Upload
attila-balogh
View
220
Download
1
Embed Size (px)
DESCRIPTION
javaslatok a DVTK új stadionjában kialakítandó sport- és klubtörténeti kiállítóhelyekkel kapcsolatban - Észak-Keleti Átjáró Egyesület
Citation preview
PIROS-FEHÉR RELIKVIÁK
Kezdeményezésünk elindítója az volt, hogy civil helytörténeti kérdésekkel foglalkozó egyesületünknek feltűnt, a
stadionrekonstrukciós beruházás következtében elvész egy olyan fontos városképi elem, mint a diósgyőri
futballpálya főbejárata (mint az oly jellegzetes „bástyák” mindegyike), s különösen a Miskolc utóbbi fél
évszázadához szervesen hozzátartozó „DVTK Sporttelep” felirat. Ez ráadásul mementó, az 1968 idején a
létesítmény felépítése és kidíszítése érdekében önkéntes munkát végző vasgyári munkások százainak-ezreinek
hozzájárulását megörökítő kvázi-emlékmű. Amely több tízezer miskolci futballszimpatizáns, maiak és korábbi
évtizedekbeliek életében jelképez meghatározó élményeket, sportsikereket, örömet-bánatot…
A cél kettős: megőrizni a jelen pillanatban a létesítmény falaiba „beépített” fontos tárgyi emlékek közül minden
fontosat, úgy is mint városképi-várostörténeti relikviák, és úgy is mint sporttörténeti, DVTK-történeti értékek,
másrészt az épülő új komplexumban kialakítandó múzeum (és egyéb erre szolgáló terek, felületek) feltöltésére
alkalmas anyag megmentése, katalogizálása, előkészítése a múzeumi megjelenítésre. (Egyszersmind kutatásra.)
Kiinduló pontok a gondolkodásban:
- a szinte minden „városi és falusi” klubnál meglévő gyakorlat elkerülése, miszerint a klubmúzeum nem
jelent mást, mint egy-két vitrinben, polcon kirakni az egyesület története során felhalmozódott kupákat,
serlegeket, plaketteket
- tisztázni, hogy a múzeum kinek készül, mire szolgál – ha olyan helyre kerül a stadionban, ahova nem tud
bejutni bárki, azaz mindenki, akit érdekelhet, egész más az értelme, mint akkor, ha a szurkolók által
tetszés szerint megközelíthető ponton alakítják ki
- eldöntendő kérdés ugyanakkor, hogy a potenciális látogatókra a más múzeumokra jellemző beosztással
számítanak-e (hétköznapokon, úgymond, az utcáról betérő turistaként), vagy kifejezetten a
meccsnapokon, a mérkőzés idején (előtte, utána, közben) a létesítményen belülről érkező látogatóként.
Ez meghatározza azt is, milyen időtartamot tölthet az átlagos a vendég a múzeumban: jellemzően
néhány percet (pl. szünetben) vagy a múzeumlátogatásokra jellemző hosszabb időt. Ennek komoly
jelentősége van abban, milyen megjelenítési módokat érdemes választani
- szerencsés volna elkerülni a másik csapdát is a „régimódiság” mellett: a felesleges (és költséges)
modernkedést. Nem látni értelmét egy, a „korszerűség” jegyében való több százezres vagy –milliós
beruházásnak, amely például érintőképernyők, azokon való megjelenítés, erre szolgáló szoftverek,
adatbázisok megvásárlására irányulna. Egy száz éves közösség és hasonló nagyságrendű kort megért
épületének emléket állítani stílusosabb (és olcsóbb), egyúttal jobban, könnyebben befogadható a
közönség által, ha korabeli, úgymond, megszokott, felismerhető megoldásokat alkalmaz a múzeum. Ez
a szándék egybecseng annak igényével, hogy a múzeuális megőrzés mind több, a stadion által megélt
korokból maradt tárgyak, relikviát jelenítsen meg.
- elkerülendő csapda, hogy a múzeum a „diósgyőri labdarúgás” emlékhelye legyen. És különösen,hogy
csak egy-több bizonyos kiemelt korszaké. Éppen ellenkezőleg, ha kellően megválasztott arányokkal is,
de érdemes kiterjeszteni mind időben (a diósgyőri sport több mint egy évszázada), mind térben
(kitekintés a miskolci sporttörténet egészére), mind tematikában (a futballé a vezető szerep, de nem
Ez az írás az Észak-keleti Átjáró Egyesület három munkatársa által 2015 április vége és május közepe között a
DVTK Sporttelepen, azaz a régi diósgyőri stadionban, annak fő- és melléképületeiben (négy alkalommal)
végzett bejárásainak tapasztalatait rögzíti (egy későbbi bővebb összefoglaló vázlataként). A kutatómunka arra
irányul, hogy a tervezett stadionberuházás folyamán eltűnő-lebontandó épületegyüttes megsemmisülésével
milyen építészeti elemek, illetve sporttörténeti relikviák érdemesek a megörökítésre (fotó), megmentésre,
későbbi múzeumi vagy máshol történő elhelyezésre.
elfeledkezve a „Diósgyőr” név alatt valaha futott és akár napjainkban is létező többi sportágról, a
városrészhez köthető régebbi, más néven ismert egyesületről, a borsodi megyeszékhely életében fontos
szerepet játszó mindenfajta spotokról és sportbeli közösségekről).
- hasznos és plasztikus megoldás, ha a mostani gyűjtőmunka – kiegészítve a későbbiekben végzendő, a
klubon túli területekre (szurkolók, stb.) terjedő kutatás eredményeivel – nyomán megőrizhető elemeket
mind nagyobb számban és érdemibb formában sikerül beépíteni nem csak az új stadionbeli kiállítás
anyagába, de a megjelenítés módjaiba is. Konkrét példa (lásd fotók): a vitrinek, üvegpolcok egy részét
kiváltani az elmúlt évtizedekből megmaradt, azok korbeli és vizuális lenyomatát őrző tárolóelemekkel -
mindközönségesen volt öltözőszekrényekkel, polcokkal.
- a múzeum anyagának és kialakításának megtervezésekor szem előtt tartani: milyen kiállítandó tárgyak
kerülhetnek ki a múzeumi helyiség keretei közül, melyeknek a bemutatására, a megtekinthetőségére ad
alkalmasabb módot, ha a létrejövő új komplexum más tereiben (közlekedőfolyosók,
gyülekezőhelyiségek, fogadóterek, vendéglátás, VIP, a sportolók által elfoglalt épületrészek, tárgyalók,
irodák, az épületszerkezet adottságai folytán kialakuló speciális terek, sarkok, stb.) találunk helyet nekik.
A konkrétumok felsorolását kezdjük innen.
Jelen kutatásunk apropója épp az lett, hogy sajnáltuk volna, ha végképp eltűnik mind a DVTK sporttelepről, mind
a város utcaképéből az az 1968 óta létező és jól ismert motívum, amit a szurkolók és minden városlakó számára
a stadion főbejárata fölött lévő betűcsoport jelent.
Jó megoldás lehetett volna, ha sikerül valamiképp – afféle Potemkin-falként – az újonnan épülő létesítmény
architektúrájának részévé tenni, abba beletervezni. Akár magát az egész főkapu-„bástyát”, illetve annak
megfelelő szegmensét. Ennek elmaradása mellett maguk a betűk megmenthetőnek tűnnek. Későbbi
elhelyezésükre éppen hogy az épületegyüttes valamely tágabb, szélesebb, erre alkalmas részén nyílhat esély.
Ehhez tervezői, belsőépítészi részéről együttgondolkodás szükséges.
A kérdéses fém elemek nemcsak esztétikai és történeti étéküknél fogva érdemesek a megőrzésre, de amiatt is,
mivel annak idején az építmény 1968-as létrehozásakor kétkezi munkások állították össze, társadalmi munkában,
tehát mementója annak az önkéntességnek, amivel a vasgyári dolgozók anno hozzájárultak a sportklub
otthonának fejlesztéséhez, szépítéséhez.
A második legfontosabb megmentendő darabnak az ugyancsak 1968-as alapkövet, pontosabban a (vélhetően
annak helyét megjelölő) emléktáblát tartjuk. Ez utóbbi ma is jól látható, bár kiszerelése komolyabb szakmunkát,
gondosságot és óvatosságot igényel. Nem tudni, mellette az eredeti alapkő megtalálható-e. Örülnénk, ha a
majdani bontás során erre kiemelt figyelmet lehetne fordítani, hátha
előkerül.
(Itt jegyezzük meg, hogy a stadion egy részének tíz évvel ezelőtti
átépítésekor ugyancsak lerakott alapkövet megtaláltuk, s bár annak ez idő
szerint a történeti értéke még valamivel kisebbnek érződik, természetesen
ugyancsak múzeumi megőrzésre méltó.)
Ugyancsak kínálja magát a megmentésre az olimpiai kapunál lévő, a bástya
belső oldalánál tetején elhelyezett 1994-es diákolimpiai fáklya –
elsősorban korfestő megjelenése miatt. Ráadásul könnyen kivehetőnek és
megtartandónak tűnik.
Még inkább ez a kitétel néhány olyan apróságra,
amelyek a bontási-építési munkálatok
megkezdésekor könnyen elvesznének, ám a kort,
a sportklub történetének korábbi évtizedeit jól
illusztráló relikviák, sok valaha volt sportoló
számára szolgálhatnak emlékül, és meglehetne
találni a plasztikus módot a muzeális jellegű
elhelyezésükre. (Nem kifejezetten a múzeumi helyiségben.)
Ilyen az atlétikai dobogó, vagy a telepen ma még itt-ott fellelhető olyan bútordarabok,
mint a feltételezhetően a futballmeccsek kispadjaként szolgáló piros ülőalkalmatosság.
Továbbá a nagypálya kerítésén valaha elhelyezett „Posta” feliratú (egykori értelme és
funkciója tekintetében ma már külön kutatást igénylő!) pirosra festett fémdoboz, vagy
az ugyancsak a hatvanas évek technikáját idéző (és a korábbi felújításánál már gondosan megőrzött!) nézőtéri
hangszóró. Nehezebb megmondani, hogy az eredményjelző órával mit lehetne kezdeni…
Ugyanebbe a csoportba sorolhatók a további, szintén a sportolókat, focistákat és szakembereket évtizedeken át
kiszolgáló olyan bútorok, mint öltözőpolcok, szekrények. Utóbbiak a bevezetőben említett kiállítóelemek
funkcióját is betölthetik az alkalmasan megválasztott helyeken, falrészeknél. (Polcaikon realisztikus környezetben
mutathatók be a régi mezek, serlegek, stb. Szükség szerint üvegfal mögé rejtve az egész.) Mindezek, persze, némi
állagmegóvó és esztétikai felújítást igényelnek, eredeti arculatuk, kisugárzásuk megóvása mellett.
A kollekció következő része az épületegyüttesben ma is fellelhető emléktáblákat, fotókat,plakátokat öleli fel,
amelyeket eddig is, a korábbi évtizedekben, valamint a legutóbbi években is megőrzésre és kihelyezésre szántak
gazdáik, a DVTK kebelében működő szakosztályok. Ezek zömmel a ma meglévő folyosókon, a falakon találhatók.
Különösképp gazdag e nemben a birkózók gyűjteménye. Rövid szóbeli egyeztetés keretében már jeleztük feléjük:
minthogy bizonyára szeretnék ezt a relikviaállományt megtartani és a sportág későbbi otthonában (csarnok)
kiállítani, egyes kiemelt elemeit viszont felajánlhatnák a DVTK-múzeum számára. Ennek kritériuma lehet a
különleges sportszakmai érték éppúgy, mint szimplán az, hogy az adott tárgy „jól néz ki”.
Fenti képen erre két példa: dekoratív festmény, illetve kortörténeti értéknek tekinthető régi mérleg.
Más szakosztály múltjára emlékeztető képekből összességében talán egy-két tucatnyi található a (külső és belső)
falakon itt-ott; pontos értékükről és használhatóságukról egyeztetni szükséges a tájfutókkal, atlétákkal, stb.
Ennél kérdésesebb, ugyanakkor „kínálja magát” néhány, az egészen közeli múltban készült díszítőelem
megtartása, dekorációként való újrafelhasználása. Ilyen a klubépület főhomlokzatára néhány éve kitett
egyesületi címer, és a nagycsapat futballöltőzőjének folyosóján elhelyezett felirat és embléma. Ezek színesek,
nagyméretűek, feltehetően jó állapotban vannak – alkalmasak lehetnek azon díszítések szerepének betöltésére,
amelyek bizonyára az új komplexum közlekedőtereiben is szükségesek lesznek.
Újabb tárgyak megintcsak a régmúlt emlékének őrzését képviselhetik. Utalunk itt arra, hogy a stadionban valaha
működött sportok, sportszervezetek, közösségek, ott élt és dolgozott egyének emlékének megőrzése mellett
fontosnak tartjuk maga a Diósgyőr-stadion históriájának feldolgozását is. Úgy is, mint jelentős városi építmény,
úgy is, mint sportolók hona, de úgy is,mint munkahely, mint működő ipari szervezet, mint „élő” organizmus.
Ennek fényében javasolni fogjuk például a múzeumban a „személyi részt” illetően, tehát az elmúlt évszázadban
ide tartozott emberek portréi mellett a megjelenítendő névsorok, arcképek, dokumentumok keretein túl –
gondolva elsősorban természetesen a futballistákra, más sportokolókra, edzőkre, jelentős egyesületi vezetőkre
és más szakemberekre – akár a létesítményhez más módon, de akár ugyancsak meghatározó, „életszóló” módon
kötődő egyének rövid bemutatását (legalább nevük szerint). Mint a stadion portásai, a focicsapat szertárosai,
intézői, stb.
S ehhez kötődően kerülhetnek a kiállítandó tárgyak közé a
stadionfenntartás, a mindennapos sporttevékenység körülményeinek
biztosítására használt tárgyak, műszaki eszközök. Hiszen még a fű
megfelelő állapotának eléréséhez – amire háklisak a futballtrénerek! –
szükséges hatalmas acélhenger(ek) történetéhez is anekdoták
kötődnek. Ezek összegyűjthetők, feljegyezhetők, a múzeumi kiállítási
tárgy mellé szöveges ismertetőként mellékelhetők.
Ugyanez igaz a sportszakmai tevékenység kellékeire. Például a hetvenes
évekbeli diósgyőri „Aranycsapatot” is kiszolgált öltözői mágnestáblára. Ma is
megvan, a hozzá tartozó apró színes játékfigurákkal.
A kiindulópontok között jeleztük, hogy nem az évszázados múlt alatt – de
különösen az ilyesmiben gazdag legutóbbi egy-két évtizedben – felhalmozott
kupák, serlegek, érmek minél teljesebb és a tömeghatás révén óhatatlanul
„érdektelenné” váló bemutatását tartjuk a múzeum fő feladatának.
Mindazonáltal a klub(ok) minden időkbeli sikerességének zálogai fontos és
természetes elemei a létrehozandó kiállításnak.
Megfontolás tárgya lehet, hogy a múzeumhelyiségben jól-e helyet találni az
ezekből való valamilyen kisebb válogatásnak (lényegében a hagyományos,
vitrines-polcos megjelenítéssel), avagy alkalmat és helyet találni a bőségesebb
merítésre. Például azzal, hogy számos serleget (stb.) az említett egyéb
pontokon, azaz a stadion ilyen-olyan helyiségeinek megfelelő pontjain, sarkaiban helyezünk el. Akár a kézenfekvő
vitrines megoldással, akár a korábbiakban sugallt „korhű” megjelenítéssel, azaz a megőrzendő régi polcok,
szekrények, stb. felhasználásával.
Hasonló a helyzet a mosta zajló és remélhetőleg a továbbiakban kiterjeszthető gyűjtőmunka azon részével, amely
a fellelhető dokumentumok, iratok, oklevelek, kiadványok, könyvek megőrzését eredményezi. A könyvek közé
beleértendők a DVTK-ról, a diósgyőri foci és más sportok történetéről, egyáltalán, a miskolci sporthistóriáról
eddig írt könyvek, memoárok, gyűjteményes albumok. Ilyenből szűkebben értve egy-két tucat lehet, bővebben
értve akár félszáz vagy száz is. Néhány darab klubon belül előkerül, a többi beszerzésére – a múzeumi bemutatás
céljaira – a szurkolóktól való gyűjtés, esetleg a miskolci, megyei történeti intézményekkel, múzeumokkal e célból
kialakítandó együttműködés keretében nyílik mód. (Előbbi tekintetében lehetőség: Diósgyőri Webmúzeum a
Facebookon, a dvtkkonyvtar.uw.hu weboldal az interneten, stb. Utóbbinál pedig máris adott az Észak-Keleti
Átjáró Egyesület szoros kapcsolata a B.-A.-Z. Megyei Levéltárral.)
Az egyesület saját történetét dokumentáló iratanyagot illetően még igen komolya munka vár a kutatókra,
tekintve hogy a jelenlegi egyesületi vezetés felügyelete alatt viszonylag kevés papír áll a múltból, ellenben a
sporttelep egyik udvarán található pincében – végtelenül rossz állapotban, kétséges megőrizhetőséggel –
nagyobb mennyiségű régi iratot tartalmazó dobozokra bukkantunk. Ezek átnézése, szelektálása és értékelése a
következő hetek feladata lehet.
Kisebb mennyiségben már most birtokunkban vannak – esetlegesen előkerült és ilyen-olyan időszakokat
dokumentáló – iratok, és e nemben is bizakodva lehet a később meghirdetendő szurkolói gyűjtésre, adakozásra
számítani. Különösen a meccsújságok, szurkolói füzetek, mérkőzés plakátok ügyében. Bár ezek zömmel
alighanem majd csak az utóbbi 20-30 év focihistóriáját ölelik fel.
(A kiszolgálóudvarban található pincelejárat; egyes információk szerint védett épületnek számít, így
megmaradása avagy elbontása e pillanatban kérdéses – utóbbi esetben érdekesen lehetne használni ezt is
valamilyen muzeális célra!)
Végül áttérünk a régi stadion azon objektumaira, amelyeket kifejezetten futballszurkolói, egyszersmind
helytörténeti szempontból tartunk valamilyen módon és formában történő megóvásra. Ezek nem feltétlenül,
vagy legalábbis nem könnyen igazolhatóan jelentenek valódi, körülírható sporttörténeti értéket. Ám kétségkívül
hozzátartoznak a stadion, egyúttal a futballklub történetéhez, sokat jelentenek az ide járt drukkereknek, jólesően
nosztalgikus érzéseket keltenek azoknak, akik ismerték, és akik majdan felismerik, mint a régi építmény
mementóját.
Alapvetően könnyen vagy legalábbis nem túl nehezen kiszerelhető elemekről van szó, amelyeknek a múzeumi
keretek között való bemutathatósága kétséges, kérdéses. Nagy összefogással (a tervezők és kivitelezők részéről),
valamint kreativitással hiszünk benne, hogy meg lehetne találni a helyüket. Hozzátéve, hogy adott esetben az
esztétikai állagmegóvás ezeknél sem spórolható meg.
Például néhány nagyon jellegzetes ajtóra gondolunk a bástya-lelátók alatti helyiségről. Három olyan van, ami
egyrészt eredeti környezetéből kiragadottan is plasztikus képet ad, ugyanakkor jellegzetes illusztrációjául szolgál
egy kornak, egy közösségi viselkedésnek, egy szellemiségnek.
(Ugyanebbe a körbe utalhatnánk az egykori dobókört is, annak fémtalapzatát, a jellegzetesen megmaradt
festésekkel – de vélhetően ennek kiszerelése, pláne az alkalmas helyen való elhelyezése nehezen képzelhető el…)
(Legalább ennyire kilátástalan arról álmodni, hogy valamiképp megmentendő lehetne néhány olyan falfestés,
ami szurkolóktól származik, és a szurkolói kultúra képi világát, szellemiségét jeleníti megplasztikusan…)
Ugyanakkor talán belefér a „mentési munkálatokba” – egyelőre szintén nem gondolva még a később
elhelyezhetőségre – néhány olyan elemek kiszerelése, amelyek egyszerűen az 1968-as építés stílusát, képiségét,
színvilágát, építészeti stílusát, a vasgyári egyedi megoldások jellegzetességeit hivatott megőrizni. S egyszersmind
tárgyi közvetítői a létesítményhez kötődő nosztalgiának. Olyanokra gondolunk, mint egy-egy elem a lelátók
korlátjaiból, lépcsőiből, üléseiből, rácsozatából, stb.
És zárásként rátérnénk arra, ami még mindenképpen hátravan az általunk ambicionált munkából.
Az eddigi négy bejárási nap mellett még továbbira lesz szükség, hiszen csak az irodaházban legalább két
helyiségről tudunk, amelyekbe egyelőre nem sikerült bejutni. Mindkettőben van esélyfontos, értékes relikviákat
lelni.
Ebbe nem számoltuk bele az egykori földalatti játékoskijáró folyosóját, amelyet tíz évvel ezelőtt kiürítés nélkül
temettek és falaztak be (egyik,illetve másik irányból), s amelyről a létesítmény akkori vezetője sem tudja,
legfeljebb csak sejti, hogy szintén rejthet ma már számunkra értékkel bíró kincseket. Nem könnyű megmondani,
hogy ezek jelenleg még feltárhatók-e. Azaz ki lehet-e bontani innen vagy onnan az érintett helyiséget. Érdemes
volna megvizsgálni műszakilag a kérdést.
Ugyancsak erősen problémás annak a három nagyméretű fadoboznak az ügye, amelyekbe
néhány éve a korábbi korokból fennmaradt DVTK-s relikviákat, nevezetesen serlegeket
helyeztek el. Ezek közül mindössze egynek a hollétéről tudni – és az is kvázi véletlenül került
elő épp kutatásunk során… A másik kettő egyrészt bármikor felbukkanhat még, másrészt
kiderülhet, hogy örökre elvesztek. Harmadik lehetőségként kínálkozik, hogy egyszercsak
bevallja valaki, ő – jó szándékkal – hazavitte, és most visszaszolgáltatná…
Ahogy már említettük, jelentős feladat lesz a papíranyag áttekintése; nem beszélve arról,
mennyi munkát jelenthet majd még, hogy ha jelentős dokumentumokat tallnánk köztük,
akkor azokat hogyan óvjuk meg a fizikai tönkremeneteltől (elázás, penész).
Ugyancsak szükségesnek látszik, hogy az anyagmentésben érdekeltek valamiképp jelen
lehessenek a következő időszakban a bontási munkálatok kritikus fázisaiban. Azért is, hogy
kiszúhassák, ha valami váratlanul előkerül, de azért is, hogy a feltárt objektumok kiemelése, elszállítása tárgyában
elvi segítséget nyújthassanak a kivitelezésben dolgozók részére.
Mindenezek mellett el kell indítani a gyűjtőakciót a szurkolók, a város nagyközönsége felé, hiszen nagyon sokan
lehetne olyanok Miskolcon, akik vagy korábbi személyes (drukkeri, sportolói, egyéb) kötődésük folytán
rendelkeznek értékes relikviákkalés iratokkal, vagy például családi örökség keretében jutottak néhai felmenőjük
által (mint korábbi DVTK-alapító, -alkalmazott, -sportoló) megőrzött holmikhoz; ez utóbbiak esetleg nem is
tudják, minek vannak a birtokában.
Jelen sorok írói az elmúlt egy hónap folyamán még csak civil egyesületi tagként, szabadidejükben tudták
hevenyészett vizsgálatokat folytatni a tárgyban, mindazonáltal eltökélt szándékkal arra, hogy a fontos
helytörténeti és sporttörténeti értékek megóvásában közreműködhessenek. Szerencsés volna, ha az Észak-Keleti
Átjáró Egyesület (avagy közvetlenül nevezett szakemberei) valamilyen formában hivatalos megnbízást kapnának
ezen feladat folytatására a következő hónapokban, egészen a bontás lezárultáig, avagy az új létesítmény
felépítéséig, illetve a leendő múzeum (és kapcsolt részei) koncepciójának kialakításáig, netán annak végső
kidolgozásáig.
Ezekben a munkálatokban készek együttműködni mind a klubbal, mind a sportéletet és a beruházást egyaránt
felügyelő önkormányzattal, annak megfelelő szerveivekl, továbbá az építkezés illetékeseivel, az
építésztervezővel, belsőépítésszel. Jó kapcsolatainkat kamatoztatni tudnánk mind a helyi sajtó felé, mind a szóba
jöhető múzeumszakmai szervek felé. Kiterjedt online csatornahálózatunk elérést biztosít a megcélzandó
szurkolói és szélesebb városi nagyközönség felé. Több, a diósgyőri sportélet kutatásában, relikviagyűjtésben
jeleskedő ismerőssel tartjuk a kapcsolatot (klubon belül és kívül, újságírókkal, stb.). Tervünk megtalálni és
megszólítani időben visszamenve mind több egykori játékost, sportszakembert, akik közül sokkal már most
megvan a konktakt.
Jelen kutatásban is hasznosítani tudjuk a hasonló jellegű és szellemiségű, az egyesület berkeiben végzett, az
utóbbi években gazdagon dokumentált helytörténeti kutatásaink tapasztalatait, módszertanát. Megvannak a
csaotnáink, hogy jelen kutatás fő és mellékes eredményit egyaránt publikálni tudjuk az érdeklődő városlakók,
egyszersmind a politikai és szakmai döntéshozók felé.