1
EGÉSZSÉG – HIRDETÉS 9 EGÉSZSÉG 8 Első lépés a fertőtlenítés „Köszönöm, hogy írt a kellemetlenséget okozó ro- varoktól, de nem írt a mé- hekről, a lódarázsról, a bö- gölylégyről, a tetűkről stb. Érdekelne, hogy hogyan kell védekezni ellenük, és ha már megcsíptek, milyen következménnyel jár, ho- gyan kell a sérüléseket ke- zelni?“ Annyit kell tudni, hogy ha méh, darázs vagy dongó ránk száll, ne essünk pánik- ba, maradjunk mozdulatlanok. Ahogy oda szállt, úgy el is száll, mert a rovar is fél, és megérzi, ha nem akarjuk bántani. Ha több méh vagy más rovar van a levegőben, akkor se ijedjünk meg, ne csapkodjunk a levegőbe, mert azzal felbőszítjük őket. Ilyenkor hiába szala- dunk el, utánunk repülnek és megcsípnek. Maradjunk csendben, szép lassan hát- ráljunk, és ha már eléggé messze vagyunk, gyorsan szaladjunk el. A mézelő méh fullánkja beleszakad a bőrbe, mert a végén horgok vannak. A méh mérge a sebbe kerül. Ez a csörgőkí- gyó mérgéhez hasonlít, amely oldja a vörösvérsejte- ket. Vannak olyan egyének, akiknél a méhcsípés csak égető fájdalmat okoz, és magától elmúlik, de jobb el- távolítani a fullánkot és a szúrás helyét propolisz tinktúrával vagy más folyé- kony szerrel fertőtleníteni. A nagyon érzékenyek csa- lánkiütést, hasmenést kap- hatnak, esetükben nyál- zást, hányást, ájulást okoz- hat a csípés. Ilyenkor szük- séges az orvosi segítség. Ha a csípés a toroknál vagy a szájban történt, a gyulladás veszélye áll fenn. A darázs vagy lódarázs csípése ko- molyabb elváltozásokat okozhat, mint a méhcsípés. A darázscsípés halálos ki- menetelű is lehet. Hasonló- an járunk el, mint a méh- csípésnél, csak gyorsabban kell orvoshoz vinni a bete- get, hogy megmentsük az életét. Pl. az áldott állapot- ban levő nőknél vesztést, lázat, hányást, görcsöket okozhat. A bögöly vért szív, a szúrás helyén és lépfenét és gennyező kórokozókat terjeszt. Ebben az esetben is úgy kell eljárni, mint a méhcsípésnél, de mivel sokáig vérzik a csípés helye, összehúzó, vérzéscsillapító szereket kell al- kalmazni, pl. erős tölgyfakéreg főze- tet vagy pásztor- táska forrázatot. A rablópoloska ovális ala- kú, 5 mm hosszú és 3 mm széles, lapos, barna vérszí- vó. Mivel bűzlik a váladéka, az érzékeny emberek hamar észreveszik. Nemcsak az ember vérét, hanem a macs- káét, egérét, patkányét is szívja. Súlyos betegséget, a visszatérő lázat terjesztik. A védekezés egyszerű: ügyelni kell a tisztaságra. Többek közt bőrgennyese- déstis okozhat. A rühatka az ember bőrében élőskö- dik, csak 2-10 mm hosszú és a beteg kellemetlen visz- ketést érez. Nagyon szereti a gyenge bőrt, a hónaljat, a hasi bőrt és a nemi szerve- ket. A rüh ellenszere a ka- kukkfű fürdő vagy krém. Erős kakukkfüves teát ké- szítünk, 2 maroknyit főzünk 5 percig és ezt szűrjük a kád fürdővizébe. Pár napon belül a rüh kóro- kozói eltűnnek. A viszke- tést kakukkfüves vagy bor- sikafüves krémmel meg- szüntethetjük. Ez a beteg- ség ugyanúgy, mint a rabló- poloska által okozott fertőzés ritkán fordul elő, inkább az elhanyagolt em- bereken találhatók. A természetgyógyász válaszol MP910181 Az embereket általában érdekli, milyen az egész- ségi állapotuk. Más kér- dés, hogy nincs minden- kinek kedve órákat tölte- ni a zsúfolt várótermek- ben, aztán pedig a kivizs- gálás eredményeire várni. A tapasztalat azt mutatja, in- kább nem mennek sehová, ám közben akár visszafordíthatatlan kóros folyamatok is elindulhat- nak a szervezetben. Szerencsére ma már más lehetőség is van ar- ra, hogy valós képet kapjunk egészségi állapotunkról. Az egyik ilyen lehetőség a SCIO Bio- feedback műszer. Lényegéről és előnyeiről Menyhárt Erika tera- peutát kérdeztük, aki Peter Krey- big mérnökkel, a Energy Quan- tum tulajdonosával Pozsony bel- városában fogadja a klienseket. Mit tud ez a laikus számára egy- szerű laptopnak látszó berendezés? Lényegében tükröt állít az em- ber elé, amelyben azonban nem a frizura és a smink hibáit láthat- juk, hanem azt, hogyan működ- nek belső szerveink, kapnak-e megfelelő mennyiségű energiát, s ezzel együtt tápanyagot. Hogyan magyarázná meg a lé- nyeget annak, akitől távol állnak a bonyolult fizikai elméletek? Minden, így az emberi test is, bizonyos rezgéseket bocsát ki, te- hát az egész a rezonanciáról szól. Az agy és a neurosejtek biorezo- nanciás és elektromos impulzu- sainak alapján a műszer minden olyan változást képes elemezni, amely a szervezet irányítójában és memóriaközpontjában, az agyban megy végbe. Az energeti- kai és biokémiai állapotot össze- hasonlítja az egyes szervek biore- zonanciás mintájával, úgy is mondhatnánk, a tökéletes aggyal. A műszer feltalálója, a több alkalommal Nobel-díjra ja- vasolt amerikai dr. W. Nelson tu- dós zsenialitása abban van, hogy elektronikus formában felvázolta a tökéletes emberi agyat a maga tökéletes rezonanciájával. Az el- téréseket a műszer grafikonná dolgozza, amiből a terapeuta pontosan látja, melyik szerv ho- gyan működik, várhatóan melyik szerv fog a jövőben megbeteged- ni. Akkor igaz az a mondás, hogy ha nem tudjuk, mi a bajunk, kér- dezzük meg az agyunkat... Igen. Minden változást jelez, s ha a páciens odafigyel, és megfe- lelően olvas belőle, hosszú évek- re elkerülheti a betegségeket. Ezért elsősorban a megelőzés a cél. Akkor miért fordulnak önök- höz betegek? Hiszen amikor ott jártunk, ön épp egy allergiában szenvedő beteget kezelt… A megelőzés mellett természe- tesen harmonizál is a műszer, ami azt jelenti, hogy a normális- tól eltérő rezonanciát normálissá „varázsolja“ Vegyük például a ve- sét. Ha a műszer azt jelzi, hogy rezonanciája nem megfelelő, ebből működési zavarra lehet kö- vetkeztetni, de megfelelő keze- léssel egyensúlyba hozható, vagyis a vese megkapja az öngyó- gyítás, a regenerálódás lehetősé- gét. A már kialakult betegségeket is fel tudja fedezni? Természetesen, de nem ez a legfontosabb tulajdonsága. Mint már hangsúlyoztam, mi elsősor- ban azt tartjuk fontosnak, hogy a betegségeket megelőzzük, hogy tegyünk valamit elkerülésükért. Jó ha tudjuk, hogy a betegség ak- kor jelentkezik, amikor a külső tényezők negatív hatásainak kö- vetkeztében a testben fogy az energia, ami miatt gyengül az im- munrendszer. Károsodnak a bio- kémiai reakciók, az agy részlege- sen elveszíti az ellenőrzést a be- teg szervek felett. Ismeretes, hogy az emberi szervezetnek 7 energiaközpontja, vagyis csakrá- ja van, amelyek szabályozzák és ellenőrzik az energiarendszert. Az energia a meridiánokon, te- hát az energiapályákon keresztül áramlik a testbe. Ha ezeken na- gyobb mértékű diszharmónia lép fel, a műszer ezt képes felszaba- dítani. Ha az ember jó egészségi állapotban van, minden egyen- súlyban van, jól működik, Ha va- lamelyik energiaközpont károso- dik, az energiaáramlás lelassul, bekövetkezik a betegség, az öre- gedés. Visszaadni a szervezetnek az erőt és egészséget annyit je- lent, mint felújítani az energia- áramlást. Ez a készülék képes az egyensúly helyreállítására, az energiaáramlás felújítására. Nap- jainkban csaknem minden be- tegséget külső tényező váltja ki. Új, alattomos betegségek jelent- keznek, amelyekre a szervezet nincs felkészülve. A vírusok pél- dául folyamatosan mutálódnak és a gyógyszerek szinte hatásta- lanok. A mérgek, mikroorganiz- musok a levegővel, vízzel, élelmi- szerrel bekerülnek szerveze- tünkbe, Az ilyen támadásra nem vagyunk felkészülve. Nem kevés- fontos a méregtelenítés, amelynek egyik nagyon hatásos formáját kínáljuk klienseinknek. Hogyan zajlik az állapotfelmé- rés? A fejre, továbbá az alsó és felső végtagokra olyan érzé- kelőket helyezünk, amelyek fel- fogják a test rezonanciás jelzése- it. A csaknem 60 percig tartó fel- mérés végén a műszer megjelöli azokat a szerveket és anyagcsere- funkciókat, amelyek a leginkább eltérnek a helyes biológiai álla- pottól. A következő lépés az, amikor a műszer a legnagyobb kilengéseket az idegsejtek elekt- rostimulációjával harmonizálja. Ez viszont beindítja az öngyógyí- tó folyamatot és a saját immun- rendszer megújulását. A károso- dott szervek újra normálisan kezdenek működni. Hány ilyen műszer van Szlová- kiában? Ha jól tudom, összesen tíz van belőle, Magyarországon 500, Ro- mániában 200. Igaz, alternatív gyógyászati eszköz, de az ered- mények minden várakozást felül- múltak, a szakembereket is meg- lepték. Az emberek nagy része szkep- tikus az ilyen műszerek iránt, ta- lán csak azért, mert keveset tud- nak róla... Igen, mi is tapasztaljuk, hogy gyakran már csak akkor fordul- nak hozzánk, amikor a hagyomá- nyos orvoslás minden szinten eredménytelen volt, amikor hosszú hónapos kezelés után sem szűntek meg az ember pana- szai. Akkor azt mondja a beteg: lesz ami lesz, kipróbálom. És láss csodát: Javulni kezd az állapota. Nemrég egy édesanya keresett fel bennünket kislányával, aki már járni sem tudott. Egyik or- vostól a másikhoz vitték, de nem javult az állapota. Egy ismerőse végül hozzánk irányította a két- ségbeesett szülőket. Először is megállapítottuk, mi a baj, majd néhány kezeléssel lábra állítot- tuk a kislányt. Ennek hallatán sokan talán azt gondolhatják, hogy valami cso- damasináról van szó… Szó sincs róla. „Csak“ harmo- nizálja az egyes szervek frekven- ciáit. Ennyi az egész. Ezzel a módszerrel meg lehet szabadulni a stressztől, a depressziótól, a kö- vérségtől, a migréntől, az álmat- lanságtól, a terméketlenségtől, a feledékenységtől, a fülzúgástól, a dohány- és alkoholfüggőségtől és más idegrendszeri bajtól, s ami nem lényegtelen: lassítani lehet a biológiai öregedés folyamatát. (kovács) Dr. Nagy Géza természetgyógyász ENERGY QUANTUM, Kft. az alternatív gyógyászat központja Szívélyesen meghívjuk Önt rendelőnkbe. Cím: Pozsony-Ružinov, Bajza utca 14 Kellemes környezetben a következő szolgáltatásokat kínáljuk: a test SCIO Biofeedback készülékkel való kivizsgálása Energy természetes eredetű gyógynövénykvonatok eladása ránctalanítás, az öregedési folyamat lassítása a szervezet immunrendszerének és méregtelenítésének serkentése a kimerült szervezet biorezonancián és mágnesterápián alapuló Magneter készülékkel való gyógyítása Elérhetőség: 0905/842 154, 0903/202 908, 0905/422 908, 02/39 422 908, E-mail: [email protected] Ha nem tudja, mi a baja, kérdezze meg az agyát...

Ha nem tudja, mi a baja, kérdezze meg az agyát8 EGÉSZSÉG EGÉSZSÉG – HIRDETÉS 9 Első lépés a fertőtlenítés „Köszönöm, hogy írt a kellemetlenséget okozó ro-varoktól,

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Ha nem tudja, mi a baja, kérdezze meg az agyát8 EGÉSZSÉG EGÉSZSÉG – HIRDETÉS 9 Első lépés a fertőtlenítés „Köszönöm, hogy írt a kellemetlenséget okozó ro-varoktól,

EGÉSZSÉG – HIRDETÉS 9EGÉSZSÉG8

Első lépés afertőtlenítés

„Köszönöm, hogy írt akellemetlenséget okozó ro-varoktól, de nem írt a mé-hekről, a lódarázsról, a bö-gölylégyről, a tetűkről stb.Érdekelne, hogy hogyankell védekezni ellenük, ésha már megcsíptek, milyenkövetkezménnyel jár, ho-gyan kell a sérüléseket ke-zelni?“

Annyit kelltudni, hogy haméh, darázs vagydongó ránk száll,ne essünk pánik-ba, maradjunkmozdulatlanok.Ahogy oda szállt,úgy el is száll,mert a rovar isfél, és megérzi,ha nem akarjukbántani. Ha több méh vagymás rovar van a levegőben,akkor se ijedjünk meg, necsapkodjunk a levegőbe,mert azzal felbőszítjükőket. Ilyenkor hiába szala-dunk el, utánunk repülnekés megcsípnek. Maradjunkcsendben, szép lassan hát-ráljunk, és ha már eléggémessze vagyunk, gyorsanszaladjunk el. A mézelőméh fullánkja beleszakad abőrbe, mert a végén horgokvannak. A méh mérge asebbe kerül. Ez a csörgőkí-gyó mérgéhez hasonlít,amely oldja a vörösvérsejte-ket. Vannak olyan egyének,akiknél a méhcsípés csakégető fájdalmat okoz, ésmagától elmúlik, de jobb el-távolítani a fullánkot és aszúrás helyét propolisztinktúrával vagy más folyé-kony szerrel fertőtleníteni.A nagyon érzékenyek csa-lánkiütést, hasmenést kap-hatnak, esetükben nyál-zást, hányást, ájulást okoz-hat a csípés. Ilyenkor szük-séges az orvosi segítség. Haa csípés a toroknál vagy aszájban történt, a gyulladásveszélye áll fenn. A darázsvagy lódarázs csípése ko-

molyabb elváltozásokatokozhat, mint a méhcsípés.A darázscsípés halálos ki-menetelű is lehet. Hasonló-an járunk el, mint a méh-csípésnél, csak gyorsabbankell orvoshoz vinni a bete-get, hogy megmentsük azéletét. Pl. az áldott állapot-ban levő nőknél vesztést,lázat, hányást, görcsöketokozhat. A bögöly vért szív,a szúrás helyén és lépfenétés gennyező kórokozókat

terjeszt. Ebben azesetben is úgykell eljárni, minta méhcsípésnél,de mivel sokáigvérzik a csípéshelye, összehúzó,vérzéscsillapítószereket kell al-kalmazni, pl. erőstölgyfakéreg főze-tet vagy pásztor-táska forrázatot.

A rablópoloska ovális ala-kú, 5 mm hosszú és 3 mmszéles, lapos, barna vérszí-vó. Mivel bűzlik a váladéka,az érzékeny emberek hamarészreveszik. Nemcsak azember vérét, hanem a macs-káét, egérét, patkányét isszívja. Súlyos betegséget, avisszatérő lázat terjesztik.A védekezés egyszerű:ügyelni kell a tisztaságra.Többek közt bőrgennyese-déstis okozhat. A rühatkaaz ember bőrében élőskö-dik, csak 2-10 mm hosszúés a beteg kellemetlen visz-ketést érez. Nagyon szeretia gyenge bőrt, a hónaljat, ahasi bőrt és a nemi szerve-ket. A rüh ellenszere a ka-kukkfű fürdő vagy krém.Erős kakukkfüves teát ké-szítünk, 2 maroknyitfőzünk 5 percig és eztszűrjük a kád fürdővizébe.Pár napon belül a rüh kóro-kozói eltűnnek. A viszke-tést kakukkfüves vagy bor-sikafüves krémmel meg-szüntethetjük. Ez a beteg-ség ugyanúgy, mint a rabló-poloska által okozottfertőzés ritkán fordul elő,inkább az elhanyagolt em-bereken találhatók.

A természetgyógyász válaszol

MP910181

Az embereket általábanérdekli, milyen az egész-ségi állapotuk. Más kér-dés, hogy nincs minden-kinek kedve órákat tölte-ni a zsúfolt várótermek-ben, aztán pedig a kivizs-gálás eredményeire várni.

A tapasztalat azt mutatja, in-kább nem mennek sehová, ámközben akár visszafordíthatatlankóros folyamatok is elindulhat-nak a szervezetben. Szerencsérema már más lehetőség is van ar-ra, hogy valós képet kapjunkegészségi állapotunkról. Azegyik ilyen lehetőség a SCIO Bio-feedback műszer. Lényegéről éselőnyeiről Menyhárt Erika tera-peutát kérdeztük, aki Peter Krey-big mérnökkel, a Energy Quan-tum tulajdonosával Pozsony bel-városában fogadja a klienseket.

Mit tud ez a laikus számára egy-szerű laptopnak látszó berendezés?

Lényegében tükröt állít az em-ber elé, amelyben azonban nema frizura és a smink hibáit láthat-juk, hanem azt, hogyan működ-nek belső szerveink, kapnak-emegfelelő mennyiségű energiát,s ezzel együtt tápanyagot.

Hogyan magyarázná meg a lé-nyeget annak, akitől távol állnaka bonyolult fizikai elméletek?

Minden, így az emberi test is,bizonyos rezgéseket bocsát ki, te-hát az egész a rezonanciáról szól.Az agy és a neurosejtek biorezo-nanciás és elektromos impulzu-sainak alapján a műszer mindenolyan változást képes elemezni,amely a szervezet irányítójábanés memóriaközpontjában, azagyban megy végbe. Az energeti-kai és biokémiai állapotot össze-hasonlítja az egyes szervek biore-zonanciás mintájával, úgy ismondhatnánk, a tökéletesaggyal. A műszer feltalálója, atöbb alkalommal Nobel-díjra ja-vasolt amerikai dr. W. Nelson tu-dós zsenialitása abban van, hogyelektronikus formában felvázolta

a tökéletes emberi agyat a magatökéletes rezonanciájával. Az el-téréseket a műszer grafikonnádolgozza, amiből a terapeutapontosan látja, melyik szerv ho-gyan működik, várhatóan melyikszerv fog a jövőben megbeteged-ni.

Akkor igaz az a mondás, hogyha nem tudjuk, mi a bajunk, kér-dezzük meg az agyunkat...

Igen. Minden változást jelez, sha a páciens odafigyel, és megfe-lelően olvas belőle, hosszú évek-re elkerülheti a betegségeket.Ezért elsősorban a megelőzés acél.

Akkor miért fordulnak önök-höz betegek? Hiszen amikor ottjártunk, ön épp egy allergiábanszenvedő beteget kezelt…

A megelőzés mellett természe-tesen harmonizál is a műszer,ami azt jelenti, hogy a normális-tól eltérő rezonanciát normálissá„varázsolja“ Vegyük például a ve-sét. Ha a műszer azt jelzi, hogyrezonanciája nem megfelelő,

ebből működési zavarra lehet kö-vetkeztetni, de megfelelő keze-léssel egyensúlyba hozható,vagyis a vese megkapja az öngyó-gyítás, a regenerálódás lehetősé-gét.

A már kialakult betegségeketis fel tudja fedezni?

Természetesen, de nem ez alegfontosabb tulajdonsága. Mintmár hangsúlyoztam, mi elsősor-ban azt tartjuk fontosnak, hogy abetegségeket megelőzzük, hogytegyünk valamit elkerülésükért.Jó ha tudjuk, hogy a betegség ak-kor jelentkezik, amikor a külsőtényezők negatív hatásainak kö-vetkeztében a testben fogy azenergia, ami miatt gyengül az im-munrendszer. Károsodnak a bio-kémiai reakciók, az agy részlege-sen elveszíti az ellenőrzést a be-teg szervek felett. Ismeretes,hogy az emberi szervezetnek 7energiaközpontja, vagyis csakrá-ja van, amelyek szabályozzák ésellenőrzik az energiarendszert.Az energia a meridiánokon, te-hát az energiapályákon keresztül

áramlik a testbe. Ha ezeken na-gyobb mértékű diszharmónia lépfel, a műszer ezt képes felszaba-dítani. Ha az ember jó egészségiállapotban van, minden egyen-súlyban van, jól működik, Ha va-lamelyik energiaközpont károso-dik, az energiaáramlás lelassul,bekövetkezik a betegség, az öre-gedés. Visszaadni a szervezetnekaz erőt és egészséget annyit je-lent, mint felújítani az energia-áramlást. Ez a készülék képes azegyensúly helyreállítására, azenergiaáramlás felújítására. Nap-jainkban csaknem minden be-tegséget külső tényező váltja ki.Új, alattomos betegségek jelent-keznek, amelyekre a szervezetnincs felkészülve. A vírusok pél-dául folyamatosan mutálódnakés a gyógyszerek szinte hatásta-lanok. A mérgek, mikroorganiz-musok a levegővel, vízzel, élelmi-szerrel bekerülnek szerveze-tünkbe, Az ilyen támadásra nemvagyunk felkészülve. Nem kevés-bé fontos a méregtelenítés,amelynek egyik nagyon hatásosformáját kínáljuk klienseinknek.

Hogyan zajlik az állapotfelmé-rés?

A fejre, továbbá az alsó ésfelső végtagokra olyan érzé-kelőket helyezünk, amelyek fel-fogják a test rezonanciás jelzése-it. A csaknem 60 percig tartó fel-mérés végén a műszer megjelöliazokat a szerveket és anyagcsere-funkciókat, amelyek a leginkábbeltérnek a helyes biológiai álla-pottól. A következő lépés az,amikor a műszer a legnagyobbkilengéseket az idegsejtek elekt-rostimulációjával harmonizálja.Ez viszont beindítja az öngyógyí-tó folyamatot és a saját immun-rendszer megújulását. A károso-dott szervek újra normálisankezdenek működni.

Hány ilyen műszer van Szlová-kiában?

Ha jól tudom, összesen tíz vanbelőle, Magyarországon 500, Ro-mániában 200. Igaz, alternatívgyógyászati eszköz, de az ered-mények minden várakozást felül-múltak, a szakembereket is meg-lepték.

Az emberek nagy része szkep-tikus az ilyen műszerek iránt, ta-lán csak azért, mert keveset tud-nak róla...

Igen, mi is tapasztaljuk, hogygyakran már csak akkor fordul-nak hozzánk, amikor a hagyomá-nyos orvoslás minden szinteneredménytelen volt, amikorhosszú hónapos kezelés utánsem szűntek meg az ember pana-szai. Akkor azt mondja a beteg:lesz ami lesz, kipróbálom. És lásscsodát: Javulni kezd az állapota.Nemrég egy édesanya keresettfel bennünket kislányával, akimár járni sem tudott. Egyik or-vostól a másikhoz vitték, de nemjavult az állapota. Egy ismerősevégül hozzánk irányította a két-ségbeesett szülőket. Először ismegállapítottuk, mi a baj, majdnéhány kezeléssel lábra állítot-tuk a kislányt.

Ennek hallatán sokan talán aztgondolhatják, hogy valami cso-damasináról van szó…

Szó sincs róla. „Csak“ harmo-nizálja az egyes szervek frekven-ciáit. Ennyi az egész. Ezzel amódszerrel meg lehet szabadulnia stressztől, a depressziótól, a kö-vérségtől, a migréntől, az álmat-lanságtól, a terméketlenségtől, afeledékenységtől, a fülzúgástól, adohány- és alkoholfüggőségtől ésmás idegrendszeri bajtól, s aminem lényegtelen: lassítani leheta biológiai öregedés folyamatát.

(kovács)

Dr. Nagy Gézatermészetgyógyász

ENERGY QUANTUM, Kft.az alternatív gyógyászat központja

Szívélyesen meghívjuk Öntrendelőnkbe. Cím:Pozsony-Ružinov, Baj za utca 14

Kellemes környezetben a következő szolgáltatásokat kínáljuk:� a test SCIO Biofeedback készülékkel való kivizsgálása� Energy természetes eredetű gyógynövénykvonatok eladása� ránctalanítás, az öregedési folyamat lassítása� a szervezet immunrendszerének és méregtelenítésének serkentése� a kimerült szervezet biorezonancián és mágnesterápián alapuló Magneter készülékkel való gyógyítása

Elérhetőség: 0905/842 154, 0903/202 908, 0905/422 908,02/39 422 908, E-mail: [email protected]

Ha nem tudja, mi a baja,kérdezze meg az agyát...