4
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Bcliccy-tU 9 szám hova alap szellemi részéi illető közlemények ki\)dencluk, Nyiltíérben egy sor közlési dija 50 fillér. 'Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza. Felelős szerkesztő: KIESS Bejelentjük olvasóinknak, mi- után a lappapir szállítása a mai rendkívüli viszonyok közt nehézsé- gekbe ütközik, hogy lapunk terje- delmét bizonytalan ideig megszo- rítjuk, .amint a fővárosi lapok is kénytelenek voltak megtenni. Különben lapunkat technikailag továbbra is zavartalanul állítjuk elő, miután nyomdánk & f égi, tel- jes munkaerővel regqelkezik. fiszfeleiíel Szerkesztőség és kiadóhivatal. Katonák napi a nagy tüntető " körmeííí® István Király j Két ünnep is* egy héten. Az egyik ked- den volt lucskos, esős időben. Őfelsége szü- letésnapját jelezte az aug. 18-iki dátum s a világháborús hangulat a rendesnél élénkebbé tette ez ünnepet, mely egyszermind a kato- nák nápja-"ként is szerepelt, akik számára országszerte s így nálunk is gyűjtést ren- deztek e napon. Nemcsak a hivatalos épü- letek, de magánházak Is lobogódiszt öltöttek* Fokozta ez ünnep melegségét ama körülmény is, hogy már egy jelentős diadal, Sabác be- vétele, jelezte ami fegyvereink sikerét. Este kilenc óra táján hatalmas tüntetö- csöport vonult végig a főbb utcákon, óriási éljenzés és harci dalok éneklése közben. 4 A kocsiút éá gyalogjáró egyaránt feketéllett a sok néptől, Egy nagy időket látott öreg em- ber fanyar képpeí jegyezte meg az óriási, tö-, meg láttára: „Vájjon ha négy fegyvertelen muszka végig szaladna a Beliczei-uton, ugyan maradna-e négy ember kinn az utcán ?" - Annyi azonban bizonyos, hogy ha a kedd esti óriási lelkesedéssel arányban áll a ka- tonák napja L cimen. gyűjtött összeg, ugy minden bevonult katona családja tyúkot főzhet a fazékban, hétköznapokon is. . KIADÓHIVATAL: Belicey-ut 0 szám, hova az előfizetési és a hirdetési pénzeié küldendők. Előfizetési díj: Egészévre S K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám ára: 20 fillér. .A lelkes, imnepies hangulat csak fo- kozódott •cstítörlököji, István Király -napján Az összes templomokban istentiszteletet tar- tottak. Soha sem szállott még forróbb óhaj az egek urához, hérvén segedelmét a rop- pant mérkőzéshez, mely egész Európa tör- ténelmet alakítja újra. * «. a van es ingyen Á község által indított s vezetett se- gélyakció megkezdette a gyűjtés munkáját. Az állami adó után megállapiíott 3 százalék valóban minimális ö.szszeg. A hazafias érzéssel hazafias becsülettel, kerül összeütközésbe az, aki ez ellen a na- gyon igazságos és méltányos jótékonysági adó ellen csak egy elégedetlen 'hangot is hallatna. AÍdk életöfeV ÍSszikr^ockái'á nem- zetünkért, azok annyit bizonyára megérde- melnek az itthon biztonságban élőktől, hogy tehetségők szerint néhány fiúér áldozatott hozzanak'a gondozatlanul maradt családta- goknak ? A község elöljárósága igen szép szö- vegű (Dr. Mázor Elemér ügyvéd érdemé) nyomtatott felhívások révén buzdítja a la- kosságot az adakozásra. méqse Es ha á zs akarnak adakozni 1 Ha akadnának jómodu emberek, akik a reájok rótt 3 jótékonysági adományt saj- nálnák lefizetni, akik szemérmetlenül kivon- nák magokat e csekély ájdozát alól azokat, meg kell bélyegezni társadalmilag. Valamen- nyinek közölni kell alapban a nevét s oda- állítani a tisztességes emberek megvetésének őket, mint a hazafias áldozatkészség szé- gyenfoltjait. Mert van nem egy jómodu föl- desgazda, aki egy záptojást kész volna öt- szörös-áron is eladni, de ha 2 fillére kell jó- tékony célra adnia, hát ágybafqkvő beteg lesz a nagy megerőteltéstől. n Egy közeli községben a bevonultak it-- honmaradott ínségesei részére ingyen ebé- det osztanak ki. A napokban' történt, hogy, az ingyen ebédre jövök között a község jegy- zője megpillant egy mélyen sóhajtozó asz-' szonyt, akiről felháborodva állapította meg a község energikus vezetője, hogy hatvan hold príma földje van. És még ilyen akar ingyen ebédet. Hányszor lehet azt tapasztalni, hogy az igazán szegény és nyomorgó, szégyenér- zetből kifolyólag nem veszi igénybe a kí- nálkozó segélyt, mig nálánál sokkal jobbmodu- és szemtelen kapzsi népség mindent elszedne az igazán Ínségesek elöl, Memeslelkti szarvasi földmívés A Vörös Kereszt Egylet szarvasi fiókja által meginditott ágygyüjtés Oly szép éred- ' ménnyel járt, hogy már csaknem együt van a 100 ágy. A földmives asszonyok között való - gyűjtést Papp Ernő gyógyszerész fenkölt lel- - kületü neje vállalta magára s- mint értesü- lünk, ami földmives asszonyaink az emiitett úrinő lelkes agitáciöja folytán oly dicséretes áldozatkészséggel járultak hozzá az ágyfel- szerelésekhez. hogy valóban a" legteljesebb elismerést és nagyrabecsülést érdemlik ha-' zafias, áldozatkész lelkületükért. Csirke, tojás, vaj olcsóbb lett. Bár egyes élelmi és fogyasztási cikkek ára emelkedett, de pl. a baromfi feltűnően olcsóbb lett, ugy a tojás és a vaj is." Természetesen azért, mert a szokásos kofagarázdálkodás elmaradt, lévén á szálli-' V tás megnehezítve s a külföldi forgalóm pe- ' dig megakasztva. Valószínű, hogy majd tü- elő tekiíitetében lesz hiány és erős áremel- kedés, bár őszre már «remélhetőleg a J rendes * vasúti forgalom is hélyreállhat, ha nem is - tteljesen a régi mód Szerint,

TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPIepa.oszk.hu/01900/01970/00950/pdf/EPA01970_SZVID_1914... · 2013. 6. 26. · TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPI . Bcliccy-tU 9 szám hov alaa

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPIepa.oszk.hu/01900/01970/00950/pdf/EPA01970_SZVID_1914... · 2013. 6. 26. · TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPI . Bcliccy-tU 9 szám hov alaa

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Bcliccy-tU 9 szám hova a l a p szellemi részéi illető közlemények ki\)dencluk,

Nyiltíérben egy sor közlési dija 50 fillér. 'Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza.

Felelős szerkesztő:

KIESS

Bejelentjük olvasóinknak, mi-után a lappapir szállítása a mai rendkívüli viszonyok közt nehézsé-gekbe ütközik, hogy lapunk terje-delmét bizonytalan ideig megszo-rítjuk, .amint a fővárosi lapok is kénytelenek voltak megtenni. — Különben lapunkat technikailag továbbra is zavartalanul állítjuk elő, miután nyomdánk & f égi, tel-jes munkaerővel regqelkezik.

fiszfeleiíel Szerkesztőség és kiadóhivatal.

Katonák napi a nagy tüntető " körmeí í í® István Király

j

Két ünnep is* egy héten. Az egyik ked-den volt lucskos, esős időben. Őfelsége szü-letésnapját jelezte az aug. 18-iki dátum s a világháborús hangulat a rendesnél élénkebbé tette ez ünnepet, mely egyszermind a kato-nák nápja-"ként is szerepelt, akik számára országszerte s így nálunk is gyűjtést ren-deztek e napon. Nemcsak a hivatalos épü-letek, de magánházak Is lobogódiszt öltöttek* Fokozta ez ünnep melegségét ama körülmény is, hogy már egy jelentős diadal, Sabác be-vétele, jelezte ami fegyvereink sikerét.

Este kilenc óra táján hatalmas tüntetö-csöport vonult végig a főbb utcákon, óriási éljenzés és harci dalok éneklése közben.4 A kocsiút éá gyalogjáró egyaránt feketéllett a sok néptől, Egy nagy időket látott öreg em-ber fanyar képpeí jegyezte meg az óriási, tö-, meg láttára: „Vájjon ha négy fegyvertelen muszka végig szaladna a Beliczei-uton, ugyan maradna-e négy ember kinn az utcán ?" -Annyi azonban bizonyos, hogy ha a kedd esti óriási lelkesedéssel arányban áll a ka-tonák napja L cimen. gyűjtött összeg, ugy minden bevonult katona családja tyúkot főzhet a fazékban, hétköznapokon is. .

KIADÓHIVATAL: Belicey-ut 0 szám, hova az előfizetési és a hirdetési pénzeié

küldendők.

Előfizetési dí j : Egészévre S K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám ára : 20 fillér.

.A lelkes, imnepies hangulat csak fo-kozódott •cstítörlököji, István Király -napján Az összes templomokban istentiszteletet tar-tottak. Soha sem szállott még forróbb óhaj az egek urához, hérvén segedelmét a rop-pant mérkőzéshez, mely egész Európa tör-ténelmet alakítja újra.

* « . a van es ingyen

Á község által indított s vezetett se-gélyakció megkezdette a gyűjtés munkáját. Az állami adó után megállapiíott 3 százalék valóban minimális ö.szszeg.

A hazafias érzéssel hazafias becsülettel, kerül összeütközésbe az, aki ez ellen a na-gyon igazságos és méltányos jótékonysági adó ellen csak egy elégedetlen 'hangot is hallatna. AÍdk életöfeV ÍSszikr^ockái'á nem-zetünkért, azok annyit bizonyára megérde-melnek az itthon biztonságban élőktől, hogy tehetségők szerint néhány fiúér áldozatott hozzanak'a gondozatlanul maradt családta-goknak ?

A község elöljárósága igen szép szö-vegű (Dr. Mázor Elemér ügyvéd érdemé) nyomtatott felhívások révén buzdítja a la-kosságot az adakozásra.

méqse Es ha á zs akarnak adakozni 1

Ha akadnának jómodu emberek, akik a reájok rótt 3 jótékonysági adományt saj-nálnák lefizetni, akik szemérmetlenül kivon-nák magokat e csekély á jdozá t alól azokat, meg kell bélyegezni társadalmilag. Valamen-nyinek közölni kell a l apban a nevét s oda-állítani a tisztességes emberek megvetésének őket, mint a hazafias áldozatkészség szé-gyenfoltjait. Mert van nem egy jómodu föl-desgazda, aki egy záptojást kész volna öt-szörös-áron is eladni, de ha 2 fillére kell jó-tékony célra adnia, hát ágybafqkvő beteg lesz a nagy megerőteltéstől.

n

Egy közeli községben a bevonultak it--honmaradott ínségesei részére ingyen ebé-det osztanak ki. A napokban' történt, hogy, az ingyen ebédre jövök között a község jegy-zője megpillant egy mélyen sóhajtozó asz-' szonyt, akiről felháborodva állapította meg a község energikus vezetője, hogy hatvan hold príma földje van. És még ilyen akar ingyen ebédet. Hányszor lehet azt tapasztalni, hogy az igazán szegény és nyomorgó, szégyenér-zetből kifolyólag nem veszi igénybe a kí-nálkozó segélyt, mig nálánál sokkal jobbmodu-és szemtelen kapzsi népség mindent elszedne az igazán Ínségesek elöl,

Memeslelkti szarvasi földmívés

A Vörös Kereszt Egylet szarvasi fiókja által meginditott ágygyüjtés Oly szép éred- ' ménnyel járt, hogy már csaknem együt van a 100 ágy. A földmives asszonyok között való -gyűjtést Papp Ernő gyógyszerész fenkölt lel- -kületü neje vállalta magára s- mint értesü-lünk, ami földmives asszonyaink az emiitett úrinő lelkes agitáciöja folytán oly dicséretes áldozatkészséggel járultak hozzá az ágyfel-szerelésekhez. hogy valóban a" legteljesebb elismerést és nagyrabecsülést érdemlik ha- ' zafias, áldozatkész lelkületükért.

Csirke, tojás, vaj olcsóbb lett. Bár egyes élelmi és fogyasztási cikkek

ára emelkedett, de pl. a baromfi feltűnően olcsóbb lett, ugy a tojás és a vaj is."

Természetesen azért, mert a szokásos kofagarázdálkodás elmaradt, lévén á szálli-'V

tás megnehezítve s a külföldi forgalóm pe- ' dig megakasztva. Valószínű, hogy majd tü-elő tekiíitetében lesz hiány és erős áremel-kedés, bár őszre már «remélhetőleg a J rendes * vasúti forgalom is hélyreállhat, ha nem is -tteljesen a régi mód Szerint,

Page 2: TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPIepa.oszk.hu/01900/01970/00950/pdf/EPA01970_SZVID_1914... · 2013. 6. 26. · TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPI . Bcliccy-tU 9 szám hov alaa

2.

Ez idő szerint túlságos drágaságról ínég nem szólhatni, Az esetleges kofái garázdál-kodást azonban kétszeres szigorral kellene büntetni.

megalakították a polgári clrséget. Az elmúlt hétfőn délután 2 órakor a

• községházán gyűltek egybe azok, akik a pol-gári őrség tagjai sorába léptek be. Dr. Wie-laníj Sándor főbíró ismertette a polgárőr-ség szervezetének célját s feladatát. Biki Imre aljegyző a szabályzatot olvasta fel. Majd a vezetőséget választották meg. Főpa-rancsnok grof Bolza Géza lett. Van azon-kívül minden kerületben 4 parancsnok s négy alparancsnok. Egy-egy kerületben min-tegy 20 ember felváltva fog őrködni. Az őrök a kijelölt iskolákban fognak gyülekezni esténként s a parancsnok beosztása alapján áztán onnan mennek a kijelölt utcákba. Jo-guk van a korcsmák helyiségeit is meglátp-£ a t n í» de ott tartózkodniok nem szabad. Pá-rosával fognak őrködni. Karszalagot és jel-zősípot kapnak. A polgárörök egy része már esküt is tett. Egyelőre még nincsenek kive-zényelve.

A mi fiainkról!

SZARVAS ÉS VIDÉKE 1914. augusztus 16. . 4

lirek keletkeznek és nyugtala-nítják a közönséget, ezeknek szárny-rakelését akarjuk megakadályozni, ez okból lehetőleg minden héten meg-bizható hírforrás alapján közölni fog-u k azon hadbavonult szarvasiak név-sorát, akik a harctéren elestek, vagy megsebesültek- - Ei i&íg ilyenekről fővárosi híradásunk nem szól.

A szerkesztőség.

*** ^ - • - • - -i u-u-n-in.ri.il>:

h í r e K .

— üj tanerő A szarvasi fő-gimnázium felügyelője a kormányzó-testület utólagos jóváhagyása remé-nyében a beteg Dr. Nemes Béla tanár helyettesítésére Szőke Balázs tanárje-löltet hivta meg helyettes tanárul.

— Kérelem,. A fővárosi pol-gárság példájára a harctérre induló katonákat az állomásra kísérjük ki és a búcsúzás percében üdvözöljük lel-kesitsük, virágozzuk fel őket é s z á s z -Jókkal ajándékozzuk meg.

— Scholtz püspök kitün-tetése. Scholtz Gusztáv ág. ev. püs-pök a kultuszminisztériumtól hivatalos értesítést kapott, hogy a király julius 29-én Ischlben kelt legfelsőbb elhatá-rozása szerint lelkészi téren szerzett érdemei elismeréséül a magyar nemes-séget ¿eperjesi előnévvel adományozta neki. A kitüntetés bizonyára örömet kelt a békésmegyei lutheránusok kö-rében is.

„ — Polgári iskóla megnyi-tása: k szarvasi m. kir. állami polgári és elemileány iskola kitűnő vezetője, Weinberger Fanny igazgató jelenti, hogy a vezetése alatt álló intézetekben a beiratások: szeptember hó 1-én a ren-des időben megkezdődnek.

i i — fl vak koldusnő admánya.

inditó példája történt a nemeslelkü áldozat-készségnek. Ki ne, ismerné Szarvason a tem-plom előtt álló vak koldusnőt, kii nem egy-szer látni a Beíiczey-uton is végig haladni egy kis lány vezetése melleit. E szegény kol-dusasszony a napokban beállított Bartos Pál ev. lelkészhez s összekoldult filléreiből 2 koronát adott át a hadba vonultak hátra-maradottal részére. Valóban mélyen megin-dító epizódja a segélygyüjtésnek,

— Mibe kerül a háború ? Pontos számitások szerint a háború naponta 300 millió koronát emészt fel. A győztes fél mindig arra törek-szik, hogy a háború által felemésztett összeget vagy hadisarc, vagy másféle módon pótolja. Etképzelhetjük, hogy az ezen háborúban elbukó félnek mekkora anyagi és szellemi áldoza-tába fog kerülni ez a háború.

— JJj gazdasági tudósító. A földmivelésügyi miniszter Tohiay Antal öcsödi lakost a szarvasi járás első körzetének gazdasági tudósitór jául kinevezte.

— Helyreigazítás. Lapunk folyó hó 16-án megjelent számában „Az egyházi es-küdt ballépése" cimen egy hir ¡jelent rneg-Mint utólag meggyőződtünk, informátorunkat a való tényállás elferdítésével félrevezették és igy került lapunkba ezen teves hir. A való tényállást maga a hir szerinti sértett fél Ko-sik István a következő nyilatkozatba közjio „A városban elterjedt híresztelésekkel szem-ben kijelentem, hogy 1914. aug. 2-án a Ke-rekes-féle vendéglőben én kértem fel Polyóka Pál egyházi esküdt urat arra, hogy a nálam levő .pénzt %egye őrizetbe,4 nehogy azt tőlem ellop-ják, avagy azt* esetlég ittas állapotban elmu-lassam. Feljogosítom, hogy szükség esetén ezen nyilatkozat hirlapilag közöltessék. Szarvas, 1914. aágusztus 17. Kosik István s. k, Előttünk tanuk.előtt: Kollár Lajos sk. főjegyző, Biki Nagy Imre sk. aljegyző. Ille-tékes helyen felhataimaztattunk annak kije-lentésére is, hogy| Pólyóka úr ellen eddig felettes hatósága ez ügyből kifolólag semmi-féle lépést nem lelt, valótlan tehát, hogy őt állásából elmozditótták, — ellenkezőleg arra hívták fel, hogy ejzen "téves hir terjesztői el-len tegye meg a jjvegtorló lépéseket.

. *) Megjegyezzük,3; hogy hifiinket cgyébbként teljesen megbízható helyről kaptuk,; de á jclcn esetben azt is tévesen in-formálták. r

— Tanét Jcezdeie. A szarvasi főgimnáziumbari az egyházi főhatóság intézkedése értelmében az összes vizs-gálatok, valammt a beiratások is a rendes időben íöíynálc le. Á felgim-názisták szeptember hó 1-én reggel 8 órától, az algimnazisták 2-án ugyan-csak reggel 8 órától tesznek javító vizsgálatot. Az érettségi vizsgálatok Írásbeli része szeptember hó 2. 3. és 4. napjain reggel 7 órától a szóbeli része pedig 5-én lesz. A magári- és felvételi vizsgálatot reggel 7 d. u. 4 órakor kezdődnek. Sorrendjük e z : szeptember 1-én a VII. VIII. o.f 2-án az V-VI. o., 3-án lll-IV o., 4-én az UIL osztályé, beiratás szeptember hó K 2. és 3. napjain d. e. 9-11-íg, d. ü. fél 3- fél 4-ig, 4-én és 6-án pedig csak délelőtt 9-1 l - ig fog történi. Fel-hívjuk az erdekeit szülők figyelmét arra is, hogy az első osztályba minél élőbb jelentsék be fiaikat, mert minden valószínűség szerint az I. b. osztály elmarad. Főgimnázium iga$i

— Vjiemplomi gyűjtés a háborúba vonul-tak Jaséges családjainak segítésére. Az ev. lelké-szi kar fenköit lelkületű tagja, Bartos Pál, nemes hazafias buzgalommal rövid idő alatt dicséretes ered-ményt ért el, amit az alábbi kimutatás fényesen iga-jzol. Az adakozók kővetkezők voltak : Bartos Pál ev, Jelkész augusztus, szeptember hónapokra 20 koronát, azontúl, amig a háború tart, minden hónapra 10 ko-ronát, Bertók István 20 koronát, Tóth István üé Mi-hályilc L., Prejevara János, Krajcsövicz György, Ko-vács Mihály Pauló, Demcsák György, Gajdos János, Búzás György, ifj. Lustyík János A0—10 ko-rónát, Frcska Mária, Viziné 6 koronát, özv. Janurik Jánósné 8 koronát, Litauszki Pál, Mravik Mihály, Pál János, Tóth István, Cifra, Bárány Pál 5 - 5 ko-ronát, özv. Csicsel Györgyné, Kugyela Márton, Ko-vács György 4-4 koronát, Bruzsnyiczki György, Szlovák Mihály (Siajchó Iskolakörben) Kmety Já-nósné 3—3 koronát, N. N,, Belicza Mihály, Gulyás Mártonné, Köhut János, Balázs István, Brusz-nyiczky -Mihály, Sonkoly Istvánné, Hrncsjar Márton, N. N., Liska János, Kíuczik György, Huszárik Zsu-zsanna, Oncsik Andrásné, Janurik András, özv. Far-kas Pál né Búzás János, Szlvorecz János 2—2 koro-nát, Dankó György, Veles Mihály, özv. Hanzó Já-nósné, özv. Csicsel jánösné. Kovács István, Kepe-nyes Pál né, 1—1 koronát. Összesen : 245 koronát. 2—2 véka búzát ajánlottak fel: Simkovicz Mihály, Medvegy Mihály, Opauszki Pál. 50 kgr. búzát adott Kugyela András. Az egyik szegény asszony 2 kor. adományán kivül néhány liter babot Vett és felaján-jotta a hazafias és emberbaráti célra.

Jegyzett A Kugyela-buzán kivül, mely Bartos lelkésznél Van; , a többi a buzaadományózóknál vehetők át.

— Nyilvános nyugtázás. A szarvasi főgim-názium tanárai és tanulói a harcba távozottak csa-ládjainak felsegélyezésére 154 koronát gyűjtöttek. Ez összeghez járultak: (Folytatás.) Vitális János, Gyurik János 80—80, Klenk József, Konrád Gyula, Krebsz Gyula, Komlovszky János, Galó Mihály Be-llán István és Komár Pál 60—60, Laudisz A. Lajos, Valentinyi Jenő, Weinberger Lajos, Kiéin Imre, Me-íis Lajos, Glück Jenő, Incédy László, Privler Pál, Schultz Sándor, Liska János, Salac Gábor, Szlovák Pál, Melis József, Privler Gyula, Ugray Zoltán, Er-neszt Mihály, Klein Mihály, Kürtösi Zoltán, Liska Ferenc, Szolvák Miklós, Gááí Pál, Janecskó János, Janecskó Pál, Janurik György, KJein Árpád, Krajcso-vics György és Szűcs József 50 50, Szarka István, Marsó István, Marsó László, Ádász János, Galam-bos László, J. Paulovits József, Brózík Gyula, Mar-sai Jenő, Marssó József, Kálló Elemér, Vityaz János, Bakos János és Lustyik János 40—40, Popják Nán-dor, Simkovicz Simkovicz Mihály, Kornidész János, Öravecz István, Ruzsicska György, Kasnyik Pál, Leíioczky János, Kasnyik János, Podani Pál és Ru-zsicska Andor 30—30, Fábri István, Majerik Dezső, Cs, Varga László, Demcsák Lajos, Gyökössy Gyula, Haász Imre, Litanecz Pát, Csiszár József, Majerik Jenői Dauda László, Diener József, Reich Jenő, Ja-nurik András, Opauszky Soma, Sábel Lajos és Tusjek Pál 2 0 - 2 0 fillérrel. A begyült 154 korona a többi e célra gyűjtött összeg gyarapítására szolgál. Az adakozók találják jutalmukat abban a fölemelő érzésben, melylyel minden jó cselekedet eltölti a ne-mesebb sziyü fenköltebb lelkületű és embertársát nemcsak ékös szóval, de áldozatra is kész tettel szerető embert!

10594/1914. ikt. sz.

Szarvas község elöljáróságé ezúton is figyelmezteti a lakosságot, miszerint az át-vonuló automobilokra lövöldözni egyáltalán nem szabad és gyanús esetekben legfeljebb sorompókkal akadályozandó meg azok to-vább jutása, amikor telefon utján ér/esitendő egyik, vagy másik község, vagy ennek ren-dőrhatósága.

Szarvas, 1914. évi augusztus hó 19. Az elöljáróság nevében :

Lajos s. k. Prlbelszky Pál s. k. főjegyző. biró.

^ s l é a k i a t m é r t o l y a a s z í n e s . . .

Esténlánt mért olyan színes, piros az ég

Talán bizony égő falvak fel-feltörő lángja, Avagy pedig iüze-lángja a honszerelemnelc "zivéböl csap fel az égre magyar seregeknek.

Dicsőségnek régi napja kél a láthatáron Fölébnszté ellene a magyart, kettő-három. Küldi-kuldi hü fiait északnak és délnek. Szerezzenek becsülelet hősi magyar névnek.

Page 3: TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPIepa.oszk.hu/01900/01970/00950/pdf/EPA01970_SZVID_1914... · 2013. 6. 26. · TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPI . Bcliccy-tU 9 szám hov alaa

1 SÍ4. augusztus 16. SZARVAS ÉS VIDÉKÉ 3.

Mukásaink nálunk tovább is- dolgoznak! a S á m u e l n y o m d a .

Alvó népből oroszlán lett a riasztó szőra, Vészben a hon, tizenkettőt ütött már az óra; Hazánk falát ássa alá alattomos népség Mánk gyújtaná otthonunkat északi

Föl-föl fia e hazának, minden drága vére! Járjunk hadai hősiesen ellenink vesztére. Igaz ügyünk oltárára vigyük kincsünk,

[vérünk; Álnokság és zsarnok Men nincsen is mit

'Töröljétek le könnyűek, anyák ésliitvesek! Jsfayy időknek hősei a ti szeretteitek. Visszajönnek — jó az Isten — és ha

[nem jönnmek, .Heveikét századokon zengi hősi ének.

v

E z e l ő t t

a

6 r ó s z Á r n j i i } ?S F ia

. * • • • •

a s a menny es a

•Ott van karja a magyarnak, ott sok [szép daliának.

'Gyújtsunk hálatüzet értük s kezünk kul-

.Hőseinknek diadalmat, avagy örök babért

Szarvas, Í9r4. aüg B.

ánlja ujonan és dűsan berendezett arany-, ezüst- és ékszeráru, továbbá valódi és china-ezüst evőeszköz

és dísztárgyak raktárát.

esz és becserél magas áron bármilyen mennyiségben töredék arany- és ezüst árut, brillantot és gyémántot.

iaptulájdonos : ÖZv! SÁMUEL ÁDOLFNÉ. • Kiadó: DR. SÁMUEL ANDOR.

Nagy választék mindenféle zseb-, fali-, harang- és hárfaharang ütő inga órákban, látszerészeti cikkek-

ben és tajtékárukban.

Ó r a - é s

MégcdŰf kitűnő hangú, remekül kidolgozott, domború Sta-nerforma, tokkal, vonóval, 16 drb. felszereléssel csak 12 kor. Finomabb 20 és 30 kor.

Qordoakk, igén jó minőségű, nagy erős hangú, finoman kidolgozva, csak 30 kor. egész finom kivitelben 40 koronától 100 koronáig.

Clmbmlöm, remek, erőshangu, gyönyörű kivitelben 160 ko-ronától tOO koronáig. Keveset használt cimbalmok állandóan rak-táron.

Füvofa, igen jó minőségű, billentyűkkel, rézékitmény-nyel csak 8 kor. Kezdőknnk különösen ajánlható, Hangverseny-fuvolák 15 koronától feljebb.

Harmónium, hatalmas orgonahangu, remek kiállítású 160 koronától 600 koronáig. Használt harmóniumok állandóan raktáron.

PrimciUrfinom kivitelben, kitűnő hangú, teljes felsze-rcléssel együtt csak 16 korona. Ugyanez finomabb kivitelben 20 koronától 100 koronáig, Ha rendelésnél e lapra E hangszerek eredeti ki-hivatkozik, 10 külön- vitelben kizárólag csakis _ féle kedves és meglepő országszerte elismert elsőrendű hangszer- és be-

ajándéktárgyat kap. szélögép különlegességek áruházában kaphatók 11 —35

Lemenujdonaágok: A vén cigány, 'Horvátlány, Böbéin Szibill, Furlana, Húzzad csak, Azt Í g é r t e d , Alispán lánya, Darabja 2 korona 50 fillér. r

Qiiárciterm. Kóttaismeret nélkül bárki azonnal játszhat rajta. Igen csinos kiállítású és rendkívül kellemes hangú. Ara kottával és felszereléssel 16 korona.

Okmriam. A fuvolához hasonló, rendkívül kellemes hangja van. Kezelése egyszerű. Az utasítás által bárki azonnal játszhat rajta. Árá 1, 2 és 3 korona.

Oyermekhegedű. Valódi hurokkal felszerelve, «tokkal, vo-nóval és gyantával, bármely nagyságban csak 5 korona. Tanulás céljára igen alkalmas. , „ v «

JoxéMfrtirogmtó. Kezdőknek különösen ajátnható. Gyönyörű, mélábus hangú, 5 billentyűvel, nyelvgéppel csak 16 kor. Finofnabt? 6 billentyűvel 20 korona.

Qaodmréniromblt*. A hangverseny »réfctfóínbita* igeh köny-nyen fújható, 20 primharigot ¿3-4 kisérő akkordot foglal magá-ban. Finom kiviterben 6 korona.

a merjen á saját érdekében ingyeii és bérmentve fény-képes háiigszerárjegyzéket.

Ifi Figyeljen fí Wágner névre, hogy máshoz né tévedjen.

Page 4: TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPIepa.oszk.hu/01900/01970/00950/pdf/EPA01970_SZVID_1914... · 2013. 6. 26. · TÁRSADALMI É SZÉPIRODALMS HETILAPI . Bcliccy-tU 9 szám hov alaa

SZARVAS ÉS VIDÉKE

csúnya lányok, májfoltos, kiütéses asszonyokon, azonnal segit

A V I L Á G H Í R Ű

A Margrt-créme rögtön szüntet szeplőt, májfoijot, bőrki téseket, atkát (mitesser) s mijideniiemü bőrbajt.

i A Margit-erémétől az arcbőr üde, rózsás/ lesz, m ráiícokj, redők, eltün-

T nek-A Margit-crémet a világ leg-szebb asszonyai, hercegnők, gróf- M nők, bárónő^ híres művésznők stb. használják s el vannak ragadtatva annak páratián bőrkonzerváló és bőrszépitő hatásától. — 6 koronás rendeléseket bárhova bérmentve küld I

E l á r u s í t ó I Bugyis Andor, Csábrády gH — gyógyszerészeknél Szarvason.

4—7

háló-, ebédlő-, szálloda-, kórházi- és kerti berendezések, gyermekágyak és gyermekkocsik, acélsodrony ágybetétek, kocsi ülések, lóször és -afrik madracok, díványok, rézkarnisök, ablak, ro'leták, redőnyök, mosdó asztal és mosdó kész-letek, - szoba kloset, fa- és széntartok, kályha ellenzők, tüzelő készletek, ruha-fogasok, patkány- és egérfogók.

CGgjutánvosabban s z á l l i í : ^

réz- és vasbutorkészitö.

Qraäon. uccss bsbbbbbb

Kiadó báz. özv. Moravcsik Józsefné

:i Juhász-utcai lakása október ' ' b é r b e k iadó .

OS tanár és Moravcsik Soma uraknál.

ntiBiimi —'Troirarmn

4. augusztus 16.

SZARVAS.

Hibás lábaknak a legipszelését elvál-lalom. Utána helyes czipök müizléssel

készíttetnek el. .

Mell=Karamellák • . a «3 fenyővel". «» ' i * i i t ' v

•• .¿Ili." 'ii* : 11» r- »' K .O H O G E S, H U R U T ,

rekedtség", elnyálkásodás és szamárköhögés ellen a

. iQClIkaraiQellákat a „3 fenyővel*'

közjegyzőileg Iiitelesiíett bizonyít-vány orvosoktól és mágnásoktól.

Eláői-eodü c z i p c S z ü z k t (az Árpád bazár-helyiségben)^ a hol a

legjobb anyagból müizléssel készített modern szabású czipök kaphatók.

Megrendelések a láb természetes felvétele után !

Ionos gonddal és Ízléssel készíttetnek el. *

fyar, angói ; 'és francia szakismerettel dolgozom, .miután a

| nagy meit. Magyar Kir. Kereskedelmi kormány támogatása révóh ' tanul-

mányöztam a czipészet technológiáját, miből jeles eredménnyel vizsgáztam

TiSzta, fiQoiQ i s i p o d e r o n>úi)ka az i r á o v í l ^ n j .

. Kérem, a 'nagyrabecsült közönség kitüntető pártfogását

CS J Ó Z S E F « 1A

C z í p & z r ^ S t ^ r .

C £ c n j a g j a 3 0 fii t .

•rmiiiMiiMu

»«úron»«»

A legjobb gummisarkok, . krémek, selyemfüzők

minden színben, eszközlöm, úgyszintén

Kapható mindén gyógyszertárban és minden drogériában, 52—120

nagy választékban kaphatok. és remezből kaphatók

ammenmM

Sámuel Adolf könyvnyomdája Szarvason.