Készítette: Arató László, ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola

Oktatási segédanyag Kemény István Nílus című kötetének tanításához

TartalomMiért érdemes tanítani és milyen kontextusban?2A szerzőről és a kötet helyéről az életműben3A Nílus című kötetről7Műelemző feladatsorok és lehetséges értelmezések9A nyitóvers: Rakpartos Ballada9Post-truth – kommunikáció, racionalizmus, liberalizmus?12Egy emlék12Kommunikáció13Patai második éneke15Növényevők dala18Az új porszívó19A remény és a végítélet versei22Esti kérdés P. Gy.-hez22Helyszínelők vitája27A nagy összegzés, a kötet központi verse: Hipnoterápia30Mozgás a történelmi és az egyéni időben (A leglassúb b teve tánca, Részlet, A terv CV, Pokol, autóspihenő, tábla; Nílus – feladatsorok és rövid értelmezések)37A leglassúbb teve tánca37A terv39Részlet39CV40Pokol, autóspihenő, tábla40Nílus41Válogatott szakirodalom43

Miért érdemes tanítani és milyen kontextusban?

„Tudod, hogy tévedek

Tudom, hogy tévedek

(1980-81, Az állástalan táncosnő címmel 2011-ben összegyűjtött versek első darabjának, Kemény első máig vállalt versének, a – Tudom, hogy tévedeknek – a nyitósorai)

„Kétszer kettő pedig négy.

Ha sosem mondom el – elfelejtik,

ha túl sokszor mondom – nem hiszik el.

És gúnyolódni tilos.” (Célszerű romok)

(Az Élőbeszéd c. kötet záróversének, a Célszerű romoknak s egyúttal a fent említett Összegyűjtött verseknek az utolsó sorai, 2006)

Kemény István szinte kultikus alakja a mai magyar lírának. A fiatal költők seregének apafigurája. Másfelől olyan kortárs, akinek – egyébként posztmodern jegyeket is mutató – lírája elüt a posztmodern költészetet jellemző, a zárt nyelvjátékot és szövegközi utalásokat középpontba állító beszédmódtól. Verseit áthatja ugyan az irónia, de ez az irónia szemléletének mégsem a meghatározó vagy kitüntetett vonása. Inkább túl, mint innen van a posztmodernen. Véglegesen soha célba nem érő törekvése az érvényes igazságra szemben áll a posztmodern viszonylagosság-elfogadással. A magyar kötészetben sokáig a korszerűség alapkritériumának tekintett tárgyiasságtól, az objektív lírától a személyesség irányában lépett tovább. Költészete ráadásul nem idegenkedik a nagy kérdésektől (halál, felelősség, bűn, történelem, haza, Isten, család), sőt a közéleti problémáktól sem. Nosztalgiával tekint a közös igazságokat kimondó, a közösséget képviselő költő szerepére, verseiben (pl. Éjjel a nyájaknál, Lelkes dalocska) ezt a nyájtalan pásztor motívuma fejezi ki, ugyanakkor a hagyományos képviseleti költészetet véglegesen érvénytelenné váltnak láttatja. A hiányérzet exponálása azonban maga is egyfajta közösségi felelősségvállalás. Nem a kérdések megválaszolása, de tépelődő napirenden tartása. A köz ügyeiről ennek megfelelően nem a közösség szócsöveként, hanem személyes felelősséggel, illetve magánélete részeként elmélkedik. Költészetének rendkívül korszerűtlen jegye a didaktikusság, az allegorikusság és az erkölcsi szemszög. Mindez miért nem lesz mégsem elavult költészetté? Azért, mert Kemény a klasszikus költőszerepet és saját mondanivalóját kétséggel, folytonos megkérdőjelezéssel, a tévedésre való hajlam hangsúlyozásával alakítja át. (Lásd a két mottót!) A magasztos szerepet és az alapkérdések feltevését ellensúlyozza a rontott nyelv, a hiba poétikája, a tévedhetetlenség és a nyelvi tökéletesség egyszerre való feladása. Persze Kemény verseinek tökéletlensége, a rímek, a ritmus, a versmondattan hibái, élőbeszédszerűsége nem odavetett stílus, hanem végsőkig kimunkált egyéni versbeszéd.

Kemény lírája nem adja magát könnyen, tele van titokkal, megfejthetetlenséggel, furcsasággal, de ez akár vonzhatja is a kamasz olvasót. Másfelől versei „hibásságukban”, élőbeszédszerűségükben, sőt gyakran szemléletmódjukban is közel állnak a rockszámok szövegeihez. A régebbi együttesek közül a kései szocializmus kora alternatív (art-punk stb.) együtteseinek (pl. Spions, Kontroll Csoport, URH, Trabant, Európa Kiadó, Balaton) dalszövegei ugyanúgy kontextusai, ihletői Kemény lírájának, mint Ady Endre költészete. Az időben közelebbiek közül a Kispál és a borz, a Quimby, a 30Y szövegei rokoníthatók Kemény költészetével. Ez is érdekes lehet a diákok szemszögéből. A ráhangolódás során igénybe vehetjük Kemény István és a Quimby együttes néhány közös felvételét: http://www.youtube.com/watch?v=zP063Ynw8ew,

http://www.youtube.com/watch?v=LGyI2h16wK8,http://www.youtube.com/watch?v=zl1QtmIXCEQ, vagy ha a jobb hangminőség a döntő, Bárdos Deák Ágnes, a Kontroll csoport hajdani énekesnőjének mai előadásában Marlene Dietrich-dal zenéjére írt Távoli légiveszélyt:

http://www.youtube.com/watch?v=IxpL1HAdCOM .

Kemény félig tréfásan így foglalja össze törekvését: „nemes konzervativizmus es rakenroll. Bagi Zsolt pedig „posztmodern humanista konzervativizmus”-ként jellemzi e líra szemléletmódját. Ez az élet alapkérdéseit komolyan, de fölényesség, taszító magabiztosság nélkül firtató újfajta hagyományosság, amely főleg a 90-es és kétezres évek verseire jellemző, a nagy erkölcsi és történelmi kérdésekkel kamaszként először szembesülő diákok számára is fontos lehet.

Mikor, milyen kontextusban tanítsuk?

Keményt s ezen belül a Nílus című kötet néhány versét leginkább 12.-ben, a kortárs irodalom témakörben taníthatjuk. A kötet bizonyos verseivel 9.-ben Janus Pannonius, 10.-ben Vörösmarty, 11.-ben Madách kapcsán is foglalkozhatunk. A Rakpartos ballada tanítható például a Janus Saját lelkéhez című versével együtt, az Esti kérdés P.Gy.-hez Vörösmarty Az emberekjével, a Helyszínelők vitája pedig Madách Tragédiájához kapcsolva. Érdekes összevetési lehetőség adódik a kortárs irodalom témakörében Petri György hiba-poétikája és Kemény másféle hiba-poétikája között.

A szerzőről és a kötet helyéről az életműben

„Kemény szövegeiről nekem mindig a tartósság jut eszembe, illetve az, hogy e szövegek fölényesen, picit csúfondárosan s nagyon komolyan állják az időt, anyaguk víz- és divathatlan, ha ez mondható így, és mért ne lenne? És még valami: Kemény egészen titokzatos, príma kopásállót használ, kicsit elnagyoltan szuverenitásnak mondanám.” (Parti Nagy Lajos)

Kemény István (1960- ) először 1984-ben jelentkezet önálló verseskötettel. Azóta kilenc verseskötete, két regénye (Az ellenség művészete, 1989, Kedves Ismeretlen, 2009), egy kispróza-kötete (Család, gyerek, autó, 1997, 2011), két esszékötete (Vörös Istvánnal közösen: A Kafka-paradigma,1993; Lúdbőr, 2017) és egy esszé jellegű beszélgetéskötete (Bartis Attilával közösen: Amiről lehet, 2010) jelent meg. Lányai, Kemény Lili, https://www.youtube.com/watch?v=qdBeOTPKhsM és Kemény Zsófi: https://www.youtube.com/watch?v=auAAT2rRqu4 –, akik édesapjuk egy-egy versét mondják a megadott linkeken keresztül elérhető videókon – maguk is művelik a költészetet. Az előbbi, akinek 2011-ben Madaram címen verseskötete jelent meg a Magvető Kiadónál, filmrendezőnek készül, az utóbbi slammer, költő és regényíró ( http://slampoetry.hu/mi-az-a-slam-poetry/). Kemény Zsófi remek, versenynyertes slam-produkciója: https://www.youtube.com/watch?v=CUh-1tCySrw.

Verseskötete: Nyílt láng használata (2015).

Regényei: Én még sosem (2014, 2015), Rabok tovább (2017) Kemény Zsófi-Kondor Vilmos: Értetek teszem (krimi, 2018)

(A költőlányok túl azon, hogy a belinkelt Kemény-verseket szépen adják elő, azért érdemelnek említést egy tananyagban, mert ma már ők is a Kemény mint költészeti apafigura mítosz részei.)

Kemény 1990 előtti két verseskötete közül talán a második, a Játék méreggel és ellenméreggel (1989) a fontosabb. Korai költészetét a váratlan ötletek jellemzik, a középkorias, a mitikus, a sci-fi-elemek és a köznapiság fura keverése. (Az első köteteket különösen ajánlhatjuk a Tolkien-rajongóknak.)

A kilencvenes és a kétezres években a legnagyobb elismerést A néma H (1996) és az Élőbeszéd (2006) című kötetek váltották ki, az érdeklődés felpezsdülése azonban 1993-ra tehető. A kilenc évvel fiatalabb pályatárs, Térey János erről így ír: „[a]z irodalmi férfikor teljébe lépő Kemény István első könyve az 1993-as A koboldkórus. Nem tekintem célomnak a Kemény-recepciótörténet vizsgálatát, az viszont tény, hogy e remek kötet körül szikráznak össze először a befogadói indulatok: a bírálatok sorában éppúgy akad hozsanna, mint empátiával teli, alapos motivikus elemzést adó tanulmány és vicsorító, Pázmány Péter-i szitkokkal tűzdelt förmedvény”.

„Kemény István egyvégtében ugyanazt a könyvet írja, élményköre és forrásai változnak csupán; az idő előrehaladtával több teret nyer a személyesség, a belterjesség mázától mentes alanyiság – éppen a bajosan kibogozható mítosz rovására.” […] „Kemény István úgy komponálja meg nagy életverseit, hogy mindjárt a kezdetekkor leküzdi a nagyotmondás, a szentenciózus versmondat kísértését. Nem akar megkérdőjelezhetetlen lenni, nem óhajt >>márványba vésődni<< – az egyedi tapasztalat esszenciáit, ezeket a valóban halálpontos kijelentéseket a vers kulcspozícióiba helyezi ugyan, emellett azonban továbbra is szabadon él roppant merész és eleven képzettársításaival, az eltávolítás okkult eszközeivel: az okkal-joggal >>pongyolának<< keresztelt versbeszéd henyeségei megfogyatkoznak, illetve helyi értékük átminősül: ez már >>felülről végrehajtott<< Rontás, a mesteri Rontás igézetében. A minden tekintetben stabilan megálló sorok rögzítik és szentesítik az első pillantásra porózusnak tetsző épületelemeket. […]

Más szempontból viszont rendkívül erős gesztus az a kegyetlenség, amellyel A néma H-ban megszólaló, révbe ért férfi bánik – teszem azt – a szüleivel (Apa barátai, Éjjel a nyájaknál); a házasság elfáradásra hajlamos, pokolbéli pillanatokat is tartogató intézményével (Ítéletnap reggel, Elvált férfi a házasságról); kedves barátainak egyikével (A mólón), és végezetül, mindenekelőtt: saját magával – A-tól Z-ig mindenütt, A néma H betonépítményének mennyezete alatt” – írja Térey János az 1996-os kötet kapcsán.

A néma H a létező, működő, de megragadhatatlan titok körül forog. A franciában a néma h-t ugyan nem mondjuk ki, de ott működik mégis a mondatokban, megváltoztatja az őt megelőző és követő szavak kiejtését. Úgy van jelen, hogy nincs jelen. A titok, a megragadhatatlan mögöttes ugyanakkor a leghétköznapibbal, a kórház egyezményes közúti jelével kapcsolódik össze, harmadik jelentésében pedig a halállal. A kötet legjelentősebb versei közül néhány:

A néma H: https://www.youtube.com/watch?v=qiuYYX7sLac, Amatőr vándor dala:

https://www.youtube.com/watch?v=uRcX5E1hwaU, a történelemi állandók működéséről szóló meseszerű Nagymonológ: https://www.youtube.com/watch?v=ZPx3RPykBuM,

az érettségi találkozó kapcsán felhangzó nagy összegzés, az Egy nap élet:

https://www.youtube.com/watch?v=Wb28oht60HA,

az Arany versére rájátszó, de a keresztény úri középosztály háborús bűnéről és szocializmusbéli megaláztatásairól, az elmúlt hatvan év magyar történelméről egy zseniális alakrajzban beszélő Az eperfa lombja:https://www.youtube.com/watch?v=5air5W-14-8. (A verseket nem színészek mondják, hanem születésnapi ajándékul ismerősök, írótársak, rajongók. Minőségük ezért nem professzionális. A fenti videófelvételek közül a kiváló költő és prózaíró, Tóth Krisztina Egy nap az életje emelkedik ki. Azt feltétlenül érdemes meghallgatni.)

A 2006-os Élőbeszéd című kötetről Margócsy István ezt írja: „valaki rákérdez valakire, s ha e rákérdezés ugyan mindig újabb kérdéseket indukál is, s biztos felelet a kérdésekre nem is adódik, a beszéd e kettőssége nem csak a bizonytalanságot hangsúlyozza.[A bizonytalanság, a megválaszolatlan kérdések és a relativitásnak mint végső érvnek el nem fogadása közötti] „nagy feszültség e kötet verseinek mindegyikét áthatja: egy roppant bizonytalan világban, ahol erőteljes relativizmus uralkodik, olyan figura szólal meg, aki alapjaiban bizonytalan magában, valamint azokban a kategóriákban, melyekkel hagyományosan a világ és a személyiség leírható lenne – ugyanakkor e megszólalás során állandóan olyan kérdéseket tesz fel, mind magának, mind a világnak, melyek e világnak és személyiségnek hagyományos alapproblémáit a legnagyobb intenzitással ismétlik újra és újra, s melyek a mindenütt uralkodó elbizonytalanítás jogosságát a legradikálisabban kétségbe vonják. [Kiemelés A.L.] Egyfelől azt a szkeptikus meghatározhatatlanságot olvashatjuk e versek alanyáról, hogy „nekem semmi közöm a jellememhez", másfelől viszont azt a nagy óhajt, mely szerint „és mégis azt szeretném / – bár a kérés férfiatlan – / hogy ne tagadj meg engem, / hogyha egyszer megkérdezi tőled, / voltam-e én is valaki". E versek megszólalási helyzetét az a különös érdekesség jellemzi, hogy miközben mindig erkölcsi dilemmákat idéznek meg, soha nem az erkölcsi parancsok vagy előírások megszokott egyértelműségével fogalmaznak, hanem >>csak<< egy egyéni óhaj esendő, de mégis fontos kívánalmait mondják ki, s az önmegfogalmazás lehetősége iránti sóvárgás modalitásában hangzanak fel.” A kötet néhány kiemelkedő (nagy!) verse: a zebrára esett üres kesztyű és az autós találkozásán keresztül az én esetlegességéről, a szöveg és az olvasó értelemadó találkozásának esélyéről, a kommunikációban való létrejövés esélyéről szóló kötetnyitó Kesztyű: https://www.youtube.com/watch?v=M8KtEW_Kx78, a Kályha-bácsihoz („vissza a kályhához”) forduló, a döntés dilemmáit, az életutak választását firtató Állástalan táncosnő:

https://www.youtube.com/watch?v=ObGkJxn8Hjk, az érett férfi és fiatalkori önmaga szembesítését jelenetező nagy vers, A fel és alá az érdligeti állomáson és a halál látogatásáról szóló, kötetcímadó Élőbeszéd, valamint a kötetzáró Célszerű romok: https://www.youtube.com/watch?v=HtjJj2hT0m4. Kemény meseszerű, illetve abszurd-fantasztikus logikai játékra épülő verstípusának kései változata a remek A semmieset, ami arról szól, hogy a számok elvándorlásuk során otthon felejtik a nullát, s arról tanakodnak, hogy visszamenjenek-e érte.

Különös fontosságú az Egy hét az öreg Káinnal című ciklus, amely a főbűn örökkévaló voltát és időről időre való előbukkanását firtatja. Káin alakját összekapcsolja a holokauszttal, a bibliai alakot, illetve a hajdani nácit gyakran mulatságosnak, esendőnek, kiszolgáltatottnak (pl. öreg szomszéd bácsinak vagy túl nagy testével és fejével küzdő nagybácsinak) mutatja. A mítosz egyszerre emelkedik ki a történelemből és ölt testet a jelenben és a történelemben. A hét szemszögből, hét alakban, hét versformában, hét hangnemben megjelenő Káinról, azaz az ember, bűn és történelem viszonyáról szóló ciklus Kemény költészetének egyik csúcsteljesítménye. Darabjai:

A mítosz: https://www.youtube.com/results?search_query=Kem%C3%A9ny+istv%C3%A1n+arat%C3%B3+K%C3%A1in,

Előkészítő látogatás: https://www.youtube.com/watch?v=7Bke4_fz3II,

Káin éneke közelről: https://www.youtube.com/watch?v=cj-egoNWAUM,

Káin és a Biblia: https://www.youtube.com/watch?v=nFozm-eRRug,

A szomszédok kara: https://www.youtube.com/watch?v=IjL_0L22ULg,

Epilógus: https://www.youtube.com/watch?v=h6sh134WBaU,

Káin éneke messziről: https://www.youtube.com/watch?v=6gQJqKxBDN4 .

A néma H és az Élőbeszéd között jelent meg a Hideg (2001) című kötet, melynek legfontosabb versei talán a „korszakunk kulcsát megadó” Dél: https://www.youtube.com/watch?v=UV1fIF9KxPcés az a vers, mely arról az osztályról szól, amely vállalt és élesen kritizált hagyományként Kemény egész történelemszemléletét, múltfelfogását, sőt családi(!) és közéleti líráját meghatározza, a Keresztény és közép.

A Nílus előtti legutóbbi kötet, A királyná l(2012) Kemény István tízedik verseskötete. Sok tekintetben az előző háromfolytatása. A formafelidézésnek és formarontásnak, a klasszikus költőszerep és a nagy költői témák újragondolásának és „pongyola” élőbeszéddel való ellenpontozásának ugyanaz a törekvése folytatódik benne, mint a megelőző három kötetben. Ugyanúgy vagy még jobban jelen van benne a történelemértelmezési hajlam (pl. Ötvenhat, Hólé) és a számvető, melankolikusan, de nem reménytelenül visszatekintő, összegző jelleg (pl. Lecke,A távoli Olümposz, John Anderson éneke). Az életút, a történelem és a házastársi kapcsolat feszültségeinek, fordulópontjainak, kudarcainak kíméletlenül éles átvilágítása (pl. A mi napunk, Midlife crises, A távoli Olümposz, A huszadik évünk, Romos dalocska). A krízis mellett a szerelem és a család mint elszakíthatatlan kötelék is fontos szál a kötetben, mintha egyenesen Petőfi és Radnóti hitvesi lírája folytatódna – némileg az alapok bonyolultabb voltával számot vetve: pl. A huszadik évünk, Elkésett szerelmes dalocska, John Anderson éneke. Halványan feltűnnek benne még a mitikus-biblikus utalások (pl. A királynál, Az egyiptomi csürhe) a sci-fi ötletek nyomai is (pl. Olyan pucér). A korábbi köteteknél erősebb a közéleti szál, már-már politikai versnek nevezhető költemények is felbukkannak Pl. Búcsúlevél, Nyakkendő, Az egyiptomi csürhe. A megelőző kötetben található Káin-versekben markánsan jelentkező holokauszt-téma, bűn-problematika (pl. Midlife crises, Szélsőséges dalocska, A mi napunk, A Kossuth téren) is erőteljesen jelen van.Ezek a csoportosítások azonban – ahogy a fenti felsorolások átfedéseiből is kitetszik – hamisak, ugyanis e kötet talán legfontosabb jellemzője, hogy a magánéleti és a közéleti líra nem válik el benne, Kemény korszakalkotó újdonsága, hogy az értékrendek, hagyományok vitáját, küzdelmét a párkapcsolaton belülre hozza.Ezzel egyszerre újítja meg a szerelmi és a közéleti-politikai lírát. (Lásd akár a fönt a holokauszt-témánál említett verseket, vagy a családi krízisekről szólóakat.) Horváth Csaba erről így ír: „Kemény lírai megszólalásai is az én különböző válságait tudatosítják. Nemzedéki verseiben a középkorúak magánéleti válsága párhuzamba állítható a politikai-közéleti kérdésfelvetésekkel, hiszen mindkettőt az illúzióvesztés határozza meg. Az olyan versek esetében, mint az Ötvenhat, a Midlife crisis vagy a Huszadik évünk, azt láthatjuk, hogy a párkapcsolat nehézségeit tematizáló versek és a politikai problémák kibogozhatatlanul összecsomózódnak.” „Kemény már régen beért a >>férfikor nyarába<<, s létösszegző verseit a heroikus melankólia határozza meg.” (Kiemelés tőlem, A.L.)

A prózaíró Kemény munkásságából második regényét emeljük ki.

2009-es regényéről így ír egyik értő méltatója: „A Kedves Ismeretlen tulajdonképpen három nap története: egy húsvéti rokonlátogatás, egy könyvtári karácsonyi buli és egy erdei kirándulás alkotja a három fő pillérét, s ezekből ágaznak el a további történetek. A három időpillanatot összekötő személy, a narrátor Krizsán Tamás, a tulajdonképpeni főszereplő. 

A regény egész eszköztára egy magánmitológia, a Krizsán-szótár megteremtését szolgálja. A családi sztorik, a jól ismert, ezért csak félig mondott poénok, a >>listák<< és összenézések teremtik meg a regény miliőjét: egy parkolópályára kényszerült értelmiségi család élete, a budai várban, a Széchényi Könyvtárban ülésező vének tanácsa, a Vár katakombáiban megbújó underground kolónia titkos világa sejlik fel az olvasó szeme előtt.

A Kedves Ismeretlen alapmotívuma az elkészíthetetlen időgép, a mindenki-időgépe, az a vállalkozás, ami illethető a >>nagy mű<<, >>főmű<<, az életcél fellengzős kifejezésekkel is. A regény minden szereplőjének van ilyen vállalkozása: időgépe az apának, mindent-vivő nagyregénye Emmának, a narrátor nagy szerelmének, majdnem-megírt memoárja egy másik figurának stb.. Ezek a soha el nem készülő, csak folyamatban létező dolgok lennének a múltat és az időt rögzítő sarokkövek, erre húzhatnánk rá az emlékezés pantheonját.” (Benedek Anna)

Kemény legutóbbi, közvetlenül A Nílust megelőző könyve a Lúdbőr (2017) című esszégyűjtemény. Ennek az igen változatos kötetnek legjelentősebb írása talán a Komp-ország a Hídról című Adyról szóló írás. Különösen figyelemfelkető az 50+1 irodalmi pillér című ciklus, amely a szerzőre leginkább ható ötven könyvről szóló miniesszékből áll. Sántha József Revizorbéli kritikájában (https://revizoronline.com/hu/cikk/6693/kemeny-istvan-ludbor-esszek/) így foglalja össze a kötetről szerzett benyomásait:„Összességében mégis a mai társadalmi-politikai helyzettel foglalkozó gondolatok, elemzések ragadják meg legmélyebben az olvasót. Hiszen az egész kötet annak a keserű igazságnak a belátása, hogy a magyar politikai elit, a magyar értelmiség, végső soron a magyar társadalom képtelen az évszázados taposómalomból kilépni, tovább él a „turáni átok”, és ekként az igazi megtisztulás helyett rajtunk maradt a rossz emlékű bélyeg: képtelenek vagyunk a modernitás szellemében a Nyugathoz való felzárkózáshoz, lelkünket ma is ócska, rossz emlékű koloncok terhelik, nyelvünk rááll a rosszra, szemünk ma is az eltévedt lovast követi”.

A Nílus című kötetről

Kemény tizenegyedik verseskötete szerves folytatása az korábbiaknak, főként a közvetlenül megelőző Élőbeszéd és A királynál címűeknek. „Talán a legfontosabb sajátossága, ahogy az egymással ellentétben levő minőségeket sikerül egyensúlyba hoznia, a versek részévé tennie. Visszafogottság és radikalizmus, pátosz és irónia, nyelvi alulstilizáltság és fülbe mászó emlékezetesség, játékosság és komolyság, kiábrándultság és bizakodás, jelentéktelenség és jelentősség, késleltetett, de mégis biztosan érkező katarzis, >>konzervatív anarchizmus<< (hogy a szerzőtől is idézzek egy jelzőt) – mind-mind tetten érhetők a versekben, de úgy, hogy nem feszítik szét azokat, hanem sajátos írói fogásokon keresztül egybeérnek, hitelesítődnek, miközben azt is elhisszük írójuknak, hogy a nagy kiábrándulás korszaka után még mindig van tétje a keresésnek, az írásnak, a posztmodern után is van igazság” (Tamás Dénes). Folytatása a nagy kérdések feltevését korszerűtlenül vállaló attitűdnek, a rációhoz, felelősséghez, a személyiség integritásához, a történelemhez való viszonyuláshoz, a közösségi kérdésekhez való makacs ragaszkodásnak. A folyamatosságot és a változást jelzi, ahogyan felidézi és átformálja az Állástalan táncosnő című gyűjteményes kötet Célszerű romok című záróversét. A már idézett záróvers így szólt:

Kétszer kettő pedig négy.

Ha sosem mondom el – elfelejtik,

ha túl sokszor mondom – nem hiszik el.

És gúnyolódni tilos.

Az új kötetbéli változat így:

Kétszer kettő az négy, mondtam, de kiröhögtek

AZ ÚJKOR VÉGE táblát ásták be a földbe.

A „gúnyolódni tilos” „de kiröhögtek”-re keseredik, a beszélő attitűdjével szembenálló korhangulatot pedig „AZ ÚJKOR VÉGE” jelszó idézi fel. Az új kötet újdonsága, hogy a rációhoz, az alapvetőnek tartott értékekhez való konzervatív ragaszkodást ezúttal egy általánosként tapasztalt post-truth világállapotban, ahhoz viszonyulva, azt belülről átélve fogalmazza meg. Az egész kötet kohézióját teremti meg, hogy van egy központi témája: az igazságérvény igényének fenntartása a post-truth, az igazság utáni korszakban. Egy igazságról lemondó periódusban keresi az igazságot, egy történelem utáni korban vizsgálja a történelmet. Nem véletlen, hogy az igazság a kötetnek olyan gyakran ismétlődő kulcsszava, mint A királynál című kötetben a szív, szívem. Ugyanígy központi szó a remény. Ezek köré a nagyon régimódi fogalmak köré épül a kötet.

Mi is az a post-truth és miért éppen ebben a kötetben lett közegmeghatározó? A post-truth az igazság közös, objektív normáinak eltűnését jelenti, a tények és alternatív tények (a valóság egészét reprezentálónak beállított résztények, hazugságok, álhírek), a tudás, a vélemény, a hiedelem és az igazság bonyodalmas szét- és összecsúszását. 2016-ban (a kötet összeállásának évében) az Oxford Dictionary az év szavának nevezte a „post-truth”-t. A fogalom diadalútja szorosan összefügg Donald Trump elnökké választásával és a Brexittel, két olyan politikai történéssel, amelyben meghatározóvá, történelemformáló erővé váltak a politikusok és a média által gyártott alternatív tények és álhírek, megkérdőjeleződtek, megrendültek, vereséget szenvedtek a liberális demokrácia alapértékei, alapelvei. Vereséget látszik szenvedni a felvilágosodás, a modernitás Kemény számára a kötet verseinek (pl. Patai második éneke, Hipnoterápia) tanúsága szerint oly fontos projektje. Magyarországon az adott periódusban hasonló folyamatot jelentett a – hozzánk nemigen igyekvő, nálunk nem igazán lévő – menekültektől, bevándorlóktól való (mesterségesen gerjesztett) félelem eluralkodása, az e köré épülő virtuális valóság. Természetesen az álhírek uralma, a valóság és az igazság fogalmának elbizonytalanodása, a valóság mesterséges kreálhatósága (a propaganda, a média által) nem új jelenség, azonban mindez a 21. század második évtizedében a korábbiaknál is látványosabbá vált.

A kötet harmadik főszereplője az igazság és a remény mellett az idő. Ezt támasztja alá, hogy a kötetet két folyóvers határolja: a Rakpartos ballada Dunájával indul és a Nílussal ér véget. A folyó pedig hagyományos időmúlásszimbólum, gondoljunk csak Hérakleitosz híres tézisére, a „nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba” mondatra vagy József Attila A Dunánál című nagy időversére. Az idő meghatározó szerepét jelzi az is, hogy a két folyóvers egy Délig és egy Estig című ciklust fog közre. A kötet tehát egy nap alatt „játszódik” (akárcsak Kemény klasszikussá vált Egy nap élet című verse), de ez a nap éveket, sőt néhol évszázadokat foglal magába. A Délig ciklus inkább az igazság, az Estig inkább a remény fogalma köré rendeződik, ha néhány vers nem áll is mozdíthatatlanul a kötetben elfoglalt helyén, akár ciklust is cserélhetne. Az Estig ciklus a remény fogalma mellett s azzal szoros összefüggésben az özönvíz és az világvége (pl. Esti kérdés P. Gy.-hez, Helyszínelők vitája) jegyében áll.

A kötetben figyelemreméltóan sok maszk, felvett szerep, költői alakmás (perszóna) fordul elő: a megszemélyesített test és lélek, a személyi edző(k), a bábuk, Patai, Vergilius, Ádám és Lucifer, a terepeuta. Részben ennek megfelelően jelentős szerepet játszanak a drámai monológok, illetve a dialógusok és egyoldalú dialógusok. A dialogikusság körébe bevonhatók a Petri Györgyről, illetve Györgyhöz szóló, illetve a költőbarátokhoz, Bartis Attilához, Kabai Lóránthoz (írói nevén k. kabai lóránthoz) és Nyilas Attilához írt versek.

Műelemző feladatsorok és lehetséges értelmezések

(Az alábbiakban az elemzések, értelmezések szürke háttéren szerepelnek, hogy világosabban váljanak el az előttük lévő feladatsoroktól, ugyanakkor ne kerüljenek azoktól túlzottan távol. A word formátum lehetővé teszi a segédanyagot felhasználó kollégák számára a feladatsorok vagy egyes feladatok kimetszését, saját ízlés szerinti válogatását, elrendezését.)

A nyitóvers: Rakpartos Ballada

Az alábbi kérdésekből válogathattok, nem a külön-külön válaszok, hanem valamilyen egységes elemzés-értelmezés kialakítása a feladat. Dolgozzatok négyes csoportokban, ezek néha osztódjanak párokra!

Ráhangolódás (párokban vagy négyes csoportokban)

1. Miért kocognak az emberek? Mennyiben divat a kocogás, mennyiben egészségfenntartó testmozgás?

2. Milyen réteghez tartozó és milyen önképpel rendelkező emberek kocognak szerintetek a Margitszigeten? Meséljetek kocogó ismerőseitekről!

3. Ha szoktatok futni vagy úszni, min szoktatok gondolkodni közben?

Értelmezés (A feladatokat a közös megbeszélés előtt osszátok el egymás között!)

1. Milyen napszakban játszódik a vers, hogyan függ ez össze kötetnyitó pozíciójával?

2. Olvassátok fel a verset vagy annak egy részét a ritmust kihozva! Jellemezzétek a versformát! Hogyan függ össze ez a versforma a „cselekménnyel” és a napszakkal? (Érdemes megnézni mennyire erősen különbözik ez a forma a kötet többi verseire jellemző formáktól.)

3. Mi a vers köznapi epikus magja? Mi bonyolítja, bolondítja meg a köznapi szituációt, „cselekményt”?

4. Gyűjtsétek ki a köznapi, budapestieknek ismerős valóságelemeket!

5. Ki a vers három szereplője és közülük ki a domináns beszélő? Írjátok le a nevüket, ill. adjatok nevet a névtelen harmadiknak!

a) Melyiküket milyen tulajdonságok jellemzik?

b) Mi a három szereplő viszonya?

c) Ki miatt lehetett válságstáb egész éjjel?

6. Hol ki kihez beszél?

a) Keressetek példákat a beszélőváltásra és a grammatikai váltásokra (E/1, E/2, E/3, T/1, igemódok)!

b) Milyen mondatfajtákat használnak egymással a beszélők? Kire, melyik szituációra milyen kommunikációs funkció (tájékoztató, érzelemkifejező, felhívó) jellemző? Hozzatok példákat!

7. Olvassátok el Janus Pannonius Saját lelkéhez című versét Vas István fordításában! Állapítsátok meg, hogy miben hasonlít a Rakpartos ballada ehhez a vershez!

Saját lelkéhez

Ó, lélek, fényed lecsorogva a tiszta Tejútról      testem tompa, sötét mélyeiben lakozik.Nincs panaszom rád, fénylik benned a hű derekasság,      annyira tündöklik rajtad a büszke derű. Úgy léptél ki a Rák izzó kapuján: feledésbe      nem merített sohasem téged a Léthe folyó.Ahol a Serleg, a rejtelmes, meg a gyors, vad Oroszlán      egymást érintik, onnan ívelt le utad.Észt a Saturnus adott, Jupiter meg erélyt cselekedni,      bátorságot a Mars, ízlést Phoebus adott. Vénusz a jóérzést, a művészetet adta a Merkur,      Cynthia osztott rád felnövekedni erőt. Cynthia áll a halál meg az élet mesgyehatárán,      földünknek törvényt mennyei Cynthia szab.És ha neked csak a hús meg a csont kell — jobban az égnél —      volt bizonyára különb por-gunya, mint az enyém. Nincs kifogásom alakja, egész ábrázata ellen:      éppen elég magas és külseje kellemetes.Csak az a baj, hogy e test oly gyönge, a tagjai véznák,      túl puha mesteri kéz gyúrta lazára sarát, Lázakat oltva a rosszul fércelt ízületekbe,      s gyúlnak a szüntelenül váltakozó nyavalyák. Örökös nátha csöpög, leszivárog nedves agyamból,      két hurutos szememen árad a vaksi folyás.Forr a vesém, gyomrom megdermed, s közben alatta      gyulladt májamból gőzöl agyamba a vér. Vagy csak azért bújtál e törékeny burkolatodba:      tudtad: gyönge a zár, melynek a foglya leszel? Csakhogy a bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?      Inkább bölcs se vagyok, csak nyavalyás ne legyek.Atlas teste se kell, se Milo erejét nem irigylem:      nem baj, a test ha sovány, csak ne legyen beteges.Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet      s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig. S míg odafönn ezer éveken át tisztulni igyekszel,      messze kerüld, ha bolyongsz, a feledés folyamát. Bús feledékenység ne merítsen a hajdani gondba,      rég levetett béklyót ujra magadra ne végy. És ha a mostoha végzet űz ide vissza a földre,      csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy. Inkább méh, aki jószagu mézet gyűjthet a réten,      hattyú légy, ki dalát zengeti néma tavon. Tengeren, erdőkben rejtőzz, csak tudjad örökké:      sziklákból született hajdan az emberi test.

/Vas István ford./

8. Mi utal arra, hogy ez a reggel, illetve a megelőző nap határhelyzetet, életfordulatot jelöl a versben? Mi mond ennek ellent? Érveljetek!

9. A versbefejezésében mit kér a beszélő testétől és lelkétől? Miben különbözteti meg magát tőlük a beszélő, mire fogékony ő, amire amazok nem? Mi történik vele?

Rakpartos ballada

A kötetnyitő vers a kötet egy napot átfogó, ébredéstől ébredésig, hajnaltól hajnalig, folyótól folyóig ívelő szerkezetének megfelelően reggeli vers. S mi is lehetne a nagyvárosi (budapesti) középosztálybéli embernek megfelelőbb napindítás, mint a kocogás? Menő polgárokról van szó: szívverésüket gép számlálja. Az ugyancsak divatos edzőterem képe is bevillan azáltal, hogy az aszfalt egy pillanatra vetített, futó képnek tűnik. Sikerességre, beérkezettségre utal, hogy a két futó könyve kirakatba került. A napindítás lendületét tükrözi a versforma is, a kötetben másutt (ilyen végigvitt módon) elő nem forduló párrímes, tiszta csengésű, erős lüktetésű felező nyolcas. A mozgás folyamatosságára, a meg nem torpanásra utal a központozás ritkasága: mondatzáró írásjel csak a 17., a 36. és az utolsó, a 47. kétsoros versszak végén van. Az első négy szakaszban csak a két bölcs futó szerepel, akik összetartozó párt alkotnak: a kövér és a sovány. Párosuk a párosítás és a bölcs jelző miatt enyhén komikus, bölcsességük talán ellentétező előreutalás a feltehetően a bölcs megelégedettséggel nem jellemezhető harmadik szereplőre. Az ötödik szakaszban a két alak némi elvont-allegorikus jelentést kap, egyikük a lélek, másikuk a test lesz, összetartozásuk így még szorosabbá válik. Játékos és problémát sejtető módon – ha a sorok között párhuzamot és nem khiazmust feltételezünk – a kövér test lesz a könnyű és a sovány lélek lesz a nehéz.

A lélek és test kettőssége egy középkori verstípust idéz fel, a test és a lélek dialógusát, vitáját. Azonban a beszédhelyzet itt bonyolultabb, mert a vers hatodik strófában belép a harmadik szereplő, az én is. Ő beszél a lélekről és a testről többes szám harmadik személyben, és önmagáról egyes szám elsőben. A mind a testet, mind a lelket kívülről néző harmadik, a háromszemélyes belső dialógus vagy trialógus nem ismeretlen a magyar költészetben, Janus Pannonius híres elégiájának, a Saját lelkéhez címűnek is három szereplője van: az én szólítja meg ott is saját lelkét és testét. Kérdés, hogy ki lehet a sem lelkével, sem testével nem azonos, mindkettőt kívülről néző én. A személyiség egésze, a testtől és mindennapi lelkétől egyaránt elidegenedett, különvált magja a személyiségnek?

Valaki, akinek előző este a kocsmában együtt kellett volna lennie testével és lelkével, és mégsem volt velük. Az ötödik versszak azt is fölveti, hogy a futás céltalanságból fakadó pótcselekvés („nem találtak semmi jobb célt / felmentek a futócuccért”). Talán azért futnak, mert az ént nem találják, valahol elvesztették? Az énnel van valami baj, ezért volt válságstáb egész éjjel. Lehet, hogy a bolt előtti beszélgetés a műtét előtt álló én-ről szól. Nem tudhatjuk. Később, a 12. párversben kiderül, hogy az éntől előző este a rakpartnál váltak el. A futó pár találkozik is a rakparton ülővel, és megörülnek neki.

A 13. szakasz második sorától nyelvtani-beszédhelyzetbéli váltás következik, a mókás futópáros ettől kezdve egy ideig az énhez beszél, megjelenik az E/2.. Felvetődik, hogy az én örömtelenségében elégedetlenégében vízbe vetette magát, s így talán nem képtelenség a verset egy – virtuális? – öngyilkossági kísérlet utóhangjaként olvasni. Ráadásul a Duna partján, a rakparton ülő szemlélődő alak a magyar olvasóban alighanem József Attilát idézi fel. Csak itt, a 16. szakaszban válik egyértelművé a három szereplő azonossága: a futók azt mondják magukról, hogy „mi vagyunk az új életed / meghoztuk a régi helyett”. Az új, egészséges, derűs életet a régi, örömtelen, talán az öngyilkosság határára sodró helyett. A futás lenne az új élet első leckéje. Eszerint tehát az én, az egyes szám első személy életében fordulópont lenne ez a magányos és homályos történetű éjszakát követő reggel. A futás eddig átlagosságot, rutinszerű mindennapokat sugallt, itt hirtelen valami új kezdeteként kíván vagy látszik feltűnni. Csakhogy az én öndiagnózisa és története eltér testének és lelkének diagnózisától és terápiájától. A test és a lélek megszólítása felidézi a középkori verstípust, talán Janus említett versét is: „Két barátom, jó vitézek / nagyrabecsült test és lélek”. A nekik szóló mondatok ellentmondanak az énről általuk sugallott jellemzésnek és történetnek: „nem kell értem aggódnotok / kis túlzással boldog vagyok / este innen hazamentem / jót aludtam / korán keltem”. Igaz, az öngyilkosság vonzása talán itt is felrémlik: „sötét lett és halálmintás / visszajöttem ide inkább”. A 18., illetve a 24. versszaktól ismét változik a beszédhelyzet, a megszólító-megszólított viszony: az én kezd el magyarázni a testnek és a léleknek. Elmeséli, mit érez, mit lát városában. Amit lát, távolról sem csupán szívderítő: turisták, galambcsapat, gazembert (politikust) munkába vivő, szirénázó konvoj, a támfal tövében reggeliző hajléktalanok, de derűsebb színfoltok is akadnak, egészében „nagyjából a szokott rendben / működésbe lép itt minden”. A 37-38. versszakban a test-lélek páros végre kiböki aggodalmának okát, lélektani diagnózisukat, majd annak korrigált változatát: „Már féltünk hogy nagyobb a baj / bipoláris tudatzavar / de ez csak egy / egypólusú depresszió.” – s ezzel a diagnózist követő mondatzáró ponttal nyugvópontra is jut addigi, az én miatti aggodalmuk. (Bár nem egészen világos, hogy miért nyugtatja meg őket annyira az egypólusú depresszió. Talán, mert a „sima depressziós” nem pörög fel, s így nem okoz kavarodást a mindennapokban?) A versben külön egységet képez az utolsó kilenc párrímes kétsoros: itt az én elválik társaitól, eltűnik előlük, önmagán, azaz „vitéz társain” és a mindennapi rutinon kívülre. Valami olyasfajta transzcendens élményben lesz része, amelyet a korlátolt pár elfojt magában, így nem élhetik át, amikor „megdobban az egész rakpart”. Így az én talán a személyiség mindennapi, rutinszerű léten túli részeként határozódik meg.

Post-truth – kommunikáció, racionalizmus, liberalizmus?Egy emlék

Folyamatosság és változás

1. Vessétek össze Kemény István alább található két rövid versét. Az első az Állástalan táncosnő cím alatt összegyűjtött kötet záródarabja, a második a Nílus kötet hátsó borítójára kiemelt vers. Miben áll a folyamatosság, miben a változás az eddigi és az e kötetbéli Kemény-költészet alapállása, helyzete között?

2. Keressetek egymásra felelő, egymást idéző, egymást továbbvivő szavakat a két versben?

3. Mit jelenthet, jelképezhet a 2x2=4?

4. Milyennel látjátok a két rövid vers beszélőjének magatartását és beszédmódját?

Célszerű romok

Kétszer kettő pedig négy.

Ha sosem mondom el – elfelejtik,

ha túl sokszor mondom – nem hiszik el.

És gúnyolódni tilos.

(Az Élőbeszéd és Az állástalan táncosnő záróverse)

Egy emlék

Kétszer kettő az négy, mondtam, de kiröhögtek

AZ ÚJKOR VÉGE táblát ásták be a földbe.

Egy emlék

A későbbi vers a matematikai művelettel visszautal a korábbira, a két helyzet különbségének érzékeltetésére idézi fel az axióma korábbi kimondását. Közös a két versben a beszélő és a többiek álláspontjának szembenállása: mintha a 2x2=4 igazságát, az evidenciák, a ráció érvényességét a beszélő magányosan és korszerűtlenül képviselné ezek többségi feledésével, illetve tagadásával szemben. Mindkét vers a próza határán áll, talán ez a prózaiság is a megfogalmazott tapasztalat, illetve a képviselt attitűd meghatározó mivoltát fejezi ki. A „gúnyolódni tilos” a másodikban „de kiröhögtek”-re keseredik, a beszélő attitűdjével szembenálló korhangulatot pedig „AZ ÚJKOR VÉGE” jelszó jelöli. A kiröhögés és a nagybetűvel kiemelt ellentétes álláspont a beszélő, a versalany álláspontjának magányát nyomatékosítja. Ezzel mintegy beharangozza, hogy a kötet versei az objektív, korábban közmegállapodásként kezelt igazság megkérdőjelezésének korában, a post-truth korszakban hangzanak fel. A „kiröhögnek” szó a beszélő magabiztosságát aláássa, komikus-önironikus színben tünteti fel. Ez a komikusság bontakozik ki teljesebben a mottószerű verset közvetlenül követő Patai második énekében. A mottót azonban megelőzi a Kommunikáció című vers.

Kommunikáció

1. Sorbarakás és címadás

a) Olvassátok el és tegyétek helyesnek ítélt sorrendbe az alábbi vers összekeveredett versszakait! Először mindenki külön dolgozzon, azután a csoportban igyekezzetek közös nevezőre jutni!

b) Olvassátok fel a többieknek az elkészült verset!

c) Indokoljátok a kialakított sorrendet!

d) Adjatok címet a versnek!

Cím:

A)

Érthetően az értőknek,

Érthetetlenül az értetleneknek,

Amnéziásan az amnéziásoknak,

Angolul az embereknek.

B)

Elhagyott családjaikról, kicsi gyerekeikről

Az apokalipszis négy lovasának,

Ugyanazt mindig ugyanazoknak,

Mintha ki se nyitnád a szádat.

C)

Meghatottan a meghatottaknak,

Ironikusan az ironikusoknak,

Felkészültem a felkészülteknek,

Ugyanazt mindig ugyanazoknak.

D)

Érzékenyen az érzékenyeknek,

Eltompulva az eltompultaknak,

Magyarul a magyaroknak,

Németül a németeknek,

E)

Betegségről a betegeknek,

Halálról a halandóknak,

Reményről a reménykedőknek,

Ugyanazt mindig ugyanazoknak.

A javasolt sorrend:

a) 1.___2.___2.___4.___5.___

2. Ismerjétek meg az eredeti verset, a kötetbéli sorrendet és a címet!

3. Mi adja a vers homályosságát, talányosságát?

a) Mi jellemzi mondattanilag a vers minden sorát? Egészítsétek ki egy vagy több igével a sorokat vagy a szakaszokat!

b) Mennyiben különbözik az utolsó szakasz, illetve az utolsó mondat mondatszerkezeti felépítése az előző öt szakaszétól, minden megelőző mondatétól?

4. Kikhez hogyan beszél, kikkel hogyan kommunikál az utolsó versszak megszólítottja?

5. Felfoghatjuk-e a verset az empatikus kommunikáció, a megszólított helyzetébe magát beleélő beszélő dicséretének, az ilyen kommunikációra való biztatásnak? Jó vagy rossz, hogy úgy kommunikál, ahogyan? Vitassátok meg!

6. Ezzel kapcsolatban ugyanazt az álláspontot sejteti, közvetíti-e a vers mindvégig, vagy valahol változás érzékelhető?

7. Melyik ismétlődő mondat sejtethet némi kétséget a megértő, az empatikus kommunikációval kapcsolatban?

8. Hogyan értelmezi át a vers egészét a csattanószerű zárómondat? Ki itt a megszólított?

9. Mi a baj a versben körvonalazott kommunikációs magatartással?

10. Hogyan illeszkedik a sorba a látszólag kilógó „Angolul az embereknek” mondat?

A Kommunikáció a Délig ciklus nyitóverse. Látványos nyelvtani sajátossága, hogy az utolsó kivételével minden vesszővel elválasztott sorából hiányzik az igei állítmány. Mindegyikben egy mód- és egy részeshatározó, illetve később egy-egy állandó határozó vagy tárgy áll. Így az egész vers egyetlen késleltetés, egyetlen talányos halmozás. Az utolsó sorban ugyan van igei állítmány, de az sem a hosszú határozósor állítmánya, hanem egy hasonlító határozói mellékmondaté: „Mintha ki sem nyitnád a szádat.”. A határozókhoz behelyettesíthető ige a Kommunikáció címnek megfelelően a ’szólsz’ vagy a ’beszélsz’ vagy leginkább a ’mondod’ lehetne. A zárósorig, zárómondatig azonban nem tudható, hogy az alany a „te”, hogy az állítmány egyes szám második személyű lesz. Azért bravúr ez, mert az olvasó töprenghet, bizonytalanságban van hagyva azt illetően, hogy a megadott módon ő beszél vagy én beszélek vagy mi beszélünk-e. Így a valamilyen módon, a hallgatóhoz igazodó, a hallgatónak megfelelő módon beszélés általános jelenségként fogalmazódik meg, az utolsó sor „te” megszólítása pedig lehet önmegszólítás is meg általános alany megszólítása is.

Alighanem egy általánosan jellemző beszédmódról van szó, aminek az erénye vagy hibája mindenki kommunikációjára vonatkozik. A vers zárlatáig, a hasonlító mellékmondatig a beszédmód rokonszenvesnek, empatikusnak tűnik. Milyen szép és jó is az, hogy az érzékenyeknek érzékenyen, a felkészülteknek felkészülten, a reménykedőknek a reményről beszélünk. Csakhogy a csattanóként elhelyezett hasonlító mellékmondat, a „Mintha ki sem nyitnád a szádat” átértékeli, negatívvá minősíti a mindenkinek a szája íze szerint való beszélést.

A kommunikáció kommunikációhiányként lepleződik le, mert minden beszéd zárt, más beszédvilágokba nem nyíló beszédnek mutatkozik. Mindenki azt hallja, mindenkinek csak azt mondjuk, amit hallani akar, minden kommunikációs partner a saját véleménybuborékjába, saját (beszéd)világába zárul. Átbeszélés a világok között nincs, mindenki csak arról hall, amit eleve tud, mindenki csak zéró értékű beszélgetés, kommunikáció részese. Látszólag a sorba nem illik be az angolul az emberekhez, hisz a „Magyarul a magyaroknak” és a „Németül a németeknek” után az angolul az angoloknak tűnne logikusnak. Másokat kizáró, befelé forduló nyelvi világokban létezünk. Csakhogy az „Angolul az embereknek” is ebbe a sorba tartozik, keserű iróniájú megfogalmazása annak, hogy a mi civilizációnkba, világunkba csak az tartozik bele, aki az angolt beszélő emberiségrésznek tagja. De mi van azokkal, akik nem ennek a nyugati globális civilizációnak a tagjai? Az kizáratik az emberiségből. A saját világukba záródó, másokkal, nem hasonszőrűekkel nem kommunikálók elítélését szinte észrevétlenül előlegzi meg a második és a negyedik szakasz végén, illetve az ötödik szakasz utolsó előtti sorában felhangzó „ugyanazt mindig ugyanazoknak”: mindig ugyanazt mondom, mondjuk, mondjátok, mondod ugyanazoknak. Azaz semmi újat, azaz semmit. Kiderül, hogy nemcsak úgy, ahogy ők értik, hanem csak azt, amit ők megértenek. Az ötödik szakasz nemcsak a zárómondat révén különül el az addigiaktól, hanem távlataiban is. Hisz megjelennek benne az apokalipszis titokzatos lovasai is. Furcsa lovasok ezek: nem félelmetesek, hanem szánalmasak, hiszen „Elhagyott családjaikról, kicsi gyerekeikről” beszélünk nekik. Lehet, hogy ez az apokalipszis nem más, mint a bábeli nyelvzavar állapota. Az apokalipszis eszerint nem valami eljövendő rettenet, hanem a kommunikációképtelenség, a másokat meg nem értés jelene. Bábel, a bábeli nyelvzavar a történő apokalipszis, az apocalypse now. Azaz az első ciklus nyitóverse előreutal a második s egyben záróciklus alaptémájára, a végítélet nagyverseire, az Esti kérdés P. Gy.-hezre és a Helyszínelők vitájára.

Patai második éneke

1. Mi indokolja, hogy a Patai második éneke az Egy emlék című vers után áll, vagy megfordítva, hogy az Egy emlék a Patai második éneke elé került? Minek a kora az újkor a kétsoros vers, illetve a Patai-vers értelmezése szerint? A kétsoros így szól: „Kétszer kettő az négy, mondtam, de kiröhögtek /AZ ÚJKOR VÉGE táblát ásták be a földbe”.

2. Milyen klasszikus magyar verset idéz a cím („második éneke”)?

3. Miért furcsa, komikus, a szövegnek meg nem felelő a vers címe?

Ez a cím talán rokonságban áll T. S. Eliot (1888-1965) amerikai-angol költő J. Alfred Prufrock szerelmes éneke (1915) című költeményével. Miből származik e cím belső, stiláris feszültsége? Miben áll az Eliot- és a Kemény-vers címének rokonsága, különösen, ha Patai versben kirajzolódó alakja ismeretében vizsgáljuk a címet?

4. Mi a vers kulcsszava, ami nélkül Patai nem tud élni, ami nélkül Patainak vége van, akárcsak az újkornak?

5. Mi Patai foglalkozása? Mi a vers szóláshelyzete, jelenetkerete az ötödik versszak megszólítása és helyzetrögzítése szerint?

6. Mi minden mellett tesz hitet Patai, mi jellemzi szemléletmódját, szakmájához való viszonyát, mit mesél el az életéből? Hozzatok idézeteket! Vajon mit képvisel az 1968 és 1990 között időmegjelölés, mit jelent a történelemben 1968 és mit 1990?

7. Milyen pozitívumok fedezhetők fel Patai értékrendszerében, magatartásában?

8. Keressétek meg a negatívumokat Patai önjellemzésében!

9. Mi minden teszi kissé komikussá és szánalomraméltóvá Patait? Hozzatok idézeteket!

10. Stilárisan milyen szóismétlés teszi tudatosan „költőietlenné” az első versszakot? Hogyan függ össze ez az ismételt szó a tudós és eszmevilága szemléleti korlátaival?

11. Mit ad hozzá a cím és a vers értelmezéséhez, ha tudjuk, hogy Patai Kemény Kedves ismeretlen című regényének meglehetősen ellenszenves, luciferi szereplője?

(Ugyanakkor az itteni Patai és a regényebéli nem teljesen azonos egymással, hisz az a Patai a két világháború között született és a nyolcvanas évek derekán 68 éves. A versben szereplő évszámok egyfelől egy történelmi korszakot, másrészt nem a regénybéli Patai, hanem inkább Kemény István tanulóéveit jelölik ki. Kemény István 1961-ben született, a bölcsészkaron pedig 1990-ben diplomázott.)

a) Mi a maszkfelvétel, a perszóna szerepeltetésének jelentősége ebben a versben? Vajon azonos-e a költő és a perszóna álláspontja vagy gyökeresen különbözik a kettő, vagy?

b) (Szorgalmi feladat – izgalmas!) Olvassátok el Patai „első énekét”, a Kedves ismeretlen Endymion című fejezetét: http://epa.oszk.hu/02300/02381/00013/pdf/EPA02381_Muut_2009_013_032-035.pdfb Vessétek össze a két „éneket”!

12. A Patai-vers annyiban kulcsszerepet játszik a kötetben, hogy megszólaltatja a Nílus egyik – zenei értelemben vett – főszólamát: az igazságkeresésnek az úgynevezett post-truth, azaz igazság utáni korszakban is fenntartott törekvését. (A post-truth az igazság közös, objektív normáinak eltűnését jelenti, a tények és alternatív tények [valóságnak beállított résztények, hazugságok, álhírek], a tudás, a vélemény, a hiedelem és az igazság bonyodalmas szét- és összecsúszást.)

a) Hogyan jelenik meg a post-truth korszak életérzése, gondolkodásmódja a versben? Miként viszonyul hozzá Patai?

b) Mi lehet a szerepe annak, hogy a post-truth korszak gondolkodásmódjának el nem fogadását egy olyan szereplő szájába adja Kemény, aki regényében meglehetősen ellenszenvesnek mutatkozik, s aki itt is sok ellenszenves, illetőleg komikus kijelentést tesz? (A kérdés megválaszolásánál ne felejtésetek el a Patai második énekét megelőző és nem perszóna által közvetített egyes szám első személyű vallomást a tényekhez és a rációhoz való viszonyról!)

Patai második éneke

Patai „éneke” valójában egy történészprofesszor előadássorozatának szubjektív bevezetője. Valamiféle komikus ária. A tanár, aki az érzelgést elítéli, saját szemléletmódjától idegennek tartja, érzelgős felvezetést tart előadása előtt, saját érzelgéssel ellentétes szemléletmódját, törekvését jellemzi, de úgy, hogy egyúttal ennek megkérdőjeleződéséről, ellehetetlenüléséről siránkozik. Az önjellemzés a beszédpozíció meghatározása és egyúttal a prof önéletrajzi vallomása is. Az irónia már a kétfélé utalást hordozó címben is jelen van. Egyfelől a „második éneke” szókapcsolat rájátszik Kölcsey versének, a Zrínyi második énekének a címére. Komikus a fennkölt pátoszú, nemzetpusztulásról, identitásvesztésről szóló nagy romantikus költemény felidézése egy félig-meddig komikus hablatyolás kapcsán. Ugyanakkor a két verset egyaránt jellemzi az önazonosság elvesztésének gondolata és egyfajta katasztrofista szemlélet. Azaz az utalás egyszerre komoly és vicces. Másfelől a prózai Patai név, az eltökélten racionalista figura és az „ének” régies-romantikus-érzelmes műfajmegjelölés közötti feszültség erősen emlékeztet T. S. Eliot J. Alfred. Pufrock szerelmes éneke című versének címére, ahol a kezdőbetűkkel jelölt keresztnevekkel még prózaibbá tett, inkább üzletemberhez illő név és a „ szerelmes éneke” műfajmegjelölés között szintén komikus kontraszt feszül.

A Patai-vers komikumát tovább fokozzák az indítás tudatos stilisztikai hibái. A suta szóismétlés: az „érzelegni” szó az első négy sorban négyszer szerepel. A képzavar: a „hallgatom” ige elhelyezése miatt elsőre –idétlenül – látványra látszik vonatkozni: „hallgatom / a kifordult szemét”. Azután a harmadik szakaszban hirtelen rokonszenvesebbé válik Patai, nem keltenek komikus hatást az önjellemző, szemléletjellemző mondatok: „Mert amit én tanultam, az más: szikár, szerény és értelmes beszéd. / Semmi érzelem: Pár csepp cinizmus / és lórúgásnyi önirónia”. Vagy kicsit később: „Nem születtem őszinte embernek, / de igazságkeresésre lettem kiképezve / Máshoz nem értek / Ha nem kell az igazság, / nekem végem”. A jellemzésben vannak negatív mozzanatok, de őszinteségükben még ezek is inkább közelebb hozzák a beszélőt.

A történész Patai a felvilágosodás ész- és ténytiszteletének, racionalizmusának és empirizmusának híve, képviselője. (Érzelgősségellenessége is ennek velejárója.) Ugyanakkor ennek a gondolkodásmódnak és a történelem megérthetőségének egyfelől cinikus, másfelől vesztes pozícióban lévőképviselője. Egyfelől azt mondja, hogy „igazságkeresésre” lett „kiképezve”, és hogy, „Ha nem kell az igazság, /nekem végem”, másfelől azt, hogy „Szóval, mint azt más forrásból / már bizonyára tudják, / nincs igazság”. Tiszteli, talán szereti is (megszemélyesítve becézgeti) a tényeket: „Vannak tények is. Naiv, /tiszta szívű adatok. Sokszor / A hülyeségig becsületesek”, de tisztában van vele, hogy „vannak emberek is, /akik úgy csapják be a tényeket, ahogy nem szégyellik”. Beszédében keveredik az őszinte igazságigény és a hatásvadász és modoros nagyotmondás. a fogalmilag tiszta és lendületes állítások és a fontoskodó, ügyetlen kötőelemek, mint a „Szóval” és az „Egy szó, mint száz”. Alkati-szemléleti disszonanciáját az ügyetlen rímek, kopogó asszonáncok is kifejezik: „Ha nem kell az igazság, nekem végem, / Én fogom tanítani a történelmet”.

Fontos mozzanat ennek a racionalizmusnak és ténytiszteletnek a történelmi elhelyezése is. Az elkeseredett történész azt mondja, hogy „a szikár, / pontos, szerény és értelmes beszéd”-re épeszűek tanították meg „Krisztus után ezerkilencszázhatvannyolc / és kilencven között. Európa közepén, /, hogy majd ezt fogjuk beszélni mind, mire felnővök”. Hatvannyolc korszakhatár, régiónkban a Varsói Szerződés csapatainak prágai bevonulását, azaz az emberarcú szocializmusba vetett hit végét, 1990 pedig a rendszerváltást jelöli. Patai úgy tűnik, sokakkal együtt a rendszerváltástól a felvilágosodás projektumának, a modernitásnak a győzelmét remélte, a versből áradó kiábrándultsága, talajvesztettsége tehát ennek a reménynek a meghiúsulására is utal. Az évszámok egyúttal Kemény alteregójává is teszik ezt a Patait, hiszen a szerző is e két évszám között végezte iskoláit, 61-ben született és 1990-ben diplomázott a bölcsészkaron – magyarból és történelemből. Itt látszik, hogy a Második ének Pataija nem egészen azonos a Kedves ismeretlen azonos nevű hősével, aki a 80-as évek közepén már 68 éves volt, tehát tanulóévei a 20. század harmincas-negyvenes éveire tehetők. A regényben Patai nem alteregó, nem hordoz semmit Keményből. Figuráját tehát erősen átformálva csak itt, ebben a versben ölti magára furcsa maszkként a költő. Ráadásul a regénybéli figura luciferi-ördögi alak, talán ezért is Patai a neve. Lásd az ördög patáit! (Igaz, azt is tudjuk, hogy a Lucifer szó fényhozót jelent, tehát az ördög is a felvilágosodás híve.)

Patai az igazság utáni (post-truth) korszak igazságszomjas embere, akinek azonban igazságszomjába disszonáns, önmaga és közönsége előtt tetszelgő elemek keverednek. Maszk, a lírai én helyett álló perszóna, szerep. A kötetben szereplő sok perszóna egyike. Felvetődik a kérdés, hogy van-e köze az ellenszenves szereplőnek Keményhez magához, s ha igen, miért bújik a vers írója ilyen szerepbe. Ha Patai második énekét az Egy emlékkel, azaz az előtte álló verssel együtt olvassuk, aligha tagadható, hogy Keménynek és Patainak köze van egymáshoz, mindketten korszerűtlenül, konzervatív módon a 2x2=4 igazságához ragaszkodnak egy olyan korszakban, ahol „mint azt más forrásokból / már bizonyosan tudják, / nincs igazság”. Ezután azonban Patai (és Kemény?) közli, hogy „az igazságot / fogjuk keresni”. Vagyis tagadás és állítás, közelítés és eltávolítás egymást váltogatva van jelen a kötetben és a versben. Az evdienciákhoz ragaszkodó Kemény az evidencia igényét egy ellenszenves, bírálható alak szájába adja. Saját igazságkeresését „pár csepp cinizmussal / és lórúgásnyi öniróniával” kezeli. Patai alakjának alakmássá tétele bizony éppen ez a lórúgásnyi önirónia. A bizonyosság keresése, a relativitás el nem fogadása nem jelent magabiztosságot. Ahogy az Állástalan tácosnő nyitóversében is olvashatjuk „Tudod, hogy tévedek / Tudom, hogy tévedek”.

Növényevők dala

Címmeditáció a vers elolvasása előtt

1. Mit jelenthet a címben a növényevő? Mit jelent, ha emberre vonatkozik?

2. A második lépésben a címértelmezésben vegyétek figyelembe a vers első (s csakis az első) sorát!

A vers olvasását követően

3. Milyen törés van a cím és a vers egészének igeragozása között? Mit fejezhet ki ez a személy- és számbeli váltás?

4. Értelmezzük az első versszakot önmagában!

a) Mit jelent a Bulgáriától Normandiáig térkijelölés? Hogyan értelmezi, teszi egyértelművé a térmegadást a harmadik szakasz?

b) Értelmezzétek a 3-4. sor többelemű metaforáját, ezen belül a szabadság jelzőjét! Hogy viszonyul a „szavanna” szó a korábbi térmegjelöléshez? Mi indokolhatja ezt a térmegjelölést?

c) Mi célja lehet, mit jelezhet a szavanna kivilágítottsága? Az értelmezéshez érdemes figyelembe venni a versszak utolsó sorát.

5. Milyen magatartást, világnézetet, értékrendet fejeznek ki a 2. versszak „megértem”, tolerálom” igéi, illetve a „türelmesen” határozó? Mi ennek a világnézetnek az erénye és mi a gyengéje? Milyen állapotban van, milyen a világbéli pozíciója e szakasz szerint az adott világnézet? Mivé alakul ez a szemlélet a harmadik szakasz ezen sora szerint: „meg a dolgok másik oldala folyton”?

6. Mi derül ki a beszélőről és történetéről a 3. szakasz „én akartam így, / négy lábon stabilabb” mondatából?

7. Mit jelent az „Európa” szó, mi a tartalma az „Európa fikció volt” sorban? Milyen jelentést ad neki a „barbárok” ellenfogalom? Kikre, mikre vonatkoztatható a vers világában a barbárok szó?

(Kitérő. Olvassátok el Konsztatinosz Kavafisz (1863-1933) A barbárokra várva (https://www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_184.html) című versét és vonjatok párhuzamot a Kemény- és a Kavafisz-vers, a Római Birodalom hajdani és Európa mai állapota között! Miért várnak a barbárokra itt s miért ott?)

8. Hogyan kapcsolható össze ez a vers a Kommunikációval és Patai második énekével? Mi a közös a három versben? (Inkább kettőben-kettőben.)

9. Milyen bizottságokról lehet szó az utolsó versszakban, mi lehet a bizottságok feladata és milyen a hatékonyságuk?

10. Összegezzétek, milyen helyzetképet rajzol a vers a liberalizmus mai állásáról?

Növényevők dala

A vers kóruséneket ígér, de a beszélő mindvégig egyes számban és magáról beszél. Ezt az ellentmondást nyelvileg kiélezi a „csordában élek” szintagma. A nyomatékos egyes szám első személy alighanem a növényevő egyedek elszigeteltségére, az összefogás, a közös fellépés hiányára utal. A növényevő (allegorikus) meghatározás alighanem az agressziómentességre, szelídségre, gyengeségre, kiszolgáltatottságra, védtelenségre, passzívitásra utal. A szavanna kivilágított volta növeli a zsákmány vadászoknak, ragadozóknak való kiszolgáltatottságát. A „száraz szabadságot legelek” előrevetíti, hogy a növényevő lételeme a szabadság, de a növényevőknek, akik vers további részei alapján ideologikusan a liberálisokat jelentheti, ez a szabadság nem jelent táplálékot, erőt. Innen a szabadság remek metaforikus jelzője, a „száraz”. A növényevőket éppen a liberális tolerancia („Megértem az oroszlánt, a leopárdot / tolerálom a krokodilt, a hiénát”, türelmesen nézem, / ahogy méltatlankodva távozik a vérem”, „meg a dolgok másik oldala folyton”) teszi harcképtelenné a ragadozókkal szemben. A liberális demokrácia Európája szertefoszlani látszik: „Európa fikció volt”. A barbárokra, az európai humanizmus defenzióba vonult (négy lábra állt, tartásukat feladott) képviselői csak tétlenül várnak. Az „Európa fikció volt” „meg a bűntudat meg a barbárokra várás” felfedi, hogy az állatallegória szereplői emberek. Talán a szélsőjobboldal térnyerésének, az előtérbe nyomuló populizmusnak az allegóriája a vers: a barbárok nem kívülről jönnek, mint a Kavafisz által a Barbárokra várva című versben ugyancsak példázatosan felidézett Római Birodalomban. A helikopteren érkező bizottságok alighanem az Európai Bizottság liberális-jogállami alapértékeket számonkérő bizottságait idézi fel ironikusan. A zárás poétikus nap-képében megismételt „egyedül” szava kiteljesíti a növényevőknek a versben uralkodó, a cím többes számával ellentmondásban lévő elszigeteltségét, tehetetlen magányát. A magányosan felkelő és lenyugvó nap képe ugyanakkor a vers egységét létrehozó módon visszavisz az indítás szavannaképéhez, a szó szerinti értelemben vett növényevők világába. A jön-megy (a bizottság), felkel-lenyugszik (a nap) igepárok párhuzama pedig a helyzet kétségbejtő állandóságát domborítja ki. A liberalizmus állása és állapota kétségbeejtő.

Az új porszívó

1. A vers felütéssel, a porszívót jellemző paradoxonnal kezdődik. Hogyan lehet feloldani ezt a paradox jellemzést, ami amúgy egyben tökéletesen pontos leírás is?

2. Mi adja a vers bensőséges, beszélgetős hangütését és hangulatát?

3. Mely mozzanatok maradnak teljesen a használati tárgy leírásának szintjén?

4. Az első és a harmadik versszakban milyen hasonlatok, illetve metaforák emelik el a porszívót pusztán használati tárgy mivoltától? Válasszatok ki közülük kettőt és értelmezzétek őket!

5. Melyik ige, milyen érzés kapcsolja össze a második szakaszban az embert és a kutyát?

6. Milyen két magyarázat adható arra, hogy a versben szereplő ember miért nem söpri már fel a lehulló kávézaccot?

7. Az ember életkorában, attitűdjében inkább a kutyához vagy inkább a porszívóhoz hasonlít?

8. Vajon miért sajnálja az ember a porszívót és miért a kutyát?

9. A vers mintha felszámolná az ember, az állat és a gép közötti különbséget, az ember kitüntetett szerepét. Mi utal erre?

10. Az új porszívó szemléletét talán rokoníthatjuk az úgynevezett poszthumanizmuséval. (A kötet tartalmaz egy Poszthumán jelenet című verset is.) Az irányzat jellemzésé-hez néhány idézet egy róla szóló Magyar Narancs-beszélgetésből, 2019. szeptember29., szerző: Pálos Máté) idézek (https://magyarnarancs.hu/sorkoz/ki-kell-lepni-az-emberszabasu-gondolkodas-ketrecebol-123300):

Horváth Márk: Egy folyamatról beszélünk, amelynek állomásai vannak. A közelmúlt tudományos újításai, például az ember technológiai-genetikai átalakíthatósága, az egyre népszerűbb sci-fi utópiák már olyan világot vetítenek elénk, amihez nem passzol a klasszikus humanizmus emberfogalma. Határvidékre értünk, és folyamatosan közeledünk egy poszthumán, ember utáni állapothoz. Csakhogy már most is a virtualitásban élünk, randiszimulátorokon ismerkedünk, Black Mirrorral fekszünk és globális természeti katasztrófákat vizionálunk politizálás címén. De a radikális változások még előttünk állnak. Ezek lehetnek utópisztikusak, beteljesíthetik az emberi létezést, de lehetnek fenyegetők, ijesztők, sőt embertelenek is, így elvezethetnek egy ember utáni állapothoz, az ember kihalásához is, aminek elgondolását az ökológiai krízis idején nem halogathatjuk többé. [….]

Nemes Z. Márió: A humanizmus, pontosabban az eltérő humanizmusfelfogások is nagyon bonyolult kultúratörténeti folyamatban jöttek létre. Az a fajta emberfogalom, amivel szemben a poszthumanizmus kritikusan lép fel, a felvilágosodás terméke, de a világ uraként felfogott, észképességeivel a természetet gyarmatosító nagybetűs Ember már a 19. században is többször válságba került, elég csak a darwinizmusra vagy a pszichoanalízisre gondolni. A századforduló kulturális klímáját nagyban meghatározta a mély antropológiai krízis, amelynek már akkor komoly gazdasági és politikai vetületei voltak. [….]

Lovász Ádám: Ez a gondolatvilág illeszkedik a korszellem apokaliptikus, világvége hangulatához. Kialakult egyfajta válságtudat: valamit kezdeni kellene az eddigi társadalmi formákkal, beleértve a más élőlényekkel és létformákkal való együttélési módjainkat. Érződik a korszakváltás sürgőssége, az ökológiai válság a gondolkodási formáink átalakítására ösztökél – ami pedig új cselekvési sémákhoz fog vezetni.

a) Mennyiben rokonítható a fentiekben jellemzett poszthumanista szemlélet Az új porszívó szemléletével?

b) Mennyiben függhet össze a poszthumanizmus az Egy emlék, a Patai második éneke, a Kommunikáció és a Növényevők éneke című versek kapcsán már emlegetett post-truth korszakkal? A most felsorolt versek közül melyiknek a szemléletét hozhatjuk összefüggésbe a poszthumanizmussal?

c) Az alábbi, a Hipnoterápia című versből származó részletet használjátok fel Az új porszívó értelmezéséhez, ill. vizsgáljátok meg, hogy az hogyan kapcsolódik a fentebb jellemzett poszthumanizmushoz!

Ön most szomorú, szomorú,

szomorú. A gépekre gondol. Arra, hogy

idézőjelbe tették és megfojtják az embert

és arra, hogy mindenki erre gondol.

A gondolkodás gépeire gondol,

a közhelyekre. Hogy száz éven belül

a közhelyek is eltűnnek az emberekkel együtt.

Szegény talicska, és veled mi lesz? Ön

ezt gondolja, mert a jövővel ellentétben

a talicskát jól ismeri

d) Az új porszívó, illetve a Hipnoterápia idézett részlete elfogadja a poszthumanista szemléletmódot, vagy inkább ironizál vele, vagy mindkettő?

Az új porszívó

A vers mindennapi életképből bontakozik ki. A konyhában egy kicsomagolt, vadonatúj porszívó várakozik első működébe hozására. Eleven lényként való beállítása arra a valóságos képre épül, hogy a padlóközelben hosszúkásan elnyúló porszívó négy kicsi keréken áll, azaz valóban egyszerre áll is, fekszik is. Keréken áll, de alacsonyan. A látvány ismerősségét hangsúlyozza a bensőséges, beszélgető hangulatot megteremtő, az ismerős olvasót megszólító „tudod” is. A porszívó működéskész, össze van rakva, de még nincs beavatva, még nem látott, nem nyelt port, ezért hasonlítható egy fizikailag érett, de még ártatlan és tiszta kamaszhoz. A második szakaszban megjelenik, kijön hozzá a konyhába a vers másik két szereplője, a kutya és az ember. Ebben a sorrendben, talán ezért, mert a kutya méreténél és testhelyzeténél fogva közelebb áll a géphez, rokonát látja benne. A kutya is, az ember is sóhajt. A kutya talán azért, mert látja a gép további sorsát, talán azért, mert ő maga öreg, hullik a szőre, s kicsit irigykedik az ifjú porszívóra. Az ember sóhaja mindkét lények szól, a kutyának talán azért, mert öreg, a gépnek talán azért, mert tudja, hogy hamarosan vége lesz a porszívó ártatlan és tiszta ifjúságának. A sóhaj egy szintre hozza a kutyát és az embert, a porszívót pedig élethelyzete és megszemélyesítése hozza ugyanerre a szintre. Az embernek tehát nincs kitüntetett helye a létezők sorában, ezért beszélhetünk bizonyos mértékben valamiféle poszthumanizmusról. Persze elégikus, részvétteli és ironikus poszthumanizmus ez, nem a gépek egyenrangúsodását, embert fenyegető, leváltó szerepét elismerve gyászoló poszthumanizmus – ha egyáltalán jogos a fogalom felvetése. Lehet helyette csupán egyetemes részvétről és szolidaritásról beszélni. A harmadik versszak merész metaforákat használ a porszívóra: „kicsi zarándoktemplom, / késre váró áldozati állat, Isten üres báránya”. Miért zarándoktemplom? Mert a vers szereplői a porszívóhoz zarándokolnak – kijönnek hozzá – a lakásból, mert belső tisztasága (felavatatlansága) valamiféle szakralitást ad a porszívónak, mert a porszívó épületszerű is, belső térrel; s mert a port majd úgy fogja magába szippantani, mint a zarándoktemplom a zarándokokat. Áldozati állat, hisz állatszerűségét a vers korábbi szakaszai már megalapozták, s mert hamarosan feláldozzák a tisztaság oltárán, de üres áldozati bárány, hisz nincsenek belső szervei és a por még nem töltötte fel. A vers cselekménye valamiféle rítus, pontosabban a beavatási szertartás kezdőszakaszának vagy az azt közvetlenül megelőző pillanatnak a leírása.

A remény és a végítélet versei

Az egész Estig-ciklusnak és a kötetzáró versnek a víz, az özönvíz, illetve a végítélet és a remény a vezérmotívumai. Vizsgáljátok meg, hogyan jelennek meg e motívumuk a következő versekben: Igen, most; Gergelyiugornya, képeslap; Esti kérdés P. Gy.-hez; Helyszínelők vitája; Címszó az ásványlexikonból; Nílus!

Esti kérdés P. Gy.-hez

Az Esti kérdés a Hipnoterápia mellett a Nílus második ciklusának, az Estig címűnek s egyúttal az egész kötetnek is kulcsverse, mely a második ciklus két kulcsfogalma, a remény és az világvége (apokalipszis, vízözön) köré épül. Ezért nagy terjedelme ellenére érdemes foglalkozni vele.

1. Melyik magyar költőt idézi fel a fenti cím első fele? Mi is az ilyen című vers nagy kérdése? Keressétek meg és idézzétek!

2. A cím második fele, a monogram Petri Györgyöt magát idézi, aki előszeretettel írt monogramos verseket, pl. V. Sz.-hoz, T. D.-höz, A. M.-nak. Mi jelzi az elődhöz való hűség és egyúttal hűtlenség érzékeltetését, ha tudjuk, hogy a monogramok feloldása Petrinél Váradi Szabolcshoz, Tandori Dezsőhöz, Almási Miklósnak? Hogy kellene írni ezt a címet, ha Petri írásmódját követnénk?

3. A vers egésze alapján vajon miért lenne jobb, „ha nem lett volna Petri György”?

a) Mit jelent, illetve mit képvisel Kemény számára Petri György alakja? Milyen magatartás, világhoz való viszony jelképe?

b) Miért baj, mit jelent az, hogy „de könnyű Petri-verset írni!”? Miért baj ez a költőnek, miért baj az országnak (világnak)? Az összegző válaszhoz érdemes megkeresni a 3. számozott rész (zenei tétel) 1-13. sorát! Illetve Petri József Attilát idéző A Dunánál című versének utolsó strófáját az 1999-es Amíg lehet című kötetből:

Szép nagy folyam ez, több rokonomat belelőtték,

úsztak lótetemek, hullák ’44-ben,

szovjet hadiszállítmányok később.

Jött azután Bős-Nagymaros, így aztán

elúszott a Duna is.

Kedves Attila, Duna nincs már.

Hol vagyunk már attól,

hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny.

A Te Dunád már nincs. Gyorsforgalmi út.

Nem lehet, nem érdemes már odamenni.

[…]

A múlt századi szép álmok:

Duna-konföderáció! Értelmesek voltak.

Éppen ezért elvetendőek. Térségünkben

soha nem tengett túl a racionalitás.

Ésszerű megbékélésre semmi remény.

Hosszú távon fognak vegetálni, növekvő

nyomor közepette, a nemzeti tébolydák.

De azért...! Én azt mondom, hogy NEM.

Hagyjunk már végre föl a reménnyel.

Lehet élni hit és perspektíva nélkül.

Már Horatius is megmondta: „Carpe diem!"

Vagyis éljünk egyik napról a másikra.

Jövő nincs.

c) Kemény ebben a 3. részben „a másik nagy romantikust, Vörösmartyt” idézi: „szagáról ismerem meg az állatember minden bűneit”. Honnan való az idézet? Mi a kései Vörösmarty és Petri közös szemléleti sajátossága? Ehhez idézzétek fel Az emberek (1846!) című Vörösmarty-vers refrénjét!

4. Alkossatok négy csoportot! A), B) C) és D) csoportban fogtok dolgozni.

A) Ti az első számozott résszel, annak nyelvi sajátosságaival foglalkozzatok!

Petri György stílusára, beszédmódjára mindvégig a hangsúlyozott precizitás, pontosság és folyamatos pontosítás jellemző. Első kötetének jellemző címe Magyarázatok M. számára.

i. Mi a legfeltűnőbb írásképi-írásjelhasználati sajátossága ennek a résznek? Hogyan függ ez össze a pontosítás mániájával?

ii. Írjatok ki legalább hét-nyolc magyarázó, megszorító, pontosító közbevetést (van vagy húsz!), illetve az ezeket indító kötőszavakat, módosítószavakat!

iii. Keressetek, ugyancsak Petrire jellemző, az árnyaló-fejtegető stílustól elütő kifejezést!

iv. Keressetek a preciőz stílusnak, a lehető legpontosabb megfogalmazás törekvésének mintegy paródiáját adó nem létező nyelvtani formulát!

B) Vizsgáljátok meg a második számozott egységet!

i. Az első egység zárómondata miképpen jellemzi a rákövetkező részt!

ii. Mutassátok be a rész ritmusát, rímszerkezetét, néhány jellemző rímfajtáját!

iii. Foglaljátok össze a rész által felkínált szemléltető példát, példázatot!

iv. Minek az allegóriája az ásatás?

v. Miért abszurd az ásatás során feltáruló rétegződés?

vi. Mi jellemzi a legutoljára feltárt réteg elemeinek felsorolását, milyen leletek kerülnek egymás mellé ebben a diszparát (széttartó) halmozásban?

vii. Írjátok ki a mélyréteg leírásából a Petri jellemző hangulatát, szemléletmódját megnevező jelzős szerkezetet!

viii. Melyik szó kapcsolja össze a versnek ezt a 2. részét a 4. és az 5. kompozíciós egységgel? Mi tehát a versben leírt világállapot, korszak időbeli megjelölése?

C) Jellemezzétek a 3. és a 4. részt!

i. Hogyan foglalja össze a 3. rész Petri költészetének vizsgálati területeit és szemléletmódját, ítéletét?

ii. Mely szavak felelnek meg a Vörösmarty-idézet szemléletének, összegzésének? Hol mire szolgál a kurziválás, a dőltbetű?

iii. Milyen három stílusréteg ütközik, alkot kontrasztot a versszakban? (Ez az erős stíluskontraszt, stílusütköztetés is jellemzője Petri költészetének.)

iv. Milyen igemód s az ezzel összefüggő patetikus megemelés felbukkanása az újdonsága az 4. résznek?

v. Milyen költőelődöket idéz fel ez az 4. rész? Miért Petrivel s nem velük rokonítja magát a versalany?

vi. Milyen magatartást testesít meg a pálma árnyékába kiülő, Noét vigyorogva bámuló alak?

vii. A tétel zárása milyen stilisztikai viszonyban van a tétel nyitányával?

D) Elemezzétek, értelmezzétek a 5., a lezáró egységet!

i. Ez a rész a Kemény és Petri közötti különbségekről szól. Miben látja, illetve miben szeretné látni Kemény a kettejük (költészete, költői magatartása) közötti különbséget?

ii. Milyen magatartás szimbóluma itt Noé? Milyen Noé lenne szívesen a beszélő?

iii. Mit kérdezne Kemény-Noé Petritől? Milyen életképi elemekkel hozza le a hétköznapokba a kérdést a vers?

iv. Petri versbéli jellemzése alapján mi lenne a költőelőd válasza? Mi árulja el, hogy Kemény is pontosan tudja Petri válaszát?

v. A vers két toldalékszerű, zárójeles zárlata hogyan formálja meg a Keményre jellemző pátoszfosztást és szereptávolítást? Visszavonja-e ez a visszavétel a két attitűd (Petrié és Keményé) közötti különbségtételt? Érveljetek a visszavonás mellett és ellen – a vers és a kötetegész (már megismert versei) alapján! Az érvelésben használjátok fel például a kötetben a Petri-vers után következő Helyszínelők vitája, Hipnoterápia és Nílus című versek „válaszait”!

Esti kérdés P. Gy.-hez

A vers címe kettős utalás. Egyfelől Babits Esti kérdését idézi fel, másfelöl Petri monogramos címzésű verseit. A Babits-vers a lét értelmére kérdez rá: „miért nő a fü, hogyha majd leszárad? /miért szárad le, hogyha újra nő?”, a Kemény-vers „csak” annyit kérdez Petritől, hogy „Gyuri: melyiket viszed / magaddal a sírba: / a reménytelenséget vagy a reményt?”. Mindkét versben a cím által beharangozott kérdés csak a vers legvégén, késleltetve, szinte csattanószerűen hangzik fel. Igaz, Kemény versében a versmondattan nem érzékelteti a késleltetést, a számozott, a gondolkodás új nekifutásait tartalmazó versszakok sem egyetlen kérdésre irányítják a figyelmet. A cím monogramossága úgy idézi Petrit, hogy nincs benne kimondás és eltitkolás olyan kettőssége, mit Petrinél. A költőelődnél a toldalékok árulkodó módon a rövidített nevek eredeti alakjához vannak fűzve: V. Sz.-hoz, azaz Váradi Szabolcshoz. Ha Kemény pontosan akarná követni Petrit, a cím így íródna: P.Gy.-höz, nem pedig P. Gy.-hez. De Keménynek más, szabadabb korban élve nincs szüksége a monogram titkolózó, de ugyanakkor a toldalékkal valamelyest mégis feltáró játékára: nem utal kisközösségi bizalmasságra, a hivatalos világ (hatalom) kizárására.

A verszáró, Petrihez szóló kérdés helyett a vers nagy részét egy másik, többször ismételt kérdés és az arra adott válaszok megfogalmazása szervezi. A „kérdés leginkább az, hogy miért is / nem jó nekünk (vagy / maradjak magamnál?) nekem mért nem jó az, hogy / Petri volt már”. Miért baj, hogy „könnyű Petri-verset írni!”? Miért baj ez a költőnek, miért baj az országnak (világnak)? Azért, mert Petri már mindent pontosan kimondott, világképe végtelenül keserű és reménytelen. Radikális, kíméletlen igazmondása, „átgondolt rosszkedve”, mely a világállapotot a vízözönre megérettnek mutatja, nem hagyott helyet sem az illúzióknak, sem feladatot a rossz új rétegeinek feltárásában. Tehát mintegy elírta a világot az utána következő költők elől. A baj másfelől az, hogy „Túl könnyű Petri-verset írni”, azaz, hogy az állapotok Petri diagnózisa óta nem változtak.

Hát ilyen érzés, amikor az ember újra elolvassa Petrit. És

már megint egyszer ráébred arra, hogy volt egy ember, aki ezt

a sok szart (csak a pontosság kedvéért: kultúrát, civilizációt,

magán- és lelkiéletet) már mind átgondolta egyszer (sokszor),

válogatta, értelmezte, mentegette is, de végül aztán

egy íves mozdulattal kihajította az egészet a picsába.

Kemény gondolati radikalizmusában és reménytelenségében „a másik nagy romantikus”-hoz, Vörösmartyhoz hasonlítja Petrit. Idézhetné Vörösmarty „Nincsen remény” refrénű Az emberek című versét, de ehelyett a Gondolatok a könyvtárban című költeményből idézi a híres sort: „szagáról ismerem meg az állatember minden bűneit”. Kemény a dőltbetűvel, a kurziválással is jelzi, hogy Petrihez hasonló módon regiszterkeveréssel, stílusréteg-keveréssel él: egyfelől a vulgáris „a sok szart” van kurziválva, másfelől a patetikus Vörösmarty-idézet. Igaz, az utóbbi „szagáról ismerem meg” kifakadása miatt ezúttal nincs is olyan messze Vörösmarty stílusa Petri Kemény által felidézett gyakran nyers szóhasználatától, „naturalizmusától”.

A számozott részeknek, zenei tételeknek más a stílusa más a funkciója, némileg más a témája. Az első tétel Petri pontos és gyakran ironikusan precízkedő, elemző-magyarázó analitikus stílusát imitálja. Ennek látványos stíluseszközei a zárójelek, a zárójeles, pontosító, megszorításokat, kételyeket megfogalmazó közbevetések. Hasonló hatásuk van a kötőszavaknak, módosítószavaknak, partikuláknak (pl. bár, vagy, Na persze, persze, egyáltalán, talán, mintegy, mintha, tehát, szóval, valószínűleg, úgyhogy, egyúttal stb.). A Petri első kötetének címébe (Magyarázatok M.-nek) emelt magyarázat beszédmódja uralkodik az első tételben. Az analitikus filozófián iskolázott Petri többek között a hűvös analízis költője, ez a részben ironikusan kezelt filozofikus értekező modalitás uralja a rapszódia első tételét, ennek a stílusnak ugyancsak játékos-ironikus, de végtelen pontosságra törekvő nyelvtani-nyelvfilozófiai kínszüleményei a „(…működhetett volna majd? hülye nyelvtan)” vagy a „mikor lett volna lenni lehetni”.

A második tétel „rímes epizód”, Petri-mottós régészeti példázat a vigasztalan végeredményű leásásról a dolgok mélyére. Érdekessége, hogy a pesszimista példázat formailag könnyed, dalszerű, s ez teremti groteszk összhatását. Rímek és kancsal rímek (ásat/ásít) mellett főleg a sokszor tiszta jambikus lüktetés, másutt az éles, néhol felező nyolcast idéző sormetszet adja a komor példázat víg dallamát. Igaz, egy-egy sor néha kilóg: hosszabb, rövidebb, sormetszetének helye eltér, de nem ezek a törések a jellegadók. Épp e könnyed zenéjű tételben jelenik meg az 5. és 6. részben vezérmotívummá váló (s a Nílus Estig ciklusának Igen, most című nyitóversétől jelen lévő) vízözön, végidő. Az első és a második tétel versmondattana is ellentétes. Az első az „alapok bonyolultságát” (Petri) kifejező versmondattanával a második igen egyszerű mondatai állnak szemben.

A harmadik részről Petri a kései Vörösmartyéhoz hasonlított komor radikalizmusának („Elment a falig”) jellemzése kapcsán már esett szó. Emellett a „sok szart” részletező zárójelben Petri költészetének, nagy leszámolásának témakatalógusát is itt kapjuk meg.

A negyedik rész eleje modalitást vált, a beszélő a tétel indításában azért fohászkodik, hogy ne kelljen azonosulnia az előd szemléletmódjával, hogy ne értse azt. Majd Kemény és Petri lényegi rokonságáról hangzik el jellemzés. Kemény magát nem József Attilával, Pilinszkyvel vagy Zrínyivel rokonítja, hanem Petrivel, mert „Józan volt, mint... mint én”. Az apokalipszist tárgyilagosan, józan és kiábrándult részegességgel számba vevő költőt érti meg belülről, „az utolsó ékezetéig”, azt, aki a vízözönt túlélni készülő Noét kaján vigyorral szemléli. Humoros kontraszt színezi a részt, mivel a józanság költője „meghúzza a cseresznyepálinkás-palackot”.

Az ötödik tétel ellentéte a megelőzőnek: a Petrihez való hasonlóság kimondása után a különbségtévő önmeghatározás, vagy legalábbis a szemléleti elkülönböződés vágya fogalmazódik meg benne. „Ami végül engem illet, én Noé szeretnék lenni”, vagyis a remény megőrzője, a túlélésen való munkálkodás képviselője, aki ugyanakkor nehéz bárkaépítő munkája után türelmesen elbeszélget a naivitásával, reménykedésével nem azonosulókkal, például a pálinkázó költőelőddel. A beszélő „jó ember” akar lenni, azaz a remény mellett ragaszkodik a tradicionális morálhoz is. S végül a vízözönre váró bibliai pálmafa alatt felhangzik a címben megígért esti kérdés: „Egyet mondjál meg nekem, Gyuri: melyiket viszed / magaddal a sírba: / a reménytelenséget vagy a reményt?”. A vers két zárójeles utóhangja visszavesz a kérdés emelkedettségéből, megkérdőjelezi a korszerűtlen Noé-szerepet: „(De persze egyik Noé sem vagyok a sok közül.)”. A „Jaj meg: de jó, hogy nem válaszolhat” pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy a kérdező tudja, Petri a kérdésre csakis a negatív választ adhatná. Újra megfogalmazódik, megformálódik a jellegzetes keményi magatartás: a nagy kérdések feltehetősége, az alapértékek melletti kitartás, de egyúttal a tévedés, a kétely, a bizonytalanság érzete, tudata is. A „kétszer kettő pedig négy” és a „