Cyrano megmaradt annak a kompro-misszumokat nem ismerő, goromba,őszinte, szabadon gondolkodó kamasz-nak,aki volt. És teljesen magára maradt. LeBret nem számít, neki nincs súlya Cyranoéletében. Roxan kitartó hűsége, konokgyásza látszik egyedül igazolnikövetkezetes meg nem alkuvását. Azutolsó felvonás lelassult ritmusa, töm-jénszagú levegője, de különösen Réti Erikajátéka elárulja, hogy Roxannak már nincsköze az élethez. Megkövesedett, kicsiterőszakos gyásza és a Cyranóval valótalálkozások rituális rendje ad neki tartást.Gyásza épp úgy betölti, mint annak idejénszerelme. Az igazi, a nyomorgó, éhező,végzetesen magányos, szerelmes Cyranótnem veszi észre. Mind a ketten, de külön-külön belepusztulnak abba, hogy emberiértékeiket nem tudták értelmes embericselekvésbe fordítani. Roxan csendeshaldoklása még eltarthat egy darabig.Mikor meg-érti, hogy Cyrano tizennégyéve szereti, hogy kölcsönösenmegfosztották egymást az élettől, aszerelemtől, kegyetlenül nekimegy. Azítélet jogos. Két kézzel üti, kövekkeldobálja, artikulálatlan hangon üvölt vele.Egy pillanatra feléled csendeshaldoklásából, egy pillanatra felcsillan azélet lehetősége, a két ember csókbanfonódik össze. De Cyrano tudja, hogyilyesmi csak a mesékben van, és Roxan isrájön, hogy már mindenképpen késő.

Cyrano egyedül marad a színpadon.Minden erejét összeszedi, hogy el ne essen,még bohóckodik egy keveset a halálnak(vagy nekünk). A szánalmasan imbolygóbohóc képe megmerevedik. Előttünk állCyrano életműve: egy meggyilkolt bohóc.És felvetődik a kérdés : értelmes élet voltez? Nem túlságosan. „De néha éppen ez abolondság üdvös!... Példaképpen s azelvekért túlozni néha jó!"

Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac (Kapos-vári Csiky Gergely Színház)

Fordította: Ábrányi Emil. Rendezte: SzőkeIstván. Díszlet: Donát Péter m. v. Jelmez:Füzy Sári m. v. Zenei vezető : Hevesi András.A rendező munkatársa: Saád Katalin.

Szereplők: Helyey László, Mihályi Győző,Rajhona Ádám, Dánffy Sándor, ifj. MucsiSándor, Réti Erika, Czakó Klára, FarkasRózsa, Balák Margit, Kiss Katalin, CselényiNóra, Flórián Antal, Tóth Béla, SomogyiGéza, Komlós István, Galkó Bence, SimonZoltán, Balogh Tamás, Jancsik Ferenc, GőzIstván, Imre István, Basilides Barna, NémethIldikó, Kókai Mária, Bárány Erzsébet, SerfEgyed.

BUDAI KATALIN

Minden jó,ha Shakespeare a vége

A Tévedések vígjátéka Veszprémbenés Minden jó, ha a vége jó Kecskeméten

Az évadzáró előadásoknak sajátos ha-gyománya van nálunk. Fáradtak már aművészek, a nézőt is nehezebb lekötni.Olyan jól bevált darabokhoz kell tehátfordulni, amelyek a színészektől s aközönségtől sem követelnek túlzott erő-feszítést. Érthető ez a gondolatmenet, snem is vezet feltétlenül elnagyolt vagykedveszegetten összeeszkábált produk-cióhoz. Gyakran a rutin, az összeszo-kottság eleganciája átsegít a nehézperióduson.

Igazságtalanság mindezt a veszprémi s akecskeméti Shakespeare-bemutatókkapcsán elmondani, hiszen mindkettőinkább szembeszállni igyekszik a tavasz-véget jellemző színházi bágyadtsággal.Szándékaikban tehát eleve dicsérhetők, amegvalósítás sikerében azonban már nemosztozhatnak ugyanilyen testvériesen.

A veszprémiek az önálló, eredetiértelmezésben ezúttal alulmaradtak. Aveszteséget azért is fájlalhatjuk, mert azerre való törekvés nyomokban megmu-tatkozik, csak éppen a jó elemek egybe-kapcsolódása, pontosan illeszkedő egy-másra épülése marad el. Nyilvánvaló,hogy Bohák György, a rendező a fiú-ikerpárok felcserélésének kapcsán a sze-mélyiség körvonalainak elmosódásáról isszólni kívánt. Ehhez azonban felfűtöttatmoszférára, megfelelő környezetre len-ne szükség. Olyanra nevezetesen, aholilyen furcsaságok a fantasztikumoknakkijáró hitetlenkedés nélkül következhet-nek be. Shakespeare talált is ilyen helyetaz égei-tengeri Ephesosban, mely el-varázsolt, fojtott erotikájú város képétidézhette föl a kocsmaudvaron szorongószínházjárók számára. A mi színpadunkonazonban kínosan egyenes korlátok (nemhinném, hogy egyéniségünk korlátaithivatottak szimbolizálni) és póznákonmeredező szélkakasok láthatók. FehérMiklós díszlettervező elsősorban a tágmozgástérre ügyelt, de adós maradt akifordított lélekállapot képi és tárgyimegfelelőivel. A zene igyekszik pótolni ahiányos látványt. Nem bizonyos azonban,hogy a dalmát dallamfoszlányok, a„perzsavásár" motívumok, csimpolya-

szó, guzlicaszó egységesen délies hangu-latot tud árasztani, inkább zavaróaneklektikus és felesleges hangsúlyokat teszaz egyes jelenetekre.

A ruhák is csak szépek, de nincs mon-danivalójuk. Vajon miért, hogy hasított-bőr zeke és roggyantott szárú csizmanélkül már nincs is shakespeare-i ifjúnálunk? Az viszont már nem a jelmez-tervező hibája, hanem a rendezői elgon-dolás következetlenségéből fakad, hogy akét Dromio, az elsodródott Antipholusokszolgái vörös parókával, vásárikomédiásoknak maszkírozva tűnnek fel.Egyformának kell lenniük, nem vitás. Egykorábbi színpadi hagyomány figuráibólmerítik karakterüket, ez is igaz, hiszen aTévedések vígjátéka az egyik legkorábbiShakespeare-vígjáték lévén, Plautusra,vásári komédiákra, jogász-kollégiumokmulatságaira tekint vissza. De akkor miértcsak rajtuk ennyire hangsúlyosak ezek avonások? Közelíteni, s nem távolítanikellett volna inkább a két azonos sorstólgyötört ikerpárt, ha úr és szolga viszonyvan is köztük. A harsány-piros arcfesték ésa tűzvörös haj egy más, korábbi színház-ésízléstörténeti korszakba helyezi aDromiókat, míg a cselekmény továbbirésztvevői mind azonos közegben mo-zognak. Pedig Tóth Titusz és VajdaKároly, az inas-ikrek látnak a kuszálthelyzet legmélyére. Szenvedő alanyai asorozatos félreértéseknek, összecseréltgazdáik őket hibáztatják, s az állandólótás-futásban végül ők maguk is elbi-zonytalanodnak kilétükben. Vajda Károlytestesíti meg leghívebben ezt azénhasadásos állapotot: „Ismersz engem,uram? Dromio vagyok én? A te emberedvagyok? Én magam vagyok?" - kérdezgetikétségbeesetten.

A másik két összetéveszthető azAntipholusok (Horváth László és JoósLászló) csak a környezetükre valóreagálásban nyilatkoznak meg, de ön-magukkal szemben fel sem merül azidentitás megrendülésének kérdése, nohaez lehetne fordulópontja a játéknak. Okcsökönyösen önmaguk, de még így semelég markánsak. Horváth Lászlónagyobbakat üt és hangosabban kiabál - akülönbség ennyi, az egyénítetlenegyéniség elvesztését pedig még nehezebbelfogadtatni.

A női szerepek, rövidségük ellenére,remekbeszabottak. Adriana, ephesusiAntipholus szerető felesége a pokol kínjaitállja ki „férje" vélt hidegsége miatt - nőilogikával azonban mindjárt

visszavezeti múltbeli eseményekre, és ígymeg tudja indokolni ezt a maga számára.Takács Katalin érzékenyen rátalált erre aszálra, teljes emberi sorsot formált.Megfelelő ellenképe Saárossy Kinga, anővére lázongásait csillapító húgszerepében. Az egyik epizódban igaz örömGöndör Klára játéka, Apáca-főnöknőjefinom öngúnnyal egyesíti az elveszettnekhitt fiaira találás örömét az asszonyiságjogait követelő mohósággal. Jó CzeglédySándor aranyművese is, aki az „örökkereskedő" portréját rajzolja meg.Körülötte zajlik a csetepaté, de neki csakaz aranyláncért járó pénz a fontos. A fiaitkutató apa háttérben zajló tragédiáját ez azelőadás sem tudja szervesen beépíteni,most is csak keretjátékul szolgál s avárható fordulatok bekonferálásának hatKenderesi Tibor monológja.

Két út kínálkozott: a komédia friss,vidám, okoskodó belemagyarázások nél-küli színre vitele, vagy az árnyalatokrészletező, átgondolt kifejtése. Egyik semvalósult meg teljesen, s a tétovaságeredménye színtelenség lett.

*

Nehéz fába vágja a fejszéjét, akiShakespeare „problematikus" vagy „ke-serű", más néven „sötét" komédiái közülválaszt. A Troilus és Cressida és a Szegetszeggel társa a Minden jó.... Mind-hárman aHamlet és az Othello közé ékelődnek, de atragédiákat lezáró megnyugvás bennüknincs jelen, a felszabadult mosoly itt torzgrimaszba rándul. A legmodernebbnekható, legillúziótlanabb művek ezek,műfajukat nézve talán tragikomédiák. Ahangsúly az emberi fogyatékosságokraesik, a gonoszság tudomásulvétele jelenikmeg bennük. Ábrázolhatóvá a paradoxonkategóriájában lesznek. A szépnek, ne-mesnek visszája mutatkozik meg, s acsalódás, keserűség alapjainak feltárásamár-már komikus. Á nagy dráma katarzisahiányzik, ugyanakkor az emberiirracionalitások teljes szívű élvezetétől iselesünk, mert nem túl egyszerű a képlet.Töprengeni kell. A kecskemétiek márévekkel ezelőtt buzdítottak erre a Troilus ésCressida újrafogalmazásával. A hagyományvérré vált, s most is termékenyítőnekbizonyult.

Szurdi Miklós, a fiatal rendező fokoza-tosan fejtette le az egymáshoz préselődőrétegeket. A lélektani hitelesség penge-élen egyensúlyozódik ezért a mellék

motívumokat biztos támasztékká ácsolta.A főszál ez: Helénát, egy tudós orvosleányát, hálából a Rousillon család neveli.A lány szerelmes az ifjú grófba. S amikora francia király olyan betegséget kap,melyet csak Heléna képes meggyógyítaniaz apjától örökölt gyógyírral, jutalmul afiatal grófot, Bertramot kéri férjül. Az ifjúmeglepett, gőgös is, szerelmesnek seszerelmes, korra is éretlen - inkábbcsatába menekül a nászéjszaka elől. Egyteljesíthetetlen feltételhez köti az igaziházasság létrejöttét: gyűrűjét, s tőleszármazó gyermekét mutassa fel Heléna.És a lány elindul, zarándoknak áll, sajáthalálhírét költi, majd amikor Bertramszerelmi légyottot ígér egy firenzeilánynak, ő megy el helyette. Akövetelményeknek így, akár a népmeséklegkisebb királyfia, eleget tesz - övé aférje. Ha egyáltalán kell neki ezek után,így, erőszakkal, csalafintasággal,hajlandósága ellenére megszerezve. Hogyez utóbbi logikai kátyút kikerüljék,Helénát elvakult szenvedélyűnek szoktákábrázolni, aki fel sem fogja az őt értmegaláztatásokat, ezzel a néző

figyelme is elterelődik a lélektani bak-ugrásról. A kecskeméti Heléna okos ésérzékeny, nagyon is tudja, milyen fele-más értékű az ilyen győzelem. Szenved, smagát is megveti fanatikus ragaszko-dásáért. De kitartó, s a kísérletezők szen-vedélyével teszi próbára érzelmeit: mit bírmég ki, mennyi terhelést visel el ez aszerelem. Szinte már a bosszú az, amivelvégül üldözi Bertramot, a „csakazértis"

daca - hogy aztán csodálatot és félelmetgerjesztve választottjában: diadalt aras-son. Egy ilyen Heléna már sokkal el-fogadhatóbb, mint a szerelemtől vak.Simon Éva színre lépésétől kezdve a fentifolyamatot építi. Csöndes szerénységébennagy erők lappanganak. A szegény rokonszerepében feszeng, tudja, hogy anemesség nem születési előjog.Piócaszívóssággal küzdi el magát a királyszíne elé, rábeszéli élete kockáztatásaárán is a gyógyszer kipróbálására. Azelőadás legszebb pillanata, mikor a kínoskimenetelű udvari férjválasztás utánBertram ridegen kivonul, s Helénapercekig szótlanul fekszik a földön.Színpadi mozgása, gesztusai, de főleg

Shakespeare: Minden jó, ha a vége jó című vígjátéka Kecskeméten (Hetényi Pál és Koós Olga)

csendjei a bizonytalan hitelű figurábólhús-vér nőt varázsolnak elő.

A darab szilárd alapját alkotja a három,idősebb generációt képviselő figura:Rousillon grófnő, Lafeau, a család barátja,s maga a francia király. Kiváló szerepek,Koós Olga, Lakky József és Simor Ottóigen meggyőző alakításában. Azéletbölcselet három szféráját testesítikmeg: a grófnő az asszonyi-anyai szeretetértő, megbocsátó tudásával gazdag.Lafeau a par excellence „udvari ember".A szavak mestere, s ezért mindjárt átlát amások hazugságain. A király beteg, ígyházsártos, mogorva, bizalmatlan. De merta halálra figyel, az életet távolabbról,szélesebb látószögből szemléli. SimorOttó fanyar humorú, szkeptikus királya abetegség fázisában a legmeggyőzőbb, azéletkedvét vissza-nyerő, újra örvendezőuralkodó ábrázolása kevésbé hatásos. Kár,hogy hadar, az első sorokból is nehezenérteni. Koós Olga és Lakky Józsefszövegük legapróbb utalásának isutánajárnak, s azokat egységesszerepépítkezésükbe ágyazzák. Főérdemük, hogy megmutatják: mindentértenek ebből a világból, de érzelmilegmégis elkötelezettek mellette. A zavaroslelkű fiatalok és a bölcs öregek közöttrezonőr, a bolond közlekedik. Nemcsakképletesen, hanem a koreográfiánakmegfelelően, valóságban is. Hetényi Pálintellektuális vagányt formál - színpadilődörgése gitáros társával együtt azillúziótlan értelem felügyelete alá vonja acselekményt. Őgyelgésük a sehová-sem-tartozás látszatszabadságára figyelmeztet,mégis mélyíti, feszesebbé húzza a játékot.

A kis gróf, Bertram, romlott kamasz.Tejfelesszájú, de azt már tudja, hogygazdag nőt érdemes elvenni, vagy ha a

király valamit kér, azt sose tanácsosvisszautasítani. Kényes szerep ez. Ha túlszeretetreméltó a legényke, az ember mégőt sajnálná Heléna helyett, ha meg túlelvetemült, akkor meg mi értelme abonyodalomnak. Hidvégi Miklós inkábbaz éretlenséget, a kamaszos felelőtlensé-get hangsúlyozza, így képes megtartani akönnyen boruló egyensúlyt.

Ami Veszprémben a legfőbb kerék-kötőnek bizonyult (színpad és jelmez),teljes értékű eleme a kecskemétiekMindenjó-értelmezésének. Beszél és jelle-mez a ruha - játszik, figyel a díszlet.(Szakács Györgyi és Najmányi Lászlómunkái.) A suhogó háttérfüggöny egy-szerre királyi palota, harci sátor és gyö-nyört rejtő nász-szoba. A „változik a szín"

utasítás olyan gyorsan teljesül, ahogy csakfilmen lehetséges: lehullik az ezüstszürke,s felkúszik a fehér kelme. Heléna bágyadtpúderrózsaszín ruhája a megpróbáltatásoksorozatában érett asszonyi vörössé mélyüla darab végére. Parolles-nak, Bertrambarátjának papagájszínei feketérekomorulnak, mi-kor hazugságai miattkiebrudalják.

A nyelv is ruha, sőt álruha. Ezt jelenti ajelmezek és a gondolati ív szervesösszefonódása. Van ugyanis a Minden jó-ban egy izgalmas mellékszál: Parolles, ahetvenkedő katona léprecsalása. ParollesBertram „rossz szelleme". Lódít, hősnekállítja be magát és gúnyol másokat. Hogyleleplezzék, társai az ellenség képébenejtik foglyul, s a botcsinálta kapitányminden hadi- és személyi titkot azonnalkitálal - csakhogy éppen azok-nak, akikrőlszólnak. A nyelv, a beszéd az a mágikuseszköz, ami a nemlétezőt valóságosnaktünteti föl. A beszéd álarcot von pusztaszándékaink elé: ez tágul Parolles-onkeresztül általános

gondolattá. S valóban, a darab szereplőivalamilyen formában mindnyájan szem-bekerülnek ezzel a problémával. Parolles-ban azonban felerősödik és dominánssáválik a szándék és a valóraváltásfeloldhatatlan kettőssége, s éppen ez tesziárulóvá és jellemtelenné. Egy tulajdonságfelnagyítása szatírához vezet. Shakespeareazonban, mert mindig teljes sorsokatalkotott, nem élt ezzel a módszerrel.Parolles is több, mint egy szimplahazudozó. Cinikus, „tudja, ki-csoda, ésmégis az, aki". Merész választás voltAndorai Péterre bízni a szerepet. Áváltozatosság, a más irányba mozduláscsak jót tehet a művésznek - ez lehetett,nagyon helyesen, az elgondolás. Ebbenaz esetben azonban Andorait éppen alkatagátolja, hogy a nagyotmondásanatómiájából adjon leckét. Parollesizgágább és mozgékonyabb. Az ijedtség éshetvenkedés, meghunyászkodás ésbeképzeltség közötti vibrálást gyorsabbreakciókkal kellett volna megteremtenie.Azt azonban helyesen érzékelteti, hogy

személye nem pusztán aljas tulajdonsá-gok gyűjtőhelye.

Egy Shakespeare-felújítás mindigesemény. Nem áll elszigetelten a művek

tömegében, hanem egy évszázadok ótagazdagodó asszociációs rendszer lánc-szeme. Úgy kell idekapcsolódnia, hogy azegyediség frissesége a hagyományok-hoz simulás ellenére is megőrződjön. Amű újra és újra más oldalát mutassa,ne temesse, de ne is másolja szolgaian arégi megjelenítéseket. A kecskemétiekezúttal is bizonyították, hogy nem képtelenkövetelmények ezek, hanem a mindenkoriszínházélvezők alapvető igényei.

Shakespeare: Tévedések vígjátéka (VeszprémiPetőfi Színház)

Fordította: Szász Imre. Rendezte: BohákGyörgy. Díszlet: Fehér Miklós. Jelmez:Hruby Mária.

Szereplők: Környei Oszkár, KenderesiTibor, Horváth László, Joós László, TóthTitusz, Vajda Károly, Éltes Kond, CzeglédySándor, Dévai Péter, Háromszéki Péter,Bakody József, Göndör Klára, TakácsKatalin, Saárossy Kinga, Tatár Mária,Losonczy Ariel, Varga Tamás, Árva László.Shakespeare: Minden jó, ha a vége jó ( KecskemétiKatona József Színház)

Fordította: Vas István. Rendezte: SzurdiMiklós. Munkatársa: Bors József. Drama-turg: Forgách András. Díszlet: NajmányiLászló. Jelmez: Szakács Györgyi.

Szereplők: Simor Ottó, Géczy József,Hidvégi Miklós, Lakky József, AndoraiPéter, Kölgyesi György, Hetényi Pál,Morva Ernő, Koós Olga, Simon Éva,Balogh Rózsa, Monyók Ildikó, BölcsicsÁgota.

A Tévedések vígjátéka Veszprémben (Takács Katalin és Saárossy Kinga)