KÁKAY ARANYOS

POLITIKAI TÁRSADALMI TRAGICO-HUMORISTICUS

K R Ó N I K Á J A .

F O R D Í T Á S J O G A F E N T A R T AT I K ,

PEST, 1869.

R Á T H M Ó R B I Z O M Á N YA ,

1869. Pesti könyvnyomda-részvény-társulat. Hold-utcza 4- sz.

I.

G Y ÓNÁS ÉS VEZEKLÉS,

Mint ama rajongó fiatal ember, ki azzalfenyegetőzik, hogy főbe lövi magát, ha imádottjátnőül nem veheti, — és alig hogy az angyal azövé lőn, ismétlőbe akarta lőni magát: olyan-forma lélektani rejtély ez a mi jó de roszrakönnyen rávehető, egészben becsületes hajlamú,de tagjai nagy részében depravált, józan de mi-veletlen eszű nemzetünk.

Valóban, alig két éve, hogy, nem mint An-drássynak az ellenzékiek által méltatlanul gúnyoltmondata hangzók, hogy „minden vágyaink telje-sültek“, hanem hogy véghetetlen s o k k a l t ö b bt e l j e s ü l t , m i n t s e m a m i u t á n a n e m z e t9/10 r é s z e v á g y a k o d n i i s m e r é s z e l t ; amit csak arcátlan hányavetiség tagadhat; —alig két éve, mondom, hogy az 1848-ki törvényeklényegükben újra helyreállíttattak s már emléke

4

is elenyészett azon hangulatnak, mely akkoribana Kárpátoktól Adriáig a nemzetet átrezgé.

Midőn ez alkalommal tollat fogok, bátorvagyok álláspontom constatirozásául kiemelni,hogy én e hangulat irányában kissé skeptikus ér-zelmekkel viseltettem; — nem mintha a körül-mények szerint húsz év óta szintén változó re-ményeimnek cimborassóján túl nem hatott volnaa teljesedés: hanem mivel — ismerem én márfajomat — nem hittem ez örömérzületét tartósnak,belterjesnek, komolynak.

Félrevonultam, mint illett annak, kit a dia-dalmas párt nem tekint magáénak.

És erre oka volt. Ugyan is, ámbár már 1862derekán kimondám: *)

hogy „az 1861-ki országgyűlés felirataibanaz Austriával való méltányos kiegyezésnek anyimagva van letéve, — —

„hogy az 1848-ki törvényeket előre nem szük-ség revideálni, hanem végre kell hajtani

ámbár Lajtán inneni s túli, magyar és német,nyilvános és névnélküli hirlapirói működésemváltozatlan jelszava volt: hogy az 1848-ki alaprakell térni, s a Deákpárttal kell kiegyezni: **)

*) Lásd: „Vázlatok egy év történetéből“, Pest 1862. RáthMórnál.

**) L. a „Bécsi Híradó“ bármely számát.

5

még sem tartoztam a Deákpárthoz; nemosztozhattam diadalában, sem ürömében.

Az 1860/1-ki országgyűlés után világos volt,az októberi diplomát előidézni segített egy-két ki-váló államférfin kívül csekélységem előtt is, hogyaz ország kormányát kikerülhetlen leend, s minélelőbb annál jobb lesz az 1848-ki alapon a Deák-párt kezébe adni; és én e meggyőződés apostolavalék nem a z é r t , mintha azt hittem volna, hogya Deákpárt v i l á g t ö r t é n e t i n a g y s á g ú ve-zére, és sok szép elméjű s jellemű kiváló párt-hive d a c á r a — képes leend ez országban azáltalános kibékülést és összevágó korszerű állam-intézmények rendszerén valamiképen tűrhető, éstartósságot ígérő állapotot alapítani meg: nem.Bizén soha sem hittem, hogy a Deákpárt alkotni,a rendet a szabadsággal kiegyeztetni, és oly erőskézzel kormányozni képes leend, minőt a mieink-hez hasonló zilált állapotokból való kibontakozásigényel! Hanem a Deákpárt önkéntese, vagymint halhatatlan kormányzónk gr. Pálflfy Mór őexcja mondá: „Sé san a so an verkappter acht-undvierziger“ — azért, voltam, mert világos valaelőttem, hogy a fejedelemmel s nem magyar ko-rona országaival való közjogi viszonyunk bármi-nemű rendezését — bármi jeles de isolált állam-

6

férfiak — ama nagy nemzeti párt támogatása, ésa tömegek lehetlennek látszót is lehetővé tevő bi-zalma nélkül eszközölni teljes lehetlen. Már pe-dig ő fölsége ministerei Bécsben, s a hadsereg-ben, s a pénzügyérségben elég hatalmasak vol-tak ugyan: de Magyarországban a társaskörben,az irodalomban, az academiában, közintézetekben,az egyleti sőt magán életben a Deákpárt vezérei,adeptusai, kolomposai, és intrikusai uralkodtak;és nélkülök sőt ellenük a passiva obedientia ha-tárain túl bármire rábírni a nemzet zömét, ésvalaminémü kiegyezést eszközölni — h i ú vállalat-nak látszék.

Vájjon célszerűen cselekedett-e e nagy párt,hogy ö vállalkozott a kiegyezés müvét saját nevealatt, saját felelősségére k ö z v e t l e n ü l keresz-tülvinni, — és nem volt volna-e ildomosabb kor-mányfoglalási sietség helyett az úgynevezett con-servativ kormányférfiak egyezkedési müvét melya Deákpárt pressiója alatt csak azzá leendett, amivé emígy lőn — közvetve előmozdítani, ésódiumát mégis távol tartani magától? — oly kérdés,mely a mai baloldal, hajdan határozati párt, maga-viseletét észlelve, nem is valami mély Machiavel-lismust, hanem csak egy adag Giczy-Tiszaismustföltételez az illetőkben ... mert hiszen nem tevé-e

7

a mérsékelt baloldal ugyané szolgálatot a Deák-pártnak, fentartva magának az „ártatlanságábankezét moshatás“ kényelmes népszerűségét lefelé?— ha mindjárt fölfelé nem is sikerült neki a bi-zalom azon melegét idézni elő, melyben az ellen-zéki vadalma hoffähig compottá lágyul, s „possi-bilissé“ lesz a tribunus plebis ministerség utánisóvárgása?

A Deákpárt nem akart a „conservativeknekzsámolyul szolgálni“; azonban a baloldal szíve-sen szolgált ily zsámolyul a Deákpártnak, arraszámítva, hogy annakidején x'ajmi könnyű lesz ezsámolyról lelökni. . . A m i meglehet ugyan: csak-hogy abból nem következik, hogy utánna majd öfog a magaslatra állni.

De sót — hogy visszatérjek gyónásomra -jelentéktelen publicistái pályámon, mi tagadásbenne, csaknem ezred éves múltnak emlékei ál-tal félrevezetve (?) azon mély meggyőződés veze-tett, hogy e nemzet nem képes önmagának pa-rancsolni; — és Kölcseyre esküvén, ki a szabad-elvű reformok akadályait nem csak a bűnbakulszolgáló bécsi kormányban, hanem saját nemze-tünk s a nemesség jogi impatiens libertatis inca-pax jellemében találván: — épen a Mária Te-rézia oktroyálta urbáriumra vonatkozólag mondá

8

egyízben: „ m e r t m i s o h a s e m t u d t u n km a g u n k n a k t ö r v é n y t a d n i , a z é r t k e l -l e t t , h o g y m i n d i g a z i d e g e n s z a b j o nt ö r v é n y t n e k ü n k “ ; nekem úgy tetszék min-dig, hogy nem respectálván a magyar soha sajátfajtájabeli törvényes urát, kitol nem fél, ellenbenvajmi könnyen, mint a mohamedán a kelő napelőtt, hasra esik és porba hull a hatalmaskodói d e g e n előtt, a mint is akárhány mai napságberzenkedő hetvenkedő németfaló hazafit isme-rünk, ki anno Bach legalázatosabb szolga módraleste és kereste a német beamter mindenható ke-gyét: alig tartám hihetőnek, hogy egy az érdekekméltányos tekintetén alapuló s ennélfogva Bécs-ben is elfogadható kiegyezést keresztül lehessenvinni s fenn tartani hazánkban még a Deákpárt-nak is, ha az nem mutathat Bécsben a háttérbenálló valami mumusra, kit hívhatunk ha tetszikSchmerlingnek, ha tetszik — A. vagy R. föher-czegnek ... kinek nyakába lehessen akasztani,hogy „miért nem lehetett többet kivívni Bécsben!“Meg kell vallani: a Deákpárt tiszteletre méltóőszinteséggel járt el. Nem gyanúsított senkit; nemmondá soha, hogy azért nem követel többet, mi-vel Bécsben nem engednek többet; hanem kije-lenté ismételve, hogy azért nem csigázta túl a pil-

9

lanatnyi körülmények közt tán ki is csikarhatottkövetelményeit, mivel észszerűnek tartja oly ki-egyezést hozni létre, mely kölcsönös megnyugvást szül, és mely nem rejti magában ellenségeinkprovocatióját arra, hogy — ha netán változnak akörülmények is még visszaszerezni ügyekezzeneka mit kierőszakoltunk.

Azonban — Magyarország az extremumokés a csodák országa. — Várakozáson fölül jólment egy ideig minden. A közös viszonyok állam-jogi thesise, a közös ügyek közös és még sem kö-zös kezelése, az államadósságok, a közös költsé-gek repartitiója, a pénzügyi közigazgatás teljeselkülőnzése, a hadsereg egysége a dualismusban:— mindezen a kiegyezés lebegő sajkáját kérlel-hetlen romlással fenyegető szirtek és szikla-zátonyok szerencsésen körüleveztettek; — a kor-mány föl és le nagy és kis kérdésekben oly di-plomatiai tapintatot, a Deákpárt annyi belátást,az ellenzék a fődologban oly váratlan mérsékle-tét, a nemzettömeg oly gyakorlatias józanságottanúsított: hogy csaknem mcgilletődvc fordítámmagamba lelki szemeimet, s némi önváddal val-lám meg magamnak hogy — c s a l ó d t a mn e m z e t e m b e n .

Ügyeink szerencsés fejlődését 1867-ben látva

10

kissé megingott régi meggyőződésem, s már-márleborulandó valék én is „a nemzet nagysága előtt“,melyet félreismertem, s hódolva elismerni készül-tem politikai érettségét, melyet — iszonyú bűnömvolt mindig tagadni ... és kürtölni készültem pol-gárosodási missióját, melyet oly sokszor emlege-tünk, de melyről mindig azt hittem, hogy itt volnaaz ideje, annak teljesítését végre valahára önma-gán kezdenie meg.

De mit mondasz most nyájas vagy mogorvaolvasóm mindezekhez? mit szólsz most, két évután, és az új választási nemzeti csetépaté után?Mikor volt igazam — midőn e nemzet Ítélő tehet-ségében, önfentartási ösztönében, önérdeke helyesfelfogásában, erkölcsi magaslatában megbízninem bírtam? vagy — midőn csaknem magam isbelefújtam az „óh né p“ dicsőítés óriás trombitá-jába, melynek fülsértő zaja már-már elnémít ez or-szágban minden észt?

Nem-e kisült, hogy midőn a német befolyástsikerült teljesen elmellőzni — legnagyobb ellen-ségének adták kezébe a magyart — t. i. önma-g á n a k . Kinek ne jutna itt eszébe, hogy 1848ban is volt egy-két a többinél okosabb államférfiBécsben, kik a türelmetlen reactio hevességétazon észrevétellel csitítgaták, miszerint nem lesz

11

szükséges tettleg avatkozni Magyarország ügyeibe,s megtámadni az 1848-ki törvényeket: „csakmagukra kell hagyni a magyarokat, mondák, nemsokára oly zavarba jövend az ország, hogy ők fognakavatkozásért esedezni, és segélyt kérni Bécsben.“De a reactio elemei, s millió ellenségeinknyűghatatlanok voltak, s nem bírtak várni, míg agyümölcs magától megérik, s ölükbe hull.

Most azonban teljesen magunkra vagyunk...hagyva. A centralista s bureaukrat német cotte-

riák szétverve, hivatalaikból kiűzve, nyugdíjazva,— szóval a reactio elemei szétröbbentvék, m i n tm é g s o h a ; a fölség, kinek mai tanácsosai egyi-kéhez sem fér az alkotmány-ellenesség gyanúja, —a fölség egészen a kicsinyességig lelkiismerete-sen alkotmányos; szentesít minden az ország-gyűlés által folterjesztett törvényt; a pactum comventumok megtartatnak a la lettre; nincs inpar-lamentaris befolyásnak nyoma, s „kamarillát“még csak. nem is emlegethet senki: alkotmányátígy egész teljében soha sem élvezte a nemzet,ily önálló és autonom, ily emberséges polgárisultállamkormányzata soha sem volt, mióta Ázsiábólkijött a mai napig.

És hova jutunk, vagy is inkább hova jutottunk?Szinte látom, egynémely haute politiquere

12

hivatott ministeri tanácsos, sőt talán egyik másikexcellentiás táblabíró is, kit ma ministernek tisz-telünk, a mindent magasabb szempontból, t. i. azemeletben levő ministeri termekből néző és le-néző fensőbbséggel fogja kérdeni tőlünk: hogy„ugyan hol van az a nagy baj, melyet jelzöl?“és be fogja bizonyítani, hogy „ma sokkal jobbanállunk, mint egy év előtt; — mert hisz mi lőn aválasztások eredménye? A balközép — sem hűssem hal féle — politikájával felsült; fiisiója reávereséget hozott; általuk a szélső bal nyert, deez is csak henczegnis egyébre nem képes törpeminoritás maradt; a Deákpárt ismét többségre ju-tóit; s a nemzetnek újabb bizalmi nyilatkozataáltal csak erősödött.“

És valóban a dolgok ezen külszíne még elégkedvező arra, hogy azokat, kik a politikai történe-tek mélyebb, szellemibb, hogy ne mondjuk in-ponderabilis tényezői iránt érzékkel nem bírnak,vagy egyáltalán gondolkozni s párhuzamokatvonni nem szoktak, megnyugtassa.

Kétségtelen az, hogy az 1867-ki kiegyezésiműnek az országban, és a magyar fajnál is sokőszinte híve van, a mi annál dicséretesebb, mert— mi tagadás benne — az bizony csaknem egye-düli erkölcsi vívmányokkal gazdagított, de súlyos

13

pénzügyi terheket tartott fönn. Kétségtelen, hogya nemzet értelmiségének hasonlíthatlanul nagyobbrésze, s legkiválóbb férfiak csaknem kivétel nél-kül — azt mint a körülményeink közt lehető leg-kedvezőbbet veszélyeztetni nem akarják, sőt ál-dozatok árán fentartani is készek. Még a szélsőbáli választások is ezt bizonyítják; mert azoknaknagy része csak a kétségbeesés eszközeivel, és azegyügyü tömegek cynikus elbolondításával vívat-tak ki; míg a birtokos s míveltebb osztályok ál-talában józan conservativismust mutattak, — saz ellenfélnek ugyancsak megneheziték egyesdiadalait.

Hanem az a kérdés, vagy is nem kérdés,vájjon a felizgatott szenvedélyek, az Austriávaliközjogi kapocs ellen elszunyadóban volt ellen-szenvek folytonos fölhívása, a parasztnak a birto-kos osztály ellen fölzaklatott irigy agyarkodása,s az 1848-ki urbériség-ajándék által keletkezett,s most újra élesztett ingyen-utáni-vágya, a hazalegtiszteltebb férfiaínak minden semmirekellő ál-tali szidalmaztatása, a fölfokozott pártgyülölködés,a törvényekkel gúnyt üzés, és húsz év óta nagynehezen kivívott nemzeti kormányunk elleni ér-demeden, oktalan, aljas modorú piszkolódás, —a demagógoknak, mert tudják, hogy büntethetlen,

14

tehát féktelen és szemtelen zajongása gyülekeze-tekben és a napi sajtóban — hol ők uralkodnak,minthogy „lármázni a tömeggel, ez a nagy titok,melylyel szerencsét lehet csinálni“ és előfizető-ket szerezni: vájjon egy nemzetnek ilyen han-gulata alkalmas-e határtalan szabadságot nyújtóalkotmány élvezetére, és azon reformok keresz-tülvitelére, mik — ugyanezen alkotmány conso-lidatiója végett halaszthatatlanul szükségesek?

Mert ne ámítsuk magunkat — a fönn ecse-telt jelenségek, és a választás előtti, alatti és utániegyes utcai kravallok, falusi verekedések, gyil-kosságok, lynch-biráskodások még nem mond-hatók ugyan forradalomnak: hanem bizonyáraa n n a k jelei, hogy a politikai szédelgők és ka-landorok merész terveiben, a közérzületben, anemzet lelkületében, a tömegek kedélydispositió-jában a forradalom már megvan; és hogy, s haa Deákpárt gyors, bátor és eszélyes cselekvésrenem képes: majdan előbb vagy utóbb nem ma-rad egyéb eszköz hátra, mint Bismarck jelszava„Blut und Eisen.“ És legfölebb még az kétséges,hogy kinek fog jutni e nagy „műtő“ szerepe; —de elmaradni nem fog.

Sok jó szándékú politikus azt hiszi: „hiszenhárom év áll előttünk, van időnk.“ De ez nagy

15

kérdés. A választóktól van három évünk. De van-eEurópától? Világrészünket állam-alakulások vál-ságának kellő közepében szemléljük; oly formá-ban, minő a harminc éves háborút előzte meg,vagy korunkban a rajnai szövetség alakítását kö-vette. Az európai hatalmak egyensúlya megza-varva, közjogi viszonyaik rendezetlenek, az óriásimérvű háborúra készülődés általános, — Közép-Europa status quoja tarthatlan,— a helyzet a sza-kadásig feszült:,és így a körülmények kénysze-rűségénél, nem egyes fejedelem vagy ministerszeszélyeinél fogva őszkor-e vagy jövő tavaszkor,és hol — miféle csekélység miatt fog-e háborúkitörni? csak ez a kérdés: és e kérdéstől függvájjon a Deákpártnak van-e még három éve azország consolidatiójára? vagy nincs?

Annyi azonban bizonyosnak látszik előttem,hogy ha a mai napot elmulasztja, a holnapit elve-szíti; s hogy a három év biztosítására az egye-dül gyakorlati s talán még foganatos eszköz: aze l s ő é v e t j ó l f e l é s k i h a s z n á l n i .

Tisztelet becsület a statistikai kimutatásnak,melyből kitűnik, hogy a Deákpárl enyi és anyiszavazattal van jelenleg többségben. Parlamentitöbbségek a szép asszony szeszélyeinél változób-bak. — De az ellenzéki varázs pressiója nem is

16

talál sehol oly kevés ruganyosságra, mint nálunk;csak kissé zavarodjanak ügyeink — vajmi könnyentúllármázzák az izgatok és hóbortosak a mérsé-kelteket, a lármával vajmi könnyű ráijeszteníezekre — mutatta 1848—9, midőn az eleinte„ t ö r p e m i n o r i t á s “ elragadta s akarata nél-kül sőt ellen vitte a nagy többséget april14-kéig!

Semmi sem új a nap alatt; s a mi volt, is-mét lehet. És így a mint dolgaink fejlődését, azegymás megbuktatásából maguknak kormány-hatalmat, a hazának üdvöt és boldogságot álmodópártvezérek taktikáját látom, a tömegek gonoszszenvedélyeinek még lappangó dühét, az elmékmegháborodását szemlélem — tartok tőle, hogymég egyszer megélem az 1848-ki ősznek azonmegható scenáit, midőn a Haynau-üldözte vadakmódjára Pesten összehajtott honfiak — kik előbbegymást üldözték, marták, s egymás ellen intri-gáztak, — az april 14-kének előmozdítói, mintannak félénk, de nagyon félénk ellenei — a kö-zös bukásban bűnbánók gyanánt egymás karjaibaborulva felsóhajtózának:

„Istenem! be nagy szamarak voltunk!“

17Ezért nem hittem, hogy a Deák-párt képes

leend az országot önalkotta kiegyezési müvénekszilárd alapján állandón rendezni, s tartósan kor-mányozni: mindamellett, hogy az ország igazga-tására képes intelligentiának túlnyomó része epárthoztartozik? Szolgálok több okkal is, ha tetszik.

Először a Deák-párt igen becsületes párt, teletörvényességi scrupulusokkal, melyek rendes idő-ben igen tiszteletre méltók. De reactióból restau-ratiora vezető, tehát átmeneti korszakban al-k o t n i , é p í t e n i , midőn a nem magyarajkú né-pek egy része kifelé gravitál, a magyar pedig,kinek életérdeke volna állapotainak consolidatiója,forradalmi hajlamok bolondja, vagy külföldről be-ható csclszövények buta eszköze, — és Európa olyhelyzetében, hogy az általános béke hónapokraalig biztos: talán gyorsabb tempóban, ruganyo-sabb legalitással, s szelíd Bismarcki-Machiavcllis-mussal lehetne csak; — tulajdonok, mik a Deák-pártban hiányzanak.

Azt mondják, a hatalmat ugyanazon eszkö-zökkel lehet csak föntartani, melyekkel szerezte-tett. De az Andrássy-kormány alapja: a népsze-rűség volt. Népszerűséggel kormányozni — a miviszonyaink közt — oly probléma, melynek meg-oldására nem tudni példát a történelemben.

18

Továbbá a Deákpártra, mint kormányzópártra, ónsúlylyal nehezedik, hogy — nagyonsoká volt ellenzék, és igen soká kétségbeesett el-lenzék. Igen soká követett Austria ellen olytaktikát, mely most ellene fordul; hirdetettvagy legalább hallgatólag helyeselt oly elveket,miket a kormányon nem követhet; és oly sokátúlhajtá a passivitás elvét, s elmulasztá discussioutján érlelni az eszméket, mik kiegyezésének alap-ját képezik, hogy nincs mit csodálni, ha ma talál-koznak, kik apostasiát vetnek szemére, kik álmél-kodva kérdik, hogy hát ezzel a kiegyezésselbiztattatok minket?

Azután — mint a belreformok müvének min-den részleténél fájdalmasan tapasztaljuk — na-gyon soká tartott az austriai polgári, papi, s kato-nai bureaukratia uralma; nagyon mély ellenszen-veket költött az ország minden osztályánál, sboszúra ingerlő emlékek túlságos halmazát hagytahátra; — nagyon mélyen összebonyolitá a viszo-nyokat; összezavarta a pénzügyet; tönkre tettea hadsereget; — s kitépte az austriai birodal-mat összetartott erkölcsi gyökerek majd mindenszálait.

Ily körülmények közt nem kelle-e attól tar-tani, hogy a kiegyezést eszközlő pártot a közve-

1 9

titők szerencsétlensége vajmi hamar fogja utólé r n i ; minthogy a közvetítés alkut, ez pedig aztföltételezé, hogy átmenetül s örökségül egyet-mást elfogadjon a mi népszerűtlen, kellemetlen,s a mi eddig az ő ellenzésének, panaszainak, sostromának is tárgya volt?

Tekintve, hogy az absolutismus minden for-máiban már tehetlennek bizonyult,— bármi két-ségbeejtő, de még is csak egyedüli eszközül ma-radt fönn az őszinte valódi alkotmányos kor-mányzat kísérlete: azt mondják; s én nem ta-gadom.

Igen, de valódi alkotmányosság-e ez a mienk?Vájjon valódi alkotmánynak mondható-e egy anemzet míveltségi fokának meg nem felelő, tár-sadalmi viszonyaira nem illő, papíron bármi szépelvekre épített alkotmány?

A parlamentaris országlat, a népképviselet,és ministeri felelősség alapján, kétségtelenül min-den, évezredek óta létezett, vagy platonice álmo-dott, alkotmányoknál tökéletesebb. Minden csakaz ország viszonyaira való alkalmazásától függ.Az angol, belga, sok német kisebb nagyobb mo-narchiában, sőt bizonyos értelemben mondhatnia svaici, amerikai s más köztársaságokban is egy-mástól fölöttébb külőnböző, de lényegében kép-

20

viseleti parlamenti alkotmány létezik. Porosz- sFranciaországban is látható két torzképe. Ha-nem élete, tartóssága csak ott van, hol az az ál-lami s társadalmi viszonyoknak megfelel.

Nekünk magyaroknak méltó okunk volnabüszkéknek lennünk az 1848-ki törvényekben le-tett parlamenti országlat szabadelmüségére, an-nál inkább, mert az n e m z e t ü n k s p e c i f i -eris érdekeit száz meg száz helyen seb-zette meg: — de az a baj, hogy ezen a korszínvonalán álló alkotmány országos, társadalmi,nemzeti fejlődésünket megelőzte.

Népünk éretlen; nem magyar nyelvű hazainépeinknek szabad alkotmányunk érdemei s becseiránt sem érzéke, sem értelme; a szellemi mí-veltség, melyből a változó parlamenteknek s vál-tozó ministereknek kikerülni kellene, nem eléggékiterjedt; és épen a középbirtokosságnál színvonalaigen alant áll; sok az élhetetlen úri paraszt, kiambitiójának csak a zűrzavartól várja kielégíté-sét; csekély és jelentéktelen a munka, gazdagságés míveltség által kitűnő polgári osztály — ezenmagva a demokratiának (mert demokratia alattnem a mezítlábos henyék, — a legföllebb mindenvasárnap inget váltó munkások, vagy a szellemi-leg anyagilag koldusok értendők ám, mint nálunk

21

képzelik); — ez a szoros értelembeni polgárság,mely a Parlamentarismus! másutt föképen fön-tartó társadalmi elem.

És vájjon a hazai közéletnek egynémelymozzanatánál, például a választási hadjárat, de sőtaz „értelmesebb“ megyebizottmányi gyűlések al-kalmával is ezen a legfejlettebb civilisatióra számí-tott alkotmány működése nem teszen-e oly formahatást az elfogulatlanra, mint az a hottentotta, kibüszke öntudattal hordja fején a cilinder kalapot,— hanem különben anyaszűz meztelen?

Ily alkotmánynyal, ilyen körülmények közt,a Deákpárt vezéreinek eddigi taktikájával, aDeákpárti kormány lehetetlen hogy boldogul-jon. Pedig ez az utolsó kártya kezünkben, vagymint Éber Nándor minap megjegyzé: a Deák-párt elmondhatja magáról „apres nous le déluge.“

Képzeljük, hogy ma lép le a Deákpárt a kor-mányról, mit hágy fönn maga u t á n ? A k i e g y e -z é s t é s r o m o k a t .

Lerombolta, a földszínnel egyenlővé tette azaustriai absolutismusnak három száz év óta el-lenünk épített várait és erődeit. És ez nagyérdem.

Létrehozott oly közjogi egyezményt, mely afüggetlen államkint megállni nem képes Magyar-

22

országnak külröl védelmet, belöl fejlődési képes-séget nyújt. Ez még nagyobb érdem.

De az országot rendezetlen hagyta.Kormányzat, rendezett közigazgatás, állam-

hatalom csak egyetlen téren éreztette magát. Ló-nyay behajtotta az adót. Voilá tout.

Az ország belrendezése tehát az — a minekmost napi rendre kell jönni. Ha ezt nem bírjaeszközölni — fönebbi érdemei meddők. Ha igen?akkor

„exegit monumentum aere perennius.“

II.ELSŐ BENYOMÁSOK.

Ha áll az, hogy „dimidium facti qui bcnecaepit habet“ akkor ugyan nem nagy eredménytvárhatunk ezen országgyűléstől.

Úgy kezdők azt t. i., a miképen a múltkoritbevégzők.

A szélső bal ugyanazon juratusos hepciás-kodással lépett föl, melylyel már az undorig jól-lakott minden nemszélsöbali ember; a jobboldalnagy vezére pedig azon közvetítő engedékeny-séggel és tisztességgel, melyet a szélső bal elle-nében roszul alkalmazottnak tart minden deák-párti, csakhogy — nem meri megmondani neki.

Az országgyűlésnek a Duna balpartján ésnem jobbpartján megnyitása, s a két- vagy há-romszinű vászon vagy miféle rongynak fontoskérdése az, melylyel a szélső bal legújabban im-

24

portált vezére, Irányi Dániel, kit talentumnak tar-tanak, a kik nem ismerik, — debutírozott. Ezértugyan kár volt Párisból eljönni. Ezt Csiky Sán-dor is elvégezte volna. No de ne pöröljünk érte;mindig örülni kell, ha ellenfelünk valami hibátkövet el.

„Natio nugis addicta“ lévén, ily kérdésekelég fontos positiók a politikai stratégiában, hogya ministerelnök, Deák, Tisza fővezérek, s nehánydandárparancsnok is részt vegyenek az ütközet-ben, melyből Irányi, csak a nevetség átkától ki-sérve, de mint 24 órai nagy ember vonult vissza,— miután az ellen fővezérét csaknem capitulatiórabirta.

Sok Deákpártit kissé elhangolt ezen gyűlés.Hogy Deák Ferenc érdemesnek tartotta, ezen aző bölcs erélye által három évvel ezelőtt megol-dott kérdésben felszólalni, ezt mi is sokaltuk, kikszeretjük nagy momentumokra, hol már egyedülaz ő tekintélye képes motos componere fluctus,föntartva látni szavainak súlyát. Hogy továbbáDeák Ferenc, ki eddig is az elkerülhetlennél gya-koribb alkalommal méltatta válaszára a szélbaligyalog-huszárok sarkantyúpöngetéseit, ezen or-szággyűlés kezdetén is e kárbavesző engesztelé-kenységet s nemes modort folytatni indul, — mert

25

hisz más nem telik ki tőle: ez fáj sok határozot-tabb lelkületű hívének, ki a szöget szöggel sokkalhathatósabban vélné visszatorolni.

Nekünk is úgy látszik, hogy érvek, „ész ésszent akarat“ további pazarlása a szélső balram o s t m á r teljesen céltalan; s ha a többség aszándékolt reformokat a meddő viták huzavoná-jára hurcoltatni és veszélyeztetni nem akarja: aszélső bal ellen csak egyetlen eljárási módja van,és ez a capacitálgatás, simítgatás, csitítgatás helyettabban áll: a szélső bal elhallgattatására és elnyo-mására rendíthetlenül felhasználni mind azon esz-közöket, melyek a parlamenti szokásnál s a ház-szabályoknál fogva a compact többség rendelke-zésére állanak.

A múlt országgyűlésen ha kérdők a többségszónokait: „ugyan minek is válaszoltok Csikynek,Madarásznak, Csanádynak, hisz nem érdemes;hagyjátok kibeszélni őket, s aztán — szavazza-tok“; mindig azon választ kaptuk: „Nem isCsikynek, nem Madarásznak válaszolunk mi, ha-nem a nép f e l v i l á g o s í t á s a miatt nemlehet-oktalanságaikat szó nélkül hagyni.“

No hiszen azt a n é p e t , mely a szélsőbaltképviselőket választá, f e l v i l á g o s í t a n i , or-szággyűlési beszédekkel felvilágosítani, és a le-

26

folyt választások után, a szélbali kortesek terjesz-tette „felvilágosítás“ után felvilágosítani: ez aztána satyra.

Adjatok jó törvényeket ennek a népnek ésjó szolgabirákat, kik azokat végrehajtsák: így fog-játok majd a népet felvilágosítani. Minden egyébIdealismus és politikai kontárkodás.

Mit mondjak az új alsóház physiognomiá-járól?

Elsőbben is a jobboldalon kimaradottak tűn-nek fel, s ámbár több új, koros és fiatal taggalszaporodott a párt, kik közül egyet-kettőt talen-tum, a jövő reménye, ésTrefortot, vagy HorváthLajost pótolni hivatott gyanánt mutogatnak be —leggyakrabban hallani mégis, hogy „C s e n g e r yk i p ó t o l h a t a t l a n.“

Mi is e nézetben vagyunk. Csengery parla-menti, csaknem egyetemes, tudományos készült-sége, s judiciumának szilárdsága egyedül áll.

„Annál nagyobb kár elmaradása, mert őt abaloldal is tiszteli“ — mondá valaki. „Ha tisz-telné — nem buktatta volna meg“; — válaszoláerre találólag Deák.

27

„Tiszteli“? e szó roszúl alkalmazott. Ki tisz-tel nálunk még valakit, önmagán kívül? De hatmég más pártbelit hol van az a fehér holló kitisztelne?

Annyi azonban tény, hogy Csengeryt, mint-hogy a ministeriumtól látható távolban tartja ma-gát, s azonkívül sokkal puritánusabb önfejű, sem-hogy teljes függetlenségét a baloldali tamások iskétségbe vonhatnák, — Deákkal levő bensőségedacára, a jobb és baloldal között állónak, sót abal felé hajlónak tekinti a balpárt; némely kér-désben nem egészen ok nélkül.

Az ö s még egy-kettönek meg nem válasz-tatása sok Deákpárti képviselőnek keserű glossá-kákra ád anyagot a Deákpárti központi bizott-mány ellen. Hiszen hogy e bizottmány eljárásanem csak kritikának, hanem a „Postbüchel“-bevaló adomáknak is hálás momentumoka1 nyujtott: nem lehet tagadni. Hanem minden választó-kerületben a legnagyobb ügyesség mellett mégsem lehetett volüa győznie; s arról sem tehet, hogymás mint volt választó-kerületének képviseletétCsengery később határozottan visszautasítá.

Zichy „Tónit“ mindenki sajnálattal nélkü-lözi; hogy Bartal György nem jött el: bizonyos

28

körökben nem kellemetlen. Melyeket értem — őfogja tudni.

A conferentiákban a ház elnökének kérdéseforog szőnyegen. Hogy Ghiczy Kálmán ha talánnem is volt egészen pártatlan, de mindenesetrepáratlan elnök: ép oly bizonyos, mint az, hogyerről szó sem lehet. Többsége ád a háznak elnö-köt. Ennek választása jelzi a pártok mérlegét.

S o m s s i c h P á l virtuális joga az elnökiszékhez régi, kitűnősége, s húsz évi ellenzéki ér-demeinél fogva. Az utóbbiak dacára azonbannem választatott meg 1865-ben, mert nem akartaa többség, hogy az 1848-ki törvényeket — re-mélhetőleg — inaugurálandó parlament alsóhá-zának — 1847-ki conservativ legyen az elnöke.Ettől mint szegénységi bizonyítványtól vonako-dott. Tekintve a hazának általán, s ahhoz ará-nyos gazdagságát a Deákpártnak — capacitások-ban, ez idővel tarthatlan szemérmeteskedésvala. Azóta az ebbeli purismus kissé alább is ha-gyott. Eleitől fogva hiba volt az.

Az új elnökben a ház elveszti legnagyobbszónokát. Vájjon a legjobb elnököt kapja-e? kér-dés. Somssich parlamentaris képessége s általánelme- és szellembeli qualificatiója, gyors észjárása,a discussio folyamára eleven figyelme, a párt-

29

taktika cseleinek észrevételére finom érzéke;gyakorlottsága elismert fényoldala. Vájjon könynyen hevülő vérmérséke alkalmas-e az elnökitisztre? más kérdés.

G a j z á g ó S a l a m o n az első alelnökségrejelölt. A múlt országgyűlésen több ízben elnököl-vén, hivatását teljesen igazoltnak találja mindenember. Vonzó egyéniséggel s kellemes modorralpárosulva nála elmeél s a kellő erély; párthüségepedig nehéz körülmények közt biztos. — Azon-ban, mint halljuk, jelöltségét el nem fogadé, vo-nakodván a leendő elnökkel való ebbeli érintke-zésektől.

Vájjon ezen versio hiteles-e? nem állítom.De általán eféle csekélységek azok, melyeknektulajdonítandó, hogy Somssich Pálnak sem me-gyéjében, sem az országban nem jutottam a döntővezéri szerep, melyre — ámbár túlnyomólag clas-sicai, s csak kevéssé modern műveltsége, de min-denesetre fényes tulajdonai külőnben kijelöltékvolna. Neki nyilvános. Pályájára visszaható egygyökeres hibája van: ő magát egész életében na-gyon kevéssé erőltette, meg mások rokonszenvétmegnyerni, és megtartani. Ő, anélkül hogy ko-ronkinti tetszelgéstől teljesen menttnek tartatnék:maga mellett korteskedni — mi néha egy s más

30

nemű áldozatba kerül — elmulasztá. Az, a miszíve megítélésében talán félrevezeti a bírálót,de külső jelenségén elömlik: az hideöndsségeegy ambitióiban ki nem elégített genialis ember-nek, párulva némi ideges szeszélyekkel, melyeka vele való állandó érintkezést s közreműködéstflegmaticus embernek nagyon is megnehezítik, iz-gékonyabb embernek pedig teljesen kellemetlennéteszik.

A másik alelnökjelölt: B i t t ó I s t v á n , amúlt országgyűlés bizottmányaiban az elnökitisztre kitűnőn alkalmasnak bizonyítá magát, minthallani. Hogy tiszta fő, mívelt férfi s európai lát-körrel biró politikus: ezennel hitelesen bizo-nyítjuk.

Gajzágó Salamon utólag elfogadta jelölteté-sét. Önmagát legyőzni mindig érdem.

A baloldal Nyáry Pált jelölé ki az elnök-ségre. Nem is fogna ő ügyetlen elnök lenni, hapártja kormányra jutna. Az ellentábor embereit

31

úgy lehurogatni és letorkolni nem tudná senki.Hanem majd megbánnák a baloldaliak is válasz-tásukat nem sokára; — mert Nyáry tőlök is el-vonná a szót, csak azért, hogy ő beszélhessen.

Úgy hiszem ők is csak azért candidálták, merttudják, hogy úgy sem fog megválasztatni.

Hamis emberek azok a baloldaliak. Nemhittem volna, hogy oly jól értsenek az olcsó hí-zelgéshez nagy férfiaik irányában.

A középbal ismét programmoz. A szélső bal-tól pedig elbúcsúzott. A szerecsen megtette amagáét, a szerecsen mehet.

A szélső bal komolyan apprehendál. Aztállítja, hogy a balpárt választási diadalait a velevaló fusiónak, tehát neki köszönheti. A középbalellenben azt vitatja, hogy sok szélbali csak az ö— szelíd — cége alatt volt képes föllépni.Kölcsönös hálátlansági szemrehányások.

Megható komödia, komolyan eljátszva.

A kormányzó párt programmja is megjelent.Értem a trónbeszédet.

III.

A TRÓNBESZÉD

Hála Isten túlestünk „a gyönyörű nyelve-zetű“, a „meleg érzésű“, a „gyújtó és lelkesítő“trónbeszédek korszakán; és a higgadt, a prakti-kus trónbeszédek sora nyílt meg.

Az april 24-ki a bel- s külföldi sajtó általkedvezőn ítéltetett meg; s azt megérdemlé; mertaz a közvélemény óhajaiból alkotott kormány-programmnak joggal mondható.

Egy pontban azonban csalódott a kormány;csalódott, ha azt hívé, hogy saját pártja által ész-revétlen maradni, vagy talán általa helyeseltetniis fog azon ügyességre ritkábban, hanem több-nyire félénkségre magyarázott módozat, — mely-lyel a megye-rendezés kérdése mintegy mellék-utón becsempésztetni készül?

Általán a ministerium nem látszik észrevenni,hogy a megyerendezés kérdésében saját pártjá-nak túlnyomó része jóval radicalisabb nálánál?

33

Akárhány kitűnő Deákpártitól lehetett aféle meg-jegyzéseket hallani, hogy:

„a minisztérium úgy látszik még most semmer vagy nem akar nekimenni a municipiumokszervezésének“; — vagy „nem készült el reá;még magával sincs tisztában“; — vagy így szól-nak: „végre bejő a municipium kérdése a házba,de csak a hátulsó ajtón! — hiszen jó, és sürge-tőn szükséges törvénykezésünket rendezni, — azpedig az első folyamodáséi bíróságnak a fölebb-vitelivel homogen elvek alapján rendezése nél-kül, haszontalan, sőt absurd. De hát a politikaiközigazgatás talán kevésbé fontos? rendezése ke-vésbé sürgető? — vagy talán kerülni akarják amunicipium kérdésének tüzetes vitatását? De hátnem fog-e az a bíróság kérdésével egész terjedel-mében szőnyegre jönni? Mi haszon van ezen el-járásból? az, hogy kétszer kell egy csatát kiküz-denünk; kétszer vívnunk, hogy egy győzelmetvívjunk ki.“

És ha kivétetett a bíróság a megyei s városihatóság keretéből — de az eddigi bizottmánytközeg politikai hatalomképen fenmarad: nemfog-e épen e reform az agitatiónak egy űj fegy-vérévé válni? Mert hisz mi az ellenzék állás-pontja a megyerendezés kérdésében?

34

Hogy szabadelműséget kell játszania, az ma-gától értetődik. Abban a pontban kissé szégyen-lős, hogy valamikép ócska vármegyei s apró ne-mesi reactionarius hírébe ne jusson. A korszerűmegyerendezés azonban, mely az azt eszközlőparlamenti kormánynak erejét kétségtelenül fo-kozni, befolyását emelni fogná — nem lehetínyére. Tehát, országomat egy jelszóért, mely jólhangzik! . . . Megvan! — Autonómia! Sub hocsigno — talán föltartóztathatni a mit — az idő márrohadásig túlérlelt!

Úgy látszik más oldalról, hogy az összes mi-nisterium e kérdésben nem jutott még közös meg-állapodásra. Ezt pedig nehéz magyarázni; mert aministereket egyenkint véve, körülbelül föltehetni,hogy melyik részen volna többségök.

Elsőbben is H o r v á t h B o l d i z s á r nézeteiiránt nagy hatású radicalis választó beszéde,múltja után, s egész politikai jelleméről ítélve,nem lehet kétség.

Hát vájjon b. E ö t v ö s r ő l van-e okunkhinni, hogy az ujabbi tapasztalatok már harmincév előtt annyi dicsőséggel vitatott nézeteinek meg-másitására bírták, s belőle municipalistát csinál-tak volna?

És L ó n y a y , — a kormányzatban mind e

35

ministertársánál erélyesebb, a népszerűség irá-nyában közönyösebb Lónyay — vájjon óhajtja-eegy percig is föntartani azon közegeket, melyekpénzügyi rendszabályait legjobb esetben nagyonlanyhán hajtják végre, — igen sok esetben pedighazafiságot affectálva és népszerűség-vadászva— a kincstárnak kijátszására állandó conspiratio-ban vannak a „nem adózunk“, a bélyeggyűlölő,és szabaddohány kérdésében liberális vidéki ele-mekkel? Lónyay bizonyára budgetje rovásáranem kegyeli a mai megyét.

Gor o v e — az oly kevéssé népszerű, demodern és parlamentaris szellemű Gorove vo-tuma e tárgyban nem lehet kétség tárgya.

Hogy gróf F e s t e t i c s megyei ember volna?azzal még egy demokrata sem gyanúsította.

Gróf M i k ó — pedig ezen kérdésben ép olykevéssé fogná contracarrirozni ministertársait,mint másban.

Maradnak b á r ó We n c k h e i m é s g r ó fA n d r á s s y G y u l a .

Mily igazságtalan a világ, és mily ügyetle-nek az ellenzéki journalisták, mennyire nem tud-ják, hogy kritikájuk furkósbotjával hova vágjanak:mutatja a sok közt az is, hogy a mi derék, lova-gias, gavalléri, egyáltalán nem beamteres Wenck-

36

heim Bélánkat folyvást úgy festik, mint valamimegyefaló Bachot. Egészen ellenkezőleg áll a do-log. Báró Wenckheim nem is titkolja, hogy poli-tikai organismusának minden izmával, idegeivelés rostáival a szeretett megyerendszer szellemé-ből s hagyományaiból szívja életét. Ő tiszteli amegyét, mint iskoláját, melyből tudományát me-rité. Ő rajong a megyéért, mint rajong egy éretta „legszebb korát“ elért férfi húsz év előtti elsőszerelméért; kit éji ábrándaiban ah! mint óhaj-tana viszonlátni s keblére ölelni! Nem is juteszébe, hogy húsz év óta annyira megváltozha-tott ideálja, hogy rá sem ismerne. A tünde an-gyalból tisztes matróna, tíz neveletlen gyermekanyja lőn; avagy — vén tetszelgő satrafa. És pe-dig az utóbbi az eset.

Szóval: hogy Wenckheim a megyei s vá-rosi közigazgatásnak a képviseleti felelős kor-mányzat szellemében rendezésére elkészült volna— magam sem hiszem.

Hátra van még gróf Andrássy Gyula, thelast, but not the least.

Ennél már hosszabb lélegzetet vegyünk. Ez-zel nem lehet egy szuszra végezni.

Belügyi politikánk pivotja a municipiumok

37

kérdése. Minden haladási, minden reformeszmeide vezet vissza. Míg ezt meg nem oldottuk, jelenközjogi állapotunknak hiányzik alapja. Rendezet-len közigazgatásával ez idő szerint Magyarországcsak átmenetet képez az európai civilisatióból —Moldva-Oláhországba; és csak tovább is három-negyedrésznyire igaz marad, mit Engel törté-nész mondott a magyarokról: „hogy csak tábo-roznak Európában”, — mint a törökök.

Érzék ezt sokan velem együtt; s úton útfé-len kárhoztatták, hogy a ministerium nem hasz-nálta kormányra jutásának mézes heteit a rnu-nicipiumok rendezésére, midőn azt könnyenkivihette volna.

Es tényleg nagy hamar ki is derült, hogy akormánynak a megyékben s városokban semmihatalma sincs; hogy rendeletéinek végrehajtásáraközegei nincsenek; hogy tulajdonkép akár a budaiministeri palotákban, akár a holdvilágban szé-kelne, practice egyre megy ki.

Nem csak a ministerium hívei, hanem min-den értelmes ember fájlalta ezt, mert meg voltgyőződve, hogy az ily módon beállt szelíd anar-chia — a parlamenti kormányzást lehetlennétenni, s mint az anarchia mindenütt — úgy ná-lunk is a szabadságot compromittálni fogja.

38

És nem hiányoztak őszinte emberek, kik aministerelnököt ez értelemben interpellálták, far-tatták, sürgették is; mert hihetlen, de igaz, akad-nak még mindig oly bolondjai a közjónak, kiknéha a ministereknek is igazat szólnak, meg nemgondolva, hogy az kellemetlen; és pedig amolyanföldi kis istent disgustálni nagy ildomtalanság! —Azonban gróf Andrássy e figyelmeztetés, nóga-tás, és siettetés ellenében rendületlenül csak azzalvédte a kormány semmittevését: „ h a g y n i kell,m a j d l e j á r j á k m a g u k a t ” .

Gyanítani kezdők, hogy Andrássy a mily ki-tűnő diplomatiai tulajdonokkal s hivatással bir amagasabb állampolitikában: oly kevés érzékevan az administratio iránt, s annyira sejtelmesincs arról, hogy az államkormány hatalmánakmily fontos emeltyűje rejlik a közigazgatásban.

Azonközben beállt a honvédmozgalom is.Ki ne emlékeznék vissza azon bosszúságra s ko-moly aggodalmakra, melyet a honvéd név dicső-ségének s népszerűségének pártcélokra, vagykoldulásra, vagy céltalan izgatásra felhasználásaminden komoly ember szívében költött?

A ki üvegházban lakik, a n n a k e g y u t c a igyerkőc pajkossága is nagy kárt tehet. Magyar-országnak még csak fejlődő állami létele is ilyen

39

üvegház; s a honvéd-izgalomnak voltak pillana-tai, midón csak az üvegesnek volt, de nem a ház-tulajdonosnak oka örvendeni.

Semmi kétség, hogy a honvédegyleti agita-tiót kezdetében igen könnyű lett volna elnyomni;többnyire obscurus kezdeményezői alig találtakviszhangra a kiválóbb nevű honvédeknél. Idő-folytával az izgatás nőtt, s fenyegetőbb alakot öltött.

Gróf Andrássy azonban elejétől fogva a hon-védrodomontádra is csak azt mondá, mint a me-gyékre; „ m a j d l e é l i m a g á t “ .

Voltak időszakok, midőn már attól kelle tar-tani, hogy nem a megyék és honvédegyletek, ha-nem valószínűleg a kormány s a Deákpárt fogja„ l e j á r n i m a g á t“, midőn igen loyalis körökbenúgy ítéltek Andrássyról, hogy a mely kérdéstmegoldani nem meri vagy nem tudja: annál aztvárja, hogy — „majd lejárja magát“; de végre isAndrássy mindennek dacára imperterrite meg-maradt az ő vezérelve mellett.

E vezérelv a minister szabadelműségének scorrect alkotmányos érzületének dicsőséges jele;meg is lehetünk győződve, hogy az ellenzék ve-zéreinek bármelyike, ki ma szabadelműségévelpáváskodik, mint minister a honvédegyletekéhezhasonló packázást, s bárminemű a közállapotok

40

ellen intézett felényire sem oly veszedelmes izga-tást régen vasmarokkal elnyomott, s a megyékkelis nagy hamar végzett volna.

Mindazonáltal eszméljük át most, visszate-kintve a közelmúltakra, mi lett volna következése,ha Andrássy, nagy mértékben saját önfejűségé-vel s makacsságával, el nem utasítja magától anyugtalanok érintettem jószándékú tanácsait?

Ha a ministerium kormánya első hónapjai-ban behozza a megyerendezési törvényjavaslatot,hihető, hogy keresztülvitelére többséget alkotottvolna; — de nem hihető, hogy a Deákpártiak egyrésze el nem pártolt volna tőle; sőt bizonyos, hogyakkor még igen tiszteletre méltó férfiak is úgy gon-dolkoztak: „inkább lemondok a parlamentaris kor-mányról, mint sem a megyéről“; —„nemtagad-hatom meg egész múltamat“; —és ugyan azon fér-fiak, midőn ezt ma bevallják, hozzá teszik, hogy akét utolsó év tapasztalatai teljesen megtérítették.

A Deákpártnak kettészakadása, sok — mintmondám — tiszteletre méltó jellemű, de a múlteszméitől s kegyeletétől könnyedén megválni nemtudó tagjának az ellenzékhez pártolása, — amég függőben levő közjogi s közösügyi kérdésekmegoldása előtt: — ezt magát aligha nem veszé-lyeztette volna.

41

Ez tán triviális észrevétel; de nem mellő-zendő, midőn a múltakat bírálat alá veszszük.Hasztalan! Igaz marad az, hogy csak önká-rán tanul a magyar. Elmélkedésre tunya előrelá-tásban gyenge létére neki hogy okuljon, min-dig öntapasztaláson kell keresztül mennie.

Az eszmék két év előtti fejlettlenségénélfogva igen sokat ér tehát a lefolyt két év tapasz-talása; mert ha ma észleljük a közvéleményt,Andrássyt teljesen igazolja a z . — A m e g y é kl e j á r t á k m a g u k a t .

Így ha mindjárt keletkeztekor elnyomta volnaa kormány a h o n v é d e g y l e t i mozgalmakat,igaz, hogy megakadályozta volna tán időre a kér-dés nagygyá nőttét, s sok izgalomnak s aggály-nak elejét veendette: de az esetben ma még min-dig sajogna a honvédseb, még mindig lappangnaegy honvédkérdés, az agitatiónak egy ürügye:holott az most bevégezte pályafutását, a humani-tásnak is elég van téve, a humbug is lejátszottaszerepét; s a honvéd névvel való izgatás „ l e é l t em a g á t ” .

Ha tehát kárhoztattuk és korholtuk előbbAndrássyt, adjuk meg most érdemét. Látszólagosgyengesége — erőnek, könnyelműsége — helyesszámításnak, önfejűsége s makacssága — a szá-

42

mítása helyességéről meggyőződött államférfi szi-lárdságának bizonyult.

E két kérdésbeni eljárását gróf AndrássyGyulának öszevetve mind azzal, mit ministerrélétele óta tett és nem tett, azon ítéletre jogosít,hogy ő igen jól ismeri nemzetét.

Ámbár rágalom volna róla azt mondani,hogy demokrata; s őt tán legegyszerűbben jelle-mezzük, ha azt mondjuk, hogy: szabadalmú aris-tokrata, az egykori angol whigek módja szerint;és a mily kitűnő diplomatiai érzékkel bir fölfelé,de a kor teljes felfogására képesítő érzékenységlefelé — nála gyengébb. Andrássy, ki teljes éle-tében nemzetével érezett, s annak jó és rósz nap-jait osztá, nemzete ösztöneit s hajlamait eléggéfölvette magába, hogy azokat értse, s számítá-sába vegye. Ő ezen értelemben valódi nemzetiállamférfi; — a mi nem csak nem ellentéte aris-tokrat jellemének, hanem épen annak felel meg.Ő szabadelmű; hagyományainál, régi összekötte-téseinél, s elfogulatlanságánál fogva: de a mo-dern demokratismus tana, iránya s horderejeelőtte idegen.

Mint diplomata bizonyos értelemben a régi,a Metternich-féle iskolához tartozik, kinek epi-gonjai voltak mind, kik Beust előtt Austriában

43

szerepeltek; s a legtöbb követünk külföldön mais azok. — De nem egészen, inkább csak modorá-val tartozik ő oda. Ő az új korhoz átmenet vál-pontján áll; ő nem cosmopolita, hanem a szószoros értelmében nemzeti diplomata.

Gróf Andrássy Gyula nem egyszerű psy-chologiai feladat. Őt tanulmányozni kell. Jelen-tősége azóta fejlődött csak ki, mióta nagy hatás:

körében mozog. Reá illik Schiller mondata: „Eswächst der Mensch mit seinen höheren Zwecken.“

Midőn a fölség bizalma az ország bizalmá-val szerencsésen találkozva mai helyére emelte,Deák után mindenki „providentialis embernek“nevezé. Okkal-e? az időnek kelle megmutatni.

Azóta szerepével nőtt; ő akkor csak reményvolt; ma sokkal több. Olcsó népszerűségben ve-szített; de alakja történetivé magasodott.

Három év előtt gróf Andrássy szellemdűspolitikai műkedvellőnek látszék. Magasabb néz-pontjait, szélesebb látkörét, finom tapintatát jelzék beszédei. Vájjon egységes, messze kiható kor-mányzati combinatiókra képpességgel? — azok-nak kivitelére kellő számítással,s higgadt kitartássalbír-e? — a cselekvés terén kellett kimutatnia.

És azt kimutatta az egyezkedés művé-nek annyiféle phasisai és nehézségei közt. —

44

annyi kényes természetű érzések és érdekek sze-rencsés kiegyeztetésével.

Az adott viszonyok közt, hol a doctrinarismus százszor kudarcot vallott, s a sikert compro-mittálta volna, — szerencsének mondható An-drássy tehetségének kiválólag diplomatiai nemeő végtelenül ügyes bizonyos kérdések félig megoldásában, expediensek kitalálásában; átugrik azörvényen, de be nem temeti.

Ismeretei sokoldalúak; de nem rendszere-sek. Elméleti alapja, s tudománya egyetemi ta-nárnak aligha qualificálná.

De minél tovább vagyunk tanúi az élő tör-ténetnek, annál több alkalmunk van meggyőződni,hogy nem is az erős theoria, és igen alapos tudo-mány az államférfi fő kelléke. A tulajdanságokegészen más vegyülete az, mely nemzetek kor-mányzatára képesít.

Kétségtelenül szükséges az elméleti tanultságazon foka, melyet életképes államokat s társa-dalmat örökös mozgásban tartó, s folytonosan fej-lesztő eszmék s anyagi törekvések méltánylására,— megkülönböztetésére képesekké teszen. De azelméleti tudós vajmi könnyen szokik hozzá a tu-dományt öncéljának tekinteni, s figyelembe nemvenni az élet reális tényezőit, miket systemába

45

. szorítani a leghatalmasb kormánynak, s legabso-lutabb fejedelemnek sem sikerül? És tapasztalásszerint az igen alapos bölcselők és tudósok, hacselekedni kell, ingadozók, határozatlanok. Őknagyon soká fontolnak s minthogy lelki szemökminden esetnek minden oldalait látja egyszerre,a jót és roszat, mely mindig együtt jár: csupamerő fontolgatás közben elmulasztják a cselek-vés pillanatát mely vissza, nem jő; és a melybenbár mit cselekedni mindig jobb, mint semmitsem tenni.

Mi a kormányférfit kell hogy jellemezze: ahelyzetek biztos és gyors átnézete, s épolygyorsönelhatározás; a nagy ügyekkel könnyedén (nemkönyelműn!) bánás; bátorság a szokatlanra is; skitartás a helyesnek felismert úton: főképen ilyengyakorlati tulajdonok azok, miket valamennyi,hírnevet fönhagyott, államférfiban észlelünk. —Cromwell mint Richelieu, Washington vagyIII. Napoleon, — és ha tetszik Bismarck e fajtá-ból valók.

III. Napóleonban ugyan kivételkép egye-sülni látszanak e kiváló, de különböző tulajdo-nok. Irodalmi művei tanúskodnak alapos elméletitanulmányairól; s itt-ott mély bölcseleti rnívelt-ségéről. De mióta kormányra jutott — az író el-

46

méleteit asztalfiókjába zárta; s utópiák kísérle-teitől tartózkodva, mint praktikus államférfi csakazon eszközökkel kormányoz, melyekkel a maiFranciaországban, és ő neki, egyedül lehet kor-mányoznia. És ez az, a mit meg nem bocsáthat-nak neki a Thiersek és mindazok, kik öt hata-lomra jutni segíték azon meghiúsult számításban:hogy e gyámoltalan theoretikust könnyű lesz ne-kik vagy vezetni, vagy megbuktatni!

Vegyük az érdekes Bismarck grófot, ezeneredeti egyéniséget, ki elméleti míveltségben bi-zonynyal nem tesz túl Andrássyn de gyakorlatijellemeit ismeri s megveti az embereket; bír akellő bátorsággal nagy dolgokra; érti és osztjanemzete ösztöneit; tudja, hogy mily erényeknélés gyengéknél kell őt megragadnia, hogy magá-val ragadja — a sok tudós liberális ellenzéki pro-fessor szörnyű ámulatára!

De talán azt mondod szigorú olvasóm: túl-becsülöm Andrássyt, s Kákay létemre a merészhízelgők mesterségében kontárkodom, midőn őtpárhuzamba teszem — a nagy Bismarck-al?

Igen ügyetlennek tartasz, ha azt hiszed. —Nem a bókok, nem a hízelgés kölcsönöztek eddigis némi érdeket, és szereztek olvasót műveimnek.Hanem az igazságérzet bártorsága, mely kelle-

47

mest és bántót kimondat velem. A legjobb Ge-schäft volna bizonynyal sine discrimine mindentlerántani, a mi tiszteletre méltó. Van erre példaaz ellenzékisajtóhan.

Vallja meg magának bárki, vájjon ugyanazonképesség mellett nem könnyebb-e kormányozni,s a siker politikája nem könnyebb-e egy jól ren-dezett országban, fegyelmezett nemzet élén, hola pénzügy hasonlíthatlanul kedvező állása, holaz administratióval a polgári s katonai hatalomtúlsúlya csaknem korlátlanúl áll a minister ren-delkezésére: mint egy magában is gyenge, dearánytalan ambitioval bíró nemzetnél: azonfölülrendezetlen, zilált országban, hol az alkotni hiva-tott kormány féktelen tendentiák. Ellenében min-dennap újra még lételéért kénytelen küzdeni?

Nem is párhuzamot akartam vonni. Mert ami Andrássy erkölcsi értékét a hires porosz mi-nister fölé magasra emeli, az: hogy Andrássy a1-k o t m á n y o s j e l l e m ű államférfi. Politikája atrón és nemzet érdekegységére alapított. Míg Bis-marck a dynastia hiúságának kielégítése utjánjunkeri s beamteri absolutismus politikáját követi.Azé nemzeti és békés, — ezé kabineti s hódítópolitika.

De hagyjuk a párhuzamokat.

48

Mi Andrássyt mint ministert illeti, modoras szokásai szintén jellemzik a szabadelmű aris-tokratát. A beamteri pedanssággal együtt nélkü-lözik nála a rendet, az időhöz ragaszkodást, amunkabeosztást, s ennek előnyeit hivatalnokaiép úgy mint a szorgalmazók s kérelmezők serege.Hivatalos órákat nem ismer. Mennyivel dere-kabb ember volt nála a derék Nádasdy Ferenc,ki cancellársága dicsőséges idejében már reggelhét órakor bement a bureaujába, s ott maradtháromig!

Hanem a kinek aztán sikerül Andrássy általfogadtatni, elbájolva leend annak fesztelen szívé-lyessége s derült szivnyerő modora által.

Ő izgékony, koronkint tétlen apathiába eső,nem rendes munkassagu, ösztönzésekre szoruló,szellemes természet.

Andrássy nem nagy szónok. Modora telje-sen parlamentaris ugyan, biztos és fesztelen; dehangja gyenge, érctelen. Rendszerint nehezen be-szél, eszméivel küzd, nem könnyen talál nekikalakot; de e hiányai akkor tűnnek föl leginkább,ha beszédére készült. Ellenben ha támadás in-gerli, ha ellenvetés tűzbe hozza: készen s folyé-konyan beszél; eszméi gyorsan követik egymást;s így rögtönzései többnyire hatásosak, és sikerültek.

49

Észjárása sajátságát legjellegzőbben fejezte kihíres újhelyi beszéde. Gondolatainak rendezésecsattanó; periódusai mindig valami élben vagyélcben végződnek. Ötletei eredetiek, és sokszormélyebb eszmét népszerűn, s szerencsésen fejez-nek ki. Az eszmék s érvek józan logikai meneteelőtte unalmasnak vagy triviálisnak látszik.

Ezért ejti kétségbe többnyire collegáit, hivatalnokait, és leibjournalistáit. Fontosabb ren-deletek vagy cikkek fogalmazata őt ritkán elégítiki, ha az nem bír az ö szabálytalan, de elméssé-gekben gazdag észjárásának jellegével. Azt pedignem találja el senki, mert az az ő saját jellege;— minőnek kinyomatával minden erőteljesebbegyéniség bir; — s csak is ilyenekről áll az, hogyle style c’est l'homme.

Andrássy középnagyságú, szikár, de edzettizomií széles vállu férfi; jó lovas, vívó, vadász.Arcát sokan, kivált a nők nagyobb része, szép-nek, sokan ismét rútnak találják. Mert ez arcolyan, hogy rokonszenves vagy ellenszenves, demindenesetre valami benyomást tesz, s nem ma-rad észrevétlen. — Ez egy különös ritka arc.

50Fajára nézve valóságos mongol. Mégis szellem-dús. Részletei egyenkint nem szépek; de összesé-gökben kedvező hatást tesznek, s csaknem szép-séget hazdnak. Nagy záj, széles orr, erős pofa-csontok, mélyen fekvő, de rendkívül beszédesszem, s alacsony szinte benyomott homlok, —fodros dús hajzatba temetve. Arc-, és torzképraj-zolóknak kedvenc s könnyű tárgy, mint mindenjellegzettebb arc.

IV.

AZ EMIGRATIO UTÓSÓ MOHIKÁNJAI.

Magyar e m i g r a t i o már régóta nem léte-zik. Egy évtized óta már csak egyes e m i g r á n -s o k voltak, — kiknek némelyike ha vágyódott isvissza honába, nem jött; mert ott künn tisztes-séges vagy jövedelmes állást vívott ki magának,melyet feladni, hogy haza menjen a bizonytalanra,eszélytelennek tartá. És ki ezek közül haza jött, jó-formán megbánta, mert a hazai apró viaskodá-sokba nem tudta többé beletalálni magát, — va-lamint a külföldi míveltség elkényeztette érzé-keit sértéa honi barbarismus, és így —„a nescioqua natale solum dulcedine allicit“ poezisébólnagyhamar kigyógyult.

Maradt künn nehány elvhű férfiú, kinekitthonn nem volt miből élni, vagy dolgozni kedves tehetsége; ki Austriával kibékülni nem akart,és az emigratióból — kenyérkeresetet csinált. A

52

kis csapat, többször megtagadva Kossuthot, vagymegtagadtatva általa, hasznosnak találta ismét azAustria ellenes hatalmaktól suppeditált segély-francok és tallérokból koronkint kijutott egy kiszsoldra való tekintetből Kossuthhoz szegődni, éskik hajdan szidták, ha eszényét nem akará meg-nyitni nekik, a mihez köztudomás szerint — sohasem volt nagy kedve, — ma ismét nevére es-küsznek, s különféle módozatokkal és szerepek-ben agitálnak forradalmi irányban részint nyilvá-nosan, s megtámadhatlan „törvényes és alkot-mányos eszközökkel“, — részint commis voya-geurökként titokban.

Vezérök Kossuth, ki élte legtevékenyebbkorszakában is mindig ábrándokban élt, s sajátálmaiban hitt, mindenben állhatatlannak és vál-tozónak mutatta magát, csak egyben maradt hűmagához: hogy egy hoszű élet folytonos csaló-dásai dacára — egy percre is kijózanodni, ki-ábrándulni nem tudott. Habár minden épületeromba dőlt, minden terve meghiúsult — sohasem jutott eszébe e tragikai jelenség okait ön-hibáiban keresni. — A hiúság, szellemi önösség,és önimádat, jellemének ezen egyedül erős. ol-dala — nem hagyja máig is fölébredni benne an-nak tudatát, hogy ő szerepét kijátszotta.

53

Ábrándai ködében csak egy positiv tudatmécse világít. És ez azon tudat, hogy öt az or-szág intelligentiája, politikai kiválóbb egyéniségeikivétel nélkül gyűlölik. Gyűlölték, s nem becsül-ték 48 előtt sem. Ő soha sem uralkodott tekintélyeáltal az intelligentia egy töredékén is, mint Deák azösszes értelmiségen. Az ő jelentőségének másalapja volt. A nemzet jó s rósz szenvedélyeit föl-izgatni tudó tolla és szónoklatának varázserejevolt egyedül az, mi neki — nem csak Széchenyi,hanem csaknem valamennyi kortársai e l l e n é r e— a tömegek kegyében azon széles piedestáltemelte, melyen a nemzet kiskorúsága, s azaustriai kormány esztelensége következtében —valamennyi nálánál sokkal okosabb hazafi fejefölé emelkedék — egész a kormányzóságig.

Ezen históriai ténynyel szemben — szomorúlátni azon igen roszul számító gyávaságot és hy-pokrisist, melylyel hajdani bajtársai, (és Deákpártilapok) még ma is őt „nagy hazafinak“ — „a nagyszáműzöttnek“ címezik: holott szívökben csakmegvetést éreznek iránta; és hasonló őszintétlen-ség a nagyság iránti kegyelet affectatiójával saj-nálkozást fejezni ki a fölött, hogy „Kossuth az or-szág tisztes osztályaival ellentétbe helyezve ma-gát — nem röstel tudatlan, vagyontalan, jellem-

54

telen kalandorokkal, s a legalyasabb agitátorok-kal és catilinaris csőcselékkel szövetkezni“; minthabizony Kossuth Lajos 1848 — 1849-ben nemugyanezen elemekkel szövetkezett volna — az ösz-szes intelligentia ellen. Ismeri ő azon elemet,melyben egyedül volt képes élni és nagyra nőni.Praedilectioi mindig ezek voltak.

Kossuthnak mint politikai egyéniségnek jel-lemrajza még nincs megírva. A magaslat, melyrevergődött, a nemzeti tragoedia, melynek nem hősevolt, hanem inscenirozója, rendezője, működé-sének távolodó ideje: mindez kedvezőlegköltőítiegyéniségét; úgy, hogy az értelmesebb osztály-lyokban is valódi túlzott fogalmak uralkod-nak róla, szellemi tehetségeiről, tudományáról.Olvassuk azonban ma, érett elmével, egy kisszakismerettel, és európai szemüveggel Kossuthcikkeit, müveit, s beszédeit — s azt fogjuk látni,hogy ő csak egy korabeli Madarász Józsi vagyIrányi Dániel volt. Több genialitással, kétségtele-nül; és szebb — de mai korban csaknem gyer-mekeseknek látszó, phrasisokkal. Hanem politi-kai látköre, judiciuma semmivel sem külőnb. Po-litikai jelleme is teljesen ilyen szélbali. Túlzó, afalnak neki menő, ellenben a más véleményüeketaz inquisitiónál dühösebben üldözni kész, és a

55

haza boldogságát egyedül az ő eszük szerint,a leurfacon képzelő, s ha a hatalmat kezükre kerí-tik, erőszakoló, forradalmi faj ez; s ehhez tarto-zik Kossuth múltjánál, s jelleménél fogva.

Kossuth genialis ember volt, s rendkívüli el-sajátítási tehetséggel, könnyű fölfogással bírt. Denem volt mélyen beható ész, nem volt kritikaielme. Autodidakt létére fölületes és kapkodóa mint kezébe vetődött Liszt Fridrik: minden to-vábbi gondolkozás nélkül, azt briliánsul lefordítámagyarra, s a magyar viszonyokra. A nemzet-gazdászatban e dilettantismuson soha sem mentt ú l ; mutatta védegyleti terve, gyáralapító társa-sági phantasmagoriája, iparegylete, mik mind du-gába dőltek. (Tengerre magyar!)

De igen kevés ember lévén nálunk, ki pénz-ügyi, s közgazdászati irodalommal s tudomány-nyal elméletileg vagy gyakorlatilag foglalkozottvolna: Kossuth a többségnek imponált. Mint im-ponál még máig is, és a tudós akadémia tagjáváválasztatik, ki egy többnyire németből fordítotttudományos könyvet ád ki, mely magában tánhasznos, csakhogy címlapján egyetlen szó el-hibázott; e szó helyett: „ í r t a “ ennek kellene ál-lam „ f o r d í t o t t a . “ Inter vaccas bos est. . .

Ha Kossuth teljesen kifejlett talentumával

56

francia vagy angol állampolgár: a nyilvános pá-lyán legfölebb obscurus agitator maradandott. Dea gyógyíthatlan betegnél prosperálnak a kuruzslók.

Az ország kórállapota forradalmat kívánt, sKossuth forradalmi egyén lévén — abban embe-rére talált. Ő a kor embere volt. Ez volt nagy-sága. Romboló mint a vihar, és szükséges, minta vihar. De csak múlékony szükség volt. Maanachronismus.

Ma Kossuth 63 éves ember; ifjabbkora min-den hibáival; előnyei, erélye, tevékenysége ésvarázsa nélkül. Ha ma haza jönne, okvetlennagyszerű spectaculumok, ovatiók, processiók,hálálkodások, hazafiúi könyhullajtások tanúi fog-nánk lenni. De meddig tartana a fokozott hangu-lat? „Lejárná magát.” Ah, az öregség nem vonzó,nem bájoló; „és nincs szerencséje“ (mint XIV.Lajos mondá). Vajmi sokan kik Kossuthot maolyannak képzelik, minőnek látták, nem kevésbéábrándulnának ki, mint az a nép, mely hazajötté-től — új földfelosztást vár.

De térjünk vissza tárgyunkra — az emigra-tióra, vagy is azon emigránsokra, kik ugyan hazajöttek, hanem a mai Magyarországban hazáju-kat elismerni nem akarják, és olyan Magyaror-

57

szágot kívánnának alkotni, minőt ők húsz évigálmodtak maguknak, melyben mindenekelőtt ésfölött — ők uralkodnának. Mert hiszen itt fekszika nyúl.

Ezt a fajt remekül jellemezte Macaulay, mi-dőn a II. Károly uralkodása végén Hollandba me-nekült whigekről így ír:

„E menekültek általában heves véralkatú, sgyenge ítélő tehetségű férfiak voltak. Továbbáazon különös csalódás befolyása alatt álltak, melyhelyzetökkel járni látszik. Az ellenséges factio ál-tal száműzött politikus az általa elhagyott társa-dalmat csalékony közegen át tekinti. Mindentárgyat ferdén s valótlan színekben mutat az őbánata, vágyai, s boszúsága. Minden kis elégület-lenségben ö forradalom előjeleit látja. Minden ut-cai kicsapongásban lázadást. Őt nem lehet meg-győzni arról, hogy hazája nem bánkódik ő utánnaannyira, mint ö bánkódik hazája után. Azt kép-zeli hogy hajdani bajtársait, kik házi tűzhelyük-nél maradtak s vagyonukat élvezik, ugyanazonérzelmek bántják, melyek az ő életét tehernektüntetik föl. Minél tovább tart hontalansága, an-nál erősebb lesz ezen képzelgés. Az idő, mely le-hűti honn hagyott barátai hevét, az övét gyu-Iasztja. Türelmetlensége honát viszonlátni, hóna-

58

ponkint nő; s minden hónapban kevésbé em-lékszik róla, s kevésbé nélkülözi őt ha-zája. E csalódás csaknem őrültségig fokozódik,ha több menekült, kik egy ügy áldozatai, talál-koznak külföldön. Főfoglalatosságuk arról társa-logni, mik voltak ők egykor; s mik lesznek is-mét; a közös ellenség elleni hevületbe bele inger-ük egymást, hogy egymást a győzelem és boszúképtelen reményeivel táplálják. így fejlődik kibennök a képesség oly vállalatokra, melyeknekreménytelenségét belátná minden ember, kitszenvedélye meg nem fosztott az esélyek számba-vételének tehetségétől.“

„E hangulatban voltak ezen a continensenegybegyült menekültek többjei. A levelezés neme,melyet Angliával föntartottak, nagyobb részt ér-zéseik fölhevítésére, s itéletök félrevezetéséreirányzott vala. Értesüléseik a közvéleményt illető-leg főképen a whig párt legroszabb tagjaitól szár-maztak; professionatus összeesküvőktől s pas-quille-iróktól, kik a törvényszékek által üldöztet-tek; kik kénytelenek voltak álruhában félreesőutcákban bujdosni; s néha hetekig padlásokon spincékben lappangtak. A z o n á l l a m f é r f i a k ,k i k a h a z a f i p á r t d í s z e i v o l t a k , a z o ná l l a m f é r f i a k , kik később a nemzetgyű-

59

l é s v e z é r e i l ő n e k , b i z o n y o s a n k ü l ö n -b ö z ő é r t e s í t é s e k k e l s z o l g á l t a k v o l n aa z o k t ó l , m i k e t J o h n W i 1 d m a n és HenryD a n w e r s - f é l e e m b e r e k a d t a k . “

Íme Kossuth, Irányi et consortes szórólszóra nektek szól a lecke. De vobis fabulanarratur.

Azon hazánkfiai, kik több kevesebb évetszámkivetésben töltöttek külföldön, nem érdek-telen észleletek tárgyát képezik.

Sokan közülök a civilisatio termékeny mag-vaival keblükben szélesebb látkörrel, műveltebbérzékekkel, s némi tapasztalásokkal tértek vissza.

Másokon a mívelt külföld befolyásának megfoghatlanúl semmi nyoma. Sőt némelyikén aztlehete tapasztalni, hogy míg künn volt, minteurópai ember beszélt, gondolkodott s viselte magát; a mint azonban haza jött, rövid idő múlva:teljesen visszaesett korlátoltságában boldog tábla-biróságába, s municipalis bogaraiba. Ah ahazai levegő!! — ez az áldott hájnövesztő, has-hizlaló, észaltató, ópiumos levegő!!

60

Van erre egy goromba példabeszéd, melyetcsak azért bátorkodom fölhozni, mert hisz neve-ket nem említék, s senki sem vádolhat azzal,hogy X vagy Y-ra céloztam.

E példabeszéd, régi jó magyar példabeszéd,s azt tartja, hogy „az ökör ha Bécsbe hajtják is,ökör marad.“

Egyébiránt e példázgatásban semmi sértőnincs. Az ökör igen jeles hasznos állat; mit nemminden hazafiui martyrunkról mondhatunk. Ésaz a fölséges roastbeef! míg ellenben bizonyosnagy hazafiak egyáltalán emészthetlenek!

Tehát á tout seigneur tout honneur! Tisz-teljük az ökröket, — és ne aprehendáljonsenki.

Vegyük a kiválóbb szellemesebb egyéneket;az irodalom és publicistika terén, vagy politikaipártvezérletben szereplőket; s látni fogjuk,hogyaz a mívelödés Londonban, Párisban, Bruxelles-ben csak nagyon relativ valami.

Veszem például ifjúkori barátomat— J á m -b o r P á l t .

E szelíd, tiszta lelkű, szerény jellemű, gyengeszívű fiatal költő, ki túlvilági eszményekben élt,és igazán j á m b o r fiú volt: mivé lőn? Talán

61

nagy költő, nagy író, nagy szépész s bölcselő lőnbelőle?

Megtanult franciául, s a francia színészetetelőszeretettel tanulmányozá, az igaz; — hanem— az irodalom terén mi nagyot sem mutat föl.Eszméket szedett ő fel, de nem tudja rendezni;mint a ki árverésen vásárol ezer holmit, s mikorhaza jő, nem tudja mit hova rakjon. Azután nemis a legértékesebb tárgyakat válogotta ki! — El-lenben — politikára adta fejét.

Talán az idealista gyakorlati emberré fejlő-dött, talán a nagy iskolában kifejlett ítélő tehet-sége? Nem.

Eszményi bensője elveszett, de reális embernem lett belőle. Föllengős volt hajdan, most sati-rikus akarna lenni. De nem találja el mi légyen tisz-teletre, mi gűnyorra méltó? Nézetei a látottakonmegzavarodtak. A seminarium növendéke nem bírttisztába jönni az ezredévvel előbb álló párisi ci-vilisatióval; nem tudja megkülőnböztetni annakfény- és árnyoldalait; nem hatolt be a mai Baby-lon társadalmi problémáiba; a socialismusról ishallott harangozni; és csak alaktalan szabadságiképzelgésekben botorkál.

C’était plus fort que toi.Hát C s e r n a t o n y L a j o s ?

62

A hírhedt Csernatony Lajos, kit ha 1849őszén Pest utcáin megjelenni mert volna, alighaagyon nem vert volna lapjának előbbi publikuma,— oly düh uralkodott akkor a népcsalók ellen.Hanem volt ő neki esze, mint a legtöbb elvroko-nának:

Ők — „entkamen glücklich nach Paris!Leben bleiben, wie das SterbenFür das Vaterland, ist süss! —“

Alig jött haza, megdöbbenté a közönséget.Ő nem üdvözölte hazáját; nem jött ajkán egyet-len nemes érzeménynyel; hanem szitkokkal,fenyegetéssel mindazon 14,999,999 ember ellen,kik nem szöktek ki elég jókor, és iskolás gyermekihetvenkedéssel.

„Ki vagyok, mi vagyok„Alapi fi vagyok„A botrányt szeretők„Journalistája vagyok.“

Szokatlan hang üté meg az olvasó fülét. Szo-katlan de nem új. Úgy kezdé újra, a hogy végzé49-ben nótáját.

Mint irodalmi rüpők ment ki, mint irodalmirüpők tért vissza.

A megfoghatlannal határos, hogy húsz év

63

alatt nem csak mit sem tanult külföldön; demég modora, sőt illem-érzéke sem mívelődött.

Nem csak nem tanult semmit; hanem úgylátszik talentoma sincs solid tanulmányra.

Mióta Jókay bevezette a „Honi“ journalisti-kába — Csernátony tagadhatlanul némi hatástgyakorolt a hírlapirodalom — sülyedésére, hang-jának nemtelenedésére. Meghonosítá a piszkoló-dás ragályát.

De nem létezik közjogi, politikai, nemzetgaz-dászati kérdés, melynek lényegéhez két év alattex asse hozzá szólt, melyet tanulságosan fejtege-tett volna. Ha néha megkísérti, hoszadalmasanír, mint ki tárgyáról nem gondolkozott sekélyen,sót — unalmasan.

Ő ezt érzi, s eféle komoly tárgyakat ösztön-szerűleg csak arra használja, hogy bizonyos „szé-les“ publikum megröhögtetésére valami ízetlentréfát űzzön velők. Mint egy vásott gyerkőc, kinyakravalójából bajazzót, zsebkendőjéből plum-sackot csinál — mamája boszantására, pajtásaimulatságára.

A tudományok egy ágát sem mívelé; olva-sottsága regények, emlékirati csevegések, adoma-gyűjtemények, s nehány satyrikus íróból áll.

Ezeknek utilisatiójából él magában tenné-

64

ketlen elméssége. Humoristához nincs bensősége,kedélye; satyrikushoz — hiányzik benne a ko-molyság, az igazságszeretet. E nélkül pedig meg-lehet ugyan nevettetni valaki rovására azokat,kik az illetőt nem ismerik. De ily satyra az illetőtnem sújtja. Mert csak az igazság fáj. Csernátonygunyora nem keresi a gunyorra méltót; ő csakbántani akar. Benne csak a malitia működik,minden erkölcsi ösztön nélkül.

Épen abból, mivel erkölcsi, s mélyebb esz-ményi indokok nem működnek benne, nem ger-jesztik elmésségét, következik: hogy az teljesenmeddő az irodalom azon könnyűnek látszó, detanulságos mezején, melyet ma „tárca“ névvelnevezünk, s mely az irodalom minden ágát, acsaládi és társasélet minden mozzanatait, a korminden társadalmi problémáit magába foglalja.Csernátony kísérletei a tárca terén szánandó erő-ködések: tele affectatióval, s saját hiú énjénekkiállhatatlan kipányvázásával.

Hogy gyakran szerencsés ötletei vannak,(minő például: „kirukkolt az egész Gelics“), hogybenne némi szellem és elmésség elcsenevészett— nem szükség tagadni.

Általán legtalálóbban jellemzi e kitétel: m a-r a k o d ó . Elemében csak akkor van, ha személyt

65

kapott fel marakodási szenvedélye. És ebben isa kicsinyekre van passiója. Neki senki sem elégcsekély, hogy tollára ne méltassa. Ellenben anagyot is előbb törpévé teszi, mondhatni lealja-sítja; s csak akkor bánik el vele. Különbségettenni, neki nem adatott. Érdem, tisztesség, be-csület: neki bliktri. Nincs érzéke irántuk. Min-denkiről a legaljasabbat teszi fel. Ezért megy átgunyora — a pasquillebe.

Az erkölcsi mérvnek e teljes hiánya sodortaót oly fátumba, melynek következményei éltefogytáig üldözni fogják; — nem mintha az egyelkeserített élet által expiált nem volna, vagy atársadalmi morálnak kiengesztelhetlennek sza-badna lenni, valóban nem: hanem mert ö min-denkit gyanúsító, bántalmazó, rágalmazó és ki-hívó hányavetisége által mindennap új ellensége-ket támaszt maga ellen, kik aztán kérlelhetlenülrivallják neki vissza: hát te ki vagy és mi vagy?

Mióta azonban lapot indított, úgy látszikkomolyabb, tiszteségesebb modoron töri magát.Talán belátja, hogy forradalmi szájhösködésselma már nem lehet az egész világot intimidálnimint 48-ban? talán észrevette, hogy szenvedhet-lensége miatt még a jó Jókay is örült szabadul-hatni tőle? vagy talán sejti, hogy puszta gyerkő-

66

cös marakodásra publicistikai szerep ma márnem alapítható? Ainsi soit il.

De félek, hogy — naturam si furca expellas— majd úgy jár, mint az a cigányfiú, kit protec-tora évekig nagy gonddal neveltetett európai em-bernek; míg az mégis egy szép reggel valame-lyik kóborló bandával megszökött.

Politikai jelleméről hallgatnék, ha rettenthet-len hazafiúságát, emigránst érdemeiben és szen-vedéseiben való ilyen-olyan szilárdságát másokrovására folyvást nem hánytorgatná: így azon-ban egy kérdést intézek hozzá:

vájjon elfeledte-e, vagy tán, mert régen volt,nem is igaz, hogy mi egykor egy l a p b a leve-leztünk? én Bécsből, ő Párisból?

Tudniillik a borzadalmas kétfejű sassal ellá-tott császári királyi hivatalos Budapesti Hír-lapba?

És ímé ma mily érzékeny az én collegám acs. k. kétfejű sas irányában! No de se baj. Többilyen nagy hazafit ismerek ám én is, más is.

És az öreg L u d w i g h J á n o s ? Jó, becsü-letes és középszerűn eszes ember volt egész életé-

67

ben. Most is az. Csakhogy megöregedett; s azöregek szószaporításában szenved; a mely beteg-ség egyesülve üdült bajával, a morbus politisandival, rettentő bruxelli levélpolipokban nyilatko-zék eddig, — s most majd, attól tartanak az or-vosok, országgyűlési beszédekben fog kitörni. Cik-keiről ítélve, kissé mogorva úr; folyvást dörmög ésdünnyög; haragszik mindenkire; de legkivált min-den néven nevezendő potentátok ministereire,Bismarckra mint Beustre, Primre, Antonellire,mint Andrássyra, szóval minden boldog emberre.Pedig legalább Lónyayra — nincs oka haragudni.

Ha itthon maradt volna, azóta a tizenhatszepesi városok valamelyikének jóravaló polgár-mestere lenne. így azonban az ellenzék olvasnitudó töredékének szerencsétlenségére hírlap-íróvá lőn.

Jókay már régen igyekszik lapjának ezenkiapadhatlan-tintapazarló munkatársa számáranémet lapot alapítani. Németül azok a hosszúcikkek tán majd jobban veszik ki magukat.

Soh’ se hittem volna, hogy ilyen ravasz em-ber az a Jókay.

68

A szélső bal annyiból mindenesetre forra-dalmi nép, hogy nála igen gyakoriak a trón vál-tozások. Minduntalan új vezérük van.

A nem tudom hányadik, hanem utósó előttivolt S i m o n y i E r n ő .

E tótmagyar táblabíró külsejű, jó képű ala-csony embert hajdan nem lévén szerencsém is-merni, nem tudom mit profitírozott külföldön;de annyi bizonyos, hogy politikai mint általánosmíveltségben, s gyakorlati ismeretekben hason-líthatlanul fölebb áll pártja volt és létező ve-zéreinél.

Ugyan nem volna-e szíves nekem megmon-dani, hogy okos ember létére miként légyen az,hogy mégis a szélső balpárthoz tartozik?

Vagy talán az az elve, hogy inkább faluhe-lyen első, mint Rómában utósó? Hiszen nemIrányi, hogy ily ambitió marcangolja!

Azon férfiaknak, kiket a nép úgynevezettbizalma képviselőkül a parlamentekbe küld, kétfajtája van. Van olyan képviselő, a ki eljővén aházba, ámbár beszélni tud, hallgat és vár addig,mig valami mondandója van. Az ilyen, ha kivá-

69

lóbb tehetség lakik benne, gyorsan vagy lassanpártja elismerését vívja ki, s vezérszerepre jut.

Mások azon öntudattal lépnek be a parla-mentbe, hogy ők vezéreknek születtek, s ahhozmért tartást vesznek fel. Ők beleszólnak min-denbe, igényteljesen, öntudatos súlylyal. Ők tud-nak mindent, eldöntenek mindent: csak a több-ség kajánsága az, mi őket vezérekül el nem is-meri, és — leszavazza.

Ezek közé tartozik I r á n y i D á n i e l .I r á n y i D á n i e l ! a legutósó pártvezér.Voilá un homme! — Every inch a king.

Tetőtől talpig pártvezér. Ma félreismert lángész,holnap ministerelnök.

E nagy és csodás rendeltetés arcába vanírva, oly komoly az, és öntudatteljes; és testalka-tába, melynek feszes egyenessége nagy férfiakkalszületett adomány; (vagy — akármi legyek —m i e d e r t hord!)

Az országházában a legérdekesb férfiú.Akár áll, akár ül: mindig oly „pose”-ban van,mint a ki épen a fényképező szekrény előtt áll,hogy az örök idők, és egynéhány rajongó mam-zell számára halhatlaníttassék.

Arca minden rángása, s minden taglejtéseelárulja azon meggyőződését, hogy a ház és kar-

70

zat minden szeme reá van szegezve, mert ő Irá-nyi, a nagy Irányi.

Meg vagyok győződve, hogy ha ő eszik,iszik, borotválkozik, vagy csizmáját húzza föl:azon boldogító öntudattal és komolysággal eszikiszik borotválkozik és húzza föl a csizmáját, hogy— ő Irányi, a nagy Irányi.

Igen szeretem az ilyen f é r f i a k a t , mertrendesen — — nagy szellemek. Hallom, aztszokta mondani: hogy ő elismeri Kossuthot elsőembernek az országban, de viszont ismerje elKossuth, hogy ő — Irányi — a második!

Efölött vitázni sem lehet. Legalább velem. Irá-nyi annyira a második előttem, mint Kossuth első.

Ha így látom őt teljes egész fontosságában20 év után, mindig eszembe jut egy 48-ki adoma,melyet ugyan már valahol elmondtam talán, denem árt ismételni.

A 48-ki nyár derekán volt, s a nemzeti kör-ben. Több akkor már vagy még híres ember álltegy tömben, köztük a sajnos már elhunyt IrinyiJózsef, s az Istennek hála még élő és uralkodóIrányi Dániel. Franciaországról folyt a társal-gás, forradalmáról s hires férfiairól, Dupinről ésDupontról. Irinyi, kinek a franciáskodás gyengéjevolt, bőven magyarázgatta, ki a Dupin és ki a

71

Dupont, s hogy két Dupin van és két Dupont;midőn nagy komolyan közbeszól legsatyrikusabbmosolyával P o d h o r s z k y tudós barátom:

„No látják az urak“ — úgymond — „ha-sonló módon fognak egykor Párisban vitatkozniazon, hogy ki volt légyen azon nagy ember, kia magyar forradalmat csinálta: Irinyi-e vagyIrányi?“

Mint ebből is láthatod szíves olvasóm, Irá-nyi Dániel nagy férfiú volt már 1848-ban is.

Akkor még csinos szőke fiatal ember volt;azóta bámult kissé; a mely furcsaságot sokkopaszodó kortársomon veszek észre.

Pár nappal március 15 előtt egyszerű ügy-védsegédnek tartotta a világ. Egyszerre elsodortaa forradalom, vagy is — pardon, ő sodorta el aforradalmat; és mint nagy politikus magasodottki a föld porából, mely pedig Pesten akkor is jónagy volt.

Ő a még akkor dívó lánglelkű, ragyogó ékes-szólását, s nagy szavú politikai s szónoki iskoláhoztartozott, melynek adeptusai százszor haltak megegy huszonnégy órában a hazáért.

Képzelheted tehát ditto olvasóm bámulato-mat, midőn egyszerre csak azt hallom: IrányiDániel él, sőt haza jő, sőt képviselő, szerkesztő,

72

pártvezér — vivit et in senatum venit. Tehátnem halt meg 6 sem a hazáért?

„Er lebt, er liegt nicht blutgeröthet„Auf einem Schlachtfeld Ungarlands;„Kein Russe, kein Croat hat ihn getödtet!“Nevezetes! A szabadságharc hősei majd mind

elvérzettek; de nagy politikusai megmaradtak.Mily szerencse!Legalább másodszor is megmenthetik a hazát.De a nagyságot nem adják olcsón. Irányi

sokat veszített nagy horderejű politikai hivatásakövetkeztében. Ha nem lett volna nagy ember,1849-ben itthon marad; azóta oly hires ügyvéddéleendett, mint Simon Florent; — lenne többfélegőzmalom verwaltungsrathja, másoknak jogta-nácsosa; lennének magának is ügyvédsegédei,háza a Lipótvárosban, — s azt most jól elad-hatná valamelyik ministeriumnak.

Ez ugyan nem valami nagyszerű eredmény;az igaz.

De nem valószínű, hogy mint politikus ésállamférfi csak ezzel is fölérő eredménytérjen el.Igen rósz prózai praktikus világ jár most aző faj-tájabeli nagy emberekre. A reális érdekek, a békeés rend óhajai uralkodókká lőnek a politikai Ide-alismus rovására.

73

Többet ér a mai nemzedéknek az 1867-ki ve-réb, mint az elrepült 1849-ki, és Turinban repdesötúzok. Többet ér egy pari fölött álló részvénya dunai confederatióban hazánknak ígért dive-dendánál. Érdekesebb egy bank vagy téglagyárévi üzletjelentése Kossuth legszebb levelénél.Többet ér egy kis export, Irányiék mit sem jöve-delmező államfüggetlenségi handabandáinál.

Képzelheti ennélfogva Irányi ur, hogy az 0débutje húsz év után nemzeti zászlóval, Budáranem menetellel, a ministerek vád alá helyezésé-vel nem az az út, mely — ministerséghez vezet.

De hazánk mai állapotairól úgy látszikany-nyit tud mint Kossuth, kinek hűséges epigonja,moins le talent. Mert ö meg nem érett oda-künn: a nemzetet is még olyan gyermeknektartja, a minő a Metternichi államrendörség és amegyei nemesség kettős gyámsága alatt neveke-dett 48 előtti nemzedék volt; melyet nehány föl-lengös frázissal ellehetett csalni — april 14-kéig!

Nem akarja észrevenni, hogy az i848—q-kiesemények, és az azótai vajúdások nagyon kihü-ték a kedélyeket. A ki ma Austriától való elsza-kadásra, és az april 14-ki papíron volt és vérbefullasztott függetlenségért vívandó harcba akarjabeleintrigázni vagy erőszakolni — pedig erősza-

74

kölni kellene a nemzetet, mert forradalomrasemmi kedve: annak nem csak elfonyadt szóvi-rágokkal szájában, és turini instructiókkal zsebé-ben, hanem nehány száz millió forinttal és arány-lagos vontcsövű ágyúkkal, és ditto gyútűpuskák-kal kellene köztünk megjelenni: ekkor is csak Ma-gyarország végromlását idézné elő; de e nélkülcsak Don Quixot, és hanswurst szerepe vár reá.

Mindent összefoglalva: Irányi szépen ír, jólbeszél, nem mond absurdumokat; de nem ismond valami meglepő okosat. Eszméi sem nemmagasak, sem nem mélyek, sem nem eredetiek.

Ő szorgalmasan tanult, és nem rajta múlt, hogy akülföld nagy iskolájából ép oly gyenge politikusgyanánt jött vissza, mint a minő kiment.

Az ócska Rotteck-Welckeri liberalismus pá-risi democrata mázzal bevonva, — s a világotmagyar Chauvinismus szemüvegén át néző lát-kör: ezt keverd, s Irányi kész. Azonban ő a kor-látoltabb elmék szelíd fanatismusával, őszinte ésbecsületes; a pártküzdelemben lovagias modorts eljárást törekszik követni. Lénye komoly, ésmerev, még elvbarátai előtt sem rokonszenves,mert hiún kevély, és önhitt.

Ha mindezen hibáihoz és erényeihez számí-tásba veszszük, hogy ő itthonn meglehetősen

75

„dépaysé“, hogy a hazai viszonyok megítélésé-ben pártjának sok tagjával nem versenyezhet,hogy nem bir sem Szilágyi Virgil hajlékonyságá-val, sem Simonyi Ernő béhatóbb eszével: — azonaggodalmunkat kell kifejeznünk, hogy még ő sema szélbali vezérek utósója; e saturnus őt is elfogja nyelni; — és nem sokára új vezére lesz aszélsőbalnak.

Igen de hol vegyenek még egyet?Az igen messze és igen közel fekszik.Amerikából!Értem M a d a r á s z L á s z l ó t .Mint hallani, a kétszeresen megválasztott

Madarász József egyik választókerületét az ő szá-mára tartá fönn; s naponkint várják az aranyosgyémántos Madarász László válaszát jelöltségé-nek el vagy nem fogadása iránt.

Azt meg kell vallani, hogy csak is egyedülM a d a r á s z L á s z l ó volna méltó is képes is aszélbali pártnak vezére lenni.

A tehetetlen ambitio itt említett vértelenvértanaival ellentétkép emlékezzünk meg egyőszinte becsületes rajongóról, s vértanúi jellem-ről, t. i. az öreg T á n c s i c s M i h á 1 y r ól, ki sememigráns nem volt, sem nem azért volt forradal-

76

már, hogy ezúton uraságra jusson; ki életénektán harmad részét börtönben töltötte: miért? —eszméiért.

Persze, hogy szerencsétlen gyakorlatiatlaneszmék azok, miken a becsületes öreg, értelmé-vel kevésbé mint szívével, csüng.

Táncsics szegény pórfiúként nőtt fel, s máraz ifjúkor teljében volt, midőn írni olvasni tanult.És tanult bámulatos sokat; de a vele született ra-jongást higgadt bírálattal egyensúlyozni nem ta-nulta meg soha. Ő nem illett a 48 előtti korba,nem illik a maiba; s 48-ban is csak curiosummaradt.

Az életben ő erős, de irataiban gyenge phi-losofus volt. Diogenesi egyszerűségben kereste aboldogságot. Huszonöt évvel ezelőtt gyakran lát-tam a piacon bevásárolni kosárral, s hóna alattnagy soroksári kenyérrel de boldog arccal hazasétálni a Ludovicaeum mögötti kunyhójába. Astoikai bölcseség előképe. Láttam estefelé kert-jében kapálni és öntözni, térdig fültűrött gatyá-ban, — míg neje, egy egyszerű német asszony,kiszólt a konyhából, hogy kész „a vacsora“, melyelég egyszerű volt.

Akkor is magyar Rousseaunak hívtuk már;és törekvéseinek eszményiségére vonatkozólag

77

méltán. És ha Rousseau nagyobb elme volt s ter-mékenyebb szellem, Táncsics csak tanítványa,és pedig soha önállóságra nem jutott tanítványavolt is: de mint ember ez utóbbi nemesebb cstisztább.

Jellemzéséül egy adoma:A boldogult József nádor fiai nevelésére

maga is felügyelt. Egy ízben kezébe akad ezek-nek könyvei közül „Stancsics Mihály“ magyarnyelvtana, s abban következő épületes tételekenáll meg a szeme:

„Magyarország.Német király.Latin vármegye.“és hasonló magukban ártatlan, de egymás

mellett elég furcsán hangzó mondatok tarkáztákaz egész grammatikát.

Nehány nap múlva börtönben ült Stancsics.És nyelvtanai keményen eltiltattak.

Ne csodáljátok tévedéseit. Azon kevés egyé-niségek egyike ő még is, kik az emberiséggel ki-békítenek.

VI.TÁBLABTRÓ POLITIKA ÉS REFORM-

STEEPLE CHASE(Május 8.)

Most veszem észre, hogy teljesen eltértem atrónbeszédtöl; melyet pedig mint reformpro-grammot pontról pontra tárgyalni volt olvasómranézve veszedelmes szándékom.

Azonban azalatt a képviselőházban látvánhallván az emigratio nagyait, a „legvégsőket ahaza jobbjaiból“: lehetlen volt oly udvariatlan-nak lennem, hogy azonnal ne üdvözöljem; hi-szen ők sem röstek abban, hogy a közfigyelmetmagukra vonják, s mondhatni ajtóstól rontanakbe a szobába.

Az országgyűlés továbbá 14 napja már, régicsigamódra alakul, s ha csak Simonyi Ernőnek,kit az úr Isten is nyitra-megyei prókátornak te-

79

remtett, sült krumplival nem tömik be a száját,nem is hiszem, hogy a válaszföliratot a törvényeshárom év előtt elkészítse.

Időközben elolvastam T ο 1 d y I s t v á n leg-újabb röpiratát „ P á r t j a i n k f ö l a d a t a a v á -l a s z t á s o k után.“ Érdekes cím; és oly formánillik reá, mintha egy kötet novella borítékára aztírnok: ,,fensőbb mathesis“.

Főérdeke azonban, hogy az is a reformokkai foglalkozik, mint a trónbeszéd. De nem kerülgeti ám a forró kását, hanem ugyancsak falja,anélkül hogy fújná.

Toldy István előbbi müve „a v á l a s z t á s o ké l ő t tu szorgalmas munka volt, s pártviszonyaink-nak tüzetes és gondos analysisét tartalmazá. Hogyép oly tetszést vívott ki a Deákpártnál, a milyagyonhallgatási törekvést s boszonkodást szültaz ellenzéknél: annak a jele, hogy — sikerültpártirat volt. Toldy e müve után reményteljestalentomúl ismertetett el.

A mint új irata kezembe jött, kissé megdobbentem. Választások előtt vastag könyv; — választások u t á n — vastag könyv? Ezen ifjú em-berből vagy azon Büchermacherek egyike kezdfejlődni, kik minden eső előtt huszonnégy ívesjóslattal, s minden eső után hasonló vastagságú

80

eső utáni köpönyeggel boldogítják az emberisé-get, míg kiadóra akadnak; — vagy rendkívülilángelme, ki szerencsés intentióval ellesi és elta-lálja mindazt, mit mi hétköznapi emberfiai csakidő és tapasztalás folytán tudtunk félig meddigelsajátítani?

Elolvasván, s pedig meglehetős figyelemmel,mit mindjárt bebizonyítandók, a művet, — nemhallgathatom el, hogy e szép tehetségű írót nagyveszélyben látom forogni. Attól tartok, rajta is be-bizonyuland azon az úgynevezett csoda-gyereke-ken és korán sikert kivívott ifjú embereken több-nyire, s mindenikünk által ezerszer észlelt tapasztalás: hogy a fölléptök által ébresztett óriási vá-rakozásokat idővel csak törpe teljesedés követi,mert kora diadaluk önhittséget ébresztett bennok,mely a további haladás legnagyobb akadálya,— s oly merényletekre ösztönzé, mikre még nemérettek meg.

Általán leendő publicistának nem jó fiatalkorában sokat írni; mert egészen elvonttan attól,hogy mig tanít, tanulnia kellene: a legnagyobblángelmének is fejlődési stádiumai lévén, lehet-len, hogy fiatal korában oly nézeteket ne állítsonföl, miket később a tapasztalás után rectificálni smegcáfolni fog; lehetlen,hogy egyetmást ne írjon,

81

mit később meg fog bánni; mi ónszárnyak gya-nánt fogja későbbi erőkifejtéseiben akadályozni.

Azonban meglehet, hogy belőlem is azonirigy méltánytalanság szól, melylyel korosabbírók az ifjú fölvergődő talentumokat rendesenelnyomni iparkodnak, — mit suo tempore, mások-kal magam is keserűn tapasztalék; de a min Ma-gyarországban — annál kevésbé kell csodálkozni,mert nemzeti jellemünk egyik legkirívóbb szeny-foltja: az irigység; — a kunyhó nyomorult né-pénél, mint az úri osztálynál minden munkás, ta-karékos, s ennélfogva boldoguló, de a tunyabutaság által,,szerencsésének gúnyolt embertár-sunk elleni irigység; mely az irodalom terén iseltiporni törekszik minden sarjadó ifjú erőt, ahelyett hogy fajunk szellemszegénysége érzeté-ben örülnénk, ha valamely új elme, új tehetségkezd fölmerülni nyilvános életünk porondján! —Meglehet, hogy magyar létemre az én szivemmély rejtekében is öntudatlanul virít e szép tulaj-don, mert utóvégre emberek vagyunk, s mind-nyáján elmondhatjuk az egyszeri praedikátorral:„meghaltok ti is, meghalok t a l á n én isEgyébiránt — ítéljen az olvasó.

Szerzőnk azon tényből indulva ki, miszerint„valamint Franciaországban ötven év óta

82

nincs párt, melynek programmjában ne a 89-kitraditiók szerepelnének, úgy nálunk mind hárompárt vetélkedik egymással 48-asságának hirde-tésében“

azon kérdést veti fel: mit j e l e n t v a l ó -j á b a n a 48? és azt tüzetesen elemezi. Észrevéte-lei nem újak; történeti deductiói egy jeles törté-nészünk előadásának ügyes abrégéjét képezik; dea mely tagadhatlanúl sok „ p i k á n s “ ötletteltarkázott.

Gyengeségeimhez tartozván a hangadó ma-gyar politikai körök reformtörekvései iránt vi-szonyaink közt kevés reménynyel, sok skepti-cismussal viseltetni: mindenkor örömmel üdvöz-löm az itt-ott fölmerülő, s a magaméval rokonseparatum votumot, mely ama körökétől többnyireelüt. Szóval — amúgy szép titokban büszke va-gyok arra, hogy a táblabírói politikán, s magyar-miskás liberalismuson túlemelkedtem.

Midőn tehát szerzőnk azt kérdi, vájjon azok-eaz igazi 48-asok „kiket szűkkeblűségök annyiravitt, hogy az absolutismust elibe teszik a népekszabad szövetkezésének, s kik az ócska megyékrestaurátiója által asylumokat akarnak állítani azaristokratikus szellemnek“?

e kérdésnél, mondom, tréfán kívül azon vet-

83

tem észre magam, hogy — elpirultam, mert ta-lálva érzem magam; — nem mintha az ócskamegyéknek eddig is valami nagy pártolója let-tem volna: hanem a mi már a n é p e k s z a b a ds z ö v e t k e z é s é t illeti, ezen eszme magaslatáigfölemelkedni még eddig nem bírtam.

Egyszerre azon meggyőződésre jöttem, hogyén is már elavult szűkkeblű magyar politikus va-gyok, ki szent István koronájáról, magyar biroda-lomról beszítt előítéleteknek hódol; és hogy ajövő politikáját e szó fejezi ki: „ n é p e k s z ö v e t -s é g e”. És már érik az új nemzedék, mely ment-ien magyar nemzeti szűkkeblűségtől, és ellökvemagától a szerző által amúgy is radicaliter le-piszkolt históriai jogot, Magyarországból, a poly-glottból, egy magyar-német-tót-szerb-román nép-szövetséget, Svájcz vagy Amerika, vagy — aszerző által álmodott Arcádia mintájára alakítaná;— és ezen új nemzedék praecursora, hírnökeToldy István.

És ezen hitemben nagy áhítattal kisértemszerzőt műve 54-dik lapjáig, — ámbár őszinténszólva, kissé már magam is megsokaltam azon ál-talános declamatiókat — és chriákat super eo:

„Korszellem —a kor szükségleteinek nyilat-kozása; e szükségeknek eleget tenni állambölcse-

84

ség; e szükségek kielégítésének útja — a demo-kratikus haladás iránya; radikális reformpoli-tika“! et caetera graeca. Ezt már minden kávé-házi újságolvasó kívülről tudja.

No de lássuk már a medvét! A hogy s mi-kéntet? Quibus auxiliis — quomodo — quando?mondám magamban türelmetlenül.

Kíváncsiságomnak nemsokára elég lőn téve.Az 54-dik lapot így kezdi:

„Reformjainknak egyik célja szabaddá tennia népet“; —“

közbevetőleg megjegyzendő, hogy a szabad-ság nem cél, hanem eszköz; a szabadságot nemlehet sem enni, sem inni;

no de menjünk tovább:„Reformjaink egyik célja szabaddá tenni a

népet; másik: p o l i t i k a i e g y s é g é t , s t e r ü -l e t i é p s é g é t h a z á n k n a k b i z t o s í t a n i “ .

Mázsányi kő esett le szívemről. No hát csakidáig vagyunk a népek szabad szövetkezésével?Még sem olyan jövő zenészi radikális „fene gye-rek“ ez a mi reformerünk, mint a minőnek kinéz.Legfölebb a Deákpárt és a ministerium en-fant terribleje; de — au fond — a családhoztartozik.

85

,,Ε két cél elérésére, így folytatja, sajátságoskörülményeink közt inkább, mint bármely másnépnek, s z ü k s é g ü n k v a n e g y e r ő s k ö z -p o n t i h a t a l o m r a „.

Nem-e úgy van,mint mondám? Előbb ez aradikális reformer úgy neki türközött. mintha a sza-badság atomaira készülne szétszedni e táblabiróiMagyarországot. És ime erős központi hatalom kellneki, hogy megmentse hazánk integritását. Ölel-jük meg egymást! Látom önnel meglehet férni.

Örömem határtalan volt; de még e határta-lan határokon is túl ment, midőn szerzőt a né-pek szabad szövetkezésének nagy elvéből ritkalogikai éllel levont eme következtetésre láttamjönni: „ma a nemzetiségi eszme diadalainak ko-rában óvakodnunk kell nemzetünk, s vele hazánkintegritásának érdekében, r o s z u l f e l f o g o t ts z a b a d s á g v á g y b ó l gyöngíteni azon tényező-ket, melyek első sorban közvetlenül hivatvák Ma-gyarország területi épségét megvédeni, s a mi ennekfő garantiája: politikai államegységét fentartani.

Igaz, hogy Toldy István ur nézeteit egymássalkiegyeztetni mind nehezebb lesz, minél tovább kí-sérjük müve fonalát, s az általa ajánlott reformokat.

Egyik lapon dühös radikális, a másikon hig-gadt ministerialis. Néha azt hisszük, látván mi-

86

ként vágtat neki az örvénynek, — most mind-járt hanyathomlok belebukik; a másik oldalonegyszerre megáll, vargabetűt csinál, s szép csen-desen visszamegy a honnan kiindult. Ő majd1870-ki, vagy egy még távolabb jövőbeli radiká-lis, majd 18. századbeli liberális; majd ennél ishátrább megy. Fejében Parlamentarismus és re-publicanismus, — az egyház szabadsága és a jo-zefinismus elvei, reform és forradalom eszméiösszezavarodva fülnek, és fölnek. E fő kitűnő is-kolai tanuló feje, melyben egy szellemi világnakchaasa tolong hömpölyög zsörtölődik; de chaos,melynek még tisztulni kell. Szerencsétlenségéreaz ifjú megtanult írni: s leírja e chaost.

Ő — példának okáért, a szükséges reformo-kat elősorolván — miután az 54-dik lapon egyerős központi hatalom szükségét indokolta, az56-ik lapon már egészen más szükségeket indokok,,Oda kell tehát törekednünk, hogy az or-szággyűlés az első, a legnagyobb hatalommá emel-tessék államéletünkben, hogy így méltó kép-viselője lehessen a n é p s o u v e r a i n i t á s el-vének“.

„E végből mi szükséges?“Kíváncsian várjuk ezen új szükség megje-

lölését:

87

„hogy a koronának eddigi korlátlan vétójogaaz országgyűlés javára korlátoltassék“.

Úgy látszik e tételt szerző valami 1848 előttiellenzéki szónoklatból vette át; mert a parla-mentáris törvényhozás menetében a veto kér-dése megszűnt, s absolute semmi értelme nincs.Midőn ö fölsége ministeriuma törvényjavaslatotterjeszt a ház elé már ahhoz ő fölsége elvileg s ál-talánosságban beleegyezését adta. Ha a ministe-rium oly törvényjavaslatot akar behozni, vagyaz országgyűlés saját initiativájából olyat fölter-terjesztene — melyet a fölség nem vél szentesít-hetni: a szerző álmodott v e t o alkalmazásánakideje előtt már beáll a parlamenti kormányzattörvény által előrelátott crisise, — ministervál-ság, új parlament egybehívása sat.

És ha csakugyan ő fölsége valamely a kétház által elfogadott törvényjavaslatot nem vélneszentesíthetni: ezt vagy ministeriuma tanácsáratenné, vagy ministeriuma ellenére. Első esetbena ministerium felelős a törvény nem szentesí-tése tényéért — az országgyűlésnek. A másodikesetben a ministerium lelép; és új ministeriumalakul, és akkor a törvény nem szentesítéséértez vállalja magára a felelőséget, míg a lelépettministerium az ellenzékhez megy át. Mindkét eset-

88

ben a parlamentaris összeütközés a kormány ésországgyűlés, mint a törvényhozásnak két fac-tora között — ugyanazon folyamát veszi; ésépen azon módon lehetséges — akár létezik, akárnem létezik az alkotmányban e szó: „vető joga“.E lehető conflictusok ellen csak egy orvosság van:eltörölni nem a vetőt, hanem a m o n a r c h i á t .

Ily borzasztó gondolattól a mi loyalis szer-zőnk bizonynyal távol volt; — csak az a szeren-csétlensége, hogy arról, vájjon az ily értelembenvett népsouverainitás és monarchia elvileg meg-állhatnak-e egymás mellett, — és hogy, ha a mo-narcha megszűnik a törvényhozás egyik factora,szentesitője lenni, mert beleegyezése valamelytörvényhez már nem is szükséges, és ha az or-szággyűlés a törvényalkotás egyetlen s souve-rain factora lesz: vájjon az tovább is monarchiá-nak mondható-e? Erről még nem volt idejegondolkozni.

Kevés gondolkozásnak pedig — meggondo-latlanság a gyermeke.

A fölsőház irányában is nem reformer, ha-nem forradalmár. Szerinte „kell hogy a fölsöházeltöröltessék“. No de még sem egészen kell; mert— így szól maga: „a mennyiben ez a közel jövő-ben k i v i h e t ő n e m volna — demokratikus szel-

89

lemben reformáltassék“. No de ha nem kivihető?tehát nem kell. Mert a mi kell — az kivihető.

Jellemző azon komolyság, melylyel a rend-jelek, címek és címerek ellen ismételve harcra kél.

„Lehet-e tűrnünk“ — kérdi oly pathossal,mintha alkotmányunk legveszélyesebb ellenétkészülne apróra vagdalni, — „lehet-e tűrnünk,hogy alkotmányunk alapelve a jogegyenlőség: anemesség, címek s rendjelek osztogatása által na-ponkint pelengérre állíttassék?”

És ebbeli elkeseredésében ismét elfeledi a re-formokat, s egy új forradalom szükségét kiáltja ki.

De azért ismét nem kell megijednünk. Nemmondja szerző maga nevében, hogy ő tartja aforradalmat szükségesnek; mert hisz akkor az őmüve, melynek célja reformjavaslatokat ter-jeszteni elő, — csak fidibusnak való! — hanemígy sóhajt föl: „ennyi obscurantismus és aristo-kratismus láttára az e m b e r k ö n n y e n a z o ng o n d o l a t r a j ö h e t : hogy ezen országnak for-radalomra van szüksége“.

Ilyen ákumbákum láttára viszont az olvasóis vajmi k ö n n y e n azon gondolatra jöhet, hogyszerző csak — enyeleg, csak trécsel, időt s papi-rost fecsérel. De tulajdonkép mikor irt, nem gon-dolt semmit. Hasonló könnyed csacsogás és cse-

90

vegés és fecsegés ártatlan momentumaiban sú-lyos dolgokat ejt ki, miket — indokolni elfelejt,így p. o. azt mondja, hogy a Deákpárt kénytelenvolt sok conservativ és reactionarius elemet magá-ban megtartani?“ Vájjon miért volt kénytelen? ésmit ért szerző a conservativ elemek alatt? s hol van-nak a reactionariusok? — e kérdésekre alig hatudna felelni. Vagy — új könyvet akar rólok írni?

No de mi légyen hát pártjaink feladata a vá-lasztások után? kérdjük mindezek után a szer-zőtől. Válaszul — végtelen lapokon át csépeli atáblabiró politikát, áradoz a szabadságról, a sta-bilismus népeket gyilkoló hatalmáról; s végül kö-zöl egy általa már nyolc éves korában írt hason tar-talmú s értékű cikket, melyről azt hiszi, hogy mint abor, becsében nyert az által, mivel pár év ótafeküdt. De nem az a nonum prematur in annumértelme, hogy évek múlva nyomtassuk ki gyer-mekkori munkáinkat, mintha remekek volnának:hanem az — hogy kilenc évig gondoljuk meg azt,mit kinyomatni akarunk.

Legkedvencebb vesszőparipája azonban azegyház.

Csodálatos, hogy az ily ifjúi lángelme milykönnyedén játszik az oly nagy kérdésekkel is, me-lyeket — mint az állam és egyház közti viszony —

91

a legmíveltebb nemzetek legnagyobb államférfiakmint bölcselői hosszú tanulmányozás után is vég-telenül nehéz megoldású problémáknak tartottak.

Hogy a mi radicalis reformerünk, ki pedigmint láttuk, amerikai polgárnak is beillenék sza-badelmüségével — az állam és egyház kérdésé-ben nem lát egyebet — a római katholikus egy-ház kérdésénél; és a sokat hánytorgatott sza-badság helyett — e kérdésben a „felvilágosultabsolutismus“ eszközeihez s elveihez folyamodik:azon, mióta logikájával s eszméi rendszerességé-vel megismerkedtünk — nem is csodálkozunk.

Ő e részben teljesen visszamegy a sokat gú-nyolt táblabírói politikára, s azt hiszi a „placetumregium“ gyakorlata minden nehézségét megold.Ő az egyház kérdésében 18-dik századi liberális.Ideálja, hogy az állam uralkodjék az egyház fö-lött. Hogy e kísérlet sikertelensége érlelte meg. semelé a XIX. század másik felében a felvilágu-sult közvélemény jelszavává: „ s z a b a d e g y -h á z a s z a b a d á l l a m b a n “ : erről sejtelmenincs. Kisebb gondja is nagyobb annál.

Fődolog — hogy az államhatalom szüntessemeg a coelibatust. De hiszen az állam nem is is-meri a coelibatust. Nem az állam kényszeríti akatholikus papot, hogy ne házasodjék; hanem —

92

egyháza paracsai. Sőt az állam eléggé megköny-nyíti a coelibatusból való menekülést — a val-lás-áttérés, s polgári házasság, s általán a sze-mélyszabadság biztosításával; — de az illető lel-kiismeretére bízza, az egyház tilalmát áthágja-e?Fiatal szerzőnk tán csak nem akarja hajdú vagygensdarmeal vagy megyei karhatalommal kény-szeríteni a katholikus papokat, hogy házasodjanak?

De a minő kuruc fiú, ez is kitelik tőle. Hiszö a katholikus egyházat a római pápától teljesenel akarja szakítani; — perse államhatalmilag! —és míg ez nem történt, a piacetet fentartani. Eb-béli reformterve pedig — (vagy is pártjaink fel-adata a választások után!) következő: „kell, hogya katholikus egyház decentralisáltassék s demo-kratizáltassék, mi csak úgy érhető el, ha az egyház-javak commassatioja s világiak általi kezelése,valamint a lelkészek s püspökök választásánakkimondása mellett alapjaiból újjá szerveztetik“.Szóval: ő polgári törvény utján akarja Magyar-országban a katholika egyházat valami freikatho-lik vagy deista vallásfelekezetté átoktroyálni.

Bagatelle!Vájjon Toldy István úrnak a sok írástól volt-e

ideje Prevost-Paradoltól egyetmást olvasnia?Nem hiszem. Mert lehetlen, hogy meg ne tanulta

93

volna, hogy e kényes tárgyat komoly publicis-tának egészen más hangulattal, más modorralkell tanulmányoznia. E kérdés a mai államtu-domány és országlás legnagyobb problémája.Azon rendszer, melyben az állam az egyházügyeibe is döntő szereppel avatkozik — Fran-ciaországban fejlett ki legteljesebben. És az ered-mény máig is mi? Hogy máig sem képes ott azalkotmányos elv diadalra jutni; s absolutismusuralkodik. Ez az egyik — a másik következése?R i v a l i t á s az egyház és állam közt. III. Napo-leon, a 4o milliónyi francia nemzet hatalmas ura,az általa trónjára visszahelyezett, s húsz év ótaerős karral védett és őrzött pápát nem violen-tálja, nem képes rajta erőt venni; folyvást alku-dozik. igyekszik vele jó barátságban lenni: mertaz egyházi viszonyok saját birodalmára hatnakvissza, — ő nem bír, nem mer a katholika egyház-zal ellenségesen szembeszállni.

Az „egyház és állam“ viszonyára vonatko-zólag Franciaországban jellemzők Prévost-Para-dol következő sorai: „A concordatum az egy-házra rendszerint elég könnyű súlylyal nehezedikaddig, míg közte s az állam közt teljes egyetértésuralkodik; de elviselhetlen, mihelyt ezen egyér-telműség megzavarodik. Püspökök választása, a

94

francia egyház közlekedése főnökével, a pápával,határozatainak kihirdetése, javainak szerzése s ke-zelése, még tanainak meghatározása is: mindenaz állam kezében van, mely mindent megenged-het, s könyíthet, vagy megnehezíthet, s eltilthat.

„Az egyház azonban e hatalmas úr ellené-ben nem fegyverzetlen; és ha kell, képes hán-tást bántalommal viszonozva a politikai társada-lomban nagy zavart idézni elő. Az állam által vá-lasztott püspököket visszautasítván az egész or-szágban desorganisálhatja az istentiszteletet, shatalmasan felizgathatja a lelkiismereteket; szem-beszállhat az államtanács határozataival, melyekbüntető sőt erkölcsi sanctió nélküliek, ha olykérdésekre vonatkoznak, melyekben az ál-lam illetéktelensége elismert; képes végreminden anyagi erőszak elkövetése nélkül odakényszeríteni a közhatalmat, hogy ellene erő-szakot alkalmazzon, mi azonnal föllázítja a ke-délyeket. Látni való, hogy az állam ezen uralmaaz egyház fölött inkább csak látszólagos, semmintvalódi, oly értelemben, hogy ha az egyház ellenállneki, az állam nem képes őt megfékezni, a nélkül,hogy önmagát komoly veszélyeknek ne tegye ki.“így szól e komoly publicista a hatalmas kormá-nyú, és önmagában egységes Francia országról!

95

Ellenben a mi fiatal „springinsfeld“ünk leg-kevésbé sem haboznék ily harcba keverni hazánkfiatal államhatalmát! Mintha egyéb bajunk semvolna.

De legyen elég ennyi Toldy István röp-iratáról.

A haladás, a reform barátja, az e névre méltószabadelmű, de ítélő tehetséggel bíró olvasó: eszép ciceró betűkkel nyomott sületlenséget a szo-morúság érzetével fogja kezéből letenni. Szo-morúsággal, mert a história azt tanítja, hogy azemberiség boldogulásának a stabilismusnál ve-szélyesebb ellensége az értelmetlen buzgalom.

Hazánk berendezésének okvetlenül nagyakadálya a conservativismus azon neme,melyet „táblabíró politikának“ gúnyol a jelen nem-zedék, s melynek értelme körülbelül az: hogyoly intézményeket akar conserválni az alkotmá-nyos szabadság biztosítékai gyanánt, melyek né-mileg azok voltak az r 848 előtti korszakban; demelyek ma elavultak, elfajultak; és sem az újalkotmányba nem illenek, sem az új társadalmifejlődéssel szemben meg nem állhatnak.

Igen, e „táblabíró politika“ a Deákpártban,szélbali törekvések az oppositióban nagy bajunk.

96

De juvenile consilium a kormányzatban még sok.kai nagyobb baj fogna lenni. Amazok a valóbanszükséges reformokat csak ideig óráig akadályoz-hatják. Hanem azon idealisticus reformkontárko-dás, mely az érdekek kiegyenlítése, a nézetek ki-egyeztetése helyett — minden elemet a célzottreformok ellen felzűdít, az értelemhiány, mely areformeszméket túlozván, azokat eltorzítja: az areformtörekvés hitelének árt; érveket szolgáltata stabilismus és despotismus igazolására; és ígyaz emberiséget sorsa javulhatásának egyetlen re-ményétől fosztja meg.

Toldy Istvánnak nem volt szerencsés pilla-nata, melyben ezen irkát kiadni elhatározá. Csakkutyafuttában érinti ő ugyan legfontosabb reform -kérdéseinket, de még is sokkal többet mond ró-tok, semhogy abból ki ne rína saját eszmezavara,és azon nem épen eszélyes készsége: oly dolgokróloktatólag írni, mikről maga is keveset tud. Kivégig olvasta, meg fogja vallani, hogy szerző be-szél ugyan mindenről s még valamiről: hanemhogy mi légyen hát „pártjaink feladata a válasz-tások után“ — abból nem fogja kivenni.

Az egész tarka barka — se füle se farka.