4∞&£∞∞§ £ ™Felvonulók az Andrássy úton,Budapest, 1919. május 1.4∞&£∞∞§ £ ™

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 43

réVész TAMás

1919 A MAgyArországi TAnácsKözTársAságKérdőjelei

Az 1919. március 21-i kommunista hatalomátvétel értékelése a mai napigmegosztja a történészszakmát és a szélesebb közvéleményt is. Mind a napisajtóban megjelenő publicisztikákban,mind a történeti művekben újra és újra felmerül a kérdés, hogy miként tudta

egy maréknyi kommunista politikus a politikai élet margójáról magához ragadni és 133 napon keresztül megtar-tani a hatalmat. Valóban nemzeti célokértharcolt a rendszer a környező országokkal,vagy Kun Béla és társai mindvégig igazikeményvonalas kommunisták maradtak? 4∞\£∞∞§ £ ™4∞\£∞∞§£™

4∞\£∞∞§£™ 4∞\£∞∞§ £ ™

roszországgal ellentétben Ma-gyarországon a proletárdikta-

túra kikiáltásakor nem kerültsor véres összeütközésekre, de mégigazán komoly tömegdemonstrációkrasem. Az átmenet európai összehason-lításban is kimondottan békésen mentvégbe. 1919. március 20-án Vix alezre-des, a nagyhatalmak magyarországimegbízottja átadta a magyar kormány-nak az antant új demarkációs vonala-kat meghatározó jegyzékét. Ebből Ká-rolyi Mihály számára is nyilvánvalóvávált, hogy nemcsak a történelmi Ma-gyarország szűnik meg, hanem igen je-lentős tisztán magyarok lakta területe-ket is el fog veszteni az ország. Károlyi,látva a helyzet reménytelenségét, tisz-tán szociáldemokrata kormány megala-kítására tett javaslatot. Az MSZDP-ve-zetőknek ekkorra azonban már másterveik voltak. A párt úgy döntött,hogy Szovjet-Oroszország támogatásá-nak megszerzése érdekében a kommu-nistákat is be kell vonni a kormányba.Aznap éjszaka Landler Jenő vezetésévelbementek a gyűjtőfogházba, és megál-lapodást kötöttek Kun Béláékkal. Afogva tartott kommunistákat kienged-ték a börtönből, és kikiáltották a Ma-gyarországi Tanácsköztársaságot.

ForrAdAloM VAgy puccs? A proletárdiktatúra magyarországimegszületéséhez vezető útról az el-múlt száz évben alapvetően két szélső-séges nézet alakult ki. Az 1919 után be-rendezkedő, magát ellenforradalminakdefiniáló Horthy-rendszer az esemé-nyekben elsősorban egy szűk, felelőt-len kör szándékos összeesküvését látta,amelyet részben vagy teljesen Orosz-országból szerveztek és finanszíroztak.A moszkvai emigrációban születettkommunista memoárok, majd az 1945után megjelent propagandaművek abolsevik eszmék széles társadalmi tá-mogatásával és a tömegek alulról jövőnyomásával magyarázták a sikeres ésbékés forradalmat. A rendszer 1919.márciusi népszerűségét általában visz-szamenőleg, a proletárdiktatúra ké-sőbbi sikeres katonai mozgósításávalpróbálták igazolni.

Az eseményekkel kapcsolatban ki-alakult két magyarázat, a puccs és aforradalom azonban egyaránt több kér-dést vet fel, mint amennyit megvála-szol. Ha csak egy kis csoport akciójárakerült sor március 21-én, akkor hogyantudták Kun Béláék megtartani a hatal-mat egészen a román csapatok bevo-nulásáig? Ha viszont valóban forra-dalmi helyzet volt, akkor a KMP-nekmiért kellett kiegyeznie a szociálde-mokrata párttal, és miért nem söpör-ték el a kormányt egy „igazi” felkelés-sel, mint Oroszországban?

Az elmúlt évtizedek kutatásaibólegyértelműen kitűnik, hogy a március21-i fordulathoz – az egyes politikusokvitathatatlan egyéni felelősségén túl –leginkább kül- és belpolitikai okok ösz-szejátszása vezetett. Az antant nyo-mása alapjaiban ingatta meg a Károlyi-kormány Nyugat-barát politikáját, ésszinte teljesen felszámolta a rendszerbelső legitimitását. A kommunisták si-keréhez azonban szükség volt a belpo-litikai erőviszonyok radikális átalakulá-sára is.

Az első világháború előtt a politikaa nagyon szigorú választójogi cenzusmiatt alapvetően az elit ügyének szá-mított. A hagyományos parlamentipártok leginkább szűk körű klubok vol-tak, amelyek csak a választások idejéreaktivizálódtak. Mai értelemben vévenem volt széles tömegbázisuk, tagjaikatnem tudták és nem is igazán akartáksoha nagy számban mozgósítani. Ezalólcsak az 1890-ben alakult MagyarországiSzociáldemokrata Párt jelentett kivételt.Ők már az 1910-es éveken számos nagy-szabású demonstrációt és sztrájkotszerveztek, kezükben tartva az összesjelentős szakszervezetet. A szűk cenzusmiatt azonban esélyük sem volt az or-szággyűlésbe bejutni. Pontosan emiatta pártnak nem jöttek létre helyi válasz-tókerületi szervei, hanem továbbra isalapvetően üzemi és szakszervezeti ala-pon működött.

Az első világháború azonban min-den szempontból gyökeres fordulatot

o

A Tanácsköztársaság kikiáltása. Garbai Sándorés Kun Béla beszél a Kossuth téren, 1919. március 23.4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

Ellenforradalmi propagandaplakát a Horthy-korszakból

4∞&£∞∞§£™4∞&£∞∞§£™

hozott. A kormányzatnak az Osztrák–Magyar Monarchiában – ahogy a többihadviselő országban – elemi érdekevolt, hogy az ipari munkásság támo-gassa a háborús erőfeszítéseket. Pon-tosan emiatt számos területen komp-romisszumra kényszerültek az addigszinte teljesen elutasított szociálde-mokrata párttal. 1916-tól az üzemek-ben a bérek és a munkakörülményekmiatt fellépő feszültségek kezelésérepanaszbizottságokat állítottak fel, ame-lyekben a hadsereg, a munkáltatók ésa munkások egy-egy képviselője kapotthelyett. Ezekben a bizottságokban amunkavállalókat szinte minden eset-ben a helyi szociáldemokraták képvi-selték, így befolyást szereztek olyankérdések eldöntésére, mint a munká -sok elbocsátása, betegszabadságolásavagy éppen a katonai szolgálat alóli fel-mentése.

1915-től szintén igen komoly gon-dot okozott a kormánynak a nagyváro-sok élelmezése. A munkáskerületekesetében ezért kénytelenek voltak aszociáldemokraták szövetkezeti bolt-hálózatára támaszkodni, amely sikere-sen látott el több ezer embert az olyanBudapest környéki iparvárosokban,

mint Csepel vagy Kispest. Nem csoda,hogy a tulajdonképpen a párt része-ként működő szakszervezetek taglét-száma rohamosan növekedni kezdett,1918-ban már elérte a 721 437, 1919júliusában pedig az 1,4 millió főt. Ez agyakorlatban azt jelentette, hogy az or-szág nagyvárosaiban és különösen Bu-dapesten a lakosság jelentős részénekmindennapi élete szorosan kötődött aszociáldemokrata párthoz vagy annakvalamelyik szervéhez.

A hirtelen hatalmasra duzzadt pártazonban agyaglábon álló óriásnak bizo-nyult. A szociáldemokratáknak 1918-rasem volt egységes vezetőségük, azegyes politikusok leginkább a hátorszá-gukat jelentő szakszervezetekhez, eset-leg a párt lapjához, a Népszavához kö-tődtek. Pozíciójuk is elsősorban a sajátüzemeikben dolgozó munkások támo-gatásától függött. Az 1919 márciusábankialakult válságos pillanatban sok szo-ciáldemokrata vezető számára az egyesüzemekben megerősödő kicsi, de han-gos kommunista frakció lényegesen na-gyobb fenyegetésnek tűnt, mint ami-lyen valójában országos szinten lehe-tett. A kommunistákkal történő kiegye-zés így egyszerre tűnt megoldásnak akülső támogatás hiányára – az Orosz-országgal való szövetség révén – és kí-nált lehetőséget saját hátországuk meg-nyugtatására. Kun Béláéknak ebben azértelemben nem volt szükségük arra,

hogy az egész országban népszerűeklegyenek, elég volt erős pozíciókat sze-rezniük a hirtelen nagyra növő, de meg-lehetősen gyenge lábakon álló szociál-demokrata pártszervezetben.

A proleTárdiKTATúrATársAdAlMi BázisA

Szabad választások vagy közvélemény-kutatások hiányában a rendszer társa-dalmi támogatottságát igen nehéz fel-mérni. Azt azonban viszonylag nagybiztonsággal lehet tudni, hogy a buda-pesti nagyüzemekben a Tanácsköztár-saság mindvégig viszonylag népszerűmaradt. Nem véletlen, hogy a rendszerfennállása alatt mindvégig komolyhangsúlyt helyeztek a főváros élelmi-szer-ellátásának biztosítására, s egyút-tal a munkások bérét is jelentősenmegemelték. Ez azonban nem jelen-tette feltétlenül azt, hogy az iparbandolgozók mind elkötelezettek lettekvolna a kommunista eszmék iránt.

A nagyüzemi munkások többsége el-sősorban a munkahelyi szakszervezetiközösségekhez volt lojális. Az emberekezeken az intézményeken keresztül jut-hattak hozzá legkönnyebben a szüksé-ges élelmiszerhez, és kaphattak segít-séget lakhatási helyzetük megoldásá-ban vagy a munkaszerzésben. Így amíga politikai elit jó viszonyt tudott ápolni

46 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

„Minden a miénk!” Dekoráció a Margit sziget bejáratánál, 1919. április 13.4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

a szakszervezeti vezetőkkel, addig szá-míthatott tagjaik támogatására. Aholez nem sikerült, a munkások hamar arendszer ellen fordulhattak. 1919 júni-usában például a dunántúli vasutasoksztrájkja majdnem teljesen lebénítottaaz országot.

A Tanácsköztársaság támogatott-sága a parasztság körében egyértelmű -en jóval kisebb volt. A nagybirtokokatugyan kisajátították, de a sokszor be -ígért – és korábban egyes területekenmár a megkezdődött – földosztástnem folytatták. Ehelyett termelőszö-vetkezeteket próbáltak létrehozni, ame -lyekbe azonban nem sokan akartak be-lépni. Az 1919 májusában kezdődő vö-rösterror és az elsősorban az iparimunkásság jobb ellátása miatt szüksé-ges ismétlődő rekvirálások továbbcsökkentették a rezsim népszerűségét.Ez elsősorban az erőszakos terménybe-gyűjtésnek leginkább kitett Duna–Ti -sza közében volt jellemző, ahol július-ban már számos helyen komoly lázadá-sokra került sor. Az ezek leverésére be-vetett Lenin-fiúk kegyetlenkedéseipedig még jobban elidegenítették a vi-déki lakosságot a Tanácsköztársaságtól.

Ha csak ideiglenesen is, de a prole-tárdiktatúra fontos támogatói közötttaláljuk a korábban a Habsburg-haderő-ben szolgáló hivatásos katonatiszteketis. Többségük a Forradalmi Kormány-zótanács 1919. áprilisi felhívására csat-

lakozott a Vörös Hadsereghez. Aztazonban nehezen állíthatnánk, hogymindannyian meggyőződéses kommu-nistákká váltak volna. Közülük sokan,mint például Szombathelyi Ferenc,Sztójay Döme, később a Horthy-kor-szak meghatározó szereplőivé váltak.Ezeknek a katonatiszteknek a Tanács-köztársaság melletti kiállása mögötthárom fontos tényező állt.

Az 1919-ben csatlakozók zöme pá-lyafutása derekán járó őrnagy, ezredesvagy alezredes volt. Sokan közülük egy-szerűen kiváló karrierlehetőséget lát-tak a Vörös Hadseregben, mivel amagas rangú tisztek nyugdíjazásarévén korábban elképzelhetetlenülgyors előmenetelre számíthattak az újhaderőben. Jelentős részük ráadásul aromán és a csehszlovák csapatok általmegszállt területekről származott, ígynekik extra motivációt jelentett, hogyszűkebb szülőhazájuk visszaszerzésé-ért harcolhatnak. Mindezeken túl sokkorábbi honvédtiszt döntésében sze-mélyes tényezők is jelentős szerepetjátszottak. A Vörös Hadsereg vezérkarifőnöke, Stromfeld Aurél korábban éve-kig a Ludovika Katonai Akadémián ok-tatott, így sokan egyszerűen korábbitanáruk példáját követték és ezért áll-tak be a Tanácsköztársaság hadsere-gébe. Nem véletlen, hogy Stromfeld jú-nius végi lemondása után rengetegenotthagyták a szolgálatot, vagy egysze-

rűen átálltak az addigra Szegeden meg-szerveződött, Horthy Miklós-féle Nem-zeti Hadsereghez.

neMzeTi VAgyneMzeTKözi? A Tanácsköztársaság történetéről szólódiskurzusban vissza-visszatérő elema rendszer nemzeti jellegének kérdése.A magyar és a nemzetközi szakiroda -lom ban rendszeresen felmerül, hogyKun Béláék mennyire követtek vona-las kommunista – internacionalista –irányt, és vajon mennyire törekedtekvalóban az ezeréves országhatárok vé-delmére.

A proletárdiktatúra nemzeti jellegé-nek hangsúlyozása mögött az eltérő tör-ténelmi korokban más és más megfon-tolások húzódtak. Elsőként a Tanácsköz-társaság kikiáltása után néhány héttelkerült elő ez az ábrázolás, elsősorban aBudapesten működő külföldi diploma-ták és a párizsi román és csehszlovákküldöttek révén. Ők a proletárdiktatú-rában csak egyfajta „magyar trükköt”láttak, amellyel a hazai elit megpróbáltaelrejteni valós szándékát, a történelmi

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 47

Éljen a világforradalom. Felvonulók a Hősök terén 1919. május 1-jén4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

országkeretek megtartását. A későbbikisantant országok a régi Magyaror-szággal való folytonosság kiemelésévelakarták megelőzni, hogy Kun Béláékesetleg a nemzetiségek barátaiként tűn-hessenek fel Párizsban.

A Tanácsköztársaság hazafias olda-lát a rendszer bukása után a VörösHadsereg volt katonatisztjei is elősze-retettel domborították ki. A Horthy-korszak kezdetén többségük az újNemzeti Hadsereg felé tájékozódott, sa Vörös Hadseregben történő szerep-vállalásukat elsősorban azzal igyekez-tek igazolni, hogy hangsúlyozták: küz-delmük valójában a történelmi ország-határok védelmében zajlott.

Az 1945 és 1948 közötti időszakbana Tanácsköztársaság nemzeti jellegét aMoszkvából hazatérő kommunisták ismegpróbálták előtérbe állítani. A pártfő történész-ideológusa, Andics Erzsé-bet korai műveiben rendszeresen ki -emelte, hogy a Vörös Hadsereg északihadjárata az egyetlen fegyveres kísérletvolt a trianoni határok megváltoztatá-sára. Andicsék elsősorban azért tartot-ták fontosnak a rendszer nemzeti jelle-gének bemutatását, mert azt remélték,hogy az utód kommunista párt népsze-rűségét ily módon is növelni tudják.

Egy politikai rendszer „nemzeti”vagy „nemzetközi” jellegének megíté-

lése természetesen nem könnyű feladat.Még egy diktatúra esetében is számoseltérő vélemény jelent meg a sajtóban.Ahhoz, hogy valódi képet kaphassunk,érdemes megnézni a Ta nács köztársaságpropagandáját. A proletárdiktatúra ve-zetői – ezen szövegek alapján – mind-végig világforradalomban és egy jö-vendő világköztársaságban gondolkod-tak. Kun Béláék már a proletárdiktatúramegalakulásakor deklarálták, hogy nemkívánják visszaállítani a történelmi Ma-gyarország határait.

Ők a kor más kommunistáihoz ha-sonlóan azzal számoltak, hogy a nem-zetállamok hamarosan elveszítik jelen-tőségüket. Úgy vélték, hogy a követ-kező hónapokban egész Európán végig-söpör majd egy hatalmas forradalmihullám, amely egy új, egységes szocia-lista köztársaságot fog létrehozni. Ezértis nevezték az új államukat hivatalosanMagyarországi Tanácsköztársaságnak.Szintén ezért vezették be a Vörös Had-seregben a korábbi nemzeti színek he-lyett a vörös zászlót, és váltották fel ahivatalos ünnepségeken az Internacio-náléval a Himnuszt.

Talán meglepő módon ez a nemzet-köziségen alapuló ideológia a románhadsereg 1919. április 16-i támadásaután sem változott meg gyökeresen.A Tanácsköztársaság toborzópropagan-dája továbbra is alapvetően a nemzet-közi proletárszolidaritás eszméjét hir-dette. A támadókat az uraik által meg-tévesztett, elnyomott és megvezetettproletároknak állította be. Olyannyira

komolyan gondolták ezt, hogy különpropagandakiadványokat szerkesztet-tek a környező országok nemzetiségei -nek, hogy minél többen csatlakozza-nak a Tanácsköztársasághoz. Nemcsakrománul, szerbül, szlovákul és németüladtak ki röplapokat, de például a Sze-ged környékén állomásozó gyarmatikatonákhoz arab nyelvű szövegeket iseljuttattak.

A hArcoK céljA

Ez azonban közel sem jelentette azt,hogy a magyar katonáknak szánt pro-paganda ne épített volna a korábbi év-tizedekben a magyar közvéleménybena nemzetiségekkel kapcsolatban kiala-kult sztereotípiákra. A szlovákokat pél-dául az esetek többségében tanulatlan,de alapvetően jó szándékú emberek-nek mutatták be, akik a magyarok ve-zetése mellett találhatják csak meg jö-vendő boldogságukat. A románokkalkapcsolatban a propaganda jóval ke-vésbé volt megengedő. Őket a legtöbbesetben buta, áruló és erőszakos kato -náknak állították be:

„Visszahőkölt a rabló román bojárokránk uszított bandája. Rabigában gör-nyedő, szerencsétlen népüket hajszoltákvédtelen városaink, nyílt mezőink ellen;de a Tiszán már nem mertek átorcát-lankodni. Nem a víz állotta útjukat, hi-szen az ágyúkat át is vonszoltatták, hit-vány ellenforradalmárok fehér gárdá-jának kölcsönadták, hogy magyar pusz-

Karl Marx gigászi fejszobra a Millenniumi emlékműre kerülés előtt, 19194∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

títsa a magyart. De megtorpantak amúlt hét péntekjén, amikor a budapestimunkás- és katonatanács kimondotta,hogy fegyverrel űzi vissza a betörőket.Vörös katonáink azóta kikergették Szol-nokról a román „fölszabadítók”-nak túlkorán örvendező magyar huligánokat,s a románok a hozzájuk méltó szövet-ségessel együtt sem mertek előre lépniegy lépést sem.

Vörös Katonák! Harcoló és Hadba-szálló proletártestvérek! Körül vagyunkvéve ellenséggel – és még nincs ok acsüggedésre. Lehet ennek az ellenség-nek ágyúja, puskája megannyi, nemgyőzhet, mert nincs cél, ami hevítse,nincs igazság, ami lelkesítse. Látjátok:napok óta már meg sem mozdul, pediga mi csapataink még csak most gyüle-keznek a frontra. A román hadsereg ha-gyományos szokásához híven megállott,mert fegyveres erővel találta magátszembe. De megállott a szerb is. Buka-resti újság panaszolja, hogy a szerb csa-patok nem akarják átlépni a demarká-ciós vonalat, mert nem hajlandók ma-gukat idegen érdekekért feláldozni. Afrancia csapatok is ellenzik a továbbielőrenyomulást, a cseh csapatoktól semremélnek már semmit. […] Korán ör-vendeztek tehát a magyar ellenforra-dalmár urak. Nem jön Budapestre avárva-várt megváltó, a régi jó világbanannyit gyalázott »büdös oláh«.”

Nemcsak az ellenség ábrázolásában,hanem a harcok céljának kijelölésébenis megtalálhatjuk ezt a fajta kettőssé-get. A legtöbb propagandakiadványalapvetően a világ proletariátusánakfelszabadítására szólította fel a katoná-kat, és nem tett említést az ország régihatárairól. A különböző szövegek a „vi -lág dolgozóinak jólétét” és az „örökbéke korának eljövetelét” jelölték megvégcélként a harcolók előtt. A felvidékihadjárat megindulásával egyre több helyen előkerültek a baloldali gondola-tokat az ország egyes területeinek visz-szaszerzésével kombináló szövegek.Ek kor sem beszélhetünk azonban egy-séges képről. Az erősebb szocialista ha-gyományokkal bíró – iparosodottabb –Gömör megyei újságok például inkábbaz internacionalista narratívát követ-ték, míg a bihari menekülteknek szólókiadványokban erősebbek voltak a na-cionalista frázisok. Ezek a szövegekazonban szintén igen gyakran nem azegész ország, hanem csak a szűkebbszülőhelyük felszabadításával próbál-ták motiválni a katonákat a belépésre.Ahogy a Bihari Vörös Újság írta 1919júniusában: „A proletárhaza védelmé-

ben nem vagyunk utolsók mi bihari pro-letárok sem. Álljuk a sarat azokkalszemben, akiket a román bojárok ránkuszítottak, álljuk azokkal, akik elbutítvaa grófok, a pa pok és bárók szolgála-tába szegődve fehérek lettek. Egyik vál-lalkozást a má sik után hajtják végre aderék bihari fiúk, akik az elsők közöttvoltak a négy és fél éves háborúban is,amikor pedig nem a proletárok érdeké-nek, nem a proletárhaza megvédelmé-ről van szó, hanem a kapitalisták érde-kéről és hazájáról.

Jóllehet, hogy a proletárhazában ott-hon vagyunk mindenütt, de mink biha-riak mégis hazátlanoknak érezzük ma-gunkat. Szívünk, lelkünk visszavágyik abihari földekre, ahol otthagytuk azokat,akiket szeretünk, akikkel nem tudjuk,hogy mi történt. Nagy munkára vállal-koztunk. Eltökélt szándékunk, hogy aproletár-haza elveszett részét minden

poklon keresztül is visszaszerezzük.Ebben a munkában egyeknek kell len-nünk, az összes bihariaknak, mert elve-szett hazánkat csakis úgy tudjuk meg-szerezni.”

x

Összegzésként elmondhatjuk, hogy aproletárdiktatúra vezetői semmiképpsem voltak nemzeti érzelműek és nemgondolkodtak a történelmi határokvisszaállításában. Voltak azonban arendszernek olyan támogatói, akik si-keresen össze tudták egyeztetni akommunista-internacionalista ideoló-giát a saját szűkebb nemzeti vagy akárlokálpatrióta nézeteikkel, elképzelése-ikkel. Ezek pedig bizonyos időszakok-ban valamennyire visszahatottak adiktatúra irányítóinak elképzeléseireis, de teljesen megváltoztatni sosemtudták azokat.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 49