2017. nyár 51

Japán migrációs, állampolgársági és integrációs politikáját a külön-böző tudományos diszciplínák és a

témával foglalkozó politikai diskurzus egyaránt kirekesztőnek és korlátozónak ítélik meg, és úgy vélik, e politikák hát-terében egyfajta sajátos japán nacionaliz-mus húzódik meg.1 A sommás ábrázo-láshoz kapcsolódó kérdéseket általában a nemzeti eszme eredetére és jellegére vonatkozóan szokták feltenni. Esetleg

azt kérdezik, hogy miként kapcsolódik a migrációs politika a nemzet fogalmá-nak sajátos japán értelmezéséhez, vagy hogy az utóbbi miként mutatkozik meg a konkrét politikai döntésekben, migrá-ciós intézményekben, folyamatokban és a gyakorlatokban általában. A jellem-zések, akár általános, akár részletekbe menő elemzésre építenek, mindenkép-pen elítélőek, amennyiben olyan nyuga-ti értékrendszeren alapulnak, amelyet a

A japán migrációs politika kihívásai

Koudela PálJapán a világ egyik leggyorsabban öregedő társadalma, melynek két évtizede stagnáló gaz-dasága mára jelentős munkaerőhiánnyal küzd. Az egyik leggyakrabban alkalmazott megol-dást, a bevándorlás intézményesítését azonban a mindenkori kormányok egyöntetűen eluta-sítják, azt minimális szintre korlátozzák. A bevándorlási, integrációs és diaszpórapolitika egy jól körülhatárolható nemzetállami koncepció alapjaira épül, melynek történelmi gyökerei a Meidzsi-korig nyúlnak vissza. Tanulmányomban a legfontosabb jogszabályok, intézmények és változások áttekintésével három fő területre koncentrálok: a kisebbségi integrációra, a munkaerő-bevándorlás szabályozására és a japán emigráció hazavándorlásának kérdéskörére. Mindhárom esetben hasonló izolációs folyamat észlelhető, melynek történeti hátterét az első fejezetben világítom meg.

Japan has one of the most rapidly ageing societies in the world, and its economy has been suffering from stagnation for the last two decades. Therefore, the country already faces significant labour shortages. The institutionalization of migration, the most widely adopted solution for the above-mentioned issue is, however, unanimously rejected, and is being restricted to a minimum by all elected governments. Immigration, integration and diaspora policies are based on a well-defined nation-state concept, historically rooted in the Meiji Era. In this study, I will be reviewing the most important legislation, institutions and changes, and will be concentrating on three main fields: the issues of minority integration, regulation of labour immigration and the question of the returning migration of Japanese émigrés. In all three cases a similar isolation process can be observed, and I will shed light on its historical background in the first chapter of my study.

* * *

52 Külügyi Szemle

Koudela Pál

migrációval, annak szabályozásával vagy a keretrendszerének kialakításával foglal-kozó nemzetközi szervezetek és szerző-dések is alaptételeikül vettek.

Japán a legtöbb ilyen nemzetközi szer-vezetnek és szerződésnek a tagja, aláíró-ja, így az ebből fakadó ellentmondásként is értelmezhető, hogy vezető politikusai gyakran nyilatkoznak pozitívan a saj-tónak a bevándorlás szükségességét és esetleges jogi és intézményi könnyíté-sének igényét illetően. Isiba Sigeru re-gionális fejlesztésekért felelős miniszter például 2015 novemberében azt állította, hogy Japánnak több bevándorlót kellene az országba engednie, tekintettel a né-pesség drasztikus csökkenésére.2 Kóno Taró, az államigazgatási reformokért fe-lelős miniszter ugyancsak a bevándorlás élénkítése mellett állt ki, mivel az sze-rinte serkentené a gazdaságot, s hosszú távon növekedést implikálna. Abe Sinzó gazdaságpolitikájának, az Abenomicsnak központi eleme a népesedéspolitika, és ha követni akarja a gazdasági racionalitá-sának logikáját, akkor úgyszintén csupán a bevándorlás mellett érvelhet.3

A sajtónyilatkozatok azonban a legke-vésbé sem állnak összhangban a valós kormánypolitikával, jogi szabályozás-sal és hosszú távú gazdaságfejlesztési, munkaerő-politikai, integrációs és egyéb politikai tervekkel. Annak ellenére így van ez, hogy Japán jelentős demográfiai átalakuláson megy keresztül, amelynek a hetvenes évek óta látványos jelei mutat-koznak, s ami 2008 óta már nem csupán az elemzőkben vált ki komoly aggodal-mat, hanem az ország adminisztrációjában

is. Mindez egy két és fél évtizede tartó gaz-dasági stagnálással párhuzamosan zajlik, miközben olyan sokkhatások is gátolják a növekedést, mint a 2011-es cunami okoz-ta károk.

A migrációs politikatörténelmi gyökerei

Az, hogy a japán vezetés kitartóan el-lenszegül a bevándorlásnak, s mindmáig csupán egy szűk keresztmetszetben en-gedélyezi azt, egy hosszú folyamat ered-ményeképpen létrejött politikai állapot. E helyzet gyökere elsődlegesen a nyugati nacionalizmusnak és az etnikailag való-ban homogén nemzet kiválóságát hirde-tő, ideológiai táptalajt kereső politikai szándéknak a Meidzsi-korszakban tör-tént találkozásában keresendő. Az akkor megjelent vérségi ideológiának korábban nem volt létjogosultsága, s ebben – nyu-gati értelemben – az Edo-kor mégannyira izolacionalista politikája sem tekinthető nacionalistának Japánban. Kevin Doak odáig megy, hogy szerinte 1853-at meg-előzően Japán még csak nem is létezett mint modern nemzet.4

Egy politikai eszme- és értékrendszer természetesen több, mint ideológia – még olyan esetekben is, amikor ez utóbbi jel-lege a hangsúlyosabb, akárcsak Japánban volt 1868 és 1945 között.5 Még ilyen ese-tekben is többet jelent, mint egy politikai terv vagy doktrína; sokkal inkább a köz-beszéd, a közgondolkodás és a cselekvés az a terület, ahol megragadható, s ilyen módon a nemzeti eszme szerves részét képezi egy stabil demokrácia életének

2017. nyár 53

A japán migrációs politika kihívásai

vagy egy új nemzetállam létrehozásáért tevékenykedő mozgalomnak. A naciona-lizmus tehát egyfelől egy diskurzus – pél-dául a tisztavérűségé,6 melynek modern formájának a kialakulása volt megfigyel-hető a Meidzsi-kor hétköznapi életében.7

Akkoriban olyan ultranacionalista társaságok jöttek létre, mint a Genjósa, vagyis a Fekete Óceán Társaság, 1881-ben, amelyet hajdani szamurá-jok hívtak életre, s tevékenysége még leginkább a feudális rendszer újra-élesztésének gondolatához kötődött.8 E társaságok élénk társadalmi és po-litikai életet éltek, s hatással voltak a közgondolkodásra is. A Genjósa pél-dául aktív szerepet játszott a 1880-as és 90-es évek választásai során, sőt manipulálta is azokat.9 Alapvetően Nyugat-ellenes volt, és pánázsiai esz-meisége sok más, hasonló szervezetet hozott létre. A Nyugat-ellenesség és a sérelmi politika áthatotta a tömegmé-diát,10 belekerült a tankönyvekbe, és az élet szinte minden területét ellepte.11 Mindezek ellenére a már akkoriban megjelent, a japánság egyedülállósá-gát hirdető mozgalmaknak és a tiszta-vérűség eszméjének – noha még nem ilyen ideologikus formában – később jóval nagyobb jelentőségük lett, mint a Nyugat-ellenességnek.

Az egyedülállóság tudata természe-tesen már akkor sem volt új Japánban, hiszen az ország évszázados izolációs múltra tekinthetett vissza, de 1853 után ez a társadalmi és regionális különbsé-geken alapuló, preetnikus nacionalizmus elterjedt az iskolázott rétegek között, s át-hatotta a magaskultúra minden területét.

1869-ben, a Jaszukuni-szentély alapítá-sakor Japán már sokkal inkább jellemez-hető volt a nemzetállam fogalmával, mint korábban bármikor. A hazáért életüket áldozó katonák emlékműve a mai napig a japán nacionalizmus egyik, sok nemzet-közi konfliktust generáló szimbóluma. A japán kormányfők gyakran látogatják, s ott egyben a második világháború azon hősi halottairól is megemlékeznek, akik a világ többi országa számára kevésbé pozitív emlékeket idéznek.12 A mitikus múlt képe, amelyre Japán a világ, de leg-alábbis a térség megreformálását célzó missziója hivatalosan alapult, a 19. szá-zad végén egy modern nacionalizmus létrehozásának az eszközévé vált, mely-hez az etnikailag homogén ország meg-felelő hátteret nyújtott, s így a kulturális felsőbbrendűség könnyen összekapcsoló-dott az etnikaival.13 1890 után a sajtótól a közbeszéden át a kiállításokig minden Japán nagyságát igyekezett bizonyítani, szembehelyezve azt a Nyugattal szembe-ni korábbi gyengeséggel.14

Japán háborúinak kezdetekor már konkrét politikai akaratról volt szó, de a nacionalizmus túlélte a katonai agresszió korszakát is, majd a protektorátus alatt és után egyfajta szükségszerű revizioniz-musként maradt fenn, s az alkotmány és általában a nyugati eszmék kritikájában mutatkozik meg a legpregnánsabban. Az önvédelemhez szükséges hadsereg fenn-tartását, a császár autoritásának vissza-állítását és az emberi jogok korlátozását követelik a leggyakrabban a nyugati libe-rális eszmékre épülő alkotmány módosí-tására vonatkozó javaslatok, ám az elmúlt évtizedekben nem szolgáltak másra, mint

54 Külügyi Szemle

Koudela Pál

hogy legitimálják a konzervatív párt ha-talmát. Abe Sinzó elképzelését pedig leg-inkább azokon az alkotmánymódosítási javaslatokon láthatjuk, melyeket pártja 2012-ben benyújtott. Közülük számunk-ra a legfontosabb változtatás az lenne, amely az alaptörvényből kitörölné az egyén tiszteletben tartásának alapelvét, s alkotmányosan is lehetetlenné tenné, hogy a Japánban tartósan letelepedett külföldiek japán állampolgárságot vagy szavazati jogot kaphassanak.15

Gazdaság és demográfiaa migrációs politika hátterében

Japán az 1853-ban és azt követően elszen-vedett traumasorozatának következtében a gazdaság modernizációja és kiterjesz-tése felé fordult, és azon keresztül igye-kezett kedvezőbb nemzetközi helyzetet elérni. A feudális társadalom- és állam-szerkezet részben öröklődött a zaibacu intézményében,16 s a századfordulóra a fejlett hadiipar segítségével imperialista politikává, majd a Taisó-kor militarizá-lódása idején már egyértelműen nagy-hatalmi agresszióvá alakult át. 1952 után az alkotmányosan és a katonai jelenlét által is pacifikált ország számára, ahol még a zaibacukat is kénytelenek voltak felszámolni,17 a gazdasági növekedés vált az egyetlen lehetőséggé, amely ré-vén a nyugati országokkal felvehette a versenyt. Ezt a nyolcvanas évekre sike-rült is elérnie: Japán a világ egyik vezető gazdaságává vált, műszaki fejlettsége sok tekintetben messze maga mögött hagyta valamennyi országét.

A GDP éves növekedése azonban már az 1970-es évektől trendszerűen mérsék-lődött, habár egészen 1981-ig nem esett 4 százalék alá (kivéve 1970-et és 1974-et), 1988-tól viszont drasztikusan zuhanni kezdett.18 Az évtized végén kipukkadt buborék azóta is elhúzódó stagnálássá vált. Mindeközben több sokkhatás is érte az országot: talán a két legjelentősebb az 1997-es kelet-ázsiai gazdasági válság, valamint a 2011-es katasztrófa okozta károk, elsősorban a fukusimai atomerő-mű, illetve az atomerőművek leállításából eredő energiaforrás-vesztés.19 2012-től Abe Sinzó jelentős gazdasági reformokat vezetett be, melyek közül számunkra a legfontosabbak a munkaerőpiacot érintő változtatások. A női foglalkoztatás nö-velése ugyanis az egyik központi eleme az Abenomicsnak,20 a nők munkaerőpiaci részvételének növekedése azonban mind a tradicionális japán háztartásszerkezet-re, mind a termékenységre negatív hatás-sal van.21 Azaz ezzel egyszerre két másik törekvésével is szembekerül a kormány. A hagyományos japán családi háztar-tást, az iet ugyanis az 1898-as Meidzsi Polgárjogi Törvény óta jogszabály védi, s a mindenkori kormányok a 20. század folyamán igyekeztek azt a társadalom alapegységeként újraéleszteni, s a nyu-gati individualizmussal szembeállítani, s ugyanez a mostani kormányzat egyik célja is.22

Az individualizáció azonban nem csupán a nyugati eszmék térhódításával hatott rombolóan a sajátságos, kiter-jesztett családi háztartásra, hanem az öröklés rendszerén keresztül is: a nem

2017. nyár 55

A japán migrációs politika kihívásai

öröklő utódok számára nem maradt más lehetőség, mint hogy saját iet alapítsanak, ami egyre kisebb és kisebb háztartások kialakulásához vezetett. A nukleáris csa-ládok számának növekedése tehát, külö-nösen 1952 után, felgyorsult. Mindezek ellenére a kiterjesztett családok aránya még 1980-ban is 30 százalék volt, s a csa-ládjukkal együtt élő 65 év felettiek ará-nya csupán azóta kezdett zuhanni: 1986 és 2010 között 46,7-ről 17,5 százalékra.23

A nőknek a hagyományosan kiemelt családon belüli szerepe továbbra is köz-ponti érték maradt ugyan a közgondol-kodásban – és láthatólag a politikában is –, funkcionálisan azonban fokozatosan elhalványul, s az idősgondozás is egyre inkább az állami költségvetésből fenn-tartott intézményekre hárul, ami pedig a kiadásokat növeli. A szociális kiadások 1980-ban a japán GDP 10,3 százalékát tették ki, 2011-re azonban már 23,1 szá-zalékra nőttek.24 A női foglalkoztatás növekedéséből származó bevételek és a növekvő kiadások mérlegét hosszú tá-von nehéz megvonni, ám a folyamat ha-tása nem áll meg a költségvetés szintjén. A kormány már a nyolcvanas években is igyekezett átvenni az idősgondozás fele-lősségét, nem csoda, ha mára nem csupán a fiatalok felelősségérzete csökkent le, hanem az idősek is egyre kevésbé kíván-nak együtt élni gyermekeikkel.25

A demográfiai átmenetre mindenütt jel-lemző folyamatok Japánban különösen erősen befolyásolják a társadalom műkö-dését. A népesség fogyása, a korszerkezet aránytalanul gyors átalakulása közvetlenül hat a társadalom eltartóképességére, s ez

összefügg az előbbi gondokkal is. A foglal-koztatás növelése mellett természetesen más eszközök is rendelkezésre állnak, hogy a problémát – legalábbis időlege-sen – kezelni lehessen: a munkanélküli-ség azonban már így is csupán 3,3 szá-zalék Japánban, s ezzel a munkaerőpiaci rugalmasság határát súrolja. A nyugdíj-korhatárok emelésébe 2014-ben kezdett bele a kormány, s felmenő rendszerben 2025-ig 65 évre tolja azt ki mindkét nem-nél. A gyermekvállalási hajlandóság nö-velését 2010-ben vette fel a céljai közé, ám mindezen erőfeszítések sem képesek pótolni az egyre növekvő rést az ideális és a valós gyermekszám között, amely a három vagy több gyermeket tervező csa-ládok fokozatos eltűnéséből, s a gyerme-ket egyáltalán nem vállalók térnyeréséből keletkezett.26 Japán ma a világ leggyor-sabban elöregedő társadalma, aminek a hatása máris érzékelhető a munkaerőhi-ányban, különösen egyes hiányszakmák megjelenésében – elsősorban az egész-ségügy és a vendéglátás területén.27

A japánok ugyanakkor egy modern tár-sadalmat alkotnak, amely annak minden tipikus jegyével rendelkezik is. Ott a má-sodik legmagasabb a születéskor várható élettartam: 2015-ben 84,74 év volt, amit csupán Monaco előzött meg; a csecsemő-halandóság is csak 2 ezrelék, ebben is ki-zárólag Monaco és Izland áll kedvezőbb helyen. A teljes termékenységi együttha-tó 1,4, és a korszerkezet sem ígér további nagyszámú, a termékeny korba belépő korcsoportokat: a 15–24 évesek aránya a népességben csupán 9,68 százalék volt 2015-ben. Az időskorúak aránya szintén

56 Külügyi Szemle

Koudela Pál

csak Monacóban nagyobb: 2015-ben a japán lakosság 26,59 százaléka volt 65 év feletti.28 A népesség 2008 óta kez-dett csökkenni, a termékenység azonban már a hetvenes években is csak közepes volt, s a nyolcvanas években tovább zu-hant. A mai, átlagosan 1,4 körüli értéket 1995-ben érte el először. A háttérben meghúzódó okok a 20. század utolsó és a 21. első évtizedeiben megszokottnak számítanak: a házasságok száma csök-kent, az anyák idősebb korban vállalják az első gyermeküket, s külön kiemelen-dő a női szerepek megváltozása, amely mindebben elsődleges szerepet játszik Japánban.29

Már az ezredfordulón készült népes-ség-előrejelzés is drasztikus változásokat jósolt: 2050-re százmillió alá eső, majd 2100-ra mindössze 64 millió főre csök-kenő népességet. A legújabb számítások szerint a változások még rohamosabbak lesznek: a közepes termékenységi és ha-landósági változat szerint 2060-ra a né-pesség várhatóan 86,74 millióra zsugoro-dik majd, s addigra a 65 év felettiek rész-aránya a társadalmon belül meghaladja a 40 százalékot is.30 A változások legel-ső elszenvedője a nyugdíjrendszer és az egészségügy31 – ezen egyszerű következ-tetéseket a kormány is belátta.32 A gazda-sági következmények is kézzelfoghatóak: a Japán Gazdasági Szervezetek Szövet-sége 2003-as becslése szerint 2025-ig 6,1 millió bevándorlóra lenne szüksége a ja-pán piacnak, hogy továbbra is az akkori 10 százalékos szinten lehessen tartani a fogyasztói adót, máskülönben 18 száza-lékra kell majd emelni azt.33

A bevándorlás szabályozása:kisebbségek és gyakornokok

Egy igen kézenfekvő, s gyakran alkal-mazott megoldás tehát a fenti problémák kezelésére a bevándorlás segítése. Ez egy sokrétű folyamat, amely nem szükség-szerűen betelepítést jelent: megoldható az egyes hiányszakmák pótlása vendég-munkásokkal is – ez utóbbi kifejezés azonban a második világháború utáni európai tapasztalatok fényében igen ne-gatív képzettársításokat vált ki a japán kormányban.34 Ugyanakkor a bevándor-lás szabályozása során szembesülni kell a már az országban tartózkodók integrá-ciós kérdésével is, s ez Japán másik jelen-tős problémája. Ennek legfőbb jogi kere-teként az 1952-ben kiadott Bevándorlási törvény van érvényben a mai napig, noha számtalanszor módosították azóta.

Az 1952-t követő három évtizedben munkaerőpiaci problémák nem merültek fel, hiszen az ipar növekvő munkaerőigé-nyét az urbanizáció kellőképpen kielé-gítette. A hetvenes évek végére a városi lakosság aránya az 1950-ben mért egy-harmadról kétharmadra nőtt, a kis falvak pedig szinte egészen eltűntek az ország-ból.35 Megmaradt azonban a hajdani ja-pán megszállás alatt Koreából és kisebb részben Mandzsúriából elhurcolt kisebb-ségek megoldatlan helyzete, ugyanis a mai napig nem csupán a jogszabályi ke-ret kirekesztő velük szemben, hanem a közvélemény is idegennek tekinti őket, akárcsak bármely más, nem japán etni-kai csoportot.36

2017. nyár 57

A japán migrációs politika kihívásai

A Bevándorlási törvény 1981-es ki-egészítése, s nevének Bevándorlási és menekültügyi törvényre változtatása vál-toztatott némileg az egykor elhurcoltak helyzetén, ugyanis Japán abban az évben csatlakozott az 1951-es menekültügyi egyezményhez.37 A munkaerőpiacra vo-natkozóan 1989-ben történt törvénymó-dosítás, mely attól kezdve lehetővé tette a nagyvállalatok számára, hogy külföldről toborozzanak munkaerőt. Elsőként a szó-rakoztatóiparban dolgozó külföldi nők helyzetét sikerült így rendezni, akiknek a száma már 1982 és 1986 között is évi 24 ezerről 45 ezerre, s a módosítást meg-előző évben már 71 ezerre emelkedett. A szabályozás után stabilizálódott a hely-zet, s 1996-ban – némi csökkenés után – 54 ezer fő szerepelt a nyilvántartásban.38 Habár a többség a féléves szerződésük lejárta után hazatért, a vízumtúllépők fo-kozatosan egyre többen lettek, s számuk 1992-ben elérte a 90 ezret.39

1951-ben a Bevándorlási rendelet a háború előtt elhurcolt és időközben ál-lampolgárságot kapott kisebbségeket megfosztotta ettől a státuszuktól, s ezt a jogfosztottságot a rendeletből 1952-ben törvénnyé avanzsált jogszabály a mai napig konzerválta.40 A japán kormány azt remélte, hogy ezek az emberek idő-vel hazatérnek a korábbi hazájukba, ami azonban a legtöbb, még gyerekkorban, részben erőszakkal áttelepített kore-ai számára teljesen reménytelen volt. Mindeközben fennállt ugyan a honosítás lehetősége, ebben az esetben viszont tel-jes asszimilációra lett volna szükség, s a jelentkezőknek japán családnevet kellett

hozzá felvenniük. A helyzet fonáksága az, hogy erre nem sokan voltak hajlandó-ak.41 Az 1952-es törvény ezzel tehát nem oldotta meg az integráció kérdését, habár a későbbi generációk tagjai már gyakrab-ban vettek fel önként japán nevet, feltehe-tően részben azért, mert a koreai közös-ség visszatartó ereje az évtizedek alatt meggyengült.42

Ezeknek az embereknek a helyzeté-be az 1965-ös japán–koreai bilaterális egyezmény hozott enyhülést, amelyet követően bevezették az „állandó lakos” státuszt, s 1991-et tűzték ki a további ren-dezés céldátumául. Akkor valóban szü-letett is egy új megegyezés a két ország között, ám csupán egy speciális állandó lakosi státusz lett az eredménye, melyet csupán az elhurcolt koreaiak leszárma-zottai kaptak meg.43 A helyzetük azon-ban messze nem kielégítő ma sem, és a státuszuk nem védi meg őket száz száza-lékban a deportálás veszélyétől sem: ez a sors vár ugyanis rájuk a hét évet megha-ladó büntetési tétellel sújtható, illetve az igazságügyi miniszter által kockázatos-nak minősített bűncselekmény elköveté-se esetén. A kérdést később sem oldotta meg a japán jog, s így mindmáig Japán az egyetlen olyan fejlett ipari ország, ahol negyedik generációs bevándorlási prob-lémákkal küzdenek.44

A nyolcvanas évek elején a G7-ek nyo-mására Japán is beadta a derekát, s vég-re intézkedett a vietnami menekülteket befogadásáról, s egyben a már ott élő indokínai menekültek helyzetének stabi-lizálásáról.45 Ez nem csupán a nemzetkö-zi megítélésének, hanem az ország belső

58 Külügyi Szemle

Koudela Pál

helyzetének a rendezése miatt is sürgető feladat volt, s a menekültügyi egyezmény elfogadása mellett így született meg az 1981-es Bevándorlási és menekültügyi törvény.46 Az ország már 1979-ben rati-fikálta a Gazdasági, szociális és kulturá-lis jogok nemzetközi egyezségokmányát, majd 1980-ban az ENSZ nők elleni diszk-riminációval foglalkozó egyezményét, s végül 1984-ben az állampolgárságról szóló 1950-es törvény módosítása lehető-vé tette a jus sanguinis alapján történő ál-lampolgárság női ágon történő öröklését, s eltörölte az erősen asszimilatív, kötele-ző japán családnévhasználatot is.47

1989 után jelentek meg az alacsonyan képzett vagy szakképzetlen külföldi mun-kások a rosszul fizetett állásokban. Eze-ket a munkaköröket az angol 3D (dirty, dangerous, difficult) mintájára – s a civil szervezetek rosszallása ellenére – 3K-nak (kitanai, kiken, kicui) kezdett hívni a mé-dia.48 Japánban ugyanis az urbanizáció és szektoriális átrendeződés által biztosított munkaerő-utánpótlás lehetősége lassan kezdett kimerülni.49 A főként a japán emigráció hazatérését segítő törvénymó-dosítás egyben megindította a Kínából és Délkelet-Ázsiából érkező szakképzet-len munkaerő bevándorlását is, s Japán a legális és illegális migráció rendezése végett tíz új tartózkodási formát alakí-tott ki.50 Habár a bevándorlók számára csupán a gyári munka volt elérhető, ők a rokoni és egyéb kapcsolataik segítségével egyre több területen helyezkedtek el. Az ún. gyakornoki programok mellett nőtt a külföldi feleségek száma, s mivel lehető-ség nyílt a diákok részmunkaidőben való

foglalkoztatására, az építkezések és az ipar mellett a vendéglátásban is megje-lentek a bevándorlók – akik erre részben rá is szorultak, mert a hároméves prog-ramok kevés lehetőséget, s igen alacsony fizetést kínáltak.51

A japán vezetés szemében ugyancsak negatív fényt vetett a bevándorlás kér-désére az illegális migráció növekedése, illetve az a tény, hogy a nyolcvanas évek-től megsokasodó menekültekről mind gyakrabban derült ki, hogy valójában munkakeresők, akik kihasználják azt a helyzetet, hogy menekültként érkez-hetnek az országba. Mindezt az ezred-fordulótól az általuk jelentett fokozódó biztonsági kockázat egészítette ki, ami a nemzetközi biztonsági követelmények szigorításához is vezetett. 2001-et köve-tően sorra születtek a japán szigorító in-tézkedések: még abban az évben könnyí-tették a deportálást, 2004-ben az illegális foglalkoztatás büntetését súlyosbították, 2007-ben bevezették a biometrikus adat-szolgáltatást, s 2009-ben szigorították a külföldiek munkahelyi monitorozását, sőt a munkavállalási engedélyüket túllé-pőktől megvonták a társadalombiztosítás szolgáltatásait is.52 Ugyanakkor éppen ez a 2009-es törvénymódosítás rendelte a bevándorlókat is a munkaügyi törvény hatálya alá, ami a foglalkoztató felelős-ségét növelte, s egyben a közvetítő cégek visszaélési lehetőségeit csökkentette.

A biztonságpolitikai szempont tehát fontosabbá vált, s ez abban is érzékelhető, hogy 1985 és 2015 között a bevándorlási hivatal és a határrendészet alkalmazot-tainak a száma megháromszorozódott,

2017. nyár 59

A japán migrációs politika kihívásai

a kiadások pedig a nyolcvanas évek vé-gétől évi 25 millió dollárról 2009-re már 54 millióra duzzadtak.53 2005-ben – a bevándorlási törvény kiegészítéseként – bevezették az ún. menekültvizsgálati ta-nácsosi rendszert.54 A program 2008-ban kezdett működni, s tevékenysége ered-ményeképpen 2010-ben Japánban lehető-vé vált a burmai menekültek letelepítése. A Bevándorlási Hivatal 2006-ban kiadott irányelvei szerint tartós letelepülést lehet engedélyezni azon bevándorlóknak, akik jelentősen hozzájárulnak az ország kultú-rájának, gazdaságának, tudományának, művészetének, oktatásának, technológiá-jának vagy atlétikájának a fejlesztéséhez. Ennek fejleményeként 2012-ben be is vezettek egy pontrendszert, amely szer-kezetében hasonlít más országokéhoz, de tartós letelepedést csak a kiemelkedő tu-dományos, technológiai vagy üzleti telje-sítményt nyújtók számára tesz lehetővé.55

Ugyancsak a humántőke behozatalát célozza az a terv, amely szerint 300 ezer külföldi egyetemi diákot kívánnak Ja-pánba hívni, hogy a 2010-ben 140 ezres hallgatói létszámot 2020-ig több mint a kétszeresére emeljék. Az egyetemi tanul-mányok után a diákvízum helyett munka-vállalói vízumot kaphatnak, s ha azonnal nem is találnak munkát, egy 180 napig érvényes áthidaló vízumot is igényelhet-nek.56 Míg a szűk szellemi elit bevándor-lását könnyítő jogszabályokat a kiemelt fizetések is támogatják, a szakképzetle-nek helyzete reménytelen. A technikai segédeket foglalkoztató programok ere-detileg a külföldi szakmunkások képzé-sére születtek, mára azonban főként kínai

és vietnami vendégmunkásokat közvetí-tenek, s az ellenőrzések növekedése elle-nére is gyakori a túl- és a kényszerfoglal-koztatás. A közvetítők óriási jutalékai és a foglalkoztatók bánásmódja, a külföldi munkavállalókra kényszerített szerződé-sek, az útlevelek elkobzása, a külvilággal való kommunikációjuk akadályozása ko-moly nemzetközi kritikát vált ki, s Japán besorolásán is sokat ront.57

Az integráció terén még ennél is na-gyobbak a gondok. Az alapszintű okta-tás 12 évfolyamába például csak japán állampolgár iratkozhat be. 2006-ban a Külügyekért és Kommunikációért Fele-lős Minisztérium kialakított ugyan egy tervet az interkulturális kohéziónak a helyi közösségekben való támogatására, de diszkriminációellenes törvény a mai napig nem született. A 2008-as közok-tatási törvény értelmében minden iskola köteles követni az Oktatási Minisztérium iránymutatásait, amelyek alapján gyakor-latilag képtelenség a japánon és az ango-lon kívül más idegen nyelvet oktatni. Ha pedig az iskola nem felel meg a minisz-tériumi követelményrendszernek, akkor elesik az akkreditáció lehetőségétől.58

A külföldiek nyilvántartásáról szóló 1952-es törvényt 2012-ben ismét átala-kították, s egy új tartózkodásiengedély-rendszert vezettek be. A törvény kor-látozta a személyazonosságot igazoló kártya használatát is, amely addig az országban tartózkodók számára is elér-hető volt, s mivel általános amnesztiát eredményező program nincs Japánban, az utólagos legalizálás folyamata sem biz-tosított. Az új törvény igyekszik rendezni

60 Külügyi Szemle

Koudela Pál

a vendégmunkások státuszát is: 14 fajta munkavállalói vízumot alakítottak ki en-nek érdekében. 2014-ben a bevándorlási törvény egy újabb kiegészítésével létre-hozták a magasan képzett specialisták státuszát – ezzel az egyetem után igé-nyelhető 180 napos vízumot alakították át –, sőt a diákvízumot kiterjesztették a közép- és általános iskolásokra is, így ők már a saját jogukon is kiválthatnak tar-tózkodási engedélyt.59

A családegyesítés egyáltalán nem sze-repel a bevándorlási törvényben, így a japán állampolgárok házastársai és gye-rekei számára is a tartós letelepedési en-gedély kiváltása a leggyakoribb út. 2008 előtt az állampolgárságról szóló törvény nem tette lehetővé, hogy a házasságon kí-vül született gyerekek japán állampolgár-ságot kapjanak, ha csupán az egyik szülő volt japán. Csak akkor volt erre mód, ha az apa nyilatkozatot tett a születés előtt egy nappal, és ha a szülők összeházasod-tak. 2008-ban a legfelsőbb bíróság azon-ban ezt a cikkelyt az egyenlő elbánás elve alapján alkotmányellenesnek nyilvánítot-ta, s a házasság kitételét eltávolították.60 A jus sanguinis elvén alapult állampol-gárság lehetősége ezzel némileg kiegé-szült. Az igazságügyi miniszter – bizo-nyos feltételek mellett – saját hatásköré-ben engedélyezheti a honosítást. Ám még így is megmaradt a kettős állampolgárság szigorú tiltása, annak véletlen megszer-zése esetén a japán állampolgárság auto-matikus elvesztése – ez azonban már a diaszpórapolitika része, amely a külföl-dön élő japánok legteljesebb integrációját tartja helyesnek.61

A ki- és hazavándorlásravonatkozó politika

Japánban az „idegenek” aránya még 2015-ben sem haladta meg a népesség 1,58 százalékát, s 2008 óta csökkent is; ráadásul a külföldieknek is csupán 65 százaléka első generációs bevándorló. A bevándorlásnak a nyolcvanas évek végétől leginkább preferált csatornája a korábban Japánból elvándorolt népesség, az ún. nikkeidzsin visszavándorlásának a segítése volt. Az elsősorban Brazíliában, Peruban és más latin-amerikai országok-ban élt japánok és utódaik számára min-den korlátozást eltöröltek akkor; ez első-sorban a gazdasági prosperitás fenntartá-sához az etnikai homogenitás megőrzését szükségesnek tartó politika következmé-nye volt.62

Japán ugyanis hosszú évtizedeken ke-resztül inkább kivándorló ország volt, mintsem befogadó. A kivándorlás Japán nemzetközi integrációjának kezdetén, 1868-ban indult néhány Hawaiira kül-dött, ott cukorültetvényen dolgozó mun-kással, és egy bilaterális egyezménnyel vált tömegessé, 1885-ben.63 A századfor-dulótól egyre nagyobb számban vándo-roltak az Egyesült Államokba is Japán-ból, aminek az oka részben a szegénység, részben viszont a kormány támogatása volt, amely a belső feszültségek enyhí-tését remélte tőle. Amerikában azonban nőtt a japánokkal szembeni ellenállás, s végül a két ország 1907-ben, egy infor-mális megállapodás, az ún. Úriemberek egyezménye keretében abban egyezett meg, hogy Amerika nem korlátozza a

2017. nyár 61

A japán migrációs politika kihívásai

japán beutazást, cserébe a japán kormány nem ad képzetlen munkaerőnek az Egye-sült Államokba szóló útlevelet.64

E megegyezés következtében fordult a kivándorolni szándékozó japán parasz-tok figyelme Brazília és Peru felé. Brazí-lia számára előbb a rabszolgaság betiltá-sa (1888), majd – a 20. század elején – az okozta a kávéültetvények munkaerő-keresletének hirtelen megnövekedését, hogy Olaszország és Spanyolország – az ottani rossz munkakörülmények miatt – be-tiltott minden, oda irányuló kivándorlást. Ilyen körülmények között érkezett meg 1908-ban az első japán hajó, a Kaszátó Maru.65 De települtek japánok a 20. szá-zad első felében a meghódított területek-re is: 1910-től Koreába, 1914-től Mikro-néziába. Ezek azonban a katonaság által támogatott, államilag szervezett telepes kivándorlások voltak, s a részesei 1945 után – érthető okokból – mind hazaköl-töztek. 1924-ben Amerika végül még-iscsak törvényileg korlátozta a japánok bevándorlását, s Ausztrália és Kanada is követte a példáját. A második világhábo-rút követő ellenérzések a protektorátus végével enyhülni látszottak: legalábbis Brazília és Japán 1952-ben újra felvette a diplomáciai kapcsolatot, és szerződést kötött újabb bevándorlók fogadásáról.66 A következő években pedig a többi latin-amerikai ország is a brazilokéhoz hason-ló lépésre szánta el magát.67

A japán kormányok mindvégig tudato-san használták a kivándorlás lehetőségét, és nem csupán az elégedetlenkedők eltá-volítására, hanem anyagi megfontolásból is. Elvárták ugyanis, hogy a kivándorlók

a japán konzulátusokon regisztráltassák magukat, és a Nihondzsin kai, a Japán Társaság tagjává válni ugyancsak köte-lező volt számukra. Ez a szervezet se-gített a hazautalások és a vészhelyzeti segélyek megszervezésében is Japánnak: a népszámlálások alapján ellenőrizték az egyes kivándorlókat és családjukat, naprakész adatbázist építettek a kinn élő emigránsokról. A kormány ugyanakkor a háború előtt a nagykövetségeken és a konzulátusokon keresztül támogatta a diaszpórát az önkéntes társaságok, gaz-dasági és társas klubok alapításában. Titkos társaságok már a háború alatt is létrejöttek, s azok védték meg az ellen-séges hangulat elől az újonnan érkezett vagy még be nem illeszkedett japánokat Brazíliában,68 s egyúttal a hátrahagyott közösségeket is helyettesítették a japán bevándorlók számára.69 Ezek a klubok és társaságok ma is léteznek, s fenntartják a kapcsolatot az anyaországgal, japánul tanítják a hajdani kivándorlók leszárma-zottait, és figyelik a japán munkaerőpiac változásait.70

A Japán Nemzetközi Együttműködési Ügynökség elődjeként, 1954-ben jött lét-re a Technikai Együttműködési Projekt, amely 1962-től Határon Túli Együttmű-ködési Ügynökség néven, nemzetközi irodákon keresztül szervezte meg az emigrációt. 1974-ben a külügyminiszté-rium irányítása alatt, a mai nevén folytat-ta a működését, majd 2003-ban függet-len intézménnyé vált, ám feladata már a kilencvenes évektől nem a ki-, hanem a hazavándorlás segítése.71

62 Külügyi Szemle

Koudela Pál

Az említettek következtében a leg-nagyobb diaszpóra az ezredfordulón Brazíliában élt, és mintegy hatszázezer főt számlált; ezt követte Peru, Mexikó, Argentína és más országok.72 Az 1980-as években aztán hirtelen megindult a visszaáramlás Japánba. Elsőként a má-sodik generáció kezdett munkát keresni ott; ők még jól beszélték a nyelvet is, és mivel szüleik Japánban születtek, köny-nyen állampolgárságot szereztek.73 A ja-pán gazdaság abban az évtizedben volt a csúcson, s a munkaerő-utánpótlás ép-pen akkor kezdett kifogyni; a szezonális munkákat vállaló latin-amerikai japánok 1985-ben már 13.800-an voltak a sziget-országban,74 így a kormány a legmegfe-lelőbb megoldásnak azt találta, hogy a megindult folyamatra rásegít. 1989-ben módosította is a bevándorlási törvényt, hogy a japán származásúaknak lehetővé tegye a munkavállalást és a letelepedést. Ennek hatására a harmadik és negyedik generációs kivándorlók is mind többen mentek vissza az óhazába: 1994-re már 200 ezren voltak, s többségük, mintegy 70 százalék Brazíliából érkezett.75

A japán kedvező gazdasági helyzet és a brazíliai krízis szintén kedvezett a visz-szavándorlásnak: sorra alakultak a köz-vetítőcégek, megszervezték a gyárakban a munkalehetőségeket, s gyakran még az utat is hitelezték nekik.76 A költsége-ket aztán az első hat hónap alatt fizették vissza a munkavállalók, miközben az út-levelüket, mintegy biztosítékként, a köz-vetítő magánál tartotta.77 A válság előtt egy évvel, 2007-ben a visszavándoroltak száma elérte a 317 ezret.78 A bevándorlási

törvény 1989-es módosítása nemcsak a munkavállalás korlátozásait szüntette meg, hanem a bevándorlók és házastár-suk számára hosszú távú letelepedési ví-zumot is garantált – egészen a harmadik generációig terjedően –, amelyet meg-hosszabbítva, tízévi folyamatos ott-tar-tózkodás után letelepedési engedélyt is kaphattak.

A japán kormány gyors integrációra számított, s egyúttal a demográfiai és gazdasági problémák megoldására. Ám a brazíliai bevándorlók a jövedelmük na-gyobb részét inkább hazautalják, s Bra-zíliától is nehezen szakadnak el: 2001-re 50 százalékuk már cirkuláris migráns volt.79 Ez részben annak a következmé-nye, hogy a japán bevándorlók harmadik generációjának többsége már beilleszke-dett Brazília társadalmába, a japán nyel-vet alig vagy egyáltalán nem beszélte, nagyvárosokban, vegyes házasságokban élt, és az identitása inkább volt brazil, mint japán. Mindemellett a brazil gazda-sági teljesítmény a kilencvenes évektől kezdődően látványosan nőni kezdett, s a jövedelmi különbségek egyre csökkentek a két ország között.80 A ma Japánba ér-kező brazilok többsége értelmiségi vagy vállalkozó, aki csupán tőkét akar szerez-ni, s később hazatérve saját vállalkozást kíván indítani, s Brazíliában otthont te-remteni.81

Ezeknek az embereknek a beilleszkedé-se sem zökkenőmentes: nemcsak nyelvi és szokásbeli nehézségeik vannak, de az is gondot okoz, hogy a többségük kény-telen szakképesítést nem igénylő mun-kát vállalni a nagyvállalatok gyáraiban.

2017. nyár 63

A japán migrációs politika kihívásai

Mindemellett a japán lakosság megítélése is igen negatív az irányukba. Úgy vélik, a kivándorlóknak a saját sikertelenségük miatt kellett elhagyniuk az országot, s a visszatérésüknek is ez az oka.82 Az eltérő életforma és a megítélés pedig lakóhelyi és munkahelyi szegregációhoz vezet(ett), amit a japán törvények nem tiltanak.83 A hazavándorlók így csapdába estek – pon-tosabban úgy jártak, mint a bevándorlók általában: integrálódni nem tudtak, bra-zilok maradtak, azonban az idő múlásá-val vissza (Brazíliába, Bolíviába vagy Peruba) is egyre kevesebben vágynak. Hiszen a szűkebb családjukat magukkal vitték Japánba, munkájuk és tartózko-dási engedélyük révén elért magas fize-tésük még így is viszonylag kényelmes körülményeket biztosítanak nekik, s így egy újabb változáshoz szükséges döntést nehezen hoznának meg.84

Összegzés

Japán társadalmi-gazdasági változásai nagymértékben hasonlítanak más fejlett országokéhoz: az öregedő népesség, ma-gas fogyasztás, felbomló hagyományos családszerkezet, a technológia egyre nö-vekvő szerepe a hétköznapokban olyan kihívásokkal jár együtt, melyek Nyu-gaton is ismertek. E problémák közül talán kiemelhető a munkaerőpiac kíná-lati oldalának a beszűkülése, különösen egyes területeken, mint pl. az egészség-ügy vagy a vendéglátás. Másfelől Japán jog- és intézményrendszere is nyugati eredetű, melyek gyökerei a 19. század közepéig nyúlnak vissza, és a második

világháború utáni hétéves protektorá-tus korától számítható a mai formájuk kialakulása. Kézenfekvő megoldásnak tűnik egy, a nagyrészt gazdasági racio-nalitáson alapuló kezelés alkalmazása: a munkaerőpiac hiányának a bevándorlás fokozásával történő enyhítése. Hogy az-zal szemben mégis miért ilyen ellenálló az ország vezetése, annak okai ugyanak-kor mélyebben keresendőek.

Habár a bevándorlás különböző formá-inak az intézményrendszere tulajdonkép-pen készen áll – léteznek munkaerőim-port-, átképző és ellenőrző programok –, az integráció még akkor sem valósul meg kellőképpen, amikor az érintett csoportok maguk is japán származásúak. Az elvárt mértékben – vagyis a bevándorlók tartós letelepedési szándékának kialakulásával, illetve az integráció elmélyülését a társa-dalmi kapcsolatok (pl. vegyes házassá-gok) arányával mérve – már csak azért sem alakulhat ki az integráció, mert an-nak két pólusa (konfrontáció és kooperá-ció) egymást gerjesztő módon hat. Sokan vélik úgy, hogy a közvélemény általában nem kirekesztő, nem elutasító Japánban, legalábbis nem jobban, mint más fejlett országokban – ami ellentmond ennek a mechanizmusnak. Csakhogy a közvéle-mény az elfogadás szándékát fejezi ki, nem a mechanizmusát. Az átlagos japán polgár nyitott, elfogadó és barátságos, ám még a hagyományos családszerkezet fel-bomlásával sem tűnt el annak egyik alap-vető értéke, a szociális függőségnek a személyiség kollektivisztikus felfogásán alapuló koncepciója.

64 Külügyi Szemle

Koudela Pál

A szakirodalom japánul aménak ne-vezi85 az ie ezen alapértékét, melynek az egyénben megmutatkozó felelőssége a családhoz, a szülőkhöz, az ősökhöz vagy – még absztraktabb módon – a nemzethez kötődik. Ennek az értéknek az individualizálódó társadalomban való továbbélése számtalan társadalmi problé-mát vet fel – a társadalmi izolációtól az öngyilkosságokig –, de van egy, az in-tegrációt ellehetetlenítő kommunikációs következménye is.

A bevándorlást nehezítő intézmény-rendszernek ez tehát a ki nem mondott legitimációja; habár az a tény, hogy az utóbbi, vagyis a másik végponton az intézmények ilyen tartósan fennállnak, pozitívan hat vissza a folyamatra, ugyan-csak megerősíti ezt a jelenséget. Ahhoz, hogy ezt a problémát áthidalják, Japán-ban a munkaerőpiac felmerülő hiányos-ságainak pótlására egészen más megol-dáson dolgoznak.

Jelen pillanatban az államilag is támo-gatott legjelentősebb fejlesztés a roboti-kában zajlik, melynek eredményei máris jól hasznosíthatóak a gyakorlatban, pl. az egészségügy terén, az ápolói szakmában. Egy gép, amely kellően ügyesen tud fel-emelni és áthelyezni egy mozgásképtelen beteget, máris átvehet egy egyszerű tech-nikai funkciót. Paro pedig – a robotfóka, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy élő állatot helyettesítsen, terápiás céllal – egy másikat. De dolgoznak robotok a vendég-látásban is: a Tokyo Disney Resort mel-lett 2016 nyarán megnyílt szálloda már a második, ahol még a recepción is robo-tok fogadják a vendéget emberek helyett,

s így a százszobás létesítmény mindössze hat fő alkalmazásával is üzemeltethető.86 Habár a megoldás máris látványos ered-ményeket hozott, annak hatása a társa-dalmi izoláció további erősödése lesz, s az atomizálódás sajátos jegyeit mutató Japán számára egy nagyon sajátos válto-zás első lépése lehet.

Jegyzetek

1 Peter Dale: The Myth of Japanese Uniqueness. New York: St. Martin’s Press, 1986; Michael O. Sharpe: Postcolonial Citizens and Ethnic Migration. The Netherlands and Japan in the Age of Globalization. New York: Palgrave Macmillan, 2014. 112. o.; Junichi Akashi: „Japan: Immigration Control Policy”. In: The Encyclopedia of Global Human Migration. Vol. IV. Ind-Rem (szerk. Immanuel Ness). Hoboken, NJ: Blackwell Publishing, 2013. 1–6. o.; Rotman Kowner: „Homogenous Nation with Exceptions: Prejudice and Its Ideology in Japanese Society”. In: Political Psychology in Japan: Behind the Nails that Sometimes Stick out (and Get Hammered down) (szerk. Ofer Feldman). Commack, NY: Nova Science Publishers, 250. o.; Bruce Armstrong: „Racialisation and Nationalist Ideology: The Japanese Case”. International Sociology, Vol. 4. No. 3. (1989). 333. o; Harumi Befu: Hegemony of Homogeneity: An Anthropological Analysis of Nihonjinron. Melbourne: TransPacific Press, 2001. 84–85. o.; William Wetherall: „Nakasone Promotes Pride and Prejudice”. Far Eastern Economic Review, Vol. 135. No. 8. (1987). 86–87. o.; Keiko Yamanaka: „Citizenship, Immigration and Ethnic Hegemony in Japan”. In: Rethinking Ethnicity: Majority Groups and Dominant Minorities (szerk. Eric P. Kaufmann). London: Routledge, 2004. 140–156. o.; Kosaku Yoshino: Cultural Nationalism in Contemporary Japan: A Sociological Enquiry. London: Routledge, 1992; Kosaku

2017. nyár 65

A japán migrációs politika kihívásai

Yoshino: „Culturalism, Racialism, and Internationalism in the Discourse on Japanese Identity”. In: Making Majorities: Constituting the Nation in Japan, Korea, China, Malaysia, Fiji, Turkey, and the United States (szerk. Dru C Gladney). Stanford, CA: Stanford University Press, 1998. 13–30. o.

2 Reiji Yoshida: „Japan’s Immigration Policy Rift Widens as Population Decline Forces Need for Foreign Workers”. The Japan Times, http://www.japantimes.co.jp/news/2015/11/25/national/politics-diplomacy/japans-immigration-policy-r if t-widens-population-decline-forces-need-foreign-workers/, 2015. november 25.

3 Linda Sieg – Aaron Sheldrick: „Japan Needs Immigrants to Boost Population or Could Lose to China: Minister”. Reuters, http://www.reuters.com/article/us-japan-immigration-idUSKBN0TT0U120151210, 2015. december 10.

4 Kevin M. Doak: A History of Nationalism in Modern Japan. Placing the People. Leiden: Brill, 2007. 36. o.

5 Sandra Wilson: „Rethinking Nation and Nationalism in Japan”. In: Nation and Nationalism in Japan (szerk. Sandra Wilson). New York, NY: RoutledgeCurzon, 2002. 2. o.

6 Jennifer Robertson: „Blood Talks: Eugenic Modernity and the Creation of New Japanese”. History and Anthropology, Vol. 13. No. 3. (2002). 194. o.

7 Kevin M. Doak: „What Is a Nation and Who Belongs? National Narratives and the Ethnic Imagination in Twentieth-Century Japan”. American Historical Review, Vol. 102. No. 2. (1997). 286. o.

8 George Crowdey: The Enemy Within, A History of Espionage. Oxford: Osprey Publishing, 2006. 215. o.

9 Andrew Gordon: A Modern History of Japan: From Tokugawa Times to the Present. Oxford: Oxford University Press, 2003. 92. o.

10 Alistair D. Swale: The Meiji Restoration. Monarchism, Mass Communication and Conservative Revolution. London: Palgrave Macmillan, 2009. 160. o.

11 Harold G. Wray: „A Study in Contrasts:

Japanese School Textbooks of 1903 and 1941–45”. Monumenta Nipponica, Vol. 28. No. 1. (1973). 69–86. o.; Akito Saya: The Sino-Japanese War and the Birth of Japanese Nationalism. Tokió: I-House Press, 2011.

12 Masaru Tamamoto: „A Land without Patriots: The Yasukuni Controversy and Japanese Nationalism”. World Policy Journal, Vol. 18. No. 3. (2001). 33–40. o.; Beatrice Trefalt: Japanese Army Stragglers and Memories of the War in Japan, 1950–1975. New York, NY: RoutledgeCurzon, 2003. 5. o.

13 Mellesleg az etnikai homogenitás is csak rész-ben igaz, s az sem véletlen, hogy már a szá-zadfordulón támogatta az okinavaiak kiván-dorlását a kormány, s 1952 után meg is szer-vezte a Bolíviába történt kitelepítéseket. Kozy K. Amemiya: „The Bolivian Connection: U.S. Bases and Okinawan Emigration”. In: Okinawa: Cold War Island (szerk. Chalmers Johnson). Cardiff, CA: Japan Policy Re-search Institute, 1999. 53–69. o.; Taku Su-zuki: Embodying Belonging: Racializing Okinawan Diaspora in Bolivia and Japan. Ho-nolulu, HI: University of Hawaii Press, 2010. 27–29. o.; Yasunori Fukuoka: Who Are the Japanese? Clayton: Japanese Studies Centre, 1997.

14 Sandra Wilson: „The Discourse of National Greatness in Japan, 1890–1919”. Japanese Studies, Vol. 25. No. 1. (2005). 35–51. o.

15 Nihonkoku Kenpó Kaiszei Szóan [Alkot-mánymódosítás-tervezet], http://www.jimin.jp/policy/policy_topics/pdf/seisaku-109.pdf. 2. szakasz, 4. A letöltés ideje: 2016. július 27.

16 Tetsui Okazaki: „The Role of Holding Companies in Pre-War Japanese Economic Development: Rethinking Zaibatsu in Perspectives of Corporate Governance”. Social Science Japan Journal, Vol. 4. No. 2. (2001). 243–268. o.

17 Ulrike Schaede: Cooperative Capitalism. Self-Regulating, Trade Association, and the Anti-Monopoly Law in Japan. Oxford: Oxford University Press, 2000. 72. o.; Shujiro Urito: „Japan’s Free Trade Agreement Strategy”. Japanese Economy, Vol. 36. No. 2. (2009). 46–77. o.

66 Külügyi Szemle

Koudela Pál

18 „GDP Growth (Annual %), Japan. 1961–2015”. The World Bank, http://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?locations=JP. A letöltés ideje: 2016. július 28.

19 Ippei Yamazawa: „The Asian Economic Crisis and Japan”. The Developing Economies, Vol. 36. No. 3. (1998). 332–351. o.; Kazuo Ueda: „The East Asian Economic Crisis: A Japanese Perspective”. International Finance, Vol. 1. No. 2. (1998). 327–338. o.; Michael Pettis: The Volatility Machine: Emerging Economies and the Threat of Financial Collapse. Ox-ford: Oxford University Press, 2001. 55–60. o.; Christopher Wood: The Bubble Economy: Japan’s Extraordinary Speculative Boom of the ’80s and the Dramatic Bust of the ’90s. Jakarta: Solstice Publishing, 1993.; Gary Saxonhouse – Robert Stern (szerk.): Japan’s Lost Decade: Origins, Consequences and Prospects for Recovery. Malden: Blackwell Publishing, 2004.; Simplice A. Asongu: „The 2011 Japanese Earthquake, Tsunami and Nuclear Crisis: Evidence of Contagion from International Financial Markets”. Jour-nal of Financial Economic Policy, Vol. 4. No. 4. (2012). 340–353. o.; Yoshio Kajitani, Stephanie E. Chang és Hirokazu Tatano: „Economic Impacts of the 2011 Tohoku–Oki Earthquake and Tsunami”. Earthquake Spectra, Vol. 29. No. 1. (2013). 457–478. o.

20 „Speech on Growth Strategy by Prime Minister Shinzo Abe at the Japan National Press Club”. Prime Minister of Japan and His Cabinet, http://japan.kantei.go.jp/96_abe/statement/201304/19speech_e.html , 2013. április 19.; William Sposato: „A Surge in Women’s Employment Is Driving Japan’s Economy”. Foreign Affairs, http://foreignpolicy.com/2015/12/23/a-surge-in-womens-employment-is-driving-japans-economy/, 2015. december 23.

21 Kristen Schultz-Lee: „Gender, Care Work, and the Complexity of Family Membership in Japan”. Gender and Society, Vol. 24. No. 5. (2010). 647–671. o.

22 Mikiko Eto: „‘Gender’ Problems in Japanese Politics: A Dispute over a Socio-Cultural Change towards Increasing Equality”. Japanese Journal of Political Science, Vol. 17. No. 3. (2016). 375. o.

23 S. Philip Morgan – Kiyosi Hirosima: „The Persistence of Extended Family Residence in Japan: Anachronism or Alternative Strategy?”. American Sociological Review, Vol. 48. No. 2. (1983). 279. o.; Shinichi Ogami: „Japan”. In: Global Perspectives on Multigenerational Households and Intergenerational Relations (szerk. Masako Osako). New York, NY: ILC Global Alliance Secretariat, 2012. 22. o.

24 „Social Expenditure – Aggregated Data”. OECD, http://stats.oecd.org/viewhtml.aspx?datasetcode=SOCX_AGG&lang=en. A letöltés ideje: 2016. október 19.

25 Naohiro Ogawa – Robert D. Retherford: „Care of the Elderly in Japan: Changing Norms and Expectations”. Journal of Marriage and Family, Vol. 55. No. 3. (1993). 585–597. o.; John Campbell – Ruth Campbell: „Adapting to Long-Term-Care Insurance: Where to Live?”. Newsletter of the Institute of Social Science, University of Tokyo, Vol. 10. No. 27. (2003). 5. o.; Reiko Yamato: „Changing Attitudes towards Elderly Dependence in Postwar Japan”. Current Sociology, Vol. 54. No. 2. (2006). 273–291. o.

26 „National Pension System”. Japan Pension Service, http://www.nenkin.go.jp/inter nat ional /engl ish /nat ionalpension /nationalpension.html, 2016. július 7.; „The Comprehensive Reform of Social Security and Tax”. Ministry of Health, Labour and Welfare, http://www.mhlw.go.jp/english/social_security/kaikaku.html, 2012. ja-nuár 6.; Hawako Shirahase: „Marriage as an Association of Social Classes in a Low Fertility Rate Society: Towards a New Theory of Social Stratification”. In: Social Class in Contemporary Japan (szerk. Hiroshi Ishida és David H. Slater). Abingdon: Routledge, 2009. 64. o.

27 Chika Shinohara: „Health-Care Work in Globalization: News Reports on Care Worker

2017. nyár 67

A japán migrációs politika kihívásai

Migration to Japan”. International Jour-nal of Japanese Sociology, Vol. 25. No. 1. (2016). 8. o.; Yoshiyuki Nagaya – Angela Dawson: „Community-Based Care of the Elderly in Rural Japan: A Review of Nurse-Led Interventions and Experiences”. Journal of Community Health, Vol. 39. No. 5. (2014). 1021. o.

28 „The World Factbook. Japan”. Central Intelligence Agency, https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ja.html. A letöltés ideje: 2016. július 28.

29 Makato Atoh: „Very Low Fertility in Japan and Value Change Hypotheses”. Review of Population and Social Policy, Vol. 10. No. 10. (2001). 1–21. o.

30 „Population Projections for Japan: 2001–2050. With Long-Range Population Projections: 2051–2100”. Journal of Population and Social Security, Vol. 1. No. 1. (2002). 25. o.; „Population Projections for Japan (January 2012). 2011 to 2060”. National Institute of Population and Social Security Research, http://www.ipss.go.jp/site-ad/index_english/esuikei/ppfj2012.pdf, 2012. január. 4., 37. o.

31 Naoko Muramatsu – Hiroko Akiyama: „Japan: Super-Aging Society Preparing”. The Gerontologist, Vol. 51. No. 4. (2011). 427. o.

32 „General Principles Concerning Measures for the Aging Society”. Ministry of Foreign Affairs of Japan, http://www.mofa.go.jp/j_info/japan/socsec/aging.html. A letöltés ideje: 2016. július 28.

33 Yeong-Hae Jung: „Can Japan Become »A Society Attractive for Immigrants?« Identity, Gender and Nation-States under Globalization in East Asia”. International Journal of Japanese Sociology, Vol. 13. No. 1. (2004). 54. o.

34 Akashi: i. m. 2. o.35 Mike Douglass: „The New Tokyo Story:

Restructuring Space and the Struggle for Place in a World City”. In: Japanese Cities in the Global Economy: Global Restructuring and Urban-Industrial Change (szerk. Kuniko Fujita és Richard Child Hill). Philadelphia, PA: Temple University Press, 1993. 83–119. o.

36 John Lie: Multiethnic Japan. Cambridge, MA: Harvard University Press, 2001. 171. o.

37 „UNHCR, United Nations High Commissioner for Refugees. States Parties to the 1951 Convention Relating to the Status of Refugees and the 1967 Protocol”. UNHCR, http://www.unhcr.org/protection/basic/3b73b0d63/states-parties-1951-convention-its-1967-protocol.html, 2011. június 28.

38 Heisei 9 Nen Ban Zairyû Gaikokujin Tōkei (Statistics on Foreign Residents, 1997 Edition), JIA (Japan Immigration Association). Tokió: Nyukan Kyokai, 1997; Wolfgang Herbert: Foreign Workers and Law Enforcement in Japan. New York, NY: Kegan Paul International, 1996. 30. o.

39 Hiroshi Komai: Migrant Workers in Japan. New York, NY: Kegan Paul International, 1995. 72. o.

40 Atsushi Kondo: „The Development of Immigration Policy in Japan”. Asian and Pacific Migration Journal, Vol. 11. No. 4. (2002). 418. o.

41 Michael Orlando Sharpe: „What Does Blood Membership Mean in Political Terms? The Political Incorporation of Latin American Nikkeijin (Japanese Descendants) (LAN) in Japan 1990–2004”. Japanese Journal of Political Science, Vol. 12. No. 1. (2011). 117. o.

42 George Hicks: Japan’s Hidden Apartheid: The Korean Minority and the Japanese. London: Ashgate, 1997; Stephen Murphy-Shigematsu: „Identities of Multiethnic People in Japan”. In: Japan and Global Migration: Foreign Workers and the Advent of Multicultural So-ciety (szerk. Mike Douglass és S. Glenda Ro-berts). London: Routledge, 2003. 198–219. o.

43 Chikako Kashiwazaki: „The Politics of Legal Status: The Equation of Nationality with Ethnonational Identity”. In: Koreans in Japan: Critical Voices from the Margin (szerk. Sonia Ryang). London: Routledge, 2000. 13–31. o.

44 Erin Aeran Chung: Immigration and Citizenship in Japan. Cambridge, MA: Cambridge University Press, 2010. 3. o.

45 Junichi Akashi: „Challenging Japan’s Refugee Policies”. Asian and Pacific Migration

68 Külügyi Szemle

Koudela Pál

Journal, Vol. 15. No. 2. (2006). 219–238. o.46 „Immigration Control and Refugee

Recognition Act (Cabinet Order 319 of 1951)”. ILO NATLEX, http://www.ilo.org/dyn/natlex/docs/ELECTRONIC/38859/96288/F2141814987/JPN38859.pdf. A letöltés ideje: 2016. július 31.

47 „International Covenant on Economic, Social and Cultural Rights. New York, 16 Decem-ber 1966”. United Nations Treaty Collection, ht tps://t reat ies.un.org /doc/Publicat ion /MTDSG/Volume%20I/Chapter%20IV/IV-3.en.pdf. A letöltés ideje: 2016. július 31.; „The Nationality Law (Law No. 147 of 1950, as Amended by Law No. 268 of 1952, Law No. 45 of 1984, Law No. 89 of 1993 and Law No. 147 of 2004, Law No. 88 of 2008)”. The Ministry of Justice, http://www.moj.go.jp/ENGLISH/information/tnl-01.html. A letöltés ideje: 2016. július 31.; Swan Sik Ko: Nationality and International Law in Asian Perspective. Dodrecht: Martinus Nijhoff Publishers, 1990. 202. o.

48 Mike Douglass – S. Glenda Roberts: „Japan in a Global Age of Migration”. In: Japan and Global Migration: Foreign Workers and the Advent of Multicultural Society (szerk. Mike Douglass és S. Glenda Roberts). London: Routledge, 2003. 6. o.

49 Tetsuya Nakajima: „Migration, Employment, and Industrial Development in Japan”. Theoretical Economics Letters, Vol. 4. No. 8. (2014). 656. o.

50 Keiko Yamanaka: „New Immigration Policy and Unskilled Foreign Workers in Japan”. Pacific Affairs, Vol. 66. No. 1. (1993). 76. o.

51 Tsuneo Akaha – Chikako Kashiwazaki: „Japanese Immigration Policy: Responding to Conflicting Pressures”. Migration Information Source, 2006. november 1.

52 Chizuko Hayakawa: „Labor Law and Policy Issues Relating to Foreign Workers in Japan”. Japan Labor Review, Vol. 7. No. 3. (2010). 25. o.

53 Immigration Control Report. Tokió: Immigra-tion Bureau of Japan, Ministry of Justice, 2015. 168. o.; Basic Plan for Immigration Control. Tokió: Immigration Bureau of Japan, Ministry of Justice, 2015. 14. o.

54 „Refugee Examination Counselors System”. Refugee Assistance Headquarters, http://www.rhq.gr.jp/english/info/info01.htm. A le-töltés ideje: 2016. július 31.

55 „Permission for Permanent Residence, March 31, 2006”. Immigration Bureau of Japan, http://www.immi-moj.go.jp/english/tetuduki/zairyuu/contribution.html. A letöltés ideje: 2016. július 31.

56 „300,000 International Students Plan”. The Ministry of Foreign Affairs of Japan, http://www.studyjapan.go.jp/en/toj/toj09e.html. A letöltés ideje: 2016. július 31.; „Specified Visa: Designated Activities. The Ministry of Foreign Affairs of Japan, http://www.mofa.go.jp/j_info/visit/visa/long/visa13.html. A le-töltés ideje: 2016. július 31.

57 „Special Act on the Immigration Control of, Inter Alia, Those Who Have Lost Japanese Nationality Pursuant to the Treaty of Peace with Japan”. Japanese Law Translation, http://www.japaneselawtranslation.go.jp/law/detail/?id=1206&vm=&re=02. A letöltés ideje: 2016. július 31. 7. cikk. 1. paragrafus, II. szakasz; „Trafficking in Persons Report, 2016. U.S. Department of State, https://www.state.gov/j/tip/rls/tiprpt/2016/. A le-töltés ideje: 2016. július 31. 218. o.; Hiraoki Miyoshi: „Policy Problems Relating to Labour Migration Control in Japan”. In: Global Japan: The Experience of Japan’s New Immigrant and Overseas Communities (szerk. Roger Goodman, Ceri Peach, Ayumi Takenaka és Paul White). New York, NY: RoutledgeCurzon, 2003, 59. o.

58 Julian Chapple: „Japan’s Immigration Intimation and Their Neglected Language Po-licy Requisites”. Asian and Pacific Migration Journal, Vol. 23. No. 3. (2014). 345–360. o.; Atsushi Kondo: „Migrant Integration Policy in Japan”. Meijo Hogaku (Meijo Law Review), Vol. 61. No. 1. (2011). 3–30. o.; Atsushi Kondo: „Can Japan Turn to Foreign Workers?”. East Asia Forum, http://www.eastasiaforum.org/2013/05/06/can-japan-turn-to-foreign-workers/, 2013. május 6.; Yasuko Morooka: „The Education of the Children of Migrants and Ethnic Minorities”. In: NGO Report

2017. nyár 69

A japán migrációs politika kihívásai

Regarding the Rights of Non-Japanese Nationals, Minorities of Foreign Origins, and Refugees in Japan (szerk. Ralph Hosoki). To-kió: Solidarity Network with Migrants Japan, 2010. 16–17. o.

59 „Act for Partial Amendment of the Immigration Control and Refugee Recognition Act. 2014”. A 2014. évi 74. sz. tv. kivonata itt olvasható: „Outline of the Amendment of the Immigration Control and Refugee Recognition Act”. In: Major Policies Related to Immigration Control Administration in FY 2013. http://www.moj.go.jp/content/001129817.pdf, 114–117. o. A letöltés ideje: 2017. május 24.; „The Immigration Control Act Was Amended”. The Immigration Bureau of Japan, http://www.immi-moj.go.jp/english/nyukan2015/index.html. A letöltés ideje: 2016. augusztus 1.

60 Yasuhiro Okuda – Hitoshi Nasu: „Constitutionality of the Japanese Nationality Act: A Commentary on the Supreme Court’s Decision on 4 June 2008”. Journal of Japanese Law/Zeitschrift fur Japanisches Recht, Vol. 13. No. 26. (2008). 101–116. o.

61 Mie Murazumi: „Japan’s Laws on Dual Nationality in the Context of a Globalized World”. Pacific Rim Law & Policy Journal, Vol. 9. No. 5. (2000). 443. o.

62 Apichai W. Shipper: „The Political Construc-tion of Foreign Workers in Japan”. Critical Asian Studies, Vol. 34. No. 1. (2002). 56. o.

63 Eleanor C. Nordyke – Y. Scott Matsumoto: „Japanese in Hawaii: A Historical and Demographic Perspective”. Hawaiian Journal of History, Vol. 11. No. 1. (1977). 162–174. o.

64 Michael Patrick Culliane: „The ‘Gentlemen’s’ Agreement – Exclusion by Class”. Immigrants & Minorities: Historical Studies in Ethnicity, Migration and Diaspora, Vol. 32. No. 2. (2014). 139–161. o.

65 Stewart Lone: The Japanese Community in Brazil, 1908–1940: Between Samurai and Carnival. Chippenham: Palgrave Macmillan, 2002. 27–44. o.; Samuel L. Baily – Eduardo José Miguez: Mass Migration to Modern La-tin America. Wilmington, DE: Rowman & Littlefield Publishers, 2003. 39. o.

66 Takeyuki Tsuda: „The Permanence of ‘Temporary’ Migration: The ‘Structural Embeddedness’ of Japanese–Brazilian Migrant Workers in Japan”. Journal of Asian Studies, Vol. 58. No. 3. (1999). 687–722. o.

67 Bill Mihalopoulos: „Statehood, Gender and Japanese Migration to Singapore 1890–1920”. In: Transnational Japan as History: Empire, Migration, and Social Movements (szerk. Pedro Iacobelli; Danton Leary és Shinnosuke Takahashi). New York, NY: Palgrave Macmillan, 2016, 163. o.

68 Jeffrey Lesser: Negotiating National Identity: Immigrants, Minorities, and the Struggle for Ethnicity in Brazil. Durham: Duke University Press, 1999. 115–147. o.

69 Takashi Maeyama: „Ethnicity, Secret Societies, and Associations: the Japanese in Brazil”. Comparative Studies in Society and History, Vol. 21. No. 4. (1979). 589–610. o.

70 Daniel M. Masterson – Sayaka Funada-Classen: The Japanese in Latin America. Urbana, IL: University of Illinois Press, 2004. 66–67. o.

71 „History”. Japan International Cooperation Agency, http://www.jica.go.jp/english/about/history/. A letöltés ideje: 2016. augusztus 5.; Betsy Brody: Opening the Door: Immigration, Ethnicity, and Globalization in Japan. New York, NY: Routledge, 2003. 53. o.

72 Francisco Lizcano Fernández: „Composición Étnica de las Tres Áreas Culturales del Continente Americano al Comienzo del Siglo XXI Convergencia”. Revista de Ciencias Sociales, Vol. 12. No. 38. (2005). 188. o.

73 Mieko Nishida: „Why Does a Nikkei Want to Talk to Other Nikkeis? Japanese Brazilians and Their Identities in São Paulo”. Critique of Anthropology, Vol. 29. No. 4. (2009). 428. o.

74 Masato Ninomiya: „Japanese Brazilian Historical Overview”. In: Encyclopedia of Japanese Descendants in the Americas: An Illustrated History of the Nikkei (szerk. Akeni Kikumura-Yano). Walnut Creek, CA: AltaMira Press, 2002. 118. o.

75 Keiko Yamanaka: „Return Migration of Japanese–Brazilians to Japan: The Nikkeijin as Ethnic Minority and Political Construct”. Diaspora, Vol. 5. No. 1. (1996). 80. o.

70 Külügyi Szemle

Koudela Pál

76 Takeyuki Tsuda (Gaku): „Japanese–Brazilian Ethnic Return Migration and the Making of Japan’s Newest Immigrant Minority”. In: Japan’s Minorities: The Illusion of Homogeneity (szerk. Michael Weiner). Lon-don: Routledge, 2009. 206–227. o.

77 Paul Green: „Generation, Family and Migration: Young Brazilian Factory Workers in Japan”. Ethnography, Vol. 11. No. 4. (2010). 519. o.

78 Hirohisa Takenoshita; Yoshimi Chitose; Shigehiro Ikegami és Eunice Akemi Ishikawa: „Segmented Assimilation, Transnationalism, and Educational Attainment of Brazilian Migrant Children in Japan”. International Migration, Vol. 52. No. 2. (2014). 85. o.

79 Takeyuki Tsuda: „The Motivation to Migrate: The Ethnic and Sociocultural Constitution of the Japanese–Brazilian Return-Migration System”. Economic Development and Cultural Change, Vol. 48. No. 1. (1999). 12. o.; Takeyuki Tsuda: Strangers in the Ethnic Homeland, Japanese Brazilian Return Migration in Transnational Perspective. New York, NY: Columbia University Press, 2003. 239. o.

80 Nishida: i. m. 429. o.; Tsuda: i. m. 88. o.; Hiromi Mori: „Migrant Workers and La-bor Market Segmentation in Japan”. Asian and Pacific Migration Journal, Vol. 3. No. 4. (1994). 619–638. o.; David McKenzie – Alejandrina Salcedo: „Japanese–Brazilians and the Future of Brazilian Migration to

Japan”. International Migration, Vol. 52. No. 2. (2014). 75. o.

81 Angelo Ishi: „Searching for Home, Wealth, Pride and »Class«: Japanese Brazilians in the »Land of Yen«”. In: Searching for Home Abroad: Japanese Brazilians and Transnationalism (szerk. Jeffery Lesser). Durham: Duke University Press, 2003. 77. o.

82 Tsuda: i. m. 210–212. o.83 Karen Yei Yamashita: „Circle K Rules”.

In: Searching for Home Abroad: Japanese Brazilians and Transnationalism (szerk. Jeffery Lesser). Durham: Duke University Press, 2003. 68. o.; Krista Maywalt Scottham – Rodrigo Hitoshi Dias: „Acculturative Strategies and the Psychological Adaptation of Brazilian Migrants to Japan”. Identity, Vol. 10. No. 4. (2010). 289. o.

84 Daniela de Carvalho: „Nikkei Communities in Japan”. In: Global Japan, 195–209. o.

85 Doi, Takeo: The Anatomy of Dependence. Tokió: Kodansha, 1973; Satoshi Ishii: „A Key to Understanding Japanese Interpersonal Relations”. Cross Currents, Vol. 11. No. 1. (1984). 49–58. o.; Maynard, Senko K.: Japanese Communication: Language and Thought in Context. Honolulu, HII: University of Hawaii Press, 1997.

86 Kaname Kakuta: „‘Weird’ Hotels Staffed by Robots to Spread across Japan”. The Asahi Shimbun, http://www.asahi.com/ajw/articles/AJ201608050036.html, 2016. augusztus 5.