1
Lakcímbejelentés: A lakcímbejelentésre vonatkozó szabályokat a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tv. valamint a végrehajtásáról rendelkező 146/1993. (X.26.) Korm. rendelet tartalmazza. 1./ A lakcímet bejelentés esetei A polgár köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhel yének, illetve tartózkodási helyének címét a Járási Hivatalban nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni (lakcímbejelentés). A 3 hónapot meghaladó külföldi tartózkodás és külföldről való hazatérés szintén bejelentési kötelezettséget von maga után. A lakcímbejelentés ténye önmagában a lakás használatához fűződő, valamint egyéb vagyoni jogot nem keletkeztet és szüntet meg. 2./ A lakcím bejelentés helyszínei A polgárnak a lakcímét, illetve annak változását a Járási Hivatalnál kell bejelentenie. A polgár tartózkodási helyének újabb tartózkodási hely létesítése nélküli megszüntetését bármely település Járási Hivatalában bejelentheti. Tartózkodási helyet akkor kell bejelenteni, ha az állandó lakcímtől eltérő címen az állampolgár 3 hónapot meghaladóan tartózkodik. A tartózkodási helyet - annak bejelentésétől számított öt éven belül - a tartózkodási hely szerint illetékes Járási Hivatalban ismét be kell jelenteni. Az ismételt bejelentés hiányában az érintett tartózkodási hely megszűnik. 3./ A lakcím bejelentésére jogosultak a) személyesen az érintett b) törvényes képviselő c) meghatalmazott Ha a bejelentkezési kötelezettség több együtt költöző hozzátartozót érint, a bejelentést valamennyiükre vonatkozóan az egyik bejelentésre kötelezett is teljesítheti. A kiskorú gyermek, illetve a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személy lakcímbejelentését szülője, illetve gondnoka (törvényes képviselője) teljesíti. 4./ Lakcímbejelentéshez szükséges: a) Lakcímbejelentő lap nyomtatott nagybetűvel kitöltve (a lakcímbejelentő lapot a lakcímbejelentésre kötelezettnek és a szállásadónak is saját kezűleg alá kell írnia) b) Érvényes személyazonosító igazolvány vagy más személyazonosításra alkalmas okmány (útlevél, új típusú jogosítvány). c) Személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány 5./ Lakcímbejelentéssel kapcsolatos illeték: a) Illetékmentes a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadása, ha arra a személyazonosító igazolvány kiadása vagy lakcímváltozás miatt kerül sor. b) Ha a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadására irányuló eljárásra az igazolvány elvesztése, megsemmisülése, megrongálódása miatt kerül sor, az eljárás illetéke 1.000 Ft c) A személyi adatokban bekövetkezett változás esetén az eljárás illetéke 500 Ft

lakohelyvaltozas

Embed Size (px)

DESCRIPTION

lakhelyeses

Citation preview

  • Lakcmbejelents: A lakcmbejelentsre vonatkoz szablyokat a polgrok szemlyi adatainak s lakcmnek nyilvntartsrl szl 1992. vi LXVI. tv. valamint a vgrehajtsrl rendelkez 146/1993. (X.26.) Korm. rendelet tartalmazza. 1./ A lakcmet bejelents esetei

    A polgr kteles bekltzs vagy kikltzs utn hrom munkanapon bell lakhelynek, illetve tartzkodsi helynek cmt a Jrsi Hivatalban nyilvntartsba vtel cljbl bejelenteni (lakcmbejelents).

    A 3 hnapot meghalad klfldi tartzkods s klfldrl val hazatrs szintn bejelentsi ktelezettsget von maga utn.

    A lakcmbejelents tnye nmagban a laks hasznlathoz fzd, valamint egyb vagyoni jogot nem keletkeztet s szntet meg.

    2./ A lakcm bejelents helysznei

    A polgrnak a lakcmt, illetve annak vltozst a Jrsi Hivatalnl kell bejelentenie.

    A polgr tartzkodsi helynek jabb tartzkodsi hely ltestse nlkli megszntetst brmely telepls Jrsi Hivatalban bejelentheti.

    Tartzkodsi helyet akkor kell bejelenteni, ha az lland lakcmtl eltr cmen az llampolgr 3 hnapot meghaladan tartzkodik.

    A tartzkodsi helyet - annak bejelentstl szmtott t ven bell - a tartzkodsi hely szerint illetkes Jrsi Hivatalban ismt be kell jelenteni. Az ismtelt bejelents hinyban az rintett tartzkodsi hely megsznik.

    3./ A lakcm bejelentsre jogosultak

    a) szemlyesen az rintett b) trvnyes kpvisel c) meghatalmazott

    Ha a bejelentkezsi ktelezettsg tbb egytt kltz hozztartozt rint, a bejelentst valamennyikre vonatkozan az egyik bejelentsre ktelezett is teljestheti. A kiskor gyermek, illetve a cselekvkpessget kizr gondnoksg al helyezett szemly lakcmbejelentst szlje, illetve gondnoka (trvnyes kpviselje) teljesti.

    4./ Lakcmbejelentshez szksges:

    a) Lakcmbejelent lap nyomtatott nagybetvel kitltve (a lakcmbejelent lapot a

    lakcmbejelentsre ktelezettnek s a szllsadnak is sajt kezleg al kell rnia)

    b) rvnyes szemlyazonost igazolvny vagy ms szemlyazonostsra alkalmas okmny (tlevl, j tpus jogostvny).

    c) Szemlyi azonostt s lakcmet igazol hatsgi igazolvny 5./ Lakcmbejelentssel kapcsolatos illetk:

    a) Illetkmentes a szemlyi azonostt s a lakcmet igazol hatsgi igazolvny kiadsa, ha arra a szemlyazonost igazolvny kiadsa vagy lakcmvltozs miatt kerl sor.

    b) Ha a szemlyi azonostt s a lakcmet igazol hatsgi igazolvny kiadsra irnyul

    eljrsra az igazolvny elvesztse, megsemmislse, megrongldsa miatt kerl sor, az eljrs illetke 1.000 Ft

    c) A szemlyi adatokban bekvetkezett vltozs esetn az eljrs illetke 500 Ft