16
Magazin IV. évfolyam 1. szám 2016. Február

Rain Magazin, 2016 február

Embed Size (px)

DESCRIPTION

 

Citation preview

Page 1: Rain Magazin, 2016 február

Magazin IV. évfolyam 1. szám2016. Február

Page 2: Rain Magazin, 2016 február

2. IV. évfolyam 1. szám

IDEJE

VÁLTOZNI

JAY NOLAND Globális Üzletfejlesztési Alelnök, Globális Mestertréner és az Igazgatótanács tagja

AZ IDŐ HALAD, AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM

Gondolj vissza 5 évvel ezelőttre! Úgy gondoltad, hogy mára már előrébb tartasz majd?

Hogyan győződhetsz meg arról, hogy az éppen aktuális céljaid és terveid eljuttatnak majd a holnap legvadabb álmaihoz? Itt és most választ adok

neked erre a kérdésre. Először azonban pár szó magamról. 1995-ben fedeztem fel a hálózati marketing iparágat. Egy szobatársammal laktam együtt, az autómat pedig, amely a munkámat és a megélhetésemet biztosította a bank éppen lefoglalta. Nem tudtam fizetni a kocsim törlesztő részleteit, így az elúszott. Nem voltam jó helyzetben pénzügyileg, viszont tökéletes helyzetben voltam a változásra. Rákényszerültem, hogy kilépjek a kényelmi zónámból, mert egyszerűen nem engedhettem meg többé magamnak, hogy azon belül maradjak. Ez akkoriban hatalmas fájdalommal járt, de felismertem valamit, amit sosem felejtek: olyan dolgok vártak rám a komfortzónámon kívül, amelyeket sohasem érhettem volna el, ha nem mozdulok ki belőle, mert ezen túl voltak a legvadabb álmaim.

Egy pillanatra végezz el velem egy gyakorlatot, amely segít majd megértened, amit felismertem. Csukd be a szemed! Képzeld magad elé a bankszámládat! Látod a számot? Tetszik? Jó érzéssel tölt el? Ez nem álom. Szeretném, ha ráébrednél valamire. Amikor a számládra gondoltál – akkor ez a szám nem véletlenül került oda. Ez a szám a gondolkodásmódod közvetlen következménye. Ezt a számot nem egyszerűen csak hozzádvágta az élet, anélkül, hogy bármi beleszólásod is lett volna, Te fogadtad el. Azt mondtad: „Rendben. Igazad van. Ennyit ér az időm, az életem – nap nap után, évről évre. Kiegyezem ennyivel.” Legbelül azonban nem egyezel ki ezzel. A szám, amelyet látsz végső soron a gondolkodásmódod miatt van ott. Nos, hogyan szabadulsz a csapdából? Változtatsz a gondolkodásmódodon.

A hálózati marketingben találtam meg a kivezető utat. Nem volt szükségem arra, hogy visszaüljek az iskolapadba, arra, hogy munkát találjak minimálbérért, vagy hogy kölcsönkérjek. Ezek mind a régi kényelmi zónám beidegződései voltak, Ami hová vezetett? Nem volt autóm. Nem volt házam. Nem volt pénzügyi szabadságom. Hamarosan pedig rájöttem, hogy a gondolkodásom megváltoztatásával képes vagyok a bankszámlámon lévő számot is átírni. Ezáltal eljutottam a szobatársamtól nem csupán addig, hogy saját otthonom van,

hanem két millió dolláros házam, sőt 36 évesen nyugdíjba vonulhattam. Elmondom hát, hogyan teheted meg ugyanezt. Először azonban szeretném eloszlatni a kételyt a fejedben. Ebben a pillanatban van egy bizonyos szám a számládon, és valószínűleg úgy véled, hogy amit szeretnél, hogy ott legyen, az fényévekre van. A következő gondolatod valószínűleg az: „És hányan jutottak már el fényévekre? Mi az esélyem arra, hogy valaha is dollármilliókat keressek?”Kimondom azt, amit mindenki tud. A legtöbb ember nem lesz űrhajós, nem jut el fényévekre, mert semmi keresnivalója ott.

Másrészről mindannyian szeretnénk pénzügyi küszködéstől, az adósságtól, a kiszipolyozó munkától mentes életet élni. Ezért is van, hogy sokkal többen keresnek milliókat, mint ahányan űrhajósok lettek, vagy eljutottak volna fényévekre. Hogyan vághatsz bele? Hogyan lehetnek millióid? Követned kell azokat, akik már megcsinálták korábban. Pontosan erre szolgálnak a Rain képzések. A képzéseink bizonyított útmutatók a vagyonhoz – nem azért, mert tudjuk, hogyan kell pénzt keresni, hanem mert már megkerestük. Méghozzá sokat. A puding próbája az evés, mi, milliomosok pedig minden rendezvényen egy-egy millió dolláros pudingot kínálunk. Ennyire egyszerű.

Van azonban egy trükk. Olykor az emberek lelkesen indulnak haza a képzésről, de nem kötelezik el magukat amellett, hogy követik a tanultakat. Tudod, mit csinálnak? Új lelkesedéssel, de ugyanazzal a régi lejárt lemezzel vágnak bele. Ragaszkodnak ahhoz, amit ismernek, mert az a komfortzónájukon belül van. A kényelmi zónák azonban pontosan odacövekelik a bankszámlájukat, ahol éppen volt, amikor elindultak a képzésről.

Akik elkötelezetten indulnak el a képzéseinkről, hogy alkalmazzák a tanultakat, kilépnek a kényelmi zónájukból, maguk mögött hagyják a régi gondolkodásmódot, ők azok, akik gyarapítják a számlájukat.

Változtatnak a gondolkodásmódjukon, és ez mindent átalakít.

Budapesten tartom A Kiképzést, hogy jól §@#*!!-be rúgjalak – Miért, mit gondoltál, mit mondok majd? – millió dolláros

üzemmódba kapcsollak A Én ott leszek. És te?

Page 3: Rain Magazin, 2016 február

3.2016. február

AARON PALMER Ügyvezető Igazgató, Európa, RAIN International

2016 – ÍGÉRETES ÉV!

Üdvözletem Nektek, Rain Nemzet, és egyúttal Boldog Új Évet! Byronnal, Casey-vel, Danny-vel, és Jay-jel, illetve az egész vállalati csoporttal együtt kristálytiszta képpel vágunk neki az új évnek, látva a céljainkat és a mérföldköveket, amelyeket a 4. évünk tartogat!

A rekorddöntögető 2015-ös év után elképesztenek engem a 2016-ban ránk váró lehetőségek. Már az első hónapban is teltházas évindító rendezvényeink

voltak Németországban, Ausztriában, Olaszországban, valamint nem csupán ezeken a piacokon, hanem Svájcban és az Egyesült Királyságban üdvözölhettük a legújabb partnereinket a Rain Nemzetben. A következő hetek során bemutatjuk a Rain Internationalt a nagyközönségnek szerte Görögországban és Cipruson, valamint megtartjuk az első vállalati üzleti bemutatót Oroszországban is. Ebben az évben a magalapú táplálkozás elképesztő előnyei a kompenzációs tervünk nyújtotta lehetőséggekkel párosulva több emberhez jutnak majd el, mint korábban bármikor. Őszintén szólva tökéletes az időzítés. Hiszen a lehetőségünk kiutat kínál a világgazdaságot ismét fenyegető pénzügyi mocsárból. Mintha csak tegnap lett volna, hogy a világgazdasági rendszerünk lassan kiemelkedett a 2008–2009-es globális válság fájdalmas mélyrepüléséből. Azokat a nehéz éveket stagnáló és vérszegény gazdasági növekedés követte, hagyományos üzletágakban működő vállalatok pedig milliószámra tették utcára munkavállalóikat. A családok komoly nehézségeken verekedték át magukat. A frissdiplomások rájöttek, hogy a hagyományos karrierútvonalak zárva vannak. Úgy tűnt, az egész globális rend újraértelmezése folyik, olyan módon, amelyet a korábbi nemzedékeknek sohasem kellett megtapasztalniuk. Most pedig ismét itt vagyunk – a részvénypiac ismét új rekordmélységekbe süllyed. Lassul a gazdasági növekedés szerte Európában és Észak-Amerikában, ezzel pedig a hagyományos üzleti lehetőség ismét hiánycikk lett.

Ebbe a hasadékba lép most az iparágunk...Ebbe a hasadékba lép most az iparágunk, ebben pedig különösképpen a mi vállalatunk filozófiája és lehetősége. A RAIN INTERNATIONAL reményt és

lehetőséget kínál azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van erre – reményt valakinek, akinek már semmilyen lehetőség sem maradt a saját eltökéltségén és motivációján kívül, módot arra, hogy ezt az eltökéltséget és motivációt a gazdasági függetlenség felé vezető mentőövként használja. Ami pedig még fontosabb – oly módon, mely JÓ HATÁSSAL VAN az embertársaira is a jobb egészség és életerő révén. Az iparágban eltöltött 20 évem során a legélvezetesebb pillanataim azok voltak, amikor láthattam a mosolyt valaki arcán, aki először élvezhette a munkájával kiérdemelt luxusnyaralást. Vagy azt az embert, akit éppen elismernek a szakmájuk legjobbjaként, amikor korábban napokon belül elveszítette volna mindenét a pénzügyi összeomlás miatt. Ezekért a pillanatokért éri meg annyira a rengeteg munka, amelyet a kiemelkedő szolgáltatásra fordítunk.

A MI IPARÁGUNK ezt teszi az emberekkel. A RAIN INTERNATIONAL EZT TESZI A PARTNEREIÉRT. Idén júliusban frissen kvalifikált Goldok hatalmas csoportja vesz majd részt egy all-inlcusive utazáson Utah állam hegyekkel tűzdelt környezetében. Néhányuk számára ez lesz az első

utazás az életükben, amelyet más fizetett – nem a cégük, hanem az üzlettársuk, mert mi így látjuk magunkat, a Ti üzlettársatoknak. Csatlakozzatok hát hozzánk az

idén, amikor a Rain International növekedésének új és még feltérképezetlen területeit hódítjuk meg. Elképesztő menet lesz a 2016-os év – a KIKÉPZÉSSEL kezdődően, amelyet Jay

Noland tart február 18–20-án, Budapesten, az őszi legelső SEED SUMMIT-ra készülődve, amelyre Las Vegasban kerül majd sor.

Szeretnénk valóra váltani az álmaitokat! Szeretnénk, ha elérnétek a céljaitokat és

az erőfeszítéseitek kifizetődőek lennének. Segítsetek, és segítünk! Szánjátok rá az időtöket és az energiátokat idén arra, hogy megismerjétek a sikerhez vezető utat, majd pedig menjünk ezen

végig közösen!

Csináljunk esőt 2016-ban is!

Page 4: Rain Magazin, 2016 február

4. IV. évfolyam 1. szám

W O R L D S E E D S U M M I T

S Z E P T E M B E R 2 9 . - O K T Ó B E R 1 .

A Z Á L T A L Á B A N K O N G R E S S Z U S K É N T I S M E R T E S E M É N Y N I N C S T Ö B B É ,

A H E L Y É T E G Y T O V Á B B F E J L E S Z E T T É L M É N Y V E S Z I Á T

A W O R D S E E D S U M M I T .

L É G Y R É S Z E S E E N N E K A Z Ú J É L M É N Y N E K , T U D J M E G T Ö B B E T A Z

E S E M É N Y R Ő L , I L L E T V E B I Z T O S Í T S D A R É S Z V É T E L E D A Q R K Ó D

B E O L V A S Á S Á V A L , V A G Y A Z A L Á B B I O L D A L F E L K E R E S É S É V E L .

W O R L D S E E D S U M M I T . C O M

DR. KETSKÉS NORBERT Tudományos Szaktanácsadó

ÚJAT MUTATNI A TESTÜNKNEK!

Na, ez az egyik legnehezebb feladat. Mert valójában akkor régit kéne neki mutatnunk, olyat, amivel a feldolgozott élelmiszerek minket elárasztó világában már rég nem találkozhatott.

Az emberiség fejlődéstörténetében nagyon hosszú idő telt el azóta, mióta meg kellett küzdenünk és fizikai harcot kellett vívnunk a táplálék megszerzéséért. Ott

a fizikum és a leleményesség dominált, és az emberi test a vadon élő állatokéhoz hasonlóan megtanult raktározni és gazdaságosan felhasználni a tüzelőanyagokból, egészen addig, míg az ember a növénytermesztéssel és állattartással el nem jutott arra a pontra, hogy szabályozni lett képes az elérhető tápanyagok mennyiségét és minőségét.

Óriási utat tettünk meg ez idő alatt, s most megint ott tartunk, hogy szabályoznunk kéne a mennyiséget és a minőséget, de most a szervezetünkre zúduló, gyakorta már káros bőség okán. Szép szisztematikus munkával arra treníroztuk a sejtjeinket, hogy miképp küzdjenek meg a feldolgozott élelmiszerekkel bekerülő ismeretlen és testidegen anyagok kikerülésével: a szintetikus vitaminok, a tartósítószerek, az adalékok, az ételfestékek és emulgálószerek, na meg millió más, az ember által csak az esztétikai kiállítást javító, de amúgy káros összetevők májunkat megterhelő viharaival, s hogyan tanítsuk meg csendesen prüszkölni és kompenzálni mindezen terheléseket. Eközben pedig azon kötéltáncolni, hogy milyen mesterséges diétát erőltessünk magunkra, annak érdekében, hogy a fotelben ülve is szépek és karcsúak maradhassunk.

Megsúgom: azt a diétát még nem találták fel, pedig higgyék el nekem, hogy a táplálkozástudományi rendelésem során a legelvetemültebb, legszélsőségesebb megoldásokkal és persze eredménytelen metódusokkal is találkoztam már. Csak az aktuális divat, az (élelmiszer)iparági trend és a pénztárca

szab határt annak, hogy éppen melyik alapanyagot kiáltják ki közellenségnek: így voltak már a tejtermékek, a tojásfélék, a zsírok, az olajok és a margarin is, a húsok minden formája, vagy éppen a szénhidrátok, a hüvelyesek és a magvak is vérpadon a kritikusok szerint. Jöttek már hozzám Atkins-esek, vegák és vegánok, ketogén-diétások, káposzta-levesezők, vércsoport-diétások, és simán koplalók, s be kell vallanom, hogy a mikroszkópomban látott sejtszintű állapotuk egyformán elkeserítő volt, szinte kivétel nélkül.

Melyik tehát az üdvözítő, hol az igazság? Anélkül, hogy bárkit is le akarnék beszélni az általa, a neki legjobbnak hitt útról, azt azért látnunk kell, hogy az emberi szervezet számára, jelen tudásunk alapján a jól balanszált, kellően lúgos irányba eltolt, vegyes étrend volna igazán felismerhető tüzelőanyag, megfelelő mértékletességgel.

Mindez persze, akár csak a megmunkálatlan, trágyázatlan, kiszáradt vagy elsavasodott talaj, mit sem ér megfelelő előkészítés nélkül. Vagyis mindazon esetekben, amikor a különféle divatos és olykor vad diétákból kiábrándult, és saját bevallása szerint is rossz közérzetű, fogyni “képtelen” pácienseimmel megkezdem a közös munkát, legelőször a tápcsatorna felszívódási, illetve a máj regenerációs képességének minőségén igyekszünk javítani. Vagyis szükségünk van egy nagytakarításra, amelyben a bélflóra megtalálja eredeti rendeltetését.

Hogy kit hívok segítségül egy ilyen teljes körű nagytakarításhoz? Legújabb négybetűs és zseniális barátomat, a CORE-t, amely összetevőivel gyakorlatilag nemcsak kipucolja, de szinte újratanítja az emésztőrendszerünk különböző részegységeit feladataik tökéletes ellátására, legyen az a felszívódási rendszerünk vagy a máj működésének optimalizálása . A kilenc összetevő mindegyike tudja a dolgát, vagyis nyugodtan rájuk bízhatjuk magunkat. MindenCORE.

„...összetevőivel gyakorlatilag nemcsak kipucolja, de szinte újratanítja az emésztőrendszerünk különböző részegységeit...”

Kép forrása:http://www.kettlebelledzes.hu/taplalkozas

Page 5: Rain Magazin, 2016 február

5.2016. február

W O R L D S E E D S U M M I T

S Z E P T E M B E R 2 9 . - O K T Ó B E R 1 .

A Z Á L T A L Á B A N K O N G R E S S Z U S K É N T I S M E R T E S E M É N Y N I N C S T Ö B B É ,

A H E L Y É T E G Y T O V Á B B F E J L E S Z E T T É L M É N Y V E S Z I Á T

A W O R D S E E D S U M M I T .

L É G Y R É S Z E S E E N N E K A Z Ú J É L M É N Y N E K , T U D J M E G T Ö B B E T A Z

E S E M É N Y R Ő L , I L L E T V E B I Z T O S Í T S D A R É S Z V É T E L E D A Q R K Ó D

B E O L V A S Á S Á V A L , V A G Y A Z A L Á B B I O L D A L F E L K E R E S É S É V E L .

W O R L D S E E D S U M M I T . C O M

R A I N D A YA Z E L I S M E R É S , A M O T I V Á C I Ó É S A S Z Ó R A K O Z Á S N A P J A

B U D A P E S T 1 0 9 7 , K Ö N Y V E S K Á L M Á N K Ö R Ú T 1 2 - 1 4 .2016. FEBRUÁR 20.

LURDY-HÁZA belépő megvásárolható a webirodában.

Belépődíj (csak a Rain Dayre): 3.500 FtBelépődíj a helyszínen: 13 Euró vagy 4.000 Ft

A rendezvény résztvevői számára a KÜLTÉRI parkolóban a parkolás ingyenes.

Page 6: Rain Magazin, 2016 február

6. IV. évfolyam 1. szám

BOOT CAMP

L E G Y É L R É S Z E S E A K É P Z É S N E K , É S C S A T L A K O Z Z A L E G J O B B A K L E G J O B B J A I H O Z !

PÁR ATLAN KÉPZÉS

2016. február

18–19.

LURDY HÁZ1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.

Belépődíj február 17-ig: 14.000 FtBelépődíj a helyszínen: 65€ vagy 19.000 Ft

Page 7: Rain Magazin, 2016 február

7.2016. február

Gyertek és lendítsétek előre az üzleteteket Jay Nolanddel, a Rain

International globális mestertrénerével és globális üzletfejlesztési

alelnökével. Jay elképesztő, világszínvonalú motivátor és tréner. Az

iparág 100 legtöbb pénzt kereső embere közül többeket ő képzett

ki, most pedig NEKÜNK is lehetőségünk van együtt dolgozni vele a

Rainnél! Minden erejével azon munkálkodik, hogy rekorddöntögető

értékesítési csapatokat építsen ki a Rain Internationalnél! Eddig

már 500 000 főt meghaladó csoportot épített ki, amely egymilliárd

dollárt is meghaladó bevételt generált.

N E H A G Y J Á T O K K I E Z T A L E H E T Ő S É G E T , H O G Y K Ö Z V E T L E N Ü L T Ő L E T A N U L J A T O K !

A KIKÉPZÉS SORÁN MEGTANULJÁTOK MAJD, HOGYAN LEHET:

- több pénzt keresni a Rainnel, és eljutni a pénzügyi szabadsághoz

- könnyebben és lényegesen jobb eredményekkel kiépíteni a saját üzletedet

- időt, energiát és pénzt megtakarítani a bizonyított tevékenységekkel

- izgalmas, új lehetőségeket felfedezni az üzleti sikered érdekében

PÁ RATLA N KÉPZÉS

LE

HE

G

A K I K É P Z É S

JAY NOLAND-DEL

Page 8: Rain Magazin, 2016 február

8. IV. évfolyam 1. szám

PINTÉR ANDRÁSNÉ GYÖRGYI Senior Manager

SOUL ÉLETKÉPEK

26 évig vezettem Pécsett egy képkeretező vállalkozást. Megszoktam az emberek szeretetét és elismerését. Több ezer otthon falát díszítik az általam keretezett képek.

A munkám a szépségen túl komoly fizikai megterheléssel járt. A nagy üvegtáblák, keretezett tablók emelgetése és pakolása

kikezdte a kéz, váll és csípőízületeimet, ezért fájó szívvel, de a vállalkozás feladására kényszerültem.

Nehezen viseltem, hogy már nem vagyok fontos, nem kapok dicséretet az emberektől, nem kamatoztathatom a jó ízlésemet és a kreativitásomat.

Nos, ebben az időszakban akadt rá a párom a SOUL-ra. Egyből arra gondolt, ha másoknak segített, nekünk is meg kell próbálnunk.

Már azon a héten regisztráltuk magunkat és a hétvégét már Budapesten, a RAIN DAY-en töltöttük. Lelkesítettek a sikeres emberek, a szervezettség és mindaz a tudat, hogy megint tartozhatok egy közösséghez, ahol elismerik a teljesítményemet és ahol egy apró láncszem lehetek a SOUL Magyarországi felemelkedésében.

És nem utolsó sorban ott a termék, a lelkünk itala. Az egészségünk legfontosabb alapja, hogy boldogan, békében éljünk magunkkal és igyunk meg 1-2 tasak SOUL-t.

Ez nagyon jól hangzik.

Ráadásul, ha szeretnénk kiegészítő keresetet, megélhetést jelentő vállalkozást, vagy akár teljes anyagi függetlenséget – ez csak rajtunk múlik!

Már pár hónap alatt sok pozitív tapasztalatot szereztem.

- Mikor is vettem be utoljára fejfájás csillapítót? - Gondolkodnom kell! ... Régen fénysebességgel fogytak a tabletták. - Ősszel hány allergiás rohamom volt? - Meglepő, de egy sem. Szorulás, aranyér – sokkal kezelhetőbb lett. A párom

megfelezte a vérnyomáscsökkentőjét. Anyukám új erőre kapott és újra művelte a kertjét, pedig tavaly kijelentette „– Nem bírom tovább.”

Mindez meggyőzött, hogy jó úton járok. Rájöttem, hogy mit kell tenni. Másolni kell a sikeres szponzorokat. Tünde a dinamit, Ő a szenvedély és a lendület példaképe. Nehéz vele lépést tartani. Ági megnyerő személyiség,

a türelem és a segítőkészség megtestesítője. Ha hármunk egységét nézem, remélem, olyan jó hatással leszünk egymásra, mint a tasakba zárt 3 mag.

Ez egy nehéz, de szép szakma. Nagyon fontos, hogy felelősséggel, jól segítsünk a másikon.

A siker nem egy nagy, hanem sok apró cselekedet eredménye. Tegyünk minden nap a céljainkért és az

álmainkért egy apró lépést, legyünk türelmesek és akkor a siker nem fog elmaradni.

Pintér Andrásné – Györgyi

„A siker nem egy nagy, hanem sok apró cselekedet eredménye.”

„...megint tartozhatok egy

közösséghez, ahol elismerik a

teljesítményemet...”

„...egy apró láncszem

lehetek a SOUL Magyarországi

felemelkedésében.”

„...meggyőzött, hogy jó úton járok..”

Page 9: Rain Magazin, 2016 február

9.2016. február

MAGASMARTI ILDIKÓ és MAGASMARTI FERENC Gold Executive

CÉLRA TARTVA

Újév első napján az emberek nagy többsége fogadalmat tesz. Ez egy teljesen általános tény, mint ahogyan az is, hogy a nagy sikert kecsegtető reményekkel teli indulás után csak kb. 20% ér célba, legalább is a statisztikák szerint.

Nem árulunk el nagy titkot, de a január elseje valahogy nekünk is a „vegyük elő a papírt és a tollat” mondattal kezdődött. Persze stílusosan az ebédidőre sikerült

reggeli után. :) A következő háromszázhatvanöt napra úgy gondoltuk finomítunk valamelyest a kidolgozottságon, hogy az elvárt hatás legalább a tavalyi szintet produkálja; a tervezés mellett a kidolgozásba bevettük, a már nagykorú gyermekeinket, hiszen tudjátok, van az a mondás: Több szem, többet lát. És milyen jól tettük! Felhívták a figyelmünket, hogy a következő aranyszabályokat észben tartva dolgozzuk ki minden elképzelésünket a jövőre nézve.

A tavalyi évben a legalapvetőbb hiba a pontatlan célkitűzés volt. Határozott, konkrét és tudatos képre van szükségünk, mind egyéni, mind csapat szinten ahhoz, hogy tudjuk

hová tartunk és a cselekedeteinkkel közelebb, vagy esetleg távolabb kerülünk-e tőle. Ne feledd el kitűzni a határidőt, mert neked sem mindegy, hogy következő Rain Day-en veheted át a minősülésért járó kitűzőt vagy csak…..egyszer...valamikor… A sikeres emberek tudják hová tartanak!

Higgy és bízz önmagadban! Minden nap, amíg el nem érted a célod szentelj időt ennek a vizualizálására. Minden célunk egy folyamatos munka eredménye. Tekints magadra úgy, mintha az olimpiára készülnél. Ha kitartó vagy, mindenképp célba érsz!

Mi a célod, mi a célunk? Ez biztosan hosszú távra szól, amihez elengedhetetlen a tervezés. Be akarsz kerülni egy promóciós útra, te akarsz lenni a következő heti Top Enroller?

Szerintünk mindegyik ugyanott kezdődik a folyamatos haladással. Bár le lehet futni egy félmaratont felkészülés nélkül is, de mennyivel gördülékenyebb, ha tudatosan ismerjük haladásunk irányát és célra tartva csapatmunkában dolgozunk!

Fontos a pihenés és az önképzés is. Mi már keressük a következő könyvespolc helyét, de pontosan tudjuk azt is mettől meddig, hol és mikor fog tartani az a jövőbeli jól megérdemelt vakációnk, ahol ellazulhatunk, és csak azzal foglalkozunk, ami kikapcsol, pihentet és feltölt!

Tanulva az előző évekből az idei számításainkba belevettük a kitapasztalt hibaforrásokat és az ezekhez társuló időveszteségeket is, amik idővel persze fokozatosan javulnak. A reményt akkor sem szabad elveszteni, ha már a célod teljesülése szinte lehetetlennek tűnik. Hidd el a legnagyobb csodák szinte mindig a tervezett határidő előtt történnek, ezért keresd a megfelelő embereket, mert azokból sohasem elég. Nálunk sincs ez másképp! Kellően motivált és azonos jövőképpel rendelkező emberekkel könnyebben és sokszorosan sikeresebben fogy az út a célig. Mi hiszünk a csapatunkban és hiszünk a Rain-ben. Egyedüli lehetőség van a kezünkben, használjuk ki! Mert az életed a Tiéd! Te vagy a felelős érte hogyan teszed azt teljesebbé!

És végül, de nem utolsó sorban: merjünk álmodni! Álmodni, álmodozni nem csak a gyerekeknek szabad! Ereszd szabadjára a fantáziád és színezd ki a megfakult világot! Merj álmodni, mert álmodni kell, sőt mi több kötelező! A következő Les Brown idézettel kívánunk sikerekben gazdag évet minden jelenlegi és leendő partnernek:

„Célozd meg a holdat, s a legrosszabb esetben is a csillagok közt landolsz!”

Go diamond!

„Minden nap, amíg el nem érted a célod szentelj időt ennek a vizualizálására. ”

„...és célra tartva csapatmunkában

dolgozunk! ”

„Ne feledd el kitűzni a határidőt,

mert neked sem mindegy...”

Page 10: Rain Magazin, 2016 február

10. IV. évfolyam 1. szám

CSONKICS TÜNDE Alapító Diamond Elite

BOX, MARADONA ÉS A RAIN

Box, Maradona és a Rain, avagy még azok az álmaid is megvalósulnak, amelyekről nem is álmodtál

Rain által szponzorált Nenad Pagonis tízszeres kick-box bajnok, a WBO Európabajnoksága részeként első profi bokszmeccsére meghívott minket a berlini

Hotel Maritimba. Gondoltam jó lesz Berlinben egy-két napot eltölteni, legutóbb úgyis 30 éve voltam ott.

Megnézem a múzeumokat, sétálgatok az utcákon, és egy napig részese leszek a berlini nyüzsgő forgatagnak. Csak a bokszmeccset kell majd valahogy túlélnem. Ott majd jól összeverik egymást, felrepedt szemöldökökből, orrokból folyik majd a vér. Ez, amolyan férfias dolog, majd a Badár Laci és az Aaron (Aaron Palmer) értékelni fogják.

Reggel nyakamba vettem a várost, megnéztem a Botticelli 1445-2015 kiállítást, Dali grafikáit és a világhírű babiloni Istár-kaput a Pergamon Múzeumban. Gondoltam a legnagyobb élményeimen mára már megvannak. A Checkpoint Charlie-hoz, és az egykor rettenetes berlini fal maradványaihoz is elmentem. Ahol egykor a terror, az elnyomás pusztított, ma turisták fényképezkednek, iskolás csoportok nevetgélnek, és vásári cuccokat vásárolgatnak. Nagyon jó érzés volt, hisz akkor nem gondoltuk, hogy egyszer majd még a mi életünkben vége lesz…

Már az első este a vacsoránál összefutottam Nenaddal. Nyugodt volt, kedves és közvetlen. Lenyűgözött, egy óriási sportolót ismertem meg, akit ma bárki elé példaképnek állíthatok.

A boksz gálán legjobb V.I.P. helyre kaptunk helyet az első sorba. A ring mellett közvetlenül a bírói kar ült. A ring

sarkában óriási betűkkel díszelgett a RAIN felirat és a gálát 6 tv társaság közvetítette egyenesben. A karzat is tele volt szurkolókkal. Mindenki látta, hogy RAIN! És jöttek a meccsek, az egyik a másik után. A 2. volt a mélypontom. Ott két fiatal profi női bokszoló bunyózott. Nem tudtam

nézni, ahogy összeverik egymást, kimentem. De ez az én korlátaimról szól. Ahogy jöttek a magasabb címekért folyó

meccsek, úgy lettek a bokszolók is technikásabbak és úgy kezdtem el én is élvezni a küzdelmeket.

Nenad profi bokszmeccse nagyon izgalmas volt a magyar színekben induló, nigériai származású George Ubah ellen. Nenad az 1. menetben elesett és utána nagy küzdelemben már 4. menetben kiütötte ellenfelét. Óriási izgalmakat hozott Szabó Szabolcs WBO ifjúsági középsúlyú vb-övéért folytatott meccse a német Jan Meiser ellen. Szabolcs egyértelműen jobb volt, mégis a bírói kar csak döntetlent hozott ki és így a német bokszoló megőrizhette a világbajnoki címét.

Miközben izgultunk, drukkoltunk egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki megszólítja a mellettem ülőt. - Mister Maradona? Már korábban figyeltem a sötét szemüveges, gyémánt fülbevalós szomszédomat, mert egy vastag és hosszú szivart szorongatott a kezében. Kezdetben még kicsit féltem, hogy majd rágyújt, de órák múlva is csak a kezében tartotta. Maradona lenne valóban? Itt a bokszgálán? Itt mellettem? És érkezett a győztes Nenad egyenesen felé tartva. Beszélgettek, fotózkodtak. Megkérdeztem, Nenad, mond, ki ő? Diego Maradona, jött a válasz. Soha nem álmodtam arról, hogy a világ egyik legjobb focistája mellett fogok ülni hat órán keresztül. Most boldog vagyok, hogy így történt. Óriási élménnyel lettem gazdagabb.

Köszönöm a Rainnek, köszönöm Aaronnak, hogy ott lehettem ezen a felejthetetlen boksz gálán. Köszönjük Nenadnak, hogy elviszi hírünket szerte a világba!

„...egy óriási sportolót ismertem meg, akit ma bárki

elé példaképnek állíthatok.”

Page 11: Rain Magazin, 2016 február

11.2016. február

VERES ZOLTÁN és VERES MÓNIKA Alapító Pearl Elite

ÉLET (BE) FEKTETÉS

Mindannyian vágyunk az Életre. Az áldásokkal, sikerekkel és egészséggel teli ÉLETRE. Sőt annak a gondolatnak a ténye, hogy ezt elveszíthetjük vagy elveszíthetik szeretteink félelemmel és aggódással töltenek el bennünket.

Mi is az ÉLET:• születésünktől halálunkig terjedő idő• jókedvű tevékenység, melyet pezsgés, gyorsaság és

vidámság jellemez• törekvés, céljaink elérésére• sorsformáló erők összessége a természetben és a

társadalomban, amelyek meghatározó hatással vannak a jövőnkre

Emberként arról álmodunk és gondolkodunk, hogy az a tevékenység, amibe időnket, energiánkat

és munkánkat tesszük az eredményes , illetve kamatozó legyen. Pénzügyi befektetéseink során pedig magas hozamot és kellő biztonságot

remélünk és várunk el.

Mi is a Befektetés:• Idő, energia és pénz fordítása valamire abban a reményben,

hogy cserébe visszakapunk valamit.

Kérdezheted, hogy ez hogyan kapcsolódik össze a RAIN termékeivel illetve munkánkkal. A válasz egyszerű és mégis elgondolkodtató.

Amennyiben tényleg fontos az emberek számára az egészségük akkor annak megőrzésére időt, energiát és figyelmet kell fordítani, hogy az általuk elfogyasztott ételek minősége az kiváló legyen. Életet csak élettel lehet táplálni és a termékeink azok olyan forradalmian új készítmények, amik élő tápanyaggal szolgálják testünket, lelkünket és gondolatainkat. Természetesen csak addig, míg ezt rendszeresen és napi szinten fogyasztjuk. Bármilyen munkát is végezzen valaki, életerőre van szüksége, mert beteg

embert még nem láttunk termelékenynek, vidámnak és jövőbe gondolkodónak. Így kapcsolódnak az élethez a RAIN termékei.

Hogyan kapcsolódik a Befektetés a RAIN-hez?A válasz nagyon egyszerű, mert a mai rohanó világban lassan a gépek veszik át az emberek helyét. Gondolkodnak, terveznek és cselekednek akár helyettünk is. Ez a gondolat félelemmel tölti el a környezetünkbe élő embereket, mert a munkahelyek biztonsága és azok szociális védőhálói már a múlté. Tehát az időnk, amelyet egy-egy vállalatba vagy azok vezetőinek a céljai elérésébe fektetünk, az a mienktől veszi el a lehetőséget, az időt és az életünket.

A Rain olyan vállalat, akihez mint egyének kapcsolódunk és a termékeit a mi munkánk során juttatja el szeretteinkhez. Ő sosem rúg ki bennünket, mert szüksége van a munkánkra, elköteleződésünkre és hitünkre egyaránt. Itt, aki kirúghat, bennünket azok mi saját magunk vagyunk. Mi veszíthetjük el hitünket, lelkesedésünket vagy akár kitűzött céljainkat. A választás szabadsága révén mi vagyunk munkaadóink és saját főnökeink. Itt van jövő és a befektetett idő és energia hosszútávon és kamatostól megtérül.

Mi hálásak vagyunk Lacinak és Krisztának, hogy a termékek által lehetőséget adtak arra, hogy az életünk egésze egészségnek örvendhessen. Köszönjük, hogy bizalmat és időt fektettek belénk, hogy hosszútávon elkötelezettek vagyunk a céljainkhoz, családunkhoz és ahhoz az eszméhez, amit a RAIN ad a világban élő emberiség számára.

Hiszem, hogy Te kedves olvasó észreveszed és kihasználod azt a hosszú távú befektetési modellt, amit mi itt már használunk azért, hogy az Életed Élettel teli és munkád pedig érdembeli javadalmazásban részesüljön. Ez nem egy 1 napi befektetés, hanem ez egy életre-SOUL–ó. Ehhez kívánok Neked egy jó döntést, kitartást és eredményeket.

„...befektetett idő és energia hosszútávon és kamatostól megtérül.”

Page 12: Rain Magazin, 2016 február

12. IV. évfolyam 1. szám

TAMÁS ZOLTÁN Senior Manager

NINCSENEK VÉLETLENEK!

A Soul a megfelelő időben talált rám és én éltem a lehetöséggel!

2014 decemberében a 2015-ös év veterán birkózó világbajnokság dobogós helyezését tűztem ki magamnak célként! Amikor három nappal később Kanyik

György a SOUL terméket bemutatta, tiszta volt számomra hogy nincsenek véletlenek, nekem ezt a terméket most, a világbajnokság felkészülése előtt kellett megismernem!

Abszolút csak a termék érdekelt, mert láttam, hogy több olimpiai bajnok és világbajnok sportoló is fogyasztja, ezért biztos voltam benne, hogy a SOUL segítségemre lesz a siker elérésében.

Bizonyítékul 2015-ös évben felnőtt országos bajnoki címet, csapatbajnoki címet és a veterán világbajnoki bronzérmet mondhatok magaménak.

Az, hogy az üzlet, sőt egy nagy üzlet lehetősége tárult elém, több rendezvényen való részvétel után tudatosodott bennem. Hiszen minden rendezvény építő jellegű volt számomra és hatalmas motivációt adott!

Minden rendezvényen megtapasztalhattam, hogy itt egy nagy összetartás, egy hatalmas csapatmunka folyik és nincsenek

üzleti titkok.

Badár László egyik előadásán elhangzott egy mondat, ami nagyon megmaradt bennem “ebben az üzletben az a titok hogy nincs titok!”

Tehát minden másolható, tanuld meg úgy ahogyan a vezetők tanulták, és tedd azt, amit a vezetők tettek!

A hálózati értékesítés iránti érdeklődésemet az egyedülálló jutalékrendszer keltette fel bennem. E szűk egy év alatt ebben az üzletben kiváló termékek és kiváló jutalékrendszer mellett új barátokra találtam és ez már egy igazi siker!

Utam során természetesen voltak hullámvölgyek, de több évtizedes sportpályafutásom alatt volt időm és lehetőségem megtanulni, hogyan kell újra erőt meríteni egy-egy nehezebb pillanatban és tovább küzdeni a sikerért. Persze ebben példaképeim: Badár Kriszta, Badár László és szponzorom Kanyik Gyuri karrierjeinek növekedése is nagy mértékben motivált.

Jelenleg arra koncentrálok hogy lehető legtöbb emberrel ismertessem meg a Rain cég termékeit. Úgy gondolom a karrierszintem növekedését ez fogja irányítani.

További sportpályafutásomra gondolva már izgatottan várom a FORM Protein megjelenését!

Bízom a felső vonalamban és bízom a csapatomban, pozitívan állok a kihívásokhoz és az előttem álló feladatokhoz.

Bízom benne, hogy hosszú távon egy jól jövedelmező üzletben vagyok, tehát érdemes ebbe időt és energiát fektetni!

„...nekem ezt a terméket most,

a vilagbajnokság felkészülése előtt kellett

megismernem!”

„A hálózati értékesítés iránti érdeklődésemet

az egyedülálló jutalékrendszer

keltette fel bennem.”

„...hatalmas csapatmunka folyik és nincsenek üzleti titkok.”

N E M Z E T KÖZ I

PARTNEREINKTŐL

Page 13: Rain Magazin, 2016 február

13.2016. február

VAS-PÉTER VIKTÓRIA Silver Executive

AMIT ESZEL OLYAN LESZEL

Vannak olyan történések az életben, amire érdemes odafigyelni.

Ez is ilyen volt amikor - későbbi szponzoraim - Veres Zoli és Mónika betoppantak a kezelőhelyiségembe. No nem azért hogy a Soult jól eladják nekem. Akkor

volt kislányom 3,5 éves és mindenáron kicsi bevásárló kocsit szeretett volna tologatni. Hát persze, hogy a véletlenek összjátéka, hogy a Veres házaspártól vásároltam mindezt.

Hitem szerint persze véletlenek nincsenek és persze volt náluk egy termék – mert termék nélkül (azóta rájöttem) sehova nem mennek. És így egy gyors energetikai vizsgálat után elkezdtünk beszélgetni. Régóta kerestem egy olyan terméket, ami belülről az alapoktól kezdi a szervezet renoválását. Én a Soul-nak azonnal bizalmat szavaztam. Ez azóta is töretlen.

Sok területe van a gyógyászat szegmenseinek és mindegyik más tünetegyüttest hoz. De egyben megegyezünk, bármilyen élőlényről legyen is szó, sejtekből állunk

mindannyian és ha valahol gond van a szervezetben az bizony minden esetben a sejt normál működésétől eltérő működés jellemzi. A sejt egy csodás szerkezet, de tápanyagra még neki is szüksége van. Minden sejtünk más információra éhes és más parancsszóra működik. Ezzel nincs is gond. De ha nincs az az impulzus, ami a jó működésre serkenti vagy az impulzus lenne, de nem képes felvenni, akkor ott gond lesz.

Hát a Soul-ban én úgy éreztem, hogy megtaláltam azt a valamint ami kortól függetlenül a helyes impulzus eljuttatásában páratlan eredményekre sarkall. Rögtön ki is próbáltam kicsi babákon. Az akkori kis betegem mindössze kilenc hónapos volt. Csupa ekcéma. Az

ekcéma teljesen népbetegség, de ami annál is bosszantóbb, hogy a kicsikék több mint 30% a ekcémával születik. Ezt az adatot a gyerekorvos és a védőnő kollegák is megerősítik. Nos a nyakán és minden hajlatában piros és fájdalmas foltok voltak. Ez mindössze 10 tasak Soul-tól teljesen megszűnt. A picurkáknál nagyon gyorsan működik a termék, hiszen testük még nincs elszennyezve. Ez a szennyezettség nyilván a helytelen étkezés következtében borzasztó károkat

okoz a szervezetben. Ezért a hatásmechanizmusa egyénenként változó. A legfiatalabb kezeltem 2 hónapos volt. Szinte születéstől fogva használható termék és ez egy nagyon nagyon komoly dolog.

Az immunrendszer a kulcsa egész életünknek – mert terhek mindig érhetnek minket, mindig van olyan esemény, ami miatt az energiaszintünk erősen megcsappan, de ha a szervezet el van látva és jók a raktárkészletei, ezeket a „sokkokat” rugalmasan, gyorsan és életerősen átugorja.

A másik meglátásom, hogy a sejt sokkal okosabb nálunk – pontosan tudja, hogy mit képes regenerálni és mit nem. Akármilyen orvosi műszerrel rendelkezünk, csak a kialakult eltéréseket láttatja, de a regenerációs képesség várható eredményét meg sem közelíti. Ez pusztán azért van, mert a test egy érzékeny műszer és nagyon, nagyon okos. Érdemes tisztelni. Hiszen a test a lélek temploma. A Soul egy nagyon egyszerű módja ennek a táplálásnak, és ráadásul finom. Nem telik el nap, hogy valakinek ne mondanám el, hogy a Soul mit tud – az emberek nagy részének ilyen fajta segítségre szüksége van.

Jót tenni jó. És most már a Core is megérkezett… egy újabb segítség nagy tömegeknek. Amit eszel olyan leszel.

„Hitem szerint persze véletlenek

nincsenek...”

„...az emberek nagy részének

ilyen fajta segítségre

szüksége van. ”

„...megtaláltam azt a valamint ami kortól függetlenül ... páratlan eredményekre sarkall.”

„Én a Soul-nak azonnal bizalmat szavaztam. Ez azóta is töretlen.”

Page 14: Rain Magazin, 2016 február

14. IV. évfolyam 1. szám

TRAXLER EMÍLIA és TRAXLER BENCE Silver Executive

DREAM, GOAL, ACTION

Pár napja, életemben először, részt vettem egy célkitűző szemináriumon. Sokat tanultam; magamról. Az előadó lépésről-lépésre végigvezetett azokon kérdéseken, amelyek lelkünk legmélyebb bugyraiban lévő, teljesen eltemetett álmokat hozza felszínre és céllá alakítja azokat.

Repkedtek a „sikernapló”, „álom”, „cél” kifejezések, miközben arra eszméltem, hogy azon gondolkodom, mi is az én álmom, mi az én célom? Sok minden előjött,

rengeteg úti cél, sport teljesítmények, egészség, fogyás, vásárlás egy kimeríthetetlen bankkártyával. Vártam, hogy a nagy meditálásban egyszer csak bevillan, hogy RAIN!!! De nem.

Kicsit elkenődve hallgattam társaim álmait, ami a vállalkozásuk profitjának többszörösére emelkedéséről szólt. Nekem semmi. De közben ott ringatóztam a tengeren, kezem finoman a

hullámokat simogatta. Szemem csukva, hogy a vakítóan fehér homok ne bántsa. Pálmafák hajolnak fölém és azt susogják, az élet szép! Boldog vagy!

Hazafelé a kocsiban, majd otthon is sokat beszélgettünk erről Bencével, és szépen kezdett kitisztulni a kép. Ehhez hozzájárult az is, hogy hétfőn este kihirdették a Barcelona Promóció nyerteseit, amit izgulva hallgattunk végig, hisz olyan sok jól hajrázó munkatárs volt. És sikerült! Megyünk Barcelonába, a cég jóvoltából, immáron másodszor. Ekkor esett le a tantusz, Rain - utazás - szabadság!

Pár éve eldöntöttük, hogy minden promóciós úton részt veszünk, ez amolyan félig leírt célunk volt, de most már biztos bekerül abba a bizonyos álomkönyvbe. De vigyázni kell, mit kérünk, mert megvalósul.

A RAIN-nel nem csak segítünk más embereken, hanem a toborzás során rengeteget utazunk bel- és külföldön, a kontinensen és a tengerentúlon egyaránt. Sok időt tölthetek azzal, akit szeretek, és akivel ezt a vállalkozást az égig emeljük. Boldog vagyok, hogy egy olyan üzletre találtunk, amiben minden olyan vágy megvalósul, amiben évek óta hiszek. És hogy jön ide az egészség, sport? Gyerekeinket már-már UFO-nak nézik osztálytársaik, mert folyton egy SOUL-os zacskó lóg a szájukból, és mindig egészségesek; jó érzés ez. Jó érzés, mikor megkérdezi 9 éves kislányunk, hogy tudna segíteni

osztálytársain, hogy tudná beléptetni őket, hogy SOUL-t ihassanak. Sport vonalon célom a maraton lefutása ősszel, amihez kitartás kell és energia a mindennapokban. Ez is a SOUL!

Egészségünk megőrzéséhez megérkezett a CORE is, amit szintén tiszta szívből ajánlok minden barátomnak. Ilyen ez. Segíteni, tájékoztatni, felkutatni, elindítani, utazni, nyerni. Nyerni! A Rain-nél töltött öt évünk alatt megnyertük sok ember barátságát és egy boldogabb síkra helyeztük életünket.

Nyertünk,mert belevágtunk 2010-ben egy olyan vállalkozásba, amiről semmit sem tudtunk, csak hittük és láttuk, hogy ez a jövő. Nem volt könnyű az átalakulás, és a mai napig tart, de jó úton haladunk, mert olyan embereket követünk, akik előttünk járnak, ők már megcsinálták. Hitünk Byronban, Laciban és Krisztiben olyan erős volt, hogy átsegített bennünket azon a pár hónapon is, amikor 2011-ben minden álmunk szertefoszlott; a Rain cég eladásra került. De mi hittünk egy ilyen fantasztikus termékben, mint a SOUL, és egy ilyen csodálatos emberben, mint Byron. A 2015. decemberi Rain Day-en, szívszorító volt látni, hogy alig páran maradtunk, akik kitartottak. Már tudjuk, hogy megérte!

Hamarosan a kristálytiszta vízben fogom simogatni a fodrozódó hullámokat és pálmafák susogják a fejem felett: boldog vagy!

De addig is gyerünk ki az utcára és mondjuk el mindenkinek: a SOUL értetek, értünk van!Traxler Emília

„...vigyázni kell, mit kérünk, mert

megvalósul.”

„Ilyen ez. Segíteni, tájékoztatni, felkutatni, elindítani, utazni, nyerni.”

Page 15: Rain Magazin, 2016 február

15.2016. február

PALMER ÁGNES Szabályozási Koordinátor

GYAKORI KÉRDÉSEK

Kedves Partnerek!Üdvözletünket küldjük innen az ügyfélszolgálatunkról!

Mint tudjátok a Rain International Autoship programja nagyon népszerű partnereink körében és igen hasznos, hiszen általa nem

csak új jutalékok elérésére vagy jogosult, hanem magához a termékhez is egy kedvezőbb áron juthatsz hozzá. Ahhoz viszont, hogy ezt a nagyszerű eszközt helyesen használjuk, tudnunk kell, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy ezt a kedvezőbb, az ún. autoship-es árat megkapjuk.

Az egyik olyan tévhit, ami majdnem napi szinten az ügyfélszolgálatunkon felmerül az, hogy elég, ha a Profil oldalon belül az autoship be van kapcsolva. Ez sajnos önmagában nem elég ahhoz, hogy a kedvezőbb áron vásároljuk a termékeket. Egy másik feltétele az az, hogy a rendelést megelőző 4 hét során valamikor legyen egy kifizetett autoship-es rendelés. A rendszer érzékeli azt, hogy a rendelést megelőző 4 hét során volt-e a partnernek kifizetett autoship rendelése.

Abban az esetben ha nem volt, akkor a rendszer a terméket a drágábbik áron hozza fel, és ezen az áron kell megvásárolni.

A jó hír az, hogy mivel ez már egy kifizetett autoship rendelésnek számít, ezért attól a dátumtól a következő 4 hétig minden rendelést a kedvezményesebb áron kínálja fel a rendszer. Ha pedig volt kifizetett autoship rendelése, akkor az olcsóbbik áron kínálja fel a terméket.

A másik, gyakran felmerülő kérdés...A másik, gyakran felmerülő kérdés az a termék visszatérítés. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem az AÜF ide illő bekezdéseit.

7.1.2 – Első termékrendelés Amennyiben egy Rain Disztribútor vagy Törzsvásárló nem teljesen elégedett az Első termékrendelésével, az ezen Első termékrendelésének fel nem használt részét

az eredeti vásárlást követő harminc (30) napon belül visszaküldve a Vállalat a vásárlási összeg

100%-át visszatéríti számára. Az Első termékrendelések harminc (30) napon túli visszatérítését a 7.1.3. szakasz szabályozza. Az Első termékrendelés a Rain Disztribútor vagy Törzsvásárló

első egységnyi (pl.: doboz vagy palack) rendelése a Vállalat által kínált termékek egyikéből.

7.1.3 – Az Első termékrendelésen felüli vásárlás A Vállat az Első termékrendelésen felüli minden további vásárlás vásárlási értékének 90%-át téríti vissza, a szállítási és kezelési költség levonásával.

7.1.5 – A visszatérítések folyamata a) Annak a Rain Disztribútornak vagy Törzsvásárlónak kell

visszaküldenie a Terméket, aki azt közvetlenül a Vállalattól megvásárolta. A Vállalat nem biztosít visszatérítést olyan Termékek vagy Értékesítési segédanyagok esetében, amelyeket egy másik Rain Disztribútortól vásároltak.

b) A visszaküldött terméknek az eredeti csomagolásban kell lennie.

c) A Vállalat nem téríti vissza a visszaküldött Termék eredeti vagy a visszaküldésre vonatkozó szállítási díjait.

d) Az Első termékrendelések kivételével a visszatérítést a vásárlás dátumától számított kilencven (90) napon belül kell kérvényezni.

f) Az Első termékrendelések kivételével a Termékeket értékesíthető állapotban kell visszaküldeni, ahogyan azt a 7.1.6. szakasz meghatározza.

g) A Terméket nyomon követhető kiszállítási rendszerrel kell visszajuttatni (pl. UPS, DHL stb.). A Terméket visszaküldő fél felelőssége a termék nyomon követése. A Vállalat nem tartozik felelősséggel a szállítás során elveszett vagy megsérült Termékek iránt.

Page 16: Rain Magazin, 2016 február

2

11

12

156-7

4 14

8

3 13

165

910

Jay Noland: Az idő halad, akár tetszik, akár nem

Veres Zoltán és Veres Mónika: Élet (be) Fektetés

Tamás Zoltán: Nincsenek véletlenek!

Palmer Ágnes: Gyakori kérdések

BOOT CAMP - A Kiképzés Jay Nolanddel

Dr. Ketskés Norbert: Újat mutatni a testünknek! Traxler Emília és Traxler Bence: Dream-Goal-Action

Pintér Andrásné Györgyi: Soul életképek

Aaron Palmer: 2016 – Ígéretes Év! Vas-Péter Viktória: Amit eszel, olyan leszel

Minősülők

SEED SUMMITRAIN DAY

Csonkics Tünde: Box, Maradona és a Rain

Magasmarti Ildikó és Magasmarti Ferenc: Célra tartva

TARTALOM

Kiadja: RAIN International I Cím: 1124 Budapest, Csörsz u. 41. I. emelet ITel: (06-1) 781 9448 I Fax: (06-1) 799 4392 Ie-mail: [email protected] I www.rainintl.com ISkype: rain.hungary I www.facebook.com/rainintlkft IA kiadásért felel: Aaron Palmer I Szerkesztő: Szobonya Olivér INyomdai előkészítés: Szabó Gábor I Nyomtatás: Pannónia nyomda Kft. IMegjelenik negyedévente I Copyright © RAIN International Kft.

GRATULÁLUNK AZ ÚJ MINŐSÜLTEKNEK!

Magyarországi minősülők 2015. november 05. és 2016. január 30. között

Manager

Bardócz Vilmosné

dr. Nagy Tamás

Fazekas Istvánné

Ferencz Judit

Giba Ági

Ivanics Mária Magdolna

Kereszty Györgyi

Rézműves Fritzné Éva

Sákán Emil

Tóth Barnabás

Senior Manager

Dr. Rippel Emilia

Dr. Vágó Gábor

Fazekasné Pál Tímea

Gergely Eleonóra

Hartai Péter

Kellényi Elemérné

Késmárki Ildikó Julianna

Kovács Ferencné

Mákos Ferenc

Wangmei Zhang

Bronze Executive

Vajainé Katz Zsuzsanna