5
Délután öt óra volt. A nap már nyugat felé hajlott. Gebhr az éjszakai pihenőre gondolt. Valami völgykatlanba akart eljutni, ahol tövises mimóza- és akácgallyakból kerítést, zeribát vonhattak volna emberek és állatok köré, hogy éjszakára védve legyenek a vadállatok támadásaitól. Sába előrerohant, s vígan csaholt a majmokra, melyek ijedten eredtek futásnak, s ő is minduntalan eltűnt a szakadék kanyarulataiban. A visszhang hangosan ismételte meg ugatását. Egyszerre csak hirtelen elhallgatott, majd kis idő múlva hátán felborzolódott szőrrel, farkát hasa alá húzva rohant vissza a lovakhoz. A beduinok és Gebhr mindjárt látták, hogy valamitől megijedt. Egymásra néztek, s meg akarván győződni róla, mi történt, előreindultak. Ám alig tűntek el egy kis kanyarulatban, lovukat visszarántották, s mintha lábuk a földbe gyökerezett volna, megtorpantak az elébük táruló látványra. A szurdék e helyen kiszélesedett. Közepe táján, alacsony sziklán egy oroszlán hevert. Legfeljebb száz lépés választotta el tőlük. A hatalmas állat a lovakat és a lovasokat megpillantva, felemelkedett mellső lábaira. Szembenézett velük. A leáldozó nap megvilágította hatalmas fejét, bozontos sörényét - s ebben a vörös fényben olyan volt, mint ókori, egyiptomi szentély bejáratát díszítő szfinx. A lovak farukat leeresztve forgolódni, hátrálni kezdtek. A megrémült lovasok nem tudták, mitévők legyenek, csak szájról szájra jártak a rémült, tanácstalan kiáltások: „Allah! Biszmillah! Allah akbar!” A sivatag királya pedig úgy nézett le rájuk, olyan mozdulatlanul, mintha bronzból öntötték volna. Gebhr és Khamisz hallották a Szudánból Egyiptomba járó gumi- és elefántcsont-kereskedőktől, hogy az oroszlán néha odafekszik a karavánok útjába, mely aztán kénytelen nagy kerülőt tenni. Itt azonban nem volt hova letérniük. Legfeljebb visszafordulhattak volna, hogy futásban keressenek menekülést. Az ám, de csaknem bizonyos volt, hogy ez esetben a fenevad utánuk veti magát. Újra felhangzottak hát a lázas kérdések:

Sivatagon És Vadonban_szemelvény

Embed Size (px)

DESCRIPTION

szemelvény

Citation preview

Dlutn t ra volt. A nap mr nyugat fel hajlott. Gebhr az jszakai pihenre gondolt. Valami vlgykatlanba akart eljutni, ahol tvises mimza- s akcgallyakbl kertst, zeribt vonhattak volna emberek s llatok kr, hogy jszakra vdve legyenek a vadllatok tmadsaitl. Sba elrerohant, s vgan csaholt a majmokra, melyek ijedten eredtek futsnak, s is minduntalan eltnt a szakadk kanyarulataiban. A visszhang hangosan ismtelte meg ugatst. Egyszerre csak hirtelen elhallgatott, majd kis id mlva htn felborzoldott szrrel, farkt hasa al hzva rohant vissza a lovakhoz. A beduinok s Gebhr mindjrt lttk, hogy valamitl megijedt. Egymsra nztek, s meg akarvn gyzdni rla, mi trtnt, elreindultak. m alig tntek el egy kis kanyarulatban, lovukat visszarntottk, s mintha lbuk a fldbe gykerezett volna, megtorpantak az elbk trul ltvnyra. A szurdk e helyen kiszlesedett. Kzepe tjn, alacsony szikln egy oroszln hevert. Legfeljebb szz lps vlasztotta el tlk. A hatalmas llat a lovakat s a lovasokat megpillantva, felemelkedett mells lbaira. Szembenzett velk. A leldoz nap megvilgtotta hatalmas fejt, bozontos srnyt - s ebben a vrs fnyben olyan volt, mint kori, egyiptomi szently bejratt dszt szfinx. A lovak farukat leeresztve forgoldni, htrlni kezdtek. A megrmlt lovasok nem tudtk, mitvk legyenek, csak szjrl szjra jrtak a rmlt, tancstalan kiltsok: Allah! Biszmillah! Allah akbar! A sivatag kirlya pedig gy nzett le rjuk, olyan mozdulatlanul, mintha bronzbl ntttk volna. Gebhr s Khamisz hallottk a Szudnbl Egyiptomba jr gumi- s elefntcsont-kereskedktl, hogy az oroszln nha odafekszik a karavnok tjba, mely aztn knytelen nagy kerlt tenni. Itt azonban nem volt hova letrnik. Legfeljebb visszafordulhattak volna, hogy futsban keressenek meneklst. Az m, de csaknem bizonyos volt, hogy ez esetben a fenevad utnuk veti magt. jra felhangzottak ht a lzas krdsek: - Mit tegynk? - Mit tegynk? - Allah! Taln elmegy. - Nem megy el. Aztn megint csend lett, csak a lovak horkansa s az emberek zihlsa hallatszott. Oldozd el Kalit a pnyvrl - ajnlotta Khamisz Gebhrnek -, aztn menekljnk. Az oroszln t ri el legelbb, s csak t tpi szt. - Igen, igen! - ismteltk a beduinok is. De Gebhr kitallta, hogy Kali egy szempillants alatt felkapaszkodnk a szakadk sziklafalra, az oroszln pedig a lovak utn vetn magt. Most ht egy ms, mg borzalmasabb tlet villant eszbe. me, leszrja Kalit, s maga el lki, k pedig elmeneklnek, ha aztn az oroszln utnuk veti magt, megltja az ton hever vres testet, s nekiesik, hogy felfalja. A pnyvnl fogva maghoz hzta Kalit, s mr fel is emelte kst, hogy leszrja, amikor Sta hirtelen megragadta burnusza b ujjt. - Mit csinlsz, gazember?! Gebhr rngatni kezdte karjt. Ha a fi csukljt fogta volna, bizonnyal egyszerre kiszabadtja magt a kezbl, gy azonban nem ment a dolog knnyen, teht tovbb rngatzott, s dhs, fojtott hangon hrgte: - Te kutya! Ha nem lesz elg, titeket is leszrlak! Allahra, leszrlak, leszrlak! Sta hallosan elspadt, villmknt cikzott t agyn a gondolat, hogyha az oroszln a lovak utn veti magt, valsznleg elkerli Kali tetemt, s akkor Gebhr ktsgtelenl ket is leszrja. Erejt megkettzve rngatta ht Gebhr burnusza ujjt, s ktsgbeesetten kiltotta: - Add ide a karablyt!... Lelvm az oroszlnt! A beduinokat megleptk e szavak, Khamisz azonban Port Saidban ltta, hogyan ltt Sta, ezrt gy kiablt: - Add oda! Add oda! Agyonlvi, agyonlvi! Gebhr is visszaemlkezett a karun-tavi lvsekre. A szrny veszedelem lttn nem ellenkezett tovbb, st nagy sietve nyjtotta a finak a fegyvert, Khamisz pedig llekszakadva nyitotta ki a tltny tartt, melybl Sta egsz maroknyi tltnyt vett ki. Aztn leugrott lovrl, megtlttte a fegyvert, s elreindult. Az els pr lpst mg mintegy kbultan tette meg, csak Nelt s nmagt ltta, amint Gebhr kstl tvgott nyakkal hevernek az ton. De a kzelebbi s nagyobb veszedelem hamarosan elfeledtetett vele, minden mst. Eltte volt az oroszln. A fenevad lttra elsttlt szeme eltt a vilg. Arca s orra elzsibbadt, lba mintha lombl lett volna, llegzeni is alig brt. Egyszeren flt. Port Saidban mg az iskolban is olvasgatott oroszlnvadszatokrl, de ms volt a knyvben a kpeket nzni, s ms itt, szemtl szemben llni a szrnyeteggel, mely most mintegy csodlkozva nz r, s sszerncolja pajzshoz hasonl homlokt. Az arabok llegzetket is visszafojtottk, mert ilyet mg soha letkben nem lttak. Egyfell egy kisfi, aki az risi sziklk kztt mg kisebbnek ltszik, msfell a hatalmas vadllat, vagy ahogy a szudniak nevezik, a nagyfej r, amint a nap sugaraitl megaranyozva ll ott fensgesen, flelmetesen. Sta minden akaraterejt sszeszedve, legyzte lba alltsgt, s tovbblpett. Mg egy percig gy rezte, hogy szve feltoldik a torkig, s ez mindaddig tartott, mg a fegyvert archoz nem emelte. Akkor mr msra kellett gondolnia. Kzelebb lpjen-e, vagy mris ljn? Hova clozzon? Minl kisebb a tvolsg, annl biztosabb a lvs. Teht tovbb... tovbb! Negyven lps... mg mindig sok... harminc! Hsz! A szell mr arcba csapja az llat ers szagt... Megllt. Golyt a szeme kz, vagy vgem! - gondolta. Az oroszln felllt, kinyjtzott, fejt lesunyta. Ajka sztnylt, szemldke lehzdott a szemre. Ez az apr kis jszg nagyon kzel merszkedett - ugrsra kszlt ht, s combjai megremegtek, amint hts lbra ereszkedett... Sta egy szempillants alatt a fenevad homlokra irnytotta a fegyver hegyt, s meghzta a ravaszt. A lvs eldrdlt. Az oroszln felgaskodott gy, hogy egy pillanatig teljes magassgban kiegyenesedett, aztn hanyatt zuhant, s lba az gnek meredt. Utols vonaglsai kzben legurult a sziklrl. Sta egy darabig mg clban tartotta, de ltva, hogy a vonagls megsznik, s a vadllat fak teste mozdulatlansgba dermed, kinyitotta a fegyvert, s jra megtlttte. A szakadk sziklafalai mg mindig zengtek a lvs visszhangjtl. Gebhr, Khamisz s a beduinok nem lthattk mindjrt, mi trtnt, mert elz jjel esett az es, s a nedves levegben a fst mindent eltakart a szk szakadkban. Csak mikor a fst eloszlott, hangzottak fel az rmrivalgsok, mindnyjan a fihoz akartak nyargalni, de hiba, mert a lovakat semmifle er nem brhatta r, hogy egy tapodtat is elremozduljanak. Sta megfordult, vgignzett a ngy arabon, s szemt Gebhrre szegezte. - Ej, elg volt! - szortotta ssze fogt. - Betelt a mrtk! Nem gyilkolod meg sem Nelt, sem senki mst! S ismt rezte, hogy arca s orra elzsibbad, de ez mr nem a flelem hatsa volt, hanem a trhetetlen elhatrozs, melytl a szv egyszerre vass kemnyedik. - gy van! Ezek latrok, hhrok, gyilkosok, s Nel a kezkben van!... Nem gyilkolod meg!... - ismtelte. Kzelebb ment hozzjuk, ismt megllt, s hirtelen villmgyorsan archoz emelte a fegyvert. Egyms utn kt lvs verte fel ismt a szakadk csendjt: Gebhr mint egy homokzsk zuhant a fldre, Khamisz pedig vres homlokkal bukott a l nyakra. A kt beduin rmlten felordtott. Leugrottak lovaikrl, s Sta fel rohantak. Mgttk nem messze ott volt a kanyar, ha teht szkni akartak volna, amit Sta teljes szvbl kvnt, bizonyosan elkerltk volna a hallt. De a rmlettl s dhtl elvakulva azt hittk, elrik Stat, s leszrhatjk, mieltt jra megtlthetn a fegyvert. Az ostobk! Alig futottak nhny lpst, a vszjsl fegyver ismt kattant, utna kt drdls, s a beduinok arccal buktak a fldre. Ott vergdtek mg egy darabig, akr a partra vetett halak. Az egyik, kit Sta a sietsgben nem tallt el hallosan, mg fl knykre emelkedett, de Sba abban a pillanatban torkba mlyesztette agyarait. Hallos csend lett. Csak Kali nyszrgse hallatszott, aki trdre vetette magt, s kt karjt maga el nyjtva rebegte trdelt szuahli nyelven: - Bvana kubava! (Nagy r) Meglni oroszlnt, meglni rossz embereket, de nem meglni Kalit. Sta azonban nem figyelt r, egy darabig kbultan llt, de aztn ltva Nel halvny arcocskjt s a rmlettl tgra nylt, szinte veges szemt, hozzugrott. - Nel! Ne flj!... Nel! Szabadok vagyunk!... - Csakugyan szabadok voltak, de kitasztva a lakatlan, vad serd rengetegbe, a fekete vilgrsz tvesztiben.