Borda Jenő

MINŐSÉG - MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

2

1. Bevezetés

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán a BSc-MSc

rendszerű képzés beindításával kötelezővé vált a hallgatók számára a

„Minőségbiztosítás” c. tárgy felvétele és abból eredményes vizsga letétele.

Kérdés, miért is volt erre szükség? Egyrészt az európai uniós csatlakozással ránk

nézve is kötelezővé váltak az EU ún. harmonizációs elvárásai, melyek a következők:

- jogharmonizáció

- termékfelelősség

- minőségbiztosítás

- környezetvédelem

A korábban nálunk eléggé lazán kezelt minőségbiztosítás egyre fontosabbá

válik, fokozódik az emberek igénye, elvárása a megbízható, jó termékek iránt és

erősödik a fogyasztóvédelem is.

Másrészt egyre több cég alkalmazza a minőségbiztosítást, vezet be tanúsított,

ellenőrzött rendszert, hogy a piacon tudjon maradni. Ezek a cégek álláshirdetéseknél

igénylik az e területen is kellő jártassággal rendelkező diplomásokat.

Mindezek indokolták, hogy képzési területünket e témakörrel is bővítsük.

Ez a jegyzet segítséget ad a hallgatóknak, hogy megismerjék a minőségbiztosítás

alapjait, legfontosabb kérdéseit és eredményesen fel tudjanak készülni a vizsgára.

A tananyag E-learning formájú kidolgozása egyúttal a legújabb távoktatási

igényeknek is megfelel.

2. A minőségügy története

A mai értelemben vett rendszerszerű minőségügy története tulajdonképpen csak

a XX. században kezdődött. Mégis meg kell említeni néhány jelentős korábbi törekvést

is egy adott minőség eléréséért. Ezekre jellemző volt, hogy általában egy-egy szűkebb,

speciális területen lettek bevezetve, de esetenként igen szigorúak voltak.

Az ókorból maradt fenn kőtáblára írva Hammurabi törvénykönyve, melynek

egy részletét idézem:

„ Ha egy építőmester valakinek házat épít, és azt az ő számára befejezi, kapjon

érte szárjáért két sékel ezüstöt fizetségül.

3

Ha egy építőmester hárat épít, és a szerkezetét nem erősre készíti oly módon,

hogy az összeomlik, és a háziúr halálát okozza, az építőmestert meg kell ölni.

Ha az összeomlás a háziúr egyik fiának halálát okozza, ölessék meg az

építőmester egyik fia.

Ha a háziúr egyik rabszolgája hal meg emiatt, adjon neki az építőmester azonos

értékű rabszolgát cserébe.

Ha az összeomlásnál vagyon semmisül meg, az építőmester állítsa helyre, bármi

is semmisüljön meg. Mivel a házat nem elég erősre építette, építse fel ismét a saját

költségén.

Ha egy építőmester házat épít, és a szerkezetét nem erősre készíti oly módon,

hogy az egyik fal összeomlik, építse fel újra a falat saját költségére, megerősítve.”

Látható a fokozott szigor, ha a rosszul megépített ház összeomlik és halált okoz,

de természetesen a büntetés csökken, ha alacsonyabb rendű emberről (rabszolga) van

szó, vagy csak anyagi kár keletkezik.

Később a római birodalom korából 100-nál is több útépítési szabvány maradt

fenn. Ez nem véletlen, hiszen a világhódító rómaiaknak jó minőségű utakra volt

szükségük, hogy csapataik könnyen és gyorsan eljussanak a világ különböző részeibe.

De az sem véletlen, hogy ezen utak közül számos igen jó állapotban maradt fenn.

A középkorból az arany- ezüstműves céhek szabályzata érdekes. Néhány soros

idézet ebből:

„ Minden feldolgozott aranynak és ezüstnek jó minőségű árúnak kellett lennie,

hogy érdemes legyen a város jelvényére... Hat hónaponként a kézművesek két mestert

választottak arany- és ezüstfelügyelőnek, akik időről időre váratlan látogatást tettek a

műhelyekben, hogy megvizsgálják az elkészült munkák tisztaságát, és hogy az előírt

tisztaságnak nem megfelelő darabokat megsemmisítsék, és a mestert megbüntessék...

Aki nem nemes fémet nemesfémként árúsított, annak kezeit és lábait összekötözték,

majd a Dunába fullasztották.”

A középkorban az aranynak-ezüstnek nagy kultusza volt, ezért tartották

szükségesnek – a minőség védelmében – a szigorú intézkedéseket.

Nagy Péter orosz cár szabályzatai is közismertek. Rájött arra, hogy sikeres

világhódító háborúihoz jó minőségű haditechnika szükséges. Ezért szigorú büntetéseket

helyezett kilátásba, ha a fegyverek és lőszerek nem voltak megfelelő minőségűek.

4

Végül ki kell emelni az 1800-as évek második feléből Friedrich Krupp

acélgyárost, aki később az I. világháború német haditechnikájának is egyik fő szállítója

volt.

Idézet az általa kiadott „General-regulatív”-ból:

„ Minden berendezésnél, akár az üzemi szinteken nagyban, akár a részletekben,

szem előtt kell tartani a legfontosabb célt: hogy a vállalatnak a gyártás során mindig

lehetőleg tökéletesen kell teljesítenie. Hogy e célt elérjük, a nyersanyagokat és a

segédanyagokat mindig kizárólag a legjobb minőségben kell beszerezni, továbbá

mindig ügyelni kell arra, hogy megfelelő gépek készüljenek, és lehetőség szerint

tökéletes gyártási módszer kerüljön alkalmazásra. Gondos figyelemmel kell arra is

ügyelni, hogy mind a tervezésben, mind pedig a kivitelezésben fennakadások ne

lépjenek fel, és ne legyenek meglepetések, és hogy minden fellépő szükséglet annak

kielégítését előkészítve találja. Mindenkinek az elsőtől az utolsóig ehhez mindig

megfelelő alkalom lesz biztosítva.”

Bár ez a szabályozás csak Krupp gyáraira volt érvényes, mégis néhány

figyelemreméltó gondolatot tartalmaz (tökéletes teljesítés, jó minőségű kiindulási

anyag, megfelelő gépek és gyártástechnológia, gondos tervezés, kivitelezés), melyekkel

megelőzte korát és amelyeket a korszerű minőségbiztosításban is lényeges elemeknek

tartunk.

Így érkezünk el a XX. századhoz, ahol a minőségüggyel kapcsolatos

eseményeket már részletesen kell tárgyaljuk, hiszen ezek segítségével alakul ki a század

végére az a nemzetközi minőségügyi rendszer (ISO, ld. később), mely világszerte a mai

vállalatok minőségügyi működésének alapját képezi.

Az egységes minőségügyi rendszer kialakulását csak a párhuzamos történelmi és

ipari eseményekkel együtt lehet megérteni.

A következő ábra összefoglalóan mutatja be a minőségügy XX. sz-i történetét:

5

1. ábra

A minőségügy XX. sz-i története

A század elején a gyáripar még világszerte fejletlen volt, a termelés döntően

kislétszámú manufaktúrákban kis volumenben történt (mai értelemben kis- és

középvállalkozások). Minőségügyi értelemben ezt nevezzük a mesteremberek

korának, ahol a kis mennyiségű terméket maga az előállító ellenőrizte minőségileg.

Egyfajta „add a neved a munkád mellé” megoldás volt ez.

Az I. világháború után azonban jelentős fejlődés indult meg, megkezdődött a

nagyobb mennyiségű terméket előállító, így több munkást foglalkoztató gyárak

kialakulása. Nyilvánvalóan nagyobb munkát jelentett a termékellenőrzés is. (Ne

6

feledjük, az ún. extenzív fejlődési szakasz ezen szakaszában csak ún. végellenőrzés,

termék ellenőrzés folyik.) Úgy vélték erre a művezetői rendszer a legalkalmasabb.

Sajnos azonban a művezetőnek a termékellenőrzés mellett más feladatokat is adtak, így

neki kellett kiszűrnie a hibásan dolgozó embereket, akiket később elbocsátottak,

emellett vezette, szervezte a csoport munkáját is. Végülis sokrétű feladatát nem tudta

megfelelően ellátni, ez a fajta rendszer rövidesen csődbejutott.

A következő szakasz a funkcionális minőségellenőrzés, mai nevén MEO

(Minőségellenőrzési Osztály). Ez sokkal jobb megoldásnak bizonyult, hiszen

általánosan 1975-ig tartott, de sok helyen, így hazánkban is még ma is használt

megoldás. Az ellenőrzés lényege, hogy független osztályon történik, elkülönítve a

termeléstől. Ezáltal lényegesen objektívabb lesz és megfelelő, speciális szakemberek

végezhetik, növelve ezzel az ellenőrzés megbízhatóságát.

Az 1930-as évek második felétől ismét gyökeres változások mennek végbe a

világban és az ipari termelés területén. Amerikában megalkotják és bevezetik a

sorozatgyártást, a futószalagon történő termelést (Taylor, autóipar-Ford). Ez a megoldás

rohamosan terjed, annál is inkább, mert Európában Németország Hitler vezetésével

megkezdi a világháborúra való készülést, erőteljesen fejlesztve a hadiipart

(tömegtermelés). A nagyszámú terméket a MEO már nem volt képes adott időre

megfelelően ellenőrizni (napjainkban is ez a jellemző), a MEO létszámát sem lehetett

növelni, mert a vevő ezt nem volt hajlandó megfizetni. Az ekkor már kellően fejlett

matematikai statisztika segített a minőségügynek.

1935-től vezették be a statisztikai minőségellenőrzést (SQC, statistical quality

control). Nagyon jelentős lépés volt, hiszen látható, hogy ez még napjainkban is része a

minőségügyi rendszereknek.

Az ellenőrzés lényege a következő: nagyszámú termék esetén fel kell adnunk azt

az elképzelést, hogy minden elemet megvizsgálunk; kiveszünk adott módon néhány

elemet, és ezt ellenőrizve következtetünk a többi elemre, az egészre. Természetesen ez

bizonyos pontatlansággal jár, de nem tehetünk mást. A módszer a

valószínűségszámításon alapul. Lényege, hogy az ún. alapsokaság (a termékhalmaz)

homogén legyen, egynemű termékeket vizsgáljunk és a mintavétel véletlenszerű legyen,

nehogy befolyásoljuk az ellenőrzést. A minta számát erre a célra készített nomogramok

segítségével lehet meghatározni. Az ellenőrzés után az eltérések számát kivetítjük a

teljes termékhalmazra (pl. 1000 darabos mintából ellenőrzünk 20 db-ot és ha 1 hibás

7

terméket találunk, akkor valószínűségi alapon kijelenthetjük, hogy az 1000 db-ban 50

hibás termék várható).

Megjegyzem, hogy ebben az időszakban már nemcsak a végterméket

ellenőrizték, hanem a kiindulási anyagokat is (nyersanyag, segédanyag). Alkalmazták

Krupp korábbi meglátását, nevezetesen, hogy jóminőségű termék csak jó minőségű

anyagokból készíthető.

Az 1. ábrából látható az 1970-es évek második felében minőségi ugrás

következett be a minőségügy történetében, hiszen végetért az extenzív szakasz és

megkezdődött az intenzív szakasz, mely rövid úton az integrált minőségbiztosításhoz

vezetett.

Az intenzív szakaszban nem ellenőrzés, hanem szabályozás folyik. Rájöttek

arra, hogyha csak a végterméket ellenőrzöm és hibás terméket találok, az igen nagy

költséget jelent, különösen ha bonyolult a termék (pl. TV, mosógép), megjavítása is

költséges lehet. Sokkal előnyösebb, gazdaságosabb lenne, ha az összeszerelés során

minél hamarabb észlelném a hibát és beavatkoznék, korrigálnám azt. Általános

megállapítás, hogy a tervezés és gyártás során minél később veszem észre a hibát

költségeim ugrásszerűen növekednek.

A megoldás a statisztikai folyamatszabályozás (SPC, statistical process

control). Ennek lényege, hogy a tervezés és gyártás során a lehető legtöbb ellenőrzési

pontot építsem ki (ahol lehet és amit a pénztárcám elbír, mert sajnos ez nem olcsó

mulatság), végezzem el a mintavételt és ellenőrzést a lehető leggyorsabban és jelezzek

vissza a rendszerre, hogy van-e probléma, vagy minden rendben van. (A szabályozás

abban különbözik az ellenőrzéstől, hogy itt zárt köröket, visszacsatolást építenek ki,

beavatkoznak, visszahatnak a rendszerre, például azért, hogy ne termeljem tovább a

selejtet).

A leírt szabályozó köröket csak számítógépes rendszerekkel tudták megfelelően

megvalósítani, ezért nem véletlen, hogy csak a hetvenes években jutott el az ember a

minőségbiztosítás ezen szintjére. Egy korszerű, minőségbiztosított gyártásban az SPC

ma már általános és rutinszerűen alkalmazott technika.

Természetesen a folyamatellenőrzés mellett a kiindulási anyagot és a

végterméket is ellenőrzik.

Ne feledjük, ebben a korban a minőségbiztosítás fejlődésének lényeges elemei a

haditechnika, az űrkutatás és az autóipar, melyek fokozott precizitást és kiemelten jó

minőséget kívánnak.

8

Mint az az 1. ábrából látható a minőségügy történetének következő lényeges

mérföldköve a teljeskörű minőségszabályozás (TQC, Total Quality Control)

alkalmazása a 80-as évek elején. Rájöttek arra, hogy nem elég, ha csak a termelésem

vagy a szolgáltatásom minőségbiztosított, be kell vonni ebbe a körbe az üzemi

környezetet is, komplexen. Tehát szabályoznom kell a marketinget, a kutatás-fejlesztést,

a karbantartást, az értékesítést, a szállítást stb.

Innen már csak egy lépés 1987, a nemzetközi ISO-szabvány első változatának

megjelenése, mely elsősorban brit alapokon és Európában lett kidolgozva. Az integrált

minőségbiztosítás azt jelenti, hogy a szabványt kiterjesztették ill. kiterjesztik a termelés

és szolgáltatás mellett a környezetvédelemre és a munkabiztonságra, illetve

munkaegészségügyre is. Erre később még visszatérek.

Az ISO (International Standard Organization), Nemzetközi Szabványügyi

Szervezet már 1946-ban megalakult, de a helyzet úgy hozta, hogy nemzetközi

szabványát csak 40 év múltán tette közzé. Itt jegyzem meg, hogy az ISO szorosan

együttmüködik az IEC-vel (Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság), mely már 1906-

ban megalakult, s ez nem véletlen, hiszen a villamosság területe igen veszélyes.

Felmerül a kérdés, miért volt szükség erre a nemzetközi szabványra? Egyáltalán,

korábban milyen szabályozás volt a műszaki életben?

Minden ország külön-külön már jóval korábban megalkotta saját nemzeti

szabványát, mely az élet minden területét felölelte. (Magyar nemzeti szabvány kb.

22.000 van).

Tegyünk egy kis kitérőt és nézzük meg mik azok a szabványok és hazai

vonatkozásban milyen előírások vonatkoznak ezekre.

Magyarországon az 1995. évi XXVIII. törvény foglalkozik a szabványokkal. A

szabvány hivatalos meghatározása a következő:

„Elismert szervezet által alkotott, vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel

elfogadott, olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre, vagy azok

eredményére vonatkozik és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat,

útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amely alkalmazásával a rendező hatás az adott

feltételek között a legkedvezőbb.”

Van a szabvány definíciójának egy rövidebb változata is, érdemes ezt is

megnézni:

9

„Ismétlődő műszaki-gazdasági feladatok optimális megoldásának mintája,

melyet közmegegyezéssel hoztak létre, az arra illetékes szerv jóváhagyott és

(szabványként) közzétett.”

A nemzeti szabványt a nemzeti szabványügyi szervezet alkotja meg és teszi

közzé. Ez a szervezet hazánkban a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT), mely

köztestület, jogi személy és a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat

kizárólagos jogkörrel látja el.

A nemzetközi és európai szabványokat szabványként közzétenni a Magyar

Köztársaságban csak nemzeti szabványként lehet. A nemzeti szabvány nem lehet

jogszabályellenes. A szabvány nyelve: magyar.

A nemzeti szabvány jele: MSZ (Magyar Szabvány), korábban MNOSZ volt

(1956-ig). Érdekességképpen megjegyzem, hogy a német szabványok jelölése: DIN, az

angoloké: BS, az oroszoké: GOSZT, az európai érvényű szabványé: EN, a nemzetközié

pedig természetesen: ISO.

Ha tehát minden országban ki van építve a nemzeti szabványok rendszere, miért

szükséges nemzetközi szabvány, egyáltalán mi a kapcsolat a nemzetközi és a nemzeti

szabvány között?

Az ISO nemzetközi szabványrendszer kiépítése két okból vált szükségessé:

- a nemzeti szabványokat más országok nem, vagy csak korlátozottan fogadják

el, s ez nagymértékben akadályozza a nemzetközi kereskedelmet (gondolja

csak el, ha egy terméket egy másik országban akarok értékesíteni, először

mintát kell küldjek, hogy megfelel-e az ottani szabványoknak és jó esetben

csak ezután jöhet létre az üzlet; sok időbe telik, fölösleges költségek vannak;

mennyivel egyszerűbb egy nemzetközileg elfogadott szabvány szerint

minősíteni, melyet minden ország elfogad),

- a másik fontos szempont, hogy a hagyományos nemzeti szabványok külön

nem foglalkoznak a minőséggel, csak „az adott feladat optimális

megoldásával”, márpedig napjainkban a minőség, a jó minőség, sőt a

hosszútávú jó minőség, a megbízhatóság egyre fontosabbá válik, az emberek

többnyire ez alapján vásárolnak vagy kötnek üzletet; a nemzeti szabványok

közvetetten ugyan támogatják a minőséget és annak javítását, a gyakorlatban

ez azonban meglehetősen esetleges.

10

A nemzetközi ISO szabványrendszernek ezzel szemben kiemelt, központi eleme

a minőség, a vevők igényeinek kielégítése. (Erről később még részletesen szólok.)

Nézzünk most meg néhány gondolatot a minőségről:

A minőség az ISO szabvány szerint:

„Annak mértéke, hogy mennyire teljesíti a saját jellemzők egy csoportja a

követelményeket.”

Saját jellemző alatt olyan jellemző tulajdonságot értenek, amely egy egység (pl.

egy termék) sajátja, illetve tartósan hozzá tartozik.

Egy másik megközelítés szerint a minőség a fogyasztó (vevő) elvárásainak való

ellentmondásmentes megfelelés.

Az ellentmondásmentes szó azt hangsúlyozza, hogy már a termék (szolgáltatás)

jellemzőinek kialakítása folyamán tekintetbe vették, összehangolták és egymáshoz

illesztették (gondos tervezéssel) a fogyasztó (vevő) igényeit, a termék műszaki

paramétereit, és az előállítás és használat folyamatát. Nagyon fontos mindegyik lépés,

érdemes ezeket gondosan tanulmányozni.

A fogyasztói elvárások kifejezés arra utal, hogy a minőség megítélésében a

végső szót a fogyasztói értékítélet – megveszi-e és mennyiért a terméket (szolgáltatást)

– mondja ki.

A fogyasztó igénye azonban – mint az várható volt – folyamatosan változott az

elmúlt század során és ehhez alkalmazkodni kellett, ami esetenként nem volt könnyű

feladat.

A minőség (a minőségi elvárás) kezdetben a termék szűken vett műszaki

paramétereire vonatkozott és a szolgáltatásnál is elfogadta a vevő csak a konkrét

teljesítést.

Ma már egyre inkább társadalmi szintűvé alakulnak az elvárások. Míg kezdetben

csak a tartósságot és alkalmazhatóságot tekintették a minőséget befolyásoló tényezőnek,

addig a következő szinten a forma, a használat egyszerűsége, biztonságossága és

gazdaságossága is fontos elemmé vált. Végül az elmúlt évtizedben a használat egész

életciklusát (LC, Life Cycle) tekintetbe vevő fenntarthatóság szempontja került előtérbe,

így a gyártás, az alapanyagok és a használat környezetkímélő volta, a visszaforgatást

(recycling) lehetővé tevő szerkezet is a minőség meghatározó tényezőjévé váltak.

Szükségessé vált az ún. integrált minőségbiztosítás alkalmazása. (Ezzel a

témával a következő fejezet foglalkozik.)

A 2. ábra összefoglalóan bemutatja a szabványosítás leírt szintjeit.

11

2. ábra

A szabványosítás szintjei

Látható az ábrából az alá- és fölérendelés.

A nemzeti szabványok részben nemzeti, saját szabványok, részben nemzetközi

szabványok, melyeket honosítottak, alkalmaztak az adott országban. Ez indokolja a

nemzeti szabványok nagy számát. A piramis alján helyezkednek el a helyi, vállalati

szabványok (belső szabványok) melyeket kötelező alkalmazni az adott cégen belül.

E fejezet zárásaként nézzünk meg néhány fontos évszámot (mérföldkövet),

illetve néhány neves kutatót, akik sokat tettek a minőségügy fejlesztéséért és közvetve

vagy közvetlenül részesei lettek a nemzetközi ISO-szabványrendszer kidolgozásának:

- K. Ishikawa 1943 ok-hatás diagram (mely fontos eszköze a termelés

(szolgáltatás) során felmerülő hibák-problémák

felderítésének és elhárításának, mely nélkül fejlődés nem

lehetséges)

- J. Juran 1951 Quality Control Handbook (az első részletes,

összefoglaló könyv a minőségbiztosításról)

- W. E. Deming 1950-5 PDCA ciklus (ez a termelési (szolgáltatási)

folyamat lefolytatása a minőségbiztosítás szemszögéből; a

szabvány tárgyalásakor részletesen lesz szó róla)

12

- A. Feigenbaum 1956 Total Quality Control (az ún. teljeskörű

minőségbiztosítás leírása)

- P. B. Crosby 1961 nullahiba program (ennek lényege, hogy bárha

abszolút hibamentesen nem tudunk dolgozni – ez

lehetetlen –, de törekednünk kell a lehető legkisebb

hibaszámra).

Fontos dátum 1955 is, amikortól Japán is bekapcsolódott a minőségügyi

folyamatokba, ezek fejlesztésébe. A japánok sajátos munkakultúrájukkal és

precizitásukkal nagyon sokat tettek a minőségügyért, annak magas színvonaláért.

Sikeresen továbbfejlesztették a különben amerikai illetve európai alapokon nyugvó

minőségbiztosítási alaprendszert.

Végül mégegy fontos momentum: 1990-ben módosították az ún.

termékfelelősségi törvényt, úgy hogy megfordították a bizonyítási terhet. Míg

korábban a vevőnek kellett bizonyítania, hogy miért nem felel meg neki az adott

termék, 1990-től a gyártónak (szolgáltatónak) kell bizonyítania, hogy terméke

(szolgáltatása) jó minőségű, megfelelő szinvonalú. Vitatott szituációkban ez nagyon

lényeges szempont.

3. Az ISO szabványrendszer és más kapcsolódó rendszerek

A címből is látható, hogy az 1987-es ISO szabvány óta ma már

szabványrendszerről beszélünk, hiszen mintegy 15000 ISO szabvány ismert az élet

különböző területeiről és ezeket a rendszert elfogadó országok fokozatosan beépítik

saját szabványrendszerükbe.

Az alap integrált ISO szabványrendszernek 3 fő területe van, ezért is ábrázolják

gyakran az alábbi háromszög formában:

13

3. ábra

Integrált ISO szabványrendszer

A részletes tárgyalás előtt általánosságban meg kell jegyezni, hogy az ISO 9000-

es szabványcsalád a 2. 1994-es változatában terjedt el a nemzetközi gyakorlatban (tehát

szinte néhány éve). Ezt követte 1996-ban az ISO 14000-es szabványcsalád első

változata. A harmadik oldal pedig még nincs kidolgozva egységes, nemzetközi

szabvány szinten, de jelentős részelemek már bevezetésre kerültek.

Az ISO 9000-es szabványcsaládot összefoglalóan minőségirányítási

rendszereknek (MIR) nevezzük. (Erről a tananyag későbbi részében részletesebben

lesz szó.)

Itt most először azt kell tisztázni, mi is az a minőségirányítás. Ez egy

összefoglaló fogalom, mely tartalmazza a minőségpolitikát, a minőségcélokat, a

minőségtervezést, a minőségszabályozást, a minőségbiztosítást és a minőségfejlesztést.

Mindegyik nagyon lényeges, hiszen ezekből épül fel az ISO rendszer, a részletezésre

később visszatérek.

Lényeges kérdés a minőségirányítás és a minőségbiztosítás kapcsolata.

Korábban, 2000 előtt ugyanis minőségbiztosításról szólt a szabvány. A

minőségbiztosítás azt jelenti, hogy a termelő (szolgáltató) határozza meg a minőséget és

garanciát vállal, hogy ezt biztosítja. A minőségirányításban a vevő határozza meg a

minőséget és a termelő (szolgáltató) úgy dolgozik, hogy ezt teljesítse és végső soron a

vevő fog minősíteni, hogy teljesültek-e elvárásai.

A minőségről korábban leírtak, valamint az előbbi rész is azt mutatja, hogy az

ISO rendszerszabványok nem lehetnek dogmatikus előírások, hanem a világban

végbemenő változásokhoz alkalmazkodó, dinamikus rendszereknek kell lenniük. Ennek

megfelelően a MIR-t 2000-ben alaposan átdolgozták és napjainkban várható a szabvány

újbóli átdolgozása.

14

A jelenleg érvényben levő ISO 9000-es szabványcsalád 3 fő részből áll:

1. az ún. alapszabvány vagy követelményszabvány, írásmódja: ISO 9001:2000,

a kiadási év alapján;

a követelményszabvány az, amelyik szerint tanúsítani lehet egy céget (erről

később még lesz szó);

a szabvány magyar megfelelője: MSZ EN ISO 9001:2001 (az MSZ honosítási

jel után az EN az európai normáknak való megfelelést jelenti, 2001 pedig

azért, mert nálunk csak a következő évben honosították a szabványt)

2. az ún. alapok és szótár, írásmódja: ISO 9000:2005 (magyar megfelelője:

MSZ EN ISO 9000:2005); mert ez 2005-ben át lett dolgozva;

nem követelményszabvány, az alapfogalmakat tisztázza, kiegészítője az

alapszabványnak

3. az ún. útmutató a működés fejlesztéséhez, írásmódja: ISO 9004:2000

(magyar megfelelője: MSZ EN ISO 9004:2001);

ez sem követelményszabvány, hanem egy ún. támogató szabvány, egy ajánlás,

hogyan hajtsuk végre az alapszabvány elvárásait, hogyan legyünk

fejlődőképesek, versenyképesek.

Ha tehát egy cég ISO szabvány szerint tevékenykedik (termel vagy szolgáltat),

célszerű ha mindhárom szabvány a rendelkezésére áll.

A MIR a gazdasági szféra minden területén, a legszélesebb körben elterjedt

szabvány, egységes nemzetközi követelményrendszer. Ágazatsemleges, bármilyen cég

bevezetheti, ha termel vagy szolgáltat, de a közigazgatás és non-profit szervezetek is

alkalmazhatják. Ez az előny egyúttal bizonyos hátrányt is jelent, hiszen nem lehetséges

olyan szabványt készíteni, mely mindenféle cég részére megfelelő részletességű leírást,

útmutatást ad. Az alapszabvány ezért rövid, tömör, általános, tényleg csak az alapokat

tárgyalja. Az alkalmazáshoz alapismeretekre, megfelelő tapasztalatra van szükség,

hiszen a részleteket minden cégnek magának kell kidolgoznia.

Ha egy cég elhatározza, hogy a MIR-t bevezeti, ezt sajátmaga nem tudja

megfelelően megoldani. Szüksége van egy ún. felkészítő cégre, mely a saját

tapasztalatával segít a MIR bevezetésében. Olyan problémával kell például

szembenézni, mint a vállalat belső struktúrája. A hagyományos piramiselvű struktúra a

MIR-ben nem elfogadható, a korszerű ún. folyamatszemléletű átszervezés viszont

esetenként komoly problémákat okozhat. A MIR-ben a dokumentumoknak kiemelt

15

szerepük van (ld. később), a formák kidolgozásában is segít a felkészítő cég. Több

hónapos munka után lehet eljutni a tanúsításhoz, melyet független külső cég végez és

később is ez a cég végzi a külső felügyeletet, hiszen a tanúsított cégnek újból és újból

bizonyítania kell alkalmasságát a MIR megfelelő működtetésére.

A MIR bevezetése és fenntartása nem olcsó mulatság, de más előnyök miatt

(versenyképesség, piacok szerzése) megéri ez a befektetés.

A MIR bevezetése Magyarországon nem kötelező, önkéntes alapon történik, de

amelyik cég bevezette, azután már felelősséggel tartozik a rendszer jó működtetéséért.

Meg kell jegyezni, hogy a MIR bevezetése néhány esetben, ahol törvény írja elő

(pl. élettel kapcsolatos tevékenység) kötelező.

Jellemző a hazai helyzetre, hogy a 10 főnél nagyobb létszámú cégeknek csak kb.

15 %-a vezette be a MIR-t. Ezen a jövőben feltétlenül változtatni kell.

Az ISO 14000-es szabványcsaládot összefoglalóan környezetközpontú

irányítási rendszereknek (KIR) nevezzük. (Erről a tananyag későbbi részében

részletesebben lesz szó.)

A környezet megkímélése, az erőforrások és a technika ésszerű használata

korunk központi követelménye. Ezáltal határozzuk meg az eljövendő nemzedékek

jövőjét és életminőségét.

A mai kor megköveteli, hogy egységben szemléljük a technológiákat, azok

hatásait és a nyilvánosság által való elfogadásukat.

A jövő kihívása az új környezetvédelmi megoldásokban van, amelyek tartósan

megkímélik a környezetet és az erőforrásokat, ugyanakkor megnövelik a technológiai és

gazdasági versenyképességet.

A szabad piacgazdaság általánossá és nemzetközivé válása, a versenyképesség

biztosítása, valamint a környezetvédelemmel szembeni elvárások a cégeket

szükségszerűen arra kényszerítetteék, hogy környezetipolitikájuk érvényesítésével

piacképességüket megőrizzék és fejlesszék. A környezeti problémák nemcsak a vállalat

arculatában és piaci pozíciójában okoznak zavarokat, hanem érintik a dolgozókat, a

telephely körzetében levő külső létesítményeket (lakó- és zöldterületeket, az ott élő

embereket stb.), az illetékes önkormányzatokat, de kihatnak a cég üzleti partnereivel

való kapcsolataira is.

A KIR bevezetése és működtetése elősegíti a természeti erőforrások megóvását,

kímélő igénybevételét, a szennyezések és kockázatok csökkentését, a dolgozók és a

környéken lakók egészségének megőrzését.

16

Mint azt korábban már említettem, az ISO rendszer kidolgozói már korán

felismerték a környezetvédelem fontosságát és az első ISO 14000-es szabványt már

1996-ban kiadták. Ezt 2004-ben átdolgozták.

A jelenleg érvényben levő ISO 14000-es szabványcsalád 2 fő részből áll:

1. az ún alapszabvány vagy követelményszabvány, írásmódja: ISO 14001:

2004, eszerint lehet tanúsítani az adott céget,

a szabvány magyar megfelelője: MSZ EN ISO 14001:2005, mert nálunk ez a

szabvány is csak a következő évben lett bevezetve

2. az ún. útmutató a működés fejlesztéséhez, írásmódja: ISO 14004:2004

(magyar megfelelője: MSZ EN ISO 14004:2005), mely ez esetben is egy

támogató, magyarázó szabvány, az alapszabvány megfelelő alkalmazásának

elősegítésére.

Az alapfogalmakat ez esetben a követelményszabvány tartalmazza.

A KIR-t azon cégeknek célszerű bevezetni és alkalmazni, amelyek tevékenysége

komolyabb környezeti hatással jár, hiszen a KIR lényege, hogy az ezt alkalmazó

önkéntes alapon betartja a törvényi előírásokat és mindent megtesz (ellenőrzés,

fejlesztés stb.), hogy a környezetet, beleértve az embereket is, megóvja.

Sajnos hazánkban a cégek csak kb. 2 %-a vezette be a KIR-t, ami nagyon kevés.

Természetesen ezen szabvány bevezetése sem kötelező.

Az Európai Unió korábbi tagállamaiban sokkal fejlettebb a környezetvédelem és

a környezettudatos gondolkodás mint nálunk. Az Unióban már 1973-tól komoly

környezetvédelmi programok futnak, így nem véletlen, hogy bizonyos cégek nem

tudták megvárni az 1996-os ISO szabványt, hanem 1993-tól bevezették az ún. EMAS-t

(Environmental Management and Audit System), mely alapelveiben nagyon hasonló a

KIR-hez. Az Unió több országában az EMAS és a KIR együtt létezik, a végeredmény

mindkét esetben kb. azonos.

Az integrált ISO-rendszer azt is jelenti, hogy az alapszabványok szorosan

kapcsolódnak egymáshoz, így adott esetben célszerű az ISO 9001 és 14001 együttes

bevezetése és ez nem jelent dupla munkát. Azt ajánlják, hogy először a MIR-t kell

bevezetni, mert ez megadja a cég alapstruktúráját, tisztázza a folyamatokat, azok

kapcsolódását és megadja az alapdokumentumokat is. A KIR bevezetése ezek után már

kisebb munkával jár, hiszen az alapok rendezettek és a KIR-t csak azon területeken kell

bevezetni, ahol ténylegesen van környezeti hatás.

17

A KIR alkalmazása nem olcsó feladat, hiszen többek között meg kell oldani a

megfelelő ellenőrzést (monitorozást), rendszerint drága mérőműszerekkel és

csökkenteni kell a káros kibocsátást is, mely gyakran drága technológiai fejlesztéseket

igényel. Ugyanakkor hosszútávon a piaci pozíciók biztosításával megtérülhetnek a

költségek.

A 2. ábrán bemutatott háromszög harmadik oldala, a munkabiztonság és

munkaegészségügy – mint említettem – egységes ISO szabványban még nem létezik, de

rövidesen várható. Most elsősorban a nemzeti szabványokra lehet támaszkodni, de van

érvényben levő nemzetközi rendszer is, ez a MEBIR (Munkahelyi Egészségvédelmi

és Biztonsági Irányítási Rendszer), melynek követelményszabványa az OHSAS

18001:1999, magyar megfelelője: MSZ 28001:2003.

A piacon a munkavédelem átláthatósága, kiválósága verseny tárgyát képezi.

Számtalan példa bizonyítja, hogy súlyos balesetek és foglalkozási megbetegedések,

illetve az ezekből következő egyéb károk (pl. bírósági perek) megelőzhetőek lettek

volna, ha a vállalat megfelelően gondoskodik a biztonságos és egészséget nem

veszélyeztető munkavégzés feltételeinek kialakításáról és rendszeres ellenőrzéséről, a

dolgozók pedig ismerik kötelezettségeiket, betartják a munkavégzés szabályait.

Számos hazai cégnél, ahol az integrált ISO rendszert már bevezették, EBKM-ről

(Egészség, Biztonság, Környezetvédelem Menedzsment) beszélnek.

Nagyon fontos kiegészítő terület az élelmiszer-biztonság és ennek tanúsítása,

igazolása. Nemrégen vezették be ennek egységes, nemzetközi szabványrendszerét a

HACCP-t (Hazard Analysis Critical Control Points), mely az ISO 22000:2005

szabvány, magyar megfelelője: MSZ EN ISO 22000:2005.

Ez a szabvány az élelmiszerlánc minden olyan résztvevője számára iránymutató,

akik hatékony élelmiszer-biztonsági irányítási rendszert akarnak kialakítani és

működtetni. Ebbe beletartoznak az élelmiszerlánc közvetlen résztvevői (takarmány

előállítók, mezőgazdasági termelők, élelmiszergyártók, vendéglátóipari egységek stb.),

de a közvetett résztvevők is (növényvédő szereket, műtrágyákat, állatgyógyászati

szereket előállítók, tisztító-fertőtlenítő szereket, csomagolóanyagokat gyártók stb.).

A veszélyelemzés az eredményes élelmiszer-biztonsági irányítási rendszer

kulcsa (HACCP= veszélyelemzés a kritikus szabályozási pontoknál). A fogyasztók

jogos elvárása a biztonságos élelmiszer a teljes élelmiszerláncban ( a termőföldtől az

asztalig).

18

Az ISO 22000:2005 szabvány jól integrálható a már megismert ISO 9001:2000

és ISO 14001:2004 szabványokkal, vagy együttes kiépítéssel vagy utólagos

csatlakoztatással.

Napjaink fejlett információtechnikája mellett fontos kiegészítője az ISO

alapszabványoknak az információvédelmi (információbiztonsági) irányítási rendszer

ISO/IEC 27001:2006, magyar megfelelője: MSZ ISO/IEC 27001:2006.

Az információk biztonsága (hogyan, milyen „know-how” alapján termelünk,

szolgáltatunk) sok vállalatnál az ún. érzékeny pont. Egy kis hézag az

információbiztonsági rendszerben gyakran komoly veszélyforrást jelent, támadási

felületet ad a piaci konkurencia számára. A világ sűrű informatikai behálózottsága, az

ipari kémkedés, a globális vírustámadások egyértelművé tették a magas színvonalú

információbiztonsági menedzsment rendszerek szükségességét.

Az információ – definíció szerint – értelemmel bíró adat, mely ennek

megfelelően igen sokféle formában, különböző adathordozókon létezhet (papírra

nyomtatva, elektronikusan tárolva, filmen bemutatva), ezek védelmét kell megoldani,

annál is inkább, mert az információ vagyon a cég számára, értéke van, s ezt védeni kell.

Az információbiztonság feladata megvédeni:

- az információ bizalmasságát, csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult,

- az információ sértetlenségét (pontos és teljes legyen),

- az információ rendelkezésre állását, amikor szükség van rá, hozzá tudjunk

férni.

Röviden megemlítek még két, az ISO alapszabványon alapuló, de attól némely

vonatkozásában eltérő (szigorúbb) rendszerszabványt, melyek élettel kapcsolatos

tevékenységekhez kapcsolódnak.

Az egyik az ISO/TS 16949:2002 (MSZ ISO/TS 16949:2002), mely a

gépjárműveket, gépjárműipari termékeket és ilyen rendeltetésű alkatrészeket gyártó

szervezetek követelmény szabványa.

A másik a GMP (Good Manufacturing Practice, Jó Gyártási Gyakorlat), mely a

gyógyszergyártás szabványa.

4. Az MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány

Meg kell ismerkedjen a termelésre és szolgáltatásra vonatkozó ISO

alapszabvány legfontosabb elemeivel, elvárásaival.

19

Az ISO 9001:2000-es szabvány az 1994-es szabványt váltotta fel. Alapos

átdolgozásra került sor, hogy a dinamikus ISO-szabvány alkalmazkodjon a

megváltozott társadalmi-gazdasági elvárásokhoz. A szabványt a CEN, az Európai

Szabványügyi Bizottság tette közzé.

A minőségirányítási rendszer (MIR) bevezetését és alkalmazását mindig a felső

vezetésnek kell eldöntenie, hiszen a rendszer jó működtetése, sőt fejlesztése komoly

erőforrásokat igényel, melyet csak a felső vezetés tud hosszútávon biztosítani.

Részben szó volt már arról, hogy ez a nemzetközi szabvány lényegében csak

néhány oldalas, mert nem célja, de nem is tudná megtenni, hogy egységesítse a

minőségirányítási rendszerek szerkezetét, vagy dokumentációját. Csak a legfontosabb,

alapvető elveket és elvárásokat tartalmazza, a részleteket az adott cégnek kell

kidolgoznia.

Ugyanakkor ezt a szabványt használják a tanúsító testületek a cég

minőségirányítási rendszerének értékelésére.

A szabvány megismerése előtt meg kell ismerkedjen a minőségirányítás 8

alapelvével:

1. A vevőközpontúság: azt jelenti, hogy a szervezetek (ez a cégek, vállalatok,

szolgáltatók megnevezése a szabvány szerint) a vevőktől függenek, azok

igényeit kell kielégítsék, hiszen a vevők tartják el őket, biztosítják

bevételüket, ezért a szervezeteknek meg kell ismerniük a vevők

követelményeit, igényeit és igyekezniük kell felülmúlni elvárásaikat. A

kemény piaci versenyben el kell hódítanunk a vevőket más szervezetektől

azáltal, hogy mi jobb minőségű terméket állítunk elő, jobb szolgáltatást

nyújtunk, mint mások. Természetesen ehhez ki kell alakítanunk egy

megfelelő kapcsolatot és párbeszédet a vevőkkel. A szabvány erre nagy

hangsúlyt fektet.

2. A vezetés: a vezetésnek, konkrétan a felső vezetőknek kell megteremteniük a

szervezet céljainak és igazgatásának egységét. Létre kell hozniuk, mert

alapvetően fontos, egy olyan egységes belső környezetet, ahol az emberek

eredményesen tudnak dolgozni a szervezet céljainak eléréséért. A vezetés

számos feladatával a szabvány kiemelten foglalkozik.

3. A munkatársak bevonása: a szervezet lényegét minden szinten az emberek

(munkatársak) jelentik, nagy hiba ha ezt a szervezet vezetése nem érti meg,

nem veszi figyelembe. A szervezetnek szüksége van arra, hogy a

20

munkatársak képességeiket minél teljesebben a szervezet javára fordítsák,

aktív szereplők legyenek. Valamiféle egy mindenkiért, mindenki egyért elvet

kell megvalósítani a dolgozók körében, hogy a szervezetet minél inkább

magukénak érezzék és képesek legyenek tenni is érte.

4. A folyamatszemléletű megközelítés: a korábbi szabvány ezzel a kérdéssel

nem foglalkozott, a hagyományos vállalati struktúra ugyanis a piramis elven

épült fel, fentről-lefelé szerveződött és az utasítások is ezen az úton haladtak.

Különféle osztályok, termelési egységek, munkacsoportok létesültek, melyek

jelentős önállósággal és bizonyos mértékig zártan működtek a vállalaton

belül.

Az új szabvány az ezredfordulón a megváltozott társadalmi-gazdasági

körülmények miatt, valamint az eredményesség és hatékonyság fokozására a

folyamatszemléletű megközelítés elvét javasolta bevezetni, ahol a vevő

elvárásaitól kiinduló és azokat teljesítő folyamatokban gondolkodunk (a

folyamatok a szervezeten belül balról jobbra haladnak és nem fentről lefelé).

Folyamatnak nevezünk bármely tevékenységet, amely erőforrásokat (anyag,

energia, eszköz, munkaerő) használ és amelyet úgy irányítanak, hogy

bemeneteket kimenetekké alakítson át. Az egyik folyamat kimenete gyakran

a következő folyamat bemenete.

Elsődleges feladatunk tehát, hogy szervezetünknél meghatározzuk az összes

folyamatot, azok bemenetét-kimenetét és útját a szervezeten belül. Ügyelni

kell arra is, hogy különválasszuk a fő- és mellékfolyamatainkat. Főfolyamat,

mely konkrétan a vevők igényeinek teljesítésére szolgál, konkrét értéket,

hasznot termel (pl. egy termék előállítása). Természetesen ezek a fontos

folyamataink, ezekre kell koncentrálnunk. A mellékfolyamatok segítik a

főfolyamatok gördülékeny véghezvitelét (pl. karbantartás, irodai munka

stb.).

A folyamatszemlélet ismét kiemeli a munkatársak aktív szerepét, hiszen

fontos feladatuk van abban, hogy a folyamatok harmonikusan menjenek

végbe a közös cél, a vevő igényeinek teljesítése érdekében.

5. Rendszerszemlélet az irányításban: alapvetően fontos, hogy a felső vezetés

az összefüggő folyamatokat (fő- és mellékfolyamatokat egyaránt)

rendszerként kezelje, tehát megértse azokat és azok kapcsolatát, megfelelően

tudja irányítani, szabályozni azokat az adott célok megvalósítása érdekében.

21

A rendszerszemléletben a különböző folyamatok kölcsönös kapcsolataik

révén hálózatot alkotnak, mely a szervezet tevékenységétől függően akár

igen bonyolult is lehet. Ennek optimális kezelése nem könnyű feladat, hiszen

a kapcsolódási pontok konfliktusok veszélyét hordozzák (teljesítés, hibák

kérdése, határidők stb.).

A felső vezetésnek fel kell vállalnia a rendszer létrehozását és optimális

működtetését, mert csak így tud a szervezet versenyben maradni a piacon.

6. Folyamatos továbbfejlesztés: a szabvány előírja, hogy a szervezet állandó

célja legyen a működés fejlesztése. Tehát az a cég, amelyik bevezette az ISO

rendszert, a későbbiekben nem állhat meg, hanem állandóan előre kell

lépjen, egyre jobb kell, hogy legyen és ez komoly elvárás-kihívás a cég

minden dolgozója felé.

Jellemző, hogy az MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány a függelékében javasol

egy értékelő (osztályozó) skálát, ahol közepes (3) az a szervezet, mely a

szabvány előírásai szerint működik, az elvárásokat maradéktalanul teljesíti.

Jó (4)-es, ahol kimutatható a folyamatos továbbfejlesztés és kiváló (5), ha a

cég a legjobb a piacon.

Látható, hogy milyen szigorúak az elvárások.

Ennél a pontnál kell foglalkozni a korábban már megemlített Deming-féle

minőségkörrel (PDCA-kör).

Ez a legegyszerűbb formájában a következőképpen néz ki:

4. ábra

Deming-féle minőségkör

22

Tehát minden folyamat a tervezéssel indul. Ezt a lépést nagyon komolyan

kell venni, mert a tapasztalatok szerint a folyamat hibáinak döntő részét

ebben a fázisban követjük el. A tervezéskor azokat a célokat és folyamatokat

állapítom meg, melyek szükségesek a vevői követelmények és a szervezet

politikájának megfelelő eredmények eléréséhez. Rossz tervezés, vevői

elégedetlenség, piacvesztés és akár csődbe is juthatunk. (Sajnos ma még az

utólagos hibakezelés dominál.)

A végrehajtás a tervezett folyamatok bevezetését illetve működtetését

jelenti. De ide tartozik az a munkatársi képzés-oktatás is, mely az

eredményes végrehajtást segíti.

Az ellenőrzés a folyamatok és a termékek (szolgáltatások) figyelemmel

kísérése (ld. SPC) és összehasonlítása elképzeléseinkkel, céljainkkal és a

termékre vonatkozó vevői követelményekkel. Ebben a fázisban kell a

problémákat feltárni és azonosítani és az elért eredményeket bemutatni és

tanulmányozni. Ellenőrzés nélkül a minőségkör nem működik.

Az intézkedéseket azért kell megtenni, hogy folyamataink nemcsak jól

működjenek, de folyamatosan fejlődjenek is, tehát a minőségkör

tulajdonképpen spirális, állandóan emelkedő, fejlődő. Minden kör után

magasabb szinten folytatjuk folyamatainkat, azáltal, hogy a felmerült

problémákat javítjuk, korrigáljuk.

A spirális pálya is azt mutatja, hogy nincs megállás, állandóan fejlődni kell,

ha versenyképesek akarunk maradni.

Tulajdonképpen amikor egy terméket piacra dobunk, már tervezés alatt kell

legyen a következő, minőségileg jobb, tartósabb, gazdaságosabb vagy új

paramétereket tudó termékünk. De ugyanez vonatkozik a szolgáltatásra is,

pl. a felsőoktatásban állandóan fejleszteni kell a tantárgyi programokat a

tudományok fejlődésének, új eredményeinek és a társadalmi elvárásoknak

megfelelően, így válhat „piacképessé” a végzett hallgató.

7. Tényeken alapuló döntéshozatal: az eredményes döntések – márpedig a

MIR-ben csak ezek az elfogadhatók – a konkrét adatok és információk

elemzésén alapulnak. Ennek megfelelően fel kell készülnünk a szükséges

adatok gyűjtésére, gondos elemzésére és felelősségteljes döntések

meghozatalára a jövőt illetően.

23

Az adatgyűjtés-elemzés nemcsak a szervezeten belülre vonatkozik, de külső

adatokra is. Ismernünk kell a piacot (marketing), a vevők igényeit

(vevőszolgálat működtetése), de azt is, hogy a konkurens cégek mit tudnak,

milyen termékeket visznek a piacra, hogyan tudják azokat előállítani (idegen

szóval ezt az adatgyűjtést benchmarkingnak nevezzük). A szabvány

ismertetésekor ezekre még visszatérek.

Természetesen kisebb cégek hátrányban lehetnek e tekintetben, hiszen

nincsen elég munkaerő kapacitásuk a fenti feladatok megoldására.

8. Kölcsönösen előnyös kapcsolat a beszállítókkal: az alapképlet a következő:

beszállító → szervezet → vevő

A beszállító tehát ellátja a szervezetet nyersanyaggal, alapanyaggal,

segédanyaggal, hogy a szervezet terméket tudjon előállítani a vevő számára,

annak igényei szerint. (Nyersanyag az amit a természetből veszünk és

legfeljebb tisztításon esett át, alapanyag az a nyersanyag, mely valamilyen

átalakító lépésen már átesett, segédanyag, mely a termék előállításához, bár

rendszerint kis mennyiségben, de kiegészítőként szükséges.)

A szervezet tehát vevője a beszállítónak, a szervezet vevője viszont csak

közvetett kapcsolatban áll a beszállítóval.

Hagyományosan, különösen egy olyan országban, mint a miénk ahol a cégek

nagy része nem tanúsított ISO-szabvány szerint, a beszállító és a szervezet

kapcsolata nem felhőtlen, a beszállító gyakran megbízhatatlan, nem

megfelelő minőségben és nem az adott időre szállít. A másik oldalról viszont

fizetési problémák nehezítik a kapcsolatot.

A MIR alapelve e tekintetben az, hogy a szervezet és a beszállító

kölcsönösen előnyös, konfliktusmentes, baráti kapcsolatra törekedjen, mert

ez fokozza mindkettőjük értékteremtő képességét és segít a piaci versenyben.

A szabvány e kérdéssel részletesen foglalkozik. Természetesen a legjobb az

lenne ha mind a beszállító, mind a szervezet ISO tanúsított lenne, de ez

gyakran nem teljesül. Ilyenkor szóbeli nyomást gyakorolhatunk a

beszállítóra, vagy feltételként szabhatjuk, hogy vezesse be a MIR-t, hiszen

alapszabály, hogy jó minőségű terméket, csak jó minőségű anyagból lehet

előállítani (zárójelben jegyzem meg, hogy ez vonatkozik a felsőoktatásra is).

24

Említettem, hogy a MIR bevezetése – néhány törvényileg előírt területen

kívül – nem kötelező. A MIR-t nem alkalmazó cégek nyilvánvalóan nem a

minőséget teszik az első helyre, hanem a mindenkori hasznot. A kiépítetlen

korszerű struktúra és a megfelelő dokumentáció híján a termelés és

szolgáltatás színvonala, minősége ingadozó. Ezek a cégek nem megbízható

beszállítók, a piacon hátrányt szenvednek, versenyképességük nem

megfelelő. Nem véletlen, hogy az általános uniós megítélés a hazai cégekkel

szemben az, hogy megbízhatatlanok, ingadozik a minőség, bizonytalan a

határidő, alacsony szinvonalú a minőségkultúra. A minőségügy területén

nálunk még sok a tennivaló, többek között az, hogy az egyetemi ífjúság

minőségkultúra szintjét elmozdítsuk a jelenlegi alacsony szintről. Ezt a célt

szolgálja ez a tananyag is.

A szabvány konkrét tárgyalása előtt még két dologgal kell foglalkozni. Az egyik

az ISO 9001:2000 szabvány kapcsolata az integrált ISO-rendszer többi elemével.

Az ISO 9001 és 9004 összehangolt szabványpár, egymást kiegészítik, de

egymástól függetlenül is használhatók. A 9001-es szabvány a tanúsítás alapja és a vevői

elvárások teljesítésére koncentrál. A 9004-es szabvány a célok szélesebb körére ad

útmutatást, így a működés, a hatékonyság és a folyamatos fejlesztés területén, segít a

9001-es szabvány eredményes megvalósításában. Ugyancsak a 9004-es szabványban

találunk utalásokat és javaslatokat más szabványterületek figyelembevételére

(környezetvédelem, munkahelyi biztonság és egészség, pénzügyi terület, kockázatok).

A másik lényeges dolog a folyamatszemléletű minőségirányítási rendszer

modellje (5. ábra), mely összefoglalóan tartalmazza a legfontosabb tudnivalókat az ISO

9001-es szabványról.

25

5. ábra

A folyamatszemléletű minőségirányítási rendszer modellje

Célszerű az ábrát gondosan tanulmányozni, mert számos fontos információt

tartalmaz az MSZ EN ISO 9001:2001 szabványra vonatkozóan. Így világosan látszik a

Deming-féle minőségkör az ábra közepén, beleértve a spirális pályájú folyamatos

fejlesztést is. Látható az is, hogy a minőségkört keretbe foglalja bemenetként és

kimenetként a vevő, a maga követelményeivel és megelégedettségével (ld. MIR

lényege). Nagyon fontos a megfelelő információáramlás a vevő és a szervezet között.

De nagyon fontos az is, hogy a termelés és szolgáltatás értéknövelő legyen és ezt a vevő

megfizesse, különben tönkremegyünk, bármilyen kiváló minőséget is állítunk elő.

Itt emelem ki nyomatékosan, hogy az ISO 9001-es szabvány gazdasági,

pénzügyi kérdésekkel nem foglalkozik, nem is foglalkozhat, hiszen ezt többnyire helyi

(országos) tényezők is befolyásolják, mely nem lehet része egy nemzetközi

szabványnak. Ezeket a problémákat minden cégnek saját magának kell megoldania,

bárha ez alapvető kérdés, hiszen mint azt korábban már említettem, a MIR bevezetése,

de fenntartása is jelentős költséget jelent, a minőség pénzbe kerül.

A minőségkörbe tulajdonképpen a szabványpontok vannak beírva, ezekről a

következőkben lesz szó.

26

Végül egy fontos idézet a szabvány 1. fejezetéből: a MIR-nek „az a célja, hogy

fokozza a vevő megelégedettségét a rendszer eredményes alkalmazása útján, beleértve

ebbe a rendszer folyamatos fejlesztésének a folyamatait, továbbá fokozza a bizalmat a

vevői és a tárgyra vonatkozó jogszabályi követelmények teljesülése iránt.”

Az idézet két lényeges szempontot tartalmaz, az egyik, hogy nem elégséges az,

ha a vevőink elégedettek, ezt folyamatosan fokozni kell, nyilvánvalóan a már említett

folyamatos fejlesztéssel.

A másik szempont, hogy az ISO tanúsítvánnyal rendelkező cég önkéntes alapon

betartja az adott ország törvényeit, ha nem, méltatlanná válik a tanúsítványra, a tanúsító

cég azt elveheti és kezdhet mindent előlről. Hazai vonatkozásban jól látszik a

különbség, hiszen erőteljesen növekszik a gazdasági bűncselekmények száma, de ez

nem az ISO tanúsított cégekhez kapcsolódik.

Az MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány a bevezetésen kívül 8 fejezetből áll.

Ezek közül a 4-8 pont a tényleges követelmény-szabvány. A szabványpontok a

következőek:

- 4. Minőségirányítási rendszer

- 5. A vezetőség felelősségi köre

- 6. Gazdálkodás az erőforrásokkal

- 7. A termék előállítása

- 8. Mérés, elemzés és fejlesztés

A 4-es szabványpont a minőségirányítási rendszer általános követelményei

mellett a dokumentációval és ennek követelményeivel foglalkozik.

A dokumentáció kezdettől fogva kiemelt fontosságú a MIR bevezetésében és

működtetésében. A szlogen szerint: írj le mindent részletesen, ahogyan dolgozol és

cselekedj úgy, ahogyan leírtad. A kezdeti ISO szabványok igen részletes és szigorúan

betartott dokumentációt követeltek, úgy gondolván, hogy ez a záloga a rendnek és

fegyelemnek, mely viszont alapvetően fontos a minőség szempontjából. Később

rájöttek, hogy a fokozott dokumentációt a dolgozók komoly tehernek érzik, így nem

tudnak azonosulni a MIR elveivel, ezért az új szabvány némileg enyhítette,

racionalizálta a dokumentációs terheket és bevezette a TQM-et (Total Quality

Management), melyről a következő részben lesz szó.

Megjegyzendő, hogy a dokumentálás mértéke (a dokumentumok mennyisége)

szervezetenként különböző lehet, aszerint, hogy mekkora a szervezet, milyen

27

bonyolultak a folyamatok, illetve milyen a személyzet felkészültsége (nyilvánvaló, hogy

kisebb képzettségű emberek esetén részletesebb dokumentumok szükségesek).

A szabvány megengedi, hogy a dokumentumokat bármilyen alakú vagy típusú

adathordozón rögzítsük. Célszerű pl. egy nyomtatott (jól olvasható és időálló) változat

és egy számítógépes adatbázis, hiszen gondolnunk kell a dokumentumok megfelelő

tárolására, megőrzésére is.

Mielőtt a dokumentálás részleteibe mennénk, nézzük meg, hogy a szabvány

milyen típusú dokumentumokat ír elő. Ezt az ún. dokumentációs piramis tartalmazza (6.

ábra). Ezeket a dokumentumokat minden cégnek még a tanúsítás előtt el kell készítenie

és naprakészen gondoznia kell. Vannak általános sémák, de a tartalom szervezetenként

változik.

6. ábra

Dokumentációs piramis

A minőségpolitikáról, mely a piramis csúcsán van és alapdokumentumnak

számít, a későbbiekben lesz szó (5. fejezet). A minőségirányítási kézikönyv egy

általános leírás a szervezetről, annak múltjáról, jelenéről, sikereiről, a gyártott

termékekről vagy szolgáltatásokról, folyamatainkról, dokumentált eljárásainkról

általában.

A MIK tulajdonképpen reklámcélokat szolgál, célszerű szép kiállításban

elkészíteni és vevőink, valamint leendő vevőink is megkaphatják, olvashatják.

Az eljárásutasítások részletesen bemutatják fő- és mellékfolyamatainkat, azok

kapcsolatát, a rendszer működtetését, irányítását.

A munkautasítások a személyre szabott feladatok, gépek-berendezések-

műszerek működtetésének leírásai. Ezek tartalmazzák a termelés és szolgáltatás

28

részletes leírását, a know-how-t, ahogyan mi csináljuk. Ez titkos, a konkurencia nem

olvashatja, ezek a dokumentumok csak belső használatra készülnek. De az adott

munkahelyen mindig rendelkezésre kell álljanak.

A szélesedő piramis mutatja, hogy a munkautasításokból és a feljegyzésekből

van a legtöbb.

A feljegyzések különleges dokumentumok, mert míg az eddig leírtak szükség

esetén módosíthatók, megváltoztathatók, addig a feljegyzések nem. Ezek ugyanis olyan

adatokat, információkat tartalmaznak, amelyek bizonyítják, hogy minőségirányítási

rendszerünk megfelel a követelményeknek és eredményesen működik. Például

jegyzőkönyvek, mérési-ellenőrzési adatok, belső rendszerellenőrzések adatai,

vezetőségi átvizsgálás jegyzőkönyve, hibaelhárítási jegyzőkönyv stb.

Természetesen a feljegyzések egy jelentős részét azok a dolgozók készítik, akik

a konkrét termelést-szolgáltatást végzik. Ez fokozott terhet jelent számukra, úgy

segíthetünk rajtuk, hogy pl. az adatgyűjtéshez formanyomtatványokat készítünk, melyek

kitöltése lényegesen kevesebb munkát jelent és ezek feldolgozását minőségügyi

munkatársainkra bízzuk.

Az összes dokumentumot megfelelő formában kell kiadni (pl. fejléc, sorszám az

azonosításhoz, cím, dátum, jóváhagyás aláírással, nyilvántartás arról, hogy kik kapják a

dokumetumot). Ha a dokumentumot cseréljük, az érvényes változatot kell az adott

helyen (pl. műszernél, gépnél) hagyni, az érvénytelent be kell vonni és előre

meghatározott ideig biztonságos helyen, megfelelő jelzéssel tárolni kell. Természetesen

az érvényes dokumentumok egy példányát is hasonlóan kell megőrizni.

Nemcsak belső, de külső dokumentumok is vannak. Ezek azok a jogszabályok,

törvényi előírások, vagy más előírások (pl. speciális vevői elvárások leírásai), melyek a

szervezet tevékenységét befolyásolják, meghatározzák. Gondoskodni kell ezek

hiánytalan beszerzéséről, megismertetéséről, majd tárolásáról, illetve szétosztásáról a

megfelelő helyekre.

A szervezet minőségügyi vezetője köteles ellenőrizni a dokumentumok meglétét,

megfelelő formáját, kiadását, selejtezését, cseréjét, adott esetben elosztását, kitöltését és

további sorsát.

Megfelelő formájú, kézbentartott, ellenőrzött és naprakész dokumentáció nélkül

a MIR eredményesen nem működtethető.

29

A következő szabványpont (5) a vezetőség felelősségi köre, mely az alábbi

elvárásokat tartalmazza:

- elkötelezettség

- vevőközpontúság

- minőségpolitika

- minőségcélok

- felelősség, hatáskör, kommunikáció

- vezetőségi átvizsgálás

Első ránézésre a MIR működtetésében a felső vezetőnek igen sok feladata van,

de ezt nem egyszemélyben kell elvégeznie, hanem megfelelő minőségügyi csapatot kell

létrehozzon, amelyik segít neki.

Az elkötelezettség azt jelenti, hogy a felső vezető ténylegesen akarja a MIR

bevezetését és működtetését. Különben előfordulhat, hogy a problémák jelentkezésekor,

vagy akkor, amikor kiderül hogy a MIR működtetése milyen pénzigénnyel jár, a vezető

passzívvá válik, vagy visszalép a támogatástól és a MIR csődbe megy. A MIR-hez

szükséges erőforrásokat csak a vezetés tudja biztosítani.

A felső vezetőnek egyértelműen ki kell jelentenie a MIR iránti elkötelezettségét

mind a szervezeten belül, mind a felkészítő és a tanúsító cég felé. Ugyancsak

nyilatkoznia kell a jogszabályok feltétlen betartásáról is, mert ez is nagyon lényeges

szempont.

Ha a cég a MIR-t bevezette, a továbbiakban nincs megállás, mert azt a piaci

verseny miatt eredményesen működtetni és fejleszteni kell. Ez komoly felelősség a felső

vezetés számára. A MIR feladása egyértelműen piacvesztéssel, vagy akár csőddel is jár,

hiszen a vevő számára egy jó MIR a garancia a minőséget illetően.

A vevőközpontúságról már volt szó, az 5. ábrán látható, a felső vezetésnek kell

gondoskodnia arról, hogy a vevő elvárásait meghatározzák és teljesítsék a vevő

megelégedésére. A vezetésnek tudatosítania kell minden dolgozójával a

vevőközpontúságot és ennek fontosságát (ld. még TQM).

A minőségpolitika áll a dokumentációs piramis csúcsán, ennek elkészítése és

közzététele is a felső vezetőség feladata.

A minőségpolitika maximum egy oldalas, tömör, lényegretörő összefoglalása

annak amit cégünk a minőségügyről gondol. Célszerűen a következő lényeges elemeket

tartalmazza:

- cégünk rövid (1-2 mondatos) bemutatását,

30

- elkötelezettséget az ISO-szabvány és a minőség, a vevői elvárások teljesítése

iránt,

- minőségcélok általános megfogalmazását,

- a folyamatos fejlesztés iránti elkötelezettséget,

- a dolgozók képzettségének, hozzáállásának folyamatos javítását,

- annak kijelentését, hogy a dolgozók ismerik a minőségpolitikát és annak

szellemében dolgoznak,

- a cégnél a MIR-t folyamatosan ellenőrzik és karbantartják,

- a jogszabályokat és törvényi előírásokat a cég betartja.

A minőségpolitika tartalmazhat valamilyen frappáns mottót is a céggel, vagy

annak tevékenységével kapcsolatban.

A minőségpolitika dátumozással és a cégvezető aláírásával lép életbe. A cég

területén több helyen ki kell tűzni, hogy vevőink, de dolgozóink is bármikor láthassák.

Az abban foglaltakért a cég vezetésének felelősséget kell vállalnia (pl. törvényi

előírások betartása, minőségi termék előállítása).

A minőségcélok nélkül nincs eredményes MIR, nincs folyamatos fejlődés. A

minőségcélokat a minőségpolitikával összhangban a felső vezetés tűzi ki és ezeket a

határidő lejártával értékelni kell. Csak mérhető minőségcél tűzhető ki, tehát pl. nem

lehet minőségcél ha azt mondom, hogy a vevői elvárásokat egyre jobban kielégítem, de

lehet minőségcél, ha azt mondom, hogy 5%-kal csökkentem a selejtet a következő

évben.

A minőségcélokat nemcsak a szervezet egészére, de különböző szintjeire, sőt az

egyes dolgozók számára is célszerű kitűzni, majd természetesen számonkérni. Ez a

fejlődés útja. A minőségcélok között legyenek rövid, de hosszútávú célok is, ez

utóbbiak a stratégiát jelentik, a jövőt formálják.

Változó társadalmi és gazdasági környezetben, változó piaci viszonyok mellett a

MIR-t dinamikusan kell működtetni, készenlétben kell lenni a változtatásra, az

alkalmazkodásra. Kétszer ad, ki gyorsan ad, szokták mondani, az nyer, aki gyorsabban

és jobban reagál a külvilág változására. A változtatás a felső vezetés kezében van, az ő

felelősségük a gyors és megfelelő reagálás. A minőségpolitika és a minőségcélok a

dinamikus, változó kategóriába tartoznak, időről-időre át kell ezeket vizsgálni és ha

szükséges, változtatni kell.

A felelősség, hatáskör, kommunikáció mindössze 3 sor a szabványban, mégis

alapvető fontosságú. Ha nincsenek felelősségi körök (nincs meg, hogy ki, miért felelős)

31

és nincsenek hatáskörök (ki kit utasíthat és ki kinek az alá- vagy fölérendeltje) a MIR

nem fog működni. A felső vezetés felelőssége, hogy a felelősségi köröket és a

hatásköröket meghatározzák és – ami legalább ilyen fontos – közzétegyék a szervezeten

belül, hiszen erről mindenkinek tudnia kell. El kell készíteni egy ún. szervezeti

felépítést, mely feltünteti a szervezet valamennyi dolgozójának helyét, beosztását a

szervezeten belül. Célszerű, ha minden dolgozónak van saját felelősségi köre, így

aktívabban részt tud venni a munkában.

El kell készíteni személyre szólóan az ún. munkaköri leírásokat is, mely a

munkaköri feladatok, elvárások mellett tartalmazza az alá- és fölérendelési viszonyokat

is.

A felső vezetésnek ki kell nevezni egy minőségirányítási vezetőt (megbízottat).

Nem szükséges, hogy független legyen, más feladatokat is elláthat a cégen belül. (Ez

azért van így, mert egy kis cégnél a minőségügyi feladatok nem töltik ki a teljes

munkaidőt. Nagy cégnél meg egész csapatot kell alkalmazni a minőségügyi feladatok

ellátására.)

A minőségirányítási vezető a vezetőség egy tagja, ő gondoskodik a MIR

megfelelő működéséről (pl. dokumentáció felügyelet), időről-időre beszámol a

vezetésnek a MIR működéséről és a fejlesztési szükségletekről és ő a felelős a cégen

belül a minőségkultúra fejlesztéséért is (ld. még TQM).

A szabvány a kommunikációval kapcsolatban csak belső kommunikációról

(szervezeten belül) beszél. (A külső kommunikáció az ISO 1400-es szabványban fordul

elő.)

Hagyományosan – helytelenül- csak fentről lefelé irányuló (ún. Top → down)

kommunikáció volt. Ez a dolgozókat passzívitásra kényszerítette a cég dolgaival

kapcsolatban. Az ISO szabvány olyan kommunikáció bevezetését írja elő, ahol az

információk (vélemények, javaslatok) alulról felfelé (ún. Bottom → up) is áramlanak, a

felső vezetés megfelelő fórumokat (munkaértekezlet, csapatgyűlés, személyes

megkeresés stb.) teremt erre. Csak így lehet a dolgozókat bevonni a cég mindennapi

gondjaiba, problémáiba, csak így lehet aktivitásukat felhasználni ezek megoldására és

erre a cégnek szüksége van.

A vezetőségi átvizsgálás azt jelenti, hogy a felső vezetésnek tervezett

időközönként (pl. évente) célszerű elvégeznie a minőségirányítási rendszer

átvizsgálását, általános felülvizsgálatát.

32

Ennek célja, hogy a vezetőség fel tudja mérni a szervezet jelenlegi állapotát, fel

tudja ismerni a jobbítási lehetőségeket és meg tudja határozni a szükséges

változtatásokat (pl. stratégiai fejlesztés, minőségcél), melyek kivitelezéséért is ő a

felelős. Mindig nagyon fontos az erőforrások (munkaerő, eszköz, pénz) kérdése, melyek

gyakran nem állnak rendelkezésre megfelelő módon (ld. 6. pont).

A vezetőségi átvizsgálás során a megfelelő döntések meghozatalánál a

következő információkra lehet támaszkodni:

- belső és külső auditeredmények (ld. lentebb),

- a vevők visszajelzései (vevőszolgálat),

- folyamataink teljesítménye hosszútávon, termékhibák, megoldások,

- korábbi vezetőségi átvizsgálások, a hozott intézkedések és azok eredményei

(helyes-helytelen döntések),

- külső tényezők (gazdaság, világpiac, belső piac, tendenciák).

Amikor egy szervezet megkapja a független külső tanúsítótól a tanúsítványát, az

3 évig érvényes, akkor ismét külső tanúsítás (ún. megújító tanúsítás) következik.

A tapasztalat szerint, ha a szervezetet 3 évig megfelelő, szigorú, időközönkénti

ellenőrzésnek nem vetik alá, szükségszerűen leromlik az emberi gyarlóság és lustaság

miatt. Ezért javasolt a szervezet számára egy köztes ellenőrző (audit) rendszer kiépítése

(ld. még 8-as szabványpont).

Ennek lényege, hogy a szervezet kb. félévente iktasson be ún. belső auditot

(sajátkörű ellenőrzés), évente vezetőségi átvizsgálást és ugyancsak évente jön a külső

tanúsító is egy ún. felügyeleti auditra. Ezek együtt biztosítják a MIR megfelelő

felügyeletét, megfelelő szinten tartását a 3 év alatt és ekkor nyilván a külső tanúsítás

sem jár akkora munkával.

A külső tanúsító a felügyeleti auditon csak jótanácsokkal, javaslatokkal szolgál,

a tanúsító auditon viszont komoly eltérések, problémák esetén megvonhatja a cégtől a

tanúsítványt. Ugyanilyen büntetés érhet bennünket, ha pl. a vevő feljelent a

Fogyasztóvédelmi Felügyeletnél, hogy megkárosítottuk rossz minőségű termékünkkel.

A 6. pont: gazdálkodás az erőforrásokkal. A korábbi szabvány ilyen kérdéssel

nem foglalkozott, de időközben világszerte jelentősen változtak a körülmények.

Szó volt arról, hogy az erőforrásokról a felső vezetésnek kell gondoskodnia

(beruházások, pályázatok, hitelek, kölcsönök stb.) abból a célból, hogy a vevők igényeit

a cég megfelelően ki tudja elégíteni és versenyben tudjon maradni a piacon.

33

Természetesen a folyamatos fejlesztés (új termékek, szolgáltatások bevezetése) további

erőforrásokat igényel.

Alapvető kérdés a megfelelő személyzet biztosítása. A MIR-t ugyanis nem lehet

akármilyen munkaerővel jól működtetni. Megfelelő képzettség szükséges, mely nem

mindig áll rendelkezésre. (Megjegyzem, hogy nem véletlen, az ISO tanúsított cégek

szigorú felvételi rendszert dolgoztak ki új munkaerő felvételére.) Fontos feltétel a

megfelelő szakmai felkészültség, de legalább ilyen fontos a megfelelő tudatosság, a

minőségkultúra megfelelő elsajátítása, de legalább ennek képessége.

Az ISO rendszer igényli a dolgozók rendszeres oktatását, továbbképzését mind

szakmai, mind minőségügyi téren. Nincs megállás itt sem és a dolgozónak ezt el kell

fogadnia. (Minden dolgozóról külön képzési terv készül, melyet végre kell hajtani.)

A 6. pont másik fontos területe az infrastruktúra. A hardver: épületek, a

folyamatok eszközei, gépek, berendezések, műszerek stb.; a szoftver: a

gyártástechnológiák; és a kisegítő folyamatok: karbantartás, szállítás,

információtechnika stb. Azt szokták mondani, hogy elhanyagolt, rogyadozó

telephelyen, ócska, lepusztult berendezésekre ISO tanúsított termelést-szolgáltatást nem

lehet bevezetni. Ehhez megfelelő beruházás, jó minőségű infrastruktúra szükséges és

persze pénz, mely az erőforrások harmadik, de nem elhanyagolható részét jelenti. Meg

kell érteni, hogy nemcsak a termelés-szolgáltatás, de a minőség is pénzbe kerül és ez

sokszor okoz problémát.

A szabvány legterjedelmesebb pontja a termék előállítása (7), mely egyúttal a

szolgáltatással is foglalkozik.

A minőségkörnek megfelelően mind a termék előállítását, mind a fejlesztést

gondosan meg kell tervezni. A tervezés alapját a vevői elvárások adják, melyeket a

szervezetnek kell átültetnie a gyártási folyamatba, figyelembevéve a jogszabályokat és

egyéb a vevő által külön nem említett követelményeket. Ebben a fázisban kell tisztázni

azt is, hogy a szervezet képes-e az elvárások teljesítésére. Tisztázni kell a gyártás utáni

teendőket is (kiszállítás, garancia).

Ha fejlesztést végzünk ugyanezek az elvárások vannak, kellő körültekintéssel

kell eljárnunk.

A hibák elkerülésére illetve korai felfedezésére fokozott ellenőrzést kell

bevezessünk mind tervezés közben, mind a végtermék esetében. Verifikálás a tervezés

megfelelő fázisaiban történő igazoló ellenőrzés (tulajdonképpen egy SPC). A validálás

pedig az eredmény, a végtermék ellenőrzése meghatározott üzemi feltételek között.

34

Termék kiszállítása a vevő részére elvileg validálás nélkül nem lehetséges (pl. a

szolgáltatás területén az egyetemi hallgató sem kaphat diplomát záróvizsga nélkül).

Korábban már volt szó a beszerzésről és annak fontosságáról. Ezzel külön

alpont foglalkozik. Olyan beszállítót kell keresnünk (pl. pályázat útján), mely képes az

elvárásainknak megfelelő anyagot adott időre szállítani. Mind a beszállítót (a

telephelyén), mind a beszállított anyagot időről-időre ellenőrizni kell, eltérés esetén

azonnal közbe kell avatkozni.

A szabvány külön foglalkozik a termék előállítással és a szolgáltatással (7.5.).

Külön kiemeli, hogy ennek szabályozott feltételek között, megfelelő

munkautasításokkal, megfelelő berendezésekkel és megfelelő gyártástechnológiával kell

végbemenni. Feltétlenül szükséges itt is a verifikálás (SPC) és a validálás. A céget csak

megfelelően ellenőrzött termék hagyhatja el.

A szabvány felhívja a figyelmet az azonosításra, a nyomonkövethetőségre és a

termék állagának megőrzésére. Tehát a gyártósorra beérkező anyagot megfelelő

azonosító jellel kell ellátni, hogy útját végig tudjuk kísérni a termelés során. De ugyanez

vonatkozik a szolgáltatási folyamatra is (pl. oktatás). Nagyon fontos az állagmegőrzés

(gyártás, csomagolás, raktározás, esetleg kiszállítás). Mindaddig, míg a termék a

vevőhöz nem kerül, mi vagyunk a felelősek az állagáért.

Egy másik fontos terület a szállítás utáni tevékenységek. Napjainkban a

fokozódó vevői érzékenység és a fogyasztóvédelem szigorodása miatt is fokozottan

figyelni kell erre.

Ide tartoznak a használati utasítások (korrekt, kellően részletezett, magyar

nyelvű), a garanciális kérdések (hibás termék javítása, kicserélése, garanciaidő) és a

vevőszolgálat, melyet az ISO tanúsított cégnek kötelezően kell működtetnie. A

vevőszolgálat feladata a vevővel történő intenzív kapcsolat (panaszok kezelése, igények

felmérése, elégedettség ellenőrzése, felvilágosító munka).

Különleges szabványpont a vevő tulajdona. Ez olyan tulajdon, amely

átmenetileg kerül a szervezethez (pl. szervízbe javításra, vagy valamilyen alkatrész, pl.

motor beszerelésére a termék előállítás során). A szervezetnek ekkor meg kell védenie a

vevő tulajdonát, állagát meg kell őriznie arra az időre, míg a szervezetnél van.

Felelősséggel tartozik ezért. Nagyon érdekes kérdés a szellemi tulajdon, mely szintén a

vevői tulajdonhoz tartozik.

A 7-es szabványponthoz tartozik a megfigyelő- és mérőeszközök kezelése. A

termékfelelősségi törvény alapján a gyártónak kell bizonyítania terméke jó minőségét,

35

ezért köteles kiépíteni és működtetni megfelelő megfigyelő- és mérőrendszert. (A

megfigyelőeszközöket, vagy a szemmel, tapintással történő ellenőrzést akkor

használjuk, ha konkrét műszeres mérésre nincs lehetőség.)

Természetesen a minőségellenőrző rendszer kiépítése és működtetése akár

komoly beruházást is igényelhet, és ez növeli az ún. minőségköltségeket. A vevő

viszont hiteles bizonyitékot igényel a termék minőségére. Ehhez hiteles és megfelelően

karbantartott mérőeszközök és validált mérési módszer szükséges. Hibás, pontatlan

mérőeszközt azonnal ki kell vonni a forgalomból. Az ellenőrzésnek és karbantartásnak

ki kell terjednie a számítógépes szoftverekre is.

A szabvány utolsó pontja a mérés, elemzés, fejlesztés. Ez a pont több fontos

kérdéssel is foglalkozik.

A mérés itt azt jelenti, hogy a szervezetnek eljárás- és munkautasítások

rendszerét kell kidolgoznia, beleértve a szükséges feljegyzéseket is, mellyel bizonyítani

tudja, hogy folyamatai megfelelően működnek, képesek a kívánt eredmények elérésére

(SPC), bizonyítani tudja termékei-szolgáltatásai megfelelőségét a vevő számára és

bizonyítani tudja, hogy a MIR jól működik és fejlődik. Előírás, hogy mérnie kell a vevő

elégedettségét is.

A szabvány itt foglalkozik a belső audittal, melyről korábban már volt szó. A

szervezetnek auditprogramot kell megterveznie, mikor, hol, mit kell ellenőrizni. Belső

auditorokat kell kineveznie, akik lehetőleg objektív és pártatlan ellenőrzést végezzenek.

Az auditorok külön képzést kell kapjanak. Saját munkájukat nem ellenőrizhetik. Az

auditról feljegyzések (jegyzőkönyvek) készülnek, melyek fontos dokumentumok. Az

auditon feltárt hiányosságok megszüntetésére azonnal intézkedni kell.

Egyáltalán a belső auditot saját érdekünkben nagyon komolyan kell venni, az

ellenőrzést és az eltérések megszüntetését egyaránt, és dolgozóinkat is erre a

komolyságra kell nevelni.

Ha súlyos problémákat észlelünk rendszerünkben, azonnali belső audit is

elrendelhető pl. az érintett területen.

Szó volt arról, hogy a termék csak ellenőrzött (hibátlan) állapotban kerülhet ki a

cégtől (ennek végzésére megfelelő személyzetet kell biztosítanunk). Mivel nulla hiba

nem létezik, nyilván lesznek nem megfelelő (hibás) termékek. Mi a teendő ezekkel?

A szervezetnek a nem megfelelő termékek kezelésére dokumentált eljárást

(leírást) kell kidolgoznia, hogy az illetékes dolgozó tudja a teendőit, ha ilyen terméket

36

talál. Rögzíteni kell a felelősségi és a hatásköröket is, hiszen valakinek intézkednie kell

a hibás termékről. Milyen intézkedéseket hozhat?

- lehet, hogy a termék a cégnél javítható és a javítás után teljes értékű

- lehet, hogy a vevő elfogadja értékcsökkent termékként (a hiba nem

funkcionális, csak küllemi)

- lehet, hogy a terméket más területen fel lehet használni, csak az eredeti

felhasználás lehetetlen

- végül a legrosszabb esetben a termék hulladékká válik.

A nem megfelelőség felfedezéséről és kezeléséről feljegyzést kell készíteni,

ezeket értékelni kell, hogy elkerüljük további hibás termékek gyártását. Fontos szabály,

ha javítás történik, újabb gondos ellenőrzés következik a kiszállítás előtt.

A legnagyobb probléma akkor van, ha a hibát a vevő fedezi fel (esetleg a termék

nem működik, feladatát nem tudja ellátni). A szervezet számára ez jelenti a legnagyobb

költséget és komoly erkölcsi veszteség (piacvesztés) is lehet, ha a vevő jogorvoslatot

kér, vagy a tömegkommunikációt használja fel panasza orvoslására. A szervezetnek fel

kell ajánlania erre az esetre a termék ingyenes javítását vagy cseréjét vagy szükség

esetén a megfelelő kártalanítást.

A szabvány külön rendelkezik arról, hogy a szervezetnek adatokat kell

gyűjtenie (melyeket sajátmaga határoz meg) és ezeket elemeznie kell, hogy a MIR

megfelelőségét és eredményességét ellenőrizni tudja. Ugyancsak ez az alapja a

szabvány által kötelezően előírt folyamatos fejlesztésnek is. Csak annyi adatot szabad

felvenni, amit fel is tudunk dolgozni (elemzés, értékelés) különben nincs értelme (a

dolgozók idejét fölöslegesen leköti, passzív információt jelent és természetesen

fölösleges költséget). Az adatgyűjtés célszerű formája lehet megfelelő

formanyomtatványok használata, de a szóbeli információ is lehetséges. Mindenképpen

szükséges adatokat gyűjteni a beszállítókról, a vevők elégedettségéről, termékeink

megfelelőségéről (selejtarány, minőséghibák jellege, javíthatóság) és a

minőségirányítási rendszer működéséről.

A folyamatos fejlesztés két lényeges momentuma:

- helyesbítő tevékenység

- megelőző tevékenység

A szabvány azt mondja a helyesbítő tevékenységről, nem elég hogy a nem

megfelelőséget (eltérést, hibát) korrigálom, elhárítom, hanem meg kell keresnem ennek

okát és ki kell küszöbölnöm úgy, hogy lehetőleg többet ne forduljon elő. Az ok keresése

37

(ld. korábban Ishikawa ok-hatás diagram) és a probléma elhárítása sokszor nem

egyszerű feladat, időt és pénzt igényel, növeli a minőségköltségeket. E kérdést nagyon

körültekintően kell kezelni, mert míg az egyik oldalon szorít a piac, a minőség

biztosítása, a másik oldalon a túlságosan megnövekvő minőségköltségek

gazdaságtalanná tehetik a termelést.

Az elvégzett helyesbítő tevékenységről mindig feljegyzést kell készíteni, mely

gondos elemzések tárgyát képezi rendszerünk működését illetően. A japán azt mondja: a

hibák azért vannak, hogy azokból tanuljunk és ezáltal egyre jobbak legyünk.

A megelőző tevékenység azt jelenti, hogy a probléma, a hiba még nem

következett be, de elemzéseink szerint várható (pl. a szivattyú még működik, de a motor

csapágya kopott, kattog), ezért intézkedéseket teszünk, hogy ne is következzen be (pl.

kicseréljük a csapágyat, mielőtt még leáll a szivattyú). A megelőzés természetesen

minden tekintetben jobb, mint a helyesbítés, de komoly odafigyelést, elemzést és

szakértelmet kíván. Sajnos ma még a helyesbítő tevékenység dominál, a megelőzésre

kevés gondot fordítunk.

A TQM (Total Quality Management) alkalmazása

A korábbiakban már volt szó arról, hogy a kezdeti időszakban az ISO szabvány

eredményes alkalmazását nehezítette a dolgozók érdektelensége, passzív ellenállása. Ez

érthető is volt, hiszen feladataik megnőttek (adatgyűjtés, dokumentáció) és ez gyakran

nem jelentett plusz fizetést.

Tenner és De Toro 1991-ben kidolgozta a TQM-et, mely tulajdonképpen a

dolgozói minőségkultúra javítását, fejlesztését, az ISO szabványrendszer jobb

megértését szolgálja és melyet 2000 után a cégek elterjedten alkalmaznak. (Szó volt

róla, hogy a TQM alkalmazása a minőségügyi vezető feladata.)

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a TQM egy eszköz az ISO rendszer

hatékonyabb, eredményesebb működtetéséhez, a rendszer folyamatos fejlesztéséhez.

Középpontjában az ember áll, a szervezet dolgozói, akik a legtöbbet tehetik a MIR jó

működéséért, feltéve ha megértik és magukévá teszik annak elveit. Az emberrel tehát

fokozottan foglalkozni kell, meg kell értetni és el kell fogadtatni vele az ISO

szabványrendszert és annak elvárásait. A szabványok általában jól leírják, mit kell

megtennünk, de azt kevésbé, hogyan tegyük.

38

A TQM nem szabvány, eszerint nem lehet tanúsítani, inkább egy vezetés

filozófia, egy minőségkultúra az ISO szabvány támogatására.

A TQM-nek négy alapvető motivuma van, melyek közül kettő szerepel az ISO

rendszer 8 alapelvében is, egy harmadik pedig részben szintén benne van a

szabványban.

A négy alapelv:

- vevőközpontúság

- folyamatos fejlesztés

- a dolgozók teljeskörű részvétele a folyamatokban

- a társadalmi méretű tanulás

Az első két elvről korábban már részletesen volt szó, a TQM-ben az a lényeg,

hogy ezt meg kell értetni a dolgozókkal. Azt, hogy a vevők feltétel nélküli kiszolgálása

minőségi termékkel és szolgáltatással létérdeke a cégnek, hiszen ez hozza a hasznot és

hogy folyamatos fejlesztés nélkül nem tud a piacon maradni a cég, nem tud

versenyképes lenni. A megértésen túl ezek az alapvető célok megfelelő hozzáállást és

bizonyos alázatot kívánnak minden dolgozótól a közös cél (szervezet és dolgozó)

érdekében.

A szervezet a dolgozók folyamatos minőségügyi oktatásával, a dolgozók

motiválásával (fizetésemelés, jutalmak), illetve a szervezet mindennapi ügyeibe,

problémáiba való fokozott bevonásával tud eredményt elérni. A TQM szerint a MIR-

ben a legnagyobb hibaforrás az ember, aki megvalósítja a minőségfejlesztést, tehát

fokozottan figyelni kell rá.

A dolgozók teljeskörű részvétele a folyamatokban azt jelenti, hogy a MIR

működtetésében és fejlesztésében a szervezet minden dolgozójának részt kell venni az

igazgatótól a portásig. Passzív emberek nem lehetnek a cégnél, ellendrukkerekről nem

is beszélve. Segíthet, ha mindenkinek van valamilyen felelősségi köre, mert a siker

kulcsa igazából az emberek motiváltsága és ez sokat segít ezen a területen.

A termelés-szolgáltatás területén a TQM egyik legfontosabb eleme és

nélkülözhetetlen eszköze a csoportmunka és az ötletgazdagság, kreativitás. A

csoportmunka a jelenlegi elvek szerint a leghatékonyabb munkavégzési technika, sajnos

az emberek jelentős része nem tud csoportban dolgozni, ahol az egy mindenkiért,

mindenki egyért elv érvényesül, mely közösségi szellemet, egymásért tenni akarást és

lemondást is igényel. Az ISO tanúsított cégeknél komoly feladatot jelent az ilyen típusú

emberek kiválasztása.

39

A kreativitás azt jelenti, hogy meg kell próbálni a dolgozókat bevonni a cég napi

problémáinak megoldásába, a felmerült hibák okainak feltárásába, azok elkerülésébe és

a jövőbeni fejlesztésekbe. Kinek mi az elképzelése, milyen ötletei-javaslatai vannak? Ez

az ún. brainstorming (ötletroham), mely megfelelő értékelés után sokat tehet a cég

érdekében. Persze ez ismét felveti a dolgozók motiváltságát, hogy akarnak-e tenni

valamit a cég jövőjéért. A brainstormingra természetesen időt kell biztosítani, vezetését

tapasztalt vezetőre kell bízni.

A negyedik alapelv a társadalmi méretű tanulás. Ez azt jelenti, hogy

- szakmai téren nem kell újra felfedezni ismert dolgokat (fölösleges idő és

pénzpocsékolás), hanem állandóan irodalmazni kell és összefogva akár a többi

céggel, állandóan figyelni kell a szakma jelenlegi állását (benchmarking)

- a minőségkultúra területén megfelelő szinvonalra kell hozni a cég dolgozóit

(oktatás)

- el kell várni dolgozóinktól, hogy míg a cégünknél vannak, hajlandóak legyenek

az ún. holtig való tanulásra, tehát vállalják az állandó szakmai (esetleg nyelvi

és számítástechnikai) és minőségügyi továbbképzést, fejlődést.

Ez különösen az idősebb dolgozóknál komoly problémát okozhat. Jellemző,

hogy a statisztika szerint az oktatásban, képzésben résztvevő 25-64 éves népesség

aránya az EU-27-ben átlag mindössze 10 százalék. Igaz, hogy jelentős a szóródás, pl.

Finnország és Dánia 25 % körül van, Portugália és Magyarország pedig csak 5%.

Nyilvánvalóan látszik, hogy ezen a téren még sok a tennivaló, hiszen nem kétséges,

hogy a jövő útja csakis a dolgozói képzettség növelése lehet. Európában ma gyakori

probléma, hogy az ISO tanúsított cég nem talál megfelelően képzett embereket a

munkaerőpiacon, kénytelen nagyon komoly válogatást végezni és még így is lehet, hogy

a felvett dolgozót azonnal továbbképzésre kell küldenie. Jellemző, hogy az ISO

rendszert alkalmazó cégek – saját érdekükben – nem fogadják el közvetlenül a

képzettséget bizonyító ún. „papírokat (bizonyítványokat)”, hanem alkalmas módon meg

is győződnek a dolgozó képességeiről.

Röviden szólni kell az ún. EFQM-modellről (European Foundation for Quality

Management, Európai Alapítvány a Minőségmenedzsmentért, más szóval az Európai

Kiválóság Díj), mely 1991 óta létezik, nálunk 1996-ban vezették be (Magyar Nemzeti

Minőségi Díj).

40

Az EFQM egy részletes, alapos, minden területre kiterjedő önértékelés, mely

szorosan kapcsolódik a TQM-hez, annak elvárásaihoz, tulajdonképpen a TQM

értékelésést jelenti a szervezetnél. Ha elvégezzük meghatározott időszakonként az

EFQM szerinti önértékelést és folyamatosan megfelelő korrekciókat végzünk, ez az

alapja lehet a szervezetnél a PDCA elv szerinti minőségfejlesztésnek.

Az EFQM-modell többszáz, előre megtervezett, működésünkkel kapcsolatos

kérdést tesz fel, melyre magunknak kell válaszolni, de feltétlenül őszintén, különben

nincs értelme az egésznek. A kérdésekre adott válaszok alapján működésünket egy

pontskálán tudjuk értékelni, a cél nyilván az, hogy minél több pontot érjünk el,

ugyanakkor az is kiderül, milyen területeken vagyunk gyengébbek, hol kell korrigálni.

Meg kell jegyezni, hogy a Debreceni Egyetem is ezt a modellt használja

minőségfejlesztéséhez.

Az EFQM alkalmazásának nem előfeltétele az ISO szabványrendszer bevezetése

és nem előfeltétele a TQM alkalmazása sem, de természetesen előnyt jelent ezek

megléte.

5. Az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány

Tekintettel arra, hogy napjainkban a környezetvédelem egyre fontosabbá válik,

meg kell ismerkedjen az erre vonatkozó ISO szabvánnyal is. Természetesen az alapokat

tekintve nagyon sok a hasonlóság a termelés-szolgáltatás szabvánnyal, így itt most

inkább csak a különbségekkel kell foglalkozzunk.

Alapvető különbség a két szabvány között, a bevezetésbeli lényeges eltérés

mellett, hogy a környezetvédelmi szabványnál nincs konkrét vevő. Ez a természet, a

környezet lenne, de ez nem tudná elvárásait megfogalmazni, tehát közvetítő szükséges.

Úgy mondjuk, hogy az érdekelt feleknek (társadalmi szervezetek, „zöld” mozgalmak,

lakosság) kell megfogalmazniuk elvárásaikat a szervezet felé és persze ott vannak az

adott ország törvényei, jogszabályai is.

A környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) bevezetését – bár ez a szabvány

is alkalmazható mindenféle típusú és nagyságú szervezetben – nem kell szorgalmazni

csak olyan esetben, ha a cég tevékenysége környezeti hatással jár, veszélyt jelent az

emberre, a természetre. Sőt nem kell alkalmazni az egész szervezetre sem, csak arra az

egységre, ahol a környezetet esetlegesen veszélyeztető tevékenység folyik.

41

Mindenképpen célszerű (erről már volt szó) először a MIR-t bevezetni és ebbe

integrálni – ahol szükséges – a KIR-t. A KIR is alkalmazza a PDCA-kört és a

folyamatos fejlesztést. Ez utóbbi sajnos sokszor olyan mértékű beruházásokat igényel,

mely nagyon megnehezíti a cégek életét, a KIR eredményes működtetését (közismert a

környezetvédelem tőkeigényessége). Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a szabvány

nem tartalmaz abszolút jellegű követelményeket a környezeti teljesítményre

vonatkozóan, csak elkötelezettséget a jogi előírások (pl. emissziós határértékek)

betartására, a környezetszennyezés megelőzésére és a folyamatos fejlesztésre. Tehát két,

hasonló tevékenységet folytató szervezet, amelynek környezeti teljesítménye különböző

ugyan, de megfelel a jogszabályi előírásoknak, egyaránt megfelel e szabvány

követelményeinek.

A szabvány konkrét tárgyalása előtt ismét felhívom a figyelmet arra, hogy az

alapfogalmakat (20 ilyen van) beépítették az alapszabványba és a 3. fejezet foglalkozik

ezekkel.

A KIR követelményeit a 4. fejezet tartalmazza az alábbaik szerint:

- 4.1. Általános követelmények

- 4.2. Környezeti politika

- 4.3. Tervezés

- 4.4. Bevezetés és működtetés

- 4.5. Ellenőrzés

- 4.6. Vezetőségi átvizsgálás

Látható, hogy a szabványpontok követik a PDCA elvet.

A mindössze néhánysoros 1. és 2. ponttal részletesen nem foglalkozok, mert az

1. pont néhány általánosságot tartalmaz. Itt talán azt kell kiemelni, hogy a szervezet

maga határozza meg, hogy milyen területen alkalmazza a KIR-t. A 2. pont pedig

alapelveiben azonos a minőségpolitikával, csak itt a környezet védelme a mottó.

Számos újdonságot tartalmaz viszont a tervezés, melynek első része a

környezeti tényezőkkel foglalkozik.

Környezeti tényező valamely szervezet tevékenységeinek, termékeinek vagy

szolgáltatásainak olyan eleme, amely kölcsönhatásba kerülhet a környezettel. Jelentős

az a környezeti tényező, amelynek környezeti hatása jelentős vagy azzá válhat. (A

környezeti tényezőket tehát rangsorolnunk kell jelentős és kevésbé jelentős tényezőkre;

nyilvánvalóan az előbbiekre kell fokozottan koncentrálnunk.)

42

Környezeti hatás a környezetben végbemenő mindennemű változás – akár káros,

akár hasznos (ez lényeges!) – amely egészben vagy részben a szervezet környezeti

tényezőitől származik.

A szervezetnek tehát a konkrét tervezés előtt gondosan fel kell mérnie (vagy

méretnie) környezeti tényezőit. Ez akár százas nagyságrendű is lehet, a nyomtatók

tintapatronjaitól a motorolajon át a tűz- és robbanásveszélyes és toxikus oldószerekig,

vegyszerekig.

A szervezetnek ezt az információt dokumentálnia kell és naprakész állapotban,

állandóan frissítve kell tartania.

A továbbiakban fel kell derítenie azokat a jogszabályi és a szervezet által vállalt

egyéb követelményeket, melyek kapcsolatban vannak környezeti tényezőivel. Ezeket is

naprakészen kell tartania.

A leírt adatok birtokában lehet hozzákezdeni a tényleges tervezéshez.

A tervezés részei: - környezeti célok

- környezeti előirányzatok

- környezeti programok

A környezeti célok a legáltalánosabb terveket tartalmazzák (pl. a természeti

erőforrások védelme), a környezeti előirányzatok ennek konkretizálását jelentik (pl. a

vízfogyasztás meghatározott mértékű csökkentése), a programok pedig a konkrét

teljesítési lebontást jelentik akár személyre szólóan is.

A célokat és előirányzatokat a szervezet valamennyi érintett funkciója és szintje

számára meg kell határozni és megfelelően dokumentálni kell. A céloknak és

előirányzatoknak mérhetőeknek kell lenni. Tulajdonképpen ezek segítségével tudja a

szervezet megfelelő szinten, értéken tartani környezeti tényezőit.

A programok a konkrét munkafázisokat és az ezekhez tartozó eszközöket,

időbeli és munkaerő kereteket tartalmazzák, melyek útján a célok elérhetők. Itt kell

meghatározni a felelősségi köröket is, melyek szükségesek az eredményes

megvalósításhoz.

A tervezést nagyon körültekintően kell végezni és szükség esetén felül kell

vizsgálni vagy módosítani kell, pl. jogszabályi változás vagy a technológiában történt

változás vagy társadalmi elvárások esetén. A KIR ebben a tekintetben kellő

dinamizmussal kell rendelkezzen.

A bevezetés és működtetés a szabvány legterjedelmesebb pontja.

A következő témák tartoznak ide:

43

- erőforrások, felelősségi kör és hatáskör

- felkészültség, képzés és tudatosság

- kommunikáció

- dokumentáció, dokumentumok kezelése

- a működés szabályozása

- felkészültség és reagálás vészhelyzetekre

Az első pont gyakorlatilag megegyezik a MIR-nél leírtakkal (ld. ott), ami

kiemelendő, hogy a rendszer bevezetésénél itt is ki kell nevezni egy környezetirányítási

megbízottat, aki felügyeli a KIR megfelelő működését.

A második pontnál ki kell emelni, hogy a KIR eredményes működtetéséhez még

képzettebb munkaerőre van szükség, mint a MIR esetében (pl. ellenőrző rendszer

működtetése – műszeres technikák). A másik lényeges eltérés a MIR-től, hogy itt kevés

a minőségügyi tudatosság, még környezettudatosnak is lennie kell a dolgozónak. Ez a

két elvárás már komoly igényt támaszt dolgozóinkkal szemben. Márpedig egy adott

esetben a környezetszennyezés mértéke nemcsak a dolgozó szakmai tudásától, de

emberi hozzáállásától is jelentős mértékben függ.

A kommunikációnál lényeges eltérés a MIR-től (ld. ott), hogy a KIR-nél

nemcsak belső, de külső kommunikáció is van. A külső kommunikáció egyrészt azért

fontos, mert a szervezet így értesül az érdekelt felek elvárásairól, azok változásairól,

(olyan mint a MIR-ben a vevőszolgálat), másrészt célszerű, hogy időről-időre

nyilvánosságra hozza adatait, arról, hogy milyen mértékben szennyezi a környezetet,

mit tesz ennek ékerüléséért és milyen mértékben javulnak eredményei ezen a területen.

Ez utóbbi formái lehetnek: tömegkommunikációs eszközök, lakossági fórumok, éves

jelentések.

A KIR dokumentációja és annak kezelése elvében megyegyezik a MIR-ével.

Külön ki kell emelni a feljegyzések fokozott szerepét (mérési-ellenőrzési adatok,

jegyzőkönyvek), mert ezekkel tudjuk igazolni (bizonyítani), hogy a KIR-t jól

működtetjük, a jogszabályokat betartjuk, a környezetet csak elfogadható mértékben

szennyezzük.

A működés szabályozása arról szól, hogy olyan termelést-szolgáltatást

működtessünk, illetve olyan fejlesztéseket végezzünk, hogy szervezetünk tevékenysége

a lehető legkisebb mértékben szennyezze a környezetet. (Meg kell jegyezni, hogy olyan

technológiát nem ismerünk, mely nulla emisszióval járna, tehát szennyezés mindig van,

de mértéke nem közömbös.)

44

Különleges pont a felkészültség és reagálás vészhelyzetekre (a MIR-ben ilyen

nincs). Ennek lényege, hogy a szervezetnek olyan eljárásokat kell bevezetnie, melyek

segítségével felismerhetők az olyan vészhelyzetek és balesetek, amelyeknek hatásuk

lehet a környezetre. Ez egy megelőző funkció, de tartalmazza a reagálást is ezekre az

esetekre, továbbá előírja a már bekövetkezett esetek értékelését, a tanulságok levonását

is. A KIR tanúsított szervezet nem engedheti meg, hogy üzemi balesetek vagy dolgozói

felelőtlenségek környezeti károkat okozzanak.

A következő szabványpont az ellenőrzés, mely a MIR hasonló fejezeteivel

jórészt megegyezik. Itt is létre kell hozni a megfelelő mérő-ellenőrző (monitoring)

rendszert, de drágább és pontosabb műszerek szükségesek, hiszen komoly veszélyt

jelenthet a pontatlan információ pl. a kibocsátás tekintetében.

Itt is szükséges helyesbítő és megelőző tevékenység, és mindenképpen oda kell

figyelni a megfelelő feljegyzések készítésére és ezek megfelelő tárolására.

Hasonlóan el kell végezni időszakonként a belső auditot is, melynél az

objektivitás és a megfelelő gondosság alapvető elvárás. A külső tanúsítvány itt is 3 évre

szól, de szabálytalanság, nem megfelelőség esetén ez megvonható.

Utolsó szabványpont a vezetőségi átvizsgálás, mely szintén megfelel a MIR-nél

megismerteknek. A meghatározott időnként elvégzett vezetőségi átvizsgálás a

rendelkezésre álló információk alapján módosítja a környezeti politikát, a célokat, a

feladatokat, helyes irányt, jövőképet ad a KIR-nek és nem utolsósorban megállapítja és

biztosítja a szükséges erőforrásokat.

Bár a KIR bevezetése és működtetése számos szervezési és technikai

problémával jár és nem elhanyagolhatóak a pénzbeli ráfordítások sem, mégis számos

kézzelfogható, nem elhanyagolható előnye is van a KIR alkalmazásának. Különösen

szembetűnő ez, ha a szervezetet egy nem tanúsított céggel hasonlítjuk össze.

A KIR bevezetés és működtetés előnyei:

- jó kapcsolat a nyilvánossággal (kötelező külső kommunikáció)

- piacnövelés (összhangban az előző ponttal)

- környezeti teljesítmény javulása (önkéntes alapon, a törvények betartásával; a

KIR alapú szervezet megelőzési alapon dolgozik, a hagyományos cégek az

események után kullognak, büntetések árán, utólag, kötelezően tartják be a

törvényeket, ha betartják)

- takarékos anyag- és energiafelhasználás (összhangban a fenntartható

fejlődéssel)

45

- jó kapcsolat a hatóságokkal (engedélyek megszerzésének könnyítése, jobb

megfelelés az elvárásoknak)

- környezettudatosság növelése (a szervezetnél, a szervezet hatására, a

beszállítóknál és az alvállalkozóknál)

- környezeti kockázat menedzsment bevezetése (az események

bekövetkezésének bizonyos valószínűsége, bizonyos kockázata van, ugyanez

érvényes a nem kívánt környezeti hatásokra is. Ezeket célszerű megismerni,

hatásukat, bekövetkezésüket számszerűsíteni, majd olyan folyamatokat

bevezetni, mellyel ezek bekövetkezését csökkentem. Ezzel foglalkozik a

környezeti kockázat menedzsment)

Végül összefoglalásképpen annyit, hogy az integrált ISO szabványrendszer

bevezetése az egy dolog, de az igazi poén ennek jó és eredményes működtetése,

folyamatos fejlesztése. Ezen a területen azonban még nagyon sok a tennivaló és

nemcsak Magyarországon.

Mi még ott tartunk, hogy a legfontosabb feladat az ISO szabványrendszer

megfelelő elterjesztése lenne, hogy minél több területen eredményesen szerepelhessünk

a nemzetközi piacon. A jó működtetés majd egy következő fázisban lehet.