A nyelv történetének fogalma. Intra- és extralingvális tényezői.

A szinkrónia és diakrónia fogalma, összefüggései. A szinkrónia szerepe a nyelvi

változásokban.

A nyelvtörténet fogalma

1. A magyar nyelv élettörténete: a nyelvünk életében lezajlott és zajló nyelvi történések összessége. Magában foglalja a magyar nyelv életének minden eseményét, mozzanatát.

A magyar nyelv története = folyamat: a múltat és a jelent egyaránt magában foglalja.

2. Tudományág, tudományszak.A magyar nyelv élettörténetének a (tudományos)

leírása, a nyelv életrajzának, történéseinek a leírása.

Tárgya: a magyar nyelv rendszerének és használatának a története.

Célja: — e történetnek, a magyar nyelv rendszere és használata változásainak, múltbeli állapotainak a tudományos leírása;

— a változások lefolyásának, okainak és összefüggéseinek a magyarázata.

Egyetemesség a nyelvek történetében

Az emberi nyelv együtt fejlődött az emberiség történelmével.

Fejlődésében a legfontosabb vonás (amely egyben az emberiség fejlődését is jellemzi): egység a változatosságban, változatosság az egységben.

Vagyis az egyedi nyelvek fejlődésében vannak közös vonások,

másrészt az emberi nyelv sokrétűen tagolódott térben és időben (=> különböző vonások).

Közös mozzanatok az emberi nyelv egészének és az egyes külön nyelveknek

az életébenMinden nyelv „külső” alapokra épül, ilyeneket tükröz.

Így minden nyelv élete áttételes függvénye használói életkörülményeinek, műveltségének, társadalmi viszonyainak, gondolkodásának és érzelmeinek; illetve ezek változásainak.

Minden élő nyelv változik időben, és variálódik térben.

Minden élő nyelv beszélői kommunikációs igényeit, céljait szolgálja, azok kielégítésére törekszik.

• Minden nyelv társadalmi öröklődéssel hagyományozódik nemzedékről nemzedékre.

• Minden nyelv érintkezik más nyelvekkel (átad — kap).

• A nyelvek belső rendszerében hasonlóságok vannak állományi szinten és szerkezeti szinten.

• A nyelvekben vannak azonosságok a változások jellegében, törvényszerűségeiben, lefolyásában.

A nyelv életének felsorolt közös jellegzetességei (egyetemessége) a változási univerzálék.

Ezek az egyedi nyelvek fejlődésének alapjait képezik,

történetüket összefogják, alapvető jegyeiben meg is határozzák.

E változási univerzálék eredményei a nyelvi univerzálék.

A nyelv tagolódása

1. Az emberi nyelv térbeli, illetőleg társadalmi tagolódása

• Az emberiség egyes csoportjai életük során nem egységes és nem együttes fejlődésen mentek keresztül.

• Különböző emberi csoportok – különböző helyeken, — különböző életkörülmények között, – különböző szellemi és anyagi kultúrákat kialakítva, – különböző hagyományokkal, szokásokkal,— különböző gondolkodásmódokkal, – különböző társadalmi berendezkedésekkel és

intézményekkel fejlődtek.

• > Az egyes nyelvi rendszerek különbözősége.

• Az emberi nyelv nem egységes közlési rendszer:

> változatosság > változatok.

• Az emberi nyelv élete térbelileg, ill. kultúrákhoz kötötten, tagolódásban, többvonalúan megy végbe.

Az emberi közösségek történetük során egymással kapcsolatba kerültek, ill. egymástól különváltak.

> Az emberi nyelv eltérő térbeli változatai között integratív (egységesítő) és differenciatív (elkülönítő) erők állandóan hatottak.

• 1. Különböző közlési rendszerek hatottak egymásra.

• 2. Egységes közlési rendszerek szétszakadtak külön nyelvekké vagy nyelvjárásokká.

2. Az emberi nyelv időbeli tagolódása

• Az emberi nyelv időben, életfolyamatában sem egységes, nem tagolatlan jelenség.

• Az emberiség egészének, különféle csoportjainak az életkörülményei, kultúrája, gondolkodásmódja sokat változott az idők során.

• Az emberi nyelv élete (áttételekkel) általában tükrözte ezeket a változásokat; folytonos átmenetekkel különböző időbeli szinteket mutat.

Az egyes közlési rendszerek különböző életszakaszaikban, különböző időkben önmaguk viszonylatában sem ugyanazok.

Korai, kezdeti életszakaszok — előrehaladottabb, kiteljesedettebb korszakok.

A nyelvi különbségek az időbeli távolsággal egyenes arányban nőnek.

Az időbeli különbségek a nyelv változékonyságával, ill. tényleges változásával kapcsolatosak, annak következményei.

E változások nagy jelentőségűek a nyelv történetében.

• De: történetileg minden egyes külön nyelvi rendszer minden időben megfelelően, azonos értékkel szolgálta az adott beszélőközösség kommunikációs igényeit.

3. A nyelv térbeli és időbeli tagolódásának összefüggései

• A kétféle tagolódás a nyelv életében össze is kapcsolódik.

A térbeli változatoknak ugyanúgy vannak időbeli különbségei, mint ahogy az időbeli mozgás térbeli különbségek közepette megy végbe.

• A különbségek természetesek és szükségszerűek.

A nyelv történetének összetevői

1. A nyelv belső története

A nyelv története elsősorban a nyelvnek mint közlési eszköznek, mint jelek rendszerének a történetét jelenti. Beletartozik tehát minden olyan elem, jelenség, amely a nyelvi rendszerben megvan, ill. megy végbe.

Legszűkebb értelemben: - a nyelvi rendszer állományának (fonéma-,

morféma-, lexémaállományának) - és szerkesztésmódjainak (szintagmatikus,

mondat- és szövegszerkesztésének),

- illetőleg az ezekhez fűződő alaki és funkcionális (jelentésbeli) jelenségeknek

- és mindezen jelenségek használati szabályainak a története.

Ezek összessége jelenti a nyelv belső (intraligvális) történetét.

Pl. A magyarban egykor jelöletlen volt a birtokos jelzős szerkezet (fa + ág), majd két fokozatban is jelöltséget kapott (fa ága > fának az ága).

Más. Egyes névutókból (ház belé, ház hozá) határozórag lett (házba, házhoz).

Tehát az intraligvális történet részei: - valamilyen nyelvi elem, jelenség, jelentés,

funkció, szabály belépett a nyelvbe, - vagy kilépett a nyelvből; - elterjedt vagy visszaszorult;- ill. funkciója és/vagy alakja módosult a nyelvi

rendszer és/vagy a beszélőközösség szintjén. A nyelvtörténet tehát rendszertörténet és

használattörténet, ill. elemek, jelenségek és szabályok története.

2. A nyelv külső története• DE: Nem csak a nyelvben, hanem a nyelvvel is

történhet valami élete során. Ilyen pl. a különböző nyelvek érintkezése, ennek

nyomán egymásra hatása, nyelvi eszközök, szabályok stb. kölcsönzése. Közvetlen hatás a nyelvhasználatra!

• Pl. a magyar—román viszonylatban: m. város > r. oras, m. bíró > r. birau; r. mocan > m. mokány, r. prunc > m. poronty, r. tocana > m. tokány stb.

Sőt! — Az ember, a beszélőközösség anyagi és szellemi művelődése, a gazdasági, társadalmi és politikai viszonyai is befolyást gyakorolnak a nyelv életére. Áttételesen (közvetve).

• Ezek alapul, indítékul szolgálnak a nyelvi változások elindulásához, lefolyásához.

• Pl. A magyarság kereszténységre térése > latin hatás > az egyházi terminológia átalakult, latin betűs helyesírási rendszerünk létrejötte, az írásbeli mondatszerkesztés szabályai módosulása, az igényesebb stílus fejlődése.

• Mindezek a nyelvtörténetnek ún. nyelven kívüli (extralingvális) jelenségei. Ezek egyúttal közvetetten a nyelvi változások okaiként is szolgáltak.

A nyelv történetének az összetevői együtt, összetartozó módon jelentkeznek. Pl. a ‘kukorica (növény, termés)’ megnevezéseinek létrejötte a magyar nyelvben.

1. A nyelvi történések extralingvális előzményei:- Amerika felfedezése;- a növényt Európába hozzák, elterjed;- termeszteni kezdik a magyar nyelvterületen;- 16—17. század: termesztésében különböző

irányokból kulturális hatások érik a magyarokat;- a közvetítő népekkel való nyelvi érintkezés;- társadalmi szókölcsönzési folyamatok;- társadalmi törekvések a belső nyelvi

megnevezésre;

2. Intralingvális jelenségek:- különféle megnevezések lépnek be a

lexémarendszerbe: kukorica (délszláv), málé (román), tengeri búza, török búza (belső magyar);

- e lexémákat ért változások: - hangalakiak: töröbuza;

- morfológiaiak: tengeri búza > tengeri;- szemantikaiak: málé ‘kukoricaliszt’;- belső nyelvi szinteket érintők: a két változat: a

kukorica és a tengeri a standardban variánsokká váltak.