Tőzsdei kereskedés alapvető szabályai

Tısdei kereskedés alapvetı szabájai

Befektetés vagy szerencsejáték?

Kis áttekintés a tızsdei kereskedés által elérhetı nyereség esélyeirıl

Nagyon sok lehetıség kínálkozik meglévı pénzünk megforgatásához. Természetesen azonban mindegyik lehetıség tartalmaz valamilyen mértékő kockázatot is. Mindenki tisztában van vele, hogy pénzének egy része, sıt, akár egésze is elveszhet, de abban bíznak, hogy a kockáztatott pénznél nagyobb összeg nyerhetı, ha a dolog jól sül el – méghozzá sokkal nagyobb.

Mindez igaz lehet a kaszinóban és a tızsdén egyaránt. De azért részvényekbe fektetni vagy fogadni a lóversenyen lényegesen különbözı dolog. Csukott szemmel megtenni a tétet egy lóra nem ugyanaz, mint befektetni egy mőködı vállalatba, ahol azonnal kézzelfogható tulajdonrészt is szerzünk a pénzünkért. Egy hivatalos brókercég és az ott dolgozó befektetési tanácsadók munkája lényegesebb szigorúbb ellenırzési rendszeren keresztül mőködik, mint egy lóversenytippeket adó jóbaráté – mégha az elmúlt évek mutattak ellenkezı példákat is.

Mindezektıl függetlenül azért természetesen van hasonlóság a befektetés és a szerencsejáték között. Egyrészt mindkettıben megmutatkozhatnak az illetı személy esetleges pszichikai gyengeségei. Néhány befektetı, akárcsak a megrögzöttt szerencsejátékosok, könnyen a vad spekulációs játékszenvedély rabjává válhatnak, önmagában az állandó kereskedés is függıséget okozhat. És amíg a hosszútávú befektetık (a szerencsejátékosokkal ellentétben) pusztán a befektetés eredményére koncentrálnak, nagyon ügyelve a kockázat/hozam arány megfelelı szinten tartásásra, addig a „vad spekulánsokat” pont a minél nagyobb kockázat, és az állandó játék tudja csak izgalomban tartani.

Természetesen mindenképpen kockázatcsökkentı, ha olyan pénzzel játszunk, ami nem a megélhetésünk forrása, és a hosszú „életbenmaradást” szolgálja az is, ha megosztjuk a különbözı lehetıségek között a pénzt, azaz nem teszünk fel mindent egy lapra. Ez egyaránt érvényes a szolid befektetıkre, és a szerencsejátékosokra is. Egy diverzifikált (több részvény között megosztott) részvényportfolió sokkal kevésbé kockázatos, mint mindent feltenni egy adott részvényre. Sokat számít az egyszerre kockáztatott pénz nagysága is, mert ha adott szituációban csak pénzünk negyedét kockáztatjuk, sokkal tovább maradhatunk a nyeregben, mintha a pénz háromnegyedét feltettük volna.

Alapvetı fontosságúnak gondoljuk kijelenteni, hogy a szerencsejáték, illetve a „vad spekulációs” játék esetén az esélyek túlnyomórészt a játékos ellen vannak. Vegyük példaként a rulettet. Az amerikai duplanullás rulettkerékben 38 zseb van ahova a golyó begurulhat, azonban a casinó csak 35 az 1-hez fizet! Úgy fizetnek, mintha összesen 36 piros és fekete szám lenne az asztalon, figyelmen kívül hagyva a nullát, és jelen esetben a duplanullát is! Ha igazán „fair” játékot játszanának, akkor 37 az 1-hez fizetnének, illetve a piros vagy feketére

helyezés esetén 18 az 1-hez. De ha ajáték igazán fair lenne, akkor a kaszinó nem tudna pénzt keresni...és akkor ki fizetné az ingyenes italt a játék elıtt?... 0

A valódi befektetık esetén a helyzet nem ez. Míg a spekulánsok esetén az esélyek a legjobb esetben is „akciónként” 50%-osak (ennél a helyzet persze rosszabb, mert a jutalékok eleve minuszos indulást tesznek csak lehetıvé), addig a hosszabb befektetések esetén a történelmi adatsorok alapján a siker valószínősége nagyobb. A mostani piaci környezetben mondhatnánk, hogy ez a tézis megdılni látszik, de aki például banki vagy gyógyszergyári részvénybe fektetett, az most sem panaszkodhat.

Komoly fundamentumú vállalatok részvényeit hosszú távra vásárolni most is sokkal ajánlatosabb, mint rábízni magunkat a dobókocka szeszélyeire, mert a dobókocka esetén az esélyek lényegében mindig a „háznál” vannak.

Jó befektetést!

Rulett

Kifizetés: 35 az 1-hez. Esély: A kaszinónak 5,26%-kal nagyobb esélye van a nyerésre, mint a játékosnak. (A keréknek 38 zsebe van, de a kifizetés 36 alapján történik.) Idı: Minden egyes pörgetéssel nı az esély, hogy a kaszinó eleve meglévı 5%-os esélye jön be. (1997-ben csak az Egyesült Államokban a játékosok 20 milliárd dollárt vesztettek a kaszinókban!) Amit a megjátszott pénzért kapunk: Tapasztalat és általában egy ingyen ital. De a pénzünket elıbb-utóbb elveszítjük.

Részvények

Kifizetés: Az Egyesült Államokban 40 év alatt minden egyes befektett dollárra 50-80-szoros haszon jutott. Azaz, aki 1960-ban 1 dollárt fektetett be az amerikai tızsdén, az 2000-ben ezért 50-80, sıt 100 dollárt is kaphatott. Esély: Az elmúlt 30 évben egy átlagos portfólió (40% nagy részvény, 25% kisebb részvény, 30% nemzetközi részvény és 5% készpénz) átlagban évi 12-15%-os hozamot eredményezett (az Egyesült Államokban) Idı: Hosszabb távon (5 év, 10 év, 20 év) az amerikai tızsdén elért hozamok minden más legálisan engedélyezett befektetés hozamát felülmúltak. Amit a megjátszott pénzért kapunk: Részvény vételével egyúttal az adott vállalatban részesedéshez is jutunk. Ráasdásul attól, hogy a részvény ára esetleg csökken, részesedésünk mértéke nem lesz kisebb.

Hogyan mőködik a piac?

Akinek kétséges, hogy pontosan mitıl és hogyan is mozog a részvénypiac, annak ezt most hitelesen bemutatjuk. És a látszat ellenére - a dolog véresen komoy!

Döntés a milliókról, avagy hogyan mőködik a tızsde:

Szöveg (felsı rész): - I've got a stock here that could really excel! (Van egy igazán kiemelkedı részvényem!) - Excel? (Kiemelkedı?) - Sell? (Eladni?)

Szöveg (alsó rész): - This is madness! I can't save anymore . (Ez borzalmas! De többet megmenteni már nem tudok)

- Good bye! (Viszlát!) - Buy? (Venni?)

Szöveg (alsó rész jobb sarka): I've got a stock here... (Van egy igazán kiemelkedı...)

...és így tovább végestelen végig, amíg a világ véget nem ér, vagy ameddig az utolsó tızsdei tranzakció le nem zárul a világegyetemben...

És hogyan szólhatna mindez magyarul? Talán így:

- Ma is nyertem egy halom pénzt a jó kis részvényeimmel, nagyon jól megy most a piac, tudtam, hogy soha nem szabad feladni! - Feladni? - Eladni? - Eladni! - Eladni!!! - Eladni!! - Kész, mindent elbuktam...Annyim maradt még, hogy el tudok menni enni. - Enni? - Venni? - Venni! - Venni!!!

Legyünk milliomosok mosogatófiúként!

Fülledt konyhában mosni a tányérokat és az evıeszközöket - ki ne álmodott volna már errıl? De hogy innen kevesebb mint 30 nap is elég a milliomossá váláshoz, az csak azt mutatja: meg kell találni a jó éttermet a munkához. És a végén még az is kiderül, hogy a pénz dolgozik, csak elég lassan.

Mi kell ahhoz, hogy gyorsan milliomosok legyünk? Hihetı-e, hogy elég beállni elvégezni a piszkos munkát mondjuk mosogatófiúként, és alig egy hónappal késıbb milliomosként távozhatunk?

Ha nem hihetı, most kiderül, hogyan is lehet megcsinálni. Van még egy hónap a nyárból, akinek tetszik a módszer, próbálja ki élesben is...

Történt egyszer Amerikában, hogy egy élesesző üzletember bement a helyi étterembe, és a fınöknek üzletet ajánlott. Kötöttek egy szerzıdést, mely szerint az üzletember egy hónapig az

étteremben fog dolgozni mosogatóként. Az üzletember mindössze azt kérte, hogy az általános fizetési mód helyett egy másikat alkalmazva fizessék ki ıt.

Kérése az volt, hogy 30 napot dolgozik mosogatóként, és fizetésként mindössze egy centet kér az elsı napon. Egy cent fizetés az elsı napon, azután pedig minden nap az elızı nap duplája. A tulajdonos azonnal belement a dologba, és kötöttek is errıl egy szerzıdést. A tulajdonos úgy gondolta, elég ostoba lehet az az ember, aki hajlandó néhány centért dolgozni egész nap.

Az üzletember elkezdett dolgozni. Hogy mennyire volt megerıltetı számára a munka, arról nem szól a fáma, de annyit tudunk, hogy az elsı nap egy centet kapott érte. A következı nap is megerıltetı lehetett, a nap végén pedig 2 centtel térhetett haza. A harmadik nap 4 centet kapott, a negyediken 8-at, miközben halálra dolgozta magát. Mit gondol a kedves olvasó, nem eleve reménytelen vállalkozás 2, 4 vagy 8 centért egy egész napot végigdolgozni a fülledt mosogatóhelyiségben?

A tulaj sem értette a dolgot, és lenézıen mosolyogva fizette ki a 8, majd 16 centet, és nap nap után a továbbiakat. El nem tudta képzelni, mi motiválja a mosogatóvá lett üzletembert, hogy olyan keményen hajlandó dolgozni olyan kis pénzért.

A tulaj akkor kezdett el némiképp aggódni, amikor a 15. napon a „mosogatófiú” 327 dollárt kapott. A 25. nap után pedig végleg lefagyott az arcáról a mosoly, amikor el kellett adnia az üzletembernek az éttermét, mert nem tudta kifizetni a 300 ezer dollárt, ami aznapra járt volna...

Ha azonban ki tudta volna fizetni, a 30. napon akkor is jóval 1 millió dollár feletti pénzt kellett volna napi fizetésként adnia!

Nem semmi...érdekes történet. A tanulság pedig nem az, hogy ne alkalmazzunk olyan munkatársat aki az elsı napra egy centet kér fizetségként. Amit tanulhatunk az esetbıl, az az, hogy van értelme a hosszú éveken át tartó megtakarításnak. Mégha oly kis összeggel tesszük is, a kamatos kamat évek alatt jelentıs vagyonná dagaszthatja állandó kis megtakarításainkat. Senki nem szeret 10-20 év távlatába gondolkozni, de a kis megtakarítások ennyi idı alatt „érnek be”, és komoly összeggé nıhetnek.

Persze meggazdagodni mindenki 30 nap alatt akar. Ezért aztán minden hosszútávra féltretett pénz lényegében elveszettnek tőnik, pedig nem így van. A pénz dolgozik így is, lassan, de biztosan.

Azért aki csak teheti, nyugodtan gazdagodjon meg 30 nap alatt! Bizonyosan jobban fog esni, mint egy hátbavágás.

Befektetés kevés pénzzel

Nem kell feltétlenül milliókkal rendelkeznie annak, aki el akar kezdeni tızsdézni. Ami fontos, hogy semmiképpen ne szerencsejátéknak tekintse a tızsdézését, és ne higgye, hogy abból a kevésbıl úgysem lehet veszíteni. Mind nyerni, mind veszíteni ugyanúgy lehet.

Kezdı befektetık számára a legelsı, ám annál lényegesebb gond az, hogy mekkora pénzösszeggel lépjenek a tızsdére. Szükséges-e az összes megtakarított pénzt egyszerre befektetni, vagy elıször érdemesebb inkább csak kisebb összeggel próbálkozni?

Részvénybefektetést mindenképpen érdemesebb viszonylag nagyobb összeggel kezdeni, ellenben lényegében minimális összeget is érdemes már befektetési jegybe tenni. A különbség a brókeri jutalékban keresendı, ami befektetési jegy vételénél lényegesen kedvezıbb. Igaz ugyan, hogy ma már részvényvásárláshoz is lehet találni olyan brókercéget, ahol a brókeri jutalék igen kedvezı, de általánosságban a vétel és eladás együttese legalább másfél százaléknyi jutalékkal terhelt. Ha még minimum díj is meghatározott az adott brókercégnél, akkor a helyzet még keservesebb lehet. Minél kevesebb pénzzel rendelkezik a befektetı, annál inkább ajánlatos az olcsóbb jutalékokat kínáló brókercégek mellett kikötni, még akkor is, ha a biztonságérzet ezeknél a cégeknél alacsonyabb, mint a nagy, ismert neveknél. Ott biztonságban van ugyan a pénz, de ennek az árát nagyon is megfizettetik.

Nem könnyő annak reményében megtkakarítani a pénzt, hogy minél gyorsabban összegyőjjön egy nagyobb tétel, amivel el lehet kezdeni játszani, hiszen ez hosszú idı is lehet. Minimális, akár néhány tízezer forintos megtakarítás esetén is már érdemes lehet befektetési jegybe tenni a pénzt. Minél kevesebb pénzt teszünk be, annál inkább érdemes avval minél kockázatosabbakat keresni, hogy ha sikerül valamifajta hozamot realizálni, az érzıdjön is. Egyedi, saját részvénybefektetésben 200-300 ezer forinttól érdemes foglalkozni, az alatt inkább a befektetési jegy éri meg.

Általánosan felvetıdı kérdés, hogy ilyen esetben, azaz kisebb összeggel, érdemes-e kockázatosabb terepre vándorolni, mint egyébként tennénk?

A válasz határozott nem. A kis, volatilis részvények rendkívül nagy csábítást jelentenek, fıleg a kezdık számára, mert látják, hogy 1-2 nap alatt 20-30%-ot lehet kaszálni az ilyen kis

papírokon, és a kisebb pénzalapra pontosan a nagyobb százalékos nyereség jönne jobban. Ez igaz, de pontosan a kisebb pénzzel játszók azok, akik még csak próbálgatják a tızsdét, és utólag ugyan látják, hogy mi történt, de sem elıtte, sem a legelején nem, ezért ezekben a gyors vágtákban nem igen tudnak részt venni. Akkor vásárolnak, amikor a buli a csúcsára ért, és hamar nagy minuszba kerülhetnek. Ilyenformában a volatilitás a kezdık ellen fordul, és nem segíti a nagyobb pénzhez jutást, hanem szépen lassan még az a kevés is elfogy, amivel elkezdték.

Az a tanács tehát, hogy a kezdık ne könnyelmősködjenek a kisebb pénzzel sem, mert nincs olyan kevés pénz, amibıl ne lehetne sokat veszíteni!

Változik a tızsde

Canslim ebben a cikkében a "káosz" piacról beszél. Szerinte itt a hagyomás értelemben vett "befektetık" nem tudnak nyerni, hosszú évekig csak a jól felkészült rövidebb távban gondolkodók tudnak keresni. A nagybefektetık pedig egymással szórakoznak. És ez a "káosz" piac már kialakulóban van, noha most még a z emelkedı piac "nosztalgiája" tart. A szerzı nem túlságosan bizakodó.

Úgy gondolom, a legtöbben a tızsdézést úgy kezdik el, hogy tartalék forrásaikat szeretnék fialtatni, azaz befektetni akarnak. Ez így volt néhány éve és így van most is, csakhogy a valóság gyorsan felülírja a kezdeti elképzeléseket. A jelenlegi, irdatlanul nehéz piaci környezet ugyanis a legkonzervatívabban kezdı befektetıbıl is vadul csapkodó spekulánst csinál rövid idı alatt, mert a piac most nem kedvez a biztos fundamentális alapokon nyugvó, éveken át érlelıdı befektetéseknek. Ennek egyik érdekes oka a fundamentális megközelítés törékennyé válása, amit az amerikai piacon nagyot csapott "kreatív könyvelés" néven elhíresült technika alapozott meg. Az Enron és a Worldcom bebukása aláásta azt a feltétlen hitet, amit eddig a fundamentális elemzés élvezett, és nem mellesleg a mélybe küldte az amerikai piacot, de ami a legproblémásabb: a korábban olyan erısnek vélt piaci bizalmat is!

Rendkívül érdekes tızsdei események tanúi lehetünk mostanság, és ennek örülni kell. A '96-2000 közötti minden képzeletet felülmúló tızsdei szárnyalás után egy igen kemény tızsdei lejtmenetnek is szem- és fültanúi vagyunk, résztvevıi, nyertesei és vesztesei. Az árak a szemünk láttára tízszerezıdtek meg a monitorok elıtt, vagy a CNBC-t nézve, majd ugyanazokat a mősorokat figyelve össze is omlottak ugyanazon cégek árfolyamai, hihetetlen gyorsan. Mindeközben a magyar tızsdén sem lehetett panaszkodni: 2000-rıl 25 ezerig száguldó Richter, majd vissza 3500-ig, és megint fel 20 ezerig, majd most vissza, ki tudja meddig. Ez a mozgás csodálatos, ez az igazi tızsde. De nem csodálatos annak, aki erre

nem készül fel, aki nem ismeri el, hogy a tızsde ingázása a természetes állapot, és a trend, azaz az egy irányban mozgás tulajdonképpen a speciális eset. Merthogy a tızsdét komplexen érdemes vizsgálnunk. A történelmi idısorok alapján a tızsde abszolút értelemben a legjobb befektetési forma volt eddig, minden más hozamot felülmúlt. Ez nyilvánvalóan a (világ)gazdasági folyamatok eredménye is, illetve a vállalatok eredménytermelı képességének leképezése, de nem biztos, hogy az eddigi folyamatok hasonlóan fognak folytatódni. Úgy túl egyszerő lenne.

Nem érv akart ez lenni - ahhoz túl gyenge. Arra viszont talán elég, hogy elgondolkozzon a tızsdén befektetni szándékozó, hogy valójában merre is mutat most a világ? Az eddig sikeres egy, két, öt tíz éves befektetések sikeresek lehetnek-e olyan piacon, ahol a legnagyobb forgalmú részvények azon high-tech cégek papírjai, ahol a termékciklusok hihetetlen iramban csökkennek, az elavulás minden korábbi mértéket felülmúl? Lehet-e ma a Ford új vezetı, vagy a General Motors vagy az IBM? Általános vélemény, hogy a tızsde viselkedése nem változott az elmúlt 100 évben, mert az emberek ugyanolyanok most is. Igen, a hibák ugyanazok. A kezdık nem változnak. A félelem és a remény változatlanul jelen van. Az árak hullámoznak. A piac interpretációja viszont változóban. Pontosan az hiányzik most, ami eddig mindig jelen volt: a jövıkép. A piac keresi az új vezetıket, az elkövetkezendı emelkedı piac nagy nyerteseit, de nem talál senkit. Most sincs kétsége senkinek sem afelöl, hogy elıbb-utóbb változik a trend, és ismét emelkedı pályára áll a piac, de ismét az kell mondanom, hogy ez megint azt az egyszerő képletet próbálja felfesteni, hogy a mostani kétségtelen esı trendet felváltja az emelkedı.

Mi van azonban akkor, ha az esı trend helyébe egy trendnélküli piac lép? Szándékosan nem használom az oldalazó kifejezést, mert az "oldalazó piac" kifejezés nyugalmat áraszt, és tulajdonképpen azt jelenti, hogy hamarosan vagy folytatódik az aktuális trend vagy ellenkezıjére változik. Én azonban egyfajta "káosz" piacról beszélek. Olyan piacról, ahol a nagybefektetık a hozamot abból teremtik elı, hogy egymással szórakoznak, és hogy rájönnek arra, érdemes ún. short alapokat is

létrehozni a long alapok mellé (most is vannak ilyenek), és bizony a kisbefektetık ezekbe is betolják majd a pénzeket? Létezik-e olyan patthelyzet, ahol immár senkinek sem elsırendően fontos, hogy tartósan emelkedjen a piac, elég az erıs likviditás is és a nagyon nagy hullámzások?

A japán piac több mint tíz éve esik. Ott mik a vezetı papírok? És hova vezetnek?

Összegzésként az a véleményem, hogy a mai játék egyetlen egy dologra megy ki: az intézmények valahogyan tudjanak évi néhány százalékos profitot csinálni a tızsdén. Ha kitalálják ennek a "biztos" módját, akkor nem lesz érdekük a piac feltolása erejükön felül. Ez pedig a gazdaságon múlik. És ameddig nem jön valami új örület, addig nagyon nehéz lesz elhitetni az emberekkel, hogy a Microsoft vagy a Cisco fogja vezetni a rallyt a következı Nagy Bummban. Pedig most ezek vezetik a forgalmi listát. Én ezt utódvédharcnak hívom. Még tart az emelkedı piac "nosztalgiája". És tart a konzervatív tızsdei befektetési módszereké is, pedig nagyon-nagyon úgy tőnik, ez már a múlt. Jelen azonban még nincs. Jövı pedig... az még sokára lesz.

Tızsdézni — jól (1. rész)

Stratégia nélkül is lehet egy halom pénzt nyerni, és a legjobb stratégiával is lehet sokat veszteni. Nem önmagában a stratégia az, ami .gyıztessé teszi a gyıztest, és vesztessé a vesztest. A stratégián kívül a legfontosabb elem a cél. Milyen célokat érdemes felállítani, és ezeket milyen utakon lehet elérni. A stratégia csak egy eszköz az úton, ami elvezet a célhoz. Ebben az írásban a célokról esik szó.

Amikor tızsdézni kezdtem, elsı és egyetlen célom az volt, hogy a lehetı leggyorsabban a lehetı legnagyobb nyereséget érjem el. Ismertem akkoriban jónéhány játékost, akik gyorsan csináltak nagy pénzeket, nem láttam okát, hogy nekem miért ne sikerülhetne. Fıleg azért, mert nem igazán láttam a buktatókat, mint ahogy azok a tızsdések sem, akik zsákszámra keresték akkor a pénzt a parketten. Kellemes idık voltak azok, az újkori magyar tızsde fényes napjai, gondolom az olvasók közül is sokan akkortájt ismerkedtek a tızsdével. Én is belevetettem magam, azt csináltam, mint mindenki: vettem magasan, eladtam még magasabban. Majd megint vettem még magasabban, és eladtam még sokkal magasabban. Sikeres tızsdésnek gondoltam magam, és vajon nem voltam az? De, az voltam. A számlám hízott, egyre jobban azt éreztem, hogy értem, mi történik a parketten, lépéseim bejöttek – mint majdnem mindenkinek, aki vett, és várt egy pár napot. A képlet ugyanis egyszerő volt, az árak leginkább felfelé tartottak, és még ha idılegesen voltak is megtorpanások, a legfıbb, és

legtöbbünk által használt egyetlen szabály a kivárás volt, mindenki várt egy-két hetet, és több lett a pénze.

Hiba volt-e, hogy lényegében semmifajta, a mostaniakhoz hasonló tızsdei stratégiát nem alkalmaztam akkortájt? Hiba volt-e, hogy úgy nyertem, hogy valójában fogalmam sem volt a tızsdei mozgások hátterérıl? Hiba volt-e „vakon” játszani az elsı idıkben?

Nyertem. Ez a lényeg. Tehát semmiképpen nem volt hiba. Ott, ahol stratégia nélkül el lehet érni a célt (nevezetesen a nyereséget), ott nincs szükség a stratégiára! Nyilvánvalóan szerencse kérdése is a dolog, de ameddig stratégia nélkül is jön a siker, addig a legjobb stratégia a no stratégia. Pont emiatt soha nem voltam rossz véleménnyel azokról, akik láthatólag teljesen ösztönösen játszanak, össze-vissza adnak-vesznek, pillanatnyi benyomások alapján kereskednek, nem érdekli ıket semmilyen stratégia, semmilyen taktika – de nyernek. Bizonyára nem sokan vannak ilyenek, de vannak. Én igazándiból azokról vagyok kevésbé jó véleménnyel, akik ugyanígy össze-vissza játszanak – és veszítenek. İk vannak többségben. Sokáig én is "tudatlanul" nyeregettem, amíg nem buktam néhány kiadósat. Akkor elhatároztam, komolyabban állok a kérdéshez, és elkezdtem kialakítani azok a stratégiai lépéseket, amiket most is használok a kereskedés során.

Ekkora viszont a végsı cél már nem a lehetı leggyorsabban elérhetı legnagyobb profit volt, hanem a kisebb, ugyankkor folyamatos profitszerzés, és a nagy bukások léhetıségének teljes eliminálása. A legelsı célom például az volt, hogy olyan stratégiát alakítsak ki, ami kiküszöböli az egyszeri nagyobb bukás lehetıségét. Éreztem, hogy az új célrendszerrel a „nagy profit” távolabb kerül, ugyanakkor azt is tudtam, hogy csak ezen a módon marad egyáltalában elérhetı. Meggyızıdésem, hogy avval, hogy eljutottam erre a pontra, már komoly elırelépést sikerült elérnem.

Összegzésül arra jutottam hogy a következı három alapvetı célt kell felállítanom magam elé:

1. Megtanulni tızsdézni – jól

2. Folyamatos nyerséget elérni, független annak mértékétıl

3. Elkerülni a nagy bukásokat

A következı részben ezen három célt fejtem ki bıvebben.


Stratégia nélkül is lehet egy halom pénzt nyerni, és a legjobb stratégiával is lehet sokat veszteni. Nem önmagában a stratégia az, ami .gyıztessé teszi a gyıztest, és vesztessé a vesztest. A stratégián kívül a legfontosabb elem a cél. Milyen célokat érdemes felállítani, és ezeket milyen utakon lehet elérni. A stratégia csak egy eszköz az úton, ami elvezet a célhoz. Ebben az írásban a célokról esik szó.

Kapcsolódó: Tızsdézni - jól (1. rész)

Célok. Ezek viszik elıre a tızsdézıt, nem a kezdeti nyereségek. Ha nem így lenne, a harmadik-negyedik veszteség után ugyan mi vehetne rá, hogy folytassuk, hogy ne adjuk fel? Igen nehéz lenne elérni azt a szintet, amikor már csináljuk a pénzt, nem vesztjük. De a sorrend ez: elıször jönnek a veszteségek, és csak ezután – ha ezt az idıszakot sikerül átvészelni – akkor jön az az idıszak, amikor már sikerül komolyabb nyereségeket elérni, gyönyörően kivitelezett tranzakciókat véghezvinni, ettıl kezdve élvezhetjük igazán a tızsdézést. Rossz a sorrend? Hát...ez van. Kiptanui, a híres maratonista is ugyanúgy kezdte, mint mindenki más az emberek között, ugyanis mikor megszületett, ı sem tudott járni. És mégis, milyen futó lett belıle! A sorrend nem megfordítható!

Amíg azonban az odáig sikerül eljutni az kemény idıszak, és sokáig tarthat. Én azt mondom, csak a legelszántabbakból lehet igazán komoly játékos. De hogy ezt sikerüljön elérni, ahhoz kellenek a célok. Ez ugyanolyan, mint az élsportoló céljai. Például az olimpiai bajnok magyar vízilabda válogatott játékosai hosszú éveken át küzdöttek azért, hogy felálhassanak a dobogó legfelsı fokára. Sikerült nekik, mert mindent megtettek érte, ami erejükbıl tellett. És még így is a szerencsésebbek között vannak. Nem mindenkinek sikerülhet ugyanis...

De ha elszántak vagyunk, azért jönni fog a siker! Nézzük most a célokat részletesebben.

1. cél: Tızsdézni – jól.

Mit is jelent ez? Nyilvánvalóan azt, hogy a kereskedési folyamat sarokpontjaira kell minden figyelmünket fordítani, a kevésbé fontos dolgokat pedig ki kell vonni a figyelmünk alól. A kereskedés sarokpontjai a megfelelı belépési pont, a megfelelı stop-loss szint, és a megfelelı kilépési pont meghatározása. Ez minden egyes tranzakcióra érvényes, de ettıl még nem leszünk milliomosok. Ahhoz ugyanis az is kell, hogy csak akkor nyissunk pozíciót, amikor az esélyeink nagyok a sikeres trédhez. Ennek gyakorisága változó, nyilvánvalóan a többezer részvényt számláló amerikai paicokon mindig lehet ígéretes lehetıséget találni, de a mostani magyar piacon akár napok is eltelhetnek mire valamilyen kiaknázásra érdemes lehetıség felbukkan.

Az igazán professzionális játékosok gyakorlatilag mindenfajta piaci körülmény közepette képesek jó lehetıségeket találni, és azokat maximálisan kihasználni, mert egyrészt nagyon sokfajta technikát ismernek az ilyen helyzetek felismerésére, másrészt képesek nagyon gyorsan dönteni, és cselekedni. A félprofi, vagy kezdı tızsdézık számára azonban nem cél az állandó harc, a folyamatos próbálkozások. Csak akkor szabad a piacra lépni, ha az esélyek mellettünk szólnak, ha szó szerint érezzük, hogy mi fog történni. Ilyenkor is a korábban említett legfıbb kereskedési feladatok szigorú betartása mellett kell lépni. Ezekrıl a feladatokról, sarokpontokról késıbb még írni fogunk a Tızsdestratégiák oldalon részletesebben is, most csupán megemlítés szintjén foglalkoztam vele – holott nagyon fontos része a sikeres kereskedésnek.

A jól tızsdézı játékost mindezeken túl az jellemzi még hogy elsısorban a kereskedés technikájára, a megfelelı lépésekre koncentrál, és nem a nyereség pontos mértéke a lényeg. Ugyanis aki megtanult jól játszani, annak teljesen mindegy, hogy az adott szituáció 2%-os, vagy 20%-os nyereséget enged a játékosnak, amennyit a szituáció enged, annyit a jó játékos be is söpör! De itt valóban nem a mértékre, a mennyiségre, a forintösszegre kell koncentrálni, hanem egyes egyedül a megfelelı játékmódra, arra, hogy a stratégiánkat a lehetı legügyesebben és persze legpontosabban alkalmazzuk. Ha ez sikerül, a profit jön magától.

És itt már eljutottunk a lényeghez! Ha így játszunk, akkor nem a nyereségre, hanem a voltaképpeni célunkra fókuszáljuk a figyelmünket, a nyereség pedig ennek eredményeképpen automatikusan jönni fog! Tehát a cél egyszersmind biztosíték is a sikerre, fıként, ha a célhoz választott eszközök (maguk a stratrégiák) egyébként jók.

Figyelni kell, hogy a célt jól határozzuk meg. Nem igazán jó cél például az 5%-os nyereség meghatározása egy adott tranzakcióba való beugráskor, mert egyes egyedül a nyereség mértékére koncentrál, ráadásul egy elıre, általunk kigondolt számmal, ami vagy jó, vagy nem. Sokkal jobb, ha nem tranzakciónként állítunk fel célokat, hanem globális, mindenkorra érvényes célok vezérelnek, amik mögött ott van egy kereskedési stratégia, amit követnünk kell. Ha ez a stratégia sikeresen elvezet az 5%-os nyerséghez, akkor az megvan így is, de így akár 20%, vagy még sokkal több is lehet a végeredmény!

Azt persze én is aláírom, hogy túl nagy, elérhetetlen célokat állítani magunk elé nem bölcs dolog, mert a követése nem vezet sehova. De a „Tızsdézni – jól” cél azt jelenti, hogy mindig az éppen soros kereskedési feladattal foglalkozzunk, mert az majd elvezet a tranzakció sikeréhez is. Ez pedig nagyon is konkrét, nap mint nap alkalmazandó technika.

A következı részben a még nem elemzett másik két céllal fogok foglalkozni.


Stratégia nélkül is lehet egy halom pénzt nyerni, és a legjobb stratégiával is lehet sokat veszteni. Nem önmagában a stratégia az, ami gyıztessé teszi a gyıztest, és vesztessé a vesztest. A stratégián kívül a legfontosabb elem a cél. Milyen célokat érdemes felállítani, és ezeket milyen utakon lehet elérni. A stratégia csak egy eszköz az úton, ami elvezet a célhoz. Ebben az írásban a célokról esik szó.

Kapcsolódó: Tızsdézni - jól (2. rész)

Az elızı részben a felállított célokat kezdtem el részletesebben elemzni. Most a még hátralévı 2 cél következik.

2. cél: Folyamatos nyerséget elérni, független annak mértékétıl

Ha sikerül megtanulni tızsdézni jól, akkor és csak akkor lesz meg a lehetıségünk arra, hogy mindenfajta piaci körülmény között sikeresen kereskedhessünk. Ez ugyanis sarkalatos pontja egy tızsdézı életének. Ha csak akkor vagyunk képesek profitot elérni, amikor minden részvény emelkedik, a piacon hosszhangulat van, és az eltart jónéhány hónapig, akár évig, akkor ez még a végsı sikerhez nagyon nagyon kevés. Szükséges, hogy az emelkedı piacon nyerjünk, de ha az esı piacon legalább megırizni nem vagyunk képesek a korábban felgyülemlett nyereséget, akkor még nagyon messze vagyunk a céltól. A lényeg ugyanis, hogy eljussunk egy olyan szintre, amikor a piac szeszélyes viselkedése már nem tölt el keserőséggel, netán haraggal, dühvel, ha a rossz oldalon állunk, hanem a piacot elfogadva mindig a jó oldalra sikerül keveredni. Leírva nem tőnik nehéznek, megvalósítani azonban nem egyszerő.

Nem cél, hogy minden héten miénk legyen a lottóötös. Egyáltalán nem. Kis, apró nyereségekkel is megelégedhetünk, ha az az alkalmazott stratégiánk eredményeként született, mert a sok kis nyereség hosszútávon nagy profitra vezethet. Ha megtanulunk konzisztensen nyerni, onnantól kezdve nyílik meg az út. De mindenképpen hangsúlyoznom kell, hogy ez is csak hosszútávon képzelhetı el. Hat hónap alatt még senki nem lett milliomos a tızsdén. Ha igen, bizonyos, hogy a következı hat hónapban mindent visszabukott és még annál is többet. Idı kell ugyanis a sikerhez. Mivel nagyon sokan ezt a faktort nem akarják tudomásul venni, végleg elbuknak, és örökre hátat fordítanak a tızsdének. Akik egyszer-egyszer nyernek, mert annyiszor ugranak be a piacra, hogy már statisztikailag is nyerniük kell néhányszor, azok nem fejlıdnek. Ha nincs stratégia, elıre elhatározott célok, akkor nincs út sem, aminek a végére lehetne érni. Ismerek olyanokat, akik 6-8 éve tızsdéznek, és ma is ugyanúgy, mint akkor – teljesen ösztönösen. Amikor megy a piac, akkor ık a császárok, amikor nem, akkor ık buknak a legtöbbet. Nekem furcsa, hogy ebbıl nem tanultak, de valahogyan nem magukban látják a hibát, hanem mindig másban. A piacban. A politikában. A shortosokban. Vajon igazuk van-e?

Véleményem szerint nincs. Nincs értelme avval foglalkozni, hogy milyen külsı körülmény okozza az esetleges kudarcainkat, ha a megoldást úgyis csak magunkban találhatjuk meg. A piaci szereplınek idomulnia kell a piachoz, mert csak így lehet következetes, folyamatosan ismétlıdı nyereségeket elérni. Ha valaki egy-egy rossz tranzakciójáért mást tesz felelıssé, attól visszajön-e a pénze? Erre még nem volt példa. Akkor tehát célszerőbb felvenni a kesztyőt és vagy úgy játszani, hogy legyen esély a nyerésre, vagy nem játszani sehogy sem.

3. cél: Elkerülni a nagy bukásokat

Rendkívül fontos cél. Ezt megvalósítva juthatunk el a sikeres játékosok csapatába. Ez ugyanis az alfa, a 2.cél pedig az omega. Valójában ettıl a céltól kell kiindulnunk.

Nehéz vitatni, hogy veszteni a parketten sokkal könnyebb, mint pénzt csinálni. Nagyot veszteni meg még sokkal könnyebb, mint nagy pénzt csinálni. De a legrosszabb dolog a kettı kombinációja: elıször nyerni egy hatalmas összeget, majd minden forintig visszabukni. És bukni tovább...

Senki nem méri fel a jelentıségét a nagy bukás lehetıségének, amíg egyszer csak el nem kapja a gépszíj. Ilyenkor általában az események gyorsan felpörögnek, és rossz esetben akár egy-két hét alatt is el lehet bukni pénzünk felét vagy egészét.

Sok nagy tréder büszkélkedett avval, hogy életük során többször is elvesztették vagyonukat. Ezek elismert, nagyrabecsült játékosok voltak, akik tudtak tızsdézni jól, képesek voltak folyamatosan nyerni, éppen csak a most taglalt célt, a nagy bukás elkerülését nem sikerült véghezvinni ilyen-olyan okok miatt.

Érdekes, én nem vágyom ilyen dicsıségre. Az egyszer megszerzett tıkét újra elveszteni ugyanis nagyon jelentıs hiba, amit minden eszközzel meg kell próbálni megakadályozni. Erre szolgál például a könnyen alkalmazható veszteség minimalizálási (stop-loss) technika, amikor elıre meghatározunk egy olyan árszintet, ahonnan nem engedjük tovább nıni a veszteséget, hanem lezárjuk a pozíciót. Mert ebben az esetben igaz, hogy rövid távon vesztettünk, de legalább az esély megmarad, hogy javítsunk a következı alkalommal, hiszen megmaradt a pénzünk legnagyobb része! Márpedig a játékhoz szükség van az üzemanyagra, azaz a tıkére. Nagyon kell tehát rá vigyázni!

És még egy tanács: ne legyünk könnyelmőek! Kezdık általános hibája, hogy egy-két sikeres tranzakció után felszabadultan belevetik magukat a játékba, és a korábbi nyereségek többszörösét vesztik el. Figyelni kell erre!

Íme, mind a három általam legfontosabb cél kifejtésre került. Már önmagában az, hogy ezek a célok állandóan a szemem elıtt lebegnek, megvéd nagyon sok rossz lépéstıl. A sikeres tranzakciókhoz pedig az ezen célok elérése érdekében használt módszerek, stratégiák, technikák vezetnek el.

A tızsdézés pszichológiája (1. rész)

A sikeres tızsdézéshez a megfelelı technikai felkészültségen túl mentálisan is készen kell állnunk. Ehhez ad segítséget az írás.

Sok tızsdézı - lett légyen az villámkező tréder (Mi legyen magyarul a trader?) vagy megfontolt befektetı-, beismeri, hogy tızsdei elıképzettsége és tapasztalata mellett a sikeres kereskedést nagymértékben befolyásolja a személy pszichikai felkészültsége is! Tehát mégha ismerik is és alkalmazzák azokat a stratégiákat, pénzmenedzselési technikákat, amik a siker alapeszközeinek tekinthetık, a konzisztens nyereség a pszichikai állapottól is függ. Kezdı tızsdézık számára alapvetı nehézséget okoz például egy-egy pozíció jókori megnyitása és lezárása, attól függetlenül, hogy mekkora technikai, taktiai elıképzettséggel bírnak. Ugyanígy óriási gond egy hirtelen jött rossz periódus megfelelı kezelése, ami miatt nem ritka az egyre elhatalmasodó pánikérzés, ami viszont teljesen lehetetlenné teszi az értelmes cselekvést, a jó döntés meghozatalát. Ha gödörbe kerülünk, vajon hogyan tudunk kikászálódni belıle? Az elsı tıszdei évek tapasztalatszerzése alatt az ilyen nehézségeket jobbára „érzés-irányítottan” próbáljuk megoldani, ami sajnos pont azért nem mőködik, mert a kezdık érzelemvilága lényegében minden esetben a rossz döntést sugallja. Nagyon sok mindenen kell keresztülmenni azért, hogy ne az érzelmeink irányítsanak a nehéz szituációkban, hanem hideg fejjel tudjunk dönteni. Ennek a „tudásnak” a megszerzéséért sokat kell fizetnünk az elsı idıkben, és az a nagyon érdekes benne, hogy ezt az utat semmilyen módon nem tudjuk elkerülni.

Mindenkinek meg kell vívnia a maga csatáját a parketten, és egyszerően nincs mód, hogy ezt valahogyan is megspóroljuk. Minden tızsdén eltöltött perc sok-sok tapasztalatot jelent, de amikor már azt kezdjük érezni, hogy ez tulajdonképpen nem is olyan nagy ügy, könnyen megy nekünk, nos, éppen akkor kapjuk majd a legnagyobb pofonokat.

A kereskedés alapvetıen teljesítményorientált szakterület. A teljesítményorientáltság pedig az élet más területein is stresszel és komoly szellemi erıfeszítéssel jár együtt, és ha ezt nem tudjuk megfelelıen kezelni, feldolgozni, akkor ez negatívan befolyásolja magát a tızsdézés eredményességét. Mindaz, ami a csúcsteljesítmény eléréséhez az üzletben és a sportban szükséges, a tızsdézés esetén is létfontosságú. Mielıtt azonban megvizsgálnánk az ehhez szükséges tényezıket, nézzük meg, hogy mi az, amiben viszont eltér a tızsdei kereskedés más üzletágaktól.

Önmagában az hogy okos valaki, nem feltétlenül jelent elınyt a kereskedésben. Minden más területen fontos, hogy valaki saját magát mennyire tudja „eladni”, mennyire szuggesztív vagy hatásos az, amit mond vagy csinál. A kereskedésben azonban ez semmit nem ér, a részvényárak attól még nem mozdultak el, mert a befektetı egy észkombájn vagy egy hatásos elıadó. Egyáltalán nem számít továbbá a minden más üzletben alapvetı fontosságú ügyfélkapcsolat jellege vagy módja. Ugyanígy nem sokra megyünk a marketinggel, mint kifjezéssel vagy a jó vezetıi képességekkel. Ezek itt mind semmit nem jelentenek.

A megszokott 8-tól 5-ig tartó munkaidı sem illeszkedik a tızsdei kereskedéshez. Mert lehet ülni egész nap a monitor elıtt, egyáltalán nem biztos, hogy bármi is történni fog. Ez az idıszak is kísértésbe hoz, hogy csináljunk valamit, még akkor is, ha valójában érezzük, hogy még nem lenne itt az ideje. Ugyanígy órákat, napokat, heteket töltünk, tölthetünk a megfelelı

részvény kiválasztására, anélkül, hogy aztán találunk is bármi érdemlegeset. A munkát pedig senki nem fogja megfizetni nekünk! Gyakori jelenség az is, hogy az elıforduló havi 10-15 alkalmas napon szerzett nyereségét 2-3 rossz napon mind visszaadjuk a piacnak. Hogyan lehet így megszerezni/megırizni a nyereséget?

Tehát a kereskedés küllemre nem olyan mint más üzleti modell. Abban mégis alapvetıen megegyeznek, hogy a sikerhez mindkettıben csúcsteljesítményre van szükség.

Hogyan?



Kapcsolódó: A tızsdézés pszichológiája (1. rész)

Ha idıt és energiát ölünk egy üzleti vállalkozás kidolgozásába, egy versenyképesnek tőnı megoldás létrehozásába, akkor, ha az utolsó pillanatban hirtelen változtatunk az addigi elképzelésen, az általában az egész vállalkozás sikerét nagymértékben kockáztatja. Ellenben, ha idıt és energiát ölünk egy-egy tızsdei elképzelésünk megvalósításásba, de az utolsó pillanatban mégis meggondoljuk magunkat, és netalán éppen az ellenkezıjét cselekedjük, az semmivel nem csökkenti a siker lehetıségét! A piaci körülmények villámgyorsan változnak, és nem várható el, hogy meg tudjuk jósolni a piac mozgásának irányát, egy-egy eseményre való reagálásának módját. Egy rossz pozícióból való kiszállás kis veszteséggel adott esetben siker lehet, nem pedig bukás!

A sikeres tızsdésnek elsısorban magát kell jól ismernie és szeretnie kell játszania a tızsdén. Ez két alapvetı fontosságú ismérv kell legyen. Ez független attól, hogy csak hobbi szinten évi néhány tranzakciót csinálunk, vagy agresszív játékosként akár naponta többször is nagy pénzeket forgatunk meg és folyamatos stressz alatt játszunk. A szabályok alól nem lehet kibújni. Attól, hogy valaki csak nagyon érintılegesen próbál meg a tızsdén játszani, ha a saját portfólióját ı maga építi fel, akkor már a játék része, és így is kell tekintenie magát.

Ahhoz, hogy csúcsteljesítményt legyünk képesek elérni, rendkívül fontos, hogy élvezzük a tızsdézést, szinte szenvedélyesen. Talán van benne némi ellentmondás, de a legjobb teljesítményt éppen avval lehet elérni, ha a befektetı egyáltalán nem törekszik a profitra! Igen, nem szabad úgy tızsdézni, hogy a teljesítmény kötelezı. Nem szabad kötelezı heti, havi vagy éves profitokat elıre meghatározni, és minden kereskedésnél ezeket a számokat észben tartani. Az a legveszélyesebb, ha valaki kötelezı havi kiadásait akarja folyamatosan a tızsdén megkeresni, mert ez egy görcsös teljesítménykényszert szül, abból pedig soha nem lesz jelentıs profit. Az ilyen helyzeteket kerülni kell, mert ezek a befektetık csömörlenek meg a leggyorsabban a tızsdétıl egy-egy rossz periódust követıen, és nem tudják elérni a célt, hogy a tızsdézésbıl éljenek meg.

A csúcsteljesítményhez felszabadultság érzés kell. Az, hogy a pozíciókat azért nyissam meg, mert esélyt látok a kedvezı végkimenetelre, és ne azért, mert pénzt kell keresni. Így ugyanis nem fog menni. Nem szabad arra törekedni, hogy sikerüljön legyızni a piacot, kihasítani a

megilletı nyereséget. Legyızni valaki mást a sportban kell, nem a tızsdén. A siker érdekében csak és kizárólag az aktuális folyamatra, a technikára, a lehetıségre, a tanult módszerekre kell koncentrálni, és nem arra, hogy 1) jaj, csak ne veszítsek vagy 2) most kaszáljak egy nagyot. Az adott pillanat által nyújtott lehetıség kiaknázására kell minden idegszállal figyelni, nem törıdve avval, hogy mi lesz a végeredmény. Ha mindent helyesen csinálunk, akkor elıbb-utóbb úgyis jön a siker. Ahhoz, hogy éves szinten nyereségesek legyünk, ahhoz, hogy komoly pénzt tudjunk keresni a tızsdén, minden tranzakciónknak a lehetı legjobbnak kell lennie. Természetesen ez sosem lesz így, de legalább próbáljunk megtenni mindent. Olyan ez, mint a teniszmeccs. Egy profi teniszezı is mindig csak és kizárólag az aktuális pontot akarja megszerezni, és csodák csodájára, a végén az egész meccset megnyeri. Pedig ha megnézzük, összeségében a pontok jó részét az ellenfele nyerte – ezek a veszteséges üzleteink –, de ezeken a játékmeneteken is ugyanúgy küzdött, mint a megnyerteken. Harcolni veszteségben is kell, feladni nem szabad. Az említett teniszezı sem adta fel egy-egy vesztett pont után, mert bízott magában, bízott abban, hogy avval a technikával, amit megtanult, avval az energiával, amit belefektetett, a véget nem érı nap-nap utáni edzések ezrei után, elıbb-utóbb végül mégis nyerni fog. És nyer is! Igaz, mindenkinek nem sikerülhet. Nem törvényszerő a siker a tızsdén sem. De az biztos, hogy aki nem küzd eléggé, aki nem tesz meg mindent, az szinte biztosan elbukik. A sportban a vesztes is ugyanúgy kihajtja magát, mint ellenfele, mégsem feltétlen éri el az adott célt. De aki nem is küzd érte, az bizonyosan alulmarad! itt




Ahhoz, hogy képesek legyünk a legjobb formát futni a parketten, rendkívül fontos a bizalom. Bizalom önmagunkban, a technikánkban, a követett stratégiánkban, és természetesen az eljövendı sikerben. Sokan természetüknél fogva optimistán fordulnak vállakozásukhoz. Azaz bíznak abban, hogy ha a tızsde felé fordulnak, akkor az csak sikeres lehet. Ez az önbizalom nélkülözhetetlen. Ha nem párosul valamifajta képzettséggel, felkészültséggel, akkor önmagában persze kevés a sikerhez, de enélkül szinte lehetetlen a tartós siker elérése. Másokban az a képesség van meg, hogy az élet más területén elért sikereik által megismert önbizalmat tudják átplántálni a befektetési döntések esetén is. Nem mindig célravezetı ez a megoldás, mert sokszor az üzelti életben alkalmazott gyakorlat egyenes kudarcra vezet a tızsdén, de azért az igaz, hogy elengedhetetlen a bizalom a döntéseinkben a tızsdén is, akárcsak az üzleti életben. A „kemény munka” megközelítés is eredményes lehet az önbizalom megszerzésében. Ehhez kidolgozott technikák, stratégiák kellenek, amelyeket következetesen betartunk, folyamatosan teszteljük az eredményeket, finomítjuk a módszert, újra tesztelünk, és így tovább. A folyamat hosszú, nehéz és rögös úton vezet. De idıvel eljutunk egy olyan állapotba, hogy egyre jobban és jobban bízunk magunkban.

Az a legfontosabb, hogy rendelkezzünk egy olyan tiszta, egyszerő és kidolgozott stratégiával, aminek a követése döntési helyzeteket eredményez. Ha így van, kereskedhetünk ez alapján, és nem lesz szükségünk tippekre vagy brókeri ajánlásokra. A sikeres kereskedés alapja, hogy

önállóan tudjunk dönteni. Az önálló döntéshez viszont önbizalom kell. Egy tipp elfogadáshoz nem. Ezért tehát nagy különbség van aközött, hogy saját magunk kereskedünk vagy csak tippekre vadászunk.

Ez persze munkát is jelent. A tızsde zárása után elemezni kell a piacot. Azokat a mélyebb elemzéseket kell elvégezni, amikre a tızsdei kereskedés alatt nincs idı. Akkor a piacot kell figyelni, megbízásokat adni, a meglévı pozíciókat menedzselni. Ilyenkor gyors gondolkozásra és még gyorsabb reflexekre van szükség. Szükség esetén a hetek alatt kigondolt nagy stratégiát is sutba kell dobni, mert a piaci környezet valami miatt hirtelen megváltozott – egyébként ez a gyors váltás önmagában is frusztráció, és minél gyorsabban kellene ilyen helyzetekben cselekedni, annál nehezebben vesszük rá magunkat.

Amilyen gyorsan el tudjuk fogadni, ha sikerült egy tızsdei befektetést vagy tranzakciót nyereséggel lezárni (mi több, ezt tekintjük természetesnek...de miért is?), addig komoly lelki terhet jelent a veszteséges pozíció. Annak puszta megléte, és az, hogy valamit tenni kellene vele, de vajon mit? Egy-egy rossz befektetés, egy-egy rosszabb üzlet nem jelenti, hogy mi magunk lennénk a rosszak! A rossz üzlet nem hiba, a tızsdézés velejárója. Az a baj, hogy nehéz az ilyen ügyleteken túltenni magunkat. Minden rossz tranzakció százszor erısebben él az emlékezetben, mint a sikeres, gyıztes csaták, mert valahogy ezeket vesszük természetesnek. A rossz üzleteket majdhogynem balesetnek tekintjük, aminek az elkerülésére való törekvés lehet alapvetı jellemvonása egy-egy befektetınek. Nem helyes viselkedés ez, mert nem vezet közelebb a célhoz egy jottányit sem. Csupán attól, hogy a veszteséget próbáljuk meg elkerülni, nem kerülünk közelebb a nyereséghez! A nyereséghez csak a nyereségre való törekvésen át vezet az út, nem pedig a veszteség elkerülésének csalóka ábrándjával. Veszteséget csak egyetlen módon lehet elkerülni a tızsdén: ha soha nem vásárolunk részvényt. A veszteség olyan, mint fogyókura közben az evés: a legkeményebb fogyókúra sem nélkülözheti a legalább kevés evést. Mégis, a fogyókúra éppoly sikres ettıl. Sıt, az a fogyókúra, ahol a résztvevı semmit nem eszik, sokkal veszélyesebb, hiszen a szervezetnek a tápanyagra szüksége van. Ahogy fogyókúra sem egészséges legalább egy kis evés nélkül, uganúgy a tızsdei siker sem létezik idınkénti veszteségek nélkül.




A tızsdei kereskedés jellegzetes üzlet abból a szempontból, hogy minden tızsdenyitáskor lényegében tiszta lappal indulunk. Az elızı nap lezárult – hozott jót vagy rosszat – az új nap új esélyeket jelent, új lehetıségeket, új helyzeteket. Minden nap egy új nap, elfelejthetjük az elızı napot, az elızı hetet. Természetesen nem a szó szoros értelmében kell felejteni, hiszen a megszerzett tapasztalat pontosan azért értékes, mert késıbb, más szituációban is többé-kevésbé hasonló módon felhasználható. De az elınyös, hogy a negatív eseményeket viszonylag könnyen magunk mögött hagyhatjuk. Mivel minden reggel 0-ról indulunk, minden nyitáskor megvan az a nagy lehetıségünk, hogy javíthatjuk, amit korábban esetleg rosszul csináltunk. Mindig csak az aznapi eredmény a fontos!

Hosszabb távú befektetés esetén az idıtávok hosszabbra nyúlnak, lehet, hogy nem napokban kell számolnunk. De az a lehetıség, hogy egy-egy elrontott üzlet után leülhetünk és tiszta lappal újra indulhatunk, ez más üzleti formációkhoz képest különleges lehetıség. Az általános üzleti vállalkozások esetén egy-egy hiba hosszútávú negatív kihatását nagyon nehéz korrigálni. Ott a negatív esemény nem pusztán pénzügyi veszteség, de esetenként pozicionális, kapcsolati veszteség is lehet, amit pedig visszaszerezni nagyon nehéz. Ezzel szemben a tızsdei veszteség csak és kizárólag anyagiakban mutatkozik meg. Ha a tapasztalatokat megfelelıen dolgozzuk fel, akkor a veszteség valójában csak egy lépés volt az igazán sikeressé válás nehéz és rögös útján. A szokásos üzleti vállalkozások esetében ez egyáltalán nem így van. Persze hozzá kell tenni, hogy a tızsdei veszteség hosszabb távon mentálisan is kikezdheti az embert – de éppen az ez elleni küzdelemben próbál meg segíteni ez az írás.

A legjobb teljesítmény eléréséhez alapvetı fontosságú a szemlélet is. A viselkedés. Az a mód, ahogyan kezeljük az idınként elkerülhetelenül bekövetkezı kedvezıtlen eseményeket. Az árfolyamok változékonyságából adódó ide-oda pattogást is valahogyan kezelnünk kell, hiszen ott vagyunk a piacon, a bırünkön érezhetünk minden pontnyi változást. Akinek egyszer már sikerült átvészelni egy komolyabb borús idıszakot, az tudja, hogy ez újra bekövetkezhet. Ugyanakkor azt is tudja, hogy azt is át fogja tudni vészelni, mert már ismeri a túlélés titkát.

Tudni kell, hogy a jónak tőnı, nyereséggel kecsegtetı befektetések közül sem jön be mindegyik. Ez természetes, még ha nehéz is megemészteni. Még a legegyértelmőbb szituációkban is lehet nagyokat bukni, hiába néz ki az utolsó pillanatig minden nagyszerőnek. Éppen emiatt nem az egyes tranzakciókra kell helyezni a hangsúlyt. Hosszabb szakaszt, nagyobb idıtávot kell vizsgálni, hogy érdemi képet kapjunk önnön teljesítményünkrıl. Ez ugyanolyan mint egy focibajnokság. Ahhoz, hogy elnyerjük az aranyérmet nagyon nagyon sok meccset kell játszani, és ezek közül jó néhányat el is veszítünk. Sıt, egyik-másik meccsen igencsak megruháznak minket, szomorúan kell leballagni a pályáról. Ilyenkor elvesztettünk mindent? Vége a világnak? Ellenkezıleg! Ha sikerül megtalálni a csapat gyenge pontjait, a következı meccsen ugyanazokat a hibákat már nem követjük el. Így lehetünk egyre jobbak és jobbak, míg nem egyszer csak mienk az aranyérem! De ehhez nagyon kemény munkát kell végezni hosszú idın át, és nagyon nehéz idıszakokat kell tudni túlélni. Kevesen vannak a valódi túlélık, mint ahogyan aranyérmes sem lesz mindenki. Azért ne felejtsük el, hogy a focibajnokság aranyérméhez sokkal kevesebbet lehet hibázni, mint nekünk, kisbefektetıknek a tızsdén. Ezért tehát az elsı idıkben ne is szemezgessünk az éremmel, az nagyon-nagyon messze van...

Hogyan közelítsünk meg tehát egy tızsdei tranzakciót? Pusztán kıkemény logika alapján vagy egyszerően a megérzés vezessen? Vagy vegyítsük a kettıt? Az a tapasztalat, hogy még a legképzettebb befektetı is könnyelmőbben fog neki a következı üzletéhez, ha azt megelızıen nyert, és sokkal görcsösebb még ha minden teljesen egyértelmő is, ha azt megelızıen vesztett.

Érdekes, nem? Ez a tızsdézés pszichológiája...




Honnan lehet tudni, hogy mikor kell a nyereséget learatni egy ígéretes tranzakció esetében? Legelıször is önmagunkkal kell tisztáznunk, hogy mennyire akarunk mohók lenni, mennyi pénzt akarunk keresni. Van-e valamilyen profitrealizálási célárunk, elıre meghatározott kilépési pontunk? Kilépési pont meghatározása nem csak a veszteségminimalizálás oldalán fontos. A nyereség bebiztosítása éppen olyan lényeges. Vajon miért hallhatunk sikeres kereskedıket arról panaszkodni, hogy mennyire bánják, ha túl hamar adják el a részvényeiket, de nem háborognak ugyanígy, ha megfelelıen korán adnak el a veszteséges oldalon? Ezek a kereskedık alapvetıen sikeresek, mert tudnak eladni, mégha idınként túl hamar is teszik. Az elérhetı maximum profit az, ami hajt mindannyiunkat. Ha mákszemnyi esély mutatkozik a további emelkedésre, akkor igyekszünk tartani a végsıkig a papírt, ameddig csak lehetséges. Van egy régi mondás, miszerint a tızsde olyan mint az angolna, ami mégha a kezünk között is van, könnyen kicsúszik onnan.

Sikeres játékos rendkívül körültekintıen bánik a kereskedésre szánt alaptıkéjével. Ha bármi kétségük merül fel a pillanatnyi helyzetet illetıen, gyorsan cselekszenek. Inkább eladnak, minthogy adjanak egy esélyt arra, hogy kétségükbıl valóság legyen. A több kisebb veszteség látszatra összeadódik és jelentısebb veszteséget eredményez, de ez nincs így. A sok kis veszteség a játék belépıdíja, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki befizet a tızsdére. A nagy veszteség viszont tényleg húsbavágó eredményt hozhat. Aki hajlandó megfizetni a sok kis veszteséget, annak van esélye arra, hogy elkerülje a néhány nagyobbat, ami aztán a tıke jelentıs részét elviheti. Aki viszont nem hajlandó kis veszteségeket vállalni, az csak a partvonalról nézheti, amikor a nagy nyereség a kockáztatóbb ölébe hull. Természetesen sok múlik kockázattőrı képességünkön is.

támadt Azokat a pozíciókat, ahol kétségünk közben a kimenetelt illetıen, a lehetı leggyorsabban fel kell számolni. Probléma ilyenkor az egyre jobban elhatalmasodó puszta reménykedés, ami viszont a kétségek kézzelfogható jele. Ha már nem hiszünk az adott felállás sikerében, akkor nem érdemes a csodára várni. Mert néha valóban történnek hirtelen fordulatok, azért általában kétségeink jogosak. Éppen amiatt lehetünk bizonytalanok, mert a részvény nem úgy viselkedik, ahogyan várjuk. Hiába mutat esetleg minden külsı körülmény abba az irányba, hogy a kiválasztott részvényünknek arra kellene mennie, amit gondoltunk, ha a monitoron mást látunk, higgyünk neki. És cselekedjünk! A jó idıben, megfelelıen kiválasztott pozíció ugyanis mőködik önmagától, a részvény viselkedése a vártnak megfelelı. Ekkor és csak ekkor tettünk jó lóra: a sikeres tranzakció valószínősége így percrıl percre kell, hogy nıjön.

Kezdıknek: A részvénykiválasztás alapjai (1. rész)

Az a cél, hogy sikerüljön kiválasztani azokat a részvényeket, amelyek aztán nagyobbat emelkednek mint az átlag.

Bevezetés

Ahogyan a tızsdei befektetés lehetısége egyre ismertebb és elfogadottabb lesz az átlagember számára (függetlenül a jelenlegi sanyarú magyar tıkepiaci helyzettıl), valamint ahogyan egyre könnyebbé válik külföldi értékpapírok vásárlása is, fontos, hogy tisztában legyünk avval, milyen alapvetı szempontokat kell figyelembe venni egy-egy döntés meghozatalakor. Már ma is, de a közeljövıben még inkább egyszerő lesz amerikai, német vagy más nemzet tızsdéin forgó cégek részvényeit vásárolni. A lehetıséget feltétlenül érdemes lesz kihasználni, de nagyon nem mindegy, hogy hogyan választjuk ki a megvásárolandó értékpapírt.

Amennyiben nem befektetési alapba tesszük a pénzünket, akkor magunknak kell gondoskodni a részvény kiválasztásáról, a megvásárlás technikájáról és a pozíció figyelemmel kísérésérıl. Ez utóbbiakra a Tızsdestratégiák oldalain már bemutattunk néhány technikát, de arról még nem volt szó, hogy a kiválasztásnak milyen ismérvek alapján kell megtörténnie.

A kiválasztás történhet fundamentális vagy technikai alapon.

A fundamentális alapon történı kiválasztás azt jelenti, hogy a cég tevékenysége, jelenlegi és jövıben várt üzletmenete az egyedüli szempont amit vásárlás elıtt mérlegelni kell. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy jól prosperáló vállalatról van szó, akkor érdemes befektetni. Ennek mértékét a vállalat által idıközönként, általában negyedévente kiadott vállalati jelentésekben közreadott számok alapján lehet meghatározni. Egy-egy ilyen jelentésben nagyon sok különbözı vállalti mutatót találunk, a cég mőködése során figyelt alapvetı információktól (bevétel, üzletmenet által elért eredmény, kamatbevételek, bruttó/nettó eredmény) a bonyolultabban kiszámolt, kifejezetten a jelenlegi és potenciális befektetık tájékoztatására szánt bővszavakig (P/E, EPS, EBDITA stb.). Az ilyen jelentések olvasása nem egyszerő, mert ugyan a puszta számok elvileg minden megközelítésbıl azonos eredményt adnak, de a jelentést kiadó társaságok tudják úgy csoportosítani, bemutatni a számokat, hogy a felszínes olvasó azt nagyon kedvezınek tartsa, miközben valójában már kedvezıtlen tendenciák mutatkoznak a cég háza táján.

Anélkül, hogy ebbe most részletesebben belemennénk, midössze egyetlen nagyon legyszerősített példa. XYZ Rt. 4. negyedévi jelentésében közli, hogy a cég nagyon jól áll, az elızı évhez képest a nettó nyeresége +130%. Ez nagyon szépen hangzik, és örülni kell, ha ilyet lát az ember, de ha ez a 130%-os nyereség úgy jött össze, hogy a negyedévek eredménye sorendben +400%, +200%, -20%, és a mostani –60%, akkor valójában arról van szó, hogy a cég nagyon rossz eredményt tett közzé, eredménye negyedévrıl negyedévre jelentısen csökken. Ilyen módon a rossz eredméyneket is lehet megfelelıen tálalni. Ezért hasznos, ha a cégjelentések mellett figyelemmel kísérjük annak elemzését is. Erre szakosodott munkatársak dolgoznak a brókercégekben (illetve természetesen azoktól függetlenül is), akik a jelentéseket alaposan kivesézik, és az vállalatok ilyen „trükkjeit” felfedve egy salangmentesebb, konkrétabb képet festenek a cég állapotáról.

A technikai alapon történı részvénykiválasztás azon az egyszerő feltevésen alapszik, hogy az árfolyamgrafikonok elemzése segítséget ad az elkövetkezı idıszak mozgásainak meghatározásához. A technikai elemzés immáron külön tudománnyá nıtte ki magát, a különbözı jelzések, formációk, grafikontípusok mind-mind segíthetnek a vételi vagy eladási döntésben. Sokan egyáltalán nem hisznek a technikiai elemzésben, ık úgy gondolják, hogy a jövı teljesen kiszámíthatalan, és az eddigi grafikonformációk nem tudnak támpontot adni a jövı irányára. Hogy ez mennyire igaz, mennyire nem, azt nehéz eldönteni, de az tény, hogy a pusztán technikai elemzést használó befektetık közül sokan lettek milliomosok a tızsdén az elmúlt száz év alatt. És az is érdekes, hogy a japánok már a XVI. században használtak technikai megközelítést a rizsárak jövıbeni alakulásának kikövetkeztetésére.

Az viszont bizonyos, hogy a technikai elemzés különbözı vállfajait komolyan meg kell tanulni ahhoz, hogy valaki képes legyen csupán ez alapján kereskedni. Rengeteg idı, nagyon sok befektetett energia.

Ebben az írásban a fundamentális megközelítést vesszük alaposabban szemügyre, és kiemelünk öt olyan egyszerőbb szempontot, ami alapján meghatározható, hogy a vállalat érdemes-e a befektetésre.


Néhány alapvetı fundamentális szempont részvények kiválasztásához

Kapcsolódó: A részvénykiválasztás alapjai (1. rész)

Mindenkinek megvan a saját stratégiája, amikor valamilyen befektetés mellett dönt. A stratégia sok tényezıtıl függhet, például lehet pusztán az idıtáv is, mert teljesen másként kell nekifogni egy olyan befektetés elıkészítéséhez amit igen-igen rövid idıre tervezünk és megint másként egy hosszabban megtérülıhöz. Bizonyos szempontokat azonban minden esetben érdemes figyelembe venni a stratégiától függetlenül. Vannak ugyanis olyan vállalati jellemzık, amik a cég alapvetı mőködésérıl árulnak el sokat, azaz fundamentális szempontból nem kikerülhetık. Jelen írásban ezt a néhány mutatót vizsgáljuk meg részletesebben.

1. Folyamatos bevételnövekedés

Nem lehet elıre megjósolni egy-egy részvény jövıbeni árfolyamát, mégha nagyon sokan törekszenek is rá. A technikai elemzés másról sem szól, lényegében egyetlen célja a holnapról mondani valamit – lehetıleg már ma. Ahogyan azonban a különféle globális és vállalati hírek forgatagában össze-vissza hullámzik az árfolyam, úgy változnak egyik napról, mi több egyik percrıl a másikra a grafikonok által mutatott alakzatok, és ennek függvényében változnak a levont következtetések is a jövıt illetıen.

Egyáltalán nem törvényszerő azonban, hogy eközben a cég mőködésében bármiféle változás álljon be. Egy, a közelmúltban folyamatosan emelkedı bevételekrıl számot adó cégnek

mindenféleképpen elınyt kell élveznie befektetési döntésünkben egy olyan céggel szemben, ahol egy idıszakban (praktikusan negyedéveket tekintünk mérvadónak) növekedett a bevétel, azután viszont csökkent. A hullámzó teljesítmény mögött sok ok húzódhat meg, de az bizonyos, hogy az adott cég nem tud konzekvensen növekvı bevétellel számolni. Az okok másodlagosak, a számok a fontosak. Ha az árbevétel nem tud kiszámíthatóan növekedni, akkor az adott cégnél a részvényárfolyam bizonyosan nem fogja ezt megtenni. Kiszámítható, hosszabb idıszakon át tartó bevételnövekedés sem garantálja a kimagasló részvényárfolyam-emelkedést, ahol pedig még ez sem adott, ott még sokkal kevesebb esély van rá. Valószínőleg elıbb-utóbb a részvény követni fogja a folyamatosan jól teljesítı vállalat emelkedı számait, tehát mindenképpen olyan részvényt kell keresni a befektetéshez, ahol a folyamatos fejlıdés már a múltban is megmutatkozott, és nem csak a jövı ígérete.

2. A cash flow szerepe

A készpénz jelenléte minden vállalat életében természetszerőleg rendkívül fontos. A cash flow a készpénz ki- és beáramlását jelenti. A pozitív cash flow azt jelenti, hogy a cég rendelkezik megfelelı mennyiségő készpénzzel a napi üzleti folyamatok fedezésére és ellátására valamint akár a tevékenységek bıvítésére, újabb beruházásokra is. A negatív cash flow ezzel szemben azt jelenti, hogy a vállalat készpénzállománya a zavartalan mőködés feltételeit nem elégítik ki. Ezen cégeknél a pénzügyi bizonytalanság bármikor komolyabb financiális megingást is eredményezhet, amit esetleges kölcsönfelvétellel vagy más úton történı pénzbevonással lehet enyhíteni. Befektetési döntésnél fontos szempont a cég pozitív cash flow-ja, mert ez jele a folyamatos, biztonságos, hosszútávú mőködésnek.

3. Alacsony eladósodottsági szint

Nem nagyon szeretünk pénzt kölcsönkérni mástól, mert avval a kényelmetlen eredménnyel jár, hogy vissza kell fizetni azt a kölcsönadónak, és a visszafizetésre való győjtés közben a pénzt másra nem használhatjuk fel, hiszen akkor nem tudunk idıben törleszteni. Ez ugyanígy van nagyobb vállalatok esetén is. Nagy adósággal rendelkezı cégek esetén a folyamatos törlesztés olyan mértékő pénzmennyiséget köt le, hogy a cég fejlesztése, fejlıdése látja ennek kárát. Kölcsönök felvétele a cég gyors növekedése miatt is történhet, csak egy idı után a folyamat megfordulhat, ha nem megfelelı a cég menedzselése, akkor a felhalmozódó adósságok maguk alá temethetik a céget is.

Ez történt nemrégiben a PSINet-tel, az USA egyik legpatinásabb internetszolgáltatójával is, az adósság összesítve lényegesen meghaladja a cég minden ingó és ingatlan értékének eladása után befolyó pénzt. Így a részvények értéke lényegében nulla.

Az alacsony adósságszint tehát garancia, hogy a cég a saját pénzét arra tudja felhasználni, amire akarja, nem érintik kedvezıtlenül a kamatokkal kapcsolatos döntések, és nem kell nagy figyelmet, komoly energiát fordítani a visszafizetésre. Keressük tehát azokat a befektetési célpontokat, ahol az adósságszint alacsony.


Néhány alapvetı fundamentális szempont részvények kiválasztásához

Kapcsolódó: A részvénykiválasztás alapjai (2. rész)

Részvénykiválasztás esetán az elızı részben szóltunk a folyamatos bevételnövekedés fontosságáról, a cash flow szerepe is szóba került, valamint, hogy a minél alacsonyabb eladósodottsági szint a kívánatos. A cikksorozat befejezı részében az erıs piaci pozíció és a volatilitás kérdését tekintjük át.

4. Erıs piaci pozíció

Ha valóban hosszútávú befektetésként gondolunk a részvényvásárlásra, ami néhány évet, mi több, akár néhány évtizedet is jelenthet, akkor nyilván arra törekszünk, hogy az adott gazdaság, az adott ágazat legkomolyabb, legjelentısebb, vezetı cégeiben vásároljunk részesedést. A piaci pozíció a teljes ágazathoz viszonyított arányt jelenti. Ha egy ágazatban 10 milliárd forintnyi terméket adnak el egy év alatt, és az általunk kiszemelt cég évi eladása 6 milliárd forint, akkor a piaci részesedése 60%-os, ami igen jónak tőnik.

A magas piaci részesedéssel bíró vállalatok általában erıs, megbízható, stabil cégek, és noha minél nagyobb egy cég, annál kevésbé tudja növelni saját fejlıdésének ritmusát, azért az elért piaci részesedés olyan erıt, további fejlıdési lehetıséget jelent, ami a részvényes számára hosszútávon nagy valószínőséggel komoly hozamot eredményez.

5. Volatilitás – mértékkel

Életkortól, élethelyzettıl függı az elviselt kockázat nagysága. Ugyanakkor az is látható, hogy minél kisebb kockázatot vagyunk hajlandóak csak vállalni, annál inkább javallott a hosszútávú befektetés. Viszont minél hosszabb távú befektetésben gondolkozunk, annál inkább javallott a hagyományosan biztonságosbnak tekintett szekotorok, ágzatok között keresni a megvásárolandó részvényt.

A villámgyorsan mozgó, nagy ingadozású intenetes és biotechnológiai cégek árfolyamváltozásai annyira extrémek, hogy befektetı legyen a talpán, aki a sőrő változásokat egykedvően tudja szemlélni. Pedig nem lehet cél az állandó stressz egy olyan befektetésnél, amit hosszú évekre szeretnénk megtartani. De még a hagyomásnyosan elismert iparágak esetbén sem könnyő kitartani egy-egy döntés mellett a nehéz idıkben. Kevésbé tapasztalt tızsdések pedig már a részvénykiválasztással is nagyokat hibázhatnak, és sajnos az ennek nyomán kihulló hajszálak nemigen nınek vissza.

A cikksorozatban említett néhány mutató csak kis része a hosszútávú befektetés esetén figyelembe vett tényezıknek. Mindenkinek megvan a saját részvénykiválasztási technikája, és a mostani írással senkit sem akarunk arról eltéríteni. Mindazonáltal a komolyabban megfontolt vásárlások elıtt igenis érdemes az említett mutatókat áttanulmányozni, akkor

pedig különösen, ha olyan portfóliót, részvényegyüttest kívánunk kialakítani, amelynek kiemelt szerepet szánunk egy komolyabb, konkrét célokat szolgáló befektetési tervben.itt

A nyerı tızsdejátékos jellemzıi

Kétségtelen tény, hogy óriási szakadék van a néhány folyamatosan nyerni képes tızsdei befektetı és a nagy tömegek között, akik leginkább a vesztes oldalon állnak. Mindenki tagja lehet a nyerık kicsiny táborának, akiben van elég elszántság. De kell-e még valami hozzá? Az írás megmutatja, hogy milyen tulajdonságok szükségeltetnek még. A cikk elolvasása után mindenki elemezheti önmagát, vajon nála mennyiben állnak meg a cikkben említettek.

Mi különböztet meg néhány sikeres tızsdejátékost azoktól a tömegektıl, akik átlagos vagy még jellemzıbben átlag alatti teljesítményükkel soha nem érik el áhított céljukat a tızsdén? Akárha pontosan ugyanazokkal az információkkal, értesülésekkel rendelkeznek is, néhány tızsdézı képes folyamatos nyereséget elérni, míg a legtöbben vesztenek. Vajon mi magyarázza a különbséget? Hihetı vagy sem, a válasz lényegi része a pszichológia területére visz el.

Több tudós szaktekintélyt is érdekelt a kérdés, és több évet töltöttek aktív tızsdézık viselkedésének megfigyelésével, akik között természetesen olyanokat is vizsgálat alá vontak, akik kirívóan jó eredményeket értek el a tızsdén. Sok ún. kulcstulajdonságot sikerült azonosítaniuk, amelyek megléte, alkalmazása alapvetı fontosságúnak bizonyult. Ezek között említendı az alacsony kockázat elve, a tranzakciónyitás idızítésének fontossága, elmélyült pozíciófigyelés és –értékelés, profitrealizálás módja és természetesen az örök elixír, a veszteségminimalizálás technikája, avagy a veszteséges pozíció gyors és kíméletet nem ismerı lezárása. Ezek közül a technikák közül néhányat e helyütt bıvebben is vizsgálat alá veszünk.

Az alacsony kockázat elvének kifejlesztése

Ismert „törvény” a tızsdézık között a sikeres kereskedés definiálására a következı: „Sikeres kereskedés 40%-ban a kockázat kezelése, 60%-ban önmagunk irányítása”. A kockázat kezelése ebben az értelemben azt jelenti, hogy sokkal inkább a minél kisebb veszteségre kell a figyelmet összpontosítani, mint a minél nagyobb nyereségre! A legtöbb játékos a piac elemzésekor arra törekszik, hogy megjósolja az árfolyamokat, és ez alapján kiszámítsa, hogy mekkora nyereséget érhet el, ha elképzelése helyesnek bizonyul. Ez nagyon szép, csak éppen egy fontos dologgal nem, vagy csak kevéssé számol, ez pedig az, hogy mi történik abban az esetben, ha elırejelzése, ami alapján a tranzakciót megnyitotta, nem válik be. Pont a legfontosabb, a kockázati faktor marad ki a számításból. Egy tranzakció, ami komoly nyereséggel kecsegtet, nyilvánvalóan vonzó célpont. Amennyiben azonban a nyereség valószínősége például csak 10%-os, akkor már rögtön nem annyira érdemes belevágni.

Tapasztalt játékosok csupán arra törekszenek, hogy minden egyes tranzakció megnyitása elıtt a kockázatot mérlegelik, és nem engednek a vélt árfolyamnyereség csábításának.

Az alacsony kockázat technikájánk kifejlesztése a már rendelkezésre álló adatok megfelelı szintő összegyőjtésében és annak elemzésében gyökerezik. Ismerni kell az adott instrumentum (részvény, index) viselkedési módját, technikai indikátorait (éves minimum, éves csúcs, forgalmi adatok, ellenállási szintek, záróárak stb.), és ezeket az információkat kell integrálni a használt kereskedési stratégiába. (Sikeres tızsdejátékos használt stratégia nélkül...nincs.) A konkrét kereskedési technikák különbözhetnek, de mindegyikben vannak olyan formációk, amelyek az adott stratégián belül kockázatosabbak, és sok olyan, ami kevésbé kockázatos. A siker kulcsa, hogy a kevésbé kockázatosabbak kerüljenek elıtérbe a tranzakciók megnyitásakor. A legfontosabb, hogy felmérhetıvé váljon, az adott tranzakció milyen veszteséggel játszható meg. Ahol ez a faktor valamilyen okból nem mérhetı, az a stratégia igencsak megkérdıjelezhetı sikerességő, vagy legalábbis bizonyosan kevéssé tesztelt. Ne kezdjünk olyan stratégiával, ahol nem lehet megbecsülni a veszteséget, mert nagy bukás lehet a vége!

Ha ez megvan, akkor ki kell dolgozni a „menekülési” stratégiát. Minél tapasztalatabb, minél sikeresebb egy tızsdézı, annál kisebbeket veszít váratlan szituációkban, akkor, ha a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy elsıre hitte. A „menekülési” stratégia a váratlan helyzetek gyors megoldására szolgál mentıövként. Kicsit több ez, mint a veszteségminimalizálási technika, mert lehetnek speciálisabb esetek is, amikor a stop-loss nem tud megfelelı védelmet nyújtani, de ennek részletesebb kifejtésére e helyütt nincs módunk kitérni. A legfontosabb, hogy a sikeres tızsdejátékost az átlagostól alapvetıen a vesztı helyzetekben való viselkedése különbözteti meg. A sikeres játékos nem veszti el a fejét, hanem higgadt, intelligens megoldásokat tud választani. Tény ugyanakkor, hogy ehhez alapos felkészültség és kellı tapasztalat is kell, – de hát nem is mondta senki, hogy anélkül ez menni fog.

Pozíciónyitás idızítése

Amikor már képesek vagyunk minden szituációban felmérni a kockázat mértékét, akkor a megfelelı kockázatúnak ítélt helyzetekben végre lehet hajtani a vételt, illetve eladást. De pontosan mikor? Itt a türelem és a(z) (ön)fegyelem a döntı. Ahelyett, hogy azonnal berobbanunk a piacra, amikor a várt lehetıséget észrevesszük, javallott kivárni, megvárni, amíg minden úgy alakul, hogy az a legkedvezıbb legyen. A cél ugyanis, hogy minél nagyobb valószínőséggel, minél kedvezıbb körülmények között lehessen megnyitni egy tızsdei pozíciót, hogy a lehetı legnagyobb esély nyíljon a profit elérésére. Ehhez pedig nem elég felismerni egy ígéretes helyzetet. Sokkal fontosabb a megfelelı idıpillanatban lépni! Természetesen ez nem könnyő feladat. Csak nagyon sokan nincsenek avval sem tisztában, hogy erre egyáltalán törekedni kell, azaz hogy egyáltalában nem mindegy, hogy mikor történik a vásárlás/eladás. A lehetı legjobb belépési ár elérési alapvetı fontosságú a tızsdei kereskedésben, mert ez határozza meg a késıbbi profit mértékét!

Fiatal, tapasztalatlan és semmibıl sem tanuló tızsdéseknél általános jellemzı a türelmetlenség, amit viszont teljesítményük sínyli meg. Nehéz türelmesnek lenni, amikor érzıdik, hogy valami történni fog, de sokszorosan megéri – ki az, aki türelmetlensége miatt nem bukott már nagyokat?

Eksön!

Az idızítési periódus tulajdonképpen ahhoz hasonlítható, amikor a vadász lélegzetvisszafojtva figyeli a kiszemelt áldozatot rejtekhelye mélyérıl. Már tudja, hogy le fogja lıni, az állat minden rezdülésést figyeli, de még kivár, megvárja a legkedvezıbb

idıpontot a cselekvéshez. Ez rendkívül fontos, mert nem elég meglátni a vadászzsákmányt, az esti vacsorához még le is kell teríteni. És a vadász tudja, hogy egyetlen rossz mozdulattal elriaszthatja a vadat, és oda a vacsora...

Végülis a lövés a döntı. Ahogyan a vadászatban, úgy a tızsdén is. Amikor meghúzzuk a ravaszt, a pénz bekerül a tızsdei körforgásba, onnantól kezdve már mőködnie kell mindennek, amit addig sikerült megtanulni. A gondos tanulmányozás, tervezés és várakozás ideje után következik a visszacsatolás ideje, amikor kiderül, hogy jó volt-e az elképzelés. Ismét fontos hangsúlyozni, hogy még mielıtt az aréna ajtaja kitárult volna, a pozíció fıbb jellegzetességeivel a sikeres játékos már tisztában van! Mielıtt bármit tenne, már tudja, hogy maximum mennyit veszíthet, körülbelül mekkorát nyerhet, és nagyjából erre mennyi idıt szán. Csak ezek után lép akcióba. Akkor, amikor a stratégiák vételi/eladási jelzést adnak. Ekkor viszont már nem szabad habozni! Éppen azért kellett felépíteni a játékost védı fontos védelmi elemeket, hogy azok védjék a pozíciót, és ne kelljen a saját magunkból fakadó másfajta félelmekkel is megküzdeni. Mert általában az a jellemzı, hogy az átlagos tızsdézı akkor fél, amikor reménykednie kellene, és akkor reménykedik, amikor félnie kellene.

Ahhoz, hogy sikeres játékossá váljunk, ki kell fejleszteni magunkban a sikeres tızsdézéshez szükséges elengedhetetlen tulajdonságokat. Nem könnyő, nem fáradság nélküli, nem rövid feladat ez, de egészen egyszerően nincs más út.

A sikeresség kulcsa tehát cselekedni gyorsan és határozottan, mielıtt a lehetıség elillan – ehhez azonban minden fent említett elıkészültre szükség van.

A piacnak mindig igaza van! (1. rész)

A cikkben a szerzı erısen szatirikus hangvételben veszi szemügyre a Matáv részvényt, amiben sokan most is jelentıs veszteségben ülnek. Ám a szándékai tiszták: csupán segíteni szeretne.

A Matáv részvény elmúlt évekbeli szereplése – amihez nem csak dicsı múltja, de dicstelen jelene is éppoly szorosan hozzátartozik –, a fundamentális változások, a piac hangulatának megváltozásán túl mégiscsak arra a következtetésre vezetheti a részvény szereplését behatóan figyelıket, hogy nincs mit tenni, a piac diktálja a feltételeket, a piacnak pedig mindig igaza van – még akkor is ha ez fáj.

Nem könnyő elismerni, pláne beismerni, hogy a piaci mozgások figyelése mellett szükségszerő és igen-igen hasznos ezen mozgások elfogadása is. Noha általános a letargia a részvény csúcspontjához viszonyított immáron 70%-ot elért esés nyomán, a letargia elsısorban a bennragadtak részérıl nem vitatható önsajnálat kifejezıdése, és semmiképp nem egy általános piaci vélemény. Lehet ugyan azt mondani, hogy a 70%-os esés után, a tegnapi, 750 Ft-os záróárfolyammal számolva a részvény kivételesen olcsónak tekinthetı – mértékadónak számító elemzıtıl azonban kevéssé hallunk ilyen véleményt. Egy esztendıvel ezelıtt, a 2650 Ft-os csúcsot megütve érdekes módon ellenkezı volt a helyzet. Lehetett mondani, hogy a részvény kivételesen drágának volt tekinthetı, ám mértékadónak számító elemzıtıl akkoriban ilyen véleményeket csak elvétve hallhattunk. 2000 Ft alatt pedig már végképp nem akadt olyan szakmai tekintély, aki ne olcsó bevásárlási lehetıségnek tartotta volna a részvény akkori árát. Ha voltak is olyanok, akik az éles trendváltást elıre látták,

mindenesetre sikerült elég halkan beszélniük ahhoz, hogy ne lehessen érteni, pontosan mit is akarnak mondani.

Így aztán a kecske is elpusztult és a káposzta is megrohadt. A nagy többség meg benne ül az ezeriksz forinton megvett részvényben, a jó kisebbség meg a kétezeriksz forintos részvényben, és még szerencse, hogy ezúttal nem a Synergonról esik szó, mert akkor háromezeriksz és négyezeriksz forintos részvényekrıl is kéne beszélni, és ki tudja, talán még vannak tizenkétezer forintos Graboplast tulajdonosok is – ıket (és most elnézést kérek a konkrét személyektıl) múzeumban kellene kiállítani.

Nem lehet cél azonban, hogy az elkövetett hibákat bárki fejére olvassuk, hiszen mindnyájan bénázunk egész életünkben. Egy kis bénázás itt, kettı ott, ez lételeme az élılényeknek és az evolúció sem nélkülözheti, arra azonban vigyázzunk, hogy túl sokat ne hibázzunk, mert akkor kipusztulhatunk... Mindössze arról van szó, hogy nem jó ám a hibákat „nemhibának” beállítani, és mindent, mindenki mást okolni a bajért, holott a problémáért egyetlen felelıs van, legalábbis a részvénypiacon: azok mi magunk vagyunk.

Így nem konkrétan a Matáv részvény hibája, hogy most 750 forint, mikor pedig lehetne 65 ezer négyzázhúsz forint is. Nehéz elképzelni a Matáv részvényrıl, hogy felkel 9-kor, megmosdik, fogat mos, majd ásít egy nagyot és ezt mondja: „Bemegyek a tızsdére, és esek ma egy akkorát!...” Ilyet még senki nem hallott. És emelkedni sem tud. A Matáv részvény egymagában elüldögélne egy kényelmes fotelon a tızsdeteremben, kávézna, keresztrejtvényt fejtene, és eszébe sem jutna, hogy emelkedjen akár csak 1 forintot is. A részvény önmagában nem mozog soha! A befektetık tologatják az árát, ez az, amit nem szabad elfelejteni! Legyünk mérgesek az alapkezelıkre, ha esik a részvény! İk valószínőleg úgyis csúnya rossz bácsik, az az egyetlen gondolatuk, hogy hogyan tudnak kibabrálni a tapasztalatlan kisbefektetıkkel, az ilyeneket már rég be kellett volna zárni, de legalább száz évre, hogy többet eszükbe ne jusson nekünk kárt okozni!

Ám az a baj, hogy akkor meg emelkedni sem fog a részvény, mert ha nincs aki vegyen, ugyan mitıl menne fel? Pedig az emelkedést azt szeressük ám! Állítólag a bull piac még az orrodat is tisztíccsa! Legalábbis mondja, aki átélte, illetve mondta, mert már nem igen járunk egy metróvonalon. Matávja van, úgy tudom.

Na szóval: ha a Kedves Olvasó is egyet értene azzal a javaslattal, hogy ha megoldható lenne, hogy ne essen a részvény, akkor cserébe nem kéri, hogy emelkedjen (jó üzlet?), tehát ha evvel a Kedves Olvasó egyetért...akkor kérem szépen nagyon ajánlatos bemenni a brókercéghez, kivenni a megmaradt kis pénzt, és végleg, de tényleg végleg hátat fordítani a tızsdének. Ott a bankbetét, a peep-show, maradt tehát lehetıség a pénz fialtatásához.

Meg kell érteni, hogy a piac az piac. Megy az árfolyam le, megy az árfolyam fel...nem biztos, hogy éppen a jó irányban vagyunk. A Tızsdestratégiák (és persze sok más, hasonló kezdeményezéső weboldal Magyarországon) azt tőzte ki célul, hogy a befektetık alulképzettségén javítson. Nem elég jó üzletembernek lenni, kíváló tudósnak vagy válogatott tornásznak. A tızsdén nem segít semmi, csak a speciálisan idevonatkozó tudás. És persze a tapasztalat, de a tapasztalat felfogható spontán kialakult, a cselekedeteinket, megérzéseinekt irányítani képes alaptudásnak, ami sok-sok hónap/év alatt alakul ki. A tapasztalattal szerzett tudás tipikusan a „saját kárán tanul az ember” metodika érvényességét támasztja alá, és nagyon sokba kerül. Természetesen átvitt értelemben. De persze mindegy, mert a saját pénzüket szórjuk el így is.

A legnagyobb baj pedig továbbra is az, hogy a tanulás, képzés igénye (ami lehet önképzés is, csak tudni kell, hogy mibıl és hogyan) nem feltétlenül merül fel a tızsdét elkezdık részérıl. Eszébe sem jut senkinek szétszerelni egy Audi A8-ast, ha valami nem mőködik benne (vagy az A8-asban ez eleve kizárt?), ha egyszer az illetı nem végzett autószerelı, mégis, minden elızetes kétség nélkül képes valaki betenni 10-20 millió forintot a tıszdére, úgy, hogy még arra is háromszor visszakérdez, hogy mi is a részvény neve.

Szóval így nem lehet. Nyilván, ez sarkított példa („törpe minoritás” á la Antall József), de a lényeget jól mutatja. A gyors és nagy nyereség csalóka ábrándja minden mást háttérbe szorít, és a legesleghátrébb pedig azt az egyszerő tételt, hogy a sikerért meg kell izzadni. Hát még a kudarcért!

Valamelyik nagy guru mondta, hogy a tızsdén a nyereség a sok-sok nehéz hónap fájdalomdíja csupán, és hogy mindig ez jön a végén, elıbb a neheze. De legalább meg tudjuk majd becsülni. Hát..ha most visszamenne a Matáv 3000-re sokan mondanák, hogy kézzelfoghatóan érzik a nyereség nagyságát. Örülnénk is neki, tanulnánk is sokat – de nem ez a realitás, sajnos... A tanulás, úgy tőnik, most együtt jár jókora tandíj befizetésével, és még csak az sem bizonyos, hogy a levont tanulság a helyes tanulság.

Mindenesetre mi itt vagyunk, amit lehet, azt megteszünk. Közbe mi is bukunk nagyokat, nyerünk kicsiket...ez persze csak vicc volt...mi csak nyerünk!...Ez perzse még nagyobb vicc: az az igazság, hogy mindennap megizzadunk!...

De azt érezzük, hogy mindig egy picit elırébb vagyunk.

Az írás következı részében áttesszük székhelyünket a Wall Street-re, és megnézzük, hogy az amerikai befektetık mit éltek át az elmúlt években. Egyszer a fellegekben jártak, egyszer a pokolban, vagy fordítva...vagy ordítva.

A hatékony piac elmélete

Mennyire jósolható meg elıre a részvényárak mozgása? Komoly tudósók is kutatták ezt a kérdést, és a hatékony piac elméletében többük arra a következtetésre jutott, hogy semennyire.

A hatékony piac elmélete szerint a mindenkori részvényárak tartalmazzák az összes rendelkezésre álló, valamennyire is jelentıs nyilvános információt. Az új információk megjelenésével egyidejőleg az árfolyamok is változnak, az ebbıl levezethetı logikus következtetés pedig az, hogy ez esetben egyetlen befektetınek sem lehet elınye a többiekkel szemben. Az elmélet szerint ugyanis a felcsillanó lehetıségek még azelıtt árazódnak be a részvénybe, hogy azt ki lehetne használni. Ebbıl viszont az következik, hogy ha egy adott részvény árfolyama tükrözi az összes rendelkezésre álló információt, akkor a jövıbeli ármozgások teljességgel megjósolhatatlanok, elıre nem láthatók. Hogy miért? Azért, mert a piac az információ felszínre kerülésével egyidıben azokat minden hatásukkal együtt az árakban már szerepelteti, ezért nincs olyan fogodzó, ami a jövıbeni ármozgások irányára utalhatna. Amennyiben tehát a piac hatékony mőködését elfogadjuk, akkor szembesülni kell

avval, hogy a napi árváltozások elıre nem megjósolhatók, sokkal inkább véletlenszerőnek tekinthetık.

A hatékony piac elméletének modellje az 1960-as években jelent meg elıször, és széleskörő elterjedéséért sokat tett Burton Malkiel, aki méltán híres könyvében, a Bolyongás a Wall Street-en címőben részletesen ír róla.

Ezek az írások azt sugallják, hogy a tızsdézés nem tapasztalat, jártasság és felkészültség kérdése, hanem csak és kizárólag a szerencséjé. Azok a kutatók és szakértık, aki szerint a piac így viselkedik, úgy vélik, hogy a portfóliókezelık, használjanak bármilyen jónak tőnı stratégiát is, hosszú távon nem tudnak a piaci átlag fölötti eredményt elérni. Mi több, véleményük szerint semmivel nem nagyobb a több százezer dollárt keresı menedzserek által összeállított portfólió eredményességi esélye annál, mintha a portfólióban szereplı részvényeket véletlenszerően választottuk volna ki. Ennek ellentmondani látszik az elmúlt évek technológiai boomja alatt nagyon jól szereplı technológia portfóliók eredménye. Valójában azonban éppenhogy megerısíti az elméletet. Mindössze az történt, hogy a nagyobb kockázatért cserébe nagyobb nyereséget lehetett elérni. Ez történt ezeknél a kimagaslóan teljesítı technológiai portfólióknál az elmúlt néhány évben. De az évi sok száz százalékos teljesítmény után valahogyan a besszben mindegyik technológiai portfólió a piaccal együtt zuhant 50-60, sıt 70-80%-ot is! Pedig most is voltak olyan technológiai papírok, amik nem estek sokat, sıt számtalan emelkedı volt. Az mégsem lehet véletlen, hogy a tech portfóliók a Nasdaqqal megegyezı mértékben estek vagy akár még nagyobb mértékben.

Felmerül a kérdés, hogy a szuper portfóliókezelık vajon miért éppen azokat a részvényeket tartották, amik folyamatosan estek? A kutatók szerint a hatékony piac elmélete erre kitőnı választ ad. Furcsa, hogy a fundamentális és technikai elemzésben nagyágyú menedzserek miért tartanak olyan részvényeket hónapokon át, amik mind fundamentálisan mind technikai mutatóik szerint nem volna szabad tartani. Jó példa erre az eToys részvény esete, ami egy internetes játékkereskedı cég volt. Idén tavasszal bezártak, a cég tönkrement. Az események nem egyik napról a másikra jutottak idáig, a részvény árfolyama két év alatt fogyott el – szó szerint – (1999 márciusában 80 dollár feletti áráról 2001 márciusára 9 centig csökkent az árfolyama, ez 99,9%-os (!) csökkenés.) Mégis, a Goldman Sach busásan megfizetett elemzıcsapatának erejébıl nem tellett többre minthogy a 75 dolláron megállapított market outperform (piacot túlteljesítı) ajánlását (’99. szeptember), a 2001-es tönkremenetelig két ízben rontsa, és végül 2000 novemberében a 30 centen forgó részvényt sikeresen market perform-ra (piaccal megegyezıen teljesítı) módosítsa. Ez egyszerően nevetséges, aki az elemzıkre hallgatott, az az eToysba fektetett minden pénzét elvesztette! Gratulálhatunk érte a gondos elemzıi munkához! Ezek az elemzık elutasítják a hatékony piac elméletét, hiszen akkor az ı jelentıségük is megkérdıjelezıdik. Az elıbb említett példa mindenféle piaci elmélet lefektetése nélkül önmagában kérdıjelezi meg munkájuk értelmét, mégis jól keresnek a Wall Streeten. Persze bizonyos, hogy mindegyikük önmagában óriási kvalitás, csak valahogy az eredmény nem köszön vissza. Akárcsak a magyar fociban...

Visszatérve: a hatékony piac elméletét vizsgáló kutatók szerint tehát a pénzügyi piacok hatékonyan mőködnek, a részvényárak a befektetıi közösség együttes „tudásának” hatására alakulnak. Az elmélet szerint a hatékony piacnak három típusa van. A „gyenge” típus szerint a korábbi piaci mozgások technikai elemzése nem alkalmas az elkövetkezı mozgások megjósolására, mert azok az információk, amelyekre az elemzés épülhetne, már beépültek az éppen érvényes árfolyamokba. A „félerıs” változat szerint a részvényárak tartalmazzák az összes, adott pillanatban elérhetı nyilvános információt. Az „erıs” változat pedig azt mondja

ki, hogy a részvényárak az összes információt tartalmazzák, nem csak a nyilvánosan elérhetıt. Ezek alapján azonban a levonható következtetés az, hogy a „gyenge” forma a technikai elemzés szerepét kérdıjelezi meg, a „félerıs” forma szerint a fundamentális elemzésnek nincs szerepe, az „erıs” típus pedig bármilyen elemzési módszert teljesen haszontalannak tart a jövıbeni árfolyam megjósolását illetıen.

Az elmélet legtrükkösebb része egyébként éppen az, hogy függetlenül attól, hogy tényleg így van-e, a befektetık nem hisznek benne. Ha ugyanis minden befektetı elfogadná a hatékony piac elméletének igazságát, akkor egyúttal el kellene azt is fogadniuk, hogy profitszerzési erıfeszítéseik teljesen hiábavalóak, a nyereség és veszteség teljesen véletlenszerően fogja váltogatni egymást. Akkor viszont teljesen értelmetlen lenne a stratégiák és a különbözı módszerek alkalmazása, mert mérhetı különbséget nem jelentene. A fantasztikus paradoxon az, hogy ahhoz, hogy a hatékony piac mőködése lehetséges legyen, alapvetı szükségszerőség, hogy a piaci résztvevık azt higgyék, hogy a piac nem hatékony, és úgy cselekedjenek, mintha valóban módjuk lenne túlteljesíteni a többi résztvevıt – ahogyan azt tesszük nap mint nap a piacon... Ez az elmélet legérdekesebb része, és nagyon is elgondolkoztató. A hatékony piac tehát olyan befektetık összesége lenne, akik egyáltalán nem hisznek a hatékony piacban? A résztvevık hozzá mindenesetre megvannak, ez aligha vitatható.

Összegzésként:

A hatékony piac elmélete nem azt mondja ki, hogy az árfolyamok teljesen találomra, ötletszerően alakulnak, és semmi közük a fundamentális információk változásaihoz. Mindössze azt mondja ki, hogy a piac olyannyira hatékony – az árfolyamok olyan gyorsan igazodnak az új értesülésekhez –, hogy egyszerően nem lehet olyan gyorsan adni-venni, hogy konzisztensen nyerni tudjunk. Így viszont a különbözı árelırejelzı módszerek teljesen haszontalanok.

Hogy mi az igazság? Valóban hatékony-e a piac? Talán nem feltétlenül ez a kérdés. Ha a bankszámlánk hízik a tızsdézés nyomán, akkor mindegy is, hogy azt milyen módon érjük el. Ha pedig csökken, akkor szintén nem valószínő, hogy azt a piac ilyen-olyan tulajdonságára lenne érdemes fogni. Mert azt a legkönyebb.

Tızsde: Hogyan kezdjünk hozzá?

Mi az az elsı és talán legfontosabb dolog, ami nélkülözhetetlen a tızsdézéshez? Sokak szerint a pénz. A Tızsdestratégiák szerkesztıje ezt másképp látja.

Érdekes tapasztalat, hogy a tızsdézık legtöbbje úgy kezdi el az ismerkedést evvel a területtel, hogy a megtakarított pénzébıl vásárol valamilyen részvényt. Elıtte esetleg megkérdez egy-két ismerıst, akirıl tudja, hogy már foglalkoztak a témával – netán részvényük is van, de a kérdezısködés maximum arra vonatkozik, hogy milyen részvényt vegyen. Pedig ennél sokkal többre lenne szükség: arra, hogy aki a tızsde területére téved, legalább azt tudja, hogy mi várhat rá.

Azt mindenki tudja, hogy a tızsde kockázatos dolog, sıt, azt gondolom, hogy pont ez a vonzereje. De a kockázat mértékérıl egészen addig nincs pontos képünk, amíg saját bırünkön nem érezzük. Ha pedig már érezzük, az már régen rossz...

A tızsdézést nem onnan kell kezdeni, hogy elıteremtjük rá a pénzösszeget, bemegyünk a brókercéghez, nyitunk egy számlát és azt mondjuk: „Hát...akkor legyen Matáv.” Ez a mondat a folyamat végén kellene, hogy elhangozzék, nem pedig az elején. Mert ahhoz, hogy megvegyük az elsı részvényünket, el kellene oda jutni, hogy tudjuk, mit, miért, és mikor akarunk tenni a tızsdeparketten. Ehhez pedig a tızsdei alapszabályok, vagy inkább azt mondanánk, hogy legalábbis alapvetı tızsdei ismeretek szükségesek.

Általános tapasztalat az is, hogy a kezdı tızsdézık nem érzik igazán szükségét a tanulásnak. Ha egy-két tranzakciójuk sikeres volt, akkor pedig egyenesen nem is értik, hogy mások mit piszmognak könyvekkel, stratégiákkal, meg egyéb bővszakkal. Ez a magatartásforma több éves tapasztalattal rendelkezı befektetıkre is igaz lehet.

Némiképp egyetértünk a megállapítással, mert az bizonyos, hogy a tapasztalat és az evvel járó nehéz idıszakok nélkül nincs siker. De hozzátesszük, hogy az ismereteket, bizonyosfajta szabályrendszer használatát, az elıre kialakított kereskedési tervet hosszútávon nem lehet nélkülözni. Nyilvánvalóan nem célunk, sem tisztünk azt mondani, hogy mi ismerünk egy-két-három alapszabályt és stratégiát, és ezeket kell használni, ahhoz, hogy sikeressé váljon valaki a tızsdeparketten. De azt mondhatjuk, – és meg is tesszük –, hogy érdemes megismerni néhány stratégiát, érdemes tızsdei könyveket olvasni és érdemes felkészülni a kereskedésre.

Ez a honlap történetesen a felkészülésben próbál meg segíteni. Néhány aspektusból közelítjük meg a tızsdét, talán sikerül érdekes cikkekkel, tanulmányokkal mindazoknak segítségére lenni, akik elhatározták, hogy ha már tızsdézni kezdtek vagy kezdeni szándékoznak, akkor azt a lehetı legalaposabb felkészüléssel teszik. Evvel együtt mi is indösszesen arra vállalkozhatunk, hogy azokat az ismeretreket adjuk át, amikkel mi magunk rendelkezünk. A tızsdei irodalom olyan szerteágazó, és a tızsdei stratégiák olyan széles skáláját kínálják, nap mint nap új megoldásokat bemutatva, hogy nem lehet célunk a teljeskörő ismeretanyag bemutatása. Egy piciny szeletet kívánunk csak megfogni, de remélhetıleg egy olyan részt, amibıl lehet, és érdemes is ismeretet meríteni.

A címben feltett kérdésre pedig a válasz a fentiek ismeretében nem lehet más, minthogy:

Hogyan kezdjünk hozzá a tızsdézéshez? Tanulással.

Aki nem így kezdte, tegye fel a kezét!

Canslim leleplezi önmagát: ı sem csak nyer a tızsdén. Kezdetben pedig fıleg csak vesztett. De aztán elhatározta, hogy ha lehet ezt másképpen is csinálni, akkor megpróbálja. Azt is megvallja, hogy még korántsem ért az út végére. És megtekinthetı az a grafika is, ami egy átlagos kisbefektetı tızsdei karrierjének elsı szakaszára jellemzı (jó esetben csak az elsıre...). Tanulságos rajz!

Vissza-visszatérı élmények... Amikor olyanvalakivel beszélek, aki nemrég kezdett tızsdézni, érdekes hallgatni élménybeszámolóját. Általában rendkívül meggyızıen tudja elmagyarázni, hogy mit, miért tett, hogyan próbálta csavaros észjárással kitalálni, hogy mit kell tennie a minél nagyobb nyereség érdekében, és hogy tulajdonképpen minden összejött..., kár, hogy pontosan az ellenkezıjét várta a piactól, mint ami ténylegesen bekövetkezett. Ha ilyenkor visszakérdezek, hogy pontosan mennyit is nyert, akkor rögtön záporoznak a számok: ezen 5%-ot, azon 3-at; a harmadikon pedig majdnem huszat...csak ott nem volt szíve eladni.

Az eredmény: minusz 5 és minusz 60 százalék között. Vagy inkább azt mondom: nagy nagy minusz a számlán. De a legnagyobb eredmény nem ez, hanem annak a mővészete, hogy hogyan lehet a tetın vásárolni és az alján eladni. Mert ez igazi mővészet!... És hányan, de hányan ismerik a titkot...

Én is közéjük tartoztam, ezen nincs mit szépíteni. És minden olyan tızsdézı is, aki idıvel a legjobbak közé emelkedett. Elıttem még hosszú út áll, hogy igazán jó tızsdézı legyek, de eldöntöttem, az leszek! Sok vesztes tranzakció, sok „tetın vétel-aljon eladás” után meguntan az amatır létet. Rájöttem, tızsdézni nem szabad szerencsejáték alapon. Többet akartam, komolyabban. Azt akartam megtudni, hogy szükséges-e, hogy csak bénázzak a parketten vagy lehet-e ezt másképpen is csinálni?

Jó hírem van: lehet. Rossz hírem van: nagy munkába kerül, amíg a tızsdézés már nem csupán szerencsejáték marad, hanem megtervezett, komoly alapokra helyezett tevékenységgé válik. Lényegében szakmává. Befektetıként vagy tréderként, napi mozgásokat kihasználva vagy több hónapos trendeket figyelve, hobbiból vagy fıállásban: nem ez a lényeg. A lényeg, hogy tudjuk, mit akarunk.

Soha nem legyızni akartam a piacot, hanem konspirálni vele. Felfogni azokat a jeleket, amikkel tudatja szándékát, és tudni, hogy erre mit kell válaszolni. Érteni akartam egy nyelvet, amit úgy hívnak: a tızsde nyelve. És tudtam, hogy ehhez a nyelvhez nem vezet más út, minthogy meg kell tanulnom.

Azt mondtam erre, oké. Én megtanulom a nyelvedet, figyelni fogok minden rezdülésedre, bármekkora energiát is emészt fel ez az idıszak, viszont akkor cserébe haaataaaalmaaaas profitot kérek! És idıvel arra jöttem rá, hogy én még unikum vagyok. Senki nem akar ugyanis áldozatot hozni a nyereségesség oltárán. Mindenki elfogadja, hogy mindenért meg kell dolgozni...a tızsde valahogy mégis kivétel. Miért gondolják a legtöbben, hogy a tızsdei sikerhez nem kell semmifajta anyagi, szellemi ráfordítást hoznunk? Miért gondolják azt hosszú évek óta tızsdézık is, hogy attól, mert nézik az árfolyamokat, elıbb-utóbb lekaszálnak mindent? Ha be is jön így, az tényleg csak vakszerencse. És

általában nem jön be. A tızsdén csak az lehet hosszútávon sikeres, aki tesz valamit ezért a sikerért. És rettenetesen elszánt.

A Tızsdestratégiák oldal ezt a tanulási folyamatot kívánja megosztani a látogatókkal, tızsdézı barátaimmal. (Ezt a megszólítást, aki akarja kikérheti magának, Canslim nem volt hajlandó kivenni a szövegbıl :-) - a szerk.) Tanuljunk együtt, osszuk meg, amink van! Hogy a nagy célt sikerüljön elérnünk: jó tızsdézık legyük.

Amerikában kimutatták, hogy a daytraderek (napon belüli kereskedık) 70-75%-a permanens vesztes. Pedig a daytrade milyen könnyőnek tőnik, ugye? A 70%-os szám elsı hallásra talán pont emiatt furcsának hangzik, pedig érthetı: el kell fogadni, hogy attól, mert könnyőnek tőnik, attól még nem az...sıt. Noha a közvélekedés úgy tartja hogy a daytrade szimpla szerencsejáték, és emiatt nem lehet nyerni rajta, ez tévedés: pont azért kevés az ügyes daytrader, mert a napon belüli játékban néhány óra alatt kiderül az, ami a hosszútávú befektetéseknél csak nagysokára, nevezetesen, hogy mennyire vagyunk felkészülve. A daytrade persze egy sarkított példa, mert az tényleg nem a kezdık terepe. De higgye el mindenki: a felkészültség, a felbukkanó szituációkra való gyors válaszolási, cselekvési képesség, és egyáltalán, a globális áttekintıképesség nem nélkülözhetı, ha nyerni akarunk.

Veszteni menj el Las vegasba. Ha nyerni akarsz, akkor maradj velünk a Tızsdestratégiák oldalain. Mi is nyerni akarunk. Akkor pedig: tanítsuk egymást!

Mindenkinek ajánlom, hogy mindenekelıtt nézze meg alaposan a „Boldog kereskedés” címő grafikánkat. Majd döntse el, hogy akar-e más utat is megismerni, mint az ott bemutatott.

1. szabály: Legyen kereskedési stratégiánk, és azt tartsuk is be!

Ez az elsı és az egyik legfontosabb szabály. Késıbb a szabályok között több olyan lesz, ami már eleve feltételezi valamilyen stratégia meglétét. Most itt arra hívjuk fel a figyelmet, hogy szabályrendszer, kereskedési terv nélkül tızsdei pályafutásunk valószínőleg nem lesz hosszú. Érdemes megismerni többfajta stratégiát, azokat kipróbálni és a legsikeresebb(ek) mellett megmaradni. Nem kizárt, hogy ez több különbözı rendszer lesz. A legfontosabb, hogy a megismert szabályokat, ha már elhatároztuk, hogy követjük, akkor feltétel nélkül tegyük azt. Súlyos, sajnos azonban gyakran elkövetett hiba a stratégiától való spontán eltérés, annak nem betartása. Egyik stratégia sem hoz azonnali, egyszerő nyereséget, de azt fontos kijelenteni, hogy egy-egy stratégiáról nem mondhatjuk ki, hogy nem túl eredményes, ha annak betartása elızıleg csak kevéssé történt meg. Elıször meg kell tanulni az adott taktikát, majd alkalmazni kell pontosan az elıírtak szerint, és csak egy késıbbi idıpontban lehet levonni a következtetéseket az adott stratégia eredményességét illetıen.

Elıször tehát tanulnunk kell, azután a tanult anyagot „elıadni”, és csak ha mindez tökéletesen megy, akkor lehet a stratégia ereedményességét megviszgálni. Más sorrend semmiképpen nem jó!

2. szabály: Tartsuk nyilván kereskedési eredményeinket!

Az eredmények nyilvántartása több szempontból is fontos. A tranzakciók puszta adatainak elemzése módot ad a teljesítmény folyamatos nyomonkövetésére. Ez fıként a gyakran kereskedık számára fontos, mert fejben már nem követhetı, hogy mikor, mit csináltak, és az milyen erdménnyel zárult.

Ennél talán még fontosabb ok a nyilvántartásra egy általában nem használt, de a sikeres kereskedést nagymértékben segítı eszköz. A veszteséges tranzakciók számadatai mellett érdemes feltüntetni a hiba okát is. Az esetek túlnyomó részében ugyanis a veszteséges pozíciók lezárása után pontosan tudjuk, hogy mit hibáztunk. Általában a használt stratégia szabályait szegjük meg valamilyen módon. Írjuk le a a hibát szövegesen. A tranzakciók késıbbi visszanézésekor ezeket a hibákat is olvashatjuk majd, és ez megkönnyíti a hiba kijavítását, segítve azt, hogy legközelebb lehetıleg ne kövessük el. Mindez pedig nagymértékben javíthatja általános eredményességünket.

3. Esetleges veszteségeink ellenére is igyekezzünk megırizni pozitív szemléletünket!

A piacot sem ellenségnek, sem legyızendı ellenfélnek nem szabad tekinteni. A piacra nem haragudhatunk, hogy ha veszítünk, mert a veszteség egyrészt hozzátartozik a játékhoz, másrészt pedig általában a befektetık ilyen-olyan hibái, hiányosságai szükségesek hozzá. De ha mindent tökéletesen tervezünk is, az élet nem ritkán okoz hirtelen változásokat, amik pillanatok alatt romba dönthetik a mégoly kíváló elképzeléseket, stratégiákat is. Ezen esetekben sem szabad azonban elveszteni pozitív szemléletünket. A rossz periódusokat mindig fogja követni kedvezı idıszak, a saját gyengébb teljesítményünk idıszakát is bizonyosan követi majd egy gyümölcsözıbb. Át kell tudni vészelni a nehezebb napokat, de ez csak úgy sikerülhet, ha bizalmunkat nem veszítjük el sem önmagunkban sem a piacban.

4. A tızsdei gondokat ne vigyük haza!

Tızsdei pályafutásunk története nyereséges és veszteséges periódusok szüntelen folyamata. Kinek hosszabb a nyereséges, kinek hosszabb a veszteséges...ez már felkészültség, stratégia és nem utolsó sorban szerencse kérdése. Amikor éppen nyereséges idıszakban vagyunk, akkor könnyő mindent szépnek és jónak látni, „repülni a trenddel”. Evvel ellentétben viszont a nehezebb periódusokban az anyagi veszteség mellett egyrészt önbizalmunk szenvedhet csorbát, másrészt pedig a nehézségek, az idegesség, a gondok igyekeznek minél nagyobb részt

betölteni mindennapjainkabn. Próbáljuk meg a tızsdei problémákat a családi tőzhelytıl távol tartani, kirekeszteni a lakásajtón kívülre!

A tızsdei problémák is ugyanúgy „munkahelyi” nehézségnek tekinthetık mint minden más „civilebb”foglalkozás esetén. Akinek nem fıállása a tızsde, ott a munkahelyi sikerélmények tompíthatják a tızsdén átélt kellemetlen élmények hatásást, de aki elsıdlegesen a tızsdézésbıl él meg, annak nincs ilyen védıernyıje. Nagyon fontos, hogy ki tudjuk kapcsolni a tızsdét amikor nem megy a játék, legalább néhány órára az esti idıszakban, mert a folyamatos önmarcangolás nem segít, attól sem a hibák nem lesznek kijavítva, sem a pénztárca nem lesz vastagabb. Ha esetleg annyira összejönnek a negatív dolgok, hogy olyan pontra jutunk, hogy nem látható az alagút vége, akkor esetleg megfontolandó kihagyni egy-két nap, egy-két hét játékot. Teljesen kapcsoljuk ki a tızsdét a hétköznapokból, vagy legalábbis amennyire lehetséges. És azután újult erıvel indulhatunk, mintha nulláról kezdenénk.

Mozi, szinház, kirándulás, és nem mindig Dow Jones meg Nikkei. A folyamatos újratöltıdésre nagyon nagy szükség van, és akkor meg végképp, ha a csillagok állása számunkra épp kedvezıtlen az össznépi nagy tızsdejátékban.

Ha egy-egy hétig négy-öt grafikonnal kevesebbet elemzünk ki naponta, tızsdezárás után, hihetı vagy sem, de nem fog hátrányunkra válni. Viszont ha nem tudunk elszakadni a problémáktól, az, hihetı vagy sem, sokkal komolyabb problémákat okozhatnak.

5. Egyre magasabb célokat állítsunk fel magunk elıtt!

A Tızsdézni – jól címő cikkben szintén szó esik a célokról, mint a tızsdei pályafutás egyik meghatározó karakterisztikájáról.

Fontos szempont, hogy a napi teendıinken, az esetleges napi trédeken és az éppen futó tranzakciók nyomonkövetésén túl legyenek általánosabb, jövıbemutató céljaink. Annál jobb, minél inkább a realitás talaján maradnak ezek a célok. Az elérhetıség, teljesíthetıség alapvetı követelmény, mert a jövı homályába veszı, komolytalan célok valójában nem is célok, hanem inkább vágyak vagy ábrándok. Nem ezeket keressük/kergetjük. Teljesíthetı célokat kell találni, és izzadságos, kemény munkával belátható idın belül a cél elérésének közelébe kell jutni. Ha a cél jónéhány hónap után sem közeledik, vagy éppenséggel még messzebb kerül, mint felállításának idején, akkor el kell gondolkozni, hogy a cél elérésének érdekében használt eszközök (kereskedési stratégiák, piackövetési módok) minden szempontból megfelelıek-e, és az esetlegesen talált leggyengébb láncszemet módosítani kell, és újra nekifeszülni a cél elérésére.

Praktikusan, milyen célokról lehet szó? Meghatározhatunk hosszútávú és rövidtávú célokat. A hosszútávú célokat évente érdemes felülvizsgálni, a rövidtávúakat havonta, kéthavonta. Hosszútávú célként meghatározhatunk elérni kívánt hozamszintet, nyereséges/veszteséges tranzakciók arányszámát, adott stratégia kipróbálását, tesztelését. Rövidebb távon bizonyos speciálisabb stratégiák, indikátorok, elemzési és tranzakciómenedzselési módszerek tesztelését végezhetjük, és az elért eredményeket kiértékelhetjük.

Nagy elırelépés lehet egy-egy kitőzött cél elérése. És nagy öröm is természetesen, ha elképzelésünket a piac nem csak egy-egy alkalommal, hanem egy-egy idıszak alatt megfelelı gyakorisággal igazolta vissza. Az elért cél újabb, magasabb szintő, nehezebb célok felállítását teszi szükségessé az 5. szabály szerint. Hiszen soha nem lehetünk igazán elégedettek, mindig lesz kijavítanivaló, elkerülendı hiba, és mindig lesznek olyan célok, amelyeket szeretnénk elérni. Haladjunk tehát lépésrıl lépésre, leginkább elıre!

6. Sikeres játékos pletykára és rossz hírre vásárol, jó hírre elad!

Ez a sokak által ismert és alkalmazott ökölszabály valóban sikeres lehet, de azért néhány dologra figyelni kell!

Elıször is rossz hírre vásárolni mindig kockázatosabb mint jó hírre eladni. A pletykára való vásárlás esetén nagyon kell figyelni a papír mozgását, mert sokszor egész egyszerően elhal a pletyka, néhány nap után azért esik vissza a vásárlási szintre (vagy alá) az áfolyam, mert a pletyka sem megerısítést, sem cáfolatot nem kapott. Ha azonban az árfolyam képes magasabban maradni, mint a pletykát megelızı idıszak, akkor valóban érdemes kivárni míg a konkrét hír megjelenik.

Rossz hírre való vásárlás leginkább akkor javallott, ha a hír nem volt teljesen meglepetés. Ha tehát nem derült égbıl csapott be egy váratlan igen rossz hír, hanem a piac kitartó eséssel már megelılegezte azt, akkor a hír utáni elsı reakcióban még adja a részvényt akinek van, de aztán – mivel aki akart, már eladott – feltőnhetnek a vevık, és ilyenkor mód nyílik a mélyben való vásárlásra, viszonylag biztonságos keretek között. Így a rossz hír kijövetele után röviddel az árfolyam mozgása megfordulhat, felfelé veheti az irányt, és profitot lehet elérni a rossz hírben való vásárlással.

A váratlan rossz hír általában nem ad jó vételi lehetıséget, fıleg, ha a rossz hírt nem is követi gyors esés. Ilynkor a hír értékelése folyik, és az eladók akár a hír után több nappal reagálnak majd, ezért az ilyen helyzetek veszélyesek.

És hogy miért érdemes a jó hírre eladni?

Csak azért, mert a profik is ezt teszik. Ha valamely jó hír várat magára (például egy adott eseményhez, idıponthoz köthetı), akkor biztosak lehetünk abban, hogy a profi játékosok nem várják meg a hír kijövetelét, hanem vesznek elıbb. Nem a bizonytalanra mennek, hanem éppenhogy a biztosra. A nagy játékosok ugyanis nagy mennyiségő részvényt vásárolnak, és azt valahogyan el is kell tudni adniuk. Erre nyílik kíváló alkalom, amikor a várva várt jó hír napvilágot lát, és a bizonyosság eredményeként mohó kisjátékosok tucatjai/százai vetik rá magukat a részvényre, vásárolva amilyen áron csak lehet. Ilyenkor a nagy játékos szépen, nyugodtan kipakolhatja a teljes készletét, és örülhet az elért haszonnak. A vásárlók meg csak azt látják, hogy a részvény némi emelkedés után nem tud tovább menni, mi több, bizonyos idı után lefelé kezd mozogni.

Ezért ajánlatos a várt jó hír esetén eladni a részvényeket, és számolgatni a profitot!

7. Sikeres játékos nem fél magasan vásárolni és alacsonyan eladni!

Mindig komoly nehézséget okoz, hogy például egy komolyabb emelkedés után érdemes-e még beszállni az adott részvénybe vagy ugyanígy, egy kiadósabbb esés után vajon törvényszerő-e a korrekció felfelé, vagy inkább a menteni a menthetıt elvet érdemesebb-e inkább követni és eladni az alacsonyabb áron is?

Nyilvánvalóan a helyes válasz helyzetfüggı. Sok esetben már valóban nem éri meg eladni/venni, mert a trend nem annyira hosszú élető és erıs, hogy a vásárlás után még profitunk keletkezzen, viszont némely esetben éppen a villámgyors és nagyarányú emelkedés / esés a trend kezdete, és igenis nagyon nagy további mozgás következik be az adott árfolyamszintrıl. Általában ezek azok az esetek, amikor optikailag már drágának tőnik számunkra a papír, és félelmbıl nem vásárolunk, holott látszik, hogy komoly vevık vannak a piacon. Ilyenkor minden további emelkedés hihetetlennek és abnormálisnak tőnik, és azt gondoljuk, mindenki, aki azon az áron vásárol, bizonyosan nagyot fog veszíteni. És minden nappal ennek az ellenkezıje bizonyosodik be.

Triviális példája ennek a történelmi csúcson való vásárlás kérdése. Átlagos befektetı sohasem mer vásárolni, ha egy papír eléri és átlépi a történelmi csúcsot, mert az azonnali korrekció esetével számol, és meg sem fordul a fejében, hogy bizony, az adott szintrıl még nagyon sokat lehet emelkedni. Nem könnyő vásárlási megbízást adni ilyenkor, mert egészen egyszerően nem látható, hogy a részvény hova tud emelkedni. Mégis, aki 1999-ben 1500 Ft áttörése után Matávba fektetetett, az majdnemhogy megduplázhatta pénzét, pedig szó szerint magasan kellett vásárolnia.

Hasonlóképpen, aki Synergont az akkori minimum áttörése alatt, 1500 Ft körül eladott, az sem tudhatta, hogy a papír meddig képes még esni, hiszen korábban még nem mozgott az adott szint alatt az árfolyam, de utólag könnyen belátható, hogy nagyon jó lépés volt, aki így tett.

Összegezve tehát igenis nagyon nagy nyereségeket lehet elérni avval, hogy az okos játékos nem fél saját magához képest magas áron vásárolni és alacsonyan eladni, még ha az ilyen döntések meghozatala nem is egyszerő! De hát senki nem is ígérte, hogy a sikerhez vezetı döntéseket egyszerő lesz meghozni!

8. Sikeres játékosnak mindig jut ideje a piac vizsgálatára!

A játékban való részvétel nem mőködhet a piac beható ismerete nélkül. A piacot megismerni és viselkedésével tisztában lenni pedig csak akkor lehet, ha mindig fordítunk idıt a piac figyelésére is. Ez tehát túlmutat saját pozíciónk figyelésén, mert adott idıpontban a pozíciónk lehet akár egy-két olyan részvény is, ami nem a piac fı vonulatába tartozik, tehát látszólag nem olyan fontos a teljes piac állapotával tisztában lenni. A fı piaci folyamatok ismerete elvezet esetleges újabb piacra való be-, és kilépési pontok megtalálásához is, illetve segít felismerni az esetleges piaci trendváltozásokat.

Azt is mondhatnánk, hogy ebbıl a szempontból még könnyő is a helyzetünk, ha csak a magyar piacon vagyunk jelen. Sajnos most elegendı csak a BUX index, a Matáv, a Mol, a Richter és az OTP árfolyamával tisztában lennünk, és lényegében az egész magyar piac irányával tökéletesen tisztában leszünk. Nem ilyen könnyő a helyzetünk azonban, ha az amerikai piacon is van befektetésünk, akkor ugyanis sokkal több mindenre kell figyelnünk. Folyamatosan figyelnünk kell a különbözı szektorindexeket. A vezetı szektorok vezetı részvényei számunkra is jó befektetések lehetnek. Ezenkívül természetesen a fıbb indexeket érdemes figyelni, és azokat a kiemelt részvényeket, amelyek húzóerejüknél fogva az egész piacra nagy hatással lehetnek (pl.: IBM, General Electric, Citigroup, Microsoft, Cisco).

A lényeg, hogy a piac alapos és gyakori tanulmányozása két dolog miatt szükséges:

1. A trendváltozások felismerése céljából, aminek következményeképpen pozíciókat nyithatunk/zárhatunk

2. Ígéretes, befektetésre alkalmas részvények felkutatása céljából.

A piac mindig ad lehetıséget a profitra, de a lehetıség megragadásához elıször is meg kell találni azt. A piac óriási, bármely szegletében megbújhatnak a jobbnál jobb szituációk.

9. Sikeres játékost nem befolyásol mások véleménye!

Egyszerre segít és árt mások véleményének ismerete az adott részvényrıl, piacról. Segít, mert olyan megvilágításban is látható az adott terület, amely eddig nem volt ismert elıttünk, vagy nem gondoltunk rá. Ez segítség egy-egy döntés meghozatalakor, ugyanakkor viszont nagyon komolyan befolyásolhat is, és abban a pillanatban, amikor a mások vélemény már eltérít attól, amit cselekedni szándékoztunk, az adott vélemény(ek) ismerete veszélyes, ártalmas lehet.

Feltételezhetıen mindenki segítı szándékkal adja közre véleméynyét errıl vagy arról a részvényrıl, újságokban, televízióban, de az interneten is folyamatosan hallhatók, olvashatók magasztaló vagy elmarasztaló vélemények egy-egy részvényrıl. Hol fundamentális, hol technikai, hol bennfentesnek vélt információ alapján sokan sokféleképpen vélekednek, és ezen vélemények akár egymásnak is ellentmondhatnak. Hogyan lehet ezeket a véleményeket jól felhasználni?

Ha rendelkezünk valamilyen saját stratégiával, akkor a saját portfóliónkban lévı részvények be-, és kikerülése ettıl, és csakis ettıl a stratégiától kell, hogy függjön! Akinek az a stratégiája, hogy csak a vélemények alapján üzletel, az idınként belefuthat nagyon nagy zakókba is, és vigasztalanul figyelheti, hogy aki eddig magasztalta a részvényt, az hirtelen ellene fordul. A külsı vélemények gyorsan tudnak változni, ezért nem éri meg túlságosan is ezekre alapozva tızsdézni! Legyen az elsı és legfontosabb döntési pont a saját taktikánk, és ez(ek) alapján kereskedjünk! Mások véleményének megismerése fontos és hasznos dolog, ha nem alapozzuk rá eljövendı nyugdíjas éveinket, mert esetleg kevés pénz marad a számlánkon.

Ha mások véleménye alapján kereskedünk végképp ne kövessük el azt a hibát (még magunkban sem, hát még hangosan kinyilatkoztatva!), hogy esetleges kudarc esetén azt vádoljuk, aki a tippet, ajánlatot adta! Ez ugyanis elég amatır megoldás, és ha véletlenségbıl ilyenen kapnánk magunkat, akkor egyetlen teendınk, hogy visszamenjünk az "iskolapadba" tanulni a tızsdézést, mert még igencsak a kezdeteknél tartunk!

El kell jutni odáig, hogy a világ legjobb részvényelemzıi sincsenek az abszolút igazság birtokában. Valljuk be, mindenki csak a piac után megy. Ezért nem várható el senkitıl sem, hogy olyan tippeket tudjon adni, amik ezerszázalékosan bejönnek. Minden véleményben lehet valami, amit érdemes megfontolni, sok különbözı vélemény eredıje pedig idınként érdekes eredményt adhat. Játsszuk a saját játékunkat, hosszú távon úgysem lehet más módon a piacon maradni!

10. Állandó törekvés a türelem, kitartás, eltökéltség és ésszerő cselekvés elérésére!

Ez a négy tulajdonság alapvetıen fontos ahhoz, hogy sikerüljön elérni a folyamatos nyerés állapotát, és huzamosabb ideig sikerüljön azt fent is tartani.

Türelem

Türelem nélkül nincs zsákmány! Akármennyire is látható, érezhetı, hogy a piac merre megy, amíg kézzelfogható visszaigazolást nem mutat a piac, addig nem szabad lépni, mert könnyen lehet, hogy az érzet csalóka, és aztán nem az történik, amit várnánk. Akkor és csak akkor szabad a tettek mezejére lépni, ha egyértelmő jelek mutatnak arra, hogy az általunk feltétlezett irány lehet az uralkodó. Ekkor is meg kell próbálni megtalálni a legmegfelelıbb pillanatot a cselekvésre, és ez nagyon sokszor nem az elsı pillanat! Nem mindig igaz, hogy kétszar ad, aki gyorsan ad, mert van olyan szituáció, nem is kevés, amikor például az elsı hullámot érdemes kihagyni, és csak egy kisebb visszakorrekció után, a következı hullámmal beugrani a mélyvízbe. Ilyenkor nagy türelemre és evvel összefüggésben önfegyelemre van szükség. Ez a tulajdonság például hiányzik a kevésbé gyakrolott tızsdézıkbıl, emiatt aztán még akkor is könnyen vesztes helyzetbe kerülnek, ha egyébként jól mérték fel a helyzetet, csak éppen túl korán cselekedtek!

Kitartás, eltökéltség

Akár hihetı, akár nem, minden tızsdézınél ezen múlik minden. A kitartás kulcstulajdonság! Minden kezdı számára az elsı periódus általában szerencsésen szokott alakulni, a második periódusban jönnek a gondok, a harmadik periódus pedig az igazi megpróbáltatás. Ekkora ugyanis a kezdı már elhiszi magáról, hogy mindent tud a tızsdérıl, és szemrebbenés nélkül teszi fel tétnek akár saját házát is, amit aztán rendre el is veszít. Itt véget is ér a karrier, hogyan is lehetne kitartása annak, aki milliókat veszített el rövid idı alatt, és rá kell döbbenie, hogy valójában fogalma sincs arról, hogy hogyan mőködik a piac, és neki mit kellene csinálnia?

Kitartása eleve csak annak lehet, aki valamilyen konkrét stratégia alapján kereskedik. Még ekkor is nagyon keserves hónapokat kell átvészelni az elsı idıszakokban, mit lehet hát várni attól, aki mindenfajta képzettség nélkül ugrik fejest a vízbe? Hogyan legyen annak kitartása, aki még arra az idıre sem tud fennmaradni a víz tetején, hogy segítségért kiabáljon?

Kitartás, eltökéltség nélkül nincs siker. Olyan helyzetbe pedig mindenki került vagy elıbb-utóbb kerülni fog, amikor a kitartása tesztelésre kerül. A piac ingyen még senkinek nem adott milliókat! Vagy akinek netán igen, az is gyorsan visszaszórta neki... És ezen a „kitartás vizsgán” nagyon sokan elvéreznek. Viszont aki átjut a holtpontokon, annak minden esélye megvan arra, hogy sikeres játékossá váljon!

Ésszerő cselekvés

A legképzettebb, legtapasztaltabb tızsdeguru is kerül idınként olyan váratlan helyzetbe, amilyenben korábban nem volt. Ezekben a nehéz szituációkban dıl el, hogy valójában ki mekkora játékos. Ilyenkor ugyanis gyorsan, de a lehetı leghiggadtabban kell döntést hozni és azzal egyidıbe cselekedni is. Nem szabad pánikba esni, határozatlanná válni, hanem éppen ellenkezıleg, nagyon határozott lépéseket kell megtenni. Aki eljut arra a szintre, hogy az ilyen helyzetekben is tudja, hogy mit kell tenni, annak már valóban nincs félnivalója a parketten.

Hogy mindezekre a tulajdonságokra szert tegyünk nagyon sok tanulásra, és sok tapasztalatra van szükség. Mindenképpen megéri a fáradságot, de nyilvánvaló, hogy rendkívül sok a buktató, és nagyon sokszor lehet olyan helyzetbe kerülni, amikor úgy érezhetjük, hogy már végképp feladnánk, nincs több erınk.

Na, például ilyenkor kell a kitartás és az eltökéltség! Az ilyen helyzetekben egyébként segítség lehet többek között a Tızsdestratégia cikkeinek olvasgatása is, talán képes némi erıt adni az is!

11. Minél kisebb legyen a veszteség – a stop-loss szükségessége

Sok írásban írtunk már itt a Tızsdestratégia oldalon is a stop-loss, a veszteség minimalizálásának fontosságáról.

Akárhogyan is közelítjük meg a piacot, egyben mindenkinek egyet kell értenie, ez pedig az, hogy a tartós sikert a kis veszteségek és a nagy nyereségek egyenlete adja. Fordítva nem mőködik. Amíg a stratégiába nem építünk veszteségcsökkentési technikákat, addig nem tudjuk elkerülni a piaci viharokat, és elıbb-utóbb a pénzünk vészesen lecsökken, ha el nem veszik teljesen.

A stop-loss azt az árfolyamot jelenti, ahol veszteségben is eladjuk megvásárolt részvényeinket a további veszteségek elkerülése érdekében. Ha egy részvényt vásárlunk, akkor avval a céllal tesszük, mert emelkedésére számítunk. Ha ehelyett rögtön mélyrepülésbe kezd, vajon érdemes-e pusztán azért nem eladni, mert éppen akkor vettük? Nyilvánvaló, hogy egy részvény árát sohaserm lehet abszolút értékben a vásárlási árunkhoz viszonyítani, mert a mi vásárlási árunk nem hat vissza a részvényre. Semmifajta kapcsolatban nem áll a részvényár a mi vásárlási szintükkel, ezért furcsa lenne azt várni egy részvénytıl, hogy kezdjen gyors emelkedésbe, pusztán azért, mert mi már vásároltunk! Ha a részvény esik, vagy elkezd esni miután jól bevásároltunk belıle, az azért van, mert vannak eladók a papírban. A helyzet megváltozhat, ez igaz, de a változás bekövetkeztének valószínősége természetesen nem nı attól, hogy mi is birtoklunk részvényt!

Mit javaslunk tehát? Általánosságban azt, hogy a vásárlási árfolyamunkhoz képest maximálisan 8-10%-kal húzzunk meg egy vonalat. Ha a részvény ez alá az ár alá megy, akkor adjuk el! Ez a stop-loss, a veszteség minimalizálása. Igaz ugyan, hogy ilyen esetekben elvesztünk 8-10%-ot a pénzünkbıl (illetve a részvényre fordított összegbıl), de ha a részvény esik újabb és újabb 10%-ot, az már nem fog érinteni.

Az esetek többségében a részvények sokkal többet esnek, mint amit mi gondolunk, ezért az ilyen egyszerő ökölszabályok segítségével nagyon sok pénzt lehet megtakarítani. A stop-loss tehát egy védekezési mechanizmus, és így is kell tekinteni rá. Védi a pénzünket, hogy egy-egy rosszul sikerült akcióval ne veszélyeztessük teljes tıkénket, hanem annak csak egy elıre kalkulálható részét. Ez utóbbi szó nagyon fontos. Elıre kalkulálható rész. A stop-loss technikának nagy elınye, hogy lehet tervezni a veszteség mértékét, ílymódon jobban megbecsülhetı a nyereség/kockázat mértéke is, ez pedig az alapja annak, hogy professzionális módon tızsdézzünk.

Lehet játszani szinte vakon is, ahogy esik, úgy puffan alapon,...na de minek, mi annak az értelme? Az ilyen típusú játékra a rulett ajánlható, nem pedig a tızsde.

12. Miután megállapítottunk egy stop-loss szintet, soha ne hagyjuk azt figyelmen kívül

Gyakori hiba, hogy ugyan a tranzakcióba való belépéskor megállapítottunk egy veszteségminimalizálási szintet, de amikor az árfolyam eléri azt, akkor mégsem zárjuk le a pozíciót, nem adjuk el a részvényeket.

Mindenki nyerni akar a tızsdén, veszteni nem jó dolog. Ráadásul az a csalóka tévhit nagyon általános, hogy amíg nem adjuk el a részvényt, addig nincs is igazi veszteség. Ez nem igaz, mindig az aznapi részvényár az aktuális, érvényes, mi okból indulnánk ki a tegnapi vagy tegnapelıtti árból? Ezzel az erıvel a 10 évvel ezelıtti árfolyamot is tekinthetjük, hiszen az is éppannyira történelem, mint az 1-2 nappal ezelıtti. Csak a ma a fontos, és sokkal inkább a holnap, mint a tegnap. Ha a stop-loss szintet érinti a részvény, akkor nyilván annak van oka. El kell adni a részvényt, különben még nagyobbat veszíthetünk.

Elıfordul, hogy a részvény az eladás után megfordul és újból emelkedni kell, azaz a stop-loss eladás ilyenkor téves. Igen, de ez csak utólag derül ki. Téves, de nem hibás lépés a stop-loss aktiválása, mi több, ez az egyetlen helyes. A stop-loss néha tényleg minimumon való eladást jelenhet, de az esetek túlnyomó részében utólag örülhetünk, hogy eladtunk, mert a részvény folyamatosan esik tovább.

Ha pedig a részvény az eladás után mégiscsak visszafordul, és tovább emelkedik, akkor attól még vissza lehet venni, mert egyszer már eladtuk veszteségben.

A stop-loss nagyon hasznos segítıtárs a mindennapi tızsdézésben. Jól, de legfıképpen fegyelmezetten alkalmazva nagyon sok kellemetlenségtıl tarthat távol, és pontosan ez használatának legfıbb célja.

13. A stop-loss szintet kereskedés elıtt állapítsuk meg, anélkül ne kezdjünk vásárlásba!

Amikor egy részvény megvételérıl döntünk, már a vásárlást megelızıen alakítsuk ki a stop-loss szintet! Nem a kereskedés alatt kell kitalálni, hogy ha esni fog, akkor mekkora veszteséget engedünk, hanem azt már elıtte pontosan tudni kell! Egy jól meghatározott stop-loss szint sokat érhet: engedi a kis korrekciókat, de megvéd a trendszerő esés következményeitıl (emelkedésre játszva). A stop-loss szintek meghatározására többféle eljárás is létezik, a mechanikus százalék vagy összeg alapján kialakítottaktól a speciális indikátorok segítségével meghatározott szintekig. A fontos azonban az, hogy már a kereskedés elıtt tisztában legyünk vele, hogy hova helyezzük el ezt a szintet. Csak így maradhatunk objektívek saját magunkkal szemben is; ha a részvény elkezd esni, de még nincs kialakított álláspontunk a stop-loss pontos helyérıl, akkor könnyen abba a hibába esünk, hogy nagyvonalúan elnézzük a részvény kisebb esését, és pont ezért csak egy határozatlan, „gyengén” meghatározott szintet állítunk fel, amelynek esetleges nem betartását késıbb könnyen meg lehet magyarázni magunknak.

Ha már a vásárlás elıtt meghatározzuk a stop-loss szintet, akkor azt elfogulatlanul, a papír késıbbi viselkedésének nem ismerése mellett, hatékonyabbban tudjuk megtenni. Még akkor is hasznos dolog ez, ha a részvényvásárló sosem a veszteségre készül, amikor részvényt vesz, furcsának tőnhet ezért, hogy miért van szükség mégis ennyire a stop-loss szintre? Ha egyszer azért veszek, hogy nyerjek, ha tudnám, hogy vesztek, úgysem vennék, akkor mi szükség ilyen határokra? Igaz, hogy csak akkor vásárolunk, ha emelkedést valószínősítünk. De a legnagyobb tızsdei bukásokat is barátságos hangulatú most kell venni, ez a tuti nyerı hangulat elızi meg, nincs olyan emelkedésre játszó játékos, aki akkor vesz, ha azt érzi, hogy veszíthet is. És mégis, nagyon sokan jelentıs veszteségekben ülnek most is – pedig ık is akkor vettek, amikor úgy gondolták, hogy nagy esély van az emelkedésre.

A stop-loss, és a vele való „foglalkozás” a szükséges rossz, túlélıkészletünk egyik legfontosabb tagja. Vannak speciális stratégiák, ahol nem használnak stop-loss szintet a játékosok, mert éppen a folyamatosan csökkenı árak alapján építenek fel portfóliópiramisokat, és amikor a részvény végre abba az irányba indul, amelyet vártak, akkor a piramis átlagára már kellıen alacsonyan van ahhoz, hogy kisebb emelkedés is profitot hozzon. Az ilyen játékmód azonban nem kezdık számára van kitalálva véleményünk szerint, hanem legalábbis harcedzett profik számára, akik bírják idegekkel is, ezért e helyütt a stop-loss technikát konzekvensen a hosszútávú játék alapkövének tekintjük.

Ha a részvény nem arra megy, mint várjuk, akkor van lehetıségünk cselekedni, de csakis akkor, ha jó elıre meghatározott stop-loss szinttel rendelkezünk, és meg is tesszük, amit megkövetel a haza, aza ha az adott szintet eléri a papír.

Senki nem szeret veszíteni, de kicsit veszíteni mégiscsak sokkal jobb, mint nagyot veszíteni.

14. Sikeres tızsdézı pusztán azért nem ugrik bele valamelyik részvénybe, mert nincs türelme a kivárni az alkalmat!

Nem véletlen, hogy jelenleg a legtöbben veszteséges Matáv pozícióban (is) ülnek. Ez sokuknál nem azért van, mert helytelenül mérték fel a piacot, rosszul ítélték meg magát a részvényt. Minél alacsonyabb szinten vásárolt valaki, annál gondosabban tervezı, a tızsdei alapszabályokkal többé-kevésbé tisztában lévı játékosról beszélhetünk. Mégis, nem lehetett jó a választásuk 40-50 vagy akár 60%-os esés után sem. Ha nem így lenne, most nyereséges pozícióban ülnének. Tulajdonképpen csak azt a hibát követték el, hogy nem volt több türelmük várni, az olcsó ár vételre csábíthatott sokunkat.

Pedig csupán azért vásárolni, mert valami olcsónak tőnik, nem túl eredményes stratégia. A kivárás, a megfelelı pillanat kiválasztása sokszor nagyon nehéz, idegörlı feladat, mert akár hónapokat is jelenthet. Bizony akár sok-sok hónapot kell arra várni, hogy a korábbi kedvenc részvény ismét vehetı állapotba kerüljön. Vagy akár éveket is. Mégis, a puszta kivárás, a „semmit-nem-csinálás” ilyenkor sokkal jobban jövedelmez, mint a türelmetlen belekapkodás a piacba, mert ha a piac idegesen viselkedik, akkor nagyon nehéz kiszámítani, hogy mi lesz a következı lépése.

Aki persze szeret sokszor adni-venni, annak az ilyen idıszakok nagyon nehezen telnek el, és nem is bírja megállni, hogy bele ne ugorjon, abban reménykedve, hogy talán mégiscsak pont akkor fordul meg az irány, amikor bevásárol. Ez ritka, ezért az ilyen teljesen ad hoc, csupán a türelmetlenség vezette vételeket nem igen kíséri nyereség, annál inkább veszteség. Aki úgy érzi, hogy nem bír ki egy hetet sem anélkül, hogy ne csinálna valamit, annak ajánlható, hogy sajátítsa el a rövidtávú kereskedési technikák fortélyait (daytrade – napon belüli, swing trade – néhány napos), mert azokban a játékmmódokban van mód akkor is kereskedni, amikor a közép- és hosszútávő pozíciók felvétele teljességgel lehetetlen.

A befektetési célzattal tızsdézık kulcsszava pedig csak a türelem lehet, részvényt vásárolni akkor és csak akkor szabad, amikor a piaci hangulat is kedvezı. Rossz hangulatban is vannak emelkedések, de ez vajon nem inkább spekuláció-e? A spekuláció pedig rövidtávú játék.

A várakozási idı alatt is érdemes azonban közelrıl figyelni a tızsdét. De még mindig érdemesebb az emelkedés beindulta után egy héttel beszállni, és így kisebb profitot szerezni, mint a feltételezett emelkedés beindulása elıtt 1 héttel, amikor maga az emelkedés még nem látható, így aztán a valószínősége is sokkal csekélyebb, mint egy már napok óta emelkedı részvény esetében. És mi van akkor, ha az emelkedés nem is történik meg? Hát esés! A kisebb profit pedig jobb a negatív profitnál, azaz a veszteségnél.

15. Össze-vissza ne ugráljunk ki-be a piacon!

Nem lehet ritka, amikor elıször azt érezzük, hogy haladéktalanul vásárolni kell, nem sokkal késıb pedig azt, hogy mégiscsak eladni, azután megint úgy tőnik, hogy elvonult az esıfelhı, ami ismét vásárlásra ösztönöz bármi áron, majd újabb eladás: és így végestelen végig.

A kérdés csak az, minek a mentén történnek ezek a vételek és eladások? Azért célszerő konkrét kereskedési szabályokat felálítani és azokat követni, mert azoknak pontosan az a legnagyobb elınye, hogy objektív és többé-kevésbé optimális vételi és eladási helyzeteket tudnak meghatározni, amelyek a gyors döntések esetén is rendkívüli mértékben tudják segíteni a befektetıt. Ráadásul mód van arra, hogy a piac adott állapotának megfelelı stratégiákat váltogassuk (folyamatosan emelkedı és trendnélkül mozgó piacokon például nem rossz megoldás külünbözı stratégiákat alkalmazni), így elérve, hogy a legjobban alkalmazkodjunk a piachoz.

A reflexszerő vásárlások majd eladások nem vezetnek eredményre. Az ösztön és a hatodik érzék szerepét nem akarjuk lebecsülni, ezek is létezı és fontos fegyverei egy tızsdejátékosnak, de semmiképpen nem egyedüliként és kizárólagosan! Ha azt vesszük észre magunkon, hogy ide-oda ugrálunk a pozíciónkban a piacon már huzamosabb ideje, akkor ne a piacra legyünk mérgesek, hanem ismerjük fel, hogy az metodika nem gyümölcsözı. A brókerek persze szeretik az olyan ügyfeleket, akik elsıre nagy tételben vásárolnak, aztán ugyanennek a cáfolatára már borítanak is. De nem ez az út vezet a sikerhez. Persze ugyanígy rossz megoldás az is, ha elsıre veszünk, majd nem adunk el egyáltalán, bármi történjék is. Sıt, ez ha lehet még rosszabb...

Nem azt állítjuk, hogy nem lehet olyan szituáció, amikor a vásárlást követı 20. másodpercen rájövünk, hogy hülyeséget csináltunk, és inkább azonnal mindent eladunk. Nem, ez nagyon is komoly gondolkodásról, és bölcs belátásról tesz tanúbizonyságot. A probléma avval van, ha veszünk, majd eladunk, megint veszünk és megint eladunk, és közben nem történik igazán semmi a piacon. Elég szörnyő szituáció, amikor abszolút nem vagyunk ritmusban, és úgy mozgunk mint Koko Chacon ellen az ötödik menetben, miközben a piac teljesen más iramot diktál. Ilyenkor legjobb, ha megállunk, veszünk egy nagy levegıt és legelsızör is a piacot figyeljük huzamosabb ideig, míg nem jön egy olyan vételi lehetıség, amit már a piac ritmusában tudunk kihasználni. Egyébként a hosszútávú sikeresség is ebben rejlik, ha seikerül elkapni a piac ritmusát, nagyon jó vételeket lehet eszközölni, és nagyon jó idıben lehet lezárni. Akkor van baj, ha a piac maga is vonaglik, és a ritmus legkevésbé hasonlít a szambára, mint inkább egy döglıdı medve utolsó lépéseire.

16. Minden veszteséges üzletbıl lehet, és kell is tanulni!

Lehet-e pozítivan felfogni a veszteséget? Elvesztettünk x mennyiségő pénzt, ez semmiképp nem örvendetes. Ezt pozitívan felfogni nyilvánvalóan nem egyszerő dolog – pedig el kell jutni idáig!

Minden veszteséges üzletbıl lehet tanulni. Saját felelısségünk, hogy ezt megtesszük-e, de aki huzamosabb ideig nem teszi, annak a jövıje a

parketten nem lesz hosszúélető. A veszteséges üzletet sokkal komolyabban kell venni, mint a nyereségeset. Ha sikerült nyerni, az örvendetes dolog, ezek szerint a játszott stratégia bejött, van ugyan még javítanivaló, de alapvetıen jó az irány, evvel tehát nincs probléma. A veszteséges üzlet azonban sokkal keményebb dió. Utólag aprólékosan elemezni kell, hogy milyen hibát követtünk el mi magunk, mit kell a jövıben másként tenni, milyen jelzést értékeltünk helytelenül stb. Végig kell menni a kereskedés teljes menetén (elıkészítés, piacra lépés, pozíciómenedzselés, lezárás) és minden lépésben alaposan át kell tekinteni a hibákat. Hibák pedig lesznek, sıt, többször visszaköszönı, már ismert hibákra is bukkanni fogunk nagyon gyakran. Ez nem baj, csak ilyen aprólékos, idıt és energiát nem kímélı elemzéssel, és a hibák újra és újra elkövbetésével lehet olyan szintre jutni, amikor már egy adott játékszituációban azon vesszük észre magunkat, hogy „értjük”, hogy mi miért történik, és „érezzük”, hogy mi a helyes lépés, ráadásul elıre. Ez hallatlan jó érzés, egyfelöl azért, mert csak így lehet konzisztensen a nyerı oldalon állni (és végülis ez a cél), másrészt pedig azért, mert ilyenkor jön vissza az a nagy munka, amit korábban saját magunk elemzésével töltöttünk.

Tapasztalat nélkül nem lehet tartósan nyerni, az elıforduló kereskedési szituációkat a saját bırünkön át kell élni ahhoz, hogy intelligensen, nyereségesen meg tudjuk ıket játszani. Ez idı és tapasztalat. Ebbıl következıen az is triviális viszont, hogy veszteség nélkül nem lehet tartósan nyerni. Ebbıl pedig az következik, hogy a veszteséget is a játék részének kell tekinteni, olyan ez, mint az elvesztett futballmeccsek. Bántóak, bosszantóak, de tanulni lehet belılük, és a végén még a Bajnokok Ligáját is meg lehet nyerni, nem kell ahhoz minden meccset 100%-osra abszolválni.

17. A legnehezebb feladat az érzelmi döntések kiküszöbölése!

A sikeres kereskedéshez a legfontosabb láncszem maga a tızsdézı. Nem a grafikonok, nem a fundamentumok, nem a beleérzı kézség, nem a gyors cselekvés: hanem önnön magunk.

A felsorolt dolgok önmagukban rendkívül fontos tényezıi a sikernek. De nem elegendıek. Ugyanis a végsı döntéseket mi magunk hozzuk meg, és ez sok esetben a látszólag legjobb lehetıség elszalasztását vagy utólag nem is indokolható lépések megtételét jelenti. Hányszor mondtuk már utólag, hogy tudtuk, hogy az fog bekövetkezni, amit vártunk, mégse cselekedtünk. Vagy idınként feltesszük a kérdést: ugyan miért is vettem meg ezt a részvényt, amikor nem is hiszek az emelkedésében?

Ez a leglényegesebb kérdés. Hiába mutat bármit a grafikon, hiába tudjuk, hogy a részvény fundamentálisan jó, nagyon sokszor emocionális, érzelmi alapon hozott döntéseket hozunk. Minél kevesebb ilyen döntésünk van, annál jobb tızsdézık vagyunk. Minél jobb tızsdézık vagyunk, annál kevesebb ilyen döntésünk van. Legjobb lenne tehát, ha szinte robotokként kereskednénk?

Valóban, a legjobb az lenne. Nézzük, mirıl is van szó!

Elıször is, ha van kereskedési tervünk, stratégiánk (márpedig ennek léte véleményünk szerint alapvetı követlemény), akkor amúgy is annak alapján kell kereskedni. A stratégiák pedig sok mindenen alapulhatnak, lehetnek egyszerőek vagy rendkívül bonyolultak, de abban egységesek, hogy nem az érzelmi reakciókra épülnek. Ha pedig így van, akkor alapvetı cél, hogy ne érzelmi alapon döntsünk. Ebbıl a szempontból tehát látható, hogy minden érzelmi döntés a stratégia elleni lépés, ami kifejezetten kerülendı.

Másik oldalról vizsgálva viszont, nézzük meg azt, hogy milyen hozadéka lehet egy-egy érzelmi alapon hozott döntésnek. Akár nyerünk, akár vesztünk, az érzelmi reakciók alapján hozott döntések nem reprodukálhatóak! Mivel nincs konzisztens döntési mechanizmus, bármiféle megfogható felépítmény az ilyen döntések mögött, sem az elért sikerbıl, sem az esetleges kudarcból nem lehet tanulni, nem lehet semminemő tanulságot levonni. Ennélfogva késıbbi döntéseinknél ezen korábbi döntések nem tudnak segítségünkre lenni, így jószerivel értéktelenek. Mintha dobókockával dobnánk.

Ellenvetésként felhozható lenne esetleg, hogy mi van az éppen most zajló „vegyünk a pánikban” jellegő, érzelmi és pszichikai indokokkal magyarázott esetekben? Itt igaz, hogy aki érzelmei alapján döntött és vásárolt, az nyert. De ugyanígy nyerhetett az is, aki technikai alapon vásárolt, hiszen a papírok néhány nap emelkedés után technikailag vételi jelzést adhattak, és érzelmi reakciók nélkül is lehetett szépen nyerni. Sıt, itt éppenhogy az érzelmi reakció a nagyfokú félelem volt, azaz inkább a nem vásárlás látszott egyszerőbbnek „érzelmi oldalról”.

Nem könnyő minden esetben érzelemmentesen dönteni, de a nagy zsozsó akkor esik le, ha sikerül ilyen módon kereskedni.

18. Minden körülmények között követni kell az elıre meghatározott szabályokat!

Ha már eljutotttunk a tızsdei kereskedés olyan szintjére, hogy magunk is látjuk, hogy valamilyen stratégiát mindenképpen szükséges használni, akkor is vissza-visszatérı probléma az adott stratégia, stratégiák alkalmazása, fıként akkor, ha olyan külsı-belsı hatások érnek, amelyek a stratégia használatának szükségszerőségét nem támasztják alá.

Egyetlen stratégia vagy módszer sem lehet száz százalékosan sikeres, bár már ezt az egyszerő tényt is sokan nehezen viselik el. Vannak, akik egész életükben keresik a minden helyzetben tökéletes módszert, ezért viszont elvágják magukat attól, hogy sikeresek legyenek. Ennek az az oka, hogy amint egy módszer valamilyen piaci helyzetben nem mutatkozik eléggé hatékonynak, rögtön a módzsert magát kiáltják ki bőnösnek és azonnal le is cserélik egy újabbra. Azonban ezt is csak addig használják, ameddig valahol nem vall kudarcot, utána azt is lecserélik. Folyamatosan keresik az újabbnál újabb módszereket, de sohasem tudják egyiket sem igazán alaposan kitanulni és alkalmazni, mert már ugranak az újabb után. Elvégre módszerek százai ismertek. Valóban van mód válogatni, értelme viszont csak annak van, ha már egy mőködni látszó stratégiát a játékos nagyon alaposan kitesztel, és használ is. Ezen stratégiákból az évek alatt az új ismeretek és a játékos saját tapasztalatai alapján akár saját, új módszerek is kialakulhatnak, de a teljes módszerek gyors (le)váltása bizonyosan nem vezet eredményre.

Meg kell tanulni együtt élni a tızsdei módszerek esetleges hiányosságaival. Nincs egyetlen tökéletes rendszer sem. Vegyük például a stop-loss szabályt, ami a tızsdei stratégiák legtöbbjében szerepel valamilyen módon. Ha a szabály például azt mondja ki, hogy a bekerülési ár alatt 10%-kal el kell adni a részvényt, akkor ez elvileg nem teszi lehetıvé a 10%-nál nagyobb veszteséget egy-egy tranzakcióban. De csak elvileg. A gyakorlatban könnyen elıfordulhat, hogy egy –6%-os állás után a részvény a következı nap reggelén rögtön –10%-ban nyit, így a veszteség anélkül lett 16%, hogy bármit tehettünk volna ellene. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy vajon rossz-e a stratégiánk? A legnagyobb hiba ilyen esetekben a stratégiát hibáztatni, és azt mondani, hogy na, tesssék, ezért nem éri meg a stop-loss-ra játszani. Az extrém esetekkel együtt élni tudó játékos sokkal sikeresebb lesz, mint az, aki a valóban létezı extrém esetek miatt egy teljes módszert kérdıjelez meg.

A használt rendszer szabályait minden körülmények között követni kell. Az extrém esetekbıl adódó esetlegesen nem várt veszteségeket pedig bıven kárpótolják a módszerek segítségével elért nyereségek.

19. Az esı piac egy hónap alatt visszaveszi azt a nyereséget, amit 3-4 hónap alatt épített föl az emelkedı piac!

Nagy igazság! És sajnos a bırünkön tapasztalhatjuk, hogy mennyire így van. Általános ökölszabályként is szokták alkalmazni, hogy az esések általában 3-szor olyan gyorsan mennek végbe, mint az emelkedések. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor viszont már nem hangzik olyan jól az a megfigyelés, hogy az emelkedés háromszor olyan hosszú ideig tart mint az esés.

Idınként könnyő észrevenni, hogy egy emelkedı periódus mikor ér véget (függetlenül attól, hogy maga ez a periódus néhány napig, néhány hónapig, vagy akár néhány évig tartott), de a legtöbbször nem egyszerően fordul át az emelkedés esésbe, hanem néhány „testcsel” alakalmazása után, ezért a kisbefeketetık nagyon könnyen tudnak benne maradni, azt feltételezve, hogy csak egyszerő kis korrekcióról van szó, ami után az emelkedés folytatódni fog. (Ugyanis a hosszan tartó eséseket mindig megelızik olyan szituációk, amikor viharos emelkedéséket viharos esések követnek, hogy aztán a piac még magasabbra menjen. Akik ekkor kirázódnak, azok megfogadják, legközelebb nem hagyják magukat „átverni”. Ezért aztán, amikor igazán megfordul a trend, akkor már nem adnak el, hiszen várják a „menetrendszerő” újabb emelkedést.) Amikor aztán ez nem következik be, a veszteség egyre halmozódik (jobb esetben a nem realizált nyereség csökken csak), pedig az igazi esés még csak akkor indul.

Pontosan a mértékek miatt szükséges nagyon, hogy konkrét stratégia szerint játsszunk mert ebben az esetben a veszteségminimalizálás, illetve a nyereségbiztosítás (ugyanarra utal, csak a tartalma más, pl. egy 30%-os nyereséges pozíciót nem szabad veszteségben zárni) segít abban, hogy a nem várt, vagy az elképzeléseinkkel ellentétes folyamatok esetén is tudjunk nyereséggel kiszállni egy-egy tranzakcióból. A honalpon két teljes értékő, játszható, ugyanakkor rendkívül egyszerő stratégia van részletesen bemutatva (a Canslim stratégia és az Egyszerő Kereskedési Terv [EKT]), mindkettıben szerepelnek ilyen eszközök.

20. Soha ne engedjük a nagy nyereséget veszteségbe fordulni!

Sokszor elıforduló szituáció, hogy a csillagok kedvezı állása és természetesen saját ügyességünk eredményeképpen jelentıs nyereségbe kerülünk a megvásárolt részvénnyel. Ez a jólesı érzésen kívül egyben megerısít minket abban is, hogy jó étzékkel, jókor végrehajtott vásárlásunk (helyesebben inkább tranzakciónk, elvégre lefele játéknál elıször eladás történik) bizonyítja, mennyire helyünk van a piacon. Ez így van. Joggal merül fel viszont a kérdés, hogy a pozíció tartása meddig ésszerő. A honlapon ismertetett stratégiák erre a kérdésre szabatos, pontos választ adnak – aki tehát konkrét stratégiával játszik, annak ilyen esetekben sem kell ad hoc megoldásokat alkalmazni. Aki viszont a pillanat hatása alatt vásárolt, annak a szerencsés nyereség esetén is komoly gondot okozhat, hogy hol adjon el.

A konkrét stratégiák cizellált, sokszor túlontúl bonyolultnak tőnı eladási szabályokkal rendelkeznek, aminek a követése elsı olvasatra talán nem tőnik nehéznek, a való világban azonban mégiscsak az. E helyütt sem tanácsolhatunk azonban mást, minthogy a kidolgozott stratégiák segítségével érhetı el leginkább optimális hozam. Ám most egy egyszerő, ökölszabályként alkalmazható tanácsot kívánunk adni: jelentısebb nyereségünket semmiképpen ne engedjük veszteségbe fordulni!

Egyszerő megoldás lehet, hogy huzamosabb ideig tartó emelkedés esetén az elsı jelentısebb (15-20%-os visszaesést) eladásra használjuk ki. Ekkor az árfolyam – a részvény minıségétıl függıen – valószínőleg még újra lendületet fog venni, ám egyrészt ez sem biztos, másrészt pedig egyszer bizonyosan nem fog megtörténni a visszakorrekció. Akkor pedig újabb, nagyobb és gyorsabb esés következik. Legvégsı esetben akkor kell cselekedni, ha a nagy nyereségünk, ami „papíron” volt, teljesen elolvadt. Ezt persze nem volna szabad hagyni, csak sajnos stratégia nélkül mégis könnye elıfordul, hogy nem teszünk semmit. Ha már eddig hagytuk is a körülményeket romlani, nem szabad tetézni a hibát egy újabb reménykedı korszakkal, hogy a vége forintosított veszteség legyen. Ez persze egy „nagyon nem szeretem” eladás – kezdık hibája, hogy nem is lépik meg. Nincs hozzá elég erejük.

Pedig ahhoz, hogy jól játsszunk, olyan lépéseket is meg kell tenni, amelyek szó szerint „fájnak”. Fizikailag. Aki nem bírja elviselni ezt a fajta fájdalmat, az még nagyon messze van a professzionális tızsdézéstıl.

A honalpon két teljes értékő, játszható, ugyanakkor rendkívül egyszerő stratégia van részletesen bemutatva (a Canslim stratégia és az Egyszerő Kereskedési Terv [EKT]), mindkettıben szerepelnek eladást segítı eszközök.

Canslim stratégiája

Az internet különbözı tızsdei fórumairıl ismert Canslim közreadja részvényvételi és eladási taktikáját. A taktika részletesen ismerteti, hogy hogyan lehet úgy felépíteni egy részvénytranzakciót, hogy a lehetı legnagyobb esélyünk legyen a nyereségre.

Mert mi kell ahhoz, hogy jó tızsdézık legyünk? A közhiedelemmel ellentétben én azt vallom, hogy nem elsısorban pénz. Hanem sokkal inkább kiérlelt, harcedzett stratégia, amelyet kiteljesíthet az évek során szerzett tapasztalat. E két dolog az, ami biztosíthatja a nyereséget. Ki kell azonban emelni, hogy nyereségre törekszünk ugyan, de ismerjük és elismerjük a veszteség fogalmát is. Veszteséges üzlet nélkül nincs tızsde, bármily nehéz belátni. Veszteni nem jó dolog - de idınként elkerülhetetlen. A cél az, hogy ha veszítünk, akkor legalább keveset. Ha sikerül elérni, hogy üzleteink többsége nyereséges legyen, de legfıképp, hogy a nyereséges üzletek százalékban nagyobb hasznot hozzanak mint amennyit elvisznek a veszteségesek, akkor nyert ügyünk van: ez ugyanis az egyetlen cél, amit egy tızsdézı elérhet. Ennél többre Warren Buffet sem jutott. Elégedjünk meg mi is ennyivel.

És hogy hogyan? Számtalan stratégia létezik. Most bemutatok egy egyszerő, könnyen követhetı, és állíthatom: nyereséges módszert, aminek a kipróbálását bátran ajánlom kezdı és profi befektetıknek, tızsdézıknek egyaránt.

A kiindulópont az, hogy elıször 3 lépcsıben (szinten) megvesszük a kiszemelt cég részvényeit, majd újabb 3 lépcsıben eladjuk azokat. A cikkben használt stop-loss szó veszteségminimalizálást, a részvény eladását jelenti.

Vételi ág: ---------- 1. lépés: Az adott részvény megvásárlására fordítandó pénz 20%-ából vétel. Stop-loss -5-8%-nál. (Általában -5%-nál eladom a felét, -8-10%-nél a másodikat: -7,5% ez összesen a pénz 20%-ára, azaz 1,5% a teljes pénzre.) Ha jó irányba mozdul el, akkor:

2. lépés: +5%-on belül további 40% vétel, (Legyen most pontosan +5% az ár.) Stop-lossot felhúzom az elsı vétel szintjére, ha odáig visszaesik, akkor eladom a teljes mennyiség felét. További max. 5%-os esésnél a másik felet. Ekkor a veszteség -2,5% lehet a 60%-nyi pénzemre, azaz a teljes pénzre kb. 1,5%. Ha még emelkedik, akkor következik az utolsó lépés:

3. lépés: Kb. +10%-nál (esetleg +15%-nál ha túl gyors az emelkedés) 40%-nyi (illetve fennmaradó) pénzbıl vétel. I'm fully invested in that moment!! Stop-loss: Felhúzom az átlagáram szintjére!! (Ez magasabb a 2. bekerülési árnál) Esés esetén ennél a szintnél eladok 50%-ot. Átlagár-5%-nál pedig a többit. A veszteségem így szintén 2,5% lehet a teljes pénzemre vetítve, de ehhez a részvénynek a bekerülési áramhoz viszonyítva kb. 10%-ot kell esnie. Példa: 1. Vétel 1200-nál 20 pénzért 2. Vétel 1260-nál 40 pénzért 3. Vétel 1320-nál 40 pénzért Átlagár: 1272, azaz a 3. vételnél már jelentıs nyerıben vagyok. Na, megvagyok a vétellel, tele vagyok részvénnyel. De ez még csak a dolog egy része. (Talán a könnyebbik? Azért korántsem...) Mert jó dolog venni, de mi a célom vele? A profit. A profithoz pedig el is kell adni a részévnyeket, a lehetı legnagyobb nyereséggel. Nézzük, hogyan csinálom: Eladási ág: ------------ 1. lépés: Átlagárhoz viszonyított +10-15%-nál teljes mennyiség 33%-ának eladása. Stop-loss igazítása (az eladás után): (ami innentıl kezdve a "követı" stop-loss nevet kaphatja) +5-7%-nál 50%-eladása, ha visszaesik, illetve 0%-nál (break-even point) másik 50% eladása. Ekkor +3-4%-ot nyerek akkor is, ha az ár ezután visszaesik. ETTİL KEZDVE MÁR SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM VESZÍTHETEK EZEN AZ ÜZLETEN. 2. lépés: Átlagárhoz viszonyított 25-30%-nál fenmaradó mennyiség 50%-ának eladása. (Ez a második 33%) Követı Stop-loss igazítása: +15-20%-nál 50%-eladása, ha visszaesik, illetve +8-10%-nál másik 50% eladása. Ekkor +10-12%-ot nyerek akkor is, ha az ár visszaesik. 3. lépés: Fenmaradó mennyiség eladása. NINCS MAXIMÁLT ÁR!! Ekkor már csak a követı-stop-loss-t igazítom úgy, hogy nagyjából egy 5%-7%-os visszaesés esetén eladok 50%-ot, újabb 5%-nál a többit.

Példa: 1. Vétel 1200-nál 20 pénzért 2. Vétel 1260-nál 40 pénzért 3. Vétel 1320-nál 40 pénzért Átlagár: 1272, azaz a 3. vételnél már jelentıs nyerıben vagyok. Eladások: Összesen van 100 egységem. 1. 1400-1450 között 33 egység eladása 2. 1580-1650 között 33 egység eladása 3. Utolsó 33 egység: Ahogy alakul a taktika szerint. ÉS A LEGFONTOSABB: STOP-LOSSNÁL NINCS KIFOGÁS, mindenképpen eladok ha eléri a szinteket! (Nem lehetetlen, hogy miközben egy tranzakcióm fut, esetleg újabbat indítok akár ugyanavval a részvénnyel is - de akkor azt teljesen külön kezelem, és a szabályokat ugyanúgy betartom. Ez akkor fordulhat elı, ha a részvény nagyon erısnek mutatkozik. Ilyenkor elıfordulhat, hogy a téteket növelem, és a 20-40-40-es belépési arányt 40-40-20-ra módosítom. Más különbség nincs.)

Még valami: a 20-40-40-es "formáció" mellett alkalmazom a 33-33-33-at is már a vételi oldalon, ami szintén jó eloszlásnak bizonyult.

Canslim stratégiája a gyakorlatban (1. rész)

Canslim lépésrıl lépésre mutatja be az általa kidolgozott stratégiát élesben, hogy hogyan tudjuk menedzselni megvett részvényünket, hogy a lehetı legoptimálisabban alakuljon nyereség-veszteség mutatónk.

Szóvátették töben, hogy a „Canslim stratégiája” elnevezés megtévesztı. A CANSLIM ugyanis egy közismert betőszó, egy Amerikában létrehozott részvénykiválasztási stratégia elnevezése. Az én nickem ebbıl a betőszóból ered, de az én stratégiám nem egyenlı az igazi CANSLIM stratégiával. Szeretném remélni, hogy a késıbbiekben azért ez nem fog problémát jelenteni. Az igazi CANSLIM stratégiát pedig mi is ismertetni fogjuk a Tızsdestratégiák honlapon a nem túl távoli jövıben.

De most térjünk vissza az én saját stratégiámra (Canslim stratégiája). A módszer abban próbál segíteni, hogy hogyan menedzseljünk egy már megvett részvényt. Az út egyértelmő: vétel-tartás-eladás. Csak azt nem tudhatjuk, hogy közben mi fog a papírral történni. Az én stratégiám tehát a részvény kiválasztásában nem segít. Azt más módon kell megoldani, a

Tızsdestratégiák honlapon a késıbbiekben a kiválasztásra is adunk módszereket. Most azonban induljunk ki onnan, hogy már megvan a részvény. A buli valójában még csak ekkor kezdıdik. Ez még akkor is igaz, ha aláhúzzuk, hogy a részvény megfelelı idıben való megvétele, azaz az idızítés rendkívül fontos tényezı. Mert ha az jól sikerül, akkor óriási lépést tettünk a pozíció nyereségessége érdekében, míg ha rossz idıpontban vásárolunk, akkor a legjobb menedzselési módszer is csak abban tud segíteni, hogy ne veszítsünk olyan sokat.

Az idızítés és a vétel technikájával most nem foglalkozunk, feltételezzük, hogy valamilyen okból kinéztünk egy részvényt, és úgy látjuk, hogy van esélye az emelkedésnek. Amire igazán koncentrálni fogunk az elkövetkezıkben, az a pozíció menedzselése. Ehhez a Canslim stratégiát használjuk.

Az egész tranzakciót pedig élesben, élıben lejátszuk a Tızsdestratégiák olvasói elıtt.

A Zalakerámia-kísérlet

Az élı „bemutatóhoz” a Zalakerámia részvényét választottuk ki, avval a nem titkolt szándékkal, hogy legyen nagyobb esélye inkább egy veszteséges pozíciónak. Azaz, szánt szándékkal veszíteni akarunk, hogy bemutathassuk, hogy ilyenkor mit kell, vagy mit kellene tenni – legalábbis a Canslim stratégia szerint. De az esélyektıl függetlenül, a most bemutatásra kerülı játszmát természetesen megjátszuk élesben a tızsdén is!

Nos, azért még néhány szó a Zalakerámiáról. A papír egyértelmően emelkedı trendben van. Ha tehát most vásárolunk, abban bízunk, hogy tovább emelkedik. Ennek meg is van a lehetısége, mivel azonban az elmúlt napokban már sokat ment fel, ezért a mostani belépınk késıinek bizonyulhat. Azaz a papír bizonytalan. Nem baj, a stratégia segít abban, hogy ilyenkor is tudjuk, mit kell tenni. Hiszen én magam is bizonytalan vagyok. De azért nem szeretnék kimaradni, ha mégis felfele megy. Hozzá kell tenni, hogy a Zalakerámia melletti döntés pont azért történt, hogy látszódjon, nem a részvény minısége számít elsısorban a piacon – nyerni és veszíteni bármin lehet.

Zalakerámia grafikon év elejétıl

Mennyi esélye van, hogy nyereséggel zárjunk, és mindez mennyi idıt vesz igénybe?

Ez változó. A stratégia a pozícióból való kiszállás idejét és módját egyértelmően meghatározza. Nincs tehát arra szükségünk, hogy közben kelljen improvizálni, a stratégia minden lépést tartamaz amire a tranzakció során szükség lehet, és az a nagyon jó, hogy ezt már elıre tudjuk.

Úgy döntöttünk, max. 1 millió forintot szánunk erre a tranzakcióra. A Canslim stratégia elsı lépése szerint tehát:

1. lépés: Pénz 20%-ából vétel. Stop-loss -5-8%. (Általában -5%-nál fele eladása, -8-10%-nál a második rész eladása; -7,5% ez összesen a pénz 20%-ára, azaz 1,5% a teljes pénzre.)

Kedden (2001.02.06.), vásároltunk 75 db Zalakerámia részvényt 2700 Ft-on 200 ezer forintért. Figyelni kell a papírt, mert 2570 Ft-nál eladunk 38 db-ot, 2485-nél a fenmaradó 37 darabot, ha nem arra megy, ahogyan szeretnénk. Ebben az esetben a veszteség 6,3% lesz az eredeti befektetett összegünkre vetítve, azaz kb. 11 ezer forint. Hát ezt a bukót bevállaljuk...

Viszont, ha emelkedne, akkor a következıt kell tenni:

2. lépés: +5%-on belül további 40% vétel.

Tehát 2835 Ft-ig kell vásárolni újabb 400 ezer forintért.

Felmerülhet a kérdés: Mit teszünk akkor, ha az egyik stop-loss árat (2570) megüti a papír, de utána nem esik tovább, hanem megint emelkedni kezd?

Az alap stratégia nem tartalmaz erre kitételt, de a megoldás a következı:

Elsı stop-loss árnál eladjuk a 50%-nyi részvényt. Ha utána, (mielıtt elérné a második stop-loss árat, ami véglegesen lezárja a pozíciót) visszafordulna, és emelkedésbe kezdene, akkor a 2. lépésben megadott +5%-on belüli 40%-nyi vásárlást az elsı stop-loss árhoz viszonyítjuk! Az pedig épp az elsı vétel árszintje, hiszen a stop-loss –5%-ra van beállítva! Tehát a példa szerint 2700-ig, és nem 2835-ig kellene megvenni a 40%-nyi újabb adag részvényt. És még ebben az esetben is maradna 10%-nyi adag, amit a stop-loss elérésekor (2570 Ft) adtunk el. Ezt a 10%-ot hozzárakjuk a 3. tétel vásárlásához, azaz a 3. tétel ilyenkor nem újabb 40%-nyi részvényt, hanem ez esetben 50%-nyi adagot jelentene.

Ha tehát a stop-loss csak az elsı adag részvényt üti ki, akkor még van mód újból felépíteni a teljes pozíciót, tehát egy kisebb korrekció esetén nem rázódunk ki teljesen. Viszont ha a vételtıl számítva 8-10%-ot esik a részvény, azaz mindent eladunk az elıre meghatározott stop-loss szinteken, akkor a pozíciót lezártnak tekintjük, a tranzakció veszteséggel lezárva, onnantól már nem érdekel, hogy a részvény esetleg ismét emelkedni kezd. Ha tényleg csak egy korrekció volt az esés, akkor

gondolkozhatunk esetleg újabb pozíció megnyitásán, de azt ismét az elsı lépéstıl kell kezdeni.

Nem elképzelhetetlen, hogy 2 nap múlva már kirostálódunk veszteséggel, de az sem, hogy a pozíció hónapokig megmarad. A lényeg: betőrıl betőre megpróbáljuk alkalmazni a taktikát. Ami (mármint a statégia) nem konzisztens nyereséget, hanem karbantartható veszteséget hirdet. A többi rajtunk múlik. Azon, hogy milyen részvényt választottunk ki, és mikor léptünk be a piacra.

Hát akkor, harcra fel!



Kapcsolódó: Canslim stratégiája a gyakorlatban (1. rész)

Gyorsan pörögnek az események. Míg szerdán még úgy tőnt, hogy a kezdeti Zalakerámia csomagot is likvidálni kell, csütörtökön elérte a vételi célárat (inkább céltartományt) a papír, ezért a kitőzött mennyiséget megvettem belıle.

A 2. lépés kritérium az, volt, hogy +5%-on belül további 40% vétel. Mivel az elsı vásárlási ár 2700 Ft volt, ezért a 2. vásárlást 2700 fölött, max. 2835-ig meg kell ejteni. Csütörtökön épp figyeltem a piacot, és egészségesnek tőnt a Zalakerámia, ezért amikor kirántották 2750-ig, eldöntöttem, hogy a 2. lépést megteszem.

A 2. lépés szerint 2730 Ft-os átlagáron újabb 150 db Zalakerámia részvényt vásároltam. Ennek értéke 410 ezer Ft.

Így jelenleg 150+75=225 darab részvényem van, 2720 Ft-os átlagáron.

A teendık a Canslim stratégia szerint most a következık:

A leírt stratégia szerint most a stop-lossot (a feltétel nélküli eladási szintet) fel kell húznom az elsı vétel szintjére, ami itt 2700 Ft. Ott kellene eladnom a teljes mennyiség felét. Ez azonban a mai záróárhoz viszonyítva mindössze 1,5%, a bekerülési áramhoz képest meg még kevesebb. Ezért, mivel a 2. szintet az elsıhöz közel nyitottam meg, ökölszabályként alkalmazom azt a megoldást, hogy a stop-loss szint nem lehet 3%-nál közelebb a bekerülési árhoz. Ekkor ugyanis a legkisebb korrekció is kilökne a pozícióból. Így a stop-loss szintet kb. 3%-nál a bekerülési ár alatt, 2645 Ft-ban határozom meg. Ha tehát a papírt nem tudja megtartani a 2650-es (véleményem szerint erıs) ellenállás, akkor ott valami gond van, ezért akkor a pozíció felét eladom: pontosan 113 db részvényt.

A fenmaradó részvényekre a stop-losst az 5%-os minuszküszöbnél határozom meg, ez pedig 2585 Ft.

Így a veszteségem maximálisan 8475 Ft lehet az elsı csoport részvényen, és 15120 Ft a második csoporton. Összesen 23600 Ft-ot veszíthetek a teljes részvénymennyiségre (+ jutalék), ami a teljes befektetett tıkémre vetítve kb. 4%. Ez most egy kritikus pont, ha innen visszahanyatlik a részvény, akkor sajnos ezt a veszteséget el kell könyvelnem. Viszont most már bizakodóbb vagyok, mint az elızı írásban, igen-igen remélem, hogy ezt a tranzakciót sikerül nyereséggel befejezni.

De ha ezt biztosan tudnám, akkor ugye semmi szükség nem lenne semmifajta stratégiára.

A veszteséglimitálást megnéztük, ha azonban emelkedne, akkor a Canslim stratégia szerint jönne az utolsó, 3. vételi szint:

3. lépés: Kb. +10%-nál (esetleg +15%-nál ha túl gyors az emelkedés) 40%-nyi (illetve fennmaradó) pénzbıl vétel.

Ez a +10% nem az átlagáramat, hanem az elsı vételi szinthez viszonyított árat jelenti. Az elsı vétel 2700 Ft volt, azaz a 3. vételt meg kell ejtenem 2970 Ft-on belül. Mivel a 2. szintet elég jó áron nyithattam, most van idı várakozni. Leginkább az érdekel, hogy a papír meg tud-e bírkózni a 2800-as szinttel. Ha nem, akkor felesleges venni újabb adagot, mert akkor vissza fog esni. Ha igen, elég 2800 Ft felett venni az utolsó mennyiséget. A 3. vétel egyébként 390-400 ezer Ft-ért történhet meg.

Zalakerámia grafikon év elejétıl

Felmerülhet a kérdés: Mit teszünk akkor, ha az egyik stop-loss árat (2645) megüti a papír, de utána nem esik tovább, hanem megint emelkedni kezd?

Az alap stratégia nem tartalmaz erre kitételt, de a megoldás a következı:

1. Elsı stop-loss árnál eladjuk a 50%-nyi részvényt. Ha utána, (mielıtt elérné a második stop-loss árat, ami véglegesen lezárja a pozíciót) visszafordulna, és emelkedésbe kezdene, akkor a 2. lépésben megadott +5%-on belüli 40%-nyi vásárlást az elsı stop-loss árhoz viszonyítjuk! Az pedig épp az elsı vétel árszintje, hiszen a stop-loss –5%-ra van beállítva! (Illetve most kb. –3%-ra, de nyugodtan leeht 5%-kal számolni visszavételkor) Tehát a példa szerint 2720-ig, és nem 2835-ig kellene megvenni a 40%-nyi újabb adag részvényt. És még ebben az esetben is maradna 10%-nyi adag, amit a stop-loss elérésekor (2645 Ft) adtunk el. Ezt a 10%-ot hozzárakjuk a 3. tétel vásárlásához, azaz a 3. tétel ilyenkor nem újabb 40%-nyi részvényt, hanem ez esetben 50%-nyi adagot jelentene.

Ha tehát a stop-loss csak az elsı adag részvényt üti ki, akkor még van mód újból felépíteni a teljes pozíciót, tehát egy kisebb korrekció esetén nem rázódunk ki teljesen. Viszont ha a vételtıl számítva 8-10%-ot esik a részvény, azaz mindent eladunk az elıre meghatározott stop-loss szinteken, akkor a pozíciót lezártnak tekintjük, a tranzakció veszteséggel lezárva, onnantól már nem érdekel, hogy a részvény esetleg ismét emelkedni kezd. Ha tényleg csak egy korrekció volt az esés, akkor gondolkozhatunk esetleg újabb pozíció megnyitásán, de azt ismét az elsı lépéstıl kell kezdeni.

A csata tehát folytatódik!




Az elmúlt idıszak a Zalakerámia szemszögébıl igencsak mozgalmas volt. A negyedéves eredmény rossz lett – ennek eredménye egy kiadós zuhanás lett. Megmondom ıszintén, hogy amikor elkezdtem felépíteni a pozíciót, mégcsak nem is gondoltam a negyedéves eredmény kijöttére. Ez hiba volt, mert a kijövı eredmények mindig kockázatot jelentenek, ezért a hibámért fizetnem kellett – máskor körültekintıbb leszek.

Mi történt tehát? A jelentés megjelenésének napján a papír rögtön –5-6%-ban kezdett, jóval mind a két stop-loss értékem alatt. Szép napkezdet, örülhettem neki...

Viszont valamit tenni kellett. A stratégiám jól felépített stop-loss szintjeit az élet ezek szerint kiröhögte, jól kitaláltam, hogy maximum mennyit bukhatok, és a nyitás után 5 perccel már legalább háromszor akkora bukóban ültem. Olyan volt, mintha egy jó vaskos Nortel pozícióm

lett volna egy –30%-os "verıfényes" reggelen...na, azért ennél jobb volt a helyzet. Elsı gondolatom az volt, hogy az új cikk címe Canslim bukásai a gyakorlatban lesz, és akkor arra gondoltam, hogy tessék, itt a lehetıség, a nyilvánosság elıtt kell bizonyítani, hogy mit lehet tenni olyan esetben, amikor elıre nem megjósolható esemény törtténik. Márpedig a tızsde leggyakrabban ilyen.

Hát akkor nézzük, hogy mit tudtam csinálni. Emlékeztetıül annyit, hogy 225 darab részvényem volt 2720-as átlagáron. Stop-loss szintjeim 2645 és 2585 Ft volt. Ehhez képest nyitás után a legjobb vevı 2470-en állt. Szép.

Zalakerámia 2001. február grafikon

Amit rögtön felmértem, hogy a rossz nyitás nyilvánvalóan az eredmény miatti reakció. Az esés mértékét viszont túl nagynak éreztem. Egyébként mindegy mekkora lett volna, azt mondtam magamnak: „Ha a kezdeti esés pánikeladások következménye, akkor az ár lesz még magasabb is. Tehát várni kell.” Olyan hatásos lehettem, hogy sikerült meggyıznöm magam. Elhatároztam, hogy az elsı fél óra legalacsonyabb árát tekintem mérvadónak. Ha az alá beesik napközben a papír, akkor a nyitás nem volt pánikeladás, hanem igenis intézményi kiszórás, és akkor nem szabad tovább reménykedni, a veszteséget realizálni kell. Veszteséget realizálni nem egy jó érzés, de reménykedni a nem létezıben: az az igazi pénztemetı.

Az elsı fél óra minimumára 2500 Ft volt, és kiderült, amit azért sejteni lehetett, hogy a nap eleji bedöngölés pánikeladások következménye volt, nem pedig intézményi szórás. Szóval valamelyest megúsztam, azon a napon nem is adtam el a papírból, de mivel a stop-lossok alatt voltam jelentısen, ezért tudtam, hogy a meccs véget ért, a pozíciót véglegesen fel fogom számolni.

Látható, hogy a Canslim-stratégiát szó szerint itt már nem lehetett alkalmazni. Természetesen a két stop-loss árat kiemelt árszinteknek tekintettem, de most már – különösen a fundamentális tényezık romlása miatt (negyedéves jelentés) nem gondoltam, hogy esély van a 2800-as áttörésére, ezért ettıl kezdve már csak a legjobb eladási árat kerestem.

A következı napokban is igyekeztem figyelni a papírt, azt vizsgáltam, vajon a visszaemelkedés mennyire tartós, nem zúg-e be ismét az árfolyam. Bezúgás esetére azonnali eladással készültem válaszolni, de a Zala ereje meglepett. Nemhogy nem esett újból be, de egészségesen emelkedett. Amikor elérte a 2650-es árat (nagyjából az elsı stop-loss szint, csak azt most alulról ütötte meg), akkor a felét eladtam, azt hittem ez már a teteje közelében lesz. Szívem szerint az egész pakkot kiszórtam volna, de részvényvételi és eladási stratégiáim egész egyszerően nem engedik meg, hogy pillanatnyi hangulat befolyásoljon. Nem éri meg egyszerre venni vagy adni, mert nem tudhatjuk, hogy akárcsak 10 perc múlva mennyire más lesz a piaci helyzet, és akkor esetleg már csak foghatjuk a fejünket.

Szóval vártam, és rendkívül meglepett amit a szalag mutatott: 2700 Ft. Ez már kicsit gyanús is volt, de azért örültem neki és eladtam a részvények másik felét is. Az, hogy késıbb még a 2800-as árat is megérintette, pedig a piaci hangulat nem kedvezett neki, erıs vételt feltételezett, de érezhetı volt, hogy ezúttal csak fellángolásról lehetet szó, a tartós további emelkedésre nem sok esély mutatkozott.

Átlagáron tehát 2675-ön sikerült eladni, és a csekélyebb veszteséget (15 ezer forint) óriási sikernek könyvelem el, mert a helyzet ennél sokkal rosszabb volt. Azért tudtam kivárni, mert valakik felhúzták a papírt, ha ez nem történt volna meg, valóban a többszörösét buktam volna el. Mert mindenképpen eladtam volna, ezt talán mondani sem kell. A pozíció ezzel tehát lezárult.

Nem tudom, hogy volt-e valami tanulsága ennek a tranzakciónak, lehetett-e belıle bármit tanulni a kívülállónak. Nekem megvolt a tanulsága: negyedéves eredmény elıtt a szokásosnál is nagyobb a kockázat, ha meg az ember nem is figyel rá, hogy eredmény jön ki, akkor pedig meg is érdemli, hogy bukjon. Mindevvel együtt szerencsém volt, mert sikerült viszonylag jól kijönni ebbıl a szituációból.

Amint új játszmát indítok, arról tájékoztatni fogom a Tızsdestratégiák olvasóit – a cikksorozat tehát a közeljövıben folytatódik.

Canslim



Az elsı három rész egy Zalakerámia tranzakció volt még ez év februárjából. Idıközben volt több kisebb-nagyobb adásvétel és jónéhány daytrade. Hosszabb távú pozíciók menedzselésére használt stratégiámat (Canslim stratégiája) azonban nem igazán tudtam, vagy csak nagyon "gyors" játszmákkal használni. Most viszont látok esélyt egy nagyobb pozíció kiépítésére és abból nyereség realizálására. Tartson tehát velem, akit érdekel, hogy hogyan fogom kiépíteni a pozíciót, menedzselni azt, és a végén bekaszálni a nyereséget... (legalábbis ebben bízom!)

Akkor, kezdjük!

Mi is az elsı teendı? Legelıször is találni kell egy olyan papírt, amiben hosszútávon is bízok, és azt érzem, hogy ez a papír egy tızsdei fellendülés esetén a legjobban emelkedık között lesz. Ehhez az kell, hogy a belépés idején mind technikailag mind fundamentális szempontból ígéretesnek tőnjön.Nem kell igazán alapos fundamentális és nagyon komoly technikai elemzés, én magam meg fogok elégedni egy felületes áttekintéssel, de fontos, hogy a papír mindkét szempontból vételi jelzést adjon.

Igazándiból az a legjobb, ha a részvény már szinte kiszúrja a szemünket, annyira vételért kiált. Én most találtam egy ilyen papírt, és el is kezdtem a vásárlást.

Tehát a menet a következı:

1. Részvény elemzése fundamentális és technikai alapon

2. Canslim stratégia alapján pozíció kiépítésének megkezdése.

Kezdjük akkor az elején.

Egyáltalán, melyik részvényt is találtam meg?

Az OTP-t.

A fıszereplı már megvan, most jöjjenek az elemzések.

Fundamentális oldalról az OTP a magyar részvények között kiemelkedıen jól teljesít, az eredménynövekedés impozáns és stabilnak tőnik, meggyızı, hogy évek óta képes lényegében negyedévrıl negyedévre javítani.

Most nézzük az egyéves grafikont.

OTP egy éves grafikon (kép: portfolio.hu)

Alig 10%-ra áll az évi csúcsártól, nagyon szép emelkedés után. Várható-e visszaesés az ellenállási pontokról? Én arra voksolok, hogy az ellenállási pontokon (16 és 18 ezer Ft), át fog törni a papír. Bízok a jó decemberben és januárban, amikor is inkább felfele várom a tızsdét, esélyt adva a keményebb ellenállások áttörésére is. Titkon 20 ezer forint feletti árfolyamot várok.

Fontos még, hogy a 200 napos mozgóátlag fölött áll jócskán, ami szintén ígéretes. 15500 forint most már alulról "védi" a pozíciót, így 16 ezer körüli vétel semmiképpen nem tekinthetı kockázatos lépésnek.

Akkor most jöjjön maga a stratégia alapján megvalósított pozíciónyitás:

1. lépés: Az adott részvény megvásárlására fordítandó pénz 20%-ából vétel. Stop-loss -5-8%-nál. (Általában -5%-nál eladom a felét, -8-10%-nél a másodikat: -7,5% ez összesen a pénz 20%-ára, azaz 1,5% a teljes pénzre.) Ha jó irányba mozdul el, akkor jön a 2. lépés, további vétel.

Én 30%-nyi papírt vásároltam, az elrendezés 30-40-30 lesz. Az eredmény kijövetele óta fokozottan figyelem a részvényt, de belépni addig nem akartam, amíg nem érzek vételi érdeklıdést. Ma ez megtörtént, ezért 15950 Ft-ért vásároltam az OTP pozícióra szánt pénzem 30%-ányi mennyiséget. A tervezett OTP pozíciót a teljes tıkém 80%-ának nagyságára tervezem.

Stop loss szint így 15150 körül alakul, a második vásárlást pedig 16700-ig kellene véghezvinnem, én 16300 körül akarok venni.

A játszma elkezdıdött, bemondtam a bankot!



Kapcsolódól: Canslim stratégiája a gyakorlatban (4. rész)

Legutóljára ott hagytam abba, hogy elkezdtem építeni OTP pozíciómat stratégiám szerint. Most arról számolhatok be, hogy a 3 vételi lépésbıl a tegnapi nap a második lépést is megtettem. Újabb OTP részvényeket vásároltam, nemsokára enyém lesz az egész bank.

Az elızı alkalommal a tervezett mennyiség 30%-át, most újabb 40%-ot vásároltam. Így már jelentısen benne vagyok a buliban, remélem siker lesz a vége. Az elızı cikkben írtam: "Stop loss szint így 15150 körül alakul, a második vásárlást pedig 16700-ig kellene véghezvinnem, én 16300 körül akarok venni." A papír 15500 körülig esett le, említettem is, hogy ez az érték alulról védheti a pozíciót, ez szerencsére pontosan így történt.

2. lépés: +5%-on belül vétel. Stop-lossot felhúzom az elsı vétel szintjére, ha odáig visszaesik, akkor eladom a teljes mennyiség felét. További max. 5%-os esésnél a másik felet.

Eszerint cselekedtem. Mivel az elsı és második vételi szint között nincs túlságosan nagy távolság, ezért nem az elsı vétel szintjére teszem a stop-losst, hanem az elsı vásárlás óta a legalacsonyabb árfolyam környékére. Ez a kis korrekció azért szükséges, mert a kis százalékos elmozdulás miatt indokolatlanul kiszórhatna a stop-loss. Viszont ha újra teszteli az elızı alsó ellenállást, akkor azt jelenti, hogy a mostani emelkedés mögött még nem igazi erı áll, hanem csak kisebb fellángolás, ezért azon a szinten érdemes megválni a pozíciótól. Másrészt pedig egy 5%-os játékteret mindenképpen hagyok a részvénynek, és most az alacsonyan vett 2. tétel miatt az elsı vásárlás értéke ezt nem biztosítaná. A stop-loss szintet így 15400-15450 forintra helyezem. Ha ez alá beesik, akkor gáz van.

Következik akkor majd a 3. vételi lépés, feltéve, ha a stop-loss nem lı ki. A 3. lépésben az elsı vásárláshoz viszonyított kb. 10%-os emelkedés körül lehet vásárolni. Ez 17500-ra adódik. Nincs egyelıre pontos tervem, elıször kíváncsi vagyok, hogy 17 ezer körül (ha ugyan eljut odáig) mit tud csinálni, hogyan pattan vissza, vagy megy át rajta. Azt mindenképpen érdekes lesz figyelni. Technikailag most a legelsı akadály a 16500 lesz, de az a sejtésem, hogy azt gyorsan átlépi az árrfolyam, és inkább 17 ezer közelében lesz egy komolyabb megálló. Éber játékosoknak 17 ezer közelében profitrealizálást ajánlok, és alacsonyabb visszavételt, de csak akkor, ha ezt a 17 ezer közeli árat a közeli napokban meg tudja csinálni.

OTP tranzakció Vétel: 1. lépés: 15950 (30%-nyi mennyiség, 2001. november 22.) 2. lépés: 16300 (40%-nyi mennyiség, 2001. december 10. ) 3. lépés: 17500-ig bárhol be lehet lépni (30%-nyi mennyiség) (15950+ max. 10%) Átlagár: 16150 Stop loss szint: 15400-15450 (elızı 15150 volt)

Most nézzük ismét az egyéves grafikont.

OTP 1 éves grafikon (kép: portfolio.hu)

52 hetes csúcs 16500 Ft, lényegében megvan. Ezen a szinten azért elképzelhetı, hogy sok papírt kidobnak, de erre talán 17 ezer forint környéke még jobb lehetıségnek tőnik.




Újabb lépés következett a stratégiám szerint, és immáron arról számolhatok be, hogy befejeztem az OTP papírok vásárlását. A tegnapi napon 17100 Ft-on megvásároltam a még hátralévı 30%-nyi részvényt, és így felépítve a nagy pozíciót, most már a kiszállás foglalkoztat.

Az elızı írásban jelent meg: "17 ezer közelében lesz egy komolyabb megálló. Éber játékosoknak 17 ezer közelében profitrealizálást ajánlok, és alacsonyabb visszavételt". Érdekes, de pontosan így alakult, 17 ezer után egészen 1000 pontot korrigált vissza a részvény míg a vevık újra meg nem jelentek. Sikerült áttörni azután újból a 17 ezret, de nem vagyok meggyızıdve arról, hogy ez volt az utolsó tesztje, még visszahullhat alá.

A stratégia szerint a stop-loss szint kezelése a 3. utolsó vétel után így alakul:

"Stop-loss: Felhúzom az átlagáram szintjére. (Ez magasabb a 2. bekerülési árnál) Esés esetén ennél a szintnél eladok 50%-ot. Átlagár-5%-nál pedig a többit. " A mostani átlagáram 16435 Ft, a stop-loss tehát itt lesz. Ez nagyon jó ár, mert 16500 alatt van, aminek az újbóli megérintése könnyen elıfordulhat, attól még nem kell kiszállni a pozícióból. A stop-loss szinten a pozi felébıl szállnék csak ki, a másik felébıl jóval 16 ezer alatt, amikor viszont már egyértelmő, hogy behalt az emelkedés. Mivel az átlagár közeli eladás nem okoz effektív veszteséget, ezért csak a második 50%-kal fogok veszteni komolyabb esés esetén, de ott is max. 5%-ot. Így a veszteség a stratégiának köszönhetıen eléggé minimális, miközben látható, hogy tetszés szerinti mérető pozíciót lehet biztonsággal, megfontoltan felépíteni!.

Ami a lényeg, hogy nem igazán kell izgulnom a pozíció miatt, még akkor sem, ha sok részvénnyel dolgozunk. Én is mostanra 4%-os nyerségbe kerültem, holott folyamatosan vásároltam. Elıretekintve már az eladásokat tervezem. Szerencsére nagyon itt sem kell gondolkozni, a stratégia szerint 3 lépésben fogom eladni a megvett részvényeket (illetve természetesen eladás történik visszaeséskor a stop-lossok érintésekor).

Eladási ág, 1. lépés: Átlagárhoz viszonyított +10-15%-nál teljes mennyiség 33%-ának eladása. Stop-loss igazítása (az eladás után): (ami innentıl kezdve a "követı" stop-loss nevet kaphatja) +5-7%-nál 50%-eladása, ha visszaesik, illetve 0%-nál (break-even point) másik 50% eladása. Ekkor +3-4%-ot nyerek akkor is, ha az ár ezután visszaesik.

Átlagárhoz viszonyított 10-15% 18100-18900 Ft között van. Abban az intervallumban kellene tehát eladni a részvények 1/3-át. Ez következik majd, de elıtte még újabb harcok 17 ezer körül, majd várhatóan 17500 tájékán, és aztán persze 18 ezernél. A részvény tehát mozogni fog, ez nem vitás, nekem azonban csak a peremárfolyamokat kell figyelnem: alulról kritikus szint 16500, felülrıl pedig 18 ezer. A köztes területen nyugodtan bolyonghat a papír, azt elég csak fél szemmel figyelni. Nyilván megint igaz lehet a múltkori tétel: 18 ezernél megvalósított eladást majdnem biztosan vissza lehet venni sokszáz forinttal lejjebb. Az tehát megint jó kiszállási pont lehet, legalábbis rövidtávra.

OTP tranzakció Vétel: 1. lépés: 15950 (30%-nyi mennyiség, 2001. november 22.) 2. lépés: 16300 (40%-nyi mennyiség, 2001. december 10. ) 3. lépés: 17100 (30%-nyi mennyiség, 2002. január 9. ) Eladás: Tervezett 1. lépés: 18100-18900 között teljes mennyiség 33%-a

Átlagár: 16435 Stop loss szint: 50% 16400-16435-on, 50% 15600-on (elızı szint: 100% 15400-15450-on )




Eladtam. Nyereség realizálása: de szép is az! Meg kellett ugyan dolgozni érte, ez igaz, de még az sem mondhatom, hogy olyan igazán megizzadtam volna. Az OTP tejel, ahogy kell. Úgy érzem, ez most valóban mintaszerő tranzakció volt, még akkor is, ha nem értem az út végére, ugyanis maradt még papírom természetesen. Mivel azonban a pozíció innentıl már semmiképpen nem fordulhat veszteségbe, talán elmondható, hogy ilyen egyszerő stratégiával, amit ezúttal követek, mégis milyen szép profit érhetı el.

Fontos megjegyezni azonban, hogy a profitot nem a stratégia, hanem a tızsdei folyamatok eredményezik. A stratégia legfıképpen arra jó, hogy a befektetési elképzelést szigorú mederben tartva sikerüljön egy pozícióból a lehetı legtöbbet kihozni. Több nem kívánható. Ha a széljárás rossz, akkor egy kismértékő veszteség is nyereség egy nagymértékő veszteséghez képest, ha pedig a széljárás kedvezı, akkor a cél a lehetı legnagyobb nyereség elérése. Ha tehát egy stratégiával veszítünk, akkor az nem elsısorban a stratégiát minısíti. Esı piacon a legjobb stratégia sem tud nagy hozamokat biztosítani, ha a részvény lefele megy, a vételek nem tudnak komoly nyereséget termelni. Ilyen esetekben a stratégia védekezı részei vizsgáznak, a pozíció lezárások, stop-loss stb. Ilyenkor hiba számon kérni, hogy miért nem nyertünk: nyerni emelkedı piacon kell. (Pontosítva: ilyenkor hiba számon kérni, hogy long stratégiával miért nem nyerünk. Az, hogy egy short stratégiát alkalmazva ilyen idıszakokban is lehet nyeni, a long stratégiát nem minısíti!)

Viszont ha emelkedik a piac, akkor az alkalmazott stratégia nyereségbiztosító képessége jól tesztelhetı. Egy stratégia lehet persze absztrakt kifejezés, úgymint alkalmazott módszerek összessége, nem csak egy konkrét megvalósulás. A mostani esetben én is lényegében két különbözı stratégiát használtam fel. Elıször egy kiválasztási stratégiával meghatároztam a részvényt és a belépés idıpontját, majd már egy másik, menedzselési technikával végrehajtottam a vételeket és eladásokat,

karbantartottam a pozíciót. Ebben a cikksorozatban igazándiból a menedzselési technikát részletezem, néhány szó erejéig azonban (legalább fıbb vonalaiban) a kiválasztási metodikáról is szóltam, az OTP tranzakció kezdetén.

Vissza a számokhoz: az elızı írásban az eladási szint 18100 és 18900 között volt meghatározva. A tegnapi nap 18100-at átlépte a részvény, és mivel a nemzetközi hangulat nem látszott túl bíztatónak, ezért aztán nap közben 40%-nyi OTP részvényt 18 000 Ft-on eladtam.

Ami következik:

Eladási ág, 2. lépés: Átlagárhoz viszonyított 25-30%-nál fenmaradó mennyiség 50%-ának eladása. (Ez a második 33%) Követı Stop-loss igazítása: +15-20%-nál 50%-eladása, ha visszaesik, illetve +8-10%-nál másik 50% eladása. Ekkor +10-12%-ot nyeremény akkor is van, ha az ár visszaesik.

Elıször is a stop-loss-t felhúzom egyrészt 17200 Ft-ra, másrészt 16600 Ft-ra (16435 a bekerülési, azaz átlagár). 17200-nál a megmaradt 60%-os pozíció felét, további esés esetén 16500-16600-nál (talán magasabban is) a másik felét is eladom. Látható, összeségében már nyertem az üzleten!

Következı eladási szintemet 20 ezer forint környékére állítom be! Az átlagárhoz viszonyított 25%-os emelkedés 20 500 Ft körülre alakulna, én azonban már kerek 20 ezer forinton is az eladói oldalon fogok állni a meglévı mennyiség 50%-ával. Vajon eléri-e azt a szintet? Most mindenesetre nagyon távolinak tőnik...

Az az igazság, hogy e pillanatban kicsit kétkedı vagyok evvel kapcsolatban. Rövidebb távon talán inkább benne van egy korrekció mint egy újabb jelentısebb felfutás, és az a véleményem, hogy hamarabb fogok 17200-on eladni mint 20 ezernél, mégsem tehetem meg, hogy most kiszálljak!

Figyelem! Ez fontos rész! Ha egy stratégia pontosan megmondja a be- és kiszállási pontokat, akkor azok szerint kötelezı játszani, és tilos ad hoc módon, belsı indíttatás alapján cselekedni! Most ugyan azt érzem, hogy talán érdemesebb lenne a teljes pozíciót lezárni, a stratégia azonban mást mond. Lefele és felfele is megvannak a kilépési pontok. Pillanatnyi érzésekre hagyatkozni azért nem szabad, mert egy-két nap múlva már teljesen másként értékelhetem a dolgokat! A stratégia azonban mindig racionális megoldásokat kínál. Ha egy stratégia szerint játszunk, akkor nem szabad annak szabályait megkerülni. (Más módon nem is tesztelhetı egy módszer.) Ezért tehát én is csak az elıírt mennyiséget adtam el (na jó, egy kicsit többet, 33% helyett 40%-nyit).

(Még egy közbevetés: természetesen a tızsdézésben a megérzésnek is nagy szerepe van, ezt nem vitatom.)

Nincs más dolgom most, mint tovább figyelni a papírt, és bízni abban, hogy a szép emelkedés nem törik meg. De ha mégis, akkor majd a megjelölt árszinteken cselekedni fogok (stop-loss szintek), szerencsére a pozíciót nagy baj már nem érheti.

OTP tranzakció Canslim-stratégiával Vétel: 1. lépés: 15950 (30%-nyi mennyiség, 2001. november 22.) 2. lépés: 16300 (40%-nyi mennyiség, 2001. december 10. ) 3. lépés: 17100 (30%-nyi mennyiség, 2002. január 9. ) Eladás: 1. lépés: 18000 (40%-nyi mennyiség, 2002. január 16.) Tervezett 2. lépés: 20 000 Ft-on fennmaradó mennyiség 50%-a (teljes befektetett mennyiség 30%-a) Átlagár: 16435 Stop loss szint: 50% 17200-on, 50% 16500-16600-on (elızı szint: 50% 16400-16435-on, 50%-15600 )




Ülök még a megmaradt OTP pozícióban, a 20 ezres rángások után a részvény kítőnı erıben maradt, ezért a tervezett 20 ezer forinton történı eladást nem valósítottam meg, hanem várok még. Úgy látom, hogy a pozíció megéri a tartást, a türelem most szó szerint rózsát teremhet a kertemben - és hát semmi jónak nem vagyok az elrontója.

A stratégia szerinti eladást így kitoltam 21500 - 22000 Ft-ig, és a 3. eladási szint csak e fölött lép életbe. A már eladott részvények árából viszont eddig nem vásároltam semmit, a piac még ingadozik, de úgy látom, hogy van esély jelentısebb emelkedésre.

A választásokból adódó kockázat mértékét nehéz felmérni, könnyen lehet, hogy a választások lezajlása önmagában katalizátorként hathat, és további erısıdést eredményez. Nagyobb esést nem várok.

Továbbra is OTP, azonkívül pedig figyelem a piacot, hogy milyen újabb papírok mutatnak vételi jeleket. A Tızsdestratégiák részvényajánlójában már hetek óta a Mol a favorit, nem elképzelhetetlen, hogy ebbe a papírba invesztálok a következı hetekben.

Ami következik:

Eladási ág, 2. lépés: Átlagárhoz viszonyított 25-30%-nál fenmaradó mennyiség 50%-ának eladása. (Ez a második 33%) Követı Stop-loss igazítása: +15-20%-nál 50%-eladása, ha visszaesik, illetve +8-10%-nál másik 50% eladása. Ekkor +10-12%-ot nyeremény akkor is van, ha az ár visszaesik.

Elıször is a stop-loss-t még jobban felhúztam. Egyrészt 18600 Ft-ra, másrészt 17800 Ft-ra (16435 a bekerülési, azaz átlagár). 18600-nál a megmaradt 60%-os pozíció felét, további esés esetén 17800-nál (talán magasabban is) a másik felét is eladom. Látható, összeségében már nyertem az üzleten!

Következı eladási szintemet 21 500 - 22 000 forint környékére állítom be.

Nincs más dolgom most, mint tovább figyelni a papírt, és bízni abban, hogy a szép emelkedés nem törik meg. De ha mégis, akkor majd a megjelölt árszinteken cselekedni fogok (stop-loss szintek), szerencsére a pozíciót nagy baj már nem érheti.

OTP tranzakció Canslim-stratégiával Vétel: 1. lépés: 15950 (30%-nyi mennyiség, 2001. november 22.) 2. lépés: 16300 (40%-nyi mennyiség, 2001. december 10. ) 3. lépés: 17100 (30%-nyi mennyiség, 2002. január 9. ) Eladás: 1. lépés: 18000 (40%-nyi mennyiség, 2002. január 16.) Tervezett 2. lépés: 21 500-22 000 Ft-on fennmaradó mennyiség 50%-a (teljes befektetett mennyiség 30%-a) Átlagár: 16435 Stop loss szint: 50% 18600-on, 50% 17800-on (elızı szint: 50% 16400-16435-on, 50%-15600 )

Az Egyszerő Kereskedési Terv (EKT) (1. rész)

Canslim saját stratégiája után most egy másik, szintén részletesen kidolgozott stratégiát mutat be.

Vannak olyan vélemények, hogy az ilyen és ehhez hasonló stratégiák és taktikák bemutatásával, felfedésével a saját esélyeimet rontom. Nevezetesen, ha bemutatok egy jól használható stratégiát, akkor annak felfedésével a stratégia rögtön idejétmúlttá válik, mert ha sokan ugyanazokra figyelnek, akkor az önbeteljesítésként hamarabb, vagy másként fog bekövetkezni, mint ahogyan egyébként mőködne. Ezen vélemények szerint a "titkokat" meg kellene tartanom magamnak.

Én ezt nem osztom. Egyrészt azért nem, mert nincsen szó semmifajta titokról. Aki azt vallja, hogy birtokában van a "nagy tızsdei titoknak", a minden körülmények között mőködö stratégiának - az hazudik. Mert nincs titok. Mindenrıl inkább szól ez, mint titokról. Persze nagyon szeretnénk hinni, hogy mégiscsak van egy olyan biztos recept, amit ha alkalmazunk, akkor biztosan nyerünk a tızsdén. Meg az élet más területein is. Ha nem így lenne, akkor nem fogytak volna el milliószámra a Sikerkalauz és társai könyvek, az életünk minden területére kiterjedı garantált sikert ígérı (és emiatt borsós árukkal kitőnı) könyvbestsellerek. Én is olvastam közülük egyet-kettıt. És nincs bennük titok. Egyik-másik kritikán aluli, de vannak tényleg érdekesek. Ami ezekben a könyvekben van, az nagyon egyszerően leírható:

1. Ismerjük meg önmagunkat, hogy azután ezt napi döntéseinknél figyelembe tudjuk venni.

2. Ne csapjuk be saját magunkat! Néha nehéz dolog saját magunkhoz ıszintének lenni. Enélkül azonban a siker teljesen kizárt.

3. Minden problémánál keressük az ésszerő megoldást.

4. Legyünk elszántak, ha elhatároztunk valamit. Nem gond, hogy az ember határozataln olyan kérdésekben, amiken egyáltalán nem gondolkozott korábban. Ha korán reggel álmunkból felkeltve jön egy

telefon és azonnal döntenünk kell olyasmiben, amin nem is gondolkoztunk, akkor nem tudunk dönteni, mert ahhoz át kell gondolni a dolgokat. De fontos az elszántság, határozottság akkor, amikor olyan dolgot akarunk végigvinni, amit korábban komolyan elhatároztunk. A tızsdén ez a fajta képesség nagyon gyümölcsözı lehet.

Ahogyan az élet más területén, a tızsdén sem egy könyvtıl, vagy egy stratégiától kell várni a megoldást. Önmagunkban van a siker kulcsa. Ha elhatározzuk, hogy sikeres tızsdézık akarunk lenni, akkor nagyon határozottan, minden eszközzel törekedjünk rá, hogy ez sikerüljön. Még ekkor sem biztos, hogy multimilliomosok leszünk, de enélkül biztos, hogy soha nem fog sikerülni.

Nem önmagában egy adott stratégia teszi nyerıvé a tızsdézést, hanem az a kemény munka és idıráfordítás, amivel a stratégiát (stratégiákat) munkára fogjuk, segítségükkel menedzseljük részvényportfóliónkat. Nem a stratégia a nyerı, hanem mi vagyunk azok! A stratégia csak egy eszköz, hogy a végcélt mihamarabb el tudjuk érni. Nem mutatok tehát most sem semmi olyat, amit eddig ne ismerhetett volna, ne alkalmazhatott volna bárki. Nem a titok a lényeg itt, hanem a kemény nap-nap utáni munka. Mert befektetni és sikeresen tızsdézni különbözı dolog. Befektetni lehet 20 éves távra is anélkül, hogy akár egyszer is megnéznénk a részvény árárt, de folyamatosan gyıztesnek lenni a parketten, nos ez az, ami igazán nehéz. Eszközök és felkészültség kell hozzá.

Ezek egyike a jól kimunkált, és ügyesen használt stratégia.

A következı részben az Egyszerő Kereskedési Terv (EKT) részeit kezdem el bemutatni.


Ebben a részben a veszteség minimalizálásáról esik szó.

Kapcsolódó: Az Egyszerő Kereskedési Terv (1. rész)

Ez a stratégia lényegében egy szabályrendszer, aminek alkalmazásával elérhetjük, hogy részvénybefektetéseink eredménye összeségében pozítiv legyen.

1. Egy-egy részvénnyel ne veszítsünk 10%-nál többet!

Sokféleképpen meg lehet közelíteni a tızsdei befektetéseket. De abban talán egyetérthetünk, hogy az egyik legfontosabb dolog, amivel rendelkezünk, az maga a tıkénk, maga a tızsdére fordított pénzünk. Ennek védelme alapvetı fontosságú. Azt is lehetne mondani, hogy a saját pénzünk védelme minden pénzt megér, de ez nem hangzik túl értelmesen. Pedig igaz.

Ahogyan a bankok páncéltermeit is ırök és riasztók védik, és ahogyan mi is próbáljuk védeni otthonunkat, vagyonunkat, ugyanúgy figyelmet és törıdést igényel a tızsdén felhasznált pénz is. Furcsa, hogy sokunk attól retteg, hogy mi lesz, ha az éppen általa használt brókercég tönkremegy, és így elúszhat a pénze jórésze, miközben néhány hónap alatt pont a féltett pénze felezıdött meg pl. Matávval, és noha lett volna mód közbeavatkozni, esetleg nem tette.

A pénzünket védeni kell. Ha vásárolunk egy részvényt, akkor azon a tranzakción vagy nyerünk vagy veszítünk. Több lehetıség nincs. Veszíteni érthetı okokból senki nem szeret. Csakhogy a veszteség hozzátartozik a tızsde nevő játékhoz. Rossz ezt mondani, belátni pedig még nehezebb, de ennek figyelembevétele nélkül a parkettre lépni életveszély. Nagyon sokat veszthetünk, ha nem akarjuk tudomásul venni, hogy idınként a veszteséget is realizálni, azaz a veszteséges pozíciót felszámolni kell. Merthogy minden nagyobb veszteséges pozíció kis veszteséggel indul. Olyannal, amelyet ha realizálnánk, az nem okozna fájdalmat. De pont emaitt sokan úgy vélik, nem érdemes eladni, mert az ár könnyen visszapattanhat. Néhányszor ez meg is történik, és a baj az, hogy az ilyen tapasztalatok arra bátorítják a befektetıket, hogy a következı hasonló szituációban semmiképpen ne adjanak el, hiszen a múlt alkalommal is milyen jó volt, hogy nem realizálták a veszteséget, hiszen az árfolyam visszapattant.

Ha azonban ezúttal az ár nem pattan vissza, hanem esik tovább, akkor a probléma egyre nı. A veszteség mértéke egyre nagyobb lesz, a veszteség realizálásának gondolata egyre nagyobb fájdalmat jelent, a pénzünk pedig egyre fogy. Aki a Nasdaq-on úgy vásárolt 2000 elsı felében internetes részvényt, hogy a késıbbi esésben nem szabadult meg tıle akár veszteségben is, az kegyetlenül sokat vesztett.

Az Egyszerő Kereskedési Terv (EKT ) 1. szabálya azt mondja ki, hogy egy-egy tranzakcióval, egy-egy részvénnyel ne veszítsünk 10%-nál többet. Azaz, ha a vételi árunkhoz képest a részvény esett 10%-ot, akkor nem érdemes további okok után kutatni, hanem el kell adni a részvényt. Sajnálatos a 10%-os veszteség, de sokkal jobb, mint egy 40-50-60%-os. Ez az 1. szabály egy egyszerő biztosításként mőködik. Arról van szó, hogy amikor megvásárolunk egy részvényt, akkor a valószínősített és kívánatosnak tartott nyereség mellett meghatározzuk az azt összeget, amit veszteségként maximálisan el tudunk fogadni. Úgy érezzük, hogy a részvény emelkedhet könnyen 20-30%-ot, mert jó cégrıl van szó, jó piaci környezetben. De eldöntjük, hogy a 20-30%-os nyereségvalószínőség mellé meghúzzuk a maximális veszteséget is, ezt határozzuk meg 10%-ban. Így tehát a játék tartalmaz egy 20-30%-os profit oldalt, és egy 10%-os veszteség oldalt. Az arány nagyon jó, tehát érdemes megvásárolni a részvényt.

Ha aztán a részvény mégiscsak esni kezd, a 10%-os szint elérése után ne nagyon gondolkozzunk a további lehetıségeinken. Adjunk el! Ha megtesszük, akkor a biztosítás mőködésbe lépett, megvédte pénzünket a további veszteségtıl. Ha nem tesszük meg, késıbb sokkal nehezebb helyzetbe kerülhetünk, amikor arról kell dönteni, hogy vajon a 30%-os veszteséget realizáljuk-e?

Ismerek olyan befektetıket is, akik egyszerően rettegnek a veszteségtıl. Irritálja ıket, nem tudnak mit kezdeni a veszteséges pozíciókkal. Természet ellen való véteknek érzik, és mindenki mást hibáztatnak a dolgok alakulása miatt, ahelyett, hogy egyszerően eladnának. Nagyon egyszerő lenne, de valahogy nem tudják megtenni. Inkább ülnek 30-40%-os veszteségeben, minthogy eladjanak 10%-osban. „Nem vagyok remegıkező.” – hallottam valakitıl erre a felvetésre. Túl sovány vigasz ez...

A lefele sávos vásárlás technikáját alkalmazók ezt a szabályrendszert nem tudják használni. Én azonban, fıleg a kezdı tızsdézıket nagyon nem bátorítanám a lefele sávozásra, azaz esésben való egyre több részvény összegyőjtésére. Ez a stratégia ugyanis óriási veszélyeket rejt magában, ha nem körültekintıen, minden eshetıséget figyelembe véve alkalmazzák. A kezdık esetében pedig nem várható el, hogy pont a lefele sávozásnál tudjanak szigorúan alkalmazott, soklépcsıs technikát használni, aminek egyik fı eleme a hidegvér és a higgadtság, a technika következetes végigvitele. Aztán ha valamelyik ponton elbuknak (mondjuk a higgadtságon), akkor borul az egész taktika, a pénznek pedig búcsut lehet inteni. Kezdık számára olyan stratégiák lehetnek ideálisak, amelyek minden szituációra egy-egy lépéssel válaszolnak. Az EKT 1. szabálya annyit mond, hogy ha a részvény esik (max. 10%-ot), el kell adni. Ez egyetlen cselekvési pont, nem igényel semmifajta elıképzettséget, semmifajta speciális emocionális hozzáállást, semmifajta igazi döntési kényszert: egyszerően csak fel kell venni a telefont és kész. Az ügy meg van oldva.

Természetesen a 10% nem kell, hogy feltétlenül pont 10-et jelentsen. Lehet ez 8% is, lehet 5% és 15% (amikor a felét 5%-os esésnél adjuk el, a másik felét 15%-osnál) vagy 5% és 10%. De lehet akár 5-10-15 is, ha 3 részletben akarunk eladni. A lényeg ugyanis az, hogy ha a megvásárolt részvényünk a várt emelkedés helyett esik, akkor ott valami nincs rendben.

Részvényt veszek, mert abban bízok, hogy emekedni fog. De nem az történik, hanem esni kezd. Mit tegyek? Ha eladok, beismerem, hogy tévedtem, amikor az emelkedésre spekuláltam. Ha nem adok el, akkor nem ismerem be. A részvény mozgását érdekelni fogja a döntésem? Nem attól fog emelkedni, mert én, a kisbefektetı arra spekulálok. Akkor pedig, ha esik, vajon megfordítja-e az esését az, hogy én egyre nagyobb veszteségbe kerülök? Szerintem nem. Akkor pedig a leghelyesebb, ha kiszállok, és hideg fejjel végiggondolom, hogy mi és miért nem úgy történt, ahogyan én szerettem volna.

A nyereséges befektetésekkel van a legkevesebb gond. A veszteségesekkel a legtöbb. Mind a kettıböl jut nekünk a tızsdén. Kezdıként az elsı idıkben sokszor találkozunk a veszteséges befektetésekkel. Adjuk el a veszteségest max. 10%-os bukóban, aztán álljunk tovább, koncentráljunk a következı lehetıségre. Nehéz veszteségben eladni, ezt elismerem – de hosszútávon mégis ez a legkifizetıdöbb technika.


Még néhány szó a veszteséges pozíciókról. És még az is kiderül, hogy mi valójában fınökök vagyunk, akinek alkalmazottja is van!



2. Még néhány szó a veszteséges pozíciókról

Az elızı részben arról beszéltünk, hogy nem érdemes nagyon nagy csatát vívni a veszteséges pozícióval - nagy többségben nem mi fogunk gyızni. Ehelyett inkább a veszteséges pozíciók gyors, majdhogynem fájdalommentes eltávolítását ajánlottuk. Az "aláátlagolást", vagyis a csökkenı árak melletti fokozatosan kiépített részvénypozíciót kezdıknek semmiképpen nem ajánljuk, ott ugyanis a kıkemény stratégia mellett kötélidegekre is szükség van - a kezdıknek pedig épp ez van meg a legkevésbé.

Azt ajánlottuk, hogy inkább fussunk mint a nyúl, meneküljünk a veszteség elöl, és ne szálljunk szembe vele, mert egyenlıtlen a harc: mi vagyunk mint tapasztalatlan tızsdések az egyik oldalon, és ki tudja, hogy mekkora eladó a másikon. Mert a dolog lényegét ne felejtsük el, nevezetesen, hogy részvényünk ára azért esik, mert az eladók többen vannak mint a vevık! Persze az arány egyszer biztosan meg fog fordulni, és a részvény emelkedésbe kezd, de arra, hogy ez mikor, és még mekkora esés után fog bekövetkezni, nincs semmifajta garanciánk senkitıl. Sıt, az a leggyanúsabb, ha a piac szinte suggalja, hogy ez csak egy kis korrekció. Elıbb kicsi, aztán egy picit nagyobb, azután talán még nagyobb...ez nem is korrekció? Mi ez? Medvepiac, amikor minden rrészvény esik? De hát a mi részvényünk az egyik legjobb! Legjobb igen, ha arra megy, amerre nekünk jó. Különben a legrosszabb. Nincs középút. Vagy több lesz a pénzem vagy kevesebb. Sokan azt mondják, legyen inkább 2 forint veszteségem papíron, mint 1 forint realizálva. (Az ismert, legyen inkább 1 forint nyereségem realizálva, mint 2 forint papíron mondás alapján.) Csak nagyon nem mindegy ám, hogy milyen a piac. Bikapiacon a 2 forint veszteség hamar nyereségbe fordul, medvepiacon a 2 forint veszteségbıl nemsokára 4 forint lesz. Tényleg csak az a kérdés, hogy melyiknek örülünk jobban.

Minden rossz szándék nélkül, és tényleg nem a megbántás miatt, de nagyon élénken él az emlékezetemben az az eset, amikor az egyik fórumtársunk az interneten azért volt felháborodva, mert egy hét nyaralása alatt a Pannonflax részvény éppen leesett 1000 Ft alá, de mire hazaért már 1000 felett állt. Aztán persze sikerült megkapnia 1000 forinton, és nyilván örült is neki. De ez megmaradt bennem, hogy egy vásárló azért drukkol, hogy essen az a részvény, amibıl egyébként neki már van (mert már volt neki korábbról, alacsonyabb és magasabb árakról is, de teljesen pontosan nem tudom, nem is lényeges.). Értem én az örömöt, hogy sikerült relatív olcsóbban venni, de a játék célja inkább az lenne, hogy drágábban adjunk el. Mégis, az illetınek meg sem fordult a fejében, hogy esetleg eladjon (nyereségben vagy veszteségben), ha vehet olcsóbban. Ezt nevezem én mézesmadzag effektusnak. Természetesen nem állítom azt (teljes bizonyossággal), hogy ezzel a taktikával nem fog a végén aztán gyızni...de mikor lesz a vége? Az viszont biztos, hogy nekem nem valók az ilyen stratégiák: tızsdei pályafutásom legnagyobb veszteségeit okozták a reménykedésbıl fakadó rávásárlások alacsonyabb árakon: ehhez én béna voltam. A végén aztán akkora lett a bukó, mint egy ház. Ezért is mondom, szerintem igazi kötélidegek kellenek ahhoz, hogy valaki átvészeljen így egy nagyobb lefele korrekciót. Igaz, a visszaemelkedésben aztán megjöhet a várt nyereség, de csak ha szerencsésen választottuk ki a részvényt!

Összegezve: a veszteséges pozíció életünk része. Nagyon fontos, hogy kezeljük valahogy, mert egyébként elvesztehetjük pénzünk nagy részét is. Az EKT stratégia azt mondja, hogy nem lehet megkülönböztetni a kis korrekciót a világválságtól (illetve adott cégnél mondjuk a pénzügyi csıdtıl) az elsı néhány hónapban. Ezért tehát amikor a vásárolt részvényünk legfeljebb 10%-os veszteségbe kerül, akkor megválunk tıle.

A részvény olyan, mint egy alkalmazott. Felbéreljük, hogy csináljon nyereséget. Semmi más dolga nincs, csupán egyetlenegy: profitot csinálni a tulajdonosnak, azaz nekünk. Ha erre mégis veszteséget csinál, akkor mit csinál a jó fınök? Kirúgja, hogy a lába se éri a földet. Így kell eladni a 8-10%-os veszteségben lévı részvényt. Még utána is kiábalhátunk: „Nem ezért vettelek meg!”


Ha nyereségben vagyunk, akkor egy ponton túl érdemes eladni, és zsebre tenni, ami már biztosan megvan. Hogy pontosan mikor, arról szól az írás.



3. Eladás 20-25%-os nyereségnél

Eddig arról esett szó, hogy hogyan tudjuk védeni alaptıkékent, ha a folyamatok ellenünk fordulnak. Fontos dolog a stop-loss, a veszteségminimalizálás, de persze az a legjobb, ha nincs rá szükség, mert a folyamatok a számunkra kívánatos irányba mennek, azaz nyereségre teszünk szert. Legalábbis papíron. Mert ahhoz, hogy a nyereség valóban a pénztárcánkba vándoroljon, valamikor a részvények eladása mellett kell döntenünk.

Kellemes érzés a birtokolt részvényt emelkedni látni, még kellemesebb még jobban emelkedni látni, de azért nem szabad elfelejteni, hogy semelyik emelkedés nem tart örökké. Ha alapvetıen kedvezı piaci helyzet van, akkor a piac emelkedésével együtt az erıs papírok jelentıs emelkedést tudnak elérni, ha 1-2 éves bázist veszünk figyelembe. Ha azonban a piac nem egyértelmően felfele tart, akkor minden százalékpontnyi nyereséget meg kell becsülni, mert ilyen esetben a gyorsan jött nyereség ugyanolyan gyorsan semmivé válhat.

Mindenképpen ajánlatos bezsebelni a nyereség legalább egy részét 20-25%-os nyereség után. Erıs piacon is törvényszerő, hogy a papírok idınként korrigálnak, aminek mértéke 5-10-15% lehet, amit nem érdemes a saját nyereségünk terhére „megfinanszírozni”. Legalább a részvények felét 20, de maximum 25%-nál kötelezı eladni az Egyszerő Kereskedési Terv szabályai szerint! Ha nem adtunk el mindent, akkor az elsı jelre, ami az emelkedés megtörésére utal, tegyük ezt meg. Figyelem, nem azt mondom, hogy a részvény szárnyalása megáll. Bikapiacon egy-egy részvény évekig képes emelkedni. De ott is állandóak a kisebb-nagyobb korrekciók, és soha nem tudhatjuk, hogy melyik korrekció lesz az utolsó, ami után komoly esés következik. Ezért tehát ha van rá mód, hogy csak a dolgok kellemes oldalával foglalkozzunk, akkor cselekdjünk így: adjunk el 20-25%-nál, és örüljünk a biztos nyereségnek.

De nem túl gyakran van ilyen típusú bikapiac. Általánosabb, hogy rövidebb trendek vannak, néhány hetesek vagy hónaposak. Ezekben az esetekben pedig a 20-25%-os nyereségnél többet várni sem szabad, lényegében csukott szemmel kell eladni, nem figyelve a jó hírekre, a

káprázatos jövıképre, a további emelkedés lehetıségének felcsillanására. Gyanítom nem tévedek sokat, ha azt gondolom, hogy nagyon sokunk járt már úgy, hogy azért nem adott el óriási nyereségben, mert a jövıt még szebbnek látta – és a végén semmit sem nyert. Professzionális befektetık esetén az ilyen esetek megbocsáthatatlanok, a biztos nyereség, ha már kiizzadtuk, sokkal értékesebb, minthogy könnyelmősködéssel elrontsuk a helyzetet. Nehéz megtenni, de el kell adni – az biztosan jó döntés.

A nyereség megbecsülése és a virtuális pénz valódivá váltása nagyon fontos lépés, mert nemigen tekinthetı általánosnak, hogy egy részvény megállás nélkül emelkedjen 50-100%-ot. Az a baj, hogy bármennyit megy is a részvényünk, mindig többre vágyunk, és sajnos többet is hiszünk – mindaddig, ameddig egy kiadós korrekció le nem hőt. Fontos belegondolni, hogy 20-25% a banki kamathoz képest is óriási eredmény, és ha ezt elérjük 5-10 nap alatt vagy néhány hét alatt, akkor nem szabad mohónak lenni, gondoljunk bele, hogy ez a banki kamat többszöröse: és adjunk el! Új lehetıség mindig van, de a már megnyert pénzt vissza ne adjuk a piacnak, pusztán mohóságunk miatt!

Eddig az EKT két fontos szabályt állított föl:

1. Adjunk el 8-10%-os veszteségben

2. Adjunk el 20-25%-os nyereségben.

Közelítsük meg az eddigi szabályok alapján a tızsdei lépéseinket pusztán matematikai alapon. Vegyük az egyszerőség kedvéért azt a példát, hogy egy év alatt 4 db tranzakciót csinálunk. A siker 50%-os, két nyerı, két vesztı üzletünk van. A vesztı részvényeket a szabályok szerint eladjuk legkésıbb –10%-ban. A nyerıket eladjuk, amikor emelkedésük elérte a 20%-ot. Így évi szinten 20%-os hozamot értünk el, holott nem volt több nyerı üzletünk mint vesztı. Azaz már evvel a két rendkívül egyszerő szabállyal is nyereségesek tudunk lenni, mégha nincs is több nyerı üzletünk, mint vesztı.

Hát nem nagyszerő? És még csak nem is bonyolult.

De az összesített nyereség valószínőségét még jobban növelhetjük, errıl szólnak majd a következı részek.


Ha nyereségben vagyunk, akkor egy ponton túl érdemes bebiztosítani a pozíciónkat. Hogy egy adott ponton túl már ne lehessen veszteni. Ettıl kezdve pedig már csak a piac pénzével játszunk, a kockázat megszőnt.



Az elızı részben arról írtam, hogy a nyereség bezsebelése, a profit idınkénti realizálása rendkívül fontos. Mert jó érzés papíron nagy nyereségben lenni, de még jobb, ha a nyereség már végérvényesen a miénk. Persze tudom, hogy egy fokozatosan emelkedı részvény további emelkedése valószínőbbnek tőnik, mint egy gyors fordulat. Ez igaz, de általános hibának tekinthetı, hogy aki +25%-ban azért nem ad el, mert úgy érzi, hogy a részvény tovább is emelkedhet, az, ha mégis visszesés történne, +15%-ban sem adna el, és +5%-ben sem, -5%-ben pedig már végképp nem...és ez hova vezet?

Ezt a 25%-os eladási szabályt saját ötletekkel lehet még finomítani. Például a 20-25% figyelése mellett csak akkor történik eladás, ha a részvény elızı napi záróára alatt zár. Vagy ha az átlagár alatt zár. Vagy ehhez hasonló, korrekciógyanús jelek esetén. És természetesen hangsúlyozom, hogy nem kötelezı egyszerre eladni a teljes mennyiséget, azt két, akár három részre is lehet bontani.

És még valami: képtelenség a legmagasabb áron eladni és a legalacsonyabban venni. A kezdık álma ez, azt gondolják, hogy az az igazi tızsdés, aki ezt meg tudja csinálni. Pedig nem. Azt legfeljebb szerencsésnek lehet hívni. Valójában az ellenekezıje az igaz.. Mivel a legalacsonyabb ár esetén a részvény még lefele megy, a legmagasabb esetén pedig még fölfele, ezért aki elcsípi ezeket, az nem azért vásárolt/adott el, mert látta, hogy a részvény esetleg fordulatot vett, hanem pusztán mert olcsónak/drágának ítélte. Így azonban látható, hogy önmagában nem az aljt és a tetıt találta el, hanem ellentétes pozíciót vett fel egy adott irányba menı részvényen. Hogy ez aztán tényleg az alj/tetı lett, az csak késıbb derül ki, azaz annak elcsípése puszta véletlen. Egyáltalán nem kell erre törekedni. Az, aki egy trendnek csak az utolsó 10%-át kapja el, ugyanúgy nyerni fog. Persze tudom, hogy mindenki a legaljától akar nyerni, evvel én is így vagyok. Csak tudom, hogy ez nagy többségében nem fog sikerülni.

Ebben a részben a nyereséges pozíció bebiztosításáról lesz szó. Ha sikerült eltalálni az irányt, és a részvény arra megy, ami nekünk nyereséget hoz, akkor egy ponton túl el tudjuk érni, hogy a játék többé ne hordozzon semmilyen kockázatot!

4. 6%-os nyereség felett az eladási pont a bekerülési ár szintjére emelkedik

Részvényt vettünk, és emelkedik! Ez a legjobb dolog, amit tızsdés pályafutásunk alatt elérhetünk, és az a cél, hogy ez minél többször sikerüljön. De tudjuk, hogy az árak változékonyak, ami ma fölfele száguld, holnap talán már fejvesztve esik (vagy fejveszve csak menekülni szoktak?), és a meglévı nyereség ilyenkor gyorsan tud apadni.

Az EKT szerint azonban van rá lehetıség, hogy egy adott ponton túl már ne kelljen izgulni, az adott tranzakcióban már nem veszíthetünk.

Az Egyszerő Kereskedési Terv ugyanis azt mondja ki, hogy ha a nyereségünk elérte a 6%-ot, akkor az eladási alsó küszöböt (ami a tulajdonképpeni stop-loss szint) emeljük a bekerülési, vételi árunk szintjére. Miért van erre szükség? Azért, mert a szabály mindössze azt köti ki,

hogy veszteség esetén –8 vagy legkésıbb -10%-ban adjunk el, hogy a veszteséget ne növeljük. Az eddigiek alapján tehát akár 10%-os nyereség után is, ha épp megfordul a részvény árának iránya, akkor is csak –10%-ban szállnánk ki a részvénybıl. De ez ilyenkor nagyon gyenge megoldás lenne. Egy 10%-os nyereség után végül 10%-os veszteségben zárunk? Hát...nem tőnik túl nagy üzletnek. Pontosan ezért építjük be ezt a féket. Ha a nyereség meghaladta a 6%-ot, akkor az eladási szintet, a stop-loss szintet a vételi ár szintjére emeljük. Tehát ha 2000 Ft-on vásárolunk egy részvényt, akkor felkészülünk rá, hogy esés esetén 1800 Ft-on megválunk tıle. A részvény emelkedni kezd. Amint meghaladja a 2100-2120 Ft-ot, az 1800 Ft-os képzeletbeli eladási szintet megváltoztatjuk 2000 Ft-ra. Ílymódon, ha a részvény esetleg vissza is korrigál, 2000 alá már nem engedjük. (Ha valaki teljesen költségmentessé akarja tenni a tranzakcióját, akkor a bekerülési árhoz hozzáadja még a brókerház jutalékát is, és az úgy kijött árat tekinti eladási alsó limitnek).

A nagy elınye ennek a rendkívül egyszerő lépésnek, hogy 6%-os nyereség után kockázatmentesen figyelhetjük részvényünk mozgását. Egy darab hajszálunk sem fog kihullani, mert nem kell már félteni a pozíciót: innen már csak nyerhetünk!

Ez egy nagyon kellemes állapot tud lenni, azt érezni, hogy tét nélkül játszunk, vagy nyerünk egy szép nagyot, vagy legrosszabb esetben kiszállunk nullán.


Tovább emeljük az alsó eladási szintet, és kiderül, hogy milyen sok tud lenni egy 3%-os nyereség.



Az elızı részben arról esett szó, hogy ha a nyereségünk megközelítıleg 6% körül van, akkor a képzeletbeli „vészeladási” vonalat, a stop-loss szintjét érdemes a bekerülési árral egyenlıvé tenni.

Ez a megoldás a játék kockázatát nullára csökkenti. Az alapállapotban meghatározott minusz 10%-os eladási szintet ekkor írjuk felül, ettıl kezdve már ez az új – magasabb – eladási szint lesz érvényben. Amennyiben tehát a részvény visszafordulna 8%-os nyereségbıl, legkésıbb most már nem –10%-nál, hanem éppen a bekerülési árnál, azaz veszteség nélkül adjuk el. Nem kell tehát attól félni, hogy az üzleten veszítünk. Innentıl kezdve tehát már a piac pénzével játszunk, a sajátunk biztionságban van. A kérdés most már csak annyi, mennyit nyerünk az adott üzleten. Veszteni már nem lehet!

A mostani részben ezt az alsó eladási határszintet emeljük tovább, és a végére kiderül, hogy a sok kicsi valóban sokra megy.

5. 10%-os nyereség felett a minimum eladási pontot 3%-kal a bekerülési ár fölé helyezzük

A részvényünk emelkedik. 6%-os nyereség esetén már bebiztosítottuk magunkat, hiszen az alsó eladási szintet a bekerülési ár szintjére emeltük. Reméljük, hogy a részvény nem fog éppen most visszafordulni, de ha mégis, mi akkor is megtettük az óvintézkedéseket. Figyelünk tovább. Telnek a napok, hetek (jobb esetben csak az órák), és a részvény emelkedése elérte a 10%-ot vásárlásunkhoz képest. Ez nagyon szép eredmény. Az EKT szerint a profitot 20%-nál vesszük ki (korábbi részekben van kifejtve), ezért ha nincs semmi különleges tényezı, ezen a szinten eladni még nem fogunk. Viszont mégis van egy teendınk.

Az Egyszerő Kereskedési Terv ezen új szabálya azt mondja ki, hogy ha a nyereségünk elérte a 10%-ot, akkor az alsó eladási küszöböt fel kell emelni +3%-ra! 6%-os nyereségnél emeltük a bekerülési ár szintjére, most 10%-nál tovább emeljük plusz 3%-ra. A következtetések teljesen azonosak az elızı szabálynál levontakkal. Ha a részvény váratlanul visszafordulna, most már nemcsak hogy nem veszíthetünk, de egy kis nyereség már biztosított. Ha a részvény 10%- nál vissszafordul, de például csak az 5%-os szintig esik, akkor természetesen semmi dolgunk nincs, pusztán korrekcióról van szó. Csak akkor kell közbelépnünk, ha megsérti a mi 3%-os nyereségszintünket: akkor viszont el kell adni! Lehet, hogy ez is csak korrekció, és újabb 3-4%-os esés után visszafordul a részvény, csakhogy erre semmi garancia nincs. Az egyetlen garancia az, ha eladunk, mert akkor a nyereség tényleg a mi zsebünkbe vándorol. A cél pedig ez. És csak ez.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme van 3%-os szint meghatározásához, mikor az oly kis nyereség csupán? Ez igaz. Önmagában 3% valóban nem túl sok. De ha azt vesszük figyelembe, hogy ez valójában egy vesztett tranzakció (hiszen stop-lossal szálltunk ki), akkor az eredmény már igenis kedvezı. És ha egyszerően csak azt feltételezzük, hogy egy hónap alatt összesen csak 3%-ot érünk el (azaz minden hónapban egy ilyen vesztett játszma), az éves szinten 45%-os nyereséget jelent! (Ehhez mindig a teljes pénzt kell megjátszanunk beleértve a halmozódó nyereséget is). Ez azért nem rossz. Tehát magával a 3%-os biztonsági eladási szabály segítségével is lehet komoly nyereséget elérni! És még nem is beszéltünk arról, ha azért egy-két tranzakció a vártnak megfelelıen sikerül...

Ha minden tranzakciónkon nyernénk 3%-ot, egyáltalán nem kellene aggódnunk anyagi biztonságunk miatt. Ezért tehát ez a szabály, mégha elsıre talán nem is tőnik fontosnak, az egyik leglényegesebb tızsdézési alapelvet fekteti le. Ha már egyszer nyereségben vagyunk, ne engedjük azt ki a kezünk közül. Ha végül csak egy kicsit sikerül is megfogni belıle a körülmények rosszabbra fordulása miatt, az is sokat ér! Nagyon nehéz ezt a szabályt betartani, fıleg amiatt, mert a nagyobb nyereség hirtelen csökkenése egyfajta dacot szül, mérgesek leszünk a részvényre, és egyáltalán nem akarjuk eladni, sem 3%-os pluszban, sem a bekerülési áron. Ahogy tőnik el a papíron meglévı nyereség, úgy nı a hiúságunk, és amikor eljutunk oda, hogy megfogalmazzuk magunkban, hogy „Ilyen áron már el nem adom, majd ha visszamegy megint 10%-ra!”, akkor vesztettünk. Elvesztettük a csatát, elvesztettük az irányítást, elvesztettünk mindent, függetlenül attól, hogy a részvény visszamegy-e 10%-os pluszba.

Nagyon nehéz racionálisan dönteni ilyen szituációkban, véleményem szerint ehhez sok gyakorlás és tapasztalat is kell, de nagyon törekedni kellene rá. Aki képtelen valamifajta racionális szabályrendszer, stratégia alapján tızsdézni, és azt szigorúan betartani, az úgy is észreveszi magát, amikor elfogyott a pénze. Mert még stratégiákkal, szabályokkal együtt sem

könnyő a dolog, hát még anélkül. És a legtrosszabb az, amikor tudom, hogy mit kellene csinál, de az érzelem vezette amatırségem miatt nem azt teszem. Az igazán profi tızsdések kora a cyberrobotok idején jön el, amikor az értelem lesz az elsı, az érzelmi, pszichológiai hatások pedig maradnak a háttérben. Talán nem lesz igazam, de a legnagyobb veszteségek biztosan nem a racionális döntések nyomán születnek.

Azért ha küzdünk, elıbb-utóbb meglesz az eredménye. Becsüljük meg a 3%-os nyereséget is!


Most már az eladási célár közelében mozog az árfolyam, de azért ott is van még tennivaló.



Az elızı részben azt a szabályt mutattam be, miszerint 10%-os nyereség esetén a stop-loss szintet a 3%-os szinten állapítjuk meg. Ez abban segít elsısorban, hogy – noha persze a 10%-hoz képest már nem tőnik olyan vonzónak –, azért valamicske nyereségünk akkor is maradjon, ha a piac hirtelen fordulatot vesz. A 10%-os nyereség gyorsan semmivé válhat, és ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak egy jelentéktelen korrekcióról van szó, amit gyors visszaemelkedés fog követni. Minél gyorsabb a korrekció lefelé, annál inkább gondolhatjuk, hogy a piac vissza fog tértni az eredeti – emelkedı – irányba. De ez sajnos nem általános. Éppen ellenkezıleg, minél viharosabb a fordulat, annál inkább valószínő, hogy az eladók akár még több hullámban szórhatják a részvényt, és a mi nehezen elért 10%-os nyereségünk végül akár ugyanilyen minuszt is eredményezhet. Ezt megelızendı érdemes alkalmazni ezt a „nyereségmegırzı” szabályt.

6. 15%-os nyereségnél az alsó küszöb 10%-ra emelendı, és figyelni kell az eladási lehetıséget 20%-on.

Azért a racionalitást nem szabad figyelmen kívül hagyni. Minél nagyobb az emelkedés, annál nagyobb a visszaesés valószínősége is. Ha a részvény elérte a 15%-os nyereséget a vételünk óta, akkor ezt a nyereséget már valóban nagyon meg kell becsülni. Felemeljük a eladási szintet 10%-ra, azaz itt már csak néhány százaléknyi visszaesést engedünk a részvénynek. Fontos kiemelni, hogy itt érdemes megvizsgálni az emelkedés idıtartamát is. Amennyiben ugyanis a részvény a vételtıl számított 15%-os nyereséget mindössze néhány nap alatt teszi meg, ott nyilvánvalóan komoly dolog lehet az emelkedés mögött. Ez esetben vigyázni kell a megvett részvényekre, mert van esély még további emelkedésre is. Ugyanakkor a kitörés megakadhat végleg, ezt nehéz elıre látni. Ha tehát az emelkedés mindössze néhány nap alatt ment végbe, akkor a 15-rıl 10%-ra való visszaesésben ne adjunk el többet, mint a részvények felét. Ha újabb 5%-os esésen belül tud maradni a részvény, akkor várjunk ki két-három napot, ne csináljunk semmit. Ha a részvény esik tovább, meg kell szabadulni a második résztıl is, de

ha megáll az esés, és elindul egy újabb emelkedési hullám, akkor szerencsénk volt, tényleg komoly vevık vannak a háttérben. Persze mindezt csak akkor, ha az emelkedés gyorsan zajlott le. Ha több hét kellett a 15% elérésére, akkor visszaesésnél váljunk meg a teljes mennyiségtıl.

Nem rossz nyereség a 10% sem. Gondoljunk bele, egy-egy befektetési alap egész évi teljesítménye sokszor nincs ennyi, 10%-os évi hozammal már büszkélkedni lehet. Ezért tehát sikeresnek kell tekinteni a „befuccsolt”, 10% nyereségben lezárt tranzakciókat is. Egyébként is, a pozíciók bármikor újranyithatók, tehát attól, hogy eladtunk mindent, természetesen még nem hagytuk el a részvénypiacot. Az új lehetıségek új profitot eredményezhetnek.

15%-os nyereségben már nem csak az esetleges alsó kiszálló árat kell figyelni, hanem itt már a célár közelében mozgunk. 20%-nál részvényeink „eladósorba” kerültek, örüljünk, hogy ilyen szépen dolgoztak, és bocsássuk ıket útjukra. Az EKT 3. szabálya (Eladás 20-25%-os nyereségnél) lép itt érvénybe, az ott leírtakat kell alkalmazni.

Az elsı részt érdemes eladni mindenképpen, de a 2. résszel lehet várni bizonyos technikai indikátorok jelzésésre. Például ameddig az 50 napos mozgóátlag fölött szambázik a részvény, nyugodtan tarthatjuk.


A cikksorozat befejezı részében Canslim összefoglalja a legfontosabbakat.


Az Egyszerő Kereskedési Terv stratégiájának bemutatása véget ért.

Összefoglalásként még egyszer a szabálypontok:

1. Egy-egy részvénnyel ne veszítsünk 10%-nál többet!

2. Eladás 20-25%-os nyereségnél

3. 6%-os nyereség felett az eladási pont a bekerülési ár szintjére emelkedik

4. 10%-os nyereség felett a minimum eladási pontot 3%-kal a bekerülési ár fölé helyezzük

5. 15%-os nyereségnél az alsó küszöb 10%-ra emelendı, és figyelni kell az eladási lehetıséget 20% körül

A megismert szabályrendszer arra hivatott, hogy javítsa a játékos eredményességet.

Ez a mondat szinte természetesenk tőnik, egy stratégia mi másra lenne jó? Másfelıl viszont önmagában csak néhány szabály, amibıl nem tőnik ki, hogy betartása, az ez alapján való játék pontosan milyen hatékonyságjavulást fog eredményezni.

Ilyen mércével ugyanis nehéz megmérni ezt a stratégiát, ahogyan más stratégiákra sem lehet pontos eredményadatokat mondani. Ennek legfıbb oka az, hogy a stratégia alapján való eredményesség mérése csak akkor adhat jó eredményt, ha a stratégiát sikerül szigorúan, a megadott szabályok szerint betartani. Ez már önmagában nagyon nagy nehézséget okoz. Valljuk be, ha csupán az elsı szabályt nézzük, ami a stop-lossra vonatkozik, sokszor már ott elvérzünk. Én például többször megszegtem már az egyébként szigorúan vett szabályt, és ilyen-olyan okok miatt abban bíztam, hogy az árfolyam csak valamilyen idıleges ok miatt érte el a stop-loss határt, és onnan vissza fog pattani. Nem adtam el, ezért keserő veszteségeket kellett átélnem. Ilyen esetben nem mondhatom azt, hogy sokat vesztettem, tehát rossz a stratégia, merthiszen éppen a stratégiát nem sikerült követnem. Ugyanígy általános hiba a gyors eladás. Egy-egy erıs nap után már nem bíztam tovább az éppen aktuális papírban, azt hittem, hogy az árfolyamemelkedés csak rövid távú, és jó ötlet lesz leszüretelni a kis profitot is. Valójában a részvény semmilyen gyengeséget nem mutatott, sıt, éppen ellenkezıleg, nagyon bíztatóan szerepelt. Az ilyen eladások után ezért szomorúan kellett látnom, hogy a részvény tovább rakétázik, mikor én már mindent eladtam sokkal olcsóbban. Ha szigorúan betartottam volna a szabályrendszert, akkor sokkal jobban tudtam volna kiszállni.

Nem könnyő egy szabályt ilyen keményen követni, mert sokszor megérzéseink, ötleteink meggátolnak abban, hogy a szabályt betartsuk, helyette valamilyen más megoldást találunk jónak. Nem vitatható, van amikor a megérzés tényleg jobb eredményt hoz, mint a szabályok által körülhatárolt kereskedés, azonban az én tapasztalataim arra mutatnak, hogy hosszabb távon a stratégia szigorú követése sokkal jobb eredményt hoz, mint a megérzés miatti egyéni akciók.

Mindevvel együtt természetesen nem mondhatom, hogy bármely stratégia is garancia lenne a sikerre. Egyrészt mindenfajta siker elıfeltétele a kemény munka. Egy-egy stratégia sikeres alkalmazása is a buktatók, hibák százain át vezet. Ez idıt, energiát és sajnos (elvesztett) pénzt jelent, és ezen az úton nagyon nagy százalékú a lemorzsolódás. Mivel a visszaigazolt siker nem érhetı el néhány hét alatt, nagyon sok „szerencsét próbáló” egy idı után feladja, mert úgy érzi, hogy ez egyrészt csak humbug, nyerni nem is lehet, másrészt mégha lehetne is nyerni, neki ez láthatólag nem sikerül. Ha huzamosabb ideig elmarad a sikerélmény, akkor nem lehet csodálkozni, ha elmegy a játékkedv. Akkor meg végképp nem, ha eközben a tıke is vészesen lecsökken...

De mindez nem feltétlen a stratégiát minısíti. Ha lenne egy statisztikailag igazolt, ezer százalékosan sikeres stratégia, akkor is csak használóinak egy része lenne belıle sikeres! A használat ugyanis megköveteli a szigorú szabálykövetést, és ezt nagyon nehéz keresztülvinni, mert rendkívül sok olyan befolyásoló hatás éri a játékost, ami valamilyen irányban elviszi a stratrégia szigorú követéséstıl. Ráadásul idınként a piac is okoz olyan hirtelen változáskat, ami egy adott stratégia használatával csak nehezen követhetı. Egyben azonban biztos vagyok: nem érdemes a tökéletes megoldást keresni. Sohasem fogjuk megtalálni az ezer százalékosan siekres taktikát, ennek a keresése teljesen hiábavaló. Én azt ajánlom minden aktív játékosnak, hogy úgy vívják meg harcukat a piacon, hogy ne féljenek az idınkénti kudarctól. El kell viselni a veszteségeket, mert véleményem szerint csak abból lehet igazán sikeres tızsdézı, aki a veszteséget, nyereséget egyaránt könnyen tudja kezelni, és a piaci „csatákban” a kiválasztott stratégáját szigorúan betartva próbál meg érvényesülni.

Mindenkinek jó kereskedést kívánok!

Venni és ülni rajta – ez már túlhaladott? (1. rész)

A mai nehéz tıkepiaci helyzetben egyre kevésbé tud profitot termelni az évtizedeken át jolly jokernek tekintett "venni és ülni rajta" stratégia, szemben az egyre inkább teret hódító rövidtávú befektetési, kereskedési technikákkal. Utóbbiak az ilyen szituációkban is nyereségesen mőködtethetık. A két alapvetı befektetıi megközelítés összehasonlítására tesz kísérletet az írás.

A média gazdasági mősoraiban általánosan elıforduló kérdés, ha tızsdérıl esik szó, hogy akkor most mit is kéne vásárolni? A válaszoló szakemberek mondanak egy részvénynevet, majd megokolják, hogy miért is ajánlják az adott részvényt. Alátámaszthatják fundamentális és technikai indokokkal, lehetséges piaci szereplık feltőnésével vagy valamifajta spekulációval. Aztán a mősor véget ér, mindenki elmegy a dolgára, csak mi maradunk ott a képernyı elıtt kétségek között: Akkor most mit is kéne tenni? Ez fıleg akkor lehet kínos, ha a képernyırıl már ismert bróker azt mondja egy részvényrıl, hogy ezt most érdemesebb inkább eladni, pedig két hónappal azelıtt pont az ı tanácsa miatt vásároltuk meg…hát, igen, a jelenleginél lényegesen magasabb áron. De ha “szerencsénk van”, akkor mielıtt elbúcsúzik, a szakember megnyugtat minket: “Aki hosszútávon gondolkozik, annak persze a részvény jó befektetés.” Köszönjük, ettıl feldobódtunk.

A legutóbbi idıkig a “hosszútávú befektetés” kifejezés volt a tızsde jolly jokere. Természetes, hogy a médiában sokszor elıkerül a kifejezés, az igazán komoly szakemberek nem is adnak soha rövidtávú tippeket – még a végén nem jön be. A hosszútávú tanács pedig azért jó, mert elıbb-utóbb csak beigazolódik, vagy ha netán mégsem, akkor pedig elıbb-utóbb elfelejtıdik, hogy most pontosan ki, mit tanácsolt. Természetes az is, hogy komoly befektetési alapok, nyugdíjpénztárak, intézményi befektetık nem rövid távban gondolkoznak. Akkora pénzeket forgatnak meg, hogy a rövidtávú gondolkodás részükrıl nem lenne feltétlenü kifizetıdı. De mi, kisbefektetık, teljes szabadságot élvezünk: azt csinálunk, amit akarunk, nem kötnek szabályok és korlátok. Mégis úgy látszik, hogy a hosszútávú befektetési formának sokkal nagyobb hagyománya és elismertsége van, mint a pénzt gyorsan forgató befektetıi magatartásnak. Mi több, a helyzet ennél drámaibb, mert a daytradereket, és a “remegı kezőeknek” csúfolt gyorsan reagáló kis- és középbefektetıket egyenesen az a vád éri, hogy ık az egyik felelısei a kialakult medvepiacnak. “A remegıkezőek és azok az ádáz daytraderek nyomják le a piacot” – hallható több helyrıl is, nohan nyilvánvaló, hogy nem ık irányítják a folyamatokat.

Mindettıl függetlenül az igaz, hogy a piaci árak esése senkit nem hagyott érintetlenül. Azonban könnyen belátható, hogy pont a vegyél-és-ülj rajta típusú befektetıkön hagyta leginkább nyomát az elmúlt év. Azok a hosszútávú kereskedési stratégiákra épített portfóliók, amik egy évvel ezelıtt még legyızhetetlennek tőntek, most jelentıs mértékő veszteséget mutatnak. Függetlenül attól, hogy ezek a magunk ötletei alapján kialakított részvénycsomagok vagy professzionális befektetési alapok portfóliói voltak, az emberek

pénzt vesztettek rajta, méghozzá nem is keveset. De ami az igazán kellemetlen az egészben, az az, hogy komoly mértékő nyereséges pozíciók fordultak jelentıs vesztségbe. Ha meg akarunk gyızıdni a fájdalom mértékérıl (már persze csak ha olyan szerencsések vagyunk, hogy minket nem érintett közvetlenül is), akkor csak bele kell olvasnunk néhány internetes tızsdei fórum elmúlt néhány havi termésébe, és látható, hogy a hosszútávú pozíciókat tartókat mennyire sokkolták és elkeserítették a tıkepiaci események, még úgy is, hogy néhány figyelmeztetés azért történt az eljövı rossz napokra.

Az járt a lejobban, aki egyszerre volt befektetı is és kereskedı is (azaz tréder). De még jobban járt, ha csak tréder volt. A tréder csak rövid ideig tartja pozícióját, a veszteséges üzleteket gyorsan lezárja, így kerülve el a komolyabb, fájdalmasabb veszteségeket. A megváltozott piaci körülmények között majdnemhogy gazdasági öngyilkosság volt tartani egy olyan portfóliót, ahol mindösszesen abban lehet reménykedni, hogy talán feljebb megy az ár. Ennél összetettebb feladatot, nagyobb aktivitást, nagyobb tızsdei szerepvállalást igényelt az elmúlt fél-egy év annak, aki meg akarta magát kímélni a kellemetlenségektıl.

Venni és ülni rajta – ez már túlhaladott? (2. rész)

A mai nehéz tıkepiaci helyzetben egyre kevésbé tud profitot termelni az évtizedeken át jolly jokernek tekintett "venni és ülni rajta" stratégia, szemben az egyre inkább teret hódító rövidtávú befektetési, kereskedési technikákkal. Utóbbiak az ilyen szituációkban is nyereségesen mőködtethetık. A két alapvetı befektetıi megközelítés összehasonlítására tesz kísérletet az írás.

Kapcsolódó: Venni és ülni rajta – ez már túlhaladott? (1. rész)

Stabilan emelkedı piacon nagy nyereséget lehet elérni úgy is, ha az embernek semmifajta elıre meghatározott terve nincs arra nézve, hogy mit tegyen az emelkedı vagy esı részvényeivel, de medvepiacon ezek nélkül a stratégiák nélkül elkerülhetetlen a veszteség. Ha a nyitott pozíciókat az optimista befektetı még lombardhitellel meg is támogatta, akkor nem nehéz elképzelni, hogy milyen veszteséget tudott okozni egy ilyen mértékő esés.

A jelenlegi piaci helyzetben úgy tőnik, hogy rövidtávú befektetıként kevesebb az ember problémája. Elıször is azért, mert a rövidtávú befektetınek nem kell attól tartania, hogy az elkövetkezı néhány éve esetleg avval telik, hogy drukkol a részvényeinek, menjenek vissza a vásárlási árszintre. A hosszútávú befektetınek minden reggel úgy kell kiniytnia az újságot, hogy imádkozhat, legyen valami extra jó hír a részvényeirıl, hogy emelkedjenek. Aztán az is lényeges szempont, hogy a rövidtávú befektetı jobban tudja befolyásolni anyagi jövıjét. Az idınkénti veszteség itt is jelen van, ez természetes, de összességében könnyebben mozgatja a pénzét, mert eleve arra készül, hogy gyorsan zárja a pozícióit.

Mindent egybevetve arra a megállapításra juthatunk, hogy saját portfóliónkat nem fogja más menedzselni helyettünk. Ezért nem mindegy, hogy milyen alapállással, milyen kiindulópontból tekintünk a tızsdére. A rövidtávú megközelítésnek kedvez, hogy egy-egy jó

hét vagy hónap sokat javíthat portfóliónk állapotán, míg a hosszútávú megközelítés ellenére szól, hogy néhány jó év után akár csak néhány borzalmas hónap is mindent lerombolhat.

A rövidtávú kereskedés mellett szól továbbá az is, hogy akár minden nap (minden héten, de max. minden hónapban) teljesen más szemszögbıl nézhetı a piac, nem köti meg a trédert a pozíciója miatt fennálló kötelezı látásmód. A rövidtávú kereskedı lényegében naponta dönthet, hogy mit vesz, mit ad el, vagy esetleg semmit nem csinál. A rövidtávú kereskedı véleménye gyorsan változhat, ahogyan a piac megkívánja. Hosszútávú pozíciók esetén ezek nehezebben kivitelezhetıek, ott ülni kell és várni, amíg a gyümölcs termıre nem fordul.

A rövidtávú befektetı is szenved el veszteséget, ez nem kivédhetı. De a trédereket nem nagyon zavarja a veszteség, hiszen pont az attitődbıl adódóan gyorsan lezárják azokat. A tréder lényegében csak “kikölcsönzi” a részvényeket néhány napra vagy hétre, és ha elemzése jó volt, ha jól látta meg a trendet, akkor nyer. Ha esetleg tévedett, akkor elad, és már keresi is a következı “áldozatot”. A rövidtávú befektetıt nem igazán foglalkoztja a részvény mögött lévı cég jövıje, fundamentális alapjai, és az, hogy a vállalat vajon öt év múlva nyereségesen fog-e mőködni. Egyedül arra összpontosít, hogy a pénzbıl pénzt csináljon, nem pedig arra, hogy tulajdonosnak érezze magát valamely cégben. A rövidtávú befektetı pusztán pénzügyi alapon közelíti meg a tızsdét, azt a céget választja, ahonnan gyors árfolyamnyereséget remél.

A legfontosabb azonban mégiscsak az hogy a tızsdén mindig próbáljuk meg mi utralni a helyzetet – legalább a saját portfóliónk fölött. Ha már nem mi irányítunk, hanem minden a külsı körülményektıl függ, akkor onnantól kezdve ugyan mi alapján mondhatjuk, hogy mi játszunk a tızsdeparketten? Hiszen akkor már a tızsde játszik velünk saját kedve szerint! Törekedni kell, hogy ezt elkerüljük.

Mikor söpörjük be a nyereséget? (1. rész)

Nemcsak a részvény vételénél kell szerencsésnek lennünk, hanem jó érzékkel kellene tudnunk eladni is, ha éppen nyereségben vagyunk. Ám mint minden, ez is nehéz - ez az írás némi segítséget kíván nyújtani.

Ahhoz, hogy sikerüljön nyereséget elérni a tızsdén, többet kell tennünk, mint pusztán kiválasztani egy jó részvényt. Még akkor is, ha a világ valamely elismert guruja jelenne meg álmunkban, és fülünkbe súgná az évszázad üzletét, önmagában még ez sem lenne elegendı ahhoz, hogy sikerüljön profitra szert tenni, és fıként, hogy sikerüljön hosszútávon is nyereségesnek maradni.

Az egyik alapvetı, és általánosan jelentkezı probléma, hogy sokan nem szeretnek veszteségben eladni. Pedig a nagy veszteségek is kis veszteségként indulnak, és aki nincs felkészülve a kis veszteségek lezárására, az fıleg képtelen lesz erre az egyre nagyobb mértékő veszteséget látva. Az 50%-os esés is úgy kezdıdik, hogy a részvény esik 3-5%-ot, majd megint és megint…és ha nem zárjuk a pozíciónkat, akkor elıbb-utóbb komoly bajban lehetünk.

A másik általános – és szinte mindenkit érintı – probléma, hogy általában nem sikerül bebiztosítani a nyereségünket. Azaz, ha éppenséggel a jó oldalon állunk, a részvény szárnyal, és mi nyereségben vagyunk, akkor sem sikerül az üzletet a legoptimálisabban befejezni. Ennek oka is az, hogy a kisbefektetık nem szeretnek eladni. Ha esik a részvény, akkor azért, ha emelkedik akkor azért. Venni szeretünk, tekintet nélkül az irányra, tekintet nélkül arra, hogy így a veszteségeket növeljük, ha éppen a rossz oldalon állunk, vagy pedig a részvény éppen csúcson van, ezért a rávétel azon a szinten nagymértékben csökkenti a nyereséget.

Eladni a részvényeket nyereségben is nehéz. Ha a részvény emelkedik, látszólag nincs ok arra, hogy eladjuk, és ameddig a legcsekélyebb esély mutatkozik a további emelkedésre, addig a mohóságunk általában megakadályoz abban, hogy eladjunk, még akkor is, ha az árfolyam már irreális magasságokba emelkedett. Sokan pedig egyenesen szerelembe esnek részvényük iránt, és egész egyszerően nem hajlandóak eladni, bármi történjék is közben a céggel vagy az árfolyammal.

Ha komoly befektetınek gondoljuk magunkat, aki hosszútávban gondolkozik, akkor nem is érezzük szükségét a részvény eladásának. Még a legelismertebb tızsdecápák is, mint André Kosztolány vagy Warren Buffet, általános tanácsként adták, hogy vegyük meg a részvényt, majd ne foglalkozzunk velük évekig, a gyümölcs be fog érni. E mögött a venni-és-tartani megközelítés mögött az az egyszerő elgondolás áll, hogy a történelmi adatsorok azt mutatják, a részvényárak hosszútávon emelkednek. Ha pedig így van, feleslegesnek tőnik eladni.

Másik visszafogó tényezı lehet, hogy attól félünk, hogy hamar adunk el. Minden befektetı, ha eladásban gondolkozik is, az csakis a csúcson lehet. Ott, ahonnan az árfolyam komolyabban fog visszaesni. Mivel azonban ezt a pontot csak utólag lehet diagnosztizálni, az eladás elmarad akár csak néhány százalékkal a csúcs alatt is, általában “ilyen áron már nem adok el” megfontolás miatt. A túl korai eladás érzése szintén nem kellemes. Eladni egy Matávot 1500 Ft-on, amikor 2600-ig meg sem állt, lehetett olyan érzés, mint 1995-ben nyereséggel kiszállni egy America Online befektetésbıl – 3 dolláron…

Mikor söpörjük be a nyereséget? (2. rész)

Nemcsak a részvény vételénél kell szerencsésnek lennünk, hanem jó érzékkel kellene tudnunk eladni is, ha éppen nyereségben vagyunk. Ám mint minden, ez is nehéz - ez az írás némi segítséget kíván nyújtani.

Kapcsolódó: Mikor söpörjük be a nyereséget? (1. rész)

A jelenlegi bizonytalan tıkepiaci helyzetben nem adhatunk olyan tanácsot, hogy tartsuk addig a pozíciónkat, ameddig a maximumot ki nem csavarjuk belıle. Éppen ellenkezıleg, azt gondoljuk, hogy a mai világban minden nyereséges pozíciónak örülni kell, és idejében be kell tudni söpörni a nyereséget.

Ehhez nyújthat segítséget például Canslim stratégiája is, amelyben a különbözı emelkedési fázisokban mindig történik eladás, elıre meghatározott módokon. Ebben az írásban is bemutatunk néhány további eladási technikát.

Mindenképpen megfogadásra ajánljuk például azt az egyszerő ötletet, hogy bármilyen részvényben ülünk is, amikor nyereségünk elérte, vagy meghaladta a 25-30%-ot, a körülményektıl függetlenül adjuk el a részvények felét. Tehát akkor is, ha minden jel arra vall, hogy a részvény emelkedése nem fog megállni. Ez az eladás biztosítja ugyanis, hogy a nyereség nagyrésze a pénztárcákban kössön ki, bármilyen hirtelen negatív események történjenek is a részvénnyel.

Van még egy rendkívül érdekes eladási jel is, amit eddig valószínőleg a legkevésbé sem annak gondoltunk. Úgy látjuk ugyanis, hogy amikor egy befektetı már akkora nyereségben van, hogy elkezdi azt érezni, hogy ı a parkett ördöge, mindenki elıtt széles mosollyal magyarázza, hogy mennyire egyszerő sok pénzt kerseni a tızsdén, és azt érzi, hogy bármit csinál, az bejön, akkor szintén legalább a pozíció felét le kell zárni! Sajnos azonban pont ilyenkor veszítjük el realitásérzékünket, és a legkevésbé sem az eladásban gondolkozunk –, akár még veszünk is…

Pedig a cél a profit bebiztosítása lenne. Függetlenül attól, hogy milyen típusú befektetık vagyunk, az egyik legelsı lépésnek az kellene, hogy legyen, hogy felépítsünk magunknak egy kereskedési tervet. Hogy mielıtt belefogunk egy vásárlásba, tudjuk azt, hogy hol fogjuk realizálni a profitot, ha majd odáig jutunk.

Most pedig bemutatunk néhány olyan szabályt, amit érdemes lehet követni a nyereség bebiztosításához.

1. Ha a vételtıl számított 3 napon belül a részvény 20-25% százalékot emelkedik, akkor mindenképpen adjuk el a felét! Az ilyen gyors nyereségeket a piac általában gyorsan vissza is veszi, és abban már nem érdemes teljes pakettel benne ragadni.

2. Soha ne engedjünk egy jelentısebb nyereséget veszteségbe! A lehetı "legamatırebb" megoldás, hogy egy 20-25%-os nyereséges pozíciót veszteségben zárunk…Ez velünk is elıfordult, mindenkivel megeshet, de tudatosan kell készülni ellene, nem szabad engedni! Aki profi tızsdézı akar lenni, az az ilyen amatır megoldásokat nem engedheti meg magának! Kezdıként még elmegy egyszer-kétszer, de ha profivá akarunk válni, akkor ilyen esetben legkésıbb az ún. break-even ponton, azaz a vásárlási átlagárunkon ki kell szállni. Akkor igaz, nem lett nyereség, de legalább nem is vesztettünk. (De persze 25%-nál már érdemes profitot realizálni is, mint azt feljebb tanácsoltuk!) Ha nem reagálunk elég gyorsan, és egy komoly nyereséges állás veszteségbe fordul, azt nemcsak a számlánkon érezzük meg, de mentálisan sem tesz jót. Ne engedjük!

Mindezeket a tanácsokat persze nem elég csak ismerni. Semmilyen szabály vagy tanács nem tudja biztosítani a profitunkat, ha nem tartjuk be ıket. Nem elég tehát tudni, hogy az eladási célárnál érdemes eladni a részvények legalább felét, hanem meg is kell cselekedni azt!

A professzionális kereskedık pont ebben különböznek az amatıröktıl. İk, ha eléri a részvény az eladási célárat, egyszerően eladnak, és egy pillanatig sem gondolják azt, hogy esetleg életük legnagyobb lehetıségét hagyták ki, mert a részvény nem fog megállni, hanem csak emelkedik tovább töretlenül. Az ı céljuk, hogy pénzt csináljanak, amihez tárgyilagos, érzelemmentes, lényegében gépi hozzáállás szükséges. Amikor elérkezik az eladás ideje, besöprik a hasznot, és már tovább is álltak. A profik, akik tudják, hogy hogyan kell ezt a játékot játszani, nap mint nap sok pénzt keresnek az érzelmektıl vezérelt amatıröktıl, akik magasan vásárolnak, és aztán csak akkor adnak el, ha a pozíciójukat valami miatt már nem tudják tartani. (Ismerıs?)

Most, amikor minden forintért meg kell küzdeni a tızsdén, nagy szerep jut annak, hogy hogyan tudjuk gyorsan és agresszíven besöpörni a nyereséget. Noha manapság nem könnyő nyereségbe kerülni, a sikeres kereskedéshez hozzátartozik, hogy idınként a pénztárhoz menjünk, és a pénzt levegyük a tábláról. De azért ha a világ valamely elismert guruja mégis megjelenne álmunkban, és fülünkbe súgná az évszázad üzletét, nyugodtan vegyük meg a megálmodott részvényt…hiszen most már tudjuk, hogy hogyan lehet az elért nyereséget meg is tartani.

A pánik ereje

Visszatekintése a történelembe, 1901-bıl, a Wall Street hıskorából egy rendkívül érdekes eset: az 1901-es tızsdei pánik története.

Érdekes néha visszatekinteni a hıskorba. A messzeség fátyla mögött ott a színtiszta vadkapitalizmus, a vadnyugati filmekben megcsodált erı és harc, és az a nosztalgikus érzés, hogy ha én lennék a cowboy helyében, én is könnyőszerrel elbánnék az ellenséges bandával, egyedül, csak a két kezemmel és persze a míves puskámmal és gyorsan tüzelı hatlövetőmmel.

De így lenne-e? Ha jobban belegondolok, ma már nem érzem azt, hogy a tíz helyrıl egyszerre érkezı lövések tüzében képes lennék egyedül úgy visszalıni, hogy minden ellenséget harcképtelenné tegyek, miközben össze-vissza futkározok a tett színhelyén, mert a filmen az látványosabb. Ha igazán belegondolok, ma már nem érzem, hogy hıs lehettem volna a vadnyugaton. Pedig a sikerhez akkor ez sokkal jobban kellett mint ma. Nyilván nem az elıbb említett extrém esetek lennének az értékmérık, vehetjük példának akár az akkori tızsdét is.

A századelı Wall Street-je sokkal inkább hasonlított egy zugkaszinóhoz, mint egy mai értelemben vett tızsdéhez. Igaz ugyan, hogy ugyanúgy vállalatok részesedését adták-vehették a befektetık mint manapság, de a tızsde és a brókercégek szabályrendszere nagyon kezdetleges volt, az azt kijátszani igyekvık gátlástalansága pedig nem ismert határokat. Abban az idıben a tızsdézés valóban elsısorban volt vad spekuláció és csak legvégül befektetés. Nagyon dörzsöltnek kellett lenni a talpon maradáshoz – és ez persze sokaknak nem is sikerült. Errıl az idıszakról fest nagyon látványos, hangulatos képet az Egy spekuláns feljegyzései címő könyv, amit mindenkinek ajánlok.

Ilyen környezetben természetesen sőrőbben alakulnak úgy az események, hogy a befektetıknek szembesülniük kell avval, hogy vad spekulálgatásuk végeredményeként minden pénzük elúszott. Történt egy ilyen piaci pánik 1901-ben is, amikor egy részvény ára néhány nap alatt csillagászati magasságokba emelkedett, míg a többi részvény zuhant mint a kı. Ezt az esetet nézzük meg részletesebben.

A Northern Pacific vasúttársaságban akart többségi tulajdont szerezni egyszerre három üzletember is: James Hill, J. P. Morgan és E. H. Harriman. A kilencszázas évek elején a többségi tulajdonszerzés módja a titkos, trükkös vásárlások voltak (ismerıs?), mindaddíg, amíg a kívánt részvénymennyiség össze nem győlt. A vállalat valódi birtoklásához 51%-nyi részvényhányad kellett. Noha manapság is történnek ügyes felvásárlások, akkoriban nem volt olyan szabály, hogy pl. 5%-os részesedés felett bejelentési kötelezettség volt. Ígyhát nem volt semmilyen akadálya, hogy bárki akár egymaga felvásárolja a részvényeket. 1901 áprilisában közel 25%-kal emelkedett a Northern Pacific ára. Mivel azonban ekkor a piac egésze is emelkedı fázisban volt, a vasútrészvény mentetelése nem tőnt ki a piac többi résztvevıje közül. A spekulánsok nagyrésze úgy látta, a gyors emelkedést minden bizonnyal korrekció követ majd, ezért ezeken a szinteken elkezdték a részvényt shortolni, azaz eladtak, abban bízva, hogy késıbb alacsonyabb áron visszavásárolhatják a részvényeket. Az eladási ár és a visszavásárlási ár közötti különbség pedig az ı nyereségük, de csak akkor, ha a részvényt alacsonyabb áron tudják visszavenni. Emelkedés esetén veszteségük keletkezik. Magyarországon hivatalosan még ma sem lehet magát a részvényt shortolni, csak részvényhatáridıt, illetve részvényt akkor, ha napon belül le is zárjuk a tranzakciót.

Mind a már shortoló spekulánsok, mind a nagyközönség meglepetten látta 1901. május 7-én, hogy a Northern Pacific 117-rıl egészen 143 dollárig emelkedik, ami azért is meglepı volt, mert már elızı nap is komoly emelkedést mutatott. Ekkor kezdett el terjedni a piacon a hír, hogy Harriman van a vásárlások mögött, mivel meg akarja szerezni a többségi tulajdont. Hill és Morgan nem számított arra, hogy Harriman lépett akcióba, ezért ık sem habozhattak tovább, gyorsan és agresszívan beléptek a vevıi oldalon, annyi részvényt akartak venni, amennyit csak lehetett.

Normál esetben ez a folyamat, amellett, hogy okoz ugyan némi meglepetést a gyors emelkedés miatt, nem jelent egyedi esetet, felvásárlások mindig is voltak. De az ár emelkedésével a shortosok száma is nıtt, és avval, hogy a három üzletember egymást próbálta túllicitálni a vásárlásokkal, a shortosok hirtelen nagyon nehéz helyzetbe kerültek.

Ugyanis a short lényege pont az, hogy a részvényt úgy adta el, hogy avval nem is rendelkezett. Abban reménykedett, hogy olcsóbban vissza tudja majd venni valakitıl a piacon, és a két ár közötti különbség lesz a nyeresége. A pozíciók lezárásához tehát venni kellett, ami viszont az árat tovább emelte. Ígyhát a shortosoknak egy rémálom lehetett a május 8-ai nap, mert a részvény ekkor már 180 dollárra emelkedett.

1901. május 9-én aztán elszabadult a pokol! A short pozíciókat valahogyan le kellett zárni, ehhez részvényt kellett venni. A három üzletember egymás közti harca miatt nekik is részvényeket kellett venniük. És itt már a nagyközönség is belépett szintén a vevıi oldalon: ezen a napon mindenki csak venni akart! Néhány óra leforgása alatt a Northern Pacific részvény árfolyamát 1000 dollárig tornászták fel!

Azonban a történet itt korántsem ér véget. A Northern Pacific emelkedése ugyanis az egész piacot érintette, méghozzá rendkívül kedvezıtlenül. Mivel a részvény 1000 dollár körül forgott, a kétségbeesett shortzáróknak minden más részvényüket el kellett adniuk, hogy meg

tudják venni a vasútrészvényt. Ettıl viszont a többi részvény esésbe fordult. A többi részvényüket bármilyen alacsony áron el kellett adni, hogy 1000 környékén venni tudjanak. Hihetetlen szituáció!

Akik a Northern Pacific-et shortolták mindenüket elvesztették, ha nem még annál is többet. A részvény megtízszerezıdése azt jelentette, hogy aki 100 dollárról shortolt és csak 1000 dolláron tudta visszavenni, az, ha csak 100 részvénye volt is, akkor is 100 ezer dollárt vesztett! Az eredeti befektetése 10 ezer dollár volt, de ennek tízszeresét vesztette el! Hát ezért kellett minden más részvényüket eladniuk, hogy valamibıl fedezni tudják a veszteséget.

Hihetetlen történet? A tızsde maga ilyen. És bár valószínőleg az ehhez hasonló esetek a jövıben csak nagyon-nagyon ritkán valószínőek, azért nem árt, ha tudjuk, hogy pánikban minden megtörténhet!

Mit tegyünk, ha beragadtunk?

Általános kisbefektetıi állapot: csücsülünk a 40-50 százalékos veszteségben. Canslim evvel a cikkel megpróbál némiképp segíteni, talán sikerül.

Többször elıkerült már ez a kérdés, de most egy konkrét eset kapcsán kellene valami okosat mondanom. Egyik olvasónk kérdezi, hogy mit tegyen, mert részvényeivel jelentıs mínuszban áll – nem is gondolta volna, hogy a részvények olyan mélyre zuhanhatnak, ahol most állnak. Érti, amit a stop-lossról, és a különbözı taktikai elemekrıl írtam én is, mások is, de sajnos a helyzet az, hogy ezzel a tudással jelen helyzetben már nem tud élni, a baj megtörtént.

Sokan lehetnek hasonló helyzetben. Emlékszem, nem is olyan régen még én is vettem Matáv részvényt 1425 forinton, mert olcsónak tőnt. Nem volt az? Én ma megint megvenném. Tehát nem bennünk van a hiba, ha vásárolunk. A hulló kések elmélete, meg „belevenni a szórásba nagy hiba” elmélet oké, de ott, abban a pillanatban mindenki hiszi, reméli, hogy talán ez az alja. Egy Matáv esetében közel 50% esés után 1500 Ft alatt venni: szerintem teljesen kézenfekvı volt. Nem ez a hiba. Léteznek kifinomult technikák a részvénykiválasztásra és idızítésre (ezek közül a késıbbiekben a Tızsdestratégiákon is bemutatunk néhányat), de én most is azt mondom: hosszú távra vásárolni bármikor lehet. A baj tehát nem magával a vétellel van, hanem annak lebonyolításával, és avval az egyszerő, ámde annál sajnálatosabb ténnyel, hogy legtöbbünknek semmi elképzelése nincs, hogy mit fog csinálni a megvett részvényével. Ez az igazi probléma. Nincs terv, és még csak nem is érezzük a hiányát. Persze csak addig, amíg nagy baj nem történik.

Ha az árak fölfele mennek, akkor látszólag nincs gond, hiszen nyereségben eladni a kellemesebb helyzet, noha ez is csak féligazság. Valójában kellene, hogy legyen egy eladási stratégiánk is, de tény, ha ez hiányzik, bikapiacon akkor is lehet pénzt keresni. Igaz, hogy nem szabad azt hinni, hogy ezt a saját zsenialitásunkkal értük el. Bikapiacon minden hajó vígan úszik a vízen, attól, hogy kikiáltjuk magunkat hajóskapitánnyá, még nem jelenti azt, hogy érteni is fogunk a hajózáshoz. Ez csak viharban derül ki. Sajnos viszont amikor kitör a vihar, rossz érzés annak tudatában lenni, hogy a többmilliós jacht veszélyben van, mert mégsem vagyunk annyira felkészültek, mint elıször hittük.

Pofon nélkül nincs nyereség – ez is igaz. A tanulópénzt pedig mindenkinek meg kell fizetnie, ez alól nincs kivétel. Csak arra törekedhetünk, hogy a tanulóidıszak legyen minél rövidebb, és minél kevesebb pénzt emésszen fel. De van, amikor a vártnál is többe kerül.

Én konkrét stratégiával játszom. Van módszerem a vételre és az eladásra is, mert a célom a tıkém megırzése. Tudatában vagyok annak, hogy soha nem leszek olyan jó, hogy mindig jól döntsek. Sıt, arra építek, hogy sokszor fogok a késıbiekben is rosszul dönteni. Viszont ha jól döntöttem, szeretnék a lehetı legtöbbet nyerni. Ha rosszul, akkor meg pokolba az egésszel, minél hamarabb kiúszok a partra. Egyék meg a cápák a többieket. Nekem a tıkém mindennél fontosabb. Tehát veszíteni kicsit, nyerni sokat. Kész a recept: ennyi az egész.

Tudom, hogy ez most azokat nem tudja vigasztalni, akik nagy veszteségben ülnek. Viszzatérve, tehát 1425-ön én is vettem Matávot. A 8-10%-os eladási limitem természetesen élt, legrosszabb esetben 1282-ön el kellett volna adnom a Matávot, a veszteséget realizálni. Vajon ezt tettem? Nem. 1400 forinton adtam el. És hogy miért? Mert a vételem utáni következı napon már látni lehetett, hogy a papír harmatgyenge, képtelen az emelkedésre. Ha pedig nincs ereje az emelkedésre, akkor esni fog – ezt ezekkel a szavakkal a Livermore könyvben olvastam (Egy spekuláns feljegyzései), de tényleg igaz, én is éreztem. Tehát mi a konklúzió? A stop-loss határok olyan szigorúak, mintha kıbe lennének vésve, de azok a legkésıbbi cselekvési pontok. Ha hamarabb kétségünk támad, hamarabb kell cselekedni!

Senki nem szeret veszteségben eladni, ezért lehetséges, hogy a kezdeti néhány százalékos veszteségek óriásiakká dagadnak. De ha visszanézünk 40-50%-os minuszban ülve, hogy vajon miért nem adtunk el mindent –10%-ban, eszünkbe jut, hogy azért, mert nem akartuk a 10%-os bukót realizálni. De gondolkozzunk el akkor: jól játsszuk ezt a játékot, ha 40-50%-os bukóban ülünk? Nem a realizált veszteségek oldaláról kell nézni a tızsdézést, hanem az egészet kompletten. Mi úgy a konklúzió?

Végül pedig néhány gyakorlati tanács beragadtaknak.

Elıször is: soha nem tudhatjuk, hogy hol a piac alja. Ezeken a szinteken eladásokat javasolni egy –50%-os állásból nem feltétlenül célszerő, mert a felpattanás esetleg gyors lehet, és akkor majd engem szidtok. De néhány ötlet:

1. Mindenekelıtt fogadjátok meg, hogy a jövıben stratégia nélkül nem játszotok. Nem örülnék, ha néhány év múlva megint elkövetnétek ugyanezeket a hibákat.

Elmondom, hogy én mit tennék:

1. Felírnám egy lapra azokat a részvényeket, amiket az elkövetkezendı emelkedésben a legvalószínőbbnek tartok, hogy az élmezınybe lesznek.

2. Egy másik lapon felírnám azokat a részvényeket, amikkel rendelkezem. A legnagyobb veszteségőt írnám elıre, utána a többit. Elmerengenék, hogy vajon a legnagyobb veszteségőnek mennyi esélye van arra, hogy visszahozza a pénzt? 10 esetbıl 10-szer az jön ki ilyenkor, hogy nem sok. Ha a pozítiv oldalon csak az áll, hogy olcsó, akkor az pont azt jelenti, nincs túl sok esély. Ezekbıl a részvényekbıl eladnám a fele mennyiséget. Ezt lehet fokozatosan is. Abból nem adnék el, vagy csak nagyon keveset, ami azon a lapon is szerepel, ahol a legígéretesebb részvények vannak. Figyeljétek meg, hogy minél nagyobb a veszteség, minél többet esett a részvény, annál kevésbé szerepel a részvény az attraktívak között. Vajon

miért? Szerintem azért, mert a piac hatékonyan árazta be ıket. A Synergon nem véletlenül 800 Ft. És noha én sem tudom a valódi okát, higgyétek el, a Graphi sem véletlenül annyi, amennyi.

Szóval. Szert tettem némi készpénzre az eladásokkal. Ezután azt a lapot veszem elı, ahol az attraktív részvények vannak. Ezekbe kezdeném belepakolni a pénzt, de csak érzéssel, mondjuk a Canslim-taktikával, vagy a most megismertetésre kerülı Egyszerő Kereskedési Terv szabályai alapján.

Hetenként kiértékelést csinálnék, hogy a nagy bukós részvények mit csináltak a héten. De igazándiból nem is azokra kell figyelni, hanem az újonnan vettekre. Ha azok képesek emelkedni, akkor a bukó részvényekbıl újabb adagokat kell eladni, és a pénzt átfolyatni az emelkedıkbe! Nem szabad az eladással keletkezı veszteséggel foglalkozni, ha van olyan papír, ami nyereséget termelhet! Mert például ha a Synergon még két évig 800 Ft marad, de közben a Richter folyamatosan emelkedik (természetesen nem állítom, hogy így lesz, ez csak példa), akkor még annak is érdemes eladnia a Synergont, aki 4200-on vette, hiszen a Richterrel nyerhet. Így tehát fokozatosan tolódná át a pénz a vesztı részvényekbıl a nyerı részvényekbe. Evvel a módszerrel van esély, hogy a pénz minél nagyobb részét visszanyerjük.

Nem szabad egysíkúan gondolkozni. Azért nem eladni, mert veszteséget realizálok, badarság, hiszen nem azért adok el! Azért, hogy nyereségre tegyek szert! Ha ezt egy másik részvény tudja csak biztosítani, akkor átpártolok hozzá. Nem fogadtam én hőségesküt semelyik részvénynek. Nekem az emelkedı kell, nem pedig a csökkenı.

Tudom, hogy nehéz belátni, hogy az ember tévedett, sokan pusztán ezért nem adnak el. Sıt, az eladást, és az egész tızsdei pályafutásunk sikerességét gátolhatja a jellemünk is! Hihetetlen? Pedig igaz! Az a típus, aki az életben mindenkin átgázol, de így sikeres tud lenni; az aki nagy hangon meséli hétfı reggelente, hogy a hétvégén mekkorákat csajozott, és éppen milyen autót fog venni, ha még megcsinálja az aktuális kis stikli boltját, amibıl megint kaszál; nos ez az a típus, aki folyton bukik a tızsdén. İ sem érti, hogy miért, mert egyébként tényleg tele van lóvéval, és minden üzleten nyer, amit csinál, mert mindenkit átvág. Csakhogy a piacon ez a mentalitás az örök bukás receptje. A minimum az óriási alázat, a piac erejének elismerése, és saját magunk legyızése. Itt jó dumával nem fognak rádbukni a csajok. Ide teljesen más kell. Stratégia, terv, és annak minden körülmények közötti betartása. Csak így lehet konzisztensen nyerni. Mert a legfonotosabb: a saját tıkénk! Arra nagyon kell vigyázni.

Ja, és még valami! A stop-loss fogalmat nem feltétlenül technikai értelemben használom, tehát, hogy fizikailag adok egy stp-losst megbízást. Ez egy virtuálisan meghúzott piros vonal, ami azt jelenti, hogy ha a köré az ár köré ér a részvény, akkor nagyon figyelem, és eladok, ha alá megy. De ehhez nem kell fizikailag is tudnom stop-losst megbízást adnom!

Remélem, valamennyire tudtam segíteni. Ha van kérdés, állok rendelkezésre

Hogyan játsszunk oldalazó/esı piacon (1. rész)

Nem könnyő profitábilisnak lenni a mostani piacon. Sokan úgy vélik, minél messzebb tekintünk a jövıbe, annál biztosabban jön majd a profit a mostani nehéz idık után. Ez a cikk egészen mást sugall.

Ameddig a jelenlegi trend nem fordul meg, és mind forgalomban, mind árban nem erısödnek a részvények Magyarországon, addig a folytatódó unalmas, esegetı piacon nem érzik magukat igazán jól a befektetık. A részvények az ellenállási szintek között pattognak – ha éppen nem lépik át azokat lefelé. A volatilitás, a forgalom alacsony, az árakat a legkisebb pénz is alaposan meg tudná mozgatni, csak éppen ez a pénz nem látszik sehol. A piac oldalazik, a hosszútávú befektetık is úgy érzik, hogy egy alagútban vannak, aminek nem látszik a vége, azaz hiába vesznek hosszútávra részvényt kedvezı árakon, minden kedvezı árnál van még kedvezıbb, és minden tervezett idıtartománynál van hosszabb.

Régen elképzelhetetlen lett volna, hogy egy kisbefektetı azt mondja, hogy ı a Matáv részvényt öt (5) éves távra vette, addig biztosan emelkedni fog. Korábban a kisbefektetık nem éppen türelmükrıl voltak híresek. Most is inkább a keserőséget, a kétségbeesést érezhetjük ki ezek mögül a kijelentések mögül, és azt a totális bizonytalanságot, amibe már az a (rém)kép is bekerült, hogy a BÉT így tönkre fog menni.

Pedig meg kell tanulnunk egyrészt az együttélést a mostani piaci feltételekkel, másrészt pedig a lavírozást benne, hiszen egyre inkább úgy tőnik, hogy az elkövetkezendı rövidebb-hosszabb jövıben a piac a mostanihoz hasonló arcát fogja mutatni.

Egyre többen vélik úgy, hogy az elmúlt néhány év komoly áremelkedése hosszú idıre a hátunk mögött marad, a pénzkeresés a tızsdén ettıl kezdve nem úri passzió, hanem jobb esetben is véresen komoly munka lehet csak, és noha annyira szeretnénk hinni, hogy a nehezén már túl vagyunk, sokan állítják, hogy az út lefelé még tart. Nincs mit tenni, nekünk is át kell gondolni, hogy ilyen körülmények között milyen stratégiával közelítjük meg a piacot.

Noha nem egyszerő elhinni, hogy a nehéz napokat hónapokban számoljuk, ha rátekintünk a japán Nikkei index elmúlt 10 éves grafikonjára, akkor kiderül, hogy a mostani 13 ezer pont körüli értékkel szemben 10 évvel ezelıtt még közel 40 ezer ponton állt! Közben persze volt néhány viharos emelkedési periódus, de ezek csak kiépítették a további esés alapjait – helyesebben inkább tetıit. Bárhogyan is tettek a japán tızsdézık, semmiképpen sem volt könnyő dolguk. Mind a short, mind a long oldalon voltak ígéretes lehetıségek, a piac pedig összeségében egykedvően csökkent. Ennek eredményeképpen a nyitott és hosszútávon tartott short pozíciókkal lehetett a legnagyobb nyereséget elérni, és egyáltalán nem a vegyünk-és-üljünk-rajta típusú befektetésekkel, amikben pedig most is mindenki bízik. Hogy lehet-e etikai ellenvetés a masszív shorttal szemben? Csak akkor, ha lehetne az ellen is szót emelni, ha egy kormány agresszív vételeivel óriási pénzeket nyom a tızsdébe, hogy egy adott szint fölött tartsa. Ez sokkal kevésbé piaci lépés – ezt valahogy mégis mindenki természetesnek véli. Az ázsiai összeomláskor a hong-kongi piacot a kormány mentette meg, óriási tételekben vették a részvényeket, hogy megállítsák az esést, és sikerült is nekik. A shortosok szerint ez piacellenes lépés volt, és így kétségtelenül nem nyertek annyit, mint normál esetben, sıt biztosan sokan közülük jelentıs mértékben vesztettek is. De a piacnak kellett a külsı, feltétel nélkül beáramló pénz, ezért a kormány beavatkozása sokat segített. Akik a piaci körülmények

alapján esésre számítanak, azok ugyanakkora kockázatot vállalnak, mint az emelkedésre számítók. A kettı között érdemleges különbség nincs. Hiszen a trendet nem a shortosok állítják be. İk csak követik.

Nikkei japán tızsdeindex 1984-2000 között. (Forrás: www.maoxian.com)

Véleményünk szerint a jelenlegi piacon a követendı szemlélet a játék a MOST-ra lehet. MOST, mint ebben a pillanatban, azonnal. Nem holnapután, jövı hónapban és öt év múlva. MOST. Ha lehet nyerni, nyerjünk MOST, ha nem lehet, szálljunk ki MOST. A lényeg: nincs idıtáv, nincs jövıkép, nincs semmi más, csak a pillanat, amit vagy megragadunk, vagy elszalasztjuk. Annyira ide-oda pattognak az árak, annyira nem lehet látni a holnapot, hogy a MOST lehet az igazi ütıkártya a kezünkben.

Hogyan játsszunk oldalazó/esı piacon (2. rész)

Nem könnyő profitábilisnak lenni a mostani piacon. Sokan úgy vélik, minél messzebb tekintünk a jövıbe, annál biztosabban jön majd a profit a mostani nehéz idık után. Ez a cikk mást sugall.

Kapcsolódó: Hogyan játsszunk oldalazó/esı piacon (1. rész)


Itt és most. Nyilvánvalóan a hosszútávú játék esélyei annál jobbak, minél távolabbra tekintünk. Az „itt és most” taktika azonban pont azért kerül megemlítésre, mert egy olyan alternatíva, amelyet pontosan ezekben a nehéz idıkben tudunk jól alkalmazni. A hosszútávú befektetés nagyon csábító esı trerndben, de eredményt nem tud produkálni, csak ha jelentıs, hosszú ideig tartó emelkedı trend lép a helyébe. Illetve a kis korrekcióknál a

legalacsonyabban vett tételekkel esetleg nyerıbe fordulhatunk, mégha a teljes pakettünk nem is nyereséges. Ezen utolsó rész eladása nyereségben a gyors emelkedı korrekció esetén, nos, tulajdnoképpen ez az „itt és most” játék egyik formája.

Van tehát egy olyan piaci környezet, ahol a „jövıbelátás”, az elkövetkezı hetek pontos megjóslása gyakorlatilag nem mőködik. Amikor a piac össze-vissza mozog, szinte pattog, amikor a józan paraszti ész már nem segít, amikor a piac viselkedését a korábbiaknál is kiszámíthatatlannak gondoljuk, akkor van annak itt az ideje, hogy a jelent, a pillanatot tekintsük mérvadónak, és ne a következı hónapokat.

Sokan gondolják úgy, hogy a helyzet pontosan az ellenkezıje. Azaz ilyen esetekben éppenhogy a jelen az, ami kiszámíthatatlan, és a jövı mutat tiszta képet. De gondoljunk bele, hogy ez valóban így van-e? Egy-két napra nem könnyebb-e jósolni, mint egy-két hónapra? Nagyon sokan anélkül mondanak erre a kérdésre nemet, hogy valóban belegondolnának az értelmébe. Egy-egy piaci esemény 1-2 napos reakcióját igenis könnyebb megjósolni, mint azt, hogy mi lesz utána. Ez az a paradoxon, ami arra készteti a befektetıket, hogy noha érzik, hogy mi lesz az elkövetkezı 1-2-3 napban, mégis sokszor ez ellen lépnek, mert azt remélik, hogy az utána következı idıszakban megváltozik a szélirány. És az 1-2 napra szóló megérzés sokszor nagyon jól beválik, míg az elkövetkezı idıszakra érvényes sejtés pedig nem. Ha most azt mondjuk, hogy 5 éven belül lesz hossz a magyar tızsdén, akkor ez most megérzés vagy sejtés? Ha esés volt, akkor elıbb-utóbb emelkedés is lesz, így mőködik a tızsde. De mikor? Érdemes kivárásra játszani, de még inkább érdemes az azonnali hangulat eredményét lefölözni, játszani egy kicsit a MOST-nak.

Ez az oldalazó, ide-oda pattogó piac, ami hosszú hónapo óta tart, nagy nehézséget okoz a befektetıknek. A korábbi idıszak emelkedı trendjére az volt a jellemzı, hogy az esetleges és ritka nagyobb eséseket legalább ugyanolyan mértékő nagy emelkedés követte méghozzá idıben nem sokkal késıbb. A taktika tehát az lehetett, hogy esı piacon bevásárlás, és a néhány hónappal késıbbi emelkedésben a papírokkal szép nyereségre lehtett szert tenni. De a mostani környezet sokunknak új, ezt nem kell szégyellni. A piac sokkal inkább oldalazik, minthogy az esések és emelkedések gyors ütemben váltsák egymást. Természetesen mindenki ennek a végét várja, de nem biztos, hogy a várakozás elég. Szert kellene tenni valami olyan fegyverre, amivel ilyen piacon is lehet vadat elejteni – már csak hogy a nagy várakozásba éhen ne haljunk.

Nyereség akkor lesz, ha az oldalazó piac helyét átveszi az emelkedı piac, ez triviális. A mostani esetben azonban ennél kisebb örömökre lehet csak számítani. Ha egy több napos jelentıs esés után megfordul a trend, akkor – tekintve az addigi jelentıs esést – nyugodtan vásároljunk bele azokba a paprokba, amiktıl legalább egy kis korrekciót várunk. De csak egy-

két-három napig tartsuk a részvényt, ameddig a felfele hullám tart, és amint a legkisebb kétségünk is felmerül, adjunk el. Jó ötlet lenne ezen hullámok tetején viszont short pozíciót nyitni, hogy a visszaesésbıl is profitálhassunk, de ezt Magyarországon csak határidıvel tudjuk megoldani. Aki elég képzettnek érzi magát hozzá, a BUX határidıvel próbálkozhat, de ez a részvényekhez képest sokkal kockázatosabb dolog, kezdıknek semmiképp nem ajánlatos. Marad tehát a részvénybe való ki- és beugrás, a kicsit aktívabb kereskedés most jobb lehet, mint a rajtaülés. Egy korábbi cikkben már írtuk, hogy egyébként pedig a partvonalon kívül helyezkedés lehetne a legjobb megoldás, ez a cikk azoknak szól, akik azt nem akarják, mert együtt akarnak hullámozni a piaccal.

És ne feljtsük el az örök szabályt: „Nem megnyert pénz sokkal jobb, mint az elvesztett”. Ne törekedjünk tehát eltalálni a piac abszolút alját, mert az csak kaszinó. Inkább a kisebb, néhány napos pozíciókkal próbáljunk kisebb, de gyakoribb nyereségeket elérni. És természetesen ilyenkor is ajánljuk használni azokat az alapszabályokat, amik a kereskedés menedzselésérıl szólnak. A rövid táv miatt a Canslim-taktika és más pozícióépítı technikák itt nem építhetık föl, de az abban is használt stop-loss (veszteséglimitálás) technikáját fontosnak tartjuk. Ez egyébként az Egyszerő Kereskedési Terv stratégiában is szerepel, itt a honlapon az is megtalálható.

Jó szelet, a viharban is!

A partvonalon kívül (1. rész)

A mostani heves árfolyamváltozások idején nagyon nehéz eltalálni a kedvezı irányt. Az írás azt tanácsolja a kevésbé felkészült tızsdézıknek, hogy inkább csak figyeljék a piacot, önmagáért csak a kereskedésért ne kockáztassanak.

Az elmúlt hónapokban a magyar tızsde, - mint ahogyan a világban sok, leginkább pedig az amerikai - egyre lejjebb és lejjebb ereszkedik. Mindez azonban heves ármozgásokkal, megjósolhatatlan elmozdulásokkal tarkítva történik. Néha úgy tőnik, hogy a legnehezén már túljutottunk, néha az látszik, mintha még éppenséggel elıttünk állna a legkeményebb idıszak. Ez a kiszámíthatatlanság a vigyázatlan, nem kellı tapasztalattal rendelkezı, és legfıképp a túlontúl optimista befektetıket igencsak megviseli. A medvepiac jellemzıje, hogy az árak általában lefele tartanak, idınként azonban lélegzetet hagyva a piacnak - ilyenkor ugranak bele optimistán az emelkedésben bízók, hogy aztán rövidúton nagyot csalatkozzanak.

A medve és bika nap nap utáni harcát figyelve, és látva, hogy most a medve az úr - kezdı tızsdézıknek figyelemreméltó tanács lehet, hogy talán vonuljanak hátrébb, ne ebben a valóban embertpróbáló idıszakban igekezzenek megtöbbszörözni pénzüket. Merthogy nem fog sikerülni. Aki nemrég kezdte a tızsdézést, ezekben a vérzivataros idıkben valóban sok tapasztalatot nyerhet, de ez most olyan sokba kerül, hogy nem biztos, hogy megéri kifizetni az árát. Piszoknehéz most tızsdézni, na! Úgy gondoljuk, hogy amíg nem rajzolódik ki egyértelmően meghatározható trend, talán érdemesebb távolabbról, leginkább a partvonalon kívülrıl, a pénzt biztonságba helyezve nézni a fejleményket.Aki folyamatosan követi a tızsdei eseményeket, láthatja, hogy mennyire zavarodottan jár-kel a piac, két-háromnaponta telejsen más irányt vesz, napon belül is elég nagy a változékonyság. Még a profi befektetıknek és trédereknek sem könnyő megtalálni a jó irányt a jelenlegi helyzetben, mit várhatunk el hát magunktól, ha történetesen kezdık vagyunk?

Nem könnyő nem csinálni semmit - ezt elismerem. A heves piaci ármozgások megmozgatják a fantáziát, reményt öntenek az elkeseredettbe, hogy aztán egy-két nap múlva minden még meglévı reményt dupla keserőség váltson fel. Nem könnyő nem csinálni semmit - de ez most a legjobb tanács. Az ide-oda ugrándozással, ide beszállok, ott kiszállok technikával ezen a piacon nem lehet keresni. Gyenge a forgalom a BÉT-en, de ha a kezdık sokat is kereskednek, én bárkivel fogadok, hogy csak a brókerüknek keresik a pénzt. Ez is lehet egy szempont - de jótékonysági intézménynek lenni nem kifizetıdı hosszú távon. Azaz, most minden tızsdére betett pénzt lefölöz a bank: a piac vagy a brókerjutalék, hát mi marad nekünk? A tapasztalat. Ami fontos ugyan, de ha már hónapok óta csak azért fizetünk, hogy minden napra jusson egy kis tapasztalat, akkor érdemes elgondolkodni, na most akkor ki is a hülye? Hiába akarjuk legyızni a piacot, ez itt most nem fog menni! Mert ne feledjük: a nem megnyert pénz is sokkal jobb, mint az elvesztett!

A partvonalon kívül (2. rész)

A mostani heves árfolyamváltozások idején nagyon nehéz eltalálni a kedvezı irányt. Az írás azt tanácsolja a kevésbé felkészült tızsdézıknek, hogy inkább csak figyeljék a piacot, önmagáért csak a kereskedésért ne kockáztassanak.

Kapcsolódó: A partvonalon kívül (1. rész)

Ha azt érezzük, hogy nekünk csak azért is csinálni kell valamit a piacon, akkor ott már komoly probléma van: tızsdézésünk átfordult komolytalan játékszenvedélybe. Ha nem vigyázunk, arra ébredünk, hogy a tızsdét immáron szerencsejátéknak fogjuk fel - ez pedig egyenes út a bukáshoz! Kevésbé felkészült befektetık portfólióját és pénzét a mostanihoz hasonló idıszak rendesen meg szokta tépázni, mert úgy érzik, hogy kereskedni kell, csak így lesz a profit, pedig ez egyáltalán nem igaz! Csak azért, mert úgy érezzük, hogy lenne kedvünk ezt vagy azt a részvényt venni, ezt vagy azt a trédet megcsinálni, még nem jelenti azt, hogy tényleg helyesen cselekszünk, amikor belemegyünk. A mostani piacon sokszor a legjobb nem csinálni semmit, pusztán figyelni a piacot.

A partvonalon álldogálás lehet a legjobb stratégia akkor is, ha a piaci mozgás egyenesen összezavar minket, ha egyik pillanatban levertek vagyunk és kétségbeesettek, a másik pillanatban viszont izgatottak és feldobódottak: ha a szívünk össze-vissza ugrál, mert a piac is azt teszi. Nem hiba kiszállni nem csak egy-egy napra, de hetekre, akár hónapokra is: ha a piac nem adja meg a lehetıséget a pénzkeresésre, akkor ugyan mi okunk van továbbra is a kegyeit keresni? A piac most rossz, elveszi a pénzünket, mint a Pásztorok az üveggolyókat, és még azt sem mondja ejnstand. Nem szabad ezért haragudni rá, az egyetlen értlemes válasz, ha észrevesszük, hogy ez most jó idı lehet kicsit mással foglalkozni, a piacot madártávlatból figyelve is pontosan látni fogunk mindent - tudom, hogy ez a legnagyobb félelem. Azt gondolhatjuk, hogy ha nem vagyunk benne, akkor elveszítjük az azonnali reagálás lehetıségét, és ez meg fog látszani a számlánkon. Tévedés, most pont az azonnali reagálás a hibás magatartás, és pontosan azt érezzük meg a számlánkon, hogy annyira ott akarunk lenni az elsı sorban az emelkedés elsı pislákoló lángjait látva, hogy nehogy egyetlen forinttal kevesebb legyen a profitunk. Az elsı sorban hadakozás azonban most csupán azt eredményezi, hogy az elsı csapásokat is mi kapjuk, és a sok-sok pofon után egyre kevesebb kedvvel és pénzzel már-már azt érezzük: szemétkedik velünk a piac, direkt ellenünk van.

Ha pedig így van, ne habozzunk: get out! Lépjünk le, húzzuk el a csíkot, tegyük el magunkat: ismerjük be, hogy ez most nem az a helyzet, ahol lapot osztottak nekünk. Lehet csak azért is megmutatom magatartással a legnagyobb villámlás közepette is focimeccset vezetni, de a jó bíró ilyenkor lefújja a meccset, mert tudja, hogy az a játék sem csak játék. Lesz még idı nagyot kaszálni, tartogassuk arra az idıre a kápét. Hihetı vagy sem: a legnagyobb játékosok kevesebb idıt töltenek a kereskedéssel, mint a helyzet tanulmányozásával, részvénykiválasztással, a legjobb lehetıségek megtalálásával, és csak akkor szállnak be, ha az esély náluk van.

Az esély legyen velünk!

Kezdıknek: Oszd meg? (1. rész)

Általánosan elismert kockázatcsökkentı tényezınek tekinthetı az egyszerre több különbözı részvény birtoklása: ezt nevezzük diverzifikációnak. Viszont ez csökkenti a nyereséget, ha egy részvényünk nagyon emelkedik, a többi kevésbé. Ilyen esetben milyen jó lenne, ha minden pénzünk abban az egy papírban lenne. Ez a koncentráció. Elınyökrıl, hátrányokról bıvebben a cikkben.

Minden befektetı szembe találja magát avval a problémával, hogy kockázattőrı képességéhez mérten vajon hogyan építse fel portfólióját, érdemes-e csupán egyetlen vagy csak nagyon kevés részvényt tartani, vagy egy szélesebb bázis esetleg jobban jövedelmez? A diverzifikáció és koncentráció alapkérdéseirıl esik szó ebben az írásban.

Diverzifikáció

A diverzifikáció a befektetés területén azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló (illetve a befektetésre fordítandó) pénzt különbözı instrumentumok között osztjuk meg. Ezek lehetnek pusztán részvények, de ugyanígy diverzifikáció az is, ha a pénz egy részét állampapírba, kötvénybe, befektetési jegybe tesszük. A diverzifikáció csökkenti az egyes instrumentumok által vállalt kockázatot, hiszen az egyes instrumentumokat befolyásoló esetleges negatív hatások nem feltétlenül hatnak ki a portfólió minden tagjára, így az összesen vállalt kockázat alacsonyabb az egyes instrumentumok külön-külön vállalt kockázatánál. Ha létrehozunk egy 10 részvénybıl álló portfóliót, és az egyik részvény egy év alat értékének felét elveszti, akkor portfóliónk még mindig jól teljesíthet, hiszen az adott részvény mindössze 10%-os súlyt képvisel a „részvénykosarunkban”. Így az adott részvény rossz szereplése nem okoz akkora kárt, mintha csak azzal az egy részvénnyel rendelkeznénk.

A befektetésre szánt pénzünket így ügyesen tudjuk megvédeni a kellemetlen hatásoktól, de azért a diverzifikáció is hordoz magában hátrányokat. Éppen a kockázatcsökkentés miatt, ami rossz piaci körülmények között áldás lehet, egy-egy részvényünk kiugróan jó teljesítménye viszont éppen annyira mérsékelt hatással van a teljes befektetési állományunkra. Másrészrıl

pedig minél több instrumentum birtokosai vagyunk, annál nehezebb követni, hogy egy-egy részvény mit csinál.

Mindezekkel együtt elmondható, hogy a diverzifikált portfólió kitőnı megoldás lehet a hosszabb távra, körültekintıen, a lehetı legkisebb kockázatot vállalva történı befektetés számára. Azok számára, akik kevesebb pénzzel rendelkeznek, nem ajánlható, hogy építsenek ki egy széles portfóliót, viszont ideális megoldás lehet a befektetési jegyek vásárlása. A befektetési alapok ugyanis pontosan egy megfelelıen diverzifikált portfóliót „szállítanak”, az abba történı befektetés pedig a jegytulajdonosok számára nagyon kis tıkével is megoldható.

Diverzifikált portfólió el ınyei:

Alacsonyabb kockázat Hosszú távú befektetés esetén megfelelı hozam

Diverzifikált portfólió hátrányai:

Kimagasló hozam elérése viszonylag nehéz Nehezebb a sok részvény folyamatos nyomonkövetése A portfólió kiépítése költséges

A következı részben a koncentráció jellemzıirıl esik szó.

Kezdıknek: Oszd meg? (2. rész)

Általánosan elismert kockázatcsökkentı tényezınek tekinthetı az egyszerre több különbözı részvény birtoklása: ezt nevezzük diverzifikációnak. Viszont ez csökkenti a nyereséget, ha egy részvényünk nagyon emelkedik, a többi kevésbé. Ilyen esetben milyen jó lenne, ha minden pénzünk abban az egy papírban lenne. Ez a koncentráció. Elınyökrıl, hátrányokról bıvebben a cikkben.

Kapcsolódó: Kezdıknek: Oszd meg? (1. rész)

Minden befektetı szembe találja magát avval a problémával, hogy kockázattőrı képességéhez mérten vajon hogyan építse fel portfólióját, érdemes-e csupán egyetlen vagy csak nagyon kevés részvényt tartani, vagy egy szélesebb bázis esetleg jobban jövedelmez? A diverzifikáció és koncentráció alapkérdéseirıl esik szó ebben az írásban.

Koncentráció

A koncentráció az elızı részben említett diverzifikáció ellentéte. Ahelyett, hogy a befektetésre szánt pénzt szétosztanánk sok kisebb részre, ehelyett egy vagy csak néhány részvénybe fektetjük.

A koncentrált portfólió elméletileg nagyobb nyereséget tud hozni, mint a diverzifikált, ugyanis ha a kiválasztott részvény jól teljesít, akkor annak pozitív hatása az egész portfólió értékére nyilvánvalóan sokkal erısebb hatást fejt ki, mint ott, ahol sok részvény között oszlik el a nyereség.

A koncentrált portfólió ajánlott a kezdık és a kevesebb tıkével rendelkezık számára. Kevés tıke esetén értelmetlen nagyon kicsi részekre felaprózni a pénzt, kezdık számára pedig a részvények könnyebb nyomonkövetése miatt lehet elınyösebb ha az elsı idıkben csak néhány részvényt vásárolnak, a ráfordítandó pénzmennyiségtıl függetlenül.

Kezdık számára tehát az az ajánlat, hogy ne az állandó részévnykereséssel és befektetésük folyamatos figyelésével foglalkozzanak, hanem jól kiválasztott egy-két papír megvétele után a ráfordított idıt sokkal inkább avval töltsék, ami igazán érdekli ıket. Ha ez nem elsı helyen a tızsde, az nem baj, egy átlagos befektetınek nem is lehet ez elsıszámú hobbija. Aki viszont komolyabban akar elmélyülni, azok számára ajánlott, hogy az idıt tızsdében való jártasságuk csiszolására fordítsák, olvassanak könyveket, tájékozódjanak az újságokból, interneten, hogy minél gyorsabban szakértıvé váljanak.

A befektetési alapokra általában úgy tekintünk, mint a legjobban diverzifikált portfóliókra, pedig van néhány közöttük, amelyik éppenhogy a koncentráció módszerét használja befektetéseinél. Ezek az alapok egy-egy részvénytípusra, szektorra koncentrálnak, és noha maga az összetétel nyilvánvalóan több részvénybıl áll, mivel a részvénycsoport homogén, vagy egy-egy szektor van csak kiválasztva, ezért ez a fajta befektetés koncentráltnak tekinthetı. A hatások lényegében azonosak azzal, mintha a kisbefektetı csak egy-két részvényt vásárolt volna.

A 2000. év második felében és 2001-ben a technológiai alapok gyászosan teljesítettek. Ellenben az olajrészévnyeket tartó vagy gyógyszeralapok szép nyerséget hoztak. Itt tehát a teljes szektor leképezése történik, ami nem igazán különbözik attól, mintha a kisbefektetı megvenné az adott szektor egyik legjobb részévnyét. Ha a szektor esik, a legjobb részvény is esni fog, emelkedésnél pedig emelkedni. Természetesen a kiválasztás fontos szempont (lényegében ennek terhét veszik le az alapkezerlık a befektetık válláról), mert az adott szektorban egy rosszul kiválasztott papír jelentısen alulteljesítheti az átlagot. Egy ilyen alapnál ez nem probléma, mert ott a nagyszámú részvény miatt tudják „hozni” a szektor átlagos teljesítményét, de mi mint kisbefektetık hibázhatunk, és ezt csak a gynege hozamból vesszük észre.

A koncentrált befektetési forma nagyobb kockázatot jelent a diverzifikált formánál. Egy-két részvény esetén minden negatív hatás hatványozottan érzıdik. Ha a részvényünk esik, sokkal nagyobb mértékben rontja a portfólió összteljesítményét, mintha a teljes állomány 5-10 összetevıbıl állna.

A tızsde rövid távon gondolkozik. Ha egy cég hosszú távon nagyon ígéretesnek tőnik is, egy-egy rosszabb évi teljesítménnyel a befektetık alaposan ledöngölhetik az árát, tekintet nélkül a

hosszú távú jó kilátásokra. Ellenszerként az alapos kutatás, részvénykiválasztás ajánlható, és bizonyos pozíciómenedzselési technikák akkor sem nélkülözhetıek, ha nagyon-nagyon hosszú távra tervezünk befektetni. Ha nem akarunk, nem tudunk ezekkel a felmerülı problémákkal (mert ezek azok) foglalkozni, akkor egyértelmően a befektetési alapok ajánlhatók. Ha emelkedik a tızsde, jó hozamot tudnak elérni, ha esik, azért nem esnek annyit.

Koncentrált portfólió elınyei:

Magasabb nyereség nagyobb valószínősége Befektetés könnyebb nyomonkövetése Hosszú távú befektetés esetén kíváló eredményt lehet elérni Kezdık és kevesebb tıkével rendelkezık számára egyszerő módszer

Koncentrált portfólió hátrányai:

Általában nagyobb kockázatot jelent – különösen rövidtávon Sokkal mélyebb ismereteket igényel a kiválasztott néhány cégrıl

Annak eldöntése, hogy a megismert tulajdonságk alapján melyik módszert kezdjük alkalmazni, leginkább kockázatvállalás kérdése. Az elınyök/hátrányok áttanulmányozása után egy-egy idıtávra kipróbálhatjuk mindkét módszert. A koncentráció esetén fontos leszögezni, hogy a kiválasztott néhány cég mőködését, jövıbeni kilátásait alaposabban meg kell ismerni, mint a diverzifikált módszer esetében.

Mindenkinek jó befektést kívánok!

Mi legyen magyarul a trader?

Találjunk egy jó magyar szót az angol trader szó tızsdei jelentésére!

Van kedvetek játszani velünk? Persze ötlet is kell hozzá...

Szeretnénk valamivel kiváltani a trader (tréder) szót, hogy magyar nyelvkörnyezetben is alkalmazható legyen. Ha esetleg van ötletetetek, akkor küldjétek el nekünk e-mailben, megadva neveteket vagy nick neveteket (becenév). Nem ígérünk cserébe semmilyen ajándékot, mert nem ez a cél, hanem, hogy következı írásainkban Ti mit tartanátok helyesnek a trader szó helyett. Ha nem érkezik megoldás, a tréder vagy legjobb esetben is az üzletelı, kereskedı szó mellett maradunk a

továbbiakban, mert nekünk nincs jobb ötletünk. A beérkezett ötleteket közzétesszük.

Ugyanígy jó lenne magyar kifejezést találni a daytrader szóra is. Vagy nem is lehet? Ma már a komputer is számítógép és a futball is labdarúgás. Tehát elviekben lehet. Próbáljuk meg!

Természetesesen más angol tızsdei kifejezések magyarítására is várunk ötleteket, ha úgy érzitek, hogy nincs rá jó szó, és zavar titeket a sajtóban, hogy mindig angolul írják le ıket.

Könyvajánló

Mit érdemes elolvasni könyvként vagy esetleg online az interneten. Néhány magyar nyelvő forrás.

Elöljáróban le kell szögezni, hogy közel sem ismerjük a magyar nyelven megjelent tızsdei tárgyú könyvek teljes vertikumát. De azért néhányat ajánlunk, amit úgy gondolunk, hogy mindenképpen érdemes elolvasni mielıtt/miközben valaki igazán elmerül a tızsdézésben.

És reméljük, hogy a mi írásaink is segítségre tudnak lenni, a jövıben is erre fogunk törekedni.

Ajánlott magyar nyelvő irodalom:

Helmut Horstein: Tızsdepszichológia befektetıknek

További könyvek:

Alexander Gábor: A tızsde Novotrade, 1990 Burton G. Malkiel: Bolyongás a Wall Streeten Nemzetközi Bankárképzı Központ, 1992 Lauf László: Részvényelemzésrıl egyszerően (lemezmelléklettel) Perfekt, 1999 Lauf László: Részvényelemzésrıl kisbefektetıknek Aula, 2000 Edwin Lefévre: Egy spekuláns feljegyzései Hét Matador Kft., 2000 André Kostolany: Tızsdepszichológia Perfekt, 2000

További online források:

Befektetési stratégiák

Documents

Tőzsdei kereskedés alapvető szabályai