot, amit Landsman apja akkor ivott életében először, és egy jó nagy sava-nyú uborkát), majd a Lincoln utcán elsétált vele az újonnan épült Einstein Szállodába, amelynek kávézójában mindennap összejöttek a zsidó sakk-élet Európából menekült mesterei, hogy szívtele-nül és szánakozás nélkül mattolják meg egymást. Landsman apja, aki addigra félig megbolondult a zsírtól, a cukortól és a tífusz utóhatásaitól, pil-lanatok alatt mindenkit elvert. Mindenkivel ját-szott egy partit, aki csak odajött hozzá, és min-denki olyan megalázottan hagyta el aztán az Ein-steint, hogy egyikük-másikuk soha nem bocsátott meg neki.

Még abban az akkori állapotában is egészen furcsa volt a játékstílusa: gyászos, gyötrelmes – a kis Landsman emiatt nem tudta soha megsze-retni a sakkot. „Az apád úgy sakkozott – mond-ta egyszer Shemets –, mint akinek fáj a foga, aranyere van és bélgázok kínozzák.” Sóhajtozott, nyögdécselt. Görcsösen meg-megrángatta mara-dék barna haját, vagy úgy szántott végig kopo-


nyáján az ujjaival, mint egy cukrász, amint lisztet szór egy márványlapra. Mintha görcs állt volna a gyomrába ellenfelének minden rossz lépésére. Saját lépései pedig, lehettek bármilyen merészek, meghökkentőek, eredetiek és erősek, mintha egy-egy rossz hírrel sújtották volna, úgyhogy eltakarta a száját, és forgatta a szemét, látva, hogy mit hú-zott.

Hertz bácsikájának egészen más volt a stílusa. Ő nyugodtan játszott, szinte gondtalanul, enyhén az asztal fölé hajolva, mintha arra várna, hogy mindjárt felszolgálnak neki valamilyen ételt, vagy az ölébe ül egy csinos lány. De közben a szeme mindent látott úgy, ahogyan látta Tartakower kezének árulkodó remegését is azon a napon a Makkabi Ifjúsági Sakk Klubban. Ijedtség nélkül fogadta, ha rosszul alakult a parti, és enyhe derű bujkált az arcán, amikor észrevett valamilyen nye-rési esélyt. Egyik Broadwayről a másikra gyújtva nézte, ahogy régi barátja fészkelődve és morogva végigveri az Einstein géniuszait. Aztán, amikor csak romok maradtak a teremben, Hertz megtet-te, amit meg kellett tennie. Meghívta magához Isidor Landsmant.


1948 nyarán a Shemets család egy kétszobás lakásban élt egy vadonatúj szigeten lévő vadonat-új házban. Két tucat családnak volt az otthona ez a ház, mindannyian jegesmedvék, ahogy az első hullám menekültjei nevezték őket. Hertz anyja a hálószobában aludt, Freydl a másik szobában a kanapén, Hertz pedig a padlón vetette meg az ágyát. Addigra mindannyian megrögzött alaszkai zsidókká váltak, ami azt jelentette, hogy utópisták voltak, azaz látták a tökéletlenséget mindenben, ami csak a szemük elé került. Csípős nyelvű, há-zsártos család voltak, különösen Freydl Shemets, aki tizennégy éves korában már százhetvenkét centi magas volt, és száztíz kiló. Egyetlen pil-lantást vetett Landsman apjára, aki bizonytala-nul állt meg a lakás küszöbén, és a fején találva a szöget, eldöntötte magában, hogy ugyanolyan javíthatatlan és megközelíthetetlen, mint a kör-nyező vadon, melyet már az otthonának tekintett. Szerelem volt első látásra.

Később Landsman nehezen tudott bármit is kiszedni az apjából arról, hogy mit látott Freydl Shemetsben, ha látott egyáltalán valamit. Nem volt csúnya lány. A szeme mint Kleopátráé, a


bőre olajbarna, rövidnadrágot, túrabakancsot és feltűrt ujjú Pendleton-inget viselt, és maga volt a Makkabi mozgalom jelszavának megtestesülése: mens sana in corpore sano. Mélyen sajnálta Isidor Landsmant a családja elvesztéséért és a tábo-rokban átélt sok szenvedésért. De egyike volt az olyan jegesmedve-kölyköknek, akik úgy kezelték saját lelkiismeret-furdalásukat, amiért elmene-kültek a mocsokból, az éhezésből, a lövészárkok-ból és a gyilkológyárakból, hogy szakadatlanul ta-nácsokkal, információkkal és erkölcsi biztatásnak álcázott bírálatokkal árasztották el a túlélőket. Mintha a vészkorszak fullasztó, alacsonyan függő, fekete koporsóleplét el tudná tüntetni egy elszánt tanácsadó.

Azon az első éjszakán Landsman apja a pad-lón aludt Hertz mellett. Másnap Freydl elvitte ruhákat venni, ő fizetett a bármicvós tojásper-selyéből. Segített neki kibérelni egy szobát egy nemrég megözvegyült asszonytól, aki ott lakott a házban. Bedörzsölte a fejét vöröshagymával, abban a hiszemben, hogy attól majd újból kinő a haja. Borjúmájat etetett vele, hogy felpezsdítse megfáradt vérét. A következő öt évben egyre csak


noszogatta és szekálta, amíg Landsman apja vég-re képes nem lett egyenes háttal ülni, a beszélge-tőtársa szemébe nézni, és amíg meg nem tanulta Amerika nyelvét, és nem készíttetett műfogsort. Feleségül ment hozzá egy nappal azután, hogy betöltötte a tizennyolcat, és állást kapott a Sitka Tognál, ahol aztán a női rovatból felküzdötte ma-gát általános szerkesztővé. Heti hatvan-hetvenöt órát dolgozott, heti öt napon, amíg meg nem halt rákban, akkor, amikor Landsman főiskolára járt. Mindeközben Hertz Shemets olyan jó benyo-mást tett az amerikai jogászokra a Foehn Har-mattannál, hogy pénzt gyűjtöttek, megrángatták a megfelelő zsinórokat, és elküldték jogi egye-temre Seattle-be. Ő lett aztán az első zsidó, akit az FBI sitkai részlege alkalmazott, az FBI első körzeti igazgatója, és végül, miután megakadt raj-ta Hoover szeme, ő vezette a körzeti kémelhárító programot.

Landsman apja pedig sakkozott.Minden reggel, esőben, hóban, ködben elballa-

gott a két mérföldre lévő Einstein Szálloda ká-vézójába, leült hátul egy alumíniumborítású asz-talhoz, szemben az ajtóval, és elővette a juhar- és


cseresznyefából faragott kis bábukból álló kész-letét, amit a sógorától kapott ajándékba. Minden este ott ült a padján az Adler utcai kis ház mö-gött, ahol Landsman felnőtt, Halibut Pointban, és a nyolc vagy kilenc levelező partiját nézte át, amelyeket egy időben játszott. Cikkeket írt a Chess Review-ba. Életrajzot írt Tartakowerről, de soha nem fejezte be teljesen. Nyugdíjat kapott a német kormánytól. És a sógora segítségével si-került meggyűlöltetnie a fiával a játékot, amit ő maga annyira szeretett.

– Nem akarhatod ezt lépni – mondta könyö-rögve Landsman apja, miután Landsman elfehé-redett ujjakkal elengedte a huszárát vagy a gya-logját, hogy olyan sorsra jusson, amely mindig meglepte Landsmant, bármennyit tanult, gyako-rolt és játszott. – Hidd el, hogy nem lesz jó.

– Elhiszem.– Akkor miért nem lépsz mást?A maga kis nyomorúságában Landsman is tu-

dott makacs lenni. Elégedetten és szégyentől égve nézte, ahogy beteljesedik a sanyarú végzet, amit nem látott előre. És az apja szétzúzta, laposra


verte, felkoncolta, miközben mindvégig meredten nézte a fiát arcának megereszkedett tornáca mögül.

Így ment ez néhány éven át, s aztán Landsman egyszer leült az anyja írógépéhez, hogy írjon egy levelet az apjának, amelyben megvallotta neki, hogy gyűlöl sakkozni, és megkérte, hogy ne kény-szerítse többé, hogy játsszon. Landsman egy hé-ten át hordozta ezt a levelet az iskolatáskájában, közben elszenvedett újabb három véres veresé-get, majd feladta az untershtoti postahivatalban. Két nappal később Isidor Landsman egy halom Nembutalt bevéve megölte magát az Einstein Szálloda 21-es szobájában.

Utána Landsmannak komoly problémái vol-tak egy ideig. Ágyba vizelt, meghízott, nem volt hajlandó beszélni. Az anyja elvitte terápiára egy Melamed nevű, nagyon kedves és haszontalan orvoshoz. Landsman csak huszonhárom évvel apja halála után találta meg a végzetes levelet egy dobozban, amelyben ott volt még a befejezetlen Tartakower-életrajz letisztázott példánya. Kide-rült, hogy Landsman apja soha fel se bontotta a fiától érkezett levelet, nemhogy elolvasta volna. Mire a postás kivitte, ő már halott volt.

Documents

Krimi, sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fantaz-img.alexandra.hu/images/Jiddis_rendorok_kisfuzet.pdf · s aztán Berlinre hullott az első atombomba) Amerika a második