Retorika - tankonyvtar.hu · 1.4. RETORIKA ÉS MEGGYŐZÉS: A MEGGYŐZÉS RETORIKÁJA ..... 156 1.4.1. A meggyőzés retorikájának tényezői ..... 157 1.4.2. Népszerű retorika

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Retorika

Adamik, Tamás A. Jászó, Anna

Aczél, Petra

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Retorika írta Adamik, Tamás, A. Jászó, Anna, és Aczél, Petra

Publication date 2004-03-31 Szerzői jog © 2004-03-31 Tamás, Adamik; Anna, A. Jászó; Petra, Aczél

Kivonat

A retorika elméleti és gyakorlati vetületeire egyaránt kitekintő tudományos kézikönyv a klasszikus diszciplína

teljes bemutatására törekszik.

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom

ELŐSZÓ ............................................................................................................................................ ix 1. AZ ÓKORI RETORIKA ................................................................................................................ 1

1. AZ ÓKORI RETORIKA FOGALMA .................................................................................. 1 1.1. FELHASZNÁLT IRODALOM ................................................................................ 2

2. AZ ÓKORI RETORIKA TÖRTÉNETE ............................................................................... 3 2.1. BESZÉDTANÍTÁS HOMÉROSZ KORÁBAN ....................................................... 3 2.2. A RETORIKA SZÜLETÉSE ÉS A SZOFISTÁK ................................................... 6 2.3. A TUDOMÁNYOS RETORIKA ÉS A FILOZÓFUSOK ....................................... 8 2.4. AZ ÓKORI RETORIKA RENDSZERE ................................................................ 12 2.5. FELHASZNÁLT IRODALOM .............................................................................. 13

3. A RETORIKAI SZITUÁCIÓ: A SZÓNOKI BESZÉD FAJAI ÉS RÉSZEI ...................... 14 3.1. A RETORIKAI SZITUÁCIÓ ................................................................................. 14 3.2. AZ ÜGY MILYENSÉGE ....................................................................................... 16 3.3. A SZÓNOKI BESZÉD FAJAI ............................................................................... 17 3.4. A SZÓNOKI BESZÉD RÉSZEI ............................................................................ 18 3.5. ÖSSZEGZÉS .......................................................................................................... 24 3.6. FELHASZNÁLT IRODALOM .............................................................................. 24

4. A BIZONYÍTÁS ARISZTOTELÉSZ SZERINT: A PÉLDA ÉS AZ ENTHÜMÉMA ...... 25 4.1. A BIZONYÍTÁS LOGIKAI FAJTÁI ..................................................................... 26 4.2. AZ ENTHÜMÉMA ÉS SZÖVEGKÖRNYEZETE ............................................... 26

4.2.1. Az enthüméma és a valószínűségek meg ajelek viszonya .......................... 27 4.2.2. A példa mint az enthüméma formája ......................................................... 28 4.2.3. Az enthüméma és a toposzok ..................................................................... 29 4.2.4. Az enthüméma és a gnóma ........................................................................ 30 4.2.5. Az enthüméma viszonya az éthoszhoz (a jellemhez) és a pathoszhoz (az

érzelemhez) .......................................................................................................... 30 4.2.6. A bizonyító és cáfoló enthümémák ............................................................ 31 4.2.7. A premisszák elhallgatása az enthümémában ............................................ 31

4.3. AZ ENTHÜMÉMA SAJÁTOSSÁGAI .................................................................. 31 4.4. SHAKESPEARE ÉS AZ ENTHÜMÉMA ............................................................. 32 4.5. BIZONYÍTÁS A HELLENISZTIKUS KORBAN ................................................ 34 4.6. AZ EPIKHEIRÉMA ÉS FELÉPÍTÉSE .................................................................. 36 4.7. AZ EPIKHEIRÉMÁVAL KAPCSOLATOS HIBÁK ............................................ 37 4.8. ÖSSZEGZÉS .......................................................................................................... 38 4.9. FELHASZNÁLT IRODALOM .............................................................................. 39

5. KIFEJEZÉSMÖD, STÍLUS (ELOCUTIO) ........................................................................ 40 5.1. ARISZTOTELÉSZ STÍLUSELMÉLETE .............................................................. 40 5.2. A HELLENISZTIKUS KOR STÍLUSELMÉLETE ............................................... 42 5.3. CICERO STÍLUSELMÉLETE .............................................................................. 45 5.4. QUINTILIANUS STÍLUSELMÉLETE ................................................................. 48 5.5. ÖSSZEGZÉS: HAGYOMÁNY ÉS ÚJÍTÁS .......................................................... 52 5.6. FELHASZNÁLT IRODALOM .............................................................................. 53

6. AZ EMLÉKEZÉS (MEMORIA) ........................................................................................ 54 6.1. AZ EMLÉKEZÉS MŰVÉSZETE A HELLENISZTIKUS RETORIKÁBAN ....... 55 6.2. AZ EMLÉKEZÉS CICERÓNÁL ........................................................................... 57 6.3. AZ EMLÉKEZŐTEHETSÉG QUINTILIANUSNÁL ........................................... 57 6.4. ÖSSZEGZÉS .......................................................................................................... 60 6.5. FELHASZNÁLT IRODALOM .............................................................................. 60

7. AZ ELŐADÁSMÓD (PRONUNTIATIO) ......................................................................... 61 7.1. AC. HERENNIUSNAK AJÁNLOTT RÉTORIKA AZ ELŐADÁSMÓDRÓL .... 62 7.2. CICERO AZ ELŐADÁSMÓDRÓL (ACTIO) ....................................................... 64 7.3. QUINTILIANUS AZ ELŐADÁSRÓL .................................................................. 64 7.4. ÖSSZEGZÉS .......................................................................................................... 66 7.5. FELHASZNÁLT IRODALOM .............................................................................. 66

2. RETORIKA A KÖZÉPKORTÓL NAPJAINKIG ........................................................................ 68 1. A RETORIKA A KÖZÉPKORBAN ÉS A RENESZÁNSZ IDEJÉN ................................ 68

Retorika

iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1.1. AUGUSTINUS RETORIKÁJA ............................................................................. 68 1.2. A RETORIKA SZEREPE A KÖZÉPKORBAN .................................................... 71 1.3. A KÖZÉPKORI RETORIKAI TANKÖNYVEK: ARTES DICTAMINIS ........... 74 1.4. RETORIKA A RENESZÁNSZ IDEJÉN ............................................................... 75 1.5. FELHASZNÁLT IRODALOM .............................................................................. 76

2. RETORIKA AZ ÚJKORTÓL NAPJAINKIG .................................................................... 77 2.1. A BRIT RETORIKAELMÉLET ............................................................................ 77 2.2. RETORIKA A 20. SZÁZADBAN ......................................................................... 78

2.2.1. A retorika mint jelentés .............................................................................. 78 2.2.2. A retorika mint etikai érték ........................................................................ 80 2.2.3. A retorika mint a motívumok, okok kutatásának tudománya ..................... 80 2.2.4. A retorika mint az érvelés és megismerés tudománya ............................... 81 2.2.5. A retorika mint stílus .................................................................................. 82 2.2.6. A retorika mint műelemző módszer ........................................................... 83 2.2.7. A retorika mint fogalmazástanítás .............................................................. 83

2.3. ÖSSZEGZÉS .......................................................................................................... 83 2.4. FELHASZNÁLT IRODALOM .............................................................................. 84

3. MAGYAR RETORIKATÖRTÉNET ........................................................................................... 85 1. A MAGYAR SZÓNOKLÁS TÖRTÉNETE ...................................................................... 85

1.1. AZ EGYHÁZI SZÓNOKLAT TÖRTÉNETE ....................................................... 85 1.1.1. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................... 100

1.2. A POLITIKAI SZÓNOKLAT TÖRTÉNETE ...................................................... 101 1.2.1. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................... 110

1.3. AZ AKADÉMIAI ÉS EGYÉB ALKALMI SZÓNOKLAT TÖRTÉNETE ......... 110 1.3.1. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................... 113

1.4. A TÖRVÉNYSZÉKI BESZÉD TÖRTÉNETE .................................................... 114 1.4.1. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................... 121

2. A RETORIKA TANÍTÁSÁNAK TÖRTÉNETE ............................................................. 122 2.1. AZ ELSŐ RETORIKÁK ...................................................................................... 122

2.1.1. Latin nyelvű retorikák .............................................................................. 122 2.1.2. Az első magyar nyelvű retorikák ............................................................. 124 2.1.3. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................... 126

2.2. A RETORIKÁK 1850 ÉS 1950 KÖZÖTT ........................................................... 126 2.2.1. Szvorényi József és Laky Demeter retorikái ............................................ 127 2.2.2. Acsay Ferenc retorikája, Szitnyai Elek és Babits Mihály a retorikáról .... 131 2.2.3. Az iskolai retorikák .................................................................................. 133 2.2.4. Az átalakult retorikák ............................................................................... 140 2.2.5. A nagyközönségnek írt retorikák ............................................................. 143 2.2.6. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................... 143

2.3. A RETORIKA A PÁRTÁLLAMBAN (1948–1989) ........................................... 144 2.4. A RETORIKA A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN (1989-TŐL NAPJAINKIG) 148 2.5. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................................ 150

4. A RETORIKA ÉS MEGGYŐZÉS ............................................................................................. 152 1. A RETORIKÁRÓL ÁLTALÁBAN ................................................................................. 152

1.1. BEVEZETÉS ........................................................................................................ 152 1.2. A RETORIKA KAPCSOLATA MÁS TUDOMÁNYÁGAKKAL ..................... 154

1.2.1. A retorika mint kommunikáció ................................................................ 154 1.2.2. A retorika mint nyelvtan, nyelvművelés .................................................. 154 1.2.3. A retorika mint szemantika ...................................................................... 155

1.3. A RETORIKA RENDSZERE ÉS ELEMEI ......................................................... 155 1.4. RETORIKA ÉS MEGGYŐZÉS: A MEGGYŐZÉS RETORIKÁJA ................... 156

1.4.1. A meggyőzés retorikájának tényezői ....................................................... 157 1.4.2. Népszerű retorika – meggyőző módszerek (A világ mint életérzés: egy

reklámszöveg elemzése) .................................................................................... 158 1.5. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................................ 160

2. A RETORIKA ÖSSZETEVŐI .......................................................................................... 161 2.1. A RETORIKAI KOMMUNIKÁCIÓ – A RETORIKAI SZITUÁCIÓ ................ 161

2.1.1. A retorikai kommunikáció ....................................................................... 161 2.1.2. A retorikai szituáció ................................................................................. 163

2.2. AZ ÉTHOSZ (ηθοζ) ............................................................................................. 164

Retorika

v Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2.2.1. Az éthosz fogalmának történeti fejlődése és átalakulása .......................... 164 2.3. A PATHOSZ (ραθοζ) ........................................................................................... 166

2.3.1. A pathosz fogalmának történeti fejlődése és átalakulása ......................... 166 2.3.2. A pathosz mint az érvelő szöveg összetevője .......................................... 169

2.4. A LOGOSZ (λογοζ) .............................................................................................. 169 2.5. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................................ 170

3. LOGIKA ÉS ÉRVELÉS ................................................................................................... 171 3.1. A LOGIKA ........................................................................................................... 171 3.2. A DEDUKTÍV ERŐ ............................................................................................. 172

3.2.1. A premissza és a konklúzió ...................................................................... 172 3.2.2. Érvényesség és helytállóság ..................................................................... 173 3.2.3. A kategorikus szillogizmus ...................................................................... 174

4. A SZILLOGIZMUSOK ÉRVÉNYESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE (A VENN-DIAGRAMOK

GRAFIKUS MÓDSZERE) ................................................................................................... 177 4.1. AZ ELOSZTÁS SZABÁLYA .............................................................................. 183

4.1.1. A hipotetikus vagy feltételes szillogizmus ............................................... 185 4.1.2. A választó szillogizmus ............................................................................ 188 4.1.3. A szillogizmusok hatékonysága az érvelésben ......................................... 189

4.2. AZ INDUKTÍV ERŐ ........................................................................................... 190 4.2.1. A valószínűség ......................................................................................... 191 4.2.2. Az induktív érvelés elfogadhatóságának ellenőrzése ............................... 193

4.3. A DEDUKCIÓ ÉS INDUKCIÓ PRAGMATIKAI ÉS KOGNITÍV SZEMPONTÚ

MEGKÖZELÍTÉSE .................................................................................................... 194 4.4. A MEGHATÁROZÁS, DEFINÍCIÓ ................................................................... 195

4.4.1. A definíció fogalma és elemei .................................................................. 195 4.4.2. A definíció fajtái ...................................................................................... 196 4.4.3. A definíció alakzatai ................................................................................ 198 4.4.4. A definíció szövegnyelvészeti megközelítése .......................................... 199

4.5. LOGIKUS ELLENTMONDÁS ‒ SZÓNOKI TŰZ. AZ ELME ALAKZATA .... 199 4.6. AZ ENTHÜMÉMA (ενθυμημα) ........................................................................... 200

4.6.1. Az enthüméma és a logikai szerkesztés ................................................... 201 4.6.2. Az enthüméma és a metafora ................................................................... 202 4.6.3. Az enthüméma és a pragmatika ............................................................... 202 4.6.4. Az enthüméma jellege és az implikatúra .................................................. 203

4.7. AZ ARGUMENTÁCIÓ ....................................................................................... 204 4.7.1. Az argumentáció mint eredmény ............................................................. 204 4.7.2. Az argumentáció mint eljárás ................................................................... 219 4.7.3. Az argumentáció mint folyamat ............................................................... 220

4.8. A KLASSZIKUS RETORIKAI BIZONYÍTÁS ÉS AZ ÉRV .............................. 220 4.8.1. Az érvek ................................................................................................... 221 4.8.2. A jelek. A jelek típusai ............................................................................. 225 4.8.3. A példák. A hasonlítás fajtái .................................................................... 225 4.8.4. A belső bizonyítékok és a hozzáállás megváltozásának folyamata .......... 226 4.8.5. A cáfolás és a retorikai kérdés .................................................................. 226 4.8.6. Irreleváns érvelések .................................................................................. 228 4.8.7. Az irreleváns érvelések típusai és szerkezeti elemzése ............................ 228

4.9. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................................ 234 5. A SZÖVEG SZERKEZETE, A BESZÉD RÉSZEI .......................................................... 239

5.1. A RETORIKUS SZÖVEG TAGOLÁSA ............................................................. 239 5.1.1. A bevezetés (principium) ......................................................................... 241 5.1.2. Az elbeszélés (narratio) ............................................................................ 243 5.1.3. A kitérés (digressio) ................................................................................. 245 5.1.4. A témamegjelölés és felosztás (propositio, partitio) ................................ 246 5.1.5. A bizonyítás (argumentatio) és a cáfolás (refutatio) ................................ 247 5.1.6. A befejezés (peroratio) ............................................................................. 247

5.2. ELRENDEZÉS ÉS MINTA ................................................................................. 248 5.3. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................................ 254

6. A MEGGYŐZÉS .............................................................................................................. 256 6.1. A MEGGYŐZÉS ELMÉLETEI ........................................................................... 256

6.1.1. A hozzáállás (attitűd) megváltozásának elmélete ..................................... 257

Retorika

vi Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6.1.2. Az önkéntes cselekvés elmélete ............................................................... 261 6.1.3. A meggyőzés elmélete ............................................................................. 261 6.1.4. A kritikai retorika megközelítése: a dramatizálás .................................... 262

6.2. A MEGGYŐZÉS TÉNYEZŐI ............................................................................. 263 6.2.1. A közlő ..................................................................................................... 263 6.2.2. A befogadó ............................................................................................... 265

6.3. A MEGGYŐZÉS MÓDSZERTANA ................................................................... 265 6.4. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................................ 268

7. GYAKORLATOK ............................................................................................................ 270 7.1. I. DEDUKTÍV ERŐ ............................................................................................. 270 7.2. II. INDUKTÍV ERŐ ............................................................................................. 272 7.3. III. DEFINÍCIÓ .................................................................................................... 273 7.4. IV. ENTHÜMÉMA .............................................................................................. 274 7.5. V. KLASSZIKUS RETORIKAI BIZONYÍTÁS .................................................. 275 7.6. VI. IRRELEVÁNS ÉRVEK ÉS A RETORIKAI KÉRDÉS ................................. 279

5. A RETORIKA ALKALMAZÁSA ............................................................................................. 283 1. A SZÖVEGÉRTÖ OLVASÁS ......................................................................................... 283

1.1. A RETORIKAI ALAPÚ SZÖVEGÉRTELMEZÉS ............................................. 285 1.1.1. A szövegben lévő információ dekódolása ................................................ 287 1.1.2. Az olvasó sémái (meglévő tudásrendszere) ............................................. 287 1.1.3. A szöveg egységeinek megértése ............................................................. 292 1.1.4. Az olvasás fokozatai: a szó szerinti, az értelmező, a kritikai és a kreatív olvasás

311 1.2. AZ ISMERETKÖZLŐ MÜVEK OLVASÁSÁRÓL ............................................ 318

1.2.1. Mit kell tudni a könyvben való tájékozódásról? ....................................... 319 1.2.2. Mit kell tudni a könyv értelmezéséről? .................................................... 320

1.3. AZONOS TÉMÁJÚ KÖNYVEK OLVASÁSA .................................................. 324 1.4. A GYAKORLATI ÉS A SZÉPIRODALMI MŰVEK OLVASÁSÁRÓL ........... 325

1.4.1. A gyakorlati könyvek olvasása ................................................................ 325 1.4.2. A szépirodalom olvasása .......................................................................... 326

1.5. AZ OLVASÓ VÁLASZA A SZÖVEGRE (READER RESPONSE) .................. 327 1.6. A FELOLVASÁSRÓL ......................................................................................... 330 1.7. FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................................ 332

6. A FOGALMAZÁS ..................................................................................................................... 335 1. A FOGALMAZÁS ÍRÁSBELI SZÖVEGALKOTÁS ..................................................... 335 2. A FOGALMAZÁS FOLYAMATA .................................................................................. 336

2.1. A MONDATOK SZERKESZTÉSE ..................................................................... 336 2.1.1. Az egyeztetés ........................................................................................... 337 2.1.2. A szórend ................................................................................................. 338 2.1.3. A vonzat ................................................................................................... 338 2.1.4. Az egenes és a függő beszéd szerkesztése ............................................... 339 2.1.5. A kötőszók alkalmazása ........................................................................... 339 2.1.6. Az utalások ............................................................................................... 341 2.1.7. A deixis .................................................................................................... 342

2.2. A BEKEZDÉSEK SZERKESZTÉSE .................................................................. 344 2.2.1. A bekezdés fogalma ................................................................................. 344 2.2.2. A bekezdés egysége ................................................................................. 348 2.2.3. Sajátos szerepű bekezdések ...................................................................... 349

2.3. A FOGALMAZÁS MEGSZERKESZTÉSE ........................................................ 350 2.3.1. A retorikai helyzet .................................................................................... 350 2.3.2. Az elrendezés ........................................................................................... 355

3. A FOGALMAZÁSTÍPUSOK ........................................................................................... 358 3.1. AZ ELBESZÉLÉS ................................................................................................ 358 3.2. A FOLYAMATLEÍRÁS ...................................................................................... 359 3.3. A LEÍRÁS ............................................................................................................ 360 3.4. AZ EMLÉKIRAT, A NAPLÓ, AZ ÖNÉLETRAJZ ............................................. 362 3.5. AZ ÉRTEKEZÉS ................................................................................................. 363

3.5.1. A LEVÉL ................................................................................................. 365 3.6. AZ ESSZÉ ............................................................................................................ 366

3.6.1. Az érvelő esszé szerkezete ....................................................................... 367

Retorika

vii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3.6.2. Az írásmű elhelyezése .............................................................................. 369 7. A LEGGYAKRABBAN HASZNÁLT KÉZIKÖNYVEK ......................................................... 371 8. FELHASZNÁLT IRODALOM .................................................................................................. 372 9. SZÖVEGGYŰJTEMÉNY .......................................................................................................... 374

1. HÁROM TANULMÁNY A RETORIKÁRÓL ................................................................ 374 1.1. ZICHY ANTAL A SZÓNOKLATRÓL ............................................................... 374 1.2. BABITS MIHÁLY IRODALMI NEVELÉS ........................................................ 380

1.2.1. Fogarasi diákjaimnak, az Értesítőbe ......................................................... 380 1.3. RAVASZ LÁSZLÓ A BESZÉD MINT MŰALKOTÁS ..................................... 385

2. MAGYAR SZÓNOKI BESZÉDEK ................................................................................. 389 2.1. KÖLCSEY FERENC GYERMEKGYILKOS R. d. M. ÜGYÉBEN ................... 389 2.2. KÖLCSEY FERENC MAGYAR JÁTÉKSZÍN ................................................... 392 2.3. KÖLCSEY FERENC EMLÉKBESZÉD KAZINCZY FERENC FELETT ......... 396 2.4. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF A TUDOMÁNY NEMZETI HIVATÁSÁRÓL ........ 399 2.5. KOSSUTH LAJOS 1848. JÚLIUS 11-I BESZÉDE A HADERŐ MEGAJÁNLÁSA

ÜGYÉBEN .................................................................................................................. 401 2.6. LÖW LIPÓT AZ ISTEN VELÜNK VAGYON! ................................................. 410

2.6.1. Eloima ...................................................................................................... 410 2.6.2. Utóima ...................................................................................................... 414

2.7. DEÁK FERENC FÖLIRATI JAVASLAT ........................................................... 415 2.8. PROHÁSZKA OTTOKÁR SZENT ISTVÁN NAPJÁN, BUDAVÁRÁBAN, 1892. AUG.

20. ................................................................................................................................ 426 2.9. APPONYI ALBERT A TRIANONI BÉKÉRŐL ................................................. 431 2.10. RAVASZ LÁSZLÓ ISMERET ÉS ÉLET .......................................................... 434 2.11. RAVASZ LÁSZLÓ ELMÚLIK, MEGMARAD ............................................... 436 2.12. DÉRY TIBOR EMLÉKEZÉSE JÓZSEF ATTILÁRA ...................................... 437 2.13. SCHEIBER SÁNDOR MILLIÓ HALOTT HEVER BENNEM, ÉS MINDEN HALOTT

ÉN VAGYOK ............................................................................................................. 440 2.14. KÁDÁR JÁNOS BESZÉD A SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁGI NAGYGYŰLÉSEN

MOSZKVÁBAN, 1957. MÁRCIUS ........................................................................... 442 2.15. ORBÁN VIKTOR BESZÉDE NAGY IMRE TEMETÉSÉN ............................ 447 2.16. JÓKAI ANNA EMBER ÉS FORRADALOM ................................................... 448 2.17. MÁDL FERENC EGÉSZ NEMZETET ÁTFOGÓ JELKÉP ............................. 453

viii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A táblázatok listája

1.1. ................................................................................................................................................... 27 3.1. ................................................................................................................................................. 128 3.2. ................................................................................................................................................. 132 3.3. ................................................................................................................................................. 134 3.4. ................................................................................................................................................. 135 3.5. ................................................................................................................................................. 138 3.6. ................................................................................................................................................. 138 3.7. ................................................................................................................................................. 138 3.8. ................................................................................................................................................. 139 3.9. ................................................................................................................................................. 142 4.1. ................................................................................................................................................. 167 4.2. 1. tábla ..................................................................................................................................... 214 4.3. 2. tábla Az alakzatok szemioszintaktikus modellje ................................................................. 214 4.4. 3. tábla A szemioszintaktikus modell fő kategóriái ................................................................. 215 4.5. 4. tábla ..................................................................................................................................... 216 4.6. ................................................................................................................................................. 251 4.7. ................................................................................................................................................. 262 6.1. ................................................................................................................................................. 354 6.2. ................................................................................................................................................. 357

ix Created by XMLmind XSL-FO Converter.

ELŐSZÓ „Eljön az idő, s társaid körében neked is fel kell állanod, s a köztanácskozásokban élő szóval részt venned; s

érezni fogod, miképpen az ékesszólás, s mindaz, ami erre megkívántatik, oly szükség, mi nélkül köz dolgokban

részt vevő polgár közvetetlen nem hat” – írja Kölcsey unokaöccsének a Parainesisben. Az idő eljött, s egyre

több ifjú polgárnak kell ékesszólásával hatni a közügyekre, érveléssel, logikával és érzelemmel, hatékony

beszéddel. Az idő eljött, s össze kellett foglalni a retorikáról szóló tudásunkat, hogy segítsük az iskolát, a

közügyeket, mindenkit, aki kapcsolatba kerül a beszéddel, az olvasással, az írással.

Ezért született meg ez a könyv.

„A szónokság szabad nép körében támadt, s szabad nép életéhez tartozik. Énekhangja szelídíté meg a vad

csoportokat; a mívelt nemzet tömegét szónoklat vezérli, s ennél fogva nem hiú gond az, melyet ékesszólás

elérésére szentelünk. Szó szavat húz maga után; élő tanácskozásban fejlik ki, s tartatik fenn a szabadság

szelleme; s jaj a nemzetnek, mely írott parancsokat némán olvas, s vakon engedelmeskedik!” – folytatja

Kölcsey, s mi döbbenten olvassuk: mikor is írta ezt? kinek is szól mindez?

Visszakaptuk 1989-ben a demokrácia lehetőségét, s az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy fél évszázados

szünet után mert 1938-ban, majd 1950-ben szüntették meg tanítását – ismét szükség van a retorikára. Szükség

van retorikai hagyományaink ismeretére, melybe nemcsak a klasszikusok, hanem a 19. századi hazai retorika

ismerete is beletartozik, s szükség van a kihagyott ötven esztendőnek a megismerésére is, hiszen a retorika sokat

fejlődött és változott külföldön a hazai szilencium idején. Közvetíteni kell tehát az új és a legújabb retorikai

szakirodalmat, a tudományost és a népszerűt egyaránt.

Könyvünk három nagy fejezetre oszlik: egy elméleti-történetire, egy leíróra és egy alkalmazottra.

Az első, elméleti-történeti fejezet két nagy részből áll: egy egyetemesből és egy magyarból. Az egyetemes

retorikatörténet Adamik Tamás munkája. Először a retorika meghatározásával foglalkozik, ismerteti a retorika

kialakulását, az antikvitásban létrejött rendszerét; majd áttekintést kapunk arról, hogyan változott a retorika az

időben, az egyes népek és korok mit tettek hozzá a klasszikus rendszerhez, mit hagytak el belőle, és mire

vetették a fő hangsúlyt az adott kor igényei szerint. A magyar retorikatörténetet A. Jászó Anna írta meg: két

nagy területet mutat be: a szónoklás (egyházi, politikai, alkalmi, törvényszéki) történetét, majd pedig a retorika

tanításának történetét. A hazai retorika tankönyvekben nagy változás figyelhető meg: a 20. század első negyede

után fokozatosan visszaszorult bennük az érvelés tanítása, mígnem a retorika tanításának eltörlése után el is tűnt

a köztudatból. Nagyon is indokolt tehát a retorika teljes rendszerének visszaállítása.

A leíró fejezet Aczél Petra munkája. Témája elsősorban a logika és az érvelés kapcsolatának az ismertetése, az

argumentáció, a beszéd részei, a meggyőzés lehetőségei.

Az utóbbi ötven év nagy retorikusainak munkásságára összpontosít. A klasszikus retorikának része volt a

stilisztika – s ott is tárgyaljuk –, de a 19. század folyamán önálló diszciplína lett. Éppen ezért könyvünk csak a

szükséges kapcsolódási pontokon érinti a stilisztika kérdéseit. Hasonló a helyzet az előadásmóddal: számos

kitűnő kézikönyv áll az érdeklődők rendelkezésére, ezért nem foglalkozunk vele részletesen.

„Add hozzá, hogy a szónokság sok és mély tudományt, sok és lélekemelő gyakorlást, sok és szívrázó erőt kíván,

s mondhatod-e haszontalannak a fáradságot, mely annak megnyerésére éveken keresztül fordíttatik?” – mondja

Kölcsey. A retorika gyakorlat is, az elmélettel megtámogatott gyakorlat. Éppen ezért a leíró fejezethez

gyakorlatokat csatolt szerzője, s talál az olvasó gyakorlatokat az alkalmazott fejezetekben is.

Ha egy művet a retorika szabályai szerint írtak meg, akkora mű olvasásában, megértésében segít a retorikai

szabályok ismerete. A retorika szintetikus tevékenységet igényel, az olvasás analitikust, kiegészítik egymást. Az

ötlet nem a miénk, az amerikai szakirodalomból származik, ott ugyanis erős a retorika és az olvasás

kapcsolatának a kutatása és tanítása. Úgy gondoltuk, hasznos a könyv kiteljesítése egy olvasási fejezettel. Van

olyan modern retorikai irányzat, amely azonosítja a retorikát a fogalmazással, rhetorical writing kurzusok és

tankönyvek vannak az amerikai egyetemeken. Hasznosnak találtunk tehát egy fogalmazási fejezetet is, arra is

gondolva, hogy segítsük az esszé tanítását. Mindkét alkalmazott fejezet A. Jászó Anna munkája.

A könyvet szöveggyűjtemény zárja le. Három kiemelkedően szép írást – egy beszédet és kétesszét –

olvashatunk benne a retorikáról, majd magyar beszédeket közlünk időrendi sorrendben, egészen napjainkig.

Ezeket a beszédeket lehet olvasni, elemezni, vázlatukat elkészíteni, érvelésüket megfigyelni. Hiszen Kölcsey ezt

ELŐSZÓ

x Created by XMLmind XSL-FO Converter.

is tanácsolta: „De ismerkedjél a régi és újabb kor nevezetes szónokaival [...]. Törekedjél ezeknek lelke- ikbe

pillantani; törekedjél kitalálni a módokat, miknél fogva ők bámulatos nagyságra emelkedtek; törekedjél kilesni a

forrást, honnan azt a lélekrázó erőt, azt a teljességet, azt a művészi színt és virágzást, miket minden soraik

bizonyítanak, merítették; s ha törekedésed szerencsés leend, bővjutalmat hoz fáradságodért.”

A retorika segítséget nyújt a hatékony beszédben és írásban. Természetesen azt nem mondja meg, mit kell

tennünk egy adott szituációban. Általános elveket fektet le, melyeket alkalmazni lehet meghatározott

helyzetekben. Szempontokat nyújt, de az egyedi megoldást nem adhatja meg, azt a mindenkori alkotónak kell

megtalálnia.

Találunk a könyvpiacon népszerű retorikákat, melyek könnyen, gyorsan tanítják a hatékony beszédet. Sokjó

tanács, ügyes fogás van bennük, kétségkívül hasznosak. De tudásuk a javasasszony tudása. Az orvos tudása

többet ér. Egy alapos retorika alapos ismereteket ad, ebben bízvajó szívvel ajánljuk könyvünket olvasóink

figyelmébe.

Ezúton mondunk köszönetet lektorunknak, Bencze Lóránt professzornak hasznos tanácsaiért, észrevételeiért.

Néhány technikai megjegyzés: az idegen nyelvből vett idézetek után feltüntettük a fordítót – kivéve a mottók

után –; ahol a szövegben nem szerepel a fordító neve, ott a szerző saját fordítását közli. Beljebb helyezéssel

közöljük az illusztrációnak szánt szövegeket. A régi beszédek helyesírását – a kiadó gyakorlata szerint –

közelítettük a maihoz.

A szerzők

1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - AZ ÓKORI RETORIKA

1. AZ ÓKORI RETORIKA FOGALMA

„A bölcsesség ékesszólás nélkül keveset használ az államoknak, az ékesszólás viszont bölcsesség nélkül

többnyire árt, sohasem használ.”

(Cicero)

Mind a görög rhétor, mind a latin orator, eloquens és a magyar szónok főnév a szólni, beszélni, kimondani igére

vezethető vissza (görög: eiró, latin oro, eloquor). A retorika közkeletű, legáltalánosabban elterjedt elnevezései is

a beszédre utalnak az említett nyelvekben: görög: tekhné rhétoriké, rhértoriké, latin ars rhetorica, ars oratoria,

ratio dicendi, eloquentia – szónoki mesterség, szónoki művészet, az ékesszólás művészete, szónoklattan.

Szakszóként a rhétór Arisztophanésznál fordul elő először (frg. 945), a rhétoriké pedig Platónnál, aki a

rábeszélés mestereként határoztatta meg Gorgiasszal (Gorgiasz 453a), később pedig ő maga így definiálja a

retorikát: „a lelkek irányítása beszédek révén” (Phaidrosz 261a). A retorikának ez a meghatározása, amely a

meggyőzésben látja a retorika lényegét, többé-kevésbé általánossá vált az ókortól kezdve egészen napjainkig

(Volkmann 1885, 1–16; Lausberg 1960, 40-41).

Ezt a retorikafelfogást azonban éppen a meggyőzésre való összpontosítása miatt érték támadások az ókorban

ugyanúgy, mint az újabb korokban. Platón legfőbb kifogása az volt, hogy a rosszról is meg lehet győzni, s a

hatalom ezt teszi, márpedig az igazi retorikának, ha valóban művészet, az igazság feltárására és hirdetésére kell

törekednie. Locke szerint az igazság megelégszik az egyszerű stílussal, ezért az alakzatok és a szóképek

hajszolása eleve gyanús. Mivel a politikai szónokok gyakran visszaéltek e stíluseszközökkel, azaz az igazság

elferdítésére vagy a semmitmondás elkendőzésére használták őket, a retorikus jelzőnek és a puszta retorika

szókapcsolatnak jelentése a semmitmondással, sőt a hazugsággal vált egyenlővé (Dasenbrock 1987, 292–294).

Ezt veszélyt Arisztotelész is észrevette, s úgy próbálta meg kiküszöbölni, hogy a retorika meghatározásában

nem a meggyőzést, hanem a meggyőzés tanulmányozását hangsúlyozta: „Fogadjuk el, hogy a retorika olyan

képesség, amely minden egyes tárgyban feltárja a meggyőzés lehetőségeit.” (Rétorika 1. 2. 1355b) J. T. Kirby

szerint Arisztotelész a platóni hatalom helyébe a tudományos kutatást helyezte, s ezzel kiküszöbölte a retorika

ellen felhozott legfőbb kifogást (Kirby 1994, 14). Csakhogy Arisztotelész ezen meghatározása az ókorban nem

változtatta meg a korábbi felfogást, ezenkívül Quintilianus azt is helyteleníti benne, hogy csak a feltárásra

szorítkozik.

Quintilianus külön fejezetet szentel a retorika fogalmi tisztázásának. Mintegy tizenöt korábbi meghatározást vet

alá kritikai vizsgálatnak, és rámutat gyenge pontjaikra. A meggyőzést, a rábeszélést hangsúlyozó

retorikafelfogással szemben felhozza, hogy nemcsak szóval, hanem mással is rá lehet beszélni, például pénzzel,

tekintéllyel, szépséggel stb. (2.15.1–23). Ha tehát egyrészt minden mással rá lehet beszélni (2.15. 9), másrészt a

szónok sem mindig meggyőzésre törekszik (2.15.11), akkor a retorikának nem lehet egyetlen célja a meggyőzés.

De helyteleníti azok meghatározását is, akik a szónok tevékenységét polgári ügyekre akarják leszűkíteni

(2.15.19-20), illetvea retorikát csak beszédbeli jártasságnak vagy a becsapás művészetének tekintik (2. 15. 23-

24). Végül is Kleanthész következő meghatározását fogadja el: rhetoricen esse bene dicendiscientiam –

„retorika ajó beszélés tudománya” (2.15. 34). E meghatározás mentes az előbbiek hibáitól, ugyanakkor a beszéd

és a szónok erényeit is magában foglalja: „Merta beszéd minden erényét egyszerre felöleli, egyszersmind a

szónok erkölcseit is, mivel jól csak a becsületes ember beszélhet.” (2.15. 34) L. Pernot helyesen hívja fel a

figyelmet arra, hogy Quintilianus kitágította a retorika határait azáltal, hogy a „meggyőz” ige helyett a „beszél”

igét használja a meghatározásban (Pernot 2000,6). A fentiek értelmében a retorika nem az ékes, a cikornyás

nyelvi ügyeskedést jelenti, hanem a tisztességes és tárgyszerű beszéd tudományát, amely az igazság feltárására

és közlésére hivatott. Ezzel magyarázható az a tény, hogy az ókorban csak a becsületes ember érdemelte ki a

szónok elnevezést, az, aki tehetségénél, szónoki képzettségénél és kiválójelleménél fogva egyaránt alkalmas

arra, hogy városok ügyeit és sorsát intézze (Winterbottom 1964, 90–97). Ezt Quintilianus alapvetőnek tartja,

ezért hangsúlyozza ismételten, például művének elején is: „Legyen hát a szónok olyan ember, akit valóban

bölcsnek lehet nevezni, aki nemcsak erkölcseire nézve tökéletes (mert ez véleményem szerint nem elég, bár

vannak, akik nem értenek velem egyet), hanem tudományára és egész beszédkészségére is.” (1. Előszó 18)

Quintilianus azon meglátása, hogy a szónok nem mindig meggyőzésre törekszik, hanem olykor csak leír, Austin

beszédtettelméletére emlékeztet. Austin ugyanis megállapítja, hogy a nyelvi megnyilatkozásokban

nemcsakolyan kijelentések vannak, amelyek leírnak valamit, hanem olyanok is, amelyek tesznek valamit. Az

AZ ÓKORI RETORIKA


előbbit constativenak, az utóbbit performativenak nevezi. Később Austin belátta, hogy ez a merev szétválasztás

tarthatatlan, mert a szövegösszefüggéstől és a körülményektől függően minden kifejezés lehet constative is

ésperformative is (1972, 2–7). Dasenbrock szerint az a kettősség, amelyet Platón, Locke felállított – objektív

(filozófiai), rábeszélő (retorikai) –, megegyezik Austin kettősségével. Constative a filozófiai jellegű,

performative pedig a retorikai jellegű megnyilatkozás. Ahogy azonban minden kijelentés egyidejűleg constative

is és performative is, ugyanúgy minden beszéd egyidejűleg objektív is és performative is – állapítja meg

(Dasenbrock 1987, 298).

Az Új klasszikus retorika című amerikai tankönyvben azzal az általánosan elterjedt meghatározással

kapcsolatban, hogy „a retorika a meggyőzés művészete”, a szerzők két kérdést tesznek fel: a) Nem lehetne-e a

retorikát részben tudománynak nevezni, szemben a művészettel? b) Miért kell a retorikát a meggyőzésre

korlátozni? (Kindrick-Olpin-Patterson 1980, IX) Mint láttuk, Quintilianus is feltette ezeket a kérdéseket, és

pozitívan meg is válaszolta őket: a retorika tudomány, s célja nemcsak a meggyőzés, hanem tájékoztatás, leírás

stb. is. Quintilianus Kleanthész meghatározását vette át, aki a sztoa korai mestere volt (Kr. e. 331–232). A

sztoikus felfogás szerint „a tudományok és a művészetek tárgya ugyanaz, csak a megközelítés módja

különbözik” (Maróth 1988, 29). Ez az oka annak, hogy Arisztotelésztől eltérően, aki határozott különbséget tett

tudomány (episztémé) és művészet (tekhné) között, a sztoikusok a tudományokra és a művészetekre egyaránt

alkalmazták a művészet és a tudomány megnevezést.

Korunk felfogása is a retorikának ezt a tágabb értelmezését fogadja el, és a retorikát tudománynak tekinti.

Wacha Imre megfogalmazásában „a retorika egyrészt a) műfajismeret, s ezen belül a prózai és verses (elbeszélő

és leíró) műfajok ismeretének tudománya, másrészt b) a meggyőző nyilvános (szónoki) beszédnek, harmadrészt

c) a prózai ékesszólásnak, az elegáns, választékos szónoki stílusnak a tana, negyedrészt d) szerkesztéstan.

Mindezeken belül egyrészt deskriptív, rendszerező tudomány, másrészt preskriptív és gyakorlati célokat

szolgáló tudomány.” (Wacha 2000, 54) Lényegében ugyanezt az egyetemességet fogalmazza meg Bencze

Lóránt, csak oldottabb formában: „Ez a könyv nagyravágyó célt tűzött maga elé. Azt a célt, hogy tanítsa az élet

hatékony utánzásának és irányításának sajátos, életbevágó és életadó módjait. Azt, hogy miközben maga is

szórakoztasson, tájékoztasson, az ön- és a világismeretre segítsen. Hogy elvezessen a beszédben rejlő utánzás

(mimészisz) és befolyásolás technéjére, mesterségére és művészetére. Hogy megtanuljunk hatékonyan beszélni

és írni. Megragadjuk, és mesterei legyünk a hatékony és hajlékony beszéd és írás stratégiájának, a másik ember

befolyásolásának, és rajta keresztül a világ alakításának. Mesterei a nyelvnek, amely a múltat idézi, amellyel

ajelent megértjük, és amely ajövőt előrevetíti.” (Aczél–Bencze 2001, 9)

1.1. FELHASZNÁLT IRODALOM

Aczél Petra – Bencze Lóránt (2001) Mikor, miért, kinek, hogyan. II/I-II. Hatékonyság a nyelvi

kommunikációban. Budapest, Corvinus Kiadó.

Adamik Tamás (1988) Arétorika fogalma és struktúrája. In Műalkotás – esztétikum – közönség az

antikvitásban. Debrecen, 84–94.

Arisztotelész (1999) Rétorika. Fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta Adamik Tamás. Budapest, Telosz

Kiadó.

Austin, J. L. (1970 [1962]) How to do Things with Words. New York, Oxford University Press.

Dasenbrock, R. W. (1987) J. L. Austin and Articulation of a New Rhetoric. College Composition and

Communication, 38.

Kindrick, Robert L. – Olpin, Larry L. – Patterson, Frank M. (1980) A New Classical Rhetoric. Dubuque, Iowa,

USA – Toronto, Ontario, Canada, Kendall – Hunt Publishing Company.

Kirby, J. T. (1994) The „Great Triangle” in Early Greek Rhetoric and Poetics. In Landmark Essays on Classical

Greek Rhetoric. Ed. by E. Schiappa. Anaheim, California.

Lausberg, H. (1960) Handbuch der literarischen Rhetorik. München, Max Hüber Verlag.

Maróth Miklós (1988) Néhány szó a sztóikus esztétikáról. In Műalkotás – esztétikum, 28‒38.

Pernot, L. (2000) La Rhétorique dans l’Antiquité. Le livre de poche. Paris.

AZ ÓKORI RETORIKA


Quintiliani, M. Fabii (1965) Institutionis oratoriae libriXII. Lipsiae, Edidit L. Radermacher. Quintilianus, M.

Fabius (1913,1921) Szónoklattana 1. kötet: I−VI. könyv, 2. kötet: VII−XII. könyv. Fordította Prácser Albert.

Budapest.

Volkmann, R. (1885) Die Rhetorik der Griechen und Römer. Leipzig.

Wacha Imre [1994] A retorika kompetenciái. In A régi új retorika. Budapest, Szemimpex Kiadó, 53–88.

Winterbottom, M. (1964) Quintilian and the vir bonus. Journal of Roman Studies, 54, 90–97.

2. AZ ÓKORI RETORIKA TÖRTÉNETE

„Az ékesszólás a béke kísérője, a nyugalom társa és a jól szervezett államnak úgyszólván növendéke.”

(Cicero)

Az ógörög irodalom, filozófia és tudomány eredményei oly mértékben kiemelkedőek, hogy egyes modern

gondolkodók – például Renan – „görög csodáról” beszélnek. E csodálatra méltó görög szellemi teljesítményt

Edith Hamilton így értékeli: „Amit a művészetben, gondolkodásban akkor létrehoztak, azt azóta sem múlták

felül, elérni is csak nagy ritkán érték el, és a nyugati világ egész művészetére és gondolkodásmódjára rányomta

bélyegét.” (Hamilton 1983, 11) Egyes kutatók négy tényezőben látják e rendkívüli szellemi teljesítmény zálogát:

az egyén testi és szellemi képességeinek harmonikus fejlesztésében, amely a beszéd és a tett összhangját

próbálta megvalósítani; a görög városállam autonómiájában, amely szemben a keleti despotizmussal, szabad

polgárok közössége volt; a görög művészi látásmódban, amelynek a nemesség, az arányosság és a mérték a

legfőbbjellemzője; s végül a hajlamban a tudományos spekulációra, amelynek alapját az a felfogás alkotta,

amelyet Anaxagorasz így rögzített: „A szellem a király” (Humbert–Berguin 1947,12–13).

Mindezek a tényezők nyilván szerepet játszottak a görög kultúra formálódásában, azonban még fontosabb az a

tény, hogy a görögök kezdettől fogva tanították anyanyelvüket, azaz tudományosan foglalkoztak vele, mintha

ismerték volna a modern szociolingvisztikának Sapir–Worf-tételét, azazhogy a nyelv határozza meg a kultúrát

(Jászó A. 1999,175–176). Ebben a fejezetben először bemutatjuk e tanítási folyamat fejlődését, amely végül is

egy új tudomány, a techné rhétoriké, az ars rhetorica, azaz a szónoki művészet vagy szónoklattan kialakulásához

vezetett, amely mint önálló tudomány, azaz mint önmagában kerek és tökéletes rendszer az ókorbanjött létre, s a

Kr. e. 4. századtól a felsőoktatás anyagát adta. Azután felvázoljuk az antik retorika rendszerét, azazhogy milyen

résztudományokat foglalt magában.

2.1. BESZÉDTANÍTÁS HOMÉROSZ KORÁBAN

A meggyőzésre való törekvés, a szónoklás feltehetőleg egyidős a nyelvvel; fejlődése szorosan kötődik a

társadalmi és politikai élet alakulásához, különösen a társadalmi élet görög útjához, ahol is a szabad városban a

szabad polgár személyesen intézte ügyeit a poliszon belül a népgyűlésen vagya bíróságokon. Jelentősége a

homéroszi társadalomban már vetekszik a fegyverekével: amikor ez utóbbiak csődöt mondanak, az okos szavak

veszik át szerepüket:

Lám, az akháj fiakat te legyőzöd, öreg, szavaiddal.

Bárcsak – Zeusz atya, Pallasz Athénaié meg Apollón! – volna tanácsosztó még tíz íly férfi köröttem! gyorsan

omolna le városa úgy Priamosznak, az úrnak, elfoglalva karunk által s feldúlva egészen.

Íliász 2, 370–374. (Devecseri Gábor ford.)

A korai görög társadalmi élet szóbeli közlésen alapult: a politikai és a társadalmi érintkezés eszköze hosszú

évszázadokig az élőszó volt, így az irodalomé, a filozófiáé és minden más tudományé is (Kennedy 1963, 3–5).

Még később is, amikor az írás már általánossá vált, a görög műveket hangos olvasás céljából írták le, s a görög

ember még magában is hangosan olvasott. Az élőszó fontosságának ez a felismerése késztette a görögöket

kezdettől fogva arra, hogy a beszédet tanítsák. Az Íliászban már mint régóta bevett gyakorlattal találkozunk a

beszédtanítással:

…Agg Péleusz teveled küldött el utamra aznap, hogy Phthíából téged az Átreidészhoz köldött, még gyereket, ki

nem ért a közös viadalhoz, sem szónokláshoz, mely a férfit hírre segíti: éppenezért küldött, legyekén, aki

mindenre kioktat, szónak szónoka légy és végbevivője a tettnek.

AZ ÓKORI RETORIKA


(9. 438–443)

Homérosz ifjú hősei nemcsak fegyverforgatásban gyakorolják magukat, hanem az ékesszólásban is. Nagy

dicsőség számukra, ha megállják helyüket a testi erőt és ügyességet igénylő kézitusákban, de még nagyobb, ha

az érvek csatájában is esélyesek a győzelemre. Hogy ezt elérhessék, régtől fogva ugyanúgy szónokversenyeket

is rendeztek, ahogy sportversenyeket. Erre szintén az Íliász szolgáltatja a bizonyítékot:

Köztük szóra Thoász, Andraimón gyermeke, kélt most: legderekabb aitól, aki jártas a dárdavetésben,

kézitusában; s hogyha akhájok közt vetekednek szónoklásban az ifjak, nem sok győzi le ott sem.

(15, 281–285)

A beszédtanításnak és a szónokversenyeknek meg is lett az eredményük: az Íliász teli van ragyogóbbnál

ragyogóbb beszédekkel, mégis talán a 9. ének a legtanulságosabb a Homérosz-korabeli retorikai gyakorlat

szempontjából. A retorikai szituáció a következő: a görögök folytonosan vereséget szenvednek a trójaiaktól,

ezért végső kétségbeesésükben elhatározzák: követséget meneszteneka haragvó Akhilleuszhoz, hogy rávegyék:

térjen vissza a harchoz. A követség tagjai: Odüsszeusz, Phoinix és Aiász. Mindegyikük beszédet intéz

Akhilleuszhoz, hogy meggyőzzék: vissza kell térnie a harchoz, különben a trójaiak elpusztítják a görög sereget.

Akhilleusz mindhárom beszédre válaszol, következésképp ugyanazon témáról hat beszéd szól, ígyjól tükrözik a

korabeli retorikai gyakoklatot és érvelési technikát. Odüsszeusz beszédében már jelen vannak azok az elemek,

amelyeket ajóval később kialakult retorika leírt és kanonizált. Legfőbb érve abban áll, hogy megkísérli

bizonyítani: a görögök és Akhilleusz érdekei azonosak: mindegyiküknek használ, ha felveszi a harcot (9. 249–

306). Phoinix beszéde két szempontból is személyes, szubjektívjellegével tűnik ki. Először saját életéről szól

Akhilleusszal is kapcsolatban: Akhilleusznak apja helyett apja lett, tehát vanjoga tanácsot adni neki (9. 434–

496). Másodszor a vallásos szempontok is azt javalják, feledje haragját, és térjen vissza a harchoz (9. 497–528).

Végül Meleagrosz példájával bizonyítja, milyen tragikus következményekkeljár az, ha egy hős nem teljesíti

kötelességét (9. 529–599). A harmadik követ, Aiász, durva katona. Jellemének megfelelően indulatosan szól,

először Odüsszeuszhoz: „menjünk vissza, fölöslegesen vesztegetjük itt időnket”, majd Akhilleuszhoz kemény

szavakkal:

…de neked kebeledben kegyetlen, vad szivet adtak az istenek és mindezt csak egyetlen lányért: hisz hét

válogatottat adunk ma helyette, s még sok mást is e kívül. Lágyítsd már meg a lelked.

(9. 635–638)

Akhilleusz első válasza indulatos és szubjektív: holnap elhagyja Tróját seregével, „mert egyet kap a veszteg ülő

s aki nagy hevesen küzd” (9. 318). Élvezze csak Agamemnón Briszéisz szerelmét. Ezután Agamemnón és

sajátjellemével indokolja azt, miért hagyja el véglegesen a harcmezőt (9. 421–429). Phoinixnek röviden

válaszol: elég tiszteletet szerzett már magának, nem érdemes visszatérnie a harchoz azért, hogy még többet

szerezzen. Phoinix pedig jobban tenné, ha az ő pártját fogná, nem pedig Agamemnónét (9.607‒619). Ennek

ellenére megígéri, hogy reggel még egyszer fontolóra veszi, hazatérjen-e. Aiász indulatos beszédére viszont

megértően válaszol: igazat ad neki, de a rajta esett sérelemre hivatkozik: Agamemnón semmibe vette. Végül is

megígéri, hogy reggel nem hajózik el, s ha Hektór arra merészkednék, hogy az ő táboráig hatoljon, fölveszi vele

a harcot (9. 643–655).

Mindhárom beszéd másképpen hat tehát Akhilleuszra: az elsőn – bár az a legszakszerűbb – feldühödik, s

kijelenti, hogy másnap elhajózik; a másodikkal szemben önérzetét emlegeti, s Phoinixet hűségére emlékezteti,

mégis enged valamit kemény elhatározásából; Aiász durva szavai indítják meg legjobban, talán mert a

durvaságot keresetlen őszinteségnek értelmezi, ezért dönt úgy, hogy mégsem hagyja el Tróját. E beszédekből

nyilvánvaló, hogy a klasszikus retorika több tanítása – inventio, elrendezés, stílus – a gyakorlatban már létezett,

függetlenül attól, hogy csak később osztályozták és neveztékel őket. Ajellemből (éthosz) merített érveket is

hatékonyan alkalmazták már, de az érzelmieket (pathosz) is. Feltehetőleg a korabeli beszédtanításban is

figyeltek a fenti eljárásokra (Kennedy 1999, 8–11). E tanításban fontos lehetett kiváló idősebb szónokok

megfigyelése, formulák, témák, történeti példák és mondások gyűjtése, de legfőképpen a gyakoroltatás és

gyakorlat, amelynek természetes kerete a szónokversenyekre való felkészítés és felkészülés volt.

Homérosz korában ilyen képzést csak kevesen kaptak: az Íliász nagy szónokai előkelő arisztokraták, többnyire

királyok, mint Odüsszeusz, Nesztór, Akhilleusz, Agamemnón, Aiász stb. E tényt megerősíti Hésziodosz, aki

Homérosz után mintegy ötven évvel élt és alkotott. Ö kifejezetten hangsúlyozza, hogy ajó beszédkészség, az

ékesszólás a Múzsák adománya, s ők a királyokat tisztelik meg vele:

AZ ÓKORI RETORIKA


Van, hogy megtisztelnek a Zeusz-táplálta királyok

közt valakit s ránéznek már születéskor a Múzsák,

ennek nyelvét öntözi édes harmat, amannak

szájából mézízű szó folyik és mikor ítél,

ráfüggesztik a népek mind szemüket, s az igazság

biztos alapja tesz törvényt s a szavával azonnal,

súlyos bár a viszály, ő az, ki megoldja megértőn.

Mert a királyok azért eszesek, hogy a téren a népet

könnyen visszahelyezzék megsértett igazába,

megfordítva ügyét meggyőző lágy szavaikkal.

Hogyha a térre kilép, mint istenséget imádják

hízelkedve, s az összefutott népből kimagaslik.

Istenek születése 82–92.

(Trencsényi-Waldapfel Imreford.)

Tehát királyok kapják mega Múzsáktól az ékesszólás tudományát, azért, hogy segítségével a viszályokat

elsimítva békét teremtsenek, s lehetővé tegyék, hogy az igazság érvényesüljön. Hésziodosz két nagy gondolatot

sűrít bele az idézett részletbe. Az egyik, hogy a közösség ügyeit intéző személyeknek ajó és hatékony munkához

szónoki képességre és képzésre van szükségük. Később éppen emiatt vált a retorika a felsőfokú oktatás

anyagává: olyan sokoldalúan kiművelt tisztviselőket kívánt képezni, akik szókészségükkel megnyugtatóan

intézhetik az adott polisz ügyeit. A másik pedig, hogy a királyok ékesszólásukat az igazság érdekében, az

igazság kiderítésére és közvetítésére használják. Évszázadok múlva Szókratésznak éppen az lesz a legfőbb

kifogása a születendő retorikával szemben, hogy a szó erejét a hamisság érdekében is fel lehet használni, pedig

csak az igazság érdekében szabad élni vele. Ezt a gondolatot tehát már Hésziodosz felvetette.

Az idézett részletben Hésziodosz a megyőző beszédre a malakoszeposz (90), a „kellemes szó” kifejezést

használja. Ebben az időben a retorika szót még nem ismerték „szónoklattan” jelentésben. Apeithó (rábeszélés,

meggyőzés) szót alkalmazták a meggyőző erő jelölésére. Hésziodosz ugyancsak e művében isteni lénynek

tekinti Peithót, akit Téthüsz szült Ókeanosznak:

Szent lánygyermekeket szült még Téthüsz, kik a földön Phoibosz Apollónnal s a folyókkal a zsenge fiúkat

emberré nevelik – Zeusz bízta rájuk e tisztet –:

Peithó…

(Istenek születése 346–348.)

A korai görög költészetben és a vázafestésben Peithót Aphrodité lányának ábrázolták, s fő feladatát a szerelmi

csábításban látták. Egy évszázaddal később azonban, amikor a retorika kezdett mesterségként kiformálódni,

Peithót már politikai szövegösszefüggésben használták. Hérodotosz ugyanis ezt írja: „A hellének pedig el

akarták foglalni Androszt, ezért körülzárták a szigetet. Mert a szigetlakók közül az androsziak tagadták meg

elsőként az adófizetést, amelyet Themisztoklész rájuk rótt. Themisztoklész figyelmeztette őket, hogy az

athéniak el tudnak velük bánni, mert két olyan hatalmas isten támogatja őket, mint a Meggyőzés és a Kényszer,

az androsziak tehát nem úszhatják meg az adófizetést.” (8. 111; Muraközy Gyula ford.)

A Kr. e. 6. században keletkezett homéroszi Hermész-himnuszban már igazi bírósági tárgyalást ábrázol az

ismeretlen költő. A csecsemő Hermész eltulajdonította Apollón marháit. Erre tanú is van, Hermész azonban

makacsul tagad. Apollón a tolvajt Zeusz elé viszi, ám bírája előtt Hermész így védekezik:

engem csak tegnap szültek, s ezt tudja nagyon jól; izmos férfi a nyájhajtó, nem látszom olyannak.

AZ ÓKORI RETORIKA


(376‒377; Devecseri Gábor ford.)

Hermész itt a valószínűség érvét alkalmazza, amely később a retorika legfontosabb érvévé vált. Valószínű, hogy

egy egynapos csecsemő nem tud elhajtani egy marhacsordát. Itt a tényről folyik a vita, tehát arról, hogy

Hermész elkövethette-e a tettet.

2.2. A RETORIKA SZÜLETÉSE ÉS A SZOFISTÁK

A Kr. e. 5. században a legtöbb görög városállamból elűzik a tirannusokat, és kialakul a demokratikus

államforma, amelyben ki-ki szabadon keresheti igazát. E politikai változás következményeképpen ugrásszerűen

megnő a szónoki gyakorlat. Soha nem látott igény mutatkozik az értelmes és meggyőző beszédre. Jól tükrözi ezt

a változást a korabeli drámairodalom. Például a törvényszéki eljárásnak már jóval fejlettebb – azt is

mondhatnánk: rafináltabb – változatával találkozunk Aiszkhülosz Eumeniszek című tragédiájában. Oresztészta

Furiák azzal vádolják, hogy megölte anyját, Klütaimésztrát. Oresztész azzal védekezik, hogy jogosan tette, mert

Klütaimésztra megölte apját, Agamemnónt. A vitás kérdés az, hogy jogosan tette-e. Pallasz Athéné vezeti a

tárgyalást, de az ítéletet a zsűri hozza meg. Apollón szerint Oresztész jogosan ölte meg anyját, mert az apa

fontosabb, mint az anya:

Megmondom ezt is, csak figyelj, s lásd, hogy helyes:

akit szülöttnek hívnak, annak anyja nem

szülője, csak dajkálja ő az új magot:

az adja, ki nemzi, s barátnő barátnak, ő

a sarjat őrzi, hogyha isten engedi.

S tekintsd e szómnak itt tanúságtételét:

apává lenni még anya nélkül is lehet:

itt áll a példa, Pallasz, nagy Zeusz magzata,

kit női méh sötétje nem táplált-nevelt,

de íly szép sarjat istennő se szül soha.

(657–666; Devecseri Gábor ford.)

A zsűri, a kar elfogadja tehát azt az érvelést, hogy az apaság szükségszerű, az anyaság viszont nem az, s ennek

bizonyítéka (tekmérion), hogy maga Pallasz Athéné nem anyja méhéből, hanem apja fejéből született. Ezen

érvelés gerincét annak meghatározása adja, hogy kit lehet szülőnek tekinteni. Apollón megoldása bizony

szőrszálhasogatá- son alapul, s a bizonyítékul hozott példa a mitológiából való. Mindez arra figyelmeztet, hogy

már a szofisták korában vagyunk (Kennedy 1994,14–15).

Aiszkhülosz fenti bírósági eljárása a korabeli athéni bírósági gyakorlatot tükrözi. „A klasszikus athéni bírósági

gyakorlat legfőbbjellegzetességeaz volt, hogy a bírói testület jogilag képzetlen emberekből állt. Athéni

polgárjoggal rendelkező férfi akkor lehetett bíró (dikasztész) és ítélkezhetett, ha mindkét szülője athéni polgár

volt, és betöltötte már a harmincadik életévét. A bírák díjazása a Kr. e. 4. században egy képzett munkás napi

keresetének megközelítőleg a harmada volt, ebből következik, hogy a bíróságokon leginkább idősek,

tehetősebbek vagy szezonális munkások ültek. A bírák száma mai fogalmainkhoz képest óriási volt, a legkisebb

testület 101 főt, a legnagyobb akár a teljes népgyűlést isjelenthette. A legtöbb per azonban 301, illetve 501 bíró

előtt zajlott. Fontos volt, hogy páratlan számban ítélkezzenek, mert így lehetett elkerülni a szavazategyenlőséget

(ha ez valamiért mégis bekövetkezett, a törvény értelmében az alperes nyert).” (Horváth 2001, 24) A bírákat

sorsolással választották a férfi polgárok közül.

A vádló és védő maguk a peres felek voltak – lévén hogy Görögországban nem volt ügyvéd, ezért ki-ki maga

intézte saját peres ügyeit. „A nőket a küriosz (szó szerint úr, törvényes képviselő), jobbára férj vagy a

legközelebbi férfirokon képviselte. A nők minden peres ügyét tehát férfiak vitték, sőt nő tanúvallomást sem

tehetett, helyette a küriosz tette meg ezt.” (Horváth 2001, 25) A tanúk vallomásait korábban vették fel, leírták,

és a tárgyaláson hivatalnokok olvasták fel. A tárgyalásnak egy nap alatt be kellett fejeződnie. Mindegyik fél

AZ ÓKORI RETORIKA


meghatározott időt kapott, amelyet vízórával mértek. A bíróság titkos szavazással hozta meg ítéletét. A bírák

tájékoztatására szolgált a vádbeszéd és a védőbeszéd: ennekalapján döntöttek. Fontos volt tehát, ki milyen

beszédet mond, logikailag mennyire meggyőzően, s mennyire tud a zsűri érzelmeire is hatni. Ha a peres fél nem

volt képes hatásosan szónokolni, hivatásos rétorral, azaz logographosszal íratta meg a beszédét, majd kívülről

megtanulta, és legjobb képességei szerint előadta. Több ilyen beszéd maradt fenn Antiphón, Lüsziasz,

Iszokratész és mások tollából.

A demokratikus Athén politikai és gazdasági ügyeit sorsolással egy évre választott hivatalnokok intézték. A

törvényhozó hatalmat a felnőtt férfi polgárok gyakorolták a népgyűlésen (ekklészia), gyakran több ezren. Volt

egy kisebb tanács (bulé), amely részint a sürgős ügyeket intézte, részint előkészítette az anyagot a népgyűlés

számára. Bár a népgyűlésen mindenki felszólalhatott, a vezető szerepet a politikai szónokok (rétor) játszották,

akika különböző politikai csoportosulások érdekeit képviselték. Voltak közöttük kiváló, feddhetetlen

egyéniségek, de voltak demagógok is, akik a maguk hatalmáért, gazdagságáért szálltak síkra, kihasználva a

néphangulatot.

Természetes, hogy ilyen körülmények között a nyilvános beszéd egyre fontosabb lett, és ugrásszerűen megnőtt

azoknak a száma, akik a közügyek intézésében a szó erejével kívántak sikert elérni. Erre azonban csak úgy

lehetett reményük, ha egy-egy tanítónál drága pénzért elsajátították az ékesszólás művészetét.

Antik adatok szerint a tanítók a szofisták köréből kerültek ki. Arisztotelész Szofiszti- kus cáfolatok című

művéből tudjuk, hogy Gorgiasz úgy oktatta tanítványait a szó művészetére, hogy saját beszédeit könyv nélkül

megtaníttatta velük (183b). Prótagorasz általános érvekről (úgynevezett közhelyekről) vitatkozott tanítványaival,

akik az így elsajátított érvelési technikát később felhasználták szónoki gyakorlatukban. A tanításban fontos

szerepetjátszott a minta: a mester beszédeinek, érvelési módszerének elsajátítása. Előfordult azonban, hogy a

tanárok nem kész beszédeket adtak a tanulók kezébe, hanem olyan mintagyűjteményeket (vö. Bolonyai 2001,

26–30), amelyek a szónoki beszéd egy-egy részét tartalmazták, például Démoszthenész bevezetéseket írt

politikai beszédekhez, Antiphón pedig bevezetéseket és befejezéseket.

A szónoki ismeretek elsajátításának másik útja a kézikönyvek tanulmányozása volt. A korabeli tankönyvekről

szemléletes képet fest Platón Phaidroszában. Kissé gunyoros leírásából kiderül, hogy a korabeli szakíróka

szónoki beszéd részeit tartották a legfontosabbnak a szónoki elméletben. [Szókratész] „Jó, hogy figyelmeztettél.

Tehát először is bevezetést kell mondani a beszéd kezdetén; ugye ilyesmit értesz a művészet finomságain?

[Phaidrosz:] Igen. [Szókratész:] Másodszorjön az elbeszélés, a mellette szóló tanúbizonyságokkal, harmadszor a

bizonyítékok, negyedszer a valószínű érvek; sőt első- és másodrendű bizonyításról is beszél – azt hiszem-a

szónoklásnak az a kitűnő bizánci ezermestere.” (266d–e)

Az első retorikai kézikönyvek nem maradtak ránk, az sem, amelyből itt Platón idéz, de az utókor megőrizte

emléküket. Az antik hagyomány Koraxot és Teisziaszt tekinti a szónoki elmélet megalkotójának.

Tevékenységük társadalmi hátterét Cicero így összegezi: „Az ékesszólás a béke kísérője, a nyugalomnak társa

és a jól szervezett államnak úgyszólván növendéke. Így Arisztotelész is mondja, hogy csak miután a

zsarnokokat kiűzték Szicíliából, és hosszú szünet után ismét törvényes úton kereshette ki-ki a maga igazát, csak

akkor történt, hogy ez éles eszű és perpatvarra termett népnél a szicíliai Korax és Teisziasz a művészi szónoklás

szabályait megírta. Mert azelőtt – úgymond – tervszerint és művészien még senki sem szónokolt, de azért már

sokan beszéltek némi műgonddal és minták után.” (Brutus 45–46) Bizonyos ókori adatokból úgy tűnik, hogy a

szürakuszai demokrácia létrejötte idején (Kr. u. 467) Korax a tanácsadó beszédet művelte, és nagy hatással

alkalmazta a valószínűségen alapuló érvelést, továbbá leírta a hármas tagolású szónoki beszéd részeit: a

bevezetést, az elbeszélést és a befejezést. Tanítványának, Teisziasznak érdeme a törvényszéki beszéd leírása és

az, hogy a Korax feltárta három részhez még egy negyediket csatolt, a bizonyítást. Teisziaszról maradt fenn az

az antik anekdota, hogy miután befejezte tanulmányait Koraxnál, nem fizette ki a tandíjat. Tanítója

megfenyegette, hogy beperli, ha nem fizet. Teisziasz kijelentette: tehet, amit akar, ő akkor sem fizet, s döntését

így indokolta meg: ha ugyanis megnyeri a pert, természetes, hogy nem kell fizetnie, ha pedig elveszíti,

méltányos, hogy ne fizessen, hiszen mestere rosszul tanította. Újabban felmerült, hogy Korax és Teisziasz

egyazon személy volt. A korax görög szó ugyanis varjút jelent, s a Korax Teisziasz csúfneve lett volna. Erre

abból következtettek, hogy amit Platón Teisziasznak, azt Arisztotelész Koraxnak tulajdonítja (Cole 1991, 65–

84). A Platón által emlegetett „bizánci ezermester” Theodórosz volt, aki Szókratész idejében Athénban

telepedett le, és tankönyvében a szónoki beszéd részeit alrészekre osztotta (Radermacher 1951, 70–76).

A szicíliaiak kezdeményezése tehát eljutott Athénba, amely ez idő tájt vált a görög szellemi élet középpontjává.

A demokratizálódás itt is felvetette az igényt a retorikai kézikönyvek iránt, és soha nem látott szónoki

tevékenység virágzását tette lehetővé. A Kr. e. 5–4. században működött az úgynevezett tíz attikai szónok:

Antiphón, Lüsziasz, Andokidész, Iszokratész, Iszaiosz, Démoszthenész, Aiszkhinész, Lükurgosz, Hüpe-

AZ ÓKORI RETORIKA


reidészés Deinarkhosz (vö. Horváth 2001,135–143). De a filozófia is kivette a részét a retorika elméleti

kérdéseinek tisztázásából. Gorgiasz athéni követségének éve (Kr. e. 427) az a határpont, amikor a szicíliaiak új

tudománya világhódító útjára indult. Gorgiasz, aki Teisziasz tanítványa volt, mint szofista a meggyőzést tartotta

a retorika legfontosabb feladatának. Platón a következőket írja róluk: „De nyugodtan hagynánk Teisziasztés

Gorgiaszt, akik belátták, hogy többre kell becsülni a valószínűt az igaznál, s akik a szó hatalma által a kicsit

nagynak, a nagyot meg kicsinek tüntetik fel, az újat archaizálva, a régit modernizálva adják elő."

Gorgiasz különbséget tett a szó anyagi és szellemi természetű része, azaz hangalakja ésjelentése között. Szerinte

mindkét rész képes hatni, ezért a szónoknak ki kell aknáznia mindkettő lehetőségeit, azaz háromféle beszédben

kell jártasnak lennie: a természetbölcselők, a szónokok és a dialektikusok beszédében. A természetbölcselők a

tudást, a szónokok a művészi beszédben való jártasságot, a dialektikusok pedig a helyes logikát biztosítják

számára, hogy „a kellőt mondja helyesen". E három beszédfajta közül a szónoki beszéddel foglalkozott a

legtöbbet: ezt tanította és gyakorolta. Erről írja a következőket: „egyetlen beszéd nagy tömeget gyönyörködtetett

és győzött meg, mert művészien volt megírva, bár nem az igazságot mondta.” Az ilyen beszéd képes eloszlatni a

félelmet, megszüntetni a bánatot. Kidolgozására nézve közel áll a költészethez. A költői hatást azon alakzatok

révén éri el, amelyeket a halikarnasszoszi Dionüsziosz gorgiaszi alakzatoknak nevez, a szicíliai Diodórosz pedig

fel is sorolja őket: antitheszisz, iszokólon, pariszon és homoioteleuton.

Drerup szerint (Drerup 1901, 261) a legfontosabb közöttük az antitézis, a többi három ennek szolgálatában áll.

Az antitézis Gorgiasz A nem létezőről vagy a természetről című értekezésében a logikai szükségszerűség

kifejezője, a Helené magasztalása című beszédében pedig a stílus ékesítésének eszköze. Az iszokólon

(tagmondat-egyenlőség) igen alkalmas ellentétek és gondolatpárhuzamok kifejezésére. Apariszon

(szóegybeesés): egy szó hangzásbeli egybeesése egy másikkal vagy annak egy részével. Olykor ez az

egybecsengés szójátékot (paronomászia) alkot, ezért egyes kutatók a szójátékot is a gorgiaszi figurák közé

sorolják. A homoioteleuton (rím) igen alkalmas arra, hogy a mondatvégek kiemelésével a párhuzamot vagy az

ellentétet markánsabbá tegye, s ezáltal a szöveg tagolását elősegítse.

Gorgiasz szónoki sikereinek másik oka beszédeinek éles logikájában és az illendőség megtartásában keresendő.

A Helené magasztalása elején kijelenti, hogy a kellőt mondja helyesen. A „helyesen” a logikai helyességre, a

„kellő” pedig az illendőségre, azaz az alkalomszerűségre vonatkozik, a kairoszra, amelynek felfedezését a

hagyomány Gorgiasznak tulajdonítja. Ez annyit tesz, hogy Gorgiasz a helynek, az időnek és az alkalomnak

megfelelően adta elő beszédeit, s ezáltal valószínűnek tüntette fel mondanivalóját. Például amikor fel akarja

menteni Helenét azon vád alól, hogy könnyelműen elhagyta férjét és családját Parisz kedvéért, felsorolja azokat

az okokat, amelyek a logikai valószínűség alapján számításba jöhetnek: „Vagy a Sors akaratából, vagy az

istenek szándéka, vagy a Szükség döntése miatt tette, amit tett, vagy erőszaktól elragadva, vagy beszédtől

meggyőzetve.” Ezután a felsorolt okok mindegyikével kapcsolatban bizonyítja, hogy a gyenge nő nem tehetett

ellenük semmit, tehát erőszaknak engedelmeskedett, elhagyva férjét és családját, ezért ártatlan. Az okok között

ott található a meggyőző beszéd, amelynek ugyanúgy nem lehet ellenállni, mint a fizikai erőfölénynek vagy az

isteni erőnek. A művészi beszéd tehát ilyen hatást képes kifejteni, ezért nevezi Gorgiasz „nagy hatalomnak”

(Adamik 1998, 27–28).

A prózastílus kidolgozásában fontos szerepet játszott Gorgiasz kortársa, az ugyancsak szofista Thraszümakhosz

(Kr. e. 5. század közepétől). Megalé tekhné (Nagy kézikönyv) című munkájában tárgyalta az érzelmek

felkeltésének és lecsillapításának kérdését, a stílust és az előadásmódot. Úttörő érdemeket szerzett a prózaritmus

alkalmazásával: Arisztotelész szerint ő élt először beszédeiben apaian ritmussal (– uuu, illetve uuu –).

Peripoliteiasz (Az államról) című munkájában a korabeli athéni politika bírálatát adja, s talán itt fejtette ki azt a

tanítását, amelyet később Platón az Állam című munkájában elítél: az az igazságos, ami az erősebb érdeke.

Sajnos művei közül egysem maradt fönn, és az antik szerzők rá vonatkozó utalásai is rövidek és esetlegesek,

ezért nem tudjuk pontosan, mit tanított. Valószínűnek tűnik azonban, hogy fontosnak tartotta a próza

időmértéken – a hosszú és rövid szótagok váltakozásán – alapuló ritmusát, beszédeiben körmondatokat

alkalmazott, és kerülte a hiátust. Gorgiasztól eltérően nem használt költőieskedő stíluseszközöket. Világos,

feszes szerkezetű mondatokat alkotott, gondot fordított a szóválasztásra, éppen emiatt tekintik őt egyesek a

közepes stílus megalkotójának.

2.3. A TUDOMÁNYOS RETORIKA ÉS A FILOZÓFUSOK

A Kr. e. 4. század elejétől egyre fokozódik az ellenszenv a szofisták tevékenységével szemben, s a velük

folytatott vitában formálódik ki a tudományos retorika, a tekhné rhétoriké, amelynek megteremtői közül három

alkotó emelkedik ki: Iszokratész, Platón és Arisztotelész.

AZ ÓKORI RETORIKA


Iszokratész (Kr. e. 436–338) Prodikosznál, Szókratésznál és Gorgiasznál tanult, majd 392 táján Athénban nyitott

iskolát, amely nagy hírnevet szerzett neki, mert sok kiválóság nála kapta magasabb műveltségét. Talán éppen

azért döntött úgy, hogy maga is iskolát nyit, mert meggyőződése volt, hogy nevelési elvei hatékonyabbak

kortársaiénál. Az európai művelődéstörténetben fontos határkő Iszokratész retorikai iskolája: vele kezdődik a

felsőfokú oktatás, s alakul ki a ma is irányadó hármas fokozat: az alap-, közép- és felsőoktatás.

A szofisták ellen című értekezésében a korábbi és a korabeli szofisták kritikáján keresztül mutatja be saját

nevelési programját. E szofisták fizetség reményében több tudást ígérnek a tanítványoknak, mint amit teljesíteni

tudnak: sőt nemcsak tudást ígérnek, hanem boldogságot is. Azt ígérik továbbá, hogy a beszéd tudományát olyan

egyszerűen tanítják meg tanítványaiknak, mint az ábécét: a teremtő művészetet meghatározott szabályok közé

akarják szorítani. Pedig ajó beszédkészség kialakításához tehetség és gyakorlat kell, továbbá módszeres oktatás,

amelyet Iszokratész így ír le: a beszéd készítéséhez szükséges „elemek közül minden egyes tárgyhoz a

megfelelőeket válasszuk ki, egymással vegyítsük, és ügyesen rendezzük el, továbbá hogy ne hibázzunk az

alkalomszerűségben, hanem egyrészt megfelelően változatossá tegyük a gondolatokkal, másrészt ritmusosan és

művészien formáljuk meg a kifejezésekkel. Ez bizony nagy műgondot igényel, ezért férfias és találékony lélek

kell hozzá. A tanulónak nemcsak megfelelő tehetséggel kell bírnia, hanem meg kell ismernie a különféle

beszédfajtákat, és gyakorolnia kell használatukat. A tanárnak pedig képesnek kell lennie az ismeretek oly pontos

kifejtésére, hogy semmit se hagyjon el abból, amit meg kell tanítani, ami pedig a többit illeti, neki kell olyan

példaképet szolgáltatnia, hogy azok a tanulók, akik az ő irányítása alatt formálódtak, és képesek őt utánozni,

tüstént kitűnjenek azzal, hogy hatásosabban és megnyerőbben beszélnek, mint mások” (22 híres beszéd, 1995,

27-28).

A politikai beszédek tanítóit pedig azért ítéli el, mert nem törődnek az igazsággal, a törvényszéki beszédre

oktató tankönyvszerzőket pedig azért, mert nem fordítanak figyelmet az erkölcsre. Annak ellenére, hogy az

erény nem tanítható Iszokratész szerint, a törvényszéki és a politikai beszédet alkalmasnak tartja a róla való

elmélkedésre. A retorika erkölcsi megalapozásával messze túllép a szofistákon. Fontosnak tartja, hogy a szónok

milyennek mutatja magát: ez azonban nem hamis látszat, hanem a mindenjózan ember számára belátható

valószínűség. Retorikai iskolájának alapvető szerepe volt abban, s hogy az ékesszólás a tudományos érdeklődés

és a felsőfokú oktatás középpontjába került, hogy olyan filozófusok, mint Platón és Arisztotelész, vizsgálódásuk

tárgyává tették. Iszokratész ugyanis A szofisták ellen című munkájában filozófiának nevezi a szónoki

művészetet, és a nevelésnek filozófiai alapot akar adni. Ez az oka, hogy Platón Phaidroszában filozofikus

hajlamúnak mondja.

Platón (Kr. e. 427–347) két művében is foglalkozik a retorika témájával: a Gorgiasz- ban és a Phaidroszban. E

két műben bizonyos fejlődés mutatkozik meg Platónnak a retorikához való viszonyában. A korábban keletkezett

Gorgiasz három részre oszlik. Az első rész főtémája a retorika és jellege (447–460), a másodiké a retorika és az

etika, de ez utóbbi háttérbe szorítja az elsőt, azaz a retorika az igazság függvényévé válik (461–480), a

harmadiké pedig az igazságos élet (481–528). Mivel Platón ez utóbbi kérdést tárgyalja legrészletesebben,

nyilvánvaló, hogy ezt tartja a legfontosabbnak. Igaza lehet A. E. Taylornak, amikor ezt írja: „Élet és életmód a

dialógus valódi tétje, nem a retorika és értéke, pontosan úgy, ahogy az Államnak a tétje nem a különböző és

egymással vetélkedő politikai-gazdasági rendszerek értéke és érdeme, hanem az igazságosság, a mértéktartás és

a végső ítélet.” (Taylor 1997, 155) Hasonló következtetésre jut W. R. M. Lamb: az igazság, ajó és az igazságos

alkotja a vita lényegét, és Platón Szókratész szavaival indokolja meg, miért fordított hátat a politikai életnek

(Lamb 1983, 254–255).

A. Croiset viszont határozottan kijelenti, hogy a dialógus a retorikáról szól, de az emberi boldogság

szempontjából nézve. Ez viszont attól függ, hogyan válaszoljuk meg azokat a kérdéseket, amelyeket Szókratész

a második és harm

Documents

Retorika - tankonyvtar.hu · 1.4. RETORIKA ÉS MEGGYŐZÉS: A MEGGYŐZÉS RETORIKÁJA ..... 156 1.4.1. A meggyőzés retorikájának tényezői ..... 157 1.4.2. Népszerű retorika