Susan WiggsMámoros fogadalom

Larkot, az ifjú örökösnőt szülei halála után feleségül veszi a nála sokkal idősebb Spencer Marrifield, Hardataff grófja, hogy védelmet kínáljon neki. Házasságuk csak papíron létezik, mert a gróf nem kíván visszaélni a lány helyzetével. Amikor megtudja, hogy Mária királynő ki akarja végeztetni Oliver de Laceyt, a fiatal bárót, azonnal cselekszik. Igaz, nem teljesen önzetlenül. Méltatlanná vált fiát szeretné Oliver segítségével kizárni az örökségből, s ennek érdekében a halálos ágyán meg is fogadtatja a báróval, hogy feleségül veszi Larkot. A könnyelmű ifjú becsületből eleget tesz a kérésnek, ám végül menthetetlenül beleszeret Larkba. Érzéseit szépséges felesége is viszonozza, múltjának sötét titka azonban összeomlással fenyegeti boldogságát...

1

Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Enterprises II B. V. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő véletlen műve. § All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Enterprises II B. V. All characters in this book are fictious. Any resemblance to actual persons, living or dead, is purely coincidental.

©Susan Wiggs, 1995 – Harlequin Magyarország Kft., 2009

A mű eredeti címe: Vows Made in Wine(Harper Paperbacks, New York)Magyarra fordította: Várnai Péter

Kép: Harlequin Books S.A.Borító: Majoros Árpád

ISBN 978-963-538-062-6HU ISSN 1588 6700

A Harlequin Magyarország Kft. időszaki kiadványa.•Felelős kiadó: Holger Martens•Főszerkesztő: Dr. Téglásy Imre•Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária•Szerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 20.•Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762.•Távbeszélő: 488-5569; Fax: 488-5584;•E-mail: harlequin@eharlequin.hu•Terjesztés: 488-5588

Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu

Árusításban terjeszti a LAPKER Rt. és egyéb terjesztő szervek.

Szedés: Harlequin Magyarország Kft.Nyomtatás: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt.Felelős vezető: Vágó Magdolna vezérigazgató

2

ELŐHANG

Oliver de Lacey számára nyomorúságosnak ígérkezett a vég. Félelemtől reszketve és nyüszítve még akkor is kegyelemért könyörgött, amikor már nyakára hurkolták a kötelet. Siralmasabb halált el sem gondolhatott volna magának. Kivégzése reggelén, mielőtt kivezették volna a nyirkos newgate-i börtöncellából, utoljára még esedezve arra kérte a foglárt, hogy gyermeket nemzhessen a lányának, a papot pedig, aki meggyóntatta, szemérmetlen hazugságokkal traktálta.

Egy szó mint száz, Oliver de Lacey gyáva féregként készült eltávozni az élők sorából. Pokolra szállását egyébként nem ilyennek képzelte el. A nagy sötétséget még csak helyénvalónak találta, azt viszont nem értette, miféle fény szűrődik be a réseken át. Mi ez a recsegés, ez a ropogás? Miért fáj förtelmesen a nyaka, miközben elhagyja földi porhüvelyét? Honnan ez a friss faillat?

Nem számított arra, hogy közönséges bűnözőként fogják kivégezni, ezért hát mindaz, ami történt vele, meglepte és elborzasztotta. Hogy fiatalon fog meghalni, azt mindig is tudta, elmúlását azonban dicsőségesebbnek álmodta meg. Úgy gondolta, párbajban veszti majd az életét, netán gyilkos vágtában szegi a nyakát, vagy éppen egy férjezett szépasszony ágyában fogja kilehelni a lelkét. Bárhogy, csak nem így, egy szenzációra éhes, kurjongató népség szeme láttára, a bitófán himbálódzva.

Egyedül az a gondolat vigasztalta, hogy senki sem sejtette, az az ember, akit ezen a hajnali órán kivégeznek, valójában Lord Oliver de Lacey, Wimberleigh bárója. Amikor letartóztatták és elítélték, az Oliver Lackey álnevet viselte, és mindenki szakállas, torzonborz lázongónak hitte.

Az örök kárhozatba vezető úton sajnálattal gondolt önmagára. A számára kiszabott rövid földi létben nyomokat akart hátrahagyni maga után. Ezért szerzett meg minden nőt, aki elnyerte a tetszését, és ezért nem hagyott ki soha egyetlen csatát sem, amelyet megvívhatott. Minden jó falatot megkóstolt, minden könyvet elolvasott, és egyetlen kalandot sem szalasztott el azok közül, amelyek egy ifjú lord számára csak kínálkoznak az életben. Féktelenül hajszolta az élvezeteket, mert bizton tudta, hogy betegsége egy nap majd menthetetlenül le fogja gyúrni.

Ma hajnalban pedig, egy órával az első kakasszó előtt, szégyenszemre férfihoz méltatlanul, gyáván végzi be földi pályafutását.

– Nyomorúságos módon távozott – hallott meg pokolra szállása közben egyszer csak egy csúfságosan démoni hangot. – Te is láttad, hölgyem?

– Igen, itt voltam. – Ez a hang most úgy szólt, ahogyan pirkadatkor dalol a magasba felszálló pacsirta. – Szemernyi méltóságnak sem adta tanújelét. Fel nem foghatom, miért ragaszkodott hozzá ennyire Spencer.

Spencer? Ez lenne az ördög neve?– Spencer szándékai éppannyira kifürkészhetetlenek, mint az Úr útjai. Tudja, hogy te is itt

vagy?

3

– Természetesen nem – felelte az édes női hang. – Azt hiszi, hogy én csak a titkosításban segédkezem. Soha nem is szabad megtudnia az igazságot.

– A kutya mindenségit! Nem tetszik ez nekem. A legkevésbé sem tetszik.Ámen, gondolta Oliver, és egyre furcsább dolognak találta a halált, alászállását a pokolba.

Teste aztán hirtelen felhagyott a himbálódzással, és a bitófa recsegése is abbamaradt. Most mi következik? – találgatta, és lélekben felkészült az emésztő tűzre meg a kénköves füst bűzére.

– Óvatosnak kell lennünk. Van valaki a közelben? – kérdezte a férfihang.– Csak a sírásó a viskójában. Beleszórtad a port a borába?– Igen. Egyhamar aligha áll majd talpra.– Az ablakából mégis fény szűrődik ki – felelte a női hang.– Siessünk! Toljuk a kordét egészen a gödör széléig, aztán húzzuk ki a fickót! – A pokoli

járgány hangosan nyikorgott. – Lassabban! Ez az átokfajzat a végén még bennünket is magával ránt a sírba. Add ide a vésőt, hogy felfeszíthessem az oldalfalat!

A csöndet éles csikorgás törte meg.– Ezer ördög és pokol! – morogta a férfi. – Vigyázz a ládára! Mindjárt beleborul a

gödörbe.Oliver lába alatt világos négyszög nyílt meg, ő pedig megbillent, és az, amit saját földi

maradványainak gondolt, alázuhant a mélybe. Orrát odalent bűz csapta meg, és por csapott fel körülötte.

– Jaj ne! – suttogta az elbűvölő női hang. – Mit tettünk, dr. Snipes?Oliver fején ugyanez a kérdés futott át.– Beleesett a gödörbe – állapította meg a lány.Aha! – gondolta Oliver, és most már érteni vélte a dolgot. A pokol mélységesen mély

verem, amint azt Dante mester oly szemléletesen lefestette. Csak az a különös, hogy ennyire hideg van benne.

– Ki kell húznunk – jelentette ki a Snipes nevű.Igen, igen, tegyétek azt! – akarta kiáltani Oliver, de a kötéltől felsebzett torkával egyetlen

hangot sem tudott kinyögni.– Dr. Snipes, nézd! Magához tért. Szent ég, megmenekült!Megmenekültem? – ámult el Oliver. Feje fölött két fenyegető árnyat látott meg, még

feljebb pedig szürke felhőket vett ki.– Mr. Lackey! Hallasz engem, uram? – kiáltotta a fiatal nő.– Igen – válaszolta Oliver, de hangja nem volt több rekedt suttogásnál.– Beszél! Hála legyen a Teremtőnek!Miért magasztalja az ördög női segédje a Teremtőt? És miért szólította őt Lackeynek? A

pokol köreiben ismerniük kellene a valódi kilétét.– Mindjárt kihúzzuk onnan, Mr. Lackey – mondta a Snipes nevű bátorítón.– Hol vagyok? – kérdezte Oliver. Egészen biztos volt abban, hogy ő beszélt. Csúf, reszelős

hangon ugyan, de azért jól érthetően.– Nos… Kegyelmed… Greyfriars közelében van éppen. Nem messze a városfal menti

ároktól – felelte a fiatal lány zavartan. – Egészen pontosan… egy olyan jeltelen sírban fekszik, amelyben a nincsteleneket temetik el.

– Nem a pokolban vagyok? – értetlenkedett Oliver.– Sokan annak tartanák ezt a helyet – dünnyögte a lány.A hangja csodaszép volt. Csengő, de kicsit sem éles. Tisztán és dallamosan szólt, mint egy

tökéletesre hangolt lant.– A mennyországban nem lehetek – válaszolta Oliver. – Akkor ez itt a purgatórium?– Jézusom, dr. Snipes! – suttogta a lány. – Halottnak hiszi magát.

4

– Az is vagyok – jelentette ki Oliver konokul. – Nyomorúságos halált haltam, ahogyan magatok is mondtátok az előbb.

– Valóban felkötöttek, uram, de nem haltál meg – mondta a lány.Hangja elárulta, hogy mosolyog. Oliver akár meg is esküdött volna erre.– Hogyhogy nem vagyok halott? – kérdezte már-már sértetten.– Mert mi nem engedtünk meghalni. Lefizettük a hóhért, hogy időben vágja le

kegyelmedet a kötélről, aztán nyilvánítsa halottnak, és tegye ládába, mielőtt még kilehelte volna a lelkét.

– Vagy úgy! – Oliver pár pillanatig gondolkodott. – Köszönöm szépen – tette hozzá végül, aztán hangosan felnyögött. – Ezek szerint teljesen feleslegesen könyörögtem és nyüszítettem az életemért?

– Nagyon úgy fest.A távolban kukorékolni kezdett egy kakas.– Sürget az idő. Ki kell juttatnunk onnan kelmédet. Tud mozogni?Oliver megpróbált felegyenesedni. Tagjai ernyedtek voltak, de nagy nehezen sikerült

felkönyökölnie.– Minden csupa hepehupa idelent – panaszolta. – Miféle mocsok hely ez?– Jeltelen sír. Ide dobják be a nincstelen halottakat, de ezt Lark már mondta neked az előbb

– felelte Snipes.Lark. Pacsirta. Mintha csak a hangja után kapta volna a nevét.– Igyekezned kellene, uram! – kiáltott le Oliverhez a lány. – Különben még megbetegszel

tőlük.– Kiktől?– A halottaktól. Szalmát és meszet szórnak rájuk, amíg nem telik meg teljesen a gödör.

Földet csak akkor hánynak rá.– A mésztől aztán jobban nő a fű – tette hozzá Snipes.Bejelentését Oliver cseppet sem találta vigasztalónak. Gyomra háborogni kezdett, és

gyorsan talpra ugrott.– Ez azt jelenti… Azt akarjátok mondani, hogy egy halom hullára dobtatok rá?– Nem szándékosan tettük. Sajnálatos módon elügyetlenkedtük a dolgot – szabadkozott

Lark.Oliver heteket töltött a newgate-i börtönben silány koszton és rossz levegőn, aztán

felakasztották, és kis híján meghalt. Emberi számítás szerint már nem kellett volna annyi erejének lennie, hogy ujjait a nedves földbe fúrva kimásszon a gödörből, neki mégis sikerült végbevinnie a lehetetlent. Pár pillanat múlva hason feküdt a hajnali harmattól hideg fűben, és levegő után kapkodott.

– Uramisten, micsoda bűz! – nyögött fel, és nagyokat fújtatva a hátára fordult.Megmentői fölébe hajoltak. Snipes a sírásók fekete köpenyét viselte. A sápatag fényben

Oliver látta, hogy egyik karja kacska, az álla előreugrik, és nagy, horgas orra van. Sapkája alól vékony szálú, ősz haj kandikált ki.

– Szólok a sírásónak, hogy eltemettük a szegény bűnöst – mondta, és döngő léptekkel elindult a városfal tövében meghúzódó vályogkunyhó felé.

– Fel bírsz állni, uram? – kérdezte Lark.Oliver ráemelte a tekintetét.– Istenem! – suttogta, amint belenézett a finom vonású, ovális arcba, amelyet egyszerű

főkötővel leszorított, csillogó, sötét haj keretezett. – Egy angyal!A lány mosolyra húzta telt, egészségesen piros ajkát.– Aligha vagyok az – felelte.

5

– Semmi kétség, igenis meghaltam, és a mennyországba kerültem. Te pedig angyal vagy, és én veled fogok élni az öröklétben. Halleluja!

– Szamár beszéd! – jelentette ki Lark határozottan. – Gyere, segítek. El kell vinnünk kegyelmedet a rejtekhelyre – tette hozzá, aztán a kezénél fogva felhúzta a földről Olivert.

Érintésétől őt azonnal csodás erő járta át, mintha láthatatlan kötelék fűzte volna össze kettejüket. Nem tudta, hogy a lány is ugyanígy érez-e, avagy nagy szemében mindig is ott van ez az álmélkodó kifejezés.

– A rejtekhelyre? – kérdezett vissza rekedten.– Igen, uram, oda. – Lark lopva kötőjébe törölte a kezét. – Addig kell ott maradnod, amíg

nem gyógyulnak be a véraláfutások a nyakadon.– Nagyszerű. Csak még egy kérdést engedj meg nekem, mistress!– Igen?Oliver sugárzó mosollyal ajándékozta meg a lányt. Azzal a mosolyával, amelyről az

előkelő dámák kivétel nélkül azt állították, hogy még a csillagok ragyogását is elhalványítja. Lark viszont csak oldalra

hajtotta a fejét, és kétkedő pillantása egyértelműen arról árulkodott, hogy ő nem tartozik azok közé az előkelő dámák közé.

– Igen? – kérdezte meg újra.– Mistress Lark, szeretnél tőlem gyermeket?

6

1.

Lark fel és alá járkált Blackrose Priory urának tágas hálótermében.– Soha nem találnád ki, Spencer, mit mondott nekem az a szégyentelen alak! Az arcátlanja!– Miért, mit mondott? – Spencer Merrifield, Mardstaff grófja kérdően felvonta a

szemöldökét. A törékeny idős férfi vánkosoknak és nyakpárnáknak támaszkodva ült széles mennyezetes ágyában, és az erkélyablakon át beeső alkonyfényben Larkot nézegette. – Te beszéltél vele?

– Igen. A… rejtekhelyen.Lark száját nehezen hagyta el a kényszerű hazugság, és tekintetét közben a csempékkel

kirakott padló rombuszmintájára szegezte. Spencer megtiltotta neki, hogy elmenjen a kivégzésre. A rejtekhelyet viszont istenfélő emberek vezetik, akiket ugyanazok a szándékok mozgatnak, mint a grófot.

– Vagy úgy! És mit mondott neked Oliver de Lacey?Lark a homlokát ráncolva leereszkedett az ágy mellett álló zsámolyra, és lesimította a

szoknyáját.– Mármint Oliver Lackey? – kérdezte.– Az csak az álneve. Valójában Oliver de Lacey-nek hívják. Ő Wimberleigh bárója,

Heartstuff grófjának a fia és örököse.– Az az alak nemesember? – ámult el Lark.A fickó inge foltos volt, és kifilcesedett nadrágjához durva posztózekét viselt. Cipője nem

volt, mert azt a foglárok tőle is elkobozták a börtönben. Mindent egybevetve szakadt csavargónak tűnt. Egészen addig, amíg nem mosolygott rá.

Spencer vizslatón fürkészte a lányt, mintha a veséjébe akart volna látni. Lark jól ismerte ezt a nézést. Kiskorában a gróf ugyanazt jelentette számára, mint a mindenható mennyei atya.

– Időnként álnevet használ – magyarázta Spencer. – Azt hiszem, azért, hogy a családját megkímélje a kellemetlenségektől. Nos, mit mondott neked az ifjú lord?

Mistress Lark, szeretnél tőlem gyermeket? A lány arcát pír öntötte el. Az arcátlan kérdés először teljességgel elképesztette. Miután felocsúdott első döbbenetéből, jámbor lelke legmélyéig megalázottan hátrált egy lépést, és ráparancsolt a fickóra, hogy rejtőzzék el a kordéban, amíg dr. Snipes visszatér, és észrevétlenül el nem juttatják őt a rejtekhelyre.

– Elfekszem a kordéban – felelte a pimasz frátere –, de jobban örülnék, ha te alattam feküdnél, mistress.

Dr. Snipes szerencsére éppen akkor visszajött, és Larknak nem kellett válaszolnia a szemérmetlen megjegyzésre. Spencer kérdésére most szégyenkezés és bűntudat fogta el, és szoknyája redőibe rejtette remegő kezét.

– Már nem emlékszem pontosan a szavaira – menekült másodszor is kényszerű hazugságba. – De az biztos, hogy tolakodóan viselkedett.

– Megviselhette a halál közelsége – mondta Spencer.Megjegyzése igencsak szokatlannak számított attól az embertől, aki messze nem

engedékeny megértéséről volt híres. Lark meglepetten felkapta a fejét, és erősen remélte, hogy arca már nem fog sokáig így lángolni.

– Jó modorra kellene tanítani.– Azért, mert netán nem úriember, hanem goromba fráter, szerinted már megérdemelte a

halált?

7

– Nem – suttogta a lány elgyötörten, s megfogta az aggastyán hideg és száraz kezét. – Bocsáss meg nekem! Bennem nincs meg a te nagylelkűséged – tette hozzá.

Spencer a kezére fonta az ujjait.– Egy nőtől nem várható el, hogy megértse azokat az összefüggéseket, amelyek bátor

viselkedésre késztetnek egy férfit.Lark már majdnem elrántotta a kezét, de az utolsó pillanatban még sikerült elfojtania a

késztetést, Spencer Merrifieldnek köszönhette az életét, s bár a megjegyzései sokszor fájtak neki, nemtetszését semmiképpen sem akarta kimutatni.

– Milyen terveid vannak Oliver de Laceyvel? – kérdezte.Spencer sokáig szótlanul nézett rá. Szürke, megfáradt szemében megcsillant a lebukó nap

fénye. Larknak sokszor volt olyan érzése, hogy az öreg valóban a lelkébe lát, és bölcsességét néha már ijesztőnek találta. Miközben most a válaszát várta, merev míderét igazgatta, ellenőrizte, nem csúszott-e el a vállkendője, és helyére húzta a főkötőjét.

– Spencer?– Valóban terveim vannak a fiatalemberrel, kedvesem – felelte végül az aggastyán nagy

sóhajjal. – Az állapotom minden nappal rosszabb lesz.Lark torkában gombóc nőtt.– Másik orvost kellene… – kezdte, de Spencer ingerült mozdulattal elhallgattatta.– Aki megszületett, az egyszer meg is fog halni, Lark. Nem félek az elmúlástól, rólad

viszont gondoskodni kívánok. Az Eventide birtok már most is a tiéd. Minden javamat és vagyonomat rád akarom hagyni, hogy soha semmiben ne kelljen szükséget szenvedned.

A lány most már visszahúzta a kezét, és térde közé szorította. Szívét mintha jéghideg marok szorította volna össze. Spencer nagyon józanul beszélt a halálról. Az eltávozása azonban neki az egész életét meg fogja változtatni.

– Betöltötted a tizennyolcat – folytatta a férfi. – A legtöbb nőnek a te korodban már gyermekei vannak.

– Én semmit sem bánok – felelte Lark eltökélten. – Őszintén, én…– Hallgass végig, Lark! Ha én már nem leszek, te egészen egyedül maradsz. Vagy még

rosszabb helyzetbe kerülsz.Még rosszabbá? A lánynak a lélegzete is elakadt.– Wynter – dünnyögte maga elé.– Igen, a fiam, Wynter – mondta Spencer, és hangjából megvetés csendült ki.Wynter Merrifield az első feleségétől, Doña Elena de Durától született. Az asszony

azonban fiatalabb férfiakkal folytatott viszonyt, s a házasságnak hűtlenség és gyűlölködés vetett véget. Ezt pedig a ma már huszonötödik évében járó, daliás férfivá érett Wynter szenvedte meg a leginkább.

Doña Elena annak idején elhallgatta férje elől, hogy gyermeket vár. Egy skóciai zárda mélyén hozta világra Wyntert, és attól fogva az apja elleni gyűlöletre nevelte. Anyja befolyása alatt a fiú Mária királynő odaadó híve lett, ugyanúgy, ahogyan Elena a királynő édesanyjának, VIII. Henrik első feleségének, Aragóniái Katalinnak volt odaadó híve.

Két és fél éve aztán Wynter váratlanul megérkezett Blackrose Prioryba, és azóta keselyű módjára itt lesi az apja halálát. Szobája ablakából reggelente Lark sokszor látta kilovagolni. Fekete paripáján előbb a folyó menti dús mezőkön vágtatott végig, hogy aztán a dombokon bukkanjon fel újra, a legelésző juhok között.

Wynter említése most is nyugtalansággal töltötte el a lányt. Felállt, és az ablakhoz lépett. A napkorong eltűnőben volt a Chiltern-hegység mögött, és már árnyék borult a folyómederre.

– A törvény szerint – mondta Spencer ernyedt hangon – egyetlen utódomként Wyntert illeti ez a birtok.

8

– Ő valóban a te utódod? – kérdezte Lark, de ahhoz nem volt bátorsága, hogy megforduljon és a gróf szemébe nézzen.

– Ez kényes kérdés – ismerte el Spencer. – Nem tudtam róla, amikor eltaszítottam magamtól az első feleségemet és érvényteleníttettem a házasságunkat. Amint azonban értesültem a létezéséről, törvényes ivadékomnak ismertem el. Mi mást tehettem volna? Nem az ő hibája, hogy az anyja arra nevelte, gyűlölnie kell engem.

Lark hallotta, hogy az aggastyán egy üvegcséből orvosságot tölt magának.– Fel sem lett volna szabad tennem ezt a kérdést. Wynter természetesen a te fiad és az

örökösöd – mondta, és borzongva továbbra is kinézett az ablakon, miközben keserű emlékek rohanták meg. – Az egyetlen fiad – tette hozzá. Tudta, hogy Spencer miatta nem nemzett másik gyermeket. Ezért aztán nincs másik fia, aki az első helyébe léphetne. – Wynter okos és művelt ember – folytatta óvatosan, és visszafordult Spencerhöz. – Egészen biztos, hogy jól fogja intézni a birtok ügyeit.

– Ne légy naiv, kedvesem! Wynter legfőbb célja, hogy megkedveltesse magát Mária királynővel. Blackrose Prioryt vissza akarja majd változtatni kolostorrá, hogy a pápista bálványimádás szolgálatába állítsa ezt a házat. Ezt azonban én nem engedhetem meg. A szerzetesek, akik a rendház megszüntetése előtt itt laktak, kicsapongó, bűnös életet éltek. Én minden erőmet és vagyonomat ebbe a birtokba fektettem, és azt akarom, hogy akkor is ugyanígy fennmaradjon, amikor már nem leszek.

Lark odalépett az ágyhoz.– Gondolni sem akarok arra az időre, amikor már nem leszel velem. A szamaritánusi

munkát viszont mindenképpen folytatni kívánom. Dr. Snipes és a felesége majd pártfogásukba vesznek – mondta.

Biztos volt abban, hogy egyedül is boldogulni fog az életben. Attól azonban óvakodott, hogy ezt hangosan is kimondja.

Spencer az ágya végében álló ládára mutatott.– Nyisd ki!A derekán fémkarikán lógó kulcsok egyikével Lark kinyitotta a ládát, amely könyveket és

irattekercseket tartalmazott.– Mik ezek?– Ki fogom tagadni Wyntert az örökségből – mondta Spencer.Hangjából Lark kihallotta a fájdalmat, és az öreg fáradt szeméből is szomorúságot olvasott

ki.– Hogy tehetsz ilyet? – kérdezte tőle, és visszacsukta a ládát. – Tudom, hogy szereted a

fiadat.– Nem bízom benne. Érzem rajta, hogy kemény, kegyetlen jellem, és ez semmi jót nem

ígér.Az aggastyán szavai megrémítették Larkot. Szinte már menekülve a kandallóhoz lépett, és

egy kékes lánggal égő nagy fahasábra szegezte a tekintetét. Közben megjelent előtte Wynter a fekete hajával, hollószín szemével, acélos testével és finoman ívelt szájával, amely akkor is kemény maradt, amikor mosolyra húzódott. A férfi különlegesen szép volt, de sötét titkokat őrzött, és Lark tudta, hogy ez így együtt roppant veszélyes.

– Hogy akarod a célodat elérni? – kérdezte, de nem fordult vissza Spencerhöz. – Hogyan akarod megfosztani Wyntert a születésével szerzett jogaitól?

– Ehhez a te segítségedre van szükségem, drága Lark.A lány ámulva megfordult.– Mit vársz tőlem? Mit kellene tennem?– Keress nekem egy agyafúrt ügyvédet! Senkihez sincs bizalmam, csak hozzád.– Ezzel akarsz megbízni? – kérdezte Lark elképedten.

9

– Máshoz nem fordulhatok. Olyan ügyvédet kell találnod, aki tud titkot tartani, és nincsenek gátlásai.

– Spencer, ez nem vall rád…– Te csak tedd meg, amire kérlek!Az aggastyánra köhögési roham tört rá. Lark odasietett hozzá, és megveregette a hátát.– Megteszem, Spencer – ígérte. – Megtalálom neked London leggátlástalanabb ügyvédjét.

Lark szorongó szívvel álldogált a hatalmas kapu előtt. El sem akarta hinni, hogy Oliver de Lacey itt lakik, a Temze partján sorakozó pompás házak egyikében, amelyeknek teraszos kertjei egészen a folyóig lenyúlnak.

A kaput kinyitották, és Lark egy terebélyes, fülében hallócsövet viselő idősebb nővel találta szemközt magát.

– Beszélhetnék Lord Oliver de Laceyvel? – kérdezte tőle félénken.– Micsoda? Mi az, hogy vedelhetnék? – Az asszony fekete görbe botjával bosszúsan

nagyot koppantott a kőpadlóra. – A mi derék Oliverünk senkivel sem szokott fényes nappal vedelni.

– Nem vedelnék, hanem beszélnék vele – kiáltotta Lark a hallócső trombita formájú nyílásába.

Az asszony grimaszt vágott.– Miért kell így kiabálnod, mistress? – kérdezte, és lesimította a kötényét. – Gyere be a

melegbe, és mondd el az öreg Nance-nek, mi járatban vagy.Lark belépett a nagyterembe, és olyan érzése támadt, hogy egy mesebeli óriás óraművébe

került. Ámulva nézett végig a kandalló előtt, a lépcső aljában, a falakon és minden elképzelhető helyen sorakozó kisebb-nagyobb fogaskerekeken és különféle szerkezeteken, amelyeket láncok vagy hajtószíjak működtettek. Szíve rémülten összeszorult. Szent ég, ez itt egy kínzókamra! – gondolta. A de Laceyk ezek szerint katolikusok, akik titkos mágiákat űznek…

– Csak nem ijedsz meg a saját árnyékodtól? – kérdezte Nance, és botját meglengetve körbemutatott. – Ezek itt mind ártatlan masinák. Lord Oliver édesapja találta fel őket. Figyelj! – tette hozzá, és a széles lépcső aljában megforgatott egy hajtókart, mire a korlát mellett elindult felfele egy szék, hogy a nehéz járású házvezetőnő könnyedén feljuthasson az emeletre.

Lark sok csodadolgot látott még. Köztük egy rafinált gépezetet, amely a mennyezetről alálógó, kerék formájú csillárban gyújtotta meg a gyertyákat, aztán egy órát, amelynek a hajtóművét a kandalló tüzének a melege működtette, és egy csigasorral mozgatott fújtatót is.

Nance Harbutt, aki büszkén a Wimberleigh-ház úrnőjének nevezte magát, elmesélte Larknak, hogy az egész házban sok hasonló kényelmi berendezés található még. Valamennyi Stephen de Lacey, Heartstuff grófja találékony szellemének köszönheti a létrejöttét.

– Gyere, foglalj helyet, hölgyem! – mutatott az idős asszony egy szántalpakon álló ülőpadra.

Lark leült, és torkából ijedt kiáltás tört fel, mert a pad megmozdult alatta, és előre-hátra lengedezni kezdett vele, mint egy hinta a nyári szélben.

Nance is letelepedett mellé, és aprólékos műgonddal megint lesimította a szoknyáját.– Ezt a padot őlordsága akkor konstruálta, amikor a második felesége világra hozta az első

gyermekét. A lord szívesen üldögélt itt vele, miközben anya és gyermeke a ringatódzástól álomba szenderült.

Lark szívét melegség járta át a gondolatra, hogy egy férfi a karjában tartja kisdedét, és mellette ott ül szeretett hitvese. Számára ez egészen idegen helyzet volt, éppen annyira

10

idegen, ahogyan a kandalló elé leterített gyékényen fekvő megtermett, hosszú szőrű kutyához hasonlót sem látott még.

Orosz agár, mesélte Nance. A hazájában barzojnak nevezik. Lord Oliver tenyészti ezt a fajtát, és az almokból a legszebb kan mindig a Pável nevet kapja tőle.

Lark érezte, hogy az idős hölgy nem szereti, ha félbeszakítják, ezért türelemmel végighallgatta hosszadalmas fejtegetéseit. Végül is nem sürgette az idő. Randall, a szolga, aki elkísérte őt ide Blackrose Prioryból, a konyhában várakozott. Neki amúgy sem igen lenne már hasznára, mert időközben bizonyára felhajtott egy korsó erős seritalt vagy gyümölcsbort. Lark ezt nem bánta, mert kettejük között hallgatólagos megállapodás volt érvényben. Ő szót sem vesztegetett a férfi ivászatára, a szolga pedig cserében hallgatott az ő tevékenységéről, melyet a szamaritánusoknál folytatott.

Ha az ember hitelt adott Nance szavainak, akkor elfogadta, hogy a nap reggelente csak azért kel fel, mert Lord Oliverre kíván lesütni. Az idős asszony afelöl sem hagyott kétséget, hogy az összes ragyogó csillagot is az ifjú lord helyezte el saját kezével az égbolton.

– Beszélnék vele – mondta Lark, amikor Nance végre levegőt vett.– Máris elmennél? – ráncolta össze a homlokát az asszony.– Nem. Beszélni szeretnék a lorddal – ismételte meg Lark, és most egyenesen a hallócsőbe

beszélt.– Hogyne, kedvesem. – Nance megpaskolta a látogató karját, aztán egészen meglepő

dolgot tett. Hátrahajtotta Lark köpenyének a kapucniját, hogy közvetlen közelről is megnézhesse őt magának. – Jóságos ég! – kiáltotta váratlanul, és legyezni kezdte magát a kötényével.

– Valami baj van?– Nem, nincs. Csak egy pillanatig azt hittem… Lord Stephen második felesége jutott

eszembe rólad. Nagyon hasonlított rád, amikor őlordsága hazahozta. Spencer már mesélt egyet-mást Larknak Lord Oliver családjáról. A befolyásos és különc Stephen de Lacey korán nősült, de első felesége Oliver születésekor meghalt. Második hitvese orosz származású volt, és lélegzetelállítóan szép nő. Lark hiúságának természetesen hízelgett, hogy Nance hasonlóságot fedezett fel közte és a híres szépség között. Úgy gondolta azonban, hogy az idős asszonynak nemcsak a hallása romlott meg, hanem a látása is.

– Na, állj elő végre a farbával! – parancsolt rá váratlanul Nance. – Mikor lesz meg a gyerek?

– Miféle gyerek? – kérdezett vissza Lark mit sem értve.– Hát a gyereked, lányom! Akit Lord Oliver nemzett neked. Istennek legyen hála, hogy

végre megtörtént!Lark fülig vörösödött.– De asszonyom!– Nem mintha a fiatalúr nem próbálkozott volna már elégszer. Persze helyesebb volna

előbb egybekelni, de Lord Oliver még soha nem…– Mistress Harbutt, kérem! – kiáltotta Lark a hallócsőbe.– Mi van? – rettent össze Nance. – Az ég szerelmére, ne kiabálj, gyermekem! Nem vagyok

süket.– Sajnálom. Félreértés történt. Én nem… – Lark elhallgatott, mert egyszerűen nem talált

szavakat. Elmondhatatlanul felháborította, hogy megesett lánynak tartják, aki egy báró gyermekét hordja a szíve alatt. – Csak futólag ismerem Lord Olivert, és egészen más természetű ügyben szeretnék beszélni vele. Idehaza van?

– Sajnos nincs. – Nance nagyot sóhajtott, ám aztán hirtelen felderült az arca. – Tudom, hol találod. Ilyenkor üzleti ügyeket szokott intézni a kikötő-negyedben.

11

Lark hallatlanul megkönnyebbült. Az ifjú nemes talán fontos feladatoknak tesz eleget, ülésen vesz részt a parlamentben, vagy a szegények érdekében szorgoskodik. Számára mindenesetre nem várt örömöt jelent, hogy meglepheti.

Oliver de Lacey csak futólag pillantott fel a játékasztaltól, amikor fekete köpenyben egy vékony alak lépett be a South Bank sötét csehójába.

– A francba! – morogta Clarice, és fészkelődni kezdett Oliver ölében. – Ezt is már megint a puritánok küldték a nyakunkra?

Oliverből kéjes hangokat csaltak elő a feszes fenék izgató mozdulatai. Clarice ugyan csak egy harsányra kifestett szajha, de ettől még nő, ő pedig szereti a nőket. Azóta minden korábbinál jobban szereti őket, hogy a szó szoros értelmében a halál torkából menekült meg, noha már majdnem egy sírásó lapátján végezte.

– Rá se bagózz! – dörmögte, és Clarice nyakát harapdálva mélyen belélegezte a bűn csábító illatát. – Ez is csak egy aszott vénasszony, akinek fáj, hogy mások élvezik az életet. Igazam van, Kit?

Christopher Youngblood, aki Oliverrel szemközt ült, elvigyorodott.– Hogy őszinte legyek, barátom, te túlzásba viszed az élvezeteket. Aki folyton ünnepel, az

hamar megcsömörlik.Oliver az égre emelte a szemét, és sokatmondó pillantást vetett Clarice-re.– Kit a húgom, Belinda után bomlik, és neki őrizgeti az erényét.Clarice megrázta a fejét, és szőke fürtjei táncot jártak csupasz vállán.– Micsoda pazarlás!Rosie, egy másik cafka, odahajolt Kithez, és keményített nyakfodrát szájába véve

kényszerítette, hogy feléje forduljon.– Az erényét megkaphatja az a hölgy. Én beérem a testével – jelentette ki.Ezzel cuppanós csókot nyomott Kit szájára, s amikor az rákvörös lett, lelkesen az asztalra

csapott. Oliver harsányan felnevetett, és még egy kupa sert rendelt, mielőtt odahívta az asztalukhoz Samuel Hollinst és Egmont Carpentert, hogy kockázzanak vele. A sörtől meg a női bájaktól felajzottan elgurította a kockákat, és nyert. De még menynyit nyert!

Most először mozdult ki a kínos közjáték óta, amelyet még magában sem akaródzott akasztásnak neveznie, és a szerencse úgy tapadt rá, akár egy szép nő illata. Nem törte a fejét azon, hogy mivel érdemelte ki Fortuna istenasszony kegyeit, ahogyan életben maradása különös körülményeire sem vesztegetett sok gondolatot.

Két idegen kockára tette az életét, hogy megmentse őt a haláltól. Utána St. Giles közelében, egy takaros kis udvarházban kapott egy sajtár forró vizet, beretvát meg egy öltözet tiszta ruhát. Megfürdött, levágta szakállát, felöltözött, aztán hazament, hogy egy teljes napot átaludjon. Mindent egybevetve jól megúszta a dolgot, leszámítva a bevérzett szemét és azt a néhány véraláfutást a nyakán, amelyet azóta a nyakfodra alatt rejtegetett.

Megmentői, dr. Phineas Snipes és Mistress Lark, nem értették, hogy egy bizonyos titokzatos Spencer miért éppen őt szemelte ki megmentésre. Számára ez nem volt kérdés. Tudván tudta magáról, hogy a kiválasztottak közé tartozik. Teremtője angyali külsővel ajándékozta meg, és ezt ő mindig is ügyesen a hasznára tudta fordítani. Szerető család is jutott neki, amelynek egyetlen hibája, hogy az ő összes melléfogását mindenkor készséggel megbocsátja. A sorstól éles észt, jól forgó nyelvet és csillapíthatatlan életkedvet is kapott.

Mindehhez pedig azt a kárhozatot, hogy fiatalon kelljen meghalnia. Betegsége gyógyíthatatlan. Fulladási rohamai ritkák és rendszertelenek, kettő között néha évek is eltelnek. Amikor azonban jelentkeznek, kíméletlenül csapnak le. Éveken át sikerült úrrá lennie rajtuk, de tudta, hogy a betegség végül menthetetlenül le fogja győzni.

– Ollie? – csiklandozta meg a fülét Clarice a nyelvével. – Te dobsz.

12

Oliver megrázta magát, mint egy esőben elázott kutya, és elgurította a kockákat. Mesteri dobás volt, hibátlan hetes. Clarice sikongatni kezdett örömében, Oliver pedig, miután Carpenter mogorván elébe tolta a nyereményt, egy ezüstöt dugott szeretője ruhájának szemérmetlenül mély kivágásába.

– My… Mylord? – hatolt át egy félénk hangocska az általános örvendezés zaján.Oliver diadalmasan mosolyogva felemelte a fejét.– Igen?A nő, aki fekete köpenyben állt előtte, felemelte keskeny, fehér kezét, és hátrahajtotta a

kapucniját. Oliver nem éppen finoman letolta magáról Clarice-t, és felpattant ültéből.– Kegyed az?Lark tétován bólintott. Arca falfehér volt, szürke szeme csillogott, az ajka remegett.– Beszélni szeretnék veled, uram, ha lehet.– Hogyne, Mistress Lark. Ülj le hozzánk! – mutatott végig széles mozdulattal Oliver az

ivócimboráin.Látta a lányon, hogy feszeng. A csehó félhomályában nem tűnt olyan földöntúlian szépnek,

mint két napja pirkadatkor. Egyszerű köpenyében, szigorúan hátrafésűlt és befont hajával szinte már szürke és jelentéktelen volt.

– Nincs hova leülnöm – felelte. – Egyébként is…– A térdem sóvárogva vár – szólt közbe Oliver, aztán megfogta Lark kezét, és lehúzta az

ölébe.A lány éleset sikoltva úgy ugrott fel róla, mintha legalábbis tüzet fogott volna tőle a

szoknyája. Carpenter, Hollins és Kit vigyorogva bökdösni kezdte egymást, Clarice és Rosie pedig prüszkölt a nevetéstől. Lark karót nyelve állt előttük, de megfutamodásra még csak nem is gondolt.

– Várok, amíg alkalmas lesz neked a pillanat, uram, hogy beszélhessünk. Négyszemközt – mondta.

– Ahogy óhajtod – felelte Oliver, de ellenállhatatlan késztetést is érzett arra, hogy incselkedjék kicsit a lánnyal. – Mindazonáltal hosszabb várakozásra kell berendezkedned. A szerencse éppen kegyes hozzám – folytatta, és megemelte a kupáját. – Parancsolsz egy korty sört?

– Köszönöm, nem – válaszolta Lark.Oliver vágyat érzett arra, hogy puhára és rózsásra csókolja a száját, és addig simogassa

karcsú testét, amíg készségesen oda nem adja magát neki. Huncutul rákacsintott, aztán megint a kockajátéknak szentelte a figyelmét.

Lark úgy érezte, hogy a gondosan őrzött jó modor lassan, de biztosan lehull róla, mint elnyílt virágról a szirmok. Ostoba volt, amikor azt képzelte, hogy Oliver de Lacey magasztos célokat követ. Azzal pedig még nagyobb butaságot követett el, hogy Randallt elengedte kocsmázni, és egyedül jött el ide.

Jól megfizetett egy révészt, és az hozta át a folyónak erre a partjára. Utána, akár egy tolvaj, sötét utcákon lopódzott idáig, csavargók és szajhák között, hogy megtaláljon egy fickót, akit Spencer tévedésből úriembernek tart. Eközben Lord Olivernek szemlátomást csak azon jár az esze, hogy kockázás közben leigya magát, és kivegye a részét azokból az élvezetekből, amelyekben majd akkor lesz része, ha erről a rikítóan kifestett Clarice-ről még a csipkés fűző is lekerül.

Lark körül csak úgy röpdöstek a kockázok trágár szavai. Egyiket-másikat soha nem hallotta még, nem is értette őket, mégis tudta, hogy szemérmetlenek. A romlottság viharában imbolygó gyertyalángnak érezte magát, de bátran kitartott, és nem futamodott meg. Ma őlordsága meg akarja alázni azzal, hogy megvárakoztatja, ám legyen meg az öröme. Oliver de Lacey nem tudhatja róla, hogy egész Anglia legtisztességesebb emberétől tanulta meg, mit

13

jelent a kötelességtudás és az odaadó hűség. Spencerért a legkegyetlenebb próbatételt is vállalná.

Jótevőjének persze soha nem szabad megtudnia, mit kell neki itt kiállnia. Spencer elől mindenképpen el fogja hallgatni, hogy tivornyázó férfiak, szajhák és szerencsejátékosok társaságában tartózkodott. Azt meg még inkább el kell titkolnia, hogy ez az általa soha korábban nem látott világ titokban szégyellni való érdeklődést ébresztett benne.

A játékasztalnál ülők leplezetlenül közszemlére tett bujasága megdöbbentette. Már fényes délelőtt úgy döntik magukba a sört és a bort, mint egy lakodalom vendégei éjfélkor. És ennek a kétes társaságnak nem más a középpontja, mint Oliver de Lacey, aki, mintha csak fénylő napkorong lenne, a méltatlanoknak is juttat áldásos sugaraiból. Most a legkevésbé sem emlékeztet arra a szánalomra méltó akasztott emberre, aki két napja egy halom bűzlő hulla tetején kötött ki.

Miközben őt nézegette, Lark új jelentését fedezte fel a szépség szónak. Igen, Oliver szép, mint egy mesebeli herceg. Dús, hullámos haja akárha sötét arany lenne, vonásai szabályosak és határozottak, miközben telt ajka érzéki, a szeme pedig az ég kékjében ragyog. A szépségnek ettől a bőségétől bármelyik másik férfi puhánynak tűnt volta, Oliver de Lacey azonban minden volt, csak puhány nem.

A newgate-i börtönben kiállt szenvedések nem hagytak nyomot rajta. Olyannyira nem, hogy most egy kétes hírű csehóban üldögél, noha az ember azt hinné, ilyesmi meg sem fordul olyasvalakinek a fejében, akit nem sokkal korábban lázításért letartóztattak, halálra ítéltek, és aki csak azért menekült meg, mert az utolsó pillanatban sikerült megszöknie.

Széles válla remekül érvényesült pompázatos, mélykék bársonyzekéjében, amelynek aranypaszománnyal díszített ujja még izmai játékát is sejtetni engedte. Ha fejét hátravetve dallamosan felkacagott, kivillant egészséges, szabályos fogsora. Larkot kicsit sem lepte meg, hogy Clarice lelkesen odasimult fivérhez, akinek férfias kisugárzása még a legjózanabb emberekre sem maradt hatástalan. Mistress Lark, szeretnél tőlem gyermeket? – csendültek fel újra a szavak váratlanul Lark fülében. Fel nem foghatta, hogy engedhet meg magának valaki efféle ízléstelen tréfát. A csehóban hűvös volt, ő mégis úgy érezte, hogy az egész teste lángol.

– Biztos, hogy nem akarsz leülni hozzánk? – kérdezte tőle Oliver, és fürkésző pillantást vetett rá.

A lány esküdni mert volna, hogy feltűnt neki az előbb csak a nyakát, aztán az egész arcát ellepő pír.

– Egészen biztos – felelte kurtán. Oliver nagyot sóhajtott.– Nem visz rá a lélek, hogy tovább várakoztassalak – mondta, és széttárta a karját, mintha

az egész asztaltársaságot át akarná ölelni. – Barátaim, most Mistress Larknak kell szentelnem magam.

Lark csalódottságot olvasott le az arcokról. Amikor pedig Oliver felállt, az már-már olyan volt, mint amikor sötét felhők mögé bújik a nap. Aztán egészen meglepő dolog történt. Oliver térdre borult Clarice előtt, és úgy nézett fel rá, mintha legalábbis ő lenne Mária királynő, aztán szenvedélyesen belecsókolt a tenyerébe.

– Ég veled, szépségem!A bensőséges búcsú fájdalmas sóvárgást ébresztett Larkban. Sejtette, hogy semmi

szokatlan nincs abban, ha egy nőktől körülrajongott férfi istenhozádot mond a kedvesének, Oliver azonban olyan romantikus gyengédséggel tudott elköszönni, mintha istennőt tisztelne a szeretőjében. Lark fején átfutott a kérdés, milyen lenne, ha előtte is így hódolna egy férfi. Akár csak egy ilyen mihaszna férfi is.

A romantika azonban egyszeriben odalett, amikor Oliver belecsípett Clarice feszes hátsójába. A szajha kéjesen felsikkantott, a férfi pedig felkelt. Larkot meglepte, hogy ilyen

14

magas. Miután feltette kék bársonysüvegét, annak tolldísze egészen a kormos tetőgerendáig felért.

– Majd látjuk egymást, Kit – mondta.Kit búcsút intett a barátjának. Idősebbnek tűnt nála, vonásai kevésbé voltak finomak, mint

az övéi, de azért szintén jóképű volt. Ők ketten vakmerő párost alkottak.– Jól van. Hiányoztak az ivászataink, amíg te… zarándokúton voltál.A két férfi sokatmondó pillantást váltott, aztán Oliver megfogta Lark kezét, és kihúzta

magával az utcára.Miután felocsúdott első meglepetéséből, a lány kiszabadította magát.– Vigyázz a kezedre, mylord!– Mindenképpen meg akarsz sérteni? – kérdezte Oliver.Ahhoz képest, amennyit ivott, meglepően józannak tűnt. Csak Lark megérkezése óta

három korsó sört eresztett le a torkán.– Természetesen nem – felelte a lány. – Azért jöttem el hozzád, mylord…– Amikor beleestem a sírgödörbe, a kezedet nyújtottad nekem. Most miért nem engeded,

hogy megfogjam?– Mert nincs szükségem támogatásra. Ilyenre nincs.– Ilyenre? Mire gondolsz pontosan? – hajtotta oldalra a fejét a férfi.– A fogdosásra – válaszolta Lark mereven, és haragudott magára, mert Oliver férfias

vonzereje kibillentette a lelki egyensúlyából.– Vagy úgy!Az arcátlan alak felemelte a kezét, és ujja hegyével végigsimított Lark arcán. Érintése a

lányra éppolyan csábítóan hatott, mint a szépsége. Illetlen késztetést érzett arra, hogy orcáját meleg tenyeréhez nyomja, mélyen a szemébe nézzen, megossza vele azokat a titkos gondolatait, amelyeket még senkivel sem osztott meg, aztán…

– Ó, elnézést, megfeledkeztem magamról – mondta férfi, és bűntudatos mosollyal visszahúzta a kezét. – A hölgy nem akarja, hogy megérintsék.

– Éppúgy nem, ahogyan sötét utcákon sem szoktam olyan férfiakkal sétálni, akiket alig ismerek. Most azonban fontos ügyről van szó.

Mellettük részeg tengerészek dülöngéltek el. Káromkodva, kurjongatva oldalba bökdösték egymást, miközben benyomultak a kocsmába.

– Szerencsés fogást! – kiáltott hátra egyikük a válla fölött. – Remélem, jól harapnak majd a halak.

A szeszkazán mögött becsapódott az ajtó, és már csak tompán lehetett hallani harsány röhögését. Lark összeráncolta a homlokát.

– Ezzel meg mit akart mondani? – kérdezte.Ámulva látta, hogy Oliver arcát pír öntötte el. Nem értette, miért hozott zavarba egy ilyen

szemérmetlen fickót a tengerész megjegyzése.– Alighanem összetévesztett engem egy halásszal – felelte a férfi, és továbbindult az utcán.Lark felfogta a szoknyáját, és sietve követte.– Hová mész, uram?– Azt mondtad, beszélni akarsz velem.– Így van. De azt itt is megtehetjük. Mindent gyorsan elmondok.A fejük felett kivágódott egy ablak. Oliver megragadta Lark karját, és durván egy ház

falának lökte.– Vedd le rólam a kezed! – kiáltotta a lány felháborodottan. – Pimasz fráter! Neveletlen

alak! Hogy merészelsz fogdosni?– Csábító gondolat – válaszolta a férfi mosolyogva –, de nem ez vezetett. Figyelj csak!

15

Oliver még be sem fejezte a mondatot, amikor odafentről koszos mosogatóvíz zúdult az utcára. Pontosan oda, ahol az előbb még Lark állt.

– Látod, látod. – Oliver ellépett a fal tövéből, és továbbindult. – A ruhád és az erényed is érintetlen maradt.

Lark kedvetlenül köszönetet mondott a férfinak.– Hova megyünk?– Meglepetés.Oliver térdcsizmája hangosan kopogott a szűk utca kövezetén.– Nem kérek a meglepetésekből – jelentette ki a lány. – Beszélni akarok uraságoddal.– Fogsz is, ha majd eljön az ideje.– Én most akarok. Felbosszantasz, uram.A férfi megállt, és olyan hirtelen fordult meg, hogy Lark majdnem nekiütközött.– Feleannyira sem bosszanthatlak, Mistress Lark, mint te engem – felelte, és megvillant

égszínkék szeme.A lány félt, hogy már megint hozzá fog érni, de ő csak elmosolyodott, és folytatta az útját.

Larknak nem volt más választása, követnie kellett. Ketrecek mellett haladtak el, amelyekben kutyaviadalokra használt szerencsétlen állatokat tartottak fogva, és kifestett, vihogó, pusmogó szajhák jöttek szembe velük, akiket Lark lopva megbámult.

Az utca a Temzéhez vezetett. A széles folyó barnás vizén fehérhajók, dereglyék, kompok, uszályok én kirándulóbárkák sokasága ringatódzott. A távolban nagy hadi- és fehérhajók árbocai és vitorlái törtek az égnek. Nyugaton a London Bridge ívelt át a folyón. Ilyen messziről nem lehetett látni a kivégzett árulóknak régi szokás szerint a hídfőre kitűzött levágott fejeit. Az elborzasztó látványra csak az utalt, hogy a híd fölött dögevő madarak köröztek.

Oliver meglengette a süvegét, és pár pillanat múlva egy bárka siklott a parthoz. Az evezőket három férfi húzta, a taton kormányos állt. Oliver lemutatott a bárka párnázott ülésére.

– Csak utánad, mistress.Lark habozott. Hiba volt tőle, hogy nem hozta magával Randallt. Oliver szemlátomást meg

akarja rontani. Az elegáns bárkát ugyanakkor sokkal bizalomgerjesztőbbnek találta, mint a bűzlő utcát, és szívét megerősítve végül lement a lépcsőn a vízhez.

A kormányos a kezét nyújtotta neki, hogy segítsen be szállnia.– A hölgy nem szívesen fogad el segítséget, Bodkin! – kiáltott Oliver.Bodkin megvonta a vállát, és leengedte a kezét. Éppen akkor, amikor Lark fél lábbal már a

bárkában állt, fél lábbal azonban még kint a síkos kőlépcsőn. A csónak megbillent alatta, ő megtántorodott, és durván lehuppant a párnázott padra. Megsemmisítő pillantást vetett Oliverre, ő azonban csak lefegyverzőn elmosolyodott, aztán a baldachint tartó rudat megragadva belendítette magát a bárkába, és leült a lány mellé.

Lark mereven előreszegezte a tekintetét.– Remélem, olyan helyre viszel, uram, ahol zavartalanul beszélhetünk.Oliver megbökte az egyik evezőst.– Hallod ezt, Leonardo? A hölgy egy rejtett zugban szeretne enyelegni velem.– Eszemben sincs.– Bocsáss meg, csak tréfáltam. Természetesen olyan helyre viszlek, ahol zavartalanul

beszélgethetünk. Majd később.– Később? Miért nem azonnal?– A meglepetés miatt – felelte Oliver olyan hangon, mintha Lark igencsak próbára tenné

már a türelmét. – Használjuk ki az apályt, Bodkin! Azt hiszem, a sodrásban elmerészkedhetünk a hídpillérekig.

16

A kormányos végigsimított a szakállán.– Ahogy gondolod, mylord. De csuromvizesek leszünk.Oliver felnevetett.– Az benne a móka. Rajta, emberek! Irány a híd!Lark abban reménykedett, hogy a hajósok fel fognak lázadni, ők azonban

engedelmeskedtek az uruknak. A három pár evező tökéletes harmóniában szelni kezdte a vizet, és a bárka a Temze közepére siklott.

Bármennyire haragudott is Oliver de Laceyre, Larkot a kaland izgató bizsergése fogta el. A London Bridge pilléreinél a sodrás habzó fehér tajtékká változtatta a vizet. Sokan vesztették már életüket azok közül, akik megpróbálták legyőzni a zúgó áramlást, a karcsú csónak sebes siklása mégis bódítóan hatott a lányra. Ennek persze semmi köze ehhez a tolakodó fráterhez, aki mellettem ül, győzködte magát.

A csónak orrát megemelték a tajtékzó hullámok. Minél közelebb értek a hídhoz, annál magasabbra dobálta fel az áramlás a bárkát, amely már úgy száguldott, mint egy elszabadult szilaj paripa. Lark a felcsapódó víznek tartotta az arcát. Fontos ügy hozta Londonba, s útja váratlanul tiltott és veszélyes kalanddá változott. Akár falevél a szélnek, ki van szolgáltatva egy kiszámíthatatlan kalandor szeszélyének, aki önkényesen eltérítette a céljától, és olyan kihágásra kényszeríti, amelyből nem kérne, és nem is volna szabad kérnie.

– Örülnék, mylord, ha meghallgatnád a mondandómat – tett újabb próbát Olivernél.– Meg fogom. Akkor meg különösen, ha nőről, borról és pénzről lesz szó.– A legkevésbé sem.– Akkor ezt későbbre halasztjuk, galambom. Előbb jöjjön a meglepetés!– Miért akarsz mindenáron meglepni engem, uram? – kérdezte Lark, és megkapaszkodott a

bárka peremében.– Egyetlen okom van rá. – Oliver lekapta a fejéről a süveget, és a szívéhez szorította.

Selymes fürtjei a homlokába hulltak, és nagy szemével gyerekes komolysággal nézett a lányra. – Az, hogy legalább egyszer mosolyogni szeretnélek látni, édes Lark.

17

2.

Lark nem értette a férfit. Miért akarja őt mindenáron szórakoztatni? És mi örömét lelheti abban, hogy átinteget másoknak, akik ugyancsak a Temzén hajóznak, vadidegeneket üdvözöl lelkesen, egy heringszállító egyárbocos mellett elhaladva pedig arról érdeklődik, hogy milyen volt a fogás. A legkevésbé azt értette, miért hallatott Oliver lelkes örömujjongást, amikor átszáguldottak a híd alatt. Számára az maga volt az iszonyat. Kezdetben legalábbis. Fogát összeszorítva, bódultan ült a felcsapódó hullámok közepette, orrában a víz és a halak szagát érezte, miközben a bárka orra felemelkedett, hogy aztán keményen visszacsapódjon a vízre. A szél belekapott a hajába, tincseket rántott ki a varkocsából, és egészen a térdéig felfújta a szoknyáját. Igaz, a veszélyt már hamar izgatónak találta. Akkor meg különösen, amikor elmúlt.

– Ez volt a meglepetés? – kérdezte elfúló hangon.– Nem. Még nem mosolyogtál, mistress. Fehér vagy, mint egy ír kastély kísértete.Lark felhúzta a szája szélét.– Tessék! – villantotta elő a fogait. – Ennyi elég?– Több mint a semmi, de én nem fogadom el.– Mi bajod a mosolyommal? – kérdezte a lány. – Nem lehet mindenki olyan szép, mint

Apolló a gyönyörű ajkával és a tökéletes fogsorával.Oliver nevetve hátravetette a fejét.– Szóval észrevetted!– Ahogyan a mérhetetlen felfuvalkodottságodat is – mondta Lark. – Az pedig sokat ront a

hatáson.A férfi arca komolyabb lett, de szeme sarkából nem tűntek el a nevetőráncok.– Nem akarlak megbántani, drága Lark, de a mosolyod nem volt valódi. A valódi

mosolygás szívből jön. – Oliver akaratlanul, vagy nagyon is szándékosan megfeledkezhetett arról, hogy nem szabad a lányhoz érnie, és ujjait végighúzta merev fűzőjén. – Én az egész testedet mosolyra tudnám fakasztani.

– Meg kell hogy kérjelek, uram…– Az a mosoly úgy árasztana el, belülről kifele, mint egy lángnyelv. Így valahogy.Lark bénultan ült, miközben a férfi végigsimított leheletvékony mellkendőjén, hogy ujjai

aztán a nyakát, az állát és az ajkát is bejárják. Lark tudta, hogy az evezősök mindent látnak, akárcsak a kormánynál álló Bodkin, és zavara nem ismert határokat, mégsem mozdult meg, és még a lélegzetét is visszafojtotta.

– A valódi mosoly nem ér véget a szájnál – mondta Oliver. – A szemekben is ott ragyog, mint gyertyafény a sötétségben.

– Jóságos ég! – hallotta meg a lány a saját suttogását. – Azt hiszem, az nekem nem menne.– Dehogynem, édes Lark. Csak gyakorolnod kell kicsit.Oliver ajka nagyon közel volt az övéhez, és Lark-ban ismeretlen vágy ébredt arra, hogy a

száján érezhesse. Egész életében óva intették a test csábításától, és ő azt hitte, hogy megnyerte a kísértés elleni küzdelmet. Azt azonban soha senki nem mondta el neki, hogyan állhat ellen egy olyan ördöngös fickó hódítási kísérleteinek, mint Oliver de Lacey. Szemét lehunyva önkéntelenül közelebb hajolt hozzá, hogy még jobban érezze a melegét, férfias illatát.

– Ó, már megint hozzád értem! – szabadkozott Oliver, és hangjából Lark gúnyt hallott ki. – Elnézésed kérem – tette hozzá a férfi, aztán visszahúzta a kezét, és hátradőlt.

18

A lány ijedten kinyitotta a szemét. Oliver elnyúlva, felhúzott térddel ült mellette a párnázott padon, és ujjait a vízbe lógatta.

– Meglehetősen hűvös napunk van ma. Nem találod, Mistress Lark?A lány ellenállt a kísértésnek, és nem kezdte el igazgatni a vállkendőjét.– Ahogy mondod, uram – felelte.Nem szokott ahhoz, hogy incselkedjenek vele. Ahhoz meg még annyira sem, hogy jóképű,

de pimasz férfiak hízelgő, szép szavakat dobjanak oda neki, mint alamizsnát a szűkölködőknek. Ez azonban mit sem számít, mondta magának határozottan. Spencernek szüksége van a terveihez Oliver de Laceyre, ő pedig Spencer kedvéért el fogja viselni ennek az önhitt ifjú bárónak a társaságát. Csakis Spencer kedvéért, és nem azért, mert kicsit is élvezi.

– Most már meghallgatsz, uram? – kérdezte. – Hosszú utat tettem meg, hogy beszélhessek veled.

– Nell! – kurjantotta el magát Oliver ebben a pillanatban, és a bárka vészesen megingott, amikor áthajolt az oldalán. – Nell Buxley! – kiáltotta újra, és integetni kezdett egy dereglyének, amely velük szemben Southwark felé tartott. – Amikor utoljára láttalak, a földi mennyországban volt részem az öledben.

– Jó reggelt, szerelmetes lordom! – válaszolta egy rekedt női hang, és a másik csónakból egy szőke szépség hajolt ki nevetve. – Ki az ott veled? Elraboltad már az ártatlanságát?

Lark nagy sóhajjal hátradőlt a párnázott padon, és mélyen arcába húzta a köpenye kapucniját.

Lark megállt, és mérgesen végignézett az utcán.– Ez már megint egy bűnös hely! Miért hoztál ide?Oliver halkan felnevetett.– Ez itt a newgate-i piac, drágaságom. Nem jártál még itt?A lány kétkedőn méregette a szűk utcákon kavargó sokaságot, a vásári bódék előtt a

látványosságokat bámuló tömeget.– Hova gondolsz! Mindig messziről elkerülöm az efféle helyeket, amelyeket naplopók,

zsebtolvajok és bizonyos ifjú urak látogatnak nagy előszeretettel – jelentette ki Lark.Miközben beszélt, látta, hogy egy testes bámészkodóhoz hátulról egy szakadt kölyök osont

oda. Egy hosszú madártollal megcsiklandozta a férfi fülét, s amikor az bosszúsan felemelte a kezét, hogy megvakarja magát, a kis zsivány villámgyorsan levágta az övéről az erszényét, aztán fürgén, mint a nyúl, eltűnt a tömegben.

Lark ijedten a melléhez kapott, másik kezével pedig előremutatott.– Az az utcakölyök! Ott… az…– Nagyon ügyes volt a gyerkőc.– Ellopta annak a férfinak az erszényét!Oliver továbbindult.– Az élet néha kemény és igazságtalan. Ne foglalkozz azzal a lurkóval!Lark nem akarta követni Olivert a gyülevész népség közé, de magára sem akart maradni a

gonosz kísértések közepette. A magas, erős és könnyeden magabiztos lord közelében még mindig nagyobb biztonságban érezte magát.

– Ezt nézd!Oliver megállt egy láncra kötött, körbe-körbe táncoló kis majom előtt. A bámészkodók

összébb húzódtak, hogy helyet csináljanak nekik, és Lark figyelmét nem kerülték el azok a sóvár pillantások, amelyeket a nők vetettek az ő daliás kísérőjére. A zekébe és bársonysüvegbe öltöztetett majmocska is felfedezte Olivert, és izgatott ugrándozásba kezdett. Tulajdonosa szélesen elmosolyodott.

19

– Hiányoltunk az utóbbi hetekben, mylord.Oliver meghajtotta magát.– Kegyelmed és a kis Luther is hiányzott nekem.Larknak elakadt a lélegzete. Istentelenségnek találta, hogy egy majmot a nagy

vallásújítóról nevezzenek el.– Luther szilárdan kitart a meggyőződése mellett. Így van, kicsim? – kérdezte Oliver.A majom kivillantotta a fogait.– Erzsébet hercegnőnek feltétlen és odaadó híve.A név hallatán a kis szőrös állat lelkesen ugrándozni kezdett a lánca végén.– Fülöp királlyal szemben viszont fenntartásai vannak.Amint meghallotta Mária királynő gyűlölt férjének a nevét, Luther a földre vetette magát,

és többé meg sem mozdult. Oliver harsányan felnevetett, pénzt dobott a majom tulajdonosának, aztán a nézők tapsától kísérve továbbindult.

– Uraságod vakmerő – korholta Lark a férfit, és megpróbált lépést tartani vele.Oliver mosolyra húzta a száját.– Te beszélsz vakmerőségről, aki az éj leple alatt elítélteket menekítesz meg a bitófáról?– Az egészen más.– Na persze!Larkot bosszantotta, hogy a férfi már megint mulat rajta. Mielőtt azonban még felelősségre

vonhatta volna, Oliver már megállt egy mutatványossátor előtt.– Tessék, tessék, hölgyek, urak! Itt és csak itt láthatók a természet legnagyobb csodái –

ígért egy nő teli torokból kiabálva szenzációkat. – Nézzétek meg, hogy dobol egy borz! – mondta, és Oliver vállára tette a kezét.

– Köszönöm, nem – paskolta meg az asszony kezét a lord, és tovább akart indulni.– Mit szólnál egy számoló libához? – kérdezte a kikiáltónő, és visszahúzta a reménybeli

kuncsaftot.Oliver nevetve rázta a fejét.– Hát egy kétfejű bárányhoz? Egy ötlábú borjúhoz?Oliver kiszabadította magát az asszony keze alól, az azonban még mindig nem adta fel.– Láttál már bikát két bájdoronggal?Oliver de Lacey erre már megállt.– Ezt látnom kell!Pénzt nyomott az asszony markába, és behúzta magával a sátorba Larkot. Ő azonban nem

volt hajlandó megnézni a kétes látványosságokat. A sarokba húzódott, eltökélten becsukta a szemét, és befogta az orrát, hogy ne érezze a trágya meg az emberi kipárolgások szagát. Ha tehette volna, a fülét is bezárja a trágár kurjongatások, a lelkes füttyögések és a méltatlankodó fújozások elől.

Oliver végül megfogta a karját, és kiment vele a napvilágra. Szemében gyerekes csodálat ült. Lark kérdőn nézett rá.

– Fel vagyok zaklatva – mondta a férfi halálosan komolyan. – És úgy érzem, rosszul bánt velem a természet.

Lark viszolyogva ingatta a fejét. Spencer ezúttal alaposan melléfogott, amikor a becsület és a tisztesség mintaképének tartotta ezt a romlott és istenkáromló embert, gondolta.

– Bűnös gondolatokat szül a szív, és letéved a láb a helyes útról – dünnyögte maga elé.– Hogyan, kérem? – kérdezte Oliver az erszénye súlyát méregetve.– Csak egy mondás – felelte a lány nyeglén.– Köszönöm szépen, Erkölcscsősz kisasszony – gúnyolódott a férfi, aztán gőgös

biccentéssel befordult a következő bódésorra.

20

Larknak megint nem maradt más választása, követnie kellett, ha nem akart egyedül maradni a tömegben. Előbb a virágárusok és a posztókereskedők előtt haladtak el, aztán a sült húsokat és mézeskalácsot kínáló standok előtt. Oliver a bábszínháznál jót mulatott az egymás fejét husángokkal csapdosó paprikajancsikon, és úgy osztogatta a pénzt a koldusoknak, mintha faforgácsot szórna szét.

Végül elértek a piactér végére. A távolban feltűnt a smithfieldi lóvásár.– Innen már nem megyünk tovább – jelentette ki Oliver, és mintha egy árnyalattal

sápadtabb lett volna az arca. – Ki nem állhatom a máglyákat.Larknak kicsit sem volt ellenére, hogy megforduljanak. A kormos póznákat és a

homokgödröket innen ugyan még nem láthatta, a vesztőhely közelségét azonban így is borzongatóan érezte.

– Ez volt az első értelmes mondat, amelyet uraságodtól hallottam – állapította meg. – Gondolni is rossz arra, hány és hány halálra ítélt protestánst égettek el ott.

– Éppen erre nem akartam gondolni. – Miközben visszafele tartottak a vásári bódék mellett, Oliver mély sóhajt hallatott. – Kudarcot vallottam.

– Ezt meg hogy érted?– Meg akartalak nevettetni, de még csak mosolyt sem sikerült az ajkadra csalnom. Mit

csinálok rosszul?– Azzal kezdted, hogy miattad kis híján vízbe fúltunk a híd mellett a sodrásban.– Azt hittem, izgalmasnak fogod találni.– Felesleges ostobaságnak találtam. Éppúgy, mint annak a Nellnek a kitörő üdvözlését. –

Lark felvonta a szemöldökét. – Akinek az ölében a földi mennyországban volt részed – idézte a férfi szavait.

Oliver megtette neki azt a szívességet, hogy elvörösödött.– Ő régi barátnőm.– És az a felségsértéssel felérő eszmecsere a majommal? – folytatta Lark a férfi vétkeinek

számbavételét. – Hát az az illetlen érdeklődés a bika iránt, amelyiknek… kettő is van…– Bájdorongból – segítette ki Oliver készségesen a lányt.– Efféle tréfákkal engem nem lehet megnevettetni.– Tudom. – Olivernek megvolt az a különös képessége, hogy sértett képet tudott vágni, de

közben mit sem vesztett a bájából. – Kudarcot vallottam. Én… – Hirtelen elhallgatott, elnézett valahova a lány válla fölött, és felderült az arca. – Gyere, Mistress Lark! Mutatok valamit, ami tetszeni fog neked – mondta.

Magával húzta a lányt, és egy madárkereskedő bódéja előtt állt meg vele. Egymásra rakott faketrecekbe bezsúfolva galambok, ijedt énekesmadarak és tépett farktollú sirályok gubbasztottak.

– Hogy adod? – kérdezte Oliver az árustól.– Melyiket, uram?– Mindet.Az árusnak leesett az álla. Oliver megfogta a kezét, és kisebb vagyont érő aranyat nyomott

a markába.– Ennyiből jó időre leihatod magad.– Mylord – szólt közbe Lark. – Ez legalább száz madár. Hogy akarod…– Mi sem egyszerűbb!Az ifjú lord tőrt húzott elő az övéből, átvágta a bőrszíjakat, amelyekkel a ketrecek ajtajait

lezárták, és színpadias mozdulattal kinyitotta őket.– Oliver! – Lark észre sem vette, hogy keresztnevén szólította a férfit.A kereskedő istentelen szitkozódásba kezdett, a madarak pedig pillanatnyi zavarodottság

után kiszabadultak a ketrecekből, és hatalmas felhőként felrepültek az égre. A levegőt

21

szárnycsapások hangja töltötte be. Felemelő látvány volt, ahogy a madarak sűrű serege eltakarta a napot, mielőtt szétszóródott volna. A vásárban bámészkodók álmélkodó kiáltásokat hallattak.

– A csillagok arra késztetik a lelket, hogy a magasba nézzen, és ebből a világból egy másikba vezetnek át bennünket – idézte Oliver, és sugárzón rámosolygott Larkra. – Platón.

– Tudom.A lány hunyorogva felpillantott a ragyogó égboltra. A végtelen kékségben a kiszabadult

madarakat már csak apró pontoknak látta. Miközben nézte őket, ajka mosolyra húzódott.– Heuréka! – Oliver boldogan széttárta a karját. – Mosolyog! Mosolyogj tovább, bájos

angyal! – kiáltotta, aztán megint gúny jelent meg a szemében. – Arkhimédész, miközben azt kiáltozta, hogy heuréka, meztelenül szaladt ki az utcára.

– Ezt nem tudtam – felelte a lány, és melegség járta át a szívét.Amikor felfedezte a vízkiszorítás matematikai törvényét, éppen a fürdődézsában ült.

Felfedezése feletti határtalan örömében felöltözni is elfelejtett, mielőtt kirohant a házból, hogy felismerését a palotában megossza az uralkodóval, akinek a megbízásából azt kellett kiderítenie, színaranyból van-e a koronája.

Lark ámulva nézett Oliverre.– Te honnan tudod ezt, uram?– A bölcsesség soha ki nem apadó forrása vagyok. Óhajtasz még inni?– Nem.– Az már túl sok is lenne a boldogságból. – A férfi a téli napra emelte az arcát, miközben a

madárraj utolsó tagjai is eltűntek odafent. – Nézd, angyalom! A madarak újra repülhetnek. Az összesét kiszabadítottam.

– Igen, az összesét – felelte a lány örömmel.– Nem, mégsem mindet.Lark a ketrecekre pillantott. Egyetlen madár sem maradt bennük, és a kereskedő már neki

is látott, hogy felrakja őket egy kétkerekű kocsira. Oliver átkarolta a lány derekát, másik kezét a keblére tette, és ujjaival megütögette a fűzőjét.

– Egy kis pacsirta még mindig ketrecbe van zárva – mondta.Megjegyzésére éles szúrás hasított Lark mellébe, ő pedig megvető pillantást vetett a férfira.– Megsértesz, uram. Vedd le rólam a kezed! – követelte.Oliver a füléhez hajolt.– Én megszabadíthatlak, Lark – suttogta. – Megtaníthatlak repülni.A lányt az orra hegyétől a kis lábujjáig forróság öntötte el, s Oliver meleg leheletétől kéjes

borzongás futott végig rajta. Rémülten kibontakozott az ölelésből, és hátrált néhány lépést.– Nem akarok ilyeneket hallani. Csak azért kerestelek meg, hogy fontos ügyben beszéljek

veled. Nem értem, miért hurcoltál ide. Mondd meg, ha nem óhajtasz segíteni nekem, hogy végre megszabadulhassak tőled.

Oliver színpadias sóhajjal egy oszlopnak dőlt.– Haragod úgy leng körül, mint angyalt a glóriája fénye.Larkot egész életében arra tanították, hogy a férfiak erősek, körültekintőek, és olyan

tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek a nőkből születésüknél fogva hiányoznak. Oliver de Lacey viszont maga volt ennek a természeti törvénynek az élő cáfolata.

A lány sarkon fordult, és abban a reményben, hogy a folyóhoz fog lejutni, vaktában elindult. A férfi azonban néhány nagy lépéssel beérte.

– Segítek neked, Mistress Lark. Arra születtem, hogy a segítségedre legyek. Csak mondd meg, mit tehetek érted! Kívánságod számomra parancs.

A lány megállt, és Oliver derűs, elbűvölő arcára emelte a tekintetét.

22

– Nem tudom, miért, de határozottan úgy érzem, keservesen meg fogom még bánni, hogy találkoztam veled, uram.

Kit Youngblood komoran méregette az előttük egyenes derékkal lovagló alakot.– Fel nem foghatom, hogy mehettél bele ebbe – sziszegte oda Olivernek.Az Oxfordba vezető úton jártak, olyan ügyben, amely Olivert őszinte lelkesedéssel töltötte

el. Szeretett lovagolni, és szerette a lovát, az apja tenyészetéből származó csodaszép, ezüstszürke nápolyi kancát. Delilah erős és elegáns volt, őt pedig a barátai mind irigyelték érte.

– Halkabban beszélj! – suttogta, és tekintetét Lark fekete köpenyére szegezte. A női nyeregben ülő hölgyek látványa mindig is különös hatással volt rá. – Neki köszönhetem az életemet.

– Én viszont semmit sem köszönhetek neki – morogta Kit. – Miért kellett mégis magaddal hurcolod?

– Ügyvédre van szüksége. Hogy miért, azt még nem árulta el.– Te ugyanúgy kiismered magad a jogtudományban, mint én.– Való igaz, de nem illene hozzám, hogy tisztességes tevékenységet folytassak. – Oliver

ijedt képet vágott. – Az emberek még unalmasnak és fantáziátlannak tartanának. A tanulás egyébként is közönséges dolog.

– Elnézésed kérem buta szavaimért, fenség. Hozzád nyilván az olyan emelkedett tevékenységek méltók, mint a kockázás és a nyakló nélküli vedelés.

– Meg a kurvázás – tette hozzá Oliver. – A szajhákról sem szabad megfeledkezned.Kit továbbra is az előttük lovagló alakra szegezte mogorva pillantását.– Honnan tudta egyáltalán, hol találhat meg téged?– Előbb a városi házamban keresett. Az egyik szolgám elmondta, hogy egy Randall nevű

férfi kíséretében járt ott, de őt időközben elcsábíthatták London kellemetességei. A hölgyet Nance Harbutt irányította el a kocsmánkba.

– És valóban ott talált téged. De mit műveltél a szerencsétlennel? Azóta, hogy elhagytuk a várost, alig szólalt meg.

– Elvittem a newgate-i piacra. – Oliver egy pillanatra lehunyta a szemét, és megjelent előtte Lark lelkesült arca, amint a madarakat nézte, amelyeket ő kiszabadított. – Nagyon tetszett neki.

– Mindig is nagy mókamester voltál – felelte Kit. – Nem is értem, miért nem tartom távol magam tőled.

– Jó volna azt hinnem, hogy azért, mert elbűvölőnek találsz. A valódi ok azonban az, hogy szerelmes vagy a féltestvérembe, Belindába.

– Ugyan! Egy éve már nem is hallottam arról a hűtlen fehércselédről.– Az orosz cári birodalom nincs éppen a szomszédban. De ne aggódj! A családommal

együtt ő is vissza fog térni.– Valószínűleg soványan, sápadtan és kedvetlenül a hosszú út fáradalmaitól.Oliver elmosolyodott, és páratlan szépségű mostohaanyjára gondolt.– Komolyan gondolod, hogy Juliana lánya megcsúnyulhat?– Néha egyenesen azt szeretném, hogy úgy legyen. A kérők körül fogják zsongani, mint

legyek a mézet. Észre sem vesz majd engem, az egyszerű kis jogászt, aki csak egy lovag vagyontalan fia vagyok.

– Ha így gondolkodsz, elveszted a játszmát, mielőtt még elkezdődött volna. Te… – Oliver félbehagyta a mondatot, mert jóval előttük meglátott valamit az úton. – Mi az ott? Egy kocsi?

Lark hátrafordult a nyeregben.

23

– Úgy tűnik, beleragadtak a sárba. Lordságod is rég észrevette volna őket – tette hozzá szemrehányóan –, ha nem locsogna annyit Youngblood urasággal.

– Mistress Szurkapiszka – sóhajtott fel Oliver mosolyogva. – Előre sajnálom azt a férfit, aki majd feleségül vesz. Halálra fogod szekálni a boldogtalant.

A lány dacosan felszegte a fejét, főkötőjének fátyla büszkén lebegett mögötte. Oliver kancáját megsarkantyúzva elügetett mellette, és az út szélén álló kocsihoz lovagolt. A súlyos fogat ferdén a rézsűre dőlt. Meglepő módon nem két megtermett igásló vagy ökör húzta, hanem egy pár kecses hátaslovat fogtak be elé. Még átjutott egy sekély patak fölött átvezető hídon, ám aztán lecsúszott a sáros rézsűn.

– Hahó! – kiáltotta Oliver, és nyakát nyújtogatva megpróbált belesni a batár kis ablakán. Közben magasba tartotta a kezét, hogy mutassa, nem húzott elő fegyvert. Az utazók nem minden alap nélkül tarthattak útonállóktól. – Elakadtatok? – kérdezte, de nem kapott választ.

Kancáját megállította a fogat mellett, és még egyszer megnézte az elébe fogott lovakat. Valóban nem igavonók voltak. Keskeny fejük alapján berber paripák vére folyhatott az ereikben.

– Hahó!Oliver hátrafordult a nyeregben, és tanácstalan pillantást vetett Kitre. Ebben a pillanatban

kivágó dott a batár ajtaja, és egy megvillanó penge csak hajszállal repült el az ifjú lord nyaka mellett. Ő villámgyorsan leugrott a lováról, s még azelőtt kardot rántott, hogy földet ért volna a lába. Kit ugyanezt tette.

Oliver legnagyobb rémületére Lark sem maradt a nyeregben, ahogyan az egy úrhölgytől elvárható lett volna. Ő is lepattant a lováról, felfogta a szoknyáját, és futni kezdett a fogat felé. Abból három férfi ugrott elő. Rongyos zekéjük arra vallott, hogy valamikor katonák lehettek. Ádáz tekintetük elárulta, hogy gyilkolni készülnek.

Oliver meglengette a kardját, és ügyes csellel megtévesztette az egyik szakállas támadót.– De uraim! – A következő vágást is elhárította, és villámgyorsan kitért az újabb szúrás

elől. – Nem vagyunk útonállók! – kiáltotta.Pengéje csak úgy surrogott a levegőben, amikor szélsebes harántmozdulattal vágást ejtett

ellenfele zekéjén. Szilaj bizsergés fogta el, ereiben száguldva zúgott a vér. Szerette a párviadalok izgalmát, a kihívás csábítását.

– Nem is rossz – dicsérte meg a szakállas alakot. – Ebben reménykedtem.A veszély mindig fellelkesítette és felébresztette a küzdőszellemét. Egyesek bátorságnak

mondták volna ezt a tulajdonságát, ő azonban ismerte magát annyira, hogy tudja, valójában vakmerőség hajtja. Úgy gondolta, küzdelemben meghalni sokkal hősiesebb, mint ágyban, párnák közt hörögve távozni az élők sorából.

– En garde, te oroszlánszagú, otromba lovász? – kiáltotta vidáman. – Senki sem fog megsiratni, ha kimúlsz.

A katona nem ijedt meg. Kardjával ijesztő gyorsasággal Oliver felé csapott, ő azonban egyre jobban élvezte a csatározást.

– Kit! – kiáltott hátra maga mögé. – Jól vagy?A válasz előbb csak kedvetlen morgás volt, amit egymásnak ütődő, támadást kivédő

kardok csattogása követett.– Már megint finom kis helyzetbe keveredtünk miattad – háborgott Kit.Oliver elegánsan vívott, már amennyire ezt a körülmények engedték. Szeretett volna több

színlelt támadást alkalmazni, hogy próbára tegye a gyorsaságát, de aggódott Larkért. Az a kerge nőszemély szemlátomást azt vette a fejébe, hogy átkutatja a fogatot.

A zsoldos mélyvágással kísérletezett, Oliver azonban, akár egy szerecsen táncos, gyorsan és kecsesen átugrott a támadó penge fölött. Kihasználta ellenfele pillanatnyi bizonytalanságát, kiütötte a kezéből a kardot, és halálos csapásra emelte a sajátját.

24

– Mylord, tán nem vagy keresztény? – hallott meg ekkor maga mellől egy szemrehányó női hangot. – Ne ölj!

Oliver elbizonytalanodott, és habozása megfosztotta a győzelemtől. A katona oldalra ugrott, és a következő másodpercben hátulról átfogta Larkot.

– Kitöröm a nyakát – fenyegetőzött. – Ha még egy lépéssel közelebb jössz, kitekerem a nyakát, mint egy levesbe való tyúknak – mondta, és lehajolt a kardjáért.

– A lányt ne bántsd! – kiáltott rá az egyik társa.– Átkozott kutya! – ordította Oliver dühödten. – Pokolra kellett volna küldjelek.A katona komor képpel levette a kezét Larkról, de már megint kezében volt a kardja.– Neked sem szabad ölnöd – figyelmeztette a lány szigorúan.Oliver ámulva nézte Larkot, aki teljes erőből a zsoldos lábára taposott, s közben

hátracsapott a könyökével. Ha a gazember mellkasát találja el, az alighanem csak levegő után kapkodott volna. Mivel azonban a fickó jóval magasabb volt Larknál, az ütés lejjebb érte. Azonnal összegörnyedt, és fájdalmas képpel magára fonta a karját. Szája nyitva volt, de egyetlen hang sem hagyta el. Aztán botladozva futni kezdett a közeli erdő felé, amilyen gyorsan csak bírt.

Kit ellenfele is feladta. Vérző karral, szitkozódva felugrott az egyik befogott lóra, elvágta a kötőféket, és vad vágtában elszelelt. Oliver a harmadik támadó után vetette magát. Az a másik lóhoz akart rohanni, Lark azonban elállta az útját.

– Ne! – kiáltotta Oliver, és lelki szemeivel már látta, hogy a fickó lekaszabolja a lányt, mint arató az érett búzát.

Lark meg akarta markolni a zsoldos mocskos zekéjét, az azonban könnyűszerrel félrelökte őt, lóra pattant, megsarkantyúzta a mént, és már ott sem volt.

– Lark! – Oliver rémülten odarohant a lányhoz, aki sebzett madárként feküdt az úton. – Jóságos ég, Lark! Ha bajod esett… – kezdte, de nem tudta folytatni.

Ebben a pillanatban lecsapott rá sötét és néma ellensége, amely születése óta üldözte kíméletlenül. Mellkasa elszorult, s bárhogy próbálkozott, nem jutott levegőhöz. Egészen biztos volt abban, hogy most végezni fog vele a fulladási roham. Az orvosok asztmának nevezték el, de ellenszerük nem volt rá.

Oliver látása elhomályosodott, és egyre jobban égett a tüdeje. Nagyon is jól ismerte ezeket a figyelmeztető jeleket. Látta, hogy Lark feltápászkodik a földről, Kit pedig lehajol, mintha fel akarna emelni valamit. A lány szája mozgott, ő azonban semmit sem hallott. Fülében túl hangosan zúgott a vér. Édes Istenem, csak ne most! – gondolta, aztán nyomban szédülés tört rá.

Mellkasából halk sípolás tört fel. Hátratántorodott, elkeseredetten megpróbálta megtartani magát, ám hiába. Szégyenszemre elzuhant a porban, és görcsbe rándultak az ujjai.

25

3.

Lark csíkokra vágott egy tiszta vásznat, hogy tépést készítsen belőle.– Még soha nem éjszakáztam vendégfogadóban – vallotta be közben.Oliver a homokkal lesúrolt asztalt támasztva, látványosan hanyag tartásban állt a nagy

konyhában, bár valójában komoly erőfeszítésébe került, hogy talpon maradjon. Hogy leküzdje a szédülését, Larkot nézegette, és magában azt találgatta, mi lehet az, amit annyira vonzónak talál benne.

Talán a gyermeki rácsodálkozás, amellyel a világot szemléli. Talán az, hogy teljességgel mentes a hiúságtól, mintha egyáltalán nem lenne tudatában a nőiességének. Annak a kellemnek, amely őbenne vágyat ébreszt arra, hogy a karjába zárja és megcsókolja.

– Oliver és én az összes lebujt ismerjük London és Wiltshire között – közölte Kit, és észrevétlenül közelebb csúszott a barátjához.

Hogy elkaphasson, ha elesnék, gondolta Oliver egyszerre hálásan és ingerülten. Alattomos betegsége magányos gyermekkorral sújtotta. Azóta pedig, hogy kiszabadult az elzártságból, Kit mindig mellette állt baráti tanácsokkal, karja erejével és fejlett védelmező ösztönével. Ez mindmáig nem változott, noha Oliver időközben fél fejjel a barátja fölé nőtt.

Kit odatartotta a tenyerét Larknak, és összeharapta a fogát, miközben ő kimosta a sebét.– Hogy kaptad ezt a sebet? – kérdezte a lány, és a tál fölött kicsavarta a vásznat.– Megpróbáltam elvenni a kardot a fickótól, de ő nem akarta odaadni.Lark körültekintően dolgozott, és ügyes kézzel tette fel a kötést. Nem szánakozott a

sebesültön, hanem józan gyakorlatiassággal és csipetnyi humorral bánt vele.– Néhány napig próbáld meg elkerülni az efféle csetepatékat, Kit, hogy begyógyulhasson a

vágás!– Kíváncsi lennék, mi az ördögöt akartak tőlünk valójában azok a rohadé… azok a

csirkefogók – gondolkodott fennhangon Kit. – Még csak meg sem próbáltak kirabolni bennünket.

– Lehet, hogy előbb le akartak mészárolni – mondta Oliver.A halál közelsége őt meglehetősen hidegen hagyta. Neki már régóta csak két választása

volt: vagy átadja magát a kétségbeesésnek, vagy maradéktalanul kiélvezi azt az időt, amely még megadatik neki ezen a földön. Valamikor aztán úgy döntött, hogy szembeszáll a sorssal. Úgy akart élni és meghalni, ahogy neki tetszik, és egészen eddig felettébb szórakoztató módon sikerült is megvalósítania a célját.

– Hálásan köszönöm, mistress. – Kit mellkasához emelte bekötözött kezét. – Máris jobban érzem magam. De még mindig tudni szeretném, mit akartak tőlünk azok a segg… izé… azok a rongyos semmirekellők. Jut is eszembe! – kiáltott fel, és ép kezével egy érmét halászott elő csizmája karimájából. – Ezt akkor találtam, amikor átkutattam a fogatot.

Oliver és Lark egyszerre hajolt előre. Összeütötték a fejüket, de azonnal ijedten vissza is rántották.

– Furcsa – mondta Kit, és a lebukó napnak tartotta a pénzt. – Ezüst. Régi shilling lehet?– Nem az. Nézd csak! Keresztet véstek bele. – Oliver félrehajtotta a fejét, hogy el tudja

olvasni az érme peremén körbefutó szöveget. – Deo favente.– Isten pártfogásával – fordította le Lark.

26

Oliver érdekes felfedezésre jutott magában. Mistress Lark nem tudja elrejteni az érzéseit és a gondolatait. Most is, akár egy megvádolt zsivány a bírái előtt, elsápadt, és bűntudatosan behúzta a nyakát. A fene ette fehércselédje tud valamit!

– Kik voltak a banditák, Lark? – kérdezte Oliver.– Nem tudom.A lány felszegte a fejét, és állta Oliver pillantását. Ő nem tudta eldönteni, hogy csak a

derengő fény csalta meg a látását, vagy valóban félelem volt az, amit Lark szemében megvillanni látott.

– Megtartom az ezüstöt, és majd megpróbálok többet is megtudni róla – mondta Kit, aztán az ivóba nyíló keskeny ajtón át elhagyta a konyhát.

Oliver szélesen mosolyogva széttárta a karját.– Végre kettesben maradtunk!Lark elhúzta a száját.– Vedd le a zekéd és az inged!A férfi elragadtatott hangot hallatott.– Csodás! Végre egy nő, aki tudja, mit akar.– Csak azt akarom kideríteni, honnan az a sok vér – mutatott a lány az Oliver zekéjén

sötétlő foltra.– Talán a te éles nyelvedtől, mistress? – kérdezte a férfi.– Ha ilyen sebeket tudnék okozni, mylord, mi szükségem lenne védelemre? – Lark

megütögette az asztallapot. – Ülj le ide, hogy megvizsgálhassalak!Oliver feltelepedett az asztalra, a lány pedig habozás nélkül kioldozta a zekéje ujját a

vállrészéhez erősítő zsinórokat. A férfi meztelen, napbarnított karját látszólag észre sem vette. Valóban nem látná, milyen sima, formás, izmos és erős?

– Most a zekét! – parancsolta Lark. – Vagy azt is én vegyem le rólad?– Sokkal jobb érzés, ha te csinálod.Lark közönyösen bólintott, és itt is elkezdte kifűzni a zsinórozást. Keze olyan finoman és

gyengéden ért a férfihoz, mintha csak pillangó szárnya simította volna meg. Szorosan Oliver előtt állt, és őt megcsapta az illata. A hajából, a ruháiból, a bőréből áradt, és nem parfüm volt, sem nem illatolaj, hanem valami sokkal csábítóbb. Egy nő illata. Azt pedig ő elmondhatatlanul szerette.

– Miért akadályoztál meg abban, hogy megöljem azt a patkányt, aki az életemre tört? – kérdezte a férfi.

A lány széthúzta rajta a zekét.– Te nem vagy gyilkos, mylord.– És ezt te honnan tudod?– Megesküdni persze nem mernék rá, de a megérzésem azt súgja, hogy senkit sem öltél

még meg. És ha megtennéd, az örökké gyötörne. Érző lelkű férfinak tartalak.– Érző lelkűnek? – Oliver hagyta, hogy Lark kibújtassa a zekéjéből. – Én nem érző lelkű

vagyok, hanem rámenős.– Valódi gazfickó. – A lány szemében huncut fény jelent meg. – Aki egy csata után elalél.A férfi becsukta a száját. Lark ájulásnak hiszi a fulladási rohamát. Mit tegyen? Világosítsa

fel, vagy hagyja, hogy továbbra is gyávának tartsa őt. Esetleg annál is rosszabbnak. Puhány, túlérzékeny, szenvelgő, pipogya, érzelgős aranyifjúnak. Szánalmas vakarcsnak.

Szorult helyzetéből Lark mentette ki jóságosan.– Eszemben sincs, mylord – mondta nagy, szürke szemét rászegezve –, hogy kétségbe

vonjam a férfiasságodat.– Ezt hálásan köszönöm neked – dörmögte Oliver, de a lány zavarodottsága láttán sietve

komoly ábrázatot öltött. – Folytasd!

27

– Ma valódi hősnek bizonyultál. Egy kardcsörtető férfitól nem nagy bátorság, ha harcol. Az viszont, ha valaki gyűlöli a csatározást, és mégis megverekszik, emberi nagyságra vall.

– Így igaz.A gondolat tetszett Olivernek. Mindennél jobban kedvelte ugyan az egyenrangú felek

közötti leleményes és fortélyos párbajt vagy ökölharcot, de nem bánta, ha Lark azt hiszi, komoly erőfeszítésébe került, hogy harcba szálljon… őmiatta.

– Ez most fájni fog – figyelmeztette a lány. – Az inged beleragadt a sebbe.– Majd uralkodom magamon, hogy ne sikoltozzam hangosan.– Lordságod mindig mindenből tréfát űz?Lark vigyázva lehúzta a vértől átitatott vékony anyagot a szúrt sebről. Az újra vérezni

kezdett, és sajogott is, de Oliver fel sem szisszent. A lány viszont felsikkantott, miután áthúzta a férfi fején az inget. A hang, amelyet kiadott, nagyon nőies volt, és igencsak jólesett Oliver fülének.

– Szeretem, ha egy nő sikongatni kezd a meztelen mellkasom láttán – jelentette ki.– Komisz ez a seb – motyogta Lark, és ügyet sem vetett Oliver hiú megjegyzésére.– Nem az, csak vérzik. Tisztítsd meg, aztán kötözd be ezt a kis karcolást, és máris olyan

leszek, mint új koromban voltam.A férfi abban reménykedett, hogy Lark meg fogja csodálni széles mellkasát és rajta a

hajánál egy árnyalattal világosabb, sűrű szőrzetet. Az ostoba teremtésnek azonban szemlátomást nincs szeme az ő előnyös tulajdonságaira, és észre sem veszi férfi szépségét. Mi a csudán járhat ennek az esze?

A lány szentül eltökélte, hogy nem fogja zavartatni magát, és csak a feladatára összpontosít. Ajkába harapott, és görcsösen összpontosított, hogy ügyet se vessen az asztalon előtte ülő férfi pompás felsőtestére.

A hóna alatt húzódó vágott seb valóban nem volt mély, és hamar be fog gyógyulni. Bélelt zekéje megóvta a komolyabb sérüléstől.

– Most már tiszta a seb – állapította meg Lark. Kezet mosott a mosdótálban, aztán kicsire összehajtogatott vásznat tett a vágásra. – Tartsd meg, hogy bekötözhesselek!

– Kész örömmel.Meglepő, hogy néha milyen udvarias, gondolta a lány. Lehet, hogy Spencer ezért döntött

mellette.– A mellkasodra kell tekernem a kötést, hogy tartson – mondta.– Ne feszélyezd magad, mistress! Egészen a tied vagyok.Lark éppen ezt találta a leginkább zavarba ejtőnek. Közel kellett hajolnia a férfihoz, és arca

majdnem a melléhez ért, miközben rátekerte a kötést. Érezte a bőre melegét, és még azt is hallani vélte, hogy felgyorsult a szívverése.

Ez persze szamárság. Nem hathatott rá így, hiszen ő csak egy szürke kisegér, Oliver de Lacey pedig szép, akár egy görög isten. Isten, akinek férfiillata van. Ősi női ösztöne, amelyet Spencer sem irthatott ki, felismerte ezt a csábító illatot. Izzadságból, ló, nyeregbőr és cédrusfa leheletnyi szagából állt össze. Ezek külön-külön is hatottak volna egy nőre, így együtt azonban szédítőek voltak.

Lark összeharapta a fogát. Egyetlen napon többet látott, hallott és érzett, mint élete eddigi tizenkilenc esztendejében összesen. Elszántan védekezett az ellen, hogy a rátörő érzelmek örvényként nyeljék el.

Szerette az életet Blackrose Prioryban. Mindig is szerette az olvasással és imádkozással töltött csendes órákat, a kézimunkázás, a szövés és a fonás szelíd nyugalmát. A védettséget. Az elzártságot. Az Oliver de Laceyvel töltött egyetlen nap azonban szétrepesztette ezt a védelmező burkot, s ő most mindennél jobban vágyott arra, hogy visszabújhasson bele. Szét

28

akarta tiporni a vadságot, amely megszületett benne, el akarta feledni, hogy valaha is olyasmi fogta el, amit talán vágynak kellene neveznie.

– Lark? – suttogta a férfi, és lehelete gyengéden cirógatta a lány fülét.– Igen?Lark lélekben felkészült arra, hogy Oliver újra meg fogja kérdezni, akar-e tőle gyereket.– Annyira bebugyoláltál, hogy májusfának érzem magam.– Hogyan? – kérdezte Lark kábultan.– Vannak helyzetek, amelyekben nem bánom, ha megkötöznek, de kétszáz hüvelyk

kötözőpólya talán elég lesz már.A lány ijedten hátrább lépett. Csak most döbbent rá, hogy több réteg tépéscsíkkal tekerte

körbe a férfi mellkasát. Száját fojtott hang hagyta el, aztán kuncogni kezdett. Életében eddig még egyszer sem kuncogott.

Oliver megkönnyebbülten felsóhajtott.– Ha tudom, hogy ilyen könnyen megnevettetlek vele, már hamarabb sebet ejtetek

magamon.Lark azonnal elkomolyodott.– Ne mondj ilyet! Nem szabad. – Hogy lefoglalja magát, rendet kezdett rakni.

Összehajtogatta a fel nem használt vásznakat, és elvitte a tál vizet. – Még nem is kértem elnézést lordságodtól és Kittől azért, hogy kellemetlenségeket kellett elviselnetek miattam.

– Melyik férfi ne tenné kockára az életét egy veszélybe került nőért? – kérdezte Oliver. – Bár arra azért szerencsére nem volt szükség. Valójában én tartozom köszönettel neked.

A lány a nyitott ajtóból kiöntötte a vizet az udvarra, és elképedten megfordult.– Köszönettel nekem? Ugyan miért?– Megakadályoztál abban, hogy embert öljek. Igaz, az a gazember támadt rám, mégsem

lenne jó, ha vér tapadna a kezemhez. Még az övé sem.– Én tehettem arról, hogy sikerült elkapnia engem. A könnyelműségem pedig neked kis

híján az életedbe került.Oliver tenyerével az asztalra csapott.– Sárkányként küzdöttél, Lark. Olyan józansággal és bátorsággal, amely csak kevesek

sajátja.– Csak kevés nőnek, akarod mondani.– Csak kevés embernek. – A férfi szája sarkában mosoly bujkált. – Milyen ostoba képet

vágott az a tuskó! Nem gondolta volna, hogy egy lány elállja az útját, és harcképtelenné teszi.Lark úgy itta a lord szavait, mint szomjazó rózsaszál a régóta várt esővizet. Soha életében

nem kapott még dicséretet áldozatos ügybuzgalmáért. Oliver arcáról viszont most azt olvasta le, hogy őszintén büszke rá.

A férfi visszavette az ingét.– Miért volt annyira fontos a banditák vezérének, hogy neked ne essék bajod?Lark lehajtotta a fejét. Miután meglátta az ezüstérmét, amelyet Kit talált, érteni vélte, miért

kiáltott rá az a gazember a társára, hogy ne bántsa őt. Nem véletlenül támadták meg őket Blackrose Prioryba menet. A banditák fizetett zsoldosok voltak, és azt kellett volna megakadályozniuk, hogy ő és a kísérői elérjék az úti céljukat. Olivert akár meg is ölhették volna, gondolta kínzó bűntudattal.

– Sajnálom – dünnyögte.– Arra semmi okod.A férfi átdugta a fejét az ingen, és fájdalmasan elhúzta a száját, amikor a karját is

megpróbálta bedugni. A lány letette a mosdótálat, és odasietett hozzá.– Nem szabad ennyire behajlítanod a karodat. Felszakítod a sebet – mondta, és az ingujjat

egyenesre fogva belesegítette Oliver karját.

29

Közben különös dolog történt. Amint egymáshoz ért a kezük, megszűnt közöttük létezni a távolság, és ő egyszeriben nem tudta, hol ér véget az egyikük teste, és hol kezdődik a másikuké. Lelke megérintette a férfiét, határtalan vonzódás ébredt benne, és könnyekig meghatódott. Lélegzetét visszafojtva felnézett Oliverre, és ámuló tekintetéből azt olvasta ki, hogy ő is ugyanúgy érez.

Idegenek egymásnak, és mégis határtalanul ismerősek. Olyan érzése volt, hogy jól ismeri a férfi szeme sarkában a nevetőráncokat, azt, ahogyan fel-alá mozog az ádámcsutkája, amikor nagyokat nyel, ahogyan a kezét fogja.

– Oliver? – kérdezte vékonyka hangon, elveszetten.– Csitt! – A férfi kisimított egy tincset Lark arcából. – A szavak csak zavarnak.– Miben?– Ebben.Oliver magához vonta a lányt, és megcsókolta. Lark annyira elképedt, hogy csak mereven

állt, mint egy drótseprű. Addig, amíg tüzelni nem kezdett a teste. Ereiben perzselő hőség áradt szét, s bensője leghidegebb pontját is felmelegítette. Átadta magát az érzelmeinek, minden józanságról megfeledkezett, nem akart mást, csak érezni.

Míg egyik keze az ingujjban maradt, a másik tapogatódzva bejárta a férfi mellkasát, s tenyere alatt érezte göndör mellszőrzetét, az izmos testéből áradó meleget. Eggyé vágyott olvadni vele, és sóváran nyakára fonta a karját. Oliver haja pont olyan selymes volt, mint amilyennek tűnt. Szája pedig egyszerre puha és kemény. Gyengéd, és kicsit sem követelő, ahogyan lassan addig simogatta az ajkát, amíg az szét nem nyílt előtte. Aztán a nyelvével kezdte bejárni.

Larkról egyszeriben lehullt a bénító kábultság.– Állj! – zihálta, és hátraugrott.Az ingujj azonban fogva tartotta. Fejvesztetten próbálta kiszabadítani magát, míg rémült

igyekezetében elszakította a vékony anyagot, aztán levegő után kapkodva végre karnyújtásnyira került a férfitól. A szégyentől tűzvörösen meredt rá, mintha az csak tükröt tartott volna elébe, hogy meglássa benne a romlottságát. Azt azonban, hogy valójában mennyire bűnösen kívánja, Oliver szerencsére még csak nem is sejthette.

A férfi olyan elégedett képet vágott, mint róka a tyúkketrecben.– Ne játszd a puritánt, kedvesem! Egy csóknál sokkal többet adhatok neked.Sokkal többet egy csóknál… Oliver szavai mélyen belevésődtek Lark agyába. Az emberek

üdvözlésül, búcsúzáskor, ha családi ünnepre gyűlnek össze, és mise után is megcsókolják egymást. De nem úgy, ahogyan őt Oliver de Lacey az előbb csókolta. Nem úgy, ahogyan ő viszonozta a csókját.

– Ez szemérmetlenség volt uraságodtól – sziszegte, és gondolatban felkészült arra, hogy mindjárt villám sújt le rá az égből, és a kénköves pokolra juttatja.

A férfi halkan elnevette magát.– Kár, hogy puritán vagy, Lark. Különben töviskoszorút és szőrcsuhát is viselhetnél –

mondta.– Közönséges gazember vagy – vágta a képébe a lány.– Te pedig végtelenül tisztességes nő. Nem találod unalmasnak néhanap ezt a határtalan

erényességet?Ha tudná, mekkora veszélyben forog az erénye! Egy perccel sem maradhat tovább együtt

ezzel a félmeztelen férfival, aki úgy néz rá, ahogyan a feslett félvilági nőcskéire szokott.Lark szó nélkül sarkon fordult és kimenekült az ajtón.Oliverrel most először esett meg, hogy egy nő önszántából faképnél hagyta. Lark utoljára

még olyan megvető pillantással sújtotta, mintha erőszakot követett volna el rajta.

30

– Csak egy csók volt – dörmögte maga elé, és óvatosan belebújt a zekéjébe. – Egyetlen csók. Kísérletet sem tettem arra, hogy meghágjam a szemérmetes szüzet.

Az ifjú lord nyöszörögve felállt. A tálalón kis hordó bor állt. Töltött magának belőle egy korsónyit, és nagyot húzott belőle.

– Anglia minden második asszonyát megcsókoltam már – mesélte a gerendákra felaggatott serpenyőknek és fazekaknak, a sarokba letámasztott piszkavasaknak. – Akiket pedig még nem, azoknál is buzgón próbálkoztam.

Ennek ellenére sem tagadhatta, hogy különös, nem vágyott érzések fogták el, amikor a karjában tartotta Larkot. Olyan érzések, amelyek egyáltalán nem illenek egy magafajta férfihoz. Gyengédség, odaadás és az a bizonyosság, hogy ezzel a lánnyal boldog lehetne.

Az, hogy megkíván és megszerez magának egy nőt, messze nem volt ismeretlen számára. Furcsa módon azonban most ellenére volt, hogy Larkon kívül másik nőre is gondoljon. Miközben őt átölelve tartotta, váratlanul soha meg nem tapasztalt kívánság ébredt benne. Élni akart. Örökké élni. Az pedig lehetetlen.

Oliver még egy nagy kortyot ivott az olcsó lőréből. Tiszta pillanataiban filozofikus magasságokból szemlélte a halandóság kérdését. Betegsége egész életén át elkísérte, a részévé vált. Elfogadta. Néha még azt is gondolta, hogy meggyógyult. Ám aztán újra jelentkezett mellkasában a gyilkos szorítás, megkezdődött a hiábavaló küzdelem, hogy levegőhöz jusson. Átpillanthatott a túlvilágra, és megint bizton tudta, hogy korai halálra ítéltetett. Ez a tudat sok tekintetben jobb emberré tette. Merésszé, vakmerővé.

Aztán megcsókolta a szemérmeskedő, rátarti, örökösen felháborodott Mistress Larkot, és egyszeriben vad elszántsággal nem akart meghalni. Csókja elvarázsolta a lányt, ezt világosan érezte abból, ahogyan a nyakára fonta a karját. Ebben persze semmi meglepő nincs. Ő sincs hiba nélkül, csókolni viszont mesterien tud. Tudja, hogyan játsszon Lark testével, hogyan ejthetné révületbe. De vajon a szívét is meg tudná nyerni?

Igen, képes lennék rá, döntötte el.Kiitta a korsót, és keményen letette a tálalóra. Lark szabódása, tiltakozása az ölelése ellen

kicsit sem nyugtalanította. Csak idő kérdése, hogy meggyőzze a lányt a saját csodálatosságáról és ellenállhatatlanságáról.

Igen, meg tudnám tenni. El tudnám érni, hogy belém szeressen.A gondolat fájdalmas kétségeket ébresztett benne. Hiszen ha megnyeri Lark szívét, akkor

menthetetlenül össze is fogja törni.

Másnap a három lovas továbbindult északnak.– Még mindig nem árultad el, Mistress Lark, mit gondolsz a banditákról – mondta Oliver.Éberen figyeltek, hogy nem leselkedik-e rájuk megint veszély. A távolban rózsaszínnel

szegélyezett felhők lebegtek alacsonyan a Chiltern-hegység felett, amely szelíd ívet leírva egészen a látóhatárig elnyúlt. A folyópartra telepedett, szalmatetős kunyhókból álló álmos tanyákat zúzmarával beszórt rétek fogták közre.

Lark felszegte a fejét, és előreszegezte az állát. Kit odalovagolt mellé, és megnyikordult alatta a bőr nyerge, amikor közel hajolt hozzá.

– Ismerted őket, Mistress Lark? – kérdezte.Vele nem volt nehéz beszélnie a lánynak. Ha az ő szemébe nézett, nem érezte úgy, hogy

mindjárt meg fullad.– Nem igazán. Úgy hiszem azonban, bennünket kellett volna megakadályozniuk abban,

hogy eljussunk Blackrose Prioryba. Ezért fogadhatták fel őket.– Valóban?– Igen. – Lark nem tagadhatta le a félelmeit. – Az egyetlen ellensége megtudhatta, mit

tervez Spencer.

31

– Miért, mit tervez?A lány egyetlen másodpercre sem feledkezhetett meg a szorosan mögötte lovagló Oliver

közelségéről. Tekintete szabályosan égette a hátát.– Azt majd a gróf elmondja nektek.– Az ellenségét említetted. Ki az?– Wynter Merrifield. – Lark szünetet tartott. A napot felhő takarta el az égen, de csak egy

pillanatra. – Az egyetlen fia.Kit hallhatóan levegő után kapkodott.– A saját fia az ellensége?– Sajnos igen. – Lark arra az ezüstre, egy spanyol érmére gondolt, amelyet Kit talált. –

Többet nem szeretnék mondani. A gróf majd mindent elmagyaráz – tette hozzá.Galoppra fogta a lovát, és arra gondolt, bárcsak meg nem történtté tehetné azt a csókot.

Akkor nem töltötte volna ébren a fél éjszakát, és nem kellett volna Oliver de Lacey csábító ajkára gondolnia.

Miután a lány hallótávolságon kívülre került, Kit szemrehányó pillantást vetett a barátjára.– Mi a fenére adtuk a fejünket?– Segítünk egy bajbajutott hölgynek.Kit az előttük lovagló lány hátára szegezte a tekintetét. Lark olyan egyenes derékkal ült a

nyeregben, mintha karót nyelt volna.– Nem úgy fest, mintha bajban lenne. És miért titokzatoskodik?– Mert mihaszna vagányoknak tart bennünket, és nem bízik bennünk.– Te talán megbízol benne? Aligha kell felhívnom figyelmedet arra, hogy miatta kis híján

megöltek bennünket.– Izgalmas volt, nemde? – kérdezte Oliver vigyorogva. – Egy kis csihi-puhitól mindig

felforr a vérem.– Komolyan aggódom érted, barátom.Oliver a már jóval előttük haladó lányt nézegette.– Tőle is felforr a vérem.– Az mindenkitől felforr, aki szoknyában jár.– Szoknya nélkül még inkább kedvemre való lenne. – Oliver elmerült Lark látványában.

Egy iskolázatlan szem talán szürke kisverébnek látta volna, ő azonban értett a nőkhöz. Tudta, hogy a hűvös külső mögött egy epekedő nő lágy szíve dobog. Egy olyan nő szíve, aki eltitkolja az álmait, és csak arra vár, hogy felszabadítsák. – Ő egészen különleges.

Kit hátratolta a süvegét, és megvakarta a fejét.– Ő? Neked elment az eszed. Nézd csak meg jobban!– Már megnéztem, és tudom, mit gondolsz róla. Hogy jelentéktelen és jellegtelen teremtés.

Nála ridegebb szűzzel talán soha nem találkoztunk még. Ájtatoskodó, és lépten-nyomon a Bibliából idéz.

– Neked mégis felgyújtotta a szívedet? – kérdezte Kit ámulva.– Izgató feladat lenne meghódítani. Mert mi a különleges abban, ha megkívánunk egy szép

és elbűvölő nőt? De őt? – Oliver egészen fellelkesedett. – Ha őt megkaphatnám, az maga lenne a teljes diadal.

– Segített megmenekülnöd a bitófáról, és ez összezavarta az érzékeidet – jegyezte meg Kit szenvtelenül.

– Mindig is ez volt veled a baj, barátom. Hogy nincs képzelőerőd. Csak a felszínt látod. Nem vetem a szemedre, hogy a húgomat szereted, de Belindát szeretni nem művészet. Ő csinos, derűs személyiség, és viszonozza az érzéseidet.

Kit öklével a mellére csapott.– Ez igaz?

32

– Persze, te hólyag. Az viszont halálbiztos, hogy nem az éles eszeddel hódítottad meg.– Csak tudnám, miért visellek el téged egyáltalán!– Azért, mert különben belepusztulnál az unalomba. Igaz is, hogy bírsz te napra nap a

jogtudománnyal vesződni?– Azzal keresem a kenyerem. Nem mindenki született gazdagnak, hogy egész életében

csak a napot lophassa.Olivernek torkára forrt a nevetés. Többnyire élvezte a társadalmi helyzetével együtt járó

előnyöket, időnként azonban felmerült benne, hogy jobb ember lenne-e, ha valamilyen rendszeres tevékenységet folytatna. Istennek hála, csak ritkán fogták el efféle kétségek, és akkor is gyorsan el tudta fojtani őket.

Nemsokára megérkeztek Blackrose Prioryba. Oliver elismerően körbejáratta a tekintetét. A gondozott sövénnyel szegélyezett, kaviccsal felszórt kocsifelhajtó szép ívet írt le. A főépület közelében, a szelíd dombok oldalában hosszú szőrű juhok legelésztek. Az egykori férfikolostor maga egyetlen nagy udvarházból állt, előtte pázsit terült el szökőkúttal és virágágyásokkal. A ház előtti teret macskakő borította. A régi, gótikus központi részhez mindkét oldalon sárgásbarna terméskőből egy-egy oldalszárnyat építettek hozzá.

– A személyzet hallgat rá – dörmögte Oliver, aki le sem vette a szemét Larkról.Hátasaikat elősiető lovászok vezették el. A főbejárat előtt álló két szolga mélyen meghajolt

a lány előtt.– Milyen viszonyban állhat azzal a Spencerrel? – találgatta Oliver, miközben Kit mellett

felment a széles kőlépcsőn.– Rokona lehet, de ezt tőle kellene megtudakolnod.– Valami azt súgja nekem, hogy nem szívesen válaszol kérdésekre.A nagyteremben Lark a kísérői felé fordult. A magas helyiség félhomálya minden színt

eltüntetett az arcáról. Márványmerevségű vonásai megijesztették Olivert. Mintha megszűnt volna létezni az a bájos teremtés, aki akkor volt, amikor ő megcsókolta. Most egy krétafehér idegen állt előtte.

– Uraim, őlordsága hamarosan fogad benneteket. Addig ételt és bort szolgálnak fel nektek – mondta a lány, aztán meghajtotta a fejét, akár egy parancsot teljesítő katona, és a nyitott kandalló melletti keskeny oldalajtón át elhagyta a helyiséget.

Szinte még ugyanabban a pillanatban kinyílt egy szemközti ajtó, és egy különlegesen jóképű fiatal ember lépett be rajta.

– Bájos, nemde? – kérdezte, és szája sarkában gunyoros mosoly játszott.– Kétségtelenül – válaszolta Oliver, és rezzenéstelen arccal szemügyre vette az ismeretlent.Középtermetű és karcsú volt, csillogó haja hollófekete, akárcsak hegyes kis kecskeszakálla.

Fekete bársonyt viselt, derekán vívótőr lógott. Fekete, éber szeme éles észről árulkodott, járása puha és kecses volt, mint a macskáké. Széles mosolyát Oliver nyájasan viszonozta, bár első látásra is ellenszenv ébredt benne iránta.

Az idegen kezet nyújtott neki.– Isten hozta az urakat Blackrose Prioryban! Wynter Merrifield vagyok, Grantham

várgrófja.Vagy úgy! – gondolta Oliver, miközben ő is bemutatkozott, és Kitet is bemutatta. Az

örökös. Az ellenség. Aki banditákat fogadott fel, hogy Kit és ő ne juthasson el ide. Ezért kövült meg az előbb Lark arca? – találgatta, de továbbra is udvariasan mosolygott.

– Már kaptunk ízelítőt lordságod szíveslátásából.

33

4.

Wynter Merrifield odasétált a kandallóhoz, és a díszes párkányra könyökölt. A hosszú csarnok egykor a szerzetesek ebédlőterméül szolgált. A boltíves magas mennyezet alól megfeketedett kőszobrok néztek ki a falfülkékből. Alacsony ajtók fogták közre az embermagasságú kandallót, fölötte két keresztbe tett kard függött. Wynter tűnődőn nézegette a díszes régi fegyvereket.

– Nem értelek, mylord. Ismerjük egymást?– Tyler Crossnál, a hídnál meglehetősen viharosan üdvözölt bennünket uraságod

fogadóbizottsága – válaszolta Oliver.Wynter feléje fordult. Szép arcáról semmit sem lehetett leolvasni.– A fogadóbizottságom? Miről beszélsz, mylord? – kérdezte.Kit leplezetlen viszolygással nézett rá, és ő felelte meg a kérdését.– Megtámadtak bennünket. Mistress Lark sejtése szerint te fogadhattad fel a banditákat.– Mistress Lark furcsa szerzet. – Wynter széttárta karját, hogy kifejezésre juttassa

határtalan meglepődését. – A kicsike roppant gyanakvó, és túlságosan is élénk a fantáziája. Apám sokat fáradt, hogy leszoktassa a képzelgésről, de nem járt sikerrel.

– Ezek szerint te a fivére vagy?Oliver megfeszítette magát. Hátán felállt a szőr a gondolatra, hogy Lark rokonságban állhat

ezzel a bájgúnárral. Vagy talán még rosszabbról van szó? Közelgő házasságról? – futott át a fején, de ezt a szörnyű lehetőséget sietve elvetette.

Wynter Merrifield felnevetett. Nevetése egy zord ember nevetése volt, aki valódi lényét jeges maszk mögé rejti.

– Nem vagyok a fivére.– Az unokahúgod? Apád gyámleánya?– Ennyi év után így is fogalmazhatnánk.Oliver az asztalra könyökölt, előrehajolt, és erőnek erejével rábírta magát, hogy feltegye a

kérdését.– A jegyesed?Wynter most már a fejét hátravetve kacagott.– És én még azt hittem, unalmas napom lesz! Igazán szórakoztató vagy, mylord. Lark nem

a jegyesem. Istennek hála, messze nem az.Oliver vállában oldódott a feszültség.– Csak egy gondolat volt – dörmögte.Wynter ellökte magát a kandallótól, és odasétált Oliverhez meg Kithez. Közben egy

pillanattal tovább tartotta fogva Oliver tekintetét, semmint azt az udvariasság megkívánta volna, és abban a pillanatban a két férfi hadat üzent egymásnak. Nem keveredtek szóváltásba, Oliver mégis olyan tisztán érezte a Wynterből áradó gonoszságot, mint a felerősödő szél szagából a közelgő zivatart.

– Ne vegyétek tolakodásnak – mondta Wynter, és keskeny ajkát mosolyra húzta –, de szabad megtudakolnom a jöveteletek célját?

– Szabad – felelte Kit hűvösen, és ökölbe szorította a kezét –, de…– Őlordsága fogadja az urakat.A széles lépcső aljában álló inas kézmozdulattal jelezte a látogatóknak, hogy kövessék.

Oliver meghajolt Wynter előtt.

34

– Ha megbocsátasz.Wynter is meghajtotta magát. Karcsú keze közben végigsimított a kardja markolatán. Hogy

véletlenül vagy szándékosan, azt nem lehetett tudni.– Hogyne, urak, csak menjetek! – válaszolta.

Oliver nyugtalanul fel és alá járkált a nagy hálószobában, amelynek ablakát súlyos függönyök takarták. A szemközti falnál barátságos tűz pattogott a kandallóban. A Mardstaff grófja címét viselő Spencer Merrifield kiküldte az inast, és Kitet is távozásra kérte, hogy négyszemközt beszélhessen Oliverrel. A komor helyiség valamikor a kolostort vezető apát magánlakrésze volt, és falán most vészterhes árnyak táncoltak.

– Úgy járkálsz, mint egy fogságba esett farkas – jegyezte meg Spencer.Oliver nyugalmat kényszerített magára. A gróf nem tudhatta, milyen érzéseket ébresztett

benne a betegszoba félhomálya és áporodott levegője. Babonás orvosok és aggódó apja akaratából élete első hét évét maga is ugyanilyen elsötétített szobában töltötte. Utána is csak egy rendkívüli asszony szeretetének és eltökéltségének volt köszönhető, hogy Stephen de Lacey kiengedte a fiát a fényre, a szabadságba.

– Széthúzhatom a függönyöket? – kérdezte.– Ha akarod. – Spencer határozatlan kézmozdulatot tett. – Az orvosom azt állítja, hogy a

napfény árt nekem. Az állapotom azonban világosban és sötétben egyformán rossz.Oliver elhúzta a függönyöket, és kinyitott egy ablakot. Pár pillanatig a bájos völgyet

nézegette, amelyet egy folyó ezüstös szalagja szelt ketté. A legelők és szántók szövedéke egészen az erdős dombtetőkig felnyúlt.

Végül elfordult az ablaktól, és most először nézte meg magának alaposabban az ágyban fekvő férfit, aki megmentette őt a bitófától, aztán pedig elcsalta a játékasztaltól és a szajháktól. A délutáni napsütés beáradt a rombusz alakú ablakokon, és aranyló karikákat rajzolt a csempézett padlóra. Fénycsóvák estek a törődött aggastyánra is, akinek lesoványodott, fakó arcát ráncos bőr borította és sasorr uralta. Szeme tüzelt, keskeny koponyáját pókháló vékonyságú haj keretezte.

Nem tűnt háborús hősnek vagy keresztes lovagnak, mégis emelkedettség áradt belőle. A legyengült, elsatnyult testet egy nagy szellem levegője lengte körül.

– Miért kérted távozásra Kitet, mylord? – kérdezte Oliver.– Rá majd később lesz szükségünk. Foglalj helyet!Spencer egészen magától értetődő módon osztogatta a parancsokat. Kellemes embernek

tűnt, és Oliver már csak azért is rokonszenvesnek találta, mert neki köszönhette az életét.– Hálával tartozom neked – mondta. – Már azt hittem, annyi nekem, és bitófán végzem.

Bevallom, távozásom az árnyékvilágból minden lett volna, csak hősies nem. Az adósod vagyok, mylord.

Spencer bólintott.– Egy ártatlan ember megmentett élete elegendő köszönetnek. Most viszont nekem van

szükségem a te segítségedre.– Mit tehetek érted, uram?Spencer elnézett az ágya végébe, ahol egy domború tetejű láda állt.– Olyan szívességet, amely talán törvénybe ütközik. Legalábbis kijátssza a törvényt.Oliver elvigyorodott.– Nem most először hágnám át a törvényt. Az az igazság, hogy Oliver Lackey nem volt

ártatlan. Ha úgy tartotta kedvem, valóban felkelést szítottam, és lázítottam.– Ezért sokan gondolnak rád hálával. A derék angolok szabadságvágyát nem tiporhatja

össze a királynő megvásárolható minisztereinek csizmasarka.

35

– Magam is így gondolom – felelte Oliver, és fellelkesítette, hogy Spencerben rokon lélekre talált. – Mesélj a feladatomról, mylord!

– Veszéllyel jár.– Abban jó vagyok.– És alapos kutatómunkát igényel.Oliver már nem volt annyira lelkes.– Az nem erősségem.– Ezért van szükségünk a barátodra.Olivert egyszeriben türelmetlenség fogta el. Uralkodnia kellett magán, hogy ne folytassa a

járkálást. A szobában még napvilágnál is nyomasztóan érezte a halál közelségét. Blackrose Prioryt különös helynek találta, amelyet különös emberek laknak, köztük a többieknél semmivel sem kevésbé különös Mistress Larkkal. Az ő szívéhez sokkal közelebb állt London könnyed légköre.

– Miért nem mondod ki egyenesen, mit tehetek érted? – kérdezte.– Ó, ó, fiatalság! – Spencer hangjában árnyalatnyi szomorúság is bujkált. – Bíztam benne,

hogy ügybuzgónak fogsz bizonyulni, és nem csalódtam.– Csodálkozásomnak kell hangot adnom, mylord – mondta Oliver. – Elvégre Mistress Lark

mindent elkövetett azért, hogy megtaláljon és elhozzon ide engem.Spencer megmarkolta a vastag hímzett takarót, és kissé felegyenesedett fektében.– Megnehezítetted Lark dolgát?A kérdés hevessége megijesztette Olivert.– Nem, mylord, de nem is vártam otthon ülve. Ő talált rám – folytatta jóval halkabban –

egy folyóparti ivóban.– Szent ég! – kiáltott fel Spencer. – Ezt nem vártam volna tőled.Ez a hang az apjára emlékeztette Olivert.– Mistress Lark odaadóan ragaszkodik hozzád, uram – sietett kijelenteni, és erősen remélte,

hogy sikerült másra terelnie a szót.– Tudom – dörmögte az aggastyán. – Gyermekkorától én neveltem, és tisztában van egy nő

kötelességeivel.– Egy nő kötelességeivel? Mit értesz ezen, mylord?Olivernek megvolt erről a maga véleménye, de most Spencerét akarta hallani.– Az első helyen az engedelmesség áll.– Vagy úgy! – Oliver nem feledkezhetett meg arró1, hogy az idős úr a vendéglátója, és ő

mentette meg az életét. Szavait ezért óvatosan válogatta meg. – Én nem osztom sok férfinak azt a nézetét, uram, hogy a nők természettől fogva bűnösök, és engedelmességre kell szoktatni őket, akár a kiskutyákat.

Spencer mély sóhajt hallatott.– Még mindig nem értesz semmit, de Lacey. Azt hiszed, azért hozattalak ide, hogy a

segítségemre légy. Valójában azonban Larkról van szó, te tökfej. Rajta kell segítened.

Kit és Oliver az egykori kolostor parkjában sétálgatott. A távolban a dombokat csupasz fák borították. A fonnyadt fű közé valamikor oszlopot vertek le, és céltáblát erősítettek rá, amely időközben megszürkült, és repkény is befutotta. Nem messze tőle omladozó kőkáva vett körül egy kerekes kutat. Mellette, az összetört kőemelvényen hajdan egy szent szobra állhatott.

– Mit akar tőlünk az öreg? – kérdezte Kit.– Ki akarja zárni Wyntert az örökségéből.– Azt nem teheti meg az egyetlen fiával. – Kit felvett egy követ, és megcélozta vele a

viharvert céltáblát. A közepén találta el, és lyukat ütött porladozó bőrbevonatába. – Hacsak

36

nem nyilváníttatja törvénytelen gyermekének. Érvényteleníttette az anyjával kötött házasságát?

– Igen, de Wyntert nem akarja fattyúnak nyilváníttatni. Legalábbis a törvény előtt nem. – Oliver elvigyorodott. – Úgy sejtem, a protestáns lord ízlésének túlontúl katolikus a nagyra becsült fia.

– Akkor protestáns hitben kellett volna nevelnie.Oliver a park szélén álló fák csúcsairól felszálló varjakat nézegette. Fekete szárnyaik

papírból kivágott árnyképekként sötétlettek ki a téli felhők világosszürkéjéből. Kit mindig is két lábbal állt a földön, gondolta. Hogy mi helyes, és mi nem, az számára soha nem kérdés. Ő mindig biztos benne.

– Azt hiszem, a gróf úgy nevelte volna a fiát – felelte Oliver. – Wynter anyjának azonban más elképzelései voltak, és mindent elkövetett azért, hogy a fia az ő elveit kövesse. Spanyolnak született.

Kit bólintott. Az anya származása sok mindent megmagyarázott.– A királyné szolgálatában állt?– Igen, Aragóniái Katalin udvarhölgye volt. Egy éve meghalt, és most kései bosszút áll

Spencerön. Mondhatni, Wynterben él tovább, a Katalin királyné iránt tanúsított odaadó hűsége pedig a fia Mária királynő iránti odaadó hűségében. Ha ő örökli meg a birtokot – mutatott körbe Oliver széles mozdulattal a messzire elnyúló földeken –, ebből itt Spencer félelmei szerint újra a katolikusok fellegvára lesz. Talán egyenesen Bonner püspök fennhatósága alatt. A kolostort visszaadják Blackrose korábbi tulajdonosainak, a szerzeteseknek – tette hozzá Oliver kacsintva. – A jámbor barátok állítólag istentelen bagázst alkottak.

Kit megborzongott.– Bonner! Elég csak gondolni rá, hogy az embernek a legszebb verőfényes napja is

elkomorodjék – mondta. Még egy követ felvett a földről, és nekidobta a korhadt céltáblának. – Lord Hardstaff tehát nem akarja, hogy halála után a fiára szálljon a birtoka. Kinek kellene megörökölnie? Larknak?

– Igen, neki. A gróf szerint ez jogi úton egyszerűin elintézhető.– Ha a jogi eljárások egyszerűek lennének, nekem nem lennének ügyfeleim – felelte Kit

mogorván. – De miért kellesz neki pont te? Miért éppen bennünket akar? Száznál is több londoni ügyvéd közül választhatott volna.

– Én is ezt kérdezem tőle. Azt állítja, ismeri apámat. És szerinte én megörököltem az ő mély becsületérzését – tette hozzá Oliver, és ünnepélyesen meghajtotta magát.

Kit felnevetett.– Házigazdánk egyáltalán nem ismer téged.A megjegyzésre apró szúrás hasított Oliverbe.– Akár ismer, akár nem, ő intézte el, hogy ne végezzem bitófán. Most ő szorul a

segítségünkre, mi pedig segítünk neki.– Mi?– Te és én, öregem.– Én még nem adtam a beleegyezésemet.Oliver karba fonta a kezét.– Majd megadod.– Nem fogom.A ház felől kongatás hallatszott.– Eljött a vacsora ideje – mondta Oliver, aztán megfordult, és nem foglalkozott tovább

barátja tiltakozásával.

37

A sötét gerendafödémes, komor ebédlőt szegényesen rendezték be. Az egyik homlokfalán függő kárpit színei is erősen megfakultak már. Nem volt éppen kedélyes együttlétre, eszegetésre és iszogatásra csábító hely. A környezetnél is fagyosabbnak tűnt azonban az a két ember, aki Olivert és Kitet várta.

Oliver nem hitte, hogy valaha is látni fog egyszerűbb öltözéket annál, amelyet Lark a megismerkedésükkor viselt. Ám a lánynak sikerült még unalmasabb darabot találnia. Szürkésfekete, durva anyagból készült, fűzője dísztelen volt, ujja pedig olyan szűk, hogy viselője alig tudta benne behajlítani a karját. Szigorúan fekete főkötőjétől élesen elütött szinte már élettelenül merev arcának fehérsége. Tekintete üres volt, szája nem több keskeny vonalnál.

Oliver odalépett hozzá, megfogta a kezét, letérdelt elé, és ajkát jéghideg ujjaihoz érintette.– Hova lett az a tüzes, szellemes nő, aki engem idehurcolt Londonból?Már-már attól félt, nem is Lark áll előtte, hanem egy fagyos idegen, aki hasonlít rá. Ám

aztán ugyanúgy, mint akkor, amikor először érintette meg, újra érezte kettejük között a mély kapcsolatot. Szívdobbanásnyi időnél nem tovább, de megint fellobbant benne a szikra. Egészen hirtelen, legbelül, félreérthetetlenül.

Lark arca felismerésről árulkodott. Szemhéja megrebbent, mielőtt ismét jeges maszkká merevedtek a vonásai. Oliver tudni akarta, miért viselkedik ilyen különösen, s Wynter Merrifield jelenlététől sem zavartatta magát. Felkelt térdeltéből, elengedte a lány kezét, és Wynterhöz fordult.

– Mylord – üdvözölte könnyed meghajlással. – Mint látom, a jelenlétedben Mistress Lark legjobb oldala jut érvényre – jegyezte meg.

Wynter otromba bizalmaskodással rákacsintott.– Milyen lehet akkor a legrosszabb oldala? – kérdezte, aztán Kitnek is biccentett. –

Legyetek üdvözölve az asztalomnál!– Atyád asztalánál – helyesbített Oliver elbűvölően mosolyogva. – Lord Hardstaff

csodálatra méltó férfiú.– Lord Hardstaff haldoklik – válaszolta Wynter ridegen. – Úgy sejtem, benneteket azért

hozatott ide, hogy engem megfosszon az örökségemtől. Azt azonban én nem fogom megengedni. Most pedig együnk! – mondta, és helyet foglalt az asztalfőn.

Oliver sokatmondó pillantást vetett Kitre, és előzékenyen kihúzott egy támlás széket Larknak.

– Foglalj helyet, Mistress Lark! – mondta, mert a lány csak kifejezéstelen tekintettel nézett rá.

Wynter halk, dallamos nevetést hallatott.– Legyetek elnézőek vele! A mi Larkunk néha nem tudja, hogyan kell viselkedni.A lánynak szeme sem rebbent. Mintha hozzászokott volna már a harapós

megjegyzésekhez, engedelmesen leült, akár egy jól betanított spániel. Oliver vele szemben foglalt helyet, Kit pedig az asztal hosszanti oldalán. Oliver a terítéke mellett álló ónkupáért nyúlt, hogy igyon egy korty bort, de megszégyenülten gyorsan letette, mert Lark megköszörülte a torkát, és imára kulcsolta a kezét. Mi után megkérte az Urat, hogy áldja meg az ételüket és az italukat, a két vendég is kötelességtudóan áment mondott. Wynter még ünnepélyesen keresztet is vetett.

A konyhába nyíló keskeny ajtón át iskolázott szolgálók hada sietett be, hogy felszolgálja a vacsorát. Oliver élvezettel fogyasztott a frissen sült parasztkenyérből, a falusi vajból, a párolt pisztrángból és a sült sonkából.

– Köszönöm, Edgar – mondta Lark halkan a kenyérkosarat körbekínáló legénynek.– Hónapjaim mentek rá, hogy rendre szoktassam a szolgákat – mesélte Wynter, és

várakozón a kenyérkosárért nyúlt, amelyet azonnal oda is nyújtottak neki. – Meggyőződésem,

38

hogy a mi kedves Larkunk minden tőle telhetőt megtett, de az nem volt elég. Ezeknél a faragatlan tuskóknál nem – tette hozzá.

Ő nem láthatta, hogy a fiatal szolga szeme dühösen megvillan, Oliver viszont igen, és majdnem elnevette magát.

– Bizonyára a lekötelező kedvességeddel nyerted meg magadnak a személyzetet.Wynter értette a módját, hogy pillantása metsszen, mint a beretva.– Nem volt könnyű életem. A gróf megalázta anyámat, és számkivetésbe küldte. Ha van

bennem lekötelező kedvesség, azt egészen biztosan nem szerető apám plántálta belém.Kit, mint jónak és rossznak döntőbírája, mérgesen belemorgott a kupájába. Oliver viszont

úgy sejtette, hogy Wynter önhibáján kívül sebeket hurcol magával. Ahogyan ő nem kérte, hogy tüdőbetegséggel jöjjön a világra, Wynter sem a saját kérésére kapott laza erkölcsű anyát és olyan apát, akinek túl szigorúak az elvei.

– Senkinek sem könnyű a sorsa – jegyezte meg Lark, és Oliverhez fordult. – Kivéve talán téged, mylord.

– Milyen igaz, milyen igaz! – felelte Oliver tűnődőn, és felemelte a kupáját.Honnan is tudhatná ez a lány, hogyan érzi magát az, aki belekékül abba, hogy nem kap

levegőt.Két szolga nagy ezüsttálat hozott be a vállán, és letette az asztal közepére. Wynter lehunyta

a szemét, és élvezettel beszívta a sült illatát.– Kappan! Az egyik kedvenc étkem.– Lord Oliver – mondta Lark –, díszvendégünkként téged illet a jog, hogy elsőként

szolgáld ki magad.Olivert már a sült szárnyas látványától rosszullét környékezte.– Köszönöm, de nem. Soha nem eszem kappant.Kit visszafojtott egy nevetést.– Miért nem? – hajtotta oldalra Lark a fejét.– Mert számomra már a gondolat is kellemetlen, hogy a kappan a férfiasságától

megfosztott kakas.Oliver arra számított, hogy kendőzetlen egyenességével meg fogja botránkoztatni a lányt,

neki azonban csak huncutul megvillant a szeme.– Gondolom, herélt lóra sem ülsz fel.– Csakis kancákat lovagolok – válaszolta Oliver.Larkban minden megvolt, ami neki egy nőben az idegeire ment, őt mégis elbűvölőnek

találta.– Nekem nincsenek fenntartásaim a kappanokkal szemben – mondta Kit, aztán letörte

magának a szárnyas egyik combját, és élvezettel beleharapott.Oliver újra töltött magának a borból, Wynter pedig elvette a másik combot.– Hogy haladsz a szövéssel, Lark? – kérdezte nyájasan.A lány nem nézett rá, miközben válaszolt neki – Egész jól.Wynter felvonta a szemöldökét.– Valóban? Nekem úgy tűnik, hogy mostanában elhanyagolod a munkát. Nem látom, hogy

haladtál volna a falkárpittal.– Mióta állok a felügyeleted alatt?– Csupán észreveszem, ha egy nő nem tesz eleget a kötelességeinek, hogy Londonban élje

a világát.Oliver, mintha csak egy labdajátékot követett volna, hol Larkra, hol Wynterre nézett.

Érdekesnek találta, ahogy kifinomult udvariassággal gyűlölték egymást.

39

– És te mivel múlattad az időt, Wynter? – A lány halk hangja csak úgy csöpögött az utálattól. Az engedelmes kiskutya acsargó ellenséggé változott. – Megint máglyára küldtél néhány eretneket?

Wynter szélesen elvigyorodott.– Drága Lark! Te és a remek humorod! – mondta. Közben erősen megmarkolta a kése

elefántcsont nyelét, és Oliver tudta, hogy Larknak óvakodnia kell majd tőle, ha Spencer távozik az élők sorából.

Kit nagy sóhajjal végignézett a könyvtárszoba asztalán fekvő vaskos könyveken.– Warden összegyűjtött írásai a magántulajdonról... A Kank Villains-féle Büntetőjogi

vétségek… Ezekkel semmire sem megyünk – mondta.Lark mellette térdelt a padon, és közelebb húzta magához az egyik vastag gyertyát.– Ezzel mi a helyzet? – simított végig a terjedelmes kötet következő oldalán.

Földtulajdonok átírási és visszaszármaztatási eljárásai.Oliver megdörzsölte fáradt szemét. Már rég elmúlt éjfél, ők hárman pedig vacsora óta

Blackrose Priory könyvtárszobájában ültek, és törvénykönyveket, jogi esettanulmányokat böngésztek.

– Fel kell mennünk Londonba – jelentette ki Kit, és nagy sóhajától fellobbant a gyertya lángja. – Itt soha nem fogjuk megtalálni azt, amit keresünk – tette hozzá, és összecsapta az egyik vaskos kötetet.

– Au! – kiáltott fel Lark. – Rácsuktad a kezemre – méltatlankodott, és kinyitotta a kötetet.Oliver azt a címet ismételgette magában, amelyet a lány utoljára felolvasott.– Átírás – dünnyögte maga elé. – Visszaszármaztatás…Néhány éve, hogy maga mögött hagyja a fiatal arisztokraták unalmas életét, Cambridge-be

ment, és ott a St. John’s College-ban haladó szellemű professzorok jogi előadásait is hallgatta. Sajnálatos módon azonban akkor szerzett tudását elhomályosították a kujonkodás, kockázás és tivornyázás kellemetes emlékei.

Kit ivott egy korty bort.– Most már folytasd te a kutatást! Én csak egyszerű ügyvéd vagyok. Hétköznapi és

holtfáradt ügyvéd – mondta, aztán ásítozások közepette elhagyta a könyvtárszobát.– Válóban egyszerű a származása? – kérdezte Lark.– Egy tizenegy gyermekes lovag fia. Apródként került apámhoz – felelte Oliver, és

visszagondolt a régmúltra.Voltak idők, amikor róla szinte tudomást sem vett az apja. Az aranyszőke, erős, egészséges

Kittel viszont úgy bánt, mintha a saját fia lett volna. Kit vele lovagolhatott és vadászhatott, s bátran harcolt az oldalán. Ha szerzett is akkoriban sebeket Oliver a mellőzése miatt, azok már rég begyógyultak. Szerette az apját, és Kitet is szerette.

Gondolatai visszakanyarodtak a jelenbe, és Larkra nézett. Az ebédlőben még sápadt és zárkózott idegen mostanra visszaváltozott azzá az eleven fiatal lánnyá, aki nem riadt vissza attól, hogy elmenjen egy kikötői csehóba, és ott megkeresse őt. Aligha sejti, milyen bájos és mennyire izgató, ahogy a vastag könyvön könyökölve itt térdel mellette a padon.

Csúf főkötője alól sötét tincsek szabadultak ki, és most halovány arca mellett himbálódznak. A joghézag utáni kutatás közben visszatért bele az élet. A szeme csillog, ajkán mosoly játszik. Ahogy, előrehajol, midére pillantást enged a keblére. A csodaszép, kerek keblére, amennyire Oliver ki tudta venni. Ha kinyújtotta a nyakát, még Lark mellbimbójából is látni vélt egy keveset.

– Rosszul vagy, mylord?Oliver hunyorogni kezdett, és lopva lenézett magára. Attól eltekintve, hogy egyszeriben

túlságosan szoros lett a nadrágja zsinórozása, remekül érezte magát.

40

– Nem. Miért kérded?– Furcsán néztél rám.A férfi felnevetett.– Az, kedvesem, merő gerjedelem volt.– Ó!Lark a nyitott könyvre szegezte a tekintetét. Olivernek valami azt súgta, hogy nem sokat

tudhat a gerjedelem természetéről.– Ne aggódj! – nyugtatta meg. – Tudok uralkodni az alantas ösztöneimen.– Meglehet. – A lány ujjai dobolni kezdtek a könyvön. – Nem érzem veszélyben magam a

közeledben, de közben mintha elveszett is lennék, mint egy fészekből kiesett madárfióka – tette hozzá, és szemöldöke között mély ránc jelent meg.

Oliver az ujja hegyével megbökte az orrát.– Ez azért van, mert megérintem a legérzékenyebb pontodat. A szívedet – mondta, és nem

hagyott időt Larknak a válaszra. – Mi érdekeset találtál ezen az oldalon?– Arról van szó, hogyan lehet visszaszármaztatni a…– Ez az! Megvan!Oliver felpattant ültéből, az asztalt megkerülve odament a lány mellé, és a nyitott kötet fölé

hajolt. Érdeklődéssel olvasta a szöveget, de ez nem zavarta abban, hogy Lark nőies illatát is élvezze.

– Mi van meg?Olivert elragadták az érzései. Felkapta Larkot, cuppanós csókot nyomott a szájára,

megforgatta a levegőben, és fejét hátravetve boldogan kacagott. A lány úgy nézett rá, mintha azt hinné, megkergült.

– Lark, neked több eszed van, mint egy tudósnak!– Az nem lehet – felelte a lány levegő után kapkodva.Oliver letette a földre, de a kezét nem vette le róla.– Miért ne lehetne? – kérdezte.– Mi sem egyszerűbb – felelte Lark lefegyverző komolysággal. – Mert nő vagyok.– Aquitániai Eleonóra és Christine de Pisán is az volt. Vagy Perkin Warbeck.– Ő trónkövetelő volt. És férfi – mondta a lány.– Ebben én nem lennék annyira biztos. – Lark édes arca sóvár vágyakat ébresztett

Oliverben. Az álla alá nyúlt, és ujjhegyeivel végigsimított az ajkán. – Miért ez a szerénység?A lány félre akart fordulni, Oliver azonban szelíd határozottsággal elérte, hogy a szemébe

nézzen.– Korunk legjelesebb tudós férfiúi behatóan tanulmányozták a női elmét, és egyértelműen

megállapították, hogy a nők szellemi képességei csekélyebbek.– Tudós férfiak valamikor azt is állították, hogy a Föld lapos. Lark, az előbb kimondtad a

varázsszót, és most már tudom, hogyan érvényteleníttethetjük Wynter öröklési igényét.– Ez igaz?Az öröm sugárzó szépséggé változtatta a lányt. Oliver számára az angol törvénykezési

gyakorlatnál jóval nagyobb és sokkal izgatóbb rejtély volt, hogyan válhat egy szürke kisegér egyik pillanatról a másikra lélegzetelállítóan gyönyörűvé.

– Az általános visszaszármaztatási jog – ízlelgette a szavakat. – Nem gondoltam rá, amíg te nem említetted. Éles az elméd, Lark, és bolond az a férfi, aki mást állít. – Rámosolygott a lányra, és arcára tette a kezét. – Meg tudnálak csókolni.

– Köszönöm, de azt már megtetted. Akkor hogyan legyen? – kérdezte Lark.Oliver egészen elmerült a látványában. A gyertya aranyfénybe borította az arcát, kiemelte

orra finom ívét, és a szemében is ott csillogott.

41

– Hogyan legyen? – kérdezett vissza a férfi, és a vágy már majdnem elvette az eszét. – Így valahogy – mondta, és Lark levegő után kapkodott, amikor átfogta a derekát. – Sokkal könnyebb volna, ha nem állnál ilyen karót nyelten – tette hozzá Oliver mosolyogva.

– Mylord…– És ha magadhoz ölelnél. – Oliver megfogta Lark kezét, és átkulcsolta vele a nyakát. –

Pontosan így.– De…– Az ég szerelmére, hagyj fel a beszéddel! Mindent elrontasz vele.– Én csak azt akartam megtudni…– Még mindig beszélsz. Engedetlen fehérszemély! – szakította félbe Oliver egy csókkal.Amikor a fogadóban megcsókolta, gyenge volt az asztmás rohamtól. Most viszont jó

erőben érezte magát, és voltaképpen csak azt akarta bizonyítani magának, hogy kordában tudja tartani a vágyait, Lark pedig semmiben sem különbözik azoknak a nőknek a tucatjaitól, akiket korábban meghódított. Egy pillanatra el akart feledkezni azokról az ijesztő érzésekről, amelyeket ő ébresztett benne. A mélységes vonzódásról. Arról, hogy olyasmit kíván, aminek soha nem szabad valóra válnia.

Száját a lány szájára tapasztotta, és közben keskeny hátát simogatta. Ő is csak egy nő a sok közül. Ugyanolyan, mint ezer másik. Még csinos is a selymes hajával, a szép mellével és a gömbölyű csípőjével. Örömét lelheti benne, de nem ő az, aki miatt igába kellene hajtania a fejét.

Oliver elszántan győzködte magát gondolatban, ám egyszer csak felismerte az igazságot. Lark egészen különleges. Az egyetlen nő, aki benne ilyen érzéseket ébreszt. Lark…

A lány váratlan ütésétől hátratántorodott.– Ezt miért csináltad? – nézett rá elképedten.Lark lenézett ökölbe szorított kezére, aztán szétnyitotta az ujjait.– Hogy miért vágtalak gyomron? Még vigyáztam is, hogy kíméljem a sérült oldaladat.– Én meg akartalak csókolni, te pedig megütsz – méltatlankodott Oliver.A férfibüszkeségén esett sérelem sokkal jobban fájlt, mint az ütés. Lark ajkán elgyötört

mosoly játszott. Nedves, telt ajka hívogatón csillogott.– Nem állhatsz engem, Lark?– Hogy őszinte legyek, nem. Spencernek viszont szüksége van a segítségedre, úgyhogy az

ő kedvéért elvisellek. Vigyáznom kell veled, Oliver. Én csak az általános visszaszármaztatási jogról akartam hallani tőled, te pedig meg akartál csókolni.

– Ha a kettő között kellene választanom – felelte a férfi –, a csókot részesíteném előnyben. Az általános visszaszármaztatási jog álmosítóan unalmas téma.

– Nekünk viszont segíthet abban, hogy Wynter ne örökölje meg a kolostort.– Igen, segíthet. – Olivernek hirtelen pompás gondolata támadt. – Csakhogy ez nem lesz

egyszerű. Rengeteg munkát igényel, hosszadalmas előkészületeket, szorgalmas fáradozást. Kittől, tőlem és tőled is.

– Tőlem? – kerekedett el Lark csodaszép szeme.– Igen. Szorosan együtt kell működnünk. Nagyon szorosan. Vállalod?A lány úgy nézett Oliverre, mintha megbűvölte volna a tekintete.– Igen, ha meg kell tennem – válaszolta.A férfi megfogta a kezét, és magához vonta.– Meg kell tenned.

Kit másnap újra csatlakozott Oliverhez és Larkhoz.– Ez aztán a bámulatos véletlen! – jegyezte meg. – Blackrose könyvtárszobájában

elmélyedhetünk az általános visszaszármaztatási jog rejtelmeiben.

42

– Csodás, nemde? – kérdezte Oliver.Lark feléje fordult. Azt hitte, a napvilág majd előhozza a férfi hiányosságait. Némi

csalódottsággal azonban azt kellett megállapítania, hogy Oliver de Laceynek, a küllemét illetően legalábbis, nincsenek hiányosságai. A napfény olvasztott aranyként csillogott dús haján, kiemelte szeme kékjét és arca merész vonásait.

Látványa megzendített valamit a lány bensőjében. Oliver, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, tüzes pillantást vetett rá, és még rá is kacsintott, rajta pedig feje búbjától a lábujja hegyéig borzongás futott végig. Sietve elhessegette azonban buta gondolatait, kihúzta magát, és a Kit előtt fekvő törvénymunkára mutatott.

– Olyan ritka ez a könyv?– Igen, az. Meglepő, hogy megvan Lord Hardstaff könyvtárában. Érdeklik a törvények?Csak a saját szigorú törvényei, futott át Lark fején, de mindjárt meg is rótta magát illetlen

gondolatáért.– Tudtommal nem, de őlordsága művelt ember, és széles az érdeklődési köre – válaszolta,

aztán Kithez fordult. – Lord Oliver nem tudta világosan elmagyarázni nekem, miféle lehetőségeket kínál az általános visszaszármaztatási jog.

– Nagyon is el tudtam volna magyarázni, de alkalmatlannak találtam az időpontot. Az éjszaka nem jogi disputára való – védekezett Oliver.

Lark ügyet sem vetett rá.– Világosíts fel, Kit! – kérte.Megkönnyebbült, amikor Kit szeméből csak meglepődést olvasott ki. A legtöbb férfi

megütközött volna azon, hogy egy nő jogi összefüggések iránt érdeklődik.– Bírósági eljárást fogunk kezdeményezni – kezdte Kit. – Ha tanúnak hívom Olivert,

bebizonyíthatom, hogy Lord Hardstaff tévedés révén jutott hozzá ehhez a birtokhoz.– De hát ez nem igaz!Kit elvigyorodott.– Természetesen igaz, csak egy jogtudor fejével kell hozzá gondolkodnod. Oliver igényt

fog támasztani a visszaszármaztatásra, és arra, hogy belátása szerint rendelkezhessen a birtokkal.

– Oliver? Hogy tehetné meg ezt, amikor a birtok nem az övé?– A céljaink érdekében és kizárólag papíron az lesz.Larknak cseppet sem tetszett ez a kétes tisztességű mesterkedés, de az előnyeit is

felismerte.– Lord Olivernek pedig nem áll szándékában, hogy a birtokot átruházza Wynter

Merrifieldre – találta ki.– Így van – szólt közbe Oliver. – Én természetesen mindent rád ruháznék át, szépséges

Lark.A lány kurta legyintéssel intézte el az otromba bókot.– Mit kell tennünk? – kérdezte.– Hosszú sétát – javasolta Oliver –, hogy mindent megbeszélhessünk. Csak mi hárman.– Miért nem beszélhetünk itt?Oliver gyanakvón hátranézett a válla fölött. Színpadias mozdulata mosolyt csalt Lark

ajkára.– Senki sem értesülhet a terveinkről.Kit egyetértőn bólintott.– Igaza van. Wynter tudja, hogy készülünk valamire. Nem szeretnék másodszor is

találkozni a barátaival.– Én sem. – Oliver látványosan a bordáihoz kapott. – Még egy küzdelem már túlságosan

megviselne – jelentette ki.

43

Kit meglepett pillantást vetett rá, de ő csak fájdalmas képpel elhagyta a könyvtárszobát.

Blackrose Priory körül a messzire elnyúló földek a tavasz érkezését várták. A fákon még nem fakadtak ki a rügyek, a fű fonnyadt és száraz volt. A park bozóttal sűrűn benőtt nyúlványai egészen az erdővel borított dombokig értek. Lark a folyó fölött egy sziklameredély mellett vezette végig a vendégeit.

– Gyakran jöttünk ki ide – mesélte –, amikor Spencer még egészséges volt.Jól emlékezett a férfi kezének erős szorítására, hangja megnyugtató csengésére, ahogyan

elmagyarázta neki a helyzetét és az életben betöltendő szerepét. Parancsolj a testednek, uralkodj az érzékeiden, ne engedd, hogy elragadjon az ifjonti hév? – mondogatta nagyon komolyan. Roppant meggyőzően beszélt, és ő már egy bűnös gondolat leheletére is a kápolnába sietett, hogy ott hosszú órákig térdepeljen imádkozva az oltár előtt. Spencer ügybuzgó fáradozásai azonban terméketlenek maradtak.

Lark elhessegette magától a bűnbánó gondolatokat, összefogta a szoknyáját, és meggyorsította lépteit a kövekkel borított, keskeny ösvényen. A meredek sziklafal mélyedéseiben vadgalambok fészkeltek.

– A faluból a fiúk néha a veszéllyel dacolva lemásznak oda, hogy kirabolják a fészkeket – mondta.

– Te sosem próbáltál meg leereszkedni? – kérdezte Oliver.– Isten ments! Egyébként sem jutna eszembe, hogy ellopjam szegény madaraktól a

tojásaikat. – Lark hátrafordult. – Hova lett Kit? Azt hittem, velünk akar tartani.– Pár perce visszafordult – felelte Oliver. – Dolgoznia kell, elvégre pert akarunk indítani.A lány lenézett a völgybe. Mindig is mélynek, szinte már végtelennek és elérhetetlennek

látta.– Valóban azt akarod állítani, hogy Blackrose ajándékozás útján már a születésed évében a

te tulajdonodba ment át? – kérdezte az odalent kanyargó folyót nézegetve. – Mivel fogod alátámasztani az igényedet? És nem kerül így majd Spencer ostoba helyzetbe?

– Semmiképp. Nem fog ragaszkodni ahhoz, hogy Blackrose-t neki ajándékozták. El fogja ismerni, hogy tévedés történt.

– Miféle tévedés? – akarta tudni Lark.– Félrehallás. Találunk majd egy tanút, aki megesküszik a Bibliára, hogy így történt.Lark hitetlenkedőn nézett a férfira.– Félrehallás? Most viccelsz?– Eszemben sincs. – Oliver szélesen elvigyorodott, és megérintette a lány karját. Ő most

megfeledkezett arról, hogy elhúzódjon. – Nem tűnt még fel neked, mennyire hasonló nevet viselünk?

– Ó!Lark a férfi kezére szegezte a tekintetét. Semmi különöset nem talált benne. Nagy, széles,

és világos pihék borítják. Egészen mindennapos, érintésétől neki mégis felforr a vére és borzongás fut végig rajta. Miért lehet ez? Oliver de Laceynek van varázsos hatása, vagy bennem születik meg a mágia? – találgatta.

Félt megtudni a választ, és gyorsan elhúzta a karját.– Hasonló a nevetek? Még mindig nem értem, mire akarsz kilyukadni.– Hardstaff és Heartstuff. Másként írjuk, de egyformán ejtjük őket. Így esett meg, hogy

félrehallás következtében annak idején nem az a gróf kapta meg a birtokot, akinek Henrik király adományozni gondolta.

– Vagy úgy! – Lark most már értette Olivert. – Azt akarod mondani, hogy a király neked, Heartstuff grófja örökösének szánta a birtokot, azt azonban, mert a kancellárián félreértették a neveket, Spencer, Hardstaff grófja kapta meg.

44

Oliver bólintott. Egy magas szikladarabnak vetette a hátát, és leplezetlen sóvársággal nézegette a lányt.

– Pontosan.– De honnan fogtok olyan tanút keríteni, aki ezt eskü alatt is megerősíti?A férfi ujjai megérintették Lark ajkát. Ő közeljárt ahhoz, hogy boldogan felsóhajtson, és

úgy érezte, Oliver lába elé kell borulnia. Nagyobbat kellett volna tegnap a gyomrába vágnia.– Nos, drágaságom, mi sem egyszerűbb. – A férfi végigsimított a lány arcán, és játszani

kezdett a főkötője alól kiszabadult tincsekkel. – Egy zacskó arany sokszor felfrissítette már az emberek emlékezetét.

Larknak nehéz volt leküzdenie a késztetést, hogy a férfi vállának dőljön. Erőnek erejével azonban hátrált egy lépést, hogy elmeneküljön a közeléből.

– Nem kerül így veszélybe a tanú?– Alaposan kidolgoztam a tervet. Ne aggódj, minden úgy megy majd, mint a karikacsapás.

– Oliver közelebb lépett a lányhoz. – Úgy bizony! A bíróság arra a következtetésre fog jutni, hogy Blackrose engem illet.

Lark megint hátrább húzódott.– És hivatalosan a nevedre írják – mondta.– Én pedig azt tehetek vele, amit akarok – felelte Oliver.Közben sietség nélkül, de kérlelhetetlenül elindult Lark felé. Ő úgy tett, mintha nem vette

volna észre, miben mesterkedik.– Spencerrel mi lesz? Végül is jog szerint őt illeti a hűbér.– Erről majd ő meg én egymás között megállapodunk. – Oliver minden szónál közelebb

óvatoskodott a lányhoz. – Megtarthatom a birtokot, neki pedig tisztes árat fizetek érte. A lényeg, hogy Wynter így elveszti a jogát az örökségre, és nem kaparinthatja meg Blackrose-t.

A szél újabb puha tincseket szabadított ki Lark merev főkötőjéből.– Hidegvérű és becstelen terv – felelte a lány, és megint hátrálni kezdett –, valahogy mégis

lenyűgöző.– Miért becsesebb a szemünkben a szépség, ha váratlanul találkozunk vele? – kérdezte

Oliver töprengőn, és a lány felé nyújtotta a kezét. – Lark, drágám, a sziklafal…A lány még egyet lépett hátra, és lába alól kicsúszott a talaj. Mielőtt azonban még

felsikolthatott volna, Oliver elkapta a derekát, és olyan hevesen magához rántotta, hogy mindkettejüknek elakadt a lélegzete. Lark megmentője vállára hajtotta a fejét. Érezte, hogy a férfi reszket, és ez valamiért rokonszenvet ébresztett benne iránta.

Oliver kézen fogta, és elindult vele vissza az ősvényen. Aztán megállt, és mosolyogva lenézett rá.

– Hidd el nekem – suttogta a füléhez hajolva –, én nem vagyok annyira veszélyes, mint mélybe zuhanni egy magas sziklafalról.

45

5.

Spencer hangja erősen remegett.– Pompás terv – mondta elismerőn. – És roppant agyafúrt.– Lord Oliver és Kit is így gondolja. Olyan büszkék az ötletükre, mintha legalábbis az

elsüllyedt Atlantiszt találták volna meg.– Jó választás volt – jegyezte meg Spencer, de inkább csak saját magához beszélt.Lark nem tudta, mire gondolhat.– Választás? – kérdezte, és megitatta az aggastyánt egy kanál ököruszálylevessel.– Mind a ketten okos és bátor férfiak – felelte Spencer, és oldalra fordította a fejét.– Kit Youngblood valóban az.Lark megint a beteg szájához tartotta a kanalat. Spencer mindig türelmes volt vele, most

neki kellett annak lennie ővele. Egy ideje minden este ugyanaz ismétlődött meg közöttük. Ő meg szerette volna etetni, a férfi pedig nem akart enni.

– És Lord Oliver? – kérdezte.– Könnyelmű fráter – válaszolta Lark. – A naplopó arisztokraták mintapéldánya.– Keményen ítélsz – ellenkezett Spencer szelíden.Ha Larkról volt szó, soha nem kellett felemelnie a hígját. Nála mindig elég volt valamilyen

apró jelzés, némi hallgatás vagy egy felvont szemöldök.A lány elpirult.– Úgy gondolom, csak azért segít neked, mert megmentetted a bitófától. Ha majd úgy ítéli

meg, – hogy törlesztette az adósságát, elmegy, és soha többé nem látjuk – mondta.Tudta, hogy el kellene terelnie a gondolatait Oliver de Laceyről. Szorongva gondolt arra a

rejtjelezett írásra, amelyet az öve alatt viselt. Furdalta a lelkiismeret, mert halogatta, hogy beszámoljon róla Spencernek. Korábban soha nem voltak titkai előtte, de ez egy ideje megváltozott.

– Nem csak naplopó – mondta az aggastyán – Világfi is – folytatta Lark. Kimondottan élvezte, hogy rossz fényben tüntetheti fel Olivert. – Piperkőc, gigerli, szájhős.

Spencer felemelte reszkető kezét, hogy csendre intse a lányt.– Nem vall rád az ilyen illetlen és meggondolatlan beszéd. És tévedsz is.– Valóban?– A látszat csal. Oliver de Lacey valójában talpig becsületes, derék ember, csak te ezt még

nem ismerted fel.Lark elfojtotta a lelkifurdalását. Spencernek már nincs sok ideje hátra. Neki pedig fel kell

majd dolgoznia az elvesztését és a hiányát, ám azt nem tanulhatta meg tőle, hogyan.– Mit számít, hogy én mit gondolok róla? – kérdezte, és még egy kanál levest megetetett az

öreggel. – Elvégzi a dolgát, aztán elmegy.Spencer nagyokat nyelt, aztán végképp félrefordult.– Elég volt. Gyámoltalan vagyok, mint egy kisded.– Én is az voltam, amikor magadhoz vettél. Kisgyerek – felelte Lark felindultan.Már közel húsz esztendeje éltek egy fedél alatt. A gondolat, hogy Spencer hamarosan nem

lesz vele többé, elmondhatatlanul nyomasztotta a lányt. Jövőjét komornak és üresnek látta, semmiben sem lehetett biztos. Kebléből mély sóhaj tört fel, miközben dolgozni kezdett egy ingen, amelyet hetek óta hímzett már.

46

– Nem volt nagy áldozat, hogy magamhoz vettelek, Lark – mondta az aggastyán. – Fáradozásaimért nagy-nagy jutalmat kaptam. Erényes, engedelmes és szerény teremtés lett belőled, öreg napjaim örömére.

Lark belátta, hogy nem titkolhatja el tovább Spencer elől a hírt. Letette a kézimunkát, és előhúzta az övéből a rejtjelezett üzenetet.

– Spencer?A férfi halkan felsóhajtott.– Újabb kiszabadítás?– Igen.– Légy óvatos! Soha nem tetszett nekem, hogy szerepet vállalsz ebben a dologban.Még kevésbé tetszett volna neki, ha tudta volna, hogy valójában milyen szerepet játszik

Lark.– A titkosírások megfejtése mindig is erősségem volt – felelte. – Ennek itt a pápa születési

dátuma a kulcsa. Olyasvalakitől származhat, aki nagyon közel áll a királynőhöz.– A nő, ha gondolkodik, csak rosszra gondol – mondta az aggastyán figyelmeztetőn.Lark féket tett a nyelvére. Nem lett volna értelme, hogy vitába szálljon Spencerrel, aki

mindig ragaszkodott a maga igazához.– Senkinek sem szabad értesülnie erről a tudásodról – folytatta az öreg. – Istennek hála,

háttérben maradsz, és nem sodrod veszélybe magad a kiszabadítási akciók során.Spencernek sejtelme sem volt arról, milyen kevéssé marad ő háttérben. Lark elhitette

magával, hogy kíméletből titkolódzik előtte. Ha megtudná a teljes igazságot, csak emésztené magát, és az rontana már amúgy is rossz állapotán. És persze eltiltaná őt attól, hogy továbbra is részt vegyen a foglyok kiszabadításában. Arról pedig Lark még Spencer kedvéért sem akart lemondani.

Oliver sokáig feküdt ébren. Minden együtt töltött nappal jobban epekedett Lark után, és nem volt hozzászokva, hogy elfojtsa a vágyait, ha megkíván egy nőt.

Tekintetét az ágy baldachinjára szegezte, és a gyertya árnyjátékát nézegette a bársonydrapériák redői között. Régebben bármelyik nővel megelégedett, ha bájos, simulékony volt, és a megfelelő korban járt. Azóta azonban, hogy megismerte Larkot, más mércével mért. Szűzies erényessége feltüzelte. Nőt még nem akart olyan nagyon, mint őt. Lark szintén bájos és megfelelő korú volt, simulékonynak viszont a legkevésbé sem mondhatta.

Oliver kikelt az ágyból, ivott egy korty vizet a bekészített korsóból, aztán ingbe bújt, és kilépett sötét folyosóra. Elviselhetetlenül nyugodtnak talál ezeket a vidéki éjszakákat. Hiányzott neki London maga korhely alakjaival, a lódobogással és az éjjeliőrök minden órában felhangzó kiáltásaival. Ezt a völgyben megbúvó, magányos házat viszont már-már síri csönd veszi körül.

Mint eddig minden éjjel, Oliver most is nesztelenül Lark ajtajához osont. És ugyanúgy, mint eddig mindig, most is azon töprengett, hogy belépjen-e hozzá, vagy menjen vissza a maga szobájába. Ez idáig mindig a visszavonulás mellett döntött.

Vajon rólam álmodik éppen? – találgatta. Vagy az álmainak is parancsolni tud, és azok is olyan fegyelmezettek, mint ő maga? Valóban patyolattiszta a szíve és a lelke, vagy úgy kell küzdenie az erényességért, mint vívóknak a helyes testtartásért?

Nyilvánvaló, hogy Lark maga a tökély, és soha nem inog meg. Neki még akkor sem sikerült előcsalogatnia a csigaházából, amikor megcsókolta. Mintha csak attól félt volna, hogy halálos bűnt követ el.

Oliver ökölbe szorította a kezét. Epedve vágyott arra, hogy karjába zárhassa Larkot, és addig csókolja, amíg a lány nem felejt el mindent, és nem érzi magát a paradicsomban.

47

Végül óvatosan lenyomta a kilincset, aztán feszülten fülelt, hogy nem ütött-e zajt. És akkor hangokat hallott. Lark angyali, édes suttogását, aztán egy férfi nyers, fojtott hangját. Hogy az ördög vinné el! Szeretője van!

Olivert mardosó féltékenység fogta el. Az ajtóra tapasztotta a fülét, hogy egyetlen szót se mulasszon el.

– Korábban, mint gondoltuk – mondta odabent éppen Lark.Oliver lelki szemeivel látta, ahogy a szeretője fölé hajol, és selymes haja annak az aljas

bitangnak a mellkasát simogatja.– Óvatosnak kell lennünk, nehogy elkapjanak bennünket, mielőtt elérnénk a kaput –

suttogta a férfi, és hangját Oliver valahogy ismerősnek találta. – Biztos vagy abban, hogy az a londoni tejfelesszájú semmit sem sejt?

A rühes kutyája! Még hogy ő tejfelesszájú!– Lord Oliver gyanútlan fajankó – felelte Lark. – Minden este bevisz magával egy flaska

bort, és leissza magát a szobájában.Olivert szét akarta vetni a düh. Ekkor furcsa zajt hallott. Mintha bőrszíjak surrogtak volna.– Vigyázz, nehogy túl szorosra húzd! – mondta Lark fojtott hangon.– Mindjárt megvagyok – zihálta a szeretője.Olivert kiverte a hideg veríték. Miféle perverz játékokat játszanak ezek? Hallotta, hogy

Lark kapkodó, érthetetlen szavakat suttog. A nyögések zihálássá erősödtek, aztán csend lett.Oliver még mindig az ajtóra tapasztotta a fülét, amikor az hirtelen kinyílt, ő pedig bezuhant

a szobába. A padlóról felnézve lobogó függönyöket látott, táncoló gyertyát, és egy férfit az ablakpárkányon, félig még bent, félig már kint.

Lark és a férfi útonállók módjára Oliverre vetették magukat. A lány a mellére térdelt, a szeretője pedig megmarkolta a torkát. Jézus és az összes szentek! Mindig is attól tartott a legjobban, hogy lassan, fuldokolva, hiábavalóan levegő után kapkodva kell majd meghalnia. A szeme kidülledt, és tiltakozni akart, de egy árva hangot sem sikerült kinyögnie.

– Engedd el! – sziszegte Lark, és felkelt Oliver mellkasáról.A szeretője mancsa viszont még mindig a nyakára fonódott.– Nézd a szemét! Mintha rohama lenne. Ereszd el!Oliver nagy levegőt vett, miután a fojtogató kéz elengedte a nyakát. Felnézett Larkra,

akinek világos bőrén és sötét haján megcsillant a gyertya fénye, aztán elvigyorodott.– Az ing alatt meztelen vagyok.A lány elborzadva hátraugrott. Lába beleakadt a szoknyájába, és becses fertályán kötött ki

a földön.– Hogy merészelsz kihallgatni egy hölgyet? – háborgott, de magában hálát adott azért,

hogy még nem vetkőzött le, és a leskelődő így nem hozott szégyent rá.Oliver sejtette, hogy Lark faragatlan szeretője előhúzott késsel áll mögötte.– Egy hölgyet? Felétek a hölgyek éjnek évadján férfi látogatókat szoktak fogadni a

hálókamrájukban?– Nem! – csattant fel a lány. – Akarom mondani, igen. Egyébként meg semmi közöd

hozzá!Oliver felegyenesedett. Lark szemérmetlen szeretőjét csak fenyegető árnynak látta a nyitott

ablak sötét négyszögében.– Nem szégyelled magad, uram? – fordult hozzá színpadias felháborodással. – El akarsz

futni, hogy Mistress Larknak egyedül kelljen megvédenie az erényeit?– Az erényeimhez sincs közöd – sziszegte Lark, és az ajtóra mutatott. – Jó éjszakát,

mylord!

48

Oliver felpattant a földről, és az ablaknál álló alak felé fordult. Egy széllökéstől fellobbant a gyertya, és ő egyszeriben felismerte a férfit. Látta már ezt a petyhüdt arcot, ezeket a szelíd szemeket, ezt a kacska kart. Dr. Phineas Snipes volt az, akivel légyotton kapta Larkot.

– Mindennek a tetejébe még nős ember is a szeretőd! – mondta viszolyogva. – Közben meg úgy teszel, mintha jó barátságban lennél a feleségével. A rejtekhelyen legalábbis ez volt a benyomásom.

Lark és Snipes egymásra nézett. Nem bűntudatosan vagy szégyenkezve, hanem értetlenkedőn. Oliver fejében hirtelen világosság gyűlt. Megkönnyebbülésébe furcsa izgalom vegyült.

– Most már mindent értek. Már megint jó szamaritánusként mesterkedtek.Lark tördelni kezdte a kezét.– Könyörgök, mylord, ne árulj el bennünket. Kérlek!Oliver eljátszott a gondolattal, hogy kihasználja a helyzetet, és megkéri a hallgatása árát.– Természetesen nem árullak el benneteket. Segítek nektek – hallotta mégis a saját szavait.Lark gyanakvón nézett rá.– Ez nem mulatság, hogy elűzze egy naplopó unalmát.A lány szavai fájtak Olivernek.– Ennyire léhának tartasz?– Eddig nem adtál okot arra, hogy másnak tartsalak.– Tartozik nekünk egy szívességgel, Lark – szólt közbe Snipes. – Piers pedig nem került

elő. Csak ezért vállaltam azt a kockázatot, hogy eljövök ide.– Ki az a Piers? – akarta tudni Oliver.– A csónakos. Egy társunk. Szükségünk van rá, de nem találjuk. A szövetségeseink

időnként bujkálni kényszerülnek. Ő is ezért tűnhetett el.– Majd én elvégzem a munkáját. – Olivert máris fellelkesítette a titkos akció gondolata. –

Nem fogtok csalódni bennem.– Ez veszélyes játék – mondta Snipes figyelmeztetőn.– Szeretem a veszélyt. Mihez értett az a Piers?– Fogolyszöktetéshez.– Newgate-ből? Minden zugot és titkos járatot ismerek abban a bűzlő lyukban.– Nem Newgate-ből – suttogta Lark.– Smithfieldböl – tette hozzá Snipes.Oliver lelki szemei előtt kormos máglya és homokgödör jelent meg.– Vagy úgy! Ez lesz csak a jó mulatság!– Menj vissza aludni, mylord! – tanácsolta Lark szelíd elnézéssel.– Veletek megyek.– Mi lesz a Spencernek tett ígéreteddel?– A visszatérésemig majd Kit foglalkozik az üggyel.Lark és Snipes hosszú, tanakodó pillantást váltott.– Miért kételkedtek bennem? – kérdezte Oliver bosszúsan. – Még hogy tejfelesszájú

vagyok! Mire fel tartotok könnyelmű nemesnek, aki csak a kalandot keresi?– Tán nem az vagy? – vágott vissza Lark.– Nem kellene mindent elhinned, amit hallasz.– Erre fogok gondolni, ha legközelebb hazudsz nekem – gúnyolódott a lány.– Szükségetek van rám – jelentette ki Oliver dölyfösen. – Húzhatom az evezőt, mivel a

csónakosotokat elnyelte a föld. Ha pedig felsülök Smithfield-ben, ott helyben mindjárt máglyára is vethettek.

– Nekem ez nem tetszik – mondta Lark bizonytalanul.

49

– Nincs más választásotok. – Oliver álnok képet vágott. – Ki gátolhat meg abban, hogy eláruljalak benneteket, ha nem visztek magatokkal? – kérdezte.

A lány és Snipes hosszú hallgatása elég volt neki válasznak. Tudta, hogy a horgára akadtak.

Lark kénytelen volt megállapítani magában, hogy Oliverre öröm ránézni. A férfi állta a szavát, szélsebesen felöltözött, és lesietett a stéghez. Magas szárú csizmát viselt, hosszú, sötét köpenyt, és kardot a derekán.

– Miért meredsz így rám? – kérdezte suttogva. – Nem fűztem be a nadrágomat?A lány mérgesen félrefordult. Dr. Snipes a keskeny csónakban állt, és eloldozni készült a

kötelet.Lark megköszörülte a torkát.– Túlságosan elegáns vagy a ránk váró piszkos munkához.Oliver könnyedén meghajtotta magát.– Ez zavar téged?A lánynak nem a férfi öltözete okozott gondot, hanem ő maga. Sem ékszert nem viselt,

sem tolldíszt a kalapján, mégis feltűnő jelenség volt. Túlságosan is az. Magas termete, széles válla és a holdfényben megcsillanó haja tette azzá. Meg a személyisége.

Túláradó életkedve, szemérmetlenül könnyed gátlástalansága feltűnést keltett. Nemcsak a nők körében, de náluk aztán igazán. London és Blackrose Priory között egyetlen nővel sem találkoztak, aki ne nézte volna meg magának. Larkra pedig irigykedő pillantásokat vetettek, mert félreérthették a kettejük kapcsolatát. Őt ez furcsa érzéssel töltötte el, olyan jóleső elégtétellel, hogy annak bűnös voltában pillanatig sem kételkedett.

– Lark?A férfi hangjának is különösen kellemes csengése volt. A lány komoran végigmérte.– Nem tudom, mit tehetnék azért, hogy kevésbé légy feltűnő, mylord. Az idő viszont

sürget. Indulnunk kell.Oliver mosolyától mintha még a sötét éjszaka is kivilágosodott volna. Lark megrovó

pillantást vetett rá.– A szégyentelen vigyorgásod csak még feltűnőbbé tesz.– Értem. – A férfi elkomorodott. – Nem szabad mosolyognom. A társaságodban amúgy

sem érzek rá késztetést.– Ez komoly munka – sziszegte a lány. – Egy ártatlan ember élete forog kockán. Nem

szórakozásból lopódzunk be börtönökbe, szegjük meg a törvényt, és vállalunk halálos kockázatot, hanem az igazság érdekében.

– És ha közben véletlenül még jól is mulattok? – Oliver színpadiasan az égre emelte a tekintetét. – Isten ments!

Lark ököllel rácsapott a stég faoszlopára.– Szökött fegyenc vagy, és akár le is tartóztathatnak.Oliver felnevetett.– Ez a reményed nem fog beteljesülni, szívem. Oliver Lackeyt elítélték és felakasztották.

Ha jól tettétek a dolgotokat…– Jól tettük – jelentette ki Snipes.– Akkor pedig azt a szegény ördögöt már rég elfelejtették. – Oliver széttárta a karját, és bő

köpenyébe belekapott a szél. – Ki ismerne fel bennem, kérdem én, egy borotválatlan és mosdatlan bűnözőt?

– Ugyanúgy beszélsz, mint ő – morogta Snipes. – Nem volna szabad ilyen könnyen venned a rád leselkedő veszélyt.

Oliver zavarba jött.

50

– Egyszer már elkaptak téged. Így van, Phineas? Akkor nyomorították meg a karodat.Snipes félrefordult, és kinézett a vízre.– Az már rég volt. Nem bírtam a kínzást – mondta.– Dr. Snipes! – figyelmeztette Lark.– Megtörtem – folytatta mégis a férfi. – Nem múlik el nap úgy, hogy ne gondolnék erre. Ez

itt folyton emlékeztet rá – rázta meg nyomorék karját. – Snipes gyávának bizonyult. Elárulta a barátait.

– Nos, az már rég volt, ahogy mondtad. Indulnunk kell – válaszolta Oliver hanyagul.Lark megengedte neki, hogy besegítse a csónakba. Amikor megérintette, megint elöntötte

az a különös forróság. Elakadt a lélegzete, és remegni kezdett a gyomra. Leült a keskeny padra, és eltökélten nem nézett Oliverre. Ő ledobta a köpenyét, fényes bőrkesztyűbe bújt, és egyenletes húzásokkal evezni kezdett.

A lány jól érezte magát a közelében, de tudta, hogy ennek nem volna szabad így lennie. Kora gyermekkorától arra tanították, hogy mindig tudja, mi helyes, és mi nem az. Egyszer mégis letért a helyes útról, és az az emlék ugyanúgy örök időkre hozzátartozik, mint Phineashez a kacska karja. Mindkettejüknek együtt kell élnie a sorsával.

Lark a kormánylapátnál ülő dr. Snipes felé fordult. A csendes, megfontolt férfi csak ritkán engedett bepillantást a gondolataiba. Oliver de Lacey személyisége azonban szemlátomást őt sem hagyta hidegen. Úgy nézett rá, mint aki fogadást készül kötni, és a nyertesre akar tenni.

Amint a csónak a folyó közepére ért, és az áramlásban már könnyebben siklott, Olivernek nem kellett akkora erővel húznia az evezőket.

– Meséljetek arról a férfiról, Richard Speedről, akit ki fogunk szabadítani!Lark megint dr. Snipesra nézett, mintha szavak nélkül azt akarta volna megtudakolni tőle,

mennyit mondjanak el Olivernek. Snipes azonban csak tanácstalanul vonogatta a vállát. Oliver kitalálta a hallgatásuk okát.

– Annyit mindenképpen elmondhattok – győzködte őket –, amennyit mindenki tud. Az a szegény fickó biztosan szert tett némi hírnévre, ha Smithfieldben máglyahalál fenyegeti.

– A református hitet hirdeti – mesélte Lark. – Iskolázott fiatalember, és tehetséges szónok. Ezreket győzött meg arról, hogy el kell hagyniuk Róma gyalázatos bűnöket elkövető egyházát.

Oliver ütemesen evezett tovább, miközben a lányra szegezte a tekintetét. Ő mélyebben arcába húzta a kapucniját.

– Róma bűnei szégyenletesebbek, mint azoké a református nemeseké, akik a kolostorok feloszlatása után egyházi javakat tulajdonítottak el?

Lark megkapaszkodott a csónak szélében, amikor azt megbillentette a víz sodrása.– Richard Speed nem szerzett vagyont a hittételei terjesztésével. Ő azt hirdeti, hogy az

üdvösség csakis hit által érhető el. Nem a katolikus egyházhoz tartozással, nem ördögűzéssel, nem a rózsafüzér olvasásával. Egyedül a hit által! Meggyőző gondolat, nem gondolod, mylord?

– Ezek szerint mindenki, még egy magamfajta bűnös is a mennyországba jut, ha hisz Istenben? – kérdezte Oliver.

– Csodásan egyszerű gondolat – felelte Lark. – A királynő tanácsadói körében állítólag mégis rémületet okozott.

Oliver mosolya ezüstként villant meg.– Azt el tudom képzelni. A gondolat, hogy egy lélek egyházi tized fizetése nélkül is

megmenthető lehet, Bonner püspök számára istenkáromlással érhet fel – mondta.Szavai meglepték, de meg is örvendeztették lányt.– Így igaz.– Miért vártatok eddig ennek az apostolnak a megmentésével?

51

– Nem tudtuk, hogy letartóztatták. Miután pedig értesültünk róla, nem sikerült kiderítenünk, hol tartják fogva. A veszélyes eretnekeket titkos helyeken őrzik, hogy ne szítsák fel a népharagot.

Oliver még tovább kérdezősködött Speedről. Bárki más már rég izomfájdalmakra és a felhólyagosodott tenyerére panaszkodott volna, ő azonban látható erőfeszítés nélkül evezett, és olyan gyorsan is, hogy arra még Piers sem lett volna képes.

A sötétből evezőcsapások hangja, bevont halászhálók surrogása és kiáltások jutottak el hozzájuk, és rossz szag szállt fel a vízből. Közeledtek a városhoz. London tornyainak körvonalai kísérteties árnyakként törtek az égnek. A Szent Pál-székesegyház, amelynek kupolája villámcsapás következtében két esztendeje leégett, hatalmas, fedetlen fejre emlékeztetett. Előtte, a folyóparton kisebb-nagyobb tornyok és szélkakasok díszítették a nemesek pompás városi házait, köztük a St. James-palotát, amelyben londoni tartózkodásai alatt a legszívesebben időzött a királynő. A Tower négy fehér tornya fölött köd és füstfelhő lebegett.

– A bátyámat Richardnak hívták – mondta Oliver váratlanul.Lark felkapta a fejét. A férfi származásáról szinte semmit nem tudott, csak annyit, hogy

Spencer nagy bizalommal viseltetik iránta és a de Lacey család iránt.– Dickonnak becézték – tette hozzá Oliver.Megint ott volt az az enyhe vibrálás a hangjában Kellemes csengését órákig el tudnám

hallani, gondolta a lány.– Dickon – ismételte meg Oliver bánatosan. – Nem ismertem, mert még a világrajövetelem

elő meghalt.– Ezt őszintén sajnálom, mylord – suttogta Lark. és a férfi térdére tette a kezét. Neki nem

volt testvére, sem igazi családja. Egyedül, játszótársak nélkül nőtt fel. – Bizonyára jól megértettétek volna egymást.

– Igen. – Oliver arcán szomorúság suhant át. – Bárcsak megismerhettem volna!Fájdalma egészen őszintének tűnt. A lány a legszívesebben a karjába zárta volna, hogy

megvigasztalja. Mögötte ekkor hirtelen előbújt a nap a felhők mögül, és sugarai földöntúli, tűzvörös fénybe borították Oliver alakját. Larkon furcsa ámulat vett erőt, és fájdalmasan elszorult a torka.

– Oliver – suttogta elveszetten.A férfi lenézett a lány kezére, amely még mindig az ő térdén pihent. Szemében ördögi

szikra gyúlt, és megtört a pillanat varázsa. Oly röpke ideig tartott, hogy Lark azt hitte, csak álmodta.

– Az az érzésem, dr. Snipes – mondta Oliver fennhéjázón –, hogy a hölgy kezd megkedvelni engem.

A lány villámgyorsan visszahúzta a kezét.– Szemtelenséged nem ismer határokat, uram – sziszegte.– Amiként veled kapcsolatban a türelmem sem.Lark karba fonta a kezét, és komoran nézeget a város körvonalait.– Smithfieldig még soha nem merészkedtünk el – mondta kicsit később dr. Snipesnak.– Nem – felelte a férfi. – Ez azért más, mint egy akasztás. Sokkal több lesz az ember. A

királynő még a koronatanácsot is megjelenésre kötelezte. Az egyház és a parlament is képviseltetni fogja magát.

– Meg az emléktárgyárusok – tette hozzá Oliver. – Javasasszonyok, zsebmetszők…– Na meg persze a hóhér és a segédei – mondta Snipes.– Ők megvesztegethetők?

52

– Természetesen. Kivétel nélkül azok. Sok mindent azonban nem tehetnek. Legfeljebb nedves fából rakhatják a máglyát, vagy a szélvédett oldalán gyújthatják meg. Ez persze nem nagy segítség. Éppen ellenkezőleg, csak meghosszabbítja az elítélt szenvedéseit.

– De az életét is, amíg mi beavatkozunk. – Oliveren nyoma nem volt fáradtságnak, noha egész éjszaka evezett. – Mi a tervetek?

Lark kérdőn dr. Snipesra nézett. Ő azonban csak felfújta az arcát, megigazította a sapkáját, aztán megint a csónak kormányzására összpontosított.

A lány visszafordult Oliverhez.– Attól tartok, nincs pontos tervünk.Oliver nem lepődött meg, és nem is háborodott fel, csak bizalmasan rákacsintott Larkra.– Bízzátok rám a dolgot! Nem fogjátok megbánni.Lelkesedése átragadt a lányra, de gyanakvás is ébredt benne. Ezt a könnyelmű alakot

kizárólag a kalandvágy hajtja. Igaz, úgy beszél, mint egy szamaritánus, ő azonban pillanatig sem kételkedett abban, hogy ügybuzgalma azonnal elhagyja majd, ha igazán komolyra fordul a helyzet. Kiszámíthatatlan, szeszélyes ember, és mindenre hamar ráun. Csak azért jött el, mert tetszik neki a gondolat, hogy egy híres embert megmenthet a máglyahaláltól. Számára ez csupán időtöltés, olyasmi, ami hízeleg a férfiúi hiúságának.

– Láttál már égetést? – kérdezte dr. Snipes.Oliver konok egyenletességgel evezett tovább.– Ez nem igazán kedvemre való mulatság. Sokan viszont élvezik.– Igen. Népünnepély. Parasztok, kézművesek, halászok vesznek részt rajta, de a magasabb

rangúak sem mulasztják el a látványosságot. És persze a cigányok sem.Oliver felemelte a fejét, szemében vakmerőség csillant meg.– Cigányok?– Ó, hogyne! A sokadalmak mindig jól hoznak a cigányok konyhájára.– Persze, ott bőven akad elemelhető bugyelláris – vigyorgott Oliver.Lark feszültséget vélt kihallani a hangjából. Egész úton nem állt be a szája, ahogyan karja

sem szűnt meg az evezőket húzni. Végül aztán kikötöttek, és átkeltek a Bridewell hídon. Oliver ott megállt, ágakból valamiféle állványzatot készített, és fűvel tekerte körül. Magyarázatul mindössze annyit mondott, hogy a későbbi terveihez lesz szüksége rá. Aztán továbbindultak Smithfield felé.

A Szent Bertalan-templomnál már sűrűbb lett a tömeg. Az emberek arca komoly volt, vonásaik kemények, szemükben furcsa fény izzott. A kordában tartott erőszak hangulata vette körül a vesztőhely felé igyekvőket.

Lark szíve fájdalmasan összeszorult. Oliver levette a süvegét, és beletúrt a hajába.– Jóságos ég! – mondta viszolyogva.– Soha nem láttam még ennyi embert egy rakáson – suttogta Lark.– Apám sokszor jött el ide a lóvásárra – jegyezte meg Oliver.– Képtelenség – jelentette ki dr. Snipes. – Most semmi esélyünk nincs. Ebből a csődületből

nem tudjuk észrevétlenül kijuttatni Speedet.– Az nem lehet! – tiltakozott Lark hevesen.Személyesen nem ismerte Richard Speedet, az írásai azonban meggyőzték arról, hogy

kiválasztott ember. Tanítása tiszta és egyszerű. Egyedül a hit vezet el Istenhez. Csakis a hit. És ezért a tanításért Mária királynő és Bonner püspök máglyára küld egy embert.

– Nem engedhetjük, hogy megöljék. – Ha lábujjhegyre állt, Lark már látta a máglyát, az itt leégett sok tűztől kormos cölöpöket. – Nem halhat ilyen szörnyű halált – mondta még borzongva.

53

Oliver a kezére tette a kezét, ő pedig tudta, hogy soha nem fogja megszokni azokat az érzéseket, amelyeket a férfi érintései váltanak ki belőle. Néha már annyi is elég volt hozzá, hogy csak ránézzen.

– Megígértem, hogy segítek nektek – jelentette ki Oliver annak az embernek a hangján, aki még soha nem szenvedett vereséget.

Snipes megtörölte a homlokát.– Még csak a máglya közelébe sem fogunk jutni Mire átküzdjük magunkat a tömegen,

Speed már halál fia lesz.Előbb csak tompa dobütések hallatszottak, aztán egyre hangosabbak lettek. Egy rácsos

szamárkordé két oldalán szerzetesek lépdeltek lassan, egyhangúan zsolozsmázva. A foglyot kísérték a máglyához.

Oliver hátradobta a köpenyét, és tenyeréből tölcsért formált a szája elé.– Kegyelmet az elítéltnek! Kegyelmezzetek neki? – kiáltotta.– Ez aztán roppant okos volt – sziszegte Lark. – Feltűnés nélkül kellene…– Kegyelmet! Kegyelmezzetek neki! Mentsétek meg! Kegyelem! – kiabálták most már

mások is.Oliver gúnyosan odahajolt Larkhoz.– Látod? Az emberek nem ellenünk vannak, hanem velünk.– Néhányan az ezerből – válaszolta a lány. – A többség botrányt rendezne, ha

megfosztanák a látványosságtól.– Csak rendezzenek! – Miközben átküzdötték magukat a sokaságon, Oliver egyre

lelkesebb lett. Szemlátomást élvezte a küldetést. – Nyomuljatok előre a máglyáig, és szabadítsátok ki a prédikátort, ha jelt adok!

– Szabadítsuk ki? Hogyan? – nézett körül Snipes tanácstalanul.– Mi lesz a jel? – kérdezte Lark.A dobszó és a zsolozsmázás még jobban felerősödött.– Azt hiszem, jelre nem is lesz szükség. Csak várjátok ki, hogy fellázadjon a nép, aztán

tegyétek a dolgotokat!– Honnan tudod ilyen biztosan, hogy a nép fel fog lázadni?– Úgy lesz, hidd el! Tessék! Megmondtam, hogy eljönnek – mutatott Oliver egy csiricsáré

ekhós szekérre, amely csikorgó kerekekkel éppen megállt, és elzárta a Pie Corner és a St. Sepulchre’s Alley közötti keskeny utcát. Ponyváját felcsapták, rongyos cigányok ugrottak le róla, és elvegyültek a tömegben. – Oda! – mondta Oliver halkan. – A kocsihoz vigyétek a prédikátort, és ott rejtsétek el!

– A cigányok szekerén?– Bízz bennem!Oliver tekintetében vágy és gyengédség keveredett egymással. Ha így nézett rá, Larknak

mindig olyan érzése volt, hogy lába alól kicsúszik a talaj.– Bízzam benned? – kérdezett vissza maró gúnnyal.Válaszként Oliver csak csókot lehelt a szájára. Neki azonnal felforrt a vére, dr. Snipesnak

pedig leesett az álla. Oliver azonban már meg is fordult, odaintett a cigányoknak, és régi jó barátokként üdvözölte őket.

– Tegyük, amit mondott! – Lark a zekéje ujjánál fogva magával húzta dr. Snipest. – Úgy legalább lesz némi esélyünk.

– Mindnyájunkat börtönbe juttat – mondta Snipes, és minden csepp vér kifutott az arcából.– Meglehet – felelte Lark, de mindjárt el is hessegette magától a gondolatot.– Meg fognak kínozni bennünket. – Snipes már egész testében reszketett. – Én nem bírom

a kínzást. Istenfélő ember vagyok, de gyáva is – sopánkodott.Lark erősebben megmarkolta a karját.

54

– Semmivel sem vagy gyávább másoknál – jelentette ki. Tekintetével megkereste és meg is találta Olivert. Egy fejjel a tömeg fölé magasodott, fekete bársonysüvege alatt csak úgy lobogtak világos fürtjei. – Isten óvjon! – suttogta a lány olyan halkan, hogy Snipes ne hallhassa.

Kész örökkévalóságba telt, hogy átverekedjék magukat a felajzott népeken. Lark megborzongott a máglya meggyújtását türelmetlenül váró, sóvár arcok láttán. Általában több elítéltet égettek meg egyszerre, Richard Speedet azonban egyedül szánták halálra. A királyi törvényszék példát akart statuálni.

Lark és Snipes nagy nehezen eljutott az Ágoston-rendi kolostorig, amelynek kápolnája északról határolta a vesztőhelyet. A mellette felállított emelvényen világi és egyházi méltóságok foglaltak helyet. A tömegből Lark sötét bársonytalárokra vethetett futó pillantásokat, magas rangokat jelző arany nyakláncokra és húsos, kivörösödött arcokra, amelyek mérhetetlen önelégültségről árulkodtak. Itt volt a főpolgármester és több tanácsnoka, London püspökének a képviselője, a koronatanács egyik tagja és sok más előkelőség. Így együtt pedig éppolyan csúfak voltak, mint a kápolna csurgóin a vízköpők.

A nézők arcáról Lark ugyanazt a kegyetlen és beteges várakozást olvashatta le viszolyogva, mint medve- és kakasviadalok nézőinek a képéről. Olyanok is voltak azonban, akiknek a szemében könny csillogott.

A magas méltóságok, tudtukon kívül persze, segítették Larkot és Snipest a tervük végrehajtásában. A hátborzongató színielőadás kezdete késedelmet szenvedett a véget érni nem akaró imádságok és a vádirat felolvasása miatt. Egy pap éppen arról beszélt, hogy a vádlottra örök kárhozat vár majd a pokolban, amikor Lark eljutott a bámészkodók első soráig.

Ott fegyveresek támasztották unott ábrázattal a máglyát körülvevő fakerítést. Az éneklő szerzetesek a szürke februári égboltra emelték jámbor tekintetüket. A kerítés hangosan nyikorgott, mert a felajzott tömeg újra és újra megpróbált előrébb nyomulni. Lark rémülten arra gondolt, hogy a végén még akár össze is taposhatják.

Minden félelméről megfeledkezett azonban, amint meglátta Richard Speedet. Mezítláb, egy szál koszos ingben állt a máglya tetején. Mellére láncot tekertek, és azzal kötözték hozzá egy oszlophoz. Egy bíró felolvasta eretnek üzelmeinek a listáját, és végül az ítéletet. Máglyahalál.

Speed büszkén felszegett fejjel hallgatta végig az ítélethirdetést. Fiatal volt, de beesett arca és mélyen ülő szeme aggastyánnak mutatta. Duzzadt csuklói arról árulkodtak, hogy nyújtólétrára kötözhették. Véres inge cafatokban lógott lesoványodott, csontos testén. Állát azonban halála órájában is előreszegezte.

Lark felhúzta magát a kerítés alsó gerendáin, és körbenézett. Szíve elfacsarodott, amint meglátta, hogy Oliver a tömegben egy takaros cigány lánnyal évődik. Nem csalódott benne. Megbízhatatlan alak. Amint túl nehéznek találja a feladatot, feladja. Semmi más nem érdekli, csakis a szórakozás.

A cigány lány súgott valamit a közelében állóknak, azok pedig mintha továbbadták volna a szavait. Valószínűleg valamilyen ocsmány tréfát vagy ostoba pletykát, gondolta Lark undorodva, és egy fokkal feljebb kapaszkodott.

Richard Speed felemelte összekötözött kezét.– Jó londoniak! Hallgassátok meg utolsó prédikációmat!Lark meglepetten felkapta a fejét. Soha ilyen hangot nem hallott még. Mellette az emberek

felhagytak a lökdösődéssel, és csendre intették egymást. A már-már halálra kínzott férfi néhány szóval ezreket tudott a bűvkörébe vonni.

– Azzal vádolnak, hogy eretnek vagyok – mond Speed.– Nem! – kiáltotta a nép. – Soha!– Azzal vádolnak, hogy nem ismerem el a szentségeket.

55

A tömegen fájdalmas nyögés futott végig. Speed izzó szemmel előrehajolt.– Nem ismerem el a szentségeket, mert a Szentírásban semmi sincs róluk írva.– Fogják meg! Tolvaj! – kiáltotta valaki.Lark a hang felé fordult. Két testes férfi gyanakvón méregette egymást. Lark a magasból

látta, hogy behúzott nyakkal egy cigány fiú verekszi át magát a tömegen.– Nem többet és nem kevesebbet hiszek, csak azt, ami a Szentírásban áll, mert az Isten

szava? – mennydörögte Speed.– Az erszényem! Te loptad el! – visította egy hölgy, és öklével megfenyegetett egy

elképedt fiatalembert.Az azonban ártatlan volt. Lark látta, hogy egy cigány asszony vaskos bugyellárist rejt a

fűzője alá, aztán fürgén eliszkol.– Ez a fickó megfogdosott! – sipította egy kövér matróna.Férje galléron ragadta a mellette álló férfit, és alaposan megrázta. Mögötte egy cigány

ártatlan képet vágva égre emelte a szemét. A közelben állók közül többen szitkozódni és lökdösődni kezdtek.

– Igen, bűnösnek vallom magam! – kiáltotta Richard Speed a máglyán. – Bűnöm, hogy hiszek Istenben, az Úrban, aki a Szentírást adományozta nekünk.

– Fiat justitia!A közbekiáltás a dísztribünről érkezett. A fekete csuklyát viselő hóhér lobogó fáklyát

tartott a vesztőhely lábánál kötegekben felállított rőzséhez és a szalmához. A hóhérsegéd szétszórt egy zacskó puskaport, hogy majd nagyobb lánggal égjen a tűz, mert egy embert nem volt egyszerű elevenen elégetni.

– Tolvaj! Fogják meg! – Valahol a tömegben megint megloptak valakit. – Kapják el a gazembert!

A hóhér és a segédje tanácstalanul várt. Miközben magasba tartották égő fáklyáikat, a segéd benyúlt a csuklyája alá, és megvakarta a fejét.

– Ha ez eretnekség, akkor eretnek vagyok – jelentette ki Speed, de szavait mindjobban elnyelte a tömeg felindult kiabálása és jajveszékelése.

A cigányok mesterien értették a dolgukat. Erszényeket emeltek el, aztán észrevétlenül kámforrá váltak, és még a gyanút is sikerült ártatlanokra terelniük.

Lark egyszer csak meglátta, hogy Oliver a cigányok szekerén áll, és neki integet. Szemtelen vigyorgása a legkevésbé sem illett a kegyetlen kivégzéshez. A cigányok enyves keze okozta zúgolódás egyértelműen az ő lelkén száradt. Tudhattam volna, gondolta Lark, és elmosolyodott. Oliver ért a lázításhoz és a felkelések szításához. Ezért került a newgate-i börtönbe.

– Dr. Snipes – mondta Lark kapkodva, és lemászott a kerítésről. – Azt hiszem…Elakadt a szava, mert hátulról erősen meglökte egy szitkozódó férfi, akit viszont a tömeg

taszított előre. A népeket megrémítették a lopások. A pénzük fontosabb volt nekik, mint az, hogy egy embert a szemük láttára készülnek elevenen megégetni.

A tömeg elsodorta Snipes mellől Larkot. Feje fölött vészesen meghajlott a kerítés, nyikorogni kezdett az emberek súlya alatt, aztán recsegve-ropogva darabokra tört. Lark mellé is lécek hullottak, de neki nem esett baja. Az emberáradat kíméletlenül vitte magával. Egyszer csak közvetlenül a máglya előtt találta magát, és az elítélt arcára meredt.

56

6.

A felindult sokaságot fegyveresek próbálták visszaszorítani. Az emberek botladoztak, elestek, és dühödten szidalmazták egymást. A máglya köré emelt fakorlátok nem bírtak a hatalmas nyomással, és összetörtek.

Csuklyája alól a bakó vad káromkodásokat eresztett meg, és hátratántorodott. Egy cigány villámgyorsan elemelte tőle az égő fáklyát. Egy szalmabálákkal megrakott szekér lángra lobbant, az elébe fogott öszvér felnyerített, és rémült vágtába kezdett a szétspriccelő emberek között.

Larkon hátulról akkorát taszítottak, hogy négykézláb a rőzsekötegeken kötött ki. Orrát megcsapta a puskapor kénjének záptojásszaga. Zihálva feltápászkodott, és szemtől szemben állt a lázító prédikátorral.

– Speed tiszteletes! – hebegte.– Isten áldjon, gyermekem! – üdvözölte a férfi szelíd hangon.Lark úgy nézett rá, mintha angyalt látna.– Én… mi azért jöttünk, hogy kiszabadítsuk kegyelmedet – mondta, és tanácstalanul

hátrapillantott a válla fölött.A felajzott csőcselék egyre közelebb nyomult hozzá. Reszketés tört rá, és rosszullét

környékezte. Olivert és dr. Snipest sehol sem látta. Ő pedig csak egy gyámoltalan nő, aki egész életében küzdött a bűnös gondolatok ellen. Miféle elbizakodottság hitette el vele, hogy lesz bátorsága Richard Speedet megmenteni a megégetéstől?

A nő, ha gondolkodik, csak rosszra gondol. Sokszor hallotta ezt Spencertől, és meg is szívlelte a szavait.

Speed tiszteletes a dísztribünre emelte izzó tekintetét. Az imbolygó emelvény tetején egy őrkapitány állt, és vadul hadonászva parancsokat osztogatott. A katonák azonban ügyet sem vetettek rá, mert azzal voltak elfoglalva, hogy a bőrüket mentsék. Néhányan lándzsájukkal próbáltak meg utat vágni maguknak, de fegyverüket az emberek kitépték a kezükből, és összetörték.

A szalmával megrakott szekérről fojtogató füst szállt fel, és szétterjedt a vesztőhely fölött.– Hálás vagyok neked – mondta Speed rekedten –, de azt ajánlom, keress magadnak

biztonságos helyet.Lark tanácstalanul babrálta a láncot, amellyel az elítéltet az oszlophoz kötözték.– Mit tegyek? – nyögött fel könnyek között. – Jönnek a katonák, és…Félbehagyta a mondatot, és felnézett az emelvényre, ahonnan ekkor hangos recsegés-

ropogás hallatszott. Oliver de Lacey állt ott, és egy lándzsával kifeszítette a helyéből a vastag keresztgerendát. Lark szívében halvány remény ébredt.

A Richard Speed mellkasára tekert láncra nem tettek lakatot, csak az oszlop hátoldalába vert hosszú szögre tekerték rá. Megesett, hogy a hóhér a szöggel átütötte az elítélt tarkóját, és így szabadította meg a további szenvedéstől. Lark remegő kézzel letekerte a kormos láncot, és az végül csörömpölve a földre hullott. Richard Speed összecsuklott, de Lark villámgyorsan felhúzta, nehogy a rözsekötegek közé zuhanjon.

– Sietnünk kell! – kiáltotta neki, és futásnak eredt vele.Azon az ösvényen indult el, amelyet a kigyulladt szekérrel elszabadult öszvér vágott. A

füst csípte a szemét, és a torkát fojtogatta, de ő csak ment tovább. Gyermeküket elvesztett,

57

sikoltozó anyák és lábukról ledöntött, segítségért kiáltozó sebesültek mellett rohant el, de most nem törődhetett velük.

Oliver ledobta a lándzsát, és leugrott a díszemelvényről. Az a következő pillanatban recsegve összedőlt mögötte, és maga alá temette a rémülettől és a fájdalomtól felüvöltő méltóságokat.

A teljes felfordulás közepette Larknak és Richard Speednek sikerült biztos helyre jutnia.

A prédikátor szemét összevonva fürkészte a félhomályt.– Hol vagyok? – kérdezte.Arca beesett és sápadt volt, szeme véreres, de a belőle áradó átszellemültség így is

mélységes tiszteletet ébresztett Larkban. Egyszer csak gyanús mozgásra lett figyelmes a takaró alatt. Poloskák? Tetvek? – találgatta borzongva.

– Cigányok ekhós szekerén – suttogta, mert odakint még mindig tombolt a tömeg. – Azzal bíztak meg, hogy hozzam ide kegyelmedet. És valahogy álcáznom kell, hogy ne ismerjék fel – tette hozzá, és túrni kezdett egy halom koszos ruhában.

Végül talált egy nagy kendőt, s azt terítette rá Speed fejére és vállára, hogy elrejtse összeláncolt kezét. Érezte, hogy reszket, és szívében szánalom ébredt a megkínzott iránt.

– Vannak barátaid, uram, akik megvédenek.A férfi felnyögött.– Csoda történt.– Nem, csak keresztényi kötelességünket telje tettük.Lark még egy molyrágta kendőt terített a prédikátorra, és összecsomózta a mellkasán.– Ki vagy te, mistress?– Larknak hívnak.– Kockára tetted értem az életedet. Isten majd megjutalmaz a bátorságodért.A lány megszorította a tiszteletes kezét. Arca egészen közel volt az övéhez, jóságos barna

szeme valósággal megigézte.– Attól tartok, nem vagyok különösebben bátor – vádlottá be. – Csak tudom, mi a

kötelességem, és megtanultam, hogy mindenkor eleget kell tennem neki.Az ekhós szekér hirtelen imbolyogni kezdett, és Lark nekizuhant a prédikátornak. A

következő pillanatban Oliver de Lacey bújt be a kocsiponyva alá. Pár másodpercig meglepetten nézett Richard Speedre és a mellkasán fekvő lányra, aztán hideg mosolyra húzta a száját.

– Tudom, mit érzel, barátom – mondta a prédikátornak. – Kívánom, hogy legyen több szerencséd a kicsikénél, mint nekem volt.

Naplementekor megállt a kocsikaraván. Oliver örült, hogy végre kiszabadulhat a fojtogató levegőjű, szűk helyről, és azonnal leugrott az ekhós szekérről. Londontól északra jártak, a távolban a Chiltern-hegység körvonalait lehetett kivenni.

Végéhez közeledett az eseménydús nap. Londonban egészen biztosan hajszát indítottak a sebesült halálraítélt után. Amikor a cigánykaraván maga mögött hagyta Smithfieldet, Oliver hallotta, hogy az emberek arról suttognak, csoda történt. Az Úr lenyúlt a jámbor Speed tiszteletesért, és magához emelte a mennybe.

Közben sorra egymás után a többi kocsi is bedöcögött a bükkerdőben megbújó tisztásra. A cigányok itt, egy csobogó patak közelében akartak éjszakára tábort verni.

Oliver elsétált az ekhós szekér mellől, ám aztán mégis visszafordult. Az a gyengédség, amellyel Lark a tiszteletesről gondoskodott, mardosó féltékenységet ébresztett benne. Érzéseit azonban az élete árán sem mutatta volna ki. Széthúzta a ponyvát, és komoran benézett a félhomályos kocsiba.

58

– Itt maradunk éjszakára. Lesegítelek innen, tiszteletes. Rodion majd megszabadít a kézvasadtól.

– Azért nagyon hálás lennék.A lelkész nagy nehezen feltápászkodott. Oliver a kínzásokra gondolt, amelyeket a

szánalomra méltó férfinak el kellett szenvednie, és iránta érzett hangja elpárolgott.– Ne zavartasd magad! Nyugodtan nyögj és szitkozódj! – mondta neki, hogy jobb kedvre

derítse.– Miért kellene nyögnöm és szitkozódnom? – kérdezte Speed. – Cigányok között lenni

sokkal kellemesebb, mint máglyán elégni.– Jól beszél ez az ember! Egyszerűen szeretni kell érte – felelte Rodion vigyorogva.Lehajtotta a kocsilépcsőt, lesegítette rajta Speedet, s miután az erőtlenül a karjába zuhant,

odavitte a tűz mellé, amely körül asszonyok ültek, és óvatosan lefektette egy szalmazsákra.– Vigyázz a szerencsétlen sebeire! – szólt rá az egyik nő.A mogorva hang hallatán Olivert csodás melegség járta át. Rámosolygott az asszonyra, akit

azóta szeretett már, amióta tisztába került a szeretni szó jelentésével.– Jillie, galambom! Gyere hamar, adj egy csókot! – kiáltotta, és nem kellett kétszer

mondania.Amikor meglátta, hogy Lark azonnal kidugta fejét a kocsiból, szívét öröm járta át. A lány

egész biztosan látni akarta, ki az a nő, akit ő ilyen gyengéden üdvözölt.A lenszőke hajú, búzavirágkék szemű Jillie keménykötésű teremtés volt. Karja vastagságát

egy fegyverkovács is megirigyelhette volna. Szülőfalujából kalandokkal teli vándoréletre vitte magával annak idején férje, a cigánykirály Rodion. Jó pár éve élt már vele, és fél tucat gyereket szült neki.

Oliver egyenesen istenítette a buja szépséget, akinek az ölelése erős volt, mint egy anyamedvéé, a mosolya viszont meleg, mint a hatalmas szíve.

Oliver nagyot csapott a vállára.– Régóta vágytam már erre az ölelésre, Jillie kincsem – mondta.Az asszony oldalba bökte.– Két éve színedet sem láttam, te gazember.– Te pedig közben minden nappal szebb lettél – felelte Oliver.Jillie most a gyomrába öklözött egy nagyot.– Ne akarj hízelegni nekem, te félresikerült tyúktolvaj! Tudom, hogy jó húsban vagyok, de

ez engem csak büszkévé tesz – jelentette ki az asszony, aztán az ekhós szekér mellett álldogáló Lark felé fordult. – Hát ez a kicsike kicsoda? Most éppen ő a szeretőd?

Lark fülig vörösödött, és zavartan közelebb lépett.– Nem vagyok a szeretője, mistress, és nem is leszek az – mondta.Jillie tetőtől talpig végigmérte, és egyszerű fekete ruhája láttán felvonta a szemöldökét.– Kár! Fogadni mernék, hogy olyan boldoggá tenne, mint kisgyereket a legszebb

karácsonyi ajándék.Lark még mélyebben elpirult.– Már boldoggá tett – felelte, aztán megragadta Oliver kezét, és a kebléhez szorította.A férfi érezte a szívverését, és szédülés fogta el. Közben zöldfülű tacskónak érezte magát,

akit előtör billent ki egyensúlyából a testi vágy.Lark arcán lelkesültség ragyogott.– Megmentetted egy istenfélő ember életét, mylord. Nem tudom, hogyan róhatnám le

neked a hálamat.Olivernek több ötlete is lett volna, de közülük egyiknek sem volt köze a hősöknek kijáró

tisztelethez. Csak arra vágyott, hogy Lark kívánja őt.– Nem volt más választásom – mondta, és visszahúzta a kezét.

59

Jillie otthagyta őket, és rendelkezni kezdett, a kocsikat félkör alakban állították fel, aztán néhány férfi elindult, hogy szemmel tartsa az utat, nem követték-e őket. Mások kikötötték és megabrakoltatták a lovakat. Az asszonyok háromlábú állványon hatalmas fazekat lógattak a tűz fölé, a gyerekek pedig vödrökben vizet hoztak a patakról. A muzsikusok hangolni kezdték a gitárokat és a lantokat.

Maida, az öreg javasasszony lekuporodott a szalmazsákon fekvő Speed mellé, és ellátta a sebeit. Utána mézborból, ánizsból és rózsalevelekből készített főzetet itatott vele, és a jámbor férfi hamarosan mély, gyógyító álomba merült.

– Szeretem a cigányokat – mondta Oliver, és a sürgő-forgó embereket nézegetve elkezdte kifűzni a zekéje szíjait.

Lark felvonta a szemöldökét.– Miért?– Miért ne szeretném őket?A férfi kibújt a zekéjéből, és hanyagul ledobta a fölre. Egy lurkó villámgyorsan lehajolt

érte, és fütyörészve elindult vele.– Na várj csak! – sziszegte Oliver a foga között megjátszott haraggal.A kis gonosztevő után eredt, elkapta, a földre teperte, és addig csiklandozta a visongó

gyereket, amíg az önként visszaszolgáltatta a zsákmányát. Oliver rápaskolt a fenekére, hogy eredjen a dolgára, ő pedig kirázta a zekéjét, és visszament Larkhoz.

– Az én szememben a cigányok pogány, félvad, hazátlan vándorok – jelentette ki a lány.Valószínűleg azokat az ostobaságokat visszhangozza, amelyeket a vaskalapos Spencer vert

a fejébe, gondolta Oliver megvetőn.– Spencer szerint azoktól a gonoszoktól származnak, akik a szegeket kovácsolták,

amelyekkel Jézus Krisztust a kereszthez szögezték – tette hozzá Lark fintorogva.Ezzel beigazolódott Oliver sejtése, hogy honnan ered ez a sok butaság. Nem akart azonban

veszekedni a lánnyal, ezért csak szó nélkül kézen fogta, és odament vele a tüzet körülülő cigányokhoz. Arcukat meleg borostyánszínbe borította a lángok fénye. Mosolyuk nyílt és őszinte volt, mozdulataik keresetlenül természetesek. Az egyik férfi a felesége tincseivel játszott, egy anya a gyermekét szoptatta, egy kisfiú egy darab kenyeret hozott egy idős asszonynak.

– Félvad pogányok? – kérdezte Oliver bosszúsan. – Hazátlanok? Nézd meg őket, Lark! Szeretik a gyermekeiket, és senkinek sem ártanak. Az emberek megvetik őket, csak mert nem tartják fontosnak, hogy legyen egy darabka földjük és négy szűk fal között éljenek. Valójában szabad emberek, akik nem ismerik a kapzsiságot és a hamis becsvágyat. Elmondhatod ugyanezt a keresztény angolokról?

– Nem. – A lány felvonta a vállát. – Nem mondhatom el.Oliver leült a cigányok közé, keresztbe tette a lábát, és lehúzta maga mellé Larkot. Ő elvett

egy cseréptál levest, hozzá kenyeret, és enni kezdett. Közben őszinte érdeklődéssel nézegette a környezetét, Oliver pedig őt figyelte. Tetszett neki a nyitottsága, és sajnálta, mert sok éven át elzárva kellett élnie Blackrose Prioryban.

Egy idős asszony leereszkedett Lark mellé, és bő szoknyái virágszirmokként szétterültek körülötte. A tűz fénye hízelgőn bánt ráncos arcával, és bearanyozta ősz haját. Oliver évek óta ismerte már a cigányok csapatát, de ezt a nőt soha korábban nem látta.

– Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymás – szólította meg a romák nyelvén.Lark meglepett oldalpillantást vetett rá.– Te beszéled a nyelvüket?– Igen.– Ez furcsa.

60

– Semmivel sem furcsább, mint egy holt nyelvet beszélni. Latinul mégis mindenkinek meg kell tanulnia.

– Zara vagyok – mondta az asszony mély, füstös hangon. – És hosszú vándorút van mögöttem.

Olajtól fénylő ősz haját szigorú varkocsba fonta. Ha elmosolyodott, látszott, hogy hiányzik egy alsó foga. Amikor előrehajolt, jobb arcán Oliver csillag formájú anyajegyet fedezett fel. Most már tudta, miért olyan fenséges az asszony tartása, és miért ül díszhelyen Rodion mellett. Azokat, akik ilyen jellel születnek, a cigányok kiválasztottaknak tartják.

– Honnan jöttél? – kérdezte Oliver.– Egy messzi országból, túl a tengeren. Az orosz cári birodalomból.Oliver szeme felcsillant.– Imádott mostohaanyám Novgorod városából származik.Zara bölcs arcán titokzatos mosoly jelent meg.– Tudom.Zara! Hát persze! Juliana, a mostohaanyja mesélt Olivernek egy Zara nevű nőről. Egy

jövendőmondóról, aki még Oroszországban megjósolta neki, hogy egyszer majd Angliában fog élni. Oliver nem volt nagy véleménnyel a csillagjóslásról és a kártyavetésről, Juliana azonban a leghatározottabban azt állította, hogy Zara előre megmondta neki, miféle események fogják megváltoztatni az életét.

– Te vagy az! – suttogta ámulva, és önkéntelenül visszaváltott az anyanyelvére. – De hogyan…

– Apád egyik hajója hozott Angliába, miután… – Most Zara is angolul beszélt, bár erősen idegen kiejtéssel. Közben a tűzbe nézett, amelynek visszfénye táncot járt fekete szemében. – Miután Iván cár meggyilkoltatta a férjemet, és rabszolgává tette a gyermekeimet.

– Borzalmas sors! Őszintén sajnálom – mondta Lark, aztán letette a tálját, és Oliveren átnyúlva megragadta Zara kezét.

Az idős nő felszisszent, mintha megégette volna az érintés.– Elnézésed kérem – hebegte a lány. – Én… nem akartalak megijeszteni…– Hallgass! És ne mozdulj!– Mit tettem? – kérdezte Lark megütközve.Zara nem válaszolt neki, csak felfordította a kezét, és szemét összevonva keskeny ujjait

végighúzta a tenyerén.– Te vagy az – mondta végül.– Kicsoda?– Az egyik a három közül – felelte Zara, és apró biccentéssel jelezte Olivernek, hogy

húzódjon hátrább.Ő eleget tett a néma felszólításnak. A két nő most egymás mellett ült, és közöttük

valósággal tapintani lehetett a feszültséget.– Nem értelek – suttogta Lark. – Milyen háromról beszélsz?– Láttam a sorsodat, mielőtt még megszülettél – mondta Zara. – Egy viharos éjszakán

Novgorodban. Három nő volt. Három sors szétszóródott, mint magok a szélben. – Az idős cigány asszony rámosolygott az ámuló Larkra, és megszorította a kezét. – Aprócska porszem vagy csak, csepp a tengerben. A kerék már forgott, amikor te még nem éltél, és akkor is forogni fog, amikor már rég halott leszel.

– Milyen kerék? – kérdezte Lark.Zara zavaros beszéde megijesztette, és vissza akarta húzni a kezét. Az idős nő azonban

fogva tartotta.– A sors kereke.– És mi vár rám?

61

– Fogadalmat fogsz hallani egy férfi ajkáról.Zara nem vette le a szemét Larkról, miközben megfogta Oliver kezét, és ráfonta a lány

ujjait. Aztán szó nélkül felkelt a földről, és elsétált a muzsikusokhoz.Oliver zavartan megköszörülte a torkát, és visszahúzta a kezét.– Bort – dünnyögte, és elmosolyodott. – Innom kell egy korty bort. Igyunk és mulassunk!Lark fa evőkanalával zavarodottan kavargatta maradék levesét. Egyszeriben elment az

étvágya.– Mit akarhatott mondani ezzel?Oliver a vállát vonogatta, de közben a hideg futkosott a hátán.– Talán csak fontoskodott az öregasszony. Szegény teremtésnek nincs családja. Szomorú,

ha valakire senkinek sincs szüksége. Azért mondhat titokzatos jóslatokat, hogy foglalkozzanak vele.

– Igen, keresztényként igazat kell adnom neked – felelte Lark. – És mégis… Különös érzés fogott el, amikor Zara megérintett.

Oliver felnevetett.– Neked minden érintés különös, kedvesem – mondta, aztán ujjhegyeit végighúzta a lány

arcán, és megcsiklandozta a fülét. Ő apró sikkantással azonnal elhúzódott tőle. – Látod? A legkisebb érintéstől úgy kotkodácsolsz, mint egy megriadt tyúk.

Lark bosszúsan elfordult, és a cigányoknak szentelte a figyelmét, akik londoni pletykákat meséltek, egyiket a másik után, és úgy tűnt, soha nem fognak kifogyni belőlük.

– A királynő kétségbeesetten sóvárog örökös után – mondta Rodion, aztán kibontott egy flaska szilvabort, ivott belőle egy kortyot, majd továbbadta.

Jillie a szája elé tett kézzel és suttogva válaszolt, de olyan hangosan, hogy mindenki hallhatta.

– A királynő egy bizalmasa még Zarát is felkereste. Azt akarta megtudni tőle, születhet-e Máriának valaha is gyereke.

Oliver továbbadta a palackot Larknak.– Igyál, kedvesem! Jót fog tenni. Ijesztően sápadt vagy.– Nem mindennap veszek részt felségsértő beszélgetéseken – suttogta a lány, és meglepően

nagyot kortyolt a borból.– Azt is beszélik – folytatta Rodion –, hogy Mária királynő esetleg egy idegen újszülöttet

fog a sajátjának kiadni. Nemrégiben mindenesetre letartóztatták egy szabó feleségét, mert kifecsegte, hogy az udvarnál azt tervezik, idegen csecsemőt fognak a királynő gyermekének nyilvánítani.

Lark félrenyelt, és köhögés tört rá. Oliver előzékenyen megpaskolta a hátát.– Szerintem ez csak ostoba pletyka – jelentette ki.– Szerintem is – értett vele egyet az egyik cigány. – A királynő talán beteg és elkeseredett,

de jó keresztény és szilárd jellem.– A bizalmasáról, Bonner püspökről ez sajnos nem mondható el – mondta Rodion.Bonner neve hallatán a cigányok keresztbe tették a hüvelyk- és a mutatóujjukat, az öreg

Maida pedig a derekán lógó fokhagymafüzérhez kapott.A háttérben csábítón megszólalt egy csörgődob. A cigányok kedve felderült, mintha

nyomasztó tehertől szabadullak volna meg. Pár fiatal felállt, és ütemesen tapsolni kezdett.– Gondolom, nem akarsz táncolni – mondta Oliver Larknak.– Jól gondolod – felelte a lány kurtán.– Zavarna, ha én táncolnék? – kérdezte Oliver, de már talpra is szökkent.– Letennél róla, ha igennel válaszolnék? – lőtt vissza Lark.Kiállhatatlan, zsémbes nőszemély, gondolta Oliver. Nem fogom hagyni, hogy elrontsa a

kedvemet, döntötte el, és nevetve beállt a táncolók közé. Miközben körbe-körbe forgott a

62

többiekkel, a cigány zene szenvedélyes ritmusa visszarepítette az ifjúságába. A cigányok életét mostohaanyja szerettette meg vele. A cigányok csak a jelennek élnek. Nem gondolnak azzal, mit hoz a holnap, és nem aggódnak a lelkük halhatatlanságáért.

Meztelen talpak döngtek a keményre taposott földön. A nők a belső körben táncoltak, a férfiak a külsőben. A párok nem érintették meg egymást, mégis olyan harmóniában mozogtak, mintha láthatatlan kötelék fűzte volna össze őket. A tüzes ritmusok a szerelmesek szenvedélyes játékát idézték meg.

Oliver minden figyelmét annak a fiatal cigány lánynak igyekezett szentelni, aki leplezetlenül kacérkodott vele. Kemény húsával és bájos arcával szép volt, akár egy érett cseresznye. Nem préselte magát szűk fűzőbe és míderbe, hanem kivágott, bő blúzt és fodros szoknyákat viselt.

Oliver elképedt, amikor rádöbbent, hogy nem ébredt fel benne az ősi vágy, mint egy kívánatos nő közelében máskor mindig. Ez már a vég kezdete lenne? – találgatta. A szenvedély hiánya talán a közelgő halál első jele, futott át a fején, és jeges rémület fogta el.

Azonnal megnyugodott azonban, amint átnézett a partnernője válla fölött. Lark szálfaegyenesen ült a földön, arca egyszerre árulkodott viszolygásról és sóvárgásról. Olivernek pedig felforrt a vére, miközben nézte. Ő a rejtély kulcsa. Már csakis ő gyújtja szenvedélyre. Az összes nő közül, akit valaha ölelt, Lark a legkívánatosabb.

Olivernek eszébe jutott Zara jövendölése. Az idős asszony úgy tette a kezét a Larkéba, mintha mozdulatát magasabb hatalom irányította volna.

A tűzből már csak izzó parázs maradt, a szilaj, vérpezsdítő zene elhallgatott, a táncosok pokrócokba bugyolálva a földön feküdtek és hangosan horkoltak. Olivert Lark sehol sem látta. Elmerevedett, sajgó tagokkal kimászott a takarója alól, és felkelt. Feje tompán lüktetett a bortól, és megtántorodott.

– Csak szépen, lassan! – figyelmeztette magát, és óvatosan átlépett egy pokrócon, amelyen purdék feküdtek egymás hegyén-hátán, akár egy alom kutyakölyök.

Pár napja még álmában sem jutott volna eszébe, hogy cigányok között fog tölteni egy éjszakát. Spencer meggyőzte arról, hogy a romák törvényt nem ismerő koldusok és tolvajok. Ő azonban itt vidám népségnek ismerte meg őket, akik szeretik a jóféle ételeket, a gyümölcsbort és a tüzes táncokat.

Lark nesztelenül odament a szalmazsákhoz, amelyen Richard Speed feküdt. A férfi gyapjútakarókkal egészen az álláig be volt takarva. A halovány holdfényben sápadtnak tűnt, az arca beesett volt, de úgy tűnt, hogy békésen alszik. Sebeit megtisztították, gyógyító balzsammal kenték be, és bekötözték.

Lark továbbindult. Szoknyája halkan susogott a harmatos fűben. Órák teltek el azóta, hogy Zara kimondta azokat a különös szavakat, de ő még mindig furcsán feszült volt. Fogadalmat fogsz hallani egy férfi ajkáról. Olivernek alighanem igaza volt. Ez csak egy zavaros fejű öregasszony locsogása, szédelgő szemfényvesztés. Csakhogy Zara semmit sem kért a jövendölésért. Vagy mégis? Nagyon furcsa volt a tekintete, amikor Oliver kezét az övébe tette.

Lark mélyen belélegezte a hideg éjszakai levegőt. Semmi értelme, hogy butaságokon törje a fejét. Nem feledkezhet meg az esti imája elmondásáról, akkor sem, ha nehéz a feje a bortól.

Kilépett a szekerek félköréből, elment a fejüket lógatva alvó lovak mellett, lesétált a patakhoz, és letérdelt a nedves fűbe. Az imádkozásban mindig vigaszt és menekvést keresett, és mindig meg is találta. Most azonban nem akarta eltölteni a hit megnyugtató ereje. Gondolatai újra meg újra elkalandoztak, visszakanyarodtak a táncoló cigányokhoz és közöttük Oliver de Laceyhez. Lehunyta a szemét, és maga előtt látta őt, ahogy a tűz lobogó fényében

63

táncolt. Haja csillogott, gondtalan nevetése ragályos volt, és vékony inge alatt még az izmai játékát is látni lehetett. Úgy táncolt, ahogyan él. Teljes szívéből, áradó életkedvvel.

Lark erősen összehunyorította a szemét, hogy elűzze magától a férfi képét, ám hiába. Még mindig látta, ahogyan izmos karjával átölelte azt a tűzről pattant fiatal cigány lányt. Mosolyából életerő áradt, de leheletnyi rejtélyes szomorúság is rezgett benne. Hangulata egyetlen szempillantás alatt meg tudott változni, és túláradó örömből sokszor mélabúba csapott át.

Lark kinyitotta a szemét. A patak csobogva szaladt a fonnyadt fű között, az éjszakai szél megzörgette a fák száraz lombkoronáit. Ő pedig nem tudott másra gondolni, csakis a jóképű, pimasz, megnyerő és okos Oliver de Laceyre, aki gyakran iszonyatosan felbosszantotta. Mértéktelen életszeretete elbűvölte, de félelmet is ébresztett benne. Fájt ránéznie, mégsem tudta levenni róla a szemét.

Ideje, hogy megossza a Mindenható Atyával a igazságot. Kezét imára kulcsolta, és megint lehunyta a szemét.

– Édes Istenem – suttogta, és nagy levegőt vett. – Bűnös kísértés rabja lettem.Kimondta a titkot, de nem csapott le villám az égből, hogy leterítse. Most már kissé

bátrabban folytatta:– Nem tudok nem gondolni Oliver de Laceyre. Bocsáss meg nekem, Uram! Nem is egyszer

elképzeltem őt… ruhátlanul. Amikor az előbb táncolt, mindig a lábát kellett néznem.A lány kis időre elhallgatott, és a szél zúgását fülelte. A Mindenható azonban most sem

küldött rá szörnyű büntetést.– Ha beszélni vagy nevetni hallom őt, borzongás járja át a testemet. Hogy hideg vagy

forró, azt nem tudom. Édes Istenem, ő oly nagyon szeret nevetni. Köszönöm neked, Uram, hogy szép arcát nem torzítják el himlőhelyek. És amikor az égboltot látom visszatükröződni a szemében, nem járok messze attól, hogy megfeledkezzem a jámborságról, és…

– Drágám, az imáid hamarosan meghallgatásra találnak.Lark úgy ugrott fel, mintha kígyó marta volna meg.– Hogy merészelsz kihallgatni engem?Oliver de Lacey arcán szétáradt az a renyhe, szégyentelen mosoly, amelyet Lark épp az

imént panaszolt be a Mindenhatónál. A férfi nevetve közelebb lépett hozzá. Ez volt az a nevetés, amelytől őt borzongás fogta el. Forró, és nem hideg, állapította meg most.

Oliver mélyen meghajtotta magát.– Boldoggá tesz a hír, hogy kísértésbe vittem a jámbor Mistress Larkot.

64

7.

A lány arca lángba borult.– Nem ismertem még embert, akinek ördögi örömöt okozott volna, hogy zavarba hozzon

engem.– Tévedsz, Mistress Jámborság.Oliver olyan közel állt Larkhoz, hogy ő érezte a teste melegét és szédítően férfias illatát.

Meg akar ijeszteni, azt akarja, hogy reszkessek a félelemtől, mint… mint egy… Mint egy szégyentelen bűnös, aki vagyok is, gondolta a lány.

– Nem akartalak megbántani – suttogta Oliver. – Csak azt hittem, hideg vagy, mint a jég.– Én? – Lark haragosan hátrább lépett, és járkálni kezdett a patak partján. – Hogy én hideg

lennék, mint a jég? Csak mert nem hagytam, hogy elvakítsanak egy… nevetséges szélhámos bájai? Igenis van szívem! Együtt érzek a nélkülözőkkel és a megtévedtekkel – jelentette ki a lány. – Imádom és félem az Urat. Én…

– Mit nem mondasz! – Olivert szemlátomást hidegen hagyta Lark kitörése. Odalépett a patakhoz, és vizet mert a tenyerébe. – Hűtsd le a nyelved, forrófejű hölgy!

Lark már előrehajolt, hogy igyék, amikor rémülten rádöbbent, hogy akkor azt tenné, amit a férfi mondott neki. Végül csak döbbenten meredt rá. Elvégre az engedelmességnek is van határa!

– Becsületedre válik, hogy gondoskodsz a nélkülözőkről és szereted Istent. – Oliver egy fa törzsének vetette a hátát. A lány nem látta az arcát, a hangja azonban gúnyosan szólt. – De hol van az megírva, hogy egy nőnek uralkodnia kell az érzékein? Hogy nem lehetnek vágyai és kívánságai?

– Egy jó keresztény nem ismer parázna gondolatokat és cselekedeteket – mondta Lark.Még be sem fejezte a mondatot, amikor rádöbbent, hogy Spencer szavait szajkózza.

Mindezt ő sulykolta bele. Oliver de Lacey viszont minden olyan elvében megingatta, amelyet egy életen át igazságnak fogadott el.

– Egy jó keresztény – ismételte meg a férfi – olyan ember, aki különbséget képes tenni jó és rossz között. Aki szembe tud szállni a kísértéssel, és le is győzi.

– Én nagyon is meg tudom különböztetni a jót és a rosszat.– Akkor mondd meg nekem, Lark: én milyen vagyok? Jó vagy rossz?A kérdés elképesztette a lányt.– Nincs jogom ahhoz, hogy megítéljelek téged, mylord.– Valóban?Oliver ellökte magát a fától. A hold fényében Lark így már látta az arcát. Most először

olvasott le róla haragot. Felindult és bosszús volt.– Nincs jogod ahhoz, hogy megítélj engem? Jól hallottam, amit mondtál? – A férfi

gúnyossága éles volt, mint a beretva. – Őszűziessége, dölyfös hercegkisasszony! A szent Lady Lark! – Oliver megmarkolta a lány karját, és maga felé fordította, hogy rá kelljen néznie. – Attól a pillanattól fogva, hogy kimentettél a tömegsírból, mást sem teszel velem kapcsolatban, csak ítélsz és elítélsz.

A férfi haragjától ijedten Lark kirántotta magát a keze alól, és hátrált egy lépést.– Szégyentelenül viselkedtél velem! Megkérdeztél, hogy akarok-e tőled gyereket.Nem akarta erre emlékeztetni a férfit, de a szavak maguktól feltörtek belőle.– Ezt több nő is hízelgőnek találta volna – vágott vissza Oliver.

65

– Én nem tartozom közéjük.– És attól fogva kéjenc kurvapecért láttál bennem.– Talán nem úgy viselkedtél? – kiáltotta Lark, és nem érdekelte, hogy kijött a sodrából. –

Segítségért indultam hozzád, és egy csehó játékasztalánál találtalak meg, egy… egy…– Egy olcsó szajhával az ölemben – segítette ki Oliver a lányt. – Pompás nap volt, amíg te

nem tűntél fel a színen abban a ronda, hosszú köpenyedben és megvetéssel a képeden.– És ezért neked persze azonnal gúnyolódnod kellett rajtam. – Lark a férfi mellkasába fúrta

a mutatóujját. – Utána pedig kis híján belefojtottál a Temzébe. Aztán akaratom ellenére elhurcoltál egy lármás vásárba. Te…

– Elég! – Oliver elkapta a lány ujját. – Te nyertél. Az egész világon én vagyok a legsötétebb bűnös. Az erényes életbe pedig nyilván csak futó kirándulást tettem, amikor megmentettelek az útonállóktól, és amikor eltereltem egy fanatikus tömeg figyelmét, hogy te kiszabadíthasd Richard Speedet.

A lánynak fájtak ezek a szavak. Nem akarta megbántani Olivert.– Ezért hálás vagyok neked – mondta, és most egészen halk volt a hangja.A férfi az álla alá nyúlt, és mélyen a szemébe nézett.– Valóban annyira visszataszítónak találsz engem, Lark? Annyira gyűlöletesnek, annyira

romlottnak, hogy térden állva arra kellett kérned Istent, szabadítson meg tőlem?– A saját lelki üdvömért imádkoztam, nem a tiedért – mondta a lány.Magában azt találgatta, hogyan sikerülhetett Olivernek így kiforgatnia a szavait, és

bűntudatot ébresztenie benne.– Talán nem azt kérted Istentől, hogy ne vigyen a kísértésbe?Lark nem válaszolt, és kitért a férfi pillantása elöl.– Kísértés! – szűrte a szót Oliver a foga között, és újra megmarkolta a lány karját. – Azt

sem tudod, mit jelent ez a szó.Lark ijedten pislogott. A férfi nagy levegőt vett.– Nem ismertem még nőt, akitől ennyire felgerjedtem volna. Haragra gerjedtem volna –

tette hozzá gyorsan, és keze szinte magától simogatni kezdte a lány karját. – Én nem vagyok teológus, mint a jámbor Speed prédikátor, de a kísértésről megtanultam egyet-mást. Olyasmit, amit neked is megtaníthatok.

A gyengéd simogatás megnyugtatta a lányt.– Igen? – kérdezte.– Azt gondolod, száműznöd kell engem a gondolataidból, sőt lehetőleg az életedből is,

hogy ne légy kísértésnek kitéve.Oliver tökéletesen fogalmazta meg Lark gondolatait.– Folytasd! – szólította fel a lány.– Ezzel azonban nem aratsz győzelmet. Csak akkor győzhetsz, ha megmérkőzöl a

kísértéssel.– Megmérkőzöm vele?– Igen. Csak úgy ismerheted ki. Csak úgy lehetsz elég erős, hogy ellenállj neki, édes Lark.– Nem értem, mit akarsz ezzel mondani.A lány szédült kicsit. Delejes hatással volt rá Oliver keze, ahogy vállától a könyökéig a

karját simogatta.– Megmutatom – suttogta a férfi. – Ha megérintem a füledet… így valahogy, az kísértés.Larknak majd eszét vette, hogy fülcimpáján érezte Oliver nedves nyelvét. Tudta, hogy el

kellene futnia, elmenekülnie tőle, de nem bírt megmozdulni. Lélegzetét visszafojtva, szinte bénultan átadta magát a gyengéd érintések varázsának.

66

– Ha a kezem bejárja a hátadat – folytatta a férfi, és szavait mindjárt tettekre is váltotta –, és magamhoz vonlak, így, az kísértés. Ha megsimogatlak itt, ahol a kebled kibuggyan a míderedből – húzta félre a lány ruhakivágását takaró vékony vállkendőt –, az kísértés.

Lark teste már lángolt a vágytól. A legrosszabb az volt benne, hogy nem is védekezett ellene. Spencer összes intéséről, minden eltökéltségéről megfeledkezett.

Oliver fölébe hajolt, ajka végigsimított meztelen bőrén. Aztán felemelte a fejét, és a szemébe nézett. Szája csábítóan közel volt az övéhez.

– És ha megcsókolsz? – hallotta Lark a saját suttogását. – Az is kísértés?– Ó, igen, drágám. Mind közül a legédesebb.A férfi ajka egyre közelebb került hozzá, és Lark már-már érezni vélte a csókját.

Elviselhetetlenül sóvárgott a szája után. Ez a lobogó szenvedély ellentmondott az összes elvnek, amely szerint nevelték, és megingatta nehezen kivívott önfegyelmét. Erényessége elolvadt, mint vaj a napon.

– Mit érzel, Lark? – suttogta Oliver. – Meséld el! Írd le nekem!– Én… nagy forróságot érzek.– Hol?– Mindenhol.A férfi halkan felnevetett.– Fogalmazhatnál pontosabban?– Igen, de vannak dolgok, amelyeket én… Amelyekre nincsenek szavaim – hebegte a lány.Oliver gyengéden a karjába zárta, és mellkasára vonta a fejét.– Sokat kell még tanulnod, édes Lark.A lány sejtette, hogy a férfi a testi szerelemre célzott. Felébredt benne a régi bűntudat, és

megborzongott.– És ha nem akarok tanulni?– Hidd el nekem, nem szégyellni való, ha nevükön nevezzük a testrészeinket, és tudjuk,

hogyan működnek. – Mielőtt még Lark védekezni kezdhetett volna, Oliver keze vándorútra indult. – Ez itt például…

– Ne! – kiáltotta a lány elszörnyedve, és befogta a fülét. – Ez közönséges és istentelen.A férfi elhúzta Lark kezét a füléről.– És mi a helyzet a…– Hagyd ezt abba!Larknak valójában tetszett ez a játék. Felszabadítóan hatott rá, hogy olyan dolgokról

beszélnek nyíltan, amelyekről azt tanulta, gondolnia sem szabad rájuk. Szégyellte magát, de közben égető kíváncsiság is munkált benne, hogy megtudja mindazt, amit a felnőtt nők tudnak. Végül a kíváncsisága győzött, s szégyenérzete és bűntudata maradékát is kioltotta.

– Meghallgatlak, ha megesküszöl, hogy halkan fogsz beszélni.– Hát persze – felelte Oliver halálosan komolyan.– És ha megígéred, hogy nem fogod azokat a csúnya idegen szavakat használni.– Egyetértek.Lark legnagyobb mulatságára és pironkodó ámulatára azoknál a fogalmaknál maradtak

meg, amelyek inkább az állatok párzási szokásait írják le, mint két ember szerelmi játékát. A lány égő orcával hallgatott, és minden zavaráról megfeledkezett, miközben a férfi lefestette neki az érzések, a csábítások és a csodás érzékiség birodalmát. Ismeretlen univerzum tárult fel előtte, ellenállhatatlan ígéretek ragyogó világa.

– Nos hát – mondta megjátszott könnyedséggel, miután Oliver elhallgatott –, mindent tudok már, s készen állok arra, hogy kísértésbe vigyél.

Ezzel lábujjhegyre állt, hogy fogadhassa végre a vágyva vágyott csókot. A csalódottságtól azonban könny szökött a szemébe, amikor a férfi eltolta magától.

67

– Türelem, Lark. Még nem vagyok biztos abban, hogy szembe tudsz szállni a kísértéssel.– De hát meséltem neked a forróságról! Még azt is megmondtam, hol érzem.– És még, Lark?Oliver keze nem hagyott fel a simogatással, s mintegy véletlenül Lark mellét is

megérintette. Ha nem csókol meg azonnal, elpusztulok, gondolta a lány kétségbeesetten.– Különös, de nagyon is kellemes érzés – vallotta be. – Mintha egy új világot ismernék

meg, ha majd kész leszek rá. Úgy érzem, mintha sötétben egy szakadék szélén állnék, és nem tudom, mi vár rám odalent.

– Nehéz döntés, nemde?Oliver valami nagyon ijesztőt tett a nyelvével. Larkot hideg és forró hullámok öntötték el.

Arról a helyről indultak ki, amelyre éppen nevet is talált, s az ujjbegyéig, a lábujjáig és a melléig átjárták.

– Igen – suttogta tehetetlenül. – Nehéz döntés.– Mit szeretnél inkább, Lark? – A férfi meleg ajka a lány nyakára tapadt, oda, ahol a verőér

lüktetett. – Meg akarsz maradni egyhangú életed biztonságában, vagy vállalod az ugrást az ismeretlenbe?

– Lehet, hogy nagy veszély vár rám?– Vagy elmondhatatlanul szép élmény.Lark megkapaszkodott a férfi ingében.– Neked könnyű, Oliver. Te vakmerőnek születtél. Nincsenek kötelességeid, nem viselsz

felelősséget. Veled szemben senki sem támaszt elvárásokat. Te nyugodtan élhetsz veszélyes életet.

– Vagyis a világ fütyül arra, hogy Oliver de Lacey él-e, hal-e. Ezt akartad mondani?A férfi könnyed hangot ütött meg, Lark mégis keserűséget is kihallott a szavaiból.– Ez másként lenne, ha felelős ember módjára élnél – válaszolta.Meg akart fizetni neki azért, mert vergődni hagyja a vágyában, a szenvedélyében. Ehhez

nincs joga. Meg kell lakolnia azért, hogy nem csókolja meg, amikor pedig ő már eleped utána.– Talán úgy, mint a jámbor Richard Speed? Ő tömegeket képes felrázni és könnyekre

fakasztani, de ébreszthet-e benned ilyen érzést? – kérdezte Oliver, aztán a fatörzsnek döntötte a lányt, s végre-valahára megcsókolta.

Lark olyan hevesen viszonozta a csókot, hogy tudta, később ezt szégyellni fogja. Mégsem tehetett mást, és ez volt az egészben a legrosszabb. Hogy elvesztette az önuralmát. Hogy megszűnt létezni az akarata, s belőle magából sem maradt meg más, csak az epekedés, az édes vágy.

A férfi nyelve ütemesen mozgott a szájában, és ő legteljesebb döbbenetére ugyanazt a ritmust érezte lüktetni a combja között. Még erősebben megmarkolta Oliver ingét, aztán elengedte, és keze bejárta a felsőtestét. Bal oldala még mindig be volt kötve, de kidolgozott izmai játékát a kötés sem rejthette el.

Lark megdermedt, amikor simogató keze a férfi nadrágkorcához ért. Sötét emlékek rohanták meg, amelyeket eddig nagy nehezen elfojtott.

– Ne hagyd abba, drága! – suttogta Oliver. – Éppen csak most kezdtük el.– Abba kell hagynunk.A lány szemét könny lepte el. Nem tudta, rossz emlékei miatt-e, vagy mert annyira kívánja

a férfit.– Nem, Lark – mondta Oliver. – Nem hagyhatjuk abba.– Azt mondtad, azért akarsz megtanítani arra, mi az igazi kísértés, hogy ellen tudjak állni

neki.– Hazudtam.– Igazán?

68

– Valójában el akartalak csábítani.Lark átbújt a férfi karja alatt, és oldalra lépett, hogy ne legyen beszorítva a fa és Oliver

forró teste közé.– Alattomos gálád vagy, Oliver de Lacey!– Mellettem viszont soha nem unatkoznál, drágám. És hogy őszinte legyek – túrt bele a

férfi a hajába –, én sem találkoztam még hozzád fogható nővel. Senki sem izgatott még fel ennyire.

Lark testén tüzes villám futott végig.– Az a te gondod. És soha nem fogod megoldani, ha állandóan engem molesztálsz.– Ha nem tisztelném és becsülném a női nemet, itt helyben a földre döntenélek.A férfi szavai mámorító képet vetítettek Lark elé, de inkáb meghalt volna, semmint hogy

bevallja neki az igazságot. Azt viszont nem hitte, hogy Oliver képes volna megerőszakolni őt. Sok hibája van, de valóban tisztelettel bánik a nőkkel.

A férfi, idegesen fel-alá járkált a patak partján.– Össze vagyok zavarodva, Lark. Nem tudom, miért lehet, de téged csókolni nagyobb

élvezet, mint ezer készséges és kezes nővel ágyba bújni – mondta, aztán hirtelen ingerülten a lány felé fordult. – Miért nem akarsz engem?

– Miért akarnálak?– Mert engem minden nő kíván, és egy sem utasított még vissza – felelte Oliver a

szerénység leghalványabb jele nélkül.– Ezek szerint eddig szerencséd volt – nyelvelt tovább Lark.– De miért pont te kellesz ennyire? – kérdezte Oliver, inkább csak saját magától. – Szebb

nőket is ismerek nálad, és sokkal bájosabbakat. Valóságos királynőket. Akkor miért pont te kellesz?

– Vagy úgy! – A sértés haragra lobbantotta a lányt. – Szóval ez bosszant. Hercegnők omlanak a lábad elé, aztán egyszer csak itt vagyok én. A szürke, ijedős kisegér. – Lark pár pillanatig a férfi nadrágjára meredt, amelyben, amint az előbb elmagyarázta neki, a legértékesebb része bújik meg. – Semmi kétség, túlságosan buta vagyok ahhoz, hogy értékelni tudjam a csodás ajándékot, amelyet felkínálsz nekem.

– Nem így értettem, Lark.– Természetesen így értetted, és ezt te is nagyon jól tudod! – kiáltotta a lány.Egész életében arra nevelték, hogy ne mutassa a dühét, hogy mindig fojtsa el. Most viszont

jólesett neki, már-már bűnösen jólesett, hogy kikiabálhatja magából a mérgét, és hihetetlenül megkönnyebbült tőle.

– Száz okot mondhatnék arra, miért nem akarom, hogy elcsábíts engem – folytatta. – Elkényeztetett vagy, beképzelt, felelőtlen – számolta az ujjain a férfi rossz tulajdonságait. – Csapodár, tisztességtelen, becstelen...

– Ne rólam beszéljünk! – szólt közbe Oliver, és lefogta a lány ujjait. – Milyen könnyen sorolod az én hibáimat! De talán neked is van okod arra, hogy megfoszd magad egy csodás szerelmes éjszakától?

– Nagyon is van.Larkot megint elfogta a jól ismert szégyenkezés. Elrántotta a kezét, és járkálni kezdett. A

férfi ugyanezt tette, és végül a veszekedő párok ősrégi pózában álltak meg egymással szemközt: csípőre tett kézzel és felsőtestüket egészen előredöntve, hogy majdnem összeért az orruk hegye.

– És mi az az ok? – kérdezte Oliver hanyavetin.Lark nagy levegőt vett. Ideje, hogy Oliver megtudja az igazságot. Hamarosan amúgy is

megtudná.– Az, hogy férjnél vagyok.

69

8.

Oliver ijedten hátrált egy lépést.– Férjnél vagy! Férjnél! Az ég szerelmére, hogy lehetsz te férjnél? – kiáltotta, és a sötétben

Larkra meredt. A nő ugyanolyan volt, mint mindig. Nem egyszerűen szép, hanem földöntúlian az. A hold fénye fátyolként ölelte körül az alakját, a haja ezüstben csillogott. Nem is olyan elragadó szépség, győzködte magát a férfi sokadszorra már. De van benne valami különös. A finomság és erő ritka elegye. A szégyenlősség és a visszafogott szenvedély elképesztő igézete.

– Ez nyilván csak vicc – zihálta Oliver. – Te nem lehetsz férjnél.– Az emberek többsége előbb-utóbb házasságot köt – jelentette ki Lark. – Ez egészen

mindennapi dolog.– De nem nálad! – mondta a férfi.Életében sok mindennel találkozott, ami meglepte, de ennyire soha semmi nem fájt még

neki. Nem szabad, hogy Lark férjnél legyen! Ő annyira édes, annyira ártatlan! Neki hozzá kell tartoznia.

De nem tartozik.– Miért ne lehetnék én férjnél? – kérdezte Lark, és előreszegezte az állát. – Szeretném

tudni, miért nem. Á, értem már! Mert túlságosan szemérmes, unalmas és szürke vagyok ahhoz, hogy feleségül vegyenek.

Te csak tapasztalatlan vagy. Túlságosan tiszta. Te az enyém vagy, gondolta Oliver, és kézfejével megtörölte a homlokát. Az éjszaka hűvöse ellenére is kiverte a víz.

– Melyik feleség kószál éjszaka cigányokkal, és teszi kockára az életét, hogy halálraítélteket mentsen meg a bitófáról és a máglyahaláltól? Melyik férj engedné ezt meg?

Lark megvonta a vállát, és dacos haragja enyhült valamelyest.– Nem igazán engedi meg.Olivernek komoly erőfeszítésébe került, hogy feltegye a következő kérdést.– Kicsoda? Ki az a férj, akinek a felesége életveszélyt is vállal, és aki semmi kivetnivalót

nem talál abban, hogy az asszonya cigányokkal tölti az éjszakát?Lark megfeszítette a vállát. Oliver visszafojtotta a lélegzetet, és felkészült arra, hogy a szép

Wynter Merrifield nevét fogja hallani. Már a gondolatot is elviselhetetlennek érezte, hogy az a csúszómászó, vagy bárki más, úgy érintheti meg Larkot, ahogyan ő szeretné mindennél jobban.

– Ki az? – kérdezte újra.Lelkét megerősítve arra számított, hogy azt fogja hallani, Lark azért ment hozzá

Wynterhöz, mert merészebb és markosabb, mint ő.– Spencer Merrifield – érkezett a válasz.Oliver már-már eszelős nevetésben tört ki.– Ezt nevezem sajátságos humornak!–Nem tréfálok. Spencer a férjem. Lark Merrifield vagyok, Hardstaff grófnéja.Oliver szája hangtalanul a nevet és a címet formálta. Ahhoz nem volt ereje, hogy

megszólaljon. Kérlek, mondd, hogy hazudsz! – könyörgött némán. Tudta azonban, hogy Lark nem tréfál. Ő soha nem tréfál. Most is halálosan komoly.

– De hát ő már vénember! – nyögte ki végül.70

– Negyvenöt évvel idősebb nálam.– De miért… hogyan… mi okból… – Oliver tíz ujjal beletúrt a hajába, mintha így

megszabadulhatna a döbbent elképedéstől. – Innom kell valamit – dünnyögte.Lark most már legalább megajándékozta egy mosollyal.– Nekem is.Nesztelenül visszamentek a táborba. Lark ott ránézett Richard Speedre, aki nem ébredt fel

gyógyító álmából. Oliver az egyik ekhós szekérről elvett egy szalmafonatos demizsont, két kicsorbult ónkupát és egy pokrócot, aztán megint kiosontak a táborból. Mintha titkos szerelmesek lennénk, gondolta a férfi keserűen.

A patak fölé, egy kis magaslatra vezette Larkot. A friss éjszakai szél lehűtötte kicsit felhevült arcát. Lark magyarázattal tartozik neki. Nem nyughat, amíg nem vall be neki mindent.

Oliver leterítette a pokrócot, és leereszkedett rá. Lark habozva követte a példáját. A férfi megtöltötte a kupákat, és az egyiket odanyújtotta neki.

– Igyál! Azt hiszem, hosszú éjszakánk lesz.Lark jókorát húzott a borból. Oliver oldalról lopva a nyakát nézegette, hosszú szempilláit, a

hold ezüstös fényében csillogó arcát.A lány letette a kupát.– Miért meredsz így rám?– Szívesen látott vendég lennél az ivászatokon a londoni csehókban.Lark lesütötte a szemét.– Eszem ágában sincs – mondta.A férfi a vállára tette a kezét, ő pedig ráemelte a tekintetét. Nagy, szomorú szemében

visszatükröződött a hold.– Miért nem mondtad el, hogy férjnél vagy? És hogy éppen Spencer Merrifield a férjed.– Nem tűnt okos dolognak. Különösen nem az elején.– Te pedig okos nő vagy.Lark a keze között forgatta a kupát.– Semmit sem tudtam rólad. Akárcsak a bírák, akik kötél általi halálra ítéltek, én is

veszélyes lázítónak tartottalak. Miért kellett volna elmesélnem neked az élettörténetemet?– És később miért nem tetted meg? Amikor már tudtad, ki vagyok, és a keresésemre

indultál.– Mindig fontosnak tartottam, hogy hallgassak arról a munkáról, amelyet dr. Snipesszal és

a szamaritánusokkal végzek.– Mert Spencer nem tudja, miféle veszélyeknek teszed ki magad.– Ő azt hiszi, Shoreditchben, a rejtekhelyen Mrs. Snipes keze alá dolgozom, és titkos

üzeneteket fejtek meg. Még ha a fülébe jutna is, hogy egy nő is részt vett a mentőakciókban, aligha hozna engem kapcsolatba a dologgal.

– Értem. – Oliver nagyot kortyolt a borból. – Ezért játszod Blackrose-ban az elnyomott nő szerepét?

Lark felhorkant.– Az nem tartozik ide.– Még mindig nem mondtad meg, miért hallgattad el ezt előlem. Én egészen biztosan nem

árultalak volna el Spencernek – dörmögte Oliver.– Mit tartottál volna felőlem, ha Spencer feleségeként mutatkozom be neked, és

elmesélem, hogy ki akarom záratni az örökségből Wyntert?– Valószínűleg azt feltételeztem volna, hogy a kapzsiság vezet, és magadhoz akarod

ragadni a vagyont.

71

– Csakhogy ez nem igaz – felelte Lark indulatosan. – Azt sem akarom azonban, hogy Wynter legyen az örökös. A reformáció előtt Blackrose Priory a bűn és az istentelenség fertője volt. Wynter visszaállítaná azokat az állapotokat.

Oliver felemelte a kezét.– Engem nem kell meggyőznöd, Lark. Hiszek neked. Ami engem érdekel, az valamivel…

személyesebb természetű.Lark megint ivott egy keveset, aztán felhúzta a lábát, és térdére támasztotta az állát. Nem

tudta, hogy ebben a pózban még fiatalabbnak és még ártatlanabbnak tűnik. De valóban ártatlan? Vagy megosztotta az ágyát az aggastyánnal?

– Az lesz a legegyszerűbb, ha egészen elölről kezded – mondta Oliver fátyolos hangon. – Meg akarlak érteni. Értenem kell téged.

– A szüleim meghaltak az angol izzadás nevű kórban, amikor én még egészen kicsi voltam.Oliver bólintott. Az a borzalmas ragály már egész városokat kiirtott.– Lord és Lady Montgomery voltak a szüleim.– Ismerem a nevüket. Hertfordshire-ben volt birtokuk.– Igen, a Montfichet kastély. Már kislányként én voltam a kizárólagos örököse. – Lark

felemelte a kezét, mintha közbeszólásra számított volna. – Spencert nem érdekli az a birtok. Eventide már amúgy is az övé, a halála után pedig az enyém lesz. Blackrose Prioryt pedig Henrik király ráíratta a kolostorok felszámolása után.

Lark szórakozottan kitépett egy fűcsomót, és római hatos számot formázott belőle a takarón.

– Blackrose-t öröklött birtokként írták át, mert a királyságnak akkoriban stabilitásra volt a legnagyobb szüksége. A király nem sejthette, hogy Spencer fiából Róma gyalázatos egyházának buzgó híve lesz.

Lark bort töltött a kupájába. Oliver elszántan uralkodott a türelmetlenségén, bár nagyon szeretett volna már választ kapni a kérdéseire. Együtt háltál az öregemberrel, Lark? A szeretője vagy?

– A szüleim halála után sok férfi pályázott arra, hogy a gyámom lehessen. Valóságos versengés tört ki közöttük, mert gazdag örökösnőnek számítottam.

– És Spencer volt az egyik ajánlattevő.– Spencer a szüleim régi barátja volt. Megtudta, hogy az ajánlkozók meg akarják

vesztegetni a bíróságot, hogy hozzájuthassanak a vagyonomhoz. – Lark lesöpörte a fűszálakat a takaróról. – Kevéssel a halála előtt apám magához hívatta Spencert, és megkérte, viselje gondomat, és legyen az oltalmazóm.

– A halálos ágynál tett híres ígéret – jegyezte meg Oliver.Lark megsemmisítő pillantást vetett rá.– Vannak, akik valóban komolyan veszik az efféle ígéreteket. Spencer közéjük tartozik.

Számtalanszor biztosított arról, hogy elhunyt barátja iránti kötelességérzetből vett feleségül.Kötelességérzetből, gondolta Oliver. Nem csoda, ha szegény lánynak szemernyi

önbecsülése sincs.Lark ábrándosan az ezüstös holdfénybe nézett. A távolban halványan kirajzolódtak az

erdős dombok körvonalai. A völgyből felszálló köd sejtelmesen lengedezett a táj fölött.– Spencer élete akkoriban üres és magányos volt. Spanyol feleségét, Wynter anyját

eltaszította magától, és laza erkölcsei miatt érvényteleníttette a házasságukat.– Úgy érted, hogy a felesége felszarvazta?Lark arca sötétebb színt öltött.– Igen. Az asszony egy katolikus kolostorban keresett menedéket a skót határon.Oliver lassanként felismerte a történet visszataszító logikáját.– Spencer pedig magára maradt.

72

– Voltaképpen igen. Már hamar megtudta azonban, hogy egy fiúgyermek apja, és törvényes utódjának ismerte el Wyntert. Ezt a döntését később keservesen meg kellett bánnia. – A lány fejét félrehajtva kis ideig egy bagoly huhogását hallgatta a közeli erdőből. – Miután a bíróság elutasította Spencer kérvényét, hogy a gyámom legyen, ő Henrik királyhoz fordult. Az engedélyét kérte arra, hogy feleségül vehessen, amint elég idős leszek hozzá.

– És a király beleegyezett ebbe?A jó öreg Henrik ezt igencsak szórakoztatónak találhatta. Oliver jól emlékezett a testes,

kötekedő hajlamú és vészesen éles eszű uralkodóra, aki azonban szívügyekben egészen a haláláig megejtően hiszékeny volt.

– Természetesen beleegyezett – válaszolta meg Oliver a saját kérdését. – Ezzel pedig egy hű nemes és a református hit követője három jelentős birtok kezelője lett: Montficheté, Eventide-é és Blackrose-é.

– Igen. Spencer odaadón szolgálta a királyt – mondta Lark nehezen forgó nyelvvel.Jóságos ég, csak nem itta le magát? – futott át Oliver fején a kérdés.– Te pedig Hardstaff kis grófnéja lettél, bármilyen szokatlan is ez. – Oliver idegei már

pattanásig feszültek. – Kérdeznem kell tőled valamit, Lark…– Kérdezz csak bátran! – csicseregte a lány. – Nincsenek titkaim, bár nem igazán értem,

miért érdekel az életem.Olivernek bűntudata támadt, de komoly gyakorlatra tett már szert a lelkifurdalása

elfojtásában.– Nos – köszörülte meg a torkát –, én… megkedveltelek téged.A lány gyanakvón méregette elnehezült pillái alól.– Ó, hogyne! – mondta.Oliver tudta, hogy nem hisz neki. Hogyan is hihetne? Spencer éveken át mondogatta neki,

hogy kötelességtudatból vette feleségül, nem pedig szerelemből.Oliver haragja dühbe csapott át, és megragadta Lark vállát. Egy kívülálló akár

szerelmeseknek is hihette volna őket. A férfi ujjai alatt érezte a lány kemény húsát, orrát megcsapta virágillata, és megint ellenállhatatlan vágy kerítette hatalmába. Meg akarta büntetni Larkot azért, hogy ilyen vágyat ébresztett benne, és azért is, mert nem kaphatja meg.

– Milyen volt vele? – kérdezte nyersen.– Eressz el! – követelte Lark. – Nincs jogod…– Hamar megszoktad Spencert? – kérdezte Oliver. Azt akarta, hogy minden egyes szava

mérgezett nyílvesszőként fúródjon a lányba. – Megvárta, hogy nővé serdülj, vagy már hamarabb kedvét lelte benned?

Lark ütésében elképesztő erő volt. Oliver különös megkönnyebbülést érzett attól, hogy a lány is el tudja veszíteni az önuralmát. Túllőtt a célon, Lark pedig megálljt parancsolt neki. Nyelve hegyét végighúzta az ajkán, és vér ízét érezte.

– Fogadd őszinte elismerésem! Igencsak jó erőben vagy.A lány úgy meredt a saját kezére, mintha nem is az övé lenne, hanem egy idegené.– Milyen jogon teszel fel nekem ilyen kérdéseket?– A becsapott ember jogán.– Előtted senkit sem ütöttem még meg. – Lark szemében mélységes szemrehányás ült. –

De ilyen szégyentelen sem volt még senki velem.Oliver újra teletöltötte a két ónkupát.– Butaságot kérdeztem – mondta, és ledöntötte az italt. A savas bor égette felhasadt ajkát. –

Valóban butaság volt megkérdeznem, hiszen tudom a választ.A lány is ivott egy nagy kortyot, és bágyadt mosollyal ajándékozta meg a férfit.– Igazán? – kérdezte, aztán hasra feküdt, és tenyerébe támasztotta az állát. A pofon,

amelyet lekevert Olivernek, eloszlatta a mérgét, és már csak pityókás volt.

73

Az éjszaka lassanként átadta helyét a reggelnek, és a pirkadat mesebeli lénnyé változtatta Larkot. Oliver végre megértette az összefüggéseket. A lány ártatlan, csak egy szigorú, de jóságos férfi nevelte, aki arra tanította, hogy gyűlölnie kell a szenvedélyt és a testi szükségleteket. Egyetlen férfi sem érintette, csak ő, Oliver de Lacey.

– Jaj, Lark! – mondta, és ujjai a lány selymes tincseivel játszottak. – Spencer az atyád, és nem a férjed.

Lark oldalra hajtotta a fejét.– Örökké hálás leszek neki.Spencer rászolgált a lány hálájára és megértésére. Meg akarta védeni őt, és ezért lemondott

arról, hogy valóban a feleségévé tegye.– Én is hálával tartozom neki – mondta Oliver. – Ha ő nem megy bele ebbe a szokatlan

házasságba, téged már rég elkapott volna egy kéjsóvár alak.Lark szemében egy futó pillanatra kihunyt a fény, és félrefordította a fejét.– Az zavarna téged?– De még mennyire!A lány olyan hangot hallatott, mintha el akarná sírni magát. Oliver irtózott a síró nőktől, és

felkészült a könnyek áradatára. Lark azonban halk nevetéssel lepte meg.– Rossz ember vagy, mylord, de nagyon is szeretetreméltó. Innom kell még egy kortyot.A férfinak tetszett a hatás, amelyet a bor tett a lányra. Arcának rózsás csillogást

kölcsönzött, mozdulatainak érzéki renyheséget, szájának izgató teltséget. Oliver újra megtöltötte a kupákat.

Lark kihúzta magát, mielőtt ajkához emelte az italt.– Állj! Mire iszunk? A boldogságra és a hosszú életre?A férfi szívére árnyék borult, de borzongását gondtalan vigyorgás mögé rejtette.– Minek az a hosszú élet, mylady? Miért nem iszunk egyszerűen csak a boldogságra?– Akkor hát a boldogságra! – koccintott a lány Oliverrel.– Ragadjuk üstökön a szerencsét, és élvezzük ki az utolsó cseppig az életet!– Így is mondhatjuk.Mind a ketten ittak, ám aztán Lark összeráncolta a homlokát.– Csakhogy nem lehetünk boldogok, amíg Angliában vallási türelmetlenség és

szűklátókörűség tartja szolgaságban az embereket.– Akkor igyunk arra, hogy szétfeszítjük a láncokat!A nap a látóhatár fölé emelkedett, rózsás sugarai bejárták a Chiltern-hegység szelíd lankáit.

Lark nevetése dallamos volt, akár egy szép dal. Olivernek egyszeriben Zara előző esti szavai jutottak eszébe.

A kerék már forgott, amikor te még nem éltél, és akkor is forogni fog, amikor már rég halott leszel.

Sorsa valahogy összefonódott ennek a lánynak a sorsával, akit soha nem kaphat meg.Ittak az ifjú reggelre, és egyikük sem gondolt a jövővel.

Miután elköszöntek a cigányoktól, a három utazó délkeletnek indult tovább. Richard Speed gyenge volt, testét sajgó sebek borították, mégis jókedvűen lovagolt. Kísérői viszont magukba fordultak, és égett a szemük.

– Nekem senki nem mondta, hogy a bor így hat az emberre – nyögött fel Lark.Egyik kezével a gyeplőt tartotta, a másikkal a homlokát támasztotta. Oliver úgy ült tüzes

kancáján, mintha életében most először lovagolna.– A szórakozásnak ára van, mylady.A lány keskeny vonallá húzta össze a száját.– Mit szól ehhez a bölcs megállapításhoz, Speed tiszteletes?

74

– A férfiak mindig bölcselkedni kezdenek, ha sok bennük a bor – mosolygott Speed szelíden. – Milyen messze vagyunk még a célunktól?

– Naplementekor ott leszünk. Holnap pedig remélhetőleg elérjük Gravesendet – dörmögte Oliver. – Ott kegyelmed felszáll egy amszterdami hajóra, és onnan már baj nélkül eljuthat Svájcba.

A tiszteletes mosolya lemondó szomorúságnak adta át a helyét.– Nem hittem volna, hogy valaha is hátat kell formánom szeretett Angliámnak.Lark nagyokat nyelt. Fájt neki, hogy így kell hallania beszélni a prédikátort.– Száműzetésed csak átmeneti lesz. Mária királynő sem uralkodhat örökké – mondta.Semmi rosszat nem kívánt az uralkodónőnek, de őfelsége sajnos semmit sem tett az ellen,

hogy Bonner püspök ártatlan embereket kínoztasson meg és végeztessen ki. Politikájában Mária túlságosan is a férje, Fülöp király tanácsadóira bízta magát.

– Ez igaz – bólintott Speed. – De mi lesz, ha a királynő trónörököst hoz a világra? Folyton erről pusmognak, és ha ez valóban megtörténik, Mária halála után Fülöp lesz a régens. Milyen jövő vár akkor majd ránk?

Erre a kérdésre Lark nem tudta a választ. Egyszeriben megrohanták az előző éjszaka emlékei. Ahogyan Oliver a kísértés szó jelentését szemléltette neki, heves szócsatájuk, aztán a békekötésük és végül a pohárköszöntőjük, amellyel a hajnalt üdvözölték.

Oliver de Lacey különös, csodálatos és vakmerő ember, gondolta a lány. Hirtelen azonban aggódni kezdett érte, és hangosan ki is mondta, amit gondolt: – Azt hiszem, neked is száműzetésbe kellene menned Speed tiszteletessel.

– Nekem?– Igen. Mi lesz, ha valaki rájön, hogy orránál fogva vezetted a hóhért?A férfi szárazon felnevetett.– Az aligha fordulhat elő, madám. Bizonyára emlékszel még a maskarámra. A hóhér egy

Oliver Lackey nevű szakállas semmirekellőt lógatott fel. Senki sem tudja, hogy azt a szerencsétlen flótást kimentették a sírgödörből, és egy könyörületes angyal életre keltette.

És rajtam kívül senki sem tudja, mit mondtál nekem ma éjszaka, gondolta Lark, de buta, ábrándos szavaiért mindjárt meg is szidta magát.

– Oliver Lackey nyugodjék békében! – folytatta Oliver. – Nem látok okot arra, hogy elhagyjam Angliát.

– Én viszont igen – jelentette ki Lark dacosan.– Vagy úgy! – A férfi arcvonásai megkeményedtek, és bármilyen kínos volt, Richard

Speed füle hallatára is kimondta a gondolatait. – Minél messzebb akarsz tudni engem, hogy ne emlékeztesselek arra, nő vagy. Egészséges fiatal nő, akinek egészséges vágyai vannak…

– Elég ebből! – kiáltotta Lark, és éppen gyorsabb ügetésre akarta fogni a lovát, hogy elmeneküljön a kínzójától, amikor meghallotta a szavait.

– Kegyelmed művelt ember, Speed tiszteletes. Mit tenne a helyemben?Lark úgy tett, mintha nem figyelne oda a jámbor prédikátor válaszára. Felháborodását

azonban nem tudta elrejteni.– A helyedben én legelőbb is kikérném Isten tanácsát, mylord. Aztán pedig valószínűleg

magamévá tenném a lányt.

A tekintélyes udvarházat széles gyepszőnyeg és vaskapuval záródó kőfal vette körül. Az utazók útját felfegyverzett őrszem állta el, és Lark már attól tartott, hogy nem kellett volna bíznia Oliver tervének a sikerében. Erősen megmarkolta a lova kantárszárát, mert félt, hogy bármelyik pillanatban letartóztathatják.

– Hol vagyunk? – kérdezte Olivertől suttogva.– Azt hamarosan megtudod.

75

Oliver is suttogott, aztán fennhangon közölte a kapuőrrel a nevét és a rangját.– Beléphettek – mondta az őr, és elállt az útból. – A szolgák majd ellátják a lovaitokat.Szemerkélni kezdett az eső, és az utazók besiettek a nagyterembe, ahol melengető tűz

lobogott a kandallóban. Lark lassanként kiheverte az előző éjszakai ivászatot. Ruhája gyűrött volt, cipőjét és szoknyája alját sár borította. Levette átázott főkötőjét, és kócos haja zabolátlan fürtökben keretezte az arcát. Fáradt és összetört volt, s mindkét útitársára haragudott. Oliverre azért, mert szinte belebetegedett az utána való vágyódásba, Richard Speedre pedig azért, mert Oliverrel rokonszenvezik ahelyett, hogy a keresztény erkölcsöt hirdetné.

Lehet persze, hogy minden férfi egyforma, és a testi vágyak elmossák a határt helyes és helytelen között, gondolta. Most mindenesetre mind a ketten az asztalnál ülnek, jókorákat törnek a friss kenyérből, és seritallal koccintanak hozzá.

Lark mérgesen megköszörülte a torkát, mire a férfiak, akár a csínytevésen kapott kölykök, lerakták a korsót és a kenyeret. Lark összekulcsolta a kezét, és szándékosan hosszú asztali áldást mondott.

– És köszönjük neked, Uram, az iránymutatást lette hozzá végül. – Adj nekünk erőt ahhoz, hogy hitünkkel, odaadásunkkal, józan mértékletességünkkel és erényességünkkel szolgálhassunk téged…

– Fogadd ezért hálánkat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen! – szólt közbe Richard Speed.

– Ámen! – szajkózta Oliver is, és kenyeret tömött a szájába.Lark komor pillantásokat vetett a két férfira. Egy szolga ezüsttálat hozott be, leemelte róla

a fedőt, amely alól ropogósra sült kappan került elő. A következő pillanatban egy törékeny, karcsú nő lépett be a terembe.

– Ha jól emlékszem, te nem eszel kappant, Mylord Wimberleigh – mondta tiszta, csengő hangon. – Így van? – A lángvörös hajú nő sugárzó mosollyal ajándékozta meg Olivert. Ő felugrott a székéről, a hölgy pedig kitárta a karját. – Én viszont imádom a kappant. Drága Oliver, légy üdvözölve!

Lark ellentétes érzésekkel figyelte a jelenetet. Soha nem látta még, hogy Oliver ekkora tisztelettel és csodálattal adózott volna valaki előtt, mint most, amikor megölelte a hölgyet.

– Bess! De rég volt már!Mi volt régen? – szerette volna tudni Lark.– Túlságosan is régen – válaszolta a hölgy, és játékosan meglegyintette a férfi arcát. – Ha

nem lennél ennyire elbűvölő, komoly büntetést gondolnék ki neked.– Tőled bármilyen büntetést örömmel elviselnék.Lark az égre emelte a szemét.– A kíséretem – mutatta be a társait Oliver, és az asztalhoz kísérte a hölgyet. Richard

Speed és Lark udvariasan felemelkedett. – Ő itt pedig…– A barátaim Bessnek szólítanak – szólt közbe a hölgy.Bámulatos kisugárzásából közelről sem veszített semmit. Sem magas nem volt, sem

különösebben szép, tartása mégis emelkedettséget és finomságot kölcsönzött neki. Keskeny kezét odanyújtotta Speed tiszteletesnek, aki mélyen meghajolva csókot lehelt rá, Lark pedig előírásosan pukedlizett.

Étkezés közben a ház hölgye Oliver minden figyelmére igényt tartott. Ő valósággal csüggött Bess ajkán, apró darabokra vágta neki a húst, és régimódi lovagiassággal még meg is kóstolta.

Hiába, szereti a nőket, gondolta Lark gombóccal a torkában. Ezt neki azonnal értésére is adta, miután megismerkedtek. Ez a Bess pedig egészen különleges nő lehet. Talán a szeretője?

76

Lark végül beismerte, mi az az érzés, amely azóta kínozza már, hogy Bess belépett a helyiségbe. Életében most először féltékeny. Egy gonosz kis kobold kínozza. Nem ereszti, nem lehet elkergetni, és egyre csak fájdítja a szívét.

– És te hová valósi vagy, mistress? – kérdezte Bess lekötelező mosollyal, amelyről nem derült ki, hogy érdeklődő-e, vagy csak udvarias.

– Hertfordshire-i vagyok – felelte Lark. – Blackrose Prioryból…– Szeretem a dombvidéket, ahogyan te is, mylord, igaz? – Bess már vissza is fordult

Oliverhez. – Kiváló vadászterület.Az udvariasság nem tartozik a hölgy erősségei közé, gondolta Lark, és kezdte jobban érteni

Spencer életfelfogását. Mégiscsak jó az, ha az ember elfojtja az érzéseit, és távolságot tart másoktól. Elvégre ki érez késztetést arra, hogy a vágy vad lüktetését és a féltékenység mardosó fájdalmát érezze?

– Az udvar szokásos pletykái – sóhajtotta ekkor Bess.Lark belátta, hogy feleslegesen kínozza magát. Jobb lesz, ha figyelemmel követi a

beszélgetést.– A királynő már megint azt képzeli, hogy áldott állapotban van – mondta Bess, és vizes

tálkába mártotta az ujjait.Lark visszafojtotta a lélegzetét, és nagy szemeket meresztett Richard Speedre. A cigányok

is ilyeneket beszéltek, de nekik nem kellett attól tartaniuk, hogy kihallgatják őket. Bess viszont arisztokrata, neki tudnia kellene, mekkora veszélynek teszi ki magát felségsértő szavaival.

A tiszteletes sápadtan, szótlanul ült a helyén. Lerítt róla, hogy legalább annyira megdöbbent, mint Lark. Az efféle beszédeket senki sem úszhatja meg élve.

– Ezt komolyan mondod? – kérdezte Oliver.Ő szemlátomást nem osztotta Lark aggodalmait. Bort töltött egy kehelybe, és odanyújtotta

Bessnek.– Hát persze! Már elmúlt negyven, a férje visszatért Spanyolországba, ő pedig beteg. –

Bess eltolta maga elől a tálat, és fehér vászonkendőbe törölte a kezét. – Szemérmes szűz vagyok, Speed tiszteletes, de annyit még én is tudok, hogy ilyen körülmények között nemigen foganhat meg gyermek.

Lark futó pillantást vetett Oliverre. Benne nem keltenek félelmet ennek a nőnek a sértő szavai? Nem, a legkevésbé sem. Kék szemével csak imádattal néz a vörös hajú hölgyre.

Nem csoda, hogy Bess önbizalma határtalan. Egy férfi vonzalma és tisztelete nagy hatással van a nőkre. Olyan hatással, amely Larkot arra késztette, hogy lázadjon fel engedelmes alázatosságot parancsoló élete ellen, és olyan álmoknak adta át magát, amelyekről korábban azt sem sejtette, hogy léteznek.

Hirtelen megjelent előtte a vásártéri jelenet, ahogyan Oliver kinyitotta a ketreceket, és szabadon engedte a madarakat. Én megtaníthatlak repülni, idéződtek fel benne a férfi szavai. Igen, Oliver de Lacey tudja, hogyan ébreszthet másokban vágyat arra, hogy derítsék fel a lehetőségeik határait, hogy többet akarjanak az élettől, többet várjanak el annál, mint ami megilleti őket. Lark megtapasztalhatta, milyen hatással van Oliver az emberekre, Kitre, idegenekre, a cigányokra, Bessre, én nem utolsósorban őrá.

– Te is így gondolod, mistress? – zavarta meg a gondolatait Bess kérdése.– A legteljesebb mértékben – felelte, bár halvány sejtelme sem volt arról, mire vonatkozott

a kérdés.Richard Speed elvörösödött, és nagyot nyelt.– Mistress Lark talán nem értette a szavaidat.Bess elnézően mosolygott.

77

– Azt mondtam, hogy Angliában egyetlen várandós nő élete sem lesz biztonságban, amíg a királynő gyermekre vágyik – ismételte meg, aztán rekedten felnevetett, összecsapta a kezét, és sakktáblát hozatott. – Szoktál játszani?

– Néha – dünnyögte Lark, aki még mindig vendéglátójuk szavainak a hatása alatt állt.– Pompás!Bess futó legyintéssel elbocsátotta Olivert és Richardot, és öt perccel később már hármat

leütött Lark gyalogjai közül.– Gondolkodtál már azon, hogy miért a királynő a legerősebb figura a sakkban? – kérdezte.– Hogy megvédje a királyt – felelte Lark. – Régebben miniszter lehetett a királynő figurája.Miközben beszélt, Lark leütötte az egyik futóját.– Jaj, de buta vagyok! Elnéztem ezt a lépést – ingatta a fejét Bess. A gyertyák fénye

megcsillant gazdagon díszített főkötőjén. – Ösztönösen cselekszem, és túlontúl merész is vagyok.

– Belőlem hiányoznak ezek az erények – vallotta be Lark.Bess újabb gyalogot ütötte le, és ezzel akaratlanul utat nyitott Lark bástyája előtt.– Nem mindenki tartja erénynek az ösztönösséget és a vakmerőséget. Amúgy pedig

túlságosan szerény vagy. Nem te lennél az, aki nem kevesebb mint tizenegy halálra ítélt életet mentett már meg? És nem te fejted meg a szamaritánusok rejtjeles üzeneteit? Én hónapokig törtem a fejem egy titkosíráson. Egy bizonyos személy születési dátumán alapszik, vagy…

– Madám! – szólt közbe Lark ijedten. Honnan tudhatja ezt Bess? A szamaritánusok a legteljesebb titoktartás mellett teszik a dolgukat. – Tévedsz. Nem én vagyok az, aki…

Bess nevetve hátravetette a fejét. Főkötőjén megint megcsillantak a gyöngyök és az aranyszálak.

– Szerénységed már önfeladással határos. Ne aggódj, nem akarlak vallomásra kényszeríteni.

Lark látszólag könnyedén felnevetett, és bástyájával leütötte ellenfele futóját.– Bámulatos, ahogyan félénkség mögé rejted el az éles eszedet. Ezt el kell tanulnom tőled.– És az mire lenne jó? – kérdezte Lark.– Arra, hogy bolonddá tegyem az embereket, és meghagyjam őket abban a hitükben, hogy

oktalan nőszemély vagyok.– Fenség! – lépett oda habozva egy inas az asztalhoz.Lark homloka ráncba szaladt. Bess hercegnő lenne?– Igen, hogy együgyű, tudatlan nőnek tartsanak – folytatta Bess, és ügyet sem vetett az

inasra. – Valójában azonban az összes bölcselkedőnél okosabb vagyok – szegezte előre az állát, és rámosolygott az inasra. – Elnézésed kérem, Cuthbert, ezért a buta asszonybeszédért. Mi már csak reménytelenül felszínesek vagyunk – tette hozzá, és rákacsintott Larkra.

Cuthbert egy bőrmappát nyújtott át neki.– Madám, ezek a levelek éppen most érkeztek nővéred őfelségétől, a királynőtől.– Köszönöm, Cuthbert. Tedd csak őket az asztalra! Csekély értelmem majd később

foglalkozik velük. Egy üresfejű nőnek igencsak nehezére esik a gondolkodás.Cuthbert meghajtotta magát, és fejcsóválva elhagyta a helyiséget. Bess átfutotta az egyik

levelet. Arcára egy pillanatra jeges harag ült ki, és dühösen megvillant ébenfekete szeme. Utána azonban mindjárt sugárzó mosollyal ajándékozta meg Larkot.

– Hiába, rossz firma vagyok. Szegény Cuthbert már megint nem tudja, mit tartson felőlem.Ezzel Lark sem volt másként. Úgy ült ott, mintha gyökeret eresztett volna. Fejében

Cuthbert szavai visszhangoztak. Nővéred őfelsége, a királynő. Nővéred, a királynő…Isten az égben! Bess nem más, mint Erzsébet hercegnő, Anglia trónjának a várományosa!

78

9.

Másnap reggel Lark a kastély felhajtóján lovagolt Oliver de Lacey mellett.– El kellett volna mondanod! – sziszegte mérgesen.– Ugyan mit?Oliver megdörzsölte a halántékát, és hunyorogni kezdett az éles reggeli napfénytől. Már

megint kártyázással és bor mellett töltötte a fél éjszakát.– Hogy ez itt a Hatfield ház – felelte Lark, és elégedettséggel töltötte el, hogy metsző

hangjától összerezzent a férfi. – Hogy Bess valójában Erzsébet hercegnő.Maguk mögött hagyták a kastélyt és a parkot, és ráfordultak a sűrű tölgyerdőn át vezető

széles útra. Oliver borostás állát vakargatta.– Ha nem csal az emlékezetem, hallani sem igen akartál rólam, miután nevükön neveztem

a félelmeidet.Lark nem tagadhatta, hogy kerülte a férfit, és nemigen beszélt vele.– Akkor is el kellett volna…– Hallgass!Oliver felegyenesedett a kengyelben, és hátranézett a válla fölött. Lark visszafogta a lovát,

és most már ő is hallotta a gyors lódobogást. Oliver leugrott a nyeregből, és a lányt is lesegítette. Az út melletti bokrok közé vezették a hátasaikat, és elrejtőztek az embermagasságú páfrányok között. Lark a férfi arcát fürkészte. Látta, hogy izmai megfeszültek, és várakozón csillog a szeme.

– Te ezt élvezed – suttogta. – Mégis miért?Oliver felvonta a szemöldökét, és kisfiúsan elmosolyodott.– Mert ilyenkor érzem, hogy még élek – válaszolta.Lobogó szőke hajjal egy lovas közeledett feléjük. Kissé görnyedten tartotta magát a

nyeregben, de így is látszott rajta, hogy jól üli meg a lovat.– Richard Speed! – kiáltotta Lark megkönnyebbülten, és visszavezette az útra a hátasát.Oliver visszaült a nyeregbe, és követte a lányt.– Valami baj van? – kérdezte Speedtől, aki megállította a lovát, és boldogtalanul bólintott.Kócos fejével és koszos köpenyében olyan volt, mint egy édenkertből száműzött angyal.– Mi történt? – tudakolta Oliver.– Elárultak bennünket. Bonner püspök poroszlói a keresésemre indultak.Oliver elkáromkodta magát.– Biztos vagy ebben?– Erzsébet hercegnő tegnap este egy levélből értesült erről.Lark jól emlékezett arra, hogy Erzsébet szeméből csak úgy sütött a düh, miközben

elolvasta a Cuthberttől kapott írást. Mária királynő személyesen óvta volna attól a féltestvérét, hogy menekülteket juttasson biztonságba? A királynőben Lark mindig is a reformáció jó ügyének kérlelhetetlen ellenfelét látta, és nem olyan asszonynak tartotta, aki a legcsekélyebb rokonszenvet is táplálná a húga iránt.

– Bonner püspök Erzsébet hercegnőre is besúgókat állított rá – állapította meg Speed komoran. – Azok a patkányok boldogok lennének, ha a hercegnőre rábizonyíthatnák a felségárulás vagy az eretnekség vádját. Bonner és az emberei pontosan tudják, hogy Erzsébet, ha trónra lépne, kiirtandó kártevőkként félreállítaná őket. Ezért hagytam el a lehető

79

leggyorsabban Hatfieldet. A hercegnő ugyan továbbra is menedéket kínált nekem, amíg nem találok más lehetőséget, de én semmiképpen sem kívánok ártani neki.

– Istenemre, te valóságos mártír vagy, tiszteletes – teremtette le Oliver a prédikátort. – Jobban jártál volna, ha maradsz.

– És ha a hercegnő kastélyában találták volna? – kérdezte Lark elszörnyedve.Oliver komor pillantást vetett rá, ám aztán vidáman felcsillant a szeme.– Ahhoz képest, hogy a nők szilárd meggyőződésed szerint kevesebbet érnek a férfiaknál,

nem is érvelsz rosszul – mondta.Larkot meglepte, hogy a férfi ellentmondás nélkül elfogadta a véleményét. Spencer

egészen biztoson megszidta volna, és ráparancsolt volna, hogy tanuljon meg kívülről tízoldalnyi verset.

– Hogy szól a figyelmeztetés? – kérdezte Oliver.Speed remegő kézzel kisimította a haját a homlokából.– Bonner emberei lezárták a kikötőket, s az összes kifutó és beérkező hajót átkutatják.– Gravesendet tehát elfelejthetjük – dünnyögte Lark, és a társait nézegette.Úgy hasonlítottak egymásra, mintha testvérek lettek volna. Mind a ketten világos hajúak,

világosi szeműek és jóképúek. Csak éppen Richard arca komolyságot és belső erőt sugároz, Oliver viszont derűs, gúnyos és könnyelmű ember. Rajta azonban Lark mindig valamiféle nyugtalan szomorúságot is érzett. Lénye mintha egyenlő mértékű mélabúból, túláradó életkedvből és éles elméből állt volna össze. A lány nem látta okát, hogy rokonszenvet tápláljon iránta, és mégis lenyűgözte. Sokkal jobban, mint a jámbor Richard Speed, vallotta be magának szégyenkezve.

– Blackrose Prioryba kell mennünk – mondta fennhangon.Oliver tűnődőn babrálta a süvegét díszítő fácántollakat.– Speed tiszteletes könnyű préda lenne Wynter számára. Ezzel az erővel egyenesen a

vágóhídra is vihetnénk, mint egy bárányt.– Wynternek semmiről sem kell tudnia.– Ő nem ostoba, Lark. Zavaros fejű gyűlölködő, de nem buta.– Én sem vagyok az. – Lark nagyot nyelt. Egyszeriben rádöbbent, hogy soha nem tartotta

butának magát. Megfeszítette a vállát, és segítség nélkül felszállt a lovára. – Már van is egy tervem.

A fogadó udvarán Oliver körbejárta Speed tiszteletest, és tetőtől talpig végigmérte.– Szenzációs! Ha nem tudnám, ki vagy, még hinnék is a maskarádnak.– Nevetségesnek érzem magam. Mintha torzszülött lennék. – Speed kétségbeesetten nézett

két vigyorgó kísérőjére. – Komolyan szükség van erre?– Attól tartok, igen – felelte Lark. – Hozzá kell szoknod. Egyébként felettébb meggyőzően

festesz.– Így igaz. Elbűvölő vagy. – Olivernek erősen uralkodnia kellett magán, hogy ne törjön ki

kacagásban. – Bárki elhinné rólad, hogy nőnek születtél, kedves Speed. Vagy szólítsalak inkább Mistres Speednek?

Az istenfélő prédikátor nem káromkodta el magát, a szeme azonban dühös villámokat szórt. Lark keresgélni kezdett az Oliver által beszerzett női ruhák között.

– A Speed nevet nem használhatjuk többé, mert most az már közszájon forog – mondta Oliver. – Hogy szólítsunk ezután? Lady Szakálltalannak? Esetleg Mistress Alakváltónak?

– Elég! Én ezt nem csinálom tovább! – A tiszteletes haragtól lángoló arccal le akarta tépni magáról a csipkés főkötőt.

– Türelem! – tette Lark a kezét a karjára, és kérlelőn nézett rá. – Ne add fel ilyen hamar! Gondolj arra, mi forog kockán!

80

Oliver nagyot csettintett az ujjával.– Megvan! – kiáltott fel. Nem állta meg, hogy ne tegyen újabb és újabb csípős megjegyzést

Speedre. – Mistress Quickly leszel. Női ruhás mártírként fogsz bevonulni a történelembe.A prédikátor megadóan bólintott.– Isten nevében elviselem az álöltözetet – sóhajtotta, és igazgatni kezdte a mídere

csipkéjét.A ruha, amelyet Oliver egyenesen a shoreditchi bordélyházból emelt el, vállban pont jó

volt rá, elől azonban természetesen lötyögött rajta.– Mellben még nem vagy elég erős. Ne ficánkolj? – mondta Oliver, aztán szalmát tépett ki

az udvaron fekvő bálából, és dús keblet varázsolt belőle a durva ing alá, amelyet Speed a mídere alatt viselt.

– Dörzsöl – tiltakozott a tiszteletes.– Még mindig kevésbé, mint egy szőrcsuha – felelte Oliver.Miután bevégezte a művét, még egy gyűrött csipkegallért is adott Speedre, hogy elrejtse az

ádámcsutkáját.Lark megint áttúrta a bordélyból származó nagy zsákot, és végül egy furcsa, prémes

valamit húzott elő belőle.– Ez meg micsoda? – kérdezte.Olivert majd szétvetette a nevetés. Remekül mulatott a két mit sem sejtő protestánson.– Már csak ez hiányzott a tökéletes maskarához – mondta, aztán kikapta a lány kezéből a

kis szőrpamacsot, és megemelte a prédikátor szoknyáját. – Paróka a legnemesebb testrész számára.

Lark szörnyülködve felsikított, és arca elé kapta a kezét. Speed hosszú pillanatokra kővé vált a döbbenettől.

– Ilyen messzire azért nem kell menni az álcázásban – tiltakozott szigorúan, miután megtalálta a hangját.

– Sosem tudhatjuk, hol leselkednek besúgók – figyelmeztette Oliver ártatlan ábrázattal. Akkor sem hagyott volna fel a tréfálkozással, ha büntetésül a Pokol tüzén kellett volna elégnie. – Kösd csak fel magadra!

Speed éppen nekilátott, hogy helyére illessze a fura pamacsot, amikor egy szolga meghozta a lovaikat. Egy pillanatig elképedten meredt a prédikátorra, aztán szája elé kapta a kezét, és elmenekült. Kicsit később már hallották is prüszkölő nevetését.

– Ez már egyenesen arcpirító – morogta a tiszteletes.Mind a hárman lóra szálltak, s amikor a nap első sugarai eloszlatták a reggeli harmatot,

kilovagoltak a fogadó udvaráról. Déltájban aztán már át is keltek a Tyler Cross-i hídon. Speed női nyeregben ült, fél lábát ügyetlenül átvetve a kapán. Szűk bársonytopánkát viselt, szalmával kitömött melle minden egyes lépésre fel-le ugrált, de megadó nyugalommal tűrte a sorsát.

Oliver nagyokat nevetett a prédikátor öltözékén, és ugratta is vele, de közben egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy a tiszteletes életveszélyben van. Éppígy nem felejtette el azt sem, hogyan támadták meg őket, amikor először jártak ezen a hídon. Most azonban nem feküdt kocsi az árokba dőlve, és útonállók sem rohanták le őket.

Amikor közelebb értek a Chiltern-hegység kupoláihoz, Speed elcsendesedett és magába fordult. Oliver azonban biztos volt abban, hogy nem fogják felismerni benne a férfit, ha naponta többször is megborotválkozik, elrejti nagy kezét, és sikerül magas hangon csicseregve beszélnie.

– Fogadd őszinte elismerésem, Lark! – mondta. – Tökéletes az álruha.– Az majd még elválik – válaszolta a lány szokásos józanságával.

81

Mindig elkomorodott, ha Blackrose felé közeledtek. Akárha fagynak kitett virág lett volna, minden szín eltűnt az arcából, és nyoma veszett az elevenségének. Oliver tudni vélte, mi okozza ezt a különös változást. Larknak Spencer a férje. Az elsötétített szobában haldokló aggastyán a hites ura. Wynter, a mostohafia pedig, milyen furcsa fintora is ez a sorsnak, alig néhány évvel idősebb csak nála. Micsoda bolond családi viszonyok!

Oliver fájdalmasan együtt érzett a lánnyal. Milyen élete van szegénynek egy férfi oldalán, aki apja helyett az apja, miközben a férje is, és egy fiatal férfi mostohaanyjaként, akit gyűlöl! Visszás és szomorú helyzet.

A kolostor őrházának a kapuján Oliver a lány mellett lovagolt át. Lark feléje fordult, és ő látta rajta a változást. Megint kővé dermedt idegen lett belőle.

– Igen? – kérdezte. – Mondani akarsz valamit?– Csak szeretném, ha tudnád, hogy egészen addig maradok, amíg szükséged van rám.Lark keserűen elmosolyodott.– Nem, mylord. Te addig maradsz, amíg jónak látod.– És ezt te honnan tudod?– Kezdelek jobban ismerni, mylord. Hamar fellelkesedsz, de éppoly gyorsan bármire rá is

unsz. Állhatatlan vagy.Oliver haragra gyúlt. Larknak voltaképpen igaza volt. Ő valóban csak azokkal a dolgokkal

foglalkozik, amelyek érdeklik. Amint valamitől elmegy a kedve, vagy akár csak a legkisebb ellenállásba ütközik, máris a következő kaland felé fordul. Most azonban nem vágyott arra, hogy ez a kaland véget érjen.

– Tévedsz. – Megállította a kancáját, és a három utazó arra várt, hogy az istállószolgák vegyék át a lovaikat. – Ezúttal kitartó leszek. Vagy talán nem ezt fogadtam neked, amikor egy kis bor társaságában a dombon töltöttük az éjszakát?

– Mámoros fogadalmak csak ritkán tartósak.Lark segítség nélkül leszállt a lováról, és odadobta a kantárt az egyik szolgának. Oliver is

leugrott a kancájáról, és körülményesen lesegítette a nyeregből Richardot. A tiszteletes belegabalyodott bő szoknyájába, mire végül szilárdan állt a lábán.

– Köszönöm, mylord – dünnyögte halkan.– Próbálj egy oktávval magasabb hangon beszélni! – súgta oda neki Oliver vigyorogva.Lark előrement a kapuhoz. Speed férfias léptekkel utána akart indulni, de Oliver megfogta

a könyökét.– Úgy jársz, mint egy paraszt az eke mögött. Egy előkelő hölgy tipeg, és finoman ringatja a

csípőjét. Valahogy így – mondta és mutatta.A prédikátor tátva felejtette a száját.– Már megbocsáss, mylord, de hol és mikor tettél szert erre a tudásra?Oliver felnevetett.– A szorgos tanulással töltött évek alatt, barátom.Beléptek a nagyterembe. Larkot ott egy aggodalmas inas fogadta.– Mi újság, Crispus?A férfi idegesen igazgatta a nyakfodrát.– Az úrról van szó, madám. Őlordsága állapota rosszabbodott. A doktor egész éjjel

mellette volt, most pedig a faluból Roswe úrhölgy virraszt az ágyánál.Lark összekapta a szoknyáját, és felszaladt a lépcsőn.– Lord Wynter hol van? – kiáltott hátra a válla fölött.– Elment itthonról – válaszolta Crispus. – Csónak vitte Londonba. Egy komornyiktól úgy

hallottam, hogy a királynő az udvarba rendelte.Lark megkapaszkodott a lépcsőkorlátban. Holtsápadt arcáról Oliver olyasmit olvasott le,

amit nagyon nem szívesen vallott be magának. Lark valóban szereti az öregembert.

82

Lark térdre rogyott az ágy mellett.– Spencer! – suttogta.– Csak rövid időkre tér magához. – Roswe felemelkedett a karosszékből, amelyben eddig

hímezgetett. – Nem eszik, alig pár kanál húslevest sikerült itatnom vele.– Köszönöm. – Lark elbocsátotta az idős hölgyet. Súlyos bűntudata támadt, mert ha ő

etette, Spencer hajlandó volt enni. Neki azonban fontosabb volt, hogy kalandokba bocsátkozzék egy férfival, aki elbűvölte, akinek a csókjai után epekedik, pedig még csak nem is a férje. – Spencer?

Az aggastyán mozdulatlanul feküdt, akár egy halott, és mellkasán nyugtatta májfoltos kezét. Lark nem tudta volna megmondani, mikor érintette meg utoljára, bár szinte mindig egymás mellett voltak. Spencer soha nem tartotta sokra a testi közelséget. Számára fontosabb volt a szellem ereje. De mi marad abból, ha már nincs más, csak egy simogató kéz vigasza? – kérdezte Lark önmagától elveszetten.

Spencer egészen más, mint Oliver, futott át a fején kéretlenül a gondolat. Oliver nemcsak keresi a testi közelséget, hanem vágyódik utána. Szüksége van rá, mint a mindennapi betevő falatra. És mellette ő sem érez másként.

Lark elszégyellte magát, amiért így elkalandoztak a gondolatai. Ki kell vernie a fejéből Oliver de Laceyt.

– Spencer! – ismételte meg hangosabban, és végre az aggastyánéra tette a kezét. – Én vagyok az, Lark. Hallasz engem?

A férfi keze hideg volt, Lark simogató érintései alatt azonban, mintha csak csoda történt volna, lassanként felmelegedtek az ujjai. Larkban ez a melegség rég elfeledettnek hitt emlékeket idézett fel. Spencer szigorú, kemény ember, de szigora mögött tisztelet és nagyrabecsülés is megbújik. Lark időnként úgy érezte, hogy az aggastyán szereti őt.

Hirtelen egy kép jelent meg előtte egészen tisztán. Tavasz volt, és Spencer egy virágzó almafa alatt feküdt. Ő akkor még kislány volt. Felmászott a fára, megrázta az ágait, és boldogan sikongatott, amikor a fehér szirmok lehulltak, és beborítottál Spencer arcát. Milyen szép is volt hallania a férfi nevetését!

Lark arcán könnycsepp gördült végig.– Nem akarom ezt látni. – Spencer felébredt. Gyenge volt, szemében azonban rosszallás

jelent meg.Lark lenyelte a könnyeit, és megpróbálkozott egy mosollyal.– Arra gondoltam éppen, hogy te mindig nagyon jó voltál hozzám.– Jó! Ugyan! Te minden jóságoddal együtt jöttél világra. Ha tehettem volna, leneveltelek

volna róla.– Nem tudod, mit beszélsz – tiltakozott a lány.Az a Spencer, akit ő ismert, mindig is szilárdan tartotta magát az elveihez. Mindenkor

különbséget tudott tenni helyes és helytelen között, mintha csak maga az Úr nyújtotta volna át neki kőbe vésve az igazságot.

– Nem, Lark – mondta az aggastyán. – A halál csodálatos adomány. Rábírja az embert, hogy őszinte legyen önmagához, és azokhoz, akiket szeret. Oliver hol van?

– Miért akarod látni?– Szükségem van rá, Lark. Kérlek. Már nincs sok…– Itt vagyok, mylord.Oliver hívatlanul belépett a hálószobába. Susogó szoknyában, aprókat lépve Richard Speed

is bejött utána.Lark felugrott ültéből.– Te hallgatóztál?– Igen – felelte Oliver, és gyengéden megsimogatta a lány arcát. – Sajnálom.

83

Lark összerezzent, és hátrált egy lépést.– Spencer, ő itt Richard Speed.– Vagy úgy! A prédikátor, aki Smithfieldben megmenekült a máglyahaláltól. – Spencer az

ajtó felé fordult. – Húzódj félre, mistress, hogy láthassam a tiszteletest!Speed esetlenül meghajtotta magát.– Én vagyok Richard Speed, mylord.– Különös öltözéket viselsz – dünnyögte az aggastyán.A prédikátor arca színt váltott.– Álruha van rajtam, hogy ne tartóztassanak le, mielőtt elhagynám Angliát.Spencer lehunyta a szemét.– Isten óvjon bennünket attól az Angliától, amelyben halál vár az istenfélő férfiakra. – Az

aggastyán megint felnézett. – Jelenléted vigasztalás számomra, uram.Richard Speed egyszeriben különös változáson ment keresztül. Nevetséges öltözéke

ellenére Isten szolgája lett, aki utolsó vigaszt nyújt egy haldoklónak. Szép, fiatal arca mély hitet sugárzott, miközben elmondta a halotti imát.

– Az Úr legyen veled! – zárta a szavait.– Teljes szívemből ezt kérem – tette hozzá Spencer, aztán sokáig hallgatott. – Két világ

között állok. Fél lábbal még a földön vagyok, fél lábbal pedig már a túlvilágon. Szeretnék elmenni, de maradnék is még.

– Ne félj, mylord! – mondta Speed, és az aggastyán homlokára tette a kezét.– Nem félek, csak még el kell rendeznem valamit.– Talán ezért nem értek még véget a szenvedéseid.– Mi a helyzet a jogi ügyletünkkel? – fordult Spencer Oliverhez.– Kit bíróság elé vitte az esetet. Emiatt nem kell aggódnod. Wynter nem fogja megörökölni

Blackrose-t.Spencer nagyot sóhajtott. Ajka elkékült, Lark pedig tudta, hogy hamarosan el fogja

veszíteni. Az aggastyán nehezen lélegzett, és az ő nevét suttogta.– Itt vagyok.A lány odalépett az ágyhoz, térdre rogyott, és megfogta Spencer kezét. A melegségnek,

amelyet az előbb még érzett rajta, mostanra nyoma veszett.– Te egészen különleges nő vagy, Lark.A férfi soha életében nem bókolt még neki. Larknak elképedésében semmilyen válasz nem

jutott eszébe.– Volt idő, amikor a nemes szívedet, a becsületességedet, a tudásvágyadat a saját

érdememnek tudtam be. Ma már mást gondolok erről. Szörnyen igazságtalan voltam veled.– Kérlek, ne beszélj így! – suttogta Lark. – Amióta csak az eszemet tudom, a megmentőm

voltál, a tanítómesterem és az oltalmazom.Speed odalépett az ágy végéhez. Oliver a másik oldalon állt Larkkal szemközt, és

pillantása találkozott az övével. Nem lett volna szabad megtörténnie, Larkot mégis hihetetlen biztonságérzet töltötte el. Olyan közel érezte magához Olivert, mint soha senkit még. Nem értette, hogyan kerülhetett oly távolra attól a férfitól, aki szinte egész életében mellette volt, s ennyire közel ahhoz, akit csak néhány hete ismer. Oliver valósággal tenyerébe zárta a szívét.

Spencer megköszörülte a torkát, és mellkasából vészterhes hörgés tört fel.– Legjobb tudásom szerint neveltelek. Szabályokra és parancsolatokra tanítottalak, s

közben azon igyekeztem, hogy kigyomláljam belőled azokat a tulajdonságokat, amelyek oly ragyogóvá tesznek. Az éles elmédet, a féktelen tudásvágyadat, a veled született finomságodat és… a nőiességedet. – Az aggastyánnak komoly erőfeszítésébe került, hogy folytatni tudja. – Nem volt igazam. Te egyszerűen túlságosan eleven voltál nekem, Lark. Az életkedved megijesztett. Megpróbáltam kioltani a benned égő tüzet.

84

Larkban felidéződött, hogyan kényszerítette Spencer arra, hogy hosszú órákon át imádkozzon térdepelve, szőjön, varrjon, nevetés helyett jámbor gondolatai legyenek, és saját véleményét a Biblia szavaira cserélje.

– Te minden tőled telhetőt megtettél – jelentette ki. – Te…– Hallgass! Bárhogy igyekeztem is, nem sikerült elfojtanom benned a tüzet. Tudod, miből

ismertem fel ezt?Lark szemét könnyek égették.– Nem, Spencer, nem tudom.– Abból, hogy egy másik férfi újra felgyújtotta a szikrát. Látom a szemeden, amikor

ránézel.– Nem!A rossz lelkiismeret fájdalmasan mardosta a lány lelkét. Oliver zavartan megköszörülte a

torkát.– Ne akard tagadni, Lark! – Spencer mellkasa már hangosan zihált, amikor levegőt vett. –

Istennek hála, életem végére tisztán látok! Megkeseredett ember voltam. Szentül hittem, hogy a házasság csak szenvedést és bánatot hozhat magával. Ma már mást gondolok erről. Az egymás iránt gyengéd tisztelettel viseltető emberek között a házasság Isten ajándéka. Tudnom kell, hogy egy férfi szeretni és védelmezni fog téged. – Spencer hangja egyszeriben szilárdabban szólt. – És Oliver de Lacey az a férfi.

Lark ijedt pillantást vetett Oliverre. Arcáról olyan megütközést olvasott le, mintha mérges gombába harapott volna.

Spencer erőtlenül megszorította Lark kezét.– Azt akarom, hogy menj hozzá feleségül, amint én távoztam az élők sorából.– Soha! – kiáltotta Lark, és fülére tapasztotta a kezét. – Édes Istenem, add, hogy ne kelljen

ezt hallanom!Spencer felemelte csontos, remegő kezét.– Nem kell megsiratnod és meggyászolnod engem. Azt sem kell megvárnod, hogy kihűljön

a testem, ígérd meg, hogy így lesz, Lark! Esküdj meg arra, hogy feleségül mész Oliverhez!– Kérlek, én nem…– Fogadd meg, Lark! – könyörgött az aggastyán. – Nem lesz nyugovásom, amíg nem

esküszöl meg erre.Lark fejében egymást kergették a gondolatok. Fel nem foghatta, hogyan juthatott

egyáltalán Spencer eszébe, hogy ilyen képtelen ígéretet csikarjon ki belőle a halálos ágyán.– Nem – lehelte végül kétségbeesetten. – Nem tudom megtenni.– Lark, kérlek.Betegsége alatt Spencer mindig is elrejtette a fájdalmait. Most azonban gyötrelmesen

eltorzult az arca, és könny égett a szemében. Lark soha korábban nem látta sírni.– Kérlek. Kérlek, Lark – ismételte meg a haldokló.Lark teljes szívéből békés halált kívánt neki, de nem értette, hogy mehetne feleségül

Oliverhez. Alig ismeri, s amit ismer belőle, azt megvetendőnek tartja. Tapintatlan, szeszélyes és megbízhatatlan ember. Ugyanakkor ő nőnek érzi magát mellette, és titokban reszket a vágytól. Oliver de Lacey megmutatta neki, miért nem szabad soha, de soha átadnia magát a test örömeinek.

– Kérlek – suttogta újra Spencer, és hangja már nem volt több száraz hörgésnél.– Az ég szerelmére, esküdj meg arra, amit kér! – szakadt ki Oliverből. – Ez az utolsó

kívánsága.Lark felkapta fejét. Oliver arcát vörösre festette a harag, és megfogta Spencer másik kezét.

Mielőtt Lark bármit mondhatott volna, ő beszélt tovább: – Ha csak így lelhetsz nyugalomra,

85

mylord, esküvel fogadom neked, hogy feleségül veszem Larkot. Szeretni, tisztelni és oltalmazni fogom őt. Büntessen halállal az Úr, ha nem tartom meg az ígéretemet!

Oliver váratlan szavaira ellazultak Spencer vonásai. Légzése könnyebb lett, és bágyadt mosoly ült ki az arcára.

– Akkor ezt félig már elrendeztük – mondta, és rekedtes suttogásából reménykedés csendült ki. – Ígérd meg nekem, Lark, hogy a felesége leszel, és nem csak papíron! Hosszú évekig egy látszatházasság foglya voltál. Ideje, hogy valódi férjed legyen.

Lark kétségbeesett pillantást vetett Richard Speedre. A prédikátor összekulcsolt kézzel és álmélkodó arccal nézett vissza rá. Lark aztán megint Spencerhez fordult, akinek már szemlátomást fogytán volt az ereje.

– Kérlek, Lark.Lark már alig hallotta a suttogást. Tudta, hogy nem tagadhatja meg Spencer utolsó

kívánságát.– Ám legyen! – mondta egy idegen hangján. – Ha az a kívánságod, hogy menjek feleségül

Oliverhez, teljesítem az akaratodat.– Isten előtt is megesküszöl erre?Lark habozott. Az ilyen eskü visszavonhatatlan. Felszegte a fejét, és tekintete találkozott

Oliver pillantásával. Sok hibája van, de árad belőle az életkedv, benne felébresztette a szenvedélyt, tiszteli a véleményét és az akaratát, s meg fogja őt védeni. Szíve azt súgta, hogy mondjon igent.

– Jól van – felelte végül. – Isten színe előtt megfogadom, hogy teljesíteni fogom a kívánságodat.

A szobára csend telepedett. Spencer megfogta Oliver kezét, és Larkéba tette. Szemében sápadt fény izzott.

– Ennek így kell lennie – mondta mosolyogva.Richard Speed újabb halotti imát mormolt el. Lark és Oliver nem merte elhúzni a kezét, s

egyikük sem tudta, mennyi ideig álltak mozdulatlanul. Egy idő után az aggastyán légzése erőtlen, szabálytalan lett. Ajkát aztán furcsa nyögés hagyta el, amelyet halk, hosszú sóhaj követett. Spencer Merrifield, Hardstaff grófja visszaadta lelkét a teremtőjének.

Lark fölébe hajolt, és szájára tapasztotta a száját. Életében soha nem engedte meg neki Spencer, hogy megcsókolja. Ajka most hűvös és száraz volt, amíg az ő könnyei fel nem melegítették. Kapcsoltuk szokatlan volt, de mély szeretet hatotta át. És az a szeretet őt élete végéig el fogja kísérni. A legdrágább kincse lesz.

– Hogyan éljek nélküled? – suttogta. – Az ég szerelmére, Spencer, hogyan éljek nélküled?

Az ablakréseken át hideg levegő áramlott be a kápolnába.– Miért kössem magam pont egy olyan nőhöz, akinek semmit sem jelentek? – suttogta

Oliver három nappal Spencer halála után, Blackrose Priory kápolnájának a küszöbén állva.Az oltár előtt Lark és Richard várakozott. Mindketten gyászruhát viseltek, csak nyakfodruk

volt fehér. Lark fekete gyászfátyla még sápadtabbnak mutatta halvány arcát.– Késő bánat, eb gondolat – felelte Kit.Londonból tért vissza, miután a per meglepően gyorsan és kedvező eredménnyel zárult.– Már akkor késő volt, amikor azt a képtelen ígéretet tettem.Oliver idegesen babrálta drágakövekkel kirakott kardja markolatát. Lark miatt csinos kis

kutyaszorítóba került. A szívet tépő búcsú, amellyel a lány örökre elköszönt Spencertől, megértette vele, hogy soha nem fog másik férfit szeretni.

– Nincs nálam feketébb bárány, Kit. Semmirekellő, korhely alak vagyok, és reménytelen szoknyavadász. Alkalmatlanabb jelöltet keresve sem lehetne találni a… a…

Elhallgatott, mert egyszerűen nem akart szájára jönni a házasság szó.

86

– Nem azt mondtad mindig, hogy mindent ki akarsz próbálni az életben? Hogy egyetlen kalandot sem mulasztanál el? A házasság pedig olyan kaland, amelyben még nem volt részed.

– Csakhogy én kellemes kalandokra vágyom. Komoly próbatételekre.Lark kifejezéstelen tekintettel magához szorította Spencer imakönyvét, akár egy pajzsot.– Tán nem a házasság a legnagyobb próbatétel? – kérdezte Kit.– Te aztán nagy segítség vagy – felelte Oliver ingerülten.Úgy érezte, rászedték, erővel vették rá erre a lépésre, és semmit sem tehet ellene. Spencer

még a sírból is ráerőlteti az akaratát.Richard Speed türelmetlen legyintéssel jelezte a két barátnak, hogy lépjenek előre.

Miközben az oltárhoz indult, Oliver de Lacey ugyanúgy érezte magát, mint akkor, amikor a bitófához vezették.

87

10.

Miközben Oliver de Lacey kezébe tette le az életét, Lark fekete fátyla alól a férfit nézegette, aki hanyag tartásban, kócosan és unott arccal állt előtte. Richard Speed felolvasta az esketési szöveget és a házassági szerződést, amelyet Kit fogalmazott meg. Oliver elkapta Lark pillantását, és bizalmaskodón rákacsintott, de ő megvetőn elfordult tőle.

Átfutott a fején, hogy Wyntert szét fogja vetni a méreg, ha megtudja, mit tett, ám aztán megint a tiszteletes szavaira próbált figyelni. Kit Youngblood, aki tanúként Oliver mellett állt, ünnepélyes arcot vágott. A személyzet tagjai közül senki sem volt jelen, hogy ne derüljön ki Richard Speed valódi kiléte.

Lark hálával gondolt Kitre. Egy kancsó bor mellett ő foglalta írásba a házassági szerződést, amelyben az anyagi ügyeket is elrendezték. Kitnek köszönhető, hogy ez a házasság a törvény előtt is érvényes lesz, és egy életre szól.

Mielőtt Richard Speed kimondta volna a végső szót, még alkalmat adott az ifjú párnak arra, hogy előadják, van-e bármilyen akadálya az egybekelésüknek. Lark nagy levegőt vett, és kísértést érzett arra, hogy kifogást emeljen, aztán sarkon forduljon és elfusson. Fülében azonban ott csengtek Spencer utolsó szavai: Azt akarom, hogy menj hozzá feleségül, amint én távoztam az élők sorából. Nem kell megsiratnod és meggyászolnod engem. Azt sem kell megvárnod, hogy kihűljön a testem. Ígérd meg, hogy így lesz, Lark! Esküdj meg arra, hogy feleségül mész Oliverhez!

Nincs mit tenni, szavát adta egy haldoklónak.– Folytasd! – biccentett Oliver a tiszteletesnek, így aztán Larkból és Oliverből egy pár lett

Blackrose Priory komor, huzatos kápolnájában. Lark hallotta a saját hangját, ahogyan megfogadta, hogy engedelmes, szerető feleség lesz, és gyermekeket fog a világra hozni a férjének. Örült, hogy sötét fátyla elrejtette piruló arcát, miközben termékenységet ígért.

Aztán Oliver fogadalma következett. Lark arra számított, hogy úgy fogja eldarálni a házassági eskü szövegét, mintha borsószemeket számolna. A férfi azonban közelebb lépett hozzá, hátrahajtotta a fátylát, és megfogta a kezét.

Lark kibontott hajjal állt előtte, tincsei szűzies ártatlansággal omlottak a hátára. Ijedt volt, és meztelennek érezte magát, miközben Oliver szeme úgy kéklett, mint az égbolt egy szépséges nyári napon.

– Mylord! Miért…– Látni szeretném az arcodat, amikor hűséget fogadok neked. Biztos akarok lenni abban,

hogy hozzám tartozol – mondta Oliver, és Kit elé tartotta a kezét, aki gyűrűt tett a tenyerébe. – Fogadom – folytatta aztán Oliver –, hogy gondoskodni fogok rólad, és minden bajtól, veszélytől megóvlak. Fogadom, hogy hű leszek hozzád, és tisztelni foglak. – Oliver lenézett a gyűrűre, s amikor Lark kezére húzta, ő úgy érezte, hogy remeg a keze. – Fogadd el tőlem ezt a gyűrűt mint tiszteletem és hűségem zálogát!

A férfit hallgatva Lark úgy érezte, a föld felett lebeg.– Míg a halál el nem választ – fejezte be Oliver az esküjét.Arcáról egyszeriben nyoma veszett a derűnek, és elfelhősödött a tekintete, mintha éles

fájdalom hasított volna bele. Mindez azonban csak futó pillanatig tartott, aztán már megint mosolygott, és Lark azt hitte, tévedett az előbb. Richard Speed ünnepélyes zárszavait csak fél füllel hallotta.

– Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!

88

Oliver Lark álla alá nyúlt.– Lark? Vége van.– Vége? – kérdezte Lark döbbenten.– Igen, drágám. Az unalmas részének mindenképpen.– Megcsókolhatod a menyasszonyt, mylord – jelentette ki a prédikátor.Oliver mosolya fáradtnak, már-már keserűnek tűnt.– Most kezdődik a dolog érdekes része.

Oliver belépett a menyegzői szobába, de senki sem talált ott. Az ovális asztalon kenyér, sajt, alma és bor állt. A férfi komoran töltött magának egy kehely bort, aztán az ablakhoz lépett, és a menyasszony érkezését várta.

A nyitott ablak párkányára egy madár szállt 1e, és csipegetni kezdett a kenyérmorzsából. Oliver lelki szemeivel látta Larkot, ahogyan magához csalogatja a madarakat, hogy eloszlassák szövéssel és varrással töltött órái egyhangúságát. Az égbolt estére ibolyaszínbe öltözött, a madarak hangosan csicseregtek. Oliver egy hajtásra kiitta a borát, és visszatette az asztalra a kelyhet. A madárka ijedten elrepült.

– Ma este másik pacsirtát várok – dörmögte a férfi. – Kár, hogy őt nem ilyen könnyű megijeszteni.

Gyomra összeszorult, de természetesen nem attól félt, hogy szerelmeskednie kell ifjú feleségével. Mi lesz azonban, ha teherbe ejti? Sokszor gondolt arra, hogy gyermeke születhet, de az csak elméleti feltételezés volt. Nagyon jól tudta, hogy nem szabad gyermeket nemzenie, mert betegsége akár örökletes is lehet. A bátyja, Dickon ugyanebben a kórban szenvedett, és hat évet sem élt.

Apának viszont akkor sem lenne alkalmas, ha egészséges gyermeke születne. Mi haszna lenne belőle, a könnyelmű életművészből a fiának vagy a lányának? A fenébe is! Nem lett volna szabad ráállnia erre a házasságra.

Pár perc múlva Lark belépett a szobába. Először nem vette észre, hogy Oliver ott áll a nyitott ablakban. Csak lehunyta a szemét, és kézfejével megtörölte a homlokát.

– Ne siesd el a megkönnyebbült sóhajt! – Oliver odasétált Larkhoz, és meghajolt előtte. – Fogadd elismerésem, Madám! Neked és Spencernek sikerült csapdába csalnotok Heartstuff grófjának örökösét.

Lark szürke szeme megvillant.– Ezzel meg mit akarsz mondani?Oliver az asztalra tenyerelt.– Azt akarom mondani, hogy te és Spencer, nyugodjék békében, időt és fáradságot nem

kímélve, nagy ügyesen becserkésztetek engem. Előbb megmentettetek a bitófától, aztán arra használtatok, hogy megváltozzék az örökösödés rendje, s végül, nem sokkal azelőtt, hogy kitelt volna Spencer ideje, végleg csapdába ejtettetek. Csak gratulálhatok ehhez a ravasz tervhez.

– Életemben nem hallottam még ennél égbekiáltóbb és szemérmetlenebb ostobaságot – háborgott Lark.

– Tagadni akarod, hogy így történt? – vonta fel kihívóan a szemöldökét Oliver.– Természetesen tagadom ezt a szamárságot. Te voltál az, aki szinte már kényszerrel érted

el, hogy a halálos ágyán ilyen ígéretet tegyek Spencernek.– Bárcsak hamarabb átláttam volna rajtad! Remek színésznő vagy. Sikerült együttérzést

ébresztened bennem.Most már Lark is áthajolt az asztalon, rátenyerelt, és egészen közelről, gyűlölködve néztek

egymásra.

89

– Nem játszottam színjátékot. Sejtelmem sem volt arról, hogy Spencer egymásnak szán bennünket, és mindenre vágytam, csak erre nem. Valójában neked volt fontos, hogy csapdába csalj engem!

– Na ne! – csattant fel Oliver, de Larknak szeme sem rebbent. – Már a gondolat is képtelenség. Ugyan mi okom lett volna arra, hogy csapdába csaljalak?

A sértő kérdés még azelőtt elhagyta a férfi száját, hogy lenyelhette volna. Lark levegő után kapkodott, mintha megütötte volna. Oliver megdermedt, és a legszívesebben visszaszívta volna meggondolatlan szavait. Közel járt ahhoz, hogy bevallja Larknak az igazságot. Az pedig az volt, hogy félelem kerítette hatalmába. Hetek óta kívánta már Larkot, és most, amikor végre közel került a céljához, rádöbbent, hogy nem csupán megkapni akarja. Immár felelősséggel tartozik érte, a biztonságáért, a boldogságáért.

A boldogságáért? Mit tud ő arról, hogyan tehet boldoggá egy nőt máshol is, mint az ágyban?

– Azt kérded, mi okod volt arra, hogy csapdába csalj engem? – kérdezte Lark éles hangon. – Az, hogy gazdag özvegy vagyok.

Oliver felkapta a fejét az özvegy szóra. Maga előtt látta Larkot, ahogy a halott Spencer fölé hajolt, s mélységes gyengédséggel és leírhatatlan szomorúsággal megcsókolta. Szerette az aggastyánt, és távozásától megszakadt a szíve. Hogyan éljek nélküled? – visszhangzott elgyötört kérdése Oliver fülében, aztán hangtalanul elkáromkodta magát, és ellépett az asztaltól.

– Mire jó az, hogy veszekszünk? Ami történt, megtörtént. Megfogadtam, hogy az asszonyommá teszlek, és megtettem. – A férfi odalépett Larkhoz, megfogta a kezét, és az ajkához emelte. – Már majdnem megtettem.

Mindig bódító hatással volt rá, ha megérintette Larkot. Érezte bőre bársonyosságát, a belőle áradó melegséget, és belélegezte üde, nőies illatát. Amikor ajka elvált a tenyerétől, és kinyitotta a szemét, elkapta a lány ámuló pillantását. Amint a szemébe nézett, már nem aggódott tovább azon, hogy nemzzen-e neki gyermeket.

– Megígértem Spencernek, hogy óvni és tisztelni foglak.Lark elrántotta a kezét.– Az utóbbi tizenkilenc évben nélküled is nagyon jól boldogultam. Sem a védelmedre, sem

a tiszteletedre nem szorulok rá – jelentette ki.A férfi közelebb lépett hozzá.– Tévedsz. Mindkettőre szükséged van.Lark hátrább húzódott.– Olyan férfitól nem, aki csak szórakozást és élvezeteket keres az életben. Akinek kéjes

örömöt okoz, hogy egy nő érzéseivel játszhat, aki csak azokat az ígéreteit tartja meg, amelyek a kedvére valók, a többit meg elfelejti.

Bűnei felsorolásában Olivert a leginkább az zavarta, hogy Larknak igaza volt. Olyan közel ment hozzá, hogy a lány ne húzódhasson el előle, s amikor hátával a falnak ütközött, szemébe fúrta a tekintetét.

– Ez mind igaz lehet, Lark – mondta, aztán mosolyogva kijátszotta az ütőkártyáját. – Te mégis hozzám jöttél – tette hozzá, és tiltakozó hangot csalt ki Larkból, amikor ajka az ajkához ért. – Nem akartál táncolni velem az esküvői vacsorán.

– Nem való, hogy táncoljak, amikor éppen csak most halt meg a… Spencer.– Most senki sem láthat bennünket. Táncolj velem, Lark! Táncolj a férjeddel!– Nem – suttogta Lark, és elsápadt. – Zenészek sincsenek…– Majd én dúdolok.– Nem erről van szó, Oliver! Nem akarok táncolni veled.

90

– Jól van. – Lark közelsége felizgatta Olivert. Magában azt találgatta, hogy ő is érzi-e azt a hőséget, amelytől neki felforrt a vére. – Ez a nászéjszakánk. Hagyjunk fel a beszéddel! Abból mindig csak veszekedés lesz – mondta.

Lark sokáig nézett rá szótlanul, és ő egyre kínosabban érezte magát néma tekintete alatt. Mi járhat a fejében? Az ő előnyeit és a hátrányait mérlegeli? Richard Speeddel vagy Kittel hasonlítja össze gondolatban?

– Nem tudom, mit tegyek – szólalt meg végül Lark alig hallhatóan.Megkönnyebbülésében Oliver kis híján hangosan felujjongott. Drága Lark! Szégyelli a

tapasztalatlanságát.– Jaj, édesem! – A férfi két keze közé vette Lark arcát, és csodálattal nézegette

gyöngyfehér, makulátlan bőrét. – Eszedbe jut néha, miről beszélgettünk a pataknál?– Érzésekről semmit sem mondtál.– Kérlek, csak most az egyszer ne gondolj arra, mi helyes, és mi nem az.– De valamit meg kell magyaráznom…– Csitt! – A férfi gyengéden simogatni kezdte Lark vállát. Merev tartása feszültségről

mesélt neki. – Emlékszel a madarakra a newgate-i vásáron?A lány bólintott.– Hogy feledhettem volna el őket?– Szerinted átgondolták, hova repüljenek, és mi várja ott őket?– Természetesen nem, mylord. A madarak csak azt teszik, amit az ösztönük parancsol

nekik.– Neked is azt kell tenned. – Oliver csókot lehelt Lark fülére. – Ne aggódj azon, mi helyes,

és helytelen! Isten teremtménye vagy, mint a madarak, és az összes többi állat is. Ne gondolkodj, hanem kezdj el érezni!

Lark megborzongott, amikor a férfi megint a fülébe lihegett.– Nem hiszem, hogy arra én képes lennék.– Drágám, máris azt teszed.– Valóban?– Igen.Ez volt Oliver legkülönösebb csábítása. Nem egyszerűen csak Lark tapasztalatlansága

miatt, és nem is csak azért, mert puritán hittételek és elvek egész sorát kellett áttörnie. Ezek az erények talán jót tesznek a léleknek, a csábításnak azonban útjában állnak. Ami őt a leginkább összezavarta, az volt, hogy elrabolták a szívét. Ezért ébredt benne harag és félelem. Ehhez még csak hasonló sem esett meg vele soha, és ezzel nem tudott mit kezdeni.

Mindig is azzal kérkedett, hogy szereti az emberpróbáló feladatokat. Kitnek tökéletesen igaza volt. Lark valóban élete legnagyobb próbatétele. A házasság az egyetlen kaland, amelyre még soha nem vállalkozott.

– Gyere a tűzhöz!Lark mindkét kezét megfogta, és mélyen a szemébe nézve bűvkörébe vonta. A nyitott

kandalló előtt álltak, és vöröses fényt borítottak rájuk a lángok. A férfi Lark homlokára tapasztotta az ajkát, gyengéden és tisztelettel, nehogy megijessze.

Akkor is fel fogja azonban ébreszteni benne a szenvedélyt, ha egy egész éjszaka, egy álló hét vagy egy teljes élet kell hozzá. Nem tudta volna megmondani, miért akarja ezt ennyire. Csak abban volt biztos, hogy Lark fontos neki. Ő és a boldogsága. Soha nem hitte volna, hogy képes ilyen mély vonzalomra. Olyan mélyre, hogy az már fáj.

Lark a főkötőjéhez emelte a kezét, amelyet az esketés után azonnal felvett, de Oliver megrázta a fejét.

– Ne! – mondta. – Semmit ne csinálj! Semmire ne gondolj! Mindent hagyj rám!

91

Lark engedelmesen leengedte a kezét. A férfi kiszedte a hajából a művészi szépségű keményített vásznat, és a földre ejtette. Lark sötét tincsei valósággal életre keltek, és egészen a derekáig aláomlottak. Oliver a selymes zuhatagba fúrta az arcát, és mélyen beszívta friss virágillatát.

– Ha most meg kellene halnom, boldog emberként halnék meg – dünnyögte. Olyan sokszor gondolt már a halálra, hogy nem félt tőle. – Milyen puha a hajad, milyen selymes! – suttogta.

Aztán megcsókolta Lark arcát, a nyakát, a haját. Ujjai közben széles nyakfodrán, ruhaujja szalagjául matattak. Levette merev míderét, amely tompa Puffanással a földre esett, majd a hosszú brokátujjak következtek.

Oliver letérdelt Lark elé, kibújtatta bársonytopánjából, és lesimította róla a selyemharisnyát. Most már csak vékony batisztblúzban állt előtte a lány, sápadtan és sebezhetőn. A férfi úgy látta, hogy óvatos vetkőztetése egészen elbűvölte. Megcsókolta a száját, megízlelte ajka édes ízét, és kicsatolta szoknyája kapcsait. A súlyos, fekete ruhadarab sátorként omlott össze. A vékony alsóruha ugyanúgy járt, aztán Oliver meglátta Lark abroncsszoknyáját. Természetesen tudta, hogy vannak ilyen szörnyűséges darabok, a látvány mégis haragra gerjesztette. A merev fűzfarudak fogva tartották a karcsú testet.

– Nem is tévedtem nagyot – mondta, miközben kioldotta a kapcsokat –, amikor ketrecbe zárt madárnak neveztelek.

A fűzfából font kosár is összecsuklott. Oliver megfogta Lark kezét, és kisegítette a bársony és brokát tengeréből. Most már csak az ujjatlan, térdig érő batiszting maradt a lányon, aki egy árnyalattal mintha még sápadtabb lett volna. A férfi hátrált egy lépést, és magába szívta a látványt.

– Egészen más vagy így – mondta.– Semmit sem változtam az utóbbi öt percben – felelte Lark. – Csak a ruhám teszi.– Való igaz. Majd emlékeztetlek erre, ha megint befűzöd magad, mint egy karácsonyi liba

– mondta Oliver, aztán magához húzta Larkot, és mellkasára vonta az arcát. – Nem érzed jól magad?

Lark a fejét rázta.– Szeretnék elmondani neked valamit…– Arra semmi szükség. A madaraknak biztonságot nyújtott a ketrec, de boldogtalanok

voltak benne. A szabadság aztán bizonytalanná tette a sorsukat…– Nem a biztonság a legfontosabb az életben – dünnyögte Lark.Oliver szíve felujjongott. Lark most először bátorította. Odalépett vele az egyszerű ágyhoz,

amelyet nem díszített faragás, baldachin vagy pazar függöny. A horgolt takarón hímzett, fodros párnák feküdtek. A férfi szelíd erőszakkal lenyomta rájuk Larkot, és ő is vetkőzni kezdett. Gyorsan ledobta a kalapját, a zekéjét és a csizmáját, aztán bort töltött a kehelybe, és odakínálta Larknak.

– Tessék, igyál! Ettől majd felmelegszel.Lark ivott egy nagy kortyot, s közben a kehely pereme fölött Oliverre szegezte szürke

szemét. Ő kapkodás nélkül kibújt a nadrágjából, de vigyázott, hogy hosszú inge elrejtse a meztelenségét. Nem akarta megijeszteni Larkot, pedig már majdnem szétvetette a vágy.

Lark évekig férjnél volt, mégis érintetlen még, gondolta. Alighanem ezért találta annyira rejtélyesnek. Sok tekintetben érettebb a koránál, más dolgokban viszont gyermekien ártatlan. Ezek a gondolatok gyengédséget ébresztettek Oliverben, s arra késztették, hogy sokáig várjon, míg meztelenül is megmutatja magát neki. Végül azonban kibújt az ingéből.

Lark visszafojtotta a lélegzetét, és ijedt hangot hallatott. A férfi leereszkedett az ágyra, elnyúlt a felesége mellett, és kivette a kezéből a kelyhet.

– Félsz? – kérdezte.– Nem. Természetesen nem – felelte Lark, félrefordult. – Igen, félek.

92

Oliver bánatosan elmosolyodott.– Soha, de soha nem okoznék fájdalmat neked.Lark megborzongott.– Szeretnék már túllenni ezen. Igyekezz, kérlek.– Azt fogom a legkevésbé tenni, kedvesem. Sok időt hagyok neked, és te a végén örülni

fogsz ennek.– Ezt erősen kétlem.A férfi átkarolta Larkot, magához vonta, és finoman, türelmesen megcsókolta. Most már a

felesége, s mindazt a gyengédséget, szenvedélyt meg akarta adni neki, amelyet megígért. Lark már nem volt olyan feszült. Átkulcsolta Oliver nyakát, és odabújt hozzá, ő pedig a hátát és feszes, sima bőrét simogatta. Szája bejárta a nyakát és a vállgödrét, mielőtt szemérmessége utolsó bástyáját is bevette. Óvatosan félre simította alsóinge csipkés szalagjait, és kiszabadította a mellét.

A kandalló tüzének fényében Lark bőre alabástromként csillogott, s édes melegség áradt szét benne. Melle betöltötte a férfi tenyerét, Oliver pedig csókokat lehelt rózsás bimbójára, és lesimogatta a vékony anyagot lapos hasáról, a combjáról és az öléről.

Lark halk tiltakozásába elképedés és egyre több szenvedély vegyült. Alsóinge lerepült az ágyról, Oliver szája felderítette a száját, a keze pedig a testét.

– Rossz volt? – kérdezte aztán.– Befejezted?A férfi halkan felnevetett.– Szinte még el sem kezdtem, drágám.Lark ujjai bejárták a férfi arcát. Nem akarta becsapni, nem akarta olyan elmondhatatlanul

kívánni, hogy még levegőt venni is elfelejtett, ha a szemébe nézett, és nem akart elepedni a csókjai után. És mégis ezt teszem, gondolta kétségbeesetten. Uram, segíts!

A dölyfös, önző Oliver de Lacey pedig szemlátomást eltökélte, hogy elviszi őt magával az érzékek birodalmába. Újra és újra megcsókolta, szenvedéllyel, de végtelenül gyengéden is. Nyelve ütemesen mozgott a szájában, és Lark érezte, hogy mind jobban elengedi magát. A múlt mögötte van, és Oliver a férje. Már nem számít, hogyan jött létre a házasságuk. Amit most tesz vele, az annyira jó, annyira helyénvaló. Elhallgatott a lelkiismerete, és nagy-nagy nyugalom szállta meg.

Miért akart minél előbb túlesni ezen? Ostoba gondolat volt, sötét emlékek pokoli kísértése. Ez viszont más, gondolta ámulva. Egészen más.

Arra vágyott, hogy soha ne érjen véget ez a bódulat. Oliver gyengéd keze, forró csókjai csodás hatással voltak rá. Csak egy korty bort ivott, mégis minden porcikájában érezte az édes kábulatot, a lázas várakozást. Tudta, hogy ez nem szerelem. A szerelem jóleső melegség, és nem ez a mohó, mindent elnyelő éhség.

Nagy sóhajjal átkulcsolta Oliver nyakát, megnyitotta előtte az ajkát, a közelségére vágyott, hogy eggyé olvadjon vele. A beteljesülés talán elfeledtetheti vele a múlt iszonyatát. Miközben a férfi csókolta, halk nevetést hallott. Nem hitte volna, hogy az ágyban nevetni is szabad. Nem gúnyosan, hanem boldogan, elragadtatottan.

A hosszú, örömtelen évek után tőrként hasított bele a vágy. Testét ívbe feszítette, mellbimbója Oliver csókjaira szomjazott. Nem tudta, hogyan fejezhetné ki, mi az, amit oly nagyon akar. A férfi azonban szavak nélkül is értette. Száját a mellére tapasztotta, és közben széttolta a combját.

Ne! Lark ajka tiltakozást formált, de a szó, amely a szájára jött, igen volt. Oliver ujjai megérintették teste legtitkosabb pontjait, és lobogó lánggá változtatták a vágyát. Nem volt többé az érzékei ura, szédítő magasságokban lebegett. A férfi egyre csak a mellét, a combja közét simogatta, benne pedig csak nőtt és nőtt a bizsergető feszültség.

93

– Kérlek, kérlek, kérlek – hallotta a saját könyörgését.– Mindjárt, édesem – suttogta Oliver.Ajka körülzárta Lark mellbimbóját, aztán visszatért a szájához, és bejárta a nyelvével.

Ujjait közben a combja között mozgatta, ő pedig egyre magasabbra emelkedett a boldogság univerzumában. Kebléből reszketve, levegő után kapkodva nyögések törtek fel.

Oliver végül a lába közé feküdt. Lark érezte lüktető férfiasságát, ahogy beléhatolt. Megemelte a csípőjét, és vágya már nem ismert határokat. A férfi azonban egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, és lenézett rá.

– Jól vagy?– Nem. Igen. Nem tudom.Lark agyára köd telepedett, és már nem tudott világosan gondolkodni.– Ha fáj neked, abbahagyom. – Oliver arcáról eltűnt a szép, szomorú mosoly. –

Valószínűleg belepusztulok, de abbahagyom. Azt akarod?– Igen. Nem. Ne merészeld, Oliver!A férfi megcsókolta, és még jobban belehatolt.– Szeretem hallani, ahogy kimondod a nevemet.Oliver folytatta a szerelmi játékot. Amit Lark közben érzett, az nem volt fájdalmas, de

kellemes sem. Édes kínból és elragadtatottságból állt össze, és önkívületté fokozódott.– Oliver! – zihálta.– Fájdalmat okoztam neked! – kiáltotta a férfi, és el akart húzódni.Lark keze gyorsabb volt, mint az értelme. Átfogta Oliver csípőjét, és nem engedte, hogy

elváljon tőle.– Ne… merészeld megtenni! – sikoltotta a kéjtől.A férfi leereszkedett rá, egészen betöltötte, de egy szívdobbanás erejéig megint

abbahagyta. A lány úgy látta, hogy álmélkodás suhant át az arcán, és lélekben felkészült a megvető gyűlöletre. Oliver azonban újra mozogni kezdett benne, először csak lassan és finoman, aztán gyorsabban, követelőn. Megint kezdetét vette Lark szárnyalása, és a nevenincs beteljesülést várta, amelyet egyre közebb érzett.

– Mindjárt, édesem – suttogta a férfi. – Mindjárt.Aztán Lark minden gyönyöre, önkívülete, félelme és fájdalma sikoltva utat tört magának.

Fején átfutott, hogy az ilyen földöntúli boldogság csakis tiltott, halálos bűn lehet. Oliver lerogyott rá, és várt egy pillanatig, mielőtt újra mozogni kezdett benne. Végül hosszú, rekedt kiáltást hallatott. Larkot megint forróság öntötte el, amelyből szelíd lüktetés lett, mielőtt minden elveszítette volna a jelentőségét, s tér és idő megszűntek létezni.

Szorosan összefonódva feküdtek, a férfi édes teherként nehezedett Larkra. Érzései és gondolatai az elragadtatás és a zavarodottság rózsaszín ködévé olvadtak össze. Egész életében arra tanították, hogy őrizze meg lelke és teste tisztaságát. Ezen az éjszakán azonban mindent elfelejtett. Beengedte az életébe ezt a férfit, odaadta magát neki, s a természet parancsának engedve eggyé vált vele. Vakon megbízott benne, egészen az övé lett, és örült, hogy ez megtörtént.

– Te sírsz – mondta Oliver, és ajkával felitatta a Lark szeméből kigördült könnycseppeket.– Valóban?A férfi óvatosan felkelt róla, és lefeküdt mellé.– Igen. Bocsáss meg nekem, ha fájdalmat okoztam.– Nem ez a baj. Egészen másnak érzem magam. Mintha nem is én lennék. Erre gondoltál,

amikor a repülésről beszéltél?– Igen, drágám. Azt hiszem, ez az volt.– Vagy úgy!– Tetszett?

94

– Ezt meg honnan tudhatnám?Lark izzadt volt, és zavarodott. Egyszeriben el akart bújni a férfi elől, ő azonban nem

engedte, hogy megtegye. Magához vonta, és a karjába zárta.– Nem kell válaszolnod. Aludj! Hosszú nap van mögötted.– Hogyan alhatnék? – kérdezte Lark.Mielőtt azonban még befejezte volna a mondatot, bágyadtság borult rá, akár egy

selyemkendő, és szorosan odabújt Oliverhez. Férfias illatától édes melegség járta át, és egyre lassabban lélegzett.

– Lark?Oliver hangjának gyengédsége mosolyt csalt Lark arcára.– Igen?– Már korábban szólni akartam, hogy ne szeress belém.– Tessék? – Lark úgy dorombolt, mint egy kismacska. – Miért ne?– Láttam, hogy Spencer halálakor megszakadt a szíved. Nem akarom, hogy szenvedj.Larknak leragadt a szeme.– Hogy ne szeressek beléd? Miért követnék el akkora butaságot?

A következő napokban langyos szellő fújt a Chiltern-hegység felől, tavaszt hozott a völgybe, és üde zöld ruhába öltöztette a tájat. A pásztorok kihajtották a birkanyájakat a legelőkre, a parasztok felszántották a földeket, a gyerekek pedig elvetették a magokat.

Lark folytatta mindennapos kötelességei teljesítését Blackrose Prioryban. Ellenőrizte, hogy befolytak-e a haszonbérleti díjak, felügyelte a gyertyaöntést és a kolbászkészítést, s tavaszi nagytakarításra osztotta be a kamrákba és a termekbe a szolgálókat.

Igen, gondolta a varrószobájába menet, ahol a matracok tömésében segédkezett szorgosan Florabelnek, az élet napközben visszatért a rendes kerékvágásba. Nem úgy éjszakánként.

Már a puszta gondolattól is felforrt a vére, és az ölét is forróság öntötte el. Megállt a varrószoba ajtajában, és nagy levegőt vett. A cselédlány sehol sem volt. A szalmával és illatos gyógynövényekkel félig megtömött matrac egy gerendán átvetve feküdt. Pár perc múlva aztán Lark lépteket hallott.

– Tudod, Florabel – mondta anélkül, hogy felnézett volna –, azt hittem, a személyzet megütközik majd azon, hogy a gróf halála után ilyen hamar hozzámentem Lord Oliverhez. Legnagyobb elképedésemre azonban senki sem tette szóvá a dolgot. Kíváncsi lennék persze, mit beszélnek a hátam mögött.

Florabel szótlanul dolgozott tovább. Lark csak a szalma zörgését hallotta.– Jól van, nem kell válaszolnod. Nem nyaggatlak – mondta. – Valamit viszont tudni

szeretnék. Mit gondolsz a férjemről? – kérdezte.Folyton Oliverre gondolt, és mindenkivel csak róla akart beszélni. Választ azonban még

mindig nem kapott. Azt hitte, a cselédlány zavarában nem tudja, mit mondjon.– Erre sem kell válaszolnod, Florabel. Én is látom, hogy mindenki elbűvölőnek találja.

Pajkos és vidám, mint egy kisfiú. – Lark lehunyta a szemét, ledobta a megtömött matracot, s élvezettel beszívta a levendula és a babérlevél illatát. – Szerinted is szemérmetlenül jóképű férfi? Micsoda kérdés! Az összes nő szerint az. – Mivel Florabel egyidős volt vele, és nemrégiben ment férjhez, Lark nagy merészen mást is megosztott még vele. – Mostanában alig alszom valamit. Lord Oliver éjszakánként nagyon… buzgó.

– A nappalokról nem is szólva – felelte egy mély férfihang, és egy meleg test nehezedett rá.

Larknak azonnal kipattant a szeme, mielőtt azonban még felsikolthatott volna, Oliver sóváran megcsókolta, és mélyen a matracba nyomta. Larkot forró boldogság járta át, és minden fenntartásáról megfeledkezett. Csak jókora idő után kezdett elfúló védekezésbe.

95

– Florabel hol van?Oliver nevetve belecsókolt a fülébe.– Adtam neki két rézpénzt, és elküldtem a vásárba.– De dolga van!Oliver még szorosabban simult hozzá, hogy Lark érezze férfias vágyát.– Nekünk is.Lark izgalmát sötét gyanú tompította.– Mióta vagy már itt? – kérdezte.Oliver matatni kezdett a míderén és ruhája szalagjain.– Elég régen.– Milyen régen?A férfi megint felnevetett, és lehúzta Lark melléről a blúzt.– Elég régen ahhoz, hogy tudhassam, elbűvölő, pajkos és jóképű vagyok. A többit inkább

nem teszem hozzá, mert a végén még elpirulok.– Pirulj is el! – nyelvelt Lark, de Oliver forró csókjaitól már hatalmába kerítette a vágy. –

Semmit sem gondoltam komolyan abból, amit mondtam.– Persze hogy nem.A férfi felhajtotta Lark szoknyáját, és kioldozta a nadrágját.– Nem foglak szeretni – jelentette ki Lark, miközben készségesen széttette a lábát, Oliver

pedig hangos nyögéssel belehatolt.– Persze hogy nem fogsz.Lark is halkan nyögdécselt, amikor a férfi mozogni kezdett benne.– Nem tudom, miért… hagyom, hogy… miért akarlak – hebegte, de végül cserbenhagyta a

hangja.– Mert nem tehetsz ellene. Ahogyan én sem.

Oliver nem tudta, mennyi idő telt el, mire kinézett a kis varrószoba üvegezetlen ablakán. Az égbolt már Lark rózsás arcának a színét öltötte magára. Felesége mélyen aludt a frissen tömött matracon. Amikor még gyerek volt, a szalma izgatta Oliver tüdejét, de ettől már évek óta megkímél a sors. Mostanában csak ritkán volt fulladási rohama a londoni nyártól, vagy valamilyen meghatározott hatatlan félelemtől, tudta azonban, hogy egy nap majd legyűri a betegség. Itt, vidéken viszont tiszta és üde a levegő, és neki nincs mitől tartania.

Lark szorosan odabújt hozzá. A karjában aludt el, édes kimerültségben és gyermeki bizalommal. Ő viszont már hetek óta zavarodott volt. Életművésznek, nőcsábásznak, a szerencsejátékok barátjának ismerte magát. A falusi idillt, a hűséges boldogságot egy fiatal feleség oldalán nem neki találták ki. Őt a kalandok vonzották, a szórakozás, nagykanállal akart meríteni az élet örömeiből, nem gondolva azzal, ki mindenkin ejt sebet.

Csakhogy szörnyűség, elgondolhatatlan dolog esett meg vele. Oliver de Lacey beleszeretett a feleségébe!

Megpróbálta kitalálni, mikor történhetett ez meg. Ámor nyila nem váratlanul találta el. Érzései lassanként mélyültek el, abból a magocskából hajtottak ki, amelyet Lark ültetett el, amikor megmentette az életét. Aztán gondosan tovább ápolgatta, nevelgette a hajtást, amikor felkereste őt a southwarki csehóban, és elviselte a szeszélyeit a newgate-i vásárban. A növény leveleket hozott, amikor ő felismerte, mekkora veszélyeket vállal Lark, hogy ártatlanul elítélt emberek életét mentse meg, s megerősödött, amikor őszintén sírni látta Spencer halálos ágyánál. Aztán pedig teljes pompájában virágba borult, amikor Lark odaadta magát neki a nászéjszakájukon.

Eközben ő kezdetben mindent rosszul csinált. Engedte, hogy félelmei haraggá változzanak át, és megvádolta Larkot, hogy csapdába csalta. Istennek hála, aztán felhagytak a

96

veszekedéssel. Lark azonban megint ámulatba ejtette. Az első egyesülésük pillanatában. Tapasztalt férfi lévén ő pontosan tudta, mikor hál egy szűzzel. Nos, Lark minden tekintetben ártatlan volt, csak egyetlenegyben nem. Oliver újra és újra elmondta magának, hogy biztosan téved, és Lark szűzhártyája csak a szokásos ellenállás nélkül adta meg magát. Kételyei azonban minduntalan feltámadtak. Soha nem tartotta igazán fontosnak az ártatlanság jelentéktelen jelképét, de azért csak-csak felmerült benne, hogy Larknak titka van előtte.

Az a szép a szerelemben, gondolta, és felesége fölé hajolva csókot lehelt a homlokán kunkorodó tincsre, hogy ezek a dolgok mind jelentőségüket vesztik. A szerelem furcsa állapot. Olyan érzés, mintha korábban csak értelmetlen vadászat lett volna az élete, most viszont végre célba ért. Vége a nyugtalanságnak, amely eddig űzte és hajtotta. Larkkal jólesett figyelnie, hogyan vált színt alkonyatkor az égbolt, hallgatnia a játszadozó gyerekek nevetését, órákon át ébren feküdnie, karjában tartva alvó feleségét.

Ujjaival egészen a halántékáig utánarajzolta szemöldöke finom vonalát. Sejti-e egy másik férfi, micsoda szenvedély szunnyad a mélyen vallásos, puritán Lady Larkban? Hogy milyen lélegzetelállítóan szenvedélyes lesz az ágyban, mennyire mohó és kíváncsi, szemérmetlen és merész, játékos és odaadó, s hogy neki mennyire eszét veszi?

A szerelem hatalmas hullámokban tört rá Oliverre. Néha olyankor is, amikor Lark nem is volt a közelében, s akkora erővel, hogy abba kellett hagynia, amit éppen csinált, s le kellett ülnie, mert remegni kezdett a lába. Hogyan kavarhatja fel egy tartózkodó nő ilyen nagyon egy férfi lelkét?

Nagy sóhajjal lenézett Larkra. Tekintete bejárta barackszín bőrét, hosszú, sűrű pilláit, telt ajkát, amely oly csábítóan édes volt, ha éppen nem szorította össze lekicsinylőn.

Oliver mellkasa hirtelen fájdalmasan elszorult. Újabb roham! Ne most! Ne itt! – könyörgött hangtalanul, és valóban nem kezdett fulladni. Nagy, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, amikor rádöbbent, hogy nem rohama van. Egész más történik vele.

Felismerte, hogy a szerelemnek árnyoldala is van. Fáj, ha nem talál viszonzásra. Nem foglak szeretni, visszhangzottak a fülében Lark szinte már kétségbeesett szavai. Száját keserédes mosolyra húzta.

– Remélem – suttogta –, az nincs ellenedre, hogy én szeretlek.Most először mondta ki ezeket a szavakat, és azt várta, hogy villám fog lesújtani rá az

égből. Ám egészen más történt. Valaki ököllel verni kezdte a varrószoba ajtaját.Lark hunyorogva kinyitotta a szemét.– Mi történt? – dünnyögte álmosan.– Mylord! Mylady! – Florabel hangja elcsuklott a rémülettől. – Gyertek gyorsan! Lord

Wynter visszajött!

97

11.

Amikor Oliver és Lark belépett a nagyterembe, Wynter hosszú léptekkel fel és alá járkált, s úgy faggatta az intézőt, mintha a spanyol inkvizíció vetette volna alá kihallgatásnak a boldogtalant.

– Miért hevernek parlagon a rozsföldek? Mi van a nyugati dombokkal? Nem parancsba adtam, hogy ott legeltessék a juhokat?

Cabeken mester, a szikár intéző, a kezét tördelte.– Igaz, mylord, de több állat is felfúvódott, ezért úgy gondoltuk…– Wynter! – Oliver mosoly mögé rejtette a haragját. Odalépett a másik férfihoz, öleléssel

üdvözölte, és meglapogatta a hátát. – Isten hozott Blackrose-ban!Wynter elhúzódott tőle.– Lordságod mit keres még itt? – kérdezte, de a választ meg sem várva Larkhoz fordult. –

Tudnom kellett volna, hogy képtelen leszel megszabadulni egy kéretlen vendégtől. Hogyhogy itt van még ez az ember?

Oliver nem adott lehetőséget Larknak a válaszra.– Mint látom, félig eszedet vette az apád halála feletti gyász – mondta, és egy korsó sört

nyomott Wynter kezébe. – Távozása annyira lesújtott, hogy a temetésén sem tudtál részt venni. Az idő majd minden sebet begyógyít, fiam – tette hozzá.

Wynter kis híján félrenyelte a sörét, és elkerekítette a szemét.– Fiam? Belétek meg mi ütött?Larknak a lélegzete is elakadt, de Oliver csak nevetett.– Hogy mi ütött belénk? – kérdezett vissza. – Ó, igen! Összeházasodtunk.Wynter résnyire húzta össze a szemét.– Hidd csak el, amit mondtam! – Oliver újratöltötte a másik férfi korsóját. – És mert Lark

korábban atyád felesége volt, neked pedig mostohaanyád, én most mostohaapád vagyok – folytatta, és rákacsintott Larkra. – Igazam van?

Wynter földhöz vágta a korsóját, amelyből a falra fröccsent a habzó sör. Lark sápadtan, földbe gyökerezett lábbal állt ott. Wynter két nagy lépéssel mellette termett, karon ragadta, és a falhoz szorította. Dühtől eltorzult arca csak néhány centiméterre volt az övétől.

– Igaz ez? – szűrte a szót a foga között.Oliver egy pillanatra mozdulatlanná dermedt. Olyan érzés fogta el, amelyre először nem

talált nevet. Ám aztán már igen. Gyilkos vágy ébredt benne. Ölni tudott volna. Rávetette magát Wynterre, de ő ellökte magától, kibillentette az egyensúlyából, és kardot akart rántani.

Vívásban azonban senki sem volt gyorsabb, mint Oliver de Lacey. Alighogy szilárdan állt a lábán, Wynter torkának szegezte a fegyverét. Ő döbbenetében elejtette a kardját, és az csörömpölve a kőpadlóra esett.

Oliver máskor csak jóindulatúan rávigyorgott volna legyőzött ellenfelére, most azonban nem engedte el, és halálosan komoly maradt. Hajszálon múlt, és csakis a mellette álló törékeny nőn, hogy végképp elveszíti-e az önuralmát.

– Kérlek, ne öld meg – mondta Lark.A halk, kérlelő szavak csillapították Oliver haragját. Még arra is futotta tőle, hogy atyaian

tréfálkozó hangot üssön meg.– Ha még egyszer neveletlen leszel, fiam – mondta kegyesen Wynternek –, a szobádba

küldelek.

98

– Utolsó bitang vagy! – sziszegte Wynter. – Southwark legrosszabb csehóiban pletykálnak rólad.

Oliver az övébe akasztotta a hüvelykujját.– Készséggel elhiszem, hogy bőséggel szolgáltatok beszédtémát a pletykafészkeknek –

jelentette ki vigyorogva. – De neked mi keresnivalód volt Southwark legrosszabb csehóiban?Wynter ideges pislogással tette túl magát a kérdésen.– Neked sejtelmed sincs arról – vágott vissza –, hogyan kell bánni egy feleséggel. Én

sokkal régebben ismerem Larkot, mint te, és tudom, milyen bánásmódot érdemel. Ő…– Ő a feleségem – szólt közbe Oliver. – Tetszik nekem, és meg fogom tartani. Engem

magamat is meglep, hogy ennyire ragaszkodom ahhoz, ami az enyém. – Hogy nyomatékot adjon a szavainak, Oliver mélyebben Wynter bőrébe szúrta a kardja hegyét. – Mint látod, nem tűröm el, hogy egy ujjal is Larkhoz érj, vagy olyan megjegyzést tegyél rá, amelyet én sértőnek találhatnék. Világos?

– Igen, az.Wynter hangja elárulta, fél, hogy a hegyes acél a torkába fúródik. Oliver azonban

visszahúzta a fegyverét, és a hüvelyébe csúsztatta.– Ha tudnád, milyen kevésen múlt az életed…– Oliver, kérlek – tette Lark csitítóan a férje karjára a kezét. – Elég világosan fejezted ki

magad.Oliver nem értette Larkot. Éppen most védte meg egy gyűlölködő alak erőszakoskodásától.

Nem kellene hálásnak lennie ezért?– Valóban érthető voltál. – Wynter nagyokat nyelt, és a nyakát dörzsölgette. – Anyám

ugyan arra tanított, hogy mindig udvariasnak kell lennem a vendégeimmel, téged mégis arra kérlek, hagyd el Blackrose-t. Mivel mélyen tisztelt atyámat elszólította az Úr, sok munka vár rám. – Wynter bágyadt mosollyal ajándékozta meg Larkot. – Te nyilván sokat fáradtál, hogy mindent rendben tarts, de egy birtok vezetéséhez nincsenek meg a képességeid.

Ha Oliver száját hagyta volna el efféle sértés, Lark kikaparja a szemét. Most azonban csak összekulcsolta a kezét, és lesütötte a szemét.

– Tudod, hogy nagyon igyekeztem – felelte.– Valószínűleg így van. Én pedig azon gondolkodom, hogy Lord Oliver csakis ezért az

erényedért vett-e feleségül. – Wynter közelebb ment a nyitott ajtóhoz, kétségtelenül azért, hogy biztonságban legyen, ha Oliver megint megtámadná. – Akinek azonban van némi sütnivalója, az tudja, hogy csak a vagyonod miatt kellettél neki.

– Úgy látom, azt hiszed, tudod, mi történt a távollétedben – mondta Lark, és hangja szokatlanul lágy volt.

– Te pedig mindent elhiszel Oliver de Laceynek – válaszolta Wynter, és megvetően elhúzta a száját. – Bárhogy legyen is, ha majd átlátsz a mesterkedésén, bűnbánóan vissza fogsz térni hozzám. – Azzal sarkon fordult és elhagyta a termet.

Lark sápadtan, kővé váltan állt ott. Olivernek fájt így látnia őt. Az ő makacs, bátor Larkja szó nélkül tűrte, hogy megalázzák. Bűnbánóan vissza fogsz térni hozzám, idézte fel Wynter szavait. A férfi nem csak azt mondta, hogy Lark akkor majd bűnbánóan hozzá fog fordulni, hanem azt, hogy visszatér hozzá. Mintha valamikor már az övé lett volna. A gondolat annyira képtelen volt, hogy Oliver azonnal elhessegette magától, és megpróbálta jobb kedvre deríteni Larkot.

– Azt hiszem, majd csak vacsoránál mondom el Wynternek, hogy a bíróság meghozta az ítéletét, és kizárta őt az örökségből.

– Jól van – suttogta Lark.Alázatossága haragra gerjesztette Olivert.– Nézz rám!

99

Lark eleget tett a felszólításnak. Nagy, szürke szeméből a férfi réges-régi fájdalmat olvasott ki. Egyszerre szerette volna alaposan megrázni és a karjába zárni, de egyiket sem tette.

– Miféle mérget szór rád ez az ember, Lark? Fél órája szenvedélyről, ámulatról és örömről mesélt nekem a tekinteted. Aztán öt percet együtt voltál Wynterrel, és máris olyan vagy, mint egy leégett gyertyaszál. Fáj téged így látnom.

– Vagy úgy! Helyben vagyunk – sziszegte Lark, és csípőre tette a kezét. – Neked fáj. Mindig mindent csak a saját szemszögedből nézel. Engem soha nem próbálsz megérteni.

– Akkor segíts, hogy megértselek! – felelte Oliver. – Miért csúszol-mászol előtte? Fájdalmat okozott neked? Erőszakoskodott veled? Ha úgy volt, istenemre mondom, puszta kézzel fojtom meg.

– Ne! Ha valóban fontosak neked az érzéseim, maradj ki ebből! Az örökség dolgáról pedig én fogok beszámolni Wyntérnek.

– Az biztosan roppant érdekes lesz. A jelenlétében három szót sem tudsz kinyögni.Lark ökölbe szorította a kezét.– Elnézésed kérem, de utána kell néznem a vacsorának – mondta, aztán susogó szoknyával

és előreszegezett állal elsietett.

Vacsorára Lark kappant szolgáltatott fel. Olivertől, aki mogorván meredt a sültre, egy szóval sem kért elnézést. Mereven elnézett az asztalok fölött, amelyeknél az intéző és segítői, felvigyázók, szolgák, cselédek és átutazók étkeztek.

Furcsa módon az Oliverrel folytatott szócsata adott erőt neki az este elviseléséhez. Kitöltötte a mérgét, amit Spencer mindig illetlenségnek talált, és mégsem sújtott le rá az Úr haragja. Magában eldöntötte, hogy sem Oliver, sem Wynter előtt nem fog megalázkodni.

Oliver a balján ült, Wynter a jobbján. Vele szemközt Mr. Belcumber, Hempstead testes és kopasz polgármestere foglalt helyet. Oliver élénk beszélgetést folytatott Mr. Nettlehorpe-pal, egy sikeres lótenyésztővel, aki megígérte neki, hogy kiváló mént talál díjakat nyert nápolyi kancája számára.

Mint mindig, Lark most is magára maradt a gondolataival. Micsoda iróniája a sorsnak! – gondolta keserűen. Spencer meg volt győződve arról, hogy neki Oliver lesz a megmentője, s ifjonti szépségével, megnyerő bájával kinyitja majd a ketrecét, és megajándékozza a szabadsággal.

Lark a borát iszogatva felidézte magában a közte és Wynter között lejátszódott jelenetet. Ahogyan a férfi jelenlétében mindig, most is szorongás vett erőt rajta. Wynternek ritka tehetsége volt ahhoz, hogy darabokra tépje őt, miközben hozzá sem ér. Úgy tud bánni a szavakkal, mint más a szurokba mártott korbáccsal. Az arcába csap vele, amíg meghunyászkodott kutyaként hason nem csúszik előtte. És ő volt az, aki megadta neki önmaga fölött ezt a hatalmat.

Időnként megpróbált mentséget találni magának. Tizenhét éves volt csupán, és gyermekien tapasztalatlan, amikor megismerte Wyntert. Hagyta, hogy elvakítsa a férfi szépsége, lenyűgöző vonzereje megzavarta az ítélőképességét. Ám aztán kitisztult a feje, bevallotta magának megszégyenítő gyengeségét, és titokként őrizte tovább csúf múltját.

Mindig az igazságért harcolt, eretnekséggel vádolt ártatlan emberekért, de soha nem saját magáért. Önbizalmat még Olivernek sem sikerült öntenie bele. Ugyanakkor ő volt az, aki Wyntert rendreutasította, megfenyegette, benne pedig reményt ébresztett. Csakhogy Olivert megint csupán az önzés vezette. Hiszen úgy fogta fel, hogy őt támadtak meg, neki ejtettek sebet a büszkeségén.

Lark letette a kelyhét. Nem ízlett neki a bor. Az utóbbi időben gyakran fájt a gyomra. Tekintete a Merrifieldek címerére esett, amely az asztal fölött függött. Keresztbe tett kardok

100

között egy szarvas ugrott át. Az egész kastélyban Spencer jelvényei díszítették a tányérokat, az edényeket és a falkárpitokat.

Nem a te hibád, Spencer, gondolta Lark. A hibát ő követte el. Két éve már, hogy elrabolni engedte a lelki békéjét.

– Ki az a nő? – zavarta meg a tépelődésben Wynter, és az egyik alsó asztalra mutatott. – A sötétkék ruhában.

Lark szíve ijedten összerándult, amikor meglátta, kire mutat rá Wynter. Richard Speed álöltözete sikeresnek bizonyult. Szőke fürtjeivel és kipirult arcával bárki tenyeres-talpas falusi menyecskének nézhette.

– Nos? – sürgette Wynter a választ.Lark az előre megbeszéltek szerint felelt neki.– Mistress Quickly. Egy elszegényedett özvegyasszony.– Magányosnak tűnik. Hova lett a jó modorod, Lark?Mielőtt még Lark kifogást találhatott volna, Wynter szolgát menesztett az özvegyért, hogy

magas asztalához kéresse. Lark lopva megmarkolta Oliver térdét.– Elfelejtetted, hogy neheztelsz rám – kérdezte tőle suttogva a férfi –, és nem tudsz

ellenállni nekem?– Attól tartok – sziszegte Lark kétségbeesetten –, Wynternek tetszik a vendégünk.Azt hitte, Oliver gyorsan kitalál majd valamit, hogy elejét vegye a katasztrófának. Ő

azonban csak fejét hátravetve felnevetett, aztán gálánsán a főasztalhoz segítette Mistress Quicklyt. Lark látta, hogy valamit odasúgott a tiszteletesnek, aki erre elsápadt, de ettől csak még szemérmesebbnek tűnt. A pukedli, amelyet bemutatott, amikor összeismertették Wynterrel, megejtően ügyetlenre sikeredett. A szégyenlős pirulás, amellyel aztán helyet foglalt Wynter és Lark között, a legkevésbé sem volt megjátszott.

Wynter sóvár tekintete bejárta az özvegy szoros fűzőjét, és Lark már bánta, hogy Oliver olyan pazarlóan bánt a szénával.

– Fogyassz a kappanból! – tolta Wynter előzékenyen Speed elé az ezüsttálat. – Ma különösen szaftos.

A prédikátor eltüsszentette magát, és csipkés kendőcskét tartott az orrához.– A kappantól felfúvódom. Nyilván nem akarod, mylord, hogy magas asztalodnál

szellentenem kelljen.Speed a pilláit rebegtetve nagy szemekkel nézett Wynterre. Oliver félrenyelte a falatot, és

prüszkölve elnevette magát. Wynter azonban csodák csodájára szemlátomást el volt bűvölve. Az utazásairól szóló beszámolókkal boldogította Mistress Quicklyt, eldicsekedett vele, hogy egy hete a királynő csókkal fogadta, Bonner püspök pedig titkárnak nevezte ki az eretnekek özvegyeivel és árváival foglalkozó hivatalban, amelynek arról kell gondoskodnia, hogy a kenyér nélkül maradt családok ne szenvedjenek szükséget.

– Ó, de érdekes! – fuvolázta Speed. – Így majd ellenőrzésed alatt tarthatod az összes kétes elemet, az idős nőket és a kisgyermekeket. Szerintem kivétel nélkül nagy veszélyt jelentenek Anglia belső biztonságára.

A prédikátor mézédes mosolyra húzta a száját, Wynter pedig lelkes bólogatásba kezdett.– Ez persze még csak a kezdet – folytatta. – Miután Blackrose-ban megvalósítottam a

terveimet, sokkal befolyásosabb posztot is kapok majd – kérkedett, aztán súgott valamit Speed fülébe, és elhagyta az asztalt, hogy szerelmes dalt rendeljen a muzsikusoktól.

– Később találkozni akar velem – súgta oda a tiszteletes rémülten Larknak.– Ó, persze, neked ez még új – mondta Lark gúnyosan. – A nőknek azonban az a sorsuk,

hogy megvédjék magukat a tolakodó hódolóktól.A lantos édes dallamot kezdett játszani. Wynter visszaült Speed mellé, de Mr. Belcumber

egy kérdéssel egyelőre elvonta a figyelmét.

101

– A térdemre tette a kezét! – sziszegte Speed.– Akkor told le róla! – válaszolta Lark.– Azt csináltam, de ő visszarakta!A prédikátor hangja rekedt volt a rémülettől. Wynter semmit sem vett észre, mert élénk

beszélgetést folytatott a polgármesterrel.Lark néhány édesen kárörvendő pillanatig hagyta, hogy Speed a saját levében főjön. A

nőknek mindig jó képet kell vágniuk a férfiak kéretlen érdeklődéséhez, el kell viselniük a tapogatásaikat és mindenfajta tolakodásaikat. Férfitársaik ilyesfajta viselkedését még az erényes urak is semmiségnek állítják be.

Amikor Speed már szemlátomást közeljárt a teljes kétségbeeséshez, Lark megkegyelmezett neki, és megköszörülte a torkát.

– Kedvesem, kiderítetted már, mi okozza rajtad azokat a csúnya kiütéseket? – kérdezte, és súgott valamit a prédikátor fülébe.

Wynter abbahagyta a beszélgetést a polgármesterrel, és Larkra meredt, de ő ügyet sem vetett rá.

– A kiütéseket? – kérdezte Speed mit sem értve.– Igen, azokat. – Lark a fogát csikorgatta. Hogy lehet valaki ilyen nehéz felfogású? – Jártál

Grizzel Forrestnél, a füvesasszonynál? Eloszlatta az aggodalmaidat, hogy nem lepra vagy himlő a betegséged?

A prédikátor felsikoltott, mintha valaki megcsípte volna. Wynter olyan hirtelen ugrott fel, hogy fel döntötte a székét.

– Kár, hogy máris elhagysz bennünket! – kiáltotta. – Mortlock! Pyle! – rendelt magához két szolgálót. – Kísérjétek Mistress Quicklyt a plébániára! Fáradt, és pihenni vágyik.

Speed szeme alattomosan megvillant.– De mi lesz a találkánkkal?– Én… Most jutott csak eszembe – hebegte Wynter –, hogy más dolgom van.– Ó, de kár! Nem mondhatnád le?– Az lehetetlen. Teljességgel lehetetlen.Oliver kajánul felnevetett, és cseppet sem jámbor tiszteleteshez méltóan Speed is örömét

lelte a játékban.– Csalódtam benned, mylord. – Pukedlija búcsúzáskor még esetlenebb volt, mint az első

alkalommal. – Vigyen el az ördög, te nyálas majom! – tette hozzá, amikor már más nem hallhatta, és kitipegett a teremből.

– Látom, sok mindent helyre kell itt hoznom – mondta Wynter, és szalvétájával legyezni kezdte magát. – Mi ütött beléd, Lark, hogy pestises nőt fogadtál be a házamba?

Lark a férje tekintetét kereste. Tudta, hogy nem késlekedhet tovább. Elfojtotta a vágyát, hogy az asztal alatt megfogja Oliver kezét. Nem, nem szorul a segítségére. Minden bátorságát összeszedte, kihúzta magát, nagy levegőt vett, és Wynterhöz fordult.

– Gondolom, olvastad Spencer végakaratát.Wynter összevonta a szemét.– Nehogy azt mondd, hogy az öreg egy pennyt sem hagyott rád! Igaz, ez ma már nem

számít, mert sikerült kifognod magadnak Heartstuff grófjának az örökösét – tette hozzá, és megvető pillantást küldött Oliver felé.

Egy pillanatra vihar előtti csend lett. Lark minden izmát megfeszítette, hogy ne reszkessen. Oliver kezén is kifehéredtek a csontok, de hallgatott. Átengedte Larknak, hogy a maga módján mondja el Wynternek, amit akar, és ő hálás volt neki ezért.

– Spencer roppant nagyvonalú volt velem – mesélte. – Ebben azonban soha nem kételkedtünk. Montfichetet én hoztam hozományként a házasságba, és most visszaszállt rám.

102

– Lark mélyeket lélegzett. – Rólad is nagylelkűen gondoskodott, Wynter. A maga módján szeretett téged – tette hozzá, bár nem igazán tudta, miért tartotta szükségesnek ezt leszögezni.

Wynter vonásai egy kurta pillanatra érzelgősen ellágyultak. Álla remegni kezdett, és szomorúság jelent meg sötét szemében. Vajon mi lett volna belőle, ha nem gyűlölködésre tanítják, hanem szeretetre? – futott át Lark fején a kérdés.

– Ezek szerint szerencsém volt – dünnyögte Wynter, és bort töltetett magának.Megint a régi önmaga volt. Merev, gyanakvó és pökhendi.– Rád hagyta Wycherlyben a szövődét, hozzá a Fleet utcai házat és száz fontot

ezüstpénzben. – Larknak erőt kellett vennie magán, hogy folytatni tudja. – Blackrose Prioryt viszont nem te örökölted meg.

Wynter megvetően felhorkant.– Ne légy ostoba, Lark! A birtok az öröklés rendje szerint rám száll. Ha tetszik neked, ha

nem, az enyém lesz.– Az örökség rendjét megváltoztatták.– Bírósági ítélettel – szólt közbe Oliver. – Mint kiderült, Spencer soha nem is volt a birtok

tulajdonosa.– Dehogynem! – tiltakozott Wynter. – Henrik király adományozta neki.– Ez nem igaz – mondta Oliver, és a maga derűs módján előadta a félrehallásról szóló

történetet.Lark csak fél füllel hallgatta. Wynter szemének fagyossága, jéghideg haragja fogva

tartotta, mint kígyó tekintete egy halálra vált nyulat. Könnyebb dolga lett volna, ha Wynter dührohamot kap. Ő azonban uralkodott az érzésein, és végighallgatta Oliver részletes magyarázatát. Aztán a vizes tálkában gondosan megmosta a kezét, szalvétába törölte, és felállt.

– Ebbe nem megyek bele. Kifogással fogok élni.Oliver mosolygott, de Lark már jól ismerte ahhoz, hogy mosolya mögött meglássa a

kérlelhetetlen keménységet.– Kit Youngblood kiváló ügyvéd. Mindent cáfolhatatlanul bizonyított. Semmi esélyed

nincs.– Jól van. – Wynter kimért és hűvös maradt. – Ez nyílt hadüzenet – jelentette ki, aztán

Larkhoz fordult, mintha csak most jutott volna eszébe, hogy ő is itt van. – Te szőtted ellenem ezt az összeesküvést. Soha nem fogom megbocsátani, hogy elárultál.

Ezzel gúnyosan meghajtotta magát, megfordult, elhagyta a termet, és összekiáltotta a szolgáit.

– Ezzel meglennénk – sóhajtott fel Oliver megkönnyebbülten.– Nem – suttogta Lark, és rosszullét környékezte. – Még el sem kezdődött a harc.

Már jó ideje némán lovagoltak, amikor Lark váratlanul megszólalt:– Félek.Remegő hangja meglepte Olivert. Megállította a lovát, és felemelte a kezét, hogy jelezzen

Speednek.– Félsz? Wynter már nem árthat neked. Bármivel is hatott rád, annak vége.Lark arca sápadt és feszült volt, szemét még nagyobbnak mutatták a mély árnyékok. Oliver

nem tudott úgy ránézni, hogy ne öntötte volna el gyengédség, és ne szerette volna a karjába zárni.

– A családodat félek megismerni – vallotta be Lark.A férfi szélesen körbemutatott az előttük elterülő tájon. Szülei kastélya páratlanul szép,

tekintélyt parancsoló épület volt. Sok-sok tornyával és oromdíszével a régi őrház mögött állt,

103

és ápolt pázsit vette körül, amelynek a közepét magas sövénylabirintus foglalta el. Attól délre és nyugatra sűrű erdő terült el.

– Úgy tartottam illendőnek, hogy újdonsült hitvesemet bemutassam a rokonaimnak, akik végre visszatértek Moszkvából. Emellett Speednek is mielőbb el kell hagynia Angliát. Ha valaki, akkor apám az, aki ebben a segítségére lehet. A flottája, ha jól emlékszem, kereken egy tucat hajóból áll.

– Igazad van. – Lark bizonytalanul rámosolygott a női ruhát és szigorú főkötőt viselő prédikátorra. – Nagyon türelmes voltál velünk, Speed tiszteletes.

– Mondhatni. – Speed benyúlt keményített főkötője alá, és megvakarta a fejét. – Ti is nagyvonalúak voltatok velem, és komoly veszélyeket vállaltatok miattam. Még azt is megbocsátottam neked – tette hozzá, és rámosolygott Larkra –, hogy azt mondtad Lord Wynternek, himlőm van.

– Senki ne merje azt állítani, hogy a feleségemnek nem vág az esze! – mondta Oliver büszkeségtől dagadó kebellel.

Lark lehajtotta a fejét. Miért gyötri folyton kishitűség? Miért nem hiszi el Olivernek, hogy pontosan olyan, mint amilyennek ő látja? Ragyogó szépség, éles eszű, és úgy, ahogy van, szeretetre méltó teremtés.

Oliver kihúzta magát a nyeregben.– Lynacre-ben vagyunk. Visszaforduljunk, vagy megismernéd a családomat?Lark kesztyűs kezével rövidebbre fogta a kantárt.– Természetesen látni akarom őket. Furcsa lesz, mert nekem soha nem volt igazi családom.Oliver elnevette magát, amikor Lynacre hóbortos népségére gondolt. Ők pedig nem

okoztak csalódást. Amint az utazók a szolgákra bízták a lovaikat, a de Lacey pereputty tarka sereglete levonult a lépcsőn. Olivert viharosan megölelte az apja, a mostohaanyja, aztán a féltestvérei is, a két lány és a két ikerfiú. Fel kellett emelnie a hangját, hogy túlkiabálja a hangosan csacsogókat, akik mind egyszerre beszéltek.

– Megnősültem, és szeretném bemutatni nektek a feleségemet.A csacsogásból fülsiketítő örömujjongás lett. Oliver legteljesebb elképedésére mindnyájan

rávetették magukat Speedre, megölelték, megcsókolták a szerencsétlen férfit, és boldogan üdvözölték a családban. Larkot szemlátomást mindenki a nagyságos asszony komornájának hitte. Ő szótlanul, karba tett kézzel állt mellettük, és lesütötte a szemét.

Simon és Sebastian, az egymásra kívül-belül megtévesztésig hasonlító ikrek, akik csak egyvalamiben különböztek, a könyökükkel lökdösni kezdték egymást, és összesúgtak. Oliver apja, Stephen de Lacey, Heartstuff grófja sztentori hangon üdvözölte Speedet. Akárcsak Oliver, ő is magas volt, és szenvedélyes feltaláló. Nyakában három pápaszem is lógott, közülük kettőre egy-egy hátrafele irányított tükröt szerelt. A szemüvegeken kívül bőrszíjakon két órát is viselt, s az egyik váratlanul aprócska harangot szólaltatott meg.

Speed meglepetten felkiáltott, hátraugrott, és megrázta a szoknyáját, mintha egér bújt volna alá. Stephen nevetve Oliverhez fordult.

– Ha egyszer valahogy majd sikerül elhallgattatnom ezt a bandát, bemutatod annak rendje és módja szerint a hitvesedet?

Zavarában Speed hangosan felnyögött. Oliveren látszott, hogy mindjárt megpukkad a nevetéstől.

– Természetesen. Apa, Lady Juliana.Érett asszonyként is sugárzó szépségű mostohaanyja ragyogó mosollyal Oliverhez fordult.– Viselkedj rendesen, Oliver! Ez valóban nagy tisztesség nekünk – mondta, és novgorodi

szülőföldje bájos színt adott az angolságának.– Kedveseim, tévedés áldozatai vagytok – jelentette be Oliver. – Ez a hölgy itt Speed

nagytiszteletű úr.

104

– Richard Speed! – kiáltotta Natasa, és összecsapta a kezét. – Évek óta olvasom már az írásait.

A sötét hajú, csinos lány élénk érdeklődést tanúsított a szellemtudományok iránt, s tudásával és eszével eddig az összes kérőjét megfutamította.

– Ugye! – kurjantotta Simon, és oldalba bökte az ikertestvérét. – Én tudtam, hogy itt valami nincs rendben.

Sebastian félretolta Simont, és nagy szemeket meresztett Oliverre.– Egy férfit vettél feleségül?– Isten óvjon a fura hajlamú fivérektől! – nyögött fel Simon. – Előbb Sebastian, és most

még te is, Oliver?Belinda cifra káromkodást eresztett meg, amelyet Bathban tett gyakori látogatásai során

egy lőporgyárostól szedett fel. Lovaglónadrágjához férficsizmát viselt, bőrkorbáccsal volt felfegyverkezve, és hanyagul támasztotta a tálalószekrényt.

Sebastian a combjára csapott.– Oliver természetesen nem férfit vett el, te tökfej – utasította rendre az ikertestvérét, és

Larkra mutatott, aki még mindig szótlanul állt a háttérbe húzódva. – Az ott a felesége.– Uram Jézus, köszönöm neked! – mennydörögte Simon, és háromszor megverte a mellét.Aztán odatrappolt Larkhoz, derékon kapta, és megforgatta a levegőben. Oliver a felesége

segítségére akart sietni, de családja elállta az útját. Mindnyájan Larkra vetették magukat, és nagy gyengédségükben kis híján megfojtották. Eddigi életében Lark csak egy nála sokkal idősebb szigorú férfi pillantásait érezte magán, most viszont egyszeriben az egész de Lacey klán rokonszenve rázúdult.

Juliana orosz kedveskedések áradatával halmozta el. Belinda kijelentette, hogy Larkot mindenképpen hatalmas tűzijátékkal kell üdvözölniük. Natasa azonnal meg akarta mutatni neki a könyvtárszobát. Simon és Sebastian hangosan és szenvedélyesen arról kezdett vitatkozni, hogy Lark Artemiszre vagy Perpetuára hasonlít-e inkább. Stephen de Lacey a háttérbe húzódott, és elmorzsolt néhány könnycseppet.

Olivert nem vitte rá a lélek, hogy elmondja, ő és Lark csak azért házasodtak össze, mert teljesíteni akarták egy haldokló utolsó kívánságát. Rokonai mindig is aggódtak érte, azt hitték, a betegsége miatt nem akar megnősülni, és nem is tévedtek.

Tépelődéséből Olivert felesége hangos nyögése riasztotta fel. Lark hirtelen elsápadt, összecsuklott és egyenesen Simon erős karjába zuhant.

– Jézus Mária! – kiáltotta Natasa bűntudatosan. – Agyonnyomtuk a szerencsétlent!

105

12.

Lark fölött erős akcentussal egy szelíd hang szólalt meg:– Mióta tudod már?Lark látása homályos volt, és nagyokat nyelt, mert egészen kiszáradt a szája. Nyakig

betakarva egy matracon feküdt, amely szárított gyógyfüvek illatát árasztotta magából. Pislogni kezdett, az elmosódott körvonalak kitisztultak előtte, és felismerte a kerek arcú és zöld szemű Lady Julianát, Oliver mostohaanyját.

– Mit… Mit kellene már tudnom? – kérdezte tőle.Juliana megemelte a fejét, tálkát tartott a szájához, és itatott vele egy korty meleg levest.– Mióta tudsz már a gyermekről?Juliana letette a tálkát, amikor Lark majdnem félrenyelte a levest.– Milyen gyerekről? – értetlenkedett.– Jaj, szegénykém! Azt hittem, tudod. Én azonnal sejtettem, amint megláttalak.Lark lapos hasára tette a kezét.– De hát miből látszott?Juliana elmosolyodott.– A sápadtságodból és az ábrándos arckifejezésedből. Amikor aztán elaléltál, már egészen

biztos voltam a dolgomban. Ismerősek neked ezek a jelek?Lark a fejét rázta. Hogyan tudhatott volna bármit is erről, amikor a legszigorúbb

elszigeteltségben élt nála negyvenöt évvel idősebb férjétől, aki ráadásul legszívesebben a női test sajátságainak a létezését is letagadta volna.

– Kimaradt a vérzésed? – kérdezte Juliana.– Igen, azt hiszem.Amikor először volt havibaja, Lark azt hitte, meg kell halnia. Spencer pedig csak még

jobban összezavarta azzal, hogy előadást tartott neki Éva eredendő bűnéről.– Szédülsz néha? Rosszullét kínoz reggelente? – tudakolta Juliana.Lark egyre rémültebben bólintott.– Érzel feszítést a melledben?Lark arcát szégyenpír öntötte el. Megint bólintott, bűntudatosan, mint egy tetten ért tolvaj.– Senki nem beszélt neked ezekről a jelekről? Senki sem készített fel?– Nem. Semmit sem tudok erről.Juliana az anyanyelvén suttogott valamit. Szavait Lark nem értette, hangjából azonban

együttérzést hallott ki, zöld szeméből pedig melegség áradt feléje.– Együtt örülök veled és Oliverrel – folytat Juliana angolul. – Azt hittem, Oliver soha nem

fog megnősülni és családot alapítani. Nem akart szívbéli kapcsolatot. Boldoggá tesz, hogy megváltozott a véleménye.

Lark hallgatott. Fejében Juliana szavai kavarogtak. Gyermeke lesz. Még más gyermekét sem tartotta soha a karjában. A gondolat, hogy egy aprócska, gyámoltalan lényt fog világra hozni, elsöprő erővel hatott rá. Fel sem tudta fogni, és megijesztette.

– Félek – suttogta.– Ez egészen természetes.Juliana együttérzése és gondoskodása olyan megnyugtató volt, hogy Lark a legszívesebben

elsírta volna magát. Soha nem ismerhette meg a barátságot, a nők egymás közötti

106

beszélgetéseinek vigasztaló hatását. Közben azonban árulónak is érezte magát, mert Julianának nem volt tudomása a teljes igazságról.

Oliver nem ment keresztül csodás változáson, könnyelmű kalandorból nem vedlett át derék férjjé. Kizárólag kötelességtudatból vette el őt, nem szerelemből. A házassági ígéretet csak egy haldokló csalta ki belőle. Neki a saját szórakozása fontosabb, mint mások igényei. Alighanem még a gondolatot is gyűlöli, hogy apa lesz.

– Olivernek ne mondd el! – kérte Lark.– Te akarod majd elmondani neki. – Juliana tűnődőn mosolygott. – Hosszú idővel ezelőtt

én is elkövettem ezt a hibát. Ha korábban elmondom Stephennek, az mindkettőnket sok szenvedéstől kímélt volna meg.

– Hogyhogy, asszonyom?– Sajnos hittem azoknak a keserű szavaknak, amelyeket a fejemhez vágott, és nem értettem

meg a szíve néma üzenetét. Szeretett engem, akarta a gyermekünket, én viszont nem bíztam a szerelmében. – Az asszony nagyot sóhajtott. – Hallgass rám! Az én tanácsaim ugyanolyan jók, mint az öreg Zara bölcsességei.

A név emlékeket idézett fel Larkban.– A jósnőről beszélsz? Oliver és én nem sokkal azután találkoztunk vele, hogy elhagytuk

Londont. Azt mondta, ismer téged.Juliana arcán különös érzelmek suhantak át. Ijedelem, félelem, csodálkozás, végül pedig

furcsa elégedettség.– Kora gyermekkorom óta ismerem őt, még Novgorodból. Csak pár éve jött Angliába –

mondta, és lesimította sötét haját.Lark leeresztette a szempilláit.– Előítéleteim voltak a cigányokkal szemben. Miután azonban megismertem őket, már

vonzódtam hozzájuk. Legfőképpen Zarához.Juliana elmosolyodott.– Ő erős asszony, és jó szíve van.Lark maga elé tartotta felfordított tenyerét.– Mielőtt kitalálhattam volna, mire készül, Zara tanulmányozta az életvonalamat, és mély,

idegen hangon beszélt.Juliana arckifejezése nem változott meg, de feszült érdeklődéssel hallgatta Larkot.– Mit mondott neked?Lark a homlokát ráncolva megpróbálta felidézni az emlékeit. Juliana megint idegen

nyelven mondott valamit.– Fáradt vagy, gyermekem. Magadra hagylak.– Kérlek, ne! – Lark megfogta az asszony kezét. Szívében szemérmes vonzódás ébredt

Oliver mostohaanyja iránt. – Igyekszem visszaemlékezni.– És mire emlékszel?Lark feszülten gondolkodott. Még mindig zavarodott volt a hírtől, hogy várandós.– Azt mondta, hogy én vagyok… az egyik a három közül.Juliana ijedten nagy levegőt vett.– Azt állította, még azelőtt látta a sorsomat, hogy világra jöttem volna. Valamit egy

kerékről is mondott.– Igen? Folytasd!– A sors kerekéről. – Lark megvonta a vállát. – Bevallom, nem igazán figyeltem rá.

Kicsit… megijesztett. Nem szándékosan – tette hozzá gyorsan. – Amikor egymáshoz ért a kezünk, különös bizsergést éreztem. Zara úgy beszélt, mint aki meg van győződve arról, amit mond.

107

– Ő nagyon bölcs. – Juliana megpaskolta Lark kezét. – Néha én is féltem tőle, aztán meg úgy éreztem, hogy a szavai utat mutatnak nekem. Azt hiszem, most is vezetnek még.

Az asszony habozott kicsit, mielőtt lehunyta a szemét, és mormogott valamit. Hogy oroszul vagy a cigányok nyelvén, azt Lark nem tudta megállapítani. Juliana szája körül aztán hirtelen határozott vonal jelent meg, és levette ruhájáról a drágakövekkel kirakott brosst.

– Ez az ékszer nagyon sokat jelent nekem, és neked akarom ajándékozni annak jeleként, hogy szívesen látunk a családunkban. Ez a bross sok szenvedést látott már, de sok örömöt és boldogságot is.

Lark elképedve meredt a gyöngyökkel kirakott aranykeresztre. Ágai találkozásánál nagy, vérvörös rubinkő ragyogott, és különös erőt árasztott magából. Mintha belülről izzott volna. Lark most látta eletében először, és mégis ismerősnek találta.

– Ez túlságosan értékes darab – suttogta. – Nem fogadhatom el…– Azzal megbántanál, és nem hiszem, hogy ez szándékodban állna – felelte Juliana

szigorúan. – Ez a bross novgorodi családtagjaimra emlékeztet, szüleimre és a testvéreimre – folytatta, és elkalandozó tekintete komoly gondolatokról mesélt. – Ő már nem élnek. Sok éve egy felkelés során ontották ki a vérüket. Csak nekem sikerült elmenekülnöm ezzel a brossal.

Lark szemébe könny szökött.– Akkor végképp meg kellene tartanod, madám.Juliana hevesen megrázta őszülő fejét.– Én új boldogságra találtam egy új családban. Ahogyan te most. Egy napon majd

továbbadod a brosst az unokámnak, és folytatódik a körforgás, így kell lennie, ebben egészen biztos vagyok.

A kerék már forgott, amikor te még nem éltél, és akkor is forogni fog, amikor már rég halott leszel. Lark olyan tisztán hallotta az öreg cigány asszony szavait, mintha valaki a fülébe súgta volna őket. Megborzongott, és egészen magára húzta a takarót.

– Köszönöm – mondta hosszú hallgatás után.Juliana megmutatta neki a bross hátoldalába vésett idegen írásjeleket.– Ez a családom jelmondata.Lark a cirill betűket nézegette.– Mit jelent?– Vér, eskü, becsület.Lark halkan megismételte a három szót, s közben mintha titokzatos erő járta volna át.– Nézd csak! – Juliana kinyitott egy aprócska kapcsot, mire a bross kinyílt, és kiderült,

hogy csillogó acélból készült kis tőrt rejt magában. – Volt idő, amikor ez a tőr nagyon fontos volt nekem – mondta az asszony, aztán visszazárta a kapcsot, Lark kezébe tette a brosst, és ráhajtotta az ujjait. – Neked nincs szükséged fegyverre – mosolyodott el szélesen. – Neked itt van Oliver, hogy megvédjen.

Egy héttel a megérkezésük után Oliver leverten megvallotta az apjának, hogy sejtelme sincs, mit kezdjen egy feleséggel. Lark időközben már kiheverte az ájulást, de Olivert soha életében nem fogta még el olyan tehetetlen és határtalan félelem, mint akkor. Miután elvitték az eszméletlen és holtsápadt Larkot, őt jeges rémület töltötte el. Amikor pedig Juliana visszatért, és közölte, hogy Lark már jól van, beleszédült a megkönnyebbülésbe. Csak az szomorította el, hogy feleségére ilyen rosszul hat a családja szeretete.

Mellette most egy hosszú lábú nápolyi kancán Stephen de Lacey ült.– Nem hittem volna – mondta nevetve –, hogy valaha is ennyire összezavarhatja majd a

fejedet egy nő.

108

Apa és fia Wiltshire dombjai között lovagolt. A rét üde zöldje élesen elvált a legelésző juhok szürkésfehér gyapjának színétől. A levegőt föld, eső és az ébredő természet illatai töltötték be.

Oliver leereszkedett a lovával egy füves lankán, amely a királyi vadászterületre vezetett. Stephent már sok éve életre szólóan kinevezték ennek a területnek a felügyelőjévé, és ez magas királyi kitüntetésnek számított.

– Bizonyos tekintetben nem zavart össze – felelte Oliver –, sok másban viszont igen. Ami a gondoskodást és a vonzódást illeti…

Stephen vonásai megkeményedtek.– Igen, néha fáj az, ha valakit az életünknél is jobban szeretünk.Oliver lovaglócsizmáján galagonyabokor simít végig.– Én soha nem akartam ezt. Soha nem kerestem a szerelmet. Én mondom neked, apa, egy

férfi elpuhul a szürke mindennapok egyhangúságában. Számomra egészen új tapasztalat, hogy minden reggel ugyanannak a nőnek az oldalán ébredek.

– Vagy úgy! Kíváncsi lennék, miért nem gondoltad mindezt végig, mielőtt elvetted volna Larkot.

– Nemigen gondolkodtam, mielőtt elvettem.Oliver bosszúsan kancája véknyába nyomta a csizmája sarkát. A ló vágtába fogott, és

hosszú, elegáns szökellésekkel átugratott a rekettyésen és a csaraboson. Stephen lelkes kiáltással a fia nyomába eredt. A két férfi egy darabig céltalanul kószált a dombvidéken, és végül a királyi erdőbe ért.

A tisztásokat tarka virágok borították, a friss szél bódító tavaszillatot hozott magával. Oliver végtelenül boldognak érezte magát. Válla fölött hátranézett, és látta, hogy apja, aki mint mindig, most is a legjobb lovat ülte meg, visszafogta a kancát, és átengedte neki a vezetést. Az évek ezüstösre színezték Stephen haját, s redőket véstek a szeme és szája köré. Nemes arcáról Oliver gyermekkorában sokszor olvasott le szomorúságot. Mélabúját csak Juliana változtatta át reménykedéssé és örömmé, s azóta ő és apja a legjobb barátok voltak.

Oliver az erdő szélén komótos kocogásra fogta lovát. Bármilyen gyorsan és bármilyen messzire lovagolt is, az utóbbi hetek történései elől nem menekülhetett el.

– A házasságot akaratom ellenére kötöttük meg – vallotta meg az apjának. – És Lark akarata ellenére is.

Stephen kérdőn felvonta a szemöldökét, fia pedig beszámolt neki Spencerről, akivel Henrik király uralkodása idején Stephen barátságot ápolt.

– Éles eszű férfi volt – mesélte Oliver –, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból fejébe vette, hogy összeházasít engem Larkkal.

Wyntert és Blackrose Prioryt csak futólag említette meg, hogy ne ébresszen nyugtalanságot az apjában.

Stephen kis ideig a szokatlan történeten gondolkodott.– Szóval azért vetted el Larkot, hogy teljesítsd egy haldokló utolsó kívánságát?– Igen.Oliver legteljesebb elképedésére apja előbb elmosolyodott, aztán pedig már egész testét

nevetés rázta.– Ez sem rosszabb ok, mint az volt, amelyből én mostohaanyádat nőül vettem. És soha

nem bántam meg azt a döntésemet. Te sem fogod.– De Lark annyira… feddhetetlen. Határtalanul erényes és önérzetes. Megveti azokat a

dolgokat, amelyeket én szeretek. Néha úgy érzem, persze csak a hálószobán kívül, hogy semmiben sem tudok a kedvére tenni.

109

– Viszont szeret téged – felelte Stephen. – Reggelinél ma is álmélkodó gyengédséggel nézett rád. Egy szerelmes asszony szemével. Bennünket, Laceyket – tette hozzá hamiskás mosollyal – bizonyos nők ellenállhatatlannak találnak.

– Igen, a bonyolult jellemek – dörmögte Oliver.– Egyszerű nő téged nem is érdekelne. Mindig is felnőttél a feladataidhoz.– Ebben igazad van. De van itt más gond is még. Richard Speed.Stephen arca elfelhősödött.– Natasa húgod valósággal megveszik érte.– Észrevettem. – Oliver a fejét ingatta. – Folyton csak sóhajtozik, és a szemét meregeti.– Vigyáznunk kell Speeddel? Szoknyapecér? Szállásoljuk el inkább az istállóban?– Nem, dehogy! Richard tisztességes, művelt férfi. Nem ismerek nála rendesebb embert.

De kérdem én, apa, ki az, aki elég jó a húgomnak?Stephen elmosolyodott.– Hát ez az! Sokat törtem a fejem, és terveim vannak Speeddel.– Ha továbbra is szoknyát kell viselnie, valószínűleg fellázad – gyanította Oliver.

Oliver kinyitotta Lark előtt a kertkaput.– Elég erős vagy már? – kérdezte.Gyengéd és aggodalmas tekintete megijesztette Larkot. Átfogta a drágakövekkel kirakott

brosst, amely a vállán összetartotta a köpenyét, és magában azt találgatta, tudhat-e Oliver a gyerekről. Nem hitte azonban, hogy Lady Juliana megszegte volna a neki tett ígéretét.

– Lark?Oliver a borostyánnal benőtt falnak dőlt, és evődön nézett a feleségére. Tekintete, mint

mindig, most is összezavarta Larkot. Vannak férfiak, akiknek szép a szeme, másoknak daliás a termete, egyesek jóvágásúak, vagy a mosolyuk ragyog versenyt a nappal. Oliverben azonban mindez együtt volt meg.

– Igen, persze. – Lark megköszörülte a torkát, és hangosabban folytatta: – Teljesen rendbe jöttem.

Hála Juliana ápolásának, ez igaz is volt. Reggelente, mielőtt felkelt, meg kellett innia egy bögre kancatejet. Napközben mentafőzet fojtotta el a hányingerét, és Juliana azt is előírta neki, hogy minden délben feküdjön le aludni.

– Biztos? – kérdezte Oliver.– Egészen biztos. Csak kimerített az utazás. Semmi többről nem volt szó.– Teljesen rendbe jöttél – mondta Oliver az állát dörzsölgetve, és olyan leplezetlen

sóvársággal nézett Larkra, hogy neki forróság öntötte el az ölét.A férfinak hozzá sem kellett érnie, mégis el tudta érni, hogy szenvedélyt lobbantson fel

benne. Lark annyira kívánta, hogy az már megijesztette. Kora gyermekkorától arra tanították, hogy az alantas testi vágyak nem engedik majd Istenhez fordulni. Érzéseit szerette volna megmagyarázni Olivernek, tüzes pillantásai alatt azonban valósággal megbénult.

– Beléd egy szemernyi szégyenérzet sem szorult, mylord – mondta, és lángba borult az arca.

– Remélem is.A férfi átölelte, magához vonta, és szeme csintalanul megvillant. Gyengédségeivel újra és

újra meglepte Larkot, akár reggeli ájtatosság közben szorította meg lopva a karját, akár a nagyterem sötét sarkába húzta be, hogy szenvedélyesen megcsókolja.

– Oliver, kérlek.– Jól van, gyere! Mutatni akarok neked valamit – suttogta a férfi.

110

Két ujját a szájába tette, és nagyot füttyentett. A frissen lenyírt pázsiton át egy falka elegáns orosz agár futott oda hozzá, hogy üdvözölje. Gazdájuk megsimogatta a karcsú, edzett kutyákat.

– Az első barátom egy agár volt – mondta félig-meddig csak saját magának.Lark kilépett a nagykapun, és csodálkozva nézett Oliverre.– Egy kutya? Nem a többi gyerekkel játszottál?– Drágám, én azt sem tudtam, hogy más gyerekek is vannak a világon.Lark elindult a szépen gondozott sövénnyel szegélyezett kerti úton.– Régebben itt labirintus volt – mesélte Oliver, és belekarolt a feleségébe. A kutyák

szertelenül átugrottak a sövényen, és eltűntek a park fái között. – Apámon kívül sokáig senki nem tudott ennek a kertnek a létezéséről. A sövény nagyon magas volt, és egészen összenőtt. Aki eltévedt itt, az magától nemigen talált ki.

– Ez ijesztően hangzik. Miért építtetett édesapád ilyen labirintust?– Hogy leválassza a kertnek ezt a részét.Oliver családja csupa különcből állt. Apja a találmányaival csodás hellyé varázsolta a

Lynacre birtokot, mostohaanyja egy darabig cigányok között élt, húgai a legkülönlegesebb kedvteléseknek hódoltak. Lark hasára tette a kezét, és most először gondolkodott el azon, milyen tulajdonságokat fog megörökölni a gyermeke.

– Biztos, hogy nem merít ki a séta? – kérdezte Oliver.Lark szórakozottan bólintott. Nemsokára elmondja majd, hogy várandós. A férfi mindig

tréfálkozva beszélt a gyerekekről, csak úgy általánosságban, és soha nem mondta, hogy ő is vágyna utódra. Lark félt, hogy Oliver azt akarja majd, terhessége alatt maradjon a családjával. Ő azonban nem szeretett volna hónapokat tétlenségben tölteni vidéken, miközben Londonban fontos dolga van.

Titkát néhány napig még meg akarta őrizni magának. Csak addig, amíg biztos lesz abban, hogy Oliver nem futamodik meg a felelősség elől, és nem hagyja őt magára ebben az állapotában.

Végigsétáltak a hatalmas fák koronái alatt. Lark megszorította Oliver karját.– Furcsa ez a kert – mondta.– Ugye?A bükkfák sora egy szökőkúthoz vezetett. Kőből kifaragott halak és sárkányfejek köptek

vizet egy kerek medencébe, amelyben kék és sárga vízinövények nyíltak. A pázsiton a művészi bukszusok oroszlánokat, ragadozó madarakat és szárnyas mitológiai alakokat formáztak.

– Édesapád alkotásai? – kérdezte Lark.– Igen.– Ki lakik a kerti házban? – mutatott Lark egy kis épületre.– Valamikor én laktam itt – felelte Oliver.Hangja most nem volt könnyed, mint máskor mindig. Megint árnyalatnyi keserűség

csendült ki belőle. Mintha valamit el kellett volna titkolnia Lark és a világ elől.– Oliver…– Gyere!A férfi megfogta Lark kezét, és egy napsütéses kis szobába vezette. Levegőjét a

mennyezeti gerendákról lelógatott gyógynövények illata töltötte be. A berendezés durva faasztalból, faragott támlás székből és párnázott padból állt.

– Ezt nem értem – mondta Lark. – Hogyhogy itt laktál, és nem a kastélyban?Oliver megforgatott egy vas hajtókart, amely egymásra fektetett két malomkövet hozott

mozgásba.– Beteg voltam, és nem jósoltak hosszú életet nekem.

111

– Tessék?Lark szeme ijedten elkerekedett. Oliver szórakozottan elnézett mellette.– A beteg gyerekek meghalnak. Ez már csak így van. – A férfi megrántotta a vállát, és nem

forgatta tovább a hajtókart. – Apám azt látta a legjobbnak, ha távol tart a mindennapi élet veszélyeitől.

Oliver kimérten, józanul beszélt. Lark hátán végigfutott a hideg. Kezdte érteni a férfi mohó élni vágyását és vakmerőségét.

– Mi bajod volt?– Asztmás láz. Krónikus tüdőgyulladás. – Oliver odalépett a kandallóhoz. – Állandóan

fulladási rohamok kínoztak. Semmi sem segített, amíg Juliana nem jött hozzánk. A cigányok hoztak magukkal Keletről egy növényt. Csikófarkfű a neve, és a hatóanyaga tágítja a légutakat.

– És az meggyógyított.A férfi félrefordult. Szeme egy kurta pillanatra elsötétedett, hogy aztán megint felderüljön,

és széttárta a karját.– Úgy festek, mint egy halálos beteg?Lark elnevette magát.– Isten ments, mylord! Magad vagy a virágzó egészség – felelte, de nyomasztotta, hogy

Oliver kerülte a tekintetét.Nyugtalanul járkálni kezdett a szobában, aztán megállt egy polc előtt, amelyen néhány

könyv állt. Kertészeti művek, egy ábécéskönyv és imakönyvek.– Mindkettőnknek furcsa, magányos gyerekkorunk volt – mondta.– Igen. A gyerekkorod téged komoly, jámbor nővé tett, aki istenfélő életet él, és mindent

megtagad magától, aminek életszaga van.Lark elpirult.– Belőled pedig élvhajhász lett, aki semmi pénzért nem mondana le a szórakozásról –

felelte felvágott nyelvvel.– Így igaz, drágám – válaszolta Oliver halkan. – Hiú, felszínes férfi vagyok. Egészen

biztos, hogy a pokolban fogok elkárhozni – tette hozzá, és magázz ölelte a feleségét. – Egy okkal több, hogy addig is élvezzem az élet örömeit.

Lark a keskeny lépcsőre mutatott.– Odafönt mi van?– Már azt hittem, soha nem teszed fel ezt a kérdést – kacsintott rá Oliver, aztán felkísérte

egy szűk folyosóra, amely olyan alacsony volt, hogy be kellett húznia a nyakát.Odafönt belépett az aprócska hálószobába, amelyben ágy és kerek asztalon mosdótál állt.

Arcán megint árnyék vonult át, mintha felhő takarta volna el a napot, de aztán visszatért a mosolya.

– Az ágyak látványának mindig különleges hatása van rám.Lark megborzongott.– Rád is? – kérdezte a férfi, aztán levette a felesége főkötőjét és kiszedte a hajtűit. –

Mondták már neked, hogy gyönyörű a hajad?– Nem. Természetesen nem mondták. – Lark karba fonta a kezét, és a szürke fapadlóra

szegezte a szemét. – Ilyen beszédeket végighallgatnom sem illene. „Jaj azoknak, akik a hiúság bűnébe esnek.”

Oliver úgy járkált Lark körül, mint egy börtönőr, aki nem tudja, mit kezdjen lázadozó foglyával.

– A hosszú haj a nő dicsőségére válik – felelte, és Lark vállára terítette a súlyos hajkoronát. – Díszére van, mert haját fátyol gyanánt kapta – tette hozzá suttogva, aztán kibújtatta a feleségét ruhája ujjaiból és merev míderéből. – Mi szükséged van még ruhákra?

112

– Nem hittem volna, hogy idézni tudod a Bibliát.– Az erényességed rám is átragad.Oliver érintésének mágikus hatása volt. Larknak nem volt ereje ahhoz, hogy megtörje a

varázst. Egy belső hang figyelmeztette, hogy ne engedjen a vágyának, ám ez a hang egyre halkabb lett, és végül elnyomta vérének szenvedélyes zúgása. Akaratától megfosztva állt a férfi előtt, aki úgy vetkőztette le, mintha virágot bontana ki a szirmaiból. Mozdulatainak lassúsága már-már Lark eszét vette. A legszívesebben letépte volna magáról a blúzt, a harisnyát és a papucsot, sürgetni szerette volna Olivert, nehogy hamuvá legyen a szenvedély tüze.

Mégis hallgatott, mert Oliver már megtanította arra, hogy a várakozás fokozza az élvezetet. Kész örökkévalóság telt el, mire meztelenül állt ott. A kis kerti lak rejtett szerelmi fészkében senki sem zavarhatta meg őket.

A férfi megfogta Lark kezét. Ő a legszívesebben a karjába omlott volna, Oliver azonban csak szelíd csókot lehelt a homlokára. Ajka érintésében különös tisztaság és tisztelet volt.

– Néha félelem tör rám – suttogta Lark.A férfi a mellkasára vonta tenyerét.– Mitől félsz?– Az egész élettől, csak tőled nem.– Vagy úgy!Lark érezte Oliver szívverését.– Attól félek, hogy az életünk nem marad ilyen gondtalan.A férfi felesége hajába fúrta az ujjait, és bensőségesen megcsókolta. Ez a csók már minden

volt, csak szelíd nem.– Drágám, csak azoknak nincsenek gondjaik, akik már meghaltak – mondta.Jót nevetett Lark ijedt arca láttán, aztán újra megcsókolta, de nem olyan szenvedélyesen,

mint ő szerette volna. Lark apró sóhajjal lábujjhegyre állt, és odasimult hozzá. Szenvedélye meglepte Olivert, de fel is tüzelte. Larknak valami megsúgta, hogy csak kevés férfi olyan gyengéd és szenvedélyes, mint az ő férje. Ezért volt bátorsága ahhoz, hogy a szemébe nézzen, s a karját, a vállát, a hátát, a csípőjét és a fenekét simogassa. Szájára merte tapasztani a száját, és még a nyelvével is játszani kezdett.

Oliverből kéjes nyögés tört fel. Leereszkedett az ágyra, és Larkot is lehúzta magával. Az ágynemű por szagát és levendula illatát árasztotta magából.

Egy ütemre lélegeztek, és egy ütemre vert a szívük. Lark megnyitotta magát a férfinak, és testével betakarta a testét. Nem szólalt meg, de csókjai minden szónál többet mondtak. Egyesülésük néma, bensőséges párbeszéd volt. Lark soha nem adott szándékosan irányt a gondolatainak, szíve azonban kimondta az igazságot. Azt, hogy szereti Olivert.

A felismerés felbátorította. El akarta nyelni a férfit, feloldódni vágyott benne, meg akarta mutatni neki, hogy szenvedélyének izzása nem marad el az övé mögött. Lelkük eggyé olvadt. Lark elveszett Oliverben, de közben meg is nyert valami végtelenül értékeset, amit soha korábban nem ismert.

– Gyere hozzám, Lark! Gyere! – suttogta a férfi.A szobát, az ágyat, a testüket és a lelküket napfény ragyogta be. Lark kicsit még élvezte a

várakozás édes kínját, aztán végre leereszkedett Oliver férfiasságára. Felsikoltott, és ott is érezte a férfi érintéseit, ahol ő hozzá sem ért. Lark feje teljesen tiszta volt, de közben bódult is. Oliver a kezével és a szájával megfosztotta az akaratától, ő pedig boldogan és gátlástalanul átengedte neki magát.

Melle érzékenyebb lett, de azt a férfi nem vehette észre. Miközben simogatta, Lark összerezzen ám aztán a kéj elsöpörte a fájdalmát. A rég letűnt nyár illatait árasztó napnak ezekben a pillanataiban újra felfedezte magát, megszabadult neveltetése láncaitól, azoktól a

113

tiltásoktól és tanításoktól, amelyek alázatos engedelmességre kényszerítették. Oliver feszítette szét ezeket a láncokat, ő pedig súlytalanul repült, amint azt a férfi megígérte neki.

Később jóleső fáradtsággal feküdt a karjában, állát a tenyerébe támasztotta, és a férfi arcát nézegette.

– Van jogunk így… – kérdezte halkan.– Valószínűleg igen. Alkalomadtán kérdezzem meg Kittől?Lark tréfásan meglegyintette a férjét.– Meg ne merd tenni!Oliver lustán mosolygott.– Egészen megváltoztál.Lark erőnek erejével nem fordult félre.– Mennyiben? – kérdezte.Oliver felesége selymes tincseivel játszott, szétterítette őket a mellén, és végigsimított

rajtuk az ujjaival.– Kevésbé tűnsz aggodalmasnak. Mintha már nem tartana annyira sakkban a saját

szégyenlősséged. Valósággal megfiatalodtál.– És minden nappal kevésbé vagyok önmagam – mondta Lark, és megpróbálta elrejteni a

megkönnyebbülését.A férfi félreértette nyugtalan pillantását.– Ez nem igaz – tiltakozott váratlanul ridegen. – Minden nappal egyre inkább önmagad

vagy, és egyre kevésbé az erkölcsös, szemérmeskedő kis Lark, aki voltál.– Megbántva érzem magam.– Nem, Lark, tudnod kell, hogy én soha nem bántanálak, mert szeretlek.Lark szavakba foglalta mély aggodalmát.– Neked könnyű szeretned, Oliver.– Miért ne lenne az? A családom, a barátaim szeretnek, és így nekem sem nehéz

szeretnem.Mondd el neki, unszolta Larkot egy belső hang. Mondd el neki, hogy szereted.– Oliver!– Igen, drágám?Lark meggondolta magát. Meg akarta várni, hogy érzelmei ne legyenek olyan védtelenek,

mint egy friss seb.– Haza kell indulnunk – talált gyorsan kiutat. – A szüleid vacsoravendégeket hívtak.A férfi nagyot sóhajtott.– Ezt meg majdnem elfelejtettem. Szomszédok jönnek, barátok a városból, aztán Algernon

Basset, Havelock grófja, és Kit apja, Sir Jonathan Youngblood.– Te mindegyiküket ismered?– Igen, nagyon is jól. Havelock férfi létére is egész Anglia legnagyobb pletykafészke.

Viharos gyorsággal megkötött házasságunk egészen biztosan bőséggel kínál majd számára beszédtémát. Valószínűleg már az első gyermekünk születési dátumát is kiszámolta. Lesz majd neki csalódás!

Vagy talán mégsem, gondolta Lark.– Várod már? Az első gyermekünket? – csúszott ki száján a kérdés.Oliver a homlokát ráncolva felkelt, és felvette az ingét.– Hogy őszinte legyek, én nem nézek annyira előre. Még a következő napra is csak ritkán

gondolok – tette hozzá.– Vettem észre – válaszolta Lark, és most már egészen biztos volt abban, hogy jól döntött,

amikor nem avatta be a férfit a titkába.

114

– Csak magamnak akarlak téged, drágám. – Oliver megsimogatta a felesége mellét. – Elképzelni sem tudom, hogy bárkivel osztozzam rajtad.

Lark pirulva a ruháiért nyúlt, és a férfi is folytatta az öltözködést.– Apámmal kigondoltuk, hogyan juttathatjuk ki Richard Speedet titokban Angliából.Lark belebújt az alsóingébe.– Biztos tervetek van?– Kalandos. Londonba utazunk. Apám egyik hajója, a Mermaid nemsokára befut a londoni

kikötőbe. Miután kirakodták, felújítják. Utána visszaindul Szentpétervárra, és Amszterdamot is útba ejti.

Lark összecsapta a kezét.– Ott pedig Richard csatlakozhat a holland protestánsokhoz.Németalföld déli része Spanyolország véres hatalma alatt állt, északon viszont a hollandok

elkeseredetten küzdöttek a szabadságukért.– Igen, ez a tervünk – felelte Oliver.Lark félig felöltözve odaszaladt hozzá, a karjába vetette magát, és csókokkal borította be az

arcát. A férfi elképedten meredt rá.– Ha tudom, hogy ez ilyen sokat jelent neked, már korábban elmondom.Lark nevetve belebújt az alsószoknyájába.– Speed tiszteletes biztonsága mindennél fontosabb nekem.– Igazán? Miért?– Az ügy miatt, amelyért küzd. – Lark a homlokát ráncolva megpróbálta bekötni a

szoknyáit. Oliver mögéje lépett, hogy segítsen neki, ő pedig a válla fölött tovább beszélt. – A tiszteletesnek tehetsége van ahhoz, hogy hasson másokra. Ezt a képességét arra használja, hogy jót tegyen. Lelkeket ment meg. A hatalmasok ellen, a szabadságért harcol.

– Az egyház emberei éppen ezért tartanak tőle – tette hozzá Oliver, és egy tanult komorna ügyességével befűzte a felesége míderét. Mielőtt Lark feltehette volna a főkötőjét, feléje fordult, és hajába fúrta az ujjait. – Nem volna szabad elrejtened ezt a gyönyörűséget.

Lark elpirult.– Miattad a végén még bűnösen hiú leszek.– Egy kevés hiúság még senkinek sem ártott meg. Neked sem fog – felelte Oliver, és

megcsókolta. – Szeretlek.Lark lesimította a haját, és feltette a főkötőjét.– Te könnyen beszélsz szerelemről. Ha nehezedre esne, szót sem vesztegetnél rá.– Asszony! – kiáltotta a férfi, és színpadiasan szívére tette a kezét. – Éles a nyelved, mint a

beretva.Lark a fejét csóválta. Oliver javíthatatlan. Egy sincs meg benne egy jó és kötelességtudó

apa tulajdonságaiból. Ha biztos lehetne abban, hogy férje nyugtalansága nem tér vissza, és nem fogja el újra a kalandvágy, bevallaná neki, hogy gyermeket vár, sőt még a múltja sötét titkát is meggyónná.

– Oliver?– Támadt egy ötletem, drágám – mondta Oliver, mintha nem hallotta volna a kérdést. –

Szálljunk mi is tengerre Richard Speeddel!Lark elcsüggedt. A gondok áthághatatlan hegyként tornyosultak előtte.– Én megígértem a szamaritánusoknak, hogy segítek a munkájukban.– Fáradhatatlanul támogattad az ügyüket. Most már végre magadra is gondolnod kellene.

Képzeld csak el, hogy csodás, izgalmas tengeri utat teszünk! Még az is lehet, hogy összecsapunk egy spanyol hajóval – tette hozzá a férfi, és képzeletbeli kardjával nevetve vívni kezdett.

115

Lark félrefordult, hogy elrejtse a fájdalmát, és szomorúan kinézett a napsütötte kertbe. Ő már végre felkészült arra, hogy mindent tisztázzon, Oliver azonban újabb kalandra akar indulni. Mintha az utóbbi hónapjaik nem lettek volna eléggé izgalmasak és kalandosak! Ez pedig szakadékként választja el őket egymástól.

Oliver egyik kalandból a másikba veti bele magát, csak a szórakozást keresi, felelősségre és kötelességekre egyetlen gondolatot sem veszteget. Számára az is csak kaland lenne, hogy a férjet és az apát játssza, és már nagyon hamar ráunna.

116

13.

Az ifjú házasok tiszteletére gazdag ünnepi asztalt állítottak fel a pázsiton. A különleges esemény vidám vendégsereget csalt ki a városból.

– Azt hiszi, hogy azért szeretem, mert nekem az könnyen megy – panaszolta Oliver Richard Speednek.

A tiszteletes nem volt nagy vigasz a számára. Epekedőn egyre csak Natasa felé pillantgatott, aki a fáklyákkal megvilágított labdatér szélén állt, és a táncolókat nézegette.

– Ő meg azt hiszi, hogy egyáltalán nem szeretem – mondta.A délután szintén megérkezett Kit eközben Belindára meregette a szemét, de ő ügyet sem

vetett a hódolóira. A kerti mulatság alkalmat adott neki arra, hogy egyik legnagyobb szenvedélyének, a sistergő petárdák kilövésének hódoljon.

– Ő pedig azt hiszi, hogy túlságosan is szeretem.Oliver sötétvörös burgundit töltött a kelyheikbe.– Boldogtalan trió vagyunk mi így együtt – állapította meg, és a pázsiton át Larkra nézett,

aki Julianával beszélgetett elmélyülten. – Miért tűrjük el voltaképpen, hogy így bánjanak velünk a nők?

– Mert az eszünk lecsúszott a… – Kit félbehagyta a mondatot. – Elnézést kérek, tiszteletes.– Nincs miért. Lassanként már kétlem, hogy valaha is férfinadrágot húzhatok még –

mondta Speed, és tekintetében a világ összes fájdalma ott volt.Natasa egy verset szavalva járkálni kezdett a labdatér mellett.– Örömmel hallom, hogy nektek is vannak emberi érzéseitek. – Oliver megkönnyebbülten

felsóhajtott. – Már azt hittem, hozzátok nem érnek fel a szívügyek.– Úgy is volt – felelte Richard, akinek még mindig női ruhát kellett viselnie.Essexben csak egy hete küldtek máglyára négy férfit. Bonner püspök egyre

vérszomjasabban üldözte a protestánsokat. Kit arról is beszámolt, hogy Speed szökése a nép körében sokat ártott a londoni fensőbbség tekintélyének.

– Egészen addig úgy volt, amíg nem ismertem meg Natasát – sóhajtotta a prédikátor az imádottját nézegetve, aki színpadias mozdulatokkal kísérte az előadását. Speed az égre emelte a szemét. – Az Isten szerelmére, miért kell ennyire szépnek, elbűvölőnek és édesnek lennie? Én elepedek utána, ő meg levegőnek néz engem.

Oliver látta, hogyan meregeti a húga a szemét a jámbor férfiúra, és magában azt találgatta, vaksággal sújtotta-e az ég Speedet.

– Az imádság vajon segít? – kérdezte Kit.Az ő szeme Belindát akarta felfalni, aki Bathból érkezett segítőjével, az alkimista Brockkal

kilövőállásokat épített a fényrakéták számára egy magaslaton. A tűzijátékot az ünnepség tetőpontjának szánták.

– Egyeseken segít. Rajtam azonban nem, ha azt látom, hogy ő pompásan mulat, nekem meg nevetséges női ruhában kell járkálnom – dörmögte Speed, és dühösen rátaposott a szoknyája aljára. – Még csak táncolni sem kérhetem fel!

– Türelem, Richard! – figyelmeztette Oliver. – Havelock malmára hajtaná a vizet, ha megtudná, hogy menekülő protestánst rejtegetünk.

Speed komor pillantást vetett a grófra. A középkorú úrból egy órája megállás nélkül dőlt a szó, és még mindig nem fogyott ki a pletykákból. Tavaly decemberben Calaisban fogságba esett az angol helyőrség. Ezzel elveszett Anglia franciaországi hídfőállása. Ezért pedig

117

mindazok, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy hangot adjanak a véleményüknek, mesélte Havelock, a királynő férjét, a spanyol Fülöpöt hibáztatták.

Márciusban Mária királynő Greenwichbe ment, hogy ott várja ki gyermeke megszületését. Makacsul állította, hogy várandós, tagadta, hogy beteg lenne, mégis új végrendeletet íratott. Borzongató iratot, mert benne a halála esetére Fülöpöt tette meg az ország régensének.

Egy ideje megint elszaporodtak a lázító pamfletek, amelyekben a királynőt közveszélyes őrültnek nevezik, és gyalázatosan kigúnyolják szomorú, gyermektelen házasságát.

Havelock beszámolójából ezúttal kivételesen hiányzott a lelkesültség. Mindenekfelett szerette ugyan a pletykákat, de inkább a humoros történeteket részesítette előnyben. A legújabb udvari szóbeszédeket azonban mindenki csak fejcsóválással nyugtázta.

Oliver szótlanul hallgatta a grófot, és egyszer sem fortyant fel, mint máskor mindig. Mintha megtanult volna uralkodni az érzésein és az indulatain.

Sebastian, a pár perccel fiatalabb iker hangosan tapsolt egyet.– Ha szabad kérnem, urak – kiáltott oda a muzsikusoknak –, játsszatok talpalávalót!Megszólalt a fuvola, aztán a többi hangszer is csatlakozott hozzá, és felhangzott egy

pavane. Simon egy hölgyet vitt táncba, Sebastian pedig egy csinos szabólegényt. Néhány szemöldök még magasba szaladt, egy-két fül még elvörösödött, de egyébként már nem számított szenzációnak a két fiatal férfi turbékolása. Olivert nem töltötte el éppen lelkesedéssel az öccse hajlama, de azok közé sem tartozott, akik mindenkit kiátkoznak, aki más, mint a többiek.

Speed visszafogott érdeklődéssel figyelte a táncolókat. Oliver elsomolyodott.– Állandóan tréfálkozásokra ad okot, hogy Sebastiannak hasonmása van. Többnyire

szegény Simon esik áldozatukul.Stephen de Lacey meghajolt a felesége előtt, és a pár átvette a vezetést a táncban. Oliver

Kit tekintetét kereste.– Mi is megyünk?– Hova?– Táncolni a hölgyekkel, te nagyokos.Kit elsápadt.– És ha az enyém nemet mond?– Akkor levetheted magad a vároromról.– Most komolyan, Oliver…– Csitt! – ragadta meg a tiszteletes Kit karját. – Veszély közeledik.Nem kevésbé büszkén, mint a Lynacre parkjában sétálgató pávák, Havelock tartott a három

ifjú felé. Az elbűvölő mosoly, amellyel Richardot megajándékozta, nem hagyott kétséget a szándékai felől. Oliver gyorsan Kit fülébe súgott valamit, akinek sápadt arca most egyszeriben vérvörös lett.

– Nem! – tiltakozott.– Meg kell tenned! – parancsolt rá Oliver.– Óriási szívességgel tartozol nekem – mond Kit, aztán gorombán felrántotta Richardot, és

elvegyült vele a táncolók között.Oliver Havelockra emelte a kelyhét.– Elkéstél, mylord. A hölgy már elkelt.Havelock bánatosan nézett Speed után.– Ó, de sajnálom!– Amúgy sem való hozzád. Túlságosan hétköznapi – felelte Oliver.Csordultig töltötte Havelock kelyhét a nehéz burgundival, aztán megfordult, és elsétált.Lark az ifjú feleség díszhelyéről figyelte a vidám társaságot. Trónusra emlékeztető,

faragott oroszlánfejekkel és szőlőindákkal díszített támlás székében vékony és törékeny volt,

118

mint egy királykisasszonyt játszó kislány. Arcán álmélkodás ült, szürke szemével csak úgy itta a mulatság történéseit. Olivernek nem kellett megkérdeznie tőle, volt-e már része hasonlóban, mert tudta, hogy ez az első ilyen alkalom az életében. Odalépett hozzá, és végtelen gyengédséggel meghajolt előtte.

Lovagiassága Larknál soha nem tévesztette el a hatását, ő pedig szerette látni, hogy a felesége elpirul, hallani, hogy a légzése felgyorsul, és érezni, hogy keze a kezébe simul.

– Tetszik? – kérdezte tőle, és a táncolókra mutatott. – Figyeld csak a húgomat!Belinda és Brock éppen meggyújtották az első petárdákat. A rakéták nemsokára

megállíthatatlan sorban törtek az éjszakai égbolt felé, hogy ott izzó csillagesőre és hatalmas, színes tűzkerekekre váljanak szét. Egy kínai csodatükörről lángoló madár repült fel. Minden gyerek kapott egy kígyószemet, amely surrogva és sziszegve papírkígyóvá alakult át.

– Jaj, de gyönyörű! – ujjongott Lark, és szeme visszatükrözte a szétszóródó szikrák fényét. – A húgod valóságos varázsló.

– Valóban ügyes. Sokan keresik a lőporkeverékeit. Amikor azonban apám egyszer egy patkányt akart rakétával a hátán kilőni, Belinda tiltakozott a leghangosabban.

– Inkább Bonner püspök hátára kellene rakétát kötöznie.Lark komoly arckifejezése először megtévesztette Olivert, ám aztán rájött, hogy a felesége

tréfált, és harsányan felnevetett.– A családom még téged is előcsalogat a csigaházadból, drágám.Az előadás megkoronázásaként Belinda nagy fényrakétákat épített, amelyeknek egyszerre

kellett volna felrepülniük a koromfekete égboltra. Valami azonban félresikerült. Miután végigégett a gyújtózsinór, félelmetes sziszegés és sistergés vette kezdetét, az egész kertben sűrű füst terjengett, de a rakéták meg sem mozdultak. Oliver elhessegette magától a büdös kénszagot, de a torka már árulkodón kapart, és elszorult a tüdeje. Ne most, amikor Lark is lát, gondolta. Lélegezz nyugodtan!

– Belinda túl sok lőport használt – találta ki, és elfojtotta a köhögését. – Vagy nedvesség érte a keveréket.

– Már semmit sem látok – zihálta Lark. – Megsérült valaki?Egy széllökés szétoszlatta a füstöt. Oliver meglátta, hogy Kit felrohan a dombra

Belindához. Aztán meg a prédikátort kapta azon, hogy csókot csen Natasától.– Nincs semmi baj – válaszolta köhögési ingerével küzdve. – Lark, azt akarom, hogy

maradj a családommal, amíg én Londonba lovagolok Speeddel, és felteszem a hajóra.– Nem.Felesége gyors tiltakozása tetszett Olivernek, de fel is bosszantotta.– Lynacre-ben biztonságban vagy.– Nekem nem a saját biztonságom a fontos.– Féltem, hogy ezt fogom hallani. Nem kedveled a rokonaimat? Tudom, kicsit furcsák, de

nagyon jó emberek.A felélénkült szél elvitte a füstfelhőt, és újra ki lehetett venni a táncolókat. Oliver mélyeket

lélegzett, hogy kitisztuljon a tüdeje.Lark szeretetteljes pillantást vetett a férje családjára.– A tieid mind kedvesek és elbűvölök – mondta csendesen.– Akkor miért nem akarsz velük maradni?– Ők nem az én rokonaim.Oliver fájdalmas szúrást érzett, de most nem a tüdejében.– Jézusom, Lark! – dünnyögte. – Ha így beszélsz, megszakad a szívem.Lark a férfiéra tette a kezét.– Ezt még soha senki nem mondta nekem.– Talán mert még soha senki nem szeretett úgy, mint én.

119

Lark szemében szikra gyúlt.– Meglehet. Csakhogy te nagyon szeszélyes vagy, Oliver. Csak ma délután kértél arra,

hogy utazzam veled Amszterdamba, most meg már a szüleidnél akarsz hagyni. Holnap majd talán azt kéred tőlem, hogy hajózzam el Szmirnába.

– Alaposabban átgondoltam a dolgot. Eddig szerencsénk volt. Sikerült elrejtenünk Richardot, és megóvnunk a máglyahaláltól. Ám ha elhagy a jó szerencsénk, vége a játéknak.

– A játéknak! – ismételte meg Lark gúnyosan. – Neked minden csak játék.– Lark, én…– Én nem szórakozásból küzdök az igazságért, Oliver.A férfi haragra lobbant.– Ezzel nagyon is tisztában vagyok, drágám. Én viszont úgy döntöttem, hogy itt nagyobb

biztonságban leszel, semmint Londonban lennél.– Én pedig úgy döntöttem, hogy elkísérlek benneteket Londonba.Ez a nő a végén még megőrjít, gondolta Oliver.– Sehova sem kísérsz el. Itt maradsz, és ez volt az utolsó szavam.

Londonban Lark, Oliver és Speed a nagy és elegáns Wimberleigh-házban szállt meg, a Temze-part egyik legszebb utcájában. Az Orosz Kereskedelmi Társaság hajója még nem futott be a kikötőbe, és ez óriási csalódást okozott Richardnak. Olyan képet vágott, mint egy szerelembe belebetegedett ifjonc, az egyik rajongó levelet küldte a másik után Natasának Wiltshire-be, és szemlátomást mit sem vett észre a vendéglátói között uralkodó feszültségből.

A házastársi csatát Lark nyerte meg, és nem maradt Lynacre-ben. Makacsságáért azonban nagy árat kellett fizetnie. Oliver továbbra sem bánt rosszul vele, figyelmes és gyengéd volt, mint mindig, csak éppen egyre több időt töltött távol tőle.

Egyik este Lark a szalonban üldögélt, és fel sem nézett a könyvéből, amikor a férfi belépett az ajtón. Oliver odament hozzá, és két keze közé fogta az arcát.

– Istenem, de elragadó vagy! Az egész napot az ágyban kellett volna töltenem veled.Lark elmosolyodott.– Hol voltál?– Úton. – A férfi töltött magának a tálalón álló borból. – Lent jártam a kikötőben, és

megnéztem a hajókat.– Van már hír a Mermaidről?– Még nincs. És te mivel foglaltad el magad?Ez a kérdés újra és újra meglepte Larkot. Férje mindig tudni akarta, mit csinált, mit

olvasott, mire gondolt, miről álmodott. Korábban csak azt tanulta meg, amire Spencer megtanította. Olivernek köszönhetően most kinyílt előtte a világ, sőt rájött, hogy gondolatokra is rá lehet kérdezni. Vagyis inkább rá kell.

– Rotterdami Erasmust olvasom – mutatott az ölében fekvő könyvre. – A Beszélgetések című munkáját. Nem csoda, hogy az egyház betiltotta a műveit. Holnap majd verseket fogok olvasni, hogy jobb kedvre derítsenek.

Oliver felnevetett.– Olvasd azt a gazdagon illusztrált verseskötetet, amelyet Simon öcsém hozott Velencéből!– A költészetet egészen más okból kellene betiltani – felelte Lark pirulva.Tudta, hogy Oliver azokat a tanításokat akarja kiverni a fejéből, amelyeket Spencer ültetett

el benne. Az olyan tételeket, hogy a nők születésüknél fogva buta, könnyelmű teremtések, nem képesek önállóan gondolkodni, és csak alacsonyrendű munkákra alkalmasak. Legjobb esetben is a Biblia olvasása való nekik.

Oliver sakkozott és ostáblát játszott vele, s Heywood és Kálvin műveit adta a kezébe. Egészen el volt ragadtatva attól, hogy Lark, miután elolvasta John Knox egyik nőellenes

120

gyalázkodó írását, első felindulásában felháborodott levelet írt a radikális skót nőgyülölőnek. Esténként a férje néha Petrarca szomorú szonettjeit olvasta fel neki, méghozzá olyan átéléssel, hogy Larknak könnybe lábadt a szeme.

Oliverrel kapcsolatban Lark már megint vonzódás és türelmetlenség között ingadozott, miközben elővette a varrását a kosarából. A kézimunkázás még elszigeteltsége hosszú éveiben lett szokásává. Szorgosan öltögetni kezdett egy gyerekingen, és csak későn döbbent rá a könnyelműségére.

– Ezt a csökönyösségét! – Oliver kitépte a kezéből az ingecskét, és gombóccá gyűrte. – Nem akarom, hogy alantas munkát végezz. Hányszor kell ezt még elmondanom neked?

Lark elképedve meredt az összegyűrt batisztra. Olivernek köszönhetően már nem esett nehezére, hogy ne beszéljen születendő gyermekükről. Kezdeti habozása mostanra tudatos titkolódzás lett.

Megfeszítette magát, és nagy levegőt vett, hogy végre elmondja az igazságot a férfinak, ő azonban akkor a kosárba hajította az anyagot, és utána pillantásra sem méltatta. Csak letérdelt a felesége elé, és megfogta a kezét.

– Beszélj velem, Lark! Tudom, hogy titkolsz előlem valamit.Lark halálra rémült. Nem vette észre, hogy Oliver érzékenyen követi a hangulatváltásait.– Mi… mióta tudod már?A férfi egyenesen a szemébe nézett.– A nászéjszakánk óta.Lark homloka ráncba szaladt.– De hát az nem lehet! Én…– Számomra semmit sem jelent, hogy nem voltál szűz. Most már az enyém vagy. Csak ez

számít.Lark ereiben zúgva száguldott a vér. Nem a gyermekről van hát szó, hanem valami sokkal

rosszabbról.Oliver megpaskolta a kezét.– A korábbi életmódom nem jogosít fel arra, hogy kárhoztassalak. Te mégis nyugtalannak

tűnsz.Lark arca halotthalvány lett. Emlékek rohanták meg, szive összeszorult. Ostoba volt,

amikor azt hitte, hogy elmenekülhet a múlt árnyai elől.Nem talált szavakat a mentegetődzésre, csak kihúzta a férfiéból hideg, remegő kezét, és

összekulcsolta a hasán.– Lark? – Oliver hangja szívszorítóan gyengéd volt. – Komolyan gondoltam, amit

mondtam. Vannak férfiak, akiknek nagyon fontos az érintetlenség. Én mást becsülök benned, és sokkal jobban.

Lark szeme könnyel telt meg.– Túlértékelsz – nyögte ki végre nagy nehezen, és könnyei fátyolán át megint egy komor

helyiségben látta magát. Egy mély férfihang hívta, csalogatta, és nem hallgatott el, amíg ő nem engedett neki. – Állhatatosnak kellett volna maradnom, de én… de ő…

Oliver tenyerébe zárta Lark kis öklét.– Állhatatosnak maradnod? De hiszen Spencer a férjed volt…– Nem Spencer tette! – kiáltotta Lark, és talpra ugrott.Öléből tompa puffanással a földre esett a könyv. Odalépett a keskeny, magas ablakhoz, az

üvegre tapasztotta lángoló arcát, és rosszullét környékezte.– Wynter! – Oliver szájából szitokszónak hangzott a név. – Megölöm – tette hozzá halálos

megvetéssel.– Nem fogod! – Lark imára kulcsolt kézzel megfordult. – Könyörögve kérlek, semmit ne

tégy!

121

A férfi tekintete gyanakvó lett, és összevonta a szemöldökét. – Miért ne?– Mert Wynter veszélyes. Mert nem akarlak elveszíteni.Oliver mozdulatlanul állt, kék szeme haragosan villogott.– Mondd meg az igazat, Lark! Miattam aggódsz, vagy őmiatta?– Ez igazságtalan volt tőled. Tudod, hogy gyűlölöm Wyntert.– Akkor engedd meg, hogy elégtételt vegyek rajta. Elrabolta az ártatlanságodat. Aljasul

bánt veled. Büntetést érdemel.Lark térdre rogyott a férfi előtt. Hogy magyarázza meg neki, mi történt azon az éjszakán,

hogy mit mondott és mit érzett? Nem lenne képes rá, hiszen ő sem értette a saját cselekedeteit.– Könyörgök, Oliver, hagyd annyiban a dolgot! Nem most történt, és soha többé nem

fogjuk látni Wyntert.A férfi a vállánál fogva felrántotta a földről.– Te térden állva kérsz arra, hogy kíméljem meg azt a gálád alakot?– Tőled idegen az erőszakosság. Miért mocskolnád be magad egy ilyen ember vérével?– Mert fájdalmat okozott neked. Mert csak be kell lépnie az ajtón, és te máris reszketsz a

félelemtől.– Te nagyobb fájdalmat okoznál nekem, ha kihívnád Wyntert. Hát nem érted? Senki sem

tudja, mit tett. Ha viszont bosszút állsz rajta, az egész világ megtudja.– Értelek. És a világ nem bocsát meg egykönnyen. – Oliver elengedte a feleségét, és az

ajtóhoz hátrált. – Fel kellett volna készülnöm a nehézségekre – folytatta, és látszott rajta, hogy csak nehezen tudja megfékezni a haragját. – Megvádoltál, hogy nekem könnyű szeretnem. Nem is értem, miért lep meg, hogy megnehezíted a dolgomat. Ha nem teszed egyenesen lehetetlenné, hogy szeresselek.

Heves vitájuk után többé nem beszéltek Wynter-ről. Lark ideje nagy részét az árnyas kertben töltötte. Arra a napra gondolt, amelyen először lépett be ebbe a házba, hogy segítséget kérjen Spencer számára. Legmerészebb álmában sem jutott eszébe, hogy szűk egy esztendő múlva Oliver felesége lesz, és a gyermekét fogja a szíve alatt hordani. Azt pedig végképp nem hitte, hogy bele fog szeretni. Vagy mégis?

A férfi egyik első kérdése az volt hozzá, hogy akar-e tőle gyereket. Szemérmetlen, szemtelen és illetlen kérdés volt, ő mégis úgy bizsergett tőle, mint a tavasz első leheletétől hosszú és hideg tél után. Már akkor elkezdődött volna?

Egy meleg nyári délutánon Lark a buján virágzó kertben állt, és a folyót nézegette. Kirándulóhajók, uszályok, vitorlások és kompok jártak nesztelenül a vízen, és evezők szelték a habokat. Békés, idilli volt a kép, és rózsaillat töltötte be a levegőt.

Kicsit lejjebb, a London Bridge oszlopaira árulók és eretnekek levágott fejeit tűzték ki. Lark szorongva a királynőre gondolt, aki betegségtől gyengén és kétségbeesetten tanácsadói csitításán fáradozik. A szegénynegyed bűzlő utcái is eszébe jutottak, amelyeken torát üli a nyomor, és járványok terjednek.

Lark nem Mária királynőt hibáztatta a nép szegénységéért és sérelmeiért. A bajok túlságosan mélyen gyökereztek, és túl sok volt belőlük ahhoz, hogy egyetlen nő okozhatta volna őket. Az a nő, aki valószínűleg még csak nem is sejti, mennyire gyűlöli a nép az ő spanyol tanácsadóit és minisztereit legelőbb is a véreskezű Edmund Bonner püspököt.

Lark szánta a királynőt, aki távol levő férje után epedezik, és kétségbeesetten gyermekre vágyik. Milyen szomorú is ez! Mária gyermeket szeretne, de kívánsága nem teljesül, míg ő, akinek álmában sem jutott eszébe, hogy gyermeke lesz, öt hónap múlva életet ad egynek.

És Oliver még mindig nem tud róla. Azon az estén, amelyen elérte nála, hogy vallja meg Wynterrel elkövetett bűnét, már majdnem elmondta neki. Miért nem tudott Oliver csendben maradni?

122

– Hogy az ördög vinné el! – dünnyögte maga elé, aztán leszakított egy margarétát, és letépdeste a szirmait.

Férjétől ennél cifrább káromkodásokat is tanult, s időnként, hogy könnyítsen a szívén, élvezettel használta is őket.

Azt hitte, a terhesség meg fog látszani rajta, és mindenki hamar észreveszi majd, hogy másállapotban van. Megőrizte azonban karcsúságát, csak egy kicsit gömbölyödött ki, ám ezt elrejtették gazdagon redőzött ruhái.

A hetek ijesztően gyorsan teltek. Lark figyelmét eleinte elterelte a nagyvárosi élet, és Richard Speed is érdekfeszítő beszélgetésekkel segítette az idő múlását. Oliver viszont nem felejtette a veszekedésüket, és lopva egyre-másra gyanakvó pillantásokat vetett rá. Kedves és előzékeny volt vele, de távolságot tartott tőle. Gyakran hagyta magára, éjszakára is. És olyankor nagyon hiányzott Larknak.

A Wimberleigh-ház lakóin különös nyugtalanság vett erőt. Richard Speed nem léphetett ki az ajtón. Őt, aki megszokta, hogy emberekhez beszél és az üdvösséget hirdeti nekik, senkinek sem volt szabad látnia. Hetek óta teljes elszigeteltségben élt, és türelme erősen fogytán volt már.

Lark egészen kivirágzott a terhességtől. Oliver viszont mind jobban és jobban eltávolodott tőle, és nagyon megváltozott. Éjszakánként egyre tovább maradt ki, egyre többet ivott, egyre hangosabban nevetett, s mély töprengésbe merült, ha azt hitte, hogy senki sem látja.

Viselkedését Lark eleinte a Wynter elleni haragjával magyarázta. Néhány hét után azonban be kellett vallania magának, hogy férje a megszokott legényéletére vágyik, borra és kockajátékra Southwark és Bankside csehóiban, ahol senki nem teszi szóvá az életmódját, nem sóz felelősséget a nyakába, hanem mindenki tiszteli és szereti.

Lark még egy káromkodást eldünnyögött, és elhessegette magától komor gondolatait. A kertben rózsa és szarkaláb illatozott, az alábukó napkorong széles, csillogó szalaggá változtatta a folyót. Ennek a napnak különös varázsa volt Lark számára. Reggel óta tudta, hogy testében csoda történik. Ébredés után kicsit még fekve maradt, és egyszer csak érzett valamit, amit soha még nem. A gyermeke rúgásait.

Órák múlva is még csodálat és üdvözült boldogság töltötte el. Eddig, mivel alig hízott, könnyű volt nem gondolnia a jövővel. Ma azonban üzenetet küldött a gyermeke. Itt vagyok. Fogadj el, és szeress!

Lark hátrahajtotta a fejét, hogy a hűvös esti szél legyezhesse az arcát.– Ígérem, úgy lesz. Szeretni foglak – suttogta, és lenézett a folyópart felé tartó bárkára. –

Elmondom neki.

A csónakos már a kőlépcsőhöz fordult a bárkával, amikor Oliver arcán még mindig ott volt a merev mosoly. Valójában azonban kilúgozottnak érezte magát, és gyenge volt. A betegség megint támadást indított ellene, keményebbet, mint évek óta bármikor.

Egész nyáron szörnyű, álmatlan éjszakái voltak. Alig kapott levegőt, azt is csak nehezen, állandóan rettegett, hogy mellkasában még erősebb lesz a szorítás. Közben úgy tett, mintha erős és egészséges lenne, akár egy Hog Lane-i henteslegény. Szíve szerint minden percet Larkkal töltött volna, mégis kerülte. Jó ürügyet jelentett számára, hogy felesége védelmébe vette azt az aljas Wyntert, de nem ez volt a valódi oka. Már a gondolatot is elviselhetetlennek találta, hogy Lark megtudhatja az igazságot az állapotáról. El kellett titkolnia előtte, hogy a halálos kór újra lecsapott rá.

Kísérői közül senkinek sem tűnt fel, hogy meg kellett kapaszkodnia a bárka szélében.– Ég veletek, barátaim! – köszönt el tőlük. – Holnap majd megint iszunk egyet.– Merem remélni. A kockázási szenvedélyed szépen felhizlalta az erszényemet – felelte

Egmont Carpenter nevetve.

123

Oliver örömtelenül elvigyorodott.– Az enyém meg éppen annyival vékonyabb lett.Samuel Hollins meglengette a bársonysüvegét.– A holnapi viszontlátásig, cimbora!Oliver búcsút intett a társainak, és hanyag testtartással a kőlépcsőn álldogált, amíg a bárka

elvitte őket. Csak akkor ült le kimerülten az alacsony falra, tenyerébe támasztotta az állát, és zihálva nagy levegőket vett.

– Jól vagy?Oliver szívverése egy pillanatra kihagyott a rémülettől. Felnézett, és meglátta Larkot. Az ő

Larkját, aki egyre szebb, okosabb és öntudatosabb lesz.– Észre sem vettelek – mondta, és felsietett a lépcsőn. – Miért ne lennék jól?Megfogta a felesége vállát, és megcsókolta rózsás ajkát. Közben ezredszer is arra kellett

gondolnia, hogy Lark soha nem lehet igazán az övé. Már-már az volt, heves vitájukig legalábbis. Minden éjjel odasimult hozzá, átadta magát a szerelmének, de visszafogta a szenvedélyét. Ha értesül a betegségéről, talán örökre megtagadja tőle a testét.

Lark hátrált egy lépést, és kisimított egy tincset a férje homlokából.– Hol voltál?Mintha nem tudná! A sör, a dohány és a kocsma áporodott szagából világosan érezheti.– Körülnéztem kicsit, és elintéztem egyet-mást.Ebben volt is némi igazság. Richard Speed keresése még mindig folyt, és Oliver minél

előbb ki akarta juttatni őt Angliából. Kézen fogta Larkot, és a kerti úton elindult vele a házhoz. Sürgősen innia kellett Nance különleges teájából, amelyet csikófarkfűből főzött, ahogyan a cigányoktól tanulta.

– Igazán?– Igen. Speed tiszteletest minden életkedve elhagyja, ha nem juttatjuk ki hamar az

országból.– Tudom. Kaptál már hírt a Mermaidről?– Igen. Már egy hete a kikötőben van.– Oliver! Ezt eddig miért nem mondtad el nekem?– A hajót még javítgatják, aztán kifut a tengerre. Szóltam a kapitánynak, hogy

Amszterdamig egy magányos hölgyet is magukkal kell vinniük.– Oliver…– Ne aggódj! – Hogy eltitkolja fulladását, a férfi lehúzta magával Larkot a kerti hintába. Az

is az apja találmánya volt, és magától lengett, ha meghúzták a kötelét. Mellette kőből épített homokóra is állt. – Tapintatos voltam.

– Senkivel sem beszéltél erről?– Senkivel. Csak dr. Snipes tudja.A hinta mozgásba lendült, amikor Oliver megrántotta a kötelet. Azt inkább elhallgatta Lark

elől, hogy rossz előérzete van. Nem tudta, miért, de balsejtelem nyomasztotta. Folyton csak Snipesra, a kacska karjára és nyugtalan tekintetére kellett gondolnia.

– Benne megbízhatunk – felelte Lark megkönnyebbült sóhajjal.– Hát rólam mit gondolsz? – kérdezte Oliver, és megszorította a felesége kezét. – Bennem

is megbízol?Lark szeme elkerekedett.– Volt már csak egyszer is másként? – kérdezte.Igen. Amikor meggyaláztad a szerelmemet. Amikor megvetően a szememre vetetted, hogy

nekem könnyű szeretnem, akarta Lark arcába vágni Oliver, de végül csak hanyag legyintéssel intézte el a kérdést.

124

Veszélyes rohamot érzett közeledni, és lehajtotta a fejét. Jókora idő telt el, mire levegőhöz jutott.

– Butaságot kérdeztem. Ne is törődj vele!Miért olyan nehéz szeretned engem? – futott át a fején megint.Lark hallgatott. Előttük csónakok siklottak el, a víz fölött sirályok és varjak köröztek. A

bárka visszatért, miután Oliver ivócimboráit átvitte a túlpartra, és a csónakosok egy flaskával elhevertek a folyóparton. A napóra árnyéka megnyúlt. Lark keze a férfiéban pihent, csuklóján nyugodtan, egyenletesen vert az ér. Oliver mellkasában viszont egyre elviselhetetlenebb lett a szorítás. Már alig kapott levegőt.

El kell mondania, mielőtt még késő lenne. Meg kell ígérnie Larknak, hogy az a férfi lesz, akit ő szeretni tud. Tisztességes, kötelességtudó férj, aki teljes szívéből szereti őt.

– Lark?– Oliver?Egyszerre szólaltak meg, és Lark elnevette magát.– Mit akartál mondani?Oliver csókot lehelt a homlokára. Zsibbadt ajkával szinte nem is érezte a bőre melegét.– Előbb te!– Oliver, én…Lark félbehagyta a mondatot, és nagy levegőt vett.Mondd ki! Mondd, hogy szeretsz! – unszolta a fér szíve.– Igen? – sietett a segítségére.– Gyermekem lesz.A föld megszűnt forogni. A levelek nem mozogtak a szélben. A folyó nem hömpölygött

tovább. Aztán fenyegetőn zúgni kezdett Oliver füle. Gyermek születik? Lelkében ellentmondásos érzések kavarogtak: lelkesedés, félelem, elképedés és eszelős öröm.

– Gyerekünk lesz? – hallotta a saját hangját.Lark sugárzó mosollyal ajándékozta meg.– Igen.– De hogyan…– Oliver, most komolyan! – nevetett fel Lark idegesen.– Úgy értem, mikor.– Novemberben jön világra.– Addig már öt hónap sincs! Meddig tart egy terhesség? Tíz hónapig? Egy évig?A férfi gyámoltalansága mulattatta Larkot.– Kilenc hónapig.Miért hallgatta el eddig előlem? – értetlenkedett magában Oliver.– Mióta tudod már?Lark összekulcsolt kezére szegezte a tekintetét.– Már régebben… Azóta, hogy Lynacre-ben voltunk.A sötétség viharos gyorsasággal érkezett. A roham ágyúlövésként érte Olivert. Félelmébe

harag vegyült. Homlokát kiverte a víz, miközben a vállánál fogva megrázta Larkot.– Négy hónapja terhes vagy, és nekem nem szóltál róla?– Nem tudtam, hogyan mondjam el.– Jóságos Isten! Én tudom meg utolsóként, hogy apa leszek?– Nem, még csak Juliana…– Jóságos Isten! – mondta újra Oliver fojtott hangon, de folytatni már nem volt képes.Sötét semmi nyelte el, mellkasára mázsás súly nehezedett, és fogva tartotta tüdejében a

levegőt. Évek óta ez volt a legsúlyosabb rohama.

125

Fuss el! – parancsolt rá magára. Fuss! Larknak nem szabad látnia. Nem láthat meghalni téged, gondolta kétségbeesetten, aztán talpra ugrott.

– Oliver, kérlek.Felesége hangja mintha mély gödörből jutott volna el hozzá. A férfi félig vakon

lebotladozott a kőlépcsőn, és a bárkában összecsuklott. Csak erőtlen kézmozdulattal jelezte a csónakosoknak, hogy induljanak. Mielőtt elvesztette volna az eszméletét, még egy pillantást vethetett Larkra. A fiatalasszony szeme hatalmas volt, tekintete zavarodott. Válla remegett, az ajka mozgott, Oliver azonban nem hallotta, mit mond. Aztán egyik kezével összefogta a szoknyáját, a másikat a szája elé kapta, és futni kezdett a ház felé, mintha menekülne.

Ezen az éjszakán Lark szemére nem jött álom. Szótlanul megvacsorázott Richarddal, meghallgatta az igeosztását, és korán visszavonult.

Nance Harbutt ráparancsolt a két szolgára, hogy szélsebesen juttassák fel az emeletre a myladyt.

Ott a kövér öregasszony bicegve nekilátott, hogy elkészítse Larknak az ágyat. Közben szemrehányón nézett rá, és botjával még a padlót is megütögette.

– Hol van?Lark összerezzent a vádló hangra, aztán a hallócső tölcsére fölé hajolt.– A kedvenced semmi rosszat nem tesz. És aggódnod sem kell érte.Az öregasszony lesújtó pillantást vetett Larkra, aztán botját letámasztva levetkőztette. Már

friss hálóinget is adott rá, amikor újra megszólalt: – Gondolom, végre elmondtad neki.Lark hátrahajtotta a fejét, amikor Nance fésülni kezdte a haját.– Mit kellett volna elmondanom?– Hogy gyereked lesz.Lark olyan hirtelen fordult az öregasszonyhoz, hogy kiverte kezéből a fésűt.– Te honnan tudsz erről? – kérdezte.Nance a bársonyfüggönnyel körülvett ágyhoz kísérte.– Jaj, gyermekem, az esküvőd óta én vagyok a komornád. Mindennap én mosdatlak,

öltöztetlek, és mosom az alsóneműdet. Nem sokat változtál, én mégis észrevettem.– Nekem egy szót sem szóltál.– Ahhoz nem volt jogom. Ma viszont a kertész látta az urat a bárkához rohanni, te pedig

kétségbeesetten vissza akartad hívni. Ebből gondoltam, hogy elmondtad neki.– Miért vagy dühös rám? – kérdezte Lark.Öreg, ráncos kezével Nance megpaskolta az arcát.– Maradásra kellett volna bírnod őt, gyermekem.

Miután egy darabig ébren feküdt az ágyában, és emlékezetébe idéződtek a hű cseléd szavai, Lark öklével a párnáira csapott.

– Nance tudhatná, hogy semmire sem mentem volna – mondta hangosan. – Oliver de Laceyt senki sem veheti rá, hogy olyasmit tegyen, amit nem akar megtenni.

Kiugrott az ágyból, s bár tudta, hogy Nance megszidná érte, járkálni kezdett a hideg padlón. Közben dühösen maga elé morogta, hogy Oliver nélkül sokkal könnyebb volt az élete. Amíg nem tudta, mit jelent egy férfit szeretni. Mielőtt megismerte volna annak a csodáját és félelmét, hogy gyermeket hord a szíve alatt.

Azt sem tagadhatta azonban, hogy élete a boldogság hónapjai és a fájdalmak által is gazdagabb lett. Oliver vonzalma értékes ajándékkal ért fel, de ő már hamar rádöbbent, hogy ennek az ajándéknak meg kell fizetnie az árát.

Haragudnia kellett volna a férfira, felháborodnia azon, ahogyan gyermeke születésének a hírét fogadta, e percben azonban csak az jutott eszébe, mi mindent szeret benne. A nevetését,

126

azt, ahogyan a borospohara pereme fölött szinte felfalja a tekintetével, a gáláns kézcsókját, amellyel táncra szokta kérni, ahogyan Wyntert falhoz vágta, azt a büszkeséget, amellyel a rokonainak és a barátainak bemutatta őt. A maga könnyelmű módján talán még szerette is őt Oliver. Elég erős-e azonban az a szeretet ahhoz, hogy közös gyermeküket is szeresse?

Oliver féktelen természete félelmet ébreszt Larkban, akárcsak felszabadult vidámságból hirtelen mély szomorúságba, majd megint túláradó boldogságba átcsapó hangulatai. Mintha minden érzést mélyebben élne át, mint mindenki más. Csak a még meg sem született gyermekéért érzett felelősségtudat hiányzik belőle teljességgel.

Lark megint az ágyra vetette magát, komoran maga elé meredt, és öklével a párnáját csapkodta.

Olivert feneketlen sötétség nyelte el, amelyben semmi sem volt, csak fájdalom, leírhatatlanul nagy fájdalom. Mellkasára mázsás súly nehezedett, és tüdejében megszorult a levegő. Szíve pörölyként kalapált, feje tűzforró volt, szemét könny égette. Ereiben zúgva száguldott a vér, a mérhetetlen fájdalom a húsába vájt, akár egy hatalmas szörnyeteg. Ez a halál, gondolta még, mielőtt elsüllyedt volna a semmiben.

Aztán gyógyírként hűvösség borult rá. Csodás csend vette körül, és mennyei nyugalom szállta meg, amelyben már semmi ijesztő nem volt. Mintha kívül került volna téren és időn, csak valahonnan nagyon messziről, mégis kristálytisztán látta önmagát, az önző semmirekellőt, aki az egész világra fütyült, és akit a saját kedvtelésein kívül semm1 sem érdekelt. Borra, nőkre és játékszenvedélyére tékozolta el az életét. Milyen elkeserítő is, hogy a halál éppen akkor éri utol, amikor Larknak és születendő gyermeküknek köszönhetően felismerte az élet valódi értelmét. Azt, hogy a szerelem nem könnyed időtöltés, hanem szüntelen törekvés a valóban értékes életre.

A legmélyebben azt fájlalta, hogy Lark soha nem fogja megtudni, miféle belátásra jutott, és milyen emberré válhatott volna.

Az izzó fényesség megint gonosz sötétséggé változott, és dühös fúriaként visszatértek a fájdalmai. Úgy érezte, nagy magasságból lezuhant a földre, és durván a hátára esett. A levegő végtelenül hosszú zihálással kiszabadult a tüdejéből. Körülötte újra felébredt a világ. Az ibolyakék égbolton rózsaszínű felhők lebegtek, a hullámok a csónak törzsének csapódtak mellette, s végül egy rémült hang jutott el a tudatáig.

– Mylord?Oliver hunyorogva nézett a fölébe hajoló széles arcra.– Bodkin?– Hála az égnek, mylord! – kiáltotta a csónakos. – Már azt hittük, hogy… meghaltál.Oliver most már azt is érezte, hogy puha bársonypárnákon fekszik, és a folyó felől hűvös

szellő legyezi az arcát. Keze, lába hideg és zsibbadt volt, az ajka elkékült, erőnek erejével mégis elmosolyodott.

– Szamárság, barátom – zihálta, és közben nagyokat nyelt. – Hirtelen rosszullét tört rám. Valószínűleg romlott osztrigát ettem – tette hozzá.

Remegő kézzel felhúzta magát a párnázott padon. A csónak már a Temze közepén siklott vele South Bank felé. Az evezőket húzó férfiak úgy meredtek rá, mintha kísértetet látnának.

– Vigyünk haza, mylord?– Ne! – Oliver előtt emlékfoszlányok villantak fel. A halál már itt ólálkodik körülötte.

Egészen biztos. hogy nincs sok ideje hátra. – Majd csak akkor fordulunk vissza, ha már besötétedett. A feleségem pedig nem tudhat a kis rosszullétemről. Világos?

– Igenis, mylord – mormogták a csónakosok.Oliver tudta, hogy az arca hamuszürke és elkínzott. Lark nem láthatja így. Nem szabad

aggódnia érte, hacsak nem…

127

Hirtelen támadt egy ötlete, és tervét a legkívánatosabb szajhánál is csábítóbbnak találta. Lark gyűlölni fogja érte, de neki ezt a kockázatot is vállalnia kell.

Mire megkondultak a templomi harangok, és az őrök elkiáltották az éjfélt, Larknak sikerült rávennie magát, hogy megbocsásson Olivernek. Férje ugyanúgy megrémült, mint ő, amikor megtudta, hogy gyermekáldásnak néznek elébe. Csak egy kis időre van szüksége, hogy…

– Még egy kancsó bort akarok! – harsogta Oliver, és belökte a hálószoba ajtaját.A huzat fellobbantotta a tüzet, és egy pillanatra aranyló fény borult a férfira. Kócos haja

csillogott, zekéje gombjai megvillantak. Lark megfeledkezett arról, hogy meg akart bocsátani neki, és az ágyból kiugorva szorosan elébe lépett.

– Már elég bort ittál – nézett szigorúan fátyolos, kivörösödött szemébe. – Annyit vedeltél, hogy minden pórusodból szeszszag árad. Méghozzá olcsó lőre bűze.

– Akkor adj jóféle bort, hogy kiöblíthessem a torkomat!A férfi az asztalhoz indult. Kigombolt zekéje törött szárnyú madárként repdesett mögötte.

Inge kicsúszott a nadrágjából, csizmája koszos volt, süvegét elvesztette, tincsei az arcába lógtak.

Hogy festhet valaki ilyen állapotban is úgy, mint egy bukott angyal? – futott át Lark fején a kérdés.

Oliver komoran meredt az asztalon álló kancsóra.– Nincs sok benne – morogta.Felesége odalépett mellé.– Neked egy cseppre sincs szükséged. Menj ágyba!A férfi megragadta Larkot, és magához rántotta.– Igen, az ágyba. Mi…– Oliver!Lark döbbenten hátralépett. A férfi olcsó parfümtől bűzlött. Ezt a nehéz, tolakodó illatot az

olyan szajhák kedvelik, mint Clarice vagy Rosie, akik az ölébe ülnek, és hozzányomják a mellüket.

Oliver angyali ártatlansággal széttárta a karját.– Valami baj van?– Olcsó parfümtől bűzlesz!– Az előbb még olcsó bor volt.Lark rémülten meredt a férje szürke, kimerült, szép arcára. A hűtlensége okozta fájdalom

dárdaként járta át. Torkában gombóc nőtt, de hosszú évekig gyakorolt önfegyelmét mozgósítva lenyelte a könnyeit.

– Undorodom tőled – sziszegte. – Honnan vetted magadnak a bátorságot, hogy idegen nőkkel üzekedj azon az estén, amelyen megtudtad, hogy apa leszel? – kérdezte, és dühösen fel-alá járkált a férfi előtt. – Egyszer azt mondtad, hogy szeretnél gyermeket, de az csak üres beszéd volt. Már a gondolat is pokoli félelmet ébreszt benned. Így van?

Oliver megrázta magát, mint egy elázott kutya.– Minden bizonnyal.Lark lelkében vad vihar dúlt. Nem akarta szeretni Olivert. A végén még őrületbe kergeti.

Ki kell tépnie a szívéből mindent, amit ez iránt a semmirekellő iránt érez. Nem szeretnie kell, hanem viszolyognia tőle, mert csak akkor nem lesz védtelen a sértéseivel szemben. Miközben azonban ez megfogalmazódott benne, mélységes szomorúság is megszállta.

– Miért nem tudsz te úgy viselkedni, mint egy… mint egy nős ember? – sikoltotta. – Miért nem vagy képes…

– Az a férfi lenni, akit te szeretni tudsz? – kérdezte Oliver harapósan.

128

– Nem ezt akartam mondani – felelte Lark, mert nem vallhatta be, hogy pontosan erre gondolt. – Én csak azt szeretném tudni, hogy szereted-e a gyermekünket. És nem felszínes, múlandó szeretetről beszélek, hanem mélyről és tartósról. Képes vagy rá?

– Ha te kételkedsz ebben, Lark, akkor én sem tehetek mást.– Soha nem fogsz felnőni! – kiáltotta Lark dühösen. – Nem vagy alkalmas arra, hogy

felelősséget vállalj egy családért. A feleséged vagyok. Sok mindent ígértél már nekem, Oliver, de most végre megértettem, hogy az ígéreteid semmit sem jelentenek. Az égvilágon semmit – tette hozzá, aztán felkapta a kancsót, és földhöz vágta.

A kőpadlót borító szőnyeg vörösborral itatódott át. Oliver elkáromkodta magát, aztán bódult állapotát meghazudtoló gyorsasággal ott termett Lark mellett, ölbe kapta, és az ágyhoz indult vele. Csizmája alatt hangosan csikorogtak az üvegcserepek.

– Nem hiszel a borgőzös ígéretekben? A mámoros fogadalmakban? – kérdezte gúnyos mosollyal az ajkán. – Isten ments, már hogy is hinnél? Csak akkor fogsz hinni nekem, ha a saját véremmel erősítem meg az eskümet.

– Ki innen! Soha többé nem akarlak látni.Lark az ágyra vetette magát, és a párnákba fúrta az arcát. Egészen addig visszatartotta

azonban a könnyeit, amíg meg nem hallotta, hogy a férfi kibotorkált a szobából, és becsapta maga mögött az ajtót.

Órákkal később Oliver visszalopódzott a hálószobába, megállt az ágy mellett, magasba tartott egy gyertyát, és lenézett a feleségére. Könnyfoltos arcából kitalálta, hogy sírt álmában. Ő pedig színjátékot játszott előtte, amikor a kikapós férjet adta, de valójában nem akarta megbántani.

Miközben ma este borral és olcsó pacsulival kendőzte a betegségét, arra is alkalma nyílt, hogy könnyelmű életművészből hőssé változzon át. Már néhány hete érezte, hogy figyelik és követik. Larknak azonban nem szólt erről. A spiclikkel az a baj, hogy túlságosan könnyen megbíznak egymásban, gondolta gúnyosan. Nem volt szüksége sok időre ahhoz, hogy kiderítse, kinek a nyelvét oldja meg vörösbor mellett néhány arany.

Nem kapott jó híreket. Bonner püspök besúgói biztosak voltak abban, hogy Richard Speed a tengeren próbálja majd elhagyni Angliát. Keresésüket a kikötőre összpontosították, és átkutatták a hajókat.

– Van egy tervem, és az működni is fog. Érted teszem, Lark. És Richardért meg a kis Dickonért – suttogta Oliver alvó feleségének, aztán nesztelenül elhagyta a hálót.

A gyertyával a dolgozószobájába ment, s pergament, lúdtollat és tintát vett elő az íróasztalból. Felgyűrte az ingujját, és levelet kezdett írni születendő gyermekének, mert egészen bizonyos volt abban, hogy az a szerep, amelyet ebben a menekítésben kell majd játszania, az életébe fog kerülni. Mindent megpróbált papírra vetni, amit egy apa a gyermekének mondhat. Aztán a fiókba tette a levelet, és még néhány másikat is megfogalmazott.

Mire hajnalodni kezdett, biztos lehetett abban, hogy néhány napra hamis nyomra terelte Bonner püspök spionjait. Most már csak jól ki kell használnia az időt. A hőst fogom játszani, gondolta gúnyos mosollyal. Akkor is, ha ez az életembe kerül.

129

14.

Richard Speed a főkötője alá gyűrte egyik tincsét. Az utóbbi hetekben megnőtt és hullámos lett a haja.

– Hogy szól az üzenet? – kérdezte.Lark komoran nézett a foltos pergamenre.– Egy pillanat! Ez a titkosírás új nekem.Oliver az asztalra támasztotta karba tett kezét, és lehajtotta a fejét. Szédült a kevés alvástól,

a sok bortól, amelyet előző nap megivott, attól, hogy farkasszemet nézett a halállal, és kockázatos mesterkedése is nyugtalanította. Tegnap majdnem meghalt. Tegnap elveszítette Lark tiszteletét. A szamaritánusok küldöncének a levele mellett azonban eltörpültek a gondjai.

Lark és Richard tudta nélkül cselekvésre kényszerítette a szamaritánusokat, mert egyedül ő tudta, hogy szorít az idő. Egy kalaposmester a London Bridge-ről gyöngyökkel kirakott kecskebőr kesztyűt és hattyútollat küldött Larknak. Ő ugyan annyira sem volt hiú, mint a kandalló előtt heverésző orosz agarak, mégis úgy tett, mintha elbűvölte volna az ajándék. Miután pedig a küldönc távozott, összetekert pergament húzott elő a kesztyű egyik ujjából, és azóta homlokát ráncolva ül a titkos üzenet fölött.

Oliver tenyerébe támasztotta az állát, és ábrándosan a feleségét nézegette. Gyermeket vár. Az ő gyermekét várja. Tegnap óta semmit sem változott, még mindig az ő sápadt, sötét hajú felesége, akinek a szépségét csak azok fedezik fel, akik szeretik. Ő pedig, Isten rá a tanúja, szereti.

A férfi önkéntelenül felnyögött. Lark és Speed felpillantottak, és kérdőn néztek rá.– Beteg vagy? – kérdezte Lark.– Igen. A te beteged, és a vágyamé – felelte Oliver ingerkedőn.Lark azonban most nem vette fel a kesztyűt. Közönyösen megköszörülte a torkát, tollszárát

belemártotta a tintába, és tovább tanulmányozta a rejtjeles üzenetet.Oliver előbb a prédikátorra, aztán Larkra nézett. Mennyire összeillenek! – gondolta.

Spencernek olyan férfit kellett volna Lark férjéül választania, mint Speed, és nem egy könnyelmű, önző, léha frátert, aki korai halálra ítéltetett.

A falon ingaóra függött, amelyet Oliver apja tervezett és készített. Számlapja holdat formázott, és fényezett vörösréz súlyok lógtak le róla. Konok ketyegésétől még terhesebbnek tűnt a csönd.

Lark végül letette a tollat.– Megvan – mondta.– Remek! – paskolta meg Speed a kezét.Oliver szándékosan közönyösnek mutatta magát.– És? – kérdezte unottan, mintha nem ismerné az üzenet tartalmát.– Ma este – felelte Lark. – A Galley rakparton találkozunk dr. Snipesszal. Speed tiszteletest

várni fogják a Mermaid fedélzetén. A hajó az éjféli dagállyal fut ki.A csendet megint csak az óra tiktakolása törte meg. Richard felkelt, a kertre és a folyóra

néző széles erkélyablakhoz lépett, s fejét lehajtva Istenével beszélt. Lark összekulcsolta a kezét, és lehunyta a szemét. Oliver magában azt találgatta, megkönnyíti-e az életüket megingathatatlan, tiszta hitük. Az erős hit talán rajta is segítene.

Amikor szerelmesen együtt volt Larkkal, közel érezte magát az éghez. Ez persze istenkáromlás, és valószínűleg pokolra kerül majd érte.

130

– Hamarosan szabad ember leszel – mondta kedvesen, aztán felállt, és megszorította Richard kezét.

A tiszteletes arcán boldog mosoly áradt szét.– Vannak férfiak, akik a szabadságra vágynak. Mások nem tudnak mit kezdeni vele. Attól

tartok, ma már én is ez utóbbiak közé tartozom. Olyan régen rejtőzködöm és kerülöm az embereket, hogy újra meg kell majd szoknom a szabadságot.

Oliver felnevetett.– Nálad kevésbé erényes férfinak adhatnék néhány jó tanácsot – mondta, és háta mögül

hallotta, hogy Lark megvetően felhorkant. – Írhatnál prédikációkat és jámbor értekezéseket – javasolta ártatlan képpel. – Én mindenesetre azt tenném.

Most Speed nevette el magát.– Ezt első szóra elhiszem neked, mylord. Nos, akkor megyek és becsomagolok – mondta,

de nem indult el, és hirtelen egészen komoly lett. – Igazán még nem is mondtam köszönetet neked, mylord, és neked sem, Lady Lark. Nem sokan vannak, akik annyira bátrak, hogy megmentsenek valakit a máglyahaláltól, elmeneküljenek vele, aztán pedig hónapokig a fedelük alatt rejtegessék. Köszönöm nektek.

Olivert nem vitte rá a lélek, hogy bevallja, eleinte kizárólag unaloműzésből vállalkozott erre a kalandra, és azért, mert meg akarta kapni Larkot. Csak jóval később okozott neki elégtételt, hogy az igazságtalanságok ellen harcolhat.

– Szóra sem érdemes – felelte nevetve.Speed megölelte, és erősen magához szorította. Oliver elnémult, és most még női ruhájával

sem tudta ugratni a tiszteletest. Ezekben a pillanatokban csak Dickonra gondolt, a bátyjára, akit nem ismerhetett meg. Akinek meg kellett halnia, mert nem kapott levegőt.

Oliver azt hitte, Lark semmit sem vett észre, ő azonban tudta, hogy a férje megkedvelte Richard Speedet. Tekintetével követte a kőlépcsőkön a kikötőhelyhez siető két férfit. Egészen más fából faragták őket, mégis olyanok voltak, mintha testvérek lennének. Mély barátság kötötte össze őket, és ez Larkban is felébresztette a vágyat egy barátnő után.

Az éjszakai égbolt fekete bársonytakaróként borult a Temze fölé. London mélyen aludt, csak a hullámok csobogását lehetett hallani, és időnként az éjjeliőr kiáltása törte meg a csendet. Lark nem tudta elterelni a gondolatait Oliverről. Délután, amikor a két férfi megölelte egymást, úgy érezte, belelátott a férje lelkébe. Oliver mindig is azt állította, hogy nem veszi komolyan az életet, és a saját szórakozása fontosabb neki, mint az egyház vagy a nép érdekei. Egy futó pillanatig mégis megindultnak és szívfájdítóan sebezhetőnek tűnt.

Lark megborzongott, de nem a hűvös széltől, hanem mert félelmet ébresztett benne a gondolat, hogy egyre jobban vonzódik egy férfihoz, akit nem szabad szeretnie.

Odalent a kőlépcsőknél Speed éppen bedobta a batyuját a csónakba, amikor Lark a szeme sarkából egy árnyékra lett figyelmes. Ijedten megfogta Oliver karját, és ő azonnal elnémult.

– Ott – suttogta Lark, és fejével a rózsalugas felé bökött.Oliver nesztelenül kihúzta hüvelyéből a kardját. Lark csak széles válla körvonalait látta,

amikor egyetlen ugrással ott termett a lugasnál.– Ki vagy? – kiáltotta.A sötétben megreccsent egy ág. Oliver eltűnt, Lark pedig összekulcsolta a kezét, és

imádkozni próbált, de nem tudott.– Nem veszíthetem el – suttogta csak. – Nem veszíthetem el.Amikor dulakodás hangjai ütötték meg a fülét, kis tőrt húzott elő az övéből. Nem hitte

volna, hogy valaha is fegyvert fog használni.– Mutasd magad, te alattomos gazember! – kiáltotta Oliver, aki még a legnagyobb

veszélyben sem mondott le a színpadiasságról.

131

Előbb tompa ütés, aztán nyögés hallatszott. Oliver kiugrott a kerti útra, és egy törékeny, vadul csapkodó alakot vonszolt magával.

– Az ég szerelmére! Te meg mit keresel itt? – morogta, és visszacsúsztatta hüvelyébe a kardját.

Lark most már megint mert levegőt venni. Szorosan Richard Speed mellett állt a stégen.Oliver maga előtt taszigálta a betolakodót, és halkan szitkozódott.– Te Isten átka! Te félresikerült, makrancos, neveletlen…– Szerelmem! – Richard Speed felrohant a lépcsőn, és karjába zárta Oliver foglyát. –

Tudtam, hogy eljössz. Szentül hittem benne.Lark a kőfalhoz támolygott.– Natasa?– Te könnyelmű, engedetlen, buta liba…– Hallgass már, Oliver! – parancsolt rá a fivérére Natasa, és szorosan Richardhoz simult.

Tetőtől talpig feketébe öltözött, férfiköpenyt, szűk nadrágot és pamutinget viselt. – Nem mehetsz el nélkülem.

– Hogy jöttél ide? – kérdezte Speed.– Meguntam, hogy híradásra várjak tőled, és lóra ültem.– A tervünkről csak dr. Snipes és mi tudtunk, senki más.Natasa csókot lehelt a szerelme orrára.– Megláttam a nevedet a hajó listáján.– Az én nevemet?– Madame Vitesse nevét. – Natasa átbújt Oliver mellett, és beült a csónakba. – Ez nem a te

neved francia fordítása?Oliver úgy káromkodott, mint egy kocsis.– Az ég óvjon meg a művelt nőszemélyektől!– Vele megyek – jelentette ki Natasa.– Csak a holttestemen át, te szégyentelen perszóna! – Oliver a feleségéhez fordult. –

Mondd meg ne ki, hogy itt marad.Lark kis ideig Natasa eltökélt arcát fürkészte.– El fog menni.Oliver megint cifra szitkozódást eresztett meg, aztán Richardra nézett.– Mondd meg neki, hogy itt marad!Speed beült Natasa mellé a csónakba.– Velem jön.Oliver elképedten meredt rájuk.– Nektek mind elment az eszetek? – kérdezte, és felindultan járkálni kezdett a keskeny

stégen. – Richard, ő a húgom, hogy a fene essen beléd! A de Lacey család hölgyei nem szöknek meg politikai üldözöttekkel! Nem fogom tétlenül nézni, hogy szégyent hozol Natasára és tönkreteszed a jó hírét.

Furcsa volt, de megható is, hogy Oliver mélységes megvetéssel szólt arról a viselkedésről, amely korábban tőle volt a legkevésbé idegen.

– Gyalázat, Natasa a neved! Romlott nőszemély vagy! Soha nem hittem volna, hogy egyszer majd egy férfi nyakába veted magad, mint egy parasztlány…

– Azt hiszem, meg kell tudnod valamit, Oliver – szólt közbe Natasa rezzenéstelen nyugalommal.

– Összeházasodtunk – tette hozzá Richard Speed.– Az én húgomban több tisztességnek kellene lennie. Több szégyenérzetnek! Jobb sorsot

érdemel annál, hogy… – Oliver hirtelen elnémult, és földbe gyökeredzett lábbal megállt. – Micsoda? – bömbölte el magát. – Mit csináltatok?

132

– Összeházasodtunk – ismételte meg Natasa egyszerűen. – Titokban, Lynacre-ben. Tudtam, hogy a papa nem egyezne bele, ezért senkinek sem szóltunk róla.

Oliver a kőfalnak dőlt.– Összeházasodtatok.– Így igaz – erősítette meg Richard Speed.– Alamuszi gazember! – Oliver kapkodva felgyűrte az ingujját. – Hogy volt merszed…– Én ragaszkodtam hozzá – szakította félbe felindult bátyját Natasa. – Ő azt szerette volna,

hogy várjak rá, én viszont nem akartam.– Addig fogsz várni, amíg olyan vén leszel, hogy az összes fogad kihullik.Natasa azzal a kérlelhetetlen keménységgel nézett Oliverre, amelyet Lark már látott Juliana

arcán.– Aggódásod megtisztelő, kedves bátyám, de én a saját életemet élem. És el akarom kísérni

a férjemet a számkivetésbe.Oliver lemondóan leengedte a kezét.– Az éj leple alatt el akarsz szökni egy bűnözővel.– Igen.– Hogy idegen országban, száműzetésben él vele.– Igen.– Az ég szerelmére, miért?– Mert szeretem. – Natasa hangja fátyolos volt. – Hát nem érted, Oliver? Tudod, mit jelent

olyan forrón szeretni, hogy az ember mindent felad, és maga mögött hagy hírnevet, vagyont, családot?

Oliver sokáig állt némán és mozdulatlanul. Lark még levegőt venni is alig mert. Ő sem tagadhatta, hogy Richard és Natasa szerelmét nem könnyű megérteni. Életveszélyt jelent, nincs benne ígéret, és homály fedi a jövőjét. Lark mégis azt kívánta, Oliver felelje azt, hogy ő is megismerte ezt a feltétel nélküli, lemondó szerelmet.

Vallomás helyett azonban a többiekkel együtt csak további szitkozódásokat kellett végighallgatnia, miközben Oliver besegítette a csónakba, és vad elszántsággal a folyó közepére evezett.

Órákkal később a hajnal első fényeiben kirajzolódtak előttük London tornyai. A csónak tompán nekiütődött a Wimberleigh-ház kőlépcsőjének.

– Hát elmentek – mondta Oliver, és hátrasimította a haját.– Rendes volt tőled, hogy még jó utat is kívántál nekik – felelte Lark.– Apám meg fog nyúzni ezért – morogta a férfi, és kikötötte a csónakot.– Csak azt nem értem, dr. Snipes miért nem volt ott a hajón.Oliver egy kurta pillanatra abbahagyta a kötél feltekerését.– Ezt én sem tudom – dörmögte.Lark felállt az imbolygó csónakban. Oliver magához vonta, kiemelte a stégre, de kis ideig

még ott is a karjában tartotta, és illatos hajába fúrta az arcát.– Fáradt lehetsz, drágám. Jól vagy?Ezek voltak az első gyengéd szavai azóta, hogy megtudta, apa lesz. Lark szemébe könny

szökött, és férje vállára hajtotta a fejét. Mióta elköszönt Richardtól és Natasától, sírás fojtogatta, bár ők ketten példás fegyelmezettséggel vágtak neki az ismeretlennek. Lark talizmánként Natasának akarta ajándékozni a brosst, de ő nem fogadta el. Édesanyja határozott okból ajándékozta éppen Larknak, mondta, úgyhogy nagy becsben kell tartania.

– Jól vagyok – válaszolta most Lark a férje vállán.– Azt hittem, a te… állapotodban…Olivert cserbenhagyta a hangja.

133

– Kimondani sem tudod. Így van? – suttogta Lark. – Nem akarja elhagyni a szádat, hogy gyermeket várok tőled.

– Mert megijeszt a gondolat – csattant fel a férfi. – Ez az igazság. Pokoli félelmet ébreszt bennem, hogy szenvedni fogsz, és veszélybe kerülhet az életed. Anyám a szülésembe halt bele.

Férje őszintesége elképesztette Larkot.– Ezt nem tudtam – suttogta.– Most már tudod.Lark hátrált egy lépést, és mindkét kezét Oliver felé nyújtotta.– Ami már megtörtént, azon nem változtathatok. Nem forgathatom vissza az idő kerekét,

hogy ne legyek várandós. Én is félek, Oliver. Nem volt anyám, aki felkészíthetett volna a felnőtt életre és az anyaságra.

– Lark. – A férfi hangja tompán szólt. – Meg fogok változni. Majd meglátod. Bebizonyítom neked, hogy…

– Hát nem érted? – Felesége Oliver szájára tette az ujját. – Semmit sem kell bizonyítanod. Ha úgy gondolod, hogy engem kell hibáztatnod, akkor tedd azt. Ami Wynterrel történt…

– Azt mondtad, hogy azt elfelejted, és én méltányolom ezt. Esküszöm, meg fogok változni. Én…

– Csitt! Túl sokat beszélsz. – Larkon végtelen gyengédség és megkönnyebbülés vett erőt. – Menjünk ágyba!

– Persze. Fáradt vagy. Egész éjjel fent voltál.– Én nem aludni akarok – jelentette ki Lark merészen.És így is volt. Miközben elbúcsúzott a veszélyes útra induló Natasától és Richardtól,

rádöbbent, milyen múlandó is az öröm és a boldogság. Amikor csak lehet, meg kell ragadni a szerencsét.

– Hanem mit akarsz csinálni?– Jaj, Oliver! Mindenképpen azt akarod, hogy mondjam ki?– Édesem!Oliver nevetve a karjába zárta, Lark szíve pedig felujjongott. Ezt a pillanatot soha nem

fogja elfelejteni, drága kincsként őrzi majd a szívében, akár egy lepréselt rózsát egy könyv lapjai között. Minden apró részletet magába szívott. A kora reggel fényét, amely aranylóra festette a folyóról felszálló párát. A kert fölött kísértetiesen lebegő ködfoszlányokat. Az ébredő madarak első hangjait. A víz és a szél illatát. Oliver szelíd, szomorú mosolyát. A szívverését. A gyengédségeket, amelyeket a fülébe sugdosott.

Mindezt mélyen elraktározta magában, miközben férje mellett felment a házba.– Hozom a hálóingemet és a köntösömet – suttogta, miután odafönt beléptek a

hálószobába.– Azokra nem lesz szükséged, drágám – felelte Oliver, és gyengéden lenyomta az ágyra a

feleségét.Mély hangjától Lark jólesően megborzongott. Az izgató bizsergést élvezve átengedte

magát a férfinak, aki ráébresztette, milyen fontos néha egyszerűen csak élni, sodródni, mint falevél a szélben. Miközben Oliver gondosan levetkőztette, mind jobban átadta magát az érzéseinek. Akarata megszűnt létezni, készen állt arra, hogy fenntartás nélkül odaadja magát a férfinak.

A nyitott ablakon át a hajnali szél a testét legyezte, meztelen mellét, a hasát, a lábát. Vetkőző szerelmét a nap első sugaraiban nézegetve arra gondolt, hogy ez az igazi bizalom, mert semmit sem akar magából saját magának megtartani. És ez a felismerés a legkisebb félelmet sem ébresztet benne.

134

Amikor Oliver korábban szerelmeskedett Larkkal, bűnös kéj sóvársággal és gondtalan könnyelműséggel tette. Ezúttal minden egészen más volt, mintha új arcát mutatta volna meg a lét. Forró ajkát a szájára tapasztotta, keze bejárta a testét, megérintette a mellét, köröket írt le a mellbimbója körül, és felkorbácsolta a vágyait.

– Fel nem foghatom, hogy nem vettem észre – suttogta, miközben végigsimított domborodó hasán. – Most már nem is látok mást. Csoda ez, Lark valóságos csoda. És én nem láttam meg! Mintha csak vakond lettem volna.

– Elrejtettem a hasamat – vallotta be Lark, és férje selymes hajába fúrta az ujjait. – Mert féltem.

Oliver belecsókolt a tenyerébe, nyelve az egész testét bejárta, széttolta a combját, megnyitotta asszonyisága virágszirmait, előbb az ujjaival, aztán szájával és a nyelvével. Larkot egyre jobban hatalmába kerítette a mérhetetlen ámulat és a még csak nem is sejtett kéj, egyre feljebb és feljebb repítette, míg súlytalanná válva szédítő magasságokba nem ért.

Oliver vágya az övével együtt teljesedett be. A hangját hallotta, szavait azonban nem értette. Nem is volt jelentésük. Lark nem tudta, meddig tartottak a boldogság pillanatai. Az örökkévalóság talán nem hosszabb egy szemrebbenésnél. Egyetlen szívdobbanás pedig akár az időtlenség érzetét is keltheti.

Lark visszaszállt a földre, akár tollpihe a szélben, ide-oda lebegett, és lassanként mélységes ernyedtség telepedett rá.

Oliver megköszörülte a torkát. Hangja álmélkodó volt, szinte már félénk.– Nem okoztam fájdalmat neked? Úgy értem, a gyereknek.Zavara mosolyt csalt Lark arcára, és mellkasa aranyló szőrébe fúrta az ujjait.– Nem, csak édes szomorúság fogott el. Magam sem tudom, miért – válaszolta.A férfi feléje fordult.– Ezek szerint te is érezted. A franciák úgy hívják, la petit mort. Kis halál.Lark nyelt egyet.– Nem, nem olyan volt, mint a halál. Sokszor okoztál örömöt nekem, ma viszont boldoggá

tettél – jelentette ki.Oliver kissé bánatos mosollyal ajándékozta meg.– Most akkor már kötelességem, hogy sok ilyen pillanattal ajándékozzalak meg.A fáradtság melengető hullámként csapott össze Lark fölött, pillái elnehezedtek.– A gyermekünk ugyanolyan akarnok, mint a nemzője – mondta. – Rám kényszeríti az

akaratát, és hiába szeretnék ébren maradni melletted, ő aludni akar.– Aludj, asszony! – parancsolta Oliver megjátszott szigorral. – Később még bőven lesz

időnk a beszélgetésre.– Később – suttogta Lark. – Később talán majd megmutatom neked, hogy a szerelmem

ugyanolyan boldogságban részesíthet téged, mint a tiéd engem.– Készülj fel arra, hogy szavadon foglak, madám.

Oliver csodaszép álomból ébredt, és szörnyű rémálomban találta magát. Először nem tudta, mitől származik a tompa dobogás és csörgés. Álmosan a nyitott ablak felé fordult, és az ibolyaszín esti égbolt rádöbbentette, hogy átaludta a napot.

Úgy sejtette, kiakadhatott az ablakdeszka, és az üt zajt. Óvatosan kibújt Lark öleléséből. Felesége megejtően édes volt álmában a selymes hajával és rózsás ajkával. Ahogy lenézett rá, Olivert mélabús gyengédség töltötte el, és féktelen vágyat érzett arra, hogy ne csak a szerelmét nyerhesse el, hanem a tiszteletét is. Hogy elég jó lehessen a világ legjobb asszonya számára.

Aztán átfutott a fején a gondolat, hogy Larkért meghalni is képes volna. Boldog örömmel meghalna érte.

135

Gondosan betakargatta, mielőtt felkelt, és nadrágba, ingbe, csizmába bújt. Miközben befűzte a nadrágját, valaki feltépte az ajtót, és fáklyával a kezében fél tucat katona rontott be a szobába. Oliver szokásos hidegvérűségével kihúzta a kardját az ágy végébe letámasztott hüvelyből.

– Oliver de Lacey – recsegte egy katona hangja.A fáklyák lobogása semmi jót nem ígért. Oliver felismerte a behatolók egyenruháját. A

fehér és az antracitszürke Bonner püspök testőrségének a színe volt. Korán értek ide. Oliver úgy számolt, hogy több ideje lesz. Richard Speednek több időre lett volna szüksége.

Megzizzent az ágynemű, és Oliver az ágy elé lépett, hogy megvédje Larkot a tolakodó pillantásoktól.

– Én vagyok Oliver de Lacey, Wimberleigh bárója – mondta fensőbbségesen. – Ha az uraknak beszélnivalójuk van velem, kérem, várjanak odalent a nagyteremben, amíg fogadom önöket.

Lark élesen felsikoltott. Férje csendre intette, és erősen remélte, hogy hallgatni fog rá. A katonák nem mozdultak.

– Velünk jössz! – dörögte a parancsnokuk.Oliver magára öltötte azt a mosolyát, amely még soha nem tévesztette el a hatását.– Ez aztán a megtisztelő invitálás – felelte, és villámgyorsan a katona torkának nyomta a

kardja hegyét.– Mylord…– Amit mondtam, megmondtam – vágott az ijedten a kardra sandító katona szavába Oliver.

– Az embereiddel együtt az előcsarnokban fogsz várni.A parancsnok hátrált egy lépést, a katonák pedig az ajtóhoz indultak. Mintha a semmiből

került volna elő, egy fekete kesztyűbe bújtatott kéz hanyagul félretolta a kardot.– Ne kezdjük a játékot mindjárt vérontással! – mondta a tulajdonosa.A sima hangtól Oliver hátán felállt a szőr, és leengedte a kardját, amikor egy fekete

köpenyt viselő alak lépett a katonák elé.– Wynter. De szép is téged itt látni! Nálad jobban senki sem tudja, hogyan adhat alakot a

rémálmoknak.

136

15.

Oliver bizton tudta, hogy élete végéig nem fogja elfelejteni azt a végtelenül fájdalmas hangot, amelyet Lark hallatott, amikor rádöbbent, hogy elárulták őket. Mielőtt Wynter még egy szót szólt volna, mind a ketten tudták, hogy kegyetlenül elragadták tőlük szerelmük drága kincsét, a névtelen boldogságot, amelyet végre megtaláltak.

Oliver nem ellenkezett, amikor kivették a kezéből a kardot. A fegyver már nem segíthetett rajta. Egyetlen rántással összehúzta az ágy előtt a függönyt, és Larkra még egy pillantást sem vetett, aztán Wynterhöz fordult.

– Az udvarnál tanultad ezt a modort, hogy kéretlenül hálószobákba törsz be? – kérdezte gyűlölettől metsző hangon.

Wynter arca merev volt, mint egy márványszobor.– Te és a hölgyed már nem tarthattok igényt tapintatra, mylord. Áruló vagy.– Áruló? Az ég szerelmére, mi ez a sületlenség?– És eretnek – tette hozzá Wynter diadalmasan.Oliver csupasz mellkassal és fegyvertelenül állt a katonák előtt. Nem is olyan régen még

ördögi örömöt okozott volna neki, hogy elszökjön a tökfejek elől. Orruknál fogva vezette volna őfelsége katonáit, és a végkimerülésig hajszolta volna őket London utcáin, amíg már azt sem tudják, hol vannak.

Azok az idők azonban elmúltak. Most már felelősséggel tartozik Larkért. A feleségéért és születendő gyermekéért.

– Milyen jogon hatoltatok be ide? – kérdezte.Wynter szeme hidegen megvillant, miközben egy pergament tartott Oliver elé. Lord

Wimberleigh letartóztatási parancsát személyesen Bonner püspök írta alá.– Becsomagolnám néhány holmimat. – Oliver tudta, mi vár rá, és egészen nyugodt maradt.

Azt is tudta, milyen kockázattal jár, ha segít megszöknie Richardnak. Eldöntötte, hogy mindent tagadni fog. Akkor is, ha cáfolhatatlan bizonyítékok szólnak ellene, mert túl sok a veszítenivalója. – Várjatok odalent! – parancsolta fagyos hangon.

Wynter az ablakra nézett, és Oliver majdnem elnevette magát. Igen, a régi Oliver már rég kiugrott volna az ablakon. Az új Oliver azonban sztoikus nyugalommal maradt, és szembenézett a sorsával. A két halálos ellenség tekintete párbajt vívott. Miközben Oliver a másik férfi szép arcába, hideg szemébe nézett, ráébredt, hogy olyan küzdelem előtt áll, amelyet nem nyerhet meg.

És akkor olyasmi történt, amire nem számított. Wynter egyszeriben elbizonytalanodott.– Odalent várunk – mondta végül fojtottan, és visszavonta a katonáit.Oliver nem mozdult. Varázserőm lett, hogy rá tudtam kényszeríteni az akaratomat

Wynterre? – találgatta. Amikor meghallotta, hogy széthúzták a függönyt az ágyon, megfordult, és karjába zárta Larkot. Sokáig álltak némán összeölelkezve. Lark ajka még duzzadt volt a férje csókjaitól, és mindketten érezték a másikon a szenvedélyes együttlét illatát.

Oliver nem akart a jövővel gondolni, de nem volt képes rá. Ujjait Lark hajzuhatagába fúrta, szájon csókolta, és ízelítőt vett száz évre elegendő szerelemből, sóvárgásból és lemondásból.

– Elárultak minket – mondta utána higgadtan.– Féltelek, Oliver!– Nem kell féltened – felelte a férfi meggyőzően.

137

– Ez azt jelenti, hogy Richard Speedet is letartóztatták?– Semmiképpen sem. – Oliver nem akarta nyugtalanítani a feleségét. – Ha elkapták volna,

velünk nem törődnének.– Ki árulhatott el bennünket?Oliver hallgatott. Amit tett, az nem árulás volt, hanem tudatos megtévesztés. Tudatában

volt a veszélynek. És mindig is kész volt arra, hogy vállalja a tettei következményeit.Lark borzongva felvette az ágyról az ingét.– Lehet, hogy Natasa szólta el magát?– Nem – felelte a férfi már-már túl gyorsan. – Higgy nekem, Lark! Ha tudnák, hol van

Speed, nem jöttek volna ide – tette hozzá, és kivette felesége kezéből a vékony inget. – Segítek felöltöznöd, csak előtte még egyszer meg akarlak nézni.

Lark az ágyra térdelt, és zavarodottan nézett Oliverre. Nem, semmit sem tud. Még nem, gondolta a férfi.

– Istenem! – suttogta, és nehezére esett a beszéd. – Szebb vagy, mint a hold.Lark érettebb és gömbölyűbb lett, csípője szélesebb, hogy új életet hozhasson világra.

Arcáról átszellemültség sugárzott.– Nem tudom, hogy foglaljam szavakba, amit gondolok – folytatta végül a férfi. – Ha csak

annyit mondok, hogy szép vagy, nem fogsz megérteni.Lark szégyenlősen elmosolyodott.– Lehet, hogy mégis – válaszolta. Oliver a homlokára tapasztotta az ajkát. Ő, aki mestere

volt a beszédnek, most nem tudta leírni az érzéseit. Lark szépsége a szívéből fakadt. A férfi szerelme, mintha csak gyertya lángja elé tartott színezett üveg lett volna, nem azt változtatta meg, amit látott, hanem azt, ahogyan látott.

Végül csak megcsókolta Larkot, mert megszólalni még mindig nem tudott. Aztán ráadta az inget, és felemelte az ágyról. Felfrissítették magukat, és felöltözködtek.

– Hogyan lesz tovább? – kérdezte Lark, miközben lesimította a haját.Lehet, hogy valóban nem tudja? Tapasztalatlansága talán az igazság felismerésétől is

megóvja?Oliver futó csókot lehelt a felesége orrára.– Kérdéseket fognak feltenni nekem – felelte. – Közölni fogom velük a nevemet, a

rangomat, és apámét is. Nem mernek majd sokáig fogva tartani, és már hamar megint itthon leszek a szépséges feleségemnél. Honnan kellene nekem tudnom, miféle hajók szedik fel éjnek évadán a horgonyt?

Lark olyan erővel szorította magához a férfit, amilyet ő ki sem nézett volna belőle. Még egyszer hosszan megcsókolta, és szentül eltökélte, hogy soha nem fogja elfelejteni, milyen volt a karjában tartania, a leheletét éreznie, a szívverését, a puha ajkát. Közben magában azt találgatta, érzi-e Lark, amikor a csókját viszonozza, a sajnálkozását, az el nem sírt könnyeit, hallja-e soha még ki nem mondott szavait.

Ég veled!

Oliver cellája sötét zugába húzódott a londoni Towerban.– Figyelmeztetlek, barátocskám! – morogta. – Már hat hete nincs társaságom.Az újonnan érkezett ijedten a szemközti falhoz húzódott.– Öregember vagyok, uram…Oliver kétségbeesett lelke mélyéről harsogó nevetés tört fel.– Jóember, nem erről van szó. Az erényeidet nem kell féltened tőlem – mondta, és fáradtan

kisimította a tincseit szakállas arcából. – Az viszont könnyen megeshet, hogy lyukat beszélek a hasadba.

138

– Lyukat a… – Az új fogoly közelebb csúszott a mocskos szalmán. – Isten irgalmazzon szegény lelkemnek! – kiáltott fel, és hátratolta a fejéről a köpenyét. – Hiszen te Oliver vagy, uram!

– Phineas!Snipes a fal mentén lecsúszott Oliver mellé a hideg kőpadlóra, és feléje nyújtotta

egészséges karját. Ujjai görbék és merevek voltak, és gennyes sebek borították őket.– Állhatatos akartam maradni – sopánkodott. – Istenemre, úgy volt. És állhatatos is voltam,

amíg… amíg rám nem tették a hüvelykszorítót.– Mindnyájunknak megvannak a magunk határai – mondta Oliver halkan.Ez a megfontoltság is új tapasztalat volt számára. Nem is lehetett azonban másként, hiszen

szíve-lelke, az egész lénye Larké volt. Tőle kapta ezt a belső erőt. Neki semmi kínzással nem okozhatnak nagyobb szenvedést annál, mint amelyet akkor állt ki, amikor el kellett válnia a feleségétől.

– Mennyit vallottál be? – kérdezte Snipestól.Az öregember megvonta a vállát, aztán magába roskadt.– Mindent, amit tudtam.Oliveren jeges borzongás futott végig.– Mindent?Phineas bólintott.– A shoreditchi búvóhelyet. Azt a munkát, amelyet a feleségem végez a

szamaritánusoknak.– Szégyelld magad, Phineas! Feladtad a saját feleségedet.– A fájdalom miatt. Nem bírtam tovább elviselni. – Az öreg csapkodni kezdett

megnyomorított karjával. – Egyszer már kudarcot vallottam, pedig akkor még fiatal és erős voltam. A haszontalan kezem azóta is örökösen a gyávaságomra emlékeztet. Később foglyokat segítettem szökéshez. Vezeklésül, úgymond jóvátételképpen, de ennek nem lehetett jó vége. Bárcsak már akkor meghaltam volna, és ne kellett volna megint embereket elárulnom!

– Vigyen el az ördög, Phineas! Ha nem viszolyognék attól, hogy hozzád érjek, saját kezemmel fojtanálak meg.

– Én pedig hálás lennék neked érte, mylord.A vészterhes szavak ott maradtak közöttük a levegőben, és visszaverték őket a hideg

nedvességet árasztó falak.Oliver végül rábírta magát, hogy megszólaljon.– Beszélj! A feleségeden kívül kit jelentettél még fel?– Természetesen téged, mylord. Úgy sejtem, ezért vagy itt.Ez nem volt igaz, de Oliver meghagyta Snipest ebben a hitében.– Elárultam, hogy Smithfíeldben te mentetted meg a máglyahaláltól Richard Speedet, aztán

pedig segítettél megszöknie. Azt is elmondtam, mikor és hogyan hagyja el Angliát a tiszteletes.

Oliver megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem csalta meg az ösztöne, amikor félrevezette Snipest, és megváltoztatta a titkos üzenetet.

– Mylord?Az öregember hangja mélységesen bűnbánó volt.– Igen?– Attól tartok, Lady Larkot is feljelentettem.Olivert elnémította a düh, és sokáig megszólalni sem tudott.– Te nyomorult, mocskos, nyálas gnóm! Nőket jelentesz fel… – kezdte, de elhallgatott,

mert cserbenhagyta a hangja.

139

Ökölbe szorította a kezét, és erőnek erejével ülve maradt. Ha haragjában megölné Snipest, semmiben sem különbözne azoktól az eszelősöktől, akik Angliát gyötrik. Phineasnek szenvednie kell, elmondhatatlanul szenvednie azért, amit elkövetett. Az önutálat a legsúlyosabb büntetés. A halál csak megváltás lenne ennek a gyáva patkánynak.

Larknak egyelőre nincs mitől tartania. Olivernek sikerült levelet kijuttatnia a börtönből. Az övéi vigyázni fognak a feleségére.

De tudott-e Phineas az Erzsébet hercegnőnél tett látogatásunkról? – futott át a fején az ijesztő kérdés. Ha a királynő értesül a féltestvére protestáns érzületeiről, soha nem fog beleegyezni abba, hogy ő kövesse a trónon. Erzsébetnek mindig gondja volt arra, hogy sem a királynő, sem a reformált egyház mellett ne törjön lándzsát. Mária királynő abban a hiszemben él, hogy féltestvére a trónra lépése után a katolikus hitet fogja gyakorolni. Ha viszont megtudja, hogy nem így lesz…

Olivernek Lady Jane Grey sorsára kellett gondolnia, akinek a hóhér bárdja alatt kellett bevégeznie fiatal életét, és önkéntelenül megdörzsölte a nyakát. Korábban bizsergetőnek találta a veszélyt, azóta azonban, hogy megismerte Larkot, ostobaságnak. Most már túl sok a veszítenivalója.

Órákkal később kimerülten elaludt, de álma nem volt pihentető. Nyomasztó aggodalmak gyötörték, és cifra káromkodást eresztett meg, amikor felrázták.

– Oliver! Én vagyok az, Kit.Oliver kábán megdörzsölte a szemét.– Kit? Te meg mi az ördögöt művelsz itt?Barátja komoran nézett az alacsony, súlyos ajtóra.– Ugyanazt, amit te, öregem.Oliver megvető pillantást vetett Snipesra.– Gondolom, Kitet is te árultad be.– Mylord – nyöszörögte Phineas –, neked sejtelmed sem lehet arról, mit tettek velem.

Tüzes vassal kínoztak. Tudom, hogy ez rajtatok nem segít, de végtelenül sajnálom.– Lark! – morogta Oliver, és ököllel a szalmával felszórt kőpadlóra csapott. – Kit, ez az

alak elárulta Larkot!Kit elkáromkodta magát.– Nem tudom – mondta aztán a barátjának –, vigaszt jelent-e ez számodra, de Belinda ott

van mellette.Oliver előtt megjelent a felesége arca.– Ő mentette meg az életemet, Phineas. Te is ott voltál akkor éjszaka. Most pedig elárultál!

– bömbölte. – Ez akkor is megbocsáthatatlan bűn lenne, ha csak őt döntötted volna romlásba. A feleségem viszont áldott állapotban van. Gyermeket vár! Légy átkozott, Phineas!

– Akkor kérheti az ítélet végrehajtásának az elhalasztását. Az néhány hónap haladékot jelent neki – mondta Kit a rá jellemző tárgyilagossággal, aztán halkabban folytatta: – Azt hallottam, a királynő már nem éli meg az év végét.

– Lark heteken belül szülni fog – mondta Oliver keserű szájízzel.Kit sokáig hallgatott. A csendet csak Phineas nyöszörgése törte meg. Légzése aztán

lelassult, és kimerülten elaludt.– Miért nem hallgattak még ki? – kérdezte Oliver.– Ez soha nem megy gyorsan. Engem is érdekelne, mikor vesznek elő. – Kit megvakarta a

fejét. – Ugyan nem tartozik ide, Oliver, de kiderítettem, hogy Spencer már hónapokkal korábban eltervezte az esküvődet.

– Ezt hogy érted?

140

– Amint közeledni érezte a halálát, gondolkodni kezdett azon, hogyan biztosíthatná Lark jövőjét. Azt hiszem, ő gondoskodott arról, hogy a könyvtárában úgymond rábukkanjunk az általános visszaszármaztatási jogra.

– Neked elment az eszed. Miért pont engem szemelt volna ki Lark férjéül?– Kedvelte apádat. És beléd láthatott.– Igazán? És mit látott odabent, ha szabad kérdeznem?Kit felszakadt ajka mosolyra húzódott.– Ugyan már, Oliver! Szereted Larkot. Jobban, mint valaha hitted volna magadról.– Így lenne?– Azt akartad, hogy a világ vakmerő kalandort lásson benned, aki félvállról veszi a

szerelmet, hamar elveszíti az érdeklődését, és a következő szépség felé fordul. Ki gondolta volna, hogy a javíthatatlan szoknyapecér Oliver de Lacey halálosan beleszeret egy olyan lányba, mint Lark?

Oliver a legszívesebben karjába zárta volna a barátját, hogy elmondja, mit jelent neki sok-sok éves barátságuk. Végül azonban csak nagyot nyelt.

– Mondd meg, mit tegyek! – kérte rekedten.– Hogy mit tegyél?– Amikor majd kihallgatnak. Az érdekel, hogyan akadályozhatom meg, hogy Larkot is

letartóztassák.Kit elgondolkodott.– Biztos nem vagyok benne, de talán van megoldás.– Mi az? Az égre kérlek, mondd el!– Oliver, attól tartok…– Mitől?– Hogy Larkot ugyan megmentheted, de neked ez az életedbe kerülhet.Olivernek ez semmit sem jelentett. Mit érne az élete Lark nélkül?– Kit – suttogta. – Kérlek, mondd el, mit valljak a kihallgatáson.

Lark megfogta Belinda kezét.– Küzdök a kétségbeesés ellen, néha mégis elhatalmasodik rajtam a reménytelenség.– Tudom. Én sem érzek másként – suttogta Belinda, és lehajtotta a fejét. Szőke varkocsaira

aranyló karikákat festettek az írószoba ablakán besütő nap sugarai. Aztán az asztalon fekvő levelekre pillantott. – Amint megtudtam, mi történt Oliverrel, írtam a szüleimnek. A hajójuk azonban addigra már kifutott Bristolból.

Lark bólintott.– Érthető, hogy Natasa után mentek. Ostobaság volt tőle, és veszélybe sodorta magát azzal,

hogy titokban férjhez ment egy szökevényhez. Én azonban mindezzel együtt csodálom a bátorságát. – Kihúzta a kezét Belindáéból, és apró darabokra tépte a pergament. – Ha belegondolok, mindent maga mögött hagyott! Családot, barátokat, a hazáját, csak hogy követhesse a férfit, akit szeret.

Belinda elmosolyodott.– Mi sem cselekedtünk volna másként.Lark áthelyezte a testsúlyát. A baba az utóbbi időben gyorsan nőtt, és nagyokat rúgott

benne.– Bármit megadnék azért, ha most Oliver mellett lehetnék – sóhajtotta. – Amikor

elmondtam neki, hogy várandós vagyok, nem volt boldog. Miután azonban felocsúdott az első meglepetéséből, együtt örült velem.

A magas és szőke Belinda könnyekben tört ki.

141

– Benneteket legalább ez összeköt – mondta, és összegyúrt egyet a sok könyörgő levél közül, amelyet együtt írtak. – De miért zárták be az én Kitemet? Miért vették el tőlem, mielőtt szerethettük volna egymást? – kérdezte, aztán elcsuklott a hangja, és sokáig csak megállíthatatlanul zokogott. – Megbocsáthatatlanul önző vagyok – korholta magát, amikor végül felülkerekedett benne a de Laceyk büszkesége. – Az érintetlenségemen kesergek, miközben Kit és Oliver börtönben sínylődik.

Lark megrázta magát. Sírhatnak, imádkozhatnak, amennyit csak tudnak, de Kitet és Olivert azzal nem szabadíthatják ki. Belinda viszont már napok óta az összeomlás szélén áll. Lark zsebkendőt adott neki, és megpróbálta elterelni a figyelmét.

– Ezt meg hogy csinálod?– Mit?– Hogy akkor is szép vagy, amikor sírsz.Belinda halványan elmosolyodott.– A csinos arc nem érdem. Legfeljebb a kelleténél több hódolót jelent, de semmi többet.

Tíz év múlva pedig nyoma sem lesz. A te szemedben viszont, drága sógornőm, mindig ott lesz ez a lángolás.

– Lángolás?– Igen, az. Már akkor felfigyeltem rá, amikor először láttalak. Nyugodt és megfontolt vagy,

mintha mindig tudnád, merre tartasz, és mit akarsz elérni.Lark hetek óta először elnevette magát.– Én semmit sem tudok. Oliver szerelméből merítek erőt – mondta, és megérintette a

Julianától kapott brosst, amelyet Oliver letartóztatása óta amulettként viselt.A hetekből hónapok lettek, de még mindig nem kapott engedélyt arra, hogy meglátogassa a

férjét. Hivatalos közlés szerint ő és Kit jelenleg „a korona vendégei”, s rangjukhoz méltó szállásra és ellátásra tarthatnak igényt. A Bonner püspök szolgálatában álló udvaroncoknak azonban Lark egy szavát sem hitte.

Már bánta, hogy nem vallotta meg Olivernek a valódi érzelmeit. El kellett volna mondania neki, hogy olyannak szereti, amilyen, és nem várja el tőle, hogy a kedvéért megváltozzék. Férje azonban abban a tudatban ment börtönbe, hogy ő nem hisz a szerelmében.

– Mutatni szeretnék neked valamit, Belinda.Lark remegő kézzel kinyitotta az asztalon fekvő kis írószekrényt. Tolltartók, hegyes tollak

és tollszárak voltak benne, legalul pedig egy agyonolvasott pergamen Oliver keze írásával. Lark már annyiszor olvasta, hogy kívülről tudta. Oliver a születendő gyermekének adott benne jó tanácsokat az életre, mintha tudta volna, hogy hamarosan meg kell halnia. A maga humoros módján arra figyelmeztette a gyermeket, hogy egyen sok zöldséget, az asztalnál ne piszkálja a fogát, fogadjon szót az édesanyjának, és legfőképpen lelje örömét az életben. Ez a tanács mindig mosolyt csalt Lark arcára. Egyszerű gondolat volt, mielőtt azonban ő megismerte volna Olivert, nem ismerte a valódi életörömöt.

A befejezés előtt megváltozott az írás hangneme. Ha arcodba fúj a szél – állt ott –, ha hullámok csapódnak a parthoz, akkor mindig én lehelek gyengéd csókokat a homlokodra. Mindig ott leszek, ahol Te vagy, gyermekem. Soha nem leszel egyedül.

Belinda testét halk sírás rázta. Óvatosan összehajtogatta a levelet, és visszatette az írószekrénykébe.

– Tudta, hogy le fogják tartóztatni. Szerinted is? – kérdezte Lark.– Talán. – Belinda az ajkába harapott, aztán nagy levegőt vett. – Az is lehet azonban, hogy

a betegsége mondatta ezt vele. Nemigen beszél róla, de időnként rohamok kínozzák.Lark megborzongott.– Velem azt akarta elhitetni, hogy kigyógyult a betegségéből. Ha viszont ezeket a sorokat

egy roham után írta, akkor a börtön… – kezdte, de nem merte befejezni a gondolatot.

142

Belinda ököllel az asztalra csapott.– Fel nem foghatom, miért nem engedélyezik, hogy meglátogasd – mondta, és komor

pillantást vetett azokra a levelekre, amelyekkel naponta bombázták a királynőt, Bonner püspököt, dr. Feckenham börtönigazgatót és a Szent Pál-székesegyház dékánját.

Erzsébet hercegnőnek is írtak, neki azonban még nem küldték el a leveleket, mert ő a végső reményük volt. Ha kitudódna, hogy bizalmas viszonyban állnak, az mindenkit halálos veszélybe sodorna.

Lark nagyot sóhajtott.– Mindig ugyanazt a választ kapom. Legyek türelemmel, és várjak. Nekem viszont elegem

van a várakozásból.A két fiatal nő az Erzsébet hercegnőnek írott levelekre szegezte a tekintetét. A titkosírással

készített üzenetek olyan kicsik voltak, hogy akár egy kesztyűben is el lehetett rejteni őket.– Megpróbáljuk? – suttogta Belinda.– Nincs más választásunk. A legszívesebben hadsereggel rohamoznám meg a Towert…Lark elhallgatott, amikor Nance Harbutt dugta be a fejét az ajtón. Az öreg házvezetőnő

tölcsért formált a szája előtt a kezéből.– Látogató vár rád odalent, mylady.Lark és Belinda egymásra nézett, aztán összefogták a szoknyájukat, és lesiettek a

földszintre. A nagyterem szárnyas ajtaja előtt azonban bizonytalanul megtorpantak. Belinda megigazította Lark főkötőjét.

– Talán végre megkapod az engedélyt.Lark lesimította Belinda rakoncátlan fürtjeit.– Adná az ég! – válaszolta, aztán benyitott az ajtón, és halálra rémült. Csak nagy sokára

sikerült kimondania a gyűlölt nevet. – Wynter.A gúnyos megjegyzésekre mindig kész Wynter most néma döbbenettel nézett a várandós

Larkra.Fenyegető tekintete alatt ő védelmezőén hasára tette a kezét, s az övébe rejtett tőrre

gondolt. A gyermekéért ölni is képes lett volna.Wynter udvarias mosollyal meghajtotta magát. Kardja közben a kőpadlót súrolta.– Hölgyeim! – köszönt megnyerőén.– Miattam nem kell udvariaskodással fáradnod. – Lark hangja maga volt az elutasítás. –

Egyszer már megzavartad a házam békéjét, és jogtalanul letartóztattad a férjemet. Mikor lesz megint szabad?

– Az rajta múlik. Veszélyt jelent rátok és az igaz hitre egyaránt.– Miért nem láthatom?Wynter felvonta a szemöldökét.– Nocsak, nocsak! A kisegér oroszlánná változott. Le vagyok nyűgözve.– Ne beszélj másról! – válaszolta Lark. – Vissza akarom kapni a férjemet.– Velem kell jönnöd – jelentette ki Wynter.Ugyanezekkel a szavakkal vitte magával Olivert azon az estén, amelyen Lark tudatára

ébredt a férje iránti szerelme valódi mélységének.– Letartóztatsz? – kérdezte a félelem leghalványabb jele nélkül.– Ó, dehogy! Elkísérlek a férjedhez.Belinda bátran előrelépett.– Larknak szüksége lesz néhány személyes holmijára – mondta.Szeméből csak Lark olvasta ki a kétségbeesettséget, és csak ő érezte, hogy remeg a keze.

Az Erzsébet hercegnőnek írott levelek! Már csak azokban reménykedhetnek.– Csomagoltass be magadnak! – parancsolta Wynter.– Majd én megcsinálom – felelte Belinda. – Hamar megleszek.

143

Kis idő múlva Lark már a stégen állt Wynterrel.– Lark?A férfi hangja szokatlanul bizonytalan volt, pedig korábban mindig Lark volt az, aki a

közelében összerezzent, és nem fordítva.– Mit akarsz?– Bocsáss meg nekem!Lark egyszerre szeretett volna nevetni, sírni és dühösen szitkozódni. Valamikor régen,

miután megismerte Wyntert, szerette volna megérteni őt, és ki akarta vívni a tiszteletét. Azóta azonban sok idő telt el. Soha nem fogja megbocsátani neki, hogy elvette tőle a férjét, amikor pedig a legnagyobb szüksége lett volna rá.

Tekintetét Wynter szép, szigorú arcára szegezte.– Mondj meg nekem valamit! Miért láthatom most Olivert, ha eddig nem láthattam?Wynter egy pillanatig hallgatott, aztán lágy, már-már gyengéd hangon válaszolt:– Mert halálra ítélték.

144

16.

Oliver szétterpesztett lábbal és kitárt karral állt két fagerendához láncolva. Már nem emlékezett, mikor hurcolták fel a tömlöcből a Tower kínzókamrájába. Az elmúlt napok eseményei összemosódtak agyában. Mellette egy vasüstben tűz égett, de nem azért, hogy őt melegítse. A bélyegzővasat kellett felforrósítania.

A lángok kísérteties fényt vetettek a bestiális kínzóeszközökre: a vallomástételt megtagadó bűnös csontjait összeroppantó vasszűzre, fogókra, nyújtócsigákra és hüvelykszorítókra. Az ördögi találékonyság olyan új eszközöket is teremtett, amelyeknek Oliver korábban a nevét sem tudta. Mostanra azonban már mindegyiket megismerte.

Azt a nagy kampót is, amelyre fellógatva őt Richard Speed titokzatos eltűnése után kihallgatták. A befelé fordított szögekkel kivert vascsizmát akkor húzták rá, amikor a Hatfield házban tett látogatásairól faggatták. Az izzó bélyegzővas eszelős fájdalmat okozott neki, miközben vallatói azt akarták megtudni tőle, miért utazott az apja nagy hirtelen külföldre.

A végsőkig kimerülten alvásra már nem is vágyott. Hogy megtörjék az akaratát, nem engedték aludni. Ez azonban hiba volt, mert neki éppen ez adott belső erőt. A kínzások egy idő után elvesztették számára a jelentőségüket. Ha a lángokba nézett, el tudott menekülni a jelenből, súlytalanná vált, a levegőbe emelkedett, és akár egy madár, elérhetetlen magasságokban lebegett, sérthetetlenül, határtalan szabadságban.

Kínzói azt hitték, közel jár a megőrüléshez. Meglehet, valóban megőrült, de ez az őrület boldogító volt, és engedelmeskedett az akaratának. Azt nem törhették meg.

A hóhérlegények azt a vallomást akarták kicsikarni belőle, hogy Lark a szamaritánusoknak dolgozott, mert a megfélemlített Phineas Snipes dadogását Bonner püspök fogdmegjei nem találták eléggé részletesnek. Londonban változóban volt a hangulat. A nép egyre hangosabban emelte fel a szavát a smithfieldi szörnyűségek ellen.

A szánalmas, megtört Snipes mindhiába könyörgött azért, hogy engedjék szabadon. Két hete aztán sikerült felkötnie magát a cellája vasrácsára. Siralmas halála sem Kitet, sem Olivert nem verte fel álmából. Phineas gyáva volt, de nem buta. Vannak borzalmak, amelyek rosszabbak a halálnál. Oliver ezt bizton tudta, mert az utóbbi időben többet is megismert közülük.

A kínzás egészen elképesztő hatással volt rá. Megacélozta az akaraterejét. A kérdésekre eleinte csak hányaveti válaszokat adott. Mindenben bűnösnek vallotta magát, kezdve attól, hogy III. Richard király alatt meggyilkolta az ifjú herceget, egészen addig, hogy ő hurcolta be Londonba a maláriát. A világ összes bűnét magára vette, de semmi olyat nem vallott be, amivel Lark kárára lehetett volna.

Már hamar nem lelte azonban örömét abban, hogy orruknál fogva vezeti a kínzóit. Többé semmit nem várt, csak a következő kihallgatást. Az majd talán elhozza számára a megváltó halált. Mindig is tudta, hogy fiatalon kell majd meghalnia, megszokta a gondolatot, és nem igazán foglalkozott vele. Most azonban már lenne oka arra, hogy élni akarjon. És annak az oknak Lark a neve.

Nem tudta, éjszaka van-e, vagy nappal. Börtönébe nem jutott be napfény. Lábai újra meg újra összecsuklottak alatta, csak a gerendához láncolt karja tartotta meg. Egyre jobban értette, milyen szenvedéseket kellett Jézus Krisztusnak a keresztfán kiállnia. Önkívülettel határos állapotában azonban Krisztus töviskoronás feje helyett végül már csak Lark kedves arcát látta maga előtt.

145

Valamikor megcsikordultak a rozsdás zsanérok, és kinyílt az alacsony, súlyos ajtó. Egy csapat katona vonult be rajta, hogy előírásosan felsorakozzon.

– Őeminenciája, Edmund Bonner hercegérsek úr – jelentette be a vezetőjük mereven előreszegezett tekintettel.

A belépő fekete-vörös ruhás férfival Oliver most találkozott először. Meglepte, hogy a vérszomjas pap, aki oly sok embertelenséget követett már el, egészen ártalmatlannak tűnik. Húsos, vörös arcából barna szempár nézett rá, és sebekkel borított csupasz mellkasán állapodott meg. Jelentéktelen, szürke ember volt. Akár az áruját a piacon kínáló paraszt is lehetett volna, de tengerész vagy kikötői munkás is.

Ez a semmilyen férfi volt azonban a felelős sokak megkínzásáért és haláláért, a város nyugati része felett terjengő égett emberhús szagáért. Észrevétlen külseje magánál a sátánnál is félelmetesebbé tette.

A püspök komótos léptekkel kört írt le Oliver körül.– Én is voltam már fogoly. Nem is csak egyszer. Először az udvarnagyi börtönben, aztán

meg itt, a Towerban – mondta.– Az emlékek felébresztik az emberben a vágyat, nemde?Oliver gúnyosan elhúzta a száját. Bonner csak némi habozás után vágott visszakézből az

arcába. Ő csillagokat látott, de szisszenés sem hagyta el az ajkát.– A hit és az állhatatosság volt a mentsváram. – A püspök megigazította rangját jelző

súlyos nyakláncát, amely aranyfényben csillogott fekete és vérvörös reverendája bársonyán. – Amint hallom, még mindig nem tagadtad meg az eretnekséget, és nem bíztad lelkedet az igaz hitre.

– Vagy úgy! – zihálta Oliver. – Mondd csak, mi lenne az igaz hit? Ártatlan férfiak és nők halálra kínzása?

Bonner testőrségének katonái összesúgtak.– Az ártatlanság – felelte a püspök – nézőpont kérdése. Ebben az esetben pedig csak az én

nézőpontom a mérvadó. Én…– Te elmehetsz a pokolba – szólt közbe Oliver.Szavai őt magát is meglepték. Egy éve még kegyelemért könyörgött a bitófa árnyékában.

Most viszont gerendákhoz láncolva, összeverve és megkínozva áll itt, de megtörve nem. Lark, gondolta, és szíve megtelt szerelemmel. Lark tanította meg arra, hogy egy férfinak találnia kell olyan ügyet, amelyért kiállhat és harcolhat.

– Ez az utolsó szavad? – kérdezte Bonner.– Igen, ez.A püspök félig leeresztette a szemhéját, mintha titkot kellene rejtegetnie.– Talán még megváltoztatod a véleményedet – mondta, aztán biccentett a kíséretének.A katonák kivonultak, csak Bonner és a börtönőrök maradtak. A püspök húsos arca

feszültségről árulkodott. A lángok felcsaptak, és izzó széndarabok gurultak ki az üstből. Oliver rémült kiáltást hallott, és felkapta a fejét. Szívverése kihagyott egy pillanatra.

– Lark! – mondta elfúló hangon.Felesége földbe gyökeredzett lábbal, halálsápadtan, kapucnis bő köpenyben állt előtte.

Ebben a jéggé fagyott pillanatban Oliver az ő szemével látta magát. Meztelen felsőtestét sebek borították, mellkasán és karján vasláncok feszültek. Haja és szakálla hosszú és csapzott volt, testéről patakokban dőlt az izzadság.

Oliver lerázta magáról a bénító dermedtséget, és elkeseredetten rángatni kezdte a láncait. A kézvasak mélyen a húsába vájtak.

Végül Bonner püspök törte meg a hosszú csöndet.– Vegyétek le róla a láncokat! – parancsolta.

146

A porkoláb kulcsai hangosan csörögtek, aztán a földre hulltak a vasgyűrűk. Oliver csak komoly erőfeszítések árán nem zuhant el a földön. Megtántorodott, és homályosan látta, hogy a püspök és az őrök elhagyják a cellát. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Lark, akit tisztaság illata lengett körül, odarohant a férjéhez.

Együtt rogytak le a kőpadlóra. Lark leterítette a köpenyét, de Olivernek így is össze kellett harapnia a fogát, hogy ne kiáltson fel a fájdalomtól. Úgy érezte, tűzforró olvasztott vas égeti a tagjait. Felesége megvizsgálta a mellkasán és a hátán tátongó sebeket.

– Úgy fájnak nekem, mintha rajtam ejtették volna őket – suttogta.– Jaj, Lark!A két szerelmes némán összeölelkezett, s szemük és szívük mindent elmondott a másiknak,

amit nem tudtak szavakba foglalni. Oliver végül két keze közé fogta Lark arcát. Valóban csak tavaly télen volt, hogy megmentette őt a bitófáról?

– Minden ugyanolyan rajtad, amilyen volt, és mégis egészen más vagy – mondta.Lark mosolyogva végigsimított a hasán.– Az állapotomra célzol? – kérdezte.Oliver csókot lehelt a haja tövébe, és beszívta szegfűillatát.– Nem – felelte, és ő is elmosolyodott. – Amikor megismertelek, makrancos, kedvetlen,

elbizakodott fehérszemély voltál.Lark megpróbálkozott a nevetéssel.– Valóban úgy volt. Maszkot viseltem, és megbújtam mögötte.– Szemernyi önbizalmad sem volt. – Oliver nem tudta, nem hallgatóznak-e Bonner

emberei az ajtónál, és halkabban folytatta: – Megfutamítottad az útonállókat, férfiakat szöktettél meg az akasztófa alól, leckét adtál Erzsébet hercegnőnek, és mindezt úgy tetted, mintha semmiség volna. Ma viszont már sugárzóan magabiztos vagy.

– Pedig soha nem volt még kevesebb önbizalmam, mint éppen most – felelte Lark.Oliver magához vonta, és a karjába zárta. Mielőtt őt megismerte, merő időpocsékolásnak

tartotta, hogy ne azért öleljen nőt, mert szeretkezni akar vele. Azóta azonban sokat tanult.– Miért mosolyogsz? – kérdezte tőle Lark, és ujjhegyeivel végigsimított az arcán.– Eszembe jutott, hogy visszautasítottál, amikor először akartam veled hálni. Előtted senki

sem mondott nemet nekem.Lark arcára megbánás ült ki.– Igazad volt – folytatta Oliver. – Ki kellett érdemelnem, hogy helyem legyen az életedben.Lark kipislogta a szemébe gyúlt könnyeket.– Megtaláltam a gyermekünknek írt leveledet.– És?– Gyűlölnélek, ha nem szeretnélek ennyire.– Ha nem szeretnél? De hát azt mondtad…– Tévedtem – felelte Lark, és hangjából a férfi hallotta a keserűséget. – Művelt, értelmes

fiatal nőnek gondoltam magam, aki bármikor idézni tud a Bibliából, de a szövés és a fonás sem okoz gondot neki. Nem voltam felkészülve arra, hogy szeresselek.

Oliver életének legsötétebb óráját a legszebb fény ragyogta be.– Mondd ezt el még egyszer! – kérte.– Szeretlek. Ez meglep téged?– Azt mondtad, nem tudsz szeretni, mert felszínes ember vagyok, aki nem képes a mély

érzésekre.– Én nem voltam az – jelentette ki Lark. – Meg akartalak változtatni, hogy komoly, józan,

szokványos ember legyél. Most már tudom, hogy azért szerellek, mert féktelen vagy, szeretsz nevetni, és fütyülsz a szokásokra. Mert minden megvan benned, ami belőlem hiányzik.

147

Szeretlek téged, Oliver de Lacey. Teljes szívemből szeretlek, és halvány kétkedésnek sincs helye a szívemben.

Tudja-e, milyen drága ajándék számomra ez a vallomás? – találgatta magában Oliver.– Miért nem beszéltél nekem a betegségedről? –kérdezte Lark.– Milyen betegségemről?– Belindától tudom, hogy még mindig fulladási rohamok kínoznak. Te viszont azt

mondtad, hogy évek óta nem volt már rohamod.– Nem akartam, hogy aggódj.– Akkor este is rohamod volt, amikor elmondtam neked, hogy gyermeket várok. Így van?– Igen.– Leittad magad, és eljátszottad előttem, hogy a fél éjszakát átmulattad. Csak azért, hogy

eltitkold előttem a betegségedet.– Így volt.– Az ég szerelmére, miért?Oliver megpaskolta a felesége kezét.– Hogy ne sajnálj. A megvetéseddel együtt tudok élni, a szánakozásoddal azonban nem. A

betegségem gyógyíthatatlan. Apám kora gyerekkorom óta orvosokkal, asztrológusokkal és csodadoktorokkal konzultált. Egyikük sem ébreszthetett benne reményt. Már az is csoda, hogy még mindig életben vagyok.

Lark nem szólalt meg, csak kezében tartotta a férfi kezét.– Juliana, a mostohaanyám volt a megmentőm. Ő szabadított ki a betegszobám

magányából. Csikófarkfűből főzött teát itatott velem, és minden lesújtó jóslat dacára erőre kaptam. Azt hittem meggyógyultam, mert elmaradtak a rohamaim. Amikor azonban pelyhedzeni kezdett a szakállam, visszatértek. Ritkábban jelentkeztek, de változatlan erővel.

– El kellett volna mondanod nekem. Nehéz lehet egyedül kiállni egy ilyen rohamot.– Lark, a haláltól én nem félek, csak attól, hogy el kell válnom tőled.Megint sokáig hallgattak összeölelkezve. A csöndben csak a patkányok kaparásztak a sötét

sarkokban, és az ajtó elől hallatszott be az őrök beszélgetése.– Tudod, ugye? – kérdezte végül Oliver halkan.– Mit? – kérdezett vissza Lark, és kitért a férfi pillantása elől.– Hogy halálra ítéltek.– Meg fognak kegyelmezni neked – mondta Lark felindultan. – Meg kell…– Figyelj, Lark! Már nincs sok időnk. Nem lesz kegyelem.– Miért nem? – kérdezte Lark, s a félelemtől és aggódástól lázrózsák jelentek meg az

arcán.– Mert semmit sem fogok visszavonni.– Nem fogsz…Oliver erőtlenül elmosolyodott.– Én is csodálkozom magamon, de ez az igazság. Ha most engednék, azzal mindazt

megtagadnám, amiért harcoltunk. Nem fogom eljátszani a becsületemet, és nem teszem kockára a húgom és Richard Speed életét. – Ahogyan a tiédet sem, tette hozzá gondolatban. – Ezt az árat nem adom meg Bonnernek.

– És ha én könyörögve kérlek?– Nem fogsz, drágám.– Oliver! – Lark letérdelt a férfi elé, és haragosan nézett rá. – Azt akarom, hogy vond

vissza a vallomásodat. Jelentsd ki a bírák előtt, hogy elismered a szentségeket, hiszed, hogy a kenyér és a bor lényege átváltozik Krisztus testévé és vérévé, a római pápa őszentsége Isten földi helytartója…

148

– Hallgass! – A férfi ellökte magától Lark kezét. – Hallod, miket beszélsz? Te, aki azt prédikáltad nekem, hogy a reformációért és a tanításáért meghalni is érdemes.

– Az még akkor volt, amikor a hitem téged nem sodort életveszélybe.Olivert hideg lehelet csapta meg.– Most már értem, miért engedtek be hozzám – morogta. – Megmondták neked, mivel

érheted el nálam, hogy visszavonjam a vallomásomat? Mindent előre be kellett tanulnod?– Oliver, kérlek…– Ne szakíts félbe! Tudod te, mit kérsz tőlem? Adjam el a halhatatlan lelkemet, csak azért,

hogy még élhessek néhány évet? – A férfi megfogta a felesége kezét, és kétségbeesetten megszorította. – Nemsokára meghalok, Lark. Akkor este, amikor elmondtad, hogy gyermekünk lesz, közeljártam a halálhoz. Csodás látomásom volt, és egy hangot hallottam, amely nem is hang volt. És úgy éreztem, csak ki kellene nyújtanom a kezem, hogy megérinthessem Istent.

Lark értetlenül meredt rá, mire Oliver szárazon felnevetett.– Soha nem foglalkoztattak különösebben a hit kérdései, de ez az élmény mély nyomokat

hagyott bennem.– Ezt eddig miért hallgattad el előlem?– Nem könnyű ezekről a dolgokról beszélni.– Ha elveszítelek – jelentette ki Lark komolyan –, én is meghalok.– Nem! Neked élned kell. Fel kell nevelned a gyermekünket, és mesélned kell neki rólam.

– Oliver hangja nyugodtabb lett. – Sohasem voltam a becsület embere. Csak a szórakozásnak éltem. Egészen eddig be nem váltott ígéret volt az életem. Egyszer azt mondtad nekem – tette hozzá, és elmosolyodott –, azért szeretlek, mert az nekem könnyen megy. Most mit mondasz?

Lark ingerült legyintéssel intézte el a kérdést.– És a gyermekünk, Oliver? Egy levél aligha pótolhat egy apát.A férfi lehunyta a szemét, hogy elhessegesse maga elől egy bölcsőben kacarászó csecsemő

képét, aztán egy szőke hároméves fiúcskáét, aki belegázol a pocsolyákba, és végül egy komolyan a könyvébe mélyedő kiskamaszét.

– Mondd el neki, hogy békében mentem el! – felelte végül csendesen.– Nem!– Egy mártíromságot szenvedett halott apa még mindig jobb, mint egy eleven gyáva –

mondta a férfi. Elejét akarta venni, hogy Lark elsírja magát. Akkor őt is elhagyná az ereje. Nem adhatja át magát az érzéseinek. – Lark?

– Igen?– Meg kell beszélnünk néhány gyakorlati dolgot. Figyelj jól! Eventide, Blackrose és

Montfichet a te kezelésedben marad, amíg nagykorú lesz a gyermekünk. Apám majd segít neked. Vagy Kit – tette hozzá, és megköszörülte a torkát –, ha életben marad.

Lark szeme mélységes lelki kínokról árulkodott. A férfi kerülte a tekintetét, hogy folytatni tudja.

– Azt akarom, hogy hagyd el Londont. Nance veled mehet Lynacre-be…– Hagyd abba! – Lark befogta a fülét. – Nem akarom ezt hallani!Oliver óvatosan elhúzta a felesége kezét, és erősen átfogta a csuklóját. Ujjbegyei alatt

érezte szapora pulzusát.– Megteszed, Lark? Elmész Lynacre-be?– Igen.– Utazz el hamar! Már holnap, mielőtt még megjönnének az esők, és feláznának az utak.

Csak jó időben utazz! Az volna a legjobb, ha Wimbledonig bárkán mennél.– Oliver!– És útközben jól nézd meg, milyen fogadóban szállsz meg! Nem akarom, hogy…

149

– Oliver!– Az ég szerelmére, mi van?– Figyelsz te rám egyáltalán?– Neked kell rám figyelned. Nem érek rá egész nap.Lark elsápadt.– Hogy vagy képes még ilyen pillanatokban is tréfálkozni? – Lark egyenes derékkal

térdepelt a férje előtt. Arca fehér és dermedt volt, akár a márvány. – Olyan távol vagy tőlem, mintha már elmentél volna. Egy idegen ül mellettem, aki megtervezi a jövőmet.

– Ha a sajátomat tervezném, annak már nem sok értelme lenne, nemde? – kérdezte a férfi. – Vagy mégis tegyem azt? Mi lesz holnap? Ott fogok állni, tekintetemet az égre emelem, és azt mondom: itt vagyok, Uram és égi Atyám, vedd magadhoz méltatlan szolgádat!

Oliver kíméletlen öngúnya fájt Larknak, és megszégyenülten lesütötte a szemét. Aztán megfogta a férfi kezét, és a hasára tette. Ő érezte, hogy mozog a gyermeke. Felesége tekintetéből pedig azt olvasta ki, hogy elpárolgott a haragja.

– Koszos a kezem – mondta.– Mintha most ez számítana!Most! Az egyszerű kis szó hirtelen ledöntötte a falakat. Az eljövendő események minden

visszavonhatatlansága benne volt.– Jaj, Istenem! – suttogta Oliver. – Életemben először nem tudom, mit mondhatnék.Lark is megérezte, hogy leomlott a fal, amelyet a férje védekezésül maga köré vont.– Semmit sem kell mondanod.Mind a ketten hallgattak. A tűz halkan sziszegett a vasüstben. Valahol víz csöpögött a kőre.

Oliver tenyere alatt mozgott a gyermeke. Csodás érzés ébredt benne, és egész bensőjében szétáradt. Szerelmükből új élet fog születni.

– Ez maga a csoda – mondta megindultan.– Igen, az.– Vajon fiú lesz?– Ezen még nem gondolkodtam. Te igen?– Nem. Csak azért imádkozom, hogy egészséges legyen.– Az lesz. Ezt bizton tudom.– Ne az én nevemet add neki! – kérte Oliver váratlanul, és visszahúzta a kezét.– Miért ne?A férfi elgyötörten elmosolyodott.– Nem venné ki jól magát, ha Olivernek hívnának egy kislányt.Lark is elmosolyodott, és Oliver szerette az erejéért. Azért, hogy nem teszi számára

elviselhetetlenné utolsó közös pillanataikat, és nem veti magát zokogva a lába elé.Mind a ketten tudták, hogy már nincs sok idejük. A férfi még el akarta mondani Larknak,

mennyire szereti, s milyen szép volt, hogy értelmet adott az életének. Ezt azonban ő bizonyára magától is tudja, hiszen erről mesél a szeme.

Lark végigsimított a térdén kiszakadt szoknyáján.– Hoznom kellett volna tűt és cérnát – mondta.– Drágám! – nyúlt az álla alá Oliver, hogy felemelje a fejét. Látta rajta, hogy közeljár az

összeomláshoz, és a karjába zárta. – Tudod, mit szeretnék?– Mit?– Táncolni veled.Lark visszafojtotta a lélegzetét. A férfi attól tartott, vissza fogja utasítani. Ő azonban felállt,

és őt is felsegítette. Oliver nem szégyellte, hogy a felesége támogatására szorul, csak mélységes gyengédséget érzett.

– Táncolnom kellett volna veled a nászéjszakánkon – suttogta Lark.

150

– Most megteheted.A férfi egyik kezével átfogta a felesége derekát, a másik ujjait pedig összefonta az övéivel.

Fátyolos hangon egy szerelmes dalt dúdolt, és a nedves kőfalak mintha kitágultak volna körülöttük. Oliver fájdalmai is elmúltak, szívét csak mérhetetlen szerelem töltötte be. Valamikor abbahagyta a dúdolást, mind a ketten megálltak, és egymás szemébe néztek.– A férfi ujjai bejárták Lark arcát. Minden egyes részletet emlékezetébe akart vésni. Lark illatát, ajka ívét, az orrát, a járomcsontját, a szeme színét, amely a meleg nyári esőre emlékeztette.

– Soha nem foglak elfeledni – mondta Lark szilárd hangon. – Soha, Oliver.Az ajtó felől lépések hallatszottak.– Mindjárt elküldenek téged. Most nagy szavakat kellene mondanom, megígérnem neked,

hogy minden rendben lesz, de semmi sem jut eszembe – vallotta be Oliver.A kínzókamra ajtaja csikorogva kinyílt, de a két szerelmes nem fordult oda. Csak egymást

nézték, és szavak nélkül mindent elmondtak. Aztán a testőrök elvezették Larkot. Oliver torkából fájdalmas kiáltás tört fel. Felesége visszasietett hozzá, és a karjába bújt. Ő kísértést érzett arra, hogy visszavonja a vallomását, kegyelemért esedezzen, és minden titkot eláruljon.

Kétségbeesetten Lark arcába nézett, és tekintetéből megint erőt merített. Még egyszer megcsókolta, aztán gyengéden eltolta magától.

– Nem találgatom, milyen lesz a mennyországban, mert tudom.– Tudod? – kérdezte Lark.– Én vagyok az egyetlen szerencsés férfi, aki itt a földön meglelte a mennyországot. A te

karodban – felelte Oliver, és csókot lehelt a felesége tenyerébe. – Csak ennyi a végrendeletem, semmi több.

Az őrök most már nem vártak tovább, kikísérték Larkot. Oliver magára maradt a sötét semmiben, mégsem volt egyedül. Ott volt vele Lark illata, az érintései melege.

Lark megérezte a közelgő veszélyt. Felugrott az íróasztaltól, és az ajtó felé fordult. Wynter egy macska puha lépteivel közeledett hozzá a Wimberleigh-ház írószobájába.

– Mire fel törsz be hozzám bejelentés nélkül? – kérdezte Lark metsző hangon, bár már az is csodaszámba ment, hogy meg tudott szólalni.

Miután a börtönből hazaért, zokogva az ágyra vetette magát, széttépte a lepedőt, és addig üvöltött kínkeservesen, amíg el nem ment a hangja. Aztán egész éjjel fent maradtak Belindával, és tervet dolgoztak ki Oliver megmentésére. Kétségbeesett tervet, amelyben mindennek percre pontosan kellett történnie. És azokba a percekbe nem fért bele Wynter látogatása.

– Bejelentettem magam – felelte a férfi megnyerő mosollyal az ajkán –, de azt mondták, nem fogadsz.

– Így igaz. Ledöfted a szolgámat, vagy csak eszméletlenre verted?Wynter felnevetett.– Ennél már igazán jobban ismerhetnél. Lark nagyon is jól ismerte. Volt idő, amikor

Wynternek hatalma volt fölötte, mert elhitte neki, hogy gyenge és szürke teremtés. Amikor tetszeni vágyott a férfinak. Oliver azonban megváltoztatta.

Lark észrevétlenül oldalra húzódott, hogy bő szoknyájával eltakarja az íróasztalon fekvő papírokat. Wynternek nem szabad megtudnia, mit tervez, mert ma van a napja, hogy Olivernek máglyahalált kellene halnia Smithfieldben.

– Te intézted el, hogy tegnap bemehessek a Tower-ba. Abban reménykedtél, hogy Oliver megtörik, és vallomást tesz – vágta gyűlölettel a férfi arcába.

Férje állhatatossága csodálatot ébresztett Larkban. Tegnap óta egészen más fényben látta. Könnyelmű nemtörődömsége jól kiszámított elterelő hadművelet volt. Oliver valójában erős

151

és megingathatatlanul tisztességes ember. Hős, aki egy udvari bolond maszkját öltötte magára.

Az ő tartása Larknak is erőt adott. Kínzói előtt nem szégyenítette meg a férjét, és tartással hagyta el a Towert. Nem adta meg azt az örömet a hóhérlegényeknek, hogy zokogó, kétségbeesett feleségnek láthassák őt.

– Szeretném, ha elkísérnél – mondta Wynter.– Hova?– A St. James-palotába. Utána pedig részt veszel a kivégzésen.Lark szíve heves dobogásba kezdett. A királynő már néhány hete Londonban tartózkodik.

Talán sikerül kikönyörögnie nála, hogy kegyelmezzen meg Olivernek.– Rendben – felelte.Megvárta, hogy Wynter az ajtó felé forduljon. Akkor felkapta az íróasztalról a levelet, és

ruhája ujjába rejtette.

Lark tudta, hogy a palota hatalmas, és rengeteg ember sürög-forog benne. Állami hivatalnokok, miniszterek, követek, írnokok, apródok, arisztokraták, inasok jöttek-mentek. Senki sem foglalkozott azzal, hogy néhány óra múlva máglyán végzi be az életét egy ember. Az egyetlen ember, aki Larknak jelentett valamit.

Wynter viselkedése viszont meglepte. Szinte már titokban léptek be a palotába. Csak két spanyol gárdista kísérte őket, és valósággal belopództak egy keskeny oldalajtón. Wynter mindig azzal kérkedett, hogy komoly befolyása van az udvarnál. Lark azonban most már úgy sejtette, hogy a férfi erősen túlbecsülte a saját szerepét.

Gyengén megvilágított folyosókon haladtak végig, aztán felmentek egy toronyba. A két gárdista a csigalépcső aljában maradt. Egy keskeny lőrésen bejutott egy kevés a késő októberi világosságból. Larknak hirtelen rossz érzése támadt.

– Látni szeretnék még valakit a palotaőrségből – mondta.Wynter csak némán meredt rá.– Nos? – kérdezte Lark türelmét vesztve.A férfi szemében gonoszság villant meg.– Persze, mylady. Csak egy kis türelem.– Most!Wynter hátrált egy lépést, mintha megijedt volna. Igen, megváltoztam, gondolta Lark

büszkén, én akaratom az erősebb.Csakhogy a kétségbeesettsége is erősebb volt. Mielőtt elhagyták volna a Wimberleigh-

házat, Nance kezébe csúsztatta a levelet, és megkérte, hogy adja át Belindának.– Pardon – mondta most, és le akart sietni a lépcsőn.Wynter azonban előrelépett, és átfogta a karját. A félreeső, sötét toronyban senki sem

hallhatta Lark sikoltását.

Az apácának öltözött Belinda több bűnt is magára vett. A csillagokat is lehazudta az égről, hogy bejusson a londoni Towerba, s miközben iskolás latinsággal imákat mormolt, elemelte a börtön kulcsait. Aztán meg, miután üresen találta a koszos cellát, hol oroszul, hol angolul úgy káromkodott, mint egy kocsis. Elkeserítette és feldühítette, hogy tervük meghiúsulni látszott.

Egyszer csak fojtott nyögést hallott valahonnan.– Van itt valaki? – kiáltott bele a sötétségbe.Megint az a halk nyöszörgés. A cella nyitott ajtaja mögül jött. Belinda, amikor bejött,

akkora erővel lökte be, hogy kis híján betörte vele egy boldogtalan lélek koponyáját.– Nem esett bajod? – kérdezte, és felhúzta a földről a szegény ördögöt. A fáklyák

folyosóról bejutó halvány fénye egy szakállas arcra esett. – Kit! Jóságos Isten!

152

A férfi hunyorogva nézett rá.– Belinda? Jézusom, te beálltál apácának?– Ne aggódj, szerelmem! – A lány a bő apácaruha alól egy másikat húzott elő. – Vedd ezt

fel! Gyorsan! Oliver hol van?– Nem tudom. Nem hozták vissza.Belinda megint elkáromkodta magát.– Tudsz járni?– Érted a világ végére is elmegyek, drágám.A lány futó csókot lehelt Kit szájára. Később majd nem fogja beérni ennyivel.– Mikor vitték el a bátyámat?– Rég nem számolom már a napokat. Hogy jutottál be ide?– Majd máskor elmondom. Larkkal hónapok óta meg akartunk látogatni benneteket, de

nem kaptunk rá engedélyt. Hamarabb kellett volna jönnünk, amikor Olivert még nem vitték el. Dr. Snipesról mit tudsz? – hadarta Belinda.

– Meghalt.A lány egy pillanatra lehunyta a szemét.– Isten irgalmazzon a lelkének!– Miféle ruha ez? – nézett le Kit maga mellé.– Apácaöltözet, mint az enyém. – Belinda a férfi elé tartotta a főkötőt és a fátylat, de ő

döbbenten hátrált egy lépést. – Ne gyerekeskedj, Kit Youngblood! Mindent kigondoltam, és úgy tűnik, működik a tervem. Csak így juttathatlak ki innen.

Kicsit később egy közeli kocsmából egy részeg dülöngélt ki, és nem sokon múlt, hogy nem döntötte le a lábáról két különös apáca. Isten szolgálóleányai térdig felhúzták a szoknyájukat, és lobogó fátyollal úgy rohantak a Temze felé, mintha az ördög kergette volna őket vasvillával. Lent, a kőlépcsőkön megálltak, és szenvedélyesen megcsókolták egymást.

A részeg megborzongott, és viszolyogva elfordult.– Pfuj! – morogta, és kiköpött. – Katolikusok!

Lark tudta, hogy Wynter nem tréfál.– Neked elment az eszed! – mondta. – Mit akarsz tőlem?A férfi mosolyogva körbenézett a toronyszobában. A padló tiszta volt, az ajtó mellett álló

magas állványon szén izzott egy nagy vasüstben.– Nem tudod? – kérdezte Wynter. – Esélyt kapsz tőlem arra, hogy megmentsd a férjedet.– Mióta áll neked hatalmadban, hogy megkegyelmezz egy halálraítéltnek, akit ráadásul te

magad tartóztattál le?– Csodálkoznál, ha tudnád, miféle jogokkal ruháztak fel.– Kicsoda?A férfi adós maradt a válasszal.– Mikor születik meg a gyereked?Larkot korábban megijesztette volna a kérdés, de Wynter most már nem félemlíthette meg.– Úgy két hét múlva.– Érdekes! – mondta a férfi. – A királynő is pont akkorra várja a trónörököst.Larkon most jeges rémület vett erőt. Isten az égben! Wynter el akarja venni tőle a

gyermekét, hogy a királynőnek adja. Ez az ember valóban megőrült. Időközben egész London megtudta, hogy az uralkodónő már nem élhet sokáig. Palotája kapuja előtt tömegek várják halálhírének a bejelentését. Mária királynő ráadásul már több mint egy éve nem találkozott a férjével.

Lark a torony magas, keskeny ablakához lépett. Borzongva az üst mellé állt, de még az izzó szén sem melegíthette fel. Azokra a szavakra gondolt, amelyeket Hatfieldben hallott

153

Erzsébet hercegnőtől. Londonban közszájon forog, milyen nagyon szeretne utódot a királynő. Akár olyan áron is, hogy idegen gyermeket adnak ki az övének. Lark akkor borzalmas tréfának hitte ezeket a szóbeszédeket. Wynter azonban most nem tréfál.

– Mit gondolsz? – kérdezte a férfi mézédes hangon. – Adjak parancsot arra, hogy kegyelmezzenek meg az áruló Oliver de Laceynek? Megvan hozzá a hatalmam.

Lark egy futó pillanatra kísértést érzett arra, hogy azt felelje, vedd el a gyermekemet, csak ad vissza a szerelmemet. A gondolatot azonban szégyenletesen alantasnak találta, és azonnal el is vetette.

– Oliver de Laceynek természetesen el kellene tűnnie a világ szeme elöl – folytatta Wynter jól csengő hangján. – Blackrose Prioryt nem használhatnátok többé.

– Blackrose! Téged csak az érdekel.– Mert engem illet! – emelte fel a hangját a férfi.Ujjaival dobolni kezdett az asztalon, és fekete szemében téboly villogott.Larkban még szánalom is ébredt iránta, mert a férfi nem kapta meg azt, amire pedig oly

nagyon vágyott. Az apja szeretetét.– Blackrose-t akarod? – kérdezte tőle. – Rendben van. Legyen a tiéd! – mondta.Tudta, hogy Spencer nem értene egyet vele, de erre most nem lehetett tekintettel. Oliver

iránti szerelme elfeledtette vele a Spencertől hosszú éveken át hallott erkölcsi prédikációkat. Kész volt arra, hogy ajándéka elfogadásáért esedezzen Wynternél. Csak egy pillantást kellett vetnie sápadt, feszült arcára, hogy tudja, a férfi éppen erre vágyik. Gyenge, gyámoltalan teremtésnek akarja őt látni, aki mindent megígér neki, ahogyan egyszer már megtette.

– Neked sejtelmed sem lehet arról, hogy én mit akarok – mondta Wynter.A fal résein jeges szél fújt be, odakint a tél közeledtét adták hírül a vastag, szürke felhők.

Lark lehunyta a szemét, és összeszorította a fogát, amikor Wynter közelebb lépett hozzá. Előbb csak meleg leheletét érezte a nyakán, de aztán már az ajkát is.

– Innen könnyen le lehet zuhanni a mélybe – suttogta a férfi.Ugyanaz a suttogó hang volt, mint akkor régen. Kétségbeesésében Lark megint abban a

szobában látta magát, és Wynter megint ott állt mögötte. Szédülés fogta el, kiverte a veríték, és ökölbe szorította a kezét.

Kívánsz engem, Lark. Kiolvasom a szemedből, ha rám nézel.– Azt mondtam, nem! – sziszegte Lark felindultan.Akárcsak akkor, Wynter ujjai most is bejárták a nyakát.– Soha nem mondtál nemet nekem, Lark, és most sem fogsz. Ma is gondolsz még arra az

éjszakára, igaz? Amikor nekem adtad magad.Larkot mérhetetlen szégyen fojtogatta, és az ablakhoz tántorgott. Már csak egy lépést

kellene tennie, és békére lelhetne a nagy semmiben. Ott nem tudna többé iszonyatos bűnéről, és nem kellene Olivert siratnia.

– Nem! – fordult Wynter felé. Még most tagadni akarta az igazságot, hogy ne kelljen a pokol tüzén elégnie. – Csak a kényszerítésednek engedtem!

A férfi elmosolyodott. Akkor is ez a nehéz ámbraillat lengte körül.– Nem, nem, Lark. Ezt te is éppúgy tudod, mint én. Könyörögtél nekem, hogy…– Csak azért könyörögtem, hogy… hogy… – Larkot cserbenhagyta a hangja. Egyszeriben

saját maga előtt sem tagadhatta többé azt, ami sok éve azon a végzetes éjszakán történt. – Igen, könyörögtem neked, hogy szeress – mondta ki végre, és felfordult a gyomra. – Isten bocsássa meg nekem, de valóban úgy volt.

– Igen, Lark. És úgy lesz megint.Az igazság kimondásával Lark súlyos tehertől szabadult meg, és mindent egészen tisztán

látott. Wynter számára ő csak eszköz volt ahhoz, hogy bosszút álljon az apján. Sok éven át gyötörte ezért a szégyen, de megszabadult tőle, amikor megtalálta Olivert, akit őszintén,

154

feltétel nélkül szerethetett. Meggyötrője iránt most olyan mély undort érzett, hogy szinte nem ismert magára.

– Már nem félemlíthetsz meg – mondta fagyos hangon. – Többé nincs hatalmad fölöttem.– Ne butáskodj, Lark! – felelte Wynter, és fölébe hajolt, hogy megcsókolja.– Nem!Mielőtt felfogta volna, mit tesz, Lark a férfira döntötte a vasüstöt. Wynterre izzó

széndarabok hullottak rá, ő pedig az ajtóhoz szaladt, feltépte, és amennyire csak az állapota engedte, lesietett a csigalépcsőn. A spanyol gárdisták szerencsére már nem voltak ott.

Lark félhomályos folyosókon futott végig, dísztermeken át, és közben csak egy gondolata volt. Oliver! Meg kell találnia, mielőtt még…

– Állj meg! – hallotta meg Wynter rekedt kiáltását a háta mögül, de csak szaladt tovább.Már rég nem tudta, hova kerülhetett a palota folyosóinak, lépcsőinek, termeinek és

fényűzően berendezett lakosztályainak a labirintusában. Csak azt tudta, hogy el kell menekülnie. Ki kell derítenie, hol van Oliver, hogy megmentse a hóhéraitól.

Végül egy szűk folyosóra ért, amelyről félig kitárt ajtó nyílt. Háta mögül egyre közelebbről hallotta a csizmasarkak kopogását. Végső kétségbeesésében besurrant az oldalajtón. Miután szeme megszokta a sötétséget, már látta, hogy egy kápolnába került. A drágakövekkel gazdagon kirakott szentségtartót két gyertya világította meg. Az oltár előtt, egy imazsámolyon egy nő térdelt. Lark a szája elé kapta a kezét.

A nő, mintha minden mozdulat fájdalmat okozna neki, nagyon lassan feléje fordult. Arca valamikor szép lehetett, most viszont hamuszürke és beesett volt, a szeme üveges, az ajka vértelen. Lark földbe gyökeredzett lábbal állt ott, és sokáig még csak levegőt venni sem mert.

– Felség! – suttogta végül, és bókolón térdet hajtott.Mária királynő kegyesen intett neki, hogy lépjen közelebb.

155

17.

Bonner püspök Wynterre szegezte dühösen villogó barna szemét.– Mi az, hogy elvesztetted? Azt hittem, ez a feladat még neked sem lesz nehéz.Wynter megfeszítette magát. A püspök szavai jobban fájtak neki, mint a sebek, amelyeket

az izzó széndarabok okoztak. Tudta, hogy borzalmasan fest, és undorító szag lengi körül. Lark az arcát is eltalálta a szénnel, közvetlenül a szeme mellett. Akár meg is vakíthatta volna az a bestia. A parázs a hajába is belekapott, és lyukakat égetett a ruhájába.

– Eminenciás uram, az a nő eszelős. Nem sejthettem, hogy alattomosan meg fog támadni.– Legalább egy katonát magaddal kellett volna vinned.– Te is tudod, uram, hogy elővigyázatosnak kellett lennem – méltatlankodott Wynter. –

Csak két spanyol gárdista volt velem, de ő elosonhatott mellettük.– Soha nem tudtad, kiben bízhatsz, és kiben nem.Bonner arca kérlelhetetlenségről árulkodott. Az összes udvaronc és egyházi méltóság közül

neki volt a legfontosabb, hogy katolikus utód kerüljön a trónra, ne pedig az agyafúrt és állhatatlan Erzsébet, akinek arcátlanságában még önálló döntéseket is volt mersze meghozni.

Wynter is azt akarta, hogy Angliának katolikus uralkodója legyen. Apja által eltaszítva lelkében már kora gyermekkorában gyökeret vert a református egyház elleni gyűlöletet, amelyet aztán megkeseredett anyja gondos munkával életben tartott és megerősített. Doña Elena hideg asszony volt, és arra nevelte a fiát, hogy életének két fő célja legyen: az istenfélelem és a bosszúállás.

Így ha ő most elveszi Larktól a gyerekét, és a királynőnek adja, mindkét feladatának eleget tesz. Nem mellékesen pedig Lark fölött is korlátlan hatalma lesz. Hogy nem vette észre az a lány, hogy mindig is szerette? Éveken át fáradozott azon, hogy kezessé tegye. Eleinte szép szóval akarta elnyerni a rokonszenvét, aztán pedig elhitette vele, hogy az ő tisztelete nélkül senki és semmi nem lehet.

Esélyei egészen addig jók voltak, amíg Oliver de Lacey fel nem tűnt a színen. Az a cégéres gazember azonban felheccelte ellene Larkot, bogarat ültetett a fülébe, és kivonta a befolyása alól. Nem kell erre jobb bizonyíték, mint az, hogy az előbb rátámadt a toronyszobában.

Wynter komoran nézegette a kézfején keletkezett égési hólyagokat. Vissza kell nyernie Larkot. Meg kell törnie az akaratát. A becsülete múlik ezen.

Még csak tagadni sem próbálta, hogy irigyli a püspököt, mert neki jutott a nagy feladat, hogy Angliát megtartsa az egyetlen igaz hitben. Ő, Wynter közben zseniálisan kigondolta, hogy a királynőt újszülött gyermekkel ajándékozzák meg. Kár, hogy mással is meg kell osztania a sikert. Pedig egyedül őt illetné az a dicsőség, hogy teljesítheti szeretett uralkodónője leghőbb vágyát.

– Az a nő veszélyezteti a tervünket. – Bonner töprengve járkált fel-alá. Selyemreverendája alja a díszterem drága perzsaszőnyegét söpörte. – Meg kell találnod. Mégpedig külső segítség nélkül. Világos?

– Természetesen, eminenciás uram.– Végzetes lenne, ha valakinél menedékre lelne. Fiatal, gyermeket vár, és nemesi

származék. Többet aligha kell mondanom.– Valóban nem, eminenciás uram.– Ha megtaláltad – tette hozzá Bonner, és kivett egy narancsot a mahagóniasztalon álló

gyümölcskosárból –, intézd úgy, hogy belehaljon a szülésbe.

156

A hazugság bűn. Az uralkodónak hazudni pedig egyenesen halálos bűn, amelyre nincs bocsánat. Lark Mária királynő előtt térdelt, és őszintén mindent elmondott neki a Spencer halálos ágyánál tett ígéretéről és az Oliver de Laceyvel nagy hirtelen megkötött házasságáról.

– De Lacey? – kérdezte a királynő. Teste jól láthatóan felpuffadt, petyhüdt arcán mély redők húzódtak. Nem volt nehéz kitalálni, hogy már nem fog sokáig élni.

– A lynacre-i de Lacey család tagja – felelte Lark. Uralkodnia kellett magán, hogy ne forduljon meg, nem jött-e ide is utána Wynter. – Heartstuff grófjának a fia.

– Tudjuk. Azt is hallottuk, hogy Stephen de Lacey hajóra szállt, és a lánya után indult, aki megszökött egy protestáns lázadóval. Te is tudsz erről?

Lark szíve összeszorult. Térde már fájt a kőpadlón térdepeléstől. A távolból, a smithfieldi máglyák felől hallotta a kivégzést jelző dobpergést, és vakmerő elszántság vett erőt rajta. Akár Anglia uralkodónőjével is szembeszáll, hogy időben Oliver mellett lehessen. Ki kell jutnia a palotából, mielőtt még Wynter a nyomára bukkan.

– Nem kell válaszolnod – mondta a királynő. – Az igazsággal a törvény előtt válnál bűnössé, hazugsággal pedig Isten előtt.

Lark megkönnyebbülten fellélegzett. Az uralkodónő nem ébresztett félelmet benne. Csak mély szánalmat érzett ez iránt az asszony iránt, akinek merev elvei sok embert fosztottak meg a szabadságától, és nem keveseket az életüktől is.

A királynő szüntelenül a rózsafüzére koralljait morzsolgatta, mintha súlyos teher nyomasztaná.

– Királyi felség, nem érzed jól magad? – kérdezte Lark egy idő múlva. – Hívjak segítséget?– Ne! Ha kell, majd csengethetünk. – Mária az imapulton álló kis harangra mutatott. – A

buzgó doktorok és a kezüket tördelő komornák elől keresünk itt menedéket.Az üvegezetlen, magas ablakokon át tompa kiáltások hallatszottak be a kápolnába. A

királynő lebiggyesztette a száját.– Tudod, miért gyűltek össze az emberek a palota kapuja előtt?– Nem, felség.– Dehogynem tudod, csak nem mered kimondani előttünk. A halálunkat várják.Lark az ajkába harapott, és lesütötte a szemét.– A nemeseink közül néhányan, akik már valószínűleg nem is a mi nemeseink,

bemutatkozó látogatásokat tesznek Hatfieldben. Kíváncsiak lennénk, hogyan fogadják ott őket.

Mária olyan erősen markolta a rózsafüzért, hogy kézfején kifehéredtek a csontok. A kápolnához vezető folyosón léptek közeledtek. Lark engedélyt sem kért, csak gyorsan felállt, és egy oszlop mögé húzódott. Levegőt venni sem mert, és nem tudta, el fogja-e árulni a királynő. Mária hallgatott, a léptek pedig elhaltak odakint.

– Felség – suttogta Lark –, a férjemet halálra ítélték, és ma Smithfieldben máglyán kell elégnie.

A királynő felszegte az állát.– Tudjuk. A betegségünktől még látunk és hallunk.Lark nem merte tovább próbára tenni őfelsége türelmét.– Kegyelmet kérek neki, felség.– A férjed beismerte, hogy eretnek.Csak azért, hogy engem megkíméljen a vallatástól, gondolta Lark.– Nem támadhatjuk meg az egyház szent ítéletét – folytatta Mária. – Ezt meg kell értened.– Ha így van, szánom Angliát – sziszegte Lark a királynőt megillető tiszteletről

megfeledkezve. – Szánom azt az országot, amelyben a jókat halálra ítélik, a rosszak pedig magas tisztségeket nyernek el az udvarnál.

157

Mária felvonta keskeny szemöldökét.– Kiről beszélsz? – kérdezte. – Tudni akarjuk a nevét annak az embernek, akit bevádolsz

előttünk.Lark habozott. Nagy kockázatot vállalt, de haragja arra késztette, hogy kimondja Wynter

nevét. A királynő sápadt arca rezzenetlen maradt.– Az édesanyja, Doña Elena anyánk odaadó híve volt. És Wynter Merrifield is hű. Az igaz

hithez és Anglia királynőjéhez.– És ha az odaadásból megszállottság lesz? Felséged akkor is megvédi az udvaroncát, ha az

elrabolja egy anyától a gyermekét?Mária arca lángba borult.– Miért vádolod őt ilyen szégyenletes tettel?– Mert ezzel fenyegetett meg – felelte Lark, és domborodó hasára tette a kezét.A királynő megkapaszkodott az imapultban.– Uram, irgalmazz! Londonban azóta terjengenék már ilyen szóbeszédek, hogy

egybekeltünk Fülöp királlyal.Mária az oltárgyertya lobogó lángjába nézett. Vonásai ellágyultak, és a halálosan beteg nő

tekintete elárulta, hogy még mindig szereti a férjét.– Sikerült elmenekülnöm, de Wynter átkutatja utánam a palotát – folytatta Lark.– Valóban?A királynő megrázta a kristálycsengőt. Lark haragra gyúlt, és jeges félelem vett erőt rajta.

Mária gonosz játékot játszott vele, és becsapta. Most pedig ki fogja szolgáltatni egy eszelős férfinak.

– Vidd el innen gyorsan a myladyt! Ügyelj rá, hogy senki ne lássa meg – parancsolta a királynő a kápolnába belépő testőrének, aztán megint Larkhoz fordult. – Kíséretet és bárkát bocsátunk a rendelkezésedre. Oda mehetsz, ahova akarsz.

Lark döbbenten nézett a királynőre. A kivégzést ugyan ő sem akadályozhatja meg, neki viszont segít abban, hogy elmenekülhessen Wynter elöl. És így talán azt is lehetővé teszi, hogy megszöktesse Olivert.

– Gyere – mondta Mária, és kitárta csontos karját –, ölelj meg!Lark eleget tett a felszólításnak. Ismerte azt a szagot, amely uralkodónőjét körüllengte.

Utolsó napjaiban ugyanezt érezte Spencerön. A halál szagát.– Sok szerencsét! – suttogta a királynő, hogy csak Lark hallhassa. – Esetleg add majd a

gyermekednek a Fülöp nevet.Nem sokkal később Lark úton volt Smithfieldbe, lelkében a halvány reménnyel, hogy talán

még nem késett el.

Micsoda gonosz tréfa a sorstól, hogy már másodszor visznek a kivégzésemre! – gondolta Oliver, miközben felment a smithfieldi máglyára. Ő azonban már nem ugyanaz az ember. Egy éve még térden állva könyörgött az életéért. Ma azonban erőt merített Lark szerelméből, és az minden félelmét elfeledtette vele.

Vigaszra lelt a gondolatban, hogy Richard Speed és Natasa biztonságban vannak. Larkot majd befogadja az ő faramuci, de szerető családja. Az élet megy tovább. Erzsébet hercegnő trónra lép, Lark pedig világra hozza a gyermeküket. Vajon meddig fogja gyászolni őt?

A vesztőhelyen egybegyűltek feje fölött szél süvített. Oliver végignézett a tömegen. A fekete csuklyát viselő hóhér és segédje odalépett a rozséból és gallyakból rakott magas máglyához.

Érted teszem, Dickon, futott át Oliver fején a különös gondolat. Nem ismerhette meg a bátyját, aki ugyanabban a tüdőbetegségben szenvedett, mint ő. Egész életében bűntudat gyötörte, mert Dickon meghalt, ő pedig életben maradt.

158

Egy dörgő hang felolvasta előtte a szégyenletes bűnöket, amelyeket önként megvallott. Oliver nem figyelt az imádkozok zsolozsmázására, a tömjéntartók lengetésére, de a halált leső kíváncsiak tömegén végigfutó morajlásra sem. Nemet mondott az utolsó felszólításra, hogy tagadja meg a bűneit, és a pap arcába nevetett.

Aztán katonák vezették fel a máglyára, és súlyos vasláncot tekertek a mellkasára. Hogy elfojtsa hirtelen feltámadt félelmét, Oliver rákacsintott az egyik katonára. Az gyorsan elkapta róla a tekintetét, és keresztet vetett. Hangos parancsszóra két fáklyát tartottak a máglya széléhez. Oliver soha életében nem érezte még annyira magányosnak magát, mint itt, a szájtátva figyelő csőcselék között. Egészen egyedül kell majd megtennie a túlvilágra vezető utat.

A fa sisteregni kezdett. Még csak a máglya szélét nyaldosták apró, mohó lángok, de gyorsan továbbterjedtek. Oliver azt találgatta magában, kibírja-e majd üvöltés nélkül a fájdalmat. Idővel biztosan elmúlik a kín is, amikor elveszíti az eszméletét.

Valahol a tömegben felsírt egy gyerek. A sistergés és sziszegés ropogassa erősödött. Ez a vég. Nem kell tovább várnia. Elindulhat utolsó útjára. Oliver legnagyobb elképedésére ajka imát formált. Szavak nélkül, de mély átéléssel. Azon már nem csodálkozott, hogy hányinger tört rá.

Nem, felkészültél rá. Halj meg férfiként! Tedd meg ezt a gyermekedért! – parancsolt rá magára.

Felkészült? Lehet azt egyáltalán? Hiába nem akarta, gyáva félelem tört rá, miközben a lábához közeledő lángnyelveket nézte. Az utolsó pillanatban mégis csődöt fog mondani, és könyörögve arra fogja kérni a hóhérait, fojtsák meg, csak ne tegyék ki tűzhalálnak.

Lelki szemei előtt Lark jelent meg, és visszatért a lelki ereje. Mélységes nyugalom szállta meg, és még kíváncsiság is ébredt benne. Milyen lesz ez a kaland? Az ő utolsó kalandja.

A lángokat heves széllökés szorította le. A hőség Oliver arcába csapott. Lehunyta a szemét, s még egyszer Larkra gondolt, meg a gyermekére, akit nem fog megismerni.

– A pokolba! – morogta a hóhér.– Mindjárt elül a szél – mondta a segédje. Oliver kinyitotta a szemét, és szemrehányó

pillantást vetett a csuklyás férfiakra.– Elszántam magam arra, hogy mártírként haljak meg. De ha még sokáig

szerencsétlenkedtek, az egész délutánom rámegy.– Hozz lőport! – parancsolt rá a segédjére a hóhér rekedten.Egykori fegyenc lehetett, akinek megkegyelmeztek, hogy aztán ő intézze a kivégzéseket.A nézők izgatott kiabálásba kezdtek. Lőport mindig csak akkor használtak, ha a tűz nem

égett rendesen. A kegyetlen színjáték ettől még izgatóbb lett. A füstfelhőből sóvár arcok tűntek elő. Az emberek közelebb nyomakodtak a kordonhoz.

– Halál az eretnek Oliver de Laceyre! – üvöltötte valaki.– Istenem, kímélj meg az üresfejű ostobáktól? – kiabálta vissza Oliver. – Fogd be a szád, te

félnótás!– Nyeljen el a pokol! – mennydörögte a férfi.– Te meg nyald ki a valagam!Oliver sajnálta, hogy leláncolt karjával szavait nem kísérhette megfelelő mozdulatokkal is.– Dicsőség a mennyei atyának! – kiáltotta egy másik hang.Sokan pedig, többen, mint Oliver gondolta volna, kegyelemért könyörögtek.– A pokol tüzén fogsz elégni, Oliver de Lacey! – visította egy vénasszony.Oliver feléje fordult, és egy pillanatra meglepődött, amikor szürke szemébe nézett.

Ugyanolyan az árnyalata, mint… Nem, az nem lehet, rázta meg a fejét.A rongyos banya, akinek alig volt foga, fenyegetőn rázta az öklét.– A pokol tüzén fogsz elégni, Oliver de Lacey!

159

– Miért nem a szemétdombon kapirgálsz? Egy ilyen vén tyúknak ott lenne a helye! – kiáltotta Oliver, és végignézett a tömegen. – Mit követtem el, hogy még utolsó pillanataimban is ilyen látványt kell elviselnem?

A kíváncsi nép felröhögött. Oliver nem állta meg, hogy utoljára még ne szórakoztassa el az embereket.

– Úgy tudtam, a mártírok a haláluk előtt angyalokat látnak, és az ő éneküket hallják. Nekem meg egy zsémbes öregasszony jut. Uram Jézus, add, hogy ne kelljen ezt a csúfságot néznem!

Közben a hóhér lőport szórt a rőzse közé. Oliver összeszorította a fogát, és várta, hogy hatalmas robbanás tépje darabokra. A máglyából azonban csak fojtogató, sűrű füst csapott fel. Oliver lehunyta előle a szemét, és akkor megint elszorult a tüdeje. Mégiscsak a betegség fog megölni, gondolta. Szinte már vigasztalónak találta, hogy nem valami ismeretlen szörnyeteg oltja ki az életét, hanem régi jó ismerőse.

Zuhanni kezdett a mély, fekete semmibe. Már csak egyetlen szó elsuttogására maradt ereje.– Lark!

A Belinda által előkészített zsákokból sárgás színű, sűrű köd gomolygott elő. Lark átbújt a kordon alatt, és szinte semmit sem látott. Szakadt ruhájára, amelyet egy ezüstshillingért vett egy koldusasszonytól, szikraeső hullt.

– Gyere onnan, tetves boszorkány! – kiáltott rá egy részeg alak.– Mindjárt berobban a lőpor! – mondta valaki más.A tömegen veszélyes nyugtalanság lett úrrá. Lark már nem látta a csőcseléket, és ügyet

sem vetett a figyelmeztetésekre.– Kit! Hol vagy?– Itt. Azt hiszem, sikerült – érkezett a válasz a füstfelhőből. – Jézusom, eszméletlen!A hóhércsuklyát viselő Kit gyorsan megszabad! – megszabadította Olivert a láncaitól.

Törékeny segédje csuklyája alól rémült kiáltás hallatszott.– Meghalt!– Nem, Belinda! – felelte Lark rémülten. – Igyekezzetek!Mentőakciójuk tovább tartott, mint tervezték. Nem számítottak arra, hogy Oliver elájul.

Gyorsan barátcsuhát adtak rá, aztán Kit és Belinda a tűzbe dobta a fekete csuklyákat.– Félre az útból! – visította Lark, és botjával utat tört az izgatott embertömegben. – Ez a

jámbor lélek rosszul lett. Levegőre kell vinnünk. Félre az útból!Lark hátranézett a válla fölött. A teljes felfordulásban szerencsére senkinek nem tűnt fel,

hogy ők a füstből kerültek elő. A zsákokból még mindig sárgás köd tört elő. Belindának tökéletes keveréket sikerült előállítania.

Kit a karjában vitte Olivert, akár egy gyermeket. Vagy egy halottat. Istenem, térítsd magához! – könyörgött magában Lark, miközben elsiettek a Szent Bertalan-templom előtt. Kérlek, Uram, kérlek!

– Csoda történt! – kiáltotta egy nő.Lark megint hátranézett. A füst eloszlott, és előtűnt mögüle a máglya, amelyen nem volt ott

Oliver de Lacey.– Isten magához emelte a mennybe – mondta valaki áhítatosan.– Dicsérjétek az Urat!– Uram, irgalmazz nekünk!– Csoda történt!Az emberek térdre borultak. Zavarodott papok magasba emelték a keresztjeiket, és

nyugalomra intették a felajzott tömeget. A négy menekülő közben elérte a városfalat. Lark

160

egyszer csak éles fájdalmat érzett az altestében, és elsápadt. Belinda együtt érzőn átkarolta a vállát.

– Rosszul vagy?– Fárasztó volt a nap – felelte Lark bágyadtan. A fekete viasznak, amellyel a fogait

bekente, borzalmas íze volt, a koldusasszony ruhájának meg iszonytató szaga. – Oliver hogy van?

– Remélem, hamar magához tér – zihálta Kit. – Egy hulláért kár lett volna ennyit fáradnunk.

A folyónál bárka várta őket. Beugrottak, s miközben Kit eloldozta a kötelet, Lark a karja hajlatába fektette Oliver fejét, és letörölte arcáról a kormot. Alatta a férfi holtsápadt volt, az ajka pedig elkékült.

– Oliver! – suttogta Lark. Az erős szél a folyó közepére sodorta őket, ahol a csónakjuk elvegyült a többi vízi jármű között. – Oliver!

Lark vizet fröcskölt a férje arcába. Oliver végre köhögni kezdett, nagy levegőket vett, és kinyitotta a szemét.

– Uram Jézus, irgalmazz nekem! Pokolra jutottam – zihálta. – Tűnj innen, boszorkány!Oliver ijedten hátrahúzódott, és kis híján felborította a csónakot. Lark felnevetett, aztán

kiköpte a fekete viaszt, és hátratolta rongyos kapucniját. Dús haja a vállára omlott, és ez a pillanat örökre Oliver emlékezetébe vésődött.

– Lark!– Igen, drágám, én vagyok. Mindjárt biztonságban leszel.Oliver vigyorogva felnézett Kitre és Belindára.– Gondolom, ti sem maradtatok ki a színjátékból.– A pokolba! Hozz lőport! – felelte Kit a hóhér rekedt hangján.– A húgom és a legjobb barátom volt a hóhérom és a segédje? – kérdezte Oliver ámulva. –

Tökéletes alakítást nyújtottatok. Semmit sem vettem észre.– Így is épp elég szemtelen voltál – válaszolta Belinda, és úgy tett, mintha port törölne le

az arcáról, és nem könnycseppeket. – Ha tudtad volna, hogy megúszod, nem lehetett volna bírni veled.

Oliver felkönyökölt, és szájon csókolta a feleségét. Lark számára ez volt élete legédesebb, legcsodálatosabb csókja. Még akkor is mosolygott, amikor altestét heves görcs rántotta össze, és levegőt sem kapott tőle.

– Gondolom, most már beláttad, hogy nem mindig választom a könnyebbik utat – jegyezte meg Oliver.

Lark el akarta mondani neki, hogy az első perctől fogva szerette és bízott benne, csillapíthatatlan vágyat érzett iránta, és minden egyes vele töltött pillanatot csodásnak talált, de nem tudott megszólalni. A fájdalom heves rohamokban tört rá, és zihálva hasára tapasztotta a kezét.

Kit flaskát húzott elő, és odakínálta Olivernek.– Egy kortyot, cimbora?– Hagyj most békét nekem a burgundiddal! – felelte Oliver, és ijedt tekintetét Larkra

szegezte. – Jön a gyerek!

161

18.

Belinda lábujjhegyen kijött a hatfieldi szülőszobából.– Kislány – suttogta.– Kicsoda? – kérdezte Oliver értetlenül, és végigsimított borostás arcán.Erzsébet hercegnő, dacolva a veszélyekkel, a szökevényeket a Hatfield ház egyik

melléképületében szállásolta el, felajánlotta udvari orvosa szolgálatait, aki a feladatot hamar áttestálta a falusi bábára. Larknak egész éjjel fájásai voltak, és még másnap is sokáig. Oliver zavarodottan fel-alá járkált, zöldeket beszélt, és folyton láb alatt volt.

– A lányod – válaszolta neki most Belinda elnézőn, és felkacagott. – Kislányod született. Már most makrancos teremtés. Szeretnéd látni?

– Kislány! – dörmögte Oliver.Belinda kézen fogta, és bement vele az elsötétített szülőszobába. Lark párnáknak

támaszkodva félig feküdt, félig ült, és egy kis batyut tartott a karjában. Sápadt volt, haja nedvesen az arcára és a homlokára tapadt. Szeme kékesszürkén csillogott, mint nyár derekán a napsütötte óceán.

Oliver letérdelt az ágy mellé. Arca elárulta, hogy még mindig nem fogta fel, mi történt.– Szerelmem!Lark megváltozott. Bágyadt elégedettséggel, ábrándosan a távolba nézett, mintha valahol

nagyon messze járt volna. És a szülés csodája révén, amelyben a férfinak nem lehetett része, valóban eltávolodott tőle.

Olivert kínzó kétségek gyötörték. Felesége akkor vallotta meg neki a szerelmét, amikor azt kellett hinniük, hogy neki már meg van pecsételve a sorsa, és meg kell halnia. Vajon Lark komolyan mondta, amit mondott, vagy csak neki akart végső vigaszt nyújtani? Szüntelenül ez a kérdés járt a fejében, de feltenni nem merte.

Lark elébe tartotta a kis batyut.– Üdvözöld a lányodat!A férfi remegő kézzel felemelte a fehér takarót, és az aprócska, ráncos arcra szegezte a

tekintetét.– Ő a gyerekünk?– Hát nem szép?– Nem! – Oliver nem tudta levenni a szemét a kis arcról. Nagyon óvatosan leült az ágy

szélére, és karjába zárta anyát és gyermekét. – Nem egyszerűen csak szép. Ha nem töltöttem volna ébren az éjszakát, az aggódástól félig eszemet vesztve, találóbb szó is eszembe jutna.

Lark nem válaszolt, csak a kislányát nézegette. Olivert kiverte a víz. Most már komolyan attól félt, hogy a felesége valóban nem szereti őt. Torkában gombóc nőtt, miközben egyre hosszabbra nyúlt a csönd.

– Szeretlek, Oliver – suttogta végül Lark, és felemelte a tekintetét.A férfi megkönnyebbült sóhajt hallatott, és boldogan elmosolyodott.

A keresztelőt a Hatfield ház egyik üres szobájában tartották. Lark az ablakban állt, Kitre és Belindára, a keresztszülőkre várt, és fejében az utóbbi napok eseményei jártak.

Anglia fölött fagyos szelek fújtak. A nép körében elterjedt, hogy a királynő nagybeteg. Néhány államminiszter arról tanácskozott, hogyan biztosíthatnák, hogy az országnak Mária halála után is katolikus uralkodója legyen. Egyesek azt javasolták, hogy Erzsébet hercegnő

162

menjen majd feleségül Spanyolország királyához. Mások, és nem is kevesen, már most hátat fordítottak Máriának. Szégyenszemre elhagyták a palotáját, és Hatfieldbe indultak. Mária uralkodása siralmas végnek nézett elébe.

A londoniak azt állították, Smithfieldben csoda történt. Wynter Merrifield, akit a királynő pártütőnek és bűnözőnek nyilvánított, zsoldosai hordájával a grófságokat járta, hogy Lark nyomára jusson.

A Hatfield ház első emeletén berendezett alkalmi keresztelőkápolnában Lark távol lehetett a jövendő királynő kegyeit kereső udvaroncok lármájától. A rózsaablakon át besütő nap fényében a szivárvány színeiben pompázott a vörösréz keresztelőmedence.

Oliver alvó kislányával a karján lépett be az ajtón.– Sikerült – újságolta büszkén.– Micsoda? – kérdezte Lark, és nagy nehezen megőrizte a komolyságát.– Tisztába tennem – felelte a férfi, és fülig vörösödött. A sokat látott Oliver de Laceyt

zavarba hozta aprócska lánya. – Elképesztő, mi ki nem jön egy ilyen csöppségből.– Belindáék hol vannak?– Bármelyik percben itt lehetnek. – Oliver gyengéden ringatta a lányát, mint éjszakánként

szokta, amikor sétálgatott a síró babával, hogy megnyugtassa és elaltassa. – Kíváncsi vagyok, Bess eljön-e. Szóltam neki, de még lent ül a kertben, és olvas.

Lark kinyitotta az ablakot, és látta, hogy Erzsébet hercegnő kedvenc helyén, a nagy tölgyfa alatt üldögél. Ott szokott menedéket keresni a talpnyalók hízelkedései elől.

– Őt most nyilván fontosabb dolgok foglalkoztatják – mondta Lark. – Bármikor meghozhatják a nővére halálhírét.

Mária uralkodása kudarcok sorozata volt. Elvesztette Calais-t, Anglia utolsó franciaországi hídfőállását. Gyűlölt spanyol tanácsadókkal vette körül magát, nagyravágyó tervével pedig, hogy Angliában kolostorokat építtet, és helyreállítja a hatalmukat, kiürítette az államkincstárt.

Magánkápolnája csendjében azonban elnyerte Lark rokonszenvét. Nem az uralkodónő, hanem az asszony. Mária magányosan és boldogtalanul fog meghalni, ő viszont maradéktalanul elégedett lehet. Szerető férje van, elbűvölő, egészséges kislánya, és az egész vidám de Lacey család szeretetét is élvezheti.

A kastélyudvarról kiáltások és trombitaszó hallatszott fel az emeletre.– Még több hízelkedő udvaronc – jegyezte meg Oliver.Lark tudta, maradéktalanul meg kell vallania neki az igazságot, hogy a boldogsága teljes

lehessen.– Oliver!– Igen, drágám? – A férfi nem tudta levenni a szemét a lányáról. – Észrevetted már, hogy

néz rám? Pontosan tudja, hogy én vagyok a papája, aki őt mindennél jobban…– Mondanom kell neked valamit, Oliver.Felesége fojtott hangjára a férfi felemelte a fejét.– Igen? – kérdezte.Larknak nem volt könnyű a szemébe néznie, de megtette.– Wynterről van szó.– Folytasd! – mondta Oliver bizonytalanul.– Arról az éjszakáról.A férfi arcán rángatózni kezdett egy izom.– Nincs jelentősége.– Nem akarom, hogy titkaim legyenek előtted.– Akkor beszélj! – szűrte a szót Oliver a foga között.Lark érezte, hogy arcából kifut a vér.– Mindent el kell mondanom neked. Három éve, amikor Wynter Blackrose-ba költözött…

163

– Erőszakot követett el rajtad?Lark habozott a válasszal. Most is hazudhatna, és Oliver akkor nem neheztelne rá, hanem

megértené, mert ártatlan áldozatnak hinné. Csakhogy ez nem igaz. A férjének tudnia kell róla, hogy erényes jámborsága álarc volt csupán. Alatta pedig rossz és bűnös nő bújt meg, aki semmivel sem különb a southwarki szajnáknál.

– Nem, Oliver, Wynter semmire sem kényszerített. Elbűvölőnek találtam, mert okos, vonzó férfi volt, és azt éreztette velem, hogy én is vonzó vagyok. Bűnöztem. Megcsaltam Spencert.

– Jaj, Lark…– Wynter kihasznált engem, és én hagytam, hogy megtegye. Amíg félnem kellett, hogy

szégyenletes tettem Spencer fülébe juthat, Wynter foglya voltam. – Lark elítélést, viszolygást keresett Oliver arcán, de semmi mást, csakis megértést olvashatott le róla. – Én… úgy gondoltam, jogod van ahhoz, hogy tudd ezt – fejezte be a végsőkig kimerülten.

– Most már tudom. – Oliver közelebb lépett, és mosolyogva megcsókolta Larkot meg az alvó kisbabát. – Azt hiszed, ez bármit is megváltoztathat közöttünk azok után, amiken együtt keresztülmentünk? – kérdezte.

Lark megkönnyebbülten a nyakába vetette magát. Szerelme gyógyító melegsége egész lényét átjárta, és viharos csókokkal borította be mosolygó arcát.

Az udvarról megint kiáltások hallatszottak fel. Oliver a nyitott oldalablakhoz lépett, áthajolt a derékig érő párkányon, és istentelen káromkodásban tört ki. Az udvaron át egy őrkatona rohant a fegyverszoba felé. Karján vágott seb tátongott.

– Oliver! – Lark szívét jeges félelem szorította össze. – Mi…Az ajtót feltépték, és kivont karddal Wynter rontott be a szobába, nyomában pedig egy

csapat felfegyverzett zsoldos.– Úrjézus, állj mellénk! – suttogta Lark.Oliver a felesége karjába fektette a lányát, aztán kivonta a kardját.– Úgy látom, nem értettél meg, Wynter. Figyelmeztettelek, hogy hagyj békét a

feleségemnek – mondta hűvös hangon.– Nem vívhatsz meg vele – figyelmeztette Lark. – Sokszoros túlerőben vannak.Oliver nem vette le a szemét Wynterről, csak elmosolyodott.– Nem tudod, hogy érted egy egész hadsereggel is megküzdenek?Wynter előreugrott, de Oliver oldalra szökkent előle, és ellenfele kardja a fal faborításába

szűrődött. Wynter heves mozdulattal kirántotta, és megint támadásra lendült. A zsoldosok benyomultak a kis helyiségbe, és angolul meg spanyolul összevissza kiabáltak.

Lark melléhez szorította a gyermekét, és körülnézve azt kereste, hogyan lehetne a férje segítségére. Az üres szobában csak a keresztelőmedence és egy hosszú kőpad állt. Szabad kezével Lark a ruhájába rejtett dísztőrt kereste.

Oliver pengéje sebet ejtett az egyik zsoldoson. A katonák azonban vérszomjas farkasfalkaként körbevették, és sarokba szorították. Ő felugrott előlük a padra, onnan pedig az ablakpárkányra. A szobába ekkor felfegyverkezve Kit és Belinda rohant be. Régi stílusú, hosszú kardjával Kit kettőt is levágott az ajtóban álló zsoldosok közül. Belindánál vívótőr volt, amellyel földig érő szoknyájában is remekül bánt. Villámgyorsan vágást ejtett az egyik spanyol arcán, aki keserves nyögéssel térdre esett, és vérző sebére tapasztotta a kezét.

Oliver hősiesen küzdött, bár még nem erősödött meg a börtönben töltött hónapok után. Ide-oda táncolt az ablakpárkányon, és elhárította Wynter csapásait. Ő azonban egyre közelebb szorította a rózsaablak színes üvegéhez. Lark rémülten felsikoltott, amikor meglátta, hogy a korhadt ablakkeret már nem fogja sokáig tartani magát.

164

Wynter lebújt ellenfele vágása elől, és felugrott a padra. Ott azonban nem Oliver ellen indított újabb rohamot, hanem lerántotta Larkról a főkötőt, belemarkolt a hajába, hátrahajtotta a fejét, és torkához nyomta kardja pengéjét.

Lark éles sikoltására mindenki megdermedt a szobában. A hirtelen beállt csöndben Lark a gyermeke nyöszörgése mellett a saját szívverését is hallotta. A keresztelőmedence hímzett térítője takarásában előhúzta a dísztőrt, és erősen megmarkolta. Az udvarról trombitaszó jelezte egy újabb futár érkezését, ő azonban nem volt biztos abban, hogy még megtudja, milyen hírt hoztak a hercegnőnek.

– Dobjátok le a fegyvereket! – parancsolta Wynter metsző hangon, és a padról leugorva szorosan Lark mögé lépett.

Oliver eleget tett a felszólításnak. Belinda és Kit követték a példáját. Lark félt, mégis iszonyú haragra gyúlt.

– Bosszúszomjas sátán vagy, Wynter! – kiáltotta.– Vigyázz a szádra, kedvesem! – felelte a férfi, és Lark a fülén érezte meleg leheletét,

kardját pedig még mindig a nyakán. – A királynő ágynak dőlt. Hamarosan világra hozza a trónörököst – jelentette be Wynter. – Vedd el a gyereket, Diego! – tette hozzá.

A katonák egyike előrelépett.– Pokolra küldelek, te eszelős rohadék! – bömbölte Oliver, akár egy feldühödött oroszlán.Wynter diadalmasan felnevetett.– Te már a pokolban vagy, mylord. Én küldtelek oda azon az éjszakán, amelyen elvettem

Lark ártatlanságát. Amikor vad önkívületben az én nevemet kiáltozta, és engem kívánt.Oliver arcából kifutott a vér, és csak nagy sokára szólalt meg:– Te a semminél is kevesebbet jelentesz Larknak. Mindent kiöltél belőle, amit valaha is

érzett irántad.– A királynő halott! – hallatszott fel az udvarról, és hangos lépések kopogtak a lépcsőn.

Lark érezte, hogy torkán megremeg a penge. – Éljen Erzsébet királynő! – kiáltották egyre többen odalent.

Wynter hitetlenkedő hangot hallatott. Lark ellökte magától kardot tartó kezét, és ugyanabban a pillanatban meg is szúrta. A férfi vérző karral felugrott az ablakpárkányra, és fogát csikorgatva eszelősen csapkodott maga körül. Lark a gyermekét védve elhajolt a vagdalkozása elől, Oliver pedig felkapta a kardját, és Wynter altestének szegezte a hegyét.

– Mindig is tudtam, hogy a magadfajta nem férfi módra harcol, te utolsó…– Az ég szerelmére, mi folyik itt?Erzsébet szálfaegyenesen állt az ajtóban, arca parancsolóan szigorú volt. Wynter zsoldosai

alázatosan meghajoltak előtte.– Ezt nevezem sietős behódolásnak! – jegyezte meg Oliver gúnyosan. – Királyi felség –

ízlelte a szót a nyelvén –, ez az ember itt ördögi tervet forralt.– Ettől tartottam. Az udvarmesterem értesített, hogy hívatlan csőcselék tört be a házamba.Erzsébet még csak percek óta tudhatta magát királynőnek, de máris a hatalom levegője

lengte körül. Sápadt arca nem volt jóságos, ahogyan fekete szemének tekintete sem kedves, Lark mégis érezte, hogy jó uralkodó lesz.

Erzsébet szemében, amelyet a még mindig az ablakpárkányon álló Wynterre szegezett, egy pillanatra szánalom és együttérzés jelent meg. Mintha azon gondolkodott volna, hogy asszonyi szívvel megkegyelmezzen-e neki, vagy királynőjeként megbüntesse.

– Fogjátok le! – parancsolta végül a testőreinek.Oliver nagy sóhajjal hüvelyébe dugta a kardját.Lark odalépett hozzá, és bágyadtan a vallanak dőlt. Wynter szemében őrült fény villant.

165

– Átok legyen az uralkodásodon, Tudor Erzsébet, szajha fattya, ördög választottja! – A gyűlölködő szavakra mindenki megdermedt a szobában. – Légy ugyanolyan boldogtalan és terméketlen, amilyen a nővéred volt!

Wynter eszelős hangot hallatott, amelyről nem lehetett tudni, nevetés-e vagy zokogás, és vállát nekifeszítette a korhadt ablakkeretnek. A testőrök odaugrottak hozzá, de addigra ő már kilökte a helyéből a keretet, és a szétrobbanó színes üvegen keresztül a mélybe zuhant. Köpenye fekete madár szárnyaként repült mellette.

Lark fojtott sikollyal a férje vállába fúrta az arcát.Erzsébet még jobban elsápadt, de nem fogadta el William Cecil támogató karját. Susogó

szoknyával odalépett Larkhoz és Oliverhez.– Királyi felség! Ezek az átkok semmit nem jelentenek. Csak egy őrült szidalmai voltak –

mondta Oliver megnyugtatón.– Már el is felejtettem őket. Ez most az öröm napja – felelte Erzsébet, aztán halkan

folytatta, hogy szavait csak Oliver és Lark hallhassa: – Sejtelmem sincs, mit kellene most tennem.

Oliver bánatosan elmosolyodott.– Ahogyan nekem sem – mondta ugyanolyan halkan. – Alighanem a porban csúszva

kellene kegyelmet kérnem tőled, Bess. Esküszöm azonban, hogy e percben mindent a karomban tartok, amire csak valaha vágytam.

– És ennek így kell lennie. – Az ifjú királynő arcába visszatért egy kevés szín. – A lányodnak, mylord – folytatta csengő hangon –, szüksége lesz az áldásomra, mert javíthatatlan fenegyerek az apja.

166

UTÓHANG

Oliver a térdére ültette legfiatalabb unokáját, egy vörös hajú kis angyalt.– Philippának kereszteltük, mert Mária királynő ezt kérte – mesélte.– Mert én ragaszkodtam hozzá – helyesbített Lark halkan. Sosem bánta meg, hogy Fülöp

nevének ezt a szép női változatát adta gyermekének.Blackrose Priory nagytermében, a kandalló előtt üldögéltek. A tűz előtt három orosz agár

heverészett lustán.Oliver rákacsintott Larkra. Egész sereg gyereket neveltek fel, és még több unokájuk volt,

de a férje kacsintása még mindig megmelengette Lark szívét. Időközben Jakab király lépett trónra. Oliver, aki valamikor biztos volt abban, hogy korai halált kell halnia, hosszú uralkodása alatt hűségesen szolgálta Erzsébet királynőt.

A kis Bessie felnézett tekintélyes nagyapjára.– Magadról és a nagymamáról már sokat meséltél, nagypapi. De mi lett a mamámmal és a

papámmal?Lark arcán árnyék suhant át, és önkéntelenül tenyerébe zárta a Julianától ajándékba kapott

brosst. Az ékszert új drágakövekkel rakatták ki azok helyett, amelyeket Philippának annak idején az évek során el kellett adogatnia.

Oliver érezte, hogy a felesége elszomorodott, és átkarolta a vállát. Kettejüket szeretet és tisztelet kötötte össze, és Lark elégedetten elmosolyodott, amikor most együtt töltött éveikre gondolt.

– Mondd el, nagypapa! – követelte Bessie, és vörös fürtjei türelmetlen táncot jártak.Oliver halkan felnevetett, aztán letette a kislányt a padlóra, és kedvesen a fenekére

paskolva elküldte játszani.– Az egy egészen más történet, te kis kotnyeles.Miután Bessie elkacsázott, Oliver sóváran szájon csókolta a feleségét.– Miféle nagyapa vagy te? – korholta utána Lark nevetve. – A nagyanyóval csókolózol

ahelyett, hogy mesélnél az unokádnak!– Mesélni akkor is tudok majd, ha már vén és roskatag leszek – felelte Oliver. Mosolya ma

is még ugyanúgy elbűvölte Larkot, mint régen mindig. – A de Lacey család tagjainak bőven van mit mesélniük – tette hozzá a férfi.

167

Susan Wiggs – Liliom és leopárdArany Széphistória

Lianna mindenáron igyekszik elkerülni, hogy feleségül kelljen mennie az angol Randolph báróhoz. Bár most még ő uralja családja ősi várát, Randolphnak már megparancsolta királya, hogy vegye nőül a számára ismeretlen francia hölgyet, mert hódításaihoz szüksége van erre a kastélyra. Hogy öröksége ne jusson az angolok kezére, Lianna feleségül megy egy nála sokkal idősebb francia nemeshez. Házassága csak papíron létezik, ő azonban szeretne saját örököst. A véletlen ekkor összehozza egy hihetetlenül vonzó kóbor lovaggal. Lianna nem árulja el neki, kicsoda valójában, és azt is elhallgatja, miért akarja elcsábítani a férfit. Látszólag minden a szándékai szerint alakul, ám miután férjét meggyilkolják, Randolph egy éjszaka erővel elrabolja…

168