539
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ A 2007/2008-AS TANÉV II. FÉLÉVÉRE JOGÁSZ SZAK OSZTATLAN (EGYSÉGES) KÉPZÉS A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND LEVELEZŐ MUNKAREND A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND LEVELEZŐ MUNKAREND IGAZGATÁSSZERVEZŐI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA (ÁF) EGYÉB DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA (DL) RENDŐRTISZTI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA (RL) /2008-AS TANÉV I. FÉLÉV/ IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS JOGI ASSZISZTENS, FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS NAPPALI ÉS LEVELEZŐ MUNKAREND

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 [email protected] Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

  • Upload
    others

  • View
    7

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

A 2007/2008-AS TANÉV II. FÉLÉVÉRE

JOGÁSZ SZAK OSZTATLAN (EGYSÉGES) KÉPZÉS A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben

megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

LEVELEZŐ MUNKAREND A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt

megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

LEVELEZŐ MUNKAREND IGAZGATÁSSZERVEZŐI OKLEVÉLLEL

RENDELKEZŐK SZÁMÁRA (ÁF) EGYÉB DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA (DL)

RENDŐRTISZTI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA (RL)

/2008-AS TANÉV I. FÉLÉV/

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

JOGI ASSZISZTENS, FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ MUNKAREND

Page 2: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

Kiadja: PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM

Állam- és Jogtudományi Kar

Felelős Kiadó: DR. BERKE GYULA dékán

Összeállította és szerkesztette:

DR. KISS LÁSZLÓNÉ osztályvezető DR. KOVÁCS BÉLA kari igazgató

LABANCZ ILONA operátor

Page 3: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

I

Tartalomjegyzék

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK.....................................................................1

JOGÁSZ SZAK OSZTATLAN (EGYSÉGES) KÉPZÉS............................14

A TANULMÁNYAIKAT 2007/2008-AS TANÉVBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE............................................................................15

NAPPALI MUNKAREND .....................................................................15 KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK .................................................................38 DIFFERENCIÁLT, SZAKMAI ISMERETEK ........................................53 SZABADON VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK ......................................63

LEVELEZŐ MUNKAREND.................................................................94 KONZULTÁCIÓK ...............................................................................120 KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ...............................................................128 DIFFERENCIÁLT, SZAKMAI ISMRETEK.........................................137 SZABADON VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK ....................................146

A TANULMÁNYAIKAT 2007/2008-AS TANÉV ELŐTT MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE..........................................................................157

NAPPALI MUNKAREND ...................................................................157 KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK RÉSZLETES ÓRARENDJE...................180 VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK RÉSZLETES ISMERTETŐJE ................198

KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK ............................198 SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK ................................210

LEVELEZŐ MUNKAREND...............................................................270 IGAZGATÁSSZERVEZŐI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA ...........................................................................................286 EGYÉB ALAPDIPLOMÁVAL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA ..............300 RENDŐRTISZTI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA..........330

ÁF, DL, RL HALLGATÓK KÖTELEZŐ ÉS VÁLASZTHATÓ TÁRGYAINAK RÉSZLETES ISMERTETŐJE ............................342

Page 4: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

II

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS ......................385

JOGI ASSZISZTENS, FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS .............................408

NAPPALI MUNKAREND ...................................................................409 LEVELEZŐ MUNKAREND...............................................................414

TVSZ..............................................................................................................424

NÉVMUTATÓ ..............................................................................................477

A Tanulmányi tájékoztató megtalálható és letölthető a

http://www.law.pte.hu

honlapon, valamint a Coospace AJK színtérben!

Page 5: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

1

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK PTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

7622 - Pécs, 48-as tér 1., Telefon: 72/ 501-599; Fax: 215-148 Szoba Telefon Dékáni Hivatal (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Berke Gyula dékán, egyetemi docens 108 3355 [email protected] Dr. Balogh Zsolt György dékánhelyettes, egyetemi docens 117 3261 [email protected] Dr. Maczonkai Mihály dékánhelyettes, egyetemi docens 108 3355 [email protected] Dr. Kovács Béla kari igazgató 107 3357 [email protected] Dékáni Titkárság (Pécs, 48-as tér 1.) Madács Gabriella titkárnő 108 3355 [email protected] 501-563 Császár Zita pályázati referens 326 3179 [email protected] Kis Barna oktatástechnikus 020 3353 [email protected] Szabó Brigitta külügyi és marketing ügyintéző 330 3241 [email protected] Szajkó Lászlóné hivatalsegéd 114 3494 Gazdasági Csoport (Pécs, 48-as tér 1.) Rozsvai Zsolt gazdasági csoportvezető 112 3229 [email protected] Lukács Éva gazdasági ügyintéző 113 3162 [email protected] Vörösné Verdecker Gyöngyvér gazdasági ügyintéző 113 3295 [email protected]

Page 6: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

2

Informatikai Csoport (Pécs, 48-as tér 1.) Szabó Szilárd rendszergazda, csoportvezető 119 3272 [email protected] Bodor László számítástechnikus 118 3163 [email protected] Labancz Ilona operátor 118 3163 [email protected] Vass Sándor webmester 119 3272 [email protected] Tanulmányi Osztály (Pécs, Dohány u. 1-3.) Dr. Kiss Lászlóné osztályvezető 004 3282 [email protected]

Nappali Tagozatos Tanulmányi Iroda (Pécs, Dohány u. 1-3.) Csépleőné Ács Zsuzsanna tanulmányi ügyintéző 011 3397 [email protected] Katona Győr Irén tanulmányi ügyintéző 011 3352 [email protected] Nádi Judit tanulmányi ügyintéző 011 3351 [email protected] Ottohál Csilla Ph.D tanulmányi ügyintéző 012 3296 [email protected] Solymosi Veronika számítástechnikus 008 3305 [email protected] Zámbó Dávid informatikus 012 3316 [email protected]

Levelező Tagozatos Tanulmányi Iroda (Pécs, Dohány u. 1-3.) Illés Ildikó tanulmányi ügyintéző 010 3158 [email protected] Nemes Ildikó tanulmányi ügyintéző 010 3327 [email protected] Schaffné Nepel Andrea tanulmányi ügyintéző 010 3230 [email protected]

Page 7: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

3

Továbbképző Központ Tanulmányi Iroda (Pécs, 48-as tér 1., Pécs, Dohány u. 1-3.) Dr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 [email protected] Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor 312 3303 [email protected] Mátis Judit tanulmányi tanulmányi ügyintéző 320 3497 [email protected] Harmat Beáta tanulmányi ügyintéző 320 3205 [email protected]

Jogi asszisztensképzés (Pécs, Dohány u. 1-3) Dr. Meleg Csilla tagozatvezető 215 3263 [email protected] Dr. Horn Ildikó tagozatszervező 229 3496 [email protected]

Európa Központ (Pécs, 48-as tér 1.) [email protected] Dr. Andrássy György egyetemi tanár, igazgató 222 3169 [email protected] Szabó Brigitta ügyintéző 330 3241 [email protected]

Informatikai és Kommunikációs Jogi Kutatóintézet (Pécs, 48-as tér 1.) Balogh Zsolt György egyetemi docens, intézet igazgató 117 3261 [email protected] Kemény Emese referens 116 3173 [email protected]

Európai Dokumentációs Központ ÁJK-KTK könyvtár Dr. Karoliny Eszter szakreferens 3246 [email protected] Dr. Saághy Ferencné könyvtáros 3246 [email protected]

Page 8: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

4

Hallgatói Önkormányzat (Pécs, 48-as tér 1.) Szolgáltató iroda (Pécs, 48-as tér 1.) -112,-113 3326 Sipos Ágnes irodavezető Elnökségi Iroda (Pécs, 48-as tér 1.) 021 3207 [email protected], pteajkhot.uw.hu Fülöp Péter elnök Pintér Mihály alelnök Lénárt András kulturális titkár Zámbó Balázs tanulmányi titkár Gaál Márton külügyi titkár Martinka Miklós levelezős titkár Expressis Verbis Szerkesztősége (Pécs, Dohány u. 1-3) -113 3178 [email protected] Osztopáni Krisztián főszerkesztő Óriás Nándor Szakkollégium (Pécs, Dohány u. 1-3) -112 3328 [email protected], http://onszak.ajk.pte.hu Szabó Imola Anett elnök European Law Student’s Association (ELSA Pécs) (Pécs, Dohány u. 4. Szent Mór Kollégium udvari épület, I. emelet) [email protected], http://www.elsapecs.org Dezső Róbert elnök Diákjóléti Bizottság (Pécs, Dohány u. 1-3) -132 3328 Bíró Orsolya titkár Oktatói Munka Hallgatói Véleményezési Bizottsága (Pécs, Dohány u. 1-3) -132 3328 Rétfalvi Csilla titkár Fiatal Értelmiségiek Klubja (Pécs, 48-as tér 1.) 023 [email protected] Váradi Krisztián elnök Pécsi Boregylet (Pécs, 48-as tér 1.) 023 [email protected] Szentpáli Szilárd elnök

Page 9: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

5

TANSZÉKEK 1. Alkotmányjogi Tanszék (Pécs, Dohány u. 1-3.) Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető 109 3225 [email protected] Dr. Ádám Antal professor emeritus 103 3226 [email protected] Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus 108 3245 [email protected] Dr. Petrétei József egyetemi docens 107 3225 [email protected] Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus 109 3227 [email protected] Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus 108 3245 [email protected] Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus 109 3227 [email protected] Kovács Enikő adminisztrátor 103 3226 [email protected] 2. Büntetőjogi Tanszék (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető 249 3248 [email protected] Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens 251 3300 [email protected] Dr. Földvári József professor emeritus 249 3248 [email protected] Dr. Gál István László egyetemi adjunktus 250 3487 [email protected] Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus 251 3484 [email protected] Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd 250 3487 [email protected] Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens 250 3487 [email protected] Kemény Emese adminisztrátor 254 3250 [email protected]

Page 10: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

6

3. Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető 304 3185 [email protected] Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens 304 3185 [email protected] Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus 306 3112 [email protected] Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd 306 3112 [email protected] Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár 305 3252 [email protected] Dányi-Nagy Etelka adminisztrátor 303 3251 [email protected] 4. Családjogi és Szociális Jogi Csoport (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető 310 3378 [email protected] Dr. Filó Erika egyetemi docens 311 3247 [email protected] Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor 312 3303 [email protected] 5. Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető 313 3270 [email protected] Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd 321 3234 [email protected] Dr. Szita László egyetemi adjunktus 321 3234 [email protected] Dr. Tamás Lajos egyetemi docens 321 3234 [email protected] Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor 312 3303 [email protected]

Page 11: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

7

6. Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely (Pécs, 48-as tér 1., Pécs, Dohány u. 1-3., Pécs, 48-as tér 4.) Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár,mb. lekt., ny.v.h vezető Pécs, Dohány u. 1-3. 213 3280 [email protected] Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Pécs, 48-as tér 1. 327 3164 [email protected] Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Pécs, Dohány u. 1-3. 213 3280 [email protected] Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Pécs, 48-as tér 1. 329 3193 [email protected] Hőnig Klára nyelvtanár Pécs, 48-as tér 1. 329 3193 [email protected] Ress Éva nyelvtanár Pécs, 48-as tér 1. 327 3164 [email protected] Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Pécs, 48-as tér 4. (Szent Mór Koll. udvari épület) 3195 [email protected] Philipp Schneider Pécs, 48-as tér 1. 328 Zelnik Zsófia nyelvtanár Pécs, Dohány u. 1-3. 213 3280 [email protected] Spengler Veronika adminisztrátor Pécs, Dohány u. 1-3. 207 3222 [email protected] Dányi-Nagy Etelka koordinátor Pécs, 48-as tér 4. (Szent Mór Koll. udvari épület) 3194 [email protected] 72//501-694

Page 12: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

8

7. Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens, tanszékvezető 117 3261 [email protected] Dr. Majtényi László egyetemi docens 116 3173 [email protected] Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus 116 3173 [email protected] Dr. Szőke Gergely tudományos degédmunkatárs 117 3261 sző[email protected] Kemény Emese adminisztrátor 116 3173 [email protected] 8. Jog- és Állambölcseleti Tanszék (Pécs, Dohány u. 1-3.) Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető 211 3236 [email protected] Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus 229 3496 [email protected] Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus 212 3238 [email protected] Pálfai Zsuzsanna adminisztrátor 122 3237 [email protected] 9. Jogtörténeti Tanszék (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető 210 3242 [email protected] Dr. Béli Gábor egyetemi docens 213 3244 [email protected] Dr. Herger Csabáné egyetemi docens 211 3243 [email protected] Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi adjunktus 212 3331 [email protected] Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus 212 3331 [email protected] Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus 211 3243 [email protected] Réger Mátyásné adminisztrátor 205 3213 [email protected]

Page 13: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

9

10. Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék (Pécs, Dohány u. 1-3.) Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető 114 3257 [email protected] Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus 112 3177 [email protected] Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus 113 3175 [email protected] Dr. Gárván János egyetemi adjunktus 115 3492 [email protected] Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens 111 3232 [email protected] Dr. Kiss László egyetemi tanár 110 3206 [email protected] Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs 112 3177 [email protected] Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus 112 3177 [email protected] Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens 115 3492 [email protected] Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd 129 3231 [email protected] Adonyi Jánosné adminisztrátor 129 3231 [email protected] 11. Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető 253 3249 [email protected] Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus 252 3483 [email protected] Dr. Vókó György egyetemi tanár 252 3483 [email protected] Kemény Emese adminisztrátor 254 3250 [email protected]

Page 14: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

10

12. Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék (Pécs, Dohány u. 1-3.) Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető 203 3223 [email protected] Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus 207 3110 [email protected] Dr. Berke Gyula egyetemi docens 203 3223 [email protected] Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd 207 3110 [email protected] Spengler Veronika adminisztrátor 207 3222 [email protected] 13. Nemzetközi- és Európajogi Tanszék (Pécs, Dohány u. 1-3.) Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető 117 3233 [email protected] Dr. Bruhács János egyetemi tanár 116 3332 [email protected] Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd 118 3239 [email protected] Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens 118 3297 [email protected] Dr. Mohay Ágoston egyetemi tanársegéd 118 3239 [email protected] Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus 118 3239 [email protected] Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens 118 3240 [email protected] Pálfai Zsuzsanna adminisztrátor 122 3237 [email protected]

Page 15: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

11

14. Polgári Jogi Tanszék (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető 143 3215 [email protected] Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus 139 3216 [email protected] Dr. Benke József egyetemi tanársegéd 139 3216 [email protected] Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd 141 3274 [email protected] Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus 142 3176 [email protected] Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd 140 3278 [email protected] Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus 140 3278 [email protected] Dr. Pecze Dóra egyetemi adjunktus 141 3224 [email protected] Nimsz Bernadett adminisztrátor 144 3216 [email protected]

15. Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék (Pécs, 48-as tér 1.) Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető 203 3214 [email protected] Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd 206 3421 [email protected] Dr. Gáll Tamás egyetemi tanársegéd 204 3422 [email protected] Dr. Juhász László egyetemi adjunktus 204 3212 [email protected] Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus 204 3212 [email protected] Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens 206 3421 [email protected] Réger Mátyásné adminisztrátor 205 3213 [email protected]

Page 16: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

SZERVEZETI EGYSÉGEK, TANSZÉKEK, OKTATÓK

12

16. Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék (Pécs, Dohány u. 1-3.) Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető 222 3169 [email protected] Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens 218 3168 [email protected] Dr. Horváth Csaba egyetemi docens 216 3171 [email protected] Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár 215 3263 [email protected] Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus 217 3170 [email protected] Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs 218 3495 [email protected] Tóth Lászlóné adminisztrátor 218 3172 [email protected] 17. Római Jogi Tanszék (Pécs, Dohány u. 1-3.) Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető 210 3220 [email protected] Dr. Bessenyő András egyetemi docens 208 3221 [email protected] Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd 209 3219 [email protected] Spengler Veronika adminisztrátor 207 3222 [email protected]

Page 17: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

ELŐADÓTERMEK ELNEVEZÉSE ÉS HELYE

13

ELŐADÓTERMEK ELNEVEZÉSE ÉS HELYE Pécs, 48-as tér 1. Óriás Nándor előadóterem (Óriás ea.) földszint 012 Molnár Kálmán előadóterem (300 fős ea.) földszint 018 Holub József előadóterem (III.ea.) II. emelet 209 Faluhelyi Ferenc előadóterem (IV. ea.) II. emelet 208 Irk Albert előadóterem (Aud.Max.) III. emelet 308 009 szeminárium földszint 010 szeminárium földszint 011 szeminárium földszint 103 szeminárium I. emelet 104 szeminárium I. emelet 207 szeminárium II. emelet 307 szeminárium III. emelet Európa központ III. emelet 326-os szoba Számítástechnikai labor I. emelet 105 Pécs, Búza tér 6/b. MTESZ fsz földszint MTESZ 1 I. emelet MTESZ 2 II. emelet MTESZ 3 III. emelet Pécs, 48-as tér 4. Szent Mór kollégium földszint Pécs, Málomi u. 1-3. Baranya Megyei Rfk. Bűnügyi Technikai Osztály (Kriminalisztikai Labor) Pécs, Szigeti út 12. PTE-ÁOK, Igazságügyi Orvostani Intézet

Page 18: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGÁSZ SZAK OSZTATLAN (EGYSÉGES) KÉPZÉS

14

JOGÁSZ SZAK OSZTATLAN

(EGYSÉGES) KÉPZÉS

Page 19: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

15

A TANULMÁNYAIKAT 2007/2008-AS TANÉVBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE

NAPPALI MUNKAREND JOGONE07

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

A TANÉVKEZDÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

A 2007/2008-as tanév 2. (tavaszi) félév időbeosztása

Regisztrációs időszak: 2008. 01. 16. - 02. 22-ig Ezen belül bejelentkezés: 2008. 01. 16. - 02. 11-ig Ezen belül tantárgyfelvétel: 2008. 02. 05. - 02. 22-ig Vizsgakurzus vizsgára jelentkezés az ETR-en:

2008. 02. 06. 10.00 órától A tanszékeknek a vizsgakurzus vizsgákat 2008. 02. 09 – 02. 20.

közötti időszakra kell meghirdetniük.

A különböző hallgatói kérelmeket a regisztrációs időszak végéig kell benyújtani a Tanulmányi Osztályon.

Képzési időszak kezdete: 2008. 02. 11. (JASSZ: órarendjük szerint.) Tavaszi szünet : 2008. 03. 17. – 03. 22-ig A képzési időszak vége: 2008. 05. 17. Vizsgaidőszak: 2008. 05. 19. - 06. 30-ig

Munkanap áthelyezések: Április 26. (szombat): munkanap Május 02.: (péntek): pihenőnap

Page 20: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

16

Tudnivalók a bejelentkezésről A bejelentkezés az ETR-en keresztül történik. A bejelentkezés menetét az ETR-es honlapon a „Hogy is van ez?” címszó alatt találják. Amennyiben úgy dönt, hogy a 2007-2008-as tanév II. félévében folytatja tanulmányait, kérjük, hogy az ETR útmutatásai szerint aktivizálja jogviszonyát, illetőleg szakját. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy kivételes esetben, a hallgató aktív bejelentkezési nyilatkozatának visszavonását kérelmezheti a Tanulmányi Osztály vezetőjétől a képzési időszak megkezdését követő egy hónapon belül (TVSZ 38.§ (4) bekezdés). Kivételes esetben a hallgató a TB-től kérelmezheti utólagos bejelentkezés engedélyezését legkésőbb a félév 3. hetének végéig (TVSZ 38.§ (3) bekezdés). A bejelentkezést 2008. január 16-tól február 11-ig kell elvégezni! Tantárgyat csak az a hallgató tud felvenni, aki jogviszonyát az ETR-ben aktivizálta! Szünetel a hallgatói jogviszony, ha a hallgató az ETR-ben passzívra állítja jogviszonyát, vagy ha az adott félévre tanulmányai folytatásához szükséges bejelentkezést nem végzi el. A jogviszony szüneteltetése tárgyában külön kérelmet benyújtani nem kell. A szüneteltetést azonban a TB engedélyezheti a TVSZ 22.§ (5) bekezdésében meghatározott esetekben. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hallgató több alkalommal is élhet hallgatói jogviszonyának szüneteltetésével, de a jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév (TVSZ 22. § (4) bek.). Fontos figyelmeztetés! Amennyiben a hallgató bejelentkezett és a tanévkezdéstől számított negyedik hét végéig nem kéri tanulmányainak szüneteltetését, az adott féléve aktív félévnek minősül akkor is, ha nem vesz részt a foglalkozásokon és nem tesz eleget a tanterv tanulmányi követelményeinek! (TVSZ 22. § (3) bek). Ebben az esetben a felvett tantárgyak is beleszámítanak a háromszori tantárgyfelvételbe, valamint a kar a költségtérítésre is igényt tarthat! Ha a hallgató szünetelteti jogviszonyát, az adott féléve passzív félévnek minősül: nem jogosult kurzusfelvételekre, nem vizsgázhat, nem jogosult diákigazolványra.

Page 21: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

17

Fontos figyelmeztetés! Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy az egyetem egyoldalú nyilatkozattal megszünteti annak a hallgatónak a jogviszonyát, aki egymást követő két alkalommal (két félévben) a bejelentkezést nem végezte el (azaz hallgatói jogviszonyáról nem nyilatkozott), vagy a hallgatói jogviszonya szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait. (TVSZ. 23. § (2) bek.) A TVSZ 37.§ (2) bekezdése értelmében a hallgató köteles a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezése utáni 8. napon bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése minden esetben az ETR felületén elektronikus formában történik. A hallgatóról nyilvántartott, általa módosítható adatok helyességéért és teljességéért minden esetben a hallgató felel. Tantárgyfelvétel A tantárgyfelvétel zökkenő mentesebb lebonyolítása érdekében az egyes karok tantárgyfelvételét az egyetem ütemezi. A 2. félévtől minden hallgató (az új belépő hallgatók is) az ETR-ben maguk veszik fel a tantárgyaikat. Ezt a www.tr.pte.hu oldalon a „Tárgyjelentkezés” menüpont alatt tudják elvégezni. Ha segítségre van szükségük, ugyanezen az oldalon a „Hogy is van ez” menüben a „Hallgatók:kurzusfelvétel” pont alatt kaphatnak segítséget, de a kar informatikusai is készséggel állnak rendelkezésükre (Zámbó Dávid, tel.: 72/501-599/3316 és Solymosi Veronika, tel.: 72/501-599/3305). Jogász szak: 1. kör: 2008. 02. 06. 10,00 óra (a kötelező tantárgyak korlátozás

nélkül felvehetők és 4 db választható tantárgy. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy aki az első körben ennél többet vesz fel, annak a rendszer a teljes tantárgyfelvételüket törli)

2. kör: 2008. 02. 08. 10,00 órától a tantárgyak korlátozás nélkül felvehetők. Jogi Asszisztens képzés: 2008. 02. 05. 12,00 órától

A tantárgyfelvételi modul 2008. 02. 22.-én éjfélig használható. Ez után csak a Tanulmányi Bizottság engedélyével lehet tantárgyat felvenni!

Page 22: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

18

Néhány fontos tudnivaló a tantárgyfelvételhez: - Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a dékáni utasítás szerint törölni

kell azokat a kurzusokat, amelyeket 5 vagy annál kevesebb hallgató vett fel.

- Itt hívjuk fel hallgatóink figyelmét arra, hogy tanulmányi okból történő elbocsátással szűnik meg a hallgatói jogviszony akkor, ha a hallgató valamely tantárgyat háromszor felvette és azt nem teljesítette. (TVSZ 23. § (3) bek. c.) pont)

- Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a Testnevelés 1-2. tantárgy (mint kritérium követelmény) a Testnevelés- és Szabadidősport Központ által hirdetett kurzusok felvételével teljesíthető. A meghirdetett kurzusok listáját a www.tesi.pte.hu web oldalon találják és egyben itt olvashatják a jelentkezésre, tantárgyfelvételre, regisztrációra és a teljesítés igazolására vonatkozó tudnivalókat is.

A Tanulmányi Osztály (Front office) a leckekönyveket a tantárgyfelvételi időszak lezárása után adja ki a hallgatóknak az ETR-ben felvett tantárgyak beírására 2008. 03. 03-tól. A kitöltött leckekönyvet 2008. március 17-én 13.00 óráig kell a Tanulmányi Osztályon (Front office) leadni. A vizsgakurzusra jelentkezett hallgatók a vizsga napján vehetik át a leckekönyvet, amelyet legkésőbb a fent jelzett időpontig le kell adni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a leckekönyvek késedelmes leadása eljárási díj fizetését vonja maga után: 8 napon belüli késedelem esetén 2000.- Ft, 8 napon túli késedelem esetén: 2000.- Ft + 600.- Ft/nap! Tájékoztatjuk az e-mail címmel rendelkező hallgatókat arról, hogy jelszó elvesztése esetén lehetőség van on-line jelszó igénylésére az ETR-en keresztül. (ld.: ETR-honlap) „Kredit-gyűjtési” követelmények: Felhívjuk a tanulmányaikat 2007. szeptembere előtt megkezdő hallgatóink figyelmét arra, hogy nem folytathatják tanulmányaikat államilag támogatott képzésben akkor, ha a megszerzett kreditek száma a hallgató beiratkozását követő negyedik aktív félév elteltével kevesebb, mint 60 kredit. A hallgató tanulmányi okból történő finanszírozási átsorolásáról a Tanulmányi Osztály vezetője hoz határozatot, melyről írásban értesíti a hallgatót. A hallgatónak ezt követően írásban kell nyilatkoznia arról, vállalja-e tanulmányainak költségtérítéses formában történő folytatását.

Page 23: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

19

Amennyiben ezt nem vállalja, hallgatói jogviszonya megszűnik. Ha a hallgató vállalja, hogy tanulmányait költségtérítéses képzésben folytatja, vele a Térítési- és Juttatási Szabályzatban foglaltak szerint költségtérítéses megállapodást kell kötni. (TVSZ. 23/A. § (1) –(4) bek.) Tájékoztatjuk a 2007/2008. tanévtől kezdődően beiratkozott, államilag támogatott képzésben tanulmányokat folytató hallgatóinkat arról, hogy – a jelenleg hatályos szabályozás értelmében - ha a tanév végén a Tanulmányi Osztály azt állapítja meg, hogy a hallgató az utolsó két aktív félévében nem szerezte meg az ajánlott tantervben előírt kreditmennyiség legalább 50 %-át, tanulmányait a következő tanévben csak költségtérítéses képzésben folytathatja! Az átsorolásról a Tanulmányi Osztály vezetője hozza meg a határozatot. Az átsorolt hallgató kezdő költségtérítési díjának mértéke megegyezik az átsorolt hallgató jogviszonya létesítésének évében az adott szakon költségtérítéses képzésre felvett hallgatóknak az átsorolást követő tanévben érvényes költségtérítése összegével. A megüresedett államilag támogatott hallgatói létszámkeretre a költségtérítéses hallgatói körből vehetők át hallgatók. Az átsorolás és az átvétel részletes szabályait a Térítési- és Juttatási Szabályzat III. Fejezete tartalmazza! Befizetések A költségtérítést 2008. február 22-ig kell befizetni, kivéve ha a hallgató nyilatkozik arról, hogy a költségtérítés összegét a diákhitelből kívánja fedezni. Ebben az esetben a hallgató a költségtérítést két részletben fizetheti be: az első részletet 2008. február 22-ig, a második részletet legkésőbb 2008. március 31-ig. (Juttatási Sz. 46. § (1) bekezdése) A költségtérítés összege: Jogász szakon: a 2007. szeptemberben először beiratkozók részére 120.000.- Ft a 2007. szeptember előtt beiratkozók részére

103.000.- Ft

Jogi asszisztens képzésben: 91.000.- Ft

Page 24: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

20

Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a befizetést banki átutalással kell teljesíteni! A sikeres átutalás érdekében feltétlenül szerepeljenek a következő adatok: befizetés összege, hallgató neve, EHA kódja, Jogosult neve: Pécsi Tudományegyetem Jogosult pénzforgalmi jelzőszáma: 10024003-00282716-00000000 A közlemény rovatba: Költségtérítés 2007/08. tanév 2. félév, továbbá ugyanitt kell feltüntetni a tagozat azonosító számát is: 10615 (Nappali jogász) 10655 (Jogi asszisztens képzés ) Felhívjuk a GYED, GYES, THGY igazolás alapján költségtérítés mentességet már élvező hallgatóink figyelmét arra, hogy az igazolásokat a második félévben is be kell nyújtani! Ennek határideje 2008. 03. 20-ig. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy később leadott igazolást nem fogadunk el. A fizetési kötelezettségét elmulasztó hallgató vizsgára nem bocsátható, ezért a Tanulmányi Osztály leckekönyvét nem adja ki! A költségtérítés késedelmes befizetése 3000.- Ft/megkezdett hét eljárási díj fizetését vonja maga után. (Juttatási szabályzat 1. sz. melléklete) Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra is, hogy a következő képzési időszakra (félévre) nem jelentkezhet be az a hallgató, aki az időarányos fizetési kötelezettségének nem tett eleget, valamint nem bocsátható záróvizsgára az a hallgató, aki a felsőoktatási intézménnyel szemben fennálló fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget! (Juttatási Sz. 46. § (4) bek. és 49. § (3) bek.) Tájékoztatjuk a hallgatóinkat arról, hogy a befizetett költségtérítés 90 %-át kell visszafizetni az intézménynek, ha a hallgató a félév megkezdése előtt bejelenti, hogy megszünteti vagy szünetelteti hallgatói jogviszonyát (hivatkozott szabályzat 46. § (4) bekezdés). Amennyiben a hallgató a félév megkezdése után jelenti be, hogy megszünteti vagy szünetelteti hallgatói jogviszonyát, az adott félévre már befizetett költségtérítésből legfeljebb a költségtérítés 80 %-ig terjedő összeg fizethető vissza úgy, hogy visszafizetésre kerül a félévből még hátralévő időszakra időarányosan jutó összeg a bejelentést követő hónaptól számítva.

Page 25: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

21

A kar vezetője a hallgató kérelmére – az adott szorgalmi időszak végéig – fizetési haladékot vagy részletfizetést engedélyezhet. A kérelmeket a regisztrációs hét végéig kell benyújtani a tanulmányi osztályon. Vizsgára jelentkezés A hallgatók az ETR-en keresztül jelentkezhetnek be a félévet lezáró szóbeli és írásbeli vizsgáikra is. A tanszékek a vizsgaidőszak kezdete előtt legalább 1 hónappal meghirdetik az ETR-ben a vizsgaidőpontjaikat. A hallgató maga állítja össze vizsgarendjét. Vizsgára legkésőbb a kitűzött vizsganapot megelőzően 24 órával kell bejelentkezni. A vizsgáról lejelentkezni legkésőbb a vizsganapot megelőző 48 órával lehet. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ugyanabból a tantárgyból újabb vizsgaidőpontra csak abban az esetben lehet bejelentkezni, ha a hallgató az adott vizsgát nem teljesítette (elégtelen érdemjegyet kapott vagy a vizsgán nem jelent meg), és a tanszék az eredményt rögzítette (a szóbeli vizsgák esetében a vizsgát követő munkanapon 12.00 óráig). Az újabb vizsgára legkésőbb a kiválasztott vizsganapot megelőzően 24 órával lehet bejelentkezni.

• Vizsgaidőpontok tanszéki meghirdetése: 2008. 04. 12 –én 00.00 óráig • Vizsgára jelentkezés kezdete: 2008. 04. 16-án 16.00 órától.

Jogász szakos záróvizsgázó hallgatóinknak Tájékoztatjuk a záróvizsgáikat megkezdő vagy záróvizsgáikat folytató hallgatóinkat arról, hogy záróvizsgákra a kari honlapon, EHA kódjukkal tudnak bejelentkezni. Minden esetben csak a soron következő záróvizsgát hirdetjük meg. A következő záróvizsgára az előző záróvizsgára jelentkezés lezárását követő 3. munkanaptól lehet ismét feljelentkezni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a Program a jelentkezéseket az első záróvizsga esetében az első vizsganapot megelőző 10. napon 12:00-kor, a további záróvizsgák esetében az első vizsganapot megelőző 20. napon 12:00-kor zárja le. Figyelem! A záróvizsgán való részvétel feltétele az, hogy a hallgató a határidőben bejelentkezzen a soron következő záróvizsgára! A záróvizsgára csak abszolutóriummal rendelkező hallgató jelentkezhet! Az abszolutóriumok kiállítása folyamatos, így az abszolutóriummal rendelkező hallgató „bekapcsolódhat” a soron következő záróvizsgákba.

Page 26: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

22

A záróvizsgára jelentkező hallgatók (névsor szerinti) vizsgabeosztását a Tanulmányi Osztály határozza meg és azt a honlapon a hallgatók EHA-kódja alapján teszi közzé a jelentkezés lezárását követő max. 3 munkanapon belül. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a vizsgabeosztáson módosítás kizárólag akkor kezdeményezhető, ha a hallgató -Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, -külföldi tanulmányokat folytat, -közeli hozzátartozójának halála esetén, -egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz (az egyetemi TVSZ 1.sz. melléklet 10.§ (5) bek.) Egy sikertelen záróvizsga kijavítására ugyanabban a záróvizsga időszakban abban az esetben van lehetőség, ha a hallgató a záróvizsgáit a végbizonyítvány megszerzését követő első záróvizsga időszakban kezdte meg, a kar által az adott záróvizsga időszakban szervezett mind a négy záróvizsgán megjelent és oklevele (diplomája) megszerzése ezen az egy záróvizsgán múlna. A javító záróvizsgát a dékán által kijelölt pótnapon és bizottság előtt kell teljesíteni. A hallgató egy sikeresen teljesített záróvizsga tantárgyból érdemjegyének javítása céljából értékemelő záróvizsgát tehet, feltéve, hogy az abszolutórium megszerzését követő első záróvizsga-időszak valamennyi vizsgáján megjelent és sikertelen záróvizsgája nem volt. Az értékemelő záróvizsgát ugyanabban a záróvizsga időszakban a pótnapon lehet teljesíteni. Az értékemelő vizsgán a már megszerzett érdemjegyen rontani is lehet. (TVSZ 1. sz. melléklet 10.§ (12)-(13). bek.)

Page 27: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

23

A záróvizsga- és jelentkezési időszakokat az alábbi táblázat tartalmazza: II. félévi záróvizsga időszak: Tantárgy Záróvizsga időszak Jelentkezési időszak EURÓPA JOG 2008.01.21 –

2007.02.08 2007.12.20 – 2008.01.08

POLGÁRI JOG 2008.02.25 - 2008.03.14

2008.01.14 – 2008.01.31

ALKOTMÁNYJOG - KÖZIGAZGATÁSI JOG

2008.03.31 – 2008.04.18

2008.02.07 – 2008.03.06

BÜNTETŐJOG 2008.05.05 - 2008.05.23

2008.03.13 - 2008.04.10

PÓTNAP 2008.05.28. Tanulmányi Osztályon

Vizsgabizottságok száma: 2 bizottság/nap Vizsgázók száma: 25 fő/bizottság/nap maximum Vizsgatárgyak közötti idő: 5-5 hét AVATÁS várható időpontja: 2008. június A doktorrá avatási ünnepségen való részvétel önkéntes. Részvételi szándékukról a hallgatóknak a Tanulmányi Osztályon kifejezetten nyilatkozniuk kell. A latin nyelvű díszoklevél átadásáért a Térítési és Juttatási Szabályzat 1. sz. mellékletében írtak szerint 9.000.- Ft összegű, még az avatási ünnepség egyéb költségeire 3.500.- Ft költségtérítést állapít meg a kar. A fenti összegeket a kar pénztárában, vagy az erre szolgáló csekken lehet befizetni. Tudnivalók a szakdolgozatról: A szakdolgozatot minimálisan 2 ív (80.000 betűhely, kb. 40 oldal) terjedelemben, számítógépes szövegszerkesztéssel kell elkészíteni, megfelelően tagolni kell, tartalomjegyzékkel, irodalomjegyzékkel és jegyzetapparátussal kell ellátni. A szakdolgozatot egy példányban, összefűzött, vagy más maradandó és áttekinthető formában kell a tanulmányi osztályon (front office) leadni. Nem kérjük tehát a korábban megkívánt bőrkötéses formát!

Page 28: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

24

A tanulmányi osztály a dolgozatokat nyilvántartásba veszi, és a tanulmányi előadók juttatják el a szakdolgozatokat a megfelelő tanszékekre. A szakdolgozat külső borítójára felírandó a szakdolgozat szó, a dolgozat írójának neve, a benyújtás évszáma. A szakdolgozat első lapján szerepeltetni kell a dolgozat címét, készítőjének nevét, valamint a szakot és a tagozatot. A szakdolgozathoz mellékelni kell a konzultációs lapot (16. sz. nyomtatvány), amelyen fel kell tüntetni a konzulens nevét és a tanszék megnevezését. A szakdolgozatot a végén alá kell írni. Az eredményes védés után a hallgató – az értékeléssel együtt – az illetékes Tanszéken 15 napon belül szakdolgozatát visszakapja. A Tanszékek a konzultációs lap-nyomtatványon feltüntetik a védés (szakdolgozat) érdemjegyét és ezt a nyomtatványt 3 napon belül visszaküldik a Tanulmányi Osztálynak, amely az ETR-be és a leckekönyvbe rögzíti az eredményeket. A szakdolgozatok elektronikus formában való megőrzéséről az egyetemi levéltár gondoskodik. Az elektronikus formában tárolt dolgozatokhoz a Könyvtár (Levéltár) kizárólag az ÁJK és a KTK oktatói számára biztosít hozzáférést. Szakdolgozatok leadásának határideje: 2008. április 01-től április 30. A szakdolgozatokat egy példányban a Tanulmányi Osztályon kell leadni és ugyanebben az időszakban tölthetik fel a kari honlapra a szakdolgozatok feltöltésére kijelölt helyen pdf formátumban. A szakdolgozatok védésének határideje: 2008. május 20. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arról, hogy a szakdolgozat megvédése a diploma kiadásának feltétele. A fenti határidők túllépése esetében a diploma nem állítható ki. Jogi asszisztens hallgatóknak: A záróvizsgával kapcsolatos valamennyi tudnivalót a képzés honlapján teszik közzé. Ünnepélyes bizonyítvány átadás: 2008. május 29.

Page 29: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

25

Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy tanulmányi ügyekben a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú mellékleteként elfogadott Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (a továbbiakban: TVSZ) tartalmaz rendelkezéseket. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a hallgatói juttatásokat, térítéseket, díjakat valamint a költségtérítéseket a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 6. számú mellékleteként elfogadott Térítési és Juttatási szabályzat rendezi. Mindkét szabályzat megismerését feltétlenül ajánljuk a hallgatóknak! A szabályzatok megtekinthetők: www.pte.hu internetes oldalon az „Adminisztráció” menüben az egyetemi Szabályzatok, utasítások között. Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a tantervvel, tanulmányi előrehaladással kapcsolatos ügyekben fogadóóráikban a kredit tanácsadókat kereshetik: Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus, Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus, Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd, Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus. A Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati rendje: Hétfő-szerda: de. 8.00-11.00, du. 13.00-15.00. Csütörtök: de. 8.00-13.00, du. 14.00-16.00. Péntek: de. 8.00-13.00. Szombat: de. 8.00-12.00 (ügyelet). Kérjük az ügyfélszolgálati rend betartását!

VII.

Szakmai gyakorlati napló 1. A hallgató a tanulmányai során köteles szakmai gyakorlatot teljesíteni és arról beszámolót készíteni. A szakmai gyakorlati naplót a záróvizsgák megkezdését megelőző félévben, legkésőbb június 15. illetve október 15. kell a hallgatónak e-mailen eljuttatnia az e feladattal megbízott oktatóhoz. A hallgató szakmai tevékenységéről készített szakmai gyakorlati naplónak a gyakorlatvezető szakmai értékelését tartalmazó záró lapját a hallgató írásban nyújtja be.

Page 30: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

26

2. A szakmai gyakorlat időtartama 30 munkanap. 3. A szakmai gyakorlati napló egy e célra rendszeresített, a Kar honlapjáról letölthető nyomtatvány, amely a következő adatokat tartalmazza: a) naponkénti bontásban: - az intézmény és a szakterület megnevezése, - a gyakorlatvezető neve és beosztása, - a munkaterületen megismert és elvégzett feladatok hallgató által történő leírása. b) a gyakorlat lezárásakor - a hallgató szakmai gyakorlatának a gyakorlatvezető által történt rövid, szöveges értékelése, amely írásban nyújtandó be. 4. A szakmai gyakorlati napló a 8. félév teljesítése előtt nem nyújtható be. Az e feladattal megbízott oktató a naplóval szemben meghatározott feltételek teljesítését ellenőrzi, a nem megfelelő naplót visszaküldi, illetve a visszaadja, és a hallgatót felszólítja a hiányosságok pótlására. Az elektronikusan tárolt naplókat és az összegyűjtött gyakorlatvezetői értékeléseket a megbízott oktató a PTE iratkezelési szabályzat, és egységes irattári terv 134. pontja szerint őrzi, illetve selejtezi.

Jogi szaknyelvi képzés nappali tagozaton

2006. szeptemberétől a jogász egységes és osztatlan mesterképzési szak általános idegennyelv-ismeret követelményei államilag elismert legalább egy középfokú „C” típusú nyelvvizsga letételét vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány illetve oklevél meglétét írják elő élő idegen nyelvből. A 2007./2008-as tanévtől a jogászképzés szaknyelvi kimeneti követelményei a következőképpen módosulnak: A szaknyelvi képzés kimeneti követelményeit a 2007. szeptemberétől hatályba lépő új mintatanterv úgy határozza meg, hogy a hallgató köteles a képzési idő alatt jogi szaknyelvi vizsgát tenni angol, német vagy francia nyelvekből. Ez a szaknyelvi képzés végén letett szigorlattal teljesíthető, illetve kiváltható Magyarországon akkreditált vagy nemzetközileg elismert jogi szaknyelvi vizsgával. A jogi szaknyelvi képzés a 2007./2008-as tanévben felvett hallgatók részére 4 félévre terjed ki. A jogi szaknyelvi kurzusok felvétele első alkalommal a 3. szemeszterben történik. Az új rendszer bevezetése 2007. szeptember 1-től felmenő rendszerben történik.

Page 31: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

27

A PTE-ÁJK nappali munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

megállapítása. Tantárgyi struktúra óraszám kredit %

Törzsanyag

(kötelező tantárgyak)

2655 óra 210 kr 70 %

Differenciált, szakmai ismeretek

(kötelezően választandó tantárgyak)

420 óra 42 kr

14%

Diplomamunka 30 kr 10% Évfolyamdolgozat 2 kr 1%

Szakmai kiegészítő ismeretek

(szabadon választható tantárgyak modulja) 240 óra 16 kr 5 %

Összesen 3315 óra 300 kr 100,00 %

II.

A tantárgyi modulok kreditértékeinek megállapítása.

Tantárgyi modulok óraszám kredit %

Alapozó ismeretek 960 80 kr 27 % (A) Általános társadalomtudományi ismeretek, szakmai

nyelvismeret 405 óra 25 kr 9 %

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek 555 óra 55 kr 18 %

Szakmai törzsanyag 1695 óra 130 kr 43 %

Differenciált, szakmai ismeretek (kötelezően választandó tantárgyak)

420 óra 42 kr 14 %

Diplomamunka 30 kr 10 %

Évfolyamdolgozat 2 kr 1 %

Szakmai kiegészítő ismeretek (szabadon választható tantárgyak)

240 óra 16 kr 5 %

Összesen 3315 óra 300 kr 100 %

Page 32: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

28

III. A tantárgyi struktúra szerkezeti elemeinek felosztása és kreditértékeinek

megállapítása:

Alapozó ismeretek

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek, szakmai nyelvismeret

Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Általános szociológia 2 30 3 kr

Politikaelmélet 2 30 3 kr Filozófia és jogi etika 3 45 3 kr

Közgazdaságtan 4 60 5 kr

Szaknyelv 12 180 8 kr Latin 4 60 3 kr

mindösszesen 405 óra 25 kr

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek

Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Jog és állambölcselet 6 90 9 kr Magyar jogtörténet 6 90 9 kr

Egyetemes jogtörténet 6 90 9 kr Római jog 8 120 11 kr

Római jogi gyakorlat 2 30 2 kr Bevezetés a bűnügyi tudományokba 2 30 3 kr

Jogi alaptan 2 30 4 kr Jogszociológia 2 30 4 kr

Jogi informatika 3 45 4 kr

mindösszesen 555 óra 55 kr

Page 33: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

29

(C) Szakmai törzsanyag

Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Alkotmányjog 10 150 10 kr

Alkotmányjogi gyakorlat 2 30 2 kr Közigazgatási jog 10 150 10 kr

Közigazgatási jogi gyakorlat 2 30 2 kr Pénzügyi jog 6 90 7 kr Büntetőjog 10 150 14 kr

Büntetőjogi gyakorlat 1. 2 30 2 kr Büntetőjogi gyakorlat 2. 2 30 2 kr

Kriminológia 4 60 4 kr Polgári jog 12 180 16 kr

Polgári jogi gyakorlat 1. 2 30 2 kr Polgári jogi gyakorlat 2. 2 30 2 kr Polgári jogi gyakorlat 3. 2 30 2 kr

Családjog 2 30 4 kr Munkajog 6 90 7 kr

Társadalombiztosítási jog és Szociális jog 4 60 4 kr Gazdasági és Kereskedelmi jog 6 90 7 kr

Gazdasági és Kereskedelmi jogi gyakorlat 2 30 2 kr Büntető eljárásjog 5 75 7 kr Polgári eljárásjog 6 90 7 kr

Polgári eljárásjogi gyakorlat 2 30 2 kr Nemzetközi jog 4 60 4 kr Európai közjog 6 90 7 kr

Nemzetközi magánjog és (EU-jog) 4 60 4 kr

mindösszesen 1695 óra 130 kr

Page 34: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

30

Differenciált, szakmai ismeretek (kötelezően választandó tantárgyak)

Bűnügyi modul

Tantárgyak óra keret

Óra képzési idő

kredit

A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja 2 30 3 kr

Az informatikai bűncselekmények 2 30 3 kr Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme 2 30 3 kr

A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében 2 30 3 kr A gazdasági bűncselekmények 2 30 3 kr

A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései 2 30 3 kr Büntetés-végrehajtási jog 2 30 3 kr

Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia 2 30 3 kr Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés 2 30 3 kr

Kriminalisztika 2 30 3 kr Bizonyítékok a büntetőeljárásban 2 30 3 kr

A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben 2 30 3 kr Igazságügyi retorika 2 30 3 kr

A különeljárások elvi és gyakorlati kérdései 2 30 3 kr

Közjogi modul

Tantárgyak Óra keret

Óra képzési

idő

kredit

Törvényhozástan 2 30 3 kr Állami egyházjog 2 30 3 kr

Uniós és tagállami európai alkotmányjog 2 30 3 kr Összehasonlító alkotmányjog 2 30 3 kr

Az alapjogok gyakorlata, és védelme 2 30 3 kr Helyi közpolitikák, közszolgáltatások 2 30 3 kr

Szabálysértési jog 2 30 3 kr Adózás a gyakorlatban 2 30 3 kr

A közigazgatási hatósági eljárás 2 30 3 kr A nemzetközi kapcsolatok alapjai 2 30 3 kr

A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban 2 30 3 kr Az Európai Bíróság eljárásai 2 30 3 kr

Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban 2 30 3 kr Környezeti jog és politika 2 30 3 kr

Page 35: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

31

Magánjogi modul Tantárgyak Óra

keret Óraképzési

idő kredit

Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből 2 30 3 kr

Szellemi tulajdonjog 2 30 3 kr A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései 2 30 3 kr

Európai magánjog 2 30 3 kr Nemzetközi családjog 2 30 3 kr

Nemzetközi gyermekvédelem 2 30 3 kr Agrárjog 2 30 3 kr

A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyak. kérdései

2 30 3 kr

Felelősség a gazdaságban 2 30 3 kr Munkajogi jogalkalmazás 2 30 3 kr

Az Európai unió munkajoga 2 30 3 kr Nemperes eljárások 2 30 3 kr

Csőd-, felszámolás-, végrehajtási eljárás 2 30 3 kr Európai Polgári eljárásjog 2 30 3 kr

Elméleti-történeti modul

tantárgyak Óra keret

Óraképzési idő

kredit

Összehasonlító európai jogtörténet 2 30 3 kr

Jogi kultúrtörténet 2 30 3 kr Az alkotmány- és jogtörténet forrásai és alapintézményei 2 30 3 kr

A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány 2 30 3 kr Római jogi jogesetek 2 30 3 kr

Római közjog 2 30 3 kr A magánjogi dogmatika római jogi alapjai 2 30 3 kr

A világ nagy jogrendszerei 2 30 3 kr Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái 2 30 3 kr

Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai (neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus)

2 30 3 kr

Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek 2 30 3 kr A deviáns viselkedés szociológiája 2 30 3 kr 19 – 20. századi politikai eszmék 2 30 3 kr Magyarország politikai rendszerei 2 30 3 kr

Szaknyelv

A hallgató köteles a képzési idő alatt nyelvvizsgát tenni vagy angol, vagy német, vagy francia jogi szaknyelvből. Ez a szaknyelvi oktatás végén letett szigorlati vizsgával teljesíthető, illetve kiváltható Magyarországon akkreditált vagy nemzetközileg elismert jogi szaknyelvi nyelvvizsgával.

Page 36: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

32

A nappali munkarend kreditrendszerű mintatanterve A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

A) Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv

AJKONO01 Általános szociológia* 30 2 koll. 3 AJKONO01 ......... *

AJKONO02 Politikaelmélet* 30 2 koll. 3 AJKONO02 …..… *

AJKONO03 Filozófia és jogi etika* 45 3 koll. 3 AJKONO03 ......... *

AJKONO04 Közgazdaságtan 1. 30 2 koll. 2 AJKONO04

AJKONO05 Közgazdaságtan 2. 30 2 koll. 3 AJKONO05

AJKONO (71, 81, 91) Szaknyelvek 1. 30 2 besz. 2

AJKONO (72, 82, 92) Szaknyelvek 2. 30 2 besz. 2

AJKONO (73, 83, 93) Szaknyelvek 3. 60 4 besz. 2

AJKONO (74, 84, 94) Szaknyelvek 4. 60 4 szig. 2

AJKONO63 Latin 1. 30 2 besz. 1 AJKONO63

AJKONO64 Latin 2. 30 2 besz. 2 AJKONO64

B) Jogtudományi alapozó ismeretek

AJKONO06 Jog- és állambölcselet 1. 45 3 koll. 3

AJKONO07 Jog- és állambölcselet 2. 45 3 szig. 6

AJKONO08 Magyar jogtörténet 1. 45 3 koll. 3 AJKONO08

AJKONO09 Magyar jogtörténet 2. 45 3 szig. 6 AJKONO09

AJKONO10 Egyetemes jogtörténet 1. 45 3 koll. 3 AJKONO10

AJKONO11 Egyetemes jogtörténet 2. 45 3 szig. 6 AJKONO11

AJKONO12 Római jog 1. 60 4 koll. 4 AJKONO12

AJKONO13 Római jog 2. 60 4 szig. 7 AJKONO13

AJKONO14 Római jogi gyakorlat 30 2 besz. 2 AJKONO14

AJKONO15 Bevezetés a bűnügyi tudományokba 30 2 besz. 3 AJKONO15

AJKONO16 Jogi alaptan* 30 2 besz. 4 AJKONO16 ….......*

AJKONO17 Jogszociológia* 30 2 koll. 4

AJKONO18 Jogi informatika* 45 3 koll. 4

* A csillaggal megjelölt féléves tantárgyak két egymás utáni félévben felvehetők.

Page 37: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

33

3. félév

4. félév

5. félév

6. félév 7. félév 8. félév 9.

félév10.

félév Előfeltétel

AJKONO04

AJKONO (71, 81, 91)

AJKONO (72, 82, 92)

AJKONO (71, 81, 91)

AJKONO (73, 83, 93)

AJKONO (72, 82, 92)

AJKONO (74, 84, 94)

AJKONO (73, 83, 93)

AJKONO63

AJKONO06 AJKONO16, AJKONO17

AJKONO07 AJKONO06

AJKONO08

AJKONO10

AJKONO12

AJKONO12

AJKONO17 …......* AJKONO01

AJKONO18 ….......*

Page 38: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

34

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

C) Szakmai törzsanyag

AJKONO19 Alkotmányjog 1. 30 2 besz. 2

AJKONO20 Alkotmányjog 2. 60 4 koll. 4

AJKONO21 Alkotmányjog 3. 60 4 koll. 4

AJKONO22 Alkotmányjogi gyakorlat 30 2 besz. 2

AJKONO23 Közigazgatási jog 1. 60 4 koll. 4

AJKONO24 Közigazgatási jog 2. 60 4 koll. 4

AJKONO25 Közigazgatási jog 3. (különös rész) 30 2 koll. 2

AJKONO26 Közigazgatási jogi gyakorlat 30 2 besz. 2

AJKONO27 Pénzügyi jog 1. 45 3 koll. 2

AJKONO28 Pénzügyi jog 2. 45 3 szig. 5

AJKONO29 Büntetőjog 1. 45 3 koll. 4

AJKONO30 Büntetőjog 2. 30 2 koll. 3

AJKONO31 Büntetőjog 3. 45 3 koll. 4

AJKONO32 Büntetőjog 4. 30 2 koll. 3

AJKONO33 Büntetőjogi gyakorlat 1. 30 2 besz. 2

AJKONO34 Büntetőjogi gyakorlat 2. 30 2 besz. 2

AJKONO35 Kriminológia 1. 30 2 koll. 2

AJKONO36 Kriminológia 2. 30 2 koll. 2

AJKONO37 Polgári jog 1. 75 5 koll. 6

AJKONO38 Polgári jog 2. 45 3 koll. 4

AJKONO39 Polgári jog 3. 30 2 koll. 3

AJKONO40 Polgári jog 4. 30 2 koll. 3

AJKONO41 Polgári jogi gyakorlat 1. 30 2 besz. 2

AJKONO42 Polgári jogi gyakorlat 2. 30 2 besz. 2

AJKONO43 Polgári jogi gyakorlat 3. 30 2 besz. 2

AJKONO44 Családjog 30 2 koll. 4

* A csillaggal megjelölt féléves tantárgyak két egymás utáni félévben felvehetők.

Page 39: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

35

3.

félév 4.

félév 5.

félév 6.

félév 7.

félév 8.

félév 9.

félév10.

félév Előfeltétel

AJKONO19

AJKONO20 AJKONO19

AJKONO21 AJKONO20

AJKONO22 AJKONO20

AJKONO23

AJKONO24 AJKONO23

AJKONO25 AJKONO24

AJKONO26 AJKONO24

AJKONO27

AJKONO28 AJKONO27

AJKONO29 AJKONO15

AJKONO30 AJKONO29

AJKONO31 AJKONO30

AJKONO32 AJKONO31

AJKONO33 AJKONO30

AJKONO34 AJKONO33

AJKONO35 AJKONO15

AJKONO36 AJKONO35

AJKONO37 AJKONO13

AJKONO38 AJKONO37

AJKONO39 AJKONO38

AJKONO40 AJKONO39

AJKONO41 AJKONO37

AJKONO42 AJKONO38

AJKONO43 AJKONO39

AJKONO44 AJKONO38

Page 40: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

36

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

C) Szakmai törzsanyag

AJKONO45 Munkajog 1. 45 3 koll. 2

AJKONO46 Munkajog 2. 45 3 szig. 5

AJKONO47 Társadalombiztosítási jog és Szociális jog 1. 30 2 koll. 2

AJKONO48 Társadalombiztosítási jog és Szociális jog 2. 30 2 koll. 2

AJKONO49 Gazdasági és Kereskedelmi jog 1. 45 3 koll. 3

AJKONO50 Gazdasági és Kereskedelmi jog 2. 45 3 koll. 4

AJKONO51 Gazdasági és Kereskedelmi jogi gyakorlat 30 2 besz. 2

AJKONO52 Büntető eljárásjog 1. 45 3 koll. 2

AJKONO53 Büntető eljárásjog 2. 30 2 szig. 5

AJKONO54 Polgári eljárásjog 1. 45 3 besz. 2

AJKONO55 Polgári eljárásjog 2. 45 3 szig. 5

AJKONO56 Polgári eljárásjogi gyakorlat 30 2 besz. 2

AJKONO57 Nemzetközi jog 1. 30 2 koll. 2

AJKONO58 Nemzetközi jog 2. 30 2 szig. 2

AJKONO59 Európai közjog 1. 45 3 koll. 3

AJKONO60 Európai közjog 2. 45 3 koll. 4

AJKONO61 Nemzetközi magánjog és (Európa-jog) 1 30 2 koll. 2

AJKONO62 Nemzetközi magánjog és (Európa-jog) 2 30 2 koll. 2

Kötelező tantárgyak kr 26 kr 29 kr

Differenciált szakmai ismeretek Kötelezően választandó tantárgyak

Szakmai kiegészítő ismeretek Szabadon választható tantárgyak 4 kr 2 kr

Évfolyamdolgozat

Diplomamunka

Összes kr 30 kr 31 kr * A csillaggal megjelölt féléves tantárgyak két egymás utáni félévben felvehetők.

Page 41: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

37

3.

félév 4.

félév 5.

félév 6.

félév 7.

félév 8.

félév 9.

félév 10.

félév Előfeltétel

AJKONO45 AJKONO38

AJKONO46 AJKONO45

AJKONO47AJKONO44, AJKONO45

AJKONO48 AJKONO47

AJKONO49 AJKONO38

AJKONO50 AJKONO49

AJKONO51 AJKONO49

AJKONO52 AJKONO30

AJKONO53 AJKONO52

AJKONO54 AJKONO37

AJKONO55 AJKONO54

AJKONO56 AJKONO37

AJKONO57

AJKONO58 AJKONO57

AJKONO59

AJKONO60 AJKONO59

AJKONO61 AJKONO38

AJKONO62 AJKONO61

összesen

24 kr 26 kr 36 kr 23 kr 21 kr 21 kr 4 kr 210 kr

6 kr 6 kr 9 kr 9 kr 12 kr 42 kr

4 kr 2 kr 2 kr 2 kr 16 kr

2 kr 2 kr

30 kr

30 kr

30 kr 30 kr 36 kr 31 kr 32 kr 32 kr 18 kr 30 kr

300 kr

Page 42: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

38

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK AJKONO0101 Általános szociológia Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 8.00 – 9.30 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO0201 Politikaelmélet Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 12.30 – 14.00 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO0301 Filozófia és jogi etika Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 14.00 – 14.45 / Óriás Nándor előadóterem Szerda, 11.30 – 13.00 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO0401 Közgazdaságtan 1. Hausmann Péter egyetemi adjunktus KTK - Gazdaságelmélet A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO0501 Közgazdaságtan 2. Hausmann Péter egyetemi adjunktus KTK - Gazdaságelmélet Kedd, 10.45 – 12.15 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0401 Közgazdaságtan 1. AJKONO0601 Jog- és állambölcselet 1. Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1601 Jogi alaptan és AJKONO1701 Jogszociológia

Page 43: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

39

AJKONO0701 Jog- és állambölcselet 2. Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0601 Jog- és állambölcselet 1. AJKONO0801 Magyar alkotmány és jogtörténet 1. Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO0901 Magyar alkotmány és jogtörténet 2. Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Hétfő, 8.00 – 9.30 / Molnár Kálmán előadóterem Hétfő, 9.45 – 10.30 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0801 Magyar alkotmány és jogtörténet 1. AJKONO1001 Egyetemes állam- és jogtörténet 1. Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO1101 Egyetemes állam- és jogtörténet 2. Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék Kedd, 8.00 – 9.30 / Molnár Kálmán előadóterem Kedd, 9.45 – 10.30 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1001 Egyetemes állam- és jogtörténet 1. AJKONO1201 Római magánjog 1. Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 44: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

40

AJKONO1301 Római magánjog 2. Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék Hétfő, 12.30 – 14.00 / Molnár Kálmán előadóterem Szerda, 13.15 – 14.45 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1201 Római magánjog 1. AJKONO1401 Római jogi gyakorlat Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Bessenyő András egyetemi docens Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék AJKONO1401-1 Kedd, 13.30 – 15.00 / 307. (Dr. Bessenyő András) AJKONO1401-2 Szerda, 9.45 – 11.15 / Faluhelyi Ferenc előadóterem

(Dr. Bessenyő András) AJKONO1401-3 Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 307. (Dr. Bessenyő András) AJKONO1401-4 Csütörtök, 9.45 – 11.15 / 307. (Dr. Bessenyő András) AJKONO1401-5 Csütörtök, 13.15 – 14.45 / 307. (Dr. Bessenyő András) AJKONO1401-6 Kedd, 13.30 – 15.00 / Európa központ

(Dr. Jusztinger János) AJKONO1401-7 Szerda, 9.45 – 11.15 / 103. (Dr. Jusztinger János) AJKONO1401-8 Csütörtök, 8.00 – 9.30 / Európa központ

(Dr. Jusztinger János) AJKONO1401-9 Csütörtök, 9.45 – 11.15 / Európa központ

(Dr. Jusztinger János) A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1201 Római magánjog 1. AJKONO1501 Bevezetés a bűnügyi tudományokba Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 10.45 – 12.15 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO1601 Jogi alaptan Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Szerda, 9.45 – 11.15 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO1701 Jogszociológia Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0101 Általános szociológia

Page 45: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

41

AJKONO1801 Jogi informatika Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens, tanszékvezető Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO1901 Alkotmányjog 1. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Ádám Antal professor emeritus Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO2001 Alkotmányjog 2. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Ádám Antal professor emeritus Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1901 Alkotmányjog 1. AJKONO2101 Alkotmányjog 3. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Ádám Antal professor emeritus Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2001 Alkotmányjog 2.

Page 46: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

42

AJKONO2201 Alkotmányjogi gyakorlat Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2001 Alkotmányjog 2. AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kiss László egyetemi tanár Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO2401 Közigazgatási jog 2. Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kiss László egyetemi tanár Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. AJKONO2501 Közigazgatási jog 3. Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2401 Közigazgatási jog 2.

Page 47: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

43

AJKONO2601 Közigazgatási jogi gyakorlat Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kiss László egyetemi tanár Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2401 Közigazgatási jog 2. AJKONO2701 Pénzügyi jog 1. Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO2801 Pénzügyi jog 2. Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2701 Pénzügyi jog 1. AJKONO2901 Büntetőjog 1. Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1501 Bevezetés a bűnügyi tudományokba AJKONO3001 Büntetőjog 2. Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2901 Büntetőjog 1. AJKONO3101 Büntetőjog 3. Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2.

Page 48: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

44

AJKONO3201 Büntetőjog 4. Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3101 Büntetőjog 3. AJKONO3301 Büntetőjogi gyakorlat 1. Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2. AJKONO3401 Büntetőjogi gyakorlat 2. Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3301 Büntetőjogi gyakorlat 1. AJKONO3501 Kriminológia 1. Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1501 Bevezetés a bűnügyi tudományokba AJKONO3601 Kriminológia 2. Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3501 Kriminológia 1. AJKONO3701 Polgári jog 1. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1301 Római magánjog 2.

Page 49: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

45

AJKONO3801 Polgári jog 2. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3701 Polgári jog 1. AJKONO3901 Polgári jog 3. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJKONO4001 Polgári jog 4. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3901 Polgári jog 3. AJKONO4101 Polgári jogi gyakorlat 1. Dr. Bércesi Zotán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3701 Polgári jog 1. AJKONO4201 Polgári jogi gyakorlat 2. Dr. Bércesi Zotán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2.

Page 50: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

46

AJKONO4301 Polgári jogi gyakorlat 3. Dr. Bércesi Zotán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3901 Polgári jog 3. AJKONO4401 Családjog Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJKONO4501 Munkajog 1. Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJKONO4601 Munkajog 2. Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO4501 Munkajog 1. AJKONO4701 Társadalombiztosítási jog és szociális jog 1. Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO4401 Családjog, AJKONO4501 Munkajog 1. AJKONO4801 Társadalombiztosítási jog és szociális jog 2. Dr. Berke Gyula egyetemi docens Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO4701 Társadalombiztosítási jog és szociális jog 1. AJKONO4901 Gazdasági és kereskedelmi jog 1. Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2.

Page 51: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

47

AJKONO5001 Gazdasági és kereskedelmi jog 2. Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO4901 Gazdasági és kereskedelmi jog 1. AJKONO5101 Gazdasági és kereskedelmi jogi gyakorlat Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO4901 Gazdasági és Kereskedelmi jog 1. AJKONO5201 Büntető eljárásjog 1. Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2. AJKONO5301 Büntető eljárásjog 2. Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO5201 Büntető eljárásjog 1. AJKONO5401 Polgári eljárásjog 1. Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3701 Polgári jog 1. AJKONO5501 Polgári eljárásjog 2. Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO5401 Polgári eljárásjog 1. AJKONO5601 Polgári eljárásjogi gyakorlat Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Dr. Gáll Tamás egyetemi tanársegéd Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3701 Polgári jog 1.

Page 52: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

48

AJKONO5701 Nemzetközi jog 1. Dr. Bruhács János egyetemi tanár Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO5801 Nemzetközi jog 2. Dr. Bruhács János egyetemi tanár Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO5701 Nemzetközi jog 1. AJKONO5901 Európai közjog 1. Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKONO6001 Európai közjog 2. Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO5901 Európai közjog 1. AJKONO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJKONO6201 Nemzetközi magánjog és európajog 2. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1.

Page 53: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

49

AJKONO6301 Latin jogi szaknyelv 1. Dr. Kocsis Margit óraadó Ress Éva nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - Oktatás nyelve: latin AJKONO6401 Latin jogi szaknyelv 2. Dr. Kocsis Margit óraadó Ress Éva nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely AJKONO6401-1 Hétfő, 18.30 – 20.00 / MTESZ 1. (Ress Éva) AJKONO6401-2 Kedd, 16.30 – 18.00 / Irk Albert előadóterem (Ress Éva) AJKONO6401-3 Szerda, 8.00 – 9.30 / 009. (Ress Éva) AJKONO6401-4 Szerda, 9.45 – 11.15 / 009. (Ress Éva) AJKONO6401-5 Szerda, 11.30 – 13.00 / 009. (Ress Éva) AJKONO6401-6 Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 010. (Ress Éva) AJKONO6401-7 Csütörtök, 9.45 – 11.15 / 009. (Ress Éva) AJKONO6401-8 Csütörtök, 11.30 – 13.00 / 009. (Ress Éva) AJKONO6401-9 Csütörtök, 16.30 – 18.00 / Óriás Nándor előadóterem 2.

(Ress Éva) AJKONO6401-10 Csütörtök, 9.45 – 11.15 / 010. (Dr. Kocsis Margit) AJKONO6401-11 Csütörtök, 11.30 – 13.00 / 010. (Dr. Kocsis Margit) A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO6301 Latin jogi szaknyelv 1. Oktatás nyelve: latin AJKONO7101 Angol jogi szaknyelv 1. Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Angol nyelvtudás Oktatás nyelve: angol

Page 54: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

50

AJKONO7201 Angol jogi szaknyelv 2. Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO7101 Angol jogi szaknyelv 1. Oktatás nyelve: angol AJKONO7301 Angol jogi szaknyelv 3. Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO7201 Angol jogi szaknyelv 2. Oktatás nyelve: angol AJKONO7401 Angol jogi szaknyelv 4. Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO7301 Angol jogi szaknyelv 3. Oktatás nyelve: angol AJKONO8101 Német jogi szaknyelv 1. Dr. Dieszler László óraadó Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Hőnig Klára nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapszintű német nyelvtudás Oktatás nyelve: német

Page 55: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

51

AJKONO8201 Német jogi szaknyelv 2. Dr. Dieszler László óraadó Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Hőnig Klára nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO8101 Német jogi szaknyelv 1. Oktatás nyelve: német AJKONO8301 Német jogi szaknyelv 3. Dr. Dieszler László óraadó Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Hőnig Klára nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO8201 Német jogi szaknyelv 2. Oktatás nyelve: német AJKONO8401 Német jogi szaknyelv 4. Dr. Dieszler László óraadó Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Hőnig Klára nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO8301 Német jogi szaknyelv 3. Oktatás nyelve: német AJKONO9101 Francia jogi szaknyelv 1. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Francia nyelvtudás Oktatás nyelve: francia AJKONO9201 Francia jogi szaknyelv 2. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO9101 Francia jogi szaknyelv 1. Oktatás nyelve: francia

Page 56: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

52

AJKONO9301 Francia jogi szaknyelv 3. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO9201 Francia jogi szaknyelv 2. Oktatás nyelve: francia AJKONO9401 Francia jogi szaknyelv 4. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO9301 Francia jogi szaknyelv 3. Oktatás nyelve: francia

Page 57: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

53

DIFFERENCIÁLT, SZAKMAI ISMERETEK

Elméleti – történeti modul

AJDENO0101 Összehasonlító európai jogtörténet Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 207. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDENO0201 Jogi kultúrtörténet Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 207. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDENO0301 Alkotmány– és jogtörténet forrásai és alapintézményei Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDENO0401 A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 011. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0801 Magyar alkotmány és jogtörténet 1. AJDENO0501 Római jogi jogesetek Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 58: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

54

AJDENO0601 Római közjog Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 009. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDENO0701 A magánjogi dogmatika római jogi alapjai Dr. Bessenyő András egyetemi docens Római Jogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Holub József előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDENO0801 A világ nagy jogrendszerei Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 103. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDENO0901 Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / 103. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1601 Jogi alaptan AJDENO1001 Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai /neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus/ Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 009. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1601 Jogi alaptan AJDENO1101 Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Európa központ A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDENO1201 A deviáns viselkedés szociológiája Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 009. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0101 Általános szociológia

Page 59: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

55

AJDENO1301 19-20. századi politikai eszmék Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Csütörtök, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDENO1401 Magyarország politikai rendszerei Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 011. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0201 Politikaelmélet

Page 60: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

56

Bűnügyi modul

AJDBNO0101 A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2901 Büntetőjog 1. AJDBNO0201 Az informatikai bűncselekmények Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3101 Büntetőjog 3. AJDBNO0301 Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2. AJDBNO0401 A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1501 Bevezetés a bűnügyi tudományokba AJDBNO0501 A gazdasági bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3101 Büntetőjog 3. AJDBNO0601 A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3101 Büntetőjog 3. AJDBNO0701 Büntetés-végrehajtási jog Dr. Varga-Koritár György megyei főügyész, óraadó Dr. Vókó György egyetemi tanár Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2.

Page 61: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

57

AJDBNO0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2. AJDBNO0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3501 Kriminológia 1. AJDBNO1001 Kriminalisztika Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2. AJDBNO1101 Bizonyítékok a büntetőeljárásban Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2. AJDBNO1201 A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2. AJDBNO1301 Igazságügyi retorika Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3001 Büntetőjog 2. AJDBNO1401 A külön eljárások elvi és gyakorlati kérdései Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO5201 Büntető eljárásjog 1.

Page 62: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

58

Közjogi modul

AJDKNO0101 Törvényhozástan Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1901 Alkotmányjog 1. AJDKNO0201 Állami egyházjog Dr. Ádám Antal professor emeritus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 009. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDKNO0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1901 Alkotmányjog 1. AJDKNO0401 Összehasonlító alkotmányjog Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1901 Alkotmányjog 1. AJDKNO0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2101 Alkotmányjog 3. AJDKNO0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2301 Közigazgatási jog 1.

Page 63: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

59

AJDKNO0701 Szabálysértési jog Dr. Cserép Attila óraadó Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. AJDKNO0801 Adózás a gyakorlatban Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2701 Pénzügyi jog 1. AJDKNO0901 A közigazgatási hatósági eljárás Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. AJDKNO1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Faluhelyi Ferenc előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDKNO1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO2001 Alkotmányjog 2.

Page 64: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

60

AJDKNO1201 Az Európai Bíróság eljárásai Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 1. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDKNO1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO1901 Alkotmányjog 1. AJDKNO1401 Környezeti jog és politika Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Holub József előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 65: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

61

Magánjogi modul AJDMNO0101 Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3701 Polgári jog 1. AJDMNO0201 Szellemi tulajdonjog Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3901 Polgári jog 3. AJDMNO0301 A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJDMNO0401 Európai magánjog Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3701 Polgári jog 1. AJDMNO0501 Nemzetközi családjog Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO4401 Családjog AJDMNO0601 Nemzetközi gyermekvédelem Katonáné Dr. Pehr Erika óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO4401 Családjog AJDMNO0701 Agrárjog Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJDMNO0801 A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyakorlati kérdései Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2.

Page 66: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

62

AJDMNO0901 Felelősség a gazdaságban Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJDMNO1001 Munkajogi jogalkalmazás Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Berke Gyula egyetemi docens Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJDMNO1101 Az Európai Unió munkajoga Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJDMNO1201 Nemperes eljárások Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO5401 Polgári eljárásjog 1. AJDMNO1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO3801 Polgári jog 2. AJDMNO1401 Európai polgári eljárásjog Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO5401 Polgári eljárásjog 1.

Page 67: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

63

SZABADON VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK AJSZNO18801 Hallgatói jogok a felsőoktatásban Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO18901 Felsőoktatási jog és felsőoktatás-politika Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék 2008.03.01. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.04.25. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO0101 Közjogi ismeretek felmérése Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO3101 A magyar Alkotmánybíróság Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO8501 Alapvető jogaink sajátosságai Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.26. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 68: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

64

AJSZNO18601 Bevezetés a pszichológiába Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO18701 Bevezetés a pszichológiába II. Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Óriás Nándor előadóterem 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO6901 A büntetőjog különös része a gyakorlat tükrében Dr. Dávid Lilla PhD hallgató, óraadó Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO0201 Bűnügyi statisztika Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO15701 Az állam elleni bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Dr. Csányi Csaba PhD hallgató, óraadó Büntetőjogi Tanszék 2008.02.16. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 69: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

65

AJSZNO15801 A pénzmosás és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO15901 A pénzmosás büntetőjogi szabályozása Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO15301 Az Internet etikus és értelmes használata Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO15601 Történelem – politika – büntetőjog Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Európa központ Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO11801 Gazdasági büntetőjog Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO19701 Bevezetés az igazságügyi orvostanba Dr. Angyal Miklós ro. alezredes, igazságügyi orvosszakértő, egyetemi tanársegéd Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Baranya Megyei Rfk. Bűnügyi Technikai Osztály (Pécs, Málomi u. 1-3.) Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 70: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

66

AJSZNO19801 Bizonyítás a tárgyalóteremben Dr. Diósdi Mária, bíró Pécsi Városi Bíróság, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO19901 Actual Questions of Criminalistics Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 307. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Angol nyelvismeret (alap-közép-felső) AJSZNO20101 A családon belüli erőszak büntető eljárásjogi vonatkozásai Dr. Kemény Gábor óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / Európa központ Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO20201 Profilalkotás a büntetőeljárásban Dr. Kemény Gábor óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Csütörtök, 15.00 – 16.30 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO20301 Hangazonosítás Pápay Kinga PhD hallgató, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék 2008.03.29. 10.00 – 19.00 / 207. 2008.04.26. 10.00 – 19.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 71: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

67

AJSZNO21101 Intervenciós módszerek avagy megoldások a családi erőszak kezelésére Dudás Attiláné dr. Korinek Beáta Zsófia óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO23701 A családon belüli erőszak hazai és nemzetközi vonatkozásai Dudás Attiláné dr. Korinek Beáta Zsófia óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport 2008.04.05. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.05.10. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO21201 Családjogi jogesetek Dr. Ihász Boglárka, PhD hallgató, óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport 2008.02.16. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.04.04. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO16401 Francia jogi szaknyelvi alapismeretek 2. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Szerda, 9.45 – 11.15 / MTESZ 1. Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: francia A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapfokú francia nyelvtudás. AJSZNO16501 Hongrie et l’Union Européenne 2. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 18.00 – 19.30 / 011. Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: francia A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Középfokú francia nyelvtudás.

Page 72: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

68

AJSZNO16701 Le droit et la publicité 2. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 16.30 – 18.00 / Tanszéken Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: francia A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapszintű francia nyelvismeret AJSZNO16801 Orosz jogi szaknyelvi alapismeretek Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 15.00 – 16.30 / Tanszéken Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: orosz A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapfokú orosz nyelvtudás. AJSZNO16201 A jog az irodalomban (Law in Literature) Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Szerda, 15.00 – 16.30 / Tanszéken Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Középfokú angol nyelvtudás. AJSZNO16301 Angol jogi műfajok olvasása és értelmezése (Reading and Interpreting English Legal Genres) Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Hétfő, 12.30 – 14.00 / Tanszék Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Középfokú angol nyelvtudás. AJSZNO16601 Latin fordítási gyakorlatok 2. Ress Éva nyelvtanár, csoportvezető Dr. Béli Gábor egyetemi docens Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Jogtörténeti Tanszék Csütörtök, 18.00 – 19.30 / 103. Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: latin A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapszintű latin nyelvismeret

Page 73: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

69

AJSZNO17001 „Europäer: Wer Sehnsucht nach Europa hat”. Vergleichendes Seminar zum Europarecht Dipl. Jur. Philipp Schneider Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 15.00 – 16.30 / 011. Kontakt óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Mindestens 2. Studienjahr, mindestens Deutsch auf Mittelstufenniveau AJSZNO16901 Language for law Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 18.00 – 19.30 / 104. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Középfokú angol nyelvtudás AJSZNO19501 Számítástechnika 1. Szabó Szilárd rendszergazda, óraadó Informatikai Csoport Hétfő, 15.30 – 17.00 / Számítástechnikai labor Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO5801 Information and Communications Technology Law in Hungary and in the EU 2. Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens, tanszékvezető Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Tanszéken Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Számítástechnikai alapismeretek. Angol nyelvismeret. AJSZNO5901 Infokommunikációs jogi szakszeminárium 2. Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens, tanszékvezető Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Számítástechnikai labor Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Számítástechnikai alapismeretek - szövegszerkesztés, email. Angol vagy német nyelvismeret.

Page 74: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

70

AJSZNO6701 Ombudsman intézmények Dr. Majtényi László egyetemi docens Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO6801 Az információs szabadságjogok Dr. Majtényi László egyetemi docens Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO6401 Internetes bűncselekmények és nyomozásuk Dr. Peszleg Tibor óraadó Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék 2008.02.15. 10.30 – 15.00 / Számítástechnikai labor 2008.02.29. 10.30 – 15.00 / Számítástechnikai labor 2008.03.28. 10.30 – 15.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.25. 10.30 – 15.00 / Számítástechnikai labor Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO8101 Médiajog Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO6501 Szellemitulajdon-védelem Dr. Zábori Zoltán osztályvezető, Magyar Szabadalmi Hivatal, óraadó Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék 2008.03.27. 13.00 – 17.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.10. 13.00 – 17.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.24. 13.00 – 17.00 / Számítástechnikai labor 2008.05.08. 13.00 – 17.00 / Számítástechnikai labor Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 75: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

71

AJSZNO21801 Jogászi hivatás Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Csütörtök, 11.30 – 13.00 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO21901 Jogesetek eltérő jogi kultúrákban Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO22001 Jog és vallás Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO22101 Jogi és politikai rendszerek Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO22201 Jog és más társadalmi normák Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO22301 A kánonjog Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 76: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

72

AJSZNO22801 Vallási jogrendszerek Dr. Maros Kitti PhD hallgató, óraadó Jog- és Állambölcseleti Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO22901 Távol-Kelet jogi kultúrái Dr. Maros Kitti PhD hallgató, óraadó Jog- és Állambölcseleti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Molnár Kálmán előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO22501 Egyenlő bánásmód a női jogok területén Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO22601 A történelem nagy perei Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO22701 Az Európai Unió és Magyarország versenyjoga Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO0501 A formális jogegyenlőtlenségtől a formális jogegyenlőségig Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 77: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

73

AJSZNO0801 Rechtshistorische Quellenanalyse II. Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék 2008.02.29. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.03.01. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO8301 Összehasonlító családjogtörténet Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék 2008.02.08. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.02.09. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO8201 Das moderne österreichische Familienrecht im Vergleich mit dem traditionellen österreichischen und ungarischen Familienrecht Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Ao. Univ.-Prof. Mag. Dr. Markus Steppan óraadó Jogtörténeti Tanszék Dr. Markus Steppan: 2008.04.08. 9.30 – 11.00 / Faluhelyi Ferenc előadóterem 2008.04.08. 11.15 – 12.45 / Faluhelyi Ferenc előadóterem 2008.04.08. 13.00 – 14.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem 2008.04.09. 11.30 – 13.00 / Európa központ 2008.04.09. 13.15 – 14.45 / Európa központ 2008.04.10. 11.30 – 13.00 / 207. 2008.04.10. 13.15 – 14.45 / 207. Dr. Herger Csabáné 2008.03.07. 8.00 – 13.00 / 207. Dr. Kajtár István 2008.03.28. 8.00 – 13.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 78: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

74

AJSZNO5601 A joghistória ceremóniái és protokollja Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO1101 A tengeri hatalom és a tengerjog évezredei Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO10401 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 011. Konferencia: 2008. 04. 09 – 12 Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: jó német nyelvismeret AJSZNO17501 „Jogi esetek” Jókai regényeiben Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO17601 Perbeli képviselet a magyar jogtörténetben Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 79: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

75

AJSZNO17701 Ügyvédek egykor és ma Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO8401 Jogi néprajz (Jogi népszokások) Dr. Nagy Janka Teodóra főiskolai tanár, óraadó Jogtörténeti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO19101 Tradicionális magyar öröklési jogi intézmények a XV.-XVII. században Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.03.28. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO19201 Tradicionális magyar házassági vagyonjogi intézmények Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.03.08. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO19301 A magyar és erdélyi rendi országgyűlések története Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Csütörtök, 18.00 – 19.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 80: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

76

AJSZNO4201 Források és életrajzok – Fejezetek az európai magánjog történetéből Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO18401 A modern európai büntetőjog története Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / Molnár Kálmán előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO18501 Történelmi krízisek jogi aspektusai Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.02.29. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.04.05. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO6601 Fogyasztóvédelem Dr. Bodnár József FVF. ny. igazgató, óraadó Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO9501 A magyar önkormányzati választások nyertesei és vesztesei Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.03.29. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 81: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

77

AJSZNO9601 A korrupció és a törvényesség határvonalai Magyarországon Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapozó jogi, gazdasági és politológiai ismereteket nyújtó kurzusok elvégzése az első évfolyamon AJSZNO9701 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.04.18. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.05.09. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO9801 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.03.07. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.04.12. 8.00 – 18.00 / 011. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO9901 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 82: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

78

AJSZNO10001 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.02.08. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / 011. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO10101 A magyar önkormányzati választások deficitje Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO6001 System of the administrative law Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 009. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO6201 Önkormányzati közigazgatás a gyakorlatban Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Hétfő, 12.30 – 14.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO9101 Számviteli ismeretek Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 83: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

79

AJSZNO9201 Adóigazgatás a gyakorlatban Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO7401 A hitelintézeti rendszer és a monetáris politika aktuális kérdései Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO8901 Területi igazgatás modernizációja Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO7101 Az önkormányzatok jogalkotása – az Alkotmánybíróság gyakorlatának tükrében Dr. Kiss László egyetemi tanár Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Csütörtök, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO7301 Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában (Elvek, értékek az Alkotmánybíróság gyakorlatában) Dr. Kiss László egyetemi tanár Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / Tanszék 2008.04.04. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 84: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

80

AJSZNO9301 Helyi közszolgáltatások Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Megbeszélés: 2008.02.05. 10.00 órakor a tanszéken 112-es szoba Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO9401 Közigazgatási jog különös rész a gyakorlatban Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Tanszéken 112-es szoba Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO7501 Rendvédelmi igazgatás Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO7601 A gyermekvédelem rendszere Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO7701 A gyermeki jogok Európában Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO7801 A gyermekvédelmi igazgatás Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.03.29. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.04.04. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 85: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

81

AJSZNO7901 A gyermekek jogainak hazai és nemzetközi szabályozása Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO8001 Közigazgatási jogi repetitórium I. Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Hétfő, 12.30 – 14.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO5701 Adócsalás és jogkövetés (Tax Fraud and Tax Compliance) Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Tanszéken Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO19401 Közpénzek és közerkölcsök, az államháztartás aktuális kérdései Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO1801 Bűnmegelőzési alapismeretek Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Molnár Kálmán előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 86: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

82

AJSZNO1901 Környezetvédelmi jog 1. Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2008.03.08. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.18. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO20901 Környezetvédelmi jog 2. Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJSZNO1901 Környezetvédelmi jog 1. AJSZNO23301 Bevezetés a kriminálpszichológiába Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Kedd, 13.30 – 15.00 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO7001 The sanctions of Hungarian Criminal Law and their execution Dr. Nemes Zsuzsanna ügyész, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / MTESZ 1. Kontakt óra oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO14601 Nemzetközi szervezetek Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 87: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

83

AJSZNO21701 Jogalkotás és végrehajtás az Európai Közösségben II. Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO5401 Önálló kutatási ismeretek. Információs források és felhasználásuk Dr. Karoliny Eszter szakreferens Európai Dokumentációs Központ ÁJK-KTK könyvtár Nemzetközi- és Európajogi Tanszék 2008.04.03. 15.00 – 20.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.17. 15.00 – 20.00 / Számítástechnikai labor Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO5501 Sources of Law in the European Union Dr. Karoliny Eszter szakreferens Európai Dokumentációs Központ ÁJK-KTK könyvtár Nemzetközi- és Európajogi Tanszék 2008.04.26. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.05.09. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: angol nyelvtudás AJSZNO14701 Parliaments in integration Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 010. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Legalább középfokú angol nyelvtudás

Page 88: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

84

AJSZNO14801 Rómától Rómáig: az európai integráció története a kezdetektől napjainkig Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO14901 Ethnische Minderheiten in Ungarn und Österreich: Situationen und Optionen Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Blockveranstaltung in Pécs (10-14. März 2008) Blockveranstaltung in Wien (29. April – 4. Mai 2008) Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Kiváló ill. jó német nyelvismeret Megyjegyzés: (Tandem-szeminárium: a PTE és az Universität Wien megállapodása alapján, összesen 8 (!!!) kredit értékkel) AJSZNO21601 Moot court I. - európa jog a gyakorlatban Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Juhász Botond PhD hallgató, óraadó Polgári Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO11901 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO12001 A nemperes eljárások jogi természete Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 89: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

85

AJSZNO12101 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO12201 Polgári eljárásjogi II. repetitorium Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Szerda, 11.30 – 13.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO12501 A polgári peres eljárások meghatározó résztvevői (a bírák, a jogi képviselők, a felek, a beavatkozók, a tanúk és a szakértők szerepe) Dr.Gátos György óraadó Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO12601 Az elsőfokú polgári határozat szerkesztése Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Csütörtök, 18.00 – 19.30 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO12701 Európai fizetésképtelenségi jog Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO12801 Ítélőtáblai határozatok elemzése Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 90: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

86

AJSZNO10301 Perkultúra (Bevezetés az igazságszolgáltatás kultúrájába a digitális technika segítségével) Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO10401 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Jogtörténeti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 011. Konferencia: 2008. 04. 09 – 12 Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: jó német nyelvismeret AJSZNO10601 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO10901 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO11001 A különleges perek egyes fajtái és szabályozásuk jellemzői Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 91: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

87

AJSZNO11101 A jogi segítségnyújtás a peres és a peren kívüli eljárásokban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO11201 Polgári eljárásjog repetitórium 2. Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Szerda, 11.30 – 13.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO11301 Jogesetek az európai polgári eljárásjogban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO11501 Az első és másodfokú polgári peres eljárás jellemzői Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO2101 Reading the Cases of the European Court of Justice Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / 103. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO21001 Bevezetés a jogi módszertanba Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 92: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

88

AJSZNO11601 Bevezetés az igazságszolgáltatásba Dr. Ujkéry Csaba Somogy Megyei Bíróság Elnöke, óraadó Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék 2008.02.09. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.03.08. 8.00 – 18.00 / 011. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO15001 Languages, Human Rights, Minorities: How to Legislate Linguistic Diversity? Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Európa központ Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO15101 Kultúra, nyelv és európai integráció Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.04.18. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.05.09. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO17101 Magyarország külpolitikája 1990-2004 Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO17201 Nationalitätenpolitik von Ungarn 1990-2004 Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / 011. Kontakt óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Vitaképes német nyelvtudás (minimum állami középfok „C”)

Page 93: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

89

AJSZNO17301 Migrációs tendenciák Magyarországon a rendszerváltás óta Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO17401 Nemzetközi kapcsolatok, béke és biztonság az 1990-es években Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.02.29. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.04.25. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO13301 A mai magyar politikai rendszer és párttagoltság Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0201 A Politikaelmélet c. kurzus elvégzése AJSZNO13401 Magyarország külpolitikája a huszadik században Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO13501 Politikai marketing Magyarországon Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Dr. Orosdy Béla egyetemi docens (KTK) Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Ajánlott a AJKONO0201 „Politikaelmélet” és vagy a AJSZNO13801 „Magyar politikai rendszerek..”, vagy AJSZNO13301 „A mai magyar politikai rendszer…” kurzusok előzetes lehallgatása

Page 94: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

90

AJSZNO13601 Totális diktatúrák a huszadik században Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0201 A Politikaelmélet c. kurzus elvégzése AJSZNO13701 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.03.01. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.04.04. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapozó jogi, gazdasági, politológiai kurzusok elvégzése az első évfolyamon AJSZNO13801 A magyar politikai rendszer és pártpolitikai struktúra 1990-től napjainkig Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.03.07. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.12. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0201 A Politikaelmélet c. kurzus elvégzése AJSZNO13901 Politikai marketing Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Dr. Orosdy Béla, egyetemi docens (KTK) Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Ajánlott a AJKONO0201 „Politikaelmélet” és vagy a AJSZNO13801 „Magyar politikai rendszerek..”, vagy AJSZNO13301 „A mai magyar politikai rendszer…” kurzusok előzetes lehallgatása

Page 95: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

91

AJSZNO14001 Politikai rendszer és párttagoltság a mai Magyarországon Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKONO0201 A Politikaelmélet c. kurzus elvégzése AJSZNO14101 Magyar külpolitika a huszadik században Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO5301 Jogi szociálpszichológia Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJDENO1201 A deviáns viselkedés szociológiája AJSZNO2301 Az emberi jogok filozófiájából Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 13.30 – 15.00 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO2401 Filozófia repetitórium Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.03.28. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: A AJKONO0301 Filozófia és jogi etika című tárgy párhuzamos felvétele, vagy vizsgakurzusra jelentkezés

Page 96: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

92

AJSZNO13001 A globalizáció Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO13101 Nemzetközi humanitárius és jogvédő szervezetek Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO13201 Társadalomkritikai filozófiák a felvilágosodástól napjainkig Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: A AJKONO0301 Filozófia és jogi etika, vagy AJKONO0201 Politikaelmélet című tárgyak legalább egyikének sikeres teljesítése. AJSZNO2501 Az EU tagországok politikai rendszerei és EU-s politikái Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Tanszéken 218-as szoba Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO2601 Összehasonlító politológia Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Tanszéken 218-as szoba Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO21301 Politikai kultúra Magyarországon Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Tanszéken 218-as szoba Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 97: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

93

AJSZNO21401 Politikai magatartás és részvétel a mai Magyarországon Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 218-as szoba 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 218-as szoba Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO4801 A vételár mint az adásvételi szerződés lényeges alkatrésze Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.03.28. 8.00 – 18.00 / 011. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZNO18101 Introduction au droit francais 2. Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra Oktatás nyelve: francia A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Francia nyelvi nyelvismeret. (Középhaladó szintű)

Page 98: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

94

A TANULMÁNYAIKAT 2007/2008-AS TANÉVBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE

LEVELEZŐ MUNKAREND JOGDLD07: egyéb diplomával rendelkező levelező hallgatók JOGDLI07: igazgatásszervező oklevéllel rendelkező levelező hallgatók JOGDLR07: rendőrtiszti oklevéllel rendelkező levelező hallgatók JOGDLU07: igazságügyi ügyintéző oklevéllel rendelkező levelező hallgatók JOGALA07: első diplomát szerző levelező hallgatók

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A TANÉVKEZDÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

A 2007/2008-as tanév II. (tavaszi) félév időbeosztása

Regisztrációs időszak: 2008. 01. 16. - 02. 22-ig Ezen belül bejelentkezés: 2008. 01. 16. - 02. 11-ig Ezen belül tantárgyfelvétel: 2008. 02. 05. - 02. 22-ig Vizsgakurzus vizsgára jelentkezés az ETR-en:

2008. 02. 06. 10.00 órától A vizsgakurzus vizsgákat a tanszékeknek 2008. 02. 09. – 02. 20.

közötti időszakra kell meghirdetniük.

A különböző hallgatói kérelmeket a regisztrációs időszak végéig kell benyújtani a Tanulmányi Osztályon.

Képzési időszak kezdete: 2008. 02. 04. (JASSZ órarend szerint) Az előadások a közzétett órarend szerint. A képzési időszak vége: 2008. 05. 17. Vizsgaidőszak: 2008. 05. 19. - 06. 30-ig.

Munkanap áthelyezések: Április 26. (szombat): munkanap Május 02. (péntek): pihenőnap

Page 99: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

95

Tudnivalók a bejelentkezésről ▪ A bejelentkezés az ETR-en keresztül történik. A bejelentkezés menetét az ETR-es honlapon a „Hogy is van ez?” címszó alatt találják. Amennyiben úgy dönt, hogy a 2007-2008-as tanév II. félévében folytatja tanulmányait, kérjük, hogy az ETR útmutatásai szerint aktivizálja jogviszonyát, illetőleg szakját. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy kivételes esetben, a hallgató aktív bejelentkezési nyilatkozatának visszavonását kérelmezheti a Tanulmányi Osztály vezetőjétől a képzési időszak megkezdését követő egy hónapon belül (TVSZ 38.§ (4) bekezdés). Kivételes esetben a hallgató a TB-től kérelmezheti utólagos bejelentkezés engedélyezését legkésőbb a félév 3. hetének végéig (TVSZ 38.§ (3) bekezdés). A bejelentkezést 2008. január 16-tól február 11-ig kell elvégezni! Tantárgyat csak az a hallgató tud felvenni, aki jogviszonyát az ETR-ben aktivizálta! ▪ Szünetel a hallgatói jogviszony, ha a hallgató az ETR-ben passzívra állítja jogviszonyát, vagy ha az adott félévre tanulmányai folytatásához szükséges bejelentkezést nem végzi el. Ha a hallgató a jogviszonyát a regisztrációs időszakban szünetelteti, külön kérelmet benyújtani nem kell. A szüneteltetést azonban a TB engedélyezheti a TVSZ 22.§ (5) bekezdésében meghatározott esetekben. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hallgató több alkalommal is élhet hallgatói jogviszonyának szüneteltetésével, de a jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév (TVSZ 22. § (4) bek.). Fontos figyelmeztetés! Amennyiben a hallgató bejelentkezett és a tanévkezdéstől számított negyedik hét végéig nem kéri tanulmányainak szüneteltetését, az adott féléve aktív félévnek minősül akkor is, ha nem vesz részt a foglalkozásokon és nem tesz eleget a tanterv tanulmányi követelményeinek! (TVSZ 22. § (3) bek.) Ebben az esetben a felvett tantárgyak is beleszámítanak a háromszori tantárgyfelvételbe, valamint a kar a költségtérítésre is igényt tarthat! Ha a hallgató szünetelteti jogviszonyát, az adott féléve passzív félévnek minősül: nem jogosult kurzusfelvételekre, nem vizsgázhat, nem jogosult diákigazolványra.

Page 100: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

96

Fontos figyelmeztetés! Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy az egyetem egyoldalú nyilatkozattal megszünteti annak a hallgatónak a jogviszonyát, aki egymást követő két alkalommal (két félévben) a bejelentkezést nem végezte el (azaz hallgatói jogviszonyáról nem nyilatkozott), vagy a hallgatói jogviszonya szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait. (TVSZ. 23. § (2) bek.) A TVSZ 37.§ (2) bekezdése értelmében a hallgató köteles a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezése utáni 8. napon bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése minden esetben az ETR felületén elektronikus formában történik. A hallgatóról nyilvántartott, általa módosítható adatok helyességéért és teljességéért minden esetben a hallgató felel. Tantárgyfelvétel A tantárgyfelvétel zökkenő mentesebb lebonyolítása érdekében az egyes karok tantárgyfelvételét az egyetem ütemezi. A 2. félévtől minden hallgató (az új belépő hallgatók is) az ETR-ben maguk veszik fel a tantárgyaikat. Ezt a www.tr.pte.hu oldalon a „Tárgyjelentkezés” menüpont alatt tudják elvégezni. Ha segítségre van szükségük, ugyanezen az oldalon a „Hogy is van ez” menüben a „Hallgatók:kurzusfelvétel” pont alatt kaphatnak segítséget, de a kar informatikusai is készséggel állnak rendelkezésükre (Zámbó Dávid, tel.: 72/501-599/3316 és Solymosi Veronika, tel.: 72/501-599/3305). Jogász szak, Igazságügyi Igazgatási szak, Jogi Asszisztens képzés: 1. kör: 2008. 02. 05. 12,00 óra (a kötelező tantárgyak korlátozás nélkül felvehetők és 4 db választható tantárgy. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy aki az első körben ennél többet vesz fel, annak a rendszer a teljes tantárgyfelvételüket törli) 2. kör: 2008. 02. 07. 12,00 órától a tantárgyak korlátozás nélkül felvehetők.

A tantárgyfelvételi modul 2008. 02. 22. éjfélig használható. Ez után csak a Tanulmányi Bizottság engedélyével lehet tantárgyat felvenni! Néhány fontos tudnivaló a tantárgyfelvételhez ▪ Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a dékáni utasítás szerint törölni kell azokat a kurzusokat, amelyeket 5 vagy annál kevesebb hallgató vett fel. ▪ Itt hívjuk fel hallgatóink figyelmét arra, hogy tanulmányi okból történő elbocsátással szűnik meg a hallgatói jogviszony akkor, ha a hallgató valamely tantárgyat háromszor felvette és azt nem teljesítette. (TVSZ 23. § (3) bek. c.) pont)

Page 101: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

97

A Tanulmányi Osztály (Front office) a leckekönyveket a tantárgyfelvételi időszak lezárása után adja ki a hallgatóknak az ETR-ben felvett tantárgyak beírására. A kitöltött leckekönyvet március 21-én 13.00 óráig kell a Tanulmányi Osztályon (Front office) leadni. A vizsgakurzusra jelentkezett hallgatók a vizsga napján vehetik át a leckekönyvet, amelyet a vizsgát követően haladéktalanul le kell adni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a leckekönyvek késedelmes leadása eljárási díj fizetését vonja maga után: 8 napon belüli késedelem esetén 2000.- Ft, 8 napon túli késedelem esetén: 2000.- Ft + 600.- Ft/nap! Tájékoztatjuk az e-mail címmel rendelkező hallgatókat arról, hogy jelszó elvesztése esetén lehetőség van on-line jelszó igénylésére az ETR-en keresztül. (ld.: ETR-honlap) Befizetések A költségtérítést 2008. február 22-ig kell befizetni, kivéve ha a hallgató nyilatkozik arról, hogy a költségtérítés összegét a diákhitelből kívánja fedezni. Ebben az esetben a hallgató a költségtérítést két részletben fizetheti be: az első részletet 2008. február 22-ig, a második részletet legkésőbb 2008. március 31-ig. (Juttatási Sz. 46. § (1) bekezdése) A költségtérítés összege: Jogász szakon: a 2007. szeptemberben először beiratkozók részére

120.000.- Ft a 2007. szeptember előtt beiratkozók részére

103.000.- Ft Igazságügyi Igazgatási szakon: a 2007. szeptemberben először beiratkozók részére: 100.000.- Ft a 2007 szeptember előtt beiratkozók részére : 96.000.- Ft

Jogi asszisztens képzés: 91.000.- Ft Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a befizetést banki átutalással kell teljesíteni! A sikeres átutalás érdekében feltétlenül szerepeljenek a következő adatok:

Page 102: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

98

befizetés összege, hallgató neve, EHA kódja, Jogosult neve: Pécsi Tudományegyetem Jogosult pénzforgalmi jelzőszáma: 10024003-00282716-00000000 A közlemény rovatba: Költségtérítés 2007/08. tanév 2. félév, továbbá ugyanitt kell feltüntetni a tagozat azonosító számát is az alábbiak szerint: 10645 ÁF (Államigazgatási Főiskolát végzettek Tagozata) 10617 DL (Diplomás Levelező Tagozat) 10641 RL (Rendőrtiszti Főiskolát végzettek Levelező Tagozata) 10656 LA (2007-ben beiratkozott jogász levelezős) 10609 Igazságügyi Igazgatási Szak 10655 Jogi asszisztens Képzés Felhívjuk a GYED, GYES, THGY igazolás alapján költségtérítés mentességet már élvező hallgatóink figyelmét arra, hogy az igazolásokat a második félévben is be kell nyújtani! Ennek határideje 2008. 03. 20-ig. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy később leadott igazolást nem fogadunk el. A fizetési kötelezettségét elmulasztó hallgató vizsgára nem bocsátható, ezért a Tanulmányi Osztály leckekönyvét nem adja ki! A költségtérítés késedelmes befizetése 3000.- Ft/megkezdett hét eljárási díj fizetését vonja maga után. (Juttatási szabályzat 1. sz. melléklete) Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra is, hogy a következő képzési időszakra (félévre) nem jelentkezhet be az a hallgató, aki az időarányos fizetési kötelezettségének nem tett eleget, valamint nem bocsátható záróvizsgára az a hallgató, aki a felsőoktatási intézménnyel szemben fennálló fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget! (Juttatási Sz. 46. § (4) bek. és 49. § (3) bek.) Tájékoztatjuk a hallgatóinkat arról, hogy a befizetett költségtérítés 90 %-át kell visszafizetni az intézménynek, ha a hallgató a félév megkezdése előtt bejelenti, hogy megszünteti vagy szünetelteti hallgatói jogviszonyát (hivatkozott szabályzat 46. § (4) bekezdés). Amennyiben a hallgató a félév megkezdése után jelenti be, hogy megszünteti vagy szünetelteti hallgatói jogviszonyát, az adott félévre már befizetett költségtérítésből legfeljebb a költségtérítés 80 %-ig terjedő összeg fizethető vissza úgy, hogy visszafizetésre kerül a félévből még hátralévő időszakra időarányosan jutó összeg a bejelentést követő hónaptól számítva.

Page 103: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

99

A kar vezetője a hallgató kérelmére – az adott szorgalmi időszak végéig – fizetési haladékot vagy részletfizetést engedélyezhet. A kérelmeket a regisztrációs hét végéig kell benyújtani a tanulmányi osztályon. Vizsgára jelentkezés A hallgatók az ETR-en keresztül jelentkezhetnek be a félévet lezáró szóbeli és írásbeli vizsgáikra is. A tanszékek a vizsgaidőszak kezdete előtt legalább 1 hónappal meghirdetik az ETR-ben a vizsgaidőpontjaikat. A hallgató maga állítja össze vizsgarendjét. Vizsgára legkésőbb a kitűzött vizsganapot megelőzően 24 órával kell bejelentkezni. A vizsgáról lejelentkezni legkésőbb a vizsganapot megelőző 48 órával lehet. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ugyanabból a tantárgyból újabb vizsgaidőpontra csak abban az esetben lehet bejelentkezni, ha a hallgató az adott vizsgát nem teljesítette (elégtelen érdemjegyet kapott vagy a vizsgán nem jelent meg), és a tanszék az eredményt rögzítette (a szóbeli vizsgák esetében a vizsgát követő munkanapon 12.00 óráig). Az újabb vizsgára legkésőbb a kiválasztott vizsganapot megelőzően 24 órával lehet bejelentkezni.

• Vizsgaidőpontok tanszéki meghirdetése: 2008. 04. 12 –én 00.00 óráig • Vizsgára jelentkezés kezdete: 2008. 04. 16-án 16.00 órától.

Jogász szakos záróvizsgázó hallgatóinknak Tájékoztatjuk a záróvizsgáikat megkezdő vagy záróvizsgáikat folytató hallgatóinkat arról, hogy záróvizsgákra a kari honlapon, EHA kódjukkal tudnak bejelentkezni. Minden esetben csak a soron következő záróvizsgát hirdetjük meg. A következő záróvizsgára az előző záróvizsgára jelentkezés lezárását követő 3. munkanaptól lehet ismét feljelentkezni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a Program a jelentkezéseket az első záróvizsga esetében az első vizsganapot megelőző 10. napon 12:00-kor, a további záróvizsgák esetében az első vizsganapot megelőző 20. napon 12:00-kor zárja le. Figyelem! A záróvizsgán való részvétel feltétele az, hogy a hallgató a határidőben bejelentkezzen a soron következő záróvizsgára! A záróvizsgára csak abszolutóriummal rendelkező hallgató jelentkezhet! Az abszolutóriumok kiállítása folyamatos, így az abszolutóriummal rendelkező hallgató „bekapcsolódhat” a soron következő záróvizsgákba.

Page 104: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

100

A záróvizsgára jelentkező hallgatók (névsor szerinti) vizsgabeosztását a Tanulmányi Osztály határozza meg és azt a honlapon a hallgatók EHA-kódja alapján teszi közzé a jelentkezés lezárását követő max. 3 munkanapon belül. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a vizsgabeosztáson módosítás kizárólag akkor kezdeményezhető, ha a hallgató -Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, -külföldi tanulmányokat folytat, -közeli hozzátartozójának halála esetén, -egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz (az egyetemi TVSZ 1.sz. melléklet 10.§ (5) bek.) Egy sikertelen záróvizsga kijavítására ugyanabban a záróvizsga időszakban abban az esetben van lehetőség, ha a hallgató a záróvizsgáit a végbizonyítvány megszerzését követő első záróvizsga időszakban kezdte meg, a kar által az adott záróvizsga időszakban szervezett mind a négy záróvizsgán megjelent és oklevele (diplomája) megszerzése ezen az egy záróvizsgán múlna. A javító záróvizsgát a dékán által kijelölt pótnapon és bizottság előtt kell teljesíteni. A hallgató egy sikeresen teljesített záróvizsga tantárgyból érdemjegyének javítása céljából értékemelő záróvizsgát tehet, feltéve, hogy az abszolutórium megszerzését követő első záróvizsga-időszak valamennyi vizsgáján megjelent és sikertelen záróvizsgája nem volt. Az értékemelő záróvizsgát ugyanabban a záróvizsga időszakban a pótnapon lehet teljesíteni. Az értékemelő vizsgán a már megszerzett érdemjegyen rontani is lehet. (TVSZ 1. sz. melléklet 10.§ (12)-(13). bek.)

Page 105: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

101

A záróvizsga- és jelentkezési időszakokat az alábbi táblázat tartalmazza: II. félévi záróvizsga időszak: Tantárgy Záróvizsga időszak Jelentkezési időszak EURÓPA JOG 2008.01.21 –

2007.02.08 2007.12.20 – 2008.01.08

POLGÁRI JOG 2008.02.25 - 2008.03.14

2008.01.14 – 2008.01.31

ALKOTMÁNYJOG - KÖZIGAZGATÁSI JOG

2008.03.31 – 2008.04.18

2008.02.07 – 2008.03.06

BÜNTETŐJOG 2008.05.05 - 2008.05.23

2008.03.13 - 2008.04.10

PÓTNAP 2008.05.28. Tanulmányi Osztályon

Vizsgabizottságok száma: 2 bizottság/nap Vizsgázók száma: 25 fő/bizottság/nap maximum Vizsgatárgyak közötti idő: 5-5 hét AVATÁS várható időpontja: 2008. június A doktorrá avatási ünnepségen való részvétel önkéntes. Részvételi szándékukról a hallgatóknak a Tanulmányi Osztályon kifejezetten nyilatkozniuk kell. A latin nyelvű díszoklevél átadásáért a Térítési és Juttatási Szabályzat 1. sz. mellékletében írtak szerint 9.000.- Ft összegű, még az avatási ünnepség egyéb költségeire 3.500.- Ft költségtérítést állapít meg a kar. A fenti összegeket a kar pénztárában, vagy az erre szolgáló csekken lehet befizetni. Tudnivalók a szakdolgozatról: A szakdolgozatot minimálisan 2 ív (80.000 betűhely, kb. 40 oldal) terjedelemben, számítógépes szövegszerkesztéssel kell elkészíteni, megfelelően tagolni kell, tartalomjegyzékkel, irodalomjegyzékkel és jegyzetapparátussal kell ellátni. A szakdolgozatot egy példányban, összefűzött, vagy más maradandó és áttekinthető formában kell a tanulmányi osztályon (front office) leadni. Nem kérjük tehát a korábban megkívánt bőrkötéses formát!

Page 106: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

102

A tanulmányi osztály a dolgozatokat nyilvántartásba veszi, és a tanulmányi előadók juttatják el a szakdolgozatokat a megfelelő tanszékekre. A szakdolgozat külső borítójára felírandó a szakdolgozat szó, a dolgozat írójának neve, a benyújtás évszáma. A szakdolgozat első lapján szerepeltetni kell a dolgozat címét, készítőjének nevét, valamint a szakot és a tagozatot. A szakdolgozathoz mellékelni kell a konzultációs lapot (16. sz. nyomtatvány), amelyen fel kell tüntetni a konzulens nevét és a tanszék megnevezését. A szakdolgozatot a végén alá kell írni. Az eredményes védés után a hallgató – az értékeléssel együtt – az illetékes Tanszéken 15 napon belül szakdolgozatát visszakapja. A Tanszékek a konzultációs lap-nyomtatványon feltüntetik a védés (szakdolgozat) érdemjegyét és ezt a nyomtatványt 3 napon belül visszaküldik a Tanulmányi Osztálynak, amely az ETR-be és a leckekönyvbe rögzíti az eredményeket. A szakdolgozatok elektronikus formában való megőrzéséről az egyetemi levéltár gondoskodik. Az elektronikus formában tárolt dolgozatokhoz a Könyvtár (Levéltár) kizárólag az ÁJK és a KTK oktatói számára biztosít hozzáférést. Szakdolgozatok leadásának határideje: 2008. április 1-től április 30. A szakdolgozatokat egy példányban a Tanulmányi Osztályon kell leadni és ugyanebben az időszakban tölthetik fel a kari honlapra a szakdolgozatok feltöltésére kijelölt helyen pdf formátumban. A szakdolgozatok védésének határideje: 2008. május 20. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arról, hogy a szakdolgozat megvédése a diploma kiadásának feltétele. A fenti határidők túllépése esetében a diploma nem állítható ki.

Page 107: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

103

Jogi szaknyelvi képzés levelező munkarendben Felsőbb szemeszteres hallgatók részére: A 2003/2004-es tanév 1. szemeszterétől meghirdetésre kerültek a levelező tagozatokon (DL,ÁF,RL) a kötelezően oktatott jogi szaknyelvi kurzusok angol, német, francia, orosz nyelvekből, valamint szabadon választható módon latin nyelvből. A latin szaknyelv az 1. és 2. szemeszterben vehető fel, az összes többi szaknyelvi kurzus pedig az RL tagozaton a 2. ,a DL és ÁF tagozatokon a 3. szemesztertől indul. A szaknyelvi kurzusok időtartama egy szemeszter. A jogi szaknyelvi kurzusokat a hallgató kontakt órák keretében, valamint öntevékenyen, házi dolgozat megírásával abszolválhatja. A kontakt órák száma a különböző nyelvi szinteknek megfelelően /újrakezdő, haladó/ változik és az órarendben meghirdetett időpontokban kerülnek megtartásra. A házi dolgozatok leadásának végső határideje az aktuális szemeszter kezdetén kerül meghatározásra. Amennyiben a hallgató nem teljesíti az előírt kötelezettségeit, pótlásra, beszámolásra, más, újabb időpontot nem kaphat. A szaknyelvi órafelvétel Az ETR-en keresztül történik a tantárgyfelvételi időszakban, ahol a hallgató nyelvenként bejelentkezhet a megfelelő szintű (újrakezdő, haladó) csoportokba. A kötelezően oktatott szaknyelvi kurzusok teljesítésének időtartama egy szemeszter, melynek abszolválásával a hallgató 11 kredit pontot kap. Felhívjuk a hallgatók figyelmét, hogy az azonos kód alatt meghirdetésre kerülő szaknyelvi kurzusok közül csak egy vehető fel. A 2007/2008-as tanévben kezdő hallgatók részére: A 2007. szeptember 1-től felmenő rendszerben bevezetésre kerülő új mintatanterv a levelező tagozaton a jogi szaknyelvi képzést a következőképpen határozza meg: A hallgató a képzési idő alatt kötelező szaknyelvi kurzusokon vesz részt, melyeknek felvétele a következő módon történik: Az 1. és 2. szemeszterben kerül meghirdetésre a kötelezően oktatott latin jogi szaknyelv. A kurzus időtartama egy szemeszter, melyet a hallgató a jelzett szemeszterek valamelyikében abszolválhat. A 3. szemesztertől vehetők fel az angol, német, francia és orosz nyelvekből kötelezően meghirdetésre kerülő jogi szaknyelvi kurzusok, melyeknek időtartama szintén egy szemeszter. A jogi szaknyelvi kurzusokat a hallgató kontakt órák keretében valamint öntevékenyen, házi dolgozat megírásával abszolválhatja.

Page 108: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

104

A házi dolgozatok leadásának végső határideje az aktuális szemeszter kezdetén kerül meghatározásra. Amennyiben a hallgató nem teljesíti az előírt kötelezettségeit, pótlásra, beszámolásra, más, újabb időpontot nem kaphat. A szaknyelvi órafelvétel Az ETR-en keresztül történik a tantárgyfelvételi időszakban, ahol a hallgató nyelvenként bejelentkezhet a megfelelő szintű (újrakezdő, haladó) csoportokba. Felhívjuk a hallgatók figyelmét, hogy az azonos kód alatt meghirdetésre kerülő szaknyelvi kurzusok közül csak egy vehető fel. Kötelező irodalom: Angol és német nyelvi jegyzetek, segédanyagok: - Zelnik Zsófia: Legal English Exercises for Correspondence Students Part 1 Elementery Level, Pécs, PTE ÁJK 2004 - Czirkóné Ormai Judit: Legal English Exercises for Correspondence Students Part 1 Intermediately Level, Pécs, PTE ÁJK 2004 - Pókay Marietta: Legal English Exercises for Correspondence Students Part 1 Advanced Level, ISBN 963 86480 2 3, Pécs, PTE ÁJK 2004 - Zelnik Istvánné: Aufgabensammling. Deutsche juristische Fachsprache für Fernstudenten, Teil 1., Grundstufe - Hajnáné Kelle Katalin - Herr Judit - Hőnig Klára: Aufgabensammlung. Deutsche juristische Fachsprache für Fernstudenten, Mittelstufe, 2004 - Herr J. – Hőnig K: Aufgabensammlung. Deutsche juristische Fachsprache für Fernstudenten, Oberstufe, 2004 A levelező tagozatos hallgatók számára készült angol és a német nyelvi jegyzetek megvásárolhatóak a Dohány utcai jegyzetboltban. Francia nyelv Bojcsevné Kovács Terézia: Le français aux étudiants en droit Dialog Campus 2002. Orosz nyelv : Конституция Российской Федерации Latin nyelv Bánóczi-Rihmer: Latin nyelvkönyv joghallgatók számára Nemzeti tankönyvkiadó 2000. (2005., átdolgozott kiadás) A PTE ÁJK honlapján megtalálható oktatási segédanyagok

Page 109: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

105

Ajánlott irodalom: Angol nyelv 1. Judit Ormai – Marietta Pókay : English for Law Students PTE ÁJK 2001. 2. Döme Éva: English for European Studies PTE ÁJK 2000. Német nyelv Dieszler László: Német szakmai társalgás Nemzeti Tankönyvkiadó 2000. Dieszler-Hőnig-Hajnáné-Zelnik: Texte aus Bereichen des deutschen Rechts PTE ÁJK 2000. Oktatók és elérhetőségük: Angol nyelv: Czirkóné Ormai Judit: [email protected], 72/501-599/3280. Dr. Románné Döme Éva: [email protected], 72/501-695/3195. Szalayné Pókay Marietta: [email protected], 72/501-599/3280. Zelnik Zsófia: [email protected], 72/501-599/3280. Német nyelv: Hajnáné Kelle Katalin: [email protected], 72/501-599/3193. Hőnig Klára: [email protected], 72/501-599/3193. Zelnik Istvánné: 72/ 316-127 Latin nyelv: Ress Éva, nyelvi képzés szervezője: [email protected], 72/501-599/3164, 70/ 279-2393. Francia, orosz nyelv: Bojcsevné Kovács Terézia: [email protected], 72/501-599/3164.

Page 110: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

106

Az Igazságügyi Igazgatási Alapszakos záróvizsgázó hallgatóknak Záróvizsga: 2008. 05. 29 - 2008. 06. 04. Figyelem! Aki nem jelentkezik a záróvizsgára, az nem vehet részt az adott időszak záróvizsgáin. A záróvizsgára a kari honlapon, EHA kódjukkal tudnak bejelentkezni. A Program a jelentkezéseket az első vizsganapot megelőző 10. napon 12:00-kor lezárja. A záróvizsgára jelentkező hallgatók (névsor szerinti) vizsgabeosztását a Tanulmányi Osztály határozza meg és azt a honlapon a hallgatók EHA-kódja alapján teszi közzé a jelentkezés lezárását követő max. 3 munkanapon belül. A záróvizsgára csak abszolutóriummal rendelkező hallgató jelentkezhet! Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a vizsgabeosztáson módosítás kizárólag akkor kezdeményezhető, ha a hallgató -Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, -külföldi tanulmányokat folytat, -közeli hozzátartozójának halála esetén, -egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz (az egyetemi TVSZ 1.sz. melléklet 10.§ (5) bek.) Szakdolgozat Tudnivalók a szakdolgozatról: A szakdolgozatot minimálisan 2 ív (80.000 betűhely, kb. 40 oldal) terjedelemben, számítógépes szövegszerkesztéssel kell elkészíteni, megfelelően tagolni kell, tartalomjegyzékkel, irodalomjegyzékkel és jegyzetapparátussal kell ellátni. A szakdolgozatot egy példányban, összefűzött, vagy más maradandó és áttekinthető formában kell az illetékes tanulmányi irodában leadni. Nem kérjük tehát a korábban megkívánt bőrkötéses formát! A tanulmányi irodák a dolgozatokat nyilvántartásba veszik, és a tanulmányi előadók juttatják el a szakdolgozatokat a megfelelő tanszékekre.

Page 111: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

107

A szakdolgozat külső borítójára felírandó a szakdolgozat szó, a dolgozat írójának neve, a benyújtás évszáma. A szakdolgozat első lapján szerepeltetni kell a dolgozat címét, készítőjének nevét, valamint a szakot és a tagozatot. A szakdolgozathoz mellékelni kell a konzultációs lapot (16. sz. nyomtatvány), amelyen fel kell tüntetni a konzulens nevét és a tanszék megnevezését. A szakdolgozatot a végén alá kell írni. Az előzőektől eltérően a szakdolgozat védése nem a záróvizsga alkalmával történik, hanem a TVSZ-nek megfelelően, az illetékes tanszéken! A szakdolgozatok védésének határideje: 2008. május 20. Az eredményes védés után a hallgató – az értékeléssel együtt – az illetékes Tanszéken 15 napon belül szakdolgozatát visszakapja. A Tanszékek a konzultációs lap-nyomtatványon feltüntetik a védés (szakdolgozat) érdemjegyét és ezt a nyomtatványt 3 napon belül visszaküldik a Tanulmányi Osztálynak, amely az ETR-be és a leckekönyvbe rögzíti az eredményeket. A Tanulmányi Osztály a szakdolgozatokat tagozatonkénti, szakonkénti regisztrálás után elektronikus úton továbbítja az ÁJK-KTK könyvtárához (PTE Levéltárához). A Könyvtár (Levéltár) a beérkezett dolgozatokat évjáratonként összesíti, és elektronikus formában gondoskodik megőrzésükről. A dolgozatokat elektronikus adathordozón – a könyvtári számítógép-hálózat kiszolgáló gépének merevlemezén – kell tárolni. A Könyvtár a hosszú távú biztonságos megőrzés érdekében gondoskodik arról, hogy a dolgozatok évenként összegyűjtve, optikai adathordozóra is kiírásra kerüljenek. Az elektronikus formában tárolt dolgozatokhoz a Könyvtár (Levéltár) kizárólag az ÁJK és a KTK oktatói számára biztosít hozzáférést. Szakdolgozatok leadásának határideje: 2008. március 5-től április 30. A szakdolgozatokat egy példányban a Tanulmányi Osztályon és ugyanebben az időszakban tölthetik fel a kari honlapra a szakdolgozatok feltöltésére kijelölt helyen pdf formátumban. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arról, hogy a szakdolgozat megvédése a diploma kiadásának feltétele. A fenti határidők túllépése esetében a diploma nem állítható ki.

Page 112: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

108

Ugyancsak a diploma kiadásának a feltétele az 1 db. középfokú „C” típusú állami, vagy államilag elismert nyelvvizsga. A diploma átadására várható időpontja: 2008. június 21. Az oklevél ünnepélyes átadására irányuló ünnepségre való részvétel önkéntes. Részvételi szándékukról a hallgatóknak a Tanulmányi Osztályon kifejezetten nyilatkozniuk kell. A részvétel költségtérítését a kar 3.500.- Ft.-ban állapított meg, melyet a kar pénztárában, vagy az erre szolgáló csekken lehet befizetni. Jogi asszisztens hallgatóknak: Záróvizsga: a 2. félévkezdéskor ismertetésre kerülő időpontban Ünnepélyes bizonyítvány átadás: 2008. május 29. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy tanulmányi ügyekben a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú mellékleteként elfogadott Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (a továbbiakban: TVSZ) tartalmaz rendelkezéseket. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a hallgatói juttatásokat, térítéseket, díjakat valamint a költségtérítéseket a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 6. számú mellékleteként elfogadott Térítési és Juttatási szabályzat rendezi. Mindkét szabályzat megismerését feltétlenül ajánljuk a hallgatóknak! A szabályzatok megtekinthetők: www.pte.hu internetes oldalon az „Adminisztráció” menüben az egyetemi Szabályzatok, utasítások között.

Page 113: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

109

Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a tantervvel, tanulmányi előrehaladással kapcsolatos ügyekben fogadóóráikban a kredit tanácsadókat kereshetik: Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus, Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus, Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd, Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus. A Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati rendje: Hétfő-szerda: de. 8.00-11.00, du. 13.00-15.00. Csütörtök: de. 8.00-13.00, du. 14.00-16.00. Péntek: de. 8.00-13.00. Szombat: de. 8.00-12.00 (ügyelet). Kérjük az ügyfélszolgálati rend betartását!

Page 114: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

110

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek +nyelv Óra/ képzési idő Kredit Százalék

Általános szociológia 15 2 Politikaelmélet 15 2 Filozófia és jogi etika 30 5 Közgazdaságtan 30 5 Szaknyelv 15 8 Latin 15 3 Összesen: 120 óra 25 kr 9% Jogtudományi alapozó ismeretek Jog- és állambölcselet 45 12 Magyar jogtörténet 45 11 Egyetemes jogtörténet 45 11 Római jog 45 12 Jogi alaptan 15 4 Jogszociológia 15 5

Összesen: 210 óra 55 kr 18 % Mindösszesen (Ált. ism. és Jogtud. alap. ism) 330 óra 80 kr 27%

Page 115: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

111

Szakmai törzsanyag Óra/ képzési idő Kredit Százalék Alkotmányjog 1. 30 4 Alkotmányjog 2. 30 4 Büntetőjog 1. 30 4 Büntetőjog 2. 30 4 Büntetőjog 3. 30 4 Büntetőjog 4. 30 4 Kriminológia 10 3 Polgári jog 1. 30 4 Polgári jog 2. 30 4 Polgári jog 3. 30 4 Polgári jog 4. 30 4 Közigazgatási jog 1. 30 4 Közigazgatási jog 2. 30 4 Büntető eljárásjog 1. 30 5 Büntető eljárásjog 2. 30 6 Munkajog 1. 30 5 Munkajog 2. 15 4 Társadalombiztosítási jog és szociális jog 30 5 Nemzetközi jog 45 10 Pénzügyi jog 1. 30 5 Pénzügyi jog 2. 30 5 Polgári eljárásjog 1. 30 5 Polgári eljárásjog 2. 30 6 Családjog 15 3 Kereskedelmi jog 30 4 Nemzetközi magánjog és Európajog 1. 30 4 Nemzetközi magánjog és Európajog 2. 30 4 Európai közjog 1. 30 4 Európai közjog 2. 30 4

Összesen 835 óra 130 kr 43% Diplomamunka 30 kr 10% Évfolyamdolgozat 2 kr 1% Kötelezően választható 14 db (db/3 kr) 42 kr 14% Szabadon választható 8 db (db/2 kr) 16 kr 5% Mindösszesen 1165óra 300kr 100%

Page 116: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

112

Differenciált, szakmai ismeretek (kötelezően választandó tantárgyak)

Bűnügyi modul

Tantárgyak óra keret

Óra képzési idő

kredit

A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja 2 30 3 kr

Az informatikai bűncselekmények 2 30 3 kr Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme 2 30 3 kr

A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében 2 30 3 kr A gazdasági bűncselekmények 2 30 3 kr

A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései 2 30 3 kr Büntetés-végrehajtási jog 2 30 3 kr

Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia 2 30 3 kr Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés 2 30 3 kr

Kriminalisztika 2 30 3 kr Bizonyítékok a büntetőeljárásban 2 30 3 kr

A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben 2 30 3 kr Igazságügyi retorika 2 30 3 kr

A különeljárások elvi és gyakorlati kérdései 2 30 3 kr

Közjogi modul

Tantárgyak Óra keret

Óra képzési

idő

kredit

Törvényhozástan 2 30 3 kr Állami egyházjog 2 30 3 kr

Uniós és tagállami európai alkotmányjog 2 30 3 kr Összehasonlító alkotmányjog 2 30 3 kr

Az alapjogok gyakorlata, és védelme 2 30 3 kr Helyi közpolitikák, közszolgáltatások 2 30 3 kr

Szabálysértési jog 2 30 3 kr Adózás a gyakorlatban 2 30 3 kr

A közigazgatási hatósági eljárás 2 30 3 kr A nemzetközi kapcsolatok alapjai 2 30 3 kr

A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban 2 30 3 kr Az Európai Bíróság eljárásai 2 30 3 kr

Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban 2 30 3 kr Környezeti jog és politika 2 30 3 kr

Page 117: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

113

Magánjogi modul Tantárgyak Óra

keret Óraképzési

idő kredit

Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből 2 30 3 kr

Szellemi tulajdonjog 2 30 3 kr A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései 2 30 3 kr

Európai magánjog 2 30 3 kr Nemzetközi családjog 2 30 3 kr

Nemzetközi gyermekvédelem 2 30 3 kr Agrárjog 2 30 3 kr

A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyak. kérdései

2 30 3 kr

Felelősség a gazdaságban 2 30 3 kr Munkajogi jogalkalmazás 2 30 3 kr

Az Európai unió munkajoga 2 30 3 kr Nemperes eljárások 2 30 3 kr

Csőd-, felszámolás-, végrehajtási eljárás 2 30 3 kr Európai Polgári eljárásjog 2 30 3 kr

Elméleti-történeti modul

Tantárgyak Óra keret

Óraképzési idő

kredit

Összehasonlító európai jogtörténet 2 30 3 kr

Jogi kultúrtörténet 2 30 3 kr Az alkotmány- és jogtörténet forrásai és alapintézményei 2 30 3 kr

A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány 2 30 3 kr Római jogi jogesetek 2 30 3 kr

Római közjog 2 30 3 kr A magánjogi dogmatika római jogi alapjai 2 30 3 kr

A világ nagy jogrendszerei 2 30 3 kr Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái 2 30 3 kr

Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai (neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus)

2 30 3 kr

Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek 2 30 3 kr A deviáns viselkedés szociológiája 2 30 3 kr 19 – 20. századi politikai eszmék 2 30 3 kr Magyarország politikai rendszerei 2 30 3 kr

Page 118: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

114

A levelező munkarend kreditrendszerű mintatanterve A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

Általános társadalomtudományi ismeretek + nyelv

AJKOLO01 Általános szociológia* 15 koll. 2 AL

AJKOLO02 Politikaelmélet* 15 koll. 2 AL

AJKOLO03 Filozófia és jogi etika* 30 koll. 5 AL

AJKOLO04 Közgazdaságtan* 30 koll. 5 AL

AJKOLO (71,81,91,101) Szaknyelv 15 besz 8

AJKOLO63 Latin 15 besz 3

Jogtudományi alapozó ismeretek

AJKOLO06 Jog- és állambölcselet 45 szig. 12

AJKOLO08 Magyar jogtörténet 45 szig. 11 AL DL RL ISZ IÜSZ

AJKOLO10 Egyetemes jogtörténet 45 szig. 11 ISZ

AJKOLO12 Római jog 45 szig. 12 AL DL RL ISZ IÜSZ

AJKOLO16 Jogi alaptan**** 15 koll. 4 AL DL RL ISZ

AJKOLO17 Jogszociológia 15 koll. 5 AL DL RL ISZ IÜSZ

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el. ** Az első oklevél megszerzése miatt e tantárgy alól az ISZ-hallgatók mentességet élveznek. *** Az első oklevél megszerzése miatt e tantárgy alól az RL-hallgatók mentességet élveznek. **** Az első oklevél megszerzése miatt e tantárgy alól az IÜSZ-hallgatók mentességet élveznek. DL: egyéb diplomával rendelkező levelező hallgatók ISZ: igazgatásszervező oklevéllel rendelkező levelező hallgatók RL: rendőrtiszti oklevéllel rendelkező levelező hallgatók IÜSZ: igazságügyi ügyintéző oklevéllel rendelkező levelező hallgatók AL: első diplomát szerző levelező hallgatók

Page 119: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

115

3. Félév

4. félév

5. félév

6. félév 7. félév 8. félév 9.

félév10.

félév Előfeltétel

AL

AL

AL DL RL ISZ IÜSZ AJKOLO16,

AJKOLO17

AL DL RL IÜSZ

AJKOLO01

Page 120: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

116

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

Kötelező tantárgyak

AJKOLO19 Alkotmányjog 1.** 30 koll. 4 AL DL RL IÜSZ

AJKOLO20 Alkotmányjog 2. ** 30 koll. 4 AL DL RL IÜSZ

AJKOLO29 Büntetőjog 1. *** 30 koll. 4 ISZ

AJKOLO30 Büntetőjog 2. *** 30 koll. 4 ISZ

AJKOLO31 Büntetőjog 3. *** 30 koll. 4

AJKOLO32 Büntetőjog 4. *** 30 koll. 4

AJKOLO35 Kriminológia*** 10 koll. 3 ISZ

AJKOLO37 Polgári jog 1. 30 koll. 4 RL ISZ

AJKOLO38 Polgári jog 2. 30 koll. 4

AJKOLO39 Polgári jog 3. 30 koll. 4

AJKOLO40 Polgári jog 4. 30 koll. 4

AJKOLO23 Közigazgatási jog 1. ** 30 koll. 4 AL DL RL IÜSZ

AJKOLO24 Közigazgatási jog 2. ** 30 koll. 4 AL DL RL IÜSZ

AJKOLO52 Büntető eljárásjog 1. *** **** 30 besz 5

AJKOLO53 Büntető eljárásjog 2. **** 30 szig. 6

AJKOLO45 Munkajog 1. **** 30 koll. 5 ISZ

AJKOLO46 Munkajog 2. **** 15 szig.. 4

AJKOLO47 Társadalombiztosítási jog és szociális jog 30 koll. 5

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el. ** Az első oklevél megszerzése miatt e tantárgy alól az ISZ-hallgatók mentességet élveznek. *** Az első oklevél megszerzése miatt e tantárgy alól az RL-hallgatók mentességet élveznek. **** Az első oklevél megszerzése miatt e tantárgy alól az IÜSZ-hallgatók mentességet élveznek. DL: egyéb diplomával rendelkező levelező hallgatók ISZ: igazgatásszervező oklevéllel rendelkező levelező hallgatók RL: rendőrtiszti oklevéllel rendelkező levelező hallgatók IÜSZ: igazságügyi ügyintéző oklevéllel rendelkező levelező hallgatók AL: első diplomát szerző levelező hallgatók

Page 121: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

117

3.

Félév 4.

félév 5.

félév 6.

félév 7.

félév 8.

félév 9.

félév10.

félév Előfeltétel

AJKOLO19

AL DL IÜSZ AJKOLO19

AL DL IÜSZ AJKOLO29

ISZ AL DL IÜSZ AJKOLO30

ISZ AL DL IÜSZ AJKOLO31

AL DL IÜSZ AJKOLO19

AL DL IÜSZ AJKOLO12

RL ISZ AL DL IÜSZ AJKOLO37

RL ISZ AL DL IÜSZ AJKOLO38

RL ISZ AL DL IÜSZ AJKOLO39

AJKOLO23

AL DL ISZ AJKOLO30

RL AL DL ISZ AJKOLO52

AL DL RL AJKOLO12

ISZ AL DL RL AJKOLO45

ISZ AL DL IÜSZ RL

AJKOLO45

Page 122: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

118

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév Ism. ell. Kr. 1. félév 2.

félév Kötelező tantárgyak

AJKOLO57 Nemzetközi jog 45 szig. 10

AJKOLO27 Pénzügyi jog 1. ** 30 besz 5

AJKOLO28 Pénzügyi jog 2. ** 30 szig. 5

AJKOLO54 Polgári eljárásjog 1. **** 30 besz 5

AJKOLO55 Polgári eljárásjog 2. **** 30 szig. 6

AJKOLO44 Családjog **** 15 koll. 3

AJKOLO49 Kereskedelmi jog 30 koll. 4

AJKOLO61 Nemzetközi magánjog és Európajog 1. 30 koll. 4

AJKOLO62 Nemzetközi magánjog és Európajog 2. 30 koll. 4

AJKOLO59 Európai közjog 1. 30 koll. 4

AJKOLO60 Európai közjog 2. 30 koll. 4

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el. ** Az első oklevél megszerzése miatt e tantárgy alól az ISZ-hallgatók mentességet élveznek. *** Az első oklevél megszerzése miatt e tantárgy alól az RL-hallgatók mentességet élveznek. **** Az első oklevél megszerzése miatt e tantárgy alól az IÜSZ-hallgatók mentességet élveznek. DL: egyéb diplomával rendelkező levelező hallgatók ISZ: igazgatásszervező oklevéllel rendelkező levelező hallgatók RL: rendőrtiszti oklevéllel rendelkező levelező hallgatók IÜSZ: igazságügyi ügyintéző oklevéllel rendelkező levelező hallgatók AL: első diplomát szerző levelező hallgatók

Page 123: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

119

3.

Félév 4.

félév 5.

Félév 6.

félév 7.

félév 8.

félév 9.

félév 10.

félév Előfeltétel

RL ISZ IÜSZ AL DL

AL DL RL IÜSZ

AL DL RL IÜSZ AJKOLO27

RL ISZ AL DL AJKOLO37

RL ISZ AL DL AJKOLO54

ISZ AL DL RL AJKOLO37

RL IÜSZ ISZ AL DL AJKOLO37

ISZ RL IÜSZ AL DL AJKOLO38

ISZ RL IÜSZ AL DL AJKOLO61

RL IÜSZ ISZ AL DL

RL IÜSZ ISZ AL DL AJKOLO59

Page 124: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

120

KONZULTÁCIÓK AJKOLO0201 Politikaelmélet AJKOLO0401 Közgazdaságtan AJKOLO0801 Magyar jogtörténet AJKOLO1701 Jogszociológia AJKOLO2001 Alkotmányjog 2 AJKOLO2401 Közigazgatási jog 2 AJKOLO3001 Büntetőjog 2 AJKOLO3701 Polgári jog 1 AJKOLO4501 Munkajog 1. AJKOLO6301 Latin Konzultáció 2008. január 31 – február 2 JANUÁR 31. JANUÁR 31.

CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK Molnár Kálmán ea. Óriás Nándor ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

3-4. 9.30 - 10.50 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

5-6. 11.00 - 12.20 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

Beiratkozás EBÉDSZÜNET

Beiratkozás EBÉDSZÜNET

7-8. 14.00 - 15.20 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

9-10. 15.30 - 16.50 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

11-12. 17.00 - 18.20 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1. Munkajog 1.

13-14. 18.30 - 19.50 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1. Munkajog 1.

Page 125: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

121

FEBRUÁR 1. FEBRUÁR 1.

PÉNTEK PÉNTEK Molnár Kálmán ea. Óriás Nándor ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

3-4. 9.30 - 10.50 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

5-6. 11.00 - 12.20 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 - 15.20 Magyar jogtörténet

Magyar jogtörténet

9-10. 15.30 - 16.50 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

11-12. 17.00 - 18.20 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1. Munkajog 1.

13-14. 18.30 - 19.50 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1. Munkajog 1.

FEBRUÁR 2. FEBRUÁR 2.

SZOMBAT SZOMBAT Molnár Kálmán ea. Óriás Nándor ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

3-4. 9.30 - 10.50 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

5-6. 11.00 - 12.20 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1 Munkajog 1

7-8. 12.30 - 14.00 Latin Latin

Page 126: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

122

Konzultáció 2008. február 21 – 23 FEBRUÁR 21.

CSÜTÖRTÖK Molnár Kálmán ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

3-4. 9.30 - 10.50 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

5-6. 11.00 - 12.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 - 15.20 Magyar jogtörténet

Magyar jogtörténet 9-10. 15.30 - 16.50 Jogszociológia

Jogszociológia 11-12. 17.00 - 18.20 Jogszociológia

Jogszociológia 13. 18.30 - 19.10 Jogszociológia

FEBRUÁR 22. FEBRUÁR 22.

PÉNTEK PÉNTEK Molnár Kálmán ea. Óriás Nándor ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

3-4. 9.30 - 10.50 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

5-6. 11.00 - 12.20 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 - 15.20 Közigazgatási jog 2

Közigazgatási jog 2 Polgári jog 1 Polgári jog 1

9-10. 15.30 - 16.50 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

11-12. 17.00 - 18.20 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1. Munkajog 1.

13-14. 18.30 - 19.50 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1 Munkajog 1

Page 127: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

123

FEBRUÁR 23.

SZOMBAT Molnár Kálmán ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Jogszociológia Jogszociológia

3-4. 9.30 - 10.50 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

5-6. 11.00 - 12.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

7-8. 12.30 - 14.00 Latin Latin

Konzultáció 2008. március 27 – 29 MÁRCIUS 27.

CSÜTÖRTÖK Molnár Kálmán ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

3-4. 9.30 - 10.50 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

5-6. 11.00 - 12.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 - 15.20 Magyar jogtörténet

Magyar jogtörténet 9-10. 15.30 - 16.50 Jogszociológia

Jogszociológia 11-12. 17.00 - 18.20 Jogszociológia

Jogszociológia 13-14. 18.30 - 19.50 Latin

Latin

Page 128: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

124

MÁRCIUS 28. MÁRCIUS 28.

PÉNTEK PÉNTEK Molnár Kálmán ea. Óriás Nándor ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

3-4. 9.30 - 10.50 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

5-6. 11.00 - 12.20 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 - 15.20 Közigazgatási jog 2

Közigazgatási jog 2 Polgári jog 1 Polgári jog 1

9-10. 15.30 - 16.50 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

11-12. 17.00 - 18.20 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Munkajog 1. Munkajog 1.

13-14. 18.30 - 19.50 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1 Munkajog 1

MÁRCIUS 29.

SZOMBAT Molnár Kálmán ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Politikaelmélet Politikaelmélet

3-4. 9.30 - 10.50 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

5-6. 11.00 - 12.20 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

7-8. 12.30 - 14.00 Latin Latin

Page 129: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

125

Konzultáció 2008. április 10 – 12 ÁPRILIS 10. ÁPRILIS 10.

CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK Molnár Kálmán ea. Irk Albert ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Politikaelmélet Politikaelmélet

3-4. 9.30 - 10.50 Politikaelmélet Politikaelmélet

5-6. 11.00 - 12.20 Politikaelmélet Politikaelmélet

EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 - 15.20 Közgazdaságtan

Közgazdaságtan Munkajog 1 Munkajog 1

9-10. 15.30 - 16.50 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1 Munkajog 1

11-12. 17.00 - 18.20 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1 Munkajog 1

13-14. 18.30 - 19.50 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1 Munkajog 1

ÁPRILIS 11.

PÉNTEK Molnár Kálmán ea.

1-2. 8.00 - 9.20 8:40-től Politikaelmélet

3-4. 9.30 - 10.50 Politikaelmélet Politikaelmélet

5-6. 11.00 - 12.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 - 15.20 Magyar jogtörténet

Magyar jogtörténet 9-10. 15.30 - 16.50 Magyar jogtörténet

Magyar jogtörténet 11-12. 17.00 - 18.20 Jogszociológia

Jogszociológia 13-14. 18.30 - 19.50 Jogszociológia

Jogszociológia

Page 130: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

126

ÁPRILIS 12.

SZOMBAT Molnár Kálmán ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

3-4. 9.30 - 10.50 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

5-6. 11.00 - 12.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

7-8. 12.30 - 14.00 Latin Latin

Konzultáció 2008. április 24 – 26 ÁPRILIS 24. ÁPRILIS 24.

CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK Molnár Kálmán ea. Irk Albert ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2. Büntetőjog 2.

3-4. 9.30 - 10.50 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2. Büntetőjog 2.

5-6. 11.00 - 12.20 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 - 15.20 Közigazgatási jog 2

Közigazgatási jog 2 Polgári jog 1 Polgári jog 1

9-10. 15.30 - 16.50 Közgazdaságtan Közgazdaságtan

Munkajog 1 Munkajog 1

11-12. 17.00 - 18.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

13-14. 18.30 - 19.50 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

Page 131: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

127

ÁPRILIS 25. ÁPRILIS 25.

PÉNTEK PÉNTEK Molnár Kálmán ea. Óriás Nándor ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2. Büntetőjog 2.

3-4. 9.30 - 10.50 Alkotmányjog 2 Alkotmányjog 2

Büntetőjog 2. Büntetőjog 2.

5-6. 11.00 - 12.20 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 - 15.20 Közigazgatási jog 2

Közigazgatási jog 2 Polgári jog 1 Polgári jog 1

9-10. 15.30 - 16.50 Közigazgatási jog 2 Közigazgatási jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

11-12. 17.00 - 18.20 Politikaelmélet Politikaelmélet

Polgári jog 1 Polgári jog 1

13-14. 18.30 - 19.50 Politikaelmélet Politikaelmélet

Munkajog 1. Munkajog 1.

ÁPRILIS 26.

SZOMBAT Molnár Kálmán ea.

1-2. 8.00 - 9.20 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

3-4. 9.30 - 10.50 Magyar jogtörténet Magyar jogtörténet

5-6. 11.00 - 11.40 Magyar jogtörténet

Page 132: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

128

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK AJKOLO0101 Általános szociológia Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO0201 Politikaelmélet Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO0301 Filozófia és jogi etika Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO0401 Közgazdaságtan Hausmann Péter egyetemi adjunktus KTK - Gazdaságelmélet A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO0601 Jog- és állambölcselet Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1601 Jogi alaptan és AJKOLO1701 Jogszociológia AJKOLO0801 Magyar alkotmány- és jogtörténet Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO1001 Egyetemes állam- és jogtörténet Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 133: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

129

AJKOLO1201 Római jog Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO1601 Jogi alaptan Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO1701 Jogszociológia Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO0101 Általános szociológia AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO2001 Alkotmányjog 2. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1901 Alkotmányjog 1.

Page 134: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

130

AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1. Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kiss László egyetemi tanár Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO2401 Közigazgatási jog 2. Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kiss László egyetemi tanár Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1. AJKOLO2701 Pénzügyi jog 1. Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO2801 Pénzügyi jog 2. Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO27 Pénzügyi jog 1. AJKOLO2901 Büntetőjog 1. Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1901 Alkotmányjog 1.

Page 135: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

131

AJKOLO3001 Büntetőjog 2. Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2901 Büntetőjog 1. AJKOLO3101 Büntetőjog 3. Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2. AJKOLO3201 Büntetőjog 4. Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3101 Büntetőjog 3. AJKOLO3501 Kriminológia Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. AJKOLO3701 Polgári jog 1. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1201 Római magánjog

Page 136: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

132

AJKOLO3801 Polgári jog 2. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3701 Polgári jog 1. AJKOLO3901 Polgári jog 3. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3801 Polgári jog 2. AJKOLO4001 Polgári jog 4. Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3901 Polgári jog 3. AJKOLO4401 Családjog Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3701 Polgári jog 1. AJKOLO4501 Munkajog 1. Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1201 Római jog

Page 137: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

133

AJKOLO4601 Munkajog 2. Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO4501 Munkajog 1. AJKOLO4701 Társadalombiztosítási jog és szociális jog Dr. Berke Gyula egyetemi docens Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO4501 Munkajog 1. AJKOLO4901 Kereskedelmi jog Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3701 Polgári jog 1. AJKOLO5201 Büntető eljárásjog 1. Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2. AJKOLO5301 Büntető eljárásjog 2. Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO5201 Büntető eljárásjog 1. AJKOLO5401 Polgári eljárásjog 1. Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Gáll Tamás egyetemi tanársegéd Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3701 Polgári jog 1. AJKOLO5501 Polgári eljárásjog 2. Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO5401 Polgári eljárásjog 1.

Page 138: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

134

AJKOLO5701 Nemzetközi jog Dr. Bruhács János egyetemi tanár Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO5901 Európai közjog 1. Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJKOLO6001 Európai közjog 2. Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO5901 Európai közjog 1. AJKOLO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3801 Polgári jog 2. AJKOLO6201 Nemzetközi magánjog és európajog 2. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1.

Page 139: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

135

AJKOLO6301 Latin jogi szaknyelv Ress Éva nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - Okatás nyelve: latin AJKOLO7101 Angol jogi szaknyelv - újrakezdő Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: alapszintű angol nyelvtudás Okatás nyelve: angol AJKOLO7201 Angol jogi szaknyelv - haladó Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: angol nyelvtudás Okatás nyelve: angol AJKOLO8101 Német jogi szaknyelv - újrakezdő Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Hőnig Klára nyelvtanár Zelnik Istvánné nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: alapszintű német nyelvtudás Okatás nyelve: német AJKOLO8201 Német jogi szaknyelv - haladó Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Hőnig Klára nyelvtanár Zelnik Istvánné nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: német nyelvtudás Okatás nyelve: német

Page 140: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

136

AJKOLO9101 Francia jogi szaknyelv Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: alapszintű francia nyelvtudás Okatás nyelve: francia AJKOLO10101 Orosz jogi szaknyelv Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: alapszintű orosz nyelvtudás Okatás nyelve: orosz

Page 141: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

137

DIFFERENCIÁLT, SZAKMAI ISMRETEK

Elméleti – történeti modul

AJDELO0101 Összehasonlító európai jogtörténet Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDELO0201 Jogi kultúrtörténet Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDELO0301 Alkotmány– és jogtörténet forrásai és alapintézményei Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDELO0401 A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDELO0501 Római jogi jogesetek Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDELO0601 Római közjog Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1201 Római jog. AJDELO0701 A magánjogi dogmatika római jogi alapjai Dr. Bessenyő András egyetemi docens Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 142: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

138

AJDELO0801 A világ nagy jogrendszerei Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDELO0901 Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1601 Jogi alaptan AJDELO1001 Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai /neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus/ Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1601 Jogi alaptan AJDELO1101 Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDELO1201 A deviáns viselkedés szociológiája Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO0101 Általános szociológia AJDELO1301 19-20. századi politikai eszmék Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDELO1401 Magyarország politikai rendszerei Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO0201 Politikaelmélet

Page 143: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

139

Bűnügyi modul

AJDBLO0101 A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2901 Büntetőjog 1. AJDBLO0201 Az informatikai bűncselekmények Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3101 Büntetőjog 3. AJDBLO0301 Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2. AJDBLO0401 A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2901 Büntetőjog 1. AJDBLO0501 A gazdasági bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3101 Büntetőjog 3. AJDBLO0601 A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3101 Büntetőjog 3. AJDBLO0701 Büntetés-végrehajtási jog Dr. Varga-Koritár György megyei főügyész, óraadó Dr. Vókó György egyetemi tanár Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2.

Page 144: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

140

AJDBLO0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2. AJDBLO0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3501 Kriminológia AJDBLO1001 Kriminalisztika Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2. AJDBLO1101 Bizonyítékok a büntetőeljárásban Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2. AJDBLO1201 A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2. AJDBLO1301 Igazságügyi retorika Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2. AJDBLO1401 A külön eljárások elvi és gyakorlati kérdései Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO5201 Büntető eljárásjog 1.

Page 145: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

141

Közjogi modul

AJDKLO0101 Törvényhozástan Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. AJDKLO0201 Állami egyházjog Dr. Ádám Antal professor emeritus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDKLO0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. AJDKLO0401 Összehasonlító alkotmányjog Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. AJDKLO0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. AJDKLO0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1.

Page 146: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

142

AJDKLO0701 Szabálysértési jog Dr. Cserép Attila óraadó Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1. AJDKLO0801 Adózás a gyakorlatban Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2701 Pénzügyi jog 1. AJDKLO0901 A közigazgatási hatósági eljárás Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1. AJDKLO1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDKLO1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2001 Alkotmányjog 2.

Page 147: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

143

AJDKLO1201 Az Európai Bíróság eljárásai Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJDKLO1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. AJDKLO1401 Környezeti jog és politika Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 148: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

144

Magánjogi modul AJDMLO0101 Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3701 Polgári jog 1. AJDMLO0201 Szellemi tulajdonjog Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3901 Polgári jog 3. AJDMLO0301 A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3801 Polgári jog 2. AJDMLO0401 Európai magánjog Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3701 Polgári jog 1. AJDMLO0501 Nemzetközi családjog Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO4401 Családjog AJDMLO0601 Nemzetközi gyermekvédelem Katonáné Dr. Pehr Erika óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO4401 Családjog AJDMLO0701 Agrárjog Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3801 Polgári jog 2. AJDMLO0801 A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyakorlati kérdései Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3801 Polgári jog 2.

Page 149: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

145

AJDMLO0901 Felelősség a gazdaságban Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3801 Polgári jog 2. AJDMLO1001 Munkajogi jogalkalmazás Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Berke Gyula egyetemi docens Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1201 Római jog AJDMLO1101 Az Európai Unió munkajoga Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO1201 Római jog AJDMLO1201 Nemperes eljárások Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO5401 Polgári eljárásjog 1. AJDMLO1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3801 Polgári jog 2. AJDMLO1401 Európai polgári eljárásjog Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3801 Polgári jog 2.

Page 150: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

146

SZABADON VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK AJSZLO3601 Önkormányzat – önkormányzatiság Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO3101 A magyar Alkotmánybíróság Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO8501 Alapvető jogaink sajátosságai Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO8601 A köztársasági elnök Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO8701 A magyar Országgyűlés Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO8801 Magyar bírósági rendszer I. Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO18601 Bevezetés a pszichológiába I. Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO18701 Bevezetés a pszichológiába II. Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO23401 A magyar büntetőjog szankciórendszere Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO2901 Büntetőjog 1.

Page 151: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

147

AJSZLO16001 A pénzügyi bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO16101 A terrorizmus anyagi büntetőjogi kérdései Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO23501 A büntetés tana Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO23601 Gyermek- és fiatalkorúak a büntetőjogban Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO15201 A hivatali bűncselekmények Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO3001 Büntetőjog 2.

AJSZLO15601 Történelem – politika - büntetőjog Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO11701 Gazdasági bűnözés és bűncselekmények Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO19801 Bizonyítás a tárgyalóteremben Dr. Diósdi Mária, bíró Pécsi Városi Bíróság Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO20001 A katonai büntetőjog elvei Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

AJSZLO20401 Retorika a jogászok számára Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 152: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

148

AJSZLO8101 Médiajog Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO21901 Jogesetek eltérő jogi kultúrákban Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO22001 Jog és vallás Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO22101 Jogi és politikai rendszerek Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO22201 Jog és más társadalmi normák Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO22301 A kánonjog Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO22401 Kényszer és utópia a jog- és állambölcseletben Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO22501 Egyenlő bánásmód a női jogok területén Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 153: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

149

AJSZLO22601 A történelem nagy perei Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO0501 A formális jogegyenlőtlenségtől a formális jogegyenlőségig Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO19001 Régi magyar vagyonjogi intézmények, különös tekintettel a házassági és öröklési jogra Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: AJKOLO0801 Magyar alkotmány- és jogtörténet alapvizsga megléte. AJSZLO4101 Európai büntetőjog-történet – Források és elméletek Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO4201 Források és életrajzok – Fejezetek az európai magánjog történetéből Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO6601 Fogyasztóvédelem Dr. Bodnár József FVF. ny. igazgató, óraadó Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO9601 A korrupció és a törvényesség határvonalai a rendszerváltástól napjainkig Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 154: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

150

AJSZLO9701 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO9801 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO9901 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO10001 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO10101 A magyar önkormányzati választások deficitje Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO10201 Önkormányzatok, pártok, választások Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO6101 Helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 155: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

151

AJSZLO7401 A hitelintézeti rendszer és a monetáris politika aktuális kérdései Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO9001 A hatósági eljárás Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO7201 Az Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában (Elvek, értékek az Alkotmánybíróság gyakorlatában.) Dr. Kiss László egyetemi tanár Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO7501 Rendvédelmi igazgatás Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO7601 A gyermekvédelem rendszere Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO19401 Közpénzek és közerkölcsök, az államháztartás aktuális kérdései Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO20501 A korrupció elleni küzdelem Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO20601 Környezeti bűnözés Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 156: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

152

AJSZLO20701 A szervezett bűnözés Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO23001 Kriminálpszichológiai alapismeretek Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO23101 Bevezetés a börtönpszichológiába Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO23201 Női bűnözés Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO6301 A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete és a büntetés-végrehajtási bíró eljárása Dr. Varga-Koritár György megyei főügyész, címzetes egyetemi docens, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO14501 Bepillantás a nemzetközi szervezetek világába Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO21501 Magánjogi esetek az Európai Bírósági gyakorlatában Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO11901 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 157: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

153

AJSZLO12001 A nemperes eljárások jogi természete Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO12101 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO12301 A perorvoslati eljárások és a különös eljárások jogalkalmazási gyakorlata Dr. Gátos György óraadó Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO12401 Perorvoslatok és egyes különös eljárások a polgári eljárásjogi gyakorlatban Dr. Gátos György óraadó Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO12601 Az elsőfokú polgári határozatok szerkesztése Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO12701 Európai fizetésképtelenségi jog Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO12901 Egyes nemperes eljárások Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO10301 Perkultúra Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 158: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

154

AJSZLO10501 A perbeli képviselettel kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO10601 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO10701 A bizonyítási eljárással kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO10801 A különleges perek a polgári perrendtartásban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO10901 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO17101 Magyarország külpolitikája 1990-2004 Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO14201 A mai politikai rendszer és párttagoltság Magyarországon Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO14301 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői Magyarországon Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 159: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

155

AJSZLO5201 Médiaszociológia Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO2301 Az emberi jogok filozófiájából Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO4701 Demokratikus politikai rendszerek összehasonlító politológiája Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO4801 A vételár mint az adásvételi szerződés lényeges alkatrésze Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO17801 Az adásvételi szerződés római jogi alapjai Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO17901 Római jogi jogesetmegoldás Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO18001 Jogesetmegoldás a római dologi jog köréből Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - AJSZLO18201 Jogesetmegoldás a római kötelmi jog köréből Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 160: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

156

AJSZLO18301 Jogesetmegoldás a római személy, család és az öröklési jog köréből Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 161: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

157

A TANULMÁNYAIKAT 2007/2008-AS TANÉV ELŐTT

MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE

NAPPALI MUNKAREND JOGANE01

Page 162: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

158

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

A TANÉVKEZDÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

A 2007/2008-as tanév 2. (tavaszi) félév időbeosztása

Regisztrációs időszak: 2008. 01. 16. - 02. 22-ig Ezen belül bejelentkezés: 2008. 01. 16. - 02. 11-ig Ezen belül tantárgyfelvétel: 2008. 02. 05. - 02. 22-ig Vizsgakurzus vizsgára jelentkezés az ETR-en:

2008. 02. 06. 10.00 órától A tanszékeknek a vizsgakurzus vizsgákat 2008. 02. 09 – 02. 20.

közötti időszakra kell meghirdetniük.

A különböző hallgatói kérelmeket a regisztrációs időszak végéig kell benyújtani a Tanulmányi Osztályon.

Képzési időszak kezdete: 2008. 02. 11. (JASSZ: órarendjük szerint.) Tavaszi szünet : 2008. 03. 17. – 03. 22-ig A képzési időszak vége: 2008. 05. 17. Vizsgaidőszak: 2008. 05. 19. - 06. 30-ig

Munkanap áthelyezések: Április 26. (szombat): munkanap Május 02.: (péntek): pihenőnap

Page 163: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

159

Tudnivalók a bejelentkezésről A bejelentkezés az ETR-en keresztül történik. A bejelentkezés menetét az ETR-es honlapon a „Hogy is van ez?” címszó alatt találják. Amennyiben úgy dönt, hogy a 2007-2008-as tanév II. félévében folytatja tanulmányait, kérjük, hogy az ETR útmutatásai szerint aktivizálja jogviszonyát, illetőleg szakját. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy kivételes esetben, a hallgató aktív bejelentkezési nyilatkozatának visszavonását kérelmezheti a Tanulmányi Osztály vezetőjétől a képzési időszak megkezdését követő egy hónapon belül (TVSZ 38.§ (4) bekezdés). Kivételes esetben a hallgató a TB-től kérelmezheti utólagos bejelentkezés engedélyezését legkésőbb a félév 3. hetének végéig (TVSZ 38.§ (3) bekezdés). A bejelentkezést 2008. január 16-tól február 11-ig kell elvégezni! Tantárgyat csak az a hallgató tud felvenni, aki jogviszonyát az ETR-ben aktivizálta! Szünetel a hallgatói jogviszony, ha a hallgató az ETR-ben passzívra állítja jogviszonyát, vagy ha az adott félévre tanulmányai folytatásához szükséges bejelentkezést nem végzi el. A jogviszony szüneteltetése tárgyában külön kérelmet benyújtani nem kell. A szüneteltetést azonban a TB engedélyezheti a TVSZ 22.§ (5) bekezdésében meghatározott esetekben. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hallgató több alkalommal is élhet hallgatói jogviszonyának szüneteltetésével, de a jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév (TVSZ 22. § (4) bek.). Fontos figyelmeztetés! Amennyiben a hallgató bejelentkezett és a tanévkezdéstől számított negyedik hét végéig nem kéri tanulmányainak szüneteltetését, az adott féléve aktív félévnek minősül akkor is, ha nem vesz részt a foglalkozásokon és nem tesz eleget a tanterv tanulmányi követelményeinek! (TVSZ 22. § (3) bek). Ebben az esetben a felvett tantárgyak is beleszámítanak a háromszori tantárgyfelvételbe, valamint a kar a költségtérítésre is igényt tarthat! Ha a hallgató szünetelteti jogviszonyát, az adott féléve passzív félévnek minősül: nem jogosult kurzusfelvételekre, nem vizsgázhat, nem jogosult diákigazolványra.

Page 164: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

160

Fontos figyelmeztetés! Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy az egyetem egyoldalú nyilatkozattal megszünteti annak a hallgatónak a jogviszonyát, aki egymást követő két alkalommal (két félévben) a bejelentkezést nem végezte el (azaz hallgatói jogviszonyáról nem nyilatkozott), vagy a hallgatói jogviszonya szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait. (TVSZ. 23. § (2) bek.) A TVSZ 37.§ (2) bekezdése értelmében a hallgató köteles a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezése utáni 8. napon bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése minden esetben az ETR felületén elektronikus formában történik. A hallgatóról nyilvántartott, általa módosítható adatok helyességéért és teljességéért minden esetben a hallgató felel. Tantárgyfelvétel A tantárgyfelvétel zökkenő mentesebb lebonyolítása érdekében az egyes karok tantárgyfelvételét az egyetem ütemezi. A 2. félévtől minden hallgató (az új belépő hallgatók is) az ETR-ben maguk veszik fel a tantárgyaikat. Ezt a www.tr.pte.hu oldalon a „Tárgyjelentkezés” menüpont alatt tudják elvégezni. Ha segítségre van szükségük, ugyanezen az oldalon a „Hogy is van ez” menüben a „Hallgatók:kurzusfelvétel” pont alatt kaphatnak segítséget, de a kar informatikusai is készséggel állnak rendelkezésükre (Zámbó Dávid, tel.: 72/501-599/3316 és Solymosi Veronika, tel.: 72/501-599/3305). Jogász szak: 1. kör: 2008. 02. 06. 10,00 óra (a kötelező tantárgyak korlátozás

nélkül felvehetők és 4 db választható tantárgy. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy aki az első körben ennél többet vesz fel, annak a rendszer a teljes tantárgyfelvételüket törli)

2. kör: 2008. 02. 08. 10,00 órától a tantárgyak korlátozás nélkül felvehetők. Jogi Asszisztens képzés: 2008. 02. 05. 12,00 órától

A tantárgyfelvételi modul 2008. 02. 22.-én éjfélig használható. Ez után csak a Tanulmányi Bizottság engedélyével lehet tantárgyat felvenni!

Page 165: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

161

Néhány fontos tudnivaló a tantárgyfelvételhez: - Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a dékáni utasítás szerint törölni

kell azokat a kurzusokat, amelyeket 5 vagy annál kevesebb hallgató vett fel.

- Itt hívjuk fel hallgatóink figyelmét arra, hogy tanulmányi okból történő elbocsátással szűnik meg a hallgatói jogviszony akkor, ha a hallgató valamely tantárgyat háromszor felvette és azt nem teljesítette. (TVSZ 23. § (3) bek. c.) pont)

- Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a Testnevelés 1-2. tantárgy (mint kritérium követelmény) a Testnevelés- és Szabadidősport Központ által hirdetett kurzusok felvételével teljesíthető. A meghirdetett kurzusok listáját a www.tesi.pte.hu web oldalon találják és egyben itt olvashatják a jelentkezésre, tantárgyfelvételre, regisztrációra és a teljesítés igazolására vonatkozó tudnivalókat is.

A Tanulmányi Osztály (Front office) a leckekönyveket a tantárgyfelvételi időszak lezárása után adja ki a hallgatóknak az ETR-ben felvett tantárgyak beírására 2008. 03. 03-tól. A kitöltött leckekönyvet 2008. március 17-én 13.00 óráig kell a Tanulmányi Osztályon (Front office) leadni. A vizsgakurzusra jelentkezett hallgatók a vizsga napján vehetik át a leckekönyvet, amelyet legkésőbb a fent jelzett időpontig le kell adni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a leckekönyvek késedelmes leadása eljárási díj fizetését vonja maga után: 8 napon belüli késedelem esetén 2000.- Ft, 8 napon túli késedelem esetén: 2000.- Ft + 600.- Ft/nap! Tájékoztatjuk az e-mail címmel rendelkező hallgatókat arról, hogy jelszó elvesztése esetén lehetőség van on-line jelszó igénylésére az ETR-en keresztül. (ld.: ETR-honlap) „Kredit-gyűjtési” követelmények: Felhívjuk a tanulmányaikat 2007. szeptembere előtt megkezdő hallgatóink figyelmét arra, hogy nem folytathatják tanulmányaikat államilag támogatott képzésben akkor, ha a megszerzett kreditek száma a hallgató beiratkozását követő negyedik aktív félév elteltével kevesebb, mint 60 kredit. A hallgató tanulmányi okból történő finanszírozási átsorolásáról a Tanulmányi Osztály vezetője hoz határozatot, melyről írásban értesíti a hallgatót. A hallgatónak ezt követően írásban kell nyilatkoznia arról, vállalja-e tanulmányainak költségtérítéses formában történő folytatását.

Page 166: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

162

Amennyiben ezt nem vállalja, hallgatói jogviszonya megszűnik. Ha a hallgató vállalja, hogy tanulmányait költségtérítéses képzésben folytatja, vele a Térítési- és Juttatási Szabályzatban foglaltak szerint költségtérítéses megállapodást kell kötni. (TVSZ. 23/A. § (1) –(4) bek.) Tájékoztatjuk a 2007/2008. tanévtől kezdődően beiratkozott, államilag támogatott képzésben tanulmányokat folytató hallgatóinkat arról, hogy – a jelenleg hatályos szabályozás értelmében - ha a tanév végén a Tanulmányi Osztály azt állapítja meg, hogy a hallgató az utolsó két aktív félévében nem szerezte meg az ajánlott tantervben előírt kreditmennyiség legalább 50 %-át, tanulmányait a következő tanévben csak költségtérítéses képzésben folytathatja! Az átsorolásról a Tanulmányi Osztály vezetője hozza meg a határozatot. Az átsorolt hallgató kezdő költségtérítési díjának mértéke megegyezik az átsorolt hallgató jogviszonya létesítésének évében az adott szakon költségtérítéses képzésre felvett hallgatóknak az átsorolást követő tanévben érvényes költségtérítése összegével. A megüresedett államilag támogatott hallgatói létszámkeretre a költségtérítéses hallgatói körből vehetők át hallgatók. Az átsorolás és az átvétel részletes szabályait a Térítési- és Juttatási Szabályzat III. Fejezete tartalmazza! Befizetések A költségtérítést 2008. február 22-ig kell befizetni, kivéve ha a hallgató nyilatkozik arról, hogy a költségtérítés összegét a diákhitelből kívánja fedezni. Ebben az esetben a hallgató a költségtérítést két részletben fizetheti be: az első részletet 2008. február 22-ig, a második részletet legkésőbb 2008. március 31-ig. (Juttatási Sz. 46. § (1) bekezdése) A költségtérítés összege: Jogász szakon: a 2007. szeptemberben először beiratkozók részére

120.000.- Ft a 2007. szeptember előtt beiratkozók részére

103.000.- Ft

Jogi asszisztens képzésben: 91.000.- Ft

Page 167: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

163

Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a befizetést banki átutalással kell teljesíteni! A sikeres átutalás érdekében feltétlenül szerepeljenek a következő adatok: befizetés összege, hallgató neve, EHA kódja, Jogosult neve: Pécsi Tudományegyetem Jogosult pénzforgalmi jelzőszáma: 10024003-00282716-00000000 A közlemény rovatba: Költségtérítés 2007/08. tanév 2. félév, továbbá ugyanitt kell feltüntetni a tagozat azonosító számát is: 10615 (Nappali jogász) 10655 (Jogi asszisztens képzés ) Felhívjuk a GYED, GYES, THGY igazolás alapján költségtérítés mentességet már élvező hallgatóink figyelmét arra, hogy az igazolásokat a második félévben is be kell nyújtani! Ennek határideje 2008. 03. 20-ig. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy később leadott igazolást nem fogadunk el. A fizetési kötelezettségét elmulasztó hallgató vizsgára nem bocsátható, ezért a Tanulmányi Osztály leckekönyvét nem adja ki! A költségtérítés késedelmes befizetése 3000.- Ft/megkezdett hét eljárási díj fizetését vonja maga után. (Juttatási szabályzat 1. sz. melléklete) Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra is, hogy a következő képzési időszakra (félévre) nem jelentkezhet be az a hallgató, aki az időarányos fizetési kötelezettségének nem tett eleget, valamint nem bocsátható záróvizsgára az a hallgató, aki a felsőoktatási intézménnyel szemben fennálló fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget! (Juttatási Sz. 46. § (4) bek. és 49. § (3) bek.) Tájékoztatjuk a hallgatóinkat arról, hogy a befizetett költségtérítés 90 %-át kell visszafizetni az intézménynek, ha a hallgató a félév megkezdése előtt bejelenti, hogy megszünteti vagy szünetelteti hallgatói jogviszonyát (hivatkozott szabályzat 46. § (4) bekezdés). Amennyiben a hallgató a félév megkezdése után jelenti be, hogy megszünteti vagy szünetelteti hallgatói jogviszonyát, az adott félévre már befizetett költségtérítésből legfeljebb a költségtérítés 80 %-ig terjedő összeg fizethető vissza úgy, hogy visszafizetésre kerül a félévből még hátralévő időszakra időarányosan jutó összeg a bejelentést követő hónaptól számítva.

Page 168: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

164

A kar vezetője a hallgató kérelmére – az adott szorgalmi időszak végéig – fizetési haladékot vagy részletfizetést engedélyezhet. A kérelmeket a regisztrációs hét végéig kell benyújtani a tanulmányi osztályon. Vizsgára jelentkezés A hallgatók az ETR-en keresztül jelentkezhetnek be a félévet lezáró szóbeli és írásbeli vizsgáikra is. A tanszékek a vizsgaidőszak kezdete előtt legalább 1 hónappal meghirdetik az ETR-ben a vizsgaidőpontjaikat. A hallgató maga állítja össze vizsgarendjét. Vizsgára legkésőbb a kitűzött vizsganapot megelőzően 24 órával kell bejelentkezni. A vizsgáról lejelentkezni legkésőbb a vizsganapot megelőző 48 órával lehet. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ugyanabból a tantárgyból újabb vizsgaidőpontra csak abban az esetben lehet bejelentkezni, ha a hallgató az adott vizsgát nem teljesítette (elégtelen érdemjegyet kapott vagy a vizsgán nem jelent meg), és a tanszék az eredményt rögzítette (a szóbeli vizsgák esetében a vizsgát követő munkanapon 12.00 óráig). Az újabb vizsgára legkésőbb a kiválasztott vizsganapot megelőzően 24 órával lehet bejelentkezni.

• Vizsgaidőpontok tanszéki meghirdetése: 2008. 04. 12 –én 00.00 óráig • Vizsgára jelentkezés kezdete: 2008. 04. 16-án 16.00 órától.

Jogász szakos záróvizsgázó hallgatóinknak Tájékoztatjuk a záróvizsgáikat megkezdő vagy záróvizsgáikat folytató hallgatóinkat arról, hogy záróvizsgákra a kari honlapon, EHA kódjukkal tudnak bejelentkezni. Minden esetben csak a soron következő záróvizsgát hirdetjük meg. A következő záróvizsgára az előző záróvizsgára jelentkezés lezárását követő 3. munkanaptól lehet ismét feljelentkezni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a Program a jelentkezéseket az első záróvizsga esetében az első vizsganapot megelőző 10. napon 12:00-kor, a további záróvizsgák esetében az első vizsganapot megelőző 20. napon 12:00-kor zárja le. Figyelem! A záróvizsgán való részvétel feltétele az, hogy a hallgató a határidőben bejelentkezzen a soron következő záróvizsgára! A záróvizsgára csak abszolutóriummal rendelkező hallgató jelentkezhet! Az abszolutóriumok kiállítása folyamatos, így az abszolutóriummal rendelkező hallgató „bekapcsolódhat” a soron következő záróvizsgákba.

Page 169: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

165

A záróvizsgára jelentkező hallgatók (névsor szerinti) vizsgabeosztását a Tanulmányi Osztály határozza meg és azt a honlapon a hallgatók EHA-kódja alapján teszi közzé a jelentkezés lezárását követő max. 3 munkanapon belül. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a vizsgabeosztáson módosítás kizárólag akkor kezdeményezhető, ha a hallgató -Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, -külföldi tanulmányokat folytat, -közeli hozzátartozójának halála esetén, -egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz (az egyetemi TVSZ 1.sz. melléklet 10.§ (5) bek.) Egy sikertelen záróvizsga kijavítására ugyanabban a záróvizsga időszakban abban az esetben van lehetőség, ha a hallgató a záróvizsgáit a végbizonyítvány megszerzését követő első záróvizsga időszakban kezdte meg, a kar által az adott záróvizsga időszakban szervezett mind a négy záróvizsgán megjelent és oklevele (diplomája) megszerzése ezen az egy záróvizsgán múlna. A javító záróvizsgát a dékán által kijelölt pótnapon és bizottság előtt kell teljesíteni. A hallgató egy sikeresen teljesített záróvizsga tantárgyból érdemjegyének javítása céljából értékemelő záróvizsgát tehet, feltéve, hogy az abszolutórium megszerzését követő első záróvizsga-időszak valamennyi vizsgáján megjelent és sikertelen záróvizsgája nem volt. Az értékemelő záróvizsgát ugyanabban a záróvizsga időszakban a pótnapon lehet teljesíteni. Az értékemelő vizsgán a már megszerzett érdemjegyen rontani is lehet. (TVSZ 1. sz. melléklet 10.§ (12)-(13). bek.)

Page 170: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

166

A záróvizsga- és jelentkezési időszakokat az alábbi táblázat tartalmazza: II. félévi záróvizsga időszak: Tantárgy Záróvizsga időszak Jelentkezési időszak EURÓPA JOG 2008.01.21 –

2007.02.08 2007.12.20 – 2008.01.08

POLGÁRI JOG 2008.02.25 - 2008.03.14

2008.01.14 – 2008.01.31

ALKOTMÁNYJOG - KÖZIGAZGATÁSI JOG

2008.03.31 – 2008.04.18

2008.02.07 – 2008.03.06

BÜNTETŐJOG 2008.05.05 - 2008.05.23

2008.03.13 - 2008.04.10

PÓTNAP 2008.05.28. Tanulmányi Osztályon

Vizsgabizottságok száma: 2 bizottság/nap Vizsgázók száma: 25 fő/bizottság/nap maximum Vizsgatárgyak közötti idő: 5-5 hét AVATÁS várható időpontja: 2008. június A doktorrá avatási ünnepségen való részvétel önkéntes. Részvételi szándékukról a hallgatóknak a Tanulmányi Osztályon kifejezetten nyilatkozniuk kell. A latin nyelvű díszoklevél átadásáért a Térítési és Juttatási Szabályzat 1. sz. mellékletében írtak szerint 9.000.- Ft összegű, még az avatási ünnepség egyéb költségeire 3.500.- Ft költségtérítést állapít meg a kar. A fenti összegeket a kar pénztárában, vagy az erre szolgáló csekken lehet befizetni. Tudnivalók a szakdolgozatról: A szakdolgozatot minimálisan 2 ív (80.000 betűhely, kb. 40 oldal) terjedelemben, számítógépes szövegszerkesztéssel kell elkészíteni, megfelelően tagolni kell, tartalomjegyzékkel, irodalomjegyzékkel és jegyzetapparátussal kell ellátni. A szakdolgozatot egy példányban, összefűzött, vagy más maradandó és áttekinthető formában kell a tanulmányi osztályon (front office) leadni. Nem kérjük tehát a korábban megkívánt bőrkötéses formát!

Page 171: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

167

A tanulmányi osztály a dolgozatokat nyilvántartásba veszi, és a tanulmányi előadók juttatják el a szakdolgozatokat a megfelelő tanszékekre. A szakdolgozat külső borítójára felírandó a szakdolgozat szó, a dolgozat írójának neve, a benyújtás évszáma. A szakdolgozat első lapján szerepeltetni kell a dolgozat címét, készítőjének nevét, valamint a szakot és a tagozatot. A szakdolgozathoz mellékelni kell a konzultációs lapot (16. sz. nyomtatvány), amelyen fel kell tüntetni a konzulens nevét és a tanszék megnevezését. A szakdolgozatot a végén alá kell írni. Az eredményes védés után a hallgató – az értékeléssel együtt – az illetékes Tanszéken 15 napon belül szakdolgozatát visszakapja. A Tanszékek a konzultációs lap-nyomtatványon feltüntetik a védés (szakdolgozat) érdemjegyét és ezt a nyomtatványt 3 napon belül visszaküldik a Tanulmányi Osztálynak, amely az ETR-be és a leckekönyvbe rögzíti az eredményeket. A szakdolgozatok elektronikus formában való megőrzéséről az egyetemi levéltár gondoskodik. Az elektronikus formában tárolt dolgozatokhoz a Könyvtár (Levéltár) kizárólag az ÁJK és a KTK oktatói számára biztosít hozzáférést. Szakdolgozatok leadásának határideje: 2008. április 01-től április 30. A szakdolgozatokat egy példányban a Tanulmányi Osztályon kell leadni és ugyanebben az időszakban tölthetik fel a kari honlapra a szakdolgozatok feltöltésére kijelölt helyen pdf formátumban. A szakdolgozatok védésének határideje: 2008. május 20. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arról, hogy a szakdolgozat megvédése a diploma kiadásának feltétele. A fenti határidők túllépése esetében a diploma nem állítható ki. Jogi asszisztens hallgatóknak: A záróvizsgával kapcsolatos valamennyi tudnivalót a képzés honlapján teszik közzé. Ünnepélyes bizonyítvány átadás: 2008. május 29.

Page 172: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

168

Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy tanulmányi ügyekben a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú mellékleteként elfogadott Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (a továbbiakban: TVSZ) tartalmaz rendelkezéseket. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a hallgatói juttatásokat, térítéseket, díjakat valamint a költségtérítéseket a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 6. számú mellékleteként elfogadott Térítési és Juttatási szabályzat rendezi. Mindkét szabályzat megismerését feltétlenül ajánljuk a hallgatóknak! A szabályzatok megtekinthetők: www.pte.hu internetes oldalon az „Adminisztráció” menüben az egyetemi Szabályzatok, utasítások között. Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a tantervvel, tanulmányi előrehaladással kapcsolatos ügyekben fogadóóráikban a kredit tanácsadókat kereshetik: Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus, Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus, Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd, Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus. A Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati rendje: Hétfő-szerda: de. 8.00-11.00, du. 13.00-15.00. Csütörtök: de. 8.00-13.00, du. 14.00-16.00. Péntek: de. 8.00-13.00. Szombat: de. 8.00-12.00 (ügyelet). Kérjük az ügyfélszolgálati rend betartását!

Page 173: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

169

VII. Szakmai gyakorlati napló

1. A hallgató a tanulmányai során köteles szakmai gyakorlatot teljesíteni és arról beszámolót készíteni. A szakmai gyakorlati naplót a záróvizsgák megkezdését megelőző félévben, legkésőbb június 15. illetve október 15. kell a hallgatónak e-mailen eljuttatnia az e feladattal megbízott oktatóhoz. A hallgató szakmai tevékenységéről készített szakmai gyakorlati naplónak a gyakorlatvezető szakmai értékelését tartalmazó záró lapját a hallgató írásban nyújtja be. 2. A szakmai gyakorlat időtartama 30 munkanap. 3. A szakmai gyakorlati napló egy e célra rendszeresített, a Kar honlapjáról letölthető nyomtatvány, amely a következő adatokat tartalmazza: a) naponkénti bontásban: - az intézmény és a szakterület megnevezése, - a gyakorlatvezető neve és beosztása, - a munkaterületen megismert és elvégzett feladatok hallgató által történő leírása. b) a gyakorlat lezárásakor - a hallgató szakmai gyakorlatának a gyakorlatvezető által történt rövid, szöveges értékelése, amely írásban nyújtandó be. 4. A szakmai gyakorlati napló a 8. félév teljesítése előtt nem nyújtható be. Az e feladattal megbízott oktató a naplóval szemben meghatározott feltételek teljesítését ellenőrzi, a nem megfelelő naplót visszaküldi, illetve a visszaadja, és a hallgatót felszólítja a hiányosságok pótlására. Az elektronikusan tárolt naplókat és az összegyűjtött gyakorlatvezetői értékeléseket a megbízott oktató a PTE iratkezelési szabályzat, és egységes irattári terv 134. pontja szerint őrzi, illetve selejtezi.

Page 174: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

170

A PTE-ÁJK nappali munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit

megállapítása. tantárgyak Óraszám kredit %

Kötelező tantárgyak

2670 óra

(a szaknyelvekkel együtt) 222 kr 74,00 %

Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat

510 óra 34 kr 25 kr 3 kr

11,33 % 8,34 % 1,00 %

Szabadon választható tantárgyak 480 óra 16 kr 5,33 % Összesen 3660 óra 300 kr 100,00 %

A kötelező és választható tantárgyak kredit értéke közötti arány: 74:26 %

II. A tanulmányi területek (modulok) kreditértékeinek megállapítása a jogász képesítési követelményekben meghatározott tanulmányi területek között.

Tanulmányi terület óraszám kredit %

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek, szakmai nyelvismeret

kötelező 405 óra 26 kr 8,67 % kötelezően választható 60 óra 4 kr 1,33 %

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek

kötelező 600 óra 49 kr 16,33 % kötelezően választható 90 óra 6 kr 2,00 %

(C) Szakmai törzsanyag

kötelező 1020 óra 107 kr 35,67 % kötelezően választható 270 óra 18 kr 6,00 %

(D) Kiegészítő szakismeretek

kötelező 645 óra 40 kr 13,33 % kötelezően választható 90 óra 6 kr 2,00 %

Szakdolgozat 25 kr 8,34 %

Évfolyamdolgozat 3 kr 1,00 % Szabadon választható tantárgyak 480 óra 16 kr 5,33 %

Összesen 3660 óra 300 kr 100,00 %

Page 175: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

171

III.

Az egyes tanulmányi területek (modulok) felosztása és kreditértékeinek megállapítása:

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek + szakmai nyelvismeret

Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Általános szociológia 2 30 2 kr Társadalomstatisztika 2 30 2 kr

Politikaelmélet 2 30 2 kr Filozófia és jogi etika 3 45 3 kr (2+1)

Közgazdaságtan 4 60 6 kr Pénzügytan 2 30 2 kr

Szaknyelv 8 120 6 kr

Latin 4 60 3 kr összesen 405 26 kr

Kötelezően választható tantárgyak:

az összesből 2 tantárgy 4 60 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 4 kr

mindösszesen 30 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Jog és állambölcselet 6 90 6 kr Magyar jogtörténet 6 90 6 kr

Egyetemes jogtörténet 6 90 6 kr Római jog 8 120 10 kr

Jogi alaptan 2 30 3 kr Jogszociológia 2 30 3 kr Alkotmánytan 2 30 3 kr

Közigazgatástan 2 30 3 kr Bevezetés a bűnügyi tudományokba 2 30 3 kr

Bevezetés a közjogtanba 2 30 3 kr Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok

intézményeibe 2

30

3 kr

összesen 600 49 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 3 tantárgy

6 90 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr

mindösszesen 55 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr

Page 176: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

172

(C) Szakmai törzsanyag

Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit (K) Alkotmányjog 6 90 10 kr

(B) Büntetőjog 10 150 16 kr (C) Polgári jog 12 180 19 kr

(K) Közigazgatási jog 6 90 10 kr (B) Büntető eljárásjog 5 75 8 kr (C) Polgári eljárásjog 6 90 10 kr

(C) Munkajog 5 75 6 kr (K) Nemzetközi jog 6 90 10 kr

(K) Pénzügyi jog 4 60 6 kr (C) Családjog 2 30 3 kr

(C) Kereskedelmi jog 4 60 6 kr (C) Nemzetközi magánjog és (EU-jog) 2 30 3 kr

összesen 1020 107 kr

Kötelezően választható tantárgyak: órakeret Óra/képzési idő kredit C Az összesből 3 tantárgy 6 90 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr K Az összesből 3 tantárgy 6 90 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr B Az összesből 3 tantárgy 6 90 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr összesen 18 270 18 kr mindösszesen 125 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr

Page 177: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

173

(D) Kiegészítő szakismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Jogi informatika 2 30 2 kr (Nemzetközi magánjog) és EU-jog 2 30 2 kr

Európai közjog 4 60 4 kr Kriminológia 4 60 2 kr

Büntetés-végrehajtási jog 2 30 2 kr Kriminalisztika 2 30 2 kr

Társadalombiztosítási jog 2 30 2 kr Törvényhozástan 2 30 2 kr

Közigazgatási jog különös rész 2 30 2 kr Szociális jog 2 30 2 kr

Agrárjog 2 30 2 kr Szellemi tulajdonjog 2 30 2 kr

Polgári jogi gyakorlat 1. 1 15 1 kr Polgári jogi gyakorlat 2. 1 15 1 kr Polgári jogi gyakorlat 3. 1 15 1 kr

Közigazgatási jogi gyakorlat 1 15 1 kr Kereskedelmi jogi gyakorlat 1 15 1 kr

Agrárjogi gyakorlat 1 15 1 kr Büntetőjogi gyakorlat 1 15 1 kr

Záróvizsga szakszeminárium 120 7 kr összesen 645 40 kr

Kötelezően választható tantárgyak:

az összesből 3 tantárgy 6 90 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr

mindösszesen 46 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr

Page 178: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

174

A nappali munkarend kreditrendszerű mintatanterve

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism. ell. Kr. 1.

félév 2.

félév A) Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv

TTIN01 Általános szociológia* 30 2 koll. 2 TTIN012kr... ........ *

TTIN02 Társadalomstatisztika* 30 2 koll. 2 TTIN022kr... ........ *

TTIN03 Politikaelmélet* 30 2 koll. 2 TTIN032kr... ........ *

TTIN04 Filozófia és jogi etika* 45 3 koll. 3 TTIN043kr... ........ *

TTIN05 Közgazdaságtan 1. 30 2 koll. 3 TTIN053kr

TTIN06 Közgazdaságtan 2. 30 2 koll. 3 TTIN063kr

TTIN07 Pénzügytan* 30 2 koll. 2

SZAN(03,05,07) Szaknyelvek 1. 60 4 gyak.j 4

SZAN(04,06,08) Szaknyelvek 2. 60 4 gyak.j 2

SZAN01 Latin 1. 30 2 vizs.j 1 SZAN011kr

SZAN02 Latin 2. 30 2 vizs.j 2 SZAN022kr

B) Jogtudományi alapozó ismeretek

ETON07 Jog- és állambölcselet 1. 45 3 koll. 2

ETON08 Jog- és állambölcselet 2. 45 3 al.vi. 4

ETON01 Magyar jogtörténet 1. 45 3 koll. 2 ETON012kr

ETON02 Magyar jogtörténet 2. 45 3 al.vi. 4 ETON024kr

ETON03 Egyetemes jogtörténet 1. 45 3 koll. 2 ETON032kr

ETON04 Egyetemes jogtörténet 2. 45 3 al.vi. 4 ETON044kr

ETON05 Római jog 1. 60 4 koll. 4 ETON054kr

ETON06 Római jog 2. 60 4 al.vi. 6 ETON066kr

KOJN11 Alkotmánytan 30 2 koll. 3

KOJN12 Közigazgatástan 30 2 koll. 3

BUNN11 Bevezetés a bűnügyi tudományokba 30 2 besz. 3 BUNN113kr

KOJN13 Bevezetés a közjogtanba* 30 2 besz. 3 KOJN133kr …...... *

ETON09 Jogi alaptan* 30 2 besz. 3 ETON093kr …...... *

ETON10 Jogszociológia* 30 2 koll. 3

KOJN15 Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok intézményeibe 30 2 besz. 3

* A csillaggal megjelölt féléves tantárgyak két egymás utáni félévben felvehetők.

Page 179: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

175

3. félév

4. félév

5. félév

6. félév

7. félév

8. félév

9. félév

10. félév Előfeltétel

TTIN05

TTIN072kr

SZAN...4kr

SZAN...2kr SZAN(03,05,07)

SZAN01

ETON072kr ETON09,ETON10

ETON084kr ETON07

ETON01

ETON03

ETON05

KOJN113kr KOJN13

KOJN123kr

ETON103kr …...... * TTIN01

KOJN153kr

Page 180: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

176

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

C) Szakmai törzsanyag

KOJN01 Alkotmányjog 1. 30 2 besz. 2

KOJN02 Alkotmányjog 2. 60 4 koll. 8

BUNN01 Büntetőjog 1. 30 2 koll. 3

BUNN02 Büntetőjog 2. 45 3 koll. 5

BUNN03 Büntetőjog 3. 45 3 koll. 4

BUNN04 Büntetőjog 4. 30 2 koll. 4

CIVN01 Polgári jog 1. 75 5 koll. 7

CIVN02 Polgári jog 2. 45 3 koll. 4

CIVN03 Polgári jog 3. 30 2 koll. 4

CIVN04 Polgári jog 4. 30 2 koll. 4

KOJN03 Közigazgatási jog 1. 45 3 koll. 5

KOJN04 Közigazgatási jog 2. 45 3 koll. 5

BUNN05 Büntető eljárásjog 1. 45 3 koll. 3

BUNN06 Büntető eljárásjog 2. 30 2 al.vi. 5

CIVN14 Munkajog 1. 30 2 koll. 2

CIVN15 Munkajog 2. 45 3 al.vi. 4

KOJN05 Nemzetközi jog 1. 45 3 koll. 4

KOJN06 Nemzetközi jog 2. 45 3 al.vi. 6

KOJN07 Pénzügyi jog 1. 30 2 koll. 2

KOJN08 Pénzügyi jog 2. 30 2 al.vi. 4

CIVN05 Polgári eljárásjog 1. 45 3 besz. 3

CIVN06 Polgári eljárásjog 2. 45 3 al.vi. 7

CIVN08 Családjog 30 2 koll. 3

CIVN10 Kereskedelmi jog 1. 30 2 koll. 2

CIVN11 Kereskedelmi jog 2. 30 2 koll. 4

CIVN12 Nemzetközi magánjog és (Európa- jog) 1 30 2 koll. 3

* A csillaggal megjelölt féléves tantárgyak két egymás utáni félévben felvehetők.

Page 181: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

177

3.

félév 4.

félév 5.

félév 6.

félév 7.

félév 8.

félév 9.

félév10.

félév Előfeltétel

KOJN012kr

KOJN028kr KOJN01

BUNN013kr BUNN11

BUNN025kr BUNN01

BUNN034kr BUNN02

BUNN044kr BUNN03

CIVN017kr ETON06

CIVN024kr CIVN01

CIVN034kr CIVN02

CIVN044kr CIVN03

KOJN035kr KOJN12

KOJN045kr KOJN03

BUNN053kr BUNN02

BUNN065kr BUNN05

CIVN142kr CIVN02

CIVN154kr CIVN14

KOJN054kr

KOJN066kr KOJN05

KOJN072kr TTIN07

KOJN084kr KOJN07

CIVN053kr CIVN01

CIVN067kr CIVN05

CIVN083kr CIVN02

CIVN102kr CIVN02

CIVN114kr CIVN10

CIVN123kr CIVN02

Page 182: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

178

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

D) Kiegészítő szakismeret

INFN01 Jogi informatika* 30 2 koll. 2

CIVN13 (Nemzetközi magánjog) és Európa-jog 2. 30 2 koll. 2

EUJN01 Európai közjog 1. 30 2 koll. 1

EUJN02 Európai közjog 2. 30 2 koll. 3

BUNN08 Kriminológia 1. 30 2 koll. 1

BUNN09 Kriminológia 2. 30 2 koll. 1

BUNN07 Büntetés-végrehajtási jog* 30 2 koll. 2

BUNN10 Kriminalisztika* 30 2 koll. 2

CIVN09 Szociális jog* 30 2 koll. 2

CIVN16 Társadalombiztosítási jog* 30 2 koll. 2

KOJN09 Törvényhozástan 30 2 koll. 2

KOJN10 Közigazgatási jog 3. (különös rész) 30 2 koll. 2

CIVN07 Agrárjog* 30 2 koll. 2

CIVN19 Szellemi tulajdonjog 30 2 koll. 2

CIVN20 Polgári jogi gyakorlat 1. 15 1 besz. 1

CIVN21 Polgári jogi gyakorlat 2. 15 1 besz. 1

CIVN22 Polgári jogi gyakorlat 3. 15 1 besz. 1

KOJN14 Közigazgatási jogi gyakorlat 15 1 besz. 1

CIVN23 Kereskedelmi jogi gyakorlat 15 1 besz. 1

CIVN24 Agrárjogi gyakorlat 15 1 besz. 1

BUNN12 Büntetőjogi gyakorlat 15 1 besz. 1

ZVIN(01,02,03,04,05) Záróvizsga szakszeminárium 120 7

Kötelező tantárgy kr 27 kr 22 kr

Kötelezően választható kr 2 kr 6 kr

Szabadon választható kr 1 kr 2 kr

Évfolyamdolgozat

Szakdolgozat

Összes kr 30 kr 30 kr * A csillaggal megjelölt féléves tantárgyak két egymás utáni félévben felvehetők.

Page 183: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

179

3.

félév 4.

félév 5.

félév 6.

félév 7.

félév 8.

félév 9.

félév 10.

félév Előfeltétel

INFN012kr… …..... *

CIVN132kr CIVN12

EUJN011kr KOJN05

EUJN023kr EUJN01

BUNN081kr BUNN02

BUNN091kr BUNN08

BUNN072kr ....... * BUNN02

BUNN102kr ....... * BUNN05

CIVN092kr ...... * CIVN08

CIVN162kr ......* CIVN14

KOJN092kr ...... * KOJN01

KOJN102kr KOJN04

CIVN072kr ...... * CIVN02

CIVN192kr CIVN03

CIVN201kr CIVN01

CIVN211kr CIVN02

CIVN221kr CIVN03

KOJN141kr KOJN03

CIVN231kr CIVN10

CIVN241kr CIVN07

BUNN121kr BUNN02

ZVIN7kr

összesen

25 kr 27 kr 34 kr 27 kr 24 kr 24 kr 12 kr 222 kr

4 kr 2 kr 2 kr 4 kr 4 kr 2 kr 8 kr 34 kr

1 kr 2 kr 1 kr 1 kr 2 kr 1 kr 5 kr 16 kr

3 kr 3 kr

25 kr 25 kr

30 kr 31 kr 37 kr 32 kr 30 kr 30 kr 25 kr 25 kr 300 kr

Page 184: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

180

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK RÉSZLETES ÓRARENDJE

2. SZEMESZTERBEN HÍRDETETT TANTÁRGYAK FELSŐBB SZEMESZTERESEK RÉSZÉRE, AKIK MÉG NEM VETTÉK FEL

TTIN0101 Általános szociológia Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 8.00 – 9.30 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - TTIN0301 Politikaelmélet Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 12.30 – 14.00 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - TTIN0401 Filozófia és jogi etika Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 14.00 – 14.45 / Óriás Nándor előadóterem Szerda, 11.30 – 13.00 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - TTIN0601 Közgazdaságtan 2. Hausmann Péter egyetemi adjunktus KTK - Gazdaságelmélet Kedd, 10.45 – 12.15 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0501 Közgazdaságtan 1. ETON0201 Magyar alkotmány és jogtörténet 2. Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Hétfő, 8.00 – 9.30 / Molnár Kálmán előadóterem Hétfő, 9.45 – 10.30 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETON0101 Magyar alkotmány és jogtörténet 1.

Page 185: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

181

ETON0401 Egyetemes állam- és jogtörténet 2. Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék Kedd, 8.00 – 9.30 / Molnár Kálmán előadóterem Kedd, 9.45 – 10.30 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETON0301 Egyetemes állam- és jogtörténet 1. ETON0601 Római magánjog 2. Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék Hétfő, 12.30 – 14.00 / Molnár Kálmán előadóterem Szerda, 13.15 – 14.45 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETON0501 Római magánjog 1. BUNN1101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 10.45 – 12.15 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - ETON0901 Jogi alaptan Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Szerda, 9.45 – 11.15 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 186: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

182

SZAN0201 Latin jogi szaknyelv 2. Dr. Kocsis Margit óraadó Ress Éva nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Ezen időpontokra valamelyikére lehet jelentkezni személyesen Ress Évánál SZAN0201-1 Szerda, 8.00 – 9.30 / 009. (Ress Éva) SZAN0201-2 Szerda, 9.45 – 11.15 / 009. (Ress Éva) SZAN0201-3 Szerda, 11.30 – 13.00 / 009. (Ress Éva) SZAN0201-4 Csütörtök, 9.45 – 11.15 / 009. (Ress Éva) SZAN0201-5 Csütörtök, 11.30 – 13.00 / 009. (Ress Éva) SZAN0201-6 Szerda, 8.00 – 9.30 / MTESZ 1. (Dr. Kocsis Margit) SZAN0201-7 Szerda, 9.45 – 11.15 / MTESZ 1. (Dr. Kocsis Margit) SZAN0201-8 Szerda, 11.30 – 13.00 / MTESZ 1. (Dr. Kocsis Margit) SZAN0201-9 Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 010. (Dr. Kocsis Margit) SZAN0201-10 Csütörtök, 9.45 – 11.15 / 010. (Dr. Kocsis Margit) SZAN0201-11 Csütörtök, 11.30 – 13.00 / 009. (Dr. Kocsis Margit) A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: SZAN0101 Latin jogi szaknyelv 1. Oktatás nyelve: latin

Page 187: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

183

4. SZEMESZTER TTIN0701 Pénzügytan Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0601 Közgazdaságtan 2. BUNN0201 Büntetőjog 2. Büntetőjog Általános rész Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék Szerda, 10.45 – 12.15 / Irk Albert előadóterem Szerda, 12.30 – 13.15 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1. KOJN0301 Közigazgatási jog 1. Általános rész Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kiss László egyetemi tanár Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 8.00 – 9.30 / Irk Albert előadóterem Szerda, 9.45 – 10.30 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN1201 Közigazgatástan KOJN0101 Alkotmányjog 1. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Ádám Antal professor emeritus Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / MTESZ 2. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 188: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

184

KOJN0201 Alkotmányjog 2. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Ádám Antal professor emeritus Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Hétfő, 10.45 – 12.15 / Óriás Nándor előadóterem Csütörtök, 8.00 – 9.30 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. ETON0701 Jog- és állambölcselet 1. Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék Hétfő, 8.00 – 9.30 / Óriás Nándor előadóterem Hétfő, 9.45 – 10.30 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETON0901 Jogi alaptan, ETON1001 Jogszociológia INFN0101 Jogi informatika Dr. Balogh Zsolt egyetemi docens, tanszékvezető Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Kedd, 8.00 – 9.30 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJN0701 Pénzügyi jog 1. Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 9.45 – 11.15 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0701 Pénzügytan CIVN0201 Polgári jog 2. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék Kedd, 11.30 – 13.00 / Irk Albert előadóterem Kedd, 13.15 – 14.00 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1.

Page 189: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

185

KOJN1101 Alkotmánytan Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Hétfő, 8.00 – 9.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN1301 Bevezetés a közjogtanba TTIN0201 Társadalomstatisztika Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 1. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJN1301 Bevezetés a közjogtanba Dr. Ádám Antal professor emeritus Alkotmányjogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / MTESZ 1. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - ETON1001 Jogszociológia Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Csütörtök, 13.15 – 14.45 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0101 Általános szociológia

Page 190: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

186

CIVN2001 Polgári jogi gyakorlat 1. Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi tanársegéd Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Bán Dániel PhD hallgató, óraadó Polgári Jogi Tanszék CIVN2001-1 Hétfő, 12.30 – 13.15 / 009. (Dr. Fabó Tibor) CIVN2001-2 Hétfő, 12.30 – 13.15 / 010. (Dr. Csöndes Mónika) CIVN2001-3 Hétfő, 12.30 – 13.15 / 011. (Dr. Bán Dániel) CIVN2001-4 Hétfő, 12.30 – 13.15 / 103. (Dr. Nemessányi Zoltán) CIVN2001-5 Hétfő, 12.30 – 13.15 / Faluhelyi Ferenc előadóterem

(Nochta Tibor) CIVN2001-6 Hétfő, 13.15 – 14.00 / 009. (Dr. Fabó Tibor) CIVN2001-7 Hétfő, 13.15 – 14.00 / 010. (Dr. Csöndes Mónika) CIVN2001-8 Hétfő, 13.15 – 14.00 / 011. (Dr. Bán Dániel) CIVN2001-9 Hétfő, 13.15 – 14.00 / 103. (Dr. Nemessányi Zoltán) A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1.

Page 191: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

187

6. SZEMESZTER

CIVN0601 Polgári eljárásjog 2. Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Hétfő, 9.45 – 11.15 / Irk Albert előadóterem Hétfő, 11.30 – 12.15 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0501 Polgári eljárásjog 1. BUNN0901 Kriminológia 2. Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 8.00 – 9.30 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2.; BUNN0801 Kriminológia 1. BUNN0501 Büntető eljárásjog 1. Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 12.30 – 14.00 / Irk Albert előadóterem Hétfő, 14.15 – 15.00 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. CIVN1901 Szellemi tulajdonjog Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Csütörtök, 13.15 – 14.45 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0301 Polgári jog 3. KOJN1001 Közigazgatási jog 3. Különös rész Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Csütörtök, 11.30 – 13.00 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0301 Közigazgatási jog 1. Általános rész, KOJN0401 Közigazgatási jog 2. CIVN0401 Polgári jog 4. Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Csütörtök, 9.45 – 11.15 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0301 Polgári jog 3.

Page 192: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

188

BUNN0401 Büntetőjog 4. Büntetőjog Különös rész Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék Kedd, 12.30 – 14.00 / Óriás Nándor előadóterem Kedd, 14.15 – 15.00 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0301 Büntetőjog 3. KOJN1401 Közigazgatási jogi gyakorlat Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kiss László egyetemi tanár Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék KOJN1401-1 Kedd, 11.30 – 12.15 / 009. (Dr. Ivancsics Imre) KOJN1401-2 Kedd, 10.30 – 11.15 / 207. (Dr. Ivancsics Imre) KOJN1401-3 Kedd, 11.30 – 12.15 / 010. (Dr. Kóbor Gyula) KOJN1401-4 Kedd, 9.45 – 10.30 / 307. (Dr. Kóbor Gyula) KOJN1401-5 Kedd, 11.30 – 12.15 / 011. (Dr. Csefkó Ferenc) KOJN1401-6 Kedd, 9.45 – 10.30 / Európa központ (Dr. Csefkó Ferenc) KOJN1401-7 Kedd, 11.30 – 12.15 / 103. (Dr. Rózsás Eszter) KOJN1401-8 Kedd, 9.45 – 10.30 / 104. (Dr. Rózsás Eszter) KOJN1401-9 Kedd, 11.30 – 12.15 / 104. (Dr. Fábián Adrián) KOJN1401-10 Csütörtök, 8.00 – 8.45 / 009. (Dr. Fábián Adrián) KOJN1401-11 Kedd, 10.30 – 11.15 / 104. (Dr. Fábián Adrián) KOJN1401-12 Csütörtök, 8.45 – 9.30 / 009. (Dr. Kiss László) A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0301 Közigazgatási jog 1. Általános rész

Page 193: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

189

CIVN2201 Polgári jogi gyakorlat 3. Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Márton Mária PhD hallgató. óraadó Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi tanársegéd Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék CIVN2201-1 Kedd, 9.45 – 10.30 / 009. (Dr. Fabó Tibor) CIVN2201-2 Kedd, 9.45 – 10.30 / 010. (Dr. Nemessányi Zoltán) CIVN2201-3 Kedd, 9.45 – 10.30 / 011. (Dr. Nochta Tibor) CIVN2201-4 Kedd, 9.45 – 10.30 / 103. (Dr. Csöndes Mónika) CIVN2201-5 Kedd, 10.30 – 11.15 / 009. (Dr. Fabó Tibor) CIVN2201-6 Kedd, 10.30 – 11.15 / 010. (Dr. Nemessányi Zoltán) CIVN2201-7 Kedd, 10.30 – 11.15 / 011. (Dr. Márton Mária) CIVN2201-8 Kedd, 10.30 – 11.15 / 103. (Dr. Csöndes Mónika) CIVN2201-9 Kedd, 9.45 – 10.30 / 207. (Dr. Bércesi Zoltán) A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0301 Polgári jog 3. SZAN0801 Angol jogi szaknyelv 2. Idegen Nyelvi Csoport Czirkóné Ormai Judit: SZAN0801-1__1. csoport Kedd, 8.00 – 9.30 / 104. Szerda, 8.00 – 9.30 / 010. SZAN0801-2__2. csoport Szerda, 9.45 – 11.15 / 010. Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 011. SZAN0801-3__3. csoport Kedd, 9.45 – 11.15 / MTESZ 2. Szerda, 13.30 – 15.00 / MTESZ 1. SZAN0801-4__4. csoport Szerda, 18.00 – 19.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. Csütörtök, 15.00 – 16.30 / 103.

Page 194: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

190

Szalayné Pókay Marietta: SZAN0801-5__1. csoport Kedd, 8.00 – 9.30 / 207. Szerda, 8.00 – 9.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem SZAN0801-6__2. csoport Szerda, 9.45 – 11.15 / 104. Csütörtök, 15.00 – 16.30 / 010. SZAN0801-7__3. csoport Kedd, 9.45 – 11.15 / MTESZ 1. Szerda, 11.30 – 13.00 / MTESZ 1. Dr. Románné Döme Éva: SZAN0801-8__1. csoport Kedd, 8.00 – 9.30 / MTESZ 1. Szerda, 8.00 – 9.30 / 307. SZAN0801-9__2. csoport Kedd, 10.30 – 12.00 / Európa központ Szerda, 9.45 – 11.15 / 307. SZAN0801-10__3. csoport Kedd, 18.00 – 19.30 / Irk Albert előadóterem Szerda, 13.30 – 15.00 / MTESZ 2. SZAN0801-11__4. csoport Szerda, 11.30 – 13.00 / MTESZ 2. Csütörtök, 15.00 – 16.30 / Európa központ Zelnik Zsófia: SZAN0801-12__1. csoport Kedd, 8.00 – 9.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Szerda, 8.00 – 9.30 / Európa központ SZAN0801-13__2. csoport Kedd, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. Szerda, 9.45 – 11.15 / Európa központ SZAN0801-14__3. csoport Szerda, 11.30 – 13.00 / 103. Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 103. SZAN0801-15__4. csoport Szerda, 13.30 – 15.00 / 104. Kedd, 10.30 – 12.00 / 307. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: SZAN0701 Angol jogi szaknyelv 1.

Page 195: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

191

SZAN0601 Német jogi szaknyelv 2. Idegen Nyelvi Csoport Hajnáné Kelle Katalin: SZAN0601-1__1. csoport Kedd, 8.00 – 9.30 / 010. Szerda, 9.45 – 11.15 / 011. SZAN0601-2__2. csoport Szerda, 8.00 – 9.30 / 011. Csütörtök, 15.00 – 16.30 / 104. SZAN0601-3__3. csoport Szerda, 11.30 – 13.00 / 011. Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 104. SZAN0601-4__4. csoport Szerda, 13.30 – 15.00 / 011. Csütörtök, 16.30 – 18.00 / 104. Hőnig Klára: SZAN0601-5__1. csoport Kedd, 8.00 – 9.30 / 011. Szerda, 8.00 – 9.30 / 207. SZAN0601-6__2. csoport Szerda, 9.45 – 11.15 / 207. Csütörtök, 15.00 – 16.30 / Irk Albert előadóterem SZAN0601-7__3. csoport Szerda, 11.30 – 13.00 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Csütörtök, 16.30 – 18.00 / Irk Albert előadóterem SZAN0601-8__4. csoport Szerda, 13.30 – 15.00 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 207. Dr. Dieszler László óraadó: SZAN0601-9__1. csoport Kedd, 8.00 – 9.30 / MTESZ 2. Szerda, 8.00 – 9.30 / MTESZ 2. Philipp Schneider német nyelvi lektor: SZAN0601-10__1. csoport – Felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők számára: Kedd, 8.00 – 9.30 / 103. Szerda, 8.00 – 9.30 / 103. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: SZAN0501 Német jogi szaknyelv 1.

Page 196: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

192

SZAN0401 Francia jogi szaknyelv 2. Idegen Nyelvi Csoport Bojcsevné Kovács Terézia: SZAN0401-1__1. csoport Kedd, 8.00 – 9.30 / 009. Szerda, 8.00 – 9.30 / 104. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: SZAN0301 Francia jogi szaknyelv 1.

Page 197: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

193

8. SZEMESZTER CIVN0901 Szociális jog Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető Családjogi és Szociális Jogi Csoport Szerda, 11.30 – 13.00 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0801 Családjog

KOJN0901 Törvényhozástan Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Csütörtök, 8.00 – 9.30 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1.

CIVN0701 Agrárjog Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék Csütörtök, 11.30 – 13.00 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2.

CIVN1101 Kereskedelmi jog 2. Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék Hétfő, 12.30 – 14.00 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN1001 Kereskedelmi jog 1.

KOJN0601 Nemzetközi jog 2. Dr. Bruhács János egyetemi tanár Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Szerda, 8.45 – 10.15 / Molnár Kálmán előadóterem Szerda, 10.30 – 11.15 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0501 Nemzetközi jog 1.

CIVN1201 Nemzetközi Magánjog és Európajog 1. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék Szerda, 13.15 – 14.45 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2.

Page 198: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

194

CIVN1601 Társadalombiztosítási jog Dr. Berke Gyula egyetemi docens Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Kedd, 8.00 – 9.30 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN1401 Munkajog 1. EUJN0101 Európai közjog 1. Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Csütörtök, 9.45 – 11.15 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0501 Nemzetközi jog 1. CIVN1501 Munkajog 2. Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Kedd, 9.45 – 11.15 / Óriás Nándor előadóterem Kedd, 11.30 – 12.15 / Óriás Nándor előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN1401 Munkajog 1. CIVN2301 Kereskedelmi jogi gyakorlat Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd Dr. Márton Mária PhD hallgató Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék CIVN2301-1 Hétfő, 9.45 – 10.30 / 307. (Dr. Nochta Tibor) CIVN2301-2 Hétfő, 10.30 – 11.15 / 307. (Dr. Nochta Tibor) CIVN2301-3 Kedd, 12.30 – 13.15 / 010. (Dr. Tamás Lajos) CIVN2301-4 Kedd, 13.15 – 14.00 / 010. (Dr. Tamás Lajos) CIVN2301-5 Kedd, 12.30 – 13.15 / 011. (Dr. Kecskés András) CIVN2301-6 Kedd, 13.15 – 14.00 / 011. (Dr. Kecskés András) CIVN2301-7 Kedd, 12.30 – 13.15 / 103. (Dr. Márton Mária) CIVN2301-8 Kedd, 13.15 – 14.00 / 103. (Dr. Márton Mária) A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN1001 Kereskedelmi jog 1.

Page 199: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

195

CIVN2401 Agrárjogi gyakorlat Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd Dr. Szita László egyetemi adjunktus Dr. Márton Mária PhD hallgató Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék CIVN2401-1 Hétfő, 9.45 – 10.30 / 009. (Dr. Tamás Lajos) CIVN2401-2 Hétfő, 9.45 – 10.30 / 010. (Dr. Kecskés András) CIVN2401-3 Hétfő, 9.45 – 10.30 / 011. (Dr. Szita László) CIVN2401-4 Hétfő, 9.45 – 10.30 / 103. (Dr. Márton Mária) CIVN2401-5 Hétfő, 10.30 – 11.15 / 009. (Dr. Tamás Lajos) CIVN2401-6 Hétfő, 10.30 – 11.15 / 010. (Dr. Kecskés András) CIVN2401-7 Hétfő, 10.30 – 11.15 / 011. (Dr. Szita László) CIVN2401-8 Hétfő, 10.30 – 11.15 / 103. (Dr. Márton Mária) CIVN2401-9 Kedd, 12.30 – 13.15 / 104. (Dr. Szita László) CIVN2401-10 Kedd, 13.15 – 13.00 / 104. (Dr. Szita László) A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0701 Agrárjog

Page 200: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

196

10. SZEMESZTER Jogász szakos záróvizsgázó hallgatóinknak Tájékoztatjuk a záróvizsgáikat megkezdő vagy záróvizsgáikat folytató hallgatóinkat arról, hogy záróvizsgákra a kari honlapon, EHA kódjukkal tudnak bejelentkezni. Minden esetben csak a soron következő záróvizsgát hirdetjük meg. A következő záróvizsgára az előző záróvizsgára jelentkezés lezárását követő 3. munkanaptól lehet ismét feljelentkezni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a Program a jelentkezéseket az első záróvizsga esetében az első vizsganapot megelőző 10. napon 12:00-kor, a további záróvizsgák esetében az első vizsganapot megelőző 20. napon 12:00-kor zárja le. Figyelem! A záróvizsgán való részvétel feltétele az, hogy a hallgató a határidőben bejelentkezzen a soron következő záróvizsgára! A záróvizsgára csak abszolutóriummal rendelkező hallgató jelentkezhet! Az abszolutóriumok kiállítása folyamatos, így az abszolutóriummal rendelkező hallgató „bekapcsolódhat” a soron következő záróvizsgákba. A záróvizsgára jelentkező hallgatók (névsor szerinti) vizsgabeosztását a Tanulmányi Osztály határozza meg és azt a honlapon a hallgatók EHA-kódja alapján teszi közzé a jelentkezés lezárását követő max. 3 munkanapon belül. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a vizsgabeosztáson módosítás kizárólag akkor kezdeményezhető, ha a hallgató -Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, -külföldi tanulmányokat folytat, -közeli hozzátartozójának halála esetén, -egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz (az egyetemi TVSZ 1.sz. melléklet 10.§ (5) bek.) Egy sikertelen záróvizsga kijavítására ugyanabban a záróvizsga időszakban abban az esetben van lehetőség, ha a hallgató a záróvizsgáit a végbizonyítvány megszerzését követő első záróvizsga időszakban kezdte meg, a kar által az adott záróvizsga időszakban szervezett mind a négy záróvizsgán megjelent és oklevele (diplomája) megszerzése ezen az egy záróvizsgán múlna. A javító záróvizsgát a dékán által kijelölt pótnapon és bizottság előtt kell teljesíteni.

Page 201: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

197

A hallgató egy sikeresen teljesített záróvizsga tantárgyból érdemjegyének javítása céljából értékemelő záróvizsgát tehet, feltéve, hogy az abszolutórium megszerzését követő első záróvizsga-időszak valamennyi vizsgáján megjelent és sikertelen záróvizsgája nem volt. Az értékemelő záróvizsgát ugyanabban a záróvizsga időszakban a pótnapon lehet teljesíteni. Az értékemelő vizsgán a már megszerzett érdemjegyen rontani is lehet. (TVSZ 1. sz. melléklet 10.§ (12)-(13). bek.) A záróvizsga- és jelentkezési időszakokat az alábbi táblázat tartalmazza: II. félévi záróvizsga időszak: Tantárgy Záróvizsga időszak Jelentkezési időszak EURÓPA JOG 2008.01.21 –

2007.02.08 2007.12.20 – 2008.01.08

POLGÁRI JOG 2008.02.25 - 2008.03.14

2008.01.14 – 2008.01.31

ALKOTMÁNYJOG - KÖZIGAZGATÁSI JOG

2008.03.31 – 2008.04.18

2008.02.07 – 2008.03.06

BÜNTETŐJOG 2008.05.05 - 2008.05.23

2008.03.13 - 2008.04.10

PÓTNAP 2008.05.28. Tanulmányi Osztályon

Vizsgabizottságok száma: 2 bizottság/nap Vizsgázók száma: 25 fő/bizottság/nap maximum Vizsgatárgyak közötti idő: 5-5 hét AVATÁS várható időpontja: 2008. június A doktorrá avatási ünnepségen való részvétel önkéntes. Részvételi szándékukról a hallgatóknak a Tanulmányi Osztályon kifejezetten nyilatkozniuk kell. A latin nyelvű díszoklevél átadásáért a Térítési és Juttatási Szabályzat 1. sz. mellékletében írtak szerint 9.000.- Ft összegű, még az avatási ünnepség egyéb költségeire 3.500.- Ft költségtérítést állapít meg a kar. A fenti összegeket a kar pénztárában, vagy az erre szolgáló csekken lehet befizetni.

Page 202: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

198

VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK RÉSZLETES ISMERTETŐJE

KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK (DIFFERENCIÁLT, SZAKMAI ISMERETEK)

Elméleti – történeti modul

DFEN0101 Összehasonlító európai jogtörténet Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 207. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEN0201 Jogi kultúrtörténet Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 207. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEN0301 Alkotmány– és jogtörténet forrásai és alapintézményei Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEN0401 A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 011. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETON0301 Magyar alkotmány és jogtörténet 1. DFEN0501 Római jogi jogesetek Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 203: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

199

DFEN0601 Római közjog Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 009. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEN0701 A magánjogi dogmatika római jogi alapjai Dr. Bessenyő András egyetemi docens Római Jogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Holub József előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEN0801 A világ nagy jogrendszerei Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 103. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEN0901 Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / 103. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETON0901 Jogi alaptan DFEN1001 Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai /neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus/ Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 009. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETON0901 Jogi alaptan DFEN1101 Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Európa központ A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEN1201 A deviáns viselkedés szociológiája Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 009. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0101 Általános szociológia

Page 204: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

200

DFEN1301 19-20. századi politikai eszmék Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Csütörtök, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEN1401 Magyarország politikai rendszerei Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 011. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0301 Politikaelmélet

Page 205: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

201

Bűnügyi modul

DFBN0101 A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Holub József előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1. DFBN0201 Az informatikai bűncselekmények Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 010. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0301 Büntetőjog 3. DFBN0301 Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Európa központ A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. DFBN0401 A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 104. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN1101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba DFBN0501 A gazdasági bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Óriás Nándor előadóterem 2. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0301 Büntetőjog 3. DFBN0601 A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd Büntetőjogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / 103. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0301 Büntetőjog 3.

Page 206: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

202

DFBN0701 Büntetés-végrehajtási jog Dr. Varga-Koritár György megyei főügyész, óraadó Dr. Vókó György egyetemi tanár Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. DFBN0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. DFBN0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0801 Kriminológia 1. DFBN1001 Kriminalisztika Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. DFBN1101 Bizonyítékok a büntetőeljárásban Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / 009. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. DFBN1201 A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 104. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. DFBN1301 Igazságügyi retorika Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / 307. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2.

Page 207: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

203

DFBN1401 A külön eljárások elvi és gyakorlati kérdései Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / 207. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0501 Büntető eljárásjog 1.

Page 208: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

204

Közjogi modul

DFKN0101 Törvényhozástan Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. DFKN0201 Állami egyházjog Dr. Ádám Antal professor emeritus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 009. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFKN0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / 104. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. DFKN0401 Összehasonlító alkotmányjog Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Kedd, 8.00 – 9.30 / 307. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. DFKN0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alkotmányjog 3.

Page 209: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

205

DFKN0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 011. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0301 Közigazgatási jog 1. DFKN0701 Szabálysértési jog Dr. Cserép Attila óraadó Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Óriás Nándor előadóterem 1. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0301 Közigazgatási jog 1. DFKN0801 Adózás a gyakorlatban Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / MTESZ 2. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0701 Pénzügyi jog 1. DFKN0901 A közigazgatási hatósági eljárás Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Molnár Kálmán előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0301 Közigazgatási jog 1. DFKN1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Faluhelyi Ferenc előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 210: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

206

DFKN1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 010. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. DFKN1201 Az Európai Bíróság eljárásai Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 1. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFKN1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Európa központ A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. DFKN1401 Környezeti jog és politika Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Holub József előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 211: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

207

Magánjogi modul DFMN0101 Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Irk Albert előadóterem A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. DFMN0201 Szellemi tulajdonjog Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0301 Polgári jog 3. DFMN0301 A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Polgári Jogi Tanszék Hétfő, 8.00 – 9.30 / 104. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. DFMN0401 Európai magánjog Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 103. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. DFMN0501 Nemzetközi családjog Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető Családjogi és Szociális Jogi Csoport Hétfő, 14.00 – 15.30 / 010. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0801 Családjog DFMN0601 Nemzetközi gyermekvédelem Katonáné Dr. Pehr Erika óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport 2008.03.01. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.04.25. 8.00 – 18.00 / Európa központ A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0801 Családjog DFMN0701 Agrárjog Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2.

Page 212: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

208

DFMN0801 A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyakorlati kérdései Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Óriás Nándor előadóterem 2. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. DFMN0901 Felelősség a gazdaságban Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / MTESZ 1. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. DFMN1001 Munkajogi jogalkalmazás Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Berke Gyula egyetemi docens Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Kedd, 13.30 – 15.00 / 207. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. DFMN1101 Az Európai Unió munkajoga Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Európa központ A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. DFMN1201 Nemperes eljárások Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Óriás Nándor előadóterem 1. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0501 Polgári eljárásjog 1. DFMN1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Óriás Nándor előadóterem 1. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2.

Page 213: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

209

DFMN1401 Európai polgári eljárásjog Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 207. A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0501 Polgári eljárásjog 1.

Page 214: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

210

SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK SZVN9001 Alkotmányjogi repetitórium 1. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Alkotmányjogi Tanszék 2008.02.15. 8.00 – 15.00 / Tanszéken 2008.03.14. 8.00 – 15.00 / Tanszéken 2008.04.04. 8.00 – 15.00 / Tanszéken 2008.04.25. 8.00 – 15.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Rendszeres részvétel a KOJN0101 „Alkotmányjog 1.” c. tantárgy előadásain. SZVN13501 Alkotmányjogi repetitórium 2. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Alkotmányjogi Tanszék Csütörtök, 9.45 – 11.15 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN23701 Constitutional principles in EU-law Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Alkotmányjogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 17.00 / Tanszéken 2008.02.29. 8.00 – 17.00 / Tanszéken 2008.03.07. 8.00 – 17.00 / Tanszéken Tömbösített óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN83501 Alkotmányjogi szeminárium 2. Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Alkotmányjogi Tanszék Csütörtök, 11.30 – 13.00 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1.

Page 215: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

211

SZVN83601 Hallgatói jogok a felsőoktatásban Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN68901 Felsőoktatási jog és felsőoktatás-politika Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék 2008.03.01. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.04.25. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN59801 Alkotmánybírósági eset(leges) jog Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.04.05. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN13401 Alkotmányjogi jogesetmegoldás Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék Csütörtök, 9.45 – 11.15 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN82901 A Kormány működése Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék 2008.02.16. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.03.28. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN1101 Alkotmánytan c. tantárgy teljesítése, KOJN0101 Alkotmányjog 1. c. tantárgy teljesítése

Page 216: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

212

SZVN83001 A köztársasági elnök a magyar Alkotmányban Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Európa központ Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN83101 A parlamenti kontroll a gyakorlatban Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék 2008.02.29. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.12. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN83201 A politikai pártok működése Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN83301 Az alkotmányozás lehetséges irányai Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék 2008.04.04. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.05.10. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN14201 Önkormányzat - önkormányzatiság Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Rendszeres részvétel az Alkotmányjog c. tantárgy előadásain és érdeklődés az adott témakör iránt.

Page 217: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

213

SZVN56101 Magyar Alkotmány, alkotmányozás Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Rendszeres részvétel az Alkotmányjog c. tantárgy előadásain és érdeklődés az adott témakör iránt. SZVN71201 Alkotmányjogi repetitórium 5. Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Csütörtök, 9.45 – 11.15 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Rendszeres részvétel az „Alkotmányjog 1.” c. tantárgy előadásain. SZVN71901 Alkotmányjogi repetitórium 8. Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Csütörtök, 11.30 – 13.00 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN74701 A politikai pártok jogi szabályozása Magyarországon Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN74801 Alkotmánybírósági indítványszerkesztés Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék 2008.04.05. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.05.09. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1.

Page 218: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

214

SZVN74901 Alkotmányjogi jogesetmegoldás – alapvető jogok Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN75001 Alkotmányjogi jogesetmegoldás – jogelvek, államszervezet Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN75101 Alkotmányon belüli ellentmondások? 1. Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék 2008.03 01. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN75201 Az országgyűlési biztosi intézmény Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN75301 Helyi önkormányzatok a magyar Alkotmányban Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN75401 Jogforrási rendszer Magyarországon Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 219: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

215

SZVN75501 Ombudsmani indítványszerkesztés Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék 2008.02.15. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.03.29. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN45801 Bevezetés a pszichológiába Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN54101 Bevezetés a pszichológiába II. Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Óriás Nándor előadóterem 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN31101 Grundrechte im Grundgesetz (Alapjogok a német alkotmányban) Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék 2008.03.28. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.04.15. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN1101 Alkotmánytan és KOJN0201 Alkotmányjog 2. tantárgy sikeres teljesítése, német nyelvtudás

Page 220: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

216

SZVN54301 Bioetikai kérdések jogi megközelítése Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék 2008.02.15. 8.00 – 16.00 / Európa központ 2008.03.07. 8.00 – 14.00 / Európa központ 2008.03.29. 8.00 – 14.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. tantárgy sikeres teljesítése SZVN71301 Alkotmányjogi repetitórium 7. Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Csütörtök, 11.30 – 13.00 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Rendszeres részvétel az „Alkotmányjog 1.” c. tantárgy előadásain. SZVN71801 Alkotmányjogi repetitórium 6. Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN83401 Alkotmányjogi szeminárium 4. Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék Csütörtök, 9.45 – 11.15 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0101 Alkotmányjog 1. SZVN80601 Szinten-tartó (vizsgakurzusra felkészítő) szeminárium Büntetőjog Általános részéből Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN1101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba

Page 221: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

217

SZVN80701 Szinten-tartó (vizsgakurzusra felkészítő) szeminárium Büntetőjog Különös részéből Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN89101 Általános részi kérdések a bírói gyakorlatban 2. Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1. SZVN89201 Alapvető kérdések a büntetőjog különös részének körében 2. Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0301 Büntetőjog 3. SZVN89301 Különös részi tényállások a gyakorlatban 2. Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.03.29. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0301 Büntetőjog 3. SZVN13301 Bűnügyi statisztika Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 222: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

218

SZVN80901 Az állam elleni bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Dr. Csányi Csaba PhD hallgató, óraadó Büntetőjogi Tanszék 2008.02.16. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN81301 A pénzmosás és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN24501 A pénzmosás büntetőjogi szabályozása Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN81001 Bevezetés a büntetőjog általános részébe II. Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN1101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba SZVN81101 Elméleti kérdések a büntetőjog különös részének körében II. Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Szerda, 11.30 – 13.00 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2.

Page 223: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

219

SZVN81201 Gyakorlati kérdések a büntetőjog általános részének köréből II. Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN1101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba SZVN50401 Gyermek- és fiatalkorúak a büntetőjogban Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék 2008.03.07. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.04.12. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1. SZVN88601 Dogmatikai és gyakorlati kérdések a büntetőjog különös részének köréből Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Szerda, 11.30 – 13.00 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0301 Büntetőjog 3. SZVN88701 Különös részi kérdések a gyakorlatban 2. Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0301 Büntetőjog 3. SZVN88801 A magyar büntetőjog szankciórendszere Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1.

Page 224: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

220

SZVN34201 Különös részi kérdések a gyakorlatban Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd Büntetőjogi Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN80201 Az anyagi jog és a rendőrségi nyomozás Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd Büntetőjogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN88901 Különös részi kérdések a bírói gyakorlatban 2. Dr. Krémer László ítélőtáblai bíró, tanácselnök, óraadó Büntetőjogi Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0301 Büntetőjog 3. SZVN80401 Az Internet etikus és értelmes használata Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN80801 Történelem – politika – büntetőjog Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Európa központ Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN64701 A hivatali bűncselekmények Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2.

Page 225: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

221

SZVN80301 Alapfogalmak a büntetőjogban Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN1101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba SZVN80501 Jogesetek a Büntetőjog Különös részéből Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN89001 Általános részi kérdések a gyakorlatban 2. Dr. Tamásfy József a Baranya Megyei bíróság ny. elnöke, óraadó Büntetőjogi Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1. SZVN62501 Gazdasági büntetőjog Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN1501 Bevezetés az igazságügyi orvostanba Dr. Angyal Miklós ro. alezredes, igazságügyi orvosszakértő, egyetemi tanársegéd Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Baranya Megyei Rfk. Bűnügyi Technikai Osztály (Pécs, Málomi u. 1-3.) Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 226: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

222

SZVN60601 Bizonyítás a tárgyalóteremben Dr. Diósdi Mária, bíró Pécsi Városi Bíróság, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN84201 Actual Questions of Criminalistics Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 307. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Angol nyelvismeret (alap-közép-felső) SZVN6601 Igazságügyi Lőfegyvertan Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN70601 Az angolszász büntető igazságszolgáltatás Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN72801 A katonai büntetőjog alapelvei Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN84301 Büntető Eljárásjogi Repetitórium I. Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2., Büntető Eljárásjog, mint kötelező tantárgy felvétele és hallgatása

Page 227: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

223

SZVN6801 A nemzetközi bűnügyi és igazságügyi együttműködés Dr. Hegyaljai Mátyás óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN84401 Sherlock Holmes és a modern kriminalisztikai módszerek Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Csütörtök, 15.00 – 16.30 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN84501 Die Eigenheiten des ungarischen Strafverfahrens Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / 307. Kontakt óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. Legalább középfokú német nyelvtudás szükséges a kurzus teljesítéséhez. SZVN48701 A családon belüli erőszak büntető eljárásjogi vonatkozásai Dr. Kemény Gábor óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / Európa központ Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN64401 Profilalkotás a büntetőeljárásban Dr. Kemény Gábor óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Csütörtök, 15.00 – 16.30 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 228: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

224

SZVN84601 A közlekedési bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásjogi problémák Dr. Kovács Csaba bíró, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN7301 A katonai büntetőeljárás alapvető kérdései Dr. Kovács Tamás legfőbb ügyész, címzetes főiskolai docens, óraadó Dr. Bögöly Gyula Katonai Ügyészség vezető helyettes, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1. SZVN41201 Büntető eljárásjog a gyakorlatban – az ítélőtáblák tevékenysége jogesetek tükrében Dr. Makai Lajos ítélőtáblai bíró, kollégiumvezető, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN84701 Szimulált büntetőtárgyalás Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN84801 Az osztrák büntetőeljárás Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2.

Page 229: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

225

SZVN70801 A francia büntetőeljárás Dr. Nagy Mariann PhD hallgató, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Európa központ Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN84901 Büntető eljárásjogi határozatszerkesztés Dr. Nagy Mariann PhD hallgató, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Molnár Kálmán előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN62001 Hangazonosítás Pápay Kinga, PhD hallgató,óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék 2008.03.29. 10.00 – 19.00 / 207. 2008.04.26. 10.00 – 19.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN6701 Az ügyész szerepe a büntetőeljárásban Dr. Takács István városi vezető ügyész Pécs, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0201 Büntetőjog 2. SZVN70301 A bizonyítékok elvi és gyakorlati kérdései a büntetőeljárásban Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0501 Büntető eljárásjog 1. SZVN70401 Válogatott retorikai kérdések Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék Csütörtök, 15.00 – 16.30 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: SZVN45601 Igazságügyi retorika

Page 230: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

226

SZVN70901 Intervenciós módszerek avagy megoldások a családi erőszak kezelésére Dudás Attiláné dr. Korinek Beáta Zsófia óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN51801 A családon belüli erőszak hazai és nemzetközi vonatkozásai Dudás Attiláné dr. Korinek Beáta Zsófia óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport 2008.04.05. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.05.10. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN71001 Családjogi jogesetek Dr. Ihász Boglárka PhD hallgató, óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport 2008.02.16. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.04.04. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN45701 A részvénytársaság Dr. Kelemen Dániel óraadó Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári Jog 2. SZVN82401 Fogyasztóvédelem – reklámjog Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári Jog 2.

Page 231: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

227

SZVN59101 Francia jogi szaknyelvi alapismeretek 2. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Szerda, 9.45 – 11.15 / MTESZ 1. Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: francia A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapfokú francia nyelvtudás. SZVN62101 Hongrie et l’Union Européenne 2. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 18.00 – 19.30 / 011. Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: francia A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Középfokú francia nyelvtudás. SZVN40201 Le droit et la publicité 2. Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 16.30 – 18.00 / Tanszéken Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: francia A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapszintű francia nyelvismeret SZVN81801 Orosz jogi szaknyelvi alapismeretek Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 15.00 – 16.30 / Tanszéken Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: orosz A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapfokú orosz nyelvtudás. SZVN81501 A jog az irodalomban (Law in Literature) Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Szerda, 15.00 – 16.30 / Tanszéken Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Középfokú angol nyelvtudás.

Page 232: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

228

SZVN81601 Angol jogi műfajok olvasása és értelmezése (Reading and Interpreting English Legal Genres) Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Hétfő, 12.30 – 14.00 / Tanszék Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Középfokú angol nyelvtudás. SZVN59301 Bevezetés a német jogi szaknyelvbe 2. Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Szerda, 16.30 – 18.00 / MTESZ 2. Kontakt óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: A középszintet megközelítő nyelvtudás. SZVN40301 Német jogi szaknyelvi ismeretek bővítése 2. (Erweiterung der deutschen juristischen Fachsprachkenntnisse) Hőnig Klára nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 18.00 – 19.30 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: SZAN0601 Német jogi szaknyelv és középszintű német nyelvtudás. SZVN22401 Latin fordítási gyakorlatok 2. Ress Éva nyelvtanár, csoportvezető Dr. Béli Gábor egyetemi docens Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Jogtörténeti Tanszék Csütörtök, 18.00 – 19.30 / 103. Kontakt óra és nem kontakt óra Oktatás nyelve: latin A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapszintű latin nyelvismeret

Page 233: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

229

SZVN81401 Angol (jogi) szaknyelvi ismeretek bővítése 2. Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 15.00 – 16.30 / Európa központ Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Legalább középszintű angol nyelvtudás. SZVN81701 Íráskészség fejlesztése az angol jogi szaknyelvben Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Hétfő, 14.00 – 15.30 / Molnár Kálmán előadóterem Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Legalább középszintű angol nyelvtudás. SZVN82001 „Europäer: Wer Sehnsucht nach Europa hat”. Vergleichendes Seminar zum Europarecht Dipl. Jur. Philipp Schneider Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 15.00 – 16.30 / 011. Kontakt óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Mindestens 2. Studienjahr, mindestens Deutsch auf Mittelstufenniveau SZVN59001 International Legal English -I. Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 13.00 – 14.30 / Tanszéken Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: SZAN0801 Angol jogi szaknyelv és Középfokot megközelítő angol nyelvtudás

Page 234: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

230

SZVN65801 Language for law Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 18.00 – 19.30 / 104. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Középfokú angol nyelvtudás SZVN59501 Angol szaknyelvi ismeretek bővítése Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 13.00 – 14.30 / 103. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Középfokú angol nyelvtudás SZVN81901 Felkészítés az angol jogi szaknyelv tantárgyra Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely Csütörtök, 11.15 – 12.45 / Európa központ Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Angol nyelvtudás SZVN37101 Számítástechnika 2. Szabó Szilárd rendszergazda, óraadó Informatikai Csoport Szerda, 15.00 – 16.30 / Számítástechnikai labor Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN42801 Information and Communications Technology Law in Hungary and in the EU 2. Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens, tanszékvezető Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Tanszéken Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Számítástechnikai alapismeretek. Angol nyelvismeret.

Page 235: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

231

SZVN23101 Infokommunikációs jogi szakszeminárium 2. Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens, tanszékvezető Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Számítástechnikai labor Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Számítástechnikai alapismeretek - szövegszerkesztés, email. Angol vagy német nyelvismeret. SZVN74201 Ombudsman intézmények Dr. Majtényi László egyetemi docens Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN17001 Az információs szabadságjogok Dr. Majtényi László egyetemi docens Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN58201 Internetes bűncselekmények és nyomozásuk Dr. Peszleg Tibor óraadó Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék 2008.02.15. 10.30 – 15.00 / Számítástechnikai labor 2008.02.29. 10.30 – 15.00 / Számítástechnikai labor 2008.03.28. 10.30 – 15.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.25. 10.30 – 15.00 / Számítástechnikai labor Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN13001 Médiajog Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 236: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

232

SZVN74301 Jogesetek a média, a távközlés és az informatika köréből 2. Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus Dr. Szőke Gergely László tudományos segédmunkatárs Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / ÁJK-KTK könyvtár számítástechnikai labor Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN74401 Médiajogi és médiapolitikai kutatószeminárium 2. Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / ÁJK-KTK könyvtár számítástechnikai labor Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN83801 Nyilvánosság és jog Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Megbeszélés: 2008.02.13. 14.00 órakor a tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN44501 Alternatív vitarendezés online környezetben Dr. Szőke Gergely László tudományos segédmunkatárs Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / ÁJK-KTK könyvtár számítástechnikai labor Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN73801 Az elektronikus kereskedelem joga Dr. Szőke Gergely László tudományos segédmunkatárs Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Számítástechnikai labor Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 237: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

233

SZVN46901 Szellemitulajdon-védelem Dr. Zábori Zoltán osztályvezető, Magyar Szabadalmi Hivatal, óraadó Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék 2008.03.27. 13.00 – 17.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.10. 13.00 – 17.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.24. 13.00 – 17.00 / Számítástechnikai labor 2008.05.08. 13.00 – 17.00 / Számítástechnikai labor Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN87101 A Magyar Népköztársaság legitimációs bázisa Eördögh Dávid Phd.hallgató, óraadó Jog- és Állambölcseleti Tanszék 2008.02.16. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETON0901 Jogi alaptan SZVN89401 Jogesetek eltérő jogi kultúrákban Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN89501 Jog és vallás Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN89601 Jogi és politikai rendszerek Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN72101 Jog és más társadalmi normák Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 238: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

234

SZVN89701 A kánonjog Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN27201 Jogi kultúrák Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Megbeszélés: 2008.02.06. 12.00 órakor a tanszéken 229-es szoba Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN87201 Az államformák világa Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN87301 Igazságszolgáltatás a rendszerváltás előtt és után Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN87401 Jogalkalmazás a gyakorlatban Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Megbeszélés: 2008.02.06. 11.00 órakor a tanszéken 229-es szoba Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN87501 Kultúra, jog, vallás Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 239: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

235

SZVN87601 Magyar jogbölcselők Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN87701 A természetjog világa Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN88401 Vallási jogrendszerek Dr. Maros Kitti PhD hallgató, óraadó Jog- és Állambölcseleti Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN88501 Távol-Kelet jogi kultúrái Dr. Maros Kitti PhD hallgató, óraadó Jog- és Állambölcseleti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Molnár Kálmán előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN87801 Egyenlő bánásmód a női jogok területén Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN88101 A történelem nagy perei Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 240: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

236

SZVN88201 Az Európai Unió és Magyarország versenyjoga Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN3301 Eldönthetõ jogesetek? I. Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Óriás Nándor előadóterem 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN64801 Jogi klinikai esetmegoldás II. Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN87901 Jogelméleti jogesetek Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.03.08. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN88001 Kényszer és utópia a jog- és állambölcseletben Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN88301 Bevezetés a muzulmán jogba Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.05. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 241: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

237

SZVN85101 A formális jogegyenlőtlenségtől a formális jogegyenlőségig Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN2801 Megyei büntető igazságszolgáltatás a török kiűzésétől 1848-ig Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN35401 Élők közti és halál esetére szóló szabad rendelkezés a régi jogban Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék 2008.02.15. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.04.12. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN85201 A XVIII-XIX századi magyar jogtudomány Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN48101 Rechtshistorische Quellenanalyse II. Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék 2008.02.29. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.03.01. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra Oktqtáw nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 242: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

238

SZVN43701 Összehasonlító családjogtörténet Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék 2008.02.08. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.02.09. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN74501 Das moderne österreichische Familienrecht im Vergleich mit dem traditionellen österreichischen und ungarischen Familienrecht Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Ao. Univ.-Prof. Mag. Dr. Markus Steppan, óraadó Jogtörténeti Tanszék Dr. Markus Steppan: 2008.04.08. 9.30 – 11.00 / Faluhelyi Ferenc előadóterem 2008.04.08. 11.15 – 12.45 / Faluhelyi Ferenc előadóterem 2008.04.08. 13.00 – 14.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem 2008.04.09. 11.30 – 13.00 / Európa központ 2008.04.09. 13.15 – 14.45 / Európa központ 2008.04.10. 11.30 – 13.00 / 207. 2008.04.10. 13.15 – 14.45 / 207. Dr. Herger Csabáné 2008.03.07. 8.00 – 13.00 / 207. Dr. Kajtár István 2008.03.28. 8.00 – 13.00 / 207. Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 243: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

239

SZVN73501 A joghistória ceremóniái és protokollja Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN74601 A tengeri hatalom és a tengerjog évezredei Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN76701 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 011. Konferencia: 2008. 04. 09 – 12 Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: jó német nyelvismeret SZVN28201 „Jogi esetek” Jókai regényeiben Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 207. 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN33301 Ügyvédek egykor és ma Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 244: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

240

SZVN66101 Tradicionális magyar öröklési jogi intézmények a XV.-XVII. században. Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.03.28. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN66201 Tradicionális magyar házassági vagyonjogi intézmények Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.03.08. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN45201 A modern magyar büntetőjog kodifikációjának története az 1878:V. tc, a Csemegi kódex megalkotásáig Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN57001 Törvényhozás a fejedelemkori Erdélyben Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 245: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

241

SZVN62601 Régi magyar vagyonjogi intézmények, különös tekintettel a házassági és öröklési jogra Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN83701 Gyakorlati kérdések a magyar alkotmány- és jogtörténetben Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN68001 Források és életrajzok – Fejezetek az európai magánjog történetéből Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN82701 A modern európai büntetőjog története Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / Molnár Kálmán előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN82801 Történelmi krízisek jogi aspektusai Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék 2008.02.29. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.04.05. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 246: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

242

SZVN30001 Fogyasztóvédelem Dr. Bodnár József FVF. ny. igazgató, óraadó Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN76001 A magyar önkormányzati választások nyertesei és vesztesei Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.03.29. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN76501 A korrupció és a törvényesség határvonalai Magyarországon Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapozó jogi, gazdasági és politológiai ismereteket nyújtó kurzusok elvégzése az első évfolyamon SZVN76301 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.04.18. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.05.09. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 247: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

243

SZVN76101 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.03.07. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.04.12. 8.00 – 18.00 / 011. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN76201 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN76401 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.02.08. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / 011. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN76601 A magyar önkormányzati választások deficitje Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN73701 System of the administrative law Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 009. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 248: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

244

SZVN61401 Önkormányzati közigazgatás a gyakorlatban Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Hétfő, 12.30 – 14.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN75701 Számviteli ismeretek Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / MTESZ 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN75801 Adóigazgatás a gyakorlatban Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN74001 A hitelintézeti rendszer és a monetáris politika aktuális kérdései Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN75601 Területi igazgatás modernizációja Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Óriás Nándor előadóterem 2. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN67001 Az önkormányzatok jogalkotása – az Alkotmánybíróság gyakorlatának tükrében Dr. Kiss László egyetemi tanár Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Csütörtök, 15.00 – 16.30 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 249: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

245

SZVN44001 Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában (Elvek, értékek az Alkotmánybíróság gyakorlatában) Dr. Kiss László egyetemi tanár Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / Tanszék 2008.04.04. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN40601 Helyi közszolgáltatások Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Megbeszélés: 2008.02.05. 10.00 órakor a tanszéken 112-es szoba Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN75901 Közigazgatási jog különös rész a gyakorlatban Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Tanszéken 112-es szoba Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN56801 Rendvédelmi igazgatás Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN48401 A gyermekvédelem rendszere Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN55301 A gyermeki jogok Európában Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 250: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

246

SZVN66901 A gyermekvédelmi igazgatás Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.03.29. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.04.04. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN48201 A gyermekek jogainak hazai és nemzetközi szabályozása Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN74101 Közigazgatási jogi repetitórium I. Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Hétfő, 12.30 – 14.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN73601 Adócsalás és jogkövetés (Tax Fraud and Tax Compliance) Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Tanszéken Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN83901 Közpénzek és közerkölcsök, az államháztartás aktuális kérdései Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN85001 Bűnmegelőzési alapismeretek Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Molnár Kálmán előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 251: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

247

SZVN0101 Környezetvédelmi jog 1. Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2008.03.08. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.18. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN21501 Környezetvédelmi jog 2. Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN5101 Környezetvédelmi jog 1. SZVN21301 Büntetőjogi alapfogalmak II. Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Hétfő, 12.30 – 14.00 / Európa központ Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1. SZVN34601 Európaizáció és globalizáció a bűnözésben és a büntetőjogban Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2008.03.01. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.04.19. 8.00 – 18.00 / 010. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN1101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba SZVN57501 A korrupció elleni küzdelem Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1.

Page 252: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

248

SZVN49901 Bevezetés a kriminálpszichológiába Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Kedd, 13.30 – 15.00 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN58401 The sanctions of Hungarian Criminal Law and their execution Dr. Nemes Zsuzsanna ügyész, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / MTESZ 1. Kontakt óra oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN10001 A büntetés-végrehajtási jog eljárási szabályai Dr. Varga-Koritár György megyei főügyész, címzetes egyetemi docens, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1. SZVN39701 Az ügyész jogállása és szerepe a büntetés-végrehajtásban Dr. Vókó György egyetemi tanár Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2008.02.09. 10.00 – 19.00 / 307. 2008.03.08. 10.00 – 19.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN1101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba SZVN73901 Európai büntetés-végrehajtási jog Dr. Vókó György egyetemi tanár Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2008.04.19. 10.00 – 19.00 / 207. 2008.05.10. 10.00 – 19.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNN0101 Büntetőjog 1.

Page 253: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

249

SZVN10401 Atipikus foglalkoztatási formák Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék 2008.02.08. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.04.19. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. SZVN56301 Munkaidő, pihenőidő Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék 2008.04.18. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.05.10. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. SZVN86701 Munkajogi gyakorlatok Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Hétfő, 8.00 – 9.30 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. SZVN48901 A kollektív szerződések joga Dr. Berke Gyula egyetemi docens Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. SZVN53601 Az Európai Unió foglalkoztatáspolitikája Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék 2008.04.18. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.05.09. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2.

Page 254: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

250

SZVN86801 Munkajogi repetitórium Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN86901 The Employment Policy of the European Union Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Tanszéken Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN87001 Egyenlő bánásmód a foglalkoztatásban-munkajogi és nemzetközi jogi vonatkozások Dr. Kerekes Edit PhD hallgató, óraadó Dr. Grünhut Gábor PhD hallgató, óraadó Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Hétfő, 11.00 – 12.30 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN29701 Társadalombiztosítási gyakorlat Dr. Kovács Dalma, Baranya Megyei Nyugdíjbiztosítási Ig., jogi előadó, óraadó Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN1401 Munkajog 1. SZVN70101 Nemzetközi szervezetek Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 255: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

251

SZVN25401 Diplomácia Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN27801 A hágai és az arushai nemzetközi büntetőtörvényszékek gyakorlata Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN39101 Nemzetközi büntetőbíráskodás Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN70201 Milyen nemzetközi jogi szabályok állnak a háttérben? Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN78901 Az ENSZ Nemzetközi Bíróságának döntései Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN52501 Bűnügyi együttműködés az EU-ban Dr. Hegyaljai Mátyás óraadó Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2.

Page 256: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

252

SZVN86601 Jogalkotás és végrehajtás az Európai Közösségben II. Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN18601 Az Európai Közösség Agrárpolitikája és Joga Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / Európa központ Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. SZVN63501 Az alapelvek tükröződése az Európai Bíróság környezeti esetjogában Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. SZVN36201 Önálló kutatási ismeretek. Információs források és felhasználásuk Dr. Karoliny Eszter szakreferens Európai Dokumentációs Központ ÁJK-KTK könyvtár Nemzetközi- és Európajogi Tanszék 2008.04.03. 15.00 – 20.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / Számítástechnikai labor 2008.04.17. 15.00 – 20.00 / Számítástechnikai labor Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN73401 Sources of Law in the European Union Dr. Karoliny Eszter szakreferens Európai Dokumentációs Központ ÁJK-KTK könyvtár Nemzetközi- és Európajogi Tanszék 2008.04.26. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.05.09. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: angol nyelvtudás

Page 257: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

253

SZVN63301 Az Európai Emberi Jogi Bíróság joggyakorlata Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. SZVN79001 European Union Law Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.04.26. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. Az angol nyelv középfokú ismerete, megfelelő beszédkészség SZVN84001 Információszabadság az Európai Unióban Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék 2008.04.25. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.05.09. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. SZVN84101 Human rights in the world and in Europe Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. Az angol nyelv középfokú ismerete, megfelelő beszédkészség SZVN79101 Emberi Jogok és Rock’n’roll Kövér András óraadó Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2.

Page 258: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

254

SZVN79201 Parliaments in integration Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / 010. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Legalább középfokú angol nyelvtudás SZVN56401 Nemzeti parlamentek az európai integrációban Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. SZVN79301 Az Európai Parlament szerepe az európai integrációban Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. SZVN6301 Rómától Rómáig: az európai integráció története a kezdetektől napjainkig Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN79401 Európajogi repetitórium I. Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Csütörtök, 13.15 – 14.45 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 259: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

255

SZVN79601 Az alapjogok szerepe a Belső Piac működésében Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN79701 Ethnische Minderheiten in Ungarn und Österreich: Situationen und Optionen Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Blockveranstaltung in Pécs (10-14. März 2008) Blockveranstaltung in Wien (29. April – 4. Mai 2008) Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Kiváló ill. jó német nyelvismeret Megyjegyzés: (Tandem-szeminárium: a PTE és az Universität Wien megállapodása alapján, összesen 8 (!!!) kredit értékkel) SZVN79801 Unionsbürgerschaft Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / Európa központ Kontakt óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Deutschkenntnisse – mindestens Mittelstufe SZVN79901 Az uniós polgárság intézménye az Európai Bíróság gyakorlatában Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Faluhelyi Ferenc előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN79501 Emberi jogok regionális védelme Dr. Szappanyos Melinda PhD hallgató, óraadó Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2.

Page 260: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

256

SZVN85601 Dologi jogi praktikum Dr. Benke József egyetemi tanársegéd Polgári Jogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN85701 Bevezetés az összehasonlító európai magánjogtörténetbe (tudomány- és kodifikációtörténeti vázlat) Dr. Benke József egyetemi tanársegéd Polgári Jogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETON0601 A római jog c. főkollégium szigorlati vizsgájának eredményes letétele. SZVN62901 Szerzői jog a gyakorlatban Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0301 Polgári jog 3. SZVN63101 Az ügyész szerepe a magánjogban Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. SZVN85801 Fogyasztóvédelem a magánjogban Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. SZVN85901 Polgári jogi jogesetmegoldás a szellemi tulajdonjog köréből Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0301 Polgári jog 3.

Page 261: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

257

SZVN86001 Polgári jogi jogesetmegoldás a személyek joga köréből Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. SZVN86101 Nonprofit szervezetek a magánjogban Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. SZVN60001 Moot court I. - európa jog a gyakorlatban Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Juhász Botond PhD hallgató, óraadó Polgári Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN18301 A társasági jog egyes elméleti és joggyakorlati kérdései Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. SZVN56601 Polgári jogi jogesetmegoldás a dologi és az öröklési jog köréből Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0401 Polgári jog 4. SZVN56701 Polgári jogi jogesetmegoldás a kötelmi jog köréből Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1.

Page 262: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

258

SZVN86201 Választottbíráskodás 2. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék 2008.02.15. 8.00 – 18.00 / 307. 2008.04.18. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. SZVN68601 Veszélyes üzemek kártérítési felelőssége Dr. Márton Mária PhD hallgató, óraadó Polgári Jogi Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. SZVN8401 Bank és hitelszerződések Dr. Nagy Éva óraadó Polgári Jogi Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0201 Polgári jog 2. SZVN25901 Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiete des Privatrechts. Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék 2008.03.29. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.04.25. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: A német nyelv középfokú ismerete SZVN68701 Arbeitnehmerfreizügigkeit, Niederlassungsfreiheit Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék 2008.02.08. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.03.01. 8.00 – 18.00 / 011. Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: A német nyelv középfokú ismerete

Page 263: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

259

SZVN86301 Nemzetközi adásvétel (CISG) Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. SZVN86401 Kötelmi jogi repetitórium összehasonlító jogi kitekintéssel Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. SZVN86501 A polgári jogi felelősség elméleti és gyakorlati alapproblémái Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Molnár Kálmán előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0101 Polgári jog 1. SZVN53501 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN62201 A nemperes eljárások jogi természete Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN77401 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 264: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

260

SZVN77301 Polgári eljárásjogi II. repetitorium Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Szerda, 11.30 – 13.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN77501 A polgári peres eljárások meghatározó résztvevői (a bírák, a jogi képviselők, a felek, a beavatkozók, a tanúk és a szakértők szerepe) Dr.Gátos György óraadó Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 010. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN77601 Az elsőfokú polgári határozat szerkesztése Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Csütörtök, 18.00 – 19.30 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN77701 Európai fizetésképtelenségi jog Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN77801 Ítélőtáblai határozatok elemzése Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / 207. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 265: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

261

SZVN10501 Perkultúra (Bevezetés az igazságszolgáltatás kultúrájába a digitális technika segítségével) Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN76701 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Jogtörténeti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / 011. Konferencia: 2008. 04. 09 – 12 Tömbösített óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: jó német nyelvismeret SZVN66401 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN77001 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN49001 A különleges perek egyes fajtái és szabályozásuk jellemzői Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 266: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

262

SZVN76801 A jogi segítségnyújtás a peres és a peren kívüli eljárásokban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / 011. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN76901 Polgári eljárásjog repetitórium 2. Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Szerda, 11.30 – 13.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN50701 Jogesetek az európai polgári eljárásjogban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN77101 Beadványok és határozatok szerkesztése a polgári eljárásjogban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Szerda, 13.30 – 15.00 / 307. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVN0501 Polgári eljárásjog 1. SZVN62301 Az első és másodfokú polgári peres eljárás jellemzői Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN10101 Reading the Cases of the European Court of Justice Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / 103. Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 267: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

263

SZVN13701 Bevezetés a jogi módszertanba Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / 104. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN77201 Bevezetés az igazságszolgáltatásba Dr. Ujkéry Csaba Somogy Megyei Bíróság Elnöke, óraadó Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék 2008.02.09. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.03.08. 8.00 – 18.00 / 011. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN80001 Languages, Human Rights, Minorities: How to Legislate Linguistic Diversity? Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 18.00 – 19.30 / Európa központ Kontakt óra Oktatás nyelve: angol A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN80101 Kultúra, nyelv és európai integráció Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.04.18. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.05.09. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN82101 Magyarország külpolitikája 1990-2004 Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Holub József előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 268: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

264

SZVN82201 Nationalitätenpolitik von Ungarn 1990-2004 Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 14.00 – 15.30 / 011. Kontakt óra Oktatás nyelve: német A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Vitaképes német nyelvtudás (minimum állami középfok „C”) SZVN82301 Migrációs tendenciák Magyarországon a rendszerváltás óta Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Csütörtök, 16.30 – 18.00 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN21101 Nemzetközi kapcsolatok, béke és biztonság az 1990-es években Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.02.29. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.04.25. 8.00 – 18.00 / 207. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN4201 Az Európai Unió második és harmadik pillére (közös kül- és biztonságpolitika, valamint bel- és igazságügyi együttműködés) Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJN0201 Alkotmányjog 2. SZVN78001 A mai magyar politikai rendszer és párttagoltság Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 16.30 – 18.00 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0301 A Politikaelmélet c. kurzus elvégzése

Page 269: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

265

SZVN14601 Magyarország külpolitikája a huszadik században Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN78101 Politikai marketing Magyarországon Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Dr. Orosdy Béla, egyetemi docens (KTK) Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Irk Albert előadóterem Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Ajánlott a TTIN0301 „Politikaelmélet” és vagy a SZVN78401 „Magyar politikai rendszerek..”, vagy SZVN78001 „A mai magyar politikai rendszer…” kurzusok előzetes lehallgatása SZVN78201 Totális diktatúrák a huszadik században Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 16.30 – 18.00 / Tanszéken Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0301 A Politikaelmélet c. kurzus elvégzése SZVN78301 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék 2008.03.01. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.04.04. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Alapozó jogi, gazdasági, politológiai kurzusok elvégzése az első évfolyamon

Page 270: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

266

SZVN78401 A magyar politikai rendszer és pártpolitikai struktúra 1990-től napjainkig Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.03.07. 8.00 – 18.00 / 010. 2008.04.12. 8.00 – 18.00 / 307. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0301 A Politikaelmélet c. kurzus elvégzése SZVN78501 Politikai marketing Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Dr. Orosdy Béla, egyetemi docens (KTK) Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.03.14. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / Tanszéken Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Ajánlott a TTIN0301 Politikaelmélet” vagy SZVN78001 „A mai magyar politikai rendszer…” kurzusok előzetes lehallgatása SZVN78601 Politikai rendszer és párttagoltság a mai Magyarországon Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN0301 A Politikaelmélet c. kurzus elvégzése SZVN78701 Magyar külpolitika a huszadik században Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN26001 Jogi szociálpszichológia Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIN2001 A deviáns viselkedés szociológiája vagy TTIN3701 Médiaszociológia

Page 271: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

267

SZVN13101 Az emberi jogok filozófiájából Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 13.30 – 15.00 / MTESZ 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN65901 Filozófia repetitórium Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.02.23. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.03.28. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: A TTIN0401 Filozófia és jogi etika című tárgy párhuzamos felvétele, vagy vizsgakurzusra jelentkezés SZVN77901 A globalizáció Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 18.30 – 20.00 / Óriás Nándor előadóterem 1. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN66001 Nemzetközi humanitárius és jogvédő szervezetek Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 18.00 – 19.30 / 103. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN38401 Társadalomkritikai filozófiák a felvilágosodástól napjainkig Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Nem kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: A TTIN0401 Filozófia és jogi etika, vagy TTIN0301 Politikaelmélet című tárgyak legalább egyikének sikeres teljesítése.

Page 272: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

268

SZVN85501 Az EU tagországok politikai rendszerei és EU-s politikái Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Szerda, 15.00 – 16.30 / Tanszéken 218-as szoba Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN5701 Összehasonlító politológia Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Kedd, 15.00 – 16.30 / Tanszéken 218-as szoba Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN85301 Politikai kultúra Magyarországon Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék Hétfő, 15.30 – 17.00 / Tanszéken 218-as szoba Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN85401 Politikai magatartás és részvétel a mai Magyarországon Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 218-as szoba 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / Tanszéken 218-as szoba Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVN82501 A vételár mint az adásvételi szerződés lényeges alkatrésze Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / 011. 2008.03.28. 8.00 – 18.00 / 011. Tömbösített óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 273: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére NAPPALI MUNKAREND

269

SZVN82601 Introduction au droit francais 2. Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék 2008.02.22. 8.00 – 18.00 / Európa központ 2008.04.11. 8.00 – 18.00 / Európa központ Tömbösített óra Oktatás nyelve: francia A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Francia nyelvi nyelvismeret. (Középhaladó szintű) SZVN67401 Borászati jog Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Hétfő, 17.00 – 18.30 / 009. Kontakt óra A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 274: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

270

A TANULMÁNYAIKAT 2007/2008-AS TANÉV ELŐTT

MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE

LEVELEZŐ MUNKAREND JOGALE01 IGAZGATÁSSZERVEZŐI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA JOGALE02 EGYÉB ALAPDIPLOMÁVAL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA JOGALE04 EGYÉB ALAPDIPLOMÁVAL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA A 2005/2006-os tanévben megkezdő (első ízben beiratkozó) hallgatók részére JOGALE03 RENDŐRTISZTI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A TANÉVKEZDÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

A 2007/2008-as tanév II. (tavaszi) félév időbeosztása

Regisztrációs időszak: 2008. 01. 16. - 02. 22-ig Ezen belül bejelentkezés: 2008. 01. 16. - 02. 11-ig Ezen belül tantárgyfelvétel: 2008. 02. 05. - 02. 22-ig Vizsgakurzus vizsgára jelentkezés az ETR-en:

2008. 02. 06. 10.00 órától A vizsgakurzus vizsgákat a tanszékeknek 2008. 02. 09. – 02. 20.

közötti időszakra kell meghirdetniük.

A különböző hallgatói kérelmeket a regisztrációs időszak végéig kell benyújtani a Tanulmányi Osztályon.

Képzési időszak kezdete: 2008. 02. 04. (JASSZ órarend szerint) Az előadások a közzétett órarend szerint. A képzési időszak vége: 2008. 05. 17. Vizsgaidőszak: 2008. 05. 19. - 06. 30-ig. Munkanap áthelyezések: Április 26. (szombat): munkanap Május 02. (péntek): pihenőnap

Page 275: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

271

Tudnivalók a bejelentkezésről ▪ A bejelentkezés az ETR-en keresztül történik. A bejelentkezés menetét az ETR-es honlapon a „Hogy is van ez?” címszó alatt találják. Amennyiben úgy dönt, hogy a 2007-2008-as tanév II. félévében folytatja tanulmányait, kérjük, hogy az ETR útmutatásai szerint aktivizálja jogviszonyát, illetőleg szakját. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy kivételes esetben, a hallgató aktív bejelentkezési nyilatkozatának visszavonását kérelmezheti a Tanulmányi Osztály vezetőjétől a képzési időszak megkezdését követő egy hónapon belül (TVSZ 38.§ (4) bekezdés). Kivételes esetben a hallgató a TB-től kérelmezheti utólagos bejelentkezés engedélyezését legkésőbb a félév 3. hetének végéig (TVSZ 38.§ (3) bekezdés). A bejelentkezést 2008. január 16-tól február 11-ig kell elvégezni! Tantárgyat csak az a hallgató tud felvenni, aki jogviszonyát az ETR-ben aktivizálta! ▪ Szünetel a hallgatói jogviszony, ha a hallgató az ETR-ben passzívra állítja jogviszonyát, vagy ha az adott félévre tanulmányai folytatásához szükséges bejelentkezést nem végzi el. Ha a hallgató a jogviszonyát a regisztrációs időszakban szünetelteti, külön kérelmet benyújtani nem kell. A szüneteltetést azonban a TB engedélyezheti a TVSZ 22.§ (5) bekezdésében meghatározott esetekben. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hallgató több alkalommal is élhet hallgatói jogviszonyának szüneteltetésével, de a jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév (TVSZ 22. § (4) bek.). Fontos figyelmeztetés! Amennyiben a hallgató bejelentkezett és a tanévkezdéstől számított negyedik hét végéig nem kéri tanulmányainak szüneteltetését, az adott féléve aktív félévnek minősül akkor is, ha nem vesz részt a foglalkozásokon és nem tesz eleget a tanterv tanulmányi követelményeinek! (TVSZ 22. § (3) bek.) Ebben az esetben a felvett tantárgyak is beleszámítanak a háromszori tantárgyfelvételbe, valamint a kar a költségtérítésre is igényt tarthat! Ha a hallgató szünetelteti jogviszonyát, az adott féléve passzív félévnek minősül: nem jogosult kurzusfelvételekre, nem vizsgázhat, nem jogosult diákigazolványra.

Page 276: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

272

Fontos figyelmeztetés! Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy az egyetem egyoldalú nyilatkozattal megszünteti annak a hallgatónak a jogviszonyát, aki egymást követő két alkalommal (két félévben) a bejelentkezést nem végezte el (azaz hallgatói jogviszonyáról nem nyilatkozott), vagy a hallgatói jogviszonya szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait. (TVSZ. 23. § (2) bek.) A TVSZ 37.§ (2) bekezdése értelmében a hallgató köteles a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezése utáni 8. napon bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése minden esetben az ETR felületén elektronikus formában történik. A hallgatóról nyilvántartott, általa módosítható adatok helyességéért és teljességéért minden esetben a hallgató felel. Tantárgyfelvétel A tantárgyfelvétel zökkenő mentesebb lebonyolítása érdekében az egyes karok tantárgyfelvételét az egyetem ütemezi. A 2. félévtől minden hallgató (az új belépő hallgatók is) az ETR-ben maguk veszik fel a tantárgyaikat. Ezt a www.tr.pte.hu oldalon a „Tárgyjelentkezés” menüpont alatt tudják elvégezni. Ha segítségre van szükségük, ugyanezen az oldalon a „Hogy is van ez” menüben a „Hallgatók:kurzusfelvétel” pont alatt kaphatnak segítséget, de a kar informatikusai is készséggel állnak rendelkezésükre (Zámbó Dávid, tel.: 72/501-599/3316 és Solymosi Veronika, tel.: 72/501-599/3305). Jogász szak, Igazságügyi Igazgatási szak, Jogi Asszisztens képzés: 1. kör: 2008. 02. 05. 12,00 óra (a kötelező tantárgyak korlátozás nélkül felvehetők és 4 db választható tantárgy. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy aki az első körben ennél többet vesz fel, annak a rendszer a teljes tantárgyfelvételüket törli) 2. kör: 2008. 02. 07. 12,00 órától a tantárgyak korlátozás nélkül felvehetők.

A tantárgyfelvételi modul 2008. 02. 22. éjfélig használható. Ez után csak a Tanulmányi Bizottság engedélyével lehet tantárgyat felvenni! Néhány fontos tudnivaló a tantárgyfelvételhez ▪ Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a dékáni utasítás szerint törölni kell azokat a kurzusokat, amelyeket 5 vagy annál kevesebb hallgató vett fel. ▪ Itt hívjuk fel hallgatóink figyelmét arra, hogy tanulmányi okból történő elbocsátással szűnik meg a hallgatói jogviszony akkor, ha a hallgató valamely tantárgyat háromszor felvette és azt nem teljesítette. (TVSZ 23. § (3) bek. c.) pont)

Page 277: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

273

A Tanulmányi Osztály (Front office) a leckekönyveket a tantárgyfelvételi időszak lezárása után adja ki a hallgatóknak az ETR-ben felvett tantárgyak beírására. A kitöltött leckekönyvet március 21-én 13.00 óráig kell a Tanulmányi Osztályon (Front office) leadni. A vizsgakurzusra jelentkezett hallgatók a vizsga napján vehetik át a leckekönyvet, amelyet a vizsgát követően haladéktalanul le kell adni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a leckekönyvek késedelmes leadása eljárási díj fizetését vonja maga után: 8 napon belüli késedelem esetén 2000.- Ft, 8 napon túli késedelem esetén: 2000.- Ft + 600.- Ft/nap! Tájékoztatjuk az e-mail címmel rendelkező hallgatókat arról, hogy jelszó elvesztése esetén lehetőség van on-line jelszó igénylésére az ETR-en keresztül. (ld.: ETR-honlap) Befizetések A költségtérítést 2008. február 22-ig kell befizetni, kivéve ha a hallgató nyilatkozik arról, hogy a költségtérítés összegét a diákhitelből kívánja fedezni. Ebben az esetben a hallgató a költségtérítést két részletben fizetheti be: az első részletet 2008. február 22-ig, a második részletet legkésőbb 2008. március 31-ig. (Juttatási Sz. 46. § (1) bekezdése) A költségtérítés összege: Jogász szakon: a 2007. szeptemberben először beiratkozók részére

120.000.- Ft a 2007. szeptember előtt beiratkozók részére

103.000.- Ft Igazságügyi Igazgatási szakon: a 2007. szeptemberben először beiratkozók részére: 100.000.- Ft a 2007 szeptember előtt beiratkozók részére : 96.000.- Ft

Jogi asszisztens képzés: 91.000.- Ft Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a befizetést banki átutalással kell teljesíteni! A sikeres átutalás érdekében feltétlenül szerepeljenek a következő adatok:

Page 278: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

274

befizetés összege, hallgató neve, EHA kódja, Jogosult neve: Pécsi Tudományegyetem Jogosult pénzforgalmi jelzőszáma: 10024003-00282716-00000000 A közlemény rovatba: Költségtérítés 2007/08. tanév 2. félév, továbbá ugyanitt kell feltüntetni a tagozat azonosító számát is az alábbiak szerint: 10645 ÁF (Államigazgatási Főiskolát végzettek Tagozata) 10617 DL (Diplomás Levelező Tagozat) 10641 RL (Rendőrtiszti Főiskolát végzettek Levelező Tagozata) 10656 LA (2007-ben beiratkozott jogász levelezős) 10609 Igazságügyi Igazgatási Szak 10655 Jogi asszisztens Képzés Felhívjuk a GYED, GYES, THGY igazolás alapján költségtérítés mentességet már élvező hallgatóink figyelmét arra, hogy az igazolásokat a második félévben is be kell nyújtani! Ennek határideje 2008. 03. 20-ig. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy később leadott igazolást nem fogadunk el. A fizetési kötelezettségét elmulasztó hallgató vizsgára nem bocsátható, ezért a Tanulmányi Osztály leckekönyvét nem adja ki! A költségtérítés késedelmes befizetése 3000.- Ft/megkezdett hét eljárási díj fizetését vonja maga után. (Juttatási szabályzat 1. sz. melléklete) Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra is, hogy a következő képzési időszakra (félévre) nem jelentkezhet be az a hallgató, aki az időarányos fizetési kötelezettségének nem tett eleget, valamint nem bocsátható záróvizsgára az a hallgató, aki a felsőoktatási intézménnyel szemben fennálló fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget! (Juttatási Sz. 46. § (4) bek. és 49. § (3) bek.) Tájékoztatjuk a hallgatóinkat arról, hogy a befizetett költségtérítés 90 %-át kell visszafizetni az intézménynek, ha a hallgató a félév megkezdése előtt bejelenti, hogy megszünteti vagy szünetelteti hallgatói jogviszonyát (hivatkozott szabályzat 46. § (4) bekezdés). Amennyiben a hallgató a félév megkezdése után jelenti be, hogy megszünteti vagy szünetelteti hallgatói jogviszonyát, az adott félévre már befizetett költségtérítésből legfeljebb a költségtérítés 80 %-ig terjedő összeg fizethető vissza úgy, hogy visszafizetésre kerül a félévből még hátralévő időszakra időarányosan jutó összeg a bejelentést követő hónaptól számítva.

Page 279: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

275

A kar vezetője a hallgató kérelmére – az adott szorgalmi időszak végéig – fizetési haladékot vagy részletfizetést engedélyezhet. A kérelmeket a regisztrációs hét végéig kell benyújtani a tanulmányi osztályon. Vizsgára jelentkezés A hallgatók az ETR-en keresztül jelentkezhetnek be a félévet lezáró szóbeli és írásbeli vizsgáikra is. A tanszékek a vizsgaidőszak kezdete előtt legalább 1 hónappal meghirdetik az ETR-ben a vizsgaidőpontjaikat. A hallgató maga állítja össze vizsgarendjét. Vizsgára legkésőbb a kitűzött vizsganapot megelőzően 24 órával kell bejelentkezni. A vizsgáról lejelentkezni legkésőbb a vizsganapot megelőző 48 órával lehet. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ugyanabból a tantárgyból újabb vizsgaidőpontra csak abban az esetben lehet bejelentkezni, ha a hallgató az adott vizsgát nem teljesítette (elégtelen érdemjegyet kapott vagy a vizsgán nem jelent meg), és a tanszék az eredményt rögzítette (a szóbeli vizsgák esetében a vizsgát követő munkanapon 12.00 óráig). Az újabb vizsgára legkésőbb a kiválasztott vizsganapot megelőzően 24 órával lehet bejelentkezni.

• Vizsgaidőpontok tanszéki meghirdetése: 2008. 04. 12 –én 00.00 óráig • Vizsgára jelentkezés kezdete: 2008. 04. 16-án 16.00 órától.

Jogász szakos záróvizsgázó hallgatóinknak Tájékoztatjuk a záróvizsgáikat megkezdő vagy záróvizsgáikat folytató hallgatóinkat arról, hogy záróvizsgákra a kari honlapon, EHA kódjukkal tudnak bejelentkezni. Minden esetben csak a soron következő záróvizsgát hirdetjük meg. A következő záróvizsgára az előző záróvizsgára jelentkezés lezárását követő 3. munkanaptól lehet ismét feljelentkezni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a Program a jelentkezéseket az első záróvizsga esetében az első vizsganapot megelőző 10. napon 12:00-kor, a további záróvizsgák esetében az első vizsganapot megelőző 20. napon 12:00-kor zárja le. Figyelem! A záróvizsgán való részvétel feltétele az, hogy a hallgató a határidőben bejelentkezzen a soron következő záróvizsgára! A záróvizsgára csak abszolutóriummal rendelkező hallgató jelentkezhet! Az abszolutóriumok kiállítása folyamatos, így az abszolutóriummal rendelkező hallgató „bekapcsolódhat” a soron következő záróvizsgákba.

Page 280: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

276

A záróvizsgára jelentkező hallgatók (névsor szerinti) vizsgabeosztását a Tanulmányi Osztály határozza meg és azt a honlapon a hallgatók EHA-kódja alapján teszi közzé a jelentkezés lezárását követő max. 3 munkanapon belül. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a vizsgabeosztáson módosítás kizárólag akkor kezdeményezhető, ha a hallgató -Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, -külföldi tanulmányokat folytat, -közeli hozzátartozójának halála esetén, -egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz (az egyetemi TVSZ 1.sz. melléklet 10.§ (5) bek.) Egy sikertelen záróvizsga kijavítására ugyanabban a záróvizsga időszakban abban az esetben van lehetőség, ha a hallgató a záróvizsgáit a végbizonyítvány megszerzését követő első záróvizsga időszakban kezdte meg, a kar által az adott záróvizsga időszakban szervezett mind a négy záróvizsgán megjelent és oklevele (diplomája) megszerzése ezen az egy záróvizsgán múlna. A javító záróvizsgát a dékán által kijelölt pótnapon és bizottság előtt kell teljesíteni. A hallgató egy sikeresen teljesített záróvizsga tantárgyból érdemjegyének javítása céljából értékemelő záróvizsgát tehet, feltéve, hogy az abszolutórium megszerzését követő első záróvizsga-időszak valamennyi vizsgáján megjelent és sikertelen záróvizsgája nem volt. Az értékemelő záróvizsgát ugyanabban a záróvizsga időszakban a pótnapon lehet teljesíteni. Az értékemelő vizsgán a már megszerzett érdemjegyen rontani is lehet. (TVSZ 1. sz. melléklet 10.§ (12)-(13). bek.)

Page 281: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

277

A záróvizsga- és jelentkezési időszakokat az alábbi táblázat tartalmazza: II. félévi záróvizsga időszak: Tantárgy Záróvizsga időszak Jelentkezési időszak EURÓPA JOG 2008.01.21 –

2007.02.08 2007.12.20 – 2008.01.08

POLGÁRI JOG 2008.02.25 - 2008.03.14

2008.01.14 – 2008.01.31

ALKOTMÁNYJOG - KÖZIGAZGATÁSI JOG

2008.03.31 – 2008.04.18

2008.02.07 – 2008.03.06

BÜNTETŐJOG 2008.05.05 - 2008.05.23

2008.03.13 - 2008.04.10

PÓTNAP 2008.05.28. Tanulmányi Osztályon

Vizsgabizottságok száma: 2 bizottság/nap Vizsgázók száma: 25 fő/bizottság/nap maximum Vizsgatárgyak közötti idő: 5-5 hét AVATÁS várható időpontja: 2008. június A doktorrá avatási ünnepségen való részvétel önkéntes. Részvételi szándékukról a hallgatóknak a Tanulmányi Osztályon kifejezetten nyilatkozniuk kell. A latin nyelvű díszoklevél átadásáért a Térítési és Juttatási Szabályzat 1. sz. mellékletében írtak szerint 9.000.- Ft összegű, még az avatási ünnepség egyéb költségeire 3.500.- Ft költségtérítést állapít meg a kar. A fenti összegeket a kar pénztárában, vagy az erre szolgáló csekken lehet befizetni. Tudnivalók a szakdolgozatról: A szakdolgozatot minimálisan 2 ív (80.000 betűhely, kb. 40 oldal) terjedelemben, számítógépes szövegszerkesztéssel kell elkészíteni, megfelelően tagolni kell, tartalomjegyzékkel, irodalomjegyzékkel és jegyzetapparátussal kell ellátni. A szakdolgozatot egy példányban, összefűzött, vagy más maradandó és áttekinthető formában kell a tanulmányi osztályon (front office) leadni. Nem kérjük tehát a korábban megkívánt bőrkötéses formát!

Page 282: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

278

A tanulmányi osztály a dolgozatokat nyilvántartásba veszi, és a tanulmányi előadók juttatják el a szakdolgozatokat a megfelelő tanszékekre. A szakdolgozat külső borítójára felírandó a szakdolgozat szó, a dolgozat írójának neve, a benyújtás évszáma. A szakdolgozat első lapján szerepeltetni kell a dolgozat címét, készítőjének nevét, valamint a szakot és a tagozatot. A szakdolgozathoz mellékelni kell a konzultációs lapot (16. sz. nyomtatvány), amelyen fel kell tüntetni a konzulens nevét és a tanszék megnevezését. A szakdolgozatot a végén alá kell írni. Az eredményes védés után a hallgató – az értékeléssel együtt – az illetékes Tanszéken 15 napon belül szakdolgozatát visszakapja. A Tanszékek a konzultációs lap-nyomtatványon feltüntetik a védés (szakdolgozat) érdemjegyét és ezt a nyomtatványt 3 napon belül visszaküldik a Tanulmányi Osztálynak, amely az ETR-be és a leckekönyvbe rögzíti az eredményeket. A szakdolgozatok elektronikus formában való megőrzéséről az egyetemi levéltár gondoskodik. Az elektronikus formában tárolt dolgozatokhoz a Könyvtár (Levéltár) kizárólag az ÁJK és a KTK oktatói számára biztosít hozzáférést. Szakdolgozatok leadásának határideje: 2008. április 1-től április 30. A szakdolgozatokat egy példányban a Tanulmányi Osztályon kell leadni és ugyanebben az időszakban tölthetik fel a kari honlapra a szakdolgozatok feltöltésére kijelölt helyen pdf formátumban. A szakdolgozatok védésének határideje: 2008. május 20. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arról, hogy a szakdolgozat megvédése a diploma kiadásának feltétele. A fenti határidők túllépése esetében a diploma nem állítható ki.

Page 283: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

279

Jogi szaknyelvi képzés levelező munkarendben Felsőbb szemeszteres hallgatók részére: A 2003/2004-es tanév 1. szemeszterétől meghirdetésre kerültek a levelező tagozatokon (DL,ÁF,RL) a kötelezően oktatott jogi szaknyelvi kurzusok angol, német, francia, orosz nyelvekből, valamint szabadon választható módon latin nyelvből. A latin szaknyelv az 1. és 2. szemeszterben vehető fel, az összes többi szaknyelvi kurzus pedig az RL tagozaton a 2. ,a DL és ÁF tagozatokon a 3. szemesztertől indul. A szaknyelvi kurzusok időtartama egy szemeszter. A jogi szaknyelvi kurzusokat a hallgató kontakt órák keretében, valamint öntevékenyen, házi dolgozat megírásával abszolválhatja. A kontakt órák száma a különböző nyelvi szinteknek megfelelően /újrakezdő, haladó/ változik és az órarendben meghirdetett időpontokban kerülnek megtartásra. A házi dolgozatok leadásának végső határideje az aktuális szemeszter kezdetén kerül meghatározásra. Amennyiben a hallgató nem teljesíti az előírt kötelezettségeit, pótlásra, beszámolásra, más, újabb időpontot nem kaphat. A szaknyelvi órafelvétel Az ETR-en keresztül történik a tantárgyfelvételi időszakban, ahol a hallgató nyelvenként bejelentkezhet a megfelelő szintű (újrakezdő, haladó) csoportokba. A kötelezően oktatott szaknyelvi kurzusok teljesítésének időtartama egy szemeszter, melynek abszolválásával a hallgató 11 kredit pontot kap. Felhívjuk a hallgatók figyelmét, hogy az azonos kód alatt meghirdetésre kerülő szaknyelvi kurzusok közül csak egy vehető fel. A 2007/2008-as tanévben kezdő hallgatók részére: A 2007. szeptember 1-től felmenő rendszerben bevezetésre kerülő új mintatanterv a levelező tagozaton a jogi szaknyelvi képzést a következőképpen határozza meg: A hallgató a képzési idő alatt kötelező szaknyelvi kurzusokon vesz részt, melyeknek felvétele a következő módon történik: Az 1. és 2. szemeszterben kerül meghirdetésre a kötelezően oktatott latin jogi szaknyelv. A kurzus időtartama egy szemeszter, melyet a hallgató a jelzett szemeszterek valamelyikében abszolválhat. A 3. szemesztertől vehetők fel az angol, német, francia és orosz nyelvekből kötelezően meghirdetésre kerülő jogi szaknyelvi kurzusok, melyeknek időtartama szintén egy szemeszter. A jogi szaknyelvi kurzusokat a hallgató kontakt órák keretében valamint öntevékenyen, házi dolgozat megírásával abszolválhatja.

Page 284: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

280

A házi dolgozatok leadásának végső határideje az aktuális szemeszter kezdetén kerül meghatározásra. Amennyiben a hallgató nem teljesíti az előírt kötelezettségeit, pótlásra, beszámolásra, más, újabb időpontot nem kaphat. A szaknyelvi órafelvétel Az ETR-en keresztül történik a tantárgyfelvételi időszakban, ahol a hallgató nyelvenként bejelentkezhet a megfelelő szintű (újrakezdő, haladó) csoportokba. Felhívjuk a hallgatók figyelmét, hogy az azonos kód alatt meghirdetésre kerülő szaknyelvi kurzusok közül csak egy vehető fel. Kötelező irodalom: Angol és német nyelvi jegyzetek, segédanyagok: - Zelnik Zsófia: Legal English Exercises for Correspondence Students Part 1 Elementery Level, Pécs, PTE ÁJK 2004 - Czirkóné Ormai Judit: Legal English Exercises for Correspondence Students Part 1 Intermediately Level, Pécs, PTE ÁJK 2004 - Pókay Marietta: Legal English Exercises for Correspondence Students Part 1 Advanced Level, ISBN 963 86480 2 3, Pécs, PTE ÁJK 2004 - Zelnik Istvánné: Aufgabensammling. Deutsche juristische Fachsprache für Fernstudenten, Teil 1., Grundstufe - Hajnáné Kelle Katalin - Herr Judit - Hőnig Klára: Aufgabensammlung. Deutsche juristische Fachsprache für Fernstudenten, Mittelstufe, 2004 - Herr J. – Hőnig K: Aufgabensammlung. Deutsche juristische Fachsprache für Fernstudenten, Oberstufe, 2004 A levelező tagozatos hallgatók számára készült angol és a német nyelvi jegyzetek megvásárolhatóak a Dohány utcai jegyzetboltban. Francia nyelv Bojcsevné Kovács Terézia: Le français aux étudiants en droit Dialog Campus 2002. Orosz nyelv : Конституция Российской Федерации Latin nyelv Bánóczi-Rihmer: Latin nyelvkönyv joghallgatók számára Nemzeti tankönyvkiadó 2000. (2005., átdolgozott kiadás) A PTE ÁJK honlapján megtalálható oktatási segédanyagok

Page 285: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

281

Ajánlott irodalom: Angol nyelv 1. Judit Ormai – Marietta Pókay : English for Law Students PTE ÁJK 2001. 2. Döme Éva: English for European Studies PTE ÁJK 2000. Német nyelv Dieszler László: Német szakmai társalgás Nemzeti Tankönyvkiadó 2000. Dieszler-Hőnig-Hajnáné-Zelnik: Texte aus Bereichen des deutschen Rechts PTE ÁJK 2000. Oktatók és elérhetőségük: Angol nyelv: Czirkóné Ormai Judit: [email protected], 72/501-599/3280. Dr. Románné Döme Éva: [email protected], 72/501-695/3195. Szalayné Pókay Marietta: [email protected], 72/501-599/3280. Zelnik Zsófia: [email protected], 72/501-599/3280. Német nyelv: Hajnáné Kelle Katalin: [email protected], 72/501-599/3193. Hőnig Klára: [email protected], 72/501-599/3193. Zelnik Istvánné: 72/ 316-127 Latin nyelv: Ress Éva, nyelvi képzés szervezője: [email protected], 72/501-599/3164, 70/ 279-2393. Francia, orosz nyelv: Bojcsevné Kovács Terézia: [email protected], 72/501-599/3164.

Page 286: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

282

Az Igazságügyi Igazgatási Alapszakos záróvizsgázó hallgatóknak Záróvizsga: 2008. 05. 29 - 2008. 06. 04. Figyelem! Aki nem jelentkezik a záróvizsgára, az nem vehet részt az adott időszak záróvizsgáin. A záróvizsgára a kari honlapon, EHA kódjukkal tudnak bejelentkezni. A Program a jelentkezéseket az első vizsganapot megelőző 10. napon 12:00-kor lezárja. A záróvizsgára jelentkező hallgatók (névsor szerinti) vizsgabeosztását a Tanulmányi Osztály határozza meg és azt a honlapon a hallgatók EHA-kódja alapján teszi közzé a jelentkezés lezárását követő max. 3 munkanapon belül. A záróvizsgára csak abszolutóriummal rendelkező hallgató jelentkezhet! Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a vizsgabeosztáson módosítás kizárólag akkor kezdeményezhető, ha a hallgató -Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, -külföldi tanulmányokat folytat, -közeli hozzátartozójának halála esetén, -egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz (az egyetemi TVSZ 1.sz. melléklet 10.§ (5) bek.) Szakdolgozat Tudnivalók a szakdolgozatról: A szakdolgozatot minimálisan 2 ív (80.000 betűhely, kb. 40 oldal) terjedelemben, számítógépes szövegszerkesztéssel kell elkészíteni, megfelelően tagolni kell, tartalomjegyzékkel, irodalomjegyzékkel és jegyzetapparátussal kell ellátni. A szakdolgozatot egy példányban, összefűzött, vagy más maradandó és áttekinthető formában kell az illetékes tanulmányi irodában leadni. Nem kérjük tehát a korábban megkívánt bőrkötéses formát! A tanulmányi irodák a dolgozatokat nyilvántartásba veszik, és a tanulmányi előadók juttatják el a szakdolgozatokat a megfelelő tanszékekre.

Page 287: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

283

A szakdolgozat külső borítójára felírandó a szakdolgozat szó, a dolgozat írójának neve, a benyújtás évszáma. A szakdolgozat első lapján szerepeltetni kell a dolgozat címét, készítőjének nevét, valamint a szakot és a tagozatot. A szakdolgozathoz mellékelni kell a konzultációs lapot (16. sz. nyomtatvány), amelyen fel kell tüntetni a konzulens nevét és a tanszék megnevezését. A szakdolgozatot a végén alá kell írni. Az előzőektől eltérően a szakdolgozat védése nem a záróvizsga alkalmával történik, hanem a TVSZ-nek megfelelően, az illetékes tanszéken! A szakdolgozatok védésének határideje: 2008. május 20. Az eredményes védés után a hallgató – az értékeléssel együtt – az illetékes Tanszéken 15 napon belül szakdolgozatát visszakapja. A Tanszékek a konzultációs lap-nyomtatványon feltüntetik a védés (szakdolgozat) érdemjegyét és ezt a nyomtatványt 3 napon belül visszaküldik a Tanulmányi Osztálynak, amely az ETR-be és a leckekönyvbe rögzíti az eredményeket. A Tanulmányi Osztály a szakdolgozatokat tagozatonkénti, szakonkénti regisztrálás után elektronikus úton továbbítja az ÁJK-KTK könyvtárához (PTE Levéltárához). A Könyvtár (Levéltár) a beérkezett dolgozatokat évjáratonként összesíti, és elektronikus formában gondoskodik megőrzésükről. A dolgozatokat elektronikus adathordozón – a könyvtári számítógép-hálózat kiszolgáló gépének merevlemezén – kell tárolni. A Könyvtár a hosszú távú biztonságos megőrzés érdekében gondoskodik arról, hogy a dolgozatok évenként összegyűjtve, optikai adathordozóra is kiírásra kerüljenek. Az elektronikus formában tárolt dolgozatokhoz a Könyvtár (Levéltár) kizárólag az ÁJK és a KTK oktatói számára biztosít hozzáférést. Szakdolgozatok leadásának határideje: 2008. március 5-től április 30. A szakdolgozatokat egy példányban a Tanulmányi Osztályon és ugyanebben az időszakban tölthetik fel a kari honlapra a szakdolgozatok feltöltésére kijelölt helyen pdf formátumban. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arról, hogy a szakdolgozat megvédése a diploma kiadásának feltétele. A fenti határidők túllépése esetében a diploma nem állítható ki.

Page 288: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

284

Ugyancsak a diploma kiadásának a feltétele az 1 db. középfokú „C” típusú állami, vagy államilag elismert nyelvvizsga. A diploma átadására várható időpontja: 2008. június 21. Az oklevél ünnepélyes átadására irányuló ünnepségre való részvétel önkéntes. Részvételi szándékukról a hallgatóknak a Tanulmányi Osztályon kifejezetten nyilatkozniuk kell. A részvétel költségtérítését a kar 3.500.- Ft.-ban állapított meg, melyet a kar pénztárában, vagy az erre szolgáló csekken lehet befizetni. Jogi asszisztens hallgatóknak: Záróvizsga: a 2. félévkezdéskor ismertetésre kerülő időpontban Ünnepélyes bizonyítvány átadás: 2008. május 29. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy tanulmányi ügyekben a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú mellékleteként elfogadott Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (a továbbiakban: TVSZ) tartalmaz rendelkezéseket. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a hallgatói juttatásokat, térítéseket, díjakat valamint a költségtérítéseket a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 6. számú mellékleteként elfogadott Térítési és Juttatási szabályzat rendezi. Mindkét szabályzat megismerését feltétlenül ajánljuk a hallgatóknak! A szabályzatok megtekinthetők: www.pte.hu internetes oldalon az „Adminisztráció” menüben az egyetemi Szabályzatok, utasítások között.

Page 289: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

285

Tájékoztatjuk hallgatóinkat arról, hogy a tantervvel, tanulmányi előrehaladással kapcsolatos ügyekben fogadóóráikban a kredit tanácsadókat kereshetik: Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus, Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus, Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd, Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus. A Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati rendje: Hétfő-szerda: de. 8.00-11.00, du. 13.00-15.00. Csütörtök: de. 8.00-13.00, du. 14.00-16.00. Péntek: de. 8.00-13.00. Szombat: de. 8.00-12.00 (ügyelet). Kérjük az ügyfélszolgálati rend betartását!

Page 290: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

286

IGAZGATÁSSZERVEZŐI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA A PTE-ÁJK ÁF levelező munkarendjében oktatott tantárgyak (tanegységek)

kreditallokációja

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása.

tantárgyak Óraszám kredit %

Kötelező tantárgyak

877 óra (a szaknyelvekkel együtt)

222 kr 74,00 %

Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat

127.5 óra 17 kr 25 kr 3 kr

5,66% 8,34 % 1,00 %

Szabadon választható tantárgyak 120 óra 8 kr 2,66 % Hozott és elismert szemináriumok 247.5 óra 25 kr 8,34%

Összesen 1372 óra 300 kr 100,00 %

A kötelező és választható tantárgyak kredit értéke közötti arány: 74:26 %

II. A tanulmányi területek (modulok) kreditértékeinek megállapítása a jogász képesítési

követelményekben meghatározott tanulmányi területek között.

Tanulmányi terület óraszám kredit %

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek, szakmai nyelvismeret

kötelező 15 óra 26 kr 8,67 % kötelezően választható 15óra 4 kr 0,665%

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek

kötelező 168 óra 54 kr 18,00 % kötelezően választható 23.5 óra 3 kr 1,00 %

(C) Szakmai törzsanyag

kötelező 426 óra 102 kr 34,00 % kötelezően választható 167.5 óra 9 kr 3,00 %

(D) Kiegészítő szakismeretek

kötelező 268 óra 40 kr 13,33 % kötelezően választható 23.5 óra 3 kr 1,00 %

szakdolgozat 25 kr 8,34 %

évfolyamdolgozat 3 kr 1,00 % Szabadon választható tantárgyak 120 óra 8 kr 5,33 % Hozott és elismert szemináriumok 247.5 óra 25 kr 8,34%

Összesen 1372 óra 300 kr 100,00 %

Page 291: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

287

III. Az egyes tanulmányi területek (modulok) felosztása és kreditértékeinek megállapítása:

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek + szakmai nyelvismeret

Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Általános szociológia* 2 kr Társadalomstatisztika* 2 kr

Politikaelmélet* 2 kr Filozófia* 3 kr

Közgazdaságtan* 6 kr

Szaknyelv 1 15 11 kr

összesen 15 26 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 2 tantárgy

2 30 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 4 kr

mindösszesen 30 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Jog és állambölcselet 4 48 13 kr Magyar jogtörténet 2 30 10 kr

Egyetemes jogtörténet 2 30 10 kr Római jog 4 48 13 kr

Jogi alaptan* 6 kr Jogszociológia 1 12 2 kr

összesen 168 54 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 3 tantárgy

3 45 Tantárgyanként 2 kr összesen: 6 kr

mindösszesen 60 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

Page 292: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

288

(C)Szakmai törzsanyag Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

(K) Bevezetés a közjogtanba* (K) Alkotmánytan* (K) Alkotmányjog*

(K) Törvényhozástan*

1 kr 1 kr 6 kr 1 kr

(B) Bevezetés a bűnügyi tudományokba (B) Büntetőjog

8

96

1 kr 15 kr

(C) Polgári jogi alapintézmények (C) Polgári jog

(C) Szellemi tulajdonjog

8

96

1 kr 14 kr 1 kr

(K) Közigazgatástan* (K) Közigazgatási jog*

(K) Közigazgatási jog különös rész*

1 kr 7 kr 1 kr

(B) Büntető eljárásjog 4 48 9 kr (C) Polgári eljárásjog 4 48 9 kr

(C) Munkajog 2 32 6 kr (C) Társadalombiztosítási jog 1 16 3 kr

(K) Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok intézményeibe

(K) Nemzetközi jog

4

48

1 kr 8 kr

(K) Pénzügyi jog* 9 kr (C) Családjog 1 12 3 kr

(C) Kereskedelmi jog 1 15 2 kr (C) Agrárjog 1 15 2 kr

összesen 426 102 kr

Kötelezően választható tantárgyak: órakeret Óra/képzési idő kredit

C Az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr összesen: 6 kr

K Az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr összesen: 6 kr

B Az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr összesen: 6 kr

összesen 9 135 18 kr mindösszesen 120 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

Page 293: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

289

(D)Kiegészítő szakismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Jogi informatika* 3 kr Nemzetközi magánjog és EU-jog 4 48 9 kr

Európai közjog 3 36 9 kr Kriminológia 1 16 3 kr

Büntetés-végrehajtási jog 1 12 3 kr Kriminalisztika 2 24 3 kr Szociális jog* 1 12 3 kr

Záróvizsga szakszeminárium 120 7 kr összesen 268 40 kr

Kötelezően választható tantárgyak:

az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr

mindösszesen 46 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

Page 294: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

290

Az ÁF levelező munkarend kreditrendszerű mintatanterve

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism. ell. Kr. 1. félév 2. félév

A) Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv

TTIA01 Általános szociológia* 2 TTIA012kr

TTIA02 Társadalomstatisztika* 2 TTIA022kr

TTIA03 Politikaelmélet* 2

TTIA04 Filozófia* 3

TTIA05 Közgazdaságtan* 6

SZAA01 Szaknyelv 15 gy.j 11

B) Jogtudományi alapozó ismeretek

ETOA04 Jog- és állambölcselet 48 3 al.vi. 13 ETOA0413kr

ETOA01 Magyar jogtörténet 30 2 al.vi. 10 ETOA0110kr

ETOA02 Egyetemes jogtörténet 30 2 al.vi. 10 ETOA0210kr

ETOA03 Római jog 48 3 al.vi. 13 ETOA0313kr

ETOA05 Jogi alaptan* 6 ETOA056kr

ETOA06 Jogszociológia 12 1 koll. 2 ETOA062kr

C) Szakmai törzsanyag

KOJA01

Bevezetés a közjogtanba* Alkotmánytan* Alkotmányjog* Törvényhozástan*

9

BUNA01 Bev. a bűnügyi tudományokba Büntetőjog 1. 24 2 koll. 4 BUNA014kr

BUNA02 Büntetőjog 2. 24 2 koll. 4

BUNA03 Büntetőjog 3. 24 2 koll. 4

BUNA04 Büntetőjog 4. 24 2 koll. 4

CIVA01 Polgári jogi alapintézmények Polgári jog 1. 24 3 koll. 4 CIVA014kr

CIVA02 Polgári jog 2. 24 3 koll. 4

CIVA03 Polgári jog 3. 24 2 koll. 4

CIVA04 Polgári jog 4. Szellemi tulajdonjog 24 2 koll. 4

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el ** E tantárgy egymás utáni félévekben is felvehető.

Page 295: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

291

3. félév 4. félév 5. félév 6. félév 7. félév 8. félév Előfeltétel

TTIA032kr

TTIA043kr

TTIA056kr

SZAA0111kr ….....** ......** ….....**

ETOA06

KOJA019kr

BUNA024kr BUNA01

BUNA034kr BUNA02

BUNA044kr BUNA03

ETOA03

CIVA024kr CIVA01

CIVA034kr CIVA02

CIVA044kr CIVA03

Page 296: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

292

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév 2. félév

C) Szakmai törzsanyag

KOJA02 Közigazgatástan* Közigazgatási jog* Közigazgatási jog különös rész*

9

BUNA05 Büntető eljárásjog 48 3 al.vi. 9

CIVA10 Munkajog 32 2 al.vi. 6

CIVA11 Társadalombiztosítási jog 16 1 koll. 3

KOJA03 Bev. a nem. kapcs. intézményeibe Nemzetközi jog 48 3 al.vi. 9

KOJA04 Pénzügyi jog* 9

CIVA05 Polgári eljárásjog 48 3 al.vi. 9

CIVA07 Családjog 12 1 koll. 3

CIVA09 Kereskedelmi jog 12 1 koll. 2

CIVA06 Agrárjog 12 1 koll. 2

D) Kiegészítő szakismeret

INFA01 Jogi informatika* 3

CIVA12 Nemzetközi magánjog és Európa-jog 48 3 koll. 9

EUJA01 Európai közjog 36 2 koll. 9

BUNA08 Kriminológia 16 1 koll. 3 BUNA083kr

BUNA07 Büntetés-végrehajtási jog 12 1 koll. 3

BUNA09 Kriminalisztika 24 2 koll. 3

CIVA08 Szociális jog* 12 1 koll. 3

ZVIA Záróvizsga szakszeminárium 120 7

Kötelező tantárgy kr 35 kr 34 kr

Kötelezően választható kr 6 kr

Szabadon választható kr 3 kr

Évfolyamdolgozat

Szakdolgozat

Összes kr 35 kr 43 kr

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el

Page 297: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

293

3. félév 4. félév 5. félév 6. félév 7. félév 8. félév Előfeltétel

KOJA029kr

BUNA059kr BUNA02

CIVA106kr CIVA02

CIVA113kr

KOJA039kr

KOJA049kr

CIVA059kr CIVA01

CIVA073kr CIVA02

CIVA092kr CIVA02

CIVA062kr CIVA02

INFA013kr

CIVA129kr CIVA02

EUJA019kr

BUNA073kr

BUNA093kr

CIVA083kr

ZVIA7kr

összesen

40 kr 35 kr 27 kr 30 kr 21 kr 222 kr

8 kr 6 kr 6 kr 8 kr 34 kr

2 kr 3 kr 5 kr 3 kr 16 kr

3 kr 3 kr

25 kr 25 kr

50 kr 44 kr 38 kr 44 kr 21 kr 25 kr 300 kr

Page 298: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

294

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉVFOLYAMONKÉNTI RÉSZLETES ÓRARENDJE

4. SZEMESZTER

BUNA0301 Büntetőjog 3. 24 óra BUNA0901 Kriminalisztika 24 óra BUNA0501 Büntető eljárásjog 48 óra CIVA0301 Polgári jog 3. 24 óra Szaknyelv 8 óra

Holub József JANUÁR 31. FEBRUÁR 1. FEBRUÁR 2. 1. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

3-4. 9.30 – 10.50

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

5-6. 11.00 – 12.20

BEIRATKOZÁS Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

Polgári jog 3 Polgári jog 3

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET Polgári jog 3 Polgári jog 3

7-8. 14.00 – 15.20

Kriminalisztika Kriminalisztika

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

9-10. 15.30 – 16.50

Kriminalisztika Kriminalisztika

Polgári jog 3 Polgári jog 3

11-12. 17.00 – 18.20

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Polgári jog 3 Polgári jog 3

13-14. 18.30 – 19.50

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Holub József FEBRUÁR 28. FEBRUÁR 29. MÁRCIUS 1. 2. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Szaknyelv Szaknyelv

3-4. 9.30 – 10.50

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Szaknyelv Szaknyelv

5-6. 11.00 – 12.20

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

7-8. 14.00 – 15.20

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Kriminalisztika Kriminalisztika

11-12. 17.00 – 18.20

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Kriminalisztika Kriminalisztika

13-14. 18.30 – 19.50

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Kriminalisztika Kriminalisztika

Page 299: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

295

Holub József ÁPRILIS 3. ÁPRILIS 4. ÁPRILIS 5.

3. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Kriminalisztika Kriminalisztika

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Szaknyelv Szaknyelv

3-4. 9.30 – 10.50

Kriminalisztika Kriminalisztika

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Szaknyelv Szaknyelv

5-6. 11.00 – 12.20

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

9-10. 15.30 – 16.50

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

11-12. 17.00 – 18.20

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Holub József ÁPRILIS 17. ÁPRILIS 18. ÁPRILIS 19.

4. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

3-4. 9.30 – 10.50

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntetőjog 3 Büntetőjog 3

5-6. 11.00 – 12.20

Kriminalisztika Kriminalisztika

Kriminalisztika Kriminalisztika

Kriminalisztika Kriminalisztika

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Kriminalisztika Kriminalisztika

Kriminalisztika Kriminalisztika

9-10. 15.30 – 16.50

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

11-12. 17.00 – 18.20

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Büntető eljárásjog Büntető eljárásjog

Page 300: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

296

6. SZEMESZTER CIVA1001 Munkajog 32 óra EUJA0101 Európai közjog 36 óra CIVA1201 Nemzetközi magánjog és Eu jog 48 óra CIVA1101 Társadalombiztosítási jog 16 óra Szaknyelv 4 óra Holub József FEBRUÁR 7. FEBRUÁR 8. FEBRUÁR 9.

1. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Munkajog Munkajog

Társadalombiztosítási jog Társadalombiztosítási jog

Európai közjogEurópai közjog

3-4. 9.30 – 10.50

Munkajog Munkajog

Társadalombiztosítási jog Társadalombiztosítási jog

Európai közjogEurópai közjog

5-6. 11.00 – 12.20

BEIRATKOZÁS Európai közjog Európai közjog

Európai közjogEurópai közjog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Európai közjog Európai közjog

Európai közjog Európai közjog

9-10. 15.30 – 16.50

Európai közjog Európai közjog

Nemzetk. magánjog és Eu jNemzetk. magánjog és Eu j

11-12. 17.00 – 18.20

Nemzetk. magánjog és Eu j Nemzetk. magánjog és Eu j

Nemzetk. magánjog és Eu jNemzetk. magánjog és Eu j

13-14. 18.30 – 19.50

Nemzetk. magánjog és Eu j Nemzetk. magánjog és Eu j

Nemzetk. magánjog és Eu jNemzetk. magánjog és Eu j

Holub József FEBRUÁR 21. FEBRUÁR 22. FEBRUÁR 23.

2. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Munkajog Munkajog

Európai közjog Európai közjog

Társadalombizt. jog Társadalombizt. jog

3-4. 9.30 – 10.50

Munkajog Munkajog

Európai közjog Európai közjog

Társadalombizt. jog Társadalombizt. jog

5-6. 11.00 – 12.20

Munkajog Munkajog

Európai közjog Európai közjog

Szaknyelv 11.00 - 13.50

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

Európai közjog Európai közjog

9-10. 15.30 – 16.50

Európai közjog Európai közjog

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

11-12. 17.00 – 18.20

Európai közjog Európai közjog

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

13-14. 18.30 – 19.50

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

Page 301: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

297

Holub József MÁRCIUS 27. MÁRCIUS 28. MÁRCIUS 29.

3. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Társadalombizt. jog Társadalombizt. jog

Munkajog Munkajog

Nemz. mag.jog és Eu jNemz. mag.jog és Eu j

3-4. 9.30 – 10.50

Társadalombizt. jog Társadalombizt. jog

Munkajog Munkajog

Nemz. mag.jog és Eu jNemz. mag.jog és Eu j

5-6. 11.00 – 12.20

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

Munkajog Munkajog

Nemz. mag.jog és Eu jNemz. mag.jog és Eu j

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

Nemz. mag.jog és Eu jNemz. mag.jog és Eu j

9-10. 15.30 – 16.50

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

Nemz. mag.jog és Eu jNemz. mag.jog és Eu j

11-12. 17.00 – 18.20

Munkajog Munkajog

Nemz. mag.jog és Eu jNemz. mag.jog és Eu j

13-14. 18.30 – 19.50

Munkajog Munkajog

Nemz. mag.jog és Eu jNemz. mag.jog és Eu j

Holub József ÁPRILIS 24. ÁPRILIS 25. ÁPRILIS 26.

4. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Munkajog Munkajog

Társadalombizt. jog Társadalombizt. jog

Munkajog Munkajog

3-4. 9.30 – 10.50

Munkajog Munkajog

Társadalombizt. jog Társadalombizt. jog

Munkajog Munkajog

5-6. 11.00 – 12.20

Munkajog Munkajog

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

Munkajog Munkajog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Európai közjog Európai közjog

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

9-10. 15.30 – 16.50

Európai közjog Európai közjog

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

11-12. 17.00 – 18.20

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

Európai közjog Európai közjog

13-14. 18.30 – 19.50

Nemz. mag.jog és Eu j Nemz. mag.jog és Eu j

Európai közjog Európai közjog

Page 302: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

298

8. SZEMESZTER

Jogász szakos záróvizsgázó hallgatóinknak Tájékoztatjuk a záróvizsgáikat megkezdő vagy záróvizsgáikat folytató hallgatóinkat arról, hogy záróvizsgákra a kari honlapon, EHA kódjukkal tudnak bejelentkezni. Minden esetben csak a soron következő záróvizsgát hirdetjük meg. A következő záróvizsgára az előző záróvizsgára jelentkezés lezárását követő 3. munkanaptól lehet ismét feljelentkezni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a Program a jelentkezéseket az első záróvizsga esetében az első vizsganapot megelőző 10. napon 12:00-kor, a további záróvizsgák esetében az első vizsganapot megelőző 20. napon 12:00-kor zárja le. Figyelem! A záróvizsgán való részvétel feltétele az, hogy a hallgató a határidőben bejelentkezzen a soron következő záróvizsgára! A záróvizsgára csak abszolutóriummal rendelkező hallgató jelentkezhet! Az abszolutóriumok kiállítása folyamatos, így az abszolutóriummal rendelkező hallgató „bekapcsolódhat” a soron következő záróvizsgákba. A záróvizsgára jelentkező hallgatók (névsor szerinti) vizsgabeosztását a Tanulmányi Osztály határozza meg és azt a honlapon a hallgatók EHA-kódja alapján teszi közzé a jelentkezés lezárását követő max. 3 munkanapon belül. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a vizsgabeosztáson módosítás kizárólag akkor kezdeményezhető, ha a hallgató -Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, -külföldi tanulmányokat folytat, -közeli hozzátartozójának halála esetén, -egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz (az egyetemi TVSZ 1.sz. melléklet 10.§ (5) bek.)

Page 303: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (ÁF)

299

Egy sikertelen záróvizsga kijavítására ugyanabban a záróvizsga időszakban abban az esetben van lehetőség, ha a hallgató a záróvizsgáit a végbizonyítvány megszerzését követő első záróvizsga időszakban kezdte meg, a kar által az adott záróvizsga időszakban szervezett mind a négy záróvizsgán megjelent és oklevele (diplomája) megszerzése ezen az egy záróvizsgán múlna. A javító záróvizsgát a dékán által kijelölt pótnapon és bizottság előtt kell teljesíteni. A hallgató egy sikeresen teljesített záróvizsga tantárgyból érdemjegyének javítása céljából értékemelő záróvizsgát tehet, feltéve, hogy az abszolutórium megszerzését követő első záróvizsga-időszak valamennyi vizsgáján megjelent és sikertelen záróvizsgája nem volt. Az értékemelő záróvizsgát ugyanabban a záróvizsga időszakban a pótnapon lehet teljesíteni. Az értékemelő vizsgán a már megszerzett érdemjegyen rontani is lehet. (TVSZ 1. sz. melléklet 10.§ (12)-(13). bek.) A záróvizsga- és jelentkezési időszakokat az alábbi táblázat tartalmazza: II. félévi záróvizsga időszak: Tantárgy Záróvizsga időszak Jelentkezési időszak EURÓPA JOG 2008.01.21 –

2007.02.08 2007.12.20 – 2008.01.08

POLGÁRI JOG 2008.02.25 - 2008.03.14

2008.01.14 – 2008.01.31

ALKOTMÁNYJOG - KÖZIGAZGATÁSI JOG

2008.03.31 – 2008.04.18

2008.02.07 – 2008.03.06

BÜNTETŐJOG 2008.05.05 - 2008.05.23

2008.03.13 - 2008.04.10

PÓTNAP 2008.05.28. Tanulmányi Osztályon

Vizsgabizottságok száma: 2 bizottság/nap Vizsgázók száma: 25 fő/bizottság/nap maximum Vizsgatárgyak közötti idő: 5-5 hét AVATÁS várható időpontja: 2008. június A doktorrá avatási ünnepségen való részvétel önkéntes. Részvételi szándékukról a hallgatóknak a Tanulmányi Osztályon kifejezetten nyilatkozniuk kell. A latin nyelvű díszoklevél átadásáért a Térítési és Juttatási Szabályzat 1. sz. mellékletében írtak szerint 9.000.- Ft összegű, még az avatási ünnepség egyéb költségeire 3.500.- Ft költségtérítést állapít meg a kar. A fenti összegeket a kar pénztárában, vagy az erre szolgáló csekken lehet befizetni.

Page 304: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

300

EGYÉB ALAPDIPLOMÁVAL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA A PTE-ÁJK diplomás levelező munkarendjében oktatott tantárgyak (tanegységek)

kreditallokációja a 2005/2006-os tanévben megkezdő (első ízben beiratkozó) hallgatók részére (DL-U)

I.

Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak Óraszám kredit %

Kötelező tantárgyak

1120 óra

(a szaknyelvekkel együtt) 222 kr 74,00 %

Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat

150 óra 30 kr 25 kr 3 kr

10,00 % 8,33 % 1,00 %

Szabadon választható tantárgyak 150 óra 20 kr 6,67 % Összesen 1420 óra 300 kr 100,00 %

A kötelező és választható tantárgyak kredit értéke közötti arány: 74:26 %

II. A tanulmányi területek (modulok) kreditértékeinek megállapítása a jogász képesítési

követelményekben meghatározott tanulmányi területek között.

Tanulmányi terület óraszám kredit %

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek, szakmai nyelvismeret

kötelező 15 óra 26 kr 8,67 % kötelezően választható 15 óra 3 kr 1,00 %

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek

kötelező 210 óra 54 kr 18,00 % kötelezően választható 15 óra 3 kr 1,00 %

(C) Szakmai törzsanyag

kötelező 670 óra 102 kr 34,00 % kötelezően választható 90 óra 18 kr 6,00 %

(D) Kiegészítő szakismeretek

kötelező 225 óra 40 kr 13,33 % kötelezően választható 30 óra 6 kr 2,00 %

szakdolgozat 25 kr 8,34 %

évfolyamdolgozat 3 kr 1,00 % Szabadon választható tantárgyak 150 óra 20 kr 6,66 %

Összesen 1420 óra 300 kr 100,00 %

Page 305: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

301

III.

Az egyes tanulmányi területek (modulok) felosztása és kreditértékeinek megállapítása:

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek + szakmai nyelvismeret Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Általános szociológia* 2 kr Társadalomstatisztika* 2 kr

Politikaelmélet* 2 kr Filozófia* 3 kr

Közgazdaságtan* 6 kr

Szaknyelv 1 15 11 kr

összesen 15 26 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 1 tantárgy

1 15 Tantárgyanként 3 kr összesen: 3 kr

mindösszesen 29 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Jog és állambölcselet 3 45 11 kr Magyar jogtörténet 3 45 11 kr

Egyetemes jogtörténet 3 45 11 kr Római jog 3 45 13 kr

Jogi alaptan 1 15 4 kr Jogszociológia 1 15 4 kr

összesen 210 54 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 1 tantárgy

1 15 Tantárgyanként 3 kr összesen: 3 kr

mindösszesen 57 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr

Page 306: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

302

(C) Szakmai törzsanyag Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

(K) Bevezetés a közjogtanba (K) Alkotmánytan (K) Alkotmányjog

(K) Törvényhozástan

4

60

1 kr 1 kr 6 kr 1 kr

(B) Bevezetés a bűnügyi tudományokba (B) Büntetőjog

8

120

1 kr 15 kr

(C) Polgári jogi alapintézmények (C) Polgári jog

(C) Szellemi tulajdonjog

8

120

1 kr 14 kr 1 kr

(K) Közigazgatástan (K) Közigazgatási jog

(K) Közigazgatási jog különös rész

4

60

1 kr 7 kr 1 kr

(B) Büntető eljárásjog 4 60 9 kr (C) Bevezetés a polgári igazságszolgáltatásba (C) Polgári eljárásjog

4

60

1 kr 8 kr

(C) Munkajog és Társadalombiztosítási jog 4 60 9 kr 6 kr mu.jog és

3 kr TB.jog (K) Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok

intézményeibe (K) Nemzetközi jog

3

45

1 kr 8 kr

(K) Pénzügyi jog 3 45 9 kr (C) Családjog 1 15 3 kr

(C) Kereskedelmi jog 1 15 2 kr (C) Agrárjog 1 10 2 kr

összesen 670 102 kr

Kötelezően választható tantárgyak: órakeret Óra/képzési idő kredit C Az összesből 2 tantárgy 2 30 Tantárgyanként 3 kr

összesen: 6 kr K Az összesből 2 tantárgy 2 30 Tantárgyanként 3 kr

összesen: 6 kr B Az összesből 2 tantárgy 2 30 Tantárgyanként 3 kr

összesen: 6 kr összesen 6 90 18 kr mindösszesen 120 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr

Page 307: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

303

(D)Kiegészítő szakismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Jogi informatika* 3 kr Nemzetközi magánjog és EU-jog 4 60 9 kr

Európai közjog 4 60 9 kr Kriminológia 1 15 3 kr

Büntetés-végrehajtási jog 1 10 3 kr Kriminalisztika 1 10 3 kr

Szociális jog 1 10 3 kr Záróvizsga szakszeminárium 50 7 kr

összesen 225 40 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 2 tantárgy

2 45 Tantárgyanként 3 kr összesen: 6 kr

mindösszesen 46 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

Page 308: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

304

A diplomás levelező munkarend kreditrendszerű mintatanterve 2005/2006-os tanévben megkezdő (első ízben beiratkozó) hallgatók részére (DL-U)

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

A) Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv

TTIU01 Általános szociológia* 2 TTIU012kr

TTIU02 Társadalomstatisztika* 2 TTIU022kr

TTIU03 Politikaelmélet* 2

TTIU04 Filozófia* 3

TTIU05 Közgazdaságtan* 6

SZAU01 Szaknyelv 15 gy.j 11

B) Jogtudományi alapozó ismeretek

ETOU04 Jog- és állambölcselet 45 3 al.vi. 11

ETOU01 Magyar jogtörténet 45 3 al.vi. 11 ETOU0111kr

ETOU02 Egyetemes jogtörténet 45 3 al.vi. 11

ETOU03 Római jog 45 3 al.vi. 13 ETOU0313kr

ETOU05 Jogi alaptan 15 1 koll. 4 ETOU054kr

ETOU06 Jogszociológia 15 1 koll. 4 ETOU064kr

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el ** E tantárgy egymás utáni félévekben is felvehető.

Page 309: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

305

3. félév

4. félév

5. félév

6. félév

7. félév

8. félév

9. félév

10. félév Előfeltétel

TTIU032kr

TTIU043kr

TTIU056kr

….....** ….....** SZAU0111kr ......**

ETOU0411kr ETOU05,ETOU06

ETOU0211kr

Page 310: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

306

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism. ell. Kr. 1.

félév 2.

félév C) Szakmai törzsanyag

KOJU01 Bevezetés a közjogtanba Alkotmánytan Alkotmányjog 1.

30 2 koll. 4 KOJU014kr

KOJU02 Alkotmányjog 2. Törvényhozástan 30 2 koll. 5 KOJU025kr

BUNU01 Bev. a bűnügyi tudományokba Büntetőjog 1. 30 2 koll. 3

BUNU02 Büntetőjog 2. 30 2 koll. 5

BUNU03 Büntetőjog 3. 30 2 koll. 4

BUNU04 Büntetőjog 4. 30 2 koll. 4

CIVU01 Polgári jogi alapintézmények Polgári jog 1. 30 3 koll. 4

CIVU02 Polgári jog 2. 30 3 koll. 4

CIVU03 Polgári jog 3. 30 2 koll. 4

CIVU04 Polgári jog 4. Szellemi tulajdonjog 30 2 koll. 4

KOJU03 Közigazgatástan Közigazgatási jog 1. 30 2 koll. 4 KOJU034kr

KOJU04 Közigazgatási jog 2. Közigazgatási jog különös rész 30 2 koll. 5 KOJU045kr

BUNU05 Büntető eljárásjog 1. 30 2 besz. 4

BUNU06 Büntető eljárásjog 2. 30 2 al.vi. 5

CIVU14 Munkajog 1. 30 2 koll. 3

CIVU15 Munkajog 2. 15 1 al.vi. 3

CIVU16 Társadalombiztosítási jog 15 1 koll. 3

KOJU05 Bev. a nem. kapcs. intézményeibe Nemzetközi jog

45 3 al.vi. 9

KOJU07 Pénzügyi jog 1. 30 2 besz. 4

KOJU08 Pénzügyi jog 2. 15 2 al.vi. 5

CIVU05 Polgári eljárásjog 1. 30 2 besz. 4

CIVU06 Polgári eljárásjog 2. 30 2 al.vi. 5

CIVU08 Családjog 15 1 koll. 3

CIVU10 Kereskedelmi jog 15 1 koll. 2

CIVU07 Agrárjog 15 1 koll. 2 * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el

Page 311: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

307

3. félév

4. félév

5. félév

6. félév

7. félév

8. félév

9. félév

10. félév

Előfel-tétel

KOJU01

BUNU013kr

BUNU025kr BUNU01

BUNU034kr BUNU02

BUNU044kr BUNU03

CIVU014kr ETOU03

CIVU024kr CIVU01

CIVU034kr CIVU02

CIVU044kr CIVU03

KOJU03

BUNU054kr BUNU02

BUNU065kr BUNU05

CIVU143kr ETOU03

CIVU153kr CIVU14

CIVU163kr

KOJU059kr

KOJU074kr

KOJU085kr KOJU07

CIVU054k CIVU01

CIVU065kr CIVU05

CIVU083kr CIVU02

CIVU102kr CIVU02

CIVU072kr CIVU02

Page 312: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

308

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

D) Kiegészítő szakismeret

INFU01 Jogi informatika* 3

CIVU12 Nemzetközi magánjog és Európa-jog 1. 30 2 koll. 4

CIVU13 Nemzetközi magánjog és Európa-jog 2. 30 2 koll. 5

EUJU01 Európai közjog 1. 30 2 koll. 4

EUJU02 Európai közjog 2. 30 2 koll. 5

BUNU08 Kriminológia 10 1 koll. 3

BUNU07 Büntetés-végrehajtási jog 15 1 koll. 3

BUNU09 Kriminalisztika 15 1 koll. 3

CIVU09 Szociális jog 10 1 koll. 3

ZVIU Záróvizsga szakszeminárium 50 7

Kötelező tantárgy kr 27 kr 27 kr

Kötelezően választható kr 6 kr

Szabadon választható kr

Évfolyamdolgozat

Szakdolgozat

Összes kr 27 kr 33 kr

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el

Page 313: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

309

3.

félév 4.

félév 5.

félév 6.

félév 7.

félév 8.

félév 9.

félév 10.

félévElőfel-

tétel

INFU013kr

CIVU124kr CIVU02

CIVU135kr CIVU12

EUJU014kr

EUJU025kr EUJU01

BUNU083kr

BUNU073kr

BUNU093kr

CIVU093kr

ZVIU7kr

összesen

27 kr 20 kr 31 kr 19 kr 25 kr 25 kr 21 kr 222 kr

3 kr 6 kr 6 kr 3 kr 6 kr 30 kr

4 kr 6 kr 2 kr 2 kr 6 kr 20 kr

3 kr 3 kr

25 kr 25 kr

30 kr 30 kr 31 kr 31 kr 30 kr 30 kr 33 kr 25 kr 300 kr

Page 314: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

310

A PTE-ÁJK diplomás levelező munkarendjében oktatott tantárgyak (tanegységek)

kreditallokációja a 2005/2006-os tanév előtt megkezdő hallgatók részére (DL-D)

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása.

tantárgyak óraszám kredit %

Kötelező tantárgyak

1270 óra (a szaknyelvekkel együtt)

222 kr 74,00 %

Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat

255 óra 34 kr 25 kr 3 kr

11,33 % 8,34 % 1,00 %

Szabadon választható tantárgyak 240 óra 16 kr 5,33 % Összesen 1765 óra 300 kr 100,00 %

A kötelező és választható tantárgyak kredit értéke közötti arány: 74:26 %

II. A tanulmányi területek (modulok) kreditértékeinek megállapítása a jogász képesítési

követelményekben meghatározott tanulmányi területek között.

Tanulmányi terület óraszám kredit %

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek, szakmai nyelvismeret

kötelező 15 óra 26 kr 8,67 % kötelezően választható 30 óra 4 kr 1,33 %

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek

kötelező 210 óra 54 kr 18,00 % kötelezően választható 45 óra 6 kr 2,00 %

(C) Szakmai törzsanyag

kötelező 705 óra 102 kr 34,00 % kötelezően választható 135 óra 18 kr 6,00 %

(D) Kiegészítő szakismeretek

kötelező 340 óra 40 kr 13,33 % kötelezően választható 45 óra 6 kr 2,00 %

szakdolgozat 25 kr 8,34 %

évfolyamdolgozat 3 kr 1,00 % Szabadon választható tantárgyak 240 óra 16 kr 5,33 %

Összesen 1765 óra 300 kr 100,00 %

Page 315: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

311

III.

Az egyes tanulmányi területek (modulok) felosztása és kreditértékeinek megállapítása:

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek + szakmai nyelvismeret Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Általános szociológia* 2 kr Társadalomstatisztika* 2 kr

Politikaelmélet* 2 kr Filozófia* 3 kr

Közgazdaságtan* 6 kr

Szaknyelv 1 15 11 kr

összesen 15 26 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 2 tantárgy

2 30 Tantárgyanként 2 kr összesen: 4 kr

mindösszesen 30 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Jog és állambölcselet 3 45 11 kr Magyar jogtörténet 3 45 11 kr

Egyetemes jogtörténet 3 45 11 kr Római jog 3 45 13 kr

Jogi alaptan 1 15 4 kr Jogszociológia 1 15 4 kr

összesen 210 54 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 3 tantárgy

3 45 Tantárgyanként 2 kr összesen: 6 kr

mindösszesen 60 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr

Page 316: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

312

(C) Szakmai törzsanyag Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

(K) Bevezetés a közjogtanba (K) Alkotmánytan (K) Alkotmányjog

(K) Törvényhozástan

4

60

1 kr 1 kr 6 kr 1 kr

(B) Bevezetés a bűnügyi tudományokba (B) Büntetőjog

8

120

1 kr 15 kr

(C) Polgári jogi alapintézmények (C) Polgári jog

(C) Szellemi tulajdonjog

8

120

1 kr 14 kr 1 kr

(K) Közigazgatástan (K) Közigazgatási jog

(K) Közigazgatási jog különös rész

4

60

1 kr 7 kr 1 kr

(B) Büntető eljárásjog 4 60 9 kr (C) Bevezetés a polgári igazságszolgáltatásba (C) Polgári eljárásjog

4

60

1 kr 8 kr

(C) Munkajog és Társadalombiztosítási jog 4 60 9 kr 6 kr mu.jog és

3 kr TB.jog (K) Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok

intézményeibe (K) Nemzetközi jog

4

60

1 kr 8 kr

(K) Pénzügyi jog 4 60 9 kr (C) Családjog 1 15 3 kr

(C) Kereskedelmi jog 1 15 2 kr (C) Agrárjog 1 15 2 kr

összesen 705 102 kr

Kötelezően választható tantárgyak: órakeret Óra/képzési idő kredit C Az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr K Az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr B Az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr összesen 9 135 18 kr mindösszesen 120 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr

Page 317: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

313

(D)Kiegészítő szakismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Jogi informatika 1 10 3 kr Nemzetközi magánjog és EU-jog 4 60 9 kr

Európai közjog 4 60 9 kr Kriminológia 1 15 3 kr

Büntetés-végrehajtási jog 1 15 3 kr Kriminalisztika 1 10 3 kr

Szociális jog 1 10 3 kr Záróvizsga szakszeminárium 150 7 kr

összesen 330 40 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 3 tantárgy

3 45 Tantárgyanként 2 kr összesen: 6 kr

mindösszesen 46 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr

Page 318: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

314

A diplomás levelező munkarend kredit rendszerű mintatanterve a 2005/2006-os tanév előtt megkezdő hallgatók részére (DL-D)

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

A) Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv

TTID01 Általános szociológia* 2 TTID012kr

TTID02 Társadalomstatisztika* 2 TTID022kr

TTID03 Politikaelmélet* 2

TTID04 Filozófia* 3

TTID05 Közgazdaságtan* 6

SZAD01 Szaknyelv 15 gy.j 11

B) Jogtudományi alapozó ismeretek

ETOD04 Jog- és állambölcselet 45 3 al.vi. 11

ETOD01 Magyar jogtörténet 45 3 al.vi. 11 ETOD0111kr

ETOD02 Egyetemes jogtörténet 45 3 al.vi. 11

ETOD03 Római jog 45 3 al.vi. 13 ETOD0313kr

ETOD05 Jogi alaptan 15 1 koll. 4 ETOD054kr

ETOD06 Jogszociológia 15 1 koll. 4 ETOD064kr

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el. ** E tantárgy egymás utáni félévekben is felvehető.

Page 319: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

315

3. félév

4. félév

5. félév

6. félév

7. félév

8. félév

9. félév

10. félév Előfeltétel

TTID032kr

TTID043kr

TTID056kr

….....** ….....** SZAD0111kr ......**

ETOD0411kr ETOD05,ETOD06

ETOD0211kr

Page 320: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

316

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism. ell. Kr. 1.

félév 2.

félév C) Szakmai törzsanyag

KOJD01 Bevezetés a közjogtanba Alkotmánytan Alkotmányjog 1.

30 2 koll. 4 KOJD014kr

KOJD02 Alkotmányjog 2. Törvényhozástan 30 2 koll. 5 KOJD025kr

BUND01 Bev. a bűnügyi tudományokba Büntetőjog 1. 30 2 koll. 3

BUND02 Büntetőjog 2. 30 2 koll. 5

BUND03 Büntetőjog 3. 30 2 koll. 4

BUND04 Büntetőjog 4. 30 2 koll. 4

CIVD01 Polgári jogi alapintézmények Polgári jog 1. 30 3 koll. 4

CIVD02 Polgári jog 2. 30 3 koll. 4

CIVD03 Polgári jog 3. 30 2 koll. 4

CIVD04 Polgári jog 4. Szellemi tulajdonjog 30 2 koll. 4

KOJD03 Közigazgatástan Közigazgatási jog 1. 30 2 koll. 4 KOJD034kr

KOJD04 Közigazgatási jog 2. Közigazgatási jog különös rész 30 2 koll. 5 KOJD045kr

BUND05 Büntető eljárásjog 1. 30 2 besz. 4

BUND06 Büntető eljárásjog 2. 30 2 al.vi. 5

CIVD14 Munkajog 1. 30 2 koll. 3

CIVD15 Munkajog 2. 15 1 al.vi. 3

CIVD16 Társadalombiztosítási jog 15 1 koll. 3

KOJD05 Bev. a nemzetközi. kapcsolatok intézményeibe Nemzetközi jog

45 3 al.vi. 9

KOJD07 Pénzügyi jog 1. 30 2 besz. 4

KOJD08 Pénzügyi jog 2. 15 2 al.vi. 5

CIVD05 Polgári eljárásjog 1. 30 2 besz. 4

CIVD06 Polgári eljárásjog 2. 30 2 al.vi. 5

CIVD08 Családjog 15 1 koll. 3

CIVD10 Kereskedelmi jog 15 1 koll. 2

CIVD07 Agrárjog 15 1 koll. 2 * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

Page 321: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

317

3. félév

4. félév

5. félév

6. félév

7. félév

8. félév

9. félév

10. félév Előfeltétel

KOJD01

BUND013kr

BUND025kr BUND01

BUND034kr BUND02

BUND044kr BUND03

CIVD014kr ETOD03

CIVD024kr CIVD01

CIVD034kr CIVD02

CIVD044kr CIVD03

KOJD03

BUND054kr BUND02

BUND065kr BUND05

CIVD143kr ETOD03

CIVD153kr CIVD14

CIVD163kr

KOJD059kr

KOJD074kr

KOJD085kr KOJD07

CIVD054k CIVD01

CIVD065kr CIVD05

CIVD083kr CIVD02

CIVD102kr CIVD02

CIVD072kr CIVD02

Page 322: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

318

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév

2. félév

D) Kiegészítő szakismeret

INFD01 Jogi informatika* 3

CIVD12 Nemzetközi magánjog és Európa-jog1 30 2 koll. 4

CIVD13 Nemzetközi magánjog és Európa-jog2 30 2 koll. 5

EUJD01 Európai közjog 1. 30 2 koll. 4

EUJD02 Európai közjog 2. 30 2 koll. 5

BUND08 Kriminológia 10 1 koll. 3

BUND07 Büntetés-végrehajtási jog 15 1 koll. 3

BUND09 Kriminalisztika 15 1 koll. 3

CIVD09 Szociális jog 10 1 koll. 3

ZVID Záróvizsga szakszeminárium 50 7

Kötelező tantárgy kr 27 kr 27 kr

Kötelezően választható kr 2 kr 2 kr

Szabadon választható kr 1 kr 1 kr

Évfolyamdolgozat

Szakdolgozat

Összes kr 30 kr 30 kr

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

Page 323: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

319

3.

félév 4.

félév 5.

félév 6.

félév 7.

félév 8.

félév 9.

félév 10.

félév Előfeltétel

INFD013kr

CIVD124kr CIVD02

CIVD135kr CIVD12

EUJD014kr

EUJD025kr EUJD01

BUND083kr

BUND073kr

BUND093kr

CIVD093kr

ZVID7kr

összesen

27 kr 20 kr 31 kr 19 kr 25 kr 25 kr 21 kr 222 kr

2 kr 2 kr 4 kr 6 kr 4 kr 8 kr 4 kr 34 kr

1 kr 2 kr 1 kr 1 kr 3 kr 4 kr 2 kr 16 kr

3 kr 3 kr

25 kr 25 kr

30 kr 24 kr 36 kr 26 kr 32 kr 40 kr 33 kr 25 kr 300 kr

Page 324: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

320

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉVFOLYAMONKÉNTI RÉSZLETES ÓRARENDJE

4. SZEMESZTER

BUNU0201 Büntetőjog 2. 30 óra CIVU1401 Munkajog 1. 30 óra KOJU0801 Pénzügyi jog 2. 15 óra CIVU0101 Polgári jog 1. 30 óra Óriás Nándor JANUÁR 31. FEBRUÁR 1. FEBRUÁR 2.

1. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

3-4. 9.30 – 10.50

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

5-6. 11.00 – 12.20

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

Munkajog Munkajog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET Szaknyelv 12.30 - 15.00 7-8. 14.00 –

15.20 Polgári jog 1 Polgári jog 1

Pénzügyi jog 2 Pénzügyi jog 2

H: német Irk, angol Óriás 1.

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog 1 Polgári jog 1

Pénzügyi jog 2 Pénzügyi jog 2

K. Német 011 szem. angol 009 szem.

11-12. 17.00 – 18.20

Munkajog 1 Munkajog 1

Munkajog 1 Munkajog 1

13-14. 18.30 – 19.50

Munkajog 1 Munkajog 1

Munkajog 1 Munkajog 1

Óriás Nándor FEBRUÁR 22. FEBRUÁR 23.

2. ea. PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

Szaknyelv 8.00 - 11.00

3-4. 9.30 – 10.50

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

HALADÓ:

5-6. 11.00 – 12.20

Polgári jog 1 Polgári jog 1

német Irk Albert ea. angol 009 szem.

EBÉDSZÜNET KEZDŐ: 7-8. 14.00 –

15.20 Polgári jog 1 Polgári jog 1

német Faluhelyi ea. angol 103 szem

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog 1 Polgári jog 1

11-12. 17.00 – 18.20

Munkajog 1 Munkajog 1

13-14. 18.30 – 19.50

Munkajog 1 Munkajog 1

Page 325: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

321

MÁRCIUS 27. MÁRCIUS 28.

3. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK MTESZ 1. Óriás Nándor ea. 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog 2

Büntetőjog 2 3-4. 9.30 –

10.50 Büntetőjog 2

Büntetőjog 2 5-6. 11.00 –

12.20 Polgári jog 1

Polgári jog 1 EBÉDSZÜNET

7-8. 14.00 – 15.20

Polgári jog 1 Polgári jog 1

9-10. 15.30 – 16.50

Pénzügyi jog 2 Pénzügyi jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

11-12. 17.00 – 18.20

Pénzügyi jog 2 Pénzügyi jog 2

Munkajog 1 Munkajog 1

13-14. 18.30 – 19.50

Munkajog 1 Munkajog 1

ÁPRILIS 10. ÁPRILIS 11.

4. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK MTESZ 1. Óriás Nándor ea. 1-2. 8.00 –

9.20 Pénzügyi jog 2

Pénzügyi jog 2 3-4. 9.30 –

10.50 Pénzügyi jog 2

Pénzügyi jog 2 5-6. 11.00 –

12.20 Latin

EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Munkajog 1 Munkajog 1

Szaknyelv 14.00 - 16.00

9-10. 15.30 – 16.50

Munkajog 1 Munkajog 1

HALADÓ: német 104 szem.

11-12. 17.00 – 18.20

Munkajog 1 Munkajog 1

angol Óriás 1. KEZDŐ

13. 18.30 – 19.50

Munkajog 1 Munkajog 1

német 011 szem. angol 103 szem

Page 326: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

322

ÁPRILIS 24. ÁPRILIS 25.

5. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK MTESZ 1. Óriás Nándor ea. 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

3-4. 9.30 – 10.50

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

Büntetőjog 2 Büntetőjog 2

5-6. 11.00 – 12.20

Polgári jog 1 Polgári jog 1

Polgári jog 1 Polgári jog 1

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Polgári jog 1 Polgári jog 1

Polgári jog 1 Polgári jog 1

9-10. 15.30 – 16.50

Munkajog 1 Munkajog 1

Polgári jog 1 Polgári jog 1

11-12. 17.00 – 18.20

Pénzügyi jog 2 Pénzügyi jog 2

Polgári jog 1 Polgári jog 1

13-14. 18.30 – 19.50

19.10-ig: Pénzügyi jog 2

Munkajog 1. Munkajog 1.

Page 327: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

323

6. SZEMESZTER BUNU0701 Büntetésvégrehajtási jog 10 óra BUNU0601 Büntető eljárásjog 30 óra BUNU0401 Büntetőjog 4. 30 óra BUNU0901Kriminalisztika 10 óra CIVU0301 Polgári jog 3. 30 óra Molnár FEBRUÁR 14. FEBRUÁR 15. FEBRUÁR 16.

1. Kálmán ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

3-4. 9.30 – 10.50

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

5-6. 11.00 – 12.20

BEIRATKOZÁS Kriminalisztika Kriminalisztika

Szaknyelv 11.00 - 13.30

f EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Polgári jog 3 Polgári jog 3

Kriminalisztika Kriminalisztika

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

11-12. 17.00 – 18.20

Büntetésvégrehajtási jog Büntetésvégrehajtási jog

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

Molnár MÁRCIUS 6. MÁRCIUS 7. MÁRCIUS 8.

2. Kálmán ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Büntetésvégrehajtási jog Büntetésvégrehajtási jog

Polgári jog 3 Polgári jog 3

3-4. 9.30 – 10.50

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Polgári jog 3 Polgári jog 3

5-6. 11.00 – 12.20

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Szaknyelv 11.00 - 13.30

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Kriminalisztika Kriminalisztika

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

11-12. 17.00 – 18.20

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

Page 328: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

324

MÁRCIUS 27. MÁRCIUS 28. MÁRCIUS 29.

3 CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Faluhelyi Ferenc ea. Irk Albert ea. Irk Albert ea. 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

3-4. 9.30 – 10.50

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

5-6. 11.00 – 12.20

Kriminalisztika Kriminalisztika

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Szaknyelv 11.00 - 12.30

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Büntetésvégrehajtási jog Büntetésvégrehajtási jog

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

11-12. 17.00 – 18.20

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

Molnár MÁJUS 8. MÁJUS 9. MÁJUS 10.

4. Kálmán ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

3-4. 9.30 – 10.50

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

Büntetésvégrehajtási jog Büntetésvégrehajtási jog

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

5-6. 11.00 – 12.20

Büntetésvégrehajtási jog Büntetésvégrehajtási jog

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Kriminalisztika Kriminalisztika

Büntetőjog 4 Büntetőjog 4

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

11-12. 17.00 – 18.20

Polgári jog 3 Polgári jog 3

Büntető eljárásjog 2 Büntető eljárásjog 2

Page 329: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

325

8. SZEMESZTER

EUJD0101 EU közjog 1. 30 óra CIVD1201 EU és nemzetközi mj. 1. 30 óra CIVD0601 Polgári eljárásjog 2. 30 óra KOJD0501 Nemzetközi jog 45 óra

FEBRUÁR 14. FEBRUÁR 15. FEBRUÁR 16. 1. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT MTESZ 2. Irk Albert ea. Irk Albert ea. 1-2. 8.00 –

9.20 EU közjog 1 EU közjog 1

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

3-4. 9.30 – 10.50

EU közjog 1 EU közjog 1

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

5-6. 11.00 – 12.20

BEIRATKOZÁS Nemzetközi jog Nemzetközi jog

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

12.30 – 13.50

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

7-8. 14.00 – 15.20

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

11-12. 17.00 – 18.20

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

EU közjog 1 EU közjog 1

13-14. 18.30 – 19.50

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

EU közjog 1 EU közjog 1

MÁRCIUS 6. MÁRCIUS 7. MÁRCIUS 8.

2. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Faluhelyi Ferenc ea. Irk Albert ea. Irk Albert ea. 1-2. 8.00 –

9.20 Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

EU közjog 1 EU közjog 1

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

3-4. 9.30 – 10.50

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

EU közjog 1 EU közjog 1

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

5-6. 11.00 – 12.20

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

EU közjog 1 EU közjog 1

12.30 – 13.50

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET EU közjog 1 EU közjog 1

7-8. 14.00 – 15.20

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

9-10. 15.30 – 16.50

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

11-12. 17.00 – 18.20

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

13. 18.30 – 19.10

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Page 330: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

326

ÁPRILIS 3. ÁPRILIS 4. ÁPRILIS 5.

3. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Molnár Kálmán ea. Irk Albert ea. Irk Albert ea. 1-2. 8.00 –

9.20 EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

EU közjog 1 EU közjog 1

3-4. 9.30 – 10.50

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

EU közjog 1 EU közjog 1

5-6. 11.00 – 12.20

EU közjog 1 EU közjog 1

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

12.30 – 13.50

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

7-8. 14.00 – 15.20

EU közjog 1 EU közjog 1

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

9-10. 15.30 – 16.50

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

11-12. 17.00 – 18.20

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

13. 18.30 – 19.10

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

MÁJUS 15. MÁJUS 16. MÁJUS 17.

4. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Molnár Kálmán ea. Irk Albert ea. Irk Albert ea. 1-2. 8.00 –

9.20 Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

EU közjog 1 EU közjog 1

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

3-4. 9.30 – 10.50

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

5-6. 11.00 - 12.20

EU közjog 1 EU közjog 1

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

12.30 – 13.50

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET Polgári eljárásjog 2 Polgári eljárásjog 2

7-8. 14.00 – 15.20

EU közjog 1 EU közjog 1

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

9-10. 15.30 – 16.50

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

11-12. 17.00 – 18.20

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

EU és nemzetközi mj. 1 EU és nemzetközi mj. 1

13. 18.30 – 19.10

Nemzetközi jog

Page 331: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

327

10. SZEMESZTER

Jogász szakos záróvizsgázó hallgatóinknak Tájékoztatjuk a záróvizsgáikat megkezdő vagy záróvizsgáikat folytató hallgatóinkat arról, hogy záróvizsgákra a kari honlapon, EHA kódjukkal tudnak bejelentkezni. Minden esetben csak a soron következő záróvizsgát hirdetjük meg. A következő záróvizsgára az előző záróvizsgára jelentkezés lezárását követő 3. munkanaptól lehet ismét feljelentkezni. Figyelmeztetjük hallgatóinkat arra, hogy a Program a jelentkezéseket az első záróvizsga esetében az első vizsganapot megelőző 10. napon 12:00-kor, a további záróvizsgák esetében az első vizsganapot megelőző 20. napon 12:00-kor zárja le. Figyelem! A záróvizsgán való részvétel feltétele az, hogy a hallgató a határidőben bejelentkezzen a soron következő záróvizsgára! A záróvizsgára csak abszolutóriummal rendelkező hallgató jelentkezhet! Az abszolutóriumok kiállítása folyamatos, így az abszolutóriummal rendelkező hallgató „bekapcsolódhat” a soron következő záróvizsgákba. A záróvizsgára jelentkező hallgatók (névsor szerinti) vizsgabeosztását a Tanulmányi Osztály határozza meg és azt a honlapon a hallgatók EHA-kódja alapján teszi közzé a jelentkezés lezárását követő max. 3 munkanapon belül. Felhívjuk hallgatóink figyelmét arra, hogy a vizsgabeosztáson módosítás kizárólag akkor kezdeményezhető, ha a hallgató -Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, -külföldi tanulmányokat folytat, -közeli hozzátartozójának halála esetén, -egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz (az egyetemi TVSZ 1.sz. melléklet 10.§ (5) bek.)

Page 332: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

328

Egy sikertelen záróvizsga kijavítására ugyanabban a záróvizsga időszakban abban az esetben van lehetőség, ha a hallgató a záróvizsgáit a végbizonyítvány megszerzését követő első záróvizsga időszakban kezdte meg, a kar által az adott záróvizsga időszakban szervezett mind a négy záróvizsgán megjelent és oklevele (diplomája) megszerzése ezen az egy záróvizsgán múlna. A javító záróvizsgát a dékán által kijelölt pótnapon és bizottság előtt kell teljesíteni. A hallgató egy sikeresen teljesített záróvizsga tantárgyból érdemjegyének javítása céljából értékemelő záróvizsgát tehet, feltéve, hogy az abszolutórium megszerzését követő első záróvizsga-időszak valamennyi vizsgáján megjelent és sikertelen záróvizsgája nem volt. Az értékemelő záróvizsgát ugyanabban a záróvizsga időszakban a pótnapon lehet teljesíteni. Az értékemelő vizsgán a már megszerzett érdemjegyen rontani is lehet. (TVSZ 1. sz. melléklet 10.§ (12)-(13). bek.)

Page 333: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (DL)

329

A záróvizsga- és jelentkezési időszakokat az alábbi táblázat tartalmazza: II. félévi záróvizsga időszak: Tantárgy Záróvizsga időszak Jelentkezési időszak EURÓPA JOG 2008.01.21 –

2007.02.08 2007.12.20 – 2008.01.08

POLGÁRI JOG 2008.02.25 - 2008.03.14

2008.01.14 – 2008.01.31

ALKOTMÁNYJOG - KÖZIGAZGATÁSI JOG

2008.03.31 – 2008.04.18

2008.02.07 – 2008.03.06

BÜNTETŐJOG 2008.05.05 - 2008.05.23

2008.03.13 - 2008.04.10

PÓTNAP 2008.05.28. Tanulmányi Osztályon

Vizsgabizottságok száma: 2 bizottság/nap Vizsgázók száma: 25 fő/bizottság/nap maximum Vizsgatárgyak közötti idő: 5-5 hét AVATÁS várható időpontja: 2008. június A doktorrá avatási ünnepségen való részvétel önkéntes. Részvételi szándékukról a hallgatóknak a Tanulmányi Osztályon kifejezetten nyilatkozniuk kell. A latin nyelvű díszoklevél átadásáért a Térítési és Juttatási Szabályzat 1. sz. mellékletében írtak szerint 9.000.- Ft összegű, még az avatási ünnepség egyéb költségeire 3.500.- Ft költségtérítést állapít meg a kar. A fenti összegeket a kar pénztárában, vagy az erre szolgáló csekken lehet befizetni.

Page 334: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

330

RENDŐRTISZTI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA

A PTE-ÁJK RL levelező munkarendjében oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

I.

Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

Kötelező tantárgyak

787 óra

(a szaknyelvekkel együtt) 222 kr 74,00 %

Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat

127.5 óra 17 kr 25 kr 3 kr

5,66 % 8,34 % 1,00 %

Szabadon választható tantárgyak 120 óra 8 kr 2,66 % Hozott és elismert szemináriumok 247.5 25 kr 8,34%

Összesen 1282 óra 300 kr 100,00 %

A kötelező és választható tantárgyak kredit értéke közötti arány: 74:26 %

II. A tanulmányi területek (modulok) kreditértékeinek megállapítása a jogász képesítési

követelményekben meghatározott tanulmányi területek között.

Tanulmányi terület óraszám kredit %

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek, szakmai nyelvismeret

kötelező 15 óra 26 kr 8,67 % kötelezően választható 15 óra 2 kr 0,665 %

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek

kötelező 130 óra 54 kr 18,00 % kötelezően választható 22.5 óra 3 kr 1,00 %

(C) Szakmai törzsanyag

kötelező 450 óra 102 kr 34,00 % kötelezően választható 37.5 óra 9 kr 3,00 %

(D) Kiegészítő szakismeretek

kötelező 192 óra 40 kr 13,33 % kötelezően választható 22.5 óra 3 kr 1,00 %

szakdolgozat 25 kr 8,34 %

évfolyamdolgozat 3 kr 1,00 % Szabadon választható tantárgyak 120 óra 8 kr 2,66 % Hozott és elismert szemináriumok 247.5 25 kr 8,34%

Összesen 1282 óra 300 kr 100,00 %

Page 335: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

331

III.

Az egyes tanulmányi területek (modulok) felosztása és kreditértékeinek megállapítása:

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek + szakmai nyelvismeret Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Általános szociológia* 2 kr Társadalomstatisztika* 2 kr

Politikaelmélet* 2 kr Filozófia* 3 kr

Közgazdaságtan* 6 kr

Szaknyelv 1 15 11 kr

összesen 15 26 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 2 tantárgy

2 30 Tantárgyanként 2 kr összesen: 4 kr

mindösszesen 30 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

(B)Jogtudományi alapozó ismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Jog és állambölcselet 2 30 13 kr Magyar jogtörténet 2 20 10 kr

Egyetemes jogtörténet 2 20 10 kr Római jog 3 40 13 kr

Jogi alaptan* 6 kr Jogszociológia 2 20 2 kr

összesen 130 54 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 3 tantárgy

3 45 Tantárgyanként 2 kr összesen: 6 kr

mindösszesen 60 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

Page 336: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

332

(C) Szakmai törzsanyag Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

(K) Bevezetés a közjogtanba (K) Alkotmánytan (K) Alkotmányjog

(K) Törvényhozástan

3

40

1 kr 1 kr 6 kr 1 kr

(B) Bevezetés a bűnügyi tudományokba* (B) Büntetőjog*

1 kr 15 kr

(C) Polgári jogi alapintézmények (C) Polgári jog

(C) Szellemi tulajdonjog

6

80

1 kr 14 kr 1 kr

(K) Közigazgatástan (K) Közigazgatási jog

(K) Közigazgatási jog különös rész

4

60

1 kr 7 kr 1 kr

(B) Büntető eljárásjog 2 30 9 kr (C) Bevezetés a polgári igazságszolgáltatásba

(C) Polgári eljárásjog 4

60

1 kr 8 kr

(C) Munkajog 2 30 6 kr (C) Társadalombiztosítási jog 2 20 3 kr

(K) Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok intézményeibe

(K) Nemzetközi jog

3

40

1 kr 8 kr

(K) Pénzügyi jog 3 40 9 kr (C) Családjog 2 20 3 kr

(C) Kereskedelmi jog 1 15 2 kr (C) Agrárjog 1 15 2 kr

összesen 450 102 kr

Kötelezően választható tantárgyak: órakeret Óra/képzési idő kredit C Az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr K Az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr B Az összesből 3 tantárgy 3 45 Tantárgyanként 2 kr

összesen: 6 kr összesen 9 135 18 kr mindösszesen 120 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

Page 337: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

333

(D)Kiegészítő szakismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Jogi informatika* 3 kr Nemzetközi magánjog és EU-jog 3 40 9 kr

Európai közjog 2 20 9 kr Kriminológia* 3 kr

Büntetés-végrehajtási jog* 3 kr Kriminalisztika* 3 kr

Szociális jog 1 12 3 kr Záróvizsga szakszeminárium 120 7 kr

összesen 192 40 kr

Kötelezően választható tantárgyak: az összesből 3 tantárgy

3 45 Tantárgyanként 2 kr összesen: 6 kr

mindösszesen 46 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 1 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el.

Page 338: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

334

Az RL levelező munkarend kreditrendszerű mintatanterve Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism.

ell. Kr. 1. félév 2. félév

A) Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv

TTIR01 Általános szociológia* 2 TTIR012kr

TTIR02 Társadalomstatisztika* 2 TTIR022kr

TTIR03 Politikaelmélet* 2

TTIR04 Filozófia* 3

TTIR05 Közgazdaságtan* 6

SZNR01 Szaknyelv 15 gy.j 11 …......**

B) Jogtudományi alapozó ismeretek

ETOR04 Jog- és állambölcselet 30 al.vi. 13 ETOR0413kr

ETOR01 Magyar jogtörténet 20 al.vi. 10 ETOR0110kr

ETOR02 Egyetemes jogtörténet 20 al.vi. 10 ETOR0210kr

ETOR03 Római jog 40 al.vi. 13 ETOR0313kr

ETOR05 Jogi alaptan* 6

ETOR06 Jogszociológia 20 koll. 2 ETOR062kr

C) Szakmai törzsanyag

KOJR01 Bevezetés a közjogtanba Alkotmánytan Alkotmányjog 1.

20 koll. 4 KOJR014kr

KOJR02 Alkotmányjog 2. Törvényhozástan 20 koll. 5

BUNR01 Büntetőjog * 16

CIVR01 Polgári jogi alapintézmények Polgári jog 1. 20 koll. 4 CIVR014kr

CIVR02 Polgári jog 2. 20 koll. 4

CIVR03 Polgári jog 3. 20 koll. 4

CIVR04 Polgári jog 4. Szellemi tulajdonjog 20 koll. 4

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el ** E tantárgy egymás utáni félévekben is felvehető

Page 339: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

335

3. félév 4. félév 5. félév 6. félév 7. félév 8. félév Előfeltétel

TTIR032kr

TTIR043kr

TTIR056kr

…......** …......** SZNR0111kr

ETOR06

ETOR056kr

KOJR025kr KOJR01

BUNR0116kr

ETOR03

CIVR024kr CIVR01

CIVR034kr CIVR02

CIVR044kr CIVR03

Page 340: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

336

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/félév óra/hét Ism. ell. Kr. 1. félév 2. félév

C) Szakmai törzsanyag

KOJR03 Közigazgatástan Közigazgatási jog 1. 30 koll. 4

KOJR04 Közigazgatási jog 2. Közigazgatási jog különös rész 30 koll. 5

BUNR02 Büntető eljárásjog 30 koll. 9

CIVR11 Munkajog 30 al.vi. 6

CIVR12 Társadalombiztosítási jog 20 koll. 3

KOJR05 Bev. a nem. kapcs. intézményeibe Nemzetközi jog 40 al.vi. 9

KOJR06 Pénzügyi jog 40 al.vi. 9 KOJR069kr

CIVR05 Bev. a polg. igazságszolgáltatásba Polgári eljárásjog 1. 30 koll. 4

CIVR06 Polgári eljárásjog 2. 30 al.vi. 5

CIVR08 Családjog 20 koll. 3

CIVR10 Kereskedelmi jog 15 koll. 2

CIVR07 Agrárjog 15 koll. 2

D) Kiegészítő szakismeret

INFR01 Jogi informatika* 3

CIVR13 Nemzetközi magánjog és Európa-jog 30 koll. 9

EUJR01 Európai közjog 30 koll. 9

BUNR04 Kriminológia* 3

BUNR03 Büntetés-végrehajtási jog* 3

BUNR05 Kriminalisztika* 3

CIVR09 Szociális jog 12 koll. 3

ZVIR Záróvizsga szakszeminárium 120 7

Kötelező tantárgy kr 35 kr 34 kr

Kötelezően választható kr 6 kr

Szabadon választható kr 3 kr

Évfolyamdolgozat

Szakdolgozat

Összes kr 35 kr 43 kr * Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el

Page 341: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

337

3. félév 4. félév 5. félév 6. félév 7. félév 8. félév Előfeltétel

KOJR034kr KOJR01

KOJR045kr KOJR03

BUNR029kr

CIVR116kr CIVR02

CIVR123kr CIVR11

KOJR059kr

CIVR054kr CIVR01

CIVR065kr CIVR05

CIVR083kr CIVR02

CIVR102kr CIVR02

CIVR072kr CIVR02

INFR013kr

CIVR139kr CIVR02

EUJR019kr

BUNR043kr

BUNR033kr

BUNR053kr

CIVR093kr CIVR08

ZVIR7kr

összesen

35 kr 34 kr 33 kr 28 kr 23 kr 222 kr

8 kr 6 kr 6 kr 8 kr 34 kr

2 kr 3 kr 5 kr 3 kr 16 kr

3 kr 3 kr

25 kr 25 kr

45 kr 43 kr 44 kr 42 kr 23 kr 25 kr 300 kr

Page 342: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

338

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉVFOLYAMONKÉNTI RÉSZLETES ÓRARENDJE

5. SZEMESZTER

CIVR1101 Munkajog 30 óra KOJR0501 Nemzetközi jog 40 óra CIVR0401 Polgári jog 4. 20 óra CIVR0801 Családjog 20 óra Szaknyelv 10 óra

Faluhelyi FEBRUÁR 7. FEBRUÁR 8. FEBRUÁR 9. 1. Ferenc ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT

1-2. 8.00 - 9.20

Polgári jog 4. Polgári jog 4.

Polgári jog 4. Polgári jog 4.

3-4. 9.30 – 10.50

BEIRATKOZÁS Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Polgári jog 4. Polgári jog 4.

5-6. 11.00 – 12.20

Családjog Családjog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Polgári jog 4. Polgári jog 4.

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Munkajog Munkajog

Munkajog Munkajog

9-10. 15.30 – 16.50

Munkajog Munkajog

Családjog Családjog

11-12. 17.00 – 18.20

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Családjog Családjog

13-14. 18.30 – 19.50

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Szaknyelv Szaknyelv

Faluhelyi MÁRCIUS 20. MÁRCIUS 21. MÁRCIUS 22.

2. Ferenc ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Családjog Családjog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

3-4. 9.30 – 10.50

Családjog Családjog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Családjog Családjog

5-6. 11.00 – 12.20

Polgári jog 4. Polgári jog 4.

Munkajog Munkajog

Családjog Családjog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Munkajog Munkajog

9-10. 15.30 – 16.50

Munkajog Munkajog

Polgári jog 4. Polgári jog 4.

11-12. 17.00 – 18.20

Munkajog Munkajog

Szaknyelv Szaknyelv

13-14. 18.30 – 19.50

Szaknyelv

Page 343: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

339

Faluhelyi ÁPRILIS 10. ÁPRILIS 11. ÁPRILIS 12.

3. Ferenc ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Családjog Családjog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Polgári jog 4. Polgári jog 4.

3-4. 9.30 – 10.50

Családjog Családjog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

5-6. 11.00 – 12.20

Polgári jog 4. Polgári jog 4.

Munkajog Munkajog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Polgári jog 4. Polgári jog 4.

Munkajog Munkajog

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog 4. Polgári jog 4.

Munkajog Munkajog

11-12. 17.00 – 18.20

Munkajog Munkajog

Szaknyelv Szaknyelv

13-14. 18.30 – 19.50

Munkajog Munkajog

Szaknyelv

Faluhelyi MÁJUS 8. MÁJUS 9. MÁJUS 10.

4. Ferenc ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Nemzetközi jog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog Nemzetközi jog

3-4. 9.30 – 10.50

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

5-6. 11.00 – 12.20

Családjog Családjog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Munkajog Munkajog

Munkajog Munkajog

9-10. 15.30 – 16.50

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Munkajog Munkajog

11-12. 17.00 – 18.20

Nemzetközi jog Nemzetközi jog

Szaknyelv Szaknyelv

Page 344: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

340

7. SZEMESZTER

Polgári jog záróvizsga felkészítő 25 óra Alkotmányjog záróvizsga felkészítő 25 óra Közigazgatási jog záróvizsga felkészítő 25 óra Büntetőjog záróvizsga felkészítő 50 óra Holub József FEBRUÁR 14. FEBRUÁR 15. FEBRUÁR 16.

1. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 BEIRATKOZÁS Alkotmányjog

Alkotmányjog Polgári jog Polgári jog

3-4. 9.30 – 10.50

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Alkotmányjog Alkotmányjog

Polgári jog Polgári jog

5-6. 11.00 – 12.20

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Polgári jog Polgári jog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Polgári jog Polgári jog

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog Polgári jog

Büntetőjog Büntetőjog

11-12. 17.00 – 18.20

Polgári jog Polgári jog

Büntetőjog Büntetőjog

Holub József MÁRCIUS 20. MÁRCIUS 21. MÁRCIUS 22.

2. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog Büntetőjog

Polgári jog Polgári jog

Büntetőjog Büntetőjog

3-4. 9.30 – 10.50

Büntetőjog Büntetőjog

Polgári jog Polgári jog

Büntetőjog Büntetőjog

5-6. 11.00 – 12.20

Büntetőjog Büntetőjog

Alkotmányjog Alkotmányjog

Büntetőjog Büntetőjog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Alkotmányjog Alkotmányjog

9-10. 15.30 – 16.50

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Alkotmányjog Alkotmányjog

11-12. 17.00 – 18.20

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

13-14. 18.30 – 19.50

Közigazgatási jog

Page 345: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND (RL)

341

Holub József ÁPRILIS 10. ÁPRILIS 11. ÁPRILIS 12.

3. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Polgári jog Polgári jog

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Alkotmányjog Alkotmányjog

3-4. 9.30 – 10.50

Polgári jog Polgári jog

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Alkotmányjog Alkotmányjog

5-6. 11.00 – 12.20

Büntetőjog Büntetőjog

Büntetőjog Büntetőjog

Alkotmányjog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Büntetőjog Büntetőjog

Büntetőjog Büntetőjog

9-10. 15.30 – 16.50

Alkotmányjog Alkotmányjog

Büntetőjog Büntetőjog

11-12. 17.00 – 18.20

Alkotmányjog Alkotmányjog

Büntetőjog Büntetőjog

13-14. 18.30 – 19.50

Alkotmányjog Alkotmányjog

Büntetőjog Büntetőjog

Holub József MÁJUS 8. MÁJUS 9. MÁJUS 10.

4. ea. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT 1-2. 8.00 –

9.20 Büntetőjog Büntetőjog

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Büntetőjog Büntetőjog

3-4. 9.30 – 10.50

Büntetőjog Büntetőjog

Közigazgatási jog Közigazgatási jog

Büntetőjog Büntetőjog

5-6. 11.00 – 12.20

Büntetőjog Büntetőjog

Alkotmányjog Alkotmányjog

Büntetőjog Büntetőjog

EBÉDSZÜNET EBÉDSZÜNET 7-8. 14.00 –

15.20 Büntetőjog Büntetőjog

Alkotmányjog Alkotmányjog

9-10. 15.30 – 16.50

Polgári jog Polgári jog

Büntetőjog Büntetőjog

11-12. 17.00 – 18.20

Polgári jog Polgári jog

Büntetőjog Büntetőjog

13-14. 18.30 – 19.50

Polgári jog Büntetőjog Büntetőjog

Page 346: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

342

ÁF, DL, RL HALLGATÓK KÖTELEZŐ ÉS VÁLASZTHATÓ TÁRGYAINAK RÉSZLETES

ISMERTETŐJE

KÖTELEZŐ TÁRGYAK BUNU0201, BUND0201 Büntetőjog 2. Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék DL: BUNU0201 Kredit: 4; Létszám: - DL: BUND0201 Kredit: 4; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNU0101 Büntetőjog 1., BUND0101 Büntetőjog 1 BUNA0301 Büntetőjog 3. Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék ÁF: BUNA0301 Kredit: 4; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201 Büntetőjog 2. BUNU0401, BUND0401 Büntetőjog 4. Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék DL: BUNU0401 Kredit: 4; Létszám: - DL: BUND0401 Kredit: 4; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNU0301 Büntetőjog 3., BUND0301 Büntetőjog 3 CIVR0801 Családjog Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető Családjogi és Szociális Jogi Csoport RL: CIVR0801 Kredit: 3; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVR0201 Polgári jog 2.

Page 347: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

343

SZAA0101-1, SZAU0101-1, SZAD0101-1, SZNR0101-1 Német szaknyelv - újrakezdő Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Hőnig Klára nyelvtanár Zelnik Istvánné nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely ÁF: SZAA0101-1 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAU0101-1 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAU0101-1 Kredit: 11; Létszám: - RL: SZNR0101-1 Kredit: 11; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZAA0101-2, SZAU0101-2, SZAD0101-2, SZNR0101-2 Német szaknyelv - haladó Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár Hőnig Klára nyelvtanár Zelnik Istvánné nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely ÁF: SZAA0101-2 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAU0101-2 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAD0101-2 Kredit: 11; Létszám: - RL: SZNR0101-2 Kredit: 11; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZAA0101-3, SZAU0101-3, SZAD0101-3, SZNR0101-3 Angol szaknyelv - újrakezdő Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely ÁF: SZAA0101-3 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAU0101-3 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAD0101-3 Kredit: 11; Létszám: - RL: SZNR0101-3 Kredit: 11; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 348: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

344

SZAA0101-4, SZAU0101-4, SZAD0101-4, SZNR0101-4 Angol szaknyelv - haladó Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár Zelnik Zsófia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely ÁF: SZAA0101-4 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAU0101-4 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAD0101-4 Kredit: 11; Létszám: - RL: SZNR0101-4 Kredit: 11; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZAA0101-5, SZAU0101-5, SZAD0101-5, SZNR0101-5 Francia szaknyelv Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely ÁF: SZAA0101-5 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAU0101-5 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAD0101-5 Kredit: 11; Létszám: - RL: SZNR0101-5 Kredit: 11; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZAA0101-6, SZAU0101-6, SZAD0101-6, SZNR0101-6 Orosz szaknyelv Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely ÁF: SZAA0101-6 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAU0101-6 Kredit: 11; Létszám: - DL: SZAD0101-6 Kredit: 11; Létszám: - RL: SZNR0101-6 Kredit: 11; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNU0701, BUND0701 Büntetés-végrehajtási jog Dr. Varga-Koritár György megyei főügyész, óraadó Dr. Vókó György egyetemi tanár Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék DL: BUNU0701 Kredit: 3; Létszám: - DL: BUND0701 Kredit: 3; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 349: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

345

CIVA1101 Társadalombiztosítási jog Dr. Berke Gyula egyetemi docens Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék ÁF: CIVA1101 Kredit: 3; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA1001 Munka jog EUJA0101, EUJU0101, EUJD0101 Európai közjog Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék ÁF: EUJA0101 Kredit: 9; Létszám: - DL: EUJU0101 Kredit: 9; Létszám: - DL: EUJD0101 Kredit: 9; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJU0501, KOJD0501, KOJR0501 Nemzetközi jog Dr. Bruhács János egyetemi tanár Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék DL: KOJU0501 Kredit: 9; Létszám: - DL: KOJD0501 Kredit: 9; Létszám: - RL: KOJR0501 Kredit: 9; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 350: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

346

CIVU0101, CIVD0101 Polgári Jog 1. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék DL: CIVU0101 Kredit: 4; Létszám: - DL: CIVD0101 Kredit: 4; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETOU0301 Római jog, ETOD0301 Római jog CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301 Polgári Jog 3. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Polgári Jogi Tanszék ÁF: CIVA0301 Kredit: 4; Létszám: - DL: CIVU0301 Kredit: 4; Létszám: - DL: CIVD0301 Kredit: 4; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201 Polgári jog 2., CIVU0201 Polgári jog 2., CIVD0201 Polgári jog 2. CIVR0401 Polgári Jog 4. Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Polgári Jogi Tanszék RL: CIVR0401 Kredit: 4; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVR0301 Polgári jog 3.

Page 351: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

347

CIVA1201, CIVU1201, CIVD1201 Nemzetközi magánjog és Európajog Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék ÁF: CIVA1201 Kredit: 9; Létszám: - DL: CIVU1201 Kredit: 9; Létszám: - DL: CIVD1201 Kredit: 9; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201 Polgári jog 2., CIVU0201 Polgári jog 2., CIVD0201 Polgári jog 2. CIVU0601, CIVD0601 Polgári eljárásjog 2. Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék DL: CIVU0601 Kredit: 5; Létszám: - DL: CIVD0601 Kredit: 5; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVU0501 Polgári eljárásjog 1., CIVD0501 Polgári eljárásjog 1. BUNA0901, BUNU0901, BUND0901 Kriminalisztika Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék ÁF: BUNA0901 Kredit: 5 Létszám: - DL: BUNU0901 Kredit: 5 Létszám: - DL: BUND0901 Kredit: 5 Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNA0501, BUNU0601, BUND0601 Büntető eljárásjog Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék ÁF: BUNA0501 Kredit: 9; Létszám: - DL: BUNU0601 Kredit: 9; Létszám: - DL: BUND0601 Kredit: 9; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201 Büntetőjog 2., BUNU0201 Büntetőjog 2., BUND0201 Büntetőjog 2.

Page 352: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

348

CIVA1001, CIVU1401, CIVD1401, CIVR1101 Munkajog Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék ÁF: CIVA1001 Kredit: 6; Létszám: - DL: CIVU1401 Kredit: 3; Létszám: - DL: CIVD1401 Kredit: 3; Létszám: - RL: CIVR1101 Kredit: 6; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVR0201 Polgári jog 2.; ETOU03, ETOD03 Római jog KOJU0801, KOJD0801 Pénzügyi jog 2. Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék DL: KOJU0801 Kredit: 5; Létszám: - DL: KOJD0801 Kredit: 5; Létszám: - A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 353: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

349

KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK (DIFFERENCIÁLT, SZAKMAI ISMRETEK)

Elméleti – történeti modul

DFEA0101, DFEU0101, DFED0101, DFER0101 Összehasonlító európai jogtörténet Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Herger Csabáné egyetemi docens Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEA0201, DFEU0201, DFED0201, DFER0201 Jogi kultúrtörténet Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEA0301, DFEU0301, DFED0301, DFER0301 Alkotmány– és jogtörténet forrásai és alapintézményei Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEA0401, DFEU0401, DFED0401, DFER0401 A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEA0501, DFEU0501, DFED0501, DFER0501 Római jogi jogesetek Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 354: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

350

DFEA0601, DFEU0601, DFED0601, DFER0601 Római közjog Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETOA0301, ETOU0301, ETOD0301, ETOR0301 Római jog DFEA0701, DFEU0701, DFED0701, DFER0701 A magánjogi dogmatika római jogi alapjai Dr. Bessenyő András egyetemi docens Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEA0801, DFEU0801, DFED0801, DFER0801 A világ nagy jogrendszerei Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEA0901, DFEU0901, DFED0901, DFER0901 Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETOA0501, ETOU0501, ETOD0501, ETOR0501 Jogi alaptan DFEA1001, DFEU1001, DFED1001, DFER1001 Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai /neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus/ Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETOA0501, ETOU0501, ETOD0501, ETOR0501 Jogi alaptan DFEA1101, DFEU1101, DFED1101, DFER1101 Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 355: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

351

DFEA1201, DFEU1201, DFED1201, DFER1201 A deviáns viselkedés szociológiája Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIA0101, TTIU0101, TTID0101, TTIR0101 Általános szociológia DFEA1301, DFEU1301, DFED1301, DFER1301 19-20. századi politikai eszmék Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFEA1401, DFEU1401, DFED1401, DFER1401 Magyarország politikai rendszerei Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: TTIA0301, TTIU0301, TTID0301, TTIR0301 Politikaelmélet

Page 356: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

352

Bűnügyi modul

DFBA0101, DFBU0101, DFBD0101, DFBR0101 A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0101, BUNU0101, BUND0101, BUNR0101 Büntetőjog 1. DFBA0201, DFBU0201, DFBD0201, DFBR0201 Az informatikai bűncselekmények Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0301, BUNU0301, BUND0301, BUNR0101 Büntetőjog 3. DFBA0301, DFBU0301, DFBD0301, DFBR0301 Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201, BUNR0101 Büntetőjog 2. DFBA0401, DFBU0401, DFBD0401, DFBR0401 A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0101, BUNU0101, BUND0101, BUNR0101 Büntetőjog 1. DFBA0501, DFBU0501, DFBD0501, DFBR0501 A gazdasági bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0301, BUNU0301, BUND0301, BUNR0101 Büntetőjog 3.

Page 357: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

353

DFBA0601, DFBU0601, DFBD0601, DFBR0601 A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0301, BUNU0301, BUND0301, BUNR0101 Büntetőjog 3. DFBA0701, DFBU0701, DFBD0701, DFBR0701 Büntetés-végrehajtási jog Dr. Varga-Koritár György megyei főügyész, óraadó Dr. Vókó György egyetemi tanár Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201, BUNR0101 Büntetőjog 2. DFBA0801, DFBU0801, DFBD0801, DFBR0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201, BUNR0101 Büntetőjog 2. DFBA0901, DFBU0901, DFBD0901, DFBR0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0801, BUNU0801, BUND0801, BUNR0401 Kriminológia DFBA1001, DFBU1001, DFBD1001, DFBR1001 Kriminalisztika Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201, BUNR0101 Büntetőjog 2.

Page 358: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

354

DFBA1101, DFBU1101, DFBD1101, DFBR1101 Bizonyítékok a büntetőeljárásban Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201, BUNR0101 Büntetőjog 2. DFBA1201, DFBU1201, DFBD1201, DFBR1201 A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201, BUNR0101 Büntetőjog 2. DFBA1301, DFBU1301, DFBD1301, DFBR1301 Igazságügyi retorika Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201, BUNR0101 Büntetőjog 2. DFBA1401, DFBU1401, DFBD1401, DFBR1401 A külön eljárások elvi és gyakorlati kérdései Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0501, BUNU0501, BUND0501, BUNR0201 Büntető eljárásjog 1.

Page 359: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

355

Közjogi modul

DFKA0101, DFKU0101, DFKD0101, DFKR0101 Törvényhozástan Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0101, KOJU0101, KOJD0101, KOJR0101 Alkotmányjog 1. DFKA0201, DFKU0201, DFKD0201, DFKR0201 Állami egyházjog Dr. Ádám Antal professor emeritus Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFKA0301, DFKU0301, DFKD0301, DFKR0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Kocsis Miklós PhD hallgató, óraadó Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0101, KOJU0101, KOJD0101, KOJR0101 Alkotmányjog 1. DFKA0401, DFKU0401, DFKD0401, DFKR0401 Összehasonlító alkotmányjog Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Petrétei József egyetemi docens Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0101, KOJU0101, KOJD0101, KOJR0101 Alkotmányjog 1. DFKA0501, DFKU0501, DFKD0501, DFKR0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0101, KOJU0101, KOJD0101, KOJR0101 Alkotmányjog 1.

Page 360: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

356

DFKA0601, DFKU0601, DFKD0601, DFKR0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0201, KOJU0301, KOJD0301, KOJR0301 Közigazgatási jog 1. DFKA0701, DFKU0701, DFKD0701, DFKR0701 Szabálysértési jog Dr. Cserép Attila óraadó Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0201, KOJU0301, KOJD0301, KOJR0301 Közigazgatási jog 1. DFKA0801, DFKU0801, DFKD0801, DFKR0801 Adózás a gyakorlatban Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Gárván János egyetemi adjunktus Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0401, KOJU0701, KOJD0701, KOJR0601 Pénzügyi jog 1. DFKA0901, DFKU0901, DFKD0901, DFKR0901 A közigazgatási hatósági eljárás Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0201, KOJU0301, KOJD0301, KOJR0301 Közigazgatási jog 1.

Page 361: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

357

DFKA1001, DFKU1001, DFKD1001, DFKR1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFKA1101, DFKU1101, DFKD1101, DFKR1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0101, KOJU0201, KOJD0201, KOJR0201 Alkotmányjog 2. DFKA1201, DFKU1201, DFKD1201, DFKR1201 Az Európai Bíróság eljárásai Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - DFKA1301, DFKU1301, DFKD1301, DFKR1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0101, KOJU0101, KOJD0101, KOJR0101 Alkotmányjog 1. DFKA1401, DFKU1401, DFKD1401, DFKR1401 Környezeti jog és politika Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 362: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

358

Magánjogi modul DFMA0101, DFMU0101, DFMD0101, DFMR0101 Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0101, CIVU0101, CIVD0101, CIVR0101 Polgári jog 1. DFMA0201, DFMU0201, DFMD0201, DFMR0201 Szellemi tulajdonjog Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301, CIVR0301 Polgári jog 3. DFMA0301, DFMU0301, DFMD0301, DFMR0301 A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. DFMA0401, DFMU0401, DFMD0401, DFMR0401 Európai magánjog Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0101, CIVU0101, CIVD0101, CIVR0101 Polgári jog 1. DFMA0501, DFMU0501, DFMD0501, DFMR0501 Nemzetközi családjog Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0701, CIVU0801, CIVD0801, CIVR0801 Családjog

Page 363: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

359

DFMA0601, DFMU0601, DFMD0601, DFMR0601 Nemzetközi gyermekvédelem Katonáné Dr. Pehr Erika óraadó Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0701, CIVU0801, CIVD0801, CIVR0801 Családjog DFMA0701, DFMU0701, DFMD0701, DFMR0701 Agrárjog Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. DFMA0801, DFMU0801, DFMD0801, DFMR0801 A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyakorlati kérdései Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. DFMA0901, DFMU0901, DFMD0901, DFMR0901 Felelősség a gazdaságban Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. DFMA1001, DFMU1001, DFMD1001, DFMR1001 Munkajogi jogalkalmazás Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Berke Gyula egyetemi docens Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETOA0301, ETOU0301, ETOD0301, ETOR0301 Római jog

Page 364: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

360

DFMA1101, DFMU1101, DFMD1101, DFMR1101 Az Európai Unió munkajoga Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETOA0301, ETOU0301, ETOD0301, ETOR0301 Római jog DFMA1201, DFMU1201, DFMD101, DFMR1201 Nemperes eljárások Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0501, CIVU0501, CIVD0501, CIVR0501 Polgári eljárásjog 1. DFMA1301, DFMU1301, DFMD1301, DFMR1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. DFMA1401, DFMU1401, DFMD14101, DFMR1401 Európai polgári eljárásjog Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2.

Page 365: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

361

SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK SZVA23401, SZVU23401, SZVD23401, SZVR23401 A köztársasági elnök a magyar Alkotmányban Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA23501, SZVU23501, SZVD23501, SZVR23501 A parlamenti kontroll gyakorlása Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA23601, SZVU23601, SZVD23601, SZVR23601 A politikai pártok működése Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA23701, SZVU23701, SZVD23701, SZVR23701 Az alkotmányozás lehetséges irányai Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA23801, SZVU23801, SZVD23801, SZVR23801 A Kormány működése Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA2701, SZVU2701, SZVD2701, SZVR2701 Önkormányzat – önkormányzatiság Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 366: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

362

SZVA17901, SZVU17901, SZVD17901, SZVR17901 A kifejezési és véleménynyilvánítási szabadság Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA18001, SZVU18001, SZVD18001, SZVR18001 A magyar állampolgárság Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA18101, SZVU18101, SZVD18101, SZVR18101 A politikai pártok jogi szabályozása Magyarországon Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA18201, SZVU18201, SZVD18201, SZVR18201 Alkotmányjogi jogesetmegoldás – alapvető jogok Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA18301, SZVU18301, SZVD18301, SZVR18301 Alkotmányjogi jogesetmegoldás – jogelvek, államszervezet Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA18401, SZVU18401, SZVD18401, SZVR18401 Az élethez és a méltósághoz való jog Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA18501, SZVU18501, SZVD18501, SZVR18501 Az igazságszolgáltatás alapelvei Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 367: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

363

SZVA18601, SZVU18601, SZVD18601, SZVR18601 Az országgyűlési biztosi intézmény Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA18701, SZVU18701, SZVD18701, SZVR18701 Az ügyészség szervezete és eljárása Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVD27801 Alapvető jogaink sajátosságai Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA23201, SZVU23201, SZVD23201, SZVR23201 Bevezetés a pszichológiába I. Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA23301, SZVU23301, SZVD23301, SZVR23301 Bevezetés a pszichológiába II. Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA27601, SZVU27601, SZVD27601, SZVR27601 A magyar büntetőjog szankciórendszere Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0101, BUNU0101, BUND0101 Büntetőjog 1. SZVA14501, SZVU14501, SZVD14501, SZVR14501 A közegészség elleni bűncselekmények Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201 Büntetőjog 2.

Page 368: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

364

SZVA27501, SZVU27501, SZVD27501, SZVR27501 A közlekedési bűncselekmények Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201 Büntetőjog 2. SZVA10101, SZVU10101, SZVD10101, SZVR10101 A pénzügyi bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA21501, SZVU21501, SZVD21501, SZVR21501 A terrorizmus anyagi büntetőjogi kérdései Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA1301, SZVU1301, SZVD1301, SZVR1301 „A törvényen keresztül a törvény fölé emelkedve” – erkölcsi és jogi kérdések a büntetőjogban Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201 Büntetőjog 2. SZVA13001, SZVU13001, SZVD13001, SZVR13001 A köznyugalom elleni bűncselekmények Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0301, BUNU0301, BUND0301 Büntetőjog 3. SZVA27701, SZVU27701, SZVD27701, SZVR27701 A büntetés tana Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 369: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

365

SZVA10601, SZVU10601, SZVD10601, SZVR10601 Gyermek- és fiatalkorúak a büntetőjogban Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA15301, SZVU15301, SZVD15301, SZVR15301 A hivatali bűncselekmények Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: BUNA0201, BUNU0201, BUND0201 Büntetőjog 2. SZVA21401, SZVU21401, SZVD21401, SZVR21401 Történelem – politika - büntetőjog Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA8901, SZVU8901, SZVD8901, SZVR8901 Gazdasági bűnözés és bűncselekmények Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA14201, SZVU14201, SZVD14201, SZVR14201 Bizonyítás a tárgyalóteremben Dr. Diósdi Mária, bíró Pécsi Városi Bíróság Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA17401, SZVU17401, SZVD17401, SZVR17401 A katonai büntetőjog elvei Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA3001, SZVR3001 A nemzetközi bűnügyi és igazságügyi együttműködés Dr. Hegyaljai Mátyás óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 370: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

366

SZVA24401, SZVU24401, SZVD24401, SZVR24401 A német büntetőeljárás Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA24501, SZVU24501, SZVD24501, SZVR24501 Sherlock Holmes és a modern kriminalisztikai módszerek Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA17201, SZVU17201, SZVD17201, SZVR17201 A büntetőeljárás és az emberi jogok Dr. Nagy Mariann PhD hallgató, óraadó Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA14401, SZVU14401, SZVD14401, SZVR14401 Retorika a jogászok számára Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA5801 A gyermek jogairól szóló New York-i Egyezmény érvényesülése a gyakorlatban Dr. Filó Erika egyetemi docens Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0701 Családjog SZVA5901 A házastársi és az élettársi kapcsolat Dr. Filó Erika egyetemi docens Családjogi és Szociális Jogi Csoport A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0701 Családjog SZVA21701, SZVU21701, SZVD21701, SZVR21701 A részvénytársaság Dr. Kelemen Dániel óraadó Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201 Polgári jog 2., CIVU0201 Polgári jog 2., CIVD0201 Polgári jog 2., CIVR201 Polgári jog 2.

Page 371: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

367

SZVA7201, SZVU7201, SZVD7201, SZVR7201 Az elektronikus kereskedelem Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA11901, SZVU11901, SZVD11901, SZVR11901 Sportjog Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA15901, SZVU15901, SZVD15901, SZVR15901 Az ingatlannyilvántartás rendszere, alapelvei Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA21801, SZVU21801, SZVD21801, SZVR21801 Élelmiszerkereskedelem, élelmiszerbiztonság Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. SZVA21901, SZVU21901, SZVD21901, SZVR21901 A fogyasztóvédelem Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. SZVA22001, SZVU22001, SZVD22001, SZVR22001 A kereskedelmi bizomány Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2.

Page 372: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

368

SZVA22101, SZVU22101, SZVD22101, SZVR22101 A reklám jogi szabályozása Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. SZVA22201, SZVU22201, SZVD22201, SZVR22201 A szövetkezetek működésének jogi szabályozása Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. SZVA22301, SZVU22301, SZVD22301, SZVR22301 Természetvédelem; növényvédelem; szőlészet és borászat Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA22401, SZVU22401, SZVD22401, SZVR22401 Az utazási szerződés Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. SZVA22501, SZVU22501, SZVD22501, SZVR22501 A vadászati jog Dr. Tamás Lajos egyetemi docens Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. SZVA15001, SZVU15001, SZVD15001, SZVR15001 Médiajog Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA16601, SZVU16601, SZVD16601, SZVR16601 Az elektronikus kereskedelem joga Dr. Szőke Gergely László tudományos segédmunkatárs Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 373: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

369

SZVA26501, SZVU26501, SZVD26501, SZVR26501 Jogesetek eltérő jogi kultúrákban Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA26601, SZVU26601, SZVD26601, SZVR26601 Jog és vallás Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA26701, SZVU26701, SZVD26701, SZVR26701 Jogi és politikai rendszerek Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA26801, SZVU26801, SZVD26801, SZVR26801 Jog és más társadalmi normák Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA26901, SZVU26901, SZVD26901, SZVR26901 A kánonjog Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA15601, SZVU15601, SZVD15601, SZVR15601 Jogi klinikai esetmegoldás II. Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA27001, SZVU27001, SZVD27001, SZVR27001 Kényszer és utópia a jog- és állambölcseletben Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 374: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

370

SZVA27101, SZVU27101, SZVD27101, SZVR27101 Egyenlő bánásmód a női jogok területén Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA27201, SZVU27201, SZVD27201, SZVR27201 A történelem nagy perei Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus Jog- és Állambölcseleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA2301, SZVU2301, SZVD2301, SZVR2301 Élők közti és halál esetére szóló szabad rendelkezés a régi jogban Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA24801, SZVU24801, SZVD24801, SZVR24801 A formális jogegyenlőtlenségtől a formális jogegyenlőségig Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA24901, SZVU24901, SZVD24901, SZVR24901 Megyei büntető igazságszolgáltatás a török kiűzésétől 1848-ig Dr. Béli Gábor egyetemi docens Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVU17601, SZVD17601, SZVR17601 Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA4801, SZVU4801, SZVD4801, SZVR4801 Ügyvédek egykor és ma Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 375: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

371

SZVA7901, SZVU7901, SZVD7901, SZVR7901 „Jogi esetek” Jókai regényeiben Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA8201, SZVU8201, SZVD8201 A modern magyar büntetőjog kodifikációjának története az 1878:V. tc, a Csemegi kódex megalkotásáig Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETOA0101, ETOU0101, ETOD0101, ETOR0101 Magyar alkotmány- és jogtörténet alapvizsga megléte. SZVA23901, SZVU23901, SZVD23901, SZVR23901 Régi magyar vagyonjogi intézmények, különös tekintettel a házassági és öröklési jogra Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETOA0101, ETOU0101, ETOD0101, ETOR0101 Magyar alkotmány- és jogtörténet alapvizsga megléte. SZVA24001, SZVU24001, SZVD24001 Törvényhozás a fejedelemkori Erdélyben Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: ETOA0101, ETOU0101, ETOD0101, ETOR0101 Magyar alkotmány- és jogtörténet alapvizsga megléte. SZVA17801, SZVU17801, SZVD17801, SZVR17801 Európai büntetőjog-történet – Források és elméletek Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA23101, SZVU23101, SZVD23101, SZVR23101 Források és életrajzok – Fejezetek az európai magánjog történetéből Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus Jogtörténeti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 376: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

372

SZVA0801, SZVU0801, SZVD0801, SZVR0801 Fogyasztóvédelem Dr. Bodnár József FVF. ny. igazgató, óraadó Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA18901, SZVU18901, SZVD18901, SZVR18901 A korrupció és a törvényesség határvonalai a rendszerváltástól napjainkig Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA19001, SZVU19001, SZVD19001, SZVR19001 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA19101, SZVU19101, SZVD19101, SZVR19101 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA19201, SZVU19201, SZVD19201, SZVR19201 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA19301, SZVU19301, SZVD19301, SZVR19301 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 377: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

373

SZVA19401, SZVU19401, SZVD19401, SZVR19401 A magyar önkormányzati választások deficitje Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA19501, SZVU19501, SZVD19501, SZVR19501 Önkormányzatok, pártok, választások Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA4101, SZVU4101, SZVD4101, SZVR4101 Helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA17701, SZVU17701, SZVD17701, SZVR17701 A hitelintézeti rendszer és a monetáris politika aktuális kérdései Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA18801, SZVU18801, SZVD18801, SZVR18801 A hatósági eljárás Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA1601, SZVU1601, SZVD1601, SZVR1601 Az Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában (Elvek, értékek az Alkotmánybíróság gyakorlatában.) Dr. Kiss László egyetemi tanár Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 378: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

374

SZVA11801, SZVU11801, SZVD11801, SZVR11801 Rendvédelmi igazgatás Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA9501, SZVU9501, SZVD9501, SZVR9501 A gyermekvédelem rendszere Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA24101, SZVU24101, SZVD24101, SZVR24101 Közpénzek és közerkölcsök, az államháztartás aktuális kérdései Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA12301, SZVU12301, SZVD12301, SZVR12301 A korrupció elleni küzdelem Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA24601, SZVU24601, SZVD24601, SZVR24601 Környezeti bűnözés Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA24701, SZVU24701, SZVD24701, SZVR24701 A szervezett bűnözés Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA27301, SZVU27301, SZVD27301, SZVR27301 Kriminálpszichológiai alapismeretek Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 379: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

375

SZVA10901, SZVU10901, SZVD10901, SZVR10901 Bevezetés a börtönpszichológiába Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA27401, SZVU27401, SZVD27401, SZVR27401 Női bűnözés Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA4301, SZVU4301, SZVD4301, SZVR4301 A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete és a büntetés-végrehajtási bíró eljárása Dr. Varga-Koritár György megyei főügyész, címzetes egyetemi docens, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA4501, SZVU4501, SZVD4501, SZVR4501 Munkajogi jogalkalmazás Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Berke Gyula egyetemi docens Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA7601, SZVU7601, SZVD7601, SZVR7601 Atipikus foglalkoztatási formák Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA11301, SZVU11301, SZVD11301, SZVR11301 Munkaidő, pihenőidő Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA10701, SZVU10701, SZVD10701, SZVR10701 Az Európai Unió foglalkoztatáspolitikája Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 380: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

376

SZVA5401, SZVU5401, SZVD5401, SZVR5401 Nemzetközi büntetőbíráskodás Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA10801, SZVU10801, SZVD10801, SZVR10801 Bepillantás a nemzetközi szervezetek világába Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA20901, SZVU20901, SZVD20901, SZVR20901 Az ENSZ Nemzetközi Bíróságának döntései Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA21001, SZVU21001, SZVD21001, SZVR21001 A környezeti követelmények integrálása az EK termékpolitikájába Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA21101, SZVU21101, SZVD21101, SZVR21101 Az Európai Közösség Agrárpolitikája és Joga Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA24201, SZVU24201, SZVD24201, SZVR24201 Az emberi jogok védelme az Európa Tanács égisze alatt Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 381: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

377

SZVA24301, SZVU24301, SZVD24301, SZVR24301 Az Európai Unió második és harmadik pillére (közös kül- és biztonságpolitika, valamint bel- és igazságügyi együttműködés) Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA11401, SZVU11401, SZVD11401, SZVR11401 Nemzeti parlamentek az európai integrációban Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: KOJA0101, KOJU0201, KOJD0201, KOJR0101 Alkotmányjog 2. SZVA4701, SZVU4701, SZVD4701, SZVR4701 Rómától Rómáig: az európai integráció története a kezdetektől napjainkig Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA21201, SZVU21201, SZVD21201, SZVR21201 Az alapjogok szerepe a Belső Piac működésében Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA21301, SZVU21301, SZVD21301, SZVR21301 Az uniós polgárság intézménye az Európai Bíróság gyakorlatában Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Nemzetközi- és Európajogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA13801, SZVU13801, SZVD13801, SZVR13801 Az ügyész szerepe a magánjogban Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 382: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

378

SZVA25101, SZVU25101, SZVD25101, SZVR25101 Fogyasztóvédelem a magánjogban Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA25201, SZVU25201, SZVD25201, SZVR25201 Polgári jogi jogesetmegoldás a személyek joga köréből Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA25301, SZVU25301, SZVD25301, SZVR25301 Nonprofit szervezetek a magánjogban Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA25401, SZVU25401, SZVD25401, SZVR25401 Szerzői jog Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA25501, SZVU25501, SZVD25501, SZVR25501 Polgári jogunk a Polgári Törvénykönyv újrakodifikálásának tükrében Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári Jog 2 sikeres teljesítése SZVA5701, SZVU5701, SZVD5701, SZVR5701 Polgári jogi jogesetmegoldás a dologi és az öröklési jog köréből Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301, CIVR0301 Polgári jog 3.

Page 383: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

379

SZVA25601, SZVU25601, SZVD25601, SZVR25601 Polgári jogi jogesetmegoldás a kötelmi jog köréből Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301, CIVR0301 Polgári jog 3. SZVA25701, SZVU25701, SZVD25701, SZVR25701 Szerződések és szerződési jogi problémák a gyakorlatban Dr. Kovács Bálint óraadó Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA26401, SZVU26401, SZVD26401, SZVR26401 Veszélyes üzemek kártérítési felelőssége Dr. Márton Mária PhD hallgató, óraadó Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. sikeres letétele SZVA25801, SZVU25801, SZVD25801, SZVR25801 Gyakorlati esetek a nemzetközi magánjog köréből Dr. Nagy Éva óraadó Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA1201, CIVU1201, CIVD1201, CIVR1301 Nemzetközi magánjog és Európajog sikeres letétele SZVA25901, SZVU25901, SZVD25901, SZVR25901 Polgári jogi gyakorlat I. Dr. Nagy Éva óraadó Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0101, CIVU0101, CIVD0101, CIVR0101 Polgári jog 1. sikeres letétele SZVA26001, SZVU26001, SZVD26001, SZVR26001 Polgári jogi gyakorlat II. Dr. Nagy Éva óraadó Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0201, CIVU0201, CIVD0201, CIVR0201 Polgári jog 2. sikeres letétele

Page 384: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

380

SZVA26301, SZVU26301, SZVD26301, SZVR26301 Magánjogi esetek az Európai Bírósági gyakorlatában Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA26101, SZVU26101, SZVD26101, SZVR26101 Nemzetközi adásvétel (CISG) Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0101, CIVU0101, CIVD0101, CIVR0101 Polgári jog 1. sikeres letétele SZVA26201, SZVU26201, SZVD26201, SZVR26201 Kötelmi jogi repetitórium összehasonlító jogi kitekintéssel Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: CIVA0101, CIVU0101, CIVD0101, CIVR0101 Polgári jog 1. sikeres letétele SZVA20001, SZVU20001, SZVD20001, SZVR20001 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA20101, SZVU20101, SZVD20101, SZVR20101 A nemperes eljárások jogi természete Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA20201, SZVU20201, SZVD20201, SZVR20201 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 385: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

381

SZVA9201, SZVU9201, SZVD9201, SZVR9201 A perorvoslati eljárások és a különös eljárások jogalkalmazási gyakorlata Dr. Gátos György óraadó Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA8401, SZVU8401, SZVD8401, SZVR8401 Perorvoslatok és egyes különös eljárások a polgári eljárásjogi gyakorlatban Dr. Gátos György óraadó Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA20301, SZVU20301, SZVD20301, SZVR20301 Az elsőfokú polgári határozatok szerkesztése Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA20501, SZVU20501, SZVD20501, SZVR20501 Európai fizetésképtelenségi jog Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA20401, SZVU20401, SZVD20401, SZVR20401 Egyes nemperes eljárások Dr. Juhász László egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA19601, SZVU19601, SZVD19601, SZVR19601 Perkultúra Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA19701, SZVU19701, SZVD19701, SZVR19701 A perbeli képviselettel kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 386: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

382

SZVA19801, SZVU19801, SZVD19801, SZVR19801 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA12101, SZVU12101, SZVD12101, SZVR12101 A bizonyítási eljárással kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA13201, SZVU13201, SZVD13201, SZVR13201 A különleges perek a polgári perrendtartásban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA19901, SZVU19901, SZVD19901, SZVR19901 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA21601, SZVU21601, SZVD21601, SZVR21601 Magyarország külpolitikája 1990-2004 Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA20701, SZVU20701, SZVD20701, SZVR20701 A mai politikai rendszer és párttagoltság Magyarországon Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA20801, SZVU20801, SZVD20801, SZVR20801 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői Magyarországon Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 387: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

383

SZVA20601, SZVU20601, SZVD20601, SZVR20601 Az emberi jogok filozófiájából Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA25001, SZVU25001, SZVD25001, SZVR25001 Demokratikus politikai rendszerek összehasonlító politológiája Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA22601, SZVU22601, SZVD22601, SZVR22601 Az adásvételi szerződés római jogi alapjai Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA6501, SZVU6501, SZVD6501, SZVR6501 Római jogi jogesetmegoldás Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA16501, SZVU16501, SZVD16501, SZVR16501 Vételár a római jogban Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA22701, SZVU22701, SZVD22701 Jogesetmegoldás a római dologi jog köréből Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA22801, SZVU22801, SZVD22801 Jogesetmegoldás a római kötelmi jog köréből Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 388: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

A tanulmányaikat 2007/2008-as tanév előtt megkezdő hallgatók részére LEVELEZŐ MUNKAREND

384

SZVA23001, SZVU23001, SZVD23001 Jogesetmegoldás a római személy, család és az öröklési jog köréből Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - SZVA22901, SZVU22901, SZVD22901, SZVR22901 A római jog és a magyar PTK szerződési jogának összehasonlítása Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető Római Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 389: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

385

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

IGUALA01 6 féléves IGUALA02 JOGI ASSZISZTENSI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA 4 féléves

Page 390: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

386

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK

A PTE-ÁJK Igazságügyi Igazgatási Alapszakán

oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja (6 féléves)

I. A teljes képzési időre vonatkozó óraszámok, és az összes kreditek

megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

Kötelező tantárgyak

475 óra

135 kr 75,00 %

Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat

50 óra 20 kr 15 kr

11,11 % 8,33 %

Szabadon választható tantárgyak 40 óra 10 kr 5,56 %

Összesen 565 óra 180 kr 100,00 %

A kötelező és választható tantárgyak kredit értéke közötti arány: 75:25 %

II. A tanulmányi területek (modulok) kreditértékeinek megállapítása a

képesítési követelményekben meghatározott tanulmányi területek között.

Tanulmányi terület óraszám kredit %

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek, szakmai nyelvismeret

kötelező 70 óra 18 kr 10,00%

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek kötelező 175 óra 27 kr 15,00%

(C) Szakmai törzsanyag

kötelező 170 óra 54 kr 30,00% Kötelezően választható 50 óra 20 kr 11,11 %

(D) Kiegészítő szakismeretek

kötelező 60 óra 36 kr 20,00%

Szakdolgozat 15 kr 8,33%

Szabadon választható tantárgyak 40 óra 10 kr 5,56 %

Összesen 565 óra 180 kr 100,00 %

Page 391: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

387

III. Az egyes tanulmányi területek (modulok) felosztása és kreditértékeinek

megállapítása:

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Szociológia 1 15 3 kr Magyar nyelvtan 1 15 3 kr

Pszichológia 1 10 3 kr Kommunikáció 1 10 3 kr Közgazdaságtan 2 20 6 kr

Összesen 70 óra 18 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Alkotmányjog 1 15 3 kr Közigazgatási jog 2 30 5 kr

Polgári jog 2 30 5 kr Büntető jog 2 30 5 kr Jogi alaptan 2 30 5 kr Családjog 1 15 2 kr Munkajog 1 10 2 kr

összesen 160 óra 27 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr

Page 392: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

388

(C) Szakmai törzsanyag Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

A modern magyar igazságszolgáltatás-és közigazgatás történeti alapjai

1 15 5 kr

Statisztika 1 15 5 kr Jogi informatika 1 15 5 kr

Bírósági szervezet és igazgatás 1 10 4 kr Európajog 1 15 5 kr

Polgári eljárásjog 2 35 10 kr Büntető eljárásjog 2 35 10 kr

Pénzügyi jog 2 20 6 kr Cégjog 1 10 4 kr

összesen 170 54 kr

Kötelezően választható tantárgyak: órakeret Óra/képzési idő kredit Bírósági végrehajtás 1 10 4 kr Büntetés-végrehajtási jog 1 10 4 kr Ingatlan-nyilvántartás 1 10 4 kr Ügyvédi, közjegyzői jog 1 10 4 kr Csődjog 1 10 4 kr összesen 50 20 kr összesen 74 kr Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr

Page 393: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

389

(D) Kiegészítő szakismeretek (gyakorlati foglalkozások) Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Számítástechnika gyakorlat 1 10 6 kr Statisztika gyakorlat 1 10 6 kr

Igazságügyi ügyvitel I. gyakorlat 1 10 6 kr Határozatszerkesztés gyakorlat 1 10 6 kr

Igazságügyi ügyvitel II. gyakorlat 1 10 6 kr Cégszerkesztés gyakorlat 1 10 6 kr

összesen 60 óra 36 kr

Page 394: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

390

Az Igazságügyi Igazgatási Alapszak kreditrendszerű mintatanterve- 6 félév

Tantárgy kód Kötelező tantárgyak óra/

félév óra/ hét

Ism.ell. Kr. 1.

félév 2.

félév 3.

félév 4.

félév 5.

félév 6.

félévElő

feltétel A) Általános társadalomtudományi

TTII01 Szociológia 15 1 koll. 3 TTII013 TTII02 Magyar nyelvtan 15 1 koll. 3 TTII023 TTII03 Pszichológia 10 1 koll. 3 TTII033 TTII04 Kommunikáció 10 1 koll. 3 TTII043 TTII05 Közgazdaságtan 20 2 koll. 6 TTII056

B) Jogtudományi alapozó ismeretek KOJI01 Alkotmányjog 15 1 koll. 3 KOJI013 KOJI02 Közigazgatási jog 1. 15 1 koll. 2 KOJI022 KOJI01KOJI03 Közigazgatási jog 2. 15 1 koll. 2 KOJI032 KOJI02KOJI06 Közigazgatási jog 3. 15 1 a.v. 1 KOJI061 KOJI03CIVI01 Polgári jog 1. 15 1 koll. 2 CIVI012 ETOI03CIVI02 Polgári jog 2. 15 1 koll. 3 CIVI023 CIVI01 BUNI01 Büntetőjog 1. 15 1 koll. 2 BUNI012 ETOI03BUNI02 Büntetőjog 2. 15 1 koll. 3 BUNI023 BUNI01ETOI02 Jogi alaptan 1. 15 1 koll. 2 ETOI022 ETOI03 Jogi alaptan 2. 15 1 koll. 3 ETOI033 ETOI02CIVI05 Családjog 15 1 koll. 2 CIVI052 CIVI02 CIVI06 Munkajog 10 1 koll. 2 CIVI062 CIVI02

C) Szakmai ETOI01 Magyar ig.szolg. tört. 15 1 koll. 6 ETOI016 TTII06 Statisztika 1. 15 1 koll. 3 TTII063 TTII07 Statisztika 2. 5 1 koll. 4 TTII074 TTII06 INFI01 Jogi informatika 1. 15 1 koll. 3 INFI013 INFI02 Jogi informatika 2. 5 1 koll. 4 INFI024 INFI01 SZUI01 Bírósági szerv. és ig. 10 1 koll. 4 SZUI014 SZUI02 Bírósági ügyvitel 15 1 koll. 6 SZUI026 CIVI03 Polgári eljárásjog 1. 20 1 koll. 3 CIVI033 ETOI03CIVI04 Polgári eljárásjog 2. 15 1 a.v. 5 CIVI045 CIVI03 BUNI03 Büntető eljárásjog 1. 15 1 koll. 3 BUNI033 ETOI03BUNI04 Büntető eljárásjog 2. 20 1 a.v. 5 BUNI045 BUNI03SZUI03 Ügyészségi igazgatás 10 1 koll. 4 SZUI034

CIVI07 Cégjog 10 1 koll. 4 CIVI074 CIVI02 D) Kiegészítő

INFI03 Számítástechnika 10 1 gy.j. 6 INFI036 …….* TTII08 Statisztika gyakorlat* 10 1 gy.j. 6 TTII08 …….6 SZUI04 Igazságügyi ügyv. 1. 10 1 gy.j. 6 SZUI046 …….* SZUI06 Határozatszerkesztés 10 1 gy.j. 6 SZUI06 …….6 SZUI05 Igazságügyi ügyv. 2. 10 1 gy.j. 6 SZUI056 ….* CIVI08 Cégszerkesztés 10 1 gy.j. 6 CIVI08 ….6

összes Kötelező tantárgy kr 26 kr 29 kr 23 kr 25 kr 26 kr 6 kr 135 kr Kötelezően 4 kr 4 kr 4 kr 8 kr 20 kr Szabadon 2 kr 2 kr 2 kr 2 kr 2 kr 10 kr Szakdolgozat 15 15 kr Összes kr 28 kr 31 kr 29 kr 31 kr 32 kr 29 180 kr

Page 395: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

391

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉVFOLYAMONKÉNTI ÓRARENDJE

2. szemeszter TTII0501 Közgazdaságtan 20 óra KOJI0201 Közigazgatási jog 1. 15 óra ETOI0301 Jogi alaptan 2. 15 óra TTII0701 Staisztika 2. 5 óra INFI0201 Jogi Informatika 2. 5 óra SZUI0101 Bírósági szervezet és igazgatás 10 óra

Molnár Kálmán ea.

Febr. 4. Hétfő

Febr. 5. Kedd

Febr. 6. Szerda

1. 8.00 - 8.40

közig. jog 1.

közig. jog 1.

közig. jog 1.

2. 8.50 - 9.30 közig. jog 1. közig. jog 1. közig. jog 1.

3. 9.40 - 10.20 közig. jog 1. közig. jog 1. közig. jog 1.

4. 10.30 - 11.10 közig. jog 1. közig. jog 1. közig. jog 1.

5. 11.20 - 12.00 közig. jog 1. közig. jog 1. közig. jog 1.

12.00 - 13.00 ebédszünet ebédszünet ebédszünet

6. 13.00 - 13.40 jogi informatika 2. közgazdaságtan

7. 13.50 - 14.30 jogi informatika 2. közgazdaságtan

8. 14.40 - 15.20 jogi informatika 2. közgazdaságtan

9. 15.30 – 16.10 jogi informatika 2. közgazdaságtan

10. 16.20 – 17.00 jogi informatika 2. közgazdaságtan

Page 396: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

392

Óriás ea. Febr. 7.

Csütörtök Febr. 8. Péntek

1. 8.00 - 8.40 statisztika 2. közgazdaságtan

2. 8.50 - 9.30 statisztika 2. közgazdaságtan

3. 9.40 - 10.20 statisztika 2. közgazdaságtan

4. 10.30 - 11.10 statisztika 2. közgazdaságtan

5. 11.20 - 12.00 statisztika 2. közgazdaságtan

Óriás ea. Márc. 17.

Hétfő Márc. 18.

Kedd Márc. 19.

Szerda Márc. 20. Csütörtök

1. 8.00 - 8.40 jogi alaptan 2. közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

2. 8.50 - 9.30 jogi alaptan 2. közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

3. 9.40 - 10.20 jogi alaptan 2. közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

4. 10.30 - 11.10 jogi alaptan 2. közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

5. 11.20 - 12.00 jogi alaptan 2. közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

12.00 - 13.00 ebédszünet ebédszünet ebédszünet ebédszünet

6. 13.00 - 13.40 közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

7. 13.50 - 14.30 közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

8. 14.40 - 15.20 közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

9. 15.30 – 16.10 közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

10. 16.20 – 17.00 közgazdaságtan bír. szervezet jogi alaptan 2.

Page 397: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

393

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK JOGI ASSZISZTENSI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐK

SZÁMÁRA

A PTE-ÁJK Igazságügyi Igazgatási Alapszakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja (4 féléves)

I. A teljes képzési időre vonatkozó óraszámok, és az összes kreditek

megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

Kötelező tantárgyak

475 óra

135 kr 75,00 %

Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat

50 óra 20 kr 15 kr

11,11 % 8,33 %

Szabadon választható tantárgyak 40 óra 10 kr 5,56 %

Összesen 565 óra 180 kr 100,00 %

A kötelező és választható tantárgyak kredit értéke közötti arány: 75:25 %

II. A tanulmányi területek (modulok) kreditértékeinek megállapítása a

képesítési követelményekben meghatározott tanulmányi területek között.

Tanulmányi terület óraszám kredit %

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek, szakmai nyelvismeret

kötelező 70 óra 18 kr 10,00%

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek kötelező 175 óra 27 kr 15,00%

(C) Szakmai törzsanyag

kötelező 170 óra 54 kr 30,00% Kötelezően választható 50 óra 20 kr 11,11 %

(D) Kiegészítő szakismeretek

kötelező 60 óra 36 kr 20,00%

Szakdolgozat 15 kr 8,33%

Szabadon választható tantárgyak 40 óra 10 kr 5,56 %

Összesen 565 óra 180 kr 100,00 %

Page 398: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

394

III. Az egyes tanulmányi területek (modulok) felosztása és kreditértékeinek

megállapítása:

(A) Általános társadalomtudományi ismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Szociológia 1 15 3 kr Magyar nyelvtan 1 15 3 kr

Pszichológia 1 10 3 kr Kommunikáció 1 10 3 kr Közgazdaságtan 2 20 6 kr

Összesen 70 óra 18 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr

(B) Jogtudományi alapozó ismeretek Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Alkotmányjog 1 15 3 kr Közigazgatási jog 2 30 5 kr

Polgári jog 2 30 5 kr Büntető jog 2 30 5 kr Jogi alaptan 2 30 5 kr Családjog 1 15 2 kr Munkajog 1 10 2 kr

összesen 160 óra 27 kr

Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr

Page 399: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

395

(C) Szakmai törzsanyag Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

A modern magyar igazságszolgáltatás-és közigazgatás történeti alapjai

1 15 5 kr

Statisztika 1 15 5 kr Jogi informatika 1 15 5 kr

Bírósági szervezet és igazgatás 1 10 4 kr Európajog 1 15 5 kr

Polgári eljárásjog 2 35 10 kr Büntető eljárásjog 2 35 10 kr

Pénzügyi jog 2 20 6 kr Cégjog 1 10 4 kr

összesen 170 54 kr

Kötelezően választható tantárgyak: órakeret Óra/képzési idő kredit Bírósági végrehajtás 1 10 4 kr Büntetés-végrehajtási jog 1 10 4 kr Ingatlan-nyilvántartás 1 10 4 kr Ügyvédi, közjegyzői jog 1 10 4 kr Csődjog 1 10 4 kr összesen 50 20 kr összesen 74 kr Az e modulhoz tartozó szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 2 kr

(D) Kiegészítő szakismeretek (gyakorlati foglalkozások)

Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Számítástechnika gyakorlat 1 10 6 kr

Statisztika gyakorlat 1 10 6 kr Igazságügyi ügyvitel I. gyakorlat 1 10 6 kr Határozatszerkesztés gyakorlat 1 10 6 kr

Igazságügyi ügyvitel II. gyakorlat 1 10 6 kr Cégszerkesztés gyakorlat 1 10 6 kr

összesen 60 óra 36 kr

Page 400: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

396

Az Igazságügyi Igazgatási Alapszak kreditrendszerű mintatanterve- 4 félév

Tantárgy-kód Kötelező tantárgyak óra/

félév óra/ hét

Ism. ell Kr. 1. félév 2. félév 3. félév 4. félév Előfeltétel

A) Általános társadalomtudományi ismeretek

TTIP01 Szociológia* 15 1 koll 3 TTIP013kr

TTIP02 Magyar nyelvtan 15 1 koll 3 TTIP023kr

TTIP03 Pszichológia 10 1 besz 3 TTIP033kr

TTIP04 Kommunikáció 10 1 besz 3 TTIP043kr

TTIP05 Közgazdaságtan* 20 2 koll 6 TTIP056kr

B) Jogtudományi alapozó ismeretek

KOJP01 Alkotmányjog 15 1 koll 3 KOJP013kr

KOJP02 Közigazgatási jog 1 15 1 koll 2 KOJP022kr KOJP01

KOJP03 Közigazgatási jog 2 15 1 koll 2 KOJP032kr KOJP02

KOJP06 Közigazgatási jog 3 15 1 al. vi

1 KOJP061kr

CIVP01 Polgári jog 1. 15 1 koll 3 CIVP013kr

CIVP02 Polgári jog 2. 15 1 koll 2 CIVP022kr CIVP01

BUNP01 Büntetőjog 1. 15 1 koll 3 BUNP013kr ETOP03

BUNP02 Büntetőjog 2. 15 1 koll 2 BUNP022kr BUNP01

ETOP02 Jogi alaptan 1.* 15 1 koll 2 ETOP022kr

ETOP03 Jogi alaptan 2.* 15 1 koll 3 ETOP033kr

CIVP05 Családjog* 15 1 koll 2 CIVP052kr

CIVP06 Munkajog* 10 1 besz 2 CIVP062kr

C) Szakmai törzsanyag

ETOP01 A mod. magyar ig.szolg. és közig történeti alapjai*

15 1 koll

5 ETOP015kr

TTIP06 Statisztika* 15 1 koll 5 TTIP065kr TTIP05

INFP01 Jogi informatika 15 1 koll 5 INFI015kr

SZUP01 Bírósági szer. és ig. 10 1 besz 4 SZUP014kr

EUJP01 Európajog 15 1 koll 5 EUJP015kr

CIVP03 Polgári eljárásjog 1. 20 1 besz 6 CIVP036kr

CIVP04 Polgári eljárásjog 2. 15 1 al. vi

4 CIVP044kr CIVP03

BUNP03 Büntető eljárásjog 1 20 1 besz 6 BUNP036kr ETOP02

BUNP04 Büntető eljárásjog 2 15 1 al. vi

4 BUNP044kr BUNP03

KOJP04 Pénzügy i jog 20 1 koll 6 KOJP046kr

CIVP07 Cégjog 10 1 besz 4 CIVP074kr CIVP02

Page 401: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

397

Tantárgykód Kötelező tantárgyak óra/

félév óra/ hét

Ism. Ell. Kr. 1. félév 2. félév 3. félév 4. félév Előfeltétel

D) Kiegészítő szakismeret

INFP03 Számítástechnika gyakorlat** 10 1 gyak.

jegy 6 INFP036kr

TTIP08 Statisztika gyakorlat** 10 1 gyak.

jegy 6 TTIP086kr

SZUP04 Igazságügyi ügyv. 1. gyak.** 10 1 gyak.

jegy 6 SZUP046kr

SZUP06 Határozatszerkesztés gyak.** 10 1 gyak.

jegy 6 SZUP066kr

SZUP05 Igazságügyi ügyv. 2. gyak.** 10 1 gyak.

jegy 6 SZUP056kr

CIVP08 Cégszerkesztés gyakorlat** 10 1 gyak.

jegy 6 CIVP086kr

ZVIP Záróvizsga konzultáció ZVIP

összesen

Kötelező tantárgy kr 47 kr 43 kr 40 kr 5 kr 135 kr

Kötelezően választható kr 20 kr 20 kr

Szabadon választható kr 4 kr 2 kr 4 kr 10 kr

Szakdolgozat 15 kr 15 kr

Összes kr 47 kr 47 kr 42 kr 44 kr 180 kr

* Az első oklevél megszerzése során az e tanulmányi területhez tartozó teljesített tantárgyakat a fenti táblázatban meghatározott kreditértékekkel ismerjük el ** E tantárgy egymás utáni félévekben is felvehető.

Page 402: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

398

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉVFOLYAMONKÉNTI ÓRARENDJE

2. szemeszter

TTIP0401 Kommunikáció 10 óra KOJP0201 Közigazgatási jog 1. 15 óra CIVP0201 Polgári jog 2. 15 óra BUNP0101 Büntetőjog 1. 15 óra CIVP0401 Polgári eljárásjog 2. 15 óra BUNP0301 Büntető eljárásjog 1. 20 óra Molnár Kálmán

ea. Február 4.

Hétfő Február 5.

Kedd Február 6.

Szerda 1. 8.00 - 8.40 Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1.2. 8.50 - 9.30 Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1.3. 9.40 - 10.20 Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1.4. 10.30 - 11.10 Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1.5. 11.20 - 12.00 Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1. Közigazgatási jog 1. Ebédszünet Ebédszünet Ebédszünet

6. 13.30 - 14.10 Büntető elj. jog 1. Büntető elj. jog 1. Büntető jog 1. 7. 14.20 - 15.00 Büntető elj. jog 1. Büntető elj. jog 1. Büntető jog 1. 8. 15.10 - 15.50 Büntető elj. jog 1. Büntető elj. jog 1. Büntető jog 1. 9. 16.00 - 16.40 Büntető elj. jog 1. Büntető elj. jog 1. Büntető jog 1. 10. 16.50 - 17.30 Büntető elj. jog 1. Büntető elj. jog 1. Büntető jog 1. 11. 17.40 - 18.20 Büntető elj. jog 1. Büntető elj. jog 1. Büntető jog 1. Molnár Kálmán ea. Február 7.

Csütörtök Február 8.

Péntek 1. 8.00 - 8.40 Polgári eljárásjog 2. Polgári eljárásjog 2. 2. 8.50 - 9.30 Polgári eljárásjog 2. Polgári eljárásjog 2. 3. 9.40 - 10.20 Polgári eljárásjog 2. Polgári eljárásjog 2. 4. 10.30 - 11.10 Polgári eljárásjog 2. Polgári eljárásjog 2. 5. 11.20 - 12.00 Polgári eljárásjog 2. Polgári eljárásjog 2. Ebédszünet

6. 13.30 - 14.10 Büntető jog 1. 7. 14.20 - 15.00 Büntető jog 1. 8. 15.10 - 15.50 Büntető jog 1. 9. 16.00 - 16.40 Büntető elj. jog 1. 10. 16.50 - 17.30 Büntető elj. jog 1. 11. 17.40 - 18.20 Büntető elj. jog 1.

Page 403: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

399

Molnár Kálmán ea. Március 17.

Hétfő Március 18.

Kedd 1. 8.00 - 8.40 Polgári eljárásjog 2. Kommunikáció 2. 8.50 - 9.30 Polgári eljárásjog 2. Kommunikáció 3. 9.40 - 10.20 Polgári eljárásjog 2. Kommunikáció 4. 10.30 - 11.10 Polgári eljárásjog 2. Kommunikáció 5. 11.20 - 12.00 Polgári eljárásjog 2. Kommunikáció Ebédszünet Ebédszünet

6. 13.30 - 14.10 Polgári jog 2. Büntető jog 1. 7. 14.20 - 15.00 Polgári jog 2. Büntető jog 1. 8. 15.10 - 15.50 Polgári jog 2. Büntető jog 1. 9. 16.00 - 16.40 Polgári jog 2. Büntető jog 1. 10. 16.50 - 17.30 Polgári jog 2. Büntető jog 1. 11. 17.40 - 18.20 Büntető jog 1.

Molnár Kálmán ea. Március 19.

Szerda Március20. Csütörtök

1. 8.00 - 8.40 Kommunikáció Büntető elj. jog 1. 2. 8.50 - 9.30 Kommunikáció Büntető elj. jog 1. 3. 9.40 - 10.20 Kommunikáció Büntető elj. jog 1. 4. 10.30 - 11.10 Kommunikáció Büntető elj. jog 1. 5. 11.20 - 12.00 Kommunikáció Büntető elj. jog 1. Ebédszünet Ebédszünet

6. 13.30 - 14.10 Polgári jog 2. Polgári jog 2. 7. 14.20 - 15.00 Polgári jog 2. Polgári jog 2. 8. 15.10 - 15.50 Polgári jog 2. Polgári jog 2. 9. 16.00 - 16.40 Polgári jog 2. Polgári jog 2.

10. 16.50 - 17.30 Polgári jog 2. Polgári jog 2.

Page 404: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

400

4. szemeszter

EUJP0101 Európai jog 15 óra

Irk Albert

ea Február 4.

Hétfő Február 5.

Kedd Február 6.

Szerda 1. 8.00 - 8.40 Európai jog Bírósági vhr. Európai jog 2. 8.50 - 9.30 Európai jog Bírósági vhr. Európai jog 3. 9.40 - 10.20 Európai jog Bírósági vhr. Európai jog 4. 10.30 - 11.10 Európai jog Bírósági vhr. Csődjog 5. 11.20 - 12.00 Európai jog Bírósági vhr. Csődjog 6. 12.10 - 12.50 Európai jog Ebédszünet Ebédszünet 13.10 - 13.50 Ebédszünet Európai jog Csődjog

7. 14.00 - 14.40 Bírósági vhr. Európai jog Csődjog 8. 14.50 - 15.30 Bírósági vhr. Európai jog Csődjog 9. 15.40 - 16.20 Bírósági vhr. Európai jog Ingatlannyilvántartási jog 11. 17.20 - 18.00 Bírósági vhr. Európai jog Ingatlannyilvántartási jog 12. 18.10 - 18.50 Bírósági vhr. Európai jog Ingatlannyilvántartási jog 13. 19.00 - 19.40 Ingatlannyilvántartási jog Irk Albert

ea Február 7. Csütörtök

Február 8. Péntek

1. 8.00 - 8.40 Csődjog Büntetés-végrehajtási jog 2. 8.50 - 9.30 Csődjog Büntetés-végrehajtási jog 3. 9.40 - 10.20 Csődjog Büntetés-végrehajtási jog 4. 10.30 - 11.10 Csődjog Büntetés-végrehajtási jog 5. 11.20 - 12.00 Csődjog Büntetés-végrehajtási jog 6. 12.10 - 12.50 Ebédszünet Ebédszünet 13.10 - 13.50 Ingatlannyilvántartási jog Büntetés-végrehajtási jog

7. 14.00 - 14.40 Ingatlannyilvántartási jog Büntetés-végrehajtási jog 8. 14.50 - 15.30 Ingatlannyilvántartási jog Büntetés-végrehajtási jog 9. 15.40 - 16.20 Ingatlannyilvántartási jog Büntetés-végrehajtási jog

11. 17.20 - 18.00 Ingatlannyilvántartási jog Büntetés-végrehajtási jog 12. 18.10 - 18.50 Ingatlannyilvántartási jog

Page 405: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

401

Irk Albert

ea Március 17.

Hétfő Március 18.

Kedd Március 19.

Szerda 1. 8.00 - 8.40 Büntető jog Büntető jog Polgári jog 2. 8.50 - 9.30 Büntető jog Büntető jog Polgári jog 3. 9.40 - 10.20 Büntető jog Büntető jog Polgári jog 4. 10.30 - 11.10 Büntető jog Büntető jog Polgári jog 5. 11.20 - 12.00 Büntető jog Büntető jog Polgári jog Ebédszünet Ebédszünet Ebédszünet

6. 13.30 - 14.10 Alkotmányjog Polgári jog Alkotmányjog 7. 14.20 - 15.00 Alkotmányjog Polgári jog Alkotmányjog 8. 15.10 - 15.50 Alkotmányjog Polgári jog Alkotmányjog 9. 16.00 - 16.40 Alkotmányjog Polgári jog Alkotmányjog

10. 16.50 - 17.30 Alkotmányjog Polgári jog Alkotmányjog

Page 406: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

402

KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK KOJP7901 A köztársasági elnök a magyar Alkotmányban Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP8001 A Kormány működése Dr. Petrétei József egyetemi docens Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP2301 A magyar önkormányzati rendszer I. Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP3501 A magyar ügyészség I. Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP4201 Magyar bírósági rendszer I. Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP5101 Választás és választási eljárás Magyarországon Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP5301 A népszavazás intézménye Magyarországon Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP7101 A magyar állampolgárság Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 407: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

403

KOJP7201 A politikai pártok jogi szabályozása Magyarországon Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP7301 Az országgyűlési biztosi intézmény Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus Alkotmányjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP3001 A magyar büntetőjog szankciórendszere Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP4101 A közegészség elleni bűncselekmények Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP4201 A közlekedési bűncselekmények Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP2101 A pénzmosás elleni küzdelem jogi és egyéb eszközei Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP3401 A nemi erkölcs elleni bűncselekmények Dr. Gál István László egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP2401 Gyermek- és fiatalkorúak a büntetőjogban Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 408: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

404

BUNP3701 „A törvényen keresztül a törvény fölé emelkedve” – erkölcsi és jogi kérdések a büntetőjogban Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP4301 A büntetés tana Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP4401 A köznyugalom elleni bűncselekmények Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP3301 A hivatali bűncselekmények Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP3801 Történelem – politika – büntetőjog Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens Büntetőjogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - INFP2101 Médiajog Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - INFP2201 Az elektronikus kereskedelem joga Dr. Szőke Gergely László tudományos segédmunkatárs Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP5601 Fogyasztóvédelem Dr. Bodnár József FVF. ny. igazgató, óraadó Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 409: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

405

KOJP7401 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP7801 Önkormányzatok, pártok, választások Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Dr. Horváth Csaba egyetemi docens Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP7501 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP7601 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP7701 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP2101 Helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - KOJP6401 A gyermekvédelem rendszere Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 410: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

406

KOJP7001 Rendvédelmi igazgatás Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP2501 A korrupció elleni küzdelem Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP2801 A családon belüli erőszak Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP3101 Fiatalkori bűnözés Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP2601 Bevezetés a börtönpszichológiába Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP3901 Kriminálpszichológiai alapismeretek Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - BUNP4001 Női bűnözés Dr. Kulcsár Gabriella PhD hallgató, óraadó Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - CIVP2401 Ingatlan – nyilvántartás Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Polgári Jog 1. (CIVP0101) sikeres teljesítése

Page 411: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI ALAPSZAK (BA) PÉCS

407

CIVP2501 Polgári jogi alapfogalmak Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus Polgári Jogi Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: Polgári Jog 1. (CIVP0101) sikeres teljesítése CIVP2601 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - CIVP3201 A nemperes eljárások jogi természete Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - CIVP3301 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - CIVP3101 A perbeli képviselettel kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - CIVP3501 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: - CIVP3601 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszék A tantárgyfelvétel előzetes követelménye: -

Page 412: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

408

JOGI ASSZISZTENS, FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

Page 413: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

409

NAPPALI MUNKAREND JASFNF01

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉVFOLYAMONKÉNTI RÉSZLETES

ÓRARENDJE

I. évfolyam Az előadások helyszíne: Holub József előadóterem

1. hét Hétfő

január 28. Kedd

január 29. Szerda

január 30. Statisztika

08.00 − 09.30 09.45 − 11.15

4 óra

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra

11.15 – 13.00 Beiratkozás

Statisztika 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra

Statisztika 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra 2. hét

Hétfő február 4.

Kedd február 5.

Szerda február 6.

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra Statisztika

09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra

Statisztika 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra

Statisztika 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra 3. hét

Hétfő február 11

Kedd február 12.

Szerda február 13.

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra Statisztika

09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra

Közig. alpf. 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra

Közig. alpf. 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra

Page 414: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

410

4. hét. Hétfő

február 18. Kedd

február 19. Szerda

február 20. Statisztika

08.00 − 09.30 2 óra

Kollokvium

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra

Közig. alpf. 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra

Közig. alpf. 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

4 óra

Közig. alpf. 09.45 − 12.15

3 óra

5. hét Hétfő

február 25. Kedd

február 26. Szerda

február 27. Bev.a bűnügyi tud.

08.00 − 09.30 2 óra

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra Közig. alpf.

09.45 − 11.15 11.30 – 12.15

3 óra

Közig. alpf. 09.45 − 11.15 11.30 – 12.15

3 óra

Közig. alpf. 09.45 − 12.15

3 óra

6. hét Hétfő

március 3. Kedd

március 4. Szerda

március 5. Közig. alpf.

08.00 − 09.30 2 óra

Kollokvium

Közjegyzői ügyvitel 08.00 − 09.30 09.45 − 10.30

3 óra

Közjegyzői ügyvitel 08.00 − 09.30 09.45 − 10.30

3 óra Bev.a bűnügyi tud.

09.45 − 11.15 2 óra

Földhivatali ügyvitel 10.45 – 13.00

3 óra

Földhivatali ügyvitel 10.45 – 13.00

3 óra 7. hét

Hétfő március 10.

Kedd március 11.

Szerda március 12.

Bev.a bűnügyi tud. 08.00 − 09.30

2 óra Kollokvium

Közjegyzői ügyvitel Írásbeli dolgozat

8.00 – 9.00 1 óra

Földhivatali ügyv. Írásbeli dolgozat

8.00 – 9.00 1 óra

Bírósági ügyv. 09.45 − 11.15 11.30 - 12.15

3 óra

Bírósági ügyv. 09.15 − 10.45 11.00 − 12.30

4 óra

Bírósági ügyv. 09.30 − 11.00 11.15 − 12.45

4 óra 8. hét TAVASZI SZÜNET

Hétfő március 17.

Kedd március 18.

Szerda március 18.

9. hét Hétfő

március 24. Kedd

március 25. Szerda

március 26. HÚSVÉT HÉTFŐ

Ügyészségi ügyv.

08.00 − 09.30 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

6 óra

Bírósági ügyv. 08.00 − 09.30 9.45 – 10.30

3 óra

Közig. ügyvitel 10.45 − 12.15

2 óra

Page 415: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

411

10. hét

Hétfő március 31.

Kedd április 1.

Szerda április 2.

Ügyészségi ügyv. 08.00 − 09.30 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

6 óra

Bírósági ügyv. Írásbeli dolgozat

8.00 – 9.00 1 óra

Közig. ügyvitel 08.00 − 09.30 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

6 óra Ügyészségi ügyv.

9.30 – 11.00 2 óra

11. hét Hétfő

április 7. Kedd

április 8. Szerda

április 9. Közig. ügyvitel 08.00 − 09.30 09.45 − 11.15 11.30 – 13.00

6 óra

Ügyészségi ügyv. Írásbeli dolgozat

8.00 – 9.00 1 óra

12. hét Hétfő

április 14.

Közig. ügyvitel Írásbeli dolgozat

8.00 – 9.00 1 óra

GÉPÍRÁS 1 - 2. Csütörtökönként

délelőtt és délután csoportbontásban

SZÁMÍTÁSTECHNIKA 2. Hétfő, kedd, szerda délután

csoportbontásban KÜLSŐ SZAKMAI GYAKORLAT 1.

KÖZIGAZGATÁS (január)

KÜLSŐ SZAKMAI GYAKORLAT 1. BÍRÓSÁG

(április) ISMÉTELT VIZSGAIDŐPONTOK - Nappali tagozat Helyszín valamennyi írásbeli vizsga esetében: Holub terem Bűnügyi tudományok: 1. ismételt vizsga: 2008.04.21. 10.00 – 11.30 2. ismételt vizsga: 2008.05.05. 10.00 – 11.30 Statisztika: 1. ismételt vizsga: 2008.04.22. 10.00 – 11.30 2. ismételt vizsga: 2008.05.06. 10.00 – 11.30 Közig. alapfogalmak: 1. ismételt vizsga: 2008.04.23. 10.00 – 11.30 2. ismételt vizsga: 2008.05.07. 10.00 – 11.30 Közig. ügyvitel: 1. ismételt vizsga: 2008.04.28. 10.00 – 11.00 2. ismételt vizsga: 2008.05.07. 08.00 – 09.00 Bírósági ügyvitel 1. ismételt vizsga: 2008.04.21. 12.00 – 13.00

2. ismételt vizsga: 2008.05.05. 12.00 – 13.00 Ügyészségi ügyvitel 1. ismételt vizsga: 2008.04.22. 12.00 – 13.00

2. ismételt vizsga: 2008.05.06. 12.00 – 13.00 Közjegyzői ügyvitel 1. ismételt vizsga: 2008.04.23. 12.00 – 13.00

2. ismételt vizsga: 2008.05.07. 12.00 – 13.00 Földhivatali ügyvitel 1. ismételt vizsga: 2008.04.21. 08.30 – 09.30

2. ismételt vizsga: 2008.05.05. 08.30 – 09.30

Page 416: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

412

II. évfolyam

Az előadások helyszíne: Szent Mór Kollégium 1. hét

Hétfő január 21.

Kedd január 22.

Szerda január 23.

Polgári eljárásj. 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15 16.30 − 18.00

6 óra

Beiratkozás 13.00 − 14.00

1 óra

Büntető eljárásj. 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15 16.30 – 18.00

6 óra Jogi etika

14.00 – 15.30 15.45 – 17.15

4 óra

2. hét Hétfő

január 28. Kedd

január 29. Szerda

január 30. Polgári eljárásj. 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15 16.30 − 18.00

6 óra

Jogi etika 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15 16.30 − 18.00

6 óra

Büntető eljárásj. 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15 16.30 – 18.00

6 óra 3. hét

Hétfő február 4.

Kedd február 5.

Szerda február 6.

Polgári eljárásj. 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15 16.30 − 18.00

6 óra

Jogi etika 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15

4 óra

Büntető eljárásj. 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15 16.30 – 18.00

6 óra 4. hét

Hétfő február 11.

Kedd február 12.

Szerda február 13.

Polgári eljárásj. 13.00 – 14.30

2 óra Kollokvium

Jogi etika 13.00 − 14.00

1 óra Kollokvium

Szociális jog 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15

4 óra Szociális jog 14.45 − 16.15 16.30 − 17.15

3 óra

Szociális jog 14.15 − 15.45 16.00 − 16.45

3 óra

5. hét Hétfő

február 18. Kedd

február 19. Szerda

február 20. Szociális jog 13.00 − 14.30

2 óra

Pénzügyjog 13.00 − 14.30 14.45 – 16.15

4 óra

Büntető eljárásj. 13.00 − 14.30

2 óra

Pénzügyjog 14.45 − 16.15

2 óra

Pénzügyjog 14.45 − 16.15

2 óra

Page 417: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

413

6. hét

Hétfő február 25.

Kedd február 25.

Szerda február 26.

Pénzügyjog 13.00 − 14.30 14.45 − 16.15

4 óra

Szociális jog 13.00 – 14.30

2 óra

Közjegyzői gyak. 13.00 – 14.30 14.45 – 16.15

4 óra Pénzügyjog

14.45 − 16.15 2 óra

7. hét Hétfő

március 3. Kedd

március 4. Szerda

március 5. Szociális jog 13.00 – 14.00

1 óra Kollokvium

Közjegyzői gyak. 13.00 – 14.30 14.45 – 16.15 16.30 – 17.15

5 óra

Ügyvédi gyak. 13.00 − 14.30 14.45 – 16.15 16.30 – 18.00

6 óra Ügyvédi gyakorlat

14.15 − 15.45 16.00 − 17.30

4 óra

8. hét Hétfő

március 10. Kedd

március 11. Szerda

március 12. Pénzügyi jog 13.00 − 14.00

1 óra Kollokvium

Ügyvédi gyak. Írásbeli dolgozat

13.00 − 14.00 1 óra

Közjegyzői gyak. Írásbeli dolgozat

15.00-16.00 1 óra

9. hét TAVASZI SZÜNET Hétfő

március 17. Kedd

március 18. Szerda

március 19. 10. hét

Hétfő március 24.

Kedd március 25.

Szerda március 26.

HÚSVÉT HÉTFŐ ZÁRÓVIZSGA FELKÉSZÍTŐ

8.00 − 18.00

ZÁRÓVIZSGA FELKÉSZÍTŐ

8.00 − 18.00 ISMÉTELT VIZSGAIDŐPONTOK - Nappali + levelező tagozat Helyszín valamennyi írásbeli vizsga esetében: Szent Mór Kollégium Polgári eljárásj. 1. ismételt vizsga: 2008.03. 31. 13.00 – 14.30 2. ismételt vizsga: 2008.04. 14. 13.00 – 14.30 Pénzügyjog: 1. ismételt vizsga: 2008.04. 01. 13.00 – 14.00 2. ismételt vizsga: 2008.04. 15. 13.00 – 14.00 Büntető eljárásj. 1. ismételt vizsga: 2008.04. 02. 13.00 – 14.30 2. ismételt vizsga: 2008.04. 16. 13.00 – 14.30 Szociális jog: 1. ismételt vizsga: 2008.04. 07. 14.30 – 15.30 2. ismételt vizsga: 2008.04. 21. 14.30 – 15.30 Jogi etika: 1. ismételt vizsga: 2008.04. 08. 13.00 – 14.00 2. ismételt vizsga: 2008.04. 22. 13.00 – 14.00 Szakmai gyakorlat (ügyészség és ügyvéd) 1. ismételt vizsga: 2008.04. 09. 13.00 – 14.00 2. ismételt vizsga: 2008.04. 23. 13.00 – 14.00 Szakmai gyakorlat (közjegyző) 1. ismételt vizsga: 2008.04. 07. 16.00 – 17.00 2. ismételt vizsga: 2008.04. 21. 16.00 – 17.00 Záróvizsga: írásbeli 2008. május 5. (hétfő) Záróvizsga: szóbeli 2008. május 15, 16, 17 (csütörtök - szombat – névsor szerint) Bizonyítványátadás: 2008. május 30.

Page 418: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

414

LEVELEZŐ MUNKAREND JASFLF01

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉVFOLYAMONKÉNTI RÉSZLETES ÓRARENDJE

II. évfolyam

Az előadások helyszíne: 103 szeminárium 1. konzultáció 2. konzultáció

Péntek január 25.

Szombat január 26.

Péntek február 1.

Szombat február 2.

Büntető eljárásj. 08.00 − 09.30 09.45 − 11.15 11.30 − 13.00

6 óra

Polgári eljárásj. 08.00 − 09.30 09.45 − 11.15 11.30 − 13.00

6 óra

Büntető eljárásj. 08.00 − 09.30 09.45 − 11.15 11.30 − 13.00

6 óra

Polgári eljárásj. 08.00 − 09.30 09.45 − 11.15 11.30 − 13.00

6 óra Beiratkozás 13.00 – 14.00

Ebédszünet 13.00 – 13.30

Ebédszünet 13.00 – 14.00

Ebédszünet 13.00 – 13.30

Jogi etika 14.00 − 15.30 15.45 − 17.15 17.30 – 19.00

6 óra

Pénzügyjog 13.30 – 15.00

2 óra

Pénzügyjog 14.00 − 15.30 15.45 − 17.15 17.30 − 19.00

6 óra

Pénzügyjog 13.30 – 15.00

2 óra

3. konzultáció 4. konzultáció Péntek

február 15. Szombat

február 16. Péntek

február 29. Szombat

március 1. Büntető eljárásj. 08.00 − 09.30

2 óra Kollokvium

Pénzügyjog 08.00 – 09.00

1 óra Kollokvium

Jogi etika 08.00 − 09.00

6 óra Kollokvium

Polgári eljárásj. 08.00 − 09.30

2 óra Kollokvium

Jogi etika 09.45 − 11.15 11.30 − 13.00

4 óra

Szociális jog 09.15 − 10.45 11.00 − 12.30 12.45 – 14.15

6 óra

Szociális jog 9.15 − 10.45 11.00 − 12.30

4 óra

Ügyészségi gyakorlat

09.45 − 11.15 11.30 – 12.45

4 óra

Ebédszünet 13.00 – 14.00

Ebédszünet 12.30 – 13.30

Ügyészségi gyakorlat

Írásbeli dolgozat 13.00-14.00

1 óra Ügyvédi gyakorlat

14.00 − 15.30 15.45 − 17.15 17.30 − 18.00 18.15 – 19.00

6 óra

Ügyészségi gyakorlat 13.30 − 15.00 15.15 − 16.45 17.00 − 17.45

5 óra

Page 419: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

415

Az előadások helyszíne: 103-es szemináriumi terem

5. konzultáció Péntek

március 14. Szombat

március 15. Ügyvédi gyakorlat Írásbeli dolgozat

10.30 − 11.30 1 óra

NEMZETI ÜNNEP

Szociális jog 12.00 − 13.00

1 óra Kollokvium

ZÁRÓVIZSGA KONZULTÁCIÓ a nappali tagozattal együtt 2008. március 25, 26. ISMÉTELT VIZSGAIDŐPONTOK - Nappali + levelező tagozat Helyszín valamennyi írásbeli vizsga esetében: Szent Mór Kollégium Polgári eljárásj. 1. ismételt vizsga: 2008.03. 31. 13.00 – 14.30 2. ismételt vizsga: 2008.04. 14. 13.00 – 14.30 Pénzügyjog: 1. ismételt vizsga: 2008.04. 01. 13.00 – 14.00 2. ismételt vizsga: 2008.04. 15. 13.00 – 14.00 Büntető eljárásj. 1. ismételt vizsga: 2008.04. 02. 13.00 – 14.30 2. ismételt vizsga: 2008.04. 16. 13.00 – 14.30 Szociális jog: 1. ismételt vizsga: 2008.04. 07. 14.30 – 15.30 2. ismételt vizsga: 2008.04. 21. 14.30 – 15.30 Jogi etika: 1. ismételt vizsga: 2008.04. 08. 13.00 – 14.00 2. ismételt vizsga: 2008.04. 22. 13.00 – 14.00 Szakmai gyakorlat (ügyészség és ügyvéd) 1. ismételt vizsga: 2008.04. 09. 13.00 – 14.00 2. ismételt vizsga: 2008.04. 23. 13.00 – 14.00 Szakmai gyakorlat (közjegyző) 1. ismételt vizsga: 2008.04. 07. 16.00 – 17.00 2. ismételt vizsga: 2008.04. 21. 16.00 – 17.00 Záróvizsga: írásbeli 2008. május 5. (hétfő) Záróvizsga: szóbeli 2008. május 15, 16, 17 (csütörtök - szombat – névsor szerint) Bizonyítványátadás: 2008. május 30.

Page 420: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

416

A PTE-ÁJK akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú Jogi Asszisztens Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

I.

A teljes képzési időre vonatkozó óraszámok, és az összes kreditek megállapítása.

tantárgyak óraszám kredit %

Kötelező tantárgyak

520 óra

96 kr 80,00 %

Kötelezően választható tantárgyak 60 óra 16 kr 13,34 % Szabadon választható tantárgyak 20 óra 8 kr 6,66 %

Összesen 600 óra 120 kr 100,00 %

A kötelező és választható tantárgyak kredit értéke közötti arány: 80:20 %

II. A tantárgyak kreditértékeinek megállapítása.

1. félév

Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Jogi alaptan 2 30 6 kr

Általános szociológia 2 30 6 kr Bevezetés a közgazdaságtanba 2 30 5 kr

A modern állam és jog történeti alapjai 2 30 5 kr Írásbeli és szóbeli kommunikáció 1 15 3 kr

Számítástechnika I. 1 15 3 kr

összesen 150 óra 28 kr

A szabadon választott tantárgy kreditértéke: 2 kr

2. félév Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Társadalomstatisztika (iü.statisztika) 2 30 6 kr Bevezetés a bűnügyi tudományokba 2 30 6 kr

Közigazgatási ügyvitel 1 15 3 kr Igazságügyi ügyvitel 2 25 5 kr

Közigazgatási alapfogalmak 2 30 5 kr Számítástechnika II. 1 15 3 kr

összesen 145 óra 28 kr

A szabadon választott tantárgy kreditértéke: 2 kr

Page 421: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

417

3. félév Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit

Polgári jogi alapfogalmak 2 30 5 kr Kereskedelmi jogi alapismeretek 2 20 3 kr

Munkajogi és Tb. jogi alapismeretek 2 30 5 kr Büntetőjogi alapfogalmak 1 15 3 kr Bevezetés a közjogtanba 2 30 6 kr

Családjog 1 15 3 kr Szakmai gyakorlat I.

összesen 140 óra 25 kr

Kötelezően választható tantárgyak:

4 tantárgy

40

8 kr

mindösszesen 180 óra 33 kr

4. félév

Kötelező tantárgyak órakeret Óra/képzési idő kredit Polgári eljárásjogi alapfogalmak 2 20 3 kr

Büntető eljárási és büntetés-végrehajtási jogi alapok 2 20 3 kr Szociálpolitikai és szociális jogi alapok 1 15 3 kr

Pénzügyi, adó-és illetékjog 1 15 3 kr Jogi etika 1 15 3 kr

Szakmai gyakorlat II.

összesen 85 óra 15 kr

Kötelezően választható tantárgyak: 4 tantárgy

40

8 kr

mindösszesen 125 óra 23 kr

A szabadon választott tantárgyak kreditértéke: 4 kr

III. Beszámítható tantárgyak A beszámíthatóság mértéke

Jogi alaptan 100% Általános szociológia 100% Társadalomstatisztika (igazságügyi statisztika) 100% Bevezetés a bűnügyi tudományokba 100% Bevezetés a közjogtanba 100% Szakmai gyakorlat I-II. 33,3%

Page 422: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

418

A Jogi Asszisztens Szak kreditrendszerű mintatanterve Tantárgy

kód Kötelező tantárgyak óra/ félév

óra/ hét

Ism. ell. Kr. 1. félév 2. félév 3. félév 4. félév előfeltétel

ETOJ01 Jogi alaptan 30 2 koll 6 ETOJ016kr

TTIJ01 Általános szociológia 30 2 koll 6 TTIJ016kr

TTIJ02 Bevezetés a közgazdaságtanba 30 2 koll 5 TTIJ025kr

ETOJ02 A modern áll. és jog történeti alapjai 30 2 koll 5 ETOJ025kr

SZUJ03 Írásbeli és szóbeli kommunikáció 15 1 gyak.

jegy 3 SZUJ033kr

INFJ01 Számítástechnika I. 15 1 gyak. jegy 3 INFJ013kr

SZUJ06 Gépírás I. (csak nappalin) gyak.

jegy SZUJ06

TTIJ03 Társadalomstatisztika (iü.statisztika) 30 2 koll 6 TTIJ036kr

BUNJ01 Bevezetés a bűnügyi tudományokba 30 2 koll 6 BUNJ016kr

SZUJ01 Közigazgatási ügyvitel 15 1 gyak.

jegy 3 SZUJ013kr

SZUJ02 Igazságügyi ügyvitel 25 2 gyak. jegy 5 SZUJ025kr

KOJJ01 Közigazgatási alapfogalmak 30 2 koll 5 KOJJ015kr

INFJ02 Számítástechnika II. 15 1 gyak. jegy 3 INFJ023kr INFJ01

SZUJ07 Gépírás II. (csak nappalin) gyak.

jegy SZUJ07 SZUJ06

CIVJ01 Polgári jogi alapfogalmak 30 2 koll 5 CIVJ015kr ETOJ01

CIVJ02 Kereskedelmi jogi alapismeretek 20 2 koll 3 CIVJ023kr ETOJ01

CIVJ03 Munkajogi és Tb. jogi alapismeretek 30 2 koll 5 CIVJ035kr ETOJ01

BUNJ02 Büntetőjogi alapfogalmak 15 1 koll 3 BUNJ023kr BUNJ01

KOJJ02 Bevezetés a közjogtanba 30 2 koll 6 KOJJ026kr TTIJ01

Page 423: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

419

Tantárgy

kód Kötelező tantárgyak óra/ félév

óra/ hét

Ism. ell. Kr. 1. félév 2. félév 3. félév 4. félév előfeltétel

CIVJ04 Családjog 15 1 koll 3 CIVJ043kr ETOJ01

SZUJ04 Szakmai gyakorlat I. 4 gyak. jegy

SZUJ04

CIVJ05 Polgári eljárásjogi alapfogalmak 20 2 koll 3 CIVJ053kr CIVJ01

BUNJ03 Büntető elj. és bv. jogi alapok 20 2 Koll.

+gyak.j 3 BUNJ033kr BUNJ02

CIVJ06 Szociálpolitikai és szociális jogi alapok 15 1 gyak.

jegy 3 CIVJ063kr TTIJ01

KOJJ03 Pénzügyi, adó-és illetékjog 15 1 Koll.

+gyak.j 3 KOJJ033kr TTIJ02

TTIJ04 Jogi etika 15 1 gyak. jegy 3 TTIJ043kr TTIJ01

SZUJ05 Szakmai gyakorlat II. 4 gyak. jegy SZUJ05 SZUJ04

összesen

Kötelező tantárgy kr 28 kr 28 kr 25 kr 15 kr 96 kr

Kötelezően választható kr 8 kr 8 kr 16 kr

Szabadon választható kr 2 kr 2 kr 4 kr 8 kr

Összes kr 30 kr 30 kr 33 kr 27 kr 120 kr

SZUJ2101 Bírósági ügyvitel Kredit: 1 SZUJ2201 Ügyészségi ügyvitel Kredit: 2 SZUJ2301 Közjegyzői ügyvitel Kredit: 1 SZUJ2401 Földhivatali ügyvitel Kredit: 1

Page 424: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

420

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK LISTÁJA

BUNJ0101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba /beszámítható/ Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus BUNJ0201 Büntetőjogi alapfogalmak Balogh Ágnes egyetemi docens Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus BUNJ0301 Büntető eljárási és büntetés-végrehajtási jogi alapfogalmak Dr. Takács István vezető ügyész CIVJ0101 Polgári jogi alapfogalmak Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd CIVJ0201 Kereskedelmi jogi alapismeretek Nochta Tibor egyetemi docens CIVJ0301 Munkajogi és társadalombiztosítási jogi alapismeretek Berke Gyula egyetemi docens Bankó Zoltán egyetemi adjunktus CIVJ0401 Családjog Somfai Balázs egyetemi adjunktus CIVJ0501 Polgári eljárásjogi alapfogalmak Dr. Banicz Erika bíró CIVJ0601 Szociálpolitikai és szociális jogi alapok Dr. Molnár Margit egyetemi docens ETOJ0101 Jogi alaptan /beszámítható/ Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus ETOJ0201 A modern állam és jog történeti alapjai Herger Csabáné egyetemi docens KOJJ0101 Közigazgatási alapfogalmak Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus

Page 425: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

421

KOJJ0201 Bevezetés a közjogtanba /beszámítható/ Dr. Ádám Antal professor emeritus (LEVELEZŐ MUNKAREND) Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus KOJJ0301 Pénzügyi, adó- és illetékjog Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens TTIJ0101 Általános szociológia /beszámítható/ Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár TTIJ0201 Bevezetés a közgazdaságtanba Schilli Gabriella APEH főtanácsos TTIJ0301 Társadalomstatisztika /igazságügyi statisztika/ /beszámítható/ Dr. Hoóz István professor emeritus TTIJ0401 Jogi etika Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető INFJ0101 Számítástechnika I. INFJ0201 Számítástechnika II. Szabó Szilárd rendszergazda, csoportvezető SZUJ0101 Közigazgatási ügyvitel Dr. Melczer Krisztina főtanácsos SZUJ0201 Igazságügyi ügyvitel Dr. Lajosy Ildikó vezetőhelyettes ügyész Dr. Antal Gábor bíró Dr. Papp Iván hivatalvezető Oroszné dr. Balogh Mária közjegyző SZUJ0301 Írásbeli és szóbeli kommunikáció Dr. Dudás Margit egyetemi docens, PTE BTK SZUJ0601 Gépírás 1. SZUJ0701 Gépírás 2. Kiss Balázs

Page 426: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

422

SZUJ2101 Bírósági ügyvitel SZUJ2201 Ügyészségi ügyvitel SZUJ2301 Közjegyzői ügyvitel SZUJ2401 Földhivatali ügyvitel SZUJ0401 SZAKMAI GYAKORLAT I. SZUJ0501 SZAKMAI GYAKORLAT II. Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus Dr. Vastagh Gerda ügyész Oroszné dr. Balogh Mária közjegyző SZUJ5101 SZAKMAI GYAKORLAT II. - ügyvédi SZUJ5201 SZAKMAI GYAKORLAT II. - közjegyzői SZUJ5101 SZAKMAI GYAKORLAT II. - ügyészségi SZUJ4101 SZAKMAI GYAKORLAT I. – Földhivatali Dr. Papp Iván hivatalvezető SZUJ4201 SZAKMAI GYAKORLAT I. – önkormányzati Melczer Krisztina

Page 427: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

JOGI ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

423

A jogi asszisztensképzés tantárgyi rendszere 1.félév 2. félév

Tantárgyak Órasz. /félév/ Vizs. Tantárgyak Órasz

/ félév/ Vizsg.

Jogi alaptan 30 E* Társadalomstatisztika /igazságügyi statisztika/ 30 E*

Általános szociológia 30 E* Bevezetés a bűnügyi tudományokba 30 E*

Bevezetés a közgazdaságtanba 30 E Közigazgatási ügyvitel 15 GY

A modern állam és jog történeti alapjai 30 E Igazságügyi ügyvitel 25 GY

Írásbeli és szóbeli kommunikáció 15 GY Közigazgatási

alapfogalmak 30 E

Számítástechnika I. 15 GY Számítástechnika II. 15 GY

Összesen 150 Összesen 145

3.félév 4.félév

Tantárgyak Órasz. /félév/ Vizsg. Tantárgyak Órasz.

/félév/ Vizsg.

Polgári jogi alapfogalmak 30 E Polgári eljárásjogi

alapfogalmak 20 E

Kereskedelmi jogi alapismeretek 20 E

Büntető eljárási és büntetés-végrehajtási jogi alapok

20 E+GY

Munkajogi és társadalombiztosítási jogi alapismeretek

30 E Szociálpolitikai és szociálisjogi alapok 15 GY

Büntetőjogi alapfogalmak 15 E Pénzügyi, adó- és

illetékjog 15 E+GY

Bevezetés a közjogtanba 30 E*

Családjog 15 E Szakmai gyakorlat I. 40 GY* Jogi etika 15 GY

Összesen 180 Szakmai gyakorlat II. 40 GY*

Összesen 125

E*= elméleti, beszámítható E= elméleti Gy*= gyakorlati, beszámítható Gy= gyakorlati

Page 428: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

424

TVSZ

Önkormányzat egyetértésével a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (továbbiakban: Ftv.), a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 79/2006. (IV. 05.) Korm. rendelet (továbbiakban: KR.) alapján a tanulmányi és vizsgarend szabályait az alábbiak szerint határozza meg:

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések

1. fejezet A szabályzat hatálya

1. § (1) A szabályzat hatálya kiterjed valamennyi, az Egyetemen hallgatói jogviszonyt eredményező képzésre (felsőfokú szakképzés, alapképzés, egységes, osztatlan képzés, mesterképzés, szakirányú továbbképzés), állampolgárságra való tekintet nélkül a képzésben részt vevő, az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló személyekre (továbbiakban: hallgatókra), valamint a képzések lebonyolításában részt vevő foglalkoztatottakra. (2) A szabályzat a részidős képzésben, továbbá távoktatásban részt vevő hallgatók tanulmányi és vizsgaügyeire – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – értelemszerűen alkalmazandó. (3) A szabályzat hatálya kiterjed továbbá az Egyetemmel vendéghallgatói jogviszonyt létesítő hallgatókra, az Egyetemen folytatott tanulmányaik során. (4) A doktori képzésben részt vevő hallgatókra a szabályzatot a harmadik rész 24. fejezetében foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (5) A külföldi állampolgárságú hallgatók tanulmányi és vizsgaügyeire a szabályzatot a harmadik rész 25. fejezetében foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (6) A tanulmányi ügyekhez kapcsolódó hallgatói juttatásokról és a térítésekről az Egyetem hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló szabályzat (továbbiakban: térítési és juttatási szabályzat) rendelkezik. (7) Az egyes karokra vonatkozó sajátos rendelkezéseket a Szabályzat mellékletei tartalmazzák.

2. fejezet

Alapfogalmak 2. § A szabályzatban és a szabályzat alkalmazása során használt fogalmak, és meghatározásuk: 1. ajánlott tanterv (mintatanterv): a tantervben szereplő tantárgyak olyan elosztása félévekre, amely minden félévben 30 (±3) kredit teljesítését teszi lehetővé úgy, hogy a tanulmányi követelmények a képesítési követelményekben meghatározott képzési idő alatt teljes egészében teljesíthetőek, 2. aktív félév: a hallgatói jogviszony vonatkozásában az a félév, amelyre a hallgató bejelentkezett, és amelyben a hallgató jogviszonya nem szünetel. Az aktív félévben a hallgató jelen szabályzatban foglalt jogokat és kötelezettségeket teljes körűen gyakorolja, 3. beiratkozás: a hallgatói jogviszony létesítésére szolgáló hivatalos eljárás, 4. bejelentkezés: a hallgató nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy tanulmányait folytatni kívánja-e az adott félévben, 5. ECTS (European Credit Transfer System): európai kreditátviteli rendszer, mely megkönnyíti az ECTS alapelveit vállaló intézmények hallgatói számára az európai felsőoktatási intézmények közötti nagyobb hallgatói mozgásszabadságot, 6. egyéni hallgatói tanulmányi munkaidő: a hallgatói tanulmányi munka azon része munkaórákban kifejezve, melyet a hallgató átlagosan a tanórán (kontaktórán) kívül önállóan végez a tananyag elsajátítása és a követelmények teljesítése érdekében (beleértve a vizsgaidőszakban a tanulásra fordított időt), 7. egységes, osztatlan képzés: az új képzési rendszernek megfelelő, ugyanakkor ciklusokra nem bontott, mester fokozat megszerzéséhez vezető képzés

Page 429: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

425

8. előfeltétel: a tantervben rögzítésre kerül, hogy egyes tantárgyak felvételéhez milyen más tantárgyak előzetes teljesítése szükséges, 9. ETR (Egységes Tanulmányi Rendszer): a PTE oktatás- és tanulmányszervezést szolgáló, valamint a hallgatói pénzügyeket kezelő számítógépes nyilvántartó rendszere. Az ETR-hez való hozzáférést az Egyetem a honlapon keresztül biztosítja, 10. értékemelő vizsga: a vizsgaidőszakban letett sikeres vizsga érdemjegyének javítására szolgáló vizsgalehetőség, 11. félév: öt hónapból álló oktatásszervezési időszak amely regisztrációs időszakra, és képzési időszakra tagolódik, 12. félévközi jegy: a hallgató félévközi teljesítményének kifejezésére szolgáló, a szorgalmi időszakban teljesített feladatok, megírt zárthelyik, elkészített beszámolók alapján adott érdemjegy, 13. felmenő rendszer: képzésszervezési elv, amely alapján az új vagy módosított tanulmányi és vizsgakövetelményt azoktól a hallgatóktól lehet megkövetelni, akik a bevezetését követően kezdték meg a tanulmányaikat, illetve azoktól, akik azt megelőzően kezdték meg tanulmányaikat, de választásuk alapján az új vagy módosított tanulmányi és vizsgakövetelmények alapján készülnek fel, 14. felsőfokú szakképzés: felsőoktatási intézmények által hallgatói - valamint felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodás alapján szakközépiskolák által tanulói - jogviszony keretében folytatott szakképzés, amely beépül a felsőoktatási intézmény alapképzésébe, és egyben az Országos Képzési Jegyzékben szereplő felsőfokú szakképesítést ad, 15. fogyatékossággal élő hallgató: az a hallgató, aki testi, érzékszervi, beszédfogyatékos, autista, pszichés fejlődési zavarai miatt a tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (például: dyslexia, dysgraphia, dyscalculia), 16. hátrányos helyzetű hallgató az a hallgató, akit középfokú tanulmányai során családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítottak, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, vagy állami gondozott volt, 17. honlapon való közzététel: az információnak a honlapon mindenki számára elérhető tartományban való közzététele, 18. intézményi (tanulmányi) tájékoztató: a hallgatónak a tanulmányai folytatásához, megtervezéséhez szükséges adatokat tartalmazó tájékoztató, 19. ismétlő javítóvizsga: a sikertelen vizsga adott vizsgaidőszakban második alkalommal történő megismétlése 20. javítóvizsga: a sikertelen vizsga adott vizsgaidőszakban első alkalommal történő megismétlése, 21. kar: egy vagy több képzési területen, tudományterületen, művészeti ágban több, a képzési programban rögzített szakmailag összetartozó képzés oktatási és tudományos kutatási, illetve alkotó művészeti tevékenység feladatait ellátó szervezeti egység, 22. kedvezményes tanulmányi rend: keretében a hallgató – jelen szabályzat keretei között – kérelemre felmentést kaphat meghatározott hallgatói kötelezettségek alól, kivéve a tanulmányi követelmények teljesítését, 23. képzési ciklus: a felsőoktatás keretében az egymásra épülő képzési szintek (felsőfokú szakképzés, alapképzés, mesterképzés, osztatlan képzés, szakirányú továbbképzés, doktori képzés), 24. képzési és kimeneti követelmények: azoknak az ismereteknek, jártasságoknak, készségeknek, képességeknek (kompetencia) összessége, amelyek megszerzése esetén az adott szakon a végzettségi szintet és szakképzettséget igazoló oklevél kiadható, 25. képzési idő: az előírt kreditek, a végzettségi szint, szakképzettség, szakképesítés megszerzéséhez szükséges, jogszabályban meghatározott idő, 26. képzési időszak: a képzési időszak szorgalmi időszakra és hozzákapcsolódó vizsgaidőszakra tagolódik,

Page 430: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

426

27. képzési program: az intézmény komplex képzési dokumentuma, amely az alap- és mesterszak, valamint a szakirányú továbbképzési szak részletes képzési és tanulmányi követelményeit, felsőfokú szakképzésben a szakképzési programot tartalmazza, a képzés részletes szabályaival, így különösen a tantervvel, illetve a tantárgyi programokkal, valamint az értékelési és ellenőrzési módszerekkel, eljárásokkal és szabályokkal együtt, 28. képzési terület: azoknak a szakoknak és képzési ágaknak kormányrendeletben meghatározott összessége, amelyek hasonló vagy részben megegyező képzési tartalommal rendelkeznek, 29. konzultáció: a felsőoktatási intézmény oktatója által a hallgató részére biztosított, a hallgató tanulmányaival kapcsolatos személyes megbeszélés lehetősége a felsőoktatási intézmény által meghatározott helyen, 30. kredit: a hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, amely a tantárgy, illetve a tantervi egység vonatkozásában kifejezi azt a becsült időt, amely meghatározott ismeretek elsajátításához, a követelmények teljesítéséhez szükséges; egy kredit harminc tanulmányi munkaórát jelent, 31. kreditallokáció: a tantervben szereplő tanulmányi kötelezettségek teljesítéséhez átlagosan szükséges összes hallgatói tanulmányi munkához kreditek hozzárendelése, 32. kreditgyűjtés (kreditakkumuláció): kreditek gyűjtése a tanulmányok végzése során. Minden egyes képzési időszakban a megszerzett kreditek hozzáadódnak a korábban megszerzett kreditekhez mindaddig, amíg a hallgató az összes, az oklevél megszerzéséhez (a kötelezően elsajátítandó ismeretanyaghoz rendelt krediteket is magába foglaló) előírt számú kreditet el nem éri, illetve mindaddig amíg a hallgató kreditpont értékű tantárgyakat teljesít, 33. kreditindex, korrigált kreditindex: egy félévben a hallgató teljesítményének mennyiségi és minőségi megítélésére a kreditindex, illetve a korrigált kreditindex alkalmas. A kreditindex számításánál a félévben teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzataiból képezett összeget az átlagos előrehaladás esetén egy félév alatt teljesítendő harminc kredittel kell osztani. A korrigált kreditindex a kreditindexből egy, a félév során teljesített és az egyéni tanrendben vállalt kreditek arányának megfelelő szorzótényezővel számítható. Az összesített korrigált kreditindex számítása megegyezik a korrigált kreditindex számításával, azzal, hogy félévenkénti harminc kreditet és a teljes időszak alatt felvett és teljesített krediteket kell figyelembe venni, 34. kritériumkövetelmény: olyan – tanterv által rögzített – kötelezően teljesítendő előírás, amelyhez nem tartozik kredit, 35. kurzus: a tantervi egységek félévi meghirdetése oktatóval, illetve órarendi és tantermi hellyel, 36. leckekönyv (index): a leckekönyv a tanulmányok és a végbizonyítvány (abszolutórium) igazolására szolgáló közokirat, amely tartalmazza a tanulmányi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos adatokat. A leckekönyv nyelve a magyar, kivéve az idegen nyelven folytatott képzéseket, ahol a hivatalos bejegyzéseket a képzés nyelvén kell megtenni, 37. mentorprogram: a képzésnek az a sajátos formája, amelyben a hátrányos helyzetű hallgató felkészítéséhez, felkészüléséhez a felsőoktatási intézmény hallgatója, oktatója, vagy külön szervezet, rendszeres segítséget nyújt, 38. mérföldkő: a tanterv teljesítésének periodikus és/vagy a további tantervi egységek tematikus csoportosításának mérőpontja, 39. modul: a szak tantervének megfelelő tantervi egység, amely olyan tantárgyakat foglal magába, amelyek tematikailag, a szak képzési célját illetően, vagy valamilyen specializáció céljából rokon ismereteket, vagy több szak közös ismeretanyagát foglalja össze. A modulok lehetnek egymásra épülők, vagy egymást helyettesítők, 40. munkarend (tagozat): a képzésszervezési elv, amely lehet nappali, levelező, esti és távoktatás, 41. orientációs (tájékoztató) napok: szervezésére a kar döntése alapján, az általa meghatározott időpontban kerülhet sor a felvételt nyert jelentkezők számára. Az orientációs napok célja az Egyetemmel hallgatói jogviszonyt létesítők tájékoztatása a tanulmányi és vizsgakövetelményekről, az Egyetem szervezeti felépítéséről, az Egyetem épületeiben való tájékozódás elősegítése, 42. passzív félév: azon félév, amelyre a hallgató nem jelentkezik be, illetve amely félévben bármely más okból a hallgatói jogviszonya szünetel, és amely során hallgatói jogai és kötelezettségei korlátozottan érvényesülnek,

Page 431: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

427

43. párhuzamos jogviszony: más felsőoktatási intézmény hallgatójának az Egyetemmel létesített további jogviszonya új szak felvétele esetén, vagy az Egyetem hallgatójának más felsőoktatási intézménnyel létesített további jogviszonya, 44. résztanulmányok folytatása: ha a hallgató másik felsőoktatási intézményben vendéghallgatói jogviszony keretében szerez kreditet, 45. részterületi specializáció: az alapszak által felkínált további differenciált képzési területeket felkínáló képzési szakasz, amely csak az alapszak hallgatói számára nyitott. Oklevélbe történő bejegyzéssel nem jár, elvégzését csak az oklevélmelléklet igazolja, 46. szak: valamely szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzési tartalom (ismeretek, jártasságok, készségek) egységes rendszerét összefogó képzés, 47. szakfelelős: a szak tartalmáért, a teljes képzési folyamatért megbízott, hatáskörrel rendelkező, a szakindítási dokumentumokban megjelölt, vagy a kari tanács által megbízott felelős személy, 48. szakirány a szakképzettség részeként megszerezhető, speciális szaktudást biztosító képzés,amelynek megnevezése szerepel az oklevélben, 49. szakképzettség: alapfokozattal vagy mesterfokozattal egyidejűleg megszerezhető, a szak és a szakirány tartalmával meghatározott, a szakma gyakorlására felkészítő szaktudás oklevélben történő elismerése, 50. szigorlat több tantárgy együttes számonkérési formája, amelyre történő jelentkezés tantárgyfelvételnek minősül, 51. szorgalmi időszak: a képzési időszak oktatási része, amely során foglalkozásokat tartanak, ugyanakkor lehetőség van a számonkérés bizonyos formáira, 52. tanév: tíz hónapból álló oktatásszervezési időszak, 53. tanóra (kontakt óra): a tantervben meghatározott tanulmányi követelmények teljesítéséhez az oktató folyamatos, személyes közreműködését igénylő foglalkozás (előadás, szeminárium, gyakorlat, konzultáció), időtartama általában 45 perc, 54. tanrend: az adott félévben meghirdetésre kerülő kurzusok összessége, 55. tantárgy: a szak tantervi felépítésének szakmai (tematikai), egy féléves alapegysége, amelyhez felvételi és teljesítési feltételek köthetők; valamint kredit értéke van. A tantárgy tárgyelem(ek)re is osztható, 56. tantárgyi program: egy tantárgy keretében elsajátítandó ismeretanyagot, valamint a tantárgy teljesítésének általános feltételeit tartalmazó leírás, 57. tanterv: a képzés részletes szabályait, a részletes oktatási és tanulmányi követelményeket tartalmazó dokumentum, 58. tárgyelem: a tanterv legkisebb, tovább már nem bontható egysége. 59. tárgykurzus: önálló kreditértékkel nem rendelkező, azonos képzési időszakban együttesen teljesítendő foglalkozásokat magába foglaló tanrendi egység, amely lehetővé teszi, hogy a szorosan összekapcsolódó foglalkozások (előadás, gyakorlat, labor, terepgyakorlat stb.) teljesítésének ténye egyetlen érdemjeggyel és a tárgykurzusokhoz együttesen rendelt kreditértékkel számítson bele a tantárgy teljesítésébe, 60. távoktatás: sajátos információ-technológiai és kommunikációs taneszközök, valamint ismeretátadási-tanulási módszerek használatával az oktató és hallgató interaktív kapcsolatára és az önálló hallgatói munkára épülő képzés, amelyben a tanórák száma nem éri el a teljes idejű képzés tanóráinak harminc százalékát, 61. tudományterületek: a bölcsészettudományok, az egészségtudományok, a hittudomány, az agrártudományok, a műszaki tudományok, az orvostudományok, a társadalomtudományok, a természettudományok és a művészetek, amelyek tudományágakra tagozódnak, 62. oktatási szervezeti egység: az összetartozó, ill. egymáshoz közel álló ismeretanyagok oktatásáért felelős szervezeti egység,

Page 432: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

428

63. végbizonyítvány (abszolutórium): a tantervben előírt vizsgák eredményes letételét és – a nyelvvizsga letételének és szakdolgozat (diplomamunka) elkészítésének kivételével – más tanulmányi követelmények teljesítését, illetve a szakdolgozathoz (diplomamunkához) rendelt kreditpontok kivételével a képzési és kimeneti követelményekben előírt kreditpontok megszerzését igazolja, amely minősítés és értékelés nélkül tanúsítja, hogy a hallgató a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelménynek mindenben eleget tett, 64. vizsga: az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének – értékeléssel egybekötött – ellenőrzési formája, 65. vizsgaidőszak: a képzési időszak számonkérési része, melynek keretében kizárólag az elsajátított ismeretek félévvégi értékelése, osztályzatok megállapítása történik, 66. vizsgakurzus: a kurzusmeghirdetés olyan formája, amelyhez nem tartozik kontaktóra, csak vizsgalehetőség.

3. fejezet

A tanulmányi és vizsgaügyekben első fokon eljáró szervek 3. § (1) Tanulmányi és vizsgaügynek minősül a hallgató tanulmányaival és hallgatói jogviszonyával kapcsolatos valamennyi ügy. (2) Nem tartoznak a szabályzat hatálya alá a hallgatók térítési, juttatási, valamint a fegyelmi és kártérítési ügyei.

Hatáskör 4. § (1) Az Egyetemen tanulmányi és vizsgaügyekben az alábbi testületek és személyek (továbbiakban: szerv) járhatnak el első fokon jelen szabályzatban meghatározott saját, illetve átruházott hatáskörben:

a) a tanulmányi osztály vezetője, b) a Kari Tanulmányi Bizottság, c) a Kari Kreditátviteli Bizottság, d) a dékán/főigazgató, vagy az általa kijelölt személy, e) a rektor és a rektorhelyettes.

(2) A hivatalból, illetve a hallgató által kezdeményezett tanulmányi ügyekben – amennyiben jogszabály, vagy szabályzat eltérően nem rendelkezik, különösen a kreditátvitel és a jelen szabályzat 14. §-ában meghatározott méltányosság kivételével – első fokon a Kari Tanulmányi Bizottság jár el. (3) Kreditátviteli ügyekben – az Ftv. 58. § (7) bekezdése, valamint a 161. § (3) bekezdése előírásaival összhangban – első fokon a Kari Kreditátviteli Bizottság jár el. (4) A tanulmányi és vizsgaügyekben eljáró szervek ügyrendjét jelen szabályzat 10. számú melléklete tartalmazza.

Illetékesség

5. § (1) Ha jogszabály vagy jelen szabályzat másként nem rendelkezik, a hallgató tanulmányi és vizsgaügyében való eljárásra azon kar 4. § (1) bekezdésében meghatározott megfelelő szerve illetékes, amelyen a hallgató képzésben vesz részt. (2) Amennyiben a hallgató több karon is képzésben vesz részt, a hallgató tanulmányi és vizsgaügyében való eljárásra azon kar megfelelő szerve az illetékes, amely kar a hallgató kérelme által érintett képzést folytatja. (3) Amennyiben a hallgató kérelme nem függ össze képzéssel, úgy a tanulmányi és vizsgaügyben való eljárásra a hallgató jelen szabályzat 6. § (1) bekezdésben meghatározott alapkarának megfelelő szerve illetékes.

Az Alapkar

6. § (1) A hallgató alapkarának az a kar minősül, amelyik azon szakot gondozza, amelyre a hallgatót először felvették, átvették. (2) Amennyiben a hallgató felvételekor, átvételekor már valamilyen, a tanulmányok folytatására szolgáló jogviszonnyal rendelkezik az Egyetemen, az alapkara nem változik.

Page 433: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

429

(3) A hallgató tanulmányi ügyeinek nyilvántartását az alapkar végzi. (4) Az alapkar a hallgató kérelmére sem módosítható.

A hatáskör és illetékesség vizsgálata

7. § (1) A tanulmányi és vizsgaügyben eljáró szerv az eljárás minden szakaszában köteles hatáskörét és illetékességét vizsgálni. Amennyiben hatáskörének vagy illetékességének hiányát megállapítja, haladéktalanul köteles az ügyet a hatáskörrel vagy illetékességgel rendelkező szervhez áttenni és erről a hallgatót – ha meghatalmazott útján jár el, ez utóbbi személyt – egyidejűleg értesíteni. (2) Ha a hatáskörrel vagy illetékességgel rendelkező szerv nem állapítható meg, vagy olyan szervhez kellene az ügyet áttenni, amely már megállapította annak hiányát, akkor az eljáró szerv kijelölését kell kezdeményezni. Az eljáró szerv kijelölésének van helye továbbá a hallgató kérésére akkor, ha az elsőfokú szerv az eljárás megindításakor nem állapítható meg. (3) Az eljáró szervet az oktatási rektorhelyettes jogosult kijelölni az erre irányuló kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül. Ez a határidő egy alkalommal újabb 15 nappal meghosszabbítható.

Kari Tanulmányi Bizottság

8. § (1) A hallgató a jelen szabályzat 5. § alapján illetékes Kari Tanulmányi Bizottsághoz (továbbiakban: TB) fordulhat, amennyiben megítélése szerint valamely tanulmányi és vizsgaügyének intézése nem jogszabály vagy a szabályzat előírásai szerint történt. (2) A TB legalább 6 tagból áll. Elnökét és oktató tagjait a Kari Tanács választja a kari szervezeti és működési szabályzatban meghatározott módon. A TB-ben az 50 %-os hallgatói részvételt szavazati joggal biztosítani kell. A TB hallgató tagjait az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott módon a hallgatók delegálják. (3) Amennyiben a TB döntésével valamely oktatási szervezeti egységre kötelezettség hárul, vagy a TB döntésének meghozatalához az oktatási szervezeti egység szakértelme szükséges, a döntéshez a TB köteles kikérni az érintett oktatási szervezeti egység véleményét. (4) A TB eljárásáról, határozatképességéről, határozatainak meghozataláról, üléseinek gyakoriságáról jelen szabályzat 10. számú mellékletét képező ügyrend rendelkezik. (5) A TB hatásköreit – jelen szabályzat keretei között – a kari tanács döntésével átruházhatja a 4. §. (1) bekezdés a) illetve d) pontjában foglalt személyekre. Az átruházott hatáskörben eljáró személy határozatát a hallgatói részönkormányzat elnökének egyetértésével hozza.

Kari Kreditátviteli Bizottság

9. § (1) Az átjárhatóság koordinálására, valamint az ismeretanyagok egyenértékűségének vizsgálatára Kari Kreditátviteli Bizottságot (továbbiakban: KÁB) kell létrehozni. A kar képzési területenként, vagy szakonként különböző bizottságokat hozhat létre. (2) A KÁB legalább 4 tagból áll. Tagjait a szakfelelős(ők), illetve a dékán javaslata alapján a Kari Tanács választja. A bizottságban az 50 %-os hallgatói részvételt szavazati joggal biztosítani kell. A KÁB hallgató tagját az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott módon a hallgatók delegálják. (3) A KÁB a hallgató írásbeli kérelmében foglaltak, a vonatkozó jogszabályok és az egyetemi szabályzatok alapján dönt. A kérelemhez mellékelni kell a tanulmányok elvégzését igazoló leckekönyvet, okiratot vagy azok hitelesített másolatát, továbbá a tantervi egységek hitelesített leírását, illetve tematikáját. (4) A KÁB azon szakok esetében rendelkezik döntési jogkörrel, amely szakokért a kar a felelős. (5) A KÁB – intézményközi megállapodás hiányában – köteles kikérni a kérelemmel érintett tanulmányokért szakmailag felelős tantárgyfelelős véleményét. (6) A KÁB eljárását a jelen szabályzat 10. számú mellékletét képező ügyrend szabályozza. 10. § Az intézményközi együttműködések és az Egyetemen belüli egyeztetések felügyelete az Oktatási és Kredit Bizottság hatáskörébe tartozik.

Page 434: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

430

Határozatok Írásbeli közlése 11.§ (1) Az Egyetem a hallgató tanulmányi és vizsgaügyeivel kapcsolatos döntéseit jogszabályban meghatározott esetekben, valamint ha a hallgató kéri, írásban közli. (2) Az Egyetem írásban köteles közölni a hallgatóval döntését

a) amennyiben az a hallgató hallgatói jogviszonyának fennállását érinti, b) a fegyelmi, illetve kártérítési ügyben, továbbá c) amennyiben a hallgató kérelmét – részben vagy egészében – elutasítja, és ezért a jogorvoslat lehetősége fennáll.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetekben a megfelelő hatáskörrel rendelkező szerv/személy határozatot hoz, amely tartalmazza jelen Szabályzat 10. számú mellékletének 7. § (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket, különös tekintettel a jogorvoslat lehetőségéről való tájékoztatásra.

4. fejezet

A Jogorvoslat 12. § (1) A hallgató az Ftv. 73. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően az Egyetem döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés) ellen – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül – jogorvoslattal élhet, kivéve a tanulmányok értékelésével kapcsolatos döntést. (2) Eljárás indítható a tanulmányok értékelésével kapcsolatos döntés ellen is – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül –, ha a döntés nem az Egyetem által elfogadott követelményekre épült, illetve a döntés ellentétes az Egyetem szervezeti és működési szabályzatában foglaltakkal vagy megszegték a vizsga megszervezésére vonatkozó rendelkezéseket. (3) A jogorvoslati kérelem tárgyában, jelen szabályzat 10. számú mellékletét képező ügyrendben meghatározott eljárási rend szerint, a rektor által felállított Másodfokú Tanulmányi Bizottság jár el. (4) A Másodfokú Tanulmányi Bizottság 6 tagból áll. A bizottság elnöke a rektor által kijelölt vezető, további tagjai a Rektori Hivatal Jogi Osztályának két képviselője, a Rektori Hivatal Oktatásigazgatási és Továbbképzési Osztály egy képviselője, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat két képviselője. A Másodfokú Tanulmányi Bizottság az elnök vezetésével 3 fős tanácsokban ülésezik, amelyben egy fő hallgatói képviselő. (5) A hallgató jogorvoslati kérelmét a rendelkezésre álló határidőn belül a Másodfokú Tanulmányi Bizottsághoz címezve a kari tanulmányi osztályon nyújtja be, az eset elbírálásához szükséges dokumentumok csatolásával. A kari tanulmányi osztály a jogorvoslati kérelmet haladéktalanul továbbítja a Másodfokú Tanulmányi Bizottsághoz csatolva a megtámadott határozat másolatát, valamint a kérelemmel kapcsolatos kari állásfoglalást, illetve a szükséges dokumentumokat. (6) A jogorvoslati eljárásban a hallgató, továbbá meghatalmazottja (Ptk. 222-223. §) járhat el. (7) A jogorvoslati kérelem elbírálója nem lehet az a) aki a megtámadott döntést hozta, vagy a döntéshozatalt elmulasztotta, b) aki az a) pontban megjelölt személy közeli hozzátartozója, c) akitől az ügy tárgyilagos elbírálása nem várható el. (8) A Másodfokú Tanulmányi Bizottság a következő döntéseket hozhatja: a) a kérelmet elutasítja, b) a döntés elmulasztóját döntéshozatalra utasítja, c) a döntést megváltoztatja, d) a döntést megsemmisíti, és a döntéshozót új eljárás lefolytatására utasítja. (9) A döntést határozatba kell foglalni, és meg kell indokolni. Az eljárás során a határozatban fel kell hívni a figyelmet a jogorvoslat lehetőségére, és az eljárás során a hallgatót legalább egy ízben személyesen meg kell hallgatni. Ha a hallgató, illetve meghatalmazottja ismételt, szabályos értesítés ellenére nem jelenik meg a Másodfokú Tanulmányi Bizottság ülésén, akkor a személyes meghallgatásától el lehet tekinteni. A hallgató, illetve meghatalmazottja észrevételeit írásban is benyújthatja, kérve a személyes meghallgatásának mellőzését.

Page 435: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

431

(10) A hallgató a jogorvoslati kérelem elbírálója által hozott döntés bírósági felülvizsgálatát kérheti, annak közlésétől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre, illetve hallgatói jogviszonyra vonatkozó rendelkezések megsértésére hivatkozással. A bírósági eljárásra a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XX. fejezetét kell alkalmazni. A bíróság a döntést megváltoztathatja. A bíróság az ügyet soron kívül bírálja el. (11) Az elsőfokú döntés jogerős, ha az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem nyújtottak be jogorvoslati kérelmet, vagy a kérelem benyújtásáról lemondtak. A másodfokú döntés a közléssel válik jogerőssé. A jogerős határozat végrehajtható, kivéve, ha a hallgató a bírósági felülvizsgálatát kérte. (12) E rendelkezések alkalmazásában hallgatói jogviszonyra vonatkozó rendelkezések: jogszabályban, valamint az intézményi dokumentumokban található olyan rendelkezések, amelyek a hallgatóra jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg. (13) A tényállás tisztázására, a határidők számítására, az igazolásra, a határozat alakjára, tartalmára és közlésére, a döntés kérelemre vagy hivatalból történő kijavítására, kicserélésére, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. 13. § (1) Nincs helye a 12. §-ban meghatározottak szerinti jogorvoslatnak azokban az esetekben, amikor az Egyetem és a hallgató megállapodik szolgáltatás nyújtására. A megállapodásban foglaltak megszegése esetén a sérelmet szenvedő fél bírósághoz fordulhat. (2) A fenntartói irányítás, illetőleg az intézményi hatáskörben, a gyakorlati képzés során a hallgató ügyeiben hozott, az egyenlő bánásmód követelményét sértő döntés semmis az Ftv. 74. § (2)-(8) bekezdéseiben foglaltak szerint. A semmis döntés érvénytelenségére bárki határidő nélkül hivatkozhat. (3) A hallgató jogainak sérelme esetén igénybe veheti az oktatásügyi közvetítői szolgálatot. (4) A hallgató az oktatási jogok biztosának az eljárását akkor kezdeményezheti, ha a jogorvoslati jogát az Egyetemen – a bírósági eljárás kivételével – kimerítette.

A Méltányosság

14. § (1) A dékán a képzés során egy alkalommal – méltányosságra okot adó esetben – engedélyt adhat jelen szabályzat olyan rendelkezése alóli mentességre, amely nem a tanulmányi követelmények teljesítésére vonatkozik, különösen a szabályzat 53.§(2) bekezdésében foglalt vizsgalehetőségeken túl, adott félévben egy tantárgyból dékáni javítóvizsgát engedélyezhet. (2) Nem gyakorolható méltányosság a hallgatói jogviszony megszűnését eredményező határozatokkal szemben. (3) A méltányosságon alapuló határozatban – a határozat 10. számú mellékletben meghatározott tartalmi elemein túl – rendelkezni kell az engedély feltételeiről, és utalni kell arra, hogy a továbbiakban méltányossági alapon kedvezmény nem adható. (4)

5. fejezet

A hallgatói jogviszony 15. § (1) A hallgatói jogviszony létrejöttének előfeltétele az Egyetemre való felvétel, átvétel. (2) A hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre, a beiratkozás Egyetem általi elfogadása napján. A hallgatói jogviszony fennállása alatt újabb beiratkozásra nincs szükség. (3) A beiratkozott hallgatóról az alapkar törzslapot állít ki a KR. 10. számú melléklete szerint. (4) A felvétel részletes szabályait az Egyetemi Felvételi Szabályzat tartalmazza. (5) Adott évi felvételi határozottal a felvételt nyert jelentkező (a továbbiakban: felvett) kizárólag az adott felvételi eljárást követő első regisztrációs időszakban iratkozhat be. Amennyiben a felvett beiratkozási kötelezettségének nem tesz eleget, elveszti az Egyetemre történő beiratkozás jogát. 16. § (1) A hallgatói jogviszony keretében a hallgató azon szakon, amelyre beiratkozott, jogosult a jogszabályok, az Egyetem szabályzatai, így különösen jelen szabályzat, valamint a szak tantervének keretei között tanulmányokat folytatni.

Page 436: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

432

(2) Az Egyetem a jogszabályok, az Egyetem szabályzatai, így különösen jelen szabályzat, valamint a szak tantervének keretei között biztosítja a szak elvégzésének lehetőségét.

Egyetemen belüli további szak felvétele

17. § (1) A hallgató új felvételi eljárás során kezdeményezheti, hogy a fennálló hallgatói jogviszonya keretében további szakképesítés, illetve szakképzettség megszerzéséhez szükséges tanulmányokat folytathasson, párhuzamos képzés keretében. (2) A hallgató a sikeres felvételit követően az Egyetemmel már fennálló hallgatói jogviszonya keretében a párhuzamosan felvett szakra is bejelentkezik. A hallgató az új szak felvételét a hallgatóval kapcsolatos nyilvántartást vezető alapkarnak köteles bejelenteni. (3) (4)

Átvétel

18. § (1) A hallgató kérheti átvételét másik felsőoktatási intézménybe. (2) Más felsőoktatási intézmény hallgatója, illetve az Egyetemen belül a hallgató más karról, szakról, szintről, illetve munkarendről átvételét kérheti. (3) A kapacitások figyelembevételével az a hallgató vehető át,

a) aki azonos képzési területre, illetve szakcsoportba kéri átvételét, és/vagy egy érettségi követelmény/vizsgatárgy megegyezik, az új szak érettségi követelmény/vizsgatárgyával és, b) aki azon a szakon, amelyen tanulmányait megkezdte, legalább két félévet teljesített, és tanulmányai során félévenként átlagosan legalább 15 kreditet teljesített, és c) akinek hallgatói jogviszonya elbocsátás vagy fegyelmi úton való kizárás miatt nem szűnt meg, illetve a kötelező elbocsátás vagy kizárás feltételei sem állnak fenn az átvétel időpontjában.

(4) Átvételi ügyekben az illetékes TB jár el, amely további feltételeket állapíthat meg. (5) Az átvételről szóló kérelmet az illetékes TB-hez címezve a tanulmányi osztályhoz kell benyújtani. Az adott félévre történő beiratkozáshoz a kérelmet legkésőbb a félév kezdetét megelőző 15 nappal kell benyújtani. (6) A kérelemhez be kell nyújtani a leckekönyv hitelesített másolatát, továbbá annak a felsőoktatási intézménynek az adott szak(ok)ra vonatkozó ajánlott tantervét és tantárgyleírásait, ahol a hallgató jogviszonya fennáll. (7) Amennyiben a hallgató eddigi tanulmányainak befogadását is kéri, a kérelemhez csatolnia kell az erre vonatkozó külön kérelmét, amelyet a tanulmányi osztály továbbít a KÁB részére, amely a kérelmet az általános szabályok szerint külön bírálja el. (8) Az átvételi határozatban rendelkezni kell a határozat hatályáról, és a hallgatóra vonatkozó ajánlott tantervről. (9) Az átvételt nyert hallgató költségtérítéses formában folytatja tanulmányait. Miután az Egyetemmel hallgatói jogviszonyt létesített, az Egyetem többi költségtérítéses hallgatójával megegyező módon kérheti a térítési és juttatási szabályzat szerint államilag támogatott képzésben megüresedett helyre történő áthelyezését.

Vendéghallgatói jogviszony

19. § (1) Az Egyetem hallgatója a hallgatói jogviszony létrejöttét követően más felsőoktatási intézményben vendéghallgatói jogviszony keretében a tanulmányaihoz kapcsolódó résztanulmányokat folytathat. (2) Más felsőoktatási intézménnyel vendéghallgatói jogviszony akkor létesíthető, ha ahhoz az Egyetem hozzájárul. A hozzájárulást az Egyetem akkor tagadhatja meg, ha a vendéghallgatói jogviszony keretében szerzett krediteket nem tudja beszámítani a hallgató tanulmányaiba. (3) Az Egyetem hallgatója a hozzájárulást azon szak szerint illetékes KÁB-tól kérheti, amely szakra a tanulmányok beszámítását kéri. A hozzájárulási kérelemhez csatolni kell a felvenni kívánt tantárgyak, kurzusok leírását, kreditértékét. A kérelmet legkésőbb a vendéghallgatói jogviszony létesítését megelőzően legalább 15 munkanappal be kell nyújtani.

Page 437: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

433

20. § (1) Más felsőoktatási intézmény hallgatója vendéghallgatói jogviszony keretében a tanulmányaihoz kapcsolódó résztanulmányokat folytathat az Egyetemen. (2) Vendéghallgatói jogviszony akkor létesíthető, ha ahhoz az a felsőoktatási intézmény, amellyel a hallgató hallgatói jogviszonyban áll, hozzájárul. (3) A vendéghallgatói jogviszony létesítésére irányuló kérelmet,– a (2) bekezdésben foglalt hozzájárulással együtt – az érintett kar TB-hoz kell benyújtani. A kérelemben meg kell nevezni a felvenni kívánt tantárgyakat. A kérelmet a vendéghallgatói jogviszony létesítését megelőzően legalább 15 munkanappal be kell nyújtani. (4) (5) A TB vendéghallgatói jogviszonyt engedélyező határozatában rendelkezni kell a jogviszony idejéről, a vendéghallgató által folytatott résztanulmányok köréről, a hallgató finanszírozási körülményeiről. (6) A vendéghallgatói jogviszony az Egyetemre történő beiratkozás napjával jön létre. (7) A beiratkozáskor a tanulmányi osztály a vendéghallgatóról törzslapot állít ki a KR. 10. számú melléklete szerint. (8) A vendéghallgatóra a résztanulmányok tekintetében a vendéghallgatói jogviszony tartama alatt vonatkoznak jelen szabályzat rendelkezései. (9) A vendéghallgatói jogviszony az Egyetemen szak felvételére, oklevél megszerzésére nem jogosít.

További (párhuzamos ) jogviszony

21. § (1) Az Egyetem hallgatója a hallgatói jogviszony létrejöttét követően más belföldi vagy külföldi felsőoktatási intézménnyel további (párhuzamos) hallgatói jogviszonyt létesíthet másik oklevél vagy bizonyítvány megszerzése céljából. (2) A hallgatónak a párhuzamos jogviszonyt, annak létesítését követő 8 napon belül a tanulmányi osztályon be kell jelentenie. (3) Más felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló hallgató párhuzamos jogviszonyt létesíthet az Egyetemmel az érvényes felvételi döntést követően, másik oklevél vagy bizonyítvány megszerzése céljából. (4) A hallgató a más felsőoktatási intézménnyel már fennálló hallgatói jogviszonyát, továbbá államilag támogatott képzés esetében a támogatott féléveinek számát a beiratkozás alkalmával köteles bejelenteni a tanulmányi osztálynak. (5) A hallgató – mindkét esetben – a párhuzamos tanulmányok befogadását és a hozzátartozó kreditpontok elismerését a KÁB-tól kérheti jelen szabályzat 9. §-a szerint.

A hallgatói jogviszony szünetelése

22. § (1) A hallgató jogviszonya a (4) bekezdésben, valamint a 23. § (2) bekezdésben foglalt keretek között automatikusan szünetel (beleértve a beiratkozás félévét is) amennyiben a hallgató:

a) bejelentkezéskor úgy nyilatkozik, hogy adott félévben hallgatói jogviszonyát szüneteltetni kívánja, illetve b) az adott félévre a tanulmányai folytatásához szükséges bejelentkezést nem végzi el.

(2) Kérelemre a TB engedélyezheti a hallgatói jogviszony szünetelését, amennyiben a hallgató bejelentkezését a képzési időszak megkezdését követő egy hónapon belül vissza kívánja vonni. A kérelmek beadási határideje a félév negyedik hetének vége. (3) Amennyiben a hallgató a (2) bekezdésben meghatározott időpontig nem kéri tanulmányainak szünetelését, az adott félév aktív félévnek minősül akkor is, ha a hallgató nem vesz részt a foglalkozásokon és nem tesz eleget egyetlen tanulmányi követelménynek sem. (4) A hallgató több alkalommal is élhet a hallgatói jogviszonyának szüneteltetésével, de a hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév.

Page 438: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

434

(5) Szünetel a hallgatói jogviszony továbbá akkor is, ha a hallgató a hallgatói jogviszonyból eredő kötelezettségeinek szülés, továbbá baleset, betegség, vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem tud eleget tenni. Az e bekezdésben meghatározott esetekben nem kell alkalmazni a (2)-(4) bekezdésekben meghatározott korlátozásokat. A hallgató a rendkívüli körülményt köteles haladéktalanul bejelenteni és dokumentumokkal igazolni a TB-nek, amely a szünetelés indokoltságát megvizsgálja. (6) Szünetel a hallgatói jogviszony továbbá akkor is, ha a hallgatót fegyelmi büntetésként meghatározott időre eltiltják a tanulmányok folytatásától. (7) Amennyiben a hallgató tanulmányait szünetelteti, az adott féléve passzív félévnek minősül. A hallgató a félév során nem jogosult kurzusfelvételre, vizsgán való részvételre, továbbá a térítési és juttatási szabályzatban foglaltak szerint juttatásokra sem. (8) Amennyiben a hallgató jogviszonyának szüneteltetése alatt a képzés követelményei megváltoztak, a kar a szünetelő jogviszony után bejelentkező hallgató eredeti ajánlott tantervét módosíthatja. A tanterv módosulásáról, és a hallgatóra vonatkozó ajánlott tantervről a TB haladéktalanul tájékoztatja a hallgatót.

A hallgatói jogviszony megszűnése 23.§ (1) Megszűnik a hallgatói jogviszony az Ftv. 76. § (1) bekezdésében foglaltak szerint:

a) ha a hallgatót másik felsőoktatási intézmény átvette, az átvétel napján, b) ha a hallgató írásban bejelenti, hogy megszünteti a hallgatói jogviszonyát, a bejelentés napján, c) ha a hallgató nem folytathatja tanulmányait államilag támogatott képzésben, és költségtérítéses képzésben nem kívánja azt folytatni, a hallgatói nyilatkozat napján, d) az adott képzési ciklust lezáró, illetve a szakirányú továbbképzés esetén az utolsó képzési időszakot követő első záróvizsga-időszak utolsó napján, e) felsőfokú szakképzés esetén az első szakmai vizsga utolsó napján, f) felsőfokú szakképzésben, ha a hallgató tanulmányainak folytatására egészségileg alkalmatlanná vált, és az Egyetemen nem folyik másik, megfelelő felsőfokú szakképzés, vagy a hallgató nem kíván továbbtanulni, illetve a továbbtanuláshoz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján, g) ha a hallgató hallgatói jogviszonyát – fizetési hátralék miatt – a rektor a hallgató eredménytelen felszólítása és a hallgató szociális helyzetének vizsgálata után megszünteti, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján, h) a az Egyetem hallgatói fegyelmi és kártérítési szabályzata alapján meghozott kizárás fegyelmi határozat jogerőre emelkedésének napján.

(2) Az Egyetem egyoldalú nyilatkozattal, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napjával, adott szakon, megszünteti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki egymást követő két alkalommal nem jelentkezett be a következő tanulmányi félévre, vagy a hallgatói jogviszony szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait, feltéve, hogy a hallgatót – legalább két alkalommal – írásban felhívták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről. (3) A hallgatói jogviszony tanulmányi okból történő elbocsátással szűnik meg a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napjával, az adott szakon, amennyiben a hallgató jelen szabályzatban, illetve a tantervben rögzített, a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos alábbi kötelezettségeit nem teljesíti:

a) b) c) a hallgató valamely tantárgyat háromszor felvette, és nem teljesítette, d) a hallgató a végbizonyítványt a beiratkozástól számított, a képesítési és kimeneti követelményekben szereplő képzési idő kétszerese alatt – egyaránt számítva az aktív és passzív féléveket is – nem szerzi meg, feltéve minden esetben, hogy a hallgatót – legalább két alkalommal – írásban, vagy elektronikus formában felhívták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről.

Page 439: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

435

(4) A hallgatói jogviszony megszűnését kimondó határozatot jelen szakasz (2)-(3) bekezdéseinek eseteiben a tanulmányi osztály vezetője a TB-től átruházott hatáskörben hozza. (5) Amennyiben a hallgató a (3) bekezdés d) pontjában előírt időtartamon belül a végbizonyítvány kiállításához szükséges valamennyi feltételt nem teljesíti, számára a dékán különösen méltányolandó okból további egy év haladékot engedélyezhet. (6) Az elbocsátott hallgató, amennyiben új felvételi eljárással felvételt nyer, kérheti korábbi tanulmányainak beszámítását. Tekintettel arra, hogy új hallgatói jogviszonyt létesít, jelen szabályzat valamennyi rendelkezése változatlan tartalommal érvényes rá azzal az eltéréssel, hogy a (3) bekezdésben írt tanulmányi okból történő elbocsátás feltételeinek alkalmazásánál a hallgató korábbi tantárgyfelvételei nem számíthatók be.

Tanulmányi okból történő átsorolás

23/A. § (1) Nem folytathatja tanulmányait államilag támogatott képzésben a hallgató, amennyiben az általa – a kötelező és a kötelezően választható tantárgyakból – megszerzett kreditek száma, a hallgató beiratkozását követő negyedik aktív félév elteltével kevesebb, mint 60. (2) A hallgató költségtérítéses képzésre való átsorolásáról a tanulmányi osztály vezetője a TB-től átruházott hatáskörében hoz határozatot, és írásban értesíti erről a hallgatót. A hallgató a tanulmányai költségtérítéses formában történő folytatásáról írásbeli nyilatkozatot tesz. (3) Amennyiben a hallgató tanulmányait nem kívánja költségtérítéses formában folytatni, hallgatói jogviszonya a 23. § (1) bekezdés c) pontja szerint megszűnik. (4) Amennyiben a hallgató vállalja, hogy a továbbiakban a tanulmányait költségtérítéses képzésben folytatja, a hallgatóval a térítési és juttatási szabályzatban foglaltak szerint költségtérítéses megállapodást kell kötni.

MÁSODIK RÉSZ A képzés sajátosságai

6. fejezet A képzés szerkezete

A képzési formák, a képzés időtartama 24. § (1) Az Egyetemen – az Ftv. 11. §-ában foglaltak szerint – az egymásra épülő, felsőfokú végzettségi szintet biztosító képzési ciklusok

a) az alapképzés, b) a mesterképzés, c) a doktori képzés.

(2) Az alap- és mesterképzést egymásra épülő ciklusokban osztott képzésként, illetve jogszabályban meghatározott esetben egységes, osztatlan képzésként lehet megszervezni. (3) Az Egyetemen az (1) bekezdésben foglaltak mellett, felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzésként

a) felsőfokú szakképzés, b) szakirányú továbbképzés is szervezhető.

(4) Az Egyetemen a képzés megszervezhető az Ftv. 33. § (1)-(4) bekezdései szerint teljes idejű képzésként (nappali munkarendben), részidős képzésként (esti, levelező munkarendben), továbbá távoktatásként. 25. § (1) A jogszabályban meghatározott képzési idő az egyes képzési ciklusokban az alábbiak szerint alakul:

a) felsőfokú szakképzésben négy félév, kivéve, ha az európai közösségi jog valamely képzés tekintetében ennél hosszabb időt állapít meg, b) alapképzésben legalább hat, legfeljebb nyolc félév, c) mesterképzésben legalább két, legfeljebb négy félév, d) tanárképzésben legfeljebb öt félév, e) egységes, osztatlan képzésben legalább tíz és legfeljebb tizenkét félév, f) szakirányú továbbképzésben legalább két, legfeljebb négy félév. g) doktori képzésben hat félév.

Page 440: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

436

(2) Adott szak képzési idejét a rá vonatkozó képzési és kimeneti követelmények határozzák meg. (3) A hallgató az oklevél megszerzéséhez szükséges krediteket a képzési időnél rövidebb, illetve hosszabb idő alatt is megszerezheti. A hallgató jelen szabályzat keretei között saját szándéka és belátása szerint ütemezheti tanulmányait.

A szak

26. § (1) A szak a rá vonatkozó képzési és kimeneti követelményekkel meghatározott, szakképzettség megszerzésére irányuló képzési rendszer. (2) A szakok elvégzéséhez egy (szakpár esetén kettő), a szakot azonosító, kötelező modul teljesítése szükséges (törzsképzés). A kötelező modulok mellett a szak elvégzése köthető további kötelezően vagy szabadon választható (szakirány, minor, specializáció) modulok teljesítéséhez is. (3) Új vagy módosított tanulmányi és vizsgakövetelmények, azaz a szakhoz kapcsolódó kötelező és választható modulok változásainak bevezetésére felmenő rendszerben kerülhet sor. (4) A tanulmányaikat megszakító hallgatók esetében lehetőség van a tanulmányaik folytatásakor érvényben lévő modulok alkalmazására a KÁB határozata alapján.

Tanterv és az ajánlott tanterv

27. § (1) A részletes oktatási és tanulmányi követelményeket, továbbá a képzés részletes szabályait a tanterv határozza meg. (2) Az alap és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeinek megfelelően a szak tanterve tartalmazza elsősorban az alábbiakat:

a) a végzettség szintjét, b) a szakképzettség és a hozzájuk kapcsolódó cím megnevezését, c) a képzési cél meghatározását, d) az elsajátítandó általános és szakmai kompetenciákat, e) az oktatandó főbb tanulmányi területeket és ezek arányait, f) a képzési időt félévekben, g) a képzettség megszerzéséhez szükséges tanulmányi munkamennyiséget kreditpontban meghatározva, h) a szigorlati tantárgyakat, i) a kritériumkövetelményeket és mérföldköveket, j) a szakdolgozat (diplomamunka) követelményeit, k) a nyelvi követelményeket, l) a záróvizsga tartalmát és értékelési módját, m) az oklevél minősítésének módját, továbbá n) a szak szempontjából lényeges más rendelkezéseket.

(3) A tanterv a kari tanács döntése alapján meghatározott modulokhoz kapcsolódik. Amennyiben egy szakot egy modul elvégzésével lehet teljesíteni, úgy a szak és a modul tanterve megegyezik, amennyiben egy szakot több modul elvégzésével lehet teljesíteni, úgy a szakhoz kapcsolódó modulok tanterveinek összessége felel meg a vonatkozó szak képzési és kimeneti követelményeinek. (4) A felsőfokú szakképzés tantervében fel kell tüntetni, hogy az itt szerzett ismereteket mely szakok, milyen értékkel számítják be saját képzésükbe. 28. § (1) A tanterv részét képezi a modulban előírt tantervi egységek felsorolása és a szakhoz tartozó ajánlott tanterv. (2) Az ajánlott tanterv (mintatanterv) azt az ajánlást foglalja magába, amelyet a hallgató követve, tanulmányait az adott szakhoz rendelt képzési idő alatt elvégezheti. (3) Az ajánlott tanterv tartalmazza féléves bontásban az összes kötelező és kötelezően választható tantárgyat, illetve

a) a tantárgyak teljes és rövidített címét, a nyilvántartás kódját, b) a tantárgy felelős tanszékét és oktatóját, c) a tantárgy feladatát a szakképzés céljának megvalósításában, d) a kötelezően választható tantárgyak meghirdetésének szabályait,

Page 441: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

437

e) a tantárgyak heti (vagy félévi) tanóraszámát (előadás + tantermi gyakorlat + laboratóriumi gyakorlat bontásban) és a hozzájuk rendelt kreditpontokat, f) az ellenőrzés típusát (aláírás, félévközi jegy vagy vizsgajegy), g) a tantárgy meghirdetésének féléveit (őszi és/vagy tavaszi), h) a kritériumkövetelményeket és azok teljesítésének határidejét, i) a szakirány választás feltételeit és szabályait, j) az előfeltételi rendet.

(4) Az ajánlott tanterv része továbbá a tantárgyi program, amely tartalmazza a (3) bekezdésben foglaltakon túl

a) a tantárgy tananyagának leírását, a felhasználható fontosabb technikai és egyéb segédeszközöket, b) az érdemjegy kialakításának módját, a vizsgakövetelményeket, az esetleges pótlás lehetőségeit, c) a hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak számát, típusát, kritériumait.

(5) Az ajánlott tantervtől a hallgatónak joga van eltérni. (6) A hallgatók számára biztosítani kell a szak ajánlott tervében előírt összes kredit mennyiségét legalább 20%-kal meghaladó kreditértékű kurzusok közüli választás lehetőségét. 29. § (1) A tantervi egységek – féléves bontás nélkül – tartalmazzák a modul teljesítéséhez szükséges valamennyi tanulmányi követelményt. (2) A tantervi egységek felvételének előfeltételét kizárólag valamely más tantervi egység teljesítése képezheti. A tantervi egységek előfeltételeinek meghatározásakor szemeszterszámra nem lehet hivatkozni. (3) Az előfeltételként megjelölt tantervi egységeket az adott tantervi egység felvétele előtt kell teljesíteni. (4) A tantervben két, vagy több tantervi egységről előírható, hogy egyidejűleg – ugyanazon képzési időszakban – kell őket felvenni. Ezen előírást a hallgatónak nem kell teljesítenie, amennyiben az egyik tantervi egységet korábban már teljesítette.

A Tantárgy (tantervi egységek)

30. § (1) A tantárgy a szak tantervi felépítésének szakmai alapegysége. A tantervekben kötelező, kötelezően választható és szabadon választható tantárgyak szerepelnek. (2) A kötelező tantárgy az a tantárgy, melynek teljesítése a szakon mindenki számára elő van írva. (3) A kötelezően választható tantárgyak közül a tantervben megadott kreditpontnak megfelelő értékű tantárgy felvétele és teljesítése a képzettség megszerzésének feltétele. A kötelezően választható tantárgy teljesítésére a szakon a hallgatók egy az Egyetem által meghatározott körből választhatnak tantárgyat. (4) A szabadon választható tantárgyak a tanterv által konkrétan meg nem határozott tantárgyak, amelyeket a képzésért felelős szak befogad. A szabadon választható tantárgy esetében az Egyetem nem korlátozhatja a hallgató választását a felsőoktatási intézmények által meghirdetett tantárgyak körében. A tanterv a teljes képzéshez rendelt összes kreditpont legalább 5 %-ában lehetőséget biztosít szabadon választható tantárgyak felvételére. (5) Tantárgy előfeltétele csak tantárgy és/vagy mérföldkő lehet. A tantárgyak adott mérföldkő alatt lehetnek kötelezőek, vagy nem kötelezőek. (6) A tantárgy tárgyelemekre, illetve a tanrendben kurzusokra is bontható. (7) A tantárgy – ha nincs tantárgyelemekre bontva – teljesítéséhez szükséges kredit megszerzése a hozzárendelt kurzusok (előadás, gyakorlat, labor) együttes teljesítésével lehetséges. (8) A tárgyelem teljesítése általában egy, illetve meghatározott esetekben több kurzus teljesítésével lehetséges. (9) A tárgyelem teljesítése, a tárgyelem teljesítéséhez szükséges kreditek megszerzésével, illetve a tárgyelemhez kapcsolt kurzus(ok) teljesítésével lehetséges. (10) Tárgyelem előfeltétele (illetve a tárgyelemhez kapcsolódó kurzusok felvételének feltétele) csak tárgyelem lehet. (11) A tárgyelemek jellegük szerint lehetnek kötelezőek, vagy nem kötelezőek.

Page 442: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

438

31. § (1) A mérföldkő teljesítése történhet a mérföldkő alá sorolt kötelező tantárgyak teljesítésével, és a mérföldkő alá sorolt nem kötelező tantárgyaknak a tantervben előírt számban történő teljesítésével és/vagy a mérföldkő alá sorolt további modulok teljesítésével. (2) Egy modul akkor minősül teljesítettnek, ha a hallgató a modulon belül minden kötelező mérföldkövet teljesített. (3) A kritériumkövetelmény olyan kötelezően teljesítendő előírás, amelyhez nem tartozik kreditpont. Kritériumkövetelmény lehet a szakmai gyakorlat, a testnevelésben való részvétel, a nyelvi követelmény.

Kurzus, vizsgakurzus, kurzuskód 32. § (1) A kurzus, olyan egy vagy több megnevezett oktató vezetésével, meghatározott helyen és időpontokban megrendezésre kerülő foglalkozás, amely során a hallgatónak lehetősége nyílik a tantervben meghatározott ismeretek, készségek elsajátítására. (2) Egy kurzus minden esetben egy vagy több tantárgyhoz kapcsolódik a szabályzat 30. §-ában foglaltak szerint. Amennyiben egy kurzus több tantárgyhoz is kapcsolódik, vagyis teljesítése több különböző tantárgy teljesítésénél is elszámolható, a kurzushoz több kurzuskódot kell rendelni. (3) Amennyiben a hallgató képzésében több, az adott kurzushoz kapcsolódó tárgyelem is szerepel, vagy több olyan képzéssel is rendelkezik, amelyben valamely tárgyelemhez a kurzus kapcsolódik, úgy a kurzusteljesítése az Ftv. 58. § (7) bekezdése szerint a hallgató összes érintett tárgyeleménél elismerésre kerül. 33. § (1) Vizsgakurzus az a vizsgával záruló, nem kontaktórás kurzus, amelyet csak akkor vehet fel egy hallgató, ha a vizsgakurzussal teljesíthető tantárgy valamennyi egyéb feltételét már egy korábbi félévben teljesítette. (2) A vizsgakurzus a tanulmányi okból történő elbocsátás feltételei szempontjából tantárgyfelvételnek minősül. (3) A vizsgakurzus esetében csak vizsgázni lehet, félévközi követelmények nem teljesíthetők. (4) Gyakorlati tantárgyak vizsgakurzus formájában nem hirdethetőek meg.

7. fejezet

A Tanév rendje 34. § (1) A tanév tíz hónapból álló oktatásszervezési időszak, amely kettő, egyenként öt hónapból álló félévre (őszi félévre és tavaszi félévre) tagolódik. (2) Minden félév regisztrációs időszakból, valamint képzési időszakból tevődik össze. A képzési időszak a képzési és kimeneti követelményektől függően legalább 13 hét szorgalmi időszakból és legalább 20 munkanap vizsgaidőszakból áll. (3) A tanév időbeosztása az Egyetemen egységesen, valamennyi képzési ciklusban és bármely munkarendben az alábbiak szerint alakul:

a) az őszi félév első hete a szeptember első hétfőjével kezdődő hét, b) az őszi szünet az október 23-ai hétre esik, c) a tavaszi félév első hete a február első hétfőjével kezdődő hét, d) a tavaszi szünet a Húsvétot megelőző hét.

(4) Az egyes félévek pontos időbeosztását – a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – a karok határozzák meg a rájuk vonatkozó képzési és kimeneti követelményeknek megfelelően. (5) A kar a tanév, valamint a regisztrációs időszak időbeosztását jóváhagyásra megküldi a rektornak a tanév kezdetét megelőző április 15-ig. Indokolt esetben, amennyiben ez a kari specialitások miatt elengedhetetlen, a kar a rektor jóváhagyásával eltérhet jelen szakasz (3) bekezdésben foglaltaktól. A félév első hetét kizárólag a levelező munkarendben hallgatók esetében lehet korábbi időpontban meghatározni. (6) A rektor félévenként legfeljebb három nap tanítási szünetet engedélyezhet. A dékán a rektor által engedélyezett szüneten kívül félévenként legfeljebb kettő nap tanítási szünetet, nagyon indokolt esetben a kar egészének vagy egy részének óraelmaradást engedélyezhet. 35. § (1) A regisztrációs időszakban az alábbi oktatásszervezési tevékenységek folytathatók:

Page 443: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

439

a) orientációs (tájékoztató) napok szervezése, b) beiratkozás, bejelentkezés, c) kurzusfelvétel, valamint kurzusleadás.

(2) A regisztrációs időszak a félévet részben megelőzheti, részben a félév része. A félév részeként a regisztrációs időszak a szorgalmi időszakkal átfedésbe kerülhet, de legkésőbb a félév negyedik hetéig tarthat. (3) A beiratkozást és a bejelentkezést a képzési időszak előtt kell megszervezni. (4) A beiratkozást, a félév első két hetében hagyja jóvá az Egyetem.

8. fejezet

A Beiratkozás, bejelentkezés rendje 36. § (1) A hallgatói jogviszonyból eredő jogok az Egyetemre történő beiratkozás napjától gyakorolhatóak, ezért a felvételt nyert jelentkezők (továbbiakban: felvett) a tanulmányaik megkezdéséhez kötelesek beiratkozni. Az ETR-t a felvételi határozat kézhezvételétől használhatják a felvettek. (2) A hallgatói jogviszony létesítésének napja az a nap, amely napon a tanulmányi osztály a beiratkozás érvényességét megállapítja, de legkorábban a félév kezdetének a napja. A beiratkozás napját a beiratkozási lapon, és a hallgató törzslapján is fel kell tüntetni. (3) A felvett beiratkozási szándékát az ETR felületen elektronikusan kitöltött, majd kinyomtatás után aláírásával hitelesített (vonalkóddal azonosított) beiratkozási lapnak a tanulmányi osztályon történő leadásával jelzi. A tanulmányi osztály ezt követően megállapítja a beiratkozás érvényességét. (4) A beiratkozott, illetve a későbbiekben a bejelentkezett hallgatónak kérésére – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – diákigazolványt kell kiadni. 37. § (1) A beiratkozott hallgatóról a tanulmányi osztály törzslapot állít ki a KR. 10. számú melléklete szerint. Az Egyetemen ugyanarról a személyről hallgatói jogviszonya fennállása alatt egy törzslap vezethető. (2) A hallgató köteles a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezése utáni 8. napon bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése minden esetben az ETR felületén elektronikus formában történik. A hallgatóról nyilvántartott, általa módosítható adatok helyességéért és teljességéért minden esetben a hallgató felel. 38. § (1) A hallgatói jogviszony fennállása alatt újabb beiratkozásra nincs szükség. A hallgatónak minden félévben a következő képzési időszak megkezdése előtt, szakonként be kell jelentenie, hogy folytatja-e tanulmányait, vagy az adott képzési időszakban hallgatói jogviszonyát szünetelteti. A hallgató a beiratkozás félévében a beiratkozással teljesíti a bejelentkezési kötelezettségét is. (2) A hallgató a bejelentkezési nyilatkozatot az ETR felületén elektronikus formában teszi meg, legkésőbb a képzési időszak megkezdéséig. (3) Kivételes esetben a hallgató a TB-től kérelmezheti utólagos beiratkozás és bejelentkezés engedélyezését, legkésőbb a félév harmadik hetének végéig. (4) A hallgató kivételes esetben az aktív bejelentkezési nyilatkozatának visszavonását kérelmezheti a tanulmányi osztály vezetőjétől a képzési időszak megkezdését követő egy hónapon belül.

9. fejezet

A Tantárgy meghirdetés rendje 39. § (1) A tantárgyak tanórák megtartásával, azaz kurzusok indításával hirdethetők meg. A szakdolgozati konzultációk, szigorlatok, alapvizsgák, továbbá a vizsgakurzusok meghirdethetők tanórák megtartása nélkül is. (2) A tantárgyakhoz rendelt kurzusok meghirdetése és a meghirdetések módosítása a szakfelelős feladata.

Page 444: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

440

(3) A karok a szakfelelős javaslatai alapján, a karon szokásos módon vagy az ETR adatbázisban közzéteszik a következő félévben indítandó kurzusokat (azok oktatóit, órarendjét, órarendi helyét, az indításukhoz szükséges minimális és a fogadható jelentkezők maximális számát, illetve azok követelményrendszerét), valamint a csak vizsgával meghirdetendő kurzusokat legkésőbb két héttel az ETR Központtal előre egyeztetett és kihirdetett kurzusfelvételi időszak kezdete előtt. (4) A kurzuskínálatban az ajánlott tanterv szerinti előrehaladás lehetőségét biztosítani kell. Ezen feltétel teljesülése mellett, az adott kurzuson fogadható hallgatók száma korlátozható a foglalkozást vezető oktató észszerű teherbírása, a rendelkezésre álló taneszközök korlátozott száma, és egyéb objektív okok alapján. (5) A kötelező tantárgyak esetében a karnak gondoskodnia kell félévente vizsgakurzus meghirdetéséről, kivéve azokat a tantárgyakat, amelyekhez a tantárgyi program szerint nem rendelhető vizsgakurzus. 40. § (1) A tananyag követelményeit és számonkérési formáit a tantervvel összhangban a szabályzat 28. § (4) bekezdésben meghatározott tantárgyi programok tartalmazzák. (2) A kurzus meghirdetésekor az oktató köteles a hallgatókat tájékoztatni a tantárgyi programról, a teendőkről és azok határidejéről annak érdekében, hogy a kurzust teljesíthessék. (3) Amennyiben a tantárgyi program nem tartalmazza, a kurzus meghirdetésekor az alábbiakról is tájékoztatni kell a hallgatókat:

a) a kurzus kódját, címét, b) a heti (félévi) vagy az összes tanóraszámot (előadás + tantermi gyakorlat + laboratóriumi gyakorlat bontásban), c) a félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) számát, témakörét és időpontját, pótlásuk és javításuk lehetőségét, d) a félév végi számonkérés(ek) típusát (aláírás, félévközi/gyakorlati jegy vagy vizsgajegy), e) a vizsga jellegét (szóbeli, írásbeli, vagy mindkettő), f) az osztályzat kialakításának módját, g) az elvégzéséhez szükséges tanulmányi munka mennyiségét kreditértékben meghatározva, h) a kurzus felelős oktatási szervezeti egységét és felelős oktatóját, i) a kurzus felvételének előzetes követelményét, j) tananyagának leírását, k) a tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, segédletek, szakirodalom listáját, l) a hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak számát és típusát, m) a foglalkozásokon való részvétel követelményeit és a távolmaradás pótlásának lehetőségét, figyelemmel a 45. §-ban foglaltakra, n) az igazolás módját a foglalkozásokról és a vizsgáról való távollét esetén.

(4) A kurzus követelményeit az oktatási szervezeti egységek készítik el, és a szakfelelőshöz terjesztik elő jóváhagyásra.

A Kurzus (tárgykurzus) felvétel rendje

41. § (1) A hallgató csak olyan tantervi egységhez kapcsolódó kurzust vehet fel, amelynek előfeltételeit teljesítette, illetve a tantervben előírt módon egyidejűleg felvette. (2) A hallgató haladhat az ajánlott tanterv alapján, de egyéni tanrendet is kidolgozhat. Az egyéni tanrendben a hallgató eltérhet az átlagos ütemű előrehaladás esetére biztosított ajánlott tantervben meghatározott tárgyfelvételi rendtől. (3) A hallgató a tanulmányai során az adott szakra előírt összes kredit mennyiségét 10%-kal meghaladó kreditértékű tantárgyat vehet fel külön térítés nélkül, ezt meghaladóan a hallgató térítési díjat köteles fizetni a térítési és juttatási szabályzatában foglaltak szerint. 42. § (1) Kurzusfelvételre a rendes kurzusfelvételi időszak keretében kerülhet sor, amikor a hallgató véglegesíti az általa elvégzendő kurzusok listáját. (2) A rendes kurzusfelvételi időszakot követően a kar a fennmaradó kurzushelyekre pótkurzusfelvételi időszakot hirdethet, amelynek során a hallgató további kurzusokat vehet fel, illetve már felvett kurzusokat adhat le.

Page 445: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

441

(3) Ha egy felvett kurzus kreditjeit a hallgató nem tudta megszerezni az adott félévben, egy későbbi félévben ugyanazt a kurzust jelen szabályzatban meghatározott keretek között újra felveheti. 43. § (1) Az elektronikus kurzusfelvétel során az egyes tantervekbe beépített előfeltételek ellenőrzését az ETR automatikusan elvégzi, továbbá a jelentkezések során a tanulmányi rendszer adatbázisában egyértelműen rögzítésre kerül, hogy a hallgató az adott kurzust melyik modulban, melyik tantervi egység teljesítése céljából vette fel. (2) A hallgató a tantervi előrehaladásához szükséges kurzusfelvételkor a megfelelő kurzuskód kiválasztásával jelzi, hogy a tanterv mely részét kívánja a kurzussal teljesíteni, figyelemmel arra, hogy adott ismeretanyag elsajátításáért egy alkalommal adható kredit. (3) A dékán, illetőleg a szakfelelős engedélyt adhat a hallgatóknak a maximális létszámon túl is kurzus felvételére, amennyiben a teljesítés technikai feltételei biztosíthatóak. Ebben az esetben a kurzus előzetes létszámkeretén felül meghirdetett helyeket a dékán, illetőleg a szakfelelős köteles a kurzusfelvételi időszak utolsó hetét megelőzően az ETR hirdetőfelületén közzétenni. (4) A hallgató legkésőbb a kurzusfelvételi időszak végéig köteles önállóan rögzíteni az ETR-ben a kurzusokra való jelentkezést. (5) A kurzusfelvételi időszak végén az ETR adatbázisában rögzített kurzusokat (tárgykurzusokat) a tanulmányi osztály kinyomtatja, és rögzíti a hallgató leckekönyvében. (6) A kurzusfelvételi időszak lezárását követően a hallgató köteles az ETR-ben nyilvántartott kurzusainak listáját leellenőrizni és a rögzített állapotot tudomásul venni. Amennyiben a hallgató igazolni tudja, hogy a nyilvántartott adatok nem felelnek meg a valóságnak (valamely kurzus nem szerepel, illetve olyan kurzus is szerepel a listán, amelyet a hallgató nem vett fel), a hallgató a kurzusfelvétel lezárását követő 8. napon belül panasszal élhet a tanulmányi osztályon. 44. § (1) Egy kurzust, meghirdetését követően csak abban az esetben lehet törölni, ha a kurzusra (az összes kurzuskódon) jelentkezők összlétszáma nem éri el a kurzusra meghatározott minimális létszámot, vagy amennyiben a tantervi egységért felelős szervezeti egység oktató hiányában nem tudja indítani a kurzust. (2) Kötelező tantárgyhoz kapcsolódó kurzust a meghirdetést követően nem lehet törölni. (3) A kurzus elmaradásáról, továbbá a törölt kurzus helyett felajánlott kurzusról a szakfelelős értesíti a tanulmányi osztályt és a hallgatót.

10. fejezet

A Foglalkozások 45. § (1) A foglalkozások alábbi fajtái ismertek:

a) előadás, b) gyakorlat, c) konzultáció.

(2) A felvett kurzusok foglalkozásain a részvétel hallgatói kötelezettség. A hallgató számára az adott tantárgyból érdemjegy, minősítés szerzése, illetve félévvégi aláírás csak abban az esetben tagadható meg hiányzás miatt, ha a megtartott foglalkozásoknak a tantárgy meghirdetésekor megszabott hányadát meghaladóan hiányzott. Ebben az esetben a tanulmányi nyilvántartásban a nem teljesítette bejegyzés szerepel. A szakfelelős a hiányzás elfogadható mértékét az összes órák 15-30 %-ában állapíthatja meg a tantárgy meghirdetésekor. (3) Gyakorlati jegy megszerzése érdekében teljesítendő gyakorlati követelmény lehet:

a) a gyakorlaton végzett feladatokról történő beszámolás és/vagy, b) a gyakorlat idején kívül elvégzendő feladat és/vagy, c) zárthelyi dolgozat és/vagy, d) más, a tantervben meghatározott követelmény.

(4) Az Egyetem hallgatója külön engedély nélkül részt vehet bármely kar, szak előadásain. A gyakorlati foglalkozásokon való részvételhez az oktató előzetes engedélye szükséges. A kurzusfelvétel nélküli részvétel nem vonhatja maga után, hogy a hallgató teljesítménye értékelésre is kerüljön.

Page 446: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

442

(5) Amennyiben a hallgató bármely foglalkozáson olyan információ birtokába jut, amelynek nyilvánosságra kerülése mások személyiségi jogait, különösen a betegek emberi méltóságát sérthetné, bizalmukkal való visszaélést jelentene, vagy egyéb okból titoknak minősülne, köteles a titkot megőrizni. A titoktartási kötelezettség megsértése esetén a hallgató viseli annak jogi következményeit. (6) A foglalkozásokon hang- vagy képfelvétel készítése kizárólag az oktató előzetes engedélyével lehetséges. (7) A foglalkozások megtartásáért az oktató és az illetékes oktatási szervezeti egység vezetője a felelős. A hallgatók képviselőinek kérésére az oktató hibájából elmaradt foglalkozásokat a szorgalmi időszak során pótolni kell.

Kedvezményes tanulmányi rend

46. § (1) A TB által adott engedély alapján a hallgató a kötelező foglalkozásokon való részvétel alól teljes vagy részleges felmentésben részesülhet, vizsgáit a vizsgaidőszak előtt is leteheti, az oktatási időszakot a jogszabályokban előírtaknak megfelelően hamarabb lezárhatja, vagy más hasonló kedvezményben részesülhet. (2) A kedvezményes tanulmányi rend alapján tanulmányokat folytató hallgatóknak is teljesíteniük kell a tanulmányi követelményeket. (3) A kedvezményes tanulmányi rend folytatására adott engedély egy alkalommal legfeljebb két félévre vonatkozik, ezt követően újra kell kérelmezni. (4) Kedvezményes tanulmányi rend annak a hallgatónak engedélyezhető,

a) aki a kérelem benyújtását megelőző két félévben kimagasló tanulmányi eredményt ért el, vagy b) aki részképzés jellegű szakmai tanulmányai folytatása céljából külföldi felsőoktatási intézményben tanul, vagy c) akinek a kedvezményes tanulmányi rendet rendkívüli körülményei indokolják, vagy d) aki kimagasló közösségi, művészeti vagy sport tevékenységet folytat.

(5) A kedvezményes tanulmányi rend engedélye visszavonható, ha a hallgató eredménytelen vizsgát tesz, illetve ha egyéb módon bebizonyosodik, hogy a kedvezményes tanulmányi rend keretei között tanulmányi kötelezettségeit teljesíteni nem tudja. A kedvezményes tanulmányi rend a hallgató kérésére módosítható.

11. fejezet

Az ismeretek ellenőrzése, a tanulmányok értékelése 47. § (1) A hallgató teljesítményét a felsőoktatási intézmény a szorgalmi időszakban és a vizsgaidőszakban értékeli. (2) Az ismeretek ellenőrzése történhet

a) a szorgalmi időszakban a tanórán tett írásbeli, szóbeli vagy gyakorlati beszámolóval, írásbeli (zárthelyi) dolgozattal, illetve otthoni munkával készített feladat (terv, mérési jegyzőkönyv, tanulmány) valamint gyakorlaton végzett munka értékelésével, b) a vizsgaidőszakban tett vizsgával, c) szigorlattal, d) záróvizsgával.

(3) Félév végi osztályzat adható a) félévközi jeggyel, mind elméleti, mind gyakorlati jellegű tantárgyak esetén, a szorgalmi időszak alatti ellenőrzések alapján, b) vizsgajeggyel, amely érdemjegy megállapítása történhet csak a vizsgán mutatott teljesítmény alapján, vagy a félévközi ellenőrzések és a vizsgán mutatott teljesítmény együttes figyelembevételével. Ez utóbbi esetben az érdemjegy megállapítása legalább 50 %-ban a vizsga, és legfeljebb 50 %-ban a szorgalmi időszak alatti ellenőrzések alapján történhet.

Page 447: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

443

(4) Ha a gyakorlati jegy (félévközi jegy) megállapítása zárthelyi dolgozatok alapján történik, a szorgalmi időszakban kell egy alkalommal lehetőséget biztosítani a sikertelen, illetve a meg nem írt zárthelyi dolgozatok pótlására. Amennyiben a hallgató a pótlási lehetőséggel sem tudja a félévközi jegyet megszerezni, a vizsgaidőszak második hetének végéig egy alkalommal – a kurzus meghirdetésekor a hallgató rendelkezésére bocsátott tájékoztatás szerint – lehetőséget kell számára biztosítani a félévközi jegy megszerzésére. A laboratóriumi gyakorlatok pótlását a tantárgyi követelményrendszer részben vagy egészében korlátozhatja. (5) A szigorlat több tantárgy együttes számonkérési formája. A szigorlati tantárgyakat az ajánlott tanterv határozza meg. A szigorlat a tanulmányi okból történő elbocsátás feltételei szempontjából tantárgyfelvételnek minősül. 48. § (1) A hallgató teljesítményének értékelése lehet:

a) ötfokozatú: jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2), elégtelen (1) minősítés, b) háromfokozatú: jól megfelelt (5), megfelelt (3), nem felelt meg (1) minősítés.

(2) A hallgató nem szerez kreditpontot, amennyiben a teljesítményét elégtelen (1), vagy nem felelt meg (1) minősítésre értékelik, továbbá amennyiben a hallgató teljesítménye nem volt értékelhető, és a tanulmányi nyilvántartásban a „nem teljesítette” bejegyzés szerepel. (3) A hallgató munkájának minősítésében nem tehető különbség attól függően, hogy államilag támogatott vagy költségtérítéses képzésben vesz-e részt. (4) Az értékelés ellen – a javítási, illetve pontszámítási hiba, valamint a 12. § (2) bekezdésében írt lehetőség kivételével – jogorvoslatnak helye nincs. (5) Írásbeli számonkérés esetén a szerzői jogok megsértése elégtelen (1), illetve nem felelt meg minősítést (1), továbbá fegyelmi eljárást von maga után.

12. fejezet

A vizsgák rendje 49. § (1) A kar az ETR segítségével köteles nyilvánosságra hozni a szorgalmi időszak vége előtt legalább négy héttel az egyes vizsgák napjait, a vizsgázó hallgatóknak az egyes vizsganapokra meghatározott maximális létszámát, a vizsgáztatásban közreműködők nevét, a jelentkezés idejét és módját, a vizsgaeredmények közzétételének napját. (2) A vizsgáztatást oly módon kell megszervezni, hogy minden érintett hallgató jelentkezni tudjon és – amennyiben a vizsgára bocsátás feltételeit teljesítette – vizsgázhasson. (3) A meghirdetett vizsgát nem lehet elhalasztani, elhagyni arra hivatkozva, hogy arra csak kevés számú hallgató jelentkezett. (4) A vizsgáztatási rend kialakításánál és a vizsganapok számának meghatározásánál figyelemmel kell lenni az adott kurzus (tárgykurzus) vizsgáztatási tapasztalataira, a vizsgázó hallgatók létszámára, a vizsgáztató oktatók számára, továbbá arra, hogy e szabályzat keretei között a hallgató élhet adott tantárgyból további vizsga letételének lehetőségével. Vita esetén a vizsganapokat a dékán jelöli ki. (5) A hallgató maga állítja össze vizsgarendjét és az ETR-en keresztül jelentkezik be a vizsgá(k)ra. A hallgatónak a saját vizsgarendjét az adott vizsgaidőszakon belül, – a kitűzött vizsganapok ismeretében – úgy kell megterveznie és összeállítania, hogy az szükség esetén biztosítsa számára a kuzusonkénti (tárgykurzusonkénti) háromszori vizsgázási lehetőséget is. A hallgatónak a vizsgára legkésőbb a kitűzött vizsganapot megelőzően huszonnégy órával kell bejelentkeznie. A hallgatónak a vizsgáról lejelentkezni legkésőbb a vizsganapot megelőző negyvennyolc órával van lehetősége. (6) Ha a hallgató a vizsgára az ETR-en bejelentkezett, de a vizsgán mégsem jelent meg, vizsgalehetőségeinek száma az adott tantárgyból automatikusan (eggyel) csökken, és az ETR-ben a „nem jelent meg” bejegyzést, a leckekönyvben az adott vizsganapra vonatkozóan a „nem teljesítette” bejegyzést kell rögzíteni. (7) A hallgató ugyanabból a kurzusból (tárgykurzusból) újabb vizsgaidőpontra csak abban az esetben jelentkezhet be, ha az adott vizsgára vonatkozó adatot (az érdemjegyet vagy a „nem jelent meg” bejegyzést) a vizsgáztató az ETR-ben rögzítette.

Page 448: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

444

50. § (1) A vizsgára bocsátás feltételeiről tájékoztatni kell a hallgatót a kurzus meghirdetésekor. Vizsgára csak az a hallgató bocsátható, aki ezen feltételeknek, továbbá a térítési és juttatási szabályzatban foglaltaknak eleget tett. Amennyiben a hallgató a térítési és juttatási szabályzatban foglalt kötelezettségeit nem teljesíti, a tanulmányi osztály nem adja ki a hallgató leckekönyvét. A vizsgára jelentkezett, és a vizsgára leckekönyvvel megjelent hallgatókat az oktató köteles levizsgáztatni. (2) Ha a hallgató olyan kötelezettségét nem teljesíti, amely a követelményrendszer szerint a vizsgára bocsátás feltétele és a vizsgaidőszakban pótolható, úgy az adott tantárgyból a követelmény teljesítése legkésőbb a vizsgaidőszak második hetének végéig egy alkalommal kísérelhető meg. (3) Leckekönyv hiányában, valamint ismétlő javítóvizsga, illetve további vizsga esetében a vizsgadíj befizetését igazoló bizonylat hiányában a hallgató a vizsgát nem kezdheti meg. A vizsga befejezéséig a leckekönyv csak a személyazonosság igazolására szolgálhat. A személyazonosság igazolására a hallgató hivatalos okmányai is felhasználhatóak. Az oktató nem vizsgáztathatja le azt a hallgatót, aki a vizsgára nem jelentkezett fel és a vizsgalapon nem szerepel. (4) Vizsgáztatni – kivételes esetektől eltekintve – csak az Egyetem hivatalos helyiségeiben szabad. A vizsgáztatás zavartalan lebonyolításáért a vizsgáztató felel. (5) Elektronikus vizsgát kizárólag az Egyetem épületében elhelyezett egyetemi számítógépek igénybevételével lehet szervezni. A vizsga kezdetét megelőzően az oktató köteles gondoskodni a vizsgázók személyazonosságának ellenőrzéséről. 51. § (1) A szóbeli vizsgák a Kar hallgatói és oktatói számára nyilvánosak, azokon hang- vagy képfelvétel csak a résztvevők hozzájárulásával készülhet. A nyilvánosságot a dékán korlátozhatja. (2) Szóbeli vizsga esetén a vizsgáztatónak gondoskodnia kell arról, hogy a vizsga színhelyén legalább még egy, a vizsga tárgyában és nyelvében járatos személy (egy másik vizsgázó hallgató is lehet) folyamatosan jelen legyen. Szóbeli szigorlat legalább két oktatóból álló bizottság előtt zajlik. (3) Az írásbeli vizsgák esetében a dolgozatokat legkésőbb a dolgozatírás napjától számított három munkanapon belül ki kell javítani és az eredményeket az ETR-ben legkésőbb a harmadik munkanapon 15:00 óráig kell rögzíteni. (4) A kijavított dolgozatokba a vizsgaidőszak végéig betekintést kell biztosítani. A vizsgázó az oktatónál vagy – amennyiben ez nem lehetséges, kivételes esetben – a tanszékvezetőnél panasszal élhet, amennyiben a dolgozat pontszámait rosszul adták össze vagy valamely feladatra nem adtak pontot. Pontszámítási hiba, és helytelen értékelés esetén az oktató az érdemjegyet megfelelően módosítja. 52. § (1) Az érdemjegyet (minősítést) – aláírással és dátummal ellátva – a vizsgáztató jegyzi be a leckekönyvbe. A vizsgáztató akadályoztatása esetén az érdemjegy bejegyzésére a tanszékvezető, vagy annak meghatalmazottja jogosult (továbbiakban: tanszék). (2) A szóbeli vizsga eredményeit (az érdemjegyet vagy a „nem jelent meg” bejegyzést) a tanszék elektronikus úton a vizsgáztatás befejezését, illetőleg az érdemjegy megállapítását követően – a vizsganapot követő munkanapon 12:00 óráig – az ETR-ben is köteles rögzíteni. Az aláírt vizsgalapokat a tanulmányi osztályra – legkésőbb a vizsgaidőszak utolsó napján – kell eljuttatni. A tanulmányi osztály a leckekönyvek lezárásakor ellenőrzi, hogy a vizsgalap, az ETR és a leckekönyv adatai megegyeznek-e. Ellenkező bizonyításáig a leckekönyv adatai a hitelesek. (3) A hallgatók a vizsgáztatással kapcsolatban előforduló szabályzatsértések miatt tizenöt napon belül a 12. § (2) bekezdésben foglaltak szerint fordulhatnak a Másodfokú Tanulmányi Bizottsághoz. 53. § (1) Sikertelen vizsga megismétlésére az adott képzési időszakban két alkalommal kerülhet sor. (2) A kar köteles biztosítani a sikertelen vizsga egyszeri megismétlésének (továbbiakban: javítóvizsga) lehetőségét, valamint a sikertelen javítóvizsga egyszeri megismétlését (továbbiakban: ismétlő javítóvizsga), amennyiben a meghirdetett vizsgaidőpontok alapján ez adott vizsgaidőszakban lehetséges.

Page 449: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

445

(3) Ha a szóbeli javítóvizsga sem volt sikeres, és a vizsgán, valamint a javítóvizsgán ugyanaz az egy személy vizsgáztatott, a hallgató kérésére biztosítani kell, hogy az ismétlő javítóvizsgát másik oktató vagy a tanszékvezető által kijelölt vizsgabizottság előtt tehesse le. Írásbeli vizsga esetén a hallgató kérheti, hogy a dolgozatának javítását egy másik oktató is láttamozza. Ez a jog akkor is megilleti a hallgatót, ha a vizsga letételére új képzési időszakban kerül sor. (4) A hallgató egy, az adott félévben letett sikeres vizsga esetén a vizsgaidőszak befejezéséig, előre meghirdetett időpontokban, egy alkalommal értékemelő vizsgát tehet. Az értékemelő vizsgán az első vizsgán szerzett érdemjegyen rontani is lehet. A sikeres vizsga javításával újabb kredit nem szerezhető. (5) Amennyiben a hallgató nem jelent meg a vizsgán, tudása nem értékelhető, és az ETR-ben a „nem jelent meg” bejegyzést, a leckekönyvben az adott vizsganapra vonatkozóan a „nem teljesítette” bejegyzést kell rögzíteni. (6) A hallgató a leckekönyvét legkésőbb a vizsgaidőszak utolsó napját követő 3. napig köteles a tanulmányi osztályra leadni. Amennyiben a hallgató ezen kötelezettségének határidőre nem tesz eleget a térítési és juttatási szabályzat 1. számú mellékletét képező táblázatban foglalt díjtételt köteles megfizetni.

13. fejezet

Más intézményben, karon, szakon meghirdetett vagy teljesített tanulmányok elismertetése, befogadása

54. § (1) Az Egyetem hallgatói a KÁB-tól kérhetik a más magyarországi vagy külföldi felsőoktatási intézményben teljesített tanulmányaik képzésük részeként történő elismerését. (2) Egy adott ismeretanyag elsajátításáért egy alkalommal adható kredit. A kredittel elismert tanulmányi teljesítményt – ha annak előfeltétele fennáll – bármelyik felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok során el kell ismerni, függetlenül attól, hogy milyen felsőoktatási intézményben, milyen képzési szinten folytatott tanulmányok során szerezték azt. Az elismerés – tantárgyi program alapján – kizárólag a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetésével történik. El kell ismerni a kreditet, ha az összevetett ismeretek legalább hetvenöt százalékban megegyeznek. (3) Ha a tantervben előírt követelményeket a hallgató már korábban elsajátította, és ezt hitelt érdemlő módon igazolja, azokat nem kell ismételten teljesítenie, hanem kérheti azok elismertetését a KÁB-tól. (4) A hallgató az Egyetemen folytatott tanulmányai megkezdése előtt végzett felsőoktatási tanulmányainak elismerését a tárgyfelvételi időszak végéig kérheti. A KÁB dönt arról, hogy a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény rendelkezései alapján kiadott bizonyítványokat, illetve okleveleket a hallgató jelen képzésében milyen feltételek mellett, hány kredittel számítja be. Az ismeretek összevetését kérelemre el kell végezni, függetlenül attól, hogy a hallgató a korábbi oklevél megszerzéséért folytatott tanulmányai során kreditrendszerű képzésben vagy nem kreditrendszerű képzésben vett részt. (5) A tanulmányok elismerése kreditérték megállapítással, és az érdemjegy elfogadásával történik. Az elismert tanulmányi teljesítmény kreditértéke megegyezik annak a tantervi követelménynek a kreditértékével, amelyet teljesítettnek minősítenek, a megszerzett érdemjegy azonban a tantárgyak elismerésekor nem módosítható. (6) A KÁB eljárását jelen szabályzat 9. §-ában foglalt rendelkezések szerint folytatja le. 55. § (1) Az Egyetemen a karok előzetes megállapodás alapján kölcsönösen elismerhetik a meghirdetett tantárgyak, kurzusok kreditértékét. (2) A hallgató kérheti egyéni tanulmányi megállapodás megkötését, amelyet az Egyetem nevében a kar oktatásért felelős vezetőhelyettese ír alá a KÁB állásfoglalása alapján. Az egyéni tanulmányi megállapodás kitér a másik felsőoktatási intézményben elvégzendő tantervi egységekre, tematikájukra, valamint arra, hogy a képzési tervben szereplő tantervi egységek közül mely(ek) teljesítését, milyen kreditértékkel ismeri el az Egyetem. A tanulmányi megállapodás keretében felmerülő tanulmányi költségeket az Egyetem nem biztosítja, kivéve, ha a kar saját forrása terhére hozott döntése ettől eltérően rendelkezik.

Page 450: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

446

(3) A hallgató az egyéni tanulmányi megállapodás megkötését a megelőző félév szorgalmi időszakának végéig kezdeményezheti. (4) Abban a félévben, amelyre a megállapodás szól, a vizsgaidőszak utolsó napjáig köteles a hallgató leadni a teljesítésről szóló igazolást. Az azon igazolt tantervi egységek az érintett félév tanulmányaiba számítanak. (5) Azokat a tanulmányokat, amelyeket a hallgató

a) a hallgatóval kötött egyéni tanulmányi megállapodás vagy b) intézményközi szerződés keretében végzett és amelyeket, az ezeket meghatározó szerződés tartalmaz, kötelező elismerni.

(6) A kreditek általános érvényű, kölcsönös elismeréséről kötendő intézményközi szerződést a rektor csak az Oktatási és Kredit Bizottság egyetértésével a Szenátus felhatalmazása alapján köthet.

14. fejezet

A tanulmányi átlag, a kreditindex 56. § (1) A hallgató tanulmányi eredményét a leckekönyvben és az ETR adatbázisban rögzítik az arra jogosult oktatók, adminisztrátorok. A leckekönyv közokirat. (2) A leckekönyvbe és az ETR adatbázisába történő bármilyen illetéktelen bejegyzés fegyelmi eljárást von maga után. Tekintettel arra, hogy a leckekönyv közokirat, az abban foglalt adatok meghamisítása büntetőjogi felelősségre vonással is jár. (3) A hallgató tanulmányi munkájának mennyiségét az adott félévben vagy a tanulmányok kezdetétől megszerzett kreditek száma mutatja. (4) A kreditrendszerű képzésben a hallgató teljesítményének nyomon követésére súlyozott tanulmányi átlag szolgál. A súlyozott átlag megadható a hallgató adott félévében megszerzett, valamint az összes kreditpontjára (halmozott átlag). A súlyozott tanulmányi átlag számításánál az adott időszakban teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzataiból képzett összeget a teljesített tantárgyak kreditjeinek összegével kell osztani. Súlyozott (tanulmányi) átlag: Σ(teljesített kredit x érdemjegy) Σ teljesített kreditpont (5) Egy félévben a hallgató teljesítményének mennyiségi és minőségi megítélésére a kreditindex illetve a korrigált kreditindex alkalmas. (6) A kreditindex számításánál a félévben teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzataiból képezett összeget az átlagos előrehaladás esetén egy félév alatt teljesítendő harminc kredittel kell osztani. Kreditindex: Σ(teljesített kredit x érdemjegy) 30 (7) A korrigált kreditindex a kreditindexből egy, a félév során teljesített és az egyéni tanrendben vállalt kreditek arányának megfelelő szorzótényezővel számítható. Az adott félévi ösztöndíjak megállapításának alapja a korrigált kreditindex. Korrigált kreditindex: Σ(teljesített kredit x érdemjegy) teljesített kredit 30 X vállalt kredit (8) A súlyozott átlag és a korrigált kreditindex számításakor az adott félévet megelőzően más vagy ugyanazon intézményben teljesített (kreditált) tantárgy kreditértékét, illetve a hozzá kapcsolódó érdemjegyet figyelmen kívül kell hagyni. (9) A képzési időszak lezárását követően a hallgató által a felvett és megszerzett kreditek számát, a kreditindexet, a félévi súlyozott tanulmányi átlagot a leckekönyvben fel kell tüntetni. Az adatokat a tanulmányi osztály vezetője igazolja. (10) Az összesített korrigált kreditindex számítása megegyezik a korrigált kreditindex számításával, azzal, hogy félévenkénti harminc kreditet és a teljes időszak alatt felvett és teljesített krediteket kell figyelembe venni.

Page 451: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

447

15. fejezet A szakmai gyakorlat

57. § (1) A tanterv előírhatja szakmai gyakorlat kötelező teljesítését. A szakmai gyakorlat teljesítése előírható más tantervi egységek előfeltételeként. (2) A szakmai gyakorlat követelményeit, teljesítésének, igazolásának feltételeit az adott szak tanterve határozza meg. A szakmai gyakorlatra vonatkozó adatokat a hallgató törzslapján kell rögzíteni. (3) A gyakorlatigényes alapképzési szakokban egy félévig tartó összefüggő szakmai gyakorlatot kell szervezni. Az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése feltétele a záróvizsgára bocsátásnak. (4) A felsőfokú szakképzésben a gyakorlati képzés csak teljes idejű képzés formájában szervezhető meg, a szakképzésre vonatkozó rendelkezések szerint.

16. fejezet

Végbizonyítvány 58. § (1) A végbizonyítvány (abszolutórium) a tantervben előírt vizsgák eredményes letételét és – a nyelvvizsga letételének és szakdolgozat elkészítésének kivételével – más tanulmányi követelmények teljesítését, illetve a szakdolgozathoz rendelt kreditpontok kivételével a képzési és kimeneti követelményekben előírt kreditpontok megszerzését igazolja, amely minősítés és értékelés nélkül tanúsítja, hogy a hallgató a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelménynek mindenben eleget tett. (2) Több szakon tanulmányokat folytató hallgató esetén minden szakon külön kell végbizonyítványt kiadni. (3) A végbizonyítványt a dékán írja alá a hallgató leckekönyvében.

17. fejezet

A szakdolgozat (diplomamunka, záródolgozat) 59. § (1) A szakdolgozat/diplomamunka/záródolgozat (továbbiakban: szakdolgozat) elkészítése és sikeres megvédése az oklevél kiadásának a feltétele. A szakdolgozat a tanterv által meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelő, a tanulmányok lezárásakor önállóan készített dolgozat. (2) A szakdolgozat készítéséhez a képzési és kimeneti követelményeknek megfelelően kredit rendelhető. (3) A hallgató szakonként külön szakdolgozatot köteles írni. (4) A hallgató joga és kötelessége, hogy az ajánlott tantervben meghatározott félév elején, szakdolgozatának témáját megválaszthassa, egyénileg vagy a szakért felelős oktatási egységek által írásban meghirdetett témák közül. (5) A szakdolgozat készítését egy vagy több témavezető (konzulens) segíti. Témavezető a kar oktatója és kutatója, illetve dékáni engedéllyel külső szakember is lehet. (6) A szakdolgozat témáját, témavezetőjét a szakfelelős, illetve megbízottja hagyja jóvá, az esetleges titkosság engedélyezésével együtt. (7) A szakdolgozat a témavezető engedélyével a magyar nyelvű képzésben is benyújtható idegen nyelven. (8) A szakdolgozat benyújtását követően nincs mód annak módosítására, kijavítására. (9) A szakdolgozatok leadásának és nyilvános védésének határidejét tanévenként a kari tanács határozza meg és teszi közzé a 34. § (4) bekezdésében meghatározott módon. A szakdolgozat leadási határidejét kérelemre – a térítési és juttatási szabályzatban meghatározott késedelmi díj befizetése mellett – a szakfelelős legfeljebb egy héttel meghosszabbíthatja. (10) A szakdolgozatot értékeltetni kell a szakfelelős által kijelölt két bírálóval (opponenssel). A bíráló oktató vagy – dékáni engedéllyel – felsőfokú oklevéllel rendelkező külső szakember is lehet. A bíráló lehet a témavezető is. A bírálóknak a szakdolgozat értékelésére és a minősítésre vonatkozó javaslatát a szakdolgozathoz kell csatolni.

Page 452: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

448

(11) Amennyiben a szakdolgozat két bírálója által javasolt érdemjegy közötti különbség több, mint kettő, vagy ha az egyik bíráló elégtelenre értékeli a szakdolgozatot, a szakfelelős kijelölhet egy harmadik bírálót is. (12) Amennyiben a szakdolgozat bírálata során legalább két bíráló által javasolt érdemjegy elégtelen, a szakdolgozat nem bocsátható védésre. Ebben az esetben a hallgatónak a szakfelelős által megadott határidőn belől új szakdolgozatot kell készítenie. (13) Amennyiben a benyújtott szakdolgozat sérti a szerzői jogokat minősítése elégtelen (1), továbbá a szakdolgozat készítőjével szemben a szakfelelős fegyelmi eljárást kezdeményez a dékánnál. 60. § (1) A szakdolgozatot a hallgatónak bizottság előtt kell megvédenie. A bizottság – a képzési és kimeneti követelményekben vagy a tantervben rögzítettek szerint – lehet a záróvizsga-bizottság, vagy a szakfelelős által felkért más, legalább háromtagú bizottság. A bizottság elnöke egyetemi (főiskolai) tanár vagy docens, kivételesen – dékáni engedéllyel – egyetemi adjunktus lehet. A bizottságnak tagja lehet külső szakember és a szakdolgozatot elbíráló oktató is. (2) A szakdolgozat megvédése nyilvános, kivéve a titkosított szakdolgozat védését. (3) A védés alkalmával meg kell győződni arról, hogy a hallgató szakdolgozatát maga készítette-e, valamint bizonyítania kell a szakdolgozat témájában való jártasságát, a források és a szakirodalom ismeretét. A hallgatóhoz kérdéseket lehet intézni, ismertetni kell a bírálatot, majd módot kell adni arra, hogy a kérdésekre és a bírálatra válaszoljon. (4) A szakdolgozat érdemjegyét az ötfokozatú minősítési rendszer szerint a bíráló bizottság állapítja meg, figyelembe véve a bírálók javaslatát. Az érdemjegyet a bizottság elnöke a hallgatóval a védést követően közli. (5) Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián fődíjat vagy első díjat nyert dolgozatot a szakfelelős külön bírálat nélkül jeles minősítéssel elfogadhatja, ha az megfelel a szakdolgozattal szemben támasztott tartalmi és formai követelményeknek. (6) A szakdolgozat megőrzéséről az iratkezelési szabályzat szerint a szakfelelős gondoskodik. (7) A titkosított szakdolgozat esetében a szakdolgozatot csak a témavezető, a bírálók, és a bizottság tagjai ismerhetik meg, amennyiben írásban vállalják, hogy a megismert titkot megőrzik. A titkosított szakdolgozat megvédésén csak az értékelő bizottság, a témavezető és a hallgató lehet jelen. A szakdolgozat titkosításnak megfelelő tárolásáról az Egyetemi Levéltár gondoskodik.

18. fejezet Záróvizsga

61. § (1) A hallgató tanulmányait az alap- és mesterképzésben, a szakirányú továbbképzésben záróvizsgával fejezi be. A felsőfokú szakképzésben a szakképzésre vonatkozó rendelkezések szerint szakmai vizsgát kell tenni. (2) A záróvizsga az oklevél megszerzéséhez szükséges ismeretek, készségek és képességek ellenőrzése és értékelése, amelynek során a hallgatónak arról is tanúságot kell tennie, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja. A záróvizsga a tantervben meghatározottak szerint több részből – szakdolgozat megvédéséből, további szóbeli, írásbeli, gyakorlati vizsgarészekből – állhat. Amennyiben a záróvizsga több részből áll a részeredményeket is rögzíteni kell a leckekönyvben. (3) A záróvizsga követelményeit (a témaköröket) és a kötelező szakirodalmat a záróvizsgát megelőzően legalább három hónappal a karon szokásos módon közzé kell tenni. (4) A záróvizsga a végbizonyítvány megszerzését követő záróvizsga-időszakban a hallgatói jogviszony keretében, majd a hallgatói jogviszony megszűnése után, határidő nélkül, bármelyik záróvizsga-időszakban a záróvizsga letétele idején érvényes képzési követelmények szerint letehető. A végbizonyítvány kiállításától számított hetedik év eltelte után záróvizsgára bocsátást a KÁB-tól kell kérvényezni. A bizottság engedélyében – az időmúlásra tekintettel – rendelkezhet az oklevél minősítésébe beszámító tantárgyak vizsgáinak a megismétléséről. (5) A záróvizsga-időszakok beosztását tanévenként a kari tanács határozza meg, és teszi közzé a 34. § (4) bekezdésében meghatározott formában. (6) Záróvizsgára írásban a tanulmányi osztálynál, vagy az ETR-en keresztül az a hallgató jelentkezhet, aki végbizonyítványát várhatóan legkésőbb a záróvizsga kezdetéig megszerzi, vagy megszerezte, a tanév időbeosztásában megjelölt határidőig.

Page 453: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

449

(7) A záróvizsgán az a hallgató vehet részt, aki a végbizonyítványt megszerezte és a tanulmányi osztály ezt a leckekönyv megfelelő oldalán bejegyezte. (8) A hallgatói jogviszonnyal már nem rendelkező jelölt a (4) bekezdésekben foglalt eltérésekkel, továbbá a térítési és juttatási szabályzatban meghatározott térítési díj megfizetése mellett jelentkezhet, illetve vehet részt a záróvizsgán. 62. § (1) A záróvizsgát záróvizsga-bizottság előtt kell tenni, amelynek elnöke és legalább még két tagja van. A záróvizsga-bizottságot úgy kell összeállítani, hogy legalább egy tagja egyetemi (főiskolai) tanár, illetve egyetemi (főiskolai) docens legyen, továbbá legalább egy tagja ne álljon foglalkoztatási jogviszonyban az Egyetemmel. (2) A záróvizsga-bizottság elnökét – a kari tanács egyetértésével – a dékán bízza meg 1-3 év időtartamra. A bizottság elnöke a kar egyetemi (főiskolai) tanára vagy docense, valamint külső, elismert szakember lehet. Az elnök akadályoztatása esetén a dékán kijelöli a záróvizsga-bizottság elnöki tisztségét ideiglenes jelleggel betöltő személyt, tartós akadályoztatás esetén új elnököt kell megbízni. (3) A tagokat a szakfelelős kéri fel oly módon, hogy amennyiben a szakdolgozat védésére a záróvizsga keretében kerül sor, a szakdolgozat témájában kompetensek legyenek. A bizottság tagja lehet a szakdolgozat opponense és konzulense is. (4) A jelölt felkészültségét a bizottság tagjai az ötfokozatú minősítés szerint értékelik, majd zárt ülésen – vita esetén szavazással – megállapítják az osztályzatot. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A záróvizsga eredményét a bizottság elnöke szóban hirdeti ki. (5) Ha a hallgató az adott záróvizsgát nem teljesítette (elégtelen érdemjegyet szerzett vagy a vizsgán nem jelent meg) a hallgatói jogviszonya megszűnését követően, a következő záróvizsga időszak záróvizsgájára a 61. § rendelkezései szerint jelentkezhet. A sikeres záróvizsga érdemjegyének javítására – amennyiben a kar másként nem rendelkezik – nincs lehetőség. (6) Amennyiben a sikeres záróvizsgát követően a nyelvi követelmények teljesítése hiányában oklevél kiállítására nem kerül sor, a kar a jelen szabályzat 64. § (6) bekezdésében foglalt igazolást állít ki.

19. fejezet

Nyelvi követelmények 63. § (1) Az oklevél kiadásának előfeltétele az előírt nyelvvizsga letétele. Ha a képzési és kimeneti követelmény szigorúbb feltételt nem állapit meg, az oklevél kiadásához a hallgatónak be kell mutatnia azt az okiratot, amely igazolja, hogy

a) alapképzésben egy középfokú, „C” típusú általános nyelvi, b) mesterképzésben a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgát tett (továbbiakban: nyelvvizsga).

(2) A kari tanács meghatározhatja, hogy milyen nyelvekből tett nyelvvizsgát fogad el, azzal a megkötéssel, hogy a középiskolai érettségi bizonyítvány által tanúsított, illetve az érettségi vizsgaként elfogadott nyelvvizsgát általános nyelvi nyelvvizsgaként köteles elfogadni. (3) A nyelvvizsga bizonyítványt a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény rendelkezései alapján az oklevél kiadásának előfeltételeként akkor kell megkövetelni, ha a képzés indításakor annak meglétét előírták. (4) Ha az oklevél, illetve bizonyítvány megszerzésének az előfeltétele az általános nyelvvizsga megléte, a követelmény teljesítése alól mentesülnek azok a hallgatók, akik tanulmányaiknak első évfolyamon történő megkezdésének évében legalább a negyvenedik életévüket betöltik. Ez a rendelkezés azoknál alkalmazható utoljára, akik a 2015/2016. tanévben tesznek záróvizsgát.

20. fejezet

Oklevél, oklevélmelléklet 64. § (1) A felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásának előfeltétele a sikeres záróvizsga. Az oklevél kiadásának feltétele továbbá az előírt nyelvvizsga letétele kivéve, ha törvény másképp nem rendelkezik, illetve ha képzés nyelve nem magyar.

Page 454: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

450

(2) A sikeres záróvizsga és az előírt nyelvvizsga teljesítésének igazolását követő 30 napon belül a hallgató számára oklevelét ki kell adni. A hallgatóval egyetértésben az oklevelet a karon szokásos módon, ünnepélyes keretek között 30 napon túl is át lehet adni a hallgatónak. Az oklevélátadó ünnepség a kar által biztosított olyan többletszolgáltatás, amelyen a részvétel önkéntes. Amennyiben azon a hallgató részt kíván venni, a térítési és juttatási szabályzatban meghatározott összeget köteles a kar részére megfizetni. (3) Az oklevél a Magyar Köztársaság címerével ellátott közokirat, amely tartalmazza az Egyetem nevét, OM-azonosítóját, az oklevél sorszámát, az oklevél tulajdonosának nevét, születésének helyét és idejét, a végzettségi szint, illetve az odaítélt fokozat és a szak, szakképzettség, szakirány, képzési forma megnevezését, az oklevél minősítését, a kibocsátás helyét, évét, hónapját és napját. Tartalmaznia kell továbbá a dékánnak és a záróvizsga-bizottság elnökének eredeti aláírását, az Egyetem bélyegzőjének lenyomatát. Ha a záróvizsga-időszakában a hallgató nem rendelkezik nyelvvizsgát igazoló okirattal, és ezért az oklevél kiállítására a záróvizsga vizsgaidőszakát követően kerül sor, a záróvizsga-bizottság elnöke helyett a szakfelelős is aláírhatja az oklevelet. (4) A kiadott oklevelekről központi nyilvántartást kell vezetni. (5) Az Egyetem az oklevelet hagyományainak megfelelő formában is kiadhatja. Ha a felsőoktatási intézmény szétválás vagy kiválás útján jött létre, az érintett hallgatók oklevelében – a hallgató kérelmére – a jogelőd felsőoktatási intézményt fel kell tüntetni. (6) Ha az oklevél kiadására azért nincs lehetőség, mert a nyelvvizsga-bizonyítványt nem tudták bemutatni, az Egyetem igazolást állít ki. Az igazolás végzettséget és szakképzettséget nem igazol, tanúsítja a záróvizsga eredményes letételét. A kiadott igazolásokról központi nyilvántartást kell vezetni. (7) Az oklevelet magyar és angol nyelven vagy magyar és latin nyelven, nemzeti és etnikai kisebbségi képzés esetében magyar nyelven és a nemzeti vagy etnikai kisebbség nyelvén, nem magyar nyelven folyó képzés esetén magyar nyelven és a képzés nyelvén kell kiadni. Az oklevél a hallgató kérésére és költségére más nyelven is kiadható. (8) Az alapképzésben és mesterképzésben, illetve az egységes, osztatlan képzésben, szakirányú továbbképzésben kiállított oklevél – jogszabályban meghatározottak szerint – munkakör betöltésére, tevékenység folytatására jogosít. (9) A Magyarországon kiadott oklevelek által tanúsított végzettségi szintek angol nyelvű jelölése:

a) alapfokozat „Bachelor” vagy „baccalaureus” (rövidítve: BA, BSc), b) mesterfokozat „Master” vagy „magister” (rövidítve: MA, MSc).

(10) A mesterfokozattal rendelkezők az oklevelük által tanúsított szakképzettség előtt az „okleveles” megjelölést használják (okleveles mérnök, okleveles közgazdász, okleveles tanár stb.). (11) Az orvosok, a fogorvosok, a jogászok oklevele doktori címet tanúsít. Ezek rövidített jelölése: dr. med., dr. med. dent., dr. jur. (12) Az oklevél minősítése, a szak tantervében meghatározott átlageredmény alapján: kitűnő (5,00), jeles (4,51-4,99), jó (3,51-4,50), közepes (2,51-3,50), elégséges (2,00-2,50). (13) A jogászok, az orvosok, és a fogorvosok egyetemi végzettségét igazoló oklevelébe a szak tantervében meghatározottak szerint számított átlageredményt Summa cum laude (4,51-5,00), Cum laude (3,51-4,50), Rite (2,00-3,50) minősítéssel kell bejegyezni. (14) A kar kiemelkedő tanulmányi eredmény esetén kitüntetéses oklevelet adományozhat, amelynek részletes feltételeit a karra vonatkozó sajátos rendelkezések tartalmazzák. 65. § (1) Az alapképzésben és mesterképzésben szerzett oklevél mellé ki kell adni az Európai Bizottság és az Európa Tanács által meghatározott oklevélmellékletet magyar és angol nyelven, valamint nemzeti vagy etnikai kisebbségi képzés esetében – a hallgató kérésére – az érintett kisebbség nyelvén. Az oklevélmelléklet közokirat. (2) Az oklevélmelléklet alapvető tartalmi és formai követelményeit az Európai Parlament és a Tanács 2004. december 15-i 2241/2004/EK határozata szabályozza. Az oklevélmelléklet tartalmazza

a) az oklevél megszerzőjének adatait b) az oklevél adatait c) a képzés szintjének adatait

Page 455: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

451

d) a képzés szintjére és az elért eredményekre vonatkozó adatokat e) az oklevéllel járó egyes jogosultságokat f) az oklevélmelléklet hitelesítését g) a magyar felsőoktatási rendszer leírását.

66. § (1) A felsőfokú szakképzésben tett sikeres szakmai vizsga alapján az Egyetem az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítést igazoló bizonyítványt – továbbá a hallgató kérésére bizonyítvány kiegészítő lapot – ad ki. A kiállított bizonyítvány – jogszabályban meghatározottak szerint – munkakör betöltésére, tevékenység folytatására jogosít. A bizonyítvány elkészítésére, kiállítására, tartalmára, a kiadott bizonyítványok nyilvántartására a szakképzésre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. A szakmai vizsga vizsgabizottsága a Magyar Köztársaság címerét tartalmazó körbélyegzőt használ. (2) A felsőfokú szakképzésben a bizonyítvány kiadásának előfeltételeként a szakmai és vizsgakövetelmény, illetve a szakképzési program előírhatja a nyelvvizsga letételét. A kiadott bizonyítványokról központi nyilvántartást kell vezetni.

III. rész Különös és Átmenetei rendelkezések

21. fejezet Átmeneti rendelkezések

67. § (1) A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény alapján megkezdett képzéseket – folyamatos hallgatói jogviszony esetében – változatlan szakmai követelmények mellett, változatlan oklevél kiadásával kell befejezni. (2) Azok a hallgatók, akik a felsőoktatásban a tanulmányaikat 2006. szeptember 1-je előtt kezdték meg, azt a felsőoktatási intézmények által elfogadott tantervi követelmények alapján a korábbi képesítési követelmények szerint fejezhetik be, és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény rendelkezései alapján főiskolai szintű végzettséget tanúsító, illetve egyetemi szintű végzettséget tanúsító oklevelet szereznek. A hallgatók részére biztosított tanulmányi időt, a tanulmányok megszakításának és szüneteltetésének feltételeit a hallgatói jogviszonyuk létesítésekor érvényes rendelkezéseknek megfelelően kell meghatározni. E rendelkezésektől az Egyetem 2015. szeptember 1-jétől eltérhet. (3) Azok a hallgatók, akik tanulmányaikat 2006. szeptember 1-je előtt kezdték meg, de tanulmányaikat bármely okból a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény rendelkezései szerint nem fejezik be, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény rendelkezései alapján folytathatják tanulmányaikat, figyelemmel a tanulmányok és vizsgák beszámítási rendjére. (4) A szabályzat első és második részében foglaltak 2006. szeptember 1-jétől azokra a hallgatókra is érvényesek, akik tanulmányaikat ezt megelőzően kezdték, az alábbi eltérésekkel:

a), amennyiben a hallgatóra vonatkozó tantervi követelményekkel kapcsolatosan a kari tanulmányi- és vizsgaszabályzat is tartalmazott rendelkezéseket, a hallgatói jogviszony létesítésekor érvényes rendelkezéseknek megfelelően kell továbbra is eljárni, b) a hallgatói jogviszony tanulmányi okból történő megszüntetésének esetei közül a 23. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel nem alkalmazható, c) a nyelvi követelményekre vonatkozó, jelen szabályzat 63. § (1)-(2) bekezdései nem alkalmazhatóak. A nyelvvizsga-bizonyítványt a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény rendelkezései alapján az oklevél kiadásának előfeltételeként akkor kell megkövetelni, ha a képzés indításakor annak meglétét előírták, d) a nyelvi követelmények alól mentesülhetnek a jelen szabályzat 63.§ (3) bekezdésében meghatározottakon túl azok, akik számára a hallgatói jogviszonyuk létesítésekor hatályos jogszabályi rendelkezések ezt lehetővé teszik, e) az oklevél kiadás feltételére és módjára vonatkozó, jelen szabályzat 64. § (1) bekezdés második mondata, a 64. § (4) bekezdés, és a 64. § (6) bekezdés harmadik mondata nem alkalmazható, f) azon hallgatók esetében, akik 2000. január 1-je előtt kezdték meg tanulmányaikat, az oklevélnek tartalmaznia kell a jogelőd intézmény nevét is.

Page 456: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

452

67/A. § (1) A felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. Rendelet 16. § (2) bekezdése alapján azokra a hallgatókra vonatkozóan, akik felsőoktatásban tanulmányaikat 2006. szeptember 1-je előtt a felsőoktatási törvény alapján a Kormány által meghatározott képesítési követelmények szerint kezdték meg, az Egyetem a szakok társítását illetően a képesítési követelményekben megfogalmazottaktól eltérő rendelkezéseket határozhat meg. (2) Szakpáros képzésben tanulmányokat folytató hallgató kérelemmel fordulhat egyik szakjának leadása érdekében a leadni kívánt szakért felelős Kar TB-hoz. (3) A TB indokolt esetben engedélyezi a szak leadását – azaz a tanulmányok egyszakos képzésben folytatását – azzal, hogy határozatában rendelkezik az egyszakos képzés tantervi követelményeiről. (4) Amennyiben a hallgató szakpáros képzésében két Kar is érintett, a szak leadásának engedélyezéséről a leadni kívánt szakért felelős Kar TB-a hoz döntést, majd az engedélyező határozat birtokában a hallgatónak az egyszakos képzés tantervi követelményeinek meghatározása érdekében azon Kar TB-hoz kell fordulnia, ahol az egyszakos tanulmányait kívánja folytatni. (5) Az engedélyezett egyszakos képzésben – a képzési szintre is figyelemmel – meg kell szerezni a képesítési követelményekben előírt számú kreditpontot. A leadott szakból tanulmányok befogadását a KÁB-tól kell kérelmezni. 68. § A nem kreditrendszerben tanuló hallgatók számára jelen szabályzat a következő eltérésekkel érvényes:

a) a kötelező tárgyak nincsenek kreditponttal értékelve, b) a kötelező tantárgyak felvétele ezután is az eddigi egységes tanterv szerint történik, c) az átvétel szabályainál a hallgatónak jelen szabályzat 18. § (3) bekezdés b) pont módosított értelmezése szerint legalább egy lezárt érvényes tanévvel (vagy annak megfelelő oktatási időszakkal) kell rendelkeznie, d) a vendéghallgatói jogviszony létesítése esetében a jelen szabályzat 19. § (2) bekezdésében értelemszerűen a hozzájárulást az Egyetem akkor tagadhatja meg, ha a vendéghallgatói jogviszony keretében elvégzett tantárgyakat nem tudja beszámítani a hallgató tanulmányaiba, e) amennyiben a hallgató adott félévben legalább egy kötelező tantárgyból elégtelen érdemjegyet szerez, a féléve nem zárható le, és félévismétlésre kell utasítani. Az ismételt félévre történő bejelentkezésig szünetel a hallgató jogviszony, f) jelen szabályzat 23. § (3) bekezdés a)-c) pontja nem alkalmazható, ugyanakkor a hallgatói jogviszony tanulmányi okból történő elbocsátással szűnik meg ha a hallgató egy félévet ismételt és egy újabb féléve nem zárható le. A képzés során egy alkalommal ezen rendelkezés alól a dékán – a 12. §-ban foglaltakon túl – különös méltányosságból felmentést adhat. g) a szabályzat 42. § (3) bekezdése értelemszerűen a kötelező tantárgyak esetében nem alkalmazható, h) jelen szabályzat 56. § (3)-(8) bekezdései értelemszerűen nem alkalmazhatóak. A tanulmányi előmenetel értékelésére a felsorolt módszerek helyett az egyszerű tanulmányi átlagot kell használni.

22. fejezet

Nyelvi képzés 69. § (1) A tanulmányaikat 2002. szeptember 1-jét követően és 2006. szeptember 1-jét megelőzően megkezdett hallgatók esetében az előírt nyelvismerettel nem rendelkező államilag támogatott hallgató részére a karnak biztosítania kell a képesítési követelményekben előírt nyelvismeret megszerzéséhez szükséges ingyenes nyelvoktatást 2 féléven keresztül 2X2 óra terjedelemben. (2) Az a hallgató, aki az előírt nyelvismeretet tanulmányai közben megszerzi, ezt köteles a tanulmányi osztályon jelezni és a következő félévtől az (1) bekezdésben meghatározott nyelvi képzésben nem vehet részt. (3) Amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott bejelentési kötelezettségét megszegi, akkor a hallgató a hallgatói fegyelmi és kártérítési szabályzat előírásai szerint kártérítés megfizetésére kötelezhető.

Page 457: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

453

(4) A tanulmányaikat 2006. szeptember 1-jét követően megkezdő hallgatók nyelvi képzésére vonatkozó szabályokat a kar tanterve tartalmazza.

23. fejezet

Testnevelési követelmények 70. § (1) A tanulmányaikat 2002. szeptember 1-jét követően és 2006. szeptember 1-jét megelőzően megkezdett hallgatók esetében a nappali munkarendben tanulmányokat folytató hallgatók testnevelési foglalkozásokon való részvétele kritériumkövetelmény. A kötelező testnevelés kritérium jellegű követelményeit, a foglalkozások heti óraszámát – amennyiben az ilyen követelmények nem tartoznak az alapképzési szak főbb tanulmányi területeihez rendelt szakmai tantárgyakhoz – a tanterv tartalmazza. (2) A nappali munkarendben tanulmányokat folytató hallgató záróvizsgára akkor bocsátható, ha a tanulmányi ideje alatt – amennyiben a kar jelen szabályzatban eltérően nem rendelkezik – két félévet heti egy órában teljesített az Egyetemi Testnevelés- és Szabadidősport Központ által meghirdetett kurzusokból vagy az adott karon elfogadott programokból, amely programok befogadását jelen szabályzat 9. §-ában foglaltak szerint a KÁB végzi. (3) A tanulmányaikat 2006. szeptember 1-jét követően megkezdő hallgatók testnevelési követelményeire vonatkozó szabályokat a kar tanterve tartalmazza.

24. fejezet

A doktori képzésre vonatkozó külön szabályok 71. § (1) A doktori képzésben szerezhető oklevél által tanúsított tudományos fokozat a „Doctor of Philosophy” (rövidítve: PhD), a művészeti képzésben a „Doctor of Liberal Arts” (rövidítve: DLA). Az oklevelet a rektor és a doktori tanács elnöke írja alá. (2) A doktori képzés szervezése és a doktori fokozat odaítélése (a továbbiakban: doktori eljárás) a felsőoktatási intézmény doktori tanácsának joga. A doktori tanács tudományterületenként és művészeti áganként tagozódhat. (3) A doktori tanács valamennyi tagjának tudományos fokozattal kell rendelkeznie. A doktori tanács tagjainak kiválasztásánál biztosítani kell, hogy legalább két olyan tagja legyen, aki az érintett felsőoktatási intézménnyel nem áll foglalkoztatási jogviszonyban. A doktori tanács egy tagját a doktori képzésben részt vevő hallgatók választják. (4) A doktori eljárásban nem vehet részt az, aki a pályázó közeli hozzátartozója, vagy akitől az ügy tárgyilagos elbírálása egyéb okból nem várható el. 72. § (1) A doktori képzés egységes, harminchat hónapos képzési időből áll, amely felosztható beszámoltatási szakaszokra. (2) A doktori képzés a tudományág sajátosságaihoz és a doktorandusz igényeihez igazodó egyéni vagy csoportos felkészítés keretében folyó képzési, kutatási és beszámolási tevékenység. Doktori képzésben az vehet részt, aki mesterfokozatot szerzett. (3) A doktori képzést követően a doktori fokozatot külön fokozatszerzési eljárás keretében lehet megszerezni. A doktori fokozatszerzési eljárásban részt vevő a doktorjelölt. Doktorjelölt lehet az is, aki nem vett részt doktori képzésben, a fokozatszerzésre egyénileg készült fel. Ha a doktorandusz a képzési időn belül megkezdi a fokozatszerzési eljárást, akkor a hallgatói jogviszonya mellett egyidejűleg doktorjelölt is. (4) A doktorjelölti jogviszony a doktori fokozatszerzési eljárásra történő jelentkezéssel és annak elfogadásával jön létre. Nem utasíthatja el a jelentkezését az Egyetem annak, aki az adott felsőoktatási intézményben sikeresen befejezte a doktori képzést. A doktorjelölti jogviszony keretében kell teljesíteni az (5) bekezdésben meghatározott követelményeket. A doktorjelölti jogviszony megszűnik a fokozatszerzési eljárás lezárásával, illetve akkor is, ha a doktorjelölt a jogviszony létesítésének napjától számított két éven belül nem nyújtotta be a doktori értekezését. A doktorjelölt jogaira és kötelezettségeire – ha jogszabály másként nem rendelkezik – egyebekben a hallgatói jogokra és kötelezettségekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A doktorjelölti jogviszonyról szóló igazolást a Kari Doktori és Habilitációs Bizottság állítja ki.

Page 458: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

454

(5) A doktori fokozat megszerzésének feltételei: a) a doktori szabályzat alapján előírt kötelezettségek teljesítése, továbbá a doktori szigorlat eredményes letétele; b) két idegen nyelv - a tudományterület műveléséhez szükséges - ismeretének a doktori szabályzatban meghatározottak szerinti igazolása; c) az önálló tudományos munkásság bemutatása cikkekkel, tanulmányokkal vagy más módon; művészeti (DLA) fokozat megszerzésének feltételeként önálló művészeti alkotótevékenység eredményeinek a művészeti ág sajátosságainak megfelelő bemutatása; d) a fokozat követelményeihez mért tudományos, illetve művészeti feladat önálló megoldása; értekezés, alkotás bemutatása; az eredmények megvédése nyilvános vitában.

73. § (1) Doktori szigorlatot szigorlati vizsgabizottság előtt kell tenni. A szigorlati vizsgabizottság legalább három tagból áll. A szigorlati vizsgabizottságot a doktori tanács hozza létre. A szigorlati vizsgabizottság tagjainak tudományos fokozattal kell rendelkezniük. A szigorlati vizsgabizottság összeállításánál biztosítani kell, hogy legyen legalább egy olyan tagja, aki nem áll foglalkoztatási jogviszonyban az érintett felsőoktatási intézménnyel. (2) A doktori értekezést bírálóbizottság előtt, nyilvános vitában kell megvédeni. A doktori értekezés bírálóbizottságának elnöke a felsőoktatási intézmény szakmailag illetékes egyetemi tanára vagy professzor emeritusa lehet. A bírálóbizottság létrehozására egyebekben az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni. (3) Az odaítélt doktori fokozatokról központi nyilvántartást kell vezetni, amelybe bárki betekinthet. Biztosítani kell a nyilvántartás internetes hozzáférhetőségét. (4) A doktori képzés és a fokozat odaítélésének részletes szabályait az Egyetem doktori szabályzata állapítja meg. (5) A PhD fokozattal rendelkező személyek nevük mellett feltüntethetik a „PhD” vagy a „Dr.” rövidítést, a DLA fokozattal rendelkezők pedig a „DLA” vagy a „Dr.” rövidítést.

25. Fejezet

Külföldi hallgatókra vonatkozó sajátos rendelkezések 74. § (1) Az alábbi nem magyar állampolgárok az Ftv. 39. §-a szerint az Egyetemen a törvényben meghatározott feltételek alapján tanulmányokat folytathatnak:

a) az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országok állampolgárait, valamint családtagjaikat, b) az a) pont hatálya alá nem tartozó a Magyar Köztársaság területén élő menekültet, menedékest, befogadottat, bevándoroltat, letelepedettet, c) nemzetközi megállapodás alapján a magyar állampolgárokkal azonos elbírálás alá eső külföldit, d) azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyekben a magyar állampolgár a viszonosság elve alapján igénybe veheti az adott állam felsőoktatási szolgáltatásait.

(2) Aki nem tartozik az (1) bekezdésben meghatározottak hatálya alá, tanulmányait kizárólag költségtérítéses formában folytathatja. 75. § (1) A külföldön vagy Magyarországon működési engedéllyel rendelkező külföldi oktatási intézményben szerzett oklevelek és középiskolai tanulmányokat igazoló bizonyítványok elismerésére az elismerési törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. (2) Nem magyar állampolgárok magyarországi tanulmányaira jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni, a következő eltérésekkel:

a) ha nem rendelkezik az ország területén lakóhellyel, a hallgatói jogviszony létesítése előtt be kell szereznie a külön jogszabályban meghatározott beutazásra és tartózkodásra jogosító engedélyt, b) a felsőfokú tanulmányok megkezdése előtt legfeljebb két féléven keresztül - hallgatói jogviszony keretében - előkészítő tanulmányokat folytathatnak.

Page 459: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

455

26. Fejezet Magyar állampolgárságú hallgatók külföldi tanulmányai

76. § (1) Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldi felsőoktatási intézményben. (2) Az Erasmus programban részt vevő hallgatókra vonatkozó sajátos rendelkezéseket az Egyetem Erasmus szabályzata tartalmazza.

27. Fejezet

Fogyatékossággal élő hallgatókra vonatkozó külön rendelkezések 77. § (1) A hallgató joga, hogy a felsőoktatási intézményben biztonságban, egészséges környezetben folytathassa tanulmányait, továbbá tehetségétől, képességétől, érdeklődésétől függően segítséget kapjon a tanulmányaihoz, a pályakezdéshez, e körben különösen, hogy állapotának, személyes adottságának, fogyatékosságának megfelelő ellátásban részesüljön. (2) A fogyatékossággal élő hallgató részére biztosítani kell a fogyatékossághoz igazodó felkészítést és vizsgáztatást, továbbá segítséget kell nyújtani részére ahhoz, hogy teljesíteni tudja a hallgatói jogviszonyából eredő kötelezettségeit. Indokolt esetben mentesíteni kell egyes tantárgyak, tantárgyrészek tanulása vagy a beszámolás kötelezettsége alól. Szükség esetén mentesíteni kell a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetőleg szintje alól. A vizsgán biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni a segédeszköz (írógép, számítógép stb.) alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval, vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását. (3) A (2) bekezdés alapján nyújtott mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható és nem vezethet alap- és mesterképzésben az oklevél által tanúsított szakképzettség, illetve felsőfokú szakképzésben a bizonyítvány által tanúsított szakképesítés megszerzéséhez szükséges alapvető tanulmányi követelmények alóli felmentéshez. 78. § (1) Az Egyetem rektora fogyatékossággal élő hallgatók segítésére a főállású oktatók közül felelőst nevez ki. Az intézményi koordinátor feladata különösen:

a) részvétel a fogyatékossággal élő hallgatók által benyújtott, a 82. § bekezdés pontja szerinti kérelmek elbírálásában és nyilvántartásában, b) kapcsolattartás a fogyatékossággal élő hallgatókkal, azok személyes segítőivel, c) a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányai, vizsgái során alkalmazható segítségnyújtási lehetőségek biztosítása, illetve szorgalmi időszakban a fogyatékossággal élő hallgatók által igényelt konzultációs lehetőségek megszervezése, d) javaslattétel a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak segítését szolgáló normatív támogatás felhasználására, a segítségnyújtáshoz szükséges tárgyi eszközök beszerzésére. e) a fogyatékos hallgatók létszámának folyamatos és az adatvédelmi rendelkezések betartásával történő nyilvántartása, és az adatok statisztikai célú felhasználásának biztosítása, f) a beiratkozást, bejelentkezést követő 60 napon belül a fogyatékos hallgatók statisztikai adatainak az Oktatásigazgatási és Továbbképzési Osztály részére történő jelentése.

(2) Az intézményi koordinátor munkáját, továbbá a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányi tevékenységét és életvitelét az Egyetemen a Támogató Szolgálat segíti. 79. § (1) A hallgató fogyatékosságára tekintettel – a 84. § (1) bekezdése szerinti – szakvélemény alapján kérheti a tanulmányi kötelezettségek teljesítése, illetve a vizsgák alóli részleges vagy teljes felmentését vagy azok más módon történő teljesítésének engedélyezését. (2) A felmentésre irányuló kérelmet a dékánhoz címezve az intézményi koordinátornál kell leadni, melyhez mellékelni kell a fogyatékosság típusát és mértékét igazoló szakvéleményt. (3) A kérelmet elbíráló bizottság legalább 3 tagból áll, állandó tagja az intézményi koordinátor, további tagjait a dékán nevezi ki. Az intézményi koordinátor a kérelem elbírálásával egyidejűleg regisztrálja a fogyatékossággal élő hallgatót. (4) A bizottság határozata ellen jelen szabályzat 12. §-a szerinti jogorvoslattal lehet élni. 80. § (1) A fogyatékossággal élő hallgató egyéni kérelemre az államilag elismert nyelvvizsga követelménye alól részlegesen vagy teljesen felmenthető.

Page 460: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

456

(2) Amennyiben a fogyatékossággal élő jelentkező a felvételi eljárás során az érettségi, illetve a felvételi vizsgán kedvezményben részesült, azt részére a tanulmányok folytatása során is biztosítani kell. (3) A fogyatékos hallgató a fogyatékosság típusától függően az alábbi kedvezményekkel élhet:

a) Mozgáskorlátozott hallgató esetében: 1. biztosítani kell az akadálymentes környezetet, a tanuláshoz szükséges feltételeket, valamint – a kari szabályzatban foglaltaknak megfelelően – a gyakorlati követelmények teljesítése alóli részleges vagy teljes felmentést, illetve annak más formában történő teljesítését; 2. helyettesíteni lehet az írásbeli vizsgát szóbelivel, a szóbeli vizsgát írásbelivel; 3. a hallgató mentesíthető a geometriai, szerkesztési feladatok alól, ha nem tudja a szükséges eszközöket használni; 4. lehetővé kell tenni az írásbeli feladatok megoldásához szükséges speciális eszközök (pl. speciális füzetek, írógép, számítógép), valamint kerekesszékkel, továbbá más segédeszközzel is megközelíthető, dönthető, állítható, csúszásmentes felülettel ellátott asztallap használatát; 5. szükség esetén a nem fogyatékos hallgatókra vonatkozóan megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési időt, illetve személyi segítőt kell biztosítani.

b) Hallássérült hallgató (siket, nagyothalló) esetében: 1. a szóbeli vizsga helyett biztosítani kell az írásbeli vizsgalehetőséget; 2. a súlyosan hallássérült (siket) hallgató az idegennyelv-tanulás és az államilag elismert nyelvvizsga követelménye alól is felmentést kaphat; 3. aki már előző tanulmányai során is tanult idegen nyelvet, de fogyatékossága miatt nem képes az államilag elismert "C" típusú nyelvvizsga szóbeli követelményeinek teljesítésére, felmentést kaphat az "A" típusú (szóbeli) nyelvvizsga letétele alól, a hallgató kérésére a szóbeli vizsgáztatás esetén jelnyelvi tolmácsot kell biztosítani; 4. az érthetőség és a megértés szempontjából a feltett kérdéseket, utasításokat egyidejűleg szóban és írásban is meg kell jeleníteni a hallgató részére; 5. minden vizsgáztatás alkalmával szükséges a segédeszközök (pl. értelmező szótár, kalkulátor), a vizuális szemléltetés biztosítása; 6. szükség esetén a nem fogyatékos hallgatók esetében megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési időt kell biztosítani.

c) Látássérült hallgató (vak, gyengénlátó) esetében: 1. az írásbeli vizsgák helyett a szóbeli vizsga lehetőségét, illetve az írásbeli számonkérés esetén speciális technikai eszközök használatát biztosítani kell; 2. aki már előző tanulmányai során is tanult idegen nyelvet, de fogyatékossága miatt nem képes az államilag elismert "C" típusú nyelvvizsga írásbeli követelményeinek teljesítésére, részleges felmentést kaphat a "B" típusú (írásbeli) nyelvvizsga letétele alól; 3. a fogyatékossága miatt a gyakorlati követelmények teljesítése alól felmentést kaphat, illetve a gyakorlati követelmények teljesítése megfelelő (nem gyakorlati) követelmények teljesítésével helyettesíthető; 4. a hallgató mentesíthető a geometriai, szerkesztési feladatok alól, de szóban a szabályok ismerete megkövetelhető; 5. a kérdések, tételek, hangkazettán, lemezen, pontírásban vagy nagyításban történő hozzáférhetőségét, megfelelő világítást, személyi segítőt, illetve szükség esetén a nem fogyatékos hallgatók esetében megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési időt kell biztosítani.

d) Beszéd- és más fogyatékos hallgatók (különösen súlyos beszédhiba, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia)

1. a súlyos beszédhibás fogyatékos hallgató a szóbeli vizsga helyett írásbeli vizsgát tehet valamennyi vizsgatárgyból. Amennyiben a hallgató a szóbeli vizsgalehetőséget választja, úgy számára a nem fogyatékos hallgatók esetében megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési időt kell biztosítani;

Page 461: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

457

2. a diszlexiás - diszgráfiás hallgató a) írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tehet, b)ha fogyatékossága miatt nem képes az államilag elismert "C" típusú nyelvvizsga írásbeli követelményeinek teljesítésére, részleges felmentést kaphat a "B" típusú (írásbeli) nyelvvizsga letétele alól, c)a hallgatónak írásbeli vizsga esetén a nem fogyatékos hallgatók esetében megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési időt kell biztosítani; d)részére az írásbeli beszámolóknál a számítógép használata megengedett; e)részére a vizsga esetén a szükséges segédeszközöket biztosítani kell (pl. írógép, helyesírási szótár, értelmező szótár, szinonima szótár); 3. diszkalkuliás hallgató a számítási feladatok alól felmentést kaphat, esetében a vizsgák alkalmával engedélyezhető mindazon segédeszközök használata, amelyekkel a hallgató a tanulmányai során korábban is dolgozott (táblázatok, számológép, konfiguráció, mechanikus és manipulatív eszközök). 4.

(4) A felkészüléshez biztosítható hosszabb felkészülési idő a nem fogyatékos hallgatók esetében megállapított időtartam legfeljebb 30 %-ig terjedhet, kérelemre azonban a hallgató részére a 82. § (3) bekezdésben meghatározott bizottság hosszabb felkészülési időt engedélyezhet. (5) A korlátozott képességű hallgatók részére biztosított kedvezmények betartásáért a dékán felelős. 81. § (1) A fogyatékossággal élő hallgató fogyatékosságának típusát és mértékét, annak végleges vagy időszakos voltát szakvéleménnyel igazolja. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szakvélemény kiadására

a) amennyiben a jelentkező fogyatékossága már a közoktatási tanulmányai során is fennállt, és erre tekintettel a tanulmányai és az érettségi vizsga során kedvezményben részesült, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényben meghatározott bizottság; b) amennyiben a fogyatékosságot később állapították meg ba) hallássérültek esetében a területileg illetékes audiológiai állomás szakfőorvosa, bb) látássérültek esetében a területileg illetékes szemészeti szakrendelő szakfőorvosa, bc) mozgássérültek esetében a területileg illetékes klinika, kórház, szakrendelő szakfőorvosa, bd) a beszéd fogyatékosság és pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozottak esetén igazságügyi szakértő

a hallgató vizsgálata alapján, 30 napon belül jogosult.

28. fejezet Tehetséggondozás

82. § (1) A hallgató tehetségének kibontakoztatását a minőségi oktatás, a tudományos diákkör, a szakkollégium és a doktori képzés segíti. (2) A minőségi oktatás keretében a kiemelkedő képességű hallgató a tehetségének kibontakoztatását segítő többletkövetelmények teljesítéséhez kap segítséget. (3) A tudományos diákkör a kötelező tananyaggal kapcsolatos tudományos és művészeti ismeretek elmélyítését, bővítését, a hallgatók kutatómunkáját, illetve alkotótevékenységét szolgálja. (4) A szakkollégium célja, hogy saját szakmai program kidolgozásával magas szintű, minőségi szakmai képzést nyújtson, segítve a kiemelkedő képességű hallgatók tehetséggondozását, közéleti szerepvállalását, az értelmiségi feladatokra történő felkészülés tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését, a társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség nevelését. A szakkollégium az önkormányzatiság elvére és a szakkollégisták öntevékenységére épül, a szakkollégium tagsága dönt különösen a kollégiumi tagsági jogviszony keletkezéséről vagy megszűnéséről, az önálló szakkollégium szervezeti és működési szabályzatának elfogadásáról, a szakkollégium szakmai programjáról és az ahhoz kötődő szakmai teljesítményekre vonatkozó követelményekről.

Page 462: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

458

(5) Ha a kollégiumot azzal a céllal hozzák létre, hogy a (4) bekezdésben foglalt feltételek szerint részt vegyen a tehetséggondozásban, szakkollégiumként működik. A szakkollégium kollégium és diákotthon részeként is működhet, ha megfelel a (4) bekezdésben foglaltaknak. A szakkollégiumban tudományos diákkör is működhet. A szakkollégium szolgáltatásait igénybe veheti az a hallgató is, aki nem rendelkezik kollégiumi tagsági viszonnyal. (6) Ha a szakkollégium felsőoktatási intézmény részeként működik, feladatait a felsőoktatási intézmény költségvetésében meghatározott keretek között láthatja el. 83. § (1) Az Egyetem mentorprogram keretében nyújt segítséget a hátrányos helyzetű hallgató tehetségének kibontakoztatásához, illetve a hallgató tanulmányai során a felkészüléséhez. (2) A mentorprogram keretében a felsőoktatási intézmény oktatói, hallgatói (a továbbiakban: mentor) nyújtanak segítséget. (3) A mentorprogram keretében végzett tevékenységet az oktatási miniszter által kijelölt szervezet koordinálja. Az oktatási miniszter és a mentorprogram koordinálását végző szervezet (a továbbiakban: mentorszervezet) között szerződés jön létre, mely tartalmazza a mentorszervezet feladatait, tevékenységének finanszírozási szabályait, valamint a mentorok által végzett tevékenység általános leírását és a mentorokkal szemben támasztott egyéni szakmai felkészültségi követelményeket. (4) A mentorszervezet és a mentor között szerződés jön létre, mely tartalmazza a vállalt feladatokból adódó kapcsolattartási kötelezettségeket, a mentori feladat tartalmát, időtartamát, díjazását, valamint a mentorszervezet jogait és kötelezettségeit. (5) A mentorszervezet és a mentorprogramban részt vevő hallgató között szerződés jön létre, amely tartalmazza:

a) a mentorprogram keretében nyújtott segítőtevékenység leírását, azok rendszerességét, igénybevételének szabályait, b) a hallgató egyedi kérelme alapján nyújtott külön szolgáltatások díjait, c) a szerződés felmondásának eseteit és jogkövetkezményeit, d) a (6) bekezdés szerinti hozzájárulást.

(6) A mentorprogramban részt vevő hallgató a szerződésben járul hozzá ahhoz, hogy a mentorszervezet a nevét és születési nevét, születési helyét és idejét, anyja születési nevét, lakcímét, intézményének megnevezését, képzésének adatait (szak megnevezése, képzési szint, forma, munkarend), félévenkénti tanulmányi átlageredményét, a megszerzett kreditek számát, hallgatói jogviszonyának megszűnése okát és időpontját, a mentorprogrammal kapcsolatban kezelje és az Oktatási Minisztériumnak a mentorprogram végrehajtásának megfigyelése, valamint a mentorprogram megvalósításának szakmai és pénzügyi ellenőrzése érdekében átadja. (7) A mentorprogramban részt vevő hallgató a szerződésben szereplő személyi adataiban bekövetkezett minden változást a mentorszervezetnek köteles a változást követő 15 napon belül bejelenteni.

29. fejezet

Tanárképzés 84. § (1) Tanári szakképzettség ciklusokra bontott, osztott képzésben mesterfokozatot nyújtó tanári mesterszakon szerezhető meg. (2) Tanári szakképzettség mesterfokozat és nem tanári szakképzettség birtokában vagy a mesterfokozat megszerzésére irányuló tanulmányokkal párhuzamosan második, további mesterszakon is szerezhető. (3) A ciklusokra bontott, osztott képzésben a tanári szakon – a (4) bekezdésben foglaltakat kivéve – az iskolai nevelés-oktatás 5-12., illetve 13. évfolyamain, valamint az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképzési évfolyamokon a tantárgyak, tantárgyi modulok oktatására és a speciális pedagógiai jellegű feladatok ellátására felkészítő két szakképzettség szerezhető. (4) A ciklusokra bontott, osztott képzésben a szakmai és művészeti tanári szakképzettség képzési és kimeneti követelményeiben meghatározottak szerint – egy vagy két félévvel rövidebb időtartamú képzésben – egy tanári szakképzettség is szerezhető.

Page 463: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

459

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott tanári szakra történő belépés feltétele olyan alapképzési szak eredményes elvégzése, amelyen

a) az alapképzési szakon szerezhető szakképzettséghez az általánosan kötelező és a szakspecifikus ismeretkörökből legalább 110 kreditet kellett összegyűjteni; b) az alapképzési szakon - a tanári szak képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott kivételekkel - a jelölt a legalább két féléven át biztosított, a tanári felkészítést megalapozó, pályaorientációt segítő pedagógiai, pszichológiai jellegű tantárgyak követelményeinek teljesítésével legalább 10 kreditet szerzett.

(6) Az alapfokozat vagy mesterfokozat megszerzését követő – a tanári szakképzettség megszerzésére irányuló – képzés első két félévében is teljesíthetők az (5) bekezdés b) pontjában foglalt követelmények. (7) Azokat az alapképzési szakokat, illetve egyes alapképzési szakok esetében az oklevélben megjelölt önálló szakképzettséget eredményező azon szakirányokat, amelyre tanári szak épülhet, a tanári szak képzési és kimeneti követelményei határozzák meg. (8) A közismereti első tanári szakképzettségek szabadon választhatók második tanári szakképzettségként is abban az esetben, ha a hallgató a tanári mesterképzésbe történő belépés előtt legalább 50 kreditet szerzett. A tanári szak képzési és kimeneti követelményei egyes szakképzettségek esetén e feltétel alól mentességet is meghatározhatnak.

30. fejezet

Záró és hatálybaléptető rendelkezések 85. § (1) Jelen szabályzat 2006. szeptember 1. napján lép hatályba. (2) Jelen szabályzat hatályba lépésével egyidejűleg a PTE SZMSZ 24/a melléklete a Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat, továbbá a PTE SZMSZ 24/b melléklete a Kredit alapú Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat, valamint a kari tanulmányi- és vizsgaszabályzatok hatályukat vesztik. (3) Ahol a szabályzat alapfokozatról és szakképzettségről rendelkezik, azon főiskolai szintű végzettséget és szakképzettséget is érteni kell. Ahol a szabályzat mesterfokozatról és szakképzettségről rendelkezik, azon egyetemi szintű végzettséget és szakképzettséget is érteni kell. (4) A főiskolai karok esetén, ahol a szabályzat dékánt, dékáni hivatalt említ, azon főigazgatót, főigazgatói hivatalt is érteni kell. (5) Ahol a szabályzat tanulmányi osztályt említ, azon karok esetében ahol nincs tanulmányi osztály, a karon a tanulmányi osztály feladatait betöltő szervezeti egységet a kari sajátosságoknál megfogalmazottak szerint kell érteni. (6) Az oktatást trimeszterek szerint szervező karok esetén, ahol a szabályzat félévet említ, azon trimesztert kell érteni. Pécs, 2006. június 22. Dr. Lénárd László rektor Záradék: Jelen szabályzatot a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2006. június 22-ei ülésén elfogadta. Jelen szabályzat módosítását a Szenátus 2006. október 19-ei ülésén fogadta el. A módosítások a Szenátus által történő elfogadás napján lépnek hatályba.

Jelen szabályzat módosítását a Szenátus 2007. április 26-ai ülésén fogadta el. A módosítások a Szenátus által történő elfogadás napján lépnek hatályba. Jelen szabályzat módosítását a Szenátus 2007. június 21-ei ülésén fogadta el. A módosítások a Szenátus által történő elfogadás napján lépnek hatályba.

Page 464: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

460

1. SZÁMÚ MELLÉKLET

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK 1. § (1) (1) A szabályzat 8. § (2) bekezdésében meghatározott Kari Tanulmányi Bizottság összetételét a kar képzései esetében az alábbi (2)-(7) bekezdésben foglaltak határozzák meg. (2) A TB 16 főből áll, és – a képzési formák sajátosságainak megfelelően – négy albizottságban jár el. (3) A TB első albizottsága hatáskörébe az egyetemi szintű, osztatlan (egységes) jogászképzésben és nappali munkarendben tanuló hallgatóinak ügyei tartoznak. A TB első albizottsága elnökét – aki egyben a TB elnöke is – és egy oktató tagját a Kari Tanács – három éves időtartamra – választja, két hallgató tagját a kari HÖT delegálja. (4) A TB második albizottsága hatáskörébe az egyetemi szintű, osztatlan (egységes) jogászképzésben levelező munkarendben tanuló hallgatóinak ügyei tartoznak. A TB második albizottsága elnökét, és egy oktató tagját a Kari Tanács – három éves időtartamra – választja, két hallgató tagját a kari HÖT delegálja. (5) A TB harmadik albizottsága hatáskörébe az (igazságügyi igazgatási) alapszak (BA) és a (jogi asszisztens) felsőfokú szakképzésben résztvevő hallgatók ügyei tartoznak. A TB harmadik albizottsága elnökét és egy oktató tagját a Kari Tanács – három éves időtartamra – választja, két hallgató tagját a kari HÖT delegálja. (6) A TB negyedik albizottsága hatáskörébe a szakirányú továbbképzésben résztvevő hallgatók ügyei tartoznak. A TB negyedik albizottsága elnökét és egy oktató tagját a Kari Tanács – három éves időtartamra – választja, két hallgató tagját a kari HÖT delegálja. (7) A TB nyolctagú elnökségét az albizottságok elnökei, és a TB négy hallgató tagja alkotják. Az elnökség feladata a Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat egységes értelmezéséből, alkalmazásából, vagy végrehajtásából adódó aktuális kérdések megtárgyalása, a viták eldöntése, az albizottságok tevékenységének ellenőrzése. 2. § (1) A szabályzat 27. § (4) bekezdése alapján az alábbi részletszabályok érvényesülnek a kar tanterveiben. (2) A felsőfokú szakképzés (jogi asszisztensképzés) során megszerzett krediteknek az alapképzési (BA) (igazságügyi igazgatási) szakon, valamint a jogász osztatlan (egységes) képzésbe történő beszámításáról az érintett szakok ajánlott tanterve rendelkezik. (3) Az (igazságügyi igazgatási) alapszakon megszerzett krediteknek a jogász osztatlan (egységes) képzésbe történő beszámításáról az érintett szak ajánlott tanterve rendelkezik. (4) A jogász osztatlan (egységes) képzésben tanulmányokat folytató, és felsőfokú oklevéllel rendelkező hallgatók esetében, az első oklevél megszerzése során teljesített, és az előírt módon igazolt tantárgyakra tekintettel, a választásra felajánlott tantárgyak közül beszámítható kreditekről a az érintett tagozat ajánlott tanterve rendelkezik. 3. § A szabályzat 28. § (3) bekezdés e) pontja szerint a tantervben az az általános elv érvényesül, hogy az idegen nyelven teljesített választható tantárgyak kreditpontjai kétszeres szorzóval kerülnek meghatározásra. 4. § (1) A szabályzat vizsgakurzusról rendelkező 33. §-a a karon az alábbi sajátos rendelkezésekkel egészül ki. (2) A kötelező tantárgyakból meghirdetett vizsgakurzus esetén, a hallgatónak lehetősége van a szorgalmi időszak első két hetében egy alkalommal vizsgát tenni. (3) Sikeres vizsga esetén a hallgató az adott tantárgyra épülő további tantárgyakat az adott félévben felveheti. A vizsgakurzussal megszerzett kreditek és érdemjegyek a teljesítés félévében kerülnek beszámításra. (4) Sikertelen vizsga esetén a hallgató a tantárgyra épülő további tantárgyakat az adott félévben az előfeltételi rendre való tekintettel nem veheti fel, ugyanakkor adott félév vizsgaidőszakában élhet a vizsgakurzushoz járuló további vizsgalehetőségekkel (javítóvizsga, valamint esetlegesen ismétlő javítóvizsga).

Page 465: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

461

(5) Amennyiben a hallgató a (2) bekezdés alapján meghirdetett vizsgára nem jelentkezik be, a vizsgakurzushoz tartozó három vizsgalehetőséget az adott félév vizsgaidőszakában használhatja ki. (6) Amennyiben a hallgató a (2) bekezdés alapján meghirdetett vizsgára bejelentkezik, de azon mégsem jelenik meg, a vizsgaidőszakban vizsgalehetőségeinek száma az adott tantárgyból automatikusan eggyel csökken (TVSZ 49.§ (6) bek.). 5. § (1) A kurzusfelvételi időszakra vonatkozó jelen szabályzat 42. §-ban meghatározott rendelkezések a karon az alábbi megszorításokkal érvényesülnek. (2) A hallgató a kurzusfelvételi időszak első körében a tanterv által, az adott félévre ajánlott számú választható kurzust veheti fel. (3) A kurzusfelvétel második körében a (2) bekezdésben foglalt korlátozás megszűnik és megnyílik a lehetősége a további kurzusfelvételekre. 6. § Jelen szabályzat 44. § (1) bekezdésében a meghirdetett kurzus törlésére vonatkozó szabály a kar vonatkozásában azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy a választható tantárgyak vonatkozásában 40 fő felett, és valamennyi tantárgy esetében 5 fő alatt kurzus nem indítható. E korlátozás vonatkozik oktató közreműködését csak részben igénylő, nem kontaktórák keretében megtartott tantárgyakra/kurzusokra is. 7. § A kedvezményes tanulmányi rendben részesíthető hallgatók körét meghatározó jelen szabályzat 46. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt kimagasló tanulmányi eredmény alatt a kar vonatkozásában azt kell érteni, ha a hallgató aktív félévenként átlag legalább 24 kreditpontot gyűjt, és legalább 4,25 súlyozott átlagot ért el. 8. § (1) Az ismeretek ellenőrzési formái tekintetében jelen szabályzat 47. § (2) bekezdésében foglaltak a kar vonatkozásában az alábbiakkal egészülnek ki. (2) A beszámoló a jogtudományi alapozó tanulmányi területhez tartozó, egy féléves, bevezetés jellegű, és az e modulon kívüli tanulmányi területhez tartozó, két féléves tárgyak első félévében kötelező tantárgyak, valamint a kötelezően választható tantárgyak – a jogi asszisztensképzésben pedig a PTE ÁJK jogász mesterképzési szakon nem kreditálható tantárgyak – számonkérési formája. A beszámoló szóbeli és írásbeli is lehet. (3) A jogász mesterképzési szakon a hallgatók a tanulmányaik során a kutatási módszerek megismerésére és íráskészségük fejlesztése, ellenőrzése céljából – az ajánlott tanterv által meghatározott félévben - évfolyamdolgozatot kötelesek készíteni. Évfolyamdolgozatként tudományos diákkörben megvitatott dolgozat is elfogadható. Évfolyamdolgozat valamennyi kötelező tárgyból készíthető. (4) Az évfolyamdolgozatokat a konzulensek a vizsgaidőszak kezdetéig – ötfokozatú minősítési rendszer szerint – bírálják el, annak eredménye a hallgató leckekönyvébe bejegyzésre kerül és az adott félév tanulmányi átlagába beszámít. Elégtelen osztályzat esetén a pótdolgozat benyújtásának határideje az adott vizsgaidőszak utolsó napja. 9. § (1) A szakdolgozatra vonatkozó, jelen szabályzat 59-60. §-aiban foglalt rendelkezések a karon az alábbi kiegészítésekkel alkalmazandók. (2) A szakdolgozati témát egyénileg vagy a tanszék által minden tanév elején írásban meghirdetett témák közül lehet választani. Szakdolgozat bármely kötelező jogi tárgyból készíthető. A hallgató kérelmére, az érintett tanszékvezető írásbeli javaslatára a dékán engedélyezheti más kötelező tantárgy joggal határos területe köréből is szakdolgozat készítését. (3) Jelen szabályzat 59. § (6) bekezdésében a szakfelelős, illetve megbízottja alatt a kar osztatlan képzése esetében a tanszékvezetőt, illetőleg a tanszék más egyetemi tanárát, docensét vagy adjunktusát kell érteni. A karon a BA alapképzésben (igazságügyi igazgatási) a szakfelelős, illetve megbízottja alatt a tagozatvezetőt kell érteni. (4) A karon szakdolgozat készítése során további feltétel, hogy a hallgató legalább két alkalommal tartozik a témavezető oktatóval konzultálni, először a téma vázlatának kidolgozásakor, majd pedig a szakirodalom áttanulmányozása után. A tanszékek több konzultációt is előírhatnak.

Page 466: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

462

(5) A szabályzat 59. § (10) bekezdése a karon azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy a szakdolgozat értékelésére a tanszékvezető egy bírálót kér fel, aki a kar oktatója, a konzulens oktató vagy külső szakember egyaránt lehet. A szakdolgozat értékelését a BA alapképzési szakon a konzulens végzi el, egyidejűleg javaslatot tesz a szakdolgozat minősítésére, valamint két kérdés-javaslatot tesz a záróvizsga-bizottság részére. (6) A karon jelen szabályzat 59. § (11)-(12) §-ai helyett az a szabály érvényesül, hogy amennyiben a szakdolgozat a bíráló értékelése szerint elégtelen, a szakdolgozatot észrevételeivel és határidő tűzésével a hallgatónak visszaadja. Ha a kijavított szakdolgozatot a bíráló nem fogadja el, ezt a véleményét a (3) bekezdésben foglalt személlyel közli, aki ebben az esetben másik bírálót kér fel a szakdolgozat értékelésére. (7) A karon jelen szabályzat 60. § (1) bekezdése azzal az eltéréssel érvényesül, hogy a szakdolgozatot a tanszékvezető által kijelölt, kéttagú bizottság előtt, nyilvánosan kell megvédeni. A bizottság elnöke egyetemi tanár vagy docens, kivételesen – dékáni engedéllyel - egyetemi adjunktus lehet. A bizottságnak tagja lehet külső szakember is. A bizottságnak mindig tagja a szakdolgozatot elbíráló oktató. A szakdolgozat védése a BA alapképzésben a záróvizsga napján a záróvizsgát megelőzően, a záróvizsga-bizottság előtt történik. 10. § (1) A karon a záróvizsga megszervezésére vonatkozó szabályok kiegészülnek az alábbi részletszabályokkal. (2) A kar a jogászképzésben tanévenként két záróvizsga időszakot szervez:

a) az őszi (első) záróvizsga időszak a tárgyév szeptemberének elején kezdődik és december végéig tart. A vizsganapok száma tantárgyanként legfeljebb 6 nap, az egyes vizsgák közötti idő 5-5 hét. A doktorrá avatás időpontja február. b) A tavaszi (második) záróvizsga időszak a tárgyév januárjában kezdődik és május végéig tart. A vizsganapok száma tantárgyanként legfeljebb 15 nap. Az egyes záróvizsgák közötti idő 5-5 hét. A doktorrá avatás időpontja június.

(3) A záróvizsga időszakok naptár szerinti beosztását minden tanévben a tanévkezdéskor megjelenő tanulmányi tájékoztatóban (kari honlapon) a tanulmányi osztály teszi közzé. (4) Az abszolutóriummal rendelkező hallgató záróvizsgáira a kari honlapon jelentkezik be (regisztráció). A tavaszi (második) záróvizsga időszak első vizsgájára legkésőbb a meghirdetett vizsgaidőszak első napját megelőző 10. napon 16.00-óráig kell bejelentkezni. A záróvizsga időszak(ok) további záróvizsgáira legkésőbb a meghirdetett időszakok első napját megelőző 20. napon 16.00-óráig kell bejelentkezni. A bejelentkezést követően a hallgató nem jelentkezhet le a záróvizsgáról. (5) A záróvizsgákat a tanulmányi osztály készíti elő. A záróvizsgákra bejelentkezett hallgatókat a tanulmányi osztály névsor szerint osztja be és írja ki az adott vizsganapokra. A vizsgázók listáját (EHA kód szerint) a regisztráció lezárását követő három munkanapon belül a tanulmányi osztály közzéteszi a kari honlapon. A vizsgabeosztáson módosítás akkor kezdeményezhető, ha a hallgató - Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), vagy egyéb országos szakmai verseny résztvevője, - külföldi tanulmányokat folytat, - közeli hozzátartozójának halála esetén, - egészségügyi állapotában a záróvizsga napján való megjelenést akadályozó rendkívüli körülmény merül fel. A fenti esetekben a módosításra vonatkozó kérelmet az illetékes tanulmányi előadónak kell benyújtani, a kérelemről a TB határoz. (6) A tanulmányi osztály naponta vizsgabizottságonként legfeljebb 25 vizsgázót oszthat be. A vizsgabizottságok sorsolása a vizsgák megkezdése előtt nyilvánosan, a tanulmányi osztály előadójának közreműködésével történik. (7) A hallgatói jogviszonnyal már nem rendelkező jelölt a záróvizsgákra a (4) bekezdésben foglaltak szerint jelentkezhet be (regisztráció). Amennyiben a jelölt nem rendelkezik EHA kóddal, ezt a tanulmányi osztályon személyesen vagy telefonon kérheti.

Page 467: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

463

(8) A záróvizsga bizottságnak az elnökön kívül legalább két, legfeljebb négy tagja van. A záróvizsga bizottság elnöke a kar egyetemi tanára, professor emeritusa, örökös professzora, egyetemi docense, vagy a szakterület elismert külső szakembere lehet. Az alapképzésben (igazságügyi ügyintéző) és a felsőfokú szakképzésben (jogi asszisztens), az oktatásban résztvevő kari oktató vagy elismert gyakorlati szakember láthat el elnöki teendőket. A záróvizsga bizottságot úgy kell összeállítani, hogy legalább egy tagja a gyakorlat, illetőleg a gyakorlati képzés elismert szakembere legyen. (9) A jogász osztatlan (egységes) szakon a záróvizsga tantárgyai az Alkotmányjog-Közigazgatási jog, Büntetőjog, Polgári jog, Európa-jog. (10) Az Alkotmányjog és Közigazgatási jog tantárgyakból a hallgatók komplex (összevont) záróvizsgát tesznek, azonban az említett tantárgyakat külön jeggyel kell értékelni. A záróvizsga eredményét ebben az esetben a két tárgy érdemjegyének egyszerű számtani átlaga adja. Javító záróvizsgát tenni csak a sikertelenül teljesített tantárgyból kell. (11) Az alapképzésben (BA) résztvevők komplex (összevont) záróvizsgát tesznek, amelynek tárgyai az Alkotmányjog, a Büntetőjog, a Polgári jog, továbbá a Bírósági és Ügyészségi ügyvitel és igazgatás. (12) Egy sikertelen záróvizsga kijavítására ugyanabban a záróvizsga időszakban abban az esetben van lehetőség, ha a hallgató a záróvizsgáit a végbizonyítvány megszerzését követő első záróvizsga időszakban kezdte meg, a kar által az adott záróvizsga időszakban szervezett mind a négy záróvizsgán megjelent és oklevele (diplomája) megszerzése ezen az egy záróvizsgán múlna. A javító záróvizsgát a dékán által kijelölt pótnapon és bizottság előtt kell teljesíteni. (13) A hallgató egy sikeresen teljesített záróvizsga tantárgyból érdemjegyének javítása céljából értékemelő záróvizsgát tehet, feltéve, hogy az abszolutórium megszerzését követő első záróvizsga-időszak valamennyi vizsgáján megjelent és sikertelen záróvizsgája nem volt. Az értékemelő záróvizsgát ugyanabban a záróvizsga időszakban a pótnapon lehet teljesíteni. Az értékemelő vizsgán a már megszerzett érdemjegyen rontani is lehet. 11. § (1) A szabályzat 70. § (2) bekezdése alapján az alábbi részletszabályok érvényesülnek a kar tanterveiben. (2) A kar által elismert programnak minősül az a program, melynek közvetítésére szerződést köt, és amelyet a kari testnevelési ügyvivő szakértő (továbbiakban: szakértő) annak fogad el. (3) A szakértő az elismert programokról listát készít, melyet a kar a tanulmányi tájékoztatóban közzétesz. (4) A kar által elismert programot közvetítő sportindexet bocsát ki azon hallgatók számára, akik a kar által elismert program igénybevételével teljesítik testnevelés tantárgyukat. A sportindex hitelesen tanúsítja az egyes foglalkozásokon való részvételt. A szakértő a testnevelés tantárgyat a sportindex alapján fogadja el teljesítettnek. (5) A szakértő a kar által elismert programonként kijelöli azokat a személyeket, akik az egyes foglalkozásokon való részvételt igazolják. 12. § (1) A szabályzat 64. § és 65.§-ai a karon az oklevél minősítésére vonatkozó alábbi szabállyal egészülnek ki. (2) Az oklevél (diploma) minősítését az alapvizsga eredmény és a záróvizsga eredmény egyszerű számtani átlaga adja. Az alapvizsga eredmény az alapvizsgán elért érdemjegyek egyszerű számtani átlaga, a záróvizsga eredmény a záróvizsgán elért eredmények, valamint a szakdolgozat érdemjegyének egyszerű számtani átlaga. 13. § (1) A szabályzat 70. § (2) bekezdése alapján az alábbi részletszabályok érvényesülnek a kar tanterveiben. (2) A kar által elismert programnak minősül az a program, melynek közvetítésére szerződést köt, és amelyet a kari testnevelési ügyvivő szakértő (továbbiakban: szakértő) annak fogad el. (3) A szakértő az elismert programokról listát készít, melyet a kar a tanulmányi tájékoztatóban közzétesz.

Page 468: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

464

(4) A kar által elismert programot közvetítő sportindexet bocsát ki azon hallgatók számára, akik a kar által elismert program igénybevételével teljesítik testnevelés tantárgyukat. A sportindex hitelesen tanúsítja az egyes foglalkozásokon való részvételt. A szakértő a testnevelés tantárgyat a sportindex alapján fogadja el teljesítettnek. (5) A szakértő a kar által elismert programonként kijelöli azokat a személyeket, akik az egyes foglalkozásokon való részvételt igazolják.

2. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK

1. § A karon – tekintettel jelen szabályzat 34. § (4) bekezdésére – a tavaszi félév vizsgaidőszaka megosztható. A kar a tavaszi félévet lezáró vizsgaidőszakot követően augusztusban további két hét vizsgaidőszakot tart, amely keretében lehetőséget biztosít a javítóvizsgák, illetőleg az ismétlő javítóvizsgák letételére. 2. § Jelen szabályzat 70. § (2) bekezdésében meghatározottaktól eltérően a karon a nappali munkarendben tanulmányokat folytató hallgató akkor bocsátható záróvizsgára, ha a tanulmányi ideje alatt az első tíz szemeszter valamely négy félévében heti két órát teljesített az Egyetemi Testnevelés- és Szabadidősport Központ által meghirdetett kurzusokból vagy az a karon a Mozgástani Intézet, a Medikus Sportkör és a Medikus Sportegyesület összehangolt programjai közül.

3. SZÁMÚ MELLÉKLET

A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK 1. § Az átvételre vonatkozó jelen Szabályzat 18. §-ában foglalt szabályok a karon azzal a megszorítással alkalmazandóak, hogy kizárólag azonos szakról azonos szakra történhet átvétel. 2. § Jelen szabályzat 23. § (3) bekezdés c) pontja a Kar vonatkozásában a kiegészül azzal, hogy a hallgatói jogviszony az adott szakon tanulmányi okból történő elbocsátással szűnik meg a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napjával, az adott szakon/szakpáron, amennyiben a hallgató valamely tantárgy teljesítéséhez előírt kreditmennyiséget ugyanazon tantárgyon belül háromszor felvette, és nem teljesítette, feltéve, hogy a hallgatót – legalább két alkalommal – írásban, vagy elektronikus formában felhívták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről. 3. § (1) Jelen szabályzat 47. § (2) bekezdésében felsorolt ismeretellenőrzési formák a karon kiegészülnek az alapvizsgával. (2) Az alapvizsga a nyelvszakos bölcsészképzés idegen nyelvi alapkövetelményeit megtestesítő nyelvtudásmérő vizsga. Sikeres teljesítése valószínűsíti, hogy a hallgató a további követelmények nyelvi feltételeit teljesíteni tudja. (3) Az alapvizsga a tantervnek megfelelően írásbeli és/vagy szóbeli vizsga. Az alapvizsga két részből állhat. Az alapvizsga részeit különálló kurzusonként kell meghirdetni és felvenni. (4) A szabályzat 47. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezésből a karon kizárólag az alkalmazható, hogy ha a gyakorlati jegy (félévközi jegy) megállapítása zárthelyi dolgozatok alapján történik, a szorgalmi időszakban kell egy alkalommal lehetőséget biztosítani a sikertelen, illetve a meg nem írt zárthelyi dolgozatok pótlására. További javítási lehetőség a karon nincs. (5) A szabályzat 47. § (5) bekezdésében írt szigorlat további szabálya a karon, hogy a szigorlat a tantervnek megfelelően írásbeli és/vagy szóbeli. A szigorlat legfeljebb négy részből állhat. A részszigorlatokat különálló kurzusonként kell meghirdetni és felvenni, kivéve a tanulmányaikat 2002 előtt megkezdett hallgatóknak. Részszigorlat teljesítése esetén az összesített szigorlatot is fel kell venni az adott szemeszterben.

Page 469: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

465

(6) Az alapvizsga, és a szigorlat – amennyiben több részből áll– csak akkor tekinthető teljesítettnek, ha mindegyik részjegye legalább elégséges. Amennyiben a hallgató valamelyik részvizsgát elégtelenre teljesítette, akkor ebből a részből újra kell vizsgáznia. A részvizsga sikertelensége esetén alapvizsgánál egyszer, szigorlat esetén kétszer ismételhető meg. Ha szigorlat esetén, a részvizsga a második ismétlés alkalmával is elégtelen, akkor az egész szigorlat elégtelennek minősül. A szigorlati részjegyeket kizárólag a következő szemeszterre lehet átvinni. Alapvizsga esetén, ha a részvizsga az első ismétlés alkalmával is elégtelen, akkor az egész alapvizsga elégtelennek minősül és a teljes alapvizsgát meg kell ismételni. (7) Az alapvizsga vonatkozásában a karon a szabályzat 23. § (3) bekezdésében felsorolt hallgatói jogviszony megszűnését eredményező esetek kiegészülnek azzal, hogy tanulmányi okból történő elbocsátással szűnik meg a hallgató jogviszonya, amennyiben az alapvizsgán szerzett összesített érdemjegy háromnál több alkalommal elégtelen. 4. § (1) Jelen szabályzat 49. § (2) bekezdésében meghatározott vizsgák meghirdetésének rendje karon kiegészül azzal, hogy egy adott vizsgára kurzusonként, szigorlatonként legalább kettő, illetőleg a kurzusra, szigorlatra jelentkezettek száma függvényében, vizsganaponként maximum 20 fővel számolva további egy vizsganapot kell megadni. (2) A Karon lehetőség van a vizsgaidőszakot megelőző szorgalmi időszakban is szigorlatra oktatói és hallgatói egyetértéssel. A vizsgaidőszakot megelőző szorgalmi időszakban szervezett szigorlat időpontjáról a kar köteles a karon szokásos módon az érintett hallgatókat a vizsganapja előtt legalább egy héttel értesíteni. 5. § A Kar vonatkozásában jelen szabályzat 58. § (1) bekezdése kiegészül azzal, hogy a tanárképzés programjának teljesítését a leckekönyv megfelelő lapján a hallgatónak, a Neveléstudományi Intézetben kell igazoltatnia. 6. § (1) A jelen szabályzat 17. fejezetében meghatározott szakdolgozattal kapcsolatos rendelkezések a karon az alábbiak szerint módosulnak, illetve egészülnek ki. (2) A szakdolgozat témáját a témavezető személyének kijelölésekor tanulmányi osztályon kell bejelenteni. Amennyiben a témavezető engedélyezi a téma módosítását, azt haladéktalanul be kell jelenteni a tanulmányi osztályon. (3) A témavezető személyét megváltoztatni legkésőbb, a diplomadolgozat leadását megelőző szemeszter elején, a bejelentkezéskor lehet a Tanulmányi Osztályon. (4) A szakdolgozatot a témavezető és az opponens bírálja el, és jeggyel értékeli. A szakdolgozatra kapott jegy a két bírálati jegy – két szakon írt közös szakdolgozat esetében a három bírálati jegy – átlagából kerül kiszámításra. (5) Amennyiben a témavezető elégtelennek ítéli a dolgozatot, a hallgató záróvizsgára nem bocsátható. Újabb záróvizsgára új, átdolgozott dolgozattal jelentkezhet. Ha az opponens ítéli elégtelennek a dolgozatot, másik opponenst is fel kell kérni a dolgozat értékelésére. Ha a munkát ő is elfogadhatatlannak tartja, a hallgató záróvizsgára nem bocsátható. Továbbiakban záróvizsgára javított diplomamunkával lehet jelentkezni. (6) Amennyiben a témavezető nem ért egyet az opponens bírálatával a záróvizsgabizottság elnök egyetértésével újabb opponens jelölhető ki. (7) Szakmai szempontból elfogadhatatlan szakdolgozat javítása csak egy alkalommal lehetséges. Ennek sikertelensége esetén új téma bejelentésével új szakdolgozatot kell készíteni. (8) A tanulmányaikat 2002 előtt megkezdő hallgatók esetében a szakdolgozat készítésére az alábbi részletszabályok vonatkoznak.

a) Diplomamunkát minden major (J), vagy két minor (N) változatú szak esetén legalább az egyik minor (N); három minor (N) változatú szak esetén külön legalább az egyik minor (N) szakon és együttesen a másik két minor (N) szakon készíteni kell. A diplomamunka témája a major (J) változatú szakkal kapcsolatos tudományterületek közül választható ki. Több szak esetén olyan téma választandó, amely a minor (N), vagy két minor (N) változatú szak esetén a másik minor (N) változatú szakkal kapcsolatos valamely tudományterületet is érinti. A kapcsolódás tényét és elfogadását mindkét szak tanszékvezetőjének aláírásával kell igazolnia a hallgató diplomamunkájának témabejelentő űrlapján. Major és minor szak társítása esetén, amennyiben a hallgató közös szakdolgozatot ír, a diplomadolgozat védése a major szakon történik.

Page 470: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

466

b) A diplomadolgozat témája bejelentésének feltétele: ba) egyszakosok esetében egy előkészítő szakdolgozati szeminárium elvégzése, bb) kétszakosok esetében (amennyiben két szakjából a hallgató közös szakdolgozatot ír) a major szakon, két minor szak esetén bármelyik minor (N) szakon elvégzett előkészítő szakdolgozati szeminárium elvégzése. c) A téma bejelentését követően az egyszakosok számára további kettő, a kétszakosok számára (amennyiben közös szakdolgozatot ír a hallgató) a hallgató major szakján és minor szakján, két minor (N) szak esetén mindkét minor szakján további 1-1 szakdolgozati konzultációs kurzus teljesítendő, amelyek jeggyel zárulnak,és teljesítésükért kredit jár. d) A diplomamunka témája választható a tanárszakkal kapcsolatban is, de ebben az esetben a téma úgy választandó meg, hogy az kapcsolódjék egy szak esetén a major (J), több szak esetén a másik, vagy mindkét minor (N) változatú szak valamely tudományterületéhez is. A kapcsolódás tényét a Tanárképző Intézet mellett mindkét szak tanszékvezetője a hallgató diplomamunkájának témabejelentő űrlapján aláírásával igazolja. A hallgató dönthet úgy is, hogy minden szakjából külön diplomadolgozatot ír.

(9) A tanulmányait az 1998/99-es tanévben vagy ez után megkezdő hallgatónak a tanári képesítés megszerzésére irányuló képzés esetében a tanári képesítési követelmények szerint külön tanári szakdolgozatot kell készítenie.

a) A tanári szakdolgozat lehet a diplomamunka/szakdolgozat önálló fejezete is, amely tárgyalhatja a szakos szakdolgozat témájának pedagógiai, pszichológiai, szakmódszertani vonatkozásait. b) A tanári szakdolgozat azonos lehet a szaktárgyban elfogadott szakdolgozattal is, amennyiben az előírt követelményeknek is megfelel; integrálhatja a szaktárgyi és pedagógiai ismereteket; tárgya lehet önálló pedagógiai, pszichológiai vagy szakmódszertani téma kifejtése.

(10) A tanulmányaikat 2002. szeptember 1. – 2006. szeptember 1. között megkezdett hallgatóknak, szakpáros képzés esetén, szakonként külön szakdolgozatot kell készíteniük. 7. § (1) A záróvizsgára történő jelentkezés a karon a szabályzat 61. § (6) bekezdésében foglaltaktól eltérően a tanulmányi osztályon írásban az űrlap és a szakdolgozat leadásával történik. (2) A kar záróvizsgajegy megállapításának részletes rendelkezései a szabályzat 62. § (4) bekezdésében foglaltakon túl kiegészülnek azzal, hogy záróvizsga eredmény a szóbeli záróvizsgán szerzett érdemjegy és a szakdolgozatra kapott érdemjegy átlaga, egész számra kerekítve. A szakdolgozat érdemjegye a konzulens és opponens által adott érdemjegyek átlaga. (3) Amennyiben a szóbeli záróvizsgán szerzett érdemjegy elégtelen, a záróvizsgát meg kell ismételni. (4) Szociális képzésben az 1996/97. tanévben, vagy e határidő után tanulmányaikat megkezdő hallgatók esetében a záróvizsga eredménye a szakdolgozat, a szakdolgozat megvédése, illetőleg a komplex vizsga érdemjegyeinek átlagértéke. (5) A tanári képesítő vizsga osztályzata a tanári szakdolgozatra kapott érdemjegy és a dolgozatvédésre szerzett jegy átlageredményének, a komplex szóbeli vizsga érdemjegyének, a pedagógiai-pszichológiai komplex szigorlat érdemjegyének, az iskolai gyakorlatok összegző érdemjegyének egészre kerekített átlaga. 8. § (1) A karon az oklevél, jelen szabályzat 64. § (12) bekezdésben meghatározott minősítésének megállapításakor a teljesített szakos szigorlatok átlagát és a szakos záróvizsgajegyet kell figyelembe venni; a két eredmény kerekített átlaga adja az oklevél minősítését. (2) Tanulmányaikat 1998-2002 között megkezdő hallgatóknál az oklevél minősítésének megállapításakor a tanárképes szakok esetében a teljesített szakos szigorlatok (elégtelen szigorlat esetén a javított érdemjegyű szigorlat) átlagát, a záróvizsgajegyet és a képesítő vizsga jegyét kell figyelembe venni; a három eredmény kerekített átlaga adja az oklevél minősítését. (3) Tanulmányaikat 1998 előtt megkezdő hallgatók esetében a teljesített szigorlatok (tanári és szakos) – elégtelen szigorlat esetén a javított érdemjegyű szigorlat – átlagát, és a záróvizsgajegyet kell figyelembe venni; a kettő eredmény kerekített átlaga adja az oklevél minősítését.

Page 471: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

467

(4) A szabályzat 64. § (14) bekezdésében írt felhatalmazás alapján kitüntetéses oklevelet kell kiállítani annak a hallgatónak, akinek a záróvizsgajegye és szigorlatai jelesek, valamint közepesnél rosszabb osztályzata nincs. 9. § (1) A Szabályzat 67. §-ában foglalt átmeneti rendelkezések a Karon tanulmányaikat 2002 előtt megkezdett hallgatók esetében az alábbi rendelkezésekkel egészül ki. (2) Egy szaknak lehet major (J) és minor (N) változata. Egy szak major (J) és minor (N) változata között a megszerezhető képesítés (diploma) szempontjából nincs különbség.

a) Egy szak major (J) változatában 120 tanegységnyi kurzus teljesítendő, a minor (N) változatban 90 tanegységnyi. A specializáció minimum 40 tanegység. Főiskolai szak major (J) változatban 90 tanegység, minor (N) változatában 80 tanegység, a nyelvtanári szakokon 96, b) A Kar képzési rendszere a felvehető szakok számát nem köti meg, de szabályozza a szakok változatainak major(J) és minor (N) felvehető módját. Két, vagy három szak végzése esetén az egyetemi képzésben a 6. szemeszter kezdetén, a főiskolai szakon az 5. szemeszter kezdetén, a beiratkozási határidő végéig a hallgatónak véglegesen el kell döntenie, hogy tanulmányait az egyes szakokon major (J), vagy minor (N) változat szerint végzi. Ezen a továbbiakban változtatni nem lehet. Azok, akik a 2000. évben, vagy ezen határidő után egy szakpárra, két párosítható egyszakra, vagy második, esetleg harmadik párosítható egyszakra nyernek fölvételt, a szakpárt vagy két, esetleg három párosítható szakot, továbbá egy párosítható szakot és egy szakpárt minor (N) változat(ok)ban is teljesíthetik, ba) A Kar szak felvételét, illetőleg leadását annyiban korlátozza, hogy a Karon egy szakon folytatott tanulmányok esetén, minimálisan egy major(J) változatú szak végzendő. A Kar a tantervi előírásokon kívül más korlátozó előírást nem hoz a felvett szak elvégzésével kapcsolatban (például major (J) változatú szak mellett végzett minor (N) változatú szakot nem kell majorra (J) változtatni azért, mert a másik szakon a hallgató tanulmányait befejezte, azonban major (J) és minor (N) változatú szak végzése esetén nem lehetséges először a minor (N) változatú szakon abszolutóriumot szerezni.) Két minor (N) változatú szak esetén csak egyszerre szerezhető abszolutórium, a harmadik minor (N) szakon csak a két minor (N) szakon megszerzett abszolutórium birtokában. A Kar saját hallgatóinak más felsőoktatási intézményekbe való szakfelvételét vagy szakleadását nem köti kari engedélyhez. A Karon felvett szak leadását a A/1.01. számú adatlapon kell bejelenteni, bb) Egyetlen szak felvételekor képzés csak major (J) változat szerint történhet. Két felvett szak esetén az egyik szakon a képzés történhet a minor (N) változat szerint is Minor (N) változatúként azonban szak csak akkor vehető fel, ha a két szak kompatibilis egymással. A szak a vele kompatibilis szakokkal párosítva major (J), illetőleg minor (N) változatban egyaránt végezhető. Az egymással nem kompatibilis szakok egymással párosítva csak major (J) változataikban végezhetők. A szakok minor (N) változat(ok)ban csak a BTK-n egymással párosítható szakok esetén teljesíthetők.

10. § Jelen szabályzat 70. § (2) bekezdése a Karon akként módosul, hogy a nappali munkarendben tanulmányokat folytató hallgató záróvizsgára akkor bocsátható, ha a tanulmányi ideje alatt egy félévet heti egy órában teljesített az Egyetemi Testnevelés- és Szabadidősport Központ által meghirdetett kurzusokból vagy az adott karon elfogadott programokból, amely programok befogadását jelen szabályzat 9. §-ában foglaltak szerint a KÁB végzi.

4. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK

1. § A szabályzat 45. § (2) bekezdésében meghatározottak a karon a következő módosításokkal érvényesek. A felvett kurzusok foglalkozásain a hallgató részvétele a félév végi aláírás feltétele. A hallgató számára az adott tantárgyból érdemjegy, minősítés, illetve félévvégi aláírás szerzését meg kell tagadnia hiányzás miatt az oktatónak, ha a hallgató a megtartott foglalkozások több, mint 15 %-áról igazolatlanul hiányzott.

Page 472: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

468

2. § A karon a vizsgák meghirdetésére vonatkozó szabályok a 49. §-ban foglaltakon túl kiegészülnek azzal, hogy amennyiben az egy vizsganapra jelentkező hallgatók száma korlátozásra került, abban az esetben a vizsgaidőszak időtartalma alatt kétszeres hallgatói létszámra számított vizsgaalkalmat kell a hallgatók részére biztosítani. 3. § (1) A szabályzat 17. fejezetében a szakdolgozatra vonatkozó rendelkezéseken túl a karon érvényesül az a rendelkezés, hogy a szakdolgozat készítés érdemjeggyel végződő tantárgy, amely felvételének előzetes követelményeit a tanterv tartalmazza. A tantárgy aláírását és érdemjegyét a témavezető (konzulens) adja. A tantárgy teljesítésének hiányában a szakdolgozat nem kerülhet védésre. (2) A szabályzat 59. § (10) bekezdés a karon azzal az eltéréssel érvényesül, hogy az egyik bíráló a témavezető, aki külön is készít értékelést. A bíráló és a témavezető külön-külön javaslatot tesz a szakdolgozat minősítésére. (3) A szabályzat 60. § (5) bekezdése a kar vonatkozásában a következőkre módosul. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián fődíjat vagy I-II-III. díjat nyert dolgozatot a szakfelelős külön bírálat nélkül jeles minősítéssel elfogadhatja, ha az megfelel a szakdolgozattal szemben támasztott tartalmi és formai követelményeknek. A Dékáni Pályamunkán I. díjat nyert hallgató szakdolgozatát a szakfelelős szakdolgozatként elfogadhatja, amennyiben megfelel a szakdolgozattal szemben támasztott tartalmi és formai követelményeknek A Dékáni Pályamunka írásbeli értékelése az opponensi véleményt helyettesíti, azonban a hallgatónak szakdolgozatát szóban meg kell védenie. 4. § (1) A karon a 61. § (2) bekezdésben írt záróvizsga – amennyiben a tanterv másképp nem rendelkezik – az alábbi részekből áll:

a) a szakdolgozat/diplomamunka megvédéséből és azzal egyidejűleg, vagy elkülönítve b) előírt írásbeli illetőleg szóbeli vizsgából c) egyes szakokon meghatározott gyakorlatok elvégzéséből áll.

(2) A szabályzat a 62.§ (2) bekezdése a karon azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy a záróvizsga-bizottság elnökét – a kari tanács egyetértésével – a dékán bízza meg 1 év időtartamra. (3) A karon a komplex záróvizsga egészében akkor tekinthető eredményesnek, ha mindhárom eleme külön-külön írásbeli teszt, gyakorlati és szóbeli záróvizsga – legalább elégséges minősítésű. Sikertelen részvizsgák külön-külön ismételhetők. A sikeres részvizsgák eredményei az első pótzáróvizsga időpontjáig beszámíthatók. Későbbi időpontban letett záróvizsga esetén mindhárom részvizsgát ismételni kell. (4) A karon a komplex záróvizsga minősítése a következőképpen alakul: kitűnő (5,00), jeles (4,51-4,99), jó (3,51-4,50), közepes (2,51-3,50), elégséges (2,00-2,50) 5. § (1) A karon a hallgatónak az oklevelét személyesen kell átvennie és ezzel egyidőben esküt kell tennie. (2) A szabályzat 64. § (14) bekezdésében írt felhatalmazás alapján kitüntetéses oklevelet kell kiállítani annak a hallgatónak, akinek a valamennyi szigorlata jeles (5) minősítésű, a záróvizsga valamennyi része jeles (5) minősítésű, az összes többi vizsgák és gyakorlati jegyek átlaga legalább 4,00 illetve valamennyi félév súlyozott tanulmányi átlaga legalább 4.00 minősítésű. 6. § (1) A karon a nyelvi képzés vonatkozásában szabályzat 69. §-a helyett – valamennyi hallgató esetében – az alábbi rendelkezések érvényesek. (2) A Karon szaknyelvi képzés folyik alapszaktól, szakiránytól függetlenül nappali tagozatos képzésben az első 4 szemeszterben szemeszterenként 56 órában, levelező tagozatos képzésben az első 6 szemeszterben szemeszterenként 20 órában szabadon válaszható kurzusok keretében. (3) A kurzusok aláírással és érdemjeggyel zárulnak. A hallgatóknak az abszolutórium megszerzéséig szaknyelvi vizsgát kell teljesíteniük, amely háromfokozatú (kiválóan megfelelt, megfelelt, nem felelt meg) értékeléssel zárul. A szaknyelvi vizsga kritériumkövetelményt. (4) A nyelvi oktatás egyéb szabályai, különösen a nyelvi képzésben való részvétel feltételeit, a szaknyelvi vizsga alóli mentesítés szabályait a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán folyó nyelvi képzés szabályozásáról szóló 3/2006. számú dékáni utasítás határozza meg.

Page 473: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

469

5. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖN

RENDELKEZÉSEK 1. § A szabályzat 64. § (14) bekezdésében írt felhatalmazás alapján kitüntetéses oklevelet kell kiállítani annak a hallgatónak, akinek az adott szakon folytatott tanulmányai során teljesített összes kollokviuma, a szigorlatai és a záróvizsga érdemjegye egyaránt jeles. 2. § (1) A kurzusfelvételi időszakra vonatkozó jelen szabályzat 42. §-ban meghatározott rendelkezések a karon az alábbi megszorításokkal érvényesülnek. (2) A hallgató a kurzusfelvételi időszak első körében az ajánlott tanterv által, az adott félévre ajánlott számú választható kurzust veheti fel. (3) A kurzusfelvétel második körében a (2) bekezdésben foglalt korlátozás megszűnik és megnyílik a lehetősége a további kurzusfelvételekre. 3. § (1) A szabályzat 59. § (10) bekezdése a karon azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy a szakdolgozat értékelésére a szakfelelős

a) egyetemi szakos hallgatók esetében két bírálót, b) főiskolai szakos hallgatók esetében egy bírálót, c) szakirányú továbbképzésben részt vevők esetében az alapvégzettségtől (főiskolai vagy egyetemi) függően egy vagy két bírálót, d) felsőfokú szakképzésben részt vevők esetében egy bírálót kér fel, aki a kar oktatója vagy a témában kompetens külső szakember egyaránt lehet.

6. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK

1. § A Kar vonatkozásában jelen szabályzatban a dékánon a főigazgatót, Tanulmányi Osztályon a Tanulmányi Hivatalt kell érteni. A kari szervezeti egységben, ahol nincs tanszék, tanszékvezető esetében intézetigazgatót kell érteni, szakfelelősön pedig a szakért a karon felelős oktatót. 2. § (1) A szabályzat vizsgakurzusról rendelkező 33. §-a a karon az alábbi sajátos rendelkezésekkel egészül ki. (2) A kötelező tantárgyakból meghirdetett vizsgakurzus esetén, a hallgatónak lehetősége van a szorgalmi időszak első két hetében egy alkalommal vizsgát tenni. (3) Sikeres vizsga esetén a hallgató az adott tantárgyra épülő további tantárgyakat az adott félévben felveheti. A vizsgakurzussal megszerzett kreditek a teljesítés félévében kerülnek beszámításra. (4) Sikertelen vizsga esetén a hallgató a tantárgyra épülő további tantárgyakat az adott félévben az előfeltételi rendre való tekintettel nem veheti fel, ugyanakkor adott félév vizsgaidőszakában élhet a vizsgakurzushoz járuló további vizsgalehetőségekkel (javítóvizsga, valamint esetlegesen ismétlő javítóvizsga). 3. § A szabályzat 45. § (2) pontjában meghatározott hiányzással kapcsolatosan a Kar azt a kiegészítést teszi, hogy a hiányzás elfogadható mértéke a felvett kurzusnál az összes foglalkozás 30%-a. A hiányzás tényét az oktatónak – ellenőrizhető módon – nyilván kell tartania. 4. § A kedvezményes tanulmányi rendben részesíthető hallgatók körét meghatározó jelen szabályzat 46. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt kimagasló tanulmányi eredmény alatt a Kar vonatkozásában azt kell érteni, hogy a hallgató aktív félévenként átlag legalább 28 kreditpontot és ezen belül 4,51 súlyozott átlagot ért el. 5. § (1) A szabályzat 49. §-ában meghatározott vizsgák meghirdetésének rendje a karon az alábbi szabályozással egészül ki. (2) Írásbeli vizsgánál a vizsgaidőszakban legalább három időpontot kell megadni a vizsgaidőszakban egyenletesen elosztva. (3) A szóbeli vizsgánál legalább hetente egy alkalommal kell kiírni vizsganapot, ha az egy vizsganapra jelentkező hallgatók számában korlátozás van, 1,2-szeres hallgatói létszámra számított szóbeli vizsgaalkalmat kell biztosítani. 6. § A szabályzat 52. § (2) bekezdésének második mondata módosul azzal, hogy az aláírt vizsgalapokat az ETR-ben való rögzítést követő 24 órán belül a tanulmányi osztályra kell eljuttatni.

Page 474: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

470

7. § (1) A szabályzat 70 § (3) bekezdésében írt felhatalmazás alapján a testnevelésre vonatkozó kari szabályok a következők: (2) A nem pedagógus szakokon a kötelező testnevelés kritérium követelményeit a szak tanterve tartalmazza. (3) Felmentést kérhet a kondicionáló testnevelés követelmény teljesítése alól az a hallgató, aki: a) Versenyszerű sporttevékenységet folytat és azt az alábbi dokumentumok valamelyikével igazolja: - érvényes sportorvosi engedély, - szakszövetség érvényes regisztrációja, - csapatsportágakban: NB III, illetve megyei I. osztálynak megfelelő szintű rendszeres versenyzés, - egyéni sportágakban: III. osztály, - amennyiben nem sorolható be a fenti kategóriákba az adott sportág, akkor a felmentés egyéni elbírálás alapján történik. b) Akinek egészségi állapota indokolja ezt. A felmentési kérelemhez csatolni kell a részletes szakorvosi szakvéleményt, amely tartalmazza a veleszületett vagy szerzett betegséget, illetve rendellenességet. (4) A felmentési kérelmet a kari Pedagógusképző Intézet vezetőjéhez kell benyújtani, aki azt 15 napon belül köteles elbírálni. (5) A felmentési kérelmet a kondicionáló testnevelési kurzusok mintatantervben ajánlott (1. és 2. félév) felvételét megelőző beiratkozás hetében lehet benyújtani.

7. SZÁMÚ MELLÉKLET A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK

1. § A szabályzat 34. § (1) bekezdésében foglaltak a kar Master of Business Administration (MBA) képzésén annyiban módosulnak, hogy a tanév három, egyenként tíz hetes trimeszterből és az ezekhez kapcsolódó vizsgaidőszakból áll. 2. § A szabályzat 50. § (3) bekezdése úgy alkalmazandó, hogy a karon nem kell felmutatni az ismétlő javítóvizsga díjának befizetését igazoló csekket. A vizsgadíjakról a tanulmányi osztály készít az ETR alapján utólagos kimutatást és fizetési kötelezettség esetén azt ki is számlázza a hallgatónak. 3. § (1) Az 50. § (4) bekezdése értelmezésében a vizsgáztatás zavartalan lebonyolításába beletartozik – írásbeli vizsgák esetén – az ülésrend elkészítése és a hallgatók azonosítása is. (2) A vizsgáztató – az eset súlyosságától függően – kezdeményezi a hallgató fegyelmi felelősségre vonását, amennyiben a hallgató

a) a számonkérés során más személyt helyettesít, vagy valaki őt helyettesíti, b) a vizsgán meg nem engedett módon segít másokat, vagy őt segítik c) a vizsgán meg nem engedett eszközt vesz igénybe.

4. § A szabályzat 64. §-a azzal a kiegészítéssel alkalmazható, hogy kivételes méltányosságból a dékán engedélyezheti a főiskolai diploma kiadását annak, aki az ajánlott tanterv szerinti 1-6. féléves követelményeket teljesítette, tanulmányi eredményei az összes jegyet tekintve elérik a 3,00 súlyozott tanulmányi átlagot, rendelkezik legalább egy középfokú C-típusú szakmai nyelvvizsgával, valamint elkészítette és megvédte szakdolgozatát. 5. § (1) A kar Bachelor of Arts in Business Administration (BA-BA), és Master of Science in Applied Management (MSc-AM) angol nyelvű képzésének sajátos szabályai az alábbiak.

(2) A szabályzat 4. § (1) bekezdésében felsorolt szervezetek kiegészülnek a Vizsgabizottsággal (Assessment Board, továbbiakban VB), amelyre az alábbi rendelkezések vonatkoznak: a) A VB dönt a BA-BA, MSc-AM képzések hallgatóinak a szorgalmi és vizsgaidőszak alatt nyújtott teljesítménye alapján a hallgatók tanulmányi előmeneteléről, valamint diploma-minősítéséről. b) A VB elnöke a mester- vagy alapképzési igazgató vagy az általuk delegált személy; tagjai a programvezetők, külső bírálók (external examiners), tárgyfelelősök.

Page 475: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

471

c) A VB a hallgató előmenetele tekintetében pozitív döntést hoz, amennyiben a hallgató a szorgalmi időszak alatt teljesítette a tárgy követelményeit, valamint a vizsgán legalább 51%-ot ért el. d) A VB sikertelenül teljesített követelmény-elem esetén engedélyezheti a hallgatónak a követelmény-elem ismételt benyújtását. e) A VB dönt a vizsgakurzus eredményéről.

(3) A 12. § (1) bekezdés alkalmazása során a partner-intézmény jogorvoslati és fellebbezési eljárását is figyelembe kell venni. (4) A 19. § (2) bekezdés alkalmazása során a BA-BA képzés hallgatói esetében a vendéghallgatói jogviszony csak a tandíj befizetését követően engedélyezhető. (5) Jelen szabályzat a 23. § (3) bekezdés a) és b) pontja helyett a következő 1/3-os korlátokat kell alkalmazni:

a) a hallgató által a kötelező és a kötelezően választható tantárgyakból megszerzett kreditek száma a hallgató beiratkozását követő második aktív félév elteltével kevesebb, mint 40; b) a hallgató által a kötelező és a kötelezően választható tantárgyakból megszerzett kreditek száma a hallgató beiratkozását követő negyedik aktív félév elteltével kevesebb, mint 80.

(6) A 41. § (3) bekezdés szerinti 10%-os térítésmentesség nem vonatkozik a BA-BA/MSc-AM képzések költségtérítéses kurzusaira. (7) A 46. § (1) bekezdés alkalmazása során a hallgató kedvezményes tanulmányi rendjének odaítélésekor a TB figyelembe veszi a partner intézmény követelményrendszerét is. (8) A szabályzat 49. § (5) és 53. § (1)-(2) bekezdései azzal az eltéréssel alkalmazandóak, hogy a BA-BA és MSc-AM képzéseken nincs lehetőség a sikertelen javítóvizsga megismétlésére. Az ismétlő javítóvizsga vizsgakurzus keretében a következő vizsgaidőszakban tehető le. 6. § (1) A részidős képzésben (levelező) az alábbi sajátos rendelkezések érvényesülnek. (2) A 28.§ (6) bekezdése alkalmazása során – a képzés rendjének sajátosságai miatt – korlátozható a választható tárgyak köre. (3) A részidős képzésnél a félév a 34.§ (2)-(3) bekezdésektől eltérően is szervezhető, a tanulmányi szünet nem kötelező. (4) A 45. § (7) bekezdés úgy alkalmazható, hogy a részidős képzésben az elmaradt órák pótlásáról a szakfelelős dönt. 7. § (1) A szabályzat 70. § (2) bekezdése alapján az alábbi részletszabályok érvényesülnek a kar tanterveiben. (2) A kar által elismert programnak minősül az a program, melynek közvetítésére szerződést köt és amelyet a kari testnevelési ügyvivő szakértő (továbbiakban: szakértő) annak fogad el. (3) A szakértő az elismert programokról listát készít, melyet a kar a tanulmányi tájékoztatóban közzétesz. (4) A kar által elismert programot közvetítő sportindexet bocsát ki azon hallgatók számára, akik a kar által elismert program igénybevételével teljesítik testnevelés tantárgyukat. A sportindex hitelesen tanúsítja az egyes foglalkozásokon való részvételt. A szakértő a testnevelés tantárgyat a sportindex alapján fogadja el teljesítettnek. (5) A szakértő a kar által elismert programonként kijelöli azokat a személyeket, akik az egyes foglalkozásokon való részvételt igazolják.

8. SZÁMÚ MELLÉKLET A MŰVÉSZETI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK

1. § (1) Jelen Szabályzat értelmező rendelkezési a Kar vonatkozásában a következőképpen módosulnak. (2) tanóra (kontakt óra): a tantervben meghatározott tanulmányi követelmények teljesítéséhez az oktató folyamatos, személyes közreműködését igénylő foglalkozás (előadás, szeminárium, gyakorlat, konzultáció), időtartama általában 45 perc, a művészeti képzés speciális jellege miatt, ettől egyes gyakorlati oktatás esetén el lehet térni.

Page 476: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

472

(3) vizsgaidőszak: a tanulmányi képzési időszak számonkérési része, melynek keretében kizárólag az elsajátított ismeretek félévvégi értékelése, osztályzatok megállapítása történik, ugyanakkor a művészeti képzés esetében egyes gyakorlati kurzusok esetében az oktatás a vizsgaidőszakban is folyhat. Az oktatás a vizsgáztatás rendjét nem akadályozhatja. 2. § A karon a tantervben meghatározott szakmai főtárgyak esetében – amennyiben a hallgató kimerítette a 7. § (2) bekezdésében meghatározott lehetőségét – a szabályzat 23. § (3) bekezdésében felsorolt hallgatói jogviszony megszűnését eredményező esetek kiegészülnek azzal, hogy tanulmányi okból történő elbocsátással szűnik meg a hallgató jogviszony az alábbi esetekben:

a) amennyiben a hallgató bizottság előtt sikertelen vizsgát tett, azaz elégtelen érdemjegyet szerzett, b) amennyiben a vizsga nem bizottság előtt zajlott, és a hallgató kérelmére, a tanszékvezető által kijelölt vizsgabizottság előtt tett javítóvizsga is sikertelen volt.

3. § A szabályzat 33. § (1) bekezdésében meghatározott vizsgakurzus azzal a megszorítással érvényes, hogy a karon szakmai főtárgy, vagy gyakorlati teljesítéshez kötött kurzus nem vehető fel vizsgakurzusként. 4. § A szabályzat 45. § (2) pontjában meghatározott hiányzással kapcsolatosan a kar azt a kiegészítést teszi, hogy a hiányzás elfogadható mértéke előadásnál az összes félévi előadás 30%-a, szemináriumnál illetve gyakorlati foglalkozásnál az összes foglalkozás 20%-a. 5. § (1) A szabályzat 39. § (1) bekezdése a kar vonatkozásában azzal egészül ki, hogy a tantervben előírt összes szigorlatot félévente legalább egy alkalommal az érintett tanszéknek meg kell hirdetnie. (2) A szabályzat 47. § (5) bekezdésében írt szigorlat a karon a tantervnek megfelelően írásbeli és/vagy szóbeli vizsga lehet. A szigorlat legfeljebb négy részből állhat. (3) A szigorlat csak akkor tekinthető teljesítettnek, ha mindegyik részjegye legalább elégséges. Amennyiben a hallgató valamelyik részvizsgát elégtelenre teljesítette, akkor ebből a részből újra kell vizsgáznia. A részvizsga sikertelenség esetén kétszer ismételhető meg. Ha a részvizsga második ismétlés alkalmával is elégtelen, akkor az egész szigorlat elégtelennek minősül, és a teljes szigorlatot meg kell ismételni. A részjegyeket kizárólag a következő szemeszterre lehet átvinni. 6. § (1) A szabályzat 50. § (5) bekezdésétől eltérően, a hallgató kérelmére különösen indokolt esetben a TB döntése alapján, a vizsgaidőszakon kívül is – de legkésőbb az ezt követő félév szorgalmi időszaka 2. hetének végéig – tehet vizsgát. Az ilyen vizsgát a vizsgaidőszakban tett vizsgának kell tekinteni. (2) A vizsgaidőszakon kívül szervezett vizsga időpontjáról a kar köteles a karon szokásos módon az érintett hallgatókat a vizsganapja előtt legalább egy héttel értesíteni. 7. § (1) A karon a tantervben meghatározott szakmai főtárgyak esetében a szabályzat 53.§-a az alábbiak szerint érvényes. (2) A szakmai főtárgy vizsgát a tanulmányok során egyszer lehet ismételni. A vizsga ismétlését legkésőbb a következő félév második hetének végéig kell megtenni. (3) A főtárgy vizsga ismétléséhez a Tanulmányi Bizottsághoz kell kérelmet benyújtani legkésőbb a vizsgaidőszak 3. hetének végéig. A bizottság a kérelmet elbírálja, s dönt az újabb vizsga lehetőségéről. (4) Amennyiben a hallgató az ismétlő vizsga során elégtelen minősítést szerez, akkor a hallgató jogviszonya a 2. § alapján tanulmányi okból történő elbocsátással megszűnik. 8. § (1) A karon a művészeti képzés sajátosságaira tekintettel a szabályzat 17. fejezete az alábbiakkal egészül ki. (2) A diplomamunka/diplomahangverseny az egyetemi tanulmányok során a művészeti munkában szerzett képességeknek és jártasságoknak tantervben előírt módon történő bizonyítása. (3) A diplomamunka elkészítése minden képzőművészeti szakon, és a diplomahangverseny teljesítése minden zeneművészeti szakon kötelező. (4) A diplomamunka olyan művészeti produktum, amelyet a hallgató felkészítő tanárával konzultálva, szakképzésének utolsó évében készít el.

Page 477: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

473

(5) A felkészítő tanár az illetékes szaktanszéknek azon oktatója, akinél a hallgató szakképzését végezte. A felkészítő tanár vezető beosztású oktató lehet. Ettől eltérni csak tanszékvezetői javaslatra, dékáni engedéllyel lehet. A tanszékvezető (hasonló feltételek mellett) külső felkészítő tanárt is felkérhet. (6) A diplomamunkát a záróvizsgára történő jelentkezés után legkésőbb 30 nappal be kell mutatni. A bemutatás nyilvános. (7) A diplomahangversenyek időpontjáról az illető tanszékvezető tesz javaslatot az államvizsga-bizottság elnökének. A diplomahangversenyek időpontját az esedékesség előtt 30 nappal ki kell hirdetni. (8) A diplomahangverseny értékelését szakmai zsűri végzi. A szakmai zsűrit az illetékes tanszékvezető javaslatára a záróvizsga bizottság elnöke kéri fel. (9) A diplomamunka és a diplomahangverseny adminisztrációs szervezése a kari intézetek feladata, együttműködve a záróvizsga bizottság elnökével és a Tanulmányi osztállyal. A diplomamunkával kapcsolatos tanulmányi ügymenet megegyezik a szakdolgozatnál meghatározottakkal. 9. § (1) A karon a 61. § (2) bekezdésben írt záróvizsga külön érdemjeggyel minősített szóbeli részei az alábbiak:

a) a szakdolgozat megvédése előzetesen feltett kérdések alapján; b) képzőművészeti szakokon a diplomamunka megvédése c) vizsga a szakdolgozathoz, illetve a diplomamunkához kapcsolódó művészeti- és tudományterületek meghatározott témaköreiből, tanárképes szakokon a fentiek mellett a tanári képesítés tárgyköréből.

(2) A záróvizsgára jelentkezés a karon a szabályzat 61. § (6) bekezdésétől eltérően az alábbiak szerint történik:

a) zeneművészeti szakokon a diplomahangverseny teljesítésével és a szakdolgozat leadásával, b) képzőművészeti szakokon a diplomamunka bemutatásával és a szakdolgozat leadásával.

(3) Mindazon hallgatók, akik a záróvizsga kitűzött időpontját megelőző 70. napig a (2) bekezdésben meghatározott feltételeket megfelelően teljesítik, záróvizsgára bocsáthatók. A szóbeli záróvizsgáról a hallgató legkésőbb a záróvizsga előtt két héttel visszavonulhat a Tanulmányi Osztályon leadott írásos nyilatkozat alapján. (4) A karon a záróvizsgajegy megállapításának 62. § (4) bekezdésben írt szabályai azzal egészülnek ki, hogy a záróvizsga eredménye az alábbi részeredményekből tevődik össze:

a) a diplomamunkára/diplomahangversenyre kapott érdemjegy b) a szakdolgozatra kapott érdemjegy, c) a szakdolgozat megvédésére kapott érdemjegy, d) a képzőművészeti szakokon a diplomamunka megvédésére kapott érdemjegy, e) a tanárszakokon a szóbeli vizsgára kapott érdemjegy és a zárótanításra kapott érdemjegy átlaga. Az átlag kiszámítása minden esetben a kerekítés szabályai szerint történik.

(5) Amennyiben a záróvizsga bármely (szóbeli) része elégtelen, a záróvizsgát meg kell ismételni. 10. § Jelen szabályzat 67. §-ában foglalt rendelkezések esetében a 2006. szeptember 1-jei dátum a kar képzéseiben részt vevő hallgatók vonatkozásában 2007. szeptember 1-jére módosul.

9. SZÁMÚ MELLÉKLET A POLLACK MIHÁLY MŰSZAKI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK

1. § A szabályzat 28. §-a kiegészül azzal, hogy az ajánlott tantervekben a szabadon választható tantárgyak vizsgái nélkül a vizsgaidőszakokban leteendő vizsgák átlagos száma öt, maximális száma hét. 2. § A szabályzat 34. § (4) bekezdése értelmében minden félév a képesítési követelményektől függően felsőfokú szakképzésben, és nappali tagozatos alapképzésekben 15 hét, levelező tagozatos alapképzésekben és szakirányú továbbképzésekben 96 kontaktóra szorgalmi időszakból és legalább 20 munkanap vizsgaidőszakból áll.

Page 478: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

474

3. § Jelen szabályzat 45. § (2) bekezdése kiegészül és módosul azzal, hogy a tanórákon való részvétel a félév végi aláírás feltétele. A hallgató számára az adott tárgyból érdemjegy, illetve minősítés szerzése csak abban az esetben tagadható meg hiányzás miatt, ha

a) nappali tagozaton egy tantárgy esetén a tantárgyi tematikában előirányzott foglalkozások több mint 30%-áról hiányzott, b) levelező képzési formában egy tantárgy esetén a tantárgyi tematikában előirányzott foglalkozások több mint 50%-áról hiányzott.

4. § A szabályzat 47. §-ában foglaltak a kar vonatkozásában kiegészülnek azzal, hogy a laboratóriumi gyakorlatok pótlását a tantárgyi követelményrendszer részben vagy egészében korlátozhatja. A szorgalmi időszakra előírt követelményt a vizsgaidőszakban csak szolgáltatási díj befizetése ellenében lehet teljesíteni. A laboratóriumi gyakorlatok pótlását a tantárgyi követelményrendszer részben vagy egészében korlátozhatja. 5. § (1) A szabályzat 49. §-ában meghatározott vizsgák meghirdetésének rendje a karon az alábbi szabályozással egészül ki. (2) Írásbeli vizsgánál a vizsgaidőszakban legalább 3 időpontot kell megadni a vizsgaidőszakban egyenletesen elosztva. (3) A szóbeli vizsgánál legalább hetente 1 alkalommal kell kiírni vizsganapot, ha az 1 vizsganapra jelentkező hallgatók számában korlátozás van, kétszeres hallgatói létszámra számított szóbeli vizsgaalkalmat kell biztosítani. 6. § A szabályzat 51. § (3) bekezdésben foglaltak helyett a következő rendelkezést kell alkalmazni. Írásbeli vizsgák esetében a dolgozatokat még aznap ki kell javítani, és az eredményeket 24 órán belül az ETR-ben rögzíteni. Különösen indokolt esetben szakfelelősi engedéllyel ez a határidő 3 napra kiterjeszthető. 7. § A szabályzat 52. § (2) bekezdésének második mondata módosul azzal, hogy az aláírt vizsgalapokat az ETR-ben való rögzítést követő 24 órán belül a tanulmányi osztályra kell eljuttatni. 8. § (1) A szabályzat szakmai gyakorlatot szabályozó 57. §-a az alábbiakkal egészül ki. (2) A mintatervekben a szakmai gyakorlatok kritérium feltételeként vagy tantárgyanként is szerepelhetnek, alapképzési szintű képzésben 4–8 hét, mesterképzésben 8–12 hét ajánlott. (3) Szakmai gyakorlatok a nyári szünetben, esetleg az azt megelőző vizsgaidőszakban szervezhetők. Mérnöktanár szakon a szorgalmi időszakban tanítási gyakorlat szervezhető. (4) Amennyiben az előírt gyakorlati foglalkozás vizsgaidőszakra esik, úgy a gyakorlati foglalkozás időtartamával meghosszabbodik a vizsgaidőszak. 9. § (1) A szakdolgozatra vonatkozó jelen szabályzat 59. §-ában található rendelkezések az alábbi bekezdésekkel egészülnek ki. (2) A szakdolgozat készítés vizsgajeggyel végződő tantárgy, felvételének előzetes követelménye van, amelyet a tantárgyprogram tartalmaz. (3) A tantárgy aláírását a témavezető adja, érdemjegyét a Záróvizsga Bizottság állapítja meg. Az osztályzatot a hallgatói információs rendszerbe be kell vinni a Tanulmányi Ügyrend szerint. Az aláírást megszerzi a hallgató, ha a dolgozatot határidőre beadta és azt a témavezető legalább elégségesre minősítette, illetve, ha az a témavezető további közreműködése nélkül egy későbbi félév beadási határidejére elkészíthető. (4) A tantárgy eredményeként megszülető munkát bíráltatni kell. A bírálatokat legkésőbb 5 nappal a szakdolgozat/diplomamunka védése előtt a jelölt számára hozzáférhetővé kell tenni. A bíráló és a témavezető külön-külön javaslatot tesz a szakdolgozat/diplomamunka minősítésére. (5) Amennyiben a szakdolgozat témavezetője és bírálója által javasolt érdemjegy közötti különbség több, mint kettő, vagy ha az egyik bírálat elégtelenre értékeli a szakdolgozatot, a szakfelelős köteles az eltérésre felhívni a záróvizsga-bizottság figyelmét. Elégtelen javaslat esetén a záróvizsga-bizottság a nyitóértekezletén döntést hoz a védésre bocsáthatóságról. 10. § (1) Jelen szabályzat 62. §-ában a záróvizsgára vonatkozó rendelkezések a következő további rendelkezésekkel egészülnek ki. (2) Sikeres a záróvizsga, ha a vizsgatantárgyak és a szakdolgozat/diplomamunka minősítése is legalább elégséges. Sikeres záróvizsga nem javítható.

Page 479: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

475

(3) A Záróvizsga Bizottság által el nem fogadott (elégtelenre minősített) diplomamunkát csak egy alkalommal lehet pótolni. A pótlás feltételeit és legkorábbi határidejét a diplomáztató tanszék véleménye alapján a dékán állapítja meg. (4) Amennyiben valamelyik záróvizsgatantárgy volt sikertelen, a jelöltnek csak abból kell ismétlő vizsgát tennie. Ez a záróvizsga kétszer ismételhető. Ismétlő záróvizsga csak a következő záróvizsga-időszak(ok)ban tehető. (5) A záróvizsga tapasztalatairól a záróvizsgáztató bizottság elnöke írásban tájékoztatja a kar dékánját. A bizottság elkészíti a különböző szakmai szervezetek által kiírt szakdolgozat/diplomamunka-pályázatokra vonatkozó javaslatokat is. 11. § A szabályzat 64. § (14) bekezdésében írt felhatalmazás alapján kitüntetéses oklevelet kaphat az, aki a záróvizsga minden tárgyából jeles eredményt ér el, a teljes képzési időszakban megszerzett összes kreditpontra – a szakdolgozat/diplomamunka készítés kivételével – vonatkozó súlyozott tanulmányi átlaga (a) legalább 4,00, továbbá osztályzatai között közepesnél gyengébb nincs.

10. SZÁMÚ MELLÉKLET A TANULMÁNYI ÉS VIZSGAÜGYEKBEN ELJÁRÓ BIZOTTSÁGOK ÜGYRENDJE

1. § A melléklet hatálya kiterjed a Kari Tanulmányi Bizottság, a Kari Kreditátviteli Bizottság, valamint a Másodfokú Tanulmányi Bizottság (továbbiakban közös elnevezés: bizottság) eljárásaira.

A bizottság tagjainak jogai és kötelességei 2. § (1) A tagok joga és kötelessége a bizottság eredményes működésének elősegítése. (2) A tag jogosult és köteles:

a) a bizottság ülésén részt venni, b) akadályoztatása esetén távolmaradását az elnöknek vagy a titkárnak bejelenteni, c) bizottsági tevékenysége során a jogszabályokat, az egyetemi szabályzatokat betartani, d) bizottság hatáskörébe tartozó bármely ügyben a bizottság ülésén kérdéseket feltenni, intézkedést, módosítást kezdeményezni, e) minden olyan információhoz hozzáférni, amely a bizottsági tagságból eredő feladatai ellátásához szükséges.

A bizottság ülésrendje 3. § (1) A bizottság a kérelem benyújtásától számított 15 napon belül ülést tart. Amennyiben a bizottság azt tapasztalja, hogy valamely oktatási időszakban a kérelmek száma megnövekszik, a bizottság elnökének döntésétől függően a bizottság kijelölt bizottsága hetente ülésezik. (2) A bizottság elnöke a bizottság ülésére tanácskozási joggal esetenként meghívja mindazokat, akiknek jelenléte a napirend tárgyalásához szükséges. (3) Az ülést a bizottság elnöke, akadályoztatása esetén az elnök által felkért bizottsági tag vezeti. (4) A bizottság tagjait – távollétük esetén – az általuk kijelölt személy szavazati joggal képviselheti. (5) A bizottság titkára minden ülésen tájékoztatást ad a bizottság határozatainak végrehajtásáról.

A bizottság üléseinek előkészítése 4. § (1) A bizottság üléseit a bizottság titkára készíti elő. (2) A bizottság ülésére szóló meghívót és az előterjesztéseket a bizottság tagjai és meghívottai számára e-mailen a bizottság titkára küldi ki legkorábban az ülést megelőzően 5 munkanappal. (3) Rendkívüli esetben a bizottság rövid úton, szóban is összehívható.

A bizottság ülése 5. § (1) Az ülés megnyitása után az elnök megállapítja a bizottság határozatképességét. Az ülés akkor határozatképes, ha tagjainak legalább a fele jelen van. A határozatképesség megállapítása után a bizottság elnöke ismerteti a napirendet, ezt követően a bizottság dönt az ülés napirendjének elfogadásáról. Az elnök egyidejűleg felkéri a bizottság tagjait és a kérelem benyújtóját, hogy az összeférhetetlenségre vonatkozóan nyilatkozzanak. (2) Amennyiben a bizottság határozatképtelen, a bizottság elnöke megkísérli a határozatképesség helyreállítását, illetve gondoskodik az újabb ülés 24 órán belüli időpontra történő összehívásáról. A megismételt ülés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.

Page 480: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

TVSZ

476

6. § (1) A kérelmet és a jogi helyzetet a bizottság titkára röviden ismerteti, illetve amennyiben a kérelem benyújtója az ülésen jelen van, az ügy rövid ismertetését megelőzően kérelmét szóban is előterjesztheti. (2) Ezt követően a bizottság tagjai a kérelem benyújtójához, valamint a jelenlévő érintettekhez kérdéseket intéznek. A kérelem benyújtója az egyéb érintettek észrevételeire az ülés során bármikor reagálhat. (3) Amennyiben az ülésen jelen vannak tanácskozási joggal jelenlévő meghívottak is és a bizottság tagjai a jelenlévőkhöz több kérdést nem kívánnak intézni, a bizottság elnöke felhívja azokat a jelenlévőket, akik nem tagjai a bizottságnak, hogy a termet a határozathozatal idejére hagyják el. (4) A határozatot, amennyiben a kérelem benyújtója az ülésen jelen van, a bizottság elnöke szóban hirdeti ki. Ebben az esetben a határozat közlése a kihirdetéssel történik. (5) Amennyiben a kérelem benyújtója az ülésen nincs jelen, a kihirdetés kézbesítéssel történik. (6) A határozat kihirdetését követően a bizottság elnöke az ülést berekeszti kivéve, ha az ülésen több kérelem kerül elbírálásra.

A határozathozatal 7. § (1) A bizottság határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az a javaslat válik határozattá, amelyhez a bizottság elnöke (illetve a mindenkori levezető elnök) csatlakozott. (2) A bizottság a döntéséről a hallgatót a határozathozataltól számított 8 munkanapon belül írásban értesíti. A határozatnak tartalmaznia kell:

a) a hallgató nevét és lakóhelyét, EHA kódját, az ügy számát, tárgyának megjelölését, b) a rendelkező részben a bizottság döntését, a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást, c) az indokolásban a megállapított tényállást és az annak alapjául elfogadott bizonyítékokat, a hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket, amelyek alapján a bizottság a határozatot hozta, d) a határozat hozatalának helyét és idejét, iktatószámát, valamint a bizottság elnökének vagy levezető elnökének aláírását.

(3) Ha a tanulmányi és vizsgaügyben hozott határozat alapjául szolgáló sérelemmel összefüggésben a hallgató további hátrányt szenvedett el, akkor a határozatnak ki kell térnie ennek orvoslására is. (4) Az elsőfokú határozatot a tanulmányi osztály, a másodfokú határozatot a bizottság titkára foglalja írásba és azt a hallgató, valamint meghatározott esetben az érintett oktatási szervezeti egység részére megküldi. (5) A hallgatói jogviszonnyal, a hallgató tanulmányi és vizsgaügyeivel kapcsolatos határozatokat a hallgató leckekönyvébe és az ETR-ben a „hivatalos bejegyzések” felületen be kell jegyezni.

Emlékeztető 8. § (1) A bizottság üléséről emlékeztető készül, melyet a bizottság titkára készít el. (2) Az emlékeztetőben – napirendi pontonként – a vita főbb tartalmi elemeit, valamint a bizottság határozatát, illetve állásfoglalását rögzíteni kell. (3) Az emlékeztetőt a bizottság elnöke, illetve levezető elnöke és titkára írja alá.

Page 481: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

477

NÉVMUTATÓ

Page 482: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

478

Dr. Ádám Antal professor emeritus AJKONO1901 Alkotmányjog 1.................................................................... 41 AJKONO2001 Alkotmányjog 2.................................................................... 41 AJKONO2101 Alkotmányjog 3.................................................................... 41 AJDKNO0201 Állami egyházjog ................................................................. 58 AJDKLO0201 Állami egyházjog................................................................ 141 KOJN0101 Alkotmányjog 1. ...................................................................... 183 KOJN0201 Alkotmányjog 2. ...................................................................... 184 KOJN1301 Bevezetés a közjogtanba .......................................................... 185 DFKN0201 Állami egyházjog .................................................................... 204 DFKA0201, DFKU0201, DFKD0201, DFKR0201 Állami egyházjog ...... 355 KOJJ0201 Bevezetés a közjogtanba ........................................................... 421 Dr. Andrássy György egyetemi tanár, tanszékvezető AJKONO0301 Filozófia és jogi etika ........................................................... 38 AJDENO1101 Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek...................... 54 AJSZNO15001 Languages, Human Rights, Minorities: How to Legislate Linguistic Diversity? ..................................................................... 88 AJSZNO15101 Kultúra, nyelv és európai integráció.................................... 88 AJKOLO0301 Filozófia és jogi etika.......................................................... 128 AJDELO1101 Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek .................... 138 TTIN0401 Filozófia és jogi etika ................................................................ 180 DFEN1101 Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek......................... 199 SZVN80001 Languages, Human Rights, Minorities: How to Legislate Linguistic Diversity? ................................................................... 263 SZVN80101 Kultúra, nyelv és európai integráció ...................................... 263 DFEA1101, DFEU1101, DFED1101, DFER1101 Politikai filozófia, emberi jogok, kisebbségek .......................................................................... 350 TTIJ0401 Jogi etika ................................................................................... 421 Dr. Angyal Miklós egyetemi tanársegéd AJSZNO19701 Bevezetés az igazságügyi orvostanba.................................. 65 SZVN1501 Bevezetés az igazságügyi orvostanba ...................................... 221 Dr. Antal Gábor SZUJ0201 Igazságügyi ügyvitel ................................................................ 421 Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens AJKONO3301 Büntetőjogi gyakorlat 1. ....................................................... 44 AJKONO3401 Büntetőjogi gyakorlat 2. ....................................................... 44 AJDBNO0301 Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme.... 56 AJKOLO2901 Büntetőjog 1. ...................................................................... 130

Page 483: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

479

AJKOLO3001 Büntetőjog 2. ...................................................................... 131 AJKOLO3101 Büntetőjog 3. ...................................................................... 131 AJKOLO3201 Büntetőjog 4. ...................................................................... 131 AJDBLO0301 Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme .. 139 AJSZLO23401 A magyar büntetőjog szankciórendszere ........................... 146 DFBN0301 Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme....... 201 SZVN80601 Szinten-tartó (vizsgakurzusra felkészítő) szeminárium Büntetőjog Általános részéből .................................................................... 216 SZVN80701 Szinten-tartó (vizsgakurzusra felkészítő) szeminárium Büntetőjog Különös részéből ...................................................................... 217 SZVN89101 Általános részi kérdések a bírói gyakorlatban 2. ................... 217 SZVN89201 Alapvető kérdések a büntetőjog különös részének körében 2..................................................................................................... 217 SZVN89301 Különös részi tényállások a gyakorlatban 2........................... 217 BUNA0301 Büntetőjog 3............................................................................ 342 DFBA0301, DFBU0301, DFBD0301, DFBR0301 Az élet, a testi épség és az egészség büntetőjogi védelme ............................................................ 352 SZVA27601, SZVU27601, SZVD27601, SZVR27601 A magyar büntetőjog szankciórendszere..................................................... 363 SZVA14501, SZVU14501, SZVD14501, SZVR14501 A közegészség elleni bűncselekmények .............................................................................. 363 SZVA27501, SZVU27501, SZVD27501, SZVR27501 A közlekedési bűncselekmények ....................................................................................... 364 BUNP3001 A magyar büntetőjog szankciórendszere ................................ 403 BUNP4101 A közegészség elleni bűncselekmények .................................. 403 BUNP4201 A közlekedési bűncselekmények ............................................ 403 BUNJ0201 Büntetőjogi alapfogalmak ........................................................ 420 Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens, tanszékvezető AJKONO1801 Jogi informatika ................................................................... 41 AJSZNO5801 Information and Communications Technology Law in Hungary and in the EU 2........................................................................... 69 AJSZNO5901 Infokommunikációs jogi szakszeminárium 2. ....................... 69 INFN0101 Jogi informatika ........................................................................ 184 SZVN42801 Information and Communications Technology Law in Hungary and in the EU 2......................................................................... 230 SZVN23101 Infokommunikációs jogi szakszeminárium 2. ....................... 231 Dr. Banicz Erika CIVJ0501 Polgári eljárásjogi alapfogalmak ............................................... 420

Page 484: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

480

Dr. Bankó Zoltán egyetemi adjunktus AJDMNO1001 Munkajogi jogalkalmazás.................................................... 62 AJDMLO1001 Munkajogi jogalkalmazás .................................................. 145 DFMN1001 Munkajogi jogalkalmazás ....................................................... 208 SZVN10401 Atipikus foglalkoztatási formák............................................. 249 SZVN56301 Munkaidő, pihenőidő ............................................................. 249 SZVN86701 Munkajogi gyakorlatok.......................................................... 249 DFMA1001, DFMU1001, DFMD1001, DFMR1001 Munkajogi jogalkalmazás.............................................................................................. 359 SZVA4501, SZVU4501, SZVD4501, SZVR4501 Munkajogi jogalkalmazás.............................................................................................. 375 SZVA7601, SZVU7601, SZVD7601, SZVR7601 Atipikus foglalkoztatási formák................................................................................. 375 SZVA11301, SZVU11301, SZVD11301, SZVR11301 Munkaidő, pihenőidő..................................................................................................... 375 CIVJ0301 Munkajogi és társadalombiztosítási jogi alapismeretek............. 420 Dr. Bán Dániel CIVN2001 Polgári jogi gyakorlat 1. ........................................................... 186 Dr. Benke József egyetemi tanársegéd SZVN85601 Dologi jogi praktikum............................................................ 256 SZVN85701 Bevezetés az összehasonlító európai magánjogtörténetbe (tudomány- és kodifikációtörténeti vázlat).................................................. 256 Dr. Béli Gábor egyetemi docens AJKONO0801 Magyar alkotmány és jogtörténet 1. ..................................... 39 AJKONO0901 Magyar alkotmány és jogtörténet 2. ..................................... 39 AJDENO0301 Alkotmány– és jogtörténet forrásai és alapintézményei ....... 53 AJDENO0401 A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány .................................................................................... 53 AJSZNO16601 Latin fordítási gyakorlatok 2. .............................................. 68 AJSZNO0501 A formális jogegyenlőtlenségtől a formális jogegyenlőségig ............................................................................................ 72 AJKOLO0801 Magyar alkotmány- és jogtörténet ...................................... 128 AJDELO0301 Alkotmány– és jogtörténet forrásai és alapintézményei...... 137 AJDELO0401 A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány .................................................................................. 137 AJSZLO0501 A formális jogegyenlőtlenségtől a formális jogegyenlőségig .......................................................................................... 149 ETON0201 Magyar alkotmány és jogtörténet 2. ........................................ 180 DFEN0301 Alkotmány– és jogtörténet forrásai és alapintézményei .......... 198

Page 485: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

481

DFEN0401 A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány .................................................................................. 198 SZVN22401 Latin fordítási gyakorlatok 2.................................................. 228 SZVN85101 A formális jogegyenlőtlenségtől a formális jogegyenlőségig .......................................................................................... 237 SZVN2801 Megyei büntető igazságszolgáltatás a török kiűzésétől 1848-ig ........................................................................................................ 237 SZVN35401 Élők közti és halál esetére szóló szabad rendelkezés a régi jogban................................................................................................ 237 SZVN85201 A XVIII-XIX századi magyar jogtudomány.......................... 237 SZVN67401 Borászati jog .......................................................................... 269 DFEA0301, DFEU0301, DFED0301, DFER0301 Alkotmány– és jogtörténet forrásai és alapintézményei....................................................... 349 DFEA0401, DFEU0401, DFED0401, DFER0401 A tradicionális jogtörténet alapvonásai és a jogtörténet-tudomány ..................................... 349 SZVA2301, SZVU2301, SZVD2301, SZVR2301 Élők közti és halál esetére szóló szabad rendelkezés a régi jogban........................................... 370 SZVA24801, SZVU24801, SZVD24801, SZVR24801 A formális jogegyenlőtlenségtől a formális jogegyenlőségig ..................... 370 SZVA24901, SZVU24901, SZVD24901, SZVR24901 Megyei büntető igazságszolgáltatás a török kiűzésétől 1848-ig............................... 370 Dr. Bércesi Zoltán egyetemi adjunktus AJKONO4001 Polgári jog 4. ........................................................................ 45 AJKONO4101 Polgári jogi gyakorlat 1. ....................................................... 45 AJKONO4201 Polgári jogi gyakorlat 2. ....................................................... 45 AJKONO4301 Polgári jogi gyakorlat 3. ....................................................... 46 AJDMNO0201 Szellemi tulajdonjog ............................................................ 61 AJKOLO3701 Polgári jog 1........................................................................ 131 AJKOLO3801 Polgári jog 2........................................................................ 132 AJKOLO3901 Polgári jog 3........................................................................ 132 AJKOLO4001 Polgári jog 4........................................................................ 132 AJKOLO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1. ............................... 134 AJKOLO6201 Nemzetközi magánjog és európajog 2. ............................... 134 AJDMLO0201 Szellemi tulajdonjog .......................................................... 144 CIVN1901 Szellemi tulajdonjog................................................................. 187 CIVN2201 Polgári jogi gyakorlat 3. ........................................................... 189 DFMN0201 Szellemi tulajdonjog ............................................................... 207 SZVN62901 Szerzői jog a gyakorlatban..................................................... 256 SZVN63101 Az ügyész szerepe a magánjogban ........................................ 256 SZVN85801 Fogyasztóvédelem a magánjogban ........................................ 256

Page 486: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

482

SZVN85901 Polgári jogi jogesetmegoldás a szellemi tulajdonjog köréből ........................................................................................................ 256 SZVN86001 Polgári jogi jogesetmegoldás a személyek joga köréből........ 257 SZVN86101 Nonprofit szervezetek a magánjogban................................... 257 CIVR0401 Polgári Jog 4. ............................................................................ 346 CIVA1201, CIVU1201, CIVD1201 Nemzetközi magánjog és Európajog.................................................................................................... 347 DFMA0201, DFMU0201, DFMD0201, DFMR0201 Szellemi tulajdonjog .................................................................................................. 358 SZVA13801, SZVU13801, SZVD13801, SZVR13801 Az ügyész szerepe a magánjogban ............................................................................................ 377 SZVA25101, SZVU25101, SZVD25101, SZVR25101 Fogyasztóvédelem a magánjogban ............................................................................................ 378 SZVA25201, SZVU25201, SZVD25201, SZVR25201 Polgári jogi jogesetmegoldás a személyek joga köréből................................................. 378 SZVA25301, SZVU25301, SZVD25301, SZVR25301 Nonprofit szervezetek a magánjogba........................................................................... 378 SZVA25401, SZVU25401, SZVD25401, SZVR25401 Szerzői jog........... 378 CIVJ0101 Polgári jogi alapfogalmak.......................................................... 420 Dr. Berke Gyula egyetemi docens AJKONO4801 Társadalombiztosítási jog és szociális jog 2......................... 46 AJDMNO1001 Munkajogi jogalkalmazás.................................................... 62 AJKOLO4701 Társadalombiztosítási jog és szociális jog .......................... 133 AJDMLO1001 Munkajogi jogalkalmazás .................................................. 145 CIVN1601 Társadalombiztosítási jog......................................................... 194 DFMN1001 Munkajogi jogalkalmazás ....................................................... 208 SZVN48901 A kollektív szerződések joga ................................................. 249 CIVA1101 Társadalombiztosítási jog......................................................... 345 DFMA1001, DFMU1001, DFMD1001, DFMR1001 Munkajogi jogalkalmazás.............................................................................................. 359 SZVA4501, SZVU4501, SZVD4501, SZVR4501 Munkajogi jogalkalmazás.............................................................................................. 375 CIVJ0301 Munkajogi és társadalombiztosítási jogi alapismeretek............. 420 Dr. Bessenyő András egyetemi docens AJKONO1401 Római jogi gyakorlat............................................................ 40 AJDENO0701 A magánjogi dogmatika római jogi alapjai........................... 54 AJDELO0701 A magánjogi dogmatika római jogi alapjai ......................... 137 DFEA0701, DFEU0701, DFED0701, DFER0701 A magánjogi dogmatika római jogi alapjai....................................................................... 350

Page 487: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

483

Dr. Bodnár József AJSZNO6601 Fogyasztóvédelem................................................................. 76 AJSZLO6601 Fogyasztóvédelem ............................................................... 149 SZVN30001 Fogyasztóvédelem ................................................................. 242 SZVA0801, SZVU0801, SZVD0801, SZVR0801 Fogyasztóvédelem....... 372 KOJP5601 Fogyasztóvédelem .................................................................... 404 Bojcsevné Kovács Terézia nyelvtanár AJKONO9101 Francia jogi szaknyelv 1....................................................... 51 AJKONO9201 Francia jogi szaknyelv 2....................................................... 51 AJKONO9301 Francia jogi szaknyelv 3....................................................... 52 AJKONO9401 Francia jogi szaknyelv 4....................................................... 52 AJSZNO16401 Francia jogi szaknyelvi alapismeretek 2.............................. 67 AJSZNO16501 Hongrie et l’Union Européenne 2........................................ 67 AJSZNO16701 Le droit et la publicité 2. ..................................................... 68 AJSZNO16801 Orosz jogi szaknyelvi alapismeretek ................................... 68 AJKOLO9101 Francia jogi szaknyelv ........................................................ 136 AJKOLO10101 Orosz jogi szaknyelv......................................................... 136 SZAN0401 Francia jogi szaknyelv 2. ......................................................... 192 SZVN59101 Francia jogi szaknyelvi alapismeretek 2. ............................... 227 SZVN62101 Hongrie et l’Union Européenne 2. ......................................... 227 SZVN40201 Le droit et la publicité 2. ........................................................ 227 SZVN81801 Orosz jogi szaknyelvi alapismeretek ..................................... 227 SZAA0101-5, SZAU0101-5, SZAD0101-5, SZNR0101-5 Francia szaknyelv........................................................................................ 344 SZAA0101-6, SZAU0101-6, SZAD0101-6, SZNR0101-6 Orosz szaknyelv .......................................................................................... 344 Dr. Bögöly Gyula SZVN7301 A katonai büntetőeljárás alapvető kérdései.............................. 224 Dr. Bruhács János egyetemi tanár AJKONO5701 Nemzetközi jog 1. ................................................................ 48 AJKONO5801 Nemzetközi jog 2. ................................................................ 48 AJKOLO5701 Nemzetközi jog................................................................... 134 KOJN0601 Nemzetközi jog 2. .................................................................... 193 KOJU0501, KOJD0501, KOJR0501 Nemzetközi jog ................................ 345 Dr. Chronowski Nóra egyetemi docens, tanszékvezető AJKONO1901 Alkotmányjog 1.................................................................... 41 AJKONO2001 Alkotmányjog 2.................................................................... 41 AJKONO2101 Alkotmányjog 3.................................................................... 41

Page 488: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

484

AJKONO2201 Alkotmányjogi gyakorlat...................................................... 42 AJDKNO0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog ............................ 58 AJDKNO0401 Összehasonlító alkotmányjog............................................... 58 AJDKNO0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme.................................... 58 AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. ................................................................. 129 AJKOLO2001 Alkotmányjog 2. ................................................................. 129 AJDKLO0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog........................... 141 AJDKLO0401 Összehasonlító alkotmányjog ............................................. 141 AJDKLO0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme .................................. 141 KOJN0101 Alkotmányjog 1. ...................................................................... 183 KOJN0201 Alkotmányjog 2. ...................................................................... 184 KOJN1101 Alkotmánytan........................................................................... 185 DFKN0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog ............................... 204 DFKN0401 Összehasonlító alkotmányjog.................................................. 204 DFKN0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme....................................... 204 SZVN9001 Alkotmányjogi repetitórium 1. ................................................ 210 SZVN13501 Alkotmányjogi repetitórium 2................................................ 210 SZVN23701 Constitutional principles in EU-law....................................... 210 SZVN83501 Alkotmányjogi szeminárium 2............................................... 210 DFKA0301, DFKU0301, DFKD0301, DFKR0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog................................................................................. 355 DFKA0401, DFKU0401, DFKD0401, DFKR0401 Összehasonlító alkotmányjog............................................................................................... 355 DFKA0501, DFKU0501, DFKD0501, DFKR0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme................................................................................. 355 Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi tanársegéd AJKONO5701 Nemzetközi jog 1. ................................................................ 48 AJKONO5801 Nemzetközi jog 2. ................................................................ 48 AJDKNO1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai ........................................ 59 AJSZNO14601 Nemzetközi szervezetek ...................................................... 82 AJKOLO5701 Nemzetközi jog................................................................... 134 AJDKLO1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai ...................................... 142 AJSZLO14501 Bepillantás a nemzetközi szervezetek világába ................. 152 KOJN0601 Nemzetközi jog 2. .................................................................... 193 DFKN1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai ........................................... 205 SZVN70101 Nemzetközi szervezetek ........................................................ 250 SZVN25401 Diplomácia............................................................................. 251 SZVN27801 A hágai és az arushai nemzetközi büntetőtörvényszékek gyakorlata................................................................ 251 SZVN39101 Nemzetközi büntetőbíráskodás .............................................. 251 SZVN70201 Milyen nemzetközi jogi szabályok állnak a háttérben? ......... 251

Page 489: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

485

SZVN78901 Az ENSZ Nemzetközi Bíróságának döntései ........................ 251 KOJU0501, KOJD0501, KOJR0501 Nemzetközi jog ................................ 345 DFKA1001, DFKU1001, DFKD1001, DFKR1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai...................................................................................... 357 SZVA5401, SZVU5401, SZVD5401, SZVR5401 Nemzetközi büntetőbíráskodás ................................................................... 376 SZVA10801, SZVU10801, SZVD10801, SZVR10801 Bepillantás a nemzetközi szervezetek világába........................................... 376 SZVA20901, SZVU20901, SZVD20901, SZVR20901 Az ENSZ Nemzetközi Bíróságának döntései.............................................. 376 Dr. Csányi Csaba AJSZNO15701 Az állam elleni bűncselekmények ....................................... 64 SZVN80901 Az állam elleni bűncselekmények ......................................... 218 Dr. Csefkó Ferenc egyetemi adjunktus AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. ............................................................. 42 AJKONO2401 Közigazgatási jog 2. ............................................................. 42 AJKONO2601 Közigazgatási jogi gyakorlat ................................................ 43 AJDKNO0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások .............................. 58 AJSZNO9501 A magyar önkormányzati választások nyertesei és vesztesei.................................................................................................... 76 AJSZNO9601 A korrupció és a törvényesség határvonalai Magyarországon............................................................................................ 77 AJSZNO9701 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai ............................. 77 AJSZNO9801 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai ...... 77 AJSZNO9901 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer .................................................................................. 77 AJSZNO10001 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés................................................................................ 78 AJSZNO10101 A magyar önkormányzati választások deficitje................... 78 AJSZNO13701 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői.......................... 90 AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1............................................................. 130 AJKOLO2401 Közigazgatási jog 2............................................................. 130 AJDKLO0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások............................. 141 AJSZLO9601 A korrupció és a törvényesség határvonalai a rendszerváltástól napjainkig........................................................................ 149 AJSZLO9701 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai............................ 150 AJSZLO9801 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai..... 150 AJSZLO9901 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer ................................................................................ 150

Page 490: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

486

AJSZLO10001 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés.............................................................................. 150 AJSZLO10101 A magyar önkormányzati választások deficitje ................. 150 AJSZLO10201 Önkormányzatok, pártok, választások ............................... 150 KOJN0301 Közigazgatási jog 1. Általános rész ......................................... 183 KOJN1401 Közigazgatási jogi gyakorlat.................................................... 188 DFKN0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások.................................. 205 SZVN76001 A magyar önkormányzati választások nyertesei és vesztesei.................................................................................................. 242 SZVN76501 A korrupció és a törvényesség határvonalai Magyarországon.......................................................................................... 242 SZVN76301 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai.............................. 242 SZVN76101 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai....... 243 SZVN76201 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer ....................................................................................................... 243 SZVN76401 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés.............................................................................. 243 SZVN76601 A magyar önkormányzati választások deficitje ..................... 243 SZVN78301 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői ............................ 265 DFKA0601, DFKU0601, DFKD0601, DFKR0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások ........................................................................................ 356 SZVA18901, SZVU18901, SZVD18901, SZVR18901 A korrupció és a törvényesség határvonalai a rendszerváltástól napjainkig.................... 372 SZVA19001, SZVU19001, SZVD19001, SZVR19001 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai................................................... 372 SZVA19101, SZVU19101, SZVD19101, SZVR19101 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai ............................ 372 SZVA19201, SZVU19201, SZVD19201, SZVR19201 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer........... 372 SZVA19301, SZVU19301, SZVD19301, SZVR19301 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés................ 372 SZVA19401, SZVU19401, SZVD19401, SZVR19401 A magyar önkormányzati választások deficitje........................................... 373 SZVA19501, SZVU19501, SZVD19501, SZVR19501 Önkormányzatok, pártok, választások ........................................................ 373 KOJP7401 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai ................................ 405 KOJP7801 Önkormányzatok, pártok, választások ...................................... 405 KOJP7501 A falu, a főváros és a vidék önkormányzati sajátosságai.......... 405 KOJP7601 A magyar fejlesztési, támogatási, pályázati finanszírozási rendszer ....................................................................................................... 405 KOJP7701 Kisebbségek és önkormányzatok, esélyegyenlőségi, társadalmi beilleszkedés.............................................................................. 405

Page 491: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

487

Dr. Cseresnyés Ferenc egyetemi docens AJDENO1301 19-20. századi politikai eszmék ............................................ 55 AJSZNO17101 Magyarország külpolitikája 1990-2004............................... 88 AJSZNO17201 Nationalitätenpolitik von Ungarn 1990-2004...................... 88 AJSZNO17301 Migrációs tendenciák Magyarországon a rendszerváltás óta.......................................................................................... 89 AJSZNO17401 Nemzetközi kapcsolatok, béke és biztonság az 1990-es években............................................................................................ 89 AJDELO1301 19-20. századi politikai eszmék .......................................... 138 AJSZLO17101 Magyarország külpolitikája 1990-2004 ............................. 154 DFEN1301 19-20. századi politikai eszmék ............................................... 200 SZVN82101 Magyarország külpolitikája 1990-2004 ................................ 263 SZVN82201 Nationalitätenpolitik von Ungarn 1990-2004 ........................ 264 SZVN82301 Migrációs tendenciák Magyarországon a rendszerváltás óta........................................................................................ 264 SZVN21101 Nemzetközi kapcsolatok, béke és biztonság az 1990-es években.......................................................................................... 264 SZVN4201 Az Európai Unió második és harmadik pillére (közös kül- és biztonságpolitika, valamint bel- és igazságügyi együttműködés) ........... 264 DFEA1301, DFEU1301, DFED1301, DFER1301 19-20. századi politikai eszmék .......................................................................................... 351 SZVA24301, SZVU24301, SZVD24301, SZVR24301 Az Európai Unió második és harmadik pillére (közös kül- és biztonságpolitika, valamint bel- és igazságügyi együttműködés)............................................. 377 SZVA21601, SZVU21601, SZVD21601, SZVR21601 Magyarország külpolitikája 1990-2004 ...................................................... 382 Dr. Cserép Attila AJDKNO0701 Szabálysértési jog................................................................. 59 AJDKLO0701 Szabálysértési jog ............................................................... 142 DFKN0701 Szabálysértési jog.................................................................... 205 DFKA0701, DFKU0701, DFKD0701, DFKR0701 Szabálysértési jog ...... 356 Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd AJKONO4101 Polgári jogi gyakorlat 1. ....................................................... 45 AJKONO4201 Polgári jogi gyakorlat 2. ....................................................... 45 AJKONO4301 Polgári jogi gyakorlat 3. ....................................................... 46 AJDMNO0301 A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései ......................................................................................................... 61 AJSZNO21601 Moot court I. - európa jog a gyakorlatban ........................... 84 AJKOLO3701 Polgári jog 1........................................................................ 131 AJKOLO3801 Polgári jog 2........................................................................ 132

Page 492: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

488

AJKOLO3901 Polgári jog 3........................................................................ 132 AJKOLO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1. ............................... 134 AJKOLO6201 Nemzetközi magánjog és európajog 2. ............................... 134 AJDMLO0301 A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései ....................................................................................................... 144 CIVN2001 Polgári jogi gyakorlat 1. ........................................................... 186 CIVN2201 Polgári jogi gyakorlat 3. ........................................................... 189 DFMN0301 A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései ....................................................................................................... 207 SZVN60001 Moot court I. - európa jog a gyakorlatban ............................. 257 CIVU0101, CIVD0101 Polgári Jog 1. ........................................................ 346 CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301 Polgári Jog 3...................................... 346 CIVA1201, CIVU1201, CIVD1201 Nemzetközi magánjog és Európajog.................................................................................................... 347 DFMA0301, DFMU0301, DFMD0301, DFMR0301 A magyar nemzetközi kollíziós magánjog gyakorlati kérdései ................................... 358 SZVA25501, SZVU25501, SZVD25501, SZVR25501 Polgári jogunk a Polgári Törvénykönyv újrakodifikálásának tükrében ................................. 378 CIVP2401 Ingatlan – nyilvántartás ............................................................. 406 Czirkóné Ormai Judit nyelvtanár AJKONO7101 Angol jogi szaknyelv 1......................................................... 49 AJKONO7201 Angol jogi szaknyelv 2......................................................... 50 AJKONO7301 Angol jogi szaknyelv 3......................................................... 50 AJKONO7401 Angol jogi szaknyelv 4......................................................... 50 AJSZNO16201 A jog az irodalomban (Law in Literature)........................... 68 AJSZNO16301 Angol jogi műfajok olvasása és értelmezése (Reading and Interpreting English Legal Genres)......................................... 68 AJKOLO7101 Angol jogi szaknyelv – újrakezdő ...................................... 135 AJKOLO7201 Angol jogi szaknyelv – haladó............................................ 135 SZAN0801 Angol jogi szaknyelv 2. ........................................................... 189 SZVN81501 A jog az irodalomban (Law in Literature) ............................. 227 SZVN81601 Angol jogi műfajok olvasása és értelmezése (Reading and Interpreting English Legal Genres)....................................... 228 SZAA0101-3, SZAU0101-3, SZAD0101-3, SZNR0101-3 Angol szaknyelv – újrakezdő ...................................................................... 343 SZAA0101-4, SZAU0101-4, SZAD0101-4, SZNR0101-4 Angol szaknyelv – haladó ........................................................................... 344 Dr. Dávid Lilla AJSZNO6901 A büntetőjog különös része a gyakorlat tükrében.................. 64

Page 493: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

489

Dr. Dieszler László egyetemi adjunktus AJKONO8101 Német jogi szaknyelv 1. ....................................................... 50 AJKONO8201 Német jogi szaknyelv 2. ....................................................... 51 AJKONO8301 Német jogi szaknyelv 3. ....................................................... 51 AJKONO8401 Német jogi szaknyelv 4. ....................................................... 51 SZAN0601 Német jogi szaknyelv 2............................................................ 191 Dr. Diósdi Mária AJSZNO19801 Bizonyítás a tárgyalóteremben ............................................ 66 AJSZLO19801 Bizonyítás a tárgyalóteremben........................................... 147 SZVN60601 Bizonyítás a tárgyalóteremben............................................... 222 SZVA14201, SZVU14201, SZVD14201, SZVR14201 Bizonyítás a tárgyalóteremben.................................................................... 365 Dr. Drinóczi Tímea egyetemi adjunktus AJKONO1901 Alkotmányjog 1.................................................................... 41 AJKONO2001 Alkotmányjog 2.................................................................... 41 AJKONO2101 Alkotmányjog 3.................................................................... 41 AJKONO2201 Alkotmányjogi gyakorlat...................................................... 42 AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. ................................................................. 129 AJKOLO2001 Alkotmányjog 2. ................................................................. 129 Dudás Attiláné dr. Korinek Beáta Zsófia AJSZNO21101 Intervenciós módszerek avagy megoldások a családi erőszak kezelésére......................................................................................... 67 AJSZNO23701 A családon belüli erőszak hazai és nemzetközi vonatkozásai.................................................................................................. 67 SZVN70901 Intervenciós módszerek avagy megoldások a családi erőszak kezelésére....................................................................................... 226 SZVN51801 A családon belüli erőszak hazai és nemzetközi vonatkozásai................................................................................................ 226 Dr. Dudás Margit SZUJ0301 Írásbeli és szóbeli kommunikáció ............................................. 421 Dr. Eördögh Dávid SZVN87101 A Magyar Népköztársaság legitimációs bázisa ..................... 233 Dr. Fábián Adrián egyetemi adjunktus AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. ............................................................. 42 AJKONO2401 Közigazgatási jog 2. ............................................................. 42 AJKONO2601 Közigazgatási jogi gyakorlat ................................................ 43

Page 494: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

490

AJDKNO0701 Szabálysértési jog................................................................. 59 AJDKNO0901 A közigazgatási hatósági eljárás........................................... 59 AJSZNO6001 System of the administrative law .......................................... 78 AJSZNO6201 Önkormányzati közigazgatás a gyakorlatban ........................ 78 AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1............................................................. 130 AJKOLO2401 Közigazgatási jog 2............................................................. 130 AJDKLO0701 Szabálysértési jog ............................................................... 142 AJDKLO0901 A közigazgatási hatósági eljárás ......................................... 142 AJSZLO6101 Helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre ....................... 150 KOJN0301 Közigazgatási jog 1. Általános rész ......................................... 183 KOJN1401 Közigazgatási jogi gyakorlat.................................................... 188 DFKN0701 Szabálysértési jog.................................................................... 205 DFKN0901 A közigazgatási hatósági eljárás.............................................. 205 SZVN73701 System of the administrative law........................................... 243 SZVN61401 Önkormányzati közigazgatás a gyakorlatban ........................ 244 SZVN67401 Borászati jog .......................................................................... 269 DFKA0701, DFKU0701, DFKD0701, DFKR0701 Szabálysértési jog ...... 356 DFKA0901, DFKU0901, DFKD0901, DFKR0901 A közigazgatási hatósági eljárás............................................................................................ 356 SZVA4101, SZVU4101, SZVD4101, SZVR4101 Helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre .............................................. 373 KOJP2101 Helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre............................ 405 Dr. Fabó Tibor egyetemi adjunktus AJKONO3901 Polgári jog 3. ........................................................................ 45 AJKONO4001 Polgári jog 4. ........................................................................ 45 AJKONO4101 Polgári jogi gyakorlat 1. ....................................................... 45 AJKONO4201 Polgári jogi gyakorlat 2. ....................................................... 45 AJKONO4301 Polgári jogi gyakorlat 3. ....................................................... 46 AJDMNO0101 Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből .......................................................................................................... 61 AJKOLO3701 Polgári jog 1........................................................................ 131 AJKOLO3801 Polgári jog 2........................................................................ 132 AJKOLO3901 Polgári jog 3........................................................................ 132 AJKOLO4001 Polgári jog 4........................................................................ 132 AJDMLO0101 Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből ........................................................................................................ 144 CIVN2001 Polgári jogi gyakorlat 1. ........................................................... 186 CIVN0401 Polgári jog 4. ............................................................................ 187 CIVN2201 Polgári jogi gyakorlat 3. ........................................................... 189 DFMN0101 Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből ........................................................................................................ 207

Page 495: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

491

SZVN18301 A társasági jog egyes elméleti és joggyakorlati kérdései....... 257 SZVN56601 Polgári jogi jogesetmegoldás a dologi és az öröklési jog köréből ........................................................................................................ 257 SZVN56701 Polgári jogi jogesetmegoldás a kötelmi jog köréből .............. 257 CIVU0101, CIVD0101 Polgári Jog 1. ........................................................ 346 CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301 Polgári Jog 3...................................... 346 CIVR0401 Polgári Jog 4. ............................................................................ 346 DFMA0101, DFMU0101, DFMD0101, DFMR0101 Polgári jogi repetitórium a kötelmi jog általános része köréből...................................... 358 SZVA5701, SZVU5701, SZVD5701, SZVR5701 Polgári jogi jogesetmegoldás a dologi és az öröklési jog köréből .................................. 378 SZVA25601, SZVU25601, SZVD25601, SZVR25601 Polgári jogi jogesetmegoldás a kötelmi jog köréből ................................... 379 Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens AJDBNO1001 Kriminalisztika ..................................................................... 57 AJSZNO19901 Actual Questions of Criminalistics...................................... 66 AJKOLO5201 Büntető eljárásjog 1. ........................................................... 133 AJKOLO5301 Büntető eljárásjog 2. ........................................................... 133 AJDBLO1001 Kriminalisztika.................................................................... 140 DFBN1001 Kriminalisztika ........................................................................ 202 SZVN84201 Actual Questions of Criminalistics ........................................ 222 DFBA1001, DFBU1001, DFBD1001, DFBR1001 Kriminalisztika........... 353 Dr. Filó Erika egyetemi docens SZVA5801 A gyermek jogairól szóló New York-i Egyezmény érvényesülése a gyakorlatban...................................................................... 366 SZVA5901 A házastársi és az élettársi kapcsolat ....................................... 366 Dr. Fuksz Adrienn egyetemi tanársegéd AJKONO5601 Polgári eljárásjogi gyakorlat................................................. 47 AJDMNO1201 Nemperes eljárások.............................................................. 62 AJSZNO11901 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai........................... 84 AJSZNO12001 A nemperes eljárások jogi természete ................................. 84 AJSZNO12101 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései ... 85 AJSZNO12201 Polgári eljárásjogi II. repetitorium ...................................... 85 AJDMLO1201 Nemperes eljárások ............................................................ 145 AJSZLO11901 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai ......................... 152 AJSZLO12001 A nemperes eljárások jogi természete................................ 153 AJSZLO12101 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései.. 153 DFMN1201 Nemperes eljárások................................................................. 208 SZVN53501 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai ............................. 259

Page 496: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

492

SZVN62201 A nemperes eljárások jogi természete.................................... 259 SZVN77401 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései...... 259 SZVN77301 Polgári eljárásjogi II. repetitorium......................................... 260 DFMA1201, DFMU1201, DFMD101, DFMR1201 Nemperes eljárások... 360 SZVA20001, SZVU20001, SZVD20001, SZVR20001 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai................................................... 380 SZVA20101, SZVU20101, SZVD20101, SZVR20101 A nemperes eljárások jogi természete ............................................................................. 380 SZVA20201, SZVU20201, SZVD20201, SZVR20201 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései ........................... 380 CIVP2601 Személyállapottal kapcsolatos perek eljárásjogi kérdései ......... 407 CIVP3201 A nemperes eljárások jogi természete ....................................... 407 CIVP3301 Az európai polgári eljárásjog alapvonásai................................. 407 Dr. Garamvölgyi Róbert egyetemi tanársegéd AJKONO4101 Polgári jogi gyakorlat 1. ....................................................... 45 AJKONO4201 Polgári jogi gyakorlat 2. ....................................................... 45 AJKONO4301 Polgári jogi gyakorlat 3. ....................................................... 46 AJKOLO3701 Polgári jog 1........................................................................ 131 AJKOLO3801 Polgári jog 2........................................................................ 132 AJKOLO3901 Polgári jog 3........................................................................ 132 AJKOLO4001 Polgári jog 4........................................................................ 132 AJKOLO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1. ............................... 134 AJKOLO6201 Nemzetközi magánjog és európajog 2. ............................... 134 CIVU0101, CIVD0101 Polgári Jog 1. ........................................................ 346 CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301 Polgári Jog 3...................................... 346 CIVR0401 Polgári Jog 4. ............................................................................ 346 CIVA1201, CIVU1201, CIVD1201 Nemzetközi magánjog és Európajog.................................................................................................... 347 CIVJ0101 Polgári jogi alapfogalmak.......................................................... 420 Dr. Gál István László egyetemi adjunktus AJKONO3301 Büntetőjogi gyakorlat 1. ....................................................... 44 AJKONO3401 Büntetőjogi gyakorlat 2. ....................................................... 44 AJDBNO0501 A gazdasági bűncselekmények............................................. 56 AJSZNO0201 Bűnügyi statisztika ................................................................ 64 AJSZNO1570, Az állam elleni bűncselekmények ........................................ 64 AJSZNO15801 A pénzmosás és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények...... 65 AJSZNO15901 A pénzmosás büntetőjogi szabályozása............................... 65 AJDBLO0501 A gazdasági bűncselekmények ........................................... 139 AJSZLO16001 A pénzügyi bűncselekmények ........................................... 147 AJSZLO16101 A terrorizmus anyagi büntetőjogi kérdései ........................ 147

Page 497: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

493

TTIN0201 Társadalomstatisztika................................................................ 185 DFBN0501 A gazdasági bűncselekmények ................................................ 201 SZVN13301 Bűnügyi statisztika................................................................. 217 SZVN80901 Az állam elleni bűncselekmények ......................................... 218 SZVN81301 A pénzmosás és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények ........ 218 SZVN24501 A pénzmosás büntetőjogi szabályozása ................................. 218 SZVN81001 Bevezetés a büntetőjog általános részébe II........................... 218 SZVN81101 Elméleti kérdések a büntetőjog különös részének körében II. ................................................................................................... 218 SZVN81201 Gyakorlati kérdések a büntetőjog általános részének köréből II..................................................................................................... 219 DFBA0501, DFBU0501, DFBD0501, DFBR0501 A gazdasági bűncselekmények ................................................................... 352 SZVA10101, SZVU10101, SZVD10101, SZVR10101 A pénzügyi bűncselekmények..................................................................... 364 SZVA21501, SZVU21501, SZVD21501, SZVR21501 A terrorizmus anyagi büntetőjogi kérdései........................................................................ 364 BUNP2101 A pénzmosás elleni küzdelem jogi és egyéb eszközei............. 403 BUNP3401 A nemi erkölcs elleni bűncselekmények ................................. 403 Dr. Gáll Tamás egyetemi tanársegéd AJKONO5601 Polgári eljárásjogi gyakorlat................................................. 47 AJKOLO5401 Polgári eljárásjog 1. ............................................................ 133 Dr. Gárván János egyetemi adjunktus AJKONO2701 Pénzügyi jog 1...................................................................... 43 AJKONO2801 Pénzügyi jog 2...................................................................... 43 AJDKNO0801 Adózás a gyakorlatban ......................................................... 59 AJSZNO9101 Számviteli ismeretek ............................................................. 78 AJSZNO9201 Adóigazgatás a gyakorlatban................................................. 79 AJKOLO2701 Pénzügyi jog 1. ................................................................... 130 AJKOLO2801 Pénzügyi jog 2. ................................................................... 130 AJDKLO0801 Adózás a gyakorlatban........................................................ 142 TTIN0701 Pénzügytan................................................................................ 183 KOJN0701 Pénzügyi jog 1.......................................................................... 184 DFKN0801 Adózás a gyakorlatban ............................................................ 205 SZVN75701 Számviteli ismeretek.............................................................. 244 SZVN75801 Adóigazgatás a gyakorlatban ................................................. 244 KOJU0801, KOJD0801 Pénzügyi jog 2. .................................................... 348 DFKA0801, DFKU0801, DFKD0801, DFKR0801 Adózás a gyakorlatban................................................................................................ 356

Page 498: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

494

Dr. Gátos György AJSZNO12501 A polgári peres eljárások meghatározó résztvevői (a bírák, a jogi képviselők, a felek, a beavatkozók, a tanúk és a szakértők szerepe)... 85 AJSZLO12301 A perorvoslati eljárások és a különös eljárások jogalkalmazási gyakorlata........................................................................... 153 AJSZLO12401 Perorvoslatok és egyes különös eljárások a polgári eljárásjogi gyakorlatban .............................................................................. 153 SZVN77501 A polgári peres eljárások meghatározó résztvevői (a bírák, a jogi képviselők, a felek, a beavatkozók, a tanúk és a szakértők szerepe).... 260 SZVA9201, SZVU9201, SZVD9201, SZVR9201 A perorvoslati eljárások és a különös eljárások jogalkalmazási gyakorlata........................ 381 SZVA8401, SZVU8401, SZVD8401, SZVR8401 Perorvoslatok és egyes különös eljárások a polgári eljárásjogi gyakorlatban ........................ 381 Dr. Grünhut Gábor SZVN87001 Egyenlő bánásmód a foglalkoztatásban-munkajogi és nemzetközi jogi vonatkozások .................................................................... 250 Hajnáné Kelle Katalin nyelvtanár AJKONO8101 Német jogi szaknyelv 1. ....................................................... 50 AJKONO8201 Német jogi szaknyelv 2. ....................................................... 51 AJKONO8301 Német jogi szaknyelv 3. ....................................................... 51 AJKONO8401 Német jogi szaknyelv 4. ....................................................... 51 AJKOLO8101 Német jogi szaknyelv – újrakezdő...................................... 135 AJKOLO8201 Német jogi szaknyelv – haladó........................................... 135 SZAN0601 Német jogi szaknyelv 2............................................................ 191 SZVN59301 Bevezetés a német jogi szaknyelvbe 2................................... 228 SZAA0101-1, SZAU0101-1, SZAD0101-1, SZNR0101-1 Német szaknyelv – újrakezdő ..................................................................... 343 SZAA0101-2, SZAU0101-2, SZAD0101-2, SZNR0101-2 Német szaknyelv – haladó .......................................................................... 343 Hausmann Péter egyetemi adjunktus AJKONO0401 Közgazdaságtan 1................................................................. 38 AJKONO0501 Közgazdaságtan 2................................................................. 38 AJKOLO0401 Közgazdaságtan .................................................................. 128 TTIN0601 Közgazdaságtan 2. .................................................................... 180 Dr. Hautzinger Zoltán egyetemi adjunktus AJDBNO1401 A külön eljárások elvi és gyakorlati kérdései ....................... 57 AJDBLO1401 A külön eljárások elvi és gyakorlati kérdései...................... 140 AJSZLO20001 A katonai büntetőjog elvei ................................................. 147

Page 499: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

495

DFBN1401 A külön eljárások elvi és gyakorlati kérdései .......................... 203 SZVN6601 Igazságügyi Lőfegyvertan........................................................ 222 SZVN70601 Az angolszász büntető igazságszolgáltatás ............................ 222 SZVN72801 A katonai büntetőjog alapelvei .............................................. 222 SZVN84301 Büntető Eljárásjogi Repetitórium I. ....................................... 222 DFBA1401, DFBU1401, DFBD1401, DFBR1401 A külön eljárások elvi és gyakorlati kérdései.................................................................................. 354 SZVA17401, SZVU17401, SZVD17401, SZVR17401 A katonai büntetőjog elvei........................................................................................... 365 Dr. Hegyaljai Mátyás SZVN6801 A nemzetközi bűnügyi és igazságügyi együttműködés............ 223 SZVN52501 Bűnügyi együttműködés az EU-ban ...................................... 251 SZVA3001, SZVR3001 A nemzetközi bűnügyi és igazságügyi együttműködés ............................................................................................ 365 Dr. Herger Csabáné egyetemi docens AJDENO0101 Összehasonlító európai jogtörténet ....................................... 53 AJSZNO0801 Rechtshistorische Quellenanalyse II................................................................................................................................................................ 73 AJSZNO8301 Összehasonlító családjogtörténet........................................... 73 AJSZNO8201 Das moderne österreichische Familienrecht im Vergleich mit dem traditionellen österreichischen und ungarischen Familienrecht ...... 73 AJDELO0101 Összehasonlító európai jogtörténet ..................................... 137 DFEN0101 Összehasonlító európai jogtörténet .......................................... 198 SZVN48101 Rechtshistorische Quellenanalyse II. ..................................... 237 SZVN43701 Összehasonlító családjogtörténet ........................................... 238 SZVN74501 Das moderne österreichische Familienrecht im Vergleich mit dem traditionellen österreichischen und ungarischen Familienrecht .... 238 DFEA0101, DFEU0101, DFED0101, DFER0101 Összehasonlító európai jogtörténet ................................................................................................... 349 ETOJ0201 A modern állam és jog történeti alapjai ................................... 420 Dr. Herke Csongor egyetemi docens, tanszékvezető AJKONO5201 Büntető eljárásjog 1.............................................................. 47 AJKONO5301 Büntető eljárásjog 2.............................................................. 47 AJDBNO1201 A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben........... 57 AJKOLO5201 Büntető eljárásjog 1. ........................................................... 133 AJKOLO5301 Büntető eljárásjog 2. ........................................................... 133 AJDBLO1201 A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben ......... 140 BUNN0501 Büntető eljárásjog 1. ............................................................... 187 DFBN1101 Bizonyítékok a büntetőeljárásban............................................ 202

Page 500: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

496

SZVN84401 Sherlock Holmes és a modern kriminalisztikai módszerek ... 223 SZVN84501 Die Eigenheiten des ungarischen Strafverfahrens.................. 221 BUNA0901, BUNU0901, BUND0901 Kriminalisztika ............................. 347 BUNA0501, BUNU0601, BUND0601 Büntető eljárásjog......................... 347 DFBA1201, DFBU1201, DFBD1201, DFBR1201 A büntetőeljárás jogösszehasonlító megközelítésben............................................................. 354 SZVA24401, SZVU24401, SZVD24401, SZVR24401 A német büntetőeljárás .............................................................................................. 366 SZVA24501, SZVU24501, SZVD24501, SZVR24501 Sherlock Holmes és a modern kriminalisztikai módszerek ..................................................... 366 Dr. Hoóz István TTIJ0301 Társadalomstatisztika /igazságügyi statisztika ........................... 421 Dr. Horn Ildikó egyetemi adjunktus AJSZNO21801 Jogászi hivatás..................................................................... 71 AJSZNO21901 Jogesetek eltérő jogi kultúrákban ........................................ 71 AJSZNO22001 Jog és vallás......................................................................... 71 AJSZNO22101 Jogi és politikai rendszerek ................................................. 71 AJSZNO22201 Jog és más társadalmi normák............................................. 71 AJSZNO22301 A kánonjog .......................................................................... 71 AJSZLO21901 Jogesetek eltérő jogi kultúrákban....................................... 148 AJSZLO22001 Jog és vallás ....................................................................... 148 AJSZLO22101 Jogi és politikai rendszerek................................................ 148 AJSZLO22201 Jog és más társadalmi normák ........................................... 148 AJSZLO22301 A kánonjog......................................................................... 148 SZVN89401 Jogesetek eltérő jogi kultúrákban........................................... 233 SZVN89501 Jog és vallás ........................................................................... 233 SZVN89601 Jogi és politikai rendszerek.................................................... 233 SZVN72101 Jog és más társadalmi normák ............................................... 233 SZVN89701 A kánonjog ............................................................................ 234 SZVN27201 Jogi kultúrák .......................................................................... 234 SZVN87201 Az államformák világa........................................................... 234 SZVN87301 Igazságszolgáltatás a rendszerváltás előtt és után.................. 234 SZVN87401 Jogalkalmazás a gyakorlatban................................................ 234 SZVN87501 Kultúra, jog, vallás................................................................. 234 SZVN87601 Magyar jogbölcselők ............................................................. 235 SZVN87701 A természetjog világa ............................................................ 235 SZVA26501, SZVU26501, SZVD26501, SZVR26501 Jogesetek eltérő jogi kultúrákban ................................................................................ 369 SZVA26601, SZVU26601, SZVD26601, SZVR26601 Jog és vallás ........ 369

Page 501: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

497

SZVA26701, SZVU26701, SZVD26701, SZVR26701 Jogi és politikai rendszerek ..................................................................................... 369 SZVA26801, SZVU26801, SZVD26801, SZVR26801 Jog és más társadalmi normák....................................................................................... 369 SZVA26901, SZVU26901, SZVD26901, SZVR26901 A kánonjog.......... 369 ETOJ0101 Jogi alaptan ............................................................................... 420 SZUJ0401 SZAKMAI GYAKORLAT I. ................................................... 422 SZUJ0501 SZAKMAI GYAKORLAT II. .................................................. 422 Dr. Hornyák Szabolcs egyetemi adjunktus AJKONO3301 Büntetőjogi gyakorlat 1. ....................................................... 44 AJKONO3401 Büntetőjogi gyakorlat 2. ....................................................... 44 AJDBNO0401 A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében........................................................................................................ 56 AJDBLO0401 A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében....................................................................................................... 139 AJSZLO23501 A büntetés tana .................................................................. 147 AJSZLO23601 Gyermek- és fiatalkorúak a büntetőjogban ........................ 147 DFBN0401 A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében....................................................................................................... 201 SZVN50401 Gyermek- és fiatalkorúak a büntetőjogban ............................ 219 SZVN88601 Dogmatikai és gyakorlati kérdések a büntetőjog különös részének köréből ......................................................................................... 219 SZVN88701 Különös részi kérdések a gyakorlatban 2............................... 219 SZVN88801 A magyar büntetőjog szankciórendszere ............................... 219 DFBA0401, DFBU0401, DFBD0401, DFBR0401 A bűncselekménytan alapjai az elmélet és a gyakorlat tükrében................................................... 352 SZVA1301, SZVU1301, SZVD1301, SZVR1301 „A törvényen keresztül a törvény fölé emelkedve” – erkölcsi és jogi kérdések a büntetőjogban..... 364 SZVA13001, SZVU13001, SZVD13001, SZVR13001 A köznyugalom elleni bűncselekmények .............................................................................. 364 SZVA27701, SZVU27701, SZVD27701, SZVR27701 A büntetés tana.... 364 SZVA10601, SZVU10601, SZVD10601, SZVR10601 Gyermek- és fiatalkorúak a büntetőjogban ................................................. 365 BUNP2401 Gyermek- és fiatalkorúak a büntetőjogban.............................. 403 BUNP3701 „A törvényen keresztül a törvény fölé emelkedve” – erkölcsi és jogi kérdések a büntetőjogban............................................... 404 BUNP4301 A büntetés tana ........................................................................ 404 BUNP4401 A köznyugalom elleni bűncselekmények ................................ 404 BUNJ0201 Büntetőjogi alapfogalmak ........................................................ 420

Page 502: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

498

Dr. Horváth Csaba egyetemi docens AJKONO0201 Politikaelmélet...................................................................... 38 AJDENO1401 Magyarország politikai rendszerei........................................ 55 AJSZNO9501 A magyar önkormányzati választások nyertesei és vesztesei.................................................................................................... 76 AJSZNO9601 A korrupció és a törvényesség határvonalai Magyarországon............................................................................................ 77 AJSZNO9701 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai ............................. 77 AJSZNO10101 A magyar önkormányzati választások deficitje................... 78 AJSZNO13301 A mai magyar politikai rendszer és párttagoltság................ 89 AJSZNO13401 Magyarország külpolitikája a huszadik században.............. 89 AJSZNO13501 Politikai marketing Magyarországon .................................. 89 AJSZNO13601 Totális diktatúrák a huszadik században ............................. 90 AJSZNO13701 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői.......................... 90 AJSZNO13801 A magyar politikai rendszer és pártpolitikai struktúra 1990-től napjainkig ....................................................................................... 90 AJSZNO13901 Politikai marketing .............................................................. 90 AJSZNO14001 Politikai rendszer és párttagoltság a mai Magyarországon.. 91 AJSZNO14101 Magyar külpolitika a huszadik században ........................... 91 AJKOLO0201 Politikaelmélet .................................................................... 128 AJDELO1401 Magyarország politikai rendszerei ...................................... 138 AJSZLO9601 A korrupció és a törvényesség határvonalai a rendszerváltástól napjainkig........................................................................ 149 AJSZLO9701 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai............................ 150 AJSZLO10101 A magyar önkormányzati választások deficitje ................. 150 AJSZLO10201 Önkormányzatok, pártok, választások ............................... 150 AJSZLO14201 A mai politikai rendszer és párttagoltság Magyarországon.......................................................................................... 154 AJSZLO14301 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői Magyarországon.......................................................................................... 154 TTIN0301 Politikaelmélet .......................................................................... 180 DFEN1401 Magyarország politikai rendszerei ........................................... 200 SZVN76001 A magyar önkormányzati választások nyertesei és vesztesei.................................................................................................. 242 SZVN76501 A korrupció és a törvényesség határvonalai Magyarországon.......................................................................................... 242 SZVN76301 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai.............................. 242 SZVN76601 A magyar önkormányzati választások deficitje ..................... 243 SZVN78001 A mai magyar politikai rendszer és párttagoltság .................. 264 SZVN14601 Magyarország külpolitikája a huszadik században ................ 265 SZVN78101 Politikai marketing Magyarországon..................................... 265 SZVN78201 Totális diktatúrák a huszadik században................................ 265

Page 503: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

499

SZVN78301 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői ............................ 265 SZVN78401 A magyar politikai rendszer és pártpolitikai struktúra 1990-től napjainkig ..................................................................................... 266 SZVN78501 Politikai marketing................................................................. 266 SZVN78601 Politikai rendszer és párttagoltság a mai Magyarországon .... 266 SZVN78701 Magyar külpolitika a huszadik században ............................. 266 DFEA1401, DFEU1401, DFED1401, DFER1401 Magyarország politikai rendszerei...................................................................................... 351 SZVA18901, SZVU18901, SZVD18901, SZVR18901 A korrupció és a törvényesség határvonalai a rendszerváltástól napjainkig.................... 372 SZVA19001, SZVU19001, SZVD19001, SZVR19001 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai................................................... 372 SZVA19401, SZVU19401, SZVD19401, SZVR19401 A magyar önkormányzati választások deficitje........................................... 373 SZVA19501, SZVU19501, SZVD19501, SZVR19501 Önkormányzatok, pártok, választások ........................................................ 373 SZVA20701, SZVU20701, SZVD20701, SZVR20701 A mai politikai rendszer és párttagoltság Magyarországon.................................................. 382 SZVA20801, SZVU20801, SZVD20801, SZVR20801 A politikusi pálya lehetőségei és útvesztői Magyarországon.......................................... 382 KOJP7401 Az értelmiségiek érdekérvényesítési útjai ................................ 405 KOJP7801 Önkormányzatok, pártok, választások ...................................... 405 Dr. Horváth Sándor egyetemi docens, tanszékvezető AJKONO2701 Pénzügyi jog 1...................................................................... 43 AJKONO2801 Pénzügyi jog 2...................................................................... 43 AJDKNO0801 Adózás a gyakorlatban ......................................................... 59 AJSZNO7401 A hitelintézeti rendszer és a monetáris politika aktuális kérdései ......................................................................................................... 79 AJKOLO2701 Pénzügyi jog 1. ................................................................... 130 AJKOLO2801 Pénzügyi jog 2. ................................................................... 130 AJDKLO0801 Adózás a gyakorlatban........................................................ 142 AJSZLO7401 A hitelintézeti rendszer és a monetáris politika aktuális kérdései ...................................................................................................... 151 TTIN0701 Pénzügytan................................................................................ 183 KOJN0701 Pénzügyi jog 1.......................................................................... 184 DFKN0801 Adózás a gyakorlatban ............................................................ 205 SZVN74001 A hitelintézeti rendszer és a monetáris politika aktuális kérdései ....................................................................................................... 244 KOJU0801, KOJD0801 Pénzügyi jog 2. .................................................... 348 DFKA0801, DFKU0801, DFKD0801, DFKR0801 Adózás a gyakorlatban ................................................................................ 356

Page 504: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

500

SZVA17701, SZVU17701, SZVD17701, SZVR17701 A hitelintézeti rendszer és a monetáris politika aktuális kérdései....................................... 373 KOJJ0301 Pénzügyi, adó- és illetékjog ...................................................... 421 Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens, tanszékvezető AJKONO5901 Európai közjog 1. ................................................................. 48 AJKONO6001 Európai közjog 2. ................................................................. 48 AJDKNO1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban .................... 59 AJDKNO1201 Az Európai Bíróság eljárásai................................................ 60 AJDKNO1401 Környezeti jog és politika .................................................... 60 AJSZNO21701 Jogalkotás és végrehajtás az Európai Közösségben II......... 83 AJKOLO5901 Európai közjog 1................................................................. 134 AJKOLO6001 Európai közjog 2................................................................. 134 AJDKLO1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban................... 142 AJDKLO1201 Az Európai Bíróság eljárásai .............................................. 143 AJDKLO1401 Környezeti jog és politika ................................................... 143 EUJN0101 Európai közjog 1. ..................................................................... 194 DFKN1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban ....................... 206 DFKN1201 Az Európai Bíróság eljárásai ................................................... 206 DFKN1401 Környezeti jog és politika........................................................ 206 SZVN86601 Jogalkotás és végrehajtás az Európai Közösségben II. .......... 252 SZVN18601 Az Európai Közösség Agrárpolitikája és Joga....................... 252 SZVN63501 Az alapelvek tükröződése az Európai Bíróság környezeti esetjogában................................................................................ 252 EUJA0101, EUJU0101, EUJD0101 Európai közjog .................................. 345 DFKA1101, DFKU1101, DFKD1101, DFKR1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban ..................................................................... 357 DFKA1201, DFKU1201, DFKD1201, DFKR1201 Az Európai Bíróság eljárásai ....................................................................................................... 357 DFKA1401, DFKU1401, DFKD1401, DFKR1401 Környezeti jog és politika ........................................................................................................ 357 SZVA21001, SZVU21001, SZVD21001, SZVR21001 A környezeti követelmények integrálása az EK termékpolitikájába........... 376 SZVA21101, SZVU21101, SZVD21101, SZVR21101 Az Európai Közösség Agrárpolitikája és Joga ............................................................... 376 Hőnig Klára nyelvtanár AJKONO8101 Német jogi szaknyelv 1. ....................................................... 50 AJKONO8201 Német jogi szaknyelv 2. ....................................................... 51 AJKONO8301 Német jogi szaknyelv 3. ....................................................... 51 AJKONO8401 Német jogi szaknyelv 4. ....................................................... 51 AJKOLO8101 Német jogi szaknyelv – újrakezdő...................................... 135

Page 505: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

501

AJKOLO8201 Német jogi szaknyelv – haladó........................................... 135 SZAN0601 Német jogi szaknyelv 2............................................................ 191 SZVN40301 Német jogi szaknyelvi ismeretek bővítése 2. (Erweiterung der deutschen juristischen Fachsprachkenntnisse) ................ 228 SZAA0101-1, SZAU0101-1, SZAD0101-1, SZNR0101-1 Német szaknyelv – újrakezdő ..................................................................... 343 SZAA0101-2, SZAU0101-2, SZAD0101-2, SZNR0101-2 Német szaknyelv – haladó .......................................................................... 343 Dr. Ihász Boglárka AJSZNO21201 Családjogi jogesetek............................................................ 67 SZVN71001 Családjogi jogesetek .............................................................. 226 Dr. Ivancsics Imre egyetemi docens AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. ............................................................. 42 AJKONO2401 Közigazgatási jog 2. ............................................................. 42 AJKONO2601 Közigazgatási jogi gyakorlat ................................................ 43 AJDKNO0901 A közigazgatási hatósági eljárás........................................... 59 AJSZNO8901 Területi igazgatás modernizációja ......................................... 79 AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1............................................................. 130 AJKOLO2401 Közigazgatási jog 2............................................................. 130 AJDKLO0901 A közigazgatási hatósági eljárás ......................................... 142 AJSZLO9001 A hatósági eljárás................................................................. 151 KOJN0301 Közigazgatási jog 1. Általános rész ......................................... 183 KOJN1401 Közigazgatási jogi gyakorlat.................................................... 188 DFKN0901 A közigazgatási hatósági eljárás.............................................. 205 SZVN75601 Területi igazgatás modernizációja ......................................... 244 DFKA0901, DFKU0901, DFKD0901, DFKR0901 A közigazgatási hatósági eljárás............................................................................................ 356 SZVA18801, SZVU18801, SZVD18801, SZVR18801 A hatósági eljárás .......................................................................................................... 373 Dr Juhász Botond AJSZNO21601 Moot court I. - európa jog a gyakorlatban ........................... 84 SZVN60001 Moot court I. - európa jog a gyakorlatban ............................. 257 Dr. Juhász László egyetemi adjunktus AJKONO5601 Polgári eljárásjogi gyakorlat................................................. 47 AJDMNO1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás .............................. 62 AJSZNO12601 Az elsőfokú polgári határozat szerkesztése ......................... 85 AJSZNO12701 Európai fizetésképtelenségi jog........................................... 85 AJSZNO12801 Ítélőtáblai határozatok elemzése.......................................... 85

Page 506: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

502

AJDMLO1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás ............................ 145 AJSZLO12601 Az elsőfokú polgári határozatok szerkesztése.................... 153 AJSZLO12701 Európai fizetésképtelenségi jog ......................................... 153 AJSZLO12901 Egyes nemperes eljárások.................................................. 153 DFMN1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás ................................. 208 SZVN77601 Az elsőfokú polgári határozat szerkesztése ........................... 260 SZVN77701 Európai fizetésképtelenségi jog ............................................. 260 SZVN77801 Ítélőtáblai határozatok elemzése ............................................ 260 DFMA1301, DFMU1301, DFMD1301, DFMR1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás ....................................................................................... 360 SZVA20301, SZVU20301, SZVD20301, SZVR20301 Az elsőfokú polgári határozatok szerkesztése ................................................................. 381 SZVA20501, SZVU20501, SZVD20501, SZVR20501 Európai fizetésképtelenségi jog................................................................... 381 SZVA20401, SZVU20401, SZVD20401, SZVR20401 Egyes nemperes eljárások ........................................................................... 381 Dr. Jusztinger János egyetemi tanársegéd AJKONO1401 Római jogi gyakorlat............................................................ 40 AJDENO0501 Római jogi jogesetek ............................................................ 53 AJSZNO4801 A vételár mint az adásvételi szerződés lényeges alkatrésze....................................................................................................... 93 AJDELO0501 Római jogi jogesetek........................................................... 137 AJSZLO4801 A vételár mint az adásvételi szerződés lényeges alkatrésze..................................................................................................... 155 AJSZLO17801 Az adásvételi szerződés római jogi alapjai ........................ 155 AJSZLO17901 Római jogi jogesetmegoldás .............................................. 155 DFEN0501 Római jogi jogesetek ............................................................... 198 SZVN82501 A vételár mint az adásvételi szerződés lényeges alkatrésze..................................................................................................... 268 DFEA0501, DFEU0501, DFED0501, DFER0501 Római jogi jogesetek................................................................................... 349 SZVA22601, SZVU22601, SZVD22601, SZVR22601 Az adásvételi szerződés római jogi alapjai.................................................. 383 SZVA6501, SZVU6501, SZVD6501, SZVR6501 Római jogi jogesetmegoldás .......................................................................................... 383 SZVA16501, SZVU16501, SZVD16501, SZVR16501 Vételár a római jogban................................................................................ 383

Page 507: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

503

Dr. Kajtár Edit egyetemi tanársegéd AJDMNO1001 Munkajogi jogalkalmazás.................................................... 62 AJDMLO1001 Munkajogi jogalkalmazás .................................................. 145 DFMN1001 Munkajogi jogalkalmazás ....................................................... 208 SZVN53601 Az Európai Unió foglalkoztatáspolitikája.............................. 249 SZVN86801 Munkajogi repetitórium ......................................................... 250 SZVN86901 The Employment Policy of the European Union ................... 250 DFMA1001, DFMU1001, DFMD1001, DFMR1001 Munkajogi jogalkalmazás.............................................................................................. 359 SZVA4501, SZVU4501, SZVD4501, SZVR4501 Munkajogi jogalkalmazás.............................................................................................. 375 SZVA10701, SZVU10701, SZVD10701, SZVR10701 Az Európai Unió foglalkoztatáspolitikája ................................................... 375 Dr. Kajtár István egyetemi tanár, tanszékvezető AJKONO1001 Egyetemes állam- és jogtörténet 1........................................ 39 AJKONO1101 Egyetemes állam- és jogtörténet 2........................................ 39 AJDENO0101 Összehasonlító európai jogtörténet ....................................... 53 AJDENO0201 Jogi kultúrtörténet................................................................. 53 AJSZNO8201 Das moderne österreichische Familienrecht im Vergleich mit dem traditionellen österreichischen und ungarischen Familienrecht ...... 73 AJSZNO5601 A joghistória ceremóniái és protokollja................................. 74 AJSZNO1101 A tengeri hatalom és a tengerjog évezredei........................... 74 AJSZNO10401 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) .......................................................... 74 AJSZNO10401 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) .......................................................... 86 AJKOLO1001 Egyetemes állam- és jogtörténet ......................................... 128 AJDELO0101 Összehasonlító európai jogtörténet ..................................... 137 AJDELO0201 Jogi kultúrtörténet ............................................................... 137 ETON0401 Egyetemes állam- és jogtörténet 2. .......................................... 181 DFEN0101 Összehasonlító európai jogtörténet .......................................... 198 DFEN0201 Jogi kultúrtörténet .................................................................... 198 SZVN74501 Das moderne österreichische Familienrecht im Vergleich mit dem traditionellen österreichischen und ungarischen Familienrecht ... 238 SZVN73501 A joghistória ceremóniái és protokollja ................................. 239 SZVN74601 A tengeri hatalom és a tengerjog évezredei ........................... 239 SZVN76701 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) ........................................................ 239 SZVN76701 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) ........................................................ 261

Page 508: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

504

DFEA0101, DFEU0101, DFED0101, DFER0101 Összehasonlító európai jogtörténet ................................................................................................... 349 DFEA0201, DFEU0201, DFED0201, DFER0201 Jogi kultúrtörténet ....... 349 SZVU17601, SZVD17601, SZVR17601 Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe ........................................................................................... 370 Dr. Karoliny Eszter AJSZNO5401 Önálló kutatási ismeretek. Információs források és felhasználásuk........................................................................................... 83 AJSZNO5501 Sources of Law in the European Union................................. 83 SZVN36201 Önálló kutatási ismeretek. Információs források és felhasználásuk ............................................................................................. 252 SZVN73401 Sources of Law in the European Union ................................. 252 Katonáné Dr. Pehr Erika AJDMNO0601 Nemzetközi gyermekvédelem ............................................. 61 AJDMLO0601 Nemzetközi gyermekvédelem............................................ 144 DFMN0601 Nemzetközi gyermekvédelem................................................. 207 DFMA0601, DFMU0601, DFMD0601, DFMR0601 Nemzetközi gyermekvédelem ......................................................................................... 359 Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd AJDMNO0801 A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyakorlati kérdései ........................................................................................ 61 AJDMLO0801 A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyakorlati .................................................................................................... 144 CIVN2301 Kereskedelmi jogi gyakorlat..................................................... 194 CIVN2401 Agrárjogi gyakorlat .................................................................. 195 DFMN0801 A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyakorlati kérdései ...................................................................................... 208 SZVN67401 Borászati jog .......................................................................... 269 DFMA0801, DFMU0801, DFMD0801, DFMR0801 A gazdasági és kereskedelmi magánjog elméleti és gyakorlati kérdései ............................. 359 Dr. Kecskés László egyetemi tanár, tanszékvezető AJKONO3701 Polgári jog 1. ........................................................................ 44 AJKONO3801 Polgári jog 2. ........................................................................ 45 AJKONO3901 Polgári jog 3. ........................................................................ 45 AJKONO4001 Polgári jog 4. ........................................................................ 45 AJKONO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1.................................. 48 AJKONO6201 Nemzetközi magánjog és európajog 2.................................. 48 AJKOLO3701 Polgári jog 1........................................................................ 131

Page 509: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

505

AJKOLO3801 Polgári jog 2........................................................................ 132 AJKOLO3901 Polgári jog 3........................................................................ 132 AJKOLO4001 Polgári jog 4........................................................................ 132 AJKOLO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1. ............................... 134 AJKOLO6201 Nemzetközi magánjog és európajog 2. ............................... 134 CIVN0201 Polgári jog 2. ............................................................................ 184 CIVN1201 Nemzetközi Magánjog és Európajog 1..................................... 193 SZVN86201 Választottbíráskodás 2. .......................................................... 258 CIVU0101, CIVD0101 Polgári Jog 1. ........................................................ 346 CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301 Polgári Jog 3...................................... 346 CIVR0401 Polgári Jog 4. ............................................................................ 346 CIVA1201, CIVU1201, CIVD1201 Nemzetközi magánjog és Európajog.................................................................................................... 347 Dr. Kelemen Dániel SZVN45701 A részvénytársaság ................................................................ 226 SZVA21701, SZVU21701, SZVD21701, SZVR21701 A részvénytársaság...................................................................................... 366 Dr. Kemény Gábor AJSZNO20101 A családon belüli erőszak büntető eljárásjogi vonatkozásai.................................................................................................. 66 AJSZNO20201 Profilalkotás a büntetőeljárásban......................................... 66 SZVN48701 A családon belüli erőszak büntető eljárásjogi vonatkozásai................................................................................................ 223 SZVN64401 Profilalkotás a büntetőeljárásban ........................................... 223 Dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető AJKONO5401 Polgári eljárásjog 1............................................................... 47 AJKONO5501 Polgári eljárásjog 2............................................................... 47 AJKONO5601 Polgári eljárásjogi gyakorlat................................................. 47 AJDMNO1401 Európai polgári eljárásjog.................................................... 62 AJSZNO10401 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) .......................................................... 74 AJSZNO10301 Perkultúra (Bevezetés az igazságszolgáltatás kultúrájába a digitális technika segítségével)................................................................... 86 AJSZNO10401 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) .......................................................... 86 AJKOLO5401 Polgári eljárásjog 1. ............................................................ 133 AJDMLO1401 Európai polgári eljárásjog .................................................. 145 AJSZLO10301 Perkultúra........................................................................... 153 CIVN0601 Polgári eljárásjog 2. .................................................................. 187

Page 510: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

506

DFMN1401 Európai polgári eljárásjog....................................................... 208 SZVN76701 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) ........................................................ 239 SZVN10501 Perkultúra (Bevezetés az igazságszolgáltatás kultúrájába a digitális technika segítségével)................................................................. 261 SZVN76701 Österreich-Ungarisches Seminar über die Entwicklung der Gerichtsorganisation (1867-2007) ........................................................ 261 DFMA1401, DFMU1401, DFMD14101, DFMR1401 Európai polgári eljárásjog ..................................................................................................... 360 SZVA19601, SZVU19601, SZVD19601, SZVR19601 Perkultúra ............ 381 Dr. Király Lilla egyetemi adjunktus AJKONO5601 Polgári eljárásjogi gyakorlat................................................. 47 AJDMNO1201 Nemperes eljárások.............................................................. 62 AJDMNO1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás .............................. 62 AJSZNO10601 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései............... 86 AJSZNO10901 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl...... 86 AJSZNO11001 A különleges perek egyes fajtái és szabályozásuk ellemzői......................................................................................................... 86 AJSZNO11101 A jogi segítségnyújtás a peres és a peren kívüli eljárásokban .................................................................................................. 87 AJSZNO11201 Polgári eljárásjog repetitórium 2. ........................................ 87 AJSZNO11301 Jogesetek az európai polgári eljárásjogban.......................... 87 AJSZNO11501 Az első és másodfokú polgári peres eljárás jellemzői ......... 87 AJKOLO5401 Polgári eljárásjog 1. ............................................................ 133 AJKOLO5501 Polgári eljárásjog 2. ............................................................ 133 AJDMLO1201 Nemperes eljárások ............................................................ 145 AJDMLO1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás ............................ 145 AJSZLO10501 A perbeli képviselettel kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban ........................................................ 154 AJSZLO10601 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései ............. 154 AJSZLO10701 A bizonyítási eljárással kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban ........................................................ 154 AJSZLO10801 A különleges perek a polgári perrendtartásban.................. 154 AJSZLO10901 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl .... 154 DFMN1201 Nemperes eljárások................................................................. 208 DFMN1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás ................................. 208 SZVN66401 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései ................. 261 SZVN77001 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl ........ 261 SZVN49001 A különleges perek egyes fajtái és szabályozásuk jellemzői . 261 SZVN76801 A jogi segítségnyújtás a peres és a peren kívüli eljárásokban ................................................................................................ 262

Page 511: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

507

SZVN76901 Polgári eljárásjog repetitórium 2............................................ 262 SZVN50701 Jogesetek az európai polgári eljárásjogban............................ 262 SZVN77101 Beadványok és határozatok szerkesztése a polgári eljárásjogban ............................................................................................... 262 SZVN62301 Az első és másodfokú polgári peres eljárás jellemzői ........... 262 CIVU0601, CIVD0601 Polgári eljárásjog 2. .............................................. 347 DFMA1201, DFMU1201, DFMD101, DFMR1201 Nemperes eljárások... 360 DFMA1301, DFMU1301, DFMD1301, DFMR1301 Csőd-, felszámolás-, végrehatási eljárás ....................................................................................... 360 SZVA19701, SZVU19701, SZVD19701, SZVR19701 A perbeli képviselet- tel kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban ... 381 SZVA19801, SZVU19801, SZVD19801, SZVR19801 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései....................................... 382 SZVA12101, SZVU12101, SZVD12101, SZVR12101 A bizonyítási eljárás- sal kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban... 382 SZVA13201, SZVU13201, SZVD13201, SZVR13201 A különleges perek a polgári perrendtartásban ................................................................. 382 SZVA19901, SZVU19901, SZVD19901, SZVR19901 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl ............................................ 382 CIVP3101 A perbeli képviselettel kapcsolatban felmerülő egyes kérdések vizsgálata a peres eljárásban ........................................................ 407 CIVP3501 Az előzetes döntéshozatali eljárás egyes kérdései..................... 407 CIVP3601 Jogviták elintézése Magyarországon és határainkon túl ........... 407 Dr. Kerekes Edit SZVN87001 Egyenlő bánásmód a foglalkoztatásban-munkajogi és nemzetközi jogi vonatkozások .................................................................... 250 Kiss Balázs SZUJ0601 Gépírás 1. .................................................................................. 421 SZUJ0701 Gépírás 2. .................................................................................. 421 Dr. Kiss György egyetemi tanár, tanszékvezető AJKONO4501 Munkajog 1. ......................................................................... 46 AJKONO4601 Munkajog 2. ......................................................................... 46 AJDMNO1001 Munkajogi jogalkalmazás.................................................... 62 AJDMNO1101 Az Európai Unió munkajoga ............................................... 62 AJKOLO4501 Munkajog 1......................................................................... 132 AJKOLO4601 Munkajog 2......................................................................... 133 AJDMLO1001 Munkajogi jogalkalmazás .................................................. 145 AJDMLO1101 Az Európai Unió munkajoga.............................................. 145 CIVN1501 Munkajog 2. ............................................................................. 194

Page 512: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

508

DFMN1001 Munkajogi jogalkalmazás ....................................................... 208 DFMN1101 Az Európai Unió munkajoga .................................................. 208 CIVA1001, CIVU1401, CIVD1401, CIVR1101 Munkajog....................... 348 DFMA1001, DFMU1001, DFMD1001, DFMR1001 Munkajogi jogalkalmazás.............................................................................................. 359 DFMA1101, DFMU1101, DFMD1101, DFMR1101 Az Európai Unió munkajoga................................................................................................... 360 Dr. Kiss László egyetemi tanár AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. ............................................................. 42 AJKONO2401 Közigazgatási jog 2. ............................................................. 42 AJKONO2601 Közigazgatási jogi gyakorlat ................................................ 43 AJSZNO7101 Az önkormányzatok jogalkotása – az Alkotmánybíróság gyakorlatának tükrében .............................................. 79 AJSZNO7301 Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában (Elvek, értékek az Alkotmánybíróság gyakorlatában) .................................. 79 AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1............................................................. 130 AJKOLO2401 Közigazgatási jog 2............................................................. 130 AJSZLO7201 Az Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában (Elvek, értékek az Alkotmánybíróság gyakorlatában.) ............................... 151 KOJN0301 Közigazgatási jog 1. Általános rész ......................................... 183 KOJN1401 Közigazgatási jogi gyakorlat.................................................... 188 SZVN67001 Az önkormányzatok jogalkotása – az Alkotmánybíróság gyakorlatának tükrében ............................................ 244 SZVN44001 Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában (Elvek, értékek az Alkotmánybíróság gyakorlatában) ................................ 245 SZVA1601, SZVU1601, SZVD1601, SZVR1601 Az Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában (Elvek, értékek az Alkotmánybíróság gyakorlatában.) ............................... 373 Dr. Kiss Szabolcs egyetemi tanársegéd AJKONO3301 Büntetőjogi gyakorlat 1. ....................................................... 44 AJKONO3401 Büntetőjogi gyakorlat 2. ....................................................... 44 AJDBNO0601 A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései ........................................................................................ 56 AJDBLO0601 A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései ...................................................................................... 139 DFBN0601 A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései ...................................................................................... 201 SZVN34201 Különös részi kérdések a gyakorlatban.................................. 220 SZVN80201 Az anyagi jog és a rendőrségi nyomozás ............................... 220 DFBA0601, DFBU0601, DFBD0601, DFBR0601 A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai és gyakorlati kérdései........................ 353

Page 513: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

509

Dr. Kóbor Gyula tudományos főmunkatárs AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. ............................................................. 42 AJKONO2401 Közigazgatási jog 2. ............................................................. 42 AJKONO2501 Közigazgatási jog 3. ............................................................. 42 AJKONO2601 Közigazgatási jogi gyakorlat ................................................ 43 AJDKNO0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások .............................. 58 AJDKNO0901 A közigazgatási hatósági eljárás........................................... 59 AJSZNO9301 Helyi közszolgáltatások......................................................... 80 AJSZNO9401 Közigazgatási jog különös rész a gyakorlatban..................... 80 AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1............................................................. 130 AJKOLO2401 Közigazgatási jog 2............................................................. 130 AJDKLO0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások............................. 141 AJDKLO0901 A közigazgatási hatósági eljárás ......................................... 142 KOJN0301 Közigazgatási jog 1. Általános rész ......................................... 183 KOJN1001 Közigazgatási jog 3. Különös rész ........................................... 187 KOJN1401 Közigazgatási jogi gyakorlat.................................................... 188 DFKN0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások.................................. 205 DFKN0901 A közigazgatási hatósági eljárás.............................................. 205 SZVN40601 Helyi közszolgáltatások ......................................................... 245 SZVN75901 Közigazgatási jog különös rész a gyakorlatban ..................... 245 DFKA0601, DFKU0601, DFKD0601, DFKR0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások ........................................................................................ 356 DFKA0901, DFKU0901, DFKD0901, DFKR0901 A közigazgatási hatósági eljárás............................................................................................ 356 Dr. Kocsis Margit AJKONO6301 Latin jogi szaknyelv 1. ......................................................... 49 AJKONO6401 Latin jogi szaknyelv 2. ......................................................... 49 SZAN0201 Latin jogi szaknyelv 2.............................................................. 182 Dr. Kocsis Miklós AJDKNO0101 Törvényhozástan .................................................................. 58 AJDKNO0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog ............................ 58 AJSZNO18801 Hallgatói jogok a felsőoktatásban ....................................... 63 AJSZNO18901 Felsőoktatási jog és felsőoktatás-politika ............................ 63 AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. ................................................................. 129 AJKOLO2001 Alkotmányjog 2. ................................................................. 129 AJDKLO0101 Törvényhozástan................................................................. 141 AJDKLO0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog........................... 141 DFKN0101 Törvényhozástan ..................................................................... 204 DFKN0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog ............................... 204 SZVN83601 Hallgatói jogok a felsőoktatásban.......................................... 211

Page 514: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

510

SZVN68901 Felsőoktatási jog és felsőoktatás-politika .............................. 211 SZVN59801 Alkotmánybírósági eset(leges) jog ........................................ 211 DFKA0101, DFKU0101, DFKD0101, DFKR0101 Törvényhozástan ....... 355 DFKA0301, DFKU0301, DFKD0301, DFKR0301 Uniós és tagállami európai alkotmányjog.................................................................................. 355 Dr. Komanovics Adrienne egyetemi docens AJKONO5701 Nemzetközi jog 1. ................................................................ 48 AJKONO5801 Nemzetközi jog 2. ................................................................ 48 AJDKNO1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban ........................ 60 AJKOLO5701 Nemzetközi jog................................................................... 134 AJDKLO1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban....................... 143 KOJN0601 Nemzetközi jog 2. .................................................................... 193 DFKN1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban ........................... 206 SZVN63301 Az Európai Emberi Jogi Bíróság joggyakorlata..................... 253 SZVN79001 European Union Law............................................................. 253 SZVN84001 Információszabadság az Európai Unióban............................. 253 SZVN84101 Human rights in the world and in Europe .............................. 253 SZVN4201 Az Európai Unió második és harmadik pillére (közös kül- és biztonságpolitika, valamint bel- és igazságügyi együttműködés) ........... 264 KOJU0501, KOJD0501, KOJR0501 Nemzetközi jog ................................ 345 DFKA1301, DFKU1301, DFKD1301, DFKR1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban ...................................................................... 357 SZVA24201, SZVU24201, SZVD24201, SZVR24201 Az emberi jogok védelme az Európa Tanács égisze alatt ............................................. 376 SZVA24301, SZVU24301, SZVD24301, SZVR24301 Az Európai Unió második és harmadik pillére (közös kül- és biztonságpolitika, valamint bel- és igazságügyi együttműködés)............................................. 377 Dr. Korinek László egyetemi tanár, tanszékvezető AJKONO1501 Bevezetés a bűnügyi tudományokba .................................... 40 AJKONO3501 Kriminológia 1. .................................................................... 44 AJKONO3601 Kriminológia 2. .................................................................... 44 AJDBNO0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia..................................................................................... 57 AJDBNO0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés .................. 57 AJKOLO3501 Kriminológia....................................................................... 131 AJDBLO0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia.................................................................................. 140 AJDBLO0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés................. 140 BUNN1101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba....................................... 181 BUNN0901 Kriminológia 2........................................................................ 187

Page 515: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

511

DFBN0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia................................................................................... 202 DFBN0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés...................... 202 DFBA0801, DFBU0801, DFBD0801, DFBR0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia ............................................... 353 DFBA0901, DFBU0901, DFBD0901, DFBR0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés .............................................................................. 353 Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi adjunktus AJSZNO17501 „Jogi esetek” Jókai regényeiben.......................................... 74 AJSZNO17601 Perbeli képviselet a magyar jogtörténetben......................... 74 AJSZNO17701 Ügyvédek egykor és ma ...................................................... 75 SZVN28201 „Jogi esetek” Jókai regényeiben ............................................ 239 SZVN33301 Ügyvédek egykor és ma......................................................... 239 SZVA4801, SZVU4801, SZVD4801, SZVR4801 Ügyvédek egykor és ma .............................................................................. 370 SZVA7901, SZVU7901, SZVD7901, SZVR7901 „Jogi esetek” Jókai regényeiben........................................................................................ 371 Dr. Kovács Bálint SZVA25701, SZVU25701, SZVD25701, SZVR25701 Szerződések és szerződési jogi problémák a gyakorlatban ......................... 379 Dr. Kovács Csaba SZVN84601 A közlekedési bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásjogi problémák.................................................................................. 224 Dr. Kovács Dalma SZVN29701 Társadalombiztosítási gyakorlat ............................................ 250 Dr. Kovács Tamás SZVN7301 A katonai büntetőeljárás alapvető kérdései.............................. 224 Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus AJDBNO0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia..................................................................................... 57 AJDBNO0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés .................. 57 AJSZNO1801 Bűnmegelőzési alapismeretek ............................................... 81 AJSZNO1901 Környezetvédelmi jog 1. ....................................................... 82 AJSZNO20901 Környezetvédelmi jog 2. ..................................................... 82 AJDBLO0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia................................................................................... 140

Page 516: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

512

AJDBLO0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés................. 140 AJSZLO20501 A korrupció elleni küzdelem.............................................. 151 AJSZLO20601 Környezeti bűnözés............................................................ 151 AJSZLO20701 A szervezett bűnözés ......................................................... 152 DFBN0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia................................................................................... 202 DFBN0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés...................... 202 SZVN85001 Bűnmegelőzési alapismeretek................................................ 246 SZVN0101 Környezetvédelmi jog 1........................................................... 247 SZVN21501 Környezetvédelmi jog 2......................................................... 247 SZVN21301 Büntetőjogi alapfogalmak II. ................................................. 247 SZVN34601 Európaizáció és globalizáció a bűnözésben és a büntetőjogban.............................................................................................. 247 SZVN57501 A korrupció elleni küzdelem.................................................. 247 DFBA0801, DFBU0801, DFBD0801, DFBR0801 Kriminálpolitika, bűnözési elméletek és kriminálpszichológia ............................................... 353 DFBA0901, DFBU0901, DFBD0901, DFBR0901 Európai és nemzetközi bűnügyi együttműködés........................................................... 353 SZVA12301, SZVU12301, SZVD12301, SZVR12301 A korrupció elleni küzdelem....................................................................... 374 SZVA24601, SZVU24601, SZVD24601, SZVR24601 Környezeti bűnözés..................................................................................... 374 SZVA24701, SZVU24701, SZVD24701, SZVR24701 A szervezett bűnözés................................................................................... 374 BUNP2501 A korrupció elleni küzdelem ................................................... 406 BUNP2801 A családon belüli erőszak ........................................................ 406 BUNP3101 Fiatalkori bűnözés ................................................................... 406 BUNJ0101 Bevezetés a bűnügyi tudományokba ........................................ 420 Dr. Kövér András SZVN79101 Emberi Jogok és Rock’n’roll ................................................. 253 Dr. Krémer László SZVN88901 Különös részi kérdések a bírói gyakorlatban 2. ..................... 220 Dr. Kulcsár Gabriella AJSZNO18701 Bevezetés a pszichológiába II. ............................................ 64 AJSZNO23301 Bevezetés a kriminálpszichológiába.................................... 82 AJSZLO23001 Kriminálpszichológiai alapismeretek................................. 152 AJSZLO23101 Bevezetés a börtönpszichológiába ..................................... 152 AJSZLO23201 Női bűnözés ....................................................................... 152 SZVN54101 Bevezetés a pszichológiába II................................................ 215

Page 517: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

513

SZVN49901 Bevezetés a kriminálpszichológiába ...................................... 248 SZVA27301, SZVU27301, SZVD27301, SZVR27301 Kriminálpszichológiai alapismeretek.......................................................... 374 SZVA10901, SZVU10901, SZVD10901, SZVR10901 Bevezetés a börtönpszichológiába .............................................................. 375 SZVA27401, SZVU27401, SZVD27401, SZVR27401 Női bűnözés......... 375 BUNP2601 Bevezetés a börtönpszichológiába........................................... 406 BUNP3901 Kriminálpszichológiai alapismeretek ...................................... 406 BUNP4001 Női bűnözés ............................................................................. 406 Dr. Lajosy Ildikó SZUJ0201 Igazságügyi ügyvitel ................................................................ 421 Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens AJKONO1701 Jogszociológia ...................................................................... 40 AJDKNO1201 Az Európai Bíróság eljárásai................................................ 60 AJSZNO2101 Reading the Cases of the European Court of Justice ............. 87 AJSZNO21001 Bevezetés a jogi módszertanba............................................ 87 AJKOLO1701 Jogszociológia .................................................................... 129 AJDKLO1201 Az Európai Bíróság eljárásai .............................................. 143 ETON1001 Jogszociológia ......................................................................... 185 DFKN1201 Az Európai Bíróság eljárásai ................................................... 206 SZVN10101 Reading the Cases of the European Court of Justice ............. 262 SZVN13701 Bevezetés a jogi módszertanba .............................................. 263 SZVN67401 Borászati jog .......................................................................... 269 DFKA1201, DFKU1201, DFKD1201, DFKR1201 Az Európai Bíróság eljárásai ....................................................................................................... 357 Dr. Majtényi László egyetemi docens AJSZNO6701 Ombudsman intézmények ..................................................... 70 AJSZNO6801 Az információs szabadságjogok ............................................ 70 SZVN74201 Ombudsman intézmények...................................................... 231 SZVN17001 Az információs szabadságjogok ............................................ 231 Dr. Makai Lajos SZVN41201 Büntető eljárásjog a gyakorlatban – az ítélőtáblák tevékenysége jogesetek tükrében.......................................... 224 Dr. Maros Kitti AJSZNO22801 Vallási jogrendszerek .......................................................... 72 AJSZNO22901 Távol-Kelet jogi kultúrái ..................................................... 72 SZVN88401 Vallási jogrendszerek............................................................. 235 SZVN88501 Távol-Kelet jogi kultúrái ....................................................... 235

Page 518: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

514

Dr. Márton Mária CIVN2201 Polgári jogi gyakorlat 3. ........................................................... 189 CIVN2301 Kereskedelmi jogi gyakorlat..................................................... 194 CIVN2401 Agrárjogi gyakorlat .................................................................. 195 SZVN68601 Veszélyes üzemek kártérítési felelőssége .............................. 258 SZVA26401, SZVU26401, SZVD26401, SZVR26401 Veszélyes üzemek kártérítési felelőssége ................................................... 379 Dr. Melczer Krisztina SZUJ0101 Közigazgatási ügyvitel ............................................................. 421 SZUJ4201 SZAKMAI GYAKORLAT I. – önkormányzati........................ 422 Dr. Meleg Csilla egyetemi tanár AJKONO0101 Általános szociológia ........................................................... 38 AJDENO1201 A deviáns viselkedés szociológiája....................................... 54 AJSZNO5301 Jogi szociálpszichológia ........................................................ 91 AJKOLO0101 Általános szociológia.......................................................... 128 AJDELO1201 A deviáns viselkedés szociológiája ..................................... 138 AJSZLO5201 Médiaszociológia ................................................................. 155 TTIN0101 Általános szociológia ................................................................ 180 DFEN1201 A deviáns viselkedés szociológiája.......................................... 199 SZVN26001 Jogi szociálpszichológia ........................................................ 266 DFEA1201, DFEU1201, DFED1201, DFER1201 A deviáns viselkedés szociológiája ............................................................................. 351 TTIJ0101 Általános szociológia ................................................................. 421 Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd AJDBNO1301 Igazságügyi retorika ............................................................. 57 AJDBLO1301 Igazságügyi retorika............................................................ 140 DFBN1301 Igazságügyi retorika ................................................................ 202 SZVN84501 Die Eigenheiten des ungarischen Strafverfahrens.................. 223 SZVN84701 Szimulált büntetőtárgyalás..................................................... 224 SZVN84801 Az osztrák büntetőeljárás....................................................... 224 DFBA1301, DFBU1301, DFBD1301, DFBR1301 Igazságügyi retorika ... 354 Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi tanársegéd AJKONO5701 Nemzetközi jog 1. ................................................................ 48 AJKONO5801 Nemzetközi jog 2. ................................................................ 48 AJDKNO1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai ........................................ 59 AJDKNO1201 Az Európai Bíróság eljárásai................................................ 60 AJSZNO14701 Parliaments in integration.................................................... 83 AJKOLO5701 Nemzetközi jog................................................................... 134

Page 519: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

515

AJDKLO1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai ...................................... 142 AJDKLO1201 Az Európai Bíróság eljárásai .............................................. 143 KOJN0601 Nemzetközi jog 2. .................................................................... 193 DFKN1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai ........................................... 205 DFKN1201 Az Európai Bíróság eljárásai ................................................... 206 SZVN79201 Parliaments in integration ...................................................... 254 SZVN56401 Nemzeti parlamentek az európai integrációban ..................... 254 SZVN79301 Az Európai Parlament szerepe az európai integrációban ....... 254 SZVN79401 Európajogi repetitórium I....................................................... 254 KOJU0501, KOJD0501, KOJR0501 Nemzetközi jog ................................ 345 DFKA1001, DFKU1001, DFKD1001, DFKR1001 A nemzetközi kapcsolatok alapjai...................................................................................... 357 DFKA1201, DFKU1201, DFKD1201, DFKR1201 Az Európai Bíróság eljárásai ....................................................................................................... 357 SZVA11401, SZVU11401, SZVD11401, SZVR11401 Nemzeti parlamentek az európai integrációban......................................................... 377 Dr. Molnár Margit CIVJ0601 Szociálpolitikai és szociális jogi alapok .................................... 420 Dr. Monori Gábor egyetemi adjunktus AJKONO1601 Jogi alaptan........................................................................... 40 AJDENO1001 Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai /neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus/ ........... 54 AJSZNO22501 Egyenlő bánásmód a női jogok területén............................. 72 AJSZNO22601 A történelem nagy perei ...................................................... 72 AJSZNO22701 Az Európai Unió és Magyarország versenyjoga ................. 72 AJKOLO1601 Jogi alaptan ......................................................................... 129 AJDELO1001 Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai /neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus/ ......... 138 AJSZLO22401 Kényszer és utópia a jog- és állambölcseletben................. 148 AJSZLO22501 Egyenlő bánásmód a női jogok területén ........................... 148 AJSZLO22601 A történelem nagy perei..................................................... 149 ETON0901 Jogi alaptan.............................................................................. 181 DFEN1001 Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai /neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus/ ......... 199 SZVN87801 Egyenlő bánásmód a női jogok területén ............................... 235 SZVN88101 A történelem nagy perei......................................................... 235 SZVN88201 Az Európai Unió és Magyarország versenyjoga.................... 236 SZVN3301 Eldönthetõ jogesetek? I............................................................ 236 SZVN64801 Jogi klinikai esetmegoldás II. ................................................ 236 SZVN87901 Jogelméleti jogesetek............................................................. 236

Page 520: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

516

SZVN88001 Kényszer és utópia a jog- és állambölcseletben..................... 236 DFEA1001, DFEU1001, DFED1001, DFER1001 Napjaink vezető jogbölcseleti irányzatai /neoanalitikai jogelmélet, feminista jogtudomány, jogi moralizmus/ ......... 350 SZVA15601, SZVU15601, SZVD15601, SZVR15601 Jogi klinikai esetmegoldás II....................................................................... 369 SZVA27001, SZVU27001, SZVD27001, SZVR27001 Kényszer és utópia a jog- és állambölcseletben .......................................... 369 SZVA27101, SZVU27101, SZVD27101, SZVR27101 Egyenlő bánásmód a női jogok területén .................................................... 370 SZVA27201, SZVU27201, SZVD27201, SZVR27201 A történelem nagy perei .............................................................................. 370 Dr. Nagy Éva SZVN8401 Bank és hitelszerződések ......................................................... 258 SZVA25801, SZVU25801, SZVD25801, SZVR25801 Gyakorlati esetek a nemzetközi magánjog köréből..................................... 379 SZVA25901, SZVU25901, SZVD25901, SZVR25901 Polgári jogi gyakorlat I. .............................................................................. 379 SZVA26001, SZVU26001, SZVD26001, SZVR26001 Polgári jogi gyakorlat II. ............................................................................. 379 Dr. Nagy Janka Teodóra AJSZNO8401 Jogi néprajz (Jogi népszokások)............................................ 75 Dr. Nagy Mariann SZVN70801 A francia büntetőeljárás ......................................................... 225 SZVN84901 Büntető eljárásjogi határozatszerkesztés................................ 225 SZVA17201, SZVU17201, SZVD17201, SZVR17201 A büntetőeljárás és az emberi jogok ........................................................... 366 Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens AJKONO3301 Büntetőjogi gyakorlat 1. ....................................................... 44 AJKONO3401 Büntetőjogi gyakorlat 2. ....................................................... 44 AJDBNO0201 Az informatikai bűncselekmények ....................................... 56 AJSZNO15301 Az Internet etikus és értelmes használata ............................ 65 AJSZNO15601 Történelem – politika – büntetőjog ..................................... 65 AJKOLO2901 Büntetőjog 1. ...................................................................... 130 AJKOLO3001 Büntetőjog 2. ...................................................................... 131 AJKOLO3101 Büntetőjog 3. ...................................................................... 131 AJKOLO3201 Büntetőjog 4. ...................................................................... 131

Page 521: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

517

AJDBLO0201 Az informatikai bűncselekmények...................................... 139 AJSZLO15201 A hivatali bűncselekmények .............................................. 147 AJSZLO15601 Történelem – politika – büntetőjog.................................... 147 DFBN0201 Az informatikai bűncselekmények .......................................... 201 SZVN80601 Szinten-tartó (vizsgakurzusra felkészítő) szeminárium Büntetőjog Általános részéből ............................................... 216 SZVN80701 Szinten-tartó (vizsgakurzusra felkészítő) szeminárium Büntetőjog Különös részéből................................................. 217 SZVN80401 Az Internet etikus és értelmes használata .............................. 220 SZVN80801 Történelem – politika – büntetőjog........................................ 220 SZVN64701 A hivatali bűncselekmények .................................................. 220 SZVN80301 Alapfogalmak a büntetőjogban .............................................. 221 SZVN80501 Jogesetek a Büntetőjog Különös részéből.............................. 221 BUNU0201, BUND0201 Büntetőjog 2. ..................................................... 342 BUNU0401, BUND0401 Büntetőjog 4. ..................................................... 342 DFBA0201, DFBU0201, DFBD0201, DFBR0201 Az informatikai bűncselekmények ........................................................................................ 352 SZVA15301, SZVU15301, SZVD15301, SZVR15301 A hivatali bűncselekmények ....................................................................... 365 SZVA21401, SZVU21401, SZVD21401, SZVR21401 Történelem – politika – büntetőjog ............................................................. 365 BUNP3301 A hivatali bűncselekmények.................................................... 404 BUNP3801 Történelem – politika – büntetőjog.......................................... 404 Dr. Nemessányi Zoltán egyetemi adjunktus AJKONO4101 Polgári jogi gyakorlat 1. ....................................................... 45 AJKONO4201 Polgári jogi gyakorlat 2. ....................................................... 45 AJKONO4301 Polgári jogi gyakorlat 3. ....................................................... 46 AJDMNO0401 Európai magánjog................................................................ 61 AJKOLO3701 Polgári jog 1........................................................................ 131 AJKOLO3801 Polgári jog 2........................................................................ 132 AJKOLO3901 Polgári jog 3........................................................................ 132 AJKOLO6101 Nemzetközi magánjog és európajog 1. ............................... 134 AJKOLO6201 Nemzetközi magánjog és európajog 2. ............................... 134 AJDMLO0401 Európai magánjog .............................................................. 144 AJSZLO21501 Magánjogi esetek az Európai Bírósági gyakorlatában ....... 152 CIVN2001 Polgári jogi gyakorlat 1. ........................................................... 186 CIVN2201 Polgári jogi gyakorlat 3. ........................................................... 189 DFMN0401 Európai magánjog................................................................... 207 SZVN25901 Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiete des Privatrechts. .......................................................................................... 258 SZVN68701 Arbeitnehmerfreizügigkeit, Niederlassungsfreiheit ............... 258

Page 522: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

518

SZVN86301 Nemzetközi adásvétel (CISG)................................................ 259 SZVN86401 Kötelmi jogi repetitórium összehasonlító jogi kitekintéssel .. 259 SZVN67401 Borászati jog .......................................................................... 269 CIVU0101, CIVD0101 Polgári Jog 1. ........................................................ 346 CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301 Polgári Jog 3...................................... 346 CIVA1201, CIVU1201, CIVD1201 Nemzetközi magánjog és Európajog.................................................................................................... 347 DFMA0401, DFMU0401, DFMD0401, DFMR0401 Európai magánjog... 358 SZVA26301, SZVU26301, SZVD26301, SZVR26301 Magánjogi esetek az Európai Bírósági gyakorlatában ............................................................ 380 SZVA26101, SZVU26101, SZVD26101, SZVR26101 Nemzetközi adásvétel (CISG)......................................................................................... 380 SZVA26201, SZVU26201, SZVD26201, SZVR26201 Kötelmi jogi repetitórium összehasonlító jogi kitekintéssel ..................................... 380 CIVP2501 Polgári jogi alapfogalmak ......................................................... 407 Dr. Nemes Zsuzsanna AJSZNO7001 The sanctions of Hungarian Criminal Law and their execution ....................................................................................................... 82 SZVN58401 The sanctions of Hungarian Criminal Law and their execution ..................................................................................................... 248 Dr. Nochta Tibor egyetemi docens, tanszékvezető AJKONO3701 Polgári jog 1. ........................................................................ 44 AJKONO3801 Polgári jog 2. ........................................................................ 45 AJKONO4101 Polgári jogi gyakorlat 1. ....................................................... 45 AJKONO4201 Polgári jogi gyakorlat 2. ....................................................... 45 AJKONO4301 Polgári jogi gyakorlat 3. ....................................................... 46 AJKONO4901 Gazdasági és kereskedelmi jog 1.......................................... 46 AJKONO5001 Gazdasági és kereskedelmi jog 2.......................................... 47 AJKONO5101 Gazdasági és kereskedelmi jogi gyakorlat ........................... 47 AJDMNO0701 Agrárjog............................................................................... 61 AJDMNO0901 Felelősség a gazdaságban .................................................... 62 AJKOLO3701 Polgári jog 1........................................................................ 131 AJKOLO3801 Polgári jog 2........................................................................ 132 AJKOLO3901 Polgári jog 3........................................................................ 132 AJKOLO4901 Kereskedelmi jog................................................................ 133 AJDMLO0701 Agrárjog ............................................................................. 144 AJDMLO0901 Felelősség a gazdaságban................................................... 145 CIVN0201 Polgári jog 2. ............................................................................ 184 CIVN2001 Polgári jogi gyakorlat 1. ........................................................... 186 CIVN2201 Polgári jogi gyakorlat 3. ........................................................... 189

Page 523: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

519

CIVN0701 Agrárjog ................................................................................... 193 CIVN1101 Kereskedelmi jog 2................................................................... 193 CIVN2301 Kereskedelmi jogi gyakorlat..................................................... 194 DFMN0701 Agrárjog.................................................................................. 207 DFMN0901 Felelősség a gazdaságban ....................................................... 208 SZVN86501 A polgári jogi felelősség elméleti és gyakorlati alapproblémái.............................................................................................. 259 CIVU0101, CIVD0101 Polgári Jog 1. ........................................................ 346 CIVA0301, CIVU0301, CIVD0301 Polgári Jog 3...................................... 346 DFMA0701, DFMU0701, DFMD0701, DFMR0701 Agrárjog.................. 359 DFMA0901, DFMU0901, DFMD0901, DFMR0901 Felelősség a gazdaságban............................................................................ 359 CIVJ0201 Kereskedelmi jogi alapismeretek............................................... 420 Dr. Orosdy Béla AJSZNO13501 Politikai marketing Magyarországon .................................. 89 AJSZNO13901 Politikai marketing .............................................................. 90 SZVN78101 Politikai marketing Magyarországon..................................... 265 SZVN78501 Politikai marketing................................................................. 266 Dr. Oroszné dr. Balogh Mária SZUJ0201 Igazságügyi ügyvitel ................................................................ 421 SZUJ0401 SZAKMAI GYAKORLAT I. ................................................... 422 SZUJ0501 SZAKMAI GYAKORLAT II. .................................................. 422 Dr. Papp Iván SZUJ0201 Igazságügyi ügyvitel ................................................................ 421 SZUJ4101 SZAKMAI GYAKORLAT I. – Földhivatali ............................ 422 Dr. Pánovics Attila egyetemi adjunktus AJKONO5901 Európai közjog 1. ................................................................. 48 AJKONO6001 Európai közjog 2. ................................................................. 48 AJDKNO1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban .................... 59 AJDKNO1201 Az Európai Bíróság eljárásai................................................ 60 AJDKNO1401 Környezeti jog és politika .................................................... 60 AJSZNO14801 Rómától Rómáig: az európai integráció története a kezdetektől napjainkig................................................................................ 84 AJKOLO5901 Európai közjog 1................................................................. 134 AJKOLO6001 Európai közjog 2................................................................. 134 AJDKLO1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban................... 142 AJDKLO1201 Az Európai Bíróság eljárásai .............................................. 143 AJDKLO1401 Környezeti jog és politika ................................................... 143 EUJN0101 Európai közjog 1. ..................................................................... 194

Page 524: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

520

DFKN1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban ....................... 206 DFKN1201 Az Európai Bíróság eljárásai ................................................... 206 DFKN1401 Környezeti jog és politika........................................................ 206 SZVN6301 Rómától Rómáig: az európai integráció története a kezdetektől napjainkig.............................................................................. 254 SZVN79401 Európajogi repetitórium I....................................................... 254 SZVN67401 Borászati jog .......................................................................... 269 EUJA0101, EUJU0101, EUJD0101 Európai közjog .................................. 345 DFKA1101, DFKU1101, DFKD1101, DFKR1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban ..................................................................... 357 DFKA1201, DFKU1201, DFKD1201, DFKR1201 Az Európai Bíróság eljárásai ....................................................................................................... 357 DFKA1401, DFKU1401, DFKD1401, DFKR1401 Környezeti jog és politika ........................................................................... 357 SZVA4701, SZVU4701, SZVD4701, SZVR4701 Rómától Rómáig: az európai integráció története a kezdetektől napjainkig ............................ 377 Pápay Kinga AJSZNO20301 Hangazonosítás.................................................................... 66 SZVN62001 Hangazonosítás ...................................................................... 225 Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi adjunktus AJSZNO19101 Tradicionális magyar öröklési jogi intézmények a XV.-XVII. században................................................................................. 75 AJSZNO19201 Tradicionális magyar házassági vagyonjogi intézmények... 75 AJSZNO19301 A magyar és erdélyi rendi országgyűlések története ........... 75 AJSZLO19001 Régi magyar vagyonjogi intézmények, különös tekintettel a házassági és öröklési jogra......................................... 149 SZVN66101 Tradicionális magyar öröklési jogi intézmények a XV.-XVII. században. .............................................................................. 240 SZVN66201 Tradicionális magyar házassági vagyonjogi intézmények ..... 240 SZVN45201 A modern magyar büntetőjog kodifikációjának története az 1878:V. tc, a Csemegi kódex megalkotásáig ........................... 240 SZVN57001 Törvényhozás a fejedelemkori Erdélyben.............................. 240 SZVN62601 Régi magyar vagyonjogi intézmények, különös tekintettel a házassági és öröklési jogra......................................... 241 SZVN83701 Gyakorlati kérdések a magyar alkotmány- és jogtörténetben ............................................................................................. 241 SZVA8201, SZVU8201, SZVD8201 A modern magyar büntetőjog kodifikációjának története az 1878:V. tc, a Csemegi kódex megalkotásáig ................................................................. 371

Page 525: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

521

SZVA23901, SZVU23901, SZVD23901, SZVR23901 Régi magyar vagyon- jogi intézmények, különös tekintettel a házassági és öröklési jogra ........... 371 SZVA24001, SZVU24001, SZVD24001 Törvényhozás a fejedelemkori Erdélyben ............................................................................. 371 Dr. Peszleg Tibor AJSZNO6401 Internetes bűncselekmények és nyomozásuk ........................ 70 SZVN58201 Internetes bűncselekmények és nyomozásuk......................... 231 Philipp Schneider AJSZNO17001 „Europäer: Wer Sehnsucht nach Europa hat”. Vergleichendes Seminar zum Europarecht ................................................... 69 SZAN0601 Német jogi szaknyelv 2............................................................ 191 SZVN82001 „Europäer: Wer Sehnsucht nach Europa hat”. Vergleichendes Seminar zum Europarecht ................................................. 229 Dr. Petrétei József egyetemi docens AJKONO1901 Alkotmányjog 1.................................................................... 41 AJKONO2001 Alkotmányjog 2.................................................................... 41 AJKONO2101 Alkotmányjog 3.................................................................... 41 AJKONO2201 Alkotmányjogi gyakorlat...................................................... 42 AJDKNO0101 Törvényhozástan .................................................................. 58 AJDKNO0401 Összehasonlító alkotmányjog............................................... 58 AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. ................................................................. 129 AJKOLO2001 Alkotmányjog 2. ................................................................. 129 AJDKLO0101 Törvényhozástan................................................................. 141 AJDKLO0401 Összehasonlító alkotmányjog ............................................. 141 KOJN0101 Alkotmányjog 1. ...................................................................... 183 KOJN0201 Alkotmányjog 2. ...................................................................... 184 KOJN1101 Alkotmánytan........................................................................... 185 KOJN0901 Törvényhozástan ...................................................................... 193 DFKN0101 Törvényhozástan ..................................................................... 204 DFKN0401 Összehasonlító alkotmányjog.................................................. 204 SZVN13401 Alkotmányjogi jogesetmegoldás............................................ 211 SZVN82901 A Kormány működése ........................................................... 211 SZVN83001 A köztársasági elnök a magyar Alkotmányban...................... 212 SZVN83101 A parlamenti kontroll a gyakorlatban .................................... 212 SZVN83201 A politikai pártok működése.................................................. 212 SZVN83301 Az alkotmányozás lehetséges irányai .................................... 212 DFKA0101, DFKU0101, DFKD0101, DFKR0101 Törvényhozástan ....... 355 DFKA0401, DFKU0401, DFKD0401, DFKR0401 Összehasonlító alkotmányjog............................................................................................... 355

Page 526: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

522

SZVA23401, SZVU23401, SZVD23401, SZVR23401 A köztársasági elnök a magyar Alkotmányban ................................................................... 361 SZVA23501, SZVU23501, SZVD23501, SZVR23501 A parlamenti kontroll gyakorlása...................................................................................... 361 SZVA23601, SZVU23601, SZVD23601, SZVR23601 A politikai pártok működése ......................................................................................... 361 SZVA23701, SZVU23701, SZVD23701, SZVR23701 Az alkotmányozás lehetséges irányai.......................................................... 361 SZVA23801, SZVU23801, SZVD23801, SZVR23801 A Kormány működése .................................................................................................... 361 KOJP7901 A köztársasági elnök a magyar Alkotmányban ........................ 402 KOJP8001 A Kormány működése .............................................................. 402 Dr. Pókecz Kovács Attila egyetemi docens, tanszékvezető AJKONO1101 Egyetemes állam- és jogtörténet 2........................................ 39 AJKONO1301 Római magánjog 2. .............................................................. 40 AJKONO1401 Római jogi gyakorlat............................................................ 40 AJDENO0601 Római közjog........................................................................ 54 AJSZNO18101 Introduction au droit francais 2. .......................................... 93 AJKOLO1201 Római jog ........................................................................... 129 AJDELO0601 Római közjog ...................................................................... 137 AJSZLO18001 Jogesetmegoldás a római dologi jog köréből ..................... 155 AJSZLO18201 Jogesetmegoldás a római kötelmi jog köréből ................... 155 AJSZLO18301 Jogesetmegoldás a római személy, család és az öröklési jog köréből .................................................................................... 155 ETON0601 Római magánjog 2................................................................... 181 DFEN0601 Római közjog........................................................................... 199 SZVN82601 Introduction au droit francais 2.............................................. 269 SZVN67401 Borászati jog .......................................................................... 269 DFEA0601, DFEU0601, DFED0601, DFER0601 Római közjog .............. 350 SZVA22701, SZVU22701, SZVD22701 Jogesetmegoldás a római dologi jog köréből ....................................................................................... 383 SZVA22801, SZVU22801, SZVD22801 Jogesetmegoldás a római kötelmi jog köréből ..................................................................................... 383 SZVA23001, SZVU23001, SZVD23001 Jogesetmegoldás a római személy, család és az öröklési jog köréből.................................................. 384 SZVA22901, SZVU22901, SZVD22901, SZVR22901 A római jog és a magyar PTK szerződési jogának összehasonlítása..................................... 384

Page 527: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

523

Dr. Polyák Gábor egyetemi adjunktus AJSZNO8101 Médiajog ............................................................................... 70 AJSZLO8101 Médiajog.............................................................................. 148 SZVN13001 Médiajog................................................................................ 231 SZVN74301 Jogesetek a média, a távközlés és az informatika köréből 2. . 232 SZVN74401 Médiajogi és médiapolitikai kutatószeminárium 2. ............... 232 SZVN83801 Nyilvánosság és jog ............................................................... 232 SZVA15001, SZVU15001, SZVD15001, SZVR15001 Médiajog ............. 368 INFP2101 Médiajog.................................................................................... 404 Ress Éva nyelvtanár AJKONO6301 Latin jogi szaknyelv 1. ......................................................... 49 AJKONO6401 Latin jogi szaknyelv 2. ......................................................... 49 AJSZNO16601 Latin fordítási gyakorlatok 2. .............................................. 68 AJKOLO6301 Latin jogi szaknyelv............................................................ 135 SZAN0201 Latin jogi szaknyelv 2.............................................................. 182 SZVN22401 Latin fordítási gyakorlatok 2.................................................. 228 Dr. Románné Döme Éva nyelvtanár AJKONO7101 Angol jogi szaknyelv 1......................................................... 49 AJKONO7201 Angol jogi szaknyelv 2......................................................... 50 AJKONO7301 Angol jogi szaknyelv 3......................................................... 50 AJKONO7401 Angol jogi szaknyelv 4......................................................... 50 AJKOLO7101 Angol jogi szaknyelv – újrakezdő ...................................... 135 AJKOLO7201 Angol jogi szaknyelv – haladó............................................ 135 SZAN0801 Angol jogi szaknyelv 2. ........................................................... 189 SZVN81401 Angol (jogi) szaknyelvi ismeretek bővítése 2........................ 229 SZVN81701 Íráskészség fejlesztése az angol jogi szaknyelvben ............... 229 SZAA0101-3, SZAU0101-3, SZAD0101-3, SZNR0101-3 Angol szaknyelv – újrakezdő ...................................................................... 343 SZAA0101-4, SZAU0101-4, SZAD0101-4, SZNR0101-4 Angol szaknyelv – haladó ........................................................................... 344 Dr. Rózsás Eszter egyetemi adjunktus AJKONO2301 Közigazgatási jog 1. ............................................................. 42 AJKONO2401 Közigazgatási jog 2. ............................................................. 42 AJKONO2601 Közigazgatási jogi gyakorlat ................................................ 43 AJDKNO0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások .............................. 58 AJDKNO0701 Szabálysértési jog................................................................. 59 AJDKNO0901 A közigazgatási hatósági eljárás........................................... 59 AJSZNO7501 Rendvédelmi igazgatás.......................................................... 80 AJSZNO7601 A gyermekvédelem rendszere ............................................... 80

Page 528: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

524

AJSZNO7701 A gyermeki jogok Európában................................................ 80 AJSZNO7801 A gyermekvédelmi igazgatás ................................................ 80 AJSZNO7901 A gyermekek jogainak hazai és nemzetközi szabályozása.... 81 AJSZNO8001 Közigazgatási jogi repetitórium I. ......................................... 81 AJKOLO2301 Közigazgatási jog 1............................................................. 130 AJKOLO2401 Közigazgatási jog 2............................................................. 130 AJDKLO0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások............................. 141 AJDKLO0701 Szabálysértési jog ............................................................... 142 AJDKLO0901 A közigazgatási hatósági eljárás ......................................... 142 AJSZLO7501 Rendvédelmi igazgatás ........................................................ 151 AJSZLO7601 A gyermekvédelem rendszere.............................................. 151 KOJN0301 Közigazgatási jog 1. Általános rész ......................................... 183 KOJN1401 Közigazgatási jogi gyakorlat.................................................... 188 DFKN0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások.................................. 205 DFKN0701 Szabálysértési jog.................................................................... 205 DFKN0901 A közigazgatási hatósági eljárás.............................................. 205 SZVN56801 Rendvédelmi igazgatás .......................................................... 245 SZVN48401 A gyermekvédelem rendszere................................................ 245 SZVN55301 A gyermeki jogok Európában ................................................ 245 SZVN66901 A gyermekvédelmi igazgatás................................................. 246 SZVN48201 A gyermekek jogainak hazai és nemzetközi szabályozása .... 246 SZVN74101 Közigazgatási jogi repetitórium I........................................... 246 DFKA0601, DFKU0601, DFKD0601, DFKR0601 Helyi közpolitikák és közszolgáltatások ........................................................................................ 356 DFKA0701, DFKU0701, DFKD0701, DFKR0701 Szabálysértési jog ...... 356 DFKA0901, DFKU0901, DFKD0901, DFKR0901 A közigazgatási hatósági eljárás............................................................................................ 356 SZVA11801, SZVU11801, SZVD11801, SZVR11801 Rendvédelmi igazgatás..................................................................................................... 374 SZVA9501, SZVU9501, SZVD9501, SZVR9501 A gyermekvédelem rendszere ..................................................................... 374 KOJP6401 A gyermekvédelem rendszere................................................... 405 KOJP7001 Rendvédelmi igazgatás ............................................................. 406 KOJJ0101 Közigazgatási alapfogalmak...................................................... 420 Schilli Gabriella TTIJ0201 Bevezetés a közgazdaságtanba .................................................. 421 Dr. Somfai Balázs egyetemi adjunktus, csoportvezető AJKONO4401 Családjog.............................................................................. 46 AJKONO4701 Társadalombiztosítási jog és szociális jog 1......................... 46 AJDMNO0501 Nemzetközi családjog.......................................................... 61

Page 529: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

525

AJKOLO4401 Családjog ............................................................................ 132 AJDMLO0501 Nemzetközi családjog ........................................................ 144 CIVN0901 Szociális jog ............................................................................. 193 DFMN0501 Nemzetközi családjog............................................................. 207 CIVR0801 Családjog .................................................................................. 342 DFMA0501, DFMU0501, DFMD0501, DFMR0501 Nemzetközi családjog ................................................................................. 358 CIVJ0401 Családjog ................................................................................... 420 Dr. Sükösd Ferenc egyetemi adjunktus AJKONO1901 Alkotmányjog 1.................................................................... 41 AJKONO2001 Alkotmányjog 2.................................................................... 41 AJKONO2101 Alkotmányjog 3.................................................................... 41 AJKONO2201 Alkotmányjogi gyakorlat...................................................... 42 AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. ................................................................. 129 AJKOLO2001 Alkotmányjog 2. ................................................................. 129 AJSZLO3601 Önkormányzat – önkormányzatiság .................................... 146 KOJN0101 Alkotmányjog 1. ...................................................................... 183 KOJN0201 Alkotmányjog 2. ...................................................................... 184 SZVN14201 Önkormányzat – önkormányzatiság ...................................... 212 SZVN56101 Magyar Alkotmány, alkotmányozás ...................................... 213 SZVN71201 Alkotmányjogi repetitórium 5................................................ 213 SZVN71901 Alkotmányjogi repetitórium 8................................................ 213 SZVA2701, SZVU2701, SZVD2701, SZVR2701 Önkormányzat – önkormányzatiság ....................................................................................... 361 Dr. Markus Steppan AJSZNO8201 Das moderne österreichische Familienrecht im Vergleich mit dem traditionellen österreichischen und ungarischen Familienrecht ...... 73 SZVN74501 Das moderne österreichische Familienrecht im Vergleich mit dem traditionellen österreichischen und ungarischen Familienrecht .... 238 Dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktus AJSZNO2301 Az emberi jogok filozófiájából.............................................. 91 AJSZNO2401 Filozófia repetitórium............................................................ 91 AJSZNO13001 A globalizáció ..................................................................... 92 AJSZNO13101 Nemzetközi humanitárius és jogvédő szervezetek .............. 92 AJSZNO13201 Társadalomkritikai filozófiák a felvilágosodástól napjainkig...................................................................................................... 92 AJSZLO2301 Az emberi jogok filozófiájából ............................................ 155 SZVN13101 Az emberi jogok filozófiájából .............................................. 267 SZVN65901 Filozófia repetitórium ............................................................ 267

Page 530: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

526

SZVN77901 A globalizáció........................................................................ 267 SZVN66001 Nemzetközi humanitárius és jogvédő szervezetek................. 267 SZVN38401 Társadalomkritikai filozófiák a felvilágosodástól napjainkig.................................................................................................... 267 SZVA20601, SZVU20601, SZVD20601, SZVR20601 Az emberi jogok filozófiájából ..................................................................................... 383 Szabó Szilárd AJSZNO19501 Számítástechnika 1. ............................................................. 69 SZVN37101 Számítástechnika 2. ............................................................... 230 INFJ0101 Számítástechnika I. .................................................................... 421 INFJ0201 Számítástechnika II. ................................................................... 421 Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens AJKONO5701 Nemzetközi jog 1. ................................................................ 48 AJKONO5801 Nemzetközi jog 2. ................................................................ 48 AJKONO5901 Európai közjog 1. ................................................................. 48 AJKONO6001 Európai közjog 2. ................................................................. 48 AJDKNO1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban .................... 59 AJDKNO1201 Az Európai Bíróság eljárásai................................................ 60 AJDKNO1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban ........................ 60 AJSZNO14901 Ethnische Minderheiten in Ungarn und Österreich: Situationen und Optionen ............................................................................. 84 AJKOLO5701 Nemzetközi jog................................................................... 134 AJKOLO5901 Európai közjog 1................................................................. 134 AJKOLO6001 Európai közjog 2................................................................. 134 AJDKLO1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban................... 142 AJDKLO1201 Az Európai Bíróság eljárásai .............................................. 143 AJDKLO1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban....................... 143 KOJN0601 Nemzetközi jog 2. .................................................................... 193 EUJN0101 Európai közjog 1. ..................................................................... 194 DFKN1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban ....................... 206 DFKN1201 Az Európai Bíróság eljárásai ................................................... 206 DFKN1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban ........................... 206 SZVN79601 Az alapjogok szerepe a Belső Piac működésében.................. 255 SZVN79701 Ethnische Minderheiten in Ungarn und Österreich: Situationen und Optionen ........................................................................... 255 SZVN79801 Unionsbürgerschaft................................................................ 255 SZVN79901 Az uniós polgárság intézménye az Európai Bíróság gyakorlatában.............................................................................................. 255 EUJA0101, EUJU0101, EUJD0101 Európai közjog .................................. 345 KOJU0501, KOJD0501, KOJR0501 Nemzetközi jog ................................ 345

Page 531: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

527

DFKA1101, DFKU1101, DFKD1101, DFKR1101 A közösségi jog végrehajtása a tagállamokban ..................................................................... 357 DFKA1201, DFKU1201, DFKD1201, DFKR1201 Az Európai Bíróság eljárásai ....................................................................................................... 357 DFKA1301, DFKU1301, DFKD1301, DFKR1301 Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban ...................................................................... 357 SZVA21201, SZVU21201, SZVD21201, SZVR21201 Az alapjogok szerepe a Belső Piac működésében ............................................................. 377 SZVA21301, SZVU21301, SZVD21301, SZVR21301 Az uniós polgárság intézménye az Európai Bíróság gyakorlatában........................... 377 Szalayné Pókay Marietta nyelvtanár, mb. lektorátus- és nyelvvizsgahely vezető AJKONO7101 Angol jogi szaknyelv 1......................................................... 49 AJKONO7201 Angol jogi szaknyelv 2......................................................... 50 AJKONO7301 Angol jogi szaknyelv 3......................................................... 50 AJKONO7401 Angol jogi szaknyelv 4......................................................... 50 AJSZNO16901 Language for law................................................................. 69 AJKOLO7101 Angol jogi szaknyelv – újrakezdő ...................................... 135 AJKOLO7201 Angol jogi szaknyelv – haladó............................................ 135 SZAN0801 Angol jogi szaknyelv 2. ........................................................... 189 SZVN59001 International Legal English -I. ............................................... 229 SZVN65801 Language for law ................................................................... 230 SZAA0101-3, SZAU0101-3, SZAD0101-3, SZNR0101-3 Angol szaknyelv – újrakezdő ...................................................................... 343 SZAA0101-4, SZAU0101-4, SZAD0101-4, SZNR0101-4 Angol szaknyelv – haladó ........................................................................... 344 Dr. Szappanyos Melinda SZVN79501 Emberi jogok regionális védelme .......................................... 255 Dr. Szekeres Róbert egyetemi adjunktus AJDENO0101 Összehasonlító európai jogtörténet ....................................... 53 AJSZNO1101 A tengeri hatalom és a tengerjog évezredei........................... 74 AJSZNO4201 Források és életrajzok – Fejezetek az európai magánjog történetéből................................................................................... 76 AJSZNO18401 A modern európai büntetőjog története ............................... 76 AJSZNO18501 Történelmi krízisek jogi aspektusai..................................... 76 AJDELO0101 Összehasonlító európai jogtörténet ..................................... 137 AJSZLO4101 Európai büntetőjog-történet – Források és elméletek .......... 149 AJSZLO4201 Források és életrajzok – Fejezetek az európai magánjog történetéből................................................................................. 149

Page 532: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

528

DFEN0101 Összehasonlító európai jogtörténet .......................................... 198 SZVN74601 A tengeri hatalom és a tengerjog évezredei ........................... 239 SZVN68001 Források és életrajzok – Fejezetek az európai magánjog történetéből................................................................................. 241 SZVN82701 A modern európai büntetőjog története ................................. 241 SZVN82801 Történelmi krízisek jogi aspektusai ....................................... 241 DFEA0101, DFEU0101, DFED0101, DFER0101 Összehasonlító európai jogtörténet ................................................................................................... 349 SZVA17801, SZVU17801, SZVD17801, SZVR17801 Európai büntetőjog-történet – Források és elméletek ............................................... 371 SZVA23101, SZVU23101, SZVD23101, SZVR23101 Források és életrajzok – Fejezetek az európai magánjog történetéből............................ 371 Dr. Szilovics Csaba egyetemi docens AJKONO2701 Pénzügyi jog 1...................................................................... 43 AJKONO2801 Pénzügyi jog 2...................................................................... 43 AJDKNO0801 Adózás a gyakorlatban ......................................................... 59 AJSZNO5701 Adócsalás és jogkövetés (Tax Fraud and Tax Compliance).. 81 AJSZNO19401 Közpénzek és közerkölcsök, az államháztartás aktuális kérdései ......................................................................................................... 81 AJKOLO2701 Pénzügyi jog 1. ................................................................... 130 AJKOLO2801 Pénzügyi jog 2. ................................................................... 130 AJDKLO0801 Adózás a gyakorlatban........................................................ 142 AJSZLO19401 Közpénzek és közerkölcsök, az államháztartás aktuális kérdései ....................................................................................................... 151 TTIN0701 Pénzügytan................................................................................ 183 KOJN0701 Pénzügyi jog 1.......................................................................... 184 DFKN0801 Adózás a gyakorlatban ............................................................ 205 SZVN73601 Adócsalás és jogkövetés (Tax Fraud and Tax Compliance) .. 246 SZVN83901 Közpénzek és közerkölcsök, az államháztartás aktuális kérdései ....................................................................................................... 246 SZVN67401 Borászati jog .......................................................................... 269 KOJU0801, KOJD0801 Pénzügyi jog 2. .................................................... 348 DFKA0801, DFKU0801, DFKD0801, DFKR0801 Adózás a gyakorlatban ................................................................................ 356 SZVA24101, SZVU24101, SZVD24101, SZVR24101 Közpénzek és közerkölcsök, az államháztartás aktuális kérdései ................................. 374 KOJJ0301 Pénzügyi, adó- és illetékjog ...................................................... 421

Page 533: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

529

Dr. Szita László CIVN2401 Agrárjogi gyakorlat .................................................................. 195

Dr. Szőke Gergely László tudományos segédmunkatárs SZVN74301 Jogesetek a média, a távközlés és az informatika köréből 2. . 232 SZVN44501 Alternatív vitarendezés online környezetben......................... 232 SZVN73801 Az elektronikus kereskedelem joga ....................................... 232 SZVA16601, SZVU16601, SZVD16601, SZVR16601 Az elektronikus kereskedelem joga............................................................. 368 INFP2201 Az elektronikus kereskedelem joga ........................................... 404

Dr. Takács István SZVN6701 Az ügyész szerepe a büntetőeljárásban.................................... 225 BUNJ0301 Büntető eljárási és büntetés-végrehajtási jogi alapfogalmak.... 420

Dr. Tamásfy József SZVN89001 Általános részi kérdések a gyakorlatban 2. ............................ 221

Dr. Tamás Lajos egyetemi docens CIVN0701 Agrárjog ................................................................................... 193 CIVN1101 Kereskedelmi jog 2................................................................... 193 CIVN2301 Kereskedelmi jogi gyakorlat..................................................... 194 CIVN2401 Agrárjogi gyakorlat .................................................................. 195 SZVN82401 Fogyasztóvédelem – reklámjog ............................................. 226 SZVA7201, SZVU7201, SZVD7201, SZVR7201 Az elektronikus kereskedelem .................................................................... 367 SZVA11901, SZVU11901, SZVD11901, SZVR11901 Sportjog............... 367 SZVA15901, SZVU15901, SZVD15901, SZVR15901 Az ingatlannyilvántartás rendszere, alapelvei ............................................. 367 SZVA21801, SZVU21801, SZVD21801, SZVR21801 Élelmiszerkereskedelem, élelmiszerbiztonság ............................................ 367 SZVA21901, SZVU21901, SZVD21901, SZVR21901 A fogyasztóvédelem.................................................................................... 367 SZVA22001, SZVU22001, SZVD22001, SZVR22001 A kereskedelmi bizomány........................................................................... 367 SZVA22101, SZVU22101, SZVD22101, SZVR22101 A reklám jogi szabályozása......................................................................... 368 SZVA22201, SZVU22201, SZVD22201, SZVR22201 A szövetkezetek működésének jogi szabályozása....................................... 368 SZVA22301, SZVU22301, SZVD22301, SZVR22301 Természetvédelem; növényvédelem; szőlészet és borászat ........................ 368 SZVA22401, SZVU22401, SZVD22401, SZVR22401 Az utazási szerződés ................................................................................... 368 SZVA22501, SZVU22501, SZVD22501, SZVR22501 A vadászati jog.... 368

Page 534: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

530

Dr. Tilk Péter egyetemi adjunktus AJKONO1901 Alkotmányjog 1.................................................................... 41 AJKONO2001 Alkotmányjog 2.................................................................... 41 AJKONO2101 Alkotmányjog 3.................................................................... 41 AJKONO2201 Alkotmányjogi gyakorlat...................................................... 42 AJDKNO0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme.................................... 58 AJSZNO0101 Közjogi ismeretek felmérése ................................................. 63 AJSZNO3101 A magyar Alkotmánybíróság ................................................ 63 AJSZNO8501 Alapvető jogaink sajátosságai ............................................... 63 AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. ................................................................. 129 AJKOLO2001 Alkotmányjog 2. ................................................................. 129 AJSZLO3101 A magyar Alkotmánybíróság............................................... 146 AJSZLO8501 Alapvető jogaink sajátosságai.............................................. 146 AJSZLO8601 A köztársasági elnök............................................................ 146 AJSZLO8701 A magyar Országgyűlés....................................................... 146 AJSZLO8801 Magyar bírósági rendszer I. ................................................. 146 KOJN0101 Alkotmányjog 1. ...................................................................... 183 KOJN0201 Alkotmányjog 2. ...................................................................... 184 KOJN1101 Alkotmánytan........................................................................... 185 KOJN0901 Törvényhozástan ...................................................................... 193 DFKN0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme....................................... 204 SZVN74701 A politikai pártok jogi szabályozása Magyarországon .......... 213 SZVN74801 Alkotmánybírósági indítványszerkesztés............................... 213 SZVN74901 Alkotmányjogi jogesetmegoldás – alapvető jogok ................ 214 SZVN75001 Alkotmányjogi jogesetmegoldás – jogelvek, államszervezet 214 SZVN75101 Alkotmányon belüli ellentmondások? 1. ............................... 214 SZVN75201 Az országgyűlési biztosi intézmény....................................... 214 SZVN75301 Helyi önkormányzatok a magyar Alkotmányban .................. 214 SZVN75401 Jogforrási rendszer Magyarországon ..................................... 214 SZVN75501 Ombudsmani indítványszerkesztés ........................................ 215 SZVA17901, SZVU17901, SZVD17901, SZVR17901 A kifejezési és véleménynyilvánítási szabadság ......................................... 362 SZVA18001, SZVU18001, SZVD18001, SZVR18001 A magyar állampolgárság ........................................................................... 362 SZVA18101, SZVU18101, SZVD18101, SZVR18101 A politikai pártok jogi szabályozása Magyarországon................................ 362 SZVA18201, SZVU18201, SZVD18201, SZVR18201 Alkotmányjogi jogesetmegoldás – alapvető jogok ..................................... 362 SZVA18301, SZVU18301, SZVD18301, SZVR18301 Alkotmányjogi jogesetmegoldás – jogelvek, államszervezet...................... 362

Page 535: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

531

SZVA18401, SZVU18401, SZVD18401, SZVR18401 Az élethez és a méltósághoz való jog.......................................................... 362 SZVA18501, SZVU18501, SZVD18501, SZVR18501 Az igazságszolgáltatás alapelvei ................................................................. 362 SZVA18601, SZVU18601, SZVD18601, SZVR18601 Az országgyűlési biztosi intézmény............................................................ 363 SZVA18701, SZVU18701, SZVD18701, SZVR18701 Az ügyészség szervezete és eljárása............................................................ 363 SZVD27801 Alapvető jogaink sajátosságai................................................ 363 KOJP2301 A magyar önkormányzati rendszer I......................................... 402 KOJP3501 A magyar ügyészség I............................................................... 402 KOJP4201 Magyar bírósági rendszer I. ...................................................... 402 KOJP5101 Választás és választási eljárás Magyarországon ....................... 402 KOJP5301 A népszavazás intézménye Magyarországon............................ 402 KOJP7101 A magyar állampolgárság ......................................................... 402 KOJP7201 A politikai pártok jogi szabályozása Magyarországon ............. 403 KOJP7301 Az országgyűlési biztosi intézmény ......................................... 403 KOJJ0201 Bevezetés a közjogtanba ........................................................... 421 Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető AJKONO2901 Büntetőjog 1. ........................................................................ 43 AJKONO3001 Büntetőjog 2. ........................................................................ 43 AJKONO3101 Büntetőjog 3. ........................................................................ 43 AJKONO3201 Büntetőjog 4. ........................................................................ 44 AJKONO3301 Büntetőjogi gyakorlat 1. ....................................................... 44 AJKONO3401 Büntetőjogi gyakorlat 2. ....................................................... 44 AJDBNO0101 A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja .................................................................................................... 56 AJSZNO11801 Gazdasági büntetőjog .......................................................... 65 AJDBLO0101 A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja .................................................................................................. 139 AJSZLO11701 Gazdasági bűnözés és bűncselekmények........................... 147 BUNN0201 Büntetőjog 2. Büntetőjog Általános rész ................................ 183 BUNN0401 Büntetőjog 4. Büntetőjog Különös rész .................................. 188 DFBN0101 A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja .................................................................................................. 201 SZVN62501 Gazdasági büntetőjog............................................................. 221 DFBA0101, DFBU0101, DFBD0101, DFBR0101 A büntetőjogi szankciórendszer aktuális kérdései és reformja........................................... 352 SZVA8901, SZVU8901, SZVD8901, SZVR8901 Gazdasági bűnözés és bűncselekmények...................................................................... 365

Page 536: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

532

Dr. Tremmel Flórián egyetemi tanár AJKONO5201 Büntető eljárásjog 1.............................................................. 47 AJKONO5301 Büntető eljárásjog 2.............................................................. 47 AJDBNO1101 Bizonyítékok a büntetőeljárásban......................................... 57 AJDBLO1101 Bizonyítékok a büntetőeljárásban ....................................... 140 AJSZLO20401 Retorika a jogászok számára.............................................. 147 BUNN0501 Büntető eljárásjog 1. ............................................................... 187 DFBN1101 Bizonyítékok a büntetőeljárásban............................................ 202 SZVN70301 A bizonyítékok elvi és gyakorlati kérdései a büntetőeljárásban ........................................................................................ 225 SZVN70401 Válogatott retorikai kérdések................................................. 225 DFBA1101, DFBU1101, DFBD1101, DFBR1101 Bizonyítékok a büntetőeljárásban ........................................................................................ 354 SZVA14401, SZVU14401, SZVD14401, SZVR14401 Retorika a jogászok számára....................................................................... 366 Dr. Ujkéry Csaba AJSZNO11601 Bevezetés az igazságszolgáltatásba ..................................... 88 SZVN77201 Bevezetés az igazságszolgáltatásba ....................................... 263 Dr. Varga Katalin egyetemi tanársegéd AJKONO2701 Pénzügyi jog 1...................................................................... 43 AJKONO2801 Pénzügyi jog 2...................................................................... 43 AJDKNO0801 Adózás a gyakorlatban ......................................................... 59 AJKOLO2701 Pénzügyi jog 1. ................................................................... 130 AJKOLO2801 Pénzügyi jog 2. ................................................................... 130 AJDKLO0801 Adózás a gyakorlatban........................................................ 142 TTIN0701 Pénzügytan................................................................................ 183 KOJN0701 Pénzügyi jog 1.......................................................................... 184 DFKN0801 Adózás a gyakorlatban ............................................................ 205 KOJU0801, KOJD0801 Pénzügyi jog 2. .................................................... 348 DFKA0801, DFKU0801, DFKD0801, DFKR0801 Adózás a gyakorlatban ................................................................................ 356 Dr. Varga-Koritár György AJDBNO0701 Büntetés-végrehajtási jog ..................................................... 56 AJDBLO0701 Büntetés-végrehajtási jog.................................................... 139 AJSZLO6301 A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete és a büntetés-végrehajtási bíró eljárása ....................................................... 152 DFBN0701 Büntetés-végrehajtási jog ........................................................ 202 SZVN10001 A büntetés-végrehajtási jog eljárási szabályai ....................... 248 BUNU0701, BUND0701 Büntetés-végrehajtási jog................................... 344

Page 537: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

533

DFBA0701, DFBU0701, DFBD0701, DFBR0701 Büntetés-végrehajtási jog ............................................................................ 353 SZVA4301, SZVU4301, SZVD4301, SZVR4301 A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete és a büntetés-végrehajtási bíró eljárása.............. 375 Dr. Varga Tamás tudományos munkatárs AJKONO0201 Politikaelmélet...................................................................... 38 AJSZNO2501 Az EU tagországok politikai rendszerei és EU-s politikái .... 92 AJSZNO2601 Összehasonlító politológia .................................................... 92 AJSZNO21301 Politikai kultúra Magyarországon ....................................... 92 AJSZNO21401 Politikai magatartás és részvétel a mai Magyarországon .... 93 AJKOLO0201 Politikaelmélet .................................................................... 128 AJSZLO4701 Demokratikus politikai rendszerek összehasonlító politológiája ................................................................................................ 155 TTIN0301 Politikaelmélet .......................................................................... 180 SZVN85501 Az EU tagországok politikai rendszerei és EU-s politikái..... 268 SZVN5701 Összehasonlító politológia....................................................... 268 SZVN85301 Politikai kultúra Magyarországon.......................................... 268 SZVN85401 Politikai magatartás és részvétel a mai Magyarországon....... 268 SZVA25001, SZVU25001, SZVD25001, SZVR25001 Demokratikus politikai rendszerek összehasonlító politológiája........................................ 383 Dr. Vastagh Gerda SZUJ0401 SZAKMAI GYAKORLAT I. ................................................... 422 SZUJ0501 SZAKMAI GYAKORLAT II. .................................................. 422 Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár, tanszékvezető AJKONO0601 Jog- és állambölcselet 1........................................................ 38 AJKONO0701 Jog- és állambölcselet 2........................................................ 39 AJDENO0801 A világ nagy jogrendszerei ................................................... 54 AJDENO0901 Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái ............. 54 AJKOLO0601 Jog- és állambölcselet ......................................................... 128 AJDELO0801 A világ nagy jogrendszerei.................................................. 138 AJDELO0901 Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái............ 138 ETON0701 Jog- és állambölcselet 1. ......................................................... 184 DFEN0801 A világ nagy jogrendszerei ...................................................... 199 DFEN0901 Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái ................ 199 SZVN88301 Bevezetés a muzulmán jogba................................................. 236 DFEA0801, DFEU0801, DFED0801, DFER0801 A világ nagy jogrendszerei.......................................................................... 350 DFEA0901, DFEU0901, DFED0901, DFER0901 Az Európai Unió jog- és állambölcseleti problémái.................................... 350

Page 538: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

534

Dr. Vókó György egyetemi tanár AJDBNO0701 Büntetés-végrehajtási jog ..................................................... 56 AJDBLO0701 Büntetés-végrehajtási jog.................................................... 139 DFBN0701 Büntetés-végrehajtási jog ........................................................ 202 SZVN39701 Az ügyész jogállása és szerepe a büntetés-végrehajtásban .... 248 SZVN73901 Európai büntetés-végrehajtási jog.......................................... 248 BUNU0701, BUND0701 Büntetés-végrehajtási jog................................... 344 DFBA0701, DFBU0701, DFBD0701, DFBR0701 Büntetés-végrehajtási jog ............................................................................ 353 Dr. Zábori Zoltán AJSZNO6501 Szellemitulajdon-védelem ..................................................... 70 SZVN46901 Szellemitulajdon-védelem ..................................................... 233 Dr. Zeller Judit egyetemi adjunktus AJKONO1901 Alkotmányjog 1.................................................................... 41 AJKONO2001 Alkotmányjog 2.................................................................... 41 AJKONO2101 Alkotmányjog 3.................................................................... 41 AJKONO2201 Alkotmányjogi gyakorlat...................................................... 42 AJDKNO0201 Állami egyházjog ................................................................. 58 AJDKNO0401 Összehasonlító alkotmányjog............................................... 58 AJDKNO0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme.................................... 58 AJSZNO18601 Bevezetés a pszichológiába ................................................. 64 AJSZNO18701 Bevezetés a pszichológiába II. ............................................ 64 AJKOLO1901 Alkotmányjog 1. ................................................................. 129 AJKOLO2001 Alkotmányjog 2. ................................................................. 129 AJDKLO0201 Állami egyházjog................................................................ 141 AJDKLO0401 Összehasonlító alkotmányjog ............................................. 141 AJDKLO0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme .................................. 141 AJSZLO18601 Bevezetés a pszichológiába I. ............................................ 146 AJSZLO18701 Bevezetés a pszichológiába II. ........................................... 146 KOJN0101 Alkotmányjog 1. ...................................................................... 183 KOJN0201 Alkotmányjog 2. ...................................................................... 184 KOJN1101 Alkotmánytan........................................................................... 185 DFKN0201 Állami egyházjog .................................................................... 204 DFKN0401 Összehasonlító alkotmányjog.................................................. 204 DFKN0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme....................................... 204 SZVN45801 Bevezetés a pszichológiába ................................................... 215 SZVN54101 Bevezetés a pszichológiába II................................................ 215 SZVN31101 Grundrechte im Grundgesetz (Alapjogok a német alkotmányban) ............................................................ 215 SZVN54301 Bioetikai kérdések jogi megközelítése................................... 216

Page 539: TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ - tr.ajk.pte.hutr.ajk.pte.hu/tt_0708_2/alt_info/ta2008fe.pdfDr. Horváth Zsuzsanna igazgató 117 3233 horvath@ajk.pte.hu Bauerné Bózsa Zsuzsanna adminisztrátor

NÉVMUTATÓ

535

SZVN71301 Alkotmányjogi repetitórium 7................................................ 216 SZVN71801 Alkotmányjogi repetitórium 6................................................ 216 SZVN83401 Alkotmányjogi szeminárium 4............................................... 216 DFKA0201, DFKU0201, DFKD0201, DFKR0201 Állami egyházjog ...... 355 DFKA0401, DFKU0401, DFKD0401, DFKR0401 Összehasonlító alkotmányjog...................................................................... 355 DFKA0501, DFKU0501, DFKD0501, DFKR0501 Az alapjogok gyakorlata és védelme........................................................... 355 SZVA23201, SZVU23201, SZVD23201, SZVR23201 Bevezetés a pszichológiába I. ..................................................................... 363 SZVA23301, SZVU23301, SZVD23301, SZVR23301 Bevezetés a pszichológiába II. .................................................................... 363 Zelnik Istvánné AJKOLO8101 Német jogi szaknyelv – újrakezdő...................................... 135 AJKOLO8201 Német jogi szaknyelv – haladó........................................... 135 SZAA0101-1, SZAU0101-1, SZAD0101-1, SZNR0101-1 Német szaknyelv – újrakezdő ..................................................................... 343 SZAA0101-2, SZAU0101-2, SZAD0101-2, SZNR0101-2 Német szaknyelv – haladó .......................................................................... 343 Zelnik Zsófia nyelvtanár AJKONO7101 Angol jogi szaknyelv 1......................................................... 49 AJKONO7201 Angol jogi szaknyelv 2......................................................... 50 AJKONO7301 Angol jogi szaknyelv 3......................................................... 50 AJKONO7401 Angol jogi szaknyelv 4......................................................... 50 AJKOLO7101 Angol jogi szaknyelv – újrakezdő ...................................... 135 AJKOLO7201 Angol jogi szaknyelv – haladó............................................ 135 SZAN0801 Angol jogi szaknyelv 2. ........................................................... 189 SZVN59501 Angol szaknyelvi ismeretek bővítése..................................... 230 SZVN81901 Felkészítés az angol jogi szaknyelv tantárgyra ...................... 230 SZAA0101-3, SZAU0101-3, SZAD0101-3, SZNR0101-3 Angol szaknyelv – újrakezdő ...................................................................... 343 SZAA0101-4, SZAU0101-4, SZAD0101-4, SZNR0101-4 Angol szaknyelv – haladó ........................................................................... 344