32
XXI. évfolyam 10. szám • Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban• 2015. május 29. Az eredeti ütemterv szerint idén július- ban várható az ürömi körforgalom át- adása. A nemzetiségi önkormányzatok másodszor rendezik Balkán Csokor címmel kulturális bemutatójukat Békásmegyeren június 6-án. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata bemu- tatja: Tour de Óbuda 15 és 30 kilométeren, gyermeknapi programokkal május 31-én. 27 Tour de Óbuda kerékpárosnap 6 Hamarosan kész az ürömi körforgalom 20 Balkán Csokor Békásmegyeren Megjelenésünk Lapunk következõ száma június 12-én, pénteken jelenik meg. Újságunk ko- rábbi számai is olvasha- tók: www.obuda.hu FELÚJÍTOTT NEPOMUKI-SZOBOR, DUNAI FELVONULÁS. A Hidak és Hídépí- tõk Napján, Nepomuki Szent János ünnepén hagyományteremtõ dunai felvonu- lással és a felújított óbudai Nepomuki Szent János szobrának átadásával ünne- peltek a résztvevõk. RÉSZLETEK A 13. OLDALON Óbudai Korok Fesztiváljával kezdõdik az Óbudai Nyár június 14-én a Fõ és a Szentlélek téren, valamint a Zichy-kastély udvarában Programok a 14. oldalon Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron Civil és Nemzetiségi Nap Nyolcadik alkalommal rendezik a Civil és Nemzetiségi Na- pot május 31-én 10-tõl 18 óráig a Csobánka téren. Az eseményen adják át a Balázs Lajos Óbudai Civil Díjat. Az érdeklõdõk megismerkedhetnek a III. kerületben mûködõ civil szervezetekkel, a nemzetiségi önkormányzatokkal. I ngyenes szûrõvizs- gálatok, tanácsadá- sok sportos gyereknap- pal – (3K) az Egész- ségkörút Óbudán soron következõ programjá- ban, május 30-án a Pethe Ferenc téren, mely igazi „kaland- parkká” alakul ebbõl az alkalomból. A sport- eseményeken a gyere- kek kipróbálhatják tu- dásukat és ügyességü- ket. AJÁNLÓ A 29. OLDALON Egészségkörút Óbudán – sportosan FOTÓ: ANTAL ISTVÁN LGT dalok csendülnek fel szimfonikus hangszerelésben, eddig sosem hallott egyedi elõadásban július 4-én a Zichy udvarban az Óbudai Nyár kulturális prog- ramsorozat egyik csemegéjeként. Az esemény sajtótájékoztatóján a két sztárvendég, Karácsony János és Somló Tamás elmondta, hogy a „Szimfonikus zenevonat” címû koncerten az Óbudai Danubia Zenekarral, énekesekkel, gyermekkórussal érik el a különleges hangzást BÕVEBBEN A 3. OLDALON

Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

XXI. évfolyam 10. szám • Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban• 2015. május 29.

Az eredeti ütemterv szerint idén július-ban várható az ürömi körforgalom át-adása.

A nemzetiségi önkormányzatok másodszorrendezik Balkán Csokor címmel kulturálisbemutatójukat Békásmegyeren június 6-án.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata bemu-tatja: Tour de Óbuda 15 és 30 kilométeren,gyermeknapi programokkal május 31-én. 27

Tour de Óbuda kerékpárosnap

6Hamarosan kész az ürömi körforgalom

20Balkán Csokor Békásmegyeren

MegjelenésünkLapunk következõ számajúnius 12-én, péntekenjelenik meg. Újságunk ko-rábbi számai is olvasha-tók: www.obuda.hu

FELÚJÍTOTT NEPOMUKI-SZOBOR, DUNAI FELVONULÁS. A Hidak és Hídépí-tõk Napján, Nepomuki Szent János ünnepén hagyományteremtõ dunai felvonu-lással és a felújított óbudai Nepomuki Szent János szobrának átadásával ünne-peltek a résztvevõk. RÉSZLETEK A 13. OLDALON

Óbudai Korok Fesztiváljával kezdõdik az Óbudai Nyár június 14-én a Fõ és a Szentlélek téren, valamint a Zichy-kastély udvarában • Programok a 14. oldalon

Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron

Civil és Nemzetiségi NapNyolcadik alkalommal rendezik a Civil és Nemzetiségi Na-pot május 31-én 10-tõl 18 óráig a Csobánka téren. Azeseményen adják át a Balázs Lajos Óbudai Civil Díjat. Azérdeklõdõk megismerkedhetnek a III. kerületben mûködõcivil szervezetekkel, a nemzetiségi önkormányzatokkal.

I ngyenes szûrõvizs-gálatok, tanácsadá-

sok sportos gyereknap-pal – (3K) az Egész-ségkörút Óbudán soronkövetkezõ programjá-ban, május 30-án aPethe Ferenc téren,

mely igazi „kaland-parkká” alakul ebbõlaz alkalomból. A sport-eseményeken a gyere-kek kipróbálhatják tu-dásukat és ügyességü-ket.

AJÁNLÓ A 29. OLDALON

Egészségkörút Óbudán – sportosan

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

LGT dalok csendülnek fel szimfonikus hangszerelésben, eddig sosem hallott egyedi elõadásban július 4-én a Zichy udvarban az Óbudai Nyár kulturális prog-ramsorozat egyik csemegéjeként. Az esemény sajtótájékoztatóján a két sztárvendég, Karácsony János és Somló Tamás elmondta, hogy a „Szimfonikuszenevonat” címû koncerten az Óbudai Danubia Zenekarral, énekesekkel, gyermekkórussal érik el a különleges hangzást BÕVEBBEN A 3. OLDALON

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:48 Page 1

Page 2: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számKépriport2

A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remekalkalom arra, hogy a vá-rosrészben élõk együtttöltsenek egy napot. Mintarról beszámoltunk, a ke-rület több pontján kiválóprogramok sora adott le-hetõséget arra május 2-án, hogy az emberek mégszorosabbra fûzzék a szá-lakat egymás között - kö-zösséget építsenek.

Az önkormányzat tá-mogatásával sokfé-

le ingyenes eseménnyelvárták a látogatókat. Arendezvény fõ színtere akorábbi évekhez hason-lóan a Fõ és a Szentlélektér, a Zichy-kastély udva-ra, a Kobuci kert és aKórház utca volt. Családiprogramokkal, színpadi

elõadásokkal, kézmûveskirakodóvásárral, civiludvarral, közbiztonságibemutatókkal, sportren-dezvényekkel várták azérdeklõdõket Csillaghe-gyen, Békásmegyeren,Ófaluban, Kaszásdûlõn,a 3K elõtti Pethe Ferenctéren, Pünkösdfürdõn, aRómai-parton, a Krúdy-negyedben, a Gázgyárilakótelepen, Aquincum-Mocsárosban, Péterhe-gyen, Csúcshegyen. Ké-pes összeállításunkbanpillanatfelvételeket adunkközre a kerület egyik leg-jelentõsebb eseményérõl,az Óbuda Napjáról.

Óbuda Napja: vidám kavalkád, piknik a közösségépítésért

Kaszásdûlõ: koncertek, sportbemutatók, bábszínházi elõadás, kutyaidomítás, kézmû-ves foglalkozások, vásárosok színesítették a programot

Közbiztonsági nap a Csobánka téren

Civil udvar: a Zichy-kastély kertjében a kerületi civilszervezetek mutatkoztak be

Halászléfõzõ verseny: a halászlé tájegységenkénti, or-szágonkénti számtalan elkészítési módjai között valamimindig közös, a hal és a víz. A többi hozzávaló minõsé-gét és mennyiségét a népi és a családi hagyományokszabják meg. A Pünkösdfürdõn tartott fõzõversenyen eb-bõl kínáltak ízelítõt. A Duna-parton felállított bográcsokközött sürgölõdtek a csapatok, hogy végül az elkészültételremekek a zsûri elé kerülhessenek Deák Bill Gyula nagysikerû koncertet adott Békásmegyeren

FOTÓK: SÁNTA BALÁZS

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:48 Page 2

Page 3: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 3Képriport – Önkormányzat

Óbuda-Békásmegyer pol-gármesteri hivatala idén is-mét elnyerte a Kerékpáros-barát Település és Kerékpá-rosbarát Munkahely elisme-rést, melyet Vácott adtak átmájus 22-én.

ANemzeti Fejleszté-si Minisztérium és

a Kerékpáros Magyaror-szág Szövetség (KMSZ)közös pályázatán, idén9. alkalommal mérettet-hették meg magukat atelepülések és a munka-helyek. Óbuda-Békás-megyer polgármesterihivatala harmadszor pá-lyázott a Kerékpáros-barát Munkahely elnye-réséért. Az elismeréssel

arra szeretnék ösztönöz-ni a településeket és amunkahelyeket, hogy amegfelelõ infrastruktúrakialakításával, szemlé-

letformálással tegyék le-hetõvé, biztonságossá ésvonzóvá a környezetba-rát kerékpáros közleke-dést.

Óbuda-Békásmegyerpolgármesteri hivatalaelõször 2009 decemberé-ben nyerte el a Kerék-párosbarát Munkahely cí-

met. Abban az évben azönkormányzat vezetése20 kerékpárt vásárolt dol-gozóinak, elsõsorban amunkába, valamint hely-színekre járás céljából. Ahivatal 2014-ben is „hasz-nálhatta” a fenti címet.

Az idei pályázat ered-ményeit befolyásolhattaaz is, hogy elõször lehe-tett interneten is szavaz-ni. De közrejátszhatottaz is, hogy 2014 októbe-rében újabb 30 kerék-párt vásárolt az önkor-mányzat a védõnõi szol-gálat, a gyermekvédel-mi központ és saját dol-gozói számára.

Lapzártakor érkezett: A15. Óbudai Nyár a város-rész legnagyobb kulturálisrendezvénysorozata, melyazóta országos ismertség-re tett szert. A változatos,rendkívül gazdag program-kínálatról az Esernyõs –Óbudai Kulturális, Turiszti-kai és Információs Pont-ban tájékoztatták a sajtóképviselõit május 26-án.

B ús Balázs polgár-mester elmondta,

hogy bár alapvetõen azóbudaiaknak szervezik aprogramokat, évrõl évrenövekszik a rendezvénylátogatottsága, amibõl ar-ra is lehet következtetni,hogy híre ment az egésznyáron át tartó esemény-nek. Két célt tûzött ki az

önkormányzat: egyrésztazoknak szeretne kulturá-lis élményeket nyújtani,akik nem tudnak nyáronnyaralni menni, másrésztazoknak is a kedvére sze-retne tenni, akik nem szí-vesen hagyják el a kerüle-tet, szeretik ha itt találnakkikapcsolódási lehetõsé-geket. Anyári programok,ezen belül az idõseknekés a gyerekeknek szólók,kiváló alkalmat nyújtanaka közösségépítésre, mely-re már több éve nagyhangsúlyt fektet az önkor-mányzat vezetése. -„Szeretném magam meg-mutatni, hogy látva lássa-nak” - a polgármesterAdy Endrét idézve utaltarra, hogy a kerület sze-retné megmutatni azt a

gazdag kulturális életet,hagyományt, melyet a he-lyi intézmények összefo-gása eredményezett. Jópélda erre az Óbudán ki-alakított múzeumi ne-gyed, összesen 12 látogat-ható kiállítótérrel, melyekközül több rangos szak-mai díj tulajdonosa lett azelmúlt évek során.

Az esemény-sorozat azÓbudai Korok Fesztiváljá-val indul június 14-én. Arendezvénysorozat egyiklegnagyobb meglepetésejúlius 4-én lesz a Zichy ud-varban, ahol a legendásLGT dalait most elõször,szimfonikus hangszerelés-ben hallhatja a közönség.

(Részletes programoka www.obudainyar.huoldalon.)

Kurucz Éva, az Óbudai Nyár háziasszonya, Bús Balázs polgármester, Lõrincz Edina, azÓKK ügyvezetõ igazgatója, Harsányi Mária, az Óbudai Társaskör, Népessy Noémi, az Óbu-dai Múzeum igazgatója és Lengyelné Kurucz Katalin, az Aquincum Baráti Kör vezetõje

Kilencvenöt nívós program tizenhat helyszínen

Kultúra, zene, színház az Óbudai Nyáron

Ismét kerékpárosbarát munkahely a hivatal

Összeállította Klug Miklós

Fõ tér: langaléta garabonciások

Gázgyári lakótelep: színes programok a közösségépíté-sért; almás pitével kínálták a vendégeket

Pünkösdfürdõ: látogatható hajók a Dunán, köztük az„Óbuda” nevû aknamentesítõ

FOTÓ: ASSAY PÉTER

FOTÓ: SÁNTA BALÁZS

FOTÓ: SÁNTA BALÁZS

FOTÓ: ANTAL ISTVÁNFOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:48 Page 3

Page 4: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számTudósítás az ülésterembõl – Felhívás4

A nyári szociális gyermekétkeztetésrõl, újabb szabadtéri fitneszparkok létesítésérõlés egy, a fejlesztési lehetõségeket kutató csoport megalakításáról is döntött a képvi-selõ-testület a május 14-ei ülésen.

Értékelés, beszámolók, megállapodások Újabb fitneszparkok épülhetnek

Növelték az elõirányzott keretösszeget, melybõl aszabadtéri sportparkok építését finanszírozzák. La-kossági igényre további négy szabadtéri fitneszparklétesítését tervezi az önkormányzat: a Hadrianusutca-Jós utca-Hatvany Lajos utca közötti területen;a Kanóc utcai játszótérnél; a Vihar utca és a MacisÓvoda közötti területen; a Kecske utcai játszótéren.

Értékeltek a katasztrófavédõkZsigó Árpád tûzoltó százados, tûzoltóparancsnokelkészítette a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazga-tóság, az Észak-budai Katasztrófavédelmi Kiren-deltség III. kerületi Hivatásos Tûzoltó-parancsnok-ság és a Békásmegyeri Katasztrófavédelmi Õrs2014. évét értékelõ beszámoló jelentését. A szerve-zet legfõbb szakmai feladata a tûzoltás, mûszakimentés, lakosságvédelem, illetve az élet- és lét-fenntartást veszélyeztetõ hatások elhárítása. Ezeksorán összesen 307 tûzesethez vonultak ki, ebbõl131-ben III. kerületi helyszínre. Mûszaki mentésre699 esetben volt szükség (ebbõl a kerületben 338-szor), de 246 téves vagy utólagos riasztás is terhel-te a készenléti állományt.

Támogatás a mentõ alapítványnakAz önkormányzat és az Óbuda-Békásmegyer Men-tõalapítvány között 2008 óta együttmûködési meg-állapodás van érvényben. Az alapítvány eleget teszvállalásainak: aktívan bekapcsolódik a kerület életé-be, a rendezvényeken bemutatókat tartanak és el-sõsegélynyújtással kapcsolatos ismeretterjesztéstszerveznek. A helyszíni betegellátás színvonalátazonban emelni szeretnék, melyhez elengedhetet-lenek újabb orvosi eszközök. A képviselõk 500 ezerforint költségû eszközbeszerzés támogatását hagy-tak jóvá erre a célra.

Meghosszabbított vezetõi megbízásokIgazgatói pályázatot írtak ki a kerületben három,önkormányzat által mûködtetett intézményben. Azelfogadott javaslat értelmében a Kerék Általános Is-kola és Gimnáziumban Kocsisné Hodosi Eszter; aKrúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvû Ál-talános Iskolában Aulechla Anna; a Csillaghegyi Ál-talános Iskolában Kurilla Györgyi tölti be továbbra isaz igazgatói posztot. Az önkormányzat munkáltatóijogkörében úgy határozott, hogy további öt évremeghosszabbítja a Meseerdõ és a SzázszorszépÓvoda intézményvezetõinek megbízását is. A hosz-szabbításhoz a fenntartó és a nevelõtestület egyet-értésére volt szükség.

A képviselõk elfogadtákaz önkormányzat 2015-tõl2019-ig tervezett gazda-sági programját.

Adokumentum elsõfele egyebek mellett

tartalmazza az önkor-mányzat 2011 és 2014 kö-zötti fontosabb pénzügyi,

számviteli adatait, a prog-ram elkészítését meghatá-rozó, induló pénzügyi-gazdasági feltételek leírá-sát, és a pénzügyi egyen-súly megtartása érdeké-ben hozott fontosabb in-tézkedéseket. A 2019-igtartó programtervezet ál-talános helyzetértékelésekitér a partner kapcsola-tokra, ezen belül a köz-szférához és a vállalkozóiszférához fûzõdõ vi-szonyra, az ezen kapcso-latok fenntartásából kö-vetkezõ feladatokra. Eztkövetõen a megváltozottgazdasági környezetbõladódó tennivalókat írja le.

A program számbavesziaz önkormányzatokat köz-vetlenül érintõ kormány-zati gazdaságpolitikai cé-lokat, majd a pénzügyihelyzetértékelés alapján afejlesztési lehetõségekmeghatározásként utal azEquinox Consulting Kft.által az önkormányzatnakfebruárban elkészített tele-pülési stratégiai dokumen-tum-gyûjteményre.

Jóváhagyott gazdasági program

Az önkormányzat az ÓbudaiEgyetem Digitális Kultúraés Humántechnológia Inté-zetével együttmûködve lét-rehozza az Óbuda-kutatócsoportot június 1-jével.

Többek közt a futóvagy tervezés alatt ál-

ló projektekben, pályáza-tokban folyamatos szakér-

tõi háttérmunkával segí-tik, valamint fejlesztési te-rületek, innovációk, pilot-projektek azonosítása ésezekhez pályázati lehetõ-ségek keresése is a felada-tuk lesz. Megteremtik to-vábbá a kerületben mûkö-dõ egyetemek, fõiskolák,tudásipari komplexumokközötti szinergiákat, hogy

az információs társadalomdiktálta kihívásokra közö-sen találjanak válaszokat,megoldásokat, mellyelelõsegítik a kerület infor-mációs társadalom-vonat-kozású stratégiai fejleszté-seit, az úgynevezett „okosváros” törekvéseit és a di-gitális kultúra tárgykörébetartozó programjait.

Kutatócsoport a fejlõdésért

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

FOTÓ: ASSAY PÉTER

Fontos tudnivalók a fizetõ parkolás bevezetésérõlFelhívjuk figyelmüket, hogy a Békásmegyeri és a Csillag-hegyi Közösségi Házban ideiglenesen felállított ügyfélszol-gálati pontjaink május 31-én bezárnak, azonban a Moza-ik utcai állandó helyszínen és a San Marco utcai ÓbudaiKulturális Központban továbbra is intézhetik a parkolással kapcsolatos ügyeiket.Az Óbuda Kártyák gyártása folyamatban van, amit minden igénylõnek postai úton jut-tatunk el. Az eddig kiadott és feldolgozott kérelmek száma kb. 6.000, melynek túlnyo-mó többsége lakossági várakozási hozzájárulás.A parkolóautomaták kihelyezése ütemezetten júniustól várható mind a 4. mind pe-dig az 5. díjtételû övezetekben. A parkoló automatákon olvashatóak lesznek a sza-bályos használattal kapcsolatos információk, legyen szó pénzérmével, Óbuda Kár-tyával vagy mobiltelefonnal (SMS, hívás) indított várakozásról.

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:48 Page 4

Page 5: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 5Tudósítás az ülésterembõl – Önkormányzat

A z Emberi Erõfor-rások Minisztériu-

ma pályázatot hirdetettidén áprilisban a telepü-lési önkormányzatok-nak, szociális nyárigyermekétkeztetésre. Atámogatás igénylésénekfeltétele, hogy a június16-tól augusztus 28-igterjedõ idõszakban leg-alább 43, legfeljebb 53munkanapon keresztül arendszeres gyermekvé-delmi kedvezményben

részesülõ gyermekek-nek napi egyszeri melegétkeztetést biztosítsa-nak.

A képviselõk úgydöntöttek, hogy biztosít-ják a szociális nyárigyermekétkeztetés kibõ-vítéséhez szükséges 932ezer 800 forint önerõt,és felhatalmazták a pol-gármestert, hogy az ét-keztetésre kössön szer-zõdést a Sodexo Ma-gyarország Kft.-vel.

Biztosított a gyermekek nyári étkeztetése

A képviselõ-testületelfogadta az önkor-

mányzat fenntartásábanmûködõ négy, szociálisterületen ellátást biztosí-tó intézményének (Óbu-dai Családi Tanácsadó ésGyermekvédelmi Köz-pont; Óbudai EgyesítettBölcsõdék; Óbudai Re-habilitációs és Foglal-koztatási Központ; Óbu-dai Szociális SzolgáltatóIntézmény) 2014. éviszakmai beszámolóját.Szintén jóváhagyták akerület gyermekjóléti ésgyermekvédelmi felada-tainak ellátásáról szólóátfogó értékelést is.

A dokumentumbólegyebek mellett kiderül,hogy rendszeres gyer-mekvédelmi kedvez-ményben tavaly 1498gyermek részesült. A

családok többsége egyilletve két gyermeketnevel, a szülõk közel fe-le, 46 százaléka egye-dülállóként gondosko-dik gyermekérõl/gyer-mekeirõl.

Az önkormányzat azelõzõ évben 19,5 millióforintot fordított pénz-beli támogatásokra. Ét-kezéstérítési támogatás-ban 38 gyermek része-sült, beiskolázási se-gélyben pedig 183 gyer-mek illetve fiatal felnõtt.Az önkormányzat szoci-ális tanulmányi ösztön-díjjal és továbbtanulásitámogatással is segíti azarra érdemeseket. Ezekmellett tavaly is segítsé-get jelentett a családok-nak a karácsonyi segélyés a táborozási lehetõségbiztosítása.

A fiatalok védelmében

Új arculattal, aktuális tar-talmakkal, mindig friss in-formációkkal tájékoztatÓbuda-Békásmegyer videócsatornája.

L átványos és dinami-kus elemek, közért-

hetõ megfogalmazás, hite-les információk elsõ kéz-bõl - ez jellemzi az önkor-mányzat saját gyártású vi-deó híreit. A kerület fonto-sabb eseményei, kulturá-lis, szabadidõs program-jai, a szociális területenvégzett intézkedések, agondoskodás az idõsekrõlés a gyermekekrõl, beszá-molók fejlesztéseinkrõl,terveinkrõl és minden,ami érdeklõdésre számottarthat, a honlapon elhe-lyezett bannerre kattintva,illetve a kerület Facebookoldaláról is elérhetõ. Acsatornán tematikusan el-rendezett kisfilmekbõlkedvükre válogathatnakmindazok, akik érdeklõd-nek a helyi közügyekiránt, követni szeretnék avárosrész fejlõdését és vir-tuálisan részt kívánnakvenni olyan eseménye-

ken, amelyre nem volt al-kalmuk ellátogatni. A rö-vidfilmek tematikája kö-veti az Óbuda - közössé-get építünk; az Óbuda - agondoskodó város; azÓbuda - a kultúra váro-sa; az Óbuda - mozgás-ban a város szlogeneket,számot adnak a kerületetérintõ fejlesztésekrõl,szociális és egészségügyiintézkedéseirõl, kulturá-lis, szabadidõs, valamintsport programjairól ésegyéb közérdekû infor-mációkról.

Ajánljuk figyelmébe alegújabb feltöltött vide-ót, amely a II. ÓbudaiBornapon készült, mely-lyel remélhetõleg ked-vet is csinálunk az ön-kormányzati eseménye-ken való részvételre.

A filmek között találha-tó ismertetõ a Heltai Jenõtértõl északra fekvõ területátépítésének mozzanatai-ról; az Óbudai Futófeszti-válról; az új szabadtéri fit-neszpark átadásáról; az 50éves Szín-Kör-Játék Tag-óvoda ünnepségérõl.

Kövessen minket onli-ne a hetente minimumhárom új filmfeltöltésselgyarapodó csatornán ésossza meg videóinkat is-merõseivel is!

A megújult felületenis közösséget építünk –Óbuda Média.

Testületi ülésA képviselõ-testület soron következõ rendes ülésétjúnius 11-én 10 órai kezdettel tartja a Városháza ta-nácskozótermében.

Óbuda-Békásmegyer Ön-kormányzata 5 millió fo-rinttal támogatja a Ma-gyar Máltai Szeretetszol-gálaton keresztül a kár-pátaljai magyar családokiskolakezdését.

Tudvalevõ, hogy akárpátaljai magyar-

ság nagyon nehéz eg-zisztenciális helyzetbekerült az ukrajnai háborúeszkalálódása következ-tében. Az iskolakezdés

Kárpátalján is komolykiadásokkal jár; az ehhezszükséges anyagiakategyre nehezebben tudjákelõteremteni a szülõk, el-sõsorban a több gyerme-ket nevelõ családok.

A Magyar Máltai Sze-retetszolgálat ezért azttervezi, hogy tanszere-ket, sporteszközöket tar-talmazó csomagokkalsegíti a legnehezebbhelyzetben lévõ, szór-ványban élõ gyermekes

családokat. A szervezetelsõsorban a legtávolab-bi, rahói, huszti és técsõijárásban található okta-tási intézményekbe járógyerekeknek szeretnetámogatást biztosítani.Másodsorban a nagyobbvárosok nagycsaládosa-in kívánnak segíteni,akiknek az élelem be-szerzése is gondot okoz-hat, saját kert hiányá-ban. Végezetül, de nemutolsósorban támogatniszeretnék a családi típu-sú gyermekotthonokmûködését, melyek aközelmúltban honosod-tak meg Kárpátalján.

Segítség kárpátaljai családoknak

Új helyen a VagyonkezelõElköltözött az Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. Új helyükegyúttal a központi ügyintézés helyszíne. (Cím: Mo-zaik utca 7.)

Óbuda Média - hogy képben legyen

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:48 Page 5

Page 6: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számBeruházás – Közlekedés6

A Nemzeti InfrastruktúraFejlesztõ Zrt. beruházásá-ban 2014 õszén kezdõdtekel a munkálatok az ürömijelzõlámpás csomópontban.A körforgalom átadása azeredeti ütemterv szerint2015 júliusában várható.Ezt követõen már nem lesz-nek forgalomkorlátozások a10. számú fõút bevezetõszakaszán.

Az ürömi körforgalomkivitelezése összesen

10 hónap alatt, két fõütemben valósul meg. Az

építés 2014 szeptemberé-ben kezdõdött, a jelentõsforgalomkorlátozással járómunkálatok 2015 ápriliselején indultak.

A kivitelezés az elõrekalkulált ütemterv szerintzajlik, a vállalkozó egy-szerre dolgozik a körforga-lom három fõ ágán. A bu-dapesti ágon a csapadék-csatorna építése zajlik, me-lyet az útburkolat kialakí-tása követ elõször a bal,majd a jobb pályán. Asoly-mári ágon a cementstabili-zációs réteg kialakítás van

folyamatban, ezt követõenburkolatépítéssel folyta-tódnak a munkála-tok. Az ürömi ágonelkészült a csapa-dékcsatorna, a ki-emelt szegély és astabilizációs rétegépül a bal pályán. Azütemezés szerint eztkövetõen teríti a ki-vitelezõ a burkolatotmajd, itt is átfordul ajobb pályára.Aberu-házás a Nemzeti Fej-lesztési Minisztéri-um megbízásából a

NIF Zrt. fejlesztésében aStrabag Általános ÉpítõKft. kivitelezésében, 85

százalék uniós és 15 száza-lék hazai forrás felhaszná-lásával valósul meg.

A Huszti út melletti elhanya-golt, gazos terület rendbeté-telét sürgették az itt élõk.Ápolt, lombos fák által kör-bevett fitneszpark épült akörnyék lakóinak összefo-gása nyomán.

Ahelyszín bejárásávalkezdõdött 2013-ban

az addig senki földjénekállapotát tükrözõ területrendbehozatala - mondta apark május 13-ai megnyi-tóján Bujdosó Géza, akiaz egyik közeli társasházközös képviselõjeként állta kezdeményezés élére. Ahelyiek elõször csak a te-rület körbekerítést ter-vezték, ám késõbb felis-merték, hogy az önkor-mányzat „Közel az embe-rekhez” elnevezésû prog-ramjába is jól beilleszt-hetõ, így az eredeti tervhamar kiegészült a reha-bilitáció gondolatával.

Az önkormányzategyüttmûködésimegállapodásbanöt millió forinttaltámogatta 2014-ben az ekkor márfitneszpark meg-építésének a kon-cepcióját.

Bujdosó Gézavezetésével kez-dõdött meg a fej-lesztés, a fitnesz-gépeket ugyanaza forgalmazó szál-lította, amely aHarrer Pál utcaipark eszközeit.Az Örök-IfjakParkja névre ke-resztelt terület re-konstrukcióját aközelben lévõMeggyfa idõsek klubjanyugdíjas tagjai is üdvö-zölték, és örömmel vettekrészt az átadón. Bujdosóbeszédében utalt arra,

hogy a jövõben érdemeslenne a parkot is „szem-mel tartó” kamerarend-szert telepíteni, melyheztársasházuk homlokzati

falát ajánlotta a közterü-let-felügyelet figyelmé-be. Hangsúlyozta, a kör-bekerített zöld területnem kutyasétáltató hely.

- A hely az itt lakók igé-nyei szerint épült és az õérdekeiket szolgálja - je-lentette ki Bús Balázs pol-gármester. Simone Weilszavait idézve kiemelte,fontos, hogy megtanul-junk vágyakozni, magun-kénak érezni azt, ami va-lójában a miénk. A mostátadott fitneszparkrólszólva kiemelte: az egész-ségmegõrzést támogatócélok mellett a hely egy-fajta találkozási pontkéntis szolgálhat. Ehhez a pa-dok rendbehozatalára tettígéretet. A kutyatartókugyan nem vihetik bekedvenceiket ide, de kiké-rik majd a lakók vélemé-nyét arról, hogy a jövõbenhol létesüljön kutyafutta-tó. Köszönetét fejezte ki ahelyiek erõfeszítéseiért, éskérte, hogy maradjanak aterületnek jó gazdái a to-vábbiakban is.

Egészségmegõrzõ találkozási pont

Helyi kezdeményezésre épült a fitneszpark

Útburkolat javítások• Május végéig tart a Tímár utca útburkolatának javí-tása. Az utcát lezárták az Árpád fejedelem útja és aLajos utca közötti szakaszon. Kerülni a Tél utcán, il-letve a Textilgyár utcán keresztül lehet.• Június 1-jén kezdõdik és június 20-ig tart a LukácsGyörgy utca javítása.• A Dósa utca burkolatának karbantartása június 15-étõl számítva alig egy hetet vesz igénybe, tervezettbefejezése június 21-e.Mindhárom esetben szõnyegezési technikával, azazszegélytõl szegélyig, teljes szélességben újulnak megaz útfelületek. A területet a forgalom elõl elzárják, azon-ban táblák jelzik a lehetséges kerülõ útvonalakat. A kivi-telezési munkálatokat a III. kerületi önkormányzat meg-bízásából a Penta Kft. munkatársai végzik.

Hamarosan elkészül az ürömi körforgalom

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

FOTÓ: ASSAY PÉTER

FOTÓ: SÁNTA BALÁZS

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:48 Page 6

Page 7: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 7Interjú – Kultúra

Óbuda szerelmese évtizedek óta a helyi szellemiélet egyik szervezõje Gyimesi László költõ, a Ma-gyar Írószövetség tagja. Számos hazai és nem-zetközi költészeti verseny díjazottja, több irodal-mi társaság elismerésének birtokosa. ÓbudaKultúrájáért-díjat vehetett át 2010-ben, idén pe-dig „Pro Óbuda”-díjjal ismerték el munkásságát,a mûvelõdésszervezés területén kifejtett kultú-raközvetítõ, értékõrzõ tevékenységéért.

- Két évvel ezelõtt, születésnapja alkalmá-ból készítettünk önnel interjút. Mi valósultmeg az akkor megfogalmazott terveibõl?

- Idén mindhárom, fõbb vonalakban elmon-dott tervem megvalósul. Többek közt aKönyvhét környékén megjelenik „Pannonszabad tér” címmel azoknak a színdarabjaim-nak a gyûjteménye, melyek többnyire itt, a III.kerületben kerültek színre. Új verseskönyvemis elkészült, és a szakmai kritikáim összegzé-sét is kiadhatom, még ebben az évben.

- Sok más elfoglaltsága mellett Csillaghe-gyen és Békásmegyeren irodalmi beszélgetõssorozatában helyi alkotókat mutat be. Az ér-deklõdés azt tükrözi, hogy van igény a szín-vonalas irodalmi témájú összejövetelekre.

- Valóban sok az elfoglaltságom, ez mindigis így volt. Ezzel teljes az életem. Abban aszerencsés helyzetben vagyok, a fiatal szer-zõk szívesen fordulnak hozzám bátorításért,és én boldogan adom át a tudásomat. Az iro-dalmi ismeretterjesztést küldetésemnek te-kintem. Elmondhatom, hogy az említett ese-ményeken igazi törzsközönség alakult már.Annak ellenére, hogy az emberek szabadide-je vészesen fogy, egyre többen igyekeznekazt tartalmasan eltölteni. A kerület távolabbipontjairól és olykor az ország más szegleté-bõl is érkeznek érdeklõdõk. Gyakran háromgeneráció együtt jön el. A rendezvényekenlelkesen és sikert aratva lép színpadra a Veres

Péter Gimnázium színjátszó csoportja is, amikülön örömmel tölt el. Én azt tapasztalom -nyilván sok negatív folyamat mellett -, hogyaz irodalmi igényesség egyre nõ. A rendezvé-nyeken képzõmûvészeti kiállításokat is tar-tunk, ahol az országos hírû, kitüntetett mûvé-szek mellett amatõr, de színvonalas alkotáso-kat is megtekinthet a közönség.

- Az idõsebb korosztály is megtalálhatjaönkifejezésének eszközeit. Említette ennekjelentõségét.

- Rendkívül fontosnak tartom, hogy azidõsebbnek mondott korosztály is megtaláljaúj helyét a világban, a végigdolgozott éveketkövetõen. Sok jó példával találkozom. Van,aki könyvet ír, mások festenek vagy más mó-don jelenítik meg a bennük szunnyadó mû-vészeti igényt. Ehhez rendkívül jól szervezettintézményi hátteret biztosít az önkormány-zat. Legalább tíz éve folyamatos kapcsolat-ban vagyok a nyugdíjas klubokkal. Remekkiállításokat, rendezvényeket, elõadásokattartanak például a Kiskorona utcai idõsek

klubjában, ami példaérté-kû. Látható, hogy nagy azigény a hasonló progra-mokra, melyekhez újabbés újabb tereket igyekszikteremteni az önkormány-zat. Jólesik látnom, hogy agázgyári lakótelepen is be-váltotta a hozzáfûzött re-ményeket az egy éve nyíltnyugdíjasklub.

- Mint a terület mene-dzselésével is foglalkozószakember, röviden össze-gezve milyennek ítéli a vá-rosrész kulturális életét?

- Nem vagyok vele egye-dül, amikor úgy gondolom,

a városrész nem véletlenül kapta meg idén aMagyar Népmûvelõk Egyesületének legma-gasabb szakmai elismerését, az „Önkormány-zatok a közmûvelõdésért” díját. Sehol nemtapasztaltam ilyen jelentõs fejlõdést e téren azországban. A városrész vezetése, szakembe-rei megteremtették a kultúra és ezáltal a kö-zösség tereit. Folyamatosan fejlesztik a mármeglévõ intézményeket, ugyanakkor újakathoznak létre. Az utóbbira példaként említe-ném a Kaszásdûlõi Kulturális Központ (3K)és a Civil Ház létrehozását, valamint azt,hogy az Óbudai Danubia Zenekar otthont ka-pott a volt Flórián moziban. Az önkormány-zatot semmi nem kötelezi, hogy könyvtárattartson fenn, ennek ellenére a Platán Könyv-tár egy remekül mûködõ intézménye a kerü-letnek. És látva a folyamatokat, a városrész-ben nem áll meg az élet továbbra sem. Felso-rolhatatlan, mi minden történik a kerületben,amikor színvonalas kulturális rendezvények-rõl beszélünk. Óbuda nemcsak szlogenben akultúra városa. Szeberényi Csilla

Gyimesi László „Pro Óbuda”-díjas

„Óbuda nemcsak szlogenben a kultúra városa”

Költõk versengtek ismétAquincumban. A tavasziversíró küzdelem régi ha-gyomány, az AquincumiMúzeum, a Magyar Írószö-vetség és a Pannon Mûvé-szet Alapítvány hirdetimeg. A döntõbe ju-tott mûveket a köl-tészet napja alkal-mából színészekadták elõ a rómaivárosban.

Az idei pályá-zat hívó mon-

data így hangzott:Ab urbe condita -A város alapításá-tól; a helyszíni epi-grammaíró össze-csapáson pedigazok is részt ve-

hettek, akik pályamûvetnem küldtek be.

A XVIII. AquincumiKöltõverseny díjazottjaia következõk lettek: Ve-

res Tamás: Romulus ki-rály gondolatai egy gyil-kosság másnapján(arany); Rigó Béla: Ha-lasi csipkék (ezüst);

Jovánczay Edit: Regge-li mozaik (bronz);Gyimesi László: Leszhozadéka (az Aquincu-mi Múzeum különdíja);Lukáts János: Kéményaz esõben (a PannonMûvészet Alapítványkülöndíja); B. Tóth Klá-

ra: Aelia Sabina egyzsúfolt napja (a MagyarÍrószövetség különdí-ja); Mechler Anna: Jaj alegyõzötteknek! (azelõzsûri különdíja);Birtalan Ferenc: „és lefogunk gyõzni!” (kö-zönségdíj). Az epig-rammaíró verseny díja-zottja Rigó Béla.

Költõk versengtek, gyõzött az irodalom

Kis Göncölösök nagy sikereiAz óbudai Göncöl Néptáncegyüttes Kis Göncöl cso-portja május 16-án részt vett a „Dunán innen, Ti-szán túl” Kárpát-medencei Gyermek- és IfjúságiNépmûvészeti Tehetségkutató Verseny budapestiés Pest megyei elõválogatóján Nagykovácsiban. Aszólótáncosok közül Bertalan Olivér „ígéretes te-hetségû táncos” különdíjat kapott, míg BernáthBence kiemelt aranyminõsítést ért el produkciójá-val, így részt vehet a június 6-ai országos döntõn.FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:48 Page 7

Page 8: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számÖnkormányzat8

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:48 Page 8

Page 9: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 9Önkormányzat

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:48 Page 9

Page 10: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számEgészségügy10

A Szent Margit Rendelõin-tézet Vörösvári úti szak-rendelõjében 2007-ótamûködik egynapos sebé-szet. A mûtõt egy éve dr.Zárai Andrea vezeti.

A szakorvosi rende-lõintézetek közül

az elsõk között alakítot-ták ki 2007-ben aVörösvári úti szakren-delõ elsõ emeletén azegynapos sebészeti mû-tõt dr. Gulyás Miklós fõ-orvos szervezõ munká-jának eredményeként ésvezetésével. Azóta azegynapos sebészetenévente mintegy ezermûtétet végeznek.

- Az egynapos sebé-szeti részleg olyan, mintegy „kis kórház” a Ren-delõintézeten belül -mondja dr. Zárai Andrea,aki kézsebészként magais rendszeresen operál. Arészlegen mûtõi sterilitásmellett helyi érzéstelení-téssel vagy altatásbanvégeznek mûtéteket.

- Egynapos sebészetiellátásról akkor beszé-lünk, ha a mûtétet köve-tõen néhány órás fel-ügyelet után, a mûtétnapján otthonukba távoz-nak a betegek. Jelenlegsebészeti, kézsebészeti,ortopédiai, urológiai ésszemészeti mûtéteket vé-geznek a Vörösvári úton.A rendelõintézet sebé-szeti osztályán, ami nemazonos az egynapos se-bészettel, ambuláns mû-

téteket is végeznek, azilyen esetekben az operá-ció után azonnal távozhata páciens, nincs szükségszakember felügyeletére.

Panasz esetén a szak-rendeléseken javasoljáka betegeknek az egyna-pos sebészeti ellátást,szigorú szakmai kritéri-umok alapján. Szakor-

vos jegyzi elõ a mûtétet,illetve látja el a betegetaltatásban végzett ope-ráció esetén a szükségeslaboratóriumi, EKG ésröntgen vizsgálatokraszóló beutalóval. Azaltatóorvosi vizsgálatotkövetõen az operáló or-vos ad idõpontot a mûtétvárható idejére. Helyi

érzéstelenítéssel végzettmûtéteknél nem feltétle-nül szükségesek ezek avizsgálatok, a beavatko-zás napján azonbanminden esetben megmé-rik a beteg vérnyomásátés cukorbetegeknél vér-cukor-szintet is. Megfá-zás vagy fertõzõ beteg-ség esetén a mûtétet el-halasztják.

Altatásos mûtét ese-tén 7 órára, éhgyomorraérkeznek a betegek amûtõbe, helyi érzéstele-

nítéses operációnál tele-fonon egyezteti a mûtõkoordinátora az érkezésidõpontját. Megérkezés-kor a páciensek sajátszekrénybe pakolnak, ésotthonról hozott váltóru-hában és papucsban fog-lalják el az ágyukat. AVörösvári úti szakren-delõ egynapos sebésze-

tén két háromágyas fek-tetõ kórterem van, de aspeciális szabályok mi-att látogatásra nincs le-hetõség.

A mûtét napján,amennyiben állapotukmegengedi, az operációtkövetõen négy-hat órá-val távozhatnak a bete-gek, minden esetben kí-sérõvel. Aznap a frissenoperált beteg otthonábansem maradhat egyedül,felügyeletrõl magánakszükséges gondoskod-nia. A kontrollvizsgála-tokat a mûtétet végzõszakorvos határozzameg, ezek idõpontja azárójelentésben szerepel.

- A mûtéteket szerzõ-déses kórházi háttér biz-tosítja, amely a beteg ott-honából személyautóvalvagy mentõvel 30 percenbelül elérhetõ kell, hogylegyen. Ez alapján távo-labb élõ páciensek ellátá-sa is megoldható az egy-napos sebészeten, de amûtétet követõ 24 órábana betegnek kell gondos-kodnia a közeli tartózko-dási helyrõl. Ebben azidõszakban bármilyenprobléma esetén az ope-ráló orvos mobiltelefo-non elérhetõ - emeli ki abiztonságos ellátás köve-telményeit a fõorvos asz-szony. Dr. Zárai Andrea2014. június 1-jétõl veze-ti a Szent Margit rendelõ-intézet egynapos sebé-szetét és rendel a sebé-szeti szakrendelésen is.

Közel 1000 mûtétet végeznek évente a Vörösvári úti szakrendelõben

Amit az egynapos sebészetrõl tudni kell

Wátz Istvánné ápolónõ, dr. Zárai Andrea, az egynapossebészet vezetõje, Máté Csaba mûtõssegéd, Szabó Editkoordinátor, Kiss Székely Tünde mûtõs szakasszisztens

Elõjegyzés lemondásaA várakozási idõk, illetve a zsúfoltság csök-kentése érdekében a nem sürgõs ellátástigénylõ eseteket a Szent Margit Rendelõin-tézet szakrendelõiben elõjegyzés alapjánlátjuk el. Az a tapasztalat, hogy növekszikazon pácienseinknek a száma, akik az elõ-jegyzett idõpontban nem jelennek meg, ígyezek az idõpontok üresen maradnak. Haezeket a szabad idõpontokat a „betegfoga-dási listán” várakozókkal az adott rendelésiidõ elõtt be tudnánk tölteni, akkor az elõ-jegyzéssel várakozók száma csökkenne,rövidítve így az elõjegyzési idõket.Éppen ezért megkérjük azokat a páciense-inket, akik elõre tudják, hogy nem fogják

tudni igénybe venni az elõjegyzett idõpont-jukat, értesítsenek bennünket telefononvagy e-mailben (388-7370, [email protected]) Segítségüket elõre isköszönjük!

Rendelésiidõ-változások2015. június 29-e és 2015. augusztus 28-aközött a Csobánka téri szakrendelõ sebé-szeti rendelése, valamint a Laktanya utcaiTüdõgondozó Intézet egymûszakos mun-karendben fogad pácienseket.A Csobánka téri sebészeten a fentiidõszakban hétfõn, szerdán és péntekendélelõtt (8.00-14.00), kedden és csütör-tökön pedig délután (14.00-20.00) lesz

rendelés. A Vörösvári úti szakrendelõ-ben a fenti idõszakban is egész nap,8.00-20.00 között lesz sebészeti szak-rendelés.A Laktanya utcai Tüdõgondozó Intézet-ben július és augusztus hónapokban hét-fõn és szerdán délután (14.00-20.00), ked-den, csütörtökön és pénteken pedig dél-elõtt (8.00-14.00) lesz rendelés. A Tüdõ-szûrõ állomás munkarendje a fenti idõ-szakban is változatlan.(A további rendelésiidõ-változásokról,szabadságolásokról a www.obudairende-lok.hu weboldalon vagy a facebook.com/SzentMargitRendelo oldalon tájékozód-hatnak.)

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 10

Page 11: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 11Egészségügy – Szociális

Az áprilisi nyitó alkal-mon zsúfolásig telt a

Szent József Ház terme,18 anyuka és ugyanannyigyermek jött el az Ófalu

védõnõje által meghirde-tett programra. Remek al-kalom volt ez az ismerke-désre, tapasztalatcserére,a kicsik pedig láthatóan

élvezték a játékokat és avidám gyerektársaságot.Szép idõben a kis totyo-gók a kertet is birtokbavehetik majd.

A kisgyermekes csa-ládoknak szervezettklubban a beszélgetésenkívül szakmai elõadá-sokkal is színesítik aprogramot. Májusban aSzületés Hete alkalmá-ból vendég elõadók éskézmûves foglalkozá-sok várták az itt élõ csa-ládokat.

A III. kerületi Védõ-nõi Szolgálat valameny-nyi tanácsadójábanegész évben színes, tar-talmas programokkal ta-lálkozhatnak a kerületvárandósai, kisgyerme-kes családok. Az ingye-nesen látogatható prog-ramokon részt vehetneka gyermeket váró párokszülésre felkészítõ fog-lalkozásokon, segítségetkaphatnak neonatológusorvostól az újszülött új-

raélesztésrõl, a kisbabásprogramok között igennépszerûek az öt alka-lomból álló baba-masz-százs tanfolyamok és ababa-mama klubok is.Emellett az anyatejestáplálásban bizonytalanszülõk egy szoptatást tá-mogató csoportban kap-hatnak segítséget a fel-merült kérdéseikre.

A védõnõk által szer-vezett klubok Óbudaszámos pontján, a védõ-nõi tanácsadókon kívül

a kerületi kulturális há-zakban, a Máltai játszó-téren és az idei évtõlmár az Esernyõs – Óbu-dai Kulturális, Turiszti-kai és Információs Pont-ban is megtalálhatóak.

A programokról fo-lyamatosan tájékozód-hatnak a tanácsadókbankihelyezett plakátokon,valamint az intézményhonlapján (www.obu-daivedonok.mlap.hu) ésa facebook-on (www.facebook.com/vedono3).

Élénk klubélet a Védõnõi Szolgálatnál

Anyukák kisgyermekeikkel a Szent József Házban

ÓBUDAI SAN MARCO SZABADEGYETEM. „Amit eszel, azzáleszel” címmel dr. Kujber Valéria csecsemõ- és gyer-mekgyógyász szakorvos, genetikus tartott elõadást bél-ügyek és az egészségünk összefüggéseirõl május 18-ánaz Óbudai Kulturális Központban, a népszerû Óbudai SanMarco Szabadegyetem sorozatban

Új közösségépítõ program indult Békásmegyer-Ófaluban,a Szent József Házban a múlt hónapban. Óbuda-Békás-megyer Védõnõi Szolgálata szervezésében havonta talál-kozhatnak egymással az új Baba-mama klubban a kis-gyermekeikkel otthon lévõ anyukák.

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 11

Page 12: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számIskoláink – Oktatás – Programok12

A z Óbudai Egyetem kiemel-kedõ jelentõségû esemé-

nye volt a Szenátus ünnepi ülésemájus 11-én, amikor a nemzet-közi tudományos élet meghatá-rozó alakját, Prof. Dr. SzemerédiEndrét, Ábel-díjas matematikustdíszdoktorrá avatták a hosszúidõn át mûvelt kiemelkedõ,nemzetközileg is elismert tudo-

mányos tevékenysége elismeré-seként. Fodor János rektor kö-szöntõje után következett Prof.Dr. Szemerédi Endre laudációja.Az avatási ceremóniát és a foga-dalomtételt követõen a profesz-szor székfoglaló beszédet tartott,„Mi a szerepe a matematikánaka mindennapi életben, és miértfontos a matematika” címmel.

Díszdoktoravatás

Mûsorral, tortával, ajándékkal ünne-peltek május 15-én a Hétpettyes Óvo-da Szín-Kör-Játék Tagóvodájában.

A z intézményben a mûvésze-ti nevelés és az értékek köz-

vetítése áll a középpontban. Azóvodát kijáró gyermekek gyakranaz iskolában is folytatják az ottmegismert hangszerekkel valófoglalkozást, a drámajátékok so-rán szerzett ismereteik bõvítését.Az ünnepségen ízelítõt hallhattaka jelenlévõk mindebbõl. Az énekés hangszeres bemutató után a ki-sebbek játékos produkcióval ör-vendeztették meg a közönséget.

Bús Balázs polgármester az ön-kormányzat nevében megköszön-te, hogy a pedagógusok „50 éve aszívüket osztják szét”. A mûsorután az 50 évvel korábbi pedagó-

gia elvekhez kapcsolódva el-mondta, lehet hogy manapságsokszor úgy gondoljuk, feltalá-lunk újakat, pedig a legfontosabbüzenet, ahogy Szabó Lõrinc Ima agyermekekért címû versében ismondja, „szeressétek a gyermeke-imet”. Ha ebbõl indulnak ki a pe-dagógusok és mindannyian, bizto-san jól tesszük a dolgunkat.

Köszöntõje után a gyerekek-hez fordulva átadta azt a doku-mentumot, amely a Fõvárosi Ál-lat- és Növénykertben élõ Nur-Nuru Bin koalamaci örökbefoga-dásáról szól. Az önkormányzategy évre az óvoda nevében fo-gadta örökbe az ausztrál kismac-kót, valamint 120 belépõjeggyelis meglepte az ovisokat, hogymindannyian együtt látogathas-sák meg az új kedvencet.

Örökbefogadták a koalamacit

50 éves a Szín-Kör-Játék Tagóvoda

A Pais Dezsõ Általános Iskola ta-nulói idén is részt vettek a Bende-gúz Országos Tanulmányi VersenyTudásbajnokságán.

A 8. osztályosok kiváló ered-ményt értek el, három ta-

nuló bejutott a május 30-án Sze-geden tartandó országos döntõ-be. Közülük Takács Péter aNyelvÉsz vetélkedõn és anya-nyelv kategóriában is részt vesz

az országos versenyen. Mada-rász Máté történelembõl, VolarikDóra történelem és anyanyelvtantárgyból nyújtott kitûnõ telje-sítményt, és jutott a legjobbakközé, a szegedi döntõbe.

Csendes Petra angol nyelvbõlmegyei 9., történelembõl 4. he-lyezett lett. Márton András 5.osztályos tanuló természetisme-retbõl megyei 6., Serbán Henrikangol nyelvbõl 8. helyezést ért el.

Paisos diákok sikerei

Nemzedéki találkozóAz Óbudai Gimnáziumba (volt Martos Flóra Gimnázium; SzentLujza Intézet; Cselka Intézet) nemzedéki találkozóra várják júni-us 5-én 16 órától a volt tanárokat és tanítványokat.

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

Gyermeknap alkalmából is-mét családi napot és kiemelt

ételosztást szervez a Magyaror-szági Krisna-tudatú Hívõk Kö-zössége, az Ételt az Életért prog-ramjában a Flórián téren a Falu-ház elõtti parkolóban május 30-án 12 órától. Az ellátottak köreezúttal a III. kerületi családsegítõ

által kijelölt 800 leginkább rászo-ruló család, akik a kerületbenrendszeres támogatásra, segítség-re jogosultak. Az ételosztás tehát„zártkörû”, de számos nyitott, in-gyenes programmal is kiegészül,melyre minden érdeklõdõt vár-nak. Az ételosztást 12 órakor BúsBalázs polgármester kezdi meg.

Óbudai családi nap a Krisna-hívõkkel

Május utolsó vasárnapján másod-jára szervezi meg a katasztrófavé-delem az országos katasztrófavé-delmi gyermeknapot.

Minden gyermek álma, hogyfelnõttként tûzoltó lesz. A

katasztrófavédelem a nemzetközigyermeknap alkalmából ezt az ál-mot váltja valóra, és kedveskedik akicsiknek azzal, hogy május 31-én 10-tõl 16 óráig nyílt napot tart

az ország tûzoltólaktanyáiban. Acsaládok a gyermeknapon bepil-lanthatnak a tûzoltók életébe; a ka-tasztrófavédelem országszertemintegy 330 tûzoltóságon nyitottszertárkapukkal várja azokat, akikérdeklõdnek a tûzoltói hivatásvagy akár a tûzoltójármûvek iránt.A laktanyák elérhetõsége: http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/filedb/hirek/3591/Helyszi-nek_2015.xls

Gyermeknapon tûzoltólaktanyákba!

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 12

Page 13: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 13Kultúra – Helytörténet – Hirdetés

B ús Balázs polgár-mester kiemelte,

hogy Óbudán számos,jobb sorsra érdemes,mûalkotásokban testetöltõ érték található és jóérzéssel tölti el, hogymindig akad olyan vál-lalkozó szellemû civilszervezet, mely nem-csak tiszteli a múlt em-lékeit, de hajlandó meg-mentésükért tevõlegesmunkát is vállalni.

- Ezúttal a HÍD cso-porthoz kötõdõ Hídépí-tõk Egyesülete érezteúgy, hogy a folyók, hi-

dak és hajósok védõ-szentjének, NepomukiSzent Jánosnak szobrátvisszahelyezi az õt meg-illetõ állapotába - foly-tatta a polgármester. - Agesztus értékû rekonst-rukcióval a kerület isgazdagodott, ám amiennél fontosabb, hogy aszent által képviselt eré-nyek egy pillanatra újraa figyelem középpontjá-ba kerülhettek.

Bús Balázs szerint kikell használni Európamásodik legnagyobbfolyójának turisztikai és

kulturális lehetõségeit,és ezzel is új közösségiszíntereket létrehozni.Reményeinek hangotadva így fogalmazott:azt kívánom, hogy mi-ként eddig a hidak, úgya jövõben közvetlenül aDuna is hozza közelebba jobb és bal parton la-kó, az Észak- és Dél-Budán élõ embereketegymáshoz.

Tercsi Zoltán címzetesesperes, plébános ismer-tette a cseh nemzet, a fo-lyók, a hidak, hajósokvédõszentjének tetteit,majd megáldotta a szob-rot és a hajósokat.

A beszédek után a csa-patok a Dunához men-tek, hogy az UTE kajak-kenu telepérõl induljon ahajós felvonulás. Óbudáta Sárkányanyák csapataképviselte.

Dombóvári Éva, a Hídépítõk Egyesületének fõtitkára köszön-tötte az egybegyûlteket a Szent Péter és Pál Fõplébánia-templom elõtti téren május 16-án. Az egyesület tavaly döntöttúgy, hogy minden évben felújítanak egy Nepomuki-szobrot,melybõl országszerte igen sok van és meglehetõsen rossz ál-lapotúak. Idén választásuk a 250 éves óbudai szoborra esett,de mivel a Nepomuki-szobor mellett található Szent Flórián-szobor is igen rossz állapotban volt, azt is restauráltatták.

Római katonák, gladiáto-rok, kelta harcosok harcibemutatói, pillanatképeka kor mindennapi életébõl- sok más mellett ezekszerepeltek az AquincumiMúzeumban május 16-ánés 17 én tartott Floraliaünnepen.

A z Aquincum BarátiKör és az Aquincu-

mi Múzeum XXVI. al-kalommal rendezte a ró-mai kor egyik legkedvel-tebb ünnepét, a Floraliát.Ezen a napon fiatal vi-rágkötõk római ihletett-

ségû kompozícióikkaldíszítették fel a múzeu-mot és a romterületet. Alátogatók az ókort idézõéletmód, harci és kézmû-ves bemutatókat láthat-tak, betekinthettek az an-tik Róma életébe. Arésztvevõk kipróbálhat-ták a hódító légiók fegy-vereit, ékszert, sarut, ke-rámia edényeket, érmetkészíthettek, szõhettek.Volt légiós felvonulás,mesterségek bemutatója,gladiátorviadal. A múze-um szabadtéri színházá-ban Plautus: Az ikrek cí-

mû darabját mutatták be.A gyerekek a kézmûves-kedés mellett részt ve-hettek római gyermek ésügyességi játékokban is.

sz

Római tavaszünnep Aquincumban

Az új idõszaki tárlat1900-tól 1989-ig is-

merteti a hazai automo-bil- és motorkerékpár-ke-reskedelem múltját azMagyar Kereskedelmi ésVendéglátóipari Múze-umban. A kiállításon be-mutatják a hazai gépjár-mû-kereskedelem múltjáta XX. század elején léte-sített elsõ kereskedések-tõl az 1989-es rendszer-váltásig. Feltárul egy ér-

dekes, izgalmas szakmamúltja, szó esik budapestiés vidéki kereskedések-rõl, az autókereskedelemszociológiájáról, a reklámés az autók kapcsolatáról.Külön részt szentelnek azautó- és motorkerékpár-sport históriájának, amelyszámos ponton kapcsoló-dott a kereskedelemhez.

(A kiállítás június 4-tõlszeptember 27-ig látha-tó. Cím: Korona tér 1.)

A Meseautótól a Merkurig

Meghosszabbított kiállításokA „Gulyáságyú és rohamsisak - A Nagy Háborúgyomornézetbõl” címû kiállítást június 21-ig; a „Min-dent biztosít - A magyar biztosítási plakát (1900-1990)” címû kiállítás nyitva tartását pedig június 7-ig hosszabbították meg a Magyar Kereskedelmi ésVendéglátóipari Múzeumban. (Cím: Korona tér 1.)

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

Felújított Nepomuki-szobor, dunai felvonulás

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 13

Page 14: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 14

Page 15: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 15

Page 16: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 16

Page 17: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 17

Page 18: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 18

Page 19: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 19

Page 20: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számNemzetiségek – Kultúra20

M ásodik alkalommal ren-dezték az Óbudai Borna-

pokat a Fõ téren május 16-án és17-én, ezúttal „Borok és ritmu-sok” címmel. Az eseményen amagyar tájegységek legjobb bo-rászai mutatkoztak be boros pin-

céik nedûivel, melyhez sajtokat,sonkákat és egyéb finomságokatfogyaszthattak a rendezvényrelátogatók. A kétnapos programotzenei „csemegék” kísérték. Fel-lépett mások mellett Gájer Bá-lint és a Hot Jazz Band is.

Krúdy Gyula halálának 82. évfor-dulójára emlékeztek május 12-énaz író szobránál.

Rózsát helyeztek el a megem-lékezõk a szobor elõtt, majd

Krúdy tiszteletére koccintottak egypohár borral vagy fröccsel. Harsá-nyi Mária, az Óbudai Társaskör

igazgatója köszöntötte a jelenlévõ-ket, ahogy fogalmazott: Krúdy kétkedvenc kocsmája tövében, és párlépésre a háztól, ahol az író utolsóhárom évét töltötte. Bezerédi Zol-tán Areggelizõ hölgyhöz címû no-vellát olvasta fel, így idézte megKrúdy szellemiségét, vonzalmát anõkhöz és az étkezésekhez.

Megemlékezés a Krúdy-szobornál Óbudai Bornapok zenei„csemegékkel” a Fõ téren

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 20

Page 21: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 21Kultúra – Hitélet – Hirdetés

1785. május 18-án, 230évvel ezelõtt rakták le amai Kálvin közi reformátustemplom alapkövét. Ez Bu-dapest legrégibb reformá-tus temploma, Óbudán pe-dig a reformáció majd’ félévezrede jelen van.

1 566-ra a reformátusegyház már szerve-

zett keretek között mû-ködött Óbudán, ismerjükelsõ prédikátorának ne-vét is, akit Szováthi Gás-párnak hívtak. 1686-bana reformátusoknak isko-lája is volt településün-kön. A török, mivelhogya katolikus vallást aHabsburg császár vallá-sának tekintette, a refor-

mációt nem tiltotta, in-kább rendeletekkel ésadókkal nehezítette azegyház életét. A törökökkiûzése után a Habsburgmegszállók az „egy ki-rály, egy vallás” elve

alapján minden eszköz-zel a katolicizmust támo-gatták. 1698-ban még atemplomuktól is meg-fosztották a reformátuso-kat. Zichy földesúr egyjobbágytelket és házat

utaltat ki számukra isten-tiszteleti székhelyül.

Sok évtizedes huza-vonát követõen 1781-benII. József türelmi rende-letének köszönhetõen azországban legálisan is ellehetett kezdeni a protes-táns egyházaknak atemplomépítést; az óbu-daiak beadványára az en-gedélyezõ aláírást és pe-csétet 1783. december20-án tette rá II. Józsefazon kikötéssel, hogytornyot nem építhetnek,és bejárata csak belülrõl,az udvarról lehet.

A templomépítést Tú-rós Péter prédikátor ide-jében kezdték el, azt agyülekezet önerõbõl vé-

gezte. A torony nélkülitemplom 11 hét alatt(nem tévedés!) készültel, alapját az egykorióbudai királynéi várhelyben talált hatalmasfaragott kövei adták.

Mára bebizonyosodott,hogy jó fundamentumraépült a református temp-lom, elbírva a falak sú-lyát, a késõbb hozzáépí-tett tornyot, valamint atörténelmi korok és viha-rok nyomását. S milyenjó, hogy az óbudai temp-lomok árnyékában ma isélnek, mûködnek élõ kö-zösségek, ma már a fele-kezeti hovatartozást bé-kés egymás mellettiség-ben élhetik meg a hívek.

230 éves a Kálvin közi református templom

Verses összeállítás, úrnapi körmenet Május 31. Szentháromság vasárnapja, 17 óra,Hegyvidéki-Szentháromság Plébánia: SinkovitsImre és felesége, Gombos Katalin emlékére fiúk,Sinkovits-Vitay András verses összeállítása aSzentháromságról. Erdõ Péter bíboros elõadást tartaz egyház és a mûvészet, az egyház és a mûvé-szek felelõsségérõl. Két emlékplakettet is átadnak.Június 7. Úrnapja, 9 óra, Kórház utcai Szent Jó-zsef kápolna- Hegyvidéki-Szentháromság Plé-bánia: úrnapi körmenet, a Kórház utca 37. elõl in-dul a 8 órai mise után, 9 órától, a piac mellett elha-ladva a Vörösvári út rendelõ felõli oldalán vonulnakvégig, majd a Szentháromság templom körül leszmég három stáció, végül ünnepi misével zárul(10.30 óakor).9.30 órakor Kövi Szûz Mária templom: szentmiseután úrnapi körmenet a Mária kõ felé.17.45 órakor Kövi Szûz Mária templom: taize-i imaóra.

Egyházi hírek röviden

Kórusunk hivatása, hogyszebbé tegye templomunk-ban a kisebb-nagyobb ünne-pek liturgiáját. Repertoá-runk színes: barokk, klasszi-kus és kortárs zeneszerzõkmûvei, mindenki talál köz-tük olyat, ami kedvére való.

Akórus életét rövidenígy lehetne bemutat-

ni: a próbákat a Felhéviziutca 2. szám alatt hétfõnés csütörtökön tartjuk 19-tõl 21 óráig; koncerteketadunk idõnként zenekarikísérettel; tavaly óta kó-rustábort is szervezünk

Piliscsabán; havonta meg-ünnepeljük a születés- ésnévnapokat, idõnként kö-zösen (olykor külföldreis) utazunk; hangfájloksegítik a jó hangú, de ke-vésbé kottaismerõ tagokfelkészülését.

Ha szép a hangja, nemszámít az életkora, mivelbármennyi idõs, talál köz-tünk magához hasonlót.Ezáltal az éneklés örömemellett egy jó közösség-hez is tartozhat.

Oldalunk is van a face-book-on. Ha beírja ne-vünket: „Sarlós Boldog-

asszony Kórus”, könnyenmegtalál, és lájkolhatminket. Az oldalon vi-deófelvételek is találha-tók, így betekinthet éle-tünkbe.

Ha felkeltettük érdeklõ-dését, várjuk egy próbánk-ra, minden kötelezettségnélkül. Minden jó hangú,lelkes jelöltnek örülünk.(Érdeklõdni a kórus karna-

gyánál: Török Andreánála próbákon, vagy [email protected] vagy06-20-483-0149-es tele-fonszámon lehet.)

Gabriel Turowsky professzor fotógyûjteményébõl láthattak válogatást, „Karol Wojtyla -II. János Pál - lelkipásztor, püspök, bíboros, pápa” címmel a Kolosy téri Civil Házban.A kiállítás, melyet Bús Balázs polgármester nyitott meg, a pápa szentté avatásának el-sõ évfordulójára nyílt meg, olyan képekkel, amely a pápa ezer arcát mutatták be

A pápa ezer arca

Felvétel a Sarlós Boldogasszony Kórusba

SZÉLCSATORNÁBAN. A Könyvhéten megjelenikBucz Hunor (Térszínház Egyesület) újabb verses-kötete „Szélcsatornában” címmel. Könyvvásár ésdedikálás: június 5-én 13 órakor, június 6-án 11 óra-kor Budapesten, a Vörösmarty téren.REMÉNYKERESÕ. Lengyel Géza költõ szerzõi estjéttartják a fenti címmel június 11-én 16.30 órai kezdettelaz Óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Körben, a Kéhli Ven-déglõ Krúdy Szalonjában. (Cím: Mókus utca 22.)

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 21

Page 22: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számApróhirdetés22

� Villanyszerelés azonnal! Hibaelhárítástóla teljes felújításig. Petrás József villanyszere-lõ mester. Tel.: +36(20)934-4664, 246-9021.ELMÛ által minõsített vállalkozás� Lakásfelújítás anyagbeszerzéssel, garanci-ával! Csempeburkolás, kõmûvesmunkák, szo-bafestés, gipszkartonozás, parkettásmunkák,vízszerelés, villanyszerelés! A legkisebb mun-kát is elvállaljuk! Tel.: 06(30)960-4525� Óbudai Hûtõgépszerviz! Hazai, külföldihûtõgépek, fagyasztók javítása, 35 éve a kerü-leti lakosoknak.(Ingyenes kiszállás.) VárhidiGábor. Tel.: 250-0921, 06(20)972-5032� Azonnali konténerszállítás. Kerületi ked-vezmények. Bobcat földmunka. Tel.: 06(30)948-4000� Hûtõgépszerviz Óbudán! Megbízhatóság,szakértelem több évtizede. Kelényi Imre, Keveutca 21. Tel.: 242-6823, 06(30)931-3686� Óbudán, Budán non-stop hûtõ, fagyasztó,automata mosógép szerviz. Javítás esetén ingye-nes kiszállással, garanciával 3 órán belül. Tel.:06(20)928-7507, 368-0864. Kovács Sándor� TV-Videó szerviz. Díjtalan kiszállás, Böj-tös Vendel és tsi. Cím: Kabar utca 6. Nyitva:h-p 9-tõl 17 óráig. Tel.: 244-3998

� Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás,csomagolás, bútorszerelés, fuvarvállalás. In-gyenes felmérés. Tel.: 06(20)972-0347, 403-9357, 06(30)589-7542 � Redõnyszerelés, javítás, gurtni csere, sza-lagfüggöny, szúnyogháló, harmónikaajtó. Hét-végén is. Nagy Sándor Tel.:06 (20)321-0601� Kéménybélelés, szereltkémény építés,turbós-kondenzációs kazánok bekötése, szak-vélemény, ügyintézés. Tel.: 06-30-333-0447� Kertészeti munkák, gyepesítés, favágás,bozótírtás, kerítés építése, javitása. Térköve-zés- betonozási munkák. Tel: 061781-4021,06 70 547-2584

� Automata mosógépek, mosogatógépek,szárítók, villanybojlerek, villanytûzhelyek,klímaberendezések javítása. Hétvégén is hív-ható. Tel.: 243-8490, 06(20)947-0774� Ablakjavítás! www.ajtoablakdoktor.hu21 éve vállalom kedvezõ árakon ablakok, aj-

tók javítását, illesztését, zárak cseréjét, festé-sét, hõszigetelõ üvegezését és szigetelését 1év garanciával! Felmérés díjtalan. Tel.:06(70)550-0269, Horváth Ákos.� Ruhajavítás. Cím: 1031 Bp., Huszti út17. Nyitva: H: 10-18; K-Sze-Cs: 8-16; P: 8-13-ig. Tel.: 06(20)582-3980� Bútorasztalos! Vállalja konyhák, gardrób-szekrények, elõszobafalak készítését, felújítá-sát, rövid határidõvel. Lambériázás, lamináltparkettás munkák. Tel.: 06(20)352-0869� Minden munka egy kézben! Ács, kõmû-ves, festõ, víz, villanyszerelés, kertépítések,faipari létesítmények. Tel.: 06(30)479-2776� Lakásfelújítás! Szobafestés, tapétázás,parkettalerakás, -javítás, -csiszolás, csempé-zés, villanyszerelés, vízszerelés, ajtó-, ablak-csere, -javítás, kõmûves és asztalos munkákgaranciával. Tel.: 202-2505, 06(30)251-3800�Zárszerviz: ajtózárak, hevederzárak árusítá-sa, felszerelése, javítása, nyitása. Tel.: 242-1389� Fürdõszobák, konyhák felújítása, átalakí-tása! Csempeburkolás, kõmûvesmunkák, víz-szerelés! Anyagbeszerzéssel, garanciával!www.burkolomester.hu; Tel.: 06(20)961-6153� Csempézés, járólapozás, teraszok, járdák,kerítések készítése, javítása! Festés, mázolás!Tel.: 06(30)341-3423� Vízvezeték-fûtésszerelés. Ingyenes kiszál-lás helyszíni felméréssel Hencz Péter. Tel.:06(70)397-3869� FÉG gázkészülékek szakszervize. Javítás,felújítás garanciával. Adás-vétel, ingyenes ki-szállás. Tel.: 244-5577, 06(30)429-2991� Társasházak közös képviselete, kezelése,könyvelése 25 év tapasztalata, szakképzettség, jogi,mûszaki, irodai háttér. Lajos u. 55. Tel.: 325-8387,06(30)932-2637, [email protected] www.befo.hu� Kertépítés. Elhanyagolt telkek rendbera-kása. Tel.: 06(20)376-6255� Festés, mázolás, tapétázás, gipszkarton-szerelés, burkolás, laminált parkettás munkákmagánszemélyek, közületek részére. Tel.:06(30)212-3308� Óbudai könyvelõiroda, nagy tapasztalat-tal, felelõsségbiztosítással vállalja egyéni vál-lalkozók, gazdasági társaságok könyvelését,bérszámfejtését. Tel.: 06(30)948-6249.� Kádfelújítás. Ne cserélje le régi, kopottöntöttvas kádját! A bontás árának töredékéértfelújítjuk. Tel.: 06(20)529-4180� Parkettacsiszolást, lakkozást, lerakást, fes-tést, mázolást, tapétázást vállalok Barabás Jenõkisiparos. Tel.: 349-4899, 06(70)280-0479� Veszélyes fák kivágása, gallyazása alpin-technikával, ágdarálás, zöldhulladék elszállí-tás. Parkfenntartás, fûkaszálás. www.greenar-bor.hu Tel.: 06(30)907-5948� Lakásfelújítás, tisztaságifestés. Üres la-kásokra árkedvezmény, garanciával. Tel.:787-1332, 06(20)986-3129� Lakatosmunkát mindennemût vállalok.Zárszerelést, védõrács, rácsosajtó, korlát, ga-léria, kerítés, kapukészítés, javítás. Tel.:06(20)9424-943; 705-0511

� Izomletapadások, fej-, nyak- és hátfájdalmak

kezelése, teljes testmasszázs. Szakrendelõben(Vörösvári út 88-96.) vagy az Ön otthonában. Csi-pak Zoltán gyógymasszõrtõl Tel.: 06(20)595-3057� Magán jóga órák harmóniáért, gyógyulá-sért, a gerinc rugalmasságáért a Vályog utcá-ban vagy az Ön otthonában. Személyre szabottmegoldások. Sprok Andrea, 06(70)978-0022

� Fül-orr-gégészeti magánrendelés mindenszerdán 18.30-tõl 19.30-ig. Cím: OrvosiCentrum III. Kolosy tér 1/b. Tel.: 388-9406,06(20)211-5190. Dr. Müller Zoltán fõorvos� Theta kezelés! Tudatalatti, életterületi(anyagi, egészség, párkapcsolat) blokkot oko-zó hitrendszerek oldása. Tel: 06(30)966-9241� Kárpáti fogtechnika Szél u. 10., a Kórházutcai piacnál. Tel.: 240-2059, 06(20)493-1675

� Angolórák minden szinten, diplomás,gyakorlott tanárnõnél. Ingyenes próbaóra.Tel.: 367-8160, 06(20)243-9043. E-mail:[email protected]� Matek, fizika tantárgyakból egész évbenoktatást, felkészítést, korrepetálást vállalokÓbudán az általános iskolától az egyetemig.Tel.: 06(30)604-1478�Magyar nyelv és irodalom, történelem és esz-tétika tanár egész évben oktatást, felkészítést, kor-repetálást vállal Óbudán, az általános iskolától azegyetemig. Tel.: 367-4809, 06(70)619-5546

� Antikváriumunk készpénzért vásárol köny-veket, könyvtárakat, képeslapokat, vitrintárgya-kat, festményeket, hanglemezeket. Tel.: 332-0243� Almási Katalin vásárol legmagasabb áron!Bútorokat, festményeket, dísztárgyakat, órá-kat, porcelánokat, bizsukat, könyveket, zongo-rát, írógépet, varrógépet, szõrmét, hagyatékot.Díjtalan kiszállással. Tel.: 06(30)308-9148� Autóját megvásárolom! Lehet az régivagy akár roncs. Forgalomból ingyenesen ki-vonom. Kiszállási díj nélkül a hét mindennapjan! 06(70)622-0123�ÓBUDAANTIKVÁRIUM készpénzért vá-sárol könyveket, könyvtárakat, képeket, képes-lapokat. 22 éve az óbudai közönség szolgálatá-ban. Tel.: 388-7332; 06(20)978-1974� Könyveket, könyvtárakat (régit, újabbat)antikváriumunknak vásárolok. 100 könyv fe-lett díjtalan kiszállással. Tel.: 06(20)425-6437

� Bélyeget, papír- és fémpénzt, régi köny-veket, festményt, mûtárgyakat, papírrégiségetvásárolunk: VI. Andrássy út 16. H-SZ: 10-17,Cs: 10-19. Tel.: 317-4757� Gábor Eszmeralda becsüs mûgyûjtõnõ, leg-magasabb áron készpénzért vásárol festménye-ket, bútorokat, órákat, porcelánokat, ezüsttárgya-kat, aranyékszereket, egyebeket, teljes hagyaté-kot. Kiszállás, értékbecslés díjtalan! Üzletünk: II.Fõ u. 67. 06(1)789-1693, 06(30)382-7020� Borostyán ékszer felvásárlás 1000 Ft-tól/gáron. Mindenféle régiséget, órákat, Herendi-Zsolnay-Gorka, arany-ezüst teljes hagyatékokkészpénzért. Díjtalan kiszállás, értékbecslés. Üzlet:

V. ker., Szent István krt. 25. Tel.: 06(20)914-0150� Mindennemû régiséget vásárolok, díjtalankiszállással, értékbecsléssel. Pintér Nikoletta.Tel.: 466-8321; 06(30)973-4949

� Computerklinika: számítógép-javítás,karbantartás, vírusirtás, alkatrész-beszerelés,bõvítés. Ingyenes kiszállással. Hívjon biza-lommal. Tel.: 06(30)857-2653

� Takarítást vállalok Óbudán heti 1-2 alka-lommal, illetve nagytakarítást is. Tel.:06(30)966-9241

� Duna House ingatlanértékesítõ hálózatIII. kerületi csapatába értékesítõ kollégát ke-resünk. 06702382883, [email protected]

� Ingatlan-tanácsadó munkatársakat kere-sünk kerületi irodánkba, a megnövekedettügyféligények kielégítéséhez. Fõ vagy mel-léktevékenységként (kismamáknak is). Vár-juk önéletrajzát: [email protected]� III. ker. kötöde keres gyakorlott kötõst,kötöttáru összeállításban jártas varrónõt ál-landó munkára. Tel.: 06(30)220-2002� Csillaghegyi szépségszalonba fodrászt ke-resünk. Tel.: 06(30)246-0810

�Magánszemély vásárolna nappali+3 háló-szobás, napsütéses lakást a III. kerületben.Hívható H-P 18-20, hétvégén napközben.Tel.:+36-31-3200532� Kiadó lakást keresek leinformálható, meg-bízható bérlõknek, sürgõsen. [email protected] Tel.: 06(70)521-0342� Csillaghegy Árpád utcában három laká-sos, kertes, iker családi házrész, kitûnõ álla-potban 70,4 MFt. Tel.: 06(30)977-3588�Felújítandó lakást (tégla vagy panel) vásá-rolnék saját részemre. Lõrincz Péter, tel.:06(70)383-5004

� 19-20. századi magyar és régi külföldi fest-mények, mûtárgyak vétele készpénzért. Díj-mentes értékbecslés. Tel: 06(30)949-2900. E-mail: [email protected] NemesGaléria: 1024 Szilágyi Erzsébet fasor 3.

� Egyedülálló idõs személynek lakásáértéletjáradékot fizetnék. Nem költözöm oda!Hívjon a 06(30)633-6259-es számon. Várom!

� A Szentendrei úton két db 26 nm-es üzlet-helyiség kiadó. Érdeklõdni lehet hétfõtõl-csü-törtökig minden nap 15-18 óra között a 388-4726-os telefonszámon

Kiadó

Életjáradék

Festmény

� Óbudai Ingatlaniroda Vörösvári út (13.)-Vihar utca sarok, faépület. Immár 14 éve azÖnök szolgálatában. Ügyfeleink részére ke-resünk kiadó, eladó ingatlanokat. Tel.: 439-1999, 06-(30)-9520015, www.oi.hu

Online apróhirdetés-felvétela nap 24 órájában:

ingatlanROBOT.hu/obuda-ujsag

Ingatlan

�Szakácsot, konyhai kisegítõt, pultost ke-resünk római-parti üzletünkbe, akár beugró-ra is, magas bérezéssel. Tel.: 06(30)864-5562. E-mail: [email protected]

� Pizzához is értõ szakácsot keres az ürö-mi Hütte! Várjuk fényképes önéletrajzát,ha szeretne Óbuda határában, egy pörgõs,családias helyen, profi csapatban dolgoz-ni. E-mail: [email protected] Honlap:www.uromihutte.hu

Állás

Egyéb

Számítógép

Régiség

Elad-vesz

Oktatás

� Dr. Czeiner Béla nõgyógyász fõorvosmagánrendelése: kedd délután Szõlõ utca,minden páros hét péntek délutánjánVörösvári út. Bejelentkezés, információmunkanapokon: 06(20)480-3953

� Dr. Takács Endre bõrgyógyász fõorvoscsütörtök du. 3 órától magánrendelésén várjakedves betegeit: Gabriel Med Stúdió III. ker.Pozsonyi u. 32. Anyajegyszûrés, tanácsadás,kismûtétek. Bejelentkezés: 06(30)350-8359

� Bõrgyógyászati magánrendelés hétfõn16-18-ig, csütörtökön 11-13 óráig. III. Bécsiút 85. IV/1. Dr. Suhajda Kornélia fõorvos.Bejelentkezés: 317-0631

� Bõrgyógyászati, kozmetológiai magán-rendelés: dr. Pardavi Ágnes. Helye: 1035Szentendrei út 10. Ideje: hétfõ, szerda 16-18 óráig, illetve igény szerint. Bejelentke-zés, tel.: 06(30)201-9198

Egészség

� Társasházak közös képviselete, kettõs alá-írással, személyre szabott ügyfélfogadással. Tel.:06(30)268-2265; [email protected]

�Redõny, reluxa, szúnyogháló stb. szerelé-se, javítása garanciával! Ajándék szúnyog-háló minden redõnyhöz! Tel.: 06(20)341-0043; 06(70)341-9489

� „ALFA” tv, videó, számítógép szerviz ésmûszaki bizományi. Ingyenes kiszállás. Azelvégzett javításra garancia, nyugdíjas ked-vezmény. 1039 Bp., Hatvany L. u. 4. (Dunafelõli oldalon, postával szemben). Tel.: 243-2730, 06(20)997-2747

� TV javítás helyszínen is garanciával,ingyenes kiszállás (LCD, LED TV-t és mo-nitort vásárolok, hibásat is!). Tel.:06(30)912-3761, 243-9401

Szolgáltatás

FüggönyökSzéles méret- és mintaválasztékban.

KarnisokHajlított, egyedi méretre is. Szalagfüggöny, roló, roletta,

méteráru, bútorszövet, rövidáru.Függönyvarrás.

A nálunk készült karnist és függönyt díjmentesen felszereljük.

AQUINCUMLAKÁSTEXTIL-MÉTERÁRU

(Pók utcai lakótelep)1031 Budapest, Vízimolnár utca 2.

Tel./fax : 24 27 157. Mobil: 06 (20) 92 63 422.Nyitva : H-P: 10-18, Sz: 9-13.

Web: www.aquincumlakastextil.hu/

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 22

Page 23: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 23Hirdetés

� Angol, magyar színjátszó tábor a Csúcshe-gyen általános és középiskolás gyerekek részére.Bejárás 9.500 Ft/hét, bentlakás 16.000 Ft/hét.Pénteken bemutató. Bõvebben: [email protected]; 387-9756; 06-31-321-0625

�Angol Bolhapiac a British School (Kiscelli köz17.) alsó parkolójában, május 30-án 10-13-ig.Megközelítés: III. Kolostor utca felõl. Tel.: 06(70)321-1312. Árusítás csak BISB-s szülõk részére!

Bolhapiac

Táborozás

�� Motorbeállóhely kiadó. Pünkösdfürdõutca mellett, zárt, fedett motorbeállóhelyhosszú távra kiadó. Tel.: 06(30)919-5018

��1039 Bp., Hímzõ utca 7. és 9. sz. alatt ki-adó egy-egy 36 nm-es, komfortos üzlethelyi-ség. Érdeklõdni lehet: Békásmegyeri 1.sz.Lakásfenntartó Szövetkezet irodájában 1039Bp., Hímzõ u. 9. Tel.: 250-4646; 244-1653

NYUGDÍJÁT EGÉSZÍTSE KI ÉLETJÁRADÉK SZERZÕDÉSSEL!

Szerzõdéskötéskor készpénz, havontanyugdíjkiegészítõ járandóság. Éljen gond-talanul, kényelmesen, saját megszokottotthonában és költekezzen kedve szerint.Feltétele: per és tehermentes 1/1 tulajdonúingatlan, betöltött 75. életév.

K i ne szeretne 40 fölött 10-15 évvel fiatalabbnaklátszani, plasztikai eljárás nélkül? Gyakran

hangzanak el erre vonatkozó kérdések. Ígéretekkel„teli van a padlás”, pontosabban a kozmetikai polcok.Az idén tavasszal nyílt Óbudai Pearl QUADRApont-ban azonban bizonyítékkal is szolgálnak, és vendége-ik -köztük mind több férfi - visszatérnek hozzájuk.

Szatmári Katalin - aki egyúttal a QUADRA arca -olyan szalont nyitott, ahol merõben új technológiát al-kalmazva, holisztikus szemlélettel kezelik a vendége-ket. A kulcspont a nemzetközi kutatásokon alapuló,svájci technológiai fejlesztésû QUADRA-eljárás alkal-mazása. Ez egy összetett, nagyon hatékony klinikailagtesztelt, ultra természetes, abszolút méregmentes, mel-lékhatások nélküli bõrfiatalító, ránctalanító kezelés.Hatására a bõr visszasimul fiatalabb állapotába.

Az Óbudai Pearl QUADRApontban dr. Németh Ju-

dit belgyógyász, kozmetikus veszi kezelésbea vendégeket. Fontos hogy a „páciensek” be-lülrõl is szépüljenek, melyhez hasznos taná-csokat ad. (A szalonban alternatív gyógy-módokkal természetgyógyászattal, reflex-ológiával is kezelik a vendégeket.)

- Mint megtudtuk, elõször általános állapot-felmérést végez, csak ezután következhet a kel-lemes érzést nyújtó, 40-45 perces kezelés. En-nek során olyan kristálytiszta természetes anya-gokat (hyaluronsavat és fibrostimulinokat) jut-tatnak vissza kíméletesen a bõrbe, melyek azidõ elõrehaladtával kifogynak a szervezetbõl.Ezeknek az anyagoknak a hatására a bõr újra

felépíti a kollagén-elasztin hálót, és ezt nedvesen tartja. Azeredmény már az elsõ alkalommal is rendkívül szembeöt-lõ. Atartós, 1 évig tartó eredmény 4-12 alkalmas kezelésso-rozat során alakul ki, és 10-15 évvel fiatalít kortól függõen.És ami nem utolsó: megfizethetõ áron.

(A Pearl QUADRA-pont a Kolosy tértõl 3perc sétányira található,az Aréna Passage föld-szintjén. Cím: Bécsi út81. Bejárat a Bokor utca6. szám felõl. Bejelentke-zés: Szatmári Katalinnála 06-30-932-9381-esvagy dr. Németh Juditnála 06-70-233-6080-as te-lefonszámon.) (X)

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

Holisztikus szemlélet és csúcstechnológia találkozása

Fiatalodjon az Óbudai QUADRApontban!

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 23

Page 24: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számPályázat24

A pályázatot zárt borí-tékban lehet benyújtaniaz Óbudai VagyonkezelõZrt. ügyfélszolgálatán(1033 Budapest, Mozaikutca 7., földszint, pénztáriórák hétfõn: 15-tõl 17.30-ig, szerdán: 8.30-12-ig és13-tól 16-ig, csütörtökön:8.30-tól 12 óráig).Pályázni formanyomtat-ványon lehet, mely letölt-hetõ a www.obuda.hu és awww.ovzrt.hu honlapról,vagy személyesen átvehe-tõ az Óbudai Vagyonkeze-lõ Zrt. ügyfélszolgálatán(1033 Budapest, Mozaikutca 7.).A pályázónak pályázatá-ban nyilatkoznia kell amegajánlott bérleti díjról,a pályázati feltételek elfo-gadásáról, ezen kívül megkell adnia a helyiségbenfolytatni kívánt tevékeny-ség pontos megnevezésétvalamint csatolnia kell apályázati formanyomtat-ványon megjelölt okirato-kat és igazolnia kell a pá-lyázati részvétel feltétele-ként elõírt bánatpénzmegfizetését.A pályázó ajánlatát a pá-lyázat benyújtására nyitvaálló határidõt (minden hó-nap utolsó munkanapjá-nak 12 órája) követõ 60napig köteles tartani.A pályázatok benyújtására folyamatosan van lehetõ-ség, azok bontására minden hónap utolsó munka-napján 12 órakor került sor az Óbudai Vagyonke-zelõ Zrt. hivatalos helyiségében, melynek kiértéke-lésérõl a pénzügyi, tulajdonosi és vagyonnyilatkozat-kezelõ bizottság (a továbbiakban: bizottság) az aztkövetõ ülésén dönt.A pályázat benyújtásakor kérjük figyelembe venni,hogy nem lehet bérbe adni a helyiséget annak a vál-lalkozásnak/személynek, amelynek/akinek: • az állami vagy a székhely (lakóhely) szerinti önkor-mányzati adóhatósággal szemben adó- vagy adókmódjára behajtandó köztartozása van, kivéve, ha azadóhatóság számára fizetési kedvezményt (adómérsék-lés, elengedés, vagy fizetési könnyítés) engedélyezett;• az érintett vagy bármely helyiség tekintetében bér-leti díj, illetve közüzemi díjhátraléka van;• a helyiség bérleti jogviszonya - a kérelem vagy a pá-lyázat benyújtását megelõzõ öt évben - a bérbeadófelmondása következtében szûnt meg;• a helyiségben gyakorolni kívánt tevékenység folyta-tására való jogosultságát nem tudja hitelt érdemlõenigazolni.A helyiség vonatkozásában a pályázónak vállalniakell:• az önkormányzati rendeletben a bérleti jog megszer-

zésének ellenértékeként elõírt megszerzési díj meg-fizetését (a megszerzési díj a pályázó által megaján-lott bérleti díj három havi összege);• 3 havi bérleti díjnak (+ esetleges közmûátalánynak)megfelelõ összegû óvadék megfizetését bérbeadórészére (a nyertes által befizetett bánatpénz összegeaz óvadékba beszámításra kerül);• szükség szerint a helyiségbe önálló elektromos- ésmellékvízmérõk kiépítését.A pályázat értékelésénél a megajánlott bérleti díjalapján történik a döntés. A pályázaton azon ajánlat-tevõk vehetnek részt, akik a bérleti jog biztosítására abánatpénzt befizetik. A bánatpénzt az Óbudai Va-gyonkezelõ Zrt. pénztárában (1033 Budapest, Mozaikutca 7.) készpénzben lehet letétbe helyezni (pénztáriórák hétfõn: 15-tõl 17.30, szerdán: 8.30-tól 12 és 13-tól 16, csütörtökön: 8.30-tól 12 óráig). A bánatpénzthelyiségenként kell letenni. Az eredményhirdetéstkövetõ nyolc napon belül a nem nyertes pályázók ré-szére a bánatpénzt visszafizetik. Érvénytelen a pályázat, amennyiben nem tesz elegeta pályázati kiírásban elõírt valamennyi feltételnek. A pályázatok értékelését követõen az Óbudai Va-gyonkezelõ Zrt. a pályázókat írásban értesíti. A pályá-zat kiírója fenntartja a jogát, hogy a legjobb ajánlatottevõkkel a tenderbontást követõen tovább tárgyaljon,zárt versenytárgyalást tartson, illetve, hogy a pályáza-

tot indokolás nélkül, részben vagy egészében ered-ménytelennek nyilvánítsa.A nyertes pályázónak a megszerzési díj teljes össze-gét a bizottság döntésérõl történõ írásbeli értesítéskézhezvételét követõ 8 napon belül az Óbudai Va-gyonkezelõ Zrt. részére meg kell fizetnie.A nyertes pályázónak tudomásul kell vennie, hogyamennyiben a döntésrõl szóló értesítés kézhez vételétkövetõ 30 napon belül a bérleti szerzõdést nem kötimeg, erre vonatkozó igényét a pályázat kiírója okafo-gyottnak tekinti és a pályázó a befizetett pályázatibiztosítékot elveszíti.A bérbeadó a bérleti díjat minden tárgyév elején azelõzõ évi infláció KSH által közzétett mértékévelemeli.A helyiségek megtekintéséhez idõpont egyeztethetõaz Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. értékesítési, helyiség-és telekhasznosítási osztályánál (1033 Budapest, Mo-zaik utca 7., telefon: 430-3468, 430-3463). A pályá-zatokkal kapcsolatban további felvilágosítást lehetkérni a fenti telefonszámon és címen.

Az Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. (Szentlélek tér 7.) pályázatot hirdet az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tulajdonában álló, nem lakás céljára szolgáló, üres helyiségek bérbeadására

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 24

Page 25: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 25Sport – Hirdetés

Könczöl Zsuzsanna 5 éve, Bíró Lili2,5 éve úszik a Római Sport Egye-sületben. Mindkét fiatal verseny-zõ Gyepes Ádámnál és Gyepes La-josnál kezdett sportolni, azóta isitt készülnek a megmérettetések-re. A lányok szorgalmasan edze-nek, tanulnak, és a mi leszel, hanagy leszel - fel nem tett kérdésregondolkodás nélkül rávágják:olimpikon szeretnék lenni!

- A bátyám is az egyesületbenúszott, anyukám azért vitt le,hogy én is megtanuljak úszni.Eleinte nagyon féltem a víztõl -mondja Zsuzsi, aki még csak 12éves, de már így is több éve fo-lyamatosan a korosztályos

ranglista élén áll. Az eredmé-nyei bizton mutatják: azótamegbarátkozott a mélyvízzel.Hét évesen került az egyesület-be és egy éven belül leigazoltversenyzõ lett. Már most nehézlenne felsorolni, mennyi kupáttudhat magáénak, érmektõl ros-kadoznak otthon szobája pol-cai. Nem véletlenül tagja kétéve már a gyermekválogatott-nak, a Jövõ Bajnokai-program-ban. Szépen halad a 2017-es ju-nior világbajnokság felé.

Bíró Lili 14 éves, 2,5 éveúszik, hátgerincproblémái miattkezdte el ezt a sportot.

- Minden edzésen be szeret-tem volna állni a versenyzõkközé a Csillaghegyi Uszodá-ban. Ádám „bá” látta, bármitmegtennék, hogy jól szerepel-jek. Felajánlotta, hogy leigazol,és azt mondta, ha bizonyítok,élsportoló is lehetek - teszi hoz-zá Lili, aki folyamatosan beiga-

zolja a hozzáfûzött reményeket:már európai ifjúsági olimpiaikerettag. Bekerült a Heraklész-programba is. Bizonygatni semkell, hogy mennyi munka vanaz õ teljesítménye mögött is. Azérmek súlya, de leginkább er-kölcsi értéke esetében is szá-mottevõ.

- A biztos családi háttér na-gyon fontos szerepet játszik (ésaz egyesület családias közege -a szerzõ) abban, hogy fiatalsportolóink ilyen jó eredmé-nyeket tudjanak elérni - mondjaGyepes Ádám, aki édesapjanyomdokaiba lépve készíti fel amegmérettetésekre az egyesület25 leigazolt versenyzõjét. Hoz-

záteszi: - A 2001-es és a 2003-as születésû gyerekek kimagas-lóan jó eredményeket érnek elnálunk. Fõ bázisunk a Csillag-hegyi Uszoda. Nagyon remény-kedünk a tervezett fejlesztések-ben, hiszen nem mindegy, hogy33-as vagy 50-es medencébenúsznak. A fiatalokat egészenbiztosan az is motiválja, hogysportlegendák úsznak mellet-tük. Hangsúlyoznom kell, hogyaz önkormányzat támogatásá-val teljes mértékben elismeri azegyesületi munkát, és ez na-gyon fontos mindannyiunk szá-mára.

A lányok teljesítménye min-denképpen bizakodásra adokot. Ha így haladnak tovább,minden esélyük megvan arra,hogy a 2020-as Tokyo-i olimpi-án dobogóra álljanak. És el-mondhassák magukban: igen,olimpikon lettem!

Sz. Cs.

A Római Sport Egyesület nagy reménységei

Zsuzsi és Liliolimpikon szeretne lenni

Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzata BúsBalázs polgármestertámogatásával 2014márciusától döntöttúgy, hogy a nagycso-portos, már iskola-kezdésre készülõgyerekek részére in-gyenes óvodai úszás-oktatást indít.

2 015 márciusától a program harmadik szakaszába érve kéthelyszínen folytatódott, a Fõvárosi Vízmûvek Zrt. uszodájá-

ban - ahol az edzéseket a Római Sport Egyesület szakképzett ok-tatói tartották - és a Római Teniszakadémián. Az edzéseken részt-vevõ gyermekek mindkét helyszínen színvonalas képzésben ve-hettek részt. Az oktatók felmérve a gyermekek úszástudását, dif-ferenciált csoportos oktatást valósítottak meg.

Ebben a szakaszban öt óvoda kilenc intézményét vonták be azoktatásba. Résztvevõ intézmények: a Meseerdõ Óvoda, a Szivár-vány Óvoda, a Pitypang MûvészetiÓvoda, a Gyöngyforrás Óvoda, az Al-máskert Óvoda. A foglalkozásokon a12 hét alatt összesen 280-an vettekrészt, csoportos beosztás szerint heti3-4 alkalommal. A bemutató órákrasok szülõ látogatott el és örömmel ta-pasztalták, hogy gyermekük mennyitfejlõdött a 3 hónap alatt.

Az elõzetes tervek és az igények fel-mérése szerint a program szeptember-ben folytatódik.

Ingyenes óvodai úszásoktatás

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 25

Page 26: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számPályázat26

A pályázatot zárt borítékban lehet benyújtani azÓbudai Vagyonkezelõ Zrt. ügyfélszolgálatán (1033Budapest, Mozaik utca 7., földszint, pénztári órákhétfõn: 15-tõl 17.30, szerdán: 8.30-tól 12 és 13-tól16, csütörtökön: 8.30-tól 12 óráig).Pályázni formanyomtatványon lehet, mely letölthe-tõ a www.obuda.hu és a www.ovzrt.hu honlapról,vagy személyesen átvehetõ az Óbudai VagyonkezelõZrt. ügyfélszolgálatán (1033 Budapest, Mozaik utca7.). A pályázat részét kell képezze a pályázó által be-nyújtott mûszaki dokumentáció, mely legalább mû-szaki leírást és árazott, tételes költségvetést, alaprajziváltoztatás igénye esetén ezen túl a meglévõ és a ter-vezett alaprajzot kell tartalmazzon.A pályázónak nyilatkoznia kell abban a tekintetben,hogy tudomásul veszi, miszerint az ingatlan bérbeadására a nyertes pályázó számára elõírt felújítási kö-telezettséggel kerül sor. A rendeltetésszerû használa-tot lehetõvé tevõ, elvégzendõ felújítási munkák mû-szaki tartalmát és költségvonzatát a pályázati felhívásmellékletét képezõ, Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. mû-szaki osztálya által készített helyszíni felmérési jegy-zõkönyv tartalmazza (letölthetõ szintén a fenti honla-pokról), a pályázat nyertese (leendõ bérlõ) kötelesezen munkálatokat teljes körûen, I. osztályú minõség-ben, saját költségén az adott helyiség birtokbavéte-lét követõ 60 napon belül elvégezni. Leendõ bérlõjogosult - legfeljebb a pályázatban meghatározottösszeghatár erejéig - költségeinek részleges, bérbe-számítás útján történõ megtérítéséhez, a mindenkorihavi bérleti díj 50%-ának mértékéig. A bérleti díjfize-tési kötelezettség a felújítási munkálatok mûszaki át-adás-átvételi idõpontjától áll fenn.A bérbeszámításra bérbeadó és leendõ bérlõ közöttkötendõ külön megállapodás keretében kerül sor,mely tartalmazni fogja, hogy a bérbeszámítás fentiösszegben történõ érvényesítése az elfogadott mûsza-ki tartalom teljes körû, I. osztályú minõségben történt

megvalósulása esetén lehetséges, mely körülményt amûszaki átadás-átvételi eljárás során jegyzõkönyvi-leg is rögzíteni kell.A pályázónak pályázatában nyilatkoznia kell a meg-ajánlott bérleti díjról, a pályázati feltételek elfogadá-sáról, ezen kívül meg kell adnia a helyiségben folytat-ni kívánt tevékenység pontos megnevezését valamintcsatolnia kell a pályázati formanyomtatványon meg-jelölt okiratokat és igazolnia kell a pályázati részvételfeltételeként elõírt bánatpénz megfizetését.A pályázó ajánlatát a pályázat benyújtására nyitva ál-ló határidõt (minden hónap utolsó munkanapjának 12órája) követõ 60 napig köteles tartani.A pályázatok benyújtására folyamatosan van lehetõ-ség, azok bontására minden hónap utolsó munka-napján 12 órakor került sor az Óbudai Vagyonke-zelõ Zrt. hivatalos helyiségében, melynek kiértéke-lésérõl a pénzügyi, tulajdonosi és vagyonnyilatkozat-kezelõ bizottság (a továbbiakban: bizottság) az aztkövetõ ülésén dönt.A pályázat benyújtásakor kérjük figyelembe venni,hogy nem lehet bérbe adni a helyiséget annak a vál-lalkozásnak/személynek, amelynek/akinek: • az állami vagy a székhely (lakóhely) szerinti önkor-mányzati adóhatósággal szemben adó- vagy adókmódjára behajtandó köztartozása van, kivéve, ha azadóhatóság számára fizetési kedvezményt (adómérsék-lés, elengedés, vagy fizetési könnyítés) engedélyezett;• az érintett vagy bármely helyiség tekintetében bér-leti díj, illetve közüzemi díjhátraléka van;• a helyiség bérleti jogviszonya - a kérelem vagy a pá-lyázat benyújtását megelõzõ öt évben - a bérbeadófelmondása következtében szûnt meg;• a helyiségben gyakorolni kívánt tevékenység folyta-tására való jogosultságát nem tudja hitelt érdemlõenigazolni.A helyiség vonatkozásában a pályázónak vállalniakell:

• az önkormányzati rendelet-ben a bérleti jog megszerzésé-nek ellenértékeként elõírtmegszerzési díj megfizetését(a megszerzési díj a pályázóáltal megajánlott bérleti díjhárom havi összege);• 3 havi bérleti díjnak (+ eset-leges közmûátalánynak) meg-felelõ összegû óvadék megfi-zetését bérbeadó részére (anyertes által befizetett bánat-pénz összegét az óvadékbabeszámítják);• szükség szerint a helyiségbeönálló elektromos- és mellék-vízmérõk kiépítését.A pályázat értékelésénél amegajánlott bérleti díj alapjántörténik a döntés. A pályázatonazon ajánlattevõk vehetnekrészt, akik a bérleti jog biztosí-tására a bánatpénzt befizetik.A bánatpénzt az Óbudai Va-gyonkezelõ Zrt. pénztárában(1033 Budapest, Mozaik utca7.) készpénzben lehet letétbe

helyezni (pénztári órák hétfõn: 15-tól 17.30, szerdán:8.30-tól 12 és 13-tól 16, csütörtökön: 8.30-tól 12 órá-ig). A bánatpénzt helyiségenként kell letenni. Az ered-ményhirdetést követõ nyolc napon belül a nem nyertespályázók részére a bánatpénz visszafizetik. Érvénytelen a pályázat, amennyiben nem tesz elegeta pályázati kiírásban elõírt valamennyi feltételnek. A pályázatok értékelését követõen az Óbudai Va-gyonkezelõ Zrt. a pályázókat írásban értesíti. A pályá-zat kiírója fenntartja a jogát, hogy a legjobb ajánlatottevõkkel a tenderbontást követõen tovább tárgyaljon,zárt versenytárgyalást tartson, illetve, hogy a pályáza-tot indokolás nélkül, részben vagy egészében ered-ménytelennek nyilvánítsa.A nyertes pályázónak a megszerzési díj teljes össze-gét a Bizottság döntésérõl történõ írásbeli értesítéskézhezvételét követõ 8 napon belül az Óbudai Va-gyonkezelõ Zrt. részére meg kell fizetnie.A nyertes pályázónak tudomásul kell vennie, hogyamennyiben a döntésrõl szóló értesítés kézhez vételétkövetõ 30 napon belül a bérleti szerzõdést nem kötimeg, erre vonatkozó igényét a pályázat kiírója okafo-gyottnak tekinti és a pályázó a befizetett pályázatibiztosítékot elveszíti.A bérbeadó a bérleti díjat minden tárgyév elején az elõ-zõ évi infláció KSH által közzétett mértékével emeli.A helyiségek megtekintéséhez idõpont egyeztethetõaz Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. Értékesítési, Helyiség-és Telekhasznosítási Osztályánál (1033 Budapest,Mozaik utca 7., telefon: 430-3468, 430-3463). A pá-lyázatokkal kapcsolatban további felvilágosítást lehetkérni a fenti telefonszámon és címen.

Az Óbudai Vagyonkezelõ Zrt. (Szentlélek tér 7.) pályázatot hirdet az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tulajdonában álló, nem lakás céljára szolgáló, üres helyiségek

- a nyertes pályázó számára felújítási kötelezettséggel történõ - bérbeadására

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 26

Page 27: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 27Szabadidõsport

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 27

Page 28: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számSzabadidõ – Fogadóórák28

Képviselõ neve Önkormányzati Fogadóóra idõpontja Helyszínkörzet

Dr. Demeter Gellért 1.vk. minden hónap elsõ csütörtök 16-18 között Árpád GimnáziumCsapó Harold Gábor 2.vk. minden hónap elsõ kedd 16-18 között Fidesz iroda, Kaszásdûlõ u. 7.Désiné Németh Éva 3.vk. minden hónap második csütörtök 16.30-17.30 között Fidesz iroda, Kaszásdûlõ u. 7.Farkas Balázs 4.vk. minden hónap elsõ csütörtök 16-18 között Árpád GimnáziumStollmayer Ákos 5.vk. minden hónap elsõ péntek 17-18 között Nagy László Ált. Iskola, Váradi u.

minden hónap elsõ hétfõ 18-19 között II. Rákóczi F. Ált. Iskola, Erdõalja útDóra Csaba 7.vk. minden hónap elsõ hétfõ 16-18 között Fidesz iroda, Kaszásdûlõ u. 7.Rácz Andrea 8.vk. minden hónap második csütörtök 17-18 között Táborhegyi Népház, Toronya u.Bulla György 9.vk. minden hónap elsõ hétfõ 17-18 között Waldorf Iskola, Bécsi út

telefonon elõre egyeztetés szükséges: 437-8688.Baumann Irén 10.vk. minden hónap második kedd 17-18 között Platán Könyvtár

telefonon elõre egyeztetés szükséges: 484-0805.Török Ferenc 11.vk. minden hónap elsõ kedd 17-18 között Dr. Béres J. Ált. Iskola, Keve u.Puskás Péter 12.vk. minden hónap elsõ hétfõ Csillaghegyi Ált. Iskola, Dózsa Gy. út

telefonon elõre egyeztetés szükséges: 437-8688.Kemény Krisztina 13.vk. minden hónap elsõ szerda 17-18 között Békásmegyeri Közösségi HázKelemen Viktória 14.vk. minden hónap elsõ kedd 17-18 között Békásmegyeri Közösségi Ház

telefonon elõre egyeztetés szükséges: 437-8509.Dr. Pappné dr. Nagy Judit 15.vk. helyszín és idõpont telefonos egyeztetés alapján:

437-8930Laukonidesz Lilla 16.vk. júniusban, júliusban, augusztusban szünetel

Fidesz-KDNP-s képviselõk fogadóórái

Béres András (PM) elõzetesegyeztetés alapján a 06-30-211-6111-es számon, vagyberes.andras@ parbeszedmag-yarorszagert.hu.Burján Ferenc (LMP) elõzetesegyeztetés alapján a 437-8881-estelefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen.Mihalik Zoltán (Együtt) minden

hónap harmadik hétfõjén, 17-tõl18 óráig a Fõ tér 4. I. emeletén, atestületi irodában. Elõzetes beje-lentkezés szükséges: 06-20-236-0500.Õri László (MSZP) minden hónaputolsó hetében hétfõn 16-tól 17óráig a Békásmegyeri KözösségiHázban (Csobánka tér 5.).Dr. Simonka Csaba (MSZP) min-

den hónap utolsó hetében,csütörtökön 15-tõl 16 óráig azMSZP III. kerületi irodájában(Mókus utca 1-3., tel.: 368-9464).Szanyó Miklós (Jobbik) mindenhónap elsõ szerdáján, 17-tõl 18óráig a békásmegyeri Jobbik irodá-ban: Kabar utca 11., elõzetes beje-lentkezés alapján: 06-30-377-1857.

Kompenzációs listáról bejutott képviselõk fogadóórái MSZP-s képviselõ fogadóórája

Czeglédy Gergõ, a 6. számú

egyéni választókerület önkor-

mányzati képviselõje minden hó-

nap elsõ hetében, szerdán 16.30-

tól 17.30 óráig az MSZP III. kerü-

leti irodájában: Mókus utca 1-3.

Tel.: 368-9464.

Kedvezményes balatoni nyaralás nyugdíjasoknak Óbuda-Békásmegyer Önkor-mányzatának támogatásávalkedvezményes üdülésen vehet-nek részt Siófok-Sóstón a III. ke-rületi nyugdíjasok. Az ÓbudaiSzociális Szolgáltató Intézményaz idén három turnust szervez:augusztus 3-tól 9-ig; 10-tõl 16-igés 17-tõl 23-ig.Az egyhetes nyaralás ára 42 ezer forint, amely tartalmazza az utazás költ-ségét - busszal oda-vissza -, a szállást 2-3 ágyas szobákban 6 éjszakára, anapi háromszori étkezést, kirándulást, naponta többféle színes programot.Akínálatban szerepel kézmûves foglalkozás, társasjáték, irodalmi és zenésdélután, vízparti fürdõzés, élõzenés-táncos ismerkedési és búcsúest.A sóstói nyaralásra várjuk a III. kerületi állandó lakcímmel rendelke-zõ nyugdíjas polgárokat.Jelentkezés az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény saját lakhely-hez legközelebb esõ idõsek klubjaiban június 25-ig, hétköznap 8-tól 16 óráig. Túljelentkezés esetén elõnyt élveznek, akik elõször kí-vánják igénybe venni ezt a lehetõséget. A továbbiakban sorsolássaldõl el, hogy ki vehet részt az üdülésen.Jó nyaralást kívánunk, szeretettel várjuk az óbudai üdülõket!

Müller Istvánnéintézményvezetõ

Idõsklubok: Kiskorona utca 3. Telefon: 250-1552; Meggyfa utca 33. Te-lefon: 244-8259; Harrer Pál utca 4.Telefon: 250-3230; Harang utca 1.Te-lefon: 367-4853; Szérûskert utca 39. Telefon: 367- 4366; Viziorgona ut-ca 12.Telefon: 454-7063; Õszike utca 8.Telefon: 243-2434; Hatvany La-jos utca 1. Telefon: 454-0710; Sujtás utca 20. Telefon: 344-1559.

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 28

Page 29: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 29Programok – Hirdetés

Szentivánéji piknikélõzenés utcaszínház

Ahogy még senki sem látta!2015. június 19-én 20 órától a Kaszás-

dûlõi Kulturális Központ (3K) elõtt (PetheFerenc tér 2.).

Shakespeare nyomán, Nádasdy Ádámfordításának felhasználásával.

Szereplõk - Pukk: Józan László (a Vígszín-ház mûvésze), Tündér: Barabás Évi (mûsor-vezetõ), Oberon: Márkus Sándor (NylonGroup), Titánia: Eke Angéla (Nylon Group),Tangó: Porvai Ági, Serbán Andrea, NásztorPéter, Rózsa Fekete Róbert. Néptánc: Ürömi

Öröm Néptáncmûhely. Zene: Tango Har-mony, Góbé Zenekar. Látvány: Cselényi Nó-ra (Jászai-díjas). Rendezõ: Dicsõ Dániel.

A rendezvény fõvédnöke: Bús Balázs,Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

A 3K tavaszi-nyári programsorozatát le-záró estén a közelgõ Szent Iván-éj, a nyárinapforduló hangulatát idézzük meg. Mági-ával és apró csodákkal fûszerezett éjszakaez: a fény, az élet, a gyógyítás és a szere-lem ünnepe, amikor minden megtörténhet.Ebbõl az alkalomból apró varázslatokkalvárunk mindenkit a térre, ahol mûfajok ke-verednek, tündérek táncolnak, tûzzsonglõ-

rök varázsolnak, muzsikaszó andalít el,amíg a nyáresti meleg szellõ lágyan átölel.

Józan László (a Vígszínház társulatánaktagja) fõszereplésével, utcaszínházi hangu-latban a jól ismert shakespeare-i történet ismegelevenedik.

Az elsõ 150 regisztrált nézõ számára ülõ-helyet biztosítunk, valamint vendégül lát-juk õket az elõadás elõtti pikniken. Re-gisztrálni lehet személyesen a 3K-ban, a06-1-247-3604-es telefonszámon, valaminta [email protected].

(A belépés ingyenes. A mûsorváltozás jo-gát fenntartjuk.)

Hírösszefoglaló: A SzigetFesztivál idén már 23. al-kalommal veszi majd bir-tokba a Hajógyári-szigetetaugusztus 10-tõl 17-ig, az-zal a nem titkolt szándék-kal, hogy ismét elkápráz-tassa közönségét zenével,látvánnyal, kultúrával ésmindezek elképesztõ sok-színûségével.

A 2014-es látogató-csúcs és minden

szempontból sikeres évután a Sziget szervezõ-iroda folytatja a tavalyikoncepciót. Idén is vi-lágsztárral nyit a feszti-vál: elsõként RobbieWilliams hozza lázba aközönséget, az utolsónapon pedig ismét leszEnd Show, melyet ezút-tal a fiatal sztár DJ.Martin Garrix celebrál.

A megkezdett út fon-tos része a különbözõfejlesztések bevezetése,bõvítése az infrastruktú-rát, a látványvilágot és akényelmet illetõen. Nemvéletlenül emlegetik akülönbözõ nemzetközikonferenciákon pozitívpéldaként a Szigetetévek óta. (sz.)

Robbie Williams

a Szigeten

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 29

Page 30: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. számInformációk – Hirdetés30

ÓBUDA, a III. kerületi Önkormányzat lapja, megjelenik 73.000 példánybanIgazgató-fõszerkesztõ: Karalyos József

Lapszerkesztõ: Klug MiklósMunkatárs: Szeberényi Csilla • Tördelés: Ujvári Sándor

Kiadja az Önkormányzat megbízásából az IMPRESS-RÉGIÓ Kft.Szerkesztõség, hirdetésszervezés:

1035 Bp., III. Szentendrei út 32. Tel./fax: 430-1250.Kiadó: 1052 Bp., V. Váci u. 18. III. em. Tel./fax: 267-0524, 267-0525.

E-mail: [email protected]; [email protected]ás: Comorn Lapmanager Kiadó és Kereskedelmi Kft.

1031 Budapest, Õrlõ u. 2. IV/12. Ügyvezetõ igazgató: Bányai Péter

Ingyenes tanácsadások• A Fidesz III. kerületi Szervezete a Kaszásdûlõ utcai Fidesz irodában (új

helyszín: Kaszásdûlõ utca 7.) ingyenes jogsegélyt hirdet dr. Tósoky Balázs

ügyvéddel, minden hónap negyedik keddjén (legközelebb június 23-án)

17-tõl 19 óráig. (Érdeklõdni a 367-8791-es telefonszámon lehet.)

• Varga Mihály, a 4-es választókerület országgyûlési képviselõjének megbí-

zásából a Csillaghegyi Közösségi Házban (Mátyás király út 13-15.) minden

hónap elsõ keddjén 17-tõl 19 óráig dr. Tósoky Balázs ügyvéd; a Táborhe-

gyi Népházban (Toronya utca 33.) minden hónap második csütörtökén 18-

tól 20 óráig dr. Kõvári Béla ügyvéd ingyenes jogsegélyt tart. (Bejelentkezés

nem szükséges. Érdeklõdni a 06-20-200-0017-es telefonszámon lehet.)

• A Demokratikus Koalíció jogsegély-tanácsadása júniustól szeptemberig

nyári szünetet tart.

• A Jobbik Magyarországért Mozgalom ingyenes jogi tanácsadást tart

minden hónap második és negyedik péntekén 15-tõl 17 óráig. (Helyszín:

Békásmegyer, Kabar utca 11., Jobbik iroda. Elõzetes bejelentkezés aján-

lott a 06-30-546-2202-es számon.)

• A Kereszténydemokrata Néppárt III. kerületi Szervezete a Váradi utca

17. szám alatti irodájában csütörtökönként 16.30-tól 18.30 óráig fogadó-

órát tart, melynek keretében minden második csütörtökön dr. Hecsei Pál

ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart.

• Solymosi Imre (MSZP), társasházi kérdésekben minden hónap elsõ he-

tében, pénteken 15-tõl 16 óráig az MSZP III. kerületi irodájában (Mókus

utca 1-3. Tel.: 368-9464).

• Komka Norbert (MSZP), dr. Simonka Csaba (MSZP), szociális kérdé-

sekben minden hónap utolsó hetében, csütörtökön 15-tõl 16 óráig az

MSZP III. kerületi irodájában (Mókus utca 1-3. Tel.: 368-9464).

• Dr. Fercs János (MSZP), jogi kérdésekben minden hónap elsõ hetében, hétfõn

16-tól 17 óráig az MSZP III. kerületi irodájában (Mókus utca 1-3.Tel.: 368-9464).

• Dr. Orbán László Tibor ügyvéd ingyenes jogi és Jánosi János építész in-

gyenes építési tanácsadása minden hónap második csütörtökén 18-tól 19

óráig a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesületnél (Mátyás király út 13-15. Be-

jelentkezés legkésõbb két nappal a tanácsadást megelõzõen a 06-70-967-

1493-es telefonszámon, vagy e-mailen: [email protected] címen.)

Ingyenes tanácsadások a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesületnél

Gyermekpszichológiai tanácsadás: minden hónap második szerdáján

17-tõl 19 óráig. Jelentkezés dr. Léder Rózsánál. Tel.: 06-30-883-2123.

Természetgyógyászati tanácsadás: minden hónap elsõ szerdáján 18

órától. Jelentkezés Bóni Hilda Imola természetgyógyásznál. Tel.: 06-30-

905-9175.

Családjogi tanácsadás: minden hónap második csütörtökén 19 órától.

A tanácsadást dr. Kiss Éva nyugalmazott bíró tartja. Jelentkezés: a 06-70-

967-1493-as telefonszámon.

(A tanácsadások helyszíne: a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület

Zsámboki mûhelye: Lehel utca 14., a katolikus templom jobb oldali épü-

letszárnya.)

FOGADÓÓRA. Zsiga-Kárpát Dániel(Jobbik Magyarországért Mozgalom)országgyûlési képviselõ fogadóórájátminden hónap elsõ péntekén 16 órá-tól tartja a Kabar utca 11. szám alattiJobbik irodában. Elõzetes bejelentke-zés szükséges a 06(30)871-3439-esszámon, ahol külön idõpont egyezte-tésére is mód van.

FOGADÓÓRA. Kiss László(MSZP) országgyûlési kép-viselõ (Budapest, 10. vá-lasztókerület) fogadóórájaminden hónap elsõ pénte-kén 16-tól 17 óráig a III.Mó-kus utca 1-3. szám alatt.(Telefon: 368-9464; e-mail:kiss. [email protected])

Trianoni megemlékezésAz Óbudai Jobbik és helyi ifjúsági tagozata meghívja önt és ked-ves családját a trianoni békediktátum 95. évfordulója alkalmábóltartandó megemlékezésre június 7-én 14 órára a csillaghegyi Pe-tõfi térre. Közremûködik: Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, va-lamint Vári-Kovács Péter színmûvész.

Kereszténydemokrata FórumDr. Borókai Gábor, a Heti Válasz fõszerkesztõje lesz a Keresz-ténydemokrata Fórum következõ vendége június 2-án 18 órától.(Cím: Selyemgombolyító, Miklós tér 1.)

Székely Fórum A Budapesti Székelykör rendezésében Székely Fórumot tartanak aNemzeti Összetartozás jegyében június 13-án 16 órakor a Békásme-gyeri Közösségi Házban. Elõadók: Gazda József (könyvbemutató),Domonkos László és Papp Lajos. (Cím: Csobánka tér 5.)

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 30

Page 31: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

2015. 10. szám 31Hirdetés

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 31

Page 32: Szimfonikus zenevonat az Óbudai Nyáron - EPAepa.oszk.hu/02400/02458/00200/pdf/EPA02458_obudaujsag...2 Képriport 2015. 10. szám A helyi közösségek ünne-pe is Óbuda Napja, remek

obuda_2015_10.qxd 2015.05.28. 13:49 Page 32