26
Szám: 84-5/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 19-én (hétfő) du. 15.00 órai kezdettel megtartott, KÖZMEGHALLGATÁS-sal egybekötött üléséről Jelen vannak: Stettner Attila, elnök, Spergel Lajosné elnökhelyettes, Határhegyi Józsefné, Farkas Gabriella, Molnárné Troppert Mária, Szabó Tiborné Igazoltan távol: Szabó Ferencné Továbbá: Dr. Ivanits Viktor Miklós, FMÖH, Jogi és Testületi Főosztályának munkatársa, mint jegyzőkönyvvezető, Sárközi Tamásné, FMÖH Költségvetési és Pénzügyi Főosztály munkatársa, valamint Schmidt Ferenc, bizottsági külsős tag A KÖZMEGHALLGATÁS-ra érkeztek, de már az ülés kezdetétől részt vettek a testület ülésén: Schweighardt József a Balinkai Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Móricz Csabáné, a Mezőfalva Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Ivanics Lászlóné, az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat móri Regionális Irodájának vezetője, Gerlinger Tibor, a Pusztavámi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Horváth Lajosné, az Óbarki Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Pats Krisztina, az Újbarki Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Urning Ferenc érdeklődő Tervezett napirend: 1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója, 2. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosítása, 3. A Fejér megyében működő települési német kisebbségi önkormányzatok részére nyújtandó támogatások megtárgyalása, Szünet Kb. 15.30 órától: 4. KÖZMEGHALLGATÁS (a települési kisebbségi önkormányzatok elnökeinek részvételével), 5. A 2011. évi Népszámlálással kapcsolatos feladatok megtárgyalása, 6. A 2012. január 28-i Fejér Megyei Német Nemzetiségi Svábbál megrendezésével kapcsolatos ügyek megtárgyalása, 7. A 2012. évi, III. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap előkészítése,

Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

  • Upload
    others

  • View
    6

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Szám: 84-5/2011.

JEGYZŐKÖNYV Készült: A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011.

szeptember 19-én (hétfő) du. 15.00 órai kezdettel megtartott, KÖZMEGHALLGATÁS-sal egybekötött üléséről

Jelen vannak: Stettner Attila, elnök, Spergel Lajosné elnökhelyettes, Határhegyi

Józsefné, Farkas Gabriella, Molnárné Troppert Mária, Szabó Tiborné

Igazoltan távol: Szabó Ferencné Továbbá: Dr. Ivanits Viktor Miklós, FMÖH, Jogi és Testületi Főosztályának

munkatársa, mint jegyzőkönyvvezető, Sárközi Tamásné, FMÖH Költségvetési és Pénzügyi Főosztály munkatársa, valamint Schmidt Ferenc, bizottsági külsős tag

A KÖZMEGHALLGATÁS-ra érkeztek, de már az ülés kezde tétől részt vettek a testület ülésén: Schweighardt József a Balinkai Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Móricz Csabáné, a Mezőfalva Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Ivanics Lászlóné, az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat móri Regionális Irodájának vezetője, Gerlinger Tibor, a Pusztavámi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Horváth Lajosné, az Óbarki Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Pats Krisztina, az Újbarki Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Urning Ferenc érdeklődő Tervezett napirend:

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója,

2. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosítása,

3. A Fejér megyében működő települési német kisebbségi önkormányzatok részére nyújtandó támogatások megtárgyalása,

Szünet Kb. 15.30 órától:

4. KÖZMEGHALLGATÁS (a települési kisebbségi önkormányzatok elnökeinek részvételével),

5. A 2011. évi Népszámlálással kapcsolatos feladatok megtárgyalása, 6. A 2012. január 28-i Fejér Megyei Német Nemzetiségi Svábbál megrendezésével

kapcsolatos ügyek megtárgyalása, 7. A 2012. évi, III. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap előkészítése,

Page 2: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

8. Javaslat a "PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” Díjra történő jelölésre,

9. Egyebek

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Köszöntötte a jelenlevőket. Külön üdvözölte, hogy a KÖZMEGHALLGATÁS-ra „civil”, azaz nem kimondottan kisebbségi önkormányzathoz tartozó személy is érkezett, s ezt követően felkérte a megjelent érdeklődőt, hogy, ha kívánja, mutatkozzon be a testületnek és szívesen segítenek neki, illetőleg válaszolnak is kérdéseire, amennyiben van ilyen. Urning Ferenc , érdekl ődő: Köszöntötte a testületet. Bemutatkozott. Elmondta, hogy fehérvári és szabadbattyáni kötődésű. Egyelőre most érdeklődés szintjén van itt, szeretné eldönteni, hogy valójában német kisebbséghez tartozik-e, s hogy ennek vallja-e magát. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megállapította, ezt követően, hogy a képviselőtestület határozatképes, mert az ülésen a testület 7 tagjából 6 tag megjelent. Javasolta, hogy a képviselőtestület a jegyzőkönyv hitelesítői feladatokkal Spergel Lajosné elnökhelyettest bízza meg. A képviselőtestület 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett Spergel Lajosnét (aki a személyét érintő kérdésben tartózkodott) bízta meg a jegyzőkönyv hitelesítői feladatokkal. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy úgy gondolja, hogy mivel többen is jelen vannak a közmeghallgatásra megjelentek közül, a KÖZMEGHALGATÁS napirendi pontjához kapcsolódóan nem rendel el szünetet, ugyanakkor indítványozta, hogy a testület módosított napirendet fogadjon el, tudniillik a közoktatási törvény rendelkezéseinek megfelelően a testület megtárgyalja a Fejér Megye Közgyűlésének 2011. szeptember 29. napi ülésére kerülő előterjesztést, amely a „Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája (Mór) igazgatói álláshelyére pályázat kiírására” címet viseli. Emellett be kíván számolni, mint elnök arról a rendezvényről, amelyen részt vett, 2011. szeptember 10-én, Pusztavámon: a IX. Énekkaros Találkozóról. A „PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” napirendi pont estében indítványozta zárt ülés tartását, tekintettel arra, hogy az SZMSZ előírja, hogy zárt ülést tart a testület kitüntetésre vonatkozó napirend esetén. Jóllehet, olyan napirendről van szó, amely nem a kisebbségi önkormányzat által alapított kitüntetés adományozására vonatkozik, de ettől függetlenül zárt ülést indítványoz. A KÖZMEGHALLGATÁS-ra érkezettek természetesen értesítve lesznek a testület tárgykörben született döntéséről. Javasolta, hogy a képviselőtestület a kiküldött meghívóhoz képest az alábbi módosított napirendet fogadja el:

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója,

2. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosítása,

Page 3: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

3. Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája (Mór) igazgatói álláshelyére pályázat kiírására,

4. Elnöki Beszámoló a 2011. szeptember 10-én, Pusztavámon megrendezett, IX. Énekkaros Találkozóról és bálról,

5. KÖZMEGHALLGATÁS (a települési kisebbségi önkormányzatok elnökeinek részvételével),

6. A 2011. évi Népszámlálással kapcsolatos feladatok megtárgyalása, 7. A 2012. január 28-i Fejér Megyei Német Nemzetiségi Svábbál megrendezésével

kapcsolatos ügyek megtárgyalása, 8. A 2012. évi, III. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap előkészítése, 9. A Fejér megyében működő települési német kisebbségi önkormányzatok részére

nyújtandó támogatások megtárgyalása, 10. Egyebek,

11. Javaslat a "PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” Díjra történő jelölésre

(ZÁRT ülés keretében) Egyéb javaslat nem lévén kérte a képviselőtestület szavazatát a napirendről. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javasolt napirendet, a módosításokkal elfogadta. Napirend:

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormá nyzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója,

2. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormá nyzat 2011. évi költségvetésének módosítása,

3. Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásá ban működő Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskoláj a és Speciális Szakiskolája (Mór) igazgatói álláshelyére pályázat kiírására,

4. Elnöki Beszámoló a 2011. szeptember 10-én, Puszt avámon megrendezett, IX. Énekkaros Találkozóról és bálról,

5. KÖZMEGHALLGATÁS (a települési kisebbségi önkormá nyzatok elnökeinek részvételével),

6. A 2011. évi Népszámlálással kapcsolatos feladato k megtárgyalása, 7. A 2012. január 28-i Fejér Megyei Német Nemzetisé gi Svábbál

megrendezésével kapcsolatos ügyek megtárgyalása, 8. A 2012. évi, III. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap előkészítése, 9. A Fejér megyében m űködő települési német kisebbségi önkormányzatok

részére nyújtandó támogatások megtárgyalása, 10. Egyebek,

11. Javaslat a "PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” Díjra történ ő jelölésre (ZÁRT ülés keretében)

Page 4: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormá nyzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megkérdezte Farkas Gabriellát, a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy sikerült-e megtárgyalniuk a napirendet és amennyiben igen, milyen állásfoglalásra jutottak. Farkas Gabriella , a kisebbségi önkormányzat Pénzügyi Bizottságának tagja: Elmondta, hogy megtárgyalták és elfogadni javasolják a testület részére. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megköszönte a tájékoztatót, ezt követően megkérdezte, hogy kinek van egyéb hozzászólása, kérdése, az elhangzottakkal kapcsolatban. Ezt követően megadta a szót Sárközi Tamásnénak, FMÖH Költségvetési és Pénzügyi Főosztály munkatársának. Sárközi Tamásné , FMÖH Költségvetési és Pénzügyi F őosztály munkatársa: Az előterjesztésben foglaltak szerint ismertette a helyzetet, kifejtve, hogy amennyiben szükséges, a kérdésekre választ ad. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megköszönte a most is szakszerű beszámolót, s javasolta a testületnek az elfogadását. További kérdés, hozzászólás, észrevétel nem volt, ezért szavazást rendelt el. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat

27/2011. (IX. 19.) számú határozata

A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányz at 2011. évi

költségvetésének els ő félévi beszámolójáról A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.), valamint az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000.(XII.24.) számú kormányrendeletek előírásaira tekintettel a 2011. évi költségvetésben meghatározott feladatok, bevételi és kiadási előirányzatok teljesítéséről az alábbi határozatot hozza a mellékletben szereplő részletezéssel: A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi költségvetési beszámolójának első féléves - módosított bevételi előirányzata 1.756.231 Ft - a teljesített bevételek főösszege 754.877 Ft - módosított kiadási előirányzat 1.756.231 Ft - a teljesített kiadások főösszege 866.614 Ft

Page 5: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Éves létszámkeret: 0 fő Egyben a testület elhatározza, hogy a 12/2011 (II.21.) sz. határozatával elfogadott 2010. évi pénzmaradvány felhasználását módosítja, a dologi kiadások előirányzatából átcsoportosít a támogatásértékű működési kiadásokra 500.000 Ft-ot. A testület felkéri az elnököt, hogy a költségvetési határozatot haladéktalanul juttassa el a megyei önkormányzat elnökének.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila

az önkormányzat elnöke

2. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormá nyzat 2011. évi költségvetésének módosítása

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megkérdezte Farkas Gabriellát, a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy sikerült-e megtárgyalniuk a napirendet és amennyiben igen, milyen állásfoglalásra jutottak. Farkas Gabriella , a kisebbségi önkormányzat Pénzügyi Bizottságának tagja: Elmondta, hogy megtárgyalták és elfogadni javasolják a testület részére. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Ezt követően megkérdezte, hogy kinek van egyéb hozzászólása, kérdése, az elhangzottakkal kapcsolatban. Ezt követően megadta a szót Sárközi Tamásnénak, FMÖH Költségvetési és Pénzügyi Főosztály munkatársának. Sárközi Tamásné , FMÖH Költségvetési és Pénzügyi F őosztály munkatársa: Az előterjesztésben foglaltak szerint ismertette a helyzetet, kifejtve, hogy amennyiben szükséges, a kérdésekre választ ad. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megköszönte, s javasolta a testületnek, hogy fogadja el a módosításokat. További kérdés, hozzászólás, észrevétel nem volt, ezért szavazást rendelt el. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat

28/2011. (IX. 19.) számú határozata

A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányz at 2011. évi

költségvetésének módosításáról

A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat testülete a 292/2009. (XII.19.) számú Kormány rendelet 54. § alapján a 2011. évi költségvetésének módosítását 2.669.861 Ft főösszeggel és a melléklet szerinti bontásban fogadja el.

Page 6: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Éves létszámkeret: 0 fő A kisebbségi önkormányzat bevételei és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatóak. Ezen határozat rendelkezéseit 2011. szeptember napjától kell alkalmazni.

A testület felkéri az elnököt, hogy a költségvetési határozatot haladéktalanul juttassa el a megyei önkormányzat elnökének. Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila az önkormányzat elnöke 3. Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásá ban működő Fejér

Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskoláj a és Speciális Szakiskolája (Mór) igazgatói álláshelyére pályázat kiírására

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy fontosnak tartja a kisebbségi önkormányzat az iskola jövőjét figyelemmel kísérni. Örül, hogy a testület meg tudja tárgyalni a kérdést, s élhet a Közoktatási törvény adta véleményezési jogával. Tájékoztatta azonban a testületet és a megjelenteket, hogy ez az anyag még tervezet (azaz: munkaanyag), amiként arról tájékoztatták a megyei önkormányzat részéről, vagyis nem írták még alá az előterjesztést. Következésképpen, lehet, hogy még változhat, de nem feltétlenül… A lényeg: az igazgató lemondása miatt az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata szerinti helyettese látja el az intézmény vezetői feladatokat – ezzel kapcsolatban van véleményezési joguk, amely vezetői megbízáshoz kapcsolódik tehát. Ugyanakkor már nem érinti a véleményezési joguk terjedelme a pályázat kiírását, jóllehet ezt is megtárgyalhatják. Azért kell ezt most tárgyalniuk, mert a megyei önkormányzat szeptember 29-i ülésén tárgyalja meg az előterjesztést, s a tervezet tárgyalásra alkalmasnak tartandó. Emiatt akkor nem kell még egy ülést összehívniuk szeptember 29-ig. Ezt követően felkérte dr. Ivanits Viktor Miklós, FMÖH, Jogi és Testületi Főosztályának munkatársát, hogy olvassa fel a testületnek a tervezetet. Dr. Ivanits Viktor Miklós , FMÖH, Jogi és Testületi F őosztályának munkatársa: Ismertette a tervezetet, annak felolvasása révén. Ezt követően visszaadta a szót a kisebbségi önkormányzat elnökének. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megköszönte az ismertetést. Elmondta, továbbá, hogy személy szerint egyetért a tervezetben foglaltakkal. Javasolta a testületnek, hogy a következő tartalmú határozatot fogadja el: „A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőtestülete megtárgyalta a Fejér Megye Közgyűlésének 2011. szeptember 29-i ülésének napirendjén szereplő Előterjesztés Tervezetét, az Előterjesztés Tervezetben foglaltakat tudomásul vette és Fejér Megye Közgyűlése részére elfogadásra javasolja.” Ezt követően, kérésre, megadta a szót Ivanics Lászlónénak, az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat móri Regionális Irodájának vezetőjének.

Page 7: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Ivanics Lászlóné , az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat móri Re gionális Irodájának vezet ője: Fontosnak tartja megjegyezni, hogy ő volt az évnyitón és azt tudja mondani, hogy az igazgató-helyettes is lemondott, tehát van valaki új ember, de ezek alapján szerinte nem egyértelmű a helyettesítés kérdése. Másrészt, mint hallotta, az előterjesztés mellékletéhez csatolt pályázati kiírásban nincs meghatározva követelményként, vagy figyelembe veendő előnyként, hogy a pályázónak rendelkeznie kell német nyelvvizsgával, vagy nyelvismerettel… Ezt hiányolta, s úgy gondolja, ha nem is kötelező pályázati elem, azért jó lenne, hogy az iskola élére német nyelvet beszélő személyt választanának… Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Röviden reagálni akart először a helyettesítés kérdésére. Egyértelmű a helyzet. Az előterjesztés határozati javaslata értelmében az SZMSZ szerinti helyettes látja el a feladatokat, amely nem egyenlő az igazgató-helyettes fogalmával, még ha nem is zárja ki egymást a kettő, ugyanakkor a két fogalom mögötti személy eltérhet. Kifejtette, hogy a napirendhez kapcsolódva még el kell, hogy mondja, hogy valóban nem volt tudomása arról, hogy az igazgató-helyettes is lemondott. A helyi kisebbségi önkormányzat, amely naprakész az információkkal, nem tájékoztatta, holott, mint az előbb hallottakból is kiderült, tudomással bírtak erről…. Az SZMSZ nyilvános, a munka és a vezetés biztosított, úgy látja. Nem lát sem problémát, sem fennakadást, tehát a kérdést nem kell bonyolítani, álláspontja szerint. A helyettesítés megoldott az új intézményvezető megbízásáig. Célszerűnek tartja ugyanakkor, hogy vegyék be a pályázatba előnyként a német nyelv ismeretét, vizsgát… Erre ugyan nem terjed ki a véleményezési joguk, amely csak az intézmény vezetésével való megbízás véleményében határozható meg, mégis úgy gondolja, célszerű és felelősségteljes, amennyiben határozatukba beleveszik azt. Egyéb kérdés, hozzászólás, észrevétel nem lévén, szavazást rendelt el. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat

29/2011. (IX. 19.) számú határozata

Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fejér Megyei

Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Sp eciális Szakiskolája (Mór) igazgatói álláshelyére pályázat kiírására

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőtestülete

megtárgyalta a Fejér Megye Közgyűlésének 2011. szeptember 29-i ülésének napirendjén szereplő – 2. pontban megnevezett – Előterjesztés Tervezetét.

2. Megtárgyalt Előterjesztés Tervezet: „Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fejér Megyei Önkormányzat Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája (Mór) igazgatói álláshelyére pályázat kiírására”

3. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőtestülete a 2. pontban megjelölt Előterjesztés Tervezetben foglaltakat tudomásul vette és Fejér Megye Közgyűlése részére elfogadásra javasolja.

Page 8: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

4. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőtestülete

célszerűnek tartja ugyanakkor beépíteni az Előterjesztés Tervezet Mellékletét képező pályázati felhívásba, hogy a németnyelv nyelvvizsgával igazolt ismerete a pályázat elbírálásánál előnyt jelentsen – tekintettel az iskola német nemzetiségi oktatásban való részvételére.

5. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőtestülete felkéri Elnökét, hogy határozatát haladéktalanul jutassa el Fejér Megye Közgyűlése Elnöke részére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Kifejtette, hogy a napirendhez kapcsolódva még el kell, hogy mondja, hogy sajnálatosnak tartja, hogy idén már nem indulhatott kellő jelentkező hiányában német nemzetiségi oktatás… Spergel Lajosné , a kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese: Emlékeztetett rá, hogy 8 diákra lett volna szükség… Farkas Gabriella , a kisebbségi önkormányzat Pénzügyi Bizottságának tagja: Elmondta, hogy több szülőről is van tudomása, aki elvitte onnan a gyermekét, mert nem volt megelégedve az oktatás színvonalával… Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Kifejtette zárásképpen, hogy továbbra is fontosnak tartják az intézmény nemzetiségi oktatásban betöltött szerepének megőrzését, s remélik, hogy a határozatban összegzett javaslatuk erre pozitív hatással lesz…

4. Elnöki Beszámoló a 2011. szeptember 10-én, Puszt avámon megrendezett, IX. Énekkaros Találkozóról és bálról

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Beszámolóját azzal kezdte, hogy nagyon fontosnak tartja a kisebbségi hagyományok ápolását, amelyet szolgált ezen rendezvény is, amelyen volt alkalma részt venni, Gerlinger Tiborral, a Pusztavámi Német Kisebbségi Önkormányzat elnökével együtt. Több mint 200 résztvevő volt a rendezvényen, a meghívott 5 csoportból 4 részt is tudott venni és fellépett. Az alapító tagok meg lettek ajándékozva. Ezt követően méltatta Fuchs János, a mányi kisebbségi önkormányzat elnökének és Gerlinger Tibornak munkáját a rendezvénnyel kapcsolatban. Röviden még beszámolt a programokról, kitérve a bálra is, kifejtve, hogy e hagyományt további viszik. Ezt követően megkérdezte, hogy kinek van még további hozzáfűzni valója, észrevétele. Gerlinger Tibor , a Pusztavámi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke : Röviden méltatta a rendezvényt, kitérve a fellépőkre és a programokra, megköszönve Stettner Attila elnök úr munkáját és segítségét.

Page 9: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Mivel további hozzászólásra nem került sor, szavazást rendelt el. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat

30/2011. (IX. 19.) számú határozata

Elnöki Beszámoló a 2011. szeptember 10-én, Pusztavá mon megrendezett, IX.

Énekkaros Találkozóról és bálról

A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőtestülete megtárgyalta és elfogadta a 2011. szeptember 10-én, Pusztavámon megrendezett, IX. Énekkaros Találkozóról és bálról szóló beszámolót. A kisebbségi önkormányzat az Énekkaros Találkozóval fenntartott és továbbörökített német nemzetiségi hagyományok ápolását üdvözli, egyszersmind a hazai német kisebbség fennmaradásának fontos elemeként értékeli.

5. KÖZMEGHALLGATÁS (a települési kisebbségi önkormá nyzatok elnökeinek részvételével)

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Kifejtette, hogy most érkeztek el a meghívóban is szereplő, ún. klasszikus közmeghallgatás napirendjéhez. Kérte továbbá a megjelenteket, hogy amennyiben a napirenden nem szereplő témájuk, észrevételük van, akkor most vezessék fel. Természetesen az ülés végéig bárkinek biztosítanak lehetőséget kérdésre, hozzászólásra, észrevétel megtételére, a KÖZMEGHALLGATÁS keretében, de ez Egyebek napirendi pont keretében is. Tehát nyílt, véleményeket is ütköztető, konstruktív ülésre számít. A meghallgatást a Fejér Megyei Hírlapban is meghirdették. Urning Ferenc , érdekl ődő: Ismételten szót kért, elmondva, hogy fehérvári kötődésű, de jelenleg Szabadbattyánban él. Nem tartotta magát német kisebbséghez tartozónak, ez idáig, de érdeklődik most az iránt is, hogy ide tartozó lehet-e. Gerlinger Tibor , a Pusztavámi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke : Tájékoztatta, hogy nagy valószínűséggel vannak ilyen gyökerei, már csak a neve is utal rá, amely kifejezetten alátámasztja. Jóllehet, ő személy szerint nem kompetens a családfakutatás terén, azonban tud segítséget nyújtani, ha ez a téma érdekelné Urnig Ferencet. Urning Ferenc , érdekl ődő: Megköszönte a segítséget. Elmondta, hogy 1872-ig visszamenően végzett családfakutatást. A felsővárosi Szent Sebestyén Templomban… Röviden még beszélt családja múltjáról.

Page 10: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy vannak már lehetőségek, hogy kiderítsék, hogy az adott személy családja mely területről származott el annak idején a német bevándorlásokkor. Urning Ferenc , érdekl ődő: Érdeklődött a német nemzetiségi programok felől is. Gerlinger Tibor , a Pusztavámi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke : Hivatkozott a Márton Napi Bálra, amelyet fehérváron szoktak tartani. Nagy közösségformáló ereje van, s alkalmat adhat ismerkedésre is, ha valaki a gyökereit, vagy a német hagyományokat kívánja felfedezni… Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Hangsúlyozta a KÖZMEGHALLGATÁS jelentőségét is, ahol kötetlen formában beszélhetnek ilyen kérdésekről is. Tájékoztatta továbbá a kisebbségi önkormányzat által megrendezendő januári Fejér Megyei Német Nemzetiségi Svábbálról, illetőleg a megyei Német Nemzetiségi Napról is. Urning Ferenc , érdekl ődő: Megköszönte a tájékoztatást. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Ezt követően, mivel további kérdés nem érkezett Urnig Ferenc részéről, megköszönte, hogy részt vesz a KÖZMEGHALLGATÁS-on. Urning Ferenc , érdekl ődő: Kifejezte ő is köszönetét a lehetőségért, hogy részt vehetett az ülésen és felszólalhatott. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy a KÖZMEGHALLGATÁS keretében egy rövid tájékoztatót kíván tartani a kisebbségi önkormányzatról. Mint ismeretes, 2011. év januárjában alakultak meg, a területi kisebbségi önkormányzati választások alapján a megyében. 7 fővel, az új jogszabályi környezet alapján. Megválasztották tisztségviselőiket, elnöknek személyét, elnökhelyettesnek pedig Spergel Lajosnét, aki az előző időszakban is betöltötte e tisztséget. A kisebbségi önkormányzat megválasztotta emellett bizottságát is, amelyben a területi kisebbségi önkormányzat korábbi elnöke, Schmidt Ferenc is továbbra is segíti szakmai tapasztalataival a kisebbségi önkormányzat munkáját. A kisebbségi önkormányzat, a jogszabályi keretek figyelembe vételével a lehető leggyorsabban megkötötte az együttműködési megállapodást a Fejér Megyei Önkormányzattal, biztosítva a működéshez szükséges feltételeket; elfogadta továbbá Szervezeti és Működési Szabályzatát a kisebbségi önkormányzat, valamint megállapította költségvetését, munkatervet készített. A megyei önkormányzat részéről az önkormányzat hivatalának két munkatársa segíti már évek óta szakmailag a testület munkáját: dr. Ivanits Viktor Miklós jegyzőkönyvvezető, aki a napi, operatív feladatok tekintetében rendszeresen együttműködik a kisebbségi önkormányzattal, valamint Sárközi Tamásné, aki a kisebbségi önkormányzat működése pénzügyi kereteinek biztosítását végzi. A kisebbségi önkormányzat rendezvényeivel kapcsolatban elmondta, hogy a hagyományos, a kisebbségi önkormányzat által életre hívott rendezvényeket idén is megtartották, így a Fejér Megyei Német Nemzetiségi Svábbált, 2011. év januárjában, s a Fejér Megyei Német Nemzetiségi Napot, Vértesacsán. A kisebbségi

Page 11: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

önkormányzat élt ülnökválasztási jogával, s a bíróságra Spergel Lajosnét választotta meg ülnöknek, aki az előző években is részt vett az igazságszolgáltatás munkájában. A kisebbségi önkormányzat rendszeresen együttműködik a Fejér Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesülettel, amelynek elnöki tisztségét a jelen is lévő Gerlinger Tibor tölti be. Együtt részt vettek Pécsett egy szakmai napon is, amely a kisebbségi önkormányzatok jövőjének bemutatása céljából is került megrendezésre. Mivel szorosan a napirendhez kapcsolódva egyéb téma nem merült fel, a következő napirendre tért át, kifejtve, hogy természetesen amennyiben a napirendhez kapcsolódóan későbbiekben érkezik hozzászólás, észrevétel, akkor foglalkozni fognak vele és megtárgyalják, s Urnig Ferencet is arra bíztatta, hogy bármi észrevétele, kérdése van még, azt ossza meg a testülettel és a jelen lévőkkel. Egyéb kérdés, hozzászólás, észrevétel nem lévén, kérte a testületet, hogy szavazzanak arról, hogy a jogszabályban előírt éves közmeghallgatási kötelezettségének a testület eleget tett. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 31/2011. (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat rögzíti, hogy a mindenkori jogszabályokban előírt, éves KÖZMEGHALLGATÁS tartására vonatkozó kötelezettségének eleget tett.

2. A kisebbségi önkormányzat egyben üdvözli, hogy KÖZMEGHALLGATÁS-a keretében érdemben foglalkozhatott a Fejér megyei német kisebbség és a megyei települési német kisebbségi önkormányzatok ügyeivel; külön hangsúlyozza annak értékét, hogy a KÖZMEGHALLGATÁS-on nem csak kisebbségi önkormányzati képviselők vettek részt, hanem a civil társadalom is képviseltette magát.

6. A 2011. évi Népszámlálással kapcsolatos feladato k megtárgyalása Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Kifejtette, hogy lényegesnek tartja a hazai német kisebbség szempontjából az októberben kezdődő Népszámlálást. Fontos, hogy a korábbi népszámlálást meghaladó mértékben vallják akár németnek magukat a településeken élők, ott is, ahol esetleg nem működik német kisebbségi önkormányzat. Álláspontja szerint a kisebbségeket érintő állami támogatáspolitika is erre fog épülni, azaz: azokra az adatokra, amit idén nyernek, tehát lényeges az, hogy hányan vallják magukat a népszámlálási kérdőívek szerinti formában németnek. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, azaz Heinek Ottó elnök úrék készítettek egy felhívást is ezzel kapcsolatban, amely így szól (felolvasta): „2011-ben népszámlálást tartanak az Európai Unió valamennyi államában, így Magyarországon is. A hazánkban október hónapban sorra kerülő népszámlálás során ismét lehetőségünk lesz arra, hogy nyilatkozzunk nemzetiségi hovatartozásunkról, anyanyelvünkről, valamint arról, milyen nyelven beszélünk családunk, barátaink körében

Page 12: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

általában. Bár a nemzetiségi, nyelvi kötődésekre vonatkozó kérdésekre nem kötelező válaszolni, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata arra bíztat és kér mindenkit, akinek fontos a németséghez való tartozása, hogy ezt a népszámlálás során vallja meg! A népszámlálás eredményei hosszú távra meghatározzák oktatási rendszerünk alakulását, óvodáink, iskoláink jövőjét, az általunk is lakott települések fejlődését. Közvetlen hatással lesz a nemzetiségi önkormányzatok és civil szervezetek állami támogatására, anyanyelvünk, kulturális hagyományaink megőrzése érdekében végzett munkája elismerésére. A magyarországi németség évszázadok óta gazdagítja közös hazánk kultúráját, szorgalmas munkával járult és járul hozzá Magyarország fejlődéséhez. Anyanyelvünk, baráti, rokoni kapcsolataink révén összekötő, közvetítő kapocs vagyunk hazánk és a németül beszélők 100 milliós sokasága között. Joggal lehetünk büszkék nyelvi és kulturális örökségünkre, intézményeink, egyesületeink és önkormányzataink identitásunk megőrzéséért végzett tevékenységére, anyaországi kapcsolatainkra. Egyenrangú magyar állampolgárokként és európaiakként vállaljuk és valljuk meg emelt fővel a népszámlálás során is, hogy magyarországi németek vagyunk! Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Heinek Ottó elnök.” Elmondta, hogy intézkedni fognak arról, hogy a helyi, megyei médiában is hirdetésre kerüljön az, hogy minél többen vallják magukat németnek. Kérte a többieket, hogy akivel lehet, beszéljenek, hogy vallja magát németnek. A második legnagyobb nemzetiség a német Magyarországon, jó lenne, ha többen lennének tehát, mint 10 évvel ezelőtt. Spergel Lajosné , a kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese: Fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra is, hogy elektronikusan is ki lehet a kérdőíveket tölteni, október 16-ig, amely megkönnyíti a részvételt. Vannak olyanok, akik feltehetően elektronikus úton nagyobb bizalommal töltenék ki a kérdőívet. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Egyetértett, kifejtve, hogy a ’45 utáni kitelepítések és a megbélyegzés politikája miatt sokan máig nehezen vallják magukat német kisebbséghez tartozónak… Odajutottak, hogy valóban reklámozni kell – hivatkozott a Magyar Katolikus Egyház sajtóban megjelent hirdetésére. Molnárné Troppert Mária , a kisebbségi önkormányzat tagja: Kifejtette, hogy a meghurcoltatást átélt nemzedék ezt, azaz, hogy vallja magát németnek, máig problémaként éli meg, pontosan amiatt, amit átéltek. Urning Ferenc , érdekl ődő: Kifejtette, hogy az véleménye szerint sokkal inkább nem egyéni, hanem szervezeti szinten oldható meg… Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Kifejtette, hogy éppen ezért nagy a felelőssége a német kisebbségi önkormányzatoknak, s pont ezért szükségesek az olyan alkalmak is, amint a mai is,a mikor lehetőség nyílik nagyobb körben meghallgatniuk egymást, véleményeket cser élni és ütköztetni is akár… Gerlinger Tibor , a Pusztavámi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke : Az elhangzottakra is reagálva elmondta, hogy 2011. október 1. napján kerül megrendezésre fehérváron, a belvárosban a “IV. Fehérvári Civil Nap és az Állatok Világnapja” rendezvény, többek között a Liszt Ferenc utcában lesz az egyik helyszín.

Page 13: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Vizner Mónika, a fehérvári német kisebbségi önkormányzattól kérte, hogy – jóllehet a mai ülésre nem tud jönni, de – mondják el, hogy itt lesz a fehérvári német kisebbségi önkormányzatnak is egy helyszíne, s ide betársulhatnak a megye más német kisebbségi önkormányzatai is, amely pedig jó alkalom arra, hogy a Népszámlálással kapcsolatosan is ismertessék a német kisebbséget, s felhívják a figyelmet a kisebbséghez tartozás felvállalásának fontosságára, amely jövőbeni kihatással bír… Spergel Lajosné , a kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese: Elmondta, hogy korábban is volt lehetőség, hogy a megyei német kisebbségnél rendelkezésre álló hang- és képanyagot összegyűjtsék, és azt közkinccsé tegyék, hozzáférhetővé. A megyében vannak megfelelő ismertető és programanyagok, ezt tehát e rendezvény keretében is fel lehetne használni. Jó alkalomnak tartja tehát az október 1. napi rendezvényt is. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Hivatkozott a Nemzetiségi Napok anyagára, amely rendelkezésre áll, tánccsoportok felvételei, stb. Mivel egyéb kérdés, hozzászólás, észrevétel nem volt, a következő napirendre tért át.

7. A 2012. január 28-i Fejér Megyei Német Nemzetisé gi Svábbál megrendezésével kapcsolatos ügyek megtárgyalása

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Kifejtette, hogy miként a címben is szerepel, a 2012. évi bálra január 28. napján kerülne sor. Számít a kisebbségi önkormányzatok segítségére és együttműködésére, a szervezés és a lebonyolítás, szponzorok megkeresése, stb. tekintetében, többek között, s kérte, hogy mindenki vegye ki a részét belőle. A helyszín még egyelőre kérdéses, szóba jött pl. Mór is, de szükséges alternatívát is találni. A kisebbségi önkormányzat decemberi ülésén véglegesíthetik a bál helyszínét és hozzá kapcsolódóan a többi dolgot is, amennyiben a kisebbségi önkormányzat felhatalmazza őt a szervezés megkezdésére. Egyéb kérdés, hozzászólás, észrevétel nem lévén, a kérdést szavazásra bocsátotta, kifejtve, hogy mivel a testület őt hatalmazza fel, tartózkodni fog a személyét érintő kérdésben, ugyanakkor a határozatképesség szempontjából jelen lévőnek tekintendő. A képviselőtestület 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett (Stettner Attila elnök tartózkodott a személyét érintő kérdésben) az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 32/2011. (IX. 19.) számú

határozata

A 2012. január 28-i Fejér Megyei Német Nemzetiségi Svábbál megrendezésével kapcsolatos ügyek megtárgyalásáról

A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőtestülete megtárgyalta „A 2012. január 28-i Fejér Megyei Német Nemzetiségi Svábbál megrendezésével kapcsolatos ügyek megtárgyalása” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta:

Page 14: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

1. A kisebbségi önkormányzat döntött arról, hogy 2012. január 28. napján – a kialakult megyei hagyománynak megfelelően – (újra) megrendezi a Fejér Megyei Német Nemzetiségi Svábbált.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét, hogy az 1. pontban rögzítettek alapján a rendezvény megszervezése érdekében szükséges intézkedéseket – így különösen a helyszín meghatározása érdekében szükséges lépéseket – tegye meg.

3. A kisebbségi önkormányzat rögzíti, hogy 2011. december hónapban tervezett ülésén a kérdést újra napirendjére tűzi, s nevezett ülésen dönt az 1. pontban megnevezett rendezvény helyszínéről és a további szükséges intézkedések megtételéről – figyelemmel a kisebbségi önkormányzat elnökének – 2. pont szerinti – kérdésben tett intézkedéseire is.

Határid ő: 2011. december Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke

8. A 2012. évi, III. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap előkészítése Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy úgy értesült, 2012. évben Adony nem tudja vállalni az ülés megtartását, mert nem kaptak feladat alapú támogatást. Ugyanakkor Mányról azt az értesülést is kapták, hogy vállalnák a rendezvényt. Mint elmondta, ez egyéb tervezett, mányi rendezvénnyel is összeköthető. Erről röviden beszélt, majd kifejtette, hogy jóllehet a rendezvényre jövő tavasszal kerül sor, mégis, fontosnak tartja, hogy a munkálatok már idén megkezdődjenek, hiszen meg kell találnia a helyszínt is. A kisebbségi önkormányzat egy későbbi ülésén (nem kell mindjárt a decemberin) véglegesíthetik a helyszínt és hozzá kapcsolódóan a többi dolgot is, amennyiben a kisebbségi önkormányzat felhatalmazza őt az előzetes egyeztetések lebonyolítására. Egyéb kérdés, hozzászólás, észrevétel nem lévén, a kérdést szavazásra bocsátotta, kifejtve, hogy mivel a testület őt hatalmazza fel, tartózkodni fog a személyét érintő kérdésben, ugyanakkor a határozatképesség szempontjából jelen lévőnek tekintendő. A képviselőtestület 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett (Stettner Attila elnök tartózkodott a személyét érintő kérdésben) az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat

33/2011. (IX. 19.) számú határozata

A 2012. évi, III. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Na p előkészítésér ől

A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőtestülete megtárgyalta „A 2012. évi, III. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap előkészítése” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta:

Page 15: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

1. A kisebbségi önkormányzat döntött arról, hogy 2012. évben – a kialakult megyei hagyománynak megfelelően – (újra) meg kívánja szervezni a Fejér Megyei Német Nemzetiségi Napot.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét, hogy az 1. pontban rögzítettek alapján a rendezvény megszervezése érdekében szükséges intézkedéseket – így különösen a helyszín meghatározása érdekében szükséges lépéseket (települési kisebbségi önkormányzatokkal egyeztetés, a helyszín lehetőségéről) – tegye meg.

3. A kisebbségi önkormányzat rögzíti, hogy a későbbiekben a kérdést újra napirendjére tűzi, s amennyiben szükséges, dönt az 1. pontban megnevezett rendezvény helyszínéről és a további szükséges intézkedések megtételéről – figyelemmel a kisebbségi önkormányzat elnökének – 2. pont szerinti – kérdésben tett intézkedéseire is.

Határid ő: 2011. december Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke

9. A Fejér megyében m űködő települési német kisebbségi önkormányzatok részére nyújtandó támogatások megtárgyalása

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy szükséges egy úgynevezett „vezérfonal” meghatározása, azaz, hogy egységesen ugyanakkora összeget határoznak meg mindenkinek, vagy differenciálnak. Az álláspontja az, hogy egységesen határozzanak meg egy összeget valamennyi települési kisebbségi önkormányzat részére, amelyet egyedi döntések keretében, működési céllal biztosítanak a kisebbségi önkormányzatoknak. Mind a 16 kisebbségi önkormányzat esetében döntenének, miután az összeg tekintetében a „vezérfonalat” felállítják. Természetesen, aki adott települési kisebbségi önkormányzat tagja, az az adott településre vonatkozó szavazásban nem vehet részt, de a határozatképesség szempontjából jelen lévőnek kell tekinteni. Megkérdezte ezt követően Farkas Gabriellát, a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy sikerült-e megtárgyalniuk a napirendet és amennyiben igen, milyen állásfoglalásra jutottak. Farkas Gabriella , a kisebbségi önkormányzat Pénzügyi Bizottságának tagja: Elmondta, hogy megtárgyalták és támogatják a kisebbségi önkormányzatok részére a támogatások odaítélését. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megköszönte a tájékoztatást. A kisebbségi önkormányzat elnökeként az egységes támogatás odaítélését támogatja, tehát ilyen javaslattal él, azaz: 30-30 ezer Forint összegben szavazzon meg a testület minden kisebbségi önkormányzat részére egy keretösszeget. Erre épülnének az egyedi döntések. Megkérdezte, hogy van-e más ellenjavaslat, vélemény, hogy más módszerről, elosztási rendről is szavazzanak-e. Ilyen nem volt, ezért javasolta, hogy szavazzanak először a keretösszeg meghatározásáról, kifejtve, hogy mivel a testület őt hatalmazza fel, tartózkodni fog a személyét érintő kérdésben, ugyanakkor a határozatképesség szempontjából jelen lévőnek tekintendő.

Page 16: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

A képviselőtestület 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett (Stettner Attila elnök tartózkodott a személyét érintő kérdésben) az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 34/2011. (IX. 19.) számú

határozata

A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőtestülete megtárgyalta „A Fejér megyében működő települési német kisebbségi önkormányzatok részére nyújtandó támogatások megtárgyalása” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta:

1. A kisebbségi önkormányzat 2011. évi költségvetésének terhére valamennyi, Fejér megyében működő települési kisebbségi önkormányzatot támogatni kíván, a 2. pontban rögzített feltételekkel, egyenként legfeljebb 30.000 Ft,- összeggel, amelyet működési célra biztosít a települési kisebbségi önkormányzatok részére.

2. Az 1. pontban rögzített támogatási összeg biztosításának feltétele: a területi kisebbségi önkormányzat külön döntése az adott települési kisebbségi önkormányzat vonatkozásában.

3. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét, hogy döntésének végrehajtása tekintetében a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy akkor most a határozat alapján egyenként szavaznak majd minden kisebbségi önkormányzat esetében. Kifejtette, hogy a hatályos jogszabályok értelmében az a képviselő, aki egyben az érintett településen települési kisebbségi önkormányzati képviselő is, az nem szavazhat a településéről benyújtott támogatási kérelem tárgyában, azonban határozatképesség szempontjából jelenlévőnek kell tekinteni. Elmondta, hogy először a Gánti Német Települési Kisebbségi Önkormányzat esetében szavazzanak, amely esetében Spergel Lajosné jelezte, hogy, mint érintett, nem szavazhat. A képviselőtestület 5 igen szavazattal (tekintettel arra, hogy Spergel Lajosné nem szavazhatott), 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 35/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Gánti Német Települési Kisebbségi Önkormányzat részére.

Page 17: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos,

szükséges intézkedések megtételére. Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ez után szavazzanak Újbarok Községi Német Települési Kisebbségi önkormányzat esetében. E kérelem esetén érintett nem lévén, minden képviselő szavazhat. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 36/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít Újbarok Községi Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezt követően szavazzanak a Balinkai Német Települési Kisebbségi Önkormányzat esetében. Elmondta, hogy Farkas Gabriella, mint érintett jelezte, hogy nem szavazhat. A képviselőtestület 5 igen szavazattal (Farkas Gabriella érintett nem szavazhatott), 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 37/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Balinkai Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

Page 18: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezt követően szavazzanak a Szári Német Kisebbségi Önkormányzat támogatási esetében. Szabó Tiborné jelezte érintettségét, ő a kérdésben nem szavazhat. A képviselőtestület 5 igen szavazattal (Szabó Tiborné érintett nem szavazhatott), 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 38/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Szári Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezek után szavazzanak Óbarok Német Kisebbségi Önkormányzat esetében. E kérelem esetén érintett nem lévén, minden képviselő szavazhat. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 39/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít Óbarok Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

Page 19: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezek után szavazzanak Adony Német Kisebbségi Önkormányzat esetében. Elmondta, hogy tekintettel arra, hogy nincs érintett, itt is szavazhat minden jelenlévő képviselő. Szabó Ferencné, a kisebbségi önkormányzat érintett tagja ugyanis igazoltan távol tartózkodik. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 40/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít Adony Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezek után szavazzanak a Vértesacsai Német Kisebbségi Önkormányzat esetében. Érintett nincs, mindenki szavazhat. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 41/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít Vértesacsa Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Page 20: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezek után szavazzanak a Vértesboglári Német Kisebbségi Önkormányzat esetében. Elmondta, hogy Határhegyi Józsefné jelezte, hogy a támogatásra vonatkozó szavazásban nem vehet részt. A képviselőtestület 5 igen szavazattal (tekintettel arra, hogy Határhegyi Józsefné nem szavazhat), 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 42/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Vértesboglári Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezek után szavazzanak a pusztavámiak esetében. Elmondta továbbá, hogy nem szavazhat, mivel érintett. A képviselőtestület 5 igen szavazattal (tekintettel arra, hogy Stettner Attila, a kisebbségi önkormányzat elnöke nem szavazhat), 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 43/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Pusztavámi Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal

Page 21: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Felelős: Stettner Attila, a kisebbségi önkormányzat elnöke

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezek után szavazzanak a mányiak esetében. Tekintettel arra, hogy nincs érintett, itt, ebben az esetben minden jelen lévő képviselő szavazhat. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 44/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Mányi Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezek után szavazzanak az etyekiek esetében. Tekintettel arra, hogy jelen esetben sincs érintett, minden képviselő szavazhat. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 45/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít az Etyeki Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke

Page 22: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezek után szavazzanak a mezőfalviak esetében. Molnárné Troppert Mária jelezte, hogy a támogatásra vonatkozó szavazásban nem vehet részt. A képviselőtestület 5 igen szavazattal (tekintettel arra, hogy Molnárné Troppert Mária nem szavazhat), 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 46/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Mezőfalvi Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke

Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy ezek után szavazzanak az isztimériek esetében Minden képviselő szavazhat. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 47/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít az Isztiméri Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy szavazzanak a rácalmásiak esetében. Minden képviselő szavazhat.

Page 23: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 48/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Rácalmási Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy szavazzanak a székesfehérváriak esetében. Minden képviselő szavazhat. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 49/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Székesfehérvári Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy szavazzanak a móriak esetében. Minden képviselő szavazhat. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Page 24: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 50/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 33/2011. (IX. 19.) számú határozatában foglaltak szerint működési célra 30.000 Ft,- összeget biztosít a Móri Német Települési Kisebbségi önkormányzat részére.

2. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét a döntés végrehajtásával kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke

10. Egyebek Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Elmondta, hogy Gerlinger Tiborral előzetesen egyeztettek, az énekkaros találkozó után, s annak tapasztalataira építve, hogy még idén egy megyei énekkaros találkozót rendeznének. Gerlinger Tibor , a Pusztavámi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke : Elmondta, hogy erre vélhetően 2011. december 29-én kerülne sor, valószínűleg Pusztavámon, de még egyeztetés zajlik… Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Kérte a testületet, hogy döntsön a rendezvényről, s hatalmazza fel őt, hogy a szervezést megkezdhesse. Amennyiben szükséges – pl. anyagi vonzata miatt – az ügyet újra a testület elé terjeszti. Egyéb kérdés, hozzászólás, észrevétel nem volt, így szavazást rendelt el, kifejtve, hogy tartózkodik. A képviselőtestület 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett (Stettner Attila, a kisebbségi önkormányzat elnöke tartózkodott) az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat

Képvisel őtestületének 51/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat kifejezi előzetes szándékát, egy Fejér Megyei Német Nemzetiségi Énekkarok Találkozója munkanevet viselő megrendezésére.

2. Az 1. pontban nevezett rendezvény (előzetesen) várható helyszíne és időpontja: 2011. december 29. napja, Pusztavám.

Page 25: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

3. A kisebbségi önkormányzat felkéri elnökét, hogy az 1-2. pontban megnevezett rendezvény tekintetében a szükséges intézkedéseket tegye meg és amennyiben szükséges, a kérdést ismételten terjessze a kisebbségi önkormányzat testülete elé.

Határid ő: 2011. december 31 Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megköszönte a támogatást. Elmondta továbbá, hogy a kisebbségi önkormányzat felhívására 2011.évben, mint az közismert, Vértesacsán került megrendezésre a Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap. Gerlinger Tiborral előzetesen egyeztettek, mert a Fejér Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület, amelynek tagja valamennyi német kisebbségi önkormányzat, Fejér megyében, így a területi kisebbségi önkormányzat is, anyagilag támogatta a Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzatot, összesen 45.000 Ft,- összegben, kifejezetten a nemzetiségi nap megrendezése, megszervezése érdekében. Ezt az összeget tehát a Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat a nemzetiségi nap költségeire fordíthatja. A nemzetiségi nap költségeit Vértesacsa Német Települési Kisebbségi Önkormányzat számlájáról rendezték. A területi önkormányzat már támogatta a rendezvényt, de ezen, megérkezett összeget is a Nemzetiségi Nap költségeit fedezendő, kell, hogy átutalják a települési kisebbségi önkormányzat részére. Megkérdezte Farkas Gabriellát, a Pénzügyi Bizottság elnökét álláspontjuk felől. Farkas Gabriella , a kisebbségi önkormányzat Pénzügyi Bizottságának tagja: Elmondta, hogy jóllehet nem tárgyalták a kérdést, de mivel a Fejér Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület által kapott pénzösszeget meghatározott célra lehet felhasználni, az összeg felhasználásának módja technikai művelet lehet: a területi kisebbségi önkormányzat döntése alapján a Vértesacsai kisebbségi önkormányzat részére továbbításra kerül nevezett pénzösszeg. Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Megköszönte a tájékoztatót, ezt követően megkérdezte, hogy kinek van egyéb hozzászólása, kérdése, az elhangzottakkal kapcsolatban. Ezt követően szavazást rendelt el. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat Képvisel őtestületének 52/2011 (IX. 19.) számú

határozata

1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat a 2011. évi – vértesacsai – II. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap (továbbiakban: Nemzetiségi Nap) megszervezésére a Fejér Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesülettől (továbbiakban: Egyesület) kapott 45.000 Ft,- pénzügyi

Page 26: Német ülés 20110919nyilt©gek...1. A Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi I. félévi költségvetési beszámolója Stettner Attila , a kisebbségi

támogatást (továbbiakban: Támogatás) az Egyesületnek ezúton tisztelettel megköszöni.

2. A kisebbségi önkormányzat egyúttal az összeg továbbutalásáról rendelkezik, a Vértesacsa Német Települési Kisebbségi Önkormányzat (továbbiakban: települési kisebbségi önkormányzat) 11736020-15361600-04330000 számú bankszámlaszámára – tekintettel arra, hogy a Nemzetiségi Nap költségeit nevezett települési kisebbségi önkormányzat saját költségvetése terhére, nevezett bankszámlaszámról történő átutalás révén biztosította.

Határid ő: Azonnal Felelős: Stettner Attila,

a kisebbségi önkormányzat elnöke Stettner Attila , a kisebbségi önkormányzat elnöke: Egyéb kérdés, hozzászólás, észrevétel nem lévén, megköszönte a meghívottaknak és a jelen lévőknek a részvételt. Kifejtette, hogy a kisebbségi önkormányzat zárt ülés keretében folytatja munkáját, amiként a napirendet megszavazták. Mindjárt 16.00 óra lesz, így a zárt ülés kezdő időpontja 16.00 óra lesz. A zárt ülésről szóló döntés nyilvános, erről a résztvevők is értesülhetnek majd. Ezt követően az ülést bezárta. A kisebbségi önkormányzat 5 perc szünet közbeiktatásával – mialatt a meghívottak, egyéb résztvevők, nem képviselő tagok távoztak a teremből – zárt ülés keretében folytatta ülését, a zárt ülés jegyzőkönyvében foglaltak szerint.

k. m. f. Spergel Lajosné Stettner Attila jegyzőkönyv hitelesítő a Kisebbségi Önkormányzat elnöke