TANULMÁNYOKA

SPIRITIZMUS KÖRÉBŐLMAGNETIZMUS

SZOMNAMBULIZMUSMEDIUMIZMUS

I. KÖTET

IRTA.DR. MED. GRÜNHUT ADOLF

A SZELLEMI BÚVÁROK PESTI EGYLETÉNEK NÉHAI ELNÖKE

SZERZŐ ARCKÉPÉVEL ÉS TIZENEGY SZELLEMFÉNYKÉP-REPRODUKCIÓVAL

MÁSODIK KIADÁS

KIADJA A SZELLEMI BÚVÁROK PESTI EGYLETEBUDAPEST, 1932

A

2

KIADÓK ELŐSZAVAA materializmus csődje.

A materializmus csődöt mondott. A még alig lezajlott világ-háborúnak rettenetes öldöklései, a hullahegyek és vérpatakok, akönnyáradat és a hihetetlenül lezüllött közerkölcsiség kiáltó bizony-ságai annak a szörnyű eltévelyedésnek, amelybe a szegény vak em-beriséget a materializmus vezette, port hintvén szemébe, hogy nelássa a felettünk uralkodó és őrködő örök Istent az ő felfoghatatlanbölcsességével és az ő engedelmes, tiszta szellem- seregét értünkaggódó, szerető jóságával.A materializmus gúnyolódva tagadta meg a túlvilági élet, helyeseb-ben: az örök élet hitét s általában minden „misztikumot”, ami alattcsodálatos rövidlátásában minden olyan dolgot értett, amelyet ő nemképes felfogni. Ebbeli vakmerőségében odáig ment, hogy ő akartavolna megállapítani a feltételeket és módszereket, amelyek között, ésamelyek útján hajlandó lenne tudomást szerezni a kigúnyolt túlvilágimegnyilvánulásokról, holott minden dolog a világon csak vele ho-mogén egységekhez lévén hasonlítható, a tisztán értelmi és érzelmimegnyilvánulások mérőeszközei is csak a logika, a hit és a szeretetlehetnek. És amikor már sikerült az Istent elfödnie a szegény küsz-ködő emberiség szemei elől, a természettudományoktól kölcsönvettalapokra épített álokoskodásokkal azt is elhitette vele, hogy az embercsak betetőzése az organikus állati életnek, amelyből fejlődött s épp-úgy, mint amaz: csak születik, szaporodik és meghal s ezzel be isfejezte rendeltetését. Így növelte meg egyrészt az emberben úgyiscsaknem kipusztíthatatlanul burjánzó gőgöt - őt, mint a természetkoronáját állítván oda - másrészt felmentvén őt a túlvilági élet hité-ben rejlő felelősség érzésétől, felszabadította a benne rejlő szenvedé-lyeket, ezek közt, mint vezetőt az önzést, hogy ezt a rövid földi életetkénye kedve szerint kiélvezni törekedjék. De megdöntötte az emberelőtt a törvényes rend tekintélyét is, mert hiszen, ha nincs felelősség,akkor a törvénynek sincs létjogosultsága s legfeljebb arra jó, hogy ahatalmasok érdekeit védje.E két tényező: a gőg és az önzés lépett a ledöntött ideálok helyébe shajszolta a vért izzadó emberiségei az eltévelyedésnek útján folytonelőre oly titáni méretű érdekellentétekbe, hogy csak egy parányi szik-ra kellett, és kirobbant a világháború, lángba borítva és elpusztítvacsaknem mindent, amit a szegény emberiség a materializmus iskolá-

3

jában értéknek tanult ismerni s megsemmisítve millióknak életét,hosszú időre reázúdította a nyomort a túlélők még nagyobb sokasá-gára.Valóban, rettenetes tandíj a materializmus nyújtotta ál- ismeretekért!De még ez a rettenetes ár sem lesz túl magas, ha - amint a jelekbőlsejteni lehet - az emberiség most már fölismeri vak vezetőjét, s min-den erejével lerázni igyekszik magáról mindazt, amit ez a vak vezetőaggatott reá, s amitől meg kell szabadulnia, mert csak azután léphet aboldogulás ösvényére. S meg is fog szabadulni, mert a jóságos Isten,aki él, aki gondot visel minden gyermekére, aki maga a Szeretet. Akimindentudó és így előre látta ezt is, ami jött, aki mindent gyermekei-nek üdvére rendel. Jó előre gondoskodott arról, hogy szegény gyer-mekei e szörnyű eltévelyedés után, ha rémlátó álmukból felriadnak,ha remegő kezüket segély, gyógyszer és új szellemi táplálék utánkinyújtják: mindezt azonnal, készen megkaphassák.

A Gondviselés mentőakciója.Ámde amíg a nemzetek gazdasági és hatalmi vetélkedése, az egyé-neknek a földi javak utáni hajszája s ezzel kapcsolatban a dúsgaz-dagoknak felháborító fényűzése egyrészt, s a szegényeknek könnyfa-csaró nyomorúsága másrészt a materializmus előírása szerint sza-bályszerű pontossággal készítették elő a világkatasztrófát: addig a jóIsten is gondoskodott menedékről azok számára, akik nem akartakama szennyes hullámokba alámerülni.Szerény volt a kezdet, csendben és zaj nélkül haladt a munka annakaz új világfilozófiának fölépítésén, amely hivatva van majdan azegész emberiséget egyesíteni abban az egy akolban, amelyről a miegyetlen jó Pásztorunk beszélt.Ki gondolta volna, hogy az az egyszerű, igénytelen szellem, aki 1848januárjában a New-York melletti Hydesville nevű falucskában kopo-gással adott magáról életjelt: első pionírja volt a harmadik kijelentés-nek? Ki gondolta volna, hogy ezek a kopogó hangok képezik a nyi-tányát annak a magasztos harmóniának, amelyben a spiritizmus böl-csészete van hivatva egyesíteni a még küszködő, vergődő, de majdanöntudatra, boldogságra és örömre ébredő emberiséget! Mert új embe-riség jő, amelynek sikerült levetkőznie az úgynevezett „emberi mél-tóságot”, hogy felöltözze a krisztusi alázatosságot. Amely megtanul-ta, hogy egyedüli boldogság - nem venni, hanem adni. Két kézzel és

4

meleg szívvel adni. Amely tényekből győződött meg, hogy a földiélet kicsinyke állomás csupán az öröklét végtelenségében, s hogyennek nem csak utána következik egy súlyos felelősséggel teljesegyéni élet, de előtte is számtalan élet zajlott már le. Ennélfogva anyomor, melyben él, természetes következménye előző életei sáfár-kodásának, a jólét pedig újabb kísérlet annak kipróbálására, hogytud-e már jól sáfárkodni, azaz fel tudja-e már váltani a reábízott ara-nyakat - szeretetre?!Ez az új emberiség már nem fog ismerni osztályérdeket, mert mindenemberben testvérét látja, akinek nyomorán segíteni saját maga irántvaló kötelessége; meg fogja érteni, hogy életének minden pillanatá-ban hozzá hasonló, de testnélküli szellemlények veszik körül, akikethaladásukban és fejlődésükben visszavet, ha alantas hajlamait követi,de magával emel, ha leküzdi azokat. Lelkét egy alapgondolat tölti beegészen: Istennek szolgálni mindenekfelett!A kicsiny magból kikelt növény Isten kegyelméből terebélyes fáváfejlődött, amelynek árnyékában ma már milliók és milliók találnakmenedéket. Természetes, hogy mint minden új dolognak, mely azemberi tudatlanságból és gondolkozási restségből alkotott dogmasze-rű megállapítások Prokrustes-ágyába be nem fér, a spiritizmusnak issok keserű küzdelmet kellett vívnia. Sőt annyival keményebb küz-delmeket, amennyivel nagyobb horderejű minden eddig világra ho-zott új eszménél a krisztusi kijelentés kivételével, amelynek külön-ben folytatása, értelmezője.Kiváló tudósok és búvárok egész sora egymásután tett tanú-bizonyságot a spiritizmus igazságairól Amerikában, Angliában,Francia-, Olasz-, Német- és Oroszországban. És ez természetes is,mert a spiritizmus igazságai olyanok, hogy azok felől mindenki, -ismételjük: mindenki kivitel nélkül ténybeli bizonyítékot szerezhetmagának, hacsak van szeme a látásra és füle a hallásra. Ebben vanerőssége, megdönthetetlensége, hivatásának létjogosultsága. Empiri-kus bölcseletnek nevezhet nők, melyet mindenki, minden előiskolá-zottság nélkül megismerhet és megérthet, igazságait megtapasztal-hatja s bennük minden kérdésre, amelyekre a felelettel az összesfilozófiai rendszerek mindmáig adósok maradtak, kielégítő és meg-nyugtató feleletet kaphat.Hogyne lettek volna tehát híveivé azok az igazi tudósok, akik azigazságot magáért az igazságért kutatták! Csak az ilyenekben volt

5

meg a biztosítéka annak, hogy meggyőződésük mellett férfiasanbizonyságot tesznek, mikor majd a tudósoknak ama másik kategóriá-ja - mely újat világra hozni képtelen lévén, csak nagy elődeiknekelmeművein rágódik, - gúny tárgyává igyekszik őket tenni a világelőtt, amiért különbek, igazabbak, nagyobbak mertek lenni náluk-nál...W. Crookes, A. R. Wallace, Hyppolit Rivail (Allan Kardec),Lombroso, Aksakow, du Prel: mindmegannyi hatalmas pillérei azemberiség összes nemzeteit átölelő spiritista-világnézet grandiózusépületének.1 *)A spiritizmus a fejlődés során két főágra oszlott: a kísérleti vagytermészettudományos, másként spiritualista, és a szellemi kijelenté-sekre alapított erkölcsi, másként spiritista irányra. Ez utóbbinak meg-alapítójául Hyppolit Rivailt kell tekintenünk, ki Allan Kardec névalatt fejtett ki örökbecsű írói tevékenységet. Bennünket az AllanKardec által megállapított spiritista irány érdekel, nem pusztán azért,mert az egész spirituális mozgalom célját felöleli, sőt annak betető-zését képezi, hanem azért is, mert az a férfiú, akiről szólni akarunk, emű szerzője, ennek az iránynak leghivatottabb képviselője és Istentőlmegáldott élete által igazi hirdetője volt.

Dr. Grünhut Adolf a magyarországi spiritizmus megteremtője.

A magyarországi spiritizmus története a maga szerénységében nemfűződik világszerte ismert névhez. Dr. Grünhut Adolf, mint egyszerűkis orvosnövendék, a magyar szabadságharc forgatagában ismerke-dik meg a magnetizmussal, amelynek bámulatos gyógyító hatásakülönben eléggé a pozitivizmus felé hajló lelkére maradandó benyo-mást gyakorol. Meglett férfi korában, mint kiváló képességű és tu-dásra szomjas gyakorló orvost a Gondviselés bámulatos vezetésemintegy rákényszeríti, hogy tudását új téren gyarapítsa. Nevezetesen

1 *) Crooke Vilmos angol fizikus és kémikus, Alfréd Russel Wallace angol termé-szettudós, Hyppolit Rivail francia író, Lombroso Cézár olasz orvos antropológus, atorinói egyetemen a pszichiátria tanára, Aksakow Sándor orosz államtanácsos, az„Animizmus és spiritizmus" című hatalmas mű szerzője, du Prel Károly báró németfilozófiai író.

6

egy fiatal leányt juttat házába, hogy azon tanulmányozza aszomnambulizmust, s ennek jelenségeiből ismerje föl az emberi szel-lemnek a testtől független, önálló létét és cselekvőképességét, vala-mint az események eleve elrendelt voltát, mely annyira megingatha-tatlan, hogy az ember legmesszebbmenő erőfeszítéssel sem képesabban még csak a legparányibb részletecskét sem megváltoztatni.

Azzal rögtön tisztában volt, hogy a Gondviselés bölcsességeaz így kapott szellemi tőkét orvosi ambíciójának és felebaráti szere-tetének növelésére adta kezére, de hogy mindez csak előkészítésevolt további fontos hivatásának, azt nem is engedte neki sejteni, mertmég nem volt itt az ideje. Előbb még egy erőpróbán, súlyos kísérté-sen kellett átesnie, mielőtt megnyílt előtte a harmadik misztikus ka-pu. A kísértést legyőznie sikerült, de az azzal való küzdelem fájdal-mas káoszt hagyott lelkében, melyből nem látta a kivezető utat. Mostérkezett el az időpont, amikor az előtte feltáruló szellemi kincsetkellőképpen értékelni tudta, mert a szomnambulizmus révén megis-mert spiritizmus volt az, amely őt a káoszból kibontakozni segítette,s amely épp ezáltal lett előtte azonnal mérhetetlen becsű szellemiszükségletté addig is, míg a benne rejlő örök igazságok fénye meg-világította előtte az utat, amelyen járnia, a feladatot, amelyet betölte-nie s a szolgálatot, amelynek egész lényét szentelnie kellett.

Ettől kezdve nem botorkál többé. Minden alkalmat meg-figyel, minden módot kipróbál, hogy vajon alkalmas-e a szentnekfölismert cél szolgálatára? Hasonló gondolkozású embereket gyűjtmaga köré, hogy az igazságot, az Isten szeretetének, szellemünkörökéletének tapasztalati tényekkel bebizonyított valóságát s az eb-ből szükségkép folyó következményeket: a szellemi és emberi szoli-daritásnak, a felebaráti szeretet gyakorlásának kötelességét és szük-ségességét ismertessék, közöljék és sürgessék azoknál, akik megéret-tek mindezeknek befogadására. E lelkes híveit egyesületben tömö-ríti, megalakítván 1873-ban a „Szellemi búvárok pesti egyletét”,majd 1899-ben az egyesület lapját: az „Égi Világosság”-ot. Lán-goló lelkesedésében nem ismer akadályt vagy félelmet: kiteszi magáta rágalmaknak, hirlapi meghurcoltatásoknak; elveszti gazdagon jö-vedelmező praxisát: de igazságából egy hajszálnyit sem enged.E közben a Gondviselés közel félszázadot enged neki a munkára. Ehosszú idő alatt médiumoknak egész sorát képezi ki, abban a különöskegyelemben részesülvén, hogy - materializációs médiumok kivéte-

7

lével, amilyeneknek képzésére magas etikai fejlettsége révén nem istörekedett - minden fajtájú, rendű és rangú médiumok kerültek kikezei alól, megszámlálhatatlan becses tapasztalatokkal és megdöb-bentő bizonyságokkal gazdagítván ismereteinek bőséges tárházát atúlvilági provenienciákat illetőleg.

És amikor nagyra hivatott lelke telítve volt e tapasztalatokmérhetetlen becsű kincseivel, akkor a 73 éves aggastyán, aki a toll-forgatást sohasem gyakorolta, leült és kicsiny egyesületének lapjá-ban, az „Égi Világosság”-ban sorozatos tárcacikkek formájábanmegkezdte leközölni tapasztalatait oly ragyogó írállyal és szellemifrissességgel, mint egy életének delén álló hivatásos író.1899. májusától 1906. októberéig „Csevegés a kandalló mellett címalatt 165 tárcacikket írt folytatólagos közleményekben. A 165-ikámen-nel végződő közlemény alá a nyomda elfelejtette odanyomtatnia folytatásra való utalást, amit 164-szer nem felejtet; el. És a mi sze-retett doktor bácsink csakugyan nem írta meg a következő közle-ményt, mert időközben - 80 éves korában - hazahívta őt a jóságosmennyei Atya. Halála előtt négy nappal még médiumokat delejezett;szellemi frissességét mindvégig megtartotta.

Dr. Grünhut, mint példaadó.Ez a tárcacikksorozatban megirt mű, mint annak szerzője maga ismondja, egyben története a magyarországi spiritizmusnak a szerzőhaláláig; de élettörténete a szerzőnek is, aki valamikor - amikor azemberiség boldogulásának egyedüli zálogát képező szellemtan köz-kinccsé válik - az emberiség haladásáért élt legnagyobbak közé fogszámláltatni.Dr. Grünhutnak, a spiritizmusnak megvilágítása révén rajongó Krisz-tushívővé vált zsidó orvosnak élettörténetéből minden időkben na-gyon sokat tanulhat és nagyon sok vigasztalást meríthet a hívő lélek,amely a bűn rabsága ellen küzd s epedve vágyakozik megváltás után.Mert - miként Pál apostol - ő is életével bizonyítja meg nekünk, hogyigenis a bűn esak árnyék, melyet a világosság sugarai eloszlatnak, abűn bilincse pedig csak átmeneti jellegű, melyet az akarat ereje fel-old. De míg Pál apostolnak magasztos személye a közel kétezer esz-tendős történelmi távlat homályán keresztül csak elmosódó körvona-lakban jelentkezik, addig a mi mesterünk: dr. Grünhut személye frisselevenséggel áll előttünk, leplezetlen önkritikájának tükrében. Be-

8

vallja nekünk, hogy mindenféle bűn megtalálja lelkéhez az utat: mintgyermek falánk volt, mint felnőtt: lobbanékony: hiúságában a tömjé-nezés elkábította, s meglett férfi korában szeretett és szerető hitvesé-től való elválásra és új házasság kötésére gondol.

Kedves embertestvérem, van-e ennél több betegséged,amelyből meg akarsz gyógyulni? Érzed-e feletted a bűn zsarnoksá-gát, amely alól szabadulni szeretnél? Ha igen, akkor figyeld továbbezt az embert. Fényes sugárkéve esik életútjára, s ez az ember egy-szerre megáll a lejtőn. Nem kérdezi Pállal: „Ki vagy, Uram?” - mertlelkiismeretének hangján keresztül őrszelleme máris megsúgta neki aválaszt - csak végtelenül szégyenkezik, és elhatározza magában,hogy visszafordul a damaszkuszi útról és engedelmeskedik a felülrőljövő parancsnak.Ettől a perctől kezdve alakja szemünk láttára kezd növekedni s növe-kedése édes reménységgel tölti el szívünket, mert látjuk, hogy mi ismegnövekedhetünk, ha akarunk. Mert ez a növekedés nem más, mintengedelmes elfogadása a felajánlott kegyelemnek s hogy az lelkünk-höz juthasson: elhárítása lelkünk ajtaja elől mindazoknak az akadá-lyoknak, amelyek előle az utat elzárják: bűnös hajlandóságainknak.Erre tanít ez az embertársunk. aki idősebb testvér módjára gyengédközvetlenséggel, kézenfogva vezet bennünket az általa megjárt útonvégig, hogy lássuk, hogy ugyanazt mindenki megjárhatja, hacsakakarja.

A tárcacikkeknek könyvalakba való összeállítása.Az említett százhatvanöt tárcacikkből állítottuk össze ezt a könyvet,összeszedve belőlük az itt-ott szétszórt részleteket, úgy, amint azokata folyamatos olvasás céljára alkalmasabbnak, illetőleg szorosabbanegymáshoz tartozónak véltük s ellátva azt rövid befejezéssel. nyil-vánvalóan nem csak az eseményeknek és személyeknek leírása volt afeladata, hanem az ő örökbecsű tapasztalatainak és erkölcsi tanításai-nak hátrahagyása, amelyeknek megszívlelése értékké teszi előttünkaz életet, megmutatja a boldoguláshoz vezető utat és praktikus mód-szereket ismertet meg velünk, amelyekkel az életutunkban levő szir-teket, ingoványokat s mindennemű veszedelmeket kikerülhetjük.A mű minden fejezete, sőt minden jelentéktelennek látszó epizódszerű esemény leírása át meg át van szőve egy tűrhetetlenül erőshittel, szokatlan éles megfigyelőképességgel, magasszárnyalású in-

9

telligenciával, s egy hosszú, virággal és gyümölccsel teljes emberiéletből leszűrt bölcsességgel megáldott emberi lélek reflexióival.Amelyek míg játszi könnyedséggel oktatnak, s lelkünket állandóanmagasabb szinten tartva gyönyörködhetik, egyben a mindent megbo-csátó aranyos humor fel-felcsillanásával feledtetik velünk azt a lelkifeszültséget, amely szellemünknek a megszokottnál magasabb szin-ten való állandó tartózkodásával szükségkép együtt jár.

Óvakodtunk a mű eredeti írályán lényegesebb változtatásttenni, mely ódonszerűségében a mai modern nyelvezettel szembenúgy hat, mint az antik sárga arany a modern, nemtelenebb fémekkelerősen ötvözött arannyal szemben.

A mű belső beosztása. A történeti rész.Ami a mű belső beosztását illeti, az már magának a szerzőnek elren-dezése és az időbeli sorrend által körülbelül adva volt. Amagnetizmusról és szomnambulizmusról szóló rész nagy terjedelmetett szükségessé bizonyos rendszeresebb beosztást, s egyes lényegte-lenebb részek elhagyását.Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül a szabadságharc idejéről írottkorrajzszerű rész kérdését, mint amely nem látszik olyan szoros ösz-szefüggésben állani a tárggyal s bizonyára egyes olvasók előtt fölös-legesnek tűnhetik föl, bár a könyvnek elég nagy részét foglalja el.Megvalljuk, ezeknek megtartására nem pusztán a szükségszerűségösztönzött bennünket, hanem mesterünk iránt való szeretetünk is.Meg kellett tartanunk a terjedelmes történeti részleteket nem csakazért, mert sokszor ezekben rejlik későbbi mozzanatoknak a csirája,hanem azért is, mert ezekben ismerteti meg magát velünk egész ön-tudatlanul a mi szeretett doktor bácsink a maga emberi mivoltábanúgy, hogy aki ezt a részt elolvasta, az le tudja őt rajzolni. Ez a tökéle-tes és hibátlan jellemrajz pedig elengedhetetlen feltétele a későbbidolgok helyes értékelésének. Ez a jellemrajz ismertet meg bennünketaz igazi emberrel, aki a magával hozott erkölcsi erővel betölti min-den emberi kötelességét. Halálmegvetéssel teljesíti orvosi tisztét afütyülő golyók és bömbölő ágyuk tüze közepett. Nyílt és bátor amindenható fővezér előtt, mikor az álnoksággal kell szembeszállnia,mégha főbelövetésre van is kilátása, s ugyanannak a lehetőségnekteszi ki magát, mikor érzi, hogy bajtársain kell segítenie. Ragyogópéldáját adja a lángoló hazaszeretetnek, a szellemi szolidaritás e földi

10

megnyilvánulásának, mert azt bizonyítja vele, hogy azzal a zártabbértelemben vett szellemcsoporttal való egységének tudata, melybetranscendentális lényénél fogva tartozik, e földi ruhában sem homá-lyosult el benne.

Meg kellett ismernünk ezt az emberi jellemet, mert csak eze-ket tudva fogjuk biztosra venni, hogy mikor majd a szellemi köteles-ségek tudatára ébred, azokat is éppúgy, sőt sokkal tökéletesebbenfogja betölteni, mint földi kötelességeit. Be is töltötte. Hogy hogyan?Arra azt hisszük, legjobb felelet az a rövid mondat, melyet szellemivezetőink vésettek a síremlékére:„Imádság volt az élete, a legfenségesebb ima: a felebaráti szeretet.”

Csevegések a szellemvilágból.Ez a törhetetlen kötelességérzet és szeretet képesítette és ösztönöztea mi szeretett mesterünket arra, hogy átköltözése után is még har-madfél esztendeig havonként leadja az ő „Csevegéseit” az ő nagyonszeretett „gyermekeinek” Béla médium közvetítésével, aki neki márföldi munkájában is hűséges munkatársa volt, s akit - mert szeretettdoktor bácsink érzés- és gondolatvilágát legjobban ismerő írómédi-um volt - legalkalmasabban tudott felhasználni mondanivalóinakátadására.Ezek a szellemvilágbeli csevegések, melyeknek egy részét mintegymutatványul szintén közöljük, érdekes kiegészítő részeit, mintegyfolytatásait képezik azoknak a tapasztalat-sorozatoknak, amelyeketdoktor bácsink itt e földön gyűjtött, úgy hogy mintegy azon éremmásik oldalával ismertetnek meg bennünket, amelynek egyik oldalátitt e földön tanultuk tőle megismerni. Alaphangjuk változatlanulugyanaz, mint a földi „csevegések”-nek: a felebaráti szeretet, Istenjóságáért való háládatosság, alázatos szerénység. Mindez fényesenigazolta, hogy ő már a földön teljesen fölismerte rendeltetését, mertamint átkerült, munkáját zökkenés nélkül folytathatta.

Budapest, 1920 szeptember havában.

11

A SZERZŐ ELŐSZAVA.Midőn elhatároztam magamat olvasóim égő tudvágyának eleget te-endő, a mi országunkban még kevéssé ismert tárgyakról írni, azonnaltisztában voltam azzal, hogy ezt általában könnyen érthető, népszerűalakban kell tennem. Mert más modorban célomat téveszteném, hapéldának okáért ragyogó írállyal, fitogtató tudákosságot mutatva, atörténeti fejlődést a régi népeknél kezdve elsorolni, - vagy amagnetizmus lényege felől bonyolult és hajánál fogva előráncigálthypothezisekbe bocsátkozni akarnék. E természeti tünemény és azezzel összefüggő szomnambulizmus felől a műveit nyugati népeknyelvén írt könyvek óriási könyvtárakban vannak összehalmozva, ésalig gyulladt ki valamely vitás kérdés felett oly heves harc, mint efölött az egyfelől tagadott, másfelől teljes meggyőződéssel állítotttermészeti tünemény felett.Ezért minden elavult és poros iskolabölcsességet félretéve és egyedülsaját tapasztalatomból merítve az életnek gyakorlati pályáján gyűjtöttés összehalmozott anyagkészletet, saját 50 évi személyes élményei-met használva fel embertársaim hasznára, cifraság és kommentárnélkül mindenkire reábízom, hogy abból a közelfekvő következmé-nyeket levonhassa és önállóan ítélhessen.Mindazáltal kijelentem, hogy elsősorban azokhoz fordulok, akikezen rejtélyes kérdés mellett foglalnak állást. Mert hogy azon kétke-dőket, akik manapság a pozitív egzakt tudományok vesszőparipájánnyargalásznak, s a hivés és nem hívés alternatívája elé első ízbenállíttatnak, meggyőzni próbáljam az előttük őrületesnek látszó tüne-mények valóságáról, erre, megvallom, nem érzem magamat alkal-masnak. Ennélfogva ezt a munkát az isteni hatalmasságokra ruházomát, dacára annak a német közmondásnak, mely úgy szól, hogy „bizo-nyos lelkiállapotok ellen ezek a hatalmasságok is hiába küzdenek... „

Tisztelem és méltányolom a tudományt, s ennek az anyagitéren elért vívmányait, s kiterjesztem ezen tiszteletemet és be-csülésemet ennek érdemes és buzgó képviselőire, erélyes munkásairais, kik fáradhatatlan küzdelmükkel a tudomány kincseit az emberiségelőtt föltárták, és a tudományok épületét fölépíteni segítették. Azon-ban az idő és a tapasztalás arra utal, hogy a tudomány kezdettől fog-va folytonos változásnak van alávetve, és amihez egy bizonyos kor-ban görcsös szívóssággal ragaszkodott, és azt cáfolhatatlan igazságul

12

hirdette, afölött már a legközelebbi időszakban, mint megcáfolt éselavult fölött napirendre tért.Feltarthatatlanul halad előre éppen maga a fejlődő tudomány; ezértnem szabad épen neki semmiféle új és előtte ismeretlen tüneményt,legyen az bármily kicsinyes az ő szemében, eldobnia, hanem köteles-sége a tudományok Nesztorának, Humboldt Sándornak eme bölcsmondtasát tartania szem előtt: „0ly előkelősködő kétkedési viszketeg,amely tényeket vet el, anélkül, hogy alaposan megvizsgálni akarná,majdnem veszedelmesebb, mint a minden kritikát mellőzőkönnyenhívőség. „ A természet még egy nagy tömeget rejt méhében,mely ma még ismeretlen és el van zárva az ember előtt. És ezért arratanít ez a tapasztalás, hogy az emberek kezdetben majdnem mindenjelentékeny igazságot visszautasítottak, gúnnyal halmoztak el, míg-nem ezek saját benső értékük hatalmával erőszakkal érvényesítettékmagukat.

Midőn Franklin Benjámin a villámhárítót felfedezte és ta-lálmányát a párisi akadémiánál jóváhagyás végett beterjesztette, azmemorandumát megvető gúnnyal utasította vissza, és midőn egyfelebbezésben azt kérte, hogy a tudós testület legalább me-morandumát tegye vita tárgyává, a következő nevezetes feleletetnyerte: „A nagyhírű francia akadémia örökre nevetségessé tennémagát az utókor előtt, ha a történelem azt jegyezné fel róla, hogyilyen esztelenséget vitára méltatott. „ Szerencsére Franklin amerikaivolt, azaz a tettek embere, s az akadémia copfos fejeit mellőzve,gyakorlati kivitelhez fogott, és egy-két év múlva villámhárítói ottragyogtak számos előkelő palota és állami épület tetőzetén, s aminttudva van, meg is tartották a mai napig, mint kiválóan hasznos és avilágra nézve jótékony találmányt. Ehhez nem kell kommentár!

Éppen így van ez a mi időnkben is; előkelő mosollyal és amagasan álló tudós túlsúlyának érzetével halad el mellettünk amaterialisztikus tudomány, és dacára a mi döngető kopogtatá-sunknak, figyelemre sem méltat. De az idő el fog jönni és már nincsis messze, amikor az emberek azok fölött fognak mosolyogni, akikoly hosszú ideig vonakodtak az általunk állított tüneményeknek csaka megvizsgálására vonatkozó hajlandóságtól is, s mereven és görcsö-sen ragaszkodtak negatív álláspontjukhoz. Majdnem az a látszata vana dolognak, mintha egy porció félelem leselkednék e vonakodás mö-gött, attól félnek, hogy e tünemények valódiságának bebizonyítása

13

kényszeríteni fogja őket ennek elismerésére. Mert az állatimagnetizmusnak, különösen pedig a szomnambulizmusnak megtá-madhatatlan bizonyítékai igen alkalmasak arra, hogy hatalmas réstüssenek a materialista tudomány épületén - s ezt nagyon is érzik! Ésdacára annak, hogy a materializmus eddig kényszerítve volt pozíció-ját lépésről-lépésre feladni, most már omladozó sáncainak legbelsőköreibe vonul vissza, elhatározva magát halálmegvetéssel védeni azutolsó emberig. Hipnotizmus, szuggesztió, gondolatátvitel, majdnemmég a telepátia is kevéssel előbb a materializmus által tűzzel-vassalpusztításra ítélt ellenfelek voltak, most fegyvertársaivá, hű pajtásaiváfogadta őket, brevi manu, mint saját tulajdonait a maga bírodalmáhozcsatolta. Nevezetes dolgokat érlel ez a végére hanyatló század! Sőt amaterializmus implicite elismeri a psyche-t, a lelket, mert a delejes-ség és spiritizmus tüneményeinek kényszerítő hatásával szemben,amelyek Crookes, Richet, Rochas, Walace stb. professzorok leg-szigorúbb ellenőrzése alatt jöttek létre, a makacs tagadás állás-pontjára helyezkedve mereven tagadni mégis őrültség lenne. - Találttehát egy hátsó kis ajtót és megengedi, hogy ezek „animisztikus”tünemények, azaz: a médium saját lelkének közvetítésével jönneklétre; de a világért sem „szellemek” által! Az ég tudja, miért viseltet-nek ezek az urak oly irtózó respektussal a szellemek iránt? Ez mégisegy kissé gyanúsnak látszik!

Mégis Uraim, mind e tagadások, ezek a tekervényes fogások,hajuknál fogva előráncigált ingatag hypothezisek a nyilvánvaló té-nyekkel szemben maradandóan meg nem állhatnak. A tények hatal-ma ellen nincs apelláta, mert csak egyetlen megtámadhatlan tény -ilyen pedig van számtalan - minden bölcselkedést halomra dönt.Tényekkel szemben csak egyetlen egy okos tett lehet, ezt pedig úgyhívják, hogy elismerés, önmegadás.No, de ne féljenek Uraim! a most következő fejtegetéseknek semmidolguk sem lesz a szellemekkel. A magnetizmus a spiritizmusnaksegédje ugyan, és kiegészítő része a szomnambulizmusnak; azonbana szomnambula csak a saját szellemének benyomásait tükrözi vissza,amelyeket testével összekapcsoló kötelékének megtágított állapotá-ban kívülről szedett magába, itt semmi „szellem” nem szerepel. Ezesetben mi is megengedjük a tüneményeknek animisztikus természe-tét, és magunk is azt mondjuk, hogy a szomnambula tulajdonképpenspiritisztikai médiumnak nem is nevezhető.

14

Ellenben úgy a magnetizmus, mint a szomnambulizmus tüneményeicáfolhatlan és elegendő bizonyítékot szolgáltatnak az önálló léleklétezésének megerősítésére. Veszedelmesek voltak eleitől fogva atudományra nézve azok a szállóigék, melyeket különben érdemesemberek a világba bocsájtva, mint szappanbuborékokat elpukkantot-tak. Így példának okáért egyike ezeknek a korifeusoknak, hallgatósá-ga előtt emfázissal kiáltott fel: „Uraim, én az én bonckésem élévelsohasem találtam még a léleknek a nyomára” (természetesen a holt-testben). Mint ez a katedrából kilökött bölcsesség a verba magistrijurare elvét követő ifjúság által újjongó örömmel fogadtatott, ugyan-így egy másik tudós professzor mondtasát is fölkapta: „Níncs gondo-lat foszfor nélkül” és végül egy harmadiknak „Az emberi akarat hatá-ra az újjak körmeinek szélénél van.„ A mi tapasztalásaink pedig el-lentmondanak az egzakt tudományok ezen dogmáinak.Kétségtelen, hogy ezen tapasztalatainkat nem a felboncolt, hanem azélő emberekből merítjük, harmonikus összműködéséből a szellem,erő és anyagnak, azaz a szellem, lélek és testnek. Az ezekből állóemberi szubjektumban észleltünk mi lappangó erőket, amelyek azéletdelej által felköltve, az úgynevezett csudás tüneményeket megol-dották, amelyek azonban természeti, habár eddig meg ismeretlentörvényeken alapuló tünemények s egyéni, önálló, teremtő és szerve-ző lélek létezéséről és a földi kötelékektől szabad hatodik érzékrőltanúskodnak.2*)Az erre vonatkozó tapasztalásunkból merített meggyőződésünk ké-pezte majd félszázad óta a mi egész életünknek tartalmát, igazgattaéletünk folyamát. Megvilágosította utunkat azzal a világos fénnyel,mely lehetővé tette a legnagyobb megpróbáltatások és sorscsapásokközött is, - amelyektől egy ember sincs megkímélve az élet útjain, -megtalálni a helyes utat. Ez öntött belénk erőt, bátorságot, kitartást,jó reménységgel várni, és tekintetünket teljes bizalommal fölfeléirányozva s a jóságos Gondviselés bölcs vezetésében bízva, ingado-zás nélkül megállani helyünkön. A hit eme Gondviselés felől, amelyminden ember számára bizonyos rendeltetést, bizonyos hivatást tű-

2 *) Joggal mondhatta a hírneves német bölcsész, Schoppenhauer, már 4 évtizeddelezelőtt, hogy ma már az, aki az életdelej létezését tagadja, nem hitetlen, hanemegyszerűen tudatlan.

15

zött ki, megerősödött ama fokozódott „hit” által, mely velünk benső-leg összenőtt „meggyőződéssé” vált mi bennünk, mert valóban vak-sággal lennénk megverve, ha a csodálatosan szövevényes utakban,amelyek minket ezen tanéveink alatt egész a mai napig vezettek, nemtudnánk felismerni egy magasabb hatalomnak jóságos, bölcs és igaz-gató kezét. És miután mi semmiségünk tudatával bírunk, korántsemmerészkedünk hinni, hogy mindezen tapasztalásokra csak a magunktanulságának gazdagítása céljából vezettethettünk. Ebből azon köte-lességet és szükségességet merítjük, hogy ezeket embertestvéreink-kel közöljük az ő tanításukra, felvilágosításukra, hasznukra. Hogy azta lelki nyugodalmat, benső összhangot megtalálhassák, amely azembert az ő saját szellemi lényének, halhatatlan énjének, és egy böl-csen uralkodó erkölcsi világrendnek létezéséről meggyőzheti, amely-ben az embernek feladatokat kell betöltenie - mindig magasabb,mindig tisztultabb morállal és intelligenciával haladva az általa elér-hető legmagasabb tökéletesség felé.

Most már az én tisztelt olvasóimnak kívánom élményeimetés tapasztalataimat minden erőltetés és sallang nélküli, mindenkiáltal könnyen érthető modorban, mondhatnám fesztelen háló-köntösben, egy csésze párolgó tea és illatos cigarettafüst mellett ke-délyesen elmondani. S még csak azt jegyzem meg, hogy nevezetes,hogy míg az én, előbb még hű emlékező tehetségem sok dologbanmegcsal, nagyon is emlékeztetve magas életkoromra, addig az e té-ren történtek, amelyekben természetesen mint tevékeny, működőfaktor szerepeltem, oly elevenen lebegnek szemeim előtt, minthacsak tegnap játszódtak volna le, úgy, hogy ha rajzolni tudnék, fotog-ráfiái hűséggel lerajzolhatnám. A hiányos és az előadásnak nagyon iskifogásolható formájáért kárpótolva lesz a tisztelt olvasóközönségazzal, hogy igazságot, minden hímezés nélküli igazságot fogok feltá-lalni. Nincs okom, nincs érdekemben, eltérni az igazságtól, azt az énkoromban, a sir szélén állva nem teszi az ember...

16

I. RÉSZ.MAGNETIZMUS.

Bevezetés.Valóban nem emlékszem, hogy 23 éves koromig valaha hallottamvolna általában csak ezt a szót is: „mesmerizmus”, amint azon idő-ben feltalálójáról, dr. Mesmer-ről, a magnetizmust nevezték. 1849áprilisában Kunmadarason a tábori kórházban, orvos főnökömnek,dr. Tsuk Fülöpnek ágyánál volt alkalmam úgy a vízdelejezést, mintannak hatását először láthatni.Én abban az időben, t. i. a szabadságharc idejében végzett másodévesorvosnövendék voltam, eszerint az összes elméleti orvosi tudomá-nyokat sem végeztem, annál kevésbé lehetett klinikai tapasztalatom.Abból a célból mentem a táborba, hogy mint harcos szolgáljak amagyar seregben. Miképp történt mégis, hogy engemet, dacára azáltalánosan tudott égető szükségnek, mely a honvéd seregben orvoshiányában érezhető volt, mégis a bécsi német légiónál alkalmaztakmint orvost, azt életemnek egy érdekes epizódja idézte elő; de ámbárerős kísértés csábit, hogy ennek rajzolásába bocsátkozzam, mégismellőznöm kell, dacára annak, hogy egy sneidig tárcacikkiró mohónkapna egy ilyen tárgyon, mert ez érdekes világot vetne ama neveze-tes napok történetének egy részletére.De ez mégis nagyon terjedelmes lenne, melynek fonala visszavezet-ne az első októberi napokba, amikor a kamarillának azt az ördögitervét, hogy Magyarországba észrevétlenül csapatokat csempéssze-nek be, minden áron meg kellett hiúsítani, amelyben nekem is kiválóosztályrész jutott, jobban mondva, melyben én is szerepet játszottam,s melynek fonalai Pulszky Ferenc kezeibe futottak össze, ki minketmindnyájunkat vezetett. Amint tudva van, ez sikerült is, és a császárifegyvertárnak későbbi megrohanását október 6-ikán, ésWindischgraetz ostroma ellen Bécs városának védelmét vonta magaután. Mindezekben az eseményekben Bécsnek ostrommal való bevé-teléig és a bécsi mozgó csapatok szétszórásáig előkelő szerepe voltegy Reichardt Ferenc nevű bécsi polgárnak. Ez egy háromemeletesház tulajdonosa volt, és mint sokan mások, úgy ő is az ő nyárspolgárinyugalmából lassan-lassan rázatott föl, s észrevétlenül sodortatottbele a forradalmi árba, ahol mint néphősnek a dicskoszorúra vagy abitóra lehetett kilátása, vagy pedig menekülnie kelle.

17

Felveszem most már a fonalat december első harmadától kezdve.Hajnik Pál kényes megbízással küldött Bécsbe, mely akkor szorosankörülzárva és ostromállapotban volt, olyan csiklandós megbízással,amibe csak a meggondolatlan, semmit meg nem fontoló könnyelműifjú rohanhat bele fej nélkül. Pozsonyban, a Csányi Lászlóhoz utazógőzhajón, - akinek igazolványa nélkül a keményen fenyegetettészaknyugati határon egyetlen lélek sem mehetett át, - nagy megüt-közésemre ott találtam Reichardtot, Bécs ostrománál Bemnek leg-vakmerőbb csapatvezetőjét, Meglepetésemre nem csak az adott okot,hogy Reichardtot ott találtam, hanem kiváltképpen az, hogy őt va-dásztiszti egyenruhába bujtatva láttam. Reichardt elmondta veszélyesés kalandos menekülését magyar földre.

Én teljesen megbíztam Reichardt politikai érzületében, sazért minden habozás nélkül közöltem vele kényes küldetésemnekcélját. Szemei örömtől villantak fel, mikor utazásom céljáról értesült,hogy t. i. Bécsbe kell mennem. Esengett, hogy családját keressemfel, amely bizonytalanságban lévén őfelőle, bizonyosan nagy bánat-ban és szomorúságban van s kért, hogy nyugtassam meg az ő mosta-ni jó helyzetének közlésével, ő azt hitte, hogy én majd az ő családjá-nál menedéket találok bécsi tartózkodásom ideje alatt, mivel a fenn-álló körülmények miatt szállóba nem mehettem. Természetesen eztneki megígértem. Szavamat meg is tartottam: a megérkezésemetkövető napon mindjárt oda mentem. De mily keserű csalódás várt ottreám! Nyájas fogadtatás, vagy menedék helyett barátságtalan, rideg,fagyos modort találtam. Feleség és gyermekek nem fogytak ki a vá-dakból és szemrehányásokból az apa és férj ellen, akinek könnyelmű,becsületről és Istenről való megfelejtkezése, a felsőbbség iránt tarto-zó kötelességének megsértése szégyent, bánatot, üldözést és szűnninem akaró zaklatásokat hozott a családra. Értésemre adták, hogy veleteljesen szakítanak. Én jól tudtam, hogy a szoldateszkának akkorielkeseredett dühöngése és az akkori rendőri önkény mellett, amikorminden 3 ember közt két spicli leselkedett, egyik fizetve, a másikpedig magát behízelegni akaró lojalitásból - ez a szorongatott családénbennem is valami titkos policájt, szbirrt sejtett, aki őket ki akarjakémlelni. Ily körülmények között égett a föld a talpam alatt, s a ma-gam biztonságáért aggódva, kísérletet sem tettem igazolásomra. Mertattól tarthattam, hogy ők a maguk biztonságáért engem föláldozhat-nak, hogy magukat hű és jóérzelmű polgároknak bizonyíthassák,

18

örültem, ha minél távolabb lehetek tőlük. Mert minél messzebb tá-voztam tőlük, annál biztosabban érezhettem magamat.Bécsből visszakerülve, Szolnokra jutottam, s az első személy, akivelSzolnokon találkoztam, Reichardt volt, a német légiónakkommendánsa, aki tárt karokkal jött előmbe. A mi találkozásunkbanIstennek gondviselői működését látta, annyival inkább, mert előttevaló nap a légió orvosával meghasonlott, és őt elbocsájtotta (ő úgymondta, hogy: elcsapta), mivel az egy összeférhetetlen ember volt.Ez az 0. L. nevű orvos csak egy évvel volt előttem iskolatársam ésegy a kákán is csomót kereső összeférhetetlen ember. Megörült tehátReichardt, hogy bennem nemcsak ügyes embert, hanem ügyes orvostis talált. Én vonakodtam ajánlatát elfogadni, de ő nem engedett, ka-ron fogott s a tisztekhez vezetve, úgy mutatott be nekik, mint az ő jóbarátját, az új orvost. Nem emlékezem, hogy volt-e már akkor annyierkölcsi érzékem, hogy erre az érdemetlenül rám halmozott dicséret-re elpirultam volna, de arra igen jól emlékezem, hogy szorongás ésaggodalom fogott el arra a gondolatra, miképp fogom magamat ke-resztülvágni, ha majd alkalom szorít rá, hogy ne csak játsszam azorvost, hanem tényleg az is legyek. Ily módon lettem a német légióorvosa, amellyel a téli hadjáratot a Tisza mellett - Istennek legyenhála, minden különösebb baj nélkül - átéltem, mivel derék kartársaimgyakorlati útmutatással és tanításokkal segítettek.

Ellenben nem tudom magamtól megtagadni annak előadását,miképp történt, hogy én, mint a hős német légiónak orvosa, a kápol-nai csata után a kunmadarasi kórházhoz rendeltettem, ahol életembenelőször állíttattam szembe az életdelejességgel, mivel ez, eltekintveazon érdekes körülményektől és mozzanatoktól, melyek a fennebbieseményt előidézték, alkalmasak a voltaképpeni eseményt helyesmegvilágításban tüntetni fel.

Amint tudva van, a magyar hadsereg a kápolnai csata után1849 február 26-27. visszavonult a Tiszához. Harmadik napon Me-zőkövesdről, ahol a tábor állott, egy divízió szemlére kiküldött oszt-rák nehéz lovassággal szemben, - egy század régi, - azt hiszem Vil-mos-huszár és egy szakasz Károlyi-huszár vezényeltetett ki. Az erő-teljes, de rövid tartamú összecsapás a mezőkövesdi völgyben táboro-zó sereg szemei előtt történt; rövid ideig tartott, mert a svalizsérekcsakhamar kehrteuch-ot csináltak, hogy hátukat is láthassuk, többsebesültet hagyva hátra, a mi vitéz huszáraink pedig győzedelmi

19

dicsőséggel egy könnyű fél lovas üteget hoztak zsákmányul a magas-latokról, az ágyukon ülő legénységgel, égő kanócokkal Mezőkövesd-re. Volt a mieinken is elég kardvágás, és néhány rendelkezésre állóorvos sietett a városba, ahol egy üres házban (amilyen akkor mindenközségben volt elég, melyeknek lakói a táborban időztek) a sebesül-teket bekötöztük, s mint minden alkalommal, úgy most is az ellensé-ges sebesülteket is éppen olyan gonddal és figyelemmel, mint a mie-inket. A bekötözötteket azonnal elszállították. Míg mi izzadtunk amunkában, künn az utcán éktelen lárma keletkezet, hajsza, ágyúskocsik dübörgése, municiós- és málhás-kocsik zörgése s a „jön azellenség” kiabálásra ijedelem szállta meg a népet és vad futásnakeredt, aki csak mehetett. Mi egy pillanatig sem engedtük magunkatzavartatni samaritánus foglakozásunkban. Végre csak két orvos voltmég itt, kik a földön véres lepedőkön heverő két utolsó sebesültetkötözték. Én és egy másik orvos, mikor készen voltunk és feltekintet-tünk egymásra, a meglepetés örömkiáltása tört ki egyszerre mindket-tőnk ajkairól, s könnyezve borultunk egymás karjaiba ez a zászlóaljorvos dr. Tsuk Fülöp volt, majdnem rokonom, ki engem, mint kis-gimnazistát, mint unokaöccsének iskolatársát ismert, és igen sze-retett. Kimentünk. Az utca egészen kihalt, hol vaklárma volt csak. Amenekülők tömege után mentünk Tiszafüred felé, ahol a sereg össze-szedte magát az új harcokra, melyek közül mindegyiknek örök dicső-ségű győzelmeknek kellett lenniök. Nem akarok a tiszafüredi napokkatonai élményeinek festésébe bocsátkozni, mert ez erre hivatottabbtollnak a feladata; mi ott kiestünk a szereplők sorából.

Azonban rám nézve egy különös és messze kiható mozzanatfordult elő egy igazgató főorvos miatt. nyílt titok ugyanis, hogy a mihősies hadseregünkben némely sötét múltú, az Istennek ege alattminden országból ideszakadt egzisztenciák, kalandorok is voltak.Ilyen volt ez a főorvos is, aki felől az orvosok között különféle, gya-nús, jellembe vágó beszéd, verzió forgott közszájon. Sokan még aztis állították, hogy rendszeresen kiállított diplomája sincs, és hogyBécsben kétes jellegű foglalkozást űzött, s ezekből tartotta fenn ma-gát. Suttogták, hogy a felügyeletére s igazgatására bízott kórházakatnem tiszta kézzel vezeti. Ez az ember reám vetette szemeit, és min-den áron azt kívánta, hogy én ő hozzá osztassam be. Minthogy erreőt az én orvosi tudományom (!) aligha indíthatta, kézenfekvő dolog-nak látszott, hogy ő bennem tisztátalan manipulációira alkalmas se-

20

gédet vélt találhatni. Ennélfogva nekem az ő oldala mellett vagybűntársnak, vagy feladónak, denunciánsnak kellett volna lennem.Természetesen mindkettőtől borzadtam. Célját dr. Lumniczer Sándoráltal, - kit akkor dr. Flór helyébe főtörzsorvosnak neveztek ki, - akar-ta keresztülvinni. Dr. Lumniczer kirendelt mellé segédorvosnak, énazonban ellene szegültem. Ö pedig, hogy veszélyeztetett tekintélyétfentartsa, bepanaszolt engem mint engedetlent Görgey tábornoknál.Rapportra rendeltek Görgeyhez.

Tudvalevő dolog, hogy a kápolnai csata után Görgey ésDembinszky között éles súrlódások és torzsalkodások voltak, ame-lyek nagy veszéllyel fenyegették ügyünket. Az is tudva van, hogyKossuth Debrecenből Tiszafüredre, a főhadiszállásra sietett, hogy abékét helyreállítsa. Én a gyógyszerész házához rendeltettem. Re-megve, aggódva mentem oda. Mikor idézőmet a szolgálattevő kato-nának Görgeynek való bemutatás végett átadtam, az ajtónyitás al-kalmával a szobában, amelyben a haditanács tartatott, láttam az ösz-szes tábornokokat: az öreg Dembinszkyt, Vettert, Klapkát, Görgeyt,Perczelt stb., fönn az elnöki széken Kossuthot. Jó ideig vártam azebédlőben, hol az asztal terítve volt. Körülbelül egy óra lehetett.Végre megnyílt az ajtó, s a ruganyos járású, lovagias alakú Görgey,rövidre nyirt hajjal, szőke szakállal, belépett. Ámbár ő szemüvegénkeresztül, összeráncolt szemöldei alól éles szemeivel merően szem-ügyre vett, mégis az én előbb érzett szorongásom egyszerre meg-szűnt. Görgey rámmordulva mondta: „ön az a makacs? Tudja-e,hogy főbelövetem?!” Anélkül, hogy ezen épen nem kellemes meg-szólítás megfélemlített volna, mondtam: „Tábornok úr! Ez katonás éséppen nem szégyenletes halál lenne; de ha nékem dr. E. mellett kellszolgálnom, meglehet, hogy abból szégyenletes halálom következ-nék.” Görgey reám szegezte szemeit, valószínűleg azt vélhette, va-lami nő forog a játékban és ebből lovagias ügy keletkezett (mert tud-juk, hogy a törvényes és nem törvényes asszonyoknak egész seregekövette a hadsereget, nagy akadályára a szekerész-szolgálatnak),vagy pedig az én határozott magatartásom tetszett meg neki; mert,igaz ugyan, hogy még mindig nyersen, azt mondta: „Mi szolgálatottud ön tenni?” És anélkül, hogy feleletemet bevárta volna, kérdi to-vább: „Tudna ön Kunmadarason, Kisújszálláson, Karcagon, mintegy1000 emberre szükségkórházakat rögtönözni ?” Forogni kezdett ve-lem a világ, de minden gondolkodás nélkül feleltem: „Tábornok úr!

21

az én tudományom csekély, még nem vagyok okleveles orvos, s edologban semmi tapasztalásom sincs, de mégis azt hiszem, hogybizonyos feltétel alatt meg tudom tenni.” Görgey összerándult e szó-nál feltétel, mintha vipera marta volna meg. „Mit... feltétel? mondta,megnyújtva a szót. „Engedelmet kérek, tábornok ur! azt értem ezalatt, hogy ha én nyílt rendeletet kapok, hogy a polgári hatóságoknekem késedelem nélkül segédkezzenek és engedelmeskedjenek...”„Ebben nem lesz hiány - a rendelet az akasztófáig fog terjedni, önnekegy óra alatt útra készen kell lennie. A kórházaknál most a sebesültekkocsira rakatnak, önnek körülbelül 1/2 óra előnye van, míg a szállít-mány megindul, minthogy ez lépésben megy, ön pedig könnyű ésgyors kocsin hajtat, úgy, hogy 1,5-2 órával előbb ér oda. Mindent,amire szüksége lesz, a lakásán fog találni.” Ezután egy alig észreve-hető fejbólintással elbocsátott.Mikor az utcára léptem, egy pillanatra megállottam, lélegzetet kellettvennem s magamat összeszednem, hogy valóság-e mindez, vagycsak álom? Midőn az én nyomorult szállásomra siettem, ahol 9-10tiszttel egy foltozó suszternek szűk, gőz- párával telt szobájába vol-tunk összezsúfolva, a kórház előtt már akkor egy hosszú kocsisorállott, ahol egy derék, nemeslelkű hazafi, dr. Mihályik, Liptó várme-gye főorvosa, - aki tekintélyes állását elhagyva, katonai szolgálatbaállott, - ingujjban, verejtékben úszva, a sebesült szegény honvédeket,mint édesanya gyermekeit, igazi szeretettel puha szénával rakottkocsiban készített ágyba helyezte el. Hamarjában közöltem veleGörgeyvel folytatott beszédemet dr. E.-ről, akiről ő is undornil I-Mmegvetéssel nyilatkozott; melegen megszorította kezemet és mondta:„Ez megtisztelő megbízás, jó sikert kívánok önnek Kedves fiatalkartársam!...” Cók-mókomat összecsomagolva egy darab kenyeret azsebembe dugva (mert akkor Tiszafüreden nem volt könnyű enniva-lót kapni) az éppen előállott fogatra ültem, melyet egy káplár állítottelő, aki egyszersmint a nyílt rendeletet is kézbesítette. A becsületesMatyó kieresztette hosszú ostorát, s a négy táltos csengve-bongvavágtatott a sík földön tova. A kocsiban vettem elő darab kenyeremetés ettem a 23 éves ifjú gyomrával, éhséggel fűszerezve a száraz ke-nyeret jóízűen. Azután elővettem a nyílt rendeletet és ezt olvastam:„hazaárulási bűnnek terhe alatt kötelesek a polgári hatóságok jelensorok felmutatójának minden, a tábori kórház felállítására célzó in-tézkedéseit haladéktalanul végrehajtani.” Beburkolóztam szürke

22

katonaköpenyembe, s keblem dagadt az én rögtönösen fontossá váltszemélyiségem öntudatától... Akkor még sokkal felületesebben gon-dolkozó fiatalember voltam, mintsem meg tudtam volna gondolni azta csodálatos vezetést, mellyel az isteni bölcsesség a gonoszt is bölcscéljainak előmozdítására használja fel. Dr. E.-nek nyomorult jellemenélkül úgy kvalifikációra, mint állásra nézve nulla lettem volna, so-hasem jutottam volna Görgey elébe, és ilyen küldetéssel nem bízat-tam volna meg.Végre beértünk Kunmadarasra. A kocsissal egyenesen a községházá-hoz hajtattam. De mikor a templom közelébe értünk, melynek átelle-nében állott a kapu előtt egy férfi, kit hosszúszárú, füstölgő pipájárólkönnyen meg lehetett ismerni, hogy ez az egyházközség lelkipászto-ra, megállítottam a kocsit, leugrottam, s közöltem vele küldetésemcélját. Szemei örömtől csillogtak; meghívását a lakásába elutasítot-tam azzal, hogy haladéktalanul a községházához kell mennem. Mégjelenlétemben előhívta a harangozót, s kiadta a rendeletet, hogy ha-rangszóval hívja a közönséget a templomba. Én a községházáhozhajtottam, és már utamban hallottam a harangok tompa zúgását ésláttam kijönni a házakból a kedélyes kun asszonyokat, amint a temp-lomba igyekeztek.A derék lelkipásztornak és lánglelkü hazafinak Körmendynek ragyo-gó példája, gyújtó szavai, buzgó tevékenységre lelkesítették a lako-sokat, s midőn mintegy fél óra múlva a hatósági személyekkel a fele-kezeti iskolához mentem, már akkor rakásokban állott a hófehér ke-nyér a földön, fel voltak halmozva minden kigondolható, a kötözés-hez szükséges vászonneműek, ágyhuzatok, ágyneműek és tépések.Az egyházközség az iskolai tantermeket adta át kórházi célokra,ezenkívül egy a táborba vonult mérnöki családnak hatalmas házaállott üresen. Az iskolában a padok ágyakká ácsoltattak és szalma-zsákokkal láttattak el. Szóval, mire a sebesülteket szállító óriásihosszú menetnek első szekerei alkonyatkor az iskolaépület elé érkez-tek, és a nyílt téren sorakozni kezdettek, minden betegnek egy darabkenyeret és a nagyvendéglő udvarában terjedelmes rézüstökben fő-zött meleg köménymagos levest, s akiknek meg volt engedve, egypohár bort is adhattunk. A fődolog mégis az volt, hogy az én derékhonvédjeim éjfél előtt mindannyian fedél alá és ágyba jutottak.Reggel korán, miután egy kórházi konyha felállítására intézkedésekettettem, mindent szemügyre vettem és a m. kir. honvédlazaretté alakí-

23

tott iskolaépület előtt állottam, várva megrendelt fogatom érkezését,melynek engem Kisújszállásra kellett szállítania, láttam távolról egykocsit, mely egy katona köpenyegbe burkolt egyénnel az iskoláhozvezető irányban közeledett, s midőn közelebb ért, az én szeretettbarátomat, dr. Tsukot ismertem föl benne, örömünk határtalan volt avéletlen találkozáson. Dr. Tsuk a kórház igazgató orvosául rendelte-tett ide. Mindjárt azon óhaját fejezte ki, hogy miután a főhadiszállá-son neki segédorvost adni nem tudnak, kérvényezni fogja ott, hogyén osztassam be mellé segédorvosul. Én elutaztam, mert amint dr.Tsuk mondta, a sebesültek szállítmánya Tiszafüreden már az ő eljö-vetelekor össze volt állítva. Sietnem kellett, hogy küldetésembenidejében eljárhassak. Azonnal elutaztam. De mihelyt küldetésemetbevégeztem, és négy községben (Karcagon a főkórházzal) több mint900 ember számára a szükség kórházakat berendeztem, s az ötödiknapon Kunmadarason keresztül a főhadiszállásra akartam bevonulni,dr. Tsuk örömtől ragyogó szemekkel jött elém, s egy iv papírt adott akezembe, amelyben én mint alorvos, melléje rendeltettem. Azonnalmegkezdettem tehát szolgálatomat, amely mondhatom, hogy dacáraannak, hogy egy újdonsült úgynevezett sebészmester (feltser) és egyottani orvostanhallgató, mint polgári segédek osztattak be hozzánk,nagy erőfeszítéssel járt.Abban az időben a seb kezelése sokkal körülményesebb, időrablóbbvolt, mint a mai előrehaladott kezelési mód. A sebeket mindennapmeg kellett tisztítani és új kötéssel ellátni. Derekunk és hátunk majdkettészakadt a folytonos előrehajlásban, és e kötözési munka eltartottkora reggeltől a késő esti órákig. A nehéz szolgálat terhe alatt talánösszeroskadtunk volna, ha a birtokos osztály és hivatalnokok ven-dégszerető családi köreiben minden este lelket és kedélyt fölelevení-tő megújhodást nem nyertünk volna, ahol minden alkalommal újrugékonyságot nyertünk a további tevékenységre. De ezek azutáncsakugyan válogatott, szeretetreméltó, kedves, nyíltszívű emberekvoltak, a rátartás kötelező máza nélkül, nem olyanok, mint a túl-raffinirozott világ szalonjainak mesterkélt bábjai. Mindenik egy- egykiváló nemzeti erényt képviselt, összességben pedig szívet és lelketelevenítő bouquet-je volt a magyar jellem őstípusának. Felejthetetle-nek lesznek nekem a körükben eltöltött órák. A nehéz napi munkaalatt erőt adott nekünk az estére remélt élvezet.

24

Ez a dicsőség azonban csak néhány hétig tartott. A kütegestifuszragály behurcoltatott a kórházba. A fiatal sebész (feltser), akimint új házas a mézes heteket élte, félvén a ragálytól, egy naponfeleségével együtt megszökött, az orvosnövendék pedig azon gyanúalatt volt, hogy tagjainak szaggatását csak tetteti. Ez által a mi szol-gálatunk erőnket fölemésztővé váll, orvosi kisegítőért hiába fordul-tunk Debrecenbe. Éppen akkor nem volt ott senki, Ekkor az én atyaibarátomnak és tanitómnak, aki nekem formaszerű klinikai előadáso-kat tartott, lázai kezdettek lenni s pár nap múlva ágyba döntötte atífusz.

Hogyan ismerkedtem meg a magnetizmussal.Dr. Tsuk igen tanult, önállóan gondolkozó orvos és filozófus volt, kia tanító állításaira nem esküdött. Szkeptikus, kétkedő volt a gyógy-szerekben és valamint a Debrecenből nagy edényekben küldött kenő-csöket félretette és csak a seb tisztántartására fektette a súlyt, úgymaga majdnem semmi gyógyszert sem rendelt: világosság, tisztaság,levegő, szigorú étrend voltak az ő gyógyszerei. Tifuszbetegeknekcsak savanykás gyümölcsszörpöt adott, s így tanított engem: „Mi abetegség lényegét nem ismerjük és sötétben tapogatunk, és ha ebbena sötétben heroikus szerekkel foglalkozunk, könnyen megeshetik,hogy nem a betegséget, hanem az ártatlan beteget találjuk és agyon-vágjuk. A természet bölcsebb, jótékonyabb, mint mi vagyunk, kártnem tesz, mint az embernek ügyetlen keze.”Mesteremhez híven, kinek ajkain csüggöttem és tanításait beszívtam,én is szintén csak gyümölcsszörpöt adtam neki; fél éjszakákon őr-ködtem ágya mellett, és tanulmányoztam az ő könyveiből atifuszbetegség kezelésmódját. Állapota mind aggasztóbbá lett. Nemláttam az egész kórházban ily súlyos lefolyású tifuszesetet. Nemcsakteljesen magánkívül volt és delíriumban félrebeszélt takaróját szünte-lenül tépdesve, hanem ajkai és orrlyukai fölégtek, és oly feketékvoltak, mint a kémény, nyelve ragyogó száraz és fölrepedezett, sze-mei majdnem leragadtak, s üvegesek voltak. Aggodalom fogott el,szívem összeszorult, ha eszembe jutott, hogy ez a nemeslelkű ember,aki nőt, gyermeket s jól jövedelmező állást hagyott el Móron, s ön-megtagadással a táborba sietett, hogy hazájának szolgáljon, itt ilynyomorultan fog elpusztulni. Kétségek lopóztak lelkembe az őtifuszkezelésének, vagy inkább nem kezelésének helyessége felől.Lovas embert küldtem Karcagra, hogy az ottani igazgató orvos jöjjön

25

át. Eredménytelenül. Azután kocsit küldtem sürgető felhívással, hogyokvetlenül jöjjön. Végre 24 óra múlva eljött az ottani törzsorvos, - hajól emlékszem dr. Simkó, vagy Klimkó? - Alkonyodott már akkor.Megnézte és pontosan megvizsgálta a beteget, és arca elborult. Szó-fukar, komolyan gondolkozó ember volt. Velem, az orvosbojtárralnem közölt semmit, én pedig nem mertem véleménye felől kérdéstintézni hozzá. Egy kanta vizet hozatott, nyitott kantában. De amithoztak, kicsinynek találta; azután ő maga ment ki a konyhába és ke-resett egy megfelelő cserépedényt - egy hasas edényt, melybe néhánypint belefért. Odaállította az ablakdeszkára, és kezeit jó darabig tar-totta fölötte (én tiszteletteljes távolban állottam mögötte). Eleinte azthittem, hogy valamit önt a vízbe, azután pedig, hogy kezeit a vízbenáztatja. Hogy ez mennyi ideig tarthatott, már nem tudom megmon-dani. Selyemkendőt kért, adtam neki. Akkor még nem voltak csináltnyakkendők, minden úriember fekete selyemkendőt viselt. Ezzelfedte be a nagy vizes kantának a száját és azt mondta nekem, hogyadjak a betegnek ebből az „orvosságból” minél gyakrabban és minéltöbbet. Ezzel felült a kocsira s eltávozott. Hogy én mind e dologrólmit gondoltam akkor, azt ma már valóban nem tudom, annyit azon-ban tudok, hogy a törzsorvos oly nagy tekintély volt előttem, hogyeszembe sem jutott megjegyzést tenni, vagy kritizálni eljárását, egy-szerűen nem értettem az egész dolgot, hiszen akkor az orvosi tudo-mányból sem értettem semmit. De azért utasításait minden okosko-dás nélkül követtem. A beteg általában véve sohasem kért vizet -mégis gyakran adtam neki, mert nyelve, ínye, ajkai csontkeményekvoltak; most pedig még gyakrabban adtam, mint előbb.

Néhányszori itatás után maga suttogta: „adjál nekem abból amennyei forrásvízből.” Ennek a beszédnek nem tulajdonítottamsemmi különös jelentőséget, mivel lázas, önkívületi állapotában kü-lönben is tücsköt-bogarat összevissza beszélt, de figyelmes lettemakkor, mikor azt mondta: „ah de jó ez!” Éjfél körül kért belőle ön-ként először, de mindig e kifejezéssel: „abból a szent forrásból.” Én afáradtságtól kimerülve, ülőhelyemben elaludtam. Reggel adtam nekialtatóul közönséges vizet az én poharamból; visszalökte, „nem, abbóla szent forrásból adj nekem!” Ez már nagyon feltűnt nekem. Megkí-sértettem ezt a próbát azután is, hogy vajon észre fogja-e venni akülönbséget? És csakugyan, amint az első kortyot lenyelte, vissza-lökte a poharat. Ez megdöbbentett engem - de azért nem törtem rajta

26

a fejem, csak csodálkoztam felette. Nem vezettem naplót, tehát nemtudok az egészség visszatérésének apró részleteire emlékezni, de azttudom, hogy csak hüledeztem a gyógyulás meglepően gyors előhala-dásán, azon betegek üdüléséhez hasonlítva, kiket a kórházban megfi-gyelhettem. Hogy a magánkívüli beszédek teljesen megszűntek, afekete varrak orrlyukairól és ajkairól eltűntek, ragadós szemhéjai éstekintete megtisztult, nagyon is feltűnt nekem, különösen mikor márharmadnapra, habár átmenetileg, öntudata és emlékezete is megjött.Tejet adtam neki és megitta, sőt ételt is követelt. E tekinlHlMii elő-vigyázó voltam, mert ismertem az ő skrupulozitását az üdülőtifuszbetegeknek adott eledelekre nézve. Mikor teljesen magáhoztért, láttam, sejtelme sem volt a törzsorvos látogatásáról, s mindencsodálkozás nélkül vette tudomásul. Csak néhány nap múlva kezdettérdeklődni a dolgok iránt, s maga kérdezte hogy mit rendelt neki adoktor. Elmondtam neki a dolgot, úgy ahogy történt. Mind jobban-jobban csodálkozó arcot öltött, és amikor az ő gyorsan bekövetke-zett, csodával határos javulását közöltem vele, szemeit az égre emel-ve, kezeit összekulcsolva mondta:„Isten ! Mily megfoghatatlanok és kinyomozhatatlanok a te utaid.”E felemelkedés Istenhez az ő bölcs vezetésén, igazgatásán való bá-mulat kifejezése volt, mert dr. Tsuknak nagyobb volt a bizalma adelejesség gyógyító erejében, - mert annak köszönhette felgyógyulá-sát, - mint az orvosságéban, s privát praxisában is tett kísérleteket adelejes gyógyítási móddal és néhány emlitésre méltó eredményt is értel vele.

Mindazáltal nem áltatom magamat azzal, hogy kollegáim adelejes erő ezen nyomós bizonyítéka által, mely a dr. Tsuktifuszesetében ily eredménnyel járt, - meggyőzettessenek. Mindentfel fognak hozni ellene, különösen a kedvelt „véletlent”, amelynekannyit ki kell bírnia, ha az emberek más magyarázatot nem tudnak.Azonban nem hallgathatom el, hogy későbbi orvosi praxisom alatt énis így voltam, amidőn visszaemlékeztem a kunmadarasi esetre, hi-szen én is a materialisztikus tudomány emlőjén nőttem fel. De mégismióta a 60-as évek kezdetén a saját házamnál egy szomnambulángyűjtöttem tapasztalatokat és megismerkedtem a delejességgel, és aztmagánpraxisomban is alkalmaztam tífusz, tüdőbántalmak stb. esetei-ben, az én tudásom látköre is nagymértékben kitágult. És ma már

27

tudatában vagyok annak, hogy a delejezés alkalmazása által számosembertársamon segítettem.

Az én egykori szkepszisemre való emlékezés most nagy elő-nyömre van, mert türelmes és elnéző vagyok mások véleményévelszemben, mivel eszembe jut egykori konokságom, amellyel mindenelől, ami szellemi, elzárkóztam, mert különben ingerlékeny termé-szetem miatt könnyen kijönnék a sodromból, amidőn néha badarellenvéleményeket kell hallanom.Május elseje felé járhatott az esztendő. A 49-iki tavasz pompás, szépés meleg volt. Felnyitottam az ablakokat, s dr. Tsukot nemsokára,saját kívánságára egy székben kivitettem az ajtó elé, ahol a napsuga-rak jótékony éltető hatásának volt kitéve. Bőven táplálkozott, s látha-tólag erősödött. S mondta, hogy ezután szorgalmasan fogja tanulmá-nyozni a magnetizmust, és a már eddig elért eredményeiből többesetet elbeszélt.

De mivel világosan látszott, hogy a hosszabb beszéd meg-erőlteti, s dacára annak, hogy szavait egy tudományt szomjazó tanulótudásvágyával lestem, mégis arra kértem, hogy kímélje magát. Meg-ígérte, hogy néhány nap múlva nevezetesebb élményeit el fogjamondani, amiket e téren átélt, s amelyekre én türelmetlen kíváncsi-sággal vártam. De másképp volt megírva a végzet könyvében; évek-nek kellett elmúlni, míg ez a misztikus fátyol föllebbent előttem.Nemrég a táborból a kolerát hurcolták be a kórházba, amely csak-hamar nagy erőre kapott. Majdnem mindazokat a honvédeket, kik atífuszból felgyógyultak, meglepte a kolera, - nem volt ellenállásierejük a ragállyal szemben; amiért én az ilyen javuló betegeket afaluba helyeztem el, hogy a kórház miazmás légköréből mielőbbeltávolítsam. Aggódtam, hogy az én szeretett atyai barátom iselragadtathatik tőlem, elhatároztam tehát, bármennyire égtem is avágytól mielőbb meghallani a magnetizmusról igért közleményeit,hogy őt a kolera hatásköréből a lehető leggyorsabban eltávolítom.

Az idő nagyszerűen szép, ereje napról-napra növekedik, aPest felé vezető út a mi hadseregünk bravúrműveletei által az ellen-ségtől megtisztítva. Nem gondolkozva tehát sokat eltökéltem, hogyőt Szolnokon át Pestre küldöm. Benne is fölébredt a vágy nejét,gyermekeit s ősz édes anyját újra láthatni, akik, mint ő hitte, vágytólés aggálytól emésztődve óhajtanák szerettüket látni. Belegyezetttervembe, s anélkül, hogy sokáig fontolgattam volna a dolgot, a

28

gyorsan kigondolt tervet végrehajtottam, elküldtem őt egy megbízha-tó ember fedezete alatt Szolnokra, s onnan Pestre.Midőn én május 16-án, a mintegy 20 személyre apadt betegcsoportota hadügyminisztérium rendeletére Karcagra szállítva a kórházat fel-oszlattam, magam pedig Debrecenbe mentem, s jelentés és számadáscéljából a minisztériumnál jelentkeztem. Testileg annyira meg vol-tam fogyatkozva, hogy a minisztériumban szükségesnek találták, azorvosi erők nagy hiánya mellett is, nekem - hogy magamat egy kisséösszeszedjem - egy havi szabadságot engedélyezni, mit én köszönet-tel fogadtam, s miattam nagyon aggódó szüleimhez én is Pestre utaz-tam. Ott felkerestem dr. Tsuk családját, amely engem az általa előa-dott hű ápolásomért az ő életmentőjének tekintve úgy fogadott, mintegy Messiást. Mindenekelőtt azt közölték velem, hogy ő kitűnőenmegerősödött, s Moórról idesietett felesége hazavitte.

A magnetizmusról általában.Midőn az élet-, vagy biomagnetizmusról beszélünk, legyen szabadtisztelt olvasóimnak figyelmét fölhívni arra, amit e ciklus kezdeténmondtam, hogy én semmiféle spekulatív dedukciókba, bevezetések-be és hypoteziseken való nyargalásba - ami különben teljesen termé-ketlen és csak fogalomzavaró lehetne - nem bocsátkozom, hanemszigorúan a tapasztalati téren akarok mozogni és ennek eredményétegyenesen, mesterkéletlenül s mindenki által könnyen érthető alak-ban legjobb tudásom szerint akarom előadni.

Nincs szándékomban a könyvekben vagy a szakirodalombansokféleképpen közölt leírásokat föleleveníteni, mintán az én, majd-nem 4 évtizeden alapuló megfigyeléseimből eredő, sokoldalú tapasz-talataim elég tartalomdúsak arra, hogy ne kelljen idegen kutatókratámaszkodnom. De azért korántsem lépek föl azzal a követeléssel,hogy csak ezeknek lehet érvényük vagy értékük, vagy mintha ezekszokatlan kiváltságukkal más szerzők munkái fölé emelkednének,hanem csak azért, mert az általam elért eredményeknek hű előadásá-ért és benső igazságáért kezeskedemEzért a magnetizmus benső lényegébe való hatolás minden kísérletétmellőzöm, mely a mi mostani ismereteink alapján úgyis aligha tárul-na fel - valamint általában a dolgok lényege, sem. Elégedjünk megcsak szerényen azokkal a tüneményekkel, hatásokkal és eredmé-nyekkel, amelyek a delejes erő alkalmazásánál az emberen mutatko-

29

zó hatásokban tárulnak elénk, melyeket tudásunk növelésére nye-rünk; különösen pedig gyógyító hatásával, amidőn szenvedő ember-társainkon segíteni akarván, annak erőit, törvényeit kinyomozzuk éskihasználjuk anélkül, hogy annak lényegébe mélyebben behatolniképesek lettünk volna.Semmivel sem megy ennél jobban a fizikusok dolga a villamosság-gal, ami pedig szervetlen anyaghoz lévén kötve, ennélfogva mindigugyanaz maradva, könnyebben kinyomozható és megállapíthatólenne, annyival inkább, mert egészen független az emberi lénynek,mint a delej tűzhelyének és elfogadójának súlytalan szubtilitásaitól,mint: psyche, akarat, morál stb., amelyek mindez ideig megállapítha-tók nem voltak. És mint ahogy a fizikusok mindezeket tekintetbenem véve, pusztán a meglevő villamosság nyomozásának, törvényei-nek és tüneményeinek megállapítása által nagy és jelentékeny ered-ményekre jutottak és még mindig nem sejtetteket fognak napfényrehozni, éppen így lehető lesz, hogy a delejesség terén kutatók a bennerejlő erőket kinyomozzák és értékesíteni fogják. Hogy azután a dele-jesség azonos-e az óddal, fluiddal, vagy hogy ezek különbözőszubstanciák-e, ez reánk nézve teljesen közömbös, és ez pusztán csakjáték a szavakkal. Hiszen fogalmunk sincs arról, hogy mi az egyik ésmi a másik? És csapdába kerülne az, aki az egyiket vagy másikatdefiniálni akarná és definícióját elfogadható bizonyítékokkal akarnátámogatni.A delejes erő a Teremtőnek egész világegyetemében elterjedtfinom erő, mint amilyen p. o. a villamosság és amely ámbár em-beri szemmel normális viszonyok között láthatatlan, azért még-sem anyagtalan.Ez a természetnek mind a három országában megvan, de a termé-szetben elfoglalt helyzete szerint lefokozva. Eszerint legdurvább aföldben, az ásványországban. Mint föld- és érc- delejesség a termé-szetben feltalálható a mágnesvaskőben (magnetit); mint mesterségesa delejpatkóban vagy a delejes pálcában stb. Ezeknél tisztább, maga-sabb a növényvilág delejessége, még fejlettebb az állatvilágé, s azemberben éri el a tökéletesség legmagasabb fokát. Az ásványokban,növényekben és állatokban levő delejességet együttvéve „életdelejes-ség” -nek nevezzük. Amint azonban fentebb mondottuk, az életdele-jesség e három között az emberben éri el a finomságnak legnagyobbfokát.

30

A szellemtannak tartatott fenn az emberiség előtt a „szellemi delejes-ség” létezését feltárni és erre alkalmas egyének, gyógyító médiumokközvetítése által jelentékeny szellemi előnyöket és testi gyógyításo-kat juttatni hozzájuk. A delejesség és villamosság közötti relációtekintetében fel kell említenem, hogy a delejesség vonzó, a villa-mosság pedig taszító erő (a szellemvilágban), továbbá, hogy ter-mészetes, tiszta delejesség a mi alacsony fokon álló planétánkon, aföldön, általában nincsen, hanem az mindig villamossággal többé-kevésbé keverve jelenik meg; de az emberi szellem ilyen tiszta, ve-gyítetlen delejt nem is bírna meg, ez alatt össze kellene roskadnia. Atestet levetett szellemnek fölénye éppen a villamosság csekélyebb ésa delejesség bővebb mértékében rejlik az úgynevezett tagadás-, vagyellentét-szellemekével szemben, amelyek gyakran csak alig valaminyomát bírják a delejnek, ahonnan a viszonylagosan több delejes erőttartalmazó fluid behatolását nem képesek kibírni.

A delej minőségének benső értéke a vele összekeveredett vil-lamosság mennyiségétől függ, éppen úgy, mint p. o. az arany ötvöze-tek értékét a hozzávegyült nemtelen érceknek mennyisége szerinthatározzák meg. Ennélfogva minél kevesebb a villamosság, annálértékesebb a delejesség és megfordítva.Hogy mely szférák lakóinak van tiszta delejessége, tehát olyan,amely nincs villamossággal vegyítve, ezt szellemeink nemmondották meg, valószínűleg azért, mert mi a szférák felől egyálta-lában nem tudunk magunknak helyes fogalmat alkotni. Azt mégiskivehettük, hogy azon szféráktól fölfelé, ahol már tiszta delejességvan, ez is végtelenül finomulhat, potencirozódhatik az egész elsődökfokozatáig, egy Krisztus fokozatáig, az első napok ősvilágosságáig.Habár a mi durva érzékeinknek a delej észrevehetetlen is, azért azmégis létező, igen finom anyag, amit nemcsak a médiumok ésszomnambulák, hanem a pusztán csak szenzitív egyének, normális,éber állapotukban is láthatnak, sőt szagát is érzik, és annak különféleminőségét is meg tudják különböztetni.

A delejt nem pusztíthatják el sem a tűz, sem mechanikus erő,sem az erős ásványsavak. A delejes ágensnek (hatóanyag) egyikjelentékeny hatása a növényeken észlelhető, amennyiben a delejességa növényekre éppen úgy hat, mint az emberekre; a tenyészési folya-matot előmozdítja, és a betegségeket kiküszöböli; az ember delejeshatóanyagát a növény felveszi és a saját hasznára fordítja.

31

Ez a tény azért igen fontos, mert azoknak a kezéből, akik a delejeságens létezését és az általa előidézhető tüneményeket a képzelődésvagy fantázia rovására írják, kicsavarja a fegyvert, valamint azokébólis, akik tájékozatlanságukban és egyoldalúságukban az életdelejességhatását a hypnotizmuséval keverik össze, mert ezek előtt objektívbizonyítékot szolgáltat arra nézve, hogy az emberből egy hatásoságens ömlik ki. Az erős delejességgel fölruházott embereknél adelej a test felületéről mindenütt kiáramlik, és székhelye - a jelekszerint - az asztráltestben, a periszpritben keresendő; ez a véleményazonban ez ideig még tudományosan bebizonyítva nincsen. Az áramkiömlésének főhelyei, tapasztalás szerint, az újjak hegyei, azutána szem, a száj, azaz: a lehellet. Az áram megindul az erős akarat,benső, áhítatos kívánság, vagy erős vágy által. Az utóbbi pszychikaitények különösen a gyógyító médiumoknál akkor állnak elő, amikoreziránt a szellemek segélyét kérik. A delejezendőnek ez utáni vágyaés kívánsága egyik fokozója ezen segély érezhető hatásának.

A delejesség átvihető nemcsak az emberekre, hanem szer-vetlen anyagokra is, amelyekre rátapad, és ahonnan az embernekerős akarata és vágya magához vonzhatja. így p. o. átvihető vászonra,selyemre, vattára, papírra; de kenyérre, vízre, borra, ostyára, cukorra,stb. is és épp úgy érezhető, és olyan hatása van az azt magához vevőelfogadónak, mintha közvetlenül a delejezőből áradott volna reá. Adelejezett víz nem romlik meg. A delej áthat minden anyagot, sokkalinkább, mint a Röntgen-sugarak, mert a delejre nézve nincs olyanyag, amelyen áthatolni képes ne volna. Áthatol nagy területeken éshat messze távolságra, mint a sodrony nélküli telegráf, - ha a deleje-ző vele rokonkedélyű emberre irányítja, az megérzi annak hatását.Az én tapasztalásaim ez ideig mintegy 250 kilométerről tesznek bi-zonyságot, de vannak emberek, kik állítják, hogy delejes erejüketsokkal nagyobb távolságokra is képesek voltak hatással kiárasztani.A delejesség nemcsak azon kincses szekrény felnyitására szolgálókulcs, amelyben a médiumi3*) tehetség lappangva hever, amely egy-

3 *) Azok az egyének, akik a szellemek és az emberek közötti érintkezésnek közve-títői, minden müveit nemzet által médiumoknak neveztetnek. Ámbár a miképződésképes nyelvünkben erre találó kifejezések vannak, mint közeg és közvetítő,mégis, hogy a különcködés vádjával ne illettessünk, az általánosan elfogadott médi-um nevet használjuk.

32

szersmind hidat képez a mi világunk és a túlvilág között, amelyen aszellemek rég időktől fogva a mi földi életünk területére behatolnak,s amelyen át most is érintkezhetnek az emberekkel. Hanem egyszer-smind az e hídon keresztülvezető utat megóvni is képes a hívatlan,rosszakaratú, barangoló elemektől. Ha pedig esetleg sikerül behatol-niuk és ott gonosz célzattal állást foglalniuk, hogy ártsanak, azokatonnan kiszoríthatja, és a hidat megtisztítva, fölszabadíthatja. Tulaj-donképpen ez az egyetlen végrehajtó közeg a tagadás szellemei-vel szemben, mert általában az anyagi eszközök: pálca és kor-bács a testetlen lényekre semmi hatással sincsenek; ellenben azerőteljes állati életdelej lefegyverzi és elriasztja őket.Eszerint látjuk, hogy a delejesség nemcsak a médiumitásra szükségeskvalifikációt fejti és képezi ki az emberben, hanem megvédi azonelemek támadásaitól és ártalmas hatásaitól is, amelyek mindenkor ésmindenütt készek teljes erejűkkel fellépni minden isteni törvény sze-rint létező és fennálló ellen, persze sikertelenül, mert Isten törvényéta világnak semmi hatalmassága sem képes felforgatni.

Ha most már valaki ama tapasztalati tényen fekvő állítást,hogy az életdelej a médiumitás megnyitásának a kulcsa, meg akarnágyengíteni azzal, hogy a médiumoknak nagy tömegében ez az ado-mány minden delejezés nélkül is utat tör magának, ez az ellenvetés afelállított tételt meg nem dönti, mint általában valamely szilárd ta-pasztalati tényt legfeljebb módosítani, de megdönteni nem lehet.Tehát módosítani igen, azt megengedem; jelesen, hogy az ilyen mé-diumok médiumi képességüket nem emberi, hanem szellemi deleje-zés által nyerik, vagy jobban mondva: szellemek által képeztetnekmédiumokká. A médiumitást előkészítő preparációk: bu, bánkódás,aggály, szomorúság, kedélyrázkódás. A médiumitás ilymódon valómegjelenése, mondjuk: születése, legtöbb esetben, talán lehet mon-dani, kivétel nélkül, gyötrőbb és hosszadalmasabb fájdalmak általtörténik, mint a delejezés által fejlesztett médiumitásnál.És pedig azért, mert itt az előkészítő munkát legtöbbször alsóbbrendűelemek végzik, mindenesetre jobb szellemek vezetése és felügyeletemellett; másodszor, mivel a médium jelölt, valamint hozzátartozói istájékozatlanok és az azzal együtt járó tüneményeket kimagyarázni

33

nem lévén képesek, betegségi tüneteknek tekintik, s orvosi segélytvesznek igénybe ellene.Az ilyen vélt betegek töltik meg azután az ideg- és kedélybeteg orvo-si speciálistáknak várótermeit, sőt gyógyintézeteit is - természeteseneredmény nélkül. Mert akiknél segélyt keresnek, ezek azt nekik nemadhatják, mivel ezek az ő merev materialisztikus álláspontjuknálfogva semmi természetfelettiben nem hisznek, mindent az anyagbankeresnek, s abból akarnak kimagyarázni, az érzékfelettiek fogalmateljesen hiányzik náluk. Ezeknél áll különösen, hogy: „Wo Begriffefehlen, stellt zur rechten Zeit ein Wort sich ein”, ahogy Goethe, aköltők királya mondja. Ahonnan ezek a szegény, sokféleképpen meg-sanyargatott teremtések túlizgatott gerincideg exaltációban (spirálírritatio) hysteriában, vérszegénységben, sápkórságban stb. szen-vedőknek mondatnak, sőt ez utóbbi kategóriába oly egyének is so-roztatnak, akiknél semmi tárgyilagos tünet a sápkór elnevezést nemigazolja; hanem külsőleg virágzó, fakadó egészséget mutatnak, ami-ért is ezek „piros” sápkórosoknak neveztetnek, lucus a non lucendo,vagy fából csinált vaskarika ... Minélfogva szegény áldozat a változ-hatatlan makacs orvosi vélemény alapján Prokrustes ágyba kénysze-rítve kinyújtatik, nem csoda, ha azután onnan mint nyomorékká tettember jő ki.

Ezen uraknak a gondolkozási szervük megrozsdásodott apri-orisztikus eszmékkel annyira meg van tömve, hogy ezek mellettsemmi új, másnemű vélemény bebocsáttatást, helyet nem találhat.Hogyan lehet hát, hogy az ilyen évek hosszú során át gyötrött szen-vedő, ha valami kedvező körülmény folytán oly helyzetbe jut, hogy adelejezést megismeri és használja, rövid idő alatt, néhány ízbeli dele-jezés után olyanná lesz, mintha átváltozott, mintha újjászületett vol-na? Lehető volna-e, hogy megtartva eddigi életmódját, tartózkodásihelyét, környezetét, valamely szervezeti vérbetegség, a vérgolyócs-káknak mennyiségi és minőségi betegsége néhány nap alatt meg-gyógyuljon? Lehető-e, hogy az évekig makacson tartott, úgynevezettideges álmatlanság, fejfájás, szívdobogás, reszketés, izomgörcsöknéhány nap alatt elmúljanak? Óh igen! De nem idegcsillapító vagykábítószerek által, hanem a delejezés alkalmazása által.Most veszem észre, hogy én akaratlanul is a gyógyítások megbeszé-lésébe tévelyedtem, holott erről más alkalommal akarok beszélni.

34

Most már a delejes erő egyes konkrét tulajdonságaira és sajátságairatérek át.

Tárgyak és növények delejezése.

Hogy a delejes principium ámbár erő, mégis anyagi szubstancia,abból látszik, hogy azt még a nem médiumok is éber állapotban ko-ronként nyitott szemekkel látják, így p.o. látták - mindenesetre szen-zitív egyének - a mi üléseinkben a delejezett médium feje fölött felhőalakjában. Az én boldogult fivérem, ámbár ő maga is gyakorlati gyó-gyító médium volt, rendkívül érzékeny volt a delej iránt, érezte, meg-rázkódott és összerándult, ha őt magnetizáltam (holott semAdelmánál, sem nálam ilyen eset nem fordult elő, sőt azt alig érez-tük), ő világos nappal, nyitott szemekkel, ujjaim hegyeiből szikrákatlátott kipattogni... Több is sikerült: magnéziumvilágitásnál, a delejesfluidumot, fényképlemezen is rögzítettük.

Hogy a delejt mechanikus szerekkel, tűzzel, vagy maró ás-ványsavakkal sem lehet megsemmisíteni, erre egész tömeg faktumottudok idézni. Régi sütet delejezett kenyér finom porrá törve, semmitsem veszt erejéből. Egy delejezett üveggolyó, amely éppen egyszomnambulát elaltatott, forró, lobogó vízbe téve sem vesztett sem-mit hatásából. Delejeztetvén, változatlanul megtartja erejét még ak-kor is, ha a forrpontig hevíttetett. Delejezett kenyér korommá égetveis változatlanul megtartja erejét. Delejezett víz hosszú állás után sembomlik fel, nem romlik meg.

Ezen tulajdonainak ismeretére nem előzetes kísérletek,gyakorlati tapasztalatok által jutottam, hanem egész váratlanul,egy incidens folytán. 1871-72 körül Gyöngyösről jött hozzám egybeteg magát gyógyíttatni, kinek én a delejezés előtt naponta egy kispohár delejezett vizet adtam. Minthogy több ambuláns beteg egyide-jűleg járt hozzám, e nő számára előre delejeztem vizet. Egy naponazonban elmaradt, a második, a harmadik napon is. Az okát későbbtudtam meg: egy sürgöny súlyosan megbetegedett leánya betegágyá-hoz hívta őt, s a nagy sietségben nem volt ideje sürgős elutazása felőlértesíteni. A nő számára delejezett pohár víz 3 hét múlva érintetlenülott állott egy kártyapapirral lazán fedve; a benne volt víz a nyár kö-zepének nagy hősége alatt felényire elpárolgott, de azért tükörtisztamaradt, és a betegnek adva, érezhető ereje éppen úgy változatlan

35

maradt, mint különben. A delejezett víznek ezen tulajdonságára fi-gyelmessé téve, erre vonatkozólag különböző kísérleteket tettem, s adelejnek ezt az erejét még sokkal hosszabb időre is bizonyította min-denik. 1887-ben báró Ny. Jenőt kezeltem tüdő- és mellhártyalobban -kinek jelentékeny izzadmány rakódott le a mellüregébe - igaz, hogyhasonszenvi szerekkel, de nem engedtem neki mást, mint delejezettvizet inni, melyet elutazásom előtt mindig nagy mennyiségben készí-tettem; de mégsem volt mindig elég, ennélfogva kénytelen voltampalackokban küldeni neki a delejezett vizet. A beteg nagy mennyisé-get fogyasztott, mert annak enyhítő hatását világosan tapasztalta,jelesen: a köpet kiválasztását előmozdította és a lélegzést könnyítet-te. Mintegy két év múlva találtak a pincében egy ilyen delejezettvízzel telt palackot, amely tükörtiszta és egészen változatlan volt.

A delejességnek a növényekre való hatása azért bír nagy fon-tossággal, mivel éppen e hatás által kétségbevonhatatlanul be vanbizonyítva, hogy az emberi szervezetből egy hatóanyag áramlik ki,miáltal az a kifogás, hogy a delejezés hatása csak a delejezett fantá-ziájában van, megdöntetett. Józanul gondolkozó ember nem is fog-hatja fel, miként tehetett valaki ily esztelen kifogást, sőt ezt lehetet-lennek fogja tartani és méltán kérdezheti, vajon ki legyen az, aki ilygyáva állítást mert kockáztatni? Nos! - nem csekélyebb tekintély,mint az a copfos, keményfejű testület, amely már oly számos kudar-cot vallott: 1874-ben a párisi tudományos akadémia. Az elmúlt 25 évmindenesetre számos dolgot megérlelt és a „tudomány” fájáról sokrothadt gyümölcsöt lerázott. Ezt tehát vegyük fontolóra, és szolgáljontanulságul előttünk arra nézve, hogy milyen keveset adhatunk az ilycsalhatatlan, vaskalapos és nagyképűsködő testületek tekintélyére olydolgokban, amelyek a szorosan vett anyagi világ keretén kívül esnek.És sajnos, az emberek nagy többsége még az ilyen kérdésekben is avilági tudósok orákulumszerű mondtasaira hivatkozik főként azért,mert rest a gondolkozásra, a mennyiben másokat gondolkoztat magahelyett, és a saját ítéletét és viselkedését azoknak értelmiségétől teszifüggővé...A delejezés hatása a növények fejlődésén mutatkozik; növésük gyak-ran meglassul, de a virágok és gyümölcsök erőteljesebbek lesznek;viszont gyakran a virágok kisebbek maradnak, míg ellenben a magszaporábbnak mutatkozik; de néha gyorsabb növekedést észlelhe-tünk, anélkül, hogy a virágokon valami hatás látszanék. Az, hogy a

36

delejezett és nem delejezett növények tenyésztésében különbség van,számos kísérlet által kétséget kizárólag be van bizonyítva.Azonban nem akarom az olvasót a magam vagy más búvárok errevonatkozó kisérleteinek és eredményeinek felsorolásával untatnivagy fárasztani, hanem azt ajánlom, hogy maga tegyen erre vonatko-zólag kísérleteket. Minthogy minden embernek van kisebb-nagyobbdelejes ereje, nem kételkedem abban, hogy ha kedves olvasóim közültöbben tennének ily irányú kísérleteket, egyik vagy másik kedvezőeredményt érhetne el. Persze, hogy nem fognak hiányozni az ered-ménytelen vagy hibás kísérletek sem; például elégtelen delejes erőmiatt, vagy a kísérletnél követett helytelen eljárás miatt.Azonban nem titkolhatjuk el azt sem, hogy az ily összehasonlítókísérletekre kiválasztott növényeket igen nehéz, - a növényi életrebefolyással bíró külső hatásokat tekintve, - teljesen egyenlő körül-mények közé helyezni, hogy a delejesség hatását a növényre teljesbizonyossággal megállapítassuk. A megfigyelés biztonsága szem-pontjából a szabadban tenyésző növények sokkal alkalmasabbakerre, mint a szobai növények; ezt a kertészek és virágkedvelők jóltudják. Meglehetősen biztos kritériumot nyerhetünk akkor, ha egybeteg növényen próbáljuk ki a delejesség hatását, amely fejlődéstekintetében hátramaradt, és megfigyeljük, vajon utoléri, vagy eset-leg túlszárnyalja-e a nem delejezett, de különben dúsan tenyésző pél-dányokat? Másik nehézséget az okoz, hogy a különféleképpen kezeltnövények magvai esetleg nem egyenlő minőségűek voltak. Azoncélból, hogy teljesen kifogástalan, egzakt összehasonlító kísérleteketejthessünk meg, a legcsekélyebb mozzanatnak sem szabad egy haj-szállal sem eltérnie egyik vagy másik növénynél; a skrupulozitásbanily kísérleteknél nem mehetünk elég messze, így például nem szabadkét növényre külön-külön delejezni az öntözésre szolgáló vizet -mert megtörténhetik, hogy az egyiket nagyobb akaraterő kisugárzásközepett delejezzük, tehát több delejességet is tartalmazhatna, mint amásik. A növényeket ugyanazon vízzel, ugyanazon időben és egyen-lő vízmennyiséggel kell megöntözni. A növény környezetéből pedigegyikre sem szabad árnyéknak esnie.Mindenesetre az is szükséges, hogy pontos jegyzőkönyvet vezessünka követett eljárásról és hogy a sarjadzás pillanatától kezdve a virág-zásig, vagy a gyümölcs megéréséig minden észrevehető mozzanatotfeljegyezzünk.

37

A víz delejezése igen egyszerűen történik, a szándék és akarat által,de ennek a szellemből kell erednie, mely az akaratot mozgatja. Acselekvő tudniillik a delejezés alatt amennyire csak lehetséges, aTeremtő iránt - ki minket, teremtményeit a teremtőerőnek egyrészével megáldott, - hálára és csodálatra indíttatva, teljesenmagába szállva emelkedjék fel Őhozzá. Ezen érzülettel telve tart-sa az ember mindkét kezét kiterjesztett újjakkal néhány centimé-terre a víz fölé mintegy 7-10 percig. Ezzel a vízzel öntözze meg anövényt és a gyökereket annyiszor, amennyiszer a növény termé-szete megkívánja.A víznek ilyen egyszerű delejezése azonban nem elégséges a követ-kező esetekben: ha azt valamely embernél gyógyítási célokra, vagyha valakinek médiummá fejlesztésére, vagy ha egy széánsz kezdeténa szellemekkel való közlekedés céljából a médiumok előkészítésére,vagy az alacsony tagadás szellemeinek elriasztására, vagy ha az ilyenszellem által a médiumon hátrahagyott ártalmas fluid paralyzálásáraakarjuk használni. Ekkor megkívántatik, hogy a delejezés a legben-sőbb buzgósággal telt ima és Istenhez való fölemelkedéssel történjék,az ilyen delejező ezt a vizet a gondolható leghatásosabb erővel ru-házza föl, amidőn megalázódott mély buzgóságával Istennek erejétés segedelmét magához levonni képes.Mégis valamint a víz a delejezés előtt csak közönséges víz volt, ép-pen úgy van ez a vattával vagy más tárggyal is, melyre az ember,mint közvetítőre a delejt átviszi, hogy azt távollevő személyekhezjuttassa, valamint akkor is, ha valaki gyógyítási célból, vagy azért,hogy a tagadás szellemeinek támadásai ellen védve legyen, pusztatestén delejezett vattát hord. Hogy mégis leginkább a delejezett vattáthasználják a delej továbbszállítására, ámbár épp úgy lehetne vászon-ban, selyemben, posztóban stb. elküldeni, közelfekvő okok magya-rázzák. Jelesen: olcsósága, likacsos anyaga, könnyűsége elsőséget adneki minden más anyag fölött. Belső használatára a delejnek legal-kalmasabbak a vastag ostyák, likacsos cukorpasztillák, cukorgo-lyócskák. A médiumi tekintetben sokoldalulag megáldott Blechingerígy küldöz Salzburgból delejezett cukorkákat Németország mindenrészébe, s nagy gyógyerejét magasztalják. Ilyesfélét küldöztünk márén és Adelma a 70-es években a külföldre sokfelé, honnan gyakranbámulatos hatásáról tudósítottak.

38

Távolból való delejezés.A delejnek nagy távolságra küldhetéséről többféle tudósítást olvas-tam már és óhajtva gondoltam, bár nekem is lehetne, ilyen képessé-gem, de nem írigységből, hanem azon sóvár vágytól indíttatva: milysok jót tehetnék, ha ez a tehetségem megvolna. És az 1870. év köze-pe felé alkalmam nyílt ezen erőmet kipróbálni s efelől személyestapasztalást szerezni. Orvosi tanácsot kért tőlem M. Klára úrhölgy,akit abaujszántói tartózkodásom idejéből ismertem nővérének házá-ból, és aki az idő óta özvegységre jutott sógorát, Sz. Miklóst, Abaujvármegye képviselőjét, ki - ha nem csalódom - akkor a szabadelvűpárt elnöke volt, mint a ház úrnőjének képviselője kísérte ide. A be-teg 40-41 éves, gyönge testalkatú, finom arcbőrü, szelíd kedélyűvolt.Már hónapok óta kedélybetegségben, álmatlanságban, teljes étvágy-hiányban, főfájásban és sokféle, úgynevezett ideges bántalmakbanszenvedett, melyek ellen több kitűnő fővárosi orvos tanácsát sgyógykezelését kérte ki, akiknek azonban gyógyszerei sikertelenekmaradtak. Kezelt betegeimnek egyike, neki rokona, rábeszélte, hogyilynemű további orvosi kezeléssel - mely után sokszor rosszabbulérezte magát - hagyjon fel és nálam, a delejes kezeléssel tegyen pró-bát. Azt kérdezte tőlem a beteg: reménylem-e, hogy ezen móddalbetegségétől megszabadítom, amit én neki minden habozás nélkülkilátásba helyeztem.A beteg kétségbevonhatatlan fogékonysággal bírt a delej iránt. Máramint kezeimet kiterjesztettem feje fölött, behunyta szemeit s az elsővonások után feje: hátrahanyatlott a zsöllyeszékben. Mintha csak úgylett volna beleöntve a fotelbe, hátra dőlve, megragadó képét mutattaa csöndes alvónak; minden rándulás, minden gyorsított lélegzés vagygyors érverés nélkül aludt csendesen, és épp oly nyugodtan nyitottafel szemeit 25-30 percnyi alvás után, s csodálkozva nézett körül,mosollyal tekintve rám. Kiválóan jól és kellemesen érezte magátminden ébredés után, s egészsége visszanyerésétől élénkítve, vidámhangulatban vett búcsút. Látogatásait pontosan és lelkiismeretesenfolytatta. Állapotának javulása gyors léptekkel haladt előre, s mindenalkalommal dicsekedve említette, hogy régi bajainak egyikétől ismétmegszabadult. Nem emlékszem, hány napig volt már kezelés alatt,amikor azt a kérdést intézte hozzám, hogy vajon a gyógykezelésnek

39

több napra terjedő megszakítása káros hatással lenne-e további foly-tatására, vagy előidézné-e a régi állapotba való visszaesést?Következtek ugyanis a húsvéti napok, s a képviselőház szünideje.Sógora ezt az időt birtokán Vilmányban akarta tölteni, ahová ő isszeretett volna lemenni, s csak kedve ellenére mondana le arról; demégis - mondta tovább - ha a megszakítás káros hatással lenne, ne-héz szívvel bár, de lemondana az elmenetelről. Most - gondoltam, -milyen jó volna, ha megvolna az a tehetségem, hogy távolra is tud-nék delejes hatást gyakorolni. De e tekintetben tényleges tapasztaláshiányában bizonyos választ adni nem tudván, azt mondtam, hogyerre a kérdésre még elmenetele előtt meg fogok felelni. Engedelmetkértem, hogy néhány pillanatra távozhassak, a szomszéd szobábanvan szorgos végezni valóm s kértem, hogy addig is foglaljon helyet afotelban. A szomszéd szobában kinyújtottam kezeimet kiterjesztettújjakkal és meghúztam a levegőben a vonásokat éppen úgy, mintahogy az előttem ülő betegen szoktam. Amint ennek végzése után aszobába léptem, amelyben ült, őt mint egyébkor, alva találtam a fo-telban, s aludt éppen olyan szelíden és oly hosszasan, mint máskor sugyanazon kellemes érzéssel ébredt fel. Dé mégis kissé megdöbben-ve tekintvén reám azt mondta, hogy távozásom után csakhamar me-legségáramot, álmosságot kezdett érezni, éppen úgy, mint mikordelejezni szoktam... Ekkor elmondtam neki a történteket, s célba vetthazautazására nézve megnyugtattam, mivel a delejezést megszakítaninem szükséges, mert mint ahogy a szomszédszobából, úgy nagyobbtávolságról is fogom tudni delejezni. A delejnek ezen misztikus ere-jét az intelligens úrhölgy bár csodálkozva, de készséggel elfogadta,és megállapodtunk abban, hogy mindennap délután három órakor aszobájában nyugodtan marad, és hogy ámbár óráinkat pontosanösszeigazitottuk, mivel nem lehetetlen, hogy én valami módon né-hány percig elfoglalva lehetek, üljön legalább egy negyedóráig nyu-godtan.Vidám kedéllyel távozott tőlem a beteg afeletti örömében, hogy hazamehet. Elutazása után két napra, minden nap érezte három óra utánnéhány perccel a delejes áramot, éppen azokkal a tünetekkel, ame-lyeket itt tapasztalt. Ennek a „csodának” a híre csakhamar futótűz-ként terjedt el az egész környéken, és a képviselőnek különben isvendégszerető házát mint ennek a szokatlan, sőt hihetetlen esemény-nek a színhelyét a környéken lakó dzsentrik valósággal megszállot-

40

ták. Természetesen nagy szenzációt keltett. De a kétségek sem ma-radtak el. Képzelgés, fantázia és ehhez hasonló szólamok hangzottakel a csodálkozás és a hívők fejcsóválása mellett. A kétkedés kom-plottot szült: ebéd alatt ugyanis a házban levő órák egy fél órávalhátra igazíttattak, a zsebórák szintén. Midőn az asztaltársaság felosz-lott, minthogy még korán volt az idő (az órák szerint) ajánlat tétetettegy sétát tenni a kertben. Meleg, tavaszi, napos idő volt. Mindenkifeszült várakozásban volt, mert a három órai idő közelgett. Ekkor abeteg hirtelen megállott, behunyta szemeit, meg kellett fogni, hogy elne essék, s csendesen leeresztették egy kerti székre, ő pedig aludtnyugodtan, éppen annyi ideig, mint máskor. Csak ébredése után kö-zöltek vele mindent, amint én is csak a beteg szájából tudtam megezeket akkor, amikor a fővárosba, illetve hozzám visszajött

Még két esetre emlékszem, melyben a beteg a delejes áramota távolból későbben érezte, mint megbeszéltük, s amikor már nem isszámított, sőt nem is gondolt rá. Az egyik eset a mi tiszteletbeli elnö-künknek, báró Vay Ödönnek az édes anyjával történt. Én ugyanis anevezett bárónőt hosszúbb ideig delejeztem itteni szállodai lakásán.Megállapodtunk, hogy hazautazása után egy bizonyos esteli órábandelejezni fogom a távolból. A beteg határozottan érezte esténként adelejezés hatását; egy este azonban elmaradt az áram és körülbelülegy óra múlva, amikor feküdni készült, érezte a delejes áramot. Azoka az volt, hogy engem vidékre hívtak beteghez, s ennek folytán arendes óráról elkéstem. Leveleink keresztezték egymást, amelyekbenmindketten közöltük egymással, én, hogy a delejezéssel miért késtemel, ezért engedelmet kérve, ő pedig, hogy az áramot későbben érezte.

Nemrég egy Hódmezővásárhelyről írt levél akadt a kezembe,amelyben egy ehhez hasonló esetet közölnek velem 1874-ből, amitegészen elfelejtettem s nem is tudok rá visszaemlékezni. Mintegy kétévvel ezelőtt egy este Cz... úr hozzám jővén, kért, hogy mennék kinejéhez delejezni, ki a budai hegyekben levő villájában gyermekágy-ban fekszik, és a gyermek születése óta, mely két nappal ezelőtt tör-tént, ideges nyugtalanságban, álmatlanságban szenved, mely őt felet-tébb meggyengíti. De én akkor semmiképpen sem tehettem elegetkívánságának. Kérdeztem tehát, hogy hány órakor mennek aludnigyermekei, mikor áll be a teljes csend házában. Azt felelte, nyolcórakor. No, hát akkor delejezni fogom nejét, mondtam anélkül, hogyaz órát meghatároztam volna és megígértettem vele, hogy erről nem

41

fog szólani semmit. Ha esetleg a beteg a delejt nem érezné, és állapo-ta jobbra nem fordulna, akkor másnap felmegyek a villába. Bele-egyezett. Delejeztem a nőt háromnegyed kilenckor. Másnap közöltevelem, hogy neje háromnegyed kilenckor rövid, de csendes álombaszenderült, amelyből föltűnően megerősödve ébredt föl, azután kö-zönséges álomba merült reggelig. Most egészen vidám és jól érzimagát.És mily sokszor delejeztem nehéz betegeimet lakásomról, olyanokat,kik miatt aggódtam és esti látogatásomnál környezete is szükséges-nek látta a nyugtalan éjszakára előkészülni, és akiket én reggel vára-kozáson felül jó állapotban találtam, és akiknél a jobbrafordulás idejeösszeesett a delejezés idejével. Meg kell mégis jegyeznem, hogymindezen esetekben sem a betegeknek, sem környezetüknek egész amai napig, minderről sejtelmük sincs, mivel én az ő előítéletüket éstájékozatlanságukat ismerve, az ő tudtuk nélkül voltam kénytelen kö-zölni velük ezt az isteni adományt. Mert ahol a delej jótékony hatásátismerik, ott nem szükséges távolról delejezni. Ott ezt, önként értetik,hogy a beteg ágyánál végeztem, már annyival is inkább, mivel eleitőlfogva mind a mai napig nem örömest delejezek távolra, mivel eznagy erőfeszítéssel jár, kifáraszt, sőt - azt hiszem - hogy gyengít. Aztugyan nem állíthatom, hogy a távolba delejezés több erőt von el tő-lem, amit alig lehetne föltenni, de kifáradnak karjaim a hosszú ideigtartó fölemelt kinyújtásban. Ez azonban még nem venné el a ked-vemet a távolba való delejezéstől. De a parancsolt áhitat, és a betegetmagam elé képzelni éppen úgy, mint a közvetlen delejezés idejében,sokkal fárasztóbb, mint gondolni lehetne. Szellemi erőm rövid időreutána mindig kevéssé elernyedt.

Élősdiség - Elektrikus delej. Delejesség és villamosság.Egy figyelemreméltó sajátságot akarok a következő incidensbenközölni. Az 1872. évben jött hozzám egy választékosan öltözött,halovány, mintegy 40 év körüli nő, magát mint szomnambulát ajánl-va, hogy az előforduló betegségekben, a nehezebben fölismerhetőkóresetekben fölvilágosítást, sőt gyógyszereket is ajánljon. Elmond-ta, hogy annak idejében gróf Szapáry őt mint szomnambulát használ-ta, aki feltűnést keltett gyógyításait általa vitte véghez. Amit errevonatkozólag elmondott, az a delejezésben és szomnambulizmusbanvaló jártasságát bizonyította, s összevágott azokkal, amiket én egy

42

évtizeddel azelőtt az én szomnambulámnál tapasztaltam. Mondta,hogy ő egy 1848-49-iki honvéd őrnagynak az özvegye, s Budán, aTabánban lakik. Mégis kénytelen voltam ezt a barátságos ajánlatát(persze jó pénzért) megköszönve, el nem fogadni. Ezután arra kért,hogy őt magát delejezzem. Ebbe belementem, amint később kitűnt,nagyon meggondolatlanul, mert e felőli ismereteim még hiányosakvoltak. A fotelben ülő nő elé álltam és a delejező vonásokat meghúz-tam. Halvány arca minden vonás után mind jobban-jobban megszí-nesedett, és az enyém valószínűleg éppen ilyen mérvben elhalvá-nyult, mert lassanként gyengülni éreztem magamat annyira, hogytérdeim inogni kezdettek. Ekkor ötlött eszembe, hogy ez a ravasz ésa delejezésben jól informált asszony a nagy akaraterő kifejtése általbeálló vonzás törvényét ismerve, magában ezt az akaratot teljes ere-jével arra fordította, hogy belőlem delejes erőt szivattyúzzon ki. Ő,aki érezte, hogy delejszükségben van, teleszívta magát akaraterejé-vel, mint valami szivacs, delejjel; ez valóban sikerült is neki, és énvoltam a balek. A delejezést hírtelen félbeszakítottam, egy kissékésőn ugyan, de mégis elég jókor arra, hogy magamat teljesen kiszi-vattyúzni ne engedjem.Kedélyesen mosolygó arccal ajánlotta magát a ravasz nő, mint olyan,akinek tőrvetése sikerült, s könnyed tánclépésekkel távozott. Mostmár beláttam, hogy engem felültettek, és jó hosszú idő telt bele, mígújra összeszedtem magamat. Puszta kíváncsiságból mentem másnapBudára és a mondott cím után kerestem e nőt, de ott sem ily nevűnőről, sem olyanról, amilyennek őt leírtam, nem tudtak semmit. Azén kudarcom ezzel megpecsételtetett.Midőn ezt az esetet a delejezők tanulságára elmondtam, tapasztalata-imnak bőséges tárházából most megint a delejezést használók tanul-ságára idézek egy másik eklatáns esetet, amelyből megtanulhatják,hogy nem tanácsos magunkat akárkivel delejeztetni. A 80-as év ele-jén felkeresett engem többször egy öregúr, aki, mivel mindig a dél-előtti órákban jött, sohasem talált otthon, mígnem megmondottákneki, hogy én csak a délutáni órákban vagyok található. Végre egy-szer eljött a rendelő óra után, s ott találta nálam Zs.-t.4*) Bemutatta

4 *) Ez egyletünk egyik különben tehetséges tagja volt, aki azonban ebben az idő-ben már a gőg szellemének befolyása alá került. Eltévelyedéséről a médiumizmusrólszóló részben bővebben fogok megemlékezni.

43

magát, hogy ő dr …..ics. Teljes nevére már nem emlékszem. Mond-ta, hogy ő magnetizőr, s hogy Pécsről Fehérvárra (vagy Veszprém-be?) tette át lakását. Herkulesi alak, hófehér, borostás szakállal, sűrűhajjal és bajusszal, duzzadó, telt arccal, prototípusa egy virágzóegészségű embernek, akit - dacára fehér hajának- ötven évesnek le-hetett tartani. Beszélt eleven taglejtésekkel csodadolgokat delejezőerejének sikereiről éppen úgy, mintha egy tudatlan laikusnak a delej-nek elemi ismereteiről tartana előadást, amelybe mégis olykor vilá-gos oktalanságot és szemmel látható fonákságot vegyített. Beszélt aző sejtelmi érzelmeiről is, mely utóbbi állításának az ő többszöri si-kertelen hozzám járása világosan ellentmondott. Folytonosan csakmagáról beszélt. Én nem szóltam egy szót sem, magamban azonbanmegtettem megjegyzéseimet, és csak hüledeztem a mértéktelen di-csekvéstől és kérkedéstől, mely párosult a tárgyban való já-ratlanságával és feneketlen tudatlanságával. De épp úgy elcsodálkoz-tam Zs.-n, aki szinte szent áhítattal csüggött ajkain, több kérdéstintézett hozzá és elcsodálkozva a nyert magyarázaton, csak a fejétcsóválta. Feltettem volna az ő különben világos fejéről, hogy ezt azembert alaplényében keresztüllátva, tudatára jutott annak, hogy ezemberben a legcsekélyebb mérvű elfogadható delejező-készlet sin-csen. De Zs. már akkor nem volt független, nem volt ura a magagondolatainak és tetteinek; ekkor már azon szellemi sugalmazásokuralma alá került, akiket ő vonzott magához, s akikkel magában tár-salkodott. Ezektől nyerhette azt az ösztönt is, amelytől megdermed-tem bámulatomban, amidőn Zs. hirtelen felugrott üléséről ezt mond-ván: -próbáljon doktor úr engem megdelejezni. Zs. ugyanis az őelőbbi normális állapotában nagyon érzékeny volt a nem tiszta delejiránt, és nagyon válogatós a nem tiszta fluiddal bíró emberekkel csakérintkezésbe is jönni, s most egyszerre ezen láthatólag durva, vastagfluiddal bíró emberrel akarja magát delejeztetni. Hiszen ezt - gondol-tam magamban - mind tudnia kellene, mivel sokat olvasott és sokattapasztalt. Ahonnan meg voltam győződve, hogy most egy rossz ésfájdalmasan érezhető marokra fog találni, mivel szükség nélkül éshívatlanul a maga tisztább magnetikus fluidját kiteszi ezen embervastag elektrikus fluidjának.

44

A határozottság kifejezésével ült Zs. a kanapéra és látszott, hogy adoktort szinte kihívta. A doktornak arcvonásain viszont meglátszott,hogy szintoly erősen mondja: jó, a kihívást elfogadom - és azonnalmegtette az első vonást. Mindjárt ezután reám, nyugodt szemlélőrenézve, leírhatatlanul érdekes jelenet következett, csak azt sajnáltam,hogy egyletünk tagjai közül többen nem voltak szemtanúi ennek amagas drámai jelenetnek. Valamint azt is sajnálom, hogy ügyesebbtollal nem rendelkezem, mellyel ezt a jelenetet plasztikusabban ki-domborítva tudnám szemlélhetővé tenni. Én oldalt ültem, minélfogvamindkettőt jól láthattam.

Már a második kézvonásnál a különben magában is eléggészínes két arc mind jobban-jobban kezdett kipirulni, mígnem mind-kettő kékes színbe ment át; összeszorított ajkakkal, gyorsan mozgóorrcimpákkal, merev, majdnem a gödreikből kiugró szemekkel, kétélet-haláltusát vívó kakasra emlékeztetett. Ekkor Zs.-nak végtagjaikezdettek görcsösen összehúzódni, azután arcizmai oly fokú rángató-zást tettek, hogy az ő kékes színnel befuttatott arca egész a felismer-hetetlenségig eltorzult, és a kezdetben ide-oda hányt-vetett kezei éslábai, mintha farkasgúzsba tették volna, a test közepén mereven ösz-szehúzódtak. A dr. arca szintén felduzzadt, kékes színnel volt aláfut-tatva, a verejték nagy cseppekben hullott le homlokáról, melyet márnem is törölt le, hanem gyors és heves mozdulatokkal hadonászott,lihegve, zilálva. Zs. olyan szemekkel nézett reám, melyek szorongvakérdezni, egyszersmind közbelépésemet kérni látszottak - de én kike-rültem e tekintetet, s észrevétlenné tettem, azt azonban bizonyosantudtam, hogy semmi baj nem történhetik, és Zs. kevélységét megakartam törni, s kényszeríteni, hogy megalázódva kérje segítségemet.Most azonban a dr. úgy vélte, hogy az ő utolsó tromfját kell kijátsza-nia, tele tüdővel fujt Zs.-nak arcára, homlokára és mellére. Ez olajvolt a tűzre. A doktor világos, hogy nem értette a dolog lefolyását, sennek eredetét egyedül Zs. ellenkezésében kereste, nem pedig az őtúlsúlyban levő elektrikus természetű magnetizmusában. Zs.-nakkínos állapota a legmagasabb fokra hágott, s elérkezettnek láttam apillanatot a közbelépésre.

Felálltam ülőhelyemből és egy pár lépést tettem a kettő felé.Ami ekkor bekövetkezett, azt leírni nem lehet. A drámai helyzet alegmagasabb csúcspontra hágott. Zs.-nak kebeléből mély sóhaj sza-kadt fel, szemeiben a reménynek egy sugara villant fel. A dr. minden

45

felszólítás nélkül félreállt és egy közeli székbe ereszkedett, testileg isannyira kimerültnek látszott, hogy talán egy pillanatig sem lett volnaképes tovább állva maradni. Bevonva a vitorlákat nekem engedte át akormányrudat. Csendes, de mégis mély és buzgó fohászban kérvefelülről segélyt, nyújtottam ki kezeimet, s kiterjesztett újjakkal vezet-tem Zs. feje fölé, s mielőtt még az első vonást végighúztam volna,kisimultak Zs.-nak eltorzult vonásai, és az egész a hasáig felhúzódottvégtagok feloldódtak és lehullottak a padlóra. És amint az első vo-nást gyomra fölé, s onnan a has üregéig levezettem, egy „ah!” sóhaj,mintegy válság szakadt föl kebléből, és néhány vonás után normálisállapota egészen helyreállott. Mindez néhány pillanat műve volt, shasonlítható ahhoz a képhez, midőn a zivatar által korbácsolt sötétfellegeket a nap sugaraival ál törve szétszórja, és a komor tájék egy-szerre vidám, nyugodt képet tár elénk.

Ezzel ellentétben az én kartársam egy fizikailag megtört, s amegszégyenítéstől összezúzott ember alakját mutatta. Eszembe ju-tott, hogy én is, az én ifjúkori vadságomban ilyen szánalomra méltóalak lehettem, amikor boldogult anyám valami csintalan tetten rajta-kapott, s a maga módja szerint erősen a lelkiismeretemre beszélt.Ezért voltam én a dr. állapotának láttára meghatva, azért nem jöttegyetlen egy szó sem ajkamra, mellyel ezt az eseményt megmagya-rázhattam volna, amely által az ő megaláztatása elkerülhetetlen lettvolna. Hallgatva ültünk ott hárman néhány percig, mindenik a magagondolataiba merülve. Ez kellemetlen, kínos helyzet volt. Istenneklegyen hála, egy percig sem tulajdonítottam ezt a hatást a magamdelejezésének, hanem az általam kért magas szellemek segedelmé-nek. Ha az első esetre gondoltam volna, akkor ily kegyelemért olva-doznom kellett volna a hálától, vagy pedig öntúlbecsülés folytánkevélységbe esnem. Azért gondoltam, hogy ez Istennek kegyelmevolt, a mi tanításunkra szánva. Végre fölemelkedett az én kollegámés minden előzmény nélkül búcsút vett tőlünk egy hideg kézszorításés színtelen alászolgájá-val.Vajon levonta-e mindezekből magának a szükséges tanulságot? Kitudná megmondani! - Mély hatással lehetett rá bizonyosan. Nincskizárva az sem, hogy mélyen megszégyenítette az a gondolat, hogynéhány pillanattal előbb a hős szerepét játszotta, s nekem, mint va-lami iskolás gyermeknek a delejességről előadást tartott, melybenmint mester túlsúlyban érezte magát fölöttem.

46

Hogy beszéltem-e és mit beszéltem azután Zs.-val erről, arra nememlékszem. Azok a dolgok, melyeket látóérzékeinkkel fogunk fel,jobban benyomódnak emlékezetünkbe, mint a szavak, vagy öntuda-tunkba jutott gondolatok. De kétségtelen, hogy ő sem távozott ezafférból bizonyos megaláztatás nélkül, és mivel az ő érzékenységénélfogva lélektanilag nem lett volna tanácsos rekriminációkkal izgatni,azt hiszem, hogy ezt én teljesen mellőztem, s reábíztam a következte-tést. De arra emlékszem, hogy mi is mindketten azonnal távoztunk,mert engem beteghez hívtak.

Ezen hivatásos kötelességem bevégzése után felkerestemAntal médiumot a maga lakásán és - még a közvetlen benyomáshatása alatt közöltem vele hajszálig az átélt eseményt. Antal őserede-ti természet volt, aki minden természetellenes, negélyezett dologtólidegenkedett, de általában jóindulatú ember volt, aki a tapasztaltbenyomásoknak készséggel helyt adott, s az általuk előidézett indula-toknak szabad folyást engedett. Antal, mint minden jóindulatú em-ber, szíve teljességéből jót nevetett. (A rosszindulatú emberek fölka-cagnak, vagy nagyot nevetnek ugyan, de sem jóindulattal mosolyog-ni, sem szívből nevetni nem képesek.) És míg reám nézve a két hős-nek szomorú története még nyomasztó volt, addig Antal a dolognakkedélyes, mulattató oldalát vette tekintetbe, s egészen átengedte ma-gát nevetési ösztönének, szinte rázkódott a kacagástól, úgy hogykönnyek csurogtak szemeiből. Ekkor vettem észre én is, hogy azegész esemény inkább komikus, mint tragikus. Élcelődve festette le ahelyzetet és örült, hogy e két önhitt ember ennyire lealáztatott.

Mégis, a komolyan gondolkozó ember nem tekintheti e dol-got felületesen; hanem annak mélyére hatolni törekszik, és ha én maérett tapasztalásom magaslatáról e jelenetnek tragikomikumáról aleplet félrevonom, a tanulságnak némely komoly, figyelembeveendőarany magvai csillámlanak belőle felém. Első sorban nyomós intéselő vigyázatra, hogy ne engedje magát senki akárkivel delejeztetni.Kétségtelen, hogy nagy befolyással volt az esemény drasztikus fej-leményének élesítésére Zs.-nak ellenállása; de csakis élesítésére.Mert a doktornak kétségbevonhatatlan elektrikus természetű fluidu-ma még Zs.-nak nyugodt magaviselete mellett is rángásokat és gör-csöket idézett volna elő. Nem egyszer láttam görcsös rángásokat éskellemetlen eseteket előállani helytelen delejezés alkalmával, de amimár villanyozásnak volt nevezhető; - igen, láttam nőknél, akik saját

47

férjeiket kérték, hogy magnetizálják őket. Valódi delejes erő, jószándékkal párosulva, igaz hittel, alázatos szívvel kérve erőt onnanfelülről, soha rossz következményeket előidézni nem fog, még akkorsem, ha ellenáll az illető; ükkor egyszerűen a delejezés erejét nemfogja érezni. Velem is megesett néha, hogy a delejezendő feltettemagában, hogy nem fog elaludni, azaz nem engedi meg, hogy a delejhatást gyakoroljon reá; de az ilyen ellenállásnak a visszahatását csak-is az ellenállónak kellett éreznie: fejfájásban, levertségben, rosszul-létben, - míg engem egyáltalában nem érintett. Én semmit sem érez-tem s csak az ellenállónak a szájából tudtam meg, ami történt, amitpersze sajnált, mert a következményeit ő érezte.E földön, mint már említettem, minden embernek csak villamosság-gal vegyített delejessége van, tiszta delejes ereje senkinek sincs; sembefogadni nem képes ilyet az ember, sem az emberi periszprit magá-tól átadni másnak nem bírná. Az emberben levő magnetizmusnakviszonya a villamossághoz, függ az embernek erkölcsi tartalmától.Ember teljesen hiba nélkül nem létezik, csak több-kevesebb hiányról,fogyatkozásról lehet szó, ezek azonban nem messze esnek egymás-tól. De az feltétlenül megkívántatik, hogy a delejező Istenben valóhittől teljesen áthatott ember legyen, hogy kevély önhittséggelmagának ne tulajdonítsa mindazokat az erőket, melyeket oszto-gat és önmagától mindezekre képesnek higgye magát. Mert azerőnek ősforrása csak ahhoz juttatja ezt, aki kérve fordul hozzá Mígaki ezt magából akarja meríteni, az elzárja az egyedül igaz forrásbólhozzávezető csatornát, és a magunkfajta igaztalanság forrásából me-rít, amely csak villamossággal rendelkezik. Minden valószínűségszerint ilyen volt az a forrás is, amelyből az én kollégám az ő áldat-lan delejes erejét merítette. Ilyen pedig minden erő, amelynek forrásanem a minden erő osztogatójában van.

Másodsorban az alsóbbrendű szellemeknek harca folyt lelátható alakban előttünk. Kétségtelenül mindkét szereplő az ellentét,vagy tagadás szellemeinek szolgált közvetítőül, médiumul, olyanok-nak, akik ott túl is ellenségei egymásnak, s viszályukat élő, földiemberek közvetítésével harcolták meg egész a kimerülésig. Mert,amint már mondtam, a szellemnek fegyvere az ő fiuiduma, melyet acsatában felhasznál, amelynek milyensége és mennyisége adja megneki ellensége fölött elérendő fölényét, vagy - legyőzetését. Az őkettúlszárnyaló erő, túlszárnyaló azért, mert moraliter előrehaladottabb

48

szellemeké, akik viszont engem állítottak, mint médiumot velükszembe, s nemcsak a két emberrel, hanem egy egész sereg rossz szel-lemmel éreztették inferioritásukat, tehetetlenségüket a törvénnyel saz ennek rendelkezésre álló erőkkel szemben s egyszersmind meg-tanította őket, hogy az ő erejükben való hit agyrém, mert a valódi erőhit és erkölcs nélkül meg nem állhat.

Az az erő, amellyel a doktor velem szemben is kérkedett,ilyen volt, és ha elfogadom, hogy az ő nagy ékesszólással hánytorga-tott kérkedése egy szemernyi igazsággal bír, amennyiben asztalt ésbútorokat mozgásba hoz, aminek ő nagy jelentőséget tulajdonit, ezéppen az ő erejének villamos természetét bizonyítja. Mert mindenfizikai tünemény, mint az asztalmozgatás, tárgyak dobolása, óra fel-húzás, oly kizárólag alsóbbrendű szellemek közbelépése által jöhetlétre, akikben delejesség alig van. Éppen ezért idegenkedtek a miszellemi vezetőink kezdettől fogva attól, hogy fizikai tüneményekgyakorlásával foglalkozzunk, mert a mi javunkra törekednek és leg-jobban tudják, hogy mi válik javunkra avagy kárunkra - mivel ezáltal az alacsony szellemek idevonzása közvetíttetik, akik ahelyett,hogy minket szolgálnának, csakhamar fölibünk kerekednének s egyikvagy másik gyenge ellenállású tagot könnyen hatalmukba ke-ríthetnék vagy megszállhatnák. A fizikai tünemények gyakorlásánakvan ugyan haszna: hogy azok a keményfejű hitetlenek, akik csakazáltal engedik magukat meggyőzetni, amiket öt érzékükkel érzékel-hetnek, csak így győzetnek meg arról, hogy vannak láthatatlan lé-nyek, kik a mi földi szféránkba behatolnak, akik e földön egykoremberek voltak, most pedig szellemek, mint ahogy mi is, ha majdlerázzuk magunkról a testet, mint szellemek fogunk tovább élni. Akipedig már ezt a hitet elfogadta, s efelől meg van győződve, arra néz-ve mindezek a tünemények csak hiábavaló játszadozások, időpazar-lások, melyek őt az Isten által vezetett mozgalom lényegétől és céljá-tól eltávolítják, amely cél nem lehet más, mint szellem-erkölcsi ne-mesedése az embernek. A tudományos irányra való hivatkozás alegtöbb esetben nem egyéb, mint fényes frázisokkal való üresfejűcsillogni akarás, egy kis köpenybe burkolózás, hogy a felületesengondolkozók előtt ezt az üres gyermekes játszadozást fedezni lehes-sen. Akik még a szellemvilág létezésének és az emberekkel valóközlekedés lehetőségének hitén fölül nem emelkedtek, ám űzzék ezttovább, mint ábécé-puskások, de egy ábécé- tanuló ne lovagoljon a

49

„tudomány” magas paripáján. Ellenben, aki már írni és olvasni jóltud, az ambicionálhatja azt is, hogy a tudományba behatoljon, azisteni tudományba, amelyhez az ember csak hit és morál által juthatel; mert csak azoknak nyilatkoznak meg ama szellemtanítók, akikegyedül képesek ezt az egyetlen igaz tudományt kijelenteni.

A delejezés módja. A delejesség nemei.Jól tudom, hogy a magnetizmusról, annak törvényeiről, sajátságoserőiről, hatásáról, szóval: amit róla tudni érdemes, az eddigmondtakban még nincs minden kimerítve. Ellenkezőleg azt hiszem,hogy némelyiket még pótolnom kell, amiket majd pótolni fogok aszomnambulizmus, különösen pedig a médiumizmus fejtegetésénekfolyama alatt a kellő pillanatban. Minthogy e ciklusnak mindjárt azelején megmondtam, hogy ez nem lép föl azzal a pretenzióval, hogyszigorú, rendszerbe szedett művet állítson elő a három felvett témá-ról, hanem hogy ez csak laza, szorosan össze nem függő csevegésbenfogja bemutatni az én tapasztalataim fájáról szedett virágokat; nemtesz tehát különbséget, ha olvasóink a kimaradottakról akár egy, akármás helyen vesznek tudomást. Mégis, mielőtt ezt a témát zárnám,ama kérdésre: „hogy kell magnetizálni, és hogy kell demagnetizálni”,megfelelni kívánok.Tehát a kérdés: Hogyan kell magnetizálni?Én nem akarok utasítást adni, mi módon kell magnetizálni; ha-nem csak azt mondom meg: mi módon magnetizálok én. De azértnem akarom úgy tüntetni fel az én módomat, mint minden körülmé-nyek között mintadelejezést, hanem mint olyat, ami nekem többmint 30 év óta bevált. S amire én 39 évvel ezelőtt, amikor fogal-mam sem volt a delejezésről, az én szomnambulámtól nyertem azutasítást, és azóta a mi magas szellemi vezetőink annyiban helyben-hagyták, amennyiben tőlük erre vonatkozólag ennek megváltoztatá-sára semmi utasítást nem kaptam, minélfogva ez helyes módnaklátszik.Egy ízben mondtam már, hogy a kéz ujjhegyei a delejnek fő-fő ki-áramló helyei, azután a szemek és végül a lehelet. Némely delejezőka delejezendő egyénre néhány pillanatig merően rászegzik tekintetü-ket. Mások mindkét kezükkel megfogják ezeknek ujjhegyeit, vagycsuklóit, stb. Én azonban semmi efélét nem teszek, hanem odaállokközvetlen az ülő személy elé, és kezeimet szétnyitott újjakkal, me-

50

lyek közül a két mutatóujj külső szélével érinti egymást, a két hüvelypedig keresztben nyugszik egymáson (lásd az ábrát), fölvezetem fejefölé 3-4 cm magasan, és ott tartom egy-két percig. Azután csendesenlevezetem homlokán, arcán, nyakán, mellén a szív, vagy a gyomorgödréig, az újjak hegyeit a delejezettre irányítva. Ez egy vonás.(Azon eseteket, amelyekben ujjaim hegyét egy vagy más helyen aszemek, vagy a szívgödör irányában hosszabb-rövidebb ideig moz-dulatlanul tartom, valamint a vonások számát is a maga helyén megfogom mondani.). Azután lenn, a has végénél bezárom ujjaimat, szárt kézfejjel, a delejezés alatt levő személynek két oldalán két karjafelől félkörben úgy, hogy a két kéznek két fél íve egész kört képez-zen, emelem fel ismét a levegőben a feje fölé, s megcsinálom újra azelőbb leírt vonást, s ezeket 3-7, vagy esetleg többször is, a szükség-hez képest ismételem. Voilá tout - ennyiből áll az egész; de ez csak akülső része a delejezésnek, nem pedig benső lényege.

Véleményem szerint a delejezés és az imádság között lé-nyeges összefüggés és analógia van, amennyiben mindkettő szellemitény. Az imánál sem a külforma a fő, hogy milyen alakban nyer azkifejezést. Lehet imádkozni állva, térdelve, ülve vagy fekve is. Lehet,hogy az, aki azt hiszi, hogy az imának főereje az álláshoz, vagy atérdeléshez van kötve, sokkal kevésbé hatásos imát mond, mint az,aki teljes szívvel, törődött lélekkel, ülve, fekve, sőt talán a szabad égalatt járkálva emelkedik föl szellemével teremtő édes Atyjához. A

51

delejező bensőségének és alázatosságának fokozata, melyben a magasemmiségét elismerve esedezik erőnek ajándékáért a minden erőknekősforrásához s embertársa iránti szeretetből kéri ennek gyógyulásáraés a mennyei Atyának dicsőségére, ez az egyetlen mód, amely általeredményt remélni lehet. Ezt sokkal könnyebb így elmondani, mintvégrehajtani. A gyarló ember nem mindig, nem minden időben képesbensőség- teljes buzgóságot kifejteni. Az áramnak több-kevesebbbelterjességét megítélheti abból is, hogy a delejezett egyén mily mér-tékben érezte ennek hatását.Én az elmúlt három évtized alatt a delej felvételét és átvitelét (másszemélyre való átruházását) illetőleg három fokozaton mentem át, sazt hiszem, helyénvaló lesz a jobb megérthetés céljából egyik szel-lemi vezetőnknek ide vonatkozó nyilatkozatát, melyet mintegy 3hóval ezelőtt Adelma médium által nyertünk, ideiktatni.

A delejesség nemei.(Adelma, mint írómédíum, állapot: ébren.)

„A delejességnek háromféle nemét különböztetjük meg, u.m.: azállati-, a lelki- és a szellemi delejességet.

1. Állati delej van mindenben, ami a földön van: mindenelemben, földben, kőzetben, állatban, emberben és többféle válfajraoszlik. A delejező vonásokkal vagy pontokkal delejez, a saját magadelejes fluiduma által gyógyít. A hypnotizáló koncentrálja az állatidelejt akaratával, és így lesz lelki delejjé. Mert az emberben állati éslelki delejesség is van. Ez utóbbi a szellemre tapadva megmaradakkor is, mikor az ember meghal, mikor a szellem leveti a testet.Ennélfogva az emberben van állati- és lelki delejesség. Az előbbivalamely fluidum - élet- melegség; a második már valamely erő,akaraterő, vonzóerő. A delejező egyesíti ezt a kettőt magában: azéletmelegséget és a vonzóerőt; meggyógyítja a betegséget, megszün-teti azt. A hypnotizáló nem gyógyít, csak látszólag egy pillanatrafelfüggeszti a betegséget; hatása csak egy pillanatnyi akarat visszave-rődés, szubjektuma szabadakaratának megkötése, aminek gyakrankáros hatása van. A gyógyító életmeleg hiányzik a hypnotizálónál.

2. A lelki-, asztral-, periszpritál-, vagy médium-delejesség: vegyüléke az emberben levő állati- és az őt befolyásolószellem lelki delejességének. Tehát összetett delej, amely által a mé-

52

diumok írnak, rajzolnak, kopognak, gyógyítanak. A gyógyító médi-umnak kezeit az őt vezető szellem igazgatja, teljesen gépiesen dele-jezi a beteget.

3.A szellemi- vagy ősfénydelejesség egészen szellemi ter-mészetű. Lehetne ezt ősfény helyett extázis-delejességnek is nevezni.Ez az erő magában a szellemben lakik, mely folyóvá lesz az imád-ság, a szavak, a gondolatok, a legmagasabb fokú akarat által. Ez alegmagasabb erő. Ez az a kapocs, mely minden szellemet az Atyávalösszeköt, melyek által mindenek Őhozzá, az ősfényhez juthatnak.

E háromféle delejességből mindenféle alfajú „keverék” dele-jesség áll elő. Erről kötetekre terjedő tanulmányokat lehetne írni.Természetesen a jó embereknek csak jó, gyógyító erejű-; a rosszin-dulatúaknak az egészségre ártalmas delejességük van.

Laurentius.Laurentiustól a magnetizmus háromféle neméről nyert nyi-

latkozaton kívül kaptunk más szellemek és médiumok által szét-szórtan, de szélesebb alapra fektetett részletesebb tanítást is amagnetizmusról, melyet a következőkben foglalhatunk össze.

A magnetizmus az egész mindenségnek éltető eleme. For-rása, vagy egyetemes központja az ősfény vagy ősvilágosság. Ésmivel az ősfény az ősszellemnek alkatelemét képezi, azt lehet ebbőlkifolyólag mondani, hogy a delejnek forrása az ősszellem, vagy ma-ga az Isten.A delejes erő áthatja az egész világegyetemet. Nincs oly paránya amindenségnek, amelyben a delejnek egy bizonyos mértéke meg nemlenne. Áthat, éltet, fenntart minden lényt a legcsekélyebb paránytólkezdve a tiszta szellemekig. A különbség fokozati, subtilitási különb-ség, de ezt a különbséget, mely a parányt és a tiszta szellemet áthatómagnetikus erő között van, szavakkal kifejezni nem lehet. Mondhat-ná valaki: ha a delej mindent éltető erő, akkor a kőzetnek is élőnekkell lennie?Úgy van, a kőben is van, mert a kőnek is van élete, a kőnek is vannakmozgási tünetei: tehát él. Századok, talán évezredek alatt porhanyul akő, melynek felülete elveszti simaságát és puha szubstanciát nyer. Sröviddel ezen változás, alakulás után megjelenik rajta a már szemmelis látható élet, az első kis gyenge fűszál, vagy moha, melynek életfo-lyama elősegíti a sziklának további porhanyulását, és a kemény talajta természet magasabb alakításaira alkalmassá teszi, egy bokor vagy

53

fa megjelenésére. Vajon mi az, ami ezt a változást létrehozza? Ateremtő mindenható ereje, az isteni életerő, a delej ereje.E szerint ilyen delejes erő van a földben is, a kőben is latens alakbanaddig, mígnem tüneményei az emberi szem által is észrevehetőklesznek. Mindezeket előrebocsátja, lássuk most már, hol, mi módonlesz ez az erő hasznosítva.

Hipnotizmus és szuggesztió.A nagyközönség, amennyiben a delejről és annak hatásáról tisztafelfogással nem bír, többnyire fölcseréli a delejt a hipnotizmussal, ésminthogy ez utóbbinak gyakran káros következéseit hallotta, a delej-től is fél, holott lényeges különbség van a kettő között.

A hipnotizmus ugyanis leigázza a szubjektum akaratát, s an-nak helyébe a maga akaratát helyezi, annak képzelő és gon-dolkozóképességét a maga akaratának uralma alá hajtja. Ilymódonparancsoló urává lesz a hipnotizált egyén pszichikai és szervi műkö-désének. Amit ő, a hipnotizáló akar, gondol és képzel, ugyanazt akar-ja, gondolja és képzeli a hipnotizált egyén. Ha azt akarja, hogy ahipnotizált egyén karján, vagy egyéb testrészén égési sebet érezzen -a megjelölt helyen, a hipnotizált egyén jajgatásai közben égési seb állelő; ha azt akarja, hogy vért izzadjon, vért izzad. Ily módon lassíthat-ja, vagy éppen megakaszthatja a szervek életműködését, valamintmegfordítva azoknak működését csodával határos fokra emelheti. Haa szubjektumnak fájdalmai vannak, vagy beteg, ezt megszüntetheti,mert rövid időre az életműködést megállíthatja. De csak egy időrefüggesztheti föl, mert mihelyt az idegen akaraterő hatalma megszű-nik és a szerveknek normális működése helyreáll, a betegség is to-vább folytatja a maga működését.

Bizonyos, hogy itt sok ember előtt fölmerül az a kérdés, holveszi a hipnotizáló ezt a csodával határos erőt? Miféle eszközöketalkalmaz, hogy ezeket a kimagyarázhatatlan tüneményeket előidézniképes, - szinte megdöbbentő eredményeket mutat föl, olyanokat,amelyek csudát, bűbájosságot, varázslást sejtetnek?

Mindenekelőtt ennek a szónak „csoda” a mi szótárunkbannincs helye. Istennek teremtett világában, aki mindent ami él és mo-zog, örök és változhatatlan törvényekkel vezet, fenntart és igazgat,csoda nem létezik - csak természeti erők és természeti törvényekvannak. Ezen erők és törvények nem ismerése vezeti az embereket a

54

csoda feltevésére oly esetekben, vagy oly jelenetekben, melyek nema mindennapi tünemények sorába tartoznak. Mert ilyen értelembenfolyvást csodák között élünk. Ilyenek között vagyunk, ha állunk, hajárunk, ha alszunk, ha álmodunk, ha ébredünk, mert hogy mindezmimódon megy véghez, azt nem tudja senki, de mivel mindezekmindennap megtörténnek, úgy tekintik, mint maguktól értendő dol-gokat anélkül, hogy a fejüket törnék rajta, míg ha valami szokatlanáll elő, azt már „csodának” nevezik. Így van ez a hipnotizmussal is.

Nos hát a szellemnek, a testben .levő ember szellemének isez a varázspálcája az akaratban van. Az erős, erélyes akarat a gyen-ge, rest, lágy, ellenállásra képtelen akaratot maga alá veti; így van ezkint a mindennapi életben is. Az értelem és akarat fensőbbsége szülteaz első uralkodót és zsarnokot, aki egyes ember létére egész népetvaskeze alá hajlott. Az akarat a léleknek egyik tulajdonsága, azanyagtól független; Szász Ágost az erős, termetére nézve óriás, fizi-kai erejére nézve Herkules, aki az ezüst tallért mint porhanyó kiflittörte ketté, pulya volt akaratában, lágy, gyenge és gyáva. SavoyaiJenő ellenben vézna, kistermetű, de hajthatatlan vasakarattal bíróember, amely őt hőssé tette.

Ha most már valamely ember erős elektrikus delejjel vanmegáldva és ez akaraterővel van összekötve, és a hipnotizáló ezt egygyenge akaratú emberre ráveti, akkor ez a túlnyomó akaraterőnekellenállani nem képes. Ebben van a hipnotizálónak egész titokzatosereje. De ha a hipnotizáló is oly egyénre bukkant, akinek az övéhezhasonló akaratereje van és ezzel az övét szembeállítja, ily esetben ahipnotizáló fiaskót vall. Sőt ami több, megtörténhetik az is, hogy ha ahipnotizálót a hipnotizálandónak akaratereje felülmúlja, és ez eztérvényesíti, a szerep egészen megváltozik s a hipnotizáló lesz hipno-tizálttá. Azonban erre azt lehetne felelni: jó, hát tegyük fel, hogy ezígy van, de mi módon megy ez véghez, hogy történhetik meg az ál-lagnak, a szubstanciának átváltozása, p. o. égési seb képződésénél,vagy a Krisztus sebeihez hasonló öt seb megjelenése Lateau Lujzaextázisában; hogy lehet mindezeket kimagyarázni? Ezt is ki lehetmagyarázni, de mindig csak az isteni természeti erőknek és törvé-nyeknek hatásából - anélkül, hogy csodákról beszélnénk. Ellenbennekem nehéz ezt a lefolyást minden félreértés nélkül érthetővé, meg-foghatóvá tenni, kivált a spiritizmust még nem ismerők előtt. Megkí-sérlem ezt mégis röviden megmagyarázni.

55

Azt látjuk már a természeti világban, hogy a magasabb tör-vény az alacsonyabbat felfüggesztheti, hogy némely törvényt egymásik kiegészíthet. Ez eset áll elő az ilynemű organikus alakulások-nál, a hipnotizáló szuggesztiója folytán, jelesen: a szellemek organi-záló képessége alapján. Mert a szellem szervezi magának a testet, azanya csak az anyagot szolgáltatja az építéshez és annak táplálásáhoza maga véréből; a szellem körüllebegi őt és kívülről hat foetusára.Sok előrehaladott szellem nyilatkozatával egybevág a dr. MeiseltőlAntal médium által közölt nyilatkozatoknak erre vonatkozó felvilá-gosítása. A szellem arra törekszik, hogy azon szervet fejlessze kierősebben, amelyre neki legnagyobb szüksége lesz, így példánakokáért a tudós az agyat. Innen magyarázza ki Meisel azt a feltűnőkörülményt, hogy a tudósok kevéssé szép ábrázattal bírnak, mivel aszellem fő figyelmét első sorban a fejnek kiképzésére fordítja és azarcvonások szépségét mint mellékes, másodrendű dolgot figyelmenkívül hagyja.

A szellemnek ezt a kvalifikációját tapasztaljuk az anyáknál aterhesség ideje alatti úgynevezett „megcsodálásnál”, mely az anya-jegyben nyer kifejezést. Az ijedtség és megrémülés pillanataiban,mikor a szellem nincs elkészülve, hogy a külbenyomásnak ellenáll-jon, meglátszik a hatás a gyermeken egér-, vagy béka alaku folt,vagy kinövés alakjában, aszerint, ami okozta és amilyen mértékbenmegrázta az esemény a szellemet. Itt is egy pillanatnyi természet-szuggesztió történik a készületlen, tehát ellenállást ki nem fejtő szel-lemmel szemben. Nevezetes e tekintetben az általánosan ismert nép-hit, mely szerint az ilyen megcsodálás ellen a legbiztosabb védszeraz, hogy a terhes nő azonnal gondoljon állapotára. Vajon nem vilá-gos hivatkozás-e ez az akaratra, hogy a külső behatás ezáltal ellen-súlyozva, hatálytalanná tétessék?

Én magam is gyakran láttam életemben, hogy ily esetekben ajelenlevő nők azonnal figyelmeztették a teherben levő nőt vagy jellel,vagy szóval, hogy gondoljon állapotára. Hosszura nyúlnék, ha e té-mának támogatására a szellemnek szervezőképességét illetőleg aképzelt betegségeknek, amelyek idővel szervi bajokká lettek, a szel-lem erejének, mellyel a fájdalmakat megszünteti, vagy öngyógyítás-nak, az álmatlanság leküzdésének, a mártíroknak a tortúrák alatticsodás érzéketlenségének eseteit felsorolni akarnám. Mindezek atünemények a szellem erejének hatásai a testre. A szellem az éltetője,

56

a mozgatója, a regulátora az anyagnak, amely a szellemi erő befolyá-sa nélkül rideg, élettelen tömeg.

Ki és mikor hivatott delejezni.Mintha csak hallanám minden oldalról fölhangzani a kérdést: kineklehet delejeznie? Azt hiszem, sokkal jobban meg tudok felelni, hamegfordítom a kérdést: ki ne delejezzen?Tehát: a beteges alkotású, vagy szervi betegségekben szenvedő, deaz olyan, különben egészséges emberek se, akik azt veszik észre,hogy a delejezés megtámadja őket, azaz minden delejezés után ennekvalami hatását érzik magukon. Valamint az úgynevezett ideges, szo-rongó, ijedező természetűek se, akik bármi csekély, véletlen ese-ménytől, zörejtől megrezzennek, és szellemi egyensúlyuk ingadozik;mindezek tartózkodjanak attól, hogy másokat delejezni próbáljanak.Közelfekvő, s önként érthető okoknál fogva nem akarom inteni azolyan embereket, akiknek jellemük, életmódjuk a szigorú bírálatot kinem állja, mint példának okáért a hitetlen, a cinikus, önhitt, s a ma-guk erejével kérkedő embereket, hogy ne magnetizáljanak; hanemhathatósan intek mindenkit, hogy az ilyenek által magukat delejez-tetni ne engedjék.

De a gyakorló médiumok se akarjanak, mint delejezők mű-ködni, különösen ne a spiritista körökben, mert ez az ő saját médiumiképességük rovására történnék, mivel ama fluidiumnak egy részét,amire maguknak a saját médiumitásuk táplálására van szükségük,feláldozzák. Ezt tanítja a tapasztalás.

Erre vonatkozólag egy esetet hozok fel az 1872-ik évből.Volt akkor egy gépies beszélő és látó médiumunk (M. Franciska),akinek médiumi műveletei mindenkire kényszerítőleg meggyőzőhatást gyakoroltak, s képesek lettek volna Hartmann Ede bölcsészt is,- aki a médiumi tüneményeket, mint ilyeneket nem tagadja, de amédium lelkületéből (animizmus) akarja kimagyarázni, - amédiumitás valódiságáról meggyőzni. E médiumnak médiumí-tásával, különösen azon körülménnyel, hogy ez az adományamimódon nyilvánult és fejlődött ki, alkalmilag behatóbban fogokfoglalkozni.Egy transz alkalmával e médium a látottak által, különösen egy tisztaszellem ragyogó megjelenésének láttára, akivel közlekedett, örömreés csodálatra ragadtatva így szólott:

57

„Kedves szellem! Nagyon szeretném, ha az én kedves doktorom ottlent mindezeket a dicső dolgokat és téged is láthatna. Hisz te olyankedves vagy, engedd meg, hogy ő is hadd láthasson téged.”Azt mondod, hogy: „Az nem lehet?” - Hát miért nem? Mondd megnekem, hogy ez a jó doktor, aki a médiumokat fejleszti, ő maga miértnem tud sem látni, sem írni, sem beszélni a szellemekkel? „Csakazért nem, - mondod, - mivel ha ő szellemekkel közlekedni képesvolna, kevésbé érdeklődnék ezeknek kiképzése iránt, s kevesebbbuzgóságot fejtene ki ezeknek képzésében?” Ezt nem tudom hinniróla, hiszen igen buzgó és kötelességtudó!

Ah úgy! Mily bölcsesség! Azt mondod: „nemcsak azért, ha-nem azért is, mivel minden médiumitásra megkívántató fluidummalbír, és ha ő maga valamely médiumitást gyakorolna, és ennek fluidjáta maga médiumitására felhasználná, olyan médiumot nem lenneképes kifejleszteni. Adolfnak feladata az, hogy a médiumitásnakminden nemét ki tudja fejleszteni.” „Jó Atyám! Íme, mily megfogha-tatlan a te bölcsességed és jóságod és mégis vannak oly oktalanok,akik merészek a te jóságodat és bölcsességedet kétségbe vonni, vagyazokat bírálgatni!”

Ebből a nyilatkozatából kitetszik, miért kell a médiumnak amaga fluidjával okosan gazdálkodnia, hogy a maga médiumitásáttáplálhassa. Ha azonban valamely médiumot felhívnak arra, hogyfluidumát gyógyítási célokból a felebaráti szeretet szolgálatábanhasznosítsa, magától értetik, hogy egy pillanatig sem szabad késle-kednie, vagy gondolkoznia afölött, engedjen-e a magasabb törvényekkövetelményeinek, amelyeknek kisebb jelentőségű tekinteteket min-den habozás nélkül alája kell rendelnie.

De még itt is van kivétel a szabály alól, amikor a gyakorlómédiumnak a maga fluidjával közbe kell lépnie, amikor tudniillikzavaró vagy az egészségre ártalmas fluidumok a közlekedés folyamátgátolják, vagy egy más médium egészségét fenyegetik. Az ilyenesetek többnyire kikerülik a kör emberi vezetőjének figyelmét, denem kerülik ki a szellemi vezetőkét, akik a leselkedő alsórendű szel-lemek mesterkedéseit is látják s azokat megelőzik. Ily esetben gyor-san mozgósítanak a szellemi vezetők egyet a jelenlevő médiumokközül, s a fenyegető veszély elhárítására előre tolják a veszélybekerült médiumhoz és amannak kezeit delejező mozgásba hozzák amédium körül.

58

Ha pedig megbízható írómédium van jelen, akkor munkábaállítják ezt, azaz ennek kezei azonnal villámgyorsasággal írják le azutasítást a vezető számára, aki a vett utasítást természetesen azonnalvégrehajtja. Azok a médiumok, akiket a szellemi vezetők már egy-szer ilyen célra használtak, tudják, hogy ennek a kényszernek ellen-állani képtelenek. Mert ők a szellemek médiumai vagy eszközei lé-vén, azok az ő mechanizmusuk, vagy szerveik fölött uralkodnak, sazokat kivételesen másképpen is használhatják, amennyiben őt másmódon is alkalmazhatják.

Igen veszedelmes körülmények fordulhatnak elő akkor, ami-kor tisztátalan, rosszindulatú elemek tolakodnak a médiumhoz, ame-lyek a médium testi egészségére ártalmasak lehetnek, vagy az ülésfolyamát megzavarhatják. Amint mondottuk, a vezetők többszörközbelépnek, mielőtt a tagadás szelleme tervének kiviteléhez foghat-na. Az ily elővigyázat által nemcsak céljai hiúsíttatnak meg, hanemez az elővigyázat a vezetők hatalma iránti tiszteletre is kényszerítiőket. Megismerik egyszersmind azt az oltalmat, mely alatt a gyüle-kezet áll, s ha ezt a vezetők nekik több ízben szemmel láthatólagmegbizonyítják, tehetetlenségüket beismerik, s törekvéseikkel, hogya médiumot hatalmukba kerítsék, felhagynak, s a megtérésre hama-rabb megérnek.

Gyors közbelépés szüksége forog fenn gyakran a látómédi-umoknál is, azonban ez esetben az elnök tájékozottsága is elegendő,mivel a látómédium mintegy jelzi a fenyegető veszélyt. Így példánakokáért, ha a látómédium utálatos, undorító, vagy borzalmas alakokatlát, melyeket többnyire a tagadás csempész oda, vagy alakit át, miál-tal a médium idegrendszere megtámadtatik, mint a tuzséri szomorúeset alkalmával is történt, sajnálatraméltó katasztrófát idézhet elő. Ilyesetben a médiumot azonnal fel kell ébreszteni. Az ily eseteketegyébként ismeri minden tapasztalt körvezető anélkül, hogy a szel-lemi vezetők által kellene figyelmeztettetnie; sokszor erre sincs szük-ség, elég néhány alkalmas delejes vonást tennie s a rossz szellemetmegbénítja. Ellenben ez eljárás nem elegendő akkor, ha a veszélymaga a látómédium részéről fenyeget, ha nem is a tagadás szellemejátszik közbe; akkor a médiumot azonnal fel kell ébreszteni. Ez azeset előállhat akkor, ha a látómédium valamely magas szellemnekvagy képnek szépséges látomása által elragadtatva, egész szellemierejével oda gravitál, és sehogy sem akar a földre visszatérni. Ily

59

esetben megtörténhetik, hogy a fluidikus kötelék, mely a periszpriteta testtel összekapcsolja, a médium extázisa folytán elszakad és aszellem az elszabadult periszprittel elszáll, és a médiumnak testihalála bekövetkezik.

Ily esetet megértem én is egy zsidó látómédiumnál, midőn ezKrisztust ragyogó, fényes alakjában először meglátta. Felkiáltottelragadtatásában: „Te felséges nagy szellem, mily szép, mily dicső,mily istenileg sugárzó vagy te! Vígy fel engem is a te ragyogó fény-körödbe, és ne hagyj visszatérni a sötét földre, amely nekem a látot-tak után kétszeresen sötét lenne. (A médium t. i. testileg vak volt.)Uram! Vigy fel engem magadhoz!” A vezetők gyorsan felébresztet-ték, s utána mintha összetört, elkábult volna, hosszú ideig alig voltképes egy szót kiejteni. Utána intettek vezetőink, hogy ha ezután egylátómédium hasonló extázisba esik, anélkül, hogy utasítást várnánk,azonnal annak fölébresztéséhez, illetve a médium szellemének levo-násához kell fognunk, különben annak az esélynek tesszük ki ma-gunkat, hogy a médiumot szemeink előtt látjuk élettelenül összeom-lani.

Nem tudok ellenállni azon benső ösztönnek, mely arrakésztet, hogy ismételve figyelmeztessem embertestvéreimet meg-bízható szellemi vezetőnek múlhatatlan szükséges voltára. S intvekérjem, hogy mindenekelőtt ily hathatós támogató és vezető szel-lemet biztosítsanak a maguk számára azzal, hogy a minden jókadójához, a kegyelem kútforrásához forduljanak, ilyen vezetőt kérvemaguknak. S ha megnyerték, hittel és bizalommal, önzetlen, tisztacélokat tűzve maguk elé Istent és az emberiséget szolgálni akarvategyék magukat méltóvá ily magas vezetésre; mert itt is érvényesülama példabeszéd: „Minden népnek olyan a kormánya, amilyet érde-mel.” Minden körnek olyan a szellemi vezetője, amilyen a kör tagja-inak szellemi színvonala, olyan, amilyenre a kör magát érdemessétette. Minden vezető nélkül kimerészkedni a gyakorlati spiritizmusveszélyes területére, oly oktalan és fejetlen vakmerőség lenne, mint-ha valaki hajóját delejtű, kormány és kormányzó nélkül a nyílt tengerhullámainak szabad játékául engedné át.Sok bajt okozott már az embernek a hitetlenség, önhittség, ke-vélység, mely a maga képzelt erejére bízta magát; azt hitte, meg-élhet anélkül is, hogy ahhoz a hatalomhoz fordulna segedelemért,aki nemcsak az emberek sorsát, hanem az egész világ folyását

60

igazgatja, s akinek akarata és beható munkája nélkül semmi semmehet jól véghez. Ennek a minden szellemi körre nézve legfonto-sabb szabálynak figyelmen kívül hagyása sok prosperálhatóspiritista körnek létrejöttét s kifejlődését meggátolta; sok, egyéb-ként hivatott médiumot elvont már üdvös rendeltetésétől; sőt sokszomorú katasztrófát idézett már elő.

Zárszó.Úgy véltem a 70-es évek közepe óta, midőn egy előre jelzett naponkezeimet boldogult Vay Katalin feje fölött tartva a gyógyító delejezőadományt nyertem, hogy a továbbadandó delejességet a szellemekadják, s én csak mint közvetítő szolgálok.Ezt annyival inkább hittem, mert ez időtől fogva tényleg mindendelejezés alkalmával bizonyos áramot érzek fejtetőmön át lebizse-regni. És mivel ezt most jobban érezem és a gyógyerő is mélyebbrehat, ebből azt következtetem, hogy most magasabb- rendű szellemekerősebb delejt bocsátanak ki általam.De azért nem intéztem eziránt kérdést szellemi vezetőinkhez és gon-doltam, hogy az egészen közömbös dolog, hogy az én delejezésemmimódon jön létre, az a fő, hogy erőteljes és hatásos legyen. A mitanulásunk kezdetén intettek vezetőink a hiábavalóságok felől, azazoly dolgok felől kérdést intézni hozzájuk, amelyekre saját okossá-gunkból is megfelelhetünk, hogy gondolkozási restségből a szelle-mekhez ne fussunk, s azt mondották: „ne kössetek mankót a lábatok-ra, amikor egészségesek és maguktól is képesek hordozni titeket; nehasználjatok minket sorvezetők gyanánt, hanem szoktassátok maga-tokat ahhoz, hogy anélkül is egyenes sorokat tudjatok írni.” És midőnvoltak közöttünk oly gyengék, akik ezt az intést figyelembe nemvették, akkor éles rendre utasítást kaptunk: „Mi nem akarunk tite-ket sem önműködő gépek módjára vezetni, sem mint gyermeke-ket pórázon vezetni. Annak a seregnek, amelyet mi vezetni akarunk,önállóan gondolkodó, megfontolva ítélő, szabad akarattal felruházott,céltudatos teremtéseknek kell lenniük, akik világos, szabad belátássalcselekesznek, mint mi; azzal a különbséggel, hogy mi szélesebblátkörü, tájékozottabb, előrehaladottabb lények vagyunk.”Ezért nem akartam vezetőinkhez kérdést intézni eziránt, ami kíván-csiságnak tetszett volna és megelégedtem azzal a véleménnyel, amite felől magamnak alkottam. Mikor azonban több oldalról interpellál-

61

tattam, nem tartottam volna lelkiismeretes eljárásnak, hogy szemé-lyes véleményemet, amelyet magamnak alkottam, mint igazságottálaljam föl, s Adelmához fordultam azzal a kéréssel, hogy e kérdéstterjessze a mi magas vezetőink elé. Egész készséggel engedett e ké-résemnek, és egy lapra felírta e kérdést: „Milyen neműmagnetizmusa van Adolfnak?” A felelet így hangzik: „Az ő sajátmagnetizmusa a delejezés alkalmával át van árasztva a legjobbasztrál-szellemi magnetizmussal, amely őt úgyszólván átsugározza,és az ő saját magnetizmusával asszimilálódik (egybeolvad). Ez tehátaz ő saját, de a szellemek által magnetizált delejessége, amely gyó-gyító erővel hat.” Adelma hozzátette a maga megjegyzését: „Ez márcsak tiszta és világos!”

Ez a felvilágosítás bármennyire lélekemelő legyen is reámnézve, bizonyos mértékig leverőleg hatott reám. Mert világos lettelőttem, hogy én erre vonatkozólag eddig tévedésben voltam, aminekaz volt az oka, hogy véleményem szerint én csak közvetítő szubjek-tum vagyok a szellemi magnetizmus átvitelére. S nem tartottam mega kellő gazdaságos mértéket, amennyiben bűnt véltem a felebarátiszeretet ellen elkövetni akkor is, ha egy beteget elutasítok, s a delejtvisszatartom, bár azt, tulajdonképpen javaltnak sem tartom. Ennek akövetkezménye volt az, hogy a delejezéstől július és augusztus hóna-pokban 5 egész hétre és november hónak utolsó harmadában vezető-ink által egészen váratlanul 5 napra eltiltattam; „mivel magamat túl-ságosan megerőltettem”, így szólt a tilalom indokolása. De azértdacára annak, hogy a médiumképzés céljából a körben 7-9 személyt,azonkívül naponta több személyt és vattát delejeztem, semmi gyen-gülést nem éreztem. De mégis kétségtelen, hogy a szabályszerű mér-téket túlléptem.

Az bizonyos, hogy az elhasznált magnetizmus hamar helyrepótoltatik, különösen éjjel, alvás közben. Igen sokszor látja a felesé-gem, hogy álmomban delejezem magamat. Különben minthogy min-den törvények által van meghatározva és rendezve, kell, hogy hatá-rozott törvénye legyen annak is, mimódon és mennyi idő alatt kell éslehet helyrepótolni az elhasznált magnetizmust. Ha a használat eset-leg nagyobb és tömegesebb, mint amennyit a törvény megszab, ak-kor manco (deficit) fog beállani, amelyet csak hosszabb pauza általlehet törvényes egyensúlyára visszaállítani.

62

E helyen nem tudok ellenállani a belső sarkaló ösztönnek, segyszersmind egy szent kötelesség érzetének ama magyarázattalszemben, amely szerint a mi egyletünk médiumai a delejezés által„agyonszuggeráltatnak.”5*) Valóban ilyen tőről metszett tá-jékozatlanságot a nyomda fekete festéke egyhamar nem sok-szorosított.

Difficile est satyram non scribere! Nehéz visszatartani a ka-cagást, mikor valaki anélkül, hogy valaha delejezést, vagy mé-diumaink működését látta volna, ezt a mesmerizmussal, (!) sőt ahipnotizálással egy tálban akarja feltálalni csak azért, hogy ezzel azértetlen belefecsegéssel úgy tüntesse föl magát, mint aki ért a dolog-hoz! A hipnotizáló hangos szóval kényszeríti rá a szubjektumra amaga akaratát és parancsolatát, szóval szuggerálja; de hol talál olyanhipnotizálót, aki anélkül, hogy egy szót szólana, gondolat által, aszubjektum által l,5-2 óra hosszan tartó, úgy formára, mint tartalomranézve kifogástalan beszédet mondasson?

Így én valóban csodaember lennék, s világhírű talentummalkellene bírnom, ha én mindazt a nagyszerű bölcsességet, mely azegylet által kiadott 10 vastag kötet könyvben6**) van befoglalva,médiumainknak szótlanul, csak néhány delejes vonás által szugge-rálni képes lettem volna! És ugyan hogy magyarázza ki a nagy bölcsazt az esetet, amikor a médium által egymásután két szellem - kik eföldön tudósok voltak - nyilatkozik és bocsátkoznak egymással hosz-szú vitába?! Hogy magyarázza meg azt, amikor a médium által egyszellem olyan idegen nyelven beszél, amit én sem értek?! Hogy tör-ténik az, hogy ha én magam valami fontos kérdést teszek fel vezető-inknek, a médium által sokszor oly választ nyerek, ami ellenkezik azén véleményemmel, melyet én magamnak eleve alkottam? Avagypláne ha én megrovást kapok a vezetőktől?!Animizmust a szuggesztióval; magnetizmust a hipnotizmussal össze-cserélni, a legnagyobb járatlanságról tesz tanúbizonyságot. Azérttettem be ezt a felvilágosítást, hogy a megrovásra méltó tévútra ve-zettetéstől megóvjak másokat.

5 *) Célzás hírlapi polémiákra.

6 **) Reflexioncn aus der Geisterwelt 3 kötet és Reformierende Blatter 7 kötet

63

Az eddig mondtakkal zárni akarom a magnetizmus felőli értekezést,anélkül mégis, hogy elvágnám magam előtt az utat, hogy aszomnambulizmusról és médiumizmusról való értekezés közben amagnetizmusnak érdekesebb és tudomásulvételre méltóbb mozzana-taira visszatérjek. Az eddigi felvilágosítások a szomnambulizmustkönnyebben érthetővé és felfoghatóvá teszik, másfelől amagnetizmusnak némely homályos helyét a szomnambulizmus fogjamegvilágítani.

A legalaposabb újabbkori bölcsészeti kutatóknak és az úgy-nevezett okkult tudományokban legjártasabb tudósoknak egyike dr.du Prel Károly teljes joggal mondja a következőket: „aszomnambulizmusnak előleges kimerítő ismerete nélkül a spiritiz-must és médiumizmust alaposan megérteni nem lehet.” Ha valaholáll az a tétel, hogy minden elmélet szürke, úgy bizonyosan érvényesa szomnambulizmusra vonatkozólag, valamint a magnetizmusra is,de nem szabad a mesmerizmussal, vagy horribile dictu! A hipnotiz-mussal összezavarni.

E doktrínákról könyvtárak vannak összeírva anélkül, hogyazért ezeknek voltaképpeni lényegük fel lenne derítve, vagy kevésbémerész hipotézisre juthattak volna. Ezért okulva mindazoknak téve-désein, akik a hipotézisek labirintjébe bebonyolódtak, minden ma-gyarázati kísérletet kerülni akarok, miáltal legbizonyosabban elkerü-löm a veszedelmet, hogy vagy nekem kellene magamatdementálnom, vagy mások cáfolnának meg, vagy ami legkellemetle-nebb lenne, hamis tudományt terjesztenék, s másokat tévútra vezet-nék. Nem olyan nagyon nehéz az embernek kissé szerénynek lenni ésaz emberi tudás korlátoltságát beismerni!Azt hiszem, hogy e tartózkodás nyílt bevallásával jobb és nagyobbszolgálatot teszek olvasóimnak, mintha az én szubjektív nézeteimmelgyámságot akarnék gyakorolni fölöttük, s mint dönthetetlen ítéletetakarnám rájuk kényszeríteni azt, ami a szigorúbb vizsgálat próbájátki nem állhatná. Ennélfogva én csak a reális eseményekhez és sze-mélyes tapasztalataimhoz fogok szigorúan ragaszkodni, amelyeketsaját házamban, 1/2 éven át az én szomnambulám mellett oly meg-győző módon tapasztaltam, ahogy én azt semmiféle könyvben meg-írva nem találtam. A médium egy fiatal, írni, olvasni nem tudó műve-letlen, amellett normális, éber állapotában rendkívül korlátolt látó-körrel bíró leány volt mindazon dolgok felől, amelyek az ő nyomo-

64

rult kis tót falujának a határán kívül estek - következésképp csodávalhatáros tünemények voltak az ő szellemlátásai és távolbalátásai, va-lamint jövőbelátásai, gyógyszerek megjelölései, amelyek a hamisítat-lan, minden kétséget kizáró bizonyítékok bélyegét viselték magukon.

Akkor ideám sem volt a szomnambulizmusról. De ez az énakkori járatlanságom, sőt tudatlanságom a szomnambulizmusbanvastag tévedéstől óvott meg, amelyek esetleg előre alkotott maximákés betanult hamis tanok mellett könnyen tévelygésbe vezethettekvolna. Őszintén, bár nem minden szégyenérzet nélkül szólva, be kellvallanom, hogy én abban az időben felületes és minden komolyabbgondolkozás nélkül élő ember voltam, akinek a maga hivatásán kívülcsak a futó világi örömök és szórakozások iránt volt érzéke. Ez azéppen nem dicséretes tulajdonságom volt az oka annak, hogy dacáraa delejesség iránt fölébredt élénk érdeklődésemnek, dacára a delejrőlhallott csodás gyógyítási sikernek gróf Szapárynál, amely akkor száj-ról szájra járt és a társadalmi köröket foglalkoztatta, a delejességközelebbi megismerése mégis csak szándék maradt nálam, amelysehogy sem akart megvalósulássá érlelődni. De mégis ennek is meg-volt az a jó következése, hogy a hamis teóriák érintetlenül hagytak,amit én csak most, gazdag tapasztalataim magaslatáról tudok kellőenméltányolni, mert nagyon meglehet, hogy különben merész kísérle-tekre ragadtattam volna, melyek esetleg végzetes következményeketvonhattak volna maguk után.

65

II. RÉSZSZOMNAMBULIZMUS

Előzmények.Midőn Abaujszántón letelepedtem, nem mondhatnám, hogy a közön-ség részéről valami fényes horoszkóp biztatott volna leendő praxi-somat illetőleg az ott gyakorló öt hírneves és tág ismerettel bíró or-vos oldalán. De a sorsomat intéző Gondviselés, amely kora fiatalsá-gom óta egész életem pályáján őrködött felettem, és amelynek kéz-zelfogható megnyilatkozására eddig is több alkalommal mutattamreá, mondom, ez a gondoskodó, vezető kéz itt sem hagyott cserben.Oly időszakban vezettettem Szántóra, midőn ott és az egész hernádmenti völgyben meg a Cserháton oly borzalmas váltóláz (malária-járvány) ütött ki, amilyenre a legöregebb emberek sem emlékeztek.Nemcsak, hogy néhány paroxizmus elsorvasztotta az embereket,hanem a hidegrázás alatt valóságos tüdő- és mellhártya-lobos, sőthányszékelő, kolerás jelenségek fordultak elő, egyaránt rémítgetvéna betegeket és környezetüket. A szó szoros értelmében nem akadtház, ahol egy vagy több ilyen beteg ne lett volna. Eszerint gyakranmegesett, hogy egyetlen orvost sem talált helyben az orvost keresővidéki nép rajtam kívül. Ilyenkor aztán a járókelők vagy jóakaróimhozzám utasították az embereket, kik közül egyesek még ha kocsinjöttek is, hogy orvost vigyenek magukkal a falujukba, más híján en-gem vittek. Tudvalevőleg a chinin hatásos panacea a váltóláz meg-szüntetése ellen, - habár gyökeresen nem is segít, amennyiben a visz-szaesésektől nem óvja meg a beteget, - de biztosan megszünteti asokszor ijesztő szimptómákat. Erről még akkortájt a művelt osztálysem volt tájékozva, én pedig rendeltem e szert, s ennek révén csak-hamar szárnyra kélt az én hírnevem, mint kiváló ügyes fiatal orvosé.Persze egyelőre csak az alsó néprétegben, mert tudvalevő, hogy azurasági kocsis vagy bevárja a rendes háziorvost, vagy üresen baktathazafelé, de idegen orvost nem mer vinni, s inkább másnap jön isméta városba. Ily módon nekem a járvány mindenesetre kapóra jött, ésmegmentett a kezdő orvosnak ama sivár sorsától, hogy rendszerintsoká kell sóvárognia betegek után, s gyakran korgó gyomorral kellbevárnia azt az időt, míg létezéséről tudomást vesznek, hát még amígbizalmat tud kelteni tudománya és személye iránt!A tél beálltával mintegy varázsütésre megcsappant a járvány. Mind-eddig még meg nem fejtett jelenség az, hogy járvány megszűnése

66

után az egészségi viszonyok annyira javulnak, hogy alig akad szór-ványosan egy-egy beteg ember éppen úgy, mint ahogy öldöklő hábo-rúk lezajlása után sűrűbbek a születések és a szokottnál több a fiú-gyermekek száma. Persze a hitetlen ember ezt könnyű szerrel azzalfejti meg magának, hogy a természet (!) helyreállítja a megingottegyensúlyt. Igen, helyreállíttatik csakugyan az egyensúly, de vajon avak természet hogyan bírja ezt elvégezni, amihez öntudatos elmeszükségeltetik?!

Nos hát a megcsappant betegségek következtében nem csakmagam, de többi kollégáim is többnyire otthon üldögéltek. Egy napemeleti lakásom ablakából, melyből az országút egész hosszán végiglehetett látni, egy dunnák között elhelyezett beteget látok hozni ko-csin, és azt, hogy egy ember mutatja a kocsis mellett ülő asszonynaklakásomat, majd a kocsis csakugyan a kapu felé tart. Leüzentem acselédemmel, hogy ne bontsák ki a beteget a sok ágyneműből - meg-hűlhet, inkább magam megyek le, hogy ne kelljen a régimódi csiga-lépcsőn felfáradniuk. Beállíttattam a kocsit a hosszúra nyúló kapualjalá, és ott óvatosan megvizsgáltam a csurgó izzadásban fekvő bete-get. Még egy kis meleg levest is vitettem le neki. Az asszony pediglevitte a receptet a jó távolságban levő patikába, s onnan visszatérve,hazafelé indultak.

Néhány nap mulvá a lakásom előtt egy fényes négylovas fo-gat áll meg. Egy kis levélkében finom női kézírásban Joób Ferencnész. Pottornyai Etelka udvariasan felkér, hogy szíveskedjem kifáradnihozzájuk Fancsalra. A dolog nagy feltűnést keltett a városban, aholJoób Ferenc fogatát ismerték; csóválgatták fejüket az emberek, hogymilyen karrier ez, hogy engem már Joóbékhoz hívnak. Én meg nagybüszkén bundámba burkolózva fogadtam a járókelők szokottnál tisz-teletteljesebb süvegelését, mert bár ezáltal belértékem egy fityinggelsem nőtt, mindazonáltal az emberek szemében mégis tiszteletremél-tóbbnak tűntem élő. De hát ilyen gyenge teremtés az emberek legna-gyobb része.Sokat tűnődtem az egész úton, vajon hogy jutottam én ehhez a nagykitüntetéshez - de sehogy sem bírtam a dolognak nyitjára jönni.Ahogy a kocsi befordult a kastély tág udvarára és az úrilak portájánmegállott, ott guggolt egy ködmönös ember, és még a kocsi hágcsó-ján álltamban megragadta a kezemet, hogy megcsókolja, majd hálál-kodva dicsekedett, mily hamar kigyógyítottam én őt nagy betegségé-

67

ből. Nem ismertem hamarjában rá. ö volt tudniillik az a néhány napelőtt hozzám hozott beteg; az „uraság bacsója”, ahogy magát megis-mertette. S e percben fellebbent előttem a rejtélynek egy parányicsücske és sejtettem, hogy a szegény bacsó révén kerültem én olyhelyre, ahova titokban vágyva vágytam. És így jutottam abba a ház-ba, amely színhelye lett ama megrendítő tragikus jeleneteknek, ame-lyek elbeszélésébe belekezdtem.

Kiváló előzékenységgel fogadtak és nyomban az ebédlőbevezettek, ahol már az ebédet feltálalták. Asztalbontáskor már olyanotthonosnak éreztem magam e nyájas jó emberek között, mintha régijó ismerősök volnánk. Be is vallották, hogy tulajdonképpen jelenlegsemmi szükségük nincs orvosra, csupán megismerkedni szándékoz-tak velem, hogy adandó alkalommal gyógykezeljem a család tagjait.Nagyon vágytak - mondták - megismerni azt az orvost, akiről a ba-csójuk valóságos dicshimnuszokat zengedezett finom bánásmódjáért,melyben nálam részesült. - E szegény bacsó bizonyára hallotta vagyesetleg tapasztalta is már egyik-másik orvosnak - sajnos gyakrandivó - nyers, rideg bánásmódját a szegény néppel szemben. Pedigcsupán humánus voltam irányában, mint ez az orvosnak fő-fő felada-ta minden hozzáfolyamodó paciens iránt, - a beteg néppel szembenpedig kétszeresen parancsoló kötelessége. A részvét, a szánalomminden szenvedő és szegény iránt különben is velem született tulaj-donságom, ami azelőtt, hogy spiritistává lettem, - sok-sok léhaságomés fogyatkozásom mellett az egyedüli jó tulajdonságom volt, amelyrejóleső megelégedettséggel pillanthatok vissza. S íme, e csekély jótulajdonságom által igazolva lőn édes apámnak amaz oktatása, hogyne becsméreljem még a legjelentéktelenebb embert sem, mert nemtudhatom, hogy mily nagy, döntő szerep juthat annak osztályrészüléletem pályáján. És csakugyan fordulópontot képezett az az óra,amidőn lábamat e faluba tettem, ahol három jobb családnak fészkevolt, s akiknek tekintélye révén én az egész környék legkeresettebbés legnépszerűbb orvosává lettem. Sőt ennél is több - e családi körbőlindult ki az a végső impulzus, amely az én csökönyös elfogult-ságomat a homöopatiával szemben annyira megtörte, hogy már nemátallottam többé annak elméleti tanulmányozásával foglalkozni. Amiutóbb betegeim ágyánál megbecsülhetetlen lelki megnyugvást adott.Végül pedig rendeltetésem és életem tulajdonképpeni feladatához isa homöopátia révén jutottam, mert mint allopata orvos, sohasem

68

nyílott volna meg előttem a Vay Katalin, illetve Adelma ajtaja. Smindennek indító eszköze - mint a guruló kavics a lavina képződésé-nek - egy jelentéktelen, számot nem tevő szegény bacsó volt az em-berek sorsát intéző bölcs és jóságos Gondviselés kezében. Megjegy-zem, hogy azon idő alatt, amíg én allopata voltam, a Joób családok-nak csupán férfi tagjait és gyermekeit kezeltem, a női tagok pedigkizárólag homöopatikusan kezelték önmagukat kisebb esetekben,míg komoly esetekben Miskolcról vagy Kassáról hozattakhomöopata orvost. És most Joób Ferenc családja két női tagjának, azasszonynak és édes anyjának lelki világával akarom megismertetniolvasóimat.

Pottornyay asszony a legideálisabb boldog házasságban éltvele rokonlelkü férje oldalán, aki egyike volt kora legtiszteltebb éslegnépszerűbb férfiainak Liptó vármegyében, hol a fiatal, 32 évesférfiút már az alispáni polcra emelték. Aki a 48. előtti állapotokatismeri, az meg is érti, milyen zsánerű ember lehetett az, akit oly fia-talon tüntetett ki e magas, s akkortájt még nobile officiumot képezőméltósággal egy egész vármegye közönsége. De gonosz féreg őrlötteszervezetét, tudniillik a tuberkulózis, mely hosszas betegeskedés utánel is ragadta a férfikor delén levő embert. A teljesen megtört, s hú-szas évei közepén levő fiatal özvegyet Felsőmagyarország legelőke-lőbb kérői rajzották körül, - ő azonban mindenkit kikosarazott. „Azatyát csakis az anya pótolhatja - nem teszem le az özvegyi fátyolthalálom órájáig, és nem adok két árva leányomnak mostoha apát;egész életemet kizárólag neveltetésüknek, boldogulásuknak akaromés fogom is szentelni.” Magasszárnyalású, fennkölt lelkű művelt asz-szony létére kifogástalanul vezette két gyermeke nevelését, fej-lesztgette minden szép és nemes iránti fogékonyságukat. De sajnos,testi fejlődésüket nem irányitotta helyes mederben - skrupulózusangondozta, óvta őket minden „kártékony” szellőtől, ahelyett, hogyedzette és ellenállókká tette volna már csak az apjuktól öröklött ter-heltségük miatt is, úgy hogy üvegházi növényekként képtelenekkéváltak a külvilági zord viszonyokkal megküzdeni. E mulasztás megis bosszulta magát. Felnevelte két leányát, s férjhez adta az idősebbi-ket egy árvavármegyei Kubinyi nevü nagybirtokoshoz, a másodikatpedig néhány évvel később fancsali Joób Ferenc vette feleségül. Job-ban alig választhatott volna férjet a leányok számára; a lehető leg-boldogabban élt mindkettő férje oldalán és anyjuk gyönyörködött

69

boldogságukban, bőven élvezvén áldozatának gyümölcsét bennük éskét-két unokájában. Ám az Erynnisek a sötét fátum kaján végrehaj-tói, melyek e családra leselkedtek, csak ideiglenesen húzódtak visz-sza, folyton lesve a kellő percre, hogy boldogságuk közepette annálfájóbban mérhessék rájuk a sújtó csapást...Egy megyei bál alkalmával, melyen Kubinyiné, mint bálkirálynőbámulat és hódolat közepette ünnepeltetett - egy kis meghűlés követ-keztében megkapta a tüdővészt, s pár hónapi küszködés után követteatyját a családi sírboltba. Ki lenne képes ennek a Niobehoz hasonlósorsra jutott anyának fájdalmát, s lelkének megrendítő állapotát kel-lően körvonalazni vagy pláne leírni? A végképp megtört anya mene-külve a gyászos színhelyről, átköltözött másik leányához Abaujba.

Szükség is volt a körültekintő házvezetőnőre, és az unokáknevelését irányító segítő kézre. Joóbné születésétől sokkal gyengébb,törékenyebb testalkatú vala nővérénél, természetére hasonló amimozához, lelke szerint pedig valóságos angyal volt. Mindig nyája-san mosolyogva nézett nagy, könnyben úszó kék szemeivel, s nemhiszem, hogy valaha is képes lett volna haragra lobbanni vagy pedigbárkire és bármiért még csak megneheztelni is. Nem tudom, vajonkedves lényét ártatlan fehér bárányhoz, vagy galambhoz hasonlítha-tom-e inkább, de mindenesetre makulátlan tisztalelkű teremtés volt.Így például a menü összeállításánál soha sem kért csirkét ebédre, deha feltálalták, szívesen megette. Azért titkolták el előtte, hogy csirkekészül számára, mert fájlalta, hogy az ő kedvéért levágják és egészdélig folyton nyugtalankodott, mintha hallaná a csirkének a haláltu-sában való hörgését és szárnycsapkodását.

Midőn Bécsből mint a homöopatiának meggyőződött hívekerültem vissza, végtelenül örültek a fancsali úrnők, legjobban pedigJoób Ferencné, akit gyakran közbeneső nagy betegségekben, tüdő- éstüdőhártyalobban sikeresen kezeltem. Végtelen bizalommal ragasz-kodott hozzám, és válságos esetekben minden rimánkodásom dacárasem akart hallani arról, hogy konzíliumra még más homöopata orvostis hívjanak. A beteg lobos állapotai nem voltak egyszerű természetű-ek, hanem a gümők lerakodási folyamatának következményei. Többéven át őrlődött le a végeredményében végzetes kimenetelű procesz-szus. De a szegény anya nem ámította magát, s tisztán látta az őrlőféregnek feltartóztathatatlan ádáz munkáját. De a beteg azért fenn-járt, sőt derűs meleg nyári napon - de akkor is zárt üveges hintón -

70

hozzám is ellátogatott. Végre közeledett a drámának utolsó fel-vonása; a szegény anya jól ismerte a katasztrófa közeledését jelzőszimptómákat. Ágyba dőlt a beteg és azt többé el sem hagyta. Ami-nek e pár hónap alatt szemtanúja voltam, az felülmúl minden emberiképzeletet. Bár folyton sírt és zokogott a szegény anya, mégis mindigmosolyogva nyitott be beteg leányához, s mindig olyas mesével ho-zakodott elő, amiről tudta, hogy az a beteg ajkára mosolyt fog vará-zsolni. Többnyire a két leányka körül forgott a mese szövege - holvalamely bébé bölcs mondtasát adta egyik vagy másik szájába; holmegint egy ártatlan gyermekcsínyt fundált ki, amely valami bájosgyermeki vonásban csúcsosodott ki - szóval kifogyhatatllan volt újmeg új mesék kitalálásában, és célját soha sem tévesztette el, sikerültneki mosolyt csalni rajongón szeretett madonnaképű gyermeke ajká-ra. Kimenőben is rendszerint mosolygott, de amint az ajtó bezáródottmögötte, imént még mosolygó arca ijesztő kifejezést öltött. Futott afolyosó végére és zokogva tért szobájába, hol jajveszékelve omlotttérdre. Mielőtt azonban a beteg szobájába ment volna, hideg vízzellocsolta meg arcát és szemére szemvizet borogatott, hogy kisírt sze-me el ne árulja. S mielőtt átlépte volna a betegszoba küszöbét, előbbmegállott, lecsillapította háborgó szívét és fékezte fel-felcsukló zo-kogását, ötvenkét éves orvosi praxisomban sok megrázó tragikumnakvoltam szemtanúja a halállal vívódó betegek körül - de a hős babér-koszorúja mégis csak ezt az asszonyt illeti. Mi is a férfinakhaláltmegvető rettenthetetlen hősiessége ennyi hónapon át napontatanúsított emberfölötti önmegtagadással és önfékezéssel szemben!Közeledett a finálé. Feltűnt előttem, hogy pár napja nem küldtekkocsit érettem, végre aztán megjött és szokás ellenére nem hozottlevelet, hanem a kocsis szóval mondta meg, hogy a fiatal nagyságosasszony nagyon kéret, hogy siessek ahogy csak lehet. Még ilyesminem fordult elő. Ködös, nyirkon idő - február vége vagy márciuseleje lehetett; majdnem feneketlen sárban alig bírta vontatni párolgónégy erős ló a kocsit, holott én repülni szerettem volna. Végre kiér-tünk; a házbeliek nem hallották a kocsi zörgését. Betértem az ebéd-lőből a betegszobába - a család pedig a szomszédszobában várt en-gem nyugtalanul.

A beteg egyedül volt - nem változott meg az arckifejezésemióta utoljára láttam. De szinte idegenkedve láttam, hogy az ágy elvolt húzva a faltól a szoba közepére. Később megtudtam, hogy ez a

71

beteg kívánságára történt, hogy minden oldalról hozzá lehessen férni.A szokott nyájas mosolygással fogadott és elémbe nyujtá alabást-romszerű finom kezét, mondván: „még sohasem vártam doktor uratannyira türelmetlenül, mint most. De nem is a doktort hívtam ma-gamhoz, - arra már nincs szükségem, - hanem a jó, hűséges barátotkértem és vágytam ez órában magam mellett látni.” Jól ismertem eztaz angyali, erőshítű, a haláltól nem félő teremtést, nem kockáztattamtehát semmi banális vigasztaló frázist. Hallgattam. Megkért, hívjambe a szomszéd szobából édesanyját, férjét és a helybeli evangélikuslelkészt. Ahogy beléptek, azt mondta, hogy sötét van, gyújtsanakgyertyát, - pedig déli óra volt. Ágya körül sorakoztunk: én az ágyalsó végén, szemben a beteggel; a lelkész az ágy hossza végén oldalthozzám, mellette a férj és az ágyfej mellett az anya. Engem hívottmagához. Megköszönte több éves fáradhatatlan szeretettel végzettorvosi ténykedésemet s megkért, legyek oltalmazója és éppoly hűbarátja gyermekeinek is, mint aminő irányában voltam. Mindnyájanmagunkba fojtottuk a kitörni készülő zokogást.

Aztán odahívta a lelkészt; megköszönte azt a sok vigaszt,amit a tiszta krisztusi hit magyarázatával csepegtetett belé. Majdmegköszönte férjének azt a boldogságot, amit gyöngédségével ésszeretetével teremtett számára. Bocsánatot kért tőle, hogy nem voltképes háziasszonyi és hitvesi kötelességeit kellőképpen teljesíteni.Végre elbúcsúzott édes anyjától, meghálálva mindazt a végtelenszeretetet, amelyet szakadatlanul reáárasztott, valamint azt a soklemondtast és önfeláldozást, amelyet egész életében emberfölöttilélekerővel kifejtett. Megjegyzem, hogy minden szót szokott csengőhangján s minden fennakadás vagy nehézség nélkül mondott, mialattcsodás nagy kék szemének tisztasága és arckifejezése távolról semsejttették haldoklását. Végre felkérte a lelkészt, hogy mondjon egyMiatyánkot; azt is a szokott csengő hangon, csukott szemmel mondtautána. Aztán kinyitotta szemét, s égre szegezve mondta: „Én Iste-nem, kegyelmes Atyám, a te szent kezeidbe ajánlom halhatatlan lel-kemet. Ámen.” Az ámen elhangzása után - egy mély sóhaj és elrepülta lelke.Megkövülten, mintegy odaszegezve álltunk ott néhány percig, azutánaz anyja közelebb lépett, lefogta szemeit, kivett a zsebéből egy tisztafehér zsebkendőt s felkötötte az állát. Majd arca hirtelen félelmetes,vad, merev kifejezést öltött. Mutató újját szájára téve suttogva, de

72

szinte fenyegetőleg mondta: senki ne nyúljon hozzá; ő az enyém s ezaz utolsó munka csak engem illet. Megmosta és megfürösztötte amegboldogultat, aztán letérdelt az ágy mellé, s megcsókolta kezeit.Ide-oda támolyogva, roskadozó lépésekkel hagyta el a halottas szo-bát, míg kiért a folyosóra, s onnan az udvar közepére. Ezt a jelenetetnem lehet még hozzávetőleg sem leírni. Mindaz, amit heteken, hóna-pokon át magába fojtott, most elementáris erővel tört ki belőle; si-kongott, tombolt, haját tépte, míg végképpen ki nem merült és ájul-tan össze nem roskadt. Bevitték szobájába, két napig feküdt az ágy-ban étlen-szomjan, hallgatagon. A temetésre felkelt és eléggé fékeztemagát. Aztán pedig azt mondta, hogy megadással akarja viselni ke-resztjét, amig az Atya le nem veszi róla. Addig pedig kötelesség várreá - az anyátlan árvák gondozása és nevelése. De csak néhány évigtölthette be eme rárótt feladatot. Rövid betegség után Istenbe vetetthittel és bizalommal, amint a keresztet hordta, épp oly nyugodtanvált meg az élettől. Hej, - Istent és a lélek halhatatlanságát tagadótestvérek, - bár ti is úgy okulnátok ebből a történetből, mint ahogyanén okultam rajta.

Az én szomnambulám.És most rátérek tulajdonképpeni tárgyamra: a szomnambulizmusra.Emlékezni fognak még tisztelt olvasóim, hogy én az 1849-ik év tava-szán főorvosom ágya mellett láttam legelőször a delejes erőnek bá-mulatos hatását egy honvéd törzsorvos által delejezett víz által,amely reám oly nagy hatást gyakorolt, hogy elhatároztam magambanennek bővebb tanulmányozását, mihelyt viszonyaim engedik. Azt isemlítettem, hogy elmúlt egy évtized anélkül, hogy ezen elhatározá-som megvalósitására komolyan csak rá is gondoltam volna. (Tudvavan, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.) Deúgy látszik, hogy a Gondviselés tanácsában el volt határozva, hogy adelej tanulmányozása fogja életpályámnak kiegészítő részét alkotni:ennélfogva az én közönyösségem nem képezhetett állandó akadálytIsten céljaival szemben. Mert egy lény sem képes Isten által kisza-bott rendeltetését elkerülni.Az ország felvidékének egyik sarkából űzte hozzám egy nap egészenváratlanul a Gondviselés a magnetizmus tanulmányozásánakszubsztrátumát, egy igénytelen, sápadt fiatal leány személyében,

73

mintegy ezt mondván: nesze, itt van! Próbálj meg tovább is közö-nyös maradni rendeltetéseddel szemben.”7*)

Ez a leány serdülő korától kezdve magától fejlett szomnambula volt,tehát autoszomnambul, nem mesterségesen képzett szomnambula. Ezkétségtelenül kegyelmi ajándéka volt Istennek, mely az én voltakép-peni életfeladatomat bevezette s amely nélkül én nem egykönnyenlettem volna a spiritizmusnalc megnyerhető. Ez a szomnambula voltegyszersmind reám nézve az előkészítő, a szellemtanok Jánosa,amely tan előharcosává lételemet kell feladatomul tekintenem.

Minthogy a következő ciklusnak főszereplője - mint bizo-nyosra vehetem - az olvasónak figyelmét és érdeklődését teljes mér-tékben le fogja kötni, helyénvalónak látom nem mellőzni egyetlenmozzanatot sem, ami e leány személyiségére vonatkozik, mert azelőforduló eseményeket és tüneményeket csak úgy lehet helyesenmegítélni és kellőleg méltányolni, ha az összes legapróbb részletek iskezeinkben vannak. Ennélfogva kérem a tisztelt olvasót, halassza el ahosszadalmasság és terjengősség miatt emelhető szemrehányást ad-dig, míg végül az egészet áttekintheti.

7 *) A különböző interpellálókat meg akarom előzni, akik bizonyosannagy emphasissal fognak felkiáltani: ahogy férhet össze a kettő: rendeltetés és sza-bad akarat? E kettő kizárja egymást.” Semmiképpen nem, Uraim! Isten nagy böl-csességének műve, hogy a kettő szépen megfér egymás mellet). Az egyetemes világ-törvény, amely kötelező mindenkire, így hangzik: Elő haladás! Szakadatlan előhala-dás a tökéletesség felé! Ebbe az előhaladási törvénybe van az ember befoglalva ésmunkálkodnia kell a saját előmenetelén és ugyanakkor az egyetemes előhaladást ismunkálnia kell. Ezt nevezik a szellemek összetartásának (szolidaritás). Az ebbenvaló részesülésének mértéke szabad akaratától függ. Egy ideig gátolhatja, megállhat,mígnem végre derengeni kezd előtte az a megismerés, hogy csak saját szenvedéseithosszabbítja, előhaladását késlelteti, ha tovább is makacsul megmarad visszás akara-ta mellett. Ez a szabadakarat a legnagyobb kegyadománya Istennek, elidegeníthetlentulajdona minden szellemlénynek. De mégis az isteni bölcsesség nem adhatta eztmeg korlátlanul az embernek, mert visszaélt volna vele. Ennélfogva Isten az akaratszabadságát csak bizonyos határok között adta meg; ez a határ az ő rendeltetése, derendeltetésének keretén belől akarata szabad, csak rendeltetésének kötelékei alólnem oldhatja föl magát. Azaz: azon viszonyok közül, amelyekbe őt az isteni böl-csesség helyezte, s amelyek őt előhaladásra vezetik, nem bontakozhat ki, ellenbenszabadságában áll ezen viszonyoknak engedni, hozzájuk simulni s ezeket saját elő-haladására kihasználni.

74

E leány, mint szüleinek egyetlen gyermeke, szemefénye isvolt azoknak és különösen az édes anyja dédelgette és óvta még aszellőtől is, mint valami üvegházi növényt. Ez a dédelgetés és ké-nyeztetés is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennek a természet általis gyengének alkotott teremtésnek veleszületett gyengeségét állandó-vá tegye és testi fejlődését hátráltassa. A szülőknek azonban oly mér-sékelt volt a jövedelmi forrásuk, hogy ez nem volt elég arra, hogy aleány mellé tanítónőt vegyenek a házba A községben, ahol laktak,iskola nem volt, s az anya a gyermeket Eperjesre vagy Kassára csakegy napra is a világ minden kincséért el nem küldte volna iskolába.Így nőtt fel a gyermek, csókolgatások, cirógatások közt, játékkalvagy semmittevéssel töltve idejét. Minden kívánságát a lehetőségigteljesítve látta, egy rosszalló szóval, egy szigorú tekintettel sem ta-lálkozott soha. Oh, ez a majomszeretet! Az ehhez hasonló anyai vak-szeretet abban a téves gondolatban ringatja magát, hogy ő a valódianyai szeretetnek eszményképe, holott valójában a legvastagabbönszeretetnek a példányképe csak. Mert fájna a szíve, ha a gyermek-től valamit megtagadna, ha megdorgálná; ez oly fájdalmat okoznaneki, hogy elviselni nem bírná és inkább a gyermeket lakoltatja megérte. Az én anyám könnyeket hullatott titokban, ha engem meg kel-lett bűntetnie - ezeket a könnyeket és szívfájdalmakat az én javamrahozta áldozatul. De ez az áldozat a szeretet bizonysága és ez nem isesik oly igen nehezen; ragyogó példáját adta ennek maga KrisztusUrunk.

Ez a vélt jó anya egy pillanatig sem gondolt gyermekénekjövőjére, hogy az adott viszonyok között mi fog lenni ebből az ily-képpen rosszul nevelt, elkényeztetett leányból? Hát még ha árvántalál maradni és idegen emberek rideg bánásmódjának lesz kitéve, slétfentartásáról magának kell gondoskodnia, erre már egyáltalábannem gondolt, Pedig ez az eset következett be... Az anya meghalt,amikor a szegény leány alighogy serdülő volt. Azokkal a szükségle-tekkel, igényekkel és kötelezettségekkel szemben, amelyeket az életkíván, bizony az eddig nyert nevelésében még a legkisebb erkölcsitartalékkal sem bírt, amelyeket azok ellenében fegyverül használha-tott volna. Kétségtelenül nagy kegyelem egy testvérszellemnek al-kalmat és eszközt nyújthatni előhaladásának pályáján földi feladatá-nak betöltésére, de egyszersmind súlyos felelősséggel járó feladat is,hogy ne kelljen mu-

75

lasztásaiért vagy saját hozzáadásaiért önmaga ellen vádaskodnia ésmagának fájdalmat okoznia akkor, amikor majd a szellem megisme-ri, hogy védencének földi pályáján követett visszás és fejvesztett8nevelése az ő lelkiismeretét terheli.Az özvegyen maradt apa a magányhoz nem szoktatott gyermekhezvolt kötve, mellőle nem távozhatott s így keresetében meg volt gá-tolva anélkül, hogy ez áldozattal az anyát pótolhatta volna. Elhatá-rozta tehát, hogy anyát szerez a gyermeknek: megnősült és - szerzettneki egy mostohát... Ezzel örökös békétlenség lépett be a családba:civódás, vádaskodás, szemrehányás, siránkozás, röviden: harc ésháború. A mostoha anyának sem értelme, sem érzéke nem volt akülönös hajlamokkal bíró és természetellenesen nevelt leánygyer-

Krisztus az ember rendeltetését és szabadakaratának korlátolt voltát e rövid mondat-ban fejezi ki: avagy megnövelheti-e valaki csak egy singgel is a maga testét, vagyelvehet-e belőle valaki? Senki sem képes magát kiszabott rendeltetése alól feloldani.Ha p. o. valakire szegénység van szabva, azaz ha valakit szegénységben eltöltöttföldi' élet vezethet előhaladásra, az soha sem fog jó módba jutni. De megvan a sza-bad akarata arra, hogy szegénysége mellett derék, becsületes, munkás, mocsoktalanember legyen, aki önmegadással és bizalommal hordozza sorsát ... Ha gazdagságjutott neki osztályrészül, megvan a szabad akarata feleslegét szükségben levő ember-társainak segélyezésére fordítani, vagy feladatát félreismerve, önző szűkkeblűséggelelzárkózni tőlük. Az ember szabad akaratát korlátozó rendelkezést a kalitkába zártmadarakéhoz lehet hasonlítani. A kalitka határokat szab mozgásának és tehetségé-nek, de azon belől kedve szerint mozoghat és ugrálhat. Én szintén felvethetem akérdést, hogy mi lesz akkor, ha az ember akaratát nem alkalmazza rendeltetéséhez sazt használni nem akarja?

Felelet: Akkor Isten olyan sorscsapásokat bocsát reá, amelyek az ő elfoj-tott ismeretét felköltik, hogy akaratát megtörjék. Ezeket a csapásokat nem határoztameg Isten eleve, - amint azt az emberek hiszik, hogy bűntetésből bocsáttatnak reájuk- hanem ezeket maga vonta magára az ő visszás akarata által, pedig ettől megkímél-hette volna magát, ha feladatának hódol.Kérdés: Ha mégis az ember akarata még e sorscsapásokra sem reagál, - mi leszakkor az ő feladatával? Betöltetlen marad ez esetben? Felelet: Isten akaratát és céljátegy teremtett lény nem képes zátonyra juttatni. Ha mindazok a sorscsapások ma-kacskodó akaratát nem tették hajlandóvá rendeltetésének betöltésére, úgy neki azona helyen, ahová Isten állította, semmi keresete nincs többé. Ilyen esetben ugyanaztteszi, amit egy földi fejedelem is tenne, ha egy követe valamely idegen udvarnálurának érdekeit nem képviseli; egyszerűen visszahívja és küld helyette mást. Azállás nem maradhat betöltetlenül. És bizonyára Isten nincs zavarban a pótlandóember miatt, mert megszámlálhatatlan embere van minden posztra.

76

mekkel szemben. Emennek viszont sem gyakorlottsága, sem képze-lete nem volt arról a szükségről, hogy a megváltozott viszonyokhozalkalmazkodnia kell. Egy napon, amikor az összeütközés a mostohaés a leány között igen heves volt, a leány felhasználva egy kedvezőpillanatot, fehérneműit és egyéb cók-mókját batyuba kötötte és elin-dult a nagyvilágnak. Az apa távol lévén, a mostohának eszeágábansem fordult meg, hogy utánamenve visszahozza, sőt a viszonyokragondolva, kész volt aranyhidat készíteni a futó ellenség számára.A leány gyalog utazott, mert kevés pénzecskéje nem engedte meg,hogy kocsit fogadjon, vagy vonatra szálljon. De aztán nem is tudtavolna megmondani, hogy voltaképpen hova is akar menni? Kimentaz országútra anélkül, hogy megállt volna, hogy ott leüljön, vagyhelyet keressen. Ment valami homályos, öntudatlan sugalmazástólűzetve mindig tovább és tovább, csak megpihenve vagy valaholmeghálva. Így mult el több nap, mignem vagy húsz mértföldet ha-ladt, s Abaujszántóra érkezett. Ott megállt és valami helyet, szolgála-tot keresett.

Vannak emberek, kik mindenben a véletlent látják; azok bi-zonnyal itt is az emberek sorsát vakon intéző véletlenre fognak hi-vatkozni, amely csodálatos módon, még az okos emberek sorsát is,amikor már a maguk eszével semmire sem tudnak menni, eligazitja!Mért nem állapodott meg ez a leány Eperjesen vagy Kassán, hogy ottkeressen valami szolgálatot magának, hiszen Eperjes és Kassa azakkori Abaujszántóhoz képest valódi székvárosok voltak. Mért nemvolt sehol maradása, pihenése, csak egyedül Szántón, ahol kevesebbreménye lehetett arra, hogy kenyerét megtalálja? Ám büszkélkedje-nek a materialisták és hitetlenek az ő ősükkel: a majommal; ám tálal-ják föl lelkük nyugodalmát abban, hogy legfontosabb ügyeiket atartalom és lényegnélküli vak véletlen igazgatja, s bizzák reá életpá-lyájukat: én részemről sokkal jobban érzem magamat, mint Istentőlszármazott teremtés az ő bölcs igazgatása alatt, amelyben a vak-sorsnak és véletlennek helye nincsen. „Egy hajszál sem esik le fejed-ről Isten akarata nélkül”, mondja Krisztus. És egyike azon megvilá-gosodott magas szellemeknek, akiknek megengedte Isten, hogy az őgyermekeivel foglalkozzanak: Emmanuel, - ki ugyan nem a tisztánmaradt elsődök közül való, de már magasra tisztult szellem - mondja:„Ti emberek fogalmat sem tudtok magatoknak alkotni az egyes lé-nyek külön vezettetéséről; ha ezt látnátok, akkor az Istenben való

77

bizalom oly magasan fellobogna közöttetek, hogy a kételynek min-den árnyéka örökre eltűnnék életetekből.”A szegény teremtés nem egykönnyen tudott valami nekivaló foglal-kozást találni, mert dologra gyenge volt, tanulni nem tanult semmit,még kézimunkát sem, és emellett félszeg és ügyetlen volt. Röviden:összevéve sem tanult egyebet, mint bábuinak ruháit meg varrogatni.Itt egy divatárusnőnél kért magának helyet, mint tanulóleány; ott ahosszú varrótűvel nem kell varrótalentummal bírni. Ott valóban meg-találta a nekivaló helyet, de ezek nyers, durva emberek voltak, min-den tekintet, minden gyöngéd érzelem nélkül, akikkel kevésbé érzé-keny természetű is nehezen tudott volna összeférni. Ez embereknekdurvasága annyira ment, hogy egy nap e szegény teremtéssel szem-ben tettlegességre vetemedtek. Sirva, zokogva futott ki a házból,amely előtt összecsődült az utcai nép.

Felejthetetlen jó anyám halála után (1856) atyámat és ha-jadon nővéremet vettem magamhoz. Nővérem jegyben járt, s csakigen rövid idő volt hátra a menyasszonyi kelengye összeállítására.Abban az időben még nem voltak varrógépek, mindent nagy fárad-sággal, kézzel kellett varrni. Feleségem többfelé adott megbízást egykisegítő varróleány keresésére, s azon összecsoportosult tömegben -mely e különben is rosszhírű család kvalifikálhatatlan durvaságaellen állást foglalt - többen voltak azok közül, akik megbízást kaptak,s ezek mindjárt hozzánk vezették a síró leányt, őszintén bevallottanekünk, hogy varrni ném tud és a varrást nem is tanulta. Feleségemés nővérem nagy részvéttel viseltettek az elhagyott leány iránt. Elha-tározták magukban, hogy türelemmel és kímélettel tanítgatják a var-rás elemeire, konyharuhák beszegésére és a szolgálók fehérneműinekkészítésére, de semmi szin alatt el nem küldik. Ily módon beállítottákhozzánk, mint tanulóleányt anélkül, hogy valaki sejtette volna, hogymi rejlik benne és mily fontos tényezője lesz az én hivatásom fejlesz-tésében. Ez 1861-ben történt.

Első szomnamtul jelenségek. Térbeli távolbalátás.Ennek a szomnambul-leánynak alakját és arckifejezését oly elevenentudom lelki szemeim elé idézni, mintha csak elevenen állna előttem.Ez annyiban nevezetes, mivel ezt más személyekről abból az időből -még megboldogult atyámról sem mondhatom el. Ennek a szegényteremtésnek egész alakján nem volt semmi, ami kellemes benyomást

78

tett volna az emberre. Termete ugyan elég magas és sudár volt, deennek hatását a keskeny vállak, a csapott mell és a hanyag magatar-tás érvényre jutni nem engedte. Sápadt, a betegség lehellete általbevont színtelen arcbőre, alacsony, nyomott homloka, aránytalanarcvonásai még a virágzás kora előtt elhervadt lénynek benyomásáttették a szemlélőre. Csak sötét pillái által árnyékolt szemei, melyek agazella tekintetére emlékeztettek, mentették meg őt, hogy a rutakközé ne számittassék.

De viszont nem lehetett egyhamar oly ártatlan, jóságos te-kintetet találni, amelyből olyan tiszta, ártatlan léleknek mélységetükröződött volna vissza, mint ezé, amely az ő kékes és nedves szem-fehérének közepébe helyezett acélkék szemeivel mindenkinekszivébe lopózott. Az én nemesszivü nővérem azonnal a maga szen-vedéseinek társát ismerte fel benne, akit az övéhez hasonló veszteségaz anyátlan árvának sorsára juttatott, és szivének azon helyéről, aholelőbb jó anyánk székelt, valamely vibráció következtében a részvét-nek egy kis hulláma csaphatott át a hasonlóan hangolt szivhez, melyazt készséggel elfogadta és mint hálaérzelem vibrált, rezgett vissza.A szellemeknek akár testben, akár testen kivül legyenek ily kölcsön-hatásuk, örök törvényen alapszik, és egyszersmind hatalmas emel-tyűje a szellemvilág fejlődési folyamatának, általában koronáját ké-pezi a szellemek szolidaritását fenntartó isteni örök törvénynek.

Ezek a láthatatlan kölcsönös összeköttetési szálak voltak azelső gerendái a rokonszenv hídjának; csakhamar követte ezt a részvétérzését az ennél sokkal melegebb érzelem: a „szánalom” e szegényelhagyott leánynak sivár, vigasztalan helyzete iránt támadt könyörü-letesség érzése. De bár az én potencirozott testvéri, feleségemnekpedig példásan ideális nővéri szeretete - amely közbe legyen mond-va, mind a mai napig nem gyengült - vette körül, mégis ezek az anyátnem pótolhatták. - Anya, mily nagy horderejű szó ez! Lehet-e vajonegyáltalában anyát pótolni? - Egyebekben megvolt mindene, amitcsak szive, lelke kívánhatott, ami e boldogtalan gyermeknek vigasz-talan helyzetét még szembeszökőbbé tette.

Nővérem arra törekedett, hogy barátságos, gyöngéd előzé-kenységgel sivár helyzetét feledtesse vele és szenvedései tövisénekhegyét megtompitsa. A maga szobájába vitte fel, megosztotta aztvele, s számára a maga nyoszolyája mellett vettetett ágyat. Mintminden jó tett, a maga hatásában törvény szerint jótékony következ-

79

ményeket von maga után azokra, akiktől a tett származott, itt is nővé-rem szívjóságának jó következményei nem maradtak el.Itt azonban kényszerűlve vagyok olvasóim érdekében a könnyebbmegérthetés céljából az események folyamát megszakítani, mivel atisztelt olvasó e felvilágosítás nélkül nem tudná magát tájékozni. Eztlehetőleg rövidre szorítom, csak annyira terjeszkedem ki, amennyireolvasóim tájékoztatására szükséges, aztán majd a továbbiakban ki-merítőbben, alaposabban fogok róla beszélni.A szomnambula, szellemi látó, clairvoyante, egészen sajátságos te-remtés, aki teljesen különbözik a közönséges normális embertől.Nappal általában olyan, mint más ember ébren. De már aszomnambulának álomban teste mintegy megbénulva fekszik, ellen-ben szelleme annyira szabad, hogy előtte semmi korlát, fal, távolságnincs, sőt bizonyos fokig sem mult, sem jövő előtte elzárva nincsen.Egyetlen gondolatot vagy érzelmet előtte eltitkolni nem lehet, mindezúgy áll előtte, mint nyitott könyv, és amit abból olvas, az való, reális,csalhatatlan igazság. Az ilyen szomnambul álomban emlékszik min-den előző szomnambul- álomra, - arra is, amit nappal éber állapot-ban tett. Megfordítva, mindabból, amit szomnambul-álmában tett,gondolt, érzett, nappali ébrenlétében abszolút nem tud semmit; sőtami több, még csak távoli sejtelme sincs arról, hogy ő szomnambula.

De hogy a szellem akadálytalanul betekinthessen az embe-reknek dolgaiba, gondolataiba, érzelmeibe, szándékaiba, stb., to-vábbá, hogy képes legyen a megtörténtet elbeszélni, különösen, hogyvalakivel beszélhessen, gondolatait vele kicserélhesse: erre a feltéte-leknek egész sorozata szükséges, egy rakás akadályt kell elhárítani,enélkül a szomnambul környezetére s az egész külvilágra nézve né-ma gyermek marad, kit a saját anyja sem tud megérteni. A legszük-ségesebb mellőzhetetlen feltétel, ami nélkül egyáltalában semmiresem lehet menni, az egyenlő od-fluidikus hangulat, bizonyos delejesfluidikus kölcsönhatás a jelenlevő személy és a szomnambula között.Annak jószívü egyénnek kell lennie, tiszta emberbaráti érzelemmel,különösen maga a szomnambula iránt. Voltaképpen ilyennek kellenea szomnambula delejezőjének lennie, ami a szomnambul könnyed,tartós működésére elmulaszthatatlan.

Ez alkalommal nekem kellett e személynek lennem. De aszemélyi viszonyok és körülmények olyanok voltak, hogy azt egy-előre mint lehetetlent, kizártnak kellett tekinteni. Ennélfogva nővé-

80

rem volt hivatva arra, hogy mint közvetítő személy átmenetileg, -mint szurrogátum, - a delejező szerepét magára vegye.És most felveszem a megszakított fonalat. Az én nővéremnek neme-sen érző szive azonnal meg tudta magának nyerni ezt az érzékenyteremtést. Csak a két fél ód-fluidjának kiegyenlítésére volt még szük-ség; ez is megtörtént éjjel a két ágyban; nappal pedig a varróasztalmelletti közelség folytán, és a két kiáradó ódfluid asszimilálódottegymással. Ezek a szellemi és lelki feltételek elégségesek voltak akezdetre, hogy a szomnambula dacára egy második személy közvet-len közellétének beszélhetett nem ő hozzá, nem ő vele, hanem az őjelenlétében.Helyesen nevezik a franciák a szomnambul állapotot clairvoyance-nak, világosan látásnak, mert az illető személy valóban világosabban,tisztábban lát, mint ébrenlétében; de állapotát álombanlevőnek éppennem lehet mondani, ahonnan én ezután mindig „tisztánlátásnak”,vagy világos látásnak fogom nevezni, bár szellemi látásnak(világoslátás és tisztánlátás közönséges látásra is használtatik) islehet nevezni. Az idő, amelyben ez az állapot ennél a leánynál akkorkövetkezett be, amikor a rendes álom világoslátásba ment át, az éjfélutáni idő volt.Nővérem igen éber, csendesen alvó volt (talán minden menyasszonyilyen?), s néhány napon át érthetetlen lassú mormogást hallott; né-hány nap múlva néhány érthető szót, azután egész mondatokat, végreegész beszédek voltak. Szemlélései, festései csodálatos események-nek, amelyeknek substratuma ennek a leánynak műveltségi ésértelmiségi fokát messze túlhaladta. Annak oka, hogy aszomnambula mindezt nem nővéremhez intézve mondta el, az, hogya szomnambula az ő világoslátásában rendszerint az ő delejezőjéhezszokott beszélni, aki ez esetben én lettem volna, de az én akkori mi-nőségem és egyéb viszonyaim egyelőre sokkal hátrább állottak,mintsem hozzám beszélhetett volna.

Az a rokonszenv, amely a két leány között gyorsan kifejlő-dött és erősbödött naponta a kölcsönös odfluid kicserélése folytán,mely a testi közellét folytán jött létre, tette lehetségessé, hogy a leány- nővérem jelenlétében - szellemlátóvá lehetett, és szelleme a végte-len térben akadálytalanul csaponghatott. De beszélni még mindignem tudott, hanem csak mormogni és ezt is csak azáltal, hogy a kétfluidum egymást vonzotta, s azok így kicseréltettek és áthasonultak.

81

Ily módon lassanként elérte a lehetőséget, hogy mind világosabbanés tisztabban beszelhetett, de azért nem ővele vagy őhozzá, tudniilliknővéremhez, hanem az ő közelében semmi sem gátolta aszomnambulát abban, hogy beszélhessen.Nekem mindezekről akkor még sejtelmem sem volt. Nagyon el vol-tam foglalva hivatalos teendőimmel és privát praxisommal, és jólelkiismerettel mondhatom, hogy hivatásomat komolyan vettem.Hosszú időn keresztül nem aludtam ágyamban, nem ettem asztalom-nál és már arra sem emlékeztem, mennyi ideig volt már a leány aházamnál, mielőtt ottlétéről tudomást vettem volna; ő tudniillik nemvolt szemrevaló és szinte szégyenllem bevallani, hogy ez az én akko-ri gondolkozásom szerint hiba volt.

Feleségem szintén rokonszenvezett a leánnyal, és ő is ott ülta varróasztalnál egész nap. Ilymódon lassanként ő is részt vehetett acsudadolgokban, midőn a leány szellemi látásának ideje elérkezett.Feleségem Dumas regényéből olvasott valamit, a dr. Balsamo deleje-zőnek clairvoyance betegéről, de ezt csak a regényíró fantáziája szü-leményeként tekintette, és most e tünemény iránt az én érdeklődése-met fel akarta kelteni. A két nő egymás között értekezett erre vonat-kozólag, míg végre feleségemből kipattant, hogy a leány álmábanigen különös dolgokat beszél. „Ne adjatok neki sokat enni este, majdakkor nem álmodik és nem fecseg olyan sokat.” Ennyiből állott az énegész bölcsességem abban az időben. Mondtam már fentebb, hogyén nagyon felületes és világias voltam, de még más vallomást is kelltennem, azt tudniillik, hogy felfuvalkodott és önhitt voltam és el-lentmondtast nem egykönnyen tűrtem. Az én gyors karrierem és agyakorlatban elért sikereim elbizakodottá, ön- túlbecsülővé, másokatkicsinylővé tettek. Hiszen ilyenek az emberek általában. A kedvezőkörülmények által előidézett sikereket maguknak tulajdonítják, sokatépítenek reájuk; de ha valami nem sikerül és csizmadiát fognak, fias-kót vallanak: bűnbakot keresnek - csak magukban nem keresik ahibát.

A két nő kezdetben tartózkodva, majd komolyabban, végülsürgetve hívott fel, hogy vizsgáljam meg, ne vonakodjam s ennek aszokatlan dolognak nézzek utána. „Asszonybeszéd, oktalanság! Tiképzelődtök, magatok csináltok magatoknak rémképeket, hagyjatokbékében a ti csodátokkal!” Volt erre az én feleletem. De mindennekdacára kíváncsiságom fel volt izgatva, csak a kevélység mondott még

82

nem-et, bennem ez nem bírt meghajolni. Ugyanezt tapasztaltam ké-sőbb sok oldalról, s mindannyiszor emlékezetembe idéztem, hogy énis ilyen elitélő voltam már előzőleg, s éppen ezért nyugodtabban,kíméletesebben ítélem meg a gyanúsító és hitetlenkedő embereket,akik mindenütt humbugot szimatolnak.Ekkor egy véletlen esemény történt, amely döntő fordulatot adott adolognak. Egy éjjel, amikor még mindig csak monologizált, nagyonkitört az én kocsisom ellen: „Ez a nyomorult zsivány, hálátlan fickó,a lovászgyereket, akit az ő ura nagylelkűen azért vett fel, hogy rajtakönnyítsen, éppen most tanítja be, miképpen kell urát meglopni. De -mondta fenyegetve - ez nem fog neki sikerülni, én meg fogom hiúsí-tani.” Kocsisom ugyanis részeg fővel, saját hibájából lábát törte:természetesen én mindent megtettem ápolására és helyettest vettemfel. De ő félt, hogy állását el fogja veszíteni, hogyha mun-kaképtelensége sokáig tartana, én tehát a magam költségére egy fiatalsuhancot fogadtam, aki őt, amig megerősödik, a munkától felmenti.Ez volt az, akit a szomnambula szavai szerint lopni tanított, akitazonban az ő ébersége le fog álcázni. Ez persze meggyőző eseménylenne, ha bebizonyulna.

Ekkor én mindenekelőtt cselekvőleg léptem föl, nem azért,mintha nagy súlyt fektettem volna arra, hogy a kocsis egy kevés za-bot, hájat, olajat stb. ne lopjon. A pénzérték nálam sohasem játszottaa főszerepet, hanem mindez a véletlen alkalmul szolgált arra, hogyelőbbi álláspontomról blamázs nélkül visszavonulhassak anélkül,hogy elárulnám azon régi óhajtásomat, hogy ezt az ügyet közelebbrőlfigyelembe vegyem, és hogy eddig ezt az álszemérem, a kevélység-nek leánya nem engedte meg. Érdeklődésem és tudvágyam nagyonfel volt ingerelve, hogy tudniillik meggyőződést szerezzek magam-nak arról, hogy mindez csakugyan való-e és igaznak bizonyul-e?A ház, amelyben laktam, három oldalról el volt zárva, mint valamivár; igen magas kétszárnyú kapuja volt, a saroképület hosszábannagy kert, magas kőfallal körülvéve, a harmadik oldalon pedig aszomszéd épületnek magas tűzfala állott. Csak a negyedik oldalonvolt fakerítés egy kis ajtóval, amelyen a hátulsó szomszéd a magaudvarán keresztül az átjárást megengedte (az építőnek ügyvédi forté-lyával), de annak az átjárás nem volt megengedve. Ennek az ajtónaka kulcsa a kulcstartó szekrénybe volt zárva. A ház hosszú épület volt,

83

elől utcai és udvari lakások, azután speiz, kamra, mángorlószoba éscselédszoba, padlás-följárás, fáskamra, kocsiszín és végül az istálló.Az istálló oly messze volt a lakásoktól, hogy abszolút lehetetlen voltonnan valamit meghallani. És a leány egész nap sohasem ment oda.Ennélfogva nagyon feszülten vártuk a bekövetkezendőket. A máso-dik vagy harmadik éjjel ugyancsak álomban először mondta nővé-remhez beszélve: „Most vigyázzanak, az összeharácsolt dolgokatmost rakják egy nagy kosárba és csak a kocsis feleségét várják, hogyezeket a kerítésen egyenként átadogassák. A kosárban van egy korsóolaj, egy darab kősó, háj, fél zsák zab és tüzelőfa a kis ajtó mellétéve.” S amikor ő megadta a jelt, mnidnyájan kimentünk és egyen-ként megtaláltunk mindent, amit elsorolt, minden hiány nélkül.

A szomnambulától kapott utasítások.Ez persze nagy esemény volt. Én voltam mindnyájunk között legjob-ban fölizgatva és fölindulva, kinek az egész dolog a fejében zúgott ésminden gondolatát lefoglalta. A leány pedig szigorúan megparan-csolta, hogy neki magának ebből az egész dologból egy szót semszabad megmondani, elárulni; neki ébrenlétében az ő álomlátó álla-potáról sejtetni sem szabad semmit, mert szégyenletében világnakmenne, mintha boszorkány volna, amelyekről kicsiny korában a daj-kamesékben hallott beszélni. A kocsist azonban nem kell elküldeni,mert különben jó kocsis, aki a lovakat híven ápolja és szereti és azo-kat meg nem rövidíti, hanem a mi asszonyunk, aki semmit sem ért alovak tartásához, többet ád ki, mint amennyire szüksége van. A ko-csis hibáját jóvá fogja tenni és soha többé el nem követi, amire őtkülönben a felesége vette rá. Szót fogadtunk neki.

Azonban a végzetes kétség nem nyugszik soha és habár cá-folhatatlan, kézzelfogható tényekkel tízszer meggyőzetett is, újrafölemeli fejét, hogyha esetleg tizenegyedszer föltűnik valami, amineki helytelennek vagy kétségesnek látszik. A mi hálószobánk nővé-remé mellett volt, ahol tudvalevőleg a leány is volt, aki álomlátóállapotában feleségemmel és nővéremmel diskurált. Én az ajtónálhallgatóztam s amint csendesen, még a két nő által sem vétetve észre,az ajtót egy kissé kinyitottam, abban aercben elnémult s egy szó sem jött ki többé az ajkán. Ez ismét étségettámasztott bennem és megzavart. Újra betettem az ajtót. Kevés időmúlva a két sógornő is ágyba készült abban a hitben, hogy ismét

84

rendes álomba merült, mivel éppen nem beszélt és a kérdésekre semadott feleletet, de azért nővérem kezét erősen tartotta és amidőn ma-gát annyira összeszedte, hogy beszélő szervét hatalmába keritette,így szólott: látja, mily sokáig tartott, amig én a „lökésből” magamatösszeszedhettem, amit a doktor által kaptam. Most az ő egész hiteismét megingott, újra kételyek kínozzák, minthogy én az ő közbelé-pése alkalmával hirtelen elnémultam; el kellett némulnom és pedigelsősorban azért, mert ő nem hisz. De még ha hinne is, az ő jelenlététnem bírnám eltűrni, pedig ő az, csakis ő, akinek engem vezetnie,igazgatnia, megértenie kell. Éppen olyan nagy, hogyha nem nagyobbakadály az, hogy nappal bosszankodom reá. - Istenem, őreá, aki azén delejezőmül van rendelve! Kevélyen halad el mellettem, rám semnéz és én lassan mondom magamban, neki mint orvosnak látnia kel-lene, hogy én nem vagyok egészséges és már csak részvétből is megkellene egyszer szólítania és kérdeznie: nincsen valami baja? Ez bántengem és elidegenit tőle ahelyett, hogy vonzódnám hozzá, hogy olyrészvétlen irántam, holott alapjában jó, melegen érző szive van, depersze eltorlaszolja azt kevélysége; de mindezt én nappal nem látom.És mindaddig, míg ez a bosszankodás szivemben megmarad iránta,közelléte nekem fájdalmat okoz, mert mielőtt az ajtót kinyitotta,amig csak ott leskelődött, éreztem ugyan közellétét és emiatt csakfáradsággal tudtam beszélni, de amint az ő árama az ajtónyiláson áthozzám hatott, összeszoritotta gégémet, megbénított, elkábított samint láthatja, jó hosszú ideig tartott, míg felkorbácsolt idegeim le-csillapulhattak.„Eszerint a doktor sohasem fog magával beszélhetni és a felettébbtanulságos és érdekes tüneteket magán tanulmányozhatni? - kérdeztetőle a feleségem. Igen, éppen akartam mondani - szólt a leány némitürelmetlen izgatottsággal. Neki ezt meg kell tanulnia; azért jöttemén ide oly távolról és esetleg száz mértföldet kellett jönnöm, mertcsak ő van kijelölve az én delejezésemre. „Ö azonban ebből nem értsemmit!” - mondta a feleségem.(Mosolyogva.) Egyelőre én sem értek belőle semmit, egyelőre mégmindketten igen igen tudatlanok vagyunk. De már most látom, hogyamikor szükség lesz reá, tisztán fogom látni, mikép kell neki segéd-keznem. De most elég, ne kérdezzen tovább, mert nem sokára feléb-redek, s jól hallgassa meg, amil most mondani fogok. Mindenekelőtta doktor elleni bosszúságom minden szikrájának ki kell aludnia

85

szivemből és annak helyét jóakaratnak, meleg rokonszenvnek kellelfoglalnia. Ha ő azt, amit én látok, hogy ő tegyen, pontosan tenni isfogja, akkor a törvényszerű lehetősége meglesz annak, hogy én 11következő héten csütörtökön őt magam mellett tűrhetni fogom (akkorhétfő volt, tehát 10 nap múlva). Hogy őhozzá, vagy ővele szólhatok-e, még most nem látom, mert ez attól függ, hogy ő milyen mértékbenfogja a feltételt betölteni.

Elsőben is neki csendesen, nem feltűnő módon kell köze-lednie hozzám, úgy, hogy hármunk mellett a varróasztalnál megáll ésnejével és nővérével barátságosan, jó kedvvel beszélgessen. Miről?Az egészen közömbös. Azután forduljon hozzám, s úgy mellékesenkérdezze: nos kisasszony, jobban érzi magát házamban, egészsége-sebb-e itt? Mert nekem úgy tetszik, mintha szenvedne. Miért nemkéri tanácsomat, vagy talán nincs bizalma hozzám? Vagy nem bizika homöopatiában, amit valószínűleg nem is ismer? - De mindenneknem szabad feltűnést keltenie. Azután vegyen búcsút a nőktől, s egyfejbólintással tőlem is és mint mindig, siessen el hivatása után.

Ennek nagy eredménye lesz, akkor én magamban szemre-hányást teszek magamnak ahelyett, hogy mint eddig őneki tennék, ésnagyon sajnálni fogom, hogy őt méltatlanul vádoltam magamban,mert lám, milyen jó és résztvevő, s mondom magamban: hiszen any-nyira túl van halmozva, hogy nem lehet rossz néven venni, ha velemnem foglalkozott. Azután így fogom magamnak tovább mondani:„Én hálátlan teremtés vagyok, aki azon bánásmódhoz képest, amely-ben mostohámtól, rokonaimtól és a divatárusnő házában részesültem,most túl boldognak érezhetem magamat, hogy Isten ilyen családhozvezérelt engem! Végre is ki vagyok én, hogy ilyen igényeket formá-lok és kívánom, hogy ez a tenyéren hordozott ember velem foglal-kozzék? Ezek a szemrehányások magam ellen és a bánkódás amiatt,hogy csak gondolatban is méltatlanságot követtem el a doktor ellen,felettébb gyors és hatalmas rokonszenvet fognak bennem ébreszteniiránta.Másodszor. Hogy a fluid-csere - minthogy ő (ekkor nevetve mondta)csak nem ülhet mellém a varróasztalhoz, - megtörténhessék, ha aleves mindenki számára ki lesz mérve, engem valami megbízássalküldjön ki egy pillanatra a másik szobába és gyorsan az én levesem-ből egy kanállal egyék és a kiürített kanalat tegye vissza az én tányé-romba. Ennek gyorsan kell történnie, hogy én észre ne vegyem, mert

86

ez esetben én a világ minden kincséért hozzá nem nyúlnék ahhoz aleveshez. Ugyanennek kell megtörténnie, ha a doktor otthon lesz esteis, példának okáért a teával.

Kinek nem jutnának itt eszébe a nép között, sőt a műveltebbkörökben is igen elterjedt különböző nézetek, a csók, a lehellet, azegy pohárból való ivás stb. felől, amelyek, amint a mondtakból lát-hatjuk, nem minden alap nélküliek; mert nemcsak jóindulatú, hanemrossz fluidok is szándékosan kicserélhetők, rokonszenves és ellen-szenves érzelmek ébreszthetők. Egy, a világosfejű bölcsészek közülkimagasló férfiú: Kant Emánuel a nép között forgó hasonló nézetek-ről azt mondta: „Ne adjatok hitelt mindannak, amit az emberek be-szélnek; de azt higgyétek el, hogy bizonyosan nem minden alap nél-kül beszélnek.”

Harmadik feltételül tűzte ki a leány azt a kívánságát, semmivas, semmi nemtelen érc, sárgaréz, vagy rézpénz ne legyen nálam,mikor az említett csütörtöki napon az első kísérletet fogom tenni,amikor az ő szellemi látása alatt közelében tartózkodom, vagy veleközlekedni fogok.

Abban az időben volt ez, amikor a nemzet a tizenegy évigtartott híres Bach-féle elnyomatás után először lélegzett föl szaba-don, és nemzeti egységének nemzeti ruha viseletével is kifejezéstadott. Abban az időben különösen a vidéken nem volt sehol frakk,kabát, pantalló látható, hanem atilla és csizmába húzott zsinórosnadrág; természetesen a csizmák sarkantyusok voltak. Erre vonatko-zott elsősorban az ő tilalma, tudniillik a sarkantyúra és a csizma sar-kában levő szegekre s határozottan megmondta, hogy az otthonhasznált lábbelit vegyem fel. Azután erősen meghagyta a két sógor-nőnek, hogy mindezeket nekem híven adják elő. Azután csakhamarfölébredt és azonnal normális álomba merült, amelyet megszakítani,vagy megrövidíteni nem volt szabad, mivel nagyon megerőltettemagát és a természetes álomra nagy szüksége volt.

Másnap mindezeket hűségesen elmondották nekem felesé-gem és nővérem és mindjárt az első pontnál szégyen és bánat érzetefogott el; mert be kellett magamnak vallanom, hogy a humánus érze-lem és eljárás tekintetében helytelenül viseltem magamat. Akkormég nem jutottam el a felebaráti szeretetig, ez későbbi időre, a spiri-tizmus tanainak a hatására volt fenntartva. Akkor még erkölcsi mi-voltomnak egész tartalma a „humanitás” volt. Ez volt az én bálvá-

87

nyom, az az oltár, amelyen azon időben áldoztam; de azt bizonnyalmondhatom, hogy nem voltam hűtlen papja ennek az oltárnak, mertnépszerűségemet lefelé és kedveltségemet fölfelé a humanitás kultu-szának köszönhettem: és most mily szégyenletesen vétettem ellene!Igen, egy ily kis libácska ad nekem kemény leckét a humanizmusról,amelynek én eddig apostolául tekintettem magamat. Ez erős ütés voltaz én kevélységemre és önérzetemre! Azt hiszem, hogy titokban mégkönnyeket is hullattam miatta, de annyi bizonyos, hogy megvetettemmagamat és megfogadtam, hogy nemcsak azt a méltatlanul elhanya-golt szegény leányt fogom kárpótolni, hanem ezután gondolataimnakés tetteimnek minden mozzanatában, az egész világgal szemben,vigyázni fogok magamra.

Akkor abban a pillanatban talán semmi egyéb bizonyítékranem lett volna szükség, hogy belássam, miképp ebben az együgyű,tudatlan leányban, akiről nővérem által megtudtam, hogy még írni ésolvasni sem tud, mégis kell valami szokatlannak lennie. A leányegész érzelem- és gondolatvilágában előrelátott végbemenendő pro-cesszusnak psychológiai felfogását, az ő gondolatban velem szem-közt elkövetett méltátlanságnak ismeretét, valamint másfelől ennekfolyományaként (az ő alárendelt bizonytalan helyzetét tekintve) azt ahelytelenséget, melynél fogva ő jogosulatlan, illetéktelen igényekettámasztott velem szemben: egy jelentékeny psychológus, vagy egyaz emberi szivnek gyöngéd érzelmeit boncolgató és fejtegető regény-író helyesebben fel nem foghatta volna, és logikai következtetésekkelalig tudta volna jobban egymás mellé, egymás után sorozni, amint ezaz egyszerű tudatlan leány tette.

Ezek mind oly figyelemreméltó tények voltak, melyek az azizgató gondolatoknak egész tömegét idézték elő. Kérdések és talá-nyok, derengő sejtelme annak, hogy a természet végtelen megoldat-lan titkokat, ismeretlen törvényeket rejt magában, azt a hatást tettékreám, hogy az én önhittségem, az én rátartásom összezsugorodott éstörpévé lettem a saját szemeim előtt. Annyira gyámoltalanná lettem,hogy a másik két pont fölött, - amelyeket a leány feltételül kiszabottarra az esetre, hogyha szellemi látása bekövetkezik s nekem szabadlesz vele közlekedni - gondolkozni sem tudtam. De dacára annak,hogy tudtam, hogy neki éber állapotában mindezekről sejtelme sincs,olyan zavarban voltam, mint valami fiatal gyerkőc, és fáztam a gon-dolattól, hogy hozzá kell közelítenem, őt megszólítanom, ahogy az ő

88

utasítása kívánta. Haboztam, azonban a kocsi a kapu elé állt, amely-nek engem beteghez kellett vinnie. Beláttam, hogy ennek végre ismeg kell lennie, s uti ruhában feleségemhez és nővéremhez léptem,hogy tőlük búcsút vegyek; de oly ügyetlennek és oly gyámoltalannakéreztem magamat arra, amit ő maga rendelt, hogy őt is megszólítsam.Kevélység volt-e ez bennem, vagy a megbánás érzete, vagy a lelki-ismeret szava - ki lenne képes az emberi szívnek kinyomozhatatlanredőit föltárni?!

Összerázkódott hangom hallatára, amikor őt kivételesenmegszólítottam. Egyszerre lángvörössé lett az ő különben színtelen,fakó arca; most láttam először szemeinek nyílását és a már leírt ga-zellaszerű tekintetét úgy, hogy e pillanatban szinte szépszámba me-hetett. Merően rám nézett, tekintete, úgy tetszett, varázshatással ta-padt az enyémre, de dacára annak, hogy idegesen rángatóztak azajkai, nem szólt egy szót sem s mikor én az ő rendelete szerint fejbó-lintással üdvözöltem, nem volt képes viszonozni.

Első személyes észleleteim.Egész utam alatt erről gondolkoztam, mint általában utazásaim alattmég ma is, vagy magános perceimben egy témát választok, hogyarról gondolkozzam, ahonnan sohasem lopózik hozzám az a szégye-nítő gondolat, hogy a magam társaságában unatkozom. Hogy vajon alevesre és nemtelen ércre vonatkozó utasításokra gondoltam-e, bi-zony ezt ma már megmondani nem tudom, de azt tudom határozot-tan, hogy az a psychologiai törvényszerű folyamat, mely úgy a lélek-tani törvényeknek, mint az azokból levont tapasztalati érzéseknekmegfelel, lassanként nálam is bekövetkezett. Éreztem, hogy a lányiránti érdeklődés gondolataimat lekötötte, ami viszont a kötelességérzetét költötte fel, hogy iránta való tartozásomat jóvá kell tennem,mely a legjobb és legrövidebb út volt bennem jóindulatom és rokon-szenvem felébredésére. A tíz napi határidő egy örökkévalóságnaklátszott és égtem a vágytól fellebbentem a fátyolt, mely eltakarta azta rejtélyes lényt, kinek birtokában véltem megtalálni az emberi lé-lekben lappangó erők felnyitásához szolgáló kulcsot.

Ekkor egy vagy két nap múlva új esemény jött közbe, ami azén érdeklődésemet a legmagasabb fokra csigázta és megérttette ve-lem, miért kell nemtelen érc nélkül közelítenem hozzá. Az egyikszellemlátó éjszakáján azt mondta, hogy dacára a rokonszenvnek és

89

az ód-fluidok váltakozásának, a két nővel csak emberfölötti erőfeszí-téssel és nagy gyötrelmekkel képes közlekedni. Mert ő, minthogyvasszegek vannak ágyában, úgy érzi magát, mintha merő tüskéken,tüzes vason feküdnék és ez az oka, hogy az ő szellemi látása teljesentisztává nem fejlődhetik. De ő erővel igyekezett ezt a kint leküzdeni,mivel mielőbb közlekedni akar velem.Ezt már másnap közölték velem. Megütköztem azon, hogy mi közüklehet az ágyban levő vasszegeknek az ő szellemi látásához és miértkellene neki ezen állítólagos vasszegek miatt szenvednie, holott nemfekszik közvetlenül azokon? De mivel már eddig is sok talányt éseddig megfoghatatlan dolgot valóságnak fogadtam el, nem állottamitt meg tétlenül, tétovázva. A község legjobb asztalosát hívattammagamhoz s rendeltem nála egy tolónyoszolyát, amit nővérem ágyaalá lehessen taszítani. De azt a feltételt kötöttem ki az asztalosnál,hogy minden eresztékét és párkányát csak enyvezni, vagy faszeggelszabad rászegezni és egyetlenegy vasszeget sem szabad belevernie.Nem alkudoztam vele az ár fölött, mert tudtam, hogy ezek a feltéte-lek és elővigyázati kikötések időt rabolnak el tőle és több munkátkívánnak, mintha vasszegekkel is szabad volna dolgoznia. A munká-nak minél előbb, ha lehetséges, 24 óra alatt készen kell lennie. Ezt azutolsó feltételt meg is tartotta. Természetes, hogy a leány ébrenlét-ében nem is sejtette, hogy mire szolgál ez a rendelés; de gyermekesöröme volt a tolóágyban, mert ha nem kellett kínlódnia, ha nem gyö-törte fájdalom, ingerkedően jókedvű volt, különösen, ha nővéremmelnégyszemközt volt. Örült, hogy most már közelebb lehet hozzá s az őágya alatt vele játszadozhatik. Amint első éjjel a tolóágyban szellemilátása megnyílt, haraggal tört ki az asztalos lelkiismeretlensége ellen(mert neki igen erős érzéke volt a becsület iránt), „aki rengeteg pénztfizettet magának, mivel lyukakat kell fúrnia, faszegeket faragnia, ésmégis ver bele vasszegeket, mivel ez nem oly fáradságos és gyorsab-ban megy” s ujjával megjelölte azokat a helyeket, ahol a hevederekvasszeggel voltak felszegezve. És másnap, amikor ezeket a helyeketmegvizsgálták, csakugyan megtalálták mindenütt a vasszegeket,amelyek forgáccsal és enyvvel voltak elfödve. Ez ismét meglepőtény, amit sejteni sem lehetett. Még maga az asztalos is, aki kezdet-ben a megsértettet adta, egészen le volt verve, mivel mi megmutattuka mesterségesen eltakart és kívülről nem látható helyeket, hol a sze-

90

gek voltak. A vasszegeket nagy fáradsággal kellett kiszednie, s he-lyettük faszegeket verni be.Mellesleg legyen itt megemlítve, hogy midőn később a községbenhíre futott és különféléket suttogtak a „varázsló-leányról”, aki általén csodás gyógyításokat viszek véghez, stb., ez az asztalos is tőlemkért segélyt e leány közvetítésével. A leány szellemi látásában látta,hogy annak a melle beteg, gümőkóros és hogy ekkor és ekkor megfog halni, ami pontosan be is következett.

Magától értetik, hogy a szomnambul-leánynak utasításait,amelyeknek ód-fluidunk vegyülését és kiegyenlítését kellett elő-idézniük, pontosan megtartottam. Úgy intéztem dolgaimat, hogyebéden és vacsorán, amennyire kivihető volt, otthon legyek. Emellettigyekeztem minden feltűnés nélkül barátságosabb, nyájasabb lennivele szemben. Ez őt egészen boldoggá tette, és egész lényére kiváló-an jótékony hatást gyakorolt, ami a szokottnál vidámabb kedélyénmutatkozott. Mert az ő gyöngéden hangolt kedélye és lelki életemindennemű kedélyizgalmakra és lelki benyomásokra fogékonyabbvolt, mint a normális lelkiállapotban levő embereké. A két nőnek elis mondta egész benső lényének érezhető javulását szellemi látásá-ban, ahonnan én még száműzve voltam. Hogy az általam is óhajtvavárt óráig, amelyben nekem is megengedtetett belépni, történt-e va-lami említésre méltó dolog, arra már nem emlékszem, de éppen eb-ből következtetem, hogy ilyesmi nem fordult elő.

Végre ütött az óra, amelyre tíz napig sóvár vágyakozással, stürelmetlenül tekintettem. De alig hogy a küszöböt átléptem, intett,hogy ne közelítsek hozzá, mert órakulcsom és a nadrág- szíjam csatjavasból van, amely őt gátolja abban, hogy közei- létemet elviselje,mert már ebből a távolságból is összeszorítják a gégéjét. Ennélfogvaletettem a kifogásolt s őt bántó tárgyakat és csak azután léphettemoda ágyához. De mégis jó ideig tartott, míg annyira össze tudta ma-gát szedni, hogy szóhoz juthatott. Akkor megfogta a kezemet és feje-tetején kezdve vezette le szíve gödréig háromszor egymásután ésmondta, hogy most már én magam tegyem ugyanazt háromszor azzala feltett szándékkal, hogy megnyugvást és erőt öntsek belé. (Akkornem tette össze olymódon kezeimet, ahogy ez a magnetizmusról írottrészben le van írva; ez jóval későbben történt, akkor, amikor már aszellemi látásnak jóval magasabb fokát érte el.) E cselekmény utánkijelentette, hogy most sokkal erősebbnek érzi magát, szabadabban

91

közlekedhetik velem, és tisztábban is látja a dolgokat, mint előbb.Rendelte továbbá, hogy valahányszor szomnambul állapotba esik,mindannyiszor egy pohár delejezett vizet adjak neki, s megmutatta,hogyan kell ezt eszközölni, szigorúan meghagyva, hogy amikor dele-jezek, nem szabad nemtelen ércnek lenni nálam. Természetesenmindezt hűségesen megtartottam. De amint a delejezett vízzel a szo-bába léptem, kezével visszautasította. Én biztosítottam, hogy semmivas nincs rajtam. „Igen, de a pohár az íróasztalon állott, amelybenegész tömeg vas volt. A pohárnak pedig nem szabad még közvetvesem vassal érintkeznie” - mondta ő.„De hát hogy tudjak én ennek eleget tenni? Hiszen nincs egyetlendarab bútorunk sem, amelyben vas, vagy réz ne volna!” „Én látokegy ilyet”, - mondta. - „Az íróasztal keskenyebb oldalánál függ egykönyvtartó; több politúrozott deszka függ egy zöld zsinóron, szegreakasztva a falon; ezt a vasszeget ki kell cserélni faszeggel.” S midőnmindezt az ő legközelebbi szomnambul állapota alkalmávalilymódon elrendeztem, és a poharat az alsó deszkára állítva megdele-jeztem, ismét visszautasította azzal, hogy „nem képes a szájáhozvinni.”

Bizonyosan láthatta, vagy érezhette az én kétségbeesésemeta kísérletek eredménytelensége miatt, mert mintegy vigasztalvamondta: „No, végre majd csak dűlőre jutunk egyszer, most látom azt,ami eddig a figyelmemet kikerülte: a deszkapadló tele van vassze-gekkel. (Felkacagott.) ön levetette a sarkantyús csizmát és papucsá-val a vasszegeken állott.”

Abban az időben csak az arisztokraták palotáiban voltakparkettpadlók, különösen falun, ezt is Bécsből kellett megrendelni jópénzért. Egy ideig gondolkozott s erőlködni látszott, hogy valamimentséget találjon. „Egy módot látok, amellyel segíteni lehetne, deez egy kissé hosszadalmas; de (majdnem bánkódva) nagy szükségemlenne tiszta delejezett vízre! Megálljon! Ne zavarjon most! (Kis szü-net után): „Ákárhogy erőlködjem is, más menedéket nem találok,mint azt, hogy ön álljon fel egy vasnélkül készült faszékre, melynekmind a négy lába pohárban álljon.” Elámultam, hogy ez az olvasnisem tudó lány ismerné az üvegnek a villamos áramra nézve szigetelőjellegét, mert hiszen céltudatosan akarja elszigetelni, ez tehát nemlehet puszta sejtelem. Megtettem, amit rendelt. És mégis, mindezeneklatáns bizonyítékok dacára az én kételyem még mindig próbára

92

akarta őt tenni. Egy nap, amidőn delejezett vizet kért, közönséges,nem delejezett vizet akartam neki adni, hogy vajon meg fogja-e is-merni? De nagyon felsültem. Mielőtt még a vízzel kezemben a szo-bájába léptem volna, felindulva kiáltott oda nővéremhez: Az Istenért,ne eressze be a doktort, mert azonnal rettentő görcsöket kapok az őhitetlensége és bizalmatlansága fölötti fölindultságom és elkeseredé-sem miatt! Még most is próbára akar tenni és azt gondolja, hogy anem delejezett vizet nem fogom megismerni. Nem (szinte siránkozvamondta), ezt nem hittem volna; még mindig kétkedik valódi és igaziszellemi látomásomban !”

Valóban nagyon naiv, gyermekes volt tőlem azt hinni, hogyő a nem delejezett vizet nem fogja megismerni. De ez aztán csak-ugyan az utolsó fellobbanása volt az én pislogó kétségemnek. Ezutánnyomon követték egymást a legkényszerítőbb és minden kétkedésikórral dacoló bizonyítékok az ő szellemi látásának való voltáról, amiáltal egy pillantást vethettem az Istenség kinyomozhatatlan mélysé-geire az emberben, akiben megvan a csirája az ő Atyja tulajdonainak,akinek teremtő kezéből jött ki relatív hasonlatosságban Őhozzá, sakinek az az akarata, hogy teremtése ezt a csirát saját munkája általtökéletességre fejlessze, (hogy az ő Atyjához minél közelebb emel-kedhessék.

A naponta folytatott delejezés által asztráltestét lassankéntmindinkább átitatta a delejes od-fluid úgy, hogy a rokonszenves von-zódás, amit a delejezési gyakorlat terminológiájában „rapport” név-vel neveznek, erőteljesebbé és ezáltal asztrálszalagja nyújthatóbbálett. Képessé lett lassankint messzebb távolba - különösen azt, ami azén személyemre vonatkozott - mind tisztábban és tetszése szerintiidőben látni. Megemlítem itt, hogy ő sohasem mondta, hogy ezt,vagy amazt tudja vagy nem tudja, hanem hogy látja, vagy nem látja.Szellemi látásának későbbi, jobban kifejlett állapotában sokszormondta: azt nem látom. Néha, később, mikor egészen más dolgokrólbeszélt, hirtelen közbevágott: most látom már, tudniillik amit egynegyed vagy kétnegyed órával előbb még nem látott. Hogy mimódontörténhetett ez, azt sohasem tudtam magamnak megmagyarázni, sőtmég máig sem tudom.

E tárgyalás kezdetén mondtam már, hogy a szomnambuliz-musban uralkodó törvényekre vonatkozólag egészen tájékozatlan, sőttudatlan voltam. Nem tudtam példának okáért azt, hogy az alvalátó

93

az én állhatatos kívánságomra ezt, vagy amazt megláthatja. De Isten-nek különös kegyelme volt irántam az, hogy e rám nézve nem kö-zömbös erőről és hatalomról, mellyel felette bírtam, semmi tudomá-som nem volt, mert meglehet, hogy ennek erőszakolt felhasználásaáltal könnyen nagy bajt, sőt lehet, hogy valami katasztrófát idézhet-tem volna elő; a legjobb esetben pedig akaraterejének tulfeszitéseáltal testi és szellemi erejét egész a kimerülésig elgyengithettem vol-na.

Egymáshoz való viszonyunk kezdetben annyira visszás volt,amilyen talán még delejező és alvalátó (szomnambul) között nemfordult elő soha; jelesen, hogy én az ő akaratának engedelmeskedtemahelyett, hogy amint a helyes viszony megkívánta, megfordítva lettvolna; igen, mert voltaképpen ő volt a tanítóm, tehát kezdetben ne-kem kellett az ő utasításához alkalmazkodnom. De csakhamar tisztá-ba jöttem e törvénytelen viszony felől, s beletaláltam magamat sze-repembe, s engedelmességemnek határait, mint tanítvány kijelöltem,de egyszersmind mint vezető és parancsoló, kötelességeimet és joga-imat is megszabtam. Megragadtam a gyeplőt, s biztos kézzel tartot-tam anélkül, hogy mereven meghúztam volna. Ma, amikor mind-ezekre a dolgokra a tapasztalás által megvilágított érettséggel tekin-tek vissza, nem győzök eléggé csodálkozni, és csak abból tudomkimagyarázni, hogy intuíció által befolyásoltattam, hogy öntudatla-nul is megtaláltam a helyes modort. Majd a későbbiek folyamán erremég visszatérek, és konkrét esetekre fogok utalni, ahol azalvalátónak környezete is épp úgy, mint én, tájékozatlan volt, melyesetek az alvalátó szellemi látóképességének zavartalan és tör-vényszerű fejlődésére hátrányosan és testi egészségének soha nempótolható kárával történtek. Két ilyen eklatáns esetet tudok felhozni,egyik a szegény Berzeviczy klerikusé, a másik a világhírű prevorstilátnoknőé.

A szellemi látás fejlődése.A leánynak képessége, amint már említettem, mind tisztább látássáfejlődött. P. o. látta nemcsak az én gondolataimat és érzelmeimet,hanem mindazt, amit egész múltamban gondoltam, beszéltem, csele-kedtem. Életemnek minden eseményét híven fényképezve látta, úgyvonultak el szemei előtt, mint a kinematográfiai képek. Több ízbenkétségbe vontam, amit ő az én múltamban nekem tulajdonított, mint

94

általam gondolt, vagy beszélt dolgot; de gyakran napok múlva fölme-rült emlékezetemben, hogy mégis igazat mondott, és amikor ezt veleutólag közöltem, még valami pótlással egészítette ki, ami azután eztaz ügyet még elevenebben tárta föl emlékezetemben. Természetesennem látta ő ezeket folytonos egymásutánban; hanem néha közvetle-nül csak egy epizódot látott gyermekkoromból, vagy ifjúkoromból,vagy későbbi koromból. Talán helyesebb volna ahelyett, hogy „lá-tott”, azt mondani, hogy láttattak vele. Akkor még nem gondoltamszellemekre: de ma már nem tudom mellőzni azt a gondolatot, hogyazok közül, amiket látott, sokat mutattak neki, vagy „láttatta” velevédszelleme anélkül, hogy neki erről csak sejtelme is lett volna; ép-pen így az élőszóval adott utasításoknak és érzelmi nyilatkozatoknakegész tömege is nem egyenesen az ő énjéből származott, hanem álta-la sem tudva, más sugározta be lelkületébe. Mert egy csomó látottatmásképp kimagyarázni nem lehet. Igaz, hogy a szellem mérhetetlentávolságra elláthat, kisugározhat, és a látottat közölheti; de a tudo-mányt a szellem is csak tanulás, csak studium által sajátíthatja el,mert a földi tudomány nem fekszik benn magában a szellemben,mint a látóképesség. Most pedig ő szellemlátó állapotában magyará-zatokat adott a betegségekről és ezeknek gyógymódjáról, amelyekkatexochen nem feküsznek benn a szellemben, nem is említve agyógyszereknek latin és botanikus neveit; azt kell hinnem, hogy eze-ket szellemi bemondtasok által nyerte. Ez azonban csak az én szub-jektív véleményem, amely mellett egyáltalában nem kardoskodom, snem kell ennek több értéket tulajdonítani, mint akármely más véle-ménynek.

Midőn én a bevezetésben azt mondtam, hogy az alvalátó sa-játságos alkotású teremtés, ez nem az ő testi alkotására vonatkozott,amely mint minden más szervezet ugyanazon biologiko- physiologiaitörvényeknek volt alávetve. Igaz, hogy gyenge testi szervezete volt,de nem emlékszem, hogy csak egyetlen egyszer is testi rosszullétmiatt gyógyszert kellett volna neki adnom. Mondtam már, hogy ket-tős életet élt, éber állapotában sejtelme sem volt arról, amit alvalátóállapotában látott, tett, átélt. Ellenben alvalátó állapotában látta, átte-kinthette éppen úgy az ő őbren, mint alva átélt egész múltját.

Felettébb tanulságos az emberekre nézve az alvalátónak fel-fogása önmaga felől akkor, amikor a testnek és érzékeknek kötelékeimeglazulnak, és viszont akkor, amikor éber állapotában ezek az ér-

95

zéki kötelékek nincsenek meglazulva. Oly tárgyilagossággal ítéltönmaga felől, mintha egészen más személyről lenne szó; kinevettemagát, és mulatott a maga naiv korlátolt felfogása fölött, melyeket arajta kívül eső dolgokról és emberekről alkotott magának. Nincs egymásodik olyan értelmi, bizonyos tekintetben lélek-szellemi tüne-mény, amely szembeötlőbben, cáfolhatatlanabbul lenne képes beiga-zolni a léleknek a testtől független, önálló létét, mint aszomnambulizmus a delejes tüneményekkel.

Ezért kapnak a materialisták rögtön formálisan merevgör-csöket, mihelyt a szomnambulizmusról beszélnek előttük. És ahe-lyett, hogy ráadnák magukat e tünemények tanulmányozására, hogymegcáfolhassák: megelégednek annak tagadásával. És ha őket bizo-nyításra fel is hívják, bezárják szemeiket, mint ama hindu fejedelem,aki az ő udvaránál élő európaiaknak nem akarta elhinni, hogy ezek-nek hazájában a hideg beálltával a víz megkeményszik, és hogy azemberek a folyók tetején kocsival utaznak keresztül. Mikor pedignagy áldozattal jeget vitettek oda és egy tálban elibe tették, behunytaszemeit és azt mondta: „Ez lehetetlen, én sohasem fogom hinni, hogyez a jég előbb víz lehetett, mert amit én nem hiszek, annak nem isszabad lennie.” Pedig hiába, az ellenszegülésük, makacsságuk ésellenállásuk nem használ semmit: a szomnambulizmus bizonyítékaitszétzúzni, megsemmisíteni nem fogják soha. Itt nem segítenek észfi-camító okoskodásaik, hipotéziseik, furfangos költeményeik az okta-lan, most kitalált tulajdonságokról, melyek az agy tömegében pihen-tek, semmi rezgések, amnézia, sugalmazás, vagy bármi más fogal-mak, melyek csak tudósnak hirdetett bolondot fedeznek. Aszomnambulizmus tüneményei fittyet hánynak az ilyen felületesszemfényvesztésnek és képzelgésnek, s győzelmesen el fogják aztsöpörni, mint a szél a ködöt, mint a világosság a sötétséget, mint azigazság a hazugságot. Csak idő kérdése, hogy mikor fog az ismeretbevonulni a materialista urakhoz, s tőlük Lombrosonak eme val-lomását csikarni ki: „Szégyellem, hogy ily hosszú ideig vonakodtame tényeket elismerni.”Érdekes volt őt hallani, mennyire kigúnyolta önmagát és mily hango-san kacagott a maga véleménye felett, melyet éber állapotában mintnormális személy, - amikor t. i. lelke normális összeköttetésben volttestével, - a két nemről alkotott magának. úgy vélekedett ugyanis,hogy az egész különbség a férfi és a nő között abban áll, hogy a fér-

96

finak rövid haja és szőrös arca, a nőnek pedig hosszú haja és simaarca van, és hogy másképpen öltözködnek. Képzelete pedig arról,hogy a kis gyermekek miképp érkeznek e világra, igen komikus volt.De szellemlátó állapotában, amikor lelkének és szellemének szabadés mélyenjáró tekintete az anyag nyomásától megszabadult, mind-ezek oly tisztán állottak előtte, mint egy orvos előtt. Nevezetes voltaz ő bonctani leírása az emberi szervek állásáról, formájáról, műkö-déséről. Mondtam már, hogy külső megjelenése a virágzás előttiérettséget, vagy fonnyadtságot mutatta, és valóban nála a virágzásrafejlődés kora, amely a gyermekkorból a hajadonkorba való normálisátmenetet képezi, nem volt meg, ahonnan önként érthetőleg sejtelmesem volt a nőnemnél koronként visszatérő processzusról. De a termé-szet kárpótolta magát nála e megrövidítésért más módon: jelesen 7,9, 13 hetenként előforduló vérhányással. A rendes folyamatot helyet-tesítő e vérürítés idejének elérkezését az ő alvalátó állapotában csil-lagászati pontossággal - sokszor 13, 17, 21 nappal előbb - oly ponto-san látta és meghatározta, hogy az ember az óráját bátran ahhoz iga-zíthatta volna.

Megjegyzésre méltó, hogy ő nekünk ezt a ránézve szoron-gással, félelemmel és testi kellemetlenséggel megjelenő incidensttompa közönnyel jelentette; de éppen úgy más előrelátott, sokkalnagyobb szenvedéssel járó állapotokat is minden izgalom nélkülmondott el, mintha nem is az ő személyéről lenne szó. Legfeljebb azilyen jövendölések alkalmával közönyös hangon azt jegyezte meg,hogy „akkor én sokat fogok szenvedni.” Feltünő ez a közönyösségfájdalmas állapotaira nézve, melyeket alvalátó állapotában előre lá-tott, éppen ellenkezőleg mint a „prevorsti látnoknő”, ki az ilyneműjövőre vonatkozó látományainál nagy szorongattatásokat érzett ésjajgatott. Ez a szegény asszony már jóval előbb szenvedett erkölcsi-leg, amikor a bekövetkező szenvedéseit előre látta. Én eléggé elfo-gadható magyarázatát tudom adni a két alvalátó egymástól eltérőérzelmeinek, de tartózkodom tisztelt olvasóimat egyéni nézeteimelősorolásával untatni; azért ezt magamban tartom, hogy téves, szub-jektív nézeteket ne propagáljak.

Egy körülményre mégis rá akarok mutatni, hogy ezek a ke-vésbe vett földi szenvedések és fájdalmak a szabad szellemre nézveis érvényesülnek a túlvilágban, és gyakran végzetes következményekkísérik. Tudjuk a mi előrehaladott szellemtestvéreinktől, hogy ha

97

valamely szellem földi inkarnációra jelentkezik védszelleménél,akkor elvonulnak szemei előtt leélendő földi életének eseményei,mint valami ködfátyolképek, az abban előforduló megpróbáltatások-kal és szenvedésekkel együtt. Védszelleme, aki védencének karakte-rét, egész szellemlelki kvalifikációját jobban ismeri, mint ő maga,figyelmét különös nyomatékkal felhívja a nehezebb mozzanatokra,melyeknek legyőzése nagy akaraterői, ellenálló képességet kíván,nagyobbat, mint amennyit akkor védencében lát; azért ily esetbenóva inti az elhamarkodott inkarnációra való elhatározástól, inkábbtovábbi gyakorlatot és lelki eszközök alkalmazása által való erősítéstajánl, hogy azután jobb kilátásokkal lépjen be az inkarnációba.

De a szellemeknek türelmetlen sóvárgása, kilépni kellemet-len helyzetükből és annak tudata, hogy egyes-egyedül bűneiknekújabb, habár szenvedésekkel teljes földi létben történő levezekléseután nyelhetnek jobb helyzetet, s emelkedhetnek magasabb fokozat-ra, gyakran süketté teszi őket védő szellemük intéseivel szemben.„mivel most a test láncai nélkül levén, nincs a kezükben helyes mér-ték, amellyel a földi életnek nehezen leküzdhető anyagi szenvedéseités megpróbáltatásait helyesen megmérhetnék, amelyek most nekikcsekélyebbeknek, könnyebben leküzdhetőknek látszanak, mivel atest kényszernyomását kiszámítani nem képesek, mely a szellemerejét nagyon megkisebbíti és nem képes magát teljesen érvényesíte-ni. Ezt nem akarja, ezt nem tudja sok szellem felfogni.Az okosabb szellemek hallgatnak a jóindulatú tanácsra, a kevésbémeggondoltak pedig, t. i. akik nemcsak az anyagi szenvedéseketbecsülik kevésre, hanem emellett még a maguk erejét is túlbecsülik,megmaradnak elhatározásuk mellett, s úgy tesznek, mint némelykandidátusok, akik nem lévén eléggé elkészülve, odatolakodnak azérettségire, vagy rigorozumra, s míg amazok eljátszanak egy haszon-talan, eredménytelen földi életet, emezek pedig egy földi évet. Aföldi szenvedések e lekicsinylését látjuk ebben a szomnambulában is,aki mégis panaszkodott és meggörnyedt, mikor a szenvedéseket hor-doznia kellett. Mi pedig, akik sajnálatos módon nagyon is érzéke-nyek vagyunk a testi szenvedések és fájdalmak iránt, és tudtuk azt is,hogy a léleknek a testtel való összeköttetésében a leány éppen ígyborzad a testi bajoktól, remegtünk a félelmes óra közeledésekor,mikor a vérhányásnak be kellett következnie, különösen mikor eztelső ízben vártuk. A későbbi esetekre már el voltunk készülve és

98

nyugodtabban fogadtuk. De utasítást is adott, hogy szorongattatásaités félelmét mivel csillapíthatjuk; hogy minemű felvilágosításokatadjunk neki, hogy ijedelmét a vér láttára enyhítsük. Ezek a megnyug-tató eszközök oly gyermekesek voltak, hogy én kétségbevontamelőre jelzett hatásuknak bekövetkezését, mire ő ezt mondta: „Termé-szetes, hogy ezek a vigasztaló szavak más személynél nem idéznékelő azt a hatást, de „látom”, hogy nálam egész bizonyossággal hatnifognak - különben nem láthatnám.” Ránézve ez az előfeltétel felet-tébb jellemző, s abban az időben sok gondolkozásra adott anyagot.„Ön maga is meg fog erről győződni, azért tegyen csak pontosanúgy, ahogy én „látok”, mert ez a balga vigasztalás nekem éppenmegfelel.”

És valóban úgy is volt. Az óramutatónak minden előremoz-dulása, mely közelebb vitt az aggodalommal várt pillanathoz, növelteizgatottságunkat, - mígnem egyszerre valami kézimunka mellől hirte-len fölugrott, odafutott a közelbe helyezett mosdótálhoz, s szájábóltöbb ízben vér ömlött. Tudva van, hogy a kis gyermekek előtt mégteljesen ismeretlen ama Mephisto mondtas: „a vér egészen külön-leges nedv”, mégis ennek a megpillantásánál önkéntelenül mintegyösztönszerűleg érzik, hogy e piros folyadékhoz a test élete van kötve.Ez a szegény leány egészen elrémült ennek láttára, de amintelmondottuk az általa előre rendelt vigasztaló szavakat, varázserővelhatottak reá, melyeket ő minden kétség és ellenvetés nélkül igazak-nak és szenteknek hitt. Az a körülmény, hogy a szomnambula mindigpáratlan számokat használt, és hogy más alvalátóknál is ugyanez azeset áll, eléggé feltűnő arra, hogy el ne hallgassam. Így a prevorstilátnoknő, amikor páros számot kellett volna kimondania, ha p.o, az őbekövetkező szellemi látó idejét jelezte, nem azt mondta: 68 napmúlva, mert ez páros lett volna, hanem 9 hét és 5 nap múlva. A miszellemi vezetőink is mindig páratlan számokkal adják meggyógyrendeléseikben a labdacsoknak vagy a cseppeknek számát.Éppen így azt az időt is, mely után a gyógyszert ismételni kell, vala-mint a kúrának tartamát is. így p. o. rendelnek 1, 3, 5 cseppet; 7, 9,11 labdacsot: három óránként ismételve naponta háromszor 13, 17,21, 27 napig használva. Száz meg száz eset között, melyek 30 évalatt velem történtek, egyetlen egyre emlékszem, hogy egy betegszámára 6 pilulát rendeltek, - reggel és este veendőt - és a rendelés

99

végén hozzátették a szellemek, „minthogy a beteg rendetlen életetél.” És ez tényleg úgy is volt.Úgy látszik, hogy eszerint a páratlan számok felfelé haladó törvény-szerű fokozódásnak, a párosak pedig a lefokozásnak, a bukásnak, aszakadásnak vagy ellentétnek felelnek meg. Kivételt képez a 10-esszám, a szellemek azt mondták 10=1+3x3, egy és háromszor három;1 (Isten) és 3 (a háromság).

A szomnambula jelleme.A leány, hihetetlen, hogy úgy mondjam, szent együgyűségének ma-gyarázatához az ő elkülönített, a külvilágtól elzárt nevelése adja ke-zünkbe a kulcsot, amit én a bevezetésben nem ok nélkül írtam lerészletesen.

Anyjának szemefénye lévén, gondosan megőrizte a neve-letlen parasztgyermekek ártalmas befolyásától: egész gyermekkorát aszülői hajlék szűk falai között töltötte el. És mivel testvérei nem vol-tak, ilymódon érintetlen maradt bizonyos fogalmaknak, a vad tudásfájának megrontó gyümölcseitől, melyeket vásott gyermekek úgy aházhoz, mint az iskolába behurcolnak, s az ártatlan, különösen leány-lelkeket ragályozzák. Így sok dolognak világ szerinti ismeretébentudatlan maradt, de amellett tiszta, és mocsoktalan erkölcsi tarta-lommal, amelyet az ő egyszerű, de jó hajlamokkal bíró anyja, úgyszóval mint példájával benne megerősített. Mindazokról, amik sze-mélyére vonatkozólag nem a mi házunkban és nem a mi szemeinkelőtt folytak le, általa vettünk tudomást, melyeket alvó állapotábanbeszélt el magáról.

Bármennyire megerőltessem is emlékezőtehetségemet, hogyőt magam elé idézve felfrissítsem jellemét, túlérzékenységén kívülmás hibájára nem tudok emlékezni. Nyílt és őszinte, tettetésre, ha-zugságra képtelen, amellett igen hálás, ragaszkodó és gyöngéd érzü-letű volt. Gyengéd szívű volt, részvétet érzett a szegénységnek min-dennemű szenvedései és nélkülözései iránt. Elmondta, - persze álom-látó állapotában, - hogy milyen szívfájdalmat és részvétet érez, hogyha nehéz beteget hoznak, ami vidéken gyakran megtörténik, s látja,hogy a beteg mily nehezen tud a rendelő szobába bevánszorogni.Különösen ájulás környékezte, ha valamely baleset vagy verekedéskövetkeztében véres ruhával bekötözött sebesültet hoztak. Szűk

100

anyagi viszonyai természetesen nem engedtek semmi nagylelkűségetgyakorolni, mégis néha-néha ennek némi nyomát vettük észre.Egyszer p.o. „látta”, hogy késő éjfél után egy részeg ember a kapu-félfához támaszkodva, pipáját töltve egy rakás rézpénzt elszórt és azegész pakli gyufáját elgyújtogatta anélkül, hogy sikerült volna rá-gyújtania. Azt kívánta, hogy vezessük ki a kapun, a pénzt szedjük felés másnap a nyomorék és munkaképtelen koldusok között osszuk ki.Mi meg akartuk gátolni, hogy ő is kimenjen, elég, ha közülünk egymegy ki a lámpával; de ő megmaradt szándéka mellett, mert egy 6krajcáros messze elgurult (abban az időben kézen forogtak még anapoleoni háborúk alkalmával veretett 30 váltó krajcáros rézpénzek,olyan nagyságban, mint egy tallér, de vékonyabbak annál, amelyekaz állami tönk következtében I. Ferenc alatt 20 %-kal devalváltattak,s 6 váltókrajcár értéket képviseltek), amit mi nem tudnánk megtalál-ni, s reggel a kocsis, mikor a kútra megy itatni, vagy mikor visszajön,megtalálja, s bepálinkázza. Ilyen esetekben nem volt tanácsos ellen-szegüléssel felizgatni, mert görcsös rohamokba eshetett volna, jobb-nak láttuk tehát engedni neki.Szükségesnek tartom egy még eddig nem említett sajátságát kiemel-ni, mellyel szellemi látása össze volt kötve, jelesen írtózását a vilá-gosságtól. Ez oly magas fokú volt, amilyet még egyetlen szemgyul-ladásnál sem tapasztaltam. Nem volt elég a különben is sötét éjjelena jól záródó deszkából készült ablaktáblákat betenni, hanem még kétszemét is be kellett kötnünk fekete selyemruhával. Ha nappal merülthirtelen álomba, ami nem volt ritka eset, akkor két kezével görcsösidegességgel rögtön befedte szemeit, és fedve tartotta, amíg egy ilyenkendőt nem adtunk neki.

Azért kénytelenek voltunk egy vastag gyapjú nagykendőtadni neki, amellyel fejét, illetőleg arcát és szemeit befedhesse. Ésúgy mentünk ki vele, ahol mindent úgy találtunk, ahogy leírta. Igenjó kedélyben volt, és parodizálta a részeg ember mozdulatait, ahogytámolygott, s ahogy a meggyújtott gyufát mindig ide-oda a pipa szájamellé dugta. Egész tömeg rézpénzt találtunk ott szétszórva, és ő kü-lönösen örült, mikor a susztertallért - amint akkor azt a nagy rézpénztgúnyolva nevezték - a kocsiúton megtalálta - nem találta, hanemegyenesen odament, ahol feküdt. Nem annak örült, hogy jól látott,hanem hogy a pénzdarabot a kocsis elől elvette, aki becsípett volnaés nekem bosszúságot okozott volna, így pedig a szegény béna kol-

101

dusának örömöt szerez vele. Arra kért minket, hogy reggel beszéljükel neki az esetet, természetesen úgy, hogy amikor én korán reggelegy nehéz beteghez kimentem, akkor találtam, és neki adom, hogyossza ki a szegények között, ami őt rendkívül boldoggá fogja tenni.Az ő gyöngéd érzelmének egy vonását akarom ide ezzel beszúrni.Nálunk tartózkodásának első hónapjaiban történt, hogy egyszeralvalátó állapotában mondta, hogy ébrenlétében bántja, hogy nekiegy pár bőrcipőt rendeltünk és ő érzi, hogy nagyon keveset tett éretteés fél, hogy nekünk már terhünkre lesz. Néhány napra rá nagy öröm-ben tört ki, midőn „látta”, hogy a város végén, ahol aznap országosvásár volt, a kút mellett egy forintos bankjegy van a sárba tiporva.Sürgetett bennünket, hogy a feleségem menjen vele ki oda, hogy apapírpénzt elhozzák, és reggel neki mutassa meg, mint egy nem re-mélt találmányt, azzal a megjegyzéssel, hogy ezzel a cipő áránaktekintélyes része fedezve lesz. Ez őt igen meg fogja örvendeztetni ésaggályoskodását lecsillapítja. Nem is használt semmi kifogás vagyellenvetés, állhatatosan megmaradt amellett, hogy csak ez a forintfogja az ő aggodalmát és szomorúságát megszüntetni. De nekem nemengedte meg, hogy elkísérjem. Ez éjfél után volt.

Az út odáig nem volt nagyon hosszú. Arcát természetesen bekellett takarni. Az úton odáig olyan jókedvű és vidám volt, mint egygyermek, önként értetik, hogy a kúttól néhány lépésre a mély sárbanazonnal megtalálta a forintot, melyet ujjai közt fogva hozott haza,ahol vizet kellett neki adni, hogy a sarat lemossa róla és a papír forin-tot egy deszkára kisimogatva kiterítette, „hogy másnap reggel a találtpénzt neki megmutassák ”

A szomnambula érzékenysége.Érzékenysége a fény iránt, mihelyt álomlátó állapotba esett, nekünksemmi különösebb kellemetlenséget nem okozott, ha álomba merülé-se akár nappal, akár éjjel, de szabály szerint rendes időben történt.Kivétel csak feltételesen következett be. Mert ha nappal semmi vélet-len nem adta elő magát, ami őt akár ijedés, akár bosszúság, akár sér-tés következtében fölizgatta volna, tehát, ha a nap simán telt el, akkorálomlátása pontban ugyanabban az órában következett be, mint azelőző napon. De ha napközben valami fölizgatta, akkor ez az idősokkal előbb következett: be, sőt ha a közbejött esemény nagy ideg-rázkódást idézett elő, akkor az álomlátás azonnal bekövetkezett. Ez

102

azután nem kis baj volt szegény feleségemre nézve - különösen ak-kor, ha én abban a pillanatban nem voltam kéznél, és delejezésselvagy gyógyszerrel - amit ő maga rendelt magának - közbe nem lép-hettem. Ez utóbbit azonban csak akkor tehettem, ha a gyors és roha-mos támadás már egy kissé lecsillapodott. Mert ennek első fázisaibannem is „látott” semmit, sőt általában nem is bírt tiszta érzékkel, ek-kor a szellem és lélek nem bírt uralomra jutni a felkorbácsolt ideg-rendszer felett, még kevésbé tudta azt szolgálatára rendelni.

Ily esetekben, amikor tudniillik nappal esett hirtelen szom-nambul állapotba, két zavaró befolyás hatott reá: az a kin, amit avilágosság, és az a gyötrelem, amit a rajta lévő érc idézett elő. Abbanaz időben a női nem ízlésének szégyene: a krinolin volt divatban s aző szoknyájának alsó széleibe is voltak vasabroncsok bevarrva, sőt mitöbb, mellfüzőjében acéllemezek, hajában pedig vassodrony hajtűkvoltak. Ha most már egy váratlan villámgyorsaságú álomba eséskövetkezett be, akkor úgy hadonászott, mint valami eszeveszett; azegyik karjával befedte szemeit, orcáját, a másik kezével tépdesett ahajában, ruhájában, mint valami kétségbeesett, akinek a ruházatatüzet fogott, s minden érintésnél visszaretten az égési fájdalomtól. Ilyesetekben mindenekelőtt az ajtókat kellett elzárni, mert nem volt ráeset, hogy a cselédség ily megrázó jelenetnek csak egyetlen egyszeris tanúja lett volna, amit kézenfekvő okoknál fogva minden áronkerülni kellett. Ily vigasztalan helyzetben magának a feleségemnekkellett helytállania. Volt nála - magának a leánynak rendelése folytán- általam magnetizált zsebkendő készenlétben, ami az ilyen roham-nak hevességét, habár csak lassan is, csillapította. Mígnem összesruhái, azaz azok, amelyekben valami érc volt, eltávolíttattak, s a ma-gasra csapkodó hullámok elsimultak, mint a zajló tenger a reáöntöttolajtól. És a leány szellemi látó állapotába jutott, amikor - mihelytnyelve használatának birtokába jutott - meg tudta jelölni a csillapítá-sára szolgáló eszközöket is. Megmondta még azt is, hogy micsodaelfogadható okot mondjunk arra, hogy ő levetkőzött állapotban van,ami nála rögtönös hatást idézett elő.

Az én gyors közbelépésem delejes áram rávezetése által le-csillapította és megrövidítette nemcsak ezeket a görcsöket és rémül-döző paroxizmust, amelynél fogva minden zörej hallatára megrémültés fölugrott, hanem lehetővé tette a szellemi látás bekövetkezését is,amelyben érdekes látomásai voltak, és felébredése után semmi nyo-

103

ma sem maradt a kiállott rohamnak. De ha nem léphettem közbe, ésfeleségem kielégítő hatást nem nyújthatott, akkor a roham hosszabbideig tartott, és ily esetben álomlátása sem következett be. Felébredé-se után pedig egész alakja törődöttnek, összeesettnek látszott, szemeialatt mélykék karikák jelentek meg; ő maga lankadt, levert, lehangoltlett, amíg egy másik szellemi látás esete nem következett be, amikormegrendelhette a szert, ami a megzavart lélekszellemi egyensúlytismét helyreállította.Az emberek felőli ítélete is természetesen egész más volt éber, mintálomlátó állapotában, amiről azonban mi semmit sem tudtunk; míg-nem egy napon, amidőn szellemi látása délután következett be, szo-rongva kiáltott fel: „Ah éppen most készül R. asszony (egy bensőfiatalkori barátnéja feleségemnek) idejönni”. Az Istenért, csak be nebocsássák ide.” Meg voltunk lepetve e nyilatkozata által, mert ébren-létében nemcsak tűrte, de szerette is ezt a kiválóan szép és kellemesasszonyt annyira, hogy ha ez hozzánk jött, ragyogtak szemei azörömtől. Kérdésünkre miképp lehet ez, azt felelte: „Azért, mert mostnem az ő szép arcát látom, hanem belsejét, ami az embereknél, mintőnála is, nem mindig szép; látom az ő kétkedő, hitetlen, önző és kí-váncsi természetét.” Ez utóbbi faja az embereknek különösen ellen-szenves volt neki. És amidőn azon emberek felől kérdeztük meg,akik hozzánk járatosak voltak, minthogy ő senkit sem ismert e kisvárosban, mert sohasem fejezte ki azt a kívánságát, hogy a házbólkimehessen, úgy találtuk, hogy némely embereket éber állapotábanki nem állhatott, ami őt bántotta, mondván: „Ah, mily igazságtalanvagyok ez vagy az iránt, aki pedig jó ember.” Éber állapotában per-sze csak a külsejét látta az embereknek, és rokonszenvével azokatajándékozta meg, akik külalakjukkal és megjelenésükkel, vagy mo-dorukkal az ő ízlésének megfeleltek, különösen azon barátságos ma-gaviselet szerint, amellyel őhozzá fordultak. Különösen fogékonyvolt a nyájas barátság, de viszont nagyon érzékeny volt a barátságta-lanság iránt, vagy amikor azt vélte, hogy őt lenézik. Álomlátó állapo-tában azonban a lelkét látta az embereknek kisebb-nagyobb hibáikrányomott bélyegével, különböző árnyalatú foltokkal, melyekmindgyike valami bűnnek vagy véteknek lenyomata volt. Megfordít-va: a világosság és átlátszóság a tiszta jellemnek, különösen a jószí-vűségnek voltak bizonyítékai, melyek nála legelső sorban voltakmérvadók rokonszenvére és kedvező ítéletére. Általában álomlátás-

104

ban nem örömest beszélt a neki ellenszenves emberekről, mert ilyen-kor szellemben látta ezeket maga előtt, ami kellemetlen érzelmeketidézett elő nála.Egyrészről gyakran hasznos lenne, ha az embereknek belsejébe te-kinthetnénk, ez sok kártól és csalódástól óvhatna meg bennünket. Demásrészről - tekintve a mi komplikált társadalmi tagoltságunkat -azok a szempontok és kötelességek, amelyeket a kultúra, a szokásokés állás, gyakran pedig az emberek elutasíthatatlan jóakaratától valófüggésünk raknak ránk, a közlekedés vagy érintkezés az életbengyakran gyötrelem, sőt majdnem kiállhatatlan lenne, ha mi az embe-rek gondolkozásmódját és érzületét, céljait és terveit áttekinthetnénk.Az embereknek képmutatásával, ámításával, rosszakaratával és go-noszságával szemben idegenkedésünket, sőt utálatunkat gyakran aligtudnánk elfojtani, s elfogulatlanságunkat az ilyen emberekkel szem-ben teljesen elvesztenők. Ezért jó az, mint általában minden intézke-dése Istennek, hogy kivételesen csak az alvalátónak engedtetik megaz emberek belsejébe tisztán betekinthetni.

Hogy mily magasfokú érzékenysége volt álomlátó állapotá-ban idegeinek, abból is kitűnik, hogy a harangok vasnyelvének ütéseiáltal előidézett hangok, melyek agyának idegeihez vezettettek, ki-mondhatatlan fájdalmas érzéseket idéztek nála elő. Leírhatatlanulhevesek voltak ezek, ha álomlátása vasár- vagy ünnepnapra esett,azaz, ha szomnambul álomban volt akkor, amikor a harangok böm-böltek, kivált ha sátoros ünnepek alkalmával a négy toronyban, azegész légkört megrázva, egyszerre zúgtak a harangok. Ilyen időbencsak én voltam képes állapotát tűrhetővé tenni, ha ágya szélén ültem,s kezemnek összeszorított ujjhegyeit fülei elé tartottam, illetőlegfüleit befogtam. De azért felkelteni, s alvásának idejét megrövidíteninem volt szabad. Hogy azonban ezt a fájdalomérzést nem annyira ahallóidegeket megrázó hangok zúgása, mint inkább az ércből eredővibráció idézte elő, bizonyítja az, hogy nemcsak a kapu harangja,hanem a szoba csengetyüje is fájdalmas érzéseket okozott neki álom-látó állapotában. Sőt még az is, ha egy kés véletlenül a pohárhozütődve csengést idézett elő. Ellenben ha kés helyett egy ezüstkanálnyele a pohárhoz ütődve idézte elő a csengést, ezt a csengést megsem hallotta.Ma már többet tudok mint akkor s jobban fel tudom fogni és méltá-nyolni Istennek nagy kegyelmét, hogy nekünk ezt a leányt azért adta,

105

hogy felköltse tudásvágyunkat szellemi látókörünk tágítására és fel-világosítására, s megengedte, hogy egy tekintetet vethessünk lelkünklényegébe. De ez nem csupa élvezet és öröm volt reánk nézve, sokkeserűség is volt vegyítve belé. Mi ketten ugyanis, feleségem és én,az ideges izgatottságból és szorongó aggodalomból soha felocsúdninem tudtunk, eltekintve attól, hogy kényszerülve voltunk társasérintkezéseinket majdnem végképp megszakítani. Minthogy a leánytcselédre hagyni nem lehetett, a házhoz voltunk kötve. S ha én távolvoltam, mindig azon aggódtam, vajon nem történik-e otthon valamikellemetlenség; feleségem pedig otthon aggódott, hogy nem fogok-eelmaradni akkor, amikor a leány mellett kellene lennem, ha esetlegvalami véletlen meggátol abban, hogy éjszakára hazamenjek.

Ilymódon nehéz kereszt is volt rajtunk, nem csupán szellemiélvezet és oktató tanulmányok. Megbizonyult a mi esetünkben is,ami bizonyosan a mi bolygónknak a törvénye, hogy az ember anyagijavakra minden fáradság és küzdelem nélkül: örökség, ajándék, ha-gyaték, szerencsés üzlet, vagy sorsjáték útján is szert tehet, ellenbenszellemi javakat csak munka, fáradság és küzdelem által szerezhet.De viszont az anyagi javakat elveszítheti csalás, sikkasztás, rablás,spekuláció, szerencsétlenség, vagy elemi csapások által, de a szelle-mileg szerzett javak elidegeníthetetlen tulajdonai maradnak mind-örökké.

A szomnambula szellemvilágbeli látományai.A legérdekesebb látományai azok voltak a szomnambulának, melye-ket minden kérdés nélkül közvetlenül látott. Sokszor beszélgetésközben mondta: „Pszt! csendesen, ne zavarjanak.” Hosszabb vagyrövidebb pauza után kezdette rajzolni, amit látott. Egy nap p.o. eztmondta: „Ah! Míly borzasztó ez, amit most látok, de azért mégisnagyszerű!”-És mi az, amit lát?-„A hunok harcát” - mondta ő és festette nála még eddig nem tapasz-talt nyelvezeti ügyességgel - mint valami gyakorlott kalauz Rómavagy Florenc képtárában - a harcmezőnek óriási kiterjedését, a kü-lönböző népek alakjait, ruházatát, fövegeit, fegyvereit stb., amelyfestést én visszaadni képes nem vagyok. - „És hogy mészároljákegymást, oly dühvel, mint a vadállatok. Ha egynek kiesik a kard akezéből, akkor a fogaival harapdál maga körül.” - Valami kérdést

106

intéztem hozzá, de nem engedte látományát megzavarni, s kezét aszámra tette.

-Ezt sohasem hittem volna: az elesettek újra a harcolók sora-iba állnak és azokkal együtt harcolnak tovább. Ez nagyon csodálatosdolog !”9*)

-Ezt én nem hihetem. Ezt újra és jobban meg kell néznie,mert amit mond, az nem lehetséges. Miképp harcolhatna egy meghaltember? - mondtam én.

-Ez nem lehetséges? - mondta gúnyoló hangon - hát tud önmár mindent, hogy mi lehetséges és mi nem lehetséges? Hiszen amitáltalam tapasztal, azt sem tudta egy évvel ezelőtt, és kinevette volnaazt, aki azt kívánta volna, hogy ezt higgye. Mily hamar elfeledett önmindent - mondta szánakozó mosollyal. - Azt nem látom, hogy ezmind miként van, de mivel látom, s egész világosan látom, tehátlehető is, mivel valóban úgy is van.Meg voltam fogva és szégyelltem, hogy ez a tudatlan leány nekemily jól megérdemelt leckét adott, amire semmit sem tudtam felelni.

-Tehát azt is látja, hogy az ember a halál után tovább él? -kérdeztem tőle.

-Nevezetes, én látom, hogy ön egy haldokló ágyánál leg-bensőbb énjéig meg volt rendülve, akkor sziklaszilárdan hitte, hogyaz ember a halál után tovább él10**) - ezt is hamar elfelejtette?Akkoriban, az igaz, ezt a hitet tényleg egy haláleset alkalmából merí-tettem, melyről az álomlátó megemlékezett. Én csak bizonyíttatniakartam vele a tényállást.

-És maga látja a meghalt embereket?-Most épen nem látom.-Hát erőltesse meg egy kissé magát, hogy most lássa meg,

hogy és hol élnek.-De most nem látom őket.

9 *) Bizonyára senki sem fogja azt hinni, hogy ez a leány valaha hallhatott valamit acatalauni mezők elkeseredett csatájáról, épp oly kevéssé a hozzáfűzöttnépmondtaról, hogy az elesettek szellemei föltámadtak, és másnap társaik oldalánharcoltak tovább. Épp oly kevéssé járt Drezdában, ahol Kau1bach híres festményét,a Hunok harcát láthatta volna.10 **) A Jóob Ferencné leányának halálos ágyánál.

107

Ellenben más alkalommal, amikor egészen más tárgyról beszéltünk,mondta:

-Várjon csak, most látok egy csoport fehér átlátszó alakot:meghalt embereket, szép mosolygő férfi- és nő-, sőt gyermekarcokatis, és mindannyian megelégedetteknek látszanak. Most elkomolyod-nak és karénekbe kezdenek. Oh míly szépen hangzik ez az ének.Bárcsak ön is hallhatná!

-No csak tovább, többet is szeretnék erről hallani. Mindösszeennyi, amit erről mondhat nekem?

-Most többet nem látok, csak azt látom, hogy békessége vanmindenkinek.„Békessége van” - ezt akkor nem értettem; azt ami a földön a legdrá-gább kincs, és amit a gazdagságra, élvekre, rangra, tisztességre, hata-lomra vágyók legkisebbre becsülnek, s épp azért nem is nyerik megsoha. Mert amint a mi szellemi vezetőink tanítják: „a békesség csakott van jelen, ahol az ember Isten által kijelölt földi rendeltetésé-nek él, mert akkor az érzékeny lelkiismeret, az embernek emebenső bírája megnyugtatva érzi magát, és semmi benső szemre-hányás által nem szorongattatik; tehát ha a szellem és lélek bé-kességben vannak egymással.” A békesség értékét már abból fellehet ismerni és megmérni, hogy a Megváltó tanítványait állandóan eszavakkal üdvözölte: „Békesség nektek!” és valóban az Úr az ő nagyszeretetében mind a tanítványoknak, mind az embereknek a legjob-bat és a legnagyobbat kívánta abból, ami az ember által elérhető...

Azonban az a béke, amit az álomlátó a túlvilági tiszta szel-lemekben látott, rám nézve abban az időben nem valami olyan esz-ményi dolog volt, amelyre vágyakoztam volna: ha nem is sóvárog-tam kincsek, vagy méltóságok után, de mégis benne voltam a világiélvek forgatagában, és „a béke” meg a „dicső karének” nem is voltvalami nagy vonzóerővel reám. Sőt inkább lehangoltnak s csalódott-nak éreztem magamat azok által, amik a túlvilági életben várnakreánk. Valami mohamedszerű paradicsom, fénnyel, pompával, hu-rikkal és bajadérokkal, ragyogó aranycsészékben föltálalt szörbettelinkább megfelelt volna az én akkori ízlésemnek. Ennélfogva ezt atúlvilágot, amelyről nekem a szellemi látó beszélt unalmasnak, s nemelég vonzónak találtam arra, hogy eziránt további kérdéseket is koc-káztattam volna. Nem emlékszem, hogy ezenkívül még valaha a

108

szellemekre, vagy a túlvilágra vonatkozó kérdést ismét felvetettemvolna...Valamely alkalommal - már nem emlékszem, miféle - kérdést intéz-tem hozzá, amelyre ő azt mondta, hogy ezt nem látja. És mikor erős-ködtem, hogy igyekezzék meglátni, türelmetlenül mondta: „Ne higy-gye, hogy én mindent láthatok, mert az embereknek nem szabadmindent tudniuk, habár későbben tudni fogják és tudniuk is kell. Deakkor kutatás által fogják megtudni; mert fáradság és erőfeszítésnélkül nem fognak minden dolognak birtokába jutni.” Ezt a „tör-vényt” megfejti a spiritizmus.

A „hunok harcának” látományában megerősítését látjuk anagy bölcsész és kutató dr. Du Prel Károly azon állítását, hogy aspiritizmust a szomnambulizmus megelőző tanulmányozása nélkülalaposan megérteni nem lehet. Sőt mondhatnám, hogy a kettő kiegé-szíti egymást, amennyiben másfelől a spiritizmus aszomnambulizmusnak némely tüneményeit megvilágosítja és meg-foghatóvá teszi azzal, hogy föltárja előttünk a törvényeket, melyekáltal ama tünemények létrejönnek. Ezt az egymást kiegészítő kölcsö-nös hatást azáltal látom igazoltnak és kimagyarázhatónak, hogymindkettőnek - úgy a szomnambulizmusnak, mint a spiritizmusnak -tüneményei ugyanabból a forrásból származnak, jelesen: a testi bilin-cseket levetett szellemtől. Mindkettőnek megvan a saját igénye azelismerésre és értékének méltánylására. A szomnambulizmusnakautenticitása kétségbevonhatatlan, amennyiben itt a szellem közvet-lenül minden idegen médiumi közvetítés nélkül érvényesül. Ennél-fogva itt elesik az az ellenvetés, amit a spiritizmusnál gyakran han-goztatnak, hogy a médiumnak saját szelleme a nyilatkozó szellemközleményét megzavarja azzal, hogy saját egyéni jellegét nyomja rá.Másfelől a spiritizmusban bizonyos feltételek mellett magasabb fo-kon levő tisztább szellemek is szóhoz juthatnak, kiknek az érzékfe-letti fluidáris törvények terjedelmesebb ismerete lehetővé teszi, hogyezekről nekünk oly tanításokat és magyarázatokat adjanak, amelyeka föld fokozatának törvényei alatt álló szellemeknek, amilyenek aszomnambulák is, rendelkezésükre nem állnak. Ezért gondolom én,hogy az a fentebb nyilvánított nézetem, mely szerint aszomnambulizmus és spiritizmus vagy mondjuk: médiumizmus köl-csönösen kiegészítik egymást, - nem alap nélküli.

109

És bár a szomnambula részéről kapott rendreutasítást kétségeimrevonatkozólag - mely a lehetőségnek határát akarta kijelölni - ma-gamban igazoltam, mégis sehogy sem akart ez a dolog kemény ko-ponyámba behatolni, mert ugyanazt gondoltam, amit általában a maikor emberei is mondanak, ha valamely hihetetlen tünemény kétség-bevonhatatlan ténnyé lesz: Hja! az egészen más, mert ezt látjuk, hogytényleg így van; de amaz, az már lehetetlen! És íme, a lehetetlenismét ténnyé lett. És kénytelenek lesznek ezt is úgy, mint amazt el-ismerni és így lassan szépszerével tovább: telegráf, telefon, fonográf,mikrofon, telefon hírmondó, Röntgensugarak, drótnélküli távíró stb.,stb., mindenik hihetetlen volt röviddel a pozitív megbizonyítás előtt.És minden, ami a még ismeretlen természeti törvényekből, az isteniteremtés e gazdag bányáiból az emberi szellem előtt napfényre ke-rült, létjogosultságát csak elkeseredett harccal volt képes kivívni.Ennélfogva nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy ha esetleg aGondviselés még száz nagyfontosságú találmányt tartogat az emberi-ség számára, nem lesz elég kilencvenkilencszer elmondani a nagytudós Arago-nak eme mondtasát: „Csak egyetlenegy lehetetlenségvan, tudniillik számtani logikátlan lehetetlenség, minden egyéb lehe-tő.”

Úgy van, nincs záró határa sem a tapasztalásnak, sem a ta-pasztalhatásnak. Az olynemű tüneményekkel, mint amilyet a hunokharcának képe mutat, arra tanítanak vezetőink, hogy minden gondo-latnak, minden szónak, minden tettnek eltörölhetetlen fotográfiáilenyomata van a mindenség atmoszférájában, és amennyiben a min-denségen kívül nincs helye semminek, ennélfogva mindennek a vég-és térnélküli mindenségben kell összetakarítva megmaradnia. Apszichometria ezzel egyező felvilágosítást nyújt. Denton tanár aztmondja az ő „The soul of things” (a dolgok lelke) cimű könyvében,hogy minden tárgy múltjának története lelki vagy fluidikus alakbanletörülhetetlenül fennmarad, amelyet egy pszichometrikus médiumátérez és felismerhet. Denton tanár a legmeglepőbb példákat hozzafel ez elmélet bizonyítására, amiket ő nejének médiumitása általnyert. Ilymódon minden ebből a világból a túlvilágba költözött szel-lem feltalálja földi életének gondolatait, érzelmeit, tetteit és szavait,melyek legombolyodnak szemei előtt egymásután, épp úgy, mintahogy testbeöltözése előtt föltárult előtte jövendő földi életének fo-lyama a reá váró feladatokkal, reményekkel, megpróbáltatásokkal

110

együtt. Ilymódon alkalma lesz ezeket összehasonlítani egymással ésebből megalkotni a mérleget, hogy földi pályáját aktívával vagypasszívával fejezte-e be, és ő maga - az ő szelleme - lesz az, amelymindenekelőtt ki fogja mondani az ítéletet - nem pedig, mint az em-berek hiszik, az Isten. Természetesen, nem teheti ezt azonnal, hanemidő engedtetik neki a magába szállásra, hogy az önvizsgálat mérőón-ját önön bensejébe süllyessze, hogy magát megismerhesse és meg-ítélhesse.

Időbeli távolbalátás.Február utolsó napjaiban utasítást kaptam a kassai törvényszéktőlegy telkibányai fiatal leány törvényszéki orvosi exhumációjánakeszközlésére. Telkibánya közel, négyórányira fekszikAbaujszántótól, amely útnak egy harmadrésze Gönctől kezdve szik-lás, kátyús lejtőn vezet hegynek fel. Hogy mindazok a megyei ésközségi tagok, akiknek törvény szerint a meghatározott időben ottkellett lenniök, megjelenhessenek, vasárnap délelőttre tettem e dologelnitézését. Tekintve a hosszú és nehéz utat, előfogatot nem vettemigénybe, hanem kora reggel a magam fogatán indultam el, hogy az-nap estére annál biztosabban hazajöhessek. Ezzel az ígérettel távoz-tam hazulról.Ami az ily funkciók alkalmával, mikor a hivatalos személyeknekkülönböző helyekről kell összejönniük, rendszerint megszokott tör-ténni, az megesett most is: a meghatározott időre senki sem volt ottkívülem, az urak csak egyenként érkeztek meg, s a munka tartamáttekintve is számításomban két órát csalódtam. Az akkori időben hír-neves porcelángyár igazgatója az egész társaságot magához hívtaebédre, s azon órában ültünk asztalhoz, amikor program szerint márútba kellett volna lennem hazafelé. De ez még nem hátráltatta volnalényegesen idejében való hazaérkezésemet, mert az én gyorslábúlovaim az időkülönbözetet Gönctől kezdve a kitűnő egyenes és jólgondozott országúton behozták volna. De Abaujszántótól egy órá-nyira Vizsolyban egy erős zökkenés után a kocsim egyszerre oldaltdőlt s megállott. A baloldali tengely sapkája a rázkódás folytán le-csavarodott s az egyik hátsó kerék kiesve a kocsi mellett feküdt.Csendes, holdvilágos este volt. Csodálatos módon a falu utcáján egylélek sem volt látható. Kocsisom az úton visszafutott az egész faluhosszában, de a kiesett sipkát nem találta meg. Nem volt más mittenni, mint a kereket rátenni a tengelyre, s a kocsisnak a kerék mel-

111

lett lassú lépésben gyalogolnia egész a falu végén levő kovácsmü-helyig. A műhely mellett volt közvetlenül a vendégfogadó. A mű-helyt és a lakást zárva találtuk, az üres korcsma szobában egy bűzösfüstölgő lámpánál szundikált a korcsmárosné egy széken. Tőle tud-tuk meg, hogy a faluban többfelé lakodalom van - ez volt az utolsófarsang vasárnapja - s ez adta meg magyarázatát annak, miért volt afalu és a korcsma üres. Sok időbe került, míg a kovácsot elő tudtákteremteni, még több időbe került, míg hazajőve tüzet csinált, a fújta-tót mozgásba hozta s egy darab vasat izzóvá téve, a kocsit legalábbannyira összetákolta, hogy hazafelé indulhattunk.

Persze hogy az én égő türelmetlenségemnek rendkívül von-tatva ment mindez, és minden perc egy örökkévalóságnak tetszett.Gondolatban minden képzelhető föltevéssel kínoztam magamat,hogy mi minden történhetik otthon az én hosszas kimaradásom miatt.Ha mégis a leány most, amint ez már néha megtörtént, álomba me-rülne, akkor feleségem meg lenne nyugtatva, mert az megmondaná,hogy mi történt. De hogy nekem olyan befolyásom lenne reá, hogyakaratommal a távolból is álomba meríthetem, arról akkor fogalmamsem volt. A korcsma nagy szobájában sétáltam fel s alá tűnődve ésegyik szivart a másik után szíva, míg végre előrobogó kocsim zörejeföl nem vert merengésemből. Boldognak éreztem magamat, hogy ko-csira ülhetek.

Otthon a feleségem és a leány két óra hosszáig vigasztal-gatták egymást; mert hiszen egy-két óráig a meghatározott időn túlmár többször elmaradtam, sőt néha tovább is; ezt már megszokták.De most feleségem kezdett nyugtalankodni, nem annyira énmiattam,mint a leány miatt, hogy az énmiattam érzett aggodalomnál fogvavalami félelmes krízis ne álljon be nála. Eközben azt ajánlotta neki,hogy feküdjék le már csak azért is, hogy minden esetleg őt zavarhatónemtelen érctől megszabadítsa, ha netán szomnambul álomba merül-ne. De nem engedte ágyba feküdni, hanem a hálószobában levő nagyés széles diványra, amely három egymás fölibe rakott matracbólállott, amelyek farámán nyugodtak. Alig feküdt le, elkezdett nevetniés vidáman kiáltotta, hogy azért merült ilyen hamar álomba, mivel eza kanapé, amelyen őt magnetizálni szoktam, át van itatva fluidum-mal, amit én akkor nem értettem. „Jőjjön csak közelebb aranyos asz-szonyom” így nevezte mindig alvó állapotában a feleségemet, engem

112

pedig, amikor távol voltam, „édes doktornak, ha pedig jelen voltam:„jó doktornak” nevezett.

„Jaj! csak láthatná azt a szegény édes doktort! Úgy jár fel salá a korcsma szobájában, mint egy oroszlán a ketrecben. A kerékkiesett, ez az egész… és most futkároznak a kovácsot keresni, hogy akocsit helyreállítsa. Csak legalább meg tudnák találni, mielőtt egé-szen leinná magát! Szegény doktor! Most dobott bosszúsan egy szi-vart a földre, mivel nem jól szelelt, de nemsokára megjön a kedve,mert jön már a kovács. Futva jön, kedves doktorának szívesen meg-teszi azt, amit magának a főispánnak alig tenne jó kedvvel; a mulatóktársaságát éppen jókor hagyta el” (én kezeltem a gyermekeit s ezértnagyon hálás volt irántam). A leány elmondta a munka folyamánakminden mozzanatát; hogy én a lovaknak zabot, a kocsisnak pedigszalonnát és bort adattam, hogy a csikó mily jól érzi magát és cikázikaz istállóban. „Végre! - mondja - most ül fel az édes doktor a kocsira,mennyire örül, s íme még a kocsisnak is ád egy szivart, a kovácsszámára pedig kiüríti szivartárcáját.” Azután pontosan leírta egészutazásomat, minden egyes falut, amely mellett elhaladtunk. Mostmennek el Boldogkő-Váralja, most Újfalu, Cekeháza, ah! Most épena mi szőlőnk mellett; most vannak a keresztnél; most fordul be acigánysorba, ki lehetne már nyittatni a kaput, mert most jön a kertkerítése mellett s hallhatja a Muci csengetyüjét” (a csikó neve) - ésvalóban mindjárt berobogott a kocsi a kapun...

Az egész idő alatt igen vidám hangulatban volt a leány,majdnem kicsapongó öröme voll. Természetesen vele együtt örültemés mindjárt néhány delejes vonást kell ott neki adnom. Akkor un-szolt, hogy valamit ennem kell: „Maga gondoskodott a lovakról és akocsisról, de magáról nem, most hát ígyék legalább egy pohár kávét”s kénytelen voltam melléje ülni és egy csésze kávét inni. Jó kedélyetovábbra is megmaradt, és ingerkedett velem egy és más fölött, ami anap folyamán történt, s amit tréfálkozva, nevetséges oldalról lehetettfeltüntetni. Parodizálta a háziúr taglejtését és tartását, mikor pohár-köszöntőt mondott reám, én pedig feleltem reá.

-Most látja ezeket, vagy a nap folyamán aludt s akkor látta? -kérdeztem tőle.

-Nem, most látom.-S hogy látja ezt most?

113

-Valóban komikus! hogy látom? láttam önnek majdnem azegész gyermekkorát, sőt most is láthatom, ha akarom. Akkor nemkérdezte és nem csodálkozott rajta, hogy mimódon láthatom én azt -hát egyszerűen, látom. Igaz, hogy én akkor elfogadtam, s hittemanélkül, hogy a fejemet törtem volna rajta.Másnap, midőn a feleségem elmondta, hogy mit látott szomnambulállapotában, hogy engem úgy festett, mint egy oroszlánt a ketrecben,kérdeztem a leányt, hogy látott-e valaha oroszlánt vagy állatseregle-tet. „Nem”, mondta. Ezt is mellőztem akkor. Csak később, mikor aspiritizmust ismerni tanultam, gondolkoztam némely rejtélyeslátományáról, arról is, hogy miképp láthatott ő engem úgy, mint egyfel s alá járkáló oroszlánt a ketrecben. Ezt most én csakis a reinkar-nációból tudom kimagyarázni, hogy ezt egy előző életében látta, s eza kép a lelkére tapadva megmaradt.

Nevezetes, hogy szomnambul álmában más szomnambulákatis látott, kiváltképpen azokat, akik alvó állapotukban utánam sóvá-rognak, mivel én meg tudnám őket gyógyítani. Ily módon látott egyleányt Sátoraljaújhelyen, aki szintén szomnambul, és Szántóra jönférjhez, ami néhány hó múlva meg is történt. De már akkor meggyó-gyították. Látott egy asszonyt is Lembergben, akit meggyógyítanék.Ezek olyan személyek, akikre még ma is emlékezem. De ő még töb-beket is hozott a távolból.

Nagy szánalmat érzett különösen a szomnambul Berzeviczyiránt Egerben, aki sok esztendővel előbb már alvalátó volt, ez időbenpedig a szemináriumot rég elhagyta. De ő „látta”, amikor neki sokatkellett kiállania durva és tudatlan környezetétől, kik őt részben tudvabosszantották, mivel nyers igazságokat mondott s attól féltek, hogymég több kellemetlen dolgot is fedezhet fel róluk. „Ha őt mindattól,ami neki árthatott, megoltalmazták volna, mint ahogy velem tették,nem pedig bámészkodnak, és rosszindulatú csapatokat vezetnek hoz-zá, kiknek közelléte őt kínozta és izgatta: sokat tanulhattak és tapasz-talhattak volna tőle. Így pedig majdnem megölték. Pedig kedves és jófiú volt szegény!” Emlékszem, hogy a leány majdnem sírt szánalmá-ban. E pillanatban magamnak is talányszerű az, hogy ezek a régmúltdolgok, mintha csak a lelkemben szunnyadtak volna, majdnem fotog-ráfiái hűséggel újulnak föl előttem most e leírás alatt oly elevenen,mintha csak tegnap történtek volna. Valóban nevezetes, hogy ezek amajdnem négy évtizeddel ezelőtt lejátszódott események, mint vala-

114

mi kinematográfiai képek, plasztikus alakban peregnek le előttem, shogy egyes mellékes dolgok, amelyekre éppen nem gondoltam, ele-venen állnak előttem, s bennük magamat, mint szereplő egyéniségetlátom. Ha festeni tudnék, azt hiszem, híven le tudnám festeni.Azt hiszem, hogy mint p.o. a hunok harca, általában minden eseményállandó lenyomata megmarad a világéterben. S éppen úgy van azok-kal a dolgokkal is, amit a lélek vett föl magába, különösen, ha e ké-pek megragadó vagy megrázó benyomások kíséretében rögzíttettek.Így p.o. az én jó anyám egészen odavolt, ha én már mint felnőtt ifjú,a nagy kolerából (amikor én még 4 éves voltam), alkalmilag jelene-teket idéztem, melyeket részletes aprólékosságig híven festettem, sőta beszédeket, híreket s az egyes megjegyzéseket is, azokat a szemé-lyeket, akik a mi házunkban haltak meg kolerában. S a scénákat,melyek temetésük alkalmával lejátszódtak, pontosan vázoltam; hogya mi jó anyánk miképp pakolt össze minket, hogy koleramentes hely-re, egy rokonunknak házához telepítsen; eközben elhalt személyeketaprólékosságig menő részletességgel festettem le, stb

Az ilyesféle dolgok világosan megcáfolják amamaterialisztikus felfogást, mely szerint a felfogott benyomások azagyba szövődnek be. De különben is fiziológiai alapon már régen bevan bizonyítva, hogy testünk egy bizonyos idő lefolyása alatt, azanyagcsere következtében tökéletesen mássá lesz, ennélfogva nemlehet éveken keresztül ugyanaz, ami előbb volt. Minélfogva az agybaberaktározott képeknek ezen anyagcsere folytán az emlékezetből kikell töröltetniük.A tudomány érzi, hogy fedetlen oldala van az ő materialisztikusrendszerének, s ezt egy önkényes állítással akarja becsirizelni, ami-dőn megengedi, - ahogy nem is tagadhatja, - hogy az anyagcseremindenesetre megújítja a szerveknek egész sorozatát, mint a külsőbőrt, hajat, körmöket, de az még tudományosan nincs „bebizonyít-va”, hogy ez a folyamat minden szervre érvényesül. Persze ez a belsőszerveken történő folyamat nem áll úgy a szemeink előtt, mint a kül-sőkön történő változás; de logikátlan és tendenciózus önkény vala-mely bebizonyított életfolyam sorozatával szemben némely szervek-re nézve kivételt állítani fel, mivel ez a materialisztikus rendszerencsorbát ejtene, holott az igazság kiderítése első sorban a tudomány-nak feladata.

115

A szomnambula gyógyrendeléseiValóban pszichológiai problémának látszik előttem az, hogy én nem-csak egyes eseményekre és jelenetekre emlékezem tisztán abból azidőből (amelyek mindenesetre a látás folytán érvén öntudatomba,mélyebben benyomódtak emlékezetembe), hanem abból az időbőlmég a szavakat, a szóváltásokat és gondolatokat is híven megtartot-tam. Azt azonban már semmiképp sem tudom emlékembe idézni,hogy a szomnambula által megnyilatkozott e talányszerű jeleneteket,tüneményeket miképpen fogtam fel, s mint gondolkozó ember ésorvos miképp értelmeztem és magyaráztam meg magamnak a lelkiéletnek ezt a folyamatát. Hogy ezek a tünemények a lelki életnekeredményei, és hogy ezek által a lélek létezése felől már akkor ren-dületlenné vált meggyőződésem támpontot nyert és jobban megerő-södött, erre nagyon jól emlékezem. De hogy ennek a misztikus tü-neménynek származását miképpen magyaráztam, ma már mindengondolkozásom dacára sem vagyok képes emlékembe visszaidézni.

Mindazáltal ha az én akkori mivoltomat szemeim elé idé-zem, és tekintetbe veszem, hogy tárgyilagossággal mire voltam képesazt hiszem, nem messze járok az igazságtól, ha azt vélem, hogy énakkor ezen titokzatos ugyan, de kétségtelennek bizonyult tüne-ményeket (mivel ezeket megfejteni képes nem voltam) csak egysze-rűen tudomásul vettem, egyéb tekintetben pedig könnyű lábbal átfu-tottam fölöttük anélkül, hogy tovább törtem volna rajtuk a fejemet.Amit én gyors felfogási és tájékozódó képességemmel azonnal meg-érteni nem tudtam, azt rendszerint mellőztem és napirendre tértemfölötte. Azok a tünemények, melyek a szomnambula által szemeimelőtt megjelentek, melyekből egyik talányosabb volt a másiknál,megszakítás nélkül űzték egymást, én pedig egy magas fal előtt állot-tam, amin sem átkelni, sem keresztültörni nem bírtam.

És jól meggondolva a dolgot, minden kísérletnek, amellyel afalat vagy áthágni, vagy keresztültörni akartam volna, csúfos fiaskó-val kellett volna végződnie - és én összezúzott tagokkal roskadtamvolna össze, vagy a koponyámat zúztam volna be anélkül, hogy atalányt megfejtettem volna. Mert abban az időben puszta ideám semvolt a szellem-, lélek- és testről, e hármas lényből álló „emberről”. Aperiszprit nyúlékonyságáról, melynél fogva a szellem a testet el-hagyhatja, mérhetlen magasságba emelkedhetik, mint isteni szikratávollevő dolgokba és dolgokon áthatol, és azokat szemléli és a látot-

116

takról a periszprit útján az álomban nyugvó testen keresztül a nyelvigénybevételével nyilatkozatot tehet.Én, aki meg voltam áldva a képességgel - jobban mondva - ado-mánnyal, hogy a szellemet tetszés szerint kiküldhessem, és ismétvisszavonhassam, vezettem ezt a lelkes gépet durva empirizmussalanélkül, hogy ennek lényét és törvényeit csak sejteni is képes lettemvolna. Oly módon, mint gyermekkoromban a papírsárkánynak feltét-len ura voltam, s tetszésem szerint feleresztettem és lehúztam, -amelyben általában bizonyos analógiát találok az én delejezésemneka szomnambulára való hatásában - anélkül, hogy gyermekkorombanvalami ismeretem lett volna a statikáról. Épp oly kevéssé volt sejtel-mem arról, hogy valamint a sárkány az azt tarló fonal folytonos le-gombolyítása következtében a felhők régióiba emelkedhetett volna,hasonlóképpen az én akaratommal vagy delejezésemmel az alvalátószellemet a mi földi szféránk küszöbén túl küldhettem volna.

Úgy tetszik nekem, hogy a szomnambulának azok a szavai,melyek szerint nekem nem szabad mindent tudnom, azt sem, amitcsak későbben lesz szabad, sőt akkor meg kell tudnom, nem az ősaját szelleméből származtak, hanem magasabb szellem mintegyheliografice sugározta be az ő szellemébe. A tudás ,spiritista érte-lemben annyit jelent, mint nem könnyűszerrel és minden fáradságnélkül, hanem munkakifejtéssel szerezni meg valaminek ismeretét ésnem úgy, mintha csak sült galamb repülne a szánkba. És tényleg,midőn én a spiritizmus kapuján kopogtattam, keserű megpróbáltatásáltal szoríttattam erre, és amikor bebocsáttatást nyertem, mindentalpalatnyi földet, amely tiszta, magasabb ismeretre vezetett, szenve-déssel teljes megpróbáltatás által voltam csak képes lépésről-lépésrekiküzdeni.

Az én akkori lényiségem a spiritizmus nemesítő tanának be-fogadására alkalmas érettségi fokot még nem érte el. Realista voltam,még erősen a külsőségekhez és a dolgok külső burkához ragaszkod-tam, azzal az ambícióval telve, hogy orvosi hivatásom területén le-gyek naggyá, hogy egyetlen orvostársamnak se álljak a háta mögött,sőt amennyire lehet, mind túlszárnyaljam. Orvostani könyvekkeltöltöttem meg könyvtáramat, a természettudomány írodalmi produk-tumaival, és minden szabad időmet arra fordítottam, hogy az orvositudománynak minden újabbkori vívmányát elsajátítsam, hogy a hiá-nyos iskolai képzettség hézagait kitölthessem. Éppen ezért az

117

alvalátás tüneményeinek kutatása és ápolása lelkesedésre ragadott,mert az alvalátásban az én eszmémet reméltem megvalósithatni. Azt,hogy ez oly fáklya lesz, amellyel azokat a homályokat, melyeket atudomány elégtelenül, vagy épen nem volt képes földeríteni, megvi-lágosítja, s azt a lidércfényt, amelynek csalóka játéka a betegségeklényege és lefolyása fölött bolyong, elűzi és a sokféle nyavalyának,ennek az emberiséget kegyetlenül kínzó zsarnoknak valódi gyógy-szerét megtalálni segíti.

Éppen ezért megelégedtem a testi ruhában levő ember ta-nulmányozásával, és nem kívántam a szellemi szférákat látni, s aszomnambulát feltett kérdésekkel, vagy ösztönzéssel e mi világunkhatárain túl vezetni. Tépelődni, elmélkedni elvont dolgokról, jelesentermészetfelettiekről éppen nem felelt meg az én szellemi irányom-nak, sőt még ma sem felel meg; mint akkor, úgy ma is azt szeretem,ha reális alapot érzek a lábaim alatt. És különös, hogy akik a spiri-tizmust megvetik, a hitetlenek, kik fensőbbségük magaslatáról ki-csinylő lenézéssel tekintenek le reánk, s minket könnyen- vagyvakonhívőknek, jobb esetben rajongóknak, ábrándosoknak tartanak.Nem tudják felfogni, hogy a kutatót éppen a tradíciók és a dogmákiránti kétely vezeti a spiritizmushoz, hogy tapasztalat által szilárdtalajt nyerve, a filozófia és a vallás állításait biztos alapra fektethesse.Így a szellemek közleményeit sem fogadja el vakon, hanem az ész éslogika próbakövén ezek megtámadhatatlanságát kipróbálva, vagyelfogadja, vagy elveti.

Kezdetben, mikor a szomnambula látásának valódiságárólmeggyőződtem és benne hittem, nem gondoltam arra, hogy én ezt alátást orvosi célokra is értékesíthetem. Meleg érdeklődésemet kez-detben tisztán a kimagyarázhatatlan, a hihetetlen, a misztikus kötöttele, amelyről a fátyolt föllebbenteni minden ember indíttatva, ösztö-nöztetve érzi magát, végül az önzés és a hiúság: tudni olyasvalamit,ami más ember előtt rejtve marad. A leány p.o. látott engem egybetegnél és feleségem előtt leírtta a házat, a berendezést, a személye-ket; látott a beteg ágyánál, megnyugtatta a feleségemet, hogy a betegreggelre már jobban lesz, és nem is oly veszélyesen beteg, mint gon-dolták, csak a mája van tele epével; „azért oly izgatott, oly haragos!”Feleségem, mikor hazajöttem, mindezeket elmondta nekem. De eb-ben én csak hasonlót láttam ahhoz, amit magam is tapasztaltam nála -miért is ne láthatta volna egy betegnek a máját éppen úgy, mint

118

ahogy a falon keresztül látta, hogy mi történik rajta túl, vagy mintahogy be tud hatolni egy ember gondolatába és érzelmeibe? ...Egy napon ezt mondta nekem: „Csepegtessen hét csepp sósborszesztegy darab gyapotra és tegye azt a maga fülébe lefekvéskor; tegye ezthárom este egymásután és fülzúgása meg fog szűnni.” Több hónaponkeresztül rendkívül alkalmatlan fülzúgásom volt, különben egészenegészséges hallásom mellett, Úgy zümmögött, zúgott a fülemben,mint valami malomban, ami különösen alkalmatlan volt akkor, mikorcsend volt körülöttem. Követtem a rendelést, s a következő napra afülzúgás nagy örömömre elmaradt. De a leány azt mondta, hogyazért ezt a következő és az azután következő este ismételnem kell,mert különben a zúgás visszatér.Ennek a tüneménynek sem adtam más magyarázatot, mint mind-azoknak, amikor gondolataimat, indulataimat, céljaimat, sőt rég elfe-ledett fiatalkori csínyjeimet is fölkutatta.Ha például távol falun időztem, látott mindent, amit tettem, s amikörülöttem történt, és a személyeket, akik jelenvoltak, pontosan leír-ta. „Most tarokkot játszik a jó doktor, s jó kedve van; nyer és vidám,mivel betegének a torkában fölfakadt a tályog, s utána jól érzi magát.De mondja meg neki, hogy a gyermeknek ipecacuánát, az apánakpedig bryoniát adjon.” Ez volt az első eset, hogy a gyógyszertnévszerint megjelölte. Azt mondtam a nővéremnek, hogy tréfábólkísértse meg ezeket a neveket vele, ha fölébred, kimondatni, - majdkitörte a nyelvét, mégsem volt képes ébren e szavakat kimondatni.

Úgy hiszem, ez volt az első alkalom, amikor az ő képességé-re figyelmessé lettem, hogy látóképességét orvosi célokra is lehethasználni. Vagy talán az a másik - már nem emlékszem egész bi-zonyosan melyik volt, - amikor éjjel egy betegemtől hazajőve, a le-ányt már szellemlátásban találtam és mikor egyenesen hozzámentem,e szavakkal fogadott: „Ha a nőnek ezeket a szereket előbb adta vol-na, amit az este adott, - megnevezte mind a két szert, amiket márszintén elfelejtettem, - úgy előbb megnyugodhatott s hamarább haza-jöhetett volna.” A betegséget oly precizitással írta le, mint valamelyorvos, amire ámulatomban elnémultam.Nem sokára kérdést intéztem hozzá egy betegemet illetőleg és aztmondta: „Én nem látom őt, hozzon nekem tőle valamit, ami testénvan, akkor látni fogom.”

119

Hjah! Hát miért nem volt erre szüksége pár nappal előbb, mikor kér-dezés nélkül utasítást adott a beteg nőre nézve? „Mert ön egyenesena beteg ágyától jött, és a beteg nő magnetizmusát hozta magával -mintegy magát a beteget: hozta ide.” Ő azt gondolta ezzel, hogy abeteg fluiduma tapadt rám és azt midőn a köszönés alkalmával kezetnyújtottam neki, áttettem reá.Az álomlátó leány, ha akármilyen csekély tárgy adatott is a kezébe,melyet valamely személy testén viselt, képessé lett az illető személy-lyel ódikus-delejes összeköttetésbe lépni, mikor is a benne rejlettszellemi látótehetségénél fogva az illető személyt szellemi szemeivelláthatta, egész lényén keresztül hatolhatott és annak testi mivoltát ésegész lélek-szellemi tartalmát úgy le tudta írni, hogy semmi kívánni-való nem maradt fenn. Az ő szellemi látóképességének kifejlett ma-gaslatán az illető személy kedélyének és temperamentumának legfi-nomabb árnyalatait is találóan le tudta írni.

Csak rövid ideig, mintegy pár hétig volt szükséges, hogy azillető személytől valamely tárgyat, habár csak egy kézelőt, egy ing-gombot, vagy két szál hajat tartson magánál abból a célból, hogy azta személyt környezetével együtt láthassa, leírhassa betegségénekdiagnózisát, a gyógymódot s elmondhassa annak eredményét. De eza segély nekem közelfekvő okoknál fogva kellemetlen és kényelmet-len volt, mivel nem volt mindig könnyű és ellenemre volt, hogy ke-rülő úton jussak a tárgyhoz. Amint a velem való közlekedés gyor-sabbá és szorosabbá lett és az ő látása is fokozódott; úgy okoskod-tam, hogy miután ő képes volt az én bensőmet, gondolataimmal,érzelmeimmel, céljaimmal együtt keresztüllátni, bizonnyal képes leszcsekély erőfeszítéssel az én psychémben szintén felfogni és felszívniazt a képet, amit én majd alkalomadtán az illető személyről szellemiszemeim elé idézni és élénken fixirozni fogok.

Ez az én következtetésem csakugyan helyesnek bizonyult ésa leány örült, nem annyira a sikernek, mint inkább annak, hogy énfüggetlenül gondolkozom, okoskodom és következtetek, továbbárestségből vagy hanyagságból nem futok keresztül a dolgokon, hogymás gondolkozzék helyettem; feldicsért, mint ahogy a katedrárólszóló professzor leereszkedik valamelyik tanítványához s megvere-geti a vállát. Ettől kezdve erősen lelki szemeim elé idéztem a betegetés felhívtam a leányt, hogy az én gondolatképeimnek a fonalán men-jen oda. Ily módon az ő szellemét oda tudtam dirigálni; s ilyenkor

120

egy kis megerőltetés után örömmel kiáltott fel: „Ah, most már lá-tom” és lefestette a beteget oly találóan, mint egy arcképfestő; éspedig nemcsak külsejét, nemcsak bonctani és patológiai állapotát,hanem a legcsudálatosabban föltárta szellemének mivoltát, irányát,jellemét, kedélyét és képességeit.Önként értetődik, hogy az én lelkesedésem napról-napra növekedetta lány által tapasztalható szomnambul tünemények tanulmányozásairánt, és gyönyörködtem ebben a nem is sejtett élvezetben, mely éle-temnek új ingert és tartalmat adott, s mely szégyenérzettel és sajná-lattal töltött el az én eddigi üres, kietlen és gyümölcstelenül elfecsé-relt életem fölött. Akkor még, amikor minden reggeli ébredésemalkalmával örvendettem a várakozásnak, hogy új perspektívája fogföltárulni előttem mindinkább táguló szemhatáromnak, nem is sejtet-tem, hogy mindezek a szellemi élvezetek még hasonlíthatatlan foko-zódásra képesek, s néhány év múlva a spiritizmus tanulmányozásá-ban való elmélyedés ez élvezetek fokozódását tényleg meg is szerez-te. Mivel az isteni Gondviselés kegyelme megsegített, hogy most egykis magaslatról mindkét álláspontot áttekinthetem, az én jelenlegiismeretemnek mértékénél fogva korántsem merült fel a kérdés: mi-nemű élvezetek, örömök és látkörök nyílnak meg a magasabb szférákboldogabb mezőin a földi ruhájának terhétől megszabadult emberiszellem előtt, aki kiszabott feladatát e földön híven és becsületesenbetöltötte? Nem. Mire való is lenne ilyen kérdés? Hiszen a feleletminden kérdés nélkül sem késhet sokáig. Vajha örvendetesen éskielégítőleg hangoznék ez a maga idejében!

Ez a tudatlan leány az ő megvilágosodott szellemlátó álla-potában látta nemcsak a szervezet beteges elváltozásait, a betegségaetiologiai mozzanatait; hanem még a súlytalan, megmérhetlen, be-tegséget előidéző, a betegséget fenntartó tényezőket is, amiket a„doktor urak” nem láthatnak, amiket nem is hisznek, éppen ezértnem is találják, még kevésbé gyógyíthatják. Csak akkor lesznek ké-pesek üdvösen közbelépni, hogyha majd az anyagon kívül más té-nyezőket is találtak, de amiket előbb keresniük kell.

Nem volt jó vele az orvosokról beszélni; kicsinylőleg beszélta gyógymüvészetről, különösen gúnyosan az emberi bölcsességről, snem éppen az utolsók közé sorozta az enyémet is. Nappal éber álla-potában különös tisztelettel, majdnem szent félelemmel tekintettreám, bennem a tudomány és bölcsesség megtestesülését látta, ellen-

121

ben szellemlátó állapotában egyáltalában semmi respektussal semviseltetett az én képzelt tekintélyem iránt - hiszen ő magasan fölöt-tem állott.

És mintha egy magasabb tanítói bölcsesség magasra emeltorrú önhittségemmel szemben az én kicsinységemet nyomatékosantudtomra akarta volna adni: lenéző modorban, drasztikus ki-fejezésekkel keserű igazságokat mondatott nekem a leány által. Va-lóban nem nyerhettem volna saját védszellememtől sem olyanhathatós leckét a „szerénység és önismeret” iskolájában, mintahogy e lány az én önhittségemet, úgy az én tudásom, mint álta-lában az emberi tudás semmiségét illetőleg megalázórendreutasitások kíséretében kimutatta.

„Az emberek csak azt hiszik, amit szemeikkel látnak ésújjaikkal megtapinthatnak, annak dacára, hogy tudniuk kellene, hogynémely dolgokat csak úgy láthatnak meg, ha nagyító üveget tartanaka szemük elé, sőt még így is ezerféle tárgy van, amit ezzel sem lát-hatnak, mint példának okáért ami bennük és körülöttük megy végbe,amik sokkalta csodálatosabbak, mint amiket a szemüvegeken láthat-nak. Kísérelje csak meg elmondani az embereknek, amiket én rajtamtapasztalt és ne csodálkozzék, ha önt, mint bolondot kinevetik, vagyhazugnak bélyegzik. Én most csukott szemekkel fekszem itt és afalakon keresztül és messze távolba látok, még jobban és mélyebben,mintha nyitott szemeik elé ehelyett a selyemkendő helyett az ő nagyés vastag üvegeiket tartanák.”

Az ilyen magyarázatok alkalmával jóízűeket nevetett. „Per-sze ön hiszi, de csak azóta hiszi, amióta látja, és mivel látja, nem istagadhatja; de megmagyarázni ön maga sem tudja (nevetve), megsem próbálja magyarázni ”Természetesen én az alvalátótól csak olyan idült betegségekre kértemtanácsot, ahol én és orvostársaim hiába próbáltuk a gyógyítást, samely esetekkel szemben az orvosi tudomány még mindig sötétbentapogatódzik. Heveny esetekben, amelyekben a tudomány a diagnó-zist, a betegség lefolyását, annak kezelését megállapította, sohasemfordultam a leány látóképességéhez. Könnyen érthető okoknál fogvatartózkodnom kell attól, hogy e lapokon, melyek egészen más célok-ra szolgálnak, egyes betegségi eseteket soroljak fel. De mégis példa-képpen elmondok egyet, amelyre még élénken emlékszem.

122

Egy nő, kit én mint háziorvos kezeltem évek óta, komplikált bajbanszenvedett, amelynek egyes tüneteire már nem tudok visszaemlékez-ni, de amelynek okát sem én, sem kollégáimnak egész serege, sőt apesti egyetemi tanárok sem voltak képesek kinyomozni. A betegség-nek általánosan elfogadott okául a feltűnően hamar beállott elvirág-zás vétetett fel a 30-as évek kezdetén lévő nőnél. Miután mindenkísérlet, melyet egészségének helyreállítására megpróbáltunk, siker-telen maradt, bekövetkezett az, ami hasonló esetekben történni szo-kott: a lemondás. A szegény szenvedőnek kényszerűségből meg kel-lett adnia magát sorsának, amit tényleg elszántsággal meg is tett,mivel szelíd kedélyű, türelmes természetű teremtés volt. Már pár évóta kezeltem családjának tagjait, de az ő betegsége, mint már gyó-gyíthatatlannak nyilvánított baj, szóba sem jött.

Nem emlékszem már, hogy az én kezdeményezésemre, vagygyöngéd érzelmű férjének felhívása folytán történt-e, hogy a leánytaz ő állapota felől megkérdezzük, kinek szellemi látó képességébőlfolyó gyógysikerei eléggé ismeretesek voltak, s így könnyen meges-hetett, hogy a férj, aki történetesen maga hitetlen volt, végre ilyennem hitt módhoz menekült. Ennélfogva megkérdeztem a leányt:hogy D. asszonyt látja-e, és betegségét gyógyíthatónak gondolja-e?Rövid gondolkozás után mondta: „Igen, bár a szert igen nehéz előte-remteni.” De mindjárt utána mondta: „minthogy D. asszonyt már is„meggyógyulva” látom, következésképp a szernek is beszerezhető-nek kell lennie. Küldjenek egy megbízható embert Sárospatakra: azurasági kertben látok egy hatalmas fát; fenn magasan, ahol az ágakvillaalakra szétágaznak, ott mint egy nyeregben ül egy terjedelmesvastag gomba. E gomba által D. asszony visszanyeri egészségét ésperiódusa ismét elő fog állani.”

-Miképp kell használni a gombát?-Azt még nem látom; majd akkor, ha a gombát elhozzák.

(Szükségtelen mondanom, hogy a leány sohasem volt Sárospatakonés semmi tudomása sem volt arról, hogy ott urasági kertvan. Sőt még én sem voltam ott egész életemben, de azt tudom, hogyott egy herceg Breczenheim-féle kastély van.) Arra az ellenvetésem-re, hogy a kertben esetleg egész tömeg nagy vén fa lehet, ilymódonmajdnem lehetetlen megtalálni, a legnagyobb pontossággal leírta, hollehet ezt a fát megtalálni, melyben kiindulási pontul a délre fekvőnagy melegháznak ajtaját választotta, ettől az ajtótól kezdve számí-

123

totta, megjelölve az irányt, a lépéseket addig, ahol a fa több alacsonyfa között magasan kiemelkedik, hogy teljességgel nem lehetett elté-veszteni. És ha a gombát elhozzák, majd „meglátja” mimódon kell afürdőket elkészíteni és használni, mert „most már látom, hogy agomba fürdésre van rendelve.”

Ezeket közlöttem a nő férjével azt tanácsolva neki, hogy egyalkalmas embert küldjön oda, aki valamelyik kertészlegénnyel kös-sön ismeretséget, aki a gombát majd lehozza. De a gyöngéd férj sen-kit sem akart ezzel megbízni és maga utazott el oda, bement a kertbes a világos leírás nyomán azonnal megtalálta a fát. De nem ment alábhoz, hanem egyenesen a fejhez: a főkertészhez; ennek megmond-ta, hogy szüksége van az ott levő gombára, hogy a felesége számáragyógyfürdőket készítsen belőle. Készséges előzékenységgel küldött afőkertész mindjárt egy kertészlegényt föl, aki csakugyan ott, aholkétfelé ágazik villaformára a fa, talált egy tányér nagyságú galóca-gombát. A fa vörösfenyő volt.

Természetesen mindkét házastárs megörült a leletnek és márebben bizonyos kezességét látták a gyógyulásnak. Még én is, akipedig az ő szellemi látóképességében éppen nem kételkedtem, örül-tem annak, hogy minden úgy volt, amint a leány leírta, mivel a sze-gény nő sorsa roppant érdekelt és meggyógyulásáról meg voltamgyőződve. Most már megmondta a leány határozottan, hogyan kell agombát megszárítani, eldarabolni és mely időben és mennyi ideigkell fürödnie, szóval: körömnyi pontossággal elmondta a legapróbbrészleteket is.

Mindnyájunk öröme teljesült, mert a nő teljesen fölépült, sévek múlva, amikor én már rég elköltöztem Szántóról, gyakran tuda-kozódtam hogyléte felől és nagy örömömre zavartalan egészségérőlés jó kinézéséről értesültem.

Bekövetkezendő dolgok előre meglátása.Semmi feltűnőt vagy csodálatosat nem találtam abban, hogy aszomnambula a beteg D. asszony szervezetén áthatolt, a megzavartéletfolyamatot felismerte, s úgy a gyógyító szert, mint ennek rendkí-vüli elhelyezését valóban megdöbbentő biztonsággal tudtunkra ad-hatta, mert ilyen - a csodával határos dolgokhoz - hozzá voltamszokva s azoknak naponkénti megtörténte szinte eltompított. Ezekena jelenségeken azzal a közönnyel siklottam át, amint azt az emberek

124

naponta cselekszik olyan dolgokkal szemben, melyeket egy áltálábannem képesek megérteni, amilyen például a mindennapi elalvás, azálom, az ébredés stb., vagy pedig az a cselekedet, hogy virágdúsmezőn haladnak át s lábbal tapossák a legszebben alkotott, pompásés színdús virágokat anélkül, hogy csak egy percre is megállapodná-nak s csodálkozással vagy gyönyörrel telnének el. Ellenben meg-hökkentem, s mély gondolkozásra ösztönzött az a magyarázat, mely-lyel az asszony biztosan bekövetkező gyógyulását megokolta ésmegjövendölte, t. i., hogy „már gyógyultnak” látja, erősnek és virág-zónak már abban az időben, mikor az tényleg még mindig halványan,hervadtan s árnyékhoz hasonlóan vánszorgott! Hogy magyarázhatóez meg? - kérdém önmagamtól. De mind a mai napig magam semtudtam a kérdés nyitjára jutni.

A spiritizmusban való akkori tájékozatlanságom melletteszem ágába se juthatott, hogy szellemi befolyás lehetőségét feltéte-lezzem, s ma, mikor ez rám nézve már közelfekvő dolog, s a túlvilágiközreműködés feltevése nem tekinthető kizártnak, mégis kerülöm akérdést, noha legalább is elgondolható, hogy valamely magasabb,előrehaladottabb túlvilági intelligencia a jövendőt, az emberi sorstervét tisztábban látja előre, s e képet a szomnambula lelkébe bele-tükrözteti. Ennek a feltevésnek azonban útját állja az a körülmény,hogy ilyen esetben a szomnambulának látó médiumnak kellene len-nie, mely feltevés ellen azonban én, mint a t. olvasók remélhetőlegemlékezni fognak, már föntebb tiltakoztam, s már előzetesen is kije-lentettem, hogy a szomnambulánál mutatkozó jelenségek és esemé-nyek egyáltalában csak az animizmus és korántsem a mediumizmuskategóriájába sorolhatók. S azért szánakozó mosolyra gerjeszt úgybennünket, mint jól informált olvasóinkat az, ha bizonyos tájé-kozatlan és tendenciózus kritika körünkről felteszi, hogy az animiz-mus és médiumizmus között nem tudunk különbséget tenni. Az em-ber ilyenkor valóban nem tudja, vajon tudatlansággal, vagy rosszaka-rattal áll-e szemben?

Még kevesebb kilátásunk van a rejtély megoldására, ha azokoskodás, szőrszálhasogató, hideg racionalizmus fegyvertárábatekintünk, legkevésbé pedig, ha a materialisták nagyhangú, úgyneve-zett „tudomány”-ra számot tartó frázisait halljuk az agy-gangliák ésideg-vibrációkról, magasfokú túlérzékenységről stb. Sehol egy mentőgondolat, csak szavak és megint szavak, mikről Göthe azt mondja:

125

„Idejekorán állítanak be akkor, mikor a fogalmak hiányoznak.” Azértnem marad más hátra, mint a megállapított tényeket egyszerűen elfo-gadni, mert nem vonhatjuk ki magunkat logikájuk hatalma alól.Egyébként pedig szerényen be kell vallanunk: - ignoramus: nemtudunk semmit. Vajon a jövendő nemzedéknek sikerül-e még földiszféránkon belül erről a fátyolt fellebbenteni? Ki tudna erre megfe-lelni! De kimondani az ignorabimust: hogy nem is fogjuk megtudnisoha, a már számos megoldott és hajdanában megoldhatatlannaktekintett rejtélyre való tekintettel, mégis kissé merész dolog volna.

Köszönettel fogadnám tehát, ha bármely oldalról helytálló,logikusan megokolt magyarázatát kapnám a következő eseménynek,ahol se szuggesztió, se gondolatátvitel vagy telepátia a felderítésheznem elegendő; egyébiránt ezek ezidő szerint még meg nem oldottkérdések, melyeket a hivatalos tudomány azelőtt állhatatosan vissza-utasított s ellenállását csak a tények kényszerítő volta törte meg.Tudvalevő dolog, hogy a legérdekesebb jelenségek azok voltak, me-lyek közvetlenül, spontán következtek be a szomnambulánál. Így egyalkalommal valamely tárgyról folytatott társalgást félbeszakította sfelkiáltott: „Figyeljen csak reám: kis unokaöcsém már régtől fogvaitt jár iskolába anélkül, hogy egymásról sejtelmünk lett volna.” (Ab-ban az időben ugyanis Abaujszántón volt egy, még a Bach-korszakban rendszeresített jó hírű iskola, melybe a felső magyaror-szági gyermekeket küldték, hogy egyben a magyar nyelvet is megta-nulják). Erre aztán gyermeki örömmel csattogtatott tenyerével s ígyszólt: Találkozni fogunk. - Ah, hogy fogunk mi egymásnak örülni!”

-Hogyan? - kérdém én ijedten, - találkozni fognak. Mikor éshogyan ?

-A jövő hét valamelyik napján (a napot különben meg-nevezte) alkonyatkor a kapu elé megyek, s a kisfiú arrafelé fog men-ni; meglátjuk egymást, meglepetve egymásra ismerünk, s örömmelegymás karjába borulunk.

Megbeszéltem a feleségemmel, hogy mindenképpen azon le-szünk, hogy azon az estén egy percre se hagyjuk őrizetlenül, s ily-képpen azt a találkozást meghiúsítsuk. Erre két ok késztetett engem:elsősorban is meg akartam tudni, vajon az ember csakugyan képte-len-e arra, hogy ilyen magában véve csekély jelentőségű előre jelzetteseményt meghiúsítson, s ennek akarata ellenére is minden áron bekell következnie. Másodsorban attól féltem, hogy a fiú talán a város-

126

ban, - hol a leány misztikus látományairól sokat beszéltek, s aszerint,amint hitelt adtak annak, vagy kételkedtek benne, különféleképpenmagyarázták, - a kis fiú valamit megtudhatott a Szibilláról, unoka-nővérét ilyennek tartja, s ezt neki tudtára adja. T.i. maga a leánygyakran figyelmeztetett azokra a gonosz tervekre, mik ellene irányul-tak. Különösen egy már nem éppen fiatal félkegyelmű zsidóleánytemlített, aki a ház körül settenkedett, s folyton leste az alkalmat,hogy féltékenységből feléje kiáltsa: „Te boszorkány!” Éppen azértmegtiltottuk a leánynak, hogy a ház elé menjen, amit egyébként nemis tett meg.

Az említett nap estéjén éppen otthon voltam. Feleségemneklátogatói voltak, az elől fekvő szobák egyikében tartózkodott, énpedig a leány mellett maradtam, könyvet vettem a kezembe, mialatt aleány unatkozni látszott. Ez unalomból kiragadta egy másik, veleegykorú leány, aki látogatóba jött, aminek a mienk rendkívül örült.Szülei a közeli szomszédságban laktak s a leány néha- néha, de meg-lehetősen ritkán, eljött, hogy barátnéjával beszélgessen. A szendeleányzó derék szülei lekötelezve érezték magukat velem szemben, sígy nagyon ragaszkodtak hozzám. Erről az oldalról tehát indiszkréci-ótól nem kell tartanom, mert ismerték azt a tartózkodást, mellyel aleányról beszéltem; irántam való tiszteletből számoltak ezzel a kö-rülménnyel, s nem hozták szóba a leányt. Nagyon megörültem annaka gondolatnak, hogy a szomnambula jó társaságban van, s néhánypillanatra minden feltűnés nélkül kimentem a vendégekhez.Amikor ismét visszatértem a szobába, legnagyobb negdöbbenésemreazt tapasztaltam, hogy nincs benn senki. Megkérdeztem a cselédeket,hogy merre ment a leány, s megtudtam, hogy a szomszédék szolgáló-ja az imént berontott a szobába és sürgősen hazahívta gazdája leányátazzal, hogy anyja hirtelen rosszul lett. Kirohantam a kapun s ott lát-tam a leányt, amint kezénél fogva tartott egy csinos, 11-12 évesneklátszó fiút, akit ragyogó arccal mint unokaöccsét mutatott be nekemezekkel a szavakkal: „Lássa, ez a fiú már hónapok óta itt időzikanélkül, hogy egyikünknek is sejtelme lett volna a másikról. Abban apillanatban, mikor elhívták tőlünk barátnémat, a kis fiú erre járt, s miegymásra ismertünk.” Megdöbbentem, s nagyon barátságtalan, sava-nyú arcot vághattam, mert a fiú, úgy látszott, elkedvetlenedett, sörült, mikor az esti hűvös levegőt ürügyül felhasználva, felszólítot-tam a leányt, hogy menjen be a házba, s ő eltávozhatott. Nem igen

127

mertem a kettőt együtt hagyni. Ezen az estén még sokat beszélt errőlaz eseményről, s arról az örömről, amit kettőjükben keltett. De meg-jegyzendő, hogy sem másnap, sem a következő napokon sohasemérintette ezt a tárgyat. Mintha semmi sem történt volna. Sohasemkívánkozott arra, hogy a kis fiút ismét láthassa, s a kis fiú sem mu-tatkozott többé. Vidám hangulata teljesen megnyugtatott; a kis fiúnem fecsegett a dologról.

Habár a szomnambulánál ennél meglepőbb és érdekesebbdolgok is történtek, egy sem hatott oly mélyen és tartósan egész gon-dolkozásomra, mint ez az esemény. Szinte belékerültem ennek azeseménynek a hálójába és nem bírtam kiszabadulni belőle, bármeny-nyire iparkodtam is másfelé terelni gondolataimat. Szerencse volt,hogy azon az estén véletlenül otthon voltam, mert különben felesé-gemet szemrehányásokkal illettem volna abban a hiszemben, hogyha én otthon vagyok, a dolog nem esik meg ilyenformán. Titokbanazonban mérgelődtem magamban, hogy olyan rövidlátó voltam, s alátogatóba jövő leányban segítséget láttam, holott éppen ő volt az,aki tervemet meghiúsította. S milyen különös: éppen abban a pilla-natban, mikor a fiú arra járt, jöttek ki ketten a kapun. Ha egy perccelkésőbb érnek ki a kapuhoz, a gyermek a sarkon befordul a mellékut-cába s eltűnik a szemei elől.

Sőt még csodálatosabb volt az, hogy az események e bá-mulatos összevágásában a leány anyja éppen a kellő időben lett rosz-szul; mert enélkül az esemény nem folyhatott volna le azzal a pon-tossággal, amint éppen történt. Folyton ilyen, s ehhez hasonló gondo-latokkal foglalkoztam. Nem emlékszem már biztosan a gondolatokamaz áradatára, a sok feltevésre, gyanítgatásra, ami akkor annyiraigénybe vette gondolkozásomat, hogy szinte szédült bele a fejem.Arra azonban biztosan emlékszem, hogy akkor derengett fel bennemaz emberi élet eseményei előre való meghatározottságának halványsejtelme. Élményeimből sok félig elfelejtett esemény, sok csodávalhatáros megmenekülés az életveszélyből - amiket annak idején akedvező momentumok véletlen összejátszásának tulajdonítottam -támadt fel emlékezetemben. Ezeket szépen magam elé idéztem, vé-gigtekintettem rajtuk, s boncoló kutatásomnak az volt az eredménye,hogy ezekben az esetekben a „véletlen” feltételezése mellett sokmegmagyarázhatatlan dolog marad. E pillanattól kezdve mindeneseményt új szempontból kezdtem tekinteni, s feltettem magamban,

128

hogy ezentúl az eseményeket ebben az irányban nyílt és kutatószemmel fogom vizsgálni. Leginkább az a kérdés bántott: miértmondta a szomnambula egyszerűen azt, hogy meglátja a fiút, mihelyta kapuból kilép. Miért nem mondta meg egyúttal azt is, ahogy más-kor mindig tette, hogy milyen körülmények között, vagyis a szom-szédék leányának közreműködése folytán jön létre az az esemény?Szüntelen ezen a kérdésen rágódtam, össze-vissza forgattam; de azűrzavarból nem bírtam kibontakozni. Egyszerűen elképzelhetetlenvolt az, hogy a mellékkörülményeket látta és elhallgatta volna, mertazt, amit látott, szándékosan nem hallgathatta el. Ezenfelül sokkalőszintébb és igazságszeretőbb volt, semmint valamit elhallgasson.Hogy valamely magasabb hatalom nem engedte volna meglátnia amellékkörülményeket, mivelhogy nem volt szabad, hogy az előrelá-tott esemény meggátoltassék, erre akkori felfogásomnál s a szellem-erkölcsileg vezetett világrend felőli tájékozatlanságomnál fogva nemis gondoltam. Erről csak akkor szereztem fogalmat, mikor a spi-ritizmussal megismerkedtem. Majd az az ötletem támadt, hogyalvalátó állapotában őt magát fogom megkérdezni, s a felvilágosítástekként tőle megkapni. De különös módon abban az időben több éjje-len át házon kívül voltam, s ha otthon is maradhattam, az alvalátóállapot csak éjfél után, hajnaltájban állott be s ezt rendszerint elmu-lasztottam. Mert hiszen említettem, hogy az alvalátás ideje kedélyé-nek megzavarása esetén későn következett be, s ezúttal a hajnali órákkörül. Végre mégis sikerült, hogy alvalátása alkalmával mellettelehessek. Első kérdésem természetesen az volt, miért nem tett őalvalátó állapotában említést a látogatásról s arról, hogy a szomszé-dok leánya el fogja őt kísérni?

Mire kissé izgatott hangon így felelt: „Azt már tudhatná,hogy semmit sem mondhatok arról, amit nem látok: hogy sok dolgotcsak később látok, éppen úgy, amint most látom, hogy önnek szán-dékában volt, hogy azt a találkozást meghiúsítsa. Jaj, milyen okosmaga. Meg akarta akadályozni azt a találkozást, amit én előre láttam?Hát még mindig nem tudja, hogy amit én látok, annak nem lehetgátat vetni? Különben, hogy lettem volna képes azt látni?” Ez utóbbiszavak az égen átcikkázó villámként hatottak rám, melynek fényénélegyszerre teljes világításban láttam e dolgot. E pillanattól kezdvefordulat állott be életemben annak a gondolatnak az ereje foly-tán, hogy az előre meglátott események kivonják magukat az

129

emberi akarat alól, s mint előre meghatározottak előre is vetikárnyékukat, csakhogy mi emberek erről nem tudunk semmit.S mintha leolvasta volna a bennem lappangó kérdést, rendkívül ked-vetlenül mondta: „Hogy kell még önnek megmondanom, hogy adolgok mikéntjét és okát nem látom ?” S nemsokára rá ismét egyikgondolatomra vonatkoztatva folytatta: „Hogy vajon később megfogom-e látni, azt most szintén nem látom. Ilyet doktornak tulajdon-képpen nem is lenne szabad kérdeznie. Hogy láthatnám meg mostazt, amit talán csak később fogok meglátni? Csak akkor látok, havalami vagy megtörtént már, vagy meg fog történni. Amit csak látnifogok, azt előbb nem láthatom meg.”

Lehet, hogy ez alkalommal - már nem emlékszem rá tisztán -valami ügyetlen és tapintatlan kérdést tehettem, melyből érzékenytermészeténél fogva azt láthatta, hogy őszinteségében kételkedem.Erre aztán kitört a vihar: görcsök, fuldokláshoz hasonló rohamokjöttek rá. Magnetizálással és a belsőre ható szerekkel segítettem rajtas ezzel a baj ezúttal elmúlt.

A szomnambula felébresztése.Természettesen a szomnambula maga jelölte meg azokat a belsőszereket, melyeket a magnetizmuson kívül alkalmazni kellett, hogyaz idegkrízis összes jelenségeit legyőzhessem. E krízisek az idegiz-galom oka és mérve szerint különböző intenzitásúak voltak. Leghe-vesebbek azok voltak, melyek rettegésből vagy ijedtségből eredtek,azután azok, mik haragból vagy méltatlanságból keletkeztek. E kétutóbbira többnyire a cselédség adott okot, de leginkább a leány túl-zott érzékenysége, mely a legártatlanabb szóban vagy hangban is abánkódásra, vagy megsértődésre okot talált. A cselédeknek ugyanismeg volt hagyva, hogy illedelmesen és kíméletesen bánjanak vele,amire különben saját viselkedésünk is ösztönözte őket. A leg-gyengébb és legkönnyebben legyőzhető idegfelindulások azok vol-tak, melyeknél a leány érzékenységét vagy én, vagy a feleségemérintette. Ilyen vihart a magnetizálással vagy valamely általa rendeltszerrel hamarosan lecsillapíthattam. Ritkán történt, hogy ilyen eset-ben a leány néhány magnetikus vonás után ne lett volna képes aszükséges szert szóval megjelölni. Ha azonban ez a vihar intenzívebbvolt, a magnetizálás nem volt elegendő arra, hogy beszélőképességétvisszanyerhesse, hanem szükséges volt belső szerek alkalmazása is,

130

melyek által a torok görcsös összeszorulását meg lehetett szüntetni.Ily esetre alvalátó állapotában azt az utasítást adta, hogy nyújtsamoda neki úti gyógyszertáramat, abból majd kiveszi azt a szert, amireszüksége van.Ez az úti gyógyszertár bőrből készült, de kettős rézkazettával ellátva,a gombok és sarkok szintén sárgarézből készültek; de volt benne kétfából faragott betét, melyekbe 96 üvegdugóval ellátott üvegecskevolt elhelyezve. A fémmentes betéteket nyújtottam neki oda, s őhabozás nélkül éppen azt a szert vette ki, melyet magának rendsze-rint rendelni szokott. Mindössze mintegy hét ilyen szer volt, úgyne-vezett nervinák, vagyis olyanok, melyek nem a szervezet szöveteirehatnak, hanem csak az idegfunkciókat szabályozzák. Amennyireemlékszem, e szerek a következők voltak: belladonna, cocculus,hyosciamus, ignatia, pulsatilla, stramonium, valeriana.

Látható, hogy ez alfabetikusan rendezett szerek meglehető-sen elszórva voltak egymástól, s a tisztelt olvasók emlékezhetnékarra, hogy a szoba el volt sötétítve, s csak a szomnambula fekvőhelyemögött, a tágas szobának legszélsőbb sarkában állott egy letakart kislámpa, mely a homályhoz hozzászokott szemeinknek annyi világos-ságot szolgáltatott, hogy szükség esetén a tárgyakkal való összeütkö-zést elkerüljük. Különben pedig a leány szemei selyemkendővelvoltak letakarva. Az általa választott szert bevéve, rövid időre rá afojtó görcsök abbamaradtak s a leány ismét visszanyerte beszélőké-pességét.

A szerek, mint említettem, alfabetikus sorrendben voltak el-helyezve, még pedig a betétek bal sarkától számítva. Eleinte talánnem annyira kétkedésből, mint inkább azért, hogy biztosan megálla-píthassam a tényeket, a betéteket fordítva nyújtottam oda. Ez termé-szetesen nem változtatott a dolgon, mert a leány mindig csak a helyesszert vette ki és sohasem olyat, mely nem az említett szerek csoport-jába tartozott. Ha azután visszanyerte beszélőképességét, nevetett ésingerkedett velem, amiért próbára akartam tenni. Érthető, hogy ezekután felhagytam minden ilyen irányú kísérlettel.Kezdetben, mikor különösen a belladonna használatával elért gyorshatás szinte megdöbbentett, arra gondoltam, hogy orvosi tapasztala-tom jelentékenyen megbővült, mert megtaláltam azt a szert, melypraxisomban esetleg hasonló görcsös állapotoknál és izomgörcsöknélhatni fog; de csakhamar beláttam, hogy csalódtam, mert a leány min-

131

den esetben látszólag teljesen hasonló szimptómák mellett, más ésmás szert rendelt magának.De az úgynevezett magnetikus vonások száma is változott. Ha nemtudott szólni, akkor ujjaival jelezte a szükséges vonások számát. Haszámolás közben tévedtem s több vonást akartam csinálni, mint amennyit ujjain mutatott, megfogta kezemet s megakadályozott atovábbi magnetizálásban.A szomnambulikus álomból való ébredésnél, vagy ébresztésnél szin-tén sajátságos momentumok voltak. Általában nem volt szükséges,hogy felkeltsék; magától ébredt fel, ha az alvási turnus befejeződött.Ha például az alvási turnus hajnalban állott be, mikor nem voltamjelen, rendszerint magától ébredt fel s többnyire a szomnambulikusálomból a normális alvásba ment át. Vagy, ha a napi fáradalmaktólkimerülve pihenésre vágyva, az alvási turnus végét nem várhattam beoldala mellett, akkor szintén magától ébredt fel. A szabályszerű tur-nust pedig nem volt szabad megrövidíteni, mert akkor nem aludt elújra s ilyenkor az álmos ember módjára kimerült, fáradt, rosszkedvűvolt. A szomnambulikus álom ideje nem volt mindig egyforma. Ren-desen 2-3 óráig tartott; de azt percnyi pontossággal meg tudta mon-dani, hogy meddig szabad az álomnak tartania.Ha mellette voltam, a tőlem kiáradó fluidumok hatása alatt sohasemvolt képes magától felébredni, fel kellett keltenem, éspedig nemmagnetikus ellenvonásokkal, mert a kapott magnetizmusból, mint aneki szükséges erőből, nem volt szabad semmit sem elvenni. Azébresztés a fej egyes pontjaira alkalmazott nyomással történt. Ezek apontok sohasem voltak ugyanazok. Úgy hogy nem tudhattam, hogyaz adott esetben mely pontokat kell nyomkodnom. A lány segítettrajtam azzal, hogy megfogta mindkét kezemet s a kinyújtott két mu-tatóujjat a megfelelő helyre vonta. Ilyen hely volt többnyire a felsőszemüreg közepe; gyakran a két halánték vagy a fejcsont mellsőrészei voltak megjelölve; néha a fej hátsó részének egyik pontja megaz orrtő. Mihelyt mutatóujjam hegyét szelíden rányomtam az általamegjelölt helyekre, abban a pillanatban mintha a nyomással villamosáramot indítottam volna meg testében, összerázkódott és lehúztaszeméről a selyem kendőt, anélkül azonban, hogy szemét még felnyi-totta volna. Nem sokára rá kinyitotta szemeit, de tekintete merev,mintegy a távolba kalandozó maradt. A szemhunyorgatásból azután

132

meglátszott, hogy öntudata ismét életre kel. Azután körülnézett, vég-re rám tekintett, s gyors mozdulattal felült ágyában.Ha távol voltam a háztól, s a szomnambulikus álom lefolyásáig fele-ségem volt a leány oldalánál, rendszerint azt mondta: térjen csaknyugalomra, aranyos asszonyom, mert ennyi és ennyi idő múlva felfogok ébredni. Nem szívesen látta, ha az ébredés pillanatában énvagy feleségem mellette ültünk, különösen engem nem szeretettilyenkor ott látni, mert „ez feltűnne neki s azon törné a fejét, miértülök én neglizsében az ágya mellett ?” De megtörtént, hogy sajátkívánságára kellett melléje telepednem, amint azt később el fogommondani.

Ha nem bántotta semmi, néha gyermekesen rakoncátlankodóvolt; ilyenkor spontán igen érdekes dolgokat látott, régi történetijeleneteket, természeti szépségeket, stb. Néha ingerkedő és indiszkrétvolt, s bizalmas dolgokat közölt olyan egyénekről, kiknek érdekük-ben állott volna, hogy a napvilágot kerüljék. Az ilyen leleplezések-ben rendszerint nem volt rosszakarat, hanem többnyire intés olyanszemélyeket illetőleg, kiknek morális értékét és érzelmük tisztesvoltát mindnyájan optimisztikusan ítéltük meg. Ilyen esetekben - aszomnambulikus alvási turnus befejezésekor - nem érezte szükségétannak, s kedve sem volt hozzá, hogy én keltsem fel, mert úgy testi-leg, mint kedélyileg jól érezte magát; ilyenkor az alvás meghosszab-bítása is meg volt engedve.

Előfordult azonban, hogy valami szó, vagy hanglejtés, néhameg a feleségemnél vagy nálam palástolt kellemetlen érzés, amitermészetesen reá is hatott, kellemetlenül érintette, s ilyenkor dacos,szinte nyers hangon mondta: „Keltsen fel!” A tapasztalás azonbanarra tanított, hogy ezt ne tegyem meg, mert ez a rosszkedvű lelkiálla-pot nappali öntudatába is átment, s ennek a kellemetlen benyomás-nak hatása alatt maradt volna. Azért mindenképpen azon voltam,hogy kívánságától álljon el, hogy megnyugtassam és kapacitáljam avárható kellemetlen utókövetkezmény feltárásával. Ez többnyiresikerült is, de nem volt mindig képes teljesen uralkodni önmagán,hogy a felindulás minden nyomát eltüntesse. Ilyen esetre a következőexpedienst ajánlotta: kivételesen maradjak mellette mindaddig, mígöntudatát teljesen visszakapta, s azután néhány tréfát, incselkedő szót- amiket mindenkor ő maga diktált nekem - intézzek hozzá, példáulmondjam azt: „Ej, ej, kis álomszuszék mókuska!” Erre ő mosolyogva

133

rám fog tekinteni, s ez az erőszakolt mosolygás kereszteződni fog azén mosolyommal, mire a rossz kedve ellensúlyoztatik, különösenakkor, ha egy pillanatra rá teszem kezeimet a fejére; mert ettől azon-nal néhány percnyi szomnambulikus álomba merül, s ebből rögtön anormális alvásba megy át s reggelre ilyenformán a kellemetlen érzésemléke nélkül fog felébredni. És valóban, bármilyen hétköznapi voltis az a mondás, amivel diktálása szerint ébredéskor fogadni kellett őt,mindenkor mosolyra késztette, s a többi részlet is úgy következett be,ahogy azt előre megmondta.

A szomnambula testi és lelki hygiénéje.A szomnambula sohasem rendelt úgynevezett patikaszereket, még aházi gyógyszertáramban levő homöopatikus szerekből is csak nagy-ritkán. Ellenben füveket, gyökereket, növényeket; és pedig vagy frissállapotban, a frissen kipréselt nedvet belső használatra, vagy lepárol-va, fürdők készítéséhez. Pontosan leírta a szereket, valamint a helyetis megjelölte, ahol ezek találhatók. Nem történt meg soha, hogy akárminőségre, akár a helyre vonatkozólag tévedt volna. A növényeketgyakran messze tájékról kellett hozatni, rétekről, erdőkből, hegyekrőlvagy szakadékok mélységéből. Épp oly kevéssé tévedett az előrejelzett gyógyulást illetőleg.

Csakhogy nem minden esetben jósolt teljes gyógyulást; oly-kor csak javulást, megkönnyebbülést, mert - amint mondta - némelyesetben a teljes gyógyulás nem lehetséges, mivel ez vagy az a mély-reható, helyre nem állítható szervi elváltozás van a gyomorban, máj-ban, a belekben stb. ami soha többé jóvá nem tehető.Különös rendelései voltak a krónikus tüdőbajoknál, katarusoknál,továbbá májkeményedéseknél, sárgaságnál, stb. Az előbbi esetekbennéha régi, erős, csípős juhtúrót, olykor pedig avas szalonnát rendelt.Néha tejben főtt pemetefűvet (marnibium), vagy utifüvet (plantago),melynek kipréselt nedvét mézzel sziruppá kellett megfőzni. Máj-, ésepebajok ellen fehérszőrű kecskéből fejt tejet rendelt, néha pedigfürdőket mezei katángból (cichoria) vagy székfűből, (chamomillá)olykor tengeri sóval elegyes arnicából. Ha a beteg vérhasban szenve-dett, semmiféle táplálékot nem ajánlott, hanem csakis friss írót tet-szés szerinti mennyiségben. Skrofulás gyermekeknél, s angolkórnálkizárólag a tejjel való táplálkozást tartotta jónak: édes vagy aludttejet, tejfelt, savót, juhtúrót, tejbefőtt tésztát, rizst, tarhonyát, tovább-

134

ra finoman feldarabolt és leforrázott csontokból, leginkább porcszerűizületekből, borjú- vagy juhlábakból tengeri - sóval készített fürdő-ket. Olykor az egész test lemosását rendelte magnetizált, vagy a na-pon langyosra melegített vízzel.

Valamennyi szeszes italt, valamint a kávét s a teát is a gyer-mekekre nézve abszolút ártalmasnak tartotta, hasonlóképpen atollvánkosból s dunyhából álló, a testet szerfölött melegítő fekvőhe-lyet. Csak szalmával, szénával vagy hínárral töltött aljat és párnát, skönnyű takarót tartott jónak. Ellenben egészségesnek tartotta, hogy agyermekek soká aludjanak, míg csak maguktól fel nem ébrednek. Ahússal való táplálkozást általában nem ellenezte; de igen kis mennyi-ségre szorította, s a gyomor, valamint az altest bántalmainál, továbbáa bőrkiütéseknél mindenféle disznóhúsból készült ételt, a füstölt húst,valamint a kacsahúst eltiltotta. A túlnyomóan hússal való táplálko-zást elítélte, mert különféle betegségekre vezető okokat tulajdonítottannak; de különösen az emberek mértékletlenségét szólta meg.

Szatirikus módon ostorozta az embereknek az evésben ésivásban való mértéktelenségét: „még akkor is esznek, mikor mársemmi szükségét sem érzik az ételnek s isznak anélkül, hogy szomja-sak volnának. Ezt az oktalan állat sem cselekszi meg! És dolgoznaknyereségvágyból akkor, mikor nyugalomra volna szükségük, s lus-tálkodnak, ha a mozgás javukra válnék. Még a mértékletes ember istöbbet eszik rendszerint, mint amennyi teste fenntartásához szüksé-ges, és amennyit a teste ártalom nélkül elbír. A nyavalyáknak legna-gyobb része, s a rossz vérnedvek legtöbbje a mértéktelen ivásból, s anehezen emészthető és össze nem illő ételek oktalan és természetel-lenes összevissza zabálásából ered. Az íny az ember zsarnoka, s azember zsarnoka a saját gyomrának, mely kemény bosszút áll kínzó-ján azért, hogy az alkalmi ebédeknél s díszlakomáknál olyan munkátró reá, melynek súlya alatt a szegény gyomor szinte összeroskad. Azember sokkal jobban meg tudja ítélni igavonó állatának erejét, mintazt, hogy mivel terheli meg gyomrát s ez mivel képes megküzdeni.”

És valósággal klasszikus módon ítélte el az iszákosságot, asüllyedést az utálatos, megvetendő és alacsony állatiasságig, s a rosszszokásnak és eltévelyedésnek az erkölcsre, a jellemre s a testre valókáros következményeit. Különösen melegen ajánlotta ellenben avegyes hús- és növényi tápláléknak minden nemét, a főzeléket, külö-nösen érett és édes gyümölcsöt. „Tej, gyümölcs, méz és egészséges

135

kenyér, s hozzá tiszta levegő, s a test tisztasága meghosszabbítanákaz emberi életet s megcsappantanák az orvosok és gyógyszerészekerszényeit.”

Gyermekeknek a rendes evési időszakokon kívül „csak gyü-mölcsül vagy mézet és kenyeret lenne szabad adni”. Némely króni-kus bajnál, nevezetesen a gyomorbajoknál s az altesti bántalmaknálformális gyümölcs- és szőlőkúrát rendelt. Különös, hogy a gyümöl-csöt a benne rejlő sok növényi tápsó, s ennek folytán megbecsülhe-tetlen értéke miatt újabb időben sok orvos méltatja figyelemre. Shogy a tudatlan leány által hirdetett táplálkozási elvek mintegy négyévtized múlva az annyira elterjedt, s úgynevezett „természetes vagyhygienikus gyógymódéban vezetőeszmévé emelkedtek. Úgy, hogyneves orvosi korifeusok, klinikai tanárok olyan osztályokat szervez-nek, melyekben az orvosságok teljes kizárásával csupán fényt, le-vegőt, vizet, tornát, masszázst, s azonkívűl növényi, gyümölcs, tej-és mézdiétát alkalmaznak, még pedig eklatáns sikerrel.

A vaspirulákat ki nem állhatta. Nem lehetetlen, hogy a vasiránti természetes ellenszenve vitte arra. hogy a „vasporok”-rólgáncsolólag és intőleg nyilatkozzék; mert szerinte „zavarják azemésztést és ártalmasak”, míg ellenben a növényi tápsókban hathatósés gyógyító erejű anyagok vannak, melyek szaporítják, s erősítik avért. És itt ismét figyelemreméltónak kell jeleznem azt, hogy maelismert orvosi szaktekintélyek ugyanazt tanítják, s hogy a növényitápsók sűrített kivonata Németországban s már nálunk is ezer megezer család asztalán szerepel, mint a főétkezések rendes hozzátétele,mely állítólag lényegesen előmozdítja a vérképződést s a gyermekekfejlődését és erősödését.

Hús helyett gyakran rendelt a gyermekeknek babot, borsót,vagy lencsét; néha borjú- vagy báranyvelőt; ellenben eltiltotta anyers vagy véres hús élvezését. Nem ajánlotta sem a vesét, sem atüdőt. Nekem valamelyik napon minden előzetes magyarázat nélkülazt mondta, hogy ne egyem csirkemájat. Hogy miért? - azt nem tudtamegmondani, csak azt hangoztatta, hogy „látta”. Ez alkalombóleszembe jut, hogy mintegy 20 évvel később valamelyik szellem arrafigyelmeztette Franciska nevű látó- és beszélő médiumunkat, hogylibazúzát ne egyék. Hosszú idő múlva becsináltat küldtek neki a ven-déglőből s ebben egy darab libazúza is volt. Franciska vak lévén,szájába vette a húst nem tudva, hogy micsoda. Ekkor a szellem kira-

136

gadta szájából a falatot, s a padlóra dobta. Aztán odaállt a médium-hoz s azt mondta: „vedd fel azt a húst a padlóról s győződjél megróla, hogy mit akartál lenyelni.” A médium úgy tett, ahogy megpa-rancsolták neki s azt találta, hogy abban a darab zúzában finom var-rótű volt. Nem előrelátás volt-e a szellemtől, mellyel jóval előbbfigyelmeztette a médiumot a várható veszélyre? Bizonyára annakvehető.

Idült váltóláz és malária ellen, melynél hosszú időn át, detartós siker nélkül chinint használtak, a szomnambula a következőszert ajánlotta: Vegyek egy frissen tojt egészséges tojást, egyik végén(melyiken, bár jelezte, de már elfelejtettem), csináljak egy kis lyukat,s hagyjam, hogy egész tartalma kifolyjék. A kiürült tojáshéj azutánmagasfokú rektifikált spirituszszal megtöltendő, s a nyílást búzaliszt-ből frissen gyúrt tésztával légmentesen be kell tömni. Huszonnégyórára rá a tiszta alkoholt óvatosan öntsem egy üvegecskébe, de csakaddig, míg az alkohol tisztán s mindenféle alvadóktól menten folyik.Ebből az alkoholból 10 órával a váltóláz-paroxismusának beálltaelőtt a betegnek minden órában egy cseppet kell adni egy evőkanál-nyi vízben. A beteg ennek az orvosságnak többszöri bevétele utánizzadni kezdett, s a láz teljesen elmaradt.

Nem szólok az amulettekről, magnetizált tárgyakról, sem akis zsákokba varrt és a testen viselendő babérlevelekről, bizonyosszimpatétikus szerekről, melyek annak idejében valóban bámulatosés természetfeletti hatásúaknak tetszettek. Hiszen az utóbbiakat azódikus exteriorizáció magyarázza meg, mint ahogy egyáltalában aspiritizmus révén sok, eddig érthetetlen és hihetetlen dolog mint ter-mészeti törvényeken nyugvó jelenség magyarázódott meg s ezen azúton csodaszerűségét elvesztette.A szomnambula rendeléseiből sokat, különösen ami a beteg életrend-jére és diétájára vonatkozik, praxisomban is alkalmaztam, s örömmelmondhatom, hogy kielégítő eredménnyel Másrészről azonban - s errefigyelmeztetnem kell a tisztéit olvasókat - sok esetben azt tapasztal-tam, hogy valamint a szomnambulán egyforma állapotai mellett nemmindenkor ugyanazok a szerek használtak, éppúgy volt ez a többi,habár hasonló betegségeknél is. Amit a szomnambula egyes kórese-tekben rendelt, az feltétlenül bevált; de más hasonló esetben ismétmás szert használt. Említettem, hogy csak töredékeket mondhatok el,úgy, ahogy éppen eszembe jutnak. A rendeléseire vonatkozó kísérle-

137

teket minden időben, s így most is minden kockáztatás nélkül meglehetett s meg lehet ismételni, mert kárt egyáltalában nem okozhat-nak. Sőt ellenkezőleg, csak hasznosak lehetnek, mert hiszen aszomnambula érvényes törvények szerint tette meg rendeléseit: olytörvények szerint, melyeket alvó állapotában tisztán látott.

A szomnambula őrszelleme. Determinatio.Többször megesett, hogy a szomnambula éppen akkor kapott, vagyamint ő mondta: „látott” valami közleményt vagy egyik-másik be-tegnek szóló utasítást, amikor alvalátó állapotában sem én, sem afeleségem nem volt mellette. Az ilyen utasítás csak a legközelebbiszomnambulikus álmok egyikénél jutott tudomásomra, minthogy anappali éber állapotba nem vitte át a „látott” dolgok emlékét, s így azutasítás rendszerint mint késedelmes, egyúttal tárgytalanná is vált.Az ilyesmi akkor fordult elő, amikor az alvalátás ciklusa éjfél utániórákra esett, vagy ha a háztól távol voltam. Az ilyen elmulasztottközlés mindenkor bosszantott, s azért arra gondoltam, hogy e visszásállapoton (akkoriban ugyanis annak tartottam) azzal segítek, hogy aleányt megtaníttatom írni. Ilymódon képessé akartam tenni arra,hogy az olyan időben látottakat leírhassa, s én azokról másnap tudo-mást szerezhessek. Fogadtam tehát számára tanítót, s a leány aszomnambulikus állapotban módfelett örült azon, hogy megtanulmajd írni. Egy hét múlva azonban a tanító mély sajnálkozással jelen-tette ki, hogy bár saját érdeke ellenére, de kénytelen azt tanácsolni:hagyjak fel a leány további taníttatásával, mert egyáltalában nemtanulékony, s kezének ügyetlensége mellett nincs kilátás arra, hogycsak valamirevaló olvasható írást elsajátítson. A további oktatási ter-mészetesen beszüntettem, s akkori gyors és felületes természetemmellett könnyen átsiklottam a dolgon anélkül, hogy további gondol-kodással ráakadtam volna arra a problémára, helyesebben azokra aproblémákra, amik e jelenség mögött rejtőztek.

Az egyik problémának megoldása nézetem szerint a reinkar-náció tanának egyik bizonyítékához vezet. Erről a tanról nekem ab-ban az időben még halvány sejtelmem sem volt, s így nem terhelhet avád, hogy az egyik csomót nem vettem észre, t.i. azt a jelenséget,hogy a leány szomnambulikus álmában tényleg tudott olvasni, mertamint maga is kijelentette, az orvosságos üvegek vinyettáiról leolvas-ta a gyógyszerek neveit, s a leveleket is, melyek távollétem alatt

138

beérkeztek, felbontatlan állapotban el tudta olvasni. Az a képességpedig, hogy a szellem a dolgok legrejtettebb bensőjébe, gondolatok-ba és és érzésekbe hathat, s az étertérben levő szellemi realitásokat ésképeket magába felszívhassa: a szellemnek sajátszerű lényegi tulaj-donsága. Míg ellenben a földi írásjelek olvasását a szellemnek megkell tanulnia, még pedig itt a földön; mert a tulajdonképpeni szellem-írás, amint azt előrehaladott szellemek oktatásából tudhatjuk, s aprevorsti látónő feljegyzéseiből láthatjuk, a földitől teljesen elütő,sokkal egyszerűbb, tökéletesebb, úgy hogy valamely csekély jelecs-kével egész fogalmat lehet kifejezni. Innen gondolom, hogy az olva-sási képességből a leánynak már megelőző földi életére lehet követ-keztetni. Annak a magyarázata, hogy a leány szomnambulikus álmá-ban olvasni tudott, írni pedig nem, talán abban kereshető, hogy azírni tudás a kéz gyakorlatának eredménye, s minden újabb inkarnációalkalmával újból gyakorlandó, illetőleg tanulandó.

Azt hiszem, hogy olyan szomnambula, aki például oly kö-rülmények között élte át földi léteit, hogy nem volt alkalma az olva-sást megtanulni, szomnambulikus álmában sem tudna olvasni. Ellen-ben minden különösebb éleslátás nélkül is feltűnhetett volna, hogymiért nem látta meg a szomnambula előre azt, hogy az írás tanításnem fog eredménnyel járni? Hiszen eddigelé számtalan esetben min-dent meglátott, különösen pedig azt, ami saját személyére vonatko-zott és lám, szomnambulikus álmában mégis rendkívül megörültannak, hogy írni tanul, illetőleg hogy írni fog tudni. E kivételes je-lenségből nyilvánvalóvá lett, amire még más jelek is mutattak,hogy a szomnambula szellemi vezetés alatt állott, s bizonyos dol-gokat nem láthatott, nem volt szabad látnia, amik egyébkéntlátóképességének mágikus körében állók voltak. E szellemi veze-tés azonban akadályt állított közbe, ha bármely okból szükségét láttaannak, hogy látása elől valamit elvonjon.

De felmerül még egy további probléma is. Amint a tiszteltolvasók tudják, a leány szomnambulikus álmában előre meglátta,hogy milyen beteg keres fel gyógykezeltetés végett, s ezt alább egyvízió közlésével meg fogom erősíteni. Most azonban az a kérdés,hogy azokat az incidenseket, melyek távollétem, s a kései tudomá-sulvétel folytán elmulaszttattak, miért látta csak közvetlenül azokbeállta előtt, s honnan van az, hogy nem látta egyúttal azoknak aka-dályait is? Csak egy példát akarok felhozni. Egy alkalommal a

139

szomnambula távollétemben látott: „Holnap délután a szomszédvármegye egyik tekintélyes földbirtokosától kocsi jön a doktorért,mialatt: ő másutt, egy másik betegnél lesz elfoglalva. A kocsisnakmeg lesz hagyva, hogy a lovaknak adjon zabot, s mintegy két órahosszáig várakozzék, s ha erre az időre nem érne haza, hajtson el shozza el a szikszói háziorvost. Éppen ezért jó lenne, ha csak addigmaradna a betegnél, ameddig szükséges s kényelemből nem trécselnéel az időt, hogy idejekorán hazaérhessem.

Minden pontosan bevált. A kocsis nélkülem hajtott el s éncsak félórára rá érkeztem haza, noha ha nem trécselek, idejekoránjuthattam volna lakásomra. Miért adódott ezt a leánynak látnia? Mertnyilvánvaló, hogy megengedték ennek látását. S miért nem látta úgy,mint máskor, olyan időben, amikor a figyelmeztetést számba vehet-tem volna? Alkalmasint nem volt szabad ezt a beteget kezelnem; ta-lán valami kellemetlenséget kerültem el ezzel. Visszatérve azonbanarra, hogy a leány szomnambulikus álmában nem látta meg előre azírni tanítás kudarcát, ezzel tulajdonképpen tanítást, intelmet kaptamoly irányban, hogy valamiképpen nem voltam képes egy előre meg-határozott eseményt (a leánynak a kuzénnal való találkozását) meg-akadályozni, azonképpen naiv részemről az a törekvés: erőszakosanelőidézni olyasmit, aminek a tudását a vezetés nem engedi meg.

Az előbb említett jelenségek elemzéséből az a következtetésszűrődik le, hogy van céltudatos, bölcs vezetés és az ember életébenelőforduló dolgok előre meg vannak határozva; az események tehátnem az értelmetlen, vak véletlennek köszönik eredetüket, hanem anagyvilág minden mozzanatában, az egyes ember életében éppúgy,mint a világtörténetben az események szálait bölcs irányító és rende-ző kéz bogozza. E kéz rendező ereje és beosztásának bölcsessége arövidlátó ember szemének láthatatlan, s értelmének megfoghatatlan.

Nem habozom annak a kijelentésével, hogy nagy súlyt fekte-tek arra, hogy az e kérdésre való utalással ennek tisztázásához némi-képpen hozzájárulhassak, s az embereket arra oktathassam, mikép-pen van vezetés és determináció, és pedig anélkül, hogy ezzel azember szabad akarata, mely azonban minden esetre korlátolt,teljesen megszűnnék. Mert az eléje tóduló események és mozza-natok közepette, miket sorsnak vagy végzetnek nevez, a szabadakarat különösen abban az irányban, hogy minő erkölcsi állás-pontot kíván ezekkel szemben elfoglalni, s minő állásfoglalást

140

tart magára nézve kötelezőnek, teljesen csorbítatlanul megma-rad. Ezt azonban korántsem szabad összehasonlítani a tompaelméjüfatalizmussal, mely akarat nélkül és tétlenül engedi az eseményeketmagára zúdulni, s az ujját sem mozdítja meg azért, hogy azokat elhá-rítsa vagy meg másítsa. Így például, ha megbetegszel, ez bizonyáraígy volt rendelve, de ezzel egyúttal az a kötelesség háramlik rád,hogy a baj megszüntetésére minden lehetőt elkövess. Ha a házad tü-zet fog, ez is így vala rendelve, de kötelességed, hogy az oltásrólgondoskodjál. Ily esetekben a cél talán az volt, hogy a félelem, azelhárított veszély felébressze benned a hit szikráját, vagy felébresszebenned az Isten iránt való hálaérzést. Éppen így a földművesnek jólkell megművelnie földjét, jó magot kell elvetnie, s nem szabad aztmondania, ha Isten táplálni akar, akkor úgy is ad kenyeret, ha nem isiparkodom. Ha azonban minden lehetőt elkövetett, s Isten áldásamégis elmaradt, jól teljesített kötelességének tudatában minden ön-vádtól menten alázattal és hittel nyugodjék meg, s ne engedje át ma-gát fejhorgasztva, s kezét tördelve a kétségbeesésnek. Ez okból azthiszem, hogy ha a hit abban, hogy az emberi sors általában és egye-sek tekintetében bölcs vezetés és irányítás alatt áll, továbbá a hivéseannak, hogy van determináció, mely a bölcs vezetést az egyes embe-rek feladataiba a haladás céljából beleszövi, az emberiség öntudatá-ban általános felvételre találna: ez az emberi nemnek az etikai fejlő-dés és az általános haladás útján hatalmas lökést adhatna.

És most áttérek fentebb jelzett ígéretem beváltására.Amint ez gyakran megtörtént, a szomnambula elbeszélését és leírásátez alkalommal is azzal a könnyedén odavetett megjegyzéssel fejeztebe:

-A pesti nagynénje beteg.-Nekem három nagynéném van Pesten, egyik anyai részről,

kettő pedig atyám részéről.-Azt nem látom, hogy melyik részről való nagynénje ez, csak

azt, hogy amelyiket annyira szereti, s aki önt is mindenekfelett - ah,mennyire szereti. Az ágya fölött épp olyan kép függ, s ugyanolyanrámában, mint itt a szalonban, s ezt gyakran levéteti a falról, mertnagyon kívánkozik ön után.Aztán pontosan leírta nagynéném külsejét, az egész szobaberende-zést, amelyet én nem ismertem, mert amikor legutóbb Pesten voltam,más lakásban lakott; feleségem azonban, ki ősszel nála volt, azt

141

mondta, hogy a szomnambula részletes leírása teljesen találó. Azemlített képből - nagyobb alakú színezett fénykép volt - csupán kétpéldányt csináltattam: egyet magam számára, a másikat pedig szóbanlevő nagynénémnek. Abban az időben még nagyon drágák voltak azilyfajta képek.

Nagynénémet valóban rendkívül szerettem; de hát mindenki,aki csak ismerte, szerette és tisztelte őt önmegtagadásig menő szívjó-sága miatt. Szinte második anyám volt, aki zsenge ifjúságomtólkezdve sok jót tett velem annyira, hogy iskolai oktatásom is csak aző segítségével volt lehetséges. Hogy most ez a szeretett lény talánsúlyosan beteg, és utánam kívánkozik, mélyen meghatotta szívemet.Ámbár tudtam, hogy mindig beteges, kishitű és félénk természetűvolt, s gyakran a legjelentéktelenebb bajnál mindjárt a haláltól rette-gett, noha mindenkor váratlanul gyorsan felépült.

-Valóban komoly beteg a nagynéni? - kérdém.-Azt nem látom.

Aztán ismét más dolgokra tért át s mintegy óra múlva hirtelenmegszólált: Hallgasson el, kérem, mert most ismét látom a nagy-nénjét. Férje és fia nincs odahaza, de az ön fivére mellette van. Anagynéni azt akarja, hogy táviratilag értesítsék és hívják önt; de fivé-re mindenképpen le akarja beszélni, mert ezt fölöslegesnek tartja. Azorvosok is megnyugtatják. Hárman járnak a házhoz. Leírta az orvo-sokat, úgy hogy kettőre tisztán ráismerhettem.

-S látja-e azt, hogy vajon fivérem lebeszélésének lesz-e sike-re?

-Nem.Felizgatott érzelmeim kellemetlenül érinthették a szomnambulát, stalán már ebből az okból sem láthatott tisztán. Többször kívánta,hogy keltsem fel, de én még mindig abban reménykedtem, hogybiztos felvilágosítást fogok kapni. Ez annyira felizgatta, hogy paran-csolólag követelte: keltsék fel, ami aztán meg is történt.

A napi fáradalmak annyira abszorbeáltak, hogy napközbenkevesebbet gondoltam a dologra, s különösen este, szombatnapi jourfix lévén, a vendégek sokasága teljesen elterelte figyelmemet annál isinkább, mert a távirat elmaradását kedvező értelemben magyarázhat-tam. De úgy tíz óra tájban hevesen megrángatták a csengettyűt. Táv-iratra, a késői órára való tekintettel, senki sem gondolt, hanem in-kább attól tarthattunk, hogy valami távoli beteghez hívnak. Kimen-

142

tem az előcsarnokba, s a vendégek egyike-másika kíváncsiságbólvelem tartott. Még most is látom e jelenetet: hóborította, jégcsaposszakállú férfi állt künn s átadott egy táviratot, amit barátom, aforróencsi állomás főnöke, a késő éjjeli óra dacára is hozzám jutta-tott. Sietve felbontottam a táviratot: „ Nagynéni súlyosan beteg, látniakar, jöjj! Dániel!” A jó hangulatnak természetesen vége szakadt, sén alig várhattam meg a pillanatot, míg valamennyien eltávoztak.Azonnal a leányhoz siettem, hogy szomnambulikus álomba merítveőt, valami bizonyosat tudhassak. Legelső kérdésem természetesen azvolt, vajon a jó nagynéni betegsége csakugyan életveszélyes-e ésvalóban okvetlenül szükséges-e, hogy azt az időrabló utat megte-gyem. Mert abban az időben még nem volt közvetlen vonat összeköt-tetés, s a tiszai hajózás Tokajtól Szolnokig természetesen szintén bevolt szüntetve.

-Nagynénjét és állapotát tisztán látom. Nincs semmiféle ve-szély, sőt a baj jelentéktelen. Ö maga veszélyesnek tartja állapotát -de hiszen ez gyakori eset nála.

-Annál jobb, de mégis hogy vonjam meg tőle a vigasztalást,melyre annyira áhítozik? Nem tehetem; el fogok utazni. Aszomnambula erősködött, mondván:

-Képtelenség, hogy egy múló szeszély miatt oly hosszú ideigtávol maradjon otthonától. Amíg ön Pestre ér, addig már ő is be fogjalátni, hogy nincs veszedelemben; ön pedig nagyon sokat mulasztanaezen a héten, és sok páciens valóban vígasztalhatlan volna, ha kény-telen lenne más orvost hívatni. Mert sok megbetegedési eset lesz,melyekhez önt fogják hívni. S itt felsorolta azokat, kik a legközelebbinapokban meg fognak betegedni s értem küldeni fognak (ami a rész-letekig beteljesült). Erre én azt mondtam, hogy ezt a nagynéni nemfogadná el mentségnek. Mire a leány hevesen így válaszolt:

-Hiszen önnek tulajdonképpen nem is szabad elutaznia.-Nem szabad ? És vajon miért nem?-Hiszen napok hosszáig nem mehet el anélkül, hogy erre a

főispántól engedelmet kérjen. Meg kell jegyeznem, hogy eltekintveattól, miképpen a főispán családjának orvosa voltam, egyébként isbenső viszonyban voltam vele. A főispán olykor 2-3 napot időzöttházamnál, s ha a feleségemmel Kassára utaztam, nála voltam szállva.Ez okból azt mondtam, hogy nevetséges a leány előbbi állítása, shogy neki látnia kellene, hogy szabadságot nem kell kémem.

143

Ez az ellenvetés teljesen kihozta sodrából, s oly módon viselkedett,mint azelőtt soha. Már említettem volt, hogy alvalátó állapotábansans gene cselekedett, s a rendes félénk magatartásról letett s úgyhiszem ez alkalommal személyes érdeke, t.i. hogy egy esetleges uta-zás folytán magnetizőrjét több napon át nélkülözni lesz kénytelen,vitte annyira, hogy a megengedett határokat szinte illetlenül túllépje,mondván:

-Istenem, hogy lehet egy doktor olyan ostoba. Hiszen Pestennem tudják, hogy a főispánnal olyan jó viszonyban van. Táviratozzameg holnap, hogy a főispán engedelme nélkül nem távozhat el, shogy már lépéseket tett a szükséges szabadság iránt. Időközben tudó-sítsák a beteg állapotáról, s ha aztán szükség van önre, azonnal útnakindul. Így is tettem s másnap megjött a távirat, hogy nagynénémjobban érzi magát s elutazásom immár nem szükséges.

Nagynéném azonban nem volt ezzel kibékülve s amint meg-írták nekem, duzzogott, azt mondván: „hátha mégis csak akkor lát-tam volna utoljára.” De kibékült, mikor nyáron hosszabb tartózko-dásra hozzám jött, a szomnambulát megismerte, aki megszerette sennek alvalátó állapotában mellette leintett s az egész dolgot megtud-ta. A jó nagynéni éppen úgy, mint én, ebben a leányban mintegyelőoktatást kapott a spiritizmushoz, melyet 1867-ben Pestre valóátköltözésem alkalmával ismert meg. A spiritizmusban lelki vigasz-talást, a mag netizmusban testi enyhülést talált, s mindkettőnek életevégéig lelkes híve maradt. Hiszen szíve és cselekedetei szerint máramúgy is kezdettől fogva öntudatlan spiritista volt.

A jövőbelátás megdöbbentő esete.Azt hiszem, teljes joggal mondhatom, hogy a szomnambulizmustanulmányozása rám nézve a spiritizmus előiskolája volt, s mostlátom csak teljes mértékében Isten kegyelmét, mellyel oly csodálatosmódon ismertette meg velem a spiritizmus felfogására vezető utakat,melyeket a magam jószántából oly könnyűséggel aligha kerestemvolna fel. És Dr. du Prel Károlynak, a nagy filozófusnak, s a spiri-tizmus alapos ismerőjének nagy éleselméjűségére vall annak a beha-tó hangsúlyozása, hogy a spiritizmus csak a szomnambulizmus alap-ján tanulmányozandó. Hiszen a szomnambulizmus tulajdonképpen aföldi életet illető gyengébb spiritizmus, ez pedig a túlvilág erősítettszomnambulizmusa. Mindkét esetben ugyanaz a faktor szerepel, t.i.

144

az emberi szellem, még pedig félreismerhetetlen módon. Különösena szomnambulizmus tüneményei azok, melyek minden agyafúrt ra-bulisztikának fittyet hánynak, mert az időszaki távolbalátást lehetet-len a sejteknek tulajdonítani.Nővérem lakodalmára eljött hozzám Dániel fivérem is és elhoztamagával fiatal nejét is, kivel csak nemrég kelt egybe. Körülményeiazonban nem engedték meg, hogy továbbra maradjon az esküvő nap-jánál. Másnap már vissza kellett utaznia, nejét azonban még néhánynapra otthagyta. Abban az időben a legrövidebb út, AbaujszántórólPestre Tokajon át vezetett, ahonnan az ember gőzhajóval Szolnokraérkezett, innen pedig már 1846 óta vasút vezetett Pestre. Kocsisomhanyagsága folytán késedelem állott be a kocsinak Tokaj felé valóelindulásában, úgy hogy attól lehetett tartani, hogy későn érkeznek atokaji hajó beszálló helyére.

Ez a késedelem, fivérem elutazásának sürgős voltát tekintve,azért lett volna kellemetlen, mert Tokajról csak minden harmadiknapon ment gőzhajó Szolnokra. Ebből az okból érthető türelmetlen-séggel vártuk a kocsi visszajöttét. Legtürelmetlenebb és legizgatot-tabb sógornőm volt, ki sokalta az időt, mely alatt a kocsi megfordul sezért arra kért, hogy szerezzek a szomnambulától felvilágosítást.Megfeleltem kívánságának, s alighogy a leány az alvalátó állapotbahelyeztetett, mosolyogni kezdett s azt mondta: „Éppen a hajó elindí-tása előtt ugrott át a kis hidacskán s fellélegzett, mikor a fedélzetreért. Ne ijedjen meg: fehér zsebkendőt kötött a kezére mert a nagysietségben véresre horzsolta magát.” Mindez szórói-szóra igaznakbizonyult. Felesleges talán kijelentenem, hogy a leány sohasem voltmég Tokajban, s hogy gőzhajót egyáltalában még nem látott.Ilyen esetekben a materialista tudósok is érzik, hogy ilyen jelenségetaz „agysejtek vibrációjának elméletével” magyarázni tisztára bla-mázs volna s ezért a szomnambuláknál előforduló ilyen távolbalátásijelenetet egyszerűen letagadják vagy szédelgésnek mondják. Hiszenkétségtelen, hogy ez nagyon könnyű és kényelmes mód, de tudomá-nyosnak és tudósokhoz méltónak korántsem mondható.

A jövendő képének most elmondandó vízióját, mint a szom-nambulánál előfordult legmeglepőbb jelenséget, utoljára hagytam.Meglepő és szinte megdöbbentő nem annyira a koncepció kü-lönlegessége vagy nagyszerűsége miatt, hanem azért, mert a dolgokelőre való meghatározottságának törvényét oly módon és terjedelem-

145

ben juttatta kifejezésre, amiről mi emberek még fogalmat sem alkot-hatunk magunknak.Valamelyik napon a szomnambula minden bevezetés nélkül követ-kezőképpen szólt: „A következő vasárnaptól számított nyolc napranagyon rossz napom lesz. Ah, milyen nyomorult és beteg leszek énakkor” Arra a kérdésemre, hogy hát tulajdonképpen mi lesz abban azidőben, így felelt: „Azon a vasárnapon reggel be akarok majd mennia kamrába, hogy alsószoknyát vegyek ki magamnak. Amint az ajtótkinyitom, a házi macska fog kiugrani, szájában egeret tartva. Erre énaz ijedtségtől és undortól ájultan össszerogyok, s egész napon átnagyon, nagyon rosszul leszek.”

-Melyik órában fog ez megtörténni ? - kérdem én.„Az órát nem látom, de reggel fog megtörténni.”

-Teljesen tisztán látja mindezt, s ennek dacára nyugodt s nemundorodik?„Mindezt képben egész világosan látom, de hiszen most nem vagyokolyan ostoba, hogy undorodnám.” Ez a quasi jóslás gondolkodásomatteljesen megzavarta, sokkal inkább, mint annak idején a kuzénnalvaló találkozásnak előre való megjelölése, sőt jobban, mint minden,ami nála eddig jelentkezett. - „A házi macska fog kiugrani, szájábanegeret tartva.” Hogyan? Ily csekélység már 10-11 nappal előbb, mintmegváltozhatatlan esemény, meg volna határozva?! Nem hiszem,hogy életemben lett volna valami, ami annyira megragadta volnaegész lényemet, annyira felforgatta volna gondolkozásomat, mint eza jóslatszerű kijelentés. Alig voltam képes másra gondolni, mint arra,hogyan tudnám ezt az előre megjósolt incidenst a legbiztosabbanmegakadályozni. Minden lehető és lehetetlen tervet összekovácsol-tam, s utána ismét csak újabb és biztosabb terveket hajszoltam.

Időközben az alvalátó ciklus a kora reggeli órákban kezdettbeállni, s így legalkalmasabbnak azt a módot tartottam, hogy a regge-li időn túl is szomnambulikus álomban tartom, s fél 10-től 10 óráig,mikor tehát már nem reggel, hanem délelőtt vau, nem tágítok oldalamellől, s ilyen módon megmásítom arra az eseményre vonatkozószomnambulikus képet.Azon a napon ketten voltunk fekhelye mellett. A leány nagyon jó-kedvű és vidám volt, csodálatosképpen nem kapott bepillantást sembenső gondolatainkba, sem pedig a bekövetkezendő eseménybe.Gyakran átmentem a mellékszobába, hogy megnézzem az órát; nyolc

146

óra elmúlt. Mennyire szerettem volna előreigazítani az óramutatót,hogy végre-valahára tul legyünk a reggeli időn.

Ismeretes dolog, hogy a vidék keresett orvosait a nyári mun-ka idején a járó betegek és pedig nemcsak a parasztok, hanem az úriemberek is, rendesen vasárnap keresik fel. Erre a napra tartják fennkisebb-nagyobb bajaikat az orvosnak feltárni. Nyár derekán volt,július vagy augusztus havában. Az ablakok az oszlopos tornácranyíltak. A szobába behallatszott az árnyékos folyosón várakozó be-tegek hangja. Feleségem türelmetlen és izgatott lett abban a hiede-lemben, hogy akadhatnak türelmetlen páciensek. Ez a nyugtalanságpersze az én szomnambulámra is átragadt, s erre való hivatkozássalarra kérte „aranyos asszonyát”, hogy keltsék fel. Én azonban el vol-tam tökélve, hogy tanulmányomnak ezúttal végére járok, s ez okbólarra kértem feleségemet, hogy amennyiben nyugtalanságát nem Vol-na képes leküzdeni, inkább távozzék egy órára. De erre aszomnambula megrettenve kiáltá, hogy F.-né asszony itt van Be-kecsből, elhozta jegyben járó leányát is, hogy a kelengyéhez vászon-féléket vásároljon. „Ah, ez az F.-né. Keltsen fel hamar!”Ezt az igen gazdag asszonyt a nappali éber állapotban levőszomnambula nagyon szerette; gyakran megfordult házunkban, hí-zelgett a leánynak, s most módfelett szerette volna szomnambulikusálomban látni, s ilymódon üres kíváncsiságát kielégíteni. De aszomnambula utálta úgy az anyát, mint a leányát, mert alvalátó álla-potában felismerte hideg, szűkkeblű, önző lényüket, különösen pedigasszonyi kíváncsiságukat, és azokat a kicsinyes, világias kérdéseket,melyeket hozzája intéznének. Néhány pillanat múlva csakugyan hal-lottuk, amint a kapu két szárnya a bejáró falaihoz csapódik s a kocsiaz udvarba berobog. Feleségem elsietett, hogy valami elfogadhatóreggeli öltözetet vegyen magára, s a vendégeket az elől levő szobákegyikében fogadja.

Magam is sietve felkeltettem a leányt, s aztán szintén el-mentem, hogy gyorsan mosakodjam és felöltözködjem. Oly éktelenzavarban voltunk, mintha bomba csapott volna közénk: valamennyi-en elvesztettük a fejünket. Felfoghatatlan, s valóban a csodával hatá-ros volt, hogy magam is abban a pillanatban mindenről, amit tervez-tem, s végre akartam hajtani, végképpen megfeledkeztem, minthaminden emlékemet egyszerre kifújták volna a fejemből. Sőt amikor acselédleányok éktelen visítása behangzott a szobába, akkor is úgy

147

rohantam ki, hogy a közelfekvő, a várt eseményre a legkevésbé gon-doltam. A leány künn a nyitott kamraajtó előtt a földön mozdulatla-nul feküdt, s a cselédleányok a nagy izgalomtól kergetve össze-vissza hadarva beszélték, hogy abban a pillanatban, mikor a leánykinyitotta a kamra ajtaját, kiugrott onnan a macska, mely a szájábanegeret tartott, s erre a leány rettenetes kiáltással a földre zuhant. - Aleányt bevittük a szobába és sokáig tartott, míg életjelt adott magáról;sőt amikor már szemeit egyízben kinyitotta volt, ismét elájult. Tény-leg rossz nap volt úgy reá, mint reánk nézve, mert hiszen magátólértetődik, hogy ilyen esemény nem maradt hatástalanul sem felesé-gemre, sem reám nézve. Hiszen időközben az összegyűlt betegeket isel kellett látnom, hozzá még ez a két hívatlan vendég a házban. Ez anap kitörülhetetlenül vésődött be emlékezetünkbe, s ama sok nehéznap közül, amiket a szomnambulával végigszenvedtünk, talán egyikevolt a legfájdalmasabbaknak.

Hogy mit gondoltam akkoriban erről az incidensről, minőbeszélgetéseket folytattam erről, s milyen magyarázatot kaptam aszomnambulától, arra egyáltalában nem emlékszem. Csak az maradtmeg emlékezetemben, hogy az, miképpen a dolgok előre való meglá-tása még a macskára és az egérre is kiterjed, teljesen kihozott a sod-romból. De egész határozottan emlékszem arra, hogy amikor évekmúlva a spiritizmust megismertem, s azzal foglalkoztam és az evan-géliumban Krisztus szavait olvastam: „hajunk egy szála sem hullhatle Isten tudta és akarata nélküle, erre az incidensre gondolva, rögtönfelfogtam ezeknek, ha nem is betű szerinti, de szellemi értelmét.Mint ahogy Krisztus szavai egyáltalában nem betű szerint - mert ezesetben a betű csakugyan öl - hanem szellemi értelemben veendők ésmagyarázandók.

Hiszen ehhez az eseményhez sok mindenféle magyarázatotvagy találgatást lehetne fűzni; én azonban nem akarok a tisztelt olva-sók felett gyámkodni, s minden egyesnek belátására és ítéletére bí-zom, hogy ebből a neki tetsző következtetéseket levonja. És mostmég csak annak a bizonyítása van hátra, amit e ciklus bevezetésébenmondtam, hogy t. i. ez a leány nem volt a magnetizmus által mintegymesterségesen képzett szomnambula, hanem kora ifjúságától önma-gától fejlődött autoszomnambula.

148

Hogyan jutott a szomnambula legelőször alvalátó állapotba.Valamint a szomnambula múltjára és a szülői házban eltöltött gyer-mekkorára vonatkozó összes adatokat csupán csak tőle, még pedigalvalátó állapotában tudtam meg, azonképpen csakis az ő saját közlé-seire kellett támaszkodnom, mikor e ciklus elején őtautoszomnambulának neveztem. Ily módon mondta el valamelyiknap az alvalátás állapotában, hogy mint fiatal leány - hogy milyenkorban, arra már nem emlékszem - betegeskedni kezdett. Valószínű-leg a pubertás idejében volt, vagyis a gyermekkorból az érettebbleánykorba való átmenetnél. Anyja sorra konzultálta a környék orvo-sait, de a leány állapota a gyógyszerek után egyre rosszabbodott.Minthogy halványarcú leányka volt, a vérszegénység állítólagosorvosszerét, vagyis a bártfai vasas források használatát javasolták. Eforrások ásványos forrásokkal oly bőven megáldott hazánkban majd-nem a legnagyobb vastartalommal bírnak. Már számos ízben meg-emlékeztünk arról az irtózatról, mellyel a leány a vas iránt viseltetett,valamint ennek kivételes természetére való káros behatásáról, s így alaikus olvasó is már eleve tisztában lehet azzal, hogy e források csakkárosan hathattak a leányra. Csakugyan úgy is volt, s már az is rosz-szul hatott a leány kedélyére, mikor a fürdőhelynek vasérccel erezettterületérc lépett. Amikor pedig a legelső pohár ásványvizet testébebocsátotta, a rosszullét olyan jelenségei következtek be, hogy sem-mivel sem lehetett rábírni arra, hogy még egy második pohárraligyék. Az anyja megrémülve hívatta a fürdőorvost, ki azonnal készvolt a gyógyszertárból valami megnyugtató szert rendelni, amitőlazonban a leány valóságos delíriumba és görcsökbe esett. (Az orvosalkalmasint legjobb tudása szerint, az iskolai rendszer alapján valaminarkotikus szert, talán ópiumot vagy morfiumot rendelt, anélkül ter-mészetesen, hogy sejtelme lett volna arról, milyen finom idegzetű,érzékeny, szinte légies természetű egyénnel áll szemben.)

Az orvos, aki nem volt elkészülve erre az idegenszerű ha-tásra, amint ez a máskor pontosan működő szer látszólag (hasonlókörülmények között tett, tanácstalanul állott a rejtélyes, ismeretlenkóresettel szemben, a szegény anya pedig kétségbeesetten a hajáttépte. Ekkor, úgy éjféltájban a görcsök és delíriumok megszűntek, aleány eszméletre tért, de nem nappali, hanem benső, szomnam-bulikus eszméletre, vagyis ő maga volt tisztában a saját állapotával.Mert az ilyen delíriumos, iszonyati állapotban, melynek jelenségei

149

majdnem a részegeskedők delírium tremensére emlékeztetnek, smelyben rút állatok és alakok üldözték és rémítették, a beteg öntudat-lan látományos deliriumban van. De ismeretes okokból, amikor rajtavagy körülötte vas volt, nem tudta magát az anyjával megérttetni.Kétségbeejtő erőlködésssel azonban magához tért, letépett magárólminden vasas dolgot, hajtűket, kapcsokat stb. és gyorsan magárakapott egy nagy gyapot kendőt, bepólyázta fejét, megragadta az any-ja kezét, magával vonta ki a szabadba, a gyógyszertárhoz. Ott, a sza-badban, az ajtó előtt, nagy erőlködéssel sikerült anyjával annyit kö-zölnie, hogy eszközölje ki a gyógyszerésznél az engedélyt arra, hogya padlásra mehessen, onnan valami füvet lehozhasson, s ezt az any-jával megfőzesse; mit aztán meginnék. A gyógyszerész ugyan szer-fölött meg volt lepetve e kívánság hallatára, de azért engedett s nem-sokára a leány csakugyan lejött a padlásról egy csomag fűvel (gondo-lom, Szent János füve volt). Az anyja csakugyan megfőzte ezt a fü-vet, s ez annyira használt a leánynak, hogy nemsokára elhagyhattaBártfát.

Csodálatos azonban, hogy otthon, ahol minden éjjel szom-nambulikus volt, még sem tudta magát anyjával megérttetni, mert avason és világosságon kívül még egy más leküzdhetetlen és pediglelki akadály állott fenn köztük, mely elválasztotta őket egymástól, smegakadályozta a leányt abban, hogy anyjával, kit napközi éber álla-potában rajongón szeretett, lelkének minden szálával rajta csüggött, sakitől egy órára sem tudott megválni, beszéd által közlekedjék.

Alvalátó állapotban ugyanis köztük sok eltérő kedélyi ésszívbeli momentumot vett észre, melyek anyjától elidegenítették, éselválasztották. Felismerte, hogy anyjának iránta való szeretete nemigazi szeretet, hanem csupán a véréből való vér, a húsából való húsiránt érzett önszeretet, mely féltékenyen őrizte, gondozta és kényez-tette s ezzel elrontotta a gyermeket. Ki ily módon az anya önszeretet-ének áldozata lett. Így történt azután, hogy az anya néhány év múlvabekövetkezett haláláig sem tudta meg leánya betegeskedésének való-di okát; a leány pedig kettős életében mindennap ismétlődni érezteazt a kint, hogy olyan lényhez van kötve, aki neki idegen és alapjá-ban véve kellemetlen.

Azok az esetek, melyekben az auto-szomnambulák ama tör-vényes feltételek hiányában, mikhez a közlekedés lehetősége van

150

kötve, akadályozva vannak a környezettel magukat megérttetni, azéletben nagyon is gyakran fordulnak elő.

Az ily szánalomraméltó teremtések a hivatalos, céhbeli tu-dományoknak, sajnos, még mindég meglévő megátalkodott hi-tetlensége mellett, mely a bírói székről e természeti jelenségekre ésezek kutatóira előkelőséget negélyező megvetéssel néz, s mely vona-kodik e rejtélyes jelenségek kutatásától és tanulmányozásától, mertállítólagos glóriájához méltatlannak tartja - mondom, az ilyszánalomraméltó teremtések a hivatalos tudomány révén a legcifrábbtudományosan hangzó görög és latin elnevezések alatt, mint „idegbe-tegek” beleékeltetnek a tudományos rendszerbe. Ennek alapján vég-rehajtják és végigkínozzák mindenféle képzelhető gyógyítási módon,hogy végtére gyógyíthatalanul a sajnálatraméltó lassú pusztulás, sőtgyakran az elmegyógyintézet áldozataivá legyenek.

A tudományos vaskalaposság ilyen sajnálatraméltó áldozatacsak nagy ritkán kerül a jóságos Gondviselés révén valamelymagnetopath keze ügyébe, mint az például ezidőszerint Német ésFranciországban lehetséges, ahol a magnetikus gyógymód nem sej-tett elterjedésnek és művelésnek örvend. Ennek útján csakhamarbeáll a gyógyulás, amint azt a naponként közhírré kerülő hálairatokbizonyítják, melyek oly magas állású és rangbéli egyénektől kerül-nek ki, hogy azok valódiságában nem kételkedhetünk. Nekem isrészem volt Isten ama kegyelmében, mely megengedte, hogymagnetizmussal nem egy felebarátomat mentsem meg a bajtól, smegtarthassam az emberi társadalom számára. Minthogy a valódiszellemi felvilágosodás fénye már nálunk is utat tör magának, nemlehet kétség az iránt, hogy maholnap hazánkban is lesznek olyanférfiak, kik Isten, és a felebaráti szeretettől eltelve, s e gyógyító erő-vel megajándékozva, úgy, mint azt Németországban, sok százanteszik még a legkisebb városban is, a szenvedő emberiségre nézveáldásthozóan fognak működni.

Epilog.Egy idő óta a leány egész viselkedésében és erkölcsi magatartásábanoly feltűnő és megmagyarázhatatlan változás állott be, hogy nemlehetett ráismerni arra, hogy ugyanazzal az egyénnel áll az emberszemben. Mintha teljesen kicserélték volna. Azelőtt szerény, meg-elégedett, igénytelen, sőt határozottan ragaszkodó és jószívű volt, s

151

amint olvasoink bizonyára emlékezni fognak, titokban bánkódott,hogy például egy pár cipő beszerzésével nekünk költséget okozott,melyet - véleménye szerint - nem érdemelt meg. Most azonban hiú,igényeket támasztó, sőt követelő lett, úgy, hogy azzal a jó állapotbanlevő ruhával, melyet nőm odaajándékozott neki, nem érte be, hanemerősködött, hogy új ruhát csináltassanak neki. Most teljesen közöm-bös lett a szegények sorsa iránt, s a cselédekkel, kiket ezelőtt került,most egyhúron pendült. A már említett érzékenysége ez időben olybetegesen fokozódott, hogy nem lehetett már tudni, vajon valamelycsendes hangot, valami ártatlan szót nem magyaráz-e félre, s nemkovácsol-e ebből a maga részére bántó sértést? Hogy ily körülmé-nyek között görcsök álltak be nála, nagyon természetes. Ezek aztánnem sejtett fokot értek el, úgy hogy távollétem alatt delíriumos ro-hamában kiugrott az ágyból, és mezítelenül, cipő nélkül a térdig érőhóban kiszaladt a kertbe. Feleségem attól való félelmében, hogy aleány halálos meghűlést kaphat, utána szaladt, alig maradván idejearra, hogy valamit magára kapjon. Megjegyzendő, hogy a kerthezcsak egy bejárás vezetett az előszobán, s hogy a kertből egy vaspánt-okkal és závárral ellátott ajtó nyílt a szabadba, éppúgy mint az elő-szobából is erős ajtó nyílott. Ezt a két ajtót, mely éjjel természetesenel volt zárva, oly gyorsan és könnyedén nyitotta ki, mintha apró ka-zetták lettek volna, holott a külső vasajtó lakatját a feleségem is aligtudta felnyitni. Szegény feleségem akkoriban nehéz mártiriumotszenvedett a leánnyal, mert az idei szigorú télen bekövetkezett sokgyulladásos betegség miatt csak ritkán lehettem otthon.Az állapot szinte tarthatatlanná lett. Természetes, hogy az izgalmasesemények szegény feleségem jókedvét elrontották, s bármennyireiparkodott is külsőleg nyájasnak és barátságosnak mutatkozni, a le-ány szomnambulikus álmában meglátta nőm belső lélekállapotát,megérezte a keltett benyomásokat, s ezeknek reá való visszahatásait.Feleségem nem tehetett egyebet, mint hogy leküzdötte belső felindu-lásait; teljesen azonban el nem fojthatta azokat, mert hisz ez ellen-keznék az emberi természettel: senki sem ugorhatja át a saját árnyé-kát. Így folytak a dolgok - valóságos circulus viciosus - szakadatlanreciprocitásban: feleségem belső felindulásai megnövelték ésélesitették a görcsöket és a delíriumokat a leánynál, ezek viszontnőmnél növelték az elégedetlenséget, izgatottságot és repulziót alánnyal szemben. Feleségem vetette fel azt a gondolatot, hogy a le-

152

ányt el kell távolítani a háztól. Kezdetben azonban hallani sem akar-tam erről. Szántam a leányt, s el sem tudtam képzelni, hogy milyenállapotba jut, ha házunktól elkerül. De végtére magam is beláttam,hogy más mód nincs, mint a válás.Fel kell még említenem, hogy a leány időmnek legnagyobb részétigénybevette, úgy hogy míg azelőtt, ha kocsi jött értem, azonnal ab-bahagytam a megkezdett ebédet, vagy ha ennek megkezdése előtthivtak, éhes gyomorral siettem el, nehogy a beteget megvárassam,addig a leány rosszulléte alatt néha egy-két óráig kellett a kocsit akapu előtt várakoztatni, mert ezalatt a leányi a görcsös állapotból kikellett szabadítanom: szóval köteíességérzetemmel heves összeütkö-zésbe kerültem. De mikor mégis kénytelen voltam a leánytól való el-válás gondolatával megbarátkozni, nehéz kétely és az a feltevés tá-madt fel bennem, hogy hiszen a leány szomnambulikus álmábanamúgyis meglátja szándékainkat és terveinket s ennek folytán a gör-csös állapotok nemhogy megszűnnének, hanem kétségtelenül állan-dókká és még elviselhetetlenebbé válnának. És lám, a dilemmábólkisegített egy magasabb hatalom anélkül, hogy „csodának” lehetnenevezni, azáltal, hogy a szomnambulának egyik speciális képességéta magasabb hatalom hatályon kívül helyezte, sőt szolgálatába sze-gődtette. Ugyanis a szomnambula nemcsak, hogy nem ismerte felmár megfogamzott gondolatainkat, ami egyébként okvetlenül meg-történt volna, hanem alvalátó állapotában maga mondta nekünk,hogy látja, miképpen Ungvárt lakó sógorom aggasztóan beteg, s nekioda kell mennie, mert csakis általa nyerheti vissza egészségét. Meg-jegyzendő, hogy a leány éber állapotában már többször kifejezte azta kívánságát, hogy nővéremet, kit tudvalevőleg nagyon szeretett ésaz ő kis babáját szeretné látni. Szomnambulikus álmaiban azonbanelítélte ezt az utazást, illetőleg a magnezitőrjétől való távozást. Mi,akik tudtuk, hogy milyen nehezére esett, ha csak egy órával későbbis jöttem haza, módfelett csodálkoztunk e közlemény fölött, hogyilyen szándék ered az ő részéről, s hogy alvalátó állapotában nemveszi észre, mire vezet ez a lépés. Nem látja a várható jövőt, sembenső megelégedésünket azon, hogy a kegyes Gondviselés lelkifur-dalásainkat megszüntette, az akadályokat elhárította, s ezzel mintegyjóváhagyta és szentesítette tervünket, s azt a meggyőződésünket: láma csillagokban is meg volt írva, hogy eredeti missziója a mi házunk-ban ezennel véget érjen.

153

Alvalátó állapotában t. i. azt közölte velünk, hogy sógoromat lesová-nyodva, rövidlélegzetűnek és sípoló köhögéstől gyötörtnek látja;hogy állapota igen aggasztó, s erős meghűléstől eredt, melyet mintharangöntő az ungvári székesegyház számára rendelt nagyharangöntésénél szerzett. Az ottani orvosok nem tudják meggyógyítani,csakis egy növény, mely a püspöki kertben nő, s amelyet ő (aszomnambula) éber állapotában megtalálna, hozna gyógyulást. Ezértkell neki odautaznia.

Még az nap levél érkezett nővéremtől, melyben tudtunkraadja a sógor megbetegedését s kéri, hogy a szomnambula alvalátóállapotát használjuk fel tanácsszerzésre. Megemlíti, hogy kíméletbőlnem akart minket nyugtalanítani abban a biztos reményben, hogy abetegséget, mely nem látszott veszélyesnek, az ottani orvosok is megtudják gyógyítani. Minthogy azonban ez nem következett be, sőt azorvosok a fejüket csóválják, nem halaszthatja a dolgot és sürgősenkér, hogy kérjük ki a szomnambula tanácsát. Megkérdeztük tehát aleányt, hogy miképpen ismeri fel az igazi növényt? Erre ő így felelt:„Hiszen én ott is megtartom szomnambulikus alvalátásomat, mert E.asszony, kit annyira szeretek, nem fog abban megakadályozni, sem aférje, aki valóban jószívű ember. Ilyen alvalátó állapotban meg fo-gom jelölni a napot és az órát, melyben E. asszony elsétál velem apüspöki kertbe, s amikor elérkezünk ahhoz a növényhez, örömmelfel fogok kiáltani: „ez a növény gyógyíthatja meg E. urat, ha számáramegfőzik, s a levét beadják nekí.”

Ezt az örvendetes hírt azonnal megírtuk Ungvárra. Ter-mészetesen nagy örömet keltett, főleg pedig az a váratlan és szintehihetetlen híradás is, hogy a szomnambula maga is elmegy oda. El-küldtük tehát biztos kíséret mellett a leányt a meglehetős hosszú útra.Minden pontosan úgy következett be, ahogy alvalátó állapotábanmegmondta. Sógorom rövid idő alatt teljesen felgyógyult nagy ámu-latára az ottani orvosoknak, s még ma is - 70 éves kora dacára - de-rekasan mozgolódik és állja meg helyét a gazdaságban és a szőlőmű-velésben. Hogy hány hónapot töltött a szomnambula Ungvárott nő-vérem családjában, arra sem én, sem nővérem biztosan nem emlék-szünk, noha úgy rémlik, mintha tavasztól őszig maradt volna sógo-rom házában. Az utóbbi időben nálunk tanúsított viselkedésétől telje-sen eltérőleg, ott mintha kicserélték volna, jómodorú, ragaszkodó,szerény és megférő természetű lett. Ott is voltak szomnambulikus

154

álmai és nem emlékszem, hogy nővérem panaszkodott volna azokróla görcsös állapotokról, amelyek nálunk annyi keserves órát okoztak.Nővérem és sógorom megelégedettek és boldogak voltak, ha alvalátóállapotában a leány mellett lehettek, s ennek nem volt szüksége mag-netizálásra, mert csöndes, törvényes természete nem zökkenvén ki atörvényes mederből, nem kívánt semminemű kiegyenlítést.

A delejes „rapport” velem és vele mindinkább halványult;nővérem közelében mintegy kárpótolva érezte magát. Végül alvalátóállapotában jövendő tartózkodási helyét is meglátta s azt kívánta,hogy vigyék el oda. Sógorom ennek a kívánságnak lelkiismeretesenmeg is felelt. Az annyira megkedvelt háztól való távozás éber állapo-tában mindenesetre rendkívül nehezére esett.

Hébe-hóba érkezett felőle valami szállongó hír. Néhány évmúlva egy ismerősünk azt hallotta, hogy tüdőgyulladásban halt volnameg. Azóta ezt a hírt sem meg nem erősítették, sem meg nem cáfol-ták. A leánynak többé se híre, se hamva. Ma már biztosra vehető,hogy nincs többé az élők sorában, mert testi szervezete nem volthosszú életre alkotva; minthogy pedig maga iránt mindig felette gon-datlan és könnyelmű volt, az a hír, hogy tüdőgyulladásban menttönkre, sok valószínűséggel bír.

A magam részéről, mint eddig is tettem, életem végéig megfogom őrizni kedves emlékét, mint eszközt a mindnyájunk sorsátintéző Gondviselés kezében, mely hivatva volt arra, hogy sötét élet-utamra fényes sugárözönt vessen, s engem a lejtőnek felismeréseáltal a további süllyedéstől megóvjon. Mértföld mutató a nekemmegszabott irányban, melynek kinyújtott mutatóujja szinte parancso-lólag, kötött marsrutaként mutatta meg az utat, amelyen megtalálha-tom a további eszközöket az Isten által meghatározott földi vándorlá-somra. Ezen aztán megtaláltam azt a rendíthetetlen meggyőződést,hogy mi - dacára az ő halálos tüdőgyulladásának - egykor találkoznifogunk, találkoznunk kell, s minthogy neki nagy része van abban,hogy ez a boldogító meggyőződés bennem gyökeret verhetett, a ta-lálkozás reám nézve felette örvendetes lesz, és azt hiszem - reá nézvenemkülönben.

155

Tanulságok.Véleményem szerint tisztelt olvasóimnak - kik szívesek voltak aszomnambulával való élményeimnek igénytelen előadását követni -alapos okot szolgáltatnék a gáncsra, ha e ciklust teljesenbeefjezettnek hinném, anélkül, hogy elmélkedéseket fűznék hozzá, skövetkeztetéseket vonnék le belőle. Igaz, hogy ezek szétszórva azelbeszélés és leírások felületén megtalálhatók; de összeillő, használ-ható alakokká csupán a rendező gondolatmunka szellemszikrái általkristályosodnak. Ettől a mindenesetre fáradságos gondolatböngészés-től meg akarom a t. olvasókat kímélni; a terhet vállaikról leveszem, sa következő fejtegetésekben a magam vállaira veszem.Ha a lelki élet terén mintegy 4 évtized óta szerzett gazdag tapaszta-lattal, a tisztult, óvatosan megfontoló öregség érett felfogásával azo-kat az eseményeket és jelenségeket, melyek e különös, kivételes lénykettős életéből eredőleg szemem előtt lejátszódtak, mintegy madár-távlatból, kutató szemmel áttekintem, elemezve szétválasztom, egy-máshoz való viszonyukat és kölcsönös egymásra hatásukat csoporto-sítom, mint végkövetkeztetést oly megszívlelendő tanulságok sorátlátom belőlük kiválni, melyeket olvasóimtól elvonni annyival kevés-bé van jogom, mert teljes biztossággal teszem fel róluk azt, hogy ekönyvben nem múló szórakozást vagy mulatságot, hanem szellemüktáplálására és nemesítésére gyümölcsöző oktatást keresnek.

Ha szem előtt tartjuk azokat a személyes, tárgyilagos éstopografikus momentumokat, melyek e ciklus első cikkében foglal-tam, ha továbbá megfigyeljük azt a sokféle incidenst, melyek olybiztosan összevágtak, hogy végső eredményükben a leány úgy kerültházunkba, mintha a szél sodorta volna oda, akkor - véleményemszerint - eltekintve a szomnambula nyilatkozatától, hogy t.i. bár százmértföldnyi távolságban is lett volna tőlem, mégis megtalálta volnaaz utat hozzám - még az irányzatos kételkedés is csak lesütött szem-mel merné azt állítani, hogy mindebben csakis a vak véletlen össze-játszása szerepelt.

De valamint a számtanban a kivonás próbáját az összeadásszolgáltatja, azonképpen bizonyítja a leánynak providenciális külde-téssel házunkban való megjelenését az, hogy missziója véget érvén, avezető kéz, tudatos célzatra valló jelenségek mellett elvonta házunk-tól. Ez a bizonyság persze csak azoknál bír bizonyító erővel, kiknekazért van szemük, hogy lássanak, s azért van fülük, hogy halljanak,

156

kik a bizonyítékok elől nem zárkóznak el, s gőgös mivoltukban nemtulajdonítják sorsukat inkább a véletlennek, e valóságnélküliárnyképnek, ennek az agybéli korcsszülöttnek, nehogy valami-képpen egy felettük álló, gondolkodó, az emberek sorsát intéző ha-talmat kelljen elismerniök.

Ilyenekkel nem vitatkozunk, ilyeneknek meggyőzés céljábólnem írunk; ezeknek egyszerűen azt mondjuk, amit a mesebeli nyúlmondott hitetlen társának, mikor a halhatatlanságról nem tudta meg-győzni: „majd a kalapos padlásán, ahova elvégre is valamennyienkerülünk, bizonyára meglátjuk, hogy melyikünknek van igaza.”Mi volt tehát a szomnambula küldetésének célja? Nyilvánvaló, hogyoktatás volt a cél. Feladata az volt, hogy a magnetikus rapportkülönféle árnyalatainak tüneményeit, a szomnambulizmus sok-oldalú jelenségeit közvetlen élő szemléltetésben ő rajta tanulmá-nyozhassam s ezzel az élet-feladatomhoz nélkülözhetetlen ismerete-ket általa megszerezhessem. E tanulmánynak kellett a spiritizmushozvezető híd gyanánt szolgálnia, s ideérve, a levont következtetésekképezték a kengyelt, melyen felkaptam a spiritizmus nyergébe, hogyabban hivatásom szerint biztosan megülhessek. Mert ha nem ígytörténik, akkori mivoltom mellett, emberi felfogás szerint nem egy-hamar, s nem egykönnyen fordultam volna a spiritizmushoz, s ha asorsnak, az emberiség e tanítójának csapásai mégis oda tereltek vol-na, - mert hiszen Isten rendelései ellen úgy sem védekezhetik sokáiga gyenge ember, - akkor az előzetes előkészítés nélkül bizonyárateljesen képesítetlenül fogtam volna hozzá.

Ilyenformán a Gondviselés kezében rendelkezéseinek végre-hajtására csupán tökéletlen eszköz maradtam volna; nem lettem vol-na képes a spiritizmusnak otthont alapítani, a szellemtannak az akko-ri képzelhető legmostohább korszellem dacára való terjesztésénmunkálkodni, s e célból a hivatott, kiválóképpen megáldott médiu-mok tekintélyes csapatát szakszerűen kiképezni. Mindezt pedig anél-kül, hogy ama számtalan, álnok szirtek egyikébe is ütődtem volna,melyek oly nagyon is gyakran végzetesekké válnak a tapasztalatlankísérletezőre.

„A spiritisztikai kísérletekre csak az a rátermett ember, aki aszomnambulizmust alaposan ismeri.” Így erősíti meg nézetemet dr.Du Prel, a legjelentékenyebb spiritista bölcselő, aki egy helyen aztmondja: „Csak akkor, ha a két rész, t.i. a szomnambulizmus és spiri-

157

tizmus jelenségcsoportjait összekapcsoljuk, látjuk, hogy egymástkiegészítik, s egymásra világosságot vetnek; s aki kísérletezni akar,annak mindkettőt kell ismernie. Azok az ostobaságok és durvaságok,melyeket az u. n. médiumleálcázók elkövetnek, nagyobbára a mag-netikus rapport nemismerésén alapulnak.”

Ha most visszatekintek a szomnambulára, mint tanítóm-ra, s arra a tanulási rendre, melyet a láthatatlan pedagógiai ve-zetés kiképzésem céljából előírt, emberi semmiségemnek tuda-tában csodálattal és imádattal kell eltelnem. Mert belátom azt,hogy éppen ez a szomnambula - ki mint autoszomnambula bizonyáratipikusnak mondható, kinek alvalátása azonban nem mozgott a túlvi-lági szférák szédítő magaslatain, hanem ellenkezőleg bolygónk szín-vonalát s annak nyüzsgését nem lépte túl, - mondom, hogy csak ilyenszomnambula, aki akkori mivoltomhoz teljesen hozzáillett, lehetettaz időben igazi tanítóm. Olyan szomnambulák, mint pl. a prevorstilátnoknő, Emerich Katalin, vagy Kramer stb. számomra akkoribanéppenséggel nem feleltek volna meg, mint ahogy nem illik tanítónakegy pedáns tudós a zsenge korban levő gyermekhez, aki még a kis-dedóvó szemléltető oktatására szorult.

Valamely magasfejlettségű, fényes régiókban mozgó szom-nambulának magasröptű, bensőséges, rajongó lénye énrám nézvetermészetellenes ugrás lett volna, mely értelmemet a rendes kerékvá-gásból kizökkentette, megzavarta, sőt a gyanakvó, mindenpietisztikus árnyalattal ellentétes kételkedőt esetleg az egész ügytőlelriasztotta volna.

Minő csodálatos és bölcs pedagógiai céltudatossággal osz-latták el mindjárt kezdetben a minden misztikus iránt táplált bizal-matlanságomat és kételyemet. Minő bölcs számítással vonták orvosiambíciómat és természettudományi irányomat kombinációba, hogy aszomnambulát reám nézve lebilincselővé tegyék! Hasonlóképpenfigyelemreméltó és feltűnő mindenkinek, ki csak némiképpen tájéko-zott a szomnambulizmus gazdag írodalmában, sőt nekem is, ki sem akésőbbi szomnambulákon, kik spiritisztikai pályafutásom alatt utam-ba kerültek, sem a könyvekben hasonlót nem találtam. Figyelemre-méltó és feltűnő az, hogy a szomnambula soha egyetlen szóval sembeszélt Istenről, az ő tulajdonságairól, a közte és az emberek közöttiviszonyról; soha nem említette az ima szükségét, erre soha nem ösz-tönzött. sőt mi több: mikor kezdetben megtanított a magnetizálás

158

technikájára, egyáltalában nem tett említést arról a lelki felemelke-désről, melynek a magnetizálás alatt meg kell történnie. Általábanvéve alvalátása sohasem érintette a transcendentálís területet. Nyil-vánvaló, hogy ez is bölcs pedagógiai szándékkal történt, részbenazért, hogy fejlődésem menetét a maga lépésről-lépésre való törvé-nyes fejlődésében meg ne előzzék, részben azért, mert a törvénybenle van fektetve az elv, mely szerint a szellemi és erkölcsi igazságoksenkinek sem tálaltatnak fel, hanem mindenkinek buzgón keresniemunkával és fáradsággal megszereznie kell azokat, s azokra érde-messé kell lennie.

Tulajdonképpeni ateista, istentagadó sohasem voltam, csakidőről-időre vett erőt rajtam a rágódó kételkedés. Az utat a kételke-déstől az Istenben való hitig már abban az időben - Isten segítségével- szerencsésen megtettem. Egyik betegem halálos ágyánál megtalál-tam az Istenben s a halhatatlanságban való hitet. Az ima szükségétazonban nem éreztem, sőt inkább tagadtam, mindenütt kiemelveazt, hogy az én hitem sokkal tisztultabb, mint azoké, akik azthiszik, hogy Isten a földi férgek dicsőítésében gyönyörködhetnék.Sokkal hatalmasabbnak tartandó, minthogy a parányi embertől vala-mit kívánhatna; becsületesség, őszinteség és felebaráti szeretet Istenelőtt sokkal kedvesebb, mint minden litánia és himnusz. Csakhogyálbölcsességemben én sem jártam jobban, mint azok az emberek, kikakkor állnak legközelebb a badarsághoz, amikor kiváltképpen böl-cseknek vélik magukat. Kétségtelen, hogy Isten semmit sem kíván azemberektől, és nem saját magáért talál örömet a dicsőítő énekben,hanem igenis ő, a legtisztább szeretet, örömét találja abban, ha azemberek énekét és imáját az ő kegyelmével megáldva visszajuttathat-ja hozzájuk, mintegy táplálékul a szellemnek, mely nélkül ennek elkellene sorvadnia.

Az imát tehát nem tanultam meg a szomnambulától, de Is-tenben s a halhatatlanságban való hitem lényegesen erősbödött. Amittanultam, abból azt a meggyőződést merítettem, hogy van egy meg-változhatatlan gondviselés. A „véletlen” szót törültem a szótáramból,s helyébe ezt illesztettem: „Egy láthatatlan akarat vezetése, melyIsten minden teremtményére ki terjed.” Ez a hit soha el nemhalványult bennem, sőt ellenkezőleg szakadatlanul erősödöttbennem, főleg, hogy azóta az élet minden eseményét és mozzana-tát ebből a szempontból ítéltem meg, s ezt mindenütt igazolva

159

láttam. Ez a rendületlen meggyőződés az, mely arra lelkesít, hogy amindenható Gondviselés bölcsességében, szeretetében és hatalmábanvaló hitet embertársaimmal is elfogadtassam. Azt hiszem, nem lehetelég argumentumot és bizonyítékot összehordani abból a célból,hogy a véletlennek nevezett utálatos bálványt a neki emelt oltár-ról letaszítsuk, s a hazugság helyett az örök, szent igazságot olt-suk az emberek szívébe.

Ha végre azt a kérdést akarnók felvetni: vajon képes lett vol-na-e a szomnambula szakértői vezetés mellett magasabb régiókbaemelkedni? Azt hiszem, hogy erre a kérdésre határozottan igennelkellene felelnem, mert mindabban a tehetségben, melyet Isten vala-mely lénynek adott, benne van a fejlődési képesség magva, melytermészetesen csak akkor érvényesül, ha a törvény által előírt feltéte-leknek megfelel. Arra a kérdésre ellenben, vajon a szomnambulaáltalam is elérhette volna-e a magasabb fejlettségét? - Azt hiszem,határozottan tagadólag kell válaszolnom. Mert eltekintve attól, hogyértelmiségem akkoriban a magas fejlettség eredményeire nem voltérett, s így e fejlettség céltalan lett volna, az én magnetizmusom ab-ban az időben oly csekély értékű lehetett, hogy az csupán olyanszomnambulának fejlesztésére volt elegendő, ki csupán a mi boly-gónk körében mozgott, olyan szomnambulának, mint aminő azenyém volt, s amilyen éppen hozzám illett.

Ha akkori lényemet a maga szellemerkölcsi individualitá-sában szemeim elé állítani iparkodom, abban annyi hibát és gyen-geséget találok, hogy a magnetizmus dolgaiban való mai tudásom éstapasztalatom szerint kevés színarany magnetikus fluidum lehetettbennem, ellenben több salak és elektricitás. Vagyis oly magnetikusminőség, mely nem alkalmas arra, hogy a szomnambula szelleménekelegendő impulzust, a magasabb szférákba való fellendüléshez ha-talmas szárnyakat adjon. Ez csak olyan magnetizőrtől várható, kibenmakulátlan erkölcsi tartalom van, ki maga is képes a tisztamagnetizmus régióiba szállani és Teremtőjéhez felemelkedni.

Bizony, a mérlegnek gyengeségekkel és tökéletlenségekkelteli serpenyőjével szemben csak kevés jót helyezhettem ellen-súlyozásul: egy kevés felebaráti szeretetet, részvétet a szegények ésszenvedők iránt, és az igazság szeretetét. De ez utóbbi erény értékétlényegesen csökkentette az, hogy már gyermekkorom óta, valahány-szor valakivel szemben igazságtalanságot láttam elkövetni, oly mér-

160

téktelenül gerjedtem haragra, hogy túlszigorúságomban gyakranmagam is igazságtalan lettem. Fájdalom, igen, fájdalom, e sarkalatoshibámat sem a spiritizmus, sem az öreg kor nem tudta végképpenkiirtani, gyökerestől kitépni belőlem, csupán csak mérsékelni ésmegfékezni, valahányszor fejét fölüti, s fellobbanásra és kitörésreingerel.Milyen vígaszteli oktatást adnak a mi jó szellemeink a „türelem”című fejezetben (Betrachtungsbnch von Adehrni), amikor arra taní-tanak, hogy ne csak felebarátainkkal szemben gyakoroljuk a tü-relem erényét, hanem magunkkal szemben is, ha nemesbülésünkés haladásunk csak csigaléptekkel halad előre: „Ha az emberegyetlen földi életében csak egy sarkalatos hibát tudott is magá-ból gyökerestől kiirtani, akkor már sokat tett.”Minő szembeszökő annak a szüksége, hogy a szellem gyakrabbantérjen vissza a földre!

Édes jó Istenem! Minő kevéssel éred Te be; mily kevesetvársz a te gyenge embergyermekeidtől, mennyire kevésbe veszed az őképességeiket, gyengeségeiket, miket azzal szereztek, hogy bűnbeestek és Tőled elszakadtak!És mennyire örülsz, ha csak némi jóakaratot mutatnak is, csak némi-képpen iparkodnak is, hogy arra az útra lépjenek, mely Tehozzádvezet s mind e csekélységért minő nagy a te jutalmad, a te mindentátható kegyelmed!Emberek, testvérek! Tartsuk állandóan szem előtt Isten végtelenkegyelmét és szeretetét s gondoljunk arra a hálára, melyre köte-lesek vagyunk azért, mert Ő szeret minket. Szeressük Őt Atyán-kat és Őhozzá való szeretetből szeressük egymást!

III. RÉSZ. MEDIUMIZMUS.I. TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK.

Élményeim Budavár bevétele idejében.A médiumizmus tárgyalását az 1849-iki május idevágó történetefonalának újból való fölvételével, nevezetesen Buda megszállásafolyamán való visszatérésemmel fogom bevezetni.

*Arra az előzékenységre, melyben a honvédelmi minisztérium azáltalrészesített, hogy spontán szabadságot adott, valóban nem számítot-tam, noha annak szüksége halvány arcomon és beesett szemeimenlátható volt, a kisegítésért többször megújított kérelmeimből pedig aminisztérium tudhatta, hogy túl vagyok terhelve. A minisztériumbanezidőtájt igen rózsás hangulat uralkodott, mert a bekerítő táborbólkedvező hírek érkeztek Buda várának a közeljövőben bekövetkezőbiztos elfoglalásáról. Úgy látszik, ez tette a különben akadékoskodóurakat oly nagylelkűekké. Akkoriban oly nagy hiány volt orvosi sze-mélyzetben, hogy használható ápolók és ügyes borbélyok a beteg-gondozás szempontjából igen keresett egyének valának. Ilyen körül-mények között egyáltalában nem lett volna bátorságom szabadságotkérni.Végtelenül örültem tehát, hogy szeretett szüleimet és testvéreimet,kiknek a Hentzi által szorongatott városban való sorsán módfölöttaggódtam, nemsokára megölelhettem, s a vár bevétele után módomlesz magamat a téli hadjárat, s Pesttől való elszigeteltség alatt szen-vedett nélkülözésekért kárpótolni, és sok fájdalmasan elfojtott ked-venc hajlamomnak szabad folyást engedni. Hiszen az eszközökbennem volt hiány, mert nem volt alkalmam pénzt kiadni, s mint Kun-madaras egyetlen orvosi tekintélye, jelentékeny tiszteletdíjakat keres-tem.

A szemem előtt feltáruló csábító perspektíva eltérített attólaz eredetileg szőtt tervtől, hogy egy napot Debrecenben töltsek. Anagyobb öröm reményében a kisebbre való kilátásnak tágítania kel-lett, mert valóban szinte repülni szerettem volna Pestre. Mennyireeltöltött az öröm előérzete, hogy barátaimat, hajdani tanítványaimatés főleg a debreceni kollégiumban volt nagyrabecsült egykori tanára-imat meglátogathatom, akikhez annyi pietás, hála és tisztelet fűzött.Hiszen tanáraim mind tudományos nagyságok voltak, szakirodal-

162

muknak szorgalmas és érdemes művelői, Kik a tudományt valóbangazdagították, s egytől-egyig tagjai magyar tudományos akadémiá-nak. A régi mintaiskolának valóságos aranykora volt ez; az intézetbátran felvehette a versenyt az előrehaladt nyugat bármely főiskolá-jával, s hírneve még a külföldre is eljutott. A tanárok között ott voltKerekes Ferenc, a nagy vegyész és matematikus, aki meghívást ka-pott a szentpétervári főiskolához, de hazafiságból elutasította a meg-tisztelő ajánlatot; Péczely József, a híres történész és aesthetikus;Vécsey József, a psychologus és bölcsész; Szűcs, a kiváló jogász; dr.Csécsi (Nagy) Imre, a botanikus és vegyész. Mindig nagyot dobbanta szívem arra a gondolatra, hogy tanítványuk lehettem.

Mindenekfölött Péczely és Vécsey voltak azok, akik leg-jobban vonzottak. Az utóbbinak gyermekeit német nyelvre és iroda-lomra tanítottam, s így bennfentes voltam a házánál. Péczely, s ennektudós felesége, ki Homert eredetiben olvasta, szívesen társalogtaknémet nyelven. Ez okból a diákság nagyon megirigyelt, s e révenbizonyos tiszteletnek örvendtem. Fájdalom, Péczely május havábanmár halálos ágyán volt, s Budavárának bevételét csak néhány nappalélte túl. Körülbelül egy hétre rá olvastam halálának hírét az újságok-ban. S e nagyrabecsült férfiak egyikét sem láttam többé viszont.Amikor 71-ben vagy 72-ben Debrecenbe hívtak, egy teljes napottöltöttem ott, s a még életben levő tanárok utolsóját, Szűcsöt, akitfelkerestem, nem találtam odahaza.

Annak a története, hogy én, mint pesti születésű, s a filo-zófiai fakultás hallgatója hogyan vetődtem Debrecenbe, nem volnahiányában az érdekes momentumoknak; de nem akarok az eltérésektovábbi bozótjába tévedni és tisztelt olvasóim türelmével visszaélni.Mindamellett nem térhetek ki az elől, hogy ki ne emeljem az istenivezetést, mely úgy a debreceni kollégiumban folytatott tanulmánya-im során, mint egyáltalában egész életemen át vörös fonalként húzó-dik végig.Kedvem támadt ugyanis Debrecenben maradni, s ott a jogi tanulmá-nyokat folytatni, hogy azután az ügyvédi pályára lépjek. De az asúlyos feladat, mely az ügyvédre kliensének képviseleténél, érdekei-nek a végrehajtásnál és árverésnél kérlelhetetlen érvényesítésévelháramlik, s melynek én tanúja is voltam, arra a meggyőződésre bír-tak, hogy nem való vagyok ügyvédnek. Ezért ott is hagytam Debre-cent, s eljöttem Pestre az orvosi fakultásra. Az első két hónapban a

163

csonttanra vonatkozó elméleti előadások alatt nagyon simán ment adolog. De mikor egy szép napon az anatómiai famulus behozott adeszkán egy fehér takaróval leborított preparált emberfejet és Csausztanár levette róla a leplet, e látványra ájultan buktam a pad alá. Eszokatlan eseményre a háromszáz főnyi hallgatóság között nagy zűr-zavar támadt; engem kivittek a folyosóra levegőzni, s meglocsoltakvízzel. Ott magamhoz tértem, de semmi szín alatt sem akartam társa-im abbeli nógatásainak engedni, hogy ismét visszamenjek a tante-rembe. Kocsin mentem haza, s kijelentettem szülőimnek, hogyegyáltalában nem érzek hivatást az orvosi pályára. Sokáig tartott,míg iskolatársaim sürgetéseinek és biztatásainak - hogy idővel hoz-zászokom az ilyesmihez, megbarátkozom a hasonló látványokkal, -engedtem, mert elvégre beláttam, hogy kényszerítenem kell magamaterre, más út és választás nem maradván hátra, hiszen már meggyő-ződtem arról, hogy ügyvédnek való nem vagyok. Megfogadtam aziskolatársak tanácsát, legyőztem a kezdetben érzett ellenszenvet ésborzadályt úgy, hogy később még sokkal visszataszítóbb látvány semriasztott meg.

Ha ez az eset akkor történt volna meg velem, amikor mégnem győződtem meg arról, hogy az ügyvédi pálya nem nekem való,azt hiszem feltehetem, hogy soha sem tértem volna vissza az orvosipályához, mert hiszen ebben az esetben még előttem állott volna azügyvédi pálya, amelyre épp úgy kellett volna természetemet kény-szerítenem, mint ahogy az anatómiát illetőleg történt. Ez mindeneset-re csak egy gyűrű az én életem láncolatában; de ha az egész hosszúlánc majdnem csupa ilyen gyűrűből áll, valóban nagyon különösvolna feltenni azt, hogy ilyen sok gyűrű csak a véletlen folytán, csak-úgy találomra, minden szándék és cél nélkül fűződött volna egymásmellé. . .

*Minden félbeszakítás nélkül siettem Pestre. Szüleim lakásához haj-tatva, azt zárva találtam. A házmestertől megtudtam, hogy az egészcsalád, a bombázás veszélyét elkerülendő, Újpestre menekült. Aviszontlátás öröme leírhatatlan volt; szüleimet fedél alatt, s jó ellá-tásban találtam, én pedig visszatértem lakásunkba, mert hiszen alövegek ellen a tűzpróbát már fedél és falvédelem nélkül is kiállot-tam. Nagyon nehéz a mai nemzedéknek az akkori Pestről fogalmatalkotni. A várost, mely disz és szépség tekintetében sokkal kisebb

164

helyet foglalt el, mint sok jelenlegi vidéki városunk, a lakosságazidőtájt nagyobbára elhagyta. A lakók elmenekültek; a jobbmódúaknagyobb távolságokra, a szegényebb sorsnak pedig Rákosra, aholkunyhók és sátrak alatt, sőt cigányok módjára a szabadban is tanyáz-tak, mert a május verőfényes és meleg volt. Az a kevés ember, akiezt nem tehette meg, mert a városhoz volt kötve, a házsorok mellettlapult meg, folyton a magasba kémlelődve, nem csap-e le valamibomba vagy haubitz. Az ágyúdörej folyton hangzott, különösen azutolsó napokban, részint a megszálló hadtesttől, részint a várbanrekedt seregtől jőve.

S milyen rettenetes látványt nyújtottak a Dunasoron álló há-zak. Nem azok, melyek ma a korzón állnak, mert hiszen ezek mégakkoriban nem voltak; ezeknek területét a szabályozatlan, iszaposDunaparttól kellett elhódítani. Kél évtized teli el, míg az alkotmá-nyos önrendelkezési jog, s a nemzet függetlensége visszanyeréseután a szabadság éltető fuvallata e darab Ázsiából megalkotta, mint-egy elővarázsolta az európai kulturális haladás e csodáját, úgy, hogymost a legjobb úton van, hogy rohamlépésekben emelkedjék világvá-ros magaslatára, melynek pompás szépségét és festői báját még aviláglátott turista elkényeztetett szeme is gyönyörrel és elragadtatás-sal szemlélheti.

A mostani pompás korzófront a Petőfi-tértől a Lánchidigegyrészt s az akadémia palotájától a parlament büszke gótikus palo-tájáig másrészt, a bombázástól mit sem szenvedhettek. Csak a hát-rább levő házsorok, a Nákó-féle háztól a Lloyd épületig, s onnan aszerb templomig és a piaristákig voltak kitéve Hentzi lövegeinek,melyek alaposan össze is lövöldözték azokat, s nem egy tető borultlángba. Az akkori Pestnek egyetlen díszes épülete a Vigadó, különö-sen felkeltette a bősz bérenc haragját, romokká lövette, s felgyújtatta.Szerencsére a mi derék honvédeink hősiessége nem sokára végetvetett ez ocsmányságnak, mert, amint tudjuk, május 21-ikén halál-megvetéssel megostromolták a budai varfalakat. A diadalordítás, s avársáncokra kitűzött nemzeti lobogó a lakosságban természetesennagy lelkesedést keltett, s nagy része otthagyta rejtekhelyét. A lakos-ság zöme, noha nagyrészt németajkú, mégis jó hazafias érzelmű volt,a szenvedett nyomor, s az osztrákok kegyetlensége pedig még inkábbnövelte hazafias érzésüket. Csak a bennszülött, jobbára svábspieszbürgerek, a háziurak voltak fekete-sárga érzelműek, s Pest

165

városának lövetése feletti elkeseredésük csodálatosképpen aKossuthisták ellen fordult, akiket a szenvedett károk okozóiul tekin-tettek.Budavár bevételének hírére mindjárt reggel átsiettem. A Lánchídcsak állványaiban állott készen, a gyalogjárók számára való pallókatcsak úgy szükségszerűleg állították össze. A budai Lánchídfőnél anép ugyanazon a helyen tolongott, ahol az osztrák cs.k. Alnoch ezre-des, ez a herostratesi dicsőségre szomjazó vandál ádáz gyűlöletébenezt a „hetedik világcsodát” puskaporral levegőbe akarta röpíteni, deakkor tudvalevőleg életét veszté. Állitólag hullájának roncsait ésvérnyomokat lehetett ott látni; de én nem vesztegettem az időt, ha-nem lélekszakadva siettem fel a göröngyös, rossz karban levő lép-csőn a Várba. Nem találtam ott különös tennivalót; mindkét részrőltöbb volt a halott, mint a sebesült. Hentzi holttestét nem láttam; nemis igen érdekelt; ellenben a hagyatékából igen kellemes dolgokatláttam, sőt élveztem. A Vár utcáin sok honvédet lehetett látni, akik azosztrák tisztek kiürült lakásaiból mindenféle dolgot kicipeltek: va-dászfegyvereket, kardokat, csákót, portépét stb. Mindezeket figye-lembe sem vettem, s minden ajánlatot visszautasítottam. Egyszerreegy derék honvéd jön velem szemben, szinte nyög a terhe alatt: szür-ke katonaposztó, széles generális rojtok voltak nála, s többek között5-6 nagy szivarskatulya is. A jó fiú aligha tudta, hogy mi van ezek-ben a skatulyákban, mert Jászberényben aligha látott ilyent, ízlelnimeg éppenséggel nem ízlelt; én azonban, mint elkényeztetett szivar-ismerő, nagyon is meg tudtam becsülni a zsákmány értékét. A hon-véd nem is nevezte meg az árt, hanem az én nagylelkűségemre bíztaannak megállapítását, s a pénzt az ő Jászberényben levő mátkájánakszánta. Odaadtam neki egy marék ezüst húszast; kétkedve nézettreám, nem akart a szemének hinni, mert abban az időben az ezüst- ésaranypénz teljesen eltűnt a forgalomból. Nevetnem kellett, amikorfurcsa arccal azt mondta, hogy ez nagyon is sok, s ráadásul vegyemmég el a vég szürke posztót.Ezek a szivarok valódi hüvelykujj vastagságú Havanna regáliák vol-tak, darabja 25 kr. o. é., tehát 1/4 forint. Milyen gazdag kárpótlás azoly sokáig tartott nélkülözésért! Mert minden nélkülözés között aszivarok hiánya fájt nekünk leginkább. A cukrot, kávét, teát, rumot,mind nélkülöztük, de mindegyiknek volt szurrogátuma, kávé helyettszalonnát vagy juhturót reggeliztünk, s törkölyt ittunk stb., de a szi-

166

vart nem pótolhatta a kapadohány, melyet vörös agyagpipából kellettszívnunk. Természetesen Hentzi hagyatéka nem tartott sokáig, merttársaim a legmerevebb kommunizmusnak hódoltak, s minden kérde-zés nélkül belenyúltak atillám hátsó zsebeibe, - melyeket napjábankétszer megtöltöttem - s con amore szedték ki a szivarokat.

Nemrégiben Pest fölött még valóságos tetszhalál lebegett, snem képzelhető élénkebb ellentét, mint a forrongó, pezsdülő élet,mely most kezdődött. A kormány visszatérte és Kossuthnak Pestrevaló diadalmas bevonulása után az utcák csak úgy hemzsegtek apléhgalléros és egyéb tisztektől; a hotelek és vendéglők zsúfolvavoltak, a korcsmákban nem lehetett helyet kapni, mint a jubileumidején. A nemrég még elhagyott elegáns üzletek megteltek vevőkkel,mindenki vásárolni akart, mert a háború mindenkinél szükségessétette sok szükségleti cikknek felfrissítését. A kossuthbankókat, me-lyek a tél idején szigorúan el voltak tiltva, de a hazafiak között titok-ban, de persze diszázsióval forgalomban voltak, most még a svábkereskedők is elfogadták, s csak alig valamivel számították drágáb-ban az árut, sőt arany- és ezüsttárgyakat is lehetett kossuthbankókértvenni, s a körmöci arany darabja 7-8 frtért volt kapható, holott a télena táborban 10-15 forintért váltották be, még pedig a soviniszták.A divatáru- és kiskereskedés abban az időben majdnem kizárólagnémet spieszbürgerek kezében volt, s csak a nagykereskedelmet űz-ték a zsidó üzletemberek. Ezek tudvalevőleg nagy hazafiak voltak, sezért Haynau alatt keservesen lakoltak. A spieszbürgerek most ter-mészetesen nemzetiszínű arcot öltöttek, szívükben azonban a hazafi-as érzés a fagyponton alul állott. Még ma is mosolyognom kell, havisszaemlékezem arra, amikor a Váci-utcában portépét, keztyüt stb.vásároltam. Egy 25 frtos osztrák bankót adtam oda, s a kereskedő,aki csak az imént adta a nagy hazafit, ragyogó szemmel és mohónkapott utána azzal a kérdéssel: mennyi ázsiót számítson? Nagyonkülönös figurát mutathattam, mikor azzal a grandezzával, amit ké-sőbb Jankó, a zseniális karikatúrarajzoló, értem, mint a Mokány Ber-ci modelljéért, jó pénzen megfizetett volna, szóltam oda a kereske-dőnek: „ázsióként adjon tisztességes kossuth-bankókat: az osztrákrongyok helyett, melyek nemsokára úgyis érvénytelenek lesznek.” Aszürke spieszburger lekötelezőleg mosolygott, s önmagában aligha-nem mulatott, hogy ilyen fiatal balekre talált. De mit bántam én egy-

167

néhány forintot, ha ezen a pénzen leckét adhattam neki a hazafiság-ból.Akkoriban magasan állt a nap felettünk; volt kivilágítás, népünnep,ökörsütés nagy számban - mindenütt dulce jubilo. Fájdalom, ez abűvös mámor nem tartott sokáig, mert nemsokára bekövetkezett akijózanodás, melyet a komor levertség érzete követett. Már itt-ott,eleinte hitetlenül rebesgettek valamit az orosz invázióról, későbbmind több és több pozitívnak tetsző tény került a köztudatba, mígvégre a napilapok is kiléptek a fátyolozott rezervából a meztelentények mezejére. Már híreket olvashattunk arról, hogy lenn Erdély-ben összeütközések voltak az oroszok és Bem csapatai között. Ehírek hallatára vége volt a leckéknek, miket a lovagló iskolábanvettem a kikölcsönzött lovon, a nyilvános helyeken, a városligetbenvaló sétalovaglásnak, ami már közismert alakká tett, szóval minden-féle nagyúri tempónak és mulatságnak, ami kedvemre való volt. Ha-zafias érzésem mégis csak nagyobb volt, mint az uraskodáshoz valóhajlamom. Mert akkoriban ez volt a legnagyobb hibám; csak pénztdobálni, az elegánst adni, ebben állott a szenvedélyem. Nem vártamtehát be, míg letelik a szabadságom, hanem néhány nappal előbbszolgálattétel végett jelentkeztem a térparancsnokságnál. Azonnalelküldtek Hajósra, Kalocsa közelébe. Ott volt az érsekek nyaralóhe-lye, a gyönyörű épületben, tágas, nagy termek, köröskörül pompás,szinte erdőszerű kert. Szebb és ideálisabb helyet a betegek és sebe-sültek részére még képzelni és kívánni sem lehetett.

Abban az időben Magyarországon még ritka holló volt aspeciális sebész vagy operatőr. Ilyen volt Dr. Mágócsy Vince, akimint Gyöngyös városának tiszti orvosa, ott hagyta jövedelmező pra-xisát, s feleségével, - aki mellesleg mondva gyönyörű szép, műveltúriasszony volt, - a nemzet táborába sietett. Mennyire elütött ez a nőa tisztikart követő törvényes és kétes asszonyok hadától, mely a ma-gyar tábor terhét és árnyoldalát képezte. Dr. Mágócsy mozgó ván-doroperatőr volt, aki kórházról-kórházra járt, hogy ott a súlyosabbműtéteket elvégezze. A téli hadjárat alatt egynéhányszor eljött Mada-rasra is, ahol én asszisztáltam neki, s tetszését megnyertem. Dr.Mágócsy nagyon megörült, hogy engem Hajóson talált, én is örvend-tem, mert mint tanítómesteremen nagyon csüggtem rajta. Mágócsyidőközben hadtest-törzsorvossá lépett elő s kissé hiú természete meg-nyugvással fogadta, hogy egy rokonszenves adjutánsra talált, mert

168

bántotta, hogy vetélytársa, Garay törzsorvos, már ilyen fölött rendel-kezett, ő pedig még nem tudott alkalmas embert találni. Természete-sen örömmel fogadtam az ajánlatot Dr. Mágócsy kérelmét a katonaihatóság helybenhagyta. Ezúttal lovat kaptam, mert vagy parancsokatkellett vinnem, vagy pedig jelentéseket tennem. Most hasznát vettema lovagló leckéknek.

A kórház feloszlatása után Szabadkára vonultunk, de nem-sokára sürgős parancs jött, hogy vonuljunk Szegedre, s így éjnekidején hanyat-homlok gyors menetben útnak indultunk. Szegedennagyszámú csapat volt összpontosítva, s ezek augusztus 5-én aszőregi csatában először szálltak szembe az orosz haderővel. Mindentekintetben meleg nap volt ez, úgy a két ellenfél elkeseredett harcá-nak hevét, mint az augusztusi nap forróságát tekintve. A sebkötöző-hely az erdő szélén volt, s ezúttal legalább hátvédünk volt, amit akötözőhely kiválasztásánál nem tartottak mindig szem előtt. Ilyen-formán az orvos hivatása gyakran végzetessé vált, s az amúgy iscsekély orvosi személyzetet nagyon megritkította. Nagy hiba voltugyanis, hogy az orvosoknak nem volt semmi ismertető jele, amiőket a többi honvédtisztektől megkülönböztette volna. Gyors vissza-vonulásoknál és üldözéseknél persze hiába hivatkoztak állásukra ésorvosi jellegükre. Magától értődik, hogy a legsürgősebb operációkat,sőt az amputációkat is szabad ég alatt, a nap hevének kitéve végez-tük. A honvédek lombokat és faágakat hoztak az erdőből, ezeket aföldbe dugták, hogy a szegény sebesültek némi enyhülést és oltalmatkapjanak.

Felejthetetlen lesz az a jelenet, amikor a kötözőhelyre azágyúgolyók szakadatlan zápora közt, amik a földet körülöttünk föl-túrták, s földdarabokat szórtak szemünk közé, egy még gyer-mekkorban lévő honvédet hoztak, akinek egy ágyúgolyó a bal- karjáta könyökig összeroncsolta, s akinek karját azonnal tőből le kellettvágni. Valóban gyötrelmes, szívszaggató jelenet volt ennek a 15-16év körüli gyerekembernek a vérveszteségtől, s pokoli kíntól eltorzultarcát látni! Egy zsup szénán, két honvéd támogatása mellett ült sze-gény a kínosan (természetesen elaltatás nélkül) végzett amputációalatt az augusztusi nap perzselő hevének kitéve, nyögve, jajgatva.Forró könnyek hullottak a sebre, mialatt az ütőereket lekötöztem.Gyakran gondolkoztam a szegény fiúnak további sorsáról: vajon mi

169

lett belőle a harc dühöngései közepette? Hová lett, vajon életbenmaradt-e?Ugy 9-10 év múlva egyik napon egy nyúlánk, szőke, félkezű fiatalember jelentkezett nálam Abaujszántón. A szőregi fiatal hős volt -Kertész Károly, aki, ha jól emlékszem, szülei akarata ellenére állottbe a honvédseregbe, s akit az első orosz részről kilőtt ágyúgolyónyomorékká tett. A kassai törvényszéknél kapott állást, ott tudta meghollétemet, s valami folyton arra ösztönözte, hogy „életmentőjét”felkeresse. Egy vasárnapi napot szánt arra, hogy ezt a mintegy 60kilométernyi kocsi- utat megtegye. Módfelett megörültem a viszont-látáson; azóta azonban nem került a szemem elé. Ellenben megtud-tam róla, hogy hivatalnokká lépett elő, s megnősült. Néhány év előttnyugalomba vonult, s most Miskolcon, ahol fia az államvasutaknálvan alkalmazva, zavartalan jólétnek örvend.

Amikor a honvédek száma mindegyre apadt, én is rászántammagam arra, hogy a központi honvédegyletbe belépjek, amire időhiányában oly soká nem is gondoltam. Kertész s megboldogult Dáni-el fivérem, aki szintén mint 16 éves tüzér küzdötte végig a hadjára-tot, s a központi hon védegylet választmányi tagja volt, tanúbizony-ságot szolgáltathattak arról, hogy a hadjáratban szolgálatot tettem -valóban két klasszikus tanú!...

Mintegy másfél évvel ezelőtt a fiatal Kertész orvosi taná-csomat kérte, s akkor megtudtam, hogy úgy ő, mint apja is ér-deklődéssel olvassák az „Égi Világosság”-ot, s gondoskodtam, hogya szükséges számokat megkapják. Azt hiszem, nem érdektelen, hogya két különböző szituáció, melyben mi ketten több mint egy félszá-zaddal ezelőtt egymással szemben állottunk: Kertész a kötözőhelyen,mint nyomorékká lőtt fiatal suhanc, én, mint fiatal operatőrje, az időkfolyamán nivellálódott, s most íme, mindketten aggastyánok va-gyunk, s a spiritizmusnak mindent kiegyenlítő közös talaján isméttalálkozunk.

A szőregi csatától a világosi fegyver letételig.Tudvalevő dolog, hogy a szőregi csata csapataink visszavonulásávalvégződött, ami annyit jelent, hogy a csatát elvesztettük. De csupánvisszavonulás, és nem menekülés volt. S ha egyrészről feltámadtbennünk annak a tudata, hogy egy szám szerint túlnyomó, s így le-nyűgöző hatalommal állunk szemben, melynek brutális vasmarkából

170

alig van menekülés, másrészt az oroszok sem zárkózhattak el annak abeismerése elől, hogy nem holmi mondurba bujtatott csőcselékkel,hanem haláltmegvető, tiszteletet parancsoló ellenféllel van dolguk,melynek bátorságával szembeszállni nem lesz éppen könnyű dolog.Az oroszok ezt nem is titkolták, s honvédeink dicsőséges bátorságátloyális nyíltsággal ismerték el.

Seregünk a katonai fegyelem betartásával s a legfelsőbbhadvezetés rendelkezéseihez képest a bánáti síkokon dél felé vonult,s az öt nap alatt, míg a két sereg a temesvári sáncok alatt egymásratört, a kozákok és huszárok kémcsapatjai közt nap-nap utánlovasütközetek támadtak, melyekből mindkét részről sebesültek ke-rültek ki. Jobbára csak kardcsapástól eredő, többnyire ártalmatlansebesülések estek, úgy, hogy az út szélén vagy a szabad ég alatt, afaluban kötést kapott huszárok ismét: lóra ültek s a csapathoz csatla-koztak. Emlékszem egy esetre, amikor egy nagyobb falu, - gondolomSzt. Andrásnak hívták, főutcáján az egyik huszárnak le kellett vágniaz ujját, Ez anélkül, hogy leszállt volna a lóról, amikor a kötést meg-kapta, megsarkantyúzta lovát és elvágtatott. Hogy a huszár a világlegelső katonája, annak az oka nemcsak abban rejlik, hogy bátranviselkedik a harcmezőn, hanem egyúttal abban a nyugodt hősiesség-ben is, amit a kórházban tanusít. Hiába próbálták a többi nemzetek,különösen I. Napoleon ideje óta, a lovasságnak ezt a nemét hadse-regükbe beilleszteni: a francia houssard, az angol hussar, s a némethuszár a név s a zsinóros atilla dacára még mindig nem az, ami amagyar huszár...

Hiszen volt nekünk mindenféle nációbeli sebesültünk, demennyire elütött ezek félénk volta és puhasága a huszárok férfiasbátorságától és keménységétől. Hogy azonban ne legyek igazságta-lan, nem hallgathatom el azt a feltevésemet, hogy az elfogott sebesül-tek a nyöszörgéssel és jajgatással talán csak szánalmat akartak kelte-ni, mert hiszen a magyarokat, mint valóságos emberevőket, a fogsá-got pedig, mint pokoli kint festették le előttük. Pedig általánosantudva volt, hogy semmi különbséget nem tettünk a saját vérünk, s azellenfél sebesültjei között, amiről különben az utóbbiak alig tudtakeléggé dicsérőleg és csodálkozva nyilatkozni, sőt nagy számmalvoltak olyanok, akik nem is akartak többé visszatérni az övéikhez.

A huszárok örökké emlékezetes hőstetteiből minden magyarkatonaorvos garmadaszámra gyűjthette a felejthetetlen emlékeket, s

171

én nem tagadhatom meg magamtól azt, hogy legalább két esetet: félne soroljak. Január vége felé lehetett, mikor parancsnokunk Eger-Farmoson azt a hírt vette, hogy a füzesabonyi nagyvendéglőben egycsapat dzsidás éjjelezik. Megjegyzem, miképp nem kezeskedemarról, nem fordítva állott-e a dolog, t.i. hogy mi voltunk Füzes-Abonyban, a dzsidások pedig Eger-Farmoson; mert csak ez a két névmaradt meg emlékezetemben. Éjfél után indultunk útnak. Kegyetle-nül hideg, de szép csillagsugaras téli éj volt; a hó csak úgy ropogottfázós lábaink alatt. Csak arra emlékszem, hogy csapatunkat a faluelőtt megosztották, s kétfelől vonultunk be a helységbe azzal a pa-ranccsal, hogy ez a lehető legnagyobb csendben történjék. Vajon adzsidásokat megleptük-e, vagy azok már harcban állottak-e, arra márnem emlékszem, csak azt tudom, hogy a sebesülteket behozták apaplakba, s én azokat a tágas, felette tiszta cselédszobában kötözget-tem. Csodálatos dolog! Az a hely s az egész jelenet e percben olyélénken áll szemeim előtt, hogy le tudnám rajzolni. Éppúgy emlék-szem arra is, hogy vasárnap reggel volt, s a plébános az összes sebe-sülteknek s a kísérő legénységnek meleg reggelit adatott. A sebesül-tek között csak egy volt, kinek sebe életveszéllyel járt. Derék huszá-raink akkoriban még nem tanulták el az osztrákok cselét, mely abbanállott, hogy a huszár oldalához iparkodtak s a csákót hátulról vertékle a fejéről, miáltal a szegény huszárok áldozatul estek. A nehézkescsehek alighanem tisztjeiktől tanulták el ezt a cselfogást. Huszárainkügyessége azonban ellensúlyozta a bajt a huszárok óvatosabbak let-tek és oldalba szúrták az ellenfelet, úgy, hogy lebukott a lóról. Afogságba került dzsidások és könnyű lovasok jó része ilyen veszélyesszúrási sebekkel jutott ápolásba.Az életveszélyesen megsebesült huszár egyike volt a hozzánk átke-rült Vilmos-huszároknak, aki már a második kapitulációt szolgálta, svagy negyven esztendős lehetett. Feje egész hosszában szét volt ha-sítva, úgy, hogy egy újjat bátran lehetett volna beledugni s kilátszotta kemény agykéreg, melynek pulsatiója látható volt. A kényes hely-zetben s a rendelkezésre álló csekély eszközökkel akkoriban egyiskolázott és ügyes katonaorvos sem tehetett volna egyebet, mint asebet, úgy, ahogy a külső nyomás, s a hideg ellen megvédeni igye-kezzék. A szegénynek fehérneműje és ruhája a szó szoros értelmébenát volt itatva a vértől. Szomjúsága ellen kevés tejet ivott, és a fájda-lomnak vagy panasznak egyetlen hangja sem hagyta el ajkát, csak

172

amúgy huszárosán szidta a huncut németet, akinek alkalom adtánmajd be fog fütyölni, mert csákóját leverte a fejéről. Azután katonásmagatartással elém állott, előirás szerint összecsapta bokáit, szalutáltés azt mondta: „Jelentem alásan, regementorvos úr, be akarok ruk-kolni a svadronomba!” A meghatottság könnyei tódultak szemembe,s a nyakába szerettem volna borulni ennek a halálraszant embernek.Csak nagy nehezen tudtam szegénnyel megérttetni, hogy abból egy-előre semmi sem lesz. Azzal az ígérettel azután, hogy néhány napmúlva meglesz a kívánsága, némi ellenkezés után belenyugodottsorsába.

A második eset az akkoriban szervezett Lehel-huszárokegyikével történt; egy gyönyörű szép, fiatal legénnyel, akin Kun-madarason egy nem éppen veszély nélkül járó műtétet kellett volnavégrehajtanom. Úgy kívántam, bár itt volna most dr. Mágócsy, hogyő végezné el az operációt, mert magam nem igen mertem belefogni.Csakhogy az, akit annyira kívántam, nem jött el. A seb magáraha-gyatottságában mindjobban megnagyobbodott, s minthogy a kórházibetegek száma nagyon leapadt, s ezeket a madarasi kórház feloszla-tása után a karcagi főkórházba kellett szállítani, nagyon restelltem,hogy olyan beteget szolgáltassak be, akinek állapota a kellő időbenalkalmazott szakszerű kezelés mellett nem rosszabbodhatott volnaennyire. Ah, milyen szívesen vettem volna a beteg ama kijelentését,hogy nem veti alá magát az operációnak. De ez nem történt meg,hanem beleegyezett azon föltétel alatt, ha szivarjaimból egyet áten-gedek neki, hogy ő ezt a műtét alatt elszívhassa.

Abban az időben a szivar még nagyon keresett portéka volt.Nekem még volt egynéhány abból az időből, mikor Egerben voltamdetachirozva a verbuvált rekruták asszentálásánál. Úgy őriztem azt apár darabot, mint a szemem fényét, s csak a pirossal jelzett napokonszívtam el egyet ebéd után. Beleegyeztem a beteg kívánságába, smegállapítottam, hogy vasárnap délben végzem a műtétet. Sohasemmiféle vizsgán és rigorozumom előtt nem éreztem ekkora félel-mei és szív szorongást. Leginkább attól féltem, hogy a beteg elvér-zik. Annak a réme, hogy a beteg halálosan elvérezve késem alattpusztul el, folyton ott táncolt a szemem előtt. És valóban, ez az ope-ráció oly merészség volt, melyet akkori tudatlanságom mellett teljesegészében nem is tudtam felfogni, s azt hiszem, hogy úgy privátpraxisomban, mint tiszti főorvosi minőségemben, amikor mindenféle

173

műtétet kellett végrehajtanom, ehhez hasonló operációba alig mertemvolna belekezdeni.A hetek óta nélkülözött szivar illatára áhítozó beteg látható kéjjelszívta magába a füstöt, s az ágyban ülve, minden vonaglás, vagyfájdalom nélkül nézte a véres kés kegyetlen mozdulatait, minthaolyasvalamire tekintene, amihez tulajdonképpen semmi köze sincsen.Valóságos Isten csodája, - de a műtét szerencsésen sikerült. Még mainapig sem tudom az egész dolgot megmagyarázni, s gyakran gondol-kozom afelett, hogy tulajdonképpen hogyan is történt az egész. Aderék legény, az ő önuralmával kétségkívül mintája lehetett volnaegy római hősnek, mondjuk Mucius Scaevolának, de magam is nemkis próbáját szolgáltattam az önuralomnak, mikor visszafojtottam ameghatottság könnyeit a huszár hősies magaviselete, s az öröm köny-nyeit a merész műtét sikere felett. Egy extraporció sült, bor, néhányszivar volt az egész, amit az operáltnak nyújthattam. A jól megérde-melt rendjelt nem akaszthattam nyakába, de a bőséges dicséret, ra-gyogó szemei után ítélve, nagyon megörvendeztette és kárpótolta.

Figyelemreméltó lélektani jelenség, mely kétségkívül változ-hatatlan szellemi törvényeken nyugszik, hogy azok az események,melyek a megfeszített lelki és kedélyi befogadási képesség alatt vé-sődtek be, még ma is úgy állnak szemeim előtt, mintha tegnap történ-tek volna, s ezeket minden részletükben le tudnám rajzolni. Míg el-lenben emlékezőtehetségem legnagyobb megfeszítése mellett semvagyok képes arra, hogy némely eseményt, habár csak elmosódottképekben is felidézzek. Így vagyok a szomorú emlékű temesváricsatával. Szinte magamra disputálhatnám, hogy nem is vettem bennerészt, ha másrészt az ellenkezőjéről nem volnék meggyőződve, merthiszen egy hajszálon múlt, hogy a kötözőhely összes embereit a ko-zákok le nem mészárolták. De hogy miképpen menekültünk meg,milyen szerencsés körülménynek köszönhettük e menekülést, ennekemlékét az akkori félelem, ijedtség s a szörnyű zűrzavar teljesenelmosta. Csak a fülsiketítő ágyúdörgésre, ordításra, lőporfüstre em-lékszem, azután a sebesültek nagy tömegére, végül fejetlen, vad me-nekülésre.

Az egyik kocsin, mely a katonai sebészeti eszközöket szállí-totta, a fáradságtól kimerülve elaludtam; fejem alatt párnául egy kö-teg árpaszalma volt. Amikor reggel összetörve és fázva Facsetenfelébredtem, heves fájdalmat éreztem a jobb fülemben. Csak

174

nagysokára húzták ki az egyetemen az éles hegyes, már teljesenmegdagadt árpapelyvát, mely lappangó dobhártyagyulladást okozott,s alapját vetette meg annak, hogy hallóképességem ezen a fülön ké-sőbb megszűnt.Lúgos és mindazok a helyek, ahol rendetlenül, minden fegyelemfelbomlásával áthaladtunk, csak mint sötét, ködszerűen elmosódottképek élnek még emlékezetemben; ellenben élénken emlékszemazokra a nyomorúságos napokra, amikor a Pojána-Ruszka hegységszakadékos magaslatain éhségtől és fáradtságtól meggyötörten átkel-tünk. Legkellemetlenebbek voltak a mócok, kik, mint a keletázsiaidzsungelek vadállatai: vérszomjasán, leselkedő, villogó szemekkelkuporogtak a sziklák kiugró részei vagy a bozótok mögött, s csakakkor vonultak vissza, ha puskacsöveinket fenyegetőleg irányitottukfeléjük. Jaj volt annak a szegény honvédnek, aki a zárt csapattól el-maradt; mennyi embercsont rothadt ott a szakadékok mélyén! Hazaiföldön is folyton gyűlöletes, vérszomjas ellenségtől voltunk körülvé-ve, s egyre a magaslatokat kellett kémlelnünk, nem görditenek-e ránkvalahonnan egy szikladarabot. Az ilyen bánásmódot, persze a szük-ség kényszerítő hatalma alatt, azzal toroltuk meg, hogy ahol féligérett szilvát vagy kukoricát találtunk, azt sáskamódra kipusztítottuk.Élénken emlékszem arra, hogy egy fennsíkon pihenőt tartottunk ésmegháltunk. Itt meglehetős kukoricatermést találtunk. A füstölgő tűzmellett teletömködtük magunkat a félig megsütött tengerivel, s én kétcsövet a szalmakötegem alá raktam, hogy másnap reggelire is marad-jon. Gyönyörű holdvilágos est volt, a hátamon feküdtem s nemsokáramélységes álomba megültem. Az első napsugarak, melyek szememetérték, ébresztettek fel s anélkül, hogy helyemet megváltoztattamvolna, párnám alá nyúltam s oly jóízűen ettem meg a két cső kukori-cát, hogy bármely blazírt ínyenc megirigyelhetett volna. Az utat is-merő honvédek azzal vigasztaltak, hogy már délfelé síkságra jutunk.Lóra ültem, s az utat Vale-Mare-ig lóháton, csizmában és köpenyeg-ben tettem meg. A hűvös reggeli hegyi levegőt a délelőtti órák au-gusztusi heve váltotta fel és én ugyancsak izzadtam a nehéz köpö-nyeg s a lovagló csizmák súlya alatt. De szó sem lehetett arról, hogyesetleg ruhát váltsak.

Mint a szárazföldi ember, aki hosszú tengeri utazás után par-tot lát, úgy örültünk mi is, mikor a sziklákat felváltotta a laposabbvidék, s puha talajt éreztünk lábunk alatt. Az előttünk haladó hon-

175

védcsapatok azonban Vale-Maré-ban minden készletet elfogyasztot-tak előlünk. Ezüst pénzeket kínáltunk, s mégse kaphattunk egy falatmalaját vagy más egyebet, amivel éhségünket csillapíthattuk volna.A szegény falusi pópa jajgatott, hogy neki sincs betevő falatja, s akiürített szilvóriumos hordók igazat adtak neki. Derék Barabás szol-gám, akit mindig Barabás bácsinak szólítottam, a Wasa herceg regi-mentjéből átlépett, szürke, kiszolgált veterán úgy gondoskodott ró-lam, mintha a fia lettem volna. Maga is éhes volt, de nem tudta elvi-selni, hogy én éhezzem. Fogta tehát magát s a pópa udvarában ludak-ra vadászott. Persze az egész sereg gágogva felrepült, s a kert fel-szállt. Ekkor Barabás egy siu-indián ügyességével közéjük hajítottanagy, éles zsebkését, s valóban eltalálta az egyik ludat, mely sebzettnyakkal hullott le. Barabás felhasította a mellét, kivette a máját,gyönge tűzön valahogy megpirította és átnyújtotta, hogy legalább énne szenvedjek az éhségtől.Ezt a félig nyers, jóformán még véres libamájat minden ellenkezésedacára megosztottam vele. Napok óta ez volt az első és egyedülifalat, amit persze kenyér nélkül kellett elfogyasztani. Fájdalom, azodaadó derék lelkek mintaképét már nem láttam többé, mert egy óramúlva a Maros hullámaiban lelte sírját. Oh hányszor gondolok reájamély meghatottsággal szívemben.

Vale-Máre oláh falu a Maros partján fekszik Soborsin-nalrézsut szemben. E vidéket, melyre soha többé be nem tettem a lába-mat, még ma is le tudnám rajzolni. Soborsinhoz közel a rohanó kisfolyó oly sekély volt, hogy a Vécsey-féle hadtest nagy trainje: ágyuk,muníció és egyéb kincstári javak jóllehet tengelyig érő vízben, deátkelhettek rajta. De e helyen hosszú ideig tartott, míg egy másikkocsi sorra kerülhetett. Az én oláh előfogati kocsisom hosszúnaktalálta az időt és úgy vélekedett, hogy néhány lépéssel lejebb szinténlehetséges az átkelés. Lovamat átadtam egy honvédnek, s Barabásszolgámmal felszálltam az előfogati kocsira. De a kistermetű lovak afolyó közepén nem értek talajt, tehát úszni kezdtek s úgy látszikeközben összegabalyodott a szerszámuk, minek következtében az árelragadta őket. Térdig átázva felültünk a kofferekre és egyéb málhák-ra; de ennek dacára is már mellünkig ért a víz. Amíg a kocsiba beha-toló víz meg nem nehezítette a járművet, úgy ahogy még továbbúszott; de aztán egyre mélyebbre süllyedt s a sebes ár lefelé sodorta akocsit s a lovakat. Már el voltam készülve arra, hogy a habokba ve-

176

szek. Ha nem lett volna rajtam a köpönyeg és a lovagló csizmák,melyek teli voltak vízzel, beugrottam volna a folyóba, mert hiszenúszni tudtam. Mindez csak néhány pillanat müve volt. A túlsó partonegy kis erdőtisztás volt; a fák alatt a füvön mindenféle fegyver nem-beli katona hevert a lehető legnagyobb rendetlenségben. Mindnyájanfelugrottak s a part felé siettek, hogy lássák a három halálra szántember küszködését, akiken nem tudtak segíteni. Ekkor egy Károlyi-huszár felugrott a lóra és beúszott vele a folyóba. Kocsit, lovat s a kétembert már elragadta tőlem az ár, magam pedig már fuldokolva vi-askodtam a habokkal, mikor megragadta köpönyegem gallérját skiemelt a vízből. Beléje kapaszkodtam, s szerencsésen bejutottamlábammal a kengyelvasba. A ló pedig mindkettőnkkel kiúszott apartra a honvédek frenetikus ujjongása között.

De a honvédek örömrivalgását és saját örömömet a csodá-latos megmenekülés felett gyászra váltotta az a szívszaggató látvány,amikor mintegy félpuskalövésnyire a fogat s a két ember szemünkelől nyomtalanul eltűnt a habokban. A vérrokon bánatával gondoltamel gyakran, bár részesítene Isten abban a kegyelemben, hogy vala-mely médium által valamit megtudjak Barabás szolgámnak, annak aderék embernek túlvilági sorsáról.

Átázott nehéz ruhámban mozogni sem tudtam. Levetettemtehát, s mezitelenül kellett megvárnom, míg összehordtak számomrabakancsot, komisz alsóruhát és egyéb öltözetet. Egyes derék honvé-dek körülfogtak, s kukoricakenyérrel és szilvóriummal traktáltak,amit alighanem a valemarei pópától emeltek el. Időközben azonbanmás, kevésbé derék honvédek ellopták szárításra kiterített ruhámat, sa benne levő órát és láncot. Később azután a tisztektől kaptam némiócska fehérneműt és ruhát. Szegények maguk is szükiben voltak azilyen dolgoknak, mert egy részüknek elveszett a bagázsa, s egyéb-ként sem volt alkalom a lerongyolt ruha helyett újat szerezni. Papír-pénz kevés volt a ruhámban, de annál több a málhámban, mellyelegyütt odaveszett a Pesten szerzett finom fehérnemű, s más egyéb is.De hát mit bánta azt a könnyűvérű huszonhároméves fiatalember,különösen, ha ilyen csodás módon menekült meg a haláltól. Beleteltnéhány nap, míg hírét vettük annak, hogy Görgey serege Világosnállerakta a fegyvert, s Borosjenőnél egy orosz detachement előtt mi iskapituláltunk.

177

A lovamat sohasem láttam többé, de volt sok gazdátlan tiszti ló, melyfelosztásra került. Szerencsémre egy pompás nemesvérű fekete pari-pa jutott osztályrészemül egy vadonatúj angol nyereggel egyetem-ben. Ez a ló valóságos áldás volt reám nézve, mert enélkül bizonynem tudtam volna mihez fogni Aradon.

A fogoly tisztek kálváriája.Az oroszoknál való fogságunkat tulajdonképpen nem lehetett fog-ságnak tekinteni, mert oldalfegyvereinket meghagyták, a tisztek pe-dig bajtársak módjára bántak velünk, s jóakaratú előzékenység dol-gában szinte vetélkedtek egymással. Jórészük a keleti tenger mellől,Finnországból, vagy Kurlandból való volt s valamennyien európaiműveltségű, nagyon szép férfiak, kik a honvédek hősies fegyverté-nyeinek nyílt elismeréssel adóztak, sőt volt köztük olyan is, aki a miügyünkhöz való rokonszenvét sejteté... Este valóságos szoárékatrendeztek; sátraikban megvendégeltek bennünket teával, honi cseme-gékkel s finom török dohánnyal; mindezekből nagy készletük volt.Akkor láttam először és nagy csodálkozásomra orosz szamovárt.Természetes, hogy a magyar ember könnyen lángra gyúló képzeletemindezekből a jelekből utópisztikus kombinációkat és reményeketalkotott, mert az osztrákok részéről várható elnyomatás iránt támadtelkeseredés és félelem közepette mindenki kívánatosabbnak tartottaaz orosz uralmat.

Az orosz tisztek viselkedése csakugyan felette feltűnő volt,főleg ha meggondoljuk azt, hogy az orosz hivatalos személyek I.Miklós autokratikus uralma alatt nem mertek másként köhögni vagytüsszenteni, mint ahogy a felülről kapott jelszó szerint meg volt en-gedve. Csakhogy „az aranjuezi szép napok” nem tartottak sokáig.Nagyon is hamar beállított az osztrák különítmény, mely a mi kiada-tásunkat végrehajtotta. Bármennyire magától értetődő ilyen viszo-nyok között a fegyverek átadása, az önérzetes katona-léleknek mégisnehezére esik a vaskényszernek engedni, s nem egy dacos honvéd-tiszt csak úgy adta át kardját, hogy pengéjét előbb a térdén kettétör-te...A felette meleg búcsu az oroszok részéről és részünkről, szembenazzal a szinte tüntetőleg hideg magatartással, melyet az osztrák tisz-tekkel éreztettek, emezeknek ellenünk való dühét még inkább fokoz-ta, s így szidalmakban, bosszantásokban sohasem volt hiány; a leve-

178

gő szinte zúgott a „rebellís Kossuth - kutya” s egyéb nyájas elneve-zésektől. Az osztrákok nyilván kellemetlenül és elnyomva éreztékmagukat a „szövetséges társakkal” szemben, akik azt éreztették ve-lük, hogy tulajdonképpen ők azok, akik az osztrákokat kimentették abajból. Ez okból az osztrákok azon voltak, hogy az átadási forma-litásokon mielőbb túlessenek; aminthogy általában ismeretes volt azosztrák császári kormánynak az a törekvése, hogy az oroszok a ma-gyar területet mielőbb elhagyják.

A fogoly tisztek csapata módfelett szomorú látvány volt. Le-hettünk vagy százan. Hol tartottunk éjjeli pihenőket, arra már nememlékszem; de azt hiszem Borosjenő körül lehetett. Reggel három-három ember kapott egy vadonatúj 10 forintos bankjegyet: az öt nap-ra való lénungot. Aprópénz hiányában teljes lehetetlenség volt ezeketfelváltani. Ezek kényszerbankjegyek voltak, s minthogy az oroszokatvezető Almássy gróf aláírása volt rajtuk, Almássy-bankóknak hívták.Akkori időben még zsemlét is alig lehetett rajtuk vásárolni. Világo-son a Bohus-féle hatalmas kastély előtt állapodtunk meg. A kastélyúrnője, Bohus-Szőgyényi Antónia, aki kiváló észbeli és szívbeli tu-lajdonságaiért nagyrabecsülésnek örvendett, a kastély szolgasze-mélyzetének meghagyta, hogy az esetleg arra vonuló honvédeknek akastélyt és a konyhát rendelkezésre bocsássa. Mindnyájan azonnal aszép számmal felállított mosdótálakhoz siettünk, hogy a portól éspiszoktól megszabadulva, ne kelljen Aradra olyan nyomorúságos,züllött állapotban bevonulnunk. Azután kávét és süteményt szolgál-tak fel, amit termeszetesen alaposan elfogyasztottunk. De az eskortotvezető tisztek és altisztek a gyors elvonulásra ösztönöztek; Aradontudtuk csak meg, hogy mi volt ennek a sietésnek az oka.

Körülbelül 30 évre rá, amikor Világos nagylelkű úrnőjénekbetegágyához hívtak, megvallottam neki, hogy a finom damaszt tö-rülközőt, melyet a világosi kastélyban használtam, zsebkendő hiá-nyában magamnál tartottam, s tréfás hangon kértem bűnnel terheltlelkiismeretem számára az abszoluciót, mert hiszen a halálos félelem,hogy a szolgaszemélyzet tettenér, elég bűnhődés volt reám nézve. Anemes úrnő mosolyogva nézett reám szelíd kék szemeivel, s aztmondta: „Ne higgye, kérem, hogy ön volt az egyetlen, aki abban aszomorú korszakban olyan dolgokat követett el, ami tulajdonképpenlelkülete ellen való volt. Nagyon sajnálom, hogy annyira félt a szol-gaszemélyzettől; hiszen annak meg volt hagyva, hogy egyáltalában

179

ne vegyen észre semmit” Könnyes szemmel gondolt vissza azokra aszomorú napokra; odanyújtotta nekem finom, lesoványodott kezétezekkel a szavakkal: „Hiszen olyan keveset nyújthattunk azoknak aszegényeknek, kik a szorongatott haza védelmében mindenüket koc-kára tették!”

Az aradiak nyilván már tudomást szereztek arról, hogy fo-goly magyar tisztek csapata érkezik a városba. A széles főutcán egycivil ember sem volt látható, ellenben az ablakok tömve a híres éstipikusan szép aradi asszonyokkal, akik mindenfelől virágcsokrotdobtak le ránk, szüntelen kendőlobogtatás kísért végig a hosszú úton.Az eskortot vezető katonák tehetetlen dühükben toporzékoltak éskáromkodtak.

Ne tessék e lelkes hölgyek hazafias rokonszenvnyílvánításátkicsinyelni, s teljesen ártatlan tüntetésnek venni abban a hiszemben,hogy a katonák kötelességszerű lovagiassága a női nemnek amúgy isbiztosítja azt a sérthetetlenségét, hogy ilyen dolgot megengedhetmagának. Aki így gondolkozik, az nem ismeri a katonai hatalomakkori birtokosainak bosszúvágyát és dühét, mely a humánus érzéstés lovagiasságot teljesen elnyomta. Abban az időben, mikor az egyikosztrák csapatvezető Maderspach Károly tekintélyes földbirtokosfeleségét Ruszka-Bánya főterén megkorbácsoltatta azért, mert egyik-másik menekülő honvédnek oltalmat nyújtott, mondom, olyan idő-ben az aradi hölgyek magatartása mindenképpen hőstettnek tekinten-dő, s megérdemli, hogy mint tiszteletreméltó cselekedet feljegyeztes-sék, annyival is inkább, mert „Brescia hiénája” akkoriban Arad falaiközött tanyázott.

Aradon azután volt alkalma a sokszor megszégyenített el-lenségnek, hogy olyan elégtételt szerezzen, aminek mását alighataláljuk meg a katonai annálesekben. Körülbelül délután 3 óra lehe-tett, a főútról betereltek egy keskeny mellékutcába, s egy nagy, régi-es színezetű, egyemeletes urasági ház előtt állították fel bennünket.Ez volt a főparancsnokság, s Haynau lakása. Éppen ebédnél ülttörzskarának körében. Azóta, hogy Világoson megittuk a kávénkat,nem ettünk egy falatot sem, s a perzselő napon való gyaloglástól s azéhségtől halálosan ki voltunk merülve. Ah, ha az aradi hölgyek tud-ták volna, hogyan korog a gyomrunk, virágok helyett bizonyára ke-nyérdarabokat dobtak volna felénk. Végtelenül feldühösített az azsarnoki eljárás, hogy több mint egy óráig vesztegeltetnek bennün-

180

ket, s a düh még fokozódott, amikor felvonult a katonai zenekar,elénk állott úgy, hogy a szűk utcában egészen a falhoz szorultunk, skorgó gyomorral kellett végighallgatnunk az ő Gotterhaltéjüket, s aRadetzkyt dicsőítő zengeményeket. Később a tisztek kijöttek a bal-konra, szalvétával a nyakukon, s mialatt látcsővel mustrálgattak,egymás között gúnyos megjegyzésekkel illettek bennünket, röhögtek,s újjal mutogattak egyik-másik honvédtisztre - többnyire fiatal had-nagyocskára. Abban az időben sok ilyen volt; mint tanulmányaikatmég be nem fejezett tanulók kerültek ki a hadiiskolából, s azonnaltiszti uniformist kaptak. Persze közöttünk sem volt hiány olyan tisz-tekben, akik egymás között viszont az osztrák tiszteket illették gú-nyos gesztusokkal. Különösen merészen viselkedett egy fiatalOdescalchi, akit mint tüzes ifjút a márciusi időkből, a Pilvax-kávéházból ismertem. Ez még grimaszokat is vágott s makrapipátdugott a szájába. De voltak mások, akik nem éreztek hajlandóságotilyen csúfondároskodásra: ezek az éhségtől és szomjúságtól elgyö-törve kénytelenek voltak a kövezetre leülni. Már esteledni kezdett, azene már rég elvonult, amikor kitárult a kapu s minket a kapualjbaeresztettek, ahol felvették a nacionálénkat.

Három kategóriába soroztak bennünket: azokat, kik mint ak-tív császári tisztek léptek át a honvédséghez, valamint a császáritiszti rangban állókat a vár börtönébe küldték; akik mint altisztekvagy közlegények mentek át a honvédséghez, s tiszti rangra vitték, akaszárnyába kerültek, s végül azokat, kik a polgári életből állottak behonvédeknek, privát házakban helyezték el. Ez utóbbiakhoz tartozotta tisztek s az orvosok jelentékeny része, s ezek között magam is. Azorvosoknak meghagyták, hogy másnap reggel jelentkezzenek a gar-nizon kórházában.Orvosokban nem volt hiány s így tulajdonképpen feleslegesek vol-tunk. nyilván csak azért tartottak ott, hogy legyen, akiket szidhassa-nak és bosszanthassanak. A bosszantók között különösen kivált egyezredorvos, aki összes iskoláit és orvosi tanulmányait Pesten végeztetestvérének segítsége folytán, aki mint hentes vándorolt be Csehor-szágból, s nálunk vagyont szerzett. Azt hittem, hogy megpuhíthatom,amikor emlékezetébe idéztem, hogy mint medikus, gyakran jártegyik kollegájának, az én házitanítómnak meglátogatására szüleimházába. De rosszul jártam, mert még dühösebb lett, s mindent taga-dott. A főtörzs-orvos ellenben igen szelíd, jólelkű ember volt, aki

181

meleg részvéttel volt irántunk eltelve. Minthogy teljesen feleslegesekvoltunk a kórházban, megkértük: bocsásson el, hogy a térparancs-nokságtól útlevelet szerezhessünk. Ezt azonban, mint mondá, nemteheti, de szívesen állít ki bizonylatot arról, hogy a kórházban nin-csen ránk szükség. Mindegyikünk kapott egy ilyen bizonylatot, smegbeszéltük, hogy másnap délelőtt együtt megyünk fel a térpa-rancsnoksághoz.A jóságos Gondviselés ez alkalommal is csodálatos módon őrködöttsorsom felett. Már nem emlékszem arra, hogy miért, de társaim más-nap délelőtt nem vártak meg engem, hanem korábban mentek el atérparancsnoksághoz. Amikor én is odatartok, szinte megmerevedvelátom, hogy kollegáim szuronyos fegyverek őrizete mellett jönnekvelem szemben, nem messze a térparancsnokság épületétől. Hamarelvonultam egy kapuba, s aztán távolról követtem az eszkortot. Acsapatot a Fehérkereszt szállodába vitték, ahol abban az időben nap-nap után asszentálták a fogságba került honvédeket. És valóban,egynek kivételével valamennyit besorozták, s mindjárt fel is eskették.Ha néhány perccel korábban érkezem, én is erre a sorsra jutok. Abesorozottakat nem sokára elvitték Olaszországba, ahol egyik bará-tom, egy valóságos óriás, meg is halt. Kettő közülök, persze csak ahetvenes években, fölvitte a törzsorvosi állásig. Egy évig azonbanmindkettő mint közkatona szolgált. Ezek persze diplomás orvosokvoltak - én az osztrákoknál ezt sohasem értem volna el.

Szabadulásom a besoroztatás elől.Időközben megtudtam, hogy a térparancsnokság senkinek sem adútlevelet, hacsak előbb nem asszentálták. Abban az időben Aradonhárom állandó sorozóbizottság működött: egyik a Fehér Keresztben,a második a református templomban, a harmadikra már nem emlék-szem. A honvédek körében sokat beszéltek az egyik katonaorvosról,aki a református templomban működő sorozó-bizottságnál szerepelt;mindenütt felette humánus, szelíd embernek mondották, míg ellen-ben a másik kettő keményen és brutálisan bánt a honvédekkel. Meg-tudtam a szelídlelkü doktor lakását, s felkerestem ezt olyan időben,mikor tudtam, hogy a sorozó-bizottságban van elfoglalva. Előzeteseninformálni akartam magam a szolgája révén az orvos körülményei-ről, tulajdonságairól stb.

182

A szolga éppen a lakást szellőztette s én színleltem, hogymennyire sajnálom, hogy a doktort nem találtam odahaza. De be-szélgetni kezdtem a szolgával, s minden figyelemreméltó körülmény-ről tájékozódtam. Megtudtam, hogy áldott, jólelkű ember, a morva-országi Iglauban született, ahol szülei laknak, ahol menyasszonyatartózkodik, hogy sok levelet kap onnan, s végül hogy Dr.Tauszignak hívják. Történetesen áldott emlékű édesanyám isIglauban született. Mint nagyon fiatal leány került Budapestre, dekiterjedt családja, köztük egy kiváló jónevü posztógyáros még otttartózkodott. Nagyon megörültem ennek a hírnek, melyből kedvezőreményt tápláltam, annál is inkább, mert úgy rémlett előttem, minthaezt a nevet már hallottam volna az anyám és nagynéném között folyóbeszélgetésekben. Néhány óráig fel és alá sétálva vártam az orvosra.Végre megjött s én dobogó szívvel követtem. Elmondtam neki, hogymilyen helyzetben vagyok, hogy kénytelen vagyok magam azasszentálásnak alávetni, s minthogy nincsen semmiféle testi hibám,okvetlenül alkalmasnak fognak találni, s így jövőm tönkre van téve.Megkértem, hogy könyörüljön meg rajtam és szegény szülőimen, kikszintén sokat szenvednének az által, ha az a remény, amit belémhelyeztek, füstbe menne.

Dr. Tauszig még aránylag fiatal, felette csinos ember volt,rendkívül rokonszenves megjelenéssel. Szemüvege mögül szelídenés nyugodtan ragyogott ki a fekete szempár. Igen szíves volt hozzám;érdeklődött múltam s viszonyaim iránt. Nem tudom, hogy miképpen,de szülőim felől beszélgetve, sikerült beleszőnöm azt, hogy atyámTrencsénmegyéből származó magyar ember, anyám pedig morvaor-szági születésű. Ennél a kijelentésnél felragyogott a doktor szeme:hogyan, morva nő? s honnan való. Amikor pedig meghallotta, hogyanyám Iglauban született, s családi néven Offernek hívják, szintemegölelt, mert kiderült, hogy ilyenképpen rokonságban vagyunk.Persze, hogy ezek után már tisztában voltam azzal, hogy az ügy megvan nyerve. Az orvos csakugyan meg is nyugtatott és meghagyta,hogy senkinek ne szóljak arról, hogy nála voltam, másnap pedigjöjjek el a kálvinista templomba, menjek fel a kórusra, ahol az orgo-na áll, s ott jelentkezzem a bizottság előtt azzal a kéréssel, hogy vizs-gáljon meg. Természetes, hogy másnap alkalmatlannak találtak serről írást is adtak.

183

Hogyan és mit gondoltam én akkoriban erről a csodával ha-táros eseményről, arra ma már nem emlékszem. De azt határozottanfelelhetem, hogy semmiképpen sem gondolkoztam róla, hanemörültem neki, amint azt minden más ember is megtette volna,nem gondolva egyébre, mint hogy itt egy szerencsés véletlenrőlvan szó.Bármilyen szövevényesek is legyenek azok az utak s bármilyenrendkívüliek és feltűnőek az eszközök, melyek egy teljesen váratlan,de kedvező eseményre vezetnek, az emberek szokásos gondolkozás-beli lustasága egyszerűen azzal rázza le a gondolkozás munkáját,hogy rögtön a „véletlen”-nek nevezett segítő eszközhöz folyamod-nak. A nagy császári ármádiából a számtalan katonaorvos közül ép-pen ennek az egynek, az egyetlen orvosnak kellett közreműködnieabban, hogy engem mint ép, egészségtől duzzadó, s a katonai szolgá-latra feltétlenül alkalmas fiatalembert untauglichnak jelentsen ki! És- feltéve, hogy ez valóban véletlennek tulajdonítandó, - mégis meny-nyire csodálatos az, hogy kollegáim megállapodásunk ellenére nemvártak meg, hanem néhány pillanattal korábban mentek el a térpa-rancsnoksághoz! S végül, ha csak néhány pillanattal később indulokútnak, s nem láttam volna, hogy azokat eszkortálják, s én is jelentke-zem a térparancsnokságnál? Bizonyára én is arra a sorsra kerültemvolna, dacára annak, hogy megmentőm a helyszínén lett volna. S hatovább meggondolom, hogy ha nem lett volna az a szerencséssugalom, s nem informálom magam előzőleg az orvos személyét ésviszonyait illetőleg, mind e szerencsés és egymásba nyúló incidenseksem mentettek volna meg a besoroztatástól. Mert még ez a szelíd, jóember is alkalmasnak nyilvánított volna akkor, ha mint teljesen ide-gen kerülök megvizsgálása alá.

Már más helyen említettem, hogy egy ilyen eset még semmitsem jelent, s annak a bizonyítására, hogy bölcs Gondviselés van,mely okszerűen határoz és vezet, még korántsem elegendő. De hanem egyes eseményről van szó, hanem az események egész láncola-táról? Itt természetesen helyén való volna, ha az emberek nyílt tekin-tettel néznének mindent, s az életnek ilyen jelenségeit minden elfo-gultság nélkül megfigyelnék, rendeznék, s logikusan megítélnék.Isten ments attól a gondolattól, mintha magam ez okból kivételeselőnyökben részesített, az isteni gondviseléstől mint arra érdemes,különösen kegyelt személynek tekinteném - oh nem! Isten látja az én

184

bensőmet, s tudja, hogy gyenge és hibákban bővelkedő embernektartom magamat. De hiszen minden egyes ember, legyen alacsonysorsban vagy nagy rangban élő, minden egyes ember egyformánrészese Isten oltalmának és gondoskodásának, és pedig földi felada-tának, a teljesítendő munkának arányában, oly mértékben, amint eztsaját szellemi és erkölcsi haladása megkívánja. Olyanképpen, mint aszolidaritás törvényénél fogva az általános haladás előmozdításábanvaló működésre hivatva van még akkor is, ha ezt a feladatot csaksúlyos megpróbáltatások és fájdalmas kísértések közepette kell telje-sítenie.

Ebben a látszólagos büntetésben is Istennek végtelen sze-retete nyilvánul meg, az atyának gyermekéhez való szeretete, mely-nek megfoghatatlan bölcsessége tudja, hogy gyermekének boldogu-lása csakis a súlyos megpróbáltatások tövises útján, amit a rövidlátóember büntetésből rámértnek tekint, érhető el. „Isten a szeretet”, s aszeretet nem tud büntetni; amit az emberek Isten büntetésénektekintenek, az nem egyéb mint Isten szeretete. De hogy ez állító-lagos büntetésben felismerhessük a szeretetet, Istenben az Atyát kelltekintenünk, magunkat gyermekeinek, embertársainkat pedig testvé-reinknek kell tartanunk. De ehhez még nem elegendő, hogy vannakszemeink, amelyekkel látunk, hanem szívünknek is kell lennie, hogyezt megérezzük. Mert a mélységes hit nem fogható fel az érzékkel,sem az ésszel, hanem egyes-egyedül a szívvel.

A tisztelt olvasó talán emlékszik arra, hogy a Borosjenőn ka-pott lovat valóságos áldásnak mondtam, és ez csakugyan az is volt.Igaz, hogy szép és pompás állat volt, szénfekete, fényes bőrű paripa,de Aradon sok lovat kínáltak eladásra s a császári tisztek tudva azt,hogy kénytelenek vagyunk lovainkon minden áron túladni, leszorí-tották az árakat, úgy, hogy már 40- 50 forintért pompás lovat lehetettvásárolni. Volt olyan tiszt, aki 3-4 lovat vett spekulációra. De sze-rencsecsillagom ezúttal sem hagyott el. Már magában az is csodála-tos volt, hogy Aradon megkaptam a lovamat (hogy miképpen, arraegyáltalában nem emlékszem), még csodálatosabb volt az, hogy egycsászári tiszt formálisan bolondja lett a lónak, s önként olyan áratajánlott fel, melyet nem mertem volna kérni, mert a harmadrészévelis beértem volna.Amint pénzhez jutottam, bajtársaim sem szenvedtek többé hiányt,pedig ki voltunk fosztva mindenünkből. Alig volt köztünk, akinek

185

csak némi császári pénze lett volna. A Kossuth- bankóknak nem voltértéke, sőt a tulajdonos ki volt téve annak, hogy börtönre vetik. Azu-tán pedig hozzá kellett látnom, hogy kollegáimat is kiszabadítsam abesoroztatás alól. A dr. Tauszig parancsának, a mélységes hallgatástilletőleg, szigorúan eleget tettem, de megszegtem a tilalmat, hogyhozzá ne jöjjek, s megvártam éjjel a lakása előtt, míg vacsorájáról avendéglőből hazatért. Az utcán könyörögtem neki, hogy az Istenszerelméért mentse meg három kollegámat a katonai szolgálattól,mert különben úgy ők, mint családjuk - kettő közülük ugyanis nősember volt - nyomorultan elpusztulnak. A derék embert láthatólagmeghatotta a könyörgés, s minden ellenkezés nélkül megígérte a tá-mogatást. Felírtam a három nevet egy cédulára s odaadtam az orvos-nak, még néhány szóbeli útbaigazítást és ismertető jelet közölve.Másnap délben mindháromnak zsebében volt az elbocsátó igazol-vány.

Most aztán a fődolog volt, hogy Aradról kijussunk. Egynégyfogatú, fedett kocsit béreltem, hogy B.-Csabán át Szolnokravigyen bennünket. Hogy még idejekorán érkezhessünk a szolnokivonathoz, már a hajnali szürkületkor kellett felkelnünk, s ezért afuvaros lakásán, felöltözve háltunk meg. Hogy milyen boldogokvoltunk, s mennyire örültünk azon, hogy Arad falain kívül a szabadlevegőn szabad embereknek érezhetjük magunkat, azt csak egy hadi-fogoly tudja megítélni, aki visszanyerte szabadságát. Roppant jóked-vűek is voltunk, s annyi szomorú nap után B.-Csabán, az állatoketetésének ideje alatt, alaposan mulattunk. A fuvaros derekasan be-váltotta ígéretét, jókor érkeztünk Szolnokra, s igazoló papírjainknaka szolnoki katonai kirendeltségnél való láttamoztatása után beültünka vonatba. Hárman pestiek voltunk, s a negyedik, kinek családja éslakása Somogyban volt, s aki, anélkül, hogy rokonok lettünk volna,ugyanazzal a családnévvel bírt, mint én, rokonainak meglátogatásáraszintén Pestre ment. Mindenki arra gondolt, hogy mennyire örülnekmajd a hozzátartozók. De közben egy nagyon kellemetlen incidenstörtént, melyből azonban szerencsésen megmenekültem.

Kőbányán sok katona és rendőr szállt be a szakaszba. Abbanaz időben még nem voltak elválasztott fülkék, hanem hosszú, úgyne-vezett omnibusz-vagonok, a kocsi hosszában levő átjárással, mind-egyik végén egy-egy ajtóval. Őszintén megvallom, hogy mindenhajamszála az égnek meredt, amikor ezeket a vészmadarakat láttam,

186

kiknek megjelenése minden esetben csak bajt és szerencsétlenségetjelentett. Már száz lépésről felismertem ezeket az alakokat, kiket aMetternich rendőrállama nevelt és gondosan hizlalt. Mindjárt tisztá-ban voltam azzal, hogy mi a feladatuk és céljuk, mert a bécsi ostrom-állapot alkalmából Hajnik Pál és Madarász László által kényes misz-sziókkal megbízva, a kétszeri utazás alatt bőségesen tanulmányozhat-tam őket. Bécsbe való utazásaim alatt nem a bécsi pályaudvaronszálltam le, mert itt elszedték az utasoktól az útleveleket, hanemvalamelyik jelentéktelen külvárosi állomáson, hogy aztán gyalog-szerrel, minden akadály nélkül bejuthassak Bécsbe.Szerencsémre a rendőrök az ellenkező ajtón jöttek be s mindjárt el-kérték az útleveleket. Mindenki egy számozott cédulát kapott, mely-nek alapján másnap az útlevelet a rendőrségtől elhozhatja. Ez nemigen biztatólag hatott rám, mert minden áron ki akartam kerülni,hogy a rendőrség megtudja nevemet és lakásomat. Óvatosan kibúj-tam tehát az ajtón, s nyugodtan megvártam, míg a vonat elindult.Kollegáim aggódtak miattam s az ablakon át nézegettek, hogy sietés-re serkentsenek. Nem figyelmeztethettem őket, mert a vagonbantávol ültek s egyébként is a kocsinak tömeges elhagyása feltűnt, smindegyikünknek ártott volna.Úgy terveztem, hogy Kőbányától hazáig gyalog teszem meg az utat,mert nem volt poggyászom, kivéve egy pár fehérneműt, melyekbőlszéles blúzomnak mindegyik zsebében egy- egy darabot elhoztam.De a vendéglő előtt egy pesti fiáker állott, amely egy utazót hozott akőbányai állomásra. Valószínűleg az is olyasvalaki volt, aki nemtartotta tanácsosnak a pesti pályaudvarról elutazni. Ez a fiákeres az-tán borravaló fejében szüleim lakásáig vitt.

Azt az örömet, melyet megjelenésem a szülői házban keltett,még elmondani sem lehet, nemhogy leírni. Egynéhány nappal előbb,késő éjjel beállított az én jó Dániel öcsém, rongyosan, sebzett lábak-kal, majdnem mezítláb. Lesoványodott nyomorúságos külsején meg-látszott a Világostól való fájdalmas zarándoklásnak minden jele.Éjjel szökött meg; napközben a kukoricaföldeken rejtőzött, éjjel pe-dig a falu népétől eleséggel ellátva, s az út felől tájékoztatva, továbbvándorolt. Ily módon jutott körülbelül két hét alatt Világostól Pestig.Ez az izzó hazafias érzéstől telitett, alig 16 éves fiú élete végéig ra-jongó hazafi maradt, és egyebekben is megfelelt a hozzája fűzöttreményeknek, mert felette nemesszívű ember volt, akit mindenki

187

szeretett, s ő is meleg szívébe zárta minden embertársát. Nem csodatehát, hogy a spiritizmus magas etikája ennek a nemes embernek aszívében termékeny talajra talált, azonnal megfogamzott, s nemesgyümölcsöket termett, ö volt egyike egyletünk legbuzgóbb tagjainak.Habár én nem érkeztem rongyosan haza, külső megjelenésem szinténnem volt valami különösen vonzó. Egyszerű, olcsó blúz, posztósap-ka, kopott kék tiszti nadrág volt rajtam s úgy nézhettem ki, mint va-lami gyári munkás hétköznapi ruhában. De hát mit jelentenek a kül-sőségek a szülőknél, ha gyermekeiket szeretik, s testben és lélekbenépen térnek vissza a szülői házba! Összehasonlíthatjuk ezt a visszaté-rést a túlvilági szülői házba való visszatéréssel. Nem a külső, mulan-dó mez dönt a hazatérő gyermeknél, nem a pompás ruha, melybenelőtte megjelenik, nem a halotti pompának rafinált fényűzése, mely-lyel a hazatérésre elkísérik - nem ez a fődolog; mindez csak eloszlóködburok. Bevonulása és fogadtatása belsejének, szellemének ésszívének minéműsége szerint történik. A fődolog az, hogy miképpenhozta vissza eszét és szívét, habár földi ruhája a zarándokút utánszegényes és kopott is; vajon jó és üdvös dolgokat cselekedett-e, s pi-rulás én önvád nélkül léphet-e az Atya elé, s nézhet az ő jóságosarcába. A tiszta szellemruháról már azután ö gondoskodik.Nekem is megadta a szülői ház a módot arra, hogy egy óra múlvamár teljesen átalakulva, cilinderben és sétabottal jelenhettem meg asétatéren, s el volt feledve minden baj, minden szenvedés és mindennyomorúság...

A Gondviselés keze a szenvedésekben.Ha egy a hajótörésből megmenekült ember a védő kikötőbe szeren-csésen elérkezik, nagyon is természetes emberi vonás, hogy minde-nekelőtt a saját életének biztonságára gondol, s az első pillanatbannem törődik a hajótöröttekkel, és azokkal a társakkal, akik még oda-künn egyre küzdenek a felkorbácsolt vad elemekkel. Csak ily módonfogható fel az én örömöm, mikor a szülői házba visszatértem. Hiszenéppen a forróvérű arany fiatalság privilégiuma, hogy saját nyomorú-ságait nem fogja fel túlságosan tragikusan, hanem ellenkezőlegkönnyű léptekkel halad el az éles sarkok mellett, s ugorja át a durvaegyenetlenségeket. Valóban nem is volna méltó az ifjúkor klasszikusvonásához, ha szervilis petyhüdtségben lesújtatná magát a búsko-morságtól vagy a kétségbeesés karjaiba vetné magát. Az átélt fájda-lom s az átszenvedett nyomorúság feledése lehetséges volt, de a de-

188

rültség, a vidámság bizony egy hazafinak szívébe sem vonult be.Hiszen az álmodott magaslatról való bukás, a rózsaszínű reményekoly hirtelen szétfoszlása nagyon is érezhető volt, s a rideg valóság,mely mint lidércnyomás szorongatta az emberek keblét, lépten-nyomon nagyon is érzékenyen hatott a kedélyekre.Ha legalább annyira elviselhetők maradtak volna a viszonyok, mintamilyenek októberig voltak! A délvidéken fogságba került honvédekfelett való rendelkezés, s a komáromi vár cernírozása megakadályoz-ták a császáriakat abban, hogy a haditörvényszéket felállítsák, s ahírhedt bécsi rendőrség sem tudott a maga státusából annyi erőt nél-külözni, amennyivel a szükséges rendőri hálózatot nálunk megte-remtse. Azonkívül a hatalom urai még haboztak a bilincsek súlyossátételében, mert az osztrák sereg teljes győzelmének, s Magyarországvégleges leigázásának mindaddig nem örvendhetett, míg testébenbenne volt az erős szálka - Komárom vára. Mindaddig míg meg nemhódították a kőszívű szüzet, politikából kissé bevonták éles karmai-kat, hogy azután sietve vágják bele a nemzetnek amúgy is vérző szí-vébe.

Mialatt a sovinizmus túlmerész reményeket táplált, s Ko-máromra légvárakat épített, a császári generálisok titokban elő-készítették a komáromi vár kapitulációját, s különös sietséggel haj-szolták a dolgot. Csak utólag tudódott ki e lázas sietség oka, s miértmentek bele olyan feltételekbe, melyekbe egyébként nem egy köny-nyen egyeztek volna bele. Ugyanis minden áron még október 6.-aelőtt a vár, s így az egész ország urai akartak lenni, hogy a már rég-óta biztos kezekkel előkészített bosszú művét, megtorlásul Lamberggróf és Latour gróf meggyilkolásáért, a 48. október 6.-án kitört bécsifelkelésért - amivel szintén a magyarokat vádolták - mint kiegyenlítőáldozatokat végrehajthassák. Mert tudvalevő dolog, hogy a hon-védcsapatok október 5.-én vonultak ki a várból, s október 6.-án tör-téntek Aradon és Pesten azok a borzalmas kivégzések.

A tisztelt olvasók engedjék meg, hogy ne bocsátkozzam beleama sötét napok módfelett gyászos emlékeinek felidézésébe. Esetlegkeserves kifakadásokra ragadtatnám magamat, s így ellentétbe keve-redném a spiritista ember törvényeivel és kötelességeivel, melyekelnézést, kiengesztelődést és felebaráti szeretetet írnak elő De egyéb-ként is az idő, az események s különösen Isten kegyelméből és böl-

189

csességéből a dolgok kedvező fordulata ma már teljesen kibékíthetbennünket azzal a korszakkal

Mikor 1873 október vége felé Aradra hívtak, mar a pálya-udvaron feltűnt nekem a dolgos sürgés-forgás és élénk mozgal-masság, mely arra mutatott, hogy itt pezsdülő élet, felvirágzás ural-kodik. Ez a benyomás még fokozódott páciensem házában, ki azország, de talán az egész szárazföld legnagyobb szeszgyári telepénektulajdonosa volt. Noha alig maradtam egy napig Aradon, nem tudtamlemondani arról, hogy meg ne tegyem a zarándokutat ama hely felé,ahol 24 évvel ezelőtt bajtársaimmal egyetemben megtörve, remény-telenül, mintegy pellengérre állítva vesztegeltem. Persze hogy akko-riban más szempontból, s más megvilágításban láttam az embereket,a dolgokat s az eseményeket. A gondolatok és reflexiók egész seregekavargott fejemben, amelyekre azonban ma már nem emlékszem. Deegy képnek az emléke megmaradt bennem: Világos, Villafranca ésKöniggratz. Minő bölcsességgel intézi a Gondviselés az egyesek és anépek sorsát; a vérrel és könnyekkel áztatott, romokkal tarkított föl-dön ismét kihajt az emberiség haladása. Ez a nemzet jól felfogta avilágot intéző hatalom intencióit, melyek szerint a VilágostólKöniggrátzig terjedő időszakban élnie kellett.

Az érett elemek ezt az időt tanulásra, munkára és taka-rékosságra fordították, hogy a jobbágyság megszűntével alaposanmegváltozott viszonyokba beleilleszkedhessenek. A serdülő fiatalsága 48-49-es évek hagyományain hazafias szellemben nevelődött, úgyhogy a német szellemben, a nyugateurópai fejlődés szemmel tartásá-val újjászervezett iskolákban e szellem nem gyengült, ellenben töb-bet tanultak, mint azelőtt, s törzsét képezték a későbbi jól kvalifikálthivatalnoki karnak. És végül a legintelligensebb, legjellemerősebb éslegenergikusabb férfiak, kik mindenfelé emigráltak, a számkivetéskeserű kenyerén megerősödtek, s egyúttal mohón szívták magukba afejlődöttebb nemzetek vívmányait. Ezekkel a hazába való visszatérésután megtermékenyítették a fogékony honi talajt, s az elvetett mag-vak a szabadság napjának éltető sugarai alatt életre keltek, s a nemzetközkincsévé lettek. Ilymódon a Világosnál tetszhalottá sanyargatottturulmadár Königgrátznél új életre ébredt, hogy 67-ben Phönix-módjára a véráztatott máglyáról, a nemzet engesztelő áldozati oltárá-ról felszálljon a magasba.

190

Hát van-e, aki nem látja ebben egy magasabb, hatalmas kéznek cél-tudatos rendezését és vezetését?

*Hazatérésem után beiratkoztam az orvosi fakultásra, ahol egyszeri-ben megtörtént a reorganizálás a tanítás szabadságával, persze a taní-tási díjjal is. Az aranysujtásos honvédorvos közönséges, szürke diák-ká vedlett. De az ilyen vedlés általános lett, amikor az amnesztiátkapott katonák Komáromból visszatértek. Egy ideig egy honvéd semmert Pesten nyilvánosan mutatkozni. Úgy történt, mint alkalmasint amásvilágon is történik, mikor sok méltóságos úr levetve rangjánakkülső jeleit, mint jelentéktelen tucatember mutatkozik. Láttam egyegykori főhadnagyot, aki szobafestő, egy kapitányt, aki kereskedőse-géd volt. utóbbi Isaszegnél kitüntette magát, s így méltán viselte atiszti kardbojtot. Hajóson állomásozott volt kórházi főorvosomat, akia közös vacsoráknál formális előadásokat tartott és az összes latin ésgörög klasszikusokat könyv nélkül citálta, télen láttam viszont; nyo-morúságos, lerongyolt nyári kabátban járt, s iszákos ember létérekoldult, kinek szégyenkezve adtam oda utolsó forintomat. De hiány-zott olyan analógia a másvilággal, mikor egy jelentéktelen, alsórendűtársadalmi állásban levő ember, mint tiszta, előrehaladott szellemjelentkezik.

Az egyetemi élet nagyon sivár és örömtelen volt. A dékán,Tognionak hívták, jelentékeny tudós és természetbúvár, de egyúttalelkeseredett pánszláv volt, halálos ellensége a magyar sza-badságharcnak. A medikusok között egy sereg szláv nemzetiségűkémet tartott, s a hírhedt rendőrségi igazgató Prottmann házábanmindennapos volt. Meg is kapta a jól megérdemelt Ferenc József-rendet.Aradi útitársaim, akik a passzusokat leadták, rendőri felügyelet alákerültek, és minden 10-ik napon kötelesek voltak a rendőrségnéljelentkezni; mindhármat Pesten orvosilag felülvizsgálták, de felmen-tették, mert szerencséjükre egy tisztességes katonaorvosra akadtak,aki aradi kollegáját nem akarta dezavuálni. Csodálatosképpen énve-lem egyáltalában nem törődtek, mintha az a bizonyos mesebeli sipkalett volna rajtam, mely viselőjét láthatatlanná teszi. De azért folyto-nos aggodalomban éltem, hogy éjnek idején felkeres a katonai őrség,besoroznak és Olaszországba küldenek. Ez ugyan még a legkisebbbaj lett volna.

191

Április vége felé csakugyan beállított hozzánk egy titkosrendőr, akinek jóval azelőtt apám valami lényeges szolgálatot tett, skérte apámat, hogy engem mielőbb menesszen innen. Elmondta,hogy egyik társa utasítást kapott, hogy engem letartóztasson, de őazon volt, hogy az ügyet neki adják ki. Az oka ennek az volt, hogynyomára jöttek az én októberi agitálásomnak, s 48 decemberébentörtént bécsi utazásomnak. Atyám már alig emlékezett erre az ember-re, s arra a szolgálatra, amit neki tett. Erről az esetről csakugyan ellehet mondani: „Tedd a kenyeredet vízre, mégis csak gyermekeidfelé úszik.”

Nagy megdöbbenésemben benső barátaim tanácsához folya-modtam. Az akkori időben ugyanis egy lépést sem lehetett „Pas-sirschein” nélkül tenni. Megtudtam, hogy a görögkeleti templomépületében, az udvari rész első emeletén lakik Kossuth nővére (?),akinél a proskribáltak a szökéshez szükséges útleveleket megkaphat-ják. Azonnal odamentem és csakugyan egy hölgy fogadott engem, dekizártnak tartom, hogy abban az időben Kossuth nővérének titkosösszeköttetései lettek volna a rendőrséggel. Másnapra hívott megengem. És csakugyan megkaptam a Krzsbacek Vencel szabólegénynevére kiállított, s Pestről Kassára szóló és 14 napra érvényesPassirscheint. Hogy miért állíttattam ki Kassára? Volt egy bensőbarátom és kollégám, kit már kora gyermekségem óta ismertem. 48-ban szerkesztőtárs volt egy ultraradikális német lapnál, az„Opposition”-nál, s így szerfelett kompromittált ember. Ez mint taní-tó szegődött Szántóra egy nagyobb fiú mellé, s én azt reméltem,hogy az ottani vidéken szintén találok állást, vagy menedéket. Scsakugyan úgy is volt. Egy nagybérlőnél Kéren, Szántó mellett taní-tói állást kaptam, s ennek révén kerültem később leendő apósomházába.

Ha ez a sok komplikált s mégis egymásba nyúló eseménycsakugyan nem lett volna más, mint „véletlen”, akkor ez a vélet-len valóban misztikusabb, mint a Gondviselés láthatatlan keze.Mert csodálatos, hogy éppen Szántón kellett megismerkednem élet-társammal, akit csak 53-ban vehettem el, s ki híven és odaadássalosztozott velem örömben, bánatban, s minden hibám és gyengémdacára végtelen elnézéssel még most is a menyasszony rajongásávalcsügg rajtam. Minden tulajdonság megvolt benne, amivel élethivatá-somnál kezemre járhatott. Sőt többet mondok: kölcsönös gyengéink

192

és hibáink éppen alkalmasak voltak arra, hogy egymás között lecsi-szolódjanak, mert két teljesen egyenlő természet stagnál, s mindenlelki fejlődés nélkül halad egymás mellett. Egy jelentékeny körül-mény figyelemreméltó módon jellemzi azt a providenciális utat,mely házasságomhoz vezetett.Pesten születvén s felfegyverkezve lévén mindazokkal a tulajdonsá-gokkal, melyek szülővárosomban folytatandó praktikus életpályám-hoz sikerrel kecsegtettek, senki sem gondolhatott volna arra, hogy alegkedvezőbb viszonyokat és körülményeket figyelmen kívül hagy-va, vidékre fogok menni. Sőt nem egy iskolatársam tette meg némiirigységgel a jövendölést, hogy mint kiterjedt praxissal bíró orvost,saját hintómon fog látni. Igaz, hogy tanulmányaim befejeztével va-lami megmagyarázhatatlan ellenszenv fogott el Pest iránt, s csak avidékre gondoltam. De Szántó akkor is ki lett volna zárva, mert ezt anevet még az iskolai földrajz révén sem ismertem. És mégis életem-nek három legkihatóbb eseménye itt zajlott le.

Mint a homöopatia legádázabb ellensége és megvetője, hosz-szú kínlódás után az orvosok részéről menthetetlennek tartva, hosz-szas vonakodás után a homöopátiára bíztam magam, s nemsokára rámeggyógyultam. Minden miszticizmusnak ellensége voltam, s íme, aházamba vetődik a szomnambula. És végül a homöopátia révén ke-rültem báró Vay házába, s ismerkedtem meg Adelmával, ahol aztánmegtaláltam az utat a spiritizmushoz, melyet életfeladatom gyanánttekintek.És mindez csak a vakon működő véletlen műve volna? Nem! Dicsé-rem és áldom a mi mennyei Atyánkat, mert szellememet megvilágo-sította, s mindenben megismerteté velem, hogy nincsen vak véletlen,hanem hogy az ő mindentlátó szeme, az ő szelíd atyai keze volt az,mely életem útján lépteimet vezette, az ösvényt egyengette, a veszé-lyeket elhárította, s midőn megbotlottam, végtelen türelmében ismé-telve megsegített, s az elmerüléstől megmentett. Áldom az atyai ke-zet. Még akkor is, ha saját javamra jónak látta a büntetést akkor,midőn az ő akaratával ellenkezve, a törvény által előirt útról le akar-tam térni. Dicsérem és áldom az Urat, hogy hetvenöt esztendős ko-romban még elegendő testi rugékonyságot és szellemi frissességetadott ahhoz, hogy az ő szolgálatában való különböző munkáimattehetségem szerint elvégezhessem. Áldassék érte az ő szent neve!

193

II. ÁLTALÁNOS ISMERTETÉS.A spiritizmus és a spiritiszták.

A spiritisztikus tünemények tényei legújabban mind az öt világrész-ben oly sújtó érvekké halmozódtak föl a spiritizmus igazsága mellett,melyeknek folytán az ellenesek ma már belátják, hogy az eddig any-nyira kedvelt agyontagadással ezután már be nem érhetik. Mióta alegelőkelőbb és világhírű tudósok sorai közül, kik bátorságukat, be-csületességüket és meggyőződésüket latba vetve - buvárlataik ered-ményét az igazság érdekében nyíltan és tartózkodás nélkül annyianteszik közzé: e dolog immáron annyira imponáló, hogy ily klasszikustanuk rossz hírbe keverésének és gyanúsításának semmiféle továbbihajszája rajta már ki nem foghat. így az ellenesek olyannyira a sa-rokba vannak szorítva, hogy derekukat beadni s a tüneményeket minttényleg létezőket elismerni kényszerűlnek. Ugyanez megtörtént minda két árnyalatú - t. i. a fekete és szürke - ellenesek részéről is, ameny-nyiben egyik a szószékről, másik meg nyomtatott műveknek sok ezerpéldányban való terjesztésével leplezetlenül teszi közzé a tünemé-nyeket, mint valóban fennállókat. Nos tehát, most már nincs máshátra, mint a józan emberi értelemnek elfogadnia, hogy ezen kierő-szakolt beismerés után már csak egyetlen út áll nyitva, t. i. levonnibelőle az egyetlen logikus következtetést: ezen felismert igazságokatjobban megközelíteni és buzgó továbbkutatás segélyével gyümölcs-termővé tenni az emberiség számára, melynek tanítóiul és vezetőiülkínálják magukat; előmozdítani és értékesíteni őket, mert mindenkiküzdött igazság új fényt terjeszt, hogy az előre törekvő emberiségszámára megvilágítsa a haladás pályáját.

Tehát, mint mondtam, elleneseink számára már nincs máskibúvó, - de természetesen csak úgy, ha komolyan és őszintén törek-szenek a hamisítatlan igazságot napfényre juttatni, érvényesíteni ésszámára méltánylást kiküzdeni. Mégis azon az ellenkező úton, me-lyen haladnak, oda lyukadnak ki, hogy a dolog nem így áll, sőt ezt azigazságot per fas et nefas el akarnák nyomni, mert kirívó az ellentétaz igazság fáklyájának sugárzó fénye és az ő füstösen pislogó fény-pontocskájuk között, amely fénypontocska azonban nekik jólétet,rangot, hatalmat és nimbuszt kölcsönzött. Ezért vívják ők az önfenn-tartási ösztön kétségbeesett küzdelmét, melyben tudvalevőleg mintmentőhorgonyhoz még a szalmaszálhoz is szoktunk kapkodni. Azegyik a sötétség hordozóját, az örökös tagadást, az ördögöt emlegeti,

194

a másik egy eddig csak kinevetett, letagadott „semmi”-nél keres me-nekülést: „Az - animánál.”Az ellenesek első kategóriájába tartozókkal foglalkozni nem óhajtok;lényege és hivatása szerint munkáját majdan a mi hozzájárulásunknélkül önmaga is be fogja fejezni. Ellenben a második kategóriánakújdonatújan toborzott frigytársával akarom röviden megismertetnikülönösen azon t. olvasóinkat, akik e vitás kérdésekben kellőképptájékozva talán nincsenek.

Az egyik legelőkelőbb modern német filozófus: HartmannEde újabban a spiritizmus ellen új elmélettel lépett a küzdőtérre.Nyíltan kijelenti, hogy a kísérleti spiritizmussal sohasem foglalko-zott, azért nem is ismeri ezt; kifogástalan tanuknak egész tömegével,továbbá elvitathatatlan jellemtisztaságú férfiaknak kijelentéseivelszemben a spiritisztikus tüneményeknek valódiságát, mint léteződolgokat elismeri ugyan, de szerinte az összes tünemények magábana médiumban, a médium lelkében rejlő misztikus erők hatásaibólszellemek kizárásával magyarázhatók meg, s a médiumok e tulajdon-ságait médiumizmusnak vagy animizmusnak nevezi.

Tisztelt olvasóim bizonyára nem várják tőlem, hogy e helyene valósággal nem is komolyan gondolt taktikus sakkhúzás ellen ér-vekkel lépjek fel. De nincs is erre szükségük azon olvasóinknak, akikaz „Égi Világosság” közleményeit figyelemmel kisérték - szerintemez annyit jelentene, mintha baglyokat akarnék Athenbe vinni.Aksakof N. Sándor orosz államtanácsos, a kísérleti spiritizmus terénelismert tekintély „Animizmus és spiritizmust című epochalis művé-ben vállalkozott arra, hogy két vaskos köteten át több mint száz nyil-vánvaló tény segélyével alaposan rácáfoljon erre a rozoga teóriára.Hartmann, kinek bölcsészeti rendszere Aksakof részletezései folytánkomolyan megrendült, ennek dacára oly sok éven át állhatatosanhallgat: ez az ő részéről bízvást néma elismerése a csatavesztésnek.De Hartmann mégis elvitathatatlan szolgálatot tett a spiritizmusnakazáltal, hogy vitatkozásával előidézte Aksakof művét, mely mostmint egy gránit obeliszk, mint egy gigászi jele az igazságnak, aspiritisztikus igazság sérthetetlenségének, minden időkön keresztül amagasba fog fölnyúlni. Hartmann támadásából egy további hasznunkaz, hogy az ellenesek mintegy árulást követtek el a saját ügyük ellen,amennyiben egyikét fő védőbástyájuknak, melyet oly sok évtizedenát kitartással védelmeztek, önkényt adták föl, abban a hiú remény-

195

ben, hogy az animizmusnak újonnan fölhányt sáncai mögött helyüketmegvédhetik. Aktát veszünk magunknak e megtérésükről; melyetszintén a spiritizmus javára írhatunk.

Ők ugyanis az embert eddig csak mint sejtekből álló lényt,mint fehérjeképződményt tekintették, mely erőműtani és vegyi tör-vények szerint működik. Lelket föltételezni? Ez teljesen fölöslegesvolt és most - horribile dictu - fölfedezik, hogy ezt a sejttömegekbőlálló testet mégis csak valami misztikus tulajdonságokkal fölruházottlélek, asztráltest eleveníti meg, szabályozza és uralja - Animizmus,médiumizmus! Erre az animára úgy van szükségük, mint egy szabó-próbababára, hogy rája az animizmus köpenykéjét fölakaszthassák.

Mi, spiritiszták, nem vagyunk sem vakok, sem alattomosak.Nyíltan beismerjük, hogy igenis sok misztikus tünemény animisz-tikus jellegű, így például a szomnambulizmus, a kettős én(Doppelgángerei), a belső látás (second sight), a telepáthia, a víziók,beteljesülő álmok, jóslások, sejtelmek stb. Abszolút semmi okunksincs arra, hogy ezeknek az elismerésétől irtózzunk, mert másrészrőlmeg a médiumok által jött spiritisztikus szellemnyilatkozatok nagytömegeinek valódisága megcáfolhatatlanul bebizonyítva lőn. Ama-zokat beismerjük minden nehézség nélkül, de megvédelmezzük eme-zeket is kifogástalan, megtámadhatatlan bizonyítékok segélyével.

Ez okból, hogy a jövőben minden félreértésnek vagy szán-dékos félremagyarázásnak elejét vegyem, előzetesen megmagya-rázni óhajtom, ha e kifejezés: „médiumizmus” előfordul, akkor ez akifejezés nem az elleneseink által koholt értelemben veendő, hanemolynemű összefoglalata legyen egy a szellemekkel való közlekedésrealkalmas, mediális képesseggel fölruházott individuum spiritisztikusminőségeinek, mint ahogy ezeket összefoglalni e ciklusban fölada-tommá tűztem, t. i. föltüntetni ezen adomány karakterisztikus tulaj-donságait, áttörésének módozatait, fejlődését, fejlesztését és teljesí-tőképességét, azaz - hogy úgy mondjam - előadni a médiumitásoktermészetrajzát.

Mint ahogy a két előző ciklusban, úgy a harmadikban semfogok idegen adatokra, könyvekből kiszemelt közleményekre hi-vatkozni, hanem csakis saját, e téren tapasztalt élményeimet fogomközölni, ahol mint faktor személyesen működtem közre. Elégségesbizonyítékokat kaptam arra nézve, hogy ezen esetekben valóságostestnélküli szellemek idézték elő a tüneményeket. Nyilván kimutat-

196

hatom, hogy e szellemek éppenséggel nem voltak ördögök, hanem atanítást, vigaszt és imát kívánó szegény szellemek kivételével, tiszta,jóakaratú, szeretetteljes és elnéző szellemek voltak, kik Isten szerete-tét, hatalmát és dicsőségét hirdették magasztos szavakkal. Ékes sza-vakban tárták szemeink elé üdvözítőnk szeretetáldozatának jelentő-ségét; - vagyis az evangéliumnak legtisztább etikáját csepegtettékszíveinkbe, és így oly sok, az Istentől és az ő küldötteitől elrugasz-kodott hitetlent buzdítottak visszafordulásra és az atyai házba valómegtérésre.

A médiumizmusról általában.Ha a következőkben médiumokra, illetőleg médiumi jelenségekrehivatkozom, nem csupán a kezem alatt volt egyleti médiumokat,hanem a különféle, egymástól távol élő médiumok sokadalmát értem,akik az Óceánon innen és túl egybevágóan nyilatkoznak. És hogyhaennyi nyomós bizonyíték dacára is lemondok arról a reményről, hogyelleneinket a tanúságtétel bizonyító erejéről meggyőzzem, arra mégisszámot tartok, hogy legalább gondolkodóba ejtsem őket. A médiu-mok pedig, vagy; helyesebben az általuk megnyilatkozó szellemekazt bizonyítják, amit a természetbúvárok már régtől fogva kiderítet-tek, hogy tudniillik a természetben nincs ugrás. És miért nem akarjákaz evolúció-törvény érvényét, mint a szellemi világra is érvényest,szintén elfogadni, hogy tudniillik a test levetése után, mely csak bu-rokul szolgált a szellemnek, ez ugyanazon a ponton veszi fel az evo-lúció fonalát, amely ponton ez az elválás percében megszakadt? Hi-szen a test levetése nem érintette a szellem lényegét, mivoltát; újlétfeltételek és viszonyok közepette éli ugyan testnélküli életét,amennyiben a nehézkedési törvény, a tér és időbeli viszonylatokránézve módosultak, de a szellem valójában ugyanaz marad, ami atest kapcsolatában volt - sem több, sem kevesebb. Hiszen mindaz,ami egyénisége sajátosságát képezte: ész, tudás, ítélőképesség, szere-tet, érzelem, kedély, jó vagy rossz hajlamok, stb. szellemének s lel-kének tulajdonai voltak, nem pedig testi szerveinek produktumai;tehát ezeknek felbomlása nem érintheti a szellemet. A gubóból ki-bontakozott pillangó e metamorfózis által nem ugrotta át a természetsorrendjében a rovarok osztályát, - rovar maradt most is, csak máséletfeltételek mellett.

197

Az az általánosan elterjedt félszeg felfogás, mintha a test elhalásaután a szellem előtt a mindenség rejtett titkai egyszerre kitárulnának,nagy hátrányára van a spiritizmus helyes méltánylásának és terjedé-sének a hívők és hitetlenek sorában egyaránt. Amazok, akik elhaltszeretteiket megdicsőülteknek képzelik, valósággal megbotránkoz-nak a lehetőségén azon gondolatnak, hogy a túlvilági élet olyanformalehessen, hogy apjuk, anyjuk, stb. akármilyen spiritizáló kör meghí-vására megjelenhessenek, ahol idegen emberek faggatásainak kellhelyt állaniok, vagy pedig - mily szörnyűség! - asztalt mozgatniok,vagy tallérral körözniök. Eszükbe sem jut, hogy kutassanak, vajonhelyesebb-e a spiritizmus felfogása a felekezetekénél, vagy sem? Deminthogy tetszetősebb, óhajuknak megfelelőbb a felekezeti felfogás,minden tétovázás nélkül ahhoz szegődnek, sőt ezentúl keményenharcolnak a spiritizmus ellen, és lecáfolják, diszkreditálják, ahol csakalkalom nyílik rá. Pedig, elvakitott szegény testvérem, még mennyireelszörnyülködnél, hogyha megtudnád a tiszta valóságot. Hogy az,kinek emlékét pietásos szivedbe zártad és kegyelettel őrized, akiről anagy diszben pompázó, exotikus virágokkal és koszorúkkal elhalmo-zott ravatalnál az ékesszóló elparentálás magasztaló szavait hallottad;akinek sírboltjához elzarándokolsz, hogy szorongó szíveden könnyítsés ott csak az a gondolat ad vigasztalást és enyhet, hogy meggyászoltkedvesed magas állása, rangja, vagyona és köztisztelete révén bizo-nyára az igazak kórusában van és ezek biztosítottak számára illő he-lyet az üdvözültek bírodalmában. - Mondom, elszörnyüködnél,hogyha tudnád, hogy egynémelyike esetleg epedő, irigy szívvel néziamaz, általad annyira lekicsinyelt szellemeket, akik a szellemek szo-lidaritásának közös munkájában a lajtorjának máris arra a fokáraértek, ahol Isten bölcs rendelkezésénél fogva az asztalmozgatásbanvagy tallérkörözésben kivehetik a maguk részét! Ott túlnan ugyanishelyesebben mérlegelik és méltányolják a becsmérelt asztallábmoz-gatást, melynek kopogtatása révén a beszédre képtelen szellemekmegértetik magukat földi testvéreikkel, közölvén állapotukat, helyze-tüket, törekvéseiket, reményeiket, vígaszt és megnyugtatást adva aszellem halhatatlansága, Isten véghetetlen irgalma és jósága felől,melyre minden teremtménye számot tarthat, hogyha fölismert bűnei-nek levetkőzése után Isten örök törvényeinek aláveti magát. Nagy,kimondhatatlan nagy faktorrá válik ez a szellemtelegráf-gépezet, azegyszerű asztal a szellem szemében, amelynek révén minden óhaját,

198

vágyát, bánatát, intését eljuttatja az emberek lelkéhez, szívéhez, sőtkoponyájához is; az intést főleg azokhoz, akiknek szíve, lelke még kinem nyílott és csupán a koponyával képesek felfogni még a tulajdonképpeni érzelmi tüneteket is.

A hitetlen materialista pedig cinikus hahotával, a gúny mér-gével fogadja a spiritizmusnak e még primitív formában megnyilat-kozó jelenségeit. Hivalkodik hitetlenségével, sokkal ésszerűbbnektartja a teljes megsemmisülés fogalmát, mintsem olyan mennyország(!) elfogadását, ahol asztalmozgatásra és - szerinte - egyéb allotriákravetemedik az elhaltak lelke. Ezekkel nem is akarok foglalkozni;ezeknek még sokat kell az anyagot lehántoló forgatagban rotálniok,amíg egy szikrányi megismerés világít be elsötétült lényükbe. EzekIsten bölcsessége folytán a „kődobálás” durva munkájához fognakberendeltetni, hogy ott vegyék ki a maguk részét, ahol csupán csakdurva eszközök vezetnek célra.

Mindezt maguk a szellemek telegrafálják direkt kopogtatásáltal. Nem is kizárólag az asztalláb emelkedése által, hanem néhabenn az asztalban elhangzó kopogások által jelzik a kibetűzendőszavakat. Hiszen két egymástól távol levő ember szintén csak ilymódon érintkezhetik egymással. Midőn pedig összekerülnek, az élő-szó feleslegessé teszi a táviratot. A szellem és médium között szinténez a kényelmesebb és praktikusabb érintkezési mód áll fenn, főkép-pen a beszélő médiumok révén. A szellemek tudniillik, nagy ritkánugyan, elfoglalják a médium beszélő szerveit, és ezek által közvetle-nül beszélnek. Csakhogy e fajta médiumok nagyon ritkán akadnak.Gyakoribb az intuitív médiumitás sokféle alfaja, midőn a médiummagnetikus összekötő szalagja meglazul, és a szellem akár közelről,akár távolról gondolatait átsugározza a médium szellemébe, aki a ráátruházott szellemközleményt aztán saját beszélő szervei útján han-gosan teszi közzé. Ha közelről történik a gondolat átvitele, akkoranalógiáját találjuk a gondolat-olvasásban vagy a gondolat-átvitelbenkét élő ember között. Ha pedig a szellem távolból sugározza át amédium szellemét a saját gondolatáramával, ennek meg a Marconi-féle drótnélküli távírásban találjuk meg az analógiáját, sőt a telepáti-ában is, amely számtalan bebizonyított esetei révén már alig képez-heti többé vita tárgyát. A beállott halálról való jeladás - amilyetFlammarion (L'lnconnu: „Az ismeretlen című könyvében) több százesetet sorol föl, - szószerint - amennyiben ez távolhatást jelent - szin-

199

tén telepátikus eset ugyan, de mégis más kategóriába való. Telepátiaalatt tulajdonképpen azt kell érteni, midőn két hasonlólag hangolt,szimpatizált ember erős akarat kifejtése által gondolatokat, üzenete-ket cserél ki egymással a távolból. Ilyen telepátikus esetekről ma-gamnak is van minden kétséget kizáróan tudomásom, amely esetekteljes hitelt érdemlő személyek között játszódtak le. Nem tekintendőtehát utópiának az a remény, hogy idők multával, jövendő, finomultidegzetű, szilárdabb erkölcsi és akaraterővel bíró nemzedékek némi-leg nélkülözhetni fogják a villamos szikra-távirati közvetítését, he-lyettesítvén ezt a haladottabb szellem által kifejtett akaratának hatvá-nyozott erejű delejes szikrájával. S ha végigtekintünk a felsarjadógyermekseregen, mely a jövendő generáció anyagát fogja szolgál-tatni: a felnőttek erkölcsi dekadenciáján elszomorodott szívünk vi-gaszt és reményt merít a feltűnően jó, erkölcs-szellemileg is kvalifi-káltabb gyermek-generáció láttára. És szemünk előtt megvalósulnilátjuk a médiumaink által régen közölt jövendölést, hogy tudniillikIsten jósága haladottabb szellemeket fog testetöltésre küldeni, kikegyrészt gátat fognak vetni a mindinkább haladó erkölcsi süllyedés-nek, másrészt pedig az igazi - nem az álfelvilágosultság, - hanem amegvilágosulás, a szellemerkölcsi haladás korát fogják bolygónkoninaugurálni. Hiszen Isten jósága és szeretete mindig segítségre jött,midőn az emberek hanyatlása örvény felé sodorta őket, s már-márelmerültenek. Az emberek ezt szerencsés véletlenek közrejátszásá-nak magyarázták. Klio számtalan ily esetet jegyzett fel. Nagy dologvolt már az is, hogyha némely történetíró az ily válságos esetekbenbekövetkezett megoldást a „történelem géniuszának” tudja be "érde-mül.

Igenis, Ö, a Mindenható, az emberiség Géniusza, kormány-zója okozta a változást, ő, aki türelmes Atya mindenha!

Miután tudjuk, hogy mindegyik szellem magával viszi mind-azt, amit a földön megszerzett, jót és rosszat egyaránt, hogy szerze-ményével azon a ponton folytassa a minden teremtményre nézvekötelező haladási feladatot, amely ponton a földi halál ezt megszakí-totta, következésképpen feladata megoldásához mindazok a szellemikvalitások és elért erkölcsi fokozatok rendelkezésére állnak, amelyekkülönféle testetöltéseiből, különösen utolsó földi életének facit-jábólerednek. S miután hajlamai, vágyai, ambíciói, szenvedelmei ugyan-azok, mint amilyenek földi életében voltak, a hasonlók vonzásának

200

törvényénél fogva adequat szellemcsoportok vonzzák magukhoz.Eképpen vonzatik a tudós, író, költő, művész stb. hasonló hajlamú ésvágyú szellemtestvéreihez, ahol hajlama, tudvágya ösztönzést éskielégítést nyer, és eszmecsere által hatványozást is. Ily módon ahaladásra vágyó és törekvő szellem a hasonlók vonzásának törvényeáltal nagy hasznot húz, amennyiben a hozzá hasonlók csoportjábanmegtalálja a haladásra való eszközöket: az eszmecserében, a képes-ségek kölcsönös kicserélésében és kiegészítésében, egymás ösztön-zésében és jóakaratú segítésében. Mindez előbbre viszi a szellemet,mert akaratereje szilárdul, képességei izmosodnak, hamarább ér-vényesülnek és válnak gyümölcsözőkké. Azzá pedig nem annyira aszellemvilágban, mint inkább itt a földön válhatnak, még pedig vagytestet öltés által, amelyben a szellem tisztultabb, haladottabb iránybahaladva leszereli a még benne levő gyengéket, hibákat s az előbbiéletpályáján elkövetett botlásait jóvátéve kiengeszteli a törvényenejtett sérelmet. Vagy pedig azáltal, hogy Isten kegyelme megengedineki, hogy földi testvéreit sugalmazással befolyásolhassa a jóra, ne-mesre, a tudomány és művészet mindenféle ágazatánaktökéletesbítésére. A földön élő úgynevezett szelllemi munkások szel-lemei: írók, költők, tudósok, művészek, szónokok, államférfiak, stb.nagyobb része csakugyan ilyen szellemek befolyása alatt áll - tehátmédiumok, habár nem is tudatosan médiumok. De azért mégis pa-naszkodik néha a költő, író vagy művész, hogy nem tud alkotni, merthíján van az intuíciónak, nincs inspirálva. Máskor meg dicsekszik,hogy megszállta az inspiráció.

Intuíció annyit jelent, mint: az érzékfölötti befogadására valóképesség. Annyi művelt és okos ember bizonyára nem beszélne tehátintuícióról, hogyha nem érezné hol annak meglevését, hol meg elma-radását. Inspiráció meg annyi, mint sugallás; tehát kinek a sugallatárahallgatózik vágyóan a toll embere vagy a művész?

Minden ember médium, tudniillik saját szellemének médiu-ma. Saját szelleme pedig befolyásolható a szabad szellemek: rossz ésjó szellemek által egyaránt. Sajnos az emberek kevésbé hallgatnak ajók sugallására, s inkább követik az olyanokat, akik önös hajlamaik-kal megegyeznek. Arra azonban, hogy a szellemek jelenségek általbizonyítékot szolgáltathassanak, nem minden ember képes; arra egybizonyos testi, különösen idegzett szervezet, különleges fluidárisminősítés: az asztráltest még eddig ki nem derített avatottsága szük-

201

séges. Ezek az eszközök, akik Isten célzatainak megvalósítására hi-vatottak, tágabb értelemben érzéki és szellemi, azaz értelmi eszkö-zök; így fizikális jelenségeket és értelmi közleményeket közvetítőmédiumokat lehet megkülönböztetni.A fizikális jelenségeket érzékeinkkel felfoghatjuk és valóságukatmegállapíthatjuk, még pedig a mai előhaladni! Egzakt kutató tudo-mány módszerével és eszközeivel. Azért nevezhető a gyakorlati spi-ritizmus ezen ága, amely a fizikai jelenségek módszeres kutatásávalés felderítésével foglalkozik, „tudományos spiritizmusnak.” E fizikaijelenségek tehát elsősorban kiválóan hivatvák a lélek halhatatlansá-gát és a szellemekkel való érintkezés lehetőségét kétséget kizáróankimutatni. A tudományos spiritizmus tehát mintegy előcsarnokulszolgál arra, hogy a spiritizmus magasztos tanának etikájába bejut-hassunk. De másrészt az is igaz, hogy az, aki ezen jelenségek soránmár meggyőződött a spiritista tan igazságairól, annak többé nincsszüksége e jelenségekre, bármennyire megdöbbentőek legyenek isazok, mert alapjában véve mindig ugyanazt bizonyítják, amiről im-már meggyőződött - semmi egyebet. Eszerint tehát a fizikai jelensé-gek nem képeznek öncélt, hanem csak a célhoz vezető eszközök ahalhatatlanságban való hit elnyeréséhez. V halhatatlanságban valóhitnek pedig nagy horderejű erkölcsi konzekvenciái vannak, mertnyomában felmerül a kérdés, hogy mi mindent követel az erkölcsivilágrend e halhatatlansággal felruházott lénytől, hogy e világrendközepette törvényesen haladhasson és megoldhassa feladatát, s hogyTeremtőjének akaratát és célzatát szolgálja. Amíg tehát a fizikai tü-nemények kutatásának szüksége véget ér, mihelyt a halhatatlanság-ban való hit már meggyökerezett, addig a tisztultabb, haladottabbszellemek megnyilatkozásai szellemünk haladását, lelkünk tisztulá-sát, nemesbülését, Isten és szellemtestvéreink iránti szolidáris köte-lességünket illetőleg soha véget nem érnek, nem csupán a földi em-berre nézve, hanem még a haladott szellemekre nézve sem.

Végtelen munkát ró az erkölcsi haladás törvénye az emberreés pedig elsősorban az önmagunkon való munkát - gyengéink, hibá-ink leszerelése, erények szerzése s akaraterőnk fejlesztése tekinteté-ben. A szellemtan tehát mindenesetre a szellemek tanító irányúközleményeinél kezdődik, s e közlemények nemcsak a szellemeklétezését bizonyítják, hanem egyúttal rámutatnak a teremtés sígy a szellemek céljára is.

202

De azért a fizikai jelenségek nélkülözhetetlen szüksége és megmér-hetetlen haszna el nem tagadható; különösen az anyagelvű tudósok-kal szemben, akik rá sem hederítenek arra, amit ujjukkal meg nemtapogathatnak, szemükkel nem láthatnak és a kutató materialisztikustudomány módszerével és eszközeivel nem ellenőrizhetnek, - akikentehát a logikai argumentumok nem fognak.

Tudjuk, hogy két hasonló arcú ember nincsen. De inkábbakad - különösen testvérek közt - az összetévesztésig hasonló arcúkét ember, mint olyan két ember, akinek benső mivolta, azaz hajla-mai, temperamentuma, kedélye, jelleme, szenvedelmei, lelki és szel-lemi képessége, fogékonysága, aspirációi, rokon- és ellenszenvei,lelki-szellemi érettségi foka stb. teljesen hasonlók volnának. Ebbőlkiviláglik, hogy az emberek nem ugyanegy bizonyíték során - legyenez bármennyire megkapó is - jutnak a hit révébe. Ez irányban tapasz-taltam, hogy némely embert, akit bámulatos jelenségek vagy vala-mely közlemények bizonyítéka hidegen hagyott, egy csekélynekmondható jelenség elragadott és lelkesített. Akárhányat láttam, akikfizikai jelenségekre nem reagáltak, és egyedül a szellemtan etikai éslogikai megdönthetetlen igazságai nyomán váltak a spiritizmus tánto-ríthatatlan hívőivé. Az emberek sokféle hajlamaira és természetérenézve a bécsi néplélek azt a röpke megjegyzést használja: „Úriste-nünknek sok mindenféle kosztosa van.” Nos hát, Isten bölcsességekülönböző médiumitások révén, különböző jelenségeket tálaltat felaz embereknek, hogy mindegyik saját szájíze szerint találja meg alelki gyomrának való eledelt, hogy azt asszimilálva, élei képes hitetteremtsen és neveljen magának.

Kopogó médiumok.A különféle médiumitások fajainak ismertetését, a történelmi sor-rendnek megfelelőleg, a kopogó médiumokon, illetőleg a sokak általmegmosolygott, s jogtalanul kicsinylett kopogó szellemek jelensége-in kezdem meg. Fox János 1847 december havában Hydesville(New-York államban) nevű faluba költözött és ott kis házat bérelt. Aház már hosszabb idő óta lakatlan volt, mert az előbbi bérlők rövidbentlakás után kiköltöztek. Nem volt nyugalmuk a házban mindenfé-le zaj és lárma miatt. A házról az a hír terjedt el, hogy benne kísérte-tek járnak. Fox nem hitt a kísértetekben és bízott Isten oltalmában. Akopogás hallatszott az ajtón, falon, székeken, mennyezeten stb., okát

203

azonban minden keresés dacára sem lehetett megtalálni. Idővel Foxkét leánykája rájött, hogy az a kopogó valami hallja és látja őket, ésmindenkor úgy kopog, amint ők akarják

Foxné legyőzvén félelmét, a kővetkező kérdéseket intézte: -Tudsz tízig olvasni? Hány éves Margit? Hány éves Kate? Hány gyer-mekem van? Hány van életben? Hány halt meg?

S e kérdésekre a valóságnak megfelelő számú kopogáshallatszott.

-Te, aki itt kopogtatsz, ember vagy-e? - kérdé Foxné. Mire akopogás teljesen megszűnt.

-Túlvilági szellem vagy-e? - Mire többször hangos kopogáskövetkezett.

Átsiettek szomszédjaikhoz és elbeszélték ott a történteket.Azután abban állapodtak meg, hogy egy kopogás „nem”-et, kettőnem tudom”-ot, három pedig „igen”-t jelent. Később abban egyeztekmeg, hogy elmondják az abc-t és a szellem a megfelelő betűnél ko-pogtat és így kapnak majd válaszul szavakat és mondatokat.

A szellem kikopogtatta nevét, és elmondta, hogy őt sok év-vel ezelőtt e házban kirabolták, megölték és testét elásták a pincében.De nem azért jött, hogy bosszút álljon, hanem csak azért, hogy agondolkodó emberek figyelmét felköltse, és nekik az emberek és aszellemi világ közötti közlekedés új érájának megérkezését hírülhozza. A pincében megejtett ásatás alkalmával mintegy 6-7 lábnyimélységben csontvázat találtak.

Híre ment nemcsak a faluban, hanem messze földön. A kí-váncsiak egész serege özönlötte el Foxék lakását. Végre Foxék, hogynyugtuk legyen, elhatározták, hogy a két leánykát, kiknek jelen-létében a jelenségek történni szoktak, elküldik Hydesville-ből. Azidősebbiket Margitot Anburnba, Kate-t pedig Rochesterbe vitték anénjéhez. A kopogtatások azonban mind a két helyen folytonosan is-métlődtek. Sőt nénje jelenléte, kinek a házában Kate tartózkodott,szintén képes volt a kopogtatást előidézni.

Ez a három Fox leány volt tehát az első három nyilvánosmédium. Fox Kate egyébként később Londonban Goock ügyvédhezment férjhez, és kiváló médiummá fejlődött. Az ő közvetítése mellettjelent meg King szellem magnézium világítás mellett Crookes kísér-leteinél. 1849 novemberében a szellemektől az a megbízás adatott,hogy 16 megnevezett úri egyént hívjanak össze egy ülésre. Az illetők

204

megjelentek és igazolták, hogy a kopogás mindenütt hangzott amennyezeten, a falon, padlón stb., de nem tudták a tény okát meg-magyarázni.Egyik összejövetel alkalmával a jelenlevők köréből azt kérdezték :

-Miért hívták őket ehhez az üléshez?-Az volt a kívánságunk, - hangzott a válasz, - hogy előkelő

és intelligens személyekkel ismertessük meg e kopogó hangokat,akiknek elég képességük van megérteni, hogy azokat nem csalásvagy ámítás idézi elő. Ily megbízható egyének ítélete nagy befolyás-sal lesz egy rövid idő múlva egybehívandó gyülekezetre. Főképpenmédiumainknak és ezek barátainak akarjuk teljes bizalmát megnyer-ni, azt bizonyítván, hogy képesek vagyunk nagyobb társaságban is, -ahol ők szintén jelen fognak lenni hasonló hangokat előidézni. Aközvélemény forrongásba jött Amerikában, sőt az ott történtek híreeljutott az óceánon át az óvilágba is.

A fáról lehulló alma megvillantja Newton elméjében a gravi-táció, a nehézkedés nagy törvényét. A vasrácson vonagló békacomb-ból kipattantja Galvani a villamosság hatalmas szikráját, A gőz ha-talmas hajtóerejének az emberiség szolgálatára való eszméjét WattJakab mechanikus agyában váltja ki a buborékoló teakatlanból kiöm-lő s a fedőt mozgató pára. Nem kell-e bámulatra és imádásra ragad-tatnunk Isten végtelen bölcsessége és hatalma láttára, aki ily csekélyeszközökkel oly nagyhorderejű célzatokat valósit meg?

A mozgósított szellemek előőrseinek tekinthetők tehát a ko-pogó szellemek. Abban is megnyilatkozik Isten bölcsessége, hogyépp ezeket és nem haladottabb szellemeket szemelt ki arra, hogy amély álomba merült embereket keltsék fel álmukból. Mert bármilyprimitívnek tűnik is fel a közlekedésnek ez a hitetlenek előtt a gúnycéltáblájául szolgáló módja, mégis hiába igyekszik annak jelentősé-gét a tagadók cinizmusa devalválni, minthogy épp a kopogó jelensé-gek szolgáltatnak kétségbevonhatatlan bizonyítékokat a szellemeklétezéséről, és az ezekkel való érintkezés lehetőségéről.

Carpenter, Tyndal s végre Faraday merész hipotézisei, mi-szerint a köröző tagoknak önkénytelen izom- és ín-ropogásai váltjákki e kopogásokat, tarthatatlanoknak bizonyultak. De eltekintve attól,hogy az izmok inai nem is képesek általában kopogó hangokat kivál-tani, annál kevésbé csengő hangú kopogásokat: hogyan lehet, hogyönkénytelen kopogások révén értelmes, néha megdöbbentően találó

205

feleletek adatnak, melyeknek tartalmáról a körözők közül egyikneksincs tudomása: vagy jövendölések, melyek tényleg beválnak? Ezellenvetés pedig teljesen tárgytalanná válik olyan esetben, mint ahydesville-i, ahol a kopogások a falon, padlón, bútorokban vagy azablak üvegjén csendültek meg.

Nézetem szerint a szellemközlekedésnek ez a módja, bizo-nyítóerejére idézve, egy kategóriába sorozandó a direkt, közvetlenszellemírással, ahol mintegy az emberek szemeláttára létesül az írás.Mindkét szellemjelenség a médium közbenjárása nélkül megy végbe.Csak éppen a médium fluidját használja fel a szellem a kopogás,illetve az írás létrehozásához. Az érdemén túl hangoztatottanimisztikus befolyásról a médium részéről, melyről még szólani ésmelyet kellő mértékére redukálni fogok itt jogosan szó sem eshetik.Sajnos, nálunk ilyen valódi kopogó médium ritkán találkozik, de a60-as évek végén és a 70-es évek elején volt Piacet úrban ilyen ko-pogó médiumunk, kiről még szólni fogok.

Még mielőtt az írómédiumok leírásához fognék, rövidesenszóvá akarom tenni az asztalláb emelése által létesülő kopogó jelzé-seket és a tallérnak az abc-táblán való csúsztató közlekedési módját.Hiszen mindkét mód a kopogó- és írómédiumitás között mozog,azonban mégis inkább az írómédiumitás felé hajlik. Mert tényleg,ezek a médiumok idővel többnyire írómédiumokká válnak, amiáltalmagasabb fokra emelkedik médiumi képességük. De nem egyedül amédiumi technikára nézve, hanem az általuk közölhető anyag érdem-leges, szellemi tartalmára nézve is hatványozott fokot jelent, mint-hogy magasabb fokú szellemek nyilatkozhatnak általuk. Az asztallábútján kikopogtatott üzenetek azért primitívek, mert a körözőkspiritisztikailag kevéssé iskolázottak, és haladásukra épp olyan egy-szerű közlemények szolgálnak, tehát a vezetők felfogásukhoz képestválasztják a hozzájuk bocsátandó tanítókat. Az asztalláb emelésétegyébiránt az anyagtól megtisztult szellem nem is képes véghezvin-ni; azonban korántsem mind alantas szellem az, aki ezt végzi, hanemjóindulatú, a tisztulás útján előre törekvő, a törvényt tisztelő, deanyagától még végképpen meg nem tisztult szellemtestvér. S ha an-nak felismerték, figyelemmel meg is hallgathatják szavait és követ-hetik tanácsait.

A tallérral való érintkezés érdemleges megbírálása ugyan-abból a szempontból ítélendő meg, mint az előbbi érintkezési mód:

206

Hiszen az elemi iskolai tanító nagyon is okos, helyes és meg-szívlelendő oktatást adhat és ad is kicsiny tanítványainak aképpen,hogy ezeknek felfogási képességéhez alkalmazkodik, s így jobban,könnyebben tudja magát megértetni, mint például egy tudós profesz-szor. Akad olyan tallért-csúsztató médium is, aki nem is néz a pénz-re, de egyidejűleg szóval kíséri a kibetűzendő közleményt. Az olyan-ból idővel író- vagy beszélőmédium válik. Ismerek egy kiváló, er-kölcsileg minősített médiumot, de nem léptetik elő a köröző-fokbólaz írás fokára, mert kímélik gyenge, fájós szemeit.

Íme, látni, mennyire gyengéden kímélik és őrzik a véd-szellemek médiumaikat, mennyi figyelmes tekintettel viseltetnektesti épségük iránt, mennyire alaptalan tehát a tájékozatlanok kishitűtöprengése, hogy a médiumi tehetség gyakorlása árt. Sőt ellenkező-leg: akiben kétségtelen médiumi képesség lakozik, csakis annaktörvényes gyakorlása által őrizheti meg zavartalanul testi egész-ségét. Csakhogy a törvényszabta kereten belül! Aki tiszta lélekkelés szívvel Istennek, embertársainak és szellemtestvéreinek szolgála-tába szegődik, azt kenyéradója, a jó Atya megóvja, védi, vezeti ésfelvértezi mindennemű gonosz törekvések ellen.

Transzbeszélő médiumok.Tudvalevő dolog, hogy a transzmédiumokon úgy érzésben, mintkülső megjelenésben visszatükröződik a manifesztáló szellem min-den érzése és indulata. A médium sir, zokog, vagy tombol, ha vala-mely bűnbánó, szenvedő, lelkifurdalásoktól gyötört szellem a bűnökbevallása alkalmával megváltásért vivődik. Minden hang, taglejtés ésarckifejezés olyan megkapó közvetlenséggel jut kifejezésre, amilyen-re semmiféle drámai művész nem volna képes. Azonban a t. olvasóknémelyike előtt talán még nem ismeretes, hogy ha a médium ilyenmegrendítő szellemi közlekedés hatása alatt közvetlenül felébred atranszból, a szellemét bántó érzések, hasonlóképpen mint aszomnambuláknál, éber állapotban is tovább hatnak és kínosan érin-tik. Ily utóhatásokat egy pohár magnetizált vízzel vagy néhány mag-netikus vonással többnyire könnyen meg lehet szüntetni.

Ha azonban közvetlenül az ébredés előtt valamely tisztult jó-akaratú szellem használta eszközül a médiumot, ebben mint a transzalatt megvannak, úgy az ébredés után is megmaradnak a beléje su-gárzott tiszta fluidok folytán keletkezett jóleső, kellemes érzések. S

207

ha a szellem pláne magas szférából való volt, ahol már a tiszta szel-lemi szeretet honol, akkor méltán csodálhatjuk a médium magasztostekintetét, a magasztosság üdvözítő érzéseinek átszellemült kifejezé-sét. Látni kell ezt, mert szavakkal nem lehet leírni. Ez érzések, s kife-jezésük a szemben s az arcvonásokon a médiumon az ébredés után isjó ideig láthatók; a médium keble dagad a szeretet visszamaradt flu-idjaitól, miket szinte képtelen magába fogadni. Persze ilyen magasszellemnek a médiummal való összeköttetése ritka, mert nehéz afeltételeket úgy a médiumban magában, mint a körben megtalálni, sezek nélkül nem lehet összeköttetést várni magasabb szférák szelle-meivel.

Ellenben az extatikus és mechanikus médiumok a transz alattérintetlenek maradnak az érzelmektől s felébredésük után sem maradmeg ezeknek nyoma, mert a kontroláló szellem nem hat a médiumszellemére, hanem csak testi gépezetére. A médium szelleme ilyen-kor kilép, vagy teljesen a központba húzódik, hogy helyét az idegenszellemnek engedje át. A mechanikus médium az ébredés után sem-mit sem tud arról, és nem mit sem érez abból, ami az extatikus álla-pot alatt benne és általa végbement. Sőt még arra sem emlékszik,hogy egyáltalában beszélt. Annak idején Lipót médiumnál tapasztal-tam ezt. Vagy két óra hosszáig több szellem nyilatkozott általa, sdacára annak, hogy még két más médium is volt jelen, a szeánszegész idejét Lipót töltötte ki. Az ébredés után így szólt hozzám:„Tudja-e doktor úr, hogy én miért nem beszéltem ? Meghökkenve éskérdőleg néztem reá. Naiv mosollyal tette aztán hozzá: „Mert feltet-tem magamban, hogy ma semmi szín alatt sem beszélek.” Tréfásanmondtam erre: „Nagyon jól tetted, fiam, mert helyetted három szel-lem beszélt, s okosabb dolgokat hallottunk, mintha te szóltál volna.”Erre megrökönyödve tekintett rám, s nem akarta elhinni, amit mond-tam, míg a többiek nevetve meg nem erősítették a tényt. Miután amédiumizmusról szóló egész ciklusban túlnyomórészt transzbeszélőmédiumokat fogok felvonultatni, e helyen további fejtegetéseket nemtartok szükségesnek.

Író médiumok.Ami a gyümölcsfajok között az alma, a virágok között a rózsa: az amédiumitások közt - nézetem szerint - az írómédiumitás. A szellemrészéről való könnyű közölhetőség, a médium részéről pedig a köny-

208

nyű kezelhetőség, és idő s helyhez nem kötött könnyű gyakorolhatás:fajának legkiválóbbjává teszi az írómédiumitást. Hogyha Isten ke-gyelme megajándékozna a médiumitás adományával, és választanomengedne, - én habozás nélkül mint legkivánatosabbat ezt kérnémmagamnak. Minthogy a médium tulajdonképpen a szellemnekhangszerűl szolgál, ha a hangszerek sorából vesszük az összehasonlí-tást: az írómédium a hegedűhöz hasonlítható, a beszélőmédium pediga zongorához. Kellemes és tökéletes hangszer ugyan az utóbbi is,hiszen a jó zenész minden goin- dolatát, érzelmét ezen is kifejezésrejuttathatja, mindazonáltal nehézkes és helyhez kötött voltánál fogvanem olyan könnyen transportálható, mint a hegedű és végül csakiskülönféle helyi viszonyok és körülmények kapcsán vehető igénybe.A hegedűt pedig hóna alá veszi tulajdonosa, úton, magányos sétán,ligetben, vagy akár a mezőn is elandalodhatik rajta kénye-kedveszerint. A kifejlett írómédium láthatatlan fluidikus fonal által össze-köttetésben van vezérszellemével - finomabb és sokkaltaérzékenyebbül hangolt áram által, mint a Marconi-féle telegráf-készüléknél működő. A feladó állomásról röpített gondolat vagyérzésvillámnál nagyobb sebességgel váltja ki a csilingelést az elfoga-dó állomáson és máris megindul a közlekedés.A médiumi íráshoz nem kell semminemű előintézkedés, semmiféleteketória, előzetes praeparáció, még gyorsíró sem kell, aki a közle-ményt rögzítse. Hogyha a beszélőmédiumnál ilyennel nem rendel-keznek, a közleménynek javarésze elvész, a médium pedig, midőn atranszállapotból felébred, csak sejtelmesen emlékszik arra, ami általaadatott.

A teljes vagy félmeehanikus beszélőmédium pláne semmitsem tud a beszéltekről. Az írómédium előtt pedig ott fekszik a köz-lemény, amelyet többnyire ő maga olvas leginkább megdöbbenve,alig hívén szemeinek, hogy csakugyan ő írta légyen mindazt, amirőlneki halvány fogalma sem volt. Többször megesett az is, hogy azidegennyelvű terminus technikust, például gyógyszerek nevét a szel-lem nem bírta a beszélő médium által kiejteni - ilyenkor az írássalpótolta. Amiért bizonyos tekintetben tökéletesebbnek mondható azírómédiumitás a beszélő médiumitásnál.Az írómédium igaz, küljelenségeiben nem igen képes még a jóhi-szemű szemlélőre sem meggyőző erővel hatni. Mindössze egy ébrenlévő író egyént lát, akinek keze alól gépies sebességgel kikerülő

209

teleírott ivek egymagukban még sehogy sem keltenek egy szellem-lény közvetítésére vonatkozó gondolatot. Hátrább majd leírom, mi-képpen kerültem 1686 januárjában a báró Vay családhoz Golopra,ahol legelőször nyílt alkalmam Adelma révén médiumi írást látni.Ahány írómédiumot még láttam - pedig nagy azoknak száma - az írásmimódon való alakulása egyiknél sem járt annyira közel a feltevés-hez, hogy itt egy láthatatlan erőnek közbenjárása lehetséges, mintnála. Különösnek, megmagyarázhatatlannak tekintettem ugyan ma-gam is, de hogy egy túlvilági lény által létesülhessen ez a csodásírásmód - sehogysem bírtam elfogadni. Pedig a szomnambul leá-nyon tapasztalt bámulatos, a természettudomány tantétételeivelszintén össze nem egyeztethető élményeim nagyon is elő-készítették bennem a csodálatos iránt, a tanszékről hirdetett böl-csességet megcáfoló tünemények befogadására alkalmas talajt.

Akkortájt a lehetőség határvonala már jóval kitolta azt a ke-retet, melyet az egyetemi padokon belém oltott szürkematerialisztikus elmélet vont körülöttem. Mégis szívósan vona-kodtam a szellemhipotézist elfogadni, azonban a logika kényszerítőbizonyítékának nem bírtam ellenállni. Ezt pedig mihamarább megta-láltam, mihelyt a hüvelyből kihámoztam a magot. De a magra nembukkanhat az ember hogyha nem keresi - és pedig megfigyelés, kuta-tás, mérlegelés és az ezekből vont logikai következtetés által. Mert afizikális jelenségek révén érzékei útján nyert meggyőződés nem bírazzal a megingathatatlan alappal, mint az a meggyőződés, melyhezaz ember a logika útján jut. Merem állítani, hogy jómagam alighaváltam volna rendíthetetlen spiritisztává egyedül fizikai jelenségekrévén. Mindig fel-felmerült volna bennem a kétely: hiszen a Boscok,Philippik és Hermanok szemem láttára oly megfoghatatlan bűvész-dolgokat produkállak: elővarázsoltak egyes tárgyakat, másokat megeltüntettek anélkül, hogy minden erőlködésein dacára nyitjára jöttemvolna e szemfényvesztéseknek. Hátha ezeknél is ilyen még ki nemderített szemfényvesztéssel állok szemben? Hiszen bizonyságai en-nek a Bastian, Rothe Anna stb. leleplezési esetei. Egy nagy részeazoknak, kik e médiumok által előidézett fizikai jelenségek révénrajongó spiritisztákká váltak - most a leghangosabban kiáltják a

210

„crucifige!”-t11. De ez nem baj, ez nem is jelent a spiritiszták táborá-ban veszteséget, ahogy nyereségszámba sem ment időleges pártfogá-suk. Még ennél is kevesebb baj pedig az a nagy port felvert hűhó,melyet az ilyes botrány kelt. Mert nemcsak port ver fel. hanem astagnáló, tespedő ügyet is felkavarja, és a benne lappangó kötötterőket produktív munkára serkenti és terjeszti.

Ugyan vett-e tudomást a nagyközönség azon hangyaszor-galommal gyűjtött bizonyítékokról, amiket az olasz és francia tudóstanárokon kívül, az 1500 tudósból álló „Dialectical Society” vas-szorgalommal összehordott és vaskos kötetekben világgá bocsátott?Dehogy. Rá sem hederített. Hanem a szenzáció, a botrány, az felkeltiaz emberek figyelmét és érdeklődését. Nos hát - Isten bölcsessége,amely minden eszközt felhasznál a sötétben, a hazugság posványá-ban vergődő emberek felébresztésére és megmentésére, jóra fordítjaa modern emberek perverz ízlését: nesze szenzáció, de okulj rajta!

Dessoir bölcsészettanár nagyjelentőségű nyilatkozata, hogytudniillik „romba dőlne az ezer év óta gyűjtött materialisztikus ta-pasztalat, hogyha ezek a spiritisztikus problémák igazak volnának” -megjárná elvtársak közti szincerizálásnak, de ez az iskolából valókifecsegés legalább is elhamarkodott meggondolatlanságnak minősí-tendő. Tehát hinc illaye lacrymae! Hogy egy ezer éves tévedés le nelepleztessék - agyon kell bunkózni az igazságot! Dessoir tudóstanár nem is sejti, milyen nagy szolgálatot tett e naiv vallomással aspiritizmus ügyének. Ebből is kitűnik Isten nagy bölcsessége ésszeretete, hogy a spiritizmus ostromlóinak kell a köveket szállí-tani a spiritizmus felépítésére. Bileámhoz hasonlóan, Dessoir szá-jából is az átokból áldást formált a Gondviselés bölcsessége.

Kis időre ugyanis megengedi Isten, hogy a sötétség el-homályosítsa és eltakarja az igazságot, de azt meg nem engedi, hogyezt végképpen elfojtsa vagy kiküszöbölje, mert Isten és az igazságegy. Fényözönével bevilágít mindent, s erre a ködfátyol szétfoszlik.E célra indította meg Isten a spiritizmus munkáját. Istennek e hírnökerövid félszázad alatt behatolt a földkerekség minden rétegébe - kimerné, ki bírná útját eltorlaszolni ?!

11 *) Szerző az akkoriban lezajlott Rothe Anna-féle médiumleleplezési perre céloz.

211

III. SZELLEMI FÖLÉBREDÉSEM.

Hogyan ismerkedtem meg a spiritizmussal ?Golop, a Vay báró család lakhelye mintegy félórányira fekszikAbaujszántótól, és abban az időben Abauj vármegyének déli, egyút-tal Zemplén vármegyének keleti határhelységét képezé, más szóval:a helység egyik fele Abauj, másik fele Zemplén vármegyéhez tarto-zott. Könnyen belátható, hogy abban az időben, midőn az ősi várme-gyék minden kis tenyérnyi határterületet kínos féltékenységgel őriz-tek s makacsul védelmeztek, gyakran keletkeztek komikusadminisztracionális és rendőri incidensek és szituációk.

Az urasági lak a kerttel és rétekkel együtt szintén e saját-ságos kétfeléosztottság alá tartozott. A tágas udvaron egymástólmintegy 20-25 lépésnyire két kastély áll egymással szemközt; a ré-gebbi, emeletes Abauj, az új, elnyúlt magas földszintes lakóházZemplén területén állt. Gyakran hangzottak el olyanféle élcek, hogyaz ember Golopon, Abaujban ébred (a régebbi épületben szokták avendégeket elszállásolni) és Zemplénben reggelizik. Midőn 1873pünkösdjén feleségemmel együtt mint vendég tartózkodtam ott, ak-kor már az egész Golop helység Zemplénbe volt bekebelezve.

Nagyon sokszor akadt dolgom a Golopon túl fekvő hely-ségekben s így gyakran vitt el utam az ettől oldalt eső bárói lak éskertek mellett.

A szeretet és nagyrabecsülés, mellyel a család iránt a messzevidék apraja-nagyja viseltetett, a majdnem legendaszerű elbeszélé-sek, melyek a bárónő személyiségét dicsőitették, szellemi tulajdonait,humánus cselekedeteit, melyeket fáradhatatlan energiával gyakoroltmindenfelé és az a sok szép, mit azon családoknál hallottam, kiknélmint orvos fungáltam, s kik a bárónővel barátságos viszonyban állot-tak, oly mély benyomást tett reám, hogy vágyakozva pillantottam aterületekre, melyek e majdnem mondaszerű jótékony tündér otthonátképezték. Vágytam az ígéret földére, melyet önmagam zártam elmagam elől. Mert ugyanazon az úton, melyen én a bárónét tanultamismerni, ő is tudomást vett az én csekélységemről, s ismerősei előttnyilatkozott, miképp van az, hogy oly gyakran van teendőm a hely-ségben, s eddig még nem kerestem alkalmat arra, hogy magamat nekibemutassam. Megint csak e közvetítés útján hoztam tudomására,hogy nincs hőbb vágyam, mint az ő napkörének közelébe léphetni,

212

de hogy Dr. R.-re - akkori háziorvosára való tekintettel, aki talánrossz néven vehetné, hogy esetleg az ő kárára érdekkörébe tolako-dom, - habár nehéz szívvel, e vágyamat korlátolni vagyok kénytelen.

És amikor Dr. R. engem a jószágigazgatóhoz tanácskozásrahívott, s ez azt mondta, hogy a báróné is óhajt velem beszélni, aztválaszoltam, hogy amig Dr. R. és én Szántón lakunk, addig csak Dr.R. jelenlétében tanácskozhatik velem. És így történhetett, hogy 12évig oly közel voltam az ígéret földjéhez, mely után annyira vágyód-tam, és Miskolcra kellett átköltöznöm, hogy hosszú kerülő úton ésAdelma szellemi vezetőinek közvetítése mellett jussak oda.

Mintegy 14 napja lehettem Miskolcon, amikor táviratilagGolopra hívtak. Ez az első találkozás felejthetetlen lesz előttem, ha-bár halvány fogalmam sem volt arról, hogy ez döntő lesz egész jö-vőmre nézve. Adelmáról betegeimtől tudtam, hogy „szellemekkel”foglalkozik. A spiritizmus szó akkor még teljesen ismeretlen volt.Azt is hallottam, hogy férjével Tiszalökön lakik, megnyerő külsejűés rendkívül barátságos, szeretetreméltó modorú. Nem is sejtettem,hogy Golopon fogom találni. Egyszerre két hölggyel álltam szem-közt. E két szokatlan külsejű és mégis egymástól elütő hölgy láttáraössze kellett magamat szednem, nehogy megdöbbenésem által nevet-séges szerepet játsszam. De nem egyhamar lehet ilyen, egyébkéntkellemes ellentétet képzelni. És bárhogy képzeltem is el magamnak ekét hölgyet, nagyon távol maradtam a valóságtól.

A báróné galambősz hajú; telt piros ajka és piros arca ellen-tétben állott egymással; a disztingvált hölgy finom mozdulatai, aszellemtől szikrázó, élénk szemek, melyek az embernek mintegybelsejébe hatottak: XV. Lajos fénykorában élő udvarhölgyek egyiké-nek arcképére emlékeztettek. Adelma azonban a verőfényes téli nape megtestesülése mellett az illatozó tavaszt képviselte. Sűrű és vállá-ra lehulló arany fürtök vették körül a finom metszésű arcélt. Az üdearcból bársonyszerű barna szempár majdnem gyermekes ártatlanság-gal tekintett az emberre, mintha rafaeli időkből származó olasz mű-vész által festett oltárkép lépett volna ki keretéből.

Kegyetlen hideg januári nap volt, midőn a kocsi a szerencsiállomásról Golopra vitt, üvegtáblái belepve jégvirággal. Nem mehet-tem azonnal a beteghez, csak miután a szobában egy csésze tea mel-lett felmelegedtem. Azalatt a báróné minden a betegre vonatkozótudnivalóról értesített. Ez egy Neubrunn nevű éltes baronesse volt,

213

cousineja a bárónak, ki fiatal korától a család körében tartózkodott ésszelídsége és jószívűsége folytán mindegyiküknek kedveltje. Gyengeszervezetű volt, majdnem egész életében folyton betegeskedett. Utol-só időben csak ritkán tudta elhagyni az ágyat.

Mindhárman bementünk a betegszobába. Mintegy ötvenesévek közepén levő végtelen kiaszott, vérszegény, amolyan filigrán-szerű szervezetű egyéniséget találtam benne, kinek lényeges szerviszívelváltozása mellett tetemes gerincelgörbülése a szív- éshaszsigereket a normális helyzetből eltolta. A szíve a mellkas köze-pén a jobb oldal felé irányult. A szervek ilyetén dislocatioja minden-felé vérkeringési és légzési kóros tüneteket eredményezett.

Midőn visszatértünk a mellékszobába és az úrnők előtt kitár-tam a betegség felől táplált nézetemet, a kedvezőtlen jóslatot és alegbántóbb jelenségek ellen enyhítésre célzó javaslataimat, feltűnt,hogy a két hölgy előadásom folyamán gyakran megdöbbenést kifeje-ző pillantásokat váltott egymás közt, amit én arra magyaráztam, hogyaz én felfogásom az eddigi orvosi szakvéleményektől annyira eltérő,hogy esetleg azon döbbennek meg. Midőn bevégeztem előadásomat,a báróné az asztalra tett egy teleirt ívet, és bevezetésül azt mondta,hogy az ő Adelmája „médium”: írómédium - oly szó, melyet cikkorelőször hallottam életemben. Bővebb magyarázatot kértem, s ezt megis kaptam. „Miután az orvosok igyekezete eredménytelen maradt, -folytatá a báróné, - szellemeinkhez fordultunk, tőlük kérve segedel-met. De egyszersmind kételyek, aggályok támadtak bennünk, vajonnem terheljük-e lelkiismeretünket, midőn ily kényes dologban, ami-lyen egy ember élete, avatatlanul és tájékozatlanul a szellemgyógyí-táshoz folyamodunk, amelyet még nem próbáltunk ki eléggé. A szel-lemek látván ebbeli lelki küzdelmeinket, hogy bizalmat és bátorságotcsepegtessenek belénk, azt írták, hogy önt hívjuk, mint aki a beteg-ségre vonatkozó minden mozzanatra nézve összhangzóan fog nyilat-kozni az őtőlük nyert szavakkal. Íme, felolvasom mindazt, amit aszellemek az ön megérkezése előtt írtak, és épp az abban majdnemszószerint összevágó egyértelműség fölött nem bírtuk eltitkolni cso-dálatunkat.”

Magam is megdöbbentem ezen még a szavakban is nyilvánu-ló összhangzáson, azonban a szomnambulám oldalán tapasztalt rej-telmes jelenségekre gondolva, ez esetben is a szomnambulizmusvalamelyik fajtájával, esetleg egy magasabb fokozatával véltem

214

szemben állni. De hogy ez esetben valamelyes szellemek direkt köz-benjárása állana fenn, e felfogást akkoriban feltétlenül elutasítottam,és az említett tapasztalataim hiányában aligha bírtam volna a jó neve-lés és illem diktálta önfékezesemet megőrizni, hogy hangos nevetés-be ne törjek ki. Azonban egyelőre a nyugodt megfigyelő szerepérevállalkoztam, s ebbeli gondolataimat eltitkoltam.

Azért is megkértem a bárónét, legyen szabad szemtanúnaklennem az ilyen „magnetikus írásnál”. Magnetikus írásnak neveztékmég az akkori időben mindketten a médiumi írást. Csak nagy sokáravilágosodott meg előttem a megismerés a a szellemek kétoldalú cél-zatai felől, hogy tudniillik midőn egyrészt a két nőben a gyógyítószellem tudásában való bizalmukat akarták szilárdítani, másrészt:bennem a hitel akarták felkelteni. Hiszen a szellemi vezérlet látta,ami szemeink előtt el volt rejtve, hogy mindhárman hivatva vagyunkugyanazon a téren és irányban közösen működni, amely téren mégAdelma is csak kezdő volt, lévén az ő írómédiumitása ugyancsakújkeletű.

Adelma minden vonakodás nélkül készségesen ráállt, hogybemutatja előttem írómédiumitását. A báróné egy konc papírt és egycsomó kihegyezett plajbászt tett az asztalra és Adelma íráshoz fogott.Folyton növekvő ámulattal néztem ezt a csodás műveletet. Teljesébrenlétben csak úgy röpült a keze a papíron, hogy a szem alig bírtakezevonását követni és a báróné alig győzte a teleirt íveket elszedniés új lapokkal felcserélni. Adelma alig nézett a papírra, sőt reámszegezte néha szemeit, le akarván olvasni arcvonásaimról az írásnakreám gyakorolt hatását. A bárónéhoz intézett némely kérdésemreAdelma érzéseit illetőleg ő adta meg a választ, beleelegyedvén aköztünk folytatott beszélgetésbe anélkül, hogy a keze emiatt megállt,avagy az írás megzavartatott volna.

Az írás németnyelvű, de nagy kerek magyarbetűs volt, azegyes szavak egymásba folytak és az írás befejezése után Adelma azegyes szavakat könnyebb olvasás céljából hosszabb vonások általelkülönítette. Aggályaimat, miszerint ez az írás őt nagyon elfáraszt-hatja, azzal oszlatta el, hogy ő teljesen mechanikusan ír, érzi a kezemozgását anélkül, hogy sejtelme volna arról, amit a keze papírra vet.Az érzés által a tisztultabb szellemet a kevésbé tisztult szellemtőlmeg tudja különböztetni, sőt felismeri az oly szellemet is, aki mármáskor írt általa, és azt is, aki most először nyilatkozik. Sem az írás

215

alatt, sem pedig ennek bevégezte után nem érzi a fáradtságnak legki-sebb nyomát sem, sőt derültebb a kedélye és nevetve tette hozzá:fokozottabb az étvágya. Mióta ezzel az írással foglalkozik, némelyalkalmatlankodó kóros tünetek, melyekben azelőtt leledzett, teljesenelmúltak. Végre megállt a keze, de az írón hegyét még folyton apapiron tartotta, mintha meg valami kijelentést várna; kisvártatva,míg a keze az írón végén egy kevéssé remegett, nagy sebességgelodavetett egy nevet - Hahnemann, a homöopatia alapítójának nevét;ő írja rendesen a gyógyrendeleteket, - mondta a báróné.

Bár mindez némileg imponált, a „szellem” eszméjével mind-azonáltal nem bírtam még megbarátkozni, s a szomnambulizmustünetei folyton ott motoszkáltak a fejemben. Így van az, hogyha azember lelke telítve van egy eszmével, egy fogalommal, vagy tévhit-tel. Adelma felolvasta az írottat. Tudományos orvosi okfejtés volt adiagnózis és rendeletem megállapítása felett. A rendelet a még hátra-levő januári napokban betartandó, és ennek betartása által a betegelég tűrhetően fogja magát érezni, anélkül, hogy görcsös rohamokvagy bántó légzési nehézségek gyötörnék. „Azonban a február hófolyamán megjelenendő váltakozó, néha aggodalmas színezetű jelen-ségek gyors leszerelése céljából, amelyeket egy földi orvos előrelátniképtelen”, szükséges, hogy „mi szellemek” megóvjunk benneteket arettegéstől, hogyha ezek az orvos távollétében be fognak állani.Azért akarunk az egész február hónap minden egyes napjára terjedőrendeletet adni.”

A szellemnek e nehézkaliberű lövegei alkalmasak voltak ar-ra, hogy rést üssenek kételyeimen, de a két úrnő ingadozó bizalmánis, minthogy ez az előrelátásra valló közlemény, amely a legutolsóbetűig beteljesült, engem kapitulációra kényszerített.

Adelma újólag érezte az írásra késztető mozgást a kezébenés ismétlődött az, mit az előbbi írás alkalmával láttam és lám, midőna teleirt ívek felolvasásra kerültek, kisült, hogy az egyes februárinapok nem sor szerint, hanem össze-vissza kavarva vannak leírva. Smidőn az egyes napok egy külön ívre egymás alá sorba írattak, ésminden egyes nap mellé a megrendelt gyógyszer is, egyetlen egy napsem hiányzott belőle. De az én csodálkozásom mindezzel még nemérte el a határt, mert még bámulatraméltóbb dolog következett. Mi-dőn az egyes gyógyszer-rendeleteket végigolvastam, feltűnt hogy abeteg egész voltát tekintetbe véve, orvosi szempontból nem volt fel-

216

tételezhető olyan eshetőség, mely ellen az egyik vagy másik megren-delt gyógyszer kombinációba, illetve javaslatba jöhetett volna.Például volt egy vagy két nap, melyen aconit volt előírva; már pedigminden laikus homöopata, amilyen nálunk a vidéken tudvalevőlegsok van, tudja, hogy aconit lázas tünetek esetére alkalmazandó, mi-dőn a szívnek a rendesnél nagyobb működése leszállítandó, illetvemérséklendő, mire rendesen a bőr általános párolgása és evvel a lázcsökkenése áll be. Azonban e betegnek szervi szívbaja, melynél fog-va ütérverése gyenge, lassú és kihagyó volt, mindenképpen kizártaaconit adagolását, s alig merte volna körültekintő homöopata orvosezt a szert ajánlani.

De egy másik, az előbbinél talán még kirívóbb rendelés méginkább megdöbbentett. Valamelyik napra veratrum album volt meg-rendelve, ami szuverén szer a kolerina ellen, amelyet hány-székelés,ikragörcs, hideg verejték s más efféle súlyos jelenségek jellemeznek.A beteg szigorú életmódja, az évszak, továbbá e járvány teljes hiányae betegség fellépésének eshetőségét majdnem kizárták vagy legalábbis valószínűtlenné tették.

Továbbá nem bírtam magamnak megmagyarázni azt, hogyegynémely nap után a gyógyszer helyett egy vízirányos hosszú vonásvolt húzva. Adelma sem tudta ennek meglejtését, de késznek nyilat-kozott afelől kérdést intézni a szellemekhez, krre azt írták, hogy„mindezen napokon a beteg annyira jól fogja magát érezni, hogysemminemű gyógyszerre nem lesz szüksége, sőt a beteg az ágy elha-gyását fogja kívánni, amit meg is lehet engedni.”És midőn végre láttam, hogy a veratrum-ra követő nap számára szin-tén ilyen vonás volt húzva, t. i. amelyen a beteg orvosságra nem fogszorulni, ámulatom a tetőpontra hágott. Hiszen olyan bántalom után,mely a veratrum alkalmazására késztet, habár valóságos kolerin esetenem is forog fenn, a lefolyt jelenségek magában is egy teljes erőbenlevő embert másnapra is erőtlenné, elernyedtté tesznek. S ez a kime-rült, vézna teremtés kívánkoznék ki az ágyból?! Nos, hát erre a kétnapra felette kíváncsi voltam és megkértem, hogy ezen a napon akocsit küldjék el a szerencsi állomásra, mert magam akarok meggyő-ződni a beteg hogylétéről, hogy vajon csakugyan bekövetkeztek-e averatrumnak megfelelő jelenségek, és ha igen, miként tűrte ez agyenge nő azokat, és hogy érzi magát az utána való napon?

217

Január havában mintegy 14-15 nap csakugyan tűrhetőenfolyt: le.A februári napok kivétel nélkül az előre megrendelt szerek szerintmultak el.

Az aconit-napon teljesen váratlanul, minden kitudható oknélkül, nagymérvű forró, lázas állapot jelentkezett.

A vonallal jelzett napokon a beteg csakugyan kiválóan jólérezte magát és elhagyta az ágyat.

A február hónap utolsó negyedére esedékes veratrum-napona kolerin minden jellemző szimptómái jelentkeztek és én, alig várvaa következő napot, kimentem Golopra. Ritka, enyhe, verőfényesfebruári nap volt az, midőn mintegy 11 óra körül odaérve, a betegetmeleg ruhába öltözve, a délnek fekvő teraszon a szabad levegőntaláltam.

Ez események kitörülhetetlenül vésődtek lelkembe, miveldöntő jelentőségűek valának egész életem rendeltetésére, minthogyez a fázis nyitotta ki azt a kaput előttem, melyen át hivatásomhozjutottam.

A Gondviselés céltudatos vezetése.A Gondviselés intéző keze által megnyílott kapu reám nézve mintegyhallgatag invitálásnak volt tekinthető a megismerés kivilágított útjá-ra, amire különben meg is volt bennem a jószándék, a jó szándékpedig előfeltétele az ember jó cselekedeteinek, mely latba esik érde-mei megítélésénél. Hiszen szabódásom a „szellem” -hipotézis elfo-gadásával szemben nem is a csökönyös tagadásból keletkezett, amintezt a tudósoknál többnyire tapasztaljuk. Akik, hogyha valahára elha-tározzák magukat, hogy a spiritisztikai jelenségek megfigyelésénekterére lépnek - jobban mondva, az elől többé ki nem térhetnek - nema színigazság kiderítése, illetőleg megállapítása szándékától vezette-tik magukat, amire őket tulajdonképpeni hivatásuk, a tudomány irántiszeretet s a tudomány fejlesztése kötelezi, hanem elfogultan, előremegállapított fogalmakkal telve fognak a tünetek megfigyeléséhezvalótlanságuk kimutatásának biztos reményében.Adelmának ártatlan, tisztalelkű valláserkölcsi egyénisége parancsoló-lag követelte a szavában való hitet. Érzi a keze mozgását, amelykívülről hat reá; nincsen sejtelme arról, amit a keze papírra vet, érzé-se által meg bírja különböztetni a szellem egyéni voltát - jó-e avagy

218

kevésbé jó; felismer egy már általa nyilatkozott szellemet avagyolyat, aki először ír általa. Írás közben diskurál, és nem ügyel azírásra, holott ezáltal oly dolgok közöltetnek, amelyek tudása körétmessze túlhaladják. Mindezt összegezve arra a meggyőződésre jutot-tam, hogy e közlemények nem eredhetnek az író egyéniségéből, ha-nem egy kívüle levő erőnek folyományai. S minthogy ennek az erő-nek nemcsak intelligens volta bizonyult be, hanem az is, hogy azemberi intelligenciát messze túlhaladja, sőt hogy ez az intelligens erőönmagát „szellemnek”, szellemi egyéniségnek mondja, nem zár-kózhattam el tovább ama felfogás elől, hogy a szellemi lények lehe-tősége csakugyan nincsen kizárva.

A szomnambulizmus valamelyik esetleges faját nem téte-lezhettem fel. minthogy szonmambulám mint ténykedő, mindig csakönmagáról beszélt, nem pedig mint a szellemek, akik magukat azok-nak mondják és megkülönböztetésül „ti emberek”-nek neveznekminket. Megvallom, hogy ez utóbbi különösen imponált, és sokbanhozzájárult, hogy őket ilyeneknek elismerjem. Főként azért, mivelelfogadható ellenargumentum nem állt rendelkezésemre. A teljesmeggyőződés mindazonáltal még nem vert gyökeret bennem, az csakkésőbben s nem is egyszerre következett be.

A következő nyáron alkalmam nyílt a szellemek létéről, azemberekre való hatásukról és nagy tudásukról új meg új bizonyíté-kokat szerezni. Ugyanis a Vay-család Henrik nevű fia, ki Ödön öcs-csével Tiszalökön székelt, egy rosszindulatú betegségbe esett, melyeteleinte a Nyíregyházán lakó derék homöopata orvos előbb önállóan,később pedig Adelma szellemi vezérlőinek rendelései segítségévelgyógyított. Médiumi úton adott utasítások folytán a meleg idő beáll-tával el kellett távolítani a beteget a tiszamenti rossz kigőzölgésseltelt levegőből, s csakugyan a szellemek rendeletéből átszállították anyíregyházai szikesfürdő tiszta levegőjébe nem fürdés, hanem csak ajobb levegő élvezése céljából.

Odaszólíttattam ugyancsak Adelma szellemei javaslatából,ahol a beteg állapotát - ki hős katonához méltó türelemmel és hívőkeresztényhez illő megadással viselte kínos fájdalmait - feltétlenülreménytelennek találtam. Csak később tudtam még, hogy a szelle-mek valószínűleg Adelma hitének szilárdítása, valamint szülői, hit-vese és a család fájdalmának enyhítései céljából - már akkor, mikor abetegségnek még semmi nyoma sem mutatkozott rajta, bekövetke-

219

zendő halálát megjósolták, mintegy megnyugtatásul hátramaradógyászoló családjának azzal, hogy ennek a kedves, aranyszívű, a fér-fikor derekán levő, erőteljes családtagnak a földről távoznia kell,mivel Isten felfoghatatlan bölcsessége jónak találja őt Magához szó-lítani. (Mellesleg megjegyzem, hogy elhunyta után nemsokáraAdelmánál jelentkezett mint szellemi léte felől tájékozott, feladatátfelismerő szellem, sőt az Adelmát környező alantasfokú szellemekeltávolításánál már segédkezet is nyújtott.)

Abban állapodtunk meg, hogy én hetenként kétszer, előrejelzett napokon, Miskolcról átrándulok a beteghez olyképpen hogy abáróné a közbeeső szerencsi állomásnál arra a vonatra száll fel, me-lyen én megyek, s velem egyetemben látogatja meg fiát, aki külön-ben ama nyíregyházi orvos folytonos megfigyelése alatt állott, s ön-feláldozó hitvese részéről a leggyöngédebb ápolásban és gondozás-ban részesült. Adelma és férje - úgy rémlik előttem - állandóan abeteg körül voltak, legalább ott találtam mindkettőt, valahányszorNyíregyházán megfordultam.

A betegség lefolyásának ellenőrzése céljából minden láto-gatásom alkalmával írásbeli orvosi dolgozatot is hoztam magammal,részletesen beszámolván a múlt látogatásom alkalmával lelt tünetek-ről, összehasonlítva ezeket a jelen lelettel, miáltal kiderült a kórfo-lyamat esetleges rosszabbodása vagy javulása. De egyszersmindellenőrzéséül is szolgált a szellemek által adott utasításoknak, rende-leteknek és véleményadásoknak, vajon megegyezőek-e az orvositudomány tényleges szabályaival, minthogy a szellemek gyógyítómódjának megbízhatóságát illetőleg egyikünkben sem volt még mega feltétlen hit és bizalom.

Nevezetes, hogy míg a Golopon történtek részleteire olyélénken emlékszem, mintha csak tegnap játszódtak volna le, addig aszellemek részéről történt rendelések részleteire sehogy sem emlék-szem. Nagyjában azonban tudom, hogy a szellemek közlései bámula-tosan alaposak és világosak voltak, és megdöbbentően összevágtakaz orvostudomány alapelveivel és szabályaival. Ezáltal a szellemektudásában és megbízhatóságában valamennyiünknek, még nyíregy-házi kollegámnak bizalma is mélyreható öregbülést nyert.

Adelma vezérlő szellemei nyilván arra törekedtek, hogy ahozzájuk való bizalmat a médiumba csepegtessék, és szilárdítsák,kinek még sejtelme sem volt arról, hogy istenadta kegyadományát

220

hivatva lesz számtalan embertársa megváltására fordítani oly termé-szetű bajokban segítvén, melyekkel szemben a materiális orvosi tu-domány, tagadásban lévén mindennemű túlvilági vonatkozással,tudvalevőleg tehetetlen. Az alantas szellemek fluidáris befolyásaáltal létrejött zavarok ugyanis csak tisztultabb szellemek beavatkozá-sa, felvilágosítása és segélynyújtása által gyógyíthatók.12* Ezt a nél-külözhetetlen bizalmat szilárdították meg akkoriban a szellemi vezér-lők médiumukban: Adelmában.

Akkor láttam legelőször az Adelma gyógymédiumitása általvégbemenő mechanikus delejezést, mely a kínlódó szegény betegnekmindannyiszor enyhülést és álmot hozott. Ámulva álltam, midőnAdelma áhítatot és esdeklést kifejező, felfelé irányított szemekkel,kezeit gépiesen mozgatva néha mintegy elborította delejes árammal abeteget, néha megállapodott a legfájóbb testrészen, vagy pedig abeteg köré gyűlt rossz fluidumokat távolította el. Utóbbi esetbenszinte érzi – mondta - a fluidumok sűrű voltát, mintha lisztet kavar-na. Érdekes, hogy a mi felejthetetlen Antal médiumunk, midőn egyévtizeddel később szintén gyakran nagyon alantas szellemeket vagyfluidumokat távolított el delejezés által, ugyancsak ehhez hasonlóérzést tapasztalt, holott énrám, ki sokkal gyakrabban voltam ebben ahelyzetben, a rossz fluidumok teljesen hatástalanok maradtak. Ennekoka úgy látszik abban rejlik, hogy nincsen szenzitív természetem,ami egyébként nem is volna összeegyeztethető sem orvosi hivatá-sommal, sem pedig azzal a feladatommal, hogy médiumokat képez-zek ki,

Íme, ha jelenlegi ismereteim talapzatáról áttekintem mind-ezen előttem lefolyt eseményeket, lehetetlen fel nem ismernemazokban a sorsomat vezető kéznek pedagógiai célzatát. Szom-nambulám iskolájában ugyanis a lélek mint önálló lényeg és ennek atesttől való függetlensége és halhatatlansága tárgyaltatott, - de egyéb

12 *) A „S t u d i e n ü b e r d i e G e i s t e r w e l t című 407 oldalas könyvébenAdelma 23 esetben, 215 oldalon át illusztrálja a részint fluidáris befolyás, részintmegszálltság által létrejött kínos, szánalmas kórállapotokat, sok hasonló esetbőlszemelve ki ezeket. Kitárván az emberek homályos szeme előtt, milyen ellenségekkörnyezik, miképpen lehet ezeket felismerni, s mily úton-módon lehet tőlük meg-szabadulni.

221

semmi. Az Adelma médiumitása révén keletkezett jelenségek szinténtantárgyaknak tekinthetők, melyekből megtanulhattam, hogy az el-haltak szellemei képesek a földi szférába behatolni, és a testben levőszellemekkel közlekedni, de ennél többet itt sem tanultam. Arról,hogy tudásom ilyetén tetemes meggazdagodásából háramlik-e reámnézve valami új kötelezettség, említés nem tétetett, ami azt jelentette,hogy a megbővült tudásomból vonandó konzekvenciák a saját ma-gam intelligenciájára bízattak, hogy hámozzam ki belőle a magamhasznára a benne rejlő magot.

Hiszen feltűnő és szokatlan jelenség, hogy sem szomnam-bulám, sem pedig a szellemek Adelma médiumitása által még csakmellesleg sem érintették az Istenhez való emelkedés szükségességét;figyelmeztetést vagy intést az erkölcsi nemesedésre és javulásra néz-ve, amint ezt későbben szomnambulák és szellemek részéről kivételnélkül tapasztaltam, szintén nem kaptam, mintha ezt számításbólszándékosan kikerülték volna. Csakis mint „orvos” kaptam felvilágo-sításokat és tágabb látókört az orvosi téren, de a közlemények etiká-ját magamnak kellett megalkotnom. Mindezek szomnambulám okta-tásának helyességét bizonyítják, t. i. hogy a törvény nem engedi meg,hogy a szellemi tudás készen tálaltassák fel az embernek, hanemfáradságos munkával és igyekezettel kell ezt magának megszereznie.Én azonban ez oktatás megszívlelését és követését teljesen figyelmenkívül hagytam .. .

Nem emlékszem az akkori dolgok felőli gondolkozásomra éseszmemenetem mikéntjére, azonban ha emlékemben felidézem akko-ri életmódomat és hajlamaimat, s hogy mi volt előttem értékes éstartalmas, miknek a kielégítésére vágyakoztam: be kell ismernem,hogy mindazok az élményeim, melyeknek úgy a szomnambula olda-lán, mint Adelma médiumitása révén részese voltam, szellemi hori-zontomat tágították ugyan és tudásomat s tapasztalataimat is bővítet-ték, azonban a világiasság élvezetében elmerült etikai személyisége-met teljesen érintetlenül hagyták. Nem is gondoltam arra, hogy tévesvilágnézetem felől korrigálást nyert tudásom bizonyos konzekvenci-ákat is ró reám, habár nem is oly nagymérvűeket, mintha a spiritiz-mus egész etikáját felkaroltam volna, hiszen erre mint ember, mégmost sem vagyok képes. Távol voltam attól, hogy bármilyen konzek-venciát levonjak, sőt még a kisujjamat sem mozdítottam meg, hogy agondatlan petyhüdtségből kiragadjam magamat, hogy csak egy pil-

222

lantást vessek Arra, aki oly megfoghatatlan és láthatatlan nagyot ésmagasztosai teremtett az emberben és az ember körül, s aki tompult-ságomból felrázott annak felismerésére, ami legalább is ara kötelez,hogy kis hálaadó imával viszonozzam e nagy kegyességet. Nem, úgyemlékszem, hogy még csak nem is imádkoztam.

A spiritizmus jelenségei pedig nem képeznek öncélt csak-is eszközöket, melyek segítségével az ember a célhoz juthat. Eztpedig sokan, kik magukat spiritisztáknak vallják, figyelmen, kívülhagyják, megelégedvén a szellem halhatatlanságának és a szellemek-kel való közlekedés lehetőségének tudásával. Ez pedig még koránt-sem ama nagy végcél, amiért a jó Atya az ő tisztult szellemeinekseregét mozgósította, hogy tanítsák és óvják az embereket azérzékiségben és mindennemű tévelygésekben való további elme-rüléstől; nem azért nyitotta meg az alantas, szenvedő szellemek tá-gas szféráit, hogy azoknak lakói beszéljenek az embereknek szenve-déseikről, bűnhődéseikről - elkövetett vétkeiknek mindmegannyifolyományairól.

Nem! A bölcs Gondviselés intenciója nem az, hogy az embe-rek a szellemvilág létezése felőli tudomásvétel mellett meg-állapodjanak, hanem hogy mélyebbre hatoljanak bele, okuljanaka szegény szenvedő szellemek állapotán, visszariadva testvéreik-nek az elhibázott földi életből származó bűnhődéseiből, feléb-resztvén a saját javulásukra való óhajt és elhatározást. Erre aztána jó szellemtestvérek készséggel munkába állnak tanácsadással éshelyreigazítással, s a kellő útra terelik az embereket, utalva egyszer-smind azokra az eszközökre, melyek segítségével tovább haladhat-nak.

Eképpen egészítik ki az alantasabb és fejlettebb szellemekegymást; amazok elriasztó példaadással és figyelmeztetéssel, hogymilyenek ne legyenek az emberek; emezek pedig oktatás által olyirányban, miként járjanak el, hogy olyanokká ne váljanak. A pusztaszó, oktatás vagy intelem tapasztalati illusztrálás nélkül nem fogna azembereken. Mert a jó példa nem vonzza az embert oly mérvben,mint amilyenben a rossznak példája elriasztja, mivel az emberbenkevés a jóra való hajlam, tehát nagy erőkifejtésébe kerül, hogy aztmegragadhassa; a rossztól pedig fél - önzésből; ebből meg nagyon issok lévén benne, ennek a révén könnyebben érti és követi a jót, márcsak maga iránt való szeretetből is.

223

Akit pedig Isten kegyelme arra méltatott, hogy a világosságnak egysugarát megpillanthassa, és ennek dacára mégis ragaszkodik a sötét-séghez hibái és gyöngéi mellett maradván; az olyat megragadja Istenkérlelhetetlen törvényének hatalma. És amire önszántából képtelenvolt, arra kényszeríti saját gyarlóságainak súlya, mely oly válságoshelyzetet teremt, amiben képzelt nagysága törpe torzképpé zsugoro-dik össze. És fejetlenségében és zavarában önnönmagában semmitámaszt, semmi tanácsot nem lelvén, gyámoltalanságának szégyenítőérzésében leborul az Atya előtt, s könnyhullató remegéssel könyörögaz ő véghetetlen hosszútűréséért és irgalmáért. A jó Atya mosolygóarca pedig rátekint hozzá bűnbánólag forduló gyermekére, s végtelenszeretetének irgalommá vált kegyességével felkarolja. Ő az a jó pász-tor, aki az eltévelyedett juhot visszafogadja hűséges nyájába.

Boldog az az ember, ki ilyen válságos helyzetben véd-szellemének intő sugalmazására hallgat, és megszívleli intelmeit!Hasonlóképpen jártam én is, és áldom jó védszellememet, aki hatal-mas befolyásolásával még kellő időben elhárította az általam előidé-zett krízisnek reám való szakadását, sőt ezt még jóra is fordította.Legyen hála érte Urunknak és Megváltónknak!

Önvallomások. Pálfordulásom.Miskolci helyzetem és állásom semmi kívánni valót sem hagyotthátra. Azonban kis idő multán kellemetlen fordulat állott be - külö-nösen feleségemet illetőleg. Ugyanis a szántói kisméretű, szinte pat-riarchálisait igénytelen viszonyok nem szolgáltak termékeny talajul abennem lappangó könnyűvérű hajlamoknak és ambícióknak, a mis-kolci, különösen akkortájt dívó pezsdülő társadalmi élet pedig, mely-ben képességeim érvényesülést, hajlamaim bőséges kielégítést talál-tak, ezeket életre keltették, És minthogy hajlamaim nem egészséges,hanem fogyatékos természetűek valának, ez életre keltés elburjáno-zássá fajult el.

A gyengelelkületű ember fejét elkábítja a tömjénezés; agyenge akaratúét már egy fuvallat is megingatja mint a nádat, a szélpedig pláne megtépázza. Mindezt önmagamon tapasztaltam.

Hiúságom és büszkeségem becézgetésének káprázata meg-bódított, és idegen tűzhelyekhez vonzott, ahol gyöngeségeim bő tá-pot nyertek, és mindinkább elvontak nyugalmas, kedélyes ott-honomtól. Feleségem kristálytiszta szíve és engedelmes gyön-

224

gédségének színaranya - szemben a szalonok könnyed rutinjával, acsillámló, de alapjában aranyfüstös elméskedésscl, mely engem ha-talmába kerített: meg-meghaloványult, köznapiassá s előttem unottálett... Természetes, hogy feleségemet lényem ilyetén megváltozásakínosan érintette, és elszomorította, s habár hallgatagon elviselte,azért arcáról lerítt a bánkódásnak minden nyoma.

Néha ugyan fel-felhangzott bennem az önvád intő szózata,de az ember kétlelkűségénél fogva egyúttal a démon is felemeltefejét, sőt még vádat is kovácsolt ő ellene. Az ember hitvány fonáksá-ga önmagára hazudja az áligazság látszatát, és míg saját bűneit palás-tolni igyekszik, a megsértett áldozat erényeit elferdíti s önszemébenmindenáron igazoltnak akar látszani. Holmi lármás, sértő, szemrehá-nyó jelenetek közöttünk ugyan nem fordultak elő, mivel magam ré-széről fáztam tőlük, és kerültem az olyanokat, feleségem pedig fel-lobbanó természetemtől tartott. Talán hamarább megértettük volnaegymást kitomboló kifakadások által - de nem; hidegen, elzárkózvahaladtunk egymás mellett, s eltakarva maradt egymás előtt belsőéletünk.

Ugy rémlik, mintha én szívesebben vettem volna feleségempanaszának megnyilatkozását, azonban azt tudom, hogy kisírt sze-mei, bús, bánatos orcája gyakran hol mélyen meghatott, hol megintbosszantott, nem annyira bűnöm szemrehányó vádjeleként, haneminkább azért, mivel ellenvádra gerjesztett: „miért is nem fogad őengem oly szíves enyelgő arccal, mint egyebütt szoktak fogadni?Akkor talán fellágyulna bennem a merev hidegség.”

Csupa gőgnek magyarázgattam úgy magamban csökönyöshallgatását és irántam való szeretete csekély mértékének tudtam be,amiért nem képes meghajtani, megtörni gőgjét. Pedig koránt sem álltígy a dolog. Későbben vallotta csak be, hogy ő folyton imádkozott azIstenhez, hogy térítsen vissza az eltévelyedés útjáról, és mindig re-mélt, bízott szívem jobbik részének végső diadalában; nem hitte,hogy képes lehessek őt feláldozni. Mert az ár nőttön nőtt, mely en-gem vallásom elhagyása és a válás felé sodort. Ha még legalább abenső meggyőződés ösztönzött volna ily mélyreható elhatározásra -nem, csupán csak a világiasság és nagyravágyás ledér hiúsága.

Hogy meddig tartott ez az áldatlan, kínos állapot, arra nememlékszem; de végtelenül szenvedtem, szenvedtünk mindketten an-nak súlya alatt, s nem csupán lelkileg, de testileg is, ami mindkettőn-

225

kön nagyon meglátszott. Gyakran felderült bennem helyzetem fonákjellegének megismerése, de elvetettem ezt ismét, mert sehogy semtaláltam kibontakozást az összekuszált, bonyolult viszonyokból.

Végtelen kínos lelki küzdelmeket vívtam önmagammal; azönzés és világiasság életre-halálra harcolt a szívvel és lelkiismerettel.Azonban a feleségemtől való elválás eshetőségét sehogy sem bírtambefogadni lelkembe, tudván, hogy ő ezt a csapást nem bírná elviselni,én meg rettegtem a lelkiismeret furdalásaitól, melyek megtépnékszívemet. Csodálatos, hogy drága anyám képe mindenüvé kezdettkísérni, mintha lebegni láttam volna előttem; nem bírtam szabadulniettől a látványtól: mintha bánatos, szinte szemrehányó tekintetétfolyton rám vetette volna. Vajon, nem az ő szelleme szította-e a pis-logó szikrát szívemben? Most valóban ezt kell hinnem. Mert akkor-tájt szakadatlanul szólt bennem lelkiismeretem vádló intelme anél-kül, hogy az önzés démona - mint ahogy máskor szokta - replikázottvolna.

Eszembe jutott imádott jó anyám útravalója, midőn tizenötéves koromban német szóra legelőször kerültem el a szülői háztól:„Hogyha kétes helyzetben leszel, és nem tudsz eligazodni, miképpencselekedjél, gondolj reám és képzeld, mintha az én szemem előttcselekednél, és érezni fogod, mit szólnék én hozzá: helyeselném-evagy gáncsolnám-e tettedet?”

Összeszorult a szívem, hogyha anyám emez intelmét ma-gamra próbáltam alkalmazni, érezvén, hogy biz ő ezt soha sem he-lyeselné. És pláne midőn eszembe jutott egy jelenet elsőéves medi-kus koromból, midőn hasonló esetben egy tisztességes szomszéd-családnak egész boldogsága rombadőlt, jó anyám, eltelve végtelenrészvéttel és sajnálkozással, szikrázó szemekkel imigyen aposztro-fált: „Fiam, hogyha te hasonló cselekedetre tudnál vetemedni, meg-fordulnék még a síromban is!”

Ennek a jelentnek felidézése döntő, megváltó hatással voltreám. Mint a Belsasar babyloniai király palotája falán megjelent„mene tekel upharsin” intő szózata, megremegtette egész valómat,mintha száz éles karom tépve, dúlva vágódott volna bele különben ismegtépett szívembe. Még mai napig is lelki szemeim előtt lebeg akép: nemes felháborodástól lángoló anyám prófétai fenyegető alakja.E jelenés mélyen bevésődött szívembe.

226

Lelkem feldúlt egyensúlya meghasonlást támasztott bennem; tanács-talanul, erőtlenül, magamban semmi támaszt nem lelvén összerogy-tam és beállt a lelki csőd; térdre borultam és könnyzápor közt, s meg-tört szívvel esengtem bocsánatadásért és egy szikrányi világosságértAhhoz, aki minden világosságnak ősforrása. Feleségemet ugyan nemféltettem, vallásossága és szülői iránti szeretete teljes garanciát nyúj-tott, hogy kárt nem tesz magában; de más valaki volt, akitől olyandesperált lépés nagyon is kitelt volna, ami szintén mint örök vádégett volna lelkemen. Ebből a dilemmáitól való kibontakozásra néz-ve esdekeltem tanácsért a legfelsőbb fórum előtt.

És lám, ez meg is jött. Egy gondolat villant fel a lelkemben: drá-ga jó anyám; ő tőle kérjek tanácsot. De hogyan, miképpen, ki által?...Vay Adelmától átallottam, feszélyezve voltam ezt kérni, s amellettmessze lakott, nyugtalanságom pedig azonnal választ óhajtott. Akkorjutott eszembe, hogy anyámnak határtalan szeretete lehetségesséfogja tenni, hogy feleségem által nyilatkozzék. Azt csak most tudom,hogy fel- dúlt kedélye, lelkülete s megfeszített idegzete tették képes-sé arra, hogy a benne lappangó írómédiumitás keresztültörhessen.

Tehát elővettem imakönyvét, ránk zártam az ajtót, s papirost,plajbászt téve az asztalra, megkértem őt, hogy áhítatos, buzgó imá-ban kérje meg a jó Istent, hogy bocsásson egy kis sugarat számunkra,mely által sanyargatott helyzetünkben eligazodhassunk; vegye kezé-be az irónt tegye hegyét a papírra és ha esetleg ez megmozdul, ellentne álljon, hanem teljesen engedje át a kezét efféle esetleges mozga-tásnak. Szegény feleségem, aki szokva volt ahhoz, hogy mindenkívánságomat teljesítse: mint egy automata, gépileg ment az asztal-hoz és követte minden szavamat. Melléje ültem és feszülten néztem akezére és a plajbászra. A legizgatottabb pillanatok voltak ezek teljeséletemben.

Hogy meddig ült mozdulatlanul, arra nem emlékszem, de mind-össze nem tarthatott sokáig, mert nemsokára a keze remegni kezdett,a papírról néhányszor fel-felemelkedett, gyengén ide-oda vetődött ésvisszaesve, a papírra girbe-görbe vonalakat vetett. Majd meg resz-ketni kezdett testének minden egyes része, ajkai remegtek, arcszínehalálsápadt lett s én megrémültem, midőn fogvacogva, lélegzet nél-kül kapkodott a szívéhez. Később némileg lecsendesedett és eleintelassan, mint egy iskolás gyermek, tisztán kivehetően írta le ezt a szót„kedves” — azután megpihent és sóhajtott. Felkeltem ülő helyemről

227

és háta mögé álltam, egész lelkem a szemembe összpontosultan me-redt a papírra. Aztán azt írta „fiam” s, ezentúl az irón már nagy gyor-sasággal siklott tova a papíron, ezeket a szavakat hagyva nyomában:„jól teszed, hogy végtelenül szorongatott állapotodban anyád szerete-téhez fordulsz. Ismerem hányatott lelked, szíved gyötrelmeit; nagybánkódással követem elhatározásodat és boldog vagyok, hogy men-tőrév felé irányítod lépteidet. El ne fordulj valahogy ez ösvénytől éscsak mindig lelkiismereted sugallatára figyelj, mert egyedül ez óvhatmeg téged olyan konfliktusoktól, mint amelyekbe mostanáig sodor-tattál. Ismered feleséged mélyen szerető szívét és tudhatod, hogysenki e világon oly bensőséggel nem szerethet téged, mint ő; tégybalzsamot rá, hogy behegedjenek sebei, melyekért soha sem hallaszszemrehányást az ő részéről... Mára elég ennyi.. Johannát kimerítenéaz írás folytatása; áldjon meg benneteket menyei Atyánk. Isten vele-tek, viszontlátásig!”... Ezzel a plajbász kiesett feleségem kezéből slehunyt szemmel visszahanyatlott a szék támlájára és görcsös sírásrafakadt. De ez nem dúló, fájdalmas sírás volt, hanem mintegy árkotvájt szorongó érzelmei levezetésére.

Jó ideig tartott, míg normális állapota beállt és felkelhetett ülőhe-lyéről. Énnekem még száz kérdésem is lett volna anyám szellemé-hez, de kénytelen voltam anyám tilalmát respektálni. Azonban dél-után megint kértem feleségemet, hogy fogjon az íráshoz. De akkor őneki volt egy szerinte égető kérése, melyet anyám szelleméhez kívántintézni. Ez alkalommal nyilvánvaló lett előttem, amit feleségem ed-dig eltitkolt, tudniillik, hogy naiv vallásos felfogásánál fogva ő régtőlolyféle skrupulusokkal tépelődik, vajon nem vétkezik-e ő azzal, hogya szülői háznál betartott étkezési törvényeket a saját háztartásábanmegszegi? Fogalmain sem volt ebbeli töprengései felől.

Tehát leült az íráshoz. A délelőtti, első írása alkalmával beálltkellemetlen jelenségek most sem maradtak el, bár gyengébb mérvbenbántották. A plajbász megmozdult és anyám üdvözölt minket, azon-ban e kérdés megfejtésére magát inkompetensnek vallotta, minthogymég nincs azon a fokon, hogy vallást illető kérdést meg tudna oldani.Azonban kérni akarja vezérét, hogy ő adja meg a kellő választ. Ezzelmegállt a plajbász, de rövidesen rá nagy betűkkel, egészen eltérőleganyám jeleitől, ezt írta: „Népem leánya, hogyha valamit teszesz ab-ban a hiszemben, hogy azzal bűnt követsz el, ez esetben vétkezel,

228

habár ez egyébként nem is volna éppen bűn. Mózes. „ A plajbászkiesett a kezéből.

Elképedtünk. A lakonikus, szinte lapidáris válasz, melyben a bűnjellege annyira elmésen definiáltatott és feleségem aggódásának ala-possága egyúttal leszereltetett, nem foganhatott meg az ő fejében,nem származhatott tőle, miáltal a nyilatkozatnak hitelessége bebizo-nyult. Mindketten meg voltunk hatva, hogy oly magas szellem min-ket megjelenésére és válaszadásra érdemesített. Mellékesen említemezen a helyen, hogy azóta több médium által egybevágóan Mózes,mint egyik vezérszellemem jeleztetett.

Említésre méltónak találom még, hogy mintegy két hónap előttmegfordult nálam egy vidéki parasztasszony, aki éber állapotban ameghalt rokonokat látja. Buzgó, megbízható, jóravaló látómédium,aki azelőtt semmit sem tudott a spiritizmusról vagy arról, hogy van-nak ezzel foglalkozó emberek, annál kevésbé olyan egylet létezésé-ről. Már néhányszor megmagnetizáltam, miáltal adománya kifejlő-dött és mindinkább jobban s tisztábban lát azóta. Látta megboldogultanyámat, leírta felismerhetőleg; fehéren, minden folt nélkül. Mondta,hogy sokszor körülöttem van és nagyon örvend működésem fölött,Harmincnégy éve, hogy megtisztult, tíz évig vezekelt.

Ezek a számok teljesen összevágnak. Anyám 1856-ban halt meg,67-ben már mint megtisztult szellem írt, tehát harmincnégy éve,hogy megtisztult. Hogy anyámnak jó, nemes szíve és Istenben valóhite dacára mégis 10 évig kellett vezekelnie, arra magyarázom, hogyamint gyermekkoromból emlékszem, gyakran zúgolódott sorsa miatt.Hiszen igaz, hogy szegénynek elég oka volt az elégedetlenkedésre,bánkódásra. De hát ezen a mi vezeklésre teremtett bolygónkon kibennincsen kivetni való? De azért mégis csak bűn marad a zúgolódás.„Igátok enyhe és könnyű legyen nektek a teher tanította és önmagapéldájával mutatta az Úr. Mióta a spiritizmust, illetőleg KrisztusUrunk magasztos tanát megismertem, gyakran elszomorodva gondol-tam jó anyámra, hogy emiatt bizonyára szenvednie fog kelleni a túl-világon.

Tehát anyám eszerint akkorában tisztult meg, midőn én a tisztu-lás felé indultam azáltal, hogy bűneim felismerésére ébredve s sza-kítva múltammal a megtérés útjára léptem. Ki tudhatja, mily kapcso-latban álltunk egymással sok-sok existencián keresztül, hogy az egy

229

magasabb csillagzatra való képesítést megelőző tisztulási folyamatotpárhuzamosan végezzük.

Nem ok nélkül szerettük egymást az anya és gyermek közti sze-retetet túlhaladó mértékben. Ki tudja, mióta szőttünk e fonál megszi-lárdításán? A szeretet fonala pedig az egész örökkévalóságban semszakadhat el — ez törvény, a tiszta ősszeretet alkotta törvény, melymindannyiunkat ő vele köt össze.

Anyám szellemének utasításai.Amily mérvben csillapult feleségem izgatott kedélyállapota és

nyugodtak meg feszült idegei, abban a mérvben könnyebbedett megaz anyám szellemével való fluidáris kapcsolódási folyamat. Ekként akímélet szükségessége alól fel lévén mentve, egy-egy sereg kérdésselszerettem volna előhozakodni, de a plajbász ilyenkor rendesen ki-esett a kezéből, miáltal a szó megakadt torkomon. De midőn aztán alegközelebbi szeánszon a torkomon akadt szó spontán megfejtéstnyert, azonnal elnémult vágyam a kérdezősködésre.

Anyám folyton vigasztalt és biztatott a jövőre nézve, azonban el-engedhetetlen feltételnek mondta más légkörbe való áthelyezésemet,még pedig Pestre, mert testi és lelki gyógyulásom csakis ott váliklehetővé testvéreim és rokonaim szeretetteljes környezetében, akikvetélkedni fognak egymással felüdülésem előmozdításában.

Nyugodtan távozhatom, mert bármily magasan is csapkodnánakaz indulatok zajló hullámai, le fognak csillapulni a változhatatlanbanvaló megnyugvás kényszerűségének láttára; csak én legyek állhatatosés ne ingadozzam, s le ne térjek a helyesnek felismert ösvényről.Békesség fog beköltözni a szívekbe s ebben anyám szelleme és ro-konérzésű szellemek fognak befolyásuk által közreműködni. „Pestenegész más szemmel fogod nézni a jelent meg a jövőt is; ott jóra for-dulnak majd sorsod esélyei. „ Én az utóbbit nem értettem, merteszemben sem volt, hogy Pesten állandóan letelepedjem.

Feleségem naponta egész íveket írt tele, még pedig bámulatosgyorsasággal. Sajnos, ezek az iratok az átköltözködések alkalmávalelkallódtak, azonban a főmozzanatok híven megmaradtak emlékeze-temben. Anyám folyton hajtogatta Pestre való elutazásom sürgősvoltát. Egy nap azonban Tiszalökön találom magamat Vay Ödönházában. Hogy mi célból mentem oda, mi indított erre az útra: akár-

230

miképpen faggatom emlékezőtehetségemet, a feleletet nem bírombelőle kisajtolni.

Holmi kételyek anyám szavaiban, vagy feleségemmédiumitásában nem ösztönözhettek arra, hogy ezt az utat megte-gyem, mert mindkettőjük iránt feltétlen bizalommal voltam eltelve.hivatásbeli utam volt-e Tiszalökön, vagy búcsúvizitet tettem-e ott:minderre szintén nem emlékszem. Úgy rémlik, de határozottan nemmerem állítani, mintha anyám direkte sarkalt volna erre az útra.Azért-e, hogy hívebben teljesítsem anyám meghagyását, vagy pedigazért, hogy az általa adott közlemények fontos kibővítéseket nyerje-nek Adelma médiumitása révén: szintén nem tudom. Mert csakugyanez utóbbi történt ott, még pedig oly irányban, ahogyan a feleségemiránti gyöngéd kíméletből általa nem lettek volna közölhetők; olytermészetű közlemények, melyek múlt földi életemre vonatkoztak smelyek titkát szívemben elzárva majdan magammal átviszem...

Adelmának elbeszéltem feleségem írómédiumitását, de hogy mimindent írt össze mintegy 9—10 nap alatt, nem is tudtam volna elbe-szélni. Nagyon rövidre volt szabva ott való tartózkodásom, a délivonattal akartam visszatérni Miskolcra. Annál meglepőbbek voltak afeleségem által közöltekkel teljesen összevágó nyilatkozatok. Mária,Adelma vezető-szelleme nyilatkozott, megerősítvén anyám szelle-mének minden szavát. Boldognak mondott, hogy még kellő időbenhallgattam bánkódó őrszellemem sugallatára. Sok jó szellem műkö-dött közre, hogy megmentsen az örvény széléről, amely, hogyhabelebukom, beláthatatlan időkre sötétségbe temette volna szelleme-met. Vallásom elhagyása esetére eljátszottam volna földi életem ren-deltetését és feladatát s hosszas túlvilági szenvedésekbe sodortattamvolna. Ezt akkortájt sehogy sem bírtam felfogni és csak hét év múlva— midőn egy általam felvetett kérdés megoldását kaptam Adelmaáltal — villant fel bennem annak megismerése, hogy mint hiteha-gyott nem foglalhattam volna el azt a helyet, melyet 30 év óta betöl-tök, és nem buzgólkodhattam volna Krisztus istenfiúsága mellett,mert hitem elhagyása esetén hitsorsosaimat: nem hogy vonzottam,hanem elidegenítettem volna. Hála a mindenható Atyának, aki apoklok seregeinek igyekezetét, hogy leszorítsanak rendeltetésemről,ellensúlyoztatta jó szellemeinek hatalmas közbelépésével!...

Aztán anyám szelleme írt Adelma által. Meghatározta, hogy mégaznap utazzam el az éjjeli vonattal Pestre, hogy reggelre odaérjek.

231

Azonban még Johanna által fog kimerítő, részletes utasításokat adnia pesti rokonokat illetőleg. Továbbá egy hátrahagyandó búcsúleveletfog írni Johanna által, melynek kiválóan megnyugtató és békítő hatá-sa lesz. Megáldott és biztosított soha meg nem szűnő szeretetéről,mellyel engem szakadatlanul fog környezni, óvni, inteni és sarkalni,ha esetleg gyöngének érezném magamat. Siettem elbúcsúzniAdelmától, hogy le ne késsem a vonatról.

Mielőtt azonban áttérnék a feleségem által még aznap délután,több órán át írott végső utasítások leírására, szükségesnek tartommegjegyezni, hogy 14 évi távollétem alatt csakis néhányszor, rövidideig tartózkodtam Pesten; kétszer pláne csak átutazás alkalmávalegy-egy napig; tehát testvéreimet, rokonaimat, s az ezidő alatt felsar-jadzott fiatal nemzedéket különösen pedig a házasságok utján a csa-ládba került tagokat csak felületesen ismertük meg, vallásos fölfogá-sukról, kedély- vagy lelkiéletükről pedig fogalmunk se volt, tehátsehogy sem lehet animisztikus vagy gondolatátviteli jelenségnektekinteni azt, amit a feleségem róluk írt, hanem tisztára anyám szel-lemé által sugallt médiumi jelenségnek. Hiszen olyan részletes uta-sításokat adott anyám szelleme minden egyes személyre nézve, hogymiképpen viselkedjem vele szemben, melyek határozottan az emberlelki életébe mélyen behatoló szellemnek tekintetére vallanak, mint-hogy minden szava, igaz, hogy némelyik csak évek múlva, de egyhajszálig beteljesedett. Felismertem ezekből anyám egyéniségét ésazt is, hogy a szellem a földön szerzett szellemi tulajdonságokat ma-gával viszi a túlvilágba is,

Anyám éles megfigyelő tehetséggel és emberismerettel bírt s azemberekről alkotott ítéletei mindig alaposak voltak. A házunkbabejáró medikus-kollégáimat nálamnál is jobban ismerte és nagyonmegbántam, ha intelmeit az. egyikre vagy másikra nézve figyelmenkívül hagytam. Valóságos élelbölcselmi oktatásokat adott, melyeketmegfigyeléseiből vont le és melyeknek gyakran vettem hasznát azéletben. „Fiam a folyton nyájas, mosolygó arcot fitogtató emberrelszemben légy óvatos és bizalmatlan; nem olyan e földön az élet.hogy az ember mindig mosolygón nézhessen, tehát magára erőlteti alárvát, s ennélfogva nem őszinte, hanem számító; önző célra akarjaalkalmilag felhasználni, s könnyenhívőségedet, vagy hiúságodatkiaknázni... A hízelgő, dicsérő ember elől fuss — ellenséged az, mertaz önhittség maró mérgét akarja lelkedbe belecsepegtetni; nincsen

232

benned, sem más emberben sok dicsérni való; ellenben, aki hibáidrafigyelmeztet, habár kissé rideg hangon is, azt hallgasd meg és okuljrajta, jóakaród szól ilyenkor hozzád... Aki nem néz bátran a szemed-be, szemét lesüti, vagy tétován járatja, annak rossz a lelkiismerete —vagy megcsalt, vagy abban töri fejét, miképpen csaljon meg”... Mégtöbb ezekhez hasonló oktatásokat adott jó anyám az élet útjára, ame-lyek, mint mondám, hasznomra is váltak.

Spiritiszta pályám kezdetén azonban a jó tanácsokat figyelmenkívül hagytam; elég félszegen konkludálva, hogy Krisztus urunknakszeretetről szóló tanaival ellenkezik, hogy valaki felebarátját a priorikülső jelek után elítélje. Pedig téves az olyan okoskodás — nem„elitélés” ez, csak „megítélés”, az pedig kötelessége minden józanulgondolkodó embernek, hogy a farkasok ellen védekezzék. Hogyha azember farkasok közt báránnyá válik, szétmarcangolják és felfalják.Hiszen Krisztus Urunk is, midőn tanítványait kiküldé a nagyvilágba,hogy hirdessék Isten igéjét, vajon nem ezt tartotta-e szeme előtt mi-dőn figyelmeztette őket: „Legyetek okosak, mint a kígyók és sze-lídek, mint a galambok. „

Anyám szellemi utasításai adtak útmutatást: arra, hogy miképpenviselkedjem minden egyes rokonommal szemben; valamennyit jónaklátta, csak a jó különböző fokán és kárt vallanék nemcsak én, de ká-rára volna nekik is, hogyha őket ugyanegy kaptafára húznám.

A szellemi oktatásban meg volt hagyva, hogy jó nagynéném,Dániel testvérem és nővérem előtt, — ki azidő alatt költözött át Pest-re —- föltétlenül tárjam ki az egész valót, ami személyemet illeti ésazt is, hogy mily szerepe jutott anyám szellemének sorsomat illető-leg. „E három jó lélek feltétlen hitelt fog adni minden szavadnak és akétség árnyéka sem fog férkőzni szíveikhez, mintha nem anyád szel-leme nyilatkozott volna; s nem csupán minden szó fog bevésődni ha-lálukig szívükbe, de gyümölcstermővé is fog válni utolsó leheletiglelkük nemesedésének fokozódásai által. „

Azok közül kettőnél máris lezárult a mérleg s teljesen bevált; aharmadiknál, tudniillik nővéremnél a mérleg a mai napig szinténkedvező, s bízom a jó Istenben, hogy még hátra levő napjaiban semfogja megcáfolni anyám kedvező jóslatát, s haláláig érzelmeiben éscselekedeteiben kifogástalan híve fog maradni a spiritizmus magasz-tos tanának.

233

A többi, új családtagokra nézve azt írta, hogy mindegyikbenmegvan az igaz tannak felvételére való alkalmas talaj és be is fogad-ják azt lassan-lassan; de egyiknek szívében sem fog e földi létbenteljes virágzásra jutni, vérrokonaim egyikében pedig még csak acsírázás sem fog bekövetkezni. Tehát azoknak mit se szóljak azanyám szellemével való érintkezésről, csak midőn bizalmukat ésszeretetüket megnyertem és velem szemben bizalmat éreznek, ésszavaimnak hitelt adnak, akkor csepegtessem beléjük óvatosan ésnagy vigyázattal az igazság édes tejcseppjeit, mint ujdonszülöttgyermeknek a táp-tejet. Ha ezt az óvintézkedést figyelmen kívülhagynám, az történnék, hogy ők a mohón kapott közleményeketjobbr-abalra elbeszélnék rokonaiknak, kikhez még nagyon ragasz-kodnak, ezek pedig hitetlenek s a hitet befogadni képtelenek lévén,gúnyolodásuk által a szent igazságot nem csupán profánizálnák, ha-nem rokonaink szívében a lappangó csirát agyontaposnák; holottakkor, midőn ez a csira már megfogant, a kacajnak és gúnynak ellentfog állni. Aztán mindegyikre nézve megadta a speciális utasítást,mily sorrendben és mennyit nyújthatok nekik a hit kincseiből.

Ez is bámulatosan bevált.Új rokonaink egyetlenegy kivételével mind elköltöztek már;

egyikében sem fejlődött ki a hit csirája a virágzás fokáig, pedig tag-jai, sőt alapító tagjai lettek egyletünknek. Azoknak vérrokonai pedigvalamennyien a mai napig is idegenkedő hitetlenek, gúnyolódók, úgyazok, kik már elhaltak, mint azok is, kik még most is életben van-nak...

Anyám azt írta, hogy sürgönyözzek nővéremnek a reggelre valómegérkezésem ügyében, de csakis Dániel testvéremmel tudassa, akiviszont nagynénémet mély titoktartás pecsétje alatt informálja ak-ként, hogy mindhárman várjanak a pályaudvaron, honnan együttesenés egyenesen a temetőbe, anyám sírjához menjünk. Ott egy áhítatosima után sorra beszéljek el mindent, ami hetek óta velem és Johan-nával történt őszintén és híven és olvassam fel előttük anyám szelle-mének nyilatkozatát. Közelünkben ott lesz ő is, de szabad szellemlévén már, korántsem azért, mintha ő csakis ott léphetne velünkérintkezésbe, ahol múlt hüvelyének porladozó maradványai enyész-nek. A vallomás azért történjék a sírnál, mert — ez az emlékéhezkötött hely előttünk szent lévén — pietásos érzelmeket fog bennükkiváltani és a szíveket tágra nyitva, szilárd elhatározásokra késztetni,

234

hogy hibáinkon és gyöngeségeinken javítsunk. Emlékezetes és nagy-horderejű fordulópontot fog képezni ez egész földi pályánkra nézve.De anyám abból az okból is ezt a helyet jelölte ki, mivel bent a vá-rosban sem alkalom, sem mód nem nyílott volna mindennek a zavar-talan közlésére a kora reggeli óra pedig azért tűzetett ki, mert ilyen-kor nem járnak ki az emberek a sírok látogatására, tehát meg nemzavarhatnak bennünket.

Meg sem kísérlem e jelenetnek hatását leírni ezt átérezni lehet,de leírni nem. Megrázva, megtörve én zokogva álltunk ott, de meg-könnyebbülve és boldogságtól eltelve hagytuk el e kegyeletes helyet— mint egy lelki fürdő fluidáris habjaitól felüdülve...

Nevezetes, hogy anyám szelleme, aki minden egyes gyermekétegyformán mélyen és önfeláldozóan szerette, harmadik testvéremrőlmég csak egy szóval sem tett említést; pedig jószívű, tisztességesember volt. Sehogy sem bírtam ezt a feltűnő jelenséget magamnakmegmagyarázni. Pedig a jövő ezt a feltűnő körülményt is igazolta.Fivérem, aki mintegy négy év előtt: hirtelen meghalt, élete végéighitetlen ember maradt. A spiritizmus tanával sohasem akart megba-rátkozni, pedig a felesége hívő volt, sőt látómédiumi képességgel isbírt. Látományai, amikről öcsémnek is tudomása volt, rendszerintigazaknak bizonyultak. De hiába volt minden meggyőző momentum,fivérem lelkében a hit sohasem tudott gyökeret verni...

Új otthon alapítása.Nagynénémhez szálltam. Házuk nekünk testvéreknek második

szülői házunk volt. Ugyanis nagynéném nővére volt édesanyámnak,férje, nagybátyám meg apánk fivére — tehát mindkettőnek egyformaközeli vérrokonai voltunk. Dániel fivérem meg nővérem pláne há-zukban laktak. Megérkezésem nagy családi örömünnep volt mind-egyikre nézve. Megjött aztán a többi rokonság is és megismerkedtemazokkal is, kiket eddig még nem láttam. A rokonokra vonatkozólagmindjobban felismertem, mennyire helyén voltak anyám szellemé-nek figyelmeztetései és óvintelmei. Hamar sikerült valamennyiükrokonszenvét, megnyernem. Egyre azt hajtogatták, hogy ne menjekvissza; telepedjem le állandóan Pesten; különösen pedig nagybátyá-mék nem fogytak ki az erre célzó érveléseknek elősorolásával. Júliuseleje lévén, mintegy két héttel a koronázás után, soha nem látott sür-gés-forgás tarkította a fővárost. Folyton utaltak a bámulatos fellendü-

235

lésre az ipar és gazdaság minden terén, az ország minden részérőlvaló beözönlésre, tehát a főváros lakosságának rohamos szaporodá-sára; szóval mindenképpen élénk színekben igyekeztek feltüntetni azelőnyös mozzanatokat, a feltétlen sikert ígérő viszonyokat.

Én azonban minderről hallani sem akartam. Sok mindenféle el-lenvetésem volt. Elsősorban visszariadtam attól, hogy mái- szilárdalapon nyugvó hírnevem után most újra belemenjek a kezdet min-dennemű nehézségeibe és különösen felágaskodott bennem az önér-zet és büszkeség a kezdő orvosnak a kaptiválásra és hajszolásra valómajdnem kikerülhetetlen szükségessége ellen. Úgy éreztem, minthaújra kellett volna vizsgáznom. Továbbá a drága életmód a fővárosbans az a kilátás, hogy az akkori szerfölött felsrófolt lakbér mellett alkal-mas helyen való lakást alig kaphatnék. Mind e körülményeket mérle-gelvén, sötétbe való ugrásnak rémlett előttem ez a letelepedési esz-me.Azonban merültek fel ellensúlyozó momentumok is. Ugyanis a budaifürdők, különösen pedig a meleg források ívó használata zsenge fia-talságom óta — nagyon falánk gyermek lévén — emésztési zavarokgyakori esetében mindig kiválóan segítettek. Medikus korombansokat szenvedvén gyomrommal, egy-két pohár forrásvíz rendesenhelyreállított. Mellékesen említem, hogy mai napig jóformán másfélevizet nem is iszom, az artézi kút forrása óta pedig csak artézi vizet,ami alapjában véve olyan vegyi összetételű, mint a budai vizek. Noshát akkortájt e vizek csodahatása fényesen bevált egész lényemen;viruló arcszínem és étvágyam visszatért, úgyszinte testem és kedé-lyem ruganyossága is; mintha egész fizikumom e források talajábangyökereznek. Szinte azt gondoltam néha, hogy alig tudnék ezek nél-kül élni.

Aztán a spiritizmus gondolata is egyre a fejemben motoszkált:Pesten csak kell, hogy sok spiritisztával találkozzam; aztán itt nemkellene azt annyira magamba fojtanom, mint vidéki városban, aholkönnyebben megfigyelik az embernek lépteit és tetteit. Időközbensok ismerőssel és volt kliensemmel találkoztam; képviselők, keres-kedők, vállalkozók, stb. kik itt letelepedtek és akik nagyon igyekez-tek rábeszélni, hogy pesti lakossá legyek; elmondták, hogy orvost afővárosban úgy sem ismernek, háziorvosuknak fogadnának, sőt né-melyek közülök már is konzultáltak.

236

Ittlétem második hetében aztán egy döntő incidens állott be. Jónagynénémet még fiatal gyermekkorom óta csakis mint beteget is-mertem; kétszer hetenként hoztam a patikából keserű teát. mert anél-kül nem bírt emészteni: ehhez járult a sok év óta mindig fokozódó ésgyakrabban ismétlődő fejzsába (neuralgia), mely az egyetemi tanáro-kat szinte kétségbeejtette. Utolsó időben majdnem hetenként állt beolyan roham, mely oly mély, tartós ájulást váltott ki, hogytetszhalottszámba ment.

Bár környezete ehhez hozzá volt szokva, mégis minden egyesilyen rohamnál azt hitte, hogy no most ez az utolsó. Szaladtak jobb-ra-balra és az utcáról cipeltek hozzá orvosokat, akikre véletlenülbukkantak, úgy hogy néha 3—4 orvos is találkozott a beteg körül. Detehetetlenek voltak; merev, hideg tagokkal, görcsösen zárt szájjalfeküdt a beteg s az orvosok csak külső ingerlő és élesztő szerek al-kalmazására szorítkozhattak. Ilyen rohamnak voltam szemtanújaittlétemnek mintegy tízedik vagy tizenegyedik napján. Megkísérel-tem őt delejezni és lám, már néhány vonás után mozogni, melegednikezdett és a delejezés. beszüntetésével fölébredt és csodák-csodájaenni kért. Tátott szájjal nézték ezt az eredményt. Magam is meg vol-tam lepve. Ami még sohasem történt, néhány óra múlva fel is kelt. Anéném súlyos bajáról száz meg száz embernek volt tudomása, régiházi orvosán kívül az egyetem többi tanárának is. Ez az eset nagyfeltűnést keltett. De legmélyebb benyomást lette nagybátyámra ésfiára, aki az édes anyját rajongón szerette.Most már szinte, követelték, hogy itt maradjak és minden eshetőség-re való erélyes támogatásukról biztosítottak. Hála Istennek, nem volterre szükség, mivel első perctől kezdve a magam emberségéből tud-tam megélni. Minden újság-reklám nélkül, szájról-szájra annyiraterjedt a hírem, hogy a harmadik hét vége körül kénytelen voltam aDorottya-utcában egy bútorozott lakást bérelni, ahol a délutáni ren-delési órákban annyi ambuláns beteg fordult hozzám, hogy a hosszújúliusi és augusztusi napokon öreg este lett, mire bevégezhettem azorvosi rendelést. Soha azóta nem sereglettek hozzám ilyen soka-ságban a betegek. Ezt látva, már nem haboztam többé, nyilván fölis-merve ebben a páratlan sikerben — mely akkoriban orvosok körébenis föltűnést keltett, — az Égnek akaratát: írtam feleségemnek, hogypakoljon és jöjjön ide, Pestre. Hála a jó Istennek, nem volt okommegbánni, minthogy kézzelfoghatólag mindinkább felismertem ren-

237

deltetésemet és a láthatatlan gondviselő Kéznek intését, mely eddigfolyton vezetett, irányított, sőt sarkalt is, hogyha ellenálltam.

A nagynénémen végbement kúrának hatása kifelé mindig továbbterjedt s midőn a legközelebbi neuralgikus rohamát delejezés általmár csirájában elfojtottam, több rohama nem is volt többé... Mindentúlzás nélkül mondhatom, hogy szinte megfiatalodott és a hátralevőtizenegy esztendőt egész élete legegészségesebb korszakának lehetetitekinteni. Ehetett mindent, akár a legjobb gyomrú ember; egész halá-láig nem volt: ágyban fekvő, holott azelőtt legtöbb idejét ágyban,betegen töltötte. A halála előtti estét még a nagy családi asztal mel-lett töltötte és jóízűen evett pecsenyét, tésztát, sőt sajtot is, amitnegyven év óta nem bírt enni; éjjel pedig minden tusa nélkül elszen-derült.

Jó Atyánk megengedte, hogy" életének utolsó évtizedében él-vezhesse a teljes jólét érzetét, körülvéve fia és unokái, valamint azegész család szeretetétől és kegyeletes nagyrabecsülésétől; mindenkiigyekezett hozzájárulni élete végnapjainak megédesítéséhez. szívejóságát és sok szenvedését a jó Isten azzal jutalmazta, hogy még alátó-médiumitás is kifejlődött ebben a 70 éves asszonyban;látományai, és jövendölései módfelett boldogították. Közös háztar-tásban élt családjával és fiával, aki imádta édes anyját és bearanyoztaéletét boldogító, kegyeletes szeretetével. Isten kegyessége megen-gedte, hogy látományai révén még földi porhüvelyében megismer-hesse Krisztus urunkat: és ezt a boldogan őrzött hitét átvihette a túl-világba, ami teljes megtisztulását és emelkedését elősegítette, mertmédiumaink által gyakran jelentkezett szeánszainkban és tiszta szel-lemnek bizonyult...

Alig találok delejes praxisomban ehhez fogható cáfolhatatlan bi-zonyítékot a delej csodás és gyors hatására nézve; azonban bátran ismondhatom, hogy semmiféle későbbi sikeres kúrám annyira nemboldogított, mint ez az első magnetikus eredmény, ami éppen jónagynénémen érvényesült. Említenem sem kell, hogy nagynénémfinoman érző szívében is nagyra növekedett az irántam való szeretet,melyhez most még csatlakozott az irántam való hálaérzet is nemcsupán mint életmentője iránt, hanem tanítója iránt is, aki megismer-tette vele azokat a soha nem remélt boldogító szellemi kincseket, me-lyeket nálánál jobban megbecsülni, méltatni és kegyelettel megőriznialig tudott valaki.

238

Természetes, hogy a nagynénémen végbement csodák cso-dájának híresztelt kúra révén a gyógyíthatatlan betegek egész seregefordult hozzám. Én azonban reménytelen esetekben még a kísérlete-zésbe sem mentem bele, mert nem akartam ezáltal a delejezésjóhírnevét kompromittálni. De sok volt az; olyan beteg is, aki hosz-szas szenvedéseitől megszabadult, vagy lényeges könnyebbüléstérzett.

IV. A MUNKA MEGKEZDÉSE.Nyomozás spiritisták után.

Mindenképpen jól folytak ügyeim s meg lettem volna elégedve,hacsak egy vagy több spiritistával találkoztam volna. Betegeim köré-ben próbáltam egynémelyiknek diplomatikus óvatossággal megtapo-gatni a pulzusát főleg olyannak, akinél vallásos hajlamot és etikaialapot tapasztaltam — de senki sem reagált ilyen kísérletre, sőt megsem értették az erre vonatkozó célzásokat.

Tehát türtőztettem magamat és tanulmányoztam Allan Kardec„Szellemek könyvét”, amelyet sokszor elolvastam és amelyben vég-telenül gyönyörködtem. Továbbá beszereztem ódondászat útján dr.Eschenmayer, dr. Ennemoser, Kieser stb, a magnetizmust tárgyalómunkáit. Másféle idevágó irodalmat még nem ismertem. Adelmaelső, médiumi úton létrejött könyvecskéje: „Betrachtungsbuch” 68-ban megjelent ugyan már Bécsben, de még tudomásom nem voltróla. így jártam én epedve mintegy két esztendeig, míg a megváltásórája rám nézve is ütött. De nem úgy, ahogy én képzeltem; nem azén utánjárásom, igyekezetem által, hanem szintén ennek a láthatatlanintéző kéznek — amely eddig is minden lépésemet irányozta, —intézkedése folytán. Lehet, hogy talán abból a célból, hogy magam-nak semminemű érdemet ne tulajdonítsak és hogy mindjobban fi-gyelmessé legyek erre a gondviselő intéző kézre, mely utaimategyengette.

Valamelyik napon a kora reggeli órákban felköltöttek egy hirte-len megbetegedett kliensemhez, aki kínos kólikás fájdalmakban ver-gődött. Nálam lévén zsebpatikám, nem hagytam el őt mindaddig,míg fájdalmai végképpen le nem csillapultak. Azalatt beköszöntött areggeli ideje és távol lévén lakásomtól, betértem a legközelebbi ká-véházba reggelire. Megreggelizvén, a Pesti Naplót kértem; ez voltugyanis akkortájt kedves lapom, midőn az (Fk) vezércikkekre majd-nem az ország összes olvasóközönsége vágyakozva várt, melyben

239

Falk Miksa virtuozitással játszotta ki a szigorú osztrák cenzúrát:Hessen-Kassel, Reitz-Greitz-Schleitz képében vágta a Bach-kormányt és néhány csepp reményt és biztatást tudott csepegtetni abúslakodó hazafiak szívébe. Azonban a P. N. számai le voltak fog-lalva, tehát a pincér a Pester Lloyd-ot nyújtotta oda, de ez nem kel-lett. Kis idő múltán mégegyszer megkínált a pincér a Lloyddal, addigcsak, míg egy P.N. szabad leszen; midőn azonban vissza akartamutasítani, rámeredt a szemem az elembe tartott hírlap nagybetűs tár-cacikkének címére, melyben a „Geister” szót pillantottam meg, smohón kaptam ki a lapot a pincér kezéből. Hát csakugyan szellem-idézést tárgyalt a tárca.

Esetlenül élcelődő, gunyoros módon hosszulére eresztett leírásvolt ez a riporterkedő cikk; egy rendőri „ razziáról" szólt, melyet aFerenc. József-rakparton, valamely kávémérés mellékhelyiségébenfeljelentés következtében végzett a közbiztonság felett őrködőpolicia. Nagyon megdicsérte a szerencsés fogás sikeréért, mely általa „középkori babonás népbutító szellemidézést meggátolni igyek-szik", amit ez a vegyes, de túlnyomókig női társaság ott hetenkéntpárszor titokban űz és terjeszteni igyekszik. Bár felháborodtam ecinikus kifakadásokon és förmedvényeken, mégis szinte reszkettemaz örömtől, hogy a cikk révén a régen vágyva várt fonál csücskekezembe került, mert dr. Dániely ügyvéd nevét említette, aki mintegyvezérszerepet játszik ebben a konventikulumban. Ez az utóbbi mo-mentum rám nézve körülbelül olyan hatással volt, mint amilyenKolumbus reménytelen, kétségbeesett helyzetében az árboc kosará-ban guggoló matróznak ujjongó: „szárazföld!” kiáltása lehetett.

Izgatottságom, melyet ez a váratlan mozzanat kiváltott, nem en-gedte, hogy tovább ottmaradjak; nem kellett se Pesti Napló, seLloyd; fizettem és siettem betegeimet ellátni, hogy viziteimbevégeztével felkeressem a jelzett kávémérést. Akkor sok lévén apacienseim száma, már déli egy óra múlt, midőn kimentem a FerencJózsef-rakpartra. A ház, melyet kerestem, majdnem a sor végén volt,azontúl csak rendetlen viskók és többnyire üres telkek. Néhányszorfel és alá sétáltam, feszélyezve voltam belépni, hogyha esetleg vala-mi ismerős látna. Azonban mégis csak nekibátorodtam — hiszen azorvos bármilyen barlangba is bemehet, hátha hivatása viszi őt oda.Beléptem. Nem volt ott a tulajdonosnőn kívül egyetlen lélek sem. Atestes, kövéres, jóképű asszony feltolta homlokára szemüvegét, félre-

240

téve egy imádságos könyvet, melyből éppen olvasgatott és gyanakvótekintettel mért végig. Előadtam járatom célját. Nagy felháborodássalfakadt ki „a léha firkászcsőcselék és a szimatoló rendőri spiclik”ellen. Nyilván ezek egyikét vélte bennem látni. Már olvasta a Lloydcikkét és szinte kikelt magából, hogy őt vádolják kapzsisággal, holottő e szent ügy érdekében áldoz, midőn a médium érdekesebb közle-ményeit saját költségén kinyomatja, és ingyen osztja szét a hívők, sőta kétkedők között is. Mutatott is egynéhányat és igazán meg voltamlepve egynémelyiknek lélekemelő tartalmától. Kiváló szép stílű,magasztos imák is voltak köztük, állítólag egy protestáns pap szelle-métől. Német nyelven jött valamennyi. A hibás német ortográfiátóleltekintve, kifogástalan volt egytől- egyig. Önelégülten mondá, hogypróbálkozzék csak valamelyes hírlap vagy policáj-himpellér olyatírni vagy mondani, pedig ez a médium alig tud olvasni és írni.

Megnyugtattam mivoltomra nézve, hogy tudniillik teljesen meg-győződött spiritista vagyok és észrevételeimből és megjegyzéseimbőlis látta, hogy igazi elvbarátjával van dolga. Későbben közelről ismegismerkedtem ezzel az érdemes matrónával és igazán derék, buz-gó, áldozatkész hívőt találtam a Barenthaler nevű nőben, aki haláláigbuzgólkodott a spiritizmus terjesztése körül és megérdemli, hogymint szent ügyünk egyik úttörőjének, emléke becsben tartassék. He-lyiségében azonban sohasem fordultam meg azontúl.

Ekképpen megnyerve bizalmát, még közlékenyebbé vált, úgy,hogy utam tulajdonképpeni céljára a kör vezérének címére is áttér-hettem.

— Oh! dr. Dániely nem vezére a körnek, — mondá. — Nagyonritkán tisztel meg bennünket, hiszen tegnap talán mindössze harmad-szor volt itten, igazán a jó szellemek irányították ide. Ki tudja, mirelettek volna képesek azok a policáj-pribékek, talán mint gonosztevő-ket kisérték volna be a társaságot a dutyiba. Dr. Dániely a törvényalapján pártunkat fogta és védte jogainkat, mint tisztes benszülöttadófizető, szabad és makulátlan polgárokét. Meg is hunyászkodtakerre. Meg sem engedte, hogy az egyes tagok nevét felírják — csak azenyémet. De én nem félek, helyt állok, úgy, mint Luther Márton azellene törő papi conciliumnak; én, meg valamennyien követjük meg-győződésünket, ezt semmiféle policáj-hatalom nem ragadhatja eltőlünk!

241

Megmondta dr. Dániely címét. Nos, ezzel a dolognak régen ke-resett nyitja immár a kezembe került; elégülten távoztam el s mentema régen kihűlt ebédhez.

Dr. Daniely.Égtem a vágytól, hogy Dániely ügyvéddel találkozzam, mivel

biztosra vettem, hogy az ő révén a sóvárogva áhítozott ígéret földjé-re, a pesti spiritisták nyomára jutok. Tehát még aznap, a rendelő óraután, — lakásaink távol esvén egymástól, — kocsin hajttattam oda,hogy a szép, üde májusi időben valahogy el ne szalasszam azt, akitfel akartam keresni. Képzeletemben szinte kéjelegtem, midőn a lel-kes fogadtatásra gondoltam. Még hogyha az akkortájt túltengő önér-zetemet mellőztem is, mint orvos, mint magnetizőr és aszomnambulizmus terén bő tapasztalatokat szerzett ember, bármelyspiritista csoport előtt csakugyan respektábilis tényező számba me-hettem.

D. ügyvéd elég nagy utcai lakást tartott, őt azonban a földszintesház udvarára nyíló dolgozószobában, könyvei között találtam. Szo-bája tulajdonképpen könyvtár volt: a magas állványok telerakva ko-pott, poros könyvekkel és foliánsokkal. Az egész helyiségre valamikedvetlen melankólia borult, melynek hangulatába lakójának szürkealakja egészen stílszerű összhangzásban illett bele. D. udvariasanbár, de egykedvűen fogadott ezekkel a szavakkal: „örülök a szeren-csének!” ez pedig értéktelen szólam, egyike a sok konvencionálishazugságnak, hogyha az „öröm” hangban, a szem és az arc kifejezé-sében egyúttal nyomatékosan ki nincs fejezve. Azonban D. ügyvédenaz öröm, de még csak a nyájasság felcsillanása sem jelentkezett.

Nagyon lehűltem — a környezet színtelen melankóliájarámnehezedett. Sokat beszélt s bár egyhangúan, a hanglejtés árnyala-tát színező változatosság nélkül, mindazonáltal mivel beszédje okosvolt, akárki szívesen hallgatta volna, mert szavai terjedelmes olva-sottságra és mély tudományosságra vallottak. Különösen sokat tudottaz okkult tudományoknak legrégibb időktől való búvárlatairól éseredményeik kincséről.

A csodálat és tisztelet mindinkább növekedett bennem e rendkí-vüli tudós és bölcs férfiú iránt. Az ókor nagy bölcsei valószínűlegmind ilyenek lehettek, akik már túlemelkedve az anyagias világon,lerázva magukról a lényegtelen külsőségeket, a formák méltatását,csupán csak a lélek, a szellem örökbecsű értékeire fektetnek súlyt.

242

Sűrűn idézte az evangéliumból Krisztus szavait, amiket könyv nélkültudott és gyakran nézetei, állításai igazolásául citált.

De beszélt aztán anyagi helyzetéről is. Jól jövedelmező ügyvédiirodája volt, vagyont is szerzett, de szerencsétlenül belemászott egyszénbánya-vállalkozásba és nemcsak a maga, de a felesége vagyonátis beleölte ebbe. De a szellemek nemcsak vigasztalják, hanem meg isnyugtatják és számára fényes jövőt helyeznek biztos kilátásba.

Akkortájt még nem tudtam, miszerint törvénytelen és tilos eljá-rás, hogy valaki a szellemek közbenjárását anyagi érdekek kiaknázá-sára kérje ki, de félszeg elfogultságomban fel sem ocsúdtam arra abelátásra, hogy mégsem egészen egyeztethető össze a világbölcselemmagas fokára, tisztultságra és félszentségre való törekvés azzal anagyon is alantas nívón mozgó telhetetlenséggel, melynél fogva megnem elégülvén egy jövedelmező, biztos ügyvédi praxissal, holmivállalatok rizikójába bocsátkozzék valaki. Tehát ahelyett, hogy ezt atündöklő szellemerkölcsi fölényt devalváló foltot észrevettem, vagymérlegeltem volna, elfogultságomban azt is az ő javára magya-rázgattam. Elbeszélte azt is, hogy van neki a házban egy megbízhatómédiuma, egy éltesebb nyelvtanító kisasszony, kinek médiumitásarévén kapja a szellemek ígéreteit és biztatásait. Mellékesen mondva,láttam is későbben azt a Sybillát. Amolyan „LengenádfalvyZirzabella”-féle alak volt, aki sem személyét, sem médiumi képessé-gét illetőleg előttem még akkori naivságom dacára sem állhatta mega próbát. Sokáig tartott első vizitem, koromsötét volt, amikor az ak-koriban keskeny, kis pislogó lámpával világított utcából elmentem.

Hazamenőben azon tűnődtem, vajon lehet-e belőlem ilyen igaz,tiszta, tizenhárompróbás spiritista. Minthogy az okkult tudományok-ra nézve köztünk fennálló tátongó űrt belátható időn belül úgysemvagyok képes kitölteni, legalább abban akarok hozzá közelíteni, hogyaz életfakasztó forrásból mentől gyorsabban fogok bölcsességet me-ríteni azáltal, hogy megszerzem és tanulmányozom az Újtestamen-tumot. Ehhez t. i. könnyebben juthatok, mint az ő száz meg százkötetből elsajátított tudományához. Másnap máris hozzáláttam amunkához. S midőn Danielytől megtudtam, hogy a spiritistákgyűlhelye, ahova ő is el-eljár, egy Prochaszka Antal nevű szabómes-ter üzletében, a Koronaherceg-, akkoriban Úri-utcában, a párisi ház-zal szemközt levő átjáróház udvarában van, másnap már oda is el-mentem.

243

Prochaszka Antal.Prochaszka Antal szabómester, a későbbi jeles és minden időkre

mintaképül szolgáló médium, minden izében merőben ellentéte voltDaniely ügyvédnek. Szinte rivalgó örömmel és lelkesedéssel foga-dott. Alacsony termetű férfi volt. de magas homloka, szikrázó elevenszeme és rendes, mondhatni szép orra és szája, szóval vonásainakharmóniája jóleső, megnyerő hatást keltett. Eleven, mozgékony ter-mészete, szókimondó nyíltsága, kedélyes mosolygása, az okos, találószó iránti fogékonysága, észrevételeinek ötletessége, sőt szívből fa-kadó csengő nevetése, amivel valamelyik jó élcét kísérte, avagy amásét honorálta — egészítették ki ennek az embernek képét, melyösszességben természetes józan észre, tiszta jellemre és meleg ke-délyre vallott. De nem csupán ezekre nézve volt ellentét Antal és D.közt, hanem abban is, hogy Antal minden műveltség és iskolázáshiányában szűkölködött. Szinte lehűtött és sértett az ő népies, hibásnémet beszéde, az a nyelv, amelyen akkortájt Pesten a németajkúJózsef- meg terézvárosi burgerek beszéltek.

El is mondta röviden élete történetét. Budweisben, Cseh-országban született, atyja katona volt s a hadszertárban mint bognár,szerény díjazás mellett dolgozott, amiért ő, négy testvére között alegöregebb, az elemi iskolák bevégeztével — a háztartáson könnyí-tendő — tizenharmadik évében tanoncnak állt be egy szabómester-hez és 16-ik évében felszabadulván, vándorútra kelt s Prágába, majdBécsbe ment. Lángoló szerelemből vett el egy szegény Teréz nevűleányt, akiben lelke kiegészítő részét vélte feltalálni. Néhány boldogév után az a nagyon szeretett, jóságos teremtés meghalt. Csaknagysokára bírta magát az újból való nősülésre elhatározni, de ez aházasság szintén csak néhány évig tartott s nem volt sem boldog, semnyugalmas. Résztvett a bécsi 1848. októberi felkelésben is és Bemtábornok oldalán mint municipál-gárdista küzdött. Lángoló sza-badság- és igazságszeretet lakozott benne. Bécsből menekülvén,Pestre jött, s it megismerkedett egy nem régen elhalálozott, jó hírbenálló szabómester özvegyével, akit elvett műhelyével, négy gyerme-kével és egy kis külvárosi házzal együtt. Akkoriban neki is volt márkét fia és egy leánya. Elmondta továbbá, hogy az asztaltársaságok-nak, dalárdáknak és mulatságoknak nagy barátja volt, sőt ő maga isszeretett amolyan víg mulatozásokat és tréfákat rendezni, de mintegymásfél év óta, amióta a szellemi irányt megismerte, nem talál már

244

örömet az ilyen léhaságokban, hanem szabad idejét jó könyvek olva-sásával hasznosabban értékesíti, s olvasmányai révén mindjobbanfelismeri azt, hogy mennyire elfecsérelte a drága időt merő hitvány-ságokkal. Ezt most helyreütni, jóvátenni igyekszik.

Nos, ez a nyilatkozata máris sokkal közelebb hozott engem kü-lönben kiválóan szimpatikus egyéniségéhez-, mert hiszen jóllehet énorvostudor vagyok, s ő csak műveletlen szabómesterember, vonatko-zásunk, törekvésünk tulajdonképpen lényegében véve mégis párhu-zamos.

Betért hozzá később egyik-másik tagtárs a megalakult kis cso-portból; ezek is vagy egyenlő nívón, vagy nagyon kevéssel magasabbfokon álló burgerek voltak. De mindnyájan rendkívüli örömmel fo-gadták hozzájuk való csatlakozásomat. Pár nap alatt megismerked-tem valamennyivel. Prochaszka Antal kifejlett szervező talentummalés energiával bírt s nem egy közös találkozást, ismerkedési estélytrendezett. Két fővárosi tanítón és egy öreg tanáron kívül mindannyi-an iparos vagy kereskedő osztályból valók és egytől-egyig németekvalának, csak az említett három tanférfiú tudott magyarul, egyébkéntezek is németül beszéltek. Jóképű, jószándékú és lelkületű emberekvoltak s bár szemem előtt még mindig D. ügyvéd képe s az a kérdéslebegett, hogy miképpen fognám én e csoport közepette a kitűzöttmagas fokot elérni, mindamellett a még bennem levő hiúságnak na-gyon hízelgett az az ünnepelt és fölényes szerep, melyben az egésztársaság részesített.

Tulajdonképpen még csak a kezdet kezdetén volt az egész kiscsoport; az eredményt ígérő munkához mindössze csak a jószándékvolt meg. Igaz, hogy az még nagyon csekély, de azért mégis mellőz-hetetlen feltétel a jó cselekvéshez. Több volt még köztük a kétkedő, ateljes meggyőződést áhítozó, mint a teljesen meggyőződött és mégisvalamennyi lángolt és tervezte a fizikai jelenségek megszerzését,hogy a hitetleneket meggyőzni lehessen. Csak én meg Antal nemszorultunk már személyes meggyőződésre, azonban még mi is lelke-sen óhajtottuk, hogyfizikai kényszerítő bizonyítékok által seregesen nyerjük meg a hitet-lenek tömegét. Közös nyavalyánk volt a prozeliták hajhászási kórsá-ga. Magunk is tájékozatlanok, sőt nagyobbára hitetlenek lévén még,azon törtük a fejünket, miképpen fogdossuk a hitetlenek nagy sere-gét. Állandó, jó, megbízható, értelmes médium hiányában eszünkbe

245

sem jutott, hogy jóakaratú, megbízható szellemi vezetésre van min-denek előtt szükségünk, mely nélkül semmire sem vagyunk képesekés hogy ezt ájtatos imával és esdekléssel kell kikérnünk Attól, akimindenek forrása, adományozója és intézője, ami a nagy mindenség-ben létrejön.

Az ilyen összejövetelek alkalmával többnyire Antal eszes ötleteitalálták fején a szöget és az ő értelmi fölénye érvényesült az össze-bogozott tarka tervezetek kifejtésében. Jellemző ennek a kis szabó-mesternek szellemi lényegére nézve, hogy miképpen támadt benne amédiumitásra való óhaj és mily módon fejlődött ez ki benne, akihivatva volt megbecsülhetetlen szellemi kincseknek közvetítőjéülszolgálni, melyek a mi „Reformirende Blatter” című kiadványaink-ban az emberiség számára fel vannak halmozva...

A Dr. Eschenmayer, Ennemoser és Cahagnet németre fordítottmunkái kitörölhetlen benyomást tettek fogékony elméjére; egészgondolatvillága és énjének szabályozása megváltozott benne. Erről őeképpen gondolkozott:

„Én az olvasottak valódiságáról teljesen meggyőződtem, de Is-ten, aki látja és ismeri bensőmet, nem veheti tőlem rossz néven,hogyha én egyszerű, tanulatlan és gyarló emberi mivoltomnál fogvaszemélyes meggyőződést óhajtok magamnak szerezni; nem tudja bebűnül, ha azt látja, hogy én azt nem önző célra, hanem az ő dicsőíté-sére és a felebarátaim javára akarom fordítani. Ő, a jó Atya, gyámol-talan, gyenge gyermekétől nem tagadhatja meg e kegyelmet, ha az őszellemvilágával közvetlen óhajtok érintkezni és kitartással egy évetajánlok fel e célra, mely idő alatt a javulás és önnemesedési törekvéslankadatlan gyakorlatában akarom bebizonyítani, hogy e nagy ke-gyelemre érdemes vagyok. „

És kitűzte magának a napnak olyan szakát, midőn minden hábo-rítás nélkül megkísérelheti a médiumi írás gyakorlását, — valame-lyik esteli órát, mikor háznépe már nyugalomra tért és ő ismagábaszállással, buzgó imával hozzáfoghat a kísérlethez. A ceruzátkezében tartva, több mint 5 hónapig izmainak egy rostja sem rezdültmeg; később aztán keze lassan, gyengén siklott tova a papíron, ki-sebb-nagyobb vonások nyomát hagyva; majd egy-egy betű, szám,végül egy egész mondat íródott. Végre-valahára írt magának egy eléghosszú megbízást, melyben meg volt hagyva, hogy menjen ekkormeg ekkor a Molnár- (vagy Lipót?) és Só-utca sarkán levő ilyen meg

246

ilyen számú házba, ott majd megtudja a megbízatás célját. Akkoribana jelzett utcában és a Só-utca közelében még a középkorból származóvárosfalak omladékai valának. Prochaszka, kinek üzlethelyisége aKoronaherceg-utcában, lakása pedig a Józsefvárosban az Angyal-utcában volt. az egész éven át más utat alig tett, mint ami lakásátólüzletéig és visszavezetett, nem igen volt életében sem azon a tájékon,amely különben is kietlen vidék volt és e városrész végét képezte.

A szellem meghagyása szerint kivételképpen mégis elindult ajelzett helyre, felkeresvén a megjelölt számú házat. És mit tapasztalt?Éppen ez a házszám hiányzott az utcában és a meghagyásban említetthelyen nem is volt ház. hanem egy gödrös, dudvával lepett üres ház-telek. A szellem tehát becsapta Antalt.

Bátran mondhatni, hogy száz ember közül aligha akadt volna kétember, aki e csalódás után sutba nem dobta volna az egész spiritiz-must, sőt fennen ne hirdette volna, hogy az egész spiritizmus svindli,a rossz szellemeknek vagy ördögöknek, az emberek megtévesztésérestb. szolgáló üzelme.

De Antal nem így tett. Ellenkezőleg jóízűen nevetett rajta éshangos örömmel beszélte el, hogy nincsen miért félni az ördögtől,mert butasággal verte meg a jó Isten és úgy használja fel az ő meg-foghatatlan bölcs célzataira, hogy rosszat tervezve, jót visz véghez.

Ez a kárörvendő szegény szellem megtréfálta őt, — mondá, —talán a becsapás által el akarta kedvetleníteni, vagy minden időreelriasztani a spiritizmustól, holott ő éppen ezáltal teljesen ellenkezőrejutott, mert hatásosabb bizonyítékot alig adhatott volna neki a jóIsten, amiért ő hálás Neki, látván az iránta való szeretetet. Antal ígyokoskodott:

„Én teljesen meg vagyok győződve arról, hogy azt nem én, ha-nem egy kívülem levő erő idézte elő és pedig kezem felhasználásaáltal. Minthogy pedig abban az erőben intelligencia nyilvánul, tehát:nem lehet valami nyers, öntudattal nem bíró u.n. természeti erő, ha-nem akarattal rendelkező intelligens erőnek kell lennie. Ilyen erőt micsakis emberi lényben ismerünk — de ezúttal testét nem látva, ez azintelligens erő csakis a testet levetett embertől, tehát szellemtőlszármazhatik. Igaz ugyan, hogy ez az intelligens erő — mondjukszellem — hazug, rosszakaratú, kárörvendő természetűnek bizonyult,tehát nem olyannak, mint aminőknek a vallásos emberek azelholtakat, akiket „megboldogult” névvel emlegetnek, képzelik. De

247

ez nem alterálja a szellem létezésének valódiságát s nem is a szelle-mek, hanem az emberek téves fogalmainak rovására esik. Az az em-ber, aki földi életében hazug, kárörvendő vagy kaján volt, nem ateste, hanem a lelke révén bizonyulhatott csakis ilyennek; tehát testétitthagyva, minden a lelkében gyökerezett rossz tulajdonságát a lélek-kel együtt átvitte a túlvilágba is. De noha itt a földön lépten-nyomontalálkozunk a hasonló rossztulajdonú emberek sokaságával, mégis bekell ismernünk, hogy másrészt jó, nemesszívű, erkölcsös emberek isvannak, ezek pedig átvitték erényeiket, jótulajdonaikat is és odaátbizonyára mint jó szellemek léteznek és működnek. Igenis: működ-nek, mert a jó és bölcs Isten nem engedheti meg azt, hogy csupánrossz szellemek — akik az emberek vesztére törekszenek — közle-kedhessenek velünk, hanem ezek ellensúlyozására direkte ki kellettrendelnie azokat, akik az arra érdemes emberek segítésére, oltalmáraés oktatására képességgel s hatalommal bírnak a gonosz szellemekfölött. „

„A jó Isten valószínűleg engem csak próbára akart tenni és csak-is Ő tudja, vajon megállottam-e ezt. Hogyha igen, akkor jutalmul jószellemeket fog hozzám bocsátani vagy pláne direkte is kirendelni,hogy oktassanak és irányítsanak a jóra, a nemesre. Egyébiránt meg-ismerésem e rosszindulatú szellem révén is tetemesen növekedett,mert tanulságot merítettem belőle, t. i. azt, hogy nekünk, kik a szel-lemeket nem láthatjuk, nagyon is résen kell lennünk velük szemben sne higgyünk nekik, míg szavahihetőségüket be nem igazolták, ahogya jó Isten azt én tőlem is követelte. „

Lám ekképpen okoskodott ez az egyszerű, tanulatlan szabó-mester már akkor, midőn a szellemtan alaptörvényeiből jóformánmég a fogalmaknak árnyékával sem bírt. Ebből láthatni, mily böl-csességgel választja Isten az ő eszközeit célzatai foganatosítására.Ahogy ő a halászt, Simon Júdást, hálója mellől elszólítva Péter név-vel apostoli hivatással bízta meg: hasonlóképpen Prochaszka szabótaz ő szabó-ollója mellől elszólítva, mint Antal médiumot küldetésselbízta meg.

Antal médiumban a későbbi nemzedékek szintén a hivatott apos-tolt fogják felismerni, aki abból a fából való volt, hogy belőle a„szellembúvárok” egyletének oszloposa, Péter szellemének médiumaválhatott,

248

Körünk gyarlóságai. — Csalódásom.

E ciklusban, melyben egyletünk alakulását, fejlődését, illetvemédiumainak kiképzését óhajtom tárgyalni, munkám annyiban köny-nyebb lesz, amennyiben nem leszek kizárólag memóriámra utalva,hanem írott és nyomtatott hiteles iratokból meríthetem az adatokat: t.i. Antal magánfeljegyzéseiből, jegyzőkönyvekből és szellemi közle-ményekből, az 1871. évtől kezdve pedig báró Vay Ödönnéhez inté-zett sajátkezű leveleimből.

Adelmánk ugyanis híven őrzi a világ öt részéből hozzá jutott le-velek halmazát. Hiszen felette érdekes tartalmúak ezek a tudósoktól,államférfiaktól, magasrangú férfiaktól és nőktől származó iratok,melyekkel fiókjai megteltek. Hogy egy kis helyet szoríthasson azújabban hozzá érkező levelek számára, mintegy két évvel ezelőttegy, néhány száz (1871-1882) levelemet tartalmazó csomagot vissza-juttatott hozzám. Szellemileg volt befolyásolva, hogy ezeket gyűjtseés őrizze meg. Az első 1871. február 22-iki keletű levelemresajátkezűleg írta: „ez az első Dr. G. -tól: nálam időző anyósomhozintézett levele”; egyúttal megírta, hogy ezek a „Szellembuvárok egy-letének" alakulását és fejlődését majdan megírandó történésznekanyagul fognak szolgálni. A levelek keltük szerint sorrendben voltakegymásra rakva. Azokban böngészve, nagyon sok adatra bukkantam,amikre sehogysem tudtam volna visszaemlékezni. Ebből a tárházbólfogok ezentúl meríteni.

Visszatérve már most a pesti kis spiritista csoporthoz, — mely-nek központját Prochaszka Antal képezte — e csoport 1869—70-benmég csak a kezdetlegesség szűk határain belül mozgott; csak rövid,egyszerű szemlélődések, imák, bátorító és kitartására buzdító intel-mek stb. jutottak hozzánk Prochaszka írómédiumitása révén, csupaamolyan könnyű szellemi táplálék, aminőt akkori gyenge szellemiemésztőképességünk éppen megbírt. De ezeket is áhitattal fogadtukés nem zavartuk tanítóinkat holmi kérdezősködések által, mivel aközlemények egyszerűsége nem szorult kommentálásra.

Volt még két, szintén kezdő médium csoportunk tagjai között.Az egyik Piacet Ede nevű francia születésű nyelvmester— kopogó (typologiai) médium volt. Ujjai hegyét az asztal széléretéve, kopogó hangok jelentkezése által nyertünk szellemi közlemé-nyeket, de nem az asztal mozgása által, hanem a sajátos,

249

utánozhatlan érces kopogó hangok hol az asztal közepéből, hol egytávolabbi bútorból, padozatból, ablakból vagy pláne a mennyezetbőleredtek. Megkapó bizonyítékok voltak ezek egy kívülünk levő erő-nek megnyilatkozása felől. Fizikai jelenségek mellett buzgólkodótagjaink nagyobb része csakugyan lelkesedett e jelenségekért ésazokkal készségesebben foglalkozott, mint az értelmi, erkölcsi irá-nyú, Antal által nyert közleményekkel. Azonban azon kopogó han-gokban rejlő értelmi tartalom többnyire silány, gyerekes vala, amiengem meg Antalt untatott, minthogy a szellemek létezése tekinteté-ben már nem szorultunk további bizonyítékra, a kopogások pedigtudásunkat egy hajszálnyival sem vitték előbbre. Ez pedig az erkölcsinemesedés mellett a tulajdonképpeni célja a spiritizmusnak, migamaz csak eszköz. A fizikai jelenségek hajszolóinak fejébe ez sehogysem akar beleférni. Elfecsérlik az időt mindenféle jelenségek előidé-zésével, ügyet sem vetve a komoly tudás és erkölcs gyakorlására— csak a külkérgen rágcsálnak s nem hatolnak beljebb a lényegmagvába.

A másik médium egy Moravetz Alajosné nevű asszony volt, akikésőbben kiválóan érdekes beszélő és látó médiummá fejlődöttugyan, de akkortájt éber állapotban a psychografonon betűzés általközlekedett. Ha ujjait rátette a szerkezet mozgó, kiálló szárára, ezsebesen forgott és hegyével jelezte a félkörben írott abc betűit. Ez aszellemi jelzésmód felette érdekes és meggyőző, annál inkább a ne-vezett médiumnál, aki a jelzett betűket forgás közben hangos szóvalkísérte. De beteges, szeszélyes és akaratos természetű volt s külön-ben is nagy ritkán jelent meg köztünk. Csoportunk tehát tulajdon-képpen olvasó körré devalválódott s részint felolvasásokra, részint abeszerzett s a tagoknak kikölcsönzött könyvekből való tanulásraszorítkozott.

Midőn már 19 tagra szaporodtunk, abban állapodtunk meg, hogyegy teljes spiritista könyvtár beszerzésére aláírás útján gyűjtsünkköltséget, 4—4 forint befizetessék, ki egyszerre, ki pedig részletfize-téssel járuljon hozzá. Előttem fekszik az eredeti aláírási ív és lerí róla— nem a kezem aláírása, hanem a nevem 3 kezdőbetűje: D. G. A.Csak évek múlva írta Antal a margóra: „ez annyit jelent: Dr. GrünhutAdolf. „ Nos, diákosan mondva szurkoltam, röstelltem még akkorá-ban a teljes nevemet odaírni. Remélem, hogy a jó Isten színe előttmár azóta expiáltam ezt az akkori gyávaságomat a spiritizmus érde-

250

kében kiállott sok szenvedéssel teli küzdelmeim által. Lám, mennyirenem képes valaki egy rekrutának magatartásából — addig, amíg ezpuskaport nem szagol — megítélni, vajon lesz-e belőle valaha bátorkatona. De a bujkálás, hogy valahogy spiritistának ne tűnjünk fel,még valamennyiünk közös hibája volt. Még Antal sem adta rá magát,hogy összejöveteleink a lakásában tartassanak, hanem az ő bolthelyi-ségében találkoztunk zárt ajtók mögött, estefelé, midőn a szomszédüzletek bezáródtak vagy vasárnap délután, midőn ki sem nyitottak.

Egyébiránt: egyikünkben sem volt még annyi buzgóság, hogymindig megjelent volna; különösen vasárnapokon, Antalt kivéve,alig jelent meg 3—4 tag, a másik két médium pedig vasárnap egyál-talában soha sem jött, minthogy Antal médiumi tevékenysége nembírt annyi érdekességgel és vonzóerővel, hogy emiatt valaki szórako-zásnak szánt idejét feláldozta volna. D. ügyvéd nem éppen mindig,de azért gyakran jelentkezett s korántsem játszotta ott azt a szerepet,amit az első találkozásom óta tőle vártam; inkább figyelt és hallga-tott. Feltűnt azonban az a körülmény, hogy amikor személyére nézvedícsérőleg nyilatkoztam, ezt mindnyájan némán hallgatták. Eleintearra magyaráztam ezt, hogy a tagok alantasabb nívójuk mellett az őfélszeg és visszatetsző modora mellett nem képesek megérteni tudo-mányos és szellemi értékét. Később azonban nyilvánvaló lett előt-tem, hogy abban a hallgatásban és kifejezetlen óvástételben valamivádféle lappangott és erre nézve magyarázatot provokáltam. „Ej,csak ne pumpolna bennünket folyton!”, szólt az egyik; „ha csak egy-szer is beváltotta volna ígéretét”, szólt a másik. Erre aztán hangzatosfilippikát intéztem ellenük ilyen nem spiritistákhoz méltó szeretet-lenség miatt. — „Más mértékkel kell a spiritistát mérni, mint akünnálló embereket; nem rajta múlik, hogyha nem képes beváltaniadott szavát. Még az evangéliumra is hivatkoztam, hogy a bal kéz netudjon arról, amit a jobb kéz adott. Én tőlem még sohasem kért köl-csönt. „ Elnémultak.

De azt elhallgattam, hogy ő, ki többnyire elkísért hazafelé, báregészen ellenkező irányban volt: a lakása, már nálam is

próbált szerencsét. Igaz, hogy soha sem kért tőlem kölcsönt, hanemaz ő sanyarú anyagi helyzetéről panaszkodott. Spiritista létemreazonban nem várhattam be, hogy ő kérjen, hanem önként ajánlkoz-tam csekély tehetségem szerint segedelmet nyújtva. amit ő mindig

251

szívesen el is fogadott. És miután én a visszafizetésre terminust nemszabtam, nem is lehetett panaszom afelől, hogy hónapok során nemis fizetett. Egyszer aztán, már 71-ben április elején mintegy váratla-nul találkoztam vele reggel az akadémia előtt. Az Árpád-utcábanlévén a lakásom, erre vitt az utam hazulról naponta. Nagy zavarban,szinte kétségbeesve hozakodott elő azzal, hogy az ő megbízottjasürgősen kér szivattyút és hosszú gumicsöveket, mert víz fakadt be aszénaknába és ha ő csak kilenc-tíz napra előteremthetne harmincötforintot, boldog volna, mert a széntermelés árán könnyen megtérít-hetné ezt; különben pedig a víz rémes pusztításokat visz végbe. Ná-lam volt egy ötven forintos bankjegy; súlyos véteknek tartottam vol-na, hogyha testvéremnek nem segítek vele, holott nekem csak négyhét múlva, május 1-ére esedékes házbér fejében lesz szükségem ezösszegre. Mondtam is, hogy mire van ez a pénz szánva, tudva, hogyakkortájt a háztulajdonosok felmondással sújtották a lakót, aki délitizenkét órára le nem fizeti a házbért; milyen csapás lenne reám néz-ve, hogyha ezt nem bírnám lefizetni. Szentül ígérte, hogy legkésőbb20-ig visszafizeti a pénzt. Odaadtam az ötvenforintos bankjegyet.Felváltás végett be akart térni egy üzletbe. Nem engedtem meg: mi-nek, mondám, ehhez úgysem nyúlok, majd egyszerre fogja visszafi-zetni az egészet. Azonban nemcsak huszadika, de huszonnyolcadikais elmúlt anélkül, hogy D. beállított volna hozzám. De nem nyugta-lankodtam, meg lévén győződve, hogy ha törik-szakad, cserben nemhagy, hanem esetleg május elsején korán reggel elhozza a „szentül”megígért ötven forintot. Április 29-én Gonobitzból levelet kapok,melyben Adelmánk vezetőink spontán manifesztációját küldi: „Apesti spiritista nyájba belopózott egy koszos juh, mely megfertő-zéssel fenyegeti tiszta nyájunkat, melyet meg akarunk menteni. Akiszavát leköti, midőn azon percben biztos tudatában van annak, hogyezt beváltani képtelen lesz, az nem foglalhat helyet abban a csoport-ban, amelynek vezetését mi elvállaltuk. Ez pedig D. ügyvéd; eztfeltétlenül ki kell rekesztenetek körötökből” Szinte megkövültem...Nem is vártam többé, hogy beállítson hozzám. De nem is jött semelsején korán reggel, sem pedig ezután; de még csak nem is mentege-tődzött. Sőt, ahogy tudomásomra jutott, még minket vádolt, mintha őrajta esett volna sérelem. Azt hajtogatta, hogy az evangélium szerintmég a köpenyünket is ketté kellene vágni, hogy ennek felét odaadjukfelebarátunknak, stb.

252

Én nem nehezteltem rá, inkább sajnálkoztam egyik-másik testvé-ren, akit a nála szenvedett kisebb veszteség jobban sújtott, mint en-gem. Pálcát sem törtem és nem is török felette, mintha csak szimulál-ta volna a spiritista-hívőségét, avagy képmutatóként citálgatta volnaaz evangélium tantételeit. Teljesen meg volt ő győződve a szellemeklétezéséről és a velük való közlekedés felől. Igaz, hogy mindezt csaköncéljára, anyagi érdekből használta föl. Hasonlóképpen hiszem aztis, hogy ő meggyőződésből hivatkozott az evangéliumra, de félsze-gen magyarázgatta, amennyiben mindig észrevette felebarátja sze-mében a szálkát, a magáéban meg nem látta a gerendát. Az evangéli-um tanításait csak a felebarátjára értette, de önmagára nézve kötele-zőnek nem tartotta. Szorult anyagi helyzetében felebarátjától — aki-nek a megélhetése, habár a legszerényebb határok közt is megvolt —a végsőkig követelte az áldozatot: az önmegtagadást, a javakban valóosztozkodást, szóval a merev önzés filozófiáját vallotta.

Nem szándékoltam D.-vel behatóan foglalkozni, annyiban csu-pán, amennyiben az ő révén a pesti spiritista-csoport nyomára akad-tam. Azonban — sajátságos — sehogysem bírtam eltekinteni D.személyétől. Végre arra a gondolatra jutottam, hogy kötelességemtestvéreim hasznára és okulásukra feltárnom előttük ezt a problema-tikus alakot, hogy őket is intsem, mennyire szüksége van az ember-nek óvatosnak, szemesnek lenni az élet folyamában felmerülő ese-ményekkel szemben.

Akkori mivoltomnak, félszeg idealizmusomnak mennyire szük-sége volt ilyen leckére, épp azon időpontban, midőn a gyakorlatispiritizmus terére lépve, a kijelölt vezérszerep elfogadásának küszö-bén állottam, ezt most velem együtt minden elfogulatlan, józanulgondolkodó olvasóm beláthatja. Ugyanis minden szélsőség, mindentúlhajtás káros következésű, csak az arany középút az, ami célra ve-zet.

Hány alkalommal és biztos jellel szolgált D. ügyvéd, hogy né-mely elfogulatlanság és józan mérlegelés mellett fölismerhettemvolna benne talmi voltát. De nem — rá sem gondoltam, hogy az ér-zelem, a szív mellett, a Teremtőnek legkegyelmesebb adományát, azészt is használjam: mérlegelve, ítélve, következtetve. Hiszen a melegszív, magára hagyatva, az ész szabályozása és ellenőrzése hiányábancsupán balgaságokat fog elkövetni; holott másrészt a hidegen mérle-gelő, okoskodó ész, a szív mérséklő kiegészítése nélkül csupa önzést,

253

szeretetlenséget, sőt kegyetlenséget fog kiváltani. Csakis a kettő kö-zött teremtett egyensúly adja a harmonikus embert, aki harmonikuscselekvésre képes.

Továbbá megtanultam ebből az incidensből, hogy nem létezikkétféle tisztesség, becsületesség, őszinteség, hanem minden, amisúllyal és érvénnyel bír a profán ember előtt, még fokozottabb mérv-ben kötelező a spiritisztára nézve. Éppígy vét az a spiritista a feleba-ráti szeretet ellen, aki a művelt társadalomban befogadott illem, kellőmagatartás, jó modor megtagadása által a felebarátja korrekt ésgyöngéd érzelmeit megsérti. A spiritista semmiben se különböztessemeg magát a művelt tisztes emberek átlagától, legfeljebb azzal, hogya hite tisztább és szilárdabb lévén: a felebaráti szeretete fokozottabblegyen; faji, rangbéli, születési és vagyonbeli különbséget nem téve,minden emberben közös Atyánk gyermekét, tehát a saját testvéréttekintse; minden egyebekben pedig viselkedjék úgy, amint a többiemberek viselkednek, s ne tartsa tilosnak magára nézve az élet ártat-lan örömeit és élvezeteit. Krisztus Urunkat látjuk kánai lakodalmimulatozók körében. Igaz, hogy a farizeusok ócsárolták, de törvényescselekedetének tudatában nem törődött a farizeusok elitélésével; mise törődjünk hát velük helyes utunk és cselekvésünk tudatában.

Végre pedig megtanultam ismerni vezető szellemeink nagy sze-retetét, bölcsességét és gondozó oltalmát, mellyel fölöttünk, gyenge,tévelygő gyermekek fölött őrködnek, látván tájékozatlan tapogatózá-sunkat és ezekből eredhető botlásainkat; s végtelen szeretettel sietneka hibáinkból eredhető káros következmények eleve való elhárítására.Hálatelt szívvel fogadtam azt a kegyes intő jelzést, mely alapvetőmozzanata volt a hozzájuk való bizalmamnak, mely nélkül, mint aspiritista körnek világi vezére képtelen lettem volna helyemet sikere-sen betölteni. Ez a bizalom akkor vert gyökeret bennem, mely gyökérszámtalan megkapó bizonyíték által tápláltatva, annyira megerősö-dött, hogy semmiféle esemény meg nem ingathatja. Vezérlő szelle-meink fent idézett e spontán kijelentésében szintén világosan láthatniegy új szemet, mely életem hosszú láncolatában a Gondviselés jósá-gos vezető kezéről tanúskodik. Mintha D. ügyvéd elémbe állíttatottvolna, hogy ő rajta kijózanodjam és okuljak a spiritista sovinizmus-ból, mely lépten-nyomon gátolt volna minden üdvös működésemben;mintha ő lett volna kiszemelve arra. hogy a vezetők iránt való biza-lom felébresztésében segédkezzék.

254

Fordulópont.1871. február második felében oly incidens állott be, amely éle-

tem tekervényes útjain mint számottevő fordulópont tekinthető. 1871február közepe táján házamban megjelent Vay Miklósné Katalin, asajtó alól épp akkor kikerült „SzelIem, erő, anyag” című könyv tisz-teletpéldányát átadandó. Déltájban jött, de nem talált otthon. Sokatbeszélt feleségemnek e korszakalkotó isteni munka létrejötte körülfölmerült jelenségekről. Adelmánk vezérlői egy szigorúan megtar-tandó vegetárius életmódot parancsoltak, — nem emlékszem, hétvagy kilenc hétre, — hogy a tiszta növényi eledelek által a vére ritkí-tása és tisztítása előidéztessék s ezáltal a magas szellemek fluidáriskapcsolódhatása elősegíttessék. Ilyen praeparáció után végre hozzá-fogván az íráshoz, naponta pár órai szakadatlan írás által három hétalatt oly munka jött létre, melynek tartalmáról a médiumnak fogalmasem volt és amelyet oly gyorsasággal írt, hogy munka közben min-den gondolkodás teljesen ki volt zárva.

Fia Ödön 3—4-szeres idő alatt alig bírta lemásolni a médiumiírást. Végre pedig Katalin erősködött, hogy Adelmának egész életé-ben az aritmetika volt leggyengébb oldala és egyszerű törtszámúfeladatot alig volt képes megoldani. Emlegette továbbá Adelmánakbámulatos sikerű kúráit, melyeknek híre bejárja a külföldet is; min-denfelől tanácsért és gyógyításért esdő kérvények jutnak hozzá, kü-lönösen oly esetekben, ahol a leghíresebb orvostekintélyek hiábapróbálkoztak.

— Holnap reggel utazom gyermekeimhez Gonobitzra — mondáaz öreg báróné — és azért jöttem most, mivel nagyon szerettem vol-na a doktort felkérni, hogy reménytelenül kezelt betegeiegynémelyikét Adelma vezetői gyógyítására bocsájtaná, hogy egy-részt mentül több bizonyítékot gyűjtsünk, másrészt, hogy az ő szak-véleményét e szellemi gyógymód felől hallanók. — Ismételten meg-megnézte az órát. Már kettőre járt az idő, attól tartott, hogy a szálló-ban megrendelt családi ebédről elkésik. Végre, midőn már két óra iselmúlt, felállt és elbúcsúzott a feleségemtől, újólag kifejezvén sajná-latát, hogy nem találkozhatott velem. Azonban alig ért az előszobaajtajáig, mikor én megérkeztem. Visszatért. De csak addig akart ma-radni, míg néhány krónikus betegem nevét, de csupán szimpla nevétfelírom. E névsort magával viszi Gonobitzra, hogy azt Adelma ve-zérlőinek előterjesszék. Tekintettel arra, hogy a báróné sietett, az író-

255

asztalomon heverő papírszeletre felírtam négy olyan rejtélyes beteg-ségben sínylődő paciensem nevét, akik hamarjában eszembe jutottak,ötödiknek pedig a magam nevét tettem oda, minthogy akkortájtegészségem némi kívánnivalót hagyott hátra. Azzal az öreg bárónéelhajtatott.

Február 21-én érkezett báró Vay Miklósné válasza, hozzá-csatolva az Adelma szellemei által írott terjedelmes rendelés. Előt-tem fekszik február 22. -i keletű ugyancsak Vay Katalinhoz írottválaszlevelem, melyben képtelennek vallottam magam arra, hogyfelbuzdulásomból kiváltott érzelmeimnek még csak gyenge kifeje-zést is adjak: „Dacára annak, hogy a közbeeső idő alatt a „Szellem,erő, anyag” égből szakadt magasztos revelációját elragadtatássalolvastam, mindazonáltal ezek a szellemi rendelések még fokozottabbmérvben ragadtak meg, szinte elbűvöltek, amennyiben ezek emberi,különösen orvosi felfogásomhoz és megítélésemhez közelebb esnek,tehát reálisabb bizonyitékszámba mennek. „

Csakugyan bámulatos mély tudással volt leírva minden egyes be-teg bajának keletkezési oka, kórisméje, gyógyítása és jóslata a legki-sebb részletekig. Különösen két női betegnek pertraktálása ragadottel nagy mérvben. Az egyiknél a baj származása egy tizenhárom évelőtt történt szülés alkalmával keletkezett belső sérülésre vezetettvissza és hibás összeforradás következtében létesültek a kórjelensé-gek az alhasban.

„A rendelés pontos betartása mellett tetemesen javulni fog-állapota és ez tűrhetőbbé fog válni, mint az eddig alkalmazott keze-lésmódok alatt-, azonban a haszsigerek szánalmas állapotánál fogvaa teljes gyógyulás ki van zárva. „ Mellékesen említem meg. hogyminden szó szerint beteljesedett. Mintegy tizenegy évig az illető úrnőközérzülete és arcszíne mindenkit meglepett. A beteg Középeurópamajdnem valamennyi orvostekintélyét konzultálta; — de hasztalanul.Nekem meg az a szomorú elégtételem volt, hogy az általam is hason-lóan hangoztatott kórisme, tizenegy év múlva egy a hasüregen vég-zett operáció alkalmával beigazolódott.

De a megrendelt gyógymód sem volt minden érdekesség híján.Mindenféle belszereken és fürdőzéseken kívül e páciensem, valaminta másik nőpáciens számára is reggelenként 1—1 pohár delejezett vízvolt rendelve. Szó szerint leírom ezt a meghagyást „Adolf delejez-hetne számukra egy-egy pohár vizet anélkül, hogy ezeknek delejjel

256

való telítését velük tudatná. A betegek megrázkódnának a delejtől,ami a delej hatását csökkentené; 31 napig egy-egy pohár delejezettvizet igyanak reggelenként, minden egyéb belszer kizárásával. Avizet gyógyszerként igyák. Adolf hét percig tartsa kezét a víz fölött,töltse ezt egy üvegbe, mely, midőn hozzá viszik, selyembe burkolan-dó és ezt egyszerre, de szörpölve igyák meg azonnal, ahogy azt el-hozzák. Adolf sok delejjel bír. Egyszerre két pohár vizet is delejezhetés pedig adja a bal pohárból valót H—r Máriának, a jobb pohárbólvalót pedig H—s Katalinnak! Valahogy össze ne tévessze! A vér-keringésben levő delej a bal, a szív oldaláról kellemes hűs és- tisz-tább, delejes; a jobb, májoldalán levő delej inkább undorító- langyos,villamos.

Természetes, hogy mindent hűségesen betartottam. Naponta reg-gel megdelejeztem, ahogy meg volt hagyva s a két pohár vizet egy-egy üvegbe öntve, selyembe burkolt dugasszal elzárva bepecsételtenvitte el az érette küldött szolga. Mindkettőnél kiváló jó hatása volt.Soha azóta ilyen kimerítő, részletekbe bocsátkozó, körülményesenleirt rendelést nem írtak a szellemek. Nyilvánvaló, hogy azzal a ve-zérlők a szellemi gyógyítás iránti érdeklődésem és bizalmam fokozá-sát célozták. A személyemet illető rendelés szintén különös és telje-sen eltérő volt a szokásos gyógymódtól, egy része ekképpen hang-zott: „Adolf villamosságban leledzik; kössön a gyomrára, derekáraegy vörös selyem kendőt, ez súrlódás által villamos veszteségetokoz; a gőzfürdőt határozottan eltiltjuk. (Hogyis tudták, miként énhetenként egyszer, néha kétszer is gőzfürdőt használok!) Nyárondunafürdői használjon, addig pedig hetenként kétszer egy-egy lan-gyos kádfürdőt tengeri sóval. Legjobban használna neki a tengerifürdő. „ Aztán diéta meg belszerek voltak előírva; perszehomöopatikusak, minthogy a magas szellemek soha másfélét nemrendelnek.

A végén volt aztán a csattanó: „Adolf el ne lankadjon buzgósá-gában és az ügyhöz való szeretetében. Mi mellette vagyunk és segít-jük — mi Adelma vezérlői. Igenis Adelma, Ödön meg Katalin hívenfognak segítségére lenni, tanáccsal és tettel egy alapítandó egyletlétesítése körül, amely kellő és jó vezetés mellett nagy erkölcsi hor-derejűvé válhatik. Az egységes összetartás erőt ad; azért Adolf min-denben támaszkodjék mireánk és ti hármatokra, mi akarjuk segíteni.Amen. „ Mária, Buddha, Lanrentius.”

257

Állva kezdtem bele az olvasásba, de le kellett ülnöm, minthogy amegindultság és meghatottság annyira erőt vett egész lényemen,hogy szinte forgott velem a világ. Gyengeségem és hibáim tudatábanmegfoghatatlan volt előttem, hogy a magas szellemek tudomást vet-tek rólam, direkt nevemen szólítottak meg, sőt — ami pláne elkábí-tott — még közvetlen részvételre és munkálkodásra hívtak fel a szentügy érdekében. Hol a fejemhez kaptam: vajon valóság-e ez, hol újrameg-megnéztem Adelmának kacskaringós médiumi írását: vajon jólolvastam-e mindezt? Elmerültem és erős fogadalmat tettem fel ma-gamban gyengeségem és hibáim leszerelése és lelkem nemesítésetekintetében.

Előttem fekszik február 22. -i Vay Miklósnéhoz intézett vá-laszom, de mellőzöm túláradó érzelmeim leírását, csupán záró sora-imat citálom: „távol legyen tőlem, hogy csekély személyemet Mózesmagasztos alakja mellé merészkedném állítani összehasonlitásul,azonban mégis némi sejtelmem lehet azokról az érzelmekről, melyekőt áthatották, midőn a tüzes bokorból az égi megnyilatkozás hangjaifülébe csendültek. „

Örök emlékezetű lészen e jelenet előttem, mely ha nem is voltéppen szellemi újjászületésem teljessége, de mindenesetre szellemiújjászületésem kiindulási pontjának tekinthető.

A magas vezetők megalapítják az egyletet.Az Adelma médiumi vezérlői által kilátásba helyezett egylet ala-

pításán kicsiny táborunk tagjai módfölött lelkesültek. Az örömöt mégfokozta az a körülmény, hogy a magas szellemek kezdeményezésé-ből és égisze alatt indult ki a tervezet, és hogy ennek létesítéséreengem szemeltek ki. Ennyi isteni kegyelmet egyikünk sem mert vol-na álmodni. Már sokat elbeszéltem nekik a báróék családja körébenvaló élményeimről, Adelma médiumi képességéről és e médiumbámulatos vezetéséről. Természetesen égtek a vágytól, hogy mindennek tanúi lehessenek.

Akkortájt báró Vay Miklóst a hivataloskodás állandóan itt tartot-ta; a gyermekek atyjuk látogatására gyakran feljöttek a fővárosba,hasonlóképpen a gonobitziak is évente néhányszor eljöttek. De azöreg báróné, valamint Vay Ödönék nem kevésbé óhajtottak csopor-tunk tagjaival megismerkedni és ennek megvalósítására egy esetle-ges szeánsz keretében az április 21-iki délutánt tűzték ki.

258

Valamennyiünk szíve örömében repesett, de nagy fejtörést, gondot isokozott nekünk az a kérdés, hogy tulajdonképpen hol tartsuk meg aszeánszot. Nem mintha még ez alkalommal is fáztunk volna ma-gunknál fogadni a nagybecsű vendégeket, ellenkezőleg, mindegyi-künk ezer örömmel felajánlotta volna e célra lakhelyét, de egyikünkésem felelt meg teljesen a célnak; részint mert nem volt eléggé csen-des, minden zörgéstől és zajtól távol, részint pedig, mert, nem volteléggé tágas a vendégek sokaságának befogadására. Ugyanis testvé-reim és rokonaim, valamint tagjaink érdeklődő rokonai közt sokanvágytak jelen lenni e ritka, eseményszámba menő szeánszon.

Hogy melyik tagunk révén és mily módon jutottunk végre egyminden tekintetben megfelelő helyiséghez, olyanhoz, aminek párjaaligha akadt volna akkortájt a fővárosban, arra máig teljességgel nememlékszem. Még arra sem, vajon a József - vagy a Ferencvárosbanvolt-e ez, hanem igen élénken emlékszem arra, hogy egy félreeső kisközben volt ez a ház, ahol a külvárosi rendes vasárnapi mozgó, zajoséletnek még nyoma sem volt, tehát a sok ünnepi gyalogos ésfiakkeres vendég megjelenése semmi ácsorgást vagy csődületet nemkeltett. A háznak nem volt utcára nyíló lakása; ez a tág udvari olda-lon terült el; a nagy parádés szobának ablakai részint az udvarra,részint a kis kertre nyíltak. A szoba egy kis terem volt, teleaggatvarámás szent képekkel, amik a tulajdonosok buzgó katolikus voltáravallottak. A többi bútorzat nem annyira valamely jómódú fővárosi,mint inkább vidéki tekintélyes polgárember berendezéséhez hasonlí-tott.

A házaspár, kiknek tulajdonát a ház képezte, fölkeltettevalamennyiünk bámulatát: soha ilyeneket még nem láttam; ilyenek-nek képzeltem a herrenhuttereket vagy quákkereket. Valóságos bibli-ai, tiszteletet parancsoló pátriárkapár elevenedett fel bennük. Mind-kettő galambősz; telt piros orcájuk az egészség mintaképe; a boldog-ságtól sugárzó, barátságos, nyájas fogadtatás, amivel minket, sohanem látott embereket üdvözöltek, arról az áthatottságról tanúskodott,amelytől el voltak telve ennyi meg nem érdemelt égi kegyelemtől...

Végre megérkeztek Vayék — Katalin, Ödön és Adelma. Mindenszem feléjük fordult. De viszont ők sem vonhatták ki magukat e ritkalátvány varázshatása alól. A házastársakon szintén megakadt a sze-mük, akik meghatottan, könnyes szemmel fogadták a felette meglepőszívességgel beköszöntő vendégeket. A bemutatkozás elvégeztével

259

elrendezkedtünk. Ülőhely csak a nőknek jutott, a férfiak egymáshátán álltak az ajtó küszöbénél. Adelma „Betrachtungsbuch” -jából a„Világok Atyjához” elhangzott ima után Adelma hozzálátott az írás-hoz.

A szoba egyik sarkában, két ablak közt álló asztalra egy koncfelvágott papír, meg egy rakás kihegyezett plajbász volt téve. Ahosszú plajbászt két ujja közé véve, csodás sebességgel szántott vé-gig a papír lapokon, úgy, hogy mint egy rotációs gépből, egymásutánkerültek ki teleírva a papírlapok. Oly áhítatos csend uralkodott, hogyaz írás nesze is hallható volt.

Adelma írás közben gyakran végigjártatta tekintetét az em-bertömegen anélkül, hogy az írás félbeszakadt volna. Visszafojtottlélekzettel, áhítattal s bámulva nézték e szokatlan műveletet. Érdekesés lélekemelő tanulmány lett volna, ha egy esetleg jelenlevő látómé-dium leírta volna az ember szemének láthatatlan magas szellemeket,akik akkorában nyilván a gyülekezet felett lebegtek, minthogy csakisazoknak fluidumai válthattak ki olyan ihletteljes, áhítatos, harmoni-kus hangulatot, mely áthatotta az egész gyülekezetet és lehetővétette, hogy olyan magasztos megnyilatkozása jöjjön létre, mely min-den időkre egyletünk alaptörvényét, irányát és módszerét képezi.Végre a plajbász kiesett Adelma ujjai közül s miután a nagybetűs,összefolyó szavakat egymástói vonalak által elválasztotta és meg-pontozta, felolvasta a következő szószerinti szöveget:A vezető szellemek szózata.(Írómédium Adelma. Állapot: ébren. )

Az egyletnek szellemi fejei vannak. A szellemi fejek: Jézus, Má-ria, Buddha:

Krisztus oltalma alatt vezetik az egyletet: Mária és Buddha;Adelma médiumitása által pedig kormányozza Ödön, kinek he-lyettese Adolf, aki az egylettel akaratunkat, óhajunkat közli.

Minthogy mi Adelma és Ödön vezetése alatt oltalmat és védel-met ígérünk, kötelességünknek tartjuk, hogy rólatok szellemileggondoskodjunk.

Mindenben és mindig Krisztus lesz a mi példaképünk, aki sze-gény, elhagyatott és megvetett volt e földön, kinek országa tisztánszellemi vala. Dolgozott, hogy megélhessen, mert ő Isten fia létéreácsmester volt e földön. S habár órákig imádkozott elragadtatásában,

260

látták dolgozni is. Szeretett mindenkit s nem taszította el magától abűnöst sem, hanem intette őt; a megátalkodottat azonban Istenre ésIsten törvényére bízta. Amíg egyrészről a felebaráti szeretetethírdeté, másrészről tisztelettel viseltetett a császár, a földi törvényekés a földön fennálló társadalmi osztályok iránt is. Intette a gazdago-kat, hogy segítsék a szegényeket, de sohasem parancsolta ezt és aztmondotta boldognak, aki őt követi.

Íme, látjátok, hogy Krisztus tisztelte a törvényt, a fennálló ren-det; sohasem találtak benne felforgatási vágyat, sem szenvedélyt. Aztparancsolta tanítványainak, hogy maradjanak szegények, mert ismer-te a gazdagság veszélyét az emberekre nézve; mindig óva intetteőket, hogy szellemi javak közléseért anyagi javakat ne fogadjanak el;figyelmeztette, hogy testi életük fenntartásáért dolgozniok kell és setanításaikért se gyógyításaikért pénzt ne kívánjanak. Mindezeket miis mondjuk tinektek. Legyetek megelégedve az állással, melyet Istentinektek adott; ne szégyelljétek se a szegénységet, se a világ megve-tését; dolgozzatok az életért, de szellemi szolgálataitokért, tanításai-tokért semmit el ne fogadjatok. Szellemet — szellemért! Ez legyen ajelszó. Mi szellemileg adjuk nektek, ti szellemileg adjátok tovább ésvegyétek érte a szellemi jutalmat.

Sohase várjatok magasabb szellemektől pénzszerzésre vagyanyagi jólétetetek előmozdítására irányuló tanácsokat, csakis alan-tasabb szellemek engedik magukat ily csábító ígéretekre ragadtatni.Szellemi örömöket és adományokat akarunk veletek közölni, ameny-nyire elbírhatjátok és amennyit jótetteitek által megérdemeltek; szel-lemi boldogságot és elragadtatást.

Lám Amerikában 60—70 személyből álló egyletek zavarodtak ésőrültek meg, mert alantas szellemek által anyagi hasznot célzó kísér-letekre és pénzbeli üzérkedésre csábíttattak. A médiumok pénzértírtak és adományaikkal, — azokat színpadra víve — kereskedéstűztek. Így jutottak a pénz szeretete által lealacsonyító és tévutakra,mig végre a tagadás szellemei az őrültség legborzasztóbb fokáraragadták őket.

A szegénynek azt mondjuk: „Légy elégedett és munkálkodjál;bízzál Istenben, aki nem feledkezik meg senkiről s gondoskodik teró-lad is. „ A gazdagnak pedig azt mondjuk: „Segíts! segíts a szegé-nyen; tégy annyi jót, amennyit tehetsz. " A gonosznak mondjuk:„Térj meg, ismerd be és bánd meg a te bűneidet. „ A jónak: „Légy

261

még jobb. „ A betegnek: „Meggyógyulsz, ha hiszesz Istennek és az őFiának erejében. „ S hozzátesszük: hogy semmi farizeusi látszatot,titokzatoskodást, dogmáskodást be ne bocsássatok a ti körötökbe.Legyetek őszinték, nyílt szívűek, derült kedélyűek Isten és emberekelőtt.

A spiritista egyletek gyakran esnek dogmáskodásba, álszentes-kedésbe és rajongásba: ezek a Gonosz hatásának következményei éskártékony befolyással vannak az emberekre. Tekintsétek komoly ésmély tanulmánynak a szellemtant, amin például a médiumok és min-den rajtok mutatkozó tünemények tanulmány tárgyát képezhetik,csak ne csináljatok a spiritizmusból rajongó vallási felekezeteket;mert egy vallástok már van a Krisztus által.

Tehát a keresztény, a zsidó, a pogány legyen egy a hitben. Elő-ször: higgyen Istenben, a mindenség és a szellemek teremtőjében;másodszor higgyen Krisztusban mint az elsődök egyikében, avagyIsten fiában, mint megváltóban;13*) harmadszor: a szellemek általisugalmazásban és a velük való közlekedés lehetőségében. Ez az alap-ja az igazi hitnek. De vannak más elágazásai is, amelyek szinténméltók a tudományos vizsgálódásra. Ilyenek:

Először: a szellemek minden nyilvánulásai a manifesztációkban.

13 *) Némelyek talán ellenmondást találnak abban, hogy a közlemény egyfelőla hitegységet kívánja keresztény, zsidó és pogány között, mégis a kereszténységalaptanát: a Krisztus által való megváltást, mint a szellemtan egyik alap hittételéthangsúlyozza. Félreértések kikerülése végett meg kell jegyeznünk, hogy a keresz-ténység váltságtana lényegesen más ugyan, mint a szellemtan által tanított váltság,de bizonyos, hogy ennek sarkpontja is a váltság.

Az elsődök, vagyis Isten első szülöttei, a szellemek által úgynevezett Messiá-sok között Krisztus az az elsőd, aki magára vállalta a mélyen elesett és javulásratehetetlenné vált lelkeknek megmentését s otthagyta a maga mennyei boldogságát,alászállott hozzánk, vonzott, hívott magához, hogy azokat, akik hozzákapcsoljákmagukat, magával emelje fel és képessé tegye a javulásra, tökéletesedésre.

Ilyen értelemben kell hinni amaz elsődben, kit Krisztusnak neveznek maguk aszellemek is, minthogy ez a név már általánosan ismert és el van fogadva az embe-rek által. A váltság eme hite nélkül csak félszeg, csak hiányos a vallás. Ezt teháthinnie kell a kereszténynek, a zsidónak és a pogánynak egyaránt. De ez nem tesziszükségessé, hogy eldobja magától azt a keretet, azt a formát, amelyben eddig imád-ta az Istent. Felekezetét tehát nem szükség változtatnia; mert Isten előtt közömbösaz, hogy milyen formában imádjuk, csak szívből és lélekből imádjuk Őt.

262

Másodszor: a szellemeknek a mindenségben való viszonyainak,továbbá nyelvüknek, életüknek, szenvedéseiknek és örömeiknektanulmányozása.

Harmadszor: a delejesség és a villamosság.Negyedszer: az emberek betegségeinek, de különösen a görcsök,

az őrültség, az ördöngösség tüneteinek (megszálltságok) ta-nulmányozása.

Ötödször: a médiumitás minden nemének és aszomnambulizmusnak vizsgálata.

Mindezek tág terek és termékeny talajok a szellemtani ku-tatásokra. Legyetek tehát keresztények, azaz Istenben, Krisztusban ésszellemekben hívők és foglalkozzatok a tapasztalati szellemtan kuta-tásaival. Csakis, így fogjátok kikerülni a tévutakat és veszélyeket.

Azt akarjuk, hogy az egylet médiumait jó és tiszta szellemek be-folyásolják és minden közöttetek levő médium, amennyiben bennetiszta és jó akarat van, miáltalunk, érje el médiumitása helyes gya-korlását; mert mindazok, kiknek tiszta szívük van, felülről nyerik aközleményt. Higgyetek és kövessetek bennünket! Csakis azok érik ela szép és dicső célt, kik szavunkat követik; mert csakis e fent elsoroltszabályokban találtok állandóságot biztonságot, ezeken kívül csakzavar és bomlás van.

Minthogy mi mindent, ami felekezeti, ami dogma, ami sze-paratizmus, öntetszelgő és önző, e szellemi búvárlat köréből ki aka-runk rekeszteni, ehhez képest alkotunk elnevezéseket. Ti a szellemekfennmaradásának és az emberekkel való érintkezésük lehetőségénektanával foglalkoztok. Ez szellemi tanulmány, mely szellemet és em-bert, anyagot és anyagtalant egybekötöttnek tud és ezt, mint ilyetbebizonyítani akarja. A francia e tanulmányt „spiritisme” -nek neve-zi. Minden nép keressen magának erre alkalmas elnevezést. Nevezzea német „Geisterlehre” - nek, a magyar „szellemtannak”; a ti szel-lemtani és szellemkutatási egyletetek magyar neve: „Szellembuvárokegylete. „ A szelleminek tagjai ti vagytok, magyarul „szellemi tag. „

A perispritet már a „Geist, Kraft, Stoff” című könyvben „ideg-nedv”-nek (Nervengeist) neveztük; ezt az elnevezést megtartjuk.Helyes kifejezés tiszta fogalmat ad.

A ti üléseiteknek két célja van: erkölcs-szellemi, ami a ti szemé-lyes nemesítéstekre, és gyakorlati-hasznos, ami tudástok gya-rapítására szolgál. Az első célra vonatkozó szabályokat megtaláljátok

263

ugyan az evangéliumban, mindazonáltal mégis három pontot aján-lunk figyelmetekbe.

Először: hitet az Istenben, hitet Krisztusban mint az ő fiában ésMessiásban, és a szellemekben; azaz hitet a Teremtőben és az őelsődjeinek lényegében és a szellemekben, azok létezésében és meg-nyilatkozásaiban.

Másodszor: szeretetet Isten iránt, minden testet öltött, vagy test-től elvált szellem iránt; szeretetet önmagad iránt a te javulásod ésnemesbülésedért.

Harmadszor: Alázatosságot: a legnagyobbat Isten iránt; alá-zatosságot a többi szellemek és magad iránt, a te bukásodnak miatta.Alázatosság és belátás nélkül nincs haladás, nincs javulás és nincstudás. Az alázatosság a bölcsességben rejlik.

Gyakorlati tekintetből a következő három pontot kell figyelembevenni. Először: kutatás, másodszor: megfontolás, harmadszor: bizo-nyítás; ezt követi a tudás. Mindenekelőtt kutassátok és szigorúanvizsgáljátok a tüneményeket, mert ha bíztok az Isten erejében, akkorez lesz minden kutatástokban a világosságnak valódi forrása. Másod-szor: a vizsgálódás után következik a megfontolás, az afelett valógondolkozás és tanulmányozás; ha ezt buzgósággal teszitek, ez leszaz igazságnak valódi gyümölcse, ami harmadszor a bizonyításbanvan. Itt a bizonyítás egyesül az alázatossággal és az alázatosság atudással és e három egy a bölcsességben, mert a dolgok megismeréseteszi alázatossá a szellemet.

A világi formákat és berendezéseket az embereknek engedjük át.„Hogy viselje magát az egylet a világgal szemben?”Először: szerényen; másodszor: tartózkodón: harmadszor: szere-

tetteljesen. Szerényen, mert e téren kevés van még kikutatva. Tartóz-kodva, mert semmit sem kell a világra rákényszeríteni. Szeretettel:igen, — szeressétek az embereket és ezt azzal mutassátok meg nekik,hogy általános üléseitekre bebocsátjátok őket. Ez az emberekkelszemben igazságos és jó cselekedet.

Mi a ti csoportotok vezetését a felvilágosítás és újjászervezés fel-tétele alatt vettük át, szükséges tehát, hogy mindazoknak, kik gyer-mekeink akarnak lenni, ezt leplezetlenül megmondjuk. Mindenki, akiszellemivé akar lenni, kezdje el önönmagán. Önnemesítés, javítás ésminden önhittség kiirtása a fő feladat; mert enélkül jól és igazánsenki sem működhetik. Ezektől az alapelvektől az egylet minden

264

tagjának áthatva kell lennie; mert a csoportnak, melyet mi vezetünk,erősnek kell lennie a hitben és jóakaratban.

Alapelvünk az, hogy a vizsgálódást az Egy-nél (Isten) kezdjük,ami a szellemek létezésének alapját képezi. Ez Egynek megismerésea többi számokat mind, valamint a szellemvilágnak minden jelensé-gét felfoghatóvá teszi, megvilágítja.

Olyan emberek és médiumok, kik csattanós hatások után kap-kodnak, pantheizmusra hajlanak és nem tiszta s nem igaz hitűek,többnyire kétkedők, s ennélfogva sokkal nehezebben tudják meg-győzni a hitetleneket, mint azok a médiumok, akik a magasabb szel-lemtanban erősebbek.

Munkálkodjék mindenki azon a téren, ahova Isten állította. Uta-sításaink csak lassú egymásutánban jutnak az emberekhez. Minde-nekelőtt önmaguknak kell gondolkozniok és munkálkodniok. Bizal-mat kívánunk ugyan, de egyúttal azt is kívánjuk, hogy magatok iselmélkedjetek; az adott szabályok betartását kívánjuk, de senkit nemkényszerítünk. Éppen azért még egyszer ismételjük: egyenként fon-toljátok és gondoljátok meg: akartok-e bennünket hűségesen követ-ni? Senkitől sem vesszük rossz néven, ha az általunk vezetett körbőlkilép, mert hiszen ezrek vannak, kik azon kívül állanak. Célunk az,hogy közöttetek összhangot hozzunk létre. Térjetek tehát magatokbaés vizsgáljátok meg bensőtöket. — Isten világosítson meg bennete-ket! Ámen.Mária, Buddha.

*Mindannyiunkat elragadott ez az égből hangzott megnyilatkozás;

öröm és boldogság sugárzott minden arcról. Házigazdáink ég feléemelt könnyes szemmel dicsérték az Istent, hogy hajlékukat annyikegy színhelyévé lenni méltatta. (Vártuk a hozzánk való csatlakozá-sukat, de soha többé nem kerültek szemeim elé; több mint valószínű,hogy plébánosuk a történteknek neszét véve, eltiltotta őket az„ördöngősökkel” való cimboráskodástól. )

Vayék a társaság közé elegyedtek megismerkedés céljából, egy-más közt kicserélve a megható benyomásokat. Sokáig folyt a társal-gás, de másnap kora reggel hazafelé utazandó, szívélyesen búcsúzlaktőlünk azzal az ígérettel, hogy velünk szolidárisaknak érezve magu-kat, s ügyünket, törekvésünket közösnek tekintve, minden tőlük tel-hető módon támogatni és istápolni fognak bennünket.

265

Jelenvolt rokonaim pedig jó nagynéném házában egybegyűltek.Éjfélig csak a szeánszról és ezzel kapcsolatos dolgokról folyt a dis-kurzus; persze mindennek központját Adelma képezte. Mindnyájan,de különösen az asszonyok rajongtak érte. Rokonaim sorábólnyolcan csatlakoztak hozzánk alapító tagokul.

Fluidáris asszimiláció.Vayék teljesen megelégedetten, a legjobb benyomásokkal eltelve

hagytak el minket s ennek még utólag levélben is élénk kifejezéstadtak. Legboldogabb volt azonban közöttünk Antal, megvalósitvalátván régen nyilvánított sejtelmeit, tudniillik, hogy az Adelmávalvaló érintkezéstől erőforrást remél médiumitásának hatványozásáranézve. Ez csakugyan be is teljesedett, még pedig általunk is szemmelláthatóan, nem csupán a médiumi írás technikája, hanem benső érté-ke tekintetében is. A simábban és könnyebben folyó írás által márezentúl Buddha és Mária is nyilatkozott, kiknek közleményei mindenirányban tartalmasabbak valának az eddigi szellemközleményeknél.

Említettem volt, hogy Vayék akkortájt gyakran megfordultak afővárosban. Ilyenkor természetesen felkerestek minket és így Antal-nak gyakran nyílt alkalma az Adelmával való érintkezésre. Váltighajtogatta ilyenkor, hogy minden egyes érintkezés fokozzamédiumitásának intenzitását. De ezt mi is konstatálhattuk, perszecsak addig, míg médiumitása nem érte el a tökéletesség fokát, ami-dőn egy kisebb fokozódás nehezen volt már észrevehető. Azonbanalanyilag határozottan érezte Antal szenzitivitásának finomodását,mely végre oly magas fokot ért el nála, hogy felvetett kétes természe-tű kérdések vitatásában Antal nyomban megérezte a kellő megoldást.Nagy előnyünkre szolgált érzésének eme fokozódása, hogyha példáularról volt szó, hogy ezt vagy amazt, aki az egyletbe való befogadá-sért pályázott, felvegyük-e kötelékünkbe. S minthogy Antal finomult,fokozott érzése által szinte behatolt az emberek szívébe, holmi álcá-zás meg nem állhatott előtte. Azért közülünk nem egy elidegenedetttőle, kerülte, sőt gyűlölte őt. Ezek ellentétes természetüknél fogvanem is valának közénk valók és minthogy a harmóniát, tehát az üd-vös közreműködést megzavarták, vezérlőink bölcs intézkedése foly-tán sorra el is hagytak bennünket.

A fluidumok kölcsönös kicserélésének szüksége és haszna tör-vényben rejlik, amely ezt szabályozza. A 70-es évek közepe táján azt

266

az utasítást kaptuk, hogy a házamnál tartott magánszeánszok alkal-mával, ahol mintegy 10—12 tag szokott megjelenni, a szeánsz vé-geztével sorra egymást egyidejűleg kölcsönösen, szemtől-szembenállva delejezzük, illetőleg 7 hosszvonást adjunk, azután pedig egy-másnak testvérileg szorítsuk meg a kezét, úgy hogy a jobb kézzel abalt és viszont a ballal a jobb kezet szorítsuk meg. És tulajdonképpenez a helyes, nem pedig az, amint az emberek szokták, hogy egymás-nak jobb kezét szorítják meg; minthogy ilyképpen nem találkozikegymással az emberi testben levő két különböző delejáram, hanem azegyenlő áramok, amelyek ilyformán nem cserélődnek ki.

Hogy az embernek más-más delej áramlik a jobb és bal testfelé-ben, azt számos kutató megállapította. (Lásd Reichenbach báró ód-kisérletezéseit.) De a mi vezérlőink által nyert közleményekből istudjuk a fluidáris törvények létezését és figyelembevételének szük-ségességét. Ugyanis midőn a vezérlők két beteg nő számára két po-hár egyszerre delejezendő vizet rendeltek, nyomatékosan aláhúzták,melyiknek adassék a jobb és melyiknek a bal kézzel delejezett pohárvíz; még azonfölül hozzá is tették a vezérlők: valahogy össze netévessze! Tehát nagyjelentőségűnek kellett ennek lennie, amennyi-ben a jobb, illetőleg a bal kézzel delejezett víz az illető beteg delejé-hez mérve volt megrendelve.

Vezérlőink a megrendelt kölcsönös delejezést avval motiválták,hogy ezáltal a köztünk fennálló fluidáris egyenetlenségek mérsék-lődnek, illetőleg kiegyenlittetnek. Meghagyták továbbá, hogy talál-kozásunk alkalmával ne a jobbkéznek a jobbkézzel való megszorítá-sa által üdvözöljük egymást, hanem vagy testvérileg mindkét kézzel,vagy a jobb kezünkkel a másik balkezét és viszont szorítsuk meg.Tény az, hogy két benső barátot vagy valódi szeretettel egymáshozfűzött két embert különösen hogyha régen nem látták egymást, avagyváratlanul találkoznak — a bennük kiváltott öröm és szeretet érzésearra ösztönöz, hogy egymásnak mindkét kezét ragadják meg. Nemmint mérvadó kijelentést, hanem csupán mint egyéni nézetemet emlí-tem, hogy az egymás mellett élő emberek, például barátok, testvérek,házaspárok stb. talán nem annyira a „megszokás” folytán ragaszkod-nak idővel mindjobban egymáshoz, mint inkább a kölcsönös fluidáriskicserélődés hatása által. Természetes, hogyha a fluidumok merőbenellentétesek egymással, például az egyik részén túláradó villamosságáll a delejjel szemben, akkor a taszítás és vonzás törvénye alól ki

267

nem vonhatja magát az ember. Azt hiszem azonban, hogy a delejesadományú ember megfeszített és tartós akaraterővel annyira legyőz-heti a másik fél részéről reáható taszítóerőt, hogy ellenállhat ugyanannak, de azt nem teheti, hogy amaz vonzódjék hozzá, már azértsem, mivel amaz, mint villamos fluidumu, tehát gyengébb etikai,gyengébb törvényes akarattal bíró ember nem képes a benne levőtaszító, villamos erőt kellőleg megfékezni. De a spiritista rázza lemagáról teljes erővel minden áron az antipátiát, mely útját állja szel-lemi haladásának. Hiszen a szimpátia és antipátia jelensége szinténfluidáris különbségen alapszik. Megesik azonban, hogy két egymásiránt antipátiával viselkedő ember közt az egyik idővel legyőzi ellen-szenvét, anélkül azonban, hogy ez szimpátiává válnék benne; míg amásik egész életében sem bírja leküzdeni ellenszenvét.

V. TEVÉKENYSÉGÜNK FÖLLENDÜLÉSE.Új munkakedv. Johanna gyógymédiumitása.

Adelmának hozzánk való csatlakozásával kapcsolatosan ve-zetőink protektorátusa feloldotta s életre keltette a csoportunkbanlappangó kötött erőket és legott új helyzetet teremtett. Már nem vol-tunk többé névtelen senki fiai, volt már gazdánk, még pedig hatalmasúr, aki szolgálatába szegődtetett, nevet is adott s meghatározott mun-kaprogrammal feladatot rótt ránk azzal a biztatással, hogy joggal isfelruház: az oltalmára való joggal, melynek védőszárnyai alatt meg-adatott a haladás útján való előnyomulásunk módja — föl, mindig föla tökéletesség ragyogó magaslata felé.

Vezetőink első megnyilatkozását nyomban követte a program-jukban kifejtett munkára való szerepkiosztás. Szereplő három volt:én, Johanna és Antal. A tárgy is háromféle volt: gyógyítás, médium-fejlesztés és oktatás — embereket és szellemeket illetőleg. A gyógyí-tás és médiumkiképzés akkortájt még nem volt kizárólagos speciali-tásom, hanem közös volt mindhármunkkal; azonban vezetőink okta-tásainak közvetítése Antal kizárólagos szakmája volt. Hiszen az énmagnetizmusom még akkor felette silány lehetett, minthogy a villa-mosságtól való tisztulásra célzó vörös selyemöv hordozása meg voltrendelve; persze hogy a delej hatványozását kell, hogy párhuzamo-san az erkölcsi fokozódás is kísérje. Addigra, míg ez a fluidáris fo-lyamat végbemehetett, Johanna megkapta a gyógymédiumitást ésgyakorolta nem csupán betegeken, hanem rajtam és Antalon is, ho-

268

lott más alkalommal a vezetők spontán utasításai nyomán Antal dele-jezte Johannát. Ugyanis Antalnál az írómédiumitás fejlődésével egé-szen váratlanul fejlődött ki a mechanikus delejezés. Vezetőink eztnála kevésbé gyógycélokra, mint inkább oly esetekben vették igény-be, midőn káros ellentétes fluidumok eltávolításának szüksége állottbe. Antal nagymérvű szenzivitása megéreztette vele a médium köze-lében leselkedő alantas, gonosz szándékú szellemet; ilyenkor hirtelenfelpattant s eldelejezte és kergette el más személy közeléből, hogyhaaz odavetődött. Komikus is volt, ahogy Antal tágranyílt szemmel,lihegő lélegzettel, csapkodó karjaival jobbra-balra hasította a levegőt,hogy tisztítsa a gomolygó sűrű fluidumoktól. Johannának egyikAdelmához írt, előttem fekvő leveléből olvasom e jelenetek humorosleírását. Már nem is emlékeztem volna rá, hogyha Johanna soraiemlékemben fel nem frissítik.

Folytonos gondoskodással juttatták hozzánk vezetőink a kellőanyagot, amin adományainkat gyakorolhattuk. Isten a megmond-hatója, honnan került elő a sok beteg az ország minden tájáról: vak,béna, eskóros, kisebb-nagyobb megszálltságok, — szóval a földi élettarka nyomorúságának mindenféle fajtájából. Nem gyógyult ugyanmeg valamennyi, sőt csak a kisebbik rész, hanem sok gyógyíthatatlanbaj megenyhült, több teljesen vak annyira visszanyerte szemevilágát,hogy a vezetést máris nélkülözhette. De némelyek többre is vihettékvolna a javulást, hogyha több kitartást, több hitet, több erkölcsi javu-lást tanúsítottak volna.

A szenvedések a bűnök következményei lévén, csakis Krisztusurunk magas szelleme bírta a bűntől való feloldással egyszersmind abüntetést is eltávolítani: „Kelj fel, bűneid megbocsáttatnak!” Miazonban mai gyarlóságunknál is gyarlóbbak voltunk még s nem bír-tuk a delejesség olyan kvalitását, hogy nagyobb sikereket érhessünkel általa; hiszen nagyobb sikerek esetére, alázatosságunk az öntúlbe-csülés kísértésének kitéve, alig bírta volna megállani a próbát. Azérta bölcs Gondviselés erkölcsi nívónk és érdemünkhöz mérve csakisoly betegeket bocsátott hozzánk, akiknek viszonylagos erkölcsi nívó-juk és érdemük — nem a teljes meggyógyulás, hanem csak a köny-nyebbülés mértékét ütötte meg, amilyenre mi hivatva és képesítvevoltunk.

Gyakran oktattak vezetőink, hogy a jó Istennek célzatai nemegyoldalúak, hanem több iránynak szolgálnak. Íme ez a sok beteg

269

hivatva volt a mi delejünk fejlesztésére és a delejes erőben való hi-tünk növelésére, de egyszersmind buzgóságunkat, önzetlenségünket,felebaráti szeretetünket és áldozatkészségünket is próbára tette, mertbetegeinktől, akik messze földről sereglettek hozzánk, alig teltek azutazási és élelmezési költségek: egy-kettő kivételével mind vagyon-talanok voltak. De a jó Atya, ismerve gyermekei gyengeségét, meg-elégedett tiszta jó szándékukkal és megáldotta azt kegyessége erejé-vel, mely a bennünk levő hit, buzgóság és kitartás csiráját növelte ésfokozta. Mert hiszen egyedül a saját erőnkre szorítkozva, nem let-tünk volna képesek a reánk nehezedő munka elvégzésére. Nyári hó-napokon öreg estig foglalkoztam a sok szegény beteggel, kik sorra afotelekben delejes álomba merülve feküdtek. Antal szintén a napimunka fáradalmai után, alkonyatkor kelt útra a kültelken lakó vakfavágóját felkeresni és boldog volt, midőn ez a delejezés folytán márnem szorult 10 éves fia vezetésére, mert már annyi világossága volt,hogy nélkülözhette a vezetést. Johanna bejárta egymástól nagy távol-ságra lakó betegeit (például a budai déli vasút környékéről a Wesse-lényi-utcában lakó betegét) és e terhes, verejtékes feladat teljesítése sa szenvedő emberiség szolgálatában végzett munkának tudata végte-len boldogsággal töltötte el keblét. Ez egész életének legboldogabbkorszaka volt. szívének, lelkének akkori hangulatát és lényének mi-voltát leghívebben tükrözi vissza egy Adelmához intézett levele,amelyet a Gonobitzból visszaküldött levél-nyalábban találtam és ehelyen szószerint közzéteszek:

Pesten, 1871. május 27-ikén.Méltóságos grófné!Zavarban vagyok, hogy miképpen fejezzem ki megfelelő módon

Méltóságod iránt érzett hálámat.Isten után mélyen tisztelt grófnénak köszönhetem boldog-

ságomat, benső megelégedésemet, mely ma egész lényemet eltölti.A jó Isten megtagadta tőlem azt a boldogságot, hogy anya legyek

s így mindig azt hittem, hogy céltalanul vagyok a földön.A nő legédesebb kötelességeit nélkülözve, valódi asszonyi hiva-

tásom betöltetlen maradt. Én csak férjemet szerettem; szeretet utánepedő szívem minden erejével erre a férfire támaszkodott, aki meg-becsült és megszánt.

270

E fájdalomtelt élet közepette, melynek ege állandóan borult vala,egy szőkefürtű angyal jelent meg; komor egemen a sötét fellegekeloszlottak és világosság lőn körülöttem. Áldassák érte az Isten szentneve!

Igenis, drága grófném! Méltóságod kimondhatatlanul boldoggátett; magas szellemének tisztaságával, mely szellemi szemeivel min-den szívbe belát, fényt gyújtott bennem; felvilágosított arról, hogymegvan az a képességem, mellyel önmagamban kereshetem meg azt,ami nekem hiányzik. Hála legyen Istennek, megtaláltam azt, amimegígértetett: gyógyító médium vagyok! Ez a gondolat úgy eltöltiszívemet, de nemcsak földi szeretettel van eltelve, hanem tiszta szel-lemi szeretet is élteti. És szeretni akarom e szellemi gyermeket ésúgy akarom ápolni, mint a szerető anya újszülött gyermekét. Egyszebb világnak akarom felnevelni.

Csak Méltóságodtól várom a nevelés módszerére vonatkozó ve-zetést s biztosítom, hogy mindenkor hű és jó gondozó leszek.

Állandóan három beteget magnetizálok s ezeken kívül férjemet,továbbá minden másodnap Pepi nagynénénket. S emellett: jól érzemmagam. Csak tegnap jöttem tudatára az orvos súlyos feladatának,mikor olyan beteghez kellett mennem, aki reménytelenül szenved.M. Szidónia tegnapelőtt igen rosszul volt, s nagyon fájdalmas volt ahozzá való utam; attól féltem, hogy már nem találom az élők sorá-ban. De minő csoda! Szívem az örömtől dobogott, mikor láttam,hogy a beteg jelentékenyen jobb állapotban az asztalnál ült s anyjátólmindenáron kézimunkát kért. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mahogyan fogja magát érezni; mert mindennap déltájban látogatommeg.

Férjemről, drága grófném, csak a legjobbat mondhatom. Olyanspiritista lett, aki nézetem szerint naponkint halad előre a javulásútján; előbbeni természetét úgyszólván teljesen megtagadta: gyengédott, ahol azelőtt heves volt; alázatos és szorgalmas, ahova hivatásaszólítja, s amellett buzgó spiritista: ő és Prochaszka a mi gyengénálló egyletünk oszlopai. S ezenkívül, ha ugyan szerénytelenség nél-kül mondhatom, megtanulta azt is, hogy engem szeressen. És mind-ezt Méltóságodnak, az én jótevőmnek köszönhetem.

Mint spiritista e mai levelemért nem kérhetek Méltóságodtól bo-csánatot; de engedje meg, hogy becses, jól sikerült fényképéért leg-mélyebb hálámat fejezzem ki.

271

Fogadja stb.És itt nem mulaszthatom el, hogy legalább röviden ki ne térjek

Johanna médiumitásának leírására. Evégből k. olvasóimnak ismétemlékezetébe kell hoznom dr. Tsukot az ő delejezés által történtcsodálatos gyógyulásával, aki gyógyulása után Moórra ment család-jához, s aki az időtől fogva buzgó híve lőn a delejes gyógymódnak.

Jonanna delejezésmódja. Médiumitásának megszűnése.

Dr. Tsukot csak 1871-ben láttam újra, amikor véletlenül a Hat-vani utcában bukkantunk egymásra. Sejtelme sem volt arról, hogy énPesten lakom. Természetesen sok közölni valónk volt egymással,magamhoz kértem tehát, s a 49-iki emlékeket fölújítottuk.Elmondotta, hogy az idő óta nevezetes tapasztalatai voltak aszomnambulizmus terén Moór környékén egy gentry fiatal emberrel.De már akkor én az én tapasztalataimmal messze előtte jártam, mertaz én abaujszántói szomnambulámon másféléven keresztül szerzetttapasztalataim az övéit messze túlhaladták. Még nagyobb szemeketmeresztett, amikor feleségemet, mint gyógyító és írómédiumot mu-tattam be neki. Mindezekről neki halvány fogalma sem volt.

Dr. Tsuk igen vágyott a gyógymédiumitást gyakorlatban látni shogy vajon lenne-e ő reá valami hatása? Feleségem megdelejezte snem tudott a bámulatból kibontakozni. Nem érzett ugyan hajlamot azálomra, de a megkönnyebbülésnek valami jótékony és kellemes érzé-se töltötte be s azt kérdezte, hogy miért tartotta feleségem ujjai he-gyét oly gyakran és oly hosszan szemeire irányítva. Természetes,hogy az erre megfelelni nem tudott, mivel mindenféle mozdulatotgépiesen, akaratlanul tett. Dr. Tsuk ezt annál feltűnőbbnek találta,mivel régebb idő óta mind jobban-jobban gyengülő látását féltette semiatt a híres szemorvoshoz, dr. Hirschlerhez fordult tanácsért, akiezt a bajt aggasztónak mondotta. Most a delejezés után tisztábbanlátott s kérte nőmet, hogy párszor delejezze meg, mit ez készséggelmeg is tett. Dr. Tsuk kijelentette, hogy tökéletesen oly tisztán lát,mint valaha régen.

Az is érdekes, hogy mint jutott feleségem ez adományhoz. Egynapon egészen váratlanul Adelmától jött egy írás, melyet az ő szel-lemi vezetői írtak: „Johanna tartsa kinyújtott kezeit egy általa igenszeretett rokonszenves személynek feje fölé és kezei az ő akarata

272

nélkül mozgásba hozatnak, miáltal a benne rejlő gyógymédiumitáselő fog törni. „ Feleségem ezt az általa szeretett személyt nagyné-némben gondolta feltalálni, aki igen nemes érzelmű nő volt s kitmindazok, akik ismerték, igen szerettek és tiszteltek. Azonban többkísérlet maradt siker nélkül. Feleségem kezei annak feje fölött telje-sen mozdulatlanok maradtak. Ekkor tudatta feleségemnek fiatalabbleánytestvére Kassáról, hogy meglátogat bennünket. Ezt szerette őkezdettől fogva testvérei között legjobban. Midőn ez megérkezett,akkor hirtelen, mint villám támadt lelkében a gondolat: ez az a szere-tett személy, akire a vezetők utaltak, minthogy alig szeretett valakitoly mértékben, mint őt. És valóban, alighogy kinyújtott kezét nővé-rének feje fölé tartotta, lebegve mozogni kezdettek és élénken mo-zogtak minden irányban a leánynak feje és nyakszirtje körül, mígnemkezei hirtelen megállottak és lehanyatlottak.

Sajátságos tünemény mutatkozott nála minden delejezés alkal-mával. Valahányszor kezei akaratlanul két oldalt lehullottak, mind-annyiszor görcsös zokogásba tört ki, mely hirtelen jött és elfojtaninem volt képes. De nem volt emellett semmi fájdalmas vagy kelle-metlen érzése; sőt ellenkezőleg: bensőleg öröm, béke és boldogságérzete töltötte be.

Adelma, — kit e csodás jelenségek felől levélileg értesítettünk,— megkérdezte vezetőit és ezek ezt írták: „Johannának sírása nemegyéb, mint az ő tulajdon szellemének ujjongó örvendezése; örül,hogy földi pályafutásának olyan részéhez jutott, amelyet nekivédszelleme az ő testbeöltözése előtt képben megmutatott mint olyat,mely az ő földi missziójának lényeges feladata lesz. „14*„Ez a sírás nem sokáig fog tartani, mivel a szellem legyőzi azt.„ Ésvalóban, rövid idő múlva meg is szűnt.

Azoknak a tájékozatlanoknak, akik közönséges delejezést nemláttak, a gépies gyógydelejezésről pedig fogalmuk sincs, szolgáljonmagyarázatul az a különbség — változtatva a változtatandókat —

14 *) Minden inkarnálódni akaró szellemnek, mielőtt testet öltene, védszellemefluidikus képben megmutatja földi pályáját, amely mint valami ködfátyolkép vonulel előtte s figyelmezteti azokra a mozzanatokra, amelyekben akaraterejét különöseb-ben meg kell feszítenie, hogy hajótörést ne szenvedjen s föltünteti azokat a momen-tumokat is, melyek földi élethívatásának feladatai között nagyobb fontossággalbírnak, megkérdezve őt, hogy érez-e magában olyan akaraterőt, mellyel e feladatok-nak megfelelni bír is, akar is?

273

amely az író ember és az író médium között vagy inkább az író és amásoló között van. Amaz azt írja, amit gondol és akar és ír addig,ameddig kedve van; a médium pedig azt írja, amit a szellem nekisugalmaz és addig, míg kezét a szellem vezeti. Éppen így vezeti adelejező önként a vonásokat tetszés szerinti számban a delejezendő-nek testén végig, míg a gyógymédiumnak kezét a szellem vezeti oda,ahová akarja, és annyi ideig mozgatja, amennyi ideig akarja. És mi-kor a szellem a mozgásokat megállítja, a kezek önkéntelenüllehullanak a delejezőnek két oldalára.

Az én feleségemnek kézmozdulatai egészen mások voltak, mintpéldául az Adelmáé, Antalé s az én boldogult testvéremé Dánielé,akik a delejezésre való serkentést szintén a szellemektől nyerték.Johannának kézmozdulatai nem felülről lefelé irányuló vagy minden-felé egyenlően szóró vonásokban nyilvánultak, hanem vízirányosanegymással szembe mozogtak, mint az ollónak két szárnya a nyírás-nál, anélkül, hogy valaha egymást érintették volna. Nekem mindig afecskék szárnycsapkodását juttatta eszembe. Emellett termete ki-nyúltnak látszott, feje hátra hajtva, arca és szemei fölfelé irányultak segész lénye átszellemültnek látszott. Volt valami földöntúli az egészcselekményben, éppenúgy a technikumában, mint hosszú tartamábananélkül, hogy e hosszú mozgás után legkisebb fáradságot, vagy ki-merültséget érzett volna.

De különösen csodás volt a delejezésnek hatása a szegény szen-vedő betegekre. Önkéntelenül összekulcsolták kezeiket s meghatóképét mutatták a felmagasztosult, váltságért epedő, szenvedő terem-téseknek. Vigasztalást és reményt nyertek a felébresztett hit által,hogy itt egy magasabb hatalom lépett közbe érettök.

És mégis, ha feleségem médiumi gyógyításának összes ered-ményét tekintem, kénytelen vagyok bevallani, hogy az igen szerény-nek mondható, mert nem tudok egy oly említésreméltó és feltűnéstkeltő esetet sem felhozni, melyet az ő médiumitása idézett volna elő.De viszont az igazságnak megfelelően konstatálnom kell, hogy mindgyógyíthatlan, halálravált betegeket hoztak hozzá. Igen, „hozták”,mert mi nem kerestük a betegeket és senkit sem bíztunk meg azzal,hogy betegeket vezessen hozzánk, sőt ellenkezőleg, mi ezt abban azidőben titokban tartottuk, mert abban az időben mindenre, ami aspiritizmust érintette, a nevetségességnek és gúnynak bélyegét sü-tötték. Magunk is ámulva kérdeztük magunktól: honnan jött ez vagy

274

amaz arra a gondolatra, hogy hozzánk forduljon? De habár gyógyít-hatatlanok voltak is, szenvedéseikben enyhülést, könnyebbülést ésvigasztalást nyertek azáltal, hogy azzal a meggyőződéssel távoztak,miszerint van jövő élet s a szellemnek síron túli fennmaradása bizo-nyos, amiről már itt felvilágosítást és vigasztaló meggyőződést nyer-tek.

Lehetséges, hogy ezekben a mozzanatokban a Gondviselésnekbölcs céljai voltak lefektetve. Miként Isten e rövidéletű adományá-nak ajándékozását médiumi úton Adelma által előre jelezték, éppenúgy, mintegy két év múlva, egész váratlanul ennek megszűnéséttudatták, még pedig, ami nevezetes a dologban, éppen Johanna szin-tén médiumi úton jelentette ki, holott egy perccel előbb még sejtelmesem volt arról, hogy az ő gyógyító és író médiumitása elvétetik tőleés csak időközönkénti látása és sejtelme marad meg. Ha e képességadományozása abból a célból történt, hogy az ő szenvedő ember-társai iránti áldozatkészsége próbára tétessék: úgy az én véleményemszerint ezt a próbát jól állotta ki, mert valósággal sem kedvezőtlenidőjárás, sem testi gyengélkedés vissza nem tartotta attól, hogy távollakó, teljesen szegény betegeket meglátogasson, akik őt mindannyianmint az égnek mentő angyalát várták s reménytől fölragyogó sze-mekkel üdvözölték.

Dr. Tsuk is egészen el volt bűvölve a látottak által. De már arrateljességgel nem bírta rávenni, hogy írómédiumitását bizonyítsa beelőtte. Médiumitása ugyanis nem volt gépies, hanem úgynevezettintuitív. Így nevezik a szellem által az. író szellemébe sugallt gondo-latközvetítést; ő minden szót tudott az első betű leírása alkalmával, akövetkező szót azonban nem tudta. Emiatt sokszor kételyek támadtaklelkében, hogy ő ezeket magától írhatta.

Ilyen kételyek általában előfordulnak az író és beszélőmédiumitás kezdetén egy időre, mígnem ezek a médiumok részintsaját kérdéseikre nézeteikkel épp ellenkező feleleteket nyernek, ré-szint pedig gyakran oly dolgokat írnak, amikről abszolút semmi is-merettel nem bírnak, sőt amikről fogalmuk sincsen. Ahogyan dr.Tsuk kérésének nem teljesítése, valamint az, hogy sokszor nekem isellenszegült, ha valami kérdést akartam feltenni, az ő érzékeny lelki-ismeretességéből származott, mivel aggályoskodott amiatt, hogyesetleg őt, vagy engem tévútra vezethet közleményeivel, melyekre

275

mi súlyt fektetünk s magunkra nézve kötelezőknek tarthatjuk, holottvégre is tőle származnak.

Úgy látszik, Johannának gyógymédiumitása csak ideiglelenesjellegű és célú volt addig, míg az én delejezési kvalitásom annyiramegfinomodott, hogy őt egy asszonyra, különösen orvos feleségérenézve némi tekintetben kényes és mindenféle nehézségekbe ütközőműködése alól felmenthettem.

Módfelett fájdalmasan érintette szegény feleségemet lelke bol-dogságának váratlan szétfoszlása. De végre beletörődött Isten meg-foghatatlan akaratába: Ő adta, Ő vette is el! Gyermeki megadássalviselte Istennek eme bölcs rendelését.

A médiumoknál gyakran előfordul képességüknek időleges szü-netelése, vagy teljes megszűnése s ez a jelenség, t. i. a természetesegyéni képességüket és tudásukat messze túlhaladó jelenségek meg-nyilvánulásának megszűnése éppúgy, mint ezeknek váratlan, spontánmegjelenése: eklatáns bizonyítéka annak, hogy mindezek a jelensé-gek nem tőlük indultak ki, hanem csakis kívülök levő intelligenciaakaratának és ténykedésének folyományai lehetnek; egyszersmindfényesen megcáfolják a nagyképűsködők argumentációit, mintha akör tagjai részéről való gondolatátvitel vagy a médiumnakautószuggeszciója által jönnének létre. Miért nem szólal meg a mé-dium szája, miért nem mozdul meg többé keze az írásra, rajzolásravagy mechanikus delejezésre. miért nem lát többé oly gyönyörű,emberi képzeletet felülmúló látományokat a médium szeme, holott eképességek megcsappanását maga fájlalja leginkább, ha mindezek amédiumok lelkében rejlettek és belőle indultak ki?!

Valóban feljajdulhatna a meggyőződött ember, a tagadás szelle-mének ez átalkodottságát látván.

Vajha Isten örök irgalmassága megkönyörülne a tévelygőkön ésa megismerés kis szikráját bocsátaná elhomályosodott lelkükbe, hogyegy kis derengést keltene a mély sötétségben vergődő eme szánalma-san szegény vak testvéreinkben.

Johanna krisztuslátományai.Az isteni gondviselés kegyessége később egy rövid ideig tartó,

de hatásában és következményeiben áldásos médiumitással ajándé-kozta meg Johannát: és pedig a látó médiumitással.

276

Johannában ugyanis nagyon hiányzott valami, ami lehetetlennétette teljes boldogságomat, tudniillik feleségemnek gyenge, gyakraningadozó hite Krisztusban, ha benne a gyermekkori reminiszcenciákolykor felszínre kerültek. Mégis kerültem e kényes kérdésnek köz-tünk való szóvátételét. Tudtam, hogy a hitet nem lehet beleönteni azember lelkébe — ennek belülről kell fakadnia. Tehát átallottam dur-va kézzel belenyúlni belső világának szentélyébe. De most nagyonbántott ez a köztünk levő különbség, mert ez bénítólag nehezedettreám a spiritizmus terén való feladatom megoldásában. A jó Atyabizonyára látta bánatos szívemet és végtelen irgalmánál fogva meg iskönyörült rajtam.

Egy napon, alkonyatkor, feleségem szokása szerint elrendezte aszeánszos szobában a foteleket, lámpákat, stb., minthogy cselédneknem volt megengedve mindehhez nyúlni. Kinéz az ablakon s látja,hogy a zsidó felekezetű szomszédok ünnepi ruhában sietve távoznak.„Hah, — ezek most nyilván a templomba sietnek, eszerint ma van a„hosszúnap” előestéje, ennek a legszentebb zsidó ünnepnek, amidőnIzrael bűneinek megbocsátásáért esdekel a Jehovához, aki hitük sze-rint e napon jövő évi sorsuk felett dönt: élet vagy halál — jó vagybalsors felett. „

Ledőlt a fotelbe és lelke elszállt a szülői házhoz, ahol apja szin-tén most ballag a zsinagógába, hogy leborulva Jehova elé, zokogva,mellét verdesve, bűnbánólag vallja be emberi gyarlóságában elköve-tett bűneit s atyai könyörületéhez folyamodjék meghallgattatásért ésbocsánatadásért. És íme ő, az elsőszülött, becézgetett leány magárólmegfeledkezvén, könyörtelenül tépi szerető apjának szívét, midőnegy Krisztust dicsőítő gyülekezetben vesz részt.

Véghetetlen fájó érzelmek szorongatták keblét és az önvád for-dulásai közben felvonultak előtte azok a lélekemelő gyermekkorijelenetek, midőn ilyen alkalommal a gyermeksereg élén ő, a legidő-sebbik, áhítattal áthatva, szinte reszketve lépett oda apja elé és áldá-sát kérte. És apja áldólag téve kezeit fejére, hangosan rebegte el es-deklését reá és egymásután valamennyi testvérére; mindegyikhezmég néhány szót intézve, hol buzdítva, hol intve őket. Merengéseiközepett álomba merült.

Egyszerre vakító, káprázatos fényáradat ömlött el körülötte. Le-írhatatlan sugárzó ragyogásban Krisztus Urunk alakja állt előtte.Megremegtetve egész lényében, feleségem meghajtotta fejét e fény-

277

sugárzó magasztos jelenés előtt. Fiatalos, sima, szép arca volt a je-lenségnek, két oldaláról aranyszőke sűrű fürtök omlottak vállaira.Világoskék szeméből kifejezhetetlen szeretet sugárzott. Kisvártatvafeleségem felé nyújtva ki jobbját, mosolyogva tette fejére, mondván:„Kedves leányom, mondd életed végéig: én kedves Jézusom. „ ErreJohanna fölébredt. Már beesteledett. Sötét volt. Megdörzsölte szeme-it. Felugrott. Nem volt ideje, hogy e vízió felett tűnődjék, mivelegész lelke annyira el volt töltve a Megváltó kezéből ráárasztott sze-retet fluidjától, hogy szinte levegő után kapkodott. Az ősvilágosságbeleömlesztett fluidjai szinte szétszakadásig feszítették keblét. Sze-rencsére jött egy tagunk és egymásután a többiek. Sírva és nevetve, aboldogság örömkönnyeit hullatva borult nyakába az érkező test-véreknek, sorra elbeszélve nekik az isteni kegyelemnek az Úrlátományában történt közvetlen megnyilatkozását. Érezte, hogy min-den egyes ölelés után megkönnyebbült keble a túláradt szeretetnekbár boldogító, de egy ember lényének szinte elviselhetetlen nagysá-gától. Az utolsó öleléssel egészen megszabadult lelke attól a kéjes-fájó érzelemtől. Nyilván az Úr szeretetének annyi fluidját bocsátottareá, hogy tagjaink mindegyikének teljék belőle. Midőn mindazt szét-osztogatta, ami rábízatott s csakis a neki szánt szeretet-adománymaradt meg, teljesen megnyugodott.

Az akkori széanszon előfordult jelenségek részvétlenül folytak leJohanna előtt. Lelke még folyton az imént lejátszódott égi tünemény-nyel foglalkozott.

Aligha létezett boldogítóbb érzéstől dagasztott keblű teremtménya föld kerekségén, mint amilyen Johanna akkorában teljes háromnapig volt. Mert még három egymásután következő hajnalon, ágybanfekve, látta őt ugyanazon sugárzó, fénytárasztó megjelenésben,ugyanazzal a véghetetlen szeretetteljes, igéző, mosolygó tekintettel.De csak egy-egy szempillantásig. Epedve várta Johanna az estelilefekvés óráját, mely őt e boldogító égi álomba ringassa.

Módfelett elszomorkodott tehát, midőn e vízió negyednap elma-radt; kegyvesztettnek, érdemetlennek hitte magát. Kapacitálnomkellett, hogy egyszeri megjelenése az Úrnak máris oly ritkaságszám-ba menő, kivételes kegy, amire sok millió ember hiába áhítozik, éstúlkapás meg hálátlanság volna azt kívánni, hogy Krisztus Urunkneki folyton megjelenjék.

278

Felesleges megemlítenem, hogy Johanna Krisztus Urunknak époly tántoríthatatlan híve és buzgó követője lett, mint ahogy a gazdagés hatalmas farizeus, a fanatikus Krisztust üldöző Saul, a legoda-adóbb hittérítő, Krisztusnak leghívebb követője, Pál apostol lett ak-kor, midőn Damaskus felé utaztában az Úr megjelenése és meghívóégi szózata által szelleme megvilágosult.

Távol legyen tőlem, hogy a Johanna igénytelen személyét érintőmegnyilatkozást párhuzamba állítsam azzal, mely Pál apostolt világ-raszóló és kiható feladatának megkezdésére ösztönözte. Mindazonál-tal ebben is nagy bizonyítéka rejlett Krisztus magasztos isteni lényé-nek és szeretetének, mellyel az eltévedt bárányt arra az útra téríti,amelyen egyedül juthat az örök üdvhöz.

Jól tudom, hogy a racionalizmus csűrő-csavaró szkepszise, és amerev tagadás agyficamító erőlködése e két esetre is meg fogja talál-ni a kádenciát; de az autoszuggesztió, hallucináció, valamint az atetszetős teória, miszerint a psyche nappali gondolatait, elmélkedése-it, vágyait, tűnődéseit stb. álmában szimbolizálni és dramatizálniképes, aranyfüstnek bizonyul és szétfoszlik.

Mert hogyha el is fogadnók teóriájukat, kérdem: miképpen le-hessen összeegyeztetni azt, hogy Johanna psychéje, vallásos töp-rengései és szívettépő önvádjai közepette, mindezeket a sötét indu-latokat polárisán ellentétes, káprázatos, ragyogó képpé dramatizál-hassa és önmagát megcáfolja, sőt teljesen ellenkező álláspontra terel-je?

Képzelhető-e, hogy Saul világos nappal, hallási és látásihalucinációnak, káprázatnak esett volna áldozatul, midőn az égbőlnagy világosság vette körül s hallotta a szózatot: „Saul, Saul, miértüldözesz engemet?” Hallucináció lehet-e az, hogy kérdésére: „Ki-csoda vagy Uram ?” megadatott a válasz: „Én vagyok a názáretbeliJézus, kit te üldözesz. „ ő pedig mondá: „Mit cselekedjem?" Az Úrpedig felelt: "Kelj fel és menj el Damaskusba; és ott megmondjáknéked mindazokat, amelyek elrendeltettek tenéked, hogy azokat vég-hez vigyed. „

De feltéve, hogy az az égi jelenés nem volt egyéb káprázatnál:képzelhető-e, hogy Sault, a gazdag, hatalmas farizeust, kinek lelkeannyira telve volt Krisztusnak és követőinek gyűlöletével, hogyegész energiája csakis ezek üldözésére irányult, mondom, — képzel-hető-e, hogy Sault egy káprázat annyira meg rendítette volna, hogy

279

Krisztus rendíthetetlen hívéül szegődjék éppen akkor, midőn Jeruzsá-lemből Damaskus felé siet azzal a céljai, hogy ott a zsidó eretnekekfelett törvényt üljön és valamennyit börtönre vagy halálra ítélje?

Valóban monstruózusabb lélektani abszurdum alig képzelhető;valamint abszurdum a Saullal történt s, az ahhoz hasonló nyilvánu-lásokat hallucinációnak vagy autoszuggeszciónak nevezni akkor,midőn a psyche nem mint ágens (ténykedő), hanem mint recipiens(elfogadó) szerepel.

Szánalomraméltó szegény vakok! Nincsen világtalanabb mint az,aki látni nem akar. De Isten szeretete és irgalma meg fogja törni átal-kodottsággá fajult akaratukat, hogy lássanak.

Antal és én.A betegek médiumi úton való gyógyítása mellett szellemi veze-

tőink arról is gondoskodtak, hogy oktatás által a tagok szellem-erkölcsi nemesedése is előmozdíttassék; továbbá roszszándékú, el-lentétes szellemeknek megtérítését, illetőleg megváltását is foganato-sították, különösen olyan szellemeknek a megtérítését, akik az em-bert megszállva, ezáltal súlyosan beteggé tették, és akik vezetőinkintézkedése folytán hozzánk jutva, a betegség okozójának megtéríté-sével egyben a betegségtől is megszabadultak. Módfelett érdekesekvoltak ezek a megtérítő szeánszok, melyekre vezetőink a nekik alá-rendelt szellemek által elő vezettették a megszálló szellemeket. Ezál-tal tehát nemcsak hogy kettős cél éretett el, t. i. a beteg kínzójátólvaló megszabadulása és az eltévedt szellem megtérítése, hanem amanifesztációk egyúttal iskolai tanulmány-tárgyul is szolgáltak ne-künk, akik e téren akkortájt még teljesen tapasztalatlan, tájékozatlankezdők voltunk. Hogy t. olvasóimnak, akiknek ez irányban esetlegmég tapasztalatuk nincsen, fogalmuk legyen a szellem-közlekedéseke fajtájáról, egy-két efféle szellemmel való érintkezést, mondhatnitárgyalást majd közölni fogok.

Szellemi vezetőink az én és Prochaszka Antalnak szellem-erkölcsi nemesülésünket különösen célba vették. Számunkra, a né-metországi egyetemeken dívó szokás módjára, külön privát oktatásikurzust rendeltek el, még pedig naponta déli fél egy órakor Antalüzleti helyiségében. Gondoskodni fognak arról, azt mondták, hogy ezalkalommal senki sem fog zavarni s, tényleg nem volt rá eset, hogykéretlen látogató vagy megrendelő zavart volna meg minket. Bámu-

280

latos magas szellemi fokra valló bölcs pedagógiai módszerrel s vég-hetetlen gyengédséggel és türelemmel vittek minket vezetőink lépés-ről lépésre haladásunkhoz mérten előre a fejlődés útján.

Nyitva lévén előttük szívünk lelkünk minden rejteke, azon voltakelsősorban, hogy legkisebb aggályunkat vagy kételyünket is eloszlas-sák; ügyszeretetet csepegtessenek belénk, bátorságot és hozzájukvaló bizalmat keltsenek fel bennünk, lévén ez utóbbi a szellemi térenvaló gyümölcsöző munkálkodásnak elodázhatlan alapfeltétele. Ma-gunkba szállva, kegyeletes hangulattal fogtunk e rövid tartamú sze-ánszokhoz.

Szemelvényül Prochaszka Antalnak előttem fekvő három eredetiközleményét bocsátom közre:1871. junius 18-ikán.Adolfnak.

Kedves testvérünk! Arra kérünk, hogy feladatod teljesítésénél,melyet tőlünk, mint a szellemi testvérek vezetője kaptál, óvd megbátorságodat és kitartásodat, hogy mint a szellemtan példaképe vilá-gíts nekik. Senkitől se zavartasd magad, maradj szándékodhoz hű,légy hívő és rendithetetlen; ne félj, ha esetleg hiányzik a szó hatalma:Mózesnek is hiányzott s mégis Isten rendeletéből rettenetes volt el-lenségeivel szemben és népére üdvöt hozó. Te is ekkép cselekedjél;ami neked hiányzik, azt pótolni fogják mások. Te csak mintaképlégy, hogy követ ne merészeljenek reád vetni. — Istennel és a misegedelmünkkel mindenkor erőd lesz arra, hogy vonakodás és féle-lem nélkül nyíltan fellépj és az emberek nem tudnak majd hited sar-kaiból kiforgatni. Ámen.Buddha.

Rendkívül mély benyomást tett reám e közlemény, igazolva né-zetemet a vezetőink magas szellemi fokát tanusító bölcsességről,mert folyton kísértett a töprenkedő kétely: miképpen választhattakengem, hibáim és gyengeségem folytán érdemetlen s azonfelül kép-telen embert, aki még „a szó hatalmát” sem bírja sem beszédben,sem pedig írásban? E kétkedés megrendítette hitemet és bizalmamata vezetők, de még a médiumok szavahihetőségében is. És íme isme-rik még legrejtettebb bántó gondolataimat is; bátorságot csepegtetnekcsüggedő lelkembe és megható szeretettel, elnézéssel, hallgatássalmellőzve hibáimat, Mózes párhuzamos példájára méltatnak! Ilyfor-

281

mán kommentáltam és eszmélkedtem, és új éltető erőt és bátorságotmerítettem vezetőink szavaiból.

*Íme egy másik intelem:

1871. junius 19-én.Adolfnak.

Kedves védencünk! figyelmeztetünk: te, valamint Prochaszkatestvéred, legyetek óvatosak az emberek megítélésében. Ne hamar-kodd el a felőlük való véleményt, bármennyire vonakodnak is a mimeghagyásainkhoz alkalmazkodni. Ám élj és cselekedjél olyképpen,hogy az ítélkező világ ne találjon támaszpontot arra, hogy viselkedé-sed miatt jogosult szemrehányásokkal illessen. Ha egyedül csakishibáidra fogsz ügyelni s minden iránt, ami körülötted történik, elnézőleszesz, akkor nem sokára annyira tisztul szellemed, amennyire ez ati bolygótokon lehetséges. Ez okból, kedves védencünk, maradj fel-adatodhoz hű; légy állandó a felebaráti szeretet gyakorlásában; mertcsupán ez az, amivel az embereknek világító például szolgálhatsz, samivel az ítélkező világi szemek elől a gonosz megítélés mindenanyagát eltüntetheted. Amen.

Buddha.Az ítélkezéstől való tartózkodás utalására mindketten rá-

szolgáltunk azzal, hogy egy női médium viselkedését, akiről még szólesz, szigorúan elítéltük. Az elitélés nem csupán Krisztus Urunk tanaszerint bűn, hanem egyúttal nagy akadály az önnemesítésben valóhaladásban is; mert aki felebarátai hibáit kémleli, amint többnyire azemberek szokták, az olyan ember elmulasztja a mérőónt önbelsejébesüllyeszteni a saját hibái kikutatására és ezáltal késlelteti saját hibái-nak felismerését, magára vonván Krisztus Urunknak a szálkáról ésgerendáról szóló paraboláját.

Az önkicsinyitésemből származó csüggedésemet a vezetők azzalellensúlyozták a fenti közleményben, hogy ráutaltak jó-tékonyságomra, miáltal mégsem vagyok minden érdemesség nélkül arám ruházott feladatra; egyúttal kijelölték az utat és módot, melyáltal megszabadulhatok hibáimtól és gyengeségeimtől.

*1871. junius 20-án ezt a közleményt kaptuk: Adolfnak.

Kedves védencünk! Eljövünk, hogy híradással legyünk: Pro-chaszka testvéred a tiszta mechanikai médiumitás adományának

282

leszen részese. Imádkozzál te is Urad Istenedhez őérette, s a kívánságteljesedésbe fog menni. Legyetek összetartok minden cselekedetei-tekben s legyetek e kis körnek valóságos oszlopai. Ne zavartassátokmagatokat senkitől és senki sem fog nektek árthatni; mi itt vagyunk,hogy megvédjünk titeket. Amen.

Buddha.Ez a közlemény végképpen lebontotta a köztem és Antal közt bár

láthatatlanul, de bensőmben tényleg meglevő válaszfalat, mely amegkívánt összeforradásnak útjában állott.

Nagyra becsültem, sőt szerettem Prochaszka Antalt kifogástalantiszta jelleméért, a hozzám hasonló, rokonszenves őszinteségért, snyíltságáért, természetes józan eszéért, élénk, vidám temperamentu-máért; szerettem benne a hívő. komoly, önnemesítésre törekvőspiritistát, az elv- és bajtársat, aki kész kiállani harcvívásra aküzdtérre a spiritizmus védelmére s buzgón közreműködni az igazságterjesztésében. Azonban nem sejtettem benne a nagyra hivatott mé-diumot, aki közvetíteni fogja a magas szellemek által hirdetett evan-géliumi magyarázatokat, a „Reformirende Blátter” című kiadványa-inkban felhalmozott szellemi kincseket, amelyekből a megváltás utánáhítozó utónemzedékek még sokáig fognak táplálkozni. Az ő felada-tát, de egyúttal a magamét is csakis ebből a közleményből ismertemfel a maga teljében.

Azonban iskolázásunk, nevelésünk, életpályánk eltérő volta foly-tán nyilvánuló differenciák a külső viselkedés és modor tekintetébensokszor sértették ízlésemet és önérzetemet, különösen a doktori ön-érzetet, a szabómesterrel szemben. Ez a bennem levő szúró tövis,amelyet csak éreztem, nyíltan azonban sohasem árultam el előtte,gátolta a megkívánt testvéri szeretet létrejöttét. Ezt akarták vezetőinkvelem megérttetni, és hála a jó Istennek és védőm sugallatának, eztfel is fogtam és legott ki is téptem magamból ezt a tövist, lerombol-tam a válaszfalat, mely a szeretet összeforradásának útját állta.

Megszálltságok gyógyítása. Randolf és Fülöp.A köztem és Antal közt keletkezett valódi benső testvéri egyetér-

tést vezető szellemeink azzal jutalmazták meg, hogy munkakörünketkibővítve, alapvető erkölcsi oktatásaikat folytatva, már kisebbneműgyakorlati feladatok megoldását is ránk bízták. Kezdetben a gyereke-sen könnyű feladatok megoldása által bizalmat igyekeztek kelteni

283

bennünk azzal, hogy erőink önálló kipróbálgatását sikerrel koronáz-ták. Olyan ellentétes szellemeket vezettek hozzánk, akik ellenszegü-lésük kilátástalan voltát valahára már felismerték, kik erőiket a hosz-szú ellenállás munkájában elfecsérelvén, elernyedve, sóvárogva áhí-toztak a küzdelem beszüntetése, illetőleg a szenvedéseiktől valómegváltás után. Ezek tehát érett gyümölcsként, a leggyengébb ráz-kódtatásra elszakadtak attól a szártól, amelyhez oly sokáig makacsulragaszkodtak s lábaink elé hulltak...

Ariadne-fonálként szolgált vezetőink ama felvilágosítása, hogyaz effajta szellemek szabódása, sőt berzenkedése, valamint rossz-indulatuk kifejezése által ne téveszttessük meg magunkat, s ne ve-gyük őket komolyan, ha javulásukra célzó ösztönzéseinket azzal ahangzatos állítással utasítanák vissza, hogy ők „jelen helyzetükbenteljesen jól érzik magukat, mert ők boldogok és nem szorulnak semkönyörületünkre, sem pedig segélynyújtásunkra — tehát ne ártsukbele magunkat hívatlanul az ő személyes ügyeikbe... „ Efféle kijelen-téssel csak eltakarják a segélynyújtásra való égő vágyódásukat, mivelaz álszemérem, a kevélység eme szülöttje, nem engedi meg ennekbeismerését; csak faggassuk őket bátran ez irányban, tudassuk velük,hogy hasztalan az alakoskodás s meghökkenve fogják magukat meg-adni. Mindez csakugyan be is vált.

Hogy azonban az ilyen olcsó sikerek egyrészt el ne kapassanakés elbizakodottakká ne tegyenek, másrészt pedig azért is, hogyegyúttal a makacs, csökönyös szellemek megtérítésének nehezebbmódját is megismerjük, vezetőink közben ilyeneket is vezettek hoz-zánk. A vezetők hathatós közbelépése nélkül persze sehogy semérhettünk volna célt. Ilyen átalkodott, raffinált, bűnös szellemekkelszemben az én gyenge tudásom és elmém már meg nem állhatottvolna; vizsgálóbírói munkámban már szükség volt arra, hogy vezető-ink bölcsessége váltakozva vegye föl a vitatkozás és kapacitálás fo-nalát akkor, midőn amazok kitérő és fogas ellenvetéseikkel engemsarokba szorítottak.

Ilyképpen történt ez nálunk, s így történik ez mindenkor és min-denütt, ahol megbízható és bölcs vezérlet őrködik valamely komoly,céltudatos és engedelmes kör felett. A vezetők a körvezető képébenfolytatják a megtérítendő szellemmel való vitatkozást, mely sze-mélycserét a bűnös szellem nem vesz, nem vehet észre, mivel a sö-tétség, melyben sűrű, foltos periszpritje folytán vergődik, nem engedi

284

meglátni a tisztult szellemeket, tehát abban a hiedelemben van, hogymég mindig ember beszél hozzá. S minthogy a tisztult szellem előtttárva-nyitva áll a tisztátalan szellem egész múltja, szíve-lelke mindenrejteke, egy-egy szó vagy észrevétel által (mivel a bűnös szellembenrejlő sajgó sebet érinti) mintegy belemarkol amannak sebzett szívé-be, amire a bűnös szellem súlyos bűneinek feltárása által felszisszen,görnyedezik, s ha kérges szíve erre még nem is puhul meg végkép-pen, lénye mindenesetre megrendül a fölényesnek megismert hata-lom súlya alatt, és hívalkodása megtöretvén, meghunyászkodik. Sminthogy vezetőink csakis olyan bűnös szellemeket vezetnek hoz-zánk, kiknek kérges szíve már az olvadásra való hajlás stádiumábanvan, ezeknek a megtérítése Isten kegy sugarának érintése mellett,rendesen sikerül is.

A megváltásra való áhítozás egy egész öröklétben még nem ké-pesíti, nem érdemesíti a súlyos bűnnel terhelt szellemet a megváltás-ra, mivel ahhoz bűnei szörnyűségének tudata is szükséges; ahhoz atudathoz pedig nem juthat az önokozta sűrű sötétségben, melybekonoksága által süllyedt. Azonban vergődésében segítségére jönIstennek kegysugara, mely megvilágítja mély bukását, eltorzult lé-nyét és helyzetét; elszörnyülködik önmagának láttára, összetörik s aporban fetrengve, és könnyzápor között kérleli Istenét, bocsánatadá-sért és kegyelemért esdve. Alig képzelhető meghatóbb és megrendí-tőbb jelenet, mint amikor valamely súlyosan bűnös szellem bűnösvoltának tudatára ébred. A felébredés pillanatának érzése leírhatatlanmegkapó közvetetlenségben drámailag tükröződik vissza a médiumarcán. A médium ilyenkor a szellem viharzó, felkorbácsolt indulatait,minden szenvedését kifejezésre juttatja; megnyugszik azonban és jólérzi magát, mihelyt a szegény szellem feloldatik a vele való kapcso-latból.

Végtelen érdekfeszítők és egyúttal tanulságosak az ilyen jelene-tek, melyek betekintést engednek a túlvilági, alantas szféráknak tarkaéletviszonyaiba.

Az alábbi sorokban kivonatosan bemutatok egy megszálltságbólvaló gyógyítást, illetőleg megtérési esetet, még pedig saját nagybá-tyám esetét.

Atyám Fülöp nevű testvére a borivásnak adta magát, ami károshatással volt különben robusztus szervezetére és 1869 körül májda-ganatos vízkórságba esett. Ebből kigyógyítottam és természetesen

285

eltiltottam a borivástól, amit ünnepélyesen meg is fogadott. Egy ide-ig meg is tartotta fogadalmát, de aztán annál kicsapongóbb módonáldozott szenvedélyének, és családjára bánatot és szégyent hozott.Midőn 1871-ben Adelma médium vezetői csoportunk vezetését el-vállalták és az általuk véghezvitt gyógyítások oly nagy bámulatotkeltettek, az elsők között, kiknek érdekében tanácsukat kikértem,Fülöp nagybátyám is közte volt. Nem kellett a betegek bajait megír-ni, csak pusztán az illetők nevét írtam fel sorban egymás után. Né-hány nap múlva ezt írták a vezetők: „G. Fülöp gyógyítása nehézsé-gekbe ütközik. Egy Randolf nevű szellem kerítette hatalmába: ez le-igázza akaratát, s Fülöp semmi ellenállást sem fejt ki, hogyRandolfnak az ívásra való ösztönzését ellensúlyozza. Nincs kilátásarra, hogy Fülöp önerejével szabadítsa fel magát Randolf erőszakos-kodása alól. Prochaszka hívja őt minden harmadnap egy bizonyos,pontosan betartandó órában magához; mi segíteni, támogatni fogunkmegtérítési munkátokban. „

Miután oly órára nézve állapodtunk meg, midőn háborgatástólnem kellett tartanunk, megkértük vezetőinket, hogy Randolfot vezes-sék hozzánk. Látnivaló, hogy mi csakis vezetőink közbevetésévelcitáltunk szellemeket. Randolf mint a forgószél erőszakosan meg isjelent, dühösen megragadta Antal kezét, az asztalra ütve úgy, hogy aplajbász darabokra tört és a papír is szétszakadt. Randolf felkorbá-csolt, dühöngő lelkiállapota híven visszatükröződött Antal arckifeje-zésében, s egész teste reszketett. Csak én meg Antal voltunk jelen —így volt a meghagyás, mely tovább ekként hangzott: Antal írjon aszellemmel, én meg érintkezzem vele, hallgassam beszédét, oktas-sam és vezessem ki a tévelygéséből. — Tanácstalanul álltam az újjelenséggel szemben. De vezetőink közbevetették magukat:„Randolfot kis időre elmozdítottuk a médiumtól és mi — a vezetők— írunk Antal keze által. A bátortalanság és félelem a kishitűségnekeredménye, ennek pedig nem szabad lennie. Mi óvunk és védünktiteket; ezt tartsátok mindenkor szem előtt. Randolf bakafántoskodó,de gyáva szellem; energiája mesterkélt, s azért erőtlen is. Fél, hogyáldozata kisiklik kezei közül és érzi, hogy fölötte való uralmánakutolsó órája közeledik. Keményen, szigorúan kell őt fogni és bárvonakodva, de mégis engedni fog. „

A meghagyáshoz képest jártunk el. Randolf megtagadta tőlünk ajogot, hogy közbevessük magunkat a közte és e haszontalan siheder"

286

közt fennforgó ügyben. Nem ereszti ki, mondá, őt karmai közül, akimost is olyan gonosz és ravasz, mint az ő földi életében, most is,midőn majd meghal szomjan egy korty bor után, nyomban elkapjaFülöp a poharat és szája elől megissza.

A vezetők Randolf és Fülöp együtt megfutott életpályájáról fel-lebbentették a fátyolt, hogy ezek révén tudjam Randolfot kapacitálni.Randolf és Fülöp az elmúlt földi létben jó barátok voltak; de Fülöpkegyetlenül becsapta Randolfot, minek folytán ez vagyonilag tönk-rement. Randolf a veszteség feletti bánatában a borban keresett fele-dést és vigaszt s ez által testileg és lelkileg elzüllött. Halála után ezerkölcsi züllés miatt sokat kellett szenvednie és küszködnie, s mint-hogy okozójául Fülöpöt tartotta, bosszút forralt ellene és sokáig ül-dözte, kínozta a túlvilágban. Egy szép napon azonban Fülöp eltűntszeme elől, mert testetöltésre küldetett a földre. Fülöp ugyanis go-nosz tette dacára mégis kisebb bűnnel volt megterhelve mint a bosz-szút lihegő Randolf. Mert a bosszúállás a szeretetnek merő ellentéteés így a legsúlyosabb bűn. Azonkivül Fülöp már sokat bűnhődöttRandolf üldözése által, azonban az igazság törvénye szerint itt a föl-dön, ahol a bűnt elkövette, testileg is bűnhődnie kellett.

Randolf évtizedekig kereste Fülöpöt, míg végre sugallatot kapott,hogy Fülöp a földön él. Megjegyzem, hogy ehhez hasonló esetekben,midőn két szellem közt kiegyenlítendő különbözetek forognak fenn,mindig a kevésbé bűnös szellem az, aki hamarább megérik atestetöltésre, míg a súlyosabban terhelt és konok szellemtárs bűnhő-dése még azáltal is fokozódik, hogy dühösen, de hasztalan bolyongáldozata után. Ez esetben Randolf négy évtizedig volt a nyugalmatnem lelő bolyongó szellemek sorsára kárhoztatva. Végre közeledettmindkettő javára a bűnhődés idejének lejárta és Randolfnak megen-gedtetett, hogy Fülöp nyomára akadjon, akit azután az iszákosságravaló ösztönzés által olyan sorsra akart juttatni, amilyenre Fülöp őtjuttatta. Azonban a sok üldözés közepette felemésztődött az ereje, sígy megcsappant az energiája is. Amellett végtelen kínokat szenve-dett azáltal, hogy a borivás utáni vágyat, amely sűrű periszpritjébenmég folyton rejlett, nem bírta kielégíteni. Randolf tehát, így szólt atovábbi magyarázat, sokallja már azt a folytonos, kielégítésre nemvezető üldözést; de ezt nektek nem fogja bevallani, mert nem engedimeg a benne levő gőg. Azonban használjátok fel ezt érvül és ellenve-

287

tésül s a közölt adatokból fegyvert kovácsolhattok a megtérítésétcélzó szóharcra.

Mindezt tudva, máris könnyebb lett a feladatom. Randolf lassan-lassan meghátrált, meghunyászkodott, végre beadta a derekát ésmegtört. Beismerte, hogy Isten legfőbb törvénye, a szeretet törvényeellen vétett akkor, midőn embertársát gyűlölettel üldözte, kínozta,bitorolván ezzel Istennek ítélő és büntető jogát. Randolf megfogadta,hogy ezentúl nem fogja többé Fülöpöt üldözni és ő maga is a megbá-nó és vezeklő útra akar térni. És ígéretét be is tartotta.

Fülöp ezek után családja és ismerősei bámulatára teljesen felha-gyott a korcsmázással. Józan életet élt, előbbi viruló egészsége visz-szatért és haláláig ebédnél legfeljebb egy pohár vizes bort ívott.1874-ben bekövetkezett halálát az abban az esztendőben dühöngöttkolerajárvány okozta.

Vakság gyógyítása. A Breitnerné esete.Midőn az első fejezetben kijelentettem, hogy „némely beteg

többre vitte volna a javulásban, hogyha több kitartást, több hitet, többerkölcsi javulást tanúsított volna”, — ezt nem könnyed vélemény-ként vetettem oda, hanem nyilvánvaló bizonyítékok alapján nyertmeggyőződésből merítve. Több eset közül az alábbit szemeltem ki,mivel ez frappánsul állítja szemünk elé kijelentésem igazolását ésérdekessege mellett egyúttal tanulságot is rejt magában.

Említettem volt, hogy a nagynénémnél elért feltűnést keltő kúrarévén sok olyan beteg fordult hozzám, kik évek óta már-már beletö-rődtek reménytelennek deklarált bajuk elviselésébe, most pedig újrafelébredt bennük a reménykedés halvány szikrája. Ezek közt volt egyvilágtalan zsidó özvegyasszony, akire az egyetemi szakorvosok a„gyógyíthatlan” rémes szentenciát: amaurosis, fekete hályog,idegtompulat diagnózisát mondták ki. Anyagi viszonyait illetőlegarról értesültem, hogy két idősebb leánya varrással tartja fenn a csa-ládot, a legfiatalabbik, mintegy 12—13 éves leány pedig, az tudniil-lik, aki hozzám vezette, helyesebben mondva, — ahogy az ablakbólláttam, — inkább vonszolta, cipelte anyját, egyes egyedül végzi azegyéb házi teendőket. Volt ugyan még egy siheder fia; de ez léha,könnyelmű lévén, inkább terhére vált a családnak. Lakásuk kb. aKirály-utca derekán lévén, holott én az Árpád-utcában laktam, egy-egy hozzám való útja majdnem 3 órai időveszteséget okozott volna a

288

családnak, a kis leány nélkülözhetlen közreműködése révén. Ily enáldozatnak nem mertem kitenni a szegény családot egy kétes kime-netelű kísérlet végett, amihez magamnak is alig volt reményem. Te-hát Adelma médium vezérlőihez fordultam tanácsért, illetőleg a kér-désemre való válaszért: vajon van-e kilátás arra, hogy még vissza-nyerhesse szemevilágát? Néhány nap múlva megkaptam a vezérlőkválaszát:

„Igen, Breitnerné visszakaphatja szeme világát. Adolf delejezzeőt minden második nap és a két, illó rózsaolajjal megnedvesített hü-velykujja hegyét hétszer húzza végig a szemhéján, az orrtövétől ahalántékig. „

Erre a határozott biztatásra tehát felkerestem a családot, kijelent-vén, hogy készséggel elvállalom a kezelést.

B.-né nagymérvű fogékonyságot tanúsított a delej befogadásáraés jó médiumnak ígérkezett. Néhányszori delejezés után már mélyálomba merült és kérdésemre azt mondta, hogy "álmodott. „ A lánya-it látta otthonukban a munkánál; hallotta, miről beszélgettek és kikjártak náluk. Másnap kijelentette, hogy mindaz, amit álmodott, avalóságban azon módon meg is történt. Más alkalommal meg szom-szédjairól vagy ismerőseiről álmodott és minden szórói-szóra úgyesett meg, ahogy ő azt delejes álmában látta. Egy kis ideig meghagy-tam abban a hitben, hogy minden csak álom, végre azonban mégiselérkezettnek láttam az időt, hogy felvilágosítsam a valóság felől,mivel tudtam, hogy látományai nem fognak ebben a kezdetlegesátmeneti fejlesztési stádiumban megmaradni, hanem csupán egynagyobb horderejű szellem-erkölcsi célzatnak előkészítőiként szol-gálnak, tehát kell, hogy tisztában legyen ezeknek forrása, mivolta éscélja felől, hogy a későbbi látományokban rejlő erkölcsi magbólképes legyen a maga részét kivenni.

Hogy mennyi idő telt el, míg B.-né élő emberek helyett elhalt ro-konokat és ismerősöket kezdett látni, arra már nem emlékszem, denemcsak hogy látta azokat, hanem eleinte mormogva, későbben pe-dig tisztán, hangos párbeszédeket folytatott velük: a feleleteiből kilehetett venni amazoknak kérdéseit és észrevételeit. Felébredvén,ugyanazt beszélte el anélkül, hogy tudomása lett volna arról, hogymindezt álmában is elmondta.

Alantas, de nem rossz szándékú szellemek jelentkeztek nála;szegény bűnhődő, szenvedő lelkek, akik már felismerték állapotukat,

289

helyzetüket mint a földi életben elkövetett bűneik, eltévesztett ren-deltetésük folyományait s arra intették, hogy az ő példájukon okul-jon, hogy késő bánat lelkifurdalásának gyötrelmeit ne vonja magára.A médium feleleteiből kiviláglott, hogy a lelki üdv csak másodrangúértékkel bír nála, elsősorban az, anyagi jólét, az önérdek dirigáljaérzését és ítéletét. Folyton személyes sorsával és bajaival hozakodottelő és kevés részvétet tanúsított a szellemek szenvedései iránt. Meg-vallom, hogy nagy lelki küzdelmet kellett vívnom önmagammal,hogy ellenszenves érzelmek ne férkőzzenek hozzám; mert hiányoserkölcsi tartalma mellett inkább férfira valló külseje, modora, szóvalegész mivolta nem igen volt alkalmas arra, hogy bár csekély rokon-szenvet is keltsen. Spiritistának pedig nem szabad tért engedni azellenszenvnek. Az ellenszenvet tehát én is szerencsésen legyőztem. SIám, rövidesen rá a mérlegnyelv inkább a rokonszenv felé kezdettbillenni. B.-né szemében ugyanis tényleges javulás mutatkozott. Azeddigi mély fekete sötétség már szürke homállyá változott; a naposoldalt már meg tudta az árnyas oldaltól különböztetni.

Ettől fogva minden egyes delejezés után gyors léptekkel haladtelőre a javulás. B.-né előbb a nagyobb tárgyak, például a házak kör-vonalait, habár csak homályosan elmosódva, későbben kisebb tár-gyak, emberek körvonalait fokozatosan tisztábban kezdte látni. Vég-telen örömöm volt, midőn a szeme elé tartott kezemet, felmutatottujjaim számát, gyűrűmet, arcomat megkülönböztetni tudta. Megha-tottan dicsőítettem jóságos Atyánkat, amiért engem arra méltatott,hogy kegyességének közvetítője lehessek és a szeretetnek egy nemétéreztem az iránt, aki arra rászolgált, hogy e kegyességmegnyilatkozhassék rajtam. Néhány hét múlva B.-né látása már any-nyira tisztult, hogy azt a nagy, kocsiktól és járókelőktől nyüzsgő utatvezetés nélkül tehette meg. Most tehát, midőn már nem szorult a kisleánya vezetésére, délután helyett reggelre rendeltem őt hozzám,minthogy a délutáni rendelő-órákban nagyobb lévén a betegek szá-ma, nem bírtam vele annyira behatóan foglalkozni; de ezenkívülazért is, mivel már tisztult szellemek jelentkeztek általa, kiktől feletteérdekes oktatásokat nyertünk és kérdéseimre tanulságos felvilágosí-tást kaptam.

Egy szép napon azonban nagyon megdöbbentem, midőn ve-zérszelleme szigorúan eltiltotta a halottaknál való virrasztástól.

290

Halottaknál való virrasztás? Mit is jelentsen ez?! Felébredéskorez iránt kérdőre vontam. Zavarba jött és hímezett-hámozott. De ke-ményen vallatóra fogtam, amire a következő felvilágosítást adta:

Míg a szeme világa még megvolt, a „Chevra Kadisa” szol-gálatában állott mint virrasztó, halottas házaknál. A zsidó felekezetűhalott mellett ugyanis míg el nem földelik, a szokásos virrasztó sze-mélyeket a Chevra Kadisa küldi ki. Megvakulása által ettől a szolgá-lattól elesett. Midőn azonban a látását annyira visszakapta, hogy errea szolgálatra ismét képessé lett, megint bejelentette magát és alkalo-madtán ki is rendelik a kerületében előforduló halálozási esetekbe; azazért kijáró bérrel pedig hozzájárulhat a háztartási költségekhez.

Felvilágosítottam ezúttal, hogy médiumoknak ártalmára vannaka halottas házak körül levő sűrű fluidumok és az ott megforduló,leginkább alantas szellemek. Tehát nem ok nélkül tiltják el attól atisztult szellemek, akiknek legélénkebb kívánságuk, hogy előbbrevigyenek minket és mindannyiunk javára és üdvére törekesznek. Smiután Istentől oktatásunkra és vezetésünkre ki vannak rendelve:intézkedésüknek, tanácsuknak engedelmeskedni tartozunk. Ennél-fogva jelentse ki magát a Ch. K. irodában, hogy őrá ezentúl ne szá-mítsanak. A bérveszteségeért pedig azzal fogom kártalanítani, hogy akörünkben adakozással gyűjtött alapból ezentúl az eddiginél nagyobbösszegben fogom őt részesíteni. Szentül megfogadta az engedelmes-séget — de bizony nem tartotta meg.

Nem tudom hány nap múlva, engedetlensége miatt kemény dor-gatóriumot kapott a vezérszellemétől és súlyos következményekkelfenyegette szószegése netáni ismétlődése esetére. Én meg azzal fe-nyegettem, hogy egészen leveszem róla a kezemet, hogy ha mégegyszer ellenkezik a jó szellemek meghagyásával. Leányai kezdettőlfogva komolyabban vették a szellemeket és több respektussal visel-kedtek oktatásaik és meghagyásaik iránt, mint anyjuk. Megrémültektehát a szellemek fenyegetőzéseitől és igyekeztek anyjukat arra bírni,hogy végképpen mondjon le a virrasztó szolgálatról.

Időközben látnoki ereje mindinkább erősbödött, úgy hogy mármagasabb szférákból való szellemek vonultak el szemei előtt. Aligtalált ilyenkor szavakat azok fényének és ragyogásának leírására. Azily csoportból egyik szellem kivált és megszólította: nyájasan ésszeretettel. A médium szintén nyájasan beszélgetett hozzá. De midőna szellem megmondta, hogy ő Krisztus Urunk egyik apostola (azt

291

hiszem, hogy Máté volt), a médium határozottan, sőt dacosan vissza-utasította. Felébredéskor e megfoghatatlan viselkedése miatt korhol-tam és megmagyaráztam neki, hogy eljárása mennyire helytelen volt.Szótlanul hallgatta szavaimat. Nem bírtam csak egyetlen szót akármentségül, akár magyarázatul kicsalni belőle. Hogy hány napig je-lentkezett még ez az apostolszellem, akivel naponta tüzes vitatkozás-ba bocsátkozott és szeretetteljes oktatásait mint „Krisztus követőjét”csökönyösen visszautasította, arra már nem emlékszem, de tudom,hogy végre megjelent a védszelleme, aki eszébe juttatta testetöltésealkalmával tett fogadalmát. Hasztalan volt minden. B.-né képébőlkikelve, durván s határozottan tiltakozott minden további megtérítésikísérlet ellen.

Néhány napig B.-né nem jött el hozzám. Azt hittem, hogy a meg-térítő szellemek elől kitérni akarván, egészen el akar maradni. Felke-restem tehát a lakásán. Nagy megdöbbenésemre mély gyászba borul-va találtam leányait, akik elbeszélték, hogy azon a napon, midőnutoljára nálam volt, késő esteli órában megjelent a Chevra Kadisaegyik alkalmazottja, hogy anyjukat egy a közelben levő halottas ház-hoz hívja. Leányai elutasították, amint ezt az utolsó hetekben rende-sen megtették. Anyjuk azonban leugrott az ágyról, dacosan mond-ván: „Biz én mégis csak elmegyek!” Hiába volt gyermekei rimánko-dása; hiába állta el útját a két idősebb leány, neki támaszkodván aszoba ajtajának; hiába borult le előtte kis leánya, átkulcsolván lábait:a nekivadult asszony szinte emberfölötti erővel félrelökte őket, kisleányát úgy rázta le magáról, mintha könnyű labda volna s megra-gadván a küldönc karját, kirohant vele az ajtón.

A halottas ház mintegy a harmadik ház szomszédságában, a Ka-zinczy-utca sarokházában volt. A szolga becsengetett a ház-mesternek. Eközben B.-né hirtelen rosszul lett, megtántorodott ésösszerogyott. A szolga és a kaput kinyitó házmester felkapták azasszonyt és elvitték a lakásához — holtan.

Ilyképpen hamarosan beteljesült védszellemének fenyegetése.Ezt azonban nem lehet büntetésnek tekinteni. A halál nem is bünte-tés, csak mérföldkő a haladás útján. A halál úgy tekinthető, mint aföldi feladat, a földi rendeltetés lejárata, vagy pedig a további süllye-déstől való megmentés, ha az ember rendeltetésének nem akar meg-felelni.

292

Szabad akaratánál fogva szabadságában áll a szellemnek a reá-mért rendeltetést betölteni, vagy megtagadni. A meghatározott fel-adat azért nem marad elintézetlenül. Az Isten elég hatalmas; nem jönzavarba, hogyha olyik szellem nem végzi el a reábízott feladatot; vanakárhány más, aki ezt helyette elvégzi. A földi hatalmasságok ilyenesetben hasonlóképpen járnak el. Ha valamelyik küldöttük nem telje-síti a reábízott feladatot intenciójuk szerint - visszahívják és megbíz-hatóbb, rátermettebb követet küldenek amannak helyére.

B.-nének nyilván az volt a feladata, amelyre mint szabad szellemvállalkozott is, hogy műveletlen, bigott, orthodox, felekezetéhezszívósan ragaszkodó zsidónő létére tanúságot tegyen Krisztus Urunkmagasztos isteni lényéről és az Atyától ráruházott feladatáról. Mert alátnoki élesség fokozódása révén, hogyha a törvényes útról le nemtér, bizonyára oda jutott volna, hogy Krisztus Urunkat a maga ragyo-gó fényében és dicsőségében megpillantván s ezt leírván, hitsorsosakörében ezzel missziót teljesíthetett volna.

Valószínű, hogy ő maga kérte az Istentől ezt a feladatot. A sza-bad szellem, testnélküli állapotban mindig könnyebbnek tartja a földifeladatok teljesítését. De a jóságos Atya, bár bölcsességénél fogvaelőre látja, hogy gyermekének ereje még elégtelen ily nehéz feladatteljesítésére s ez okból a feladat elvállalásáról leinti: végtelen szere-tete kifolyásánál fogva mégis megengedi, hogy gyermeke szárnypró-bálgatásképpen a földre jöhessen, mert tudja, hogy ha gyermeke el isbukik a küzdelemben, a bánatából fakadó erőfokozódás jövőre képe-síteni fogja a nehéz feladat teljesítésére.

VI. FRIEDMANN FRANCISKA MÉDIUM.Hogyan lett Franciska médiummá.

Nevezetes és az isteni előrelátó bölcsességet bizonyító körül-mény, hogy Breitnernéval egy másik, egészen hozzá hasonló, egy-korú és szintén műveletlen orthodox zsidó, vak özvegyasszony je-lentkezett nálam kúrára és párhuzamosan amazzal, őt is delejeztem.Halvány fogalmam sem volt arról, hogy mire van hivatva ez az asz-szony, akinél majdnem 5 havi delejezés után semmiféle eredménytvagy jelenséget nem tapasztaltam. B.-né halálával pedig egyszerreegész váratlanul beállt nála a szellemi látás lehetősége, mely hálá-sabb és termékenyebb talajból eredve, annyira hatványozódott, hogya krisztusi szféráig hatolt és busásan pótolta B.-nét. Ez az asszony, a

293

mindnyájunk által becézett, Isten kegyességével megáldott Franciska— egyletünk későbbi kiváló médiuma — volt.

Franciska, aki a Gondviseléstől ki volt szemelve, hogy aBreitnerné által visszautasított feladatot teljesítse, más fából valóvolt. Bár külső vonatkozásokra és viszonyokra nézve sok tekintetbenhozzá hasonló, egykorú, szintén szegény özvegyasszony, éppolytudatlan, vallásához hasonlóképpen vakon ragaszkodó ortodox zsi-dónő volt, mindazonáltal előnyösen elütött tőle különösen szív éskedély tekintetében. Fölötte szimpatikus lényénél fogva mindenkimegkedvelte. A munkásság és tisztaság életfenntartó eleme volt.Ezáltal megőrizte egészségét, teste rugékonyságát, rózsapiros arc-színének üde frissességét. Mindenki legalább 15 évvel fiatalabbrabecsülte. Még 60 éves korában sem volt orcáján egy redőcske sem.

Már a 30. éven túl volt, midőn férjhez ment és 10 éves meddőházassága után már mint világtalan asszony lett anyává. Szegénységemiatt nem tarthatott cselédet s így maga szoptatta, gondozta és nevel-te fel minden segítség nélkül gyermekét s későbben, midőn felserdülta gyermek, ő kísérte iskolába. Persze a gyermek vezette őt, ő pedigcsak őrködött fölötte és a házak falai mellett tapogatózva ment haza-felé. Nagy szegénysége mellett és analfabéta létére volt annyi anyaiszeretete és érzéke, hogy gyermekét iskoláztassa.

Tizenhét éve, hogy egy súlyos belső lobos kórfolyamat kö-vetkeztében teljesen elvesztette szeme világát. A nagynevű szemészés nagyhírű emberbarát, a későbbi főrendiházi tag, dr. Hirschler Ig-nác kezelte, de önfeláldozó fáradozása dacára sem bírta megmenteniazt, akit annyira megsajnált és kihez naponta háromszor, néha még akéső éjjeli órában is elhajtatott.

Egyik fivérem anyósa, egy istenfélő és kiválóan jószívű prote-zsálta őt nálam kérve, hogy vegyem őt kezelésem alá. Ez anemesszívű asszony mintegy a földi gondviselés tisztjét végezteFranciska mellett. Midőn néhány év előtt özvegységre került, ez azasszony hasonló érzésü ösmerősei körében annyi fix havi vitalitiumoteszközölt ki számára, hogy gyámoltalan iskolás fiával együtt szeré-nyen megélhetett. Anya és fia uzsonnakávéra mindennapos vendégekvoltak nála. Ott találkoztam Franciskával. Megvizsgáltam a szemét.Reménytelennek kellett nyilvánítanom minden gyógykísérletet. Depártfogója nem tágított, hanem azt hangoztatta, hogyha az öreg G.-

294

né, t. i. nagynéném, meggyógyulhatott, akkor a mindenható Istenmég Franciskánál is képes hasonló csodát művelni. Franciska is ri-mánkodott. Ismerte boldogult szüleimet, engem is ismert látásbólmedikus és honvéd koromból. Meglágyultam. Hiszen az Isten min-denhatóságában akkoriban én szintén hittem már. Azt mondtam,hogy fontolóra veszem a dolgot és majd közölni fogom vele néhánynap múlva ebbeli elhatározásomat.

Írtam Gonobitzra vezetőink tanácsát kérve. Egy hét múlva kap-tam a szellemek közlését: „Franciska látóvá lehet. Adolf hetenkéntháromszor tartsa összetett ujjai hegyét 10—10 percig a szemei előtt.„Végtelen örömmel közöltem Franciska jótevőjével elhatározásomat,hogy t. i. kezelésembe veszem, és hogy van reményem arra, hogy aszemevilágát visszanyerheti. Nem fogtam fel a vezetők disztinkciójáta Breitnernére vonatkozó és a Franciskát illető jóslat közt. B.-nérőlazt írták: „visszanyerheti a szeme világát”, és csakugyan ez meg isindult és bizonyára teljesen meg is valósult volna, hogyha B. -né ahozzá kötött feltételeknek megfelel. Franciskáról pedig azt írták,hogy „látóvá” lehet. Csak midőn csakugyan látóvá lett, fogtam fel,hogy hogyan értették ezt a bölcs szellemek.

Hozzáfogtam tehát a reám bízott feladathoz. A meghatározott 3napon kivétel nélkül pontosan megjelentem. Franciska az én deleje-met csupán mint nagymérvű melegséget érezte, de nem álmosodottel. Az akkori szegényes, udvarra nyíló kis szobácskájába sohasemjutott a napnak sugara. Azt mondta, hogyha ezt biztosan nem tudná,azt hinné, hogy a nap égető melege süti a szemét, annyira érezte azujjaimból kiáradó meleget. Így múlt el mintegy 5 hónap. Az ötödikhó végén azt üzenték a vezetők, hogy ezentúl Johanna delejezzeFranciskát, még pedig hetenként háromszor. Az első delejezés alattFranciska máris álomba merült, látománya is volt, meg beszélt is.Johanna ennek végtelenül megörült. Franciska látó és beszélőmédiumitásának kifejlődési folyamata ugyanazon a mesgyén haladt,mint Breitnernéé és a többi látó médiumoké. Eleinte élő ismerősöket,aztán elhalt rokonokat, későbben bibliai jeleneteket látott. (Úgy em-lékszem, hogy Nabukodonozort látta, midőn a réten füvet evett. Ne-vezetes, hogy sokkal később, midőn Franciska médiumitása mármegerősödött, s tájékozódva volt az alantas szellemekkelValó érintkezés módjáról és már nem félt még a legdühösebb éslegmegátalkodottabb szellemtől sem: csakugyan több ízben

295

Nabukodonozor jelentkezett nála és sok kemény munkát adott neki,de Istenre hivatkozva és segitségéért könyörögve, le tudta fegyverez-ni és meggyőzte. Végre pedig Nabukodonozor Franciska oktatásaibólsokat tanult és némileg meg is szelídült. ) Később tisztult, végre pe-dig magas szellemeket látott Franciska, még apostolokat is. Nagyonszívesen fogadta az utóbbiakat és oktatásaikban gyönyörködött.

Nem csalatkoztam abbeli várakozásomban, hogy Krisztus Urun-kat is látni fogja, mert ez mintegy fél év múlva csakugyan meg istörtént. Persze legelőször emberi alakban, de kiváló szép és hódolatotparancsoló, szeretetet és nyájasságot kifejező, sugárzó arccal látta ésmagasztaló szavakkal le is írta. Midőn felébredt, azt kérdeztem tőle,vajon hasonlít-e Ő azon festett képekhez, vagy szobrokhoz, amikróla léteznek? Hallgatott. Ismételt nógatásomra szégyenkezvemondá, hogy nem meri megmondani, fél, hogy haragomat fogja fel-kelteni. Midőn effelől megnyugtattam, azt mondá, hogy sohasemlátott Krisztusról képet: nem mert ránézni abban a hiszemben, hogyezzel nagy bűnt követ el.

Nézetem szerint alig képzelhető megdönthetetlenebb bizonyítékKrisztus Urunk magasztos isteni személyisége felől, mint olyan mé-diumnak autentikus látománya, aki felekezeti elfogultságból mégcsak egy pillantást sem mert vetni egy őt ábrázoló képre. Egyúttalmegcáfolja azokat az állításokat, mintha minden médiumi kijelentés-ben vagy látományban a médiumnak speciális felekezeti iránya, —psychéjén átszűrődve — tükröződnék vissza. Elragadtatási (extati-kus) fokozatban a médium szelleme emancipálja magát a lélek befo-lyása alól, hogyha oly magas szférákba hatol, ahová asztrálja, sűrűvoltánál fogva, nem követheti. Egyébiránt. még erről más helyenfogok szólni. De ez a megjegyzésem nem is vonatkozik Franciskánakfenti, Krisztust illető látományára, hanem azokra a látományaira,melyeket az elragadtatás stádiumában látott; a fentebbi pedig nem issorozható azok közé.

Franciska médiumitásának fejlődése.Franciska médiumitása folyton előbbre haladt; látományai mind-

inkább érdekesebbekké, közleményei tanulságosabbakká váltak. Aszellemvilág különböző szféráiból hol magasabb, hol alantasabbszellemlények jelentkeztek nála. Az alsóbbrendűek felvilágosítást,útbaigazítást, vigaszt és bátorítást kaptak és sokan közülök meg is

296

tértek. Vezetőink hetenként két megállapított napon ülésezést rendel-tek a lakásán, mely inkább kamrának mondható sötét és felette szűkhelyiség volt. Miután előttünk nyilvánvalóvá vált, hogy Franciskakörünk számára nagyra hívatott médiumul van kiszemelve, nem tar-tottuk összeegyeztethetőnek sem személyes önérzetünkkel, sem pe-dig körünk méltóságával, hogy körünkön kívülálló idegen személyekfedezzék az ő életszükségleteit, ezek fedezéséről, úgyszintén megfe-lelőbb lakásról és berendezésről is mi gondoskodtunk. Azonban azutóbbi némi nehézségekbe ütközött, minthogy Franciska semmi áronnem akarta azt a házat elhagyni, melyben ő még látó korában lakott sennélfogva a ház helyi viszonyai felől tájékozva volt. Várni kelletttehát, míg a háziúr ugyanebben a házban számára alkalmas lakásttalált anélkül, hogy valamelyik bennlakót a felmondás által érzéke-nyen sújtson, ami ellen Franciskának lelkiismerete tiltakozott volna.

A háziúr, aki, tekintettel az asszony szánandó, világtalan voltára,különben is lelkére kötötte gyermekeinek, hogy Franciskát, míg él,soha ki ne tegyék a lakásából, maga is azon volt, hogy ezt az óhajátteljesítse és tapintattal oldotta meg a lakáskérdést. Ilyképpen megfe-lelő helyiség jutott neki lakásul, nekünk pedig a szeánszok zavartalanmegtartására alkalmas hely. Körünk tagjai, kiknek magánviszonyaimegengedték, szívesen el-eljöttek Franciska szeánszaira. E szeán-szok egyikén, midőn a médium és a résztvevők hangulata elégáhitatos volt arra, hogy a fluidáris törvények szerint a médium szel-leme oly magas szférába emelkedhetett, ahol magas szellemek, tehátKrisztus Urunk első sorban, sűrűbb fluidumok magukra öltése nélküljelenhetnek meg, magát az Urat látta legelőször lényének megfelelőragyogásban és fényben, körülvéve hűséges fényes szellemseregtől.

Franciska e szemkápráztató megjelenést elragadtatással írta le ésmagasztos, lelkesült szavakban dicsőítette Krisztus Urunk istenimegjelenését és kegyét, amiért őt mind ennek szemlélhetésére mél-tatta. Szinte magánkívül a lelkesedésből kiáltotta: „Te isteni nagyszellem, ne küldj vissza a sötét, bűnös földre, ahol az emberek lenéz-nek s megvetnek; most ez égi fényesség láttára még sötétebbnek,zordabbnak fog feltűnni a rideg föld előttem. Végy kérlek magadhoz,ne hagyd visszatérni szegény szolgálódat. „ Akkor egy hatalmaslökést kapott, amire összerezzent és felébredt. A szellemek lehúztáka magasságból a földre.

297

Midőn néhány perc múlva annyira összeszedte magát, hogy ké-pes volt a szóra, a vezetők általa figyelmeztettek és komolyan intet-tek, hogyha jövőben akár ennél, akár más látó médiumnál ehhezhasonló elragadtatási jelenség mutatkoznék, el ne mulasszuk a médi-umot haladéktalanul demagnetizálni, felkölteni, mert könnyen meg-történhetnék, amint ennek veszélye jelenleg is közel volt, hogy amédium a magasba törekvő elragadtatása által elszakíthatná az ösz-szekötő delejes szalagot, ami földi halálát jelentené.

Franciska ezután még sokáig nem bírt megszabadulni ettől aminden emberi képzeletet felülmúló látványtól, s csakis erről beszélt,folyton kiegészítve a látottak részleteit. Azóta ismételten látta azUrat, különösen karácsonyi vagy nagycsütörtöki szeánszaink vala-melyikén, hogyha, amint mondám, a jelenlévőknek hangulatábanmegvoltak a törvény által követelt feltételek arra, hogy KrisztusUrunk meg jelenhessék a médiumnak.

Az alábbi sorokban közlöm Franciska médiumnak egyiklátományát szószerinti gyorsírói feljegyzés után:

A médium látománya és megnyilatkozása karácsony estéjén.Magas mennyei lépcsőn haladok fel, és Mária imigyen szól hoz-

zám:„ Kedves testvér! Ma van annak a napnak emléke, melyen isteni

gyermekemet a betlehemi jászolban a világra hoztam. Kemény téliidő volt s az istállóban nagy vala a hidegség.

Ott rögtön boldog álomba merültem s fájdalom nélkül szültemisteni gyermekemet. Azután pólyákba takartam és a jászolba fektet-tem; az állatok pedig rája leheltek és melengették.

Kedves testvér! A földi anyák nagy fájdalom és életük ve-szélyeztetése közepette szülik magzatukat, én ellenben isteni gyer-mekemet fájdalom nélkül, gyönyör és boldogság közt szültem. Aszenvedések s fájdalmak csak akkor törtek reám, amikor az istenigyermek megkezdte tanítói hivatását, amidőn ellenségei üldözték saz Atya által megszabott idő leteltével elfogták és keresztre feszítet-ték. És akkor ama húsvéti ünnepen járta át keblemet a kétélű tőr,akkor, midőn láttam, hogy Öt, ki minden embernek javát akarta, akiaz emberiség javításán és megmentésén munkálkodott, oly szörnyenmegkínozzák, halálra hurcolják, s a keresztre szegezik, ahol halálátleli. Akkor, kedves testvérem, leírhatatlan kínokat szenvedtem! És

298

amikor meghalt, tanítványai levették a holttestet és eltemették. Ellen-ségei pedig őröket állítottak a sir elé; őrködtek a holttetem felett,hogy követői el ne vigyék. De a jóságos Isten leküldte az ő angyalait,kik mély álmot bocsátottak a sir őrizőire.

Mikor pedig ezek az álomtól lenyűgözve hevertek, a leg-magasabb angyalok a holttestet elemeire bontották, mig az egykoritestből nem maradt fenn semmi s új, fényes test keletkezett. Jézuspedig eljött Istenhez, ahol átvette a koronát. „

Látom Krisztust és Mózest a tízparancsolat kőtábláival. Jézusnakfénytől sugárzó ábrázata van, aranyfürtös, hosszú haja és ragyogókék szeme. Látom Jézust, Máriát, Mózest, Solomot, Eszter királynétés sok fényes, magas szellemet, amint egy nagy kápolna felé tarta-nak. Az ajtók feltárulnak és drágakőnél is ragyogóbb fényesség áradki rajtuk. Most Jézus általam így szól az egyletnek a földön lévőtagjaihoz:

„Szeretett testvéreim! Jámbor szívvel és hívő lélekkel gyü-lekezettek e helyen. Erősíttessék meg e magnetikus kör; vonjátokszorosra az isteni köteléket és Isten áldása lesz raj latok. Ne féljetekattól, hogy betegségekbe estek; mert a tiszta isteni erők meg fognakgyógyítani. „

Most pedig e magas mennyei szférából fokonkint leszállok aföldre. A leszállásnál Krisztus égi balzsamot hint nyelvemre. (E bal-zsam különös íze köhögésre ingerli. )

Minden fokozatnál, melyet Franciska most megtett, fel kellett őtébreszteni, amit e szavakkal kért: „Kelts fel, én kedves védő szelle-mem!” Ilyenkor mindig úgy érezte, mintha a jobb karjánál fogvahúznák. Minden fokozaton megállapodott s az illető szféra szelleme-ivel intőleg és vígasztalólag beszélgetett. Az intéseket és vigasztalá-sokat természetesen csak az alantasabb, a földhöz közelebb eső foko-zatok szellemeihez intézte. Csak akkor ébredt fel normális állapotá-ba, amikor a földi fokozatra érkezett. Vaksága dacára látta az egylet-ben egybegyűlt testvérek körét s Adelma vezető médium szellemét.Adelma ez időben Stájerországban tartózkodott s Franciska mind-amellett látta, hogy mellette ül s hallotta, hogy ővele beszél. Ez ajelenség úgy volt lehetséges, hogy Adelma nagyon élénken kívánko-zott a pesti körbe, úgy hogy e kívánsággal perszonifikálódott, s eztFranciska a vak médium, a valóságban látta.

299

Valóban megindító volt, amikor Franciska transzállapotbanKrisztusról és Máriáról beszélt. Franciska, mint már többször emlí-tettem, zsidó asszony volt, aki sohasem olvasta az újtestamentumot,mert majdnem 20 évig vakságban szenvedett s csak magas életkorá-ban lett spiritista és látó-médium. S mindamellett mindent tudott, amiKrisztus életére, Máriára és az apostolokra vonatkozott. Mindenkitmeghatott, amikor az ő „szeretett, nagy Krisztusához” beszélt.

Franciska működésének méltánylása.Hogy Franciska beszélő médiumitása révén 25 év alatt hány sze-

gény, szenvedő, nyugalmat nem lelő szellem váltatott meg, — kitudná ezt még csak megközelítőleg is megállapítani? Franciska foly-ton környezve volt szellemektől; látta, érezte őket s konverzált velők.Mivel felismerte elkövetett bűneiket és a bennük levő hibákat éshajlamokat, nem bírták őt megtéveszteni mivoltuk felől, sem pedigletagadni kínos helyzetüket, vagy szokásuk szerint mereven vissza-utasítani a szellemi oktatást és tanácsot. Azonfelül a tisztult szelle-mek a nyelvére adták a kellő szót, amely rendesen a sajgó seb legfá-jóbb részét érintette, mely oknál fogva többnyire eredmény kísértemegtérítésre célzó igyekezetét.

Valóban „hajléktalan szellemek menhelyé”-nek volt nevezhetőFranciska lakása, t. i. olyan szegény szellemek részére, akik megtéré-si szándékukban a csökönyös, megátalkodott pajtások által megaka-dályoztatva, azok gúnyolódása és bántalmazása elől menekülve, defolyton üldöztetve, Franciskánál oltalmat találtak. Az ilyen alantasszellemeknek a jó útra való törekvéseit pajtásaik incselkedései, gú-nyolódásai, erőszakoskodásai és megfélemlítései felette megnehezí-tik, némelykor meg is hiúsítják azzal, hogy a gyengébb természetűe-ket megingatják, visszaesésre bírják. Tehát a tiszta szándékú, határo-zott jóakaratú szellemeket Franciska befogadta magához s hogy visz-sza ne kelljen térniök pajtásaik táborába, menhelyet, biztonságottaláltak nála az üldöztetések elől. Minthogy továbbá Franciska kü-szöbét a rossz szellemek át nem léphették, a jóra törekvők a magukmódja szerint zavartalanul imádkozhattak nála. Bámulatos a hatásaaz ilyen szellemi kúrának és nevelési módszernek, amilyet Franciskanap-nap mellett az ilyen szellem átváltozásában látott és ellenőrizett.Látta, hogyan halványulnak a szellemeken a fekete vagy sötét foltok,míg némelyek meg teljesen elenyésznek; a szellem rongyos öltözéke

300

kiegészül, értelme, akarata, ereje mindinkább fokozódik. Az utóbbitén meg Antal gyakran tapasztalhattuk az ilyen szegény szellem-vendégeinken; de nem lévén látó egyikünk sem, a külső javulást,illetőleg szépülési előmenetelt nem figyelhettük meg úgy, mint Fran-ciska.

Azonban maguk a szellemek egészítették ezt ki, amennyiben azimádságnak, jó példának és a rájuk való fluidhintésnek hatását meg-magyarázták. Ahogy Franciska és Antal, úgy én is minden lefekvéselőtt hangosan imádkozom a szegény, boldogtalan, nyugalmat nemlelő túlvilági testvérekért és ennek bevégeztével mindkét kézzel flui-dumokat szórok magam köré. Ezt a jelenetet és hatást valamennyialantas szellem egybevágóan írja le. A fluidokat, melyeket ujjaimbólhintek magam köré, „alamizsnának” nevezik; magát a jelenetet ösz-szehasonlítják azzal, midőn egy nagy szárnyas rajnak hintik a magot:az udvar legtávolabb zugából futva, röpködve, kapkodva siet az ud-var mindennemű szárnyasa és csipkedve, egymást lökdösve kapkodaz odaszórt eleség után. Amint a tollas jószágnál, úgy itt a szellemekközt is van néha olyan, aki elől az ügyesebb, életrevalóbb el-elkapjaaz alamizsnát. A többi közt egy jóakaratú és végtelen hálával hozzámragaszkodó Andris nevű parasztfiúnak a szelleme panaszolta, hogyaz élelmesebb, tolakodóbb és éhezőbb testvérek őt ellóditják, amiértő mindig a rövidebbet húzza, és alig jut egy kis alamizsnához; arrakért tehát, hogy midőn a többiek egymást lökve, taszigálva mohónvetik magukat az elszórt alamizsnára, szórjak számára egy kicsitbelőle a hátam mögé, ahol ő rejtőzködni fog. Így is tettem, mégpedigazzal a határozott fenyegetéssel, hogy aki Andrist ebben megrövidí-teni merészelné, az azontúl ki lesz zárva az alamizsnaosztogatásból.Ez hatott. Andris szellemtestvértől aztán kérdeztem, mire használjákők az alamizsnát, hiszen ők nem táplálkoznak eledellel? Arra aztmondta, hogy ők azt felszívják, attól megerősödnek, foltjaik halvá-nyodnak, tisztábban látnak, és a szellemruhát javítgatják ki vele.

Azt mondtam fentebb, hogy hangosan imádkozom a szegényszellemek megváltásáért. Igen. Az alantas, nagyon sűrű anyagiasperiszprittel bíró szegény szellemek nem képesek felfelé szálló áhíta-tos fohászainkat, érzelmeinket percipiálni; ők csakis a hangos szótfogják fel; későbben azonban, ha ima és állandó javulásuk általperiszpritjük megritkult, megtisztult, akkor már ők önmaguktól is

301

képesek imára felemelkedni s ilyenkor már nem szükséges a hangosima.

Nagyon szívére kötöm t. olvasóimnak a szegény túlvilági testvé-reink megváltásáért való áhitatos mindennapi könyörgést és az „ala-mizsna” bőséges hintését. Én rendesen csak háromszor szórom azAtya, a Fiú és magas szellemek, illetve Szentlélek nevében. Hiszenmindig körül vagyunk véve szegény, enyhet, vigaszt és segélyt kere-ső szellemekkel. És az ilyen szegények védszellemei szívesen irá-nyítják védenceiket olyan házakhoz, ahol részvétteljes ima, delejesfluid és jó példaadás által védenceik a megváltásra való eszközöketmegtalálják. A felebaráti szeretetnek végtelen üdvös művelete ez. Amegtért, megtisztult, külső és benső mivoltában egészen átalakultszellem visszatér aztán volt pajtásai táborába; elképedve bámulják arajta végbement előnyös változást, mely szemmel láthatóvá vált,tehát le nem tagadható. Még a legcsökönyösebbek is, hogyha mégmeg nem térnek is, mindenesetre megingattatnak makacsságukban ésa megtért szellemek sorra megmentik valamennyit — az egész nagycsoportot. A megtért szellemek pedig módfelett hálásak azok iránt,akiknek megváltásukat köszönhetik — környezik, óvják a rosszaka-ratú szellemek gonosz szándékai ellen, védik, hogyha megtámadjákvagy bajba kerülnek. Mily gyakran elhárul az ilyen embertől vala-melyes baleset, s ezt csak az őt környező szellemgárdának kö-szönheti. Erre persze a hitetlenek rá szokták fogni, hogy „szerencsésvéletlen... „

De szegény, bűnhődő szellemeknek a megtérítése még nem me-rítette ki Franciska médiumitásának feladatát; sok-sok hitetlen emberáltala nyerte meg a lélekhalhatatlanság, illetőleg a szellemek létezésefelőli hitet. Egyletünk összes tagjai, pedig a keresztény felekezetekminden árnyalata éppúgy, mint a zsidók Franciska látó-médiumitásaáltal lettek rendületlen hívőivé és követői Krisztus Urunknak,amennyiben látományaiban Krisztus Urunk isteni fényben való meg-jelenése minden kétséget kizáróan az ő isteni lényéről tanúskodott.Hitetlen keresztények, amilyen manapság a túlnyomó rész, megtér-tek, az ingadozók, kételkedők pedig hitükben teljesen megszilárdul-tak.

Hogyha némely spiritista rendkívüli fizikai szellemtüneményeketbámul, én a magam részéről nagyobb csodának tekintem az olyanmorális tüneményt, midőn aggkorú orthodox zsidó hitűek, akik egész

302

életükben mereven ragaszkodtak a zsidó dogmatikának legjelentékte-lenebb tételeihez is, amelyeknek az i fölötti pontját sem merték át-lépni: 70—80 éves korukban rendíthetetlen krisztushívőkké válnak.A sok példából íme csak két eklatáns esetet szemeltem ki:

Dr. M. Ignác, nyugalomba vonult orvos 70. éve körül tért megkrisztushívővé, pedig egész élete folyamában annyira szívósan ra-gaszkodott nemcsak Mózes törvényeihez, hanem a különböző zsidóírástudók többnyire önkényes magyarázataihoz és tételeihez is, hogyfiatal korában a szombati napokon receptet nem írt, hanem a patiká-ban szóval diktálta be rendelvényét. Igaz, hogy később homőopatávávált s így nem volt szükség vényírásra. Aggkoráig egyedüli öröme arabbikkal és írástudókkal való társalgásban telt, akikkel a talmudfölötti vitatkozásba is belebocsátkozott.

Ennél még eklatánsabb eset a G. Dávidé. Ez, ha csak lehetett, ta-lán még egy árnyalattal orthodoxabb volt dr. M. -nél. A legnagyobbboldogtalansága az volt, hogy egyik-másik gyermeke befogadta aspiritizmus tanait. Végtelenül felháborodott, hogyha a spiritizmusrólbeszélgettek, végre pedig határozottan megtiltotta, hogy a házában,jelenlétében rólam és Franciskáról, mint a krisztushit terjesztőirőlemlítést tegyenek. „Az én Mózesemet csak nem fogom felcserélni ati Krisztustokkal... „

De a mi jóságos Atyánk nem jön zavarba az eszközök tekin-tetében, hogyha jónak látja, hogy egyik eltévedt juhát nyájába vissza-terelje. Egy különös incidens, a magnetizmus csodás hatására ésennek kapcsán a spiritizmusra terelte a figyelmét. Én lettem rendelő-orvosa. Ez már magában véve is csodaszámba menő esemény volt. Agyakori érintkezés folytán annyira megpuhult a 80 éves agg orthodoxzsidó, hogy elhatározta magát arra, miképpen Friedmannéval meg-ismerkedik. És valóban rendes látogatója lett szeánszainak.

G. -nek néhány évvel fiatalabb hitvese férjével párhuzamosanlassan-lassan elfogadta a spiritizmust és ennek kapcsán a Krisztusbanvaló hitet is. Mi legalább azt hittük róla. Azonban amint az alábbisorokból kitűnik, az ő Krisztusban való hite nem volt annyira szilárd,mint az ő sokkalta orthodoxabb férjéé. Vasárnapi zárt üléseink egyi-kében Lipót mechanikus beszélő médium (Franciska fia) által majd-nem két órai szeánszban oktatást kaptunk Krisztus életének és példá-jának követésére. A szeánsz befejezése után, tél lévén az idő, mind-egyik a téli kabátja után nyúlt s a médium szintén. Midőn ez karját

303

téli kabátjának egyik ujjába dugta, a terem közepéről hirtelen a né-hány lépés távolságban lévő médiumi karszék felé iramodott — per-sze transzban. Erre nagy lótás-futás a tagok közt, behívták a távo-zókat, némelyiket pláne az udvarról. Mindnyájan a médium körésorakoztunk. A zavar lecsillapultával, illetőleg a rend beálltával amédium megszólalt: „Anna, jöjj ide!” G.felesége sápadtan, szintereszketve bontakozott ki a körülállók sokaságából s odament. Azthitte, hogy a szellemek meglátták szívében támadt kételyeit és töp-rengéseit s így el volt készülve, hogy kemény megdorgáltatásban leszrésze.

A médium azonban nyájas, mosolygó s végtelen szeretetet kife-jező arccal megfogta kezeit és szívhez szóló édes hangon ezeket aszavakat mondá: „Kedves leányom! Ha majdan átjösz a szellemekbirodalmába és Jehova után fogsz kiáltani, akkor én fogok elédbelépni és kezemet nyújtva „Salem alaikum”-mal foglak üdvözölni ésAtyánkhoz vezetni. „ Azzal felébredt a médium.

Salem alaikum, héber üdvözlet, azzal szólította az Úr tanítványa-it; annyit tesz: békesség kísérje jöveteledet. Megrendülve, elképedveálltunk egy darabig. Anna testvérünk beismerte, hogy benne a sze-ánsz alatt gyötrő kételyek támadtak.

Az Úrnak ama fönti kijelentése pedig fölötte nagy jelentőségű éshorderejű, még pedig minden időkre nézve. Ugyanis Krisztus Urunkszavai: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet azAtyához, hanem csak én általam (János Í4, 6. ) művelt zsidó vallásúelleneink részéről kemény megtámadtatásra találnak. Azt hangoztat-ják: „Hogyan? összefér-e az Isten igazságosságával, hogy egy nemkeresztény, aki Isten és felebarátjai iránt teljesen Krisztus tana szerintélt, nem juthat a mennyországba, ahová csakis Krisztus által juthatvalaki? Hiszen mindazok nem felelősek, tehát nem sújthatok, haszületésüknél s neveltetésüknél fogva nem ismerhették Krisztust, sőtelleneivé neveltettek!” A fentebbi kijelentésben megadja az Úr akellő magyarázatot és felvilágosítást: Hogyha egy nem-kereszténynek szelleme, aki Krisztus tana szerint élt, érzett és csele-kedett, átjön a túlvilágba és Jehova, Allah, Brahma stb. után kiált,akkor Krisztus Urunk, akinek minden megadatott az Atyától, elébefog lépni és Salem aleikummal fogja fogadni, és ha méltó rá, azAtyához vezetni.

304

Csodaszámba ment a sok rendkívüi megmentési eset, melyet atisztult, különösen pedig a Franciska által megváltott szellemek vég-hezvittek, vagy ami bajt tőle elhárítottak. Mert Franciska fáradhatat-lan munkálkodása mellett, világtalan állapota révén gyakran kerültveszélyes helyzetbe. Szakadatlanul sürgött- forgott, takarított, fűtött,főzött és foltozgatott. Ahhoz hasonló eseteket, midőn például egytiszta szellem hirtelen előtte termett és hátrálásra késztette, megvilá-gítván előtte egyszersmind a helyzetet, hogy a nyitott meszesgödör-től csak alig egy arasznyira állott; vagy midőn már féllábbal a szinténnyitott pincetorkolattól egy sereg szellem ellóditotta, mondom, ilyeneseteket nagy számban tudnék felhozni. Azonban egy felette érdekesesetet mégis elmondok.

A házmester durva, erőszakos ember volt, aki a házban lakó sze-gény sorsú udvari lakók felett basáskodott, Friedmannéra pedig is-meretlen okból haragudott. Azonban a lakók nagyon szerettékFriedmannét, amiért a házmester még annál jobban gyűlölte. Egyszermegint belekötött a becsípett házmester Franciskába, ebből szóváltáseredt, amire a házmester dühösen nekiment. Ahogy Franciskáhoznéhány lépésnyire közeledett, Franciska hirtelen összerogyott, mint-ha meghalt volna. Nagy csődület támadt erre a házbeliek részéről, deaz utcáról is betódult a sok járó-kelő, akik Franciskát halottnak néz-vén, bevitték a szobába. Orvosért szaladtak. Délelőtt lévén, ilyenkornem találni orvost. Az utcáról hoztak történetesen egy arra haladóorvost, aközben pedig én értem is elszaladtak; persze engem sem ta-láltak otthon. Feleségem úgy ahogy volt, házi öltözetben, lélek-szakadva szaladt oda arra a hírre, hogy „Friedmanné halva rogyottössze. „ Tele volt az udvar, pitvar és ház a sok néppel; alig bírtákkituszkolni a lakásból az embereket. A féleségem egy fiatal orvosttalált ott, aki tanácstalanul állott a halálsápadt, mintegy tetszhalottFranciska mellett. Nőm nyomban felismerte a helyzetet, megkérte azorvost, hogy hagyja őt egyedül az asszonnyal, akinek életéért kezes-séget vállal. Az orvos szívesen átengedte a nem sok babért ígérőpácienst. Nőm néhány delejes vonást adott neki. Franciskának arc-színe visszatért és imigyen szólalt meg: „Ezt a helyzetet mi szelle-mek teremtettük, hogy az ütlegektől és megszégyenítéstől megóvjukmédiumunkat, mert ez a gonosz, hasonló fajtájú szellemek által fel-bőszített ember azzal a szándékkal rontott rá, hogy ütlegelje, bántal-mazza. Ezt pedig minden áron el kellett a médiumtól hárítanunk... „

305

Franciska megpróbáltatásai. Halála.Hogyha Franciska lakását a szegény szellemekre nézve „men-

helynek” mondtam, ezt az egyleti tagokra nézve „spiritista tanyának”nevezhetem. Folyton tanyázott nála szinte nap-nap mellett néhányolyan spiritista, kinek nem volt semmiféle tulajdonképpeni hivatása;ezek tehát mindig rendelkeztek szabad idővel és foglalkozás hiányá-ban odamentek lesni valami esetleges szellemi megnyilatkozást.Mert Franciska mindig körül volt véve szellemektől és mihelyt egypár percig tétlenül ült, azonnal transzba esett és szellemekkel érint-kezett; a nála lebzselő testvéreknek tehát mindig jutott néhány szel-lemi morzsa. S bár vezetőink nem jó szemmel nézték ezt az általukinkább telhetetlenségnek minősített túlbuzgóságot, mégsem akartákőket Franciska által megleckéztetni, hanem olyan helyzetet terem-tettek, ahol Antal beszélő médiumitása révén sújtó megdorgálássalvetettek véget e visszaélésnek. Hiszen a vasárnapi rendes szeánszonkívül hetenként kétszer volt szeánsz Franciskánál és az én lakásomonis; még ezzel sem érték be a „telhetetlenek” elnevezéssel megbélyeg-zett tagjaink.

Valamely tagunk kimúlása esetén, a temetőből hazajövet, rende-sen Franciskánál gyülekeztünk, ahol az elköltözött testvérünk szel-leme, máris kapcsolódásban lévén a médiummal, elbúcsúzott tőlünk.Ilyen alkalommal be sem fértünk mindnyájan a szobába, még a pit-varban is egymás hátán álltak a tagok. Megrendítő volt az ilyen elbú-csúzási jelenet, midőn a szellem sorra, név szerint magához hívtaazokat, akiket életében legjobban szeretett s a médium útján mind-egyiknek kezét nyújtva, szeretetteljes búcsúszavakat intézett hozzá.Antal testvérünk búcsúzásakor egyikünknek szeme sem maradt szá-razon a meghatottságtól, mivel ez esetben maga a szellem a váratla-nul történt elhívása által velünk együtt fölötte meg volt hatva. Olyan-kor a szellem még nem tudja mi vár reá; csakis érzése, svédszellemének arckifejezése sejtteti vele az őt váró szentenciát.

Antal testvérünk ez első közleményéből két nevezetes mo-mentum maradt meg emlékemben, t. i. hogy egészen másképpentalálta a túlvilági, szellemi viszonyokat és hogy ezek túlszárnyaljákemberi képzeletünket, és hogy továbbá ő már is felismerte azt, mi-szerint neki nem kellett volna távoznia a földről, hogyha annyira elnem merült volna a túlvilági viszonyokba, miáltal úgyszólván „fejetetejével érintette a túlvilág boltozatát. „ Ezzel intelmül szolgált,

306

hogy óvakodjunk a korlátolt emberi felfogásunkat túlhaladó elmél-kedésekbe való behatolástól, igazat adva gyakori intelmeimnek, t. i.hogy hagyjunk fel az elménket túlfeszitő meddő bölcselmi elmélke-désekkel, mivel határolt felfogási képességünk hatalmas szóval pa-rancsolja: „megállj — ne tovább!” Most is csak ezt vallom, és óvaintem testvéreimet a szellemekkel való foglalkozás túlhajtásától.Elégedjünk meg azzal, amit bölcs szellemi vezetőink emberi felfogá-si képességünkhöz mérten nyújtanak és vonjuk le belőle a konzek-venciákat ön- nemesedésünk fokozására, Istennel, felebarátainkkal ésönmagunkkal szemben való kötelességeink teljesítésére. És mentülnagyobb eredményt érünk el e nemes célra való törekvés által, annálgyorsabban jut szellemünk abba a szférába, ahol a megismerés fény-sugarai megvilágosítják mindazt, ami után az emberi sűrű burkolat-ban hiába epekedtünk elhomályosított elménkkel: a valót, az igazsá-got és az üdvöt.

Franciska nem csupán az alantas szellemek részéről volt min-dennemű kísértésnek és megtévesztésnek kitéve, hanem az emberekrészéről is. A társadalom különféle rétegeiből fordultak hozzá sze-relmi, féltékenységi, örökösödési, stb. anyagi, haszonleső ügyekbenis. Még csapdákat is állítottak fel, sőt holmi zuglapok revolverestulajdonosai fenyegetéssel próbálták megfélemlíteni és megzsarolni.

A támadások persze nem a szegény vak özvegyasszony, hanemaz ő révén ellenünk voltak tulajdonképpen intézve. Ezeknek helytál-lottam és a megjelölt címre, ahová a hallgatásért való pénzt kívántákmegküldetni, válaszoltam — még pedig úgy, hogy alighanem óva-kodtak levelemet tüntetőleg mutogatni. Franciska szegénységénekmiatta, dacára annak, hogy szükségleteit mi fedeztük, gyakran inga-dozásnak, lelki tusakodásnak volt kitéve. Azonban a jó szellemeksegélyére voltak, megismertették vele a kerülgetők rossz szándékaités célzatait, és így ellene bírt állani a kerülgető kísértéseknek, dacáraa busásan kínált fényes ígéreteknek.

Egy ízben fényes hintón két elegánsan - öltözött úr jött hozzá. Aházbeliek bámulva beszéltek neki a fényes fogatról és tulaj-donosairól, kik állítólag előkelő házhoz hívták szeánszra. Ez al-kalommal hiába leste a védszellemeknek jeladását — ez egyszeregészen magára hagyták. De azért Franciska mégis kereken vissza-utasította őket, sőt még másodszori megjelenésük alkalmával is. Va-lószínű, hogy Franciska a másodszori felszólításukat nem elég hatá-

307

rozottan utasította vissza, ami a két urat egy harmadik megrohanásrabátorította. És jól számítottak. A szellemek semlegességét, hallgatá-sát Franciska ugyanis hozzájárulásnak, beleegyezésnek magyaráztaés másnapra odaígérkezett. Azonban úgy látszik, hogy vezetőinknekbizonyos célzatuk volt azzal, hogy Franciska tegye meg ezt az utat,anélkül, hogy ők egyenesen utasítanák reá.

A megállapított napon az esteli órákban a két ismeretlen úr eljöttFranciskáért. A kocsinak faburkolaton való robogásáról és himbálómozgásáról ítélve, a Lánchídon vitték át Franciskát, a lassúbb, part-nak induló hajtás pedig bizonyossá tette, hogy a budai várba viszik.Inasok sürgölődése, asszonyi selyemruhák suhogása, a nagy, hosszú,sima parkettes terem, előkelő úri házat árult el. Sokan fogták körül,az asszonyok rendkívül finom modorúak és felette szívesek voltakirányában, a férfiak meg mindenféle fogas kérdésekkel ostromolták.De a jó szellemek oly ötletes feleleteket adtak nyelvére, hogy Fran-ciska beszéde után mindig hosszabb szünet állott be; nyilván meg-döbbentette és elhallgattatta őket. Végre Franciska magas transzbaesett, felállt a székéről s néhány lépést a terem közepe felé tett. Fran-ciska jól és tiszta kiejtéssel beszélt magyarul, németül persze a mű-veletlen zsidóknál szokásos német-zsidó zsargont beszélte. Megtör-tént azonban, hogy néha bámulatba ejtett minket oly mondatok által,melyek formájuknál és tartalmuknál fogva teljes műveletlenségévelmerő kontrasztban álltak.

Nem emlékszem a részletekre, amiket Franciska nekünk arról afilippikáról elbeszélt, melyet harsogó, lángoló szavakkal zúdított azott egybegyűlt társaság fejére; csak arra emlékszem, hogy különösena hitetleneket és istentagadókat ostorozta, akik abból a célból csaltákide, hogy őt leleplezve, még néhány gyenge hittel bíró nő szívében iselfojtsák a hit szikráját. De csalatkoztak. A jó Isten ezt nem engedte,sőt ellenkezőleg szítani fogja a kis szikrát, hogy lobogó lánggá vál-jék. Intette, oktatta, serkentette azokat a jó útra való térésre. Egyikeazoknak az uraknak, akik őt ide hozták, a teremből kiosonni készült.Franciska azonban ráförmedt: „Maradj! el ne távozzál, mert hozzádkülönösen van egy pár nyomatékos szavam!” Megjegyzendő, hogyFranciskának szemei, bár nyitvák, mindenki előli kétségtelenné tet-ték teljes világtalanságát. Bal szeme ugyanis szövetileg meg volt ron-gálva, a jobbikból, bár tágra nyílt, kialudt volt az élet, s tétován,

308

merően nézett az űrbe. Azzal tehát, hogy e minden kétségen felülálló teljesen vak asszony szellemileg meglátta, hogy ez a fiatal úrtávozni készül, Isten végtelen kegyességének jelét adta a gyengehittel bíróknak, de még a hitetleneknek is. Nagy mozgolódás követtee kijelentését. Franciska rá is mutatott erre az isteni kegyadományra,mondván: „Ami itt megtörtént, az ki ne szivárogjon a nyilvánosság-ba. Jaj nektek, ha csak egy szót is írtok arról, ami itt szemeitek előttlejátszódott, mert ti nem vagytok képesek az igazmondásra; nemvagytok képesek bár egyetlen betűt vetni a papírra anélkül, hogy azigazságot el ne ferdítsétek, s kacaj és gúny tárgyává ne tegyétek.Még ha ez nincsen is szándékotokban, a rajtatok uralkodó rossz szel-lemek a pennátok alól kicsalják néha akaratotok ellenére is a rosszszót. „ Ismételve fenyegette őket összeszorított ököllel, hogy nem jóujjat húzni Istennel! Midőn felébredt a transzból, nagyon kimerült-nek érezte magát. Több hölgy vette körül és becézgette, mindenfélé-ről tudakolva: hogylétéről, érzeteiről, stb. Midőn hazakívánkozott,kikísérték őt és egy hölgy egy csomó bankót nyomott a kezébe. Apénz azonban annyira égette Franciska markát, mintha izzó parázsvolna: eldobta magától. A szellemek nem; engedték meg a pénz el-fogadását nyilván azért, mert a hitetlenek vádat kovácsolhattak volnabelőle, míg a szegény asszony merev visszautasítása a fegyvert ki-csavarta kezükből...

Franciska néha elkeseredésében kérte az Istent, hogy szabadítsa,váltsa meg őt a magas korral járó nyavalyáktól, melyek vaksága általmég súlyosabban nehezedtek reá. Ez persze vétek volt és ezért gyak-ran megkorholtam. Több hétig tartó, igen fájdalmas betegségébenpedig bámulatos szívóssággal ragaszkodott a földi élethez. Egy ne-gyedszázad alatt mindennemű, még komoly betegségben is feltétlenbizalommal ragaszkodott hozzám és a világért sem engedte volna,hogy más orvost hívjanak hozzá, most pedig fűhöz-fához kapaszko-dott, hogy mentsék meg őt és megengedte, hogy fia még más orvo-sokkal is konzultáljon. Nézetem szerint ennek a mindenesetre feltűnőjelenségnek magyarázata az, hogy ezáltal vezekelte le azt a bűnét,melyet azzal zúdított; önönmagára, hogy nem viselte mindig béketű-réssel a reárótt megpróbáltatásokat, hanem zúgolódott és arra kérteaz Istent, hogy immár távolítsa el tőle a keserű serleget. Hogy pedigez utolsó fájdalmas betegségében nem hogy kívánta volna a haláláltali megváltást, hanem szívósan ragaszkodott az élethez, ezzel szin-

309

tén megnyilatkozott Isten véghetetlen jósága és könyörülete, mivel evezeklés által bűnétől megszabadulva, tisztán juthatott, az Úr színeelé, amire élete folyásánál és áldásos működésénél fogva egyébkéntis érdemessé vált.

Mintegy 83—84 éves korában halt meg; maga sem tudta ponto-san a korát.

Életének utolsó éveit pedig azzal aranyozta be a jó Isten, hogymegengedte fiának azt az örömöt, hogy tisztességesengondoskodhassék édes anyja fenntartásáról is.

Reflexiók.Készséggel beismerem, hogy e fejezetben nem egy olyan ese-

mény található, amely bővebb megvilágításra szorul, s hogy ez amondat: „a látómédium felhatolhat a krisztusi szférában, továbbá„oly szférába, amelyben Krisztus a fennálló fluidikus törvények sze-rint már nem kénytelen annyi sűritő fluidot magára ölteni, hogy fo-kozatos sugárzó fényében és ragyogásában megjelenhessék” — nemelég világos arra, hogy ezt a nem eleget olvasott, kezdő spiritistaminden további magyarázat nélkül megérthesse.

A látó médium a saját erejéből nem hatolhat föl a magasabb szfé-rákba; nincsen ehhez elegendő ereje, mivel lényének nem egyenszerü(inadáquat) e magas szféra. Különben is ismeretlenek előtte a maga-sabb szférákban uralkodó fluidikus törvények, s így sehogysem tud-na ott mozogni, avagy tájékozódni. Hanem ha lénye egyébként meg-felel a törvénynek, a magasabb szellem odáig magával viszi, amed-dig ennek a szellemnek megengedtetik a felfelé való haladás. Hogy-ha pedig a médium szelleme érdemes a magasabb fokra való vitelre,akkor az első szellem átadja a médium szellemét egy nálánálmagasabbfokú szellemnek, ez meg még magasabbnak s így tovább; amagasságról a földre való leszállás szintén ily módon kézről-kézretörténik. Tehát a médium tulajdonképpen nem hatol, hanem vitetik afelsőbb szférákba és pedig akár fluidikus tömlőkben, amiket b. VayÖdön médiumilag rajzolt, akár mint az inspirált nagy mesterek azilyen felszálló szellemeket rajzolták.

A krisztusi szféra alatt pedig nem érintettem az ő lényének meg-felelő, Öt megillető otthont. Ő az első napokban, az ősvilágosságbanlévén, oda nemcsak hogy az emberi szellem, de még másodlagostiszta paradicsom-szellemek sem hatolhatnak, hanem csak a tisztán

310

maradt, vagy csekély botlás után visszatért és megtisztult elsőd- vagyMessiásszellemek juthatnak.

A magasabb szellemek tehát, elsősorban Krisztus Urunk, nemszállhatnak magas régiójukból le a hatodik naprendszer szféráibaanélkül, hogy sűrűbb, ezeknek a fokozatoknak törvényesen megfele-lő fluidumokat magukra ne öltenének. Hogy ezek a fluidok a gravitá-ció törvényének kiegyenlítéséül szolgálnak-e, avagy másféle törvé-nyek alapján alkalmaztatnak, azt bizony éri nem tudom — de azthiszem, más sem tudja. Hiszen milyen fogalmunk van általában afluidról, a szférákról és sok egyéb szellemi dologról? Semmilyen!hivatkozom az általam mondottakra: hogy igyekezzünk annyirapotencirozni szellemünket, hogy oda juthassunk, ahol mindezeketmár megértik s ne törjük a fejünket a subtilitások megfejtésébenhasztalanul...

Azonban a szellemek fluidba öltözése felől, midőn magasabbszférákból alantasabbakba ereszkednek le, egybevetve földi viszo-nyokból merített észleleleteinkkel — például midőn a bányász fojtó-gázzal megtelt aknába száll, avagy a tengeri búvár a víz színe alámerül — emberileg mégis némi fogalmat alkothatunk magunknak.Ugyanis ezek majdnem hasonló — természetesen anyagi — készülé-kekkel látják el magukat, midőn lényük életfeltételeinek meg nemfelelő régiókba bocsátkoznak, mely készülékek őket eme régiókbanfennálló, de lényüknek ellenséges hatásoktól megóvják, egyszer-smind életük fenntartásának nélkülözhetetlen princípiumával, oxi-génnel ellátják. A délszaki ember, aki észak felé halad, szintén melegruhába burkolózik, és minél közelebb veszi útját az északi sark felé,annál sűrűbb burkolattal fogja testét befedni, hogy megvédje a lé-nyével ellentétes viszonyok ellen.

Hogy Krisztus Urunk már melyik szférában jelenhetik meg em-beri szellem előtt fokozatosan sugárzó fényében, erről nem szóltakszellemi oktatóink; nyilván azért, mert kárba veszett volna mindenigyekezetük: korlátolt emberi felfogásunk sehogy sem tudná azt be-fogadni. Amit a nap- és földközi szférákról vezetőink jónak láttakvelünk tudatni, mindössze körülbelül annyi, mint amennyit az elemiiskolákban az általános földrajzból tanítanak a gyermekeknek. Esze-rint minden ember a maga módja szerint alkotja meg magának aszférákról való fogalmakat. Türtőztessük tehát magunkat erre nézveis arra az időre, amidőn Antal oktatása szerint majdnem megdöbbe-

311

néssel úgyis mindent másként, szebbnek is találandunk, mint ahogyképzeltük...

Hogy Krisztus Urunk miképpen jelenik meg a földön, különösenaz úrvacsora alkalmával és a spiritisták miképpen fogják fel az úrva-csorát? Lukács evangéliumának erre vonatkozó szószerinti magyará-zatát közlöm e helyen;

„Nem a forma az, mely nektek ezt az üdvöt adja; nem az -anyagaz, mit az úrvacsoránál magatokhoz vesztek s mely lelketeket tápláljaés a szellemi életre, valamint a munkára alkalmatossá teszi, hanem aszellem, mely körülöttetek lebeg, amidőn az úrvacsora közben szere-tettel gondoltok őreá; a szellem az, mely szellemetekhez közeledik,ha jámbor óhajtással magatokhoz vonzzátok: az Úr és a Mester, ahűséges pásztor szelleme, aki sohse hagyja el juhait, ha eltévelyed-nek is. Ha sírásukat hallja, vigasztaló szóval jön feléjük; ha látja,hogy haladásért és megváltásért küszködnek és epekednek, elvonjaőket a tévedés útjáról s ismét visszatereli nyájához. A minden fogal-matokat meghaladó magasságból soha hozzátok nem közeledhetettvolna, ha az Atya segedelmével megtestesülése folytán az égből nemtör utat a földre. Ez utat szabadon hagyta, s az őt szolgáló angyalok-kal őrizteti, hogy szükségét ne lássátok az ő segítségének, ha esdőszavatok Hozzá felhangzik. S lejön hozzátok ezen az úton, ha tiszta,hívő és töredelmes szívvel közeledtek az úrvacsorához; vigasztalást,erőt és békességet hoz szegény lelketek számára úgy e földi életben,mint annak végén, amikor átölel titeket a halál, hogy elvigyen a szel-lemek országába!”

Ezzel teljesen összevágnak azok a magyarázatok, melyeket azünnepek alkalmával különféle magasabb rendű szellemek utján kap-tunk. De ami ebben a Lukács-féle megnyilatkozásban előttünk, azegyleti tagok előtt új, ez az, hogy Krisztus mielőtt emberi testet öl-tött, sohasem jelent meg a földön és hogy ez áldozat következtébenaz Atya kegyelme lehetővé tette a földön való további megjelenheté-sét.

Végiglapozgatva az emberiség kúltúrtörténetét, tényleg nem ta-láljuk ebben a tiszta szeretetnek még csak fogalmát sem a földön aKrisztus megjelenése előtti korokban. Hiszen az ókorban még a hu-manizmus fogalmának a nyomára sem akadunk még a legelőhaladot-tabb nemzetnél, a görögöknél sem — holott a humanizmus csak azelső fok a szeretethez. Hiányzott a termékenyítő mag, melyből a

312

szeretet kicsírázhatott volna. Ezt a magot Ő, a Megváltó hozta a föld-re az Atyától, melyet elhint a felszántott és előkészített talajba, foly-ton gondozva és gondoztatva az ő hűséges szolgáival, akik ezt a ma-got széthordták és átplántálták a fogékony emberek szívébe. A cse-kélynek látszó eredménnyel ne legyünk elégedetlenek, mert a fejlő-dés törvénye észre nem vehető lassúsággal mozog, azonban szaka-datlanul, feltartóztathatlanul, minden akadályt félrelökve, a makacsulellenállókat pedig összezúzva halad előre.

Épp ezért a kétségbeesésre nincs okunk az emberiség jövője fö-lött a jelenkor erkölcsi hanyatlásának láttára. Ez a hanyatlás koránt-sem jelent visszaesést, aminek a haladás örök törvénye szerint amindenségben nincsen helye. Azzal, hogy az emberiség a fejlődés-nek folyamatában a humanizmus korszakát már elérte, azt hiszem,sokkal nehezebb munkát végzett és nagyobb utat tett meg, amilyenaz leszen, amely őt innen, a humanizmustól a felebaráti szeretethezfogja vezetni. Tagadhatatlan, hogy korszakunknak szignatúrája ahumanizmus, amely vonzóerejénél fogva folyton nagyobb körökethódít, holott az erkölcsi züllés csak megvetést, undort kelt, tehátálcázásra, a napvilág kerülésére, rejtőzködésre kényszerül, amiértcsakis múló jelenség lehet.

Jóságos Atyánk kegyelme pedig megkönnyíti az emberiségnek ahaladás munkáját s megrövidíti útját azzal, hogy mozgósítja a tisztaszellemek seregét, hogy oktassák, világosítsák, intsék, serkentsékeltévelyedett gyermekeit a haladás útjára, mely Őhozzá vezet. Téve-sen hangoztatják, hogy a csodák, az apostolok és próféták kora lejárt.Nem. Csak a formája, a külső megjelenése változott meg. Manapságis történnek majdnem hasonló Krisztus-korabeli csodák, a világ min-den részeiben felbukkanó médiumok mint Krisztus Urunk eszközeiáltal; most is küldi a Pásztor az ő szolgáit az eltévedt juhok megkere-sésére, csakhogy a jelenkor haladottabb művelődéséhez és viszonya-ihoz mérten nem vándorprédikátorok képében, akik az utca sarkánhirdetik a megváltó igét. Most is hallatják a próféták a vigasz, a báto-rítás szózatát az eljövendő Isten országának közeledtéről. Boldogok,akik megértik és megszívlelik az idők jelét!

313

VII. KAROLINA, KÁROLY ÉS ANNA MÉDIUMOK.Viszontagságaink 1871. nyarán.

A Franciska médiumitásáról szóló adatokat, hogy ismételtenvissza ne kelljen reá térnem, 1894-ben bekövetkezett haláláig félbe-szakítás nélkül soroltam fel; mindazonáltal a csoportunk körébenfelmerült fejlemények kronologikus sorára nézve az 1871.-i idősza-kot még azért nem hagytam el. Említettem volt, hogy egyletünk ala-kulása folyamatában a legnevezetesebb események a 70-es éveltelején, az első 3—4 évben halmozódtak össze és parallel egymásmellett jelentkeztek, tehát kell, hogy az elejtett fonalat ismét ott ve-gyem fel, ahol ezt Franciska médiumitásának kiindulási időpontján,1871. tavaszán félbeszakítottam, t. i. Prochaszka Antal még csakintuitív, kezdetleges író médiumitásánál, amelynek révén szellemitáplálék utáni vágyakozásunk legfőbb kielégítését nyerte. Hiszentudásunk, felfogásunk szintén még csak kezdetleges lévén, Antalmédiumi kvalifikációja éppen a kiképzésünkhöz mért kívánalomnakfelelt meg, minthogy magasabbrendű szellemnyilatkozatokat úgysem fogtunk volna fel.

Szellemi táplálékról tehát vezetőink eléggé gondoskodtak szá-munkra, kellő oktatást, útbaigazítást adván; a világi elrendezkedése-ket azonban teljesen reánk bízták. Nagy gondot és fejtörést: okozottnekünk az, hogy nem volt alkalmas helyiség, ahol a szeánszokattarthattuk volna. Mindannyian fáztunk a lakásunkban való, feltűnéstokozó csoportos vendégfogadástól, ami a szomszédok megszólásátvonhatta volna maga után. A spiritizmus akkortájt a közfelfogás előttmég csörgősapka, vagy — ami még rosszabb — a csalás szerepétjelentette. Ha tehát valamelyikünk egyszer átengedte lakását egyszeánszra másodszorra már elzárta előlünk ajtaját.

Én, mint orvos, ez irányban leginkább voltam feszélyezve; féltet-tem karrieremet a rossz hírtől. Az orvosnak keresettségét korántsemhatározza meg mindig tudásának vagy képzettségének mértéke — ezta laikus közönség nem igen képes megbírálni, hanem az, hogy mi-lyen vélemény terjedt el felőle. Ha tehát gúnyolódva híresztelik,hogy a hóbort kerítette hatalmába, elejtik, sutba dobják, bármennyirekedvelték és pártolták is őt eddig. A spiritizmussal való foglalkozáspedig akkortájt egyértelmű volt a hóborttal -— még nem dicsekedhe-tett európai hírű tudósok társaságával, mint manapság. Akkori laká-

314

som pedig olyan fekvésű volt, hogy feltűnő csoportos látogatások kinem kerülhették a ház lakóinak figyelmét.

Azért nagy örömünk volt, midőn egy, bár nem körünkhöz tarto-zó, de köztünk forgolódó és magát spiritistának valló háztulajdonos,kinek felesége amellett médium is volt, a Városmajorban levő nyara-lóját felajánlotta szeánszozásainkra. Azonban ott mindössze csakkétszer gyülekeztünk. Házigazdánk rokonainak és ismerőseinek gú-nyolódásai annyira leszerelték gyönge, ingadozó hitét, hogy szé-gyenkezve, bár nem nyíltan, visszavonta felajánlott vendégszeretetét.Mondom, nem hogy formálisan tett volna ki bennünket, hanem félrenem magyarázható módon megérttette velünk ebbeli óhaját azáltal,hogy hallgatva nézte háza népének azt a kegyetlen viselkedését, hogya szeánszok alatt folyton átjárogattak az ülés helyiségén s szinte tün-tetőleg nyitva hagyták vagy zörejjel becsapták az ajtót. Felháboro-dással távoztunk el tehát e kegyeletünket mélyen sértő helyről.

Felesége figyelemreméltó transzbeszélő és látó médium volt.Egy magát szt. Bonifaciusnak nevező szellemet bocsátottak hozzá. Amédium őt teljes püspöki ornátusban látta is. Kenetteljes, mézes sza-vai, melyekkel eltévelyedettségüket és az anyaszentegyház dogmáiellen való vétkeiket szemükre lobbantotta, olykor harsogóvá, dörgő-vé s fenyegetővé váltak. Az egyház anathemájával fenyegette őketarra az esetre, hogyha nem tesznek előtte szent fogadalmat, hogy abűnös szellemidézéssel és ennek eretneki tanával minden időkrevégképpen szakítanak és ha a sértett szentegyház kiengesztelődésevégett bizonyos vezeklést magukra nem vállalnak.

Térdre hullva és megtörve, le is tették a reájok parancsolt foga-dalmat. „Szt. Bonifácius” tehát elérte célját. Igen ám, csakhogy kö-rünk bölcs vezetőinek munkáját végezte, midőn H.-ékat elriasztotta aspiritizmus teréről, amelyet ilyen megbízhatlan elemek lépten-nyomon csakis kompromittálhatnak. Mert jellemző, hogy H—g időmúltán már nem talált megnyugvást és kielégítést az ő katolikus hi-tében, sorra látogatta a felekezetek istentiszteleteit; sokáig buzgólátogatója volt az evang. templomnak, aztán rajongott a baptisták,később pedig Swedenborg tanaiért, végre pedig sokáig rendes hallga-tója volt az anglikánusok prédikációinak, — mintegy vallásiAhasverus, ki sehol megnyugvást, megállapodást nem talált.

Hogy melyik felekezetnek hatalma alatt állott éppen halála pilla-natában, nem tudom, — hogyha esetleg találkoztunk az utcán, barát-

315

ságosan érintkeztünk ugyan, azonban gondosan kikerültem a diskur-zust a spiritizmusról. Említésre méltó, hogy H—g-nak velünk valóérintkezését még sem lehet múló, nyomot nem hagyó epizódnaktekinteni, mert az ő révén ismerkedtünk meg Fischer János testvé-rünkkel, aki Wesselényi-utcai háza mellett levő kerti telkén a „Szel-lembúvárok egylete” helyiségét, általunk megállapított terv szerint,építtette fel. A köztünk és az elvonultan élő agg házaspár közt azéletviszonyok tekintetében olyan különbség volt, hogy alig képzelhe-tő más út és mód, amely minket összehozott volna. De erről bőveb-ben fogok referálni, ha majd egyleti helyiségünk miként való létrejöt-tét fogom tárgyalni.

Zavartalan ülésezések tartásáról szó sem lehetett; bujkálva, rej-tőzve, ha nem is éppen elhagyott barlangokban vagy katakombákban,de annyiban mégis némileg az első keresztyének sorsára jutottunk,hogy a Zugliget félreeső, járókelőktől került magaslatait és aLudoviceum sűrű bozótjait kerestük fel, én meg Antal, kikhez né-melykor egy buzgó agg testvérünk, Zograf Ignác is csatlakozott.Mondottam már más helyen, hogy körünk egyéb tagjaiban gyengevolt még a buzgóság; vasárnapi szeánszainkra gyéren jelentkeztek,mivel többnyire fizikai jelenségeket hajhásztak, az Antal által kapotttanulságos közlemények pedig nem érdekelték őket annyira, hogy evégett szórakozási hajlamukat feláldozták volna.

A Ludoviceum akkortájt csak „Orczy-kert” elnevezés alatt voltismeretes, még nem volt eredeti alapítási céljának, a had-apródképzésnek visszaadva, és elhagyatott, elvadult, sivár képetnyújtott, ahol ünnep- és vasárnapi napokon a köznép alsóbb rétegeitivornyáztak. Oda zarándokoltunk tehát, papírt, plajbászt és nagy,kemény táblájú könyvet víve magunkkal, mely a hason fekvő Antal-nak aljazatul szolgált írás közben. A bozótokon kívül folyt a sok léhabeszéd s mindenféle allotria, az ujjongó, hetyke bakafántoskodás, abozótban pedig mi — imára kulcsolt kezekkel — áhítatos szívvelemelkedtünk a jó Atyához, kérve az ő tiszta szellemeinek oktatását,és segítségét. Fülünkbe léha dalok csendültek a bozótokon át: ájtatosfohászainkat meg felvitték jó szellemeink az Atyához, aki azokatmeghallgatta és kegyességével megáldva juttatta vissza hozzánk.

Ilyképpen töltöttük és használtuk fel az 1871-i nyarat.

316

Karolina médium.Bizonyára még emlékeznek t. olvasóim arra, hogy körünk egy

női médiumáról is tettem említést. Ez egy Moravetz Alajosné, Karo-lina nevű beszélő és látó médium volt, akire azonban szeszélyes,akaratos, hiú, élvezethajhászó természeténél fogva nem számíthat-tunk, mert többnyire kicsinyes, néha koholt okból el-elmaradt, néhameg dacból is, hogy Antalt, akit szókimondó jelleménél fogva nemkedvelt, bosszantsa és rászorultságunkat velünk éreztesse, mert hoz-zá fogható, meggyőzőbb transz-médium alig képzelhető.

A Gondviselés dúsan ellátta őt az ahhoz való kellékekkel. Tet-szetős arcvonásai, az érzelmek játékát kifejezésteljesen és híven visz-szatükröző mimikája még a hitetlen ember szívéhez is hozzáférkőzöttés ezt vagy megragadta, vagy pedig megrázkódtatta; egészen érintet-lenül alig hagyott valakit. E külső, együtt ily mérvben ritkán találhatósegédeszközökkel kapcsolatban a médiumi nyilatkozatok is szintemegdöbbentők valának: részint a szellemazonossági bizonyítékok,részint kifogástalan formájú és magasröptű tartalmuk folytán. Meg-jegyzendő, hogy Karolina médium mint iparos felesége és ugyancsakiparos családból való nő, csupán elemi iskoláztatásban részesült,tehát minden műveltség és olvasottság híján volt.

A „Reflexionen aus der Geisterwelt” című egyleti kiadásbanmegjelent közleményekben több helyen találhatók médiumi nyilat-kozatai, melyek túlhaladják az ő értelmi és műveltségi nívóját. Azelőttem fekvő 1871. április 3-ról kelt sajátkezű tízoldalas levelembőlolvasom az alábbi két szeánsz lefolyását, amelyről akkori szokásomszerint báró Vayékat részletesen értesítem. Említettem már, hogyAdelmánk az 1870-es és 80-as években hozzá intézett összes levele-imet szellemi ösztönzés folytán néhány év előtt visszaszármaztattahozzám, amely körülménynek köszönhetem, hogy többféle, harmincév után elmosódott eseményt, mint az alábbiakat is közölhetem.Azonban nevezetes, hogy ezeknek átolvasása által oly élénken jelen-nek meg ismét szellemi szemeim előtt, mintha csak rövid napok előttjátszódtak volna le. Nem mint a legérdekesebbeket hozom ezeket,mert a levél még ezeknél is érdekesebbeket tartalmaz, hanem mint alegrövidebbeket, melyekhez semmiféle bevezetést vagy ismertetéstnem kell fűznöm.

A szeánsz Antal üzlethelyiségében tartatott, az asztalon a sajtóalól akkortájt kikerült „Szellem, erő, anyag” című könyv még felvá-

317

gatlanul fekszik; körünknek egyik tagja, a helybeli evangélikus isko-lának egyik tanára, egy racionalista, kétkedéssel küzdő, szőrszálha-sogató, vaskalapos ember engedelmet kér tőlem, hogy a szeánszbanlevő Karolina médiumnak kontroláló szelleméhez néhány kérdéstintézhessen, amire az engedelmét megadom.

Kérdés: A „Szellem, erő, anyag” című előttünk fekvő könyv va-lóban szellemek által vagy valamely tudós ember által íratott-e?

Válasz: (a médium gúnyosan mosolyog): Hm! Mutass nekemolyan földi tudóst, aki egyszeri elolvasás után képes volna ezt akönyvet felfogni, vagy megérteni. Nézd meg a számtörvényt, az ösz-szeadásokat és levonásokat, a hatványozásokat ésdepotencirozásokat, hogyan vágnak össze, nézd meg azt a meg nemrendíthető következetességet és logikát, mely az első betűtől az utol-só mondatig azon végigvonul és kérdezd meg magad, vajon emberielméből származhatik-e mindez?

Kérdés: Tehát eszerint e könyv magadféle lény által íratott?Válasz: „Magamféle? Csakugyan magamféle álta, hogyha az

alatt „szellemet” értesz. És még sem egészen magamféle, mert tuddmeg, hogy azok a szellemek, kik e könyvet írták, oly közel állnak azIstenhez, hogy azért mély tiszteletünkre és hódolatunkra érdemesek:oly szellemek, akik a bölcseség tiszta forrásából merítenek. „

Említett levelemben még közlöm a szellemnek egyéb magasztosoktatását a spiritizmusról és valódi spiritistákról, milyennek kellazoknak lenniök, Krisztusról és arról az időről, midőn majdan egyakol és egy pásztor leszen, stb.

Még egy rövid és érdekes epizódot közlök e levélből:Egy K. nevű württembergi mérnök, aki az akkortájt épülő kassa-

oderbergi vasútnál főmérnöki állásban volt alkalmazva, hozzám hoz-ta beteg feleségét, két gyermekét pedig otthon, Zsolnán hagyta biztosőrizet alatt. Néhány napra egyik gyermekének komoly megbetegedé-séről szóló értesítést kapott, amelynek lefolyásáról naponta referál-tak. Egy nap elmaradt a várva-várt értesítés, ami nagy aggodalombaejtette a szülőket, különösen a javulásnak induló anyát féltette azaggodalmaskodó férj. K.-ék a velem való érintkezés révén megis-merkedtek a spiritizmussal és Karolina médiumi kiválósága révénteljes meggyőződést nyertek. K. úr biztosra vette, hogy a szellemekKarolina által hírt fognak adni a beteg gyermek hogylétéről. Kért,hogy hatalmazzam fel őt, hogy Karolina médiumot a lakásom köze-

318

lében fekvő Frohner-szállóba, ágyban fekvő feleségéhez hozhassa.Megadtam az engedélyt, mire Karolina lakásához hajtatott és elhoztaőt magával a szállóba, ahol én meg feleségem vártuk őket. Karolinadelejezés után transzba esett és így szólalt meg: „üdvözöllek benne-teket idegen földön! Miért nem fogadtad meg az én orvosi tanácso-mat és rendeléseimet? stb.” Megjegyzendő, hogy szokásunk szerintmost sem citáltunk valamely szellemet, csak K. úr gondolt régi bi-zalmas háziorvosára, aki elutazásuk alkalmával bizonyos rendelete-ket és óvintézkedéseket adott gyermekeit illetőleg, azonban elutazá-suk óta elhalt. Kérdésre meg is mondta a nevét: dr. Steinbach.

Továbbá azt mondta: „A gyermek vigyázatlanság következtébenmeghűlt s bár komoly beteg volt, most már túl van a veszélyen s ígyteljesen nyugodtak lehetnek. „ Rövidre ezután, még ott időzésünkalatt sürgönyt hoztak: hogy a gyermek orvosa biztatása szerint márminden veszélyen túl van.

*Karolina médium finom szervezetű, gyönge mellű nő volt. Egy

1871. -i junius 6-áról kelt levélben Adelmánktól vezetőinknek azt azutasítását kaptam, hogy Karolinát delejezzem; ezenkívül még szor-gos diétát és részletesen vázolt életrendet is szabtak meg számára,mint oly elodázhatlan segédeszközöket, melyeknek figyelmen kívülhagyása élete veszélyeztetését vonná maga után. Én pedig — ismer-ve Karolinának fegyelmezhet len, makacs, szófogadatlan természetétés dédelgetett hajlamaihoz, megkedvelt szokásaihoz való ragaszko-dását, — mellyel pedig a rendeletek értelme szerint szakítania kelle-ne, — tudtam, hogy ő azokról sehogy sem lesz képes lemondani. Arendeleteket tehát elhallgattam előtte, annyival inkább, mivel Karoli-nában sem a kellő bizalom vezérlőink iránt, sem pedig a delej hatásafelőli ismeret még nem volt meg. A rendeleteknek vele való közlésétmég abból az okból is mellőztem, mert reméltem, hogy jóságos veze-tőink, számolva Karolina gyengéivel, olyan alkalmas helyzetet fog-nak teremteni, mely az irántuk való hitet és bizalmat benne felkelti sígy a rendeletek elfogadására és megszívlelésére képessé teszi. Sebbeli várakozásomban nem is csalatkoztam.

Egy napon Dániel öcsémet és a kuzinomat hívtam egy szeánszra,ahol Karolina által egy mindnyájunkat megdöbbentő szellemazonos-sági bizonyítékot kaptunk, melynek révén kuzinom teljesen meggyő-ződött a szellemek létezéséről, és lelkes spiritistává vált. Megjelent t.

319

i. egy mindnyájunk előtt teljesen ismeretlen fiatal leánynak szelleme,aki minden izében, mozdulataiban és mimikájában kuzinomat a velevalamikor egy házban lakott leányra emlékeztette, aki szerelmes voltbeléje, amiről csakis a kuzinomnak volt tudomása, s amely leányfiatalon, tüdővészben halt meg. Karolina médiumilag látta és találóanleírta a szellemet, aki meg is mondta a nevét: Júlia.

Ez a megkapó incidens ösztökélte kuzinomat arra, hogy Karoli-nát bemutassa édes anyjának, jó öreg nagynénémnek, illetőleg őtKarolina médiumitásával megismertesse. Meghívta tehát Karolinátvacsorára, amit ez el is fogadott. Vacsora után Karolina önkénttranszba jött, de látni való volt rajta, hogy rosszulléttel és légzésiszorongással küzd. Néhány delejes vonást is húzott önnönmaga a balmellén. Aztán a kezével rám mutatott, hogy én delejezzem őt, mialattmélyebben kezdett lélegzeni és a kezével jelezte, hogy már jobbantágul a melle. Az ötödik vonásnál leintett a további delejezésről.Felém fordulva, lnnocentius védszelleme ekképpen aposztrofált: „Teteljesen képes vagy őt kigyógyítani, még pedig a te delejed által. Adjneki hetenkint hétfőn, szerdán és pénteken 5—5 delejes vonást, míga szünidőtök tart — és ő meg fog gyógyulni; tüdeje vissza fogjanyerni tágulásra való képességét és a sérült helyek be fognak heged-ni. „ Ezek után a szavak után Karolina felébredt.

Most tehát elérkezettnek láttam a várva várt időpontot, hogy aszellemi vezetőink rendeleteit közöljem vele. Nagyon elámult. Azáltala közölt rendeleteknek az Adelmáéival való egybehangzás; trendkívüli örömet váltott ki belőle és büszkeséggel töltötte el. Úgylátszott, hogy jó hatást keltett egész lényére, ami buzgóságában kife-jezést is nyert. Fájdalom! csak múló tartammal, mivel rövidesen rámegint beállott erőinek csökkenése.

Küzdelem Karolináért. Bukása.A következő napon, hétfőn, megkezdtem a delejezést. A második

vonásnál már transzba jött. Balassa orvostanárnak szelleme jelentmeg nála, aki magát mint kirendelt orvosi tanácsadóját jelentette be,aki arra van hivatva, hogy egészsége felett őrködjék, illetőleg gyó-gyítását vezesse és szorgalmazza. Szellemi vezetőink és Karolinavédszellemével egybehangzóan ő is a delejezést és rendezettebbéletmódot hangoztat, különösen nagy súlyt fektetvén életrendje meg-

320

változtatására, célszerűbb lakviszonyok előteremtésére, minthogy ameglevők felette visszásak valának.

Balassa rendszeres tudományos klinikai előadást tartott Karo-linának tüdőbajáról és arra utasított, hogy különösen a bal mell-oldalát delejezzem behatóan, mondván: „A kezemet, amellyel annyiembert szerencsésen gyógykezeltem, az orvosok ős atyamestereHippocrates vezette; te is oly szerencsés vagy ilyen vezért magadé-nak mondhatni és pedig Hahnemannt. „

Biztosan állíthatom, hogy Karolinának fogalma sem volt arról,hogy valaha Hippocrates vagy Hahnemann létezett, annál kevésbé,hogy az egyik az általános orvosi tudománynak megalapítója, a má-sik meg a homöopatiának megteremtője volt.

Az 1871-i augusztus 3.-áról kelt b. Vayékhoz intézett levelembőlazt olvasom, hogy Balassa, aki minden delejezésnél Karolinánálmegjelent, egyízben ekképpen nyilatkozott: „El fog jönni az az idő,midőn az orvosok is kétségbeejtő esetekben a delejes gyógymódhozfognak folyamodni, bár ezidő szerint még nem hisznek benne. Mégmost az tartja vissza őket, hogy a sikeres kúrákról szóló hírek legin-kább alsórendű betegeken elért eredmények után jutnak hozzájuk;azonban előkelő, magas társadalmi állású betegek is fognak gyógy-ulni a delej által és akkor majd az orvosok is a delejesség iránt mele-gebben fognak érdeklődni és behatóan foglalkozni vele. Kedves ba-rátom, ha te tudnád, hogy betegeid milyen hálával vannak eltelveirántad, térdre borulnál, megköszönve Teremtődnek nagy kegyessé-gét, mellyel téged megáldott. „

Áttért azután Dr. F.;. fővárosi tiszti orvosnak akkortájt balesetkövetkeztében beállott halálára:

„Rémes sötétség és kietlen sivárság környezi, úgy remeg, mintegy iskolásfiú, aki nem tudja leckéjét. Mert feladatát nem fogta fel,lévén a humanitás gyakorlása első és főfeladata az orvosnak, amelyető azonban teljesen tekinteten kívül hagyott. „

Nos, ragyogóbb mintaképet, mint amilyen néhai tanárom,Balassa, az őt imádó és tisztelő tanítványainak szemében volt, még alegszegényebb beteggel szemben is: a humánus orvosnak ideálisabbtípusát alig lehet képzelni.

Aztán folytatta:„A homályos kapun túl elterülő mezőségek csodás dicső pompá-

ja megismerteti az emberrel Istennek végtelen nagyságát és hatalmát.

321

Boldog az az ember, akinek már itt a földön feladatának megismeré-se dereng. „ A médium szomorúan lehajtotta fejét mellére és mélysóhaj bontakozott ki belőle, amire felébredt. Majd minden transzábanönváddal illette magát Karolina, Balassa pedig folyton ösztökéli őtakaraterejének megfeszítésére. Nyájas hangon atyailag inti és fi-gyelmezteti magas hivatottságára, melynek egyedül a szellemek irán-ti engedelmesség által lesz képes megfelelni.

A 71-i augusztus 7. -ről kelt levelemben azt jelentem b.Vayéknak: „hogy Karolina delejes álmai napról-napra érdek-feszítőbbek. Mellét majdnem egészen könnyűnek érzi — hátba méga szellemek rendeleteit a friss levegő élvezetét illetőleg megszívlel-né! Ahelyett, hogy legalább vasárnaponként kimenne falura vagy abudai hegyek ózondús levegőjébe, beékelteti magát a színház bűz-hödt levegőjében gomolygó embertömegbe órák hosszat és aztánengedetlen viselkedése miatt elveri önmagán a port. „

Balassa meg egy alkalommal azt mondja: „Kedves barátom,hogyha beletekinthetnél ebbe az organizmusba és a delejnek csodáshatását megbámulhatnád, alig találnál kellő szavakat, hogy Istennekkegyelmét megköszönjed. Szemei azonban még nem eléggé tűrik alátomást; de ő mégis arra van hivatva, hogy ámulatba ejtő szellemiképeket tárjon fel az emberek előtt — persze csakis abban az eset-ben, hogyha feladatát komolyabban fogná fel, mint eddig. Sajnos, ezhiányzik benne; nincsen igyekezete, nincsen kitartása, gyenge benneaz akaraterő, hogy hivatottból választottá tegye magát. Mindez na-gyon megszomorít!”

De meg engem is és valamennyiünket felette megszomorított,hogy ez a hivatott, nagy reményekre jogosított médium, kit az Istenaz adományok egész özönével halmozott el úgy, hogy hozzá foghatómegkapóbb és meggyőzőbb beszélő transzmédiumot alig láttam, akielőtt az Ég ragyogó kapui nyitva állottak, hogy médiumitása révénmegszerzendő érdemei által bejuthasson, — mondom, hogy ez amédium szinte lábbal tiporja Isten kegyes adományát!

Sajnos, a bukásnak csiráit magában hordotta: nagymérvű hiúsá-gában önmagát Isten kiváltságos kegyeltjének, nem-médiumokkalszemben magasabb fokon állónak tekintette. E felfogás fonákságátszükségtelennek tartom e helyen bővebben bizonyítani. Pál apostoltanítja, hogy az ember saját érdeménél fogva nem válhatik igazzá,hanem csupán Isten kegyelme által. Az Isten az adománnyal — ke-

322

gyelméből folyólag — megajándékozza a médiumot, hogy az azáltalválasztottá, igazzá tegye önmagát. A médiumitás éppoly sikamlós,veszedelmes ajándék a szellemi téren, mint a gazdagság az anyagitéren: itt is, ott is megadatnak az eszközök a busás érdemszerzésre,de fájdalom, láthatjuk, mily ritkán állják ki a próbákat, melyek amédiumitást nyomon követik. Könnyen befolyásolható voltánál fog-va a médium nagyobb mérvben van kitéve a kísértéseknek, tehát ahasonlók vonzástörvényénél fogva Karolinánál sem maradhatott elaz alantasok megtévesztése, s ekképpen lejtőre jutva, folyton hanyat-lott. Én meg Antal bánatos szívvel láttuk, miképpen a nagyravágyásés a szerepelhetési viszketeg mindjobban behálózza Karolinánakelhomályosult szellemét. Tétlenül kellett látnunk, miként rohan nekifeltartóztathatatlanul az örvénynek. Talán végképpen el is merül,másokat is magával ragadva, ha a jó Isten őt, férjét, nővérét, meg egyhozzájuk szegődött tagunkat magához nem szólítja. Emberi szemnek,mely csupán az események felületén tapad és a dolgok mélyébe nemhatolhat, megrendítő családi katasztrófának látszik, ami tulajdonkép-pen Isten megfoghatatlan szeretetének kifolyása, mely szegény elbu-kott gyermekét a végelmerüléstől megóvja.

Hogy Karolina állapota, helyzete és alakja testének levetése utánmódfelett szánalmas volt, — fölösleges még csak említeni is,Friedmann Franciska látta és leírta eltorzult alakját. 1874. évi de-cember 24-én vezetőink ülésünkbe hozatták és Karolina védszelleme,Jonathan, Antal médium révén szó szerint a fejére olvasta egy Karo-lina által jött gyönyörű manifesztáció két bekezdését, melyben Karo-lina önmagára kimondotta a szentenciát.

Íme Karolina megrázó esete visszarettentő például és okulásulszolgálhat minden médiumnak. Ahogy a gőg, az öntúlbecsülés kiin-duló pontja volt az elsődök bukásának, azon módon a hiúság — agőg és öntúlbecsülés fattyúhajtásai rejtik magukban a bukás csiráját amédiumokra nézve is. Istenbe vetett hit és bizalom elsősorban képe-zik a tiszta, megbízható médium kvalitásait; Istenben szerető Atyját,önmagában meg engedelmes gyermekét kell látnia, mert a gyermek-nek első kötelessége az engedelmesség, szeretet és hála Atyja, Te-remtője iránt, akit mindenek fölött tartozik szeretni, és akinek tetszé-sét, megelégedését ki kell érdemelnie. Az olyan médium azonban,aki az emberek dicséretére s magasztalására törekszik, aki arra vá-gyódik, sőt követeli, hogy nyilvánosságra hozzák, kinyomassák azt,

323

aminek ő Isten kegyelméből csak eszközül szolgált, az olyan médiuma legnagyobb veszedelemnek van kitéve azáltal, hogy alantasokatvonz, akik a hiúság csiráját növelik, mely végre el- burjánzik benneés megbízhatatlanná teszi.

Minden ember körül van véve tévesztő szellemektől, a mé-diumokat pedig ezeknek egész raja zsongja körül nem csupán azért,mert fogékonyabbak a befolyásolás befogadására, hanem azért is,mert kívánatosabb prédák a tévesztő szellemek szemében. Hiszenháborúban is inkább a tisztekre irányul a lövészek puskacsöve, mertegyetlen tiszt elejtésével egy egész csapatot bénítanak meg. A felada-ta magaslatán álló médium szerény, alázatos, önzetlen, odaadó; ön-magának nem tulajdonít semmiféle érdemet, a legszebb, a legma-gasztosabb nyilatkozatokért egyedül a jó Atyának engedi a dicsősé-get. Megelégszik tehát Istennek azzal a kegyelmével, hogy a tudnivágyó emberiséghez őt választotta üzenetének közvetítőjéül; az általabeszélő szellem érdeméből részt nem követel magának; készséggelbetölti feladatát, de érte semmi jutalmat nem vár. Különösen nagyveszedelemnek van kitéve a médium, midőn magát azzal a szellem-mel azonosítja, ki általa beszél, tehát a bírálatot úgy tekinti, minthaaz ő személyére vonatkoznék, s úgy tartja magát, mint valamely szí-nész, kinek a dicséretek és a tapsok hiúságát legyezik, a megrovásokpedig önérzetét sértik...

Hogyha már a médiumokat egyrészt oly nagy felelősség terheli,a kör tagjait másrészt gondos körültekintés és kíméletes óvatosságvezérelje a médiumokkal szemben. Nem mondom, hogy dédelges-sék, kényeztessék, aminthogy jó magam is nem egy médiumot azzalcsak rontottam — mert némely természet nem bírja ki ingadozásnélkül a jóindulattal és szeretettel való elhalmozást; hanem számol-jon a kör minden tagja az ember általános gyengéivel; — mindenhiúság nélkül való ember nincs. A női nemnek ez meg éppen sajátospraerogativája, tehát a felebaráti szeretetből folyó elnézés és gyön-gédség parancsolta kíméletes megbírálás azt diktálja, hogy ne sértsemeg azt, ami alapjában véve emberi vonás. Különösen pedig vegyenkiki fontolóra minden szót, mielőtt azt bírálatként egy médium ellenkiejti. Sokat írtunk már a gondolatok, érzések és szavak utóhatásárólKitörülhetlen nyoma marad mindannak a végtelen éterben, a min-denség e gyűjtőkamrájában, melyben a szellem mindezt megtalálja,mert örökké híven őrzi, amit gondolt, érzett, szólt és cselekedett:

324

némelyik örömére, más meg keserűségére. Hiszen alig akad ember,aki ez irányban magát jogos bírálatra teljesen illetékesnek mondhat-ná. Még médium sem kompetens más médium fölött ítélkezni. Azintuitív transzmédium csak a saját médiumitásához hasonló fajtájúmédiumitásról bír kellő tájékozással. Csakhogy a transzállapotoknakmérhetetlen fokozatai vannak — parányi, alig észrevehető, egymásbaolvadó nüanszokkal. És ezek a nüanszok sokfélék, de alapjában vévemégis lényegesen különböznek egymástól, tehát általános sémát nemlehet felállítani. Csakis az olyan szólhat hozzá a dologhoz, aki mind-azokat felöleli és megérti. De ki az, aki erre képes? Senki, magamatsem véve ki. Illő tehát, hogy szerényen hallgasson és figyeljen mind-egyik s hallgatagon alkosson magának a maga módja szerint a ta-pasztalatokból fogalmat; de ne propagálja azokat készpénz gyanánt,mert azáltal hangulatot kelt, amely tíz esetből kilencszer téves ésezért felelősséget von magára.

A mechanikus transzmédiumot pedig semmiesetre sem szabadfelelőssé tenni az általa reprodukált közleményekért. Ha tévesekazok és esetleg valamely tag megtévesztetett általuk, ez nem lehet amédium dolga, hanem azé, aki a közleményt nem eléggé mérlegelte,rostálta és szellemi értékét nem vizsgálta alaposan.

Semmiesetre sem járja pedig a médiumot ily esetben meg-bízhatatlanság vádjával illetni. Egy kötelességtudó, tisztalelkű, oda-adó médiumot semmiféle gáncs jobban meg nem rendíthet, mint amegbízhatatlanság súlyos vádja. Hiszen a képességében, hivatottsá-gában, tiszta szándékában való hit és bizalom képezi a tisztalelkűmédiumnak egyedüli kincsét, fundamentumát, amelyen egész tény-kedése nyugszik. A szilárd alapzaton álló hit és bizalom képezi atisztalelkű médiumnak éltető, erőgyűjtő, kristálytiszta forrását,amelyből egyedül meríthet lelkesedést, hivatottságot és odaadást —ezt a tiszta erőforrást tehát a kétség szennyes üszkével nem szabadfelkavarni és zavarossá tenni!...

*Azóta három évtized olvadt bele a mérhetetlen örökkévalóság ár-

jába, mely időszak médiumfejlesztési gyakorlatomban sok, sok bá-natnak és csalódásnak szakadatlan láncolatát képezi. Ha áttekintem ahivatottak hosszú sorát, akik elémbe kerültek, sajgó szívvel kellkonstatálnom, hogy csak elenyésző kis hányad volt képes magát aválasztottak fényes magaslatára felküzdeni. Azonban érettebb meg-

325

ismeréssel most már belenyugszom a mindenható gondviselő Isten-nek bölcs akaratába és intézkedésébe, mert tudom, hogy minden úgyvan jól, amiként történik, minthogy Isten tudta és akarata nélkül anagy mindenségben semmi sem történhetik. De az ember gyarlóelméje nem képes belehatolni Isten bölcs célzataiba, — töri a fejétezeknek megfejtésében, okoskodik, sőt ezeknek bírálgatásába bo-csátkozni is merészel!

A magas szellemek oktatásaiból merített ismereteink folyo-mányából tudjuk, hogy ezek a rendeltetésüket eltévesztett médiumokcsak ezidő szerint jelentenek veszteséget, de a közösség szent ügyé-nek, melynek szolgálatában a szolidaritás örök törvénye szerintmunkálkodni hivatva voltak, azaz arra, hogy az emberiség elfátyolo-zott szeme előtt fáklyát gyújtsanak, hogy egyfelől fölismerje az őtelnyeléssel fenyegető örvényt, amelynek szélén áll, másfelől, hogylássa a fényes utat, mely az Atyához, az örök üdvhöz és boldogság-hoz vezet — ennek a közösségnek ők nem vesztek el.

Azt a tőkét ugyanis, melyet a Mindenható adott nekik, hogymajdan dús kamatokkal rakják le zsámolya előtt, ezt — ahogy az Írásmondja — eláshatják ugyan, de elenyésztetni nem bírják. A médiumiképesség: a tőke, megmarad, ezt perispritjökben magukkal viszik;Istennek általuk nem teljesített parancsa pedig — hogy tudniillik őkkamatot, gyümölcsöt hozzanak belőle — minden időkre rendíthetet-lenül fennáll. Szabad akaratuknál fogva elodázhatják, késleltethetikugyan ideig-óráig a parancs teljesítését, de kiküszöbölni azt nembírják, mert ez fennáll mindaddig, amíg Isten akarata be nem teljese-dik, akárhányszor kelljen is emiatt visszatérniök a földre, hogy újratestet öltve, megpróbálkozzanak Isten akaratának érvényt szerezni.

Mindamellett a célját tévesztett médiumnál aránylag ritkábbanmerül fel a gyakori visszatérés kényszerűsége; az olyan szellem,akire az Atya médiumitási feladatot ró, az már nem konok, megátal-kodott szellem, minthogy már Istenre eszmélt, sőt a hivatásához valójóakarat és a szeretet némi foka is lakozik már benne, csak éppen azakaraterői nem mindig kielégítők s nincsenek mindig arányban fel-adatai nehézségével. Ha tehát az ilyen szellem a túlvilágon annak atudatára ébred, hogy mit kellett volna elvégeznie s miket mulasztottel, mit érhetett volna el és miket játszott el akaraterejének gyengekifejtése által: a bánat marcangoló furdalásai kerítik hatalmukba, sfelfakad benne a jótevésre való erős elhatározás. Hatványozott igye-

326

kezettel csakis akaraterőinek megszilárdítását törekszik elérni s nemis kéri egyhamar az Atyától a visszatérésre való engedelmet, mígmeg nem próbálja belsejét, s nem mérlegeli erőit, vájjon elégségesgaranciát talál-e bennök, hogy a földi kísértések elleni küzdelembenvértezve síkra szállhasson a bukás biztos kikerülésének reményével.Akkor aztán Isten áldásával, védszellemének biztatása mellett s visz-szamaradt szellemtestvéreinek szerencsekívánataitól kísérve tér újvándorútjára.

Krisztus Urunk apostolaitól eredő szellemi közleményekbőlvesszük, hogy ők Uruk és Mesterük korában feladatukat csak féligvégezhették el és Isten parancsára a második évezred leforgása előttazt teljesen be kell fejezniök: szellemi sugallás és kinyilatkoztatásáltal megmagyarázni az emberiségnek mindazt, amit földön létükkoraz emberek fel nem fogtak volna.

Azt is mondják, hogy Isten akarata az, miszerint a jelenkorbanhaladottabb, fejlettebb szellemek küldessenek testöltésre a földre,hogy fokozottabb felfogásuknál és fejlettebb szellemerkölcsi lényük-nél fogva az erkölcsök gyakorlását, a hitet és felebaráti szeretetetterjesszék e bolygón. Céljukat tévesztett, de szilárdabb akarattal visz-szatérő médiumoknak pedig nagy része lesz a jövő korszakban aszellemi regenerálás mérhetetlen munkájában.

És mintha már-már szemmel láthatólag is teljesedésbe menne aprófécia. Itt is, ott is támadnak lángelméjű, nagybuzgalmú férfiak,kik visszaállítják a hitnek, emberszeretetnek és ezzel a békének le-döntött oltárait. És mintha az újabb generációkban is már több volnaaz elme- és érzésbeli finomságból, mely alkalmas talaj arra nézve,hogy a nagyok által elhintett eszmék magvai erőre kaphassanak és aszellemi haladás gyümölcseit meghozhassák. Csak figyelni kell, mertezzel nemcsak a fű növését lehet meghallani, hanem annak a szelle-mi palántának a fejlődését is észre lehet venni, melynek gyökerei aszeretetben vannak s melynek virágai Istenhez érnek.

Mi szegény napszámosok pedig, kiket az Úr kegyelme a kapavá-gás munkájához szolgálatába szegődtetett, hogy az égi magnak befo-gadására a rögös talajt előkészítsük, ernyedetlen szorgalommal éskitartó odaadással azon legyünk, hogy becsületes munkánkkal kiér-demeljük kegyes Urunknak megelégedését és jutalmát — nem azédes nyugodalmat és pihenést, hanem a nagyobb, terhesebb, eredmé-nyesebb munkával való megbízatást.

327

Károly és Anna médiumok.Bayer Károlyt és nejét: mint sok más embert, a Halál csontkeze

vezette a spiritizmus táborába, illetőleg hozzánk. Miliőn a sötét an-gyal egyik kezével az emberek sorsát intéző Úrnak parancsára forrónszeretett, egyetlen gyermeküket könyörtelenül elragadta s majdnemhalálos sebet ejtett rajtuk, ugyancsak az Úrnak, az örök szeretet ésirgalom Istenének intésére — másik kezével gyógyírral enyhítette asajgó sebet, sőt az örök üdvösség boldogságát fakasztotta belőle.

Nagyon megsiratták drága fiukat, aki kiváló szellem-erkölcsikvalifikációjánál és páratlan gyermeki szereteténél fogva szemükfénye és büszkeségük volt. De nemcsak a szülők, hanem az iskola ésa tanárok is büszkék voltak erre a messzemenő reményeket ígérő,tanári pályára készülő ifjúra. Bayerék azonban buzgón hívő embereklévén, a vallás tanaiban már eleve vigaszt és megnyugvást találtak.Habár a veszteség okozta fájdalom alól az emberi szív nem képesmagát kivonni, mégis a halhatatlanságban való hitnek áldásos hatásamegóvta őket a kétségbeesés végleteitől.

A gyászt, a kesergést a felekezetek nem tiltják, a halottak emlé-kének díszes kultuszát pedig még az egyházak is gyámolítják. Esze-rint Bayeréknak első dolguk volt a sírkert előkelő helyén költséges,díszes kriptát építtetni drága fiuk hullájának befogadására. S mint-hogy a fiú életében szerette a virágot, a rózsát, nem csupán a sírhe-lyet, hanem szobáját is, amelyben lakott, virágos kertté alakították át.Egész idejüket hol a kriptájánál, hol az elhalt szobájában töltötték;ennek küszöbét, mint egy szent helyet, idegenek elől elzárták. Bol-dogoknak érezték magukat a Károlyuk tetemét magába záró kriptamellett épp úgy, mint otthonukban, ahol az elhalt fiú zongorája,festményei, könyvei és egyéb tárgyai élénken emlékezetben tartottáka halottnak ezekkel való hajdani foglalkozását és a szülők szintebeleélték magukat abba az önalkotta csalódásba, mintha fiuk mégmindig körülöttük mozogna és örömmel nézné szüleinek e pietásosviselkedését. Hogy meddig tartott náluk ez az ábrándszerű álomélet— azt nem tudom, de végre szétfoszlott ez a ködkép és beállott —legalább az asszony kedélyében — a reakció: a kétely. Vajon tud-eminderről drága fiuk? Él-e valóságban az elhalt lelke, ahogy a vallástanítja? Miért nem látják? Miért nem ad életjelt magáról, ahogy aspiritisták állítják, stb.

328

Megjegyzem, hogy Bayeréknak még a fiú életében egy is-merősük révén volt tudomásuk a spiritizmus létezéséről. De nemreagáltak rá, nem érdekelte őket. „Hiszen mindezt tanítja a vallás is,mondták, amiben ők úgy is hisznek. Nem cserélnek tehát vallást,főleg, mikor a felekezeti közösségben őket annyira becsülik és lelké-szük buzgóságukat és egyházuk iránti áldozatkészségüket: ismételtenkiemelte.” (Ha jól tudom, Bayer a presbitérium tagja volt. ) Midőntehát vallásos halhatatlansági hitük léket kapott és többé nem hinni,hanem tudni is szerettek volna, Bayerék közeledni kezdtek a márrégóta került spiritista ismerősükhöz.

Mi ugyanazokat a valláserkölcsi tételeket propagáljuk, mintakármelyik theisticus vallás. A vallás az egyetemes emberiségneklegbecsesebb, legdrágább kincse, mely erőt ád az embernek az életküzdelmeiben, felismerteti vele a világ Alkotójával szemben valósemmiségét, tehát szerénységre és saját gyarlóságának tudatábanfelebarátai iránti elnézésre utalja; az Atya végtelen szeretete és ir-galma önnemesítésre és tisztulásra ösztönzi, hogy az ő szívében isfelfakadhasson a szeretet és irgalom csirája felebarátainak szenvedé-sei iránt. Mindezekből corollariumként folyik a vallásnak az a sarkté-tele, hogy amit nem kívánsz magadnak, ne tedd azt másoknak.

Mindezt a spiritizmus is hirdeti és hívei arra törekszenek, hogy ahirdetett tantételeket — amennyiben gyarló emberi mivoltuktól kite-lik — önmagukkal, saját példájukkal dokumentálják. De ennél többetis bizonyítanak; tudniillik azt, hogy az öntisztulás, önnemesítés szük-ségessége a mindenható Isten örök törvényén alapszik, mely alólsemminemű teremtés ki nem vonhatja magát. E törvény iránti tiszte-lete, jóakarata és igyekezete határozza meg az időt, amely alatt azthamarabb vagy később éri el. Hogy mindez nem puszta állítás éselmélet csupán, annak bizonyítására szolgálnak a tisztult szellemek,kiket Isten határtalan kegyelme mozgósított, hogy a hitevesztett,erkölcseiben mélyen süllyedt, örvény szélén álló emberiséget meg-mentsék a végelmerüléstől.

Korunk nemzedéke elkápráztatva a természeti tudományok bá-mulatos, de egyoldalú kutatásainak eredményeitől s hátat fordítva avallásnak s minden eszményinek: képtelenné vált az ész bölcseleté-nek, az érzelmek sugallatának, az intuíciónak befogadására és így avallás magasztos erkölcsi tételeivel szemben a tagadás álláspontjárahelyezkedett. Csak azt fogadják el, amit érzékileg percipiálnak.

329

Jóságos mennyei Atyánk bölcsessége számolva bukott gyer-mekeinek elhomályosodott, eltévelyedett lényével, határtalan ke-gyességében megengedte, hogy megtisztult, testetlen gyermekeiérzékelhetőleg is bizonyítékot adhassanak testvéreiknek, roko-naiknak a halál után való életükről. Megengedte, hogy felkeltsékőket abból a kábító álomból, amelybe a tudomány hamis prófétáimerítették. A tisztult szellemek felrázzák az embereket a tespedésből,amelynek reménytelenségüknél fogva magukat átengedték. Íme:hallod, látod, érzed, hogy igenis élünk; van másvilág, szellemvilág ésszellemek, akik haladásra, tökéletességre törekszenek. Íme tudjátok,hogy kik vagytok ti magatok; honnan jöttetek, miért vagytok a föl-dön és hova fogtok jutni. És ez a szellemek által hirdetett tan képezia spiritizmust, melynek minden sora összevág Jézus Krisztus szavai-val, aki szintén hirdette a túlvilágot, aminek létezését a spiritizmusbizonyítja. Midőn a spiritizmus világosságot derít a lélek kibontako-zására s tisztulására a halál után, az örökkévalóságra, az Isten igazsá-gosságára, végtelen irgalmára és szeretetére. — amely kizárja azörök kárhozatot, — megfosztja a halál fullánkjától. Nincs az a vallás,amely valamely drága szeretettünknek elvesztése esetére oly vigasz-telt megnyugvást nyújthatna, mint a spiritizmus, amely bizonyítja,hogy igenis él a kedvesed, akit örökre elvesztettnek hittél és biztosantalálkozni is fogsz vele. Mindez a spiritizmus előnye a tételes vallá-sok fölött. S minthogy a felekezeti vallás Bayeréknek nem bírta nyúj-tani ezt a megnyugvást,hozzánk vonzódtak, ahol azt tényleg meg is találták.

*Bayerék nem csupán megtört lélekkel, hanem szenvedő testtel is

kerültek hozzánk: különösen a férj, kinek gyengébb testalkata kevés-bé bírt ellenállni a lelki gyötrelmek hatásának. Közbenjárásomatkérték Adelmánál, illetőleg vezérszellemeinél, hogy orvosi tanácsu-kat kérjem. Felírtam tehát szokásom szerint nevüket egy cédulára. Akapott szellemi üzenetet szószerint leírom.

„Bayer Károly. Felesége csodásan segíthet rajta, hogyha napontaháromszor — reggel, délben és este — hét-hét delejes vonást alkal-maz. Csakis ez által gyógyulhat meg férje. A fiú szelleme segédkezikés forró óhaja, hogy szülőit komoly, jó spiritistáknak lássa és hogyanyja gyógymédiummá váljék. Áhítatos ima és szilárd hit segítségé-vel kifejlődhetik benne a mechanikus delejezőképesség (úgy mint

330

Adelmánál) olyképpen, hogy tisztult szellemek vezetik kezeit a betegfölött. Az a szellem, aki valamely beszélő médium által úgy nyilat-kozott (az asszony fivérének szelleme), mintha a fiú ellenezné, hogyanyja médiumilag írjon, tévedett és nem látott tisztán. Mert Annanéni nem is írómédium, hanem gyógymédium, „

Körülbelül negyed-ötöd napra Adelma médiumitása által még akövetkező szellemrendelet érkezett hozzám: „Bayer Anna vegyen benaponta 3—3 szem merc. solubilist — 9 napig. Alajossal menjenszeánszotokra. Mindkettőjüknek az a hivatásuk, hogy az Istenért, azigazságért és a felvilágosodásért működjenek. Fiuk segíteni fog ab-ban, hogy jó médiumokká váljanak. Bayer Károlynál a beszélő- ésrajzoló médiumitás fog kifejlődni, mihelyt az őt gátló villamos flui-dumoktól szabadulni fog — három hét alatt. Gyakorolja tehát magáta médiumitás e két fajában. Anna már kezdetben látó médiummá fogválni; minden harmad nap — azon napon tudniillik, midőn Johannaszünetel a pohár vízben látni — Anna gyakorolja magát a pohár víz-ben való látómédiumitásban. „

Vezető szellemeink nem túloztak, midőn Bayer Károlynak „cso-dás” gyógyulását felesége által kilátásba helyezték. Már első naptólbeállott a javulás és bámulatosan, napról-napra haladt előre annyira,hogy a szegény Bayer megtört, görnyedt alakja, mint a hervadozóvirág eső után, mind jobban és jobban újraéledt. Bayerné pedig csaknéhány napig húzta a delejes vonásokat férje fölött, mert kezei ön-kénytelenül ide-oda kezdtek mozogni, s végre mechanikailag vittékvégbe a médiumi delejezést.

De a többi szellemjóslat is beteljesült. Bayer Károly éber álla-potban érthetetlen idegen nyelven kezdett beszélni. És miután be-szédközben kezei írásra való mozgásokat tettek, papirost és iróntadtunk a kezébe. Eleinte félkezével, majd mindkét kezével egyidejű-leg írt és rajzolt. Tehát beszélt és rajzolt, ahogy a szellemek elevemegmondták.

Sokáig nem tudtuk, hogy milyen nyelvű szellemek nyilatkoznakáltala. De idők múltával ráakadtunk a keleti nyelvek egy ismerőjére,aki bizonyos török és perzsa népfajok nyelvét ismerte fel Bayer mé-diumi beszédjében. Írása szintén keleti jellegű volt, mert jobbrólbalra haladt. Erre azonban nem akadt szakértő, aki megfejtette volna,bár egyes keleti betűket ki lehetett az írásból olvasni.

331

Károly rajzoló médiumitása.Bayer Károly médiumi rajzai kizárólag szellemfejeket, illetőleg

mellképeket ábrázolnak. Rajzolt pedig minden szeánszon egy-egyképet, tehát évek hosszú során át a képek száma több százra rúgott.Nem mindennapos, banális, hanem egytől-egyig valamennyi kifeje-zésteljes, karakterisztikus arckép, melyen a szellem-lelki fogyatkozá-sok minden neme: gőg, kevélység, túl- emelkedettség, hivalkodás,gunyoros cinizmus, stb. élesen van kifejezve. Tehát hibás, bűnös,alsó szférájú szellemvilági lakókat rajzolt. Megjegyzendő, hogy azilyfajta szellemek a lerajzolás céljából nem szívesen állnak kötélnek,hanem kényszer útján állíttatnak a rajzoló médium elé. Szégyennek,meggyalázásnak tekintik e szegény, süllyedt szellemek az ilyen le-rajzolást, hasonlóan a földi gonosztevőkhöz, mikor őket rendőrileglefotografálják.

Mint mindenben, úgy ez irányban is előnyösen elüt a túlvilágiigazságszolgáltatás a földitől. Ez ugyanis preventív célzatból véteti lea gonosztevők képmását, hogy felismerje, hogyha esetleg börtönébőlmegszökik, vagy hogy megcsíphessék, ha újra összeütközésbe jön abüntető törvénykönyvvel. Minderre nincs szüksége a túlvilági igaz-ságszolgáltatásnak. Ezt nem irányítja a bűn megtorlása, büntetése,hanem csupán a szeretet, mely a bűnös javulását, tisztulását célozza.

Megismerteti tudniillik a sötétben vergődő, alantas szellemmeligazi mivoltát, amiről elhomályosodott álomszerű, kábult állapotábannincsen tudomása. A magát még most is a földön élő, gazdagnak,hatalmasnak, nagyrangúnak képzelő gőgös, fennhéjázó, kihívó, ösz-szeférhetetlen szellem, aki a képzelt állásával járó jogokat gyakorolnivéli — mélyen megdöbben foltos, rút, eltorzult alakjának láttára.Jóságos Atyánk véghetetlen szeretete és irgalma nyilatkozik meg,midőn megengedi, hogy egy szikra megvilágosítsa elhomályosodottszemét és borzadállyal láthassa meg mintegy' tükörben saját mivol-tát. Valóságos fordulópont ez a szegény szellemek életében. Még alegmegátalkodottabb szellemekben is nyomot hagy maga után, amegváltásra érettebbeket pedig máris gondolkodóba ejti, és ígyelőbb-utóbb magukba szállnak. A csökönyösök ugyan dacból mégnem adják be derekukat, mert erőt, villamos erőt éreznek magukbana további ellenállásra, mindazonáltal, ahogy mondom, egész nyomnélkül ezeknél sem múlik el siralmas lényüknek megpillantása. Ezpedig akkor jut érvényre, midőn más alkalommal Isten kegyelme oly

332

helyzetbe sodorja a szegény szellemet, melyben képzelt ereje csúfkudarcot vall. S midőn a kényszer hatalma ráerőszakolja erőtlensé-gének szégyenkező beismerését, egyúttal eszébe jut az a benyomás,melyet képmásának megtekintése alkalmával nem eléggé méltányolt.E két egymást kiegészítő tapasztalat egybevetése végre megtöri to-vábbi ellenállását.

Jóságos Atyánk kifogyhatatlan hosszútűrését nem bírja ki-meríteni még legmegátalkodottabb ellenszegülő gyermeke sem; Őnyugodtan bevárja az érés időszakát, mely elől végre ki nem térhetsemminemű teremtménye. Végtelen bölcsessége és szeretete pedigelég eszköz felett rendelkezik, hogy az atyai háztól messzire eltéve-lyedett juhot visszatérítse Magához és besorozhassa hűséges nyájába.S bármily kemények legyenek is sokszor a visszatérítés eszközei,még ha akkorák is, hogy a rövidlátó ember szeme előtt kegyetlenek-nek látszanak, mindazonáltal ezek is csak mennyei Atyánk végtelenszeretetének megnyilatkozásai..

Ne vonjuk tehát kétségbe, kedves testvéreim, Atyánk végtelenszeretetét; ne bírálgassuk az ő megfoghatatlan igazságosságát —gyenge emberi ésszel úgy sem lehet azt felérni. Mindig csak önma-gunkban keressük a hibát, az okot, mely az Isten atyai szívét ily ke-mény eszközök alkalmazására kényszeríti — saját javunkra, haladá-sunkra, tisztulásunkra, üdvösségünkre. Bátran mondhatni, hogy éppazokban az esetekben, midőn a sorscsapásoktól sújtott ember, végsőkétségbeesése közepette, magáról elfelejtkezve, kérdőre vonni me-részkedik mennyei Atyánkat: hol a te atyai szereteted, hol a te igaz-ságosságod? épp ilyenkor érvényesül legfényesebben az ő megfogha-tatlan szeretetének megnyilatkozása és igazságszolgáltatása. Hiszenhogy szeretetét és igazságosságát a gyenge emberi lényekkel egészteljében felismertetni nem engedi, még abban is az ő határtalan jósá-ga nyilatkozik meg, mert hogyha ezt valójában felismerné az ember,a meghatottság, a megindultság súlya alatt össze kellene roskadnia,mert gyenge lénye ezt el nem bírná.

Nyilvánvaló, hogy a rajzoló médiumitás Bayer Károlynak inkábba mélyen bukott szellemek ébresztésére, mintsem a túlvilág létezésé-re való bizonyító eszközül adományoztatott Istentől; bár a rajzok,különösen a létre jövetelük körüli mozzanatok eléggé megkapó bizo-nyítékul szolgáltak, és ezek láttára nem egy kétkedő vagy hitetlenember tagadása ingattatott meg.

333

Bayer Károly ugyanis a szeánsz megnyitásakor egy kis asztal eléült, amelyen egy rajzolótáblára szegezett nagy ív rajzpapír és kéthosszú, kihegyezett plajbász volt elhelyezve. Mozdulatlanul várta,míg a jelenlevő médiumok megdelejeztetését bevégeztem, mire aztánőhozzá léptem.

Bayer Károly felette szenzitív egyén volt. Mihelyt kezeimet fejefölé vezettem, máris izegni-mozogni kezdett egyik-másik testrésze skezei meg-megrándultak. Egyben pedig idegen nyelvű szavak vagyegész mondatok lökettek ki belőle. Ahogy a delejezést rajta befejez-tem, nyugodt lett és csukott szemmel még néhány percig mozdulat-lanul ülve maradt. De nem aludt el soha, mindvégig teljesen eszméle-tén volt. Egyszerre nagyot zökkent mindkét válla és megindult azemlített idegen beszéd; egyszersmind kezei hirtelen rántással odave-tődtek, jobban mondva lökettek a plajbász felé. Kezeibe fogta mind akét plajbászt és folytonos hangos beszéd mellett megindult jobb ke-zével az írás — a keleti írás szerint — jobbról balra, balkezével arajzolás.

Módfelett bámulatos volt az a rajzmodor. A két hosszú plajbászta közepén felül majdnem a felső végén fogta meg három ujjával, akönyökét nem támasztotta az asztalra, ez szabadon volt. (Próbáljameg ezt bárki, vajon képes-e ilymódon írni, avagy rajzolni, plánemindkét kézzel egyidejűleg. )

Az írás a papír felső részén szép egyenes sorban indult; a rajzpedig az alsó végén, a jobb vagy bal sarokból. Számtalanszor álltamoldala mellett, érdeklődő figyelemmel kísérve a rajzolást és sohasembírtam kitalálni, miképpen fog ebből kialakulni egy mellkép. Nehézazt leírni. Rajzolt t. i. egy helyen kisebb-nagyobb felhőszerű foltcso-portokat, girbe-görbe vonalakat, aztán hirtelen szökött a plajbászoldalt fölfelé, hogy ott is olyanforma alaktalan dolgokat rajzoljon.Akármire gondolhatott a szemlélő: tájképre, állatra, vagy bármilykülönös alakulatra, csak arra nem, hogy kifejezésteljes emberfej fogbelőle kialakulni, olyan fej, melyről tipikusan leri a gőg, a fennhéjá-zás, a hívalkodó kevélység, vagy kárörvendő kajánság, ravaszság stb.Akárhányszor voltam szemtanúja, mégis mindannyiszor meglepett aza frappáns metamorphosis, midőn néhány összekötő vonalból telje-sen kifejlődött a kép.

Ahogy egy erős zökkenéssel kezdődött a rajzművelet, ugyan-olyannal fejeződött is be, mire mindkét plajbász, szinte egy ütemre,

334

kiesett a kezéből. Megtörtént az is, bár ritkán, hogy mindkét kezévelegy-egy szellemfejet rajzolt, többnyire gyűlöletes ellenségeskedés-ben levő két szellemét.

A legfrappánsabb médiumi rajz.Ez alkalommal felfrissül emlékemben egy érdekes epizód, amely

egyúttal bizonyságot tesz vezérszellemeink megbízhatóságáról segyszersmind indokolttá teszi hozzájuk való tántoríthatlan ragaszko-dásunkat és bizalmunkat, amely a legválságosabb esetekben mindigbevált.

Akik az egyletünk kiadásában megjelent „Reflexionen aus derGeisterwelt című köteteket olvasták, bizonyára emlékeznek„Controverse zweier Gelehrten” cím alatt közölt két tudós szel-lemének vitatkozásaira, melyeket havi füzetekben tettünk közzé.(Egy-egy kötet 12 füzetet tartalmazott. )

E két ugyanegy szakot művelő tudós elvi ellenlábas volt és elke-seredett tollharcot vívott egymással. A szellemvilágban is szívósanragaszkodott mindkettő a maga álláspontjához és animozitással foly-tatta a harcot. Vezetőszellemeink nem szüntették be e küzdelmet,csak annyiban korlátozták, amennyiben ennek küzdterét hozzánkhelyezték át, hogy okulásunkra előttünk játszódjék le e harc. E célraAlajos beszélő médiumot rendelkezésükre bocsátották és havontaegyszer megadatott nekik az engedély szeánszaink alkalmával meg-jelenhetni. Eszerint is folytak a vitatkozások, melyek minden havifüzetben rendesen megjelentek. Midőn azonban az előrelátható befe-jezést vártuk, egyszerre elmaradt a két tudós szellem és ebbőlfolyólag a közlését sem hozhattuk. Nyugodtan vártunk abban bízva,hogy vezetőink majd csak gondoskodnak rólunk és nem fog befeje-zetlenül maradni a megkezdett munka.

De midőn már a 12. füzet sajtó alá készült és a szünidő előttiutolsó szeánsz közeledett anélkül, hogy a két szellem vitatkozásainakbefejezését hozhattuk volna, én meg Antal aggódni kezdtünk afelől,hogy a kötet csonkán marad és megszégyenülünk előfizetőink előtt.Töprengéseinkkel nem mertünk a vezetőkhöz sürgetve fordulni, mertez bizalmatlanságszámba ment volna, minthogy többször kértük már,hogy vezessék hozzánk a két tudós szellemet, anélkül, hogy kérésün-ket teljesítették volna. Én ugyan a magam részéről a könnyebb olda-láról vettem az egészet, de Antalt nem bírtam megnyugtatni. Közele-

335

dett végre az utolsó nyári szeánszunk. Eszünkbe sem jutott, hogyezen a gyűlésen óhajunk teljesüljön. „Hát ki kell békülnünk egy kisblamázzsal előfizetőink szemében” hangoztattam. S csakugyanblamiroztuk is magunkat, csakhogy nem olvasóink szemében, ha-nem, — ami reánk nézve fájdalmasabb volt — vezetőink előtt.

A vidékről ugyanis egészen váratlanul érkezett sógorom Dr. V.és eljött velünk a szeánszra. Írásba foglalva hozott magával egy avezetőszellemeink elé terjesztendő kérdést: „Mit várhat a tudomány aspiritizmustól, és miképpen lehet e kettőt egymással összhangzásbahozni?”

Alajos médiumot azonban egy alantas, önerejében bízó és azzalhivalkodó, erőszakoskodó szellem nyomban a delejezés után lefog-lalta magának és máris nagy hangon beszélt általa. Ezt a helyzetettehát Dr. V. nem találta alkalmasnak arra, hogy kérdését előterjessze,azonban intuitív médium lévén, erős befolyást érzett, hogy csak ol-vassa fel a kérdést. Megjelent a két tudós szellem egyike, aki nagyörömét fejezte ki, hogy a felvetett kérdés alkalmat ad neki eszméinekkifejtésére és a vitatkozások befejezésére.

De nemcsak hogy a vitatkozások nyertek befejezést a teljesen vá-ratlanul felvetett kérdés révén és mentettek ki zavarunkból, hanem ezalkalommal a két régi ellenfélnek kibékítése is megtörtént. Módfelettérdekessé vált ezáltal záró-gyűlésünk és végtelenül meghatóan zárultle két jelenlevő beszélő médium révén a latin nyelven elhangzottengesztelő jelenet. (Nem emlékszem már, melyik beszélőmédiumműködött akkorában Alajos mellett. )

Ez incidensből nemcsak okulást merítettünk, hanem hitünk és bi-zalmunk is erősen meggyökerezett magas vezetőink bölcsességébenés hatalmában. Nyilvánvaló volt, hogy ők előttünk megmagyarázha-tatlan módon képesek előidézni a helyzeteket s felhasználni az esz-közöket akként, hogy azt a mi gyenge eszünkkel fel nem érjük. Éppazért bátran bízhatunk intézkedéseikben, akik Isten akaratának enge-delmes végrehajtói.

Azért minden jól van úgy, ahogy van, ha nem is értjük. Nincs te-hát vak véletlenség, hanem csupán egy bölcs, láthatlan kéznek gond-viselésszerű intézkedése.

Ami azonban a legfrappánsabbul hatott ezen a szeánszon, mely-ben a két ellenséges tudós szelleme között a kibékülés létrejött, az

336

volt, hogy Bayer Károly legelőször rajzolt két kezével egyidejűlegkét szellemképet, még pedig e két tudós szellemét:

E két mellkép az egész képgyűjteménynek legkiválóbb példánya.Teljesen elüt a többi, mélyen süllyedt bűnös, züllött, közönségesgonosztevő típusától. Különösen az egyik tudós, aki a közleményeksorán Eugen név alatt szerepel és aki mint tisztultabb, haladottabbszellem a kibékülést iniciálta, köti le előkelő magatartása és nyájasarckifejezése által a szemlélő rokonszenvét és érdeklődését. Míg amásik tudós, mint a tüzes támadó és üldöző fél, még kevéssé foltosarcú szellem ugyan, de azért a periszpritje ép, minden folytonossághiánya nélkül és nem olyan, mint aminő a legtöbb bűnös periszpritje.

A szellem periszpritjében ugyanis ki van fejezve a lélek minősé-ge, értéke, foka. Ez éppúgy leolvasható róla, mint a hullából kór-bonctanilag az, hogy milyen szervi elváltozásban szenvedett az illetőember életében. A gonosz erkölcsök: paráznaság, gyilkosság, gyűlö-let, álnokság, bosszúvágy, gőg, felfuvalkodottság, kegyetlenség stb.fluidáris szövetelváltozás által: kinövés, kilyukadás, elferdülés, elfa-julás képében nyilvánulnak a periszprit megfelelő részén, mint pél-dául a rák, gümőkór stb. a test szerveiben. Ami a testnek a betegség,az a lélekre nézve a hűn — szintén betegség, amelyet a szellemegyénperiszpritjében átvisz magával a túlvilágba. Azért is mondta KrisztusUrunk a bénultnak: „Kelj fel és járj, a te bűneid meg vannak bocsát-va. „

A Bayer-féle rajzokban mintegy illusztrációt szolgáltattak veze-tőink amaz oktató, intő szavaikhoz, melyekben azt mondták, hogy azirigység, elbizakodottság stb. bűnök „lyukat rágnak a lélekben, vagysűrűsödést hoznak létre. „ Láthatunk a szellem periszpritjén olyansűrűsödésből származó kinövéseket s folytonossági hiányokat, mint-ha az egerek rágták volna ki.

Végre még Bayer Károly médiumi rajzolására nézve meg kelljegyeznem, hogy ő többnyire rá sem nézett a rajztáblára, jóformán rásem nézhetett, minthogy rajzolása közben általa rendszerint beszélt isvalamelyik szellem. Olyankor a fejét hol jobb, hol baloldalt hajtotta,mintha egy, oldala mellett álló szellemhez intézné szavait.

A különben érthetetlen beszéd hanglejtése és modora olybá tűntfel, mintha szemrehányást, vádaskodást, szidalmazást fejezne ki.Némelykor pillanatnyi szünet után a hang és gesztus változása sejt-tette, hogy másik szellem kerítette hatalmába a médium beszélőszer-

337

veit, aki az előbbinek beszédjére még hangosabban ráduplázott.Máskor megint mintegy mentegetődző, békéltető, kérlelő, nyájasabbhang csendült meg. Néha úgy látszott, mintha egy harmadik szellemvetné közbe magát, aki mindkettőt lehurrogva, fenyegetve aposztro-fálta, hogy végre kibékülésre ösztökélje mindkettőt. Mert az egyik-hez lármásan, a másikhoz meg nyájasan intézte szavait.

Ilyen rendkívül érdekes jelenet játszódott le egy ízben házamnálegy privát szeánsz alkalmával, melyen Adelma, Ödön és Katalin isrészt vettek.

Legelől egy skót szellem jelentkezett Alajos médium által. Kata-lin tudott skótul, tehát lefordította beszédje tartalmát. Ezt azon félvadszellemcsoportok egyike váltotta fel Alajos útján, melyek rendesenBayer által nyilatkoztak. Egy másik meg ugyanakkor Bayer általjelentkezett. E két ellenséges, gyűlölködő szellem iszonyú lármával,vad szenvedélyességgel támadott egymásra, elhalmozta egymástszidalmakkal és fenyegetésekkel, majd hogy tettlegességre nem ke-rült a dolog. E zenebonás jelenet alatt Adelma médiumilag leírta afennforgó perpatvar tartalmát. Végre azután megjelent egy harmadikszellem, aki a két háborúskodó szellemet egymással kibékítette. Deennek részleteire, valamint arra, hogy milyen keleti félvad néptörzs-ből való szellemek közt folyt le ez az érdekes jelenet, már nem em-lékszem. Nevezetes azonban, hogy némelykor, különösen ün-nepélyes alkalmakkor, midőn az előző szellemnyilatkozat magasztosvolta áhítatos hangulatba ejtette a gyülekezetet, vezetőink Bayer általmondatták el a záró hálaimát német nyelven. Bayer Károlyt ilyenkorvagy a transzban levő médium által hívták fel erre, vagy pedig őmaga spontán, felhívatlanul felugrott és elmondta az imát. TöbbnyireLáng Mihály, Bayer Károly egyházának ékesszólásáról híres lelké-szének szelleme szólalt meg általa. Csak magasabb szférából csen-dülhet ilyen elérhetetlenül magasztos, mindnyájunkat megremegtetőima. Fájdalom, hogy egyikét sem bírtuk a feledéstől megóvni.

Anna delejező médiumitása. Bukása.Vezérszellemeink jóslata, hogy Bayer Károly felesége csodásan

segíthet rajta, hogyha naponta háromszor megdelejezi, sőt író ésrajzoló médiummá is válhatik, nem csak rá nézve teljesedett be fé-nyesen, hanem az is bevált, ami Adelma által spontán jósoltatottBayernéról, hogy t. i. a mechanikus delejező képesség kifejlődhetik

338

nála olyképpen, hogy tisztult szellemek vezetik kezeit a beteg fölött,úgy ahogy ez Adelmánál történik. Bayerné csakugyan rendkívül sokdelejjel rendelkező egyénnek bizonyult, akiből csak úgy áradt a de-lej.

A gyógymédiumitás gyakorlása azonban még sokkalta nagyobbmérvben követeli mindazon erények bírását, amelyek minden más-fajta médiumra nézve kötelezők. Szilárd hit és buzgó imádság mellettalázatosság, önzetlen odaadás, engedelmesség és a felebaráti szeretetszolgálatában való buzgólkodás is kell, hogy ékesítse őt s hogy minde tulajdonságokat egyedül mennyei Atyánk dicsőítésére használja fel.

Bayernéban ugyan nem hiányzott a hit és szívjóság, de egyebennagymérvű öntúlbecsülés, sértődés és makacs akaratosság is lakozottbenne, mely hibák elburjánozva, elnyomták a benne rejlő két jó tu-lajdonságot. Természetes, hogy ily sarkalatos jellemhibák mellett abenne levő delej nem tisztulhatott meg salakjától, sőt mindinkábbnövekedett benne a villamosság, amiért deleje leginkább csak alantasszellemek eltávolítására vagy oly betegségek ellen volt alkalmazható,amelyek alantas szellemek fluidáris befolyásolásából keletkeztek.Ennélfogva magasabb, vagy csupán tisztult szellemek sem moz-gathatták Bayerné kezeit. Némi jóakarat és önfékezés által hatvá-nyozhatta volna delejét arra, hogy oly betegségben is ér-vényesülhessen, ahol tisztább delejes erő kívántatik meg. De Bayernéerőnek erejével írómédiummá akart fejlődni, hogy fia szellemévelérintkezhessék; erre pedig sem képessége, sem hivatása nem volt ésvezetőszellemeink ezt nyíltan meg is mondták neki.

Végtelen sok vesződésünk volt Bayerné hiú, sértődő és makacstermészetével dacára annak, hogy oly kényesen bántunk vele, mint ahímes tojással. De ez mitsem használt. Mindig talált okot, hogy sért-ve érezze magát. Olyankor aztán sztrájkolt, hetekig nem jelent meg afejlesztő szeánszokon.

Valóságos probléma volt ez a vaskos, drabális, vörösarcú asz-szony a psychologus és fiziognomus előtt egyaránt. Bátortalan,gyermekdeden szégyenlős létére hajtövig elpirult, ha idegen emberrelkellett beszélnie és emiatt fázott az ismeretlen emberekkel valóérintkezéstől. De amellett féktelen uralomvágy és makacsság élt alelkében. S miután állásánál és viszonyainál fogva ezt nem érvénye-síthette, a férjével és — míg élt — fiával szemben éreztette vasakara-

339

tát, körünkben pedig enyhébb formában követelőzés és sértődés általjuttatta kifejezésre.

Többször megesett, hogy vezető szellemeink valamelyik be-tegnek megdelejezését bízták rá és dacára annak, hogy elfogadta amegbízást, többnyire cserbenhagyott engem, aki hiába vártam őt abeteg házánál, miután szégyenlős természeténél fogva csak azonfeltétel alatt ígérkezett odamenni, hogyha én is ott leszek. „Mit fog-nak mondani rólam, hogyha odamegyek” — hangoztatta többnyire.Pedig mindenütt, ahol kíséretem mellett megjelent, rendkívül nyája-san és szíves előzékenységgel fogadták.

Az Adelmától visszakapott leveleim egyikében rábukkantam egyBayernéról szóló jelentésemre, melyre bizony már nem is emlékez-tem volna.

Gróf... y fluidáris bajban szenvedett, melyet az orvosok idegbaj-nak minősítettek és melyet nem bírtak gyógyítani. Adelma vezető-szellemei azt javasolták, hogy Bayerné magnetizálja meg a beteget,Ismerve Bayerné idegenkedő természetét, a beteg grófot elkísértemhozzá megdelejeztetésre. Többszöri delejezés után a beteg tetemesenjavult, azonban valami közbejött izgalom folytán visszaesett és nembírt kijárni Bayerékhoz. A vezetők meghagyták, hogy Bayerné men-jen a beteghez, amit Bayerné ismételten meg is ígért ugyan, de nemteljesítette ígéretét s mint már gyakorta, most is renitenskedett.

Megkérdeztük tehát vezetőinket, vajon Bayerné ily körülményekmellett képes-e általában betegeket delejezni. Amire szószerint akövetkező választ kaptuk: „Nagy örömünkre szolgál, hogy ti érettenmegfontoltátok és tisztán átlátjátok a dolgot. Bayerné csakugyanalkalmatlanná tette magát arra, hogy tovább is betegeket delejezzen.Ahelyett, hogy... y-re delejt vinne át, még inkább az övéből vonna el,ami pedig görcsöket okozna, és őt mindenkorra elriasztaná a szellem-tantól. M., aki erős médium, delejezze a beteget és többet fog nekihasználni, mint Bayerné deleje használt volna. „ Ez néhány nap múl-va csakugyan fényesen bevált.

Így esett el Bayerné a magnetizálástól, illetőleg önönmaga okoz-ta képességének megfogyatkozását. S mivel vezetőszellemeink arraoktatnak, hogy a médiumitás gyakorlása az egészség fentartásánakelengedhetetlen feltétele, azaz, hogy akiben médiumi hajlam lap-pang, az csak akkor lehet teljesen egészséges, hogyha a médiumitásátfejleszti és gyakorolja, a magnetizálás szünetelésével Bayerné is

340

megbetegedett. A benne felhalmozott duzzadó fluidumok, melyekethivatásszerűen ki kellett volna adnia és folyton újakkal kicserélnie,benne megsűrűsödtek, depraváltak és visszahatólag károsan befolyá-solták a vére minőségét. A fel nem használt, megromlott fluidok utattörtek maguknak lábain úgy, hogy Bayerné sok éven át, holta napjáignem hagyhatta el ágyát, amíg a halál meg nem váltotta kínjaitól.

Bayernéval körünket újabb csalódás érte. Íme megszaporítottaazon médiumok hosszú sorát, akik hivatva voltak Isten szőlőjébennagy munka végzésére: Isten dicsőítésére, testvéreik boldogítására éssaját haladásukra. S lám meddőn maradt ténykedésük által üres kéz-zel és szégyenkezve fognak odaát felébredni, látva, hogy nem gyü-mölcsöztették az útravalóul adott tőkét — a hitet, a világosságot —hogy arra támaszkodhassanak, annak fényénél találják meg az utat,amelyen járniok kell, hogy az Atyához közeledhessenek végeztévelannak a munkának, amire fogadalmat tettek.

Sajnos, a médiumoknak kicsiny, majdnem elenyésző töredékebírja csak felfogni azt a nagy kegyelmet, mellyel jóságos Atyánkőket megáldotta, magasztos szolgálatába fogadván őket. Nagy elra-gadtatással fogadja ugyan valamennyi az isteni adományt, de miha-marább ellankad, elernyed legnagyobb részük. De azok aztán, akik-ből a felelősség érzetének akkora mértéke sugárzik ki, hogy a reájukmért isteni rendeltetésnek hűen meg-megfelelnek, azok valóban bol-dogoknak vallhatják magukat!...

VIII. ALAJOS MÉDIUM.Alajos első kísérletei.

Alajos médium még 1866-ban ismerkedett meg a „szellemekkelvaló érintkezés lehetőségével”; — a „spiritizmus” elnevezés akkotájtugyanis még nem ment át a közhasználatba. Tehát korábban foglal-kozott a spiritizmussal, mint Prochászka Antal, feleségének mostohaapja, akit éppen ő figyelmeztetett, illetőleg ösztökélt a spiritizmustanulmányozására. Elég érdekesnek és feljegyzésre méltónak találomazt az utat és módot, amelyen Alajos a spiritizmus megismeréséhezjutott, így tehát e helyen röviden közlöm.

Alajos ugyanis francia leckéket vett egy Piacet nevű francia szü-letésű nyelvmesternél, annál a kiváló kopogtató (typtologiai) médi-umnál, akiről már szóltam. Egy alkalommal Piacet a leckeóra alattegy 12 éves csodaleányt emlegetett, akinek ajkai által állitólag elhalt

341

emberek lelkei nyilvánulnak. Felszólítá, hogy keressék fel — háthaaz ő elhunyt egyetlen leányának lelke is fogna nála jelentkezni. Egynapon el is mentek a leány szülőinek házához.

Egy asztal körül láncot képeztek, mire a leány csakhamar álombamerülve mindenfélét beszélt. De mindez nem imponált Alajosnak, —különös, esetleg kóros álomszerű állapotnak tartván az egészet. Elha-tározták azonban, hogy gyakran felkeresik, illetőleg megfigyelik aleányt. Egy alkalommal a leány énekelni kezdett. Alajos megdöb-bent, de még inkább megdöbbent Piacet, midőn leányának hangjáraismert, sőt azon kedvelt dalokra is, melyeket zongorakíséret mellettgyakran énekelt. Erre már nagy érdeklődéssel kísérte a további jelen-ségeket.

Ülés után egyről-másról beszélgetve tudakozódott, mily módonjutott a leány e csodás adományhoz. A leány habozás nélkül el ismondta. Hazaérkezvén azonnal hozzáfogott ő is a kapott utasításoknyomán a kísérlethez.

Nővérétől egy szál hajat kért, annak végére sima karikagyűrűtkötött. A hajszál szabad végét két ujja közé fogva a gyűrűt egy ürespohár fölé olyképpen tartotta, hogy a gyűrű a pohárban szabadonlengett. Csendesen tartotta a szálat és várva várta az eredményt. Azutasítás ugyanis úgy hangzott: hogyha a gyűrű mozogni fog és apohár oldalához ütődik — esetleg; többször — az biztos jele annak,hogy benne is lappang a leányéhoz hasonló tulajdonság és ebben areményben folytassa a kísérletet.

Nem sokáig kellett tartania a hajszál végét és lesnie a gyűrűmegmozdulását, mert már néhány perc múlva észrevette, hogy agyűrű csakugyan mozogni kezd. Mozgásokat tett jobbra-balra —hasonlóan az óra ingájához — mindig élénkebben addig, míg a pohároldalához ért. A gyűrű végre gyors tempóban, nem csupán jobbra-balra, hanem körbe is kezdett mozogni. Néha meg-megállt: egy-kétpillanatra, majd újra folytatta ezt a játéknak tetsző mozgást. Midőnegy ízben megállt, a kapott utasítás szerint azt a kérdést intézte amozgó gyűrűhöz: „Hogyha egy elhunyt ember szelleme vagy:nyilatkozhatol-e? Ha igen, akkor érintsd a pohárnak egyik oldalátháromszor egymásután”.

Alig, hogy azt kimondta, a gyűrű megmozdult és háromszor ütő-dött a pohár oldalához. E siker után már több kérdést, illetőleg kéréstintézett a láthatatlan intelligenciához, mert hiszen kétséget kizáróan

342

olyant kellett a jelenségekben felismernie. Továbbá abban állapodottmeg, hogy a gyűrű jelölje meg a tagadó választ egy ütéssel, az igen-lőt két ütéssel és a kétest három ütéssel. Ezzel a három jelzéssel máregész társalgást folytathatott. Ekképpen tudomást szerzett egyről-másról, amiről ezelőtt fogalma sem volt. Igaz, hogy hosszadalmasvolt és sok időbe került az ezúton folytatott társalgás, mindamellett(lévén alapvető munka) érdemes volt a fáradság, mert bizonyítékotnyert az elhalt emberek szellemeivel való érintkezés lehetőségéről.

Piacetnek nem volt most már nagyobb vágya, mint az, hogy ő ál-tala jelentkezhessék elhalt leányának szelleme. Az ezirányban feltettkérdésre igenlő választ kapott, t. i. hogy üléseket tartson otthon afeleségével naponta egy előre meghatározott órában s kitartással éstürelemmel várják be a jelenségeket. Hosszú időre rá be is álltak ajelenségek s habár nem úgy, ahogy Piacet óhajtotta, hanem kopogá-sok (typtologia) által, mindamellett teljesen meggyőző módon érint-kezhetett elhalt leányának szellemével.

Ez a kopogtatás azonban nem tévesztendő össze az asztallábemelkedése által kiváltott kopogással, hanem ez a médiumitás egyiklegmeggyőzőbb módja. Ugyanis az asztalláb emelkedése tért enged acsökönyös hitetleneknek mindenféle kifogásokra és ellenvetésekre,holott a tiszta typtologiai médiumitás révén létrejött jelenségekkelszemben minden elcsépelt ellenvetés elesik és kudarcot vall. Ez amédiumitás épp oly ritka, mint a direkt szellemírásra valómédiumitás. Ez utóbbit még jó magam sem láttam. S valóban a Pia-cet médiumitása révén számos hitetlen ember győződött meg egyláthatatlan intelligencia felől, midőn a médium asztalra tévén a keze-it: tiszta érces, kopogó hangok hallatszottak az asztalban, az ablakon,a mennyezeten, vagy bármilyen bútordarabban, aszerint amint egyikvagy másik jelenlévő ezt vagy amazt a jelenséget kívánta. A kopogó(az abc- szerinti) kibetűzésből találó, intelligens, néha megkapó fele-letek jöttek. Piacetnak tehát megvolt a nagy öröme, hogy elhalt leá-nya szellemével érintkezhetett s e mellett sok elfátyolozott elméjűembert segített a világosság elnyeréséhez.

Alajost azonban a gyűrű megmozdulása révén létrejött köz-lekedés, illetőleg médiumitás sehogy sem elégítette ki; más módjátóhajtotta tehát a szellemekkel való érintkezésnek. Kérdésére, vajonaz írástól várhat-e eredményt, igennel feleltek. Tehát meg is kísérelteés így írómédiummá vált. De ez sem képezte vágyának netovábbját,

343

hanem azon törte a fejét, hogy apósát, Prochászkát, miképpen térítsemeg a spiritizmusnak. Antalt azonban sem Alajos írása, sem pedig agyűrű-experimentum nem bírta meggyőzni. De még csak érdeklődé-sét sem bírta annyira felkelteni, hogy legalább a kísérletezés terérelépjen.

Prochászka Antal akkortájt még a maga módja szerint világfi,mulatós természetű ember volt. Egy asztaltársaság körében ő rendez-te a dalos előadásokat, leleményes, vígságos jeleneteket. Ilyenekkifundálása és rendezése képezték akkoriban teljes ambícióját. Ala-jos ellenben azzal a célzattal szegődött hozzájuk, hogy a társaságegyik-másik tagját megnyerhesse a spiritizmus eszméjének és ezekrévén terelje Prochászkát a spiritizmusra. S ez csakugyan sikerült isneki: a kompánia egyik-másik tagját tényleg el is hódította. Ezekazután közös megállapodásra jutottak, hogy egyenként, egymástólfüggetlenül fogják Antalt ostromolni. Erre Antal meghökkent. „Ho-gyan, ez is, amaz is komolyan veszi és hiszi azt, amit Alajos állítottés akitől ezt sehogy sem akarta elfogadni?” Ez Antalt gondolkozóbaejtette. Rászánta magát, hogy dr. Eschenmayernek a magnetizmusrólszóló könyvét elolvassa. E könyv tartalma döntő hatású volt Antalra.Mindamellett nem elégedhetett meg a hittel, hanem pozitív irányúszellem lévén, személyes meggyőződés útján óhajtotta kutatni a valóigazságot.

Antal, ahogy későbben rendíthetetlen tölgyfaként oszlopa volt aspiritizmusnak, már eleve kemény tölgyfának bizonyult, mely ugyannehezen gyullad meg, de parazsában szívósan meg is tartja a tüzet.Holott mindazok, Alajos kivételével, akik könnyű hittel elfogadták aspiritizmust és nagy buzgalommal fáradoztak Antal megtérítésén,puhafaforgácsként hamar lobbot vetettek, de viszont az idő folyamá-ban elhamvadva tüzük, mihamarabb el is aludt.

Minthogy én csak 1869-ben kerültem a pesti kicsiny spiritistatársaságba, a fentebbieket csak Antal és Alajos szóbeli közlései útjántudtam meg. Az alábbi események azonban közvetlen szemtanúsá-gom és közreműködésem mellett játszódtak le.

Gyakran esett szó köztünk Alajos írómédiumitásáról, aki azon-ban sohasem írt szeánszainkon, sőt sohasem láttam őt írni. Minthanem vetett volna nagy ügyet médiumi íróképességére, csak pro domogyakorolta azt. Azonban e képesség egy alkalommal kiváló szolgála-tot tett neki.

344

Alajos ugyanis fővárosi tanító lévén, sokat kellett szenvedniespiritista meggyőződése miatt. Kollégái lenézték; föllebbvalói, aziskolaszék és a felügyelőség zaklatták. Akkortájt a spiritizmus mégnem dicsekedhetett oly díszes képviselőkkel, mint manapság, midőnvilághírű tudósok és magasrangú férfiak nagy sora nyilvánosan hívő-jének vallja magát. Akkortájt a spiritizmus a közfelfogás szinte har-lekin mezben, csörgő sapkával jelent meg. Alajos ismerve feljebbva-lóinak animozitását, különösen pedig az iskolaügyet vezető tanácsosnyilatkozatát, hogy t. i. nem nyugszik meg, amíg őt el nem mozdítjaaz iskolából — minden ereje és igyekezete latba vetésével meg-kettőztetett szorgalommal végezte kötelességét, hogy ellenségeinekalkalmat ne szolgáltasson arra, hogy beléje kössenek.

A vizsga előtti napon sok mindenféle teendőt kellett Alajosnakelvégeznie: a gyermekekkel az éneket ismételten begyakorolnia,mivel ebben gyengék voltak. Attól tartott ugyanis, hogy azt kifogá-solva, ürügyül vehetik a gáncsra. A kimutatást és egyéb előterjesz-tendő írásbeli munkát a késő esteli órákra kellett halasztania. A napfáradalmai s vacsora után hozzá is fogott a munkához. De majd kővévált az ijedtségtől, midőn felöltözve az ágyon felébredt — az égőlámpa az asztalon, az ablakon meg besüt a nap. Leugrik az ágyról és— készen, de nem az ő írásával találja a kimutatást. Szebben és job-ban elvégezve, mint ahogy ő írhatta volna ébren... Nyilván, elernyed-ten, álmosan transzba merült és a szellem végezte el az ő kezével amunkát.

Alig maradt annyi ideje, hogy kellő időben megjelenhessen avizsgán, ahová az énektől való aggodalom kisérte. A vizsga kitűnőensikerült. Alajos alig mert hinni fülének, midőn a gyerekek rágyújtot-tak az énekre. Soha olyan összhangra nem bírta őket dirigálni. Tapsés brávó hangzott. Az iskolaszék, bár fanyalogva, kénytelen volt jóképpel harapni a savanyú almába és valamennyi osztály közül Alajososztályának adni az elismerés koszorúját.

Sötét ülések Alajossal.Alajos oszlopos médiumnak bizonyult ugyan, de ez alatt nem azt

értem, mintha általa nyomban magasztos szellemnyilatkozatokat,oktatásokat kaptunk volna, sőt ellenkezőleg: hetekig, hónapokigtartott, míg nagy ritkán elhangzott szájából egy-egy rövid szólambanfoglalt intézkedés vagy utasítás azokra a teendőkre nézve, melyeket a

345

vezérszellemek Alajos médiumitásának fejlesztése céljából reánkbíztak.

De már e jelenségekben is felismerhettük, hogy Alajos oly fábólvaló médiumi szervezet, melyből a szellemek majdan tetszésük sze-rint mindent fognak faraghatni, ami, és amiként az céljuknak megfe-lel. Felismertük továbbá, hogy vezetőink oly géppé idomítják át ezt aszervezetet, amely fölött az idegen szellem — a médium szelleménekkizárásával — feltétlenül uralkodhassék. A nagy apparátussal ésgonddal kezdeményezett előkészítésekből ítélve látnivaló volt, hogymily nagy súlyt fektetnek a vezérszellemek Alajos médiummá valókiképzésére.

Egy napon ugyanis Adelma médiumitása révén váratlanul azt azutasítást kaptuk, hogy tartsunk naponta sötét szeánszokat Alajossal.Szükség esetére, mondták, hogyha t. i. az asztráltörvények a homálytavagy félhomályt követelik, megadják majd az ahhoz való utasításo-kat és nyomatékosan követelték ezeknek pontos betartását.

Ezekhez képest tehát elrendezkedtünk és olyan lámpával és er-nyővel láttuk el magunkat, melynek segítségével a félhomály mindenárnyalatát nyomban előidézhettük. Hogy mi minden fordult elő eze-ken az üléseken, azzal e helyen nem foglalkozom bővebben. Hogyazonban t. olvasóim némi fogalmat alkothassanak maguknak, e je-lenségekből ízelítőül egyet-mást elmondok.

Kezdetben az ülések csak félórára voltak meghagyva, későbbenpedig vezetőink egy teljes órára hosszabbították. Csak Antalnak,nekem meg a feleségemnek engedtetett meg, hogy azokon részt ve-hessünk. Néhány hét múlva vezető szellemeink Bayer Károlynak és amár delejező médiummá vált feleségének, Annának is megengedtéka hozzánk való csatlakozást. A szükségessé vált magnetizálásra vagydemagnetizálásra hol Johanna, hol Antal jelöltetett ki. Engem pedigcsak a 72-es évben kezdtek delejezésre felhasználni.

Rövid megnyitóima után a lámpát lecsavartuk. Alajos egykereveten ült, ahol szükség esetére le is fektethették a rendező szel-lemek, ami az első időben rendesen meg is történt. Mi jelenlévőkpedig mintegy lépésnyi távolságban félkörben foglaltunk helyet.

Alajos első időben ébren maradt s csak később, néhány hét múl-va merült álomba. E korszakban mindent látott, ami körülötte történtés megérezte mindazt, amit vele végeznek, s amiről az ülés berekesz-tése után híven referált nekünk.

346

Ahogy a lámpát lecsavartuk, Alajos nyomban érezte, amint kétkéz megragadja karjait, azokat nyomkodja, forgatja, hajlítja, s ide-oda ráncigálja. A körülötte levő sötétség mintegy megelevenedett:zörrenés, suttogás, csoszogás hallatszott. Látott különféle fényjelen-ségeket, cikázó elektromos vonalakat, fénycsóvákat, pontocskákat,mozgó, gőzölgő felhőket. Gyakori jelenség volt egy emberfelettinagyságú férfifej, még pedig oly közelségben, hogy a homlokánkunkorodó hajfürtöket tisztán kivehette. Mintha ez a szellem az alá-rendelt, munkáló szellemeket dirigálná. Egyik helyen pedig állandó-an látott egy nagy fénylő, rezgő pontot, mely azt a benyomást keltet-te, mintha erről a pontról indulna ki az összes ott lejátszódó művele-tek ellenőrzése.

Olykor látta az égboltozatot, teleszórva fénylő, rezgő csilla-gokkal, amelyek néha füstölgő, sötét alakok által percekre elsö-tétültek. Olyankor végig suhogott az a nagy férfifej, mire a sötétalakok hamarosan szétoszlottak és újra láthatóvá lett előtte a csilla-gos égboltozat.

Amíg ezek a látomások Alajos előtt elvonultak, azalatt folytondolgoztak rajta a láthatatlan lények: nyomkodták, forgatták, ide-odahányták, vetették, mint egy élettelen tárgyat. Jéghideg kezei mellettnéha egész teste izzadásban volt, máskor meg az egész teste hidegrevált. Majd rövid, artikulátlan hangokat kezdtek kilökni a szájából. Silyenkor a szeánsz bevégeztével Alajos nem bírta kinyitni a száját.Csupán jelek által tudathatta velünk, hogy nem bír szólani. Akkorírás által Antal révén utasításokat kaptunk, melyek delejezésre, dele-jezett víz ívására, vagy azzal való mosakodásra stb. vonatkoztak.

Egy napon, mindnyájunk örömére, Alajos transzállapotba esett.S mivel ettől kezdve már csak félhomály volt rendelve, mindentmegfigyelhettünk, ami rajta történt. Leírhatatlan dolgokat vittek vég-be a láthatatlanok Alajos minden egyes testrészével Nincsen olyangimnasztikai gyakorlatmód, mely egy ülő vagy fekvő emberi testáltal kivihető, amelyet a szellemek Alajossal nem végeztettek volna.Szerencse, hogy a kerevet elpusztíthatlan bakbőrrel volt behúzva.Minden másnemű szövettel bevont kanapé foszlányokra rongyoló-dott volna. De azon nem bírtak kifogni a szellemi munkások. Mis-kolcról hoztam ezt. Nevezetes, hogy minden értékesebb újdonatújbútoromat eladtam Miskolcon, csupán ezt az egy darabot hozattam

347

ide. Most megvan még és hihetőleg még több nemzedéknek fog szol-gálni.

Az Alajosnál megindult médiumi beszédet eleinte csak arrahasználták fel a szellemek, hogy a médium körül végbemenő jelen-ségeket nekünk megmagyarázzák, s egyben tudassák velünk, hol ésmily módon kívánják közreműködésünket. Oktatásuk pedig akkori-ban kizárólag arra szorítkozott, hogy felébresszék bennünk a fölöt-tünk őrködő vezérlet iránti rendíthetlen bizalmat — bármily ijedel-meseknek látszanának is a jelenségek. S mondhatom, hogy ezek abátorító ösztökélések nagyon is helyénvalók voltak, mert olyan jele-netek játszódtak le szemeink előtt, melyek bátorságunkat és bizal-munkat kemény próbára tették.

A szóbeli nyilatkozatok Alajosnál eleinte nem jöttek olyan fo-lyékony beszédben, mint rendszerint másfajta beszélő médiumoknál,hanem szakadozottan, nehézkesen, dadogón, — mintegy kilökve amédium szájából. Beszédje leírására nem is kellett stenograf; ké-nyelmesen, minden erőlködés nélkül leírhatta azt Antal is.

Alajos teljes automata volt a szellemek kezében. Hogy t. olvasó-im megérthessék, hogy az idegen szellem által miképpen jött létre abeszéd és miért kellett ennek az első stádiumban számos akadálylegyőzésével, illetőleg elhárításával végbemennie — erre szolgálja-nak a következő magyarázatok:

Mindenekelőtt legyünk tisztában az „emberháromság” felől,mely szellemből, fluidikus testből, vagyis lélekből (periszprit) ésanyagi testből áll, valamint azzal is: milyen összeköttetésben és köl-csönös viszonyban állanak ezek egymással.

A szellem, Isten alkotása, önmagából saját teremtménye, nemléphet közvetlen összeköttetésbe az anyagi testtel, hanem csak a lélekáltal, mely Őt mint burok veszi körül. Ebben a lélekben van az erő,amely a szellemet vele összekapcsolja egy rendkívül nyúlékonyfluidikus szalaggal, amely delejes. A lélek szintén csak közvetettkapcsolódásban, fluidikus szalag által van összekötve a testtel, melyszintén delejes. Azonban a szellem és lélek közötti delejesség erő-sebb, mert szellemibb, ritkább. A lélek és test közötti gyengébb, mertanyagiasabb, sűrűbb. A szellem az őt a lélekkel összekötő nyúlékonyszalagja révén ideiglenesen kivonulhat, eltávozhatik az ember testé-ből. Már most vizsgáljuk meg azt a processzust, melynek révén Ala-josnál ez az állapot létrejött, melyet extázisnak nevezünk.

348

Alajos szelleme kivonul a testből, de nem viszi magával aperiszpritjét, hanem azt benne hagyja a testben. Ennek a fel-használásával egy idegen szellem — akaratereje által — össze-köttetésbe lép az Alajos szelleme által elhagyott testtel és fel-használja ennek periszpritjét, mint áramvezetőt, a megnyilatko-zásához. Ismétlem, hogy a periszpritjétől, a lelkétől elvonult Alajosszelleme nem szakította el az összeköttetést a testtel, — hiszen ezhalált jelentene a testre nézve, — mert azzal a nyúlékony, fluidikusszalag által folyton össze van kötve. Hogy pedig az idegen szellemösszekapcsolódásában és megnyilatkozásában zavartalanul és simánjuttathassa akaratát kifejezésre, elsősorban szükséges, hogy a médi-um szelleme teljesen tétlenül (passzív) maradjon, hogy az Idegenszellemet ne zavarja.

Igen ám — csakhogy éppen Alajos szellemében még nem lako-zott kellő bátorság és önbizalom arra, hogy a testétől való eltávozás-ban, e szokatlan helyzetben, midőn a világ-aetherben szabadon le-beg, tétlen maradjon. Mint az úszást tanuló gyermek a híg elembenaz elmerüléstől, illetőleg a megfúlástól fél, éppúgy félt Alajos szel-leme a testétől messzire való eltávozástól és folyton ráncigálta —vezetőink ipsissimum verbuma — az összekötő fluidikus szalagot.Ezáltal az idegen szellem meg volt akadályozva abban, hogy uralehessen Alajos periszpritjének, mely nélkül azt nem használhatta felnyilatkozataihoz áramvezetőül.

Ez volt a fennálló akadályok egyike, melyek a közlemények za-vartalan, sima lebonyolításának az első időben útját állták.

A másik akadály Alajos anyagi szerveiben rejlett. Ezek még nemvoltak eléggé lágyak, engedékenyek, hajlékonyak, rugékonyak.

Végül még egy harmadik akadály is állott fenn — önmagában azidegen szellemben. Azok a szellemek ugyanis, akiket a létezőasztráltörvények szerint e kezdő médiumnál alkalmazni lehetett, mégnem állottak a tudás azon magaslatán, hogy ezt a kivételes, ritkaság-számba menő médiumi szervezetet ismerhették volna. Csakis tágabbtudáskörrel bíró, magasabb szellemek teoretikus magyarázatainak ésútbaigazításainak nyomán próbálták ezt a gépezetet céljuknakmegfelelőleg mozgásba hozni és dirigálni.

Mindezeknek az akadályoknak az elhárítására, illetőleg le-küzdésére szolgáltak a praeparáló, fejlesztő szeánszok.

349

Az alantas szellemek munkája.A felmerült nehézségek közt a vezetők legfontosabbnak nyilván

azt nézték, mely Alajos szellemének kishitű bátortalanságában nyil-vánult; tehát ezt igyekeztek mindenekelőtt legyőzni. Alajos szelle-mének abbeli aggodalmát — mintha az aetherben eltévedhetne ésvisszafelé a testéhez való utat nem találná meg — rábeszélés, bátorí-tás és kapacitálás által igyekeztek eloszlatni. Végre segédkezésük éstámogatásuk mellett gyakorlati próbálgatások által végképpen le-győzték aggodalmát...

Figyelmeztetem t. olvasóimat, hogy fejtegetésemnek további fo-lyamában, amidőn földi viszonyainkat egybevetem aszellemvilágiakkal, midőn azt mondom, hogy bolygónk alsó szférái-ban olyanok a viszonyok, mint itt a földön levők, ezt csak könnyebbmegérthetés céljából teszem, mert tulajdonképpen épp ennek ellen-kezője felel meg a valóságnak, t. i. az, hogy a földi viszonyok olya-nok, mint a szférák alsó fokozataiban levők, mert onnan kerülnek alények testetöltésre ide és teremtik itt a viszonyokat, s innen térnekvissza és viszik magukkal lényiségüket a túlvilágra.

„Túlvilág!” Van-e olyan? A vallási fogalmak szerint képzelt he-lyek — mennyország, purgatórium, pokol — nincsenek. Pokol ésmennyország nem elhatárolt hely, hanem állapot, melyet a szellemönmagában hord. Ezt bizonyítják az egész földkerekségen maguk aszellemek egybevágó manifesztációk által. Nincs tehát elhatárolttartózkodási hely a földről elköltözöttek szellemei részére, annálkevésbé a mi földgolyónkon túl eső világ vagy szféra, ahol az embe-rek szellemei tartózkodnának. Tehát a túlvilág elnevezése nem kor-rekt, nem a valóságnak megfelelő elnevezés — legalább az elhaltakranézve nem: bár szellemvilág igenis létezik.

Azonban nem akarok meddő, szőrszálhasogató fejtegetésekbebocsátkozni s csak azért foglaltam állást a „túlvilág” elnevezés ellen,mert helytelen elnevezés helytelen fogalomra vezethet.

A földön elhalt emberek szellemeinek legnagyobb része még so-káig köztünk mozog, tőlünk tanul, vágyakozva lesi imánkat; oltal-maz, int, befolyásol jóra vagy rosszra, szóval közénk vegyül és csakérzékeink hiányosságán múlik, hogy közellétük nem jut tudomásunk-ra.

De azért igenis van túlvilág, csakhogy nem abban a polgárjogotnyert értelemben. Nem a nap-nap mellett innen átköltöző szellemek

350

sokasága részére, akiket a szellemburok (periszprit) homályos, söté-tes vagy pláne egészen sötét, csíkos, sávos, sűrű voltának fajsúlya —a gravitáció törvényénél fogva — még a földhöz, a föld sűrű szférá-jához vonz. Az igazi túlvilág az anyagiatlanabb, tisztultabb világtes-tekben, csillagokban kezdődik olyan szellemek részére, akik fejlődé-sük turnusát itt a földön bevégezték, azaz a földi életben és annakviszonyaiban már nem találják fel többé a haladásukat előmozdítófeltételeket és eszközöket. Szóval a földi iskolai kurzust kielégítőosztályzattal már bevégezték.

Vezetőink arra oktattak, hogy az egész alkotás matematikai ala-pokra van fektetve, minden számokban van kifejezve és számokszerint folyik annak a megoldása, s ennélfogva az ember sorsának ésfeldolgozásának mikéntje szintén ez alapon történik. Erre nézve mégazt mondták, hogy nincsen olyan ember, aki úgy hagyja el a földet,hogy számokban kifejezett feladatait az utolsó egységig végképpenmegoldotta volna. Az anyagban levő kapcsolatban annyira gyarló azember a föld számtalan ingereivel és kísértéseivel szemben, hogylegjobb esetben legalább egy kis töredékszám törlesztésével adósmarad. Vigasztalásunkra azonban azt tették hozzá, hogy az Istenvégtelen jósága számol ezzel az emberi gyarlósággal és érvényrejuttatja kegyességét — nem igazságossága, hanem kegyessége sze-rint ítél felettünk. Nem követelhetik tehát, hogy mindenben a leg-utolsó pontig meglegyen a kitűnő osztályzat; elég, ha csak a jó szán-dék, meg a jóra való ernyedetlen törekvés megvan.

Fájdalom azonban, az isteni kegyelem sem segíthet ezeken azemberi szellemeken, akik a földi élet mindennemű csábításainakengedtek s az élvezetekben szüntelen tobzódtak; akiket a becsvágyelragadott és a rang, hatalom, birtok után való mohó hajszában lelkükminden energiáját elfecsérelték, — azok üres kézzel, megtépázva,lerongyolódottan, sűrű, nehéz szellemburkolatba zárva, ezt mint sajáttömlöcüket cipelve kerülnek boldogtalan új létükbe. Akik mindenideális eszmét chimerának tartottak, akik a szeretet boldogító érzel-mét gúnyolták s lábbal taposták: elsötétülten, zavaros elmével, sötét-ben tapogatózva bolyonganak és saját testetlen voltukat sem képesekfelismerni.

Valóban a legmerészebb költői fantázia sem képes olyan megrá-zó állapotokat kieszelni és festeni, minőket látómédiumok a szelle-mek állapotáról a világ minden részén egybevágóan tárnak fel sze-

351

münk előtt. S melyik tapasztalt spiritista nem olvasta vagy látta éshallotta az ilyen szánandó szellemtestvérek kétségbeesett panaszait,lelkifurdalásaiknak őrjítő kifakadásait, midőn esengve rimánkodnakegy csepp vigasztalásért, egy parányi imáért kínjaik enyhítéséül!Kell-e pokol? Nem hordja-e mindegyik azt minden kínjaival és szen-vedéseivel egyetemben a saját bensőjében?!...

Minthogy a nehézség csupán Alajos gyengeségében, nem pedigellenszegülésében rejlett, — hiszen ő vágyakozva bocsátotta magát avezetők rendelkezésére, — a vezetőknek nem volt nehéz feladat,hogy célt érjenek. A rideg, durva anyagban levő nehézségekkelszemben azonban sokkalta nehezebb munka hárult a vezetőségre. Eztcsupán csak durva anyagi eszközökkel lehetett akaratuknak alávetni:sűrű, anyagias, alantas szellemek hozzájárulása által.

Az ilyen munka a szellemvilágban épp olyan különböző nehéz-ségekbe ütköző úton és módon folyik, mint a mi földi világunkban.Mert a legdurvább munka ott is nyers, tudatlan, erőszakos elemekáltal vitetik végbe, melyek minimális értelmiségüknél fogva mégcsak olyan téren alkalmazhatók, ahol nem annyira értelem és ügyes-ség, mint inkább nyers erő szükségeltetik; hasonlólag mint a mi ásó-,kapa-, vagy csákányos munkáinknál. S valamint a földön nem amunkakedv, vagy a munkaadó iránti ragaszkodás, hanem a bér, akenyérre való kilátás és biztatás indítja a munkást elszegődésre, ha-sonlóképpen az alantas szellemeket sem a kötelességtudás, hanem ajutalomra vagy a helyzetük javítására való remény és biztatás ösztö-kéli a munka elvállalására. Kényszernek ott nincs helye. A szabadakarat érvényesülhet, vajon akar-e a szellem munkába állni vagy to-vább vesztegelni. Amíg munkába nem szegődik, addig gazdátlan isés törvényen kívül áll, nem vonatik tetteiért felelősségre. Persze, aligis van alkalma és módja, hogy rosszat tegyen. Ahol pedig valakiben,akár emberben, akár szellemben mégis kárt teszen, azt csakis Istentudtával teheti és pedig ott, ahol Isten szándékát viszi véghez, Istencélzatát mozdítja elő. Ilyenkor a vezetőszellemek (Istennek végrehaj-tó közegei) szabad folyást engednek a lényében rejlő rossz ösztönök-nek. Isten jósága és bölcsessége határtalan, még a magasabb szelle-mek előtt is megfoghatatlan. Isten alkotásában mindennek, még arossz ösztönöknek és törekvéseknek is az ő mérhetetlen bölcsességeeszközeiül kell szolgálniok. Tehát még a rossz sem vesztegelhet,hanem tudta és akarata nélkül Isten céljait mozdtja elő. Az Isten böl-

352

csessége t. i. oda helyezi a rosszat, ahol rosszat akarva, jót eredmé-nyez.

„Ich bin ein Theil von jener Kraft, die stets das Böse will undstets das Gute schafft” (Én annak az erőnek a része vagyok, amelyikfolyton a rosszat akarja, s folyton a jót eredményezi), mondja GoetheFaustjában a tagadás szellemének típusa, mintha saját lényénekdefinicióját adná.

Hiszen az emberi törpe bölcsesség is hasonlóan jár el embe-rekkel, különösen az állatokkal szemben, midőn kárt vagy ártalmatakar elhárítani magától, vagy midőn hasznot vár belőle önmagáranézve. Hogyha például az ember testén valamely lobos kelevénytámad, melyből a stagnáló rossz vér eltávolítását, mint célszerűnekvélt eljárást óhajtja, nem piócát rak-e arra a helyre, hogy azt a sűrű,rossz vért kiszívassa belőle?

A piócát nem kell arra ösztökélni. A gyenge ember is tudja, hogymagától is megteszi — a benne levő ösztönénél fogva. A beteg em-ber pedig kigyógyul. A pióca jót tett vele. Nem azért, mert akarta,hanem mert vérszopó állat.

Ilyeténképpen hasznosít az Isten a nagy teremtésben minden té-nyezőt. Így állítja szolgálatába a rosszat is, hogy tudta és akaratanélkül, sőt ennek ellenére jót végeztessen általa. A jól végzett mun-kát Isten szeretete érdemül tudja be és így végtelen szeretete érdeme-ket gyűjt annak, aki Tőle elszakadt, őt tagadja, őellene tör, akit őmindennek dacára ki nem tagad, hanem gyermekének vall. Azértgyűjt érdemeket számára, hogy Magához vonzhassa, Magához térít-hesse. Midőn Isten a szándékot illetőleg rossz, de végeredményébenmégis hasznos cselekedetet érdemül tudja be a teremtménynek —összegyezteti az igazságosság törvényét a kegyelemmel, a szeretettel.

Minden egyes érdem lehorzsol az ilyen szellemnek ellentéteserőtőkéjéből, villamosságából egy-egy parányit. Erő ez voltaképpen,csakhogy repulzív erő, mely őt visszataszította a törvénytől, Istené-től, Atyjától, hazájától. A villamosság megcsappanása által mindin-kább gyengébbnek érzi magát, míg végre derengni kezd lelkében asejtelem, hogy hanyatló erőinek pótlását kell keresnie. Egyúttal rákezd unni a csavargó, hazátlan, gazdátlan létre.

A válság ezen határszélére jutva, a vezérszellemek megkínáljákmunkával, gazdával, bérrel, jutalommal és a helyzetének javulásáravaló kilátással. Habár vonakodva is, de azért örömest elfogadja, mert

353

kapóra jön a kínálat; mert hogy ő kérjen munkát, arra még egy örök-kévalóság szenvedése lenne szükséges..

Amíg gazdátlanul, hazátlanul, vadon csavargott, mindaddig tör-vényen kívül állott — nem kérte számon a törvény, de joggal sembírt. Amint a munkavállalással a törvény hosszú lajtorjájának elsőfokára lép, a törvény következménye is hatályba lép rá nézve, —jogot ád, de sújtja is, ha megszegi.

Ilyenforma szellemekből rekrutálják a durva anyagi mechanikusmunkát végző szellem proletariátust; ilyenek lehettek azok (is, akikAlajosnál a gyúrás, nyomkodás, hempergetés stb. erőművi keménymunkáját végezték.

Valahogy le ne nézzük, ne becsméreljük az alsóbbrendű szelle-mek ilyetén megnyilatkozásait s ne igényeljük folyton a magas szel-lemek nyilatkozatai utáni vágyakozásunk teljesítését. A szeretet ön-zetlen; nem igényel, nem követel, hanem folyton ád, osztogat a saját-jából. Okuljunk éppen a magas szellemek áldozatának példáján, akikönmegtagadással az ő magas, tiszta szféráikból a mi sűrű, alantasszféránkba ereszkednek le hozzánk, viszont mi emeljük a szegényalattunk álló testvéreket magunkhoz. Fejlődésünk jelen fokán úgyismég nagyon szegények vagyunk, habár amazokhoz viszonyítva na-gyon gazdagok. De tartsuk szem előtt, hogy mi is valaha ugyanazonfokon állottunk és bizonyára nem eshetik nehezünkre néhány mor-zsát szórni éhező testvéreinknek abból a tápláló égi mannából, ami-vel Atyánk végtelen szeretete minket nagylelkűen elárasztott és nap-nap után eláraszt.

Az alantas szellemek sorsa. Ténybeli bizonyíték a szellemönálló létét illetőleg.

IV. Frigyes Vilmos porosz királynak ama kérdésére, melyet egyudvari ebéd alkalmával az 50-es évek elején az akkortájt dívó asztal-táncoltatásra s egyéb rejtelmes tüneményekre vonatkozólag Hum-boldt Sándorhoz intézett: hogy tudniillik neki ezekről mi a vélemé-nye, a válasz tudvalevőleg az volt: „A tények megdönthetetlenek —okuknak kiderítése pedig a tudomány feladata. „

De tudjuk azt is, hogy a hivatalos anyagelvű tudomány Neszto-rának eme parancsszóba menő intelme alól azon ürügy mögé búvik,hogy teljes világításban, ne pedig sötétben engedtessék meg nekik atünemények vizsgálása. A spiritisták, akik e kívánságba nem mehet-

354

tek bele, ennek ellenében a vizsgáló tudósoknak a legmesszebbmenőóvintézkedéseket koncedálják, melyek arra valók, hogy minden kép-zelhető megtévesztés ellen biztosíthassák magukat. Azok azonbanminden propozíciót mereven visszautasítanak.

A világ minden részén, ahol gyakorlati spiritualizmussal foglal-koznak, jól tudják, hogy a fizikai tünemények csakis teljes sötétség-ben jöhetnek létre. Hogy miért? A szellemek azt mondják, hogy asűrű fluidumok, melyek által a fizikai jelenségek létrehozhatók, épp-úgy megkövetelik a világosság kizárását, mint az anyagban munkál-kodó alantas szellemeknek lényisége. És ott, ahol a transcendentálisfizikának e törvényét figyelmen kívül hagyják, az óhajtott jelenségekelmaradnak. Minthogy pedig vezérszellemeink — valószínűleg fel-fogási képességünk hiányossága miatt — bővebb magyarázatokbanem bocsátkoztak, nem foglalkozom azokkal a hipotézisekkel, me-lyek a spiritualisták részéről magyarázatul felállíttattak. A tudósokazonban sehogy sem hajlandók törvénynek akceptálni azt, amit meg-annyi millió ember konstatált.

Hogyha például egy tudós expedíció a legsötétebb Afrikában le-vő törzsfőnöknek be akarná mutatni az előtte még ismeretlen fény-képészet csodáit, ez azonban útját állná annak, hogy a felvételi le-mezt bevigyék a sötét kamarába, hanem azt követelné, hogy teljesvilágításban, szeme előtt végezzék az előhívást, — e naiv csökö-nyösség nem csak megérthető és elnézhető volna, hanem érdeméül istulajdoníthatnók azt az óvatosságot, amellyel ez a vad ember az igaz-ságnak minden áron való felderítésében eljár.

Ellenben a tudós hitetlenek jól ismerik a kémia szigorú tör-vényeit; tudják, hogy némely kísérletnek sikere csakis azért maradtel, mivel a világosság, hőfok, légnyomás, az elektromos feszültségfoka stb. imponderábilis tényezők minőségben vagy mennyiségbennem feleltek meg a törvényszabta követelményeknek. Ennélfogvamidőn a vad afrikai törzsfőnök tiltakozik az ellen, hogy a fénykép-lemezt a sötétkamrába vigyék, erkölcs dolgában felülmúlja az euró-pai tudóst, aki tiltakozik a sötét szeánszok ellen; mert amaz az igaz-ság megállapítása érdekében erősködik, holott emez az igazságotmég csirájában akarja elfojtani.

A tudósok persze fáznak az igazság kiderítésének lehetőségétől.Hiszen halomra döntené az anyagelvű tudománynak amúgy is düle-dező épületét és ezzel együtt tekintélyüknek és szereplésüknek is

355

véget vetne. Ritkaságszámba megy Lombroso őszintesége és bátor-sága, aki nyíltan bevallotta, hogy szégyenkezik azon, hogy oly sokávonakodott a spiritisztikai tünemények valódiságát elismerni.

*Az Alajos szervezete körül végzett fejlesztési munkálatok paran-

csolólag követelték a sötétséget, de csak addig, míg az alantas szel-lemek munkája tartott. Később, midőn a durva munka befejeződöttés magasabb fokú szellemek kerültek a munka folytatásához, márfélhomályt, vagy pláne teljes világítást rendeltek a vezetők. Az efejlesztés közben lejátszódott jelenségek sorozata által felette tanul-ságos iskolai kurzust végeztettek velünk. Mély betekintést nyújtottaka szellemvilág viszonyaiba, lakóinak viselkedésébe, züllött voltukba,szenvedelmes érzéseikbe, rakoncátlan indulataikba. Mindezek a föl-dön élő legelhagyatottabb alsó néprétegek szertelenségeit jóval fe-lülmúlják. De egyszersmind kulcsot szolgáltattak sok spiritisztikaijelenség megértéséhez, melyek könyvek útján meg nem érthetők.

A felvigyázó ellenőrző szellemeknek — kik még korántsem tisz-tultak, csak egy-két fokkal különbek az alantasoknál s akik a munkátkiosztó pallérokhoz vagy a munkások csapatvezetőihez hasonlítha-tók, — sok vesződésük van a tudatlan, a rosszra inkább hajlandószellemproletariátussal. Nehezebb köztük a fegyelmet fenntartani,mint a földi munkásnép között. Csak egy tekintetben előnyösebb ahelyzetük; abban tudniillik, hogy komplottok által szőtt lázadástólnincs mit félniök; személyes biztonságuk nincs veszélyeztetve, mivelbennük magasabb fokozatuk folytán már nagyobb erőmérték rejlik,mellyel ilyen esetekben nyomban megbénítják a lázongók tetterejét,akárhányan is próbálnák meg összeesküvés révén céljukat elérni.

Nem is abban áll a bajuk, hogy az alájuk rendelt szellemek a tör-vény megdöntését kísérelhetnék meg. Nem. A törvény szuverén —mint Az, aki alkotta. Szabad akaratában áll a szellemnek, alávetnimagát, vagy azt megtagadni, de megdönteni nem képes. Ezt tapaszta-latból jól tudják ezek a szellemek, minthogy mindegyike pórul jártmár egy ízben — tehát nincsen kedve a fejét másodszor összezúzni atörvény megingathatatlan szikláján.

A legnagyobb baj tulajdonképpen a szellemek egymásköztiegyenetlensége, összeférhetetlensége, szenvedélyes, rakoncátlantermészete s főleg a bukás következményeként kifejlődött szertelengőgje. Ezek okozzák a munkavezetőknek a legnagyobb gondot.

356

Ilyenkor ugyan megfenyíti őket a vezető, sőt szét is kergeti őket, deezzel még sem háríthatja el azt, hogy a munkát ezáltal ne késleltessékvagy rosszul ne végezzék. Emellett még más oldalról is veszélyezte-tik a törvényes munkának folyamatát azok a szellemek, akik megta-gadták a munkára való vállalkozást, kajánságból gúnyolják, izgatják,hívogatják, elcsábítják, sőt megfélemlítik már megtért pajtásaikat —hasonlóan a földi izgága, felforgató munkás-agitátorokhoz... Ilyenesetben nem avatkoznak bele a munkavezető szellemek. A törvényenkívül álló szellemeket, mint már említettem, a törvény nem sújtja,emezek szabad akaratát pedig meg nem köthetik. De ha a törvényegyiket sem sújtja is, mindazonáltal tetteik megtorlatlanul nem ma-radnak; önmaguk által következik az be, még pedig aképpen, hogyjövőre nézve okulást nyernek belőle. Tehát elnézik, hogy kisebbnagyobb csoportot eltántorítanak és diadallal visznek át táborukba.Ott azonban a csábítók főkolomposa zsarnoki hatalmat akarván gya-korolni felettük, hamar észreveszik, hogy mégis csak tűrhetőbb volt atörvény alapján álló vezetők uralma — könnyebb is, igazságosabb isemezénél. Amellett felágaskodik bennük a gőg az ellen, hogy hozzá-juk hasonló hatalmat bitoroljon felettük. Fellázadnak a csábító zsar-nok ellen, legyűrik és elhagyják táborát. (Mert hiszen a törvényenkívül állók között nincs és nem is lehet soha sem összetartás, sembéke, hanem folytonos civódás, egyenetlenség és harc. ) Elernyedve,megtörve, bűnbánóan térnek vissza, újra való befogadásukért rimán-kodva. A csábítók pedig még azzal is lakolnak, hogy táboruk meg-csappan, mert a megtértek sokakat magukkal ragadnak.

Mindezek után könnyen érthető, miért vallanak oly gyakran ku-darcot a fizikai kísérletek, ha ismerjük azoknak a szellemeknek ter-mészetrajzát, kik e jelenségek előidézésében mint tényezők, szere-pelnek. És különös, hogy ilyen kudarcok — a spiritisták nagydesperációjára -— többnyire akkor szoktak beállni, midőn a tünemé-nyek megfigyelése céljából hitetlen vendégeket hívnak, meg. Ezazonban se nem csoda, sem pedig a véletlennek játéka, hanem egytranscendentális törvénynek folyománya, miszerint szükségképpenkell, hogy épp akkor lépjenek fel oly gyanús mozzanatok, még alegkipróbáltabb és legmegbízhatóbb médiumok körül is, milyenelvpl. dr. Slade, Eusapia Paladino, Williams, stb. — melyek a hitetlenekálláspontját tekintve, ludasnak tüntetik fel a médiumot. Erre aztánujjongva bocsátják szárnyra amaz ismeretes „szenzációs leleplezése-

357

ket, amelyek nem egyebek rosszindulatú, perfid elferdítéseknél, merttudvalevő, hogy az esetleges megtévesztő médiumi üzelmeket maguka spiritisták üldözik legkeményebben és leplezik le, nem pedig hogypártfogolnák.

Minden bő és alapos tapasztalattal bíró spiritista tudja, hogy a hi-tetlenek oly láthatatlan lények környezetét hozzák magukkal a szeán-szokra, melyek a médiumok finom szenzitív mivoltára kártékonyán,sőt dekomponálólag hatnak. Hiszen a hitetlenek, habár öntudatlanulis, sokszor e láthatatlan lények médiumai, akiket éppen a hitetlenszellemek befolyásolásuk, szugerálásuk által a hitetlenségben s amédiumok ellen érzett gyűlöletben tartanak fogva, felhasználva őketeszközül saját gyűlöletük orgánumául. Ugyané láthatatlanok, hogygyámoltjaik, jobban mondva: áldozataik valahogy hatalmuk alól kine meneküljenek, a legraffináltabb mesterkedések által oly mozzana-tokat teremtenek a médium körül, melyek alkalmasak arra, hogygyanút keltsenek ellene. Magam szemével láttam egy alkalommal,midőn egy nagy, súlyos tölgyfaasztal keringett, hogy a női médiumszoknyája az asztallábhoz ért. A hitetlenek erre azt fogták rá, hogy alábával tolta az asztalt. Midőn az asztal emelkedett, a transzban levőmédium kis ujját az asztaltábla alá vonták és azt fogták rá, hogy az-zal emelte azt a nehéz asztalt, melyet a gyenge alkotású teremtésmindkét kezével sem tudott volna felemelni. Transzállapotát pedigtagadták, ráfogván, hogy ezt csak színleli.

A megrögzött elfogultságot, különösen, hogyha az a médiumiránti ellenszenvvel párosul, csak a jó Isten kegyelme bírja kiküsz-öbölni az elhomályosodott emberi elméből, mikor olyan zsákutcábaszorítja, ahol a kézzelfogható tények kényszerítő hatalma alól nemképes kibontakozni és szégyenkezve kénytelen beismerni, hogy ak-kor, midőn magát felette bölcsnek erezte, csak egy csalogató lidérc-nek szolgált szégyenletes játékszeréül.

*Hogy Alajos szellemének bátorságát és önbizalmát fokozzák és a

szellemnek önmaga felett való rendelkezési képességét demonstrál-ják előttünk a vezetők, oly kísérletet vitettek végbe, amely arra szol-gált, hogy tudásunkat szaporítsa, tapasztalatainkat bővítse, úgyszin-tén, hogy bizonyítékokat szolgáltasson kezünkre az anyagelvű taga-dók érveléseivel szemben.

358

Egy ízben, midőn Alajos teste érzéketlenül, — mintegy élettele-nül — feküdt szemünk előtt, ugyanakkor a szelleme egy másik mé-dium által vezetőink egy fontos, sok oldalról megtámadott tételt de-monstráltak ad oculus előttünk, t. i., hogy az ember minden kétségetkizáróan legalább is két részből: anyagból vagy testből és szellembőlvagy lélekből áll. Továbbá, hogy a szellem már földi létünkben kü-lönválasztható az anyagi testtől és hogy az emberben megnyilatkozóöntudat, értelem, akarat, elhatározási képesség, stb. testétől teljesenfüggetlenek s mindezek a tulajdonságok kizárólag a szellem attribú-tumai. Végre pedig kiviláglik ebből, hogy a szellem e képességekettest nélkül is érvényesítheti, valamint az is, hogy a szellemlényekkelvaló érintkezésben teljesen nélkülözheti a testet, s csakis az anyagbaburkolt szellemekkel szemben van ráutalva a testre, mint az érintke-zés közvetítő eszközére.

E sikerült kísérletből leszűrődött adatok az érvelésnek hosszú so-rát tárják fel az emberi gondolkozás előtt, még pedig nem csupán aszellem halhatatlanságának bizonyítására, hanem egyszersmind aszellemnek születése előtti létére nézve, tehát a reinkarnáció oksze-rűségének megállapítására nézve is. Mert midőn a szellemnek testé-től való önálló, független lényisége kimutattatott, ésszerűség híjánvolna az a feltevés, hogy a szellem a fogamzás által szülőitől szár-mazik.

A reinkarnáció ésszerűségére és szükségességére vall magasabbszellemeink olyan nyilatkozata is, mely szerint minden ember kétfélefeladattal jön a földre: egy általános, minden szellemre nézve kivételnélkül kötelező feladattal, a tökéletesség felé való haladás feladatá-val. A másik speciális feladata, rendeltetése pedig ki van jelölve ab-ban a keretben, amelybe elhelyeztetett, s amely keretben megtalálhat-ja és felölelheti mindazt, amit egyénisége szükségleteihez mértenvégezhet, és akképpen kell végeznie, hogy a szellemek szolidaritásitörvényének megfelelően egyúttal egyéni haladását is előmozdítsa.

Mindezt pedig szerintem csakis itt a földön, testi burkában, aföldi élettel kapcsolatos önfenntartási küzdés közepette, az érzékiségmindennemű csábításával szemben való vívódások mellett képeselvégezni.

Boldog az az ember, aki magát mindezeken már átküzdötte, s aföldi szférán túleső révbe jutott, ahonnan nem kell többé e szürkeföld siralomvölgyébe visszatérnie. Hanem előre és feljebb — szaka-

359

datlanul feljebb — hatolhat a végtelen aether-oeeánban, ahol sorratárulnak fel előtte a világtestek miriádjai egészen fel hajdani bölcső-jéig, addig a kikötőig, ahonnan aeonok előtt kiindult és ahol mostszerényen bekopogtat, bebocsáttatásért esedezve az Atya irgalmas,kegyelmes szívéhez.

Alajos médiumitása. Szellemazonossági bizonyítékok.Hogy hány hétig kellett tartanunk a szeánszokat sötét szobában,

arra már nem emlékszem, de félhomályt rendeltek el vezetőink, mi-helyt előrehaladottabb, szakértelemmel bíró szellemek munkája: agége és hangszalagok megmunkálása válthatta fel az alantas szelle-mek durva munkáját. Egymásután órák hosszáig csináltatták végigAlajossal a hangnemek minden diapazonját, a legvékonyabbtól alegvastagabbig. Végre azután olyan bőgő, ordító hangok lökettek kiAlajos szájából, hogy szinte megreszkettették az ablakot. Szeren-csénkre nem volt szomszédja a szeánsz-szobának, alattunk meg üreshelyiség volt, különben bizonyára a rendőrség oltalmát kérték volnafel az ilyen rendzavarás ellen. E hanggyakorlatok nyilván a gége és ahangszalagok bővítését, hajlíthatóságát célozták.

A hangmesterek után következtek a nyelvmesterek. Csupa más-salhangzóból összetett szavakat — például krzsb, pzsrk, brzbzs, stb.— kelepeltettek Alajossal sebes egymásutánban úgy, hogy valamicsehnek a nyelve is aligha bele nem bicsaklott volna ilyen nyelvfi-camító gyakorlatokba. De ezzel aztán be is volt fejezve Alajos szer-vezetének médiumi fejlesztése.

Alajosnál már kezdetben tisztult, magasabb fokozatú szellemekjelentkeztek. Alantas szellemek általában nem is jelentkezhetteknála, mivel ezek e gépezet, e szervezet kezelésére szükséges tudássalnem bírtak, azonkívül alantas szellemeket általában nem is bocsátot-tak a vezetők hozzá, minthogy a kapcsolódás Alajosnál nem kívülrőltörtént, mint a transzmédiumoknál, hanem belülről, tehát a bennevisszahagyott sűrű fluidok ártalmára lettek volna s nem is oly köny-nyen lettek volna eltávolíthatók.

Nagyon épületes, tanulságos, magvas közleményeket kaptunkkezdettől fogva Alajos által: a „Reflexionen aus der Geisterwelt”első kötetének nagyobbik része ő általa közöltetett. Amédiumitásokra vonatkozó felvilágositásokat, magyarázatokat, azegyleti tagok kötelességeit, a tagokat foglalkoztató kérdések, stb.

360

mind Alajos médiumitása által nyerték meg a megfelelő megoldást.Boldogok voltunk mindnyájan és buzgalommal sereglettünk a szeán-szokra. Alajos médiumitása révén a még köztünk lévő kételkedőkserege is végképpen elnémult. Részint a kézzelfogható automatikusszellemközlekedési gép láttára, melynek mechanikai valódiságát méga hitetlen vendégek sem vonhatták kétségbe, részint pedig mivel aközlések magas színvonala, melyek Alajosnak tudását, ismeretétmesszire túlszárnyalták. Továbbá az a készültség, mellyel a leg-komplikáltabb fogas kérdések nyomban ötletesen megoldattak, végrepedig az a szokatlan, s a jelenben dívó stílustól eltérő forma és nyel-vezet mindannyiunkat arról győzött meg, hogy ismeretien, idegenszellemlénnyel állunk szemben, aki által Isten mérhetetlen kegyessé-ge nyilvánul meg szemünk előtt.

Az intuitív és a félig mechanikus médiumoknál ugyanis a médi-um szókincséből szedi ki a szellem gondolatai kifejezésére a szava-kat, míg Alajosnál a szellem nem merített és nem is meríthetettsemmit a médiumból, hanem mindent a sajátjából juttatott kifejezés-re. Azért megesett, hogy ha egy a földről már régen elköltözött szel-lem nyilatkozott, olyan szót, melyre nem emlékezett, például „óra”,időjelző vagy időt jelző szerkezet által fejezett ki. Hasonlóképpen alegritkább esetben történt meg, hogy „médium” szót használt volnavalamelyik szellem, hanem: „eszközt, közvetítőt, szerszámot" mon-dott: nyilván azért, mert ez a szó életük korában még ismeretlen volt.

Intuitív médiumoknál akként történik a közlés processzusa, hogyegy idegen szellem átsugározza gondolatait a médium szellemébe, amédium pedig felszívja e gondolatokat és saját nyelvére átöltöztetvevisszasugározza azokat, vagyis reprodukálja a maga módja szerint.Alajosnál ellenben a szellem csak a maga nyelvén nyilatkozhatottmeg, mivel nem uralkodott a médium szellemén, hanem csupán be-szélő szervein. Így történt, hogy Alajos által, aki csakis a magyar ésnémet nyelvet bírta, különböző nyelvű szellemek idegen nyelveken:angol, skót, dalmát és különféle keleti nyelveken beszélhettek. Afélig mechanikus, különféle fokozatú, árnyalatú médiumoknál is je-lentkezhetnek szellemek olyan nyelven, amelyet a médium nem bír,azonban úgy szavakban, mint kiejtésben hiányos módon azért, mert afélmechanikus médium szelleme nem távozik el a testtől — nemextatikus — hanem az életkörbe, az életcentrumba húzódik vissza

361

(Lebenskreis15*) tehát nem engedi magát teljesen a kontroláló szel-lem befolyása alá, hanem akaratlanul is néha beleártja magát a szel-lemnyilvánulásba. A mechanikus médium felébredésekor azért nembír visszaemlékezéssel s nem érez semmit abból, ami általa lejátszó-dott, mivel a processzus nem az agyveleje, hanem a nap-góc, a nagyszimpatikus útján létesült s mivel az emlékezésnek centruma az agy-velőben székel.

Alajos akkortájt mintegy 32—33 éves viruló egészségű, kel-lemes, rokonszenves férfi volt. Mindazonáltal extatikus állapotbaninkább visszatetsző látványt nyújtott. Szemei ugyanis nem záródtakle egészen és a pislogó szempillák résén át a folyton mozgó szemgo-lyó fehérje átlátszott, arcizmai szintén nyugtalanul rezegtek. Különö-sen pedig a szellemmel való kapcsolódás és kikapcsolódás hatottkínosan a szemlélőre, főképpen nőkre nézve, akik tévesen azt hitték,hogy ez az aktus rendkívüli fájdalmat okoz a médiumnak, holottAlajos ilyenkor teljesen érzéketlenül tűrt volna egy esetleges ampu-tációt is. A szellemmel való kapcsolódással és kikapcsolódással járóarckivörösödés és a nyaknak görcsös összehúzódása a vállak közéolyanforma látvány volt, mint midőn valaki keservesen kínlódik,hogy egy szűk csizmát felhúzzon vagy levessen.

Mi ugyan nem akadtunk fel ezen a nem esztétikus árnyoldalon,mely Alajos médiumitásának nyilvánulásával járt, hanem a magvas,mélytartalmú közlemények becsét tekintve, eltekinthettünk e mellé-kes, jelentéktelen mozzanattól. Mindazonáltal vezetőink bizonyárafelismerve e kedvezőtlen, visszatetsző benyomást különösen a nőkrenézve, elhatározták ennek a hibának kiküszöbölését.

Egyik szeánszunk alkalmával Alajos extázisba esvén, figyel-meztetést kaptunk, hogy nyugodtan és béketűréssel várjuk be a fej-leményeket. Két óra hosszáig szinte mozdulatlanul ültünk a delejesálomba merült médium körül, aki a pamlagon hanyatt fekve egy-egysóhajt vagy halk nyöszörgést hallatott. Végre Alajos felült és ekkép-pen szólalt meg: „Ti, emberek, csak egy alvó embert láttatok. Dehogyha láthattátok volna mindazt, ami ez idő alatt rajta végbevitetettés ami szemeitek előtt el volt takarva, lehetetlen, hogy Isten végtelen

15 *) L. „Die Seherin von Prevorst”.

362

hatalmától és bölcsességétől elragadtatva térdre nem borultatok vol-na az ő iránta való hálaérzettől eltelve. A híd, amely a mi világunkata tiétekkel összeköti, és amelyen át mi hozzátok közelítünk, egyné-mely tekintetben gyengének bizonyult. E hiányon segítettünk most,bár ti ezt nem vettétek észre, az eredményt azonban már is tapasztal-ni fogjátok. Más alkalommal még egyéb meglevő kisebb hiányokat isel fogunk távolítani. „ — És csakugyan ezentúl a kapcsolódásokminden görcsös emóció és görcsös arctorzítás nélkül mentek végbe.Más alkalommal, kevéssel későbben a szeme teljesen bezárult és azarcizmok rezgése is elmaradt.

Ámbár Alajosnál autentikusabb, megbízhatóbb médium alig volt,és közleményeinek többnyire magas szárnyalású volta a hallgatóságfigyelmét és érdeklődését tejlesen lekötötte, és dacára annak, hogy anyilatkozó szellemeknek a hanglejtés minden árnyalata rendelkezésé-re állott, melyek a hangnem minden modulatiójára idomíttattak,mindazonáltal Alajos nem tartozott ama médiumok közé, kik az ér-zelmeket megkapó kifejezéssel, az arcizmok mimikájának finomjátékával emelik úgy, hogy a hallgatót magukkal ragadják, mint pél-dául Moravetz Karolina, Ment Franciska (akiről még szólni fogok)vagy József beszélő médiumunk. Ennek magyarázata azonban nemnehéz.

A transzmédiumnál ugyanis a szellem gondolalainak, ér-zelmeinek és hangulatának áramát átszármaztatja a médiumpsychéjére, ez meg mindazt, amivel telíttetett, feldolgozza és át-alakítja saját nyelvére és a megfelelő mimikával visszatükröztetve,beszélő szervei által juttatja kifejezésre. Híven fog e visszatükrözéstörténni az esetben, hogyha esetleg oly finom mozgatható és könnyenreagáló arcizomzattal rendelkezik, mely által az érzelmek változatosárnyalatai érvényesülhetnek. Alajosnál azonban oly szellemek je-lentkeztek, akik magasabb fokozatuknál fogva egyrészt mellőzik, akülső hatásra irányuló célzatot, s csakis a közlendő téma hiánytalanátadására törekszenek (amint ők maguk vallották), tehát csakis abeszélőszervek kellő igénybevételére ügyeltek. Másrészt pedig abeszélő szervektől távol eső hajszálfinom, az arcizmokat mozgató,komplikált idegfonalakat egyetemesen dirigálni nem képesek olypercíz módon, mint a testével születése óta egybeforrt psyche, melykülönben is mint éltetője és regulátora az egész idegrendszernek az

363

egész automatikus vázat, szerkezetet fluidice képviseli a saját alak-jában is.

E külsőségi, egyébként lényegtelen hiányt sokszorosan pótoltaAlajosnál a közlemények tisztasága és hitelessége, melyekbe a médi-um psychéjének semminemű befolyásolása nem vegyült, de nem isvegyülhetett. Különösen megbecsülhetetlen Alajos médiumitása anyilvánuló szellem azonosságának megállapítása tekintetében. Mertminden másnemű médiumnál élénken sugározza ugyan át a szellemgondolatát, érzelmét, mivoltát a médium psychéjébe, mindazonáltalmindennek reprodukciója mégis attól függ, hogy mennyire képes amédium psychéje ezt híven alakítani. Alajosnál azonban a szellemnem reprodukált, hanem produkált, — produkálta pedig önönmagátteljes közvetetlenségben.

Többek között két esetet hozok fel, ahol a nyilvánuló szellemazonossága eklatánsul, minden kétséget kizáróan kiderült.

Vőlegény koromban feleségemnek egy 5 éves nővére volt. Ritkacsinos, kedves kis jószág volt, akit nagyon szerettem; de szerettemindenki, aki csak ismerte. Nem bírta helyesen kiejteni nevemet —Gyihut bácsinak mondta és a „csi” végtagot hosszasan nyújtva, szintedallamosan ejtette ki. Ezért évődtem vele és csúfoltam. Viszonzásulő meg hamiskás pislogással odaállt elibém s fejét kacérul féloldalrahajtva, az ő vékony csicsergő hangján eldanolta a pesztonkától elta-nult nótát, melyben a vőlegényt megtréfálják s a vőlegény mellémindig az én nevemet tette. Aztán kacagva futást színlelt, tudva,hogy megfogom és cukorkát dugok a szájába.

Egyik szeánszunk alkalmával egyszerre elhangzik: „Gyihut bá-csi—i—i!” Én meg a feleségem meghökkenve hallottuk ezt afélreismerhetlen felkiáltást és mindkettőnk szájából kiröppent: „Tini”a gyermek neve. „Igenis az vagyok”, mondá a szellem az ő csicsergőhangján és mindenféle tárgyi és személyes vonatkozású dolgokrólbeszélt. Hogy mi mindent? Bizony arra már nem emlékszem, mert ameglepődés és meghatottság annyira erőt vett rajtunk, hogy abbólnem vésődött be semmi emlékezetünkbe. Hogyha az előttünk ülőbajuszos ember nem zavarja meg az illúziót, vagy ha esetleg oda nemnézünk, és csak ez az ismert hang azzal a sajátságos kiejtéssel éshanglejtéssel üti meg fülünket, kétségtelenül azt hihettük volna, hogya húsz év előtt elhalt gyermek testestül felelevenedve áll előttünk. Deígy is megkapó volt ez a frappáns jelenet és kétségtelenebb szellem-

364

azonossági bizonyíték alig képzelhető, mert még azzal a sajátságos,szinte kacér móddal is, mellyel a gyermekszellem fejét oldalt hajtvapajzánul pislogott, — híven alakította élete korából azt a módot,amellyel engem incselkedve provokálni szokott. Megjegyzem, hogyAlajos feleségem családi és hozzátartozói viszonyairól legtávolabb-ról sem bírt tudomással, annál kevésbé volt pedig tudomása arról,hogy ez a gyermek valaha is létezett. De már nem is gondolt egyi-künk sem arra a 20 év előtt elhalt gyermekre.

Egy másik eset.Midőn Miskolcra kerültem, ott találtam letelepedve egy Kahle

nevü porosz embert, aki még elhalt elődöm korában mint laikus gya-korolta a homöopatikus praxist. Elődöm haragosa volt és üldöztejogosulatlan orvosi praxisa miatt. Én meg nem irigyeltem azt tőle,úgyis alig győztem a magam dolgát elvégezni, sőt jó viszonybanálltam vele és gyakran elmulattam az ő eredeti humoros ötletein.Tehát felette hálás volt irántam és ahol csak alkalma nyílott, feldi-csért és előnyömre vont párhuzamot köztem és az elhalt kollégámközött. Típusa volt a fennhéjázó, dicsekvő, porosz sovinisztának, akiszerint még a napkelte és nyugta is szebb és romantikusabb hazájá-ban, mint bárhol a nagyvilágban. Különben kedélyes és a becsületétnagyra tartó ember volt.

Egy késő őszi estén váratlanul betoppan hozzánk Alajos. Kérdő-leg nézek rá: ugyan mi járatban van ilyen szokatlan időben, mert jómessze lakott tőlünk. „Nem tudom magam sem”, mondá, „minthavalaki ide tuszkolt volna: azt hiszem, egy szellem környez és itt leb-zsel mellettem. Már a lépcsőn majd elbotlottam. „ Azzal félig csukottszemmel imbolyog hátrafelé a kályha sarkához. Megjegyzem, hogyAlajos sohasem esett önként extázisba; szelleme nem bírt kivonulni atestből, míg meg nem delejeztem. Néhány delejes vonást húztamvégig rajta. Ahogy a száját kinyitotta, mindketten felkiáltottunk: „Kahle!* Nyomban ráismertünk hamisítatlan porosz kiejtéséről ésminden izében, ahogy mozgott, forgott, szakasztott a mi Kahle bará-tunkat láttuk előttünk. Azt mondá, hogy amint nagy betegségébőlkigyógyult, legelőbb nálam kívánta tiszteletét tenni: régen nem látottés nagy óhaja megtudni, hogy mint szolgál egészségem stb. Nyilvánnem tudta, hogy már meghal; de nem hitte el akkor sem, midőn meg-kíséreltem effelől felvilágosítani. Sőt nagy szenzációs kúráiról be-szélt: hogy hány emberi mentett meg a haláltól, akik Dr. St. elődöm

365

keze alatt biztosan meghaltak volna stb. Ámbár a kétségnek árnyékasem merült fel bennem, hogy Kahle nem halt volna meg, mindazo-náltal mégis írtam Miskolcra. Onnan azt a hírt kaptam, hogy rövididővel azelőtt tífuszban meghalt.

Alajos médiumitásának kiválósága.Nagy feladatokra hivatott kicsiny körünk azzá a gyümölcsöző

egyletté nem válhatott volna, mint amilyenné kinőtte magát, ha nemkaptuk volna azokat az alapvető oktatásokat, irányításokat és komolyintelmeket, melyek nyomán haladásunk és kiképzésünk létesült.Minderre helyénvalóbb, alkalmasabb médium alig képzelhető, mintaminőt mi Alajosban bírtunk, aki szemünk előtt fejlődött nyomról-nyomra oly médiummá, aki még a kétségnek árnyékát is kizárta arranézve, hogy t. 1. az általa hozzánk jutott oktatások és rendeletek nema legtisztább szellemforrásból kerültek volna.

Felette szükségünk volt mindannyiunknak ilyen imponáló médi-umra, kinek szava, hangja szívünk minden rostját megrezegtette.Akkoriban másnemű médium közleményei aligha tettek volna ránkoly hatást, mint Alajos teljesen gépies médiumitása. Azt hiszem te-hát, hogy emberek ténykedése nem bír abszolút értékkel, melynekméreteit hasonlóval lehetne általánosan összemérni; hanem értékeabban rejlik, hogy mily időben, helyen és módon jelenik meg s eszempontból Alajosnak ténykedése máséval nem volt pótolható,habár fajsúlyára nézve kevesebbet nyomott is. Nem is mint utolsóérv szól Alajos médiumitásának nélkülözhetlensége mellett az a kö-rülmény, hogy Antal, aki hivatva volt egyletünknek második oszlo-pává válni, Alajos által nyerte meg leginkább a sajátmédiumitásához, illetőleg sugallataihoz való feltétlen bizalmát, mertintuíciója sokszor Alajos által nyerte meg a teljes megerősítést.

Végre pedig, mint mondám, Alajos termékei nélkül 1874-benmég nem lettünk volna annyi szövegnek birtokában, hogy a„Reflexionen aus der Geisterwelt” című szellemközleményeket sajtóutján közrebocsáthattuk volna. Nagy meglepetésünkre egészen várat-lanul került Alajos útján vezetőink amaz utasítása hozzánk, hogy a„Reflexionen aus der Geisterwelt” cím alatt havonta megjelenő füze-tekben indítsunk egy munkát és pedig annyira sürgették ennek kiada-tását, hogy be sem várva az újévet, az év közepén kellett azt meg-kezdenünk. Sehogy sem voltunk rá elkészülve. A szétszórt közlemé-

366

nyek nem voltak rendezve, pénzünk pedig annyi sem volt, hogy azelső füzet nyomdai költségének fedezésére telt volna.

Antal fejében ugyan megfogamzott ez az eszme, de ügyet semvetett rá, s ha konkrét kifejezést is nyert volna benne, sem Antal, semmi nem bírtunk volna annyi bátorsággal, hogy ilyen kockázatba be-lemenjünk. De midőn Alajos útján jutott hozzánk ez az utasítás, egypercig sem tétováztunk — arra már megjött a bátorságunk s mintha aSzentlélek sugallata szállott volna meg bennünket, a lelkesedés ismegjött. De még szükséges pénz is megkerült. Mert annyi előfizetőtkaptunk külföldről, hogy kevés híján a nyomdai költség fedezetetnyert, egyéb költségünk meg nem volt, mert akkor is éppúgy, mint ajelenben, minden munkát önzetlenül végeztünk.

S csodálatos, néha, midőn fogytán volt a pénz s azon törtük a fe-jünket, hogy honnan kerítsünk, egészen váratlanul messze külföldről,ismeretlen, buzgó spiritistáktól érkeztek hozzánk spontán adomá-nyok. Ekképpen tíz év alatt közrebocsáthattunk tíz kötet szellemköz-leményt, mindmegannyi szellemi igazgyöngyöket anélkül, hogy csakegyetlen egyszer is a külföldi spiritista körök támogatásáért kellettvolna folyamodnunk.

Ami pedig Alajosnak kiképzési folyamatát illeti, ez valóságospraktikus mintakurzusát képezte a médiumitás kiképzési processzu-sának, amelyből sokat tanultunk. Különösen pedig én tanultam sokatbelőle, ami körvezető pályámon és médiumok kiképzését célzó fel-adatomban hasznomra vált, mely nélkül alig bírnék e téren azzal atájékozottsággal, mellyel bírnom kell.

Említettem, hogy csak egy részét közlöm annak, ami előfordult,minthogy egész köteteket lehetne arról írni. Hiszen harminc év alattsok mozzanat elmosódott emlékemben, de meg azért is mellőzömtöbbnek közlését, mivel még sok-sok szükséges és hasznos monda-nivalóm van, az én koromban pedig takarékoskodni kell az idővel,hogy esetleg a mellékes ki ne szorítson az időből némely sokkal fon-tosabbat.

Hogyha vezetőinknek Antal, vagy az én számomra valami fontosezoterikus irányú közölnivalójuk volt, csakis Alajos által juttatták azthozzánk, szigorúan zártkörű szeánszban. A többek közt, midőn An-talhoz azt a kinyilatkoztatást juttatták, miszerint arra van hivatva,hogy Máté és Márk apostolok evangéliumainak magyarázatáhozszolgáljon közvetítőül, hogy e nagy isteni kegy által a túlemelkedett-

367

ségre és gőgre szító szellemek által meg ne téveszttessék, privát sze-ánszot rendeltek el, amelyre csak én meg Antal voltunk meghíva.

Antal ugyanis az igazság típusa volt, rögtön felfortyant valamelyigazságtalanság láttára, bárkivel történt volna. Ez az igazságérzeturalta őt, de régente, előbbeni testetöltésében szertelenségre is vitte,miáltal nagyot vétett. Három reinkarnációban kellett ezért bűnhőd-nie. Erről az utolsó három földi pályájáról lebbentették fel a leplet,megismertetvén előbbi bűnös életeit és azt, hogy az őt ért isteni kegykorántsem érdemei folyománya, hanem tisztára csak kegyadomány,hogy ezzel érdemeket szerezzen magának. A vezetők meghagyásábólezt a kinyilatkoztatást Antalnak egy selyemtokba varrva, talizmán-ként a csupasz mellén kellett hordania. Hordta is azt haláláig.

Egyedül csak én álltam a halálos ágyánál és fogtam le a szemét.A selyemtokot leoldottam kebeléről s magamhoz vettem. Most isőrzöm.

Ha másféle médium útján nyert volna ilyen közleményt, vajonkomolynak és szentnek tartotta volna-e Antal? Az Alajos által hozzájutottat azonban szentnek tartotta, megszívlelte és így megmenekült akörülötte leselkedő szellemek veszélyes befolyásától.

*Vezetőszellemeink Alajost gyógycélok elérésére is felhasználták.

Frappáns gyógyítási sikereket értünk el és az általa jött rendeleteksohasem hagytak cserben, ami Adelmáiéról nem minden esetben voltmondható. De ennek magyarázata nem nehéz. Adelma ugyanis éberöntudatos állapotban van, midőn ir, tehát mindig ura érzelmeinek,gondolatainak, hangulatának, s nem is képes mindig abba a fizikai éserkölcsi állapotba helyezkedni, melyet a szellemi törvények követel-nek. Sőt nincs is mindig tudatában a lényében rejlő azon feltételek-nek, melyek a várt eredménynek legjobban kedveznek, avagy azzalellenkeznek. Mindezen és ehhez hasonló szubtilis feltételek Alajosmédiumitásánál elestek. Különben is Adelma távol lévén tőlünk,aktuális, nyomban elintézést követelő esetekben számításba semjöhetett. De éppen azért ilyen rögtöni orvoslást igénylő esetekbenAlajos spontán intervenciója gondviselésszerű is volt. Igen, szintecsodaszámba ment Alajosnak ily spontán közreműködése. Nem kel-lett segedelmét kikérni. Nem is emlékszem olyan esetre, midőn Ala-josnál kifejezetten orvosi tanácsot kellett volna kérnünk; — önkéntadatott ez, néha gondolatra, de többnyire oly esetekben, midőn az

368

illető maga sem tudta vagy érezte, hogy nála orvosi beavatkozásnakszüksége forog fenn. Néha az otthon levő családtagok valamelyikerészére jött spontán orvosi rendelet: hogyha ennyi meg ennyi napmúlva meg fog betegedni. És mindig bevált úgy a jóslat, mint agyógyrendelet.

Többek közt szeánszaink egyikén ezt mondták Alajos által: „Vanköztetek valaki, akit Adolfnak hívnak; vele van kis beszédem. Álla-pítson meg egy bizonyos napot és órát és rendelje magához az esz-közömet. „ Megtettem. Alajos extázisba jött és felém fordulva ujjá-val mutatott bal mellem egy pontjára, mondván: „Látom a tüdő mell-ső oldalán a duzzadt, kékes visszerek sűrű hálózatát, fehéres hólya-gokhoz hasonló lerakodásokkal ellepve. Lassú lobos processzusnakfolyamata ez. Rendeleteimnek pontos betartása a továbbterjedéstmeggátolhatja és helyreállíthatja a normális állapotot. Ellenben arendeletek figyelmen kívül hagyása vagy pontatlan betartása vészeskövetkezményű lehetne. Mérsékeld megszokott, ártalmas gyors járá-sodat, különösen a lépcsőn; ott pihend ki magad kissé, hogy sebeslégzésed és vérkeringésed csillapuljon. „ Még többféle dietetikusrendeletet adott, amikre azonban már nem emlékszem, de az egészjelenet még most is elevenen lebeg előttem.

Való igaz, hogy a bal tüdőm jelzett helyén keletkezett tüdő- ésmellhártyalobban 1855 decemberében és 1856 január és februárjábanélet-halál közt feküdtem és heteken át vért köptem. Négy kezelőor-vosom feltétlenül lemondott rólam. Végre egy öreg, bár allopátikuskollégám — aki családtagjait különben csakis homöopatice gyógy-kezeltette — mint egyedüli reményhorgonyt a homöopatiát ajánlotta.Hosszas vonakodás után végre nagy nehezen ráadtam magam, midőnkollégám nyíltan bevallotta, hogy az allopátikus gyógymód csődötmondott. Rövid egy hét múlva, azon a napon hagytam el az ágyat,amely napra halálomat megjósolták. Akkor nyáron a homöopátiatanulmányozására Bécsbe menvén, a híres Skoda tanárral meg-vizsgáltattam mellemet. Skoda tanár ügyesen kikopogtatta a voltsérülés helyét, megállapította a seb behegedését és a hordával valóösszenövését. Teljesen eloszlatta az orvosok által diagnosztizált tü-dősorvadás felől való aggodalmamat és mosolyogva vígasztalt, hogya hátramaradt összeforradás miatt nagy kort érhetek el. Skoda tehátnem csalódott.

369

Tény az is, hogy akkorában néhány nap óta szokatlanul kellemet-len érzést és nehézséget éreztem bal tüdőmben. De ügyet sem vetet-tem reá. Túlerőltető elfoglaltságomból magyaráztam. Abban nyugod-tam meg, hogy Isten szolgálatában erőltetem magam, tehát ő meg isfog óvni, illetőleg ki fogja egyenlíteni az esetleges testi diszharmóni-át.

Meg is óvott a jóságos Atya, mondhatom — érdemetlenül. Mertmár akkor ismertem Krisztus Urunk ama szavait, amiket arra a kísér-tésre mondott: vesse le magát a templom tetejéről, hiszen az Istenangyalainak parancsol, hogy hordozzák őt, nehogy kőbe üsse a lábát.„Ne kísértsed a te Urad Istenedet!” felelé az Úr.

Isten az ember gondozására bízza a testet, hogy szelleménekszolgáljon rendeltetése elvégzésében. Hogyha az az Istentől reá-bízott testét gondozza, a jó Isten is segítségére lesz. De ne akarjaaz ember az Istenre utalni azt a kötelességet, amivel az Isten őt bíztameg és amiért az ember felelős az Atyának. Igenis felelős az emberaz önhibájából — gondatlanság, könnyelműség, mértéktelen életmódvagy vakmerő kockázat által megrövidített, eljátszott életért. Részle-ges öngyilkosságul rovatik ez fel az embernek.

Vezetőszellemeink azt tanítják, hogy az ember nem tudhatja, mi-lyen fontos feladatot rótt rá Isten épp önhibájából megrövidített életeszakában. Az élet megszűntével ez a feladat betöltetlenül marad,pedig ez néha felebarátjának jólétére, boldogságára vonatkozhatik.Az igazságosság kérlelhetetlen törvénye pedig még a legkisebb fel-dolgozatlan számot sem engedi el az embernek; kell tehát, hogy azember az utolsó egységig feldolgozza a reámért feladatot. Hogyhanem teszi meg ez életben, ki kell azt pótolnia utólag egy másik lét-ben. Az ilyen hátralékos adósokból kerülnek ki leginkább a korafiatalságukban elhalt gyermekek, kik így róják le tartozásuk maradé-kát. Vegye ezt fontolóra minden ember.

Tehát én is nagyot vétkeztem akkor, midőn helytelenül azt vél-tem, hogy Istenbe helyezett bizalmam felment engem azon köteles-ség alól, hogy a magam testéről gondoskodjam s épségben tartásafelett őrködjem. De az Isten végtelen szeretete elhárította a fenyegetőveszélyt; talán láthatta, — mert nem bírálhatom meg magamat, —hogy nem elbizakodottság, hanem naiv odaadás vezérelt e hibás fel-fogásomban.

370

Alajos bukása.Ha valaki azt kérdezi: hogyan van az, hogy Adelma, Antal és Jó-

zsef médiumok, — kiknek közleményeit tartalom és forma szerinttöbbre becsülik, — mégis könnyebb, simább és kevésbé fáradságosprocedúra útján fejlődtek médiumokká? Erre azt felelem: mivel ama-zok médiumi mechanizmusa alapjában és lényegében egészen eltérAlajosétól; amazoknak szellemére hat az idegen szellem, holott Ala-josnál a testi szervezetet mozgatja, minélfogva a fejlesztési munká-nak különböző irányú és természetű jelenségekben kell kifejezésrejutnia. De azért ne higgyék t. olvasóim, hogy nevezett médiumok afejlesztéssel járó mindennemű nehézségtől meg lettek volna kímélve,hogy tehát simán, könnyen jutottak volna a médiumitás adomá-nyához

Adelma ugyanis hosszas, kínos fejfájások és görcsök révén ke-rült Gárdos dr. magnetizőr kezelése alá, aki a „delejes írást” mintbiztos gyógyszert ajánlotta neki, aminek pedig Adelma sehogy semvolt hajlandó magát alávetni. Végre a sok szenvedés mégis megtörteellenállását.

Hasonlóan sokat szenvedett Antal is a médiummá való fejlesztésprocesszusa által. Egy Adelmához intézett leveléből olvasom pana-szos leírását, mely szerint hetek óta csak hajnalban bír elaludni, mertórák hosszáig nyomkodják, gyűrik, hempergetik a szellemek és más-nap annyira elnyűtt; egész teste, hogy nagy küzdéssel is alig bírjaelvégezni teendőit.

Végre József médium a 70-es évek második felében egy hosszas,kínos praeparációs folyamaton ment át, mely a spiritizmusban tájé-kozatlan orvost kétségbeejtette volna, mert sehogysem tudott volnaeligazodni az egymásnak ellentmondó szimptómák közt, amelyekresem orvosi kézikönyvben, sem klinikai tapasztalataiban nem találtvolna analógiát. Közvetlenül azután, ahogy a beszélő médiumitáskifejezésre jutott nála, egyszerre mintha valamennyi fájdalmas kór-tünetet elvágtak volna, melyek a gyomorgödrében, illetőleg a nap-ideg-gócban (plexus solaris) jelentkeztek, lévén ez a szellemkapcso-lódás organuma.

A médiumitás korántsem beteges, ideges állapot, aminek a hitet-lenek s rosszakaratúak szeretnék állítani. Azonban nem is egészennormális állapot, amennyiben ez általában nem minden embernéltapasztalható. Különlegesség tehát, mint minden rendkívüli képes-

371

ség, talentum, avagy lángész. A médiumitás mellett megfér a testiegészség; egyletünk médiumai ép egészségűek. Majdnem mindenember magában hordja a médiumi képesség csiráját. Megszületésneknevezik a szellemek a médiumitás áttörését, magát a médiumitástpedig a médium édes gyermekének mondják, melyet táplálnia, ne-velnie, gondoznia és fejlesztenie kell, mint Isten kegyessége általmegáldott magzatját, kinek gyarapodásáról, gyümölcsözéséről fele-lős az Atyának.

*Hogy él-e még Alajos? kérdik olvasóim. Igenis él itt Budapesten,

teljes egészségben és egyik fővárosi iskolának igazgató-tanítója.(Most már rég meghalt. )

Vajon spiritistának vallja-e magát —vagy megtagadja-e a spiri-tizmust?

Igenis spiritistának mondja magát, sőt állhatatosan erősködikamellett, hogy még folyton lelkes hívője és szívből óhajtja a spiri-tizmus virágzását és terjesztését. De — amint mondja — amíg aktívszolgálatban van, addig tartózkodik a benne való résztvevéstől.

Én Istenem! Hiszen egy meggyőződéssé vált tényt letagadni nemlehet, mert a tények erősebbek minden emberi okoskodásnál és aka-ratnál. Szerintem azonban a tényekben való hit vagy meggyőződésmég korántsem avat fel valakit spiritistának, hanem a tényekből vontkonzekvenciáknak önmagára való levonása. Tehát nem a szellemek-ben való hívés, hanem azoknak oktatásaiból folyó önnemesedés,javulás, etikai haladásra való törekvés, a törvények megismerése ésazoknak követése teszik az embert igazi, komoly spiritistává. Alajospedig, midőn az Isten, kegyessége által ráruházott adományátfelebarátai elől önkényesen elvonta, akiknek érdekében ezt kapta,letért a törvényes, a spiritistát kötelező útról. Azáltal pedig, hogymegtagadta Istennek és vezető szellemeinknek az engedelmességet,eljátszotta oltalmukat, védelmüket, tehát az alantas szellemek tévesz-tő befolyásának szolgáltatta ki magát. E perctől fogva a béke angyalakerülte házatáját, és a békétlenség és meghasonlás ütötte fel áldatlantanyáját házi tűzhelyénél.

Az ellentétesek manőverje t. i. az, hogy áldozatuk gyengéit kiak-názzák saját céljukra. Alajosnak gyengéje a kishitűség vala: féltettehivatalát, kenyerét. Igaz, hogy az iskolaszék tagjai, első sorban afővárosi tanügy vezető tanácsosa ellenséges indulattal viseltetett

372

ellene s ez utóbbi nyíltan deklarálta, hogy majd fog okot találni Ala-jos megrendszabályozására. Még kollégái is kerülték, szinte bojkot-tálták, sőt szervilizmusból kijelentették, hogy derogál nekik a veleegyütt való szolgálás.

Nagy meglepetésünkre egyik szeánszunkban Alajos apjánakszelleme nyilatkozván általa, elárulta fia titkos szándékát, amirőlnem is álmodtunk, hogy el akar hagyni bennünket. Apja komolyanintette, tegyen le eme szándékáról, s figyelmeztette jó vezető szelle-meink oltalmára, mely csúffá fogja tenni elleneinek ármányait.

Akkorában a fővárosi tanítók konferenciát szerveztek, melyhezminden iskola egy-egy delegátust küldött. S mi történt? Alajost vá-lasztották delegátusnak — akit ki akartak küszöbölni körükből... Demég ennél furcsább eset is történt, eklatánsabb bizonyítékául az Ala-jos fölött őrködő isteni oltalomnak.

Alajosnak magánlakása az iskola udvarában, osztálya tőszom-szédságában volt. Egy napon a felesége kihívatja Alajost az is-kolából, hogy képek felaggatásában segítségére legyen, amire Alajosbemegyen lakásába. Néhány perc múlva bejön a cselédje azzal ajelentéssel, hogy egy úr van künn és kéreti Alajost. Azt hívén, hogyvalamelyik iskolás fiúnak az apja kéreti, Alajos haragosan kiüzeni,hogy ne zavarja meg az oktatás ideje alatt — jöjjön máskor. Bevé-gezvén a képek felaggatását, visszatér az iskolába. Majd kővé vált,midőn ott találja B... y tanácsost, esküdt ellenségét. No, most el va-gyok veszve — gondolá magában Alajos.

Minden szemrehányás vagy kérdőrevonás nélkül B... y kihív né-hány tanulót; egytől-egyig mind elégtelenül felel. Olvastat kataló-gust: vagy 15 fiú hiányzik igazolatlanul. Nézi a hőmérőt: 14 R.-nál iskevesebbet mutat, pedig 16 fok R. van előírva. Előveszi az osztálypanaszkönyvét, beírogat valamit és néma köszöntéssel távozik. Ala-jos mohón nyúl a panaszkönyv után, el lévén készülve halálos ítéle-tére. Hiszen mintha a gonosz szellemek esküdtek volna össze, hogyőt kiszolgáltassák elleneinek.

Még ha B... y jó embere lett volna, akkor is fegyelmi vizsgálatotlett volna kénytelen ellene indítani ennyi rendetlenség miatt. S ímeB... y tanácsos azt írta oda, hogy mindent rendben talált... A szellemibefolyásnak minő mértéke kellett ahhoz, hogy B... y animozitásátennyire enyhítse!

373

Nem hasonlatos-e ez az ótestamentumi Bálám esetéhez, akit aMoabiták királya drága ajándékokkal felfogadott, hogy a rettegettIzráel táborát megátkoztassa vele, és íme, az Isten áldást és győzel-met adott Bálám szájába...

De sem az égi oltalomnak annyi kézzelfogható bizonyítéka, semszegény apjának intelme, fenyegetése és még a követ is megindítókérlelése nem bírta Alajost a lejtőn való lefelé haladástól feltartóztat-ni. Alajos végképpen elmaradt szeánszainkról.

Mintegy hat vagy hét év előtt Alajos felesége, aki több mint tízévig nem lépte át küszöbömet, rimánkodva jött hozzám, panaszkodvaAlajos viselkedése miatt, akit mintha kicsérelték volna. Megmenté-sének egyedüli reményét abban vélte, hogyha őt rábírhatnám, hogyegyletünkbe visszatérjen, hogy védszellemeink megszabadítanák agonosz elemektől. Bűnbánóan ismerte be, hogy ő volt az, aki rábírtaAlajost a szeánszoktól való elmaradásra és íme ezzel magára zúdítot-ta a nemezis csapásait. Nem vállalkoztam reá, céltalan ily esetbenmindennemű emberi közbenjárás.

Vajon egyleti tag-e még Alajos? — kérdik.Formaliter ugyan nem lépett ki Alajos egyletünkből, bár sok év

óta nem tesz eleget sem anyagi, sem szellemi kötelezettségének; de akilépést azért nem jelentette be. Amíg körünk csak laza összekötteté-sű társaságot képezett, minden tisztességes és a spiritizmus irántérdeklődő ember tárt ajtót talált: bármikor beléphetett és tetszés sze-rint ki is léphetett. Senki és semmi által nem korlátoztatott. Midőnazonban 1873-ban a belügyminisztérium engedélyével kifelé rende-zett egyletté alakultunk, befelé pedig magas védszellemeink patroná-tusa alatt azon az etikai alapon szervezkedtünk, melyet Adelmamédiumitása utján Mária, Buddha és Laurentius magas szellemekjuttattak hozzánk s melyek teljesen megegyeznek Jézus Krisztusevangéliumi tanaival: azóta egyletünk viszonyai alaposan megváltoz-tak. Most már nem szegődhetik senki hozzánk, hanem kérnie kell azegyletünkbe való felvételt. Védszellemeink mindannyiunkatláthatlan, de egyszersmind feloldhatlan szálakkal kötnek össze, melyösszetartozandóság átnyúlik a szellemvilágba is. A felvétellel azon-ban az illetők azt a kötelezettséget vállalják magukra, hogy a vezetőkáltal előírt erkölcsi alapot elfogadják és ehhez tántoríthatatlanul ra-gaszkodnak. Mi emberek tehát nem vagyunk feljogosítva e szellemiköteléket feloldani még akkor sem, hogyha valamelyikünk önhibájá-

374

ból e kiválóságra magát érdemetlenné teszi. S bár akadtak az időkfolyamában olyanok is, még sem kerültünk abba a helyzetbe, hogygyarló emberi létünkre törvényt kellett volna ülnünk felettük, illető-leg őket körünkből kizárnunk, mert védszellemeink olyképpen vittékaz ilyen tagoknak dolgát, úgy irányozták életük sajkáját, hogy ma-guktól maradtak ki körünkből. Eszerint tehát Alajos még mindighozzánk tartozik s nyitva áll előtte a visszatérésre váló út.

Őszintén megvallom, hogy részemről régen lemondtam mindenreményről, hogy Alajost még valaha visszanyerhessük.

IX. FISCHER HANNI MEGSZÁLLOTTSÁGA.

Leó és Mentor szellemek.Az 1871-iki nyári szünidőnk leteltével végleg elbúcsuztunk az

Orczy-kert sűrű bozótaitól és a zugligeti, általunk „Mória” - hegynekelnevezett dombos magaslattól. Szellemi vezetőink ismét megszállószellemeknek megtérítését bízták reánk, még pedig olyanokét, akik-hez viszonyítva az eddigiek — mint például Randolf, aki nagybá-tyámat az iszákosságra ösztökélte — valóságos kezes bárányokkénttűntek fel. Többek között jelentkezett egy — nem emlékszem márhányadik — Leó, meg egy másik szellem, aki Leó Mentoránakmondta magát, s aki még sokkal átalkodottabbnak, konokabbnakbizonyult amannál. Hogyha Leóban némi enyhébb hajlam mutatko-zott a javulásra. Mentor nyomban visszaterelte a régi gonosz irányba.Kemény dió volt a két gonosz szellemmel való érintkezés s többnyirevezetőinknek kellett közbevetniük magukat, minthogy a mi ellen-érveléseink velük szemben hatástalanoknak bizonyultak.

Szegény Antalnak a Leóval való kapcsolódás révén sokat kellettszenvednie rakoncátlan erőszakoskodása miatt; nagy vehemenciávalvágta oda Antal kezét az asztalhoz, egész rakás plajbászt széttört,karját meg ide-oda rángatta, hogy szinte attól féltünk, hogy kiforgatjaa csuklójából. Antal a szeánsz után verejtékkel borítva, kimerülvehanyatlott a székbe, míg magnetizálás által meg nem szabadítottam asűrű, szinte fojtó fluidumoktól. Azonban, valamint mindennek, úgyennek is megvolt a maga bölcs, előre kiszámított célzata, amit perszecsak később értettünk meg. Antalnak ugyanis még legénykorában, anegyvenes években, mikor állandóan Bécsben tartózkodott, a jobbkarján valamely tályog- vagy kelésforma daganata támadt, amelyet

375

meg kellett operálni. A seb beforradása után pedig némi zsugorodásmaradt a jobb könyök-ízületében olyformán, hogy az alkarját befeléugyan teljesen behajthatta, azonban egyenesen kinyújtani nem voltképes; ez csupán tompa szögben nyúlt ki. Leónak erőszakos rángatá-sai pedig Antalnak ízületét hajlíthatóbbá, és ezzel alkalmassá tették amechanikus médiumi írásra, ami nála rövidesen rá csakugyan be isállt. Ekképpen itt is láthatjuk vezetőink bölcs céltudatosságát.

Azonban némileg meg voltunk akadva abban, hogy hol tartsukmeg a megtérítésre célzó szeánszokat. Végre nem akadt más hely,mint Antal házában. De mivel felesége akkorában még nem hitt aspiritizmusban, hogy esetleg rideg fogadtatatásnak ne legyünk kité-ve, az udvar hátulsó üres telkén lévő filagóriának csúfolt faalkotmá-nyú félszerben húzódtunk meg. Báró Vayékhoz 1871 augusztus 25-én intézett levelemben olvasom e szeánszokról szóló leírásomat.Tréfásan megjegyzem, hogy valahogy ne sejtsenek e filagóriábanvalami svájci stílű építményt, inkább gondoljanak egy cserháti mé-hest megtoldva egy tág ketreccel. Mindazonáltal jó mennyei Atyánknem fordult el ezen szerény tákolmánytól, hanem olyan szellemi je-lenetek lejátszódását engedte meg, melyek örökké emlékezetesekmaradnak előttem.

Azon szeánszok érdekességének híre még Karolinát is kicsaltanéha a ferencvárosi Angyal-utcai házikóba, miáltal ezeknek érdekes-sége felette fokozódott. De azért a vad, féktelen Leót vezetőink soha-sem bocsátották Karolinához, akinek gyenge szervezete nem bírtavolna kiállani villamos megrohanásait, holott Mentor, kevésbé erő-szakos lévén, kapcsolódása által nem tett kárt Karolinában. Mentorleginkább mefisztószerű gúnyoros közbeszólásai által excellált.„Amit ti most jóvátesztek, azt én majd könnyen halomra fogom dön-teni; hiába fáradoztok: mi azért Leót oda nem engedjük néktek, nemmenekül karmaink közük, mondá egy alkalommal, midőn Leó éppengyengébb húrokat pendített meg, ami bennünk Leó megtérése irántmár némi reményt keltett. S csakugyan a legközelebbi szeánszonMentornak befolyását már is tapasztalhattuk Leónak fokozott rakon-cátlankodó viselkedésében. Leónak makacssága már kétségbe ejtettbennünket, de vezetőink folyton bizalomra és kitartásra ösztönöztek.Még nem tudtuk akkor, hogy az olyan szellem magaviselete, akit avezetők hozzánk utasítanak, bármennyire ellenszegülő és rakoncát-lankodó legyen is, nem más, mint az ellenállásnak végvonaglása, a

376

megtérés előérzete, mely ellen ellentétes természete felágaskodik, deazért belsejében mégis vágyódik a megváltásra, tehát érett a megté-résre.

De ezt mi még akkortájt nem fogtuk fel a maga teljében, azért isismertették meg ezt velünk vezetőink ily természetű szellemekkelvaló érintkezés által, hogy ezáltal egyszersmind a vezetőinkhez valóbizalom is mélyebb gyökeret verjen. Bámulatosak voltak Mentorgunyoros és elmés élcelődései, midőn vezetőink vagy én oktató, intőszavakat intéztünk Leóhoz. Ilyenkor mélyen sajnáltam, hogy nemgyönyörködhetnek százan vagy ezren Karolinának felülmúlhatatlandrámai közvetítésén, minőt elsőrendű színész is alig bír alkotni. Egyilyen elragadtatás benyomása alatt ezt írtam Adelmánknak:"Moravetz Karolina transzában, midőn általa Mentor nyilatkozik,elsőrendű drámai színésznő; azt hiszem, hogy Fáncsy, Davidsohn ésLewinszky, akiket Mephisto szerepében láttam, Karolinán tanulmá-nyozhatnák, sőt sokban kiegészíthetnék művészetüket. „

„Egy alkalommal Mentor közbeszólásaival nagyon is zavartaAntalt, amire vezetőink őt Karolina széktámlájához kötötték és ahangos szólás-képességtől megfosztották. Ekkor Mentor utánozhatat-lan mimikával szinte pótolta a szót s amint Karolina felébredése utánbeszélte, minősíthetetlen komisz, de azért elmés élceket súgott afülébe. „

Nagyon sok szeánszt tartottunk minden látható eredmény nélkül,azonban vezetőink azzal biztattak, hogy nap-nap után töredezik leegy-egy darab Leó szívkérgéről; „a tölgyfa sem dől le egy csapásra,de minden fejszecsapás közelebb viszi ahhoz. „

Á szenzációs hatás pedig akkor érte el tetőpontját, midőn egy al-kalommal Mentor a kétségbeesés jelével, iszonyattól rémesen eltor-zult arckifejezéssel, mindkét reszkető kezét a médium felé kinyújtva,rekedt hangon felkiáltott: „Leó el van veszve számunkra, ő már is atiétek!” Oda néztem Antal írására s csakugyan Leó bűnbánóan bead-ta a derekát, beismervén bűnös voltát és a jóvátevésre való hajlamát.Nagyon sebesen írt s bevallotta, hogy ahelyett, hogy magas polcán,amelyre Isten helyezte, utánzásra való példát szolgáltatott volna bű-nös tettei és viselkedése által elriasztotta az embereket a vallás-erkölcsi ösvénytől. Bűnbánó vallomását pedig e szavakkal végezte:„Én, a hitvány, Uramat és Megváltómat újra felfeszítettem a kereszt-re!” Vezetőink nyomban elvonták Leót a médiumtól, kit az előző

377

kapcsolódás amúgy is megviselt már, tehát nem bírta volna károshatás nélkül Leónak teljes, megtörtséggel járó rázkódtatását kiállani,amelyet tudvalevőleg a médium átérez.

Abban a reményben, hogy ez a megkapó jelenet esetleg Mentor-ra is jótékonyan hathatott, siettem kihasználni a kedvező pillanatot ésnekimentem Mentornak és Leó példájára utalva, őt szintén megadás-ra és Istenhez való térésre ösztönöztem. Hosszas szócsatázás utánannyira mégis megpuhult, hogy megkért, hogy legyen szabad nekimáskor is eljönni és végre kézszorítással búcsúzva tőlem azt mondá:„Nem tudom, hogy oktatásaid milyen tartós benyomást fognak nálamtenni, azonban köszönöm neked nemes szándékodat. „ E szavaibólörömmel konstatáltam tanításaimnak jó hatását s e téren való továbbihaladásra ösztönözve őt és Isten áldását kérve útjára, bocsátottam el.

Nevezetes, hogy erre az ünnepélyes és szerfelett érdekesnekígérkező, Leóval tartandó utolsó szeánszra többen ígérkeztek, köztükKarolina meg a feleségem is, azonban az utolsó órában mindannyinálvalami akadály állott be, ami őket távol tartotta, úgy hogy csak hár-man voltunk: Antal, én és Zograf testvér. Szokásunk szerint megkér-tük vezérszellemeinket, hogy vezessék hozzánk Leót.

Nem úgy, ahogy azelőtt szokott, hadonászva, ide-oda vag-dalkozva, hanem megtörve, megpuhultan köszöntött be hozzánk.Elmondta a „peccavi”-t és a „confiteor”-t s bevallotta földi életénekrémes, bűnös tetteit. Antal szemeiből könnyzápor szakadt, egészteste remegett és minden szál ruháját ki lehetett volna facsarni. Végreföldre borult, előbb térdre, aztán arcra, hogy homlokával a földetsúrolta. Így feküdt vagy egy percig, s néhány rázkódás után Antalfelébredt. De nem volt képes önerejéből fölemelkedni, fölemeltük ésegy székbe ültettük. Elég sokáig kellett őt delejeznem, míg végkép-pen megszabadult a felkorbácsolt gyötrelmes lelki érzésektől; deaztán teljesen jól és könnyűnek érezte magát. A történtektől mind-hárman annyira meg voltunk rendülve, hogy zokogva borultunkegymás keblére és sokáig átkarolva tartottuk egymást.

Ezt a rendkívüli lelki emóciót első sorban jóságos Atyánk irántimély hálaérzetünk váltotta ki, másodsorban meg szegény- bukottszellemtestvérünk iránti részvétünk és végre afeletti örömünk, hogy amár alig remélt megtérés, illetve megváltás, amelyhez hozzájárul-nunk megengedtetett, szerencsésen sikerült.

378

Őszintén elismerem, hogy manapság hasonló eset e három lelkihúromat szintén megpendítené, de azért érzelmeim árja nem verneoly magas hullámokat, mint akkor és pedig nem azért, mintha a meg-szokottság eltompította volna érzőképességét, vagy leszállította vol-na ennek kvalitását — nem, hanem mert a higgadtság mérlegelőnyugalmát, melyre jóságos szellemvezéreink oktattak, és amelynekmegszerzésére oly nagy súlyt fektettek, azóta némileg már megsze-reztem.

Ettől kezdve Prochászkához való bensőségem nőttön-nőtt, amitörömteljes megelégedéssel látok most Adelmához intézett leveleim-ből, melyek nélkül nem emlékeztem volna arra, hogy már akkormennyire felismertem Antalhoz való viszonyomat és melegen szere-tő kapcsolódásomat, midőn az 1871 augusztus 25-i levelemben szó-ról-szóra azt írom: „Prochászka derekasan működik, ő fáradhatatlanés pótolhatatlan; nem is tudom, mit kezdenénk nélküle. Ő épp olyanderék, mint serény és jókedvű a munkavégzésben, épp olyan értel-mes, mint buzgó. Az Isten áldja meg őt szellemi és testi épséggel,hogy feladatát teljesíthesse. "

Ugyanebben az évben egy októberi levelemben jelentemAdelmának: „A jó Prochászka kis körünknek valóságos gyémántja.Megvallom, hogy nagyon is csüggök rajta; alig engedem, hogy csakegy nap is elmúljék anélkül, hogy őt lássam; teljesen beérjük egy-mással, jó kedvvel töltjük el az időt kettesben, anélkül, hogy unat-koznánk. Meg sem mondhatom, hogy mennyire szeretem őt; annyiraszeretem, mintha legkedvesebb vérbeli testvérem lenne.„ Még soklevelem tanúskodik abból az időből erről a köztünk levő benső test-véri viszonyról.

Nem tudom mi ösztönöz rá, de most bátran, nyíltan és ünnepé-lyesen ki kell mondanom, hogy soha embert nálánál jobban nemszerettem, valamint senkinek halála mélyebben nem szomorított megés sújtott le, mint felejthetetlen jó Antal testvéremnek váratlan, hirte-len halála.

Petrus szellem. A megszállottság kifejlődése.T. olvasóim ajkáról szinte leolvasom a kérdést: vajon ki is tulaj-

donképpen az, akit Leó megszállott? Sietek tehát e helyen megje-gyezni, hogy szoros értelemben véve nem is Leó volt a megszállószellem, hanem ő egy ellentétes szellemsereg élén ingerelte, lázítottaés vadította a megszálló Petrus nevű szellemet. Minek folytán olyan

379

páratlan, szinte mesébe illő tünemények és jelenetek válttattak ki amegszállt egyénen, hogy az orvosi szakférfiak el nem palástolt meg-döbbenéssel, fejcsóválva és tanácstalanul nézték e csodaszámba me-nő jelenségeket, melyek láttára talán egynémelyikben amaterialisztikus tudomány felfogásai ellen - mely ily eseteket sablo-nosan tébolynak minősít - kétely támadott.

A megszállott egyén Fischer János egyleti helyiségünk későbbiháztulajdonosának fiatal Hanni nevű hajadon leánya volt. De hogyezt az akkortájt nagy feltűnést keltett megszállottsági esetet teljesenmegérttessem t. olvasóimmal, feltétlenül szükségesnek tartom, hogykörülményesen leírjam, milyen talajon, keretben és viszonyok köztkeletkezett és érlelődött ez a rendkívül rejtélyes állapot, mely —mint mondám — még a tanácskozó orvosi kapacitások elveit is né-mileg megingatni képes vala. Kérem tehát olvasóim türelmét és szí-ves elnézését, hogyha leírásomban nem térhetek ki a terjengős részle-tezés elől.

Fischer János a régi Pest németajkú, jómódú iparos-burgerénekmintegy típusát képezte: vallásos volt anélkül, hogy ennek árnyéká-ban a bigottéria fészkelt volna; szorgalmas és takarékos anélkül,hogy a kapzsiság kiszorította volna a tisztességet és becsületességet,és a patriarchális alapon berendezett otthon az összhang és békességjóleső családiasságának tűzhelyét képezte. Gyermekeit istenfélelem-ben nevelte és iskoláztatta, a zenét különösen valamennyien kultivál-ták — az egyik fia karmester lett az angol hadseregben, a másik megugyanaz az osztrák hadseregben. A leány, mint legifjabb gyermeke,csinos, a családnak büszkesége és gondosan őrzött szemefénye, azangol kisasszonyoknál végezte valamennyi osztályát és kiváló szen-de és jámbor magaviseleténél, s tanulékony, eszes természeténélfogva egyike volt a legkitűnőbb tanulóknak, tanítóinak pedig kitünte-tett kedvence. Feltétlenül megbízható őrizet alatt kísértették úgy azárdába, mint pedig onnan vissza hazafelé is és eszerint bizton állít-ható, hogy Fischer Hanni hajadonná fejlődött anélkül, hogy szennyeselemmel érintkezésbe jött volna, vagy hogy csak egy illetlen szó iskerült volna a füléhez. Skrupulózusak voltak cselédeik dolgában is,akik hosszú szolgálat után többnyire onnan mentek férjhez. Szín-házba, mulatóhelyekre nem jártak s az estéket leginkább az evangéli-um hangos felolvasásával töltötték el. Ilyen környezet és viszonyokközepette növekedett fel Hanni hajadonná, mint a jó erkölcsű, sze-

380

rény, istenfélő leánynak mintaképe, aki soha sem adott okot elége-detlenségre vagy pláne feddésre.

Azonban mintegy 18 éves korában, úgy az ötvenes évek elejénkülönös változás mutatkozott Hanni magaviseletében, ami szüleibenmély aggodalmat keltett. Egész lénye megváltozott úgy, hogy nemlehetett ráismerni arra a szende, finom, nőies modorú Hannira. Mint-ha kicserélték volna: feleselő, makacskodó lett és durcás. Ruházko-dására ügyet sem vetett, és ami szüleit különösen aggasztotta: elha-nyagolta, sőt kerülte az imádságot és mindenképpen kivonta magát aszokott vasárnapi istentisztelet alól. A hozzá intézett kérdésekre aztmondta, hogy nem képes ájtatosságot kifejteni, zavaros gondolatokűzik el az imádságra való kedvet. Majd egészen elhagyta az imádsá-got és a templomba való járást kereken megtagadta — „irtózik atömjénszagtól és az orgonahangtól!” — mondá.

Borzasztó megütközés támadt erre szüleinél — hiszen hallatlanvolt, hogy Hanni valaha engedetlenkedett volna szülői akaratávalszemben! S bár Hanni egyébként viruló rózsás arcszínben volt, éskiváló jó étvágyát tekintve, teljesen egészségesnek látszott, mind-azonáltal megrémült szülei abnormis állapotnak nézték ezt az ő rejté-lyes magaviseletét és orvosokat hívtak hozzá. De ezek semmineműtesti kóros állapotot nem fedezhettek fel benne, sőt — eltekintve aminden vallásos vonatkozás iránt való szokatlan magatartásától —elmebeli tehetségei, ítélőképessége, emlékezete, minden kérdésreadott okos, józan feleletei sem okadatolták nála valami elmebeli za-varnak megállapítását. Az orvosok naponta figyelték Hannit, s való-ban a megszálltság nyomról-nyomra való alakulásának, lábra kapá-sának megfigyelésére aligha lehetett volna jobb alkalom, mint aHanni esete — persze olyan előtt, aki erőszakkal nem hunyja be aszemét. Látnivaló volt, hogy a megszálló szellem mind jobban behá-lózza és a fluidok összekeveredése által hatalmába keríti.

Hanni megmagyarázta, hogy a reánehezedő parancs hatalmánakigyekszik ugyan ellenállani, de ez a hatalom erősebb nálánál; hiábaküszködik ellene, és sírva panaszolta, hogy már megvan az előérzete,miszerint az eddigi ellenszenv a vallás kultiválása iránt irtózattá ésiszonyattá fog benne emelkedni. S ez nem sokára csakugyan be iskövetkezett.

Visszariadt egy imakönyv vagy biblia láttára, mint a víziszonytólgyötrött a víz vagy fényes fém láttára. Nemcsak a keresztvetésre nem

381

bírták rávenni, hanem hogyha őrá próbáltak keresztet vetni, eliszo-nyodott, elsikoltotta magát.

Később már rohamosan fejlődött ki benne a teljes megszálltság.Látta a gonosz, rút szellemet a falon, később meg sok hasonló rosszalakot is és kezdett velük zsörtölődni, veszekedni és hajmeresztőistenkáromlások törtek ki belőle. Aljas, csúfondáros, trágár beszédek,minőket ő sohasem hallhatott, törtek ki szakadatlanul a szájából,éjjel-nappal oly sebességgel, mely az emberi nyelv mozgóképességéttekintve, szinte hihetetlennek látszott. Ez utóbbi erőltetés meg az akörülmény, hogy Hanni hetekig tartó álmatlansága mellett is nem-csak hogy ki nem merült, hanem pirospozsgás egészségnek örven-dett, különösen bámulatba ejtette az orvosokat. Hogy mennyire rejté-lyesnek és eltérőnek tartották az orvosok ezt az esetet a közönségeselmebajtól, azaz a tébolytól, abból látszik, hogy más kollégáik fi-gyelmét is ráterelték erre a rendkívüli esetre, kik aztán sűrűn jöttekoda annak megfigyelésére és bámulására.

Az eddigieket a környezete elbeszélései után emlékemből kisze-degetve írtam. Hogy meddig tartott ez az állapot ebben a stádiumban,míg azzá fejlődött, aminőnek én láttam, midőn én mintegy 20 évvelazután hozzá hívattam, arra már nem emlékszem; csak azt akarommég felhozni, hogy valamennyi orvostanár nyíltan beismerte, hogyehhez hasonló esetet nem csak hogy nem láttak, de orvosi évkönyve-ikben sem bukkantak hasonlónak említésére. Nem is javasolták, hogyvalamely elmegyógyintézetbe vigyék a leányt, amire különbenFischerék a világ minden kincséért rá sem állottak volna, nem akar-ván gyermeküktől elválni. S miután belsejükben meg voltak győződ-ve arról, hogy ez hasonló az ujtestamentombeli megszállottsági ese-tekhez, még az egyházi exorcismushoz is folyamodtak, s miután ez ishatástalannak bizonyult, felhagytak minden gyógykisérlettel, és val-lásos megadással viselték a reájuk rótt keresztet.

Én Fischer házához H—g16*) révén kerültem. H—g ugyanis,mint Fischerék háztulajdonos szomszédja és régi ismerőse, tudottHanni esetéről, és midőn tudomása lett Randolf és más megszálló

16 *) Mintha csak H—g-nak abból a célból engedtetett volna meg rövid ideig aspiritizmusban buzgólkodnia, hogy általa Fischerékhez jussak, mert csak néhánynapra rá történt, hogy vezetőink őt körünkből menesztették.

382

szellemeknek általunk véghezvitt megtérítéséről, elmentFischerékhez, és beszélt nekik a spiritizmus és delej csodáiról. Azagg házaspárnak — a világtól való elvonultságban élve — nem volttudomása sem a spiritizmus létezéséről, sem pedig a delejesség hatá-sáról, de teljes meggyőződésben lévén, hogy Hanni leányuk gonoszszellem által van megszállva, új remény sugara derengett nekik, hogyszerencsétlen leányuk megváltásának lehetősége még sincs kizárva.

Meghívtak tehát.Kitörülhetetlenül él bennem ennek az első látogatásnak az emlé-

ke. Már a pitvar ajtajában hallatszott a fülsértő sikoltozás. Ahogykinyílott a szobaajtó, leírhatatlan jelenet tárult fel előttem, mely en-gem a küszöbön mintegy leszegezett. Hej, aki ezt hűen le tudnáirni!..

A szoba egyik sarkában egy párnás széken ült egy piros- arcú, a30-as évek közepe táján levő nőszemély, akin még mindig meglát-szottak az egykori szépség nyomai. Nem mozdult helyéről, hanemfülszaggató, rikító hangon rámrivallt, s folyton hadarva, a legocsmá-nyabb, legtrágárabb szóáradattal káromolt. Eközben láthatatlan, ne-vüknél megszólított lényeket uszított rám, förtelmes szitkozódások-kal fenyegetve őket, hogy fojtsanak meg, vagy kergessenek el en-gem, aki el akarom rabolni tőlük az őrzött birtokot, és őket egytőlegyig orozva akarom megsemmisíteni.

Azt mondtam, hogy „hadarva” beszélt; de ez a kifejezés mégcsak halvány fogalmat sem nyújt arról, ami ez valójában volt. Midőnvégre percek múlva egy kis szünetet tartott, akkor az utolsó mondat-tal nyújtottan, szinte dallamosan és tisztán érthetően fejezte be aszóáradatot. Akkor többnyire gúnyoros arckifejezéssel, mosolygósfintorgással biccentett a fejével. Kis szünet után az előbbi játék újbólkezdődött. Mozdulatlanul álltam az ajtóban, és sokáig meghökkenvebámultam: mire képes az emberi szervezet, anélkül, hogy annyi évenát sem a hangszálak meg nem repedtek, sem a nyelv meg nem bénult,sem a test az álom híján össze nem tört, ki nem merült.

Midőn Hanni látta, hogy nincsen ellenséges szándékom, s minthainkább ő félemlített volna meg engem, gúnyolódni kezdett, amitugyan nem annyira megérthetetlen sebes szóáradatából, mint inkábba gunyoros arcfintorgatásból lehetett megérteni. Közeledtem tehátfelé és mintegy két lépésnyi távolságból kinyújtottam a kezemet ésráeresztettem a delejes áramot. Meghökkent és hátravette fejét, nyil-

383

ván azért, mert megérezte a delej lenyűgöző hatását. De ez a hatásnem volt tartós és kijelentem e helyen, hogy általában a delejhatásmindaddig nem volt intenzív benyomással reá, míg Leó meg nemtért. Leó megtérítésével egyúttal elszéledt, szétrobbant az a nagycsoport, melyet ő vezényelt, s amely összességében ellensúlyozta adelej hatását.

Tudván, hogy ilyen esetben semmire sem mehetünk szellemi ve-zetőink tanácsa s támogatása nélkül, Adelmánk útján kértem ki utasí-tásaikat. Azt írták, hogy egyelőre Leót citáljuk és Antal írjon vele, énmeg vezessem Leó megtérítését. Midőn tehát Isten kegyelmévelelértük Leó megváltását, újra kikértem vezetőink utasításait. Erre aztírták, hogy folytassam Hanni megdelejezését és Johanna citálja meg-állapított napokon és meghatározott órákban Hanni szellemét; majdgondoskodni fognak arról, hogy a megszálló szelleme meg ne zavar-ja őt, sőt ez is önkényt, hívatlanul fog jelentkezni. Csakugyan így istörtént. De a két szellemmel folytatott, néha hosszadalmas közleke-dést nem hozhatom e leírás keretében, s csak a megszálló szellemnekelső közleményét rövid kivonatban, mintegy dióhéjban hozom ehelyen, amely talán olvasóimnak meglepetést fog hozni, amint ezannak idejében minket is meglepett:1871. okt. 15.(Johanna írómédium által. )

(Meghívtuk Hanni szellemét. )„Nem vagyok én Hanni, Petrus a nevem; ezt a nevet szeretem,

mert gyönyörteljes napokra emlékeztet. Volt egyszer egy herceg,kinek szép leánya volt, én meg kertésze valék. A hercegkisasszonyablakpárkányán naponta gyönyörű friss virágbokréta állott, melyrőlsenki sem tudta, hogy miképpen került oda, illetőleg ki lehet a her-cegkisasszony titkos tisztelője. Lesték. De nem akadtak rá. Akkor aherceg a kertészlegényemet bízta meg a kikémlés feladatával. A le-gényem meg elárult engem. A herceg felbőszült, hogy a pórias féregmerészkedett szemet vetni az ő magasan álló leányára. A kastélyminden cselédjét kirendelte megbüntetésemre, akik engem lábbaltapostak, ütlegeltek, gyötrelmesen kínoztak és végre nagy gyalázattalkorbáccsal vertek ki a kastélyból és a helység határából. Bosszútforralva, kegyetlen megtorlást és bosszút esküdtem a herceg és min-den emberi lény ellen. A sors kedvezett; a herceg meghalt én is.Megtaláltam őt e földi testetöltésében. „

384

A herceg ugyanis, hogy jobban elrejtőzhessék női testben, aHanni testében inkarnálódott.

Térítő szeánszok.A legközelebbi alkalommal vezetőink meghagyták, hogy hívjuk

meg Hanni szellemét.(Jolianna írómédium által. )

(Kedves Fischer Hanni szelleme; íme hívlak az Isten nevében. )— Mit kívánsz tőlem? Igen; mostani testet öltésemben Fischer

Hanni vagyok.(Nem voltál itt, midőn múltkor megidéztünk?)— Itt voltam; de csupán mint néma hallgató.(Mikor volt ez?)— Amikor Péter kertész szellemével beszéltetek.(Hiszen mi tulajdonképpen téged hívtunk meg; hát akkor

miért beszélt ő?)— Mert én vagyok a gyengébb, s ő eltuszkolt engem. Nincs

most talán a közelemben; mert ha igen, akkor én nem tudnék beszél-ni.

(Nem; távol van innen és lekötve. Igaz az, amit az élettör-ténetéről mondott?)

— Csak kis részben igaz. Nem bántak vele olyan rosszul, ahogymondja. Csak gonosz tetteinek mentegetésére szolgál a túlzása.

(Még ez esetben is igyekezzél neki megbocsátani; mert aki magais rá van utalva Isten bűnbocsánatára, annak felebarátja bűnét is megkell bocsátania s nem szabad testvérét gyűlölnie. Nos, kedves Hanni,mit szólsz ehhez a tanításhoz?)

— Belátom, hogy az az igazi elv, ha az ember a felebaráti sze-retetet gyakorolja. Éppen ezért nekem nincsen egyhamar jussom abűnbocsánatra, mert hiszen én sem követtem a szeretet törvényét.

(Lásd, örvendünk annak, hogy a megismerésben annyira haladtáls belátod, hogy a jó Isten csak igazságos lehet. Épp ezért nincs jogodPetrust panaszos szóval illetni, mert hiszen magad is súlyosan vét-keztél a felebaráti szeretet isteni törvénye ellen. És nézd, kedvesHanni, még ezt is Isten kegyelmének kell tekinteni, mert hiszen az őkegyelme nélkül semmire sem vagyunk képesek. Mihelyt pedig a jóIsten valamely mélyre süllyedt gyermekének megadja a megismerésparányi sugarát, akkor a teremtmény dolga, hogy felemelkedvén,

385

imával a jó Atya bocsánatát megszerezze. Hiszen az ő legnagyobböröme abban telik, hogy bűnös gyermekeinek megbocsáthat, ha azokkomolyan el vannak tökélve arra, hogy őszinte megbánással s a javu-lás szándékával a bűnbocsánatot kiérdemeljék. )

— Azért vagyok most ebben a testben, hogy vezekeljek, azértadatott mellém ez a gonosz szellem. Ez nem hagy nekem nyugtot;alig veszi észre, hogy egy világos percem van, rögtön belém kap,megfojtással fenyeget; sőt ütlegel, elkábít, s minden eszmélkedéstőlmegfoszt, Rettenetes alakokat rajzol a falra, s rémes ordításra kény-szerít, szitkokra és átkokra, sőt arra szorít, hogy az Istent s az üdvözí-tőt is becsméreljem. Teneked, kedves testvérem, fogalmad sincsarról, hogy milyen gonosz és gyűlölettel eltelt szellem!

(Kedves Hanni! Mindenekelőtt arról kell leszoknod, hogy őt„gonosz szellemnek” nevezd; mert hiszen te sem voltál iránta szere-tettel eltelve. Hiszen magad mondod, hogy ő melléd „adatott. „ Ezazt jelenti, hogy az igazságos Atya irántatok való szeretetből társuladta hozzád avégből, hogy a kölcsönös vezeklés folytán bűneitektőlmegszabaduljatok s a kölcsönös gyűlölet szeretetté váljék, hogysüllyedéstekből kiemelkedjetek, s így jobb és tisztább szellemekkélegyetek. Teneked, kedves Hanni, aki jobb megismeréssel bírsz, mintez a szegény, még jobban megzavarodott testvér, az a kötelességed,hogy minden szellemi erőd latba vetésével segíts rajta. Minthogy tevagy az ő mély bukásának okozója, rajtad áll, hogy őt kiengeszteld. )

— Kedves testvér! Fogalmad sem lehet arról, mily rettenetesmegjelenése van s mily rettenetes módon dühöng benne a gyűlöletHiszen nagyon is rajta voltam, hogy megszelidítsem; de — haszta-lan. Törekvésemre örökös gúny a felelet. Fel is hagytam a remény-nyel, hogy valaha szelídebbnek lássam. Abban az áldatlan pillanat-ban felém kiáltotta: eljön még annak az ideje, amikor én fogok tőlevalamit kérni. Ah, mennyire beteljesedett az a félelmetes jóslat!

(Kedves testvér, bízzál Isten véghetetlen irgalmában, ke-gyelmének sugara meg fog világosítani. És ne veszítsd el bá-torságodat; bízzál erősen, buzgalmad ne lankadjon, hogy ekkéntmegerősödve képes légy mindarra, amit Ő számodra rendelt. Mertlehetetlen lesz az elől kitérni, hogy neked kelljen megaláznod magad.Dölyfösséged megtörésével az ő gyűlölete is meg fog törni. Mindeh-hez azonban nagy erőre van szükséged. )

386

— Ah, érzem már, hogy közelemben van; ismerem lihegőbosszúját. Magához vonz, s nekem távoznom kell. Gondoljatok re-ám, kedves felebarátaim, és imádkozzatok érettem. Ameddig közte-tek vagyok, érzem a mennyország illatát s egy időre lelkem megpi-hen. Istenem, mi más vár most reám! A pokol; igen ez a pokol. Nemhely az; hanem amit a szellem magában hord és érez — az a pokol.Isten veletek!

Petrus és Hanni első nyilatkozatait, melyek e két szellem alapjel-lemét és egymáshoz való viszonyát jellemzik, azért közlöm e helyen,hogy t. olvasóim a további fejlemények felől előzetesen tájékozódvalegyenek. E fejlemények meg e nyilatkozatok pedig nem csak kellővilágításba fogják helyezni a két szellem lelki világát, hanem egy-szersmind mély betekintést fognak engedni az effajta szellemekpsychológiájába, illetőleg ingadozó akaraterejükkel való vívódásába.E nyilatkozatok meggyőznek továbbá arról, hogy a szellemek a földiélet tarka viszonyai által összekuszált és összebogozott csomót nem agordiusi csomó módjára, karddal, erőszakkal — hanem szálanként,még pedig minden egyes szál épen maradása mellett, az örök törvényszabta feltételeknek megfelelőleg, csakis erejük végső megfeszítésé-vel oldhatják meg, hogy így az önhibájukból keletkezett áldatlanhelyzetből végre megtalálhassák a kibontakozást.

Okulást nyerünk továbbá arra nézve, miszerint a szellemeknekidőnkénti botlása és visszaesése — származzék ez akár a bűn meg-szokásának ingerétől, akár pedig a megkísértés ösztökélésének té-vesztő hatásától — előmozdító tényezőként szerepel a szellem javu-lása és haladása folyamatában, minthogy minden egyes visszaesésután a szellem mindjobban összeszedi magát és szilárdabb elhatáro-zással fogadja meg, hogy alkalomadtán erejét jobban fogja kifejteni.A visszaesésen tehát nincs mit csodálkoznunk, annál kevésbé vanjogunk a szegény bukott szellemeknek gyakori visszaesését tapasz-talva megbotránkoznunk.

Hogyha kezünket szívünkre tesszük s őszinterészrehajlatlansággal megvizsgáljuk magunkat, ugyanily tükörkép-ben látjuk önmagunkat, midőn tudatára jutunk annak, hogy valame-lyik gyengeségünkről vagy hibánkról le kellene tennünk. Vajon nembotlik-e meg a lábunk akárhányszor, midőn a megszokás vagy kísér-tés újra meg újra fogadalmunk megszegésére ösztönöz? Ilyenkorharagszunk, szégyelljük, sőt megvetjük önmagunkat, többszörös fel-

387

felemelkedésünk és bukásunk miatt. Azonban a gyakori nekigyürkő-zés után akaraterőnk mégis annyira megerősödik, hogy egy erős ira-modással végre diadalmaskodunk mindkét kísértés fölött: affölött,mely mibennünk lakozik, s affölött is, amely kívülről hat reánk.

Az útjainkat keresztező kísértések a leghatalmasabb köszörűkö-vek, melyek a rajtunk levő csorbákat és érdességeket simára fenik.Tehát ne rejtőzködjünk, ne fussunk előlük, hanem álljunk szembevelük és küzdjük le vasakarattal. Kísértés nélkül a bennünk levőgyengeségek és hibák csak még inkább elburjánoznának.

Midőn Megváltónk a Miatyánkba felvette: „ne vígy minket a kí-sértésbe”, nem azt akarta azzal kifejezni, hogy megkérleljük mennyeiAtyánkat, hogy azt, amit bölcsessége számunkra jónak látott rendel-ni, megmásítsa, s távol tartsa tőlünk a kísértést, ezt az erőmérőt, ami-nek minden szellem alá van vetve akaraterejének kipróbálása végett,s amely alól még Krisztus Urunk sem volt felmentve. Nem. Ezzel aztkérjük jóságos Atyánktól, hogy szellemünk annyi erőt találjon ön-magában, hogy képes legyen magát az érzékek és szenvedélyek igájaalól felszabadítani, hogy martalékul ne essék az ellentétesekkísértésének, hogy a kísértés rajta ne diadalmaskodhassék.

*Említettem, hogy Leó megtérítése után a delej hatása lassan-

lassan érvényesülni kezdett Hannin. Ellenszegülése a delejezés ellenlassanként megtört, habár kezdetben néha felfortyant ellene. Énve-lem szintén megbarátkozott, parolázott, bár hamarosan kivonta ujjaita kezemből; majd meg nyugodtan meghagyta kezét az enyémben.Párhuzamosan a delejezéssel, hetenként citáltuk meg felváltvaPetrust meg Hanni szellemét, ahogy vezetőink elrendelték, melyalkalommal kellő felvilágosítást és oktatást nyertek, minek nyomaitörömmel vettük észre Hanni viselkedésében. Majd azt is elértem,hogy néhány mondatot mondott — elég fanyalogva ugyan — a Mi-atyánkból utánam. De csak addig: „bocsásd meg a mi bűneinket”. Akövetkező mondatot sehogy sem bírtuk vele elmondatni. Harag vettrajta erőt és végtelen sikoltozást és ordítást vitt végbe, ha „az elle-nünk vétkezőkről kellett szólnia.

Idővel azonban meglepő állapot jelentkezett nála. Szokásos lár-más magaviselete, mintha kettévágták volna, egyszerre megszűnt.Midőn ez az állapot először állott be nála, anyja megrémülve ugrottle ágyáról, azt hívén, hogy Hanni meghalt. De mennyire elámult,

388

midőn Hannit ébren, nyitott, de könnyes szemmel, hanyattfekve ta-lálta, két kezét, amint imára szokás, egymásba kulcsolva. A megszó-lításra nem reagált, ehelyett egyre peregtek könnyei. Így töltött hu-szonnégy órát, minden ételt, italt visszautasítva. Pont huszonnégyórára épp oly hirtelen kezdődött a régi játék, még pedig fokozottabb,vadabb mérvben. Ezt a jelenséget sehogysem tudtam megfejteni;azonban jó jelnek tartottam, amennyiben arra következtettem, hogyHanni szellemének Isten irgalmassága folytán alkalom nyujttatott amagábaszállásra. Akkortájt ugyanis még Hanni szelleme is vissza-utasította intelmeimet, hogy nem elég az, hogy Petrusnak, mintmondá, megbocsát, hanem hogy ő köteles érte imádkozni is. EztHanni akkor még nem akarta elfogadni. Hát ez csakugyan így is volt,de csak részben.

Midőn ez az előttem még rejtelmes állapot mintegy kilenc-tíznap múlva ismétlődött, még pedig negyvennyolc órai tartammal,aztán pláne háromszor huszonnégy óraival, akkor már sejtettem adolgot, t. i., hogy Petrus szertelen túlcsapongó viselkedésével magáravonta az elzárás büntetését, mely fokozatosan szigoríttatott nálaazért, mivel mindegyik visszatérésével Hannit, mint a rárótt büntetésokozóját, még kegyetlenebbül megkínozta és iszonyatosabb üvölté-sekre késztette. S bár Petrus az utolsó időben egyébként már sokatengedett előbbi szertelenségéből, mindazonáltal most a már kapottoktatások és felvilágosítások következtében tettei más megítélés aláestek, mint akkor, midőn elsötétített voltánál fogva felelősség nemterhelte. Most tehát a megátalkodott ellenszegülés és konokság miattkapta a büntetést.

Egyrészt Petrusnak gyakori bűnhődése, másrészt az ezzel kap-csolatos magábaszállás, melyhez Hanni hozzájutott, lassankéntmindkét szellem makacsságát megtörte. Különösen Petrust serkentet-ték a visszaesések által reá rótt szenvedések nagyobb ellenállásra.Végre imánk hatását is kezdte megérezni és azt most már kérte istőlünk.

A vad gyűlölködést zsenge baráti érzelmek s a mások szenvedéseiránti részvét váltotta fel. Petrus most már azzal a kérelemmel fordulthozzám, hogy egy szegény, hozzá hasonlóan szenvedő bajtársát ve-gyem pártfogás alá és engedjem meg, hogy azt elhozhassa hozzám.Ezt haladása örvendetes jelének tekintettem és persze teljesítettem is.Megcitáltam tehát Szobrovszky Mihály szellemét. Ez a harmadfél

389

század óta bűnhődő szellem bűnbánólag gyónta meg hajmeresztőbűneinek hosszú sorát és látszólag meg is könnyebbült oktatásaim ésvígasztalásaim által. Petrus baráti tettét pedig azzal hálálta meg, hogyPetrust eltérítette tőlem — az utolsó visszaesésre. Ugyanis akkorérlelődött meg Petrusban az a határozott fogadalom, hogy gyakoroljamagát a Hannitól való eltávozásban, hogy azután végképpen elsza-kíthassa az őt hozzá kötő fluidáris szalagot.

Hanni nyugodtabb, csendesebb lett. Petrus ingadozása, midőnide-tova egyet rántott az őket összekötő szalagon, nyilván látszottabban, hogy Hanni hébe-korba fel-felkiáltott. Később pedig egésznapokon át hallgatott. Ez az ingadozás még jó hosszú időn át tartott.Végre Hanni állandóan lecsendesedett — Petrus végképpen elhagyta.

Ez ugyan részemről egy pár esztendei fáradalmas oktatásnak voltaz eredménye, azonban Petrus részéről hasonlíthatatlanul nagyobblelki küzdelem és erőfeszítés gyümölcse.

Petrust időnként vezetőink Franciska médiumhoz is vitték, hogyott is kapjon némi oktatást. Franciska találóan írta le Petrust, akimegkapóan jelent meg a fényképlemezen: amit hátrább közölni fo-gok.

Fischer Hanni felszabadulása.Fischer Hanni nem volt úgynevezett közveszélyes elmebeteg.

Szökésre vagy öngyilkosságra irányuló kísérletet soha sem tett; kör-nyezetének életbiztonságát sem veszélyeztette. Folyton a szoba sar-kában ült, ahonnan el nem mozdult, míg édes anyja el nem vezetteonnan. Nyugodtan engedte, hogy felöltöztessék, mosdassák és lefek-tessék, ülőhelye mellett állt a nagy ebédlő-asztal, étkezése előtt anyjaegy viaszkosvászon-kötényt kötött a nyakába, amint ezt a gyerme-keknek szokták; kést, villát bátran adtak a kezébe. Az ételeket apjarakta a tányérjára. Sokat tudott enni, s jóltáplált külseje és rózsásarcszíne volt. Az utolsó években pláne meg is hízott. Mindaddig, mígPetrus megszállva tartotta, még a mosakodás, öltöztetés, sőt étkezésközben is folyton járt a szája, sikoltozott, lármázott s szitkozódott.Mindez csakis akkor enyhült némileg, midőn Petrus kezdett megju-hászkodni s azon mérvben gyengült benne, amilyen mérvbenPetrusnak javulásra való igyekezete haladt. Azonban elmebeli tehet-ségei még akkor sem tértek vissza, midőn Petrus már végképpenelhagyta.

390

Hogy még valaha épelméjű legyen, erre orvos létemre nem isszámítottam.

Hiszen lehetetlenség: is, hogy ilyen sűrű fluidú, erőszakos szel-lemnek évtizedeken át folytatott kíméletlen uralma; az idegrendszerközpontjának rángató művelete meg ne rongálná a finom szövetűagyat, ideggócokat, stb. Hogy némi hasonlattal éljek, vegyük azt azesetet, hogyha például egy vásott gyerek évekig és szakadatlanulverdesne, s durván megdolgozna egy zongorát — ugyan nem biztos-ra vehető-e, hogy e hangszer megrongálva, hasznavehetetlenül kerülki a gyermek kezéből?

De azért még sem mondható, hogy Hanni a még hátralevő éveitteljesen állatias hülyeségben töltötte volna. S bár semmivel sem tö-rődve, minden iránt részvétlennek látszott és szótlanul kötögetettelég formátlan, öblös, hasznavehetetlen harisnyákat, — ki bírnámegállapítani, vajon megnyilatkozásra képtelen szelleméből egy-egysóhaj és szomorú sorsa felől elmélkedő gondolat nem szövődött-ebelé a harisnya szemei közé? Elég jel volt arra nézve, hogy Hannilelkében nem aludt el minden érzés vagy gondolat. Így például gyak-ran bontakozott ki melléből egy-egy mély sóhaj, szeméből pedignéha a könny szivárgott. Mikor anyja a harmadik szobában haldok-lott, Hanni szeméből folyton peregtek a könnyek, de míg el nemtemették, nem bírták Hannit rávenni ágya elhagyására, s a némakönnyeken kívül semmivel sem árulta el, hogy tudomása volna anyjahaláláról.

Nem mulaszthatom el szüleinek iránta tanúsított szeretetét ésgyengédségét kiemelni. Csak a szemtanú képes mérlegelni és meg-ítélni azt a súlyos megpróbáltatást, melyet az igazságosság törvényeévtizedeken át reájuk mért. A száraz leírás után — legyen az bársokkal alaposabb és sikerültebb az enyémnél — alig hiszem, hogyképes legyen az olvasó magának kellő fogalmat alkotni a reális hely-zetről, arról a keresztről, melyet Fischeréknek viselniök kellett. Smindamellett nemcsak hogy a megsokallásnak, zúgolódásnak szavasoha el nem hangzott ajkaikról, hanem ellenkezőleg kifogyhatatlantürelemmel, s gyöngédséggel vették körül Hannit mint szeretett édesgyermeküket, akivel szemben csak egy magától értetődő kötelességetteljesítenek.

Nem egyszer megesett, hogy Hanni még a szokottnál is vadabbsikoltozást vitt végbe, annyira, hogy az ember szinte a saját szavát

391

sem hallhatta. Ilyenkor valóban megható volt anyjának nyájas, enyhemódja, mellyel őt feddőleg megintette. Kedélyes arccal, s fejcsóválvanézett Hanni szemébe, s haját simogatva, kedélyes naivsággalmondá: „Ma Hannele megint nem jól viseli magát!”

Íme, az anyai szeretet nem ismert különbséget a régi minta-szerű és a jelenlegi, mivoltában eltorzult szegény gyermekeközt... Mily magasztos a szeretet varázsa! Ilyenkor eszembe jutottPál apostolnak a korinthusiakhoz intézett első levele, melyben a sze-retet dicshimnuszát a következő szavakkal fejezi be: „mindeneketelfedez, mindeneket hiszen, mindeneket remél, mindeneket eltűr; aszeretet soha el nem fogy. „

Hannit minden másodnap déltájban magnetizáltam, ha azonbanHanninak valami baja lett, rögtön kérettek hozzá.

A Fischer házaspár bámulatosan fogta fel a számára rendelt fel-adatot. Mielőtt még a spiritizmus tanával foglalkoztak, már a lelkük-ben derengett a sejtelem, hogy ők egy előző földi élet bűneiért veze-kelnek. Midőn pedig a spiritizmus révén a szellemélet törvényeitmegismerték, ez a sejtelem meggyőződéssé, tudattá vált bennük.

Én pedig elhallgattam előttük Petrus és Hanni szellemével valóérintkezésünket, mert ismertem a törvényt, mely szerint az emberneka praexisztenciája kell hogy eltakarva maradjon előtte. Hiába támad-ják a reinkarnációt tagadók ezt a törvényt azzal az ellenvetéssel,hogy „miképpen tudhassa az ember megoldani feladatát, midőn nincstudomása ennek előzményéről és eredetéről?” Bölcs isteni törvényez. A múltnak tudása csak zavarólag hatna a jelen kötelesség teljesí-tésére. Megzavarná a koldust, hogyha tudná, hogy előbbi életébenpazarló nábob, avagy a sanyarú viszonyok közt nyomorgó szolgát,hogy magasrangú úr volt, aki alattvalóin elkövetett durvaságaiértbűnhődik most stb. De annál nagyobb érdem, ha bűnhődéseink okátnem tudva, intuitív sugallatunkat és védszellemünk befolyását követ-jük, mely föleleveníti bennünk a lelkünkbe vésett fogadalmat, amittestetöltés előtt tettünk.

Hogy ez lehetséges, erre Fischerék fényes tanuságul szolgálnak.Számtalan megfigyelésem önmagamon, valamint a tarka élet sokasá-gában szerzett tapasztalatok meggyőztek arról, hogy a kellő percben,midőn az ember a határvonalhoz érkezik, ahol szint kell vallania,vajon jobbra vagy balra irányítsa-e lépteit — abban a döntő percbenmegszólal benne ennek a bírónak finom csengésű, csalhatatlan hang-

392

ja: a benne levő isteni szikrának megnyilatkozása. Ez legyen az em-berre nézve kategorikus parancsszó. Erre hallgasson és legyen ezegyszersmind iránytűje, mely szerint élete sajkáját a földi élet zava-ros vizén irányítsa. Boldog az az ember, akinek ez a hang kategori-kus parancsszó, melyet hív követés által finomítaní és hatványozni,ellenben elfojtani és végképpen elhallgattatni is lehet.

A Fischer család drámája.Hanni anyja természetes hivatásánál fogva gondozta, ápolta

Hannit, de azért apja is épp oly gyöngédséggel és szeretettel vi-seltetett iránta. Szembeszökő volt azonban az anyának nagyobb befo-lyása Hannira, aki őt habár csak rövid időre, de mégis szelídebbrebírta hangolni. De minthogy Hanninak minden nyilvánulásában minttényező csakis Petrus jöhetett számításba, tehát Fischerné nagyobbhatalma Hannira csakis Petrusnak tudható be.

Hogyan? Hát Petrusban nyilvánult volna a női nem iránti lovagi-asság kímélete, hódolata? Sőt annál több: a szeretet árnyalata. Elégcsodálatos, hogy Petrus szertelen gyűlölete és lihegő bosszúállásaárnyékában gyengédebb érzelem is megfért és hogy e vonzalom szik-rája annyi idő alatt ki nem aludt benne. Mert Fischernében a hercegleánya, Petrus szerelmének tárgya öltött testet. Ez a vonzalom mégmost is élt benne, mert első közleményében a melancholia szomorúakkordjait pengette, midőn „visszaemlékezett arra a szép időre, mi-dőn a Petrus nevet viselte, és amely idő aligha tér vissza valaha. „Tehát a gyűlölet nem töltötte be lényének minden porcikáját, hanemszerelmének szikrája is tért foglalt benne, sőt valószínű, hogy ez voltaz emeltyű, mely nagy, küzdelmes erőfeszítés után végre kizökken-tette belőle a gyűlöletet és lehetővé tette a megváltás létrejöttét.

A herceg leányának t.i. bűnül rovatott fel, hogy befolyásátlatbavetni meg sem kísérelte apjánál, hogy szelídebbre hangoljaPetrus iránt. Ezért kellett neki is bűnhődnie. S mivel Hanni anyjábanegyrészt Petrus szerelmi reminiszcenciája, másrészt pedig a herceg-nek, aki most a Hanni testében inkarnálódott, atyai szeretete — tuda-tosan vagy sejtelmesen — ugyanegy pontban, vagyis Fischernébentalálkozott, tehát ez a pont volt az, amelyen a két szellem közti anta-gonizmus megtört, s ez a pont úgyszólván archimedesi támponttávált, melyről a szeretet emeltyűje Petrus gyűlöletét sarkából kiemel-te.

393

Ebben a családi drámában valamennyi részes közt határozottanHanni anyja foglalta el a legmagasabb szellemi fokot. Mintaszerűenoldotta meg a reáhárult feladatot.

Fischer Jánosban, Hanni apjában az áruló kertészlegény öltötttestet. Erkölcsileg épp úgy, mint elmebelileg, alacsonyabb fokon álltfeleségénél, aki őt a saját nívójára igyekezett emelni, még pedig a nőinemnek azzal a gyengéd tapintatával, mely nem éreztette vele lényé-nek fölényét. Minden nemeset, amire őt ösztökélte, oly módon tünte-tett fel előtte, mintha ez saját elhatározásának folyománya volna. Denem is bírta ennek a jószívü és okos feleségnek halálát elviselni, akitaz Isten mintegy 10 évvel korábban szólított el e siralomvölgy küz-dőteréről a megváltás virányos mezeire.

Mintha a jó géniusz távozott volna Fischer Jánostól az aranyla-kodalmas felesége halálával. Testi és elmebeli szervezete hanyatlás-nak indult, gyerekes lett, s annyira feledékeny, hogy engem teljesenismeretlen embernek nézett, s még a fiát is magázta. Ágysorvadáskövetkeztében végképp hülyévé vált. Látta Hanni koporsóját átvinnia szobán: meg is mondták neki, hogy kit visznek, anélkül, hogy rea-gált volna reá.

Körülbelül a 80-as évek közepe táján még két személy jelentmeg a szintéren, akik részesek voltak a hercegi kastélyban lejátszó-dott szomorú eseményekben. Fischerék egyik fiában és nejébenugyanis testet öltött két hercegi alkalmazott, akik érzéketlen, rideg ésszeretetlen viselkedésük által bűnrészesek lettek abban a drámában.Amennyiben pedig bűnük közvetett és távolabb eső volt, — bűnhő-désük szintén csak az utolsó évtized szakaszára szabatott ki. FischerJános fiára az a kötelesség háramlott, hogy apját helyettesítse, a fele-ségére pedig, hogy Hanni anyját pótolja. És ha eleve elgondolom,hogy ők feladatukat kifogástalanul oldották meg, mindjárt azt is hoz-záteszem, hogy midőn Fischer fia nyugdíjazása után külföldről haza-tért és alkalmam nyílt e házaspárt közelebbről megismerni, teljesenkizártnak tartottam azt, hogy ők képesek lesznek a reájuk várakozó,tisztára szamaritánusi feladatot megoldani, amihez elsősorban a szívlágyabb érzése, részvét, szóval felebaráti szeretet kívántatott meg,melynek nyomát pedig egyikükben sem lehetett felfedezni. Rideg,önző, érzéketlen, kényelmes és emberkerülő volt mindkettő.

Különleges, ritkaságszámba menő természetű emberpár, amilyenhosszú életem pályáján nem került több elém. Intelligens, világlátott,

394

zeneértő voltuk dacára nemcsak hogy színházat, koncertet, vagynyilvános helyeket soha sem kerestek fel, sőt a férj hónapokon, azasszony pláne éveken át még az utcára sem ment ki. Senkivel nemérintkeztek, bár közel rokonaik is voltak a városban. Jellemző rájuknézve az a sajátosság, hogy bár egy nagy, jól bebútorozott utcai szo-ba állott rendelkezésükre, ezt lakatlanul hagyták s inkább egy piciny,barátságtalan kerti lakban, ahol két ágy is alig fért el, húzták megmagukat — csupán azért, hogy egészen elkülönítve legyenek és azudvarban lakókkal ne kelljen érintkezniük. Mint az ürge odújába,úgy osontak be a kis ajtón, ha valaki járt az udvaron — még ha jómagam voltam is az, bár bizalmas, rendes orvosuk voltam.

Nem ok nélkül színeztem ki a fiatal Fischerék természetrajzát.Hideg szívük, rideg kedélyük, mely összeférhetetlennek látszik azzala szamaritánusi munkával, amit olyannyira kifogástalanul végeztek,megoldhatatlan élettani rejtély maradna, hogyha az a kulcs — misze-rint a testetöltéskor magára vállalt feladatok mélyen bevésődtek aszellembe, s hogy a megvalósítás percében öntudatlanul nyilvánul-nak meg és ihletten ösztökélik az embert annak véghezvitelére — ezta rejtélyt meg nem fejtené.

Egyébiránt a külvilággal való viszonyaikban Fischerék sem-miben sem változtak; éppoly ridegek, érzéketlenek és önzők ma-radtak, s csak az öreg úrral és Hannival szemben tanúsítottak olyodaadást és áldozatkészséget, hogy az ember csak tisztelettel hajol-hatott meg előttük. Pedig a hülyévé s magával tehetetlenné vált öregemberrel és a testileg szintén elbetegesedett Hannival oly kényes,visszatetsző gondozási és ápolási teendők nehezedtek az asszonyra,melyeket még a cselédek is visszautasítottak és kereken megtagad-tak.

S íme e rideg, önző emberek lényük teljes megtagadásával mégisoly munkát teljesítettek, melyet csakis egy egész életét a felebarátiszeretet szolgálatának szentelt szürke apáca — a Caritas mintaképe— végezhetett volna oly kötelességtudással és zúgolódás nélkül.Lehetetlennek tartom, hogy ebben az eminens szamaritánus-munkában a szívnek valamelyes része lett volna. Nem, mert ebbennem lakozott semminemű regiszterje az érzelmeknek, tehát onnanilyen impulzus ki sem kerülhetett. Egyes egyedül a száraz köteles-ségérzet parancsszava váltotta ki belőlük a lelkükbe vésett fogadal-mat, s az ösztökélhette és éleszthette bennük azt a tetterőt, amely

395

képessé tette őket, hogy lényük teljes megtagadásával végezzék azt amunkát, amit bűneik lerovására fogadalomként magukra vállaltak.

A fiatal Fischerben az érzelmek hiányát a kötelességérzet pótoltaki. Pedáns, rendszerető ember volt az emberekkel való viszonylatai-ban; mesteremberekkel, cselédjeivel, úgyszintén lakóival szembenpontosan, lelkiismeretesen viselkedett. Az apja helyettesítésébenszintén bámulatba ejtő példáját adta annak, hogy kell az elvállaltfeladatot még akkor is teljesíteni, amikor az hajlamainkkal merőbenellentétben áll. Fischer János ugyanis még teljesen épelméjű korábanlelkére kötötte fiának, hogy mindaddig, míg ő él, ki ne tegye az egy-letet a házából, és semmi áron el ne adja a házat. Midőn az öregúrmár teljesen beszámíthatatlan állapotban volt, a főváros a tőszom-szédban levő telken egy iskola építését tervezte, és ennek kiszélesbí-tésére a Fischerék házát is fel akarta használni. Nagy árat ajánlottak.A fiatal Fischer azonban nem adta oda. A főváros önmagát fellicitál-ta majdnem a háromszoros becsérték összegéig. Még sem adta oda.Respektálta atyjának adott szavát, pedig nem mondható, hogy valamikülönös, kegyeletes érzéssel viseltetett volna apja iránt. Míg ez ép-elméjű volt, megadta a kellő tisztességet. Erre ugyanis rá volt szok-tatva. Midőn apja gyerekessé, félkegyelművé vált, még a gyámolta-lanságát is ridegen megkritizálta, sőt múltját kevés respektussal bon-colgatta és — teljesen hitetlen ember lévén — apja spiritista ko-molyságát pláne kétségbe vonta, amennyiben ezt csupán képmu-tatásnak minősítette. Takarékos, szűkmarkú ember létére el-szalasztott tehát néhány tízezer forintot, csakhogy hű maradjon adottígéretéhez. Nyilván ez is bennfoglaltatott fogadalmában. Mert hogy-ha fukar természetének ösztönzésére hallgat, odaadja a fővárosnak aházat, s egyletünk már évek óta hajléktalanná vált volna. Orvosiszempontból csodaszámba megy az a jelenség, hogy ez a kilencven-éves rozoga szervezet, mely már semmiféle ételt vagy italt nem tűrtmeg magában, több éven át mégis élhetett — élt pedig addig, míg aszomszédos fővárosi iskolaépület teljesen befejeződött. Akkor meg-halt kilencvennégy éves korában.

Apja halála után pedig nyomban áruba bocsátotta a házat, és el isadta ahogy kérték, harmad áron azzal szemben, amit a város ajánlott.Türelmetlen sietséggel adott túl a bútoron meg a lim-lomon és eluta-zott, hallomás szerint a Királyhágó északkeleti határszélére.

396

Fischerék kedélytelen, rideg mivoltának jellemzésére szolgáljonaz a nembánomság, hogy szükségét sem erezték annak, miszerinténvelem, mint az egylet elnökével a házunk végbement eladását tu-dassák. Ezt utólag a házmestertől tudtam meg. Elutaztak anélkül,hogy elbúcsúztak volna tőlem, aki évek során át orvosuk voltam,mindig szerencsésen kezeltem bajaikat és ez alkalmakkor egymássalnyájasan érintkeztünk.

Fejtse meg tehát bárki elfogadható módon ezt a psychologiai rej-télyt, miképpen telik ki két egyéntől oly nemeslelkű, önfeláldozóténykedés, mely egész mivoltukkal teljesen ellentétben áll. Nemlehet másmódon megfejteni, mint azzal, hogy hatalmas belső sugallatösztökéli őket a lelkükbe vésett fogadalom beváltására.

Emberi felfogásom szerint, amint jeleztem, Hanni anyja oldottameg valamennyi részes közül legkiválóbban feladatát. Azonban az ismeglehet, hogy a fiatal Fischeréket illeti meg az érdem koszorúja,minthogy ők természetük teljes megtagadásával, s nagy erőfejtésárán tettek eleget fogadalmuknak.

Az Istennél az ítélet és a jutalom; Őelőtte van a világosság, míg-len az ember csak tapogatózik a homályban. Amennyiben azonbanmagas szellemi vezetőink elénkbe tárják a túlvilági életet és annaktörvényeit, bátran mondhatjuk, hogy mind a négy részes az eddigimunkával még nem rótta le az egész számlát, ők a mostani földi életbűnhődésével csak a megsértett szeretet törvényét engesztelték ki, deaz egymás ellen elkövetett sérelmek még ezzel nincsenek kiegyenlít-ve. Ezt pedig azon a helyen és azon minőségben kell kiegyenlíteniök,ahol és amily minőségben elkövették, tudniillik a földön és emberitestben. A túlvilágban nincsenek olyan viszonyok, melyek közepetteez a kiegyenlítés az igazságosság szigorú követelményei szerint vég-bemehetne. Az anyag súlya és nyomása alatt elkövetett bűnök éssérelmek egyedül a test súlya és nyomása alatt tehetők jóvá és egyen-líthetők ki.

Ments Isten, hogy gyarló ember merészkedjék bölcs mennyeiAtyánk határozatának praejudikálni, de a magas szellemek által ka-pott oktatásokból tudjuk, hogy Isten véghetetlen irgalmánál fogva, azilyen vezeklő szellemek további feladatát is azáltal könnyíti meg az őhatártalan szeretete, hogy oly viszonyok közé csoportosítja, ahol avérség törvénye segítségükre jön azáltal, hogy a vér révén szerzettrokonság a rokonsági szeretetet szellemi szeretetre hatványozhatja.

397

A szellemvilágban gyűjtött akaraterő és ismeretek mintegy teore-tikus tanulmányoknak tekintendők, melyekből a földi létre visszatérőszellemnek a praktikus életben kell megállnia az érettségi vizsgát.

Hanni a folytonos, évtizedeken át egy helyen való ülés folytánszervileg megbetegedett. Szívelzsirosodása és alhasi szerveinek elfa-julása vízibetegséget vontak maguk után. Sokat szenvedett és ápolta-tása nagyon próbára tette szegény sógornőjének odaadását és önfel-áldozását. Hanni minden panasz nélkül tűrte fájdalmait, még nyö-szörgése is alig hallatszott. Végórái szintén nyugodtak voltak. El-szenderedett.

X. TÉVELYGÉSEK.A propaganda veszedelme.

Remélem, hogy t. olvasóim figyelmét nem kerülte ki az a tény,hogy én nem elégszem meg azzal, hogy csupán krónikása legyekazoknak a személyeknek és mozzanatoknak, melyek egyletünk ala-kulásában és fejlődésében fontos tényezőkként szerepeltek, hanemlényegtelennek látszó epizódokat is igyekszem közbeszőni különbenszerény leírásomba, hogy ha tudniillik okulást és hasznot vélek álta-luk szerezni t. olvasóimnak. A spiritizmussal foglalkozóknak vezetői,tanácsadói, mentorai óhajtunk lenni azon a téren, amelyen könnyencsalódások, sőt veszedelmek érhetik testvéreinket.

Nap-nap után mindjobban meggyőződhettünk vezérszellemeinkbölcsességéről, akik folyton arra oktatnak, hogy a spiritizmus terjesz-tése nem a mi dolgunk, hanem az ő hivatásuk: a mi egyedüli felada-tunk az önmagunkon való munkálkodás: önnemesítés, tudásunk,akaraterőnk és erkölcsi erőnk gyarapítása.

Furábbnál furább javaslatokkal állnak elő nap-nap után egyesek:mily módon vélnének a spiritisztíkus mozgalomnak nagyobb lendü-letet adni, a spiritizmus terjesztését siettetni s ezt közkinccsé tenni.stb. Persze mindegyik olyan formában teszi azt, hogy neki kisebb-nagyobb szerep jusson ez apostolkodási műveletben. Akarom hinni,hogy minden egyes tervezőt a legjobb szándék sarkal ugyan, de azérttagadhatatlan, hogy emellett türelmetlenség, rövidlátás, nagymérvűtúlemelkedettség, saját tehetségének túlbecsülése és végre nem kevéshiúság is uralja az illetőket. Hiányzik náluk a szerénység, a józanmeggondolás és a türelem, amely beéri azzal, hogy a szent ügy érde-kében, felebarátai üdvére, s Isten örömére fáradozik és működikközre anélkül, hogy gyümölcsében még a földön részesedni kívánna.

398

Pedig ismételten hangoztatták vezetőszellemeink, hogy a jelen fel-nőttek közül egyik sem fogja törekvéseink diadalát elérni, csak asorainkban levő gyermekseregben Játnak olyanokat, kik részeseilesznek ez isteni kegyelemnek.

Türtőztessük tehát magunkat és ne kívánjuk a fától, hogy gyü-mölccsel kínáljon kora tavasszal, midőn még alig hajtott bimbót.Tartsuk szem előtt azt a kötelességünket, hogy óvjuk, védjük a fátcsúszó-mászó, mindenfajta falánk ellenségeinek kárttevő rombolásá-tól: az esőt és a nap éltető melegét pedig várjuk bizalommal Istenjóságos gondozásától. Hiszen az ő kegyelmének köszönhetjük, hogymozgósította a tisztult szellemek seregét, tehát Ő továbbra is gon-doskodni fog arról, hogy azok az Ő céljainak szolgáljanak.

Maradjunk tehát abban a szűk, szerény keretben, amelyet a bölcsés jóságos Gondviselés szabott ki számunkra és igyekezzünk azonbelül önmagunkra nézve kötelességünket híven teljesíteni. Ne bo-csátkozzunk egetverő hódító hadjáratokba, amire mindannyian kép-telenek vagyunk, hanem bízzuk a hódítást magasztos hitünk igazsá-gosságára. Mi pedig járuljunk a hódításhoz: az önmagunkon valómunkálkodással. Az eleven példaadásnál nincs hatalmasabb hódítófegyver. Azzal győzött Urunk és Megváltónk, azzal győztek az apos-tolok is. Nem volt-e elég tizenkettő, hogy példájukkal meghódítsák apogányvilágot ? „Lám, — mondák, — milyen emberek! Az olyanhit, amely ilyen embereket képes teremteni, csakis igaz, Istentőlszármazott hit lehet. „

Tehát szeretett testvéreim, a példaadással hódítsuk meg a világot;elsősorban szűkebb családi környezetünkben, ösmerőseink körében sfolyton szélesebb körben adjunk példát, mint ahogy a vízbe dobottkő mindinkább tovább terjedő hullámgyűrűket idéz elő. Az elevenpélda ellenállhatatlanul hódit.

Ne avatkozzunk Isten dolgába és ne akarjuk zavarni meg-foghatatlan, bölcs céljait. Ő, a hatalmas, Aki a szellemtan terjedéséteddig is oly bámulatosan vezette, hogy alig valamivel több, mint egyfélszázad alatt mintegy harminc millióra emelkedett a hívők száma,bizonyára ezentúl is sikeresen fogja vezetni e mozgalmat.

Hiábavaló lesz esküdt ellenségeinknek az az eljárása, hogy az if-júság ártatlan felfogásába rólunk hamis fogalmakat csempész be,amikor a spiritizmust mint az antikrisztianizmust festi le előttük:ezért az eljárásért majdan felelni fognak az igazságos Isten előtt, s a

399

kép, amit a spiritizmusról festenek, ellenük fog fordulni, s lelkiisme-retükben megjelenni, mint a keleti király előtt a „Mene, Tekel,Ufarzin” s felettük is el fog hangzani az ítélet: „Megmérettél, köny-nyűnek találtattál!”

A túlhajtott buzgóságból származó illetéktelen beavatkozásnakillusztrálásául szolgáljon a következő eset, melyre, hogyha ezt báróVayékhoz írt soraimból nem olvasom, már aligha emlékeztem volna.

Sch. Ferenc, körünknek atheistából rajongó spiritistává lett tagjaaz egész világot meg akarta volna téríteni. Ismerősei messzire elke-rülték és futottak előle, mint a partra szálló uszkár elől, félve, hogymegrázkódva, összefröcsköli őket.

Akkortájt egy Romeiser nevű jezsuita páter ékesszólásu pré-dikációi által nagy feltűnést keltett a fővárosban a katolikus hívőkkörében: zsúfolt vala, a belvárosi templom, valahányszor R. páterszónokolt. Sch. bár esküdt ellensége volt egyháza papjainak, különö-sen a jezsuitáknak, puszta kíváncsiságból egy nap elment a plébánia-templomba. Nagyon megtetszett neki a jezsuita páter szónoklatánakjózansága, szabad gondolkozású, minden dogmatikus sallangtólment, fennkölt iránya. Eleinte csak érdeklődött, majd lelkesült, végrepedig az az eszme támadt benne, hogy a páter öntudatlan spiritista,akit könnyen meg lehetne téríteni, hogyha a spirituális jelenségeketmegismertetnék vele. Azon volt tehát, hogy a páterrel személyesenmegismerkedjék, hogy bemutassa neki az amerikai spirituálizmusirodalmát. Alig bírtuk lebeszélni e fantasztikus, kalandos szándéká-ról, figyelmeztetve őt, hogy azzal a tudós teológussal szemben ő, aziskolázatlan, félműveltségű, egyszerű ember szánalmas szerepet fogjátszani és inkább a páter fogja őt rávenni arra, hogy a szerzetbe be-lépjen, semmint neki sikerülne azt spiritistává tenni. Egy kis ideigtürtőztette magát, de végre az ellenállhatatlan ösztökélés erőt vettrajta és felkereste a pátert.

Szerfölött szívesen fogadta és látszólagos érdeklődéssel hallgattaSch. fejtegetéseit. Nemcsak az amerikai, de még a régi korbeli ide-vágó misztikus irodalmat is ismerte. Sőt megmutatta a jezsuita rendűKirchner és más misztikus kutatók munkáit is. Sch. nagy garral kö-zölte velünk lépésről-lépésre elért hódításait és biztos kilátásba he-lyezte a közeli időt, midőn a páter mint teljesen meggyőződöttspiritista fog bevonulni táborunkba. Hogy a pátert teljesen meggyőz-ze, Piacet Edét, körünk kopogó médiumát is odavitte és a páter el

400

volt ragadtatva a látottak és hallottak által. Sőt az elragadtatás olynagy volt, hogy most már a páter kérte Sch. gyakori látogatását, mega Piacetét is. De a páter most megfordította a szerepét és ő lett azoktató. De nem fejtegethetem az oktatás menetét, mert magam sememlékszem már reá, csak a végeredményre szorítkozom. Nos tehát:Sch. Ferenc testvérünk úgy járt, mint a néhai katona, aki éjjel odaki-áltott a táborban a kapitányának: „Kapitány uram, törököt fogtam. „Hát hozd ide. „Jaj, de nem ereszt el!... „

Romeiser páter tovább is hűséges tagja maradt rendjének. HogySch. Ferenc testvérünk nem lépett be jezsuitának, csak éppen azonmúlt, hogy felesége és három gyermeke volt; körünkből azonbankilépett, mivel úgymond „az egyedül üdvözítő római anyaszentegy-ház tiltja a spiritizmussal való foglalkozást. „ És a hajdani buzgólko-dó spiritista azóta, mai napig is egyike a legbuzgóbb zarándokoknak,aki nem sokallja még a távol külföldi "búcsújáróhelyeket sem felke-resni, és buzgó énekese a tavaszi processzióknak.

Vajon a mai, hasonló szent misszionáriusi szerepre vállalkozóspiritisták teljesen vértezve érzik-e magukat hasonló eredmény ellen?A végletekben mozgó embernek elhatározása kiszámíthatatlan; kerüliaz arany középutat és csak a végletekben találja jól magát. A szóbelikapacitálás nem igen fog rajta — csak a fal győzi meg: hogyha tudni-illik a fejével nekimegyen...

A sírok kultusza. A médiumi érintkezés túlhajtása.A médiumfejlesztő szeánszokat annak dacára, hogy a médiumok

és látogatók száma tetemesen felszaporodott, mindig az én lakásom-ban tartottuk. De a vasárnapi szeánszokra már annyian jelentkeztek,hogy akkori lakóhelyiségem elégtelennek bizonyult azoknak befoga-dására. Tehát hol egyik, hol másik tag jóindulatára voltunk utalva,hogy lakását szeánszok tartására átengedje. Sehol sem volt állandónyugvásunk. Egyik félt, hogy a szomszédok megszólják. A másikmeg attól tartott, hogy a háziúr felmondja a lakást, ha kitudódik,hogy házánál spiritista gyűléseket tartanak.

Ebbeli gondunkat még növelte báró Vayéknak az a kijelentése,hogy október második felében hozzánk látogatni szándékoznak. Ezaggodalom közepette éppen kapóra jött egy úri- asszonynak, özv. R.-nének ajánlata, kinek házánál néhányszor már üléseztünk, hogyamint kijelentette, „különös szerencséjének tartja, hogy oly kiváló s

401

előkelő spiritisták befogadására, mint aminők báró Vayék, nagy sza-lonját átengedheti. „

1871 szeptember 27-ről kelt levelemben közlöm ez örömhírtGonobitzra és leírom egyben, hogy a hajlékát átengedő háziasszonyminő viszontagságok során terelődött a spiritizmus révébe. E levéllehetővé teszi nekem, hogy a harminc év alatt elmosódott mozzana-tok újra feléledjenek emlékemben, hogy tehát az alábbi jelentésekett. olvasóimmal híven és részletesen közölhessem.

Özv R.-né súlyos lelki rázkódtatások révén került hozzánk. Rö-vid néhány év alatt egymásután vesztette el atyját, anyját, testvérét svégre javakorban levő férjét, kinek oldalán végtelen boldog házas-ságban élt. Ez utóbbi csapás különösen lesújtotta és alighanem összeis rogyott volna annak súlya alatt, hogyha idejekorán neszét nemveszi a holtakkal való érintkezés lehetőségének. Megkísérelte tehát amédiumi írást és csakugyan megmozdult a keze és elhalt szeretteisorra megjelentek. R.-né azontúl már nem félt a megőrüléstől s nemfoglalkozott többé öngyilkossági gondolatokkal, hanem megadássalviselte elhagyatottságát, melyet már nem is nézett annak, mert hiszenfolyton szeretteitől környezve érezte magát, akik vigasztalták, oktat-ták, bátorították és sarkalták a spiritizmus magasztos tanának ápolá-sára és követésére. De egyben gyöngéden meg is kérték, hogy tegyenle már most a sírok kultuszáról, mellyel csak bálványimádásszerűszolgálatot végez, mert hiszen a föld alatt pusztán csak enyészetnekinduló anyagi hüvelyük porladozik.

Tehát vétek a drága virágok és bokréták pazarlása. Annak árávalcsillapítsa inkább ínségben szenvedő felebarátainak nyomorát, ésszárítsa fel a sok könnyet, ezzel szerezzen örömet szeretteinek is.Továbbá figyelmeztették, hogy médiumnak a sírok közti bolyongásfelette ártalmas, mivel alantas szellemek sűrű fluidjait szedi magára,sőt esetleg alantas szellemeknek hozzá való kapcsolódását is elő-idézheti. R.-né nagy vigasztalást és új életörömöt merített a szebbnél-szebb lélekemelő oktatásokból és lelkesedéssel csüggött a spiritiz-muson, amiért is magát minden habozás nélkül nyíltan spiritistánakvallotta.

A díszgyűlésre megállapított napon megjelentünk tehát R.-névámháztéri lakásán. Adelma jöttének hírére odasereglett a vendégeksokasága. Ember ember hátán szorongott a tágas szalonban. Akkorinaiv, optimisztikus felfogásunk mindegyikben egy- egy leendő buz-

402

gó spiritistát vélt látni. Még nem voltunk akkortájt rendszeresenszervezve. Nem rostáltuk meg a szeánszokra jelentkezőket. Akárkijött és akárhány jött. mindannyi nyitott ajtót és szíves fogadtatásttalált. Hiszen mindegyikben egy-egy komoly érdeklődőt, sőt buzgóleendő tagot véltünk. Pedig éppen csak a léha kíváncsiság ösztökéltea legtöbbet.

Igaz, — bámulták a látottakat és hallottakat, fejüket is csóváltákaz Adelma írásában és Alajos beszédében nyert magasztos nyilatko-zatok fölött; többen pláne könnyhullatásig meg voltak halva, de vég-re: semmi reális, anyagi hasznot nem találva benne - elfordultak éstöbbé nem is kívánkoztak szeánszaink után.

A korszellem ekkora elanyagiasodása mellett nincs tehát mitcsodálni rajta, hogy azoknak a rokonaimnak kivételével, akik Vayékelső látogatása alkalmával, áprilisban már hozzánk csatlakoztak, amost megjelent vendégek közül egyik sem szegődött hozzánk. Ésíme, meggyőződhettünk és azóta folyton mind a mai napig arról győ-ződtünk meg, hogy mi emberek nem bírunk, akárhogyan erőlködjünkis, eredményes propagandát csinálni a spiritizmusnak, hogyha amozgalmat vezető szellemek nem támogatják ebbeli igyekezetünket.

Sok keserű csalódás árán jutottunk mi e tapasztalatokra s éppezért áthat az az óhaj, bár kedves testvéreink ne tennék ki magukatilyen csalódásoknak.

Hogy mi minden fordult elő azon a szeánszon, arra bizony márnem emlékszem. Egy incidens azonban mélyen bevésődött emléke-zetembe.

A szeánsz vége felé t. i. Alajos és Bayer Károly beszélő mé-diumok által két keleti fajú szellem nyilatkozott meg, akik —Adelma médiumi írása által nyert felvilágosítás szerint — gyű-lölködő ellenségek voltak földi életükben és most egymás elleni vá-daskodásaikat, fenyegetéseiket oly szertelen toporzékolással és dü-höngéssel kisérték, hogy a szoba padozata szinte rengett belé. Azelső emeleten lakók rémülve küldték fel cselédjeiket, tudakozódva erendkívüli csendháborítás oka felől; egyben pedig a házirend megza-varása miatt panasszal fenyegetőztek. R. -né asszony nem hederítetta rendőrséggel való fenyegetésre, miután, úgy mondá, még a rendőr-ség sem parancsol neki a lakása belsejében történőkben és továbbrais felajánlotta szalonját szeánszainkra. Én azonban higgadtabban

403

fogtam fel a helyzetet és köszönettel visszautasítottam ebbeli szíves-ségét.

Ezt pedig egyrészt abból az okból tettem, mivel a rendőrséggelvaló érintkezést minden áron ki akartam kerülni, másrészt pedig azértis, mivel ez incidensben intő jelt láttam, mely által vezető szelleme-ink értésünkre akarták adni, hogy R.-né házát, illetőleg fluidáris kör-nyezetét nem igen tartják alkalmasnak szeánszaink további megtartá-sára. Tehát még a kellemetlenség látszatával bíró incidenseket isakképpen kell megbírálnunk, hogy azokban bizonyára hasznos mag,bölcs intenció rejlik, melyet ésszel kipuhatolni és tiszta szándékkalmegszívlelni kötelességünk.

És csakugyan volt alapja ennek a feltevésnek.R. -né asszony t.i. elhalt szeretteinek intelmeit nem szívlelte

meg; tovább űzte a sírok kultuszát, nem múlt el nap, hogy drága vi-rágcserepeket és koszorúkat ne cipelt volna ki a temetőbe, sőt kedve-ző időjárás esetén délelőtt és délután is órák hosszat ült ott. De mégennél több is történt. A szeretteivel való érintkezést annyira megked-velte, hogy naponta folyton citálta halottait, különösen pedig férjeszellemét. Gyöngéden, szeretetteljesen figyelmeztették, hogy a szel-lemek nincsenek feladatok híján. A törvényes, azaz már a haladásterén mozgó szellem szakadatlan munkálkodásban törekszik a tör-vénynek eleget tenni: a magasabb, haladottabb szellemektől oktatástfogadni és az elfogadottat továbbadni alantabb álló testvéreinek.Felvilágosították, hogy az Isten kegyessége által nyert adományoknem azért adatnak a médiumoknak, hogy önző célokra fordítsák azo-kat és hogy mértéktelenkedjenek a szeretteikkel való érintkezésben.Magasabb célokra mozgósította a jó Atya szellemeit és engedte megneki az azokkal való érintkezést. Mily boldog volna — mondták — asok millió ember, ha csak biztos meggyőződést nyerhetne is arról,hogy elköltözött szeretteik nem enyésztek el végképpen, hanem ta-lálkozni fognak velük. Sok türelemmel és szeretettel oktatták és sar-kalták béketűrésre elhalt férje és rokonai.

De mindez nem fogott R.-né akaratos és szenvedélyes lelkén.Tehát mi történt, miután minden gyöngéd és szeretetteljes igyekezetkárba veszett?

Hát az történt, hogy midőn R.-né egy napon a temetőből hazajöttebédre és az utolsó időben felvett szokása szerint még az étkezéselőtt is hozzáfogott a médiumi íráshoz, ünnepélyesen citálva férje

404

szellemét. — Nem ez jelent meg, hanem egy szegény elhomályoso-dott szellem, aki még szellemi mivoltát sem ösmerte fel s aki R.-néasszonynak ember módjára... udvarolt. Igen, igen formálisan szere-lemért rimánkodott.

Igazságosabb, bölcsebb fenyítőeszköz el sem képzelhető, mintamelyet a vezető szellemek kieszeltek, midőn ennek az imádott férjétgyászoló és utána epedő özvegynek nyakára büntetésül egy szegényalantas szellemet küldenek, akinek szerelmi vallomása irtózatot ésundort keltett benne. R.-né asszonynak kötelessége lett volna ezt aszegény szellemet felvilágosítani és oktatás által eltévelyedettségérőlfelvilágosítani. De R.-né még nem volt annyira tájékozva a spiritiz-mus tanában, mely azt parancsolja, hogy minden, még a legalanta-sabb szellemben is testvérünket, közös Atyánknak gyermekét lássuk.Hiányzott még belőle az alázatosság, de a türelmesség és nyugalomis. Hát ehhelyett R.-né felháborodott és éktelen szitkokkal és átkok-kal halmozta el e szegény szellemet s végül elkergette.

De mentül jobban piszkolta és gyalázta, annál édeskésebben re-begte az el szerelmi tirádáit. R.-né tombolt, szinte tajtékzott a harag-tól. De mindez nem használt; akárhányszor vette elő az írást ésakármelyiket hívta elköltözött rokonai közül, ugyanaz a szegénylélek jelentkezett, folyton ismételve szerelmi vallomásait. Ennekdacára jó sokáig próbált írni naponta, ki akarván erőszakolni óhajá-nak érvényesüléslét.

Végre felkereste Antall, kérve őt, hogy szabadítsa meg attól a„gonosz szellemtől”. Antal minden módon igyekezett őt kapacitálniés rábírni arra, hogy egyelőre hagyjon fel a médiumi írással. De R.-né minden áron a férje szellemével való érintkezést óhajtotta. Antalazonban sohasem kezdeményezett fontosabb szellemi ténykedést,mielőtt vezető szellemeinket meg nem kérdezte, illetőleg engedel-müket meg nem nyerte volna. Vezetőink Antalnak szeretetből fakadószándékát helybenhagyták, hogy t. i. segítségére legyen úgy R.-nének, mint a hozzákapcsolt szegény szellemnek is. Emezt citáljameg minden harmadnap, amazt majd ők fogják hozzáküldeni, hogyoktatás, felvilágosítás által hasson özvegyére. Továbbá R.-né delejez-tesse magát általam, hogy megszabaduljon a sűrű fluidoktól és erőtnyerjen arra, hogy a rossz befolyásoknak ellenállhasson.

Megjelent tehát R.szellem. Meghatóan kérlelte özvegyét: „Hagy-jon fel az írással 3 hónapig: ha ezt betartja, akkor néki meg többi

405

rokonainak ismét megadatik az írásbeli érintkezésre való engedelem.— Ismerje fel Isten végtelen jóságát és szeretetét, aki keményebbmódon és érzékenyebben is kényszeríthette volna az írás abbahagyá-sára. Mert a jó Isten nem büntetni akarja, bár a büntetést is megér-demelné, hanem előbbre akarja őt vinni a haladás útján azáltal, hogymakacs akaratának megfékezése és engedelmesség által érdemeketgyűjtsön magának további kegyelmének elfogadására. Ne akarjonfejével a falnak rohanni — nem a fal, hanem a feje törik be az ilyenesztelen és bűnös művelet által. Sokat és meghatóan beszélt. Vázoltaneki Istennek célját, amiért megengedte az embereknek az elhalt sze-retteikkel való érintkezést stb., stb. „ Antal, aki átérezte az író szel-lemnek fájdalmas megilletődését, könnyhullalásig meg volt hatva.

R.-né tagadta, hogy mindezt a férje szelleme írhatta volna. Márazért sem lehet, mondta, mert a férje ismeri az ő lelkét, tehát tudniakell, hogy ő a 3 hónapos szünetet nem képes megállani, inkább meg-hal még ennek leforgása előtt. A delejezést pedig szintén nem ajánl-hatta férje, mert tudnia kell, hogy ez neki nem használ, csak egyedülettől a „bitang” szellemtől való megszabadulás segíthet rajta.

R.-né tehát az intelem dacára még jó sokáig folytatta az írást, az-az próbálta folytatni, mert nyomban abba kellett hagynia, minthogycsak ez a tolakodó szegény szellem jött. Végre mégis ráadta magát adelejeztetésre, Antalnak meg könnyűszerrel sikerült ama szegényszellemet elhomályosodott állapotából kivezetni. Továbbá férje szel-lemének sugalmazása is hozzájárult ahhoz, hogy R.-né ellenállásameglankadt, végre megtört.

R.-né nem kísérelte azontúl a médiumi írást; félt, hogy csö-könyös üldözőjével találja magát szemben. A jóságos Atya bizonyáramérlegelte szegény megpróbált gyermekinek enyhítő körülményeit,hogy kivezettette őt abból az útvesztőből, amelybe vak akaratosságabonyolította bele.

Mennyi kínos szenvedést és gyötrelmei kerülhetne ki az ember,hogyha a józan ész mérlegelésével, spontán elhatározásának latbavetésével, s némi kis jóakarattal vinné végbe azt, amire utóvégre akényszer ellenállhatlan hatalma úgyis rászorítja !..

Ami R. -né asszonynak esetében drasztikus színezetű mozzanatvan, azt az ő temperamentumos, szenvedélyes és makacs természetevitte bele. De amellett van benne két nagyon is figyelmet érdemlőtanulság is, amelyet nem ajánlhatok eléggé a megszívlelésre: a ma-

406

napság dívó túlzott kultusza a halottaknak és síroknak és az elhaltszeretteinkkel való túlhajtott érintkezés, más szellemek kizárásával.

Az első kategóriájú félszegséget felesleges bőven fejtegetni. Kárlenne erre szót vesztegetni. — Elítéli ezt az esztelen és nevetségeskordivatot bizonyára minden spiritista. Ami pedig a második félszeg-séget illeti, jó magam is nem egyszer jutottam abba a helyzetbe, hogymédiumi adomány után sóvárgó egyéneket jónak láttam nyomatéko-san lebeszélni minden médiumi írás kísérletéről, illetőleg médiummávaló fejlesztetéséről. Mert nem találtam hajlamában, intencióibanelegendő garanciát arra nézve, hogy meglesz benne a kellő józanönmérséklet, s nem fogja ő is elragadtatni magát R.-né asszony mód-jára másféle, esetleg vigasztalást, oktatást, útbaigazítást áhítozó sze-gény szellemek kizárására. S nem fogja elhalt szeretteit folyton citál-ni, jobban mondva feladataik teljesítésében háborgatni, és önmagárasúlyos vétket, esetleg megszállást zúdítani... Mert hiszen R.-né semtúlozta kezdetben a médiumi írást férjével és rokonaival, hanem ész-revétlenül, lassan-lassan vált benne az érintkezési vágy féktelenszenvedéllyé, és kerítette annyira hatalmába, hogy a lejtőn való meg-állásról többé szó sem lehetett.

A médiumitás gyakorlása nagy veszélyt rejt magában, hogyhaazt valaki önös célból cselekszi. Csak az olyan médium van vértezveaz alantas szellemek ellen, aki magasztos feladatától áthatva, egyedülIsten dicsőségére és felebarátainak üdvére önzetlenül és feltétlenodaadással használja a hozzá Isten kegyelméből jutott adományt.

A rajongás veszedelme.1872. évi május elején felette lesújtó sürgöny érkezett hozzám.

Sógorom, a debreceni távírda főnöke arról értesített, hogy testvéröcs-csét, a nem régen ott letelepedett homöopata orvost délelőtt beszállí-tották a kórházba, ahol kényszerzubbonyt adtak rá.

Maga az eset ugyan nem nagyon izgatott, minthogy ezt fel-tétlenül megszálltságnak minősítettem, hanem aggasztott a kö-vetkezmény, t. i. hogy ennek folytán előreláthatólag dugába dől apraxisa, mely kedvező kilátással s máris sikeres eredménnyel indultmeg.

Dr. V. sógorom ugyanis testvérbátyja ösztökélésére telepedettmeg Debrecenben, ahol az apátplébános széleskörű sikereshomöopatikus kúrái révén e gyógymódnak máris számos híve volt.

407

Sógoromat én vezettem be a homöopátiába, a magnetizálásba ésspiritizmusba s ő mindezeket nagy buzgalommal tanulmányozta,gyönyörködve az előtte folyton táguló szellemi látóhatárban és adelejezés révén elért sikerekben. Különösen nagy boldogsággal töl-tötte el, midőn író-médiummá vált és lelkesedéssel értesített a ma-gasztos közleményekről és a betegei számára kapott szellemi rendel-vényekről. Azonban két nappal a beállott katasztrófa előtt tanítvá-nyom leveléből meghökkenve láttam, hogy nem szívlelte meg meste-re intelmeit, hanem ezeket szélnek eresztve, vészes lejtőre jutott.Lelkesedése nyilván rajongásba csapott át. Pedig eleve nyomatéko-san óvtam a szellemekben való vakhittől, a rajongástól, utalva őt ahideg megfigyelésre, a nyugodt, tárgyilagos megfontolásra és azebből levont logikai következtetésre. Világos volt előttem, hogy in-telmeim figyelmen kívül hagyása folytán raffinált, alantas szellemekhálójába került, akik most az örvény széle felé sodorják. Haladék-talanul igyekeztem tehát őt levélileg felvilágosítani a helyzetről,amelybe, saját hibája által jutott. De e levél már nem került hozzá.Különben aligha változtatott volna ez rajta valamit, mert az alantasszellemek sűrű, elektrikus fluidjával telitett elméje az elhomályosulásily előrehaladott stádiumában semmiféle érvek által sem lett volnatöbbé kijózanítható s az útvesztőből kimenthető. Hiszen ilyen, go-nosz szellemek hatalmába került szerencsétlen ember már többé nemura saját egyéniségének, hanem amazoknak rabja, akaratlan eszköze.Nem is ővele folyik ilyenkor a vitatkozás, hanem azokkal, akiknekszócsöve a szegény megszállott. Mindez ellen csak egy hatásos esz-köz áll rendelkezésünkre — a delej hatalma, melynek ellenállani azalantas szellemek képtelenek. Amilyen a bakafántoskodó, ellensze-gülő emberrel szemben a fölényes erő, ami őt megfékezi, — éppolyan fékező hatással van a delej ereje az alantas szellemekre nézve.

A legközelebbi vonattal Debrecenbe siettem, ahová hajnalbanérkeztem meg. Az indóháztól egyenesen a kórházhoz hajttattam.Bevezettek sógorom cellájába. Szívet rázó jelenet tárult fel előttem.Szegény sógorom beesett arccal, mélyen fekvő, bágyadt, tétovaszemmel, hanyatt feküdt s rajta a kényszerzubbony... Megálltam azajtóban. Ahogy engem megpillantott, szikrázó szemeit rám vetette ésrámrivallt: „Hogyan, te akarsz engem magnetizálni, holott én na-gyobb vagyok náladnál ?” Szótlanul visszafordultam. Elküldtem egyápolót a kórház főorvosához, akit álmából felkergetve, a kórházhoz

408

kérettem. Késlekedés nélkül el is jött. Jómodorú, nyájas, szerény,nálamnál jóval fiatalabb ember volt. Elbeszélte a történteket. Nagy-fokú heveny agykéreg-lobnak minősítette a bajt és a betegnek elme-gyógyintézetbe való szállítását javasolta. Minthogy gyógyíthatatlan-nak tartotta, felkértem, engedje meg nekem, hogy egy kísérletet te-gyek vele, amihez, készségesen hozzájárult.

Mindketten bementünk. Sógorom tágra nyílt szemekkel meredtrám, midőn mindkét kezem kiterjesztett ujjait néhány percig feléirányozva, lassú léptekkel közelebb haladtam feléje. Midőn már egylépésnyire voltam tőle, arca felragyogott, felugrott fekvő helyzetéből,s harsogó hanggal, örömittasan felkiáltott: „Te megváltóm!" Kebléreborultam. Őt a kényszerzubbony akadályozta meg abban, hogy át-öleljen. Egy kérő mozdulatomra a kórház orvosa megparancsolta azápolónak, hogy a zubbonyt oldja le róla. Sógorom rámborult, s ösz-sze-vissza csókolgatott. Végtelen megható jelenet lehetett ez, mertmeghatottság és ámulat tükröződött le kollegám arcán. Azonban egyszóval sem tudakozódott a látottnak magyarázata felől, én meg vi-szont nem szolgáltam felvilágosítással. Sőt fáztam attól, hogy esetlegfelvilágosítást kérhetne, mivel még akkorában bujkáltam a delej,pláne a spiritizmus beismerése elől. Jóformán időt sem engedtemkollégámnak, hogy egyáltalában kérdezősködjék. A főorvost arrakértem, engedje meg a beteg elbocsátását, amihez előzékenyen hozzáis járult. Akkortájt híre-hamva sem volt még a hipnotizmusnak,szuggesztiónak, no meg pláne a magnetizmusnak. Hogy mi mindenmotoszkálhatott kollégám fejében, s hogy miképpen magyarázta őazt a jelenetet, azt mai napig sem tudom. A bérkocsi künn állt a kapuelőtt, sógorommal egyenesen a másik sógorom lakására hajttattam.

Már most átengedem a szót dr. V. sógoromnak, aki kérésemre le-írta akkori érzéseit, gondolatait és élményeit, amennyire még emlé-kezett rájuk. A kórházban történteket illetőleg pedig akkori zavarosállapotánál fogva emlékezete cserbenhagyta, amiért is ezeket a fenti-ekben én mondtam el.

Dr. V. sógorom a saját esetét a következőleg ismertette:„ Valamennyi kezdő spiritistának közös vonása, hogy nagy lel-

kesedéssel ragadja meg a spiritizmus tanait s ezeket — amennyirecsak lehetséges — ismerősei körében terjeszteni igyekszik. Amellettaz képezi legfőbb vágyát, hogy minél hamarabb kiváló médiummáváljék, akit a világ csodálni fog.

409

Körülbelül hasonló lelkiállapotban voltam én is, amidőn mintfiatal orvos 1872-ben Debrecen városában letelepedtem. Ó, milyhatalom adatott kezeimbe, gondoltam, mennyi szeretettel s oda-adással fogom betegeimet gyógykezelni; mily csodákat fogok amagnetizmussal művelni! A bénák járni, a vakok látni, a siketekhallani fognak éppen úgy, mint az apostolok idejében.

E célból virrasztás, imádság és böjtölés által készültem azokat azerőket összegyűjteni, amelyek szent hivatásom betöltésére szüksége-sek leendenek. S midőn éjnek idején a hőn kívánt szellemek hangjaithallottam, szobám falain apró emberek alakjait láttam fel s alá szál-lani vagy sötét szobámban könyveimet sárga elektrikus fényben úsz-ni, s midőn lefeküdtem, sárgafényű emberi alakokat felém hajolni:akkor meg voltam győződve, hogy mint hajdan dr. Faustnak, úgynekem is a szellemek fognak rendelkezésemre állani s hogy tőlükmindent meg fogok tudni, ami betegeimnek sikeres gyógykezeléséreszükséges leend. Ebben a hitemben megerősített az a valóban bámu-latos eredmény, melyet egy nagyfokú görvélyes szaruhártya-fekélyben szenvedő tizenöt éves varrólánynál értem el, akit minden-napi delejezés és görvélyellenes homöopatikus gyógyszerek beadásaáltal nyolc nap alatt veszélyes szembajából kigyógyítottam. Már mintgyógyultat elvezettem ezt a leányt H. akkori apátplébánoshoz, aki amagnetizmus iránt érdeklődött, előtte megdelejeztem, mire csakha-mar mély álomba merült, amelyből felébredve elmondá, hogy álmá-ban fehérbe öltözött leánykákat látott, akik egymás kezeit fogva, körtképeztek s szép, szende táncot lejtettek. H. mint laikus homöopataakkor nagy hírben állott tudományával sok közeli s távoli szegénybeteget — persze díjtalanul — gyógyított ki.

Mióta az evangéliumot megismertem, mindig Krisztus volt esz-ményképem, őt utánozni, tökéletességét lehetőleg megközelíteni voltlegfőbb vágyam; Reá gondoltam éjjel és nappal, mondásai folytono-san körülzsongták fülemet s rövid idő múlva egészen azonosítottammagamat Vele. Így történhetett, hogy amidőn betegeimet látogatva,az utcán jártam, őt véltem hallani, amint nekem mondja: Vess elmagadtól minden földi hiúságot; hivatásod az, hogy magadat ember-társaidért feláldozzad; dobd el kesztyűidet, a hiúság e jelét, próbáljszaladni s meglátod, hogy a körülötted támadó zúgó szél fel fogemelni s angyalként fogsz a levegőben lebegni. Ez lesz emberfölöttihivatásodnak első próbája.

410

S én eme belső szózatnak engedelmeskedtem. Kesztyűimet el-dobtam és egyik főbb utcára érkezve, szaladni kezdtem, mialattcsakugyan úgy éreztem, mintha a szél vitt volna a szárnyain. Ez afutás azonban nem tartott sokáig, mert egy csoport ember feltartózta-tott azzal a meggyőződéssel, hogy valami bajom történt. Én krisztusiszerepemhez híven ez emberektől tiszteletet, hódolatot követeltem,amit ők azonban nem voltak hajlandók megadni, sőt inkább lakásom-ra vittek, amely csakhamar megtelt bámuló néppel. Eljött a megyeifőorvos is, aki, miután mindenféle idegen és érthetetlen nyelvekenmondott beszédemet hallotta, a kórházba való átvitelemet rendelte el.Itt két betegápolót adtak mellém, akiket azonnal Petrusnak ésKaifasnak kereszteltem el s úgy beszéltem velük, mint valaha Krisz-tus beszélt tanítványaihoz s meg voltam győződve, hogy valamintKrisztust a Golgotán, úgy engemet Budavárában fognak felmagasz-talni. Sőt, hogy Krisztussal való azonosságom még jobban kitűnjék,már azon kezdtem gondolkozni, vajon nyolc élő testvérem dacáranem szűz anyától származom-e? A falakon csodálatos emberi alako-kat láttam lerajzolódni, mozogni s hamar eltűnni, hogy másoknakadjanak helyet s ezek a változatos képek engem mulattattak.

Az orvos csillapítószerül ópiumot rendelt, amit én természetesenbevenni vonakodtam; de amint láttam, hogy erőszakhoz akarnaknyúlni, mégis csak bevettem, hogy szentséges személyemet megsért-vén, bűnt ne kövessenek el. A hatás természetesen elmaradt, mertfelizgatott érzékeimet néhány csepp bódítószer nem volt képes le-csendesíteni. Hogy akkor még miket láttam,hallottam, arra most már tisztán nem emlékszem, csak azt tudom,hogy szellemem felette élénk, testem könnyű volt s hogy a földi táp-lálékot, mint hozzám méltatlant, elfogadni nem akartam.

Azalatt dr. Grünhut sógoromnak (aki engem a spiritizmus tanai-ba bevezetett) Budapestre táviratoztak, aki másnap a vonattól koránreggel megérkezett s felkeresett engem. Megjelenése nem lepett meg.Hogy mit beszélt hozzám és mik történtek, arra már nem emlékszem,csak arra, hogy midőn ölelkezéséből kibontakozva felszólított, hogykövessem egyik ott lakó bátyám lakására, minden ellenszegüléstfélretéve, felkeltem és követtem.

Azalatt ugyanis valami reakció-féle támadt fel bennem, amelyazt érttette meg velem, hogy hamis játékot játszom, hogy nem Va-gyok Krisztus, csodákat nem művelhetek, s hogy a többi emberek

411

mértékén felül nem emelkedtem. Ehhez talán még az éhség is járult,mert már néhány napja semmit sem ettem.

A kórházból szívesen elbocsátottak s midőn bérkocsin bátyámlakására megérkeztünk, némi rábeszélés után elfogadtam egy pohártejet és süteményt s miután dr. Grünhut magnetizált, négy órai álom-ba merültem, amelyből felébredvén, sógorommal és bátyámmal sétáttettünk a városban az ismerősök nagy bámulatára, akik azt hitték,hogy mint gyógyíthatatlan elmebeteg a kórházban vagyok. Délutándr. Grünhuttal bejártam a debreceni napilapok szerkesztőségeit,mindegyikben megcáfolva az elmebajomról elterjedt híreket s hogyépelméjűségemnek bizonyítékát adjam, különbözően stilizáltam acikkeket. Este együtt mentünk a színházba, ahol egy vígjátékot nagyérdeklődéssel s a legteljesebb nyugalommal néztem végig. Az a sze-rep, melyet egy gonosz megszálló szellem velem játszatott, véget ért,a megszálló szellem hatalma meg volt törve, habár még nem teljesenmegsemmisítve. Ez Adelmának vezérszellemei szerint csak akkorfog megtörténni, ha Márk evangéliumának médiumi magyarázatátmeg kezdem írni, és ha e magyarázatban a 13. fejezetig érkezem. Ezúgy is volt s habár a magyarázat maga utólag nem vált be s azt vég-képpen megsemmisítettem, a médiumi írás arra mégis jó volt, hogyszellememet a kiállott izgalmakra való visszaemlékezéstől elterelje sazt másképpen hasznosan foglalkoztassa.

Érdekesnek tartom azt a módszert leírni, amely szerint; az a ma-gyarázat létrejött. Úgy látszott, mintha erre a célra agyvelőm bizo-nyos mennyiségű szellemi tőkével láttatott volna el, melyből min-dennap annyi fogyasztatott volna el, amennyi egy-két mondat ma-gyarázatára szükséges volt. Ebből az következik, hogy minden egyesnapi magyarázat mintha csak egy öntetből állott volna. S habár egé-szen éber állapotban, öntudatosan írtam, nem mondhatom, hogy agondolatok az enyémek voltak, hanem inkább egy magasabb szelle-mé, aki a magyarázatot nekem súgta. Én, aki eddig az evangéliumo-kat csak felületesen ismertem, s aki előtt a bennük előforduló példá-zatok sötét pontok voltak, most tisztán megértettem azokat s világo-sanmagyaráztam. Hasonlítottam ahhoz a vándorhoz, aki sűrű őserdőhözközeledik, amelynek útjait nem ismeri, csak egészen közelérve pil-lantja meg azt a keskeny ösvényt, amely rajta keresztülvezet. Gyak-ran egészen mást írtam, mint amit szándékoltam s minden egyéni

412

meggondolás nélkül kellett írnom, hogy a gondolkodás és kétkedésáltal az ellentétnek ne adjak helyet, amely mindig résen állott, hogy amaga helytelen nézeteit becsempéssze. Minthogy néha egészen vilá-gosnak látszó mondatokat is kellett — a szellemi befolyásnak enged-ve — magyaráznom, az egész magyarázat 33 írott ívre terjedt, me-lyeket azonban, minthogy a megkívánt mértéket nem ütötték meg s amagyarázat később más médiumra bízatott, megsemmisítettem.

Friedmanné, a kitűnő látómédium extatikus állapotban látta azt aMufti nevű megszálló szellemet s úgy írta le, mint a Mózes idejébenélt egyiptomi király egyik hatalmas, de gonoszlelkű varázslóját, akiúgy gyakorolt befolyást reám, hogy balfülemből és halántékomból afluidumokat elvonta és a saját fluidjával cserélte ki s így egyéni gon-dolkodásomtól megfosztott. Azért kellett két hónap, míg dr. Grünhutházában általa és fenti médium által csaknem naponta magnetizálva,fiuidáris betegségemből meggyógyultam s hivatásomat újból felve-hettem más városban, mert Debrecenbe nem találtam célszerűnekvisszatérni, ahol fiuidáris elváltozásomat bizonyára elmebajnak ma-gyarázták volna.

A fentebbiekből különben az következik, hogy nekünk spi-ritizmussal foglalkozóknak mindent mértékkel kell tennünk, a szel-lemeket megvizsgálnunk s csak azt cselekednünk, amit józaneszünkkel is helyesnek Ítélünk. Végre még annak a meggyőződésnekadok kifejezést, hogy a leirt katasztrófa nem állt volna be, ha mintfiatal s túl tüzes spiritista dr. Grünhut vagy Adelma közvetlen befo-lyása alatt állva, intő tanácsaikat idejekorán kaptam volna. Követke-zik az egészből továbbá az, hogy a spiritizmus által előidézett bajok,amily könnyen támadnak, épp oly könnyen gyógyíthatók s állandóelmebajt, kéznél levő helyes gyógykezelés és vezetés mellett soha-sem okoznak. „

A hiúság és önhittség katasztrofális következményei.Mint már említettem, az intuitív médiumok az általuk jött nyilat-

kozatok tekintetében, különösen működésűk kezdetén sokat küzde-nek a kételkedéssel. Amennyire ez az aggályoskodás érthető, éppenannyira menthető is. Vannak azonban intuitív médiumok, akik eztigen jól tudják, és mégis csalhatatlanoknak kívánják magukat tartatni— természetesen személyes hiúságból — és sértve érzik magukat, haminden szavukat nem úgy fogadják, mint a szentírást. Mint általában

413

minden irányban, úgy a médiumi kötelesség lelkiismeretes felfogá-sában is a mi Adelmánk tündöklő példányképül ragyog előttünk.Nemcsak, hogy az ő médiumi közleményeinek megbeszélését, deérdemleges megbírálását sem veszi rossz néven, sőt ő maga hívja fela kritikát tudományos fejtegetéseket tárgyaló közleményeire, így or-vosi rendeléseit orvossal beszéli meg s megkérdezi: „Helyesen van-eígy? Megegyezik-e ez a pozitív tudomány megállapitásaival?”

Ez azért van, mert egyfelől tudatában van ama nagy ke-gyelemnek, hogy őt Isten eszközéül választotta, másfelől pedig is-merve az ezzel együtt járó kötelezettségeket, érezve nagy fele-lősségét, semmi egyéb nem akar lenni, mint egyedül közvetítő esz-köz szellem- és embertestvérei között Istennek szolgálatában az em-beriség előmenetelére és üdvére. E szolgálatból azonban nem szabadhiányoznia az alázatosságnak. — Szerénység nélkül nincs is megbíz-ható médium, szerénység és alázatosság nélkül ne is tartsa magátsenki spiritistának, vagy jobban mondva kereszténynek! Lehet név-legesen az, de valóságban soha.

Mint ahogy Ézsau eladta elsőszülöttségi jogát testi éhségénekcsillapításáért, éppen úgy játsszák el az effajta médiumok isteni hiva-tásukat hiúságból származó gyengeségükkel azért, mert nincs bennükvalódi szerénység: keresztényi alázatosság.

A médiumok beszédeit nem lehet minden kritikán felülállóknaktekinteni; mert még a teljesen gépies médiumok nyilatkozatainál is— dacára annak, hogy a médium semmi befolyással sincs a nyilatko-zatra, — magát a nyilatkozó szellemet kell bírálat alá venni. Aztmondja az apostol: „Szerelmeseim, ne higgyetek minden léleknek,hanem megpróbáljátok a lelkeket, ha Istentől vagynak-e?” (János 1.lev. IV. 1. ) Pál apostol pedig arra int: „Mindeneket megpróbáljatokés ami jó azt megtartsátok!”

E két apostolnak parancsát szigorúan meg kell tartanunk. Az iga-zi kutatónak sohasem szabad bíráló értelmét elaltatni, hanem szünte-lenül vigyáznia kell a báránybőr alatt belopózni akaró farkasra.

Ha tán darázsfészekbe nyúlnék is, az én hivatásom nem az, hogyudvariaskodjam, hanem hogy az örök igazságnak érvényt szerezzek,tehát vezessek, tanítsak, használjak. A statisztika kimutatja (a szá-mok pedig felebbezhetetlen igazságot beszélnek), hogy tíz médiumközül csak kettő férfi, nyolc pedig nő és éppen ez utóbbiak szenved-nek ebben a veszedelmes gyengeségben, amelyre nem bírom elég

414

nyomatékosan felhívni figyelmüket s óvni őket a veszedelemtől. Aveszedelmet magukban hordják, mert alacsony szellemeket vonnakmagukhoz, akik elámítják és tévútra vezetik őket.

Ha a hiúság csak magára a médiumra volna veszedelmeit, hagy-ján, de az egész körre káros következményeket vonhat maga után ésmajdnem mindig valóban von is. S talán még nagyobb kalamitás, haa társaságnak egy vagy több tagja intelmeket, vagy rendreutasításo-kat kapva a médium által, azokat úgy tekintik, mint a médiumtólszármazottakat, és azzal gyanúsítják, hogy ezeket a médium animájahozta létre. Az ilyen nyilvánulások valóban bénítólag hatnak a médi-um kifejlődésére még akkor is, ha ez a gyanúsítás a médiumnak tu-domására nem jutott. Mert a médium érzékenységét az emberek el-képzelni sem tudják; a médium a gondolatoknak és érzelmeknekminden kiáramlását megérzi, akár jó-, akár rosszakaratúak legyenekazok és akármely oldalról, akármely személytől származzanak is. Azilyen áramok hatást gyakorolnak reá, és ha az áram' ellentétes, akkorzavarólag és gátlólag hatnak a nyilatkozatok létrejöttére, sőt azt egé-szen meg is gátolhatják. A gyanúsítás vastag füsthöz hasonló fluidu-ma teljesen megzavarja a harmóniát, a fluidumok keresztül-kasulvaló keveredése folytán chaosz támad, melyet az odavonzott alsó-rendű szellemek idéznek elő, kiket a látómédiumok tisztán látnák ésleírhatnak. Látunk a kezdetben egészen nyugodt, nagyobb gyüleke-zetekben is ilyen kavarodásokat, melyek az egyszerre kitörő szenve-délyes kiáramlásokból származnak, és elementáris hatalommal tör-nek elő s még a higgadt természetűeket is a dühöngésig ragadjákmagukkal. Itt az emberek által láthatatlan elemek és törvények mű-ködnek; de az emberek ezt nem hiszik, ami különben a tényen sem-mit sem változtat, mert ez áll és érvényesül. Egyelőre csak arra aka-rok még utalni, hogy az ilynemű gyanúsítások deprimáló erővel hat-nak a médiumnak nemcsak lelkére, hanem annál a benső összekötte-tésnél fogva, melyben a lélek a testtel van, ennek fizikumára is és amédium ilyen ülés után testileg és szellemileg nagyon levert, kelle-metlenül érzi magát s hosszabb időre van szüksége, míg ismét a ren-des kerékvágásba jut. Sőt gyakran ismétlődő ilynemű támadásokmég a médiumi képességét is teljesen megbéníthatják.

Hasonlóképpen ártalmas és a nélkülözhetetlen szellemi össz-hangot veszélyezteti, ha irigy, vagy kaján szemmel nézi egyik- másiktag a médiumot. És ez előállhat az esetben, ha valaki hiába vágyako-

415

zik a médiumitást elnyerni, minélfogva minden médiumitást irigyel;vagy ha valamely médium a maga képességével nincs megelégedve,és egy másikét kívánja és irigyli.

A hiúság többre akarván vállalkozni, mint amennyit elbír, ésamire feladatánál fogva rendeltetve van, odaviszi az embert, hogyarra, aki többre van hivatva, nagyobb feladatokkal bízatott meg,irigykedik, a maga sorsával elégületlen és zúgolódó: „Miért bízatottmásra több, mint reám? Miért nagyobb az ő hatásköre, mint azenyém? Nem végezhetnék-e én is ugyanolyan dolgokat, mint ő? Mi-ért kell nekem ezzel a csekély szereppel beérnem? Hát nem vagyok-earra én is épp oly alkalmas; mint ő? stb. „

Így beszél az irigység, amely nem tudja elviselni, hogy embertár-sát jobban dicsérik, mint őt és hogy az több, mint ő. Az irigységet akajánságtól csak egy lépés választja el, ami aztán zavarólag,bénítólag hat az egész körre, amely különben hivatva lett volna üd-vös hatást gyakorolni úgy kifelé, mint befelé. Azért vizsgálja megmindenki magában az első tisztátalan indulat mozdulását, hogy azt,mint még jelentéktelen kis szikrát a kis ujja hegyével elnyomhassa,amely ha figyelembe nem veszi, tovább terjed, hogy azután elemierővel fellobbanó lángban törjön ki és veszedelmes katasztrófát idéz-zen elő.

Igen kritikus, mondhatnám a legkritikusabb megpróbáltatás érhetvalamely kört akkor, ha tagjai közül egyet, kivált, ha az médiumiképességgel van megáldva, a dicsvágy, a hírvágy, a nagyravágyás,azaz: a kevélység démona megszállott. Ez a vétek kétféle alakbannyilatkozhatik meg: az egyiket spiritista-stréberségnek lehetne ne-vezni, ha tudniillik az egyén mindenáron szerepelni, érvényesülniakar, és vezetőszerepre törekszik. Újításokat, javításokat akar behoz-ni. A fennálló dolgokat, melyek eddig beváltak, ki akarja küszöbölni,s a maga fonák és tarthatatlan nézeteit akarja a körre ráerőszakolni.Az ilyen egyéniségek, dacára fitogtatott magaviseletüknek és frázisa-iknak, üresfejűek szoktak lenni és dacára nyegle hősködéseiknek,gyáva emberek, kiket olyan kör, amelynek egy része öntudatos és aszent ügyön komolyan csüggő tagokból áll, könnyen lerázhat magá-ról, ámbár — amit az ember alig hinne — még az ilyen egyének istudnak pártot alakítani. Láthatatlan rossz szellemek vegyülnek közbeés a láthatók, az emberek küzdik meg a harcot, amely majdnem kivé-tel nélkül a jó ügy győzelmével végződik, mert a kör szellemi vezetői

416

vezetik a csatát s döntik el kimenetelét. Ahol pedig a küzdelem atámadók győzelmével végződik, ott a vereséget meg is érdemelték;mert a kör elemeinek összeállítása oly nyomorúságos volt, hogy mássorsra nem is volt érdemes.

A mi körünk a lefolyt három évtized alatt a most felsorolt meg-próbáltatások közül egyiktől sem volt megkímélve, sőt még e kinö-véseknek olyan válfajai is fordultak elő, amelyeket most mellőzök.Az ezekből eredt vérnélküli csaták győzelmét, mely igaz, hogy jólelő volt készítve — egy áttörhetetlen falanx vívta ki, de egészbenvéve csak könnyebb összecsapások fordultak elő. Mert vezetőinkbátorítva, buzdítva állottak oldalunk mellett. A szavazatok megszám-lálása mindig megsemmisítő, megszégyenítő vereség volt a pártütők-re. És amint a vezetők megmondották: „A lázítók az egyletből kirö-píttettek”, de nem általunk. Oh nem! Nekünk egy ujjunkat sem kel-lett mozdítanunk. A sors vaskeze végezte a dolgot helyettünk. E küz-delmek annyira megedzették ellenálló képességünket, hogy a későbbiküzdelmeket sokkal könnyebben állottuk ki. A mi egyetemes gyűlé-seinkről vezetett jegyzőkönyveink, melyek az egylet alakulásának ésfejlődésének anyagát fogják szolgáltatni, számot fognak adni e krízi-sek lefolyásáról is.

De ezek a harcok csak előjátékai, előkészítői voltak a követke-zőkben leírt harcnak, valamint ez viszont manőver-gyakorlatnaktekinthető ama kilátásba helyezett nagy és nehéz harcra, amelyreegyletünket a szívós és engesztelhetetlen ellenség fogja kényszeríte-ni, amely nagy csatának ezek az apróbb csatározások csak előjátéka-iul tekinthetők.

A most leírandó harcnak szereplő személye egy tiszta, foltnélkülijellem, a természet által testi és szellemi jó tulajdonságokkal, pazarbőkezűséggel megáldott fiatalember, ki a természet bőkezűségébőlnyert jeles testi előnyeit a testgyakorlat és sport különféle nemeiveledzette, lélek-szellemi adományait pedig iskolázás, képzés, nemesirányú könyvek olvasása, kiterjedt utazások által fejlesztette, fokozta.Szóval: egész ember volt külső megjelenésében éppúgy, mint a tár-salgásban. Hívő, értelmes, ki szívvel-lélekkel egész az önfeláldozásigbuzgón működő tagja volt egyletünknek, mondhatnám gyöngye,ékessége Benjámin törzsének, kedvence minden egyleti tagnak.

De neki is volt egy nagy hibája, melyet rejtve táplált és saját ká-rára nagyra nevelt, amelyről nekünk egyikünknek sem volt még csak

417

sejtelmünk sem, mert erősen begombolkozott, zárkózott kedélyűvolt. Senki sem sejtett benne egy újkori Ikaruszt, kinek a mondaszerint az volt a bűne, hogy mesterségesen készített és viasszal ösz-szeragasztott szárnyakkal oly közel repült a naphoz, hogy szárnyait anap leolvasztotta, ő maga pedig a később nevéről nevezett tengerbehullott, s belehalt. Úgy ő is, mint gyenge ember, oly magas fokratörekedett, amit földi ember el nem érhet, s ami a mi viszonyainkközött merénylet a törvény ellen, elhagyása annak a törvényes útnak,amely számunkra a fokozatos fejlődés pályáján kijelöltetett. Az őfelfokozott vágyaiból származott törekvése hasonló volt az elsődökesetéhez, akik gyorsabban és magasabbra akartak emelkedni, mintahogy Isten megengedte!

Ámbár ez a törekvés látszólag nemesnek és eszményinek mond-ható, de alapjában véve, és psychológiai szempontból tekintve, nemegyéb szellemi eltévelyedésnél, amelynek, mint minden bukásnak,bázisa az önhittség és ennek fattyúhajtásai: a fennhéjázás és sajáterejének túlbecsülése. Fő hibája mégis az volt, hogy az ő egészbuzgólkodása, odaadása az egylet és ennek szent céljai szolgála-tában nem önzéstelenül, nem Isten iránti szeretetből történt, ha-nem úgy tekintette ezt, mint lépcsőt a maga elé kitűzött maga-sabb szférának elérésére. Ezeket jegyezze meg mindenki jól magá-nak: minden munka, amit az ember Isten szolgálatában végez, csakakkor nyeri el jutalmát, ha az ember abszolúte semmi jutalomra nemgondol, és mindent csak Isten iránti szeretetből, csak az Isten gyer-mekei, az ő testvérei iránti szeretetből tesz. Mert aki önmaga irántiszeretetből, jutalomra való kilátásból tesz valamit, az azt gondolja:do, ut des: adok, hogy te is adj: az ilyen ember kufárkodni akar Is-tennel, az ilyen aljas önző; már pedig önzőt az Isten nem használhata maga szolgálatában.

De Isten irgalmas és hosszútűrő; intései, figyelmeztetései, ta-nitásai, míg csak a törvényes útra való visszatérítés minden eszközétki nem merítette, nem hiányzanak, üléseinkben sokszor intéztetnek atagokhoz intések, tanítások, anélkül, hogy magára a személyre egye-nes utalás történnék. Magas vezetőink gyöngéd érzelműek, kímélete-sek, szeretetteljesek, óvakodnak attól, hogy valakit megszégyenítse-nek. De azért az, akit ezek az intések illetnek, ezt megérzi. Hiszen eza tapintatosság magukban az emberekben is a gyöngédségnek ésszívjóságnak a jele. Olykor azonban többszöri intések, figyelmezte-

418

tések, súlyos vádak és szokatlan fenyegetések jöttek, amelyektőlmindnyájan megdöbbentünk. Lopva mindenki körülnézett a körben,hogy kit illethetnek közülünk ezek a kemény kifakadások. Mindenkisaját bensejét igyekezett jól átvizsgálni, hogy nem szunnyad-e bennevalami hiba, amelyre a vezetők kemény dorgálásai vonatkoznak.Senkisem érezte magát találva közülünk. Az azonban, akit ezek illet-tek, nyugodt maradt, sztenografálta és letisztázta ezeket a keményszavakat, anélkül, hogy ráhederített volna, anélkül, hogy csak egyarcvonása is elárulta volna, hogy találva érzi magát.

Egy napon aztán ülésünk berekesztésével ezt a rendeletet kaptuk:„Adolf, Antal médium és Zs. holnap délután bizalmas zárt ülésenjöjjenek össze, közölni valónk van. „ És akkor mindnyájunknak aszemei egyszerre felnyíltak. Most, amit előbb név nélkül mondottak,egyenesen magának a személynek mondották meg. Ekkor tudtukmeg, hogy ő a körön kívül médiumokat képez, akiket a maga számá-ra használ fel, s ezáltal az egylet számára alkotott törvényeknek kere-téből kilép, hogy olyan dolgokra törekszik, melyek neki, sőt általá-ban az embereknek elérhetetlenek, hogy amit az ember e hústestbenelérhet, az: hogy a szó igaz értelmében „ember” legyen. A föld amaga viszonyaiban, mivoltában, és Isten által kitűzött rendeltetéseszerint angyali lényeket el nem bír, és éppen ez volt az, amire Zs.—erejét, eszközeit, feladatát félreismerve — önnönmaga túlbecsü-lésével törekedni merészkedett.

De mindez már nem használt neki többé! Előbb csodált erős aka-rata, amely fölött bámulatosan tudott uralkodni, nyakassággá fajult,amely őt, a minden időben, minden felől leselkedő gonosz indulatúellentétszellem karjaiba vetette. Ez a szellem legyezte hiúságát, hí-zelgett önhittségének, és ígérte, hogy vágyainak magaslatára fogjasegíteni. Zs. voltaképpen nem volt gyakorló médium, de nagyonbefolyásolható, a befolyások elfogadására igen alkalmas egyéniség.Az ellentétszellemek pedig, mint a kísértő a pusztában, azt ígértékneki, hogy megostromolják számára az egeket; megpróbáltatásoknakvetették alá, valóságos mártírságokat kívántak tőle, és ő ezeket mindmegtette, miáltal úgy testileg, mint szellemileg elgyengült, silymódon a tagadás szellemei könnyebben uralmuk alatt tarthatták.Ez az előbb világosfejű, éles megfigyelő képességű és kiváló szelle-mű ember a legalantasabb elemek labdájává lett, ami mellett testierőben is mindinkább alásüllyedt.

419

Aggódó lélekkel, szomorú szívvel néztük mindnyájan, hogyanválik lassan-lassan a saját árnyékává. Mi szerettük őt, és titokbanáldozatokat hoztunk neki, de úgy, hogy azzal meg ne alázzuk, dacáraannak, hogy miatta nagy küzdelmeket kellett kiáltanunk, mert a ta-gadás vagy ellentét szelleme, amely mindig Isten törvénye ellen tör,Zs.-t is ostromkosnak használta a szellemtan és az egylet ellen. Álta-la akart a tagadás szelleme az egyletben lázadást támasztani, és nyíltülésben lázadásra hívta fel a tagokat az egylet szellemi vezetőinekiránya ellen, s kívánta, hogy az ő intézkedéseinek engedelmeskedje-nek. Azonban a tagok egyhangúan a szellemi vezetők irányát fogad-ták el.

Tehát az erődítmények bevehetetleneknek bizonyultak. A hitnekgránitoszlopai, a szeretetnek ezüst sodronyívei, melyek a bástyáknakfaragott kockaköveit összekapcsolták, dacoltak a magában is megha-sonlott, tehetetlen ellenség támadásaival.

Ez a küzdelem néhány éven át tartott. Ennek egyes részleteit vá-zolni, célomtól messze eltérítene, csupán a befejezést közlöm itt. Atagadás gonosz szelleme nem ismer könyörületet, sem kíméletet,fölhasználja eszközeit, s híven követi maximáját: a „cél szentesíti azeszközöket” s ezt kihasználja könyörtelen módon a kimerülésig. Itt isúgy történt. A szegény áldozat testileg ki lévén merülve, egy ránehe-zedett betegséggel szemben nem volt képes elég ellenállást kifejteni:összeroskadt alatta. Gyászolva állottuk körül a koporsót, amely egyszeretett testvérnek porhüvelyét takarta, kinek sikeres, üdvös műkö-déséhez egykor nagy reményeket fűztünk.

Valószínű, hogy életének utolsó szakában valami gyenge vilá-gosság hajnala kezdett előtte derengeni, s az általa választott hamisutat megvilágítani és alattomos tanácsadóját vele megismertetni.Mindenesetre azt a reményt tápláljuk, hogy ha ott túl megnyerte ateljes ismeretet, intelligenciájának és Istenbe vetett hitének nagytőkéjével új életre ébred, melyben megtisztult akaraterejét Istennekés az ő törvényeinek szolgálatára fogja szentelni és az isteni kegye-lem új alkalmat fog neki nyújtani, hogy magát próbára tegye s egészlelki és szellemi erejét a földön érvényesíthesse.

Az én 30 éves spiritista múltamnak rögös útjain a rágalmazás,gúny és gyalázás minden nemével találkoztam, sőt lelki betegséggelis gyanúsíttattam, de mindezeket egykedvűen tűrtem abban a tudat-ban, hogy ezeket az emberiségnek — habár csak a későbbi nemze-

420

déknek is — javára, Isten szolgálatában teszem. De ennél sokkaltöbb fájdalmat okoztak nekem azok a szakadások és cívódások, me-lyeket a médiumok sértett hiúsága, s más gyengeségei idéztek elő azegylet tagjai között. Az ilyen események nem engedik meg az üdvös,sikeres működést és erős kéz, valamint körültekintő, céltudatos, deszeretettel párosult bánásmód kívántatik ahhoz, hogy az ilyen kör afejetlenségtől, vagy éppen a szétrobbanástól megóvassék. Mert azilyennemű ellentétes szellemű hajlamok a tagok részéről a hasonlóalacsony szellemeknek egész seregét vonják magukhoz, kik mint adögkeselyűk a csatamezőkön, mindig kéznél vannak, hogy az elégü-letlenség és harc áldozataiból a maguk részét kivehessék.

Igaz, hogy minden ember ki van téve az alacsony szellemek tá-madásainak, de mégis mindenekelőtt a médiumok. Először azért,mert könnyebben befolyásolhatók, s mert a médium ártalmatlannátétele által az egész kör érintve van, működése megbéníttatik. Hisz acsatában a katona is inkább tisztet vesz célba, mint közkatonát, mertebben többet árthat az ellenfélnek.

Ezért a médiumnak kétszeresen kell magára ügyelnie és szünte-lenül eszében kell tartania, hogy ellenségtől van körülvéve. A ve-szély annál nagyobb, minél kevésbé sejti az ember. Ha az ember nemadja át magát gondatlanul, hanem érzelmeinek, gondolatainak min-den mozzanatát ellenőrzi, hogy valósággal tőle származnak-e s ha azttalálná, hogy nem tőle származik, állást foglal velük szemben, eré-lyesen megtámadja és elfojtja azokat, akkor már a veszély félig elvan hárítva. És ha ez többször sikerül a médiumnak, vagyis ha a ta-gadás szelleme látja, hogy ehhez hozzá nem férhet, nem vesztegetivele tovább idejét és erejét és elhagyja örökre.

Felhozhatná valaki azt az ellenvetést, hogy vajon bölcsesség,igazságosság és szeretet-e az az Istentől, hogy az embert ilyen lényekrészéről eredhető veszedelmeknek teszi ki, amiket nem láthat.Ilymódon az ember, különösen pedig a médium minden fedezet nél-kül céltáblául van kiszolgáltatva az alacsony szellemek gonosz szán-dékainak.

Nem, szeretett testvéreim, Isten mindig megfoghatatlan bölcses-ségű, igazságos és szeretetteljes; nem engedi meg, hogy kárörvendő,alacsony szellemek tetszésük szerint bárkit is áldozatul kiszemelhes-senek. Az ő teremtett világában önkénynek helye nincsen, mert ittörök, változhatatlan, bölcs törvények uralkodnak. A gonosz elemek

421

ez isteni törvények által korlátok közé szoríttatnak, melyeket soha átnem hághatnak. Már pedig ahol a törvény kötelességeket kíván, ottjogokat is ád, és a tagadás szelleme, amely szintén Istenből szárma-zott, Akitől eltévelyedett, és Akihez ismét vissza kell térnie, éppenúgy örül a neki nyújtott, s meg nem csorbított jognak, mint a tör-vényhez hűn maradt szellem, s ez a törvény a hasonlók egymáshozvaló vonzódásának és a szellem szabadakaratának törvénye.Akiben kevélység, önhittség, fennhéjázás, beteges ambíció nincsen,az ellen az összes kevély, önhitt, fennhéjázó, hír- és dicsvágyó szel-lemek együttvéve sem tehetnek semmit. Minden szellem a magafluidkörében magával viszi összes javait, egész fegyvertárát, puzdrá-ját és nyílvesszőjét a védelemre és támadásra. Mindazt, amit fejlődé-se alatt szerzett, és mindent, ami fenntartására és előhaladására szük-séges. Az ő fluidköre egyszersmind vállbojtja is, amely rangfokoza-tát, hatalmi körét, megfutott pályáját s a legközelebbi szférában elér-hető várományait mutatja. A törvény iránt hű tiszta szellem, vagyember megtalálja fluidjában azt a páncélt, amelyet semmi rossz elemát nem törhet; nyilai lepattognak róla. Ez egyetemes törvény.

De ha valamely embert, mondjuk médiumot hiúság, dicsvágy,durva önzés, vagy éppen kevélység tart megszállva, akkor a hasonlólelki fogyatkozásokban leledző szellemeknek törvény szerint ajtót éskaput nyit. És kiállítja nekik a szabad belépti jegyet, ha a benneszunnyadó gyengeségeket az alacsony szellem csábítása által felkel-teni engedi és neki engedelmeskedik. Ahelyett hogy hitben és szere-tetben erőt és támaszt keresne a csábítások ellen és errevédszellemének, mint fölötte felsőbbségi jogokkal bíró védnöknek ésszövetségesnek segedelmét kérné.

A népszellem naiv gondolkodásának mindig van valami magva,habár tarka ruhába van is bujtatva. A gyermekded néphit regéli, hogyha egy ember lelkét az ördögnek ígéri, az mindig egy csomó ceremó-niával megy véghez. Olyan ördög, amilyet a néphit teremtett, t. i.Istennel ellentétes uralkodó természetesen nincsen. De van miriádbukott, sötét, rossz szellem, egykori embereknek lelkei, kik örülnek,ha egy embert a jó útról leteríthetnek, és a maguk alacsony színvo-nalára lesüllyeszthetnek. Ha ennélfogva valamely ember az ilyenszellemnek engedelmeskedik, ezzel hallgatólag a rossz szellem elveitvallja a magáénak, és ezáltal annak bizonyos uralmat enged magafelett. És midőn magát annak hálójába mindinkább belebonyolítja,

422

értelme, ítélete elhomályosul, és a rossz igazgatja és parancsol nekimint ura. Egyszóval az uralmat önmaga fölött elveszti, azt a gonosz-nak átengedi, miáltal védőszellemét megtagadja.

Ily esetben a védszellem mély szomorúságba merülve befedi ar-cát; védencének szabad akaratát megkötnie nem szabad, aki magáttőle önként elszakította és a gonosz szellemhez fordult. Neki nemszabad a rossz szellem jogkörébe sem benyúlnia, ebben gátolja atörvény, és várnia kell védencének hívását, amikor a megtérésre valóelhatározás benne megmozdul. De még ekkor sem szabad az ő túl-nyomó erejével a rossz szellemet elkergetnie, hanem csak erőfluidumátvezetésével, bátorító szavakkal és intésekkel védencének erejétacéloznia, bátorságát növelnie. Mert harcolnia magának az em-bernek kell, mert csak azt mondhatja tulajdonának, amit kiküzdmagának; ezt azután az egész örökéleten keresztül megtartja, eztsemminemű hatalom tőle el nem veheti.

423

TARTALOMJEGYZÉKA kiadók előszava................................................................... 2A szerző előszava.................................................................... 11

I. Rész MAGNETIZMUS.Bevezetés …………………………………………………. 16Hogyan ismerkedtem meg a magnetizmussal......................... 24A magnetizmusról általában.................................................... 28Tárgyak és növények delejezése.............................................. 34Távolból való delejezés........................................................... 38Élősdiség. Elektrikus delej. Delejesség és villamosság........... 41A delejezés módja. A delejesség nemei................................... 49Hipnotizmus és szuggeszció.................................................... 53Ki és mikor hivatott delejezni.................................................. 56Zárszó....................................................................................... 60

II. Rész SZOMNAMBULIZMUSElőzmények............................................................................... 65Az én szomnambulám............................................................... 72Első szomnambul jelenségek. Térbeli távolbalátás................... 77A szomnambulától kapott utasítások........................................ 83Első személyes észleleteim....................................................... 88A szellemi látás fejlődése.......................................................... 93A szomnambula jelleme............................................................ 99A szomnambula érzékenysége................................................... 101A szomnambula szellemvilágbeli látományai......................... 105Időbeli távolbalátás................................................................... 110A szomnambula gyógyrendelései............................................... 115Bekövetkezendő dolgok előre meglátása................................. 123A szomnambula felébresztése.................................................... 129A szomnambula testi és lelki hygiénéje...................................... 133A szomnambula őrszelleme. Determinatio................................. 137A jövőbelátás megdöbbentő esete............................................... 143Hogyan jutott a szomnambula legelőször alvalátó állapotba..... 148Epilog.......................................................................................... 150Tanulságok.................................................................................. 155

424III. Rész. MÉDIUMIZMUS.

I.Történeti előzmények.Élményeim Budavár bevétele idejében...................................... 161A szőregi csatától a világosi fegyverletételig.......................... 169A fogoly tisztek kálváriája...................................................... 177Szabadulásom a besoroztatás elől............................................ 181A Gondviselés keze a szenvedésekben.................................... 187

II.Általános ismertetésA spiritizmus és a spíritísták.................................................... 193A médiumizmusról általában................................................... 196Kopogó médiumok.................................................................. 202Transzbeszélő médiumok........................................................ 206Író médiumok........................................................................... 207

III. Szellemi fölébredésemHogyan ismerkedtem meg a spiritizmussal............................. 211A Gondviselés céltudatos vezetése.......................................... 217Önvallomások. Pálfordulásom................................................ 223Anyám szellemének utasításai................................................. 229Uj otthon alapítása................................................................... 234

IV. A munka megkezdéseNyomozásom spíritísták után.................................................. 238Dr. Daniely.............................................................................. 241Prochaszka Antal.................................................................... 243Körünk gyarlóságai. Csalódásom........................................... 248Fordulópont............................................................................. 254A magas vezetők megalapítják az egyletet………………….. 257Fluidáris asszimiláció.............................................................. 265

V. Tevékenységünk föllendüléseÚj munkakedv. Johanna gyógymédiumítása ………………. 267Johanna delejezésmódja. Médiumitásának megszűnése........ 271Johanna krisztuslátományai.................................................... 275Antal és én............................................................................. 279Megszálltságok gyógyítása. Randolf és Fülöp........................ 282Vakság gyógyítása. A Breitnerné esete................................... 287

VI. Friedmann Franciska médium.Hogyan lett Franciska médiummá.......................................... 292Franciska médiumitásának fejlődése....................................... 295Franciska működésének méltánylása...................................... 299

425

Franciska megpróbáltatásai. Halála........................................ 305Reflexiók................................................................................. 309

VII. Karolina, Károly és Anna médiumokViszontagságaink 1871 nyarán............................................. 313Karolina médium................................................................... 316Küzdelem Karolináért. Bukása............................................. 319Károly és Anna médiumok................................................... 327Károly rajzoló médiumitása.................................................. 331A legfrappánsabb médíumi rajz............................................ 334Anna delejezőmédiumitása.Bukása....................................... 337

VIII. Alajos médiumAlajos első kísérletei.............................................................. 340Sötét ülésekAlajossal............................................................. 344Az alantas szellemek munkája.............................................. 349Az alantas szellemek sorsa. Ténybeli bizonyítéka szellem önálló létét illetőleg................................................ 353Alajos médiumítása. Szellemazonossági bizonyítékok......... 359Alajos médiumitásának kiválósága....................................... 365Alajos bukása......................................................................... 370

IX. Fischer Hanni megszállottságaLeó és Mentor szellemek...................................................... 374Petrus szellem. A megszálltság kifejlődése........................... 378Téritő szeánszok.................................................................... 384Fischer Hanni felszabadulása................................................ 389A Fischer-család drámája...................................................... 392

X. TévelygésekA propaganda veszedelme.................................................... 397A sírok kultusza. A médiumi érintkezés tulhajtása.............. 400A rajongás veszedelme.......................................................... 406A hiúság és önhittség katasztrofális következményei…….. 412