„Integrált regionális fejlesztési tervek, stratégiák ... · A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos egyik legfontosabb felismerés, hogy a problémák rendszer jellegek,

„Integrált regionális fejlesztési tervek, stratégiák elemzése a fenntarthatóság szempontjából”

Készült a „Phare Access 1 Programme” támogatásával

1

„Integrált regionális fejlesztési tervek, stratégiák elemzése a

fenntarthatóság szempontjából”

TANULMÁNY

Ref.: 1999-03 ’Integrated evaluation of regional development plans and strategies’

A projektben közreműködtek:

Hajdu Klára

Skutai Julianna Barati Sándor

Dr. Gyulai Iván Krolopp András Marticsek József Dr. Szakál Ferenc

http://www. ceeweb.org

Nyomdai kivitelezés: Tipo-Top Kft

Készült 100 példányban

Miskolc, 2002

2

Tartalomjegyzék

3

Tartalomjegyzék

BEVEZETÉS ........................................................................................................................5

CÉLKITŰZÉS ......................................................................................................................5

IRODALMI ÁTTEKINTÉS ................................................................................................6

FENNTARTHATÓSÁGI ELVEK ......................................................................................6 A FENNTARTHATÓSÁG FOGALMA ........................................................................................6 A FENNTARTHATÓSÁG ELVEI ..............................................................................................6 1. A HOLISZTIKUS MEGKÖZELÍTÉS ELVE ..............................................................................7 2. AZ INTEGRÁCIÓS ELV ....................................................................................................10 3. A TARTAMOSSÁG ELVE .................................................................................................13 4. A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK EGYIDEJŰ HASZNÁLATÁNAK ÉS MEGŐRZÉSÉNEK ELVE.....16 5. A MEGELŐZÉS ÉS AZ ELŐVIGYÁZATOSSÁG ELVE ............................................................17 6. AZ ALKALMAZKODÁSI FORMÁK MEGŐRZÉSÉNEK ELVE ..................................................18 7. A HELYI ERŐFORRÁSOK HASZNOSÍTÁSÁNAK ELVE .........................................................18 8. A KÖRNYEZETADEKVÁT HASZNOSÍTÁS ELVE .................................................................24 9. A STABILITÁS ÉS A SOKFÉLESÉG MEGŐRZÉSÉNEK AZ ELVE.............................................26 10. A NEM ANYAGI ÉRTÉKEK HASZNÁNAK ELVE................................................................27 11. AZ ELTARTÓKÉPESSÉG SZERINTI HASZNÁLAT ..............................................................28 12. A KÖRFOLYAMATOKBAN TÖRTÉNŐ ÖSSZEKAPCSOLTSÁG ELVE.....................................29 13. A SZUBSZIDIARITÁS ELVE ...........................................................................................29 14. A KOEGZISZTENCIA ELVE ............................................................................................31 15. A HEURISZTIKUS ÖNSZERVEZŐDÉS ELVE......................................................................32

A TÉRSÉGFEJLESZTÉS RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE............33 A TÉRSÉGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK CÉLJAI, FELADATAI....................................................34 MENNYIRE MEGALAPOZOTT A FEJLESZTÉS?.......................................................................35 A SZOMSZÉDOS KISTÉRSÉGEKKEL KIALAKÍTOTT KAPCSOLATOK JELENTŐSÉGE ...................36 A KISTÉRSÉGEN BELÜLI KÜLÖNBÖZŐ FEJLESZTÉSI TERVEK ÖSSZEHANGOLÁSÁNAK SZÜKSÉGESSÉGE................................................................................................................36 A BIODIVERZITÁS VÉDELME ÉS A VIDÉKFEJLESZTÉS KAPCSOLATA......................................37 A FEJLESZTÉSI TERVEK STRUKTÚRÁJA...............................................................................37 AZ ÉLETKÉPES (FENNTARTHATÓ) JÖVŐKÉP KIALAKÍTÁSA ..................................................38

A VIZSGÁLATI MÓDSZER ALAPELVE......................................................................42 A KÉRDÉSCSOPORTOK RÉSZLETES BEMUTATÁSA ...............................................................44

A VIZSGÁLATI KÉRDŐÍV BEMUTATÁSA.................................................................48 A VÁLASZOK ÉRTÉKELÉSE ................................................................................................49 A DIAGRAMOK ÉRTÉKELÉSE..............................................................................................51 A KISTÉRSÉGEK ÉRTÉKELÉSE ............................................................................................52

Tartalomjegyzék

4

A GERGELY-HEGYI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI TERVE ......................................53

KÉRDŐÍVES ÉRTÉKELÉS.....................................................................................................54 DIAGRAMOK.....................................................................................................................60 SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS ......................................................................................................62

A DÉL-GÖMÖRI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI TERVEI ............................................63 KÉRDŐÍVES ÉRTÉKELÉS.....................................................................................................64 DIAGRAMOK.....................................................................................................................70 SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS ......................................................................................................72

A GÖNCI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI TERVE ...........................................................73 KÉRDŐÍVES ÉRTÉKELÉS.....................................................................................................74 DIAGRAMOK.....................................................................................................................80 SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS ......................................................................................................82

AZ ENCSI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI TERVE..........................................................82

ÁLTALÁNOS KÖVETKEZTETÉSEK ...........................................................................83

JAVASLAT .........................................................................................................................83 FELHASZNÁLT IRODALOM .................................................................................................84

Bevezetés

5

Bevezetés

Kedves Olvasó! Jelen tanulmányunkban megkíséreljük, hogy számszerűen is értékelhető módszert dolgozzunk ki annak vizsgálatára, mennyire sikerült komplexen, egy kistérség fejlesztési koncepcióján belül, a fejlődés különböző, de egymással összehangolt rendszert alkotó, összes fontos tényezőinek figyelembevételével a kívánatos fejlődési irányt, az annak elérését szolgáló intézkedéseket és célszerű tevékenységeket megfogalmazni. Az általunk alkalmazott módszer meghatározott kérdések alapján értékeli a koncepciókat, egyben lehetővé teheti maguknak a kérdésekben felvetett problémáknak a vizsgálatát is, azok realitása, fontossága, gyakorlatban lehetséges megjeleníthetősége stb. szempontjából. A tanulmányban felvázolt módszertan újszerűségéből adódóan tesztelést és ennek mentén finomítást, pontosítást igényel, ehhez az olvasók segítségére is szükség van. Remélhetőleg nemcsak ez a munka, de az olvasók építő gondolatai is hozzájárulnak a vidék ésszerű fejlesztéséhez. A tanulmányban többször idézünk Dr. Szakál Ferenc és Dr. Gyulai Iván cikkeiből és tanulmányaiból. Úgy gondoljuk, az általuk írt részeket felesleges átdolgozni, mert azoknál pontosabban mi sem tudnánk a kérdéses meghatározásokat megfogalmazni.

Célkitűzés

Jelen tanulmány célja többrétű. Egyrészről igyekszik felmérni a három kistérség (A gömöri, Bódva menti, gönci kistérségek) vidék- és térségfejlesztési koncepcióit, stratégiáit, másrészről szeretnénk bemutatni a vizsgálat során alkalmazott elemzési módszert. Ez az elemzési módszer reményeink szerint útmutatót nyújt azok számára, akik fejlesztési tervek fenntarthatósági elemzéseit kívánják elvégezni. A tanulmány éppen ezért három fő részre osztható. Az első rész az elemzéshez szükséges információkat mutatja be, vagyis azt az elméleti hátteret, melynek ismerete szükséges az elemzések elvégzéséhez. A második rész a vizsgálati módszer alapjait vázolja fel, a harmadik szakasz a módszer használatát mutatja be, az említett térségekből összegyűjtött fejlesztési stratégiák elemzése révén. Ez a vizsgálati módszertan remélhetőleg nem csupán a már elkészült fejlesztési tervek felmérésére lesz alkalmas, hanem egyben támpontot nyújt azok számára is, akik a jövőben hasonló koncepciók elkészítésére szánják magukat.

Irodalmi áttekintés

6


Fenntarthatósági elvek

A fenntarthatóság fogalma (Dr.Gyulai Iván, 2001) „A fenntartható fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől”. (ENSZ – Közös jövőnk jelentés, 1987) „A fenntartható fejlődés a folytonos szociális jobblét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk. A növekedés azt jelenti, hogy nagyobbak leszünk, a fejlődés pedig azt, hogy jobbak. (A növekedés az anyagi gyarapodás következtében előálló méretbeli változást, míg a fejlődés a nagyobb teljesítőképesség elérését jelenti.)”

(Herman Daly) Ha elemezzük a fenti meghatározásokat, akkor minimum négy olyan feltételt találunk, amelynek egyszerre kellene teljesülnie ahhoz, hogy a fenntarthatóság irányába haladjunk. Ez a négy szempont a következő:

• Az erőforrásokkal való fenntartható bánásmód • A erőforrások eltartóképesség szerinti használata • Az erőforrások használatából származó hasznok igazságos elosztása • A holisztikus gondolkodás, a széttagolt intézményrendszer integ-rációja

A fenntarthatóság elvei (Dr. Gyulai Iván) Amikor meghatároztuk azt a 14 elvet, amelyet a fenntartható fejlődés alapelveinek tekintünk, akkor a fenti négy szempontból indultunk ki. Ez azért fontos, mert így minden elv egy tőről fakadt, ez az egy tő pedig a fenntarthatóság fogalma. Ezért nem fordulhat elő, hogy inkonzisztencia jöjjön létre a használt elvek között, vagyis azok ellentmondjanak egymásnak.


7

1. A holisztikus megközelítés elve A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos egyik legfontosabb felismerés, hogy a problémák rendszer jellegűek, összefonódottak. Így a fejlődés és a környezet ügye is összetartozó és együtt kezelendő. Akárhonnan is közelítünk meg egy kérdést, legyen az környezetsavanyodás, sivatagosodás, éhínség, mezőgazdasági túltermelés, túlnépesedés vagy a biodiverzitás csökkenése, rendszerszemléletben gondolkodva felismerjük közvetett kapcsolataikat egymással. Ha a dolgok egymással összefüggnek, akkor nyilván minden jelenségnek van oka, sőt az ok más összefüggésben okozat, és annak is van oka. Tehát bármely probléma megoldását szeretnénk előmozdítani, mindig a végső okokat kell kutatnunk. Vajon az a környezetszennyezés oka, hogy nincs elegendő technikai ismeretünk, vagy az, hogy ez a szempont nem volt fontos a számunkra, és nem fejlesztettük az ezzel kapcsolatos ismereteinket? S ha nem volt fontos számunkra, miért nem volt az? Mert a közgazdaság nem ismeri el az externáliákat. De vajon miért nem ismeri el őket? Mert értékszemléletünk nem megfelelő, s nem becsüljük a nem anyagi javakat, pl. az egészséges környezetet. S miért nem tesszük mindezt? Mert nem erre tanítanak bennünket a szüleink, az iskola. S vajon miért nem tanítanak erre bennünket? Mert a társadalom és a döntéshozók nem tartják ezeket a dolgokat igazán fontosnak. S miért nem tartják őket fontosnak? Mert másféle érdekeket képviselnek. Milyen érdekeket? Gazdasági érdekeket. Miért? Mert ezek az érdekcsoportok így képesek igazán anyagi érdekeiket érvényesíteni. Tehát szennyezzük a környezetet, mert nincs elegendő technikai ismeretünk, mivel az a tudás nem volt a számunkra eddig fontos, mert a közgazdaság nem ismerte el az externáliákat, mivel a társadalom értékszemlélete ezt nem követelte meg, mert nem nevelik belénk gyerekkorunkban, mivel a társadalom számára nem fontos ez az ügy, mert másféle érdekek uralják a döntéshozást. Az ok-okozati lánc élvonalában tehát általában különböző helyi érdekek állnak, s csupán ezek okozataként keletkeznek azon társadalmi, gazdasági és környezeti gondok, amelyeket mi helyi problémaként, összességében pedig globális válságként élünk meg. Bármely problémára adandó válasz tehát csak az ok-okozati lánc feltárása után fogalmazható meg, s oldható meg végre eredményesen. Pl. lehet meszezni a savanyú talajt, de az okok, nevezetesen a környezetsavanyodást okozó környezeti hatások megszüntetése nélkül, tartós eredmény nem érhető el. Látszólag mindig az okozat elhárítása kerül kevesebbe. E látszat oka, hogy pl. a környezetsavanyodás árát sokan sokfelé fizetik meg, s ez nem jelentkezik egyetlen ágazat terheként. Ha mindazokat a közvetlen és közvetett károkat együtt látnánk, amelyek a környezetsavanyodás miatt keletkeznek (mezőgazdasági hozamok csökkenése, korrózió, egészségkárosodás, élőhelyek degradációja stb.), akkor nem késlekednénk a problémák okait felszámolni. Sajnálatos azonban, hogy a jelenlegi szektorszemlélet, s a közgazdasági szabályozás nem alkalmas a rendszer jellegű kihívások kezelésére. A jelenlegi környezetvédelem általában a létrejött károsodások elhárítására, mintsem megelőzésére irányul, s a fennálló környezeti


8

gondok megoldásának technikai megközelítése uralkodik. Ezért emlegetik gyakran "csővégi" megoldásként: a környezet védelméről általában a szennyezés kibocsátásának végpontján gondoskodnak, azaz pl. egy füstölgő kéményre leválasztókat helyeznek. Ez természetesen nem oldja meg a technológiai problémákat, sem az erőforrásokkal való takarékosság kérdését. A környezetvédelem hosszú távon lehet rendkívül káros, válságmélyítő is. Pl. egy kidolgozott környezetvédelmi technológia képes konzerválni egy alapjában hibás termelési folyamatot. Lehet, hogy környezetvédelmi beavatkozással képesek vagyunk csökkenteni a káros anyagok kibocsátását, de ezzel nem tettünk semmit az erőforrások kíméléséért, vagy azért, hogy a termék maga ne legyen ártalmas az emberre vagy környezetére. Rendszerszemlélettel gondolkodva tehát nem arról van szó, hogy képesek vagyunk-e technikai választ találni egy-egy létrejött jelenség megoldására, hanem arról, hogy képesek vagyunk-e az okokat feltárni, s azok ismeretében a társadalom és a természet között új kapcsolatrendszert teremteni, amely nemcsak a termelői, hanem a fogyasztói szokások felülvizsgálatát is megköveteli. A szemléleti kérdések egyik legfontosabbját a globalitás és lokalitás összehangoltsága jelenti. A rendszerben gondolkodás egyik alapvető kritériuma, hogy a helyi cselekedetek megállják helyüket globális vonatkozásban is. Számos olyan helyi intézkedés létezik, amely a tágabb környezetre vagy a jövőre hárítja a terheket. Ezt a viselkedést nevezik nimbységnek: „Csak ne az én kertem végébe!” Sajnos, a környezetvédő mozgalom egy része is ilyen nimbységből születik és marad fenn. A probléma térbeni, időbeni tologatása tipikus viselkedés és nagyon sokféle formája létezik. Közönséges formája, amikor valaki nem akarja sem a saját, sem a más hulladékát a saját biztonsága érdekében a saját környezetében tudni. Tipikus esete ennek az atomhulladék, vagy a használt akkumulátorok története. A magas aktivitású nukleáris hulladékok mindenütt veszélyt jelentenek, legyen az a tenger alá süllyesztve, kilőve a világűrbe, vagy kazettába zárva valahol a föld mélyén. Ez a példa egyaránt esete a térbeni és időbeni tologatásnak, hiszen, pl. egy lebetonozott szarkofág a jövő nemzedékeinek nemcsak fejtörést okoz majd, hanem pénzükbe is kerül, pedig nem saját bűnük, hanem apáiké. Ugyanilyen a veszélyes hulladékok "végleges" lerakása, amelyről évek múlva valakinek gondoskodnia kell. Nagyon rafinált tologatása a problémáknak a hulladékok elégetése. Tegyük fel, hogy egy hulladékfajta a hulladéktárolóban a talajt veszélyezteti. Ha elégetjük, ezzel szétszórjuk a levegőbe, onnan a víz körforgásába kerül, a talajba jut, majd az élő szervezetekben akkumulálódik. Itt a szennyezést a talaj, a levegő, a víz rendszerében tologatjuk, de nem oldjuk meg. Ahhoz, hogy ne tologassuk problémáinkat, ne máshová dugjuk el őket, el kell plántálni a "közös vagyon" szemléletet. Egy-egy rendszerrel, erőforrással való bánásmódunkban nemcsak


9

magunknak, de az egész emberiségnek felelősséggel tartozunk. A bioszféra, a természet országhatárokon kívüli fogalom. A rendszerben gondolkodás egyik alapvető kritériuma tehát, hogy a helyi tervek és végrehajtásuk megállják helyüket globális vonatkozásban is. Ugyanakkor a múlt tapasztalatai azt mutatják, hogy a csoport- vagy egyéni érdekek előtérbe helyezése csak ritkán esik egybe a nagyobb közösség érdekeivel. A tervezés szemléleti hibájaként róhatjuk fel a holisztikus megközelítés hiányát, azaz az összes szempont egyenrangú mérlegelését a tervkészítésben. Miután rendszerszemlélet hiányában a tervezés nem tud mit kezdeni az összefüggő problémákkal, ezért általában prioritásokat keres. A rövid távú gondolkodásmód fényes bizonyítéka ez, amikor azonnali cselekvési kényszerünkben igyekszünk kiválasztani azt a néhány dolgot, amelynek megoldása nélkülözhetetlennek tűnik, és amelynek kivitelezésére látunk is esélyt. Pedig már jól ismerjük azokat a történeteket, amelyek csak egy-egy szempontot, a prioritásokat vették figyelembe. A nehézipari vagy vízügyi nagyberuházásoknál nem volt prioritás sem a környezeti, sem a szociális szempont. Nyomában egyidőben összeomlott a gazdaság, elviselhetetlenné vált az emberek szociális helyzete és elszennyeződött a környezet. A környezeti válság megoldása és kezelése csak egy szemléletében megváltozott, tudatos társadalomban képzelhető el. Ez feltételezi az egész oktatási-nevelési folyamat átértékelését - céljaiban, módszereiben és tudásanyagában egyaránt. Az analitikus ismereteken, a tantárgyakra bontó tudásanyagon nyugvó iskolarendszer nem alkalmas a rendszerszemléletű, világlátó társadalom felnevelésére. Az iskola ma nem az életre készít fel, nem szemléletet ad, hanem partikuláris, tantárgyakra széttagolt, gyakorlatilag nehezen használható ismereteket nyújt. Az iskola végrehajtókat, alkalmazottakat, bérmunkásokat képez a széttagolt intézmények, szektorok számára. Az élet praktikus ismeretei, a konfliktusok kezelési módszerei, a globális ismeretek elenyésző helyet kapnak az oktatásban, nevelésben egyaránt. A környezeti válság vagy a globális válságok ismertetésére legfeljebb az iskolán kívüli nevelésben kerül sor, néhány lelkes pedagógus önszántából. Az oktatás azonban itt is a perifériális ismeretek átadásáig jut el, megismertet a válság tüneteivel, de egyetlen esetben sem jut el a problémák összefüggéseinek feltárásához, ezért a megoldás hogyanjához sem. A rendszerszemléletet igénylő ismereteknek, így az ökológiai vagy társadalmi ismereteknek nincs, és nem is lehet tantárgya. Ennek oka, hogy a részismereteket, tantárgyakat integráló multidiszciplinákról van szó, amelyek a hagyományos tantárgystruktúrában nem helyezhetők el. A probléma kezelése mégis a „feje tetejére állítva” történik: az átfogó ismereteket akarják a szaktantárgyakba integrálni, s nem a szakismereteket rendszerbe állítani a multidiszciplina esernyője alatt.


10

2. Az integrációs elv Érdemes végigfutnunk a fenntartható fejlődés gondolatának megjelenéséig vezető utat. Először a természetvédelem fogalma jelent meg, amely felismerte, hogy legalább néhány kitüntetett fajt és területet meg kell védenünk, hogy azok fennmaradjanak. Ezt követte az a felismerés, hogy ez nem lehetséges, ha szennyezzük a környezetünket, hiszen a környezetszennyezés nem ismer határokat, s bizonyára nem áll meg a védett területek határán. Lassan kialakult a környezetvédelem intézmény- és eszközrendszere. Ám hamar belátták, hogy nem elegendő a szennyező anyagok kibocsátásának mérséklése, hanem az erőforrásokkal, egész környezetünkkel is racionálisan kell gazdálkodni. Ez a felismerés szülte a környezetgazdálkodás gondolatát. Mindenki beláthatja, hogy a fogalom fejlődését egy-egy újabb tényező integrálásának kísérlete jellemzi. A klasszikus természetvédelem a védett fajokat és területeket kívánta előtérbe helyezni, a környezetvédelem a környezetet állította a gondolkodás középpontjába, a környezetgazdálkodás a környezet és a gazdaság ügyét igyekezett integrálni. Végül megjelent a fenntartható fejlődés gondolata, amely a környezet, a gazdaság és a társadalom ténylegesen létező világát integrálja magába. Nem kétséges, hogy ez az utolsó állomás az eddigi maximum, bár az integráció igazi tartalmát még kevesen értik, s még kevesebben ültetik át a gyakorlatba. Gondolkodásunkban számtalan helyen tetten érhető az integráció hiánya. Lássunk ezek közül néhányat! A fenntartható fejlődést magyarázók a fenntarthatóság területét három kör metszésfelületén határozták meg. E három kör a gazdaság, a társadalom és a környezet. Ahol ez a három kör átfedi egymást, ott érhető tetten a három nagy szféra integráltsága, azaz a fenntartható fejlődés. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az átfedési zónában egyformán figyelembe vesszük a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontokat. Ha magunk elé képzeljük és elgondolkodunk ezen az ábrán, beláthatjuk, hogy a gazdaság és a társadalom szorosan összetartozó dolgok, s minden esetben bennefoglaltatnak a környezetben. Tehát nem tükrözi híven a három szféra közötti viszonyt az egyenlő nagyságú körök felvázolása. Van ebben az okoskodásban más hiba is, amely visszatükrözi azt a felszínes, emberközpontú gondolkodást, amely a környezet és természet fogalmának félreértelmezéséhez vezetett. A mai fogalomrendszerben a természetet ma legtöbben a még megmaradt természetes élőhelyekkel azonosítják, amely benne foglaltatik az emberi környezetben, annak része. A környezet pedig az embert körülvevő környezet, amely az emberhez köthető szerveződési szinteket körülveszi. Ez a felfogás az emberközpontú gondolkodásból fakad, amely szerint az ember van a környezet középpontjában. A különböző környezetek ezért mindig valamilyen szubjektív határokkal írhatók le, annak megfelelően, hogy kinek a környezetéről van szó.


11

Ha jól meggondoljuk, ebből a zavarosságból fakad az is, hogy a környezet fogalmát nehéz operatívvá tenni, s a gyakorlati környezetvédelem torzulásokon megy át (ld. nimbység). Íme, egy példa: Egy önkormányzat közigazgatási területén lévő szennyező üzem a kérdéses önkormányzatnak vagy iparűzési adót vagy bírságot fizet. Lehetséges azonban, hogy a szomszédos települést szennyezi, aki csak elviseli a kellemetlenségeket, de nem részesül kompenzációban, mivel a környezetet ebben az esetben a közigazgatási egység határozza meg. Az integrációs elv és a holisztikus megközelítés összehangolása (Ne felejtsük el, hogy elveink csak akkor lesznek működőképesek a gyakorlatban, ha mindegyikük megfeleltethető a többinek!) azt követeli tőlünk, hogy állítsuk talpára e felborult fogalmi rendszert. Nyilvánvaló, hogy minden szubjektív környezet egyszerre több rendszerhez is tartozik, annak megfelelően, hogy milyen kérdéseket vizsgálunk. A szennyezés tekintetében egy szennyező-forrás környezete az a tér, ahol a szennyezés eliminálódik. Ugyanannak a gyárnak a környezete - a felhasznált erőforrás tekintetében - már lehet egy, az előzőtől eltérő környezet. Ha minden szempontot megvizsgálnánk, pl. egyetlen ember környezetét is nagyon nagy területre lehetne kitágítani. Gondoljuk meg, hogy pl. egy adott ország - az export és import révén - mekkora tényleges környezettel rendelkezik környezeti hatása szempontjából! Van azonban ennek a sokféle szubjektív környezetnek egy közös befogadója, az pedig maga a természet, amely az élő és élettelen világ együttes megnyilvánulási tere. Tehát szerintünk a gazdaság, társadalom és környezet közötti viszony úgy magyarázható helyesen, hogy a környezet forrása a gazdaságnak, eltartója a hozzá tartozó társadalomnak, mindhármukat pedig a természet rendszere foglalja keretbe, azaz ezek az alrendszerek a természet részei. Így kerül helyére az ember és természet között fennálló konfliktus, amely abból a hitből származik, hogy az ember nem része a természetnek. Az ember a természet része, az emberi társadalom nem a természettel szemben álló vagy különálló rendszer, hanem csakis azzal kölcsönhatásban létezik. Az embert a természettől függetlenül nem lehet életben tartani, megőrizni. Az emberi társadalom fejlesztése csak a természet megőrzésén keresztül lehetséges. A természet egyidejű használata és megőrzése az emberi létezés alapja. A legtöbb ma uralkodó ideológia figyelmen kívül hagyja a megőrzés szükségességét, s a természet használatának elsőbbségét hangsúlyozza. A fejlettséget a növekedésben, a mennyiségekben, az anyagiakban, a fogyasztásban mérő vállalkozói világszemlélet végzetesen szembeállította az embert és a természetet; ennek következményeként a természet erőforrásainak kizsákmányolása, környezetünk pusztulása olyan méreteket öltött, amely világméretben fenyegeti a földi természetet és az emberi létezést. Az integrációs elv érvényesülésének visszatükrözője a fennálló intézményrendszer. (Az intézményrendszert itt a legszélesebb értelemben


12

használjuk, amely a konkrét intézményeken kívül magában foglalja a jogi és közgazdasági szabályozást, valamint az államigazgatás rendszerét is). A mai intézményrendszerek a szektorszemléletet követik. Ehhez elegendő egy pillantást vetnünk a kormányzati struktúrára. Egy-egy szektor egy-egy érdekcsoport megjelenítője, amelyek rendre konfrontálódnak más érdekekkel. Természetesen a gazdasági érdekekkel összefonódott érdekek azok, amelyek általában elsőbbséget élveznek, a környezeti, egészségügyi, kulturális stb. érdekekkel szemben. A szektorokra való szétszakítottság okát persze nemcsak az érdekekben, de az oktatás intézményesült formájában is kereshetjük. Legtöbben azért ragaszkodnak saját területükhöz, mert csak ott érzik magukat, illetve tudásukat biztonságban. Ma egy-egy szakterület akkora ismerethalmazzal rendelkezik, hogy még azon belül is szükséges specialistákat nevelni. Ez ugyan természetes, de nem kellene, hogy okot szolgáltasson a specialisták beszűkülésére, s arra, hogy képtelenek legyenek ismereteiket elhelyezni a nagy egész rendszerében. A beszűkült tudás és szemlélet miatt fordul elő egyre gyakrabban, hogy javaslatok, tervek és intézkedések keresztezik egymást. Így pl. ugyanazon kormány hozza azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyek egyrészt tönkreteszik az embereket, másrészt igyekeznek javítani az emberek szociális helyzetét. Vagy ugyanazon szervezet oszt el támogatási forrásokat - egymást keresztező célokra, pl. olyan beruházásokra, amelyek környezeti kárai nyilvánvalóak, s amelyek felszámolására később pénzt fog költeni. Az integráltság hiányát legékesebben talán a jogrendszer bizonyítja. A nehezen megszámlálható és szektorok mentén megfogalmazódó jogszabályok kiválóan alkalmasak arra, hogy egymást keresztezzék, vagy éppen joghézagos, szabályozatlan területeket hagyjanak. Mint láthattuk, a világ változásai összekapcsolják a gazdaság, a társadalom és a környezet minden kérdését, amelyeket eddig különállónak hittünk és úgy is kezeltünk. A rendszerben létező problémákat nem lehet továbbra is széttagolt intézményrendszerrel, különálló politikákkal kezelni. Az új intézményrendszereknek már szervezeti felépítésében is biztosítaniuk kellene az integrációs elvet. Ennek megfelelően szükséges lenne az ágazati rendszer teljes lebontása, az ágazatok hatósugarának megváltoztatása, szerepének átértékelése. Feltűnő ellentmondás, hogy amikor a fenntartható fejlődés koncepciója integrált intézményrendszerekről beszél, akkor maguk a fenntartható fejlődéssel foglalkozók is szívesen követik a hagyományos szektorszemléletet. Hallhatunk fenntartható közlekedésről, iparról, gazdasági növekedésről, vagy éppen fenntartható mezőgazdaságról. Pedig világos, hogy nem lehet fenntartható mezőgazdaságról beszélni fenntartható gazdaság, társadalom nélkül, mint ahogy értelmetlen fenntartható Európáról beszélni egy fenn nem tartható világban.


13

3. A tartamosság elve A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely a jövő generációi számára is biztosít forrásokat, azaz nem más, mint az erőforrásokkal való tartamos bánásmód. Jól érzékelhető, hogy a fogyasztói társadalmak rendkívül gyors erőforrás-felhasználáson – kizsákmányoláson - keresztül érték el sikereiket, amelynek során nemcsak saját erőforrásaikat élték fel, hanem a világ erőforrásait is gyarmatosították céljaik elérése érdekében. Ezek az ún. fejlett országok éppen ezért nem lehetnek a fenntartható fejlődés zászlóvivői és mintaterületei, hiszen társadalmaik nem tűztek ki és nem valósítottak meg tartamossági célokat. Ha jól meggondoljuk, meglehetősen szerény célkitűzése a fenntartható fejlődésnek, hogy forrásokat hagyunk az utód nemzedékek számára. Szerény célkitűzés ez ahhoz képest, hogy evolúciós elődeink ehhez képest teli éléskamrát hagytak ránk, azaz inkább bővítették, mint szűkítették az erőforrások körét. Ahhoz, hogy ezt mi is megtehessük, meg kellene vizsgálnunk a tartamos gazdálkodás hogyanját. A természet rendszerének működéséből olyan tudnivalókat meríthetünk, amelyek alkalmazása megnyithatja az utat a tartamos gazdálkodás felé. A globális rendszer egyik legfontosabb jellemzője, hogy saját organizáltságának és működésének formáit hordozó alrendszerekből épül fel. Ha a társadalom - s ez filozófiai szükségszerűség- a globális rendszer alrendszere, organizáltságában és működésében hordoznia kell a globális rendszer jellemzőit. Megvizsgálva a természet és a humán gazdaság termelői és fogyasztói stratégiáit, csak különbözőségeket találunk. A különbözőségek oka a rendszerek stratégiai különbözőségében rejlik. A természetben - organizáltságából fakadóan - a hosszú távú stratégiák uralkodnak, míg a társadalomban, amely rosszul ismerte fel függőségét önmaga és a természet törvényeitől, a rövid távú stratégiák váltak uralkodóvá. A rövid távú sikerstratégiák a humán és természeti erőforrások kizsákmányolásával válnak sikeressé. A tartamosság ökológiai megalapozását tehát annak a néhány elvnek az átvétele és adaptálása jelenti, amelyek alapján a természet rendszere felépül és működik. A legalapvetőbb elvnek, amelyből a természet rendszerének működése levezethető, azt az elvet tekinthetjük, miszerint a rendszer működése struktúrájában realizálódik. Vagyis a szerkezet és a működés elválaszthatatlan, a működés az elemek együttes megnyilvánulásának eredője. Az irányítás - hiszen minden rendszert az irányítás és irányítottság egyidejűsége jellemez - tehát a rendszer részeitől származik. Egyben nyilván irányított is, hiszen minden rendszer egy másik rendszer része is, ahol ő irányított, és mint rész, részt vesz az irányításban. Az irányítás két oldal között próbál egyensúlyt tartani, annyira igyekszik megőrizni a rendszer tulajdonságait, mint amennyire igyekszik azt megváltoztatni. A megőrzés eszköze a szabályozás. A szabályozás, "szabályok állításával", megpróbálja állapotban tartani a rendszert, megőrizni annak tulajdonságait. Ezért


14

ez az irányítás konzervatív oldala. A változásokat biztosító irányítási oldal a vezérlés, amely megpróbálja új állapotba juttatni a rendszert, ezért ez az irányítás progresszív oldala. Mint látjuk, a két oldal között az irányítás próbál egyensúlyt tartani. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy próbál. Hiszen ha egy rendszerben egyensúly áll be, akkor az mozdulatlanná válik, képtelen lesz munkát végezni. Azaz, minden rendszer törekszik az egyensúly elérésére, de azt szükségszerűen nem éri el. Az egyensúlyra való törekvés teljesen természetes, ha meggondoljuk, hogy annak közelében a legkisebb a rendszer belső energiája, illetve legstabilabb a rendszer. (Ajánlatos elkerülnünk a „biológiai, ökológiai egyensúly” kifejezéseket, amelyek tartalma értelmetlen.) A rendszer kiegyensúlyozottságra való törekvését a negatív visszacsatolás biztosítja. A negatív visszacsatolás az, amely lehetetlenné teszi a rendszer egyes elemeinek mechanizációs törekvéseit, nevezetesen, hogy azok túlzott szerepre tegyenek szert a rendszerben, vagy attól elszakadjanak. A gradációra hajlamos fajok populációi a negatív visszacsatolás miatt omlanak össze. A tarra rágott lombkorona a táplálék mennyiségének fizikai korlátozottságát jelenti, s mint negatív feed-back jelenik meg. De a felszaporodó egyedszámot követik a predátorok és paraziták egyedszámai is, amelyek a negatív visszacsatolás tényezőivé válnak. A rendszerek ilyen módon ábrázolt irányítása általános, s a természetben minden így működik. Gondoljunk magára az evolúcióra! A konzervatív mozzanatot a szelekció biztosítja, ez képes korlátozni az újabb és újabb formák megjelenését. A szelekció során dől el, hogy ki az, aki egy adott környezeti feltételrendszerben képes életben maradni. Progresszív mozzanata az evolúciónak a mutáció, amikor éppen környezeti hatásra jönnek létre olyan eltérések, amelyek alapanyagot szolgáltathatnak a szelekción keresztül a fejlődéshez. Jó, hogy elérkeztünk az evolúcióhoz, hiszen ennek tartamosságát aligha vitathatjuk. S ezzel el is jutottunk odáig, hogy bebizonyítsuk, hogy a természetes rendszerek fejlődésében igenis létezik tartamosság, s ennek alapja a konzervatív és progresszív dolgok egyidejű megléte. Ha az emberi társadalmak viselkedését vizsgáljuk, akkor ebben a vonatkozásban szemünkbe tűnik, hogy az ember tagadni igyekszik az efféle kiegyensúlyozottság meglétét. A fenntartható gazdasági növekedés hite ezt látszik alátámasztani. Az ember mesterségesen próbálja az útjába kerülő negatív visszacsatolásokat kiiktatni, de mint érzékelhetjük, ez csak ideig-óráig sikerül. Ebből egyenesen következik, hogy a gazdaság nem tud tartamosan fejlődni, hiszen a folytonosan bekövetkező visszacsatolások és korrekciók csak nagyon kis fájdalmak ahhoz képest, amit annál az ostorcsapásnál kell elszenvednünk, amely a felgyülemlett és elszabadult terhek kötőfékének ostorcsapásaként jelentkezik majd. Nem szükséges sorolnom a példákat, amikor az ember megpróbálja kiktatni a negatív visszacsatolásokat. Bár nagyon bűnös gondolat, de nem tagadható, hogy ilyen a természetes szelekcióval szembehelyezkedő orvostudomány, ilyen az


15

újonnan kitalált szervezetmódosítás genetikai úton, vagy a gazdaság folytonos növekedését sarkalló intézkedések, közgazdasági és jogi szabályozók sora. Nézzük meg, hogy az ember hányféleképpen erőlködik annak érdekében, hogy kiiktassa az autóközlekedés negatív visszacsatolásait! Mindenki ismeri a közlekedés levegőminőséget befolyásoló negatív hatását és annak egészségi kockázatát, ismeri a levegőszennyezés okozta korróziós hatásokat, az élővilágra gyakorolt hatásokat, a talajsavanyodás jelenségét, az erdőpusztulást, az élőhelyi izolációt, a balesetekből származó statisztikákat stb. De mégsem gondolkodik senki azon, hogy ezek okát hogyan lehet megszüntetni, azaz hogyan lehetne elviselhetővé tenni a közlekedés mértékét, ehelyett az okozatokra próbálunk válaszokat adni, kiiktatva a negatív feed-back-et. Pl. katalizátort szerelünk az autóra, hogy csökkentsük a szennyezőanyag kibocsátást; kitaláljuk az ólommentes benzint, hogy ne legyen ólomkibocsátás; vadátjárót építünk nagy költséggel az autópálya felé, hogy ne akadályozzuk az "őzikék" mozgását; hangfogó falat építünk a lakóházak közelébe stb. De akármit is fogunk kitalálni, ezzel máshol, másféle problémát gerjesztünk, de a mobilitás kérdéseit még akkor sem oldottuk meg gyökeresen. Ezen a ponton láthatjuk, hogy elveink mennyire összefonódottak. Most már egyszerre van jelen a globális szemlélet szükségessége, az integrációs elv alkalmazása és a tartamosság parancsa. Az elmondottak alapján az is nyilvánvaló, hogy a tartamosság elve hosszú távú gondolkodást igényel tőlünk, s bizonyos dolgokban önmegtartóztatást. Önmagunk korlátozásának hiánya talán a legjelentősebb akadálya a fenntartható fejlődés megvalósulásának, hiszen az ember individualizmusa sohasem szárnyalt talán ennyire magasan. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy saját magunk egyéni érdekeinek kielégítése érdekében feláldozzuk az emberi faj jövőbeni karrierjét, s egzisztencializmusunkkal rontjuk a jövő generációk esélyeit. De vajon így van ez? Vajon így kell ennek lennie? Ha az anyagi értékeken nyugvó értékszemléletet nézzük, akkor a válasz elszomorító „igen”. Mert hiába a Bruntland-jelentés nagyszerű ígérgetése, előbb vagy utóbb tudomásul kell venni, hogy kénytelenek vagyunk szerényebbre fogni a fogyasztásunkat. Legalábbis ezt sejteti velünk az „ökológiai láblenyomat”-koncepció, amely szerint már meghaladtuk bolygónk eltartóképességét, s mindenkinek úgy kellene élnie, hogy csak a részére kimért erőforrásokat veszi igénybe. A másik lehetséges válasz, hogy nem szükséges önmagunkat sanyargatni, csak az a kérdés, mi jelent számunkra igazi értéket, és mi jelenti életünk értelmét. Az a tapasztalatom, hogy európai, amerikai embernek nem szabad ezt a kérdést feltenni, mert nem hiszi el, hogy anyagi javak nélkül létezik boldogság. Más népek számára ezek az értékek történelmükben, kultúrájukban gyökereznek, s számukra mindez természetes. Az európai, amerikai technokrata számára létezik más válasz is: ők töretlenül hisznek a tudomány és technika mindenhatóságában, s bíznak versenyképességükben az idővel szemben. Valóban el kell ismerni, hogy anyagi


16

világunk határai bőven tágíthatók a tudomány és technika új és várható eredményei kapcsán. Ez az elképzelés a jelenlegi fejlődési pálya meghosszabbítása, s bár sikere kiszámíthatatlan, mégis úgy érezzük, hogy semmi köze a fenntartható fejlődéshez. A fenntartható fejlődés ugyanis, a világ dolgainak újragondolásával szeretne forrásokat teremteni a jövő számára, azáltal, hogy másként nyúl azokhoz a forrásokhoz, amelyek rendelkezésünkre állnak.

4. A természeti erőforrások egyidejű használatának és megőrzésének elve Mivel az ember-környezet kapcsolat kölcsönösen hat a társadalomban és a természetben fennálló viszonyokra, így nyilvánvaló, hogy a humán és természeti érdekek egyensúlyának megteremtésére van szükség. E két érdekoldal szimultán történő kielégítése egyaránt megköveteli a természet használatát és megőrzését. A tartamosságot csak a természeti erőforrások egy időben történő használata és megőrzése biztosíthatja. A megőrzés és használat egyidejűsége a hagyományos szemléletben kibékíthetetlen ellentmondásnak tűnik. S valóban, a természetvédelemre, környezetvédelemre fordítandó pénzeszközöket a már megtermelt anyagi javakból kell elvenni. Ez a tény hátráltatja, hogy a társadalom egésze a környezeti gondok megoldása mellé álljon, hiszen ez esetben önmagát kell korlátoznia, anyagi javaiból kell elvennie, azaz áldozatokat kell hoznia. Látnunk kell tehát, hogy a hagyományos modellekben, keleten és nyugaton egyaránt, a válság megoldása komoly forrásokat von el a társadalom egyéb igényeinek kielégítésétől. Ebben a szisztémában tehát illúzió azt hinni, hogy kialakulnak olyan környezettudatos társadalmak, melyek egésze önként vállalja a lemondást, az anyagi javak csökkenő nívóját. Azt hiszem, hogy ezt az elvet senki sem vitatja, vitathatja. De ha megnézzük, hogyan nyúlunk ennek a kérdésnek a megoldásához, újra és újra tetten érjük a globális szemléletet, az integráltság, a tartamosság hiányát. Az egyidejűség elve nem azt igényli, hogy a fele földet tegyük félre, a másik felét fogyasszuk el, hanem azt, hogy minden forrásunkkal fenntartható módon bánjunk. Ezzel szemben a természetvédelem, amely valami kegygyakorlás a természettel szemben, félretesz néhány százalékot, s azt igyekszik eredetiségében megőrizni. Persze a világ akkor is változna, ha nem lenne ember, tehát a megőrzés, már eleve ellentmond a rendszerek természetének, lehetetlenné téve törekvésünket. Ez az ellentmondás a természetvédelemben akkor csúcsosodik ki, amikor letűnt emberi tevékenységek által kialakított tájakat próbálunk megőrizni, úgy, hogy állandó energia-befektetéssel fenntartsunk egy állapotot. A magam részéről nem sok különbséget látok a természet-átalakítás és a természetmegőrzés eme válfajai között, hiszen mindkettő állandó tevékenységet és energia-befektetést igényel az ember részéről. Az ehhez szükséges forrásokat pedig a természettől vesszük el, a már egyszer megtermelt javakból. Ha a


17

természetvédelem azt jelentené, hogy hagyjuk békén a természet félretett kis darabkáit, akkor az senkinek nem kerülne pénzébe, s főleg nem fájna a természetnek, sem itt, sem máshol. Ezzel szemben a helyzet fokozódik, s amióta kitalálták a fenntartható fejlődést, mindenki a természetvédelmi területeken szeretne fenntartható módon gazdálkodni.

5. A megelőzés és az elővigyázatosság elve Ezt a két elvet azért házasítottuk össze, mert úgy gondoljuk, ha kellőképpen elővigyázatosak vagyunk, akkor bizonyára meg is előzzük a rossz bekövetkeztét. Az elővigyázatosság elve tág értelmezésben összevág a globális megközelítés elvével, azaz a sok szempontú megfontolást igénylő döntéssel. Szűk értelemben azonban azt jelenti, hogy azért, mert nem ismerjük egy probléma minden okát, nem szabad halogatnunk annak felszámolását. Vagyis a tudományos ismeretek hiánya még nem lehet indok egy-egy szükséges intézkedés elnapolására. Nyilván mindenki ismer idevágó történeteket: a „biztos, nem is úgy van”, „majd még kiderül” alapon nem történik semmi egy-egy probléma megoldása érdekében. Elég azokra a tudományos vitákra és jelentésekre gondolni, amelyek pl. a Római Klub prognózisait követték, vagy a CFC-k hatását vetették fel az ózonréteg károsodásában. De mind a mai napig vita folyik a globális felmelegedésről és arról, hogy vajon az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását mennyivel kellene mérsékelni. Kiotóban1 sem az indokolható, sem a kívánatos csökkentést nem vállalták az érintett országok! A megelőzés elve arra vonatkozik, hogy ne akkor próbáljunk meg egy-egy problémát orvosolni, amikor az már bekövetkezett, hanem eleve kerüljük el azt. Az emberiség eddigi történelme során megszerzett ismereteit a megelőzés elvének gyakori be nem tartása mellett kamatoztatta. Nem tudhatta, hogy egy-egy találmányának alkalmazása milyen problémákat vet majd fel hosszú távon. Milyen paradox az a helyzet, hogy az ember saját jólétét igyekszik fokozni a vegyszerek alkalmazása révén, miközben azok egészségét veszélyeztetik! Nap, mint nap új kihívásokkal találkozik az emberiség, amikor szüksége lenne a megelőzés elvének alkalmazására. Legaktuálisabb példánk a géntechnológia forradalmi áttörésével kapcsolatos. A transzgenikus élőlények létrehozása, szabadba történő kihelyezése, kereskedelmi forgalmazása az emberiség kísérleti laboratóriumává alakítja bolygónkat. Akár jövendő haszonélvezői, akár vesztesei vagyunk a jövő történéseinek, a megelőzés elvét félretéve engedtünk annak a kísértésnek, hogy a nagy haszon reményében útjára bocsássuk az emberiség eddigi legnagyobb beavatkozását az életbe, annak fejlődésébe, az evolúcióba. Vajon fel tudják-e fogni tettük jelentőségét a dicsőségre áhítozó tudósok, a még több haszonra számító multinacionális cégek, s azok a döntéshozók, akik kiszabadították e szellemet a palackból?

1 Az 1998. évi Klíma Világkonferencia színhelye


18

6. Az alkalmazkodási formák megőrzésének elve Minden élőlény alapvető tulajdonsága a folyton változó környezethez való alkalmazkodás. Egy-egy faj fennmaradása alkalmazkodási képességének függvénye. Az evolúció, amely ebben az értelemben nem más, mint a folytonos környezeti változásra adott válasz, az alkalmazkodási formák hihetetlenül változatos tárházát alakította ki. A csodálatos az, hogy egyszerre számos alkalmazkodási forma alakul ki, amelyek között vannak sikeresek és dominánsak, míg mások elnyomottak, s csak vegetálnak. De a környezet változása megváltoztathatja az esélyeket. Az addig sikeresek háttérbe szorulhatnak vagy kihalhatnak, s helyüket az addig hátrányban lévők foglalhatják el. Amit fontos felfedezni ebből a történésből, hogy sohasem akkor születik meg a válasz, amikor a változás létrejön, hanem a lehetséges válaszok előre el vannak készítve, s ebből a hatalmas készletből mindig lehet választani, természetesen a legmegfelelőbbet. Hasonlóan a természethez, az emberi társadalmak is kialakították a természettel való együttélés során az alkalmazkodott kultúrák sokaságát, amelyek egy-egy megfelelő környezetben az éppen optimális válasznak tekinthetők a sikeres létezés érdekében. Sajnálatos, hogy az alkalmazkodott kultúrák ugyanolyan mértékben tűnnek el, mint a különböző fajok. Kérdezhetnénk, hogy miért lenne ez baj: ha most elpusztulnak, akkor a folyton változó környezethez nem tudnak alkalmazkodni, s a helyükbe lépő kultúra az, amely jobban tud alkalmazkodni a mai viszonyokhoz. Valóban, a kérdés jogos és nehezen megmagyarázható, ha azért kardoskodunk, hogy az ember is a természet része. Csakhogy a fentiekben a folyton változó természetes környezethez való alkalmazkodásról beszéltünk, most pedig arról van szó, hogy a helyi környezethez nem alkalmazkodott kultúra váltja fel az eddigit. Ez a felváltó kultúra lehet, hogy rövid távon sikereket fog produkálni, de hogy képes lesz-e alkalmazkodni a maga teremtette környezeti változásokhoz, az már kétséges. Sikere természetesen abban rejlik, hogy külső támogatásokat, forrásokat kap, ezáltal sikere is csak addig tartható fenn, amíg ezek a külső kapcsolatok fennállnak, és képesek a rendszert támogatni.

7. A helyi erőforrások hasznosításának elve A helyi, alkalmazkodott kultúrák, nyilván úgy érték el magas fokú idomulásukat környezetükhöz, hogy megtalálták a hozzáférhető erőforrások hasznosításának legjobb módját. A szállítási, közlekedési lehetőségek hiányában ez nyilvánvaló volt, hiszen nem élhettek külső forrásokból. Igazában a mobilizáció teremtette meg annak a lehetőségét, hogy az ember globális méretben összevegyítse a különböző kultúrákat, nyersanyagokat, energiahordozókat. Mint ahogy a mobilitás tette lehetővé azt is, hogy azok az országok, amelyek már majdnem felélték saját természeti erőforrásaikat, hozzányúljanak mások erőforrásaihoz. Ennek első formája a területi gyarmatosítás volt, majd szalonképtelenné válása után következett be a sokkal „elfogadhatóbb”, ám sokkal veszélyesebb erőforrás-gyarmatosítás, amely a tőkekihelyezés révén valósult meg.


19

A tőke kihelyezése a gyarmatosítás legszalonképesebb eszköze, hiszen a „fejlődő világ” maga is erre vágyik. Ez a stratégia hihetetlen sikereket könyvelhet el magának; végigsöpört Kelet-Ázsiától Dél-Amerikáig a föld országain, ahol a tőke és a századvég technikája hihetetlen energiákat szabadított fel az évezredeken át érintetlenül hagyott erőforrásokból. A vasfüggöny lebontása után Közép- és Kelet-Európa erőforrásai is feltárulkoznak a tőke előtt, s ezzel az egész világ erőforrás-gyarmatosítása befejeződhet. A kihelyezett tőke tehát lehetőséget ad a más erőforrásaiból való gyarapodásra. Így valósul meg a tőke kihelyezőjének ál-fejlődése, hiszen jólétét nem a saját természeti erőforrásai, hanem más területek természeti erőforrásai biztosítják. A tőke kihelyezésével együtt jár a technológiák kihelyezése is. Az ún. technológiai transzfer azonban nem mindig a legmodernebb, az új tudományos-technikai eredményeken nyugvó technológiák meghonosítását jelenti, hanem rendszerint ellenkezőleg, a máshol elutasított, túlhaladott, sokszor szennyező technológiák kihelyezésével egyenlő. A fejletlen világ olcsó területe a fejlett országok ezen manővereinek, s a fejlődés reményében hálás vállalkozó is, „segítség” azok befogadására. A tőke expanziója és a technológiák kritika nélküli átvétele együtt jár az európai termelési, és az azt fenntartó fogyasztási kultúra átvételével, amely visszavonhatatlanul kizárja egy másik út választásának lehetőségét. Az ún. civilizált világ termelési és fogyasztási kultúráinak gyors expanziója a világon, nemcsak a természeti erőforrások gyors kizsákmányolásához, hanem a humán erőforrás degradációjához is vezet. Olyan termelési tradíciók mennek tönkre, amelyeket a természettel szoros együttélésben alakított ki az evolúció, s amelyek fenntartható módon nyúltak forrásaikhoz. A „civilizált” termelési és fogyasztói mintázat szembeállította az embereket saját termelési kultúrájukkal, s a gyors sikerekkel kecsegtető folyamatok átvétele lerombolta a környezetadekvát termelési kultúrákat. Európában az európaiság, a világon a civilizáltság homogenizálja a világot, s eltérő természeti, történeti adottságokon nyugvó kultúrákat olvaszt egybe. Miért is tehát a Világbank, a Valuta Alap, az OECD és az EU sietsége Közép-Kelet-Európa megsegítésére? Ezek a mindig is idealista közép-kelet-európai országok még képesek más utat választani! Akkor van értelme a tőkét idehozni, ha az biztosan piacgazdasági körülmények közé kerül. A siker mindenki számára kecsegtető. A befektető kamatostul visszakapja pénzét, s a fogyasztói társadalom Kánaánjára vágyó országok is megérkeznek oda, ahová akartak. Az utóbbi időben úgy tűnik, hogy ez a sikeres építmény rogyadozik. Éppen a nemrég még példaként emlegetett Délkelet-Ázsia gazdasági válsága figyelmeztet arra, hogy a világgazdaság és a nemzetközi monetáris politika milyen kihívások előtt áll. Vessünk egy közelebbi pillantást erre, hogy megértsük, miért nem tartjuk üdvözítőnek a tőkekihelyezésen alapuló fejlődést, miért elfogadhatatlan a fenntarthatóság szempontjából? Azt már láttuk, hogy a kihelyezett tőke haszna a


20

befektető zsebébe vándorol, s hogy a helyi erőforrások kihasználásával megtermelt haszon máshol kamatozik. De van itt nagyobb veszély is azok számára, akik így akarják gazdasági növekedésüket fenntartani. A tőke ugyanis bármikor kivonható, ez csak elhatározás és pénzügyi tranzakció kérdése. A tőke kimenekül a válságrégiókból, ha működésének feltételei romlanak. Ha valakit az olcsó és jó munkaerő csábít a régióba, az rögtön meggondolja magát, ha ez a munkaerő nem olcsó többé, s oda fog menni, ahol olcsóbbat talál. Márpedig senki sem akar pl. Magyarországon a jelenlegi bérszínvonalon maradni. Nézzük csak Japánt! A nagy befektetések korában olcsó munkaerőből alig harminc év alatt a világ legdrágább munkaereje a japán lett. Az ország persze szépen gazdagodott, de az ott megtermelt tőkét már ilyen feltételek mellett nem érdemes otthon befektetni. Hogy mégis gyarapodni lehessen, el kell menni külföldre befektetni a pénzt, pl. az őserdők kitermelésébe, a tengerek lehalászásába stb. Beláthatjuk, ha mindenki ezt a stratégiát követi, a világ erőforrásainak gyarmatosítása hamar befejeződik, praktikusan már csak az Antarktisz van hátra. Vigasztalásul kínálkozik, hogy a Magyarországon megtermelt tőkét a magyar nagytőkések egyelőre még befektethetik – tőlünk keletebbre. Magyarország az elmúlt időszakban átélte a természetes adottságokat tagadó gazdaságszerkezet kialakításának kényszerét, s ma felismerhetné ennek eredményeit is. Ennek tudatában alig érthető, hogy a társadalom az európai termelési és fogyasztási kultúrával való azonosulást választja. Magyarország gazdaságának közelmúltja mintapéldája a helyi erőforrások alkalmazását sürgető elv tagadásának. A gazdaság szerkezete és működése nem az objektív alapoknak megfelelő, sem a humán, sem a természetes környezet adottságaival nem adekvát, hanem politikai, hatalmi, ideológiai megfontolások alapján lett kialakítva. A nem adekvát szerkezet jellemzője a külső természeti erőforrások nagyarányú igénybevétele, a történeti, környezeti tapasztalatokon nyugvó termelési-fogyasztási technológiák, szokások hiánya. A gazdaságon belül feltűnően nagy arányú a környezet- és kultúra-idegen tapasztalatok jelenléte. Miután külső erőforrásokra támaszkodott, nem tárta fel a hazai erőforrások adottságait, sőt a hazai erőforrásokra épülő termelési kultúrákat is elsorvasztotta. Ez törvényszerűen következett a nagy méretekben és gyors sikerekben bízó elképzelésekből; a nagy méretekre épülő gazdaságban minden, ami kicsi volt, terméketlennek és haszontalannak tűnt. A nagy méretek kialakítására alkalmatlan hazai energia- és nyersanyaghelyzet szükségszerűen külső források igénybevételére sarkallta a gazdaságot. Emellett viszont a hazai erőforrásokon felépülő feldolgozóipar fejlesztése teljesen lemaradt. Mindennek egyenes következménye, hogy a hagyományos struktúra összeomlása - méretei miatt – mára katasztrofális helyzetet teremtett a gazdaság és a társadalom egészében, hiszen a termékszerkezet változatossága és a feldolgozóipar híján, nincs semmi, ami képes a felgyülemlett feszültségeket levezetni. A centralizációnak és homogenizációnak nemcsak hátrányos gazdasági következményei voltak. A nagy méreteken nyugvó szocialista nagyüzem-


21

elképzelések területi centralizációt eredményeztekk, s minden segéd struktúrát is ehhez igazítottak. Megszabták a településszerkezetet, a közlekedést, a kultúrát és az oktatást, az építőipari kapacitások lekötöttségét és a foglalkoztatáspolitikát egyaránt. Ennek következtében Magyarországon egy teljesen egészségtelen településszerkezet jött létre. A sokat hangoztatott decentralizáció pedig fordított logikát követett, nem a nagyobb egységek lebontását kisebb egységek felé, hanem a kis egységek centrumok köré vonását jelentette. Ez a magyar "szisztematizálás" eltüntette a tanyákat és aprófalvakat, községek sorának fejlődését akadályozta meg. Egy sajátosan magyar településszerkezet alapegységei, velük együtt termelési és közösségi kultúrák tűntek el vagy váltak működésképtelenné. A végső soron centralizált szerkezet közvetett úton is hatott a hagyományos településszerkezet elszegényedésére. A centrumok elvonták a lakosságot és a munkaerőt egyaránt, százezreket kényszerítve napi ingázásra. Az új centrumokban gyors egymásutánban születő foglalkoztatási lehetőségek, amelyek egymás növekedését feltételezték, a lakosság létszámának robbanásszerű gyarapodásához vezettek. A növekedés gyors kielégítésének szükséglete nem teremthetett meg egy átgondolt, ember- és környezetbarát településkoncepciót. Az iparterületeket körbenőtték a lakónegyedek, s a túlzsúfolt, egészségtelen környezet nem szolgálta tovább a minőségi létezést. Egyre több útra, egyre több közlekedési eszközre volt szükség, a közlekedés üteme mégis lassult, a környezetszennyezés nőtt, az élet egyre nehezebbé vált. Hogy csökkenjen a város terhelése, az ipari üzemeket ki kellett telepíteni. Elindul az ipar decentralizációja. A kitelepített ipar viszont nem vonzotta magával vidékre a korábbi foglalkoztatottakat, azok a városban maradtak. A centrumban végül is csak a központ szerkezetének kiszolgálásán fáradoznak az emberek, a primer termelői tevékenység megszűnik, helyét teljesen átveszi a szolgáltatás. A centrumot ettől kezdve annak perifériája, a vidék tartja el, ahol a primer termelői tevékenység folyik. Ez a jelenség a vidék mind a mai napig tartó gyarmatosítását és kizsákmányolását jelenti, hiszen az össztársadalmi szinten megtermelődő javak újraelosztása során, a fejlesztési elképzelések a centrumokat helyezik előtérbe. A végbement centralizációnak tehát végső soron komoly ökológiai következményei voltak azáltal, hogy egy kis hatékonyságú, energiafaló, forrás-apasztó szerkezet jött létre. De a közvetlen környezeti károk is hatványozottan jelentkeztek. A centrumok mentén kialakuló városi-ipari agglomerációk nagy koncentrációjú környezetszennyezést jelentettek, s ennek megfelelő mértékű volt az egészségkárosodás is. A mezőgazdasági termékszerkezetet a keleti „piac” igényeinek megfelelően alakították ki. Ennek fő jellemzői a szűk termékspektrum és a nagy volumen. A mezőgazdaság - most már visszasírt - támogatásával könnyen el lehetett érni, hogy a megkívánt termékek tömegtermelése folyjon. Ez sok esetben minden agro-ökológiai megfontolást nélkülözött, s egy rendszeridegen termelési szerkezet kialakításához vezetett. A nagyüzemi méretek kialakítása, a monokultúrák, az


22

ökológiai feltételek megerőszakolása, a túlzott kemikália- és műtrágya-felhasználás a fenntarthatatlanság irányába terelte a mezőgazdaságot. A rendszerváltoztatás első éveiben a szocialista nagyipar és mezőgazdaság összeomlása átmeneti javulást eredményezett a környezet állapotában, majd a stabilizálódó és piacgazdaság irányába mutató gazdaság lehetővé tette a tőkebeáramlást, s a gazdasági növekedés megindulásával újra nőtt az erőforrásokra és a környezetre nehezedő terhelés. A tőkekihelyezés egyik alapvető tulajdonsága, hogy a befektető kénye-kedve szerint történik, hiszen a fogadó ország – a fejlődés reményében - széles kaput tár a tőke előtt: ahogy politikusaink fogalmaznak, „becsalogatjuk a tőkét”. Ez a szélesre tárt kapu általában puha korlátokat jelent a befektető számára, különben nem jönne ide. Az is nyilvánvaló, hogy a tőke a kevésbé kockázatos irányba vonul, és nem fog olyan befektetésekbe, amelyek nem hoznak busás hasznot. Ezért is figyelhető meg, hogy elsősorban a korábban elmaradott, szolgáltatói szférában történtek nagy befektetések, s a sok környezeti adóssággal sújtott nehéziparban csak akkor, ha a környezeti adósságokat nem kellett átvállalni. Ezt az állam vállalta magára, s az állampolgárok adójából igyekszik majd megoldani azokat a problémákat, amelyeket bizonyos érdekcsoportok terheltek és terhelnek ránk. Ha nekik kellene mindezeket megfizetni, nyilván nem fektetnének bele pénzeket. Ha az utas-lobby fizetné meg a közlekedés okozta társadalmi károkat, bizonyára nem találnánk egyetlen befektetőt sem. Érdemes megfigyelni, hogy milyen nagy az érdeklődés a szolgáltatások, pl. a közművek iránt. Már nincs olyan jelentősebb, értsd fizetőképes település, amelyet ne környékeztek volna meg jobbnál jobb ajánlatokkal a hulladéklerakást, szennyvízkezelést illetően. S a legtöbb önkormányzat meg is szabadult ettől a kötelességtől, áthárítván polgáraira azokat a terheket, amelyek a tőkebefektető nyereség iránti vágyából fakadnak majd. Az Európai Unió integrációs törekvései kapcsán már most jól látható, hogy a tervezett alapok az elmaradott infrastruktúrán kívánnak majd segíteni, azaz valójában így adnak - közpénzen - segítséget saját befektetőiknek, beruházóiknak meglévő kapacitásaik kihasználása érdekében. Nem vitás, hogy az ISPA célkitűzéseinek semmi köze sincs a fenntarthatósághoz, hiszen még a környezetvédelmi beruházások esetében is bizonytalan, hogy nem ellentétesek-e a fenntarthatóság elveivel. Az viszont bizonyos, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztése szemben halad a fenntarthatósági célkitűzésekkel. A másik probléma a tőkeallokációval kapcsolatban az erőforrások korlátozott rendelkezésre állásában rejlik. A helyi lakosság nem képes saját erőforrásaival rendelkezni, hiszen nincs tőkéje. Ennek hiányában bérmunkás lesz, s bár erre az időre életminősége kétségkívül javul, nem válik tőketulajdonossá, nem tesz szert fejlesztési forrásokra, de ha tenne is, nem tudná kihasználni, hiszen a potenciálokat már más használja vagy kihasználta. Nagy baj az is, hogy a tőkebefektetőnek nincs identitása a helyi értékekhez, tájhoz, környezethez, kultúrához, emberekhez. A hivatalosok, a befektetni vágyók ostoba akadékoskodókat látnak néhány helyi ember ellenállásában, amikor értékeikre


23

hivatkozva nem szeretnék környezetükben látni egyik vagy másik fejlesztést. Milyen ostobák, maguknak akarnak rosszat! Sajnos azonban, az identitás hiánya visszatükröződik a befektetők környezettel való bánásmódjában, hiszen számukra nem több mint egy erőforrás, amely a magánprofitot gyarapíthatja. A külső tőkétől való függőségünket fokozhatja a jelenlegi politika azon szándéka, amely a szerkezetében duális gazdaságot szeretné integrálni. A magyar gazdaság két szempontból is duális: Kettészakadt földrajzi értelemben a térségi fejlettség szempontjából, szerkezetében pedig a multinacionális nagyvállalatok többségi jelenléte mellett elkülönül a magyar kis- és középvállalatok sora. Az integráció lehetséges eszköze a magyar kis- és középvállalkozások beszállítói tevékenységének kiterjesztése. A javaslat a függőségi helyzetet fokozza. Mi jobb nekünk? Egy szerkezetében és területileg is „duális” gazdaság, vagy egy integrált gazdaság? Ha független a magyar kis és közepes gazdaság, akkor nincs kitéve az elvándorlással, tőkekivonással járó veszélyeknek, mert a saját lábán áll, nem függ a nagyvállalati körtől. Ha összemossuk a kettőt, sérülékennyé tesszük a kis és közepes vállalatokat is. Magyarul, jobb a több lábon állás! A területi dualitás is jelentős dilemmát okoz, hasonlóan az előzőekhez. Ha a keleti országrész lassabban, önerejéből, szervesen fejlődik, az idővel előnyére válhat, különösen egy nagyobb kivonulás esetén, ami kockáztatja a nyugati országrész fejlettségét. A legjelentősebb kérdésnek, a mai fejlődési dinamika fenntartásának szempontjából az alacsonyan tartott béreket tekintjük. Ez az, ami leginkább sebezheti a tőkeallokációra alapozott fejlődést. Itt hamarosan kettős szorításba kerülünk, illetve már abban vagyunk. Az egyik az EU-integrációból vezethető le, amelynek bekövetkezte után nem tarthatjuk ennyire alacsonyan a béreket. De mint tudjuk, ez az egyik vonzereje a külföldi jelenlétnek. A harapófogó másik szára a versenyképesség javítása, ahol a költségek csökkentésével kell állni a versenyt, ráadásul az egész világgal szemben, pl. a feltörekvő piacokkal szemben is. Ez nem engedné meg a bérköltségek növelését, hiszen mindenütt azt látjuk, hogy abból inkább faragni szeretne a menedzsment, hogy eleget tegyen a tulajdonosok hatékonysági elvárásainak. Van-e a költségcsökkentésnek kimutatható tartaléka a külföldi tulajdonú nagyvállalatok termékei esetében? Ti. ha nincs, akkor az egyedüli meghatározó, a bérköltség. Rendkívül zavaró az is, hogy az új, kisebb-nagyobb beruházások környezeti szempontból még mindig puha korlátok között születnek meg. A környezeti hatásvizsgálatok olyan kötelezettségek, amelyek nem jelentik a beruházás megakadályozását, legtöbb esetben csupán adminisztratív formaságok. Nem igazán tudjuk, hogy az a sok, kisebb-nagyobb üzlet, ami az elmúlt években létrejött, hogyan fogja környezetünket, életünket befolyásolni. Nyugtalanítóak a hulladék-üzletek, amelyek sok esetben nem a hulladék megfelelő kezelését, hanem az arra szerveződött érdekeltségek anyagi gyarapodását szolgálják. Számos behozott termék fogyasztása és használata, megfelelő környezeti minősítés hiányában, egészségi és környezeti kockázatokkal járhat.


24

A szolgáltatói szféra erőteljes növekedése, a kereskedelmi kapcsolatok számának meghatványozódása, a szállítás és a közlekedés növekedésének irányába hatott és hat. Ezek, és Magyarország tranzit helyzete együttesen jelentik a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének indokait. A még megmaradt természetközeli környezetre talán ez jelentheti a legnagyobb veszélyt a közeljövőben, hiszen ezek a létesítmények területeket foglalnak el, környezetszennyezést okoznak, rombolják az ökológiai hálózatot, közvetve és közvetlenül beavatkoznak a természetes életközösségekbe. Sajnálattal tapasztalhatjuk azt is, hogy a városfejlesztésben és a kommunális ellátásban sem a fenntarthatóság irányába mutató megoldások születnek. A hulladékgazdálkodást nem a hulladékok mennyiségi csökkentésének szándéka irányítja, hanem a környezetileg vitatható, üzleti szemléletű megoldások. Az ivóvízellátás bővülése nem járt együtt az ivóvízbázisok sürgető védelmével, s a szennyvízkezelés sem fejlődött ezzel szinkronban. A dráguló tömegközlekedés a korábbi helyes tömegközlekedési szokásokat megváltoztatja, s bővül az egyéni közlekedési eszközök használata. Negatív tendenciaként éljük meg a társadalom környezettudatának igen lassú fejlődését, azt, hogy a politikai és makrogazdasági döntéseknek még mindig nincsenek környezeti szempontjai. Sem a társadalom elszegényedő, sem annak gazdagodó rétegei nem tekintik a környezet ügyét a fejlődéssel, sorsukkal összekapcsoltnak. Összességében megállapítható, hogy a jelen „fejlődési” tendenciái távolodóban vannak a fenntartható társadalom megvalósításától. A fogyasztás növelése a gazdasági növekedés eszköze, ahol a környezet és az erőforrások értéke nem játszhatnak meghatározó szerepet a piac kialakításában. Ezért kell fenntartani azt az árrendszert, amely nem tükrözi vissza a materiális javakon kívül eső értékeket, s amely a környezeti értékek degradációjának időben hatványozódó árát a jövőre hárítja.

8. A környezetadekvát hasznosítás elve Általánosan elterjedt gyakorlat, hogy ha egy ökológiai rendszer nem alkalmas valamely vágyunk kielégítésére, akkor azt alkalmassá tesszük arra. Ha valami túl száraz, öntözzük, ha valami túl nedves, azt lecsapoljuk, ha nincs energia, odavisszük stb. Ilyenkor a természetes környezetet alakítják át a kívánalomnak megfelelően, és próbálják a kívánt állapotban tartani. Ez persze csak állandó energia-befektetéssel lehetséges, hiszen a rendszer vissza akar térni a természetes feltételek által diktált állapothoz. Véleményünk szerint az a legnagyobb energiapazarlás, ha valaki a természetes feltételek ellenére próbál egy rendszert a kívánt állapotban tartani, ahelyett, hogy megtalálná annak optimális használatát. Példaként érdemes szembeállítani a fokgazdálkodást az árterületek meliorációjával. A fokgazdálkodás az ökológiai körülmények által kínált lehetőségekre épült, és nagyon differenciáltan használta ki a különböző


25

mikroszinteket a termelés számára. Amit víz borított, azt vízzel fedetten használta, ami időlegesen vizes volt, ott a vízjárásnak megfelelően gazdálkodott, amit a víz elkerült, oda pedig felépítette lakóhelyét. Vagyis az ember alkalmazkodott a vízjáráshoz, s nem a vízjárást próbálta magához igazítani. Az első ugyanis tőle függ, a második nem. Ezzel szemben a nedves területek lecsapolása állandó vízmentesítést igényel, állandó pénz-, energia- és munkabefektetést, miközben eredményessége kétséges, hatékonysága alacsony. Észre kell vennünk még egy nagyon fontos különbséget. A fokgazdálkodás egy alkalmazkodott kultúra, teli van a környezetre vonatkozó ismerettel, állandó gondolkodással jellemezhető tevékenység. A melioráció eltünteti a mikroszinteket, az ökológiai különbségeket, sematizálja a rendszert és ennek megfelelően a vele való bánásmódot. Csökken az ismerettartalom, előírások szerint folyik a tevékenység, nem igényli a folytonos gondolkodást és innovációt. Tehát maga a kultúra szegényedik el, ahogy a körülöttünk lévő világ változatossága csökken. A hazai mezőgazdaság történeti elemzése ékes példákat szolgáltat arra az esetre, ha a gazdaság figyelmen kívül hagyja természeti alapjait, s nem a környezeti adottságoknak, hanem a szabályozóknak engedelmeskedik. A magyar mezőgazdaság struktúráját és termékszerkezetét a mai napig nem a környezeti adottságok, hanem az agrárprotekcionizmus preferenciái szabták és szabják meg. Ezek a preferenciák egy adottságában változatos rendszert homogenizáltak, s a gazdálkodót rákényszeríttették, hogy kis hatékonysággal és nagy ráfordításokkal kövesse a preferált termékszerkezetet. A központi szabályozás az egyféleséget kényszeríttette a gazdálkodóra. Ennek következtében egy adott rendszert az elvárások szerint kell átalakítani. Pl. egy gabonatermelésre alkalmatlan földet alkalmassá kell tenni a gabonatermelésre, hiszen a központi szabályozás ezt preferálja. A szabályozás a támogatásokon keresztül érvényesíti akaratát, s mivel a gabonatermesztést kedvezményezi az állattartással szemben, így azokat a rendszereket is alkalmassá kell tenni a gabonatermesztésre, amelyek pl. az állattenyésztésre lennének alkalmasak. Az átalakított rendszerek fenntartása és maga az átalakítás is energiaigényes, a fenntartás állandó pótlólagos beavatkozásokat, új és új ráfordításokat követel. Vagyis nem a gazdálkodás igazodott a környezeti adottságokhoz, hanem a környezetet alakították a kívánalmaknak megfelelően. Természetesen így, sem hatékonyan gazdálkodni, sem a természeti környezetet megóvni nem lehet. A fenntartható mezőgazdaság másik gátja a környezetadekvát termesztési technológiák hiánya. Mivel Magyarország területe jobbára sík vidék, ezért a termesztési technológiák, gépek, berendezések stb., ehhez az adottsághoz igazodtak. A kisebb, de nem elenyésző dombvidéki terület adekvát termelési technológiája nem alakult ki, ugyanazok a nehézgépek állnak ott is rendelkezésre, mint az Alföldön. A fenntartható gazdaság megalapozásához tehát a legfontosabb elv, hogy minden környezeti rendszernek meg kell találni az adekvát hasznosítását, az ahhoz tartozó termékszerkezetet és technológiát. Ahol nem lehet a jelenlegi ismeretekkel


26

hatékonyan gazdálkodni, ott társadalmilag és ökológiailag leghasznosabb a természetes vagy természetközeli állapot biztosítása.

9. A stabilitás és a sokféleség megőrzésének az elve A sokféleség és a stabilitás összefüggése kézenfekvő. Minél több elem van egy rendszerben, az annál stabilabb. A sokféle elem sokféle kapcsolatot és szerveződést feltételez a rendszeren belül, feltételezi a viszonyok bonyolult alakítását. Az ilyen rendszert nehezebb kiborítani stabilitásából, hiszen ha egy-egy része sérül is, még mindig számos elem áll rendelkezésre, hogy megfeleljen a körülmények változásának. Emlékezzünk arra, hogy minden rendszer legfőbb tulajdonsága a környezethez való alkalmazkodás! A sok elemből álló rendszer alkalmazkodási képessége nyilván azért jobb, mert a változás megválaszolására nagyobb készletek állnak rendelkezésre. Talán egyszerűbb megérteni ezt a gazdaság példáján keresztül. A változatos szerkezetű, nagy termékdiverzitást felvonultató gazdaság sokkal stabilabb, mint a kevesebb terméket előállító. Ha ugyanis a piaci igények változnak, néhány termék kereslete csökkenhet, de még mindig marad számos, amely iránt a kereslet fennmarad. Az a gazda, aki földjén csak kukoricát ültet, egy aszályos évben elveszítheti egész évi munkájának ellenértékét. Aki csak burgonyát ültet, elveszítheti hasznát azáltal is, hogy túl jó volt a burgonyatermés, s ezért alacsony a burgonya ára. Látni kell, hogy minden ilyen esetben két dolog konfrontálódik. Az egyik a stabilitásra való törekvés, a másik a produkció. Nyilván egyszerű nagy táblaméreten, ugyannak a technológiának a használatával gazdálkodni, és csak egy termék eladásával foglalkozni. Lehet, hogy ez bejön és jól járunk, de az is lehet, hogy nem. Ha a rendszerek szintjén vizsgáljuk a stabilitás és produkció kérdését, akkor a stabilitás érdekében nyilván az összes részrendszernek változatosnak kell lennie, s közöttük lehetnek kis és nagy nettó produkciójú rendszerek egyaránt. A természetes klimax társulások stabilak és kis nettó produkciójuk van, a pionírtársulások kevéssé stabilak és nagy a nettó produkciójuk. Ha a búzatáblát ilyen pionír rendszernek tekintjük, akkor érthető, hogy az ember a nagy nettó produkciójú rendszereket akarja fenntartani, hiszen ebből tud elvenni a legtöbbet egy időben. Ha az összes élőhelyet nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy a stabilitás megőrzése érdekében minél több élőhelytípust, minél nagyobb területen kell megőriznünk; ha a produkciót nézzük, akkor pedig azt mondhatjuk, hogy minél több pionír rendszerre van szükségünk. Ha ezt megfeleltetjük a természet egyidejű megőrzésének és használatának elvével, akkor optimalizálni kell a rendszerünket, hogy kellően produktív, de még elegendően stabil rendszerben éljünk. Ha végiggondoljuk, hogy termelési rendszereink mennyire szegényesek, akkor belátjuk azt is, miért élünk instabil rendszerben. A mezőgazdaság területén alig néhány tucat fajt használunk fel a hihetetlenül gazdag faji diverzitásból. Még ha


27

földi viszonylatban nézzük is, akkor is csekély számú használatba vont fajt állíthatunk szembe a kétmilliónál bizonyára több, Földön élő fajjal. Tovább romlik a kép, ha azt nézzük, hogy a kevés felhasznált faj megoszlása milyen. Pl. Magyarországon két faj, a búza és kukorica foglalja el az ország összterületének több, mint 20 %-át. A lehetséges kiút a hasznosításba vont fajok számának növelése. Ez jó a gazdaságnak, mert nő a stabilitása, s jó a biológiai sokféleségnek is, mert az ember érdekeltté válik a hasznosításba vont fajok megőrzésében. Minél több fajt vonunk be a hasznosításba, annál több fajt őrzünk meg, s annál inkább csökken a monokultúrák aránya. A sokféleség társadalmi vonatkozása a kulturális diverzitás. Minden olyan törekvés, amely megszüntet vagy erőszakosan beolvaszt kultúrákat, megpróbál egyformaságot teremteni, elszegényíti az emberiséget és a jövőt. A különböző kultúrák sokfélesége, a természetes rendszerek sokfélesége, az élőlények sokfélesége, a nézetek és vélemények sokfélesége mind-mind egy kiegyensúlyozott, távlatokban is fennálló fejlődés lehetőségét biztosítják.

10. A nem anyagi értékek hasznának elve Létezésünk minőségét az anyagi és anyagiakban nem mérhető javak egyaránt meghatározzák. Ma olyan világban élünk, ahol legfontosabb értékmérő a pénz, az anyagi javak biztonsága. Az emberek törekvéseit ez az értékrend határozza meg. Mégis egyre szegényebbek vagyunk, hiányoznak életünkből azok az értékek, amelyektől az anyagi világ képzete megfosztott bennünket. Hiányzik vagy leértékelődött a kölcsönösség érzése, a szeretet, a béke megléte, az egészség megbecsülése, a természetes környezet tisztelete. Újra értékeink szintjére kell tehát emelni a békét, a kölcsönösséget, az egyenjogúságot, a szeretetet, a tudást, az egészséget, a tiszta és esztétikus természeti környezetet, amelyek megléte előfeltétel az egyének és a társadalom anyagi gazdagságához. A természeti erőforrások biztonsága, a környezet teljesítő képességének megőrzése, az iható víz, a tiszta levegő, a szennyezésmentes környezet, a táj esztétikuma: mind-mind létezésünkhöz szükséges, pénzben nem kifejezhető értékek. Vannak más, szintén pénzben nem kifejezett értékek is, amelyek sokkal szorosabban köthetők gazdasági sikereinkhez, mint az előbb felsoroltak, és amelyekért szintén nem fizet senki. A közgazdaságtan ugyan a termelési tényezők között, a munka és a tőke mellett a természeti erőforrásokat is számon tartja, de azokat általában, mint korlátlanul rendelkezésre álló, szabad javakat kezeli. Ha kimegyek a piacra és megveszek valamit, szinte sohasem gondolkodom rajta, hogy miért is kerül annyiba. Most éppen egy kiló burgonyát vettem és azon gondolkodom, miért került 50 forintba. Először az ÁFA jutott az eszembe, majd a termelő haszna, a befektetett költségek, a vetőburgonya, a műtrágya, a növényvédő szerek és a munkadíjak, illetve az ezek után is fizetett adók. Fizettem-e vajon az


28

erőforrások, pl. a föld értékéért, fizettem-e a műtrágyával, a növényvédő szerekkel okozott környezeti károkért és megfizettem-e azt a helyet, amelyet a természettől vettek el, amely így monokultúra és nem életközösség? Nyilván mindezekért nem fizettem, és nem fizettünk sohasem. Az erőforrásoknak tehát nem fizetjük meg a teljes értékét. Az ár az erőforrás teljes értéke nélkül képződik, így nem keletkezik anyagi eszköz az erőforrások fenntartására. Kinek és miből kellene megfizetni az erőforrások fenntartását? Az állam számtalan módon veszi ki zsebünkből a pénzt: adók, díjak, újabb és újabb jogcímek látnak napvilágot. Ezeknek az elosztása során azonban egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés jut az erőforrások megőrzésére. A kérdés tehát kettős: Újabb jogcímet kell-e keríteni újabb adók kivetésére, avagy a meglévő állami bevételeket kell úgy elosztani, hogy azokból e feladatokra is elegendő jusson?

11. Az eltartóképesség szerinti használat "A Föld ki tudja elégíteni mindenki igényét, de nem tudja kielégíteni mindenki kapzsiságát". Nyilvánvaló, hogy a bioszféra eltartóképessége egy adott tudományos-technikai színvonalon megszabja az eltartható egyedek számát. Ennek az összefüggésnek mindhárom eleme kölcsönhatásban van egymással. A nem megfelelő egyedszám meghaladhatja a tűrőképességet, s ez esetben akár a tudományos-technikai színvonal növelése esetén is csökken az eltartóképesség. Ez kezdetben bizonyos egyedcsoportok életkörülményeinek leromlásával, majd az egyedszám csökkenésével járhat. Az összefüggés azonban más megvilágításban rámutat arra, hogy ha a tudományos-technikai színvonal növekszik s a népesség nagysága nem változik, akkor a tűrőképesség figyelembevételével a népesség életszínvonala javítható. Az eltartóképesség azt mutatja meg számunkra, hogy egy adott környezeti rendszer, adott használat mellett, hány egyedet képes eltartani. Az eltartóképesség olyan általános természeti törvény, amely az emberi népességre ugyanúgy vonatkozik, mint bármely más élőlények közösségére. Így tehát feltehetjük azt a kérdést, hogy a bioszféra hány embert képest eltartani? Úgy tűnik, annyit mindenképpen, amennyi ma él a földön. Biztos ez? Nem! A fogyasztás növekedése származhat abból is, hogy nő a népesség, de abból is, hogy adott népesség többet fogyaszt; akkor fenntartható módon addig növelhetjük a fogyasztásunkat, amíg el nem érjük az adott rendszer eltartóképességét. Ha ezt elértük, akkor még jó darabig növekedhetünk tovább, csak ilyenkor már a rendszer tartalékait fogyasztjuk. Ezt azért tehetjük meg, mert a források egy időben állnak a rendelkezésünkre. Egy idő után azonban, miután a rendszert kimerítjük, csökkenni fog annak eltartóképessége, s miután mi is elfogyasztottuk az egy időben rendelkezésre álló forrásokat, népességünk összeomlik, s átmenetileg az aktuális eltartóképesség szintje alá fog csökkenni.


29

Szemléletesen írja le e történést Garett Hardin tanulmánya 1968-ban, aki a „közlegelő tragédiájának” nevezi az eltartóképesség feletti használatot. Adott egy faluban egy legelő, ahol tíz gazda tíz tehenet legeltet. Mindegyik tehén 1000 fontot nyom. Az egyik gazda azonban szeretné hasznát megduplázni, és még egy tehenet kicsap a legelőre. A fű így 11 marha között oszlik meg, ennek megfelelően egyenkénti súlyuk 900 fontra csökken, miközben összsúlyuk változatlan. A gazda, aki kicsapta a tehenet, 800 fontot nyert az ügyleten, a többiek 100 - 100 fontot vesztenek. Igen ám, de a többi gazda megirigyelte eme gazdát, ők is szeretnének még egy-egy tehenet kicsapni a legelőre. Ha négyen teszik ezt meg, akkor még nekik több hasznuk van a két-két állatukból, mint az egyből, mert 200 fontot nyernek, az eredeti 1000-hez képest. Ehhez még az is kell, hogy a többi hat gazda ne kifogásolja saját veszteségeit, és ne akarjon ő is újabb marhát kihelyezni a legelőre. Ha viszont öten teszik ezt meg, akkor már egyiküknek sincs haszna, csak a többi ötnek van vesztesége. Ha azok is szeretnék a veszteségüket csökkenteni, úgy döntenek, hogy nem hagyják magukat, és újabb marhákat helyeznek ki. A 20 tehénnél a két tehenes gazdák teheneinek együttes súlya már nulla lenne, a második tehenet beengedő gazda jövedelme az eredeti állapothoz képest pedig -1000 font. Ha tehát minden gazda, felbátorodván az első gazda nyereségén újabb tehenet hajt ki a közlegelőre, a legelő is és a marhák is elpusztulnak, s a történet minden gazda számára 100 %-os veszteséggel zárul.

12. A körfolyamatokban történő összekapcsoltság elve Az anyag áramoltatásának ciklusossága a globális rendszer egészében és alrendszereiben is érvényesül. A termelői, fogyasztói és lebontói folyamatok a rendszer elemeinek összekapcsoltságán keresztül, helyi és globális szintű biogeokémiai ciklusokba áramlanak. Ehhez képest a humán gazdaságot jobbára lineáris termelői és fogyasztói kapcsolatok jellemzik. A linearitás miatt alacsony a hatékonyság, nagy az energiaveszteség, sok a termelési hulladék. A rendszerből szinte teljesen hiányzik a lebontási fázis, ezért a termelési hulladék nem hasznosul az újabb termelési folyamatban, hanem szemétté válik. Mivel a lebontási fázis hiányzik, lehetetlen a bevont erőforrások fejlesztése, de egyszerű fenntartható használatuk sem tud megvalósulni. Ezzel szemben a teljes termelői, fogyasztási, lebontási ciklus fejleszti bevont erőforrásait, pl. a termelés fölöslege a biogeokémiai ciklusokban fosszilizálódik. Az ember azt a meglévő lehetőséget sem használja ki, hogy a természetes rendszer lebontási ciklusaihoz illessze termelési hulladékait. Ez lehetetlenné válik a hulladékok megsemmisítésével, illetve a természetidegen anyagok termelésével.

13. A szubszidiaritás elve A szubszidiaritás elve azt jelenti, hogy a döntéseket azon a szinten kell meghozni, ahol a döntési kompetencia a legindokolhatóbb, azaz, azok a közösségek hozzanak döntést, akiket az érinteni fog. Más összefüggésben is láttuk, hogy a


30

fenntarthatóság talán legfontosabb jelzője a "helyi". Hangsúlyoztuk a helyi erőforrások használatának szükségességét, a helyi ökológiai viszonyokhoz igazodó gazdálkodási módokat, a helyi, alkalmazkodott kultúrák megőrzését, s ezekkel összefüggésben kiemelkedő jelentősége van a helyi döntéseknek. Szeretnénk ugyanakkor figyelmeztetni, hogy a szubszidiaritás elvének gyakorlása nem jelenti automatikusan a jó, a fenntarthatóság irányába ható döntéseket. Ha a közösség nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek alkalmassá teszik a többi elv fontosságának felismerésére és alkalmazására, akkor a helyi döntések csak fokozni fogják a gondokat. A szubszidiaritás elvének érvényesüléséhez szükség van a központi hatalom oldására, az egészséges és ép környezethez való jog biztosítására, a helyi ismeretek fokozására, a helyi közélet demokratizálására, a környezeti szemlélet és tudatosság kialakítására. A fenntartható társadalmi és gazdasági struktúra alapelveit a fenntartható fejlődés ökológiai alapja szolgáltatja. A társadalom a teljes jogú egyénből és azok közösségeiből építkezik rendszerré. Az egyén érdekeinek megvalósulása a közösségen keresztül ütközik vagy azonosul más egyének vagy közösségek érdekeivel, s a különböző érdekek szelekcióját a kölcsönösség adja. A kölcsönös nagylelkűség, a közösségi érzés újraéledése ebben a szerkezetben nem a közösség kötelező diktátuma, hanem az egyén egzisztenciális létének kiteljesedési lehetősége. A mindenkire kötelező parancsokat osztogató, monolit hatalmi struktúrával szemben, amely a kölcsönösség elszegényedéséhez, az egyéni és csoportérdekek kialakulásához vezetett, az új szerkezetben az egyén vágyai válnak a közösség szervező erőivé, amelyek egy decentralizált irányítási rendszerben intézik saját ügyeiket. A döntés áthelyeződik a döntés közvetlen hatásfelületére, csökken a központi felelősség és a sematizálásból adódó tévedési lehetőség. Nő a szabadságérzet és a tényleges beleszólás a közösség sorsának intézésébe. A helyi irányítási rendszerek jobb működési folyamata a helyi viszonyok reálisabb helyzetismeretén és helyzetelemzésén alapul. A döntési folyamatot a helyzetelemzés, az alternatívák megfogalmazása és kidolgozása, valamint az érdekegyeztetés vezeti be. A döntés és a döntési folyamat minden egyes fázisának szempontja a nagyobb struktúrák felé való érdekegyeztetés, a fenntartható fejlődés elveinek szem előtt tartása, a környezeti, társadalmi és gazdasági érdekek összeegyeztetése. A közösségszervezés alapja az egyén akarata, az odatartozás érzése, a legkülönbözőbb érdekek azonossága, az azonos tevékenység, az etnikai összetartozás stb. A közösségszervezés és működés szabadságának szoros kapcsolata van egy ökológiai célokat kitűző társadalom megvalósulásával. Egyrészt, mert az ökologikus társadalom szükséglete a civil illetve a közösségi társadalom, másrészt pedig az önkormányzati, önigazgatási szintek adnak lehetőséget a környezeti gondok reális felismerésére és megoldására. Ennek a szerkezetnek minden eleme a környezet, a társadalom és a gazdaság valós elemeihez köthető. Nem mesterségesen kijelölt megyehatárok, hanem a természet- és gazdaságföldrajzi, az ökológiai, a közösségi és termelői viszonyoknak


31

megfelelő, átfogó önirányítási egységek határfelületei jönnek létre, amelyben a rendet és harmóniát a körülményekhez való állandó alkalmazkodás szükségessége biztosítja, s nem a kívülről jövő akarat. Ez a heterogén rendszer, amely figyelembe veszi a helyi adottságokat, ökológiai viszonyokat, a rendelkezésre álló erőforrásokat, termelési tradíciókat, a népesség összetételét, szakmai képzettségét, kultúráját stb., stabilabb és rugalmasabb is egyszerre a monolit struktúrákkal szemben, mind gazdasági, mind társadalmi vonatkozásban. A kis gazdasági egységek miatt a gazdaság rugalmas, gyors, a szükségleteknek megfelelő válaszra képes, s az átalakulás, átállás nem jár nagyobb megrázkódtatásokkal.

14. A koegzisztencia elve A fenntartható fejlődéshez illeszkedő új struktúra lényege a monolitikus rendszer felváltása egy elemeiből szerveződő, kicsiny szervezeti és gazdasági egységekből felépülő, változatos rendszerrel. Ahogy a társadalom az egyénből, családból s azok érdek- és érzésközösségeiből épül szervezett egységgé, úgy a gazdaság is az egyénhez és közösségeihez köthető, kis gazdasági egységekből tevődik össze. Ebben az esetben nem az egymás vállán való állás, hanem az egymás mellett való létezés valósul meg. A látszólag diszkrét egységek, amelyek egymás kiegészítői és kölcsönös kiszolgálói, végül nagyobb struktúrákba szerveződnek. A sok egységből felépülő szervezet képes rendszerként működni, s megvalósítani azt a demokratikus és a mindenkori helyzetnek megfelelő irányítást, amely nem idegen a rendszer belső lényegétől. Az irányítás a rendszer lényegéből fakad, s nem attól elszakadt mesterséges konstrukció. Ez a koegzisztens, együtt élő társadalom képe, amelyben az emberek, a helyi közösségek és nagyobb szerveződések kiegészítik, de nem uralják egymást. A koegzisztencia lényege az „élni és élni hagyni” elv. Kevés azonban a koegzisztenciát csak az emberi társadalmon belül megvalósítani, együtt kell élni a körülöttünk lévő természetes világgal. A természeti erőforrások egyidejű használatának és megőrzésének elve itt köszön vissza, a koegzisztencia „élni és élni hagyni” elvében. Az embernek fel kell ismernie a természet más teremtményeivel való együttélés szükségletét is, felismervén a kölcsönös függőség megmásíthatatlan tényét, mivel az ember is része a természet rendszerének. Az emberiség jelenleg sem a körülötte lévő más élőlényekkel, sem pedig önmagával nem él békességben, nem az együttélés, hanem az uralkodás vágya, a függőségben tartás szándéka valósul meg. Az ENSZ szerint a világ népességének leggazdagabb 20 %-a osztozik a megtermelt jövedelmek majdnem 83 %-án, de a második 20 %-nak is még majdnem 12 % jut. Könnyen beláthatjuk, ha mindenki úgy élne, mint a második 20 % tagjai, akkor a jelenleg igénybevett forrásoknak mindössze 60 %-át vennénk igénybe. Ez azt is jelenti, hogy a leggazdagabbak jólétének feláldozásával a Föld népességének 60 %-a elfogadhatóan jó színvonalon élne, s a bolygó is megszabadulna a terhek 40 %-ától!


32

15. A heurisztikus önszerveződés elve A heurisztikus önszervezés elve a gazdasági szervezetek rendszerelméleti, illetve viselkedési modell szerinti felfogására épül. Ez az elv alapvetően az irányítás szemléletmódjára és módszerére vonatkozik. Feltételezi, hogy legalább két szint kapcsolatáról van szó. Ez a helyzet áll fönn a terület-, illetve a vidékfejlesztés esetében is: az állami (központi) szervek és a régiók, vagy a régiók és a települések viszonylatában. A heurisztikus önszervezés elve annak a tudomásulvételére épül, hogy különösen bonyolult szervezetek és dinamikusan változó környezeti feltételek esetén a szervezeti rendszer viselkedését alakító nagyszámú tényező, azok kapcsolatai és kölcsönhatásai pontosan nem ismerhetők meg, nem modellezhetők. Az irányító (magasabb szintű) szervezet ne is próbáljon ezért a részletekbe menően irányítani, ehelyett az alacsonyabb szintű szervezet környezeti feltételeit igyekezzék úgy alakítani, hogy az a saját önálló, önkezdeményező és önfejlesztő tevékenysége segítségével a kívánt irányú, illetve a kívánt eredményre vezető viselkedéssel reagáljon. Kétségtelen, hogy a nagy önállósággal rendelkező, alacsonyabb szintű szervezetek önkezdeményező magatartása számos hibás cselekvést is eredményez, de a környezeti tényezők és az ún. „integrált hatások” segítségével kiváltott és fenntartott aktivitásuk gyorsan rávezeti őket a helyes megoldásokra (heurisztikus keresés). Az is kétségtelen, hogy az ilyen típusú irányítás az irányító szervezet részéről több erőfeszítést igényel, mint például az utasításokkal (jogszabályok, rendeletek) történő irányítás. A rendszerszemlélet ezt az elvet úgy fogalmazza meg, hogy nagyobb változatosságot, sokféleséget engedünk meg az irányított szervezetnek, ugyanakkor ennek arányában csökkenthető az irányító szervezet bonyolultsága, sokfélesége, következésképpen fenntartásának és működésének gazdasági áldozata (költsége). Itt kell még megjegyezni, hogy a fejlődés - a szó jelentésénél fogva - új cselekvési, megoldási alternatívák feltárását és megvalósítását jelenti. Ami „új”, az természetszerűen előre nem ismert, vagyis például a „területfejlesztési tanács” nem tervezheti be. Az új dolgokat (információ, cselekvési lehetőségek stb.) csak a szervezetek sokfélesége generálhatja. A heurisztikus önszervezés elve szerint helytelen például az infrastrukturális fejlesztés keretében meghirdetni, hogy a gázhálózat építéséhez támogatásra lehet pályázni. E helyett „integrált hatásként”, általában csak az energiaellátás korszerűsítésének támogatását kellene meghirdetni, hiszen számos körzetben a mezőgazdasági energia termelésére épülő, helyi kis erőművek jobban hozzájárulnak a vidéki térség fejlődéséhez, valamint a fenntartható energia-gazdálkodáshoz, mint az importált gázra épülő rendszer. De lehet, hogy a helyi közösségek még ésszerűbb, új megoldásokat is találnának. A „szakértők” által kidolgozott, determinisztikus szemléletre épülő területfejlesztés sikertelenségéről számos példát találhatunk a szakirodalomban.


33

A térségfejlesztés rendszerszemléletű megközelítése

A rendszerrészek (alkotóelemek) egészet alkotnak, amelyben az alkotóelemek az egymással fennálló, valódi kölcsönhatásukban az alkotóelemekre nem jellemző új, csak a rendszerhez tartozó tulajdonságot hoznak létre: ez a rendszer célja, rendező elve. A rendszer részei maguk is rendszerek, az egész rendszer elemi formái. (Szakál, 1993.) Az integráció valójában rendszerelméleti fogalom, amely azt jelenti, hogy valamely rendszer részei közötti összefüggések, kölcsönhatások és viszonyok száma és intenzitása növekszik, nagyobb lesz a rendszer funkcionális sokoldalúsága, fokozódik az elemek kölcsönös függősége, egymás általi meghatározottsága, és csökken az elemek függetlensége. Az integráció feltétele, hogy az elemek más irányú kapcsolatai viszont lazuljanak, számuk csökkenjen (dezintegráció), és az elemek közötti különbözőség csökkenjen. (Szakál, 2001.) A vidéki térséget úgy kell tehát definiálni, mint amely egyrészt a vidéki térségben élő természeti, emberi és ember alkotta erőforrások szervesen integrált rendszere, másrészt a mezőgazdasági és egyéb gazdasági, valamint nem gazdasági emberi tevékenységek, továbbá a környezet-, táj- és természetgazdálkodás szervesen integrált rendszere. Lényeges továbbá, hogy a vidéki térségekben működő egyéb tevékenységek is csak akkor tekinthetők a vidéki rendszer részének, ha magukon viselik a vidéki jelleget, szoros kapcsolatban vannak a vidéki rendszer többi alrendszerével, hozzájárulnak az egész zavarmentes fejlődéséhez, és nem rombolják annak struktúráját. (Szakál, 2001.) Ha a vidéki térséget, mint integrált rendszert értelmezzük, akkor a rendszer célját vagy rendező elvét is meg kell határozni. Ez úgy fogalmazható meg, hogy a vidéki térség akkor működik jól, akkor egészséges és fejlett, ha a rendelkezésre álló természeti, emberi és ember alkotta erőforrásokból maximális jólétet tud előállítani, amelynek elsősorban a térségben élő embereket, de sok vonatkozásban az egész társadalmat kell szolgálnia. Egy-egy kistérség egészséges működése és fejlődése tehát az egész ország (társadalom) érdeke is, vagyis ehhez segítséget kell nyújtania az egész társadalomnak. Másrészt a kistérségek fejlesztési koncepcióiban figyelembe kell venni a térségen kívüli állampolgárok, illetve az egész ország érdekeit is. Így az adott kistérség, mint a nagyobb egész alrendszere, harmonikusan (szinkronizált módon) illeszkedhet a nagyobb régió vagy ország egész rendszerébe (Szakál, 2001.) A rendszer integráltsága annak felbontása, vagy külső erők hatására történő felbomlása esetén válik nyilvánvalóvá. Ha egy alrendszer vagy annak egy fontosabb eleme megsérül vagy megszűnik, az a többi rész zavart működésében vagy megszűnésében nyilvánul meg. Ez a jelenség jól megfigyelhető a vidéki térségek elmúlt évtizedekben végbement hanyatlása során. A mezőgazdasági


34

foglalkoztatás drasztikus csökkenése magával hozta a települési közösségek leépülését, a kulturális-társadalmi tevékenységek hanyatlását, de a természeti értékek és a táj rombolását is. Amennyiben egy kistérséget egységes rendszernek tekintünk, akkor természetszerű, hogy a térség minden erőforrásának, résztevékenységének stb. az egész térség fejlődési céljainak megfelelően kell alakulnia. Vagyis az egyes részek fejlesztését az egész céljainak kell alárendelni. De ez fordítva is igaz: ha bizonyos részek, elemek fejlődése lemarad, ez hátráltatja vagy teljesen megakadályozhatja a többi fejlesztés eredményeinek kibontakozását. Ez azt is jelenti, hogy a leggyengébben működő alrendszer, illetve leggyengébben kialakított kapcsolatrendszer fogja a teljes rendszer hatékonyságát meghatározni. Egy gyakorlati példán szemléltetve: amennyiben a térség feldolgozó erejét növeljük, de ehhez nem járul a termelés harmonikus növelése, akkor a feldolgozás nem működik kellő kapacitással (ezáltal hatékonysággal), esetleg (ha a turizmusban eladható termékről van szó) a térség turisztikai kínálatát is csökkenti, ezáltal számos olyan hatást eredményezhet, ami a jövőkép kedvezőtlen alakulását vonja maga után. A fentiek értelmében fontos, hogy az egyes alrendszereket, és a közöttük fennálló kapcsolatrendszert külön-külön is szükséges vizsgálni, a rendező elvek illetve a fenntarthatósági szempontok alapján.

A térségfejlesztési koncepciók céljai, feladatai A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény jogszabályi kereteket teremtett a kistérségek kialakulására, valamint a térségfejlesztési koncepciók elkészítésére és azok feladatára. Az 5. § m pontja szerint, „területfejlesztési koncepció: az ország, illetve egy térség átfogó távlati fejlesztését megalapozó és befolyásoló tervdokumentum, ami meghatározza a térség hosszú távú, átfogó fejlesztési céljait, ágazati és a kapcsolódó területi tervezés és a területfejlesztés szereplői számára”. A koncepció elkészítéséhez, illetve annak érdekében, hogy a különböző térségek koncepciói összegezhetők legyenek, meghatározták azt a szerkezetet (tartalomjegyzék), amely segítségül szolgál az összeállításához. A térségfejlesztési koncepciók a térség egészséges működéséhez szükséges rendszer felvázolását, illetve annak rendező elvét hivatottak meghatározni, és ezek eléréséhez koncepciókra tesznek javaslatot. Ehhez először meg kell ismerni az egyes alrendszereket, illetve fel kell tárni a közöttük kialakítható kapcsolatrendszert. Ezt azért szükséges tisztázni, mert csak így tudunk a koncepciókkal szemben megalapozott elvárásokat támasztani. Ez különösen e tanulmány esetén fontos, hiszen ezen dokumentumok fenntarthatósági értékelését vizsgáljuk. A fentiek értelmében egy koncepciónak nem feladata a pontos végrehajtás minden részletét kidolgozni, hanem elsősorban az alapvető


35

kapcsolatrendszert kell felépítenie. Ez nagyban meghatározza, hogy milyen vizsgálati módszert, milyen indikátorokat alkalmazhatunk tanulmányozásuk során. Mint már utaltunk rá, a jól működő rendszer a rendelkezésre álló természeti, emberi és ember alkotta erőforrásokból maximális jólétet állít elő. Tehát a fejlettség fokmérője nem a szokásos GDP-mutató. Mivel azonban a jólét gyakorlatilag is alkalmazható mutatójának kialakítása nehéz, első lépésként legalább azt el kell érni, hogy a GDP-mutatót úgy módosítjuk, hogy csökkentő tételként figyelembe vesszük a vidéki térségben bekövetkezett negatív hatásokat (lakosságcsökkenés, elöregedés, kulturális értékek elvesztése, természetrombolás stb.), és növelő tételként pedig jóváírásra kerülnek a pozitív szolgáltatások (természet-, tájfenntartás, kulturális értékek ápolása és fenntartása stb.). (Szakál, 2001) Hasonló jellegű indikátorok pontos meghatározása és kiszámítása részletekbe menő és szakmailag pontos hatástanulmányt igényel minden megvalósítandó célprojekt esetében. Ezek elkészítése minden projektre - még kistérségi szinten is - több ezer oldalas tanulmányt jelentene. Egy koncepciónak nem feladata ezek feltárása, s ez egyben azt is jelenti, hogy nem kaphatunk megfelelő eredményt GDP jellegű indikátorok vizsgálatakor. Mivel az ilyen típusú tervek koncepciókat mutatnak be, így annak alapján szükséges vizsgálnunk őket, hogy elvben hozzájárulhatnak-e egy hosszú távon életképes, kiegyensúlyozott térség kialakulásához. Feltételezzük tehát, hogy egy terv akkor tudja megalapozni a térség egészséges és hosszú távon stabil jövőképét, ha a koncepció kidolgozásakor a fenntarthatóság elvei érvényesülnek, illetve a célprojektek kialakítása is azokkal összhangban történik, vagyis a térségben a fenntarthatóság irányába hathatnak a különböző fejlesztések.

Mennyire megalapozott a fejlesztés? A koncepció „fenntarthatósága” még nem nyújt garanciát a megvalósítandó projekt „fenntarthatóságára”. A koncepcióban szükséges elvek mellett igen sok konkrét, az adott projektre érvényes feltételnek meg kell valósulnia. A feltételek meglétét megalapozott hatástanulmányokkal szükséges alátámasztani; meg kell vizsgálni, hogy mennyiben járul hozzá az adott projekt a koncepció céljaihoz. Példával szemléltetve: egy adott térségben „fenntartható” lehet egy sertésfeldolgozó üzemeltetése, előzetesen azonban számos dolgot tisztázni kell: van-e a várható feldolgozó kapacitásra megfelelő közelségben elegendő élő állat; megalapozott piackutatás alapján kezdi-e el a termékelőállítást; történt-e megtérülés-számítás; milyen várható hatással van a helyi turizmusra, környezetre, természetre stb.? Ezeknek a hatástanulmányoknak - az üzleti terv mellett - ki kell térni a menedzsmentre, marketingre, minőségellenőrzésre, a megvalósítás ütemezésére, a


36

tőkeigényre, és minden olyan területre, amelyek a projekt hosszú távú sikerességét befolyásolják. Ezen felül szükséges vizsgálni a fejlesztés által előidézett, hosszú távú térségi hatásokat is. Amennyiben ezek az információk nincsenek birtokunkban, fennáll a veszély, hogy bár elvi szinten a terv egy valóban egészséges jövőképet vázol fel, gyakorlati megvalósítása mégsem járul hozzá a koncepció céljainak eléréséhez, hanem szélsőséges esetben fokozza a térség instabilitását, rontja fejlődési potenciálját.

A szomszédos kistérségekkel kialakított kapcsolatok jelentősége Minden kistérség alrendszere egy nagyobb rendszernek, tehát természetszerű, hogy elszigetelten nem fejleszthető. Bármilyen megalapozott is a koncepció, ha a térséget tágabb környezetéből izolálja, életképtelensége teljes bizonyossággal megjósolható. Amennyiben integrált módon kívánjuk a térségfejlesztést megközelíteni, nemcsak az azon belüli, hanem az azon kívüli kapcsolatok feltárására, kialakítására és működtetésére is szükség van. Egyszerű példával szemléltetve: amennyiben két egymás melletti kistérség hasonló adottságokkal rendelkezik és nem egyeztettek terveik elkészítésekor pl. a termékfeldolgozó kapacitás fejlesztésével kapcsolatban, de ennek ellenére mindkét helyen felépítettek egy gyümölcsfeldolgozót, akkor a kapacitás-kihasználási problémák mellett olyan piaci versenybe kerülnek egymással, amely mindkét vállalkozást (és ezáltal a térségeket) gyengíti. Mindez elkerülhető, ha ésszerű összefogással a két térség által előállított termékeket együtt dolgozzák fel, vagy a termékek egymást kiegészítvén együttesen értékesíthetők lennének. Éppen ezért szükséges minden olyan fejlesztést egyeztetni, amely hatással lehet a kistérség határain kívül is.

A kistérségen belüli különböző fejlesztési tervek összehangolásának szükségessége Ma már kevés olyan térség létezik, amelyre ne írtak volna legalább 3 fejlesztési tervet: „természetesen” mindegyik más szakterületet érint (természetvédelmi terv, települési rendezési terv, erdőgazdálkodási terv, vadgazdálkodási terv, vízrendezési terv stb.) Ezek sokszor egyes szakterületekre vonatkoznak, annak fejlesztését dolgozzák ki. Ezek a tervek egyenként határoznak meg célokat úgy, hogy nincs rálátásuk a térség egyéb fejlesztési elképzeléseire. A komplex térségfejlesztési koncepció legfontosabb szerepe, hogy ezeket a terveket egyeztetve közös célt, rendező elvet alakítson ki a különböző térségi tevékenységek számára. Lehet egy turisztikai terv igen megalapozott és kecsegtető, de ha tarra vágják az erdőket, akkor senki sem fog kirándulni a térségben. Szinte együgyűnek tűnhet e példa, sajnos mégis előfordulhat. Az eset rendszerelméleti probléma, amikor a különböző alrendszerek rendező elvei nincsenek összehangolva, ezáltal kedvezőtlen hatással vannak egymásra.


37

A biodiverzitás védelme és a vidékfejlesztés kapcsolata Az utóbbi időben egyre hangsúlyosabb szerepet kap a fejlesztési koncepciók kidolgozása során a környezet, illetve a természet védelme. Meghatározták a természetileg érzékeny területeket, amelyeket fokozottan környezetkímélő szempontok betartása mellett lehet kezelni. Egyes területek pedig olyan védettséget élveznek, ahol a természeti értékek védelme az egyetlen szempont. Mivel a természetvédelmi intézkedések hatással vannak a vidéki térségek fejlődésére is, érdemes tehát kapcsolatukat bemutatni. A vidéki lét jellegzetességéből adódóan az ott élő emberek szorosabb, közvetlenebb kapcsolatban vannak a természettel. Az elmúlt évtizedek alatt (a térség, mint rendszer hanyatlása miatt) ez a kapcsolat egyre egyoldalúbbá vált, ennek következményeként a természet állapota egyértelműen romlott. Ugyanis a vidéki rendszeren belül a természeti erőforrásokat (egyéb funkcióinak elsorvasztása mellett) egyértelműen alárendelték különböző termelési, termékelőállítási igényeknek. A természetet nem lehet kiemelni a vidéki térségből, így annak védelmét sem lehet kiemelni a vidékfejlesztésből. A biodiverzitás védelmét akkor tudjuk hosszú távon biztosítani, ha a társadalom elismeri annak szükségességét, és ennek érdekében hajlandó az áldozathozatalra is. Ez a tágabb értelemben vett társadalomra ugyanúgy vonatkozik, mint az adott térségben élő emberre, hiszen hiába védi a helyi ember saját környezetét, ha azt erős negatív hatások érik (savas eső, a szomszéd totális gyomirtója stb.). Mindezek értelmében a biodiverzitás védelmét úgy lehet a vidékfejlesztéssel támogatni, ha a fejlődés hatására az emberekben fokozódik az igény környezetük védelme iránt. A tudatformálás és a természetvédelmi célú támogatások mellett igen fontos olyan gazdasági helyzet kialakulását ösztönözni, melynek révén a természet védelme egyúttal jövedelemnövekedést eredményez.

A fejlesztési tervek struktúrája Mint már utaltunk rá, a koncepciók kidolgozásához meghatározott szerkezet állt rendelkezésre, ez azt jelenti, hogy az információk bizonyos logika alapján kerültek összegyűjtésre, s ez természetesen befolyásolja a koncepciók tartalmát is. Éppen ezért a fejlesztési koncepcióknak nemcsak a tartalmi, hanem a szerkezeti jellemzőit is szükséges vizsgálni, vagyis azt, hogy a jelen tervek szerkezete, felépítése (tartalomjegyzéke) mennyire segíti elő a fenntarthatósági alapelvek érvényesülését. Helyzetfeltárás, a célok meghatározása, a kitűzött célok eléréséhez szükséges megvalósítási terv kidolgozása - ezek a főbb logikai elemek, amelyek minden komplex fejlesztési koncepcióban föllelhetők. Ennek érdekében, a fent tematikus rendszerben felsorolt szempontokat érdemes átformálni, és a fejlesztési tervek szerkezetéhez igazodva is felállítani.


38

Vagyis vizsgáljuk meg azt, hogy: 1. A helyzetfeltárás megfelelő alapot biztosít-e a fenntartható célok és a

megvalósítás lépéseinek kidolgozásához? 2. A jövőkép - a helyzetfeltárásra építve - fenntartható célokat tűz-e ki? 3. A programok megvalósulása a jövőképben megfogalmazott célok elérését

jelenti-e? A SAPARD stratégiai és operatív tervek szintén előre megszabott szerkezet alapján, a megvalósítás tekintetében az egyes alprogramok, projektek meghatározása mellett az időbeli ütemezést és a forrásigényt is részletezik. Mindkét fejezet igen fontos információt tartalmaz a fenntarthatósággal kapcsolatban. Könnyen belátható, hogy minden elvi alap és tanulmány csődöt mondhat, ha nem biztosítunk a megvalósításhoz kellő időt a tanulásra és az információszerzésre. A pénzügyi tervezés nagyban megmutatja, hogy a papíron sokszor részletesen kidolgozott tervekre mennyi pénzt szánt a terv készítője, ami egyben legjobb indikátora a tervező tényleges prioritásának.

Az életképes (fenntartható) jövőkép kialakítása Az egyik legalapvetőbb kérdés, amely felmerül a vidékfejlesztés során, hogy miért kell a vidéket fejleszteni? Mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten a vidéki térségeket indikátorokkal jellemzik, amelyeket rendszerint a városban mért, azonos indikátorokból alakítottak ki. (Népsűrűség, mezőgazdaságból élők száma, infrastruktúra/fő stb.) Ezek az indikátorok nem a vidéki térségek pozitív értékeit mutatják be, hanem összehasonlítást mutatnak arról, hogy a vidék mennyiben van elmaradva a városi településekhez képest. Ezek az értékek mindig el is fognak maradni a városiaktól, hiszen a vidéki létből adódó nagyobb területi szórtság (kevesebb fogyasztó/m2) és az egyéb jellegzetességekből adódó különbségek révén mindig nagyobb tranzakciós költségek (a rendszer fenntartási költségei) merülnek fel az urbanizált területekhez képest. Sajnos sokszor fogalmazódnak meg olyan vidékfejlesztési célok, amelyek az urbánus indikátorok által mutatott értékeket próbálják meg a térségben javítani. Ezzel kapcsolatban több probléma is fölmerül. Először is, ezek a mutatók nem a vidéki térségek ténylegesen meglévő értékeit mutatják be, másrészt - mint már említettük – a vidéki térségek a településszerkezetből és egyéb jellegzetességekből kifolyólag, a jelenleg számított ökonómiai hatékonyságot alapul véve mindig hátrányban lesznek a városias településekhez képest. Példaként említhetjük az infrastrukturális fejlesztéseken belül a szennyvízkezelés problémáját a város és a vidéki térségek vonatkozásában. A városokban a vidékhez képest többszörös volumenű szennyvíz termelődik egységnyi területen, így a szennyvízkezelés kapacitás-kihasználtsága biztosan jobb, mint vidéken, ahol


39

viszonylag nagy területen kevés szennyvíz keletkezik. Ez a különbség természetesen pénzügyileg is érezhető. Látható, hogy gazdasági „hatékonyságát” tekintve a vidék mindig hátrányban lesz, sőt éppen „vidék” jellegét és tulajdonságait veszíti el akkor, ha ezek a mutatók megegyeznek a városi értékekkel. Ha maradunk a szennyvízkezelés példájánál, a kérdés úgy is megközelíthető, hogy városokban a csatornázásra azért van szükség, mert a háztartások nem tudják saját maguk kezelni a keletkezett, immáron veszélyes hulladékot, ezért ezt a kérdést központilag kell megoldani. Ezzel szemben a vidéki térségek esetében a szennyvíz jelentős része felhasználható, illetve központosítás nélkül is jól kezelhető (gyökérzónás szennyvíztisztító). Látható, hogy a városi térség kiszolgáltatottabb helyzetben van, hiszen ha a csatorna nem működik, máris „élhetetlen” lesz otthona, míg a vidéki ember nem függ ilyen külső tényezőktől. Nem is beszélve az urbánus szennyvízkezelők környezeti terheléséről összehasonlítva a családi méretű szennyvízkezeléssel. Sajnos itt meg kell jegyeznem, hogy ennek ellenére folyik a falvakban a csatornarendszer kiépítése, amely azonnal két problémát is felvet: a csatornázási költségek mindenképpen nagyobbak, illetve ami még fontosabb, hogy a falu adottságaiból adódó értéket nem használjuk ki, hanem éppen ellenkezőleg függőségi helyzetet teremtünk. Ez csupán egy példa, mellette még sok hasonló felsorakoztatható annak érdekében, hogy bemutathassuk, a vidéki térségekben a városiaktól eltérő értékek vannak, amelyeket használni és fejleszteni kell, mivel kizárólag ezek képezhetik egy fejlesztési terv alapját. Ahelyett, hogy a városi szempontokból elmaradott értékek felzárkóztatását céloznánk meg, sokkal inkább fontos a vidéki térségek meglévő értékeinek fejlesztése. Melyek ezek az értékek, és miért kell őket fejleszteni? A tiszta levegő, a csend, a természettel való közvetlen kapcsolat, az emberi kapcsolatok minősége, a nagyfokú önellátásra való lehetőség, és még számos olyan érték van, amelyek jellemzik a vidéket. Sajnos manapság kezdenek háttérbe szorulni, illetve teljesen megszűnni. A jelenlegi fogyasztói társadalomban az egyik legdominánsabb érték a havi jövedelem nagysága. A vidékiek városokba költöznek, mert ott van munka, tanulási, kulturális lehetőség. Ennek eredményeként az iskolákban már nem is tanítják azokat az értékeket, amelyek jellemzik a vidéket (és amelyeket persze a fiatalok nem az iskolapadban, de a mindennapokban megtapasztalhattak, ezáltal nem is értékként, hanem természetes életkörülményként élve meg azokat), illetve a médiában, valamint az emberi kapcsolatokban (nem is említve a fiatalok szórakozási lehetőségeit) tanúi lehetünk szerves kultúránk sorvadásának. A munkahely hiánya a térségben szintén annak tudható be, hogy urbánus munkahelyek hatékonyabban létesíthetők városban, mint vidéken. Urbánus munkahelynek nevezhetünk minden olyan munkahelyet, amely nem a vidék jellegzetes adottságaira épül, azokkal nincsen kapcsolatban. Például egy gépgyártó cég nincs közvetlen kapcsolatban a környezetével és a vidék értékeivel,


40

hatékonyabban is működik ott, ahol kis helyen többen laknak, mert könnyebben talál munkaerőt. Vidéken több ilyen típusú gyár ment tönkre, és utána rögtön egyértelművé vált, hogy a vidéki emberek egyoldalú függősége hasonló az urbánus függőséghez. Sajnos, az ilyen területeket úgy próbáljuk fejleszteni – életben tartani, hogy ezek helyett korszerűbb, de hasonlóan működő üzemeket próbálunk telepíteni. Mára eljutottunk oda, hogy a kialakult függőségi viszonyok következtében a vidéki emberek nagy része nem tudja magát fenntartani. Célként szükséges tehát megfogalmaznunk: a vidéken élők számára lehetővé kell tenni, hogy képesek legyenek a vidéki adottságokra építve élni és megélni, nem függve egyoldalúan az urbánus térségektől. (Itt tudatosan nem munkahelyteremtésről beszélünk, hiszen melyik gazdálkodó tekinti földjét „munkahelyének”?) A GDP-mutatót vizsgálva kiderül számunkra, hogy a vidéki térségek nem állítanak elő akkora értéket, mint a városok. Ez akár azt is jelentheti, hogy a városi élet a jó és elérni kívánt cél? Kimondhatjuk tehát, hogy a város tartja el a vidéket? Nem. Talán példaként említhetnénk a második világháború után kialakult helyzetet hazánkban, amikor a városiak „batyuztak”, vagyis minden „városi értéket” levittek vidékre és elcserélték „egy kiló lisztre”. Hol volt nagyobb mértékben érezhető a nélkülözés, a függőség, illetve ki függött kitől? Az egészséges vidék egyik igen komoly értékére derült fény ebben a példában, ami nem más, mint a viszonylagos függetlenségéből adódó stabilitás, puffer képesség a külső negatív hatásokkal szemben. Mondhatná valaki, hogy ez csupán az élelmiszertermelésre vonatkozik, a vidéken megtermeltet pedig a mezőgazdasági nagyvállalatok is elő tudnák állítani, tehát mégsem függ a városok élete a vidéki emberek életétől. Sajnos a mezőgazdasági nagyvállalatok körében eleddig világszerte az tapasztalható, hogy környezetrombolás nélkül nem tudnak termelni (másodlagos szikesedés, erózió, defláció, talajvízszennyezés a mesterséges tápanyag-utánpótlás hatására stb.). Mindez egyrészt annak köszönhető, hogy a hatékonyság növelése érdekében nem igazodnak a természet változékonyságához, illetve ezek a vállalatoknak olyan piaci szabályoknak kell megfelelniük, amelyek nem teszik lehetővé a negatív externáliák kompenzálását. Nem beszélve arról, hogy minden jelenlegi nagyüzemi technológia nagyban függ a külső erőforrásoktól, például a kőolajszármazékoktól vagy az elektromos energiától. Ezen külső inputok árfolyama nagyban befolyásolja a cég hatékony működését. (Zárójelben említem meg az ilyen energiaforrások és a nemzetközi politikai környezet kapcsolatát.) Látható, hogy egy külső áremelkedés a cég nyereségét könnyen veszteségre fordíthatja, főleg akkor, ha tudjuk, hogy ezek a vállalatok az árverseny következtében alacsony árréssel dolgoznak. Az alacsony árrés pedig akkor tud nagy profitot előállítani, ha nagy a megtermelt volumen, vagyis a minőségi termelés helyett a mennyiségi termékelőállítás az egyetlen stratégia számukra. A fent felsorolt értékek megőrzése érdekében szükséges tehát a vidéket fejleszteni, és tisztában kell lenni azzal, hogy ez nemcsak a vidékiek, hanem a városiak érdeke is.


41

Hogyan lehet ezeket az értékeket megőrizni, ha tudjuk, hogy ezek a sajátosságok csak akkor képviselnek értéket, ha valaki vagy valakik ezt megélik és értékelik? A válasz: ha vannak olyan emberek, közösségek, akik vidéken élnek. Jelenleg a vidékiek jelentős része kényszerből él ott, ahol él, mivel a rendelkezésre álló tőkéje (ingatlan, készpénz) nem elegendő ahhoz, hogy városban telepedjen le. Ha azt vesszük alapul, hogy a helyi értékeket csak úgy tudjuk megőrizni, ha „helyben őrzik őket”, illetőleg a városiak számára is az a cél, hogy vidéken is éljenek emberek, akkor a vidékfejlesztés egyetlen célja az lehet, hogy helyben élni akaró közösségek alakuljanak ki. Ez tehát a vidékfejlesztés legfontosabb rendező elve. Mindent, ami a térségben történik, ennek kell alárendelni. Ehhez már kapcsolható minden egyéb fejlesztési szempont, például a természet védelme úgy, hogy aki önként választva lakik vidéken, az nem akar lerombolt, sivár természetben élni. Sőt mi több, saját maga fog tenni annak érdekében, környezete szebb legyen, vagyis önmaga fejleszti a vidék értékeit. (Ez rögtön más színben ábrázolja az állami szerepvállalás módját a vidékfejlesztés tekintetében.) Ahhoz, hogy valaki vidéken akarjon élni, az egyik legalapvetőbb igény, hogy megfelelő életszínvonalat tudjon biztosítani családja számára, illetve meglegyen az a lehetősége, hogy azt csináljon, amit szeret, és amire a vidéki adottságokból kifolyólag lehetőség nyílik. Egy fejlesztési terv akkor éri el a célját, ha ehhez segíti hozzá a közösségeket – hozzátéve azt, hogy az életszínvonal meghatározásakor nem a városi, hanem a vidéki értékeket emeli ki. Amennyiben ahhoz ad segítséget, hogy a közösségek saját célokat tudjanak megfogalmazni (és nem csupán külső célokat valósítanak meg), ez esetben el tud indulni az a közösségépítő folyamat, amit a heurisztikus önszerveződésnél részleteztünk, és ami a vidék egyik legdominánsabb mozgatórugója. Amennyiben azonban ezt a logikát követjük, azt is el kell fogadnunk, hogy a vidéki térségek „visszatelepítése” nem lehet egyoldalú cél, sőt alakulhat úgy, hogy egyes térségek elnéptelenedése, a mezőgazdálkodás teljes leállítása lesz a fenntarthatóság útja. Ha bizonyos térségek elnéptelenedése egy kisebb vagy nagyobb közösség (nemzet, társadalmi réteg) érdekeit sérti, akkor ebben az esetben ennek a közösségnek (nemzet, társadalmi réteg) fel kell vállalnia az adott térségi élet kialakításához és fenntartásához szükséges erőforrások biztosítását.

A vizsgálati módszer alapelve

42


Az eddigiekben azokat az alapelveket foglaltuk össze, amelyek hozzájárulnak egy fenntartható térségi stratégia kialakításához. Ez a fejezet azt a vizsgálati módszert mutatja be, hogy a fent említett elveket hogyan vizsgáljuk a három kistérség területfejlesztési stratégiájában. Ahhoz, hogy felmérjük a fenntarthatóság elveinek érvényesülését a fejlesztési stratégiákban, indikátorok kialakítására van szükség, olyan mutatókra, amelyek mérhetővé teszik az elvek megvalósulását. A vizsgálat során két indikátortípust lehet megkülönböztetni. Az egyik az ún. hard indikátorok csoportja, melyek konkrét számadatokkal mérhetők, ilyen például a számosállat/m2. Ezek az indikátorok mértékegységgel rendelkeznek, egzakt eredményeket adnak. A másik típus az ún. szoft indikátorok csoportja, amelyek nem pontos számadatokat eredményeznek, hanem minőséget jeleznek, és százalék formájában lehet számszerűsíteni. (Például a „Felmérte-e a terv a természeti sokféleséget?” kérdésre az „egyáltalán nem”-től a „teljes mértékben”-ig, valamint a közöttük lévő tartomány adható eredményül, illetve ezek számszerűsített változatai: 0-100 %.). Mindkét indikátor alkalmazásakor fontos szempont, hogy objektíven mérhetőek legyenek. Ez a szoft indikátoroknál nehezebb, de esetükben is törekedni kell rá. Az indikátorok értékelhetőségéhez a következő feltételeknek kell teljesülniük: 1. az indikátorok objektív mérhetősége; 2. az indikátorok közötti kapcsolatok feltárása; 3. az indikátorok helye az adott csoporton belül, egymáshoz viszonyított

fontossági sorrendjük megállapítása; 4. a különböző mértékegységekkel rendelkező indikátorok „közös nevezőre

hozása”, vagyis az összehasonlíthatóság érdekében, abszolút számokban való egységes kifejezése.

A tanulmányban bemutatott elvek alapján hét ún. kérdéscsoportot állítottunk össze. Egyes kérdéscsoportok több egymáshoz közeli elvet is tömöríthetnek, mint például együtt kezeljük a „természeti erőforrások egyidejű használatának és megőrzésének elvét” a „környezet adekvát hasznosításának” elvével. A vizsgálat során felmerülhetnek fontosabb, lényegesebb témákra irányuló és kevésbé súlypontozott kérdések, ezért meg kell oldani, hogy csoportonként aggregáljuk azokat egy átfogó mutatószámba. Ennek módja lehet a csoportba tartozó mutatószámok egyszerű átlagolása, de esetenként más, együttes értékelési


43

módszerre van szükség. Jelen tanulmányban a kérdések azonos fontossággal bírnak, vagyis a csoportátlagok kiszámításakor egyszerű átlagolást alkalmaztunk. A hét kérdéscsoport 1. Holisztikus megközelítés elve 2. Integrációs elv 3. A helyi erőforrások és a környezetadekvát hasznosítás elve (az eltartóképesség

szerinti használat elve) 4. A stabilitás és a sokféleség megőrzésének elve (az alkalmazkodási formák

megőrzésének elve) 5. Nem anyagi értékek hasznának elve 6. A szubszidiaritás elve 7. A heurisztikus önszerveződés elve Minden kérdéscsoportban, alkalmazkodva a fejlesztési koncepciók szerkezetéhez, a helyzetfeltáró, a jövőképre és a célprogramokra vonatkozó fejezetekre irányulnak a kérdések, ennek segítségével képet kaphatunk arról, hogy például az integrációs elv mennyiben érvényesül a helyzetfeltáráskor, a jövőkép megfogalmazásakor, illetve a célprogramok kialakításakor.

A vizsgálati kérdőív bemutatása

44

A kérdéscsoportok részletes bemutatása Sorszám

Holisztikus megközelítés elve

101 A helyzetfeltárás mennyiben világítja meg a jelenlegi tények ok-okozati összefüggéseit és hatásait (környezeti, gazdasági, társadalmi)?

102 Felvázolja-e a terv a jövőkép várható, hosszú távú hatásait (környezeti, gazdasági, társadalmi)?

103 Vizsgálja-e a terv a projekt várható, hosszú távú hatásait (környezeti, gazdasági, társadalmi)?

104 A fejlesztés várható eredménye mennyiben járul hozzá a jövőkép eléréséhez?

105 Feltárja-e a terv a térségen kívüli állapotot (környezeti, gazdasági, társadalmi)?

106 A jövőképben mennyiben fogalmazódik meg a térségen kívüli kapcsolatok kialakítása?

107 Megvizsgálja-e a terv, hogy végrehajtása esetén milyen hatással lesz a tervezési területen kívül eső, tágabb környezetre?

108 Van-e a tervnek vizsgálati módszere arra nézve, hogy a terv mennyiben valósítja meg a jövőképet? (monitoring)

Integrációs elv 201 Feltárja-e a terv a különböző szektorok között kialakult kapcsolatrendszert? 202 Feltárja-e a terv a szektorok között hiányzó kapcsolatokat? 203 Cél-e a jövőképnél a szektorok között jelenleg hiányzó kapcsolatok

kialakítása? 204 A projektek megoldást nyújtanak-e a szektorok közötti hiányzó kapcsolatok

kialakítására? 205 Cél-e a jövőkép megfogalmazásakor a fejlesztési terület összekapcsolása

más területekkel? 206 Feltárja-e a terv a projekt összekapcsolhatóságát más projektekkel? 207 Vizsgálja-e, hogy az egyik szektor működésképtelensége milyen veszélyt

jelent a térség egészének működésére? 210 Felméri-e a terv a térségen kívüli kapcsolatrendszert? 211 Cél-e a szektor lehetséges kapcsolatainak bővítése a térségen kívül? 212 Vizsgálja-e, hogy a projekt hozzájárul-e a térségen kívüli kapcsolatok

fejlődéséhez? 213 Felméri-e a terv a térségre íródott egyéb fejlesztési terveket?


45

214 Keresi-e a lehetséges kapcsolódási pontok kiépítését a térségre íródott egyéb tervekkel?

215 Felméri-e a terv a jelenlegi negatív externális hatásokat? 216 Vizsgálja-e a terv a fejlesztés által potenciálisan kialakuló, negatív externális

hatásokat? 217 Kínál e megfelelő megoldást a fejlesztés által előidézett, negatív externáliák

elkerülésére vagy korrigálására? A helyi erőforrások és a környezet adekvát hasznosítás elve 301 Vizsgálja-e a terv a helyi és külső erőforrások felhasználásának arányát a

jelenlegi gazdaságban? 302 A fejlesztési szándék előnyben részesíti-e a belső erőforrásokat? 304 Számba veszi-e a terv a rendelkezésre álló belső erőforrásokat? (az egyes

tájfajták is erőforrásnak minősülnek) 305 Épít-e a projekt a rendelkezésre álló belső erőforrásokra? 306 Értékeli-e a terv a jelenlegi természetierőforrás-használat mértékét a

lehetőségek függvényében? 307 Értékeli-e a terv a jelenlegi erőforrás-felhasználás hatékonyságát? 308 Célként fogalmazza-e meg a terv az erőforrás-felhasználás hatékonyságának

növelését? 309 Javítja-e a projekt az erőforrás-felhasználás hatékonyságát? 310 Vizsgálja-e a terv az erőforrások kimerülésének esélyeit? 311 Vizsgálja-e az eltartóképesség adta határokat a terv az új fejlesztések

vonatkozásában? 312 A projekt nyújt-e megoldást a természeti erőforrások karbantartására,

megújítására, növelésére? 313 A jövőkép megfogalmazza-e a helyi ökológiai adottságok helyzetének

javítását? 314 A projektek hozzájárulnak-e a helyi ökológiai adottságok javításához? 315 Állít-e indikátorokat a terv az eltartóképesség változásának nyomon

követése érdekében? A stabilitás és a sokféleség megőrzésének elve 401 A szektor fejlesztése során vizsgálja-e az egyéb alternatív (termékelőállítási,

feldolgozási, szolgáltatási, oktatási) működési módok létjogosultságát? 402 Célként fogalmazza-e meg a terv a létező, alternatív működési módok

fejlesztését? 403 A projekt hozzájárul-e a jövőképben megfogalmazott alternatív tevékenységi

módok kialakulásához? 404 Vizsgálja-e a terv a fenti alternatív működési módok hatásait?


46

405 Előnyben részesíti-e a terv a térségben hagyománnyal rendelkező termelési, feldolgozási, szolgáltatási módokat?

406 Felmérte-e a terv a természeti értékeket, adottságokat? 407 Megfogalmazódott-e a jövőképben a természeti sokféleség megőrzése,

fejlesztése? 409 Mennyiben mérte fel a terv a térség társadalmi sokféleségét? (nemzetiség,

foglalkozás, végzettség) 410 Célként fogalmazza-e meg a terv a társadalmi sokféleség megőrzését,

egészséges szinten tartását, ápolását? 411 Mennyiben járul hozzá a projekt a jövőképben megfogalmazott társadalmi

sokféleség egészséges állapotának kialakulásához? A nem anyagi értékek hasznának elve 504 Felmérte-e a helyzetfeltárás a térségi szokásokat, hagyományokat?

505 A jövőkép figyelemmel van-e a térség szokásaira, hagyományaira?

506 A fejlesztés hozzájárul-e a térségben kialakult szokások, hagyományok megőrzéséhez, ápolásához?

507 Felméri-e a terv a helyi emberek jelenlegi hozzáállásából adódó pozitívumokat, problémákat?

508 A jövőkép hozzájárul-e a térségi emberek olyan tudatformálásához, ami a helyzetfeltárás alapján indokolt?

509 Hozzájárul-e a fejlesztés a térségi emberek tudatformálásához?

A szubszidiaritás elve 601 A helyben élő emberek meg lettek-e hallgatva a terv készítése közben? 602 Célként fogalmazódik-e meg a helyi emberek döntéshozatali jogainak

erősítése? 603 Nő-e az érintett embercsoportok beleszólási lehetősége a saját és a közösség

fejlődésébe? 604 Segíti a terv a helybeli embereket saját céljaik megvalósításában? 605 A kitűzött projekt alá van-e támasztva a közösségi akarattal? 606 A terv hozzájárul-e ahhoz, hogy az érintett közösségek felfejlődjenek arra a

szintre, hogy saját maguk is részt vegyenek a döntéshozatalban?


47

A heurisztikus önszerveződés elve 701 Felméri-e a terv a térségi emberek aktivitását, önszerveződését? 702 A jövőkép kialakításánál cél-e a helyi emberek önszerveződésének javítása,

fokozása? 703 Vannak-e intézkedések a tervben, amelyek elősegítik a helyi közösségek

aktivitását, saját önszerveződését? 704 Mennyiben támogatja a helyi kezdeményező képességet (mennyiben

rugalmas a rendszer)? A fent említett hét kérdéscsoportot a vizsgálat során a következő szektorok esetén vizsgáljuk: •

•

• •

• •

•

Mezőgazdaság (idetartozik a termelés mellett a feldolgozás és az értékesítés is) Turizmus (idetartoznak a turisztikai infrastrukturális fejlesztések is, pl.: falutábla-rendszer, szálláshelybővítés stb.) Ipar (pl.: kézművesipar - alapanyagtermelés, feldolgozás, értékesítés) Szolgáltatás (információs központ, szaktanácsadás, kulturális lehetőségek, szórakozás stb.) Infrastruktúra (úthálózat, szennyvíz, fűtés, ivóvíz, telefon stb.) Természetvédelem (zöld szervezetek, klubok, konkrét természetvédelmi projektek) Oktatás (alapszintű oktatás, továbbképzés)

Az elvek szerint csoportokba rendezett kérdéseket minden szektor vonatkozásában fel kell tenni, mert így kaphatunk képet arról, hogy az adott szektor (térségi alrendszer) fejlesztésekor mennyiben érvényesülnek a fenntarthatósági szempontok.


48


Ebben a fejezetben azokat a kérdéseket mutatjuk be, amelyekre adott válaszok alapján vélhetően képet kapunk arról, hogy a fejlesztési tervek mennyiben veszik figyelembe a fenntarthatósági elveket. A fenntarthatósági elvek mentén igen sok fontos kérdést fel lehet tenni, a bemutatott kérdőív ezekből emel ki néhány meghatározó témát. Mivel egy vizsgálati módszer kidolgozása volt a célunk, ezért a kérdések megfogalmazásakor törekedtünk arra, hogy azok egyszerűen megválaszolhatók legyenek. A kérdések sora tehát bővíthető, a vizsgálat tárgyát képező tanulmánynak megfelelően módosíthatók. A kérdőív a fejlesztési stratégiák szerkezeti logikáját követi, vagyis a kérdéseket úgy rendezi sorba, hogy külön kezeli a helyzetfeltárásra, a jövőképre, illetve a projektekre vonatkozókat. (Ezt a kérdőív táblázatában a „szerkezet” oszlop rendezi el, az 1 érték a helyzetfeltárás, 2 a jövőkép, 3 a célprogramok kérdéseit jelöli.) Fontos megemlíteni, hogy a helyzetfeltárással kapcsolatos kérdéseket nem lehet rögtön felmérni, hiszen csak akkor tudjuk megítélni, hogy a helyzetfeltárás kellően megalapozott-e, ha már tudjuk, hogy milyen fejlesztést irányoz meg a terv. Ezért a helyzetfeltárással kapcsolatos bizonyos kérdéseket második olvasásra, a koncepció teljes ismeretében lehet megválaszolni. A kérdésekre 0-tól 6-ig lehet pontszámot adni. 0 az adott témakörben ez a kérdés nem aktuális 1 egyáltalán nem (0 %) 2 nagyon kis mértékben (20 %) 3 előfordul (40 %) 4 általában igen (60 %) 5 túlnyomó többségben igen (80 %) 6 teljes mértékben igen (100 %) Alacsony pontszámot adjunk arra a kérdésekre, amelyekkel kapcsolatban nincs vagy kevés információ áll rendelkezésre. Ez mutatja egyben, hogy az adott kérdésre a tervben lévő válasz mennyire megalapozott, indokolt, és ezáltal célszerű. Magasabb pontszámot adunk azokra a kérdésekre, amelyek a tervtől elvárható mértékben kidolgozottak, megalapozottak. Vannak olyan kérdések, amelyek nem értelmezhetők bizonyos szektor tekintetében, ez esetben 0 pontot adva jelezzük, hogy a kérdés nem értékelhető. Ebben az esetben a 0 érték nem kerül átlagolásra, úgy tekintendő, mintha az adott kérdés nem tettük volna fel.


49

Sokszor nehéz feladat a pontszám pontos megállapítása, hiszen előfordulhat, hogy számításba kell venni olyan lehetőségeket, vonatkozásokat, amelyeket nem említ a terv. Példaként említve, akkor tudunk magas pontszámot adni például a „Cél-e a jövőkép megfogalmazásakor a fejlesztési terület összekapcsolása más területekkel” kérdésre a turizmus tekintetében ha „tudjuk”, hogy a turizmust lehet, sőt indokolt összekapcsolni a mezőgazdasággal, a termékfeldolgozással, infrastrukturális fejlesztésekkel stb. Ehhez szükséges a térségi alrendszerek funkcionális lehetőségeinek, és az alrendszerek közötti működési mechanizmus ismerete. A célprogramok (megvalósítás) vizsgálata esetén a kérdések a projektekre vonatkoznak. Előfordulhat, hogy például a mezőgazdaság fejlesztésének témaköre alatt több projekt is megtalálható, így a kérdésre adott választ, a projektekre alapozva, a szektor egészére kell vonatkoztatni. A válasz objektivitását pedig a legjobban akkor tudjuk biztosítani, ha az értékelést röviden indokoljuk. Lehet ez egy oldalszámra, bekezdésre való utalás, ami azt mutatja be, hogy az értékelést melyik gondolat befolyásolta leginkább, illetőleg néhány utalás arra nézve, hogy mit hiányolunk a tervből. Az indoklás három okból lehet hasznos. Egyrészt később is vissza tudjuk keresni, ezzel is alátámasztva korábbi véleményünket, másrészt az értékelő diagramok eredményeit egyszerűen vissza tudjuk vezetni és konkrét indokokkal alátámasztani, harmadrészt mások számára is érthetővé válik az értékelésünk. A kérdőív kitöltésekor fontos, hogy a különböző kérdések következetesen legyenek megválaszolva. A különböző elvek mentén olyan kérdések merülhetnek fel, amelyek egymással kapcsolatba hozhatók. Például ha „A projekt nyújt-e megoldást az erőforrások karbantartására, megújítására, növelésére?” kérdésre 1 pontot adtunk, akkor értelemszerűen a „Kínál-e megfelelő megoldást a fejlesztés negatív externáliák elkerülésére, vagy korrigálására?” kérdés sem kaphat 6 pontot. A válaszok értékelése A válaszokat a következő módszerekkel lehet vizsgálni. 1. Egy meghatározott kérdésre adott válasz értékelése az összes szektor

viszonylatában. Ennek segítségével azt vizsgálhatjuk, hogy például a „kitűzött projekt alá van-e támasztva közösségi akarattal?” kérdést mennyiben tartja fontosnak a terv a különböző szektorok tekintetében.

2. Kérdéscsoportok és szektorok szerinti értékelés. Ezzel a módszerrel a fenntarthatósági elvek alapján kialakított hét kérdéscsoportot vizsgáljuk a meghatározott szektorokban, vagyis a kérdéscsoportokra adott válaszok átlaga alapján következtetünk az adott elv(ek) érvényesülésére a különböző szektorok


50

esetében. Így megkaphatjuk például, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének tekintetében mennyire érvényesül a stabilitás és sokféleség elve.

3. Kérdéscsoportok szerinti értékelés. Az egyes kérdéscsoportokban átlagolva a különböző szektorok eredményeit, kiderül, hogy az egyes elvek mennyiben érvényesülnek a teljes dokumentum egészében. Így például mennyiben alkalmazták a holisztikus megközelítést a koncepció kidolgozása során.

4. Szektorok szerinti értékelés. Ezzel a módszerrel tudjuk megállapítani, hogy egy adott szektor esetében mennyiben érvényesülnek összességében a fenntarthatósági szempontok (egy-egy szektorban átlagolva a hét kérdéscsoport eredményeit). Ez rámutat arra, hogy az egyes szektorok összehasonlításában mely szektorok azok, amelyeknél jobban figyelembe vették a fenntarthatóság szempontjait, illetve jobban megalapozták a fejlesztéseket. A tervek finomítása során a gyengébben kidolgozott szektorokat pedig tovább lehet fejleszteni.

5. Szerkezet szerinti vizsgálat. Ebben az esetben afelől vizsgálódunk, hogy a helyzetfeltárás, a jövőkép, illetve a megvalósítás kérdésében hogyan érvényesülnek a fenntarthatósági elvek összességükben.

A kérdésekre adott válaszok értékelésére annak megkönnyítése érdekében egy egyszerű Excel táblázatot dolgoztunk ki, mely az átlagolt eredményekkel és diagramokkal mutatja be az általunk adott válaszok alapján a tervre vonatkozó véleményünket. (Az Excel file letölthető a CEEWEB honlapjáról: www.ceeweb.org.) A kapott válaszokat az ertekeles.xls file-ban, a „kerdoiv” munkalapon található kérdőívbe kell betáplálni. A „kerdoiv” kitöltésén kívül más tennivaló nincs, az értékelést a program egy makró segítségével automatikusan elvégzi. Az átlagolásnál a 0 értékeket nem vonjuk bele a számításba, mivel ezen kérdések az adott szektor esetében nem értelmezhetőek. A kérdéscsoportok és szektorok szerinti átlagolás értelemszerűen elvégezhető, a program az általa számolt eredményeket diagramokon és a „szamolotabla” munkalapon létrehozott táblázatban számszerűen is bemutatja. A különböző fejlesztési területek egyes kérdéscsoport-átlagait a „reszletes” munkalap diagramja ábrázolja. A második diagram – az „osszelv” munkalapon – az egyes kérdéscsoportok átlagait tartalmazza, vagyis megmutatja, hogy az elvek mennyiben érvényesülnek a koncepció teljességében. Az „osszterulet” munkalap diagramja az egyes szektorok szempontjából mutatja be a fenntarthatósági elvek általános érvényesülését. A negyedik diagram – a „szerkezet” munkalapon – a koncepció szerkezete alapján elemzi a fenntarthatóságot, vagyis mennyiben felel meg az elveknek a helyzetfeltárás, a jövőkép kialakítása, illetve a célprogramok.

http://www.ceeweb.org/


51

A diagramok értékelése Annak érdekében, hogy értékelhető eredmények szülessenek, utalnunk kell a tanulmányban már említettekre, miszerint ez a módszer a tervet vizsgálja, és nem a jövőben megvalósuló fejlesztéseket. Mint már azt részleteztük, annak érdekében, hogy a megvalósulás valóban hozzájáruljon a vidék stabilitásához és fejlődéséhez, a fenntarthatósági elvek mellett számos egyéb gyakorlati szempontnak is érvényesülnie kell. Ez a módszer azt kívánja mérhetően értékelni, hogy a terv mennyiben nyújt alapot a vidéki térségek hosszútávú, kiegyensúlyozott működéséhez. Az alacsony átlagértékek jelentése. A pontozási módszer alapján az alacsony átlagérték azt jelenti, hogy a terv nem nyújt kielégítő információt arról, hogy az adott fenntarthatósági elv mennyiben érvényesül. Az alacsony érték nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a terv adott fejezete, része nem „fenntartható”, azt viszont igen, hogy az információ szűkössége miatt fennáll a veszélye annak, hogy a terv elkészítésekor nem vették figyelembe azok a szempontokat, amelyek meghatározóak egy egészséges vidéki fejlesztési irány kialakításakor. Vizsgálhatjuk, hogy melyek az egyes fejlesztési területek „szűk keresztmetszetei”, vagyis a Liebig-féle minimumelv alapján, milyen tényezők korlátozhatják a hatékony működést. Ez alapján lehet eldönteni, hogy a koncepciót milyen területeken érdemes továbbfejleszteni, finomítani. A szektorok szerinti átlagolás eredményeiből meg lehet határozni a „leggyengébben” kidolgozott fejlesztési területet. A szerkezetre vonatkozó értékelés pedig azt mutatja meg, hogy a helyzetfeltárás, a jövőkép, illetve a célprogramok mennyiben járulnak hozzá az elvek megvalósulásához. A fenntarthatósági elvek csoportosítása A kérdéscsoportok a fenntarthatósági elvekre keresik a választ. Némely kérdést megmagyarázunk annak érdekében, hogy elkerüljük a félreértéseket, és ebből ne adódjanak értékelési különbségek. A kérdések magyarázata jelen tanulmány egyik legnehezebb feladata, mivel itt igen sok szempontra ki kellene kitérni. Néhány alapvető irányt meghatározunk a kérdések megválaszolásával kapcsolatban, ám mind a kérdésekkel, mind pedig azok értelmezésével, és a pontozással kapcsolatban további kutatások, vizsgálatok szükségesek. Egyik legjobb módja ennek, ha egy fejlesztési koncepciót többen vizsgálnak, mert így napvilágra jönnek az adott kérdések eltérő értelmezései, és lehetőség nyílik korrigálásukra.


52

•

•

• • •

Válaszadáskor a következőkre kell figyelemmel lenni: 1. a helyzetfeltárásnál nem értékelhetők magas pontszámmal azok a válaszok,

amelyek ugyan bemutatják a kialakult szituációt, de nagyon felszínesen (pl.: a mezőgazdaságból alig lehet megélni a térségben, mert nem tudják értékesíteni a megtermelt termékeket), mivel nem a tényleges okokat, problémát mutatják be, hanem csak a kialakult helyzetet írja le, s ez alapján nem lehet „fenntartható” fejlesztési stratégiát kialakítani;

2. a jövőképre vonatkozó kérdéseknél a legfőbb szempont azt vizsgálni, mennyiben felelnek meg a kérdésekre adott válaszok a fenntarthatósági elveknek;

3. a projektek esetében ismét a konkrétumokra kell odafigyelni. Például akkor érdemes magasabb pontszámot adni a „A kitűzött terv alá van-e támasztva közösségi akarattal?” kérdésre, amennyiben az konkrétan meg van határozva (mondjuk részletezi, hogy kérdőív vagy személyes beszélgetés alapján a gazdálkodókkal, iparosokkal, tanárokkal stb. kapcsolatfelvétel történt) és nem akkor, ha azt írja, hogy egyeztettük a programot a helyiekkel (amely egy túl általános, semmitmondó válasz).

A kistérségek értékelése Az eddig vázolt módszer alapján felmértük a dél-gömöri, Gergely-hegyi, gönci és encsi kistérség fejlesztési koncepciói közül az alábbiakat:

A Dél-Gömör kistérségi agrárstruktúra és vidékfejlesztési stratégiai program (SAPARD – B csoport) helyzetfeltáró értékelés A dél-gömöri kistérségi agrárstruktúra és vidékfejlesztési operatív program (SAPARD-B csoport) A Gergely-hegy kistérség stratégiai terve SAPARD A gönci kistérség stratégiai terve SAPARD Az encsi kistérség stratégiai terve SAPARD

A Gergely-hegyi kistérség fejlesztési terve



54

Kérdőíves értékelés Kérdések Szer-

kezetMe-ző-

gaz-daság

Ipar In-fra-

struk-túra

Szol-gál-tatás

Ter-mé-szet-véde-lem

Okta-tás

Turiz-

mus

1 A helyzetfeltárás mennyiben világítja meg a jelenlegi tények ok-okozati összefüggéseit hatásait (környezeti, gazdasági, társadalmi)?

1 2 1 1 1 3 1 1


1 1 1 1 1 1 1 1

3 Feltárja-e a terv a különböző szektorok között kialakult kapcsolatrendszert?

1 1 1 1 1 1 1 1

4 Feltárja-e a terv a szektorok között hiányzó kapcsolatokat?

1 1 1 1 1 1 1 1

5 Felméri-e a terv a térségen kívüli kapcsolatrendszert?

1 1 1 1 1 1 1 1

6 Felméri-e a terv a térségre íródott egyéb fejlesztési terveket?

1 1 1 1 1 1 1 1

7 Felméri-e a terv a jelenlegi negatív externális hatásokat?

1 1 1 1 1 0 0 1

8 Vizsgálja-e a terv a helyi és külső erőforrások felhasználásának az arányát a jelenlegi gazdaságban?

1 1 1 0 1 0 0 0

9 Számba veszi-e a terv a rendelkezésre álló belső erőforrásokat? (tájfajta is erőforrás)

1 2 1 2 1 2 1 2

10 Értékeli-e a terv a jelenlegi természeti erőforrás-használat mértékét a lehetőségek függvényében?

1 1 1 1 1 1 0 2

11 Értékeli-e a terv a jelenlegi erőforrás-felhasználás hatékonyságát?

1 2 1 1 1 2 1 2


55

Kérdések Szer-

kezetMe-ző-

gaz-daság

Ipar In-fra-

struk-túra

Szol-gál-tatás


Okta-tás

Tu-riz-mus

12 Vizsgálja-e a terv az erőforrások kimerülésének esélyeit?

1 1 1 0 1 1 0 1

13 A szektor fejlesztése során vizsgálja-e az egyéb alternatív (termék-előállítási, feldolgozási, szolgáltatási, oktatási)működési módok létjogosultságát?

1 1 1 0 1 1 1 1

14 Felmérte-e a terv a természeti értékeket, adottságokat?

1 2 1 1 1 3 0 2

15 Mennyiben mérte fel a terv a térség társadalmi sokféleségét? (nemzetiség, foglalkozás, végzettség)

1 2 2 2 2 2 2 2

16 Felmérte-e a helyzetfeltárás a térségi szokásokat, hagyományokat?

1 1 1 0 1 1 1 2


1 1 1 1 1 1 1 1

18 A helyben élő emberek meg lettek-e hallgatva a terv készítése közben?

1 1 1 1 1 1 1 1

19 Felméri-e a terv a térségi emberek aktivitását, önszerveződését?

1 1 1 1 1 1 1 1

20 Felvázolja-e a terv a jövőkép várható hosszú távú hatásait (környezeti, gazdasági, társadalmi)?

2 3 3 3 3 3 3 3


2 3 1 1 1 2 1 1

22 Cél-e a jövőképnél a szektorok között jelenleg hiányzó kapcsolatok kialakítása?

2 2 1 1 1 1 1 1

23 Cél-e a jövőkép megfogalmazásakor a fejlesztési terület összekapcsolása más területekkel?

2 3 1 1 1 5 5 5


56

Kérdések Szer-

kezetMe-ző-

gaz-daság

Ipar In-fra-

struk-túra

Szol-gál-tatás


Okta-tás

Tu-riz-mus

24 Vizsgálja-e, hogy az egyik szektor működésképtelensége milyen veszélyt jelent a térség egészének működésére?

2 3 3 5 3 3 5 5

25 Cél-e a szektor lehetséges kapcsolatainak bővítése a térségen kívül?

2 1 1 1 1 1 1 1

26 Vizsgálja-e a terv a fejlesztés által potenciálisan kialakuló negatív externális hatásokat?

2 1 1 1 1 1 1 1

27 A fejlesztési szándék előnyben részesíti-e a belső erőforrásokat?

2 4 1 1 1 3 1 5

28 Célként fogalmazza-e meg a terv az erőforrás-felhasználás hatékonyságának növelését?

2 2 1 1 2 5 5 5

29 Vizsgálja-e az eltartóképesség adta határokat a terv az új fejlesztések vonatkozásában?

2 1 1 1 1 1 1 1

30 A jövőkép megfogalmazza-e a helyi ökológiai adottságok helyzetének javítását?

2 5 1 1 1 5 5 5

31 Célként fogalmazza-e meg a terv a működő alternatív működési módok fejlesztését?

2 5 1 1 1 1 1 5


2 5 1 1 1 0 6 6

33 Megfogalmazódott-e a jövőképben a természeti sokféleség megőrzése, fejlesztése?

2 5 1 1 1 5 5 5

34 Célként fogalmazza-e meg a terv a társadalmi sokféleség megőrzését, egészséges szinten tartását, ápolását?

2 3 1 3 3 3 5 5


2 5 5 0 3 3 6 6


57

Kérdések Szer-kezet

Me-ző-

gaz-daság

Ipar In-fra-

struk-túra

Szol-gál-tatás


Okta-tás

Tu-riz-mus

36 A jövőkép hozzájárul-e a térségi emberek olyan tudatformálásához, amely indokolt a helyzetfeltárás alapján?

2 6 1 1 1 5 5 6

37 Célként fogalmazódik-e meg a helyi emberek döntéshozatali jogainak erősítése?

2 1 2 1 1 3 3 3

38 Segíti a terv a helybeli embereket saját céljaik megvalósításában?

2 4 4 4 4 4 4 4

39 A jövőkép kialakításánál cél-e a helyi emberek önszerveződésének javítása, fokozása?

2 2 4 4 3 3 4 5

40 Mennyiben támogatja a helyi kezdeményező képességet (mennyiben rugalmas a rendszer)?

2 3 3 3 3 3 3 3

41 Vizsgálja-e a terv a projekt várható hosszú távú hatásait (környezeti, gazdasági, társadalmi)?

3 5 4 5 3 3 6 5


3 6 5 6 4 5 6 6

43 Megvizsgálta-e a terv, hogy végrehajtása esetén milyen hatással lesz a tervezési területen kívül eső, tágabb környezetre?

3 1 1 1 1 1 1 1

44 Van-e a tervben vizsgálati módszer arra nézve,hogy a terv mennyiben valósítja meg a jövőképet? (monitoring)

3 1 1 1 1 1 1 1

45 A projektek megoldást nyújtanak-e a szektorok közötti hiányzó kapcsolatok kialakítására?

3 5 4 5 3 2 5 5

46 Feltárja-e a terv a projekt összekapcsolhatóságát más projektekkel?

3 2 2 2 3 3 4 2

47 Vizsgálja-e, hogy a projekt hozzájárul-e a térségen kívüli kapcsolatok fejlődéséhez?

3 2 2 2 2 2 3 2


58

Kérdések Szer-

kezetMe-ző-

gaz-daság

Ipar In-fra-

struk-túra

Szol-gál-tatás


Okta-tás

Tu-riz-mus


3 1 1 1 1 1 1 1

49 Kínál-e megfelelő megoldást a fejlesztés által előidézett negatív externáliák elkerülésére vagy korrigálására?

3 1 1 2 1 0 0 2

50 Épít-e a projekt a rendelkezésre álló belső erőforrásokra?

3 5 3 2 3 4 2 4

51 A projekt javítja-e az erőforrás-felhasználás hatékonyságát?

3 4 3 2 4 4 4 3

52 A projekt nyújt-e megoldást a természeti erőforrások karbantartására, megújítására, növelésére?

3 4 3 2 4 5 4 3

53 A projektek hozzájárulnak-e a helyi ökológiai adottságok javításához?

3 3 2 3 3 4 3 3

54 Állít-e indikátorokat a terv az eltartóképesség változásának nyomon követése érdekében?

3 1 1 1 1 0 0 1

55 A projekt hozzájárul-e a jövőképben megfogalmazott alternatív tevékenységi módok kialakulásához?

3 4 3 1 4 5 5 3

56 Vizsgálja-e a terv a fenti alternatív működési módok hatásait?

3 1 1 1 1 1 1 1

57 A projekt mennyiben járul hozzá a jövőképben megfogalmazott társadalmi sokféleség egészséges egyensúlyának kialakulásához?

3 5 3 5 4 5 5 5


3 5 3 5 3 5 5 5


3 5 1 4 4 2 5 5


59

Kérdések Szer-

kezetMe-ző-

gaz-daság

Ipar In-fra-

struk-túra

Szol-gál-tatás


Okta-tás

Tu-riz-mus

60 Nő-e az érintett embercsoportok beleszólási lehetősége a saját és a közösség fejlődésébe?

3 5 2 0 4 2 5 5

61 Alátámasztja-e a közösségi akarat a kitűzött projektet?

3 1 1 1 1 1 1 1

62 A terv hozzájárul-e ahhoz, hogy az érintett közösségek felfejlődjenek arra a szintre, hogy saját maguk is részt vegyenek a döntéshozatalban?

3 5 2 5 3 2 5 5

63 Vannak-e intézkedések a tervben, amelyek elősegítik a helyi közösségek aktivitását, saját önszerveződését?

3 3 2 3 5 2 5 5


Diagramok

A Gergely-hegyi kistérség fejlesztési tervének fenntarthatósági elemzése

1,00

2,00

3,00

4,00

5,00

Mezőg

azda

ság

Ipar

Infra

stru

ktúr

a

Szol

gálta

tás

Term

észe

tvéd

elem

Okt

atás

Turiz

mus

HolisztikusIntegrációsErőforrásSokféleségNem anyagiSzubszidiaritásHeurisztikus

A Gergely-hegyi fejlesztési terv szerkezetének vizsgálata a fenntarthatósági elvek vonatkozásában

1,00

2,00

3,00

4,00

Helyzetfeltárás Jövőkép Program ok

60


A fenntarthatósági elvek megléte a Gergely-hegyi kistérség fejlesztési tervében

1,00

2,00

3,00H

olis

ztik

us

Inte

grác

iós

Erőf

orrá

s

Sokf

éles

ég

Nem

any

agi

Szub

szid

iarit

ás

Heu

riszt

ikus

A fejlesztési szektorok értékelése a Gergely-hegyi fejlesztési tervben, a "fenntarthatósági" elvek összesítése alapján

1,00

2,00

3,00

4,00

Mezőg

azda

ság

Ipar

Infra

stru

ktúr

a

Szol

gálta

tás

Term

észe

tvéd

elem

Okt

atás

Turiz

mus

61


62

Szöveges értékelés A diagramok alapján az alábbi következtetéseket vonhatjuk le. A terv általában alacsony pontszámokat kapott a kérdésekre. A program leggyengébb része a helyzetfeltárás, szektorok tekintetében a mezőgazdaság és a turizmus a legjobban, az ipar és a szolgáltatás a leggyengébben kidolgozott terület. A fenntarthatóság elvei közül a nem anyagi értékek hasznának elve a többi elvhez képest jobban, az integrációs elv és a heurisztikus önszerveződés elve gyengébben érvényesül a tervben. A tervnek a biodiverzitásra gyakorolt hatását közvetlenül nem tudjuk mérni, ám az alacsony értékek arra hívják fel a figyelmet, hogy sok információ hiányzik egyes területekről, így azokról a kidolgozottság híján nincs kellő ismeretünk. Ez a tény pedig növeli annak kockázatát, hogy a biodiverzitást veszélyeztető fejlesztések mehetnek végbe. Ezen lehetséges veszélyforrást jelzi szintén, hogy a természetvédelmi intézkedések nem jelennek meg hangsúlyosan a tervben. Ha elfogadjuk, hogy a kérdések a fenntarthatóság irányában ható elvek alapján fogalmazódtak meg, akkor a kérdőív értékelése alapján javasoljuk a terv további, részletesebb kidolgozását a kérdőív alacsony pontértéket kapott kérdéseiből kiindulva.

A dél-gömöri kistérség fejlesztési terve

A dél-gömöri kistérség fejlesztési tervei


64

Kérdőíves értékelés Téma Mező-

gaz-daság

Ipar Infra-struk-túra

Szol-gálta-

tás

Természetvéd

elem

Okta-tás

Turiz-mus

1 A helyzetfeltárás mennyiben világítja meg a jelenlegi tények ok-okozati összefüggéseit hatásait (környezeti, gazdasági, társadalmi)?

6 6 6 6 6 6 6


6 6 6 6 6 6 6


4 4 4 4 4 4 4


5 5 5 5 5 5 5


6 6 6 6 6 3 5


6 6 0 6 6 6 6


4 4 1 1 1 0 1

8 Vizsgálja-e a terv a helyi és külső erőforrások felhasználásának arányát a jelenlegi gazdaságban?

6 6 0 6 6 6 6


6 5 5 5 0 1 5


6 5 6 0 6 0 6


6 5 5 5 5 1 3


5 5 0 0 5 0 5


65

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gálta-

tás

Természet-

védelem

Okta-tás

Turiz-mus

13 A szektor fejlesztése során vizsgálja-e az egyéb alternatív (termék-előállítási, feldolgozási, szolgáltatási, oktatási) működési módok létjogosultságát?

6 3 0 3 6 0 4


6 6 6 0 6 0 6


6 6 6 5 5 5 5

16 Felmérte-e a helyzetfeltárás a térségi szokásokat, hagyományokat?

5 5 5 5 5 5 5


6 6 0 6 6 0 6


6 6 6 6 6 6 6


5 5 5 5 5 5 5


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


66

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gálta-

tás

Természetvéd

elem

Okta-tás

Turiz-mus


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0

31 Célként fogalmazza-e meg a terv a működő alternatív működési módok fejlesztését?

0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0

34 Célként fogalmazza-e meg a terv a társadalmi sokféleség megőrzését, egészséges egyensúlyát, ápolását?

0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


67

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gálta-

tás

Természetvéd

elem

Okta-tás

Turiz-mus

36 A jövőkép hozzájárul-e a térségi emberek tudatformálásához, mely a helyzetfeltárás alapján indokolt?

0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


0 0 0 0 0 0 0


5 0 0 0 6 0 5


5 0 0 0 6 0 6


5 0 0 0 6 0 4

44 Van-e a tervben vizsgálati módszer arra nézve, hogy a terv mennyiben valósítja meg a jövőképet? (monitoring)

1 0 0 0 1 0 1


6 0 0 0 6 0 6

46 Feltárja-e a terv a projekt összekapcsolhatóságát más projektekkel?

6 0 0 0 6 0 6


68

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gálta-

tás

Természet-véde-lem

Okta-tás

Turiz-mus


3 0 0 0 6 0 6


6 0 0 0 6 0 6


1 0 0 0 0 0 1


6 0 0 0 6 0 6


6 0 0 0 6 0 6


6 0 0 0 6 0 6


6 0 0 0 6 0 1


4 0 0 0 0 0 4


6 0 0 0 0 0 6


6 0 0 0 6 0 6


5 0 0 0 0 0 5


4 0 0 0 1 0 6


69

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gálta-

tás

Természetvéd

elem

Okta-tás

Turiz-mus


6 0 0 0 0 0 6


6 0 0 0 0 0 4

61 A közösségi akarat alátámasztja-e a kitűzött projektet?

6 0 0 0 6 0 6


4 0 0 0 0 0 4


4 0 0 0 0 0 3


Diagramok

A dél-gömöri kistérség fejlesztési tervének fenntarthatósági elemzése

1,00

2,00

3,00

4,00

5,00

6,00

Mezőg

azda

ság

Ipar

Infra

stru

ktúr

a

Szol

gálta

tás

Term

észe

tvéd

elem

Okt

atás

Turiz

mus

HolisztikusIntegrációsErőforrásSokféleségNemanyagiSzubszidiaritásHeurisztikus

A dél-gömöri fejlesztési terv szerkezetének vizsgálata a fenntarthatósági elvek

vonatkozásában

1,00

2,00

3,00

4,00

5,00

6,00

Helyzetfeltárás Jövőkép Programok

70


A fenntarthatósági elvek megléte a dél-gömöri kistérség fejlesztési tervében

1,00

2,00

3,00

4,00

5,00H

olis

ztik

us

Inte

grác

iós

Erőf

orrá

s

Sokf

éles

ég

Nem

anya

gi

Szub

szid

iarit

ás

Heu

riszt

ikus

A fejlesztési szektorok értékelése a dél-gömöri fejlesztési tervben, a "fenntarthatósági" elvek összesítése alapján

1,00

2,00

3,00

4,00

5,00

6,00

Mezőg

azda

ság

Ipar

Infra

stru

ktúr

a

Szol

gálta

tás

Term

észe

tvéd

elem

Okt

atás

Turiz

mus

71


72

Szöveges értékelés Ebben az esetben a helyzetfeltáró és a stratégiai terv került értékelésre. Míg a gergely-hegyi kistérség stratégiai terve 50 oldalban tartalmazza az információkat, a dél-gömöri kistérség tervei kb. 200 oldalban fogalmazódtak meg. Mivel a jövőképpel kapcsolatos dokumentációt nem tudtuk elemezni, így annak értékelését sem tudtuk elvégezni. Már a terjedelemből is lehet következtetni arra, hogy több információt tartalmaz és így a kérdésekre is nagyobb arányban kaphattunk választ. A fenntarthatósági elvek a tervben nyomon követhetők, ezt a magas pontértékek is bizonyítják. A szektorok kidolgozottsága - a kérdőív értékelése alapján - a tervben megfelelő, további kisebb pontosítások esetleg még végrehajthatók. A dél-gömöri térségre írt tanulmányok láthatóan építenek azokra a kérdésekre, amelyeket jelen tanulmány is alapul vett. Mivel a projektek a fenntarthatósági elveket figyelembe vették, ezért a biodiverzitásra gyakorolt hatás sem jelent akkora veszélyforrást, mint az előző terv esetében, ám ismét szükséges hangsúlyozni, hogy a megvalósítás során ez még változhat. Az azonban bizonyos, hogy a negatív hatások valószínűsége kisebb, mivel a terv nagymértékben figyelembe veszi a természeti értékek megőrzését, illetve a sokféleség elvét.

A gönci kistérség fejlesztési terve



74

Kérdőíves értékelés Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gál- tatás

Ter-mészet-véde-lem

Okta-tás

Turiz-mus

1 A helyzetfeltárás mennyiben világítja meg a jelenlegi tények ok-okozati összefüggéseit, hatásait (környezeti, gazdasági, társadalmi)?

2 2 2 1 1 1 3


2 2 2 2 1 2 1


2 3 2 1 1 1 2


1 1 1 1 1 1 1


1 2 3 2 1 2 1


1 1 1 1 1 1 3


1 1 2 0 1 0 1

8 Vizsgálja-e a terv a helyi és külső erőforrások felhasználásának arányát a jelenlegi gazdaságban?

1 3 1 0 1 0 0


3 3 2 2 1 3 5


1 1 1 0 1 0 2


3 2 1 0 1 0 4


1 1 0 0 1 0 1


75

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gál- tatás


Okta-tás

Turiz-mus

13 A szektor fejlesztése során vizsgálja-e az egyéb alternatív (termék-előállítási, feldolgozási, szolgáltatási, oktatási) működési módok létjogosultságát?

1 2 1 1 1 1 2


3 3 1 0 1 0 5


1 2 1 1 1 1 3

16 Felmérte-e a helyzetfeltárás a térségi szokásokat, hagyomá-nyokat?

3 3 2 1 1 1 5


1 1 0 1 1 0 1


1 1 1 1 1 0 2


2 2 1 1 1 1 2


2 2 2 2 2 2 2


1 1 3 2 1 2 2


1 1 2 2 1 1 2


1 1 3 1 1 1 2


76

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gál- tatás


Okta-tás

Turiz-mus


1 1 1 1 1 1 1


1 1 3 1 1 1 2


1 1 1 1 1 1 1


1 1 1 1 1 1 1


1 1 1 1 1 1 3


1 1 1 1 1 1 1


1 1 1 1 1 1 3

31 Célként fogalmazza-e meg a terv a jelenlegi alternatív működési módok fejlesztését?

1 1 1 1 1 1 3


1 1 1 1 1 1 3


1 1 1 1 1 1 3

34 Célként fogalmazza-e meg a terv a társadalmi sokféleség megőrzését, egészséges egyen-súlyát, ápolását?

1 1 1 1 2 2 2


77

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gál- tatás


Okta-tás

Turiz-mus


1 1 1 1 1 1 2

36 A jövőkép hozzájárul-e a térségi emberek tudatformálásához, mely a helyzetfeltárás alapján indokolt?

1 1 1 1 1 1 1


1 1 1 1 1 1 1


1 1 1 1 1 1 1


1 1 1 1 1 1 1


1 1 1 1 1 1 1


2 2 2 1 2 3 3


4 2 2 1 3 3 3


1 1 1 1 1 1 1

44 Van-e a tervben vizsgálati módszer arra nézve, hogy a terv mennyiben valósítja meg a jövőképet? (monitoring)

1 1 1 1 1 1 1


78

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gál- tatás


Okta-tás

Turiz-mus


2 3 3 3 1 3 3

46 Feltárja-e a terv a projekt ösz-szekapcsolhatóságát más projektekkel?

3 1 2 4 1 2 1


1 1 1 1 1 1 1


1 2 1 2 1 2 2


1 1 1 0 1 1 1


4 2 1 3 2 3 2


4 2 1 4 0 3 3


2 1 1 4 2 3 3


3 1 2 3 3 3 1


1 1 1 0 1 0 1


2 1 1 4 2 2 1


1 1 1 3 1 1 1


79

Téma Mező-

gaz-daság


Szol-gál- tatás


Okta-tás

Turiz-mus


2 3 0 4 0 4 2


3 2 2 3 3 3 2


2 2 1 4 3 4 2


2 2 1 3 3 0 2

61 A közösségi akarat támogatja-e a kitűzött projektet?

3 2 3 3 3 2 2


2 2 1 2 4 3 2


1 2 1 3 4 3 1


Diagramok

A gönci kistérség fejlesztési tervének fenntarthatósági elemzése

1,00

2,00

3,00M

ezőg

azda

ság

Ipar

Infra

stru

ktúr

a

Szol

gálta

tás

Term

észe

tvéd

elem

Okt

atás

Turiz

mus

Holisztikus

Integrációs

Erőforrás

Sokféleség

Nem anyagi

SzubszidiaritásHeurisztikus

A g ö n c i fe jle s z té s i te rv s ze rk e ze tén ek viz sg á la ta a fe n n ta rth a tó s á g i e lve k vo n a tk o zá s á b a n

1 ,0 0

2 ,0 0

3 ,0 0

H e lyze tfe ltá rá s Jö vőké p P ro g ra m ok

80


1,00

sA fenntarthatósági elvek megléte a gönci kistérség fejlesztési tervében

1,50

2,00

Hol

iszt

iku

Inte

grác

iós

Erőf

orrá

s

Sokf

éles

ég

Nem

anya

gi

Szub

szid

iarit

ás

Heu

riszt

ikus

A fejlesztési szektorok értékelése a gönci fejlesztési tervben, a "fenntarthatósági" elvek összesítése

alapján

1,00

1,50

2,00

Mezőg

azda

ság

Ipar

Infra

stru

ktúr

a

Szol

gálta

tás

Term

észe

tvéd

elem

Okt

atás

Turiz

mus

81


82

Szöveges értékelés A terv terjedelméből is lehet következtetni arra, hogy túl sok információt nem tartalmazhat. Az információhiány a rendkívül alacsony pontértékekben is tetten érhető. Annyira alacsony értékelést kapott a terv, hogy az egyes elemeket nem is érdemes külön kiemelni. A kérdőív értékelése alapján indokolt a terv további kidolgozása. A tervnek a biodiverzitásra gyakorolt hatását közvetlenül nem tudjuk mérni, ám az alacsony értékek arra hívják fel a figyelmet, hogy sok információ nem áll rendelkezésre, az egyes területekről - kidolgozottság híján - nincs kellő ismeretünk. Ez pedig növeli annak kockázatát, hogy a biodiverzitást veszélyt jelentő fejlesztések mennek majd végbe. Ezt a veszélyforrást jelzi az is, hogy a természetvédelmi intézkedések a tervben nem kaptak hangsúlyos szerepet. Ha elfogadjuk, hogy a kérdések a fenntarthatóság irányába ható elvek alapján fogalmazódtak meg, a kérdőív értékelése alapján javasoljuk a terv további kidolgozását - a kérdőív alacsony pontértéket kapott kérdéseiből kiindulva.

Az encsi kistérség fejlesztési terve

Az encsi és a gönci kistérségre íródott fejlesztési tervek sok esetben szó szerint megegyeznek. Ez annak tulajdonítható, hogy a két térség adottságaik alapján nagyban hasonlítanak egymásra A fentiekben már megfogalmazott értékelés vonatkozik ezekre a tervekre is, vagyis a kérdőív értékelése alapján indokolt a tervek további kidolgozása.

Felhasznált irodalom

83

Általános következtetések

Ebben a fejezetben az általános következtetéseket szeretnénk összefoglalni. 1. A térségre íródott fejlesztési koncepciók az értékelés alapján nagy

változatosságot mutatnak. Létezik megfelelően megalapozott tanulmány, de akad olyan is, amelynél a készítők szemmel láthatóan nem vették figyelembe a fenntarthatósági alapelveket.

2. A fentiek alapján megállapítható, hogy a fejlesztési koncepciók szerkezete lehetővé teszi a fenntarthatósági elvek figyelembevételét.

3. A gönci, Gergely-hegyi és az encsi kistérség esetében az ütemezést a rendelkezésre álló információk alapján nem lehet megalapozottnak nyilvánítani, ez vonatkozik a pénzügyi tervezésre is. Amennyiben egy terv a fejlesztések pénzügyi igényét is tartalmazza, ahhoz lényegesen kidolgozottabb projektrészletezésre van szükség. Amíg a kidolgozottság nem megfelelő, addig nem indokolt a pénzügyi tervezés sem.

4. A vizsgálati módszer alapvetően azokat a problémákat igyekszik feltárni, amelyek a tervek átolvasása után valóban kirajzolódtak.

5. Az egyik feltűnő probléma, hogy a kistérségi tervek nincsenek egymással egyeztetve, nincsenek a kistérségek határain átnyúló, nagy méretű, illetve közös projektek. A helyzetfeltárás során látható, hogy gyenge a kitekintés a térségen kívüli lehetőségekre, adottságokra, így a térségek közötti kapcsolatok erősítése sem tűnik biztosítottnak. A fenntarthatóság szempontjából pedig szükséges volna az izolált fejlesztési tervek helyett egy területi szintű kapcsolatrendszer kialakítása.

Javaslat A kérdésekre adott válaszok alapján született diagramok átfogó képet adnak a koncepció kidolgozottságáról, láthatóvá válnak annak erősségei és pontosítandó területei. Az alacsony értékek javítására a mellékletben megtalálható kérdőívek minden kérdése pontosan megadja az irányt, vagyis a diagramok elemzése után látjuk, melyek a gyenge területek; továbbá a kérdések segítenek abban is, hogyan tudjuk a koncepciót a fenntarthatósági szempontok alapján javítani. A konkrét projektek ésszerű kivitelezéséhez azonban sok egyéb feltételnek is teljesülni kell, vagyis a jó terv még nem garancia a jó megvalósításra. Minél alaposabban dolgozták ki a tervet, annál nagyobb az esély, hogy a megvalósításban résztvevő emberek és szervezetek helyesen és hasonlóan látják az elérni kívánt célt. Éppen ezért célszerűnek tartjuk a kérdőívben megfogalmazott kérdéseket a térségi stratégiai tervezési folyamatban alapul venni, mert segítséget nyújthatnak az alapvető szempontok végiggondolásához.

Felhasznált irodalom

84

Felhasznált irodalom Gyulai Iván: Fenntarthatósági elemzések - CEEWEB, Közép és Keleteurópai Biodiverzitás Munkacsoport, 2001 European Environmental Agency http://dataservice.eea.eu.int European Statistical Laboratory http://esl.jrc.it European Topic Centre on Nature Protection and Biodiverstiy http://nature.eionet.eu.int Marticsek József: EU Enlargement Regional Development Plans and Biodiversity Austrian Ministry for Agriculture, Forestry, Environment and Water Management Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései. Zöld belépő MTA stratégiai kutatások - Gödöllő – Budapest, 1998 Wackernagel, Mathis - Rees, W.E.: Ökológiai Lábnyomunk - Föld Napja Alapítvány, 2001

http://dataservice.eea.eu.int/

http://esl.jrc.it/

http://nature.eionet.eu.int/

Documents

„Integrált regionális fejlesztési tervek, stratégiák ... · A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos egyik legfontosabb felismerés, hogy a problémák rendszer jellegek,