32
G yógyszertár XV. évfolyam 1. szám 2016. január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Alapítva: 1991 AKTUÁLIS MENEDZSMENT RENDEZVÉNY BEMUTATJUK PHARMA PRAXIS Az eHealth és a gyógyszerészi gondozás kapcsolata a világban és Magyarországon A 2015. évi GYOK Iúsági Fórumának különdíjas versenyelőadása Gyógyszert a gyógyszertárból! Egészséget támogató, életminőséget javító termékek a patikában és a patikán kívül Homeopátia pró és kontra A tudóstársadalom és az illetékes hatóság állásfoglalása Konkrét célok, mérhető eredmények Coaching a gyógyszertárban Összefogással a közös célok megvalósításáért Beszámoló a Gyógyszerészek Országos XXV. Jubileumi Kongresszusáról „A felénk áradó szeretet és bizalom doppingol bennünket” Kismaroson működik az ország Kedvenc Patikája „Egyre több az általunk elvégzendő feladat” Beszélgetés a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatójával ERő, MEGúJULáS, HARMóNIA 2016 (2. oldal)

XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus

GyógyszertárXV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016. január

MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Alapítva: 1991

AKTUÁLIS

MENEDZSMENT

RENDEZVÉNY

BEMUTATJUK

PHARMA PRAXIS

Az eHealth és a gyógyszerészi gondozás kapcsolata a világban és MagyarországonA 2015. évi GYOK Ifjúsági Fórumának különdíjas versenyelőadása

Gyógyszert a gyógyszertárból!Egészséget támogató, életminőséget javító termékek a patikában és a patikán kívül

Homeopátia pró és kontraA tudóstársadalom és az illetékes hatóság állásfoglalása

Konkrét célok, mérhető eredményekCoaching a gyógyszertárban

Összefogással a közös célok megvalósításáértBeszámoló a Gyógyszerészek Országos XXV. Jubileumi Kongresszusáról

„A felénk áradó szeretet és bizalom doppingol bennünket”Kismaroson működik az ország Kedvenc Patikája„Egyre több az általunk elvégzendő feladat”Beszélgetés a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatójával

Erő, mEGújulás, harmónia 2016 (2. oldal)

Page 2: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

Erő, megújulás, harmónia 2016Úgy hiszem, karácsony tájékán vala-mennyien végiggondoljuk a mögöttünk álló esztendőt: mit hozott, és mit vett el tőlünk? Mit tettünk jól, és mi az, amit jövőre majd jobban csinálunk? Ilyenkor tulajdon lelkiismeretünkkel is szem-benézünk: van-e szégyellnivalónk, és van-e, amire joggal vagyunk büszkék? Az évváltás mindig a számvetés és az előretekintés ideje. Ilyenkor szívesen hisszük, hogy a ránk váró hetek, hóna-pok jobbak, szebbek, eredményesebbek lesznek, mint a mögöttünk hagyottak. Tele vagyunk bizakodással és hittel, hogy a terveinket valóra váltjuk.

Mindenekelőtt magunkra kell támasz-kodnunk. Először magunkban kell rendet teremtenünk. Meggyőződésem, hogy oly sok fogadkozás és számos kitérő után, a nézetkülönbségeket fél-retéve végre valóban a gyógyszerészi hivatás rendbetételére és megerősítésé-re, a közös cselekvésre kell fordítanunk minden erőnket.

Számos gondolat jut eszembe az új év kezdetén, amivel erőt sugározva szí-vem szerint felráznám a kihívásoktól, problémáktól olykor megcsüggedni

látszó gyógyszerésztársadalmat. Sokan emlékeznek még Böjte Csaba atyára, akit egy alkalommal meghívtam az őszi kongresszusunkra, hogy legyen velünk, tartson nekünk előadást. Amikor a fa-gyos időben, csuhában és mezítlábas saruban megérkezett, sokan rám cso-dálkoztak, értetlenkedve a meghíváson. Csaba atya megkérdezte, mit várok tőle. Azt mondtam, hogy ha kiáll a pódiumra és szembenéz a közönséggel, pontosan tudni fogja. És tudta. Megérezte. Töb-bek között a következőket mondta:

„Merd kibontani vitorláidat a szélben! Merd életedet, testedet, mint egy jár-művet, nagyobb sebességekre kapcsol-ni, akaratoddal tedd ötösbe, hatosba a kapcsolókart. Ne félj, ne remegj! Ha haladni akarsz, éld életedet padlógáz-zal. A bátor lendület téged is erősebbé, nagyobbá tesz, és csak így törheted át repülésedet lefogó korlátaidat. Ha csak topogva, félve sodródol, nem leszel ké-pes ledönteni az akadályokat, hanem felmorzsolódol, felkenődsz a falra.”

Az új év első napján az emberi értékek sorában a békére, a békességre törekvést emeljük ki, és a konfliktusok megoldá-

sára a békés megoldásokat reméljük. Kívánom magunknak, hogy 2016-ban ez így is legyen, bár jól tudom, hogy az előttünk álló év sem osztja majd köny-nyen a sikereket. Körülöttünk változik, néha forrong a világ. Dolgunk sem lesz kevesebb vagy könnyebb, mint tavaly volt. De mint már tudjuk: ha haladni akarunk, éljünk padlógázzal. Erőt, ki-tartást, sikereket és elégedettséget kívá-nok mindenkinek a 2016. évben!

Dr. Mikola Bálint

Page 3: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár 3XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus

tArtAlOM

XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

PHARMA PRAXIS

Az eHealth és a gyógyszerészi gondozás kapcsolata 4a világban és Magyarországon A 2015. évi GYOK Ifjúsági Fórumának különdíjas versenyelőadása

RENDEZVÉNY

Összefogással a közös célok megvalósításáért 7Beszámoló a Gyógyszerészek Országos XXV. Jubileumi Kongresszusáról – 2. rész

BEMUTATJUK

„A felénk áradó szeretet és bizalom doppingol bennünket” 12Kismaroson működik az ország Kedvenc Patikája

„Egyre több az általunk elvégzendő feladat” 14Beszélgetés a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatójával

AKTUÁLIS

Gyógyszert a gyógyszertárból! 17Egészséget támogató, életminőséget javító termékek a patikában és a patikán kívül

A gyártók szemszögéből 20Mivel jár az egyedi gyógyszer-azonosítás bevezetése? – 2. rész

Homeopátia pró és kontra 23A tudóstársadalom és az illetékes hatóság állásfoglalása

MENEDZSMENT

Konkrét célok, mérhető eredmények 24Coaching a gyógyszertárban – 2. rész

NYITOTT SZEMMEL

Egészségügyi, gyógyszerpiaci hírek 25

TOVÁBBKÉPZÉS

Gyógyszertári menedzsment 27

KULTURÁLIS AJÁNLÓ

Színház, komolyzene, kiállítás 28

A KOZMETIKUS TANÁCSOLJA

A régi-új házi szappan 30

REJTVÉNY

A 19. század magyar festői 31Barabás Miklós

Gyógyszertára Magángyógyszerészek Országos Szövetsége

Kiadványa

Alapítva: 2002. január

Felelős kiadó és főszerkesztő: Dr. Mikola Bálint

Felelős szerkesztő: Tóth Tamás

Szerkesztőbizottság:

Balázs László

Barabás Éva

Dr. Lovas Imre

Dr. Mikola Bálint

Dr. Nagy Balázs

Dr. Samu Antal

Dr. Simon Kis Gábor

Dr. Szrogh Vivien

Nyomdai előkészítés: Mészáros Péter

Nyomdai kivitelezés:

Innova 2000 - Innovariant Nyomda

Hirdetésfelvétel:

MOSZ Iroda

A MOSZ címe:1135 Budapest, Kerekes u. 9. V. em 6.

telefon/fax: 361 236 09 [email protected]

ISSN 1588-8231

Minden jog fenntartva. A lapban megjelent valamennyi írásos és képi anyag közlési joga a Szerkesztőséget illeti. A megjelent anyagoknak – vagy azok egy részének – bármilyen formában történő másolásához, felhasználásához, ismételt megjelenéséhez a Szerkesztőség írásbeli hozzájárulása

szükséges.

A lapban megjelent hirdetések tartalmáért a Szerkesztőség felelősséget nem vállal.

Page 4: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár4

PHArMA PrAXIs

Ahhoz, hogy a témát kellő körültekintés-sel tudjuk tárgyalni, mindenképpen szük-séges magának az eHealth-nek a fogalmát tisztázni. A definíció legelterjedtebb ér-telmezését egy 2001-es tanulmány adja, amely a következőképpen fogalmaz:

„Az eHealth az orvosi informatikai, népegészségügyi és üzleti tudományok metszéspontjának feltörekvő területe, amikor is az egészségügyi szolgálta-tások és információk áramlásának felgyorsí-tása az internet és egyéb kapcsolt technológiák segítségével történik. Szélesebb távlatokban vizsgálva a kifejezés maga nemcsak a techno-lógiai meghatározást je-lenti, hanem egyfajta új, globális gondolkodást, szemléletmódváltást is, annak érdekében, hogy az egészségügyben lokálisan, regioná-lisan és világszinten is fejlődést érhes-

sünk el a legújabb információs techno-lógiák adaptálása révén.”

Bár a definíció általános megfogalmazá-sokat tartalmaz, az eHealth mint szemlé-letmód gyakorlatba történő átültetésébe komoly energiákat fektetnek a fejlett nyugati társadalmak. Ezt jól példázza egy, az Európai Bizottság által 2012-ben elfogadott szakpolitikai cselekvési terv (eHealth Action Plan 2012–2020:

Innovative Healthcare for the 21st Century), amely „felvázolja az európai e-egészségüggyel kapcsola-tos elképzelést az Európa 2020 stratégiával és az európai digitális menet-renddel összhangban. Be-mutatja vagy megerősíti az e-egészségügy lehetősége-inek kiaknázásához szük-séges lépéseket, ismerteti az EU szerepét, és bátorít-

ja a tagállamokat és az érdekelteket az együttműködésre”.

A fenti szemléletmód gyakorlati al-kalmazásához egy háttértanulmány is született, szintén az Európai Bizottság megrendelésére. A „Flash Eurobaro-meter 404” címet viselő tanulmány-hoz szükséges adatfelvételt az EU 28 tagországában, több mint 26 ezer vá-laszadó segítségével végezték 2014. szeptember 18–20. között. A kutatás célja az uniós állampolgárok digitális műveltségének felmérése volt, különös tekintettel arra, hogy mekkora szerepet játszik az internet az egészségügyi in-formációk elérésében és a felhasználók kereséseiben. A tanulmány részletesen kiértékeli a 37 kérdésre adott válaszokat, amelyek mélységében történő megtárgyalásá-ra jelen publikációban nincs lehető-ség. Fontosnak tartom viszont néhány olyan szemléletes adat kiemelését, amely végül ötletet adott a Magyar-országon végzett saját tanulmányunk tervezéséhez és elvégzéséhez.

Az uniós felmérés szerint az emberek 59 százaléka használja vagy használta már az elmúlt egy évben az internetet egész-ségügyi információk kereséséhez. Azok közül, akik az interneten tudatosan ke-restek konkrét egészségügyi információ-kat, 58 százalék volt az, aki gyógyszerrel kapcsolatos adatokra volt kíváncsi.

A fenti tények és az EU ebben a témá-ban mutatott jelentős kutatási aktivitása is jól szemlélteti, mennyire fontos terü-letté vált napjainkra az eHealth tárgy-köre, sőt a további fejlesztések kérdései is. A bemutatásra kerülő jelen tanulmá-nyunkban az eHealth jelenlegi helyzetét vizsgáltuk Magyarországon, különös fi-gyelmet szentelve a gyógyszerészettel,

Az eHealth és a gyógyszerészi gondozás kapcsolata a világban és MagyarországonA 2015. évi GYOK Ifjúsági Fórumának különdíjas versenyelőadása

Míg a betegek számára egyes termékcsoportok elsődleges beszerzési helye egyértelműen a gyógyszertár, addig ezekről a készítményekről első lépésben az internetről igyekeznek információt szerezni. Az ellentmondást egy, a gyógyszerészi szakmai szervezetek által működtetett, gyógyszerészi gondozásra specializált internetes felület segítségével lehetne feloldani.

Page 5: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

5

PHArMA PrAXIs

XV. évfolyam 1. szám l 2016. január GyóGyszErtár

gyógyszerészi gondozással való kap-csolatára – mind a betegek, mind pedig a szakemberek szemszögéből.

Kérdőív szakemberek részére

Munkánk első szakaszában egy, a témát illetően általános kérdéseket tartalmazó kérdőívet juttattunk el a gyógyszeré-szeknek, gyógyszertári asszisztensek-nek, illetve maguknak a betegeknek. A felmérést 2015 januárjában és febru-árjában végeztük. Az összes debreceni patika elérésén túl további célként tűz-tük ki, hogy egy kisebb városból, illetve Budapestről is szerezzünk adatokat. A válaszok számát és területi megoszlását az 1. táblázat mutatja.

A gyógyszerészeknek és assziszten-seknek összesen 12 kérdést tettünk fel, ezek közül most csak a téma szempont-jából legfontosabb hármat szeretném kiemelni. Először is azt szerettük volna megtudni, hogy a szakemberek megíté-lése szerint – a rendelkezésre álló infor-mációs eszközök használata mellett – a betegek mennyire vannak tisztában a saját gyógyszerelésükkel. A kérdésre adott válaszokat a 1. ábra mutatja.

A második kérdésnél arra voltunk kí-váncsiak, hogy a szakemberek meny-nyire elégedettek a jelenleg fellelhető, gyógyszer-információt tartalmazó ol-dalakkal.

A gyógyszerészi gondozás, valamint az internet által nyújtott szolgáltatá-sok és információk lehetséges közös jövőjére vonatkozó kérdéseinkben egy mindenki számára elérhető, megfelelő szakértelemmel kialakított rendszer elképzelését vázoltuk, és kértük ennek használatára vonatkozó véleményüket.

A három kiemelt kérdésünkre adott vá-laszokból az a kép rajzolódik ki, hogy a gyógyszertárakban dolgozó szak-emberek szerint a betegeknek csupán a harmada van tisztában saját gyógy-szeres terápiájával, ami arra enged következtetni, hogy a többségüknek (71%) szükségük lenne további infor-mációkra. Arra vonatkozóan azonban, hogy ezt a fennálló információhiányt esetleg a jelenleg elérhető, internetala-pú gyógyszer-információs oldalakkal is lehetne orvosolni, a megkérdezet-tek nagymértékben szkeptikusnak bi-zonyultak. Az okok felderítéséhez és tisztázásához további kutatásra lenne szükség, amely a kérdés szakmai tar-talomra vonatkozó, a módszertannal összefüggő, valamint felhasználói ol-dalait is megvizsgálná. Ezzel szemben egy, a gyógyszerészi szakmai szerve-zetek által működtetett, gyógyszerészi gondozásra specializált oldalt a több-ség már ajánlaná betegeinek további tájékozódás céljából.

Kérdőív betegek számára

Kizárólag a szakemberektől begyűjtött válaszok alapján nem lehet megbízha-tó következtetéseket levonni, hiszen a helyzet pontos ismeretéhez a „be-tegoldal” felmérésére is szükség van. A tanulmány folytatásaként, 2015 ok-

tóberében a lakosság körében végzett kérdőíves felméréssel a felhasználók véleményét és jelenlegi szokásait is si-került feltérképezni.

A felmérésnek ebben a fázisában az általánosságban megfogalmazott kér-dések helyett egy speciális készít-ménycsoportra, az étrend-kiegészítők-re vonatkozó kérdésekre fókuszálva vizsgáltuk, hogy az internet mennyire játszik lényegi szerepet a tájékozódás-

Debreceni patikák 50

Budapesti patikák 6

Mátészalkai patikák 5Expediáló szakemberek válaszainak száma

198

Gyógyszertárvezetők válaszainak száma

32

1. táblázat: Az első kérdőív válaszadóinak megoszlása

29%

14%10%

61%86%

1. ábra: „Összességében hogyan érzi: a betegek mennyire rendelkeznek megfelelő információkkal a saját gyógyszeres terápiájukat illetően?”

2. ábra: „Mennyire tartja alkalmas-nak a betegek tájékoztatására az interneten jelenleg elérhető gyógyszer-információs oldalakat?”

A többségük teljes mértékben tisztában van a saját gyógyszerelésével

Csupán a kisebb részük van tisztában a saját gyógyszerelésével

A többségük nincs tisztában a saját gyógyszerelésével

Teljes mértékben alkalmasak a betegek tájékoztatására

Csak részben alkalmasak a betegek tájékoztatására

50%50%

10%10%

40%40%

3. ábra: „Ha létezne egy gyógysze-részi gondozásra specializált webes adatbázis, akkor a gyógyszerészi gondozás keretében végzett szóbeli tájékoztatás végén felajánlaná-e betegeinek, hogy – további kérdések esetén – informálódhatnak ebben a rendszerben?”

Igen, ajánlanám Lehetséges, hogy ajánlanám Biztosan nem ajánlanám

Page 6: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár6

PHArMA PrAXIs

ban, illetve a fogyasztói-felhasználói döntéshozatalban. Ez a készítmény-csoport egyrészt a legelterjedtebb, szé-leskörűen hozzáférhető és a betegek számára a legkönnyebben behatárol-ható a vény nélkül kapható termékek közül. Másrészt az étrend-kiegészítők esetében kiemelkedő (és törvényileg kevésbé is korlátozott) a forgalmazók reklám-marketing célú információát-adási irányultsága, így az internetes felületek olyan kiemelt marketingesz-köznek is tekinthetők, amelyek szak-mai tartalmát a felhasználók célcso-portjai számára alakították ki.

Ennek a gyógyszertári munkával ösz-szefüggő kommunikációs csatornának a jelentőségét oly módon mértük fel, hogy a felhasználóknak az említett ter-mékcsoportra vonatkozó vásárlási szo-kásaira kérdeztünk rá.

A gyógyszertárak preferáltsága az ét-rend-kiegészítők esetében is szembetű-nő: a betegek csaknem egyharmada a pa-tikákban vásárol ilyen készítményeket, de ilyen szempontból a Magyarországon „drogéria”-ként üzemeltetett boltok is egyre népszerűbbek. Talán meglepő, hogy az internetes vásárlás a maga 11 százalékával csak a harmadik helyen szerepelt. (Megjegyzendő, hogy a felmé-rés nem reprezentatív, és általánosságát az is korlátozza, hogy az országnak csu-pán egy régiójára fókuszált.) A fenti eredmény azonban csak a kö-vetkező ábrával együtt válik igazán ér-dekessé. Megvizsgáltuk ugyanis, hogy a betegek, ha szeretnének több infor-mációhoz jutni az adott készítménnyel kapcsolatban, mit tekintenek elsődle-ges (azaz elérhető és használható) in-formációforrásnak.

A kapott eredmények az előző kérdés-sel összevetve éles kontrasztot adnak. Míg a betegek számára az étrend-ki-egészítők elsődleges beszerzési helye egyértelműen a gyógyszertár, addig ezekről a készítményekről első lépés-ben az internetről igyekeznek informá-ciót szerezni. (A kérdésre válaszolva több mint kétszer annyian jelölték meg legfontosabb tájékozódási pontnak a világhálót, mint ahányan a patikákat.)

ÖsszegzésÖsszefoglalóan elmondható, hogy az eHealth témakörében a lakossági tren-dek nálunk is hasonlóan alakulnak, mint tőlünk nyugatabbra. Mára, ahogy az élet minden területén, az egészségügyben is az internet vált az elsődleges infor-mációforrássá. Ez azonban nem jelent szükségszerűen rosszat. Láthattuk, hogy a gyógyszerészek túlnyomó többsége nyitott az új megoldásokra, adott esetben a szóbeli gyógyszerészi gondozás kiegé-szítőjeként el tudná képzelni, hogy kü-lönböző webes megoldásokat ajánljon.

Hazánkban ugyan már több elindult program is céljául tűzte ki a betegtájé-koztatás rendszerének áttekintését és javítását, azonban egy átfogó, szakma-ilag és felhasználói oldalról is elfoga-dott rendszer megvalósítása még várat magára. A nemzetközi példák iránymu-tatással szolgálnak arra, hogy milyen módszerekkel és eszközrendszerrel le-het ebben a témában sikereket elérni. Ám ahhoz, hogy olyan sokrétű és ro-busztus webes rendszerek jöjjenek létre, mint amilyen az Egyesült Államokban a drugs.com vagy a webmd.com, további konszenzus és megfelelő fejlesztési for-rások allokálása válhat szükségessé.

Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a felhasználók már az interneten vannak, és ha a szakmai szervezetek fel-ügyeletével születnének meg a követ-kező évek meghatározó oldalai, azzal mindenki csak nyerne: a betegek biz-tonságos és megbízható információfor-rást, a gyógyszerészek pedig kommuni-kációs csatornát a felhasználók felé.

Köszönetnyilvánítás

Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztu-dományi Karának; témavezetőmnek, dr. Tóth E. Bélának, a Gyógyszerfelügye-let és Gyógyszergazdálkodási Tanszék vezetőjének, valamint prof. dr. Halmos Gábornak, a Biofarmácia Tanszék veze-tőjének szakmai útmutatásukért; továbbá Ráduly Zsolt és Gyöngyösi Tamás hall-gatótársaimnak odaadó segítségükért.

Kovács ZoltánDebreceni Egyetem,

Gyógyszerésztudományi Kar

A cikk irodalmi hivatkozásokat is tartalmazó változatát weboldalunkon (www.magangyogyszereszek.hu) olvashatja.

1,88%

8,08%

6,7%

11,78%

10,99%

17,51%

22,25%

17,85%

58,18%

44,78%

4. ábra: „Elsősorban hol szokott étrend-kiegészítőket vásárolni?”

5. ábra: „Ha szeretne több információhoz jutni a különböző étrend- kiegészítőkkel kapcsolatban, akkor melyik információforrást választaná?”

Egyéb helyeken, benzinkúton

Különbözö felvilá-gosító kampányok, egészségnapok stb.

Élelmiszer- kereskedésben

Háziorvosom

Interneten

Nem szeretnék több információhoz jutni

Drogériákban

Gyógyszertárak

Gyógyszertárakban

Internet

Page 7: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus GyóGyszErtár XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

rEndEZVénY

Csütörtök

A szokásosnál is nagyobb érdeklődés övezte a csütörtök délutáni szakmai továbbképzést, amely hagyományosan az innovatív gyógyszerészet jegyében telt, s amelyet ez alkalommal a Debre-ceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának munkatársai tartottak.

Dr. Halmos Gábor professzor elsőként a teranosztika fogalmát emelte be a köztudatba, ami nem más, mint a terá-pia és a diagnosztika egyszerre történő megvalósítása. Erre olyan modern tele-medicinális eszközök alkalmasak, ame-lyek az emberi testre felhelyezve vagy a szervezetbe bejuttatva szenzorként és gyógyszeradagolóként is működnek.

Ilyen készülék többek között az inzu-linpumpa, az intelligens kontaktlencse,

az okostablet-ta (smartpill) vagy éppen egyes tapa-szok. A gyógy-szeresdoboz-szenzor pedig valós idejű beteg-együtt-működést va-lósít meg az-

által, hogy érzékeli, a beteg bevette-e a gyógyszerét, és ha nem, üzenetet küld erről a gondviselőjének.

Dr. Bácskay Ildikó az allergiás rhini-tis öngyógyításával kapcsolatos szak-mai irányelveket ismertette. Mivel egyre erősödő trend, hogy a páciensek sok esetben maguk döntenek saját terápiájukról, fontos, hogy a gyógysze-rész felügyel-je, segítse ezt a folyamatot. A leglényegesebb azt elmondani a be-tegeknek: honnan tudhatják, hogy hat az általuk szedett gyógyszer, illetve hogyan észlelhetik a mellékhatásokat? Az alarmtünetek megjelenése esetén viszont haladéktalanul szakorvoshoz kell őket irányítani.

Dr. Oláh Gábor a szárazszem-beteg-ség (kerato-conjunctivitis succa) gyógy-szeres terápia menedzsment-je kapcsán osztott meg hasznos isme-reteket a hall-gatósággal. E

témában írt cikkét várhatóan lapunk következő számában olvashatják.

Dr. Harda Kristóf a probiotikumok je-lentőségéről és megfelelő alkalmazásá-ról beszélt. A készítményeket szakmai

Összefogással a közös célok megvalósításáértBeszámoló a Gyógyszerészek Országos XXV. Jubileumi Kongresszusáról – 2. rész

Előző számunkban a siófoki rendezvény kiemelkedő momentumait villantottuk fel, ez alkalommal az egyes előadások legfontosabb információit, üzeneteit osztjuk meg olvasóinkkal.

7

Page 8: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár8

rEndEZVénY

„A betegek egészséggel kapcsolatos információinak 42 százaléka a gyógyszerészektől származik.”

ismérvek alapján csoportosította, majd az ideális probiotikus készítmény ki-választásának szempontjait ismertette. Az előadó az elmúlt időszakban szá-mos közforgalmú gyógyszertár fogyási tendenciáit tanulmányozta, amelyekből kiderült: a pati-kák átlagosan, napi szinten kevesebb mint három embert szolgálnak ki probiotikum-mal. „Csak ennyire lenne szükség? – tet-te fel a költői kérdést. Ennél valószínűleg több antibiotikum fogy, így nem minden olyan páciens kap probiotikumot, akinek pedig szüksége lenne rá.”

Utolsó előadóként dr. Samu Antal, a MOSZ alelnöke vázolta fel a farma-koterápia menedzsmentje kapcsán a gyógyszerészek előtt álló kihívásokat. Mint mondta, a szakemberek szerepe

f o l y a m a t o -san változik: az orvos és a gyógyszerész ma már sokkal inkább mene-dzser, semmint a medicinális ismeretek tár-háza. Egész-ségügyi szol-

gáltatóként a patika feladata a betegek támogatása, bizonytalanságérzetük és kiszolgáltatottságuk csökkentése. Mindennek eredménye a terápiahűség és a terápia eredményessége lehet.

„A gyógyszerészi gondozás hatékony-nyá teszi a gyógyszerelést, megtaka-rítást lehet vele elérni – tessék megfizetni!”, jelentette ki az előadó, aki hozzátette: a gyógyszerészeknek – az egészség támogatása, a betegségek megelőzése és az észszerű gyógyszer-használat elősegítése révén – a jövőben egyfajta köztes szerepet kell betölteni-ük. A betegközpontú gyógyszerésze-

ti szolgáltatások végső célja pedig a gyógyszerterápiás eredmények, és ezzel a betegek életminőségének javítása.

Péntek

A második nap délelőttjén kiállítói prezentációk követték egymást, ame-lyek keretében a cégek képviselői legfrissebb fejlesztéseiket mutatták be partnereiknek, a gyógyszerészeknek. Így került szóba többek között a hid-rogél tapasz, a legmodernebb vércu-kormérő eszközök, a liposzómás tech-nológia C-vitaminnal együtt történő alkalmazása, a depresszió kezelésében alkalmazott orbáncfűkészítmények, a mézpasztilla, az Alzheimer-kór meg-előzésének új lehetőségei, valamint egy új, szemszárazságot kezelő szem-csepp is.

Az előadások szünetében került sor a ki-állítások ünnepélyes megnyitójára, ahol dr. Mikola Bálint, a házigazda Magán-gyógyszerészek Országos Szövetsége elnöke, valamint a kongresszus három „leghűségesebb” kiállító partnere, a No-vodata, a Phoenix és a Hungaropharma vezetője köszöntötte a megjelenteket, és koccintott egy pohár pezsgővel a jeles évforduló alkalmából. A péntek délutánt az OGYÉI előadói blokkja nyitotta. Pálffyné dr. Poór Rita, az intézet Módszertani és Egyedi Igénylések Főosztályának vezetője egy nemrégiben végzett felmérés adatait is-mertette, amelyekből kiderült, hogy a betegek egészséggel kapcsolatos infor-mációinak 42 százaléka a gyógyszeré-szektől származik. A patikák önmarke-tingjéről szólva az előadó kijelentette: a brosúrák ideje lejárt, a gyógyszertá-rak szolgáltatás típusú marketinggel

tehetik vonzóvá magukat a betegek/vásárlók számára.

Dr. Panker Ádám is hivatkozott a már említett Szinapszis-felmérésre, amely szerint a megkérdezett betegek-

nek kevesebb mint a fele (48%) tartja be teljes mértékben az előírt kezelési utasításokat. Ennél jóval kevesebben, csupán 19 százalékuk követi az orvos/gyógyszerész által adott életvezetési tanácsokat.

Az OGYÉI Módszertani és Egyedi Igénylések Főosztályának munkatársa a terápiamenedzsment programokban megjelenő gyártói közreműködés olyan kockázataira világított rá, mint a promó-ció és a compliance-menedzsment ke-veredése, a növekvő gyógyszerfelhasz-nálás, valamint az indokolatlan vagy káros márkahűség kialakulása.

A pénteki nap „Nemzetközi és hazai gyakorlat a gyógyszerészi gondo-zásban” címet viselő blokkjában dr. Kollai Balázs, a közelmúltban ala-kult Magán-Egészségügyi Szövetség (MESZ) elnöke beszélt a megújuló egészségügy jövőképének egyik meg-határozóan fontos eleméről, a collabo-rative practice-ről, ami nem más, mint az orvosok és a gyógyszerészek haté-kony együttműködése, közös praxisa. Mint elhangzott, éppen a közös célok (hatásos terápia, beteggondozás és

betegközpon-túság, páci-ens-edukáció) és az össze-fogás szük-ségességének f e l i s m e r é s e hívta élet-re a MESZ-t, amelynek

egyik első feladata egy közös minő-ségirányítási rendszer kialakítása.

Amerikai gyógyszerészhallgatók az Egyesült Államokban működő

g y ó g y s z e r é s z i programokat, az ottani gyógy-szerészet kép-

zési rendszerét, tevékenységi körét és a társadalom-ban betöltött szerepét ismertették. A MOSZ támogatásával a tengerentú-lon járt hallgatók pedig kint szerzett tapasztalataikat osztották meg a hall-gatósággal.

Page 9: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

9

rEndEZVénY

GyóGyszErtár XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

„A patika feladata a betegek támogatása,

bizonytalanságérzetük és kiszolgáltatottságuk

csökkentése.”

Kerekasztal-beszélgetésen került terítékre a patikai ter-mékportfólió bővítésének, valamint a g y ó g y s z e r -táron kívül k a p h a t ó ,

egészséget támogató, életminőséget javító termékkör felülvizsgálatának igénye. A témában dr. Takács Gézáné és Lukácsné dr. Fodor Enikő tartott vitaindítót, felvetéseikre az OGYÉI meghívott munkatársai reagáltak. Mi lapunk 17–19. oldalán jár-juk körül ezt a biztonságos gyógyszerel-látást veszé-lyeztető, és a patikák gazda-sági helyzetét is jelentősen befolyásoló problémát, amelyre egy-értelműnek tűnik a megoldás: gyógy-szert, egészségi állapotot befolyásoló készítményeket kizárólag patikából lehessen beszerezni.

Dr. Prinz Péter a napi fogyasztási cikkek interneten történő vásárlásának robbanásszerű terjedésére hívta fel a fi-gyelmet. Míg ez az arány 2012-ben csu-pán 2 száza-lék, 2014-ben már 23 száza-lék volt.

Be fognak-e térni a vásár-lók a gyógyszertárba, ha a vénykö-teles készítményeken kívül szinte minden egyéb a patikán kívül is hoz-záférhető? – tette fel a nem éppen ró-zsás jövőt sugalló kérdést az előadó. Másképp fogalmazva: reális veszély-nek tartják-e a gyógyszerészek, hogy a nagy webshopok elszívják a helyi vásárlókat a patikájukból? Segítene-e ezen egy olyan hiteles szakmai felü-letként is működő webshop létreho-

zása, amely a különböző patikák ösz-szefogásával valósulna meg? – vitte tovább a megoldás irányába mutató gondolatot az előadó.

Szombat

A kongresszus szakmapolitikai nap-ja rendhagyó programmal indult: dr. Terék Blanka gyógyszerésznő Bizet Carmenjéből adott elő áriákat, az őt zongorán kísérő dr. Kolbe Ilona (aki ugyancsak gyógyszerész) pedig egy Chopin-darabbal bűvölte el az ünnepélyes megnyitó közönségét. A kiemelkedő munkát végzett kollé-gáknak járó elismerések átadását kö-vetően dr. Mikola Bálint, a Magán-gyógyszerészek Országos Szövetsé-gének elnöke idézte fel a s z ö v e t s é g történetének legfontosabb á l lomása i t , majd pedig az elkövet-kező időszak legfontosabb tennivalóit sorolta fel. „Gyógysze-rész segítsége nélkül lehetetlen 13 vagy több hatóanyag együttes alkal-mazásával egészségnyereséget elér-ni” – jelentette ki az előadó.

Dr. Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egész-ségügyi Intézet főigazgatója a pati-kai ellenőrzések új szisztémáját, az OGYÉI szervezetébe integrálódott tiszti-főgyógyszerészet első tapasztala-tait és terveit ismertette. A főigazgató asszony ez alkalommal is hangsú-lyozta: nyílt, őszinte kommunikációt szeretne megvalósítani szervezete és a gyógyszertárak között.

A plenáris előadásokat gyakorlati bemutató követte. Mészáros Zalán (Teva) és Klupács Péter (OMSZ) azt demonstrálta, mi a teendő akkor, ha a környezetünkben valaki rosszul lesz, eszméletét veszti. Hogyan akadá-lyozhatjuk meg a hirtelen szívhalált, ami napjainkban a vezető halálok, s amely naponta 70 embert ér utol?

A szakszerű újraélesztés fogásainak elsajátításával egészen a mentő ki-érkezéséig „tarthatjuk a frontot”, és ezáltal mi magunk is hétköznapi hő-sökké válhatunk.

Dr. Bidló Judit, az OEP főosztály-vezetője elsőként a legnagyobb mér-tékben támogatott készítményeket, s ezek kapcsán az elmúlt évek trendjeit ismertette. Mint elmondta, a kolesz-terinszint-csökkentők támogatása például – az árak radikális leszorítása eredményeként – a felére csökkent. Ugyanakkor látványosan növekedett a tápszerekre fordított támogatás: az állam évente körülbelül 6 milliárd fo-rintot vállal át e termékkör finanszíro-zásából.

Mint megtudtuk, az OEP jelen pillanat-ban 857 hatóanyagot, 2009 márkát fi-nanszíroz kisebb-nagyobb mértékben, 15 különböző támogatási technikával. A jövőben sem szűkítést, sem bővítést nem terveznek ezen a téren.

Az osztályvezető azt is elárulta, ma Magyarországon 20 gyógyszertárnak van évi legalább 500 millió forintos, támogatásra jogosult forgalma. A lista-vezető patika támogatott forgalma 3,67 milliárd forint, ami 34,7 millió forint nettó árréstömeget jelent.

Dr. Bidló Judit úgy látja, az e-receptet – pilot jelleggel – valószínűleg a jövő év közepétől vezetik be.

Dr. Ilku Lívia, a Magyarországi Gyógy-szergyártók Országos Szövetségének igazgatója a MAGYOSZ-tagvállalatok elmúlt időszakban elért üzleti eredmé-nyeiről számolt be. E cégek nettó árbe-vétele 2013-ról 2014-re 2,1 százalékkal

Page 10: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

10 GyóGyszErtár

rEndEZVénY

csökkent, a n a g y a r á n y ú külpiaci vesz-teségeket a magyarorszá-gi bővülésnek sem sikerült kompenzálnia. 2014-ben 76 milliárd forin-tot költöttek kutatásra és fejlesztésre, 68 milliárd forintot pedig beruházásra – mindkét mutató növekedést jelent az előző évhez képest. A hazánkban (is) gyártó vállalatoknál foglalkoztatottak száma viszont sajnálatos módon csök-kent.

Az előadó a legutóbbi vaklicit eredmé-nyeit is ismertette. Eszerint az OEP-nek összesen 120 készítménynél átla-gosan 13,4 százalékos árcsökkenést si-került elérnie. Dr. Ilku Lívia a Magyar Gyógyszer védjeggyel kapcsolatosan arról számolt be, hogy a logót levédet-ték, és lehet, hogy rá fogják nyomtatni a gyógyszerek dobozára. Jelenleg 317 készítmény jogosult e védjegy haszná-latára.

Dr. Küttel Sándor, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének elnö-

ke nemzetközi kitekintéssel kezdte elő-adását. Rávi-lágított arra a látványos át-rendeződésre, ami a legna-gyobb gyártók rangsorában

történt: a legmeglepőbb talán egy min-dössze néhány termékkel rendelke-ző biotechnológiai vállalat, a Gilead Sciences előretörése, amely ma már a világ harmadik legnagyobb (forgalmat produkáló) gyógyszercége.

Az előadó ezt követően a gyógyászati segédeszközök forgalmazásával kap-csolatos szabályozás tervezett módo-sítására hívta fel a figyelmet. A január 1-jén hatályba lépő rendelkezés szerint onnantól – társadalombiztosítási támo-gatással – kizárólag a forgalomba ho-

zatali engedély jogosultjától beszerzett termék forgalmazható. Ez a törvény-cikk mindazon viszonteladókat (nagy-kereskedőket) kizárja az ellátási lánc-ból, amelyek a gyógyászati segédesz-közöket a forgalomba hozóktól vásárol-ják, és a forgalmazóknak adják tovább. Az érintettek a következő módosítást szeretnék elérni a törvény szövegében: „Társadalombiztosítási támogatással csak olyan gyógyászati segédeszköz forgalmazható, amelyet a forgalmazó közvetlenül az eszköz forgalomba ho-zójától vagy olyan kereskedőtől szerzett be, amely igazolni tudja, hogy az eszköz a forgalomba hozótól származik.”

Dr. Feller Antal, a Gyógyszer-nagy-kereskedők Szövetségének alelnöke a hazai gyógy-szer-nagyke-r e s k e d e l e m elmúlt ne-gyedszázada kapcsán adott t ö r t é n e l m i visszatekin-tést. Hallgató-sága is nosz-talgiával gondolhatott vissza az 1990-es évek közepére, amikor a hazai piac négy legnagyobb cége magyar vállalat (sorrendben: az Egis, a Richter, a Chi-noin és a Biogal) volt. Vagy 1994-re, amikor az előző évhez képest 31,1 szá-zalékos növekedést produkált a hazai gyógyszerpiac.

Az előadó azokról a nemzetközi tren-dekről is szót ejtett, amelyek a magyar piacra is hatással lesznek. Fontos tud-nunk, hogy az európai országok piaca-inak növekedése elmozdult a holtpont-ról, s bár a korábbi éveknél magasabb, de 5%-nál alacsonyabb növekedés jellemző rájuk. Az új terápiák jellem-zően a kórházi csatornában jelennek meg, azaz nem növelik a gyógyszertári piacok forgalmát. A gyártói fedezetek is folyamatosan szűkülnek, ennek kö-vetkeztében a rabattok/engedmények mértéke is csökkenhet, vagy átalakul-hat azok formája.

Bagi Zoltán, a QuadroByte Zrt. cégve-zetője olyan, a gyógyszertárakat érintő

számítástech-nikai aktuali-tásokról szá-molt be, mint a felhő alapú informatikai rendszer által kínált előnyök, vagy az egye-di gyógyszer-azonosítást lehetővé tévő patikai szoft-ver fejlesztése és jelen pillanatban is zajló tesztelése. (Utóbbiról hamarosan részletesen is beszámolunk.)

Nagy Tamás, az UniCredit Bank vezető k ö z g a z d á -sza egy rövid makrogazda-sági kitekin-tést követően a vállalati és lakossági hitelezés jelenleg tapasz-talható tendenciáiról vázolt átfogó képet, majd a gyógyszerészek által is igénybe vehető, illetve az egyene-sen számukra kidolgozott számla- és hitelkonstrukciókat (többek között a patikavásárlási és a patika folyó-számlahitelt) mutatta be.

Vasárnap

A kongresszus utolsó, a gyakorló gyógyszerészet jegyében zajló napján elsőként dr. Vass Gellért jogi szakér-tő hozott szóba olyan aktuális témákat, mint a gyógy-szertárak ható-sági ellenőrzé-sének szabá-lyai; az ügyelet és készenlét kérdésköre, az alapvető jogok biztosának ez-zel kapcsola-tos vizsgálata, és állásfoglalásának le-hetséges következményei; a törzstőke emelése korlátolt felelősségű társaság formájában működő gyógyszertárak esetében; illetve a személyi jog és a társasági részesedés átruházásának egymáshoz való viszonya.

Page 11: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

11GyóGyszErtár XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

rEndEZVénY

Juhász Kata-lin okleveles könyvvizsgáló a lényegesebb 2016. évi adó-tö rvényeke t ismertette. E sorok olva-sásakor való-színűleg már mindenki tudja, hogy a személyi jöve-delemadó mértéke ez év január 1-jétől 16 százalékról 15 százalékra csökkent, illetve hogy az egészségügyi szolgálta-tási járulék ugyanezen időponttól 7050 forint havonta.

Egy közösség tagjai-nak fő összetartó ere-je a kapcsolattartás. Különösen igaz ez gyógyszerészszakmai társaságunkra, mivel munkánkat önállóan, a patika falai közül ritkán kimozdulva végezzük. Az internet korábban nem tapasztalt módon könnyíti meg a kommunikációt, ám a személyes kapcsolattartást nem tudja pótolni. A szövetségünk által szervezett ren-dezvények fő célja, hogy a tartalmas szakmai programok mellett baráti be-szélgetéseknek, tapasztalatcseréknek is teret biztosítsanak.

Az elmúlt évben a MOSZ számos rendezvényével segítette a fenti cél-kitűzéseket. Márciusban huszadik alkalommal ültünk össze a „Gyógy-szertár-működtetés” munkakonferen-cián, hogy segítsük egymás munkáját, fejlesszük a gyógyszerellátás színvo-nalát.

A májusi, Keszthelyen megrendezett VI. Országos Gyógyszertári Asszisz-tens Továbbképző Konferencián fő segítőtársaink kerültek a figyelem

Dr. Kovács Zsolt, a Phar-matrainer Kft. vezetője a patikák haté-kony (ön)mar-ke t ing jéhez adott hasznos t a n á c s o k a t . Felmérések-ből tudható, hogy a vásárlási döntések több mint kétharmada nem előre terve-zett, a vevő leggyakrabban a tára előtt dönt. A vény nélkül kapható termékek forgalmát így az expediáló ajánlása, a médiában megjelenő hirdetés, illetve

középpontjába. A gyógy-szertárvezető szemlélet-módjával azonosulni tudó kollégák nélkül a patika nem tud sikeresen működni. A kedvező visszajelzések alapján meggyőződésünk, hogy a továbbiakban is szükséges folytatni az asz-szisztens kollégáknak szer-

vezett programokat. Idén új helyszínt keresünk a konferenciának, mivel sze-retnénk azt az ország többi részéről is könnyebben elérhető helyszínen meg-rendezni.

Júniusi rendezvényünkön, a IX. Gyógyszeres Terápia Menedzsment Konferencián a tudományra fókuszál-tunk. A háromnapos, 48 kreditpontra akkreditált rendezvényen neves szak-emberektől hallhattunk gyakorlati és elméleti információkat. A tovább-képzési követelményeket meghatáro-zó, jelenleg érvényben lévő rendelet szerint   ötévente 50 pontot kell sze-rezni kötelező szinten tartó szakmai továbbképzéseken. 2016-ban május 6–8. között, a Debreceni Egyetem-mel együttműködve szervezünk a „cí-visvárosban” kötelező szinten tartó továbbképzést. Színvonalas, a napi

az eladás helyén feltüntetett reklám is befolyásolhatja. A vásárlások körülbe-lül 40-60 százaléka is ez utóbbinak kö-szönhető. Azt is tudjuk, hogy egy adott termék forgalmát akár 30 százalékkal is megnövelheti egy jól megtervezett el-adáshelyi reklám. Dr. Kovács Zsolt ezt követően az officinában alkalmazható reklámeszközökről és a megfelelő ter-mékelrendezés jelentőségéről beszélt.

A négynapos kongresszust ez alkalom-mal is a Magángyógyszerészek Orszá-gos Szövetsége Közgyűlése zárta.

MOSZinfó

gyakorlatban is hasznosítható előadá-sokkal várjuk az érdeklődőket.

Októberben ismét jubiláltunk, hiszen a MOSZ és a szakma legnagyobb éves rendezvénye, a Gyógyszerészek Orszá-gos Kongresszusa huszonötödik alka-lommal került megrendezésre. A négy-napos eseményen csaknem nyolcvan kiállító és több mint ezer látogató vett részt. A szakmai programok mellett a kiegészítő és társasági programok szí-nesítése, a kiállítói terület átalakítása is a kapcsolatépítést, a közvetlen találko-zások elősegítését szolgálták.

December az Adventi Továbbképzés időszaka volt: Sopronban a szakmai előadások mellett tartalmas fakultatív programokon vehettünk részt.

Célunk, hogy továbbra is színvonalas, aktuális ismereteket közvetítő és mi-nél szélesebb körben elérhető rendez-vényekkel segítsük a tájékozódást, a szakmai kapcsolattartást.

Találkozzunk 2016-ban is!

Dr. Nagy Balázs szakgyógyszerész,a MOSZ Felügyelő Bizottságának tagja

Találkozzunk a MOSZ rendezvényein – 2016-ban is!

Page 12: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

12 GyóGyszErtár

BEMutAtJuK

„A felénk áradó szeretet és bizalom doppingol bennünket”Kismaroson működik az ország Kedvenc Patikája

A lakosság szavazatai alapján 2015-ben egy kétezres lélekszámú településen, alig két éve működő gyógyszertár lett Magyarország Kedvenc Patikája. Kocsisné dr. Balogh Anikó, a kismarosi Málnalevél gyógyszertár vezetője elárulja, mivel sikerült kivívniuk a betegek, a vásárlók szimpátiáját.

Gyógyszertár: Légy szíves, mutasd be a gyógyszertáradat!

Kocsisné dr. Balogh Anikó: Kis-maros a szülőfalum, egy kétezer fős község, ahol korábban csupán fiókpa-tika működött. Mivel ott nőttem fel, tudtam, hogy ez milyen nehéz hely-zetet jelent az ott élők számára. A patikalétesítésre országos pályázatot írtak ki, amit sikeresen elnyertünk. A nulláról kezdtük, egy régi, eladó-vá vált épületet béreltünk ki és ala-kítottunk át erre a célra. Mondhatni, a semmiből építettük fel a jelenlegi betegkörünket, a bizalmat, így tény-leg fantasztikus az az eredmény, amit elértünk.

Régi vágyam volt, hogy saját patikám legyen. Már mögöttem is van néhány év, pár gyógyszertár, láttam jót is, rosszat is, előbbit igyekeztem megje-gyezni, az utóbbit elfelejteni. Pontosan tudtam, hogy mit szeretnék: egy beteg-központú gyógyszertárat, ahol maxi-

málisan a páciensekre irányul a figye-lem, és ahol gyógyszerészi gondozást is végzünk. Azt gondolom, mindkét célkitűzést sikerült megvalósítanunk.

Igyekeztem olyan munkatársakat ma-gam köré gyűjteni, akik hozzám hason-ló szemlélettel végzik a munkájukat. Az egyik a húgom, aki szakasszisz-tens. Sok patikában láttam, hogy nem megfelelő az expediálók hozzáállása, onnantól viszont a gyógyszerész-beteg találkozó sem tud kiteljesedni. Ha mo-gorva vagyok, ugyanazt kapom vissza, és ami a legfontosabb: a beteg nem fogja elmondani, hogy mi a problémá-ja, nem fogja a segítségünket kérni.

Mi ennél többek vagyunk, és többet is szeretnénk nyújtani. Ha a páciens látja, hogy időt szánunk rá, figyelünk, rákérdezünk, és a visszajáró betegtől is megtudakoljuk, hogy segített-e rajta az előzőleg kiváltott gyógyszer, akkor sokkal jobban megnyílik, mi hatéko-nyabban tudunk segíteni és visszajel-

zést is kapunk a munkánkról. Nagyon fontos számunkra a pozitív visszacsa-tolás, amiben akkor lehet részünk, ha érdekel bennünket, ha szeretjük azt, amit csinálunk. Ezért külön hálás va-gyok a csapatomnak, hiszen a lakosság szimpátiájának elnyerése, és a Ked-venc Patikám-elismerés sem csak az én érdemem.

Gy.: A településen áthaladó főút mentén található a patika?

K. B. A.: Igen. Jó helyen vagyunk, nagy az átmenő forgalom. Egy átlagos kétezer fős községben jóval kisebb for-galmunk lenne, mint jelenleg, ráadásul szépen növekszünk is. Ami nagyon pozitív tapasztalat, hogy a környező településekről is sok a visszajáró be-tegünk: bár náluk is van gyógyszertár vagy fiókpatika, mégis hozzánk ra-gaszkodnak, nyilván azért, mert vala-milyen pluszt adunk nekik.

Page 13: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

13GyóGyszErtár XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

BEMutAtJuK

Gy.: Mi jellemző még a Málnalevél gyógyszertárra?

K. B. A.: A Dunakanyarban mi va-gyunk az egyetlen este 6-ig nyitva tartó patika. A gyógyszerek mellett az étrend-kiegészítők és az egyéb termé-kek terén is igyekszünk minél széle-sebb kínálatot biztosítani. Polcainkon az állatgyógyászati és homeopátiás készítmények is megtalálhatók. Saját fejlesztésű és készítésű kozmetikuma-inkat (liposzómás ránctalanító, ajakír, bőrradír stb.)  is nagy sikerrel forgal-mazzuk. Akciózunk is, a lakosságnak ugyanis van egy rétege, akit ez vonz. A gyógyszerészi gondozásra is komoly igény mutatkozik. Az officinában gye-reksarok is található, festett kis asz-tallal, színezőkkel. Plusz babamérleg-kölcsönzésre is lehetőséget kínálunk.

És persze – fiatal gyógyszertárként – komoly terveink is vannak: minél hangsúlyosabban kívánunk részt venni a helyi közösség életében, ami a jövő-ben akár egy alapítvány létrehozását is jelentheti. Jelenleg egy egészség- és sportnapot szervezünk, amin előadá-sokkal, szűrésekkel veszünk részt. Ter-veink között egy szűrőkamion Kisma-rosra történő elhívása is szerepel.

Azt tapasztalom, hogy nagyon sok em-berből hiányzik az igény saját egészsé-gének a megőrzésére. Nehezen tudjuk elérni, hogy a betegek orvoshoz for-duljanak a problémájukkal, még akkor is, amikor már tudják, hogy nagy a baj. Abban, hogy ez a helyzet változzon, ne-künk is komoly szerepet kell vállalnunk.

Gy.: Rátérve a Kedvenc Patikám megmérettetésre, hogyan kampá-nyoltatok saját magatok mellett?

K. B. A.: A Facebookon van egy igen aktív oldalunk, aminek köszönhetően a követők elég nagy táborát tudhat-juk magunk mögött. Emellett írom az Ancsipatikája blogot, ahol olyan problémákra igyekszem rávilágítani, amelyek már előfordultak nálam a gyakorlatban, s amelyeknek köszön-hetően így hozzáértően tudok tanácsot adni. Vagy felkészülök, és elmélyedek egy-egy aktuális, engem is érdeklő té-mában.

Gy.: Az említett felületeken az inter-netes generációt éritek el. Az időseb-beket hogyan sikerült megszólítani?

K. B. A.: Készíttettünk egy „Ked-venc Patikám kerestetik Magyarorszá-gon” feliratú plakátot, amit kitettünk a gyógyszertárban. Nagy példányszám-ban nyomtattuk ki, és szintén az offi-cinában helyeztük el a szavazólapokat, így aki akart, értékelhetett bennünket. Sokan éltek is vele. Mindezt úgy kom-munikáltuk, hogy számunkra is fontos, hogy mit gondolnak rólunk.

Gy.: Végezetül, ha magadról is mon-danál pár mondatot: honnan indul-tál, hogyan jutottál idáig?

K. B. A.: 2003-ban végeztem a Sem-melweis Egyetemen, majd azt kö-vetően hatástanból szakvizsgáztam. Mindig nagyon érdekelt ez a téma. Többek között azért is végzem a

gyógyszerészi gondozást, mert sze-retem tudni az ok-okozati összefüg-géseket. Hogyan hat a gyógyszer, az egyik embernél miért, a másiknál miért nem? Ennek ismerete nagyobb biztonságot ad az expediálás során, segít a gyógyszerkölcsönhatások és mellékhatások kiszűrésében.

Több patikában is dolgoztam, 2007-ben elnyertem a Pro Praxis Pharma-ciae kitüntetést, majd négy évig gyesen voltam. Van egy nyolcéves kisfiam és egy hatéves kislányom, ezért is tartom kiemelten fontosnak, hogy a gyereke-ket már egészen korán az egészséges életmódra és a megfelelő szemléletre neveljük.

Négy év kihagyás után tértem vissza a tára mellé, újra bele kellett rázódnom a mindennapi gyakorlatba. Rengete-get kellett tanulnom, újraolvasnom dolgokat, és éppen akkor, amikor úgy éreztem, hogy elértem a korábbi biz-tonsági szintet, adódott a lehetőség, hogy legyen egy patikám, amit a saját képemre formálhatok, ami olyan lehet, amilyennek én szeretném. A célomat sikerült elérnem, és innentől ez a har-madik gyermekem, „akit” napról napra nevelgetek, és minden percben igyek-szem jobbá tenni.

Szerencsés embernek tartom magam, mert nagyon szeretem a munkám. A kollégáimmal együtt vallom, hogy a hétköznapokban felénk áradó szeretet és bizalom az, ami doppingol bennünket.

Tóth Tamás

Page 14: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

14

BEMutAtJuK

GyóGyszErtár

„Egyre több az általunk elvégzendő feladat”Beszélgetés a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatójával

Cégfelvásárlás, patikaértékesítés, GVH-bírság, gyógyszertári szoftverfejlesztés, kapacitásbővítés – eseménytelennek semmiképpen nem nevezhető a Hungaropharma elmúlt egy éve. Dr. Feller Antal vezérigazgatót a céggel kapcsolatos, a gyógyszerészeket is érintő történésekről kérdeztem.

Gyógyszertár: Milyen érzésekkel fogadta a Gyógyszerészek Orszá-gos XXV. Jubileumi Kongresszusa Nagydíját?

Dr. Feller Antal: Nagyon örültem és nagyon büszke vagyok rá, különösen azért, mert az oklevél szövege szerint azt nem a Hungaropharma Zrt., hanem a vállalat menedzsmentje és kollektí-vája kapta. Azaz volt egy olyan sze-mélyes hangvétele, amely a vezetőkön túl valamennyi kolléga munkáját elis-merte.

Gy.: Az egyértelmű, hogy jelenlétük-kel a kezdetektől támogatják a sió-foki gyógyszerészkongresszust. Az önök számára milyen előnyökkel jár a rendezvényen való jelenlét?

F. A.: Több szempontból is fontosnak tartjuk a siófoki konferenciát. Minde-nekelőtt találkozási lehetőséget teremt a partnereinkkel, a gyógyszergyártókkal és a gyógyszerészekkel. Ezzel együtt az utóbbi néhány évben némi hiányérzet is

van bennem. Nem tudom, hogy ennek az-e az oka, hogy csökkent a kollégák érdeklődése a szakmapoli-tikai változások, a hivatás-fejlesztés lehetséges irányai iránt, hogy elvesztették a hitüket abban, hogy tudnak tenni saját magukért; vagy maga a kongresszus nem tudja már elég hatékonyan megszólítani az érintetteket. Tudom, hogy nehéz idősza-kon mentünk keresztül, de egy pillanatra sem szabadna feladni annak a lehetőségét, hogy mindenki a saját kezé-be vegye a jövője és a szak-mája sorsát.

Különösen sajnálatos ez a tendencia most, mivel egy olyan időpillanatban élünk, amikor nagyon gyorsan alakul körülöttünk minden. Ez arra a tevé-kenységre is vonatkozik, amit végzünk. Ha csupán tétlen szemlélői vagyunk az eseményeknek, két év múlva nem rek-lamálhatunk, hogy ez vagy az miért így történt. Sokkal több gyógyszerésznek és szakmai szervezetnek kellene ott lennie Siófokon, sokkal élénkebb vi-táknak, éjszakába nyúló beszélgetések-nek kellene zajlaniuk, amelyeken meg lehet vitatni a múltat, a jelent és a jövőt, mert csak ez vezet előre.

Ahogy korábban, úgy ma sem elég kiválóan vezetni a gyógyszertárat. A gazdasági, szakmapolitikai környezet-nek van egy olyan nagymértékű kiszá-míthatatlansága, amely időnként olyan szintre is eljuthat, amikor csak össze-fogással lehet elérni valamit. Én na-gyon hiszek a kollektív bölcsességben, abban, hogy együtt sokkal okosabbak vagyunk, mint külön-külön.

Gy.: Mozgalmas időszak áll önök mögött. A Gazdasági Versenyhiva-tal a kórházi gyógyszerbeszerzések kapcsán kartellezéssel „vádolt meg” három gyógyszer-nagykereskedőt, köztük a Hungaropharmát, és szept-emberben egyenként 792,2 millió fo-rintos bírságot szabott ki önökre.

F. A.: Igazságtalan döntés született, ezért megtettük a szükséges jogor-voslati lépéseket. Ha valaki ismeri a gyógyszeripar, és különösen a kórhá-zi szektor működését, tudja, hogy egy nagykereskedő nem képes olyan for-mában és olyan szinten befolyásolni az árakat, ahogy azt a GVH feltételezi. Biztos vagyok abban, hogy – egy nagy valószínűséggel hosszú folyamat vé-gén – a mi igazunk kerül ki győztesen.

Gy.: Egy másik „GVH-s” ügyük a Bé-res Egészségtár 100 százalékban tör-ténő felvásárlása. Ki kezdeményezte az ügyletet: önök vagy az eladó?

F. A.: Az utóbbi években általános trend Európában, hogy a támogatott gyógyszerek nagy- és kiskereskedel-mének a jövedelmezősége is folya-matosan csökken. Az új – jellemzően biológiai és igen költséges – terápiák gyógyszereiből származó forgalom és árréstömeg sem a gyógyszertári, hanem a kórházi csatornában jelenik meg. Vagyis ezek sem járulnak hozzá a fedezet növekedéséhez. Ezért azok a szereplők, akik ezen a területen dolgoz-nak, olyan bevételi forrásokat, megol-dásokat keresnek, amelyek esetében az árazás kevésbé kontrollált, illetve az árréseket nem rendelet határozza meg. Ezek az OTC-gyógyszerek, az étrend-kiegészítők, a nem támogatott gyógyászati segédeszközök, illetve az orvostechnikai eszközök.

Page 15: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

15

BEMutAtJuK

XIV. évf. 1. szám 2014. január GyóGyszErtár XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

Az ezen a területen történő bővítés egyik lehetősége részünkről a Béres Egészségtár (BET) megvásárlása volt. A lépést, ami szerencsére az eladó szán-dékával is találkozott, teljes egészében a Hungaropharma menedzsmentje kez-deményezte. A BET-et a továbbiakban egy független leányvállalatként fogjuk működtetni. Egy olyan rugalmas, első-sorban OTC-készítményekre és étrend-kiegészítőkre felépített szolgáltatáscso-magot fogunk rajta keresztül a piacra vinni, amely üdítő újdonságot jelent a partnereink számára. A jelenlegi kínála-tot nemcsak a termékek, hanem a szol-gáltatások terén is szeretnénk bővíteni. A BET mozaikszót megtartjuk, azonban nyilvánvaló, hogy a benne szereplő B betű már nem a Bérest fogja jelenteni.

A GVH ez esetben pedig úgy jött be a képbe, hogy a szereplők nagysága mi-att a fúzióhoz automatikusan engedélyt kellett kérnünk a hivataltól, amit meg is kaptunk.

Gy.: Ugyancsak a múlt évben hirdették meg az Alma Patikák üzletrészei 100 százalékos tu-lajdonjogának értékesítését. Mi késztette önöket erre a lépésre?

F. A.: A saját működtetésű Alma-patikalánc kiváló lehetőséget biz-tosított arra, hogy tapasztalatokat szerezzünk a gyógyszertár-működ-tetésben, sőt egy teljes patikalánc működtetésében, a minőségirányí-tástól a HR-en keresztül a gyógy-szertári marketingig. Erre alapozva az elmúlt években egy nagyon si-keres Alma franchise-együttműkö-dést építettünk fel. Ma a franchise-tagok száma megközelíti a 130-at. Ezek egytől egyig olyan független, velünk szorosabb együttműködést vállaló patikák, amelyeknek 100 száza-lékban gyógyszerész a tulajdonosuk. Az értékesítés azonban természetesen nem az Alma franchise-tagokra, hanem arra a 65 patikára vonatkozik, amelyekben a Hungaropharmának többségi tulajdonré-sze van.

Mivel született egy olyan törvényi sza-bályozás, amelynek értelmében 2017.

január 1-jétől már csupán kisebbségi tulajdonosai lehetünk ezeknek a gyógy-szertáraknak, úgy döntöttünk, hogy arra szeretnénk fókuszálni, amihez igazán értünk: a gyógyszer-nagykereskedelem-re, és a franchise működtetésére. Vala-mennyi gyógyszertárat 100 százalékban értékesíteni szeretnénk, transzparensen, a gyógyszer-gazdaságossági törvényben előírtaknak megfelelően (itt elsőként az elővásárlási jogok meghatározott sor-rendjére gondolok) – és természetesen a lehető legmagasabb áron. Mi azt sze-retnénk, ha az adott tulajdonrészt a pa-tikában dolgozó gyógyszerészek tudnák megvásárolni.

Gy.: Saját patikai informatikai rend-szert fejlesztettek. Miért volt erre szükség?

F. A.: Azt könnyű belátni, hogy az in-formatika tökéletesen áthatja a gyógy-

szer-nagy- és -kiskereskedelem min-dennapi működését. A gyógyszertár és a nagykereskedő, a nagykereskedő és a gyártó közötti kapcsolattartás is infor-matikai rendszereken keresztül műkö-dik. Azt sem nehéz megjósolni, hogy ez a meghatározó szerep a jövőben még inkább erősödni fog, úgy, hogy ennek valamennyi szereplő az előnyét fogja élvezni.

Ennek a rendszernek nagyon fontos részét képezi a gyógyszertári szoftver, ami többek között a nagykereskedővel való kapcsolattartást, az expediálást, az OEP-pel való elszámolást, a készlet-gazdálkodást segíti. Mi ezen a területen is szeretnénk professzionális szolgálta-tást nyújtani a partnereinknek, amely-nek eszköze egyszerre biztonságos, korszerű és felhasználóbarát. Az sem titok, hogy a versenytársunk kezében egy 25 százalékos piaci részesedést birtokló informatikai cég (az LX-Line) van, ha pedig a Novodata küszöbönálló felvásárlása is megvalósul, az 75 szá-zalékos piaci részesedést jelent majd a számukra.

Visszatérve a saját patikai informatikai rendszerünkre: az a vállalat, amelyik ezt a szoftvert fejleszti, és reményeink szerint ez év első negyedévének végén, második negyedévének elején a pia-

con bevezeti, egy 100 százalékban Hungaropharma-tulajdonú cég. A rendszer alkalmazását először ter-mészetszerűleg a velünk szorosabb kapcsolatban lévő Alma-franchise gyógyszertárakban kezdjük meg, a későbbiekben lépnénk a Gyöngy Patikák felé, de természetesen – mint egy független vállalat füg-getlen terméke – az valamennyi gyógyszertár számára elérhető lesz.

A patikák természetesen a konku-rencia szoftvere mellett is dönt-hetnek, nekünk az a célunk, hogy a Hungaropharma leányvállalata egy olyan szolgáltatáscsomagot kínáljon partnereinknek, amelyet nem érdemes visszautasítani.

Gy.: Hogyan értékeli ebből a szempontból a Novodata ADG (az LX-Line német anyavállalata) ál-

tal tervezett felvásárlását?

F. A.: Bár a lépés kelt bennünk némi bizonytalanságot, kíváncsian várjuk a Gazdasági Versenyhivatal döntését: milyen feltételekkel mond igent a fú-zióra, esetleg elutasítja-e azt? Ha meg-történik az egyesülés, azzal egy piaci szereplő nagyon megerősödik, ami po-tenciálisan csökkentheti a versenyt.

Page 16: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár16

BEMutAtJuK

Gy.: A fentieken túl milyen kihívások várnak még a Hungaropharmára?

F. A.: Hadd említsek egy olyan aktu-ális problémát, amely januárig remél-hetőleg megoldódik. Jelenleg a parla-ment előtt van az a jogszabálytervezet, amely szerint gyógyászati segédeszköz támogatással történő forgalmazásához a gyógyszertár kizárólag a gyártótól szerezheti be a terméket. Ha ebben nem történik változás, a betegek az eddigi-eknél körülményesebben, hosszabb idő alatt fognak hozzájutni a gyógyászati segédeszközökhöz. Míg a gyógyszer-nagykereskedők ma akár naponta két-szer-háromszor is szállítanak, ezt egy gyártó sokkal nehezebben, komolyabb költségek árán tudja még ennél jóval ritkábban is megvalósítani.

Hatékonyságban minden területen szeretnénk előrelépni. Elsősorban a raktározásra és a szállításra fókuszál-va, folyamatosan fejlesztjük a logisz-

tikai rendszerünket, annak érdekében, hogy még inkább le tudjuk rövidíteni a megrendelés és az autó érkezése kö-zötti időt.

Az elmúlt évben nemcsak a piac növe-kedett kismértékben, hanem a Hunga-ropharma piaci részesedése is. Ennek következtében egyre több az általunk elvégzendő feladat, s ha mindezt egyre hatékonyabban is végezzük, ez egy ki-sebb mértékű alkalmazotti létszámnö-vekedéssel is együtt járt. Gy.: A vállalat eredményei az elmúlt években igen szépen alakultak. Mi-kor számíthatnak eredményoszta-lékra a Magyar Gyógyszer Zrt.-ben tömörülő, Hungaropharma-tulajdo-nos gyógyszerészek? 

F. A.: A Magyar Gyógyszer Zrt. egyet-len tevékenysége, hogy a Hunga-ropharma résztulajdonosi jogait gyako-rolja, és a bevételei is a Hungarophar-

ma-osztalékból származnak. Egy adott üzleti év Hungaropharma-osztaléka a Magyar Gyógyszer Zrt. következő évi árbevételeként jelenik meg, és az arra következő évben fizetik ki osztalék-ként a tulajdonosoknak. Azaz mindkét dimenzióban van egy-egy év eltolódás.

A 2007–2010-es időszak következmé-nyeinek felszámolását követően, elő-ször a 2013-es üzleti év után fizettünk – 2014-ben – osztalékot.

Gy.: Lehet-e, érdemes-e értékesíteni ma a Hungaropharma-részvényeket?

F. A.: Volt időszak, amikor többen is szerették volna eladni a Hungarophar-ma- vagy a Magyar Gyógyszer-rész-vényeiket, ám amióta a vállalat ismét olyan mértékű eredményt termel, amely után osztalékot is fizet, gyakor-latilag megszűnt az „eladási láz”.

Tóth Tamás

Page 17: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

17

AKtuálIs

GyóGyszErtár XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

„Cipőt a cipőboltból!” – emlékszünk még a régi reklámra, amely éppen ma-gától értetődősége okán hangzott baná-lisan? Ugyanilyen evidenciának kellene lenni, hogy gyógyszert és minden egyéb egészséget támogató, életminőséget ja-vító terméket kizárólag gyógyszertárból lehessen beszerezni. Ez napjainkban sajnos nem így van, sőt, a korábbi évek tendenciái éppen az ellenkező irányba mutatnak.

Az elmúlt években, évtizedekben a gyógyszertárakból jórészt kikerül-tek a gyógyászati segédeszközök és az állatgyógyászati termékek; teljes mértékben kórházi beszerzésűvé vál-tak a nagy értékű, tételes besorolású készítmények; 2007-től pedig számos

gyógyszer drogériákban, ben-zinkutaknál is megvásárolha-tóvá vált. A konkurencia nőtt, a patikai portfólió pedig ezzel párhuzamosan zsugorodott.

Mit tarthatunk a polcokon?

A gyógyszertárban forgalmaz-ható termékek körét szabályozó

2/2008. (I. 8.) számú EüM rendeletet (a továbbiakban: Profilrendelet) az elmúlt években többször is módosították. Leg-utóbb a 41/2011. (VII. 5) számú minisz-teri rendelettel, amelynek eredményeként a patikában is kapható termékek listájáról lekerültek az ásványvizek, az „élvezeti” teák (amelyek élelmiszerként vannak forgalomban), az olvasó-, tartalék- és napszemüvegek, a kozmetikumok közül a parfümök, toalettvizek és kölnik, vala-mint a hajkezelő és a hajápoló termékek egy igen jelentős csoportja.

A Profilrendeletben alig található olyan termékcsoport, amely kizárólag gyógy-szertárban kapható. A jogszabály éppen hogy a hagyományos kiskereskedelmi egységekkel szemben megengedőbb:

élvezeti teák például nem forgalmaz-hatók patikában, a gyógyteák viszont élelmiszerboltban is megvásárolhatók. Ugyanez igaz az olvasószemüvegekre is, és a sort még hosszan folytathat-nánk. Az állatgyógyászati készítmé-nyek, a gyógyászati segédeszközök, a csecsemő- és szájápolási cikkek fő beszerzési helye ma már nem a gyógy-szertár. Ha további termékcsoportokat veszítünk el, a patikai forgalomnak ép-pen az a része válik még foghíjasabbá, amelyet kedvező árréssel lehet értéke-síteni.

Üzleti megfontolások

Mivel – a vaklicit eredményeként – a támogatott gyógyszerek ára, és ezzel együtt a belőlük keletkező árréstö-meg is látványosan csökken, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a patikák fenntartható működését az ezeken kí-vül eső termékkör forgalma tudja biz-tosítani.

A veszteségek kompenzálására három út kínálkozik. Az egyik az OTC készít-mények árának emelése, ami elmélet-ben ugyan növelné az árréstömeget, a gyakorlatban azonban – a lakosság korlátozott vásárlóereje miatt – nem igazán tűnik kivitelezhetőnek. Egy másik lehetőség (változatlan árak és kínálat mellett) a forgalom növelése, aminek eszköze a patikák marketing-tevékenységének fokozása, ami több szakmai-etikai aggályt is felvet, így nem tartjuk az elsődlegesen preferá-landó megoldásnak.

A harmadik út a patikai portfólió (visz-sza)bővítése, amelyből ezzel arányo-san több bevétel származna, és maga-sabb árréstömeg realizálódna.

Egészségügyi szempontok

Gyógyszertáron kívül jelenleg 558 kü-lönféle gyógyszer kapható (tételes fel-sorolásukat a www.ogyei.gov.hu/listák oldal 6. pontja tartalmazza). S bár a belőlük származó bevétel elenyésző a patikai forgalomhoz képest, az általuk okozott mellékhatásokból származó egészségkárosodás így is számottevő

Gyógyszert a gyógyszertárból!

Egészséget támogató, életminőséget javító

termékek a patikában és a patikán kívül

A szakmának el kell érnie, hogy gyógyszert, illetve az emberek egészségi állapotát befolyásoló készítményeket kizárólag patikából lehessen beszerezni. Ez nemcsak a gyógyszertárak, hanem a betegek és az állam érdeke is.

Page 18: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár18

AKtuálIs

lehet, ami az összegészségügyi kiadá-sokon belül jelentős többletterhet ró az államkasszára.

A gyógyszerek kapcsán felmerülő szakmai kérdésekkel, illetve a hozzá-juk kötődő egészségi problémákkal sok esetben laikus bolti eladók igye-keznek megbirkózni, nemegyszer az indokolatlan fogyasztás felé terelve a vásárlókat, ami számos betegséget indukál, gondoljunk csak az altatók, a nyugtatók vagy a fájdalomcsillapí-tók igen változatos mellékhatásaira és egészségkárosodást okozó hatására.

A szupermarketek polcai roskadoz-nak a vitaminoktól, a nyomelemektől. Mint tudjuk, a mértéktelen vitaminfo-gyasztás (és ebbe a C-vitamin korlátlan bevitele is beletartozik) súlyos egész-ségkárosodást okozhat. El tudjuk kép-zelni, hogy a polcok árufeltöltői vagy az érintett kereskedelmi hálózat veze-tője erre felhívja a vásárlók figyelmét? Itt említenénk meg a gyógyszerfo-gyasztókra leselkedő veszélyek kö-zül az egyik leggyakoribb esetet is. A nem-szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID) a világon az egyik leggyak-rabban alkalmazott gyógyszercsoport. Ide tartoznak többek között az ibupro-fen-, az acetilszalicilsav- és a paraceta-mol-hatóanyagtartalmú készítmények. Használatuk a jótékony hatás mellett szignifikáns rizikót is jelent, számos esetben gasztrointesztinális mellékha-tások kialakulásával jár.

Patikán kívül jelenleg 72-féle ibupro-fen-, 6 különböző acetilszalicilsav- és 25-féle paracetamol-hatóanyagtartal-mú gyógyszer kapható. Honnan tudhatja egy kellő ismerettel nem rendelkező, átlagos be-teg, hogy az ugyanarra a célra szolgáló, ám egymástól eltérő nevű gyógyszerek ugyanazt a hatóanyagot tartalmazzák, ami túladagolva súlyosan károsítja az egészségét?

Előfordulhat, hogy a beteg, ameny-nyiben a panaszai, a fájdalmai nem

enyhülnek, ugyanazon kémiai anyagot más néven megvásárolva is a szervezetébe juttatja, majd ha ez sem hasz-nál, az internetről vagy a tévéreklámokból nyert információi alapján egy harmadik, szenzációs-nak beállított szert is magához vesz.

Tény, hogy

• azösszesgyógyszerokoztamellék-hatás 25 százaléka az NSAID-ok használatával függ össze;

• az ilyen gyógyszert szedők 10–30 százalékánál peptikus fekély (főleg gyomorfekély) fejlődik ki, 30–50 százalékuknál gyomoreróziókat le-het kimutatni;

• az NSAID-ok okozta peptikus fe-kélyesek 60 százalékában először szövődmény (vérzés, perforáció) jelentkezik;

• az összes gasztrointesztinális vér-zés 30 százaléka, és az ulcus okozta halálozás 29 százaléka direkt össze-függést mutat az NSAID-ok haszná-latával;

• ahosszabbidejenemszteroidgyul-ladáscsökkentőket alkalmazók 3 százalékánál életveszélyes szövőd-mény kialakulása várható;

• minden ezer NSAID-szedőből egymeghal a gyógyszer alkalmazása következtében.

A konkrét számok nyelvére lefordít-va, Magyarországon mindez évi 15 ezer akut gasztrointesztinális vérzést, 7500 NSAID-szedésből eredő vér-

zést és évi 700, nem szteroid gyul-ladáscsökkentő alkalmazása ered-ményeként bekövetkező halálesetet jelent.

Étrend-kiegészítőkUgyancsak megoldás után kiált az ét-rend-kiegészítők piacának napjaink-ban tapasztalható „sokszínűsége”. E készítmények a patikákon kívül szá-mos helyen, gyógynövényboltokban, drogériákban, bevásárlóközpontok áruházaiban, élelmiszerboltokban is beszerezhetők. Vajon milyen szigorúak ezeken a helyeken a tárolási feltételek, mennyire veszik komolyan a lejára-ti idő előtti értékesítési szabályokat? Mi biztosítja a megfelelő minőséget? Biztos lehet-e a vevő abban, hogy amit választ, az tényleg a legjobb megoldást kínálja a problémájára?

Véget kell vetni annak a tarthatatlan álla-potnak, hogy amíg a gyógyszertárak ese-tében jogszabály rögzíti, hogy a táplálék-kiegészítők, a gyümölcslevek és egyéb készítmények pontosan milyen összeté-telben forgalmazhatók, a szupermarke-tekre nem vonatkozik ez a szabályozás.

Orvostechnikai eszközök

Hasonlóképpen rendet kellene tenni az orvostechnikai eszközök piacán is. A jelenlegi jogszabályok szerint ugyanis

ezek forgalomba hozatalát nem előzi meg engedélyezési el-járás. A termékeket a gyártó által elvégzett megfelelőség-értékelési eljárás eredménye-ként felhelyezett CE jelölés-

sel ellátva lehet értékesíteni. E „könnyítésnek” köszönhetően a

gyártók a piacra vezetés során sokszor ezt a könnyebb utat használják, akar-va-akaratlanul is megtévesztve ezzel a fogyasztókat.

„A Profilrendeletben alig található olyan termékcsoport, amely kizárólag

gyógyszertárban kapható.”

Page 19: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

19

AKtuálIs

GyóGyszErtár XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

Tudja-e például a Kedves Olvasó, hogy a hüvelyflórát helyreállító ké-szítmények között ugyanúgy akad gyógyszernek nem minősülő gyógy-hatású készítmény, mint orvostechni-kai eszköz? Hogy egy adott húgyúti fertőtlenítő termékcsalád egyik tagja orvostechnikai eszköz, míg a másik ét-rend-kiegészítő?

Vajon indokolt-e egy gyógyszerként törzskönyvezett készítmény hatóanyagát orvostechnikai eszközként forgalomba hozni? Egy olyan intraartikulárisan al-kalmazott injekció (a fent ismertetett mó-don forgalomba ho-zott orvostechnikai eszköz) is a gyó-gyítók eszköztárá-nak a részét képezi, amelyet más néven gyógyszerszerként is törzskönyveztek, s amelynek alkalmazása so-rán szövődménnyel, mellékhatásokkal, allergiás reakciókkal kell számolnunk.

Továbbá mi indokolja annak a jog-szabálytervezetnek a megszületését, amelynek értelmében bizonyos orvos-technikai eszközök a kis- és nagyke-reskedők megkerülésével jutnának el az orvosokhoz és/vagy a betegekhez?

Állatgyógyászati termékek

Egy további kérdés, hogy miért for-galmazhat az állatorvos állatgyógysze-reket, amikor ő maga is felhasználója ezeknek a készítményeknek? A két tevékenység között meglehetősen nyil-vánvaló az érdekellentét: az állatorvos

kötelessége, hogy minél szakszerűbben és gazdaságosabban használja a gyógy-szert, forgalmazóként viszont az a célja, hogy minél több gyógyszert értékesítve a lehető legnagyobb profitot érje el.

Ami a gyógyszerészek mellett szól

A számítástechnikai eszközök elterje-désével a lakosság egyre több egészség-ügyi információhoz jut hozzá az inter-neten keresztül, azonban nem könnyű eldöntenie, hogy az ott olvasottak közül mi igaz és mi hamis. A vásárlói szoká-

sok látványos változásának lehetünk ta-núi: a jövő nemzedéke számára teljesen természetes, hogy az interneten vásárol, és hogy a világ bármely pontjáról kér-het házhoz szállítást. Ehhez a trendhez igazodva már egészen kisgyermekkor-tól kezdve szükség lenne az egészség-tudatosság oktatására. Ha a következő generációk nem fogják tudni, hogy mi az, ami megbízható, mit hogyan kell alkalmazni, azzal nemcsak maguk-nak, hanem családtagjaiknak is súlyos egészségkárosodást okozhatnak.

Az öngyógyítás terjedésével és a gyógy-szerek szélesebb körű hozzáférésével egy olyan helytelen szemlélet is gyöke-ret verni látszik a köztudatban, miszerint a diagnózis felállításában és a megfele-lő terápia kiválasztásában már nincs is

szükség megfelelő képzettségű szakem-berre. Holott ha elfogadjuk, hogy egyet-len lakóház sem épülhet fel mérnökök közreműködése nélkül, akkor egyértel-műen kijelenthetjük, hogy a gyógysze-reknek, a táplálék-kiegészítőknek és az egyéb, egészséget befolyásoló termékek-nek is a gyógyszertárban van a helyük.

A gyógyszerészek mellett szól, hogy tökéletes szaktudással rendelkeznek, a betegek kérdéseire minőségi és egyben közérthető választ tudnak adni. A pati-kák minőséget képviselnek, azokban

csak olyan készítmények kaphatók, amelyeknek megbízható a beszerzési forrásuk és a minőségük. Nekünk, gyógyszerészek-nek ezt az információt kell eljuttatnunk a betegek-hez, a vásárlókhoz, hogy tisztában legyenek vele:

mennyivel többet tud adni nekik egy gyógyszertár, mint egy

drogéria vagy egy egyéb, gyógyszert forgalmazó hely.

Summa

Ha a gyógyszerek és a többi, az em-berek egészségi állapotát befolyásoló készítmény kizárólag a gyógyszertá-rakban lenne elérhető,

– az a patikák számára biztosítaná a rentábilis működés feltételeit;– a betegek biztonságos forrásból, a megfelelő szakmai tanácsokkal ellátva juthatnának hozzá ezekhez a termé-kekhez; – az államnak a központi költségve-tésből jóval kisebb mértékben vagy egyáltalán nem kellene hozzájárul-nia a patikák működésének finanszí-rozásához.

A döntéshozóknak a fenti érveket kel-lene megfontolniuk, a szakma érdek-képviseleti szervezeteinek pedig ma-ximális erőbedobással lobbizniuk a cél elérése érdekében.

Takács Gézáné dr.,Lukácsné dr. Fodor Enikő

Szakmai és üzleti szempontok egybecsengése

Kényes, ugyanakkor a gyógyszertári mindennapokban gyakori kérdés, hogy az inkontinencia kezelésére szolgáló eszközök közül melyiket válassza a be-teg. E termékek között is van olyan, amelyik nem csak a patikákban kapható, azonban megfelelő szaktudás szükséges ahhoz, hogy a páciensnek a legmeg-felelőbbet tudjuk ajánlani. Nem mellesleg, az OEP-nél a legnagyobb támoga-táskiáramlást éppen ez az eszköz-alosztály, az inkontinencia-betétek (vizelet-felszívó és defektálási segédeszközök) generálják.

„A gyógyszerészek tökéletes szaktudással rendelkeznek, a patikákban pedig csak olyan

készítmények kaphatók, amelyeknek megbízható a beszerzési forrásuk és a minőségük.”

Page 20: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

20 GyóGyszErtár

AKtuálIs

A 2011/62. számú európai uniós irány-elv arra kötelezi a gyártókat, hogy hozzanak létre és finanszírozzanak egy olyan rendszert, amely az Euró-pai Közösségen belül lehetővé teszi a gyógyszerek eredetiségének ellenőrzé-sét. Ennek érdekében a készítmények dobozán egy egyedi azonosító jelet, konkrétan egy kétdimenziós data mát-rix kódot (QR-kód) kell feltüntetni, illetve úgynevezett dézsmabiztos cso-magolást kell alkalmazni.

Az előírás elsősorban a vényköteles készítményekre vonatkozik, amelyek közül csupán az úgynevezett fehérlis-tára felkerülő termékek mentesülnek ez alól. A recept nélkül kapható sze-reknél ezzel párhuzamosan a feketelis-ta fogalmával kell megismerkednünk: mivel az ezen szereplő készítmények fokozottan ki vannak téve a hamisítás veszélyének, rájuk ugyanúgy vonat-kozni fog a fent említett szigorítás. (Ezen a listán pillanatnyilag egyetlen

termékcsoport, az omeprazol-tartalmú gyógyszerek találhatók.)

Várhatóan ez év februárjára születik meg az a jogszabály (Delegated Act, Felhatalmazáson alapuló jogi aktus), amely a rendszer technikai, szakmai kereteit tartalmazza. A gyógyszer-piaci szereplőknek onnantól három évük van arra, hogy az egyes tag-országokban kiépítsék és elindítsák a gyógyszerellenőrzés fent említett rendszerét.

A változás kapcsán a legtöbb feladat (és pénzügyi teher) nem meglepő mó-don a gyártókra, illetve a forgalomba hozatali engedélyek jogosultjaira há-rul. Mivel magát a rendszert is nekik kell létrehozniuk és működtetniük, ők azok, akik a leginkább követik az eseményeket, a törvénytervezet alaku-lását. Ám mivel a jogszabályt hivata-losan még nem hirdették ki, az ő köre-ikben is tapasztalható bizonytalanság,

és számos kérdés merül fel a rendszer majdani konkrét működésével kap-csolatban.

Egyesült erővel

„A Felhatalmazáson alapuló jogi aktus fogja előírni, hogy a rendszert milyen feltételekkel kell létrehozni. Megadja többek között az ISO-követelménye-ket, a gyógyszereken elhelyezendő kód kötelező elemeit, annak maximá-lis hosszúságát, de még azt is, hogy a patikának mennyi ideje van a gyógy-szer-expediálás előtti ellenőrzésre, azaz hogy az i n f o r m á c i -óknak meny-nyi idő alatt kell megten-niük az utat oda-vissza a gyógyszertá-ri szerver és az adattárház között (300 msec) – mondja dr. Ilku Lívia, a Ma-gyarországi Gyógyszergyártók Or-szágos Szövetségének (MAGYOSZ) igazgatója. – Mindezt európai szinten évi 17 milliárd doboz vényköteles gyógyszer kapcsán kell majd megva-lósítani.”

„Az innovatív gyógyszergyártó cégek anyavállalatai az előkészületek során felmérték, hogy mely termékeik eseté-ben lesz szükség biztonsági informáci-ók alkalmazására. A központok döntik el, hogy milyen termékkódváltozatot fognak használni (GS1), illetve milyen technológiával biztosítják majd a cso-magolások sértetlenségét. Emellett az Európai Gyógyszer-azonosító Szerve-zettel (European Medicines Verificati-on Organization, EMVO) is szerződést

A gyártók szemszögébőlMivel jár az egyedi gyógyszer-azonosítás bevezetése? – 2. részAz egyedi gyógyszer-azonosítás gyakorlatának bevezetése 2019 elejére várható. Az uniós és nemzeti szinten párhuzamosan működő rendszer kialakítása, működtetése és finanszírozása mindenekelőtt a gyártókra és a forgalomba hozatali engedélyek jogosultjaira ró extra terheket. Az előttük álló feladatokról és a még megválaszolatlan kérdésekről a három nagy hazai gyártói érdekvédelmi szervezet igazgatóját kérdeztük.

Page 21: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

21GyóGyszErtár XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

AKtuálIs

kell kötniük” – sorolja a teen-dőket Némethi Erika, az Inno-vatív Gyógyszer-gyártók Egyesü-letének (IGYE) igazgatója.

„Termelési és IT-oldalról is be kell ve-zetni egy új, a gyógyszer-azonosítással kapcsolatos elvárásoknak megfelelő technológiát; felkészíteni a gyógyszert gyártó külső partnereket; létrehozni az adatcsere-folyamatot lehetővé tevő kapcsolatot az európai adattárházzal; valamint a nemzeti gyógyszer-azono-sító rendszer felállításában informáci-óval segíteni a helyi leányvállalatokat” – tesz pontot a nem éppen rövid lista végére Némethi Erika.

„A jogszabálynak való megfelelés, mint látható, rengeteg feladattal jár, és komoly beruházást jelent, hiszen egy új struktúra és egy új szervezet felállí-tását kell támogatnunk – magyarázza dr. Illés Zsuzsanna, a Generikus Gyógyszergyártók és Gyógyszerforgal-mazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének (GE) igazgatója. – Mint-hogy az ellátási lánc minden pontján szükség van v á l t o z t a t á -sokra, ezek m e g v a l ó s í -tása komoly odafigyelést és fegyelmet követel tő-lünk. Most első ízben kell a gyógyszer-ellátási lánc valamennyi szereplőjével együttműködve kiépítenünk egy olyan komplex rendszert, amely képes garan-tálni a betegellátás legmagasabb fokú biztonságát, és a betegek által megszo-kott gyors hozzáférést sem gátolja.”

Ki fizeti a számlát?

Alapvető kérdés, hogy kinek kell lét-rehoznia a nemzeti adattárházat. Ez ugyanis nem tartozik az állam által ellátandó közfeladatok közé. Az il-letékes hatóság csupán figyelemmel

kíséri a rendszer működését, és ellenőrzési jogosítványa van hozzá. „A nemzeti adat-tárházat a gyártók és a forga-lomba hozatali engedélyek jogosultjai hozzák létre és működtetik. A tervezet úgy rendelkezik, hogy ennek so-

rán kötelesek konzultálni a nagykeres-kedőkkel és a gyógyszerészi érdekkép-viseletekkel, amelyek önként és ingye-nesen csatlakozhatnak a nonprofit jel-leggel működő NMVO-hoz (National Medicines Verification Organization, Nemzeti Gyógyszer-azonosító Szerve-zet), és tevőlegesen is jogosultak részt venni a rendszer létrehozásában és mű-ködtetésében – magyarázza dr. Ilku Lí-via. – A fenti rendszer működtetésének anyagi terheit egyedül a gyártók vise-lik. A Delegated Act ugyanakkor azt is leszögezi, hogy a patikákban alkalma-zandó leolvasók például nem tartoznak ebbe a körbe.”

Mielőtt számba vennénk a rendszer felállításának és működtetésének vár-ható költségeit, különbséget kell ten-nünk a gyártók és a forgalomba ho-zatali engedélyek jogosultjai között. Míg előbbiek azért felelnek, hogy a gyógyszeres dobozokra felkerüljön a megfelelő információkat tartalmazó kód, és a termékek a felszabadítást kö-vetően „bejelentkezzenek” a rendszer-be; utóbbiak feladata, hogy a kódokat feltöltsék az internetes adatbázisba. (A jogszabálytervezet jelenlegi ellent-mondása, hogy ez utóbbi tevékenység költségeit is a gyártókra terheli.)

Az egyedi gyógyszer-azonosítással kapcsolatos többletkiadások vállalati szinten a következő elemekből fognak összeállni:

• gyártási költségek (printer, olva-sókód minőségellenőrzésre, infor-matikai háttér gyártósoronként, dézsmabiztos csomagolás, olvasó a legyártott termékekre);

• központi IT-költségek (vállalati adatbázis létrehozása, körülbelül 20% licencdíj, adatforgalmi díj);

• az európai adattárház létrehozásá-val és működésével kapcsolatos költségek;

• a nemzeti adattárházzal kapcsola-tos költségek (a nonprofit szerve-zet létrehozásával és működésével kapcsolatos költségek, továbbá az IT-rendszer működési költségei.

„A várható költségekkel kapcsolatban az európai szervezetek és a magyaror-szági gyógyszergyártói társszövetsé-gek is készítettek kalkulációkat. Becs-léseink szerint, a rendszer működtetése éves szinten körülbelül 11 ezer eurós többletkiadást jelent majd valamennyi forgalomba hozatali engedély-jogosult számára – mondja dr. Illés Zsuzsanna. – A legfőbb célunk olyan megoldások megvalósítása, amelyekkel minimali-zálhatjuk az ellátási lánc szereplőinek anyagi terheit.”

Fehérlista, feketelista

A majdani rendszer működésével kap-csolatban számos további kérdés merül fel. Például a gyártóknak van-e beleszó-lásuk abba, hogy mely termékeik kerül-nek fel a fehér-, illetve a feketelistára? 

„A fő szabály szerint a vényköteles gyógyszereket kell ellátnunk bizton-sági elemmel. A tervezet melléklete tartalmazza azoknak a receptre kap-ható gyógyszereknek a (fehér) listáját, amelyeken az uniós jogszabály alap-ján nem szükséges elhelyezni bizton-sági elemet, és azon vény nélkül kap-ható készítmények (fekete) listáját, amelyeken fel kell tüntetni a bizton-sági elemeket – magyarázza dr. Ilku Lívia. – A listákat a tagállamok aján-lásai alapján állították össze, sajnos nagyon szűk kivételi gyógyszerkör-rel. A MAGYOSZ azt javasolta, hogy azokat a gyógyszereket, amelyeket csak tudunk, mentesítsük e kötelezett-ség alól. Ez a javaslatunk nem talált meghallgatásra. Ráadásul a listákat csak nehezen lehet majd módosítani; ehhez a tagállamok kezdeményezésé-re és egyedi bizottsági határozatokra lesz szükség.”

„Nagyon fontos, és egyben furcsa sza-bály, hogy a tervezet nem teszi lehető-vé a biztonsági elemek önkéntes hasz-nálatát. Azaz a jelenlegi normaszöveg szerint csak arra tehetők fel, amire

Page 22: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár22

AKtuálIs

kötelező feltenni. Mivel a szabályozás külön rendelkezik a vényköteles és a vény nélkül kapható gyógyszerekről, azaz a kivételektől eltekintve az egyik termékkörre kötelező, a másikon pe-dig tilos egyedi azonosítót alkalmaz-ni, az egyes tagállami besorolások különbözősége miatt mindez komoly nehézséget okozhat. (Egy készítmény vényköteles vagy OTC-termékkörbe történő besorolása tagállami kompe-tencia.) Az ugyanazon a gyártóhelyen előállított, több országba szánt, ezért esetleg különböző besorolású gyógy-szerek egy részének csomagolásán fel kell majd tüntetni az egyedi azonosító kódot, a másik részén viszont ez tilos lesz, ami a gyártás (csomagolás) során komoly kihívást jelenthet” – mutat rá egy lényeges problémára a MAGY-OSZ igazgatója.

Fontos kérdések

Valamennyi piaci szereplőt érintő kér-dés, hogy mi történik azokkal a gyógy-szerekkel, amelyeket az egyedi azono-sítás bevezetését megelőzően hoztak forgalomba, és a dobozukra nem nyom-

tattak QR-kódot. A Delega-ted Act lehetőséget biztosít arra, hogy a jogszabály életbe lépését megelőzően forgalomba hozott termé-kek a lejárati idejük végéig, változatlan csomagolás-ban a piacon maradjanak. Így ugyanaz a készítmény – akár öt éven át – kétféle kóddal is jelen lesz majd a patikákban. Azt követően pedig, a gyógyszerészek-nek QR kóddal azonosít-ható vényköteles gyógy-szerekkel, és hagyományos vonalkóddal ellátott OTC termékekkel lesz dolguk. Vagyis, a patikai leolvasó-nak mind a két kódot fel kell tudni ismerni.

Többen is felvetették: mi történik abban az esetben, ha az expediálás során technikai akadály merül fel, például megszakad a pati-

kai internetkapcsolat? Ilyenkor is meg-kapja a beteg a gyógyszerét? „A tervezet ezt a kérdést is rendezi – nyugtat meg mindenkit dr. Ilku Lívia. – Amennyiben az online kapcsolat összeomlása miatt a patikában nem lehet elvégezni a gyógy-

szerek adatbázisból történő kijelentését, akkor azt a technikai probléma helyre-állítása után kell megtenni. Azaz a pa-tikai szoftvernek offline állapotban is el kell tudnia végezni a kódok leolvasását, amelyeket ezt követően automatikusan ki kell jelentenie az adattárházból. Egy másik megoldás: manuálisan, azaz pa-píron, ceruzával rögzíteni az olvasható elemeket.”

A jó ügy érdekében

„Az egyedi gyógyszer-azonosítás rendszerével szemben megfogalmazott elvárás, hogy alkalmazása egyszerű és költséghatékony legyen. A szabályok megalkotása során a jogalkotók ki-emelt figyelmet fordítottak arra, hogy a rendszer működése során semmi-lyen adatvédelmi szabály ne sérüljön. Az új szisztéma bevezetésének célja a gyógyszerhamisítás elleni küzdelem, azaz a betegek biztonságának erősíté-se. A rendszer tehát jó ügyet szolgál, a sikerhez azonban az ellátási lánc valamennyi szereplőjének jelentős te-hervállalására van szükség” – összegzi a fent részletezett változások okait és célját dr. Illés Zsuzsanna.

Tóth Tamás(folytatjuk)

Ami a gyógyszertárakat érinti

A hazai gyártói szövetségek, a nagykereskedők és a gyógyszerészet képviselői az elmúlt időszakban több alkalommal is találkoztak, hogy megtudják, hol tart az egyedi gyógyszer-azonosítás bevezetésének folyamata, illetve az egyes szereplőknek milyen feladatai és lehetőségei vannak ezzel kapcsolatban.

Az előadók többek között elmondták, az expediálás során a gyógyszerek ere-detiségét kétféle módon kell majd ellenőrizni. Egyrészt azt kell megnézni, hogy van-e az adott dobozhoz rendelhető kód a központi adatbázisban. Más-részt a csomagolás zárjegyének érintetlenségét is szükséges megvizsgálni. Expediáláskor a termék státuszát is át kell állítani, azaz a készítményt ki kell jelenteni a rendszerből.

A patikai szkenner és szoftver finanszírozása kapcsán ötletként hangzott el, hogy a gyógyszertárak – amennyiben adott a lehetőség – pályázzanak infor-matikai rendszerük fejlesztésére.

Ugyancsak a gyógyszertárvezetők figyelmét hívták fel arra, ne hagyják, hogy a kódszolgáltatók rájuk terheljék a kódhasználat díját. Ha ilyen történne, je-lentsék az illetékes hatóságnak.

Page 23: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

23GyóGyszErtár

AKtuálIs

XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

Múlt év novemberében az MTA Orvosi Tudományok Osztályának tagjai nyílt szavazáson, egyöntetűen – ellenszava-zat és tartózkodás nélkül – támogatták a Svéd Királyi Tudományos Akadémia azon kezdeményezését, amely szerint a homeopátiás készítményeket ugyan-olyan hatásossági vizsgálatoknak kelljen alávetni, mint a hagyományos gyógyszereket.

„A tudománynak meghatározott, igen szigorú módszerei és rendszerei van-nak, ezekbe a homeopátia nem illeszt-hető be – fogalmazott állásfoglalásuk kapcsán Mandl József, az MTA rendes tagja, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke. – A homeopátiás sze-rek nem felelnek meg a bizonyítéko-kon alapuló orvoslás kritériumainak. Lehetnek különböző hipotézisek, el-méletek, de mindent bizonyítani kell. Erről szól a tudomány, erre szeretnénk felhívni a figyelmet.” 

Egyszerűsített engedélyezés

„A homeopátiás készítmények forgal-mazását a magyarországi gyógyszer-ügyi hatóság is egy európai uniós jog-szabály (2001/83/EK) alapján engedé-lyezi” – reagált az MTA közleményére az Országos Gyógyszerészeti és Élel-mezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). Az 52/2005. (XI. 18.) számú EüM rendelet értelmében a homeopátiás készítmények, amennyiben bizonyos feltételeket teljesítenek (alkalmazásuk kapcsán nincs feltüntetve javallat, a kiindulási anyag hígítási foka bizto-sítja az ártalmatlanságot, ami kizárja

a mérgezés lehetőségét), egyszerűsí-tett engedélyezésre jogosultak, amihez sem állatkísérleteket, sem embereken végzett klinikai vizsgálatokat nem szükséges felmutatni. Természetesen e szerek esetében is ellenőrzött a gyártás, a termék tisztasága, minősége, és az előállításukhoz is szükség van gyógy-szergyártási engedélyre. Amennyiben viszont egy homeopátiás készítményt orvosi javallattal kívánnának forga-lomba hozni, hatásosságát ugyan-úgy bizonyítani kell, mint bármelyik gyógyszerét.

A homeopátiás szerekre érvényes jog-szabály az allopátiás készítményekre, például a hagyományos növényi gyógy-szerekre is vonatkozik. Ez utóbbiak engedélyezéséhez szintén nem szüksé-ges klinikai vizsgálatokat benyújtani, mivel hatásosságuk a régóta fennálló használat és a tapasztalatok alapján nagymértékben valószínűsíthető.

Folyamatos monitorozásA magyar gyógyszerügyi hatóság a jogszabályi kereteken belül, szigo-rúan és körültekintő módon, folya-matosan monitorozza a már piacon lévő készítmények alkalmazási elő-írásait és betegtájékoztatóit. Minden esetben módosítást ír elő a forgal-mazók számára, amennyiben a fen-ti dokumentumok olyan informá-cióelemet tartalmaznak, amelyek a homeopátiás tradícióval kapcsolatos szakirodalmon alapulnak, anélkül hogy e tényt egyértelműen megjelöl-nék – olvasható az OGYÉI válasz-közleményében.

Az intézet felülvizsgálta korábbi gya-korlatát, és folyamatosan módosítja a korábbi kísérőiratokat annak érdeké-ben, hogy az olyan, homeopátiás ha-gyomány alapján bekerült állítások, mint például „a szervezet öngyógyító képességét serkenti”, ne szerepelje-nek, vagy csak az információ forrásá-nak megjelölésével szerepelhessenek azokban.

A betiltás kockázata

Dr. Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigaz-gatója szerint a homeopátia elfogadott-sága országonként eltérő, ugyanak-kor vannak olyan területek, például a gyermekgyógyászat, ahol megkérdő-jelezhetetlen e készítmények létjogo-sultsága. S bár a tudományos szakmai közéletben egyre több vitát vált ki a homeopátiás szerek létjogosultsága, a magyarországi hatóságnak egyelőre nincs tudomása arról, hogy e készítmé-nyek tekintetében az Európai Bizottság kezdeményezte volna a gyógyszerkó-dex módosítását. „Tudomásul kell venni, hogy a hagyo-mányos klinikai vizsgálatok nem alkal-masak a homeopátiás szerek hatásossá-gának igazolására – jelentette ki a fő-igazgató. – Vélhetően hosszabb folya-mat lesz, amíg e készítmények helyét és szerepét pontosan tisztázni lehet. Ha betiltanánk a homeopátiás szerek al-kalmazását, amire egyébként jelenleg nincs lehetőségünk, egy sokkal kevés-bé ellenőrizhető környezet alakulna ki, ami megengedhetetlen.”

Forrás: MTA, OGYÉI

Homeopátia pró és kontraA tudóstársadalom és az illetékes hatóság állásfoglalása

Az utóbbi hónapokban ismét fellángolt a vita a homeopátiás készítmények alkalmazásának létjogosultságával kapcsolatban. Az ügyben a Magyar Tudományos Akadémia és az OGYÉI is kifejtette véleményét.

Page 24: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár24

Ha az inter-neten rákere-sünk a „coa-ching” és a „coach” sza-vakra, sokféle jelzővel (élet-vezetési, life, életmód, kar-rier, egészség, nyelvi, üzleti/

business, felsővezetői/executive, válla-lati/corporate stb.) találkozhatunk. És bár ezek a jelzők a coaching sokféle-ségét sejtetik, mégis két alapvető coa-ching célterülethez és célcsoporthoz, a magánélethez és a munkához kapcso-lódnak. Gyakran fordul elő átfedés a területek között, hiszen egy adott, coa-ching alá vont témának sokféle vetü-lete lehet, a coaching típusát azonban a megbízás fő témája határozza meg.

Ha irányzatok szerint csoportosítjuk a coachingot, akkor is széles a válasz-ték. Ha rákérdez egy coach-nál, hogy milyen irányzat alapján végzi a tevé-kenységét, a leggyakrabban ilyeneket hallhat: „TA (tranzakció-analízis) alapú, NLP (neurolingvisztikus progra-mozás) megközelítésű, Gestalt, rendszerszemléletű, megoldás-központú, akcióorientált, wing-wawe stb. coach vagyok.”

Gyakori, hogy a coach nem egyet-len irányzat mellett teszi le a vok-sát, hanem a fentiekből szemezget, a helyzethez és az ügyfélhez legjobban illeszkedő eszközöket és módszereket használja.

Bár minden coaching alapja a belső erőforrások feltárása, mozgósítása és a helyzet új nézőpontokból történő

vizsgálatát követően a megoldás meg-találása, majd a változás aktív cselek-véssel való elérése, az elakadásokat a különböző irányzatok más-más meg-közelítéssel kezelik.

A kiindulási alap azonban legtöbbször a kívánt jövőkép minél részletesebb feltárása és az eléréséhez szükséges lépések finom kimunkálása lehet. Ez a módszer nem a fennálló helyzet kivál-tó okait keresi vagy elemzi, és nem a probléma megismerését követően indul a megoldás keresésére.

Vannak helyzetek, amikor érdemes, és kell is az okokat tisztázni, mélyre menni, megvizsgálni, elemezni, hogy adott helyzetben mi és miért történt, fordult elő, továbbá, hogy mi volt abban az illető saját szerepe. Ezekben a coaching folyamatokban a kapcso-latok, a kommunikáció, a viselkedés felszíni és mélyebb tartalmait, jelen-téseit vizsgáljuk. Felszínre hozhatjuk az ügyfél legjobb képességeit, tudato-síthatjuk, és így elkerülhetjük azokat a nyelvi, gondolati mintákat, ame-lyek megakadályozhatják abban, hogy

megvalósítsa céljait, hogy kiteljesít-hesse képességeit és tudását.

A megfelelő coach kiválasztása

Amikor coach-ot választunk, több szem-pontot vegyünk figyelembe. Nem fogha-tunk mellé, ha a coach-ok szakmai tudá-sát, szolgáltatásuk minőségét garantáló különböző coaching szervezetek (pél-

dául Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége) tagjai közül választunk.

A coach szakmai és coaching vég-zettségén túl az általa alkalmazott módszertanról, követett irányzatról, továbbá a referenciáiról is érdemes tájékozódni.

A coach legfontosabb eszköze önmaga! Amennyiben a bemutatkozó beszélge-tés során a coach és ügyfele között szimpátia, bizalom és együttműködési készség alakul ki, akkor a siker legfon-tosabb feltételei adottak. Ez az úgyne-vezett nulladik találkozó, amikor eldől, hogy elindulhat-e a közös munka. A felek ekkor állapodnak meg az együtt-működés kereteiben, amely magában foglalja többek között a megbízás tár-gyának, témájának és céljának megha-tározását, a találkozások időtartamát, gyakoriságát és a díjazást.

A coaching folyamata

Azt ezt követő alkalmak során kezdő-dik el a konkrét témafeldolgozás, ahol a témát a coachee (ügyfél) hozza, a

coach pedig kérdez, tükröz, támo-gat, erősít, szembesít, provokál – azaz a coachee saját műkö-désére világít rá, és az elakadás megszüntetését célzó megoldás

megszületését facilitálja (segíti, könnyíti meg) –, az ülés végén pedig „házi feladatot” is adhat. A helyzetek-hez, kihívásokhoz tartozó felismerés, tudatosulás gyakran már a coaching üléseken bekövetkezik. Lehetséges, hogy már itt elindul egy újfajta gon-dolkodás, de annak gyakorlatba tör-ténő átültetésére, kipróbálására a két coaching ülés közötti időszak biztosít kiváló alkalmat.

Konkrét célok, mérhető eredményekCoaching a gyógyszertárban – 2. rész

Cikksorozatunk második részében gyakorlati áttekintést adunk arról, hogy az érdeklődő milyen coaching irányzatokkal találkozhat a piacon, milyen szempontok alapján tud coach-ot választani, hogyan zajlik a coaching a gyakorlatban, mi az egyes szereplők feladata, meddig tart egy folyamat, hogyan mérjük a hatékonyságát, valamint hogy mennyibe kerülhet ez a szolgáltatás.

MEnEdZsMEnt

„A coaching egy testreszabott, intenzív tanulási és változási folyamat.”

Page 25: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

25

Egy-egy coaching folya-mat a választott módszer-tantól függően lehet rövi-debb vagy hosszabb. Már egy találkozó is sikeres lehet, például egy akut, sürgős téma megoldására, de általában 6–10 alkalom szükséges ahhoz, hogy valós változást lehessen elérni.

Amikor a coach és a coa-chee úgy gondolják, hogy elérték a megbeszélt célo-kat, vagy a coachee jelzi, hogy szeretne megállni, lezárják a folyamatot. Ekkor áttekintik, hogy honnan hová jutottak el, mi és hogyan változott, a coachee milyen tapaszta-latot szerzett, milyen új gondolatokkal gazdago-dott.

Költség és megtérülés

A coaching egy testreszabott, inten-zív tanulási és változási folyamat. Csak akkor van értelme, ha a coa-chee (egyén vagy csoport) változást kíván elérni, és azért tenni is hajlandó. A hozzáállást már csak azért is érdemes az elején tisztázni, mivel a szolgáltatás költségeinek meg kell térülniük.

A konkrét díjszabás mindig megállapo-dás kérdése. Általánosságban elmond-ható, hogy a magánéleti témák díjazási szintje alacsonyabb az üzletieknél.

A coaching megtérülését a céloknál, a folyamat elején meghatározott puha és/vagy kemény siker- és/vagy ered-ménymutatók segítségével mérhetjük. Például ha az az egyéni cél, hogy „sze-retnék jobb patikavezető lenni”, akkor a megállapodás elején rögzítjük, hogy ez pontosan mit is jelent. Ha azt, hogy a vezető jobban odafigyel kollégái igényeire, hogy pontosabban adja ki az utasításait, vagy hogy egy bizonyos termékcsoportból a kétheti készlet-szintet egy hétre csökkenti le, akkor mindezek visszamérhetők lesznek a folyamat végén, például egy, a kollé-gák által kitöltött anonim kérdőívvel vagy egy negyedév heti készletszintje-inek vizsgálatával.

Összefoglalás

A coaching egy szakember által támo-gatott, általában több hónapon át tartó egyéni vagy csoportos változási folya-mat, amelynek célja és mérhető ered-ménye van, amit a folyamat elején határoznak meg. A coaching beszél-getés sikerének feltétele a coachee aktív részvétele, és a változás irányába történő cselekvése.

Cikksorozatunk utolsó, harmadik részében konkrét példákon keresztül mutatjuk majd be a coaching patikai alkalmazását.

Dr. Horváth Alizszakgyógyszerész, coach

MEnEdZsMEnt

GyóGyszErtár XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

Forgalomba került a világ első maláriaellenes oltóanyaga

Az illetékes nemzetközi hatóságok múlt év októberétől engedélyezték a világ első maláriaellenes oltóanyagának széles körű alkalmazását Afrikában, azt követően, hogy a klinikai próbák utolsó fázisa bebizonyította, a szer négy évre részleges védelmet nyújt gyermekeknek.

Az RTS’S nevű vakcinát a GlaxoSmithKline brit gyógyszeripari cég kutatói fejlesz-tették ki a PATH Malaria Vaccine Initiative nonprofit szervezettel együttműködésben, 30 éves munkával, afrikai gyermekek számára. A kutatásokat a Bill és Melinda Ga-tes Alapítvány támogatta. Ez lesz az első engedélyezett emberi oltóanyag a parazita okozta betegség ellen, és több millió embert menthet meg a maláriától. 

Forrás: MTI

Page 26: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár26

nYItOtt sZEMMEl

A Betegszervezetek Magyarországi Szö-vetsége (Bemosz) és a Ritka és Veleszü-letett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (Rirosz) közleményben jelez-te: a parlament előtt lévő, az egyes egész-ségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetében olyan változtatások találhatók, amelyek hátrányosan érintik a betegeket.

Az előterjesztésben javasolt módosítás hatálybalépését követően a más or-szágokban már támogatott új terápiák csak akkor válhatnának a magyar be-tegek számára is hozzáférhetővé, ha a gyártó az adott gyógyszert a saját költ-ségén, előre meg nem határozott ideig,

ingyen adja nekik. Ráadásul a jogsza-bály arra sem ad semmiféle garanci-át, hogy a gyógyszer valaha is támogatás-ban fog részesülni.

A Bemosz szerint megjósolható, hogy a gyártók jelentős része ezt nem fogja vállalni, ezért az új gyógyszerek nem fognak forgalomba

kerülni Magyarországon. A Rirosz is elfogadhatatlannak tartja, hogy végle-gesen bezáruljon a kapu az új gyógy-szerek hozzáférése előtt, miközben számos hatékony terápia vár jelenleg is befogadásra – olvasható az általuk kiadott dokumentumban.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesü-lete (IGYE) – ugyancsak közleményében – aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a jelenlegi elképzelés olyan mértékű több-letterhet róna a gyártókra, amelyet azok a nemzetközi összehasonlításban alacsony gyógyszerárak és a magas befizetések mellett már nem tudnának magukra vál-lalni (a gyógyszer-finanszírozásra for-dított összeg 20 százalékát, mintegy 60 milliárd forintot már ma is a gyógyszer-gyártók állják befizetéseiken keresztül).

Az IGYE arra is emlékeztetett, hogy a gyógyszerkeret szűkössége az elmúlt években kevés újonnan kifejlesztett gyógyszer támogatásba történő befo-gadását tette lehetővé. Ezért – az egyéb terápiás lehetőségek kimerítését köve-tően, orvosilag indokolt esetekben – az egyedi méltányossági támogatás jelent-hetett megoldást néhány ezer, súlyos állapotú beteg számára.

Forrás: MTI

November 30.-i hatállyal megszűnt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fő-

igazgatójának megbízatása. Mint az a Ma-gyar Közlöny-ből kiderült, Balog Zoltán, az emberi erő-források mi-nisztere java-solta a minisz-terelnöknek dr.

Sélleiné Márki Mária kormányzati szol-gálati jogviszonyának megszüntetését.

A közgazdász végzettségű szakember 2010 óta vezette a hivatalt. a hivatalt. A sajtóban ritkán nyilatkozó, ám szak-

mailag sikeresnek tartott vezető kudar-cának tartják, hogy nem sikerült gátat vetni a kórházak eladósodásának, hiá-ba kapott az egészségbiztosító ehhez a feladathoz is új jogköröket.

Dr. Sélleiné Márki Mária 2007 és 2010 között a szolnoki Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet főigazgatója volt, azt megelőzően pedig az Országos Reuma-tológiai és Fizioterápiás Intézet gazdasági vezetői posztját töltötte be.

Úgy tudni, vezetőcsere lesz az Orszá-gos Mentőszolgálatnál is, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigaz-gatói posztjára pedig az államtitkárrá kinevezett Ónodi-Szűcs Zoltán utódját kívánják megtalálni.

Szervezeti átalakítások az OGYÉI-ben

A múlt év végével részben megújult az Országos Gyógyszerészeti és Élelme-zés-egészségügyi Intézet felső vezetése. Az Ellenőrzési és Technológiai Főigaz-gatóságot 2015. november 16-tól dr. Nagy Szilárd irányítja. Az orvosi diplo-mával rendelkező szakembert 2013-ban nevezték ki a kisvárdai kórház orvos-igazgatójának, a múlt év tavaszán pedig dr. Zombor Gábor volt államtitkár kabi-netfőnöke lett. A gazdasági főigazgató-helyettesi po-zícióban is váltás történt: december-től Skultéty László irányítja az intézet gazdálkodását. Az új vezető korábban, 2002-2010 között a GKI-EKI Egész-ségügykutató Kft ügyvezető igazgatója, azt követően, 2012-ig a GYEMSZI gaz-dasági igazgatója, 2014-től mostanáig pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ TÁMOP 625/B projektjének intézményfelügyeleti szakmai vezetője, majd szakmai igazgatója volt. Az OGYI és az OÉTI Főigazgatóságo-kat múlt év december 1-jétől dr. Szo-lyák Tamás vezeti. A gyógyszerész végzettséggel rendelkező gyógyszer-ipari szakember 2008 és 2013 között a Novartis vezérigazgatója, nagyjá-ból ugyanebben az időszakban pe-dig az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) elnöke volt. Egészen a közelmúltig az ÁEEK egyik nagy projektjének, a TÁMOP 625/B-nek a szakmai igazgatói posztját töltötte be.

Forrás: OGYÉI

Új főigazgatója lesz az OEP-nek

Veszélyben a ritka betegségben szenvedők gyógyszerellátása?

Page 27: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár 27XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus

A magángyógyszertárak gazdasági, anyagi helyzete nem javul, ezért különösen fontos e témában az egyes

részterületekkel is foglalkozni.

Gyógyszerügyi rendszerek: Quo vadis? – Hazai és/vagy nemzetközi fejlődési tendenciák

(előadó: dr. Mikola Bálint)

Az egészségügy minden nemzetgazdaság egyik legna-gyobb újraelosztási rendszere. Ezzel összefüggésben a gyógyszerellátás tervezése, alakítása szempontjából nél-külözhetetlen a gazdasági és társadalmi folyamatok elem-

zése, az etikus és merkantil megfontolások ismerete.

Gazdálkodási ismeretek: Miből éljünk?! Nyereségérdekeltség (előadó: dr. Sándor István)

A közforgalmú gyógyszerellátás kettős arculata: egyrészt egészségügyi ellátóbázis, másrészt önmagát fenntartó kis-kereskedelem. Fel kellene számolni, hogy mindkét irányzat-ból a negatívumokat zúdítják rá a gyógyszertári hálózatra.

Menedzselési ismeretek: Gondozás és az új menedzselési technika (előadó: dr. Samu Antal)

A gondozás az egészségügy eddig kellően ki nem használt területe, ahol a betegérdek elsődlegessége mellett gazda-ságossági (megélhetési) szempontokat is érvényesíteni kell.

Gyógyszertári üzemvitel: Az OTC-értékesítés mint kitörési pont? (előadó: Takács Gézáné dr.)

A receptköteles gyógyszerek gazdaságosságát egész Európában fokozatosan rontják a kormányzatok. Az OTC-értékesítés az egyik menekülőútvonal a gyógyszertárak

gazdasági ellehetetlenülése elől.

A gyógyszerügy és környezete: Mit tegyek, hogy egészséges maradjak? (előadó: dr. Simon Kis Gábor)

Az egészségben eltöltött életévek számát tekintve Magyarország az utolsók között kullog Európában. A gyógyszertárak számára kihívás az emberek egész-ségben tartása, mivel az orvosok e témában nem tud-

nak előbbre lépni.

A továbbképző tanfolyam – az akkreditációs bizottság döntése alapján – sikeres tesztvizsgával

30 kreditpont értékű.

A képzés bonyolításával a Simon Patika Kft. (Nyilvántartási szám: 01-0434-04) foglalkozik. (1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 158.)

Részvételi díj: 9750 Ft tanfolyamdíj + az egyetemi pontelszámolási díj: 500 Ft.

A továbbképzés pontos helyszínéről, kezdési időpontjáról a továbbképzés előtt 8 nappal adunk tájékoztatást. Az átutalási vagy készpénzes számlát

a tanfolyam végén kapják meg a hallgatók.

Információ: Bihari Erzsébet tel./fax: 06-1/252-4948, 06/30/662-8102; illetve Takács Gézáné dr. tel.: 06/30/955-8125

Kérjük, hogy a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével jelezze részvételi szándékát.

Budapest, 2015. október 27.

Tisztelettel:Dr. Simon Kis Gábor s.k., egyetemi docens

BékéscsaBa

szeged

pécs

Budapest i.

GYÓGYSZERTÁRI MENEDZSMENTtovábbképző tanfolyam 2016

JeLentkezési Lapgyógyszertári menedzsment 2016

A továbbképzés választott helyszíne:Jelentkező neve: Előző név: Működési nyilvántartási száma:Levelezési címCímzés:Irányítószám/város/utca/házszám:

Telefonszám: E-mail cím:

Számlázási adatokSzámla címzése: Irányítószám/város/utca/házszám:

Fizetési mód: Átutalás Készpénz

A részvételi feltételeket elfogadom, magamra nézve kötelezőnek tartom, a tandíj határidőre való befizetéséről gondoskodom. Hozzájárulok, hogy a fentiekben közölt adataimat tanfolyamszervezéssel és kreditpont-nyilvántartással kapcsolatos teendők ügyében felhasználják.

Kelt: 2016. aláírásBeküldési cím:simon patika kft., 1149 Budapest, nagy Lajos király útja 158.tel./fax: 06/1/252-4948 VagY [email protected]

a jelentkezési lap szabadon sokszorosítható!

FELHÍVÁS

április 2–3. (szombat-vasárnap)

április 9–10. (szombat-vasárnap)

április 23–24. (szombat-vasárnap)

május 28–29. (szombat-vasárnap)

HELYSZÍNEK éS IDőpoNToK:

XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

tOVáBBKéPZés

Page 28: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár28 GyóGyszErtár

KulturálIs AJánló

SZÍNHÁZ

Mary Orr: Mindent Éváról

Boublil-Schönberg: Les Misérables – A nyomorultakmusical Victor Hugo regénye alapján

A lelkes színházrajongó, Eva Harring-ton minden este ott várja kedvenc szí-nésznőjét, Margót a művészbejárónál. Egy nap szerencséje lesz, bejuthat a Pa-radicsomba, a nagy színpadi sztár öltö-zőjébe, és megismerheti a színház benn-fenteseinek világát, az ünnepelt sztárt, a népszerű házi szerzőt, a rettegett kriti-kust és Thália szentélyének többi sze-replőjét. Röpködnek a szellemességek, fergeteges komédia kerekedik, ám ez a játék nem csak játék: sokkal több annál.

A színdarab filmen vált örök klasz-szikussá: Bette Davis főszereplésével ma is a filmtörténet egyik legemléke-

zetesebb alko-tásaként tartják számon.

S z e r e p l ő k : Hernádi Judit, Kovács Patrí-cia, Egri Már-ta, Jordán Ta-más, Mészáros Máté, Szikszai Rémusz, Márton András

Rendező: Pel-sőczy Réka

Victor Hugo másfél évszá-zada született, hatalmas ívű, megrendítő regényének mél-tó zenés színpadi adaptáció-ja Alain Boublil és Claude-Michel Schönberg világhírű szerzeménye, amelynek ma már ugyancsak jelentős a múltja, és világszerte óriási a sikere. A musicalt a londoni ősbemutató óta eltelt három évtizedben a világ 42 orszá-gában játszották, és 22 nyelv-re fordították le.

A történet egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hősei áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szere-lemre vágyók, összeesküvők és megalku-vók. Ám mindegyikükben ott él a remény a szellem és a lélek felemelkedésében.

Schönberg áradó, az emberi lélek legmé-lyebb regisztereit megérintő zenéje új mi-nőséget ad a regényben feltáruló szenve-délynek, szabadságvágynak, fájdalomnak és emberszeretetnek. „Lélekre hangsze-relve” kelti életre a 19. század forrongó, nyugtalan Franciaországának hányatott sorsú, emblematikus alakjait, az álmaiktól

megfosztott, összetört életeket. A magyar változat szavainak erejét Miklós Tibor kivételes szépségű fordítása adja. A da-rabot idén – a Madách Színház mellett – a Szegedi Szabadtéri Játékok is műsorára tűzi.

A főbb szerepekben: Miller Zoltán/Tóth Attila/Zöld Csa-ba (Jean Valjean), Debreczeny Csaba/Egyházi Géza/Feke Pál (Javert), Borbély Richárd/Solti Ádám (Marius), Baranyai An-

namária/Vágó Bernadett (Fantine), Foki Veronika/Tóth Angelika (Cosette), Si-mon Boglárka/Tóth Andrea (Eponine)

Közreműködik: a Madách Színház ze-nekara és kórusa

Rendező: Szirtes Tamás

Helyszín: Belvárosi Színház Időpont: január 24., 15.00 és 19.00 Jegyár: 2900–5900 Ft

Helyszín: Madách Színház Bemutató: 2016. április 15., 16., 17., 19.00 Jegyár: 1400–6700 Ft

Page 29: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

29XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztusXV. évfolyam 1. szám l 2016. január GyóGyszErtár

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának, Énekkarának és Gyermekkórusának koncertje

Műsoron:Mendelssohn: Szentivánéji álom,

op. 61

Vezényel: Vásáry Tamás

A Shakespeare zsenijétől megittasult Mendelssohn egy klasszikus metszésű nyitányban alkotta meg a Szentivánéji

álom káprá-zatos zenei lenyomatát . Zenéjével a t ü n d é r e r d ő va rázs l a to s atmoszféráját, a szeleburdi szerelmesek és a bumfordi mesterembe-rek mókás ka-

landjait állította különleges fénytörésbe. A tizenhét éves zseni szinte a semmiből hozta létre a szimfonikus költemény prototípusát. Sok-sok évvel később, amikor egy színházi társulat műsorra

tűzte Shakespeare komédiáját, a dara-bot további tételekkel – többek között egy utánozhatatlan tündér-scherzóval, mámorító éjszakai zenékkel, dalokkal, kórusokkal – egészítette ki.

Helyszín: Művészetek Palotája Időpont: január 21. 19.30 Jegyár: 2300–4900 Ft

Helyszín: Zeneakadémia Időpont: január 19. 19.30 Jegyár: 2000–5000 Ft

KOMOLYZENE

A Cantemus vegyeskar és a MÁV Szimfonikus Zenekar estje

Műsoron:Mahler: X. szimfónia – I. tétel

Orff: Carmina Burana

Vezényel: Csaba Péter

Közreműködik: Ihring Anna (szoprán), Kristofori Ferenc (tenor),

Alexandru Aghenie (bariton)

Carl Orff 1936-ban befejezett szceni-kus kantátája, a bajorországi bencés apátságban talált szövegekre írt Car-mina Burana a legnépszerűbb és a leg-könnyebben megközelíthető művek közé tartozik. Erőteljes ritmikájával, hatásos kórustablóival, változatos ka-raktereivel és a világi dalok érdekes, 20. századi feldolgozásával könnyen

magával ragadja a hallgatót, azt is, aki nem tartja magát kü-lönösebben járatos-nak a klasszikus zene világában.

A grandiózus orató-rium a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar előadásában hangzik el, akiket a nagy múl-tú MÁV Szimfoniku-sok kísérnek. Csaba Péter és zenekara a műsor nyitányaként Gustav Mahler befejezetlenül maradt X. szimfóniájá-nak ritkán hallható, gyönyörű hang-zású, vallomásos hangvételű Adagio tételét szólaltatja meg.

A koncertet 18.30 órai kezdettel Elő-hang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerked-hetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

KulturálIs AJánló

Page 30: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

GyóGyszErtár30

Az otthoni kozmet ika i arcápolás há-rom lépésből áll: tisztítás, t o n i z á l á s , h i d r a t á l á s . Nagyon fon-tosnak tar-tom, hogy megfelelően tisztítsuk az

arc bőrét, hiszen a legkiválóbb arck-rém sem tud felszívódni a nem kellően megtisztított bőrön. Sokféle arctisztító termék áll a rendelkezésünkre: külön-böző arctejek, gélek és a reneszánszu-kat élő házi szappanok.

Sokáig ellenálltam ezek megismeré-sének és kipróbálásának, ám egy erős, semmivel fel nem puhítható férfisza-káll, amely megszelídült a házi borotva-szappan hatására, felkeltette az érdek-lődésemet. Valóban ennyivel jobbak a házi készítésű szappanok a minden jó-

val kecsegtető, modern tisztító kozmeti-kumoknál? A választ Önökre bízom, de megosztom a tapasztalataimat.

A házi szappanok nem gyógyszerek, mint azt sokan hirdetik, nem gyógyít-ják az ekcémát és a pszoriázist, nem is antibiotikumok. Használatuk csak egy lehetőség arra, hogy természetes össze-tevőkkel készült, lúgos kémhatású, va-lódi szappannal tisztítsuk meg a bőrün-ket, és ne terheljük a bőrt mesterséges adalékokkal dúsított kozmetikumok-kal. A házi szappanok legjellemzőbb tulajdonsága, hogy tisztítanak. Első próbálkozásra egy kókusztejes szap-pant vásároltam (összetevők: kókusz-tej, elszappanosított olívaolaj, kókusz-olaj, kakaóvaj, rizskorpaolaj, sheavaj, ricinusolaj, kókusz illatolaj).

Nem szeretem, ha egy szappannak étel-re emlékeztető az illata, de ez esetben levett a lábamról a finom, visszafogott kókuszillat, amely az egész fürdőszo-bát belengte. Tisztító hatása egy régen

nem tapasztalt érzést ébresztett fel ben-nem. Kicsit húzódott ugyan a bőröm, de tiszta volt és puha tapintású. Ez az érzés pár nap múlva fokozódott, és én lassan elhagytam a tonik használatát. Úgy éreztem, a megszokott hidratáló krémen kívül nem igényel többet az arcom. Azóta „feketeöves” háziszap-pan-felhasználó vagyok! Hovatovább, majdnem készítő is lettem. Nagy lelke-sen megvásároltam a „Hogyan készít-sünk házi szappant?” című könyvecs-két, de már a hozzávalók beszerzésénél és tárolásánál elakadtam. Igen nagy beruházás egy szappanüzem felszere-lése és berendezése, így megmaradtam a vásárlói státuszban.

Szívesen böngészem kedvenc interne-tes oldalamon a szappanújdonságokat, mert nagyon sokféle létezik belőlük. Minden igényre és bőrtípusra készül házi szappan. Kénes, iszapos, jojoba-olajos, levendulás, avokádós, rózsás és még sorolhatnám. Ne felejtsék: ezek adalékmentes, lúgos kémhatású tisztító szappanok, egy lehetőség a vegyszer-mentesebb életmódhoz.

Minden kedves Olvasónak kellemes szépülést kívánok!

Barabás Évakozmetikusmester

A KOZMEtIKus tAnáCsOlJA

A régi-új házi szappanElöljáróban minden kedves Olvasónak Boldog Új Esztendőt kívánok! Rohannak az évek, felgyorsult az életünk, az internet behálózza a világunkat, nincs ismeretlen vagy elérhetetlen. Talán pont ezért, egyre többször térünk vissza a régi, jól bevált természetes módszerekhez, termékekhez.

Page 31: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

rEJtVénY

Idei első keresztrejtvényünkkel indítjuk útjára új sorozatunkat, amely a magyar festészet egyik igen termékeny korszakával, az 1800-as évekkel, illetve annak kiemelkedő alakjaival foglalkozik. Rejtvé-nyünkben ez alkalommal Barabás Miklós élete és művészete a téma.

Barabás Miklós a háromszéki Márkusfalván született, szegény család so-kadik gyermekeként. A nagyenyedi kollégiumban tanult, és már fiatalon elkezdett arcképfestéssel foglalkozni. Kezdetben csak tanulótársait, ké-sőbb emlékezetből Katona Zsigmond és a vízszintes 1. sorban található úr arcképét is elkészítette, mindenki nagy ámulatára. Egyre inkább meg-erősödött benne a művészet iránti elkötelezettség, ezért 1828-ban Kolozs-várra ment, ahol egy, a függőleges 15. sorban olvasható nevű, éppen ott tanító olasz festő lett a mestere, akitől az olajfestés alapjait is megtanulta, addig ugyanis jobbára krétával rajzolt vagy vízfestékkel dolgozott.

Még többet akart tudni, ez a vágy hajtotta Bécsbe, ahol, bejutván a Kép-zőművészeti Akadémiára, alaposan kiképezte magát rajzolásban és fes-tésben. 1830-ban visszatért Kolozsvárra, ahol hosszabb időt töltött mint ismert portréfestő. Kisselev tábornok pártfogása révén Bukarestbe került, ahol divatos arcképfestőként ért el sikereket, és munkáival már sok pénzt keresett. Így módjában állt megvalósítani régi vágyát, hogy Itáliában folytassa tanulmányait. 1834-ben már a velencei képtárakban egész nap vázlatokat készített, gyors akvarellekben rögzítette magának a nagy elő-dök kompozíciós elveit, színharmóniáit, formavilágát. Idővel Bolognába, majd Firenzébe és Rómába ment, de eljutott Nápolyba is, ahonnan 1835-ben, tapasztalatokkal gazdagon feltölte-kezve érkezett haza.

Első sikerét Pesten aratta, amikor is be-mutatta Veronese festményéről Velencé-ben készített másolatát, amelynek címe a függőleges 59. sor megfejtésében található. Ettől kezdve ő lett az egyik legkeresettebb magyar arcképfestő, aki kizárólag a művészetéből élt. Évről évre igen sok kiváló ember arcképét készí-tette el, egyebek közt báró Wesselényi Miklósét, Vörösmarty Mihályét, Petőfi Sándorét, gróf Széchenyi Istvánét és Arany Jánosét.

1840-ben Pest városában telepedett le, majd egy évvel később feleségül vette a konstanzi születésű Bois de Chesne Zsuzsannát. Onnantól fogva anyagi gondoktól mentesen, kizárólag a festészetnek szentelhette életét. Számos finom hangulatú, biedermeier zsánerképet és a függőleges 24. sor megfejtésében szereplő témájú képeket festett. Bámulatos volt a vizu-ális memóriája. Mondják, egyszer harminchét év távlatából, emlékezetből készítette el valakinek a portréját – a mellé illesztett, közben előkerült fotográfia tanúsága szerint csaknem hibátlanul.

1859-ben lehetővé vált a Képzőművészeti Társulat megalakítása, amely-nek Barabás a kezdeményezője, és 1862-től haláláig elnöke is volt. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. 1875-ben Bittó István arcképét is megfestette, miután feleségéé, amely a magyar festészet egyik legszebb-legismertebb portréja, 1874-ben méltán nagy sikert aratott. 1877-ben zajos külsőségek közepette ünnepelték meg ötvenéves művészi jubileumát, ám még ezt követően is hosszú időn keresztül festett fiatalos buzgalommal, míg csak 1898. február 12-én a halál ki nem ütötte kezéből az ecsetet.

GyóGyszErtár 31XV. évfolyam 1. szám l 2016. január

A 19. század magyar festői Barabás Miklós

Vízszintes

1. Megfejtés 13. A légi forgalom irányításának fontos eszköze 14. Ezen is lehet a fedő 16. Hím birka 18. …-perte, szorgos igye-kezet 19. Tova 21. …-bam, harangszó 23. … de Maupassant, híres francia író 25. Vájat 26. A szomorú vasárnap című dal szerzőjének vezetékneve 27. Kiejtett betű 28. Üresen bő! 29. „Lepattint magá-ról” (szleng) 31. Szoknya 32. Düh 33. Széldzseki 34. Éneklő hang 36. Orosz férfinév 38. Rossz minőségű (szleng) 39. Híres német egyetemi város 41. Kis utca Németországban 43. Amerikai hírügy-nökség 44. … Redding, híres amerikai színes bőrű énekes, dalszerző és producer volt 46. Az Amerikai Védelmi Minisztérium rövidítése 47. Adóhatóságunk 49. A volt magyar légitársaság 50. Klasszikus tánc 52. Svéd férfinév 54. Búja 55. Üres von! 56. Elsősorban az 1980-as években ismert amerikai rockzenekar volt 58. Dohányzás eszköze 59. Azonos betűk 60. Nigéria legnagyobb városa 62. Idős bácsika

Függőleges

2. Érték 3. Tesz, helyez 4. Régies (pl. épület) 5. Méhek otthona 6. A Vészhelyzet című filmsorozat eredeti címe 7. A kés lényege! 8. Ez a fa nem fa! 9. Begy betűi keverve 10. Matt …, ismert amerikai rockzenész, a Guns N’ Roses dobosa volt 11. Becézett István 12. Ma-gyar Orvostanhallgatók Egyesülete 15. Megfejtés 17. Virágot árulók 20. Semleges pH feletti tartományban van 21. Beszorul 22. Labdarú-gók trikója 24. Megfejtés 26. Had 27. Női név 29. LAJ 30. Angol tinta! 31. Szavakban jelentése művészettel kapcsolatos 35. Keresztülüt, régi-esen 37. Ráckevei (Soroksári) Duna 40. Szláv férfinév 42. Szerszám-mal ütlegel 45. Konyhafőnök 47. Indiai kenyér 48. Magját elszórja 50. Éjszakai szórakozóhely 51. Tipor 53. Ősi csodás történet 56. Rá, táviratban! 57. Magyar Olajtársaság 59. Megfejtés 60. A bakelit nagy-lemezek rövidítése 61. Üres sör! 62. Azonos betűk

A helyes megfejtést beküldők között a Gyógyszertár-működtetés 2016. rendezvényünkre (2016. március 18–20.) egy fő regisztrációt sorsolunk ki.

Beküldési cím: MOSZ (1135 Budapest, Kerekes u. 9.)

Előző havi keresztrejtvényünk nyertese: dr. Gyetvai László, Pascal Gyógyszertár (1148 Budapest, Vezér u. 148.)

Page 32: XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január · XIV. évf. 11. szám l 2015. július-augusztus Gyógyszertár XV. évfolyam 1. szám 𐌉 2016.január MAGÁNGYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS

A könyv most akciós áron, bruttó 3000 forintért vásárolható meg

a G-Management Zrt.-nél.

A könyv segít eligazodni az idősödés és időskor tudományos és tapasztalati ismere-tei között, az életfolyamatok időbeni válto-zásaival gyakoribbá váló normál és kóros jellemzők felismerésében, az esélyek és kockázatok értelmezésében és személyre szabhatóságában a hosszabban fenntart-ható testi-lelki egészség érdekében.

Kiadványunk összefoglalja az egészség-támogatás, az életviteli tanácsadás és a gyógyszerészi kognitív szolgáltatások programjait, az időskorban előfordu-ló gyógyszer-mellékhatások, kölcsön-hatások és interakciók területeit egy-aránt. Módszereket mutat be a bete-gek együttműködésének fejlesztése és a nemkívánatos gyógyszeres ese-mények elkerülésének gyakorlatára.

A Klinikum és farmakoterápia időskorban című kötet – hiánypótló, egyetemes, ugyanakkor gyakorlati kézikönyv – a klinikumra épülve a terápiás lehetőségeket, a gyógyszeres terápia menedzselését, a gyógyszerészi gondozás lehetőségeit, fontosságát helyezi előtérbe.