Download pdf - Murakami Kodde Valt Elefant_reszlet

8/10/2019 Murakami Kodde Valt Elefant_reszlet

http://slidepdf.com/reader/full/murakami-kodde-valt-elefantreszlet 1/8

303

A t á n c o l ó t ö r p e

Álmomban megjelent egy törpe, és megkérdezte, nem táncol-nék-e.

Tisztában voltam vele, hogy ez álom. De álombéli önmagamugyanolyan kimerült volt, mint a valóságos azokban az időkben.Ezért aztán udvariasan (nagyon sajnálom, de fáradt vagyok atánchoz) visszautasítottam. A törpe nem sértődött meg. Hanemfogta magát, és egyedül táncolt.

Lerakott a földre egy hordozható lejátszót, föltett egy le-

mezt, és ropni kezdte a zenére. A lemezjátszó körül rengeteglemez hevert szerteszét. Kézbe vettem és megnéztem néhányat.Rendkívül széles volt a választék. Mintha a törpe becsukottszemmel válogatta volna a lemezeket, csak fogta és összeszed-te volna, amit a keze ért. Ráadásul a lemezek többsége nem asaját borítójában volt. A törpe nem rakta el, amit meghallga-tott, hanem egyszerűen ledobta, így a végére persze nem tudtakövetni, hogy mi mihez tartozott, és találomra tette borítóbaa lemezeket. Így került Rolling Stones-lemez egy Glenn MillerOrchestra-borítóba, vagy a Mitch Miller Énekegyüttes felvételeRavel Daphnis és Chloe-jának tasakjába.

A törpe azonban cseppet sem törődött ezzel a zűrzavarral.Neki csak az számított, hogy zene legyen, és táncolni lehessen

rá. Akkor éppen egy Charlie Parker-lemezre táncolt, ami egy



304

Gitárklasszikusok feliratú borítóból került elő. gy ropta, minta szélvihar, sejtjeibe szívta Charlie Parker eszeveszetten gyorsritmusát. Figyeltem, ahogy táncol, közben szőlőt ettem.

laposan leizzadt tánc közben. Ha a fejét rázta, mindenfeléfröcsögött a verítéke, ha a kezét lóbálta, ujjhegyeiről veríték-cseppek hullottak. De nem pihent, egyre csak táncolt. Amikorelhallgatott a zene, letettem a földre a szőlőstálkám, és fölrak-tam a következő lemezt. A törpe megint rákezdett.

– Te aztán tényleg jól táncolsz! – dicsértem meg. – Minthaegy lennél a zenével.

– Köszönöm! – mondta rátartian.– Mindig így belelendülsz? – kérdeztem.– Igen, általában – felelte.

zzal lábujjhegyre állt, és ügyes fordulatot mutatott be. Hul-lámos, lágy haja lengett a szélben. Soha életemben nem láttammég ilyen csodálatos táncot. Végül szépen meghajolt, épp véget

is ért a szám. Leállt, egy törölközővel fölitatta verítékét. A tűugyanott kattogott körbe-körbe, úgyhogy fölemeltem a kart, le-kapcsoltam a lemezjátszót. A lemezt beraktam valami borítóba,amit épp találtam.

– Hosszúra nyúlna, ha mindent elmesélnék – sandított rám atörpe. – Neked meg nincs valami sok időd, igaz?

ovább eszegettem a szőlőt, és bajban voltam, hogy mit vá-laszoljak. Időm bármennyi lett volna, kedvem viszont nem volta törpe hosszú sztorijához, ráadásul nem azért mondom, de ezegy álom! Amiből gyorsan fel szoktunk ébredni. Bármikor végetérhet.

– Északról jöttem – kezdett bele önkényesen a törpe, megsem várva a válaszom, és csettintett egyet. – Északon senki sem

táncol. Nem tudják, hogy kell. Sőt, a tánc létezéséről sem tud-



305

nak. n azonban táncolni akartam. Lépegetni, a karom teker-getni, a fejem rázni, pörögni-forogni. Így!

Azzal a törpe lépegetett, karját tekergette, fejét rázta, pör-

gött-forgott. Figyelmesen néztem, és észrevettem, hogy a lé-pegetés, a kartekergetés, a fejrázás, a pörgés-forgás mind egy-szerre törnek elő a testéből, mintha fénygömbök robbannánakszét. Önmagában egyik mozdulat sem volt bonyolult, de a négyegyütt hihetetlenül kecses benyomást tett.

– Hát így akartam táncolni! Ezért jöttem ide délre. Táncosvált belőlem, egy kocsmában szerepeltem. Híres lettem, a csá-szárnak is táncoltam. Ez persze a forradalom előtt történt. Ki-tört a forradalom, és mint te is tudod, elhunyt a császár, nekemis menekülőre kellett fognom. Az erdőben húztam meg magam.

Azzal a törpe visszament a tisztás közepére, és ropni kezdte.Föltettem egy lemezt, egy régi Frank Sinatrát. A törpe tánc köz- ben együtt dúdolta Sinatrával, hogy night and day . Elképzeltem,

amint a császár előtt táncol. Pompás csillárok, gyönyörű udvar-hölgyek, egzotikus gyümölcsök, a testőrség lándzsái, kövér eu-nuchok, a fiatal császárné drágakövekkel telehintett ruhában,és az izzadva, önkívületben táncoló törpe… Ahogy elképzeltema jelenetet, úgy éreztem, bármelyik pillanatban felmoroghatnaka távolban a forradalom ágyúi.

A törpe csak táncolt tovább, én ettem a szőlőt. A nap lenyug-vóban, hosszúra nyúlt a fák árnyéka. Madárméretű, hatalmasfekete pillangó suhant át a tisztás fölött, majd eltűnt az erdő mé-lyén. Hűvös volt a levegő. Úgy éreztem, jó lesz lassan eltűnnöm.

– Azt hiszem, indulnom kell – mondtam a törpének.Abbahagyta a táncot, némán bólintott.– Köszönöm, hogy megmutattad a táncodat. Nagyon élvez-

tem! – mondtam.



306

– Nem gond – így a törpe.– Lehet, hogy többé nem találkozunk, vigyázz magadra! –

tettem hozzá.

– Nem úgy van az – rázta meg a fejét.– Hogyhogy? – kérdeztem.– Te visszatérsz még ide. Az erdőben fogsz élni, és nap nap

után együtt táncolunk majd. A végére belőled is nagyon ügyestáncos válik!

zzal csettintett egyet.– Miért kellene nekem itt élnem és veled táncolnom? – döb-

bentem meg.– Eldöntött tény – felelte a törpe. – Senki sem változtathat

rajta. Találkozunk még.Hosszan fölnézett rám, miután ezt elmondta. A sötétben

olyan mélykékre színeződött a teste, mint egy éjszakai víztükör.– Nos akkor! – mondta.

Hátat fordított nekem, újrakezdte a táncot.

Mikor felébredtem, egyedül voltam. Hason feküdtem, úsztamaz izzadságban. Az ablakból egy madarat láttam. Máshogy né-zett ki, mint amilyennek megszoktam.

Gondosan arcot mostam, megborotválkoztam, kenyeret pirí-tottam, kávét főztem. Megetettem a macskát, kicseréltem azalmot, nyakkendőt kötöttem, cipőt húztam. Buszra szálltam,elindultam a gyárba. A gyárba, ahol elefántokat hozunk létre.

Elefántot létrehozni természetesen nem könnyű. A végter-

mék hatalmas, felépítése is bonyolult. Más ez, mint hajcsatotvagy színes ceruzát gyártani. A gyár hatalmas telekre épült,

és több épületből áll. Az épületek is hatalmasak, és részlegek



307

szerint különböző színűre vannak festve. Abban a hónapban afülrészlegre voltam beosztva, vagyis a sárga mennyezetű, sár-ga oszlopos épületben dolgoztam. A sisakom és a nadrágom is

sárga volt. Itt egyfolytában csak elefántfüleket gyártottam. Elő-ző hónapban elefántfejeket készítettem a zöld épületben, zöldsisakban és zöld nadrágban. Havonta újabb részlegre vonulunkát, mint a vándorcigányok. Így működik a gyár. Ennek köszön-hetően mindenki átlátja, hogy áll össze egy elefánt. Nem enge-dik, hogy egész életedben csak füleket gyárts, vagy a körmöknélragadj le. A főnökök összeállítják az áthelyezési listát. Mi megáthelyeződünk.

Elefántfejet készíteni igazi kihívás, és hálás feladat. Rend-kívül aprólékos művelet, a nap végére úgy kimerülsz, hogy be-szélni sincs kedved. Az egy hónap alatt három kilót fogytam.Viszont megvolt az az érzésem, hogy „most igazán dolgozom”.A fülkészítés ehhez képest igazán nem nagy erőfeszítés. Meg-

csinálunk egy vékonyan lifegő lebernyeget, ráncokat viszünk fölrá, és eggyel meg is vagyunk. Amikor a fülrészlegre kerülünk,azt csak úgy emlegetjük, hogy „kiveszem a fülszabit”. Egyhavifülszabi után az ormányrészlegre küldtek. Az ormánygyártás-nál, na, ott viszont nagyon oda kell figyelni. Ha ugyanis az or-mány nem tekereg rendesen, és ha nem szelel a rajta levő lyuk,akkor őrjöngeni kezdhet a végtermék elefánt. Ormányt gyártanielejétől a végéig idegölő.

Az érthetőség kedvéért elmagyaráznám, hogy mi egyáltalánnem a semmiből csináljuk meg az elefántjainkat. Hanem egészpontosan felszaporítjuk őket.

Elfogunk egy állatot, fülére, ormányára, fejére, törzsére, lá- bára, farkára fűrészeljük szét, és a darabok fölhasználásával öt

új elefántot rakunk össze. Elkészült elefántjaink tehát csak egy-



308

ötöd részben igaziak, maradék négyötöd részük hamisítvány.De ezt ránézésre nem lehet észrevenni, még nekem sem tűnikföl. Ennyire jók vagyunk!

zért kell mesterségesen előállítanunk – illetve felszaporí-tanunk – az elefántokat, mert mi hozzájuk képest igen türel-metlenek vagyunk. Ha hagyjuk, hogy a természet a maga útjátjárja, akkor egy elefánt csak négy-öt évente egyszer ellik, és csakegyetlen borjat. Mi azonban, mivel természetesen nagyon sze-retjük az elefántokat, ingerülten vesszük tudomásul ezt a szoká-sukat avagy viselkedésüket. És úgy döntöttünk, hogy akkor sajátkezűleg fogjuk őket felszaporítani.

Hogy a felszaporított példányokat ne lehessen helytelen cé-lokra használni, először is felvásárolja és két hétre visszatartjaőket az Elefántellátó Közhasznú Társaság, a két hét alatt pedigkörültekintően ellenőrzi, hogy kielégítően funkcionálnak-e.Utána talpukra bélyegzik a társaság védjegyét, és kieresztik

őket a dzsungelbe. Általában heti tizenöt elefántot gyártunk le.A karácsony előtti időszakban, ha teljes kapacitással üzemelneka gépek, akkor huszonötöt is meg tudunk csinálni, de én azthiszem, a tizenöt a nagyjából megfelelő mennyiség.

Mint már említettem, az elefántgyár összes munkafolyama-ta közül a fülkészítés a legkönnyebb. Erőkifejtés sem szükséges,aprólékos odafigyelést sem igényel, bonyolult gépeket sem hasz-nálunk. Elvégzendő műveletből sincs túl sok. Úgy is végzünk,ha egész nap ráérősen dolgozgatunk, de úgy is jó, ha belehú-zunk, még délelőtt teljesítjük a normát, hogy felszabaduljon adélután.

cimborámmal nem voltunk hívei a szöszmötölésnek, úgy-hogy délelőtt túlestünk az egészen, délután meg beszélgettünk,

olvastunk, csináltuk, kinek mihez volt kedve. Aznap délután is,



309

miután a falhoz támasztottuk a tíz darab, már a ráncokkal isellátott fület, csak a földön ültünk és napoztunk.

Akkor meséltem a cimborámnak a táncoló törpéről, aki

megjelent álmomban. Az utolsó részletig, pontosan emlékez-tem az álmomban látottakra, tehát a jelentéktelen apróságo-kat is kimerítően el tudtam magyaráztam. Ahol nem éreztemelegendőnek a szavakat, ott fejrázással, kartekergetéssel, lépe-getéssel egészítettem ki előadásomat. A cimborám teázott, bó-logatott és hümmögött, ahogy a beszámolómat hallgatta. Öt év-vel idősebb nálam, keménykötésű, sűrű borostájú és hallgatag.Mindig karba tett kézzel, előregörnyedve gondolkodik. Talánaz arckifejezése is teszi, de ilyenkor úgy néz ki, mint aki nagyonkomolyan elgondolkodott, pedig erről valójában szó sincs, leg-többször csak fölegyenesedik hirtelen, és annyit jegyez meg,hogy „nehéz ügy”.

Most is, miután végighallgatta, hogy mit álmodtam, elég

hosszan a gondolataiba merült. Olyan sokáig töprengett, hogyazalatt az elektromos fújtató burkolatának törölgetésével ütöt-tem el az időt. Kicsivel később aztán szokás szerint fölegyene-sedett hirtelen, és azt mondta, „nehéz ügy”. „Törpe, táncolótörpe… Nehéz ügy.”

Mint máskor sem, most sem vártam cirkalmasan fogalma-zott választ, szóval nem éreztem csalódást. Egyszerűen csak elakartam mondani valakinek, hogy mit álmodtam. Elraktam afújtatót, és megittam a teámat, bár addigra kihűlt.

A cimborám azonban, és ez szokatlan volt tőle, tovább töp-rengett magában.

– Valami baj van? – kérdeztem.– Mintha már hallottam volna erről a törpéről – felelte.

– Nem mondod – lepődtem meg.



310

– Rémlik, hogy hallottam róla, csak az nem jut eszembe,hogy hol.

– Fú, erőltesd meg az agyad!

– Jaja – mondta, és megint töprengett egy sort.Három órával később jutott eszébe, hogy hol hallott a törpé-

ről, már esteledett, műszak vége felé jártunk.– Megvan! – szólalt meg. – Megvan, csak beugrott.– Jaj, de jó – feleltem.– A hatos folyamatnál van az az öreg, aki a szőrzet beülteté-

sét csinálja, megvan? Tudod, vállig érő ősz haj, foga szinte egyszál se. Aki már a forradalom előtt is itt dolgozott…

– Tudom – feleltem. Azt az öreget többször is láttam a kocs-mában.

– Nagyon rég, de ő mesélt nekem a törpéről. A csodálato-san táncoló törpéről. Akkor azt hittem, talán szenilis, és nemvettem komolyan, de a te történeted után elbizonytalanodtam.

– s mit mesélt az öreg? – kérdeztem.– Nem is tudom, olyan régen volt… – fonta össze karját ismét

a cimborám. Több azonban nem jutott eszébe. Hirtelen fölegye-nesedett, és kijelentette:

– Nem, nem emlékszem. Legjobb, ha megkeresed az öreget,és saját magad kérdezed ki.

Úgy lesz, döntöttem el.