8
Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz Lezárva: 1996. augusztus 26. 53. szám Vándorgyűlés - Sikeresen lezajlott az MKE 28. vándorgyűlése, amelyre egész évben készültünk. Köszönet illeti a rendező szerveket - természetesen nem az intézményeket/szervezeteket általában, hanem azok munkatársait/tagjait -, az MKE Hajdú-Bihar Megyei Szervezetét, a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtárat, a Debreceni Városi Könyvtárat, a KLTE Könyvtárát, a Debreceni Agrártudomá- nyi Egyetem Könyvtárát, továbbá a kísérő rendezvényeket szervező Országos Széchényi Könyvtárat és az MKE Gyermekkönyvtáros Szekcióját, körültekintő, gondos munkájukért, a gördülékeny lebonyolításáért. A plenáris ülés és a szek- cióülések legjobb előadásait a szaksajtóban olvashatjuk majd. A nyílt nap a tag- ság tavalyi javaslatára két részből állt: egyrészt a könyvtári törvény aktuális kérdéseivel foglalkozott, másrészt a szakmán belüli kommunikáció - ez alka- lommal főként a közkönyvtárakat érintő - nehézségeivel. A zárszó hagyományát érdemes volt feléleszteni: a szekcióülések elnökeinek beszámolói alapján benyo- mást kaphattunk a vándorgyűlés egészéről, Vajda Erik elnök összegző értékelése pedig már a jövő évi, kecskeméti vándorgyűléshez is szolgált megfontolandó ta- nulságokkal. Nagy érdeklődés kísérte a vándorgyűlés „szatellit-rendezvényeit", a külföldi magyar könyvtárosok IV. világtalálkozóját és az európai gyermekkönyv- táros-találkozó programjait is. MKE-emlékérem - Idén hatan kapták meg ezt a kitüntetést: Balogh Bélá- né, a Heves Megyei Szervezet elnöke, Balogh Margit, a Műszaki Szekció titká- ra, Balogh Mihály, a Könyvtárostanárok Szervezetének elnöke, Fogarassy Mik- lós, a Gyermekkönyvtáros Szekció titkára, Hegedűs Éva, a Fejér Megyei Szer- vezet elnöke, Kocsis István, az MKE alelnöke, valamint hetedikként egy külföldi kolléga, Dr. Walter Neuhauser, a Vereinigung Österreichischer Bibli- othekare elnöke. Gratulálunk! Fitz díj - Az idei kitüntetettek a a következő művek alkotói, kiadói: 1. Para- zsat evő paripa. Vál. és átdolg. Ágh István (Officina Nova); 2. SH atlasz sorozat (Springer Hungarica); 3. Nagy Elemér: Az építő Kős Károly (Balassi Kiadó-Kós Károly Alapítvány-Polis Kiadó); 4. Az Osiris Kiadó társadalomtudományi tan- könyvei; 5. Magyar Nagylexikon (Akadémiai Kiadó). Kitüntetések - Augusztus 20. alkalmából a Magyar Köztársaság Ezüst Ér- demkeresztjét kapta Toldi Gyuláné és Tolnai Valéria. A Szinnyei-díj idei kitün- tetettjei: Borsosné Muraközy Nóra, Dömötör Lajosné, Győri Erzsébet, Ramháb Mária, Tőkés László. Népművelésért díjban részesült: Ambrus Zoltán, Havas Katalin, Tilhof Endre. Az egyesület nevében Vajda Erik levélben fejezte ki jó- kívánságait. 55

Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihozepa.oszk.hu/01300/01367/00180/pdf/07hirlevel.pdf · 2009-01-20 · Hírlevél a Magyar . Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihozepa.oszk.hu/01300/01367/00180/pdf/07hirlevel.pdf · 2009-01-20 · Hírlevél a Magyar . Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz

Hiacuterleveacutel a Magyar Koumlnyvtaacuterosok Egyesuumllete tagjaihoz

Lezaacuterva 1996 augusztus 26 53 szaacutem

Vaacutendorgyűleacutes - Sikeresen lezajlott az MKE 28 vaacutendorgyűleacutese amelyre egeacutesz eacutevben keacuteszuumlltuumlnk Koumlszoumlnet illeti a rendező szerveket - termeacuteszetesen nem az inteacutezmeacutenyeketszervezeteket aacuteltalaacuteban hanem azok munkataacutersaittagjait - az MKE Hajduacute-Bihar Megyei Szervezeteacutet a Hajduacute-Bihar Megyei Koumlnyvtaacuterat a Debreceni Vaacuterosi Koumlnyvtaacuterat a KLTE Koumlnyvtaacuteraacutet a Debreceni Agraacutertudomaacuteshynyi Egyetem Koumlnyvtaacuteraacutet tovaacutebbaacute a kiacuteseacuterő rendezveacutenyeket szervező Orszaacutegos Szeacutecheacutenyi Koumlnyvtaacuterat eacutes az MKE Gyermekkoumlnyvtaacuteros Szekcioacutejaacutet koumlruumlltekintő gondos munkaacutejukeacutert a goumlrduumlleacutekeny lebonyoliacutetaacutesaacuteeacutert A plenaacuteris uumlleacutes eacutes a szekshycioacuteuumlleacutesek legjobb előadaacutesait a szaksajtoacuteban olvashatjuk majd A nyiacutelt nap a tagshysaacuteg tavalyi javaslataacutera keacutet reacuteszből aacutellt egyreacuteszt a koumlnyvtaacuteri toumlrveacuteny aktuaacutelis keacuterdeacuteseivel foglalkozott maacutesreacuteszt a szakmaacuten beluumlli kommunikaacutecioacute - ez alkashylommal főkeacutent a koumlzkoumlnyvtaacuterakat eacuterintő - neheacutezseacutegeivel A zaacuterszoacute hagyomaacutenyaacutet eacuterdemes volt feleacuteleszteni a szekcioacuteuumlleacutesek elnoumlkeinek beszaacutemoloacutei alapjaacuten benyoshymaacutest kaphattunk a vaacutendorgyűleacutes egeacuteszeacuteről Vajda Erik elnoumlk oumlsszegző eacuterteacutekeleacutese pedig maacuter a joumlvő eacutevi kecskemeacuteti vaacutendorgyűleacuteshez is szolgaacutelt megfontolandoacute tashynulsaacutegokkal Nagy eacuterdeklődeacutes kiacuteseacuterte a vaacutendorgyűleacutes bdquoszatellit-rendezveacutenyeit a kuumllfoumlldi magyar koumlnyvtaacuterosok IV vilaacutegtalaacutelkozoacutejaacutet eacutes az euroacutepai gyermekkoumlnyvshytaacuteros-talaacutelkozoacute programjait is

MKE-emleacutekeacuterem - Ideacuten hatan kaptaacutek meg ezt a kituumlnteteacutest Balogh Beacutelaacute-neacute a Heves Megyei Szervezet elnoumlke Balogh Margit a Műszaki Szekcioacute titkaacuteshyra Balogh Mihaacutely a Koumlnyvtaacuterostanaacuterok Szervezeteacutenek elnoumlke Fogarassy Mikshyloacutes a Gyermekkoumlnyvtaacuteros Szekcioacute titkaacutera Hegedűs Eacuteva a Fejeacuter Megyei Szershyvezet elnoumlke Kocsis Istvaacuten az MKE alelnoumlke valamint hetedikkeacutent egy kuumllfoumlldi kolleacutega Dr Walter Neuhauser a Vereinigung Oumlsterreichischer Biblishyothekare elnoumlke Gratulaacutelunk

Fitz diacutej - Az idei kituumlntetettek a a koumlvetkező művek alkotoacutei kiadoacutei 1 Parashyzsat evő paripa Vaacutel eacutes aacutetdolg Aacutegh Istvaacuten (Officina Nova) 2 SH atlasz sorozat (Springer Hungarica) 3 Nagy Elemeacuter Az eacutepiacutető Kős Kaacuteroly (Balassi Kiadoacute-Koacutes Kaacuteroly Alapiacutetvaacuteny-Polis Kiadoacute) 4 Az Osiris Kiadoacute taacutersadalomtudomaacutenyi tanshykoumlnyvei 5 Magyar Nagylexikon (Akadeacutemiai Kiadoacute)

Kituumlnteteacutesek - Augusztus 20 alkalmaacuteboacutel a Magyar Koumlztaacutersasaacuteg Ezuumlst Eacutershydemkeresztjeacutet kapta Toldi Gyulaacuteneacute eacutes Tolnai Valeacuteria A Szinnyei-diacutej idei kituumlnshytetettjei Borsosneacute Murakoumlzy Noacutera Doumlmoumltoumlr Lajosneacute Győri Erzseacutebet Ramhaacuteb Maacuteria Tőkeacutes Laacuteszloacute Neacutepműveleacuteseacutert diacutejban reacuteszesuumllt Ambrus Zoltaacuten Havas Katalin Tilhof Endre Az egyesuumllet neveacuteben Vajda Erik leveacutelben fejezte ki joacuteshykiacutevaacutensaacutegait

55

Paacutelyaacutezati eredmeacutenyeink - Az Orszaacuteggyűleacutes 1800 eFt-ot iacuteteacutelt meg az MKE-nek a taacutersadalmi szervezetek taacutemogataacutesa kereteacuteben - Most eacuterkezett meg az eacutershytesiacuteteacutes hogy az Illyeacutes Alapiacutetvaacuteny ideacuten is 100 eFt-os taacutemogataacutest ad szaacutemunkra ahhoz hogy a koumlnyvtaacuteri szakfolyoacuteiratokat tovaacutebbra is kuumlldhessuumlk a romaacuteniai mashygyar koumlnyvtaacuterak szaacutemaacutera

Soros-paacutelyaacutezat - Az MKE titkaacutersaacutega paacutelyaacutezatot nyuacutejtott be a Soros Alapiacutetshyvaacutenyhoz a kapcsolt vonali Internet-hozzaacutefeacutereacutes eacuterdekeacuteben A doumlnteacutes szeptember koumlzepeacutere vaacuterhatoacute

Elnoumlkseacutegi uumlleacutes 1996 juacutenius 2 0 - A napirend a koumlvetkező volt 1 Szavazaacutes a Fitz-diacutejroacutel 2 Az eacutev maacutesodik feleacuteben sorra keruumllő rendezveacutenyek (vaacutendorgyűleacutes KC-konferencia kuumlldoumlttkoumlzgyűleacutes) előkeacuteszuumlletei 3 Az MKE koumlzponti koumlltseacutegshyveteacutese 4 A koumlnyvtaacuteri toumlrveacutennyel kapcsolatos fejlemeacutenyek 5 Beszaacutemoloacute a koumlnyvshytaacuteri rendszer fejleszteacutesi strateacutegiaacutejaacutenak kidolgozaacutesaacutera kiiacutert paacutelyaacutezatroacutel 6 Az MKE Keacutepzeacutesi Bizottsaacutegaacutenak maacutejusi első uumlleacutese 7 Kituumlnteteacutesi javaslatok (Szinnyei-diacutej Neacutepműveleacuteseacutert diacutej MKE-emleacutekeacuterem) 8 Gombocz-oumlsztoumlndiacutej 19971998 9 Nemzetkoumlzi uumlgyek 10 Egyebek

Elnoumlkseacutegi uumlleacutes 1996 augusztus 7 - Az MKE elnoumlkseacutege mindig oumlsszeuumll a vaacutendorgyűleacutes helysziacuteneacuten Ideacuten a nyiacutelt nap előkeacuteszuumlletei a koumlnyvtaacuteri toumlrveacuteny akshytuaacutelis keacuterdeacutesei majd az idei rendezveacutenyek eacutes a kuumllfoumlldi partneregyesuumlletektől eacuterkezett meghiacutevaacutesok keruumlltek szoacuteba

Kuumlldoumlttkoumlzgyűleacutes - November 28-aacuten lesz az MKE keacuteteacutevenkeacutent szokaacutesos kuumlldoumlttkoumlzgyűleacutese amelyre a szervezetek huacutesz tagonkeacutent egy-egy keacutepviselőt deshylegaacutelhatnak Az előkeacuteszuumlletek eacutes azok uumltemezeacutese uumlgyeacuteben a titkaacutersaacuteg hamarosan leveacutelben keresi meg a szervezetekszekcioacutek elnoumlkeit A kuumlldoumlttkoumlzgyűleacutesen a szervezeti keacuterdeacutesek (beszaacutemoloacutek alapszabaacutely tagdiacutej stb) mellett egy szakmai program is lesz A tervek szerint Glatz Ferenc a Magyar Tudomaacutenyos Akadeacutemia elnoumlke tart előadaacutest arroacutel hogy mit vaacuter a magyar tudomaacuteny a koumlnyvtaacuteraktoacutel

Koumlnyvtaacuteri toumlrveacuteny - Az MKE szervezeteitől az MKM Koumlnyvtaacuteri Osztaacutelyshyaacutenak leveleacutere beeacuterkezett veacutelemeacutenyeket Papp Istvaacuten oumlsszegzeacuteseacutevel egyuumltt tovaacutebshybiacutetottuk Az elnoumlkseacuteg egyeteacutertett a Papp Istvaacuten aacuteltal az MKM felkeacutereacuteseacutere keacuteshysziacutetett tanulmaacutenyban (A koumlzművelődeacutesi koumlnyvtaacuterak az uacutej koumlnyvtaacuteri toumlrveacuteny tershyvezeteacuteben) foglaltak toumlbbseacutegeacutevel ezeacutert azt is az MKM figyelmeacutebe ajaacutenlotta A Koumlnyvtaacuteri Osztaacutely taacutejeacutekoztataacutesa szerint a koumlnyvtaacuteri toumlrveacuteny koncepcioacutejaacutenak okshytoacuteber veacutegeacuteig el kell keacuteszuumllnie A munkabizottsaacutegba az MKE elnoumlkseacutege Papp Istshyvaacutent delegaacutelja A bizottsaacuteg első uumlleacutese szeptember 5-eacuten lesz amelyen a toumlrshyveacutenytervezet koncepcioacutejaacutenak vaacutezlataacutet taacutergyaljaacutek meg Az MKE elnoumlkseacutegeacutenek jashyvaslataacutera a 3K hamarosan kuumlloumlnszaacutemban koumlzli a toumlrveacutenyt előkeacutesziacutető tanulmaacuteshynyokat

Koumlzművelődeacutesi toumlrveacuteny - A KKDSZ eacutes a Magyar Neacutepművelők Egyesuumllete 1996 juacutelius 25-eacuten orszaacutegos tanaacutecskozaacutest rendezett a koumlzművelődeacutesi toumlrveacuteny terveshyzeteacuteről amelyen Ottovay Laacuteszloacute főtitkaacuter keacutepviselte az elnoumlkseacuteget Az MKE igen kritikus reacuteszletes eacuteszreveacuteteleit amelyeket Vajda Erik elnoumlk fogalmazott meg ezt koumlvetően megkuumlldtuumlk az MKM Koumlzművelődeacutesi Főosztaacutelya eacutes Koumlnyvtaacuteri Oszshytaacutelya vezetőjeacutenek valamint taacutejeacutekoztataacutesul a KKDSZ eacutes a KIK elnoumlkeacutenek eacutes felshyajaacutenlottuk tovaacutebbi koumlzreműkoumldeacutesuumlnket tartalmi eacutes szerkeszteacutesi keacuterdeacutesekben

Koumlnyvtaacuteri szaksajtoacute - Striker Saacutendor az MKM Koumlzművelődeacutesi Főosztaacutelyaacuteshynak vezetője - annak kapcsaacuten hogy a KIK a Levelezőlap uacutejraindiacutetaacutesaacutet kezde-

56

meacutenyezte - az MKE aacutellaacutesfoglalaacutesaacutet keacuterte hogy a koumlnyvtaacuterosok igeacutenylik-e a Leshyvelezőlap megmaradaacutesaacutet Mint ismeretes az MKE elnoumlkseacutege illetve tanaacutecsa toumlbb iacutezben foglalkozott a Levelezőlappal eacutes kuumlloumlnboumlző lehetőseacutegeket meacuterlegelt Arra keacuteszuumllt hogy keacuterni fogja a Koumlnyv Koumlnyvtaacuter Koumlnyvtaacuteros c folyoacuteirat laptushylajdonosait eacutes szerkesztő bizottsaacutegaacutet hogy a lap profiljaacutet szuumlkseacuteg szerint moacutedoshysiacutetva de az eddigi profilt nem feladva vaacutellalja fel a Koumlnyvtaacuteri Levelezőlap tarshytalmaacutenak eacutes stiacutelusaacutenak megfelelő informaacutecioacutek koumlzleacuteseacutet is E doumlnteacutesneacutel figyelemshybe vette azt is hogy a szakmaacutenak meacuteg keacutet (szinteacuten taacutemogataacutesra szoruloacute) szakfoshylyoacuteirata van a Koumlnyvtaacuteri Figyelő valamint a Tudomaacutenyos eacutes Műszaki Taacutejeacutekozshytataacutes Az MKE elnoumlkseacutege aacutellaacutesfoglalaacutesaacuteban mindezt kifejtette eacutes hangoztatta hogy elfogadja a Levelezőlap uacutejraindiacutetaacutesaacutenak taacutemogataacutesaacutet mert azt a koumlnyvshytaacuterosok szeacuteles reacutetegei igeacutenylik (A Koumlnyvtaacuteri Levelezőlap augusztusban a KIK kiadaacutesaacuteban a reacutegi főszerkesztő Gerő Gyula gondozaacutesaacuteban ismeacutet megjelent) -Az NKA Koumlnyvtaacuteri Szakkolleacutegiuma is aacutellaacutesfoglalaacutest keacutert az MKE-től a szaklapok taacutemogataacutesaacutehoz Leveleacuteben Vajda Erik elnoumlk arroacutel adott taacutejeacutekoztataacutest hogy az MKE tanaacutecsa majd az elnoumlkseacuteg is megvitatta a koumlnyvtaacuteri szaksajtoacute taacutemogataacutesaacuteshynak uumlgyeacutet Javasolta a 3K a KF eacutes a TMT taacutemogataacutesaacutet mivel e folyoacuteiratok megshyjeleneacuteseacutet a koumlnyvtaacuteruumlgy eacutes a koumlnyvtaacuteros szakma szempontjaacuteboacutel fontosnak tartja eacutes a folyoacuteiratok koumlzreadaacutesaacutet fenntartoacuteik taacutemogataacutes neacutelkuumll nem tudjaacutek biztosiacuteshytani

Desiderata - A vaacutendorgyűleacutesen tetteacutek koumlzzeacute azoknak a műveknek a listaacutejaacutet amelyeket a kiadoacuteknak eacuterdemes lenne uacutej kiadaacutesban vagy utaacutennyomaacutessal koumlzreshyadni (a listaacutet Havas Katalin a FSZEK munkataacutersa aacutelliacutetotta oumlssze) A listaacuteboacutel oumlt ciacutemre lehet szavazni a szavazatokat 1996 szeptember 30-ig kell eljuttatni az MKM Koumlzművelődeacutesi Főosztaacutelya ciacutemeacutere Bp Pf 1 1884 A legtoumlbb szavazatot kapott művek megjelenteteacuteseacutere a főosztaacutely paacutelyaacutezatot iacuter ki eacutes a műveket a koumlnyvshytaacuterak szaacutemaacutera megvaacutesaacuterolja

Az eacutev koumlnyvtaacutera - Az MKM Koumlnyvtaacuteri Osztaacutelya paacutelyaacutezatot hirdetett a ciacutem elnyereacuteseacutere A kiiacuteraacutest a vaacutendorgyűleacutesen eacutes a szaksajtoacuteban tetteacutek koumlzzeacute A paacutelyaacuteshyzatok bekuumlldeacutesi hataacuterideje szeptember 10 A ciacutem odaiacuteteacuteleacuteseacuteről a szakmai szershyvezetekből oumlsszeaacutelliacutetott bizottsaacuteg doumlnt A paacutelyaacutezat eredmeacutenyeacutet az oktoacuteberi 26-i koumlnyvtaacuteri raacutedioacutes nap alkalmaacuteval hirdetik ki

Koumlnyvtaacuterpaacutertoloacute oumlnkormaacutenyzat 1996 - Szinteacuten a vaacutendorgyűleacutesen hirdette meg az MKM Koumlzművelődeacutesi Főosztaacutelya hogy a művelődeacutesi miniszter az emliacuteshytett ciacutemben eacutes tekinteacutelyes peacutenzuumlgyi taacutemogataacutesban reacuteszesiacuteti azokat a koumlzkoumlnyvtaacuteshyrat fenntartoacute oumlnkormaacutenyzatokat amelyek 1995-ben illetve 1996-ban egy lakosra kivetiacutetve a legtoumlbbet fordiacutetottaacutek dokumentumbeszerzeacutesre Tovaacutebbi felvilaacutegosiacuteshytaacutes 302-06001696

Exemplum Alapiacutetvaacuteny - A Magyar Kulturaacutelis Szoumlvetseacuteg IV koumlzgyűleacutese kezshydemeacutenyezte a kulturaacutelis teruumlleten egzisztenciaacutelis neheacutezseacutegekkel kuumlszkoumldő egyeacuteshynek koumlzeacuterdekű alkotoacutemunkaacutejaacutenak taacutemogataacutesaacutera egy alapiacutetvaacuteny leacutetrehozaacutesaacutet A paacutelyaacutezati felhiacutevaacutes a Magyar Kultuacutera 19962 szaacutemaacuteban eacutes a 3K augusztusi szaacutemaacuteshyban jelent meg A paacutelyaacutezathoz csatolni kell a Magyar Kulturaacutelis Szoumlvetseacuteg helyi vagy teruumlletileg illeteacutekes szervezeteacutenek ajaacutenlaacutesaacutet is

Beacutekeacutes Megyei Szervezet - Az MKE Beacutekeacutes Megyei Szervezete eacutes a Beacutekeacutes Meshygyei Koumlnyvtaacuter paacutelyaacutezatot hirdet bdquoKoumlzkoumlnyvtaacuter eacutes koumlnyvtaacuteros a megvaacuteltozott taacutershysadalmi viszonyok koumlzoumltt ciacutemmel A paacutelyaművek terjedelme 1-3 iacutev A paacutelyaacutezat

57

jeligeacutes A paacutelyaacutezatok beadaacutesi hataacuterideje 1997 januaacuter 31 Eredmeacutenyhirdeteacutes maacutershycius l-jeacuten Paacutelyadiacutejak I diacutej 10 000 Ft II diacutej 8000 Ft III diacutej 5000 Ft ezenfeluumll eacuterteacutekes koumlnyvjutalmak A paacutelyaacutezatokat az MKE Beacutekeacutes Megyei Szervezete titkaacuteshyraacutenak Timkoacute Istvaacutenneacutenak ciacutemezve a Beacutekeacutes Megyei Koumlnyvtaacuterba (5601 Beacutekeacutescsashyba Derkovits sor 1 Pf 35) keacuterjuumlk bekuumlldeni

Heves Megyei Szervezet - Juacutenius 3-aacuten volt a HMSZ taggyűleacutese amelyen a tagok elfogadtaacutek az 1995 eacutevről szoacuteloacute beszaacutemoloacutet eacutes megfogalmaztaacutek terveiket az 1996 eacutevre Az oumlsszejoumlvetelen bdquoA koumlnyvtaacuteri taacutejeacutekoztataacutes taacuteguloacute hataacuterai ciacutemshymel előadaacutest tartott Vajda Erik az MKE elnoumlke majd a kolleacutegaacutek eacuterdeklődeacuteseacutere beszaacutemolt kuumllfoumlldi tapasztalatairoacutel

Kisalfoumlldi Koumlnyvtaacuterosok eacutes Koumlnyvtaacuterak Egyesuumllete - A Haacuteloacutezati hol-mi 2 szaacutemaacuteboacutel eacutertesuumlltuumlnk hogy bdquo1996 aacuteprilis 26 eacutes 30 koumlzoumltt a KKKE szakmai kiraacutendulaacutest szervezett Erdeacutelybe a megye koumlnyvtaacuterosai reacuteszeacutere amelyen a szakmai programokon kiacutevuumll eacuteletre szoacuteloacute eacutelmeacutenyekkel gazdagodtak a reacutesztvevők

Taacutersadalomtudomaacutenyi Szekcioacute - Szeptember 16-aacuten heacutetfőn győri-pannonshyhalmi kiraacutendulaacutesra keacuteszuumllnek a szekcioacute tagjai Megtekintik bdquoA magyar oktataacutes 1000 eacutevforduloacuteja eacutes a bdquoMons Sacer - Pannonhalma 1000 eacuteve c kiaacutelliacutetaacutest - A TTSZ koumlvetkező rendezveacutenyeacutere az oktoacuteber 8-i aacutellomaacutenyveacutedelmi eacutes restauraacutelaacutesi szeminaacuteriumra (Id az előzetes rendezveacutenynaptaacutert) iacuteraacutesban lehet jelentkezni az MKE Taacutersadalomtudomaacutenyi Szekcioacute co MTA Koumlzponti Koumlnyvtaacutera 1051 Budashypest Arany J u 1 ciacutemen

Kovaacutecs Maacuteteacute emleacutekuumlleacutes - Nagyrabecsuumllve Kovaacutecs Maacuteteacute professzornak a mashygyar koumlnyvtaacuteruumlgy eacutes a koumlnyvtaacuteroskeacutepzeacutes eacuterdekeacuteben kifejtett teveacutekenyseacutegeacutet az MKE elnoumlkseacutege veacutednoumlkseacuteget vaacutellalt az 1996 oktoacuteber 28-29-eacuten tartandoacute Kovaacutecs Maacuteleacute-emleacutekuumlleacutes felett Ezuacuteton is felhiacutevjuk Kovaacutecs Maacuteteacute taniacutetvaacutenyainak eacutes tiszshytelőinek figyelmeacutet a rendezveacutenyre

Gombocz-oumlsztoumlndiacutej - Az elnoumlkseacuteg aacuteltal kijeloumllt bizottsaacuteg doumlnteacutese alapjaacuten Koreny Aacutegnes nyerte el az elnoumlkseacuteg taacutemogataacutesaacutet az 19971998 eacutevi oumlsztoumlndiacutej megshypaacutelyaacutezaacutesaacutehoz Mivel kiutazaacutesa bizonytalannaacute vaacutelt visszaleacutepett ezeacutert az elnoumlkseacuteg a tovaacutebbiakban a maacutesodik helyet elnyert Kiss Barbara paacutelyaacutezataacutet taacutemogatja

CON 96 - 1996 november 4-6 koumlzoumltt Egerben lesz a l l osztraacutek-magyar informatikai konferencia melynek ciacuteme Future information technologies A szervezők a Neumann Jaacutenos Szaacutemiacutetoacutegeacuteptudomaacutenyi Taacutersasaacuteg eacutes az OCG (Austshyrian Computer Society) Tovaacutebbi informaacutecioacute http wwwocgoratcon96html

Euroacutepai projektlehetőseacuteg - Az Euroacutepai Koumlzoumlsseacuteg XIII-as Főigazgatoacutesaacutegaacuteshynak munkataacutersa Monika Segbert hiacutevta fel a figyelmet a koumlvetkező egyuumlttműkoumlshydeacutesi alkalomra ideacutezuumlnk leveleacuteből bdquoSeveral of our on-going and start up projects (in the Telematics for Libraries programme) are looking for partners as test sites to test results such as software for OPAC interconnection (eg project ARshyCA) or information referral (LIRN) We are building up a register of libraries interested in such a cooperation with our projects and can extend this to libraries in Central and Eastern Europe The application to fund such a participation could be addressed to the international cooperation department of DGXIII or the national PHARE programme or possibly also the RLP Az eacuterdeklődők Moshynika Segberthez forduljanak co Mme Ariane Ujon DGXIIIE-3 Library Netshyworks and Services European Commission Batiment Jean Monnet L-2920 Lushyxembourg Fax 352-4011-62330 E-posta 1003441225CompuServecom

58

Art Libraries European Meeting on Museum Catalogues - 1996 december 2-5-ig Triesztben eacutes Ljubljanaacuteban lesz ez a konferencia amelyre előadoacutek jelentshykezeacuteseacutet vaacuterjaacutek szeptember 20-ig Bővebb informaacutecioacutek a titkaacutersaacutegtoacutel

Utazaacutesi taacutemogataacutes - Geacuteroacute Katalin az OSZK Szaacutemiacutetoacutegeacutepes informaacutecioacutes csoshyportjaacutenak munkataacutersa 20 000 Ft taacutemogataacutest kapott az MKE koumlzponti koumlltseacutegveshyteacuteseacuteből uacutetikoumlltseacutegeacutehez Juacutelius koumlzepeacuten vett reacuteszt a British Council keacutethetes car-diffi szeminaacuteriumaacuten (Marketing and library services a new marriage)

Osztraacutek meghiacutevaacutes - 1996 szeptember 3-toacutel 7-ig lesz Innsbruckban a 24 Osztraacutek Koumlnyvtaacuteroskonferencia amelyen a tudomaacutenyos koumlnyvtaacuterak legnagyobb megmozdulaacutesa kereteacuteben meguumlnneplik a Vereinigung Oumlsterreichischer Bibliotshyhekarinnen und Bibliothekare (VOumlB) oumltveneacuteves fennaacutellaacutesaacutet is Az MKE elnoumlkshyseacutegeacutet Hegykoumlzi Ilona titkaacuter keacutepviseli Ez alkalommal keruumll sor az MKE-emleacutek-eacuterem aacutetadaacutesaacutera Dr Walter Neuhausernek a VOumlB elnoumlkeacutenek

Eacuteszt meghiacutevaacutes - 1996 oktoacuteber 21-22-eacuten Tallinban lesz a balti koumlnyvtaacuterosok 5 kongresszusa (az első 1930-ban volt Rigaacuteban) A kongresszusra meghiacutevaacutest kashypott az MKE is Leveacutelben kiacutevaacutenunk a balti kolleacutegaacuteknak eredmeacutenyes tanaacutecskoshyzaacutest

Romaacuten meghiacutevaacutes - Az Oktataacutesi Koumlnyvtaacuterak Egyesuumllete 1996 szeptember 18-toacutel 20-ig Bukarestben tartja 7 orszaacutegos konferenciaacutejaacutet amelynek teacutemaacuteja Az oktataacutesi koumlnyvtaacuterak szerepe az informaacutecioacutes taacutersadalomban Az MKE elnoumlkseacutegeacutet Sonnevend Peacuteter a peacutecsi JPTE Koumlnyvtaacuteraacutenak főigazgatoacuteja keacutepviseli

Előzetes rendezveacutenynaptaacuter - 1996 augusztus 27-30 Networkshop 96 Debrecen - 1996 szeptember 2-5 A haacuteloacutezatok szerepe eacutes a tudomaacutenyos taacutejeacutekoztataacutes korshy

szerű gyakorlata a felsőoktataacutesban eacutes a kutataacutesban Kelet-nyugat konferencia (INRA) Pannon Agraacutertudomaacutenyi Egyetem Aacutellattenyeacuteszteacutesi Kar Koumlnyvtaacutera Kaposvaacuter

- 1996 oktoacuteber 8 A koumlnyvtaacuteri aacutellomaacuteny veacutedelme eacutes megoacutevaacutesa avagy amit a koumlnyvtaacuteros is megtehet Aacutellomaacutenyveacutedelmi eacutes restauraacutelaacutesi szeminaacuterium (Taacutershysadalomtudomaacutenyi Szekcioacute) Szentendre Pest Megyei Koumlnyvtaacuter

- 1996 oktoacuteber 21-25 A FID 48 kongresszusa Graz - 1996 oktoacuteber 22-26 Compfair 96 9 Nemzetkoumlzi Szaacutemiacutetaacutestechnikai Teleshy

kommunikaacutecioacutes Szakkiaacutelliacutetaacutes eacutes Vaacutesaacuter Budapest BNV - 1996 oktoacuteber 28-29 Kovaacutecs Maacuteteacute-emleacutekuumlleacutes (a KLTE Egyetemi eacutes Nemzeti

Koumlnyvtaacutera) Debrecen - 1996 oktoacuteber 28-november 1 DAT 96 konferencia - 1996 oktoacuteber veacutege - november eleje (meacuteg nincs pontos időpontja) Konfeshy

rencia a koumlzponti kataloacutegusok szaacutemiacutetoacutegeacutepesiacuteteacuteseacuteről (az MKE koumlzponti renshydezveacutenye) Budapest OSZK

- 1996 november 15-16 Koumlnyvtaacuteri eacutes informaacutecioacutes feladatok a vaacuteltozoacute vilaacutegban Nemzetkoumlzi konferencia (Olvasoacuteszolgaacutelati Szekcioacute)

- 1996 november 28 Az MKE kuumlldoumlttkoumlzgyűleacutese Budapest OSZK - 1997 januaacuter 27-30 5 BOBCATSSS szimpoacutezium Budapest OSZK - 1997 oktoacuteber 16-18 The Andrew W Mellon Foundation Conference on Libshy

rary Automation Varsoacute Aacutellaacutest keres Feldolgozoacute koumlnyvtaacuteroskeacutent főiskolai veacutegzettseacuteggel elhelyezkedshy

ne Deaacutek Saacutendor (munkahelyi tel 132-7150124) - Főiskolai veacutegzettseacuteggel

59

(koumlnyvtaacuter-pedagoacutegia szak) aacutellaacutest keres Ziacsikneacute Saacutenta Eacuteva (tel 246-5063) Jeshylenleg szaacutemiacutetoacutegeacutep-kezelői tanfolyamot veacutegez - Koumlnyvtaacuter-magyar szakos főiskoshylaacutet veacutegzett oroszul alapfokon beszeacutelő jelenleg angolul tanuloacute fiatal kolleacuteganő munkaacutet keres esetleg gyermekkoumlnyvtaacuterban (oacutevoacutenői keacutepesiacuteteacutessel is rendelkezik) Jelige Eloa - Magyar-koumlnyvtaacuter szakos egyetemi veacutegzettseacuteggel passziacutev neacutemetshyangol-orosz nyelvismerettel olvasoacuteszolgaacutelati vagy feldolgozoacutei munkaacutet keres egy kolleacuteganő Melleacutekfoglalkozaacutesuacute vaacutellalkozoacutekeacutent szaacutemlaacutet tud adni 1996 december 1-től reacuteszfoglalkozaacutes is eacuterdekli Jelige Sokoldaluacute - Olvasoacuteszolgaacutelati vagy feldolshygozoacute (szaacutemiacutetoacutegeacutepes is lehet) munkaacutet keres passziacutev angol nyelvtudaacutessal koumlnyvshytaacuteros-asszisztens Faragoacute Tibor tel 306-6067 - Koumlzeacutepfokuacute koumlnyvtaacuterosi veacutegzettshyseacuteggel passziacutev olasz nyelvismerettel olvasoacuteszolgaacutelatban feldolgozoacutei vagy egyeacuteb szaacutemiacutetoacutegeacutepes munkakoumlrben elhelyezkedne Tartler Moacutenika tel 177-1871 - Olshyvasoacuteszolgaacutelatban operaacutetori munkakoumlrben aacutellaacutest vaacutellalna koumlnyvtaacuteros-asszisztens angol alapfokuacute nyelvismerettel Horvaacuteth Csaba Bp Margitligeti uacutet 2 V 46 -Feldolgozoacutekeacutent koumllcsoumlnzeacutesben vagy olvasoacuteszolgaacutelatban elhelyezkedne Vasanits Laacuteszloacuteneacute Koumlnyvtaacuterkezelői eacutes szabvaacutenyuumlgyinteacutezői tanfolyamot veacutegzett Tel 325-5369 - Egyetemi veacutegzettseacutegű koumlnyvtaacuterosnő (koumlnyvtaacuter-bioloacutegia szak) gyakorlatshytal koumlzeacutepfokuacute neacutemet alapfokuacute angol eacutes francia nyelvtudaacutessal alapfokuacute szaacutemiacuteshytoacutegeacutepes ismeretekkel elhelyezkedne koumlnyvtaacuterban legsziacutevesebben feldolgozoacutei munkakoumlrben Jelige Naturwissenschaft - Neacutepművelő-koumlnyvtaacuter szakos főiskoshylai veacutegzettseacuteggel neacutemet nyelvismerettel gyermekreacuteszlegben vagy olvasoacuteszolgaacuteshylatban munkaacutet keres Bujdosoacuteneacute Simonffy Katalin Lakaacutestelefonja 23422-688 -Baacutermilyen koumlnyvtaacuteri munkaacutet keres Paraacutedi Paacutel Főiskolaacuten angol nyelvtanaacuteri szashykon veacutegzett neacutemet alapfokuacute nyelvtudaacutessal is rendelkezik Lakaacutestelefonja 325-0949

Aacutellaacutest kiacutenaacutel Az ELTE Angol-Amerikai Inteacutezet Koumlnyvtaacutera (1146 Bp Ajtoacutesi Duumlrer sor 19-21) ősztől felsőfokuacute veacutegzettseacutegű koumlnyvtaacuterost keres angol nyelvtushydaacutessal eacutes szaacutemiacutetoacutegeacutepes ismeretekkel Az eacuterdeklődők Deaacutek Noacutera koumlnyvtaacutervezetőt keresseacutek a 343-01484335-oumls telefonon - Koumlzeacutep- vagy felsőfokuacute veacutegzettseacutegű koumlnyvtaacuterost keres 6 oacuteraacutes aacutellaacutesra az MTA Koumlzgazdasaacutegtudomaacutenyi Inteacutezet Koumlnyvshytaacutera (1112 Bp Budaoumlrsi uacutet 45) feldolgozoacute munkakoumlrbe (Lehet nyugdiacutejas is) Angol eacutes neacutemet nyelvismeret szaacutemiacutetoacutegeacutepes jaacutertassaacuteg szuumlkseacuteges Saacutendor Zsuzsa koumlnyvtaacutervezető tel 319-3143 - Felveacutetelt hirdet az Orszaacutegos Foumlldtani Szakshykoumlnyvtaacuter (Budapest 1143 Stefaacutenia uacutet 14) reacuteszben feldolgozoacute reacuteszben dokumenshytumrendező feladatok ellaacutetaacutesaacutera egy eacutevre regisztraacutelt munkaneacutelkuumlliek szaacutemaacutera koumlzalkalmazotti besorolaacutessal Csongraacutedi Maacuterta tel 251-2678

60

I Mft

bull bull - bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull

asrii ^

l Műemleacutekkoumlnyxtaacuter Nagyterme a galeacuteriaacuteroacutel

Page 2: Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihozepa.oszk.hu/01300/01367/00180/pdf/07hirlevel.pdf · 2009-01-20 · Hírlevél a Magyar . Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz

Page 3: Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihozepa.oszk.hu/01300/01367/00180/pdf/07hirlevel.pdf · 2009-01-20 · Hírlevél a Magyar . Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz

Page 4: Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihozepa.oszk.hu/01300/01367/00180/pdf/07hirlevel.pdf · 2009-01-20 · Hírlevél a Magyar . Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz

Page 5: Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihozepa.oszk.hu/01300/01367/00180/pdf/07hirlevel.pdf · 2009-01-20 · Hírlevél a Magyar . Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz

Page 6: Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihozepa.oszk.hu/01300/01367/00180/pdf/07hirlevel.pdf · 2009-01-20 · Hírlevél a Magyar . Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz

Page 7: Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihozepa.oszk.hu/01300/01367/00180/pdf/07hirlevel.pdf · 2009-01-20 · Hírlevél a Magyar . Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz

I Mft

bull bull - bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull bull

asrii ^

l Műemleacutekkoumlnyxtaacuter Nagyterme a galeacuteriaacuteroacutel

Page 8: Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihozepa.oszk.hu/01300/01367/00180/pdf/07hirlevel.pdf · 2009-01-20 · Hírlevél a Magyar . Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz