írták:

Dr. Lakatos Ferenc

Dr. Szabó Ilona

Dr. Schiberna Endre dr. Lett Béla ésdr. Varga Szabolcs:

Az erdővédelem ökonómiai kérdései

Rajzolta:

Endrődi Katalin

© Dr. Lakatos Ferenc, Dr. Szabó Ilona, 2012

ISBN 978-615-5224-20-1

Megjelent a Szaktudás Kiadó Ház Zrt. gondozásában

1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 36/B

Telefon: 06 1/273-2180

Felelős kiadó a kiadó elnöke

TARTALOM

Bevezetés 5

Növényvédelem - erdővédelem 6

Alapelvek 7

Az erdővédelem ökonómiai 10

Az erdővédelmi beavatkozások gazdasági szempontú csoportosítása 10

Az erdővédelmi beavatkozásokkal kapcsolatos gazdasági döntések 11

Példák erdővédelmi gazdasági döntésekre 12

A pénzügyi számítások általános feltételei 12

Jelmagyarázat 21

Polifág károsítok és kórokozók lombos fa fajokon 22

Tölgyféléken és a cseren előforduló károsítok és kórokozók 30

Bükkön előforduló károsítok és kórokozók 53

Gyertyánon előforduló károsítok és kórokozók 62

Kőrisen előforduló károsítok és kórokozók 64

Juharokon előforduló károsítok és kórokozók 70

Szileken előforduló károsítok és kórokozók 74

Akácon előforduló károsítok és kórokozók 78

Nyárféléken előforduló károsítok és kórokozók 86

Füzféléken előforduló károsítok és kórokozók 107

Égereken előforduló károsítok és kórokozók 116

Hársakon előforduló károsítok és kórokozók 124

TARTALOM 3

Nyíreken előforduló károsítok ás kórokozók 127

Szelídgesztenyén előforduló károsítok és kórokozók 131

Fenyőféléken előforduló károsítok és kórokozók 134

Kárnaptár 172

Ajánlott szakirodalom 180

BEVEZETŐ

Növényvédelem, erdővédelem, integrált erdővédelem... növényvédelem az erdőgazdálkodásban ...

Kinek mit jelentenek ezek a kifejezések? Egészen mást az erdő tulajdonosának (pl. magánerdő),

az erdővel gazdálkodónak (pl. állami erdőgazdaságok), az erdőt valamely természetvédelmi szem-

pontból kiemelten kezelőnek (pl. nemzeti park), vagy az erdőt turistaként rendszeresen felkereső

erdőjárónak.

E könyv a fenti témakörök közül egyet, az erdészetben és erdőgazdálkodásban fellépő biotikus és

abiotikus problémákat, illetve az ellenük alkalmazható védekezési eljárásokat ismerteti. Persze ez

a témakör sem mentes a problémáktól. Először is tisztázni kell, mit értünk erdő alatt? Minden-

ki mást! A XXXVII/2009 számú törvény szerint: „...a törvény végrehajtására kiadott jogszabályban

meghatározott fa- és cserjefajokból, illetve azok államilag elismert mesterséges vagy természetes

hibridjeiből (a továbbiakban együtt: erdei fafajok) álló faállomány, melynek területe a szélső fák

tőben mért távolságát tekintve átlagosan legalább húsz méter széles, természetbeni kiterjedése

az ötezer négyzetmétert eléri, átlagmagassága a 2 métert meghaladja és a talajt legalább ötven

százalékos mértékben fedi...".

Azaz egy a természetes állapothoz közel álló gyertyános tölgyes éppúgy beletartozik, mint az egy

genotípusú nyárdugványokból létrehozott faültetvény. Ezek után a védelemre irányuló tevékenysé-

gek is igen sokrétűek lehetnek. Egészen más védelmi (legyen az növény- vagy erdővédelem) tevé-

kenységet kíván meg egy természetes vagy ahhoz közel álló, elegyes erdőállomány, mint egy egy

fafajú és egykorú faegyedekből álló faültetvény. E könyv azt a részt próbálja kiemelni és részletesen

tárgyalni, ami mindkettőben közös: a rajtuk előforduló kórokozók vagy a különböző részeiket fo-

gyasztó károsítok biológiáját, kártételét és jelentőségét.

Aki konkrét növényvédelmi tevékenységéhez alkalmazható szert, hatóanyagot és technológiát ke-

res, azt nem találja meg e könyvben. Erre a célra szolgál a minden évben megjelenő „Növényvédő

szerek és termésnövelő anyagok" című kiadvány. Nem vállalkoztunk arra, hogy ezt a témakört fel-

dolgozzuk. Egyrészt, mert évente változik az engedélyezett hatóanyagok és szerek köre (többnyire

inkább csökken), illetve a jelentős hatásként fellépő invázós fajok ellen folyamatosan kell újabb

szereket engedélyeztetni és technológiákat kidolgozni.

NÖVÉNYVÉDELEM -ERDŐVÉDELEM A növényvédelmet a XXXVIII/2005. évi törvény (a XXXV/2000. trv. módosítása, 'Növényvédelmi tör-

vény') szabályozza, amely szerint: „A növényvédelem a növények, növényi termékek megóvása a

károsító szervezetektől, valamint a növényvédelemmel kapcsolatos veszélyek megelőzése, illetve

elhárítása az ember és az állat egészségét, a környezet és a természet védelmét szolgáló intézke-

dések elsőbbségének biztosításával, valamint a növényvédelemmel összefüggő kémiai biztonságra

vonatkozó általános szabályok betartásával."

Az erdővédelmet a XXXVII/2009. számú törvény ('Erdőtörvény') szabályozza, amely szerint az erdő-

védelem az erdőt és az erdei haszonvételek gyakorlását veszélyeztető káros hatások (pl. növényi,

állati vagy fertőzést okozó egyéb szervezetek (károsítok) károkozása; a vadállomány által okozott

károsítás; az erdőt veszélyeztető tevékenységek; az erdő talaját veszélyeztető tevékenységek; a hó,

jég, szél, tűz, légszennyezés, árvíz, talajvízszint változása, fagy elleni védekezés. Meg kell azonban

jegyezni, hogy az MTA Erdészeti Bizottsága 1998-ban megjelent kiadványában külön is kitér az egyes

erdészeti szakkifejezések magyarázatára. Ennek keretein belül az erdővédelem meghatározása a

következő: „Az erdei életközösségek gazdálkodásba közvetlenül be nem vont elemeit is figyelembe

vevő, azt lehetőség szerint felhasználó, de mindenképp kímélő védekezési stratégia, melynek fő

célja, hogy az erdő jelleg fennmaradását veszélyeztető tényezőket elhárítsa." A két megfogalmazás

között markáns különbség látszik. Míg az előbbi jogalkotói megközelítés, az utóbbi az erdőt mint

komplex rendszert figyelembe vevő, tudományos igényű magyarázat.

Egy azonban biztos, az erdővédelem a növényvédelem olyan speciális területe, ahol más szempon-

tok a meghatározók (pl. hosszú időtáv, nem célszervezetekre gyakorolt hatás sokrétűsége), és ezál-

tal a rendelkezésre álló eszközrendszer is más módon alkalmazható. Az erdővédelem speciális gépei

és eljárásai eltérnek a mezőgazdaság különböző ágazataiban alkalmazott növényvédelem eszközei-

től és eljárásaitól. Indokolja mindezt a fák nagyobb mérete és a generációs ciklusuk hosszabb volta.

Természetes vagy természet közeli állapotú erdőkben többnyire nem, vagy csak minimális mér-

tékben avatkozunk (avatkozhatunk) be. Ilyen erdőállományokban általában kisebb is az igény (és a

lehetőség) a beavatkozásra. Egy elegyes, többkorú erdőben általában sokkal kevesebb erdővédelmi

probléma jelentkezik, ami elsősorban annak megfelelő ellenálló képességével magyarázható.

Más kategóriát jelentenek a fatermesztési célú, őshonos vagy idegenhonos fafajokból többnyire

mesterséges erdőfelújítási eljárással létrehozott erdőállományok. Itt egyes stádiumokban (elsősor-

ban fiatalabb korban) indokolt lehet a növényvédelem, a fák megmaradásának és gyorsabb fejlő-

désének érdekében.

A harmadik kategóriát a faültetvények jelentik. Itt nem az elsődleges, hanem az egyedüli cél a fa-

anyagtermelés, akár energetikai, akár faipari hasznosításra kerül a megtermelt faanyag. A fenti

felsorolásban szereplő erdőtípusokban a rendelkezésre álló eszközök jelentősen különböznek. Nem

nagyon van olyan gép (főleg azt követően, hogy a légi kijuttatás lassan már csak múlt idő), amellyel

idős, megtermett fák koronájába lehetne növényvédő szert juttatni. Ezzel ellentétben viszont egy

energetikai faültetvényen gyakorlatilag közvetlenül vagy kis módosítással használhatók a mezőgaz-

dasági, kertészeti növényvédelemben használt eszközök.

ALAPELVEK Az erdő egy bonyolult kölcsönhatásokon alapuló, nyílt rendszer, ahol a legfontosabb szabályozó

tényező a benne résztvevők energiaszükségletének kielégítésére törekvés (azaz a rovar is enni

akar...). A kapcsolatok alapja, hogy a növények adják azt az energiaforrást, amit elsőször a növény-

evők, majd a növényevőket fogyasztó ragadozók, paraziták és parazitoidok hasznosítanak. Az erdei

táplálékháló persze ennél sokkal bonyolultabb, a kölcsönhatások komplex rendszerén alapul. Ebbe

a kapcsolatrendszerbe a növényvédelem bármely eszközével belenyúlni csak akkor szabad, ha a

kapcsolatrendszerrel tisztában vagyunk, és a kezelés eredményeképp nem alakul át jelentősen a

rendszer. Az erdőkre jellemző bonyolult kölcsönhatásokra vezethető vissza az is, hogy a károsítások

gyakran kárláncolatok formájában jelennek meg. Ilyen lehet például egy szárazabb periódus után

megjelenő rovarkárosítás, majd az ezt követő gombafertőzés (tölgypusztulás, bükkpusztulás...). A

változó klíma erdei fákra, károsítókra és kórokozókra gyakorolt hatásait sem szabad figyelmen kivül

hagyni.

A védekezést megelőzően mérlegelni kell, hogy a beavatkozással elérni kívánt hatás „megéri-e"?

Ennek a közgazdasági/pénzügyi oldalát a következő fejezet részletezi, de ezt megelőzően kell mér-

legelni az ökológiai hatást is. Erdőben nem lehet az a cél, hogy egy adott kórokozót vagy károsítót

maradéktalanul kiirtsunk. Ez nagy valószínűséggel nem is fog sikerülni, és az ilyen szándékkal alkal-

mazott dózis jelentős (és felesleges) környezetterhelést is okoz. Célszerű a területeken folyamatos

minotoringgal figyelemmel kísérni a potenciális kártevőket. Ezzel megelőzhetők a tűzoltás jellegű

beavatkozások, amelyek mind hatékonyságukban, mind költségvonzatuk tekintetében kedvezőtle-

nebbek. A kezelést követően ki kell értékelni annak hatékonyságát is.

A növényvédelmi/erdővédelmi eljárásokat alapvetően két csoportra oszthatjuk:

1. Megelőző védekezés. A legjobb védekezés - ebben az esetben is - a megelőzés. Erdeink megfe-

lelő kondícióban tartása sok károsítóval szemben ellenállóvá teheti a faállományokat. Ide sorol-

ható a klímának, termőhelynek megfelelő fafajválasztás, a szakszerű erdőtelepítés és -nevelés.

A szaporítóanyag megválasztása, amennyiben lehetőség van rá, a károsítókkal és kórokozókkal

szembeni rezisztencia kihasználása további előnyökkel járhat. Ez utóbbira mesterséges erdőfel-

újítás, erdőtelepítés és faültetvények létrehozásakor van mód. A megelőző védekezési eljárások-

hoz soroljuk a károsítok és kórokozók egyedszámát csökkentő természetes ellenségeket is (az

ellenségem ellensége a barátom...). Jelentős mértékben lehet csökkenteni a lombrágó hernyók

okozta kártételt például madároduk kihelyezésével. A cinegék előszeretettel foglalják el ezeket

és - különösen fiókanevelés idején - igen nagyszámú hernyót fogyasztanak el.

2. Megszüntető védekezés. A legegyszerűbb megszüntető védekezés a mechanikai. Hatékonyságát

tekintve nem éri el a többi módszerét, viszont más (hasznos) szervezetekre is kisebb hatással van.

Ide tartoznak a különböző csapdák (csalogató anyagokkal vagy anélkül), burkolatok, kerítések és

egyéb távoltartó szerkezetek is. A legszélesebb körben alkalmazott megszüntető eljárás a kémiai

védekezés. Amennyiben az előírásnak megfelelő dózisban és technológiával alkalmazzák, akkor

is környezetterheléssel jár. Ennek ellenére vannak esetek, amikor indokolt és elkerülhetetlen a

használatuk.

Az utóbbi időben szerencsére egyre több lehetőség nyílik a természetes ellenségek növényvéde-

lemben/erdővédelemben történő felhasználására. Lehetnek ezek különböző mikroorganizmusok

(pl. rovarspecifikus vírusok, baktériumok, gombák, fonálférgek), de ragadozó rovarok (pl. rablópo-

loska, szúfarkas, fürkészdarázs) is. Ezek egy része már kereskedelmi forgalomban is kapható, és a

korábban már említett Növényvédő szerek és termésnövelő anyagok kiadványhoz hasonlóan évi

rendszerességgel frissített kiadvány formájában (The Manual of Biocontrol Agents) el is érhertők.

A legnagyobb hatékonysággal és a legkisebb környezetterheléssel járó módszerek az integrált nö-

vényvédelemhez tartoznak. Ennek során úgy érjük el a kívánt hatást, hogy kiemelt szerepet kapnak

az erdők természetes szabályozó tényezői, és ezt harmonikusan egészítik ki más, szelektív hatású

védekezési eljárásokkal.

Schiberna Endre - Lett Béla - Varga Szabolcs

ERDŐVÉDELMI ÖKONÓMIA

AZ ERDŐVÉDELMI BEAVATKOZÁSOK GAZDASÁGI SZEMPONTÚ CSOPORTOSÍTÁSA

Az erdővédelmi célú beavatkozások alatt elsősorban olyan eljárásokat értünk, amelyeket valami-

lyen kár megelőzése vagy hatásainak csökkentése érdekében végzünk. Az erdővédelem gazdasági

vonatkozásainak tárgyalásába tágabb értelemben beleérthetjük a kárfelszámolás, illetve az erdő-

gazdálkodás olyan hosszú távú intézkedéseit is, amelyeket az erdőkárok bekövetkezési esélyének

csökkentése érdekében a múltbeli tapasztalatok indokolnak. Ilyen lehet például a fafaj megválasz-

tása vagy az erdőtűz elleni védősávok kialakítása.

A növénytermesztésben a termésfokozás feladata, hogy olyan beavatkozásokat hajtsunk végre,

amelyek a beavatkozás ráfordításaihoz képest nagyobb mértékben növelik a pénzben kifejezett

hozamot. Ilyen jellegű beavatkozásokra az erdőgazdálkodás területén alig van példa, hiszen a ter-

mészetszerű erdőtársulásokban a termőhelyi feltételeket adottságnak tekintjük, és azok megváltoz-

tatásával (akár a tápanyag-utánpótlással, öntözéssel stb.) a termőhelynek éppen a természetközeli

jellege veszne el. Egyetlen módszer az erdőművelési eljárások megválasztásában mutatkozik, ahol

egyrészt az erdőnevelési beavatkozások hatására növelhető a megtermett faanyag értéke, és bár

vitatott, de egyes vélemények szerint a mennyisége is. Az ültetvényes fatermesztés keretei között

sokkal jellemzőbb a termésfokozásra irányuló beavatkozás, nemcsak az imént említett erdőnevelési

beavatkozások révén, hanem a tápanyag-utánpótlással és talajműveléssel is. Ez utóbbi már átvisz

bennünket a növényvédelem területére, hiszen ez a művelet egyben a gyomkorlátozás eszköze is.

A termékfokozással szemben a növényvédelem célja a már megtermett vagy potenciálisan meg-

termő hozam megóvása. Ezek a beavatkozások többféle módon csoportosíthatók, amelyek közül

számunkra a Price1 által is alkalmazott gazdasági következmények értékeléséhez felhasználható

csoportosítás felel meg.

A vágásos üzemmódban kezelt erdők esetén a fatermesztési ciklus elején gyakoriak a tartós védelmi

beavatkozások, mint például a vadkár megelőzése vagy az erdőtűz elleni védősávok kialakítása.

'Colin Price: The Theory and Application of Forest Economics, Basil Blackwell Ltd 1989. pp. 177.

Rendszerint rovar- vagy gombakárositókkal szemben a fatermesztési ciklus szinte teljes időtartama

alatt szükség lehet olyan visszatérő beavatkozásokra, amelyek rövid ideig (éven belül) fejtik ki a

hatásukat. Gazdasági szempontból külön kategóriát képviselnek a véghasználathoz közel eső, érték-

mentő fakitermelések. Ezek célja a már károsodott, de még értéket képviselő faanyag kitermelése,

illetve még inkább a már valószínűsíthető értékveszteségek megelőzése.

A felsorolt három kategória beavatkozásai tovább csoportosíthatók megelőző és gyógyító beavat-

kozásokra, illetve kárfelszámolásra, ahogy ezt az 1. ábra is bemutatja.2

Megelőző/Gyógyító Kárfelszámolás

Kezdeti tartós beavatkozások vadkár elleni védekezés tűzpászták létesítése

Visszatérő beavatkozások gyomkorlátozás pajor elleni védekezés rovarkárok elleni védekezés

értékmentés gyérítések során

Értékmentő beavatkozások nagy károsodási kockázatú állományok kitermelése

széltűrések felszámolása

1. ábra. Az erdővédelmi beavatkozások gazdaságtani szempontú csoportosítása

AZ ERDŐVÉDELMI BEAVATKOZÁSOKKAL KAPCSOLATOS GAZDASÁGI DÖNTÉSEK

Az erdőgazdálkodó számára előírt legfontosabb követelmény3 amely a tartamos erdőgazdálkodás

alappillére is egyben , hogy az erdőterület nem csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy a véghasználatokat

követően az erdőket fel kell újítani, illetve az erdők egészségi állapotát olyan szinten kell tarta-

ni, hogy a lombkorona záródása az előírt mértéket elérje. Az erdővédelem gyakorlata azt mutatja,

hogy a legtöbb esetben akkor történik valamilyen beavatkozás, ha az erdőállomány léte, vagy még

gyakrabban, ha az erdők felújítása kerül veszélybe. Különösen igaz ez a természetközeli erdőállo-

mányokban, amelyekben a károsítok elleni védekezés csak akkor lehet cél, ha azok hosszútávon

jelentkeznek, és akár az erdőállományra, akár az emberekre tartós és jelentős mértékű veszélyt

jelentenek.

A témában részletes elemzéseket tartalmazó irodalomként ajánljuk:

Márkus László: Az erdővédelem ökonómiai alapjai, Erdészeti Kutatások 1981, pp. 217-224.

Márkus László - Mészáros Károly: Erdőérték-számítás - Az erdőértékelés alapjai.

Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2000. pp. 206-251.

A várható érték fogalmával kapcsolatban lásd:

Lukács Ottó: Matematikai statisztika - példatár. Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1987. pp.17, 503-504.

Általánosságban az erdővédelmi beavatkozások gazdasági racionalitását - csakúgy, mint a növény-

védelem más területein - az a döntési kritérium határozza meg, hogy a beavatkozás által meg-

menteni várt, egyébként elvesző pénzbeli hozam értéke nagyobb legyen a beavatkozás szükséges

ráfordításoknál. Mivel az erdőkárok sztochasztikus jellegűek, azaz bekövetkezésük valamilyen va-

lószínűségi eloszlás szerint történik, a fenti feltételt úgy kell átfogalmaznunk, hogy a beavatkozás

várható értékének kell nagyobbnak lennie a beavatkozás ráfordításainál. Mivel az összevetni kí-

vánt jövőbeni hozamok és a jelenbeli ráfordítások különböző időpontokban következnek be, ezért a

pénzügyi vizsgálatokban minden tételt a jelenértékükön számolva" kell figyelembe venni.

Az erdők esetében ennek a feltételnek a vizsgálata több nehézségbe is ütközik, így például amiatt is,

mert éppen a károk valószínűségére nincs megfelelő adat, illetve a beavatkozások pénzügyi hatásai

csak a hosszú időperiódus után realizálható hozamokra lesznek hatással, amelyek jelenértékének

kiszámítása problematikus.

A fent leírt általános döntési kritérium olyan beavatkozások esetére alkalmazható, amikor a vár-

ható jövőbeli károk csökkentését szeretnénk elérni, tehát megelőző vagy gyógyító beavatkozást

végzünk. Ugyanakkor az erdővédelmi ökonómia másik nagyon lényeges kérdése, hogy a már ke-

letkezett kár mekkora értékveszteséget okozott. Ez akár a kár megtérítése szempontjából, akár a

későbbi esetekben a megelőzéssel kapcsolatos döntések meghozatala miatt lehet fontos.

Eddig feltételeztük, hogy egy adott erdővédelmi problémára létezik egy beavatkozás, amelynek is-

merjük a hatásosságát. Az erdővédelmi ökonómia esetében azonban ez a harmadik alapvető kér-

dés, azaz, hogy az elérhető technológiák közül melyik alkalmazása a leginkább célszerű, figyelembe

véve a beavatkozás hatásosságát és annak pénzügyi vonzatait is.

A PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI

A gazdasági döntések meghozatalában a pénzügyi következményeknek van a legnagyobb szerepe.

A gazdasági döntések előkészítésének feladata tehát, hogy számításba vegyük az egyes döntési vál-

tozatok esetén létrejövő pénzáramlásokat. A számviteli és üzemgazdasági felfogásban megkülön-

böztetünk beruházásokat, bevételeket, közvetett és közvetlen költségeket; pénzügyi szemléletben

azonban egyedül az számít, hogy mekkora pénzösszegek és milyen időpontban áramolnak, függet-

lenül azok üzemgazdasági minősítésétől vagy számviteli elszámolásától.

4 A jelenérték fogalmával kapcsolatban lásd a 3.1. fejezetet.

PÉLDÁK ERDŐVÉDELMI GAZDASÁGI DÖNTÉSEKRE

A különböző időpontokban esedékes pénzáramok csak abban az esetben állíthatók egymással

szembe, ha ezek értékét azonos időpontra számítjuk át. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy

pénzösszeg más időpontra vetített értékének átszámítása annak figyelembevételével történik, hogy

a pénzösszeg esedékességi időpontjától addig az időpontig, amelyre az átszámítást végezzük, meny-

nyi kamat merülne fel, ha azt a pénzösszeget befektetnénk (például bankbetétbe helyeznénk el). Az

átszámításhoz felhasznált kamatlábat annak alapján lehet megválasztani, hogy a vizsgált gazdasági

eseménnyel szemben mekkora megtérülési elvárásaink vannak.

A jövőbeli pénzáramok nagyságának becslésekor (egyéb adatok hiányában) a jelenbeli árszínvona-

lat vesszük alapul, és ezzel számolunk a pénzügyi számítások során. Ezzel kizárjuk az infláció hatását,

és ennek megfelelően az alkalmazott kamatláb az (infláció feletti) reálkamatláb kell legyen.

Például egy 3 év múlva esedékes, 200 000 Ft értékű pénzösszeg a jelenben számunkra 177 799 Ft

értékkel bír, ha az általunk elvárt megtérülés évi 4%. Ezt az eredményt úgy kaptuk meg, hogy figye-

lembe vettük, hogy ha most rendelkeznénk a 177 799 Ft-tal, akkor az 4% reálkamatláb mellett 3 év

múlva kamatos kamatozással 200 000 Ft-ra növekedne. Ezt a folyamatot szemlélteti az 1. táblázat.

Egy az első év elején esedékes 177 799 Ft érték pénzügyi értelemben azért egyezik meg a 3. év vé-

gén esedékes 200 000 Ft-tal, mert a közöttük eltelt időszakban felgyülemlő kamatok a kettő között

levő értékkülönbséget kiegyenlítik.

1. táblázat: Példa egy pénzösszeg értékének különböző időpontok közötti átszámítására

l.év 2. év 3. év

Kezdőérték év elején 177799 184911 192308

Év során keletkezett kamat 7112 7397 7692

Végérték év végén 184 911 192308 200 000

Diszkontfaktor (Df) 0,9615 0.9245 0,8890

Bármely pénzösszeg az eredeti esedékességéhez képest más időpontra átszámítható az alábbi módon:

ahol:

PV: pénzérték jelenértéke (más néven: kezdőérték;)

FV: pénzérték jövőértéke (más néven: végérték);

n: az időszak éveinek száma (az időszak alatt figyelembe vett kamatfizetések száma);

p: reálkamatláb (tizedes tört alakban használva, azaz 4% = 0,04).

i. Képiéi, A KuionDozo laopontokDan reimeruio penzosszegek közötti átszámítás altalanos keplete

Egy jövőben esedékes pénzérték jelenbeli értékének kiszámítási folyamatát diszkontálásnak hívjuk,

az 1. képletben szereplő hányados pedig ennek megfelelően a diszkontfaktor. Tehát bármely pénz-

összeget megszorozva az (esedékességének évére vonatkozó) diszkontfaktorral megkapjuk annak

az összegnek a jelenértékét. Az 1. táblázat példáján ez úgy követhető, hogy az év végi értékeket az

évhez tartozó diszkontfaktorral szorozva megkapjuk az első év elejére vonatkoztatott átszámított

értéket, amely mindegyik esetben 177 799 Ft lesz, bizonyítva ezzel azt, hogy pénzügyi értelemben a

„Végérték az év végén" sorban szereplő értékek egyenlőnek tekinthetők.

A fentiek alapján látható, hogy az erdővédelmi beavatkozások értékelésekor a pénzügyi hatásokat

úgy vehetjük figyelembe, hogy a különböző években felmerülő pénzáramokat azonos időpontra

számítjuk át.

PÉLDA TARTÓS ERDŐVÉDELMI BEAVATKOZÁSSAL KAPCSOLATOS GAZDASÁGI DÖNTÉSRE

A kezdeti tartós erdővédelmi beavatkozások egyik gyakori esete az állandó jelleggel telepített vad-

kárelhárító kerítésépítése. Pénzügyi szempontból a vadkárelhárító kerítés legfontosabb tulajdonsá-

ga, hogy körülbelül 8 -10 évig működik, rendszeres felügyeletet és karbantartást igényel, és lebon-

tásakor egyes részei felhasználhatók, tehát valamekkora értéket képviselnek. A kerítés létesítésével

- amennyiben a vadat sikerül kívül tartani - a védett területen mind a mennyiségi, mind a minőségi

vadkár megszüntethető.

A vadkárelhárító kerítés létesítése egyrészt egy egyszeri létrehozási költséggel jár, a fenntartása

pedig felügyeleti és karbantartási költségeket vonz. Ezeket a pénzáramokat foglalja össze az élet-

tartam idejére az 2. táblázat, megjelenítve az egyes évek pénzáramainak kezdő időpontra vetített

jelenértékét is.

• Figyelembe vett kamatláb: 4%.

• Vadkárelhárító kerítés 1 ha kerített területre eső hossza: 125 m/ha.

• Vadkárelhárító kerítés létrehozásának költsége: 1 500 Ft/m.

• Vadkárelhárító kerítés éves karbantartási díja: 50 Ft/m.

• A vadkárelhárító kerítés értéke a lebontáskor a lebontás és elszállítás költségeit fedezi.

A kerítésnek köszönhetően évente megtakarított csemetepótlási költség az első években fokozato-

san csökkenő mértékben jelentkezik. A pótlások megtakarítása nemcsak a pótlások költségeinek,

hanem az azokra eső ápolások költségeinek megtakarítását is jelenti.

A fenti példában a vadkárelhárító kerítés megépítése (a létesítés idejére) jelenértéken számolva

216 359 Ft többletköltséget jelent, de pénzügyileg a létesítése mégis racionális, mivel az így elhárí-

tott vadkár következtében egyébként fellépő pótlási és ápolási költségek jelenértéke nagyobb lett

volna: 218 247 Ft. Meg kell jegyezni, hogy vadkárelhárító kerítéseket sokkal egyértelműbb pénzügyi

helyzetben hoznak létre, sokszor olyan körülmények között, amikor az erdősítés befejezése kerítés

nélkül nem is volna lehetséges. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a vadkárelhárító kerítés

építési költségeit alapesetben a vadgazdálkodónak kell viselni, illetve a károkat a vadgazdálkodónak

meg kell téríteni (95%-os mértékben). A fenti kalkuláció ezért csak akkor nyer értelmet, ha az erdő-

gazdálkodó egyben a vadgazdálkodó is.

táblázat. Példa vadkárelhárító kerítés létesítésével kapcsolatos pénzügyi értékelésre

Évek Df Vadkárelhárító kerítés

pénzáramai (költségek)

Vadkárelhárító kerítés által

megtakarított pótlási költség

Évek Df Rögzített áron*

eFt/ha

Jelenérték

eFt/ha

Rögzített áron*

eFt/ha

Jelenérték

eFt/ha

1 0,9615 187500 180 288 120 000 115 385

2 0,9246 6250 5 778 60000 55473

3 0,8890 6250 5556 30 000 26670

4 0,8548 6250 5 343 10 000 8 548

5 0,8219 6250 5137 10 000 8 219

6 0,7903 6250 4939 5 000 3952

7 0,7599 6250 4 749 0 0

8 0,7307 6250 4 567 0 0

Összesen - - 216359 - 218247

•Az 1. év árszínvonalán rögzített árakon számolva

PÉLDA AZ ERDŐSÍTÉSBEN BEKÖVETKEZETT VADKÁR ÉRTÉKELÉSÉRE

Az erdősítésekben bekövetkező egyik legjelentősebb kárforma a vadkár. Az erdősítésekben a va-

don élő állatok táplálkozása, vonulása és egyéb életjelensége nyomán bekövetkezett kárról akkor

beszélhetünk, ha az erdősítés termesztett növényállománya olyan mértékben károsodik, amely

mérték mellett

• az erdőgazdálkodó a vele szemben támasztott jogszabályi követelményeknek nem tud megfelelni;

vagy

• az érintett erdőterület a tőle elvárható fahozamot, illetve pénzügyi hozamot nem képes elérni;

esetleg

• az erdősítés befejezésének költsége a kár miatt megemelkedik.

A vadkár értékének meghatározásakor mindig az állományban bekövetkezett értékcsökkenést és

a vadkár miatt szükséges olyan rendkívüli költségeket vesszük figyelembe, amelyek a kár beállta

nélküli esetben nem merültek volna fel.

Ennek értékelésekor a faegyedek szintjén megkülönböztetünk minőségi és mennyiségi vadkárt. Mi-

nőségi kárról akkor beszélünk, ha a vad a folyamatban levő erdősítés célállománynak megfelelő

fafajok egyedeit jelentős mértékben károsítja, de az egyedek életképesek maradnak. Ezekben az

esetekben a károsodott állomány növekedése lelassulhat, illetve a törzsminőség leromlása miatt

a későbbi állomány értéke a lehetségeshez képest kisebb lesz. A mennyiségi kár azt jelenti, hogy a

károsítás miatt a faegyedek elpusztulnak, vagy fejlődésképtelenekké válnak.

A vadkár állományszintű értékelésekor mennyiségi kárról akkor beszélhetünk, ha a károsodás miatt

beavatkozásra van szükség. Az erdőgazdálkodóval szemben hatósági elvárás, illetve a saját célja is

az, hogy az erdősítés befejezésekor jó kondíciójú, minőségi faanyag termelésére képes faállomány

jöjjön létre. Ennek fokmérője az, hogy az erdősítésben az egészséges törzzsel és vezérhajtással ren-

delkező egyedek legalább 70%-os záródást biztosító egyedszámmal, egyenletes eloszlásban meg-

találhatók legyenek az első tisztítás időpontjára. A 2009. évi XXXVII. tv. 108.§ szerint erdővédelmi

bírsággal szankcionálható a gazdálkodó, ha az erdősítés sikeresen felújult területén a vadászható

vadfajok egyedei az előírt fő- és mellékfafajok vezérhajtásait 30%-ot meghaladó mértékben káro-

sították.

A fentiek alapján az erdősítésben a beavatkozás szükségessége akkor állapítható meg, ha az elhalt

és a vezérhajtásán vagy a törzsén jelentősen károsodott - ezért eltávolítandó - csemeték a tisztítás

kori állományban 30%-nál nagyobb záródáshiányt okoznak legalább 0,1 ha területen.

Minőségi kárról állományszinten akkor lehet szó, ha a vad károsítása miatt az állomány növekedé-

sében elmarad, és emiatt részben növedékkiesés következik be, részben pedig az erdősítés lassabb

záródása miatt többletköltségek merülnek fel. A minőségi kár azon formája, amikor tisztítás kori

vagy vékony rudas állományokban kéregsérülés miatt keletkezik olyan minőségcsökkenés, amely a

jövőbeli hozamokat csökkenti, most nem tárgya az elemzéseinknek.

Egy néhányéves erdősítés értékét azokból a költségekből vezetjük le, amelyek a létrehozása során

felmerültek. Ezen költségek adott időpontra tőkésített értéke az állomány költségértéke (ÁKÉ). Az

erdősítések értéke nem csökkenthető az erdősítéshez kapott támogatásokkal. Ezt az értéket egyedi

esetekben is kiszámíthatjuk, de célszerű inkább az átlagos viszonyokra készített kalkulációkat al-

kalmazni, amelyeket az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) tesz közzé. Ezek kiindulási alapként

szolgálnak, és a teljes értékű állomány értékét testesítik meg. Ha például az erdősítés fejlettsége a

(biológiai) korának nem felel meg, akkor a fejlettségnek megfelelő ún. gazdasági kor szerinti állo-

mányértéket kell figyelembe venni. Hasonlóképpen módosítani kell a táblázat értékein, ha a tőszám

az elvárt mértéktől elmarad, vagy más egyéb rendellenesség tapasztalható.

A vadkár értékelésére kétféle elméleti megközelítés lehetséges. Az egyik azon költségek számbavé-

telén alapul, amelyek a károsítást megelőző állapot visszaállításához szükségesek. A másik eljárás

lényege, hogy a kár mértékét a károsítás előtti és a károsodott állomány értéke különbözeteként

értelmezzük. Jelen példákban ez utóbbi módszert alkalmazzuk.

Az erdősítésekben megjelenő vadkárok sokféle formát ölthetnek, amelyek közül két lehetséges hely-

zet értékelését mutatjuk be. Az általunk választott módszer alapján a vadkár értékelésének első lépé-

se annak megállapítása, hogy a károsítást megelőzően az erdősítés mekkora értéket képviselt. Ehhez

azt kell felmérni, hogy a vizsgált erdősítés fejlettsége megfelel-e az adott fafajtól az adott termőhe-

lyen az adott korban elvárható állapotnak. Amennyiben nem, és ez elsősorban gazdálkodói hibára

vezethető vissza, akkor az erdősítés értékét nem a tényleges (biológiai) kor szerint határozzuk meg,

hanem annak a kornak a figyelembevételével, amely kornak (gazdasági kor) a fejlettség megfelel.

Az erdősítés elvárható fejlettsége alapján történő értékkorrekció mellett figyelembe kell vennünk

azt is, hogy az erdősítés célállományának megfelelő fő- és elegyfajok egészséges csúcshajtással és

törzzsel rendelkező egyedei a károsítás előtt megfelelő egyedszámban fordultak-e elő az állomány-

ban. A vadkár értékelése során mindig az adott évben keletkezett károkat értékeljük, ezért a korábbi

években a vezérhajtáson vagy a törzsön károsodott egyedeket a tőszám megállapításakor nem vesz-

szük figyelembe. Amennyiben az általunk így megállapított, károsodás előtti tőszám a 3. táblázatban

foglalt határértékeknek nem felelnek meg, akkor a tényleges és az elvárt tőszám arányában az ERTI-

féle állományértékeket csökkenteni kell. Ellenkező esetben, ha tehát az elvárt értéknél a tőszám

magasabb volt, az állomány értékét növelni nem szabad.

3. táblázat. Egyes főfafajok erdősítésekben elvárt tőszámai vadkárértékeléshez (szerzők adatai)

Célállományok főfafajai 1. kivitel tőszáma 2 - 5 év 5 év felett

B.T.Cs 9 000 8 500 8000

A (mag eredet) 5 000 4000 -

NNY és egyéb tág hálózat hálózat szerint

Fenyők 8 500 6 500 4 500

Egyéb fajok 6 000 5 500 5000

Példánkban egy tölgy főfafajú állományban keletkezett kár, amelyben 0,1 ha-on az erdősítést meg

kell ismételni, mert a vad károsítása nyomán a csemeték többsége elhalt vagy elhalóban van, illetve

az élő csemeték túlnyomó részének a vezérhajtása vagy a törzse jelentősen károsodott. A károsítás

az állomány 5. befejezett vegetációs ideje után történt, amikor a tőszáma 7500 db/ha volt, fejlett-

sége pedig megfelelt az elvárható mértéknek. Az ERTI-táblázat szerint az állomány költségértéke

(ÁKE) az 5. évben 1178 eFt/ha.

Első lépésben megállapítjuk az állomány tényleges költségértékét. Mivel az erdősítés fejlettsége

megfelelő, csak a fent leírt tőszám alapján történő arányosítást kell elvégeznünk, mivel a tényleges

tőszám az elvárt tőszámhoz képest elmarad:

Mivel az állomány ezen a területen tönkrement, az állomány teljes értéke elveszik, azaz a kár a

következőképpen számítható:

Amelynek (jogszabály alapján) 95%-a térítendő:

MiiranimiTfffiMMwmOTTnrMWMw

PÉLDA GYOMKORLÁTOZÁSI TECHNOLÓGIÁK KÖZÖTTI VÁLASZTÁSRA

Erdősítésekben többnyire nem teljes gyommentesítést biztosító gyomirtást végzünk, hanem az ül-

tetett csemete vagy a természetes úton létrejött újulat fejlődését korlátozó gyomok visszaszorítása

a feladat. Ennek során a veszélyes gyomok eltávolítására törekszünk, a szükségesnél nagyobb ha-

tásfokú gyommentesítés nem eredmény, hanem szakmai hiba. Erdősítések esetén a gyom, mint víz-

és növőtérkonkurens jelentkezik, gyakran csak részterület művelése szükséges, a gyommentesítés

sokszor a csemetesorokra vagy a sorközökre korlátozódik. A lágyszárú növények teljes kiirtásával a

talajlakó kártevők (cserebogárpajor stb.) kártétele fokozódna, és az erdősítésekben nem kis mér-

tékben jelentkező vadkár is növekedne. Éppen ezért az első év után, amikor a csemete már megka-

paszkodott, csak a zavartalan fejlődését biztosító mértékű ápolásra van szükség.

Az ápolási technológia-változatok széles köréből a mechanikai sorközi, a kémiai földi és légi kijutta-

tás összehasonlítását végezzük el példánkban. A célzott gyomnövény az egyszikű siskanád, amely az

erdősítések egyik leggyakoribb, legnagyobb problémát okozó lágyszárú növénye.

A sorközöket a folyamatos erdősítés teljes időtartama alatt ápolhatjuk mechanikai úton gépi kapá-

lással, megfelelő sortávolság esetén tárcsázással, rotációzással, amennyiben azt nem akadályozzák

tuskók. Ha az erőgép a sorközbe befér, az ápolás módjául a második évtől választhatjuk a gépi ka-

szálást is. Mechanikai ápolást végezhetünk kézi sarlózással is. A mechanikai ápolásoknál a siskanád

esetében számolni kell azzal, hogy a gyomnövény évi egy kezeléssel nem szorítható vissza a szüksé-

ges mértékben, így évente két-három beavatkozásra is szükség lehet.

A kémiai gyomkorlátozás számos egyszikűirtó szert, illetve szerkombinációt alkalmazhat a siska-

nád ellen. Példánkban a Select Super egyszikűirtót alkalmazzuk. A kijuttatási technológia a terület

nagyságától, a terepadottságoktól, az erdősítés korától és méretétől is függ. Összefüggő, nagy te-

rületeken vagy egymáshoz közel lévő erdőrészletek esetén célszerű a légi úton végzett gyomirtás

mellett dönteni. Ugyancsak e kezelési mód mellett szól a földi géppel nem járható lejtésű terep.

A légi permetezés csak akkor gazdaságos, ha a terület elég nagy, a kezelendő erdőrészletek kis át-

A tőrevágást szükségessé tevő vadkárt úgy értékeljük, hogy megbecsüljük a tőrevágás miatt kelet-

kező fejlődésbeli visszaesést. Az 5 éves tölgyállomány esetében ez azt jelenti, hogy az állomány fej-

lettsége körülbelül 2 évvel esik vissza. A kár tehát az 5 éves és a 3 éves tölgyerdősítés költségértéke

közötti különbség lesz, de itt is figyelni kell a tőszám szerinti arányosításra. Az ERTI-táblázat szerinti

állomány költségérték a 3. évben 1042 Ft/ha. Az így kiszámított értékhez hozzáadjuk a tőrevágás és

a későbbi egyszálra metszés egyszeri költségeit, amely összesen 30 eFt/ha.

repülési idővel megközelíthetőek, a helikopter földi kiszolgálása jól szervezett. Ellenkező esetben a

földi permetezés mellett kell dönteni.

Földi technológia során csak a sík területeken végzett erdőtelepítésekben alkalmazhatók a széles

mezőgazdasági szórókerettel felszerelt, többnyire vontatott permetezőgépek. Erdőfelújításokban

a visszahagyott tuskókon, az egyenetlen terepen sok esetben az univerzális erőgépek nem képe-

sek közlekedni. Ilyen esetben törzskormányzású erőgép hátsó hidraulikájára függesztett, keskeny

szórókerettel rendelkező, speciális permetezőgépeket alkalmazunk.

Az egyes technológiák költség-összehasonlításánál - tekintettel az erdőgazdálkodásban folytatott

gyakorlatra - az átlagos vállalkozói kivitelezői egységárakkal számolunk. Növényvédő szerek eseté-

ben a nagykereskedelmi árakat vettük figyelembe (4 550 Ft/l). A hektáronkénti szermennyiséget a

szakmailag elégséges dózisban vettük figyelembe (1,5 l/ha). Légi permetezésnél (vállalkozói kivitele-

zés, minden járulékos költséget is tartalmaz) 5 500 Ft/ha gépköltséggel számoltunk.

• Mechanikai gépi sorközi művelés (tárcsázás) 15 000 Ft/ha + áfa.

• Mechanikai gépi motorfűrész adapteres sorközi ápolás 60 000 Ft/ha + áfa.

• Kézi, sarlóval végzett sorközi ápolás 40 000 Ft/ha + áfa.

• Kézi, sarlóval végzett sorápolás 30 000 Ft/ha + áfa.

• Gépi teljes területpermetezés Select Super egyszikú'irtóval 21 850 Ft/ha + áfa.

• Gépi sorközi permetezés Select Super egyszikú'irtóval (2/3 terület) 19 550 Ft/ha + áfa.

• Légi permetezés helikopterrel, Select Super egyszikűirtóval 12 250 Ft/ha + áfa.

Az ápolási technológia és a kivitelezés módjának eldöntésekor figyelembe kell venni a követezőket:

• a gyomborítottság alapján kell eldönteni, hogy sorközi ápolást, sorápolást vagy teljes területet

kell-e ápolni;

• egy mechanikai ápolással a siskanád ellen nem tudunk többéves gyomkorlátozást elérni, sőt egyes

csapadékos években a munkaműveletet többször meg kell ismételni;

• a kémiai gyomkorlátozás a siskanád elleni védekezést egy kezeléssel több évre is megoldja;

• a gépi mechanikai és vegyszeres ápolás melletti döntést a terület géppel való járhatósága befo-

lyásolja;

• a légi permetezés csak akkor lehet gazdaságos, ha megfelelő nagyságú területet kell azonos céllal

kezelni egymáshoz közeleső erdőrészletekben.

I J M I J ^ SOROZAT)

JELMAGYARAZAT

Az egyes károsító és kórokozó fajok különböző fejlődési alakjait leíró táblázatok és rövidítések

magyarázata:

Károsítok:

Zeugophora flavicollis - Sárganyakú levélaknázóbogár

Tudományos név -magyar név Rovarok: Á: álca

B: báb

N: nemző

P: pete/tojás

K: kárkép

az adott fejlődési alak előfordulásának időszaka

a károsítás, kárkép várható megjelenési időszaka

Gombák: K: korkép

T: tünet megjelenése a tűkön

S: spóraszórás ideje

H: tűlevelek hullása

az adott esemény előfordulásának időszaka

POLIFÁG KÁROSÍTÓK ÉS KÓROKOZÓK LOMBOS FAFAJOKON

Hyphantria cunea - Amerikai fehér medvelepke

Nemző. A lepke tisztafehér, az elülső szárnyakon fekete pontok lehetnek, főként a tavaszi nem-

zedéknél. Hátulsó szárnyán csak ritkán találhatunk ilyen pontokat. A potrohszelvényeken a fekete

foltok egy sort alkotnak. A csápok is fehérek, a hímeké kettősen fésűs, a nőstényeké fonalas. A hím

szárnyfesztávolsága 19-32 mm, a nőstényé 25-34 mm.

Álca. A hernyó sárgás árnyalatú, zöldessárga. A háta sötétszürke, számos barnásfekete szemölccsel,

amelyekből l - l hosszú, sötét szőr áll ki. Az oldalán lévő szemölcsök narancssárgák, világos szőr áll

ki belőlük.

Kárkép. Mindig a fák, bokrok csúcsán kezdi a kártételét, ahol a laza hernyófészek is készül, majd a

hernyók felülről lefelé rágnak. Inkább útszéli fasorokban, gyümölcsösökben jellemző a károsítása.

Elterjedés, előfordulás. Észak-amerikai faj. A második világháború elején hurcolták be Európába.

Először hazánkban, a csepeli szabadkikötőben találták meg 1940-ben. Azóta több európai ország-

ban is megjelent. Gazdanövényei rendkívül sokfélék. Eddig több mint 250 fajról írták le előfordulá-

sát. Kifejezetten szereti a zöld juhart, az eperfaféléket és több gyümölcsfát is.

Életmód. Nálunk két nemzedéke fejlődik ki. Az első lepkék májusban rajzanak. A nőstény a petéit a

levél fonákjára rakja. A kikelt hernyók a leveleket összeszövik és hámozgatják. A szövedékek a fák,

bokrok hajtásvégein találhatók. A hernyók ele-

inte kisebb csoportokban lyuggatják a leveleket,

majd a kifejlett hernyók elhagyják a fészket és az

egész koronában egyesével karéjozva rágják a le-

veleket. A bábozódás a legkülönbözőbb helyeken

történik, többnyire társasan. A második generáció

július-augusztusban rajzik. A második nemzedék

szeptembertől akár novemberig is rág, majd báb-

bá alakulnak és így telelnek át. A lepkék mestersé-

ges fényre jól repülnek.

Védekezés. A zárt erdőket kerüli. A napsütöt-

te erdőszegélyeket, kiritkult erdőket, tág háló-

LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

zatú ültetvényeket, gyümölcsösöket szereti. Csemetekertek közelében az ellene vdiu

szükséges. Régen a bábuló hernyókat is begyűjtötték, szalmakötegeket helyeztek ki a törzsekre.

A hernyók ilyenkor a szalmán bábozódnak és ezután könnyen begyűjthetők. A kémiai védekezés

biopreparátumokkal és kitinszintézist gátló szerekkel történik.

TÖRZSÖN MEGJELENŐ KAR- ES KORKEPEK

Anisandrus dispar - Púpos szú

Nemző. A hímek kerekdedek, szárnyfedőjük rövid, az előtör elülső szegélye csúcsszerűen megnyúlt.

A nőstények előtora púpszerűen kiemelkedik. A hímek nagysága 2 - 3 mm, a nőstények nagyobbak,

elérik a 3,8 mm-t.

Álca. Has felé görbülő, csontszínű, lábatlan álca.

Kárkép. A nemző a fatestben rág. Tömegszaporodás esetén az egészséges fákat is megtámadja.

Elterjedés, előfordulás. Európai faj, a Kárpát-me-

dencében mindenütt közönséges. Magyarországon

is mindenütt gyakori, helyenként károkat is okoz.

Életmód. Tápnövényei a lombfákon kívül ese-

tenként a Pinus, Thuja, Juniperus, Sambucus és

Vitis-félék. Rágásképe jellemző. A nőstény először

néhány cm mélyen befurakodik a fatestbe, majd

a járatok jobbra-balra elágaznak, merőlegesen,

rostirányban. A járatok mindenütt egyforma vas-

tagok. Álcajáratok nincsenek, mert az új nemzedék

az anyamenetben fejlődik, táplálékaik a Monilia

candida gomba micéliumai. A gombát a nőstény te-

lepíti a járatokba peterakáskor. Micéliumai kezdet-

ben fehérek és kitöltik a járatok falait, később meg-

feketednek. A bábozódás és a megtermékenyítés

a járatokban történik. Évente egy nemzedéke van.

Nemző. 4 - 5 mm nagyságú, hosszúkás hengeres testű, sötétbarna színezetű bogár.

Kárkép. A bogár a szijácsot átrágva behatol a gesztbe és ott az évgyűrűt többé-kevésbé követő

menetet készít, amelyből több sugárirányú leágazás is indul egy síkban. A bogár a menetekből ki-

indulva 6 - 8 mm hosszúságú, létraszerű fülkéket készít, ahol az álcák bábozódnak. A kéreg felől

szemlélve csupán a kiszóródó világos színű rágcsálók lehet útmutató, de ez jellemző minden fában

költő szúfajra.

Előfordulás. Közép- és Dél-Európában elterjedt faj, hazánkban a lombos erdőkben mindenhol kö-

zönséges. Fő gazdanövényei a tölgyek, de sok más fafajon is megél (pl. bükk, kőris, hárs stb.).

Életmód. A befurakodást, illetve a menetek kezdeti szakaszát a hím bogár készíti, majd a megter-

mékenyítés után ezt a nőstény bogár folytatja. A petéket kisebb csoportokban rakja le a menetek

falára. A kikelő álcák igen mozgékonyak, az egész menetet bejárják és a menetek falára a szülő által

telepített ún. Ambrosia gombákkal táplálkoznak. Az álcák kifejlődése viszonylag hosszú ideig (kb. 2

hónapig) tart. A kifejlődött bogarak a menetekben telelnek át, és csak a következő tavasszal hagyják

el azokat. Évente egy generációja van. Legyakrabban tuskókban, vastagabb, letört ágakban találjuk

meg, de előfordulhat csúcsszáradt, pusztuló fák tövi részén, illetve kitermelt, de a vágástéren ha-

gyott faanyagban is. Fatelepen, fűrészüzemben való hosszabb tárolás esetén igen el tud szaporodni.

Védekezés. A szúbogarak közül azon kevés faj közé tartozik, amelyik meneteivel műszaki kárt is

okoz. Száraz, meleg évek után tömegesen el tud szaporodni, és álló fákban, valamint a fakiterme-

lések során a területen sokáig tárolt faanyagban jelentős károkat okoz. Feromonja nem ismert.

Védekezni csak megelőző módon, a megtámadott farészek elszállításával, elégetésével lehet.

Platypus cylindrus - Törzsszú

GYÖKFŐN ÉS GYÖKÉREN MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Gryllotalpa gryllotalpa - Lótücsök

Nemző. Hossza fejletten 33-50 mm. Hosszú, hengeres testét bársonyos szőrzet borítja. Háta barnás,

hasa sárgásbarna színű, feje kicsiny, szemei aprók, csápjai fonalasak. Rágó szájrészei hatalmasan ki

vannak fejlődve. Rágói fekete hegyűek. Szárnyai különneműek; a mellsők kisebbek, bőrneműek; a

hátsók nagyobbak, hártyásak, áttetszők és a potrohnál sokkal hosszabbak. A potroh két farkserté-

ben végződik. Három pár lába közül az első pár igen instruktív,

ásókarmokkal ellátott láb, mely erős, vaskos, lapos és a földi tú-

rásra alkalmas. Tojócsöve nincs. Elég jól repül.

Kárkép. A növények gyökereit elrágja és így tetemes károkat

okozhat, főleg üvegházakban, kertekben.

Elterjedés, előfordulás. Egész Európában honos. Kozmopolita.

Feltehetően az ország egész területén előfordul. Különösen a jó

vízellátású, homokos és televényes földet szereti.

Életmód. Táplálékukat a puha talajban sokszor 5 - 1 0 m hosszú-

ságban ásott, föld alatti lyukakból keresgélik össze. Vegyes táp-

lálkozású, többnyire ragadozó. Roppant falánk állat, fogságban

egymást is megeszik. Május, június hóban, párzás idejekor föld

alatti várukból este kijönnek, szürkületkor repülnek. Repülésük

az egyenes irányban tovalebegő szitakötőéhez hasonlítható. A

nőstény petéit tyúktojás nagyságú fészeküregbe rakja. A peték

száma 120-250 között váltakozik. Az első évben háromszor

vedlenek, azután mélyebbre vonulnak és nyugalomba helyezkedve áttelelnek. Tavasszal felébredve

újra vedlenek, és ezzel elérik teljes kifejlődésüket. Két év alatt fejlődnek ki. Májusban hallani, ahogy

a hím mellső szárnyait gyorsan egymáshoz dörzsöli és pirregő hangot képez.

Védekezés. Természetes ellenségei a vakond, gólya, bakcsó, vörös vércse, róka és a macska. Sokféle

irtási módjuk közül legcélirányosabb a fészkek elpusztítása és az áttelelő rovarok összefogása.

Melolontha melolontha - Májusi cserbogár

Nemző. 25-30 mm nagyságú. A bogár teste fekete, de szárnyfedele vörösbarna. Előtora fekete

színű, farfedője háromszög alakú (O erdei cserebogár). A hím bogár csáplegyezőinek száma 7, a

nőstényeké 6.

Álca. Álcája has felé görbülő pajor, jól fejlett lábakkal.

Kárkép. A nagyobb kárt a pajorok okozzák. Fejlődésük kezdeti szakaszában még csak bomló szer-

ves anyaggal, humusszal táplálkoznak, de később rátérnek az élő növényi részekre. Fiatal fácskák,

csemeték gyökerét rágják meg, illetve fogyasztják el. Esetenként az egész gyökérzetet. A nemzők a

rajzófák leveleinek, virágainak elfogyasztásával kevesebb kárt okoznak.

Előfordulás. Közép-európai elterjedésű faj. A Kárpát-medencében 7 törzse fordul elő. Magyaror-

szágon mindenhol közönséges, a hét törzsből három (V., VI., VII.) található meg. Fő tápnövényei a

tölgyek, de sok más fafajon is megél (juhar, gyertyán, bükk, szelídgesztenye stb.)

Életmód. A bogarak (nevüknek megfelelően) májusban rajzanak. Ilyenkor az ún. „rajzófákat" (kimagas-

ló, magányos fák) tömegesen lepik el. Először a hímek, majd a nőstények jelennek meg. A párosodás

után a nőstények a talajba rakják le petéiket. Az álcák hamar kikelnek és elfogyasztják a peteburkot. Álca

alakban telel kétszer, majd a harmadik év nyarának közepétől mélyebb talajszintekre húzódik vissza. Itt

bábozódik, és még az ősz folyamán kifejlődik a bogár, ami csak a következő tavasszal repül ki. Fejlődése

nálunk hároméves, de tőlünk északabbra előfordul négy-, sőt ötéves fejlődési ciklusú törzse is.

Védekezés. Mivel az egyik legfontosabb erdészeti károsító, igen sokféle védekezési módszert dol-

goztak ki ellene. Hatékonyan a bogarak rajzásakor, a nemző ellen lehet védekezni. Az inszekticides

kezelés optimális időpontja: amikor a hím-nőstény arány 1:1. A pajor ellen próbálkoztak talajinjek-

tálással, gázosítással, illetve az utóbbi időben rovarpatogén fonálférgek felhasználásával, de mind-

ezen módszerek hatékonysága messze elmarad a nemző elleni védekezésétől.

Melolonhta hippocastani - Erdei cserebogár

Nemző. A májusi cserebogárnál valamivel kisebb, 22-28 mm nagyságú. A szárnyfedele vörösesbar-

na, előtora sötétbarna színű. Farfedőjének vége vastagodó, csepp alakú ( O m á j u s i cserebogár).

Kárkép. Kárképe megegyezik a májusi cserebogár kárképével.

Előfordulás. Elterjedési területe nagyobb, mint a májusi cse-

rebogáré, északabbra és délebbre is lehúzódik, sőt keleti el-

terjedése túlér az Urál hegységen. Hazánkban is elterjedt. A

májusi cserebogárral ellentétben a zárt erdőket kedveli.

Életmód. Életmódjában nagyon hasonlít a májusi cserebogár-

ra, a legtöbb esetben együtt tárgyalják, ismertetik őket.

Védekezés. Mint a májusi cserebogárnál.

Az utóbbi években a Melolontha nemzetség harmadik faja

(Melolontha pectoralis) is jelentős egyedszámban jelent meg a ha-

zai erdőkben. Elsősorban a hegyvidéki, zárt erdőállományokban.

Anoxia orientális - Keleti cserebogár

Nemző. A nemző nagy testű, 25-35 mm nagyságú. Szárny-

fedői vörösesbarnák, rajta esetenként szakadozott sorokba

rendeződött szőrpamacsokkal.

Kárkép. A pajor a többi csere bogárfaj hoz hasonlóan a fiatal

fák, csemeték gyökerét rágja. A nemzők a rajzás során a fák

lombozatát kis mértékben megrágják.

Előfordulás. Kelet-mediterrán elterjedésű faj. Elterjedési te-

rületének északnyugati sarokpontja Bécs környéke. Hazánk-

ban a Duna és Tisza közötti homokos területeken gyakori. Az

alföldi tölgyesekben esetenként jelentékeny károkat okoz, de

gyakran jelenik meg szőlőültetvényekben is.

Életmód. Hazánkban fejlődése hároméves, de elterjedési területéről más fejlődési ciklus is előfor-

dul. Későn, nyár közepétől kezdve rajzik. Többi tulajdonsága megegyezik a Melolontha fajokkal.

Védekezés. Homoki területeken esetenként jelentős károkat okoz, ilyenkor a nemző elleni védeke-

zés célravezető lehet.

Anoxia pilosa - Pusztai cserebogár

Nemző. A bogár 20-25 mm nagyságú, alapszíne vörösesbarna, de

szürkés szőrrel fedett.

Kárkép. A többi cserebogárhoz hasonlóan itt is a pajor okoz na-

gyobb kárt a csemeték, fácskák gyökerének megrágásával.

Előfordulás. Délkelet-európai faj. Hazánkban a Duna-Tisza közén,

homokos területeken gyakori. Főként gyümölcsösökben fordul elő,

de rendszeres kártevő a tölgy erdősítésekben is.

Életmód. Fejlődése hároméves. A pajor telel át háromszor, majd a

harmadik tavasz végén bebábozódik a talajban. A nemző június-jú-

liusban, késő délután repül.

Védekezés. Főként kertészeti kultúrákban indokolt, de esetenként más cserebogárfajokkal együtt

tölgy erdősítésekben is előfordulhat.

Anomala vitis - Zöld cserebogár

Nemző. 14-18 mm nagyságú. A bogár alapszíne fémeszöld, különböző színváltozattal. A potroh alsó

lemezei rezes színűek.

Kárkép. A pajor kárképe a többi cserebogáréhoz hasonló. A bogár a fák, bokrok, gyakran a szőlő

leveleit fogyasztja, igen gyakran teljesen

tarra rágva azt.

Előfordulás. Dél-európai faj, melynek elterjedési területe eléri ha-

zánkat is. Nálunk főként homokos területeken gyakori, mind az

Alföldön, mind a Dunántúlon. Alapvetően szőlőkártevő, de erdei

fafajokon (tölgy, fűz, nyár, hárs és akác) is megjelenik, akár töme-

gesen is.

Életmód. Magyarországon nagyvalószínűséggel hároméves fejlődé-

si ciklusú faj. A nemző június-júliusban repül, inkább szürkületkor

aktív. Kiemelendő, hogy a legtöbb cserebogárfajjal ellentétben a

nemző is jelentékeny károkat okozhat. A fákat, bokrokat, amelye-

ken megtelepszik, gyakran tarra rágja. Tömegszaporodásra hajla-

mos faj.

Védekezés. Tömeges elszaporodása esetén a nemzők ellen

inszekticides kezelés lehet indokolt erdészeti és kertészeti kultúrákban egyaránt.

Polyphylla fullo - Kálló cserebogár

Nemző. Legnagyobb cserebogárfajunk, 30-35 mm. Szárnyfedőinek alapszí-

ne fekete vagy vörösesbarna, fehér pikkelyszőrökből álló foltokkal, aminek

következtében az egész bogár márványhoz hasonló rajzolatú. A hím csáple-

gyezője nagyon nagy, 7 lemezből áll, nőstényé 5 ízű és jóval kisebb.

Álca. Pajorja nagy, az utolsó álcastádiumban levők elérik a 6 cm-t. Az

analis szelvény haslemezén levő, párhuzamos tüskesor rövid, egy-egy

sorban 6 - 1 1 tüske van. A potroh vége erősen szőrös.

Kárkép. A nemző és a pajor is okoz károkat. A rajzó bogarak megrágják

a Pinus fajok tűit, de különféle lombos fajok lombozatát sem kímélik.

Gyakori akácon, tölgyeken, nemesnyárakon. A pajorok rágása sokkal ve-

szélyesebb, mint a nemzőké. A csemeték, fácskák gyökereit elrágják, a sorokon végighaladva egész

erdősítéseket tehetnek tönkre. Szőlőben, gyümölcsösökben is károsít.

Elterjedés, előfordulás. Közép-európai faj, Magyarországon is mindenütt gyakori. A homokos, me-

leg talajokat kedveli, fő elterjedési területe a Duna-Tisza közti homokhátság.

Életmód. Későn, június-júliusban rajzik. Párzás után a nőstény kisebb csomókba a talajba rakja pe-

téit. Az álcák itt fejlődnek négy évig. Fő táplálékuk a különböző növények gyökere. Az utolsó telet is

álca alakban tölti (<-> Melolontha fajok) és májusban bábozódik.

Védekezés. A többi cserebogárnál alkalmazott módszer e faj ellen is hatásos.

Amphimallon solstitialis - Sárga cserebogár

Nemző. 16-20 mm hosszú. Világos szalmasárga, szárnyfedőin 3 - 3 jól fej-

lett borda húzódik. Mindenütt gyér, felálló szőrzet. Az előtoron rendszerint

két sötétebb sáv vonul végig. Csápja 9 ízből áll.

Álca. A kifejlett hernyó kb. 50 mm hosszú, hengeres testű, szájszervei és

egy horog alakú foltja a fejtetőn sárga.

Kárkép. A pajorok gyökérrágása jellemző. A csemeték, fácskák gyökereit

elrágják a sorokon végighaladva.

Elterjedés, előfordulás. A Kárpát-medencében mindenütt közönséges. Sok-

szor nagy tömegekben jelenik meg. A lazább, homokos talajokat kedveli.

Életmód. Tömeges megjelenése június közepétől július közepéig várható. A nemzők nem vagy nagyon

keveset táplálkoznak. Fejlődése két évig tart. Mindkétszer álca alakban telel. Egy-egy nőstény átlagosan 40

petét rak le a talajrepedésekbe. Három álcastádiuma van, az első és a harmadik stádiumú álcák telelnek át.

Védekezés. A többi cserebogárnál alkalmazott módszer e faj ellen is hatásos.

TÖLGYFÉLÉKEN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

TERMÉSEKEN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Curculio glandium - Tölgymakkormányos Curculio elephas - Gesztenyeormányos

Nemző: 4 - 8 mm nagyságú, mogyoróbarna

színezetű bogár. A két faj nagyon hasonlít

egymásra, de mikroszkóppal elkülöníthetők

(tölgymakkormányos: pajzsocska négyszög-

letes, gesztenyeormányos: pajzsocska szív

alakú). A nőstény bogár ormánya, különösen

a gesztenyeormányos esetén, igen hosszú,

meghaladhatja a testhosszát is.

Álca: Az ormányosokra jellemző, has felé gör-

bülő, lábatlan, csontszínű álca.

Kárkép: Az álca okoz kárt. Kárképük hasonlít a

tölgymakkmolyéra, de ha kettévágjuk a makkot, a tölgymakkormányos esetében ormányosálcát ta-

lálunk (has felé görbülő, lábatlan), míg molyfertőzéskor egy hernyót. Az álca ürüléke apró szemcsés,

lisztes, szövedéktől mentes, a kibújási nyílás kerek (<-> tölgymakkmoly).

Előfordulás: Eurázsiái faj, de az északi területekről hiányzik. Hazánkban tölgyesekben közönséges.

Fő gazdanövényei a tölgyfélék és a szelídgesztenye, de előfordulnak bükkön és mogyorón is.

Életmód: A kikelő nemzők rövid táplálkozási rágást végeznek a gazdanövény levelein, majd a nős-

tény bogár petecsatornát készít a fejlődő makkba/gesztenyébe, és abba rakja le petéit (jellemzően

2 db/makk). A kikelő álcák teljesen elfogyasztják a makk/gesztenye belsejét. A fertőzött termés

többnyire előbb lehullik, és látszik rajta a kerek nyílás (a tölgymakkmolyé ovális), amin keresztül az

álca a talajba vonult bábozódni. Az álca itt akár több évet (max. 3) is eltölthet, így is telel át. Előfor-

dul azonban a nemzők áttelelése is. Az álca tavasszal a talajban bábozódik be. A fenti két fajon túl

további Curculio nucum faj is előfordulhat, sőt többnyire az ormányosok és a molyok együttesen

lépnek fel.

Védekezés: Magtermelő állományokban esetenként az inszekticides kezelés megfontolandó lehet,

de más erdőrészekben nincs realitása.

Cydia splendana - Tölgymakkmoly

Nemző. 16-19 mm szárnyfesztávú lepke. Első pár szárnya pisz-

kosfehér színű.

Hernyó. Fehéres színű, világosbarna fejjel, jól kivehető lábakkal.

Kárkép. Itt is az álca okozza a kárt, de a kettévágott termésben

(makk, gesztenye, dió) hernyót találunk. A kibújási nyílás ovális,

az ürülék vékony szálakkal átszőtt (<-> tölgymakkormányos).

Előfordulás. Európai faj, hazánkban is gyakori. Elsősorban töl-

gyek, de bükk, dió és szelídgesztenye terméseiben is előfordul.

Életmód. Évente egy generációja van. A nemző nyár közepén

rakja le egyesével a petéit a terméskezdeményekre. A kikelő

hernyók berágják magukat a termésbe és teljesen elfogyasztják

azt. Amikor a termés emiatt korábban a földre esik, elhagyják és a talajban gubóban telelnek át. A

következő év tavaszán bábozódik. Tömeges fellépése esetén főleg szelídgesztenyén jelentékeny

terméskiesést okozhat.

Védekezés. Tölgyesekben nem védekeznek ellene, de gesztenyésekben igen.

LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Phylloxera quercina - Cser levéltetű

Nemző. 0,5 mm nagyságú. A faj pontos beazo-

nosítása a rovar alapján a szakember számára

sem könnyű feladat.

Kárkép. Leveleken, esetenként fiatal hajtásokon

megjelenő sárgás színű foltok, amelyek a tetű

szívogatása nyomán keletkeznek.

Előfordulás. Mediterrán faj. Hazánkban 1993 óta

ismert. Jelenlegi tudásunk szerint csak cseren él.

Életmód. Ismereteink még hiányosak erről a

fajról. Gazdaváltás nem ismert, az azonban bizo-

nyos, hogy teljes életciklust lefolytathat a cseren.

Védekezés. A védekezés jelenleg még nem kidolgozott, többnyire nem is indokolt.

Altica quercetorum - Tölgy földibolha

Nemző. 4 - 5 mm nagyságú, tojásdad alakú,

fémeszöld fényű bogár. Mikroszkóppal nézve

szárnyfedele erősen pontozott.

Álca. Tipikus levelészálca (mint pl. a burgonya-

bogáré).

Kárkép. A nemzők és az álcák is a leveleket vá-

zasítják ki. Igen jellegzetes a visszamaradó levél-

érhálózat. Elsősorban a fiatalabb faállományok-

ban tömeges, de idősebbeken is előfordul.

Előfordulás. Európa peremterületeit leszámítva mindenhol előfordul. Hazai tölgyeseinkben, külö-

nösen kocsányos tölgyeseinkben mindenhol közönséges faj, de megtalálható mogyorón is.

Életmód. Évente egy generációja van. A kifejlett bogár telel át és tavasz végén kezdi meg károsítását.

A lerakott petékből kikelő álcák megkezdik jellegzetes rágásukat, melynek során kivázasítják a levele-

ket, csupán a levéleret hagyják meg. Egyes években, különösen meleg, száraz nyarak után tömeges.

Védekezés. Nagy tömegű fellépése esetén vegyszeres védekezés is szükséges lehet.

Attelabus nitens - Tölgy levélsodró Nemző. 4 - 6 mm nagyságú, piros szárnyfede-

lű bogár, az eszelényekre jellemző nyakkal és

rövid, de széles ormánnyal. Feje és lábai fe-

keték.

Kárkép. Jellegzetes, a tölgy hajtáscsúcsi le-

veleit külön-külön összesodró, de a levél

tövénél egy kis részt (cimpa) épen hagyó

levélsodrat, amely a levél főerén lóg.

Előfordulás. Egész Európában elterjedt faj,

hazánkban is gyakori. Fő gazdanövényei a tölgyfélék, de előfordul szelídgesztenyén, sőt égeren és

mogyorón is.

Életmód. A talajra lehullott levélsodratban áttelelő álcák tavasszal bábozódnak be, majd rövid báb-

nyugalom után kifejlődnek a bogarak is. Ekkor kezdik meg a friss levelek sodrását, illetve az 1 - 7

sárga pete elhelyezését.

Védekezés. Fiatal tölgyesekben esetenként tömegesen is felléphet, gazdasági jelentősége ennek

ellenére nem nagy.

Rhynchaenus quercus - Tölgy bolhaormányos

Nemző. 2 - 4 mm nagyságú, vöröses- vagy sár-

1 gásbarna színezetű bogár. Testét sűrű, világos

M H f fi, ' i szőrzet fedi.

Kárkép. Az álcák a levél csúcsi harmadán nagy,

^ ^ B k V ü hólyagszerű aknát készítenek, ami idővel barná-

> * r r a s z ' n e z ° d i k .

' H P ? ^ S B f e k Előfordulás. Egész Európában elterjedt, ahol

tölgyet talált. Hazánkban is ilyen faállományok-

ban található meg.

Életmód. Az áttelelő nemzők a levelek alsó oldalát hámozgatják, esetenként ki is lyuggatják, majd a

fő- vagy mellékerek mellé lerakják a petéket. A kikelő álcák berágják magukat a levéllemezek közé és

azt aknázzák ki, amelynek a végén hólyagszerű bábágyat készítenek. Évi egy generációja van.

Védekezés. Csekély jelentősége miatt nem indokolt.

Tortrix viridana - Tölgyilonca

Nemző. 9 -11 mm nagyságú moly, amelynek első pár szárnya egyszínű világoszöld, a második pár

világos szürke, szegélye rojtos.

Hernyó. Hernyója zöld, feketésbarna fejjel.

Kárkép. A sodrómolyok egy részére jellemző, több levél összeszövéséből készített hernyófészek.

Előfordulás. Európai elterjedésű faj, erősen kötődik fő gazdanövényéhez a tölgyekhez. Hazánkban

is mindenhol közönséges, elsősorban a kocsányos tölgyesekben gyakori, de előfordul más tölgyön,

sőt más lombos fafajon is.

Életmód. Évente egy generációval szaporodik. A faj iskolapéldája a gazdanövény-rovar kapcsolat-

nak. Az áttelelő petékből kibújó hernyó csak a megfelelően megpattant rügybe képes berágni, és

egyedfejlődésének ebben a korai szakaszában csak ezzel a növényrésszel képes táplálkozni. Ha még

nem pattant ki a rügy (korai kikelés), nem talál táplálékot, ha már kibomlott levelek vannak (késői

kikelés), azok nem nyújtanak megfelelő táplálékot. Ebből a tulajdonságából is adódik, hogy az egyes

faegyedeket különböző mértékben károsítja. A hernyók fejlődésük későbbi stádiumaiban már kifej-

lett levelet is képesek elfogyasztani. Ekkor már egy vagy több levélből álló szövedéket készítenek és

annak belsejében rágnak. Egymást követően több szövedéket is készítenek és ebben is bábuinak.

Időjárástól függően májustól júniusig találkozhatunk a repülő lepkékkel. A petéket a korona fel-

ső részén helyezi el párosával. Hazánkban a többi tölgyerdővel rendelkező országhoz hasonlóan

nem egyedüli fajként fordul elő, hanem több más sodrómolyfajjal (pl. Archips xylosteana, Aleimma

loefflingiana) együtt fordul elő. Az egyes fajok aránya a helytől és időtől függően változik. Tömeg-

szaporodásra hajlamos faj, amely esetenként jelentékeny károkat tud okozni.

Védekezés. A faj ellen a biológiai védekezési módok egész tárházát próbálták már ki. Az énekes

madarak előszeretettel fogyasztják hernyóit, és madárodúk kihelyezésével csökkenteni lehe-

tett kártételét. Szintén erősen csökkentik populációit a különböző vöröshangya (Formica) fajok.

Biopreparátumok (pl. Bacillus thuringiensis) kijuttatása szintén jó eredményt adhat.

Tischeria ekebladella - Tölgyaknázó sörtésmoly

Nemző. 8 -12 mm nagyságú lepke. Az első pár szárny sárga,

az első és hátsó szegélyen barna színnel. A hátsó pár szárny

szürke.

Hernyó. Hernyója sárga, erősen lapított.

Kárkép. Az álcák a levél két epidermiszrétege között aknáznak

és okozzák a jellegzetes korong alakú foltaknákat.

Előfordulás. Egész Európában elterjedt faj. Fő gazdanövényei

a tölgyek, de megtalálható szelídgesztenyén is. Hazánkban

mindenhol előfordul.

Életmód. Nem tudjuk még pontosan, hogy egy vagy két gene-

rációja van-e. Nyár folyamán, valamint ősz elején azonban min-

dig lehet lepkével találkozni. A levelekre lerakott petékből kike-

lő álcák a levelek epidermiszrétegei között készítik jellegzetes,

fehér foltaknáikat. Itt is telel át, majd tavasszal itt bábozódik.

Védekezés. Eddig nem volt indokolt, bár már fordult elő tömeges elszaporodása.

Stenolechia gemmella - Tölgyfúró sodrómoly

Nemző. 9 - 1 0 mm nagyságú. Az első pár szárny fehér, sötét

harántsávokkal és foltokkal.

Hernyó. Hernyója áttetsző, fehér színű.

Kárkép. A tölgy fiatal hajtásainak belében rág. A rágás alatti rész

esetleg megvastagodik, míg a fölötte található rész mindig el-

hal, az ág megfeketedik, a levelek elszáradnak, majd lehullnak.

Előfordulás. Közép- és dél-európai faj. Hazánkban szórvá-

nyos. Fő gazdanövényei a tölgyek.

Életmód. Kétnemzedékes faj. Az első lepkéi április-májusban, míg a második lepkéi augusztusban

repülnek.

Védekezés. Jelenleg nem megoldott.

Erannis defoliaria - Nagy téliaraszoló

Nemző. Erős ivari dimorfizmus figyelhető meg. A hím lepke 35-40 mm szárnyfesztávú első szárnya

sárgás, rajta két-két zegzugos, barna szalaggal. A nőstény szárnyatlan.

Hernyó. Hernyója oldala sárgás, háta barnás színű, foltokkal és hullámokkal tarkított.

Kárkép. Kezdetben a kibomló rügyeket rágják, később áttérnek a levelek fogyasztására. Először

lyuggatják, később egészében elfogyasztják azt.

Előfordulás. Európában mindenhol előforduló, erősen polifág, lombfogyasztó lepkefaj. Elsősorban

tölgyeken és gyertyánon, de előfordul nyáron, szilen, nyíren és több más lombos fafajon is. Hazánk-

ban sem ritka, elsősorban domb- és hegyvidéken.

Életmód. A késő ősszel megjelenő lepkék az őszi, tél eleji erdő jellegzetes fajai. A tavasszal megjele-

nő hernyók magányosan rágnak, kezdetben a rügyeket, később a leveleket. A leveleket nem szövik

össze. Vékony szálon leereszkedve a szél segítségével nagy távolságok megtételére is képesek. Nagy

mennyiségű lombot fogyasztanak el, majd a talaj felszínén bábozódnak. A röpképtelen nőstények a

párosodás után felmásznak a fa koronájába, és ott a vékony ágakra rakják le petéiket.

Védekezés. Előrejelzése fénycsapdával, feromoncsapdával lehetséges. Mivel a nőstény lepkék

repképtelenek, és a talajban való bábulás után a fára fel kell mászniuk, hogy ott lerakják petéiket,

alkalmazható a fa törzsére felhordott enyvgyűrű. Ezt azonban rendszeres figyelemmel kell kísérni,

mivel tömegszaporodás esetén „telítődhet" a nemzőkkel. Tömegszaporodás esetén kitinszintézis-

gátló szerekkel, Bacillus thuringiensis preparátummal hatékonyan védekezhetünk ellene.

Operophtera brumata - Kis téliaraszoló

Nemző. Erős az ivari dimorfizmus. A hím lepke 20-30 mm szárnyfesztávú, első szárnya sárgás-,

barnásszürke színű hullámos harántsávokkal. Hátsó pár szárnya világos sárgásszürke. A nőstény itt

is repképtelen, csak szárnycsonkja van.

Hernyó. Hernyója szürkésszöld, később világosodó, sötét fejjel, világos oldal- és sötét hátsávval.

Lymantria dispar - Gyapjaslepke

Nemző. A hím 35-50 mm szárnyfesztávú, szürkésbarna alapszínű, karcsú testű lepke, nagy, fésűs

csáppal. A nőstény jóval nagyobb, 45-80 mm szárnyfesztávú, halványsárga-piszkosfehér alapszín-

nel, az első pár szárnyán 4 barna harántvonallal. Teste sokkal vaskosabb, potrohán vastag gyapjú-

réteggel. Csápja vékony, fonalas.

Kárkép. A hernyók először lyukakat rágnak a levélre az erek között, majd áttérnek a levélszegélytől

kiinduló, a levéllemez nagy részét elfogyasztó táplálkozásra. Ellentétben a nagy téliaraszolóval a

leveleket lazán összeszövik. Az erősebb levélerek ilyenkor épen maradnak.

Előfordulás. Eurázsiái faj, ahol sík- és hegyvidéki területen egyaránt előfordul. Észak-Amerikába

behurcolták. Sok tápnövénye van, főként a tölgyfélék és a nyárak egyes fajai, klónjai, a gyertyán

és számos további lombos fa- és cserjefaj. Araszoló gradáció esetén többnyire ez a domináns faj.

Életmód. A lepkék késő ősszel jelennek meg. Hidegebb területeken (Észak-Európa) korábban, me-

legebb területeken (Dél-Európa) később rajzik. A lepkék repülése egész tél folyamán elhúzódhat

(februárig) és melegebb napokon (5-10 °C) gyakran találkozhatunk vele. A hernyó alak kivételével

gyakorlatilag minden fejlődési alak áttelelhet. Párosodás után a koronába felmászó nőstények a fák

vékonyabb ágaira rakják le egyesével vagy kisebb csoportokba a petéiket. Tavasszal a hernyók kike-

lése többnyire egybe esik a lombos fafajok kihajtásával (Ficaria verna virágzás). Elegyes faállomány

esetén nagyban függ a gazdanövény kiválasztása attól, hogy mennyire esik egybe a kikelés az adott

fafaj kihajtásával. Hernyója vékony fonállal leereszkedve a szél segítségével nagy távolságok megté-

telére is képes. Zavarás esetén jellegzetes „megmerevedett" pózt vesznek fel. A kifejlett hernyók a

talaj felső szintjébe vonulnak bábozódni.

Védekezés. A faj jól előrejelezhető fény- és feromoncsapdákkal. Mivel a nőstények ennél a fajnál

is repkételenek (csökevényes szárny), az enyvgyűrűs védekezés szintén célravezető lehet. Tömeges

elszaporodás esetén biopreparátumok alkalmazása lehetséges.

Hernyó. A hernyó sötétbarnás alapszínű, háti részén két sorban színes szemölcsökkel. Az első 5 pár

kék, a hátsó 6 pár piros színű.

Kárkép. A fajt a kárkép alapján nem lehet felismerni. A lombozaton jelentkező rágásnál azonban a

jellegzetes hernyó segítséget ad.

Előfordulás. Eurázsiái faj, Észak-Amerikába is behurcolták. Hazánkban mindenhol közönséges.

Rendkívül sok tápnövényű faj, de főként a tölgyféléken gyakori.

Életmód. A nyáron (július-augusztus) rajzó lepke a fák alsó részére helyezi el petecsomóját, amit pot-

rohszőrével befed. A petecsomók telelnek át, és április közepén-végén ebből bújnak ki a hernyók és kez-

dik meg táplálkozásukat a koronában. Főleg fiatal korban selyemszál segítségével a hernyók igen nagy

távolságot tehetnek meg. Laza szövedékben bábozódnak a fa törzsén, ágain, a levelek között. Tömeg-

szaporodásra hajlamos faj, gradációja 3 -5 (Dél-Alföld), 8-10 (Észak-Alföld, Északi-középhegység, Du-

nántúl) vagy 10-12 évenként (Nyugat- és Dél-Dunántúl) következik be. Különösen gyakori az elegyetlen

cseresekben és kocsányos tölgyesekben, de előfordul szinte valamennyi más faállományban (nyár, fűz)

is. A legnagyobb területet érintő erdőkárt ehhez a fajhoz köthetjük hazánkban (2004-2010; 240 ezer ha).

Védekezés. Fény- és feromoncsapdára is igen jól repül. Előrejelzést lehet adni a lerakott

petecsomószám szerint is. Tömegszaporodása esetén kártétele a fák pusztulásához is vezethet,

ilyenkor rovarölő szeres kezelés szükséges. Jó eredménnyel használhatók a kitinszintézis-gátló sze-

rek, illetve a Bacillus thuringiensis preparátumok.

Orgyia antiqua - Rozsdabarna kisszövő

Nemző. A hím lepke 20-30 mm szárnyfesztávú, barnássárga színezetű, az első szárny külső szögle-

tében világos folttal. A nősténynek csak szárnycsökevénye van, repképtelen.

Hernyó. Hernyója kezdetben fekete, majd később sárga és narancssárga foltokkal, szőrpamacsokkal

tarkított.

Kárkép. A fajt kárkép alapján felismerni nem lehet.

Előfordulás. Amerikában és Eurázsiában elterjedt faj. Hazánkban sem ritka. Erősen polifág. Főbb

tápnövényei a tölgyek, a bükk és a gyertyán, de előfordul más fafajokon (szilen, juharon, sőt fenyő-

féléken) is.

Életmód. Nagy elterjedési területe miatt fejlődésében, életmódjában is igen változatos faj. Hazánk-

ban két nemzedéke van, a (hím) nemzők június-júliusban és szeptember-októberben repülnek. Az

első nemzedék hernyói kezdetben a rügyeket és a friss hajtásokat rágják, majd áttérnek a levelekre.

A második generáció egyedei a levelekkel táplálkoznak. Laza szövedékben a levelek között bábozó-

dik. Tömegszaporodásra hazai viszonyok között nem hajlamos.

Védekezés. Csekély kártétele miatt nem indokolt.

Euproctischrysorrhoea - Aranyfarú pille

Nemző. 20-35 mm szárnyfesztávú, fehér színű lepke, az első pár szárnyon apró, fekete pöttyökkel.

A tort és a potrohot vastag, fehér, gyapjúszerű szőrzet fedi. A nőstény potroha vaskosabb, végén az

aranyszínű szőrcsomó jóval nagyobb, mint a hímnél.

Hernyó. Hernyója barnás színű, hátán két fehér sáv között egy pirosas csíkkal, a 9. és 10. szelvényén

vörös szemölccsel.

Kárkép. A károsítást a hernyók által az erdőszegélyen, illetve a kimagasló fákon készített hernyó-

fészkekről lehet felismerni, ami különösen télen feltűnő.

Előfordulás. Európai faj, amelyet behurcoltak Észak-Amerikába. Magyarországon gyakori, főleg ott,

ahol fő tápnövénye, a kocsányos tölgy előfordul. A tölgyeken kívül előfordulhat még galagonyán,

kökényen és gyümölcsfákon.

Életmód. Egynemzedékes faj. A nemző nyár közepén rajzik. Főleg a hím lepke aktív, a nőstény alig

repül. A megtermékenyített nőstény a levelek fonákjára rakja le csomóban a petéit, amelyeket

potrohvégének szőrzetével fed be. A még augusztusban kikelő hernyók kezdettől fogva társasan

rágnak. Először csak hámozgatják a levelet és ezekből a levelekből készítik téli fészkeiket. A fészken

belül minden hernyó külön kis kamrácskát készít. Tavasszal rügyfakadáskor előbújnak a hernyók is,

és a megjelenő leveleket rágják. Fejlődésük végső szakaszában már magányosan rágnak, éjjel-nap-

pal. Laza szövedékben bábozódik. Tömegszaporodásra hajlamos faj, gradációja főleg a kötött talajú,

kiritkult kocsányos tölgyesekben gyakori, ahol 5 - 8 évig is eltarthat.

Védekezés. Fénycsapdára repül. Előrejelzés adható a téli hernyófészkek száma alapján is. Hatéko-

nyan lehet ellene védekezni, elsősorban az augusztusban alkalmazott kitinszintézis-gátló szerekkel,

illetve Bacillus thuringiensis preperátumokkal.

Malacosma neustria - Gyűrűslepke Nemző. A lepke (mindkét nem) 30-40 mm szárnyfesztávú, okkersárga színezetű. Az első szárnyon

vörösesbarna, hullámos szegélyű keresztcsíkkal. A hátsó pár szárny világosabb, de ezen túl igen

változatos mintázatú faj.

Hernyó. A hernyó kezdetben sötét színű, majd igen színes lesz, kék és piros hosszanti sávval és

fekete-sárga csíkokkal.

Kárkép. A hernyók rágása alapján a fajt felismerni nem lehet. Jellegzetes azonban az ágvilláknál

készített, laza szövedék, melyben a hernyók rossz időben tartózkodnak.

Előfordulás. Eurázsiái faj, de a legészakibb részekről hiányzik. Hazánkban főleg a kiritkult, meleg,

ligetes erdőket szereti. Gyakori erdőszegélyen, sövényekben, parkokban, kiritkult faállományok-

ban. Főleg fiatal tölgyesekben gyakori, de más lombos fajon (juhar, gyertyán, gyümölcsök stb.) is

előfordul.

Életmód. A nyár közepén rajzó nemzők főleg éjjel aktívak. Párosodás után a nőstény lepke a fajra

nagyon jellemző módon helyezi el a petéit: vékony ágakra spirális gyűrű formájában. A nőstény

röviddel ezután el is pusztul, a peték pedig áttelelnek. Április közepétől találkozhatunk a kikelt her-

nyókkal. A hernyók többnyire egy ágvilla elágazásánál szövedéket készítenek, ahol rossz időben,

illetve vedléskor tartózkodnak. Fejlődésük utolsó stádiumában már magányosan rágnak. A bábozó-

dás egyesével történik a levelek között a gazdanövényen. Tömegszaporodásra hajlamos faj, amely a

meleg, száraz és napos helyeket különösen szereti. Itt fiatal fák pusztulását is okozhatja.

Védekezés. Fény- és feromoncsapdával, illetve a petegyűrűk számának meghatározásával jól előre

jelezhető faj. Tömeges elszaporodása esetén kitinszintézis-gátló szerekkel jó hatékonysággal lehet

védekezni ellene.

Phalera bucephala - Sárgafoltos púposszövő

Nemző. 45-50 mm szárnyfesztávolságú lepke, az első szárnya szürkéssárga, a csúcsi részén világos-

sárga folttal. A hátsó pár szárny piszkosfehér. Nevét arról kapta, hogy nyugalmi helyzetben szárnyait

a potroh fölött háztetőszerűen tartja, és tora ilyenkor kiemelkedik (púpos).

Hernyó. Hernyója sötétbarna-sárga rácsmintás, hosszú, világos szőrökkel.

Kórkép. Kezdetben csoportosan, fejlődésük későbbi szakaszában magányosan rágó hernyók. Elő-

ször csupán lehámozzák, később teljes

egészében elfogyasztják a leveleket.

Előfordulás. Európa egész területén

elterjedt, hazánkban sem ritka. Sok

tápnövényű lepkefaj, fő tápnövényei a

tölgyek, de megtalálható a hárson és

a fűzőn is.

Életmód. Két generációja van, az első

május-júniusban, a második júl ius-

augusztusban repül. A levél fonákjára lerakott petéből kikelő hernyók először hámozgatják a levele-

ket, később teljes egészében elfogyasztják azt. Kezdetben közösen, később magányosan rágnak. A

talaj felső rétegében bábozódik, a második generáció így is telel át.

Védekezés. Az utóbbi évtizedekben nem volt indokolt. Előfordult már tömegszaporodása, de káro-

sítása az utóbbi 30 évben elenyésző.

Thaumetopoea processionea - Tölgy búcsújárólepke

Nemző. 23-30 mm szárnyfesztávú lepke. Az első pár szárny piszkosszürke színű, esetenként söté-

tebb, vékony és hullámos harántcsíkokkal. Hátsó pár szárnya piszkosfehér színű.

Hernyó. Hernyója ritkán álló, de hosszú szőrökkel borított. A szőrök bőrre jutva gyulladást okoznak.

Kárkép. Áfák levelein jelentkező kárkép alapján a fajt felismerni nem lehet. A faj felismerhető azon-

ban a többnyire a fa alsó részén található, zsákszerű hernyófészekről.

Előfordulás. Közép- és Dél-Európában elterjedt faj, hazánkban mindenhol előfordul, de nem túl

gyakori. Gazdanövényei a tölgyfélék. A száraz, meleg, kiritkult cseresek jellegzetes kártevője.

Életmód. Az áttelelő petékből a hernyók a lombfakadással egy időben kelnek ki. Végig együtt rágnak,

kezdetben laza szövedékben, később, fejlődésük harmadik harmadában nagy hernyófészket készíte-

nek, ahol rossz idő esetén tartózkodnak. Innen kiindulva „masíroznak" fel a koronába egymás utáni,

tömött sorban, amiről a faj a nevét is kapta. A fejlettebb stádiumokban levő hernyóknak méregszőrei

vannak, amelyek súlyos bőrgyulladást okoznak. A hernyófészekben történik a bábozódás, egymáshoz

közeli gubókban. A 20-40 napos bábnyugalom után kikelő lepkék rögtön párosodnak, majd a nőstény

a vékony ágakra rakja le téglalap alakban petéit. Utóbbi évtizedben tömegszaporodása gyakoribbá vált.

Védekezés. A védekezés egyrészt az okozott kár miatt, másrészt a hernyók gyulladást okozó szőrze-

te miatt lehet indokolt. A kitinszintézist gátló szerek jó hatásfokúak.

Erysiphe alphitoides - Tölgylisztharmat

Kórokozó. Lisztharmatgomba, a gombafonalak és ivartalan spórák tömege a fiatal levelek és hajtá-

sok felületén fehér, lisztszerű bevonatot képez.

Tünetek. A leveleken és a hajtásokon fehér bevonat képződik, ősszel pontszerű, fekete ivaros ter-

mőtestek keletkeznek. A megtámadott levélrészek

és hajtások elhalnak.

Életmód. A kórokozó a rügyekben telel micélium

alakban. Tavasszal a rügyekből kibomló, fiatal hajtá-

sokon és leveleken szaporodik el, kedvező viszonyok

esetén (alacsony légnedvesség és napfény) nyár ele-

jére teljesen ellepi az ún. János-napi hajtásokat.

Elterjedés. Elsősorban a kocsányos tölgyet támad-

ja, kisebb mértékben a kocsánytalan és molyhos

tölgyet is. Csemetekertekben jelentős károkat okoz, a csemeték növekedését visszaveti. Idősebb

fákon a lisztharmatbetegségnek akkor van számottevő jelentősége, amikor a hernyók általi tarrágás

után az alvó és járulékos rügyekből kibomló, fiatal hajtásokat lepi be és pusztítja el. Ilyen esetekben

a kórokozó a kocsányostölgy-pusztulás komplex folyamatában jelentős tényezőként szerepel.

Védekezés. Csemetekertekben kéntartalmú gombaölő szerekkel.

Apiognomonia errabunda - Levélbarnulás

Kórokozó és életmódja. Tömlősgomba, amelynek

a konídiumos alakja (Discula umbrinella) jelenik

meg a levélfoltokban. Az ivaros alak a lehullt leve-

lekben fejlődik ki áttelelés után. Az aszkospórák

lombfakadáskor fertőzik a fiatal leveleket. A több

lombos fafajon is előforduló kórokozó tölgye-

ken élő alakjának korábbi neve Apiognomonia

quercina volt.

Tünetek. Szabálytalan alakú, növekvő, barna le-

vélfoltokat okoz. A gomba a tölgyeken endofita

jellegű, a tünetmentes levelekből is gyakran kitenyészthető. A tünetek megjelenése sokszor össze-

függ különböző levélgubacsképző rovarok tömeges elszaporodásával.

Elterjedés. A kocsányos és kocsánytalan tölgyön nem ritka, különösen csemetekertekben és fiatal

erdősítésekben. Egyéb fafajokon is előfordul, a bükkön és a hársakon jelentős levél- és hajtásbe-

tegséget okoz.

Védekezés. Az okozott károk mértéke a tölgyek esetében a védekezést nem indokolja.

TÖRZSÖN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Lachnus roboris - Tölgygolyvatetű

Nemző. Sötétbarna színezetű, 4 - 5 mm nagyságú tetű.

Kárkép. A tetű szívása nyomán 5 - 1 0 mm átmérőjű

duzzanatok keletkeznek a fiatal hajtásokon.

Előfordulás. Közép-európai elterjedésű faj, amely a

tölgyfélék fiatal (1-3 éves) hajtásain mindenhol meg-

található. Hazánkban is közönséges.

Életmód. Évi egy generációja van. Az áttelelő petéből

áprilisban kel ki a fundatrix és mintegy két hét alatt

imágóvá érik. Ezt a fejlődési stádiumot három-öt ivar-

talan szaporodással létrehozott nemzedék követi.

Augusztus végére alakul ki az ivaros nemzedék, amely

aztán párosodás után lerakja az áttelelő petéket a fi-

atal tölgyhajtásokra.

Védekezés. Viszonylag csekély gazdasági jelentősége miatt

Kermes quercus - Tölgy kéregpajzstetű

Nemző. A nőstény tetű pajzsa 3 - 5 mm átmérőjű, sötétbarna színezetű, esetenként 6 - 8 csíkkal. A

hím vörösesbarna színezetű, szárnyakkal rendelkező.

Kárkép. Az álcák a fiatal leveleken szívogatnak. Kifejlődés után a kéregrepedésekbe vonulnak és

barnás színű, kezdetben sávozott pajzsot képeznek maguk köré.

Előfordulás. Európában mindenhol elterjedt faj, ahol gazdanövényei, a tölgyfélék előfordulnak. Ma-

gyarországon is közönséges minden tölgyerdőben. A fák ágain és törzsi részén egyaránt előfordul.

Életmód. Évi egy generációja van. Az áttelelő álcákból

április-májusban fejlődik ki a nemző, majd a pároso-

dás után kezdi el lerakni petéit. A kikelő álcák pajzsot

készítenek maguk köré. Másodlagos kártevő, de ese-

tenként olyan mértékben is el tud szaporodni, hogy

ágak, koronarészek, ritkán teljes fák pusztulását is

okozhatja. A kocsányostölgy-pusztulás folyamatában

fontos tényezőként jelenik meg.

Védekezés. Jelenleg nem megoldott.

Coraebus florentinus - Sávos tölgybogár

Nemző. 14-16 mm nagyságú, fémeszöld, esetenként fémeskék színű bogár. Szárnyfedőjének máso-

dik felében 3 hullámzó, világos harántsávval.

Kárkép. Kárképére jellemző, hogy az álca fejlődése végén

a néhány cm vastagságú ágat gyűrű, esetleg spirál alak-

ban körberágja. A rágás feletti rész elpusztul.

Előfordulás. Dél-európai elterjedésű faj, hazánkban gyakori.

Fő tápnövényei a tölgyfélék, különösen a kocsányos tölgy.

Az utóbbi években egyre gyakrabban lehet találkozni vele.

Életmód. Kétéves fejlődésű faj. A lerakott petéből kikelő

álca kezdetben a kéregben rág. A továbbiakban az egy-

éves hajtások belében vagy a 2 - 3 éves hajtások farészé-

ben készíti meneteit. Bábozódás előtt gyűrű alakban körberágja a faágat („halálgyűrű"), ami által

a gyűrű feletti rész elhal. Ebben az elhalófélben lévő faanyagban bábozódik be. A kifejlett nemző

kirepülési nyílása kerek.

Védekezés. Megítélése ellentmondásos. Védett faj, amely jelentős kárt is okozhat. Ellene védeke-

zésre eddig még nem került sor.

Agrílus viridis - Zöld karcsú díszbogár

Nemző. Fémeszöld, kékeszöld színű, de sokféle színváltozata ismert, karcsú testű, 6 - 1 0 mm nagy-

ságú bogár. A szárnyfedők a vállak mögött keskenyebbek, hátul kiszélesednek, csúcsuk fogazott. Az

egyes Agrílus fajok elkülönítése szakember számára sem könnyű feladat.

Álca. Az álcák csontszínűek, szélességük a teljes hosszban egyforma. Bábozódás előtt 10-12 mm

hosszúságúak.

Kárkép. Egyrészt az álcák kígyózó alakban futó meneteiről,

másrészt a felrepedő kéregből kifolyó nedvek kifehéredé-

séről (bükk) ismerhető fel. Az álcák befurakodnak a kéreg

alá, ahol erősen kígyózó, a háncsba és a szijácsba is mé-

lyedő meneteket készítenek. Az álcajáratokban rágcsálék

található. A lárvák befurakodása ellen a fa nedvfolyással

védekezik, emiatt jellegzetes foltok keletkeznek a törzsön.

A kikelő álcák kéregbe furakodásának helyén 3 - 5 cm hosz-

szúságú repedés és az annak szegélyén megtalálható, a pe-

tecsomót takaró fehér, megkeményedett váladék könnyen

fölismerhető.

Előfordulás. A zöld karcsú díszbogár egész Európában őshonos, de megtalálható Kis-Ázsiában és

Észak-Afrikában is. Álcája meneteit eddig tölgy, bükk, gyertyán, nyír, éger, hárs, fűz, rezgőnyár ága-

iban és törzsében, a nemző rágását pedig vadrózsa és ezüstnyár levelén észlelték.

Életmód. Hazánkban általában 2 éves generációja ismert, de egyes években 1 év alatt is kifejlő-

dik. Petéit júliusban, augusztusban rakja egyenként vagy kisebb csoportokban a törzs sima, déli,

napsütötte részére. Egy alkalommal 6 -10 petét rak, majd egy gyorsan megkeményedő, mészfehér

anyaggal fedi be. Az álcák augusztus során jelennek meg, és azonnal befurakodnak a kéreg alá, ahol

egy vagy két év alatt fejlődnek ki. Az álcamenet végén rövid, a szíjácsba mélyedő, visszakanyarodó

bábágy található, ahol április-májusban bábozódik. A kirepülés már májusban is elkezdődhet, és

akár szeptemberig is elhúzódhat. A repnyílás 2 - 3 mm-es, ferdén ovális, felül laposabb, alul erőseb-

ben ívelt. A nemzők peterakás előtt érési rágásként leveleket rágnak.

Védekezés. Erősen másodlagos faj, bár esetenként (főleg emberi beavatkozások, viharkárok után)

megfigyelték már tömeges elszaporodását. Részt vesz a tölgypusztulás és a bükkpusztulás kárlán-

colatában is. Megfelelő megszüntető védekezés még nem áll rendelkezésünkre, ezért sokkal célra-

vezetőbb a megelőzés. Legfontosabb a megfelelő termőhelyre való telepítés. Az álcák különösen

kedvelik a nedvkeringési zavarokban szenvedő faegyedeket. A fák kérgén található mechanikai

sérülések (egyéb rovarkár, vadrágás, jégverés stb.) szintén elősegítik a faj elszaporodását. Folytak

próbálkozások fogófás védekezéssel is, különböző sikerrel.

Agrilus angustulus - Közönséges karcsú díszbogár

Nemző. 5 - 7 mm nagyságú, zöld színű faj.

Kárkép. Kárképe hasonlít a zöld karcsú díszbogáréra: a vékonykérgű részen kígyózó, kidudorodó

álcajárat.

Előfordulás. Euroszibériai faj, hazánkban is mindenhol elterjedt. Fő gazdanövényei a tölgyek.

Életmód. A nemző petéit a fák simakérgű részére rakja. A kikelő álca a kéreg és a szijács között

rág. Menetei egyfelől a szijács felső szintjét érintik, másfelől a vékony kérget kinyomják és kígyózó

alakban haladnak. Mivel az álca a kambium pusztulását

okozza, erős támadás esetén az ág- és a farészek, sőt a

fa pusztulását is okozhatja. Másodlagos kártevő, főleg

hernyórágások után szaporodik el tömegesen.

Védekezés. Nem megoldott.

Pyrrhidium sanguineum - Piros korongcincér Tűzpiros facincér

Nemző. 8 -12 mm nagyságú. Bár a bogár teste fekete,

a szárnyfedő és a nyakpajzs vörösesbarna színe sokkal

szembetűnőbb.

Kárkép. Az álcamenetek a kéreg és a fatest között ha-

ladnak, a szijácsot felületesen érintik. A bábágy rövid

horog alakú a szijácsban.

Előfordulás. Melegkedvelő, európai faj, az északi

területekről hiányzik. Fő tápnövényei a tölgyek, de

megtalálható szelídgesztenyén, bükkön, gyertyánon

és még sok más fafajon is.

Életmód. Természetes körülmények között letört ágakban, pusztulófélben lévő fák koronájában

található meg. Fakitermelések során a vékonyabb választékból, ágfából készített tűzifában akár tö-

megesen is előfordulhat. A tűzifával a lakásba is bekerülhet, esetenként nem kis riadalmat okozva.

Fejlődése többnyire kétéves, de esetenként előfordulhat egyéves is.

Védekezés. Nem szükséges.

Clytus arietis - Közönséges darázscincér

Nemző. 8 -15 mm nagyságú, fekete színű, darázsmintázatú bogár.

Lábai sötétsárgák, csápjai rövidek.

Kárkép. Kezdetben a kéreg és a fatest között futó (a fatest felüle-

tét is érintő), majd a szijács teljes részében haladó, rágcsálékkal

erősen eltömött, ellipszis keresztmetszetű menetek.

Előfordulás. Egész Európában elterjedt faj, hazánkban is kö-

zönséges. Fő gazdanövényei a tölgyfélék, de előfordul bükkön,

gyertyánon, juharon és több más lombos fafajon (pl. akácon) is.

Pusztulófélben lévő vagy már elpusztult faanyagban, kivágott vá-

lasztékban található meg.

Életmód. A vékonyabb és vastagabb választékban egyaránt meg-

telepszik. A petékből kikelő álcák rögtön berágják magukat a kéreg és a fatest közé, ahol csak rövid

ideig rágnak. Ezután a szijács különböző szintjeiben készítik többnyire rostirányba futó meneteiket.

Bábozódni már a felszínhez közel húzódik. Fejlődése kétéves.

Védekezés. Erősen másodlagos faj, egészséges fát nem támad meg. Fejlődését feldolgozott fa-

anyagban is tovább folytatja. Megtelepedése kérgezéssel megelőzhető.

Scolytus intricatus - Tölgy szijácsszú

Nemző. 2 - 4 mm nagyságú bogár, nyakpajzsa fekete, szárnyfedele barna.

Kárkép. Egykarú, vízszintes, 1 - 3 cm hosszú- K

ságú anyamenet. Az álcamenetek rostirányú-

ak.

Előfordulás. Közép- és Kelet-Európában el-

terjedt faj. Hazánkban időnként gyakori. Fő

gazdanövényei a tölgyek, de ritkán előfordul

más lombos fafajon is (bükk, gyertyán stb.).

Életmód. A szúbogaraknál ritka módon álca

alakban telelnek át. Tavasszal a rövid bábo-

zódás után kikelő nemzőkérési rágásra előző évi hajtásokat keresnek fel. Ezzel a rágásukkal eseten-

ként kárt is okozhatnak. Nem elhanyagolható itt a kifejlett bogarak vektor szerepe sem. Különböző,

a szilpusztulás kárfolyamatában is ismert gombafaj (Ophiostoma, Ceratocystis sp.) hordozásával a

fák pusztulásában is részt vehetnek. A nőstény bogár készíti el a rövid (max. 3 cm) vízszintes anya-

menetet és rakja le a néhány (max. 20) petét a menetek falára. Az álcák által készített menet már

jóval hosszabb (10-15 cm). Általában egynemzedékes, de ritkán előfordul két nemzedék is.

Védekezés. Feromon-összetevői ismertek ugyan, de a gyakorlati felhasználás során nem váltak be.

A megtámadott fáknak a bogarak rajzását (április-május) megelőző kitermelése, a fertőzött részek

kérgezése, égetése jelentősen csökkentheti a bogarak számát.

Botryosphaeria stevensii - Kéreg- és ágelhalás, rák Amphyporthe leiphaemia Pezicula cinnamomea Colpoma quercinum

Kórokozók. A kéregben élő tömlősgombák, amelyek a valamilyen ok-

ból legyengült vitalitású, fiatal tölgyeken kéregbetegséget, ágelhalást,

rákosodást okozhatnak.

Tünetek. A kórokozótól függően változatosak. A gallyak, vékonyabb

ágak kérgén sárgásvöröses vagy barnás elszíneződések, pörsenések, re-

pedezések jelenhetnek meg. Az ágak végei elhalnak. Vastagabb része-

ken a kéreg foltokban elpusztulhat. A fa sebgyógyító tevékenységének

és a gomba kórokozásának kölcsönhatása révén az ágakon, törzseken

rákos képződmények keletkezhetnek.

Életmód. A felsorolt gombák általában kis agresszivitású, gyengültségi

jellegű kórokozók. A valamilyen oknál fogva legyengült állapotba ke-

rült, fiatal fákat támadják meg, vagy a pusztulás komplex folyamatában

mint járulékos tényezők vesznek részt. Gyakran fagyhatást követően lépnek fel. Szerepet játszanak

a természetes ágfeltisztulásban is.

Elterjedés. A tölgyeken mint gyengültségi kórokozók általánosan elterjedt gombák több más, ha-

sonló szerepet játszó fajjal együtt.

Védekezés. A fák legyengülését okozó tényezők lehetőségek szerinti elkerülése, megelőzése.

Cryphonectria parasitica - A törzs és az ágak rákosodása

Kórokozó. A szelídgesztenye pusztulását okozó tömlősgomba a tölgyeken is előfordul.

Tünetek. A tölgyek törzsén, ágain megvastagodás, torzulás, kéregelhalás jeíentkezik, amelynek a

szélei a fa védekezési tevékenysége következtében kalluszosodnak. Az elhalt, felrepedezett kéreg-

részeken jellegzetesek a gomba 0,5-2 mm nagyságú narancsvörös sztrómái, a kéreg rétegei között

pedig a krémszínű micéliumlemezek.

Életmód. A kórokozó ivartalan és ivaros spóráit a szél, eső, rovarok, madarak terjesztik. A fertőzés

kéregrepedéseken, sebzéseken keresztül történik.

Elterjedés. A kórokozó a szelídgesztenye járványos mértékű, súlyos

pusztulását okozza, a szelídgesztenye egész elterjedési területén je-

len van. A gesztenyével elegyes vagy gesztenyésekkel szomszédos

tölgyesekben a tölgyet is megtámadja. Hazánkban a kocsánytalan

tölgyön okoz jelentős károkat a Nyugat- és Dél-Dunántúlon.

Védekezés. A fertőzött ágak, törzsek eltávolítása. A szelídgesztenye

esetében biológiai védekezés alkalmazható a kórokozó csökkent fer-

tőzőképességű (hipovirulens) törzseinek felhasználásával. A tölgy-

állományok esetében a hipovirulens törzsek preventív terjesztése

csökkentheti a járvány mértékét.

Inonotus nidus-pici - Kétalakú csertapló

Kórokozó. A taplógombának ivartalan és ivaros termőteste

ismert. Az ivartalan termőtestek a megtámadott törzsekben

keletkező odú nyílása körül képződnek, gumósak, kezdetben

sárgák, majd feketednek, repedeznek. Az ivaros termőtest az

odú boltozatán képződő csőréteg.

Tünetek. A gomba által megtámadott törzsek az odú nyílása

körül megjelenő ivartalan gumókról könnyen felismerhetők.

Gyakran fekete nyálkafolyás is megfigyelhető. A gomba a törzs

faanyagának fehér korhadását okozza, jellegzetes a korhadt és

az egészséges farészt elválasztó sötét határoló zóna. A támadás

helyén a törzs gyakran hordószerűen kiszélesedik. Életmód. A

törzsek fertőzése leggyakrabban ágcsonkokon, továbbá sebzé-

seken, fagyrepedéseken keresztül történik. Az ivartalan gumókon képződő klamidospórák vagy az

ivaros bazidiospórák által. A megtámadott törzsekben korhadás, majd odú képződik. Az odú nyílása

körül megjelennek az ivartalan termőtestek, amelyek fertőzőképes klamidospórákat termelnek. Az

odú boltozatán fejlődő ivaros, csöves termőtest a bazidiospórák kiszórása után elhal és leválik, a

következő tavasszal újraképződik.

Elterjedés. A csertölgy leggyakoribb törzskorhasztó taplója. Ritkábban egyéb tölgyeken és más lom-

bos fafajokon is előfordul.

Védekezés. A taplós törzsek eltávolítása az állományból, a sebzések kerülése. Fontos a korai és jó

ágfeltisztulás elősegítése.

Phellinus robustus - Vastagtapló

Kórokozó. Az évelő termőtestek alakja változatos: kisebb-nagyobb, sárgásbarna, majd szürkülő gu-

mók vagy pataszerű képződmények.

Tünetek. A megtámadott törzseken, vastagabb ágakon megjelennek a jellegzetes termőtestek.

A fában fehér korhadás figyelhető meg, amely kezdet-

ben a gesztre terjed ki, de fokozatosan a szíjácsot is

eléri. Mivel a tapló a szíjácsot is korhasztja, a fertőzött

törzseken a támadás helyén a vastagsági növekedés

megszűnik, ezért jellegzetes excentrikus törzsalak

keletkezik. A megtámadott törzsek, annak mértéké-

ben, ahogy a korhadás az érett fától az aktívan szállító

szíjács felé terjed, fokozatosan elpusztulnak, illetve

könnyen széltörés áldozatává válnak Életmód. A szél

által terjesztett aszkospórák sebzéseken, vastagabb

ágcsonkokon keresztül fertőzik meg a törzseket, amelyekben korhadás lép fel, majd a termőtestek

is megjelennek a törzs felületén.

Elterjedés. A tölgyfajokon, továbbá a szelídgesztenyén és az akácon fordul elő.

Védekezés. A taplós törzsek eltávolítása, a sebzések kerülése.

Laetiporus sulphureus - Sárga gévagomba

Kórokozó. Egyéves taplógomba. A termőtest egyedüli vagy csokros, legyezőszerű kalapokból álló,

nedvdús, sajtos állományú, szárazon morzsalékony

képződmény. A kalapok felülete kén- vagy narancs-

sárga, majd fakuló, a csöves rész pórusfelülete kén-

sárga, fakuló.

Tünetek. A megtámadott fákon a gyökfőtől a törzsön

magasan mindenütt előtörhetnek a termőtestek. A

fában vörös korhadás figyelhető meg. A fertőzött fák

idővel elpusztulnak.

Életmód. Mint általában a tő- és törzskorhasztó tapló-

gombák, ágcsonkokon, sebzéseken keresztül fertőz a

bazidiospórák által. A termőtestek tavasszal, nyár elején, de gyakran ősszel is megjelenhetnek, a spórák

kiszórása után elöregednek, szétesnek. A következő évben újból megjelennek, néhány évig a fa elpusz-

tulása után is.

Elterjedés. Kozmopolita tapló, a tölgyeken kívül nyárakon, füzeken, madárcseresznyén, akácon és

más lombos fákon is gyakori.

Védekezés. A taplós törzsek eltávolítása, a sebzések kerülése.

Fistulina hepatica - Májgomba

Kórokozó. Egyéves termőtestű csövestapló. A termőtest nedvdús, puha rostos húsú, nyelv, vese

alakú. Felülete bibircses, narancsvörös, majd húsvörös. A pórusfelület halványsárgás, idős korban

vörösödő.

Tünetek. A termőtestek a megtámadott törzsek

tövi részén, üregekből törnek elő, de előfordulhat-

nak vastagabb gyökereken, tüskökön is. Ritkán a

magasabban levő sebhelyeken jelennek meg. A fá-

ban a geszt vörös korhadása figyelhető meg.

Életmód. Elsősorban tőkorhasztó gomba, az idős,

sarj eredetű állományokban gyakori. A sarjak tövi

része az anyatuskóról vagy sebzéseken keresztül

fertőződik. A termőtestek ősszel jelennek meg. Kor-

hasztása lassan halad előre, de a támadott törzsek

gesztje nagyobb magasságig vörösen színeződik.

Elterjedés. Hazánkban a tölgyeken mindenhol előfordul. Ritkán szelídgesztenyén és bükkön is meg-

jelenik.

Védekezés. A sarj üzemmód és a sebzések kerülése, az idős, túltartott, tőkorhadt törzsek eltávolí-

A tölgyeken több más taplógombafajok is előfordulnak: vöröstapló (Phellinus torulosus), óriás

lakkostapló (Ganoderma resinaceum), vékony rozsdástapló (Inonotus cuticularis), kérges rozs-

dástapló (Inonotus dryadeus). A felsorolt gombák általában tőkorhasztók, idős vagy sebzett törzse-

ken fordulnak elő. Fehér korhadást okoznak.

A tölgyek kitermelt vagy elhalt faanyagán számos szaprotróf taplógomba tenyészik, amelyekre itt

nem térünk ki. Az ismertetett taplók is általában a fák elpusztulása után szaprotróf módon évekig

tovább tenyészhetnek azok faanyagán.

BÜKKÖN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Tibicina haematodes - Óriás énekeskabóca

Nemző. A kifejlett kabóca teste fekete, a potroh egyes részei vörösek. A két pár erősen erezett

hártyás szárny a potroh felett, háztetőszerűen nyugszik. Éneke, amelyet a szárnyak egymáshoz dör-

zsölésével hoz létre, a mediterrán területek jellegzetes „zaja". Szárnyfesztávolsága 85-102 mm,

testhossza 25-38 mm.

Kárkép. Kárképe igazából nem jellegzetes. A nemzők szívogatása

a bükk kérgén nem feltűnő. Jelentősebb lehet a peterakás során

jelentkező kárképe, melyek eredményeképp a hajtások elszárad-

hatnak, letörhetnek. Leggyakrabban levedlett bábbőreiről, illet-

ve jellegzetes hangjáról ismerhető fel.

Elterjedés, előfordulás. A mediterrán területek jellemző faja,

amely száraz, meleg évek után hazánk déli területén is megje-

lenik (pl. Zselic). A klíma esetleges melegedése estén megjele-

nései gyakoribbá válhatnak. Gazdanövényei (nemzők esetén) a

lombos fafajok.

Életmód. A hajtásokra június-júliusban lerakott peték azok

pusztulását okozzák. Az ágak lehullnak a talajra. Az álcák au-

gusztus-szeptemberben kelnek ki, a talajba húzódnak és itt

fejlődnek több évig. Táplálékukat ekkor a fák gyökerei adják. A

többéves álcák május végén - június elején jelennek meg, fel-

másznak a növényekre és nemzővé alakulnak. Az ivarérett pél-

dányokjúnius-júliusban repülnek. Ebbe a rovarcsoportba tartoz-

nak a leghosszabb fejlődésű rovarok, például az észak-amerikai

17 éves kabóca, amelynek álcája 17 évig él a talajban, mielőtt

rajzana.

Védekezés. Csekély jelentősége miatt nem indokolt.

Phyllaphis fagi - Bükklevél gyapjastetű

Nemző. Az egyes fejlődési alakokat (szárnyas migránsok, leánynemzedékek, szárnyatlan nőstények

és hímek) nagyon nehéz egymástól, illetve más tetűfajoktól elkülöníteni. Egyértelmű viszont a tet-

vek által kiválasztott viaszbevonat („gyapjú"), amely esetenként az egész levélfelületet beboríthatja.

Kárkép. A bükk levelének fonákján megjelenő apró

vattapamacsokból álló bevonat. A kártétel ritkán

ér el olyan szintet, hogy a levelek megsárguljanak,

elpusztuljanak.

Elterjedés, előfordulás. Közép-európai faj, melyet

behurcoltak a Közel-Keletre, illetve Észak-Ameriká-

ba. Hazánk bükköseiben, különösen a nedvesebb,

hűvösebb helyeken mindenhol közönséges. Gazda-

növénye a bükk.

Életmód. A tetvekre jellemző, bonyolult, ivaros és

ivartalan, szárnyas és szárnyatlan alakokat is tartalmazó nemzedékváltakozás. Tavasszal és ősszel

nagyobb, nyáron alacsonyabb egyedszámmal.

Védekezés. Kisebb jelentősége miatt nem indokolt.

Orchestes fagi - Bükk bolhaormányos

Nemző. A bogár alapszíne fekete, de a szürke, finom szőrök világosabbá teszik. Csápja és lábvégei

rozsdabarnák. A csápnyelet az ormány két oldalán található csápárokba tudja fektetni. 2-2,5 mm

nagyságú.

Álca. Az álca has felé görbülő, lábatlan, csontszínű 1-2,5 mm nagyságú.

Kárkép. Kárképe kettős: Az álca a levélben aknáz, kezdetben levélszéli aknát rág, amelyet fokoza-

tosan kiszélesít. Az akna rövid időn belül elszíneződik, megbarnul. A nemző a leveleket hámozza,

esetenként ki is lyuggatja. Tömeges támadása esetén növekedésveszteség és a természetes felúju-

lás elmaradása várható.

Elterjedés, előfordulás. Európai elterjedésű faj. Kedveli az idősebb bükkállományokat, állomány-

széleket, de megtámadhatja a bükkfiatalosokat, bükksarjakat is. Az aszály és a késői fagyok kedvez-

nek a tömegszaporodásának. A fő gazdanövényén kívül előfordul még gyetyán, nyír, fűz, de sok más

fafajon is. Párosodás után a hazai bükkösökben is gyakori.

Életmód. Évente egy generációval szaporodik. Az áttelelt imágók április közepétől május elejétől

rajzanak. Ilyenkor elfogyasztja a rügyeket, fiatal hajtásokat és kilyuggatja a kibomló leveleket. Petéit

a bükk leveleinek fonákára egyesével rakja. A kikelő álca berágja magát a levélbe. A levél csúcsa

irányába készíti egyre szélesedő járatait. Itt is bábozódik egy lencse alakú kokonban. Az új gene-

ráció júniustól jelenik meg, esetenként nagy tömegben. A kikelt, friss bogarak folytatják a levelek

hámozását, lyuggatását. Szeptember végétől telelni húzódnak a fák kérge alá, a talajba, de akár

fenyőtobozokba is.

Védekezés. Bár esetenként tömegesen is megjelenik korai lombhullást és növedékveszteséget

okozva, eddig még nem alkalmaztak ellene növényvédő szert.

Calliteara pudibunda - Bükk gyapjaslepke

Nemző. A lepke alapszíne rendkívül változatos. Két fő alaptípusa van: egy világos alapszínű élénk

mintázattal és egy sötétebb alapszínű mintázat nélkül. A hím kisebb, a nőstény nagyobb. A hátulsó

szárnyak világosabbak, elmosódott, sötét középfolttal. Szárnyfesztávolsága 40-60 mm.

Hernyó. Hernyója kezdetben zöld, később vöröses vagy barnás, a színezet folyamatosan változik, a

4-7. szelvényen kefeszerű pamaccsal. Utolsó potrohszelvényén (11.) hosszú, vöröses szőrpamacs van.

Kárkép. A fajt a hernyók rágása alapján felismerni nem lehet.

Elterjedés, előfordulás. Euroszibériai faj. Hazánkban bükkösökben, gyertyános tölgyesekben és ne-

mesnyár-ültetvényekben, de akácon is gyakori. Szinte valamennyi fafajon megél. Különösen szereti

a meleg, napsütötte bükkösöket.

Életmód. Egy nemzedéke van. A lepke május-júniusban repül. A nőstény a törzsnek főként déli

oldalára rakja petéit kb. 5 m magasságig. A hernyók 3 hét múlva kelnek ki és néhány napig együtt

maradnak. Később felmásznak és a koronában szétszélednek. Szeptember-októberig táplálkoznak,

majd a talajtakaróban bebábozódnak, és így is telelnek. A lepkék mesterséges fényre jól repülnek.

Védekezés. Jelentős kártételéről hazánkban még nem tudunk, de több európai országban is felje-

gyezték már gradációját.

Apiognomonia errabunda - Levélbarnulás

Kórokozó és életmódja. Peritéciumos termőtestű, levelekben, hajtásokban élősködő tömlősgom-

ba, konídiumos alakja acervuluszos gomba. A vegetációs időszakban a levélfoltokban fejlődő, ko-

nídiumos alak spórái terjesztik a betegséget. Az ivaros alak a lehullt levelekben fejlődik ki áttelelés

után, az elsődleges fertőzést végző aszkospórák lombfakadáskor szóródnak, légáramlatok vagy ro-

varok által jutnak fel a lombozatra.

Tünetek. A leveleken szabálytalan, növekvő, barna

foltok keletkeznek, gyakran levélgubacsoktól (Mikiola

fagi) vagy egyéb rovarkárosításoktól (Rhynchaenus

fagi) kiindulva. Járványos években a hajtásvégek 30 cm

hosszúságig is elhalnak.

Elterjedés. A betegség csemetekertekben és "állo-

mányokban egyaránt előfordul. A levelek és hajtások

barnulása, száradása egyes években feltűnő mértékű

lehet. Járványok többéves időközönként jelentkeznek.

Védekezés. Csemetekertekben gombaölő szerekkel.

TÖRZSÖN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Cryptococcus fagisuga- Bükk gyapjastetű

Nemző. 0,5-0,8 mm nagyságú tetű, ahol (az előző fajhoz hasonlóan) az egyes nemek és fejlődési

alakok elkülönítése igen nehéz.

Kárkép. A bükk törzsén és ágain megjelenő, vattaszerű bevonat.

Elterjedés, előfordulás. Európai faj, amely hazánk erdeiben, de városi bükkfákon is általánosan el-

terjedt.

Életmód. Ellentétben a bükklevél gyapjastetűvel nem a leveleken, hanem a bükkfa törzsének és

ágainak kérgén, illetve annak repedéseiben él. Szaporodása bonyolult nemzedékváltakozás. Egyes

vélemények szerint különböző növénypatogén gombák elterjesztésében is részt vesz.

Védekezés. Csekély jelentősége miatt nem indokolt.

Dicerca berolinensis - Bükkös díszbogár

Nemző. Színe fémfényű vörös vagy zöld. A bogár nyakpajzsának kö-

zepén nincs sekély, hosszanti barázda (O Dicerca alni). Szárnyfedője

finoman pontozott, helyenként sima, fénylő, vége csúcsban végző-

dik. A kifejlett bogár 20-24 mm nagyságú. Az álca csontszínű, a fejet

követő második íz jóval vastagabb, így az álca „bunkósbot"-szerű.

Kárkép. Az álca a kéreg és a fatest között rág, menete a szíjácsba

mélyed. Bábágya a faanyagban horog alakú.

Elterjedés, előfordulás. Eurázsiái elterjedésű, hazánkban is szórványos (ritkább, mint azt gazdanö-

vényei gyakoriságából gondolnánk). Fő gazdanövényei a bükk, gyertyán, éger. Elpusztult faanyag-

hoz, holtfához kötődő faj. A fakorona vastagabb ágaiban, a törzsrészben fordul elő, különösen, ha

az napsütésnek kitett.

Életmód. A kéregre lerakott petékből kikelő álcák igen rövid ideig rágnak a kéreg és a fatest között,

viszonylag hamar a fatest mélyebb rétegeibe fúrják magukat és ott készítik meneteiket. Fejlődési

ideje két-három (Európa északi területein négy) év. A bogarak májusban rajzanak és egész szeptem-

berig találkozhatunk velük. Merleg, sőt forró nyári napokon aktívak. Zavarás esetén inkább lepoty-

tyannak, mint hogy felrepüljenek.

Védekezés. Csekély jelentősége miatt nem indokolt.

Taphrorychus bicolor - Bóbitás bükkszú

Nemző. 1,6-2,3 mm nagyságú, fekete vagy sötétbarna, hosz-

szú, szürke szőrökkel. A nőstény homlokán kerek, hosszú sző-

rökkel borított folt van, innen ered a neve.

Álca. Álcái tipikus ormányos álcák, hasfelé görbülő, lábatlan

és csontszínű. Bábozódás előtt is alig éri el az 1 mm-t.

Kárkép. A bükk törzsén és vastagabb ágain a kéregben

rág. Fekvő fákon a befurakodási nyílásnál finom, barna

rágcsálékkupacok jelennek meg. Még élő fák esetében igen

gyakori a sötét nedvfolyás, amely később kifehéredhet. Anya-

menetei csillag alakúak, a rostirányhoz hajlók. Álcamenetei

gyakran keresztezik egymást.

Elterjedés, előfordulás. Európai faj, amely hazánk bükköseiben mindenhol megtalálható. Gazda-

növénye a bükk.

Életmód. Két nemzedéke van, az első márciusban, a második május-júniusban. Kifejezetten sze-

reti a legyengült állományokat. Gyakran fordul elő más károsítókkal (pl. zöld karcsú díszbogár). A

2003-2005 közötti, zalai bükkpusztulásban az egyik jelentős tényező volt.

Védekezés. Megszüntető védekezésre nincs mód. A fertőzött farészek eltávolításával csökkenteni

lehet az egyedszámát.

Neonectria ditissima - Bükkrák

Kórokozó és életmódja. Élénk színű, narancsvörös, peritéciumos sztrómákat fejlesztő, kéregben

élő, évelő, rákos tüneteket okozó tömlősgomba. A fertőzés apró sebzéseken, rovarszúrásoknál,

paraszemölcsökön, a kéreg apró repedésein történik. A fertőzés helye körül kisebb kéregelhalások

és a fa védekezési reakciója következtében torzulások keletkeznek. A fertőzés évében a gallyakon,

vékony ágakon a konídiumos alak (Cylindrocarpon willkommii) figyelhető meg a kéregből előtörő,

apró, fehér telepek formájában. Később, rendszerint a következő év tavaszán jelennek meg a ké-

regelváltozások repedéseinél vörös sztrómába ágyazva a hasonló színű, mintegy 0,5 mm nagyságú

peritéciumok csoportjai.

Tünetek. Kezdetben a vékony ágakon laposodások, torzulások, kéregelhalások figyelhetők meg,

gyakran az oldalágak kiindulásánál. Ezek az évek során egyre mélyülő, kráterszerű, rákos elváltozá-

sokká fejlődnek. Egyes ágak elhalnak, vagy rajtuk a levelek apróbbak, sárgásak lesznek.

Elterjedés. A kórokozó főleg a bükkön jelenik meg, ritkábban egyéb erdei fákon is előfordul. Állo-

mányokban és csemetéken egyaránt megjelenhet. A betegség összefüggésben van a fagyhatással, a

fagyzugos termőhelyeken és a korán fakadó bükkváltozatoknál gyakrabban fordul elő.

Védekezés. Az erősen fertőzött állományok letermelése, a későn fakadó bükkváltozatok előnyben

részesítése. A fertőzött csemeték eltávolítása és megsemmisítése.

Fomes fomentarius - Bükktapló

Kórokozó. Élő és elhalt fákon évelő ter-

mőtesteket fejlesztő taplógomba. A ter-

mőtest pata alakú, szürke vagy mogyoró-

színű, vastag kéreg borítja. A tapló húsa

világosbarna, puha, a csöves rész rétege-

zett.

Életmód. Mint általában az élő fákat

megtámadó törzskorhasztó taplók, seb-

zéseken, ágcsonkokon keresztül fertőzi

meg a fákat a légáramlatokkal szállított

bazídiospórák által.

Tünetek. Idős, sebzett törzsek fájában fe-

hér korhadást okoz. A törzseken megjelennek a jellegzetes, nagyméretű, pata alakú taplók. A kor-

hadt faanyagban vastag, krémszínű micéliumlemezek figyelhetők meg.

Elterjedés. Polifág taplógomba, amely elsősorban a bükkön, de egyéb más lombos fákon is (tölgyek,

nemes nyárak, juharok, füzek, nyírek, vadgesztenye stb.) gyakori sebparazita.

Védekezés. A sebzések elkerülése és a taplós törzsek (fertőzési források) eltávolítása az állományból.

polyporussquamosus - Pisztricgomba

Oxyporus populinus - Lépcsőzetes tapló

Kórokozó és életmódja. Csöves termőrétegű, évelő termőtestű taplógomba. A kicsi, fehér, krémszínű,

konzolos kalapkák egymás fölött, lépcsőzetesen

képződnek a fák törzsének sebzett részein. Sebe-

ken keresztül fertőzi meg a törzseket a légáram-

latokkal szállított bazídiospórák által.

Tünetek. A jellegzetes termőtestek megjelené-

se a sebzéseknél, fehér korhadás a fában.

Elterjedés. Fertőzése főleg a meredek oldalakat

borító, idős bükkösökben gyakori, ahol a lezu-

hanó sziklák sebzéseket okoznak. Juharokon és

kőrisen is előfordul.

Védekezés. A sebzések kerülése és a taplós tör-

zsek eltávolítása az állományból.

Inonotus obliquus - Elterülő rozsdástapló

Kórokozó és életmódja. Kétféle, ivaros és ivartalan termőtesttel rendelkező taplógomba. Az ivaros (csö-

ves) termőteste egyéves. Teljesen elterülő, a kéreg alatt vagy néhány évgyűrű mélységében kifejlődő,

nagy kiterjedésű csőrétegből áll. Ivartalan alakja a nyíren jelenik meg, nagy, szabálytalan, fekete, repe-

dezett gumó formájában.

Kórokozó. Egyéves termőtestű taplógomba. A termő-

test nagy méreteket elérő, puha, húsos állományú,

krémszínű, halványbarna, kalapra és rövid, féloldalas

nyélre tagolódik. A kalapok felülete pikkelyes, a ter-

mőréteg csöves.

Életmód. Afertőzés sebzéseknél történika bazídiospórák

által. A termőtestek a spórák kiszórása után elhalnak, le-

hullnak, következő évben újraképződnek.

Tünetek. A csokrosan növő, jellegzetes termőtestek

általában a törzsek sebzéseinél, bekorhadt ágcson-

koknál jelennek meg. A gomba a fában fehér korha-

dást okoz. A megtámadott törzsek gyakran még pusztulásuk előtt a szél- és hótörés áldozatául esnek.

Elterjedés. Polifág kórokozó, a bükkön gyakori, de más lombos fákon (juharok, nyárak, tölgyek,

szilek) is előfordul.

Védekezés. A sebzések kerülése és a taplós törzsek eltávolítása az állományból.

Tünetek. Az ivaros termőtest a törzsben 2 - 3 év-

gyűrű mélységben fejlődik és lefeszíti a felette

lévő palástot. Amikor a termőtestek előtörnek,

a fertőzött törzs rendszerint már elpusztult. A

fatestben fehér korhadást okoz.

Elterjedés. Szórványosan előforduló tapló. Iva-

ros termőteste a bükkön kívül egyéb kemény

lombos fákon, tölgyeken, juharokon, gyertyá-

non és szileken is előfordul.

Védekezés. A sebzések kerülése és a taplós tör-

zsek eltávolítása az állományból.

Inonotus cuticularis - Vékony rozsdástapló

Meripilusgiganteus - Óriás bokrosgomba

Kórokozó. Egyéves termőtestű, csöves termő-

rétegű taplógomba. A termőtest csokrosan

elrendezett kalapokból áll, átmérője elérheti

az 1 métert is, húsos, rostos állagú, okkerszí-

nű, sárgásbarna, sötétebb barnás sávokkal. A

pórusfelület krémszínű, nyomásra feketedik.

Életmód. A tő és a gyökerek sebzésein keresz-

tül fertőzi meg a fákat. Élő fák tövi részében

korhaszt, de tuskókon is előfordul.

Kórokozó. Egyéves termőtestű, csöves ter-

mőrétegű taplógomba. A termőtestek húsa

puha, később parásodó, színük rozsdavörös,

barna. Félkörösek, vese vagy legyező alakú-

ak, egymás fölött csoportosan jelennek meg

a fák sebzett részein.

Életmód. A törzskorhasztó taplókra jel-

lemzően a fertőzés sebeken, ágcsonkokon

keresztül történik. A termőtestek a spórák

kiszórása után elpusztulnak, lehullnak, de a

következő évben újraképződnek.

Tünetek. A jellegzetes termőtestek megjelenése, fehér korhadás a fatestben.

Elterjedés. Erdőkben, parkokban, fasorokban gyakori, a bükkön kívül tölgyekenjuharokon, vadgesz-

tenyén, ritkábban egyéb fafajokon is megjelenik.

Védekezés. A sebzések kerülése, az ágnyesések szakszerű végzése, a taplós törzsek eltávolítása.

Tünetek. A fertőzött fák tövén nyár végén, ősszel megjelenő, csokrosan növekvő termőtestek. A tő

érett fájában fehér korhadást okoz.

Elterjedés. Szórványosan előforduló tapló, leggyakrabban idős bükkösökben, de tölgyeken és aká-

con is megtalálható. A bükk tőkorhadásában van jelentős szerepe.

Védekezés. A tövi sebzések kerülése.

Pleurotus ostreatus - Kései laskagomba

A nyáraknái ismertetett polifág korhasztó gomba a bükkön is gyakran megfigyelhető.

Bükkpusztulás - komplex okok

Kórokozók. A pusztulást elsősorban klimatikus tényezők váltják ki, a hosszan tartó aszály okozta

alacsony páratartalom, a talaj alacsony vízkészlete, az erős besugárzás miatti intenzív párolgás. A

fák pusztulását elősegíti a gyengültségi kórokozók, a Biscogniauxia nummularia, Nectria coccinea,

Ophiostoma fajok stb. tömeges fellépése. A másodlagos rovarkárosítók közül a bóbitás bükkszú

(Taphrorychus bicolor), a zöld karcsú díszbogár (Agrilus viridis), esetenként a bükk gyapjas pajzstetű

tömegszaporodásának van jelentős szerepe. Komplex etiológiájú betegség, amelynek hajlamosító

tényezői a bükk számára nem megfelelő termőhely, kiváltó tényezője a hosszan tartó aszály. Ezt

követi a fentiekben felsorolt, járulékos tényezők hatása, ami a legyengült fák pusztulásához vezet.

Tünetek. Különböző korú, de főképpen idős állományokban a levelek sárgulása, az ágak elhalása,

majd a fa pusztulása hívja fel a figyelmet. A pusztuló törzseken gyakran a bükk gyapjas pajzstetű te-

lepeinek fehér bevonata, majd a Nectria coccinea konídiumos alakjának (Cylindrocarpon candidum)

fehér telepei, ezt követően az ivaros alak narancsvörös peritéciumos sztrómái jelennek meg. Ese-

tenként a törzseken nyálkafolyás is megfigyelhető. A zalai bükkösök pusztulása során az elpusz-

tult ágakon, törzseken feltűnő volt a Biscogniauxia nummularia tömlősgomba fekete peritéciumos

sztrómáinak tömeges megjelenése. A fatestben elszíneződés (álgesztesedés) figyelhető meg.

Elterjedés. Különösen aszályos időszakokat követően nagyobb méreteket öltő, a fák pusztulásával

végződő, komplex betegség. Hazánkban az 1990-es évek elején a Börzsöny és a Mecsek azonális

bükköseiben, a 2000-es évek elején a zalai bükkösökben lépett fel nagyobb mértékben.

Védekezés. A bükk zónáján kívüli telepítésének kerülése.

GYERTYÁNON ELOFORDULO KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK LEVELEKEN, HAJTASOKON MEGJELENŐ KAR-ÉS KÓRKÉPEK

Monostichella robergei - Levélbarnulás

Kórokozó. A kórokozó acervuluszos termő-

testű konídiumos gomba. Az acervuluszok

többnyire a levél színén jelennek meg. A tü-

netek a vegetációs időszak közepétől válnak

szembetűnővé, megjelenésük gyakran az

aszállyal áll összefüggésben.

Tünetek. Szétterjedő, kerekded vagy sza-

bálytalan, barna levélfoltok, gyakran ezüstös

árnyalattal. Többnyire a levéllemez szélétől

indulnak ki, és az egész levélfelületre kiterjed-

hetnek.

Elterjedés. Hazánkban szórványosan előfor-

duló betegség.

Védekezés. Csemetekertekben gombaölő szerekkel.

Gnomonia fimbriata -Levélfoltosság

Kórokozó. Tömlősgomba, ivaros termőteste peritéciumtípusú. Konídiumos alakja (Asteroma

carpini) acervuluszos termőtestű gomba. Az acervuluszok a levelek fonákján képződnek. A betegség

tünetei későn, nyár végén, ősszel jelennek meg a gyakran már sárguló leveleken.

Tünetek. A leveleken megjelenő, kerekded, 0,5-2 cm nagyságú, kezdetben feketésbarna, majd

szürkésbarna foltok.

Elterjedés. A gyertyánon általánosan elter-

jedt, gyakori gomba.

Védekezés. A tünetek késői megjelenése mi-

att számottevő károk nem keletkeznek, a be-

tegség ellen nem szükséges védekezni.

Erysiphe arcuata, Phyllactinia guttata f. sp. carpini -Lisztharmat

Kórokozók. A tömlősgombákhoz tartozó lisztharmat-

gombák. Az Erysyphe arcuata a gyertyán sajátos kór-

okozója. Konídiumos alakját (Oidium carpini) 1995-ben,

ivaros alakját 2006-ban írták le. A Phyllactinia guttata

sokgazdás lisztharmatgomba, gyertyánon fejlődő alakja

a forma speciális carpini.

Életmód. Mindkét lisztharmatgomba tünetei ősszel je-

lentkeznek, először a fehéres hifabevonat, amelyben ké-

sőbb a sötét színű, 0,1-0,2 mm átmérőjű ivaros termő-

testek (kazmotéciumok) is megjelennek. Az Erysiphe arcuata kazmotéciumai ritkán figyelhetők meg,

ezzel szemben a Phyllactinia guttata kazmotéciumai feltűnően gyakoriak a fertőzött levelek fonákján.

Elterjedés. A gyertyán lisztharmatbetegsége erdőállományokban nem gyakori, inkább parkokban,

élősövényekben fordul elő egyes években és helyenként tömegesen.

Védekezés. A tünetek késői megjelenése miatt számottevő károk nem keletkeznek, a betegség ellen

nem szükséges védekezni.

TŐ- ÉS TÖRZSKORHASZTÓ GOMBÁK

A gyertyánon polifág taplók fordulnak elő: bükktapló (Fomes fomentarius), vastagtapló (Phellinus

robustus), ritkábban az elterülő rozsdástapló (Inonotus obliquus) és a vastag kérgű tapló

(Ganoderma adspersum). Akárcsak a többi gazdanövényeik esetében, sebzéseken, ágcsonkokon

keresztül fertőznek és a fában fehér korhadást okoznak.

KŐRISEN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Lytta vesicatoria - Kőrisbogár

Nemző. Kültakarója gyengén szklerotizált (lágy). Fémfényű

zöld, zöldeskék, megnyúlt testű bogár. Feje széles, vékony

nyakkal ízesül a torhoz. 9 -21 mm nagyságú.

Álca. Két álcatípusa különíthető el. Az első típus ún.

triangulinus (háromkarmú) álca, a méhkaptárba kerül, átala-

kul csontfehér színű második típussá.

Kárkép. Csak a nemző okoz kárt. Kezdetben kicsipkézi a levele-

ket, de tömeges megjelenése esetén lekopasztja a fákat.

Elterjedés, előfordulás. Dél- és Közép-Európában elterjedt,

Magyarországon mindenütt közönséges. Gazdanövényei a

kőrisek, de az egyes fajokat különböző mértékben szereti. El-

sőként a magas kőris leveleit fogyasztja el, de ha az elfogy,

megrágja a többi kőrist, sőt más fa- és cserjefajokat is.

Életmód. Évente egy nemzedékkel szaporodik. Fejlődése kü-

lönleges. A nőstény a petéknek kis gödröcskéket ás a talajba

és abba rakja 30-50 darabos csomókban. Az első álcastádi-

umban (triangulinus) az álca a talajból különböző (elsősorban

ernyős virágúak) virágzatokba mászik föl, ahonnan a virágokat látogató méhekre kapaszkodva bejut

a kaptárba. Elhelyezkedik egy petét tartalmazó sejtben és átalakul második típusú álcává. Ebben a

stádiumban nagy mennyiségű mézet és virágport fogyaszt, majd elhagyva a kaptárt a talajba vonul

(nyugalmi állapot/álbáb). Még kétszer vedlik, de már nem táplálkozik. Néhány rokon faj nem a mé-

hek kaptárjában, hanem sáskagubóban fejlődik ki. Május végén, június elején repül, előszeretettel

a déli órákban.

Védekezés. Régebben a bogarakat gyűjtötték és az összegyűjtött bogarakból gyógyszert készítettek.

Manapság kártétele nem indokolja az ellene való védekezést.

Stereonychus fraxini - Kőris gömbormányos

Nemző. Barna színű, de hosszúkás, fekete foltokkal tarkított bogár, melyet szürke és sárgásbarna

pikkelyek fednek. 2,5-3 mm nagyságú.

Álca. Az álca lábatlan, has felé görbülő, zöldesbarna, feje fekete.

Kárkép. Az áttelelő nemzők tavasszal a bomló rügyeket, később a leveleket rágják. Elfogyasztja a

bimbókat, virágokat és a termést is. Az álca többnyire a leve-

lek hátoldalán rág az ereket kikerülve, foltokban. A foltok szé-

lén a levelek megbarnulnak. Teljesen lekopaszthatja a fákat. A

kőris nem pusztul el, de növekedékveszteség várható.

Elterjedés, előfordulás. Európában és Kis-Ázsiában él. Dél-Eu-

rópában gyakoribb. Magyarországon elterjedt. Kedveli a sík-

és dombvidékeket, folyók ártereit. A kőrisfajokon kívül előfor-

dulhat még kocsányos tölgyön és a szilféléken is.

Életmód. Évente több generációja van. Petéit a levelekre rakja.

A kikelő álca a levelek hátoldalán rág 10-12 napig. Az utolsó

potrohszelvényén lévő csapocskából nyálkát választ ki, s ebből

bábulás előtt egy sárgás, átlátszó gubót készít. A megkeménye-

dő gubó védi bábot. A bábulás leveleken vagy a talaj felső réte-

gében történik. A bábnyugalom 6 - 8 napig tart, az egyes nem-

zedékek kifejlődése nyáron 3 - 4 hét. Az új bogár számos fedőt

rág a gubón, úgy bújik elő, és azonnal megkezdi a levél, bimbó,

virág, termés rágását. Báb és bogár alakban is áttelelhet.

Védekezés. Az 1980-as évektől kezdődően többször is na-

gyobb kárt okozott (Gemenc, Körösök vidéke), de vegyszeres

védekezésre még nem került sor ellene.

Phyllactinia fraxini- Lisztharmat

Kórokozó. A tömlősgombákhoz tartozó lisztharmatgomba. A

levelek fonákján fehér lisztharmatbevonatot képez a nyár vé-

gétől. A sötét színű, mintegy 0,2 mm nagyságú, ivaros termő-

testek (kazmotéciumok) ősszel alakulnak ki.

Tünetek. Súlyosabb esetekben sűrű, fehér bevonatot kéne?

a levelek fonákján, a megfelelő részeken a levelek színén barna nekrózis keletkezik. Máskor laza

micéliumhálózat figyelhető meg nekrózis kialakulása nélkül.

Előfordulás. Egyes években járványszerűen jelentkező betegség, elsősorban a magas kőrisen.

Védekezés. A tünetek késői megjelenése miatt számottevő károk nem keletkeznek, a betegség ellen

nem szükséges védekezni.

Hymenoscyphuspseudoalbidus - Hajtáspusztulás, kőrispusztulás

Kórokozó és életmódja. Apotéciumos termőtestű tömlősgomba. Konídiumos alakjának (Chalara

fraxinea) leírása 2006-ban történt meg. Ivaros alakját 2010-ben Hymenoscyphus pseudoalbidus

néven új fajként ismerték el. Az apotéciumok fehérek, 2 - 4 mm nagyságúak, tölcsér vagy kehely

alakúak. Az előző évben lehullt levélnyeleken, vékony ágakon jelennek meg az avarban, nyár végén,

ősszel. A kiszóródó aszkospórák a leveleket fertőzik, és a gomba a levélnyélen keresztül nő be a

hajtások, vékony ágak fás részébe. A következő tavasszal a fertőzött vesszőkön, ágakon kibomló,

növekvő hajtások elhervadnak, elpusztulnak.

Tünetek. A hajtások hervadása, száradása, a vesszők kérgének barna foltosodása április-májustól

figyelhető meg. Az elpusztult hajtásrészek alatt az oldalrügyek csokrosan kihajtanak. A betegség

típusa hervadásos edénybetegség, ugyanis a gomba a hajtások, vékony ágak fás részében él, amely-

ben szürkésbarna elszíneződést okoz. A fertőzött fák sínylődnek, néhány év alatt el is pusztulhatnak.

Elterjedés. Az 1990-es évek óta Európa-szerte a magas kőrisen általánosan elterjedt, a magyar kő-

risen is gyakori.

Védekezés. Az eredményes védekezési lehetőségek kutatása folyamatban van, a rezisztenciára való

nemesítés tűnik járható útnak.

TÖRZSÖN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Hylesinus fraxini - Kis kőrisháncsszú Hylesinus crenatus - Nagy kőrisháncsszú

Nemző. A nagy kőrisháncsszú (NK) alapszíne fekete, 3,8-6,0 mm nagyságú. A kis kőrisháncsszú is

fekete, de felülete erősen pontozott, pikkelyekkel fedett, amely barnás színezetet ad a bogárnak.

Kisebb, 2,5-3,5 mm nagyságú.

Álca. Mindkét fajnak csontfehér színű, has felé görbülő, lá-

batlan, 1 - 3 mm nagyságú álcája van.

Kárkép. Szíjácsba mélyedő, kétkarú anyameneteit először a koro-

nában készíti vízszintesen, majd egyre lejjebb húzódik a törzsön.

Nagyon gyakran jelenik meg a kitermelt faanyagon. Álcamenete-

ik az anyamentekre merőlegesen állnak, sűrűn egymás mellett,

kb. 4 cm hosszúak. A táplálkozó rágás során a fiatal, zöld kérget

is megrágják. A nagy kőrishámcsszű anyamenete vastagabb, de

rövidebb, míg a kis kőrishámcsszű hosszabb és mindig kétkarú.

Elterjedés, előfordulás. Mindkettő európai faj, melyek ha-

zánkban is elterjedtek. Valamennyi kőrisfajon előfordulnak,

de megtalálhatók fekete dión, orgonán, akácon, tölgyeken is.

A valamilyen okból legyengült (pl. szárazság) fákat, kitermelt

törzseket támadják meg.

Életmód. Repülő bogarakkal évente kétszer találkozhatunk. Tavasszal az áttelelő bogarak rajzanak,

míg nyár végén és kora ősszel a kifejlett, új nemzedék regenerációs rágásra a koronába repül, majd

a telelőhelyre (kéregrepedések, talaj) vonul. A tavaszi (április-május) rajzás után rövidesen bekö-

vetkezik a párzás és a peterakás. A peterakó nemzedék nem pusztul el rögtön, hanem rövid gene-

ráció után ismét petét rakhat (testvér generációk). Ezért petével és álcával májustól augusztusig

találkozhatunk. Nyár közepétől jelenik meg az utódgeneráció.

Védekezés. Legyengült fák pusztulását okozhatják, különösen, ha előtte kivágott faanyagban el tud

szaporodni.

Zeuzerapyrina - Almafarontó (Kis farontó) lepke

Nemző. Elülső szárnya áttetszően fehér, rajta feke-

te foltok láthatók. Hátulsó szárnyán halványabbak a

foltok. Tora fehér, rajta 6 kékesen fénylő, fekete folt

található. A hím csápostora erősen fogazott, az első

fele kétoldalúan fésűs. A nőstény csápja egyszerű. A

lepke teste 20-35 mm nagyságú, szárnyfesztávolsá-

ga 30-70 mm.

Hernyó. A kifejlett hernyó kb. 50 mm hosszú, hen-

geres testű, szájszervei és egy horog alakú foltja a

fejtetőn sárga.

Kárkép. Fiatal fák törzseit, ágait támadja meg. A

hernyó befúrja magát a kéreg alá, majd a vastagabb

farészekbe vándorol és ott több menetet rág.

Elterjedés, előfordulás. Eurázsiái faj, Magyarországon is mindenütt gyakori, helyenként károkat is

okoz. Polifág, sok lombos fa lehet a tápnövénye (Malus, Prunus, Sorbus, Syringa stb.). Az idegenho-

nos fafajokat jobban kedveli, minta hazaiakat.

Életmód. Fejlődése kétéves, mindkétszer hernyóként telel át. A lepkék júniustól augusztusig raj-

zanak. Petéit egyenként rakja le a kéregre. A kikelő hernyók a fa kérge alá furakodnak. Fiatal fák

törzsében, illetve ágakban él, de ritkán előfordul idősebb fák törzsi részében is.

Védekezés. Nehéz ellene védekezni. Elegyes, egészséges állományok nevelésével kártételét meg-

előzhetjük.

Pseudomonassavastanoipv. fraxini-Baktériumos rák

Kórokozó és életmódja. A Pseudomonas savastanoi sokgazdás baktériumfaj kőrisen sajátos

patováltozata. A kórokozó vízcseppekkel terjed, a kéreg apró sebzésein, paraszemölcsökön,

levélripacsokon keresztül hatol be a kéregparenchimába. Gyakran rovarok is terjesztik, például a

kőris háncsszúk (Hylesinus fajok). Ilyenkor a szúk anya- és lárvameneteinél a kéregben hipertrófikus

burjánzás keletkezik (kőrisrózsa).

Tünetek. A kezdeti tünet a vesszőkön, ágakon jelentkező megvastagodás, amely hosszanti irányban

felrepedezik. A kambiumsejtek elhalnak, a baktérium jelenléte a sebgyógyulást akadályozza, ezáltal

kráterszerű, évről évre mélyülő, évelő rákos képződmények alakulnak ki. Ezeken gombák is meg-

telepedhetnek (pl. Fusarium fajok), amelyek fokozzák a tünetek kifejlődését. A rákos elváltozások

az ágakat és a törzset is sűrűn ellepik. A betegség nem okozza közvetlenül a fák pusztulását, de a

megtámadott fák sínylődnek, növekedésben visszamaradnak, kedvezőtlen környezeti hatások, pl.

aszály esetén nagy arányban elpusztulnak.

Elterjedés. A magas kőrisen gyakori. A fák egyedi ellenálló képessége a kórokozóval szemben külön-

böző, a fertőzött fák szomszédságában tünetmentes egyedek is előfordulnak.

Védekezés. A beteg fák eltávolítása és ellenálló szaporítóanyag alkalmazása.

Neonectria galligena - Nektriás rák

Kórokozó és életmódja. Peritéciumos termőtestű, kéregben élő, sokgazdás tömlősgomba. A fertő-

zés apró sebeken, kéregrepedéseken keresztül történik. A fertőzés helyén először helyi kéregelha-

lás és a konídiumos alak (Cylindrocarpon heteronemum) fehéres telepeinek megjelenése látható.

Az elhalásos folt szélein a fa védekezési reakciója eredményeként gyógyulás, kallusz keletkezik, de

ezt a kórokozó elpusztítja. Következő évben tavasszal a fa újabb kalluszgyűrűt képez, amit később a

kórokozó elpusztít. így alakulnak ki a vastagabb ágakon, törzsön a jellegzetes, évelő rákos tünetek,

amelyekben az első években a kórokozó élénkvörös, kisebb csoportokban képződő peritéciumai is

láthatók.

Tünetek. Évelő típusú rákos elváltozások, amelyekben az éves kalluszok szabályos, koncentrikus

hullámai jól megfigyelhetők. Ha a fertőzést követő kezdeti kéregelhalás a vékony ágakon, csemeték

szárán körülölelő, azok elpusztulnak.

Elterjedés. Erdei fák közül főleg a kőrisen ismert, de juharokon, nyárakon, nyíren, füzeken stb. is

előfordul. A gyümölcsfákat (alma, körte, szelídgesztenye) is megtámadja

Védekezés. A fertőzött csemeték és fiatal fák eltávolítása és megsemmisítése.

Inonotus hispidus - Almafa rozsdástapló

Kórokozó és életmódja. Egyéves termőtestű, sokgazdás taplógomba. A termőtest oldalasan álló,

fiatalon nedvdús, majd keményedő, morzsalékony, színe barack-, narancssárga majd barnuló, feke-

tedő, felülete borostás, kopaszodó. Sebzéseken, ágcsonkokon keresztül fertőzi meg a törzseket. A

spórák kiszórása után a termőtest elpusztul, lehull, következő évben újraképződik.

Tünetek. A jellegzetes termőtestek megjelenése a sebzéseknél, fehér korhadás a fában.

Elterjedés. Különböző lombos fákon, fasorokban, kertekben, gyümölcsösökben. Erdei fák közül a

kőriseken és tölgyeken fordul elő. Gazdanövényei elsősorban gyümölcsfák. Fasorokban, parkokban

platánon, japánakácon, eperfán is gyakori. Erdei környezetben ritkább.

Védekezés. A sebzések kerülése, az ágnyesések szakszerű végzése.

Kőriseken, idős, sebzett törzseken több más, sokgazdás taplógomba is előfordul: kétalakú cser-

tapló (Inonotus nidus-pici), bükktapló (Fomes fomentarius), vastag kérgű tapló (Ganoderma

adspersum), lépcsőzetes tapló (Oxyporus populinus) stb. A felsorolt fajok fehér korhadást okoznak.

Károsításuk ellen, mint általában a többi fafaj esetében is, a sebzések elkerülésével és a megtáma-

dott törzsek eltávolításával védekezünk.

NÖVÉNYVÉDELEM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN SOROZAT)

JUHAROKON ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Rhytisma acerinum - Levélpecsétesség, kátrányfoltosság

Kórokozó és életmódja. A kórokozó hiszterotéciumos

termőtestű tömlősgomba. Az ivaros termőtestek

a lehullott, áttelelt levelekben tavasszal alakul-

nak ki. A kiszóródó aszkospórák a fiatal leveleket a

gázcserenyílásokon keresztül fertőzik meg. A még

zöld leveleken a nyár végére kialakulnak a jellegze-

tes, fekete szkleróciumok.

Tünetek. A még zöld levelek színén 1 - 2 cm átmé-

rőjű, kerekded, fekete szkleróciumok alakulnak ki,

főleg a korona alsó ágain. A ritkábban előforduló

Rhytisma punctatum hasonló tüneteket okoz, de a

szklerócium nem összefüggő, hanem apró pontokból

tevődik össze.

Elterjedés. A juharok gyakori, feltűnő levélbetegsége. A hegyi juharon a leggyakoribb, de a mezei

és korai juharokon sem ritka.

Védekezés. Számottevő károk nem keletkeznek, a kórokozó ellen nem védekeznek.

Sawadaea tulasnei, Sawadaea bicornis - Lisztharmat

Kórokozók. A tömlősgombákhoz tartozó lisztharmatgombák. A jellegzetes, fehér bevonat a levele-

ken, hajtásokon nyár végén, ősszel alakul ki, majd az ivaros termőtestek, a pontszerű, éretten fekete

kazmotéciumok is megjelennek.

Tünetek. A lisztharmatbevonat általában a levelek

mindkét oldalán jelentkezik. A Sawadaea tulasnei

esetében gyakoribb a tömött, fehér bevonat a le-

velek színén, a Sawadaea bicornis többnyire laza

hifaszövedéket képez a levéllemez mindkét oldalán.

Elterjedés. A lisztharmat betegség őshonos juhara-

inkon és a zöld juharon egyaránt előfordul, gyakori.

Védekezés. Csemetekertekben gombaölő szerekkel.

Cristulariella depraedans - Fehér levélfoltosság

Kórokozó és életmódja. A kórokozó konídiumos gomba. A levelek fonákján képződnek a hifaszerű,

nyélen ülő, 0,1-0,2 mm nagyságú, gömbös sejtcsoportok (fejecskék), amelyek leszakadva

konídiumként viselkednek. A levélfelületen megtapadnak, sejtjeik csíratömlőket hajtanak, amelyek

behatolnak a levélszövetbe. A fertőzési pontok körül

i , kialakulnak a jellegzetes, fehér levélfoltok. A kóroko-

. - z° áttelelése a lehullt levelekben kialakuló, fekete

Tünetek. A nyár folyamán megjelenő, fehér színű,

J S y f i ' . 0,2-1 cm nagyságú, kerekded levélfoltok.

y B ^ y Elterjedés. A hazai juharfajokon szórványosan fordul k elő. Csemetekertekben sok téli csapadék esetén na-

^ ^ ^ ^ ^ ^ H f c j j É H f c f ^ gyobb fertőzés is bekövetkezhet.

Védekezés. Csemetekertekben a lehullt lombozat

^ P W ^ eltávolítása é s rendszeres talajművelés, járvány ese-

tén gombaölő szerek alkalmazása.

Phloeospora aceris - Levélfoltosság

Acervuluszos termőtestű, konídiumos gomba. Ivaros alakja a Mycosphaerella millegrana tömlős-

gomba. Apró, 1 - 2 mm-es, zöldesbarna levélfoltokat, korai sárgulást és idő előtti lombhullást okoz a

juharfajok levelein. A mezei juharon gyakori, a hegyi juharon is előfordul. Csemetekertekben szük-

ség lehet ellene gombaölő szeres védekezésre.

Didymosporina aceris - Levélfoltosság

A kórokozó acervuluszos termőtestű, konídiumos gomba. 3 - 4 mm átmérőjű, szögletes, barna le-

vélfoltokat okoz a mezei juhar levelein. A járványos évek nagyobb időközönként következnek be, a

kórokozó ellen gyakorlatilag nem szükséges védekezni.

Diplodina acerina - Levélfoltosság

Konídiumos gomba, termőteste acervulusztípusú. Az erek mentén keletkező nekrózisokat, vagy

0,5-1 cm-es, szürkésbarna, kerekded levélfoltokat okoz. A tünetek megjelenése gyakran rovarok

okozta levélgubacsokkal áll szoros összefüggésben. Más esetekben a tünetek a vegetációs időszak

vége felé jelentkeznek, ezért a betegség ellen általában nem szükséges védekezni.

Phyllosticta minima - Levélfoltosság

A kórokozó piknídiumos termőtestű, konídiumos gomba. Néhány cm nagyságot elérő, barna, olaj-

zöld és sárga udvarral rendelkező foltokat okoz a juharfajok levelein. A betegség előfordulása nem

gyakori, az ellene való védekezés nem szükséges.

Discula campestris - Levélfoltosság Konídiumos gomba. Szabálytalan, közepes méretű, barna foltokat okoz a mezei juhar levelein. Elő-

fordulása nem tömeges, védekezésre nincs szükség.

TÖRZSEKEN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Verticillium alboatrum, Verticillium dahliae - Verticilliumos hervadás

Kórokozók. Konídiumos gombák jellegzetes, örvös konídiumtartókkal. A Verticillium dahliae tenyé-

szetben mikroszkleróciumokat képez, a Verticillium alboatrum idős tenyészetében pedig vastag

falú, kitartó jellegű hifák figyelhetők meg.

Életmód. A fertőzés a talajból, a gyökfő és a gyökerek sebzésein keresztül történik. A kórokozók

behatolnak az aktív szállítóedényekbe, azok eltömésével és a termelt toxinok által hervadást idéznek

elő. Kitartó képleteik a talajban növényi maradványokon hosszú ideig megőrzik fertőzőképességüket.

Tünetek. A koronában hervadás, majd az ágak elhalása. Az ágak keresztmetszetén látható a

tracheomikózisokra jellemző elszíneződött, zöldesbarna szíjácsgyűrű, amelyből a kórokozó kite-

nyészthető.

Elterjedés. A hervadást okozó Verticillium fajok sokgazdás kórokozók, számos fás- és lágyszárú nö-

vényfajt megbetegítenek. Előfordulásuk a juharokon nem ritka, különösen a korai juhar pusztulásá-

val kapcsolatban azonosították rendszeresen. Kőriseken, gesztenyén, hársakon és akácon is ismert

az előfordulásuk. A betegség faiskolákban, kertekben, parkokban fordul elő.

Védekezés. A tő- és gyökérsebzések és a fogékony fafajok előzetesen fertőzött területekre való

ültetésének kerülése.

Spongipellis spumeus - Alma likacsosgomba

Kórokozó és életmódja. Egyéves termőtestű taplógomba. Az oldalasan álló, félkörös kalap domború,

felülete bolyhos, majd kopaszodó, fehér, majd sárgás krémszínű. A pórusfelület fehér, később sárgás

színű. A hús kettős állagú, felül puha gyapjas-taplós, alul tömött, kemény párás. Sebzéseken, ágcson-

kokon keresztül fertőzi a törzseket, amelyek-

nek érett fájában fehér korhadást okoz.

Tünetek. A jellegzetes termőtestek megjele-

nése általában a sebzett helyeken, fehér kor-

hadás a fában.

Elterjedés. Polifág taplógomba. Parkokban,

fasorokban, kertekben lombos fákon jelenik

meg. Fasori juharokon nem ritka. Vadgeszte-

nyén, dión, nyárakon és szileken is előfordul.

Védekezés. A sebzések kerülése, az ágnyesé-

sek szakszerű végzése.

A juharokon több más, polifág tő- és törzskorhasztó taplógombafa'j is előfordul. Az idős korai és

hegyi juhar törzsein nem ritka a bükktapló (Fomes fomentarius) és a pisztricgomba (Polyporus

squamosus). A bükkállományokban elegyként előforduló hegyi juhar törzsein az elterülő rozsdás-

tapló (Inonotus obliquus) és a lépcsőzetes tapló (Oxyporus populinus) előfordulása ismert. Fasori

juharokon a vékony rozsdástapló (Inonotus cuticularis) fordul elő gyakrabban.

SZILEKEN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Aproceros leucopoda - Kanyargós szil levéldarázs

Nemző. A faj meghatározása még a szakembereknek is nehézségeket okozott, így annak részleteit

itt nem soroljuk fel. Alapszíne sötétbarna, lábai világossárgák.

Álca. Az álhernyó világoszöld színű, a fejen, illetve a 2. és 3. szelvény alsó felén egy-egy fekete

folttal.

Kárkép. Az álcák által a levéllemezben készített, szerpentinszerű rágásképről jól felismerhető, innen

származik a faj magyar neve is. Tömeges előfordulása esetén a fákat tarra is rághatja, de a levelek

főere ekkor is visszamarad.

Elterjedés, előfordulás. Eredeti hazája Ázsia (Kína, Japán). Európában 2003-ban figyelték meg

először (Magyarország, Lengyelország), de hosszú ideig tartott, mire a fajt egyértelműen sikerült

beazonosítani (2008). Jelenleg már Európa több országában is megtalálható (Ausztria, Románia,

Szlovákia, Olaszország, Szerbia, Horvátország). Egyelőre nem ismert, hogy milyen úton érkezett a

kontinensre. Magyarországon első kártételét 2006-ban jelezték (Baja). Kezdetben az ország keleti

felében volt tömeges, de ma már megtalálható a Dunántúlon is. Gazdanövényei a szilek (Ulmus

spp.), de elsősorban a pusztaszilen (Ulmus pumila) jelenik meg tömegesen.

Életmód. Évente több (akár 4) nemzedékkel szaporodik. Hím darazsak nem ismertek, csak nősté-

nyek, ennek megfelelően szűznemzéssel szaporodik. A nőstények áprilistól szeptemberig repülnek,

tojásaikat a levél szegélyébe rakják. A kikelő álhernyók a levéllemezt kacskaringós vonalban

fogyasztják el, innen származik a magyar

elnevezés is. A levéllemezen laza kokonban

bábozódik, és ilyen alakban telel át. Teljes

kifejlődése 24-30 napig tart.

Védekezés. Szükség esetén a lombfogyasztó

rovarok ellen az erdővédelemben alkalma-

zott rovarölő szerek alkalmazhatók. A polifág

ragadozó rovarok (pl. poloskák, aranyszemű

fátyolka) már megtalálták, mint lehetséges

táplálékforrást.

Galerucella luteola - Szil olajosbogár

Nemző. A bogár alapszíne sárga, de az idő előre haladtával sötétedik.

Az előtör közepén és oldalán l - l fekete folt, a szárnyfedőkön pedig l - l

fekete sáv található. A szárnyfedő hátul kiszélesedik. 6-8mm nagyságú.

Álca. Az álca a második vedlésig feketésbarna, azután a háton két

hosszirányú és mindegyik oldalon egy-egy sárga sáv keletkezik. Sok

színváltozata van. A feje és lába végig fekete.

Kárkép. A fajt a rágáskép alapján felismerni nem lehet.

Elterjedés, előfordulás. Egész Európában, a Közel-Keleten és Ázsiá-

ban is előfordul. Észak-Amerikába behurcolták, ahol komoly károkat

okoz. Magyarországon közönséges. Gazdanövényei a szilek, főként a

mezei szil, de megfigyelték vadgesztenyén is.

Életmód. A bogár résekbe, repedésekbe, padlásokra vagy a talajba húzódva telel, majd a levelek

kihajtása után visszarepül a gazdanövényére és megkezdi a rágást. Csomónként 15-25 petét ra-

gaszt a levél alsó oldalára. 1 - 2 hét múlva kikelnek a lárvák, amelyek gyorsan fejlődnek. A leveleket

kivázasítják. Két hét után elérik teljes nagyságukat és a talajba vonulnak bábozódni. 5 - 6 nap múlva

jelennek meg az új bogarak. Az időjárástól függően, évenként több generációja lehet. Hazánkban

jellemzően két generációval szaporodik, de melegedő klíma esetén könnyen vált többgenerációsra.

Védekezés. Nálunk még nem védekeznek ellene, de kártételének növekedése várható.

Mycosphaerella ulmi - Levélbarnulás

Kórokozó és életmódja. A kórokozó levélszövetben élő tömlősgomba, konídiumos alakja (Phloeospora

ulmi) acervuluszos gomba. A tünetek és a konídiumos alak

megjelenése a nyár közepétől figyelhető meg a leveleken.

Az ivaros alak pszeudotéciumai a lehullt, áttelelt levelekben

alakulnak ki. Az aszkospórák tavasszal, nyár elején szóród-

nak.

Tünetek. Diffúz, összefolyó, sárga, majd barna levélfol-

tok. A levelek fonákján jellegzetes, az acervuluszokból

kiáramló konídiumok fehéres-rózsaszínes tömege. A

levelek idő előtti lehullása miatt a betegség csemete-

korban jelentős károkat okozhat.

Elterjedés. Hazánkban mindegyik szilfajon előfordul, nem ritka betegség.

Védekezés. Csemetekertekben gombaölő szerekkel.

TÖRZSÖN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Scolytus scolytus - Nagy szil szijácsszú Scolytus multistriatus - Kis szil szijácsszú

Nemző. A két faj nagyon hasonlít egy-

másra. Egyértelmű elkülönítésüket

célszerű szakemberre bízni. A nagy szil

szijácsszú (NSZ) a nagyobb (4-6 mm),

fénylő sötétbarna, fekete. A kis szil szi-

jácsszú (KSZ) kisebb (3-3,5 mm), színe

szintén sötétbarna, fekete, de nem fé-

nyes.

Álca. Az álcák csontszínűek, has felé

görbülő, lábatlanok, fejük barna.

Kárkép. Rágásképek: egykarú, anyamenete rostirányú, szellőzőnyílásai nincsenek. A háncsban és a

kéregben helyezkedik el, felületesen érinti a szijácsot. Az álcamenetek az anyamenetekre merőle-

gesek, 10-15 cm hosszúak. Az álcamenetek bábbölcsővé szélesednek, amelyek a szijácsba mélyed-

nek. Az ún. érési rágás során ágvillákat, kéregsérüléseket keres fel a koronában, a vékonyabb kérgű

hajtásokon.

Elterjedés, előfordulás. Magyarországon közönségesek. KSZ: egész Európában, a Közel-Keleten és

Ázsiában is előfordul. Észak-Amerikába behurcolták, ahol komoly károkat okoz.

Életmód. NSZ: Május-júniusban rajzik. Nemzedéke egyéves. Kedvező időjárási körülmények között

egy második nemzedék is kialakul, amely augusztusban repül. Támadását álló fák ágain kezdi, a

csúcstól lefelé. Közvetlen kártételénél sokkal jelentősebb a vektorszerepe, mivel a Ophiostoma ulmi

nevű gombát, a szilfavész kórokozóját terjeszti (lásd következő faj).

KSZ: Júniusban, kedvező körülmények esetén augusztus-szeptemberben is rajzik. Második nemze-

déke sokszor álca alakban telel át. Vékonyabb ágakat, csúcsrészeket keres fel. Anyamenete rövid,

függőleges, szellőzőnyílásai nincsenek.

Ophiostoma ulmi, Ophiostoma novo-ulmi - Szilfavész

Kórokozók és életmódjuk. A tömlősgombákhoz tartoznak. Az Ophiostoma ulmi Ázsiában őshonos, ahol

a kevéssé fogékony szilfajokkal hosszú ideje együtt él. Európában az első járványhullám az 1920-1930-as

évek során tetőzött. Az első nagy járvány lezajlása után, az 1960-as években újabb járványhullám kez-

dődött, amely napjainkban is tart. Ezt a kórokozónak egy fokozottan agresszív változata, az Ophiostoma

novo-ulmi okozza, amely a korábban ellenállónak tartott szilklónokat is megbetegíti. A kórokozót a szil

szíjácsszúk terjesztik. Költési meneteiket a pusztuló fák ágainak, törzsének szíjácsába készítik. A mene-

tekben a gomba konídiumos alakjának (Pesotum ulmi) hifái és konídiumai nagy tömegben fejlődnek. A

kikelő új bogárnemzedék az egészséges szilfák koronájában, a végső elágazásoknál végez érési rágást,

mialatt a bogarak a magukkal hozott spórákkal megfertőzik a fákat. A kórokozó a szomszédos fákra a gyö-

kérérintkezéseknél hifaátnövéssel is terjed. Az aszályos periódusok során a pusztulás mértéke fokozódik.

Tünetek. Júniustól a korona egyes ágain hervadásos tünetek jelentkeznek, majd a fertőzött koro-

narész elhal. A következő években újabb ágak, koronarészek pusztulnak el hasonlóképpen, néhány

év alatt az egész fa elhal. A megbetegedett fák ágainak, törzsének keresztmetszetén a folyó évi

évgyűrű tavaszi pásztájában barna elszíneződés látható, körkörös foltokban vagy összefüggő gyűrű

alakban. Az elpusztult fák kéregrepedéseinél vagy a nedves fafelületen az ivaros alak barnásfekete,

mikroszkopikus méretű peritéciumainak tömege sötét elszíneződést okoz.

Elterjedés. A betegség Eurázsiában és Észak-Amerikában elterjedt. Európában mindegyik szilfajon

előfordul, leggyakoribb a mezei szilen. Az ázsiai szilfajok az ott őshonos kórokozóval szemben to-

leránsak.

Védekezés. A vektorok populációjának csökkentése feromoncsapdákkal és inszekticidekkel, tole-

ráns szilfajok, -klónok termesztése.

TŐ- ÉS TÖRZSKORHASZTÓ GOMBÁK

Hazánkban a szileken gyakrabban a bükktapló (Fomes fomentarius), az elterülő rozsdástapló

(Inonotus obliquus) és az alma likacsosgomba (Spongipellis spumeus) sokgazdás törzskorhasztó

taplógombák előfordulását figyelték meg. Mindhárom faj fehér korhadást okoz. Sebzéseken, ág-

csonkokon keresztül fertőzik meg a fákat. Az ellenük való védekezés ugyanaz, mint általában a

törzskorhasztó taplók ellen: a sebzések elkerülése és a taplós törzsek kivétele az állományokból.

AKÁCON ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Parthenolecanium corni - Akác pajzstetű

Nemző. A nőstények nem képeznek külön pajzsot, hanem megkeményedő testük alá rakják le pe-

téiket. A hím és a nőstény jelentősen különbözik egymástól. A kifejlett nőstény ovális, 3 - 7 mm

hosszú, 2 - 4 mm széles és magas. A hímek pajzsa jóval kisebb, 2 mm hosszú és 1 mm széles. A két

nem elkülönítését további bélyegek segítik, bár ezek igazán csak szakértő szemmel értékelhetők.

Álca. Az álcák 0,3-0,5 mm nagyságúak, sárgásfehér színűek.

Kárkép. A nemzők a vékonyabb ágakon, az álcák a leveleken szívogatnak, gyakran igen nagy szám-

ban. Táplálkozásuk során mézharmatot választanak ki,

amelyen megjelenik a korompenész. Az erősen fertő-

zött növényre sötétszürke színű lomb, visszamaradott

hajtás- és termésnövekedés, esetleg pusztulás jellemző.

Elterjedés, előfordulás. Gyakorlatilag az egész világon

elterjedt. Európában, így hazánkban is igen gyakori. A

19. század végén az akácosok sokfelé pusztultak miat-

ta, mára azonban jelentősége csökkent.

Életmód. Hazánkban egy, a déli részeken két nemzedé-

ke van. Tavasszal márciusban kezdik a szívásukat, má-

jusra fejlődnek ki és júniusban kezdik meg lerakni peté-

iket. A lárvák a második vedlés után a hajtáscsúcsokon

telelnek. Egy részük a levelekkel lehullik a talajra és a

tél folyamán elpusztul. Polifág faj, tápnövényeinek szá-

ma több száz. Szereti a gyümülcsfákat, az akácot és a

hársakat, de előfordul lágyszárúakon is.

Védekezés. 11 évenként gradációi következnek be.

A gradáció összeomlásában nagy szerepük van a

parazitoidoknak, ragadozóknak és a gombabetegsé-

geknek.

Sitona spp. - Csipkéző bogarak

Nemző. Népes nemzetség, hazánkban közel 20 fajjal. Ormányuk rövid, széles, csápjuk rövid. Testü-

ket általában pikkelyek borítják. Nagyságuk 3-10 mm.

Álca. Az álca has felé görbülő, lábatlan, tipikus ormányos álca. A talajban fejlődik ki, ezért, illetve

apró termete (1-8 mm) miatt nem nagyon kerül szem elé.

Kárkép. A nemzők a friss levelek szélét csipkézik ki, innen ered a nevük is.

Elterjedés, előfordulás. Az egész világon elterjedt csoport, melyet hazánkban is több faj képvisel.

Pillangósvirágúakon (lucerna, borsó stb.), többek között akácon is előfordul.

Életmód. A nemzők a pillangósvirágúak levelét, az álcák a gyökéren lévő nitrogéngyűjtő gümőket

fogyasztják. Generációs viszonyaik nem ismertek.

Védekezés. Esetenként nagy tömegben is megjelenhet akácosainkban, de jelentékeny kárt nem

okoz.

Parectopa robiniella - Akácaknázó hólyagosmoly

Nemző. A lepke apró termete miatt a faj meghatározásához erős nagyító vagy mikroszkóp szük-

séges. Elülső szárnya fénylő fekete, az elülső szegélyen 4, a belsőn 3 fehér folttal. Az első szárnyát

az első szegély kivételével, a hátsót a teljes kerületén rojtok szegélyezik. Hátulsó szárnya és lábai

feketék, lábain fehér gyűrűk is vannak. Szárnyfesztávolsága 5 mm.

Hernyó. Világoszöld színű hernyója 3 - 4 mm. A faj jelenlétét a jellegzetes aknáról sokkal könnyebb

felismerni, mint a lepke vagy a hernyó beazonosításával.

Kárkép. A faj az aknázómolyokhoz tartozik,

ennek megfelelően alakul tipikus kárképe

is. A hernyó jellegzetes, ujjas aknáit a le-

vél felszínén, a főér mentén láthatjuk (<->

Phyllonorycter robiniella).

Elterjedés, előfordulás. Észak-amerikai faj,

melyet 1970-ben hurcoltak be Európába. Ha-

zánkban 1983-ban észlelték először. Jelenleg

valamennyi európai országban megtalálható,

ahol gazdanövénye, az akác és annak változa-

tai tenyésznek.

Életmód. Levélaknázó a levél színén találha-

tó aknával. Időjárástól függően évente 2 - 3

nemzedéke van. A hernyó a lehullott levélkékre szőtt gubóban telel át, ahol tavasszal bábbá alakul.

Május elején rajzik, amikor az akácon már kibomlott leveleket talál. Jelenlétének és kártételének

intenzitása jelentősen változik évről évre.

Védekezés. Eddig még nem volt indokolt ellene vegyszeres védekezést alkalmazni.

Phyllonorycter robiniella - Akáclevél sátorosmoly

Nemző. A barna színű molylepke elülső szárnyán, az

első szegélyen 4, a belső szegélyen, illetve a külső

szöglet előtt egy-egy fekete szegélyű, fehér folt ta-

lálható. Hátulsó szárnya világosbarna, rojtos. Szárny-

fesztávolsága 5 mm.

Hernyó. Áttetsző zöldesfehér színű hernyója 2 - 3 mm.

A faj jelenlétét a levélkék fonákján megjelenő aknák-

ról itt is könnyebb felismerni, mint a lepkéről vagy a

hernyóról. A hernyók az aknában társasan rágnak.

Kárkép. A hernyó ezüstfehér színű aknáit a levél

fonákán találjuk. Ritkán előfordul, hogy két vagy több akna is előfordul egy levélkén, ahol aknánként

több hernyót találhatunk. Néha előfordul, hogy a levél felszínén készíti az aknáit. Az akna nem érinti

a levélke főerét.

Elterjedés, előfordulás. Eredetileg észak-amerikai faj, ahonnan behurcolták Európába is. Először

Svájcban (1993, Basel), majd több európai országban, végül 1996-1997-ben Magyarországon is

megjelent. Jelenleg már általánosan elterjedt hazánkban. Gazdanövénye az akác.

Életmód. Évente 2, kedvező időjárás esetén 3 generációval szaporodik. A lehullott leveleken a her-

nyók által készített aknákban báb alakban telel át. Jelenléte, illetve kártétele az előző fajhoz hason-

lóan területenként és évenként nagy ingadozásokat mutat.

Védekezés. Eddig még nem alkalmaztak ellene inszekticides védekezést.

Obolodiplosis robiniae - Akác gubacsszúnyog

Nemző. A kifejlett szúnyog apró termetű

(2,5-3,0 mm), hosszú csáppal és szőrös szár-

nyakkal; de magánál a rovarnál sokkal köny-

nyebben azonosítható a levélkéken megjele-

nő kárképéről.

Álca. A gubacsban megbújó álca fehéres szí-

nű, a teljesen kifejlett világossárga.

Kárkép. A gubacs az akác levélkéjének sze-

gélyén keletkezik. A levéllemez fonák felé

bepöndörödik és a gubacsjellegnek megfe-

lelően kissé megvastagszik. Tovább könnyíti

a diagnózist, hogy ahol megjelenik, ott általában egyszerre tömeges is. Mivel az akác folyamatos

növekedésű és folyamatosan hoz friss leveleket, mindig lehet friss kártétellel találkozni.

Elterjedés, előfordulás. Eredeti hazája Észak-Amerika. Ázsiában 2002-ben jelent meg (Japán és Ko-

rea). Európába is behurcolták, bár a kontinensre kerüléséről pontos információkkal nem rendelke-

zünk. Először (2003) az észak-olaszországi Pese di Grozzana (Tarvisio) környékén tűnt fel igen nagy

egyedszámmal. 2004-ben már tömegesen jelent meg Olaszországon kívül Csehországban, Szlováki-

ában és Szlovéniában. Jelenleg Európa szinte valamennyi országában megtalálható, ahol a gazdanö-

vény akác előfordul. Magyarországon először 2006-ban találták meg.

Életmód. A faj monofág, csak az akác levélkéjén él meg. A nemzők tavasszal repülnek, és ekkor rak-

ják le tojásaikat a levél szegélyére. A nőstények sok tojást raknak. Az álca társas, azaz egy gubacsban

akár több is fejlődhet. Többnemzedékes. Ősszel a kifejlett lárva kibújik a gubacsból, lehullik a talajra

és ott bábozódik, illetve telel át.

Védekezés. A faj valószínűleg élő növényi anyaggal került be Észak-Amerikából. Európán belüli ter-

jedése is elképzelhető ezen az úton. Gyors elterjedését a közúti közlekedés is elősegíthette, bár az

ezt alátámasztó, pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A nemzőket a szél is elviheti nagyobb

távolságra. Aktív röpképességük közepes. Természetes ellenségei fellelhetők ugyan Európában (pl.

a szintén Észak-Amerikában honos specialista parazitoid, a Platygaster robiniae), de a populációkra

gyakorolt hatásuk még nem teljesen ismert. Megtelepedése után igen nagy számban jelenik meg,

de népessége néhány év múlva általában jelentősen csökken. Eddig még nem alkalmaztak ellene

vegyszeres védekezést.

Nematus tibialis - Akác levéldarázs

Nemző. A darázs 6 - 7 mm nagyságú, a fején sárga, a torán és potrohán fekete foltokkal. Lábai sárga

színűek, kivéve a hátsó láb lábszárát és lábfejízeit; ez a bélyeg segít elkülöníteni a fajt a többi levél-

darázstól.

Álca. Az álhernyó fényes világoszöld, barnászöldes, fején fekete csíkkal; kifejletten 12 mm hosszú.

Kárkép. A legjellemzőbb tünet a frissen kikelt álca levéllyuggatása. Később több levélkét is elfo-

gyaszt, ilyenkor csupán a kártétel alapján nehéz a fajt beazonosítani.

Elterjedés, előfordulás. Eredeti hazája Észak-Amerika. Európában először 1825-ben, Németország-

ban találták meg. Azóta gyakorlatilag egész Európában elterjedt, ahol a gazdanövény akác előfor-

dul. Első magyarországi bizonyító példánya 1884-es keltezésű.

Életmód. Két, esetenként három generációval szaporodik. A nemzők május-júniusban bújnak elő. A

nőstények tojásaikat a hajtásokra és a levélkékre rakják. A kikelő álhernyók a levélkéket fogyasztják,

kezdetben lyukat rágva a levéllemezbe, később a szegélytől kezdve elfogyasztják az egész levelet. Az

álca 2 - 3 hétig táplálkozik, majd a talajba vonul bábozódni. Néhánynapos bábnyugalom után jelenik

meg a következő nemzedék.

Védekezés. Régóta megtelepedett fajról van szó, amely okoz ugyan minimális levélvesztést a hazai

akácosokban, de ez eddig nem érte el azt a mértéket, hogy ellene vegyszeres védekezést kelljen

alkalmazni. Több természetes ellensége ismert, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a fajt nem tekintjük

kiemelt károsítónak.

Akácmozaik

Kórokozók. A betegség okozója lehet a valódi akácmozaik vírus (Robinia true mosaic virus, RTMV), a

paradicsom fekete gyűrűsvírus (Tomato blackring virus, TBRV), esetenként több más vírussal együtt.

Életmód. Az akác mozaikbetegséget okozó vírusok elsősorban vektorokkal terjednek. A vektorok

főleg levéltetvek, de a talajban fonálférgek is terjeszthetik. A fertőzés a vegetatív szaporítóanyaggal

és a fertőzött állományok sarjaztatással történő felújításával is terjed.

Tünetek. A levelek deformációja, gyakran csökkent mérete és mozaikszerű elszíneződése, a növe-

kedés lelassulása, rendellenes hajtásrendszer megjelenése. Következménye jelentős növedékvesz-

tés és a fák fagyérzékenységének fokozódása.

Elterjedés. A hazai akácosokban helyenként a 10%-os gyakoriságot is elérte. Melegebb éghajlatú

vidékeken gyakoribb.

Védekezés. Vírusmentes szaporítóanyag alkalmazása, a fertőzött állományok felszámolása, cseme-

tekertekben a vektorok visszaszorítása.

Phloeospora robiniae -Levélfoltosság

Kórokozó. Acervuluszos termőtestű, konídiumos

gomba. Az acervuluszok a levélfoltokban, a levelek

mindkét oldalán képződnek, a járvány a bennük

keletkező konídiumokkal terjed.

Tünetek. A levélkéken május-június folyamán je-

lentkező, barna, nekrotikus foltok, torzulások, idő

előtti lombhullás.

Elterjedés. Az akác gyakori levélbetegsége. A fiatal fák alsó ágain, egyes években a levélkék idő

előtti, tömeges hullását okozza.

Védekezés. Csemetekertekben gombaölő szerekkel.

Erysiphe pseudacaciae - Lisztharmat

Kórokozó és életmódja. A tömlősgombákhoz

tartozó lisztharmatgomba. Fehér bevonatot

képez a levelek mindkét oldalán, amely a

gomba hifáiból és ivartalan spóráinak töme-

géből áll. A nyár végétől a leveleken megje-

lennek az éretten sötétbarna, 0,1 mm nagy-

ságú, ivaros termőtestek (kazmotéciumok).

Tünetek. Fehér lisztharmatbevonat. A tüne-

tek a nyár elejétől jelentkeznek, a fertőzött

levélkék idő előtt lehullnak.

Elterjedés. Főleg csemetéken és a sarjak leve-

lein fordul elő, állományokban nem gyakori.

Védekezés. Csemetekertekben gombaölő szerekkel.

TÖRZSÖN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Diaporthe oncostoma - Ágelhalás, rák

Kórokozó és életmódja. Peritéciumos termőtestű, kéregben élő tömlősgomba. A megtámadott ké-

regben először a konídiumos alak (Phomopsis oncostoma) piknídiumai jelennek meg. A piknídiumok

0,5-1 mm nagyságúak, a kéregből kúpszerűen törnek elő. A peritéciumok a már elhalt ágak kér-

gében csoportosan, pszeudosztrómába ágyazva alakulnak ki. A gomba az akácpusztulás komplex

folyamatának egyik tényezője. Mint gyengültségi kórokozó leggyakrabban az elsődlegesen egyéb

okok miatt sínylődő fákat támadja.

Tünetek. A kéreg foltos elhalása gyakran az oldalágak kiindulásánál. A vékony kérgű részeken sár-

gásbarna elszíneződés, majd a piknídiumok előtörése figyelhető meg. A kéregelhalások széleit a fa

olykor begyógyítja, de ismételt hatásokra e sebszövet is károsodik, így torzulások, rákos elváltozá-

sok keletkeznek.

Elterjedés. Erdősítésekben, fiatal állományokban, különösen fagyhatást vagy hosszas aszályos peri-

ódust követően helyenként nagymértékű pusztulást okoz.

Védekezés. A fák állapotát gyengítő hatások (fagy, vízhiány, ismételt sarjaztatás) lehetőség szerinti

kerülése megfelelő termőhely választásával és erdőművelési módszerek alkalmazásával.

Fusarium fajok - Fuzáriumos kéregelhalás, rák

Kórokozók. Konídiumos gombák. A tünetekkel kapcsolatban hazánkban a Fusarium avenaceum,

Fusarium iateritium, Fusarium semitectum, Fusarium sambucinum és Fusarium soiani fajok előfor-

dulása bizonyosodott be. A mesterséges fertőzések igazolták e fajok patogenitását az akáccseme-

tékre nézve.

Tünetek. A fiatal hajtások elhalása, foltos kéregelhalás az ágakon, törzsön, gyakran az ágvillák-

nál rákos tünetek kialakulása. A megtámadott kéregrészeken a kórokozók telepei, narancsvörös

sporodochiumok jelennek meg.

Előfordulás. Fiatal akácosokban gyakori betegég. A kórokozók leginkább fagyhatást követően tá-

madják meg a fákat. Részt vesznek az akácpusztulás folyamatában.

Védekezés. Az akác fagyzugos helyekre való telepítésének kerülése.

Perenniporia fraxinea - Kőristapló

Kórokozó. Évelő termőtestű, nagy méreteket elérő, csöves termőrétegű taplógomba. A törzsek tö-

vén gyakran az avar alatt fejlődő, konzolos termőtestek állaga szívós, kemény, felületük dudoros,

körkörösen barázdált, krémszínű, szürkésbarna vagy feketéslila kéreggel borított. A ferdén lefutó

pórusfelület fehér vagy halvány krémszínű.

Életmód. A tapló spórái a tő sebzésein át

fertőzik a fákat. Sarjeredetű állományokban

gyakoribb, itt a fertőzés a tuskóból terjed a

sarjak tövi részébe.

Tünetek. A jellegzetes termőtestek megjele-

nése a fák tövén, fehér korhadás a tő érett

fájában (bélkorhadás), amely bizonyos ma-

gasságig a törzs alapi részébe is felhatol.

Elterjedés. Hazánkban a kultúrakácosok hű kísérője. Erdőkben, parkokban, fasorokban az akácon

kívül más fafajokon (kőris, nyár, platán stb.) is előfordul.

Védekezés. A sebzések kerülése, a fertőzött akácállományok felújításánál a sarjaztatási üzemmód

kerülése.

Phellinus robustus - Vastagtapló

A tölgyeken gyakori taplógomba az akácon is előfordul, a törzs és a vastagabb ágak fájának fehér

korhadását okozza. Az akácon fejlődő termőtestek a tölgyeknél megjelenő gumós alakkal szemben

többnyire lapos párna alakúak.

Laetiporus sulphureus - Sárga gévagomba

A tölgyeknél ismertetett polifág, vörös korhadást okozó, egyéves termőtestű tapló az akácon is

gyakori törzskorhasztó.

Akácpusztulás - Komplex okok

Kórokozók. Az akácpusztulást előidéző kórokozó tényezők és a betegség pontos lefolyása csak rész-

ben ismert. A pusztulás komplex etiológiájú betegség, amelyben élő és élettelen tényezők vesznek

részt. A tünetegyüttes kialakulásában szerepet játszó legfontosabb tényezők az aszály, a kedvezőt-

len termőhely, a fagy, a kéregben élő, kisebb-nagyobb agresszivitású kórokozó gombák (Diaporthe

oncostoma, Fusarium fajok). Az elhaló ágakon többnyire már csak szaprotrófként megjelenő egyéb

gombák (Nectria cinnabarina Cucurbitaria elongata stb.) tömeges előfordulása tapasztalható.

Tünetek. A levelek sárgulása, az ágak száradása, a fák sínylődése és fokozatos pusztulása, száradása.

Előfordulás. Hazánkban már az 1890-es évek során országszerte sárguló, pusztuló akácokról számol-

tak be olyan területeken, ahol az akác nem érzi jól magát. Az utóbbi évtizedekben Magyarország

különböző területein az akác pusztulásának, ágelhalásának és rákosodásának fokozódó fellépése

tapasztalható.

Védekezés. A különböző termőhelyek és erdőművelési eljárások hatásának, továbbá a nemesített

klónok esetlegesen eltérő fogékonyságának megismerése, ezek alapján megelőző gazdálkodási

módszerek alkalmazása.

NYÁRFÉLÉKEN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

Zeugophora flavicollis - Sárganyakú levélaknázó

Nemző. 2,5-3,5 mm nagyságú, fényesen fekete bogár. Nyakpajzsa és lábai sárgásvörös színűek. A

harmadik láb combja fekete.

Álca. Csontsárga színű, lapított és lábatlan. Kifejletten 3 - 6 mm nagyságú, oldala fogazott.

Kárkép. A levél csúcsától induló, később a levél nagy felületét betöltő akna. Az aknában több álca

együttes rágása jellemző.

Előfordulás. Európai faj, hazánkban gyakori. Fő tápnövényei a nyárak és a füzek.

Életmód. Évente egy ge-

nerációja van. A nőstény

a petéit a levelekre rakja.

A kikelő álca befurakodik

a levéllemez két rétege

közé és hólyagszerű aknát

készít. Később ezek a fol-

tok elszíneződnek (sárgás-

barna) és elszáradnak. Ősz

elején az álcák elhagyják a

leveleket és a talajtakaróban telelnek át. Tavasszal itt bábozódnak.

Védekezés. Főleg fiatalosokban, csemetekertekben okoznak kárt, ahol esetenként rovarölő szeres

kezeléssel a csemeték lombozatának jelentős károsodása megelőzhető.

LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Melasoma populi - Nagy nyárlevelész

Nemző. 8 -12 mm nagyságú, fényesen fekete teste tojásdad alakú, szárnyfedője vörös színű és dom-

ború. Szárnyfedőjének csúcsa fekete (ellentétben a kis nyárlevelésszel, melynek ez is vörös színű).

Álca. A kikelő álcák tipikus levelészálcák (mint a burgonyabogár esetén), kikeléskor 4 - 5 mm, teljes

kifejlődéskor 12-15 mm nagyságúak. Alapszínük sárgásfehér, de a nagyszámú fekete szemölcs mi-

att - különösen a fejletlenebb álcastádiumokban - sötétnek hat.

Kárkép. A kikelő álcák a leveleket először a levél fonákjáról kivázasítják, majd az egész levéllemezt

elfogyasztják, csak a vastagabb levélerek maradnak meg.

Előfordulás. Egész Európában elterjedt. Magyarországon mindenhol megtalálható, ahol gazdanövé-

nyei, a nyárak és a füzek előfordulnak.

Életmód. Évente több (3-4) nemzedéke is lehet, valamint a már petét rakott bogarak is képesek

néhánynapos regenerációs rágás után ismét petét rakni. A nemzedékek között jelentős átfedés van,

így gyakorlatilag folyamatosan lehet petét, álcát, bábot és nemzőket találni. Az áttelelő bogár rövid

tavaszi táplálkozási időszak után párosodik, majd a nőstény a levelek alsó felére, csomónként 20-50

darabot elhelyezve rakja le a mintegy 600-1000 petéjét. Az álcák kezdetben csoportosan, majd

később magányosan rágnak. Hamar kifejlődnek (~4 hét) és bebábozódnak. Ez többször ismétlődik,

míg a kifejlett bogarak aztán októberben a talajba húzódnak áttelelni.

Védekezés. Főleg fiatal (1-2 éves) nyár- és fűzállományokban, valamint anyatelepeken veszélyes.

A nemzők és álcák folyamatos levélrágásán túl főként az áttelelő bogarak rügyrágása jelentős. Nyár

és fűz anyatelepeken, illetve fiatal erdősítésekben ellenük rovarölő szeres kezelés lehet indokolt.

Byctiscus populi - Nyárfa levélsodró

Nemző. 4 - 6 mm nagyságú, felül

fémeszöld, alul inkább fémeskék

színű bogár.

Álca. Kifejletten 4-6 mm nagyságú,

a has felé görbülő, lábatlan álca.

Kárkép. A bogár egy (igen ritkán

két) levelet sodor össze petera-

kás céljából, melyek idővel meg-

feketednek. A nemzők érési rágása a levéllemezen lévő hosszabb-rövidebb kivázasított szakaszok.

Előfordulás. Egész Európában elterjedt, hazánkban is mindenhol megtalálható. Fő gazdanövényei a

nyár- és fűzfélék, de különösen szereti a rezgőnyárt, abból is a fiatalabb fácskákat.

Életmód. Nem igazán tudjuk, hogy hazánkban egy vagy két generációval szaporodik. Júniustól au-

gusztusig valamennyi fejlődési alakkal találkozhatunk, ami lehet két generáció is, de az áttelelő boga-

rak ismételt peterakása is. A nemzők májusban bújnak elő a talajból. Megszúrják a levélnyelet, amely

így könnyebben sodorható lesz, majd váladékukkal összeragasztják. Különösen szereti a hajtásvégi

nagyméretű leveleket. Egy-egy levélsodratba l - l (esetleg 2-3) petét rak. A peterakási időszak hosz-

szan elhúzódik, akár augusztusig is eltarthat. A levélsodratban fejlődnek ki (átlagosan 16 nap alatt)

az álcák. Előfordul, hogy még az ág végére száradt levélsodratban bábul, de sokkal gyakoribb, hogy a

lehulló levélből a talajba vonul és ott készít bábágyat magának. Még az ősz folyamán előbújnak az új

nemzedék egyedei és táplálkozni kezdenek. Október végén vonul nyugalmi állapotba.

Védekezés. Jelentős kárt nem okoz, így ellene védekezni nem indokolt.

Pemphigus bursarius - Nyárlevél gubacstetű Pemphigus spirothecae - Kései nyárlevél gubacstetű

Nemző. Apró termetű tetvek, a kü-

lönböző fejlődési alaknak megfele-

lően igen változatos testfelépítéssel.

A fajok beazonosítása az állatokról

nehéz, sokkal könnyebb az okozott

gubacs segítségével.

Kárkép. Mindkét faj a nyárfák levelé-

nek nyelén okoz gubacsokat. Az első

kehelyszerűt, a második csavarodott

orsó alakút.

Előfordulás. Magyarországon mindenhol elő-

fordulnak. Fő gazdanövényük a feketenyár, il-

letve a nemesnyár-fajták, különösen kedvelik a

jegenyenyárat.

Életmód. Bonyolult nemzedékváltakozással sza-

porodó tetű. Mindkét fajnál az áttelelő petéből

kikelő fundatrix szívogatása nyomán képződik

gubacs a levélnyélen. A nyárlevél gubacstetű

köztigazdás (mellékgazda: különböző fészkes

virágzatú növények), míg a kései nyárlevél gu-

bacstetű valamennyi fejlődési alakja a nyárfán

található meg.

Védekezés. Esetenkénti tömeges megjelenése ellenére jelentősége csekély, védekezni ellene nem

szükséges.

Nycteola asiatica - Nyárfa-apróbagoly

Nemző. 20-25 mm szárnyfesztávolságú lepke. Első pár szárnya szürke, két zegzugos keresztvonal-

lal. A hátsó szárny szürkésfehér.

Álca. A hernyó színe a különböző fejlődési stádiumokban más és más. Kezdetben piszkosfehér, majd

sárgás és a végén világoszöld. Ritkás, fölálló szőrökkel tarkított. Kifejletten 20 mm nagyságú.

Kárkép. A kezdeti laza, pókhálószerű szövedék segíthet a faj fölismerésében. A későbbiekben, ami-

kor a hernyók már magányosan rágnak, és a levélér kivételével az egész levelet elfogyasztják, a fajt

a kárképről fölismerni már igen nehéz.

Előfordulás. Eurázsiái, hazánkban is igen gyakori, melegkedvelő faj. Tápnövényei a nyárak (főleg a

nemes nyárak) és a fűzfélék.

Életmód. Hazánkban két nemzedékkel szaporodik, de a két nemzedék egyes években át is fedheti

egymást. A nemzők és a peték is áttelelhetnek. Tavasszal a petékből kikelő első nemzedék hernyói

április közepétől június közepéig rágnak. Kezdetben laza szövedékben együtt, majd kisebb csapa-

tokban fogyasztják a zsenge leveleket. A rágás helyén fehér gubóban bábozódik. Az első nemzedék

lepkéi június-júliusban repülnek, majd a párosodás és a peterakás után a második generáció her-

nyói már július elejétől kezdve rágnak.

Védekezés. Elsősorban

fiatalosokban és cseme-

tekertekben okoz kárt.

Fénycsapdára jól repül, így

kártétele jól előre jelezhe-

tő. Fiatalosokban tömeges

fellépése rovarölő szeres

kezelést tehet indokolttá.

Leucoma salicis - Nyár gyapjaslepke

Nemző. 30-40 mm (hím), illetve 50-60 mm (nőstény) szárnyfesztávú lepke. A hím csápja fésűs, a

nőstényé fonalas, színezetük hasonló, szárnyuk rajzolat nélküli, selyemfehér színű.

Álca. A hernyó barna színű, hátán végighúzódó, szelvényenként párban álló 2 - 2 fehér folttal, illetve

vörösesbarna szemölcssorral, amelyből világos szőrcsomók erednek.

Kárkép. A korai lárvastádium levélvázasító rágása iránymutató lehet. Később a hernyók a teljes

levelet elfogyasztják, ekkor a károsítás már csak a faj hernyójáról ismerhető fel.

Előfordulás. Eurázsiái faj, Észak-Amerikába is behurcolták. Hazánkban minden nyárasban előfordul.

Fő gazdanövényei a nyárak és a füzek, de előfordulhat más lombfán is.

Életmód. Hazánkban egy és két nemzedékkel szaporodó populációja is megtalálható. A két visel-

kedési mód között gyakori az átmenet (egy generációsból két generációs, és viszont). A lenti táblá-

zat mindkét fejlődési módot mutatja, folyamatos sávokkal a kétnemzedékes, szaggatott sávval az

egynemzedékes fejlődésű populációkat. A laza gubókban áttelelő hernyók áprilisban bújnak elő, és

ekkor már a teljes levelet elfogyasztják. Május közepétől bábozódik többnyire a fák koronájában,

a levelek között, és júniusban repülnek az első generáció lepkéi. Párosodás után a nőstény vékony

ágakra rakja le csomókban a petéit és potrohszőrével fedi azt. A kikelő hernyók kezdetben csak a

fonák oldaláról hámozgatják a leveleket, majd gubót készítenek és áttelelnek (egynemzedékes),

vagy bebábozódnak és rövid bábnyugalom után augusztus közepén már megjelennek a második

generáció lepkéi. A lerakott petékből ekkor is kikelnek a hernyók, és rövid táplálkozás után szept-

embervégén nyugalmi állapotba vonulnak.

Védekezés. Elsősorban a fasorokat kedveli, de tág hálózatú nemesnyár-telepítésekben is igen el

tud szaporodni (pl. Hanság). Fényre jól repül. A hernyók ellen hatékonyan lehet védekezni Bacillus

thuringiensis tartalmú biopreparátummal.

Laothoe populi - Nyárf aszender

Nemző. 70-80 mm szárnyfesztávú lepke. Első pár szárnya jóval nagyobb, mint a második. Mindkét

szárny szegélye csipkézett. Színezete változatos, a szürkétől a vörösbarnáig.

Álca. A hernyó kifejletten 60-80 mm nagyságú, a sárgászöld szín többféle árnyalatában is előfor-

dulhat. Egész teste szemcsézett, oldalán hét ferde, sárga színű vonal van. A nyolcadik potrohszelvé-

nyen a szenderekre jellemző nyúlvánnyal.

Kárkép. A fajt a rágásképről felismerni nem lehet.

Előfordulás. Eurázsiái faj, Magyarországon sem ritka. Fő gazdanövényei a nyár- és fűzfélék, de elő-

fordul más lombos fajokon (nyír, kőris) is.

Életmód. Hazánkban alapvetően kétnemzedékes (folyamatos sáv), de előfordul egy emzedékes

(szaggatott sáv) „év" is. A báb közvetlenül a talajfelszín alatt telel át, ahonnan április közepén bú-

jik elő a lepke. Párosodás után petéit egyesével helyezi el a gazdanövény leveleire. A hernyók a

leveleket fogyasztják, majd június közepétől bábozódnak. Az egygenerációs egyedek itt nyugalmi

állapotba vonulnak, két generáció esetén július közepétől repül a második nemzedék. A petékből

ekkor is hamar kikelnek a hernyók, amelyek október végéig még megtalálhatók. Ebben az esetben

is báb alakban telel át.

Védekezés. Kártétele elenyésző, bár folyamatosan jelen van nyárasainkban. Ellene védekezni jelen-

leg szükségtelen.

Nyár mozaikvírus, Nyár levélmozaik

Kórokozó. A természetben a nyárakon előforduló vírus (Poplar mosaic carlavirus).

Tünetek. A levelek vékony erek mentén futó, sárga, csillagos vagy mozaikszerű klorózisa, foltosodá-

sa. Fogékony fajtáknál a levélereken, levélnyélen, hajtáskéregben szöveti elhalások keletkeznek. A

fertőzött fák magassági és vastagsági növekedése lecsökken.

Életmód. A betegség elsősorban a vegetatív szaporítóanyaggal terjed. A kórokozó mechanikai úton

átvihető, maggal nem.

Elterjedés. Hazánkban nem ritka, nyár anyatelepeken 6-7%-os átlagos fertőzöttséget mutattak ki.

Védekezés. Vírusmentes szaporítóanyag alkalmazása. Ennek érdekében a nyár szaporítótelepek

fertőzött anyatöveit el kell távolítani.

Melampsora fajok - Nyár levélrozsda

Kórokozó. A Melampsora nemzetséghez tartozó, különböző rozsdagombafajok (gyűjtőnéven

Melampsora populina). Az Aigeiros szekció nyárain gyakoriak a Melampsora laricis-populina, M.

allii-populina, a Leuce nyárakon a M. populnea.

Tünetek. A leveleken a nyár közepétől sárga uredotelepek, ősszel 0,5-1 mm nagyságú, barna

teleutotelepek figyelhetők meg. A levelek idő előtt sárgulnak és tömegesen lehullnak. A levélvesz-

tés következménye növedékveszteség és a fagyérzékenység fokozódása.

Életmód. Gazdacserés rozsdagombák, a spermogóniumok és ecídiumok különböző mellékgazdákon

(Allium, Larix, Pinus stb.) fejlődnek. A nyárak le-

velét az ecídiospórák a nyár elején fertőzik. Ezt

követően megjelennek az uredotelepek. A be-

tegség járványszerű terjesztését a tömegesen

kiszóródó uredospórák végzik, a nyár folyamán

két-három ciklusban visszafertőzve. Ősszel az

elöregedett, lehullott leveleken jönnek létre a

teleutotelepek. Áttelelés után a teleutospórák

csíratömlőt hajtanak, amelyen a mellékgazdát

fertőző bazídiospórák keletkeznek.

Elterjedés. A nyár levélrozsda Európában és hazánkban is gyakori, a megbetegedés mértéke fajtától füg-

gő. Az M. laricis-populina esetében több rassz alakult ki, amelyek különböző nyárfajtákat támadnak meg.

Védekezés. Levélrozsdával szemben ellenálló nyárfajták termesztése. Csemetekertekben vegysze-

res védekezés alkalmazható.

Drepanopeziza fajok, konídiumos alak Marssonina -Drepanopezizás levélfoltosság

Kórokozó. A Drepanopeziza nemzetséghez tartozó

tömlősgombafajok. Konídiumos alakjuk acervuluszos

gomba. Nemes nyárakon leggyakoribb és legjelentő-

sebb a D. punctiformis (konídiumos alak Marssonina

brunnea), a Leuce szekcióhoz tartozó nyárakon a D.

populi-albae (konídiumos alak Marssonina castagnei).

Tünetek. Nemes nyárak levelein a D. punctiformis

apró, 1 mm-es kerekded, erős támadás esetén össze-

folyó barna foltokat okoz. A fehér- és szürkenyárakon

a D. populi-albae okozta levélfoltok nagyobbak, 4 - 5

mm méretűek. A levelek idő előtt sárgulnak és lehull-

nak. Súlyos esetekben csak a hajtások csúcsán levő néhány levél marad meg.

Életmód. A vegetációs időszakban a levélfoltokban a konídiumos alak található, a járványt a

konídiumok terjesztik. Az ivaros alak mikroszkópikus méretű apotéciumai a lehullt levelekben át-

telelés után fejlődnek ki. A tavasszal szóródó aszkospórák fertőzik a frissen kihajtott lombozatot,

amelyen a tünetek a nyár elejétől jelentkeznek.

Elterjedés. A betegség hazánkban a nemes nyárakon gyakori, megjelenése és mértéke a levélrozs-

dához hasonlóan fajtától függő.

Védekezés. Ellenálló fajták termesztése, csemetekertekben vegyszeres védekezés.

Venturia fajok, konídiumos alak Pollaccia -Venturiás levél- és hajtásbetegség

Kórokozó. A Venturia nemzetséghez tartozó tömlősgomba fajok, konídiumos alakjuk Pollaccia. Ha-

zánkban legjelentősebb a Leuce szekció nyárait megbetegítő Venturia macuiaris (konídiumos alak

Pollaccia radiosa). Az Aigeiros nyárakon a V. populina (konídiumos alak Pollaccia elegáns) fordul elő.

Tünetek. A leveleken szabálytalan, növek-

vő, feketés foltok jelentkeznek, a hajtás-

végek elszáradnak, a vesszők kérgén foltos

elhalások keletkeznek. Csemetekertekben,

fiatal erdősítésekben a kár jelentős.

Életmód. A levélfoltokban és az elhalt haj-

táskéregben a vegetációs idő alatt a konídi-

umos alak olajzöld spóratelepei fejlődnek,

az itt termelt konídiumokkal terjed a jár-

vány. Az ivaros alak a lehullt, áttelelt leve-

lekben fejlődik ki. Az aszkospórák tavasszal

szóródnak, de a tavaszi fertőzésekben a haj-

táskéreg foltjaiban újrainduló konídiumtermelésnek van jelentősebb szerepe.

Elterjedés. Hazánkban egyes években mindkét Venturia faj nagymértékben lép fel, a hajtások teljes

pusztulását okozhatja.

Védekezés. A betegség ellen csemetekertekben vegyszeres védekezést alkalmaznak.

Mycosphaerella populi, konídiumos alak Septoria populi -Szeptóriás levélfoltosság Nagyobb mértékben a jegenyenyáron és a balzsamos nyárakon fordul elő. Apró, 2 - 4 mm-es, vé-

kony, sötét vonallal körülhatárolt, kifehéredő közepű levélfoltokat okoz.

Asteroma frondicola - Aszterómás levélfoltoság Az ártéri fehér- és szürkenyárasokban helyenként gyakori. Nagy méretű, kerekded, barnás vagy

sötétszürke levélfoltokat okoz.

Erysiphe adunca - Lisztharmat A lisztharmat-betegség nyárak és füzek levelein nem gyakori, gazdasági szempontból nincs jelentősége.

Taphrina populina - Levélfodrosodás

A leveleken hólyagok, fodrosodások jelennek meg, amelyekben az aszkuszok aranysárga réteget

alkotnak. A betegség gazdasági szempontból nem jelentős.

TÖRZSÖN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Paranthrene tabaniformis - Bögölyszitkár

Nemző. 20-35 mm szárnyfesztávú lepke. Az üvegszárnyú lepkékhez tartozik (Aegeridae); az ide

sorolt lepkék egyik vagy mindkét szárnyáról hiányzik a pikkely. A lepke második pár szárnya átlát-

szó, első pár szárnya barnásfekete (előfordul, hogy a tóvi részén ez is átlátszó). A nőstény (nagyobb

termetű) potrohán 3, a hím (kisebb termetű) potrohán 4 sárga gyűrű látható.

Álca. A hernyó piszkosfehér, ritkán szőrözött, utolsó szelvényén két kitinhoroggal. Kifejlődve 15 mm

nagyságú.

Kárkép. A hernyó a járatokat folyamatosan üríti, így a nyílásnál mindig található rágcsálék. A későb-

bi rágás helyén a vékonyabb ág egyoldalasan megduzzad, ahol az ág el is törhet. A lepke kibújásakor

a bábbőr a kibújási nyílásban marad.

Előfordulás. Eurázsiái elterjedésű faj, hazánkban is gyakori. Gazdanövényei a nyárfélék, de előfor-

dulhat fűzőn is.

Életmód. Nálunk egy-, illetve kétéves fejlődésű populációi is előfordulnak. Párosodás után a nős-

tény a petéit többnyire egyesével helyezi el. Ennek során előszeretettel keres föl sebzéseket (met-

szési), de ha ilyet nem talál, kéregrepedésekbe és ágak elágazásába rakja petéit. A kikelő hernyók

berágják magukat a fába, és ott a bélben vagy azzal párhuzamosan készítik 5 - 2 5 cm hosszú járata-

ikat a befurakodási nyílástól „fölfelé". Kétéves fejlődés esetén a hernyó kétszer telel át. Az áttelelő

hernyók tavasszal még táplálkoznak, majd a kéreghez közel bebábozódnak. A bábból a nemzők

április végétől július közepéig repülnek ki, nagyobb számban a délelőtt folyamán.

Védekezés. Elsősorban fiatalosokban, illetve anyatelepeken okozhat jelentős károkat. Elszaporodá-

sát elősegíti a lepkék rajzási idejében végzett metszés, ami kitűnő petézési helyet biztosít, és további

kórokozók megtelepedési esélyét is növeli. Mechanikai védekezés lehet a megtámadott részek „gu-

bacs" alatti levágása, elégetése. Anyatelepeken a rendszeres inszekticides kezelés is szükséges lehet.

Phloeomyzus passerini - Nyárkéregtetű

Kárkép. A fák törzsén és ágain, a kérgen fehér

bevonatot képező „tetűszőnyeg".

Előfordulás. Hazánkban mindenhol előfordul,

ahol fő gazdanövénye, a nyárak előfordulnak.

Életmód. A tetvekre jellemző, bonyolult nem-

zedékváltakozással fejlődő faj.

Védekezés. Bár gyakorlatilag minden

nyárasunkban megtalálható, kárt nem okoz.

Ellene védekezni nem szükséges.

Agrílussuvorovi - Nyár karcsúdíszbogár

Nemző. 6 - 1 0 mm nagyságú bogár, fémeszöld színű, karcsú testű. A szárnyfedő csúcsa finoman fo-

gazott.

Álca. Az álca csontszínű, vastagsága állandó (nem vastagodó, mint pl. Anthaxia salicis), utolsó szel-

vényén 2 tüskével.

Kárkép. A faj könnyen fölismerhető a kikelő álcák kéregbe furakodásának helyén jelentkező, 3 - 5

cm hosszúságú repedésről; főleg, ha annak szegélyén még megtalálható a petecsomót takaró fehér,

megkeményedett váladék.

Előfordulás. Euroszibériai faj, Magyaror-

szágon mindenhol közönséges és gyako-

ri, különösen az Alföldön. Tápnövényei

főként a nyárak, de előfordul fűzőn is. A

különböző nyárklónokat eltérő mérték-

ben kedveli (főként 1-214,1-455).

Életmód. A napos részekre csomókban le-

rakott petékből kikelő álcák befurakodnak

a kéregbe. A befurakodás helyén repedé-

sek keletkeznek. Az álcák a kambium- és a

szíjácsrétegben rágnak, a rágás helyén sebek keletkeznek (hosszanti repedés; nyílt és zárt seb). Az

álcák egy része áttelelés után bebábozódik (egyéves fejlődés), más része azonban egy további ve-

getációs ciklusban is a fában marad, és csak a következő évben bábozódik be. A bábágy a szíjácsba

mélyed, hurok alakú (az álca nem tud megfordulni). A kikelő bogarak először érési rágást végeznek,

a gazdanövény leveleit fogyasztják, majd párosodnak.

Védekezés. Megfelelő megszüntető védekezés még nem áll rendelkezésünkre, ezért sokkal célra-

vezetőbb a megelőzés. Legfontosabb a megfelelő termőhelyre való telepítés. Az álcák különösen

kedvelik a nedvkeringési zavarokban szenvedő faegyedeket. A fák kérgén található mechanikai sé-

rülések (egyéb rovarkár, vadrágás, jégverés stb.) szintén elősegítik a faj elszaporodását.

Anaerea (Saperda) carcharias - Nagy nyárfacincér

Nemző. 20-30 mm nagyságú. A bogár alapszíne ugyan fekete, de a sűrű, molyhos szőrzet miatt az

egész állat szürkéssárgának tűnik.

Álca. Az álca tipikus cincérálca, sárgásfehér színű, a fejet követő szelvényen nagy, kitinizált barna

folttal. Kifejletten 35-40 mm hosszúságú.

Kárkép. A fák tövi részénél található az álca apró (2 mm) bebújási nyílása, illetve az álca által készí-

tett „ürítési nyílásokon" keresztül kihulló, szálas rágcsálék, amelyről a fajt fel lehet ismerni. Az ová-

lis keresztmetszetű menetek a fa belsejében, többnyire függőleges irányban, 20-30 cm hosszban

találhatók.

Előfordulás. Egész Európában elterjedt faj. Hazánkban is közönséges, gyakorlatilag mindenhol elő-

fordul, de a fertőzöttség mértéke erősen változó. Fő gazdanövényei a nyárak, de előfordul füzeken

is. Teljesen egészséges fákban készíti meneteit.

Életmód. Fejlődése hazánkban két-, ritkán hároméves. A nőstény petéit egyesével a fák tövi részé-

re rakja, ahol a pete áttelel. Egyes irodalmi adatok szerint az álcák már ősszel kibújnak a petéből

és áttelelésre befurakodnak a fába. Mi a peték áttelelését figyeltük meg. Az álcamenetek laposak

(vö. nagy farontó lepke), eset-

leg üregszerűek. Az álca kétszer

(esetleg háromszor) telel át. A

nemzők rajzási ideje május vé-

gétől augusztusig tart, de még

szeptemberben is találkozha-

tunk repülő bogárral. Párosodás,

ill. peterakás előtt érési rágást

20-30 mm folytatnak: leveleket és a fiatal

hajtások kérgét fogyasztják.

Védekezés. Kártétele jelentős,

mivel a legértékesebb, tövi farészben okoz műszaki kárt. Főleg fiatalabb faállományokban jelenik

meg, de nyomai megtalálhatók az idősebb fák tőrészében is. Járatai, nyílásai fertőzési kaput nyitnak

a kórokozóknak (pl. korhadást okozó gombáknak). Rovarölő szer alkalmazása a faj rejtett életmódja,

illetve a nyáras állományok vizekhez való közelsége (pl. ártéri nemesnyárasok) miatt nem célrave-

zető. Csak a megelőző védekezési eljárások, mint a nyárállományok jó kondícióban való tartása,

vezetnek eredményre.

Compsidia (Saperda) populnea - Kis nyárfacincér

Nemző. 8 -15 mm nagyságú bogár. Alapszíne sötét, szürkésbarna, de a szárnyfedőkön kisebb-na-

gyobb sárgás szőrfoltok találhatók. A nyakpajzsán 3 hasonló színű szőrcsík van.

Álca. Az álca sárgásfehér színű, feje barna, kifejletten kb. 20 mm nagyságú.

Kárkép. A peterakás helyét patkó alakban körülrágja a bogár. Az ágrész ezen a helyen megvastag-

szik. A kirepülési nyílás kerek.

Előfordulás. A faj megtalálható Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is. Hazánkban is gyakori,

kártevőként fiatal nyár- és fűztelepeken léphet föl. Elsősorban a nyárféléket kedveli, azon belül

különösen a rezgőnyárt.

Életmód. Fejlődése egy-, ritkán kétéves. A nőstény petéit fiatal (1-2 éves) fák törzsi részére, idő-

sebb fák esetén a simakérgű, fiatal ágrészekre rakja. Az ág átmérője a 3 cm-t sohasem haladja meg.

A petéből kikelő álca berágja magát a fába és itt is telel át. Ritkán előfordul, hogy kétszer is áttelel.

A hajtás belében 3 - 5 cm-es menetet készít, melynek a felső végében, egy visszahajló, kampós báb-

ágyban bábozódik áprilistól június közepéig. Május-júniusban rajzik. Érési rágást peterakás előtt

nem végez.

Védekezés. Jó egészségi állapotú nyárasokban a faj mortalitása magas, részben a gazdanövény

védekező reakciói, részben a természetes ellenségek (madarak, parazitoidok) miatt. Inszekticides

kezelés rejtett életmódja miatt nem célravezető.

Cossus cossus - Fűzfarontó lepke

Nemző. A nőstény lepke

közel 10 cm-es szárny-

fesztávolságot is elérhet,

a hím ennél jóval kisebb,

átlagosan 7 cm-es. Alap-

színe barnásszürke, benne

világosabb pikkelyekkel és

sötétebb vonalakból álló

mintázattal. A lepke teste

sűrű szőrzettel fedett.

Álca. A hernyó kifejletten 10 cm hosszúságú. Kezdetben világos hússzínű, sötét feji résszel, majd a

háti oldal sötét hússzínűvé, míg az oldala világossárgás színezetűvé válik.

Kárkép. A fák törzsi részében rág. Rágcsálékát meneteiből rendszeresen üríti, amely a fa tövében jól

láthatóan gyűlik össze. Menetei közel kör keresztmetszetűek (O nagy nyárfacincér), igen hosszúak

(elérhetik az 1 m-t is), és gyakran találhatók benne kiszélesített üregek is.

Előfordulás. Eurázsiában és Észak-Afrikában elterjedt faj. Hazánkban is közönséges, gyakorlatilag

mindenhol megtalálható. Fő gazdanövényei a nyárak és füzek, de előfordul más lombos fafajokon

(pl. tölgy) is. Többnyire legyengült, idős fákban készíti meneteit.

Életmód. Fejlődése hazánkban két-, vagy hároméves. A nőstény a petéit 10-15 petét tartalmazó so-

rokban rakja le a gazdanövény kéregrepedéseibe, esetleg sebzésekre. A peterakás során előnyben

részesíti a fa tövi részét. A kikelt hernyók berágják magukat a kéregbe, majd először a szijácsban,

később a fatestben készítik meneteiket. Járatait folyamatosan üríti, a kilökött rágcsálék a fa tövénél

kupacokban gyűlik össze. Álca alakban telel két vagy három alkalommal. Menetei legtöbbször a

fatörzs alsó részében futnak, de esetenként találhatunk meneteket a gyökfőben és a vastagabb gyö-

kerekben is. Meneteit gyakran megszakítja és kisebb üregeket rág a fatest belsejében. Bábozódása

vagy a kéreg közelében, rágcsálókkal eltömött bábágyban történik, vagy a hernyó a talajba vonul és

ott bábozódik. A bábnyugalom 3 - 5 hétig tart.

Védekezés. Főleg idősebb, már legyengült fákon fordul elő. Kártétele részben a fatest összefurká-

lásából, részben a nyílásokon át megtelepedő korhasztó gombák megjelenéséből adódik. Ennek

ellenére a faj ellen vegyszeres védekezés nem indokolt.

Cryptodiaporthe populea, konídiumos alak Discosporium populeum -Nyár kéregfekély

Kórokozó. A nyarak kérgében élő peritéciumos tömlős-

gomba. Konídiumos alakja piknídiumos gomba.

Tünetek. A fiatal fák törzsén és ágain, illetve az idősebb

fák vékonyabb, simakérgű részein ellipszoid, barnás ké-

regelhalások, besüppedő foltok figyelhetők meg, gyak-

ran az oldalágak kiindulási helye körül. A vastagkérgű

részeken a tünetek a kéreg eltávolítása után, a kambi-

um elszíneződése révén láthatók. Gyakori a nyálkafo-

lyás is. A pusztuló, illetve elhalt kéregből a vékonyabb

részeken jól látható, 1 mm körüli, tág pórussal nyíló

piknídiumok törnek elő.

Életmód. A betegség a konídiumok által terjed,

amelyek sebzéseken, apró kéregrepedéseken,

paraszemölcsökön keresztül fertőznek. A piknídiumok a beteg kéregrészeken tavasszal és nyáron

törnek elő. A peritéciumok a már elhalt ágakon a második évben fejlődnek ki, az aszkospórák fer-

tőzésben játszott szerepe kevéssé ismert. A betegség mértéke a gazdanövény fajtájától és élettani

állapotától függ. A fák vízháztartási zavarai, a dugványok tárolás alatti vízvesztése fokozzák a meg-

betegedés veszélyét.

Elterjedés. A kórokozó a Populus nemzetség fajain fordul elő. Az egyes fajok, fajták, illetve klónok

fogékonysága különböző. Elsősorban az Aigeiros szekció nyárait támadja. A betegség hazánkban is

elterjedt, gazdasági szempontból jelentős. Csemetekertekben és állományokban egyaránt előfordul.

Védekezés. Ellenálló nyárfajták termesztése, a fák életerős tenyészetét biztosító erdőművelés, dug-

ványvágáskor a higiéniai szabályok betartása, a dugványok fertőtlenítése, szükség esetén kiültetés

előtti rehidratálása. Csemetekertekben lemosó permetezést alkalmaznak.

Valsa fajok, konídiumos alak Cytospora -Citospórás kéreg- és ágelhalás

Kórokozók. A kéregben élő peritéciumos tömlősgombák, konídiumos alakjuk piknídiumos gom-

ba. Leggyakoribb és legjelentősebb a Valsa sordida (konídiumos alak Cytospora chrysosperma), de

gyakran egyéb, hasonló fajok is megjelennek: Valsa ambiens (konídiumos alak Cytospora ambiens),

Valsa nivea (konídiumos alak Cytospora nivea.)

Tünetek. A hajtások, ágak kérgén besüppedések, barna majd feketés elszíneződések keletkeznek,

amelyekben a tél végétől piknídiumok törnek elő. A V. sordida esetében, nedves időben, a konídiumok

narancssárga fonálszerű cirruszokban áramlanak ki a piknídiumokból. A megtámadott ágak elhalnak.

Életmód. A kórokozók gyengültségi parazita jellegűek, általában egyéb tényezők (fagy, szárazság,

rovarok általi tarrágás) hatását követően lépnek fel. A fertőzés a kéreg sebzésein, repedésein vagy

természetes nyílásokon át történik, a konídiumokat a szél, esővíz, rovarok stb. terjesztik. Az ivaros

alak a már elpusztult ágak kérgében fejlődik ki.

Elterjedés. A betegség széles körben elterjedt. Anyatelepeken és fiatal ültetvényekben van nagyobb

jelentősége. Idősebb fákon a fagyhatást, aszályt stb. követően gyakran megjelenik a pusztuló ágakon.

Védekezés. A betegséget az erdőtelepítési, erdőművelési technológiák betartásával, a fák vitalitá-

sának biztosításával kell megelőzni.

Fusarium fajok - Fuzáriumos rák, kéregelhalás

Kórokozók. Különböző Fusarium fajok, pl. F. avenaceum, F. sporotrichioides, F. solani.

Tünetek. A kéregben növekvő bámulások, elhalások keletkeznek, a kambium is elpusztul. Eseten-

ként a kórokozó rózsaszín, narancssárga vagy vöröses sztrómái is megjelennek az elhalt kéreg re-

pedéseiben. Gyakori a nyálkafolyás, amelyben baktériumok, élesztőgombák és fonalférgek szapo-

rodnak el.

Életmód. A kórokozók leggyakrabban xylofág rovarok okozta sebzéseken keresztül fertőzik a nyár-

törzseket, ágakat. A kéregben a nekrózis a rovarjáratoktól kiindulva terjed nagyobb felületekre is.

A betegség fellépésének feltétele a fák gyengült állapota, amely általában aszályra, ápolási munkák

elmaradására stb. vezethető vissza, és a díszbogarak támadását is elősegíti.

Elterjedés. Hazánkban a nyárakon a fuzáriumos kéregbetegség szórványosan fordul elő, általában

díszbogarak (Agrilus populneus, Melanophila picta) lárvajárataival összefüggésben.

Védekezés. A díszbogarak tömegszaporodásának megakadályozása az erdőtelepítési és erdőműve-

lési technikákkal, vegyszeres védekezéssel.

Xanthomonas populi - Baktériumos rák

Kórokozó. A nyárak kéregbetegségét, rákját okozó baktérium.

Tünetek. Tavasszal a vesszőkön nyálkás izzadmánycseppek jelennek meg. Fogékony fajtákon a tü-

net kráterszerű, évelő rákos képződménnyé fejlődik, az ellenállóbbak a kezdeti kéregnekrózist be-

gyógyítják. Nyálkafolyással kísért, kiterjedt kéregelhalás is kialakulhat.

Életmód. A kórokozó esőcseppek, szél útján, a fertőzött szaporító-anyaggal terjed nagyobb távol-

ságokra. A fertőzés apró kéregrepedéseken, levélnyélalapokon, rovarok általi sebzéseken stb. át

történik.

Elterjedés. A betegség az atlantikus Nyugat-Európában gyakori. A rezgőnyáron és a nemes

nyárhibrideken fordul elő. Az egyes nyárfajták és -klónok ellenálló képessége különböző. A kóroko-

zó magyarországi előfordulása nem bizonyított.

Védekezés. A védekezés a fertőzött fák eltávolításával és ellenálló nyárfajták alkalmazásával tör-

ténik.

Phellinus tremulae - Nyártapló

Kórokozó. Évelő, ivaros és ivartalan ter-

mőtestet fejlesztő taplógomba. Az ivar-

talan termőtest letört ágcsonkból előtörő

gumós képződmény. Az ivaros termőtest

konzolos, pataszerű, félkörös évelő tapló.

Ferdén lefutó felülete szürkésfekete, idős

korban körkörösen repedezett, a pórusfe-

lület rozsdabarna, fakuló.

Tünetek. A gomba a megtámadott tör-

zsek érett fájában álgesztesedést, majd

fehérkorhadást okoz. A törzsön megjelen-

nek a tapló évelő termőtestei, a fák foko-

zatosan elpusztulnak, gyakran széltörés

áldozatául esnek.

Életmód. Mint általában a tő- és törzskorhasztó taplók, a törzseket sebzéseken, ágcsonkokon ke-

resztül, a légáramlatok által szállított bazídiospórák és/vagy az ivartalan spórák által fertőzi.

Elterjedés. Hazánkban a fehér- és szürkenyárak, valamint a rezgőnyár leggyakoribb törzskorhasztó

gombája. Az ártéri és homoki nyárasokban, a hegyvidéki rezgőnyárasokban egyaránt előfordul. Fel-

lépése nagymértékű, jelentős károkat okoz.

Védekezés. A jó és korai ágfeltisztulás elősegítése, a sebzések kerülése, a taplós törzsek eltávolítása.

Phellinus pilatii - Pilát taplója

Fomitopsispinicola - Szegett tapló

Kórokozó. A taplógomba termő-

teste évelő, többnyire pata ala-

kú, konzolos. Szárazon kemény,

fás állagú. Felületét kezdetben

narancssárga, később sötétedő,

vörös, majd feketés kéreg borítja.

A pórusfelület fehéres, halvány-

sárga.

Tünetek. A termőtestek megjelené-

se, a törzs fájában vörös korhadás.

Életmód. A bazídiospórák a friss

sebzéseken, ágcsonkokon keresz-

tül fertőzik meg a törzseket.

Elterjedés. A gomba szaprotrófként sok fafajon előfordul, fenyő- és lombos fák elhalt faanyagán

egyaránt. Élő fákat is megtámadó sebparazitaként a fehér- és szürkenyárasokban lép fel.

Védekezés. Mint a nyártaplónál.

Kórokozó. A tapló évelő (több csőrétegű)

ivaros termőteste rendszerint a kiüregesedő

törzsek belsejében az odú boltozatát vonja

be. Az ivartalan termőtest felületi, gumósze-

rű, letört ágcsonkhoz hasonló, feketedő, re-

pedezett.

Tünetek. A fában álgesztesedés, majd fehér-

korhadás figyelhető meg, a törzs kiüregese-

dik, kialakulnak a jellegzetes termőtestek.

Életmód. A gomba ivartalan úton

klamidospórákat termel, amelyek az ágcson-

kokon keresztül fertőzik meg a törzseket.

Elterjedés. A fehér- és szürkenyár törzskorhasztó taplója. A Duna-Tisza közi nyárasokban gyakori.

Az okozott kár gazdasági szempontból jelentős.

Védekezés. Mint a nyártaplónál.

Pholiota populnea - Nyár tőkegomba

Kórokozó. Kalapos gomba, a termőtest

lehet egyedüli vagy csoportos. A kalap fe-

lülete barna, a kalapon és a tönkön nagy,

fehéres pikkelyek vannak. A lemezek bar-

nák.

Tünetek. Élő fákban álgesztesedést, dön-

tés után a faanyag gyors lefolyású fehér-

korhadását okozza. A termőtestek döntés

után jelennek meg a tuskókon, a rönkök

bütüfelületén.

Életmód. Sebzéseken, gyakran xylofág ro-

varokjáratain keresztül fertőzi a törzseket.

Elterjedés. A gomba nemesnyárasokban gyakori. A nyárakon kívül a füzeken is előfordul.

Védekezés. A sebzések elkerülése, a nyesések szakszerű végzése, a xylofág rovarok tömeges elsza-

porodásának megakadályozása.

Pholiota aurivella - Rozsdasárga tőkegomba

Nyárakon, füzeken és más lombféléken is előfordul. A termőtestek többnyire csoportosan jelennek

meg a törzsek sebzéseinél. Központi, gyűrűs tönkkel rendelkeznek, a kalap felülete aranysárga, rozs-

dabarna, nyálkás, ragadós, elmosódott pikkelyekkel tarkított. A lemezek barnák. Vörös korhadást

okoz.

Pleurotus ostreatus - Kései laskagomba

Kórokozó. A gomba puha, húsos, oldalasan nyeles termőtestei csoportosan jelennek meg. Felületük

színe változó: sárga, szürke, barnás, kékes stb. A termőréteg lemezes, a lemezek lefutnak a félol-

dalas tönkre.

Tünetek. Az élő törzsekben álgesztesedést

és a geszt erőteljes fehér korhadását okoz-

za. A korhasztott fa vaníliaillatú.

Életmód. A törzseket sebzéseken, ágcson-

kokon, rovarjáratokon keresztül fertőzi

meg. A termőtestek ősszel jelennek meg,

esetenként az élő törzsek sebzett részein,

de általában csak a kitermelés után a vá-

gásfelületeken, tuskókon.

Elterjedés. Lombos fák, elsősorban a nyárak és a füzek gyakori sebparazita gombája. Tüskökön,

elhalt faanyagon szaprotróf módon is gyakran tenyészik.

Védekezés. Mint a nyártaplónál.

Chondrostereum purpureum - Lilás réteggomba

Kórokozó. Egyéves, elterülő-vissza-

hajló típusú termőtestet fejlesztő tap-

lógomba. A visszahajló részek felülete

szürkés, borostás, a sima termőréteg

frissen élénklila színű.

Tünetek. A nyáraknái élő fákban

álgesztesedést, a döntés után fe-

hér korhadást okoz. A termőtestek

leggyakrabban a tuskókon, rönkök

bütüfelületén, döntés után fejlődnek

ki.

Életmód. A gomba többnyire szaprotróf, de sebparazitaként élő fákat is megtámad.

Elterjedés. Sok fafajon előforduló, gyakori gomba.

Védekezés. A sebzések kerülése, a nyesések szakszerű végzése.

Nyárakon is előforduló, gyakori polifág korhasztók

Sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus). Polifág tapló, a nyárak közül elsősorban a Leuce

nyárakon, idős törzseken fordul elő. Leggyakrabban a tő sebzéseinél fertőz és ott is jelennek meg az

egyéves, csokros, legyezőszerű termőtestek. Felületük narancssárga, alsó, csöves részük kénsárga.

A gomba a törzs fájában vörös korhadást okoz.

Bükktapló (Fomes fomentarius). Bükkön és más lombos fákon, idős nemes nyárakon gyakori. Seb-

zéseken keresztül fertőz. Termőteste évelő, pata alakú, szürke vagy mogyoróbarna kéreg borítja.

Fehér korhadást okoz.

Gyűrűs tuskógomba (Armillaria fajok). Nyártuskókon, legyengült törzsek tövén ősszel gyakran

megfigyelhetők a sokgazdás kalapos gomba csokros termőtestei.

GYÖKFŐN ÉS GYÖKÉREN MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Sesia apiformis - Darázslepke

Nemző. 30 (hím) - 40 (nőstény) mm

szárnyfesztávú lepke. Mindkét szárnya

átlátszó, barnán szegélyezett. Torán sár-

ga folt, potrohán egy-egy keskenyebb és

szélesebb sárga gyűrű található.

Álca. Kifejletten 4 - 5 cm hosszú, sárgás-

fehér, ritkás szőrökkel. Az utolsó szel-

vényen csak egy kitinkampó van (O

bögölyszitkár).

Kárkép. Anyatelepeken az anyatövek

gyökfőjét rágja össze, de előfordul faál-

lományban is, ott is a fák tövi részén (mint a nagy nyárfacincér).

Előfordulás. Európai faj, de behurcolták Észak-Amerikába is. Magyarországon gyakori. Fő gazdanö-

vényei a nyárfélék, de előfordul fűzben, nyírben és hársban is.

Életmód. Fejlődése kétéves. Az áttelelő hernyó áprilistól kezdődően bebábozódik. A kirepülési nyí-

lást még a hernyó rágja ki, majd visszahúzódik és rágcsálékokkal erősen eltömött bábágyban bábul.

Előfordul az is, hogy a talajba (a gazdanövény tövének közvetlen közelébe) vonul bábozódni. A báb

ennél a fajnál is előbújik a bábozódási helyről és részben kibújva hagyja el a bábbőrt. A lepkék főleg

a korai órákban bújnak ki. Párosodás után a nagyszámú (~2500) petét a nőstény a fák tövi részére,

néha a talajra rakja le. A petékből kikelő álcák befurakodnak a kambiumrétegbe és először itt rág-

nak. Többnyire itt is telelnek először. A második évben már a fatest mélyebb rétegeibe hatol, de a

hernyó nagyságához viszonyítva rövid meneteket készít.

Védekezés. Elsősorban anyatelepeken okoz kárt az anyatövek gyökfői részének összerágásával. Az

anyatövek legyengülnek, majd el is pusztulhatnak. Itt a lerakott peték elleni inszekticides kezelés

(gyökfőpermetezés) jó hatékonysággal alkalmazható. Állományokban kártétele kisebb, védekezni

alig lehet itt ellene.

FŰZFÉLÉKEN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

Aphrophora salicina - Nagy fűzfa tajtékoskabóca

Nemző. Kis termetű, maximum 1 cm nagyságú rovar. Mind a nemző, mind az álca ritkán kerül szem

elé (lásd kárkép).

Kárkép. Álcáik a „kakukknyálnak" nevezett váladék védelmében szívogatnak. Ezt csak a kifejlett

imágó hagyja el. A szívogatás helyén a vessző fölreped, megvastagszik, esetenként el is törik. A

fölötte lévő rész el is száradhat.

Előfordulás. Európában elterjedt, Magyarországon is gyakori, közönséges. Sok tápnövényes faj,

szinte valamennyi lombos fafajon előfordulhat. Előszeretettel szívogat azonban fűzőn, égeren és

nyáron.

Életmód. Évente egy nemzedéke van. A pete vagy az álca telel át a kakukknyál védelmében. A nem-

zők fő rajzási ideje május-június.

Védekezés. Elsősorban fűztelepeken okoznak kárt a vesszőkön történő szívogatással, rágással. A vé-

dett életmód miatt kontakt szerek nem alkalmasak, fölszívódó hatóanyagú inszekticidekkel azonban

hatékonyan lehet védekezni ellenük.

LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Közeli rokon fajok a fekete-piros színezetű Cercopis sanguinolenta és Cercopis vulnerata. Különö-

sen az imágók szembetűnőek. Fűzvesszőtelepeken ezek is fölléphetnek károsítóként, de jelentősé-

gük kisebb, mint az előző fajé.

Phyllodecta vitellinae - Fűzcserje levélbogár Phyllodecta vulgatissima - Közönséges fűzlevelész (a) Galerucella lineola - Fűz olajosbogár (b)

Életmódban és kártételben egymáshoz igen hasonló fajok, ezért együttesen tárgyaljuk őket.

Nemző. Ph. vitellinae: 4 - 5 mm nagyságú, változatos színezetű (fémeskék, zöldeskék, bronzbarna)

bogár. Teste enyhén ovális. Ph. vulgatissima: 4 - 5 mm nagyságú, hosszúkás testű bogár. Színe több-

nyire kék, fémeszöld, esetleg fekete. G. lineola: 4 - 6 mm nagyságú, párhuzamosan lefutó szárnyfe-

delű bogár. Színe sárgás- vagy vörösesbarna, selyemszerű szőrrel fedett.

Álca. Jellegzetes levelészálca, kifejlődve 3 - 6 mm nagyságú.

Kárkép. A kikelő álcák a leveleket vázasítják (a vastagabb levélerek megmaradnak), de megrágják a

fiatal hajtások kérgét is.

Előfordulás. Európában mindhárom faj elterjedt. Hazánkban is mindenhol megtalálhatók. Gazdanö-

vényeik a fűzfélék, de előfordulhatnak nyárakon is.

Életmód. Évente több (3-4) nemzedékkel szaporodnak. A nemzedékek között jelentős átfedés is

lehet. Az áttelelő bogarak április elején jelennek meg és táplálkozni kezdenek. A nőstény petéit

(összesen 200-300 db) a levelek alsó oldalára kis csomókban (8-30 pete/csomó) rakja le. Néhány

nap után már kikelnek az álcák és 3 - 4 hétig rágnak. A kifejlett bogarak a lombhullás után vonulnak

a talajba áttelelni.

Védekezés. Erdősítésekben,

valamint fűz- és nyártelepeken

elsősorban a Phyllodecta fajok,

míg fűz kosárkötő telepeken

elsősorban a Galerucella faj

egyedei okoznak jelentékeny

károkat. Erős károsítás esetén

a hajtások el is pusztulhatnak.

Rovarölő szeres kezeléssel a kár

minimálisra csökkenthető.

Pseudoclavellaria amerinae - Óriás buzogányos levéldarázs

Nemző. 15-21 mm nagysá-

gú, fekete színű darázs, tora

fényesen csillog. A hím da-

rázs erősebben, a nőstény

ritkábban szőrös.

Álca. Az álhernyó világoszöld

színű, egész testén apró sze-

mölcsökkel borított. Három

pár ízeit és 8 pár állába van.

Kárkép. A kárkép két részből

áll: a nemzők a friss hajtások

kérgét rágják körbe, ahol az megduzzad és gyakran el is törik. Az álhernyók a gazdanövény leveleit

fogyasztják.

Előfordulás. Eurázsiái faj, Magyarországon is gyakori. Gazdanövényei a füzek és a nyárak.

Életmód. Évente egy generációja van. Az áttelelő bábból nálunk április-májusban kelnek ki a dara-

zsak. Petéit 3-4-es csoportokban rakja le. A kikelő álhernyók folyamatosan (éjjel-nappal) rágnak.

Kezdetben csak vázasítják, később teljes egészében elfogyasztják a leveleket (erekkel, levélnyéllel

együtt).

Védekezés. Különösen fiatalosokban okoz kárt. Elsősorban a nemzők rágása a hajtásokon (hajtások

letörése) jelenti a kártételt. Védekezni nem indokolt ellene.

Melampsora fajok - Fűz levélrozsda Kórokozók. A füzek levélrozsdáját a

Melampsora nemzetséghez tartozó rozsda-

gombák (gyűjtőnéven Melampsora salicina)

okozzák. Fehér fűzőn a Melampsora salicis-

albae, törékeny fűzőn a M. allii-fragilis és

a M. galanthi-fragilis, kecskefűzön a M.

caprearum gyakori.

Tünetek. A füzek levelén nyáron a sárga,

narancssárga uredotelepek, ősszel a barna

teleutotelepek figyelhetők meg. A levelek

idő előtt sárgulnak és lehullnak.

Életmód. A füzek levélrozsdái gazdacseré-

sek, a spermogóniumok és ecidiumok kü-

lönböző növényeken (Allium, Galanthis, Larix, Euonymus stb.) fejlődnek. Az ecidiospórák fertőzik

a füzeket, amelyeken a tünetek (uredotelepek) a nyár közepétől, a teleutotelepek ősszel jelennek

meg. Tavasszal a teleutospórák csírázásakor keletkező bazídiospórák fertőzik a köztes gazdákat.

Elterjedés. A füzek levélrozsdája egyes években gyakori, jelentősége hasonló a nyárak rozsdagom-

báinál leírtakkal.

Drepanopeziza salicis, konídiumos alak Monostichella salicis -Drepanopezizás levélfoltosság

Kórokozó. Apotéciumos termőtestű tömlősgomba, konídiumos alakja acervuluszos gomba.

Tünetek. Kerekded, 2 - 3 mm-es, összefolyó, sötét foltok a levelek színén. Járványos mértékű fellé-

pés esetén a levelek nagymértékben elszíneződnek és idő előtt lehullnak.

Életmód. A vegetációs időszakban a levélfoltok acervuluszaiban keletkező konídiumok terjesztik a jár-

ványt. Az ivaros alak (mikroszkopikus méretű

apotéciumok) a lehullt levelekben fejlődik ki.

A tavasszal szóródó aszkospórák fertőzik a fris-

sen kihajtott leveleket.

Elterjedés. A törékeny és a fehér fűzőn és

azok hibridjein fordul elő. Különösen a töré-

keny fűzőn gyakori.

Védekezés. A betegség gazdasági jelentősé-

ge a védekezést nem indokolja.

Marssonina salicicola Drepanopeziza sphaeroides, konídiumos alak - Levél-és hajtásfoltosság

A díszfának ültetett szomorú sárga fűzőn fordul elő. Levélfoltosodást, idő előtti lombsárgulást és

lombhullást, a vesszők végeinek elhalását és 1 - 3 cm nagyságú varasodásszerű kéregelváltozásokat

okoz. A fák díszítő értékét nagymértékben csökkenti. A betegség nem jelentkezik minden évben.

Indokolt esetben lombfakadás utáni vegyszeres védekezés alkalmazható.

Venturia saliciperda konídiumos alak Pollaccia saliciperda -Venturiás levél- és hajtásbetegség

Kórokozó. Apotéciumos termőtestű tömlősgomba, konídiumos alakja a penésszerű konídiumos

gombákhoz tartozik.

Tünetek. A levelek feketedő foltosodása, a vesszők csúcsszárada. Konídiumos telepei a levelek és a

vesszők megtámadott részeiben olajzöld foltokat képeznek.

Életmód. A vegetációs időszakban a járványt a konídiumok terjesztik. Az ivaros alak a lehullt leve-

lekben fejlődik ki, az aszkospórák tavasszal szóródnak. A vesszők kérgében a konídiumok termelése

tavasszal újraindul.

Előfordulás. Fonófűztelepeken jelentős kórokozó.

Védekezés. Ellenálló fajták termesztése, a vegetációs időszakban a vesszőtelepek rendszeres

fungicides kezelése, a fertőzött területek őszi felégetése.

Füzeken előforduló további levél- és hajtáskórokozók

Glomerella miyabeana (konídiumos alak Colletotrichum gloeosporioides). Levélfoltosodást,

kéregnekrózist és a vesszők végeinek elhalását okozza. Díszfüzeken és vesszőtelepeken az okozott

kár jelentős. A betegség elleni védekezés módszere azonos az előző fajnál leírtakkal.

Uncinula adunca - Lisztharmat. Fűzleveleken ritkábban előforduló, kevésbé jelentős betegség.

Egyes években a kecskefűzön gyakori.

TÖRZSEKEN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Valsa salicina konídiumos alak Cytospora salicis -Citospórás ágelhalás

Kórokozó. Fűz és más lombos fák kérgében élő, peritéciumos tömlősgomba, konídiumos alakja

piknídiumos gomba. Esetenként más hasonló fajok is megjelenhetnek (V. ambiens, V. sordida, Valsa

nivea).

Tünetek. A hajtások, ágak elhalása, a pusztuló kéregből előtörő, jellegzetes piknídiumok.

Életmód. Általában gyengültségi jellegű parazita, de esetenként elsődlegesen is okoz vessző- és ágel-

halást. A betegséget a konídiumok terjesztik. A peritéciumok a már elhalt ágak kérgében jelennek meg.

Elterjedés. Gyakori betegség, elsősorban vízhiány, fagy stb. miatt károsodott, sínylődő fákon.

Védekezés. Füzet csak a fafajnak megfelelő termőhelyre telepítsünk.

Brenneria salicis - Baktériumos hervadás

Kórokozó. A füzek hervadását, pusztulását okozó baktérium.

Tünetek. Tavasszal, nyár elején a

levelek és a fiatal hajtások her-

vadnak, pusztulnak. A fiatal fák

már az első évben elpusztulnak,

az idősebbeknél évente újabb

és újabb koronarészek halnak el,

míg végül néhány éven belül a fa

teljesen elpusztul. A beteg ágak

sebzésein baktériumokat tartal-

mazó, nyálkás váladék folyik. Az

ágak és a törzs keresztmetszetén

szürkés, barnás foltok és sávok

láthatók.

Életmód. A kórokozó a fertőzött

vegetatív szaporítóanyaggal, a fákon, állományokon belül a szél, az esővíz, a xilofág rovarok által

terjed.

Elterjedés. Minden fűzfajon, különösen a fehér fűzőn és a törékeny fűzzel alkotott hibridjein fordul

elő. Az általa okozott tömeges fűzpusztulásra Magyarországon is volt példa.

Védekezés. A beteg fák eltávolítása, egészséges, baktériumoktól mentes szaporítóanyag alkalmazá-

sa, a fák vitalitásának elősegítése.

Phellinus igniarius - Parázstapló

Kórokozó. A tapló termőteste gumó vagy pata alakú, évelő. Felülete szürkés, körkörösen barázdált,

idős korban repedezett. A pórusfelület rozsdabarna, fahéjbarna.

Tünetek. Idős füzek törzsében fehérkorhadást okoz. A fák kiodvasodnak, felületükön megjelennek

a tapló jellegzetes termőtestei.

Életmód. A gomba sebzéseken, ágcson-

kokon át fertőz. A fa fokozatosan kikor-

had, az idős, kiöregedett, botoló füzek

esetében gyakran csak néhány szíjács

évgyűrű és a kéreg marad vissza.

Elterjedés. Főleg ártéri, sík területen

álló füzesekben, folyó menti idős fákon,

nyesett fasorokban gyakori.

Védekezés. A sebzések kerülése, a tap-

lós törzsek eltávolítása.

Trametessuaveolens - Ánizstapló

Kórokozó. A tapló termőteste egyéves, puha, párnaszerű, felülete bolyhos, majd kopaszodó. Színe

fiatalon hófehér, később sötétedő. Frissen erős ánizsillata van.

Tünetek. A megtámadott fák faanyagá-

ban fehér korhadást okoz, a sebzések-

nél termőtestek jelennek meg.

Életmód. Azokon a helyeken lép fel tö-

megesen, ahol a gazdanövényeken gya-

kori sebzéseket végeznek (nyeső vagy

botolófüzesek, anyatelepek).

Elterjedés. A tapló gazdanövényei a

füzek és a nyárak. Helyenként gyakori

előfordulása ellenére nincs nagyobb

gazdasági jelentősége.

Védekezés. Esetenként a taplós fák el-

távolítása.

Egyéb tő- és törzskorhasztó gombák füzeken

A nyáraknái tárgyalt kései laskagomba (Pleurotus ostreatus), nyár tőkegomba (Pholiota populnea),

rozsdasárga tőkegomba (Pholiota aurivella), továbbá több polifág gomba, pl. sárga gévagomba

(Laetiporus sulphureus), bükktapló (Fomes fomentarius), gyűrűs tuskógomba (Armillaria fajok) a

füzeken is gyakran előfordulnak.

GYÖKFŐN ÉS GYÖKÉREN MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Lamia textor - Takácscincér

Nemző. 15-22 mm nagyságú, zömök testű bogár. Alap-

színe barna, rajta világos szőrfoltokkal. Előtorának két

oldalán l - l hegyes fog található. Csápja a test hosz-

szánál rövidebb, első íze hosszabb és erősen megvasta-

godott. Hártyás szárnya kifejlődött ugyan, de a bogarak

repképtelenek.

Álca. Tipikus cincérálca: lábnélküli, sárgásfehér színezetű,

a hát hasi irányban lapított. Kifejlődve kb. 5 cm nagyságú.

Kárkép. Kárképe két részből áll: A nemzők érési rágása,

melynek során leveleket, fiatal hajtások kérgét fogyaszt-

ják, illetve az álcák rágása a fatestben. Az álcamenetek

a fák tövi részén, a nagy nyárfacincérhez hasonlóan je-

lennek meg. A faj azonban inkább fűzfákon, azokon is a

gyökfői részen rág.

Előfordulás. Eurázsiái faj. Hazánkban mindenütt gyakori. Gazdanövényei elsősorban a füzek, de elő-

fordul nyárféléken is.

Életmód. Fejlődése kétéves. A nemzők május-júniusban láthatók, elsősorban a gazdanövény hajtá-

sain (érési rágás) és a tövi részén (peterakás). Párosodás után a petéket a fák föld közeli részeire, a

kéregrepedésekbe rakják le. A petéből kibújó álcák befurakodnak a fába, és ott először a szijácsban,

majd később a fatestben készítik meneteiket. Kétszer telel álca alakban.

Védekezés. Kárt elsősorban fűzőn, azon belül is a fűz anyatelepeken okoz. Itt rendszeres rovarölő

szeres védekezéssel meg lehet védeni az anyatöveket károsításától.

Lepyrus palustris - Négypettyes fűzormányos

Nemző. 6 - 1 2 mm nagyságú, megnyúlt testű bogár. Ormánya hosszú, széles. Az előtoron két hosz-

szanti, világos pikkelysáv, a szárnyfedőkön l - l világos szőrfolt található.

Álca. Tipikus ormányos álca, has felé görbülő, csontszínű.

Kárkép. A kárkép egyrészt az áttelelő bogarak tavaszi hajtás- és rügyrágásából, másrészt az álcák

anyatövek gyökfőjén történő rágásából, harmadrészt a kikelő új nemzedék lombfogyasztásából te-

vődik össze.

Előfordulás. Európai faj. Magyarországon elsősorban a síkvidéken gyakori, ahol fő gazdanövényei a

füzek megtalálhatók. Előfordul azonban nyárakon és más lombos fafajokon is.

Életmód. Évente egy generációja van. A talajban (alomtakaróban) áttelelő nemzők március végén

jelennek meg, és kezdetben még a kihajtó rügyeket, később a friss leveleket fogyasztják. Áprilisban

kezdődik a párosodás és a hosszú peterakási időszak. A petéket egyesével helyezi el a talaj felszínén,

a gazdanövény közelében. A kikelő álcák befurakodnak a gazdanövény gyökfői részén és gyökerei-

ben a kéregbe, és a kambiumrétegben készítik többé-kevésbé rostirányú meneteiket. Bábulni ismét

a talajba vonulnak. Az új nemzedék nemzői július közepén jelennek meg, és érési rágásra a lomb-

koronába mennek. Ott levelet, lombhullás után rügyeket, hajtásokat rágnak, majd telelni vonulnak.

Védekezés. Kárt elsősorban az áttelelő bogarak okoznak a hajtások és rügyek tavaszi lerágásával,

valamint az álcák a gyökerek és gyökfő összefurkálásával. Különösen a fűztelepek anyatöveit káro-

sítja. Az áttelelő bogarakat fogógallyakkal lehet összegyűjteni. Nagy populációsűrűség esetén az

inszekticides kezelés is indokolt lehet. Az álcák ellen rejtett életmódjuk miatt a védekezés nehezen

megoldható.

N

NÖVÉNYVÉDELEM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN T F Í . M M SOROZATI

ÉGEREN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Aphrophora alni - Égerf akabóca

Nemző. Kis termetű, maximum 1 cm nagyságú. A nemző és az álca is ritkán kerül szem elé (lásd

kárkép).

Kárkép. Az álcák a „kakukknyálnak" nevezett váladék védelmében szívogatnak. Ezt csak a kifejlett

imágó hagyja el. A szívogatás helyén a vessző fölreped, megvastagszik, esetenként el is törik. A

fölötte lévő rész el is száradhat.

Előfordulás. Európá-

ban ^ elterjedt faj, ha- K ^ ^ ^ ^

valamennyi lombos fa- F

fajon előfordulhat. Elő- % §

szeretettel szívogat lágy M lombos fafajokon (fűz,

éger és nyár).

Életmód. Évente egy nemzedéke van. A pete vagy az álca telel át a kakukknyál védelmében. A nem-

zők fő rajzási ideje május-június.

Védekezés. Égeresekben ritkán okoz kárt, ezért ellene védekezni itt nem indokolt. Előfordulhat

azonban fűztelepeken is (a fűz tajtékoskabócával közösen), ahol az inszekticides kezelés hatékony

védelmet nyújthat ellenük.

Melasoma aeneum - Nagy égerlevelész

Nemző. 6 - 9 mm nagyságú, fémeszöld vagy kék színű bogár. Domború teste hátrafelé enyhén széle-

sedik (a csápok egymástól távol, a szemekhez közel erednek, vesd össze: kék égerlevelész).

Álca. Az álca kezdetben fekete, majd kifejlődve (10 mm) világosabb lesz sötét foltokkal, de feje

ekkor is fénylő fekete marad.

Kárkép. Károsítása tipikus levelész károsítás, kezdetben levélvázasítás, majd a levelek lyuggatása.

Előfordulás. Európai faj, különösen domb- és hegyvidéki területeken gyakori. Hazánkban is ilyen

helyeken fordul elő,

ahol fő gazdanövénye

az éger megtalálható.

Életmód. Hazánkban

előfordul egy- (folya-

matos sáv) és kétnem-

zedékes (szaggatott

sáv) fejlődése is. A ta-

lajban áttelelő bogarak

április közepén jelen-

nek meg, és rövid táp-

lálkozás után párosodnak. Április végétől kezdődően figyelhető meg a peterakás. A gazdanövény

kiválasztásakor nagyobb távolságra is elrepül. A peterakási szakasz hosszú ideig tart, melyet többször

megszakít a petéző bogár regenerációs rágása. A petéket a levél fonákjára helyezi el. Június folyamán

mind a négy fejlődési stádium megtalálható. A levélen bábozódik. Már júniusban megjelennek az új

generáció egyedei, amikor még az áttelelő generáció is jelen van.

Védekezés. Esetenként előfordul ugyan nagy tömegben, de jelentős károkat ekkor sem okoz.

Inszekticides kezelés hatékony ellene.

Agelastica alni - Kék égerlevelész

Nemző. 4 - 7 mm nagyságú, hátrafelé szélesedő, tojásdad alakú, sötétkék vagy lilás színezetű bogár.

A nyakpajzs és a szárnyfedők egész felülete finoman pontozott (a csápok egymáshoz közel, a sze-

mektől távol erednek; vesd össze: nagy égerlevelész).

Álca. Fekete színű, két sorban álló, szőrös szemölcsökkel. Kifejletten 10-11 mm nagyságú.

Kárkép. Az álcák kezdetben csapatosan a levelek fonákján vázasítanak, majd szétszélednek és teljes

Taphrina fajok - Levélfodrosodás

Kórokozók. Az égerek le-

vélfodrosodását a Taphrina

tosquinetii és T. sadebeckii

dérgombák okozzák.

Tünetek. A T. tosquinetii nagy

levélfelületekre, gyakran az

egész levéllemezre kiterjedő

levélfodrosodást okoz. A T.

sadebeckii 1 - 2 cm átmérő-

jű, kerekded, a levéllemez

síkjából kidomborodó hólya-

gosodásokat okoz, amelyek

később megbarnulnak, elhal-

nak.

el. Gyakran kilyuggatják a

levéllemezt, vagy kicsipkézik

annak szegélyét. Esetenként

megrágja a hajtásokat is.

Előfordulás. Egész Európában

megtalálható. Hazánkban

mindenhol gyakori, ahol fő

gazdanövénye, az éger elő-

fordul, de ezen túl megrágja

a nyár-, fűz- és nyírfákat is.

A nedves, hűvös helyeket ré-

szesíti előnyben.

Életmód. Évente egy generációja van. A talajban áttelelő bogarak április közepén jelennek meg.

Rövid táplálkozási szakasz után párosodnak, és a nőstény elkezdi a peterakást a levelek fonákjára. A

peterakási időszakot ez a faj is többször megszakítja regenerációs rágás céljából. A kikelő álcák kez-

detben közösen vázasítják ki a leveleket, majd szétszélednek és a levél mindkét oldalán előfordulva

kilyuggatják azt. Előnyben részesíti az alacsonyabb fákat, illetve bokrokat. A talaj felsőbb rétegében

vagy a talajfelszínen bábul. A kikelő új nemzedék tovább folytatja a levelek rágását.

Védekezés. Tömegszaporodásra hajlamos faj. Különösen fiatal égeresekben okoz elsősorban növe-

dékkiesést. Rovarölő szeres védekezés csemetekertekben indokolt lehet.

Életmód. Az aszkuszok szabadon keletkeznek a fodrosodott levélfelületen, a jellegzetes „deres" t

vonatot alkotva. A gomba a rügyeken, hajtásokon sarjsejt alakban telel.

Elterjedés. Fő gazdanövénye a mézgás éger. Az első faj sarjakon, újulatokon, a második inkái

idősebb fákon gyakori.

Védekezés. Az égeren a dérgombák jelentősége gazdasági szempontból elhanyagolható, nem v>

dekeznek ellenük.

Éger leveleken előforduló további kórokozók:

Asteroma alneum, Discula sp. - Barna levélfoltosság. Konídiumos gombák, barna, kerekded levél

foltokat okoznak. Gazdasági szempontból különösebb jelentőségük nincs.

Melampsoridium hiratsukanum - Levélrozsda. Gazdacserés rozsdagomba. Az éger levelén az

uredo- és teleutotelepek fejlődnek. Köztes gazda a vörösfenyő. Európában a legutóbbi években

terjedt el, hazánkban is előfordul.

TÖRZSÖN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Cryptorrhynchus lapathi - Tarka égerormányos

Egyéves fejlődésű generációs ciklus (folyamatos sáv: álca alakban, szaggatott sáv: pete alakban át-

telelő populációk)

Kétéves fejlődésű generációs ciklus (átmenet az egyéves ciklusba)

Nemző. 6 - 1 0 mm nagyságú, fénytelen fekete alapszínű bogár. A szárnyfedő utolsó harmadán, a

nyakpajzs oldalain, valamint a test többi részén elszórtan világos pikkelyek találhatók. Ormánya

erősen hajlított, gyakran a has oldalon található barázdába fekteti be, és azt csak alapos megfigye-

léssel vehetjük észre.

Álca. Tipikus ormányosálca: has felé görbülő, lábatlan, csontszínű, barna fejjel. Kifejlődve 10-12

mm nagyságú.

Kárkép. Az áttelelő nemzők fiatal fák és hajtások kérgét rágják. Az álcák a fatestben rágnak. A rágás

helyén duzzanat keletkezik és rágcsálékot lehet találni. A duzzanat fölötti rész gyakran elhal, letörik.

Előfordulás. Eurázsiái faj, melyet behurcoltak Észak-Amerikába is. Magyarországon elterjedt, min-

denhol megtalálható. Gazdanövényei az éger, a füzek és a nyárak, de előfordul nyíren is.

Életmód. Hazánkban előfordul egy- és kétéves fejlődési ciklusú populációja is. Az előbbinél a peték

vagy az álcák, az utóbbinál először az álcák, majd a bogarak telelnek át. A generációs típus változhat:

egyévesből kétévesre, és viszont. Az egy- és kétéves fejlődésű populációk fejlődési alakjai jelentő-

sen átfedhetik egymást, az átmenetek leírása igen bonyolult. A jobb áttekinthetőség miatt ezeket

két táblázatban foglaltuk össze. Az első táblázat az egyéves fejlődési ciklusú, de különböző formá-

ban áttelelő populációkat mutatja. A második táblázatban a kétéves fejlődésű alakok találhatók,

de mutatja az átmenetet az egyéves fejlődési módba is. A legfontosabb ismeretek a következők: a

bogarak fő rajzási ideje július, ezek után érési rágás következik és vagy petéznek, vagy áttelelnek

és a következő tavasszal raknak petét. A vegetációs időszakban gyakorlatilag valamennyi fejlődési

alakkal találkozhatunk. A nőstény előszeretettel rakja petéit sebzések (pl. nyesés) köré.

Védekezés. A nemzők táplálkozási rágása és az álcák fában futó menetei egyaránt károkat okoznak.

Különösen jelentős suháng- és anyatelepeken, valamint fiatalosokban. A rágási helyek további fer-

tőzési kaput jelentenek a baktériumok és gombák számára. Suháng- és anyatelepeken rendszeres

védekezés szükséges ellene. Célszerű a megtámadott növényi részek (elsősorban, ahol az álcák van-

nak) megsemmisítése, elégetése.

Dicerca alni - Éger díszbogár

Nemző. 16-20 mm nagyságú bogár. Szárnyfedője a vége felé kihegyesedő. A szárnyfedő és a nyak-

pajzs rézvörös színű. Nyakpajzsának közepén hosszanti barázda húzódik.

Álca. Csontfehér színű, a hát-hasi irányban lapított. Feji végén a második íz erősen megvastagodott,

az álca így bunkósbotra (főzőkanálra) emlékeztet.

Kárkép. Az álcamenet lapos, a kéreg és a fatest között fut, a szíjács külső részébe mélyed. A menet

végén horog alakú bábágyban bábozódik.

Előfordulás. Hazánkban elterjedt, de nem túl gyakori

faj. Fő gazdanövénye az éger, de előfordul fűzőn, bük-

kön, gyertyánon, dión és mogyorón is. Általában bete-

geskedő vagy pusztulófélben lévő fán telepszik meg, de

előfordulhat egészséges fán is.

Életmód. A bogár a meleg nyári hónapokon repül, és

júliusban rakja le petéit a kéregrepedésekbe. A kikelő

álcák befurakodnak a kéreg és a fatest közé és ott ké-

szítik lapos, kígyózó meneteiket. Bábozódáshoz horog

alakú bábágyat készít a fatestben, és az álca ott meg-

fordulva bábozódik.

Védekezés. Csekély jelentősége miatt nem indokolt.

GYÖKFŐN ÉS GYÖKÉREN MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Synanthedon spheciformis - Égerfaszitkár

Nemző. 25-30 mm szárnyfesztávú, kékesfekete színű lepke. Első pár szárnyán vannak pikkelyfoltok,

de a második pár csak szegélyezett,

a szárny többi része csupasz. Máso-

dik potrohszelvényén sárga gyűrű

található.

Álca. Hernyója piszkosfehér színű,

kifejlődve 30t40 mm hosszú.

Kárkép. Fiatal égerfáktövénél kihul-

ló, összetapadt rágcsálékkupacok.

Előfordulás. Eurázsiái faj, amely ha-

zánkban sem ritka. Gazdanövénye

az éger, de előfordulhat nyíren is.

Életmód. Kétéves fejlődésű. A lepke május-júniusban repül. Petéit fiatal fák gyökfőrészére egyesé-

vel vagy kis csoportokban rakja le. A kikelő álcák befurakodnak a kéregbe, kezdetben a kambiumré-

tegben rágnak, itt is telelnek, majd a fatest mélyebb rétegeibe rágják be magukat. Bábozódáshoz a

kéregfelszín közelébe húzódik, és laza rágcsálókkal és szövedékkel átszőtt bábágyban bábul. A báb

ennél a fajnál is, mint a szitkároknál általában, kibújik a kéreg felszínére és aztán repül ki belőle a

lepke.

Védekezés. Főként olyan fiatalosokban lép föl, ahol a tarka égerormányos is károsít. Károsítását ne-

héz észrevenni, mert a sűrű aljnövényzet többnyire betakarja a kihulló rágcsálékot. Kártétele még

nem érte el azt a szintet, hogy védekezni kelljen ellene.

Phytophthora alni - Fitoftórás gyökér- és gyökfőbetegség

Kórokozó. A petespórás gombákhoz tartozó szervezet. Természetes úton keletkezett Phytophthora

fajhibrid.

Tünetek. A koronában levelek sárgulása, elhalása, az ágak száradása, a gyökfőn lángnyelvszerűen

felhatoló kéregelhalás, az elhalt kéregfelületen fekete, szurokszerű izzadmányfoltok megjelenése,

az elhalt háncs és a kambium feketésbarna

elszíneződése. A betegség a fák pusztulását

okozza.

Életmód. A kórokozó a talajvízben mozgó

zoospórák által terjed. A felszíni gyökereket

és a gyökfőt támadja meg. A fák védekezése

következtében a tövi kéregelhalások széle-

inél forradások, kalluszosodások keletkez-

nek.

Elterjedés. A betegség a mézgás égeren for-

dul elő. Európában az 1990-es évektől kezd-

ve terjedt el, hazánkban is gyakori.

Védekezés. Meg kell akadályozni a kóroko-

zó átkerülését a fertőzött helyekről a még

mentes területekre, pl. a lábbelire tapadt

sárral, művelési eszközökkel, az árasztásos

öntözés során a vízárammal. Szükség esetén

fafajcserét kell végezni.

Inonotus radiatus - Ráncos rozsdástapló

Kórokozó. A tapló termőteste egyéves, oldalasan ülő vagy elterülő-visszahajló, lépcsőzetes

kalapkákból tevődik össze. Felülete körkörösen sávos, sugarasan ráncos, színe rozsdasárga, rozsda-

barna. A pórusfelület frissen ezüstös árnyalatú.

Tünetek. Az éger sajátos tőkorhasztója. A termőtestek pusztuló és elpusztult törzsek tövén jelennek

meg.

Életmód. Inkább szaprotróf jellegű,

növénykórtani jelentősége nem

teljesen tisztázott. Fehér korhadást

okoz.

Elterjedés. Idős égertörzsek gyök-

főjén, elpusztult, kidőlt fákon, tus-

kókon gyakori. Az égeren kívül rit-

kán a gyertyánon is megtalálható.

Védekezés. Nem védekeznek ellene.

A polifág törzskorhasztó taplógombák közül az égeren a bükktapló (Fomes fomentarius) és a pa-

rázstapló (Phellinus igniarius) fordul elő.

HÁRSAKON ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

Phyllonorycter issikii - Hárslevél sátorosmoly

Nemző. Kistermetű (7,0-7,5 mm szárnyfesztávú) molylepke. Aranysárgás-barnás szárnymintázata

kitűnően beleolvad a környezetébe. A faj megbízható azonosítása gyakorlott specialistát igényel,

mert szárnymintázata több Phyllonorycter fajra (pl. P. corylifoliella) is hasonlít.

Hernyó. A hernyó sárgásfehér színű.

Kárkép. A hársak levelének fonákán készíti aknáit. Az akna egyik végében halmozza fel az ürüléket.

Az aknák helye a levél színén világos foltként jelenik meg. Az egyes hársfajok között preferenciát

nem nagyon lehet megállapítani. Előnyben részesíti azonban az alászorult, árnyékos helyen növe-

kedő fákat, sarjakat.

Elterjedés, előfordulás. Eredeti hazája Japán, azon belül is Hokkaido szigete. Valószínűleg a Távol-

Kelet más részein is előfordul (Oroszország, Kína, Korea), de ezekről a helyekről nem rendelkezünk

pontos adatokkal. Európában először Moszkva környékén észlelték (1985), ahonnan viszonylag ha-

mar eljutott a balti országokba. Terjedésének üteme és állomásai elég pontosan ismertek. Magyar-

országon 2002-ben találták meg. Gazdanövényei a hársak: kislevelű hárs (Tilia cordata), nagylevelű

hárs (Tilia piatyphylios) és a Tilia nemzetség további fajai.

Életmód. Két nemzedékkel szaporodik. Az első május-júniusban, a második augusztus-szeptem-

berben repül. A levelek fonákára lerakott tojásokból néhány (4-8) nap alatt kikelnek a hernyók és

elkészítik aknájukat. A hernyók öt stádiumon mennek keresztül és 15-40 nap alatt fejlődnek ki. A

fejlődési időt jelentős mértékben meghatározza az időjárás, illetve a gazdanövény tápanyagtartal-

ma. A bábnyugalom 10-15 napos. A nemzők telelnek át.

Védekezés. Európába feltehetőleg emberi közvetítéssel került. Európán belül viszont már valószí-

nűleg a szél segítségével terjedt tovább. Repülni ugyan tud, de nem kitartó repülő. Parazitáltsága

már megjelenése után röviddel is viszonylag magas volt, számos természetes ellensége ismert.

LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Apiognomonia errabunda - Levél- és hajtásbarnulás

Kórokozó. Peritéciumos termőtestű tömlősgomba. A több lombos fafajon is előforduló kórokozó

hársakon megjelenő alakjának korábbi neve Apiognomonia tiliae volt.

Életmód. Az ivaros alak a lehullt,

áttelelt levelekben fejlődik ki, az

elsődleges fertőzést tavasszal az

aszkospórák végzik. A tünetek

kora tavasszal, lombfakadás után

jelentkeznek. A levélfoltokban,

hajtásnekrózisokban fejlődő ivar-

talan alak (Discula umbrinella)

konídiumai terjesztik a járványt.

Tünetek. A leveleken kezdetben olaj-

zöld, majd barna, szabálytalan, nö-

vekvő foltok, nekrózisok, a levélnye-

leken, hajtások kérgén besüppedő,

feketén szegélyezett üszkösödések.

Elterjedés. A hársak vonatkozásában a kórokozó a kislevelű hárson, kisebb mértékben az ezüsthár-

son fordul elő. Csemetekertekben, járványos években az okozott kár jelentős. Védekezés. Cseme-

tekertekben gombaölő szerekkel.

Cercospora microsora - Levélfoltosság

Kórokozó. Levélkórokozó konídiumos gomba. A konídiumtelepek (szóruszok) a levelek fonákján ke-

letkeznek, az itt képződő konídiumok teriesztik a járványt. Ivaros alakja (Mycospherella millegrana)

a lehullt, áttelelt levelekben fejlődik

ki.

Tünetek. A nyár közepétől jelentke-

ző, 1 - 3 mm-es, kerekded, fekete vo-

nallal körülhatárolt, barna foltok, a

levelek korai sárgulása és lehullása.

Elterjedés. A kislevelű hárson és az

ezüsthárson fordul elő. Járványos

években, különösen fiatal fákon és

sarjakon jelentős korai lombvesztést

okoz.

Védekezés. Csemetekertekben gom-

baölő szerekkel.

Ganoderma adspersum - Vastag kérgű tapló

Kórokozó és életmódja. Évelő

termőtestű, csöves termőrétegű

taplógomba. A termőtestek a tő-

nél, gyakran az avar alatt jelennek

meg. Oldalasan ülő konzolosak,

vastag, barna kéreggel borítot-

tak. A hús és a rétegezett csövek

sötétbarnák, a pórusfelület fiata-

lon hófehér, később sötétedő. A

tő és a felszíni vastag gyökerek

sebzésein keresztül fertőz. A fák

tövi részében, gyökerekben fehér

korhadását okoz, a törzsben az

álgesztesedés magasra felhatol. A fák kivágása után a tapló a tuskókon évekig tovább tenyészik.

Tünetek. A jellegzetes termőtestek megjelenése a fák tövi részén, fehér korhadás a fában.

Elterjedés. Polifág, lombos fafajokon, ritkán fenyőkön is előforduló, tőkorhasztó taplógomba. El-

sősorban parkokban, fasorokban gyakori, erdei környezetben ritkább. A hársakon kívül előfordul a

vadgesztenyén, juharokon, tölgyeken, bükkön, gyertyánon, nyárakon, füzeken stb.

Védekezés. A tő- és gyökérsebzések kerülése.

Hársakon is előforduló, további polifág taplógombák a bükktapló (Fomes fomentarius) és a

pisztricgomba (Polyporus squamosus). Főleg parkok, fasorok idős törzsein fordulnak elő.

TŐ- ÉS TÖRZSKORHASZTÓ GOMBÁK

NYÍREN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

Croesusseptemtrionalis - Lapátos nyír-levéldarázs

Nemző. A darázs 8 - 1 0 mm nagyságú, piros és fekete színezetű, a közeli rokon fajokkal könnyen

összetéveszthető.

Álca. Az álhernyó kifejletten 20-25 mm hosszú,

sárgás színű, fekete foltokkal.

Kárkép. A levéldarazsak álhernyói, így ezen fajé

is, általában társasan rágnak. A levéllemezt a

szegélytől kezdődően fogyasztják, a legkisebb

zavarásra is „alakoskodnak", S alakban megme-

revednek.

Elterjedés, előfordulás. Európai faj, hazánkban

szórványos. Gazdanövényei a nyírek és az éger,

néha nyár és fűz is.

Életmód. Kétnemzedékes, az első nemzedék

májusban, a második augusztusban repül. A

nőstény petéit a levélnyélre, illetve a levél fo-

nákjára rakja. Egy-egy fán több levélre rakja to-

jásait. Fő tápnövényei az éger, nyír, nyárak és

mogyoró. Júniustól szeptemberig csoportosan

rágnak az álhernyók a levéllemez szélén. Sor-

ban követik egymást, amikor az első eléri a le-

vél csúcsát, visszamászik a sor végére. Naponta

mintegy 17 órán át táplálkoznak. A talajban

bábozódik.

Védekezés. Tarrágásra hajlamos, de jelentős kárt ennek ellenére nem okoz.

LEVELEKEN, HAJTASOKON MEGJELENŐ KAR-ÉS KÓRKÉPEK

Discula betulina - Levélfoltosság

Kórokozó. Acervuluszos termőtestű, konídi-

umos gomba. Az acervuluszok a levelek fo-

nákján keletkeznek. Ivaros alakja (Gnomonia

intermedia) a lehullt levelekben áttelelés

után fejlődik ki.

Tünetek. Apró, feketésbarna levélfoltok, bar-

na nekrózisok, a levelek idő előtti sárgulása és

lehullása.

Elterjedés. A nyír sajátos kórokozója, egyes

években járványszerű megbetegedést okoz.

Védekezés. Csemetekertekben gombaölő

szerekkel.

Kórokozó és életmódja. Gazdacserés rozs-

dagomba. A spermogóniumok és ecídiumok

a vörösfenyő tűin fejlődnek, itt azonban a

betegség csaknem észrevétlenül lezajlik. Az

uredo- és teleutotelepek a nyír levelén fejlőd-

nek. A kórokozó a lehullt levelekben teleuto

alakban telel át. Tavasszal a bazídiospórák

fertőzik a vörösfenyő tűit.

Tünetek. A nyár közepétől a nyírleve-

lek fonákján megjelennek a narancssárga

uredotelepek, a levelek sárgulnak, és idő előtt

lehullnak. Ősszel a narancsszínű, majd barna

teleutotelepek láthatók a már megsárgult

levelek fonákján. A betegség a fiatal fákon,

illetve a korona alsó ágain nagyobb mértékű.

Jelentőség. A nyír levélrozsdája egyes évek-

ben járványszerű méreteket ölt, különösen

ott, ahol a köztes gazda is jelen van.

Védekezés. Csemetekertekben gombaölő szerekkel.

Melampsoridium betulinum - Levélrozsda

Phyllactinia guttata f. sp. betulae - Lisztharmat

A sokgazdás lisztharmatgomba faj nyíren

megjelenő változata hazánkban is előfordul.

Főleg újulatok levelein jelenik meg a vegetá-

ciós időszak második felében.

TORZSON MEGJELENŐ KAR- ES KORKEPEK

Scolytus ratzeburgi - Nyírfa kéregszú

Nemző. A bogár színe fekete, szárnyfedője sötétbarna, fénylő. A hímek homlokán egy finom, a

nőstényekén egy erőteljes, hosszanti léc található. A potroh szelvényei felfelé emelkednek. A szú-

bogarak között nagyobb termetűnek számít, 5 - 7 mm nagyságú.

Álca. Az álca csontszínű, has felé görbülő, lábatlan, feje barna.

Kárkép. Nyírfákon készíti 15-20 cm hosszú, 3 - 4 mm széles, rostirányú anyameneteit. Az anyamene-

ten több szellőzőnyílás is található. Az álcamenetek sűrűn állnak, hosszúak, a szíjácsba mélyednek,

a bábágy is a szíjácsban van.

Elterjedés, előfordulás. Európai faj, azon belül inkább Közép- és Észak-Európában gyakoribb. Ma-

gyarországon is mindenütt előfordul. Gazdanövényei a nyírek.

Életmód. Évente egy nemzedékkel szaporodik. Nálunk a bogarak, Észak-Európában inkább az álcák

telelnek át. Az áttelelő bogarak április folyamán rajzanak. A párzás után lerakott petékből 4 - 7 nap

múlva kikelő álcák 5 - 8 hétig rágnak, készítik az álcameneteiket. A bábidőszak 10-14 nap. A kikelő

utódnemzedék június-augusztusban rajzik.

Védekezés. Rejtett életmódja miatt nehéz. A nyír alárendelt gazdasági jelentősége miatt nem is

szükséges.

Taphrina betulina - Nyír boszorkányseprű

Kórokozó. Dérgomba, aszkuszai a boszorkányseprű levelein tavasszal fejlődnek ki.

Tünetek. Rendellenes hajtáshalmozódás, boszorkányseprű az ágakon.

Elterjedés. Hazánkban nem gyakori, gazdasági jelentősége nincs.

Védekezés. Esetenként a boszorkányseprűs ágak eltávolítása.

TŐ- ÉS TÖRZSKORHASZTÓ GOMBÁK

Piptoporus betulinus - Nyírtapló

Kórokozó és életmódja. Egyéves termőtestű, csak a nyíreken előforduló, vörös korhadást okozó

tapló. A termőtest a tőnél nyelesen összehúzott, kerekded, párnaszerű. Állaga fiatalon puha, majd

parásodó. Felületét vékony, pergamenszerű hártya borítja, amelynek színe fehér, csontszínű, szür-

külő vagy barnuló. A pórusfelület fehér, majd barnuló. A fertőzés sebhelyeken keresztül történik,

amelyeket gyakran a hótörés okoz. Korhasztása gyorsan halad előre, és a fertőzött törzsek hamar

elpusztulnak. Az elpusztult, kidőlt törzseken a tapló szaprotróf módon hosszabb ideig tenyészik.

Tünetek. A jellegzetes tapló termőtestek megjelenése, vörös korhadás a fában, a megtámadott

törzsek fokozatos pusztulása.

Elterjedés. Nyíresekben gyakori kórokozó, gazdasági jelentősége számottevő.

Védekezés. A megtámadott törzsek eltávolítása.

Inonotus obliquus - Elterülő rozsdástapló (ivartalan termőtest)

Kórokozó és életmódja. A tapló ivaros termőteste a kemény lombos fák kérge alatt fejlődő, sárgás,

majd barna csőréteg, amely felfeszíti a felette levő kérget. A nyíren megjelenő, ivartalan gumók

felületéről fertőzőképes klamidospórák fűződnek le, amelyek sebeken keresztül fertőzik a gazda

fafajokat.

Tünetek. Szabálytalan, fekete, repedezett felületű, gyakran nagyméretű, gumószerű képződmé-

nyek a törzseken.

Elterjedés. A taplógomba ivaros termőteste bükkön, tölgyeken, ritkábban gyertyánon, juharokon,

szileken jelenik meg. A nyíren az ivartalan termőtest nem gyakori.

Védekezés. A fertőzött törzsek kivétele az állományból.

A polifág korhasztók közül nyíreken gyakori a bükktapló (Fomesfomentarius) és a lilás réteggomba

(Chondrostereum purpureum). A fák tövén a gyűrűs tuskógomba (Armillaria fajok) okoz korhadást.

SZELÍDGESZTENYÉN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK LEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Curculiospp. - Gesztenyeormányos(ok) Lásd a tölgyek károsítóinál és kórokozóinál

Laspeyresia splendana - Tölgymakkmoly Lásd a tölgyek károsítóinál és kórokozóinál

Mycosphaerella punctiformis - Levelfoltossag

Kórokozó és életmódja. A kórokozó több gazdanövényről ismert, levélfoltosodást okozó tömlős-

gomba. A szelídgesztenyén gyakori, a konídiumos alak ezen a gazdán a Phloeospora castaneicola

acervuluszos gomba. Az acervuluszok a levélfol-

tokban a levelek fonákján keletkeznek. Az ivaros

alak a lehullt, áttelelt levelekben fejlődik ki. Az

elsődleges fertőzés a tavasszal, május közepétől

szóródó aszkospórák által történik. A vegetációs

időszakban a járvány a konídiumokkal terjed.

Tünetek. A leveleken a nyár elejétől jelentkező,

barna, szögletes, apró, összefolyó foltok, a leve-

lek idő előtti sárgulása.

Előfordulás. A szelídgesztenye általánosan elter-

jedt, gyakori levélbetegsége.

Védekezés. Csemetekertben, gyümölcsösökben

gombaölő szerekkel.

TÖRZSEKEN MEGJELENŐ KÁR- ÉS KÓRKÉPEK

Cryphonectria parasitica - Kéregrák

Kórokozó. A szelídgesztenye pusztulását okozó, kéregben élő, peritéciumos termőtestű tömlős-

gomba. Konídiumos alakja a kéregből előtörő, narancsvörös sztromatikus piknídiumokat képez,

amelyekben apró konídiumok tömege keletkezik. A peritéciumok az elhalt kéregben, csoportosan,

narancsvörös sztrómába mélyedten fejlődnek.

Életmód. A járvány terjesztésében az ivartalan konídiumoknak van nagyobb szerepe, amelyek tö-

megesen képződnek a beteg vagy már elhalt fák, ágak kérgében, egész évben, fagypont felett télen

is. A spórákat a szél, rovarok, esővíz, madarak terjesztik. Ivaros szaporodás csak mindkét párosodási

típus jelenléte esetén történik. Eredményeképpen a kórokozó populációjában nő a genetikai sok-

féleség, a vegetatív kompatibilitási típusok száma, ami nehezíti a biológiai védekezés alkalmazását.

Tünetek. Nyár elején kezdődő, hervadásos tünetek a koronában. A jellegzetes tünetek az ágak, tör-

zsek kérgén figyelhetők meg. A vékony kérgű részeken a kéreg vöröses elszíneződése, majd a narancs-

sárga, sztromatikus piknídiumok megjelenése, később a kéreg felrepedezése és leválása a fatestről.

Jellegzetesek a kéreg alatt a kórokozó krémszínű micéliumlemezei (szirrócium), amelyek legyező alak-

ban terjednek. A vastag kérgű részeken csak a későbbi stádium vehető észre, amikor az elhalt kéreg

felrepedezik. A fertőzést követően néhány év alatt az idősebb fák is elpusztulnak. A kórokozó csökkent

fertőzőképességű (hipovirulens) egyedei nem okoznak kéregelhalást, ebben az esetben az ágakon

megvastagodás, a felületi kéregrészek repedezettsége figyelhető meg, de a fák nem pusztulnak el.

Elterjedés. A szelídgesztenye kéregelhalását okozó gomba Kelet-Ázsiában őshonos. Észak-Ameriká-

ba és Európába behurcolták. Az amerikai (Castanea dentata) és európai (Castanea sativa) szelíd-

gesztenyefajok egész elterjedési területén nagymértékű

pusztulást idéz elő állományokban, ültetvényekben,

kertekben egyaránt. A kelet-ázsiai szelídgesztenyefajok

toleránsak a kórokozóval szemben.

Védekezés. A fertőzött részek eltávolítása és megsem-

misítése, a rönkök lekérgezése, az ágak és a kéreg el-

égetése. A beteg fák gyógyítása biológiai módszerrel,

a kórokozó csökkent fertőzőképességű (hipovirulens)

törzseinek felhasználásával. E törzsek spontán megje-

lenése és terjedése, vagy az ember általi terjesztése a

pusztulás mértékét csökkenti. Rezisztenciára nemesítés

az ázsiai fajok hibridjeinek alkalmazásával.

Tő- és törzskorhasztó gombák

A szelídgesztenyén a tölgyeknél ismertetett sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus), májgomba

(Fistulina hepatica) és vastagtapló (Phellinus robustus) korhasztásának előfordulása ismert hazánkban.

GYÖKFŐN ÉS GYÖKÉREN MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Phytophthora cambivora - Tintabetegség

Kórokozó. A kórokozó Oomycota szervezet.

A betegséget leggyakrabban a Phytophthora

cambivora okozza, de más Phytophthora fajok is

előidézhetik (pl. Phytophthora cinnamomi).

Életmód. A betegséget a vízben, nedves talajban

aktívan mozgó zoospórák terjesztik. Fertőzött te-

rületekről a kórokozó az áramló vízzel, a gépekre,

lábbelire tapadt sárral könnyen átjuthat a koráb-

ban fertőzésmentes helyekre is. Nagyobb távolsá-

gokra a fertőzött, de még tünetmentes csemeték-

kel az ember terjeszti.

Tünetek. A betegség a nyár elejétől tűnik szem-

be: a koronában a levelek sárgák, apróbbak, majd

hervadnak, ágelhalások jelentkeznek, végül a fa

elpusztul. Jellegzetes tünet a gyökfőnél lángnyelv-

szerűen felterjedő kéregelhalás és a gyökerek

pusztulása. A tőnél olykor fekete folyás látható.

Elterjedés. A szelídgesztenye tintabetegsége cse-

metéken és idősebb fákon egyaránt előfordul.

Főleg kötött, nedves talajokon, csapadékos időjárású években jelentkezik.

Védekezés. Fertőzésmentes szaporítóanyag alkalmazása, elvizesedő helyeken vízelvezetés, a kór-

okozó terjedését megakadályozó higiéniai szabályok betartása. A fák ellenálló képességének foko-

zása káliumfoszfit-tartalmú tápszerekkel. A pusztuló vagy elpusztult fák gyökeres eltávolítása, a ta-

laj fertőtlenítése. A kezdeti tüneteket mutató fák káliumfoszfit-tartalmú tápszerekkel és megfelelő

hatóanyagú növényvédő szerekkel való kezelése.

FENYŐFÉLÉKEN ELŐFORDULÓ KÁROSÍTOK ÉS KÓROKOZÓK

Aradus cinnamomeus - Erdeifenyő kéregpoloska

Nemző. 2,5-5 mm nagyságú, lapos testű, vöröses-

barna poloska. A nemző és az álca nagyon hasonló.

Kárkép. A kifejlett rovarok és a lárvák is a tűlevele-

ket, a hajtásokat és a vékony kérgű részeket szívo-

gatják. A tűk ennek következtében elszíneződnek,

a hajtások megrövidülnek, a kérgen repedések ke-

letkeznek.

Előfordulás. Egész Európában elterjedt faj, hazánk-

ban is megtalálható. Gazdanövényei a különböző

fenyőfélék, azon belül elsősorban a Pinus-félék. A

középkorú (10-30 éves) állományokat kedveli.

Életmód. A nemzők tavasszal rakják le a petéket

(április-június) és három hét elteltével az álcák már

a szülőkkel együtt szívogatják a tűket, hajtásokat

vagy a vékony kérgű törzsrészeket. Elsősorban a

2 - 3 éves tűkön találhatók meg, ezért a károsítás

a fa belseje felől kifelé halad. A talajban vagy a fa

kéregrepedéseiben telelnek. Bonyolult nemzedék-

váltakozás^ kétéves fejlődésű faj. Repülni a popu-

láció egy részénél kialakult teljes szárny ellenére

sem tudnak.

Védekezés. Tömeges fellépésük esetén

inszekticides kezelés szükséges lehet.

TŰLEVELEKEN, HAJTÁSOKON MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Adelges laricis - Toboztetű

Nemző. Apró termetű, legtöbbször szárnyatlan tetű. Gyak-

ran gyapjúszerű anyaggal fedett.

Kárkép. A tűlevelek a tetű szívása nyomán megvastagodnak

és világoszöld-sárgászöld gubacsok alakulnak rajtuk ki. Fő-

leg a hajtás csúcsi részén találhatók meg. Összekeverhető a

Sacchiphantes gubacsokkal, de amíg azokon a hajtás túlnő,

addig a toboztetű gubacsán nem.

Előfordulás. Európában mindenhol előfordul, ahol gazdanö-

vénye, a lucfenyő megtalálható. Magyarországi előfordulása

is ezen helyekre korlátozódik, ott is inkább rudas korú állo-

mányokra.

Életmód. Mellékgazdája a vörösfenyő, melyen a tetvek szí-

vása nyomán a tűlevelek meghajlanak. Kártétele hasonlít

a Sacchiphantes abietis kártételére, de annál lényegesen

nagyobb károkat okoz. A gubacsképzés kezdetekor a két károsítás megkülönböztethető egymástól

az ősanya (fundatrix) alapján is, a toboztetű testfelületén csak elszórtan álló, merev viaszpálcikák

találhatók, míg a S. abietis teljes testfelületét beborítja a viasz.

Védekezés. Jelentősége csemetekertekben, karácsonyfatelepeken lehet, ahol a vegyszeres véde-

kezés is szükséges lehet.

Sacchiphantes abietis - Sárga lucgubacstetű Sacchiphantes viridis - Zöld lucgubacstetű

Nemző. Apró termetű tetvek, melyek pontos faji beazonosí-

tása a rovarok alapján nehéz. Sokkal egyértelműbb az általuk

okozott „gubacs" felismerésével.

Kárkép. A fundatrix szívása nyomán gubacs keletkezik. Ez kü-

lönösen karácsonyfatelepeken jelentékeny kárt okoz.

Előfordulás. Eredetileg Közép-Európa hegyvidéki területein

volt csak megtalálható, de innen gazdanövényeivel egész

Európában elterjesztették. A S. viridis Magyarországon min-

denhol előfordul, ahol két gazdanövénye, a luc- és vörös-

fenyő megtalálható. A S. abietis gazdanövénye a lucfenyő,

mellékgazdája nincs.

Életmód. S. viridis: Bonyolult, kétéves fejlődési ciklusú faj.

Az ősanya szívása nyomán a lucfenyő hajtásainak végén

csökevényes tűleveleket mutató, duzzadt képződmény ke-

letkezik, amelyet azonban a hajtás a legtöbb esetben túlnő

(ellentétben a zöld lucgubacstetűvel). A duzzanaton, a csökevényesedett tűk tövében kis kamrács-

kák keletkeznek, melybe az ősanya utódai vissza tudnak húzódni. Következő nyáron szárnyas alakká

alakulnak és áttelepülnek a vörösfenyőre. Egy részük itt fejlődik tovább, egy részük visszaalakulva

szárnyas alakká visszarepül a lucfenyőre. Az itt kifejlődő ivaros nőstény csupán egyetlen petét rak,

amelyből kikelő ősanya okozza a gubacsképződést a lucfenyőn. Nem minden egyed repül azonban

át a lucfenyőre, hanem egy részük a lucfenyőn továbbszaporodva ősanya módjára viselkedve guba-

csok sokaságát hozza létre.

Védekezés. A fundatrix ellen rovarölő szeres kezeléssel.

Pineuspini - Erdeifenyő gyapjastetű

Nemző. Apró termetű, 1 - 2 mm nagyságú, fehér, gyapjúszerű bevonattal rendelkező tetű.

Kárkép. A hajtásokon és a tűkön megjelenő fehér bevonat formájában.

Előfordulás. Gazdanövényei az erdeifenyő (Pinus sylvestris) mellett több más Pinus faj is. Mellék-

gazdája a lucfenyő, amin gubacsot is képez.

Életmód. A kéregpikkelyek alatt átte-

lelt, különböző lárvastádiumok már-

cius-áprilisra fejlődnek ki és rakják le

petéiket. A kikelő lárvák a tűkön és a

fiatal hajtásokon szívogatnak. Nyáron

szárnyas nemzedék képződik, amely

átrepül a lucfenyőre és ott gubacso-

kat képez.

Védekezés. Esetenként csemeteker-

tekben jelentőssé válhat, ilyenkor

vegyszeres védekezés indokolt lehet.

Physokermes piceae - Nagy lucfenyőörv pajzstetű

Nemző. A nőstény 5 - 6 mm nagyságú, pajzsa gömbölyded, barna színű.

Kárkép. Az ágörvek környékén elhelyezkedő nőstények kávészemre hasonlítanak. Igen gyakori,

hogy a kiválasztott mézharmaton különböző gombák telepednek meg, fekete bevonatot adva a

hajtásnak.

Előfordulás. Lucfenyőn fordul elő, de hazánkban viszonylag ritka. Főleg fiatalosokban lehet talál-

kozni vele.

Életmód. A hímek a tűkön fejlődnek ki üvegszerű pajzs alatt.

A lárvák július-augusztustól szívogatnak a tűkön, majd átte-

lelnek. Évente egy nemzedéke van. Tömeges megjelenésük

ágelhalást okozhat. Mézharmatuk nagy mennyiségű, azt

esetenként mint mézforrást hasznosítják.

Védekezés. Erdészeti gyakorlatban nem védekezünk ellene.

Kertekben a nőstények ellen vegyszeres védekezés célrave-

zető lehet.

Physokermes inopinatus - Örvös fenyőpajzstetű

Nemző. Morfológiailag hasonlít a P. piceae-re.

Előfordulás. A fajt 1973-ban írták le Magyarországon. A Balaton környékén egyes években tömege-

sen elszaporodott. Fő gazdanövénye a lucfenyő, de előfordul ezüstfenyőn is.

Életmód. Évente egy nemzedéke van. Az álca (L2) telel át a tűlevelek alsó oldalán. A hímek itt is

fejezik be fejlődésüket, míg a nőstények az ágelágazásokhoz vándorolnak, ahol örvszerű gyűrűt ké-

peznek. A megtermékenyített nőstények nyár elején rakják le jellegzetes lila színű petéiket. Néhány

héten belül megíjelennek a lárvák, melyek aztán az áttelelésig szívogatnak.

Védekezés. A faj ellen esetenként kertekben, parkokban esztétikai céllal inszekticides kezelés szük-

séges lehet.

• H M M H B H H B B M M H n B M B H n H n B B n H M M H H H H a H a H M H i

Peritelus familiaris - Kendermag bogár

Nemző. 4 - 6 mm nagyságú. A neve is utal rá, hasonlít a kendermag-

ra. Barnásszürke színezetű, pikkelyszőrökkel fedett faj. Ormánya rö-

vid, széles. Szárnyfedője összenőtt, ezért repképtelen.

Kárkép. Fenyőtűk kicsipkézése, tömeges elszaporodása esetén azok

lerágása. Főleg fiatalabb állományokban.

Előfordulás. Mediterrán elterjedésű nemzetség, de a fajt tipikusan

magyar bogárnak tartják, mivel kártétele csak a Kárpát-medencé-

ből ismert. Fő gazdanövénye az erdei- és feketefenyő, de előfordul

akácon, nyárakon, valamint gyümölcsfá-

kon.

Életmód. Az áttelelt nemzők márciusban

bújnak elő és a rügyeket, tűket, levélkez-

deményeket fogyasztják. Petéiket május-

ban a talajba rakják. Az álcák a növények

hajszálgyökereivel táplálkoznak. Évente

egy nemzedéke van. Tömegszaporodásra

hajlamos. Homokos talajokon időnként

óriási tömegben jelenik meg.

Védekezés. Tömeges elszaporodása ese-

tén inszekticides kezelés lehet szükséges.

Brachonyx pinet i - Fenyőtűrágó ormányos

Nemző. 2 - 3 mm nagyságú, karcsú testű, barnásvörös színezetű bogár.

Kárkép. Apró lyukakkal tarkított, megrövidült és elszíneződő tűlevelek. Kiritkult korona.

Előfordulás. Európai faj, mely a Kárpát medencében igen elterjedt. Elsősorban rossz termőhelyeken

álló erdeifenyvesekben gyakori.

Életmód. Az ősszel kikelő nemzők az avartakaróban áttelelve nyár elején jelennek meg. A fenyők

tűit fogyasztják jellegzetes rágásképet hátrahagyva. A tűhüvelyek tövébe lerakott petéből kikelő ál-

cák befurakodnak a tűhüvely tövi részébe, és ezáltal a tövi rész megvastagszik, a tűk megrövidülnek,

megsárgulnak, esetenként meg is csavarodnak és le is hullanak.

Védekezés. Nem szükséges.

Acantholyda (Hycorsia) hieroglyphica - Sárga szövődarázs

Nemző. 12-17 mm nagyságú. Feje és tora fekete.

Potroha vörösessárga, elején és a végén fekete. Ál-

hernyója szürkészöld színű.

Álca. Az álhernyókra jellemző állábak hiányoznak a

potrohi szelvényekről.

Kárkép. Ürülékkel teli szövedékét legtöbbször a ve-

zérhajtáson látni, ahol a tűket is megrágja.

Előfordulás. Közép- és Észak-Európa erdeifeny-

veseiben gyakori faj. Hazánkban is fenyvesekben

fordul elő. Fő gazdanövénye a fiatal erdeifenyő, ahol

leggyakrabban az ürülékkel teli szövedékben élő

álhernyóival találkozhatunk. Előfordul még egyéb

P/'m/s-féléken is.

Életmód. Egynemzedékes. Fiatal állományokban

esetenként tömeges elszaporodása is megfigyelhe-

tő. A talajban bábozódik, és ott is telel át. Kárképe

hasonlít a többi Acantholyda fajhoz (A. nemoralis,

A. erythrocephala), de ezek előfordulásának valószí-

nűsége hazánkban kisebb, és ezeknél nem található ürülék a szövedékben.

Védekezés. Csekély jelentősége miatt nem szükséges.

Cephalcia abietis - Lucfenyő szövődarázs

Nemző. 11-16 mm nagyságú. A fej és a tor fekete, helyenként sárga rajzolattal. Potroha sárgás

színezetű.

Álca. Az álhernyók sárgák vagy világoszöldek.

Kárkép. Az álhernyók először az idősebb tűket rágják, az ágvégeken épek maradnak a tűk. Ezen a

részen nagy, közös hernyófészket készítenek, amely rágcsálékkal és ürülékkel van tele.

Előfordulás. Magyarországi előfordulása ritka, de a környező, nagyterületű lucfenyvesekkel rendel-

kező országokban rendszeresen károkat okoz. Fő gazdanövénye a lucfenyő.

Életmód. A nemző áprilistól júliusig repül. A tűkre 5-12-es csoportokban lerakott petékből 4 hét

alatt kelnek ki az álhernyók. Szövedéket készítenek, amely ürülékkel teli. A talajban bábozódnak, és

a populáció jelentős része akár több évig is (5) átfekszik. Tömeges elszaporodásra hajlamos kártevő.

Védekezés. Hazánkban tömeges elszaporodása még nem fordult elő. A környező országokban vegy-

szerrel is védekeznek ellene.

Neodiprion sertifer - Fenyőrontó darázs

Nemző. 6 - 9 mm nagyságú. A nőstények világosak (barnássárga), a hímek sötétek (fekete) és jelleg-

zetes, fésűs csáppal rendelkeznek.

Álca. Az álhernyók zöldes színűek, fejük fekete.

Kárkép. A csapatosan rágó álhernyók az előző évi tűket teljes egészében elfogyasztják, de az

azévieket épen hagyják. A fák jellegzetes, pamacsos képet mutatnak.

Előfordulás. Eurázsiái faj. Magyarországon korábban inkább domb és hegyvidéki faj volt, de az al-

földi fenyvesítésekkel ott is megjelent. Tömeges elszaporodása is inkább itt, illetve fiatal, kiritkult

állományokban jellemző.

Életmód. Egy nemzedéke van (O Diprion pini), csak a régebbi tűket fogyasztják, az azévi tűk általá-

ban épek maradnak. A nemzők júliustól októberig repülnek és rakják le a tűkre gyöngyfüzérszerűen

a petéiket. Az álhernyók áprilisban kelnek ki, fejük fekete ( O D i p r i o n pini), és csoportosan rágnak.

Zavaráskor jellegzetes testtartást vesznek fel. Talajban bábozódnak és a populáció egy részére itt is

jellemző az átfekvés. Az átfekvő egyedek arányát a megvilágítás hossza határozza meg.

Védekezés. Tömeges elszaporodása esetén vegyszeres védekezés szükséges lehet. Rendelkezésre

áll már a faj ellen használható víruspreparátum is.

Diprion pini - Fésűs fenyődarázs

Nemző. 8 - 1 0 mm nagyságú.

Álca. Az álhernyók inkább sárgás színezetűek, fejük barna

(Neodiprion sertifer).

Kárkép. Az első generáció álhernyói a tűk bordáit meghagyják, a

második generáció egyedei viszont már a teljes tűt elfogyasztják,

sőt megrágják a hajtások kérgét is.

Előfordulás. Európai faj. Magyarországon előfordulása ritkább, mint a fenyőrontó darázsé, de mivel

a friss tűket is lerágja, a fák pusztulását is okozhatja. Fő tápnövénye az erdeifenyő.

Életmód. Kétnemzedékes ( O N e o d i p r i o n sertifer). Az imágók májusban és augusztusban repülnek.

A tűkre sorban lerakott petékből kikelő álhernyók csoportosan rágnak. Az első nemzedék a talajban

vagy a tűkön, a második kizárólag a talajban bábozódik és telel át. Az áttelelő nemzedék álhernyói

gubót készítenek és abban telelnek át álhernyó alakban. A bábozódás csak tavasszal következik be.

Védekezés. Mint a fenyőrontó darázs ellen.

Nemző. 4 - 6 mm nagyságú. Hím és nőstény különböző.

Álca. Az álhernyó 10-15 mm nagyságú, zöldes színű.

Kárkép. Fiatal hajtások tűleveleit rágja. A rágás követ-

keztében a friss tűk összepöndörödnek, leszáradnak. A

fák „leforrázott" képet mutatnak.

Előfordulás. Európa lucfenyves területein mindenhol

előfordul. Fő gazdanövénye a lucfenyő. Jelentősége az

utóbbi időben növekedett. Hazánkban főleg karácsony-

fatelepeken okoz problémát.

Életmód. A nemzők április-májusban repülnek. A lera-

kott petékből kikelő álhernyók csoportosan rágnak. Csak

a fiatal hajtások tűit rágja, esetenként jelentős tűveszte-

séget, illetve hajtáselhalást okozva. A talajban, gubóban

bábozódik és telel át, esetenként igen nagy az átfekvő

egyedek aránya.

Védekezés. Erős fellépése esetén, különösen karácsony-

fatelepen az álhernyók elleni vegyszeres védekezés

szükséges lehet.

Pristiphora (Lygaeonematus) abietina -Kis lucfenyő- levéldarázs

Coleophora laricella - Vörösfenyő aknázómoly

Nemző. 9 - 1 0 mm nagyságú, szürke színezetű molylepke.

Kárkép. A rövid hajtásokon lévő tűket aknázza. Ezek a tűk elszíneződnek, megtörnek és lehullanak.

Á f á k koronájában távolról is jól látni az elszíneződést.

Előfordulás: Európa vörösfenyveseiben elterjedt faj, melyet gazdanövényével több helyre behur-

coltak. Magyarországon egyre gyakoribb.

Életmód. A nemző május, júniusban rajzik. Petéit a tűkre rakja. A kibújó hernyók belerágják ma-

gukat a tűbe és kivázasítják azt. Fejlődésének vége felé több tűből zsákot készít és abban telel.

Védekezés. A soproni vörösfenyvesekben az utóbbi években állandó kártétellel van jelen, de véde-

kezésre itt sem került sor.

Rhyacionia buoliana - Fenyőilonca

Nemző. A 9 -12 mm szárnyfesztávú nemző első pár szárnya téglapiros, fénylő keresztsávozással. A

hátsó pár szárny szürkésbarna.

Álca. A hernyó húsvörös színű, 6 - 8 mm nagyságú.

Kárkép. A hernyó rágása következtében a hajtások lehajlanak (ritkán le is törnek), majd regenerá-

lódva ismét kiegyenesednek, létrehozva a fajra oly jellemző „postakürt" alakú görbületet. Hasonló

kárképet mutat a R. pinicolana faj is. Előszeretettel rág a vezérhajtásban.

Előfordulás. Európai faj, melyet behurcoltak Amerikába. Hazánkban mindenütt elterjedt, ahol fő

tápnövényei az erdeifenyő és a feketefenyő megtalálhatók.

Életmód. Májustól júniusig repül. Petéit a rügyhöz közel a tűhüvelyre rakja. Innen fúrja be magát a

rügybe. Itt is telel hernyó alakban.

Védekezés. Rejtett életmódja miatt nem igazán megoldott, pedig esetenként indokolt lenne.

Rhyacionia duplana - Erdeifenyőhajtás-szövőlepke

Nemző. 7 - 9 mm nagyságú lepke, első szárnya egyszínű, hátsó szárnya szürkésbarna mintázatú.

Kárkép. A kikelő hernyók a hajtáscsúcsba rágják be magukat (általában több egyed), és annak belse-

jét kirágják. A megtámadott hajtások elszíneződnek és elpusztulnak, a legtöbb esetben le is hullnak.

Előfordulás. Európai faj. Magyarországon előfordul, de nem túl gyakori. Fő gazdanövénye az erdei-

fenyő.

Életmód. Márciusban, április elején repül. A friss hajtáscsúcs közelébe a tűkre lerakott petéből kike-

lő hernyó többedmagával berágja magát a hajtáscsúcsba, és azt teljesen kirágja. Augusztus végén

bebábozódik, kialakul a lepke és így telel át.

Védekezés. Rejtett életmódja és alacsony kártétele miatt nem indokolt.

Retinia resinella - Gyantagubacs sodrómoly

Nemző. 8 -12 mm nagyságú, szürkésbarna színezetű faj.

Kárkép. 1 - 2 éves hajtásokon megjelenő, mogyoró nagyságú gyantagubacs.

Előfordulás. Európai elterjedésű faj. Magyarországon közönséges, a Nyugat-Dunántúlon kétéves, az

ország többi területén egyéves fejlődési alakokkal. Fő tápnövénye az erdeifenyő.

Életmód. Fejlődése egy- vagy kétéves. Április közepétől júniusig

repül. A csúcsrügyekre rakott petékből kikelő hernyók először a

rügy tövénél rágnak, majd a hajtáscsúcshoz mennek és a kicsur-

gó gyantából és saját szövedékükből gubacsszerű képződményt

készítenek. Ha a hernyó kétéves fejlődésű, akkor a következő

tavaszon a gyantagubacsban további kamrákat, majd a közepén

egy bábbölcsőt készít.

Védekezés. Nem szükséges, és a rejtett életmód miatt nehéz is.

Epinotia nanana - Fenyősövény tükrösmoly

Nemző. 8 - 1 0 mm szárnyfesztávú. Az első szárny szürkésbarna, vörösen csillogó foltokkal.

Kárkép. A hernyók a tűket csőszerűen kivázasítják. Később több tűből fészket készítenek. Kárképe

hasonlít az Epinotia tedella fajéra.

Előfordulás. Közép- és Észak-Európában elterjedt faj. Behurcolták Észak-Amerikába is. Tápnövényei

a Picea fajok.

Életmód. A lepke májustól júliusig repül. A nőstény petéit az előző évi tűk hüvelyére rakja. A hernyó

aztán tavasszal több tűt is kirág. Később több tűből fészket készít. Bábozódhat itt is, de többnyire

a talajba vonul.

Védekezés. Csekély gazdasági jelentősége miatt nem szükséges.

Epinotia tedella - Fenyőtűmoly

Nemző. 9 -11 mm szárnyfesztávú. Az első szárny sötétbar-

na, ezüstös keresztsávokkal.

Kárkép. Kezdetben a hernyó a tűkben aknáz, majd a kirá-

gott tűket egymáshoz szövi. Később elfogyasztja az egész

tűt.

Előfordulás. Európai faj, Magyarországon is előfordul. Fő

tápnövényei a Picea fajok, de előfordul erdeifenyőn és vö-

rösfenyőn is.

Életmód. Június-júliusban repül. A tűkre lerakott peték-

ből kikelő hernyók a tűket aknázzák. Később több tűből

szövedéket készít és annak belsejében rágja a tűket. Eb-

ben a „tűfészekben" él tovább, majd a talajba vonul, ahol

szövedékben, de hernyó alakban telel át. Itt is bábozódik

tavasszal. Esetenként előfordulhat tömeges elszaporodása

és tarrágása is. Minden korosztályú erdőben megtalálható.

Védekezés. Károsítása a nagy lucfenyvesekkel rendelkező országokban esetenként nagy méreteket

ölt, állományokat tarra rág. Hazánkban tömeges elszaporodása még nem volt. Az ellene való véde-

kezés nem megoldott.

Bupalus piniarius -Erdeifenyő araszoló

Nemző. Hím és nőstény lepke különböző. A hímek

feketésbarnák világos foltokkal, csápjuk kettősen fésűs.

A nőstények világosbarnák, fonalas csáppal.

Álca. Hernyója szürkészöld, hátán és két oldalán l - l sár-

gásfehér vonallal.

Kárkép. Kezdetben részben megrágott tűk, de később a hernyók az egész tűt elfogyasztják.

Előfordulás. Főleg szibériai elterjedésű faj, melynek nyugati elterjedése lefedi Európa nagy részét

is. Magyarországon szórványos, ahol fő gazdanövénye, az erdeifenyő előfordul. Jelentős kártétele

még nem fordult elő.

Életmód. Bár repképes, a nőstény lepkék nemigen repülnek. Május-júniusban rajzik. A nőstény pe-

téit az előző évi tűkre rakja le sorban (2-7). A kikelő hernyók eleinte a tűk szélét rágják, a tű közepe

érintetlen marad. A megrágott tűk megbarnulnak, de a tövük zöld marad. A károsításra legtöbbször

az őszi hónapokban figyel fel az ember.

Védekezés. Bár az alföldi fenyvesekben időnként károkat okoz, még nem került sor ellene védekezésre.

Panolis flammea - Erdeifenyő bagolypille (Fenyőbagoly)

Nemző. A lepke első pár szárnyának színezete a bagolyrajzolaton túl erősen változó. Szárnyfesztávja

33-35 mm.

Álca. A hernyó csupasz, 30-40 mm nagyságú, fehér, fekete és narancssárga sávozással.

Kárkép. Kezdetben a rügyeket, később a tűleveleket rágják. Tömegszaporodásra hajlamos.

Előfordulás. Az egész palearktikumban elterjedt faj. Magyarországon gyakori, de tömegszaporo-

dása még nem fordult elő. Fő tápnövénye az erdeifenyő, de tömeges elszaporodása esetén más

fafajokon (lomboson!) is előfordul.

Életmód. A lepke márciustól áprilisig re-

pül. Petéit az előző évi tűk alsó részére

ragasztja. A kikelő hernyók a rügyekbe

rágják be magukat és azt rágják ki. Ezek

után áttérnek az előző évi tűkre, majd az

idei tűlevelekre. A talajba vonul bábozód-

ni. Nagyon érzékeny a talaj nedvességé-

re, a hazai könnyen és gyakran kiszáradó

talajok populációiban nagy mortalitást

okoznak.

Védekezés. Magyarországon eddig nem

kellett védekezni ellene.

Agrotis segetum - Vetési bagolylepke

Nemző. A jellegzetes bagolylepke rajzolaton túl rendkívül változatos küllemű lepke. Az első pár

szárny uralkodó színe a szürke.

Álca. Hernyója szürkésbarna színű, apró sötét sze-

mölcsökkel. A cserebogár pajorjához hasonlóan

többnyire összegömbölyödve található a talaj fel-

színi rétegeiben. A köznyelv mocskospajornak hívja.

Kárkép. Fiatal fácskák minden részét megrághatja.

Megrágják a gyökereket és a talajszinten, illetve a talajszint közelében lévő növényi részeket.

Előfordulás. Palearktikus faj, Magyarországon is sok helyen, elsősorban a sík és dombvidéken ta-

lálható meg. Polifág, fiatal fenyő (Pinus, Picea, Larix) és lombos (Fagus, Quercus, Fraxinus, Salix)

fafajokon, de igen sok mezőgazdasági kultúrnövényen is okoz kárt. Csemetekertekben gyakran elő-

forduló faj.

Életmód. Hazánkban két nemzedéke van. A hernyó telel át és bábozódik be tavasszal. Az első nem-

zedék lepkéi május-júniusban repülnek. Petéit a levelek fonákjára és elhalt növényi részekre rak-

ja le. A második generáció július-szeptemberben repül. A lerakott petékből kikelő „őszi" hernyók

okozzák a jelentékeny károkat.

Védekezés. Csemetekertekben szükség esetén a kémiai védekezés indokolt.

Agrotis vestigialis - Erdeifenyő vetési bagolylepke

Nemző. Jellegzetes bagoly rajzolatú lepke, melynek

első szárnyán a barna különböző árnyalatai találha-

tók.

Álca. Hernyója szürkésbarna, hátán feketével sze-

gett vonallal, fején X alakú rajzolattal.

Kárkép. A hernyók az egyéves csemeték gyökfőjét

átharapják és az egész csemetét elfogyasztják. Kez-

detben a tűket meghagyják, később azokat is meg-

eszik. Többéves csemeténél csak az oldalhajtásokat

rágják le.

Előfordulás. Euroszibériai faj, hazánkban elsősorban

a meleg, homokos termőhelyeken fordul elő gyak-

rabban. Polifág faj. Fő tápnövényei a különböző fenyőfélék (Pinus, Picea, Larix), de lombos fafajo-

kon és több más növényen is előfordul. Főleg csemetekertekben találkozhatunk vele.

Életmód. Egynemzedékes faj. A lepke július-szeptemberben repül. Petéit a talajra rakja. A kikelt

hernyók nappal a talaj szintje alatt, éjjel a talajfelszínen rágnak. A talajban, laza gubóban bábul.

Védekezés. Csemetekertekben esetenként kémiai védekezés szükséges ellene.

Álca. A hernyó 60-80 mm nagyságú, barnásszürke, az első tizenegy szelvényen kék szemölcsökkel.

Kárkép. Erdeifenyőnél a tűk alsó felét (a felénél leharapják), a többi fenyőnél az egész tűt fogyaszt-

ják. A korona kiritkul, esetenként tarrágás is előfordul.

Előfordulás. Eurázsiái faj. Magyarországon előfordul, de tömegszaporodása még nem volt. Gazda-

növénye valamennyi fenyőfaj, de tömeges elszaporodása esetén megél bükk-, gyertyán- és tölgyfá-

kon is. Hazai bükköseinkben folyamatosan jelen van.

Életmód. A lepke július-augusztusban repül. A nőstény a petecsomókat - a gyapjaslepkéhez ha-

sonlóan - a fák törzsének alsó négyméteres szakaszára rakja. A májusban kikelő hernyók először

a rügyeket, majd a leveleket rágják. Június végén bábozódik, többnyire a fa törzsén, esetenként a

koronában is. A környező országokban tömegszaporodása már előfordult. Ennek során elsősorban

a lucfenyő, majd az erdeifenyő veszélyeztetett.

Védekezés. Nem védekezünk ellene.

Lymantria monacha - Apácalepke

Nemző. Erre a lepkére is jellemző az ivari kétalakúság. A nőstény nagyobb (45-65 mm szárnyfesz-

táv), potroha élénkpiros, míg a hím kisebb (30-35 mm szárnyfesztáv) és a potroha halványpiros vagy

szürke. A hím csápja erősen fésűs. Mindkét nem alapszíne a fehér, hullámos fekete harántvonalakkal.

I

Dendrolimuspini - Fenyőpohók

Nemző. A hím és nőstény mérete különböző (a hím kisebb). Színezetük hasonló, jellemző az első

pár szárnyon található, fehér pont.

Álca. A hernyók változó színűek.

Kárkép. A hernyók a tűleveleket fogyasztják egészen

a tűhüvelyig, tömegszaporodás esetén tarra rágják a

fákat.

Előfordulás. Eurázsiái faj. Hazánkban mindenhol

megtalálható, ahol erdeifenyő van. Tömegszaporo-

dása fiatal (10 éves korig) erdeifenyvesben eddig két

helyen, Rajkán (1966-67) és Pakson (1986-87) for-

dult elő. Fő tápnövénye az erdeifenyő, de előfordul

más Pinus, Picea és Abies fajokon is.

Életmód. A lepke június-augusztusban rajzik.

A nőstény a petéket kisebb csomókban rakja le a

tűkre és vékonyabb ágakra. A kikelt hernyók először

a tűlevelek szélét csipkézik, majd a tű felső harma-

dát, később az egész tűlevelet elfogyasztják. Az azévi

tűket csak tömegszaporodás esetén fogyasztják el.

A hernyók a fatörzs közelében, a talajban telelnek át.

Áprilistól aztán ismét táplálkozni kezdenek, és a tar-

rágás legtöbbször ilyenkor következik be. Júniusban

az ágak közötti szövedékben bábul.

Védekezés. Ritka tömegszaporodása védekezést

csak néha tesz szükségessé. Ilyenkor megfelelő

biopreparátumok és kitinszintézist gátló szerek állnak rendelkezésre.

Sphinx pinastri - Fenyőszender

Nemző. 70-80 mm nagyságú. Alapszíne szürkés. Az első szárnyon 3 nyílszerű, barnásfekete folttal.

Álca. Hernyója zöld, sárgán szegélyezett vörösbarna sávval a hátán, 8. potrohszelvényén horog

alakú nyúlvánnyal.

Kárkép. Kezdetben csak kicsipkézik a tűket, majd részben, illetve később egészen a tűhüvelyig el-

fogyasztják azokat.

Előfordulás. Euroszibériai faj. Hazánkban szórványosan előforduló faj. Elsősorban Pinus fajokon

fordul elő, de megtalálható Picea és Larox fajokon is.

Életmód. A lepke májustól augusztusig repül. Kedvező

időjárás esetén előfordulhat két nemzedéke is. Petéit

egyesével, ritkán kisebb csoportokba rakja le. Ősszel a

talajba vonul bábozódni, és így is telel át. Tömegszapo-

rodásra hazai viszonyok között nem hajlamos faj. Igen

jól repül.

Védekezés. Eddig még nem került sor rá.

Lophodermium seditiosum - Erdeifenyő tűkarcgomba

Tünetek. Az első észlelhető tünetek a szeptember-

től jelentkező apró, sárga, később barnuló és nö-

vekvő foltok a tűleveleken. Ezek a légzőnyílásokon

(sztómákon) át behatoló kórokozó fertőzési pontjai.

A tűk, amelyeken legalább 5 ilyen fertőzési pont van,

következő év május végéig elhalnak, megbarnulnak,

majd lehullnak. Csemetekertekben járványos ese-

tekben általában hóolvadás után tűnik szembe a tűk

nagymértékű vörösödése.

Kórokozó. Tömlősgomba, termőtestei (hiszterotéciumok = gazdanövény szövetébe mélyedt

apotéciumok) fekete fedőréteggel rendelkező, 1-1,5 mm-es, hosszúkás, nedves időben hosszanti repe-

déssel nyíló képződmények.

Életmód. A májustól kezdődően lehullt tűlevelekben fejlődnek ki a kórokozó termőtestei. Bennük

termelődnek a fertőzést végző aszkospórák. A spóratermelés a június és szeptember között lehul-

lott csapadékmennyiséggel arányos.

Elterjedés. A Pinus-félék egyik legjelentősebb csemetekori betegsége. Hazai vizsgálatok szerint

járványos fellépése akkor következik be, ha a vegetációs időszakban lehullott csapadékmennyiség

legalább 400 mm.

Védekezés. Az aszkospórák szóródásának időszakában folyamatos fungicid hatás biztosítása.

Coleosporíum tussilaginis - Erdeifenyő tűlevelek hólyagrozsdája

Tünetek. Rendszerint májusban vagy júniusban a fiatal fák tűlevelein hosszanti sorokban képződő,

apró barna kiemelkedéseket, majd 1 - 3 mm nagy-

ságú, narancsvörös hólyagokat figyelhetünk meg a

még zöld tűkön. Ezek a kórokozó spermogóniumai,

illetve ecidiumai.

Kórokozó. A Pinus-ok levelein rozsdabetegséget

okozó Coleosporium faj gazdacserések, az uredo- és

teleutotelepek Senecio, Tussilago, Campanula és

más lágyszárú fajok levelein fejlődnek, amelyek cse-

metekertekben, fiatal telepítésekben mint gyomnö-

vények vannak jelen.

Életmód. A lágyszárú köztes gazdák levelein a teliospórák csírázását követően fejlődő bazídiospórák

fertőzik az erdeifenyő tűleveleit. Itt először a spermogóniumok, majd az ecidiumok alakulnak ki. Az

ecidiospórák fertőzik a lágyszárú gazdát, amelyen a nyár folyamán jelennek meg a tünetek.

Elterjedés. Hazánkban e rozsdák szórványosan fordulnak elő, pusztulást okozó mértékű fellépésük-

ről nincs tudomásunk.

Védekezés. A csemetekertek gyommentesen tartása megelőzheti a tömeges fertőzést.

Melampsora populnea - Erdeifenyőhajtás-görbítő gomba

Tünetek. Tavasszal az erdeifenyő-csemeték fiatal hajtásainak kérgében keletkeznek a spermogóniumok,

majd a 2 cm hosszúságot is elérő narancsvörös

ecidiumok (caeoma). Később gyantafolyás is észlelhe-

tő. A hajtások elpusztulhatnak, vagy a fertőzési helyen

lekonyulnak, majd tovább nőve újra felegyenesednek,

ezáltal görbék lesznek.

Kórokozó. A hajtásgörbülést okozó rozsdagomba

gazdacserés, a köztes gazdák a Leuce szekcióba tar-

tozó nyárak (rezgő-, fehér- és szürkenyár). A nyárak

levelein a narancssárga uredotelepek, majd az apró,

pontszerű, barna kiemelkedésekként jelentkező

teleutotelepek fejlődnek.

Életmód. A teleutotelepek csírázásakor képződő

bazidiospórák fertőzik tavasszal az erdeifenyő fiatal,

növekedésben levő hajtásait. A hajtásokban fejlő-

dő ecidiumokban képződő ecidiospórák fertőzik a

nyárak leveleit.

Mycosphaerella pini, anamorfa Dothistroma septospora -A Pinus-félék tűpusztulása

Tünetek. A tűlevelek elhalása, barnulása a tűk csúcsi részén kezdődik, majd fokozatosan terjed

az alapi rész felé. Jellegzetes tünet az elhalt tűrészekben

jelentkező, vörös harántsávosság. E harántsávokban

keletkeznek a kórokozó termőképletei (sztrómái). A fer-

tőzött tűlevelek a nyár folyamán tömegesen lehullnak.

Kórokozó. A tömlősgombákhoz'tartozó kórokozónak

elsősorban az ivartalan alakja (Dothistroma septospora)

játszik szerepet a fertőzésben. Az ivaros alak kifejlődé-

sét ritkábban lehet megfigyelni az elpusztult, részben

már lehullott tűkben.

Elterjedés. Csemetekertekben, telepítésekben esetenként számottevő károkat okoz.

Védekezés. A csemetekertek környékéről el kell távolítani a rezgőnyárat, illetve figyelni kell arra,

hogy fehér- és szürkenyárasok közelében ne termesszünk erdeifenyő-csemetét. A megelőző vegy-

szeres védekezés is lehetséges.

Sphaeropsissapinea - A Pinus-félék hajtáspusztulása

Tünetek. Tavasszal a kihajtó, legfiatalabb hajtások fer-

tőződnek meg. Ezek az egészségeseknél rövidebbek

maradnak, megbarnulnak, a rajtuk levő tűk is elhalnak

még mielőtt jellemző hosszúságukat elérnék.

Kórokozó. Konídiumos gomba, amelynek fekete, 0,5

mm nagyságot is elérő, gömbös piknídiumai az elhaló

hajtáskéregben, a tűk alapi részében és a tobozpikke-

lyeken egyaránt megfigyelhetők.

Életmód. A fertőzés tavasszal, a fiatal hajtások növe-

kedési időszakában történik. Tipikus esetben a teljesen

kifejlődött hajtások és érett tűlevelek nem fertőződ-

nek. A feketefenyő-pusztulás súlyos méreteket ölthet,

nagyobb koronarészek vagy az egész fa is elpusztulhat.

Ekkor azonban több, élő és élettelen tényező által kivál-

tott, komplex betegséggel állunk szemben, amelyben a

S. sapinea is egy tényező.

Elterjedés. Elsősorban a 20 évnél idősebb feketefenyő állományokban gyakori. Kisebb mértékben

az erdeifenyőn is okoz megbetegedést.

Védekezés. Az állományok megfelelő élettani állapotának biztosítása megelőző gazdasági intézke-

désekkel, erdőművelési eljárásokkal.

Életmód. A fertőzést a tavasszal, nyár elején szóródó konídiumok végzik. Az első jelek október-

től észlelhetők a tűk csúcsi részén sárgásbarna foltok és harántsávok formájában. A fertőzött tű-

levelek a következő év nyaráig teljesen elhalnak és lehullnak. A vörös harántsávokban keletkező

piknídiumok érése, a konídiumok szórása és a fertőzés áprilistól októberig tarthat, legnagyobb mér-

tékben május és június folyamán. Az aszkospórák szeptemberig szóródnak, a fertőzésben azonban

jelentéktelen a szerepük. A folyó évi és az idősebb évjáratú tűk egyaránt fertőződnek.

Elterjedés. A Pinus-félék, elsősorban a feketefenyő járványos jellegű tűbetegségét okozza, amely

a fiatal fák pusztulásához is vezethet. Magyarországon az 1990-es évek második felétől terjedt el

tömegesen.

Védekezés. Csemetekertekben és fiatal erdősítésekben a spóraszórás időszakában kijuttatott, réz-

tartalmú gombaölő szerekkel a betegség megelőzhető.

Cenangium ferruginosum -A Pinus-félék pusztulása

Tünetek. A Pinus-fé\ék, elsősorban a feketefenyő koroná-

jában kora tavasztól kezdődően kisebb-nagyobb ágrészek

elhalnak, súlyos esetekben az egész fa elpusztul. A pusztuló

vékonyabb ágak kérgében a kórokozó sötét színű, 1 - 2 mm

nagyságú, csoportosan előtörő apotéciumai figyelhetők meg.

Kórokozó. Gyengültségi parazita jellegű, apotéciumos töm-

lősgomba. Esetenként szaprotróf módon a döntött fák ágait

is ellepi. A feketefenyő pusztulását más, biotikus és abiotikus

tényezőkkel együttesen váltja ki.

Életmód. A kórokozó apotéciumai tavasszal jelennek meg a

pusztuló és elpusztult ágakon. A spórák szórása a nyár elejéig

tart. A kórokozó tömeges megjelenése nagyobb időközön-

ként, 6 -10 vagy még több évenként fordul elő. Életmódját

nem ismerjük kellő részletességgel.

Elterjedés. Magyarországon 1960-62-ben, majd 1991-ben

és 1998-ban jelentkezett járványos mértékben, különösen az

idősebb feketefenyő állományokban.

Védekezés. Az állományok jó élettani állapotának biztosítása

megelőző gazdasági intézkedésekkel, erdőművelési eljárá-

sokkal.

Botrytis cinerea - Szürkepenász

Tünet. Különböző fenyőfélék (duglász, jegenyefenyő,

lucfenyő, vörösfenyő) legfiatalabb hajtásai tavasszal

fagykárhoz hasonló módon elhervadnak, elhalnak. Az

elhalt részekben a gomba fekete mikroszkleróciumai lát-

hatók, nedves időben (nedves kamrában) a jellegzetes

konidiumtartók és konídiumok is kifejlődnek.

Kórokozó. A szürkepenész széles gazdanövénykörrel ren-

delkező, kórokozó gomba. Gyakori és jelentős megbetege-

dést okoz több mezőgazdasági és kertészeti növényen is.

Életmód. A fertőzési forrást az elhalt növényi részeken

a talajban levő kitartó képletek (szkleróciumok) képe-

zik, amelyekkel a gomba a kedvezőtlen időszakokat át-

vészeli. A hűvös, csapadékos, tavaszi időjárás kedvez az

aszkospórák és a konídiumok tömeges keletkezésének,

ekkor számíthatunk a betegség megjelenésére.

Elterjedés. Csemetekertekben, fiatal erdősítésekben járványos fellépés esetén jelentős megbete-

gedést okoz.

Védekezés. Csemetekertekben járvány esetén indokolt a vegyszeres védekezés.

Lirula macrospora - A luc tűhullása

Tünetek. Fiatal lucok tűinek szórványos bámulását, majd hullását okozza.

Kórokozó. Apotéciumos (hiszterotécium) tömlősgomba, jellegzetesek a tűlevelek fonákján, az érrel

párhuzamosan megjelenő, 3 - 5 mm hosszúságot is elérő, hosszanti repedéssel nyíló, fekete termő-

testek.

Életmód. A kórokozó fejlődési ciklusa kétéves. A fertőzést a május-júniusban kiszóródó aszkospórák vég-

zik. A következő évben a tűk megbarnulnak, de nem hullnak le. A hiszterotéciumok csak a fertőzés utáni

második évben alakulnak ki, a tűlevelek az aszkospórák kiszórása után, a nyár folyamán hullnak le.

Elterjedés. Nedves mikroklímájú helyeken, a Nyu-

gat-Dunántúlon nem ritka. Fiatal fákon fordul elő,

de mivel a tűlevelek nem tömegesen, csak szór-

ványosan betegednek meg, nagyobb gazdasági

károkat nem okoz.

Védekezés. A betegség eddigi fellépésének mér-

téke a védekezést nem indokolja.

Mycosphaerella laricina - A vörösfenyő tűhullása

Tünetek. A nyár elejétől a tűkön sárga, majd barna foltok

jelennek meg. Júliustól kezdődően a beteg tűk tömegesen

lehullnak, különösen a korona alsó és belső részén.

Kórokozó. A tömlősgombákhoz tartozó kórokozó ivarta-

lan termőképletei a fertőzött levelek foltjaiban, mint bar-

na pontok észlelhetők.

Életmód. Tavasszal az elsődleges fertőzés a lehullt tűleve-

lekben kifejlődő aszkospórák által történik, amelyek a fris-

sen kibomló tűleveleket fertőzik a sztómákon keresztül.

A járvány tömeges terjedése a levélfoltokban képződő,

ivartalan spórák által történik a tavasz és a nyár folyamán.

Elterjedés. Magyarországon a Nyugat-Dunántúlon egyes

években járványos méretű megbetegedést okoz fiatal ál-

lományokban.

Védekezés. A fertőzött állományok bükkel való alátelepítése megszünteti a betegséget, mivel a

bükk lehullt lombja befedi a korábban lehullt vörösfenyőtűket, megakadályozva az aszkospórák ta-

vaszi kiszóródását.

Rhabdocline pseudotsugae - A duglászfenyő rozsdafoltos tűhullása

Tünetek. Ősztől a leveleken sárgás vagy lilásszürke,

márványos foltosodás jelentkezik, tavasszal e tűk

fonákján 2 - 3 mm nagyságú, rozsdabarna, hosszan-

ti repedéssel nyíló termőtestek (hiszterotéciumok)

jelennek meg, majd a levelek lehullnak. A fák ko-

ronája felkopaszodik, egymást követő fertőzések

esetén a fák el is pusztulhatnak.

Kórokozó és életmódja. A betegséget okozó

tömlősgomba Amerikában őshonos. A tűlevelek

fertőzése május folyamán történik, a hiszterotéciumokból kiszóródó aszkospórák által. Az első tü-

neteket ősszel észleljük. A fertőzött tűk fonákján a hiszterotéciumok tavasszal jelennek meg. A kór-

okozó ciklusa egyéves, a fertőzésre kedvező években az évjárat összes tűit érinti.

Elterjedés. A betegség hazánkban is előfordul, különösen a Nyugat- és Dél-Dunántúlon. A caesia és

glauca változatokon gyakoribb, a viridis alak ellenállóbb.

Védekezés. A betegség mértéke csökkenthető, ha az állományszerkezetet úgy alakítjuk, hogy a

mikroklíma a fertőzésnek kevésbé kedvezzen (gyérítés). Karácsonyfatelepeken gombaölő szeres

védekezés alkalmazható.

Phaeocryptopusgaeumannii - A duglászfenyő kormos tűhullása

Tünetek. Tavasszal az idősebb évjárati tűk

fonákján, a légzőnyílásokból sorokban elő-

törve, 0,1 mm méretű, fekete, gömbös

sztrómák figyelhetők meg (nagyítóval). A le-

velek sárgulnak, barnulnak, majd lehullnak.

Kórokozó és életmódja. A tömlősgombák-

hoz tartozó kórokozó a fertőzést követően

egy-két, vagy több évig is élhet endofita mó-

don, tünet nélkül a levelekben. A sztrómák

megjelenésekor is kezdetben a levelek még

zöldek, ezt követően sárgulnak, barnulnak.

Gyengültségi jellegű kórokozónak tartják, a fák fiziológiai állapotától függ, hogy hány évjárat tűi

hullnak le.

Elterjedés. Magyarországon is előfordul, különösen a Dunántúlon, karácsonyfatelepekben és fiatal

állományokban. Mindegyik duglászváltozaton előfordul.

Védekezés. Karácsonyfatelepeken gombaölő szeres védekezés alkalmazható.

Kabatina thujae - A ciprusfélék hajtáspusztulása

Tünetek. A tuják, hamisciprusok hajtásai, vékonyabb ágai elhalnak. A kéregben a kórokozó

acervuluszai mint szürkésbarna, kerekded, 0,1-0,2 mm nagyságú képletek figyelhetők meg.

Kórokozó és életmódja. A betegséget konídiumos gomba okozza.

Elterjedés. A nyugat-európai országokban a ciprusfélék hajtáspusztulásának gyakori okozója. Ma-

gyarországon az 1990-es évek végén jelent meg. Csemetekertekben jelentős károkat okozhat.

A ciprusfélék hajtásainak, ágainak elhalását több más kórokozó is okozhatja. Ilyen pl. a Magyaror-

szágon is gyakori Pestalotíopsis funerea, továbbá Phomopsis fajok. A mediterrán vidékeken pusztí-

tó, karantén Seiridium cardinale előfordulása hazánkban nem bizonyított.

Védekezés. Csemetekertekben egészséges szaporítóanyag alkalmazása, illetve felszívódó gombaölő

szerekkel történő kezelések előzhetik meg a járványt.

TÖRZSÖN MEGJELENŐ KAR- ES KORKEPEK

Eopineusstrobus - Simafenyő gyapjastetű

Nemző. A különböző fejlődési alakok testfelépítése erősen eltérő, a gyakorlatban csak a kárképéről

ismerhető fel a faj.

Kárkép. A simafenyő törzsén, ágán megjelenő, fehér bevonat.

Előfordulás. Észak-amerikai faj, melyet gazdanövényével, a simafenyővel (Pinus strobus) együtt

hoztak be Európába.

Életmód. A tetvek a fák törzsén szívogatnak, azon esetenként teljes viaszbevonatot alkotva. Erős

támadás esetén a fák el is pusztulhatnak. A simafenyő állományok idősebb kori kártevője, a legtöbb

esetben korai véghasználat a következménye. Egyéves fejlődésű.

Védekezés. Jelenleg nem megoldott.

Phaenops cyanea - Kékes fenyődíszbogár

Nemző. 7 - 1 5 mm nagyságú, kékesfekete

nyakpajzsú és szárnyfedelű bogár. Szemei

aranyosbarnák.

Kárkép. A kéregben és a szíjács felső rétege-

iben futó, lapos, ellipszis keresztmetszetű ál-

camenetek.

Előfordulás. Euroszibériaifaj, Magyarországon

szórványos. Fő tápnövényei a Pinus-félék, igen

gyakori gyökérrontó tapló (Heterobasidion

annosum) által fertőzött törzsekben. Fenyve-

sekben a leggyakoribb díszbogárfaj.

Életmód. A nemzők a nyár egész folyamán repülnek, petéiket a fák kéregrepedéseiben helyezik

el. Melegkedvelő, a kiritkult állományokat szereti. Álcamenetei a kéregben és a szíjácsban futnak.

Fejlődése egy- vagy kétéves. Tömeges elszaporodásra hajlamos.

Védekezés. Nem szükséges.

Monochamus sutor - Kis fenyőcincér

Nemző. 18-24 mm nagyságú. A bogár alapszíne fekete, de a szárnyfedőn és a nyakpajzson találha-

tó, sárgás színű szőrpamacsok világosabb színezetet adnak neki. Csápjai fehéren gyűrűsek.

Kárkép. Kezdetben a kéreg alatt rág, de utána hamarosan a fatest mélyebb részeibe fúrja be magát, és ott

minden irányba futhatnak menetei. Kirepülési nyílása nem a cincérekre jellemző ovális, hanem kör alakú.

Előfordulás. Európai faj, főleg a hegyvi-

déki területeken fordul elő. Hazánkban is

a hegyvidéki lucosok a jellegzetes előfor-

dulási területei, de előfordul dombvidéki

erdeifenyvesekben is. Hazánkban több

Monochamus faj is előfordul, és országré-

szenként más-más faj domináns.

Életmód. A nemző június-júliusban rajzik.

Betegeskedő vagy frissen döntött fákban

telepszik meg. Generációja egyéves. Import

faanyaggal több más Monochamus fajjal

együtt gyakran bekerül Magyarországra.

Védekezés. Megtelepedése után már igen nehéz megszabadulni tőle. Ha a kitermelt faanyagot lekérge-

zik, nem tud petét rakni bele, és ha az álcák még csak a háncsi részben rágnak, azok is elpusztíthatok így.

Rhagium inquisitor - Fenyő tövisescincér

Nemző. 10-20 mm nagyságú. Bár a bogár

alapszíne sötétbarna-fekete, a testet bo-

rító szőrpamacsok miatt inkább világos-

barna színezetű. Szárnyfedőjén jellegzetes

mintázat látható.

Kárkép. A kéreg és a szíjács között futó,

ellaposodott menetek, melynek végén

jellegzetes, hosszú rágcsálékkal körülvett

bábágy van.

Előfordulás. Eurázsiái elterjedésű faj,

amely hazánkban is igen gyakori.

Gyakorlatilag mindenhol megtalálható, ahol elhalt fenyő faanyag van. Egyaránt előfordul erdei-,

fekete- és lucfenyőn.

Életmód. Repülő bogárral késő tavasztól kora őszig találkozhatunk. A kéregrepedésekbe lerakott

petékből kikelt álcák a kéreg és a fatest között rágnak, majd a szijács felszínét érintő, jellegzetes

bábágyat készítenek. Fejlődése egy- vagy kétéves.

Hylotrupes bajulus - Házicincér

Nemző. 8 -22 mm nagyságú, sötét színű bogár, melyet világos szőrzet fed. Nyakpajzsán kétoldalt

l - l fényes, csupasz dudor található. Szárnyfedőin 2 - 2 harántszalag fut.

Kárkép. Az álcák a fatestben készítik meneteiket, melyek kívülről nem látszanak, mivel egy vékony

(max. 1 mm) részt épen hagynak. Csak a szijácsot károsítja.

Előfordulás. A faj elsősorban emberi környezetben gyakori. Beépített épületfában (gerendázat, fabur-

kolat) esetenként tömeges.

Életmód. A nemző nyáron (június-augusztus)

repül, és a faanyag felületére rakja le mintegy

200 petéjét. Az álcák képesek kifejlődni már

teljesen száraz faanyagban is, csak a kifejlődés

ideje növekedik meg (2-10 év, átlagban 3 - 5

év).

Védekezés. Leghatékonyabb a megelőző vé-

dekezés. Az építkezések során felhasznált

fenyő tetőanyagot elsősorban e faj miatt kell

rovarölő szerrel kezelni.

Tetropium castaneum - Romboló fenyőcincér

Nemző. 8 -18 mm nagyságú, fekete testű, sö-

tétbarna szárnyfedőjű. A combok feltűnően

megvastagodtak, szeme mélyen kikanyarított.

Kárkép. A szíjácsban rágja szabálytalan mene-

teit, melynek a végén mélyebbre hatoló, ho-

rog alakú bábágy van.

Előfordulás. Európában elterjedt, hazánkban

elsősorban a hegyvidéki lucfenyvesekben gya-

kori.

Életmód. A Tetropium nemzetség több faja is

előfordul hazánkban: T. castaneum, T fuscum és T. gabrieli. Lucfenyőn leggyakoribb az előbbi, míg

vörösfenyőn az utóbbi faj. A nemző áprilistól júliusig repül. Az álca elpusztult fákban, de esetenként

akár teljesen egészséges fák kérge alatt is készíti meneteit, majd ősszel horog alakú menetet rág

a fatestbe és itt telel át. Tavasszal itt bábozódik be. Ha a fatest nem megfelelő tápanyagtartalmú,

fejlődése két évig is eltarthat. Egészséges fákban is képes megtelepedni, elpusztíthat luc- és vörös-

fenyőket egyaránt. Kitermelt faanyagban elszaporodva jelentős károkat okozhat.

Védekezés. Ha már megtelepedett, nem lehet megszabadulni tőle, ezért a kitermelt faanyagot megfelelő-

en védeni kell ellene. Feldolgozott (kérgezett, felfűrészelt) anyagban már nem rak petét.

Callidium violaceum - Kék korongcincér

Nemző. 10-18 mm nagyságú, nyakpajzsa és

szárnyfedői kék, fémeskék színűek. Teste hát-

has irányban lapított, néha hátrafelé szélesedő.

Előtora is lapított, korong alakú.

Kárkép. Jellegzetes rágásképe a kéreg és szi-

jács között futó, rágcsálókkal eltömött mene-

tekből áll. Bábozódáshoz rövid, horog alakú

bábágyat készít a fatestben.

Előfíordulás. Európában elterjedt faj, amely hazánkban a hegyvidéki fenyőerdőkben közönséges, de más

fenyőerdőkben is előfordul.

Életmód. A nemzők május-júliusban rajzanak. A nőstény a petéit a még kéregben levő farészekre

rakja le. Feldolgozott faanyaggal, tűzifával gyakran bekerül a lakásba is, ha azt előtte nem kérgezték le.

Védekezés. Ha a faanyagot időben feldolgozzák, nem szükséges ellene védekezni.

Pissodes piniphilus - Öves fenyőbogár

Nemző. Morfológiailag igen hasonlít a P. notastus-ra, de annál kisebb, 4 - 5 mm nagyságú.

Kárkép. Rudas korú, vagy annál idősebb

fák vékonyabb kérgű részein jelentke-

zik olyan magasságokban, ahol a korona

kezdődik. Szabálytalanul haladó mene-

tek láthatók, végükön ellipszoid alakú,

rágcsálókkal eltömött bábággyal.

Előfordulás. Magyarországon ritkább,

mint az előző faj, de ez abból is adódhat,

hogy kártételét nem minden esetben is-

merik fel. Inkább rudas korú és idősebb

faállományokban fordul elő.

Életmód. Ki kell emelni, hogy míg a legtöbb Pissodes faj (pl. P. pini; P. notatus) erősen másodlagos

kártevő, addig a P. piniphilus esetenként teljesen egészséges fákat is megtámad, illetve elpusztít.

Védekezés. Jelenleg még nem megoldott.

Tomicus piniperda - Nagy fenyőbélszú

Nemző. 3,5-5 mm nagyságú. Színe fényes sötétbarna, esetenként fekete, gyér szőrökkel borított.

Feje megnyúlt, nem húzható be a nyakpajzsba. Szárnyfedőjének vége boltozott, rajta csak nagyító-

val látható szemölcsökkel.

Kárkép. Szaporodási rágása során vastag kérgű farészeken készíti rost irányú, integráljel alakú, egy-

karú anyamenetét. A kirepülési nyílás környékén található barna rágcsáléka. Érési rágása során a

vékony hajtásokat keresi fel. Befurakodik a hajtás belsejébe és a bélben felfelé haladva kirágja.

A hajtások ennek következtében elszáradnak, letörnek. Telelő rágása a fa gyökfőjének környékén

található rágcsálék-kupacokról ismerhető fel.

Előfordulás. Palearktikus faj, Magyarországon mindenhol gyakori. Fő tápnövénye az erdeifenyő, de

előfordul feketefenyőn is.

Életmód. Évente egy, esetenként két nem- N

zedékkel szaporodik. Tavasszal korán rajzik,

ha a hőmérséklet eléri a 15 °C-ot. Párosodás

után a nőstény pusztulófélben lévő fákban

vagy kitermelt fatörzsekben készíti 8 -12 cm

hosszú anyamenetét, melynek az oldalára

lerakott petékből 5 - 7 hét alatt fejlődik ki

az utódnemzedék. A kirepülő bogarak érési

rágása jóval nagyobb kárt okoz, mint a sza-

porodási rágásuk. További kárt okoz az átte-

lelni vonuló nemző, amely a fák gyökfőjénél

készít rövid meneteket. Különösen nagy

számban képes elszaporodni hótörések után, mivel ilyenkor elegendő

található az erdőben.

Védekezés. Fogófák döntésével és azok további megfelelő kezelésével,

lehetséges.

Pityogeneschalcographus - Rézmetszőszú

Nemző. 2-2,3 mm nagyságú, sötétbarna vagy rozsdabarna színű bogár. A szárnyfedők végén széles

barázda, kétoldalt 3 - 3 éles, kúpos (hím) vagy kisebb, tompább (nőstény) foggal.

Kárkép. A párosodási üreg a kéregben található, ebből indul ki a 3 - 6 anyamenet csillag alakban.

Az álcamenetek ritkán állók, főként a vékony kérgű részeken. Gyakran társul más szúfajokkal (pl.

betűzőszú).

Előfordulás. Európában minden fenyőerdőben megtalálható, hazánkban is gyakori. Polifág, fő táp-

növénye a lucfenyő, de P/nus-féléken is rendszeres károsító.

Életmód. Két fő nemzedéke van, az első április-májusban, a második július-augusztusban repül.

Az áttelelő bogarak a peterakás után nem pusztulnak el, hanem ún. „testvérgenerációkat" hoznak

létre. A betűzőszú mellett az egyik legjelen-

tősebb szúfaj. Mivel vékony kérgű része-

ken készíti meneteit, ezért fiatalosokban

gyakran mint egyedüli kárt okozó faj jelenik

meg. Idősebb faállományokban elsősorban

a koronában, a vékonyabb ágakban költ.

Különösen hajlamos elszaporodni erdő-

nevelési munkák (tisztítás, gyérítés) után,

mivel az erdőben maradó faanyag (vékony

ágak, koronarészek) optimális feltételeket

biztosítanak tömeges elszaporodásához.

Védekezés. Legalkalmasabb a megelőző védekezés, azaz a költésre alkalmas faanyag mennyiségé-

nek minimálisra csökkentése. További lehetőség a faj aggregációs feromonnal történő csapdázása.

Vegyszeres védekezés nem javasolt.

Ips typographus - Betűzőszú

Nemző. 4 - 5 mm nagyságú, sötétbarna vagy fekete színű bogár. A szárnyfedő kicsípésének mindkét

oldalán 4 - 4 fog látható, amelyek közül a harmadik a legnagyobb.

Kárkép. Meneteit általában a vastagabb kérgű részeken készíti. Rágásképe rendszerint két-, ritkáb-

ban egy- vagy többkarú, rostirányú anyamenetből áll. A kétkarú anyamenetek esetén az anyame-

netek nem egyvonalban állnak, hanem az alsó menet a felsőhöz viszonyítva kissé oldalra tolódik és

egy görbülettel torkollik a párosodási üreghez.

Előfordulás. Eurázsiái faj, Franciaországtól

Kínáig mindenhol megtalálható. Nálunk

lucfenyvesekben közönséges. Gazdanövé-

nye a lucfenyő, ritkán más fenyőfajok.

Életmód. A petézés idősebb és fiatalabb

bogarak révén egész éven át tarthat. Ez a

magyarázata annak, hogy pete, álca, báb,

fiatal és idős bogár alakjában az év bár-

mely szakában megtalálható. Évente két,

meleg, száraz nyarakon három nemzedéke

van. Az első rajzás április közepétől május

végéig tart, a második nemzedék június

végétől július végéig repül. Az esetleges harmadik nemzedék augusztus végén jelenik meg. A leg-

jelentősebb szúfaj fenyőféléken. Valamennyi lucfenyvesben előfordul látens állapotban, ahol csak

arra vár, hogy abiotikus (hótörés, széldöntés, szárazság) vagy biotikus (gombakárosítás), esetleg er-

dőnevelési beavatkozások után tömegesen elszaporodva egészséges fákat is megtámadjon. A hazai

lucosokban fellépett pusztulások (1945-48, 1992-97, 2003-07) legfőbb kiváltója. Többnyire együtt

fordul elő a rézmetszőszúval, illetve esetenként más szúfajokkal is.

Védekezés. Mind monitoring, mind tömeges befogás céljából jól alkalmazható ellene a

feromoncsapdás védekezés. Lelkiismeretes alkalmazás esetén a fogófa is használható.

Ips sexdentatus - Hatfogú fenyőszú

Nemző. Egyik legnagyobb szúfélénk, 6 - 7 mm nagyságú, barna vagy vörös (fiatal) színű bogár. A

szárnyfedő mindkét oldalán 6 - 6 fog van, amelyek közül a 4. a legnagyobb (felülről lefelé számolva).

Kárkép. A kb. 3 mm átmérőjű befurakodási

nyílás környékén található rágcsálékkupac

az első jel. A párosodási üreg nagy, a kéreg-

ben található. Az anyamenetek hosszirá-

nyúak, vastagok, néha elérik az egy métert

is, sokszor kígyózók, igen gyakran 2 - 4 ka-

rúak. Az álcamenetek rövidek, a bábbölcső

nagy, tálszerű. A menetek a kéregben van-

nak, a szíjácsot csak felületesen érintik. Ha

álló fákat támad meg, igen gyakran a vörö-

södő korona az első jel, amit észreveszünk.

Előfordulás. Pinus-félék (elsősorban a Pinus silvestris és nigra), valamint a lucfenyő.

Életmód. Évente 2 nemzedéke van, az első áprilisban, a második augusztusban repül. Egészséges

fákon igen ritkán telepszik meg, kivágott fatörzseken annál gyakrabban. Ha valamilyen stresszhatás

éri a fákat (tűz, hótörés), igen el tud szaporodni.

Védekezés. Jelenleg csak megelőző jelleggel, fogófával lehetséges. Aggregációs feromonja besze-

rezhető.

Cronartium ribicola - Simafenyő ágrozsda

Tünetek. Az ágakon először orsószerű megvastagodások kelet-

keznek. Tavasszal ezeken a helyeken narancssárga ecidiumok

(peridermium) jelennek meg. A vastagabb ágakon gyantafolyás

és rákos képződmények alakulnak ki. A támadás feletti ágrészek

elpusztulnak.

Kórokozó. A kórokozó gazdacserés rozsdagomba, amelynek a

spermogóniumai és ecidiumai (peridermium) a simafenyő (Pinus

strobus) ágainak, törzsének kérgében, uredo- és teleutotelepei a

ribiszkék (Ribes fajok) leveleinek fonákján fejlődnek.

Életmód. A simafenyő ágain májusban megjelenő ecidiumokból

szóródó ecidiospórák fertőzik a ribiszkék leveleit, amelyeken a

nyár folyamán jelentkeznek a tünetek. A teleutospórák csírázá-

sakor képződő bazídiospórák fertőzik a simafenyőt.

Elterjedés. A kórokozó Eurázsiában őshonos a cirbolyafenyőn és a ribiszkéken. Az atlantikus Észak-

Amerikából betelepített simafenyőben megfelelő gazdára talált. Ezt követően hurcolták be Ame-

rikába, ahol a simafenyő és más öttűs fenyők legveszedelmesebb kórokozójává vált. Hazánkban a

simafenyőn gyakori, és e fafaj nagyobb mértékű művelésbe vételének legfőbb korlátozó tényezője.

Védekezés. A betegség elleni védekezés nem megoldott. A járvány mértékét csökkenteni lehet a

ribiszkék eltávolításával és a fiatal fák felnyesésével.

Az erdeifenyő hasonló betegségét a Cronartium flaccidum okozza. Ennél a gombánál az uredo- és

teleutotelepek különböző lágyszárú növényeken (Cynanchum, Gentiana, Paeonia) fejlődnek. Ma-

gyarországon az előző fajnál ritkábban okoz járványokat.

Lachnellula willkommii - A vörösfenyő rákja

Tünetek. A vörösfenyő ágain évelő jellegű, egyre mélyülő, kráter-

szerű, rákos elváltozások keletkeznek. Tavasszal, nyár elején a kór-

okozó okkersárga termőrétegű, 1 - 4 mm nagyságú apotéciumai

koncentrikus körökben jelennek meg a rákos sebeken.

Kórokozó és életmódja. A tömlősgombákhoz tartozó

apotéciumos gomba. Többnyire sebzéseken keresztül fertőz. A

kórokozó jelenléte a sebgyógyulást gátolja, így többéves rákos

elváltozások keletkeznek. A betegség fellépését elősegíti a ned-

ves fekvés és a sűrű állományszerkezet.

Elterjedés. Magyarországon nem gyakori.

Védekezés. A fertőzött fák eltávolítása.

Porodaedalea pini - Erdeifenyő törzstapló

Tünet. Az idősebb erdeifenyők törzsén, gyakran az ágcsonkok

helyén konzolos, barna taplógomba termőtestek jelennek meg.

A törzs fájában fehér korhadás figyelhető meg, jellegzetesen

visszamaradó, fehér cellulózfoltokkal (fogolyfa).

Kórokozó. A tapló termőteste évelő, pata alakú, csöves termő-

rétegű. Felülete sötétbarna, majd feketedő, repedező, a csöves

rész barna színű.

Életmód. A kórokozó sebzéseken, ágcsonkokon keresztül fertőz,

a széllel terjedő bazidiospórái által.

Elterjedés. Magyarországon ritka. Idős állományokban fordul

elő, számottevően a Bakonyban és Sopron környékén.

Védekezés. Mint általában a törzskorhasztó taplógombák ellen, a sebzések elkerülésével, a taplós

törzsek állományból való kivételével előzhetjük meg a betegség járványos mértékű megjelenését.

GYÖKFŐN ÉS GYÖKÉREN MEGJELENŐ KÁR-ÉS KÓRKÉPEK

Otiorhynchus niger - Vöröslábú gyalogormányos

Nemző. 8 -12 mm nagyságú. Egyszínű fekete, lábai fekete szaka-

szokkal tarkított vörös színűek. A szárnyfedőn barázdák húzód-

nak végig.

Álca. Tipikus ormányosálca: has felé görbülő, lábatlan. Álca alap-

ján az egyes ormányosfajokat nagyon nehéz elkülöníteni.

Kárkép. A kárt az álcák okozzák a gyökerek megrágásával. A haj-

szálgyökereket teljesen megeszik, a vastagabb gyökereknek pe-

dig a kérgét rágják le.

Előfordulás. Hegyvidéki faj. Fő gazdanövénye a lucfenyő, de más

fenyőkön, sőt esetenként lombfákon is megél. Homokos terüle-

teken telepített, fiatal lucfenyvesek egyik legfőbb ellensége.

Életmód. A talajba lerakott petékből kikelő álcák a lucfenyő haj-

szálgyökereit rágják. A talajban bábozódik. Mind az álca, mind a

nemző többéves is lehet. Az álcák károsítása mellett eltörpül a nemzők kártétele.

Védekezés. Mivel gazdasági jelentősége csekély, ezért védekezni nem szükséges ellene.

Hylobius abietis - Nagy fenyőormányos

Nemző. 8 -16 mm nagyságú. Színe sötétbarna, de a bogár egész testét szőrök és szőrpamacsok

fedik. Ormánya középhosszú, hengeres.

Kárkép. A bogár a fiatal fenyőcsemeték kérgének,

gyökfőjének megrágásával jelentkezik. A szíjácsig

lerágott területek foltokban vagy csatornaszerűen

jelentkeznek.

Előfordulás. Euroszibériai faj, Magyarországon

mindenhol előfordul, ahol fenyő van.

Életmód. Fenyőkön polifág, de ha nincs más, meg-

rágja a tölgyet is. A bogarak nyár végére kelnek ki,

de többnyire a bábozódás közelében át is telelnek.

Tavasszal (március végétől) az áttelelő bogarak

tömegesen jelennek meg. A nemző több évig is

élhet. Ennek megfelelően a teljes tenyészidőszakban találkozhatunk vele. A petéket friss fenyő-

tuskókba vagy esetleg földön lévő törzsdarabba rakja. Az álcák kifejlődése hőmérsékletfüggő, 1 - 5

hétig tart. A bábnyugalom 2 - 5 hét. A fő kártétele ezután következik. A frissen kikelt bogarak ivari

érettségük eléréséig, illetve későbbiekben táplálkozás céljából a fiatal fenyőfák gyökfő részét rágják.

Ez a rágás nagyon sok esetben a fácskák pusztulásával jár. Gyakorlatilag az egész tenyészidőszak

során találkozhatunk friss kártételével. Tavasszal az áttelelő bogarak, nyáron a peterakás után re-

generálódó egyedek, ősszel pedig az új nemzedék érési rágása figyelhető meg. Kártételére ott lehet

számítani, ahol a friss tuskó és a fiatal csemete egyidejűleg található a területen.

Védekezés. Lehetséges vegyszeres védekezéssel, illetve fogókéreg (duglászfenyő) kihelyezésével.

Aggregációs feromonnal történő csapdázása nem kielégítő hatásfokú.

Pissodes notatus - Fehérfoltos fenyőbogár

Nemző. 4 - 9 mm nagyságú. Színe

vörösesbarna, testét világosbarna

pikkelyek fedik, melyek jellegzetes

foltokba rendeződnek. Ormánya

középhosszú, vége felé enyhén szé-

lesedik.

Kárkép. Fiatal fenyőfák vékony kér-

gű részein szabálytalanul haladó

menetek. Leggyakrabban már csak

a vörösödő, pusztuló fácskákra le-

het felfigyelni. Ilyenkor már megta-

lálható a Pissodes fajokra jellemző,

ellipszoid alakú, rágcsálókkal eltö-

mött bábágy.

Előfordulás. Európai faj, hazánkban mindenhol közönséges, ahol gazdanövénye, az erdeifenyő

megtalálható. Ritkán előfordulhat más fenyőfajokon is.

Életmód. A nemző áprilistól augusztusig repül. Ilyenkor előszeretettel rágja a fák vékony kérgű ré-

szeit, hajtásait, rügyeit. Petéit kisebb csoportokban, gyakran ágörvek környékén rakja le. A 3 hét

múlva kikelő álcák szabálytalanul haladó, egyre vastagodó meneteket készítenek a kéregben, amely

az idő előrehaladtával egyre inkább a szijácsba mélyed, majd a végén jellegzetes bábbölcsőben bá-

bozódik. A bábnyugalom 4 - 5 hét. A kikelt bogarak telelnek át, majd több évig is életben maradnak

és szaporodnak. A P. notatus csak fiatal (3-10 éves), többnyire nem megfelelő termőhelyre telepí-

tett erdeifenyvesekben lép fel nagy számban, és esetenként a teljes erdősítés pusztulását okozza.

Gyakran lép fel más károsítókkal és kórokozókkal közösen.

Védekezés. Jelenleg még nem megoldott.

Heterobasidion annosum - gyökérrontó taplók Heterobasidion parviporum Heterobasidium abietinum

Tünetek. A Pinus-félék esetében a H. annosum elsősorban a gyökereket és a törzsek tövi részének

aktív szállítószövetét (szíjács) támadja meg. A betegség jellemző tünetei: a korona kiritkul, a tűleve-

lek és hajtások a normálisnál rövidebbek, a tűk vörösödnek, a megtámadott fa néhány éven belül

elpusztul. A luc esetében a H. parviporum elsősorban tőkorhasztó, az érett fát bontja. A korhadás

a törzsben magasan felhatol, ezért a műszaki kár jelentős. A fák nem pusztulnak el, de könnyebben

széltörés áldozatává válnak. Fehér korhadást okoz.

Kórokozók. A korábban egy fajként, H. annosum néven ismert gombának több biotípusát különí-

tették el, amelyek már külön fajként szerepelnek. A H. annosum néven a Pinus-okon előforduló

biotípus maradt, a H. parviporum a lucon, a H. abietinum a je-

genyefenyőn fordul elő többnyire. A gyökérrontó taplók évelő

termőtestei a fák elpusztulása vagy döntése után jelennek meg

a tuskókon, kikorhadt üregekben, gyökerek közötti mélyedések-

ben stb. Alakjuk az aljzat szerint változó. A kalapos részeket barna

kéreg fedi, a csöves rész pórusfelülete fehér, frissen halvány la-

zacszín árnyalattal.

Életmód. A fertőzés történhet a légáramlatokkal szállított spórák

által a tő és a felszíni gyökerek sebzésein (közelítési károk, vad-

károsítás), vagy a gombafonalak által, amelyek a gyökérérintke-

zéseknél terjednek a beteg fákról az egészségesekre. Ilyenkor az

állományban a pusztulás körkörös foltokban terjed. Fiatal telepí-

tésekben a nevelővágások, gyérítések során a friss tuskófelület

fertőzési kaput jelent, mert a levegőben terjedő spórák itt megte-

lepednek, a megfertőzött tuskó és a meghagyott fák gyökérérint-

kezésein keresztül a kórokozó megtámadja az egészséges fákat.

Elterjedés. A fenyvesített területek gyakori kórokozó taplói. Kü-

lönösen H. annosum okoz nagy károkat a homokos területekre

telepített erdei- és feketefenyő állományokban.

Védekezés. A friss tuskófelületek antagonista gombakészítmény-

nyel (Phlebiopsis gigantea) történő bekenése, a sebzések kerülése.

Armillaria mellea s. lat - Gyűrűs tuskógomba

Tünetek. A megtámadott fák sínylődnek, koronájuk sárgul, vörösödik, a tőrészen vastagodás és

fokozott gyantakiválasztás látható. A kéreg és fatest között először tejfehér micéliumlemez, majd

fekete, lapos rizomorfák figyelhetők meg. A gyökfő és a vastagabb gyökerek környékén fekete

rizomorfák szövedéke található. Ősszel a tő körül csokorban megjelenő kalaposgomba termőtestek

jelennek meg. A megtámadott fák elpusztulnak.

Kórokozó. A sokáig egy fajként ismert gyűrűs tuskógomba tulajdonképpen több faj együttese, közü-

lük a fenyők leggyakoribb kórokozója az Armillaria ostoyae. A termőtestek puha, húsos állományú-

ak, az okkeres-barnás kalapok felülete pikkelyes, a központi nyél gyűrűs, a spórapor fehér.

Életmód. Számos fenyő- és lombos fa- és cserjefaj gyengültségi kórokozója. A gomba gyakran

szaprotróf módon tenyészik a tuskókon, gyökereken. Zsinórszerű, 1 - 3 mm vastag, fekete rizomorfái

a talajban növekednek, ráfonódnak és behatolnak az aszály vagy egyéb ok miatt gyengült állapotba

került élő fák gyökereibe, illetve a gyökérnyaki részen behatolnak a kéreg alá. A gomba a kambiu-

mot fokozatosan elpusztítja, és a fatestben is okozhat korhadást.

Elterjedés. Fenyvesekben és lombos erdőkben egyaránt gyakori.

Védekezés. Fertőzött területek letermelés utáni kituskózásával csökkenthető a fertőzési forrás

mennyisége. Biztosítani kell a fák jó fiziológiai állapotát a gyengülést okozó tényezők lehetőségek

szerinti kizárásával.

Phaeolusschweinitzii - Fenyő likacsosgomba

Tünetek. Különböző fenyőfajok gyökér- és tő-

korhasztója. A fatestben vörös korhadást okoz.

A tapló termőtestei a tőnél vagy gyakran a törzs

körül, a talajon jelennek meg.

Kórokozó. A frissen puha, húsos állományú tap-

lógomba termőteste egyéves. Fiatalon sárga-

sárgásbarna, idősen sötétbarna színű, csokros-

tölcséres, nagy méreteket (15-25 cm átmérő)

elérő tapló.

Életmód. Sebzéseken keresztül fertőzi a törzsek tövi részét és a felszíni gyökereket. Általában nem

okozza a támadott törzsek közvetlen pusztulását, hanem ezek a gesztben bekövetkező korhadás

miatt a széltörés áldozatául esnek. Szaprotrófként is hosszú ideig él az aljzaton.

Elterjedés. Fenyvesekben mindenütt megtalálható, noha a gyökérrontó taplónál kevésbé gyakori.

Korhasztását sokszor ez utóbbi számlájára írják a gyakorlatban.

Védekezés. A gyökerek és a tőrész sebzésének elkerülése.

AJÁNLOTT SZAKIRODALOM

Csóka Gy. 1996: Lepkehernyók. Agroinform Kiadó, Budapest

CsókaGy. 1997: Gubcacsok. Agroinform Kiadó, Budapest

Csóka Gy. 2003: Levélaknák-levélaknázók. Agroinform Kiadó, Budapest

Csóka Gy. és Kovács T. 1999: Xylofág rovarok. Agroinform Kiadó, Budapest

Hirka A. és Csóka Gy. 2006: Képes útmutató és kódjegyzék az erdővédelmi lapok kitöltéséhez.

Agroinform Kiadó, Budapest

Koltay A. 2001: Az erdei- és feketefenyő gombabetegségei. Agroinform Kiadó, Budapest

Lakatos F. és Szabó 1.2001: Fenyőféléken előforduló károsítok és kórokozók.

Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest

Lakatos F. és Szabó 1.2002: Tölgyeken előforduló károsítok és kórokozók.

Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest

Lakatos F. és Szabó 1.2005: Lágy lombos fafajokon (nyárak, füzek, égerek) előforduló károsítok

és kórokozók. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest

S z a b ó 1.2003: Erdei fák betegségei. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest

SzabÓkyCs. és Csóka Gy. 2011: Sodrómolyok. Erdészeti Tudományos Intézet, Sárvár

TÓthJ. (szerk.) 1999: Erdészeti rovartan. Agroinform Kiadó, Budapest

Tóth J. (szerk.) 2002: Az akác növényvédelme. Agroinform Kiadó, Budapest

Tuba K, Horváth B. és Lakatos F. 2012: Inváziós rovarok fás növényeken.

Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Sopron

Varga F. (szerk.) 2001: Erdővédelemtan. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest