MAI MAGYAR TÁRSADALOM

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. sz.

„KATT – Kompetencia Alapú Továbbképzési programok kidolgozása Tananyagfejlesztéssel”

TÁMOP-5.4.4-09/2-C-2009-0010

MAI MAGYAR TÁRSADALOM

Írta: Huszti Éva és Rusinné Fedor Anita

2011.

A projekt az EU társfinanszírozásával, Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programja keretében valósul meg.

Mai Magyar Társdalom


Tartalom

MAI MAGYAR TÁRSADALOM................................................................................................ 1 Tartalom ................................................................................................................................ 2

Magyar társadalom I................................................................................................................... 4 A magyar társadalom legfontosabb jellemzői az 1989-től napjainkig ....................................... 5 1. A magyar társadalom rétegződése.......................................................................................... 6

1.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak ................................................................. 6 1.2. Előzmények .................................................................................................................... 6 1.3. A rendszerváltás nyertesei és vesztesei .......................................................................... 8 1.4. Generációk szerinti tipológia (Kolosi – Tóth I. György, 2008) ................................... 10

2. A magyar társadalom főbb jellemzői statisztikai adatok alapján, 1989-2010...................... 12 2.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak ............................................................... 12 2.2. Jövedelmi helyzet, egyenlőtlenségek ........................................................................... 12 2.3. Egyenlőtlenség, szegénység ......................................................................................... 14

2.3.1. Az egyenlőtlenség, szegénység okai .................................................................. 15 2.3.2. A szegények csoportjai....................................................................................... 15 2.3.3. A szegénység mértékének meghatározása.......................................................... 16

2.3.3.1. Szegénység a háztartások jövedelmi helyzetének tükrében ..................... 16 2.3.3.2. A depriváció dimenziói ............................................................................ 16

2.3.5. Európai kitekintés............................................................................................... 17 2.4. Fogyasztás .................................................................................................................... 18 2.5. Oktatás, iskolázottság – főbb tendenciák ..................................................................... 18 2.6. Területi egyenlőtlenségek............................................................................................. 19

2.6.1. Magyarország közigazgatási területbeosztása 2009. július 1-jén (KSH): .......... 19 2.6.2. Átalakulások a településrendszerben.................................................................. 20 2.6.3. Területi különbségek .......................................................................................... 21

3. Mai magyar család, demográfia ........................................................................................... 24 3.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak ............................................................... 24 3.2. Családtípusok a mai Magyarországon.......................................................................... 24 3.3. Népesedés és család...................................................................................................... 25 3.4. Az urbanizáció hatása a családra és a közösségekre .................................................... 26

3.4.1.Urbanizáció és területi mobilitás ......................................................................... 26 3. 5. A család fejlődése Európában ..................................................................................... 27

3.5.1. Főbb népesedési tendenciák: .............................................................................. 27 3.5.2. Főbb családalapítási tendenciák: ........................................................................ 27 3.5.3. Területi különbségek .......................................................................................... 27 3.5.4. A családtípusok pluralizációja – eltérések a hagyományos nukleáris családmodelltől............................................................................................................. 27

4. Mobilitás............................................................................................................................... 30 4.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak ............................................................... 30 4.2. Mobilitási csatornák ..................................................................................................... 31 4.3. A társadalmi mobilitás okai .......................................................................................... 31 4.4. Mobilitás a mai Magyarországon ................................................................................. 32

5. Devianciák a mai magyar társadalomban............................................................................. 36 5.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak ............................................................... 36 5.2. Főbb szociológiai elméletek az anómiával, devianciával kapcsolatban....................... 36 5.3. Deviáns viselkedések Magyarországon – alapvető jellemzők ..................................... 37

5.3.1. Öngyilkosság ...................................................................................................... 37



5.3.2. Alkoholizmus ..................................................................................................... 38 5.3.3. Drogfogyasztás ................................................................................................... 38 5.3.4. Bűnözés .............................................................................................................. 38

5.4. Rizikó-és védőfaktorok ................................................................................................ 39 5.5. Deviancia és a közösségek hiánya................................................................................ 39 5.6. Deviancia és a munkanélküliség lehetséges összefüggései.......................................... 40

Magyar társadalom II. .............................................................................................................. 41 Munkanélküliség, foglalkoztatottság ....................................................................................... 43 1. Bevezető gondolatok ............................................................................................................ 43 2. A munkanélküliség fogalma................................................................................................. 44

2.1. A munkanélküliség típusai ........................................................................................... 45 3. A foglalkoztatottság és a munkanélküliség állapotjelzői ..................................................... 47

3.1. A munkaerőpiac jellemzői............................................................................................ 47 3.2. A népesség megoszlása a munka szempontjából ......................................................... 48

4. A munka mint érték.............................................................................................................. 51 4.1. A munkanélküliség következményei............................................................................ 52

5. A munkanélküliség és foglalkoztatottság alakulása a rendszerváltozástól napjainkig ....... 53 5.1 Előzmények ................................................................................................................... 53 5.2. A rendszerváltozást követő időszak jellemzői ............................................................. 54

5.2.1. Nők és férfiak a „munka piacán” ...................................................................... 55 5.2.2.Ifjúsági-, pályakezdő munkanélküliség ............................................................... 58 5.2.3. Diplomások a munkaerőpiacon .......................................................................... 60 5.2.4. Tartós munkanélküliség ..................................................................................... 63 5.2.5. A válság hatásai.................................................................................................. 67

6. A munkanélküliek ellátórendszerének változásai ................................................................ 68 6.1. Passzív eszközök .......................................................................................................... 68 6.2. Aktív munkapiaci eszközök ......................................................................................... 70

Felhasznált irodalom ................................................................................................................ 73



Magyar társadalom I.



A magyar társadalom legfontosabb jellemzői az 1989től napjainkig

A modul célja, hogy egy átfogó képet adjon társadalmunk alakulásáról, a legjellegzetesebb társadalmi folyamatokról olyan dimenziók mentén, mint a társadalmi struktúra és rétegződés, társadalmi mobilitás, különböző típusú egyenlőtlenségek, deviancia, családtípusok, települések. A modulban röviden áttekintjük a legáltalánosabb demográfiai mutatók alakulását is hazánkban. Nagyobb blokkban tárgyaljuk a rendszerváltozást követő foglalkoztatási jellemzőket, a munkanélküliség alakulásának főbb tendenciáit, s külön kitérünk a munkanélküliséggel leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok főbb jellemzőinek vizsgálatára. A modul tehát, elsősorban a rendszerváltás utáni magyar társadalom jellegzetességeinek bemutatására törekszik. A modulban tárgyalt egységek, fejezetek általában az adott témához tartozó főbb tendenciákat tárgyalja, nem ad mindenre kiterjedő részletes áttekintést. A modul, különböző egységekre tagolódik. Minden egység elején áttekintjük azokat a kulcsfogalmakat, melyek az adott rész hatékony feldolgozásához fontosak. A felsorolt témák áttekintése után minden egység tartalmaz egy irodalomjegyzéket, illetve olyan egyéb források megjelölését, melyek segítik az 1-1 témában történő elmélyedést. Az egységek végén található egy-egy feladatsor, ellenőrző kérdések melyek segítséget nyújtanak az önellenőrzésben. A kérdésekre válaszolva megtudhatja, mennyire sikerült megértenie, feldolgoznia az adott témakört. A fejezetekben megtalálható keretes részekben érdekességek, bővebb információkat olvashat, melyek kitekintést adnak az adott témával kapcsolatban.



1. A magyar társadalom rétegződése

1.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak Társadalmi szerkezet: a társadalmon belüli különböző pozíciók közötti viszony. (Egyének és csoportok) Társadalmi struktúra: a társadalom alapalkotórészei közötti viszony, a társadalom felépítettsége. Társadalmi rétegződés: a különböző ismérvek – foglalkozás, munkahely, iskolai végzettség, lakóhely – alapján megállapított társadalmi kategóriák helyzetének eltérése, hierarchikus sorrendje az életkörülmények és az életmód különböző dimenzióiban. A rétegződés azt írja le tehát, hogy milyen különbségek illetve egyenlőtlenségek vannak egy társadalomban. A társadalom tagolódása az egyenlőtlenségi rendszerek mentén. Társadalmi réteg: a kemény változók (foglalkozás, iskolai végzettség, lakóhely, jövedelem, stb.) alapján definiált társadalmi kategóriák. Rétegképző változók: nem, életkor, iskolai végzettség, foglakozás, lakóhely Státusz: az egyéneknek és családoknak a sokdimenziós egyenlőtlenségi rendszerben elfoglalt helye, mely lehet általános és parciális státus. A státuszok betöltői meghatározott szerepek szerint viselkednek, a szerepek meghatározott viszonyokat írnak elő az őket betöltők számára. Státuszcsoport: (Kolosi 1984) olyan egyének és családok csoportja, akik különböző dimenziókat együttesen vizsgálva hasonló helyzetben vannak. Underclass: a hagyományos rétegződési rendszeren kívül rekedtek csoportját jelöli, akiknek már nincsen semmilyen gazdasági és társadalmi kapcsolatuk a nem szegény többséggel. Lényegében azokra vonatozik, akik de facto nem tagjai a társadalomnak, az osztály alatti réteg. GDP: bruttó hazai termék (gross domestic product) Depriváció: megfosztottság, a társadalmi átlaghoz képest rosszabb helyzet.

1.2. Előzmények A magyar társadalom rétegződésének vizsgálata nem előzmények nélküli. A következőkben röviden áttekintjük a fontosabb rétegződési kutatásokat, melyek a rendszerváltás előtti időszakra datálhatók. Ferge Zsuzsa (1968) – munkajelleg csoportok a 60-as évek magyar társadalmában A végzett munka jellege alapján a szerző a következő csoportokat különböztette meg: 1) szellemi foglalkozásúak – vezetők és értelmiségiek, szellemi dolgozók, irodai dolgozók; 2) nem mezőgazdasági fizikaiak – szakmunkások, betanított munkások; 3) segédmunkások; 4) mezőgazdasági fizikai dolgozók; 5) nyugdíjasok. /Lásd még erről bővebben: Ferge Zsuzsa: Társadalmunk rétegződése. KJK, Budapest, 1969./ Kolosi Tamás (1981-1982)– státuszcsoportok a 80-as évek magyar társadalmában Hét különböző dimenzió alapján vizsgálták a magyar lakosság rétegződését. A 7 dimenzió: 1) munkamegosztásban elfoglalt hely; 2) jövedelem és vagyon; 3) fogyasztás;



4) lakás; 5) lakóhelyi környezet; 6) kultúra és életmód; 7) hatalom és érdekérvényesítés. A különböző dimenziókban elfoglalt hely alapján a következő státus-csoportokat különböztették meg: 1) elit; 2) városi felső; 3) falusias felső; 4) fogyasztói közép; 5) városias jómódú munkás; 6) rossz anyagi helyzetű közép; 7) falusias közép; 8) érdekérvényesítő alsó; 9) jó anyagi helyzetű falusias alsó; 10) városias alsó; 11) enyhén deprivált; 12) deprivált. /Lásd még erről bővebben: Kolosi Tamás: Tagolt társadalom, Gondolat, Budapest, 1987. illetve Kolosi Tamás: A terhes babapiskóta. Osiris, Budapest, 2000./ Szelényi Iván: két háromszög modell (nagy háromszög – redisztributív, állami, csúcsán a káderbürokráciával, kis háromszög – piaci gazdaság, csúcsán a magánvállalkozókkal) A magyar társadalom szerkezetének egy olyan osztálymodelljét írta le, amely mintegy két egymás mellett lévő, egymást részben átfedő háromszögből áll. A nagyobb háromszög, melynek a csúcsa is magasabban van, az állami redisztribúció elvei szerint működő gazdaságon alapul, a másik, kisebb háromszög, pedig a piaci gazdaságon, ezen belül is a második gazdaságon.

1. számú ábra Szelényi Iván két háromszög modellje

1. káderelit, 2. új vállalkozók, 3. bürokratikus középosztály, 4. magánszektor, önállók, 5. az állami szektor azon dolgozói, akik a második gazdaságban is megjelennek 6. a redisztributív szektor munkásai, 7. a magánszektor alkalmazottai.



2. számú ábra

Kolosi Tamás L-modellje (függőleges tengely állami redisztribúció, vízszintes piaci viszonyok)

Mindketten arra utalnak, hogy a magyar társadalomban kettős társadalomról beszélhetünk, a második gazdaság, a piac fokozódó szerepe lényegesen megváltoztatta a magyar társadalom szerkezetét.

1.3. A rendszerváltás nyertesei és vesztesei A magyar társadalom utóbbi évtizedeinek legnagyobb és legjelentősebb változása az 1989-es rendszerváltás volt. Létrejött egy többpártrendszerű pluralista, nyugati típusú parlamenti demokrácia és kialakult annak intézményrendszere. A gazdaság meghatározóan piaci alapúvá vált. A rendszerváltás utáni évek legfontosabb jellemzői:

• Csökkenő GDP – 1989 és 1993 között 20%-kal esett vissza. • Csökkenő reálbérek – az egy főre eső jövedelem 1989 és 1995 között 15%-kal

esett vissza. • Radikálisan nőtt a munkanélküliek száma – 1993-1994-ben átlagosan 13,5%-on

tetőzött. • Nőtt a jövedelmi egyenlőtlenség. • Nőtt a szegények aránya.

Ferge Zsuzsa szerint a gazdasági-társadalmi átalakulás költségeit azok fizették meg, akik már korábban is rosszabb helyzetben voltak, azaz az alacsony jövedelműek, alacsony iskolai végzettségűek, munkások, szakképzetlenek. A változások nyertesei pedig a korábban is privilegizált helyzetben lévők voltak. A rendszerváltás nyertesei és vesztesei Szűkebb értelemben nyertesnek és vesztesnek azokat tekintjük, akiknek a relatív helyzete a rendszerváltás során javult illetve romlott

1. politikai-államigazgatási vezetők, 2. a redisztributív szektor nem

vezető középszintű alkalmazottai és munkásai,

3. a redisztributív szektor szakképzetlen munkásai, akik nem tudnak második gazdaságba bekapcsolódni,

4. a magánvállalkozók, 5. latens magánvállalkozók, 6. a magánszektor kisárutermelői, 7. a második gazdaságban részt

vevő szakképzetlenek, 8. menedzserek, gazdasági vezetők,9. a redisztributív szektorban és a

második gazdaságban egyaránt nagy jövedelmet elérő értelmiségiek, szakmunkások,

10. redisztributív szektorban és a második gazdaságban egyaránt közepes jövedelmet elérők.



A rendszerváltás nyertesei 1. vállalkozók (mezőgazdasági vállalkozók, diplomás szabadfoglalkozásúak, egyéni vállalkozók, közepes és nagyvállalkozások) - A rendszerváltás során kibővültek a vállalkozói csatornák A jelenlegi vállalkozók többsége 92 után kezdett vállalkozásba, de több mint 1/3- uk ma már újra csak alkalmazott vagy nem dolgozik 2. a régi vezető elit egyik része – pozícióját át tudta menteni a rendszerváltás utáni évekre

A rendszerváltás vesztesei 1. ’underclass’ – a magyar társadalom 8%-a tartozik ide. Alapvető jellemző – leginkább segélyekből él. Kik tartoznak ide:

• a munkaerőpiacról tartósan és/vagy periódikusan kikerülők • a kényszerből vagy egyéb okból (főként „gazdasági érdeken alapuló belátásból”

nyugdíjba vonulók 2. kényszervállalkozók 3. a régi vezetői elit másik része - rendszerváltás előtti vezetők 80%-a elvesztette pozícióját. Ez a változás jelentős vezetői cserére utal. /Az elitcsere témaköréről lásd bővebben Szalai Erzsébet írásait./ 4. idősek (65 év feletti népesség)– közvetlenül a rendszerváltás után az egyik legnagyobb demográfiai csoport, akik az új rendszerben lényegesen rosszabb helyzetbe kerültek. 1992-ben minden ötödik idős tartozott a relatív jövedelmi szegény kategóriába. Helyzetük azonban fokozatosan javult, szegénységi kockázatuk átlag alattivá vált. 5. gyermekek – a 90-es évek második felétől a legmagasabb szegénységi kockázatú életkori csoport. A gyermekek jelenléte egyértelműen növeli a szegénység kockázatát. A három és több gyermek, valamint az egyszülős családok esetében még nagyobb kockázatról beszélhetünk. /Gyermekszegénységről lásd bővebben: www.gyerekesely.hu/ 6. roma lakosság – körükben jelentősen csökkent a foglalkoztatottak aránya. A szegénységi ráta 1992 és 2000 között folyamatosan növekedett, aztán némi mérséklődést lehet tapasztalni. 2003-ban még így is a roma háztartásban élők közül minden második élt a szegénységi küszöb alatt. 2005-ben mérték a legalacsonyabb szegénységi rátát (37%), majd 2007-ben megint emelkedett körükben a relatív szegénység. Egyes becslések szerint, az, ha valaki roma származású, négyszeresen kockázata van annak, hogy szegény is.



1.4. Generációk szerinti tipológia (Kolosi – Tóth I. György, 2008) Lásd külön doc.-ban! Önellenőrző kérdések, feladatok:

1. Milyen rétegképző változókat ismer? 2. Mit nevezünk státuszcsoportnak? 3. Hogyan, mi alapján rétegezte a magyar társadalmat 1960 után Ferge Zsuzsa? 4. Hogyan, milyen dimenziók alapján alkotta meg Kolosi Tamás a státusz

csoportokat? Milyen csoportokat különbözetett meg? 5. Milyen hasonlóságokat és milyen különbségeket figyelhet meg az „L-modell” és a

„két háromszög modell” alapján a korabeli magyar társadalom rétegződésében? 6. Kiket, milyen társadalmi csoportokat sorolhatunk a rendszerváltás nyertesei illetve

vesztesei közé?

Elveszett nemzedék: aktív életpályájukat részben vagy egészben befejezték, 1935 előtt születtek, tehát a rendszerváltás időszakában 55 évesek és idősebbek voltak. Túlnyomó többségük már a rendszerváltás időszakában is nyugdíjas volt, illetve az előzőrendszerrel együtt ment nyugdíjba A rendkívül alacsony magyar nyugdíjkorhatár, illetve a tényleges nyugdíjba vonulási életkor ugyanakkor e generáció legfiatalabb tagjai számára is lehetővé tette, hogy a rendszerváltás hatásai elől nyugdíjba meneküljenek. A másik oldalról nézve: ez volt a munkaerőpiacról való kiszorítás leggyakoribb módja (ma gyakorlatilag mindenki nyugdíjas közülük). Ők a rendszerváltás passzív elviselői, jóllehet, mint választópolgárok vélt vagy valós érdekei jelentős befolyással voltak a kormányzati és politikai eseményekre.

Státusváltó nemzedék: az 1936 és 1950 között születettek. Ők a rendszerváltás idején 41–55 év között voltak Valószínűleg ez a generáció már a rendszerváltást megelőzően is kiforrott társadalmi státusszal rendelkezett, tehát a különbözı tőkekonverziós stratégiák hatékonysága e generáció esetében a leginkább releváns kutatási kérdés. Ugyanakkor ez az a generáció, melynek körében az 1992 óta eltelt időszakban a legmagasabb volt a nyugdíjazási ráta (közel 60%).

Rendszerváltó nemzedék: az 1951 és 1965 között születetteket, tehát a rendszerváltás idején 26–40 évesek. Ennek a generációnak a tagjai kapcsolódtak be a legaktívabban a rendszerváltást követı közéletbe. Életkorukból adódóan kevésbé „kompromittáltak”, mint az előző generáció, ugyanakkor számukra adott egyedülálló történelmi esélyt a rendszerváltás felszabadító és új pályákat megnyitó hatása. Közöttük is magas (mintegy 15%) már a nyugdíjasok aránya, de alapjaiban véve ez az a generáció, amelyik viszonylag felkészülten kezdhette a rendszerváltoztatás folyamatát és jelenleg éli azokat az éveit, amikor egyszerre kell lefelé (a gyermekeire) és felfelé (a szülői generációra) figyelnie. Több mint kétharmaduk kereső, zömmel (59%-ban) alkalmazottak, de viszonylag magas (8%) körükben a vállalkozók aránya is.

Fiatal nemzedék: az 1965 után születetteket nevezzük. Jóllehet legidősebb tagjaik még az előző rendszer keretei között jártak iskolába és szocializálódtak, azonban azt feltételezzük, hogy az ő életpályájukat, a társadalmi egyenlőtlenségi rendszerbe való betagozódásukatmár alig-alig befolyásolta az előző rendszer. Alkalmuk volt azonban arra, hogy időben alkalmazkodjanak akár a humántőke-felhalmozás(tanulás) tekintetében, akár a demográfiai szituációjuk alakítása tekintetében (házasságkötések elhalasztása, gyermekvállalási minták megváltozása stb.).

Hankiss Elemér az Új diagnózisok című könyvének Trabant a kertben című fejezetében érdekes áttekintését adja a mai magyar társadalom rétegződésének. Lássuk, Hankiss szerint milyen nagyobb társadalmi csoportokról beszélhetünk, és milyen karakterrel jellemezhetők a szerző szerint az egyes csoportok.



A fejezethez felhasznált irodalom: • Albert József (szerk): Társadalomismeret, Möbius Print. Nyíregyháza, 2004 • Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába, Osiris, Bp. 1997. • Hankiss Elemér: Új diagnózisok, Osiris, Budapest, 2002. • Kolosi Tamás– Tóth I. György: A rendszerváltás nyertesei és vesztesei –

generációs oldalnézetből. Tíz állítás a gazdasági átalakulás társadalmi hatásairól. In: Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport, Tárki, Budapest 2008. pp: 15-45.

• Szívós Péter: A háztartások életkörülményei. In: Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport, Tárki, Budapest 2008. pp: 89-107.

A fejezethez kapcsolódó kiegészítő irodalmak, tanulmányok, adatok

• Bukodi Erzsébet: Társadalmunk szerkezete különböző nézőpontokból. In: Kovách Imre (szerk.): Társadalmi metszetek. Hatalom, érdek, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. Szociológiai tanulmányok. Napvilág Kiadó, Budapest, 2006. pp. 109-161.

• Ferge Zsuzsa: Társadalmunk rétegződése. KJK, Budapest, 1969. • Ferge Zsuzsa: A rendszerváltás nyertesei és vesztesei. In: Társadalmi Riport,

1996. Budapest, Tárki. Századvég. 413-443. • Ferge Zsuzsa: Struktúra és szegénység. In: Kovách Imre (szerk.): Társadalmi

metszetek. Hatalom, érdek, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. Szociológiai tanulmányok. Napvilág Kiadó, Budapest, 2006. pp. 479-500.

• Hankiss Elemér: Diagnózisok (gyorsuló idő). Magvető Könyvkiadó, 1982. • Kolosi Tamás: Tagolt társadalom, Gondolat, Budapest, 1987 • Kolosi Tamás: A terhes babapiskóta. Osiris, Budapest, 2000



2. A magyar társadalom főbb jellemzői statisztikai adatok alapján, 19892010

2.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak Decilis: a jövedelem alapján a minimumtól maximumig sorba rendezett összes háztartás egy tizedét jelenti. Az első decilis az első tized, azaz az összes háztartás azon 10%-a, amelyik a legkevesebb jövedelemmel rendelkezik. Az utolsó decilis pedig a háztartások azon tizede, amelyik a legmagasabb jövedelemmel rendelkezik. Reáljövedelem: a termékeknek és szolgáltatásoknak az a mennyisége, amelyet a háztartások az adott időszaki jövedelmükből az adott árszínvonal mellett megszerezhetnek. A háztartások összes jövedelmének egy meghatározott év árain kifejezett értéke, ún. reálértéke. Gini-mutató: a jövedelmek szóródását méri az egyes csoportokban. Szegénység: inkább a hagyományos hátrányos helyzet megjelölésére, illetve az alacsony jövedelem és az ebből fakadó hátrányok megjelölésére szokták használni. Depriváció: valamitől való megfosztottság. A deprivált személy, család nélkülöz valamit, ami az adott társadalom nagy többségének a rendelkezésére áll. Ezért inkább relatív, mint abszolút hátrányt jelent. Hátrányos helyzet: (=depriváció magyar fordítása) relatív lemaradás. Többszörösen hátrányos helyzet: egynél több hátrány is jelen van az egyén, család életében. Abszolút szegénység: az egyén, vagy a család létminimum alatt él. A létminimumot leggyakrabban egy bizonyos egy főre jutó havi jövedelemben határozzák meg, de van más létminimum számítás is. Az egészséges élethez szükséges minimális alapkövetelmények alapján meghatározott szegénység. Relatív szegénység: az egyén, család erősen lemarad az adott társadalom átlagos viszonyaitól, pl. az egy főre jutó jövedelem kevesebb, mint az átlag 60, 50, vagy 40%-a. Néha az egy főre jutó jövedelem szerint sorrendbe szedett egyének, vagy családok alsó 10%-át (decilisek), vagy 20%-át (kvintilisek) tekintjük relatív szegényeknek. De nemcsak jövedelem, hanem más mutatók alapján is lehet relatív szegénységről beszélni. (életkörülmények, iskolai végzettség, stb.)

2.2. Jövedelmi helyzet, egyenlőtlenségek Az 1990-es évek első felében folyamatosan csökkent a lakosság jövedelmének reálértéke. Fő okok: 1) a foglalkoztatottság jelentős csökkenése; 2) a foglalkoztatottak reálkeresetének csökkenése. A következő táblázatban foglaltuk össze az egy főre eső átlagjövedelmek alakulását a különböző decilisekben.



1. számú táblázat Átlagjövedelmek az egyes decilisekben (Ft), 1987-2007

1987 1992 1996 2000 2003 2005 2007

Alsó decilis 2352 3653 5707 10668 17149 20803 24205 2 3161 5612 8751 16278 26177 31108 35628 3 3621 6556 10986 19830 32247 38335 44035 4 4043 7293 12855 23210 38097 44948 51144 5 4479 7994 14602 26425 43417 51408 57923 6 4944 8711 16325 29712 48441 57260 64992 7 5499 9715 18134 33318 54778 64300 71818 8 6208 11112 20737 38276 63190 73726 81400 9 7301 13440 25352 46741 76771 91070 97717 Felső decilis 11014 21776 42835 80752 138885 158497 163955átlag 5262 9587 17627 32517 53900 63117 69258 Forrás: KSH Jövedelem-felvétel, valamint MHP (B) I–VI. hullámok alapján Tóth (2008); TÁRKI Háztartás Monitor 1998–2003 alapján Tóth (2005); illetve a TÁRKI Háztartás Monitor 2007. Az 1980-as évek második felétől egyre jelentősebé vált a társadalmi jövedelmek szerepe. Ennek főbb okai: 1) a nyugdíjasok számának és össznépességen belüli arányának a növekedése; 2) a munkanélküliek arányának növekedése. Az egyenlőtlenségi mutatók a jövedelmek polarizálódását mutatják, azt, hogy nagy a különbség az egyes társadalmi csoportok között. 2005 óta a jövedelemegyenlőtlenségek csökkennek, melyet a Gini mutató alakulásával lehet jól nyomon követni. Az egyenlőtlenségek belső szerkezetét az iskolázottság és a munkaerő-piaci helyzet határozza meg.

2. számú táblázat Fontosabb egyenlőtlenségi mutatók

Megnevezés 2003 2005 2007

Az alsó decilis részesedése az összes személyi jövedelemből (%) *

3,2 3,3 3,6

A felső decilis részesedése az összes személyi jövedelemből (%) *

25,7 25,1 23,5

S10/S1 * (a legfelső és legalsó népességtized átlagjövedelmeinek aránya)

8,1 7,6 6,5

Gini * (0=teljes egyenlőség; 1=teljes egyenlőtlenség) 0,316 0,308 0,271Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv megfelelı évi kiadványai. *TÁRKI Háztartás Monitor megfelelı évi adatfelvételei A fenti táblázatból jól látható, hogy 2003 és 2007 között kis mértékben, de növekedett az alsó decilisek részesedése az összes személyi jövedelemből. Ezzel párhuzamosan csökkent a felső decilis részesedése az összjövedelemből, mely tendenciát jól mutatja a Gini mutató: 2003-ról 2007-re 0,316-ról 0,271-re csökkent az egyenlőtlenség aránya a társadalom legfelső és legalsó tizede között. Az egyes jövedelmi csoportok közötti távolság mérését a decilis beosztáson kívül más módszerrel is meg lehet tenni. Ki lehet alakítani öt társadalmi csoportot a jómódúaktól a szegényekig és meg lehet becsülni az egyes kategóriákba tartozók létszámát. Az egyes kategóriákat úgy képezték, hogy a jövedelem alapján sorba rendezett tízmillió ember közül kiválasztották azt, aki pontosan középen helyezkedett el (= a jövedelem eloszlás mediánja). Aztán vették az ő háztartása egy főre jutó jövedelmének a felét. Akik ennél



kevesebb jövedelemmel rendelkeztek, azokat tekintették szegényeknek. Akik a medián 50-80%-a közötti jövedelemmel rendelkeztek, ők alkotják az alsó középosztályt, és így tovább.

3. számú táblázat Empirikus becslés az egyes jövedelmi kategóriák létszámára, 1987-2007 (%,

ezer fő) Kategóriák 1987 1992 1996 2000 2003 2005 2007

„Jómódúak” (a medián kétszeresénél több a jövedelmük) • százalékos megoszlás • ezer fő

6 599

7 737

9 919

9 920

9 882

9 899

9 715

„Felső középréteg” (medián 120-200%) • százalékos megoszlás • ezer fő

27 2848

25 2583

23 2415

25 2596

25 2546

25 2514

25 2476

„Középréteg” (medián 80-120) • százalékos megoszlás • ezer fő

39 4120

42 4326

35 3654

34 3424

34 3418

33 3342

36 3684

„Alsó középréteg” (medián 50-80%) • százalékos megoszlás • ezer fő

24 2533

20 2085

21 2136

23 2351

22 2191

24 2373

22 2215

„Szegények” (medián 50% alatt) • százalékos megoszlás • ezer fő

4

410

6

643

12 1197

9

930

11 1105

10 969

10 983

Népesség az adott év elején (ezer fő) 10 509

10 374

10 321 10 222 10 142 10 096 10 066

Forrás: Tóth I.Gy. cikke TR, 2006 és a Tárki Monitor jelentések, 2008 alapján saját szerk. A táblázat eredményeinek rövid összefoglalása:

• a vizsgált időszakban növekedett mind a jómódúak, mind pedig a szegények száma

• a növekedés változékonyságot mutat: a jómódúak száma 2000-ig erőteljesen növekedett, aztán ez a növekedési ütem lelassult, de a jómódúak létszáma a rendszerváltás előtti évektől magasabb szinten stagnál

• a szegények száma először 1996-ban érte el a csúcspontját, 2000-ben csökkent, 2003-ra létszámuk megint növekedett, majd 2005-től újra csökkenő tendenciát figyelhetünk meg, de még így is magasabb, mint 2000-ben volt.

• A középrétegek száma minden kategóriában lényegesen alacsonyabb, mint a rendszerváltás előtt volt. Valószínű, hogy a felső középrétegből a jómódúak közé emelkedtek, míg az alsó középrétegből a szegények közé süllyedtek.

2.3. Egyenlőtlenség, szegénység Minden mai társadalomban vannak szegények, és gazdagok, hatalmasok és a hatalomnak kiszolgáltatottak, stb. Ezt a jelenséget nevezzük egyenlőtlenségnek. Különösen égető kérdés akkor, ha a társadalom jelentős része él szegénységben. Társadalmi egyenlőtlenségről akkor beszélünk, ha az egyének és családok helyzete a társadalomban nagy különbségeket mutat. Az egyenlőtlenségnek sokféle dimenzióját lehet megkülönböztetni: jövedelem, vagyon, lakásviszonyok, stb. Lehet azonban a társadalmi pozíciókba való bejutás egyenlőtlenségeiről is beszélni. Ezt szokták esélyegyenlőtlenségnek nevezni.



Az egyenlőség fogalmát két aspektusból kell vizsgálni:

az aktuális pozíciók egyenlőtlensége azt jelenti, hogy a társadalom minden tagjának az adott időszakban azonos a jövedelme, vagyona, stb.

Az esélyek egyenlősége pedig azt jelenti, hogy a társadalom minden tagjának egyenlő esélye van arra, hogy jövedelem, stb. szempontjából kedvező pozíciókat érjen el.

2.3.1. Az egyenlőtlenség, szegénység okai

1. biológiai adottságok 2. gazdasági-társadalmi rendszer jellege 3. szegénységi kultúra - műveltség, iskolai végzettség terén fennálló hátrányok, a

szegények rossz lelki és testi állapota, csonka-egyszülős családok számának növekedése.

Empirikus vizsgálatok alapján fogalmazták meg azt a hipotézist, hogy a szegénység elsősorban életciklus jelenség, vagyis különböző demográfiai események - több gyermek születése, válás, megözvegyülés stb. - gyakran okozzák családok és egyének átmeneti elszegényedését. 1992-től a Magyar Háztartás Panel adatfelvételekből vannak adatok a szegénységről és a jövedelemegyenlőtlenségekről. Ezek azt mutatják, hogy a szegénység lényegesen megnőtt 1995-ig, és a jövedelmem egyenlőtlenségek is lényegesen emelkedtek. A szegénység emelkedésének fő oka, hogy ’89-től ’94-ig a GDP mintegy 18%-kal csökkent, így a népesség egy főre jutó reáljövedelme 13%-kal, a reálbérindex 19%-kal, az egy főre jutó fogyasztás pedig 9%-kal csökkent. A szegénység növekedésének a 2 közvetlen oka az infláció, valamint a munkanélküliség megjelenése és rohamos növekedése volt. A munkanélküliségi arány ’93-ban 13%-kal érte el a legmagasabb értéket. A létminimumnál kisebb egy főre jutó jövedelemből élők aránya egyre növekszik. 96-ban a népességnek több mint egyharmada szegény abban az értelemben, hogy a létminimumnál kisebb jövedelemből él. 1990-től a jövedelem egyenlőtlenség lényegesen megnőtt. Ez kezdetben abban nyilvánult meg, hogy a legfelső decilis, a leggazdagabb egymillió állampolgár százalékos részesedése lényegesen nőtt, a legalsó decilis részesedése viszont lényegesen csökkent. 95-ben új tendencia kezdődött: miközben a leggazdagabb decilis részesedése nőtt, a legszegényebbeké nem romlott tovább, viszont a középső deciliseké elkezdett romlani. Tehát miközben a leggazdagabbak nemcsak relatív, hanem abszolút értelemben is növelte jövedelmét, nemcsak a legszegényebbek, hanem a középrétegek is lecsúsznak. 2.3.2. A szegények csoportjai

1. a hagyományos szegénység – ezt már a szocialista korszakban is ismerték többé-kevésbé. Két tényezőt ismertek ekkor, ami lényeges jövedelmi különbségeket okozott: a szakképzetlen munkás és a mezőgazdasági fizikai réteghez tartozás és az ezzel járó alacsony iskolai végzettség, valamint a községi lakóhely. Ezek a rétegek a rendszerváltás után is szegények maradtak, de nem ők a legnagyobb vesztesek.

2. új szegénység – a rendszerváltás óta jelent meg (vagy keltette fel a figyelmet). Teljesen „új szegények” a munkanélküliek. Ide kell sorolni a rokkantnyugdíjasokat, az özvegyi nyugdíjasokat, a háztartásbelieket és az egyéb felnőtt eltartottakat. Ezeknek az új szegényeknek a tömegei az előző csoportból kerültek ki.

3. demográfiai szegénység – a szocialista korszakban már látszott, hogy a szegénység az idősebb korosztályból fokozatosan a gyermekek felé kezdett tolódni. A rendszerváltás után ez a tendencia felerősödött.

4. etnikai szegénység.



A szegénység nemcsak alacsony jövedelmet jelent, hanem hozzájárul a szegények egészségi állapotának romlásához, a szegény családok gyermekeinek rossz fejlődési feltételeihez, iskolai sikertelenségeihez, a lelki betegségek és a deviáns viselkedések gyakoriságának növekedéséhez. 2.3.3. A szegénység mértékének meghatározása A szegénység sokdimenziós természetét itt egyrészt a háztartások jövedelmi helyzetével, másrészt, pedig a depriváció elemzésével próbáljuk érzékeltetni. 2.3.3.1. Szegénység a háztartások jövedelmi helyzetének tükrében A szegénység mértékének meghatározása igen nehéz és kényes feladat. A mai magyar társadalmat jellemző szegénységi arányok bemutatására a KSH és a TÁRKI által végzett kutatások adatainak összevetése alapján vállalkozhatunk. A relatív jövedelmi szegénységet az említett kutatások a háztartások és azok tagjainak szegénységét saját jövedelmük és a társadalom „középérték-jövedelmének” összehasonlításával határozták meg. A 2002-2003-ban végzett TÁRKI Monitor és a 2004-2005-ös VÉKA (Változó Életkörülmények Adatgyűjtés) adatfelvétel eredményei megegyeznek, hiszen 13,5%-os, illetve 13,4%-os szegénységi rátát mértek. A 2005-ös és 2007-es eredmények azonban már eltérő képet mutatnak.

• A KSH által végzett VÉKA kutatás a szegénység növekedését mutatta, hiszen 13,4%-ról 15,9%-ra nőtt az adatok alapján a relatív jövedelmi szegénység hazánkban 2004 és 2005 között.

• A TÁRKI kutatása viszont a szegénység kismértékű csökkenését mutatta ki 2002 és 2005 között. 13,5%-ról 12%-ra mérséklődött mérésük szerint a szegénység, majd 2007-től 12,7%-on stagnál.

2.3.3.2. A depriváció dimenziói Az anyagi depriváción belül megkülönböztethetünk objektív és szubjektív dimenziókat. (Havasi, 2008) Objektív dimenziók: az adott társadalomban alapvetőnek tekintett javakhoz való hozzájutás szintjét mérik. Szubjektív dimenziók: a szegénységérzetet mérik. Havasi négyféle depriváció/szegénység típust különböztet meg:

1. megélhetési szegény – alapvető szükségleteinek kielégítése korlátozott, mind 2005-ben, mind 2007-ben a lakosság 23%-a tartozott ebbe a csoportba. A jövedelmi szegények között a megélhetési szegények aránya 2005-ben 52%, 2007-ben pedig 47% volt.

2. komfort szegény – a tartós javak és a lakásfelszereltség alapvető szintjének hiánya jellemzi ezt a csoportot. 2005-ben 28% volt az arányuk, azaz 100 főből 28 élt rossz lakáskörülmények között. 2007-re ez az arány némiképp javult és már „csak” a lakosság negyede tartozott ebbe a csoportba. A jövedelmi szegények között a komfort szegények aránya 2005-ben 55%, 2007-ben pedig 42% volt.

3. lakás-szegény – rossz lakáskörülmények között él. Az adatok szerint 2005-ben a lakosság ötöde tartozott ide, majd 2007-re javulás figyelhető meg. A lakás-szegények aránya 15%-ra mérséklődött a teljes népességen belül. Az ebbe a kategóriába tartozók arányának csökkenése a jövedelmi szegények között is érződött.

4. szegénységérzet • objektív (jó indikátora a jövedelmi szegénységnek is): 1) rendszeres anyagi

nehézségek; 2) a háztartások ténylegesen befolyt jövedelme és az általuk a „megfelelő” szinten való megélhetéshez szükségesnek tartott jövedelem között különbség)

• szubjektív: önmagukról azt állítják, hogy 1) „nélkülözések között élnek”, 2) „hónapról hónapra anyagi gondjaik vannak.



4. számú táblázat

A lakosság aránya az egyes kategóriákban (%) 2005 2007 Kategóriák

Teljes népességen belüli arány

Jövedelmi szegények

közötti arány

Teljes népességen belüli arány

Jövedelmi szegények

közötti arányMegélhetési szegény 23 52 23 47 Komfort szegény 28 55 25 42 Lakás-szegény 20 39 15 29 Szegénységérzet (Objektív) 41 78 38 81 Forrás: Havasi É., 2008 alapján saját szerkesztés „2005-ben a lakosság több mint egyharmada (37%-a), 2007-ben pedig kétötöde (39%-a) volt depriváció-mentes, a másik oldalról nézve azonban ez azt jelenti, hogy tízből legalább heten valamilyen deprivációtól szenvedtek.” (Szívós, 2008) A halmozott depriváció kockázatát növelő tényezők

• az alacsony iskolai végzettség • roma háztartásfő • kis településen való élés • magas gyermekszám • hátrányos helyzetű régióban való élés.

A területi hátrányok nagymértékben felerősítik a demográfiai és iskolai végzettségi különbségekből adódó hátrányokat. 2.3.5. Európai kitekintés Az Európai Unió (EU-25) állampolgárainak átlagosan, mintegy 16%-a él szegénységben. Az Unió tagországaiban a szegénység 10% és 23% között alakul, és az egyes országokon belül bizonyos csoportok szegénysége elérheti akár a 70%-ot is. A szegénységet az Unióban az ún. laekeni mutatók alapján definiálják, a számít szegénynek, aki olyan háztartásban él, ahol az ekvivalens háztartási jövedelem1 az országos ekvivalens mediánjövedelem 60%-a alatt van. Ez a nettó jövedelmeket veszi figyelembe, ami definíció szerint tartalmazza a készpénzes segélyeket, támogatásokat és a figyelembe veszi a jövedelmet terhelő adókat is. A laekeni mutatók alapján a szegénység a legalacsonyabb értéket a Cseh Köztársaságban és Hollandiában, míg a legmagasabb értéket Lettországban éri el. Magyarország, 16%-os szegénységi rátával középen helyezkedik el az országok között, Ciprussal együtt. Alacsony szegénység jellemzi a skandináv országokat, valamint Németországot, Ausztriát, illetve a volt szocialista országok közül Csehországot, Szlovákiát, Szlovéniát. Ezzel ellentétben magas szegénység sújtja a mediterrán és a balti államokat. A déli államokban (Spanyolország, Görögország, Olaszország) a belső területi különbségek is nagyok. Ezzel ellentétben, Ausztriában, Németországban, Finnországban és

1 „Az ekvivalens jövedelem azt jelenti, hogy a háztartási összjövedelmek a háztartásnagyságnak megfelelően kiigazításra kerültek (az elsı háztartástag súlya 1, az ezt követı 14-évnél idısebb tagok súlya egyenként 0,5, míg a gyermekeké (0–13év) egyenként 0,3.” (Lelkes, 2008)



Franciaországban relatíve alacsony a régiós eltérés. Ezekben az államokban a területi különbségeket valószínűleg szociális ellátások korrigálják. Magyarországot tekintve, a keleti országrészben háromszor annyi a szegények száma, mint a Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarországon. 2.4. Fogyasztás A rendszerváltás után kialakuló gazdasági recesszió következményei:

• a háztartások jövedelme erőteljesen csökkent • megváltozott a kiadások belső szerkezete • a háztartások jövedelmük legnagyobb hányadát élelmiszerre és lakásfenntartásra

fordítják. Ez utóbbira egyre többet. • A gazdagabb háztartásokban jelentősebbek a közlekedési-hírközlési kiadások,

művelődésre, üdülésre és szórakozásra is többet költenek. • Az idősek körében kiemelkedően magas az egészségügyi kiadások aránya.

A fogyasztás mértékét különböző tényezők határozzák meg. Lássuk ezeket sorban:

• jövedelem – a legszegényebb háztartások esetében az egy főre eső kiadás az átlagos fogyasztási kiadások kétharmadát sem érte el 2007-ben. A leggazdagabbak viszont az átlag kétszeresét költötték

• a háztartásfő iskolai végzettsége – az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező háztartásfőjű családokban az egy főre jutó fogyasztás alig haladja meg az átlagos fogyasztási kiadás 80%-át. Azokban a háztartásokban, ahol a családfő felsőfokú végzettséggel rendelkezik, az átlagot jóval meghaladó fogyasztás jellemző

• lakóhely – a fővárosi és a vidéki fogyasztási szint között van lényeges különbség az előzőek javára

• a háztartásfő életkora – a 40 év körüliek és a 70 éves és idősebb háztartásfők háztartásaiban fogyasztanak a legkevesebbet

• a háztartás létszáma 2.5. Oktatás, iskolázottság – főbb tendenciák Az 1980-as évek elején elindult oktatási rendszer átalakítása az 1990-es években tovább folytatódott. Ennek elsődleges következménye, hogy jelentősen és folyamatosan növekedett az iskolarendszerű oktatásban részesülők aránya. (Az oktatás expanziója.) Átrendeződött a különböző iskolatípusok látogatottsága, mely abban nyilvánul meg, hogy jelentősen nőtt a gimnáziumba, szakközépiskolába járók aránya, míg radikálisan csökkent a szakmát tanulók aránya. A 90-es évek elején az adott korcsoport 30%-a tanult valamilyen szakmát, ez ma már csak 20%. Az érettségit adó gimnáziumot, szakközépiskolát valószínűleg azért választják többen, mert ezekből az intézményekből lehet könnyebben bejutni valamelyik felsőfokú intézménybe. A másik ok, mely a gimnáziumi tanulók arányának jelentős változását hozta, az ún. szerkezetváltó gimnáziumok megjelenése. (6 illetve 8 osztályos gimnáziumok) A lakosság iskolai végzettsége alapvetően emelkedett a vizsgált időszakban, mind az általános iskolai, mind a középiskolai, mind pedig a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők száma növekedett. A felsőfokú végzettséggel rendelkező aránya a nők körében növekedett nagyobb arányban. Míg a férfiaknál az 50-59 évesek, addig a nőknél a 40 év alattiak között találunk több diplomást. 2005-től már lassabban folyik az oktatás expanziója, amit jól mutat például az esti és levelező tagozaton tanulók arányának visszaesése. A munka melletti tanulást választók



aránya hazánkban alacsony, a 25-64 éves népességnek 3-4%-a tanul. Az EU-átlag 11%-hoz képest ez nagy elmaradás. A korai iskolaelhagyók aránya továbbra is magas, 12-13%, ami a hátrányos helyzet újratermelődése szempontjából lehet aggasztó.

5. számú táblázat Az oktatás jelzőszámai, 1989-2007

Megnevezés 1989 1990 1994 1996 2000 2001 2001 2003 2004 2005 2006 2007

Óvodás gyermekek aránya *

85,2 85,5 86,5 86,6 87,8 86,4 87,8 86,9 86,8 86,9 87,8 87,1

Alapfokú oktatásban részesülők *

97,7 99,1 99,0 97,8 100 100 100 100 100 99,9 99,3 99,1

Szakmunkásképző és szakiskolai oktatásban részesülők *

31,0 30,3 26,0 25,1 … … 18,0 17,9 17,7 17,4 17,3 17,3

Középiskolai oktatásban részesülők *

40,2 40,2 47,5 55,0 … … 57,8 58,7 59,0 59,1 59,8 60,5

Nappali felsőfokú oktatásban részesülők *

8,2 8,5 10,9 12,9 17,5 19,5 21,5 23,2 24,4 25,3 26,2 26,3

A felsőfokú oktatásban részesülők esti és levelező tagozaton (%)

… 29,3 30,1 32,2 43,8 44,8 46,7 47,1 46,6 45,4 42,7 38,9

16 éves korban nappali tagozaton tanul (%)

… … 86,2 93,8 89,0 88,7 91,8 94,0 95,2 95,2 94,1 97,5

20 éves korban nappali tagozaton tanul (%)

… … 17,1 26,3 38,0 37,0 40,6 46,7 49,2 49,3 50,6 53,2

Korai iskolaelhagyók **

13,8 12,9 12,2 11,8 12,6 12,3 12,4 …

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv megfelelı kiadásainak Oktatás című fejezetei. Megjegyzés: *Nettó iskolázási arányok. (Az egyes oktatási szintekre jellemzı korcsoportokba tartozó tanulók és az azonos korú népesség aránya. 2005-ig a figyelembe vett korcsoportok: óvoda 3–5 éves; alapfokú oktatás 6–13 éves; szakmunkásképzı és szakiskola 14–17 éves; középiskola 14–17 éves; egyetem, fıiskola 18–22 éves; összesen tanuló 3–22 éves. 2005-tıl az óvodáskorúak esetében 3–6 éves, az alapfokú oktatásnál a 7–14 éves népességre vetített adatok szerepelnek.) **Az adatok a 25–64 éves népességre vonatkoznak. (Forrás: Eurostat. Strukturális indikátorok.)

2.6. Területi egyenlőtlenségek Fontos kérdés, hogy milyen egy ország településhálózata, milyen a különböző nagyságú és funkciójú városok aránya, van-e minden régiónak városközpontja, stb. A városhiányos országrészek ugyanis nagyon nagy hátrányba kerülhetnek. 1990 után a települések önállósága nagymértékben megnőtt. A központi fejlesztési tervek ezzel együtt visszahúzódtak. Ezáltal az elmaradt községek a korábbinál sokkal nagyobb mértékben magukra maradtak. A szegény községek esetében, amelyek nem tudnak jelentős helyi adókat beszedni, súlyos problémák jelentkeztek. 2.6.1. Magyarország közigazgatási területbeosztása 2009. július 1-jén (KSH):

• főváros 1db (fővárosi kerület: 23) • megye 19 db • megyei jogú város 23 db



• többi város 304 db • község 2 824 db • megye, főváros együtt 20 db • település (Budapesttel) 3 152 db


Lakosságszám az egyes településtípusokon (2006-2010) Településtípus 2006 2007 2008 2009 2010 Budapest 1 698 106 1 696128 1 702 297 1 712 210 1 721 556 Többi város 5 242 351 5 241 402 5 233 573 5 236 665 5 231 173 Község 3 136 124 3 128 628 3 109 531 3 082 100 3 061 595 Összesen 10 076 581 10 066 158 10 045 401 10 030 975 10 014 324Forrás: KSH A fenti táblázatból jól látható, hogy

• évről évre növekszik a fővárosiak szám, illetve össznépességen belüli aránya • folyamatosan csökken a többi városokban élők száma. ez alól 2009 kivétel, mikor

emelkedett a városiak száma, aztán 2010-re ismét jelentős csökkenés tapasztalható

• évről évre jelentősen csökken a községekben élők száma és össznépességen belüli arányuk.

Ezen kívül jellemző:

• Budapest kiugró fejlettsége az ország többi részéhez viszonyítva, • a nyugati térségek előnye a keleti és északi országrészekhez képest, mely előny

folyamatosan növekszik, • növekszik a kistérségek térbeli tagoltsága, • erősödő gazdasági-társadalmi tagoltság – növekszik a különbség a legfejlettebb

és a legfejletlenebb térségek között. 2.6.2. Átalakulások a településrendszerben Magyarországon a társadalmi-gazdasági változások nagymértékű átalakulást eredményeztek a településrendszerben, a népesség területi eloszlásában és települési koncentrációjában. Mi jellemzi ezt az átalakulást:

• gyorsuló urbanizációs folyamat, ami megnyilvánult a városodásban (a városok számának és népességének növekedésében) és a városiasodásban (a települések intézményrendszerének, infrastruktúrájának kiépítettségében, illetve a városi életmód általánossá válásában)

• az urbanizáció forrását a falvakból eláramló népesség adta, • az ország periferikus területein elhelyezkedő törpe- és aprófalvak elnéptelenedése

egyre jelentősebb. • az urbanizációval párhozamosan fejlődött a faluhálózat, javultak az

életkörülmények, az infrastrukturális ellátások, de jelentős a különbségek növekedése, a polarizáció erősödése.

Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának alapvető hatásai a településrendszerre:

• kialakításra került a tervezési-statisztikai régiók rendszere. A 7 régió a következő: Közép Magyarország; Közép-Dunántúl; Dél-Dunántúl; Nyugat-Dunántúl; Észak-Magyarország; Észak-Alföld; Dél-Alföld,

• kialakításra kerültek a kistérségek – 174 területfejlesztési-statisztikai kistérség van ma hazánkban. Ezek fejlettségi szintjéről ad áttekintést az 1. számú ábra.



3. számú ábra

A magyarországi kistérségek fejlettsége

forrás: KSH 2.6.3. Területi különbségek Főbb tendenciák:

• 1992 és 2007 között növekedett a különbség a különböző településtípusokon élők között.

• A városiaknak, a megyeszékhelyen élőknek javult a relatív pozíciója, a községekben élőknek romlott.

• Budapest és a körülötte lévő megyék lényeges előnye a központtól távol fekvő megyékhez viszonyítva. Centrum-periféria egyenlőtlenség. Az iparosodás kezdetén alakult ki.

• Az ÉNY-i országrész előnye a K-i, DK-i országrészekkel szemben. A nyugat-európai hatások előbb érték el a Kisalföldet, és az Európával való kapcsolat hosszabb ideig tartott, mint a keleti régiókban.

• Az ország legdinamikusabb térsége a fővárost magába foglaló Közép-Magyarország mellett a Nyugat-Dunántúl, ezen belül is Győr-Moson-Sopron és Vas megye, amelyek mellé fokozatosan felzárkózott Közép-Dunántúl.

• A fejlettségi skála végén 2003-ban északi és keleti megyék voltak: a legalacsonyabb fejlettségű Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyék.

• A nyugati térségek fejlettsége a kedvező földrajzi fekvésnek, mobilabb gazdasági szerkezetnek és magasabb iskolázottságnak, szakmakultúrának köszönhető.

• A keleti országrészben a rendszerváltás után elhúzódott a válság. Az északkeleti megyéket érintette legjobban a keleti piacok összeomlása. Jellemző az alacsonyabb és az egyoldalú iskolázottság, szakképzettség, a nagytérségi infrastruktúra fejletlensége.



Önellenőrző kérdések, feladatok:

1. Melyik decilis-csoprt átlagjövedelme változott leginkább 1987 és 2007 között? Milyen irányú változásokat lehet megállapítani az 1. számú táblázat alapján?

2. Milyen tényezők határozzák meg a fogyasztás mértékét? 3. Elemezze az 5. számú táblázat adatai alapján a különböző oktatásban

részesülők arányának alakulását a vizsgált időszakban. Próbáljon tendenciákat, folyamatokat felismerni!

4. Az 1. számú ábra alapján elemezze, hol, melyik országrészeken koncentrálódnak a legfejletlenebb kistérségek!

A fejezethez felhasznált irodalom:

• Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris, Budapest. 1997. • Kolosi Tamás– Tóth I. György, A rendszerváltás nyertesei és vesztesei –

generációs oldalnézetből. Tíz állítás a gazdasági átalakulás társadalmi hatásairól. In: Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport, Tárki, Budapest 2008. pp: 15-45.

• Harcsa István-Papp Gábor-Vukovich György: Magyarország a társadalmi jelzőszámok tükrében. In: Társadalmi Riport, 2006

• Harcsa István: Magyarország a társadalmi jelzőszámok tükrében. In: In: Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport, Tárki, Budapest 2008. pp

• Havasi Éva: Nem csak a pénz… : megélhetési nehézségek, anyagi depriváció. In: TÁRKI Monitor Jelentések, 2008

• Lelkes Orsolya: Szegénység az Európai Unió országaiban 2005-ben. In: Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport, Tárki, Budapest 2006. pp:

• Szivós P. –Tóth I. Gy. szerk.: Köz, teher, elosztás. TÁRKI Monitor Jelentések, 2008. 61–75. p.

• Szívós Péter: A háztartások életkörülményei. In: Társadalmi Riport, 2008. • Tóth István György: Jövedelemeloszlás 1987-2005 között. In: Kolosi Tamás-Tóth

István György (szerk.): Társadalmi Riport, Tárki, Budapest 2006. pp: 42-65. • www.ksh.hu

Aktuális problémák, általános elégedettség. – Hogyan érzékelik az emberek a mindennapi problémákat? Az Eurobarometer 2010 jelentés alapján Az Európai Unió országaiban végzett ún. Eurobarométer (rendszeresen ismétlődő közvélemény kutatás az EU tagországaiban) adatai szerint a magyarok a következő problémalistát állították fel 2009 őszén:

1. munkanélküliség (a megkérdezettek 58%-a érzékelte problémaként) 2. gazdasági helyzet (51%) 3. infláció (30%) 4. egészségügy (16%) 5. bűnözés (12%) 6. nyugdíj (9%) 7. adózás (5%) 8. lakásügy, oktatás, energiaügy (3-3-3%) 9. környezetvédelem, bevándorlás, terrorizmus (1-1-1%)

A fenti sorrend az első két probléma (munkanélküliség (51%), gazdasági helyzet(40%)) tekintetében megegyezik az EU átlaggal, viszont aztán eltérés következik, hiszen az EU országaiban átlagosan az inflációt (19%) és a bűnözést (19%), valamint az egészségügyet (14%) tartják fontos problémának. A Eurobarométer 2009 őszén készült adatfelvétele során megkérdezett magyarok jelentős aránya (58%) mondta azt, hogy nem elégedett az életével. (Nemzetközi összehasonlításban csak Bulgária lakosai mutatnak még ettől is borúlátóbb képet.) Ha a generációkat vizsgáljuk, elmondható, hogy inkább a fiatalabbak (15-24 évesek) azok, akik jól érzik magukat (67%-uk). Legkevésbé a 40-54 év közötti lakosság elégedett életével, 70%-uk fejezte ki borúlátását saját helyzetével kapcsolatban. (Nemzetközi összehasonlításban a skandináv országok, Luxemburg és az Egyesült Királyság lakói a legelégedettebbek aktuális élethelyzetükkel.)




• Gazsó Ferenc: Társadalmi struktúra és iskolarendszer. In: Kovách Imre (szerk.): Társadalmi metszetek. Hatalom, érdek, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. Szociológiai tanulmányok. Napvilág Kiadó, Budapest, 2006. pp. 207-217.

• Kovach Imre-Nagy Kalamász Ildikó: Társadalmi és területi egyenlőtlenségek. In: Kovách Imre (szerk.): Társadalmi metszetek. Hatalom, érdek, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. Szociológiai tanulmányok. Napvilág Kiadó, Budapest, 2006. pp. 161-177.

• www.ksh.hu • www.oecd-pisa.hu • www.tarki.hu



3. Mai magyar család, demográfia

3.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak Természetes szaporodás: a születések többlete Természetes fogyás: a halálozások többlete egy adott évben Öregedési index: az idős népesség aránya a gyermeknépességhez képest Nukleáris család: a szülők és a kiskorú gyermekek együttélése Kibővített háztartás: nukleáris család és még egy vagy több családtagból álló háztartás

A család a társadalomnak olyan mikro-struktúrális részrendszere (kiscsoportja), amely önmagában is viszonylag teljes rendszerként működik, szoros és sokirányú kapcsolatban van a társadalom más részrendszereivel, tagjai (a családtagok) egymással rendszeres kapcsolatban vannak.

A családot továbbá az jellemzi, hogy a tagok közötti kapcsolat alapja jogilag legitim vagy társadalmilag elfogadott

párkapcsolat (házasság, tartós együttélés) és/vagy vérségi kapcsolat, és (kivételes esetben) jogilag rendezett befogadás (örökbefogadás),

folyamatos működésében a családtagokat közösségi-érzelmi (pszichoszociális), létfenntartási és szellemi-kulturális étékek és érdekek kötik össze,

a kölcsönös egymásrautaltság miatt többfunkciós gondoskodó-ellátó rendszert jelent.

A családok helyzetét alapvetően meghatározzák azok a társadalmi folyamatok, amelyek az egész ország népességét érintik. A rendszerváltás politikai-gazdasági-társadalmi átalakulást hozott hazánkban, mely változások nem hagyták érintetlenül a társadalom legkisebb egységét, a családot sem. Egyes változások már elkezdődtek a rendszerváltás előtt is (a családok létszámának, összetételének, működésének változásai), mások viszont csak az új helyzethez való alkalmazkodás során alakultak ki. „Az átalakulás egésze számos közvetítő közegen, intézményen és mechanizmuson keresztül hatott a családok helyzetére. Ennek során válságba került nagyon sok család, hiszen megrendült egy korábbi szerkezeti és életvezetési modell érvényessége. Ez a modell a kétkeresős család volt, alacsony, de így-úgy kiegészített bérekkel, olcsó vagy ingyenes gyerekintézményekkel, nagyon nehezen megszerezhető, de könnyen fenntartható lakással.” (Somlai-Tóth, 2002:342)

3.2. Családtípusok a mai Magyarországon A modernizáció egyrészt eltünteti a több generáció együttélését jelentő nagycsaládokat. Ezzel egyidejűleg számos olyan együttélési forma alakul ki, amelyek nem írhatók le hagyományos szerkezeti kategóriákkal. Nézzük, milyen családtípusokat lehet megkülönböztetni egyfajta tipológia szerint:

1. Jogilag rendezett és teljes nukleáris család 2. Jogi szempontból részlegesen rendezett, teljes nukleáris család – összetétele

megegyezik az előzővel, de a részleges jogi rendezettség azt jelenti, hogy a szülők nem kötöttek jogilag érvényes házasságot, élettársi kapcsolatban vannak, vagy a gyermek nem, vagy nem mindegyike az adott szülői kapcsolatból származik és családi jogállása nem egyértelműen rendezett.



Ezen a két családtípuson belül külön altípusokat kell képezni:

Gyerekszám szerint – kiscsalád (1-3 gyerekkel), nagycsalád (4 vagy több gyerek)

3. Jogilag rendezett párkapcsolat – különnemű személyek olyan tartós együttélési formája, amelyből utód nem származott és várhatóan nem is fog, és a család más módon sem fog kiegészülni.

4. Csonka család-formák – ide soroljuk azokat a családokat, amelyekben nem él együtt mindkét szülő a gyermekekkel.

Gyermekét házastársi-élettársi kapcsolaton kívül szülő és egyedül nevelő nő. Kialakulhat tudatosan, vagy valamilyen okból (lélektani, anyagi).

Válás miatt gyermekét egyedül nevelő szülőből és gyermekéből álló család. Egyik szülő halála miatt gyermeket egyedül nevelő szülő.

5. Többgenerációs családformák – benne három vagy több generációt képviselő, egymással egyenes ágú vérségi kapcsolatban álló személyek együttélése. Az ilyen családok száma mára erősen megcsappant. (Előrejelzés, hogy növekedni fog.)

6. Összetett család – olyan több generációt felölelő családi jellegű együttélési forma, amelyben a családtagok között vannak olyanok is, akik a többi családtaggal nincsenek egyenes vonalú vérségi kapcsolatban.

3.3. Népesedés és család A népesség számának alakulását a születések és halálozások egyenlege határozza meg. A vonatkozó adatok alapján elmondható, hogy 1990 és 2007 között a magyar népesség száma 309 000 fővel csökkent. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2010-ben 10 014 324 a népesség létszáma, ebből 5 257 424 a nők, 4 756 900 a férfiak száma. Születések száma: radikálisan csökkent a tárgyalt időszakban. Az évenkénti születésszám az ezredforduló óta – mikor némiképp emelkedett – 9,5 körül stabilizálódik, ami azt jelenti, hogy 1000 lakosra számítva 9,5 születésről beszélhetünk. Halálozások száma: 1993-ban tetőzött, mikor elérte, sőt meghaladta a 150 000 főt. 2001 óta 132-135 000 fő között ingadozik az éves halálozások száma. Jellemző, hogy a férfiak halandósága minden korcsoportban magasabb, mint a nőké, viszont ez a különbség az utóbbi években mérséklődni látszik. Eltartottsági ráták – alapvető tendenciák:

• az 1990-es években csökkent a 15 évnél fiatalabbak aránya az aktív népességhez képest, melyet az eredményezett, hogy

• növekedett az időseknek az aktív népességhez viszonyított aránya. A 60 éves és idősebb népesség aránya 1990-ben 18,9 volt. 2007-re ez az arány 21,6%-ra nőtt.

• a fentiek a népesség fokozatos elöregedésére utal. Házasodás, házasság, családalapítás – fő tendenciák

• 1990 és 2002 között több mint 40%-kal csökkent a házasságkötések aránya. • Jelentősen emelkedett a családalapítási életkor. Az 1990-es évek elején 21 éves

korban volt a legmagasabb az első házasságkötések aránya. 2004-ben ez az életkor már a 27. életkorra esett. Jellemző, hogy napjainkban, a 30-as éveikben járók gyakrabban kötnek házasságot, mint a 20-21 évesek. A házasodási vagy családalapítási életkor kitolódásának egyik oka a nők iskolai végzettségének emelkedése, pontosabban az, hogy egyre több időt töltenek az iskolapadban.

• A fentiekkel együtt kitolódik az első gyermek vállalásának időpontja is. Ha ez a folyamat továbbra is jellemző marad, akkor csökken a második, harmadik, stb. gyermekek megszületésének a valószínűsége.



• Változó ütemben, de folyamatosan növekszik a házasságon kívüli születések aránya. 1989-ben ez az arány 12,4% volt, mely 2006-ban 35,6%-ot tett ki. Tehát minden harmadik megszületett gyermek házasságon kívül született.

• 1990 óta háromszorosára növekedett az élettársi kapcsolatok aránya. A nem házas együttélések aránya a párkapcsolatokon belül 1990-ben 5,1% volt, míg 2005-ben már 15,4%.

• A házasság intézményével szembeni ellenérzések fokozódtak, a fiatalok egyre szkeptikusabban állnak a házassághoz.

• A megkötött házasságok számának csökkenése gazdasági okokkal is magyarázhatók. Egyik oldalról azzal, hogy a jól keresők „megengedheti maguknak”, hogy sokáig egyedülállók maradjanak. (Szingli életforma megjelenése, térhódítása.) Másik oldalról viszont az elszegényedő rétegek körében is csökken a házasodási kedv, hiszen a munkaerő-piacra történő bekerülés nehézségei miatt, önálló kereset hiányában a családalapítás „a bizonytalan jövőbe tolódik”. (Somlai-Tóth, 2002)

• A válások száma magas, az elmúlt években átlagosan 25 000 házasságot bontottak fel. 1000 házasságra 1989-ben 9,6 válás jutott, míg 2006-ban már 12 válásról beszélhetünk. Ha nem abszolút számokról, hanem arányokról beszélünk, elmondható, hogy minden 100 megkötött házasságból 42 bomlik fel. Ez az arány 10 évvel ezelőtt 30 körüli volt. A válások arányának mérséklődése, stagnálása a kevés megkötött házassággal magyarázható.

A háztartások összetétele – főbb tendenciák

• Csökkent a házaspáros típusú háztartások aránya. Itt a házaspárokon kívül az élettársi kapcsolatban élőket is figyelembe vettük.

• Növekedett a gyermeküket egyedül nevelők és az egyszemélyes háztartások aránya.

• Továbbra is alacsony a két-vagy többcsaládos háztartások aránya.

3.4. Az urbanizáció hatása a családra és a közösségekre 3.4.1.Urbanizáció és területi mobilitás – a kapitalista nagyipar a városokban telepedik meg, ide tömöríti a munkaerőt. Ezért a kapitalizálódás-polgárosodás első szakaszában gyorsan nőttek a városok, „város-robbanás” történt. Mit is jelentett ez a család számára?

• A faluból a városba költözéssel megváltoznak az életkeretek. Az ismerhető falut felváltja a „város-dzsungel”. A falu átláthatósága helyébe a város bonyolult idegensége lép. Más az értékvilág is, amellyel a városi körülmények között élni lehet és kell, mint a falusi. Itt az a leglényegesebb, hogy míg a falusi közegben maga az egész közösség az értékek és normák őre és betartatója. A városban ez a közösségi kontroll majdnem teljesen kiesik. Ez egyfelől pozitív eredmény, hiszen az egyén szabadabb, másfelől negatív is, mert a közösségi megerősítés hiánya miatt az egyén elveszettebb is egyben. A falu biztonságát felváltja a város bizonytalansága. Mindez érvényes a család egészére és az egyénre is.

• A család belső viszonyainak tekintetében egy ellentétes tendencia is érvényesül: ugyanis ha az ember helyzete bizonytalanná válik, hajlamos arra, hogy visszahúzódjon a család ismert és biztos magánvilágába.

• A faluból a városba költözéssel generációk szakadnak el egymástól. A városba vándorlás elsősorban a fiatal generációt érinti, az idősek maradnak a falvakban. Ez a tény alapvetően átrendezi a családok szerkezetét, belső viszonyrendszerét, differenciálatlanabbá válik a családszerkezet.



3. 5. A család fejlődése Európában 3.5.1. Főbb népesedési tendenciák:

• növekszik a születéskor várható élettartam • csökken a termékenység • egyre kevesebb a 15 éven aluli gyermek • egyre idősebb a népesség munkaképes korú része • egyre növekszik a 65 éven felüliek aránya • gyorsan nő a 80 éven felüliek aránya

3.5.2. Főbb családalapítási tendenciák:

• egyre kevesebb a házasság és egyre későbbi időpontban kötnek házasságot • növekszik az élettársi kapcsolatok száma • gyakoribb a válás • több a házasságon kívül született gyermek • nő a gyermeküket egyedül nevelők száma • egyre ritkábbak a kibővített háztartások • a nukleáris családtípus továbbra is dominál

3.5.3. Területi különbségek Európa különböző területein eltérően jelentkeznek a fent említett folyamatok. Itt most az észak-dél ellentétet vázoljuk. A déli országokra jellemző: a hagyományos családminta és háztartástípus; kevesebb a válás; ritkább az élettársi kapcsolatok száma; átlag feletti a háztartások átlagos nagysága; alacsony a gyermektelen párok és a gyermekeiket egyedül nevelő szülők aránya. Az északi országokra jellemző: elmozdulás az új típusú háztartástípusok felé; magas az egyszemélyes háztartások aránya; magasabb a gyermektelen párok aránya; legkisebb a szülőkkel együtt élő 16-30 évesek aránya; magas a válások száma. 3.5.4. A családtípusok pluralizációja – eltérések a hagyományos nukleáris családmodelltől Főbb tendenciák:

• növekszik az egyszülős családok száma – leginkább olyan családok, ahol az anya neveli egyedül a gyermeke(ke)t

• növekszik az ún. multinukleáris családok száma – ez a válások és újraházasodások gyakoriságának következménye. Egyre több az olyan szülő (főleg apa), aki az első (stb.) házasságából született gyermekét támogatja, esetleg magára vállalja a gyermeknevelés jogát és kötelezettségét.

• növekszik az ún. követő családok száma – „Ez egy olyan családstruktúrát jelent, amely akkor keletkezik, ha az elvált apa vagy anya újraházasodik, s így az egyik szülő nem a gyermek vérszerinti apja (ritkábban: anyja)” (Vaskovics, 2002:355)

• növekszik az élettársi kapcsolaton alapuló családok száma – az együttélés egyre gyakrabban előzi meg a családalapítást, tulajdonképpen része az egyéni élettervezésnek. Így tehát az együttélés a családalapítást megelőző életszakasznak tekinthető.




1. A KSH honlapján nézze meg és tekintse át a népesség fogyásának ütemét. www.ksh.hu

2. Elemezze a 7. számú táblázat segítségével a magyar családok gyermekvállalásának jelenlegi helyzetét, próbáljon tendenciákat, folyamatokat felismerni

3. Vesse össze az Európára illetve a hazánkra vonatkozó családfejlődési trendeket! Milyen hasonlóságokat, különbségeket talál?

7. számú táblázat Gyermekvállalási tendenciák, 1990-2005

Megnevezés 1990 1996 2001 2005

Gyermektelen családok aránya (%) 34,3 33,2 33,7 35,4 A 1 gyermekes családok arány (%) 32,9 33,7 34,0 34,4 A 2 gyermekes családok aránya (%) 26,3 26,0 24,7 22,6 A 3 gyermekes családok aránya (%) 5,1 5,6 5,9 5,8 A 4 és többgyermekes családok aránya (%)

1,4 1,6 1,7 1,8

Forrás: Társadalmi Riport, 2008 A fejezethez felhasznált irodalom:

• Bánlaky Pál: Családszociológia. Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 2004.

• Harcsa István-Papp Gábor-Vukovich György: Magyarország a társadalmi jelzőszámok tükrében. In: Társadalmi Riport, 2006

• Harcsa István: Magyarország a társadalmi jelzőszámok tükrében. In: Társadalmi Riport, 2008.

• Somlai-Tóth: A házasság és a család változásai az ezredfordulón. Educatio, 2002/3. pp. 339-348

• Vaskovics László: A család fejlődése Európában. Társadalmi-demográfiai trendek. Educatio, 2002/3. pp.349-364.


• Cseh-Szombathy L.: Az értékek változásának hatása a családok működésére. Demográfia 3-4. sz., 1994

• Cseh-Szombathy L.: Családszociológiai problémák és módszerek. Budapest, Gondolat, 1979.

• Cseh-Szombathy L.: Értékváltások a családokban. Info-Társadalomtudomány 30., 1994.

• Cseh-Szombathy L.: A házastársi konfliktusok szociológiája. Budapest, Gondolat Kiadó, 1985.

• Cseh-Szombathy L.-Pongrácz Tiborné-S.Molnár E.-Utasi Á.: Családi értékek, családi normák. Magyar Szemle, 9., 1994.

• Kamarás F.-Kapitány B.-Vaskovics L. : Fiatal házaspárok életútja Németországban és Magyarországon. Népességtudományi Kutatóintézet, Kutatási Jelentések, 81. Budapest, 2005.

• Somlai Péter: A sokféleség zavara: a családi életformák pluralizációja Magyarországon. Demográfia, 42. évfolyam 1-2. sz., 1999.

• Somlai Péter: Húsz év. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2002.



• Utasi Ágnes (szerk.): Társas kapcsolatok. Budapest, Gondolat, 1991. • Utasi Ágnes: A bizalom hálója. Mikrotársadalmi kapcsolatok, szolidaritás. Új

Mandátum Könyvkiadó, Bp., 2002 • www.ksh.hu • www.tarki.hu



4. Mobilitás

4.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak

Társadalmi mobilitás: az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik. A társadalmi helyzetet meghatározhatjuk a jövedelem, iskolai végzettség, lakóhely, presztízs, stb. alapján, ebben az esetben az ilyen kategóriák közötti mozgást is mobilitásnak tekinthetjük. Vertikális mobilitás: a társadalmi hierarchiában történő felfelé vagy lefelé mozgást vertikális mobilitásnak nevezzük. Horizontális mobilitás: az a helyzetváltoztatás, mikor a hierarchia hasonló szintjén végzünk mozgást. Pl. gépkocsi szerelőből gépkocsivezető lesz. Foglalkozási blokkon belüli átrétegződés. Intergenerációs mobilitás: nemzedékek közötti mobilitás. Az egyén társadalmi helyzete a szüleihez képest változik meg. Intragenerációs mobilitás: nemzedéken belüli mobilitás. Az egyén társadalmi helyzete saját korábbi élethelyzetéhez képest változik meg. Nyitott és zárt társadalom: annál nyitottabb egy társadalom, minél kisebb az eltérés különböző rétegekből származók mobilitási esélyei között. Kilépési arányszám: a nemzedékek közötti mobilitás esetében azt mutatja meg, hogy az adott társadalmi csoportba tartozó apák gyermekei milyen arányban kerülnek különböző társadalmi csoportokba. A nemzedéken belüli mobilitás esetében arról tájékoztat, hogy egy adott társadalmi csoportban a munkaerő-piacra lépők a későbbiekben milyen arányban kerülnek különböző foglalkozási-társadalmi csoportokba. Belépési arányszám: arról tájékoztat, hogy milyen a különböző társadalmi csoportokba tartozók származási (vagy a nemzedéken belüli mobilitás esetében az első társadalmi-foglalkozási csoport szerinti) összetétele. Strukturális mobilitás: megváltozik a társadalom gazdasági struktúrája és szerkezete. a származási és az elért társadalmi helyzetek megoszlása közötti eltérés. Cirkuláris mobilitás: az összes mobilitás és a strukturális mobilitás különbsége. Egy adott társadalomban egy-egy osztály személyei kicserélődnek

4. számú ábra Különböző típusú társadalmi helyzetváltoztatások

1. horizontális: a társadalmi helyzet megváltoztatása úgy

megy végbe, hogy nem változik a társadalmi réteghelyzet

A mobilitás lehet:

2. vertikális: felfelé lefelé (emelkedés) (süllyedés) egyéni csoportos egyéni csoportos .

Szakképzetlen szülők gyermeke szakmunkás lesz.

Az egyéne nem igazán tesz semmit, a körülményekváltoznak.

Diplomás szülők gyermeke nem tanul tovább.

Társadalmi körülményektől függ: pl. az oktatás leértékelődik.



4.2. Mobilitási csatornák

A társadalmi rétegződés és mobilitás minden társadalomban létezik, de a rétegeket elválasztó vonalakon kell lenni valamilyen hézagoknak, ahol tudnak váltani az emberek. Ezek a mobilitási csatornák. Sorokin alapján a következő csatornákat lehet megemlíteni.

1. hadsereg – nem mindegy milyen társadalmakról beszélünk, attól függ, hogy ez milyen erős mobilitási csatorna

2. egyház – kialakulásakor és hanyatláskor nem lényeges mobilitási csatorna 3. politikai szervezetek – pl. egypártrendszerből többpártrendszerbe való átmenet 4. professzionális szervezetek – régen a céhek, manapság a sajtó, tömegmédia

sorolható ide, mint vagyonszerző szervezetek 5. iskola – az iskolarendszer végigfut a hierarchia mentén, mindenkinek lehetősége

van eljutni a csúcsig. Elvileg. 6. házasság – csak a modernizáció után lehet mobilitási csatornaként megemlíteni.

A felfelé jutók száma mindig korlátozott, társadalmi kontrollmechanizmus működik, melynek 3 funkciója van: minősítés/tesztelés, szelekció, elosztás. A társadalomnak minősíteni kell tagjait, majd szelektálni, hogy 1-1 pozíciót ki töltsön be. Ennek során elosztja az egyéneket az egyes rétegek között. Annak, hogy a megfelelő ember megfelelő helyre kerüljön, a társadalom működőképessége szempontjából van jelentősége. Mivel a társadalmak fennmaradnak – teljesítik a kontrollmechanizmus funkcióit. Sorokin külön vizsgálja a fentebb említett mobilitási csatornákat a szerint, hogyan látják el szűrő funkciójukat.

1. család – az egyik legfontosabb szűrő (kontrollmechanizmus.) genetikai (okosabb szülőnek valószínűleg okosabb lesz a gyereke) és szociolkulturális okokból (ha az apa magas pozícióban van, a gyerek is alkalmasabb lesz ennek betöltésére). A legerősebb szűrőként olyan társadalmakban működik, ahol stabil a család intézménye, a házasságot tisztelet övezi, és tartósan fennáll, ritka az eltérő társadalmi rétegek közötti házasságkötés, ahol a gyermeknevelés döntően a családban zajlik, nem jelentős más szűrő intézmények hatása, ezért a születés teljes mértékben meghatározó. Ahol nem ez a patriarchális családmodell jellemző, felerősödnek más szűrők jelentőségei.

2. iskola – a család már minősített, ezt követi az iskola, mely felülírhatja a család ítéletét. (lásd bővebben: Bourdieu – az iskolák manifeszt és látens tartalma). Az iskola megfogalmazza az átlagos képességeket, és az érdekes, hogy ezek hogyan oszlanak meg a gyerekek között, tehát kiválasztja az átlagtól eltérőket. De nemcsak kiválaszt, a rosszakat kizárja. Hogy az iskola milyen erős szűrő, az a család szűrőerőssége határozza meg.

3. egyház – sok helyen összefonódik a társadalom más aspektusaival 4. munkahelyi/ foglalkozási szervezetek – hogy az egyén a konkrét feladatra

alkalmas-e, azt a munkahely dönti el. A fejletlen társadalmakban inkább a család szűrő funkciója dominál, míg a fejlett társadalmakban az egyéb szűrők erősebbek. Sorokin szerint itt is trend nélküli fluktuációról beszélhetünk: a szűrők jelentősége társadalmanként és időben eltérően változhat.

4.3. A társadalmi mobilitás okai

• Üres státuszok elérhetősége – 1-1 rétegben nem állandó a státusok száma. A társadalom fejlődésével új foglalkozások, lehetőségek jelennek meg – alulról jövő



utánpótlás = strukturális mobilitás mely kedvez a felfelé történő elmozdulásnak. Vagy pl. a demográfiai tényezők is hatással lehetnek az üres státuszok számának alakulására = a felső osztályok nem tudják reprodukálni magukat – demográfiai vákuum.

• Rangok cserélődése – (=cirkuláris mobilitás) többen tartanak a felsőbb státusok felé, mint ahány hely betölthető: cserefolyamat zajlik. Cél, hogy minden pozíciót a legrátermettebb egyén töltsön be. Egyszerű modell: minden felfelé mozgásra kell jutnia egy lefelé való elmozdulásnak. Ezt a fajta mobilitást az határozza meg, hogy a társadalom milyen mértékben teszi lehetővé az alacsonyabb rétegek tagjainak azt, hogy versenyezni tudjanak a magasabb szinten belépőkkel.

• Aspiráció/egyéni motiváció – fent jobb lenni, mint lent. 2 hipotézis: 1) az egyén önbecsülését meghatározza az adott társadalom értékelése (rang, osztály); 2) az egyéni cselekedeteket az hajtja, hogy a lehető legkedvezőbb önértékelést érje el.

4.4. Mobilitás a mai Magyarországon A tárgyalt időszakban, azaz az 1989-es rendszerváltás óta általánosan elmondható, hogy a magyar lakosság „anyagi-jövedelmi helyzetét a lecsúszás és a felemelkedés is egyaránt jellemezte. Az 1992-ben a társadalom alsó negyedébe tartozók csaknem 60%-a 2007-ben is oda tartozik, miközben a felső negyedbe tartozók csaknem fele volt képes ott maradni tizenöt év elteltével.” Összegezve elmondható tehát, hogy a társadalmi „mozgás nagyobb volt „fenn”, mint „lenn”.” (Kolosi – Tóth I. György, 2008:17) Nézzük most meg részletesebben a foglalkozási mobilitás jelenlegi alakulását hazánkban. Ennek bemutatása során a KSH VÉKA panelfelvétele alapján van lehetőség. A vonatkozó adatok azt mutatják, hogy az elmúlt két évtizedben mind az intra-, mind pedig az intergenerációs mobilitás csökkent hazánkban. A kilencvenes években jelentősen megemelkedett az immobilak aránya, azaz azoké, akik ugyanabba a foglalkozási rétegbe tartoztak, mint szüleik. Ez legerőteljesebben a következő csoportokra jellemző: fiatalok, vezetők, értelmiségiek, szakképzetlenek, önálló vállalkozók. Intragenerációs, nemzedéken belüli mobilitás – főbb tendenciák (2004-2005)

• A 2004-ben keresőmunkát végzők 90%-a 2005-ben is megtalálható volt a munkaerőpiacon.

• A 2004-ben dolgozók tizede került munkanélküli vagy más, inaktív státuszba. • Lefelé történő mobilitást jelent a munkanélkülivé válás, mely mind a férfiak,

mind a nők körében azokat sújtja leginkább, akik teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmi munkavállalók.

• A 2004-ben magukat munkanélküliként definiálók legnagyobb hányada még 2005-ben is ugyanebben a státuszban van.

• Státuszváltók – a 2004-ben munkanélküli férfiak negyede, a nőknek pedig ötöde 2005-ben már dolgozott.

• Az egyéb inaktív státuszból való kilépés a nők esetében kevésbé jellemző. 84%-uk maradt 2004-ről 2005-re is ebben a helyzetben. Ennek magyarázata elsősorban az, hogy ők főállású háztartásbeliként látják el családjaikat.



8.számú táblázat

A 16 évesnél idősebbek munkaerő-piaci áramlása 2004 és 2005 között (%)

Jellemző munkaerő-piaci státusz 2005-ben Jellemző munkaerő-piaci státusz 2004-ben

Dolgozik Nyugdíjas Tartósan beteg,

fogyatékos

Munkanélküli Tanul Egyéb inaktív

Gyes/gyed Összesen

Férfiak Dolgozik 89,5 0,9 0,8 7,1 1,1 0,5 - 100 Nyugdíjas 1,0 98,8 0,2 - - - - 100 Tartósan beteg, fogyatékos

1,8 0,1 98,1 - - - - 100

Munkanélküli 26,6 1,4 0,6 69,3 0,7 1,4 - 100 Tanul 4,9 - - 0,4 94,8 0 - 100 Egyéb inaktív

19,5 - - 11,0 2,9 66,6 - 100

összesen 54,9 20,7 8,4 7,3 7,8 0,7 - 100

Nők Dolgozik 87,5 1,3 0,6 6,1 2,2 1,5 0,8 100 Nyugdíjas 0,6 98,4 1,0 - - - 0 100 Tartósan beteg, fogyatékos

1,2 0,2 98,5 - 0,1 - 0 100

Munkanélküli 19,0 - 0,6 75,2 2,6 1,7 0,9 100 Gyes/gyed 7,5 - 0,2 3,8 86,9 1,0 0,6 100 Tanul 4,2 - - 1,7 0,7 93,4 0 100 Egyéb inaktív

3,7 1,4 - 5,8 4,4 1,1 83,6 100

összesen 38,4 31,7 7,7 6,1 6,6 7,5 2,0 100 Forrás: VÉKA, 2005 Társadalmi jellemzők, 2006. KSH A táblázat főátlójában vannak az immobilak, a főátlótól jobbra a felfelé mobilak, balra pedig a lefelé mobilak. Intergenerációs, nemzedékek közötti mobilitás – főbb tendenciák (2004-2005)

• Az apa társadalmi helyzetéhez képest legnagyobb arányban az értelmiségiek és a szakmunkások újratermelődése valósult meg a vizsgálat idején. Az értelmiségi apák 37, a szakmunkások 40%-ának gyermekei kerültek maguk is valamilyen értelmiségi illetve szakmunkás pozícióba.

• A szellemi foglalkozásúak státuszátörökítése még markánsabb. • Legkevésbé az iparosok, kereskedők, valamint a mezőgazdasági fizikaiak és az

önállók örökítették át pozíciójukat. • Az iparosok, kereskedők fiaiból szakmunkás vagy szellemi foglalkozású lesz, ami

inkább horizontális elmozdulás. • A mezőgazdaságban dolgozó apák fiainál, illetve a segéd-és betanított munkás

apák gyermekeinél is már felfelé irányuló, vertikális mobilitásról lehet beszélni, mivel az ilyen családból származók több mint harmada szakmunkás státuszt szerez.

• Kiemelendő a vezető származásúak körében magas, vertikálisan lefelé elmozdulók aránya, főleg a szakmunkássá válás mutatkozik magasnak.

• Ha a belépési arányszámokat vizsgáljuk, elmondható, hogy a vezető és értelmiségi réteg 27-36%-ban még mindig az azonos társadalmi kategóriákba sorolt apáktól származik. Egyharmaduk szakmunkás, 11-13%-uk pedig betanított és segédmunkás származású.



• A szakmunkás réteg is elsősorban a szakmunkás apáktól származik, de jelentős a rekrutáció a munkásság alsó csoportjaiból (24%) és a mezőgazdasági fizikaiak közül (19%).


A 17-59 éves háztartásfők társadalmi csoportja az apák társadalmi csoportja szerint, 2005. (%)

A háztartásfők társadalmi csoportja össz

. Az apa társadalmi csoportja Veze-

tők Értelmi-ségiek

Egyéb szellemiek

Iparos, kereskedő

Szakm. Betaní-tott m.

Segédm.

Mg.-i fizikai

és önálló

Kilépési mobilitás Vezetők 22,9 19,1 23,0 4,7 22,7 4,7 1,4 1,5 100 Értelmiségiek 15,8 37,4 21,9 6,5 11,5 5,4 1,1 0,3 100 Egyéb szellemiek

13,3 15,2 23,6 7,7 27,5 8,3 2,2 2,2 100

Iparosok, kereskedők

3,3 9,7 25,2 14,2 33,5 8,4 2,4 3,3 100

Szakmunkások 7,6 9,6 16,4 5,9 40,5 10,4 7,6 2,1 100 Betanított munkások

4,5 5,7 11,5 7,1 36,9 15,7 12,0 6,5 100

Segédmunkások 4,6 3,6 7,3 4,1 34,2 17,4 21,5 7,4 100 Mezőgazdasági fizikai és önálló

4,3 3,3 9,4 4,7 36,7 14,6 12,4 14,6 100

összesen 7,9 10,5 15,3 6,1 34,4 11,6 8,8 5,3 100

Belépési mobilitás Vezetők 11,0 6,9 5,7 2,9 2,5 1,5 0,1 1,1 3,8 Értelmiségiek 16,1 28,8 11,6 8,5 2,7 3,8 1,0 0,5 8,1 Egyéb szellemiek

15,0 13,0 13,9 11,4 7,2 6,4 2,3 3,8 9,0

Iparosok, kereskedők

1,2 2,6 4,6 6,5 2,7 2,0 0,8 1,8 2,8

Szakmunkások 33,9 32,4 38,0 34,1 40,8 31,9 30,6 14,1 35,5 Betanított munkások

8,8 8,4 11,7 18,0 16,7 21,1 21,3 19,4 15,6

Segédmunkások 4,4 2,6 3,6 5,1 7,5 11,4 18,6 10,6 7,6 Mezőgazdasági fizikai és önálló

9,6 5,4 10,8 13,5 18,8 22,0 24,9 48,7 17,6

összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100 Forrás: VÉKA, 2005 Társadalmi jellemzők, 2006. KSH Az intergenerációs kilépési arányszámokat mutató táblázat átlójában lévő számok azt mutatják, hogy milyen az egyes társadalmi csoportokhoz tartozók társadalmi újratermelődése. A társadalmi rétegek közötti átjárhatóságot, illetve a különböző erőforrások elérhetőségét manapság a különböző társas kapcsolataink is biztosíthatják. Mark Granovetter mutat rá az úgynevezett gyenge kötések erejére, melyek segíthetnek az egyénnek a felfelé irányuló mobilitásban. Erről olvashatunk részletesebben Granovetter írásaiban, melyek fellelhetők a www.socialnetwork.hu weboldalon.



Lássunk egy ízelítőt Granovetter egyik írásából Angelusz Róbert megfogalmazásában. Önellenőrző kérdések:

1. Gondolja át, milyen mobilitási csatornákat tudunk megkülönböztetni ma Magyarországon? Melyek számítanak tágabb és melyek szűkebb csatornának?

2. A fenti táblázatok segítségével tekintse át részletesebben az egyes társadalmi csoportok mobilitási tendenciáit.


• Andorka: Bevezetés a szociológiába. Osiris, Budapest, 1997. • Angelusz R.-Tardos R. (szerk.): Társadalmak rejtett hálózata. Magyar

Közvélemény Kutató Intézet, Budapest, 1991. • Sorokin: A vertikális mobilitás csatornái. In: A társadalmi mobilitás. Hagyományos

és új megközelítések. Szerk. Róbert Péter. Új Mandátum, Bp., 1998. • Sorokin: Az egyének társadalmi rétegenkénti minősítésének, kiválasztásának és

elosztásának mechanizmusa. In: A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Szerk. Róbert Péter. Új Mandátum, Bp., 1998

• Társadalmi jellemzők, 2006. Központi Statisztikai Hivatal, 2007. A fejezethez kapcsolódó kiegészítő irodalmak, tanulmányok, adatok

• Bourdieu, P.: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Tanulmányok. Gondolat, Bp., 1978

• Róbert Péter (szerk.): A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Új Mandátum, Bp., 1998.

„Az erős kötésekkel ellentétben – amelyek eleve hajlamosabbak a nagyobb sűrűségre, a lehetséges kapcsolatok legalább részleges realizálódására – az egyént körülvevő gyenge kötések körkörös összefonódásának csekély az esélye: az ismerősök, illetve az ismerősök ismerősei között kialakuló nexusok inkább csak ritkaságszámba menő kivételek. Granovetter álláspontja szerint a gyenge kötéseknek mind makrostrukturális, mind individuális szinten mégis kiemelkedő a jelentőségük. Az erős kötések által kialakított hálózati gócok e1szigeteltek, széttöredezettek, provinciálisak lennének, ha a gyenge kötések nem teremtenék meg azokat a csatornákat, amelyeken keresztül e viszonylag zárt alakzatok egy szélesebb makrojellegű társadalmi integrációba kapcsolódnak. E megfontolások fényében, ha általános érvénnyel nem is lehet a gyenge kötések erejérő1 beszélni, a különböző részrendszereket összekötő hídszerű gyenge kötések esetében aligha vitatható a gyenge kötések közvetítő, tranzakciós, illetve integrációs szerepe. Individuális szinten a gyenge kötések ereje abban áll, hogy a dinamikus ambíciókkal rendelkező egyéneket kapcsolatba hozza – a társadalmi hierarchiában magasabb posztokat elfoglaló – személyekkel, és ez az ilyen kötésekkel nem rendelkező személyekhez képest nagyobb lehetőséget kínál a magasabb szintekhez tartozó nagyobb erőforráskészletek elérésére.” (Angelusz-Tardos, 1991)



5. Devianciák a mai magyar társadalomban

5.1. A fejezetben előforduló fontosabb fogalmak Anómia: a társadalom olyan állapota, melyre a kapcsolatok fellazulása, a társadalmi kötelékek elszakadása, az értékek rendszerének felbomlása, zűrzavara jellemző. Anómiás állapot általában válságos időszakokban, társadalmi átalakulások idején alakul ki. Az anómiát a társadalmi dezorganizációval vagy dezintegrációval is szokták azonosítani. Deviáns viselkedés: normaszegő viselkedés. Azokat a viselkedéseket nevezzük deviánsnak, amelyek eltérnek az adott társadalomban elfogadott normáktól. Ilyenek a bűnözés, alkoholizmus, kábítószerfogyasztás, öngyilkosság, lelki betegségek. (Egyesek ide sorolják a prostitúciót, a homoszexualitást is.) A deviánsnak minősített viselkedési formák társadalmanként és történelmi korszakonként változóak lehetnek. Konform viselkedés: a társadalmi normákat elfogadó, a mások által kívánatosnak tartott mintákat követő viselkedés.

5.2. Főbb szociológiai elméletek az anómiával, devianciával kapcsolatban A deviancialeméletek makrotársadalmi jellemzőkkel, struktúrájukkal magyarázzák a különböző deviáns viselkedések előfordulási gyakoriságát. Az anómia folyamata: gyors társadalmi változások akut feszültséghelyzetek növekszik a szocializációs zavarok előfordulásának gyakorisága norma-és értékzavar kialakulása Ebben az állapotban a társadalom tagjai gyakrabban tanúsítanak deviáns magatartásformákat. Durkheim szerint az anómia a szabályozás zavara, a társadalmi integráció gyengülése, mely az egyén biztonságérzetének csökkenésével jár együtt. Merton úgy gondolta, hogy az anómai a társadalomban kívánatosnak tartott célok és az elérésükhöz rendelkezésre álló eszközök közötti elégtelenségből fakad. Merton az 1980-as évek végén behatóbban vizsgálta a korabeli amerikai társadalmat. Abból a megfigyelésből indult ki, hogy az amerikai társadalomban a hierarchiában lefelé haladva növekszik a deviáns viselkedés gyakorisága, azaz a jómódúak között ritka, a rosszabb sorban élők között pedig igen gyakori a különböző deviáns viselkedések gyakorisága. Merton szerint az anómia nem csupán a társadalmi normák meggyengülése, hanem a társadalomban elfogadott célok, és a megengedett eszközök között húzódó ellentmondás. Abból a feltevésből indult ki, hogy az amerikai társadalomban elfogadott cél az anyagi siker, a meggazdagodás, karrier. Ezt el lehet érni megengedett eszközökkel, melyek a tanulás, munka, takarékosság. A szegényebbek azonban ezekkel az eszközökkel nem feltétlenül képesek a fenti célokat megvalósítani. Ezért gyakori körükben az anómia. Erre a helyzetre Merton szerint négyféleképpen lehet reagálni attól függően, hogy az egyén hogyan áll a célokhoz és eszközökhöz. Konform viselkedésnek nevezzük, ha az egyén elfogadja mind a célokat, mind pedig a rendelkezére álló és megengedett eszközöket. Az anómiás reakciók a következőek: 1) újítás – a célt elfogadja (+), az eszközöket nem (-), pl. a bűnözők,



2) ritualizmus – a célt utasítja el (-), az eszközt elfogadja (+), a normák lélektelen követése, 3) visszahúzódás – mind a célt, mind pedig az eszköz elutasítja (-;-), pl. csavargás, elmebetegségek, alkoholbetegség, kábítószerfogyasztás, öngyilkosság, 4) lázadás – mind a célt, mind az eszközt el is fogadja, de el is utasítja pl. forradalmár, szabadságharcos.

5.3. Deviáns viselkedések Magyarországon – alapvető jellemzők Magyarországon a leggyakoribb deviáns viselkedési formák a következők: öngyilkosság, alkoholfogyasztás, drogfogyasztás, bűnözés. A továbbiakban ezekről lesz szó elsősorban.

10. számú táblázat A deviancia jelzőszámai, 1989-2006

Megnevezés 1989 1990 1994 1996 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Öngyilkosság 100 ezer lakosra

41,6 39,9 35,3 33,7 32,6 29,2 28 27,7 27,2 26,0 24,4

Alkoholos májbetegség okozta haláleset, 100 ezer lakosra*

38,8

39,4 70,9 54,1 57,4 51,5 49,1 49,2 47,6 29,7 35,1

Egy főre jutó évi borfogyasztás, liter**

23 28 29 30 28 34 34 32 32 33 -

Egy főre jutó évi sörfogyasztás, liter**

104 105 85 71 72 71 73 75 73 73 -

Egy főre jutó évi égetett szeszesital fogyasztás, liter**

5,0

4,3 3,5 3,2 3,2 3,4 3,4 3,5 3,6 3,5 -

Pszichiátriai gondozókban nyilvántartott betegek, 10 ezer lakosra***

118 123 135 136 130 130 133 135 140 141 149

Jogerősen elítélt 10 ezer lakosra****

76 56 92 98 113 110 115 109 115 114 113

Ismertté vált közvádas bűncselekmények, 100 ezer lakosra*****

2168 3291 3795 4572 4496 4571 4142 4081 4144 4323 4227

Forrás: KSH Demográfiai Évkönyv megfelelı számai. ** KSH, Élelmiszermérlegek és Tápanyagfogyasztás, 2004-tıl. ***Az Egészségügyi Statisztikai Évkönyv megfelelı számai. **** Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megfelelı számai alapján a KSH publikálja. *****Az Egységes Rendőrségi- Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ERÜBS) adatai alapján számítva. Megjegyzés: * Besorolás: 1995-ig „Alkoholos májbetegség és májzsugor”; 1996-tól „Alkoholos májbetegség”. 5.3.1. Öngyilkosság A hazánkban hagyományosan magasnak számító öngyilkossági arányszám a rendszerváltás után is igen kedvezőtlen képet mutat, továbbra is nagyon magas az öngyilkossági arányszám annak ellenére, hogy a rendszerváltás idején jellemző érték jelentősen csökkent napjainkra. 1989-ben még 41,6 öngyilkosság jutott 100 000 lakosra. 2006-ban ez 24,4-re mérséklődött.



5.3.2. Alkoholizmus Az alkoholizmus elterjedtségének mérése különböző nehézségekbe ütközik. Már maga a definíció sem teljesen világos, hiszen napjainkban egyre inkább elterjedt az, hogy az alkoholizmus kifejezés helyett inkább az „alkohollal kapcsolatos problémák” meghatározást használja a szakirodalom. A két hagyományosnak mondható alkoholizmus-mutató: 1) a májzsugorodás okozta halálesetek arányszáma; 2) az egy főre jutó alkoholfogyasztás. A rendszerváltás óta mindkét mutató eltérő tendenciát mutatott: a májzsugorodás okozta halálesetek száma 1995-ig nőtt, aztán kisebb hullámzást követően csökkenni látszik. Az egy főre jutó alkoholfogyasztás magas szinten stabilizálódott. 5.3.3. Drogfogyasztás Különböző becslések alapján a 2010-es jelentés szerint 2007-2008-ban hazánkban a heroin-használók száma 3130 főre tehető, az amfetamin fogyasztók száma 27323 fő, a kokain fogyasztóké pedig 5592 volt. Az intravénás kábítószer fogyasztók számát 2007-2008-ban 6000 fő körülire, 2008-2009-ben valamivel kevesebbre, 5700 főre becsülték. A kábítószer-fogyasztással összefüggő halálesetek száma országosan növekszik. 2009-ben 30 fő vesztette életét kábítószer túladagolás következtében (ezek nagy része Budapesten). A legfőbb ok a heroin fogyasztás volt. A keretes részekben két fontos tanulmányból olvashatnak részletet, melyek a fiatalok drogfogyasztási, szerhasználati jellemzőit tárgyalják az érintettek körében végzett kutatások adatai alapján. 5.3.4. Bűnözés Általánosságban azt lehet elmondani, hogy a bűnözés elterjedtsége hazánkban viszonylag magas szinten stabilizálódott. A rendszerváltás óta jelentősen nőtt a jogerősen elítéltek száma, illetve az ismertté vált közvádas bűncselekmények száma is.

„A 2007-es ESPAD-vizsgálat keretében a 8–10. évfolyamos, iskolában tanuló diákok országos reprezentatív mintáján készült adatfelvétel eredményei szerint a megkérdezett fiatalok 64,1%-a dohányzott már életében, a napi rendszerességgel dohányzók aránya 21,9% volt. A diákok túlnyomó többsége (a fiúk 92,3%-a, a lányok 92%-a) fogyasztott már élete során alkoholt, az előző hónapban 55,4%-uk ivott, a havi 6 vagy több alkalommal fogyasztók aránya 13,8%. A fiatalok több mint egyharmadával fordult elő legalább egyszer a kérdezést megelőző hónapban, hogy egy alkalommal 5 vagy több italt ivott meg egyszerre, 12,2%-uk 3 vagy több ilyen alkalomról is beszámolt. A megkérdezett 8–10. évfolyamos diákok 15,9%-a fogyasztott már életében valamilyen tiltott szert.”

„A 15–29 éves korosztály életmódját, szokásait vizsgáló kutatás (Bauer és Szabó 2009) keretében a szerhasználati szokásokról is kérdezték a fiatalokat. A válaszadók16 17%-a (fiúk 19%-a, lányok 15%-a) jelezte, hogy élete folyamán próbált már valamilyen drogfajtát17, 2004-ben ez az arány 11% volt. 2008-ban, 2004-hez hasonlatosan a marihuána volt a legelterjedtebb kábítószer. A válaszadók 12%-a állította, hogy kipróbált már élete során marihuánát, ezen válaszadók fele az elmúlt évben is legalább egyszer használta ezt a drogot. A 15–29 évesek körében a második legelterjedtebb drogfajta az altatótabletták nem gyógyászati célú használata volt (5% próbálta). A partidrogokat18 kipróbálók aránya 3%, kétharmaduk az elmúlt évben is legalább egyszer használt ilyen szert. Ezeken a drogokon kívül még a hallucinogének, a szipuzás, a máktea és a kokain használata is mérhető arányban van jelen a fiatalok körében. A fiatalok 35%-a állította, hogy ismerősei,barátai között van olyan személy, aki kipróbált már valamilyen kábítószert. Ez valamivel kisebb arány a négy évvel korábban mértnél (43%).” Bauer, B., Szabó, A. (szerk.) (2009). Ifjúság 2008. Gyorsjelentés. Kutatási beszámoló. Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet, Budapest.



„A bűnözés Magyarországon a rendszerváltozás óta robbanásszerűen növekedett. Az ismertté vált bűncselekmények többsége a lakosság vagyon- és személyi biztonságát közvetlenül sérti, az élet minőséget kedvezőtlenül befolyásolja.” (www.bunmegelozes.hu) 1990 és 2003 között

• növekedett a személy ellen elkövetett bűncselekmények száma. legmagasabb 2002-ben volt, közel 21 000 alkalommal történt ilyen típusú bűncselekmény.

• csökkent a közlekedési bűncselekmények száma, 26 ezerről 20 ezerre mérséklődött,

• radikálisan növekedett a közrend elleni bűncselekmények száma, közel 15 ezerről közel 72 ezerre növekedett a vizsgált időszakban,

• növekedett a gazdasági bűncselekmények száma, közel 10 ezerről 15 ezerre, • némileg emelkedett a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények száma. 270

ezerről 276 ezerre.

5.4. Rizikóés védőfaktorok A deviáns viselkedések kialakulását különböző rizikó- vagy veszélyfaktorok valószínűsíthetik. Több tanulmány is kiemelt veszélyfaktornak minősíti a közösségi kapcsolatok hiányát, illetve a tartós munkanélküliség megélését. Másik oldalról viszont beszélhetünk olyan védőfaktorokról, melyek a deviáns viselkedés kialakulását gátolhatják. Ilyen védőfaktor az adott közösség értékeinek, céljainak elfogadása, vagy például rendszeres és örömteli munkavégzés. Fontos kiemelni a társadalmi támogatás és a szociális integráció meglétét, melyek a deviáns viselkedések kialakulását jelentősen csökkenthetik.

5.5. Deviancia és a közösségek hiánya A régi közösségi formák felbomlása, újak kialakulatlansága

• A hagyományos közösségek felbomlása, az értékek átadásának sérülése, anómiás állapothoz vezethet, ami gyakoribbá teszi az értékvesztett, céltalan lelkiállapot magatartási megnyilvánulási formáit, vagyis a különböző deviáns magatartásformák megjelenését. Az utóbbi évtizedek vizsgálatai rámutattak, hogy az öngyilkossági magatartás, alkoholfüggőség, és a dohányzás esetében fontos tényező a depressziós, céltalan lelkiállapot.

• Jellemző mai társadalmunkra az értékrendek labilizálódása. Értékrendszert csak valamilyen közösség tud kialakítani, hiszen egy értékrend csak akkor érvényes, ha egy közösség elfogadja. A mai magyar társadalomra jellemző az értékrendek labilizálódása. Új értékrend a közösségi formák kialakulatlansága miatt nem tud létrejönni, a régiek pedig már nem felelnek meg az új viszonyoknak. Így az egyén számára labilissá, bizonytalanná válik az értékvilág, kapkodni kezd, megkísérel használható, működőképes értékeket keresni, szükségképpen más értékrendek elemei között. Az értékek labilizálódása következtében megkezdődik az értékek keveredése is. Ebben a helyzetben az ember nem tudja eldönteni, hogy mi a jó, és mi a rossz, mit kell, és mit nem szabad tenni.



5.6. Deviancia és a munkanélküliség lehetséges összefüggései

A munkanélküliség egyéni hatásai, melyek rizikófaktorként működnek a devinás viselkedések kialakulásában: értékvesztés, kilátástalanság, sérült önbecsülés, feleslegesség érzetének növekedése, romló anyagi helyzet, egészségi állapot romlása, tehetetlenség érzete, szégyenérzet, kapcsolatok elvesztése, társadalmi elszigetelődés. A munkanélküliség családi, közösségi hatásai, melyek rizikófaktorként működnek a deviáns viselkedések kialakulásában: családi szerepek felcserélődése (pl. a nő lesz a családfenntartó), kapcsolatok beszűkülése, leépülése, romló anyagi és lakáshelyzet, negatív modell a gyermekek számára, a szülő-gyermek viszony sérülése. Önellenőrző kérdések:

1. Mi az alapvető különbség a komform és a deviáns viselkedés között? 2. Milyen anómiás reakciókat tud megkülönböztetni Merton alapján? 3. Mi jellemzi hazánkban az egyes devianciatípusok megjelenését?


• Andorka: Bevezetés a szociológiába. Osiris, Budapest, 1997. • Merton, R: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Osiris, Budapest, 2002. • Harcsa-Papp-Vukovics: Magyarország a társadalmi jelzőszámok tükrében. In In:

Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport, Tárki, Budapest 2006. pp: 435-467.

• www.bunmegelozes.hu A fejezethez kapcsolódó kiegészítő irodalmak, tanulmányok, adatok

• Aszmann A. [szerk.] (2003): Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása. OGYEI-NDI, Budapest.

• Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó, 1986. • Elekes, Zs., Nádas, E., Paksi, B. (2008): Drogfogyasztás a populációban. In: • Jelentés a magyarországi kábítószer-helyzetről 2008. Felvinczi K., Varga O. • (szerk). SzMM, Budapest. pp. 33–53. • Laki L. (2006): Az ifjúság a magyar társadalomban. In: Kovách I. (szerk.):

Társadalmi metszetek. Napvilág Kiadó, Budapest. 177-205 • Murányi I. (szerk.): Kelet-magyarországi középiskolások egészségmagatartása.

Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2008. • Paksi, B. (2009b). Populációs adatok alakulása. In: Drogpolitika

számokban.Felvinczi, K., Nyírády, A. (szerk). pp. 81–141. L’Harmattan, Budapest. • Pikó B. (2005): Középiskolás fiatalok szabadidő-struktúrája, értékattitűdjei és

egészségmagatartása. Szociológiai Szemle 2005/2. 88-99. • Pikó B. (2002 a): Egészségszociológia. Új Mandátum, Budapest. • Pikó B. (2002 b): Egészségtudatosság serdülőkorban. Akadémiai Kiadó, Budapest.



Magyar társadalom II.



Munkanélküliség, foglalkoztatottság 1. Bevezető gondolatok 2. A munkanélküliség fogalma 2.1. A munkanélküliség típusai 3. A foglalkoztatottság és a munkanélküliség állapotjelzői 3.1. A munkaerőpiac jellemzői 3.2. A népesség megoszlása a munka szempontjából 4. A munka mint érték 4.1. A munkanélküliség következményei 5. A munkanélküliség és foglalkoztatottság alakulása a rendszerváltozástól napjainkig 5.1 Előzmények 5.2. A rendszerváltozást követő időszak jellemzői 5.2.1. Nők és férfiak a „munka piacán” 5.2.2.Ifjúsági-, pályakezdő munkanélküliség 5.2.3. Diplomások a munkaerőpiacon 5.2.4. Tartós munkanélküliség 6. A munkanélküliek ellátórendszerének változásai 6.1. Passzív eszközök 6.2. Aktív munkapiaci eszközök



Munkanélküliség, foglalkoztatottság

1. Bevezető gondolatok

A munkanélküliség szakirodalma megkülönbözteti a munkanélküliség és a munkanélküliek szociológiáját. Ennek igen nagy jelentősége van, hiszen az a program, amely a munkanélküliek szociális gondjainak, enyhítésére készül, nem szükségképpen kapcsolódik össze a munkanélküliség gondjai, társadalmi kezelésének, struktúrájának programjaival. Az elméleti fogalmak és irányzatok közötti különbségtevések azonban elárulják, hogy komplex folyamatok és differenciált társadalmi viszonyok együttese húzódik meg mind a munkanélküliség, mind a munkanélküliek szociális helyzete mögött. Ennek magyarázatára több társadalomtudományi irányzat, iskola vállalkozott. Szociológiai nézőpontból a munkanélküliség okainak strukturális rendszere mélyen beágyazódik azokba a társadalmi intézményrendszerekbe, amelyek a modern ipari társadalmat működtetik és formálják. Legfontosabb közöttük a munkaerőpiac, amely társadalmi tulajdonságaiban alapvetően különbözik más piacoktól, így a javak, a tőke és a pénz piacától. Ezektől való különbözősége röviden abban áll, hogy a munkaerőpiacon a keresleti és kínálati oldal közötti viszony eredendően aszimmetrikus, azaz, a munkavállalók stratégiai cselekvési programjai sosem tudják kiegyenlíteni a munkaadók piaci monopolhelyzetéből fakadó, s rájuk nehezedő hátrányokat. Az aszimmetria hatalmi viszonyokban, érdekképviseleti és érdekérvényesítési intézményekben jelenik meg, és azokban a konfliktusokban, amelyekből az ipari társadalmak története áll. A konfliktusok megoldásának kísérletei újrarendezik az aszimmetrikus viszonyokat, s az új konszenzus megteremtése által kialakítják a munkaerőpiac működéséből fakadó konfliktusok társadalmilag elfogadható szintjét. (Bánfalvy 1989) A munkaerőpiac nemcsak a keresleti és kínálati oldal között, hanem a kínálati oldalon belül is – azaz munkavállalók között is – aszimmetrikus. A munkavállalók közötti kapcsolat, a különböző munkavállalói csoportok munkaerő-piaci akcióinak sikerei attól a társadalmi viszonyrendszertől függnek, amely túlnyúlik a munkaerőpiacon, a szoros értelemben vett gazdasági rendszereken, és a munkavállaló társadalmi létének egészében jelenik meg. A munkaerőpiac ugyanis a társadalmi értékrendek, normák, kulturális és iskolázottsági szokások, attitűdök és viselkedési stratégiák egészét komplex módon méri, jutalmazza vagy éppen bünteti. A közgazdaság-tudomány is elsősorban a munkaerőpiac aszimmetriáira irányítja figyelmét. Emellett a munkaerőpiac szükséges rugalmasságának biztosítása miatt azzal is foglalkozik, vajon hol húzható meg a határ a kívánatos és a káros munkanélküliség között. A munkaerőpiac elemzését több iskola, irányzat, a közgazdaság és szociológia közös fogalmi rendszerével vizsgálja. E nézetek közös kiindulópontja a munkaerőpiac szegmentációja, többszörösen önálló alrendszerekbe szerveződő strukturáltsága. Így beszélhetünk külső-belső munkaerőpiacról, regionálisról és szakmairól, makro- és mikroszintűről. A munkanélküliség a szegmentált munkaerőpiacok, részmunkaerő-piacok „összeilleszkedési” zavaraival magyarázható. A munkanélküliség típusai különböző ismérvek, szempontok, társadalmi jellemzők alapján határozhatók meg. Így például nagy általánosságban a kor szerinti típusok mellett (fiatalkori-időskori) – amelyek önálló szociológiai csoportok is lehetnek – megkülönböztetünk még a munkavégzés időszakából eredő



munkanélküliséget (szezonális munkanélküliség), s gazdasági ciklusokhoz kötődő munkanélküliséget, nemek szerinti munkanélküliséget, strukturális munkanélküliséget, a munkanélküliség időtartama szerint tartós és rövid ideig tartó munkanélküliséget…stb. (Makó-Gyekiczky 1990) A munkaerő-piaci szereplés forrása az a társadalmi pozíció, amely a munkaerő-piaci magatartások, cselekvések hátterében áll. A munkaerő-piaci hátrányos helyzet a társadalmi hátrányos helyzetből is fakad, bár e két pozíciórendszer koránt sem automatikusan illeszkedik egymáshoz. Áttérve a munkanélküliek szociológiai leírására, mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy a munka nélkül maradók csoportja a munkaerőpiacon tartózkodó azon csoportokból kerül ki, amelyeket stratégiájukban, cselekvési lehetőségeikben a vázolt aszimmetrikus viszonyok és társadalmi hátrányok együttesen sújtanak. A pozíció- és esélyegyenlőtlenségek meghatározzák a munkaerőpiac szereplőinek az állami politikai szférára gyakorolt nyomása sikerét is. Az állami beavatkozások a munkanélküliek segélyezésére, átképzésére, az újbóli elhelyezkedés elősegítésére koncentrálódnak. Azonban a pénzben juttatott segély nem pótolja a munkanélküliek anyagi veszteségét, az állam által közvetített foglalkoztatási igény szerkezetében leképezi és konzerválja a munkaerőpiac aszimmetrikus egyenlőtlenségeit. További problémát okoz, hogy az állami segély az egyénre, a munka nélküli személyre mint individumra összpontosít, így nincs befolyásolási eszköze a munkanélküli szűkebb társadalmi környezetére, mindenekelőtt annak családjára. (Barr 1995)

2. A munkanélküliség fogalma A munkanélküliségnek többféle definíciója létezik. „A munkanélküliség megfosztottság. Megfosztottság munkától, jövedelemtől, biztonságtól, társadalmi kapcsolatoktól. Mindezzel együtt társadalmi státusz: névvel illetett társadalmi állás, melyhez a modern demokráciákban intézményes társadalmi reakciók kötődnek.” (Ulicska 2001:37) „A munkanélküliség nemcsak egyszerűen munka nélkül töltött idő, nemcsak jövedelem kiesés, hanem egy társadalmi csoport általános társadalmi pozíciójának egyik konkrét megnyilvánulása. (…) A munka elvesztése nemcsak szélsőséges gazdasági nyomorral fenyegeti a munka nélkül lévő egyént, hanem életének normális, megszokott folyását is megszakítja, egész identitását megrendítheti.” (Bánfalvy 2002:6) „A munkanélküliség gyakran kettős veszteség: az egyéni és közösségi napi tevékenységek időszerkezetét meghatározó munkatevékenység hiányát hozza magával, ugyanakkor elvész a munkavállalással összefüggő kapcsolatrendszer, amely lehetővé teszi a jövedelem és a státus megszerzését.” (Showler-Sinfield idézi Bánfalvy 2002:56)



Kit tekintünk munkanélkülinek? A munkanélküliek definiálásánál támpontként szolgálnak az úgynevezett Lakossági munkaerő-felmérések (KSH-ILO) és a Munkanélküli regiszterek (ÁFSZ). Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH.) 1992. óta végez lakossági munkaerő-felméréseket. A KSH. által alkalmazott definíció szerint, Munkanélküli az a személy aki:

• aki az adott héten nem dolgozott, és nincs is olyan munkája, amelytől átmenetileg távol volt,

• továbbá a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát, • és két héten belül munkába tudott volna állni, ha talált volna megfelelő állást, • illetve már talált munkát, ahol 90 napon belül dolgozni kezd.

ÁFSZ. (Állami Foglakoztatási Szolgálat): az állami, adminisztratív nyilvántartás adataiból számítja a munkanélküliségi rátát. A foglalkoztatási törvény alapján (a 2005. november 1. utáni terminológia szerint már nem munkanélküliekről, hanem álláskeresőkről beszélünk). Álláskereső az a személy, aki: - a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, és - oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, és - öregségi nyugdíjra nem jogosult, és - az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll,

és egyéb kereső tevékenységet sem folytat, és - elhelyezkedése érdekében az állami foglalkoztatási szervvel együttműködik, és akit - az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántart. Az ÁFSZ. és a KSH. által számított munkanélküliségi ráta a definíciókban fellelhető különbség miatt eltér egymástól. 2009-ben a KSH. számításai szerint a munkanélküliségi ráta 10,0%-os volt, míg az ÁFSZ. 12,9%-os munkanélküliségi rátáról számolt be az adott évben. Mi ehet ennek az oka? 2.1. A munkanélküliség típusai A szakirodalom a munkanélküliség három fajtáját emeli ki: a súrlódásos, a strukturális és az abszolút munkanélküliséget. A súrlódásos (frikciós) munkanélküliség abból ered, hogy az emberek szüntelenül változtatják a lakóhelyüket, állásukat, vagy életciklusuk más-más szakaszába lépnek. Még ha a munkaerőpiacon teljes volna is a foglalkoztatottság, az információáramlás tökéletlensége megakadályozza, hogy azok, akik munkát keresnek, azonnal rátaláljanak az állásokkal rendelkező munkáltatókra. A súrlódásos munkanélküliség a legtöbb esetben az egyén saját döntésének eredménye, mely a munkaerő mobilitásáról és a munkapiac rugalmasságáról árulkodik. A súrlódásos munkanélküliség esetén a keresleti és kínálati oldal között nincs sem nagyságrendbeli, sem szerkezeti különbség. Egyszerűen, arról van szó, hogy az egymással összeillő munkavállalói és munkaadói oldal a munkapiacon nem találkozik egymással. A súrlódásos munkanélküliség feltétele, hogy a munkátlanság



átmeneti jellegű legyen, időtartama ne haladja meg a három hónapot. A munkanélküliség ezen típusán belül beszélhetünk még önkéntes munkanélküliségről, amely azokat az embereket jellemzi, akik a fennálló piaci bérszínvonal mellett nem akarnak dolgozni. Strukturális munkanélküliségről akkor beszélhetünk, amikor a munkaerő-kínálat és -kereslet minőségileg nem fedi egymást. Még akár az is előfordulhat, hogy számszakilag a kereslet és a kínálat egybeesik, struktúráját tekintve azonban nem. Ilyen „illeszkedési hézag” azért lép fel, mert míg az egyik munka iránt nő a kereslet, a másik iránt csökken, s a kínálat nem igazodik elég gyorsan a változásokhoz (orosz tanár- angol tanár). Így gyakran tapasztalható egyensúlyhiány a különböző földrajzi területek között. A strukturális feszültség addig tart, amíg a munkaerő át nem áramlik az újonnan létrejövő, új/másfajta képzettséget igénylő területre. Az átáramlás időigényes folyamat, hiszen az újonnan megjelenő álláshelyek betöltésének feltétele az átképzés. A strukturális munkanélküliség a gazdasági fejlődésnek és struktúraváltásnak egészséges velejárója, mely ékes bizonyítéka a munkaerő-piac rugalmasságának. Mind a súrlódásos, mind a strukturális munkanélküliség felléphet a munkaerő globális egyensúlya mellett is. Ezzel szemben az abszolút munkanélküliség akkor fordul elő, amikor a munkaerőpiac általános egyensúlyi állapota a pangás irányába billen. Szokás azt globális munkanélküliségnek is nevezni, mert oka a munka összkeresletének alacsony szintje. Ebben az esetben a munkaadók abszolút mennyiségét tekintve kevesebb álláshelyet kínálna a munkapiacon, mint ahányan el szeretnénk helyezkedni. Az abszolút munkanélküliség a gazdasági válságok velejárója. Ezen túl beszélhetünk még: diszkriminációs munkanélküliségről, mely az emberek diszkriminatív megkülönböztetéséből fakadó jelenség, amely faji, nemi, etnikai, vallási, szociális okokra, vagy bizonyos korosztályok kirekesztésére vezethető vissza. Példa erre a roma népesség vagy az ötven éven felüli korosztályok alacsony foglalkoztatási rátája. A munkanélküliség időtartama szerint beszélhetünk:

• tartós munkanélküliségről • átmeneti munkanélküliségről • szezonális munkanélküliségről

Társadalmi csoportok szerint megkülönböztetjük az:

• Ifjúsági munkanélküliséget • Női munkanélküliséget • Kisebbségi csoportok munkanélküliségét

Földrajzi hely szerint:

• Regionális munkanélküliség A munkavállaló szubjektív szándéka szerint:

• Önkéntes • Nem önkéntes munkanélküliség



A munkanélküliség (típusok) kezelése Míg az abszolút munkanélküliség külső beavatkozást igényel, addig a strukturális és súrlódásos munkanélküliséget az egészséges gazdasági fejlődés normális zavarának tartják. Fenti tipizálás alapvető fontosságú, hiszen a munkanélküliség milyensége meghatározza annak kezelési módját. Ez többek között a szűkös erőforrások megfelelő felhasználása szempontjából fontos. Az abszolút munkanélküliség esetén a keresleti oldalon a munkahelyteremtés, az álláskínálatok számának növelése, kiemelt beruházások támogatása, kínálati oldalon a munkaerő számának csökkentése (korengedményes nyugdíj, stb.) kulcsfontosságú feladat. Ebben az esetben számolni kell a munka nélkül maradók ellátásáról. Strukturális munkanélküliség esetén az átképzés, a területi mobilitás elősegítése, a kereslet és kínálat szerkezetét befolyásoló intézkedéseken van a hangsúly. A súrlódásos munkanélküliség kezelésének leghatékonyabb eszköze pedig az információs rendszer fejlesztése.


1. Elevenítse fel a munkanélküliség típusait, majd gondolja át, hogy a mai magyar munkanélküliséget melyik típus jellemzi? Válaszát indokolja!

2. Kit/kiket tekint munkanélkülinek a KSH. és az ÁFSZ. Lépjen be a KSH. és az ÁFSZ. honlapjára, keresse meg a 2009. év végi munkanélküliségi rátát. Hasonlítsa össze a két adatot, észrevételeit magyarázza!

3. A foglalkoztatottság és a munkanélküliség állapotjelzői 3.1. A munkaerőpiac jellemzői A munkaerőpiac a korszerű piacgazdaság egyik nélkülözhetetlen, szerves alkotóeleme. Fogalma tömören úgy határozható meg, mint a munkaerő adásvételével kapcsolatos viszonyok összessége. (Dolmány-Hajós 1998) Ezen belül két fontos kategóriát lehet megkülönböztetni: a munkaerő-keresletet és a munkaerő-kínálatot. Munkaerő-keresleten általában azt értjük, hogy a gazdaság közvetlen szereplői egy meghatározott időszakban milyen létszámú és összetételű munkaerőt kíván foglalkoztatni. Ez a vevők oldala, amit a munkáltatók jelenítenek meg. Az eladói oldalt képviseli a munkaerő-kínálat, vagyis azok a munkavállalók, akik dolgoznak, illetve záros határidőn belül szeretnének munkába állni. Globális egyensúlyhiány, mint a munkaerőpiac normál állapota A munkaerő piacon mindig bizonyos mennyiségű és összetételű munkaerő-kereslet áll szemben meghatározott számú és struktúrájú munkaerő-kínálattal. Amennyiben a



kereslet összességében meghaladja a kínálatot, globális túlkeresletről, ellenkező esetben pedig globális túlkínálatról beszélünk. Akárcsak más piacokon, a munkaerőpiacon is a „rövidebb oldal” elve érvényesül. (Gábor 1990) Globális munkaerő-túlkereslet közepette a munkaerő-kínálat, globális túlkínálat közepette a kereslet nagysága szab végső határt a foglalkoztatásnak. Továbbá globális túlkereslet közepette a betöltendő munkahelyek és a betöltésükre alkalmas dolgozók egymásra találásához szükséges erőfeszítések inkább a vevőkre (munkáltatókra), globális túlkínálat közepett inkább az eladókra (a munkavállalókra) hárulnak. A kereslet és a kínálat egymáshoz való viszonyától, azaz a munkaerőpiac egyensúlyi állapotától függően változik az is, hogy a piac két oldala közül melyik alkupozíciója erősebb a foglalkoztatás feltételeinek az alakításában. A munkaerő iránti globális túlkereslet a munkavállalók, a globális túlkínálat a munkáltatók alkupozícióját erősíti. MUNKAERŐ-PIACI EGYENSÚLY Azt az állapotot, amikor a gazdaságban a munkaerő-kereslet és a munkaerő-kínálat akár rövid időszakra is – globálisan és struktúráját tekintve egyaránt – megegyezik, munkaerő-piaci egyensúlynak nevezzük. Munkaerő-piaci egyensúlyról a gyakorlatban nem lehet beszélni. Esetenként, és rövid időre létrejöhet egy ehhez közeli állapot. A munkaerő-piaci egyensúly még a többé-kevésbé jól menedzselt, korszerű piacgazdaságokban is csak ideiglenes, átmeneti jelenség. A mérése, mérhetősége rendkívül nehéz, hiszen kisebb eltérések az egyensúlyt illetően még elfogadottnak számítanak. Így például régebben 2-3%-os, ma már 5%-os munkanélküliséget is még egyensúlynak tekintik a fejlett piacgazdaságokban. Azaz a munkaerő-piaci egyensúly nem annyira a kereslet és kínálat pontos megfelelésének fogható fel, hanem inkább aszerint minősíthető, hogy a kereslet és kínálati folyamatok mennyiben közelítenek vagy távolodnak el egymástól. Amennyiben a kereslet és a kínálat nem egyező, de egymás felé tart, általában egyensúlyhoz közeli állapotról beszélhetünk. A munkaerő-piaci egyensúly megbomlása a gazdaságban nem tekinthető feltétlenül kedvezőtlen jelenségnek. Az intenzív gazdasági szerkezetváltás ugyanis általában a munkaerő-piaci egyensúly szükségszerű megbomlásával jár. Alapkövetelmény azonban, hogy a munkaerő-kereslet és –kínálat összhangjának a hiánya csak viszonylag rövid időre és ne túlságosan nagy mértékben következzék be. A globális egyensúlyhiány két fő megjelenési formája közül az államszocialista rendszert a krónikus munkaerőhiány, a piacgazdaságokat pedig az állandósult globális munkanélküliség jellemzi. 3.2. A népesség megoszlása a munka szempontjából

Samuelson a 16 éven felüli népesség – piacgazdaságokban meghonosodott – három csoportját különbözteti meg:

• Foglalkoztatottak • Munkanélküliek • Gazdaságilag inaktívak



• Foglalkoztatottak: azok az emberek, akiknek fizetett munkájuk van, illetve, akiknek van munkájuk, de betegség, szabadság stb. miatt éppen nem dolgoznak. Ebbe a kategóriába tartoznak az ún. önfoglalkoztatottak is.

• Munkanélküliek: akiknek nincs munkájuk, de aktívan munkát keresnek és készek

arra, hogy visszatérjenek a munka világába. • Gazdaságilag inaktív népesség: más néven munkaerőpiacon, munkaerő-

állományon kívüliek – két nagy csoportját különböztethetjük meg: a saját jövedelemmel rendelkező inaktív keresőket és a saját jövedelemmel nem rendelkező eltartottakat. Ide tartoznak azok, akik az ismertetett kritériumok alapján nem tekinthetőek sem foglalkoztatottnak, sem munkanélkülinek. (lsd. 1. számú ábra)

Munkaképesség szempontjából a népességnek két csoportja ismeretes:

• Munkaképes koron kívüliek. Ide tartoznak a munkaképes koron aluli gyermekkorúak és munkaképes koron túli időskorúak.

• Munkaképes korúak. Munkaképes kor a népesség alsó és felső korhatárát jelző

nemzetgazdaságban jogszabályilag elfogadott egyezményes életkor. Az alsó korhatár a 16. életév, a felső korhatár a mindenkori nyugdíjkorhatár.

A munkaképesség felső korhatára a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint

74 év, az Európai Unió statisztika rendszere szerint 64 év, amely azonban nem azt jelenti, hogy az EU valamennyi tagországában egységesen 64 év a nyugdíjkorhatár. Az EU 15 tagállamában a 60. életévtől a 67 életévig eléggé differenciált a nyugdíjkorhatár. Magyarországon jelenleg férfiak és nők számára egységesen 62 év a nyugdíjkorhatár, amelyet fokozatosan érnek el a nyugdíj előtt álló korosztályok. (Sikora 2002:12,14)

1.sz. ábra A foglalkoztatás és a munkanélküliség vizsgálatánál alkalmazott főbb

népességkategóriák

NÉPESSÉG

Munkaerőforrás Munkaerőforráson kívüliek

gazdaságilag aktív népesség inaktív keresők eltartottak

MUNKAERŐ-ÁLLOMÁNY MUNKAERŐ-ÁLLOMÁNYON KÍVÜLIEK

FOGLALKOZTATOTTAK MUNKANÉLKÜLIEK

önállók és segítő munkavállalók, családtagjaik bérből és fizetésből élők



Az 1.számú táblázat az ismertetett népességkategóriákhoz tartozó adatokat tartalmazza 1998-2009-ig. (Nézze át figyelmesen és próbáljon következtetéseket levonni az adatok lapján!)

1.számú táblázat

Forrás: KSH.

A népességnek fent említett csoportosítása alapján számítható ki a munkaerőpiac egyensúlyi állapotának mutatói. A gazdaságilag aktív népesség (a munkaerő-állomány) népességen belüli arányát nevezzük gazdasági aktivitási rátának. Foglalkoztatottak és munkanélküliek száma x 100 Gazdasági aktivitási ráta (%) = Népesség száma

A foglalkoztatottak teljes népességhez viszonyított aránya a foglalkoztatási ráta. Foglalkoztatottak száma x 100 Foglalkoztatási ráta (%) = Népesség száma A munkaerőpiac egyensúlyi állapotának kiemelkedő fontosságú jelzője a munkanélküliségi ráta, amely a munkanélküliek arányát mutatja a gazdaságilag aktív népességen belül. Munkanélküliek száma x 100 Munkanélküliségi ráta (%) = Foglalkoztatottak és munkanélküliek száma A munkanélküliség gyakorlati számbavételénél kétféle információs forrásra szokás támaszkodni: a lakossági munkaerő-felmérések eredményeire, valamint a hivatalos munkanélküli nyilvántartások adataira (lsd. 4. oldal).

Foglalkoz- tatottak

Munka- nélküliek

Gazdasá-gilag

aktívak

Gazdasá-gilag nem

aktívak

Ebből: passzív munka-

nélküliek

15–74 éves

népesség Aktivitási

arány

Munka-nélküli-

ségi ráta

Foglalkoz-

tatási ráta

ezer fő % 1998 3 695,60 314 4 009,60 3 792,70 110,4 7 802,30 51,4 7,8 47,4 1999 3 809,30 285,3 4 094,60 3 693,10 110 7 787,70 52,6 7 48,9 2000 3 856,20 263,7 4 119,90 3 659,60 108,2 7 779,50 53 6,4 49,6 2001 3 868,30 234,1 4 102,40 3 670,00 109,3 7 772,40 52,8 5,7 49,8 2002 3 870,60 238,8 4 109,40 3 652,80 117,6 7 762,20 52,9 5,8 49,9 2003 3 921,90 244,5 4 166,40 3 578,50 99,9 7 744,90 53,8 5,9 50,6 2004 3 900,40 252,9 4 153,30 3 567,90 109,2 7 721,20 53,8 6,1 50,5 2005 3 901,50 303,9 4 205,40 3 517,10 110,7 7 722,50 54,5 7,2 50,5 2006 3 930,10 316,8 4 246,90 3 474,90 87,8 7 721,80 55 7,5 50,9 2007 3 926,20 311,9 4 238,10 3 481,30 84,3 7 719,40 54,9 7,4 50,9 2008 3 879,40 329,2 4 208,60 3 501,60 88,2 7 710,20 54,6 7,8 50,3




1. Mit jelent a rövidebb oldal elve túlkínálat esetén? 2. Értelmezze az 1. számú táblázatot, vonjon le főbb következtetéseket, majd

készítsen minimum féloldalas elemzést. Részletezze, hogy milyen problémát okoz a foglalkoztatás alacsony szintje?

3. Hogyan alakul ma Magyarországon a munkaképes koron túli népesség aránya? 4. Milyen következményeivel kell számolni?

4. A munka mint érték

A modern társadalomban a munka az önbecsülés fontos eleme. Még ott is, ahol a munkakörülmények viszonylag kellemetlenek és a feladatok egyhangúak. A munka az ember pszichológiai alkatának és a napi tevékenység ciklusának strukturáló tényezője. Freud szerint, a munka a relativitás elv kialakulását és egészséges működését segíti. Az embernek két fő gondolata van: dolgozni és szeretni. Ennélfogva a munkanélküliek helyzetét úgy tudjuk csak igazán megérteni, ha megvizsgáljuk, mit nyújt az embernek egy biztos állás. Giddens (1995), a következőket említi. Elsősorban pénzt. A legtöbb ember alapvetően bérből és fizetésből él. Ha ez a jövedelem megszűnik, a napi megélhetési gondok megsokszorozódhatnak.

Másrészt a munka gyakran biztosítja különböző képességek és ismeretek

elsajátításának és felhasználásának a lehetőségét. Még ha csak rutin munkáról van is szó, az is olyan strukturált környezetet biztosít, amelyben a munkavállaló le tudja kötni energiáit. Állás nélkül az ilyen képességek és ismeretek kipróbálásának a lehetősége csökken.

A munka révén az ember idejének egy részét az otthonától eltérő környezetben

tölti. Akár a monoton munka is élvezetet nyújthat csak azért, mert az otthoni tevékenységektől eltérő feladatokat jelent. A munkanélküli sokkal nehezebben tud időről- időre kiszakadni az otthonából.

Mindezek mellett a munkának időstrukturáló szerepe van. A rendszeres munkával

rendelkező emberek napja általában a munka ritmusa szerint szerveződik. Ez néha fárasztó, mégis irányt szab a napi tevékenységeknek. Az állástalanok számára gyakran az unalom jelenti az egyik legnagyobb problémát, s kialakul bennük egyfajta érzéketlenség az idővel szemben.

A munkahely gyakran barátokat, társas kapcsolatokat is jelent, és lehetőséget

biztosít közös tevékenységekben való részvételre. A munkahelyi közösségtől megfosztva a lehetséges barátok és ismerősök köre is szűkebb.

A munkahely azért is fontos, mert biztosítja a személyes, ill. a stabil társadalmi

identitás érzetét. Különösen férfiak esetében az önbecsülést gyakran befolyásolja, hogy mennyiben járulnak hozzá anyagilag a család fenntartásához.

Tehát kijelenthetjük, hogy a munkavégzés szociálisan és idividuálisan is

fejlesztő hatású. Stabilizálja a fiataloknál kialakult életvezetést, ezzel azon túl, hogy össztársadalmilag is hasznos, jelentősen csökkenti közvetlenül a társadalmi károkat és szociális kockázatokat. A munkaerőpiacról történő szándékolt vagy indirekt távolmaradás a munka nélkül töltött idő tartamától függően, kirekesztődéshez is vezethet, éppen ezért a munkaerőpiacról való távolmaradás integrációs modellek vagy családbarát munkahelyi környezet hiányában tartós inaktivitási periódust is eredményezhet (Szűcs 2005).



Az esély különbség a társadalmi kirekesztődés elsődleges forrása, amely a mai magyar társadalomban és munkahelyeken egyaránt fennáll. Oka társadalmi eredetű, a munkaerő-piaci integrálódás általános feltételeinek hiánya, mint alacsony iskolázottság, fogyatékosság, rossz egészségi állapot, társadalmi szerepből származó kettős terhelés, előítéletek miatt nem lehetnek az érintett rétegek a társadalom egyenlő tagjai. A kirekesztés/kirekesztődés társadalmi eredete miatt a társadalom kötelessége, hogy az önhibájukon kívül kirekesztettek számára megteremtse az integrálódás lehetőségét. Az Európai Unió 1997-ben fogalmazta meg az „Új Foglalkoztatási Stratégiát”, amelyben az esélyegyenlőség eszméje központi szerepet tölt be a mai napig.

4.1. A munkanélküliség következményei Az előbbiekben azt néztük meg, hogy mit jelent egy biztos állás az egyén számára. Most vizsgáljuk meg, hogy milyen következményei lehetnek a munka elvesztésének. A munkanélküliség hatásai (Bánfalvy 2002 alapján):

1. Jövedelem csökkenés 2. Szociálpszichológiai ártalmak

a) Egészségügyi problémák b) Interperszonális kapcsolatok gyengülése c) Társadalmi presztizs és önbecsülés csökkenése d) Családi problémák e) Marginalizálódás, önpusztítás

A munkanélküliség eltérő módon hat a különböző társadalmi csoportokra, egyénekre. A munka elvesztésével jelentkező károk függnek a korábbi életúttól, foglalkozási életpályától, a munkával töltött időszakban megszerzett (és megszokott) jövedelemszinttől, életmódtól. A munkanélküli személy iskolázottságától, képzettségétől, nemétől, korától, az újbóli elhelyezkedés esélyétől, a munkanélküliség időtartamától.

Érdekesség

1992 nyarán Csoba Juditék Debrecenben és Nyíregyházán azt vizsgálta, hogy a már legalább egy éve munkanélküliek mindennapi élete, kapcsolataik hogy alakult át. Utóbbira fókuszálva az interjú alanyok elbeszélésére alapozva arra a következtetésre jutottak, hogy első körben a lazábban szerveződő, elsősorban munkahelyhez kötődő munkatársi kapcsolatok épülnek le. Ezt követően a baráti kapcsolatokban következett be mind mennyiségi, mind minőségbeli változás. Sok esetben a munkanélkülivé vált egyén kezdeményezésére, melynek hátterében a szégyen, a kudarc és az anyagi helyzet romlása áll. Végső esetben pedig a kapcsolatok beszűkülése a családon belül is végbemehet. Hiszen a baráti kapcsolatok leépülésével fokozatosan a jövedelem csökkenés nehézségeivel küzdő családra nehezedik a munka nélkül maradt személy lelki terhe is, mely feszültségekhez, a konfliktusok megszaporodásához vezet. (Csoba 1993) A kutatás részletei az Esély 1993/4. számában olvasható.



Meghatározó tényező, hogy maga az egyén illetve az őt körülvevő környezet hogyan gondolkodik a munkanélküliségről, hogyan értékeli saját helyzetét, további esélyeit a munka világában. A munkanélküli feleslegesnek érzi magát, úgy gondolja, hogy csak nyűg mások nyakán, s a munka világán kívül rekedve nem lehet a társadalom teljes értékű tagja. Természetesen ez nagymértékben függ attól, hogy maga az érintett hogyan gondolkodik a munkavégzésről. (Scharle 2005) Mást jelent a munkaelvesztése egy magasan kvalifikált, a munkaszervezeti hierarchiában kedvező helyet elfoglaló, városi középkorú férfi számára, mint egy alacsony képzettségű idősödő vidéki nő számára. Eltérőek lesznek a munkanélküliségből adódó veszteségek, a környezet reakciói, és az újbóli munkába állás esélyei, a legális munkavégzés helyébe lépő alternatív pénzkereseti lehetőségek (fekete munka, háztartásbeli). Az utóbbi esetben kisebb a munka elvesztéséből fakadó kár, kisebb a távolság a foglalkoztatott és munkanélküli létforma között. Azonban a munkanélkülivé válás kockázata sokkal jelentősebb, mint az elsőként említett esetben. Tehát: a védtelenebb, a munkapiachoz lazábban kötődő munkavállalók esélye nagyobb a munka elvesztésére, azonban a munkanélkülivé váláskor kevésbé sérülékenyek, mint azok akik relatíve többet veszítenek, akiknek nagyobb életmódbeli, jövedelembeli változással jár a munkanélkülivé válás. Természetesen az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a munkapiachoz erősebben kötődő csoportok munka világába való visszatérésének esélye sokkal kedvezőbb, mely elsősorban a megszerzett humán tőkével és kapcsolati tőkével magyarázható. Fenti példa alapján jól látható, hogy a munkanélküliség igen összetett társadalmi jelenség, Bánfalvy (2002) szerint, megértéséhez elkerülhetetlen társadalmi kontextusban való helyezése, szocio-demográfiai, pszichológiai, politikai keretek között történő vizsgálata. Önellenőrző kérdések, feladatok:

1. Önnek mit jelent a munka? 2. Mit gondol, kiket, melyik társadalmi csoportot érint jobban a munkanélküliség?

Miért?

5. A munkanélküliség és foglalkoztatottság alakulása a rendszerváltozástól napjainkig

5.1 Előzmények 1949 után létrejött szocialista gazdaságban a piaci viszonyok szabályozó erejének háttérbe szorítása mellett létrejött a felülről irányított tervszerű gazdálkodás. A gazdasági szempontokat alárendelték a társadalmi-politikai meggondolásoknak, a gazdasági racionális cselekvést felülírta az államilag definiált társadalmilag racionalizált cselekvés. A szocialista elképzelés a kapitalista modellel szemben fogalmazódott meg, mely a munkanélküliséget a tőkés gazdaság velejárójának tekintette. A szocialista gazdaság ezzel szemben a munkanélküliséget a tőkés gazdaságon alapuló társadalom betegségének tekintette, melyet nem kívánatos jelenségként értelmezett.



Ennek következményeként létrejött egy mesterségesen felduzzasztott kereslet, mely látszólagosan teljes foglalkoztatást eredményezett. Ezzel párhuzamosan kialakult a munkanélküliség egy sajátos formája, a kapun belüli munkanélküliség. Az erőfeszítése ellenére a munkaerő-piaci egyensúlytalanság fel-felütötte a fejét. Hol munkaerőhiány, hol munkaerő felesleg formájában. Ezt kiküszöbölendően szigorították, akadályozták a munkahely váltást. Az ötvenes évek elejétől bevezették az általános munkakötelezettséget, melynek értelmében megszületett a közveszélyes munkakerülés (kmk) büntetőjogi kategóriája. (Valuch 2005:222) Az 1960-as évekig a teljes foglalkozatás azt jelentette, hogy minden munkaképes ember számára munkát kell biztosítani, munkára kell fogni. Ez az elmélet a 60-as évek után módosult. A teljes foglalkoztatás igénye mellett egyre hangsúlyosabbá vált a munkaerő „gazdaságos-takarékos-hatékony” felhasználásának követelménye, mivel elhelyezkedési nehézségek jelentek meg. A 70-es évek közepére újra a munkaerő-hiányról beszéltek, majd a 80-as években újraéledtek a 60-as évek problémái. A szakemberek becslései szerint a magyar aktív keresők 8-10 százaléka kapun belüli munkanélküli volt a 80-as évek közepén. Az 1989-99-es átalakulás a rejtett munkanélküliséget láthatóvá tette. 5.2. A rendszerváltozást követő időszak jellemzői A rendszerváltozást követően a piacgazdasági átalakulás hatására Magyarországon a foglalkoztatottság a kilencvenes évek elején mintegy háromnegyedére zsugorodott, megjelent a tömeges munkanélküliség, mely elsősorban a nehéziparban és építőiparban dolgozókat érintette. A regisztrált munkanélküliek száma 1990-től folyamatosan nőtt, majd 1993-ban elérte a csúcspontot, mikoris számuk 694 000 főre emelkedett (vagyis három év alatt közel harmincszorosára nőt). 1994-től lassú apadás kezdődött. Magyarországon a munkanélküliséget a nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan nagymértékű területi differenciáltság jellemzi. A munkanélküliség a rendszerváltozást követően eltérő mértékben érintette az ország különböző térségeit, s az egyenlőtlenség tartósnak bizonyult. A munkanélküliek aránya a fiatal felnőttek, az alacsony iskolai végzettségűek, a községi lakosok, a roma etnikumhoz tartozók körében volt a legmagasabb. A mai napig a legrosszabb helyzetű megyék közé tartozik Borsod-, Szabolcs-, és Nógrád megye, a legkedvezőbbek közé pedig Győr-Moson-Sopron-, Vas-, és Pest megye. Régiók tekintetében az Észak-alföldi (15,2%) és az Észak-magyarországi (14,2%) régiót sújtja leginkább a munkanélküliség, a legkevésbé érintett terület pedig a Közép-magyarországi régió volt (6,6%). A területi egyenlőtlenségek csökkenése ellen hat, hogy a legalacsonyabb végzettségűek többnyire a legrosszabb helyzetű megyékben találhatók. Az egyes megyéken belül is differenciálódik a kisebb térségek helyzete, amely az eltérő infrastukturális adottságokra, a megközelíthetőség különbségeire is visszavezethető. A kilencvenes évek közepén a munkanélküliek kétharmada férfi volt, az elhelyezkedési gondok a elsősorban az alacsony iskolai végzettségű fiatalokat érintette. 1990 és 1996 között 3%-ról 10%-ra emelkedett azoknak a családoknak a száma amelyben munkanélküli személy élt. A kilencvenes évek második felében a foglalkoztatási viszonyok javultak, csökkent a munkanélküliség. Azonban komoly problémát jelentett a tartós munkanélküliek és az ellátórendszerből kikerülő munkanélküliek helyzetének kezelése. (Valuch 2005:357)



A magyar munkaerőpiacot az ezredfordulón kettősség jellemezte. Míg a regisztrált munkanélküliek aránya nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsony volt, addig a foglalkoztatottság mértéke is szembetűnően alacsony. Az igazán nagy problémát azonban a különböző okokból (képzettségi, egészségügyi, földrajzi…stb.) munkát nem kereső és nem regisztrált munkanélküliek jelentették. A foglalkoztatottsági szint 2009-ben éppen csak meghaladta az 55%-ot, mely jóval elmarad a 64,9%-os EU-átlagtól. Az inaktív népesség száma 2007-ig folyamatosan csökkent, igaz a csökkenés nem tekinthető jelenősnek. 2008-ban azonban több mint húszezer fős növekedés volt, majd 2009-ben újra a két évvel korábbi szint felé közeledett (3 487 100 fő). A gazdaságilag inaktív népességen belül a legnagyobb problémát a reményvesztett munkanélküliek, a korkedvezményes nyugdíjasok, a rokkant nyugdíjasok és a szürke-fekete gazdaságban dolgozók jelentik. (Spéder 2006) A munkanélküliek száma 2009-ben átlagosan 421 ezer fő volt, 92 ezerrel (27,8%-kal) több, mint 2008-ban. A KSH munkaerő-felmérése szerint legutóbb 1993-ban volt. A munkanélküliségi ráta a 15–74 évesek körében egy év alatt 7,8%-ról 10,0%-ra emelkedett. A nyilvántartott álláskeresők száma a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya területileg igen eltérően alakult 2009-ben. Az ország régióit vizsgálva elmondhatjuk, hogy továbbra is jelentősek a régiók közötti különbségek (a megyék és a kistérségek közötti különbségek még ennél is nagyobbak). A munkanélküliség tartóssá válása erősen növeli a szegénység kockázatát, s azokat a családokat még jobban érinti ahol kiskorú gyermekek vannak. Magyarországon 100 gyermekből 14 olyan családban él ahol van munkanélküli a családban, a kétéves-, és annál kisebb gyermekeknek pedig 24%-a. Észak-Alföldön a kétéves-, és annál kisebb gyerekek 40%-ának egyik szülője sem dolgozik. (Bass-Darvas-Ferge-Simon 2008) A munkanélkülivé válás kockázatát igen erőteljesen meghatározza az iskolai végzettség. A rendszerváltozástól a mai napig az alacsony iskolázottságú csoportokat érinti a leginkább a munkátlanság. 2009-ben a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 32%-ot tett ki, azonban a diplomás munkanélküliek száma nőtt leginkább – csaknem másfélszeresére az előző évhez képest. Önellenőrző kérdések, feladatok:

1. A KSH. idősoros adatai alapján nézze meg, hogy melyik évben volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta?

2. Értelmezze az adatokat a rendszerváltozástól napjainkig! 3. Hasonlítsa össze a magyarországi 2009-es adatokat néhány EU-tagállam

adataival! 5.2.1. Nők és férfiak a „munka piacán” A szociológiai és pszichológiai kutatások eredményei arra utalnak, hogy a munkanélküliség állapotából eredő pszichés teher a férfiakat jobban érinti, mint a nőket. Ez a nők sokat emlegetett „kettős szerepével” magyarázható. Az ötvenes évek közepétől általánossá váló kétkeresős családmodell, a munka és magánélet összehangolásának nehézségeit taglalva általában negatív fennhangot kapva jelenik meg a szakirodalomban. Hozzáteszem teljesen jogosan, bár a dolognak van egy másik aspektusa is. Az igaz, hogy a nők családanyai szerepekből adódóan könnyebben válnak



munkanélkülivé, illetve gyermekvállalást követő munkapiaci integráció sok esetbe akadályokba ütközik, azonban ugyanez a tényező egyfajta védelmet nyújt a munkanélküliség káros pszichés hatásaival szemben. Lényege, hogy az egyik szerep átmeneti gyengülése esetén a mási szerep gyakorlása csökkenti a feleslegesség érzetét. Másképpen megfogalmazva a felszabaduló energia az élet egy másik területén befektetve térül meg (nem anyagi megtérülésről van szó), a család és a háztartás felé orientálódnak. A többpillérű szerepvállalás, mely a fizetett (bérmunka) és a nem fizetett munkavégzést (háztartási munka, gyermeknevelés) foglalja magába, az egyik oldalról nehézségként értelmezhető, a másik oldalról azonban védelmi tényezőként. „ A munkanélküli nők esetében a háztartás valódi vázává válik az életvezetésnek, az időbeosztásnak, a mindennapi életnek.” (Bánfalvy 2002:100) Összességében kijelenthető, hogy a nők esetében a társadalmi status és a munka világában való helytállás nem függ olyan szorosan össze, mint a férfiaknál. A magyarázatok másik része munkavégzés illetve a családfenntartó szerepének a tradicionális felfogásához kapcsolódik. A magyar társadalomban még a mai napig jellemző, az a vélekedés, hogy a „pénzkeresés” a férfi dolga, nem kis terhet róva ezzel a munka nélkül maradó férfiakra. Mindemellett a férfiak és nők bérrésére apellálva kijelenthetjük, hogy a nők esetében relatíve alacsonyabb a munkanélküliség miatt elszenvedett anyagi veszteség.

ÉRDEKESSÉG

Magyarországon a férfiak jövedelme átlagosan 17.7 százalékkal magasabb a nőkénél. A kutatók többsége a munkaerő-piaci szegregáció különféle vetületeit okolja a nemek szerinti bérkülönbségek kialakulásával kapcsolatban. Vanicsek (2007) egyfajta mérsékletességre int, mikor a munkaerőpiac nemi egyenlőtlenségein belül a jövedelemkülönbségek okait vizsgálja. Véleménye szerint a jövedelem egyenlőtlenségek két összetevőre bonthatók. A strukturális és a diszkriminációs részre. Előbbi abból adódik, hogy a nőknek és a férfiaknak eltérőek azok a strukturális jellemzőik, melyek befolyásolják jövedelmüket. Pl. foglalkozási struktúra, iskolai végzettség szerinti összetétel, munkatapasztalat. Ezen tényezők hatására a jövedelem különbségek akkor is fenn állnak, ha nincs diszkrimináció. A diszkriminációs rész azt jelenti, hogy a jövedelmi különbségek akkor is megfigyelhetők, ha a nők fenti strukturális jellemzői megegyeznének a férfiakéival. A gyermekvállalásnak a nők jövedelemre gyakorolt negatív hatását állapította meg Vanicsek-Borbély (2008). Ennek mérésére azt vizsgálták, hogy egy-egy korcsoporton belül mekkora jövedelemmel rendelkeznek a gyermektelen és a gyermekes nők. Azt tapasztalták, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek szempontjából kiemelkedő a 35-39 éves korcsoport hátránya. A gyermektelen nők jövedelme nettó tízezer forinttal magasabb átlagosan, mint az egygyermekes anyáké. A három vagy több gyermeket nevelő nők bérrése pedig 26%-os.



Még mielőtt pozitív értelemben tüntetném fel a női munkanélküliséget le kell szögezni, hogy a munkanélküliség nemtől függetlenül mind egyéni szinten, mind társadalmilag rossz.

Magyarországon huszadik század közepe óta a kétkeresős családmodell a jellemző, amely azt jelenti, hogy a nők a gyermekvállalás időtartamára kivonulnak a munkaerőpiacról. A rendszerváltozást követő gazdasági szerkezetváltás hatására kibontakozó nagyarányú munkanélküliség, és ebből adódóan az inaktivitás egyéb fajtáinak az elterjedése átírta a foglalkoztatási helyzetet, melynek stabilizációja a kilencvenes évek második felére tehető. 2007-ben a 14 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő családok 44%-ban mindkét szülő dolgozott, és közel azonos (45%) volt azoknak az aránya, melybe csak az egyik szülő volt foglalkoztatva, a családok 10%-ban viszont minkét szülő munkanélküli volt. (Bálint-Köllő 2007)

A rendszerváltozást megelőzően nemzetközi összehasonlításban a magyar nők a

foglalkoztatási színvonala Európa élvonalában állt,- elsősorban a teljes foglalkoztatásnak köszönhetően – mára már az Európai Unió országainak átlaga alatt van. (Koncz 1999)

Az Európai Unió Kelet-Európai tagállamaiban mind a nők, mind a férfiak foglalkozatási rátája alacsonyabb, mint a Európai Unió átlaga. (Eurostat 2008) Az Európai Unió 27 tagállamában a 15-64 éves férfiak foglalkozatási rátája átlagosan 72,8%, a nők esetében pedig 59,1%. Magyarországon ugyanezek az arányok 63,0% és 50,6%. (Eurostat 2008). Mindkét nem esetében jelentős lemaradás tapasztalható. A magyar férfiak kedvezőtlen mutatóit elsősorban munkaerő-piaci okokra vezetik vissza a szakértők, illetve a nyugdíjszerű ellátásban részesülők, és az egyéb okok miatt inaktívak magas arányával magyarázható. A nők estében az eltérésért nagy részben a kisgyermeket nevelő nők alacsony aktivitási rátája a felelős. (Blaskó 2009) Magyarországon az elmúlt években tovább romlott a nyilvántartott álláskereső férfiak helyzete, számuk egy év alatt háromtizeddel (a nőké 23%-kal) emelkedett, a gazdasági recesszióban és annak munkaerő-piaci hatásaiban súlyosan érintett Komárom-Esztergom megyében pedig 83%-kal nőtt. A férfiak kedvezőtlenebb munkaerő-piaci pozícióját igazolják a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal csoportos létszámleépítésre vonatkozó gazdasági ágak szerinti adatai is. Ezek alapján a legnagyobb leépítések a feldolgozóiparban történtek, amely jellemzően férfi munkaerőt alkalmaz. A nyilvántartott álláskereső férfiak száma 2008. december óta eltelt egy év alatt minden régióban a nőkét meghaladóan emelkedett, ez a globális pénzügyi válság, munkaerőpiacra gyakorolt hatásával magyarázható. (KSH 2009)


1. Melyik nemet veszélyezteti jobban a munkanélküliség? Miért? 2. Mit jelent a kétkeresős családmodell? 3. Milyen tényezőkkel magyarázható a férfiak és nők bére közötti különbség?

Indoklásához segítségülszolgál:http://www.berbarometer.hu/main/kutatasaink-kiadvanyok/A%20modell%20felalitasa-2-1.pdf



5.2.2.Ifjúsági-, pályakezdő munkanélküliség Ifjúsági munkanélküliség A demográfiai folyamatok hatására kétség kívül átalakult a munkaerő kínálat szerkezete. A kedvezőbb várható élettartam a nyugdíjkorhatár folyamatos emelkedésével járt együtt, mely egyre hosszabb ideig tartja bent a már több évtizedes munkatapasztalattal rendelkező munkavállalókat. Ez azonban óhatatlanul a fiatalok, pályakezdők munkavállalását korlátozza, melynek eredményeképpen az iskola befejezésével az érintett társadalmi csoport egy része munkanélküliként kezdi felnőtt életét. További problémát jelent, hogy a képzési rendszerből idejekorán kimaradó fiatalok munkapiaci esélyei leredukálódnak, s előbb-utóbb a tartós munkanélküli rétegek újratermelődnek általuk. A rendszerváltozás óta húsz év telt el, tehát a leszakadó társadalmi csoportokban mára már a második generáció nő úgy fel, hogy nincs mintája „a dolgozó szülőről”, mely azt a problémát vetíti előre, hogy a munka nélküli életformát tapasztaló, azt megszokó gyerekek követik ezt az életformát, mintegy megörökölve azt. A társadalmi kirekesztődés elleni programok létjogosultsága ezekben az esetekben még hangsúlyosabb. Liskó (1995), arra hívja fel a figyelmet, hogy a tizenévesek munkanélkülisége más jellegű munkanélküliség, mint az idősebb korosztályoké. Az ő problémáikat nem lehet munkaerő-piaci megoldásokkal orvosolni. A hátrányos helyzetű fiatalok problémájára inkább összehangolt oktatás- és szociálpolitikai megoldásokat kell kidolgozni. Az ifjúsági munkanélküliek sajátos csoportját alkotják a pályakezdő munkanélküliek. Kit tekintünk pályakezdőnek? Pályakezdő álláskereső aki: - a 25. életévét - felsőfokú végzettségű személy esetén 30. életévét – még nem töltötte be, - a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, - az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántartásba vette, - munkanélküli járadékra a tanulmányainak befejezését követően nem szerzett jogosultságot. A kilencvenes évek első felében a pályakezdő munkanélküliek száma két és félszer olyan gyorsan nőtt, mint az összes munkanélküli száma. (Laky 1995) Körükben a munkanélküliség tartóssá válása jelentős problémákat hívhat életre. Egyfajta értékvesztéses állapot alakulhat ki, melynek következtében lazul az erkölcsi tartás és így az unalom a társadalom elleni harag, a lázadás rossz útra terelheti őket.



Az ifjúsági munkanélküliség által leginkább veszélyeztetett csoportok

Kiemelt veszélyeztetett célcsoport Feladatok a fiatalok körében

• Szocializációs hátránnyal küzdők • A hiányzó alapképzés pótlása • Kisebbséghez tartozó fiatalok • Alternatív képzési rendszerek

működtetése • Második generációs munkanélküliek

gyermekei • pályaorientáció

• Gazdasági szempontból hanyatló régiók fiataljai

• Speciális személyiség fejlesztés

• Személyiségi problémákkal, magatartászavarokkal küzdő fiatalok

• motiválás

• Peremhelyzetű társadalmi csoportok gyermekei

• Gyakorlati lehetőségek biztosítása

• Antiszociális szubkultúrákhoz tartozó fiatalok

• A munka világával, a munkáltatóval való kapcsolat megteremtése

• Egyszülős családok vagy szülői háttér nélküli fiatalok

• Munkahely megtartás támogatása

• Értelmi vagy testi fogyatékossággal élő fiatalok

• Segítségnyújtás a szociális hátrányok felszámolásában

• A munkavégzés speciális területeinek népszerűsítése (modern farmgazdálkodás, tradicionális kézművesség, számítástechnika lányoknak stb…)

Forrás: Csoba 2002:256 2009-ben a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma minden régióban és megyében emelkedett, a fővárosban viszont csökkent. A megyék közül kiemelkedően magas Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (12,3–10,5%), Budapesten és Pest megyében viszont mindössze 2,6, illetve 4,5%. A pályakezdő munkanélküliek 36,2%-a legfeljebb az általános iskola 8. osztályával, 57%-a középfokú, 6,8%-a főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezett. A pályakezdő munkanélküliek (2009-ben 8,8%) olyan csoportot alkotnak, mely belsőleg heterogén. Bánfalvy (2002), három csoportot különít el:

a) Az egyik alcsoportba azok tartoznak akik továbbtanulásra készülődve munkanélküliként „parkolnak”.

b) A második alcsoportot azok testesítik meg, akik a szakképző intézményben megszerzett bizonyítvánnyal nem tudnak elhelyezkedni.

c) A harmadik alcsoportba a felsőoktatásban végzett fiatalok tatoznak, vagyis a diplomás munkanélküliek. (2009-ben arányuk a pályakezdő munkanélküliek csoportján belül 6,8%)

A pályakezdő fiatalok egyik legmarkánsabb jellemzője, hogy őrződnek bennük az iskoláskorban kialakult családi munkamegosztási sémák, melyekben a felnőttek voltak a pénzkeresők. Így többségük nem tud kilépni az eltartotti státusból, mely gátolja az önálló élet kezdést a családalapítást s bizonyítottan hozzájárul a gyermekvállalási kedv csökkenéséhez. Pedig az iskoláikat befejező fiatalok a megszerzett tudás birtokában, a korosztályukra jellemző dinamizmussal, az átlagosnál nagyobb mobilitásukkal, és az ismereteik továbbfejlesztésére való fogékonysággal a munkaerőpiac kínálati oldalának fontos csoportját adják. A foglalkoztatók egy része ennek ellenére elzárkózik a pályakezdők



alkalmazásától, amit leggyakrabban a gyakorlat, a tapasztalat hiányával, a hosszú betanítási idővel, a fiatalok nem megfelelő alkalmazkodó készségével magyaráznak. A pályakezdők foglalkoztatása mellett érvelők támogatással alkalmazható, olcsó, alakítható, nevelhető, képezhető, gyorsan alkalmazkodó, rugalmas munkaerőnek tekintik a fiatalokat. (KSH 2009) A pályakezdő fiatalok elhelyezkedését elősegítő (fő) aktív foglalkoztatáspolitikai eszköz az ún. Start-program, mely jellemzői a következők: Melyek a START Program legfontosabb elemei? - Pályakezdő fiatalok első ízben történő elhelyezkedésének elősegítése, vagyis nagyobb esély biztosítása olyan pályakezdő fiatalok számára, akik önerejükből támogatás nélkül - még nem tudtak elhelyezkedni (munkaviszonyt létesíteni, ide értve az ösztöndíjas jogviszonyt is). Munkaviszony alatt a magyar jog hatálya alá tartozó munkaviszonyt, (közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyt, bírósági és igazságügyi, valamint ügyészségi szolgálati jogviszonyt, hivatásos nevelőszülői jogviszonyt, fegyveres testületek és rendvédelmi szervek hivatásos és szerződéses állományú jogviszonyát, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt) kell érteni. - Munkatapasztalat szerzés biztosítása, azaz az erre rendelkezésre álló két évben a munkáltatók elvárásainak megfelelő felkészültségű, "kész" munkavállalóvá válás elérése, - A munkáltatók ösztönzése a pályakezdőkhöz kötődő, START-kártyán keresztül érvényesíthető járulékkedvezmény révén - melyet akár több munkáltatónál egymást követő jogviszonyokban is felhasználhatnak a pályakezdők. A START-kártya célja a pályakezdők munkatapasztalat-szerzésének elősegítése oly módon, hogy az őt foglalkoztató munkáltató számára járulékfizetési kedvezményt biztosít.


1. Jellemezze a pályakezdők helyzetét! 2. Soroljon fel néhány alternatívát elhelyezkedési esélyeik javítására!

5.2.3. Diplomások a munkaerőpiacon Diplomások a munkaerőpiacon A munkanélküli létből adódó veszteség vizsgálatánál az iskolai végzettség és a munkaszervezeti hierarchiában elfoglalt hely magyarázó erővel bír. Bár a magasabb iskolai végzettségűeket kevésbé érinti a munkanélküliség, ám a relatív veszteség anyagiakban, státusban, önértékelésben, a környezet megítélésében nagyobb, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel, beosztással bíró munkavállalók esetén. A szakemberek részéről nagy az egyetértés atekintetben, hogy a munkapiacra kilépők esélyeit nagymértékben befolyásolja az iskolai végzettség, de ezen túl sokkal nagyobb jelentőséggel bír a választott szak, szakma. A hazai közgazdasági és szociológiai szakirodalomban az ezredforduló óta mind többet foglalkozik a diplomások munkaerő-piaci helyzetével. A szakmabeliek érdeklődése nem véletlen, hiszen a felvételt nyert és végzett egyetemi és a főiskolai hallgatók száma a rendszer változás óta megsokszorozódott, az utóbbi években pedig növekszik a



munkanélküliek között a diplomával rendelkezők aránya. A jelenség nemcsak Magyarországon figyelhető meg, a felsőoktatás expanziója és a diplomás munkanélküliség szinte minden nyugat- és közép-európai országra jellemző. (Leveleki 2005) Azonban egyértelmű, hogy az iskolai végzettséggel párhuzamosan a foglalkoztatottak iskolázottsága is folyamatosan emelkedik. Jól mutatja ezt, hogy amíg az általános iskolai végzettségűek 19–20%-a folytatott jövedelemszerző tevékenységet 2009-ben, addig a szakmai középfokú végzettségűek 63%-a. A gimnáziumi érettségivel rendelkezők 40%-a, a főiskolát végzettek 72%-a, az egyetemet végzetteknek pedig 73%-a dolgozott. Mindemellett tagadhatatlan, hogy ez elmúlt időszakban nőtt a diplomás álláskeresők száma. Magyarországon az oktatási expanzió hatására jelentősen nőtt a felsőfokú képzésben résztvevők száma. (lsd. 2. számú ábra) Az állam és a politika a munkanélküliség csökkenését várta a képzési idő kiterjesztésétől, s emellett népszerű politikai döntés volt az oktatás fejlesztése. A fiatalokban és a szülőkben a korábbi évek numerus claususa után még erősebb vágy élt a magas társadalmi presztízst biztosító diplomák megszerzésére. Az oktatási intézmények számára pedig a fennmaradás esélyét jelentette a hallgatói létszám növekedése. (Falusiné 2002) Ennek hatására 2009-re a nappali tagozatos hallgatók létszáma 1990-hez viszonyítva 76 601 főről 242 701 főre, 317%-ra nőtt, az esti és levelezős hallgatói létszám növekedése pedig ezt is fölülmúlta 31775 főről 127630 főre 192 499 főre, vagyis több, mint négyszeresére nőtt az elmúlt 20 év alatt. A legmagasabb hallgató létszám a 2005/2006-os tanévet jellemezte, mikoris a 71 hazai felsőoktatási intézmény 424 161 fő hallgatót számlált. (KSH 2009) A hallgatói létszám összes növekedése a rendszerváltozás óta 342%-os.

2. számú ábra

A hallgatói létszám a felsőoktatási intézményekben (fő)

0

50000

100000

150000

200000

250000

300000

350000

400000

450000

1990

/1991

1991

/1992

1992

/1993

1993

/1994

1994

/1995

1995

/1996

1996

/1997

1997

/1998

1998

/1999

1999

/2000

2000

/2001

2001

/2002

2002

/2003

2003

/2004

2004

/2005

2005

/2006

2006

/2007

2007

/2008

2008

/2009

2009

/2010

Hallgatók számaösszesen

Hallgatók számanappalitagozatos

Forrás: KSH 2009 Nemzetközi összehasonlításban az OECD statisztikái alapján a felsőfokú képzésben résztvevők számának növekedése a 90-es években Lengyelországban volt a legnagyobb mérvű (261.8%-os), és ezt követi a sorban Magyarország (222,6%-kal). (Leveleki 2004:83)



A diplomások foglalkoztatása 2000-től felgyorsult a diplomás népesség növekedése, ekkor vált érzékelhetővé a tömeges felsőoktatás hatása. Annak ellenére, hogy nő a diplomások aránya a munkaerőpiacon, nemzetközi összehasonlításban alacsony Magyarországon a diplomások aktivitási rátája, vagyis a foglalkoztatottak és az önállók aránya az összes diplomával rendelkezők között. Közgazdászok rámutatnak arra, hogy a diploma nemcsak az elhelyezkedési esélyeket növeli, hanem magasabb jövedelmet is valószínűsít, így mind a mai napig jó befektetés. Viszont a diplomások közül egyre többen töltenek be a képzettségüknél alacsonyabb munkakört vagy csökkentik keresetigényüket. A kutatók szerint a diplomások tömeges megjelenése a munkaerő-piacon más kedvezőtlen folyamatot is elindított. A munkaadók mind gyakrabban utasítják el a munkavállalót, túlképzettségre hivatkozva. A túlképzettek aránya 1995-óta növekszik és 2002-ben arányuk meghaladta az alulképzettek arányát. (Györgyi 2004). Falusné (2002) felhívja a figyelmet a túlképzettség azon kedvezőtlen hatására is, hogy a kiművelt fők elhagyják az országot, és az emberi tőkébe történt beruházások nem itthon térülnek meg. Az itthon maradottak pedig az alulfoglalkoztatottság miatt elégedetlenek, amely súlyos társadalmi konfliktus forrása lehet. A diplomások munkanélkülisége A felsőfokú végzettségűek munkanélkülisége Magyarországon kedvezőbb képet mutat más iskolai végzettségű rétegekhez viszonyítva. A munkanélküliség ma is az alacsonyabb végzettségűek körében tetőzik, de a felsőfokú végzettségűek előnye csökkenő. (Falusné 2002) A diplomával rendelkezők körében a munkanélküliségi ráta 2009-ben 8,9%, míg a legfeljebb nyolc osztállyal rendelkezők körében 31,6%. Azonban a felsőfokú végzettségűek munkanélküliségi rátája jelentősen emelkedett az elmúlt húsz év távlatában. Míg 1998-ban 3,9%, 2000-ben 4% volt. Az első jelentősebb „kiugrás” 2004-ben tapasztalható (7,5%), mely azzal magyarázható, hogy a felsőoktatási intézmények ebben az időben bocsátották ki az oktatási expanzió első generációját. Európában a szakemberek a legutóbbi időszakig az alacsony képzettséget tartották a munkanélküliség fő okának. A legújabb elképzelés azonban az egyének fizikai és mentális állapotát teszi felelőssé, mint a munkanélküliség okozóját. Falusné (2002), arra a következtetésre jutott, hogy a felsőfokon képzettek számának növelése Magyarországon nem megoldás. Amennyiben az oktatás reformja segítheti a munkanélküliség csökkentését, az érettségit követő szakképzés kiterjesztése jelenthet kiutat. Ez a képzési forma segít ugyanis a strukturális munkanélküliség felszámolásában. A diplomások gyakran azon az áron jutnak munkahelyhez, hogy kiszorítják az alacsonyabban iskolázottakat. Ez részben társadalmilag pazarló megoldás, hiszen a túlképzett emberek nem hasznosítják azt a tudást, amit felsőfokú tanulmányaik során elsajátítottak, másrészt az egyén elégedetlenségét is növeli az alulfoglalkoztatás ténye. A diplomások számának növelése pedig nem csökkenti a munkanélküliséget, különösen nem annak legkevésbé kívánatos formáját a tartós munkanélküliséget.

Mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unió országaiban megfigyelhetők a diplomák leértékelődése, amely részben abban nyilvánul meg, hogy diplomával is egyre nehezebb az elhelyezkedés, részben abban, hogy relatíve alacsonyabb keresetet biztosít, mint a korábbi évtizedben, azonban tény, hogy véd a munkanélküliség ellen.



Érdekesség Szanyi Ágnes (2005) szerint, a legrosszabb helyzetben a pályakezdő diplomások közül azok vannak, akik nem beszélnek legalább egy nyelvet tárgyalási szinten, nincsen semmilyen munkatapasztalatuk, kevésbé elismert oktatási intézményben tanultak és nem piacképes végzettséggel rendelkeznek. Az is hátrány, hogy gyakran a friss diplomások nem elég nyitottak a nem szakirányú állásokra, bár a szakemberek egy része szerint, ezt nem is kellene megkövetelni a diplomásoktól, és érthető, hogy ha öt éven keresztül egy foglalkozásra készülnek, akkor nem könnyen és szívesen változtatnak. Míg néhány évvel ezelőtt is csak bizonyos végzettségűekre volt jellemző, hogy munkanélküliként regisztrálták magukat a Munkaügyi Központokban, addig az utóbbi 7-8 évben már klasszikus, elismert, nagy egyetemek korábban elismert diplomásai is jelentkeznek a központokban. A 15-29 évesek egynegyede, egyetemre, főiskolára jár. Mégis vannak akik kimaradnak az iskolából, és a munkaerőpiacon való helytálláshoz szükséges minimális is végzettséget sem tudják megszerezni. Az underclass újratermelődik. Kizáródnak az iskolázatlanok, elmaradott területeken élők, az ország keleti feléből és kistelepülésekről származók, és a roma fiatalok. A ténylegesen leszakadó réteg az ifjúság egytizede. Az iskolázottság tekintetében az egyharmad. Forrás:http://www.echosurvey.hu/_user/downloads/kutatasi_beszamolo/t-123ofa.pdf


1. Véd-e a diploma a munkanélküliséggel szemben? Miért? 2. Nézze meg a KSH. adatbázisában a diplomás munkanélküliség mutatóit! 3. Soroljon fel néhány munkavállalói paramétert, melyek megkönnyítik az

álláskeresést! Segítségül használja a következő kutatást: http://www.echosurvey.hu/_user/downloads/kutatasi_beszamolo/t-123ofa.pdf

5.2.4. Tartós munkanélküliség A tartós munkanélküliek aránya drámai méreteket öltött Magyarországon a kilencvenes évek elején. 1993-ban az ellátottak 31%-a több mint egy éve munkanélküli volt. Arányuk a válságrégiókban volt a legmagasabb: Borsodban (37%), Nógrádban (36%), Szabolcsban (35%). Az évtized közepére különösen a vidéki cigány lakosság körében stabilizálódott a tartós és nagy arányú munkanélküliség, melynek hátterében az alacsony iskolázottság, a szakképzettség hiánya, kedvezőtlen települési feltételek, a szubkulturális értékek jellemzői, a munkakultúra sajátosságai állnak. (Kemény 1997, Kertesi 1995) Kit tekintünk tartós munkanélkülinek? Tartósan munkanélkülinek tekintjük azt a személyt, aki legalább 12 hónapja – pályakezdő esetén legalább 6 hónapja –nem talál állást. A tartósan állás keresők száma 2001-től némileg mérséklődött (96 700 fő), azonban 2005-ben újabb emelkedés figyelhető meg (122 700 fő), azonban az elmúlt 11 év távlatában a 2009. évi adat felülbírálta az eddigi „rekordot”, a legalább egy éve álláskeresők száma 159 400 fő volt.



Nemenkénti megoszlást vizsgálva határozott különbség mutatkozik a munka nélkül töltött időtartam tekintetében, a nők javára. Vagyis a férfiak minden évben felüreprezentáltak a tartósan álláskeresők körében. 2009-ben a tartós munkanélküliek aránya 38,6 % volt (KSH), vagyis legalább 12 hónapja nem talált munkát, a munkanélküliség átlagos időtartama 17,1 hónap volt. Területi bontásban az egyes régiók között jelentős különbségek mutatkoznak a tartós álláskeresők arányát tekintve. Jelentős emelkedés tapasztalható a legalább másfél éve és a több mint két éve munka nélkül lévők számában az előző évi adatokhoz képest. A legalacsonyabb az arányuk Közép-Magyarországon (14,1%), a legmagasabb pedig Észak-Magyarországon (33,3%). Ám mind Észak-Alföld, mind Dél-Dunántúl adata a dupláját jelenti a legkedvezőbb helyzetben lévő Közép-Magyarországénak. Az egy évnél régebben nyilvántartott álláskeresők több mint fele (52,0%-a) legfeljebb 8 általános osztályt végzett, s további közel 26,5%-uk szerzett szakmunkás bizonyítványt. (KSH. 2008)

A tartós munkanélküliség által leginkább veszélyeztetett rétegek

Társadalmi rétegek szerint

Térségek szerint

• Alapképzésbeli hiányosságokkal küzdő felnőttek

• Falusiak, mezőgazdaságból élő vidékiek

• Csökkent munkaképességűek (fizikai ill. mentális korlátozottság)

• Hanyatló iparvidékek lakói

• Alacsony képzettségű és szakmai tapasztalattal nem rendelkező fiatalok

• Lakótelepek, alvóvárosok lakói

• Nemzeti, etnikai kisebbségek, bevándorlók

• Lecsúszott belvárosi területek lakói

• Büntetett előéletűek • Kisgyermekes anyák • 45 év felettiek

Forrás: Csoba 2002:251 Bánfalvy (2002) a tartós munkanélküliek három csoportját különbözteti meg:

1. Az első csoportba a válságrégiókban élő munkanélküliek tartoznak. Jellemző rájuk a gyakran magas, de nem adekvát szakmai és iskolai végzettség.

2. A második csoportot a kvázi önkéntes munkanélküliek alkotják. Ők azok akik ha jelenleg nem is de hosszabb távon szeretnének elhelyezkedni. Ide tartoznak a továbbtanulni vágyók, a vállalkozni szándékozók, és az egy időre a háztartásba kényszerülő nők.

3. A harmadik csoportot pedig, a marginális helyzetű, alacsony képzettségű munkavállalók alkotják, akik kivonulnak a formális munkaerő-piacról, s tartósan alkalmi munkából élnek. Számukra a munkanélkülieket, illetve a jövedelem hiányából adódóan megélhetési gondokkal küzdők számára megállapítható különböző pénzbeli ellátások (segélyek) „igénybevétele” sokszor vonzóbb, mint munkából származó jövedelemre szert tenni.

Az utóbbi csoportba tartozók esetén a munkavállalási hajlandósággal összefüggő motivációs tényezők hiánya jelentős szerepet játszik.



A munka nélkül töltött időtartam hossza megpecsételi az elhelyezkedési esélyek valószínűségét. A tartós munkanélküliség állandósulása elmélyíti a munkapiacon kívüli életformához társuló viselkedésformákat, mintegy alkalmazkodva a munkátlansághoz, melynek következményeképpen megjelenik a többgenerációs munkanélküliség. Tehát, a társadalom egyes csoportjaiban életstratégiák alakultak ki a szociális transzferek és a be nem jelentett munka alapján történő megélhetésre. (Borbély-Pecze 2008:53) Vagyis a jóléti ellátások által kínált pénzbeli ellátások a munka világának peremén élő munkavállalók számára vonzóbb alternatívát jelent, a bizonytalan és alacsony munkabérrel szemben. Ez a csapda helyzet hosszú távon a munkapiacra való visszatérés végleges feladását vonhatja maga után. (Csoba 2002) Tehát, míg a munkából származó jövedelem nem biztosít reálisan kedvezőbb megélhetést a családok számára, addig a különböző munkanélkülieket megillető pénzbeli ellátások és szociális segélyek munkára ellenösztönző mivoltával számolni kell. Ez az elképzelés szorosan kapcsolódik az ún. munkanélküliségi csapdához. Bár a szakirodalom a fent leírtak ellenkezőjére apellál, vagyis az alacsony ellátásokra helyezi a hangsúlyt. A lényeg azonban ugyanaz mindkét esetben, vagyis hogy a munkabér és a szociális segély jellegű ellátások összege közötti rés jelentősen nagy legyen. Érdekesség 2008-ban az álláskeresési járadék maximális összege havi bruttó 82 800 forint volt. Ez jövedelemnek számít, személyi jövedelemadót és nyugdíjbiztosítási járulékot kell belőle fizetni. Így nettó 58 374 forint marad (20 százalék szja és 9,5 százalék nyugdíjjárulék mellett). A nettó minimálbér 58 605 forint volt. A különbség csak 300 forint(!). Ez kb. másfél kiló kenyér árával volt egyenlő. A munkanélküliségi csapda jelenségének bemutatását egy szociálpolitikai alapfogalommal, a kevésbé választhatóság elvével szemléltetem: „az ellátásokat úgy kell kialakítani, hogy kevésbé legyen érdemes az életvitelnek azt a módját választani, hogy a megélhetés alapja nem a saját erőfeszítés, a munka, hanem a támogatások igénybevétele legyen.” (Zombori 1994:122) A munkaképes korú népesség nagy csoportjainak tartós munkanélkülisége vagy inaktivitása tartós szegénységhez és a szegénység generációs újratermelődéséhez vezet. A munkaképes korú lakosság közel negyedének valamilyen jóléti ellátás biztosítja a megélhetését, az ellátottak többsége inaktív és többségük hosszú időre vagy akár véglegesen kikerül a munkapiacról. (Scharle 2008) Borbély-Pecze (2008) szerint, a tartós munkanélküliség kezelésének legfontosabb eszköze makrogazdasági és társadalmi szinten a kereslet és a kínálat egyensúlyának helyreállítása, mely csak kőkemény intézményi reformokkal képzelhető el (szakképzés, felsőoktatás, TB átalakítása…stb).



A munkanélküliség típusai és a tartósan munka nélkül lévők integrációjára kialakított projektek súlypontjai

Főbb korszakok

A munkanélküliség típusa A probléma természete Lehetséges feladatok, projektek

1960-as évek 1970-es évek eleje

Frikcionális, vagy súrlódásos munkanélküliség, amely a teljes foglalkoztatás korszakához köthető.

Az új állás megtalálása és a régi állás elhagyása között kialakuló munkanélküliség. A munkaerő iránti kereslet meghaladja a kínálatot. A munkanélküliség időtartama általában rövid. A tartós munkanélküliség hátterében többnyire egyéni problémák húzódnak.

Az álláskereső szolgáltatások tevékenységének kiépítése kezeli az alapproblémát. Tartósan munka nélkül lévők esetében az egyéni felelősséget emelik ki. A problémák hatékony kezelésében konkrét személyre szóló stratégiák kialakítására lenne szükség. Ezzel szemben ezt a korszakot a kollektív kényszerek jellemzik.

1970-es évek közepétől az 1980-as évek közepéig

Strukturális munkanélküliség.A gazdasági szerkezetváltás korszaka ez, amikor a teljes foglalkoztatás válságba kerül.

A hagyományos szakképzettségű és a képzettség nélküli munkaerőt igénylő állások száma rohamosan csökken. A kereslet és a kínálat nagyságrendje alapvetően megegyezik a munkapiacon, a szerkezete viszont alapvetően különbözik Az idős, alacsony képzettségű alkalmazottakra hosszú távú munkanélküliség vár. A tartós munkanélküliség hátterében gazdaságszerkezeti, s nem individuális problémák állnak.

A ciklus legjellemzőbb eszköze a képzés, átképzés, s a munkaerő-kínálat csökkentése az idősebb munkavállalók oldaláról korkedvezményes nyugdíjazással, s az inaktív állományba vonulás megkönnyítésével (pl. rokkantnyugdíj, ápolási díj stb. )

Az 1980-as évek végétől napjainkig

Abszolút munkanélküliség. Posztindusztriális társadalom magas termelékenységgel, alacsony foglalkoztatási rátával, atipikus foglalkoztatási formákkal.

A munkaerő iránti kereslet lényegesen kisebb, mint a kínálat. A munkanélküliség nem csupán a legalacsonyabb képzettségű rétegeket érinti. A tartósan munka nélkül lévők aránya dinamikusan nő. A tradicionális foglalkoztatási kategóriák szerinti integrálódás a munka világába széles társadalmi rétegek számára elérhetetlen.

Munkahelyteremtés, önfoglalkoztatás támogatása, rugalmas foglalkoztatási formák kialakítása, a tartós munkanélküliek “vegyes jövedelmű rendszerekre” való átállítása. (segély + munka).

Forrás: Csoba 2002:248 Önellenőrző kérdések, feladatok:

1. Kit/kiket tekintünk tartós munkanélkülieknek? 2. Miért tekintjük a tartósan munka nélkül lévőket hátrányos helyzetű munkavállalói

csoportnak? 3. Mit jelen a munkanélküliségi csapda? Az ön véleménye szerint, hogyan lehet(ne)

kiküszöbölni?



5.2.5. A válság hatásai 2008 végén, a globális pénzügyi válság meglehetősen rossz helyzetben érte Magyarországot, mely komoly hatást gyakoroltak az egész gazdaság, ezen belül a munkapiac folyamataira. Az egyébként is alacsony foglalkoztatási szint tovább csökkent, s 2008-2009 között 2,2 % ponttal nőtt a munkanélküliségi ráta. Ennél magasabb csak 1993-ban a rendszerváltozást követően volt (12,1%).

3. számú ábra

A munkanélküliségi ráta alakulása (1990-2009)

10

5,7

12,1

0

2

4

6

8

10

12

14

1990

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

%

Forrás: KSH. 2010. szerkesztett Megváltozott a szakpolitika feladata, nagyobb figyelmet szenteltek a munkahelyek megtartását célzó programoknak, valamint a közmunkák támogatásának. Számos kormányzati intézkedés született, ilyen volt például a munkáltatói járulékcsökkentést, amely közvetlenül is hatással lehet a munkaerőpiacra. Meg kell még említeni az Út a munkához és az Út a munkába programot. (A válságintézkedésekről bővebb információ olvasható Elek Péter- Scharle Ágota 2010., valamint Semjén András- Tóth István János 2010. munkáiból. Letölthető: http://www.econ.core.hu/file/download/mt_2010_hun/kozelkep.pdf ) A 15–64 éves népesség foglalkoztatási aránya 2003-ig folyamatosan, de mérsékelt ütemben növekedett, majd kisebb visszaesést követően 57 százalék körül stabilizálódott. A válság hatására 2008. IV. negyedévben 56,7 százalékról 2009. IV. negyedévben 55,5 százalékra csökkent, majd 2010. I. negyedévére tovább, 54,5 százalékra esett a foglalkoztatás. Ez az Európai Unió 27 országának átlagánál mintegy 9 százalékponttal alacsonyabb, az 1998-as hazai foglalkoztatottsági szintnek felel meg. (Bálint-Cseres-Gergely–Scharle,2010) A válság kezdetén, az állásukat legtöbben a szakképzett munkaerőből vesztették el, abból is főként az ország nyugati-, észak- nyugati területein. (Cseres-Gergely–Scharle 2009) Ennek ellenére a szakképzettek hátránya megmaradt, az ő foglalkoztatási rátájuk a 2 százalékponttal csökkent 2008 és 2009 megfelelő negyedévei között. A válság hatásaival szemben a felsőfokú végzettségűek tűnnek a leginkább védettnek: az ő esetükben csak fél százalékpont a visszaesés. Sajnos a pályakezdő fiatalokról ugyanez nem mondható el.



A válság erőteljesebben éreztette a hatását a jellemzően több férfi munkaerőt foglalkoztató ágazatokban, mint például a feldolgozóiparban, építőiparban, így összességében is nagyobb mértékben nőtt a férfi munkanélküliek száma. (KSH. 2010)

6. A munkanélküliek ellátórendszerének változásai

A munkanélküliek ellátórendszerén belül meg kell különböztetni a pénzbeli ellátásokat és azokat az eszközöket, melyek közvetett úton, a munkáját elvesztő egyén munkapiaci pozíciójának erősítésével (képzés, járulékátvállalás…stb) járul hozzá a munka világába való visszatéréséhez. Előbbieket a foglalkoztatáspolitika passzív eszközeinek, utóbbiakat pedig a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeinek tekintjük.

6.1. Passzív eszközök A passzív ellátásokhoz soroljuk azokat az ellátásokat, melyek az állás elvesztéséből következő jövedelemcsökkenés kompenzálására hivatottak. Tehát, nem növeli a foglalkoztatást, „csak” enyhíti a munkanélküli lét negatív következményeit. Ide tartoznak a biztosítási alapon járó munkanélküli-ellátások és a rászorultsági alapon működő segélyek és korai nyugdíjazást finanszírozó programok.

A munkanélkülieket megillető pénzbeli ellátások célja, hogy az álláskeresés időszakában biztosítsák a megélhetés elemi feltételeit (a korábbi jövedelemhez igazodva). Az ellátórendszer szabályozásánál további fontos szempont, hogy lehetőleg segítse az aktivitás megőrzését, a be-, illetve a visszakapcsolódást - akár átmenetileg is - a munka világába. Azoknak a munkanélkülieknek, akiknek e kapcsolat létrehozására, helyreállítására – munkaerő-piaci eszközökkel- belátható időn belül nincs esély, kiesnek a munkanélküli ellátásokból és a szociális ellátórendszer alanyaivá válnak.

A rendszerváltozást követően elkerülhetetlené vált a szociális ellátórendszer, a szociálpolitika reformja. A gazdasági szerkezetváltás hatására megszűnt a munkahelybiztonsága, a teljes foglalkoztatás a múltba veszett. Az addigi „rejtett munkanélküliség” láthatóvá vált, mely munkavállalók tömegeit érintette. Az addig teljes foglalkoztatásra szocializálódott magyar társadalmat sokkolta a munka elvesztésének/elveszthetőségének ténye. A folyamat hatására kialakuló társadalmi feszültségek új szükségleteket hívtak életre, melyek kezelése nem tűrt halasztást. A munkanélküliség kezelésének intézményrendszere fokozatosan épült ki, melynek jogi hátterét az 1991. évi a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló IV. törvény teremtette meg. A törvény:

o biztosítási alapra helyezte a munkanélküliek ellátását; o létrehozta a munkapiaci érdekegyeztetés intézményrendszerét; o megteremtette az egységes munkaügyi szervezetet, o és kibővítette az aktív munkaerő-piaci eszközök körét.

A kezdetek kezdetén a munkanélküliek ellátórendszere hosszú időtartamra szóló ellátást biztosított a munka nélkül maradtak számára.



Az ellátás összege és időtartama, a jogosultság feltételei azonban folyamatosan szigorodtak, ez a folyamat a mai napig tart. A magyar munkaerőpiac tartós jellemzője a csekély kiáramlás a munkanélküliségből. E tekintetben a téma szakértői nagy jelentőséget tulajdonítanak a munkanélküli-ellátások ellenösztönző hatásának. Nézzük meg, milyen főbb változások mentek végbe a munkanélkülieket megillető pénzbeli ellátások területén. Elemezésünkben nem adunk teljes képet az ellátórendszer átalakulásáról, inkább csak érzékeltetjük a jelentősebb módosításokat, mely felvázolásában elsősorban Bódis-Micklewright-Nagy (2005) és Frey (2000, 2005) Scharle (2008) írásaira a támaszkodunk. A magyar munkanélkülijáradék-rendszer változásainak egyik lényeges vonása a jogosultsági idő csökkenése volt. Előbb a kilencvenes évek első felében csökkentették a jogosultság időtartamát, amelynek eredményeképpen 1993-tól a munkanélkülivé válók már csak feleannyi időre szerezhettek járadékjogosultságot, mint a kilencvenes évek kezdetekor. A maximális jogosultsági idő – amely a munkanélkülivé válást megelőzően négy évig folyamatosan dolgozóknak járt – például 1989 és 1991 között még két év volt, 1993-tól már csak egy év. Ugyanilyen arányban csökkent a rövidebb ideig munkát végzők járadékfolyósítási időtartama. A járadékjogosultság időtartama 1993 után hosszú ideig nem változott, de 2000-ben újabb, - bár a korábbiaknál szerényebb mértékű -csökkentés következett be. Egy évről, legfeljebb kilenc hónapra csökkent. Megszüntették a munkanélküliek jövedelempótló támogatását, így a munkanélküli járadék megszűnésekor már csak az aktív korúak rendszeres szociális segélyét lehetett igénybe venni, mégpedig harminc napos igazolt közmunka ellenében. Az ellenszolgáltatás e módja arra nem volt alkalmas, hogy a munkapiaci integrációt segítse, ám alátámasztotta azt a vélekedést, hogy a segélyből élés széles rétegek által a munka helyett tudatosan választott életforma. (Lakner 2000:187) 2003 közepétől egy újabb, a járadékhoz kapcsolódó munkanélküli-ellátási formát vezettek be, az úgynevezett álláskeresést ösztönző juttatást. A juttatás közvetlenül a munkanélküli-járadékra való jogosultság kimerítése után további hat hónapra nyújt ellátást a kirendeltségekkel együttműködési (álláskeresési) megállapodást kötő, legalább 180 nap jogosultsággal rendelkező járadékosoknak. Az igénybevétel feltételeként előírt „intenzív együttműködés” keretében a járadékosnak legalább havonta fel kell keresnie a munkaügyi kirendeltséget, be kell számolnia az önálló álláskeresésről, és részt kell vennie a kirendeltség által ajánlott, az elhelyezkedését segítő programokon. 2005. november 1-jétől a munkanélküli-ellátás rendszere gyökeresen átalakult. Az aktív munkakeresés kritériuma méghangsúlyosabban jelent meg mint azelőtt. Az álláskeresési járadék bevezetésével egy vegyes típusú, biztosítási és szociális elemeket is tartalmazó ellátás-típus jött létre. Az ellátás mértéke az idő előrehaladtával csökken, mely a munkára ellenösztönző hatást gyengíti. Az ellátás folyósításának maximuma 270 nap, mely a következőképpen oszlik meg. Az első szakasz legfeljebb 91 nap a második szakasz legfeljebb 179 nap. Az első szakaszban az átlagjövedelem 60%-át kapja az álláskereső (alsó és felső határa limitált) a második szakaszban pedig a legkisebb munkabér 60%-át. ( Frey 2005:251) 1991 és 1996 között a munkaerőpiacra belépő fiatalok is részesülhettek munkanélküli- ellátásban – az úgynevezett pályakezdők munkanélküli-segélyében. Az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkező munkanélküliek 1991 és 1997 között előnyugdíjat, 1998-tól nyugdíj előtti munkanélküli-segélyt igényelhettek, mely ellátási formát 2005. novemberétől felváltotta az álláskeresési segély.



A járadékjogosultságukat kimerítő munkanélküliek nem biztosítási jellegű ellátására szolgált 1992 és 2000 között az önkormányzatok által folyósított, úgynevezett jövedelempótló támogatás. Kezdetben e támogatást korlátlan ideig lehetett igénybe venni, 1995-től már csak legfeljebb két évig. A jövedelempótló támogatást 2000 májusától az aktív korú nem foglalkoztatottak rendszeres szociális segélye váltotta fel, majd 2010. január 1-től, ez oly módon változott, hogy az aktív korú nem foglalkoztatott személyek vagy rendszeres szociális segélyt, vagy rendelkezésre állási támogatást (RÁT) igényelhettek. A RÁT 2011. januárjától bérpótló támogatássá alakult, a jogosultsági feltételek nem változtak. 2005. novemberétől azon a személyek részére akik, kimerítették jogosultságukat az álláskeresési járadékra, közel állnak az öregségi nyugdíjhoz, vagy a feltételek változása miatt az álláskeresési járadékra nem szereznek jogosultságot, álláskeresési segélyt vezetett b. Ennek összege mindenki esetében azonos a kötelező legkisebb munkabér 40 százalékával. (Frey 2005: 252) 2006. július 1-jén a rendszeres szociális segélyt átalakították családi támogatássá. Az új rendszerben a juttatás megállapításánál az eltartott gyermekek számát is figyelembe veszik. Rendszeres szociális segélyre egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult. 2009. január 1-jén bevezettek egy komplex intézkedéscsomagot, amelynek célja a rendszeres szociális segélyben részesülő tartós munkanélküliek minél nagyobb hányadának visszavezetése a munkapiacra. (Frey 2010) 6.2. Aktív munkapiaci eszközök Az aktív munkaerő-piaci eszközök és programok célja, hogy támogatásokkal, szolgáltatásokkal, illetve azok kombinációjával javítsák a munkanélküliek munkaerő-piaci pozícióját, segítsék elhelyezkedésüket, vagy nyújtsanak segítséget a veszélyeztetett munkavállalóknak, munkahelyük megtartásában. E programok és eszközök köre igen széles lehetőséget ad az adott területi, vagy rétegsajátosságoknak megfelelő támogatások kiválasztására, programok összeállítására. Szakemberek véleménye szerint az aktív eszközök nélkül a munkanélküliségi ráta legalább 3 %-ponttal magasabb lenne. Az aktív eszközök javíthatják a munkanélküliek munkavégző képességét, motiváltságát, enyhíthetik a munkába állás akadályait. Mástekintetben pedig ösztönözhetik a munkakeresletet pl. a bérköltségek átvállalásával. Az aktív eszközök munkára ösztönző hatása magasan felülmúlja a passzív eszközök ösztönző hatását. (Scharle 2008) A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 5. cikk 1. bekezdése kimondja, hogy a foglalkoztatási feszültségek megszüntetésére, kezelésére és feloldására, valamint a munkanélküliség megelőzésére, csökkentésére és hátrányos következményeinek enyhítésére elsősorban munkaerő piaci szolgáltatásokat és a foglalkoztatást elősegítő támogatásokat kell alkalmazni. A munkanélküliek létszámának csökkentése érdekében elsősorban képzésük, munkába helyezésük az elsődleges cél, ezért a Flt. az általános rendelkezései kiemeli, hogy számukra foglalkoztatást elősegítő támogatásokat.



A foglalkoztatást elősegítő támogatások köre igen széles, lássunk néhányat:

• Képzések elősegítése • Foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatások • e.) Munkaerő-piaci programok támogatása • f.) Munkahelyteremtés és -megőrzés támogatása • g.) A foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok átvállalása • h.) A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának

támogatása • l.) Egyes – általánostól eltérő – foglalkoztatási formák támogatása

(részmunkaidő, távmunka Az utóbbi évek intézkedései négy munkavállalói csoport aktivizálását célozták meg. Ide tartoznak: a pályakezdő fiatalok, az idősebb, a megváltozott munkaképességű munkavállalók és a kisgyermekes anyák (Frey 2007). A fiatalok számára 2005 végétől indult el a Start program, ami a foglalkoztatásukat vállaló munkáltatónak két évig jelentős járulékkedvezményt biztosít. Ezt a programot EU-forrásokból 2007-ben kiterjesztették a tartós munkanélküliek és inaktívak, kitüntetetten a szülés után újra munkába álló anyák (Start Plusz), illetve az idősebb és képzetlen munkavállalók (Start Extra) körére is. (Scharle 2008)

Start-programok, 2005–2007

Program Célcsoport Felsőkorlátja A bevezetés időpontja

A kiadott kártyák

Start Pályakezdők: 25 év (diplomásoknak 30 év) alatt, első munkaviszonyhoz

a minimálbér másfélszerese, diplomásoknál a kétszerese

2005. október

83 700 (ebből 24 000 felsőfokú)

Start Plusz Tartós munkanélküliek és inaktívak: gyes/gyed/gyet vagy ápolási díj megszünése után, gyes mellett munkanélküli, vagy legalább egy évig regisztrált munkanélküli (6 hónap, ha pályakezdő)

a minimálbér kétszerese

2007. július

8000

Start Extra

Idősebb és képzetlen tartós munkanélküliek: 50 év feletti, vagy legfeljebb alapfokú végzettségű

a minimálbér kétszerese

2007. július

3600

Forrás: Scharle (2008:275) A gyermekes anyák elhelyezkedését segítette az is, hogy (2006 óta) a gyermek egy éves korától gyes mellett teljes munkaidőben lehetett dolgozni. 2011. januárjától a teljes munkaidős foglalkoztatás lehetősége részmunkaidős foglalkoztatássá redukálódott, a maximum három év időtartamra szóló GYES visszaállítása mellett. Az otthon töltött idő alatt a meglévő tudás erodálása csökkenti a munkavégző képességet. Ennek javítására született meg az a döntés, mely szerint 2007-től az anyák plusz pontokra jogosultak az egyetemi felvételinél.(?!) Ezzel egy időben megszűnt a GYES-en lévők tandíjmentessége a felsőoktatásban. Az EU-forrásból finanszírozott „Lépj egyet előre!” program, a képzetlen munkanélkülieket támogatja az általános iskola befejezésében és a szakképesítés megszerzésében, az érettségizettek számára pedig szakképzést vagy átképzést nyújt.



A megváltozott munkaképességűek aktivitását érintő támogatások két hullámban alakultak át. Először 2006-tól – részben az EU jogharmonizációs előírásai miatt – a védett foglalkoztatók támogatása alakult át, majd 2008-tól a rokkantnyugdíj igénylés feltételei változtak meg. A védett foglalkoztatás átalakítása csökkentette a támogatási mértékeket, és erősítette a rehabilitációs kötelezettségeket.

Természetes az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök köre a fent leírtaktól sokkal bővebb, melyről az 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról, valamint a 2006. évi CXIII. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény (1991. évi IV. törvény módosítása), ad bővebb felvilágosítást.


1. Hogyan változott a munkanélküliek ellátórendszere a rendszerváltozás óta? 2. Milyen indok húzódik meg a változások mögött?



Felhasznált irodalom Bánfalvy Csaba (1993) A munkanélküliség kezelése. Budapest 1993. A Szociális Munka Alapítvány Kiadványa 2. Bánfalvy Csaba (2002): A munkanélküliségről. Wesley János Lelkészképző Főiskola Budapest, 2002 Bálint Mónika- Cseres-Gergely Zsombor-Scharle Ágota (2010): A magyarországi Munkapiac 2009-2010. In. Munkaerőpiaci Tükör 2010. Szerk.: Fazekas Károly, Molnár György Bálint M.–Köllő J. (2007): Gyermeknevelési támogatások. In: Fazekas K.–Cseres-Gergely Zs.–Scharle Á., szerk.: Munkaerő-piaci Tükör 2007. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Intézet – Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, pp. 24–74. Bass László – Darvas Ágnes – Ferge Zsuzsa – Simon Mihály (2008): A gyerekszegénység csökkentése továbbra is kulcskérdés. Esély, 2008. 4. BLASKÓ ZSUZSA (2009): Családtámogatás, Gyermeknevelés, Munkavállalás. In. Demográfiai Portré 2009. Jelentés a magyar népesség helyzetésrő. KSH Népességtudományi Kutató Intézet, Budapest Bódis Lajos-John Micklewright-Nagy Gyula (2005): Munkanélküli-ellátás és hatásvizsgálatai Magyarországon MTA Közgazdaságtudományi Intézet Budapest, 2005 Borbély-Pecze Tibor Bors (2008):Az aktív korú inaktívak mobilizálása In. Esély 2008/4 Cseres-Gergely Zsombor-Scharle Ágota (2009): A magyarországi munkapiac 2008-ban In. MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2009 Szerkesztette: Fazekas Károly, Lovász Anna, Telegdy Álmos Csoba Judit (1993): A munkanélküliek kapcsolatainak alakulása a munkanélküliség ideje alatt. Esély 1993/4. Csoba Judit (2002): Az Európai Szociális Alap működése a gyakorlatban. In. Az Európai Szociális Alap és Magyarország Szerk.: Gyulavári Tamás Kia. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium 2002. Domján-Hajós (1998): A munkaerő gazdaságtana. Szaktudás Kiadó. Falusné Szikra Katalin: (2002) Munkanélküliség és diplomás túltermelés In. Közgazdasági Szemle, november Frey Mária (2005): A munkaerőpiac jogszabályi és intézményi környezete MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2009 Szerkesztette: Fazekas Károly-Koltay Jenő MTA Közgazdaságtudományi Intézet Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Budapest, 2005 Frey Mária (2009): A jogszabályi és intézményi környezet változásai. In. MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2009 Szerkesztette: Fazekas Károly, Lovász Anna, Telegdy



Álmos MTA Közgazdaságtudományi Intézet Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Budapest Frey Mária (2010): A munkapiac jogszabályi és intézményi környezete In. MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2010 Szerkesztette: Fazekas Károly, Molnár György MTA Közgazdaságtudományi Intézet Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Budapest Anthony Giddens (1995):Szociológia Osiris Kiadó. Budapest Gábor R. I (1990): A munkagazdaságtan alapjai II. füzet. A munkaerőpiac makroökönómiája. BKE. Emberi Erőforrás Tanszék. Györgyi Zoltán (2004): Friss diplomás fiatalok a munkaerőpiacon In.Magyar Felsőoktatás, 5. szám Kemény István (1997): A magyarországi roma (cigány) népességről. Magyar Tudomány 1997/6sz. Kertesi Gábor (1995): Cigány foglalkoztatás és munkanélküliség a rendszerváltás előtt és után. Esély, 1995/ 4. sz. Koncz (1999): A társadalmi kirekesztettség és a szegénységkockázat nemek szerinti különbségei Esély 2002 1 sz. Lakner Zoltán (2005): A Megszakítottság folytonossága. Változó prioritások a rendszerváltás utáni magyar szociálpolitikában Letöltve: 2010.szept.09. http://www.allamreform.hu/letoltheto/szocialis_ugyek/hazai/Lakner_Zoltan_A_megszakitottsag_folyamatossaga_valtozo_prio.pdf Leveleki Magdolna (2005): Diplomások a munkaerőpiacon In. Az ifjúság helyzete és jövőképe Szerk. Szretykó György Comenius Bt. Pécs

Liskó Ilona: Fiatal munkanélküliek. Kutatási jelentés. Oktatáskutató Intézet, Bp., 1995.

Makó Csaba - Gyekiczky Tamás (1990): A munkanélküliség néhány közgazdasági-szociológiai problémájáról. In. Munkanélküliség. Megoldások és terápiák. Szerk. Gyekiczky Tamás MTA Szociológiai Kutatóintézet. Kossuth Kiadó Nicholas Barr (1995): Munkaerőpiac és szociálpolitika Közép- és Kelet-Európában In. Esély 1995/1-2 Tóthné Sikora Gizella (2002): Munkaerőpiaci ismeretek. Miskolc 2002. Szanyi Ágnes (2005): Kényszerből a felsőoktatásba - A kevésbé egyenlő diplomák és diplomások, 2005. december, Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet. Letöltve 2007. december 05. http://www.echosurvey.hu/_user/downloads/kutatasi_beszamolo/t-123ofa.pdf Szűcs Ildikó (2005): A kisgyermekes nők munkaerő-piaci helyzete, www.echosurvey.hu Ulicska László (2001): A munkanélküliség feltalálása Magyarországon In. KORALL 2001. ősz-tél. Valuch Tibor (2005): Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Kia. OSIRIS . Budapest.



VANICSEK MÁRIA-RIGLER ANDRÁS (2007): A munkaerőpiac nemi egyenlőtlenségei. Vezetéstudomány 38. évf. 2007/6. sz. Zombori Gyula (1994): A szociálpolitika alapfogalmai. Bp., ELTE Szoc. Int. Szociálpolitikai Tanszék - Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, 1994. Törvények:

1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

1997. évi LXXIV. Törvény az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről

2004. évi CXXIII. Törvény a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról

2005. évi CLXXX. Törvény a foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről

Rendeletek:

30/2000. (IX. 15.) GM rendelet a munkaerőpiaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról

6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról

Deb

rece

ni Eg

yete

m E

gész

ség

üg

yi K

ar

Szo

ciális

és

Társ

ad

alo

mtu

do

mán

yi In

téze

t 4

40

0 N

yír

eg

yh

áza

, S

óst

ói u

. 2

-4.

sz.

1.sz

. mel

lékl

et

Han

kiss

Társ

ad

alm

i cs

op

ort

ok

Jellem

zők

Vad

ász

ok

Vállalk

ozó

p

olg

áro

k

és

men

ed

zsere

k

Glo

bális

po

lgáro

k

Po

liti

ku

sok

Jet

set

Pro

fess

zio

nális

ért

elm

iség

K

reatí

v

ért

elm

iség

K

is-

és

kö

zép

po

lgárs

ág

Lesz

akad

tak

Nyu

gd

íjaso

k

Em

blé

máju

k

Tig

ris

Szé

chen

yi

arck

épe

Föld

göm

b

Az

Ors

zágház

H

al a

víz

ben

Körző,

szte

tosz

kóp,

par

agra

fusj

el

Bab

érko

szorú

Elv

esze

tt

Nin

cs

Fotó

k a

bold

ogab

b

ifjú

korb

ól

Jels

zavu

k

Pénz

és h

atal

om

Vál

lalk

ozá

s,

akar

at,

tisz

tess

ég

A

vilá

g

egy

és

osz

that

atla

n

Titko

síto

tt

Mié

nk

a vi

lág

Profe

sszi

onal

izm

us

Hoss

zú

vers

idéz

etek

Is

ten

maj

dcs

ak

meg

segít,

vagy:

M

ajd

csak

le

sz

vala

hogy

Sóhaj

va

gy

káro

mko

dás

N

em

ezt

érdem

eltü

k

Ach

ille

s-sa

rku

k

Mohósá

g

Sze

retn

ének

tisz

tess

éges

ek

lenni,

de

nem

m

indig

leh

et

Van

? A v

álas

ztóp

olgár

Kopas

zodó

kobak

juk

A h

iúsá

g

Még

nem

pol

gár

i ors

zágban

éln

ek

A s

zegén

ység

Éle

tkoru

k

Leg

főb

b

ere

jük,

eré

nyü

k

Cél

ratö

rő a

kara

t,

kím

élet

lensé

g,

gát

lást

alan

ság

Üzl

eti

érzé

k,

men

edzs

eri

képes

ségek

Jó

hel

yre

szüle

ttek

A r

etorika

Fi

atal

ság,

öntu

dat

Az

eszü

k kr

eativi

tás

Szo

rgal

om

és

tisz

tess

ég

(am

ennyi

re

lehet

)

Elb

írjá

k vi

seln

i hel

yzet

üke

t Türe

lem

, derű

Leg

főb

b

fájd

alm

uk

Az,

hog

y m

ég

nál

uk

is

vannak

si

kere

sebb

és

gaz

dag

abb

ember

ek

A

gaz

das

ágpol

itik

a nem

vá

llalk

ozó

bar

át

No c

omm

ent

Csa

k eg

y m

inis

zter

elnök

lehet

eg

y ors

zágban

Még

nem

az

eg

ész

vilá

g

az

övé

k

Hogy

nem

tu

lajd

onoso

k A

vilá

got

pill

anat

nyi

lag

nem

ke

ll és

nem

le

het

m

egvá

ltan

i

Hiá

ba

ipar

kodnak

M

inden

fáj

az

, hogy

nin

cs

ráju

k sz

üks

ég

Leg

főb

b

örö

mü

k

Az,

hogy

nek

ik

sike

rült

Gya

rapodás

Ben

nfe

nte

sség

H

atal

om

Önm

aguk

Munká

juk

A

vilá

g

hív

ságai

n

való

só

haj

tozá

s

Au

tóju

k

Egy

beh

emót

Mer

cedes

, eg

y La

nd Rove

r, eg

y Pors

che

és

a fe

lesé

gnek

, gye

reke

knek

m

ég

1-2

dög

ös

kis

járg

ány

BM

W 5

,7

Audi 4,6

Ele

gán

s, fe

kete

, nag

y, s

ofő

rrel

M

erce

des

, Audi

Road

ster

, va

gy

bár

mi,

nek

ik

már

m

inden

jó

l ál

l

A G

olf

és a

BM

W

218i kö

zött

bár

mi

Jobb

időke

t lá

tott

Sik

eres

ek:

Sko

da,

Sea

t,

Meg

kapas

zkodók:

Suzu

ki,

Mar

uti,

gondosa

n

karb

anta

rtott

W

artg

urg

, Sko

da

Lefe

lé

csúsz

ók:

Tra

ban

t

Nin

cs.

Val

ószí

nűle

g

nem

is

volt é

s előre

láth

atól

ag

nem

is

lesz

ha

van,

csak

hét

végén

has

znál

ják,

m

eg

ha

az

unoká

t ke

ll hozn

i-vi

nni

Ho

l n

yara

lnak

„Nem

tu

dom

hova

m

enjü

nk,

m

ár

min

den

ütt

vo

ltunk…

”

Tél

en

a Sey

chel

le-

szig

etek

va

gy

St.

M

oritz

. N

yáro

n

grö

nla

ndi

gle

ccse

rek

vagy

Haw

aii

Titok

Korm

ányü

dülő

kben

, va

gy

csal

ádila

g

bár

hol

Hől

égbal

lonon

az

Anta

rktisz

fö

lött

A

menők

vito

rlás

on,

alpes

i heg

yitú

rán;

a sz

erén

yebb

sors

úak

cs

ónak

on

a Vel

ence

i-ta

von

vagy

sáto

rban

a

Bükk

ben

Hát

izsá

kkal

a

kék

jelz

ésen

, va

gy

vízp

arti

kem

pin

gben

A

gye

reke

k a

nag

ymam

ánál

, a

férf

iak

a pec

atónál

, az

as

szonyo

k a

nag

ytak

arító

pors

zívó

és

a

lekv

árfő

ző

kondér

mel

lett

Ross

z vi

cc

Ott

hon

a gan

gon

vagy

a ki

sker

tben

Deb

rece

ni Eg

yete

m E

gész

ség

üg

yi K

ar

Szo

ciális

és

Társ

ad

alo

mtu

do

mán

yi In

téze

t 4

40

0 N

yír

eg

yh

áza

, S

óst

ói u

. 2

-4.

sz.

Mib

en

b

ízn

ak

Önm

agukb

an,

pén

zükb

en,

hat

alm

ukb

an

Önm

agukb

an,

ügye

sség

ükb

en,

szorg

alm

ukb

an,

a m

agya

r gaz

das

ág

din

amik

us

fejlődés

ében

A

nem

zetk

özi

gaz

das

ág

erej

ében

, önm

aguk

szak

tudás

ában

, ka

pcs

olat

aikb

an,

a „K

lubban

”

Hat

alm

ukb

an,

pár

tjukb

an,

a dem

okr

atik

us

inté

zmén

yren

dsz

er

stab

ilitá

sában

, a

konku

rens

pár

t hib

áiban

Önm

agukb

an,

fiat

alsá

gukb

an,

szak

tudás

ukb

an,

a vi

lágban

, m

inden

ben

A

szak

érte

lmükb

en

Vitat

kozn

ak

róla

A

dol

gok

la

ssac

skán

m

égis

jo

bbra

ford

uln

ak

???

a post

ásban

és

ab

ban

, hogy

a nyu

gdíjak

at

meg

int

meg

emel

ik

maj

d

néh

ány

forintt

al

Sik

er

Áth

arap

ni

az

antilo

p t

ork

át

Üzl

eti

Ha

fels

zóla

lhat

nak

a

dav

osi

ko

nfe

renci

án

Tár

ca (

min

iszt

eri)

Sik

er h

átán

M

egnye

rt

per

, ép

ülő

ház

, si

kere

s műté

t

Egy

jó v

ers

Jut

még

ben

zinre

is

N

incs

je

lenté

se

ennek

a

szónak

Kih

úzn

i a

hónap

vég

éig

Ku

darc

G

yors

abb

az

antilo

p

Üzl

eti

Ha

lem

arad

nak

a

dav

osi

m

eghív

ott

ak

listá

járó

l

Vis

sza

kell

men

ni

polg

árnak

Tőzs

dek

rach

Elv

eszt

ett

per

, vi

ssza

dobott

te

rvra

jz,

műhib

a

Egy

ross

z kr

itik

a N

em

jut

már

ben

zinre

sem

ál

lapot

az é

letü

k

Éle

tük

ért

elm

e

zsák

mán

ysze

rzés

Vál

lala

tuk

sike

re

Glo

bál

is

nyü

zsgés

H

ogy

fonto

snak

ér

ezhes

sék

mag

uka

t

Önm

aguk

Építen

i,

gyó

gyí

tani,

a gaz

das

ágot,

tá

rsad

alm

at

műkö

dte

tni,

szak

mai

lag

villo

gni

Olü

mpos

zi

mag

assá

gokb

an

Gye

reke

ik

U

noká

ik és

a

múltju

k


Documents

MAI MAGYAR TÁRSADALOM