48
19/2012. (IV. 13. MÁV ÉRT. 9.) EVIG szÁMú ELnök-VEzÉRIGAzGATóI UTAsíTÁs A MÁV- ÉVEk És A MÁV-EsÉLY pROGRAMRóL. 1.0. Az UTAsíTÁs CÉLJA A munkáltató működésével összefüggő ok miatt mun- káltatói rendes felmondással érintett munkavállalók közül a korhatár előtti ellátásra, illetve a teljes összegű öregségi nyugellátásra való jog megszerzése előtt – leg- feljebb a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban rög- zített felmondási idő, végkielégítés és az ezek idejére járó szabadság időtartamával – állók részére a MÁV- nál töltött életpálya méltányos lezárásának lehetőségére szolgáló MÁV-ÉVEK, illetve a 45 év feletti munkavál- lalók részére munkahely keresés esélyének javítására a MÁV-ESÉLY programok részvételi feltételeinek és végrehajtásuk szabályainak meghatározása. 2.0. HATÁLY- És FELELŐssÉG MEGHATÁRO- zÁsA 2.1 Az utasítás személyi hatálya Az utasítás személyi hatálya kiterjed a MÁV Zrt. vala- mennyi szervezeti egységére és munkavállalójára. Jelen utasítás a 2012. I. félév folyamán előterjesztett, a prog- ramban való részvételi szándékra vonatkozó és munkál- tatóhoz megküldött munkavállalói nyilatkozatokra alkalmazandó. 2.2. Felelősség Az utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért a Humá- nerőforrás Igazgatóság Munkaerő-gazdálkodási Szer- vezet vezetője felelős. A rendszer működtetéséért felelős a Munkaerő-gazdálkodási Szervezet vezetője, a humán- partnerek, továbbá a munkáltatói jogkörgyakorlók. 9. szám 127. évfolyam 2012. április 13. Utasítások 19/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás a MÁV-ÉVEK és a MÁV-ESÉLY programról. 20/2012. (IV.13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás a nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjba vonulá- sának és a korhatár előtti ellátás igénybevételének ösztönzése. 21/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos munkáltatói feladatok ellátására. ÉRTESÍTŐ magyaR államVaSUtak záRtköRűeN működő RéSzVéNytáRSaSág TARTALOM Oldal 293 309 310 22/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoz- tatásának végrehajtásával kapcsolatos munkáltatói feladatok ellátá- sárára 23/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás a MÁV Zrt. Humánszolgáltató Szervezetének kezelésében lévő értékutalványok leltározási szabályozásáról. Oldal 316 321 Utasítások

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

19/2012. (IV. 13. MÁV ÉRT. 9.) EVIG szÁMúELnök-VEzÉRIGAzGATóI UTAsíTÁs A MÁV-

ÉVEk És A MÁV-EsÉLY pROGRAMRóL.

1.0. Az UTAsíTÁs CÉLJA

A munkáltató működésével összefüggő ok miatt mun-káltatói rendes felmondással érintett munkavállalókközül a korhatár előtti ellátásra, illetve a teljes összegűöregségi nyugellátásra való jog megszerzése előtt – leg-feljebb a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban rög-zített felmondási idő, végkielégítés és az ezek idejérejáró szabadság időtartamával – állók részére a MÁV-nál töltött életpálya méltányos lezárásának lehetőségéreszolgáló MÁV-ÉVEK, illetve a 45 év feletti munkavál-lalók részére munkahely keresés esélyének javítására aMÁV-ESÉLY programok részvételi feltételeinek ésvégrehajtásuk szabályainak meghatározása.

2.0. HATÁLY- És FELELŐssÉG MEGHATÁRO-zÁsA

2.1 Az utasítás személyi hatálya

Az utasítás személyi hatálya kiterjed a MÁV Zrt. vala-mennyi szervezeti egységére és munkavállalójára. Jelenutasítás a 2012. I. félév folyamán előterjesztett, a prog-ramban való részvételi szándékra vonatkozó és munkál-tatóhoz megküldött munkavállalói nyilatkozatokraalkalmazandó.

2.2. Felelősség

Az utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért a Humá-nerőforrás Igazgatóság Munkaerő-gazdálkodási Szer-vezet vezetője felelős. A rendszer működtetéséért felelős a Munkaerő-gazdálkodási Szervezet vezetője, a humán-partnerek, továbbá a munkáltatói jogkörgyakorlók.

9. szám 127. évfolyam 2012. április 13.

Utasítások

19/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatóiutasítás a MÁV-ÉVEK és a MÁV-ESÉLY programról.

20/2012. (IV.13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatóiutasítás a nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjba vonulá-sának és a korhatár előtti ellátás igénybevételének ösztönzése.

21/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatóiutasítás a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. éviLXXXI. törvény gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos munkáltatóifeladatok ellátására.

ÉRTESÍTŐmagyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

TARTALOM

Oldal

293

309

310

22/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatóiutasítás a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoz-tatásának végrehajtásával kapcsolatos munkáltatói feladatok ellátá-sárára

23/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatóiutasítás a MÁV Zrt. Humánszolgáltató Szervezetének kezelésébenlévő értékutalványok leltározási szabályozásáról.

Oldal

316

321

Utasítások

Page 2: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

3.0. FOGALMAk MEGHATÁROzÁsA

4.0. Az UTAsíTÁs LEíRÁsA

4.1. MÁV-ÉVEk program

A program konkrét célja a hosszú MÁV munkaviszony-nyal rendelkező, de nyugdíjra még jogosultságot nemszerzett, létszámleépítésben érintett munkavállalók ré-szére lehetőség biztosítása a szolgálati idő növelésére.

Azokat érinti, akiknek legfeljebb a munkaviszonyra vo-natkozó szabályokban rögzített felmondási idő, végki-elégítés és az ezek idejére járó szabadság időtartamahiányzik (életkorban és/vagy szolgálati időben) ahhoz,hogy korhatár előtti ellátásra vagy teljes összegű nyug-ellátásra jogosultságot szerezzenek.

4.1.1. A részvétel feltételei:

Önként választhatja az a munkavállaló, aki egyidejűlegmegfelel a következő feltételeknek:

a) A munkáltató működésével összefüggő ok miatt mun-káltatói rendes felmondással érintett, és erről írásos tá-jékoztatást kapott, illetve a munkaerőpiaci szolgálatigénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást ka-pott,b) A programban való részvételi szándékra vonatkozómunkavállalói nyilatkozat benyújtásának időpontjábannem jogosult korhatár előtti ellátásra, vagy teljes ösz-szegű nyugdíjra, de ezekre a munkaviszonyra vonat-kozó szabályokban rögzített felmondási idő,végkielégítés és az erre az időre járó szabadság időtar-tama leteltével jogosulttá válik.

c) az utolsó munkaviszony létesítésétől legalább 15 évfolyamatos (megszakítás nélküli) MÁV Zrt-vel, vagy aMÁV Zrt. által ilyennek elismert munkaviszonnyal ren-delkezik, d) hozzájárul határozatlan idejű munkaviszonya hatá-rozott időtartamra történő módosításához.

4.1.2. A program lényege:

A munkáltató működésével összefüggő okra alapítottrendes felmondás esetén a munkavállalót a munkavi-szonyra vonatkozó szabályokban rögzített járandóságai(felmondási idő, végkielégítés) valamint ezeken túlme-nően további 3 havi átlagkeresetnek megfelelő járandó-ságok hónapjainak megfelelő időtartamra, továbbá azerre az időszakra járó szabadsága időtartamára, de leg-feljebb a korhatár előtti ellátásra, illetve a teljes összegűöregségi nyugdíjra való jogosultságáig a munkavállalómunkaviszonya fennmarad, de mentesül a munkavég-zési kötelezettsége alól az Mt. 107.§ h) pontja alkalma-zásával.Ennek érdekében a munkaviszonyt – munkaszerződésmódosítással - határozott időtartamúvá kell átalakítania MÁV-ÉVEK program idejére.

A résztvevő a MÁV-ÉVEK program időtartama alatt ha-vonta kapja meg a megállapodás megkötésének idő-pontjában megállapított havi átlagkereseténekmegfelelő mértékű juttatást.

Amennyiben a program ideje alatt a munkavállaló kez-deményezi a munkaviszonyának közös megegyezésseltörténő megszüntetését, akkor ehhez a munkáltató kö-teles hozzájárulni. Ez esetben a programból hátralévőidőre járó juttatást egy összegben részére ki kell fizetni,melyet a jogszabályban rögzített különadó számításasorán figyelembe kell venni.

294 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 3: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő,a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos, munkana-pokban számolt szabadság, amit a MÁV-ÉVEK prog-ram hosszának kiszámításakor a megfelelő hónapokszáma szerinti időtartamhoz naptár szerinti munkana-pokban kell hozzá számítani.(Pl. a 45. életévet betöltöttmunkavállalónak 21 havi járandóság esetén az erre vo-natkozó szabadság mértéke 53 munkanap). A program-ban történő részvételre kötendő megállapodásmegkötésének időpontjáig a tárgyévi szabadság járan-dóságot időarányosan a munkavállaló részére ki kelladni és ezen időpontig a munkavállaló munkakörét azerre előírt rendben köteles átadni és a munkáltatóval el-számolni.

A MÁV ÉVEK programban való részvételi szándékravonatkozó nyilatkozat leadása napjától számított 5 mun-kanapon belül a megállapodást meg kell kötni.

A MÁV ÉVEK program időtartama alatt a munkavál-lalót bérfejlesztés nem illeti meg, tekintettel arra, hogyrészére a felmondás esetén járó juttatások havi értékévelmegegyező összeg, azaz a munkavállalónak a megálla-podásban rögzített havi átlagkeresete kerül kifizetésre.

A MÁV-ÉVEK programot választó munkavállalókVBKJ keret összegre való jogosultsága a MÁV Zrt.Kollektív Szerződése értelmében a program első 90napjára terjed ki. A MÁV-ÉVEK programban résztvevők a 91. naptól nem jogosultak a VBKJ igénybevé-telére. A VBKJ elszámolásokat a 91. napon kell elvé-gezni.

A VBKJ juttatásra való jogosultság tekintetében aMÁV-ESÉLY programból átlépőkre eltérő szabályokvonatkoznak, melyeket a 4.2.6. pont tartalmaz.

4.1.3. Munkajogi vonatkozások

A MÁV-ÉVEK program időtartama alatt az Mt. 107. §h) bekezdését kell megfelelően alkalmazni,„107. § Mentesül a munkavállaló a munkavégzési kö-telezettsége alól h) munkaviszonyra vonatkozó szabályvagy a munkáltató engedélye alapján.”

4.1.4. Társadalombiztosítási vonatkozások

A munkavállaló munkaviszonya a MÁV-ÉVEK prog-ram időszaka alatt fennáll, így továbbra is biztosításiidőnek és szolgálati időnek számít.(Az 1997. évi LXXXI. tv. 42. §-a szerint a munkavégzésalóli mentesítés időtartamát akkor nem lehetne szolgá-lati időként figyelembe venni, ha erre az időre nyugdíj-járulék alapjául szolgáló kereset-, jövedelem kifizetésnem történne.)

Betegszabadság és táppénz nem jár a keresőképtelen-ségnek arra a tartamára, amelyre a biztosított a teljes ke-resetét megkapja.(1997. évi LXXXIII. Tv. 47.§ (2) bek. a) és b) pontjai)

4.1.5. statisztikai vonatkozások

A programban részt vevő munkaviszonya nem szünetel,a munkajogi állományi létszámba beletartozik.A statisztikai állományi létszámból a munkavállalót aprogramba vétel első napjától törölni kell. A járandósá-gait a már statisztikai állományba nem tartozók (állo-mányon kívüliek) adataiban kell elszámolni.

4.1.6. Tájékoztatás, nyilatkoztatás, munkaszerző-dés módosítás

A létszámleépítésben érintett munkavállalók körét amunkáltatói jogkörgyakorló és humánpartner át kell, te-kintse abból a szempontból, hogy kik felelnek meg aMÁV-ÉVEK program 4.1.1. a)-c) feltételeinek.

munkáltatói jogkörgyakorló a munkáltató működésé-vel összefüggő ok miatt munkáltatói rendes felmondás-sal érintett és erről írásos tájékoztatást kapott, illetve amunkaerőpiaci szolgálat igénybevételének lehetőségé-ről írásos tájékoztatást kapott munkavállaló részére kö-teles írásban felajánlani a programban való részvétel4.1.1. a)-c) feltételeivel rendelkező érintett számára aMÁV-ÉVEK programban való részvétel lehetőségét,egyúttal tájékoztatni őt a program szabályairól (l.sz.mel-léklet),

a felajánlás kézhezvételétől számított 15 napon belüla programban részt venni szándékozó munkavállalóírásbeli nyilatkozata alapján az illetékes humánpartneraz SAP → listák, statisztikák → dolgozó „ZEVEK –MÁV ÉVEK átlagbér” tranzakcióból kinyomtatja amunkavállaló átlagkeresetét tartalmazó „MÁV ÉVEKmegállapodás előkészített jegyzék” –ét, mely a megál-lapodás másodpéldányával együtt az ügyiratba kerül el-helyezésre. a humánpartner az átlagbér ismeretében gondoskodika határozatlan időre szóló munkaszerződés határozottidejű munkaszerződésre történő módosításáról (2.sz.melléklet). A munkaszerződés-módosítás kizárólag amunkáltató és a munkavállaló közös akaratával meg-egyezően történhet, ezért 2 tanú közreműködése szük-séges a megállapodás megkötéséhez, átlagváltó hónapoknál a megállapodás megkötésérecsak a havi bérszámfejtést követően (azaz negyedévetkövető hónap 10. napja után) kerülhet sor. A MÁV-ÉVEK programban való részvételre vonat-kozó nyilatkozat munkáltatói jogkörgyakorló részéretörténő átadásának határideje legkésőbb 2012. június25-e, melynek alapján kerülhet sor a megállapodás meg-kötésére.

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 295

Page 4: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

a munkáltatói jogkörgyakorló a humánpartner útjánírásban név szerinti tájékoztatást ad a MÁV-ÉVEKprogramot választó munkavállalókról (név, szolgálatihely, munkakör, születési dátum, szolgálati idő, MÁVszolgálati idő) a Munkaerő-gazdálkodási Szervezet ré-szére, mellékelve a munkaszerződés módosítás fénymá-solt példányát, a módosítást követő 5 napon belül.

Felelős: Munkáltatói jogkör gyakorlóKözreműködik: illetékes humánpartner

4.1.7. Egyéb rendelkezések

A MÁV-ÉVEK programban résztvevő munkavállalóttovábbra is ugyanannál a létszámban tartó szervezetiegységnél kell nyilvántartani – gondoskodva a különnyilvántartásról a statisztikai állományban már nem tar-tozók között – mint azt megelőzően. A programban résztvevő munkavállaló a megállapo-dás megkötéséig munkakörét az erre előírt rendben kö-teles átadni és a munkáltatóval elszámolni.A munkáltatói jogkör gyakorló humánpartnere kötelesgondoskodni arról – a programban résztvevő együttmű-ködésével – hogy a munkavállaló munkaviszonya meg-szűnjön a módosított munkaszerződésben foglaltakszerint.

Felelős: illetékes humánpartnerKözreműködik: illetékes humán szolgáltató

A nyilvántartásnál az SAP által kidolgozott rögzítésiszabályokat kell alkalmazni.

Felelős: illetékes humánpartner

A utasítás hatályba lépését követően MÁV-ÉVEK prog-ramot elkezdők részére a szabadság generálást le kelltiltani.

Felelős: IHIR üzemvitelKözreműködik: illetékes humánpartner

4.2. MÁV - EsÉLY program

A program konkrét célja a részvételi feltételeknek meg-felelő munkavállalók részére MÁV Zrt-n belüli munka-helykeresésre hosszabb idő (szabadidő) biztosítása.

4.2.1. A részvétel feltételei:

Önként választhatja az a munkavállaló, akia) A munkáltató működésével összefüggő ok miatt mun-káltatói rendes felmondással érintett és erről írásos tá-jékoztatást kapott, illetve a munkaerőpiaci szolgálatigénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást ka-pott 45. életévét betöltött munkavállaló, aki életkoravagy munkaviszonya alapján a MÁV-ÉVEK program

feltételeinek nem felel meg, korhatár előtti ellátásra, tel-jes összegű öregségi nyugdíjra nem jogosult, és nyilat-kozott, hogy belép a MÁV – ESÉLY programba, arészvétel szándékáról szóló nyilatkozatot 5 napon belüla munkáltatóval megköti.b) vállalja, hogy a MÁV-ESÉLY program időtartamaalatt elhelyezkedése érdekében együttműködik a Mun-kaerő-gazdálkodási szervezettel.c) rendelkezik a legalább 10 év egybefüggő folyamatosMÁV munkaviszonnyal vagy a MÁV Zrt. által ilyennekelismert munkaviszonnyal

4.2.2. A program lényege:

A program időtartama alatt – amely valamennyi érintettesetében legfeljebb 3 hónap - a munkavállaló munkavi-szonya fennmarad, de mentesül a munkavégzési köte-lezettség alól.

A munkavállaló a megállapodás megkötésének időpont-jában érvényes, (Mt. 152.§. szerinti) havi átlagkeresetemértékének megfelelő járandóságot kap havonta.

A MÁV-ESÉLY program időtartama alatt a munkáltatóijogkör gyakorlója felmenti a munkavállalót a munka-végzés alól a munkahelykereséshez szükséges idő biz-tosítása céljából. Ezen időtartam alatt a munkavállaló aMunkaerő-gazdálkodási Szervezettel tartja a kapcsola-tot.

Amennyiben a program időtartama alatt MÁV-on belüliálláskeresése eredményes lesz, a programban való rész-vétele megszűnik, a belső áthelyezés és a mindenkor ha-tályos besorolási utasítás szabályai szerint kerülmódosításra munkaszerződése.

Amennyiben a program időtartama alatt a MÁV-onkívül talál állást, a munkavállaló kezdeményezésére aprogramban való részvétele közös megegyezéssel meg-szüntetésre kerül a programból hátralévő idő kifizetésenélkül.

A programban való részvétel a meghatározott időtartamelteltével megszűnik, és a munkavállaló munkaviszonyamunkáltatói rendes felmondással megszüntetésre kerülaz Mt. és KSz. szerinti járandóságok biztosításával.

4.2.3. Tájékoztatás, nyilatkoztatás, szabályok:

A munkáltatói jogkör gyakorló:

a munkáltató működésével összefüggő ok miatt mun-káltatói rendes felmondással érintett és erről írásos tá-jékoztatást kapott, illetve a munkaerőpiaci szolgálatigénybevételének lehetőségéről írásos tájékoztatást ka-pott 45. életévet betöltött munkavállalók részére a tá-

296 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 5: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

jékoztatás átadásával egyidejűleg köteles írásban fel-ajánlani a MÁV-ESÉLY programban való részvétel le-hetőségét, egyúttal tájékoztatni a program szabályairól(3. sz. melléklet),a programban részt vevő - a felajánlás kézhezvételétőlszámított 15 napon belül írásban megadott – nyilatko-zata esetén gondoskodik a MÁV-ESÉLY programba ke-rülésről szóló megállapodás megkötéséről 5 napon belül(4. sz. melléklet).a humánpartner útján eljuttatja a MÁV-ESÉLY prog-ramot választó munkavállalóval megkötött megállapo-dás 1-1 példányát a Munkaerő-gazdálkodási Szervezet,a Humánszolgáltató Szervezet részére a megkötést kö-vető munkanapon.

A megállapodás megkötését követően betegszabad-ságra, illetve táppénzre kiállított betegállományba vé-telre jogosító orvosi igazolás alapján táppénzben töltöttidővel a program időtartama nem növelhető.

A MÁV-ESÉLY program időtartama alatt az érintett ré-szére saját eszközeivel és módszereivel segíti elő aMunkaerő-gazdálkodási Szervezet az álláskeresést.

A munkahely keresés eredményessége esetén azonnal,annak hiányában a meghatározott időtartam letelte előtt5 nappal a munkavállaló értesíti az illetékes munkáltatóijogkör gyakorlót és humánpartnerét, aki a további ügy-intézést végzi.

4.2.4. statisztikai vonatkozások

A programban résztvevő munkaviszonya nem szünetel,a munkajogi állományi létszámba beletartozik.A statisztikai állományi létszámból a munkavállalót aprogramba vétel első napjától törölni kell. A járandósá-gait a már statisztikai állományba nem tartozók (állo-mányon kívüliek) adataiban kell elszámolni.Ha a munkavállaló MÁV-on belüli áthelyezése ered-ménnyel jár, a munkavégzési kötelezettség ismét fennáll, ismét fel kell venni a statisztikai állományi lét-számba, a megfelelő állománycsoportba.

4.2.5. Egyéb rendelkezések

A MÁV-ESÉLY programban résztvevő munkavállalóttovábbra is ugyanannál a létszámba tartó szervezeti egy-ségnél kell nyilvántartani – gondoskodva a külön nyil-vántartásról a statisztikai állományba már nem tartozókközött – mint azt megelőzően.A nyilvántartásnál az SAP által kidolgozott rögzítésiszabályokat kell alkalmazni.

Felelős: illetékes humánpartner

4.2.6. Átjárhatóság a MÁV-ÉVEk és a MÁV-EsÉLY program között

Az a MÁV-ESÉLY programban résztvevő munkavál-laló, aki jogosulttá válik a MÁV-ÉVEK program igény-bevételére és írásban kérelmezi, hogy legkésőbb aMÁV-ESÉLY programban töltött ideje 3. hónapja végénátkerüljön a MÁV-ÉVEK programba, átléphet abba, ahárom havi átlagkeresetből már felhasznált idő és járan-dóság beszámításával. Ebben az esetben a MÁV-ÉVEKprogram ideje alatt a VBKJ juttatás csak a 90 nap MÁV-ESÉLY programban ténylegesen eltöltött idővel csök-kentett időtartamára illeti meg a munkavállalót. Ezt azidőtartamot a megkötendő megállapodásban rögzítenikell.

5.0. HIVATkOzÁsOk, HATÁLYOn kíVÜL HE-LYEzÉsEk

HIVATkOzÁsOk:

1992. évi XXII. törvény, a Munka Törvénykönyvéről1997. évi LXXXI. törvény, a társadalombiztosításinyugellátásról1991. évi IV. törvény, A foglalkoztatás elősegítésérőlés a munkanélküliek ellátásáról

6.0. HATÁLYBA LÉpTETÉs

Az utasítás 2012. január 1-től 2012. június 30.-ig hatá-lyos.

7.0. MELLÉkLETEk

1. sz. melléklet: TÁJÉKOZTATÁS a MÁV-ÉVEKPROGRAMRÓL munkavállalók részére és NYILATKOZAT

2. sz. melléklet: MEGÁLLAPODÁS (a MÁV-ÉVEKProgramban való részvételre)

3. sz. melléklet: TÁJÉKOZTATÁS a MÁV-ESÉLYPROGRAMRÓL munkavállalók részére és NYILAT-KOZAT

4. sz. melléklet: MEGÁLLAPODÁS (a MÁV-ESÉLYProgramban való részvételre)

Szarvas Ferenc s.k.elnök-vezérigazgató

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 297

Page 6: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

298 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

1. sz. melléklet

Page 7: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 299

Page 8: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

300 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 9: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 301

Page 10: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

302 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 11: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 303

2. sz. melléklet

Page 12: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

304 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 13: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 305

3. sz. melléklet

Page 14: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

306 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 15: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 307

Page 16: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

308 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

4. sz. melléklet

Page 17: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

20/2012. (IV.13. MÁV Ért. 9.) EVIG szÁMúElnök-VEzÉrIGazGatóI utasítÁs

a nők 40 ÉVEs joGosultsÁGI IdőVEltörtÉnő nyuGdíjba VonulÁsÁnak

És a korhatÁr ElőttI EllÁtÁs IGÉnybEVÉtElÉnEk ösztönzÉsE.

1.0 az utasítÁs CÉlja

A nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjba vo-nulásának, illetve a korhatár előtti ellátás igénybe véte-lének ösztönzése a 2012. évi foglalkoztatáspolitikaifeladatok végrehajtásának elősegítését célozza a humá-nus létszámcsökkentés eszköztárának egyik fő eleme-ként.Az utasításban szabályozott ösztönzési formák a MÁVZrt. 2012 évi foglalkoztatási nehézségeinek megoldá-sára alkalmazott eszközök, melyek segítséget nyújtanaka gazdálkodási egységek vezetőinek a munkaerő haté-konyabb foglalkoztatásában, illetve az érintetté váló,azon munkavállalóknak, akik a nők 40 éves jogosult-sági idővel történő nyugdíjba vonulásának, illetve a kor-határ előtti ellátás lehetőségével élni kívánnak.

2.0 hatÁly- És FElElőssÉG MEGhatÁro-zÁsa

2.1 az utasítás személyi hatálya

Az utasítás személyi hatálya kiterjed a MÁV Zrt. vala-mennyi szervezeti egységénél munkaviszonyban állómindazon munkavállalókra, akik a nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjbavonulására, korhatár előtti ellátásra jogosultságot szereznek.

2.2. Felelősség

Az utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért a Humá-nerőforrás Igazgatóság Munkaerő-gazdálkodási Szer-vezet vezetője, a konstrukciók működtetéséért amunkáltatói jogkör gyakorlók és humánpartnereik fele-lősek.

3.0 FoGalMak MEGhatÁrozÁsa

Foglalkoztatáspolitikai célú ösztönzési konstrukciók:Munkáltató a foglalkoztatáspolitikai célkitűzésekkelösszhangban, létszámcsökkentésben érintett munkavál-lalók munkaviszonyának megszűntetésének kezeléséreaz alábbi eszközöket alkalmazza:a) nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjbavonulásának ösztönzéseb) korhatár előtti ellátás igénybevételének ösztönzése

4.0 az utasítÁs lEírÁsa

4.1. a foglalkoztatáspolitikai célú ösztönzési konst-rukciók közös szabályai

A foglalkoztatáspolitikai célú ösztönzési konstruk-ciók 2012. január 1-től június 30-ig folyamatosan alkal-mazhatók. Az ilyen ösztönzési forma igénybevétele által meg-üresedett munkakört külső, új felvétellel nem lehet be-tölteni. Belső átcsoportosítás lehetőségével élhetvalamennyi szervezet abban az esetben, ha kimutatha-tóan csökken az ösztönzést igénybevevők számával azadott szervezet létszáma. Az erre vonatkozó engedélye-zés az adott főtevékenységi kör vezetőjének illetékes-ségi körébe tartozik. Az így ösztönzött munkavállalókszámával az adott főtevékenységi kör létszáma a követ-kező és azt követő években csökken. A munkaviszonyt az Mt. 87.§ (1) bek. a. pontja alap-ján közös megegyezéssel kell megszüntetni. A feladatok zökkenőmentes elvégzéséhez és azüzemvitel biztonságának garantálásához a létszámszük-séglet biztosítása a munkáltatói jogkör gyakorlójánakfelelősségkörébe tartozik. A foglalkoztatáspolitikai célú ösztönzési konstruk-ciók értelemszerűen kiterjednek a korkedvezmény mér-tékével számított jogosultságokra is.

4.2. a foglalkoztatáspolitikai célú ösztönzési konst-rukciók speciális szabályai

a) A nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjbavonulásának ösztönzése

A létszámcsökkentéssel érintett, az öregségi nyugdíj-korhatárt el nem ért azon női munkavállalókra terjed ki,akik életkoruktól függetlenül a társadalombiztosításinyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. Törvény 18.§(2a)-(2d) pont alapján szereznek nyugellátásra jogosult-ságot.

b) Korhatár előtti ellátás igénybevételének ösztönzése

A létszámcsökkentéssel érintett, az öregségi nyugdíj-korhatárt el nem ért azon munkavállalókra terjed ki,akik korhatár előtti ellátásra jogosultak. 2012. évbenerre az jogosult, aki:

- 2011. december 31.-ig az előrehozott, csökkentett ösz-szegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez aTny., 2012 január 1-jét megelőzően hatályos szabályaiszerint szükséges életkort betöltötte és szolgálati időtmegszerezte,- az az 1953-ban született nő, aki 59. életévét betöltötteés a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb2012. december 31-éig legalább 37 év szolgálati időtszerzett,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 309

Page 18: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

- az, aki a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de leg-később 2012. december 31-éig a Tny, 2012 január 1-jétmegelőzően hatályos szabályai szerint korkedvez-ményre jogosultságot szerzett, amennyiben a megszer-zett korkedvezményes időtartamnak megfelelő időhiányzik az öregségi nyugdíjkorhatáráig- az akinek a biztosítással járó munkaviszonyának meg-szüntetéséhez szükséges egyoldalú jognyilatkozatot2012. január 1-jét megelőzően közölték, avagy a jogvi-szonyt megszüntető megállapodást 2012. január 1-jétmegelőzően írásban megkötötték, feltéve, hogy a bizto-sítással járó jogviszony megszűnését követő nap 2012.évben van, és a jogosult biztosítással járó jogviszonymegszüntetését követő napon a 2011. december 31.-nhatályos szabályok szerint előrehozott, csökkentett elő-rehozott, korengedményes nyugdíjra (korhatár előttinyugellátásra) jogosult lett volna

Az a) pont alapján nyugdíjba vonuló, illetve a b.) pontszerinti korhatár előtti ellátást igénybe vevő munkavál-lalót ösztönzésként 4 havi átlagkeresetnek megfelelőegyösszegű juttatás egyszeri segély jogcímen illeti meglegkésőbb az utolsó munkában töltött napon.

4.3. az utasításban foglaltak ellenőrzése

A Munkaerő-gazdálkodási Szervezet ellenőrzi az utasí-tásban foglalt nyugdíjazási konstrukciók szabályos mű-ködését, a juttatások kifizetésének jogosságát.

5.0 hIVatkozÁsok, MódosítÁsok

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény

6.0 hatÁlyba lÉPtEtÉs, hatÁlyon kíVÜlhElyEzÉsEk

Az utasítás 2012. január 1-től 2012. június 30-ig hatá-lyos.

Ezen utasítás hatálybalépésével egyidejűleg hatályátveszti a 14/2011.(IV. 29.MÁV.Ért.9.) EVIG.sz. elnök-vezérigazgatói utasítás a támogatott előrehozott öreg-ségi nyugdíjazás és a korengedményes nyugdíjazás2011. évi alkalmazásáról.

7.0 MEllÉklEtEk

Ezen utasítás mellékleteket nem tartalmaz.

Szarvas Ferenc s.k.elnök-vezérigazgató

21/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG szÁMúElnök-VEzÉrIGazGatóI utasítÁs

a tÁrsadaloMbIztosítÁsI nyuGEllÁtÁsról szóló 1997. ÉVI

lXXXI. törVÉny GyakorlatI VÉGrEhajtÁsÁVal kaPCsolatos

MunkÁltatóI FEladatok EllÁtÁsÁra.

1.0. az utasítÁs CÉlja

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. éviLXXXI. törvény valamint kapcsolódó jogszabályok2010. évi módosításával összefüggő változásokbóladódó folyamatok és a munkáltatói feladatok ellátásá-nak szabályozása

2.0. hatÁlyossÁG És FElElőssÉG MEGha-tÁrozÁsa

2.1. az utasítás személyi hatálya

Az utasítás személyi hatálya kiterjed a MÁV Zrt. vala-mennyi munkavállalójára és szervezeti egységére.

2.2. az utasítás időbeli hatálya

Ezen utasítás előírásait 2012. január 01. napjától kell al-kalmazni.

2.3. Felelősség

Jelen utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért a MÁVZrt. Humánerőforrás Igazgatóság, Munkaerő-gazdál-kodási Szervezet vezetője, végrehajtásáért a munkálta-tói jogkörgyakorlók, a humánpartner és ahumánszolgáltató szervezet a felelősek.

3.0. FoGalMak MEGhatÁrozÁsa

Öregségi nyugdíj: Az öregségi nyugdíjkorhatárt (Társa-dalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI.Törvény (a továbbiakban Tny.)18. § (1) bekezdése sze-rint meghatározott korhatárt elérő, a (2) bekezdésbenmegállapított jogosultsági idővel rendelkező személyrészére megállapított nyugellátás. Öregségi nyugdíjnakszámít ezen felül – életkortól függetlenül - a nők ked-vezményes 40 éves jogosultsági idő alapján megállapí-tott nyugellátás is.

Korhatár előtti ellátás: A korhatár előtti öregségi nyug-díjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásáról és aszolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. tör-vény 1.§ (c) bekezdése szerinti az öregségi nyugdíjkor-határt be nem töltött személynek járó nyugdíjszerű

310 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 19: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

ellátás. Az igénylésre, megállapításra, folyósításra vo-natkozó munkáltatói feladatok megegyeznek az öreg-ségi nyugdíjra vonatkozó szabályokkal.

4.0. az utasítÁs lEírÁsa

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. éviLXXXI. törvényt módosító 2010. évi CLXX. törvényhatályos rendelkezései alapján kerülnek meghatározásraa munkáltatói feladatok.

A 2010. évtől fokozatosan 62-ről 65-re emelkedik a tár-sadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregséginyugdíjkorhatár. A nyugdíjkorhatár az 1952. január 01-je előtt születettek esetében marad a 62. életév. A válto-zás az 1951. december 31-ét követő időpontbanszületetteket érinti.

2012. január 01-jétől az irányadó öregségi nyugdíjkor-határ betöltését követően igényelt öregségi nyugdíj, anők 40 éves jogosultsági idő alapján igényelt nyugdíj,valamint a korhatár előtti ellátás tekintetében is jogo-sultsági feltétel a biztosítással járó jogviszony megszűn-tetése. Az igénylő tehát azon a napon, amelytőlkezdődően az öregségi teljes-, vagy résznyugdíjat, il-letve a korhatár előtti ellátást részére megállapítják, atársadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jo-gosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló1997. évi LXXXI. törvény szerint biztosítással járó jog-viszonyban nem állhat.

4.1. az öregségi nyugdíj

A jogosultság életkori feltétele: - 1952. január 1-je előtt születetteknél 62. életév - 1952-ben születetteknél 62. életév betöltését követő183.nap- 1953-ban születetteknél 63. életév- 1954-ben születetteknél 63. életév betöltését követő183.nap- 1955-ban születetteknél 64. életév- 1956-ben születetteknél 64. életév betöltését követő183.nap- 1957. január 01-je után születetteknél 65. életév

Életkoruktól függetlenül nyugdíjba mehetnek azok anők, akiknek a keresőtevékenységgel és gyermekneve-léssel szerzett együttes jogosultsági idejük eléri a 40évet és ebből legalább 32 évet keresőtevékenységgeltöltöttek. A szolgálati időbe egyébként beszámíthatóidőtartamoknak csak a jogszabály által külön nevesítettelemei számítanak jogosultsági időnek. Míg a szolgálatiidőbe beszámít – többek között - a felsőoktatási intéz-mény nappali tagozatán 1998 előtt folytatott tanulmá-nyok ideje, vagy az álláskeresési járadék folyósításánakidőtartama, addig ezek a 40 éves jogosultsági időtar-tamba már nem számíthatók be.

A keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egytekintet alá eső jogviszonyokat 168/1997.(X..6.) Korm.rendelete határozza meg.

4.2. korhatár előtti ellátás :

2012. január 01.-től korhatár előtti ellátásra jogosult, aki

a., 2011. december 31.-ig az előrehozott, csökkentettösszegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéheza Tny., 2012 január 1-jét megelőzően hatályos szabályaiszerint szükséges életkort betöltötte és szolgálati időtmegszerezte,b., az az 1953-ban született nő, aki 59. életévét betöltötteés a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb2012. december 31-éig legalább 37 év szolgálati időtszerzett,c., az, aki a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de leg-később 2012. december 31-éig a Tny, 2012 január 1-jétmegelőzően hatályos szabályai szerint korkedvez-ményre jogosultságot szerzett,d., akinek a biztosítással járó munkaviszonyának meg-szüntetéséhez szükséges egyoldalú jognyilatkozatot2012. január 1-jét megelőzően közölték, avagy a jogvi-szonyt megszüntető megállapodást 2012. január 1-jétmegelőzően írásban megkötötték, feltéve, hogy a bizto-sítással járó jogviszony megszűnését követő nap 2012.évben van, és a jogosult biztosítással járó jogviszonymegszüntetését követő napon a 2011. december 31.-énhatályos szabályok szerint előrehozott, csökkentett ösz-szegű előrehozott öregségi nyugdíjra, korengedményesnyugdíjra (korhatár előtti nyugellátásra) jogosult lettvolna feltéve, hogy a korhatár előtti ellátás kezdő nap-jáig az öregségi nyugdíjkorhatárt nem töltötte be, a kor-határ előtti ellátás kezdő napján biztosítással járójogviszonyban nem áll, és a korhatár előtti ellátás kezdőnapján rendszeres pénzellátásban nem részesül.Az Utasítás 4.2.c. pont szerinti esetben a jogosult a kor-határ előtti ellátást az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéseelőtt annyi évvel kérheti, ahány év korkedvezményt aTny. 2011. december 31.-én hatályos szabályai szerinta korhatár előtti ellátás kezdő napját megelőző napigszerzett, ha a korhatár előtti ellátás kezdő napja 2012.évben van, illetve ahány évet 2012. december 31.-éigszerzett.

4. 3. a nyugellátásokkal kapcsolatos feladatok

4.3.1. Előkészítés

A társadalombiztosítás keretében nyújtott nyugellátás,korhatár előtti ellátás megállapításához az öregséginyugdíjkorhatár elérése előtt legfeljebb naptári évenkéntegyszer a munkavállaló a nyugdíj-megállapító szervtőlkérheti a szolgálati idejének, valamint a korkedvez-ményre és egyéb, jogszabályban meghatározott foglal-

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 311

Page 20: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

koztatáshoz kapcsolódó kedvezményre jogosító idejé-nek megállapítását személyesen a lakóhely szerint ille-tékes Megyei Kormányhivatal NyugdíjbiztosításiIgazgatóság Ügyfélszolgálatán.

A kérelem benyújtása az illetékes Megyei Kormányhi-vatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság részére a szükségesmellékletekkel együtt a munkavállaló feladata.(a szük-séges iratok, okmányok felsorolását az 1.sz. melléklettartalmazza)

A munkavállaló az internetről letölti a kérelemhez szük-séges formanyomtatványt, vagy személyesen a lakóhe-lye szerinti illetékes Megyei KormányhivatalNyugdíjbiztosítási Igazgatóság Ügyfélszolgálatán be-szerzi azt. (2.sz.melléklet

A kérelem benyújtását követően – szükség esetén – aMegyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgató-ság adategyeztetés céljából felveszi a kapcsolatot azérintett munkavállalóval (kérheti az eredeti okmányokbemutatását, hiányzó igazolások pótlását stb.).

A Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazga-tóság kérésére a Humánszolgáltató Szervezet munkavi-szony igazolást állít ki, továbbá korkedvezményesmunkakörben foglalkoztatott munkavállalók esetébenkiadja az igazolást a korkedvezményre jogosító munka-körben eltöltött időről (3.sz.melléklet)

A szolgálati idő, jogosultsági idő elismerésről hozott ha-tározatot a Megyei Kormányhivatal NyugdíjbiztosításiIgazgatóság megküldi a munkavállaló részére. A hatá-rozatot a munkavállaló bemutatja a Humánpartner Szer-vezet munkatársának, majd a HumánszolgáltatásÜgyfélszolgálati Irodájában, ahol a fénymásolt doku-mentumot továbbítják a Személyügyi AdminisztrációsSzervezetnek szkennelés céljából.

4.3.2 öregségi nyugdíjazás, korhatár előtti ellátás

A társadalombiztosítás keretében nyújtott nyugellátás,korhatár előtti ellátás iránti igényt a munkavállalónakszemélyesen a lakóhely szerint illetékes Megyei Kor-mányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Ügyfél-szolgálatán kell előterjeszteni.

A nyugdíjazással összefüggésben munkaviszony meg-szűntetésére irányuló nyilatkozatot a munkavállalónakírásban kell benyújtania a munkáltatói jogkör gyakor-lója részére.A munkáltatói jogkör gyakorló a helyi humánpartnerszervezet munkatársával együtt vizsgálja a nyugdíjazás,korhatár előtti ellátás feltételeinek való megfelelést.Amennyiben a munkavállaló a feltételeknek megfelel,munkaviszonya a Munka Törvénykönyve rendelkezéseiszerint megszűntetésre kerül.

4.3.3. a nyugellátás iránti igény elbírálása

A nyugellátás iránti igény elbírálásáról határozat elké-szítése, a nyugdíj összegének megállapítása az illetékesMegyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságfeladata a munkavállaló által benyújtott dokumentumokátadását követően, aki megállapításra került nyugellá-tásról készült határozatot a munkavállaló részére meg-küldi.

4.3.4. Egyéb rendelkezések

A nyugállományba vonuló munkavállalók menetked-vezményeinek további biztosítása érdekében a Humán-szolgáltató Szervezet igazolást ad ki az érintettmunkavállalók részére, mely tartalmazza a munkavi-szony megszűnésének módját, és egyben tájékoztatástnyújt a nyugdíjas arcképes igazolvány igénylésénekrendjéről.

Törvényes letiltások esetén a Humán Szolgáltató Szer-vezet a letiltásra vonatkozó okmány hitelesített máso-latát az illetékes Megyei KormányhivatalNyugdíjbiztosítási Igazgatósága részére megküldi.

5.0 hIVatkozÁsok, MódosítÁsok, hatÁ-lyon kíVÜl hElyEzÉsEk

Jelen utasítás hatályba lépésével egyidejűleg a 13/2011.(IV.29.MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatóiutasítás a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló1997. évi LXXXI. törvény gyakorlati végrehajtásávalkapcsolatos munkáltatói feladatok ellátására szóló uta-sítás hatályát veszti.

6.0 hatÁlyba lÉPtEtÉs

A jelen utasítás 2012. január 1. napján lép hatályba ésettől a naptól kezdődően alkalmazandó.

7.0 MEllÉklEtEk jEGyzÉkE

1.sz. melléklet: Szolgálati idő elismerés iránti kérelem-hez csatolandó okmányok

2.sz. melléklet: Igénybejelentéshez alkalmazandó for-manyomtatványok felsorolása

3.sz. melléklet: IGAZOLÁS a korkedvezményre jogo-sító munkakörben eltöltött időről 1997.évi LXXXI. Tör-vény 8/B.§(1) bekezdése alapján

Szarvas Ferenc s.k.elnök-vezérigazgató

312 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 21: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 313

1. sz. melléklet

Page 22: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

314 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

2. sz. melléklet

Page 23: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 315

3. sz. melléklet

(Már az új 2012-es)!

Page 24: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

22/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG szÁMúElnök-VEzÉrIGazGatóI utasítÁs

a MEGVÁltozott MunkakÉpEssÉGűMunkaVÁllalók

foGlalkoztatÁsÁnak VÉGrEhajtÁsÁVal kapcsolatos

MunkÁltatóI fEladatokEllÁtÁsÁrÁra

1.0. az utasítÁs cÉlja

A MÁV Zrt-nél alkalmazásban álló megváltozott mun-kaképességű személyek foglalkoztatásával kapcsolatosmunkáltatói feladatok, valamint a szervezet Rehabilitá-ciós Bizottsága feladatainak szabályozása.

2.0. hatÁly És fElElőssÉG MEGhatÁro-zÁsa

2.1. az utasítás személyi hatálya

Az utasítás személyi hatálya kiterjed a MÁV Zrt. vala-mennyi munkavállalójára és szervezeti egységére.

2.2. az utasítás időbeli hatálya

Ezen utasítás előírásait MÁV Értesítőben történő köz-zététele napjától kell alkalmazni.

2.3. felelősség

Jelen utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért a MÁVZrt. Humánerőforrás Igazgató, végrehajtásáért a Mun-kaerő-gazdálkodási szervezet vezetője, a munkáltatóijogkörgyakorlók, a humánpartnerek és humán szolgál-tató szervezet munkavállalói a felelősek.

3.0. foGaloM MEGhatÁrozÁsok

A jelen utasításban használt fogalmakat a 2011. éviCXCI. törvény határozza meg.

4.0. az utasítÁs lEírÁsa

4.1. a megváltozott munkaképesség megállapításaMegváltozott munkaképességű személyek ellátásai a re-habilitációs hatóság (Nemzeti Rehabilitációs és Szoci-ális Hivatal) komplex minősítése keretébenmegállapított rehabilitációs javaslattól függően: a.) rehabilitációs ellátás, vagyb.) rokkantsági ellátás.

A rehabilitációs hatóság a komplex minősítés soránmegállapítja, hogy a megváltozott munkaképességű sze-mélya.) rehabilitálható, ezen belüla1.) foglalkoztatása rehabilitációval helyreállítható,vagya2.) tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, b.) rehabilitációja nem javasolt, ezen belül:b1.) egészségi állapota alapján foglalkoztathatósága re-habilitációval helyreállítható, azonban a komplex mi-nősítés szakmai szabályairól szóló rendeletbenmeghatározott egyéb körülményei miatt foglalkozási re-habilitációja nem javasolt,b.2.) egészségi állapota alapján tartós foglalkozási re-habilitációt igényel, azonban a komplex minősítés szak-mai szabályairól szóló rendeletben meghatározott egyébkörülményei miatt foglalkozási rehabilitációja nem ja-vasolt,b3.) kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztat-ható, vagyb4.) egészségkárosodása jelentős és önellátásra nemvagy csak segítséggel képes.

A rehabilitálható megváltozott munkaképességű sze-mély rehabilitációs ellátásra jogosult.A megváltozott munkaképességű személy rokkantságiellátásra jogosult, ha a rehabilitációja nem javasolt.

Rokkantsági ellátást kell megállapítani annak a megvál-tozott munkaképességű személynek is, akinek a foglal-koztathatósága rehabilitációval helyreállítható, vagy akitartós foglalkozási rehabilitációt igényel és a kérelembenyújtásának időpontjában az öregségi nyugdíjkor-határ betöltéséig hátralévő időtartam az 5 évet nem ha-ladja meg.

4.2. rehabilitációs bizottságok működése

A törvényben foglalt feladatok végrehajtása érdekébenmunkáltató Rehabilitációs Bizottságokat működtet.

4.2.1. rehabilitációs Bizottságok

I. szint:

tagjai: munkáltatói jogkör gyakorló, helyi humánpart-ner, foglalkozás egészségügyi orvos, Üzemi Tanács kép-viselője.

II.szint:

tagjai: Humán Erőforrás Igazgatóság Munkaerő-gaz-dálkodási Szervezet megbízottja, EBK megbízottja,Központi Üzemi Tanács képviselője.

A rehabilitációs hatóság a komplex minősítés során ja-vaslatban állapítja meg a munkavállaló egészségi álla-

316 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 25: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

potának százalékos mértékét, a rehabilitálhatóságot, ésa megváltozott munkaképességű személy rehabilitálha-tósága esetén rehabilitációs javaslatot készít, melyrőlértesíti a munkavállalót a vizsgálat eredményéről a meg-változott munkaképesség mértékéről.

4.2.2. a rehabilitációs Bizottságok feladatai

A munkavállaló a Nemzeti Rehabilitációs és SzociálisHivatal által kiadott szakvéleményt 5 munkanapon belülköteles a munkáltatói jogkörgyakorló részére bemutatni,annak érdekében, hogy a munkáltatói jogkörgyakorlóintézkedni tudjon a konzultációs lehetőség iránt.

A munkáltatói jogkörgyakorló a munkaképesség válto-zásról történt tudomásszerzést, illetve a keresőképessényilvánítást követően a humánpartner közreműködésé-vel intézkedik a munkavállaló soron kívüli egészségi al-kalmassági orvosi vizsgálatra küldéséről. A munkaköri alkalmassági vizsgálat eredménye hatá-rozza meg, hogy a munkavállaló foglalkoztatható-e ere-deti munkakörében. Amennyiben erre nincs lehetőség,rehabilitációs célú egyeztetési eljárás lefolytatására vanszükség. Ennek érdekében a munkáltatói jogkörgya-korló 3 munkanapon belül összehívja az I. szintű reha-bilitációs bizottság tagjait.

Az I. szintű Rehabilitációs Bizottság tagjai áttekintikannak lehetőségét, hogy helyi, illetve területi szintenvan-e mód más munkakörben történő foglalkoztatás le-hetőségére. A területi szinten mutatkozó megfelelő üresmunkakörök jegyzékét a területi humánpartner vezetők,illetve munkatársaik a biztosítják a bizottság részére.Amennyiben van a megváltozott munkaképességű mun-kavállaló részére felkínálható megfelelő munkakör (ürespozíció), a munkavállaló munkaszerződésének módosí-tását kezdeményezni kell. Amennyiben nincs felajánl-ható üres pozíció, akkor az I. szintű RehabilitációsBizottság által készített jegyzőkönyv megküldésével 3munkanapon belül értesíti a Munkaerő-gazdálkodásiSzervezet megbízottját, aki 4 munkanapon belül intéz-kedik a II. szintű Rehabilitációs Bizottság összehívá-sára. A II. szintű bizottság áttekinti, hogy van-e vállalatiszinten megfelelő üres pozíció, melyről tájékoztatja amunkáltatót. Felkínálható üres pozíció hiányában amunkavállaló munkaviszonyát munkáltató megszűnteti,kiemelt figyelemmel az Mt.89.§.(8)bek., 90.§.(1.)bek.g.) pont, valamint a 91.§-aira.1

Amennyiben a munkáltató működési körében nem si-kerül a munkavállaló részére más, megfelelő pozíciótbiztosítani, a Munkaerő-gazdálkodási Szervezet tájé-koztatja az illetékes állami foglalkoztatási szervet (Kor-mányhivatal Munkaügyi Központját) arról, hogy a

1 2012.VII.01-től Mt.66.§. (7) bek. foglaltak

megváltozott munkaképességű munkavállaló részére amunkáltató alkalmas munkahelyet biztosítani nem tud.

Amennyiben lehetőség van a társaság működési köré-ben a munkavállaló számára olyan – a munkavállalóegészségi állapotának, képzettségének megfelelő –munkakört felajánlani, amely a munkáltató ténylegesszolgáltató tevékenységének elősegítésére irányul, amunkáltató a szükséges rehabilitációs intézkedéseketvállalva részt vesz a rehabilitációs megállapodás és arehabilitációs terv kialakításában.A Rehabilitációs Bizottság mindkét szintjén tartott ülé-seiről jegyzőkönyvet készít.

4.3. rehabilitációs és rokkantsági ellátásra jogosultmunkavállalókkal kapcsolatos munkáltatói felada-tok

A törvény értelmében a MÁV Zrt a rehabilitációs hoz-zájárulás megállapítása céljából nyilvántartást vezet,amely tartalmazza:a) a munkavállaló természetes személyazonosító ada-tait, b.) a társadalombiztosítási adóazonosító jelét,c.) a munkaképesség változásának, egészségi állapotá-nak, egészségkárosodásának mértékét,d.) a fogyatékosság tényét,e.) továbbá az ezek igazolására szolgáló okirat másola-tát. A nyilvántartást a munkáltató a foglalkoztatás megszűn-tetését követő 5 évig köteles megőrizni.Fentiek alapján a rehabilitációs hatóság által kiadottkomplex minősítésről szóló határozatot a munkavállalóannak kézhezvételét követő 5 munkanapon belül kötelesbemutatni a munkáltatói jogkörgyakorlójának, valamintaz illetékes humánpartner munkatársnak. A munkáltatóinyilvántartás érdekében a humánpartner munkatárs ahatározat 1 másolati példányát 3 munkanapon belül to-vábbítja a Humánszolgáltatás részére a SAP HR rend-szerben vezetett nyilvántartás és szkennelés céljából. A rehabilitációs hatóság komplex minősítése keretébenmegállapítottak alapján amennyiben valamely ellátásra(rehabilitációs, rokkantsági) jogosult kereső tevékeny-séget folytat a MÁV Zrt-nél, mint foglalkoztatónál,akkor rehabilitációját elsősorban ennek keretében kellmegkísérelni. A továbbfoglalkoztatás érdekében a munkavállalót a203/2009. (IX.18.) Korm. rendeletben, valamint a73/2010. (XII.10. MÁV Ért. 37.) EVIG. számú utasí-tásban meghatározottak szerint soron kívüli (szükségesetén előzetes) egészségügyi vizsgálatra kell küldeniaz utasításban meghatározottak szerint. Az egészségivizsgálat eredményéről kiadott határozatban foglaltakalapján kerül megállapításra, hogy a megváltozott mun-kaképességű munkavállaló a továbbiakban a szervezet-nél foglalkoztatható-e.

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 317

Page 26: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

A rehabilitációs hatóság együttműködik az állami fog-lalkoztatási szervvel, a munkáltatóval a megfelelő mun-kavégző képességgel rendelkező, ellátásban részesülőszemély további foglalkoztatása érdekében. A rehabilitációs terv körültekintő és felelősségteljesmunkáltatói döntést igényel, ezért az együttműködésbena rehabilitációs hatósággal a MÁV Zrt nevében a Mun-kaerő-gazdálkodási Szervezet jár el.

4.4. rehabilitációs és rokkantsági ellátás igénylése

A rehabilitációs, valamint rokkantsági ellátást a Orszá-gos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság által rendszeresítettnyomtatványon (igénybejelentő lap) írásban, valamintelektronikus úton lehet igényelni az illetékes Kormány-hivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Ügyfélszolgála-tán. A rehabilitációs és rokkantsági ellátás ajogosultsági feltételek bekövetkezésének napjától álla-pítható meg.

Megállapításához kérelmet kell benyújtani személye-sen, vagy postai úton a lakóhely szerint illetékes Kor-mányhivatal Nyugdíjbiztosítási IgazgatóságÜgyfélszolgálatán az erre a célra rendszeresített ONYF.3515-279. jelű igénybejelentő lapon.

Ehhez a munkavállaló az internetről letölti a kérelemhezszükséges formanyomtatványt, vagy személyesen a la-kóhelye szerinti illetékes megyei KormányhivatalNyugdíjbiztosítási Igazgatóság Ügyfélszolgálatán igé-nyelheti azt (1.sz.melléklet). A kérelem benyújtása az il-letékes megyei Kormányhivatal NyugdíjbiztosításiIgazgatóság részére a szükséges mellékletekkel együtta munkavállaló feladata.(A szükséges iratok, okmányokfelsorolását a 2.sz. melléklet tartalmazza)

A kérelem benyújtását követően – szükség esetén – aNyugdíjbiztosítási Igazgatóság adategyeztetés céljábólfelveszi a kapcsolatot az érintett munkavállalóval. (Kér-heti az eredeti okmányok bemutatását, hiányzó igazo-lások pótlását stb.)

A Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságánakmegkeresésére, a határozatban kért adatokat a Humán-szolgáltató szervezet küldi meg az illetékes közigazga-tási szervnek.

A rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás elismerésérőlhozott határozatot a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságmegküldi a munkavállaló részére. A határozatot a mun-kavállaló 10 napon belül köteles bemutatni a munkál-tatói jogkör gyakorlójának és a Humánszolgáltatásszervezetnél a határozat l másolati példányt leadni.

A rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátás elismerésérőlhozott határozat alapján munkáltató kezdeményezi amunkaviszony megszűntetését.

Az illetékes humánpartner szervezet a munkavállalómunkaviszonyának SAP-ban történő megszűntetését„intézkedések” keretében rögzíti és intézkedik a mun-kavállaló munkaviszonyának megszüntetéséhez kacso-lódó feladatok ellátásáról.

A Humánszolgáltatás folytatja az intézkedést az SAP-ban, és a munkaviszony megszűnésekor kiállítandó iga-zolásokat átadja a munkavállaló részére.

4.5. nyilvántartás

A megváltozott munkaképességű munkavállalókróljelen utasítás 4.3. pontjában meghatározottak rögzítésea SAP rendszerben történik. A nyilvántartás vezetése –a munkavállaló által bemutatott és leadott szakvéle-mény alapján – Humánszolgáltatás szervezet feladata.A rendszerben történő nyilvántartás érdekében ezen uta-sítás hatályba lépését megelőzően a munkavállalók ré-szére a NRSZH által kiadott határozatok munkáltatóijogkörgyakorló részére történő bemutatása szükséges2012. április 30-ig. A munkavállalók által átadott hatá-rozatok másolati példányát az illetékes humánpartnermunkatárs a Humánszolgáltatás részére továbbítja.

4.6. Egyéb rendelkezések

A rokkantsági ellátásra jogosult munkavállalók menet-kedvezményeinek további biztosítása érdekében a Hu-mánszolgáltatás az érintett munkavállaló részére arangfokozatáról igazolást ad ki, amellyel a munkavál-laló a MÁV START Zrt-től igényli a nyugdíjas arcképesigazolványt..

5.0 hIVatkozÁsok, MódosítÁsok, hatÁ-lyon kíVÜl hElyEzÉsEk

hivatkozások:

2011.évi CXCI. Törvény a megváltozott munkaképes-ségű személyek ellátásairól és egyes törvények módo-sításáról

hatályon kívül helyezések:

Az utasítás hatályba lépésével egyidejűleg a36/2008.(X.23.MÁV Ért 26.) VIG sz. vezérigazgatóiutasítás a megváltozott munkaképességű munkavállalókfoglalkoztatásának végrehajtásával kapcsolatos munkál-tatói feladatok ellátására szóló utasítás hatályát veszti.

6.0 hatÁlyBa lÉptEtÉs

Az utasítás hatályba lép: MÁV Értesítőben történő köz-zététele napjától.

318 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 27: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

7.0 MEllÉklEtEk jEGyzÉkE

1.sz. melléklet: Igénybejelentéshez alkalmazandó for-manyomtatványok felsorolása

2.sz. melléklet: szolgálati idő elismerés iránti kérelem-hez csatolandó okmányok

Szarvas Ferenc s.k.elnök-vezérigazgató

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 319

Page 28: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

320 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

1. sz. melléklet

Igénybejelentéshez alkalmazandó formanyomtatványok felsorolása:

1.) Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. Törvény alapján (ONYF 3515-279.)

letölthető: http://www.onyf.hu

2. sz. melléklet

szolgálati idő elismerés iránti kérelemhez csatolandó okmányok:

- Munkakönyv (szolgálati időket igazoló okmányokat, illetve azok hiteles másolatát csatolni kell)- Nappali tagozaton folytatott tanulmányokat igazoló bizonyítvány, oklevél – szakmunkásképző és felsőoktatásiidőszakról, továbbá tanulmányi értesítő, leckekönyv - stb.- Katona könyv- Munkanélküli ellátásokról szóló igazolások- Ápolási díjban töltött időre szóló igazolás- Közeli hozzátartozó ápolásáról szóló igazolás- Saját lakás építésének idejére szóló igazolás, ha a nyugdíj járulékot megfizette- Gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermek nevelési támogatás időtartamáról szóló igazolás- Munkaviszony igazolások, (amelyek a munkakönyvben nem szerepelnek)- Korkedvezményre jogosító igazolások- Megállapodással szerzett idő(k)ről minden olyan okmány, amely igazolja, hogy az adott időtartamra a nyugdíjjárulékot megfizette

Page 29: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

23/2012. (IV. 13. MÁV Ért. 9.) EVIG szÁMúElnök-VEzÉrIGazGatóI utasítÁs

a MÁV zrt. huMÁnszolGÁltató szErVEzEtÉnEk kEzElÉsÉBEn lÉVő

ÉrtÉkutalVÁnyok lEltÁrozÁsI szaBÁlyozÁsÁról.

1.0 az utasítÁs cÉlja

Jelen utasítás célja a 6/2010 (IX.10. MÁV Értesítő 25.)GÁVIGH számon megjelent MÁV Zrt. leltározási sza-bályzata alapján, a MÁV Zrt. Humán Szolgáltatás ke-zelésében lévő értékutalványok leltározásiszabályozása.

2.0 hatÁly És fElElőssÉG MEGhatÁro-zÁsa

2.1. az utasítás személyi hatálya

Jelen utasítás kiterjed a MÁV Zrt. Humán Szolgáltatásértékutalvány kezelésében közreműködő munkaválla-lóira.

2.2. az utasítás időbeli hatálya

Az utasítás rendelkezéseit először a 2012. üzleti évbenkell alkalmazni, az utasítás kiadását követően. Az uta-sítás annak visszavonásáig, hatályon kívül helyezéséigérvényes.

2.3. felelősség

Jelen utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért, vala-mint működtetéséért a MÁV Zrt. Humánerőforrás Igaz-gatóság Humánszolgáltató Szervezet vezetője a felelős.

3.0 foGaloM MEGhatÁrozÁsok

ÉRTÉKUTALVÁNY LELTÁR: olyan kimutatás, amely aMÁV Zrt. tulajdonában lévő értékutalvány készletet egyadott időpontra vonatkozóan, ellenőrizhetően (tételesen)tartalmazza.

ÉRTÉKUTALVÁNY LELTÁROZÁS: olyan tevékenység,amelynek során a MÁV Zrt. tulajdonát képező, aHumán Szolgáltatás kezelésében lévő értékutalványkészlet valóságban meglévő állománya, a leltár fordu-lónapjára vonatkozóan megállapításra kerül.A leltározási tevékenységhez tartozik a nyilvántartásokszerinti állomány és a tényleges állomány közötti kü-lönbözet –hiányok, többletek – megállapítása és rendez-tetése is.

LELTÁROZÁS TÁRGYA: A MÁV Zrt. tulajdonábanlévő valamennyi, fajtánként a Humán Szolgáltatás általelkülönítetten kezelt értékutalvány melyet a vállalat vá-lasztható béren kívüli javadalmazási rendszerének- rö-viden: VBKJ rendszer- keretében, vagy egyéb belsőszabályozás útján vásárolt meg, és amely értékutalványkészlet a leltár fordulónapjáig nem került felhasználásra.

SAP HR: A MÁV Zrt. integrált humán információsrendszere

GIR: A MÁV Zrt. gazdálkodásirányítási információsrendszere

ÁLLAGBANTARTÓ: jelen utasítás esetében a Humáne-rőforrás Igazgatóság

SZÁMADÓ SZERVEZET: jelen utasítás esetében aHumán SzolgáltatásSZÁMADÓ: jelen utasítás esetében a Humánszolgáltatószervezet Humán szolgáltatás működtetés és fejlesztésszakértőjeLELTÁRFELELŐS: jelen utasítás esetében a HumánSzolgáltatás ügyfélszolgálati koordinátorai

ANYAGILAG FELELŐS: jelen utasítás esetében aHumán Szolgáltatás értékutalvány kezelésével megbí-zott munkatársai - Számadó, ügyfélszolgálati munka-társak, ügyfélszolgálati koordinátorok.

ÉRTÉKUTALVÁNY ADATRÖGZÍTÉSÉRT FELELŐSMUNKATÁRSAK: jelen utasítás esetében az értékutal-vány adatok SAP HR-ben történő rögzítésével megbí-zott munkatársai

FORDULÓNAP: a mérleget alátámasztó leltár forduló-napja tárgy év december 31-e.

SZÁMVITELI NYILVÁNTARTÁS: GIR Főkönyv, illetvea GIR analitikus moduljai

LELTÁRKÜLÖNBÖZET: ha a leltározott értékutalvá-nyok tényleges mennyisége eltér a Humán Szolgáltatásnyilvántartásban szereplő mennyiségektől, leltári több-let, illetőleg leltárhiány keletkezik.

4.0 az utasítÁs lEírÁsa

A Sztv. előírásai szerint a könyvek év végi zárásához, abeszámoló elkészítéséhez olyan leltárt kell készíteni,amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza amérleg fordulónapján a MÁV Zrt. Humán Szolgáltatásáltal kezelt, meglévő értékutalványait, mennyiségben ésértékben. A leltározási kötelezettség teljesítése az alábbialapelvek érvényesülése mellett biztosítható.

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 321

Page 30: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

4.1. a leltározás alapelvei

4.1.1. a leltározás célja

A helyes eszköz- és forrásállományok megállapításánkeresztül az éves beszámoló tételeinek alátámasztása, amérleg valódiságának biztosítsa.

A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartásokpontosságának, egyezőségének ellenőrzése, a bizonylatifegyelem megszilárdításának elősegítése

A MÁV Zrt. tulajdonának védelme és az anyagifelelősök elszámoltatása.

Az eltérések - többletek és hiányok - feltárása, anyilvántartások tényleges vagyoni helyzetnek megfelelőrendezése.

4.1.2. a leltározás időpontja

a leltározás időpontja szerint lehet:

fordulónapi leltározás: a mérleget alátámasztó leltárfordulónapja tárgy év december 31-e.

Évközi leltározás: az éves zárlati utasításban megha-tározott ütemtervtől eltérő időpontban. Évközi leltározásnak minősül:

Átadó-átvevő leltár: A leltár elkészítésére az értékutal-vány készletek kezeléséért felelős személy változásaesetén kerül sor. Ezen leltár az átadó és átvevő elszá-moltatásának, anyagi és büntetőjogi felelősségénekalapokmánya.

Ellenőrző (elszámoltató) leltár: - A Humán Szolgáltatás vezetője rendeli el az általameghatározott fordulónapra az anyagilag felelős sze-mély(ek) elszámoltatására, tevékenységük szakszerű-ségének és gondosságának ellenőrzésére- A számadó éves leltározási ütemterve alapján a lel-tárfelelősök az ütemtervben meghatározott fordulóna-pokra folyamatos adatszolgáltatással készítik el. - Rendkívüli esetben (betörés, elemi kár, szabálytalan-ság, visszaélés) soron kívül kerül elrendelésre

4.1.3. a leltárfelvétel módja

A leltár készíthető:A.,) mennyiségi felvétellel (leltározással)B.,) nyilvántartások alapján (egyeztetéssel),

4.1.3. a. Mennyiségi felvétel

Ezt a leltárfelvételi módot a mérleget alátámasztó leltárfordulónapjára, vagyis tárgy év december 31-ére elké-szítendő leltárak esetében, évközi leltárak esetén pedig

az Átadó-átvevő leltár és az Ellenőrző (leltárfelelősöketelszámoltató) leltáraknál kell alkalmazni.A közvetlen vagy mennyiségi felvétel megszámlálással,a nyilvántartással való utólagos összehasonlítással tör-ténik. Az értékutalvány állományát, a nyilvántartásokkaltörténő egyeztetés mellett a tényleges értékutalványkészlettekkel is egyeztetni kell.

Gyakorlati végrehajtás:

- Mérleget alátámasztó leltár elkészítése: Adott év,legkésőbb december 31-ét megelőző hét hétfőjére a lel-tárfelelősök az addig az időpontig ki nem osztott érté-kutalványokat tartalmazó lezárt borítékokat felnyitják,majd tételes, elektronikus nyilvántartást készítenek: ér-tékutalvány fajtánként, címletenként, sorszámtartománymegjelölésével, melyet az utalványokkal együtt átadnaka számadónak.

- A számadó az átvett értékutalványokat címletenként,tételesen megszámolja és a leltárfelelősök által elkészí-tett elektronikus nyilvántartásokat összesíti. Ha ebbenaz időpontban rendelkezik központi (saját kezelésébenlévő) készlettel, akkor a központi készletet is fentiekszerint veszi nyilvántartásba (értékutalvány fajtánként,címletenként, sorszámtartomány megjelölésével) majdösszesíti az adatait a leltárfelelősök kimutatásaival.

- Ezt követően a számviteli nyilvántartás adatai a valósállapottal kerülnek összevetésre: ehhez a számadó azösszesített analitikus nyilvántartást összeveti a Számvi-teli szervezettől elektronikus formában rendelkezésérebocsátott, megfelelő készletszámlák főkönyvi kivona-tával.

- A számadó az összesített és egyeztetett analitikus ki-mutatásokat (1 sz. Melléklet) a leltárkimutatást (2.sz.Melléklet), valamint az aktuális zárlati utasításban meg-határozott kitöltött nyilvántartást a MÁV Zrt. HumánSzolgáltatás vezetőnek adja át ellenőrzésre, majd aHumán Szolgáltatás vezető jóváhagyása után továbbítja,az éves zárlati utasításban előírt határidőre, a MÁV Zrt.Beszámoló készítés szervezet részére. - Amennyiben a számadó a főkönyvi adatok és a valósértékutalvány készlet között eltérést tapasztal, az okok-ról jelentést készít a Humán Szolgáltatás vezetőjének,majd az egyezőség érdekében rendező könyvelési bi-zonylatot készít, melyet jóváhagyás után továbbít fel-dolgozásra a MÁV Zrt. Beszámoló készítés szervezetrészére. (3.sz. Melléklet)

- Ellenőrző (leltárfelelősöket elszámoltató) leltár el-készítése: - A számadó, az általa összeállított éves leltározásiütemtervet a leltárfelelősök részére legkésőbb március31-ig megküldi. - A leltárfelelős a fordulónapig át nem vett utalványokat

322 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 31: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

megszámlálással (a lezárt borítékok előlapján feltünte-tett boríték értékek egyeztetésével) átadás-átvételi jegy-zőkönyv kíséretében az ügyfélszolgálati munkatársaktólátveszi.- A leltárfelelős a tényleges-megrendelt- állomány érté-két egyezteti a számfejtésre került utalvány átvételeknyilvántartásaival, majd a ki nem osztott utalványokrólfajtánként, boríték darabszám-érték, valamint sorszám-tartomány részletezésben összesítést készít, mellyel le-számol a számadó felé. (5.sz. Melléklet)- A leltárfelelős az ütemtervben meghatározott forduló-napra, a koordinációja alá tartozó ügyfélszolgálati mun-katársak nyilvántartásait összesíti, majd elkészítiutalvány fajtánként a leltárakat, melyet átad a számadó-nak. (4 sz. Melléklet) Kivétel az éves leltár (december31-i fordulónap) elkészítése, melynek során nem kerülsor a 4. sz. melléklet szerinti leltárfelvételi módra, erreaz esetre a mérleget alátámasztó leltár elkészítésekor al-kalmazandó szabályozás vonatkozik.

- Átadó-átvevő leltár elkészítése:- Az értékutalvány készletek kezeléséért felelős szemé-lyek változása esetén az értékutalványt átadó fél, az át-adás-átvétel napjáig ki nem osztott utalványokatmegszámlálással ellenőrzi. - Az átadó fél átadás-átvételijegyzőkönyvet készít, melyen a ki nem osztott utalványkészletét fajtánként, boríték darabszám-érték, valamintsorszámtartomány részletezésben összesíti. (6.sz. Mel-léklet)

4.1.3.B. Egyeztetés

Évközi leltárak esetében (mely dec.31-től eltérő dátumúfordulónapra kerül elkészítésre) a leltár kizárólag nyil-vántartások alapján (egyeztetéssel) készíthető el.Az egyeztetéssel történő leltározás során az értékutal-vány fajtánkénti állományát a nyilvántartásokkal kellegyeztetni. Ebben az eseten a nyilvántartásoknak a tény-leges értékutalvány készlettel történő egyeztetése az ér-tékutalványok megrendelésével, osztásával,leszámolásával kapcsolatos belső folyamatszabályozásiokok miatt nem lehetséges.

Az egyeztetés, mint leltárfelvételi mód belső egyeztetésútján valósul meg. A számviteli nyilvántartás adatait aHumán Szolgáltatás saját belső analitikus nyilvántartá-saival, a könyvelés helyességét igazoló, annak valósvoltát alátámasztó kimutatásaival egyezteti. Az egyez-tetés során elengedhetetlen követelmény, hogy a leltáralapját képező analitikus nyilvántartás és a főkönyviszámlák adatainak egyezősége biztosított legyen.

Gyakorlati végrehajtás:

- A leltár elkészítését a számadó koordinálja.- A számadó egyezteti a nyilvántartásait a főkönyvi

számlák adataival: megállapítja a leltározott értékutal-

vány értékét úgy, hogy kimutatást készít a megadott for-dulónapig megrendelt és kiosztott értékutalványok kü-lönbözetéről, a SAP HR rendszerben nyilvántartottadatok alapján. A kimutatást utalvány fajtánként és munkavállalónként,munkavállalónkénti azonosítók (Törzsszám, Név) meg-jelölésével készíti el, a munkavállalónként megrendelt,de átvételre nem került utalványok értékének feltünte-tésével.A kimutatás nem tartalmaz értékutalvány azonosítókat,sem címletenkénti megbontást, sem címletenkénti sor-számot, sorszámtartományt.- A számadó a SAP HR rendszer és a GIR rendszer ada-tait között az esetleges eltéréseket megvizsgálja, a ren-dezés érdekében a rendezendő adatokat a jövedelemelszámolás szakmai szervezet felé átadja.Az egyeztetéssel elkészített analitikus leltárkimutatásformátumát a 7.sz. Melléklet tartalmazza.

- A számadó az összesített és egyeztetett analitikus ki-mutatásokat a MÁV Zrt. Humán Szolgáltatás vezetőnekadja át ellenőrzésre, majd a Humán Szolgáltatás vezetőjóváhagyása után továbbítja a MÁV Zrt. Beszámoló ké-szítés szervezet részére.

4.1.4. a leltározás személyi feltételei, feladatok, fele-lősség:

MÁV zrt. humán szolgáltatás vezető

Feladatok:- Leltározási utasítás készítését rendeli el, vagy a meg-lévőt korszerűsítteti, azt jóváhagyja- A számadó által dec.31-i fordulónapra összeállított lel-tárt ellenőrzi, jóváhagyja, a főkönyvi adatok és a valósértékutalvány készlet közötti esetleges eltéréseket meg-vizsgáltatja, az egyezőség érdekében a számadó általösszeállított rendező könyvelési bizonylatot hagy jóvá. - Leltárhiány esetén dönt a hiány megtérítése, illetve ajogi igény érvényesítéséről- A leltárértékelést követően utasítást ad a leltározássorán tapasztalt hiányosságok jövőbeni megszüntetésé-hez szükséges intézkedésekreFelelősség:-A leltárkezelési utasítás kidolgozásáért, karbantartá-sáért, betartatásáért- Ellenőrzési felelősség az adatszolgáltatáshoz szüksé-ges leltárak és az esetleges rendező könyvelési bi-zonylatok adattartamára, valamint az adatszolgáltatáshatáridejének betartására vonatkozóan.- A leltárértékelést követő intézkedések betartásáért

számadó- a Humánszolgáltató szervezet Humán szol-gáltatás működtetés és fejlesztés szakértője

Feladatok:- Leltárfelelősségi megállapodás alapján utalványt

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 323

Page 32: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

kezel: átveszi a leltárfelelősöktől, valamint az utalványtszolgáltatótól az értékutalványokat, szükség esetén át-adja átadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében munkavál-laló számára, vagy saját kezelésében (központi készlet)megőrzi az értékutalványokat a felhasználhatóság ha-táridejéig. - Az értékutalványok felhasználására megadott határidőtnyomon követi, a határidő lejártát követően az utalvá-nyokat az utalványt szolgáltatónál becserélteti, vagyvisszaváltja. - Ellenőrzi az értékutalványt szolgáltató által kiállítottés a kezelésére megküldött számlák helyességét, majdellenőrzés után továbbítja a számlákat a számviteli szer-vezet felé feldolgozásra. - Elkészíti a leltározási utasítást, vagy a meglévőt kor-szerűsíti.- Éves leltározási ütemtervet készít, melynek során ki-jelöli a leltárfelelősöket, meghatározza az értékutal-vánnyal történő leszámolás időbeli ütemezését, anyilvántartással történő egyeztetés módját, a leszámo-láshoz szükséges kimutatások formátumát. A leltárfele-lősök által összeállított kimutatásokat összesíti,ellenőrzi. A SAP HR rendszer és a GIR rendszer adataitegyezteti, az ütemtervben meghatározott fordulónapraa leltárfelelősök részleltárai alapján összesített leltártkészít, az esetleges eltéréseket megvizsgálja, a rendezésérdekében a rendezendő adatokat a jövedelem elszámo-lás szakmai szervezet felé átadja. - Az évközi, december 31-étől eltérő dátumra kért adat-szolgáltatáshoz egyezteti a nyilvántartásait a főkönyviszámlák adataival. Analitikus kimutatást készít utalványfajtánként, adott évre vonatkozóan, a meghatározott for-dulónapig megrendelt és kiosztott értékutalványok kü-lönbözetéről, a SAP HR rendszerben nyilvántartottadatok alapján. A kimutatást munkavállalónként részle-tezve, munkavállalónkénti azonosítók (Törzsszám,Név) feltüntetésével készíti el, értékutalvány azonosítókfeltüntetése nélkül. A SAP HR rendszer és a GIR rend-szer adatait egyezteti a meghatározott fordulónapra, azesetleges eltéréseket megvizsgálja, a rendezés érdeké-ben a rendezendő adatokat a jövedelem elszámolásszakmai szervezet felé átadja.- A MÁV Zrt. éves zárlati ütemterve alapján a leltár for-dulónapjára, (december 31.), leltárat készít: Ellenőrziaz értékutalványok meglétét- az értékutalvány főkönyviszámlák egyenlegét egyezteti a valós értékutalványkészlethez megszámlálással. Ezt követően tételes, utal-vány fajtánként és címletenként sorszám szerinti anali-tikus kimutatást készít a fel nem használt állományról.Az analitikus nyilvántartásokat a MÁV Zrt. HumánSzolgáltatás vezető ellenőrzése és jóváhagyása után aleltárral együtt továbbítja, az éves zárlati utasításbanelőírt határidőre, a MÁV Zrt. Beszámoló készítés szer-vezet részére. Amennyiben a főkönyvi adatok és a valósértékutalvány készlet között eltérést tapasztal, a kiváltóokokat megvizsgáltatja, az okokról jelentést készít aHumán Szolgáltatás vezetőjének, majd az egyezőség ér-

dekében rendező könyvelési bizonylatot készít, melyetjóváhagyás után továbbít feldolgozásra a MÁV Zrt. Be-számoló készítés szervezet részére.- A leltározási utasításban foglaltakat ellenőrzi.

Felelősség:-Leltárfelelősség az adatszolgáltatáshoz szükséges lel-tárak adattartamára vonatkozóan.- Amennyiben hiány mutatkozik az általa személyesenkezelt értékutalvány készletben, úgy anyagi felelősség-gel tartozik.

Értékutalvány kezelésével megbízott munkatársak:a MÁV zrt. humánszolgáltató szervezet- humán-szolgáltató szakelőadói

Feladatok:- Leltárfelelősségi megállapodás alapján utalványtkezel: tételes egyeztetés után átveszi az utalványt szol-gáltatótól a megrendelést, előkészíti kiosztásra, szabály-szerűen átadja a jogosult munkavállalónak, vagyszükség esetén megőrzi későbbi időpontban történő át-adásra. - Nyilvántartást vezet utalvány fajtánként, munkaválla-lónkénti részletezésben, munkavállalónkénti azonosítók(Név, Törzsszám), valamint a az értékutalványra vonat-kozó azonosítók (sorszámtartomány) feltüntetésével azátadásra került értékutalványok névértékéről. (utalványkiosztási listák)- Utalványosztási időszakokban a kiszállítás napjátólkezdve az osztás utolsó napjáig, a pénztári nyitva tartástkövetően naponta készít pénztárzárlatot. A pénztárzárlatdokumentuma a Pénztárjelentés. 9.sz. Melléklet- A számadó által összeállított éves ütemterv szerintiidőpontban és módon leszámol a leltárfelelős felé a kinem osztott értékutalványokkal.

Felelősség:- Az általa vezetett nyilvántartás hiánytalanul tartal-mazza a megőrzésére bízott utalvány készletben történtátadás-átvételeket.- Amennyiben hiány mutatkozik a számára átadott ér-tékutalvány készletben, úgy anyagi felelősséggel tar-tozik. 8.a sz. Melléklet

a MÁV zrt. humán szolgáltatás értékutalványadatrögzítésért felelős munkatársai- humánszolgál-tató szakelőadók

Feladatok:- Az értékutalvány kezelésével megbízott munkatársak-tól kapott nyilvántartásokat (utalvány kiosztási listákat)a SAP HR rendszerben rögzítik. A listák alapján mun-kavállalónként kerül feladásra a SAP HR rendszerbőlaz átvett értékutalvány értéke.

324 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 33: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

- Leltáreltérés esetén közreműködik az eltérés kivizsgá-lásában, majd a számadó által meghatározott rendezéströgzíti a SAP HR rendszerben.

Felelősség:- az értékutalvány kiosztási listák adatainak hiánytalanrögzítése a SAP HR rendszerben- a leltáreltérések során átadott rendező tételek hiányta-lan rögzítése a SAP HR rendszerben

leltárfelelős- ügyfélszolgálati koordinátor

Feladatok:- Leltárfelelősségi megbízás alapján utalványt kezel: té-teles egyeztetés után átveszi az utalványt az ügyfélszol-gálati/adminisztrációs munkatárstól, megőrzi, majdátadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében továbbítja aszámadó részére.- A számadó által meghatározott ütemterv szerint, a ko-ordinációja alá tartozó ügyfélszolgálati/adminisztrációsmunkatársak nyilvántartásait összesíti, majd elkészíti azütemtervben meghatározott fordulónapra utalvány faj-tánként a leltárakat, melyeket az értékutalványok tételesleszámolásával együtt ad át a számadónak.- A SAP HR rendszer és a rendelési állomány adataitegyezteti, az esetleges eltéréseket megvizsgálja, az el-térésekről kimutatást készít indoklással, melyet a szám-adónak átad.

Felelősség:- Leltárfelelősség a koordinációja alá tartozó ügyfélszol-gálatok leltárainak, valamint a számadónak átadott, el-térésekről összeállított kimutatás adattartamáravonatkozóan.- Amennyiben hiány mutatkozik az általa személyesenkezelt értékutalvány készletben, úgy anyagi felelősség-gel tartozik. 8.b sz. Melléklet

4.1.5. a leltározás tárgyi feltételei:

- Leltárfelelősségi megbízás 8/a, 8/b melléklet- Leltár elkészítéséhez szükséges nyomtatványok (jelenutasítás mellékletei)

4.1.6. a leltározás ütemterve:

- Az évközi és az év végi zárlati utasítás ütemterve sze-rint a leltárak elkészítésének időpontja: 03.31., 06.30.,09.30., 12.31.- Ellenőrző, leltárfelelősöket elszámoltató leltár eseté-ben az ütemezés mindenkor az adott év VBKJ Utasítá-sában meghatározott, utalványrendelési időszakhozkötött. Ezért a számadó, az éves leltározási ütemterveta VBKJ Utasítás alapján, összhangban az éves zárlatiutasítással készíti el, majd a leltárfelelősök részére leg-később március 31-ig megküldi. (10. sz. Melléklet)

5.0 hIVatkozÁsok, MódosítÁsok, hatÁ-lyon kíVÜl hElyEzÉsEk

hivatkozások:

6/2010. (IX.10. MÁV Értesítő 25.) GÁVIGH sz. MÁVZrt. leltározási szabályzata38/2006. (XI.24.MÁV Értesítő 47.) PVH sz. utasítás aMÁV Zrt. választható béren kívüli javadalmazási rend-szerének számviteli elszámolásáról 8/2010. (X.15. MÁV Értesítő 29.) GÁVIGH sz. utasítása bérszámfejtéshez kapcsolódó együttműködési felada-tok a számviteli és a humán szervezetek között

Jelen utasítás kiadásával hatályát veszti a 2/2012.(MÁV Ért. 2.) EVIG számú A MÁV Zrt. Humánszol-gáltató Szervezetének, valamint a Baross Gábor Okta-tási Központ kezelésében lévő értékutalványokleltározási szabályozásáról szóló utasítás

6.0 hatÁlyBa lÉptEtÉs

Az utasítás a kiadás napján lép hatályba.

7.0 MEllÉklEtEk

1. számú melléklet: Leltár dec.31-i fordulónapra2. számú melléklet: Leltárkimutatás nyilatkozat dec.31-i fordulónapra3. számú melléklet: Rendező könyvelési bizonylat 4. számú melléklet: Egyeztető analitika Ellenőrző (lel-tárfelelősök elszámoltatása)5. számú melléklet: Leltárfelelősök értékutalvány le-számolása a számadó felé6. számú melléklet: Leltárkimutatás formátum Átadó-átvevő leltár7. számú melléklet: Leltárkimutatás évközi adatszol-gáltatáshoz8.a számú melléklet: Leltárfelelősségi megbízás hu-mánszolgáltató szakelőadó8.b számú melléklet: Leltárfelelősségi megbízásügyfélszolgálati koordinátor9. számú melléklet: Pénztárjelentés 10. számú melléklet: Leltározási ütemterv

Szarvas Ferenc s. k.elnök-vezérigazgató

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 325

Page 34: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

326 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

1. sz. melléklet

leltár dec. 31-i fordulónapra

Page 35: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 327

2. sz. melléklet

Page 36: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

328 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

3. sz. melléklet

Page 37: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 329

4. sz. melléklet

Page 38: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

330 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 39: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 331

5. sz. melléklet

leltárfelelősök értékutalvány leszámolása

a számadó felé

Page 40: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

332 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

6. sz. melléklet

Page 41: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 333

7. sz. melléklet

Leltárkimutatás évközi adatszolgáltatáshoz

Page 42: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

334 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

8/a. sz. melléklet

Page 43: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 335

8/b. sz. melléklet

Page 44: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

336 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

9. sz. melléklet

Page 45: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 337

10. sz. melléklet

V Z

rt.

Page 46: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

338 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám

Page 47: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

9. szám A MÁV Zrt. Értesítője 339

Page 48: magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság · A szabadság időtartama a járandóságoknak megfelelő, a táblázat szerinti hónapokra eső időarányos,

Szerkeszti a MÁV Zrt. Szabályozás és Kockázatmenedzsment. 1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54–60. Telefon: 511-3105Szerkesztésért felelős a Szerkesztőbizottság.

Kiadja a MÁV Zrt. Felelős kiadó: Dr. Siska Judit.Terjeszti a MÁV Zrt. BKSzE (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54–60.)

HU ISSN 1419–3973

Nyomda: Oláh Nyomdaipari Kft. Felelős vezető: Oláh Miklós vezérigazgató

340 A MÁV Zrt. Értesítője 9. szám