Többesszám

A magyar nyelvnek egyik jellemző sajátsága, hogy nagyon sok esetben az egyesszámot

használja, mikor más nyelvek többesszámba teszik a főnevet. Ennek oka, hogy a magyar

nyelv egységbe foglalja össze a sok részletet, az összetartozó egységeket.

Egyesszámban használjuk a gyümölcs és virágneveket: almát/epret szed, körtét eszik, nyílik

a rózsa, tojást árul. De ha többféle fajtáról van szó, többesszámba tesszük a főnevet; pl:

rózsákat ültet (azt jelenti, többfélét). „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok” (Petőfi).

Éppígy különbséget teszünk ezek közt: bort vesz, sört iszik; de borokat tesz az asztalra

(többféle fajtát).

Más, összetartozó tárgyakat is egyesszámban használunk: bútort vesz, fehérneműt varrat,

szép ruhában jár, nem látja a fától az erdőt. Egyesszámban használjuk a haj, szőr, toll (a

madár tolla) szavakat: hullik a haja, a kutyának kopik a szőre. De ha ki akarjuk emelni a

többséget, így mondjuk: hajszálak, szőrszálak; vagy az egységet: egy haj(a)szála sem görbült

meg, egy szál szőr sem ragadt a ruhájára.

Ha több személynek egy-egy birtokáról* van szó, ezt is egyesszámban mondjuk: A

vendégek magukkal hozták feleségüket (nem: feleségeiket, lehetne - de az már poligámia:).

Öröm tölti el a szívünket (nem szíveinket) stb.

A nagyobb tömegnek ez az egységbe foglaló felfogása magyarázza meg a magyar nyelvnek

azt a sajátosságát is, hogy a számnév és többséget jelentő szavak után a főnév egyesszámban

marad: 20 év, sok ember, számtalan utas, néhány könyv, a többi vendég, minden hiba.

Az „összes” szó mellett elfogadott a többes szám: Petőfi összes költeményei. Jókai összes

művei – de nem mondjuk: „az összes vendégek”, mert helyesebb: minden vendég (v. a

vendégek mind).

Az összetartozó tárgyaknak egységbe foglalása magyarázza azt is, hogy a magyar nyelv

egynek fogja fel a páros testrészeket és ha csak egyikükről van szó, azt félnek tekinti: féllábú,

félkezű koldus; csak félfüllel hallottam, csak úgy félvállról beszél vele.

Ezt a felfogást kiterjeszti a ruhadarabokra is: egy fél (pár) kesztyű (m.j. – jeans – farmer, trousers –

nadrág stb).

Ha tehát valamely páros testrészről beszélünk, az egyesszámban marad: saját szememmel

láttam, saját fülemmel hallottam, térden csúszik, karjába zárja, bántja a fülét, levette róla a

kezét, szemmel látható a különbség, a lánynak kék szeme van…. (…)

Ha ki akarjuk emelni az egyik testrészt, akkor hozzátesszük az egyik szót: Az egyik kezét

feléje nyújtotta (nem a félkezét!), egyik szemem sír, a másik nevet. Ha pedig azt akarjuk

kiemelni, hogy mind a két testrészről van szó, ezt is megtehetjük: Két kézzel fogott a

munkához.

Két vagy több jelző után is egyesszámban marad a jelzett szó: Hol van a latin és a görög

szótárad? A török és a görög nemzet. A hónap első és utolsó napja.

((A latin és a görög nyelv több szavát többesszámú alakban vette át az irodalmi nyelv – ezeket

a magyarban egyesszámúnak tekintjük és a többeszám jelölésére hozzátesszük a szóhoz a

többes jelet: anekdoták.))”

(Balassa József: A magyar nyelv könyve, 1943)