8
kiosztásáról, s szervezi a segíteni kész vállal- kozók bevonását. A védõnõk, a családse- gítõ szakemberei jel- zései alapján váro- sunk utcáit felosz- tották a polgármesteri hivatal dolgozói kö- zött, hogy ki-ki fi- gyeljen a gondjaira bízott területen élõ elesettek, nélkülözõk N YÍRMADA V ÁROS K ÖZÉLETI L APJA XV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2012. JANUÁR–FEBRUÁR . . Felépült a város új háza „Erre bezzeg van pénz, segélyre meg nem jut…”, „Építettek maguknak egy új hivatalt, mi meg itt állunk szegé- nyen.” Ilyen és ehhez hasonló (meg ennél is cifrább, indulatosabb) meg- jegyzések hangzanak el idõnként az új városháza épületében. A háborgók- nak akár igazuk is lehetne, ha a ház az õ pénzükbõl, az adófizetõk forint- jaiból épült volna fel, ám ez nem így van, véleményük nem helytálló, mert nem ismerik a valós tényeket. Lássuk tehát, mi az igazság! Az a laikusok számára is nyilvánvaló, hogy a polgármesteri hivatal régi, mintegy száz éves, korszerûtlenné és szûkössé vált épülete már nem felelt meg a XXI. század igényeinek, nem illett bele a megújult, meg- szépült városközpont arculatába, méltatlan volt egy mai kisvároshoz. A 2010. januárjában elfogadott Integrált Vá- rosfejlesztési Stratégia is célul tûzte ki a „mo- dern települési központ kialakítását”, továbbá „a közigazgatási szolgáltatások fejlesztését, bõvítését, polgármesteri hivatal építését.” Az ekkor készült kérdõív kitöltõi is egyet értettek ezzel, hiszen a fejlesztések rangsorában (az utak felújítása után) a második helyre tették az új városháza kialakítását (71 százalék). S akkor most nézzük a költségeket! A ház és környezete bruttó 92 millió 62 ezer 500 forintba került. Ebbõl – miután erre le- hetett pályázatot benyújtani – az uniós pá- lyázaton elnyert támogatás 89 millió 359 ezer 375 forint volt, az önkormányzati saját erõ pedig mindössze 4 millió 703 ezer 125 forintot tett ki. Ez utóbbira – ha lesz ilyen BM–EU kiírás – még pályázhatunk is! Az új épület nettó hasznos alapterülete 540 négyzetméter, a tároló funkciójú padlás- téré mintegy 60 négyzetméter (a régi, lebon- tott községháza a pincével együtt alig haladta meg a 300 négyzetmétert). A burkolt belsõ felületek, teraszok nagysága 362 négyzetmé- ter, ebbõl a belsõ udvar 134 négyzetméter. A hivatali helyiségek (összesen 15) logikus rendjét úgy alakították ki, hogy (az utca fe- lõl nézve) jobboldali folyosón elõször a nagy ügyfélforgalmú irodák (pénztár, szociális részleg, anyakönyv, szabálysértés) kaptak helyet, majd következnek a tisztségviselõk, titkárság és a további szervezeti egységek helyiségei. Fontos az is, hogy tágas, 60 négy- zetméteres házasságkötõ terem várja az ifjú párokat, s méltó helye lesz a testületi ülések- nek, egyéb rendezvényeknek is. Érthetõ persze a nosztalgiából fakadó hi- ányérzet is (az újságíró is átélte ezt, amikor a régi ház hûlt helyét meglátta…), de ha jön a tavasz és elkészül a sétány, lesznek fák, bok- rok, virágok, meglátják szeretni fogjuk a város új házát. S gondoljanak arra, hogy – lényegében mások pénzébõl – ezáltal is szé- pült településünk. Legyünk rá büszkék! Ezzel az épülettel is szebb, gazdagabb lett településünk Az emberség próbája A rendkívüli idõjárás miatt február 2-án ta- nácskozást tartott és meghozta a szükséges döntéseket a polgármester vezette válságstáb. Kálmán Béla lapunknak elmondta, hogy Nyírmadán ugyan nincsenek nyilvántartott hajléktalanok, de nagyon sokan élnek mély- szegénységben, éheznek és fáznak, szinte az egész napot az utcán töltik. Ezért vált szüksé- gessé, hogy az önkormányzat felkészüljön egy lehetséges katasztrófahelyzetre, s ilyenkor nem mérlegelhetik azt, hogy ki miért került ember- hez méltatlan helyzetbe, kötelességük minden rászorulón segíteni. Úgy határoztak, hogy február 3-ától két héten át éjjel-nappal nyitva tartják a mûvelõ- dési házat, amelynek földszinti fogadótere me- legedõként használható, itt leülhetnek, hasz- nálhatják a vécét, kapnak egy bögre forró teát. Az önkormányzat egy sikeres pályázatnak köszönhetõen 300 köbméter szociális tûzifára nyert pénzt, de ezen kívül is vágatnak ki fákat, hogy azokat eljuttassák a tüzelõ hiánya miatt fázó családoknak. Döntés született arról is, hogy az önkor- mányzat napi 500 adag meleg ételt fõzet (egy tál sûrû, meleg levest kenyérrel), gondoskodik mûanyag evõeszközökrõl, padokról, az étel gondjaira, bajaira, szükség esetén intézkedjen megsegítésükrõl. A fentiekhez már mi tesszük hozzá, hogy a sarkvidéki hideg reflektorfénybe állította a növekvõ szegénységet, az emberi kapcsolatok kiüresedését, a kilátástalanná vált életeket. Éppen ilyenkor, amikor nagy a baj, válik különösen is fontossá az embertársainkra való odafigyelés, a közösség szolidaritása, a felelõs magatartás. Faosztás – hogy legyen mivel fûteni

NYÍRMADA V KÖZÉLETI LAPJA XV. ÉVFOLYAM 1. . SZÁM 2012 ...nyirmada.hu/wp-content/uploads/2016/04/MadaiHirek_2012_01-02.pdf · a segíteni kész vállal-kozók bevonását. A védõnõk,

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: NYÍRMADA V KÖZÉLETI LAPJA XV. ÉVFOLYAM 1. . SZÁM 2012 ...nyirmada.hu/wp-content/uploads/2016/04/MadaiHirek_2012_01-02.pdf · a segíteni kész vállal-kozók bevonását. A védõnõk,

kiosztásáról, s szervezia segíteni kész vállal-kozók bevonását. Avédõnõk, a családse-gítõ szakemberei jel-zései alapján váro-sunk utcáit felosz-tották a polgármesterihivatal dolgozói kö-zött, hogy ki-ki fi-gyeljen a gondjairabízott területen élõelesettek, nélkülözõk

N Y Í R M A D A V Á R O S K Ö Z É L E T I L A P J A X V . É V F O L Y A M 1 . S Z Á M 2 0 1 2. J A N U Á R – F E B R U Á R..

Felépült a város új háza

„Erre bezzeg van pénz, segélyre megnem jut…”, „Építettek maguknak egyúj hivatalt, mi meg itt állunk szegé-nyen.” Ilyen és ehhez hasonló (megennél is cifrább, indulatosabb) meg-jegyzések hangzanak el idõnként azúj városháza épületében. A háborgók-nak akár igazuk is lehetne, ha a házaz õ pénzükbõl, az adófizetõk forint-jaiból épült volna fel, ám ez nem ígyvan, véleményük nem helytálló, mertnem ismerik a valós tényeket. Lássuktehát, mi az igazság!

Az a laikusok számára is nyilvánvaló,hogy a polgármesteri hivatal régi, mintegy

száz éves, korszerûtlenné és szûkössé váltépülete már nem felelt meg a XXI. századigényeinek, nem illett bele a megújult, meg-szépült városközpont arculatába, méltatlanvolt egy mai kisvároshoz.

A 2010. januárjában elfogadott Integrált Vá-rosfejlesztési Stratégia is célul tûzte ki a „mo-dern települési központ kialakítását”, továbbá„a közigazgatási szolgáltatások fejlesztését,bõvítését, polgármesteri hivatal építését.” Azekkor készült kérdõív kitöltõi is egyet értettekezzel, hiszen a fejlesztések rangsorában (az utakfelújítása után) a második helyre tették az újvárosháza kialakítását (71 százalék).

S akkor most nézzük a költségeket! A házés környezete bruttó 92 millió 62 ezer 500

forintba került. Ebbõl – miután erre le-hetett pályázatot benyújtani – az uniós pá-lyázaton elnyert támogatás 89 millió 359ezer 375 forint volt, az önkormányzati sajáterõ pedig mindössze 4 millió 703 ezer 125forintot tett ki. Ez utóbbira – ha lesz ilyenBM–EU kiírás – még pályázhatunk is!

Az új épület nettó hasznos alapterülete540 négyzetméter, a tároló funkciójú padlás-téré mintegy 60 négyzetméter (a régi, lebon-tott községháza a pincével együtt alig haladtameg a 300 négyzetmétert). A burkolt belsõfelületek, teraszok nagysága 362 négyzetmé-ter, ebbõl a belsõ udvar 134 négyzetméter.A hivatali helyiségek (összesen 15) logikusrendjét úgy alakították ki, hogy (az utca fe-lõl nézve) jobboldali folyosón elõször a nagyügyfélforgalmú irodák (pénztár, szociálisrészleg, anyakönyv, szabálysértés) kaptakhelyet, majd következnek a tisztségviselõk,titkárság és a további szervezeti egységekhelyiségei. Fontos az is, hogy tágas, 60 négy-zetméteres házasságkötõ terem várja az ifjúpárokat, s méltó helye lesz a testületi ülések-nek, egyéb rendezvényeknek is.

Érthetõ persze a nosztalgiából fakadó hi-ányérzet is (az újságíró is átélte ezt, amikora régi ház hûlt helyét meglátta…), de ha jöna tavasz és elkészül a sétány, lesznek fák, bok-rok, virágok, meglátják szeretni fogjuk aváros új házát. S gondoljanak arra, hogy –lényegében mások pénzébõl – ezáltal is szé-pült településünk. Legyünk rá büszkék!

Ezzel az épülettel is szebb, gazdagabb lett településünk

Az emberség próbájaA rendkívüli idõjárás miatt február 2-án ta-nácskozást tartott és meghozta a szükségesdöntéseket a polgármester vezette válságstáb.Kálmán Béla lapunknak elmondta, hogyNyírmadán ugyan nincsenek nyilvántartotthajléktalanok, de nagyon sokan élnek mély-szegénységben, éheznek és fáznak, szinte azegész napot az utcán töltik. Ezért vált szüksé-gessé, hogy az önkormányzat felkészüljön egylehetséges katasztrófahelyzetre, s ilyenkor nemmérlegelhetik azt, hogy ki miért került ember-hez méltatlan helyzetbe, kötelességük mindenrászorulón segíteni.

Úgy határoztak, hogy február 3-ától kéthéten át éjjel-nappal nyitva tartják a mûvelõ-dési házat, amelynek földszinti fogadótere me-legedõként használható, itt leülhetnek, hasz-nálhatják a vécét, kapnak egy bögre forró teát.

Az önkormányzat egy sikeres pályázatnakköszönhetõen 300 köbméter szociális tûzifára

nyert pénzt, de ezen kívül is vágatnak ki fákat,hogy azokat eljuttassák a tüzelõ hiánya miattfázó családoknak.

Döntés született arról is, hogy az önkor-mányzat napi 500 adag meleg ételt fõzet (egytál sûrû, meleg levest kenyérrel), gondoskodikmûanyag evõeszközökrõl, padokról, az étel

gondjaira, bajaira, szükség esetén intézkedjenmegsegítésükrõl.

A fentiekhez már mi tesszük hozzá, hogy asarkvidéki hideg reflektorfénybe állította anövekvõ szegénységet, az emberi kapcsolatokkiüresedését, a kilátástalanná vált életeket.

Éppen ilyenkor, amikor nagy a baj, válikkülönösen is fontossá az embertársainkra valóodafigyelés, a közösség szolidaritása, a felelõsmagatartás.

Faosztás– hogy legyen mivel fûteni

Page 2: NYÍRMADA V KÖZÉLETI LAPJA XV. ÉVFOLYAM 1. . SZÁM 2012 ...nyirmada.hu/wp-content/uploads/2016/04/MadaiHirek_2012_01-02.pdf · a segíteni kész vállal-kozók bevonását. A védõnõk,

.2 201 2 MADAI HÍREK

Hogy jól érezzükmagunkat…

§ Dr. Szirota Szilviaügyvéd

Iroda: 4564 Nyírmada, Jókai Mór u. 77.Tel./Fax: 06-45/492-139

E-mail: [email protected]

Peres képviselet, szerzõdések szerkesztése, jogi tanácsadás.Ügyfélfogadás:

minden nap 14.00-18.00, és telefonos egyeztetés alapján.

Változik a talajterhelési díj!

Ennek értelmében 2012. február 1-jétõl atalajterhelési díj egységdíjának mértéke aköbméterenként 120 forintról köbméteren-ként 1200 forintra (azaz tízszeresére) emel-kedett.

A talajterhelési díj mértékét a talajterhelésidíj alapja (elfogyasztott mennyiség) a jogsza-bályban meghatározott egységdíj (1200.- Ft/m3) valamint a település közigazgatási terü-letére vonatkozó területérzékenységi szorzó(1,5) szorzata határozza meg. Nyírmada terü-letérzékenységi szorzószáma: 1,5. Így a talaj-terhelési díj mértéke az elfogyasztott víz-mennyiség után számolva köbméterenként1.800 forint.

Nyírmadán az érintettek vonatkozá-sában ez azt jelenti, hogy az elfogyasz-tott vízmennyiség után köbméteren-ként a korábbi 180 forint helyett 1800forint talajterhelési díjat kell fizetni.Ez egy családnak, egy átlagos havi 12köbméteres vízfogyasztás után 21.600forint kiadást jelenthet havonta.

Javasolom, hogy azok az ingatlan tulajdo-nosok, akik a mûszakilag rendelkezésre állócsatornahálózatra még nem kötöttek rá, hala-déktalanul kezdeményezzék azt.

Dr. Horváth Andreajegyzõ

Új honlap a helyi gazdaság erõsítéséért

járás?

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot,hogy 2012. február 1. napjától módo-sulnak a talajterhelési díjfizetési kö-telezettségre vonatkozó jogszabályirendelkezések, amelynek értelmében10-szeresére nõ a köbméterenként fi-zetendõ díj!

A környezetterhelési díjról szóló 2003. éviLXXXIX. törvény 11. paragrafusa értelmé-ben talajterhelési díjfizetési kötelezettségterheli azt, aki az ingatlana elõtt kiépített,mûszakilag rendelkezésre álló szennyvízcsa-torna hálózatra nem köt rá és helyi vízgaz-dálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélye-zés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést– ideértve az egyedi zárt szennyvíztározótis – alkalmaz.

A talajterhelési díj alapja a szolgáltatott,vagy egyedi vízbeszerzés esetében a mérésseligazolt felhasznált, illetve mérési lehetõséghiányában az átalány alapján meghatározottvíz mennyisége, csökkentve a külön jogsza-bály szerinti locsolási célú felhasználásra fi-gyelembe vett víz mennyiségével.

Az egyes törvények Alaptörvénnyel össze-függõ módosításáról szóló a 2011. évi CCI.Törvény módosította a környezetterhelésidíjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 12.paragrafusának 3. bekezdését.

Új honlap indult el a kistérségbenwww.baktainfo.hu címen. A honlap akistérségben mûködõ vállalkozások se-gítése érdekében jött létre, célja hogyhozzájáruljon a munkahelyek meg-tartásához, bõvítéséhez.

A honlap a „Lehet jobb a gyerekeknek aBaktalórántházi Kistérségben” TÁMOP-5.2.3-09/1-2010-0001 projekt keretében, azEurópai Unió támogatásával valósult meg.

Elsõ ütemben a honlap nyitólapját készí-tettük el, mely hírekkel, információkkal

segíti mind a vállalkozások, mind az állástkeresõk tájékoztatását. Bemutatjuk a gyer-mekesély programot és a program foglal-koztatási elemének szolgáltatásait.

Következõ lépésben a hol–mi adatbázisindult december közepén, melynek célja,hogy a térségben mûködõ munkáltatók (cé-gek, civil szervezetek, önkormányzati intéz-mények) bemutatkozhassanak, termékeiketés szolgáltatásaikat megismertessék, beszállítóés együttmûködõ partnereket kereshessenek.

A hamarosan induló online vásártéren aregisztrált szervezetek és magánszemélyek

Végezetül az állás keres–kínál eleme indul:terveink szerint idény– és házkörüli munkákis szerepelnek majd álláskínálatunkban. Ahonlap minden szolgáltatása térítésmentesenvehetõ igénybe. Azok számára, akik nemtudják, vagy nem akarják saját maguk kezelniadatlapjukat, diszpécserszolgálatot mûköd-tetünk, így személyesen vagy telefonon ke-resztül is frissíthetik saját oldalukat, ada-taikat.

A képviselõ-testület – egy rendkívüli ülésnyomán – január 19-én levélben fordultdr. Szabó Erikához, a Közigazgatási és Igaz-ságügyi Minisztérium államtitkárához, va-lamint dr. Vinnai Gyõzõ kormánymegbí-zotthoz.

A levél, illetve a benne megfogalmazottkérés lényege: városunk azt szeretné, hogyne a vásárosnaményi, hanem a baktalóránt-házi járáshoz kerüljön. Az érvek közöttszerepel, hogy Nyírmada régen is a baktaijárás része volt, 2003 óta is ehhez a kistér-séghez tartozik;

a társulás településeivel közösen mûköd-tetik a Szociális Támogató Szolgálatot(amelynek Mada a gesztora);

mikrotérségi szinten ugyancsak közösenüzemeltetik a Családsegítõ és Gyermekjólé-ti Szolgálatot;

a kistérség keretei között mûködik azorvosi ügyelet;

a társult települések közösen nyújtanakbe a jövõt meghatározó pályázatokat.

Mindezek mellett közlekedési szempon-tok is alátámasztják önkormányzatunkkérését. Jó lenne, ha figyelembe vennék akormány deklarált célját is: „a településekérezzék jól magukat ott, ahová beosztjákõket”…

Februártól tízszer többet kell fizetni

vásárlók informálódhat-nak saját és más települé-sen elérhetõ cégek kínála-táról, és lehetõség leszvéleményt is írni azokról.

hirdethetik majd terméke-iket és szolgáltatásaikat. A

Hószakadás Februárban rég nem tapasztalt mennyiségû hószakadt ránk, borította be az utakat, járdákat. Mint ilyenkor mindig,most is felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy a portájuk elõtti járdasza-kasz seprése, síktalanítása, tisztán tartása jogszabályban elõírt kötelezettségük(vonatkozik ez az intézményekre, gazdálkodó szervezetekre is)! Ennek el-mulasztása szabálysértési eljárást és büntetést vonhat maga után.

Page 3: NYÍRMADA V KÖZÉLETI LAPJA XV. ÉVFOLYAM 1. . SZÁM 2012 ...nyirmada.hu/wp-content/uploads/2016/04/MadaiHirek_2012_01-02.pdf · a segíteni kész vállal-kozók bevonását. A védõnõk,

. 3

hírek röviden

2012 . JANUÁR – FEBRUÁR

A testületi munka terve

Formálódó költségvetésNincsenek könnyû helyzetben az ön-kormányzat tisztségviselõi, a képvi-selõ-testület tagjai, a hivatal szakem-berei és az intézményvezetõk, amikoraz a feladat vár rájuk, hogy összerak-ják az idei költségvetést.

Egyrészt megváltozott a jogszabályi kör-nyezet (módosultak az adózás szabályai, növe-kedett a minimálbér, emelkedtek a bérmini-mumok, a büdzsét intézményenként szét kellszedni), másrészt látható, hogy a rendelke-zésre álló források nem fedezik a szükségle-teket (márpedig „mínuszos” költségvetéstnem lehet elfogadni). A mozgásteret szûkítia hitelállomány és a vállalt kötelezettségeksora is.

A bevételek tervezésekor a források teljeskörû feltárása, a realitás volt a kiindulásipont. Itt jegyezzük meg, hogy az árak emel-kedése miatt a testület növelte az intézmé-nyek nyersanyagnormáit, ezért módosultaka térítési díjak is. A helyi adók esetében atervezet szerint nem lesz változás, a várható

bevételek a tavalyi teljesítéshez igazodnak.A kiadások tervezésekor egyebek között

figyelembe kellett venni a már elnyert pályá-zatok megvalósításához szükséges pénzügyifedezetet is. A legnagyobb tétel – csaknem1,2 milliárd forint (68,9 százalék) – az intéz-mények mûködési költsége, de például a tár-sadalom- és szociálpolitikai juttatások mérté-ke is meghaladja a 200 millió forintot. Azelõterjesztés hangsúlyozza: „A képviselõ-testület a feszített gazdálkodási körülmények-re figyelemmel alkotja meg költségvetési ren-deletét. A költségvetési hiány az önkormány-zat számára tarthatatlan, az intézmények fo-lyamatos mûködését veszélyezteti, ezért azintézményi rendszer átalakítása, valamint je-lentõs mértékû költségvetési kiigazítás java-solt annak érdekében, hogy önkormányza-tunk fizetõképessége megmaradjon.”

Számokat itt azért nem említünk, mert aköltségvetési rendelet elfogadásának határi-deje március 10-e, ezért a testület döntéseértelmében „a jelen elõterjesztés további tár-gyalásra javasolt”.

Az idei elsõ, februárban tartott testü-leti ülésrõl lapunk jelen számában ol-vashatnak összefoglalót.

Márciusban kell elfogadni az önkor-mányzat 2012. évi költségvetésérõl szóló ren-deletet, s kiírják az óvodavezetõi, valamintaz iskola igazgatói álláshely betöltésérõl szólópályázatot.

Áprilisban ismét tanácskozik a testület. Ek-

Az új polgármesteri hivatalban is megta-lálják az érdeklõdõ állampolgárok az Alap-törvény Asztalát. Az elõírásoknak megfele-lõen ott van a kinyitott Magyar Közlöny, aNemzeti Hitvallás, a nemzeti színû zsinórralrögzített toll és az igénylõlap. Ez utóbbi„felelõse” a 6. számú irodában Lászlóné dr.Jónás Tímea, tõle tudjuk, hogy február ele-jéig mintegy húszan igényeltek egy-egy pél-dányt a tavaly elfogadott alkotmányból.

A törvénykezési „keresztelõ” elérte aCigány Kisebbségi Önkormányzatot is.Az intézmény új neve az elõírás szerintRoma Nemzetiségi Önkormányzat lett.Irodájukat a városháza új épületében ta-lálják meg. A települési önkormányzat afebruári testületi ülésen elfogadta a velükvaló együttmûködésrõl szóló megálla-podást.

Az Európai Unió támogatásával egész-ségnapot rendezett városunkban január 26-án a Közép–Nyírségi ÖnkormányzatiTöbbcélú Kistérségi Társulás. A MocorgóGyerekházban zöldség- és gyümölcssalátakészítése, kóstolása várta a kicsiket és szülei-ket, az iskolában pedig rajzpályázatot hir-dettek, vetélkedõket rendeztek.

Február 15-én tartott ülésén határo-zatot hozott a képviselõ-testület a köztiszt-viselõi teljesítmény-követelmények alapjátképezõ kiemelt célok megállapításáról. A17 pontban összefoglalt feladatsor az ön-kormányzat hatékony, korszerû, ügyfél-barát mûködését szolgálja.

Módosította a képviselõ-testület aszociális rendeletnek azt a szakaszát, amelyaz átmeneti segélyekrõl szól. A kiegészítésreazért volt szükség, mert a rendkívüli idõ-járás miatti szociális tûzifa rászorulóknakvaló juttatása ezt indokolttá tette.

A kommunális hulladékszállítás 2012.évi díjtételeinek tíz százalékos emelését kér-te az önkormányzattól a Nyír-Flop Kft.A képviselõk – arra hivatkozva, hogy azönkormányzat adó módjára hajtja be a dí-jakat – felhatalmazta a polgármestert, hogyöt százalékos emeléssel kösse meg a szerzõ-dést a céggel. Ez a lakosságot még nemérinti.

A testület úgy határozott, hogy a költ-ségvetés végleges számainak ismeretébenkész 200 ezerrõl 300 ezer forintra emelnia rendõrõrs támogatását. Ugyancsak meg-szavaztak 100 ezer forint (célirányosan,alkalmanként kifizetendõ) támogatást Szi-rota Jennifernek, aki idén a Csillag születikmezõnyében igyekszik megmutatni tehet-ségét.

kor fogadják el a 2011. évi önkormányzatiköltségvetés teljesítésérõl szóló beszámolót(a zárszámadást). Tájékoztató hangzik el tele-pülésünk közbiztonsági helyzetérõl, beszá-mol tevékenységérõl a Mada-komm és a Ma-davíz Kft.

Májusban kerül napirendre az iskola mû-ködése, gazdálkodása, értékelik a gyermek-jóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátását;beszámol munkájáról, gazdálkodásáról aSzociális, Családsegítõ és Gyermekjóléti Szol-gálat, s a Nyírmadai Sportegyesület is tájékoz-tatja tevékenységérõl a képviselõket.

A következõ hónapban a szociálpolitikaifeladatokat vitatják meg, az átruházott ha-táskörben hozott döntésekrõl számol be aSzociálpolitikai Bizottság, s ugyancsak be-számol a mûvelõdési ház, valamint a SzociálisÁpolási-Gondozási Központ.

A nyári szünet után szeptemberben leszújabb ülés. Ezen három beszámolót tárgyal-nak meg: a költségvetés elsõ félévi teljesítését,az óvoda mûködését, gazdálkodását, továbbáa háziorvosi és fogorvosi ellátást.

Novemberben közmeghallgatással egybe-kötött tanácskozás lesz. Megvitatják a 2013.évi költségvetés koncepcióját, az idei költség-vetés I-III. negyedévi teljesítését, s tájékoztatóhangzik el a Nyírmadai Nyelv- és Zeneok-tatási Közalapítvány mûködésérõl.

A fentiek természetesen kiegészül(het)nekinterpellációkkal, bejelentésekkel, s napirend-re tûzhetnek elõre nem tervezhetõ elõterjesz-téseket is.

Egy százalékTelepülésünk adófizetõ polgárait most isarra kérjük, személyi jövedelemadójuk egyszázalékát a Nyírmadán mûködõ szerveze-teknek ajánlják fel.

A Mi kis falunk egyesület – adószáma: 18814059-1-15 Nyírmadai Gazdálkodók, Kertbará-

tok Közhasznú Egyesület – adószáma: 18812899-1-15 Nyírmadai Nyelv- és Zeneoktatási

Közalapítvány – adószáma: 18794803-1-15 Nyírmadai Szabadidõ és Sport Egye-

sület – adószáma: 18818565-1-15

segítsünk

Page 4: NYÍRMADA V KÖZÉLETI LAPJA XV. ÉVFOLYAM 1. . SZÁM 2012 ...nyirmada.hu/wp-content/uploads/2016/04/MadaiHirek_2012_01-02.pdf · a segíteni kész vállal-kozók bevonását. A védõnõk,

.4 201 2 MADAI HÍREK

Gazdálkodók figyelmébe!Az idei tél megkésve, de annál nagyobbintenzitással érkezett. Az õszi vetésekaz aszály miatt nehezen indultak kelés-nek, a hótakaró hiánya veszélyeztettea kalászos növények fejlõdését. A nagyfagy elõtt az utolsó pillanatban érkezetta hó, amely védelmet nyújt a vetett kul-túrának, sõt a hótakaró alatt is fejlõdika növény.

Az almáskertekben a –15 fok alatti hõ-mérséklet megállította a metszési munká-latokat. Ilyenkor az agrár-környzetgazdál-kodási programban résztvevõ almásgazdakötelessége az ültetvényen kihelyezett madáre-tetõk állapotát ellenõrizni, a hiányzókat pó-tolni.

Törõdjünka madarakkal

A zord idõben ne feledkezzünk meg a kisbarátainkról, a madarakról sem. A madáre-tetés nem kerül nagy pénzbe, de egy kis oda-figyeléssel sokat segítheünk rajtuk. Egymûanyag palackból is könnyen készíthetünkmadáretetõt. Táplálékul olajos magvakat,napraforgót, kölest adjunk nekik. Szigorúantilos kenyérmorzsával etetni, ettõl felborula bélflórájuk. Ne feledkezzünk meg a rend-

szeres etetésrõl, mert ha a madarak megszok-ják a helyet, akkor visszajáró vendégekké válnak.

Õstermelõk figyelmébe!

Az érvényesített õstermelõi igazolványmellett az adóévre hitelesített értékesítési be-tétlappal kell rendelkeznie az õstermelõnek,mert ennek hiányában a kifizetõ adóelõlegetvon le a termelõtõl. Õstermelõi igazolványátminden gazdálkodó saját érdekében március20-áig érvényesíttesse. Az érvényesítéshezszükséges az elõzõ évben kiállított adat-nyilvántartó lap másolata a megváltozottadatok egyeztetéséhez. A tevékenységváltozást (TEÁOR szám) jelezni kell az adóhi-vatalnál megfelelõ formanyomtatványon. Abejelentés elmulasztása szankcióval jár.

Folyamatosan történik a területalapú tá-mogatás SAPS második részének kifizetése.A támogatás összege 30 százalékkal nõtt, ezzelsegítve a mezõgazdasági szféra versenyképes-ségének növelését. Ezúttal is szeretném fel-hívni a gazdálkodók figyelmét, hogy a tava-szi területalapú támogatás (SAPS) igényléseelõtt a földhasználati viszonyokat és a hiá-nyosságokat pótolni kell a területileg illetékesföldhivatalnál.

Január 15-étõl megkezdõdött a gázolaj jö-vedéki adójának visszaigénylése. Gazdálko-

dók számára lehetõség van a TakarNet rend-szeren keresztül ingyen földhasználati lapotkérni, amely csak erre használható fel. Vál-tozott a gázolaj jövedéki visszaigénylési for-manyomtatvány (BEV _J04). 2011. január1-jétõl október 31-éig literenként 77,88 fo-rint, 2011. november 1-jétõl literenként90,487 forint igényelhetõ vissza. Változatlanmaradt az egy évre elszámolható hektáron-kénti 97 liter mennyiség.

Kárenyhítés

A múlt évben tavaszi fagykárt szenvedettmezõgazdasági termelõk megsegítésére a Vi-dékfejlesztési Minisztérium három lépcsõsintézkedés csomagot készített, amelynekegyik eleme a kamat– és költségmentes hosszúlejáratú MFB Fagykár 2011 ForgóeszközHitelprogram.

Az igényelheti, aki a kár bejelentése alapjánmegkapta a csekély, hektáronkénti 55.800forintot, és a nemzeti agrár–kárenyhítésirendszerbõl hozamkiesés címén 32 százalékkárenyhítésben részesül. A fagykár hiteligényléssel kapcsolatban az érintettek a helyimezõgazdászi – és agrárkamarai irodábankapnak tájékoztatást.

Fejér Viktória városi mezõgazdász

Következhet a megérdemelt pihenésA közelmúltban nyugdíjassá lett önkor-mányzati képviselõ, nagyközségi, majd vá-rosi mezõgazdász Mudri Barnabás életútjanem ismeretlen a Madai Hírek olvasói szá-mára.

Itt és most csak annyit, hogy Deteken,egy abaúji faluban született 1949-ben, En-csen érettségizett, majd 1974-ben a debrece-ni Agrártudományi Egyetemen szerzett dip-lomát. Felesége révén került Nyírmadára,házasságukból három gyermek született, simmár két unoka is gyarapítja a családot.

Miután aktív pályafutása mindvégig azagrárium világához kötõdik, beszélgeté-sünk javarészt ekörül forgott.

„Falusi gyerek vagyok, már iskolás ko-romban beálltam kaszálni, dolgoztam acséplõgép alatt, zsákoltam” – mondja akezdetekrõl, miután a fogságból hat évután hazatért kõmûves édesapja, s belépetta téeszbe édesanyja.

„Erõsítette pályaválasztásról szóló dön-tésemet kémiatanárom, aki arra biztatott,

válasszam ezt a mesterséget, mert hiány vanfelkészült szakemberekbõl.” Már 1971-benMadán volt gyakornok a Kossuth Tsz-ben,s az egyetem elvégzése után ide hívta föl-dije, a sajószentpéteri dr. Panyi Györgyelnök. A szövetkezetek egyesülése után azágazatoknak, a bõvülõ tevékenységnek meg-felelõen valóban érkeztek a jó szakemberek.

A tagság bizalmából 1982-ben elnök lett,késõbb õ vezényelte le a rendszerváltás ide-jén a kárpótlást, majd a végelszámolást… Aképviselõ-testület döntése alapján 1999tavaszán négy pályázó közül az övét fogad-ták el, s lett nagyközségi mezõgazdász. Ezországos szinten is egy szinte példa nélkülálló státusz volt, amelynek hozadékát a ma-dai gazdák élvezték.

„A 13 év alatt mintegy 3-3,5 millió forin-tot kaptak segítségemmel a területalapú ésaz agrár környezetgazdálkodási támogatásrévén” – említi jogos büszkeséggel.

Kedves „gyermeke” a kertbarátok egye-sülete, amely most ünnepelte alapításának

20. évfordu-lóját, s járulthozzá a kor-szerû isme-retek átadásá-hoz. Közéletipályafutásá-nak fontosrésze, hogy

Mudri Barnabás

immár a negyedik ciklusban önkormány-zati képviselõ, a polgárõrségnek pedig ala-pító tagja. Szakmai életútját szolgálatnaktekinti, s nyugdíjasként is kész átadni tudá-sát, tapasztalatait bárkinek, hiszen 2004 ótaa szaktárca vizsgázott agrár-környezetgaz-dálkodási szaktanácsadója.

Új „státuszában” persze több idõ jut acsaládra, az unokákra, kényelmesebbenmûvelheti kertjét, pótolni tudja a szaki-rodalom mellett a regényolvasást is.

„Tevékeny tagjai leszünk ezután is aNyugdíjas klubnak, s vezetem a kertbarátokkörét” – mondja jövõbeni terveirõl.

Page 5: NYÍRMADA V KÖZÉLETI LAPJA XV. ÉVFOLYAM 1. . SZÁM 2012 ...nyirmada.hu/wp-content/uploads/2016/04/MadaiHirek_2012_01-02.pdf · a segíteni kész vállal-kozók bevonását. A védõnõk,

. 52012 . JANUÁR – FEBRUÁR

A mozgássérül-tek és fogyaték-kal élõk karácso-nyi ünnepségéna Mi kis falunkegyesület láttavendégül a meg-hívottakat de-cember 16-án. Abensõséges ésmegható ren-dezvényen nem-

Mi kis falunk egyesület

csak a tagok, az óvónõk és a „Mocorgó”-sok adtak mûsort, hanem a sérültekis. A mikulás által kiosztott karácsonyi csomagon túl mindenki lelkiekbenis gazdagodva térhetett haza.

Az elmúlt évet gyerekházunkbanMikulás- és karácsonyi ünnepséggel zár-tuk. Egy héten át karácsonyi díszeketkészítettek a szülõk, amiket hazavi-hettek, hogy az otthonukat is feldíszít-hessék.

A városunkban mûködõ egyik civilszervezettel, a Mi kis falunk egyesülettelközösen csuhé baba készítést szervez-tünk. Szívesen részt vesznek a gyerekházéletében, segítve munkánkat.

Téli örömök a Mocorgóban

Nagy Sándorné:

Imitt-amott hófoltos táj,Földszínével tarkított már.Árokpart és erdõ széle,Házak töve, bokrok rése,Ott van az õ lakóhelye.

Csillagfényes hideg éjen,Földig hajol a fagyos szélben.De ha jön az enyhet adó,napsugár, a símogató,Állva virul a tavaszthozó.

Reményt ad az embereknek,Jön már jön, a szép kikelet.Hoz a tavasz erõt, hitet,Véget vet a hideg télnek,Ujra éled a természet.

A hóvirág

Miklós napján hozzánk is bekopogtatotta Mikulás. Külön örömet jelentett számunk-ra, hogy több apuka is eljött a rendezvényre,illetve a nagyszülõk is szép számban jelenvoltak. A Kisebbségi Önkormányzat Mikulásnapi meglepetésként gyümölcsöt, szaloncuk-rot és egyéb finomságokat ajándékozott agyerekeknek. Másnap az óvodában jártunkMikulás ünnepségen.

Karácsonyi rendezvényünkön felléptekaz általános iskolása 2. osztályos tanulói Hó-pihe tánccal, a 8. osztályos Poór Fanni pedigkarácsonyi dalokat énekelt. Ezt követõen adélelõtt továbbra is karácsonyi hangulatbantelt. Volt karácsonyi totó, vetélkedõ, szalon-cukor keresés. Végül ki-ki megkapta a Jézuskaajándékát, minden kicsi „mocorgós” gyerekegy-egy plüss játékkal térhetett haza.

Januárban közösségi egészségfejlesztõprogram keretében egészségnapot tartot-tunk, ennek keretében zöldség- és gyümölcs-saláta készítés és kóstolás várta kicsiket ésnagyokat. A vérnyomás és vércukor ellenõr-zés, tanácsadás nagyon népszerû volt a szülõkkörében.

Gyerekházunk februárban ünnepli máso-dik születésnapját és egy farsangi mulatsággalis készülünk.

Buza Andrea

Fogyatékkal élõk ünnepe

mindenki karácsonya

A hagyományoktól eltérõen a Mi-kulás most nem a mûvelõdési ház-ban várta a gyerekeket, hanem õlátogatott el az óvodába és az is-kolába. A Rauch Hungária által fela-jánlott ivóleveket örömmel fogad-ták a gyerekek. Ezúton is köszönjüka vállalatnak a felajánlott gyümölcs-leveket.

A Mi kis falunk egyesület készí-tette el a Betlehemet a fõtéren

A Mocorgóban is járt a Mikulás

Mikulásra Rauch ivólevek a kicsiknek

Városi kará-csonyi ün-nepségünket2011. decem-ber 21-én tar-tottuk a mû-velõdési házelõtti téren, a-hol szép szám-mal jelentekmeg a városlakói.Bokros Elek-né nagytiszte-letû asszony és Fülöp Sándor esperes mon-dott ünnepi szavakat és áldást karácsonytiszteletére, majd Kálmán Béla polgármestertartott ünnepi beszédet. Végül a BudapestiOperettszínház mûvészei zárták a mûsort.

A karácsonyi ünnepségen megjelenteketforró teával, forralt borral és pogácsávalkínáltuk.

Ezúton mondunk köszönetet a városkarácsonyfájáért Éles Árpádnak, a szép fe-nyõfa díszekért pedig az óvodásoknak ésaz iskolásoknak.

Az ünnepi proramszónokai

Betlehem

Page 6: NYÍRMADA V KÖZÉLETI LAPJA XV. ÉVFOLYAM 1. . SZÁM 2012 ...nyirmada.hu/wp-content/uploads/2016/04/MadaiHirek_2012_01-02.pdf · a segíteni kész vállal-kozók bevonását. A védõnõk,

.6 201 2 MADAI HÍREK

Január 13-án tartottuk az elsõ félév tanul-mányi munkáját lezáró osztályozó értekez-letet, a félévi értekezlet idõpontja január 30-a volt.

Az elsõ félévet tükrözõ néhány adat:A tanulók létszáma 596. Kisebbségi okta-

tásban részesülnek: 344-en, további 26-ansajátos nevelési igényûek. Magántanulóként8-an folytatják tanulmányaikat, õk január 16-án tettek osztályozó vizsgát.

Az elsõ félében 27-en buktak meg. Példásmagatartású 170, rossz magaviseletû 82

iskolai hírek iskolai hírek iskolai hírek iskolai hírek iskolai hírek

Lezárult az elsõ félévgyermek. A 102 példás szorgalmú tanulónkmellett 122-en hanyag szorgalmúnak bizo-nyultak. Étkeztetést 536-an vesznek igénybe.

Az elsõ félév munkáját az elõzõ évekbentanult módszerek, technikák alkalmazása, arégi tanítói módszerek újra alkalmazása jelle-mezte. A hagyományos tananyagok tanításáranagy hangsúlyt fektettünk. Kiemelt figyelmetfordítottunk a gyerekekre leselkedõ ártalmak(mint például a dohányzás, a drog, a mulasz-tás, a csavargás) veszélyeinek megismerte-tésére.

Bodnár Zsolt segítségével mindhárom nyolcadik osztályunk két-kétórás drogprevenciós foglalkozáson vett részt. A gyerekek érdeklõdésselhallgatták az elõadást, s kapcsolódtak be a szituációs gyakorlatokba.

Ünnepi megemlékezés vetélkedõvel

sorokban

A Magyar Kultúra Napja alkalmából immárhagyományos vetélkedõnket január 23-ánrendeztük meg a 7-8. évfolyam részvételével.A vetélkedõt ebben az évben Kálmánné Ba-logh Ildikó szervezte és vezette.

Megemlékeztünk a 100 éve született íróról,Örkény Istvánról, akinek egyik megható írá-sa meghallgatásával indult a délután. A kelle-mes hangulatú vetélkedõn tanulóink számot

adhattak tudásukról, kreativitásukról. Igényesillusztrációt, makettet készítettek SzéchenyiIstván reformkori tevékenységérõl. A vetélke-dõ végén a csoportok megfogalmazták, mitjelent számukra magyarnak lenni: Mi va-gyunk a jövõ nemzedéke, így példát kell mu-tatnunk, hogy gyermekeink ne felejtsék elazokat a hõstetteket, amelyek miatt most ittlehetünk.

Újévi vacsoraJanuár 3-án tartottuk az iskolában a dol-gozók közös újévi vacsoráját, ahol jelenvoltak a település vezetõi és a szülõi választ-mány tagjai is. A fiatal pedagógusok mû-sorral köszöntötték az új évet, a kollégákat.

TovábbtanulásJanuár 13-án elpostáztuk a 8. osztályostanulók jelentkezési lapjait. A tovább-tanulást minden évben nagy munkával ké-szítjük elõ. Többször tartunk szülõi érte-kezletet. Ebben az évben pályaválasztásiszaktanácsadó segítette csoportosan és egyé-nileg is a tanulók helyes döntését. Négygyereket már felvettek az Arany János Te-hetséggondozó Programba.

Sajnos minden évben nõ azoknak a szü-lõknek a száma, akik csak annyi részt vállal-nak gyerekük pályaválasztásából, hogy apedagógus többszöri kérésére feljönnek ésaláírják csemetéjük jelentkezési lapját.

Január 9-én már megkezdõdött a jövõévi helyes pályaválasztás elõkészítése az isko-lánkban. Mindhárom 7. osztályunk pálya-választási szaktanácsadáson vett részt.

Interaktív bemutatóJanuár 24-én a matematika munkakö-zösség számára interaktív tananyagok be-mutatóját tartotta a Mûszaki Könyvkiadó.

Színházi elõadásFebruár 6-án az alsó tagozatos gyerekekingyenes színházi elõadáson vettek résztaz iskolában, ahol a Nyíregyházi MóriczZsigmond Színház A Hókirálynõ címûmesejátékkal lépett fel.

Valentin napFebruár 17-én rendeztük meg a felsõ tago-zatosok Valentin napi mûsorát. A hagyo-mányok szerint a programról a 7. évfo-lyamos tanulók és osztályfõnökeik gon-doskodtak.

Jelenet az elõadásból

Page 7: NYÍRMADA V KÖZÉLETI LAPJA XV. ÉVFOLYAM 1. . SZÁM 2012 ...nyirmada.hu/wp-content/uploads/2016/04/MadaiHirek_2012_01-02.pdf · a segíteni kész vállal-kozók bevonását. A védõnõk,

. 72012 . JANUÁR – FEBRUÁR

Napsugaras hírek„Itt járt a jó Mikulás!”

A december az ünnepek jegyében teltel óvodánkban, éppen ezért sok él-ményt és örömet hozott a gyerekeknek.

A Mikulás nagyon varázslatos személyszámukra, hisz õ mindent látó távcsö-vén át látja az összes gyereket, s pirosnagykönyvébe beírja, ha valaki rosszal-kodik, vagy éppen ügyes, szófogadó.Szeretnénk is megõrizni ezt a hitüket,éppen ezért hívjuk el minden évben acsoportokba a Télapót.

Így volt ez idén is: az óvónénik báb-

játéka után a csoportszobákban várták– szüleikkel együtt – a „piros ruhást”,s õszinte csodálattal vették el kezébõla csomagot.

A Katica csoport most is elláto-gatott az Idõsek Otthonába, hogy jó-kedvet, nevetést csempésszen az ottélõk mindennapjaiba.

Szintén hagyomány, hogy a Mé-hecske csoport együtt ünnepel a Mo-corgó gyerekház kicsinyeivel és szü-leikkel.

A karácsonyi készülõdés, hango-lódás szintén nagy hatással van agyerekekre: érzelmi nevelésük mi-att nagyon fontos, hogy ilyenkortöbbet beszélünk a szeretetrõl, aján-dékozásról, örömrõl, segítésrõl,családról. Szó esik a kis Jézuskáról,Betlehemrõl, a karácsony meghitttörténetérõl is. Feldíszítették a cso-portjuk karácsonyfáját, ami perszegyönyörû, s azt körbeállva, énekelveolyan egységgé kovácsolta a csopor-

„Itt van a szép, víg karácsony!”

város karácsonyfájára is vittünk dí-szeket, s közben megnézhették a gye-rekek a Betlehemi jászolt.

Sorra gyúltak a csillagszórók azünnep örömére

tokat, ami ritkaság a mai világban. Re-méljük, hogy a szülõk igyekeztek ezt ahangulatot otthon is megteremteni. A

Az óvodában is járta Télapó

Településünk lakóit is próbára tette a farkasordító hi-deg. Február elejétõl kezdõdõen a rendkívüli, zordidõjárásra való tekintettel szolgálatunk dolgozói és ön-kéntes segítõink, a gyerekház, a mûvelõdési ház, a helyirendõrség munkatársai a mûvelõdési házban éjjel-nappalügyeletet tartottak.

A polgármesteri hivatal munkatársai szintén kivettékrészüket a közös munkából, hiszen õk voltak az elsõjelzõrendszer, akik az egyedülálló, nyugdíjas, segítségreszoruló emberekre helyeztek kiemelt figyelmet. A mûve-lõdési ház épületében a hideg elõl betérõ embereketfûtött helyiség és meleg étel várta, melyet a helyi kony-hában fõztek frissen, az önzetlen felajánlásoknak köszön-hetõen. Szükség esetén az idõs, elesett embereknek azételt házhoz szállítottuk, azonnali segítséget, ellátástnyújtottunk számukra.

A közös feladatban szerepet vállalt valamennyi segí-tõkész kollégánknak, ismerõsünknek, barátunknak ezú-ton is szeretnénk megköszönni az áldozatos munkátés a felajánlásokat, melyek lehetõvé tették, hogy melegételt kínálhattunk a rászorulóknak.

Hamarosan itt a március, ami szolgálatunknál azéves gyermekvédelmi tanácskozás közeledtét is jelzi. Atanácskozáson átfogóan értékeljük a jelzõrendszer évesmûködését és áttekintjük a település gyermekjólétialapellátásának valamennyi formáját, valamint javaslatotteszünk a jövõre nézve.

A szolgálat munkatársai

a családsegítõ szolgálat híreibõl

„Gyerünk, menjünk vendégségbe!”kulás-ünnepségén.Ugyancsak nagyélményt jelentett óvodásaink számáraaz a januári elõadás, melyen izgul-hattak a kiskakasért, hogy visszaszerzi-e a gyémánt félkrajcárját a török csá-szártól.

A Mûvelõdési Házzal, s a Mi kis falunkegyesülettel való jó kapcsolatunkat mu-tatja, hogy egymás rendezvényeire ellá-togatunk. December 16-án az óvóné-nik bábjátékukkal is hozzájárultak ajó hangulathoz a beteg gyerekek Mi-

A játék, a sport, a kreatív alkotás a legjobb módszer a képessé-gek fejlesztésére. A ilyen foglalkozásokon a gyerekek örömmelvesznek részt, s eszükbe sem jut, hogy miközben vidámanteljesítik az ügyeségi feladatokat vagy éppen elmélyültenrajzolnak, a bennük rejlõ tehetséget bontogatják. Erre nyíltlehetõség egy kistérségi pályázat keretében január 26-án,amikor sportrendezvényeknek és képzõmûvészeti kiállításnakadott otthont az iskola.

A rég nem látott nagy hi-degben, mikor röpköd-nek a mínuszok a keve-sebb óvodába jövõ gye-rek bizony egy kis átszer-vezésre késztette óvo-dánkat: az emeletre járócsoportokat a földszin-tiek látták vendégül. Per-sze mindenki a megszo-kott óvó nénijével lehe-tett, ugyanakkor barát-kozhattak más csoport-beli gyerekekkel, játszhat-tak, bábozhattak, énekel-hettek együtt.

Közös játék kistérségi programok az iskolában

Kiállítás gyermekrajzokból

A játékos sportvetélke-dõt nagyon élvezték aziskolás gyermekek

Page 8: NYÍRMADA V KÖZÉLETI LAPJA XV. ÉVFOLYAM 1. . SZÁM 2012 ...nyirmada.hu/wp-content/uploads/2016/04/MadaiHirek_2012_01-02.pdf · a segíteni kész vállal-kozók bevonását. A védõnõk,

.8

Szerkesztõség: Polgármesteri HivatalNyírmada, Ady Endre u. 16.

Tel/fax: (45) 492-100

M A D A I H Í R E K

Felelõs szerkesztõ: dr. Fekete Antal

Nyírmada VárosÖnkormányzatának

és lakosságának közéleti lapja

ISSN 2060 – 9825 (nyomtatott)ISSN 2060 – 9833 (online)

Nyomtatás: Fuzyon Nyomda, NyíregyházaFelelõs vezetõ: Kéri József

2012 . JANUÁR – FEBRUÁR

anyakönyv

Nyugodj békében Sanyi bácsi!

Születtek:Zámbó Csaba, Barkóczi Krisztián Jusztin,

Horváth Kristóf Márk, Kassai Zita, HorváthLinett Tímea, Ponczók Petra, Koleszár Zol-tán, Gáspár Dániel, Aranyos Brendon, Far-kas Gréta, Csonka Kinga, Ponczók MirellaFruzsina, Varga Mirella Kiara.Házasságkötés nem volt.50 éves házassági évfordulót ünne-pelt: 2011. december 23-án:

Doka István és Balogh Ilonadecember 30-án:

Losonczi József és Bertók Ilona.Elhunytak:

Bancsi Andrásné, Molnár Ferenc, RaftMiklósné, Tóth Miklósné, dr. Szótér László,Baráth Lászlóné, Balogh János, Hodász Béla,Tamási Sándor, Szakszon Sándorné, BarthaGábor.

Némi túlzással valóságos intézménynekszámított Nyírmadán a január 19-én vá-ratlanul elhunyt Tamási Sándor. Szegénycsaládba született 1936-ban Õr község-ben, s miután édesapja a fronton maradt,egyedül nevelte édesanyja. Iskoláit szü-lõfalujában, Jármiban, illetve a vajai ta-nyasi kollégiumban végezte, majd Nyír-egyházán szerzett diplomát a tanítókép-zõben.

Pedagógusi pályafutását Õrben kezdte,késõbb a Madához tartozó Zöld tanyántanított, onnan helyezték az akkori nagy-községünkbe. A 80-as évek derekán pályátmódosított: a mûvelõdési ház igazgatójalett, s ezt a posztját nyugdíjba vonulásáigbetöltötte. Mint a magyar nyelv és iroda-lom nagy szerelmese, szívügyének tartottaa Magyar Kultúra és a Költészet Napjamindenkori méltó megünneplését. Magais szívesen verselt, énekelt a kórusban, skifogyhatatlan energiával, humorral, jó

tünk, értünk. Mert nagybetûs EMBERvolt, generációk nevelõje, oktatója, amûvelõdés lovagja, a társadalmi éstársasági élet meghatározó személyisége,egy negyed századon át a madai Nyug-díjas klub elnöke. Úgy kell élni, dolgozni,hogy ne lógj ki a sorból, de amikor el-mész, akkor hiányozz – ezt vallotta, ezvolt a krédója, eszerint élt, dolgozott,gondolkodott.

Igazad volt, igazad van elnök úr, Sán-dorunk, nagyon hiányzol.”

kedéllyel elnököl-te a Nyugdíjasklubot. Társai ígybúcsúznak tõle:

„Csak fizikaivalóságában tá-vozott, mert szel-leme, emléke itt élés örök idõkigélni fog közöt-

Tamási Sándor

Január közepén labdarúgóink ismegkezdték a felkészülést a tavasziszezonra.

Ennek volt része a Football Factor 3.Stadion Diner Étterem Kupa (elnevezésbenmár nemzetközi színvonalon állunk…)mûfüves torna, amelynek január 14-einyitómérkõzésén 3-1-re vertük a Napkorcsapatát. A következõ fordulóban a Ke-mecse volt az ellenfél, s 4-1 arányban jobb-nak bizonyultak. Január utolsó szombatjána Nagyecsed következett, az eredmény: 2-2. Ezután játék nélkül kaptuk meg a hárompontot 3-0-s gólkülönbséggel, mivel aNyírgyulaj együttese nem állt ki ellenünk.

A felkészülést szolgálta részvételünk aGyulaházán megrendezett téli tornán, ahola madai gárda a 4. helyet szerezte meg.

Február elsõ napjaiban Szõke Sándorjátékos-edzõ arról tájékoztatta lapunkat,hogy két új játékos érkezése már biztosravehetõ: a madai csapathoz jött Tuzsérról(az egyébként pusztadobosi) Szûcs Béla,valamint a szintén középpályás beregszásziNagy Miklós (õ néhány éve már játszottnálunk). A bajnokság március 11-én foly-tatódik.

rendõrségi hírek rendõrségi hírek rendõrségi hírek

labdarúgás:

Szép tavaszreményében

Tavaly decemberi számunkban adtunk hírtarról, hogy megbízott parancsnokként Este-fán László rendõr fõhadnagy került a nyír-madai rendõrõrs élére. Ezügyben a legfris-sebb fejlemény az, hogy a vásárosnaményirendõrkapitány kérésének megfelelõen aképviselõ-testület február 15-ei ülésén vélemé-nyezte azt a szándékát, miszerint õt kívánjakinevezni õrsparancsnoknak.

A képviselõk szerint személyét eddigimunkája alapján városunk lakói elfogadták,emberi és szakmai erényei alkalmassá teszike poszt betöltésére. Mint mondta, amennyi-ben bizalmat kap, minden erõvel azon lesz,hogy javuljon Nyírmada közbiztonsága.

A rendkívül hidegre fordult idõben a

rendõrség és a polgárõrség közösen járõrö-zött, és tapasztalatait, jelzéseit elküldte az ille-tékeseknek, hozzájárultak ahhoz, hogy sen-kivel ne történjék jóvátehetetlen baj. Nyilván-valóan a szokatlan hideggel van összefüg-gésben, hogy gyakoribbá váltak a falopások.Idén eddig négy tolvajlást derítettek fel, azeltulajdonított fát háznál lefoglalták, az el-követõkkel szemben megindult a szabály-sértési eljárás.

A Nyíregyházi Törvényszéken január 10-

én megkezdõdött az 1. rendû Bencsik Tibor(41 éves), a 2. rendû Nagy Zoltán (20 éves)büntetõpere. A vád: elõre kitervelten, nyere-ségvágyból, különös kegyetlenséggel elköve-

tett emberölés. Mint emlékezetes, 2010. de-cember 16-án nyírmadai lakásában brutáli-san meggyilkolták és kirabolták az 57 évesD. Annát, s az elkövetõk 30 ezer forint kész-pénzt, 80 ezer forint értékben bizsukat, 125ezer forint értékben pedig arany ékszereketvittek magukkal. Utóbbiakat egy budapestizálogházban helyezték el.

A gyanúsítottakat 2011. júliusában fogtákel, s beismerõ vallomást tettek. A 3. rendûvádlott Koleszár Istvánné (Bencsik élettársa),õt bûnpártolás bûntettével vádolják.

Lapzártakor még nem született ítélet.

,,Neked írom a dalt...” Ezzel a címmelrendeznek zenés estet február 24-én 18órától a Mûvelõdési Házban. Belépõ: be-csületkassza.