Richard Morgan a Fekete Ferfi Reszlet

8/18/2019 Richard Morgan a Fekete Ferfi Reszlet

http://slidepdf.com/reader/full/richard-morgan-a-fekete-ferfi-reszlet 1/66

„Morgan zseniális ötletei és megoldásai az SF thrillerek új fénykorát hozták el.”

Peter F. Hamilton

„Richard Morgan megállíthatatlan, szteroiddal felpumpált cyberpunk-regényt írt. A fekete férfi tökös 21. századi SF-krimi.

Ilyesmit írna Andy McNab, miután magába szívtaa New Scientist egy teljes évfolyamából szerzett tudást. A fekete férfi keményvonalas SF a műfaj egyik ászától.”

Death Ray

„Zseniális cselekményvezetés és letaglózó erőszakosság.”Eric Brown, Guardian

„Mióta döbbenetes első regényével, a Valós halál lal debütált a szakmában,Richard Morgan a sűrű szövésű,

kíméletlen science fiction-regények egyik legizgalmasabb szerzője lett,a legutóbbi munkája pedig gyanúsan az eddigi legjobbja.

Intelligens, gyors sodrású, sőt, megállíthatatlan.Valószínűleg felesleges tovább keresnünk 2007 legütősebb SF-krimijét.”

SFX

„ A fekete férfi cselekménye végtelenül erőszakos,ugyanakkor a szerzőt érezhetően szenvedélyes morális elkötelezettség vezérli.”

Lisa uttle, London imes

„Richard Morgan legfrissebb,lehengerlő SF-je egyszerre letehetetlenül izgalmas

és gondolatébresztő – a műfaj új klasszikusát köszönthetjük.” Aberdeen Evening Express



A szerző eddig meg jelent műve az Agave Könyvek gondozásában:

akeshi Kovacs-trilógia:Valós halál

örött angyalok

Dühöngő fúriák

Az acél emléke





Richard Morgan: Black Man

Copyright © Richard Morgan 2007

Hungarian translation © Roboz Gábor

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Richard Morgan: Black Man

Gollanz, an imprint of the Orion Publishing Book, Great Britain, 2007

Fordította: Roboz Gábor

ISBN: 978 96 3419 049 3

Agave Könyvek

Felelős kiadó: A kiadó ügyvezetője

A kötetet és a borítót tervezte: Kuszkó Rajmund

Felelős szerkesztő: Velkei ZoltánSzerkesztő: Kelenik Éva

Korrektor: Boncz Éva

Készült: az Aduprint Kft. nyomdájában, Budapesten, 2016-ban

Felelős vezető: óth Béláné ügyvezető igazgató

Műfaj: science fiction



Ezt a könyvet édesanyám, Margaret Ann Morgan emlékénekajánlom.

Ő tanított meg arra, hogy féktelen dühvel harcoljak a bigottság,a kegyetlenség és az igazságtalanság ellen, és hogy megvetésseltekintsek a képmutatásra, amely csak félrenéz vagy kényelmesmentségeket keres, amikor a fenti bűnöket testközelből tapasz-taljuk.

Hiányzol.





7

Köszönetnyilvánítás

Alaposan megizzadtam a könyvvel, és jó néhány embernek tartozom hálával,hogy közvetve vagy közvetlenül segítette a munkámat. A fekete férfi írása soránlényegében minden elképzelhető helyről kölcsönöztem – illetve nyúltam,

kinek hogy tetszik.Mivel tudományos-fantasztikus regényről beszélünk, kezdjük a tudományos

résszel.A tizenhármas variáns ötletét Matt Ridley kiváló könyve, a Nature Via

Nurture adta, amelyben a szerző kifejti Richard Wranghamnek az emberiagresszió megfékezésére vonatkozó gondolatait. ermészetesen erősen éltemaz írói szabadsággal, és a regényben megjelenő tizenhármas variáns figurájávalsemmiképp sem Mr. Wrangham vagy Mr. Ridley vonatkozó elképzeléseitszeretném közvetíteni. A nevezett úriemberek csupán amolyan ugródeszkátbiztosítottak számomra – mindenért, ami az elrugaszkodást követte, kizárólagengem terhel a felelősség.

A mesterséges kromoszómák előállítása szintén nem saját gondolat; az én vonatkozó elképzelésem kialakításához Gregory Stock lenyűgöző és egybenkissé ijesztő Redesigning Humans című könyvét hívtam segítségül, amely a Nature Via Nurture, valamint Steven Pinker zseniális Te Blank Slate -je és

How the Mind Works című kötete társaságában újfent nagyszerű kiinduló-pontként szolgált a regénybeli genetikakoncepció kidolgozásához. És ezúttalis hozzátenném, hogy ezen kitűnő munkákban kifejtett gondolatok bármiféletorzításáért csakis nálam szabad reklamálni.

Noha a Yaroshanko-féle valószínűségszámítás az én agyszüleményem,az elképzelés sokat köszönhet a társas hálózatok világában végzett nagyonis valós kutatásoknak, amelyeket Mark Buchanan Small World című köteteleír. Személyesen pedig a University of Edinburgh kiváló oktatóját, Hannu

Rajaniemit illeti a köszönet, amiért elmagyarázta (de legalábbis megkísérelteérthetővé tenni) a kvantumjáték-elméletet, mert ez alapján kidolgozhattam a



8

könyvbeli Új Matematikát annak finom, de hosszú távú társadalmi hatásávalegyütt. Köszönet jár továbbá Simon Spantonnek, pazar szerkesztőmnek is,amiért türelmesen segített elbíbelődni a Mars–Föld közötti űrutazás soránhasznált kriotartályokra vonatkozó technikai részletekkel.

A könyv politikai vonatkozásait tekintve két Amerikáról szóló, megvi-lágosító erejű, ugyanakkor rendkívül lehangoló kötet nyújtott segítséget amunkában: John Micklethwait és Adrian Woolridge Te Right Nation címűműve és Tomas Frank What’s the Matter with Americá ja, bár megemlítenémaz ugyancsak kiváló és talán kevéssé elkeserítő Stiffed című munkát is SusanFaluditól. Noha ezek a könyvek mind hatottak a regénybeli Elszakadás ötletéreés a történet során felmerülő genderkérdésekre, a Konföderációs Köztársa-ság (vagyis Jézusfölde) koncepcióját a mostanra elhíresült Jézusfölde-térkép

mémje ihlette, amiért (a Wikipédia szerint legalábbis) bizonyos G. Webbfelelős, ugyanis ő találta ki ezt az egészet a yakyak.org internetes oldal fó-rumán. Örök hálám, G.! Személyes köszönet jár a San Franciscóban lévőBorderlands könyvesboltnál dolgozó Alan Beattsnek, aki egy whisky és egyshawarma mellett mindig jóindulattal hallgatta végig az agymenéseimet, és atájékozott amerikai polgár perspektívájának megismerése nagyban hozzájárultelképzeléseim alakulásához.

Az iszlám lehetséges jövőjének (és félreértett múltjának) tárgyalása kapcsán ariq Ali Te Clash of Fundamentalisms című kötetének , Karen Armstrong Islam: A Short History jának és a rendkívül bátor Irshad Manji Te rouble with Islam oday című munkájának tartozom köszönettel. Persze ismét csak éltema szakmám kínálta szabadsággal, úgyhogy senki se várja a könyvtől a nevezettszerzők gondolatainak hű tolmácsolását.

Végezetül pedig őszintén köszönöm mindenkinek, aki irigylésre méltótürelemmel viseltetett irántam az írás idején, és mindig csak annyit mondott,

hogy dolgozzak nyugodtan. Ők:Simon Spanton (még egyszer!), Jo Fletcher a Gollancz kiadótól, ChrisSchluep és Betsy Mitchell a Del Rey-től, az ügynököm, Carolyn Whitaker,és végül, de nem utolsósorban mindazon jóakarók, akik 2006 során küldötte-mailjeikben mindenféle jókívánságokkal láttak el és biztosítottak a támo-gatásukról. Ez a könyv nélkületek nem létezne.



„Az elkövetkezendő évszázadban minden valószínűség szerintsor kerül az emberi természet tudományos úton történő újra-modellezésére. Ha valóban így lesz, feltehetően felületes munkát végeznek majd, és az egész projekt azon kétes célú törekvésekkövetkezménye lesz, amelyek a kereskedelem, a szervezett bű-nözés és a politika félhomályos sikátoraiban zajlanak majd a

hatalom megszerzéséért.” John Gray Straw dogs – Toughts on Humans and Other Animals

„A szétdarabolt elme számára az »emberi« egy abszolút fogalom.Nincsenek átmenetek. És ebből ered a legtöbb baj.”*Richard Dawkins Az Ördög Káplánja

* Angster László fordítása





11

PROLÓGUS: HAZAFELÉ

Fénylő acél. Fénylő acél…Larsen pislog egyet, és finoman arrébb helyezkedik az olvasztási procedú-rához használt ágyon, miközben végigsuhan a támpillérekkel szegélyezett

folyosó mennyezetébe épített fénypanelek egyenes sora alatt. A lassan, defeltartóztathatatlanul körvonalazódó felismerés elmaszatolja a nő látómezejét,de Larsen már tudja, hogy ez a hátsó folyosó. A plafon acéllemezeiről fény-nyalábok verődnek vissza. Némelyik csak halványan világít, mások vakítóanragyognak. alán pont a fények ébresztették fel. Ez, vagy a térdében érzettkibírhatatlan fájdalom, amit a kiolvasztáshoz használt szerek által előidézettzsibbadt, részegséghez hasonló állapot sem képes tompítani. A nő egyik kezét amellkasára simuló öltözet hártyavékony szövetén tartja. A bőrén futkosó hűvöslevegő alapján megállapítja, hogy máshol meztelen. Állapotának felismerésekülönös déjà vu érzéssel tölti el. Felköhög, és ettől megérzi a kiszivattyúzotttüdeje mélyén megbúvó hűtőzselé-lepedéket, aztán újra mocorogni kezd, ésmotyog valamit.

…ne, megint…? – De, megint. Ez a kormorán öröksége.Furcsa. Nem számított idegen hangra, különösen nem olyanra, amelyik

rébuszokban beszél. A kiolvasztás alapvetően az elejétől a végéig mechanikusfolyamat, a számítógép egyik modulja pedig elméletileg még az érkezés előttfelkelti őket, és ha semmi sem jön közbe…

Na mi az, hirtelen te lettél a kiolvasztás felkent szakértője? Nem. Larsen tapasztalata mindössze három tesztre és az út végén következő

igazi kiolvasztásra korlátozódik. Valószínűleg innen az iménti déjà vu. Mégis……háromnál is több……nem több, nem…

Larsennek nincs ínyére ez az éles, vehemens reakció. Ha mondjuk egytesztalany szavait hallotta volna, akkor már nyúlna is a nyugtatóért, vagy te-



12

lefonál a biztonságiaknak. A saját elméjében megszólaló hang hatása azonban váratlan és borzongató: olyan, mint amikor hirtelen rádöbbenünk, hogy valaki van még rajtunk kívül a házban, holott nem hívtunk vendéget. Vagy mint egy,a semmiből érkező gondolat, ami elbizonytalanít abban, észnél vagyunk-e.

Csak a szer hatása. Add fel, ne küzdj ellene.Fénylő acél…Miközben az automata ágy beveszi a soron következő jobbkanyart, enyhén

megrázkódik. Valami oknál fogva ettől felgyorsul a pulzusa, amit ő kábult-ságában a pánik jeleként értelmez. A közeledő végzet jeges vízként folyik végig a testén. Bele fognak ütközni valamibe, eltalálnak valamit, vagy valamieltalálja őket. Valami, ami méretében és korában meghaladja azt, ami emberiszemszögből még felfogható, és ami vég nélkül kavarog a hajót körülölelő,

néma éjszakában. Az űrutazás nem biztonságos. Nyilvánvalóan elment azesze, hogy valaha is így gondolta. Hogy aláírta azt a szerződést, és azt hitte,minden simán megy majd, odamegy, és vissza is jön egy darabban, mintha azegész nem lenne több egy kiruccanásnál a Föld légkörében, a Csendes-óceánfelett. Nem lehet …

Ne küzdj, Ellie. Csak a szer hatása.Aztán végre rájön, hogy hol van. A robotsebész pókszerűen összefont

karjai tovasiklanak Larsen látómezejének egyik negyedében, miközben akórházi ágy pozícióba áll az erre beállított sínen. Megkönnyebbülése nemteljesen őszinte. Jó helyen van, de valami nem stimmel. A Horkan Büszke-ségé t a COLIN a lehető legkorszerűbb automatizált orvosi ellátórendszerrelszerelte fel, legalábbis ezt olvasta a Colony Newsban. Eszerint néhány héttelaz utazása előtt a teljes fedélzeti mesterségesintelligencia-rendszert átvizs-gálták. Végül is egy kiolvasztáson átesett test csak bizonyos mértékű károsodástszenvedhet. Nem igaz, Ellie? A szervi funkciók lelassulnak, csakúgy, mint

bármiféle ellenséges természetű organizmus, amit a test megőrzött magában.De a pánik, az elkerülhetetlen végzet fenyegetésének előérzete nem hagyjanyugodni. Képtelen leküzdeni a rettegést, úgy viselkedik, mint egy rémültkutya érzéstelenített végtagokkal.

Larsen oldalra fordítja a fejét az ágyon, és meglátja a férfit.Újabb, ezúttal élesebb déjà vu járja át, az érzés valósággal sokkolja.Egyszer régen, egy európai körutazáson elment a torinói Museo della

Sindonéba, és megnézte a kínszenvedés lenyomatát a halotti leplen. Elsápadva

állt a golyóálló üveg innenső oldalán, miközben körülvette a hívő látogatókimáinak moraja. Bár sosem volt hívő, Larsent furcsamód mégis megérintette a



13

légmentesen lezárt kamrából rá bámuló, nyers, vájatszerű vonalakból álló arc.A leplen hagyott nyom a szinte felfoghatatlan emberi szenvedés mementója volt, melynek láttán silánnyá törpül bármekkora vallásos áhítat. Aki szem-benézhetett már ezzel az arccal, az az organikus lét letaglózó makacsságával

szembesült; az ember veleszületett állhatatosságának hagyatékával, melybőla hosszú utat bejárt evolúció során mindnyájan részesültünk.Mintha ugyanezt a férfit látná. Itt és most.A sarokban lévő magas vitrinnek támaszkodva őrá bámul, kötélizmoktól

feszülő karját összefonja mellkasa előtt, bordáit Larsen még a férfi pólójánkeresztül is látja. Hosszú, szögegyenes haja a sovány torzó két oldalán lógvamég tovább sorvasztja a kín és szükség által meggyötört testet. A férfi össze-szorított szája nem több egyetlen keskeny, a hegyes áll és a pengeszerű orr

közé ékelődött vonalnál. Pofacsontjai tájékán csak üregeket látni.A nő szíve lomha lüktetésnek indul a mellkasában, amikor a tekintete

találkozik a férfiéval.– A… – kezd bele egy kérdésbe, de a szavakkal együtt előtör belőle a borzal-

mas felismerés. Az irtózatos ráeszmélés, amit csapongó tudata elkeseredettenigyekszik elkerülni. – A térdem? A lábam?

A nagy semmiben egyszer csak erőre bukkan, ezt kihasználva feltornásszamagát a könyökére, és komoly erőfeszítés árán a férfi szemébe néz.

A látvány és az emlék valósággal összeszikrázik.Metsző sikoly szakad ki belőle, egy pillanatra átszakítva a szervezetében

dolgozó szer okozta fátyolszerű zsibbadtságot. Larsen nem tudhatja, hogy azordítás mennyire erőtlenül hangzik a műtőhelyiség jéghideg valóságában, debelül mintha szilánkosra törné a fülét. A hanggal járó felismeréstől látómezejeelsötétül, és ez a sötétség mintha el akarná nyelni.

Larsen tudja, hogy nem amiatt üvölt, amit lát.

Nem a csípője alatt húsz centivel, a jobb combja végződésénél lévő, gondosanbepólyázott csonk látványa miatt.Nem is a hasogató felismerés miatt, hogy a térdében érzett fájdalom való-

jában csak fantomfájdalom.Hanem az emlék miatt.Emlékszik a csendes folyosón tett kórházi ágyas utazásra, a sebészetre

vezető, apró bukkanós jobbkanyarra, majd az ezt követő kábulat fátyolos érzé-sére, a csontfűrész egyre elviselhetetlenebb visítására, fülsértő hangjára, ahogy

meg-megakad, és az égető lézer kíméletlen sercegésére. Emlékszik a gyötrő,megsemmisítő ráeszmélésre, hogy az egész hamarosan ismét lejátszódik.



14

– Ne – szűköl. – Kérem.Valaki lágyan a homlokának nyomja hosszú ujjait. A torinói arcmás fenye-

getően magaslik a nő fölé.– Ssss… a kormorán tudja, mi a célja…

Az arcon túl Larsen mozgást észlel. Emlékeinek köszönhetően tudja, hogymi az. A sebészgép ébredését kísérő óvatos, darabos póklábmatatás.Fénylő acél…



I . R É S Z

L Á N G O K B A N

„Századunk embert próbáló leckéi mindenekelőtt azt tanítottákmeg nekünk, hogy szigorú felügyeletre és hatékony korlátozásra van szükség, s épp ezért a rend fenntartásának alapja csakis akifogástalan integritás és stabilitás lehet.”A JACOBSEN-JELENÉS2091 augusztusa





17

ELSŐ FEJEZET

Grayre végül egy MarsElőkészítő táborban talált rá Bolívia és Peru határán.A férfi Rodriguez néven bujkált valami ócska arcplasztika álcája mögött. A műtét voltaképpen nem volt rossz ötlet, egy átlagos vizsgálaton valószínűleg gond

nélkül átmegy vele. Az előkészítő táborokban híresen hanyagul végezték azellenőrzéseket, valójában senkit sem érdekelt, hogy aki megjelent a vizsgá-laton, ki volt azelőtt. Mindig maradt azonban néhány egyértelmű jel, amiretámaszkodhattak azok, akik tudták, mire kell figyelni. Carl pedig már hetekóta loholt a prédája után, és már-már elkeseredetten alapos volt. udta, hogyGray valahol az altiplanó n rejtőzik, mert Bogotából egyértelműen ide vezetteka nyomok, és egyébként sem létezett más hely, ahová egy tizenhármas variánselmenekülhetett volna. Carl tudta ezt, és azt is, hogy csak idő kérdése, mígújabb nyomra bukkan, valaki pedig végül úgyis feldobja a delikvenst. Viszontazt is tudta, hogy az ellenőrzésért felelős személyek igen gyorsan dolgoznak,de egyre slendriánabbul végzik a beiktatást, hogy a növekvő emberigényt kitudják elégíteni – az idő tehát a másik férfinak dolgozott. Valaminek történniekellett, különben Gray lelécel, Carl pedig cseszheti a vérdíjat.

Úgyhogy amikor elérkezett a megfelelő pillanat, amikor a hetek óta szövö-getett kapcsolati hálóból végre kinyerhetett egy apró, de hasznos információ-

morzsát, Carl nehezen tudta fékezni magát. Komoly önuralomra volt szükségeahhoz, hogy ne dobja el a fáradságos munkával felépített álcáját, és hogy ne vágja a sarokba az ügynöki iratait és jelvényét, és ne pattanjon fel egyből aCopacabanában elérhető leggyorsabb terepjáróra. Alig tudta megállni, hogy jó ügynökhöz méltóan az út porát és a szóbeszédet egyaránt felkavarva nerobbanjon át a határon és száguldjon a táborig, ahonnan persze eddigre Gray,ha volt bármiféle helyi kapcsolata, már régen távozott.

Carl kivárt.

Inkább mozgósította pár ottani emberét, és sikerült leakasztania egy fuvart,amely átvitte a határon; csatlakozott egy hadi összekötő egységhez. Egy nyu-



18

galmazott járőröket szállító járművet fogott ki, aminek fegyverekkel felszereltoldalán a COLIN – vagyis a nyugati nemzetek érdekeit képviselő KoloniálisKezdeményezés – egyik testületének szinte láthatatlanná fakult emblémájadíszelgett. Az utasok perui sorkatonák voltak, akiket a part menti tartomá-

nyok legszegényebb családjaiból verbuváltak össze, majd a testület biztonságifelelőseivé képezték ki őket. Az állásért alig kaptak többet az újoncoknálmegszokott fizetésnél, de a jármű belseje mindenesetre, legalábbis katonaimércével mérve, meglehetősen flancos volt, és úgy tűnt, hogy még légkondirais futotta. A regruták kemények voltak és fiatalok; olyan fiatalok, amilyeneket anyugati világban már nemigen lát az ember. Ezek a kölykök ártatlan és őszintebüszkeséggel tekintettek acélosra edzett fizikumukra és olcsó khaki színű te-kintélyükre. Széles vigyorral és rothadó fogsorral üdvözölték Carlt. Egyikük

sem volt még húszéves. Jókedvüket Carl betudta boldog tudatlanságuknak.Nagyobb összeget mert volna tenni arra, hogy ezeknek a srácoknak halványfingjuk sincs arról, hogy feljebbvalóik mekkora összegeket szednek be a cégesügyfelektől a biztonsági felelősök fizetése címén.

A jármű szünet nélkül rázkódó, izzadságtól bűzlő belsejében Carl szíveszerint meg se szólalt volna, miközben a Gray elleni esélyeit latolgatta. Amúgysem volt egy szószátyár alak. Ami azt illeti, a társalgást túlértékelt időtöltés-nek tartotta. Azonban ha az ember éppen egy ingyenfuvar előnyeit élvezi,nem engedheti meg magának, hogy végig kussol, úgyhogy Carl csatlakozottegy semmitmondó társalgáshoz, amely a jövő heti argentin–brazil döntőeredményét latolgatta. Persze épp csak annyira erőltette meg magát, ameny-nyivel számítása szerint elkerülhette a feltűnést. Odavetett valamit PatriciaMocattáról, meg arról, hogy vajon mennyire ajánlatos női kapitányt választaniegy túlnyomórészt férfiakból álló csapat számára. Elhangzottak a játékosnevek,megvolt a taktikai értékelés. Úgy tűnt, minden simán megy.

– Eres Marciano? – tette fel végül az egyik srác az elkerülhetetlen kérdést.Carl megrázta a fejét. Igazság szerint valamikor régen marsi polgárnakszámított, de ez egy igen hosszadalmas és bonyolult történet lett volna, ésnem igazán volt kedve elmesélni.

– Soy contable – válaszolt, mert néha tényleg ennek érezte magát. – Contablede biotecnologia.

Erre mind elvigyorodtak. Carl nem tudta, hogy vajon azért, mert nem néz-ték ki belőle, hogy biotechkönyvelő, vagy mert egyszerűen nem hittek neki.

Akárhogy is volt, a srácok ejtették a kérdést. Sok férfit láttak már, akinek asztorija és az arca nem passzolt egymáshoz.



19

– Habla bien en español – bókolt neki valaki.Carl spanyoltudása tényleg jó volt, bár az utóbbi két hétben főleg kecsuául

beszélt, melyben izgalmas arányban vegyült a marsi akcentusa, és a perui. Azaltiplano lakóinak zöme a kecsuát használta, cserébe ők adták az előkészítő

táborok munkaerejének legjavát, pont mint a Marson. Mindazonáltal a hi- vatalos nyelv errefelé továbbra is a spanyol volt. A világhálóról összekapart,egészen jónak mondható amerikai angolon kívül a partmentiek itt mást nemis beszéltek. A testület szempontjából ez inkább hátrány volt, mint előny, alimai kormány azonban hajthatatlan volt a COLIN-szerződések aláírásakor. Jelképes gesztusként átadták az irányítást a gringo testületeknek, de a területenelég régóta működött már az oligarchia. Az, hogy az altiplano lakói kultu-rális tekintetben lerázzák magukról a part menti uralmat, egész egyszerűen

elképzelhetetlen volt. úl sok mocskot rejtett a múlt. Hatszáz éve az inkák ésa makacs, harminc évig tartó passzív tiltakozásuk az ellen, hogy egy leigázottnéphez méltóan viselkedjenek; a Túpac Amaru vezette ezerhétszáznyolcvanas, vériszamós megtorlás; aztán ott volt a sendero luminoso maoisták ténykedé-se alig egy évszázada; legutóbb pedig a familias andinas köreiben időnkéntfellángoló forrongások. Mindenki okult a leckéből, a hírt mindenki hallotta.Soha többet ilyesmit. A spanyol ajkú egyenruhások és bürokraták elég meg-győzőek tudtak lenni.

A jármű hirtelen fékezett, a sarokvassal rögzített hátsó ajtó pedig nagysvunggal kivágódott. A járgányba vakító napfény ömlött, melyet a tábor hangjaiés szagai követtek. Carl a mozgó járművek hangjában elvegyülve meghallottaa kecsua ismerős hanglejtését. Egy importrobot fémes hangja a jármű fordul, jármű fordul szavakat ismételgette jellegzetes amerikai angoljával. Zene szólt,és huayno vokálok vegyültek vérforraló ritmusába. A motorolaj és a plasztikpenetráns szaga ellenére is érezhető volt a közelben faszén fölött sülő marha-

hús, az antecuchó illata. Carl mintha rotorok emelkedésének hangját hallotta volna a távolból.A katonák zsákjaikat és fegyvereiket cipelve kizúdultak a járműből. Carl

félreállt az útból, utolsóként szállt le, majd körbenézett, fedezékül használvaa körülötte zsibongó embertömeget. A jármű az örökbetonnal kikövezetthangárelőtérnél állt meg, szemben néhány leparkolt, porlepte autóbusszal,melyek úti célja a végállomást jelző táblák tanúsága szerint Cuzco és Arequipa volt. A terminál lényegében egy koszorúgerendák alkotta váz volt, mögötte a

Garrod Horkan 9-es tábor nyúlt el a domboldalban. Megannyi egyemeletes,méretre gyártott viskó és egy steril, nyílegyenes vonalak mentén elterülő



20

utcarendszer. Itt-ott fehér testületi zászlók lengedeztek, rajtuk a G és Hösszefonódó, csillagok által övezett betűpárja. A hangár üvegtelen ablakainát Carl kezeslábast viselő figurákat látott, ruhájukon elöl és hátul ugyanazaz embléma virított.

Kurva vállalati táborok.Carl a terminálban bevágta a zsákját az első szekrénybe, útbaigazítást kértaz egyik overallt viselő takarítótól, majd kilépett a napsütötte, felfelé vezetőutcára. A völgyben a iticaca-tó ragyogott vakítóan és kéken. Carl felvettespéci Cebe napszemüvegét, fejébe csapta ősrégi perui bőr Stetsonját, majd azene ütemére elindult az emelkedőn. A szerelésére nem annyira a tűző nap,mintsem az álcázás miatt volt szükség: Carl bőre elég sötét és cserzett voltmár ahhoz, hogy ne kelljen aggódnia a sugárzás miatt, a kalap és a szemüveg

ugyanakkor valamelyest segített elfedni a vonásait. Az altiplano táboraibanszokatlan látvány volt a fekete bőr, és nem volt rá nagy esély, azért elképzel-hető volt, hogy Gray ráállított valakit a terminál megfigyelésére. Minél kisebbfeltűnést kelt, annál jobb.

Mindössze néhány háztömbnyit kellett gyalogolnia, és máris ott volt. A kör-nyező épületeknél kétszer nagyobb, zsalus, kiékelt ajtós viskóból lüktető ritmusés huaynoének áradt az utcára. A falakat teleragasztották a helyi bandákatnépszerűsítő, könnyen levakarható plakátokkal, a nyitott ajtót keretező kéttábla pedig remekül illusztrálta, milyennek is képzeli el egy limai reklámügy-nökség a karib-tengeri térség éjszakai életét. Hófehér homokos tengerpart éspálmafák a csillagok és lampionok fényénél. Bikinis criolla csajok szorongatjáksokatmondóan a sörösüveget, és ingerlően billegtetik a feneküket valamirettentően egzotikus zene ritmusára, mellettük hasonlóan európai kinézetűkísérőikkel. A nőktől meglehetősen távol viháncoló, kigyúrt és kissé homokoskinézetű zenészeken kívül senkinek sem volt sötétebb a bőre egy skót whisky

és a tiszta víz kombinációjánál.Carl rosszallóan csóválta a fejét, és belépett az épületbe.Odabenn a zene egyre intenzívebben, de még épp az elvisehető határán

dübörgött. A plafon a második emelet magasságában egy csúcsban végződött,de a fedelet jelentő műanyag lemezek között jókora tér tátongott, amely el-nyelte a zenét. Az egyik sarokban lévő asztalnál három férfi és egy nő verte ablattot, és úgy tűnt, a körülmények ellenére zökkenőmentes a kommunikációjuk.A helyiség többi pontján zajló beszélgetések egyetlen zajmasszává álltak össze.

Az épületbe az ajtókon és redőnyökön át betűző napsugarak apróbb foltokbanszigorú geometrikus formákat rajzoltak a padlóra, és ha az ember először



21

ezekre nézett, majd a helyiség belseje felé, a tér nagyobbik része kimondottangyéren megvilágítottnak tűnt.

A terem túlsó végén egy bumeráng alakú, összeszegecselt konzervrekeszek-ből álló bárpult állt és nyújtott támasztékot egy fél tucat piásnak. A pult elég

messze volt az ablaktól ahhoz, hogy a falon lévő sörhűtők a félhomálybanszinte ragyogni látsszanak. A falba szerelt ajtó minden nyílásakor egy ugyan-ilyen fénytelen, látszólag üres és használaton kívüli konyhahelyiségbe enge-dett betekintést. A zömök indigena pincérnő a személyzet látszólag egyetlentagjaként unottan csattogott végig az asztalok között, hogy újabb üvegeketés poharakat helyezzen a tálcájára. Carl egy pillanatig feszült figyelemmelkövette a nő mozgását, majd amint a felszolgálók gyöngye visszaindult abárpult felé, követte.

Pont akkor csípte el, amikor lerakta a tálcát.– Egy üveg Red Stripe-ot – mondta Carl kecsuául. – Pohár nem kell.A nő szó nélkül lehajolt, és kinyitotta a padlón lévő hűtőszekrényt. Kiha-

lászott belőle egy üveget, és finoman, a kinti plakátok criollá ira emlékeztetőmódon fogta, miközben felegyenesedett. Fürgén kinyitotta az övére akasztottrozsdafoltos kulcs segítéségével, és a pultra tette a sört.

– Öt sol lesz.Carlnál csak bolíviai valuta volt. Előtúrt egy COLIN feliratú hitelkártyát,

és két ujja közé szorítva feltartotta. – Jó lesz?A pincérnő arcára egyből kiült a világfájdalom, de aztán a terminálhoz von-

szolta magát. Mielőtt levette volna a szemüveget, Carl vetett egy pillantást azannak bal felső sarkában lévő időkijelzőre. A Cebe termékei az efféle alacsonymegvilágítású helyeken is tökéletesen működtek, de most a saját szemévelakarta látni, bármi is történik. Lekapta a fejéről a Stetsont, a bárpultra rakta,majd elhelyezkedett a mellette álló széken, hogy beláthassa a helyiséget. Carl

megtett minden tőle telhetőt, hogy olyan vendégnek tűnjön, aki nem akarsemmit, egyszerűen csak el akar vegyülni a közegben.Elméletileg már érkezésekor egyeztetnie kellett volna a GH táborvezető-

jével. Ez volt a szabály, része volt az Egyezménynek. Az eddigi tapasztalataialapján, melyek között akadt néhány vérszennyes eset is, nem feltétlenül cél-ravezető minden előírást betartani. Carl Marsalisnak volt egy sajátos aurája; akörnyezetében lévők rendszerint ellenszenvesnek találták különböző okokbólkifolyólag. Kognitív értelemben, legalábbis a vacsoraasztaloknál zajló, éleslátó

beszélgetések során Carl szakmai minőségében amorálisnak minősült. Érzelmiszinten működött az általános társadalmi idegenkedés, ennek megfelelően



22

pedig kiérdemelte a köpönyegforgató címkét. Ennél lejjebb, a Jacobsen-jelentésszáraz terminológiája és az ösztönszint hormonális szintjénék határán pedigkörvonalazódott az a szavakkal ritkán megfogalmazott, de nagyon is létezőérzés, az iszonyat érzése, amely annak volt köszönhető, hogy Carl minden

mellékkörülményt félretéve mégiscsak közéjük tartozik.A fentieknél ráadásul még kellemetlenebb volt, hogy a COLIN igazgatói-nak szemében Carl létezésével a rossz sajtó is együtt járt, nem beszélve a nekiköszönhető költségvetésbeli hézagokról. Amikorra egy Grayhez hasonló alakfelkészült az utazásra, addigra a Garrod Horkan a különböző kiképzésekkelés a biotechnológiával együtt több tízezer dollárt költött már el rá. Egy ilyenléptékű befektetés pedig nem vérezhet el egy altiplano porában, a Gyenge volta biztonsági rendszer a COLIN-táborban! szalagcím alatt.

Négy évvel ezelőtt Carl egy La Paztól délre fekvő táborban jelentkezett atáborvezetőnél, s miközben az az adminisztrációval bajlódott, a prédája fel-szívódott. Amikor belépett az embere feltételezett tartózkodási helyét jelentőkunyhóba, a leves, benne a fémkanállal, még gőzölgött az asztalon. Carl nyitvatalálta a hátsó ajtót, mint ahogy a szomszéd szobában lévő ágy mellett a kiürí-tett utazótáskát is. A férfi sosem került elő, és Carl a maga és az Ügynökségrészére azt a következtetést vonta le, hogy a célszemély minden valószínűségszerint eljutott a Marsra. A COLIN-nál pedig senki sem erősítette vagycáfolta meg ezt a feltételezést, úgyhogy Carl nem is kérdezősködött tovább.

Amikor hat hónappal később egy kései órán úgy jelentkezett egy másiktáborvezetőnél, hogy majd később tölti ki a nyomtatványokat, a regisztrációsirodából kifelé menet öt baseballütős fickó támadta meg. Szerencsére ama-tőrök voltak, és a sötétben csak egymást akadályozták. Mire azonban Carlkiverekedte magának az egyik ütőt és elüldözte a támadóit, már az egésztábor talpon volt. Az utcákon fáklyák gyúltak, és felröppent a hír, hogy egy

korábban nem látott fekete arc, egy kívülálló bukkant fel a regisztrációnál,és megcsinálta máris a balhét. Carl nem is fárasztotta magát azzal, hogy azutcákat végigjárva, az őt kísérő tekintetekkel dacolva megkeresse a célszemélyotthonát. Nagyon jól tudta, mi várná ott.

Maradtak tehát a verekedés után az utcára sereglett kikérdezhető tanúk.Az egy-két kifejezetten közlékeny járókelőt is magában foglaló közösségbentermészetesen egyetlen hasznos szemtanú sem akadt. Az egyetlen férfi a tá-madói közül, aki nem tudott elmenekülni, mert Carl annyira csúnyán elbánt

vele, becsülendő elszántsággal ragaszkodott hozzá, hogy titokban tartsa, mi-ért is támadott. A táborvezető nő volt, aki nem hagyta, hogy Carl egymaga



23

kérdezze ki a fickót. Orvosi okokra hivatkozva még a felügyelet mellett zajlókihallgatást is hamar rövidre zárta. A raboknak is vannak jogai, ismételgettelassan, mintha Carl számára a normál beszédtempó túlságosan gyors volna. Már így is eléggé elbánt vele.

Carl, akinek az arcán a nyílt sebből még szivárgott a vér, és legalább egyujja eltört, némán meredt a nőre.Mostanában már az esemény után szokta tájékoztatni a táborvezetőket.– Egy régi barátomat keresem – mondta a pincérnőnek, amikor az vissza-

jött a terminállal. Átnyújtotta a hitelkártyáját, és megvárta, míg a felszolgálólehúzza. – Rodrigueznek hívják. Mindenképpen meg kell találnom.

A nő vállat vont, miközben ujjaival a gombok fölött babrált.– A Rodriguez nem túl ritka név.

Carl elővette a bogotai klinikáról származó nyomtatott fotót, és a bárpultonát a nő elé csúsztatta. Szerkesztett digitális kép volt, amilyeneket azért készí-tenek az ügyfeleknek, hogy láthassa, hogyan fest majd, ha eltűnik a plasztikaiműtéttel járó duzzanat. Valójában egy efféle olcsó sebészeti beavatkozás utánilyen rövid idővel Gray új arcát valószínűleg össze lehetett volna keverni egy

jézusföldi lincselés véletlenszerűen kiválasztott áldozatáéval, de a kórházifényképén mosolygó férfi sértetlennek és kellemesen semmilyennek tűnt.Széles arccsont, méretes száj, igazi amerikai-indiai konfekcióarc. Az efféleügyekben végtelenül paranoiás Carl megbízta Matthew-t, hogy még aznapéjjel kapcsolódjon rá a kórház adattárára, csak hogy megbizonyosodjanakróla, hogy a klinika nem egy sablonfotóval próbálja lekoptatni. Matthewzsörtölődött ugyan egy keveset, de megcsinálta, bár valószínűleg csak azért,hogy bebizonyítsa, képes rá. Mindenesetre kétség sem férhetett hozzá: Graymost úgy nézhetett ki, ahogy a fotón.

A pincérnő lepillantott a képre, és nem mutatta a felismerés jeleit. Közö-

nyös mozdulatokkal pötyögte be a gépbe az összeget, amely mellesleg ha-tározottan nem öt sol volt, majd biccentett a pult túlsó vége felé, ahol egytagbaszakadt szőke férfi meredt görnyedve a felespoharára, mintha épprosszban lennének.

– Őt kérdezze.Carl keze a reggeli meshlöketnek köszönhetően szinte kilőtt, és elkapta a nő

mutatóujját, mielőtt az benyomhatta volna a tranzakciót véglegesítő gombot.Egy kicsit csavart rajta, de épp csak annyit, hogy megdolgozza az ízületeket.

Érezte, hogy nem kell sok a töréshez.– Magát kérdeztem – tette hozzá gyengéden.



24

– Nem sokat tudok. – A nő, ha félt is, nem mutatta ki. – Ismerős a férfi.Szokott itt inni vele, Rubióval, heti kétszer-háromszor. Ennyit tudok. Mostelengedi az ujjam, vagy azt akarja, hogy műsort csináljak? Szóljak a táborbiztonsági embereinek?

– Nem szükséges. Csak mutasson be Rubiónak.A pincérnő lesújtó pillantást küldött felé. – Csak kérnie kellett volna.Carl elengedte, és megvárta, míg a nő leemeli a pénzt. Amikor a felszolgáló

végzett, visszaadta a kártyát, biccentett, majd hanyag mozdulatokkal elindulta felesével szemező szőke férfi felé. A fazon a nőre nézett, majd az időközbenmegérkező Carlra, aztán újra a nőre, és végül angolul szólalt meg.

– Szia, Gaby.– Szia, Rubio. Bemutatok neked valakit. – A nő folyékonyan beszélt angolul,

bár erős volt az akcentusa. – Rodriguezt keresi. Azt mondja, a barátja.– Igen? – Rubio helyezkedett egy kicsit, hogy egyenesen Carl szemébe

tudjon nézni. – Rodriguez a barátja?– Igen, még a…És jött a kés.Később, amikor volt ideje átgondolni, Carl kisakkozta, hogyan történhetett.

Valószínűleg volt valamilyen gomb a fegyver markolatában, amit a szőke férfiészrevétlenül a bárpult szegélye alá emelt, amikor meglátta, hogy a pincérnőaz idegennel beszélget. Carl amatőr szövege – Rodriguez barátja, nem mondod! – pedig rövidre zárta a helyzetet. Graynek összesen két barátja volt, ők pedignagyon jól tudták, hogy rajtuk kívül senkije sincs.

Úgyhogy Rubio megragadta a kést, és az első sebes mozdulattal Carlbadöfte. A penge a bárpult takarásából kikerülve megvillant a gyenge fényben,átszaladt Carl dzsekijén, a mögötte lévő pókhálópáncél azonban lefékezte.A géntuningolt pókhálópáncél megérte ugyan az – igencsak magas – árát,

de a szúrás mögött túlzottan is igazi volt a gyűlölet ahhoz, hogy ennyivelmegússza, és Rubio valószínűleg monofilpengét használt. Carl érezte, hogy afegyver hegye átszakítja a páncélzatot, és beleszalad a húsába.

Persze mivel valamelyest számított a támadásra, rögtön mozgásba lendült,és megadatott neki az a luxus, hogy a pókhálópáncél miatt nem kellett fede-zéket keresnie. A döfést egy tanindo mozdulattal viszonozta: két gyors, dehatékony tenyérélütéssel eltörte a férfi orrát, majd halántékon vágta, mire atámadója tántorogni kezdett, majd pedig a padlóra rogyott. A kés újra lesúj-

tott – a fém nyers reccsenéssel hatolt a húsba –, ezúttal azonban Rubio volta fegyver rosszabbik végén. A férfi vonaglott kettőt a padlón, valószínűleg





26

látta az üldözőjét. Gaby nem kapkodta a levegőt, csak vett néhány mély lé-legzetet, majd kocogásba váltott az utcán. Carl pár másodpercig még nézte,hagyta, hadd nőjön a közöttük lévő távolság legalább ötven méterre, majdmegindult, és enyhén megrogyasztott térddel, leszegett fejjel követte a pin-

cérnőt. Néhányan furcsán néztek rá, de senki nem szólította meg, mi több,senki sem kommentálta hangosan a közlekedési stílusát.A meshnek köszönhetően tiszta volt a tudata, és úgy saccolta, hogy még

tízpercnyi ideje lehet. Körülbelül ennyi kellett ahhoz, hogy a bárban történt verekedés híre eljusson valamelyik hatósághoz, amely a Garrod Horkan 9nyílegyenes utcái fölé küldheti a helikopterét. Ha ennyi idő nem elég, hogymegtalálja Gabyt, akkor a játéknak vége.

A nő három tömbbel odébb hirtelen átvágott az utcán, egyenesen a túlol-

dalon álló egyemeletes házhoz. Carl messziről látta, ahogy Gaby előhalásszaa farmerja zsebéből a téglalap alakú, matt szürke kulcskártyát, majd behelyezia zárba. Az ajtó kinyílt, a nő eltűnt. Carl túl messze járt ahhoz, hogy kivehessea számot vagy legalább a nevet, csak annyit látott, hogy az épület előtt sárga

virággal borított kaktuszok cserepei lógtak. Hosszú léptekkel a ház mellésietett, becsusszant az épület és a szomszédos tömb közötti sikátorba, majdhátrafelé oldalazott. Nyitva talált egy vécéablakot, és felhúzta magát a peremen.Szúrt sebétől tompa fájdalmat érzett; nem kedvezett neki ez a testhelyzet. Carlkis híján a vécécsészébe lépett, de aztán sikerült mellé ugrania, és fintorral azarcán az ajtó mögé guggolt.

Az ujjnyi vastag falon túlról hangokat hallott, tompán, de azért tisztán. Azitteni lakóházak külső hangszigetelése elég jó volt, de ha valaki ugyanezzel amegoldással akarta felszerelni a belső tereket, az komoly összegekbe került.A GH pedig nem szívesen adott pénzt az ilyesmire, ezt mindenki önerőbőloldotta meg, és bárki is élt ebben a házban, nyilvánvalóan nem áldozott erre.

Carl felismerte a pincérnő akcentusos angolját, majd egy másikat is, amit már jól ismert a hallott hangfelvételekről.– Mi a faszért jöttél ide, te ostoba ribanc?– Hát, a… – A nő hangja egy pillanatra megbicsaklott a sértettségtől. –

Hogy figyelmeztesselek.– Persze, bazmeg, és hogy magaddal hozd! Csattanás hallatszott, a férfi felpofozta a nőt. Carl az ajtón át is hallotta

Gaby hirtelen levegővételét, de mást nem. A nő keményen tartotta magát, vagy

már hozzászokott ehhez, talán mindkettő. Carl finoman lenyomta a kilincset,résnyire kitárta az ajtót és kipillantott. Egy termetes alakot látott, aki felemelt



27

kézzel hadonászott, de túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy kivehető legyen, van-ebenne fegyver. Carl a dzsekije belső zsebében lévő Haag-pisztolyért nyúlt.A helyiség másik végéből súlyos, tompa puffanás hallatszott.

– Valószínűleg most is a nyomodban van, csak azért hagyott elmenekülni,

hogy elvezesd ide. e üresfejű picsa, hogy lehetsz… Most.Carl kilökte az ajtót, és szembekerült a párossal. A nappaliban voltak,

a padlót élénk színű szőnyegek borították. Gray neki félig háttal a földönösszegömbölyödő Gaby fölé magasodott, aki, miután felrúgott egy magascserepes növényt, a falnál lapult meg. A pofon nyoma még mindig ott vörös-lött a nő arcán. A szobában egymást érték a növények, a polcokon lévő olcsó,festett kerámiák és Földanya-ikonok. Carl egy számára ismeretlen szent apró

szobrát és egy keretbe foglalt spanyol imát is kiszúrt az egyik falon. Gabyházában voltak.

Carl hangja szigorú volt, de higgadt.– Ennyi volt, Frank. A játéknak vége.Gray lassan, óvatosan megfordult, és természetesen volt nála fegyver. Egy

méretes fekete géppuska, amely mintha oda lett volna hegesztve a férfi jobbkezéhez. Valami mélyen Carl belsejében, a szervezetét elöntő meshre és beta-milénre immunis alprogram a hüvely nélküli ’61 Smith golyószórót gyilkosfegyverként azonosította. öbb mint negyven éve készült, de állítólag gondnélkül be lehetett tárazni vetődés közben is, és áldozataival ugyanakkorabiztonsággal végzett, mint új korában. Carl ebben a pillanatban rendkívülhálás a kezében pihenő, hűvös tapintású Haagért.

Gray mosolya sem hozta ki a sodrából.– Helló, ENSZ-küldött.Carl biccentett.

– edd le, Frank. Vége.Gray ráncolta a homlokát, mintha komolyan fontolgatná a fegyver letételét.– Honnan jöttél? Jézusföldéről?

– Brüsszelből. edd le a fegyvert, Frank.A férfi meg se moccant. Akár egy kimerevített hologram. Még a ráncok

is ott maradtak a homlokán. alán kicsit mélyebbek is lettek, mintha Grayéppen azon agyalna, hogyan jutottak el idáig. – Téged ismerlek, nem? – bukottki belőle. – e vagy az a Marceau, ugye? Akit kisorsoltak.

Beszéltesd.– Majdnem. Marsalis. Jó lett az új arcod.



28

– ényleg? – A Smith még mindig ott lógott a férfi kezében. Carl azontűnődött, vajon Grayben elkezdett-e már dolgozni a mesh. Ha igen, akkor felkell készülnie rá, hogy ez hatással lesz a férfi sebességére, de nem is ez volt afő gond. Carl inkább attól félt, hogy a mesh kiszámíthatatlanná teszi Gray

reakcióját. – Próbálok beilleszkedni. Deru kui wa utareru.– Nem hiszem.– Nem? – A kérdést az a lassan formálódó, vészjósló mosoly kísérte, amit

Carl nem szívesen látott.– Nem tudnál beilleszkedni, Frank. Egyikünk se, ilyenek vagyunk. Amúgy

meg botrányos a japánod. Fogadd meg a tanácsom: a jövőben inkább angolulbölcselkedj, ha teheted.

– Nem. – A mosolyból vigyor lett. A férfi lassan robbanni készült. – Nincs

szükségem a tanácsaidra.– Frank, miért nem teszed már le a fegyvert?– Írjak egy kurva listát, hogy miért nem?– Frank. – Carl továbbra is tökéletesen higgadt maradt. – Nézd. Ez egy

Haag. Ha el is találsz, nekem elég csak megkarcolnom téged, és vége. Miértnem próbálod meg menteni a menthetőt?

– Kövessem a példádat, mi? – Gray megrázta a fejét. – Én nem leszek senkiölebe, ENSZ-küldött.

– Nőj fel, Frank. – Carlt is meglepte a saját hangjában felcsendülő hirtelendüh. – Mind valakinek a csicskásai vagyunk. Ha meg akarsz halni, csak szólj,szívesen segítek. Én így is, úgy is megkapom a jussomat.

Gray arca megfeszült. – Na, ebben az egyben kurvára biztos vagyok.Carl ráparancsolt magára, és szabad kezével lassú, békéltető mozdulatot

tett. – Figyelj…– Ne fáraszd magad. – Gray szája keserű vigyorba húzódott. – Tudom,

mennyit érek. Három eurozsaru, néhány Jézusföldről küldött állami katona.Azt hiszed, nem tudom, mire számíthatok?– Brüsszelt mondtam, te seggfej. Ott van bíróság. Nem muszáj meghalnod.

Persze, lecsuknak, de…– Hát persze, sima ügy. Voltál te már börtönben?– Nem, de nem lehet sokkal rosszabb a Marsnál, te meg oda akartál menni.Gray megrázta a fejét. – Ugyan már. A Marson szabad leszek.– Ebben tévedsz, Frank.

Ebben a pillanatban Gaby üvöltve Carlra vetette magát.



29

Nem volt túl nagy a közöttük lévő tér, és a pincérnő több mint félútig jutott felemelt kézzel, vadállati karmokként meredező ujjakkal, amikor aférfi lepuffantotta. A Haag öblösen felköhögött, a golyó pedig valahol a jobb vállánál kapta el a nőt. Gaby megperdült, és nekiesett Graynek, aki ekkor

már a magasba emelte a Smitht. A férfinak sikerült eleresztenie egy lövést, arugóreccsenésre emlékeztető durranás után a fal nagyot robbant Carl bal fülemögött. Pár pillanatra megsüketült, a becsapódástól szétrobbanó törmelékaz arcába és a fejébe fúródott. Esetlenül az oldalára vetődve négyszer rálőttellenfelére. Gray, mint egy bokszoló, aki túl kemény sorozatot kapott, hátra-tántorodott, nekivágódott a falnak, és a földre rogyott. A Smith még ott volta kezében. Felnézett Carlra, aki a biztonság kedvéért még kétszer mellkasonlőtte. Aztán nem lankadó figyelemmel, kezében a készenlétben tartott fegy-

verrel végignézte, ahogy Gray szeméből eltűnik a fény.A biotechügy ezzel lezárva.A szoba másik pontján Gaby megpróbálta feltornászni magát, de elcsúszott

a saját vérén. Vállsebéből csak úgy ömlött a vér, és méretes tócsát festett azalatta lévő színes szőnyegen. A Haag-golyókat úgy tervezték, hogy az áldozattestében maradjanak – a Gray mögötti falrész érintetlen volt –, és elég csúfbemeneti sebet eredményeztek. A nő felnézett Carlra, és közben a torkamélyéről újra meg újra pánikszerű hörgést hallatott.

A férfi a fejét csóválta.– Megyek, hozok segítséget – mondta kecsuául, majd Gaby mellett a bejárati

ajtóhoz sétált, és kinyitotta.A hirtelen beáramló fényben Carl némán hátrafordult, és fejbe lőtte a nőt.



30

MÁSODIK FEJEZET

ermészetesen letartóztatták.A puskaropogás hangjára egy osztag páncéllal felszerelt biztonsági ember jelent meg az utcán; a férfiak csótányokként rejtőzködtek az épületek nyújtotta

fedezékben, hogy újabb és újabb járműveket állítsanak le. A napfény néhamegcsillant fakókék mellvértjükön és szürkés sisakjaik búbján, máskor gellertkapott rövid csövű karabélyukon. A fegyveresek néma mozgásukat tekintve is abogarakra emlékeztettek: a GH-logós rohamfelszerelésüket és fegyverzetüketegy indukciós hurokkal ellátott mikrofon és a szokásos kommunikációs szettegészítette ki. Carl egy pillanatra a helyzetükbe képzelte magát. Valószínűlegcsak egymás idegesen sustorgó hangját hallották, miközben védőszemüvegükszűrőjén keresztül a környéket pásztázták.

Carlt a ház utcai bejáratánál találták a lépcsőn: a férfi törökülésben, megadó-an széttárt kézzel, ég felé néző tenyérrel üldögélt a feljárón. Bár a Sutherlandtőltanult tanindo meditációs pózt vette fel, Carl minden volt, csak nem békés.A mesh hatása már gyengült, és a lábsérülése miatt érzett fájdalom egyre erő-sebb és erősebb lett. Carl hasi légzéssel és mozdulatlan testtartással igyekezettelviselni a kínt, miközben figyelemmel követte a felé masírozó biztonságiakat.A Haag-pisztolyt és az Ügynökség igazolványát jó négy-öt méterre tette le

az ülőhelyétől, és amint testközelbe ért az első, vállának támasztott karabély-lyal felszerelt alak, Carl lassan a feje fölé emelte a kezét. A rohamfelszerelésburkában rejtőző fiú zaklatottan fújtatott, a sisak és a védőszemüveg alatt azidegességtől láthatóan eltorzult hamvas arca.

– Az ENSZ genetikai tisztaságot ellenőrző ügynöke vagyok – felelte Carlspanyolul a még fel sem tett kérdésre. – Ott az igazolványom a fegyveremmellett. Láthatják, hogy szerződésben állok az UNGLA-val. Nincs nálammásik lőfegyver.

Közben odaért a többi, fegyverét hasonló pozícióban szorongató rohamosz-tagos is. Kamasz fiúk voltak egytől egyig. Majd a rangidős osztagparancsnok



31

is befutott, de verejtékben fürdő arca ugyanolyan bizonytalan volt, mint atöbbieké. Carl továbbra is mozdulatlan maradt, majd megismételte, amit azimént mondott. A személyazonosságát tudatosítania kellett a katonákban,mielőtt nekifogtak volna az épület átfésülésének. Szert kell tennie némi te-

kintélyre, még ha ezzel pillanatnyilag nem is rendelkezett. A high-tech ro-hamfelszerelés alatt feszengő újoncok pontosan olyanok voltak, mint akikkelmegérkezett a városba; legtöbbjük tizennégy éves volt, vagy még annyi sem,és már mind otthagyták az iskolát. Az Európai Tanács neve valószínűlegsemmit sem mond nekik, az ENSZ iránt is vegyes érzelmeket táplálhattak. AzÜgynökség igazolványa azonban határozottan figyelemre méltó hologramoscucc volt. Ha Carlnak szerencséje van, erre akkor is emlékeznek majd, mikormegtalálják a hullákat.

A rangidős lejjebb engedte a puskáját, letérdelt, és felvette az igazolványt. Jobbra-balra mozgatta a holoképet, összehasonlította Carl arcával, aztán felállt,és fejét csóválva, bakancsa hegyével megböködte a Haag-pisztolyt.

– Lövéseket hallottunk – mondta.– Jól hallották. Le akartam tartóztatni két gyanúsítottat egy UNGLA-ügy

kapcsán, de rám támadtak. Mindketten meghaltak.A fiatal, sisakos fejek tanácstalanul tekingettek egymásra. A parancsnok

biccentett az osztag egy fiú- és egy lánytagjának, akik a bejárati ajtó két ol-dalához osontak. A lány figyelmeztetésként bekiáltott.

– Nincs bent senki, aki élne – szólalt meg Carl. – ényleg nincs.A két katona tudomásul vette az információt, majd kirántották az ajtót,

és berobbantak a házba. Szobáról szobára fésülték át, és közben szüntelenülkántálták a megadást parancsoló, de egyébként teljesen felesleges utasításaikat.Odakint az osztag többi tagja fegyverét továbbra is Carlra irányítva türelme-sen várt. A női katona végül vállra akasztott fegyverrel kiszaladt a házból, a

parancsnokhoz lépett, és suttogni kezdett a fülébe. Carl tisztán látta, ahogyana kapitány arca elsötétül a dühtől. Amikor a lány végzett a jelentéssel, a pa-rancsnok bólintott, és levette a védőszemüvegét. Carl sóhajtott, és egyenesenaz ismerős tekintetet sugárzó szempárba meredt, melyben félelem és undorkeveredett egymással. A fiatalember máris elkezdte lecsatolni az övéről a kékszínű, műanyagból készült hurkot, aztán úgy intett oda Carlnak, mintha mára mozdulattal beszennyezné a kezét.

– Felkelni – szólt oda hűvösen. – Kezeket a hát mögé, de kurva gyorsan.



32

Mire elengedték, az összes ujja elzsibbadt, a vállába pedig, amikor igyekezettösszébb ereszteni a két csuklóját, újra és újra fájdalom nyilallt. Kegyetlenülszorosra húzták a hurkot, így akárhogy helyezkedett, a karjában érzett fájda-lom folyamatosan húzta széjjel a csuklóit, a hurok pedig szünet nélkül vágta

a húsát. Amikor később kiszabadították a kezét, alig tudta szétnyitni az öklét.Az oldalába kapott döfés után pont erre volt szüksége.Motozáskor megtalálták a sérülést, de a betegellátásnál jobban foglalkoztat-

ta őket a zsebek kiürítése. A szorítóhurkot sem vették le róla. Carl sejtése sze-rint csak annyira izgatta őket az egészségi állapota, hogy ne haljon meg addig,amíg az ő felügyeletük alatt van. A tábor biztonsági központjában felvágták aruháját, és egy elég szerény érdeklődést tanúsító orvos megszemlélte a sebet, aztmondta, csak egy karcolás, befújta antibakteriális sprével, összefércelte, majd

leragasztotta. A fájdalomcsillapítással nem sokat vacakolt. Ezután bezártákegy húgyszagú, műanyaggal kibélelt zárkába, és a táborvezető két óráig úgytett, mintha a táborukban történt, két emberéletet követelő lövöldözésnélsokkalta égetőbb problémákkal kellene foglalkoznia.

Carlnak ezalatt volt ideje átgondolni a Grayjel történteket, és mire meg-kezdődött a kihallgatás, igyekezett végigjátszani a fejében a lehetséges szce-náriókat úgy, hogy azok ne végződjenek Gaby meggyilkolásával. Mérlegeltea lehetőségeket, a beszélgetés lehetséges alakulásait, de tucatnyi variáció utánis ugyanarra a konklúzióra jutott. Csak egyetlen módon menthette volnameg Gaby életét: ha a fürdőszobából való kilépést követően azonnal végzett volna Grayjel.

Carl tudta, hogy Sutherland agyvérzést kapna, ha itt volna. Nem tudsz visszamenni az időben – korholta egyszer türelmesen. – Élj együtt

azzal, amit tettél, és a jövőben igyekezz úgy intézni a dolgaidat, hogy fel tudddolgozni a következményeiket. Ennyi az egész, öregem, ez a lényeg.

Hogy visszaemlékezett, újra megrohanta az ismerős gondolat. Nem akarom tovább csinálni.Végül megjelent a biztonsági csapat két fegyvertelen férfitagja, a szorítóhu-

rok levétele nélkül kirángatták a cellájából, és az állomás legtávolabbi pontjánbelökték egy szűkös irodába. A tábor főparancsnoka az íróasztal egyik sarkánülve lóbálta a lábát, és némán figyelte, ahogy az emberei az óvatoskodás leg-csekélyebb szándéka nélkül megszabadítják Carlt a huroktól. Az oldószerből jutott pár csepp a bőrére is. Carl úgy sejtette, nem véletlenül.

– Sajnálom, hogy így alakult – szólalt meg a főnök angolul és látható lel-kiismeret-furdalás nélkül. Átlagos külsejű, jellegtelen figura volt: megtermett,



33

fehér bőrű negyvenesforma, gyalogos-egyenruhára emlékeztető szerelésben.Carl még korábban kiderítette, hogy Axel Bailey-nek hívják, de a férfi nemmutatkozott be.

– Én is.

– Most már nyilvánvaló, hogy feleslegesen vettük őrizetbe. Ha még a magán-akciója előtt azonosította volna magát, sok kellemetlenséget mespórolhattunk volna egymásnak.

Carl erre nem mondott semmit, csak dörgölte a csuklóit, és várta, hogyfeltámadjon a fájdalom. Aztán lassan beindult a vérkeringése – már nagyonrégóta várta.

Bailey megköszörülte a torkát.– Megerősítették, hogy Rodriguez az, akinek maga mondta. Úgy tűnik, volt

egy kis malőr az ellenőrzés során. Mindenesetre a felettesei ideszóltak, hogymielőbb keresse fel őket az előzetes jelentésével a lövöldözést illetően, és mivelmi inkább nem folynánk bele az ügybe, részünkről ennyi. Szeretném viszont,ha biztosítana róla, hogy amint visszaér Londonba, küld egy részletes jelentésta COLIN-nak, melyben beszámol arról, hogy a tábor irányítása mindenbenegyüttműködött önnel az akció során. Ha hajlandó erre, szabadon távozhat,sőt, még segítünk is az elszállításában.

Carl bólintott. Ujjaiban valósággal virágba borult a fájdalom. – Vettem. ehát szívódjak fel, mielőtt a sajtó képviselői megjelennének.

Bailey szája keskeny vonallá szűkült.– Egyenesen Arequipába szállítjuk – mondta közömbösen –, ott meg majd

talál magának egy Londonba induló járatot. ekintse jóindulatú gesztusnak.A fegyverét és az igazolványát pedig majd megkapja, ha hazaért.

– Nem. – Carl megrázta a fejét. Az UNGLA felhatalmazásával elméletilegamúgy is jogosult lett volna egy helikopter irányítására. Elméletileg. – Most

fogja visszaadni a fegyveremet és az igazolványomat is.– essék?– A Haag-pisztoly az UNGLA tulajdona. A birtoklása engedéllyel nem

rendelkező személy számára illegális. Úgyhogy adja csak ide a fegyvert.Bailey abbahagyta a láblóbálást. Egy pillanat erejéig állta Carl tekintetét,

aztán feltehetően meglátta, ami mögötte volt. Megköszörülte a torkát, ránézettaz egyik biztonsági őrre, és látványosan csak leolvasta a férfi egyenruhájánakmellső zsebén lévő nevet.

– Sanchez. Keresse meg Mr. Marsalis személyes tárgyait!A biztonsági őr megfordult, és elindult az ajtó felé.



34

– Nem. – Carl Sanchezre pillantott, és látta, hogy a férfi, kezével az aj-tókilincsen, megáll. Tudta, hogy gyerekesen viselkedik, de már nem tudtafékezni magát. Visszanézett a tábor vezetőjére. – Magának mondtam, hogyhozza ide a fegyvert.

Bailey elpirult, és leszállt az íróasztalról. – Na idefigyeljen, Marsalis, neszóra…Carl egyik fájdalomtól lüktető öklét a másik kezébe zárta, és elvigyorodott.

A vezetőnek a torkán akadt a szó.– Hozza ide a fegyvert – ismételte meg Carl lágyan.A feszültség még egy pillanatig kitartott. Bailey a gondosan beállított haja

tövéig elvörösödött, aztán elviharzott Carl mellett.– Figyeljenek rá – vetette oda a biztonságiaknak, amikor kifordult az ajtón.

Carl látta, hogy mindkét beosztottja egyetértésben vigyorodik el. Még egykicsit dörzsölte az öklét, majd kezet váltott.

– Na, melyik jóindulatú csöpögtette rám az oldószert?A vigyor helyére ellenséges éberség költözött, és a feszült, nyomasztó csend

kitartott egészen addig, amíg Bailey visszajött Carl holmijával és a vonatkozópapírokkal.

– Nézze meg, minden megvan-e – vetette oda a főnök mogorván.A tábor biztonsági szolgálatának emberei mindenét egy negyven centiméter

széles, légmentesen záródó tasakba zsúfolták, amelyben alig maradt némi hely.Carl kiszórta a tartalmát az asztalra, hogy ellenőrizze, megvan-e mindene.A szekrénykulcshoz érve megállt.

– Ez egy értékmegőrző szekrényt nyit a buszpályaudvarnál – mondta. –Abban van a táskám.

– Mikor a helikopterhez megy, felveheti – mondta erre Bailey, majd kisséidegesen meglengette a szabadon bocsátást igazoló papírt. – Az embereim

elkísérik.Carl átvette és az asztalra terítette a dokumentumot, letépte a sarkábanlévő, hologramos matricát fedő borítást, majd a lap fölé hajolt.

– Carl Marsalis, személyi szám s810dr576 – mormogta. Az ismerős szavakteljes természetességgel hagyták el az ajkát. – UNGLA azonosítási kód: 31 jáde . Kijelentem, hogy a listán található tételek azonosak a tőlem 2107. június18-án a GH-tábor biztonsági emberei által elkobzott tárgyakkal. Ezeket amai dátummal átvettem.

Az átvétel igazolásához az odakészített lemezre nyomta az ujját, majdeltolta magától a nyomtatványt. Különös, fojtogató érzése támadt; mintha



35

nem is a személyes tárgyai, hanem ő maga hevert volna bevákuumozva anejlontasakban az asztalon.

Nem akarom tovább csinálni ezt.De még ez sem ebben a formában pontos. Felnézett, és látta, ahogy Bailey

meg a két biztonsági ember őt figyeli. Nem akarok tovább ez lenni.

A helikopter végül felszállt vele a táborból: a jármű, miközben az altiplanó rólArequipa felé tartottak, átsuhant a tó felett ragyogó, makulátlanul kék égena kietlen hegyek fölött. Az efféle különleges helikoptereket rendkívül fejlettnavigációs rendszerrel szerelték fel, aminek része volt a helyi domborzati viszonyokat és időjárást egyaránt tökéletesen ismerő, valósidejű műholdvevő,

úgyhogy a gép lényegében magától repült. A pilóta egyébként sem volt haj-landó tudomást venni Carl jelenlétéről, aki ezért csak ült az utasfülkében, ésunottan bámulta a tájat és vetette össze azt a Marsra vonatkozó emlékképeivel.Volt hasonlóság – a COLIN hasonló típusú épületeket tervezett ide és oda is–, és végső soron mégiscsak ez volt az otthona, ahol az ég kék, a Nap hatalmasteste függ a feje fölött, és érezni a csontokban az egy teljes G súlyát.

Ne elégedjenek meg a vigaszdíjjal. Az Első a Föld pártjának ilyen és ehhezhasonló politikai szlogenjei cikáztak Carl fejében.

Ne dőljenek be a testületreklámainak! Járjanak két lábbal a földön! Harcoljanak itt és most egy jobb életértés egy jobb világért!

Az arequipai reptéren Carl az UNGLA-igazolványával foglalt magánakegy hálóhelyet a következő Deltára, amely megszakítás nélkül repült Mia-miba. Legszívesebben szuborbitális géppel ment volna, de arra csak Limábantudott volna felszállni, de a kerülő út miatt nem érte volna meg az időt ésa vesződséget. Így legalább pihenhetett egy kicsit. Maradt egy szabad órája,

úgyhogy vett egy fiola vény nélkül kapható kodeint, lenyelt egy dupla adagot,majd megtámogatta a Buenos Aires Beef Co. egyik kiskeréből származógenerikus kísérővel. A váróban elnyammogta a helyben vásárolt gyorskaját,és csak nézte az El Misti hófödte, vulkanikus csúcsait. Azon gondolkodott,nem kereshetné-e meg mással a napi betevőrevalót.

Dehogynem. Talán bekopoghatna Zoolyhoz, hátha épp szüksége van egy kidobó-emberre, vagy esetleg van üresedés egy másik pozícióban.

Keserű mosolyra húzta a száját, mikor a bemondó a járata nevét olvasta

be. Bekapta pampaburger olé ja utolsó, hideg falatjait is, megtörölte a kezét,és elindult.



36

A Miami felé vezető úton nyugtalanul aludt. Álmában felrémlettek a FelipeSouza néma folyosói, és az az iszonyatos érzés fojtogatta, hogy Gaby szellemelohol a nyomában a nyomasztó csendben. A nő arca hideg és kemény volt,meglepő módon nem torzította el a halálos lövedék, bár az agya lassan, sötét

cseppekben szivárgott a koponyája hátulján lévő lyukból. Újabb variáció a már jól ismert témára – egy újabb nő, aki kísérti, de sosem éri el, és az elviselhetetlencsendben csak a sziszegését hallja a fülében.

Carl hirtelen, verejtékben fürödve riadt fel: a kapitány éppen arról tájékoz-tatta az utasokat, hogy bár megkezdték a leszállást, de biztonsági okokbólkifolyólag lezárták a repteret, és bizonytalan ideig nem fogadják a járatokat.A helyi szálláslehetőségek közül ugyanakkor…

Basszameg.

A Virgin szuborbitális űrrakétájával a Miamiból való felszállást követőennegyvenöt percen belül Londonban lett volna. Gond nélkül hazaért volna egyutolsó körre a Bannersnél, hogy aztán a saját ágyában aludhasson a CrouchEnden lévő lakásában. Másnap délelőtt az ablaka mellett daloló madarakhangjára és a fénylő leveleken megcsillanó, felhők által szűrt napfény látványáraébredhetett volna. Hiányzott neki a hamisítatlan angol nyár, és a sebe egybőlmeggyőzte volna az Ügynökséget is – és egy teljes Atlanti-óceán választotta volna el a Mars Előkészítő ábor által keltett zaklatott érzelmeitől is.

Most kószálhat a bőröndjével a végeláthatatlan reptéri várókban, amelyektízszer két méteres holokijelzőin a következő feliratok villognak: Ne higgye,hogy csak vörös sziklákat és légkamrákat talál! Gondolja csak meg! Mi csak anyerteseket küldjük a Marsra. Miami transzamerikai központ volt, vagyis aCOLIN-hoz tartozó összes vállalatnak volt itt képviselete. Carlnak hirteleneszébe jutott egy évekkel korábban, valamelyik repülése alkalmával olvasottcikk, amelyben a megérdemeltnél jóval nagyobb karakterszámmal dolgozó

újságíró azt fejtegette, hogy jelenleg a Miami International minden hetedik utasa,közvetve vagy közvetlenül, a Marshoz, illetve a COLIN-programhoz kapcsolódóüzleti ügy miatt veszi igénybe a vállalat szolgáltatását. Ez a szám pedig csaknövekedni fog. Manapság ez inkább négyből egy embert jelent.

Carl végigcikázott a terminálon, miközben még mindig érezte a kodeinzsibbasztó hatásának utózöngéit. A komplexum túlsó végében bejelentke-zett az újonnan nyílt Marriottba, kivett egy szobát jó kilátással, majd orvosi vizsgálatot rendelt a szobaszerviztől. Mindezt az UNGLA számlájára. Vál-

lalkozóként keveset költött – mivel beépített ügynökként dolgozott, a kész-pénz mellett főleg az Ügynökség által kibocsátott hitelkártyát használta –,



37

és bőven volt még pénze addig, amíg haza nem ér Londonba, hogy lezárjaa Gray-ügy aktáját.

Itt az ideje költeni is valamire.A szobájában lehámozta magáról a kabátját és a pókhálópáncélt. A szeny-

nyes ruhát a padlóra, egy kupacba dobálta, és vagy negyedóráig áztatta magáta forró zuhany alatt. A mesh már visszahúzódott a gerincagyba, Carl pediga kodein egyre vékonyodó fátylán át a testét egyetlen merő sebnek érezte.Akárhányszor megmozdult, megérezte az oldalán lévő, csak kutyafuttábanösszetapasztott sebet.

Szárazra törölte magát a nagy, bolyhos törölközőkkel, és épp a legtisztább,bár még így is elnyűtt vászonnadrágjába bújt bele, amikor csilingelés hallatszottaz ajtó felől. Magára kapott egy trikót, ránézett a sebre, és vállat vont. Igazából

nem is volt értelme felöltözni. Visszadobta a pólót a földre, és félmeztelenülaz ajtóhoz sétált.

A háziorvos egy határozottan kellemes megjelenésű, fiatal latina volt, aki agyakorlatát a Köztársaság valamelyik belvárosi kórházában végezhette, mertamikor Carl megmutatta neki a kés okozta sérülést, gondosan ápolt szemöl-döke alig rezzent meg.

– Régóta tartózkodik Miamiban? – kérdezte.Carl mosolyogva megrázta a fejét. – Csak most érkeztem. Nem itt történt.– Értem – bólintott a nő, de nem viszonozta a mosolyt. Carl mögött állva

hosszú és hűvös ujjaival kitapogatta a sebet. Nem óvatoskodott. – Maga azegyik katonai tanácsadónk?

Carl angolra váltott. – Ilyen akcentussal?Miközben megkerülte Carlt, a nő arcán halovány mosoly jelent meg. – Maga

angol? Ne haragudjon, azt hittem…– Hagyja csak. Én is utálom azokat a faszszopókat. – Azt mondjuk nem

akarta elmondani, hogy előző évben egy caracasi bárban meg is ölt egyet.Legalábbis egyelőre. – A családja venezuelai? – kérdezte aztán Carl, spanyolra visszaváltva.

– Kolumbiai. De ott is ugyanaz a helyzet, csak nem az olajjal, hanem acocalevelekkel. És sokkal régebbi történet. Azóta, hogy a nagyszüleimet kien-gedték, és valószínűleg semmi sem fog változni. – A nő visszament a táskájához,és előhalászott belőle egy kéziröntgent. – El se hinné a sztorikat, amiket azunokatestvéreimtől hallok.

Carlnak ekkor eszébe jutottak a néhány héttel ezelőtt, Bogota utcáin látottegyenruhák meg az agyba-főbe verés, aminek szemtanúja volt.



38

– De, sok mindent elhinnék.A nő letérdelt Carl elé és újra megérintette a sebesülést, ezúttal gyengé-

debben. Az ujja sokkal melegebb volt. Néhányszor végighúzta a készüléketa sérülés fölött, aztán újra talpra állt. Miközben felegyenesedett, Carl meg-

érezte az illatát. Ekkor összetalálkozott a tekintetük, és a nő egyből átlátta ahelyzetet. Egy lobbanásnyi pillanat után a táskájához fordult, előszedte belőlea kötszert, megköszörülte a torkát, felvonta a szemöldökét, és kerülve Carltekintetét, a férfi felé fordult.

– Nem tudnék sokat javítani a sebén – mondta kissé sietősen. – Bárki istapasztotta össze, tudta, mit csinál. Szép munka, gyorsan be fog gyógyulni.Fújtak rá valamit?

– Igen.

– Kér fájdalomcsillapítót?– Nem szükséges.– Átköthetem, ha kívánja, persze csak ha nem most akart zuhanyozni.– Épp az előbb zuhanyoztam.– Ebben az esetben akkor én mennék is…– Velem vacsorázna?A nő végre rendesen elmosolyodott.– Férjnél vagyok – tartotta fel gyűrűsujját, rajta egy egyszerű aranygyűrűvel.

– Nem csinálok ilyesmit.– Elnézését kérem, nem láttam – hazudta Carl.– Semmi gond. – A nő újra elmosolyodott, de arcán ezúttal kétely tük-

röződött, a hangja pedig végképp elárulta, hogy nem hagyja magát átverni.– Biztos nem kér fájdalomcsillapítót? Csak a szokásos, minimális összegetkellene kifizetnie.

– ényleg nem szükséges.

A nő összepakolt, majd még egyszer Carlra mosolygott, és magára hagyta,hogy felöltözzön.

Nem bírt veszteg maradni a hotelszobában.Valószínűleg meggondolatlan döntés volt, de a megközelíthetetlen doktornő

emléke nem hagyta nyugodni. A nő ujja, az illata, a hangja. Ahogy letérdeltelőtte.

Egy autotaxi a széles, soksávos utcákon keletre vitte a reptértől. A legtöbb

hely még nyitva volt: a homlokzatokon ragyogó LCLS-sáv, akár egy tengerpar-ti város fénysora, egyszerre tűnt hívogatónak és elérhetetlenül távolinak. Carl



39

úgy saccolta, hogy még a kodein hatását érzi, ami talán összedolgozott a szer- vezetében kulmináló meshsel. Egy ideig élvezte, ahogy a táj elsuhan mellette.Aztán, amikor a forgalom egyre nagyobb lett, a legrongyrázóbbnak tűnő helyelőtt kipattant a járműből. Egy kubai lázadóról elnevezett sugárúton sikerült

kiszállnia. A sarkon lévő téglafal előtt, mintha a hídfőállást foglalná el éppen,ott feszített a bajonettel felszerelt hős. Klasszikus Zequina- és Reyes-számokremixei dübörögtek a szélesre tárt ajtó mögül, napbarnított testek kígyóztakelő a helyről és lépdeltek peckesen a járdán. Fülledtség, a nőkön bikini éshullámzó selyemruhacafatok, a csupasz mellkasú férfiakon szűk bőrnadrágok.Ha csak a bőrszínről lett volna szó, Carl könnyen elvegyült volna – Miamiilyen szempontból jó hely volt –, de a ruhájával végképp lehetetlen helyzetbehozta magát. Vászonnadrág, túrabakancs, Bradbury Buborék ’97 feliratú póló.

Mint egy nyomorék turista.Végül, miután elunta a szórakozóhely közönsége felől érkező, te nem tartozol

ide -pillantásokat, Carl leszakadt a főcsapásról, és elvegyült a Picante nevű klubfélhomályában. Lepukkant hely volt, félig üres, ami pontosan annyira feleltmeg az estéről alkotott elképzeléseinek, mint a Garrod Horkan-táborbanlévő bár holoreklámja a karibi valóságnak. Elméje mélyén még fel-felvil-lant a képsor a latina doktornővel – de legalábbis egy közeli hasonmásával– valamilyen felvágós salsabárban, ahol a fény visszaszikrázik a fényesretörölgetett koktélospoharakról és a gondosan ápolt fogsorokról. Vágás egykevéssé világos, de hasonlóan flancos berendezésű, intimebb helyszínre, egészpontosan egy tiszta lepedővel borított, méretes ágyra, ahol egy gátlásait le- vedlő nő vonaglik kéjes orgazmusokban. Aztán váltás; kimerülten és tagjaitszétdobálva fekszik az idegen nő árnyas hálószobájában, mely aznap estéreegy kicsit az otthona is lett.

Az árnyak legalább itt is megvannak, gondolta keserűen.

A Picante néhány tánctérből állt mindössze, melyek alig voltak nagyobbaka hotelszobájánál. Színvonaltalan hely volt. A fali fényeket mintha előzékenymódon direkt az asztalok körül cigarettázva kuncsaftra váró, félreérhetetlenfoglalkozást űző lányok kedvéért tették volna oda. Rendelt magának egyitalt – Red Stripe nem volt, így egy orero nevű piát választott, bár rögtönmegbánta –, és elhelyezkedett egy ajtóhoz közeli bárszéken. alán szakmaiártalom volt, talán szerette volna látni a kinti utcát, és hogy megtarthassamagának a bármikor szabadon távozás lehetőségét.

Azonban mikor egy órával később is ugyanott ült, megjelent egy nő, és leültmellé. A poharat törölgető csapos közelebb lépett hozzájuk.



40

– Helló. Egy whisky-colát kérek. Sok jéggel. Szia.Carl rádöbbent, hogy az utolsó szó neki szólt. Felnézett a valahanyadik

söre mélyéről, biccentett, és igyekezett felmérni a helyzetet. Próbálta kitalálni,hogy a nő vajon éppen dolgozik-e.

– Mintha nem éreznéd valami jól magad.– Úgy látod?– Úgy.A nő nem ért fel a marriottbeli doctorá hoz – vonásai nyersebbek voltak, és

sápadt volt, egészében laposabb volt, és jellegzetesen mesztic haja elég ápo-latlannak hatott. Jegygyűrűt persze nem viselt; ujjain bóvli bizsuk lötyögtek.A felsőtestére simuló fényes top a hónalja alatt tűnt el, és erős kontrasztotalkotott a sötét, combközépig érő szoknyával meg a bokatörős tűsarkú szan-

dállal. A nő sokat engedett látni feszes, kávészínű bőréből, de a hosszú combés a rövid felső alól előcsillanó, feltűnő köldökpiercing jellegzetesen utcalá-nyos látványelem volt csupán, nem feltétlenül Carlnak szólt. A sminkje kisséelfolyt, és megült a nő orra melletti pórusokon. Szolgálatban van, Carl nemáltatta tovább magát. Egy pillanatra tétovázott, mintha repülőből készült volna kiugrani, aztán belevágott.

– Most érkeztem – mondta. – Üzleti úton vagyok. De még nem sikerültfeloldódnom.

– Aha. – A nő félrebiccentette a fejét, Carl felé fordulva keresztbe rakta alábait, és ettől a szoknyája is felcsusszant a combja tövéig. – Segítsek?

Később, egy egészen másik helyen Carl egy ágy fejtámlájának dőlve hevervenézte, ahogy a nő tesz-vesz a lakosztály fehérre meszelt négyszögében. A fe-szültség elmúlt, mintha levetett volna egy szoros nadrágot, amire egyedül nemlett volna képes. Az ágy vége úgy egy méterre lehetett a fürdőszoba nyitott

ajtajától, Carl azonban úgy érzékelte, hogy a nő egy párhuzamos dimenzióbanmozog, és minden egyes mozdulata végtelenül távolinak tűnt, még az aprófürdőszobai zajok is, mint a vízöblítés vagy a sminkkészlet felpattintása. Szo-katlanul tompa volt minden, mintha egy különösen vastag üveg túloldalárólnézte volna, akár egy idegen világ terráriumát.

Figyeljék meg az embereket. Most láthatják őket eredeti környezetükben szaporodni.Grimaszba rándult az arca, de túlságosan mélyre merült gondolataiban,

hogy észlelje az apró izmok mozgását. Most a nőstényt látják, amint a közösülés utáni tisztálkodó rituáléját végzi.



41

Carlban hirtelen feltámadt a mélyre temetett menekülőösztön, hogy ki-pattanjon az ágyból, felkapja a ruháját, és elhúzzon innen a francba. Az estelényegében véget ért. A szobába való belépéskor a nő első mozdulatkéntellenőrizte a hitelkártyáját: pontosan olyan sebészi precizitással helyezte be

a műanyag lapot az olvasó nyílásába, mint ahogy gumisprével lefújta, majdmagába csúsztatta Carl merev farkát. Ezt követte a fizetős pornócsatornákrólis ismerős sablonműsor: behatolásnál az ujj szopogatása, lovaglás közben játéka saját mellével. A profin időzített pozitúraváltásokat követően pedig a mélyrőlfeltörő nyögések crescendója, míg Carl el nem élvezett. Az utcai világítás és egyfa sárgás színű, hajlongó árnyakat vetett a sötét szoba falára és mennyezetére,a dereka körül felcsavarodott lepedőből a lecsengő szex lúgos szaga párolgott,és Carl hirtelen öregnek, nyúzottnak és kicsit betegnek érezte magát. Újra

fájni kezdett az oldalán lévő seb, és úgy érezte, hogy lassan leválik róla a kötés.A formálódó távozási szándék lassan elérte a motoros rendszerét. Felült,

lelógatta a lábát az ágyról. A fürdőszoba másik univerzumából vécéöblítéshangja hallatszott, ami valami titokzatos oknál fogva újabb lökést adott neki,és mire a nő kisétált a helyiségből, ő már felhúzta a nadrágját.

– Mész? – kérdezte a prosti unottan.– Ja, kéne. – Carl lekapta a pólóját a kanapé egyik karfájáról, és beleügyes-

kedte magát. – Fáradt vagyok, neked meg, gondolom, máshol kéne lenned.Csend. A nő csak meredt rá szó nélkül. Carl még azt is hallotta, ahogy egé-

szen halkan nyel egyet. Egyszer csak leesett neki, hogy a homályban álldogálónő sír. Carl, félig már a trikójában, abbahagyta az öltözködést, és ránézett.A nyelésből zokogás lett. A nő keresztbe fonta a karjait, és elfordult tőle.

– Figyelj – próbálkozott Carl.– Nem, menj csak. – A nő hangja kemény volt, a könnyek kicsit sem fi-

nomítottak rajta. A szakma valószínűleg megedzette már. Ez nem a műsor

része volt, vagy ha mégis, akkor a zokogást hitelesebben produkálta, mint azeksztázist. Carl csak állt mögötte, és nézte kócos tincseit, melyek már begön-dörödtek a párás melegtől.

Ekkor felvillant előtte, ahogy szétrobban Gaby tarkója.Elfintorodott, és a nő vállára helyezte a kezét, de olyan bizonytalansággal,

ami igencsak nevetségesnek hatott a húsz perccel korábban vásárolt olcsóközelség fényében. Az érintésére a prosti enyhén megrezzent.

– erhes vagyok – mondta.

A mondat lepattant róla, egy pillanatig azt hitte, hogy rosszul hallotta.A nő azonban nem ismételte meg, mire levette a kezét a válláról. A prosti az



42

aktus előtt olyan profizmussal halászta elő és használta a Durex sprét, mintegy bűvész, bekötött szemmel. Carl hűvös nyugalommal figyelte a mozdulatait,és csak vigyorgott, mert tudta, hogy tényleg jó kezekben van. Hülyén éreztemagát, hogy ekkorát tévedett, és szinte úgy érezte, mintha a nő valahogyan

őt is hibáztatná az állapotáért.– Hát – próbálkozott Carl. – Megesik az ilyen, gondolom.A nő válla megremegett. – Floridában vagyunk. Illegális már évtizedek óta.

Ha meg akarom tartani a gyereket, az Unióba vagy a Perem-oldalra kellenemennem, a betegbiztosításom viszont ezt nem fedezi. Eladhatnám minde-nemet, de az is kevés lenne hozzá.

– És nincs itt senki, aki…– Süket vagy? Illegális, bazmeg.

Carl ismerős terepre tévedt. – Az, hogy legális-e, vagy sem, tök mindegy.Nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy simán elmehetnél egy-két helyre.

A nő ekkor feléje fordult, miközben a tenyerével felfogta a szeméből csordo-gáló könnyeket, melyeknek keskeny csíkjai visszaverték az utcai fényeket. – Ja,te talán elmehetnél. Vagy mondjuk a kormányzó kislánya. Szerinted nekemmennyim van, amit erre áldozhatok? Vagy szerinted megkockáztatnám, hogy valami sikátorban kikaparjanak, hogy a hazafelé úton elvérezzek, csak mertnem voltak megfelelőek az eszközeik? e honnan jöttél, ember? Betegneklenni errefelé kurva drága mulatság.

Carl már ott tartott, hogy elküldi a nőt a picsába. Nem az ő problémája volt, és nem erre a műsorra fizetett be. Csakhogy megint felvillant előtteGaby szétloccsanó fejének képe, és a távolból meghallotta a saját hangját: –Mennyi kéne?

Basszameg. Egyre erősödő undorát maga és a nő iránt sikerült eltérítenie valami ismeretlen, furcsa irányba.Fizessen az a kurva UNGLA. Legalább egyszer

az életben valami értelmesre is költenek. Nekik ez aprópénz lenne. Akadékoskodhataz a szarrágó di Palma, ha van hozzá töke.Miután sikerült megnyugtatni a nőt, aki abbahagyta a sírást, és sikerült

lecsillapítania a hálálkodását is, mielőtt az már végképp túlzássá vált volna,mondta, hogy szüksége lesz egy terminálra az összeg megszerzéséhez. Ehhezpedig vissza kellett mennie a szállodájába. A nő ennek hallatán megragadtaa karját, és mivel látta rajta, hogy fél elengedni a közvetlen közeléből, meg-gondolta magát. A prosti tudott egy néhány háztömbnyire lévő, biztonságos

terminált, ahol sok belvárosi kuncsaftja vett már fel pénzt. Felajánlotta, hogymeg is mutatja, csak egypercnyire van. El is kezdett öltözködni.





44

Carl tíz korlátozott feltöltésű címletben vette ki a pénzt. Feltételezése sze-rint a nő egy illegálisan működő angyalcsináldában nem akart volna egybenelőre kifizetni mindent. Amikor ebben a szűk térben átnyújtotta neki a pénzt,Carl rádöbbent, hogy még a nevét sem tudja. Pár másodperccel később pedig

rájött, hogy nem is akarja. A nő némán vette el a pénzt, és úgy méregette,hogy Carl azt hitte, helyben kap tőle egy hálaszopást. A prosti azonban csakelsuttogott egy köszönömöt, alig hallhatóan, és Carl arra gondolt, hogy talánő sem több egy újabb hiszékeny pöcsnél, akinek túl élénk a fantáziája. Végülújra rácsapott a gombra, mire a vákuumos ajtó hangos sziszegéssel kinyílt.A nő lépett ki előbb.

– Oké, haver! Fel a kezeket, de kurva gyorsan! A kiáltás Carl baljáról érkezett, a támadó alakok pedig mindkét oldalról.

A mesh egyből életre kelt, és szinte örömittas érzést gerjesztett benne. Carlmegragadott egy kart, tulajdonosát pedig az első hang elhaló visszhangja felérepítette. Másodpercekig csak káromkodások és puffanások hallatszottak. Egymásik figura dulakodni kezdett vele, és érezhetően nem volt kezdő az utcaiküzdelemben. Carl azonban nem adta könnyen magát, és egy kíméletlen moz-dulattal belekönyökölt a mögötte lévő támadó arcába. Érezte az orr törését,a reccsenést pedig fájdalomkiáltás követte. Megtámasztotta magát az egyiklábával, és arrébb lökte az idegent, aki rögtön a földre zuhant. Ekkor balrólújabb támadás érkezett. Megperdült, elszánt tekintettel és ökölbe szorítottkézzel megnézte magának az ellenfelét. Testes, erős csuklyájú fickót látott magaelőtt, egykor talán profi pankrátor lehetett. Carl egy megtévesztő mozdulatután hasba rúgta, majd rárontott. Hörgése alapján tudta, hogy mindjárt vége,de a melák lendülete kis híján magával rántotta, így gyorsan oldalra kelletttáncolnia, hogy elkerülje az esést.

Aztán valaki hátulról fejbe vágta.

Hallotta a suhintás hangját, a fülénél érezte a mozdulatot a levegőben, ésmár fordult volna a támadó felé, de elkésett. A mindent elöntő feketeséget aprószikrák pettyezték. Azonnal összerogyott az adatterminált övező kristályosfényben. Látómezeje elmosódott, majd kitisztult. Újabb testes alak tornyosultfölé. A szemében keringőző színeken át meglátta egy fegyver csövét, mireabbahagyta a mocorgást.

– Miami rendőrség, seggfej. Maradj nyugton, vagy lyukat lövök az ostobaarcodba.

ermészetesen letartóztatták.



45

HARMADIK FEJEZET

Reggel 6:13A fényesre sikált, kora hajnali égboltot halvány felhőcsíkok szelték át. Azelőző este szitáló esője flitterként csillogott az űrsiklók fekete fémpáncélzatán,

a hangárelőtér örökbeton felülete még mindig nyirkos volt tőle, és mintha alevegőben is megmaradtak volna az esőfoltok. Joey Driscoll kisétált a kantin-ból, mindkét kezében egy-egy nagy, kávéval teli termosszal, az egyensúlyozásmiatt szélesre tárt kézzel, a műszak végének kimerültségét jelző feldagadtszemekkel, és mindent elnyelő ásításra tárta a száját.

Ekkor megszólalt a sziréna, hangja egyre élesebb lett, mintha egy hatalmasfogorvosfúróhoz tartozott volna.

– Az isten verje meg… Joe egy pillanatig elgyötörten és hitetlenkedve meredt maga elé, aztán

a kávés termoszok éles csattanással az örökbetonon landoltak, és ő meg-adóan futni kezdett a raktár felé. A feje fölött vijjogó szirénák letudtákaz első kört, majd újrakezdték őrjítő sivításukat. A hangár gerendáin lévőhatalmas LCLS-panelek borostyánsárga fénnyel felragyogtak. Balról, a szi-rénák hangja mögül Joe kihallotta a gyorsindítású siklók turbináinak öblösmorgását. Legfeljebb másfél percre volt szükségük a teljes készültséghez.

Még két perc a beszálláshoz, aztán, rendszerint a megvadult legénységtombolása közepette megindult az emelkedés. A későknek pedig kivételnélkül szétrúgták a seggét.

Joe épp akkor ért a raktárhoz, amikor Zdena kiviharzott onnan. A nő mégnem csatolta össze teljesen a taktikai mellényét, a sisakja ferdén állt rajta, akezében lévő, állványról éppen csak leemelt XM pedig még hosszú markolatúállapotban volt. Joe láttára széles, szláv vigyor terült el az arcán.

– Hol az a kurva kávé, Joe? – A nőnek a szirénázás miatt szintén üvöltenie

kellett.





47

használták, mindenki csak annyira tanulta meg, amennyire szükséges volt, ezpedig leginkább annak a függvénye volt, ki melyik kerületben nőtt fel.

– Nem kéne – kezdte Joe, miközben egyfolytában lihegett az iménti sprin-teléstől – annyi régi filmet nézned, Zed. Csak ijesztgetünk. Rá kell dörrennünk

valami balfasz planktonfarmerre, aki elfelejtette feltölteni az e havi adatait.Kurva nagy időpocsékolás.– Szerintem viszont nem. – Zdena az egymás mögött sorakozó siklók felé

biccentett. – Négy siklót is beüzemeltek. Egy planktonfarmerre nem paza-rolnának ennyi katonai erőt.

– Aha. Majd kiderül.A felszállás könnyen ment, legalábbis az ő hajójuknak. Rengeteget morogtak

miatta, de most úgy tűnt, a múlt havi gyakorlatozásnak meglett az eredménye.

Nyolc csapat, átlagos bevetésmennyiség, minden baka a sikló fala menténsorakozó székekbe szíjazva, arcukon a szokásos, ideges vigyor. Joe közbenmár felcsatolta a taktikai mellényét, ami a kijelző szerint teljesen rendben volt,szerinte senki se nézett rá arra a szarra az utóbbi időben, amikor a pilótafülkelegénységét is háromról két főre csökkentették. De legalább az autodokik ott voltak tűzharc közben is, és igazából a mellény csak arra kellett, hogy legyenhova csúsztatni a felesleges XM-töltényeket és más apró cuccokat.

A fülére erősített headsetben felrecsegett az eligazítás hangja, csakúgy, minta sikló tetejére szerelt hangszórókból.

Kettes szintű légi behatolás történt, ismétlem, kettes szintű légi behatolás, fegy-veres harcra nem számítunk…

Joe előrehajolt, és diadalittas arccal Zdena felé biccentett. Megmondtam,bazmeg.

…de fenntartjuk a harci készültséget. A küldetés során kötelező a maszk és a kesz-tyűk viselése, az esetleges fertőzés elkerülése érdekében mindenkinek fel kell vinnie a

védőzselét is. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy ez csak elővigyázatosság, nincs okunk feltételezni, hogy vegyi anyagokkal lesz dolgunk. Egy lezuhant COLIN-űrhajó,ismétlem, egy lezuhant COLIN-űrhajó az, nem messze a partvonaltól…

Zdena azonnal viszonozta a tekintetet.– Egy kurva űrhajó? – szakadt ki valakiből a hajó túloldaláról.…az orvosi egységek készenlétben állnak majd, míg a Kék Osztag be nem fejezi

a tisztogatást. Véssék az eszükbe, hogy a baleset áldozatai is a helyszínen lehetnek. Az osztagot kisebb csapatokra osztjuk. Alfa-csapat, Joe elöl, Hernandez és Zhou

utána. Béta-csapat…



48

Joe lekapcsolta az eligazítást; hallotta már vagy ezerszer. A rotáció miatta következő három hétben biztosan a sor legvégére kerül majd. Egyelőrenem tudta eldönteni, hogy örüljön-e ennek, vagy sem, mindenesetre a mos-tani kemény körnek ígérkezett. A tévén és a Santa Cruzban lévő COLIN-

múzeumban töltött néhány virtuális órát leszámítva még sosem látott igaziűrhajót, egyvalamit azonban biztosan tudott – ezeket a szaros monstrumokatsosem a földön tették le. Mindenhová nanotornyokat telepítettek, melyek azégig érő paszulyra emlékeztető, fekete fémoszlopokként tűntek el a felhőkfelett. Joe az archív felvételeken túl egyedül a híradók végére bevágott lassítottfelvételeken látott űrhajókat: végignézte, ahogy a masinák ráérősen landolnaka mesebeli karókon lévő gombasipkák peremén. Egyébként pusztán gazdasági jelentőségük volt, semmi izgalmasabb. A Habitat 9-ről éppen érkező Weaver

vontatóhajó rakománya várhatóan számottevő kárt okoz majd a negyed nemes- fémpiacának. A Világkereskedelmi Szervezet még nem bírálta el a javaslatokat,melyeket az Afrikai Fémtermelő Államok Szervezete a földi bányászat védelménekérdekében nyújtott be. A Hab 9 konzorcium képviselői szerint a kereskedelem effélekorlátozása…

És így tovább. Az űrhajók maradtak az űrben, ahová tartoztak, szállítmá-nyukat pedig a nanotornyok liftjei hordták fel-le.ökéletes karantén, mondtákerre egy éjszakai beszélgetős műsorban,

ráadásul hihetetlenül energiatakarékosmegoldás. Leszálló vagy lezuhanó űrhajót már csak kis költségvetésű kataszt-rófafilmekben vagy még gagyibb inváziós sci-fikben lehetett látni a jézusföldicsatornákon. A valóságban csak akkor történhetett ilyesmi, ha valahol valamitnagyon elszúrtak.

Ember… bazmeg, ezt látnom kell! Joe még mindig a bioszigetelő zselét kenegette az arcára, amikor a sikló

bedőlt, és a jármű ajtaja kicsapódott. A turbinák sikolyával és a szürke hajnali

fénnyel jéghideg csendes-óceáni levegő nyomult be a gép belsejébe. Joe ki-csatolta magát, és odaaraszolt a kábelfelvonóhoz, halántéka enyhén lüktetett.Valami cikázott a véráramában, de félelem nem lehetett; ahhoz túlságosan isörült neki. Az arcára illesztette a -maszkot, az állára húzta a levegőszűrőt,és éleit jól belenyomkodta a zselébe. Közben az óceán felől érkező szél egybőllehűtötte a maszk két szélén szabadon maradt arcfelületét. A becsapódásbiztosüveg görbéje és a meleg, borostyánsárga kijelző a szeme előtt kellemes, bárilluzórikus biztonságérzettel töltötte el; mintha nem csak az arca egy részét

takarná a szerkezet, hanem az egész testét is. A figyelmeztető felvételekmegállás nélkül recsegtek. Valami összetákolt, bugos texasi szoftver silányan



49

renderelt virtuális őrmestere pofázott a fülébe megállás nélkül – a büdzsébőlcsak egy ilyen silány biztonsági hangfájlra futotta. A rossz szájszinkron mellémég valami rejtélyes módon angol akcentus is társult. eljes testtudatosságravan szükség, maga nyomorult, süvöltötte a virtuális parancsnok minden egyes

apró hibánál. A lábát tán kölcsönadta valakinek? A mellkasa is lecsatolható? Csakteljes testtudatossággal maradhat életben az egész teste! Oké, haladjunk.A mellényére csatolta a drótkötelet, hátrafordult, és a plafonra szerelt meg-

figyelő kamerára nézett. Ujjával jelezte, hogy minden rendben, majd belekö-högött a torkánál lévő mikrofonba.

– A csapatvezető készen áll a bevetésre.Vettem, csapatvezető. Visszaszámolok. Három, kettő, egy… mehet!

A kábel mozgásba lendült, Joe pedig két kézzel megmarkolta a fegyverét,de úgy, hogy közben lássa, mi folyik odalenn. Eleinte csak a Csendes-óceán

végtelennek tetsző hullámzását és fehér habzását látta minden irányban.Aztán észrevette a hajót. Nem pont erre számított: a látvány leginkább egyhatalmas műanyag bőröndre emlékeztette, mely éppen csak lebegett a vízfelszínén. A hajótest szinte koromfeketére pörkölődött, de pár fehér csíkmég látszódott rajta, akár csak a nanogravírozáson átesett betűk maradványai.Valamiféle vállalati logó lehetett, mely a Föld légkörébe való belépés utánleégett a jármű burkáról. A hajóhoz közelebb érve meglátta a még víz alattlévő részhez tartozó fedélzeti nyílást.

– Központ. Egészen biztos, hogy nem fog elsüllyedni? Megerősítve, csapatvezető. A COLIN szakértői szerint a hajó lebeg a víz fel-

színén.– De látok egy nyitott fedélzeti nyílást, és ilyen széllel és hullámokkal

biztosan hamar megtelik a hajó vízzel.

Ismétlem, csapatvezető, a hajó a víz felszínén marad. Ereszkedjen le a fedélzetinyíláson keresztül. Joe bakancsa halk csörrenéssel landolt a fedélzeten, a nyílástól mintegy

tíz méterre. Az óceán vize csak úgy kavargott körülötte, felkúszott egészena bokájáig, majd visszahúzódott. Joe sóhajtott egyet, és leakasztotta magát akábelről.

– Értettem, központ. Megkezdem a behatolást.Vettem.

Kissé összegörnyedt, majd felaraszolt a fedélzeti nyíláshoz vezető kis emel-kedőn, és perem fölé hajolt. Befolyt némi víz, látta a belső fedélzeti nyíláshoz



50

vezető létra fokainak nedves csillanását. A létra végén, legalábbis Joe felté-telezése szerint, egy légkamra helyezkedhetett el. Míg ott állt, újabb adag víz mosta át a fedélzeti nyílás vízhatlan borítását és a létrát, hogy aztán azüreg alján gyűljön össze. Egy darabig még nézte a folyamatot, majd meg-

rázta magát, és lemászott egészen addig, míg már csak lógni tudott a legalsófokról. Körülbelül háromujjnyi víz gyűlt össze idelenn, és kitartóan követte ahullámok által ringatott jármű ide-oda mozgását. A felszín alatt a fedélzetinyílás szegélye szokatlanul tisztának tűnt, egészen elütött a környezetétől.Mindössze egy figyelmeztető felirat éktelenkedett rajta: a belépéshez nyo-máskiegyenlítés szükséges.

Joe úgy számolt, hogy bármilyen nyomás is uralkodott odabent, az mostanranagyjából kiegyenlítődött a földivel, mivel valaki vagy valami már kinyitotta

a fedelet. Pont annyira, hogy átengedjen egy kis vizet.Ha nem lenne ez a kis nyílás, a szaros légzsilip már a negyedéig megtelt volna

vízzel. Joe megkocogtatta a mikrofonját.– Központ? Nyílást találtam a belső fedélen. Nem tudom, hogy ez csak

rendszerhiba, vagy emberi beavatkozás eredménye.Vettem. Óvatosan haladjon tovább. Joe csalódott volt. Remélte, hogy esetleg visszahívják.Remek, központ, de kurvára örülnék neki, ha valaki fedezne. Ez a dolog az űr-

ből jött, valószínűleg a Marsról. Franc se tudja, milyen szarokat hozott magával. Ezért találták ki a nanotornyokra vonatkozó karantént, nem?

Megfordult a fejében, hogy inkább lelép, visszahívással vagy anélkül.De… A felszerelése teljesen megfelelő,mondta a hang türelmesen, hogy elmagyarázza

neki a helyzetet. Maszk és zselé védi bármiféle biotámadástól, amelyre egyébként

nem számítunk. Nincs oka megkérdőjelezni a parancsokat.Zdena hangja is felcsendült a fülében: Ezért fizetnek, cowboy.És a többi katona üvöltésére is emlékezett.Finom remegés futott át a testén, de még időben magára parancsolt. Lejebb

mászott pár létrafokot, bakancsával a vízbe lépett, hogy óvatosan beljebb lökjea fedelet. Az lassan megadta magát.

– Remek.Csapatvezető?

– Semmi egyelőre – mondta Joe szárazon. – Csak épp nagyon óvatosanhaladok.



51

Egyik kezét a légzsilip falára tapasztotta, elfogta a türelmetlenség, és meg-próbálta beljebb rúgni a fedelet…

…de a lába megakadt valamiben.Az akadály kibillentette az egyensúlyából, és a mozdulattal egy időben a

víz egy tompa csobbanás kíséretében becsapott a sötét helyiségbe. A botlás váratlanul érte, estében ügyetlenül hadonászott az egyik kesztyűs kezével,de hiába. Egy pillanat múlva érezte, ahogy a feje nagyot koppan a létra alsófokán. Végül besordódott a nyitott ajtón belülre.

Amikor felnézett, rájött, hogy a lenti folyosó oldalsó falánál fekszik.A váratlan botlás okozta sokk miatt kis híján ráharapott a nyelvére. A vállá-

ban éles fájdalmat érzett, a bordáját pedig az esés közben alaposan megnyomtaa puskája. Felszisszent.

Még szerencse, hogy valami puhán landolt. Egy pillanatig mozdulatlanmaradt, megpróbálta felmérni, sérült-e valamelyik végtagja.

eljes testtudatosság. Ugye, őrmester? Mosolyt erőltetett az arcára, csak hogy megnyugtassa magát. Nem érezte,

hogy eltört volna bármije is. Felnézett, és úgy saccolta, legfeljebb hárommétert eshetett.

Zavartan, kínos kuncogásra emlékeztető sóhajjal belefújt a maszk szűrőjébe,majd egy szóval is nyomatékosította a megkönnyebbülését.

– Basszameg.Csapatvezető? Most már bezzeg kurvára érdekli őket a hogylétem, gondolta Joe. Jelentsen! Megsérült? – Semmi bajom. – Egyik kezére támaszkodva feljebb küzdötte magát,

hunyorgott egy kicsit a homályban, majd felkattintotta a sisak világítását. –Csak seggre estem. Semmi…

A fénysugár áthaladt valamin, amit hirtelen nem tudott értelmezni. Visz-szafordította a fejét, hogy jobban szemügyre vehesse.– A picsába, ez most ugye valami…Ekkor hirtelen, hitetlenkedéssel vegyes rádöbbenéssel a torkára forrt a szó,

majd azonnal belehányt a maszkba. Mielőtt a folyadék égetni kezdte volna atorkát és az orrát, meglátta, pontosan mi is volt az a puha dolog, ami felfogtaaz esését.



52

NEGYEDIK FEJEZET

Sevgi Ertekin ébredésekor meg volt róla győződve, hogy az eső egy mocskos-szürke lepellel borította be a várost.

Júniusban?

Pislogott egyet. Valahol odakinn, a nyitott ablakon túl megszólalt egy szi-réna. Az ezán hangjától elöntötte a nosztalgia érzése; még mindig hiányzott arégi lakóhelye. Azonban egyből csatlakozott hozzá az adrenalin is, mert tudta,hogy ez a hang bizony nem imára szólít. Mintha feléledt volna benne a márakissé berozsdásodott szakmai reflex, de inkább a másik oldalára fordult, azérzés pedig az emlékek közé süllyedt. A sziréna nem neki szólt. A rendőrautómelankolikus vinnyogása távolodott. A hat szinttel lejjebb lévő utcai piac bá-beli hangzavara szinte teljesen elnyomta mostanra. Jókedvű kiáltások és zenea bódékra erősített hangszórókból: kavargó neoarabeszk muzsika, ami mostkicsit sem hozta lázba. A nap már rég elkezdődött, nélküle.

Sevgi az ablak felé fordult, pedig nem igazán akarta. Egy kósza napsugáregyből utat talált a szemébe, hunyorogni kezdett. A varipolara függöny lágyanhullámzott a kinti szellőtől, a reggeli fény pedig különös izzással vonta be. Ezekszerint megint elfelejtette bekapcsolni az átlátszatlansági funkciót. A függönyszegélye hozzáért a padlóhoz, félig kitakarva egy üres üveg Jamesont, amit va-

laki – te, Sev, vajon ki lehetett az? – arrébb rúgott a nappali tükörsima padlóján,amikor már nem tudott vele mihez kezdeni. Átaludta az elmúlt ki tudja hányórát, ruhástul, a kanapén. Kába fejjel megpróbált visszaemlékezni az estére, ésegy olyan emlékre bukkant elméje mélyén, mely alátámasztotta az elméletétarról, mi történt. Miután már lecsengett a buli, még egy darabig elüldögélt azüveggel, míg teljesen ki nem végezte. A nő halványan még arra is emlékezett,hogy remekül eltársalgott magával, miközben a füstös-meleg whisky lecsorgotta torkán. Miközben monologizált, a következő, utolsó kortyra gondolt, hogy

csak még egyet kéne, aztán felkel, és…De nem tudott felkelni. Kiütötte magát.



53

Ez új, Sev. Legtöbbször legalább az ágyig eljutsz.Görcsös mozdulattal ülő pozícióba tornászta magát, majd azt kívánta, bár

lassabban tette volna mindezt. Alkalmazkodnia kellene a belső ritmusához. Azémelygés egy hosszú és erős hullámként tört rá, és hirtelen tehernek kezdte

érezni a rajta lévő ruhát. A bakancsát valamikor lerúghatta magáról – mind-kettő a szoba túlsó végében hevert, olyan messze Sevgitől, amennyire csaklehetett –, de a trikója és a bugyija rajta maradt. Halványan felrémlett, hogymiután a többiek elmentek, egy ideig a hátán fekve kacarászott, és megpróbáltalerúgni magáról a bakancsot, aztán a zoknit. Félig sikerült.

Végül sikerült leráncigálni magáról a pólót, begyűrte a hóna alá, és a moz-dulat során a mellformáló kosarai is leváltak róla. Az egyik a hóna alatt kötöttki, a másik teljesen eltűnt. Addig mocorgott, míg a csípője alatt rácsavarodott a

bugyija. Úgy érezte, a gyomra is mindjárt szétszakad az alsóneműjével együtt.Húgyhólyagja kényelmetlenül feszült, a fejében pedig kezdett állandóvá válnia lüktetés.

Ráadásul esik is.Felnézett, és amikor rájött, honnan is jön a halk sziszegés, nyers düh ön-

tötte el. A szoba egyik sarkában lévő őskori VJC-lejátszó be volt kapcsolva.Bármilyen csipet játszott is le rajta, a végére ért, de a szeszélyes rendszer nem volt hajlandó visszaváltani a kék képernyőre. A hangyák háborúja ment rajta,és a zúgás a városi zaj dacára beette magát Sevgi fülébe. Egészen átjárta ahelyiséget, mintha…

Összeszorult a szája. udta, milyen csipet rakott be előző este. Nem em-lékezett, mégis tudta.

Ébresztő, rohadtul nem esik az eső.Inogva talpra állt, és elnémította a lejátszót. Egy pillanat erejéig úgy állt a

lakásban, mintha az nem a sajátja lett volna, hanem ahová véletlenül betört.

Amint megérezte a torkában ostorként verő pulzusát, egyből tudta, hogysírni fog.Mégis, inkább dühösen megrázta a fejét, és a könnyek helyett egy rettene-

tesen intenzív fájdalomlöket érkezett. Átbotorkált a hálószobán a nappaliba,és közben rajta tartotta az ujját a fájdalom forrásán. A benti polcon talált egyfiola fejfájás-csillapító tablettát meg egy fólia synt. Pontosabban egy adagk37-es synadrive-ot: a hadseregben használt teljesítménynövelő kapszulákat,amelyek a feketepiacon keresztül szivárogtak be a New York-i rendőrség ál-

lományának szekrénykéibe még a régi szép időkben. Az utcán csak synkéntemlegetett anyagnál ütősebb jelenleg sem volt. Sevgi jó néhányszor élt már



54

vele, és ijesztően hatékonynak találta – a kapszulák felerősítették a szinaptikusreakciókat és a fizikai koordinációt lényegében minden más rovására, ráadásuligen gyorsan. Sevgi egy pillanatig habozott, felmerült benne, hogy lenne párelintéznivalója, bár arra pillanatnyilag nem emlékezett, hogy egészen pontosan

micsoda. Az egész város gyógyszerezi magát. Ne pörögd túl, Sev.Kinyomkodott néhány egymillis kapszulát a fóliából, és már nyelte is volna

le őket folyadék nélkül is, amikor valamit észrevett a szeme sarkából.Visszabotorkált a hálóba.– Szia.Az ágyon fekvő lány nem sokkal lehetett idősebb tizennyolc-tizenkilenc

évesnél. Még ennél is fiatalabbnak tűnt, miközben az álmot pislogta ki a

szeméből. este az egy szál lepedő alatt meglehetősen telt volt, ami izgal-mas kontrasztot alkotott az egyébként lelences külsejével. Felült, és a takarófelfedte valószínűtlenül nagy mellét. A mozgása alapján Sevgi meg volt rólagyőződve, hogy a bőrfelszín alatt izomháló van, nem implantátum. Drágacucc, különösen ilyen fiatalon. Sevgi az egyik vendég macájának tippelte alányt, gondolta, ő is biztos egy olyan bonobo, de túlságosan is másnapos voltahhoz, hogy kutakodni kezdjen a fejében a tegnapi vendégek arcai közt. Akiidehozta, valószínűleg túlságosan elintézte magát ahhoz, hogy eszébe jusson,nem egyedül jött.

– Ki mondta, hogy itt alhatsz?A lány megint pislogott.– e.– Ja. – Sevgi dühe elpárolgott. Leküzdött egy újabb rosszullétet, majd nyelt

egyet. – Na, szedd össze a cuccaidat, aztán húzás haza. A bulinak vége.Sevgi visszament a fürdőbe, gondosan bezárta maga mögött az ajtót, aztán,

mintha csak nyomatékot akarna adni az imént mondottaknak, telehányta a vécét.

Amikor már biztos volt benne, hogy nem köszönnek vissza pár perc múlva,egy pohár víz kíséretében lenyelte a k37-es tablettákat, beerőszakolta magáta meleg vizet spriccelő zuhany alá, és várta a hatást. Hamar jött. Az anyagnaksajátos összetétele volt; gyorsan szívódott fel és gyorsan kipucolt, Sevgi üresgyomra pedig csak megkönnyítette a folyamatot. A fejében a lüktetés enyhülnikezdett. Elhúzódott a csempézett faltól, kezébe fogta a zselét, és elkezdte

finoman belemasszírozni a fejbőrébe. Ázott és gubancos haja egyből megadtamagát, a zseléből képződött hab pedig apróbb csomókat alkotva legördült a



55

testén. Olyan érzés volt, mintha egy ötnapos ruhát vetne le. Átjárta a frisserő és az összeszedettség érzése, mintha csak áthangolták volna. íz perccelkésőbb, mikor csöpögve kilépett a zuhany alól, a fájdalmat már beburkolta adrog fátyla, és a helyébe metszően éles, kristálytiszta érzékelés lépett.

Persze ennek is megvoltak a hátulütői. Miközben szárazra törölte magát,a tükörben meglátta a combján rezgő hájat. Elfintorodott. Hónapok óta azedzőterem közelében sem járt, és a házi használatú Cassie Rogers Astroone programja – ezt használja a Mars összes dolgozója! – lassú elmúlásának lehetett volna tanúja, ha odafigyel. Elhanyagolta magát, ez az igazság. Az egymillistabletták a fájdalmat eltüntetik, ezt viszont nem. Eszébe jutott az ágyban he- verő lány röhejesen tökéletes alakja, az izgató, formatervezett melle. Ránézetta sajátjára, amit már igencsak megérintett a gravitáció.

Sevgi, baszod, a harmadik x-et taposod. Kinek akarsz te még tetszeni? Hagyda picsába.

A haja száradás közben elkezdte felvenni a szokásos rendezetlen, fekete ha-rangformát. Megpróbált segíteni rajta a kefével, de hamar feladta. A tükörbőlarab öröksége nézett vissza rá: magas és széles arccsont, sasorr, telt száj és vastag szemhéjjal fedett szempár. Ethan egyszer azt mondta neki, hogy van valami tigrisszerű az arcában, de Sevgi a syntől éles elmével és smink nélkülleginkább egy tépett, dühös varjút látott a tükörben. A gondolattól elmosolyo-dott, és károgni kezdett magának a tükörben. Aztán félredobta a törölközőt,és öltözködni kezdett. Közben rájött, hogy jólesne egy kávé.

A konyha, nem meglepő módon, leginkább egy háborús övezetre emlé-keztetett. Az összes létező sík felületet mosatlan tányérok borították. Sevgi aromokon keresztül elkezdte rekonstruálni a bulit: az eredetileg töltött szőlő-leveleket tartalmazó tálakon apró cafatoknyi sötétzöld maradványok éktelen-

kedtek, a sigara borek tészta törékeny darabkái, kihűlt olajban ázó padlizsánés paradicsom, egy fejjel lefelé heverő, fél lahmacun, amely leginkább egyszárazságtól megkeményedett mosdókesztyűre emlékeztette. A mosogatóbólegymásra halmozott lábasok tornya meredt rá kissé oldalra dőlve, akár egy

varázsdobozból kiugrani készülő bohócfigura. A fal egyik oldalán tömött,gondosan elrendezett sorban Efes Export-üvegek álldogáltak. A belőlük áradókesernyés szag teljesen betöltötte a konyhát.

Jó buli volt.

Mintha ezt mormogta volna neki pár távozó vendég. Az emlékek hirte-len meginduló lavinája abszolút megerősítette ezt: emberek a lakás minden



56

pontján, páran a kanapékon és a babzsákokon, kaja-pia mindenütt, teli szájjalhadonászó emberek, megnyugtató vidámság. ényleg jó buli volt.

Ja, csak kár azért az üveg ír whiskyért. Miért is, Sev?

Érezte, hogy megrándul az arca, és tudta, hogy a tekintete megkeményedika hirtelen érkező felismeréstől.udod te, miért.A szervezetében dolgozó syn egyből szurkálni kezdett a gondolatra. Sevgi

rádöbbent, hogy ebben a tudatállapotban még az emberölés is könnyen menne.Ekkor jelzett a telefon, tompán, mintha egy vattaréteg alól szólna.– Egy regisztrált személy, bizonyos om Norton van a vonal túlsó végén.

Fogadja a hívást?

A mai nap teendőire vonatkozó emlék egy kupac téglaként zuhant rá.Morgott valamit, majd elindult a maradék fájdalomcsillapító irányába.

Már maga az autó is gyanús volt.Norton többnyire egy röhejes, böszme, vászontetős antik Cadillackel járt,melyre gúnyos vigyort festett a hűtőrácsa, a motorháztetőjén pedig napoznilehetett volna. A férfi, a jármű múltja dacára, mindig büszke arccal szállt bea kocsiba. A Caddy egy Norton születése előtti, valami lerobbant alabamaiüzemben összetákolt darab volt, és rövid úton lesittelték volna a New York-iközutakon való közlekedésért, ha nem pengeti ki a kikiáltási ár szinte két-szeresét, hogy kihajítsák a verdából az eredeti IC-motort, és lecseréljék egyforgalomból kivont japán mágneses csónakmotorra. Újabb havi fizetésébekerült, hogy a kocsit az utolsó csavarig bevonják polimerrel, örökké téve ezáltalaz autó előző, jézusföldi élete során összegyűjtött horpadásokat és karcolásokat.Sevgi a legnagyobb igyekezete ellenére sem tudta ráébreszteni Nortont arra,

hogy autója valójában egy letűnt kor maradványa.Ma, a syn gerjesztette tudatállapotában Sevgi rádöbbent, hogy Ethan ispontosan ilyen autót szeretett volna magának, és ezért idegesítette ennyirea máskülönben kifogástalan, manhattani úriemberként megjelenő Nortonkocsifétise.

A férfi azonban ma más autóval jött.Sevgi az utcára kilépve még mindig a véletlenszerűen kiválasztott blézert

igazgatta magán, mikor látta előkászálódni a férfit egy, nyilvánvalóan a CO-

LIN kötelékéből származó sötétkék, automata meghajtású könnycsepp hátsóüléséből. Norton olyan eleganciával állt meg, mint amilyen a jármű is volt,



57

amelyből kiszállt. A rövidre nyírt hajába vegyülő ősz szálak csak úgy ragyogtaka napsütésben, a napbarnított, leendő elnökjelöltektől megszokott vonások(pedig a férfi esküdözött, hogy örökölte ezeket) pedig megnyerő körítést adtak világoskék szemének.

Norton Sevgire villantotta jellegzetes, féloldalas vigyorát.– Reggelt, Sev. Frissen, fiatalosan?– Ja, pont úgy.– Meddig tartott? – A férfi jóval éjfél előtt távozott mindenféle tudatmó-

dosító szertől mentesen. Már amennyire Sevgi emlékezett.– Passz. Sokáig.Sevgi arrébb tolta a férfit, és bebújt az autóba, majd arrébb csusszant,

hogy helyet adjon neki. Az ajtó rájuk zárult, a könnycsepp finoman ki-

sorolt, befordult a nyugati 118. utcára, és sebességre kapcsolt. Csak úgyhullámzott körülöttük a forgalom. Már négy háztömböt elhagytak, amikorSevgiben tudatosult, hogy merre is mennek, és ez nem sok jót ígért a mainapra vonatkozóan.

– Mi van, az irodában felejtettél valamit? – fordult a nő Norton felé.– Nem oda megyünk.– Aha, pedig tegnap mintha erről lett volna szó. Miért kelet felé megyünk?Norton újra elvigyorodott. – Nem Kakuba megyünk. Változott a terv. Ma

nem lesz részed szabadesésben, Sev.A hír hallatán a megkönnyebbülés úgy hatott rá, mint a napsütés, egyből

felmelegítette, és megelőzött bármiféle kíváncsiságot. Nem igazán vágyotta gyomrát rendszeresen felforgató utazásra a kakui nanotorony belsejében,sem a súlytalanság érzésére a tetejénél. A helyszínen ugyan be lehetett vennimindenfélét az ilyesmi ellen, de Sevgi tartott tőle, hogy a benne dolgozósynnel keveredve nem a várt módon működnének. Attól pedig, hogy ilyen

állapotban – másnapos fejjel és a nulla g gondolatától is azonnal tiltakozógyomorral – nyomozni kezdjen, már most kiverte a víz.– Jó. Azért elmondod, hová megyünk?– Persze. A JFK reptér szuborbtermináljához. A tizenegy órás siklóval

megyünk az SFO-ra.Sevgi felült.– Mi történt? A Horkan Büszkesége túlfutott a dokkolásnál?– Így is fogalmazhatunk – mondta Norton szárazon. – úlfutott Kakun

és Saganon, aztán csobbant egyet kábé száz kilométerre a kaliforniai parttól.– Mi van? Azokkal landolni sem szabadna.



58

– Ne mondd! Állítólag csak a hajó központi része maradt egyben. A ma-radék vagy szilánkosra törve hever valahol a part és Utah között, vagy elégettmár a légkörbe való belépéskor. A Peremen dolgozó hatóságok elvontatják azegyben maradt részt az öbölhöz, ahol mi majd megnézzük, és lenyűgözünk

mindenkit az alaposságunkkal, mert megállapítjuk, hogy pontosan mi a fasztörtént . Ezek amúgy Nicholson szavai, nem az enyémek.– Sejtettem. – Norton úgy bánt a csúnya szavakkal, mint a fösvény a pén-

zével; vagy akkor használta őket, ha nem maradt más választása, vagy mert valaki máshoz tartoztak. Egyébként nem valamiféle erkölcsi megfontolás miatt viselkedett így, mert a férfi nem jött zavarba, amikor idézett másoktól, vagyamikor Sevgi káromkodott. Ez utóbbi pedig újabban igen gyakran előfordult.

– Hogyhogy nem hívtál korábban?

– Próbálkoztam, de nem vetted fel.– Ah.– Nicholsonnál kimentettelek, csak mondom. Azt mondtam neki, hogy

valahol a belvárosban nyomozol a Spring Street-es balhé ügyében, és hogymajd a terminálban találkozom veled.

Sevgi bólintott.– Kösz, om. Jövök eggyel.Ezzel tovább bővült a már két éve elkezdett képzeletbeli lista, igaz, egyi-

kük sem hánytorgatta fel a tartozásokat, mintha csak bűnrészességről vagysötét családi titokról lett volna szó. Abban mindketten egyetértettek, hogyNicholson igazi cégéres seggfej volt.

– Gondolod, hogy életben maradt valaki a gépről? – kérdezte Norton.Sevgi csak nézte az ablakon át a forgalmat, és igyekezett feldolgozni az

adatokat az időközben megnyitott fájlból. – A Horkan Büszkesége ötös szériásgép. A tervezéskor legfeljebb egy Marson történő kényszerleszállással szá-

moltak, de ott ugye nincsenek óceánok.– És a gravitáció is jóval alacsonyabb.Hirtelen egy New York-i rendőrség logóját viselő könnycsepp tűnt fel

mellettük. Az ablakok átlátszatlanra lettek állítva, egyedül a sofőr mellettlévőn láthattak be a járműbe. Egy fiatal rendőrnő ült benne, a jelek szerintkézi vezérlésre állította a rendszert, és lezserül, napbarnított karját a kocsibólkilógatva kormányzott. Épp beszélt valakivel, de Sevgi nem látta, hogy valakimással, aki a kocsiban ül, vagy csak a beépített rádión keresztül. Könnyű pók-

hálószövetből készült fejfedője alatt kellően magabiztosnak és összeszedettnektűnt. A nő látványa Hulya emlékét idézte fel Sevgiben. Ideje volna már fel-



59

keresni, megkérdezni, nekiment-e újra az őrmesteri vizsgának, szokta-e mégrázni szombat esténként a feszes férfimágnesseggét a Boszporuszi Hídban.Sevginek kedve támadt leülni vele valahol egy kis emlékidézésre, ami egyrekesz Efes társaságában kimondottan kellemes lett volna.

A sör és a konyhájában uralkodó szag gondolatára Sevgi gyomra rögtönfelfordult, és gyorsan abba is hagyta a nosztalgiázást. A rendőrautó sávot vál-tott, és lassan eltűnt a dugóban. Sevgi tesztelgetni kezdte a szakmai ismereteit.

– A kriotartályban lévő folyadék elvileg sokat felfog a becsapódásból –mondta óvatosan. – És az, hogy a hajó valamelyest egy darabban landolt, jelzi,hogy irányított érkezés történt, nem?

– Elképzelhető.– udjuk, mi történt a becsapódást megelőzően?

Norton megrázta a fejét.– Csak készenlétet kértek Kakutól. Semmi egyéb.– Remek. Kibaszott szellemhajó.Norton felemelte a kezét, széttárta az ujjait, és szellem módjára huhogni

kezdett. Sevgi csak egy félmosollyal jutalmazta.– Ez kurvára nem vicces, om. Baromira nem értem, hogy a Perem régi

zsarui miért nem lőtték ki a hajót abban a pillanatban, hogy átlépte a légkörhatárát. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy azok a balfaszok konfettit csi-nálnak egy meghibásodott gépből, csak mert nem válaszol szépen a kérdéseikre.

– alán a lehetséges áldozatok miatt – mondta Norton merev arccal.– Aha.– Remélem, ezt a hangnemet a kocsiban hagyod. A helyiek amúgy sem

fognak nekünk örülni, elvégre a mi bádogdobozunk esett a fejükre.Sevgi vállat vont.– A COLIN az ő adójukból is működik. Az ő bádogdobozuk is.

– Ja, de elvileg mi felelünk azért, hogy ne történjék ilyesmi. Ezért adóznak.– Beszéltél már valakivel az ottaniak közül?Norton megrázta a fejét.– Senkivel. Mielőtt eljöttem, megpróbáltam kideríteni, kihez tartozik az ügy.

Csak egy gépet találtam. Sima telefonos interfész. Annyit tudtam meg, hogya PeremBiztonság emberei vesznek fel minket a reptéren. Két titkosrendőrtküldenek, Rovayót és Coyle-t.

– Azonosítottad őket?

Norton megtapogatta a kabátzsebét.– Letöltöttem az adataikat. Érdekel?



60

– Még szép.A peremvidéki zsaruk nemi és etnikai szempontból is vegyes párost alkot-

tak. Az „A. Rovayo det.” felirat alól egy sötét bőrű, fiatal afrohispán nő nézett vissza Sevgire. A markáns állú, összeszorított szájú nyomozónő nyilvánvalóan,

de nem túl sikeresen próbálta leplezni a benne rejlő duzzadt ajkú, mogyoró-barna szemű szépséget. Rideg arckifejezéséhez összefogott és a New York-irendőrségnél elfogadhatatlan hosszúságú, sűrű haj társult. Alatta, ugyanezenaz adatlapon, „R. Coyle det.” nézett a kamerába szikrázó tekintettel. A nyersarcvonásokkal megáldott, középkorú fehér férfi teljesen szürke haja már-márkatonásan rövid volt. Bár nyaktól lefelé semmit sem mutatott a kép, megjele-nése erőt és tettvágyat sugárzott.

Sevgi vállat vont.

– Meglátjuk – mondta.

Meglátták.Coyle és Rovayo az SFO-nál lévő szuborbitális gépnél várta őket a szokottsemleges üdvözléssel és egy íriszleolvasóval. Szerintük ez a szokásos procedú-ra. Norton figyelmeztető tekintetet lövellt Sevgire, aki láthatóan forrongott.New Yorkban nem így fogadták volna a látogatóba érkező zsarukat. Nemtudta eldönteni, vajon tényleg ez a szokványos ügymenet, vagy szándékosanlekezelik őket. Coyle, aki pontosan olyan termetes és lakonikus volt, mint aholofelvétele sejteni engedte, igazolta mindkettejüket, letudta a bemutatkozáskötelező köreit, aztán Rovayo átvette tőle a stafétát. A nő közelebb hajolthozzájuk, meleg, enyhén bőrkeményedéses ujjával és hűvös profizmussal be-kente a szemhéjukat, beizzította a leolvasót, majd hátrébb lépett. Az érkezőutasok áradatában nyoma sem volt, nem is lehetett semmi intimitásnak. Igaz,Norton mintha élvezte volna. Rovayo nem foglalkozott a férfi vigyorával,

csak rápillantott a leolvasótól kapott zöld jelzésre, majd elrakta a szkennert ahátitáskájába. Coyle a várócsarnok túlsó végében lévő liftek felé intett.– Arra. – Csak a lényegre szorítkozott. – A helikopter már vár.Némán lifeztek fel az épület üvegfedelű, fehér merevítőkkel ellátott felső

szintjén található kezelőhídra, aztán újabb liftbe szálltak. Egy betonkifutónkötöttek ki, ahol egy fénylő, vörös-fehér autokopter állt pörgő rotorokkal.A tőlük keletre fekvő öblöt a késő délutáni napsütés ezüstösszürke ragyogással vonta be. A nyugtalan szél elmosta a napsugarak forróságát.

– Szóval maguk kapták az ügyet, mi? – próbálkozott Norton, miközbenfelkapaszkodtak a fedélzetre.



61

Coyle közömbös tekintettel nézett vissza rá.– Az egész szaros iroda ezen dolgozik – morogta, majd lerántotta a gép

ajtaját. – 2347-es kód. Repülés a terv szerint. Indulás.– Köszönjük. Kérjük, foglalják el a helyüket.

Az autokopterben pár szó alapján is könnyen felismerték Asia Badawi halkés mézédes hangját. Sevginek derengeni kezdett egy cikk a szoftverszerző-désről, amelyet Badawi kötött a Lockheeddel. alán pont akkor, amikor azügyvédekre várt, és magazinok lapozgatásával zsibbasztotta el magát. SzélesPR-mosolyok és vállveregetések mindenütt, plusz a felháborodott rajongókhőzöngése a cikkhez mellékelt fotókon.

A rotorok hallhatóan rákapcsoltak, a motor dörmögése az ablak túloldalántompa, hangszigetelt crescendóvá folyt össze, végül megkezdték a felszállást.

Mindenki elfoglalta a helyét. Az autokopter felemelkedett, és az öböl fölé fordult.Sevgi is tett egy próbát.– A burkolat alapján kiderítettek már valamit?– Az elemzőcsapat most vizsgálja a hajótestet. – A kabinban lévő ülések

egymással szemben voltak elrendezve, így Sevginek Coyle jutott, de a férfibeszéd közben végig az ablakon kifelé bámult. – Estére meglesz a komplett virtuális rekonstrukció.

– Gyorsak – jegyezte meg Norton, bár ő is tudta, hogy ilyen esetekben eza normális.

Rovayo ránézett.– Alaposan átfésülték a hajó belsejét. Ez most az első számú ügy.A megjegyzést egy másodpercnyi csend követte.Sevgi összenézett Nortonnal.– A hajó belsejét? – kockáztatta meg a nő a kérdést udvariasan. – Máris

sikerült behatolni a fedélzetre?

A két zsaru bennfentesen egymásra vigyorgott. Sevginek hirtelen elege letta legkevésbé informált személy szerepéből aznapra, érezte, hogy újra forrnikezd benne az indulat.

– A Horkan Büszkesége a COLIN tulajdona – szűrte a foga között. – Hamegpiszkálták…

– Felesleges fenyegetőznie, Ertekin ügynök – mondta Coyle. – Mire a partiőrök odaértek a maguk tulajdonához, valaki már kirobbantotta a fedélzetinyílásokat. Belülről. A karanténnal elkéstek.

Ez lehetetlen.Sevgi éppen csak magában tudta tartani a mondatot. – A krio-tartályok megsérültek? – kérdezte helyette.



62

Coyle gyanakvóan végigmérte.– ényleg az lesz a legjobb, ha megvárja, míg a saját szemével látja.Az autokopter bedőlt, Sevgi pedig előrébb hajolt, hogy kilessen az ab-

lakon. Alattuk fakószürke platformjaival és pillérjeivel a Perem biztonsági

szekciójának Alcatraz-állomása terült el az öböl egyik szigetén. A déli part- vonalnál egy szárazdokk-épületegyüttes lebegett, mint egy tiszta vonalakkalmeghúzott vázlatrajz pontnyi emberekkel és játékméretű autókkal. A HorkanBüszkesége épen maradt része, amelyben eredetileg a legénység utazott, jóllátszott messziről is a központi dokkban. Még úgy is, hogy a külső borí-tása alaposan megperzselődött és ripityára tört a légkörbe történő belépéssorán, a hajómaradvány fogva tartotta Sevgi tekintetét, akár egy ismerősarc egy családi fotón. Időnként látta pár testvérhajóját a kakui nanotorony

fölött, és mióta megszakadt a kapcsolat a hajó és a COLIN irányítói kö-zött, a laptopján rengeteg archív anyag gyűlt fel a Horkan Büszkeségé ről. Azügyvédi irodákban várakozással eltöltött órák alatt és a kivételesen nemivással eltöltött éjszakák álmatlan pillanataiban addig tanulmányozta őket,míg belefájdult a szeme. Egy jó nyomozó megeszi és belélegzi a részleteket,velük álmodik, mondta egyszer Larry Kasabian. Így lehet elkapni a rosszfiú-kat. A mondat és a szokás Sevgivel maradt. Bekötött szemmel sem tévedt volna el rajta, annyira jól ismerte a hajó szerkezetét. A jármű hardveres ésszoftveres jellemzőit és a kriotartályokban utazó legénység tagjainak nevétúgy ismerte, mint a mindennapokban a rendszeresen vásárolt termékekét,és valahányszor megjelent előtte valamelyikük arca, akaratlanul felidézte ahozzá tartozó életrajzi adatokat is.

ényleg az lesz a legjobb, ha megvárja, míg a saját szemével látja.És most, gondolta, mindegyikük halott.Az autokopter olyan precizitással landolt a dokk-komplexum egyik végében

lévő megemelt platformon, amire csak a gépek képesek. A motorok lassanleálltak, majd felpattant a jármű ajtaja. Coyle mintegy házigazdaként előszörugrott ki. Sevgi szorosan követte.

Badawi negédes megjegyzését a szél sem tudta elnyomni: Vigyázzon, hovalép. És, kérem, zárja be maga után az ajtót .

Coyle elsőként baktatott le a platformról lefelé vezető lépcsőkön. A fel- járó tövénél valóságos fogadóbizottság várta őket. Három PeremBiztonságfeliratot viselő egyenruhás feszített egy rangidős rendőrtiszt mögött, akit

Sevgi felismert a tavalyi génlenyomat-hamisítási ügy során látott virtuáliseligazításokból. A finom ázsiai vonásoknak köszönhetően a férfi fiatalabb-



63

nak tűnt, mint amennyinek Sevgi tippelte volna. A sűrű, ősz hajú tisztgyűrött ruhája sajátos kontrasztot alkotott rideg, fürkésző tekintetével. A férfitekintete és más viselkedésbeli jegyek alapján Sevgi úgy sejtette, hogy aPeremről származó tisztek egyike, akiknél ez nem volt ritka jelenség rang-

tól függetlenül, de a gyanúja sosem igazolódott be. A későbbi ismerkedősbeszélgetések alkalmával a férfi csendes visszafogottsággal mesélt magáról,főleg a családjáról, és alig-alig nézett Sevgi mellére, amiért a nő titokbannagyon hálás volt. Most a nevét próbálta meg a fejében felkutatni, és asynnek hála eszébe is jutott.

– sai hadnagy. Hogy van?– Kapitány – mondta a férfi szárazon. – Januárban lefokoztak. És köszönöm,

a körülményekhez képest jól vagyok. Feltételezem, mielőbb látni szeretné a

hajójukat. Pontosabban, ami maradt belőle.Sevgi komor arccal bólintott.– Ezért jöttünk.– Azt ígérték – magyarázta sai, miközben áthaladtak a dokkon –, hogy

nagyjából este hétre lesz egy használható virtuális rekonstrukciónk. Az em-bereink mostanság végeznek a hajótesttel, Rovayo meg gondolom meséltmaguknak a fedélzeti nyílásokról.

– Igen, beavatott.– Kapitány – csatlakozott Norton. – Szeretnénk tudni, milyen állapotban

van a hajó legénysége. Konkrétan az érdekel bennünket, hogy a kriotartályaikszenvedtek-e valamilyen sérülést.

sai, amikor már fordult volna, hogy kövesse az egyenruhásokat, megder-medt. A tekintete hirtelen a dokkon és az egész öblön túlra meredt, mintha

valami olyasmi bukkanna fel az emlékei közül, amit nem igazán szeretneújra lejátszani. Sevgiben egyszerre tudatosult, hogy Coyle és Rovayo hűvös

fölényeskedése mögött végig ugyanez az alapvető nyugtalanság munkált.Félnek, döbbent rá hirtelen. És mi vagyunk az egyetlen lehetséges megoldás.A felismerés akkora revelációként hatott Sevgire, mint amilyet még újonc-

ként élt át, amikor még a New York-i rendőrség kötelékében nyomozottegy droggal és családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyben. Miközbenaz elkövető sebes, még mindig duzzadt arcú édesanyjával beszélt, szédítőhirtelenséggel tört rá a felismerés, hogy ez a nő valamiféle segítőként tekintrá. Hogy a huszonhárom éves Ertekin járőrtől reméli, hogy tesz valamit az

elbaszott családjáért és hasonlóan sikeres életéért.Olyan jó, amikor valakinek szüksége van ránk.



64

– Hogy szenvedtek-e sérülést – ismételte meg sai. – Igen, mondhatjuk. A külső fedélzeti nyílásokat a biztonsági reteszekkel együtt kirobbantották;

ezek mostanra valószínűleg a Csendes-óceán mélyén hevertek. A HorkanBüszkesége megfeketedett csonkját a szárazdokkban aládúcolták, és egyenesbe

hozták, amennyire csak lehetett. Ezzel együtt is úgy kellett leereszkedniük anégyes számú bejárathoz, mintha a legénységi szekció tetejébe valami kutatástak volna. Egy nulla g-s létrán keresztül lejutottak a mélyben lévő légkamraaljára, ahonnan átestek a belső zsilipen, a hátsó folyosó rézsútos felületére.Az átjáró két oldalán a világoskék LCLS-panelek lágy ragyogása jelezte akarbantartást, sai egyenruhásai ennek ellenére a légkamrában és lejjebb isfelszereltek néhány erős fényű kísérőlámpát. A piszkos krémszínű falak és abent dolgozók fogsorai vakító fehérséget vertek vissza.

Elsőnek Sevgi vette észre, miközben lecsusszant a létra legalsó fokáról, és alátványtól rögtön ledermedt. Az ínyig feltépett szájú, torzan vigyorgó emberifejet alig tartotta valami a padlón elnyúló, végtag nélküli torzón.

– Már érti, mire gondoltam? – kérdezte sai, amikor utolérte.Sevgi igyekezett nem elhányni magát. Másnaposság ide vagy oda, rég

volt szerencséje ilyesmihez. Még a rendőrségnél töltött utolsó éve során isáldásosan kevés ehhez hasonló csúnya esetet látott, és bár a gyilkosságiaktóla COLIN-hoz történő áthelyezéssel nem szerzett magának túl sok barátot,legalább annyit elért vele, hogy kevesebb összezúzott emberi maradvánnyallett dolga. A syn nélkül kihányta volna azt a keveset is, ami a gyomrábanmaradt, gondolta. Szépen kidekorálta volna a tetthelyet.

Mármint a te tetthelyedet, ahol helyszínelni fogsz. Mert ez a te köröd.Kicsit előredőlt, és lenézett a hullára. A test mágnesként vonzotta a te-

kintetét.

– Alberto oledo – mondta sai halkan. – Mérnök, légköri nanotechnikus,a Stanley Buboréképületen dolgozott. Ötvenhat éves volt. Hazafelé tartott.– Igen, tudom. – Sevgiben felbuzogtak a halálvigyorú, összeroncsolt archoz

tartozó életrajzi adatok. Végzettség, állások, családi háttér. A férfinak volt egylánya. Arcának mindkét felén pofacsontig letépték a húst, csak néhány inasszövetdarab lifegett rajta. Az állát teljesen lenyúzták. A szemét…

Sevgi nyelt egyet. Még mindig émelygett. Közben megjelent mögötteNorton is, és a vállára tette a kezét.

– Rendben vagy, Sev?



65

– Ja, minden oké. – Sevgi megpróbált a tényekbe kapaszkodni. A HorkanBüszkesége a végzetes kényszerleszállást megelőző mintegy hét és fél hónapbannem kommunikált velük.

– Kapitány, ez… elég frissnek tűnik.

sai vállat vont.– Az antibakteriális anyag a fedélzet légkörében, azt mondták. Amúgy igen,mi is úgy gondoljuk, hogy Alberto az egyik utolsó volt.

– Utolsó? A kérdés közben Sevgi Nortonra pillantott, és kissé megnyugtatta, hogy a

férfi hozzá hasonlóan elgyengülni látszik. Megérezte a hányás savas szagát.Valaki feltehetően kidobta a taccsot a közelben. Furcsamód megnyugvássaltöltötte el, hogy előtte mások is hasonlóan reagáltak, azt tették, amit ő is

szeretett volna. Ez kicsit könnyített a helyzetén.– Mi történt a végtagjaival? – Sikerült szinte fapofával kimondania a kérdést.– Sebészeti úton távolították el. – sai a folyosó túlsó vége felé intett. –

Folyamatban van az autosebész fájljainak letöltése, úgyhogy még nem mond-hatunk biztosat, de ez tűnik a legvalószínűbb magyarázatnak.

– És hogy került ide?A kapitány bólintott.– Igen, ez érdekesebb kérdés. Lehet, hogy a becsapódás miatt repültek a

testek szanaszét. A legtöbb kriotartályt nyitva találtuk, a hűtőzselé a padlóraés a falra fröccsent. Bárki tette is ezt, nem adott a finom részletekre, a végefelé legalábbis biztosan nem.

– Zuhanáskor a folyosóknak le kellett volna záródniuk – jegyezte megNorton. – Az ilyen típusú hajók vészhelyzet idején elszigetelik egymástól arészlegeket. Kizárt, hogy valami csak úgy elrepült volna a hajó egyik végébőla másikba.

– Csak találgatunk. – sai egy kézmozdulattal újra a teljesen szabad folyo-sóra irányította a figyelmet. – Majd meglátják, hogy itt nem igazán működika lezárómechanika. Megnézik a kriotartályok helyét?

Sevgi felmérte az átjárót. Elnézett addig a pontig, ahol újabb kísérőlámpák világították meg az alvásra használt padok közvetlen környezetét. Látott pármozgó alakot, és néhány hang is elért hozzá. Valaki reszelősen felnevetett.A hang hatására szinte a testén érezte, ahogy fizikailag törnek fel benne agyilkosságiaknál töltött időszak érzései. Feketehumor és hamisítatlan bajtár-

siasság. Olyan intenzitással, amit csak az együtt dolgozók ismerhettek, és a



sajátos távolságtartás, ami szintén a munkával járt. Beszarás, hogy mi mindenképes nosztalgiát éleszteni benned. Kicsit aggasztani kezdte, hogy a rendetlenke-dő gyomra ellenére hirtelen egészen ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogyismét ennek a miliőnek és kaotikus eljárásainak a része legyen.

Sevgi érezte, hogy a syn működésbe lép benne.– A többi test is hasonló állapotban van, mi? sai arca akár egy maszk.– Vagy még rosszabban.– A végtagokat megtalálták?– Ne túlozzunk.Sevgi bólintott.– Csak csontokat találtak, ugye?

Ó, Ethan, sajnálhatod, hogy lemaradtál erről. Most tényleg megtörtént az, amivelszívattál, hogy egyszer megtörténik.

– Pontosan. – sai úgy nézett rá, mint a tanár az eminens diákra.– Ez most ugye valami rossz vicc? – kérdezte Norton, egészen halkan.Sevgi most már teljesen feléje fordult. A férfi kérdése valószínűleg csak a

sokkhatás okozta reflex volt, nem a tiltakozás szólt belőle.– Nem vicc.– Valaki felszeletelte ezeket az embereket az autosebésszel…Sevgi bólintott. A syn vezérelte kiélezett tudatállapotban és a rádöbbenés

sokkjában még mindig nem igazán volt tisztában az érzéseivel, pontosabbanazzal, hogyan kéne éreznie magát.

– Igen. És megette őket.

Documents

Richard Morgan a Fekete Ferfi Reszlet