80
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve MATEMATIKA I. Tantárgy kódja AMB1101 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Blahota István főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja MI 1. A tantárgy elsajátításának célja A középiskolai anyag megfelelő ismeretanyagára építve, a hallgatóknak meg kell ismerniük mindazon matematikai alapokat (vektoralgebra, bázis stb.), amelyek a szakmai és egyéb tárgyak megértéséhez illetve a gépész szakma gyakorlásához szükségesek. Célul tűzzük a kellő jártasság kialakítását a feladatok megoldásában, valamint a gyakorlati problémák matematikai módszerek- kel történő megoldásában. 2. Tantárgyi program Komplex szám fogalma. Algebrai és trigonometrikus alak. Műveletek komplex számokkal (össze- adás, kivonás, szorzás, osztás, gyökvonás). Vektoralgebra. Műveletek vektorokkal. Vektorok ska- láris és vegyes szorzata. Mátrixszámítás. Mátrixok összeadása, kivonása, szorzása. Bázistranszformáció I. és II. változat. Lineáris programozás. Normál és módosított normál feladat. Függvénytani alapfogalmak. 3. Évközi tanulmányi követelmények 2 db. zárthelyi dolgozat (2x20 pont) és 1 db. beadandó feladat (10 pont) határidőre történő leadása. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Beadandó feladat: 10 pont 1. zárthelyi dolgozat: 20 pont 2. zárthelyi dolgozat: 20 pont Vizsgajegy: 50 pont 5. Az értékelés módszere Félévközi teljesítmény (50 pont) + kollokvium (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.) HADHÁZYNÉ I. K.: Matematika I. Bessenyei Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2006. BUKOVINSZKI-HADHÁZYNÉ: Matematika I. Mezőtúr, 1988. BUKOVINSZKI: Matematika II. Mezőtúr, 1982. BÁRCZY B.: Differenciálszámítás. Műszaki Kiadó, Budapest, 2005. BÁRCZY B.: Integrálszámítás. Műszaki Kiadó, Budapest, 2005.

TANTÁRGYLEÍRÁS - Nyíregyházi Főiskola · Merev testek statikája. Egyensúlyi erőrendszer. A merev test megtámasztása, támasztások fajtái. Egyszerű szerkezet megtámasztásának

  • Upload
    others

  • View
    11

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MATEMATIKA I.

Tantárgy kódja AMB1101

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Blahota István főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A középiskolai anyag megfelelő ismeretanyagára építve, a hallgatóknak meg kell ismerniük

mindazon matematikai alapokat (vektoralgebra, bázis stb.), amelyek a szakmai és egyéb tárgyak

megértéséhez illetve a gépész szakma gyakorlásához szükségesek. Célul tűzzük a kellő jártasság

kialakítását a feladatok megoldásában, valamint a gyakorlati problémák matematikai módszerek-

kel történő megoldásában.

2. Tantárgyi program

Komplex szám fogalma. Algebrai és trigonometrikus alak. Műveletek komplex számokkal (össze-

adás, kivonás, szorzás, osztás, gyökvonás). Vektoralgebra. Műveletek vektorokkal. Vektorok ska-

láris és vegyes szorzata. Mátrixszámítás. Mátrixok összeadása, kivonása, szorzása.

Bázistranszformáció I. és II. változat. Lineáris programozás. Normál és módosított normál feladat.

Függvénytani alapfogalmak.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat (2x20 pont) és 1 db. beadandó feladat (10 pont) határidőre történő leadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Beadandó feladat: 10 pont

1. zárthelyi dolgozat: 20 pont

2. zárthelyi dolgozat: 20 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény (50 pont) + kollokvium (50 pont).

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

HADHÁZYNÉ I. K.: Matematika I. Bessenyei Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2006.

BUKOVINSZKI-HADHÁZYNÉ: Matematika I. Mezőtúr, 1988.

BUKOVINSZKI: Matematika II. Mezőtúr, 1982.

BÁRCZY B.: Differenciálszámítás. Műszaki Kiadó, Budapest, 2005.

BÁRCZY B.: Integrálszámítás. Műszaki Kiadó, Budapest, 2005.

2

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MECHANIKA I.

Tantárgy kódja AMB1102

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Péter Károly László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tantárgy célja a merev testek statikájának vizsgálata és ezen keresztül a műszaki szemlélet ki-

alakítása. Az elméleti ismereteken kívül azok alkalmazási módszereinek elsajátítása feladatok

megoldásán keresztül.

2. Tantárgyi program

Statikai alapfogalmak. Az erő és jellemzői. Az erő nyomatéka, erőpár, erőcsavar jellemzői.

Egyenértékű erőrendszerek. Erőrendszerek redukálása. Síkbeli erőrendszerek. Síkbeli erőrendszer

eredője. Eredő meghatározása számítással és szerkesztéssel: közös pontban metsződő hatásvonalú

erők, szétszórt erőrendszer esetén részeredő-sokszöggel; párhuzamos erőrendszer esetén kötélsok-

szög szerkesztéssel. Erő felbontása adott hatásvonalú összetevőkre számítással és szerkesztéssel.

Merev testek statikája. Egyensúlyi erőrendszer. A merev test megtámasztása, támasztások fajtái.

Egyszerű szerkezet megtámasztásának módjai. Statikailag határozott tartók támasztóerő-

rendszerének meghatározása számítással és szerkesztéssel. Befogott tartónál ébredő támasztóerő-

rendszer. Síkbeli összetett szerkezetek (Gerber-tartó, három csuklós ív, stb.) támasztóerőinek és

belső erőinek meghatározása számítással és szerkesztéssel. Síkbeli rácsos szerkezetek rúderőinek

meghatározása csomóponti és átmetsző módszerrel. Rudak igénybevétele. A rudakban ébredő

belső erőrendszer. Igénybevételek vizsgálata, igénybevételi ábrák egyenes és törtvonalú tartók

esetén. Súrlódás. Érdes síkfelülettel való támasztás. Csapsúrlódás. Gördülő-ellenállás. A kötél

egyensúlyának vizsgálata, kötélsúrlódás.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő teljesítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Félévközi pontszám (zárthelyi dolgozat, alkalmazástechnikai feladat, órai aktivitás alapján, kol-

lokvium): 100 pont.

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény (50 pont) + kollokvium (50 pont).

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

PÉTER L.-KISS L.: Mechanika I. (jegyzet). Nyíregyháza, 2001.

M. CSIZMADIA B.-NÁNDORI E.: Mechanika mérnököknek. Statika. Nemzeti Tankönyvkiadó

3

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS I.

Tantárgy kódja AMB1103

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Páy Gábor László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók műszaki szemléletének kialakítása, térlátásának fejlesztése. Az ábrázoló geometriai

szerkesztések alkalmazása. A műszaki gondolkodásmód formálása.

2. Tantárgyi program

Térmértani alapismeretek, vetítés. Pontábrázolás, visszaállítás. Axonometrikus, vetületi ábrázolás

– nézetrend. Egyenes és sík ábrázolása, rekonstrukciója. Szabványírás. Síkban fekvő és arra merő-

leges térelemek ábrázolása. Méretfeladatok. Sík le- és visszaforgatása. Térelemek transzformáció-

ja. Metszet fogalma. Egyszerű és összetett metszet. Síklapú testek ábrázolása és döfése egyenes-

sel. Ábrázolás szabványokkal. Különleges ábrázolási módok. Méretmegadás, mérethálózat felépí-

tése. Alkatrészek méretmegadása. Síklapú testek metszése síkkal, hálószerkesztés. Síklapú testek

áthatása, hálószerkesztés. Görbelapú testek áthatása, hálószerkesztés. Bonyolultabb áthatási fel-

adatok. Lemeztervek készítése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 4 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat: 30 pont

4 db. alkalmazástechnikai feladat: 12 pont

Órai aktivitás: 8 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek, szemléltető eszközök.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

KARA M.: Műszaki rajz- és gépelemek I. Egységes jegyzet. Mezőtúr, 1988.

HADHÁZY I.-SZIGETI F.: Műszaki rajz és gépelemek. Segédlet. Nyíregyháza, 1989.

HADHÁZY I.: Műszaki ábrázolás II. Jegyzet. Nyíregyháza, 2000.

4

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve ANYAGISMERET ÉS ANYAGVIZSGÁLAT

Tantárgy kódja GMB1104

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár, tanszékvezető

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtson a gépgyártásban használatos

szerkezeti anyagok előállításáról, azok tulajdonságairól és jellemzőinek vizsgálatáról. A hallgatók

legyenek jártasak az anyagkiválasztás és felhasználás kérdéseiben, ismerjék a hőkezeléssel történő

anyagalakítási technológiákat.

2. Tantárgyi program:

Az anyag fogalma, felosztása a belső szerkezet és tulajdonságaik alapján. Fémek. Fémes anyagok

jellemzése, ötvözetek előállítása. Állapotábrák értelmezése. Fémek mechanikai, kémiai, fizikai

tulajdonságainak meghatározása anyagvizsgálati módszerekkel. A mechanikai tulajdonságokat

befolyásoló anyagszerkezeti, környezeti és technológiai hatások.

A vasötvözetek, alumínium és rézötvözetek részletes tárgyalása, jelölési rendszerek és kereske-

delmi választékok.

Fémek tulajdonságainak megváltoztatása hőkezeléssel, hőkezelő eljárások technológiái és azok

megtervezése.

Szerkezeti anyagok minőségének megválasztása a felhasználási körülmények függvényében.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

Laboratóriumi mérések elvégzése és jegyzőkönyvezése, 3 db zárthelyi dolgozat megírása, 1 db

alkalmazástechnikai feladat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

Laboratóriumi mérések 20 pont

3 db zárthelyi dolgozat 60 pont

1 db alkalmazástechnikai feladat 20 pont

5. Az értékelés módszere:

Gyakorlati jegy a félévközi ellenőrzés alapján TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, laboratóriumok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.):

Pék Lajos: Anyagszerkezettan és anyagismeret. Dinasztia Kiadó, Budapest, 2000.

Komócsin Mihály: Gépipari anyagismeret. Cocom Kft, Miskolc, 2001.

Dr. Tóth Tamás: Anyagtan, Főiskolai Kiadó, Dunaújváros, 2003.

5

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MŰSZAKI KÉMIA

Tantárgy kódja AMB1105

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vincze György főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TV

1. A tantárgy elsajátításának célja

A kémiai ismeretek felelevenítése, felzárkóztatás, továbbfejlesztés a mérnökképzés igényeinek

megfelelően. Az anyagismerettel kapcsolatos tantárgyak előkészítése.

2. Tantárgyi program

A kémia tárgya. A kémia törvényei, kémiai rendszerek. Hidrodinamika. Hővezetés. Diffúzió. Ve-

gyipari műveletek és készülékek. Szervetlen kémiai anyagok technológiája: a víz kémiája és tech-

nológiája, szilikátok, az elektrokémia alapjai, az elektrolízis és ipari alkalmazása, alumíniumgyár-

tás, alkáli-kloridák elektrolízise. Szerves kémia alapjai: nevezéktan, a szén-, a kőolaj- és a földgáz

kémiája és feldolgozásuk, motor- és kenőanyagok gyártása, a petrolkémia alapjai: polimerek elő-

állítása (PVC, polietilén, polipropilén). Általános részek: energiaforrások, tüzeléstechnika. Korró-

zió és korrózióvédelem. Környezetvédelem.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat megírása, 1 db. alkalmazástechnikai feladat elkészítése, óralátogatás a

tanulmányi és vizsgaszabályzat szerint.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DEZSŐ G.: Kémia feladatgyűjtemény. Segédlet. Nyíregyházi Főiskola

BALÁZS L.-né-J. BALÁZS K.: Kémia. Panem-Akkord, Budapest, 1999.

BERECZ E.: Kémia műszakiaknak. Budapest, 1991.

C. R. DILLARD-D. E. GOLDBERY: Kémia. Budapest, 1982.

LENGYEL B.: Általános és szervetlen kémiai praktikum. Budapest, 1990.

6

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve INFORMATIKA

Tantárgy kódja AIB1001

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Ionescu Klára főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja MI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A digitális kommunikáció alapfogalmainak megértése, alapeszközeinek (hardver, szoftver) meg-

ismerése. A számítógép alkalmazási területeinek általános áttekintése. Egy gra-fikai program

használata alapszinten. Az Ms-Windows és Ms-Word készségszintű elsajátítása. Excel 97/Excel

2000 táblázatkezelő szoftver készségszintű használata és alkalmazása specifikus területeken.

2. Tantárgyi program

Az információ digitális formái, adatok a számítógépben, külső adathordozók. A számítógéprend-

szer, főbb folyamatai. Számítógépek hálózatokban. Alapszoftverek és alkalmazási programok.

Operációs rendszerparancsok, parancsmódban (file és könyvtárkezelés). Grafikus felhasználói

felületek, Windows alkotóelemei. Vírusprogramok, tömörítő- és kicsomagoló programok. Szöveg-

szerkesztők típusai, Ms-Word használata (szerkesztési technikák, karakter- és bekezdésformázás,

hosszabb szöveg kezelési eszközei, tabulátorok, szegélyek, felsorolás, táblázatok, oldalbeállítás,

lapszámozás, fejléc, lábléc, külső állományok beillesztése, stílusok használata).

Excel programablak részei. Mozgás a táblázatban. Menürendszere. Adatbevitel. Képletek bevitele,

másolása, mozgatása. Munkalap formázása. Táblázat mentése. Sorozatok, rendezés (számtani, dá-

tum, automatikus). Excel függvények. Grafikonok létrehozása, módosítása, nyomtatás. Elemzések

FREQUENCY (gyakoriság), VLOOKUP (fkeres) függvények használatával. Matematikai alkal-

mazások. Célérték keresés. Solver-funkció. Lineáris programozási feladat. Makrók. Adatbázisok.

Kimutatások. Excel és Word kapcsolata. Power Point és táblázatkezelő kapcsolata.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat: 60 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 40 pont

5. Az értékelés módszere: Félévközi teljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

PERE L.: Programozás C-nyelven. Kiskapu, Pécs, 2003.

A GNU C fordító honlapja: http://gcc.gnu.org

SIMON B.-né: C-programozási gyakorlatok. SiS, Nyíregyháza, 2006.

PERE L.: Linux felhasználói ismeretek II. Kiskapu, 2002.

Egyéb C-tutorial-ok az ftp://pingvin.nyf.hu szerveren

7

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve FIZIKA

Tantárgy kódja AMB1107

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Beszeda Imre főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja FI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tantárgy célja a középiskolai fizika ismeretek felfrissítése, a hallgatók tudásában levő hiányos-

ságok kiküszöbölése. További cél a Mechanika, az Elektrotechnika valamint a Hő- és áramlástan

c. tantárgyakhoz szükséges alapismeretek elsajátítása és megszilárdítása.

2. Tantárgyi program

SI mértékegységrendszer. Elektrosztatika, az elektromos áram alaptörvényei, az elektromos áram

munkája hő és vegyi hatása, az elektromos áram és a mágneses tér, elektromágneses indukció,

váltakozó áram. Mozgástan, a tömegpont kinematikája. Körmozgás, harmonikus rezgőmozgás.

Dinamika, Newton törvények erőtörvények, a mechanika megmaradási tételei, a mechanikai téte-

lek alkalmazása. Folyadékok mechanikája. Termodinamikai rendszerek, hő, hőmennyiség, szilárd

anyagok és folyadékok hőtágulása. Ideális gázok állapotegyenlete. Gázkeverékek, gázok fajhői.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat megírása, 1 db. alkalmazástechnikai feladat elkészítése, óralátogatás a

tanulmányi és vizsgaszabályzat szerint.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 40 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 10 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DEZSŐ G.: Fizika. Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza, 2003.

DEZSŐ G.: Fizika feladatgyűjtemény. Segédlet. Nyíregyházi Főiskola

HOLICS L.: Fizika összefoglaló. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989.

BUDÓ Á.: Kísérleti fizika I-III. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992.

EROSTYÁK J.-LITZ J.: Fizika I-II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Debrecen, Pécs, Sze-

ged, 2005.

8

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Munkavédelem

Tantárgy kódja AMB1108

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+0

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Ormos László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja KI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A mérnök hallgatók legyenek jártasak a munkavédelmi eljárások alkalmazásában, az előírások

ellenőrzésében.

2. Tantárgyi program

A munkavédelem fogalma, a baleset fogalma, a biztonságtechnika és a munkavédelem eszköz-

rendszere. Munkaélettan, munkaegészségtan. Légzés, vérkeringés, energiaszükséglet. Hő-, só- és

vízháztartás. A munkavédelem jogi és igazgatási rendszere. A munkavédelem szervezése, irányí-

tása, ellenőrzése. Ergonómiai alapismeretek: munkaeszközök és munkahelyek kialakításának elő-

írásai. A villamosság biztonságtechnikája: az elektromos áram élettani hatásai, érintésvédelmi

osztályok és megoldások. Villámvédelem. A nyomástartó edények biztonságtechnikája: kialakítá-

sok, előírások, biztonsági szerelvények. A növénytermesztés és az állattartás gépeinek biztonság-

technikai követelményei. Biztonsági felszerelések, egyéni védőeszközök. Javító műhelyek bizton-

ságtechnikája,: a gépi megmunkálás, a gépjavítás biztonságtechnikája. Egyéni védőeszközök, vé-

dőberendezések. Tűzvédelem: a tűz kialakulásának feltételei. A tűzoltás módjai és eszközei. Tűz-

veszélyességi osztályok. A környezetvédelem feladata, eszközei. Emisszió, imisszió, határértékek.

Mérési eljárások és mérőeszközök.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Két zárthelyi dlgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Félévközi pontszám: két zárthelyi dolgozat max. 25-25 pont

Vizsga: max. 50 pont

5. Az értékelés módszere: félévközi teljesítmény +vizsga teljesítmény

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

Dr. Walz: Munkavédelem, Gödöllő, 1986

Szerényi I. – Gazsó A.: Munkavédelem, tűzvédelem, környezetvéfdelem. Szegs Books Kft., Bu-

dapest, 2007.

9

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve KOMMUNIKÁCIÓ

Tantárgy kódja AMB1109

Meghirdetés féléve 1.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Mohácsi Márta főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja AK

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a kommunikáció jelentőségét, lényegét, a verbális és non verbális

kommunikációs technikákat, gesztusok jelentőségét. A jó fellépés és a hatásos beszéd tartásának

megismerése. Tesztek segítségével önismeret, gyenge és erős pontok feltárása. Viselkedési for-

mák és a nemzetközi protokoll lényeges vonásainak megismerése.

2. Tantárgyi program

Kommunikáció és kultúra kapcsolata. Testbeszéd, gesztusok, non verbális kommunikáció. A jó

fellépés titka. A tárgyalás fortélyai. Önismereti teszt, IQ teszt, erős és gyenge pontok a személyi-

ségben. A hatásos beszéd módszerei. Kreatív gondolkodás és ötletbörze. Illem, etikett, protokoll.

Szituációs gyakorlatok, játékok, tesztek megoldása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

A hallgatók a félév során 2 db. zárthelyi dolgozatot írnak és 1 db. házi dolgozatot készítenek el.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Félévközi jegy.

5. Az értékelés módszere

Az évközi jelenlét és aktív órai munka + a megírt dolgozatok és beadandók alapján megajánlott

jegy.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

I. PEASE: Testbeszéd

J. EYSENCK: Ismerd meg az IQ-dat!

G. RAWLISON: A kreatív gondolkodás és az ötletbörze

SCOTT: A tárgyalás fortélyai

LINKEMER: A jó fellépés titka

CARNEGIE: A hatásos beszéd módszerei

10

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MATEMATIKA II.

Tantárgy kódja AMB1201

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1101

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Nagy Károly főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A későbbi gépész szaktárgyak matematikai megalapozása (Mechanika, Elektro- és irányítástech-

nika, stb.). Célul tűzzük a kellő jártasság kialakítását a feladatok megoldásában, valamint a gya-

korlati problémák matematikai módszerekkel történő megoldásában.

2. Tantárgyi program

Differencia és differenciálhányados fogalma. Alapderiváltak. Deriválási szabályok. Függvények

Taylor sorfejtése, Taylor, Mc-Laurin formula. Határozatlan integrál. Alapintegrálok. Integrálási

szabályok. Racionális törtfüggvények integrálása. Integrálszámítás alkalmazásai. Határozott integ-

rál. Newton-Leibnitz formula. Határátmenet. Terület, térfogat ívhossz számítás. Térfogatszámítás.

Súlypontszámítás. Differenciálegyenletek. Elsőrendű lineáris homogén és inhomogén egyenletek.

Másodrendű differenciálegyenletek.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat (2x20 pont) és 1 db. beadandó feladat (10 pont) határidőre történő leadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Beadandó feladat: 10 pont

1. zárthelyi dolgozat: 20 pont

2. zárthelyi dolgozat: 20 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény (50 pont) + kollokvium (50 pont).

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

HADHÁZYNÉ I. K.-FÖLDINÉ N. D.: Matematika II. Bessenyei Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2006.

BUKOVINSZKI-HADHÁZYNÉ: Matematika I. Mezőtúr, 1988.

HADHÁZYNÉ I. K.: Matematika III. Mezőtúr, 1990.

BÁRCZY B.: Differenciálszámítás. Műszaki Kiadó, Budapest, 2005.

BÁRCZY B.: Integrálszámítás. Műszaki Kiadó, Budapest, 2005.

11

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MECHANIKA II.

Tantárgy kódja AMB1202

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1102

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Péter Károly László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az egyszerű és összetett igénybevételekből származó feszültségeloszlások és alakváltozások

meghatározása, szilárdságtani méretezések elvégzése.

2. Tantárgyi program

Szilárdságtan feladata. Alapfogalmak: elmozdulás, alakváltozás, feszültség. Keresztmetszet

jellemzői. A másodrendű nyomaték, összefüggések a másodrendű nyomatékok között, Steiner-

tétel. Összetett keresztmetszet másodrendű nyomatékának számítása. A keresztmetszet fő másod-

rendű nyomatéka, tehetetlenségi főtengelyek. Keresztmetszeti tényező, inerciasugár. Egyszerű

igénybevételű prizmatikus rudak szilárdságtana. Húzás- és nyomás. Tiszta hajlításra terhelt

egyenes rúd. Kör- és körgyűrű keresztmetszetű rudak csavarása. Karcsú nyomott rudak ellenőrzé-

se. Összetett igénybevételű rudak szilárdságtana. Egytengelyű feszültségállapotot létrehozó

összetett igénybevételek vizsgálata: Ferde hajlítás. Egyidejű húzás és hajlítás. Zömök rudak ex-

centrikus húzása és nyomása. Karcsú rudak excentrikus nyomása és húzása. Többtengelyű fe-

szültségállapotot létrehozó összetett igénybevételek vizsgálata: Mohr-elmélet, Huber-Mises-

Hencky (H.M.H.) elmélete. Feszültségcsúcsra történő méretezés, illetve ellenőrzés. Többtengelyű

feszültségállapotot létrehozó összetett igénybevételek: Egyidejű hajlítás és nyírás. Egyidejű húzás,

hajlítás és csavarás. A szilárdságtan munkatételei. Külső erőrendszer munkája, belső energia.

Egyenes rudak belső energiája. Betti munkatétele, Castigliano tétele és alkalmazásuk lehajlás és

keresztmetszet elfordulásának számítására.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat megírása, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő teljesítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Zárthelyi dolgozat, alkalmazástechnikai feladat, órai aktivitás: 50 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzetek, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

PÉTER L.-KISS L.: Mechanika II. (jegyzet). Nyíregyháza, 2002.

MUTTNYÁNSZKY Á.: Szilárdságtan. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1981. (p. 743)

M. CSIZMADIA B.-NÁNDORI E.: Mechanika mérnököknek. Szilárdságtan. Nemzeti Tan-

könyvkiadó, 1998. (p.574)

12

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS II.

Tantárgy kódja AMB1203

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1103

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Páy Gábor László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A Műszaki ábrázolás I. tantárgyban megtanultak alkalmazása a műszaki rajzok készítésében. Gép-

rajzi szabványok elsajátítása gyártáskész műszaki rajzok készítése. Tűréstechnikai számítások

elsajátítása, számítógép alkalmazása a műszaki rajzok készítésében.

2. Tantárgyi program

Kötések, kötőgépelemek. Csavarok, ékek, reteszek, egyéb kötések ábrázolása. Csavarmenetek,

csavarok, csavarbiztosítások. Ékek, reteszek, szegecskötések. Rugók, csapágyak, fogazott gép-

elemkapcsolatok ábrázolása. Láncok, lánchajtások. Munkadarabrajzok. Hegesztett kötések ábrá-

zolása. Szerkezetek rajzai. Épület- és épületgépészeti rajzok. Csövek, csőszerelvények. Alkatré-

szek megmunkálásával kapcsolatos fogalmak megadási módok. ISO tűrési és illesztési rendszer.

Tűrési- és illesztési alapfogalmak. ISO tűrési- és illesztési rendszer számításai. Felületi érdesség,

alak- és helyzettűrések. Méretláncok.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 4 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 80 pont

4 db. alkalmazástechnikai feladat: 12 pont

Órai aktivitás: 8 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek, szemléltető eszközök.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

KARA M.: Műszaki rajz- és gépelemek I. Egységes jegyzet. Mezőtúr, 1988.

HADHÁZY I.-SZIGETI F.: Műszaki rajz és gépelemek. Segédlet. Nyíregyháza, 1989.

HADHÁZY I.: Műszaki ábrázolás II. Jegyzet. Nyíregyháza, 2000.

13

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GYÁRTÁSTECHNOLÓGIA I.

Tantárgy kódja GMB1204

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1104

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A gépészmérnöki ismeretek alapozó tantárgya. Célja, hogy a hallgatók ismerjék meg a hegesztés

és öntészet alapfogalmait, fontosabb eljárásait, technológiáit. Az elméleti ismereteket laboratóri-

umi és műhelygyakorlatok keretein belül a jártasság és készség szintjén kell alkalmazni a hallga-

tóknak.

2. Tantárgyi program

A fémhegesztés fogalmai, a hegesztés fizikai és metallurgiai alapjai. A hegesztés hőforrásai. A

hegfürdő kristályosodása, a hőhatásövezet szerkezete és származtatása. A hegesztőeljárások osztá-

lyozása és jellemzői. Az ív képződése és sajátosságai. BKI és védőgázas ívhegesztő eljárások.

TIG, MIG, MAG, hegesztés jellemzői, berendezései, technológiája. Gázhegesztés, láng- és plaz-

mavágás technológiája, berendezései. Fémek és ötvözetek hegeszthetősége. Hegesztett kötések

roncsolásos, és roncsolásmentes vizsgálatai. A hegesztés gyártástechnológiája, és minőségbiztosí-

tása. Hegesztéstechnológia kidolgozása (WPS) és elfogadtatása (WPAR). Öntészet. Öntvények

anyagai. Öntvénykészítés folyamata. A formázás és öntés módszerei. Rapid Prototyping alkalma-

zása a formatervezésben. Kokilla öntés. Centrifugál öntés, héjformázás, prec. öntés. Nyomás alatti

öntési eljárások. Acélöntés. Porkohászat.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Laboratóriumi mérések végrehajtása, 1 db. alkalmazástechnikai feladat megoldása, 2 db. zárthelyi

dolgozat megírása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 30 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 10 pont

3 db. laborvizsgálat: 10 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Kollokviumi jegy a félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

GÁTI J.: Hegesztési zsebkönyv. Cocom mérnökiroda Kft., Miskolc, 2003.

TISZA M.: Mechanikai technológiák. ME Kiadó, Miskolc, 2003.

KRISTÓF CS.: Hegesztőgépek. ESAB Kft., Budapest, 2002.

BÉRES L.-KOMÓCSIN M.: Acélok és öntöttvasak javító- és felrakóhegesztése. ESAB Kft.,

Budapest, 1995.

14

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve HŐ- ÉS ÁRAMLÁSTAN I.

Tantárgy kódja AMB1205

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1107

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Horváth Róbert János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy a hallgatót közelebb vigye a különböző termodinamikai alkalmazásokhoz

(kazánok, erőművi feladatok, épületfizika és energetika, hűtés és klimatizálás-technika).

2. Tantárgyi program:

Gázok termikus állapotjelzői (v, p, T). Hőtágulás, hőfeszültség. Fajhő. Gázok általános állapot-

egyenlete. Gázkeverékek összetételének megadása, átszámítások, keverékek gázállandója,

móltömege, fajhője, mólhője. Kalorikus állapotjelzők (entalpia, belső-energia). A TD-I. főtétele

zárt, és nyitott rendszerekre vonatkozóan. Gázok állapotváltozásai: izobár, izochor, izotermikus,

adibatikus, politrópikus állapotváltozások. Az állapotváltozások termikus és kalorikus jellemzői-

nek meghatározása a TD II-főtétele alapján. Reverzibilis és irreverzibilis folyamatok. Az entrópia

fogalma és számítása. Ábrázolás T-s diagramban. Hőerőgép-körfolyamatok, Munkát szolgáltató

körfolyamatok: Carnot, Otto, Diesel motor és vegyes körfolyamatok. Munkát felhasználó körfo-

lyamatok, (kompresszorok) hőtani elemzése.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

3 db zárthelyi dolgozat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

Félévközi pontszám: 3 db zárthelyi dolgozat (1*30+2*35) 100 pont

5. Az értékelés módszere:

Félévközi teljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyag-

ok:

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek, szemléltető eszközök.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.):

Környey T.: Termodinamika, Műegyetemi Kiadó, Budapest, 2004.

Környey T.: Hőátvitel, Műegyetemi Kiadó, Budapest 1999.

Környey T.: Hőátvitel példatár, Műegyetemi Kiadó, Budapest 2001.

HÜTTE: A mérnöki tudományok kézikönyve, Springer Hungarica Kiadó Kft, Budapest, 1993.

Beke J.: Műszaki hőtan mérnököknek, Szaktudás Kiadó Ház Rt, Budapest, 2000.

15

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GÉPTAN

Tantárgy kódja AMB1206

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1101, AMB1107

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Sikolya László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A középiskolai fizika és matematika ismeretekre támaszkodva, a műszaki gondolkodásmód for-

málása, a helyes mérnöki szemlélet megalapozása a fő cél. A tárgy keretében megvalósul a mér-

nöki szemléletű alapismeretek elsajátítása, a legfontosabb gépek működési elvének és a bennük

lejátszódó folyamatoknak az ismertetése és alkalmazása, a számítási készség fejlesztése.

2. Tantárgyi program

A géptanban használt fizikai mennyiségek, jelölések, mértékegységek fajtái. Mértékegység-

rendszerek. Az SI mértékegység-rendszer. Sebesség-, erő- és teljesítményátviteli jellemzők értel-

mezése. Szíjhajtás és fogaskerékhajtás. Gépek változó sebességű üzemének jellemzői. A menetáb-

ra kapcsolata a gyorsulás és az út diagramjával. Gépek periodikus mozgásai. A gép be- és kimenő

teljesítménye. A fellépő energiaveszteségek. A gépek hatásfoka. Az optimális terhelés kérdése.

Folyadékok mechanikája. A hőerőgépek működési elve. Az ideális gáz, mint munkaközeg. Jelleg-

zetes gáz állapot változások, és energetikai vonatkozásaik. Az energia és energiahordozók. Belső-

égésű motorok. Villamos gépek. Hidraulikus energiaátalakítók. Hidrosztatikus energiaátalakítók.

Hidrodinamikus energiaátalakítók. Energiatovábbító berendezések (közlőművek). Mechanikus

energia-átvételi rendszerek. Elektromos energiaátviteli rendszerek. Hidraulikus és pneumatikus

energiaátviteli rendszerek. Energiafelhasználók rövid ismertetése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x20): 40 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 10 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Jegyzetek, könyvek, feladatgyűjtemények, számítógépes oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

PATTANTYÚS Á. G.: Gépek üzemtana. MK, Budapest, 1983.

SOÓS P.-SIKOLYA L.: Mérnöki alapismeretek. Főiskolai jegyzet, Nyíregyháza, 1994.

GYŐRFI GY.: Géptan példatár és ábrafüzet. Főiskolai jegyzet, Mezőtúr, 1990.

NAGY K.: Géptan I. és Géptan II. Főiskolai jegyzet, Mezőtúr, 1983.

NAGY K.: Géptan példatár. Főiskolai jegyzet, Nyíregyháza, 1982.

SZENDRŐ P.: Mezőgazdasági géptan. Mg. Könyvkiadó, Budapest, 1993.

SZENDRŐ P.: Példák mezőgazdasági géptanból. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Bp., 1997.

16

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve KÖZGAZDASÁGTAN I.

Tantárgy kódja AMB1207

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Filep Gyula főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja UT

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók eligazodjanak a közgazdaságtan alapvető összefüggé-

seiben, s így jobban értsék a körülöttük zajló gazdasági, politikai eseményeket. Másfelől ezen

közgazdasági ismeretek birtokában elsajátíthassák az erre épülő ökonómiai jellegű tárgyakat (vál-

lalati gazdaságtan, marketing, nemzetközi mezőgazdaságtan stb.).

2. Tantárgyi program

Makroökonómia: Alapfogalmak: gazdaság, gazdálkodás, közgazdaságtan. A közgazdasági elmé-

letek fejlődése. Mikro- és makroökonómia. Az áru és piacgazdaság. A pénz kialakulása és funkci-

ói. A pénz továbbfejlődése és elszakadása az aranytól. A modern pénz jellemzői. Az infláció lé-

nyege és típusai. Költségvetés és monetáris politika. A gazdasági folyamatok makroökonómiai

megközelítése. Az újratermelés fő kategóriái. A gazdasági növekedés tényezői, típusai. A gazda-

ság egyensúlyi viszonyai. Általános túltermelési válság. Válság és munkanélküliség. A Philips

görbe jelentése. A világgazdaság kialakulása és működése. Globális „világproblémák”.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárhelyi dolgozat sikeres megírása, 1 db. házi dolgozat elkészítése és határidőre történő be-

adása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1. zárthelyi dolgozat: 35 pont

2. zárthelyi dolgozat: 35 pont

Házi dolgozat: 20 pont

Órai aktivitás: 10 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom. Előadáson, gyakorlaton készített jegyzet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

− Közgazdaságtan. Mg. Szaktudás Kiadó, 1993.

− Bevezetés a makroökonómiába. Tankönyv. Aula Kiadó, Budapest, 1992.

− P. A. SAMUELSON-W. P. NORDHAUS: Közgazdaságtan I-II. KJK, Budapest, 1993.

17

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve CAD ALAPJAI

Tantárgy kódja GMB1212

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AIB1001

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Péter Károly László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tantárgy célja a mérnöki tervező, rajzoló, demonstráló programok kezelésének megismertetése,

hogy azokat a hallgatók alkotó módon tudják felhasználni a szaktárgyakban.

2. Tantárgyi program

A mérnöki szoftverek fajtái, eszközigényük, alkalmazási területek. A CAD tervezőprogramok

hardver igénye. Az AutoCAD grafikus tervezőrendszer általános jellemzői, alkalmazási lehetősé-

gei. Rajzoló, szerkesztő rajzkezelő parancsok. Rétegtechnika használata. A tervezői program de-

móinak megoldása, gyakorlás. Mérnöki munkahely perifériái és azok kezelése. Plotter használata.

Térgeometria alkalmazása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

1 db. zárthelyi dolgozat, 3 db. alkalmazástechnikai feladat, a gyakorlati órák 75 %-ban aktív órai

közreműködés feladatok önálló megoldásával.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1 db. zárthelyi dolgozat: 25 pont

3 db. alkalmazástechnikai feladat: 75 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, programok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

VETRO Z.: CAD alapismeretek. Tankönyvkiadó, Budapest, 2000.

SZENTGYÖRGYINÉ GYÖNGYÖS É.-FODOR G. A.: AutoCAD feladatgyűjtemény.

Tank.kiadó, Budapest, 2000.

VARGA T.: AutoCAD 2000 és Relase 14 kezdőknek, haladóknak. Computer Studio, 2000.

PINTÉR M.: Mechanical Desktop. Tankönyv és példatár. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002.

PINTÉR M.: Rajzkészítés AutoCAD R12 verzióval. Műszaki Könyvkiadó, Budapest

PINTÉR M.: Auto CAD 2000. Computer Book, Budapest

A felhasznált programok kézikönyvei.

18

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS ALAPJAI

Tantárgy kódja AMB1209

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a minőségbiztosítás, minőségirányítás alapelveit, fogalomtárát az ISO

9000:2000 alapján. Ismerkedjenek meg a minőségirányítási rendszerek követelményeivel, felül-

vizsgálatuk folyamatával, továbbfejlesztési lehetőségeivel. Sajátítsák el az általánosan használt

minőségfejlesztési és javítási módszereket és technikákat.

2. Tantárgyi program

A minőségügy alapfogalmai az ISO 9000:2000 alapján. A minőségirányítási rendszerek fejlődése,

a szabványos minőségbiztosítási rendszerek. A minőségirányítási rendszer felépítése, kialakításá-

nak alapvető lépései. A minőségirányítási rendszer auditjai. A minőségirányítási rendszer doku-

mentációs háttere és azok felhasználása. Termékek minősítése, az EU tanúsítási rendszer. A mi-

nőségfejlesztés, minőségszabályozás, minőségbiztosítás, minőségtanúsítás általános jogi és tech-

nikai vonatkozásai. A fogyasztóvédelem és termékfelelősség tartalma.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 50 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

KOCZOR Z.: Bevezetés a minőségügybe. Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1999.

VERESS G.: A minőségügy alapjai. Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1999.

BÁLINT J.: Minőség - Tanuljuk és tanítsuk. Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1998.

Minőség és megbízhatóság c. folyóirat

Minőségirányítás műszaki ellenőrzés c. OMIKK kiadvány

SZIGETI F.-VÉGSŐ K.: A minőségirányítás alapjai. Nyíregyházi Főiskola, 2004.

19

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MŰSZAKI MÉRÉS

Tantárgy kódja GMB1210

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Páy Gábor László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

Megismertetni a hallgatókkal az általános metrológiai alapfogalmakat, a gépipari mérőeszközök

választékát és azok alkotó felhasználását, továbbá a vállalati mérési rendszer kiépítését és fenntar-

tását. A gyakorlati foglalkozások keretén belül jártassági színtű ismeretek megszerzése a mérő-

eszközök kezelése és a mérési feladatok végrehajtása területén.

2. Tantárgyi program

Metrológiai alapfogalmak ismertetése a mérésügyi törvények és szabványok alapján. A mérésügyi

törvény részletes ismertetése. A joghatással járó mérés, a hitelesítés és kalibrálás fogalmának és

végrehajtásának bemutatása. Az ISO 900X szabványok és az MSZ EN 30012-1 szabvány köve-

telményei a mérésüggyel és a mérőeszközökkel kapcsolatban. Mérési elvek: elmozdulás, áttétele-

zés, optikai elvek, nyomás és áramlás alapú mérési elvek, ultrahang és lézer alkalmazása, digitális

kijelzésen alapuló mérőeszközök. Mérőeszközök: mérési segédeszközök, tolómérők, mikrométe-

rek, mérőórák, finomtapintók, mérőgépek, mérőmikroszkópok, villamos elven működő mérőesz-

közök, pneumatikus elven működő mérőeszközök. Speciális mérési eljárások: menetmérés, fogas-

kerékmérés, érdességmérés, alak és helyzettűrés mérése. Mérőeszköz tervezés: nóniusz számítás

és szerkesztés, idomszerek számítása és szerkesztése. Számítások: sorozatmérés eredményének

feldolgozása, a mérési bizonytalanság meghatározása, RR vizsgálat.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Laboratóriumi mérések elvégzése és jegyzőkönyvezése, 2 db. zárthelyi dolgozat megírása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Laboratóriumi mérések: 40 pont

2 db. zárthelyi dolgozat: 60 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, mérőeszközök.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

VÉGSŐ K.: Műszaki mérés, jegyzetkivonat. Nyíregyházi Főiskola, 2004.

KIRÁLY O.: Hossz- és szögmérőműszerek, mérések. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001.

20

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MŰHELYGYAKORLAT I.

Tantárgy kódja GMB1211

Meghirdetés féléve 2.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+4

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1104

Tantárgyfelelős neve és beosztása Hajdu András műszaki oktató

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók tanműhelyi körülmények között ismerkedjék meg a lakatos szakipari munkák szer-

számaival és gépeivel, a hegesztő eljárásokkal és technológiákkal, készítsen hegesztett próbates-

teket és végezze el rajtuk a szükséges laborvizsgálatokat.

2. Tantárgyi program

Lakatos gyakorlat: Szakító és ütő próbatest készítése. Menetvágás, menetfúrás. Lemezmegmun-

kálás, forrasztás, szegecselés. Hőkezelési gyakorlat: Hőkezelési műveleti utasítás készítése, al-

katrész hőkezelésének végrehajtása, ellenőrzés keménységméréssel. Anyagvizsgálat: Hegesztett

kötések roncsolásos és roncsolásmentes vizsgálatainak végrehajtása, jegyzőkönyv készítése. He-

gesztési gyakorlat: BKI, SWI, VFI, lánghegesztési eljárással próbadarabok (sarok és tompavarra-

tok) készítése, WPS-készítés, majd a hegesztett kötésekből kimunkált próbatesteken anyagvizsgá-

lat végrehajtása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

4 db. próbatest (munkadarab) elkészítése, 3 db. alkalmazástechnikai feladat, 3 db. laborvizsgálati

jegyzőkönyv elkészítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

3 db. alkalmazástechnikai feladat: 30 pont

3 db. laborvizsgálati jegyzőkönyv: 30 pont

4 db. próbatest: 40 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet. Lakatos és hegesztő műhely a szükséges berendezésekkel, szerszámokkal

és anyagokkal. Fogyó anyagok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

A szakirányú tárgyakhoz megadott irodalmak.

21

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MATEMATIKA III.

Tantárgy kódja AMB1301

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1201

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Gát György Tamás főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A későbbi gépész szaktárgyak matematikai megalapozása (Mechanika, Elektro- és irányítástech-

nika, stb.). Célul tűzzük a kellő jártasság kialakítását a feladatok megoldásában, valamint a gya-

korlati problémák matematikai módszerekkel történő megoldásában.

2. Tantárgyi program

Kombinatorika. Permutáció, kombináció, variáció (ismétléses és ismétlés nélküli). Valószínűség-

számítás. Valószínűségszámítás alaptételei. Valószínűségi változó fogalma. Diszkrét és folytonos

eloszlású valószínűségi változók jellemzői (eloszlás, eloszlásfüggvény, sűrűségfüggvény, várható

érték, szórás). Matematikai statisztika alapjai (átlag szórás, standard hiba). Regresszióanalízis.

Termelési függvények.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat (2x20 pont) és 1 db. beadandó feladat (10 pont) határidőre történő leadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Beadandó feladat: 10 pont

1. zárthelyi dolgozat: 20 pont

2. zárthelyi dolgozat: 20 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény (50 pont) + kollokvium (50 pont).

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

HADHÁZYNÉ I. K.: Matematika III. Bessenyei Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2006.

BUKOVINSZKI-HADHÁZYNÉ I. K.: Matematika I. Mezőtúr, 1988.

HADHÁZYNÉ I. K.: Matematika III. Mezőtúr, 1990.

BÁRCZY B.: Differenciálszámítás. Műszaki Kiadó; Budapest, 2005.

BÁRCZY B.: Integrálszámítás. Műszaki Kiadó; Budapest, 2005.

22

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MECHANIKA III.

Tantárgy kódja AMB1302

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1202

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Péter Károly László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A hallgató sajátítsa el az anyagi pont és a merev testek mozgásainak kinematikai és dinamikai leírásához

szükséges alapelveket és kompetenciákat.

2. Tantárgyi program:

A kinematika alapfogalmai. Mozgástörvény. Anyagi pont kinematikája. Elmozdulás, sebesség, gyorsulás

függvények. Foronómiai görbék. Speciális mozgások kinematikája. Egyenes vonalú egyenletes, egyenlete-

sen változó mozgás. Körmozgások. Hajítás. Harmonikus rezgőmozgás. Merev testek kinematikája. Elemi

mozgások. Merev testek véges mozgásai. Szerkezetek kinematikája. Relatív mozgás. A kinetika alaptéte-

lei. Newton-törvények. Anyagi pont kinetikája: Mozgásegyenlet. Impulzus-, perdület-, munka- és

energiamegmaradási tétel. Szabad mozgások vizsgálata. Mozgás a Földön. Relatív mozgások haladó és

forgó koordinátarendszerekben. Kényszermozgások. Álló és mozgó kényszerek. Érdes lejtő. Merev testek

kinetikája. Súlypont-, impulzus-, perdület- és munkatétel. Testek tehetetlenségi nyomatéka. Merev testek

haladó és forgó mozgása. Fizikai inga. Ütközés. Rugalmas és rugalmatlan ütközések. Szerkezetek kinetiká-

ja. Haladó mozgások, forgó mozgások.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat, 1 db alkalmazástechnikai feladat határidőre történő teljesítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

Félévközi pontszám (zárthelyi dolgozat, alkalmazástechnikai feladat,

órai aktivitás alapján) 50 pont

Vizsgateljesítmény alapján: 50 pont

5. Az értékelés módszere:

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

Szakirodalom, jegyzetek, oktatási segédletek

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.):

Kötelező irodalom:

1. Király Béla: Dinamika. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2006.

2. Jezsó K. – Király B. . Mörk J.: Dinamika példatár, Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2008

3. Dezső Gergely: Kinematika és dinamika példatár, Nyíregyházi Főiskola, 2010.

4. Dr. Kiss Lajos – Dr. Péter László: Mechanika III. Kinematika. Dinamika.

Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar

Nyíregyháza, 2000.

5. Béda Gyula – Stépán Gábor: Analitikus mechanika, Műegyetemi Kiadó, Budapest, 2000

(Az ajánlott irodalom a foglalkozási tervben olvasható.)

23

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve HŐ- ÉS ÁRAMLÁSTAN II.

Tantárgy kódja AMB1303

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1205

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Horváth Róbert János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tantárgy célja – építve a Hő- és áramlástan I. alapjaira –, hogy a hallgatót közelebb vigye a kü-

lönböző termodinamikai alkalmazásokhoz (kazánok, erőművi feladatok, épületfizika és energeti-

ka, hűtés és klimatizálás-technika).

2. Tantárgyi program:

Az égési folyamat termodinamikai vizsgálata. Az égési folyamat levegőigényének meghatározása.

A vízgőz előállítás termodinamikája és állapotváltozásai. Gőzdiagramok szerkesztése és használa-

ta. A hőközlések alaptípusai és a hőátszármaztatás számításokkal. A hőcserélők elmélete, közepes

hőmérsékletkülönbség, számításokkal. A nedves levegő alapparamétereinek megismerése, számí-

tása, a Mollier-féle i-x diagram felépítése és kezelésének begyakorlása. Szárítástechnikai alapfo-

galmak és szárítási feladatmegoldások. A hűtéstechnika alapjai: kompresszoros és szorpciós hűtő-

gépek. Hőszivattyúk. Számítások különböző alapesetekre. Áramlástechnikai alapfogalmak és

alaptörvények ismétlése és kiegészítése (kontinuitási-tétel, Bernoulli-tétel alkalmazási példákkal,

impulzus-tétel). Áramlástechnikai veszteségszámítások elmélete és gyakorlata. Áramlástechnikai

alapgépek: szivattyúk, ventilátorok (alapparaméterek, típusok, karakterisztikák, szabályozási és

üzemeltetési alapszabályok).

3. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

Félévközi pontszám: 2 db zárthelyi dolgozat 50 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere:

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyag-

ok:

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek, szemléltető eszközök.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.):

Környey T.: Hőközlés. Műegyetemi Kiadó, Budapest 1999.

HÜTTE: A mérnöki tudományok kézikönyve, Springer Hungarica Kiadó Kft, Budapest,

1993.

Jakab Z.: Kompresszoros hűtés I-II. kötet. Magyar Mediprint Szakkiadó, Budapest. 2000.

Sitkei Gy: Gyakorlati áramlástan. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1997.

Lajos T.: Az áramlástan alapjai. Műegyetemi Kiadó, 2008.

24

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve KÖZGAZDASÁGTAN II.

Tantárgy kódja AMB1304

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1207

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Filep Gyula főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja UT

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók eligazodjanak a közgazdaságtan alapvető összefüggé-

seiben, s így jobban értsék a körülöttük zajló gazdasági, politikai eseményeket. Másfelől ezen

közgazdasági ismeretek birtokában elsajátíthassák az erre épülő ökonómiai jellegű tárgyakat (vál-

lalati gazdaságtan, marketing, nemzetközi mezőgazdaságtan stb.).

2. Tantárgyi program

Mikroökonómia: A mikroökonómia helye a közgazdaságtanban. A fogyasztói magatartás és ke-

reslet elmélete. A hasznosság ordinális és kardinális megközelítése. A fogyasztói optimum meg-

határozása. Árhatár-vizsgálatok, keresletrugalmasság. A vállalati magatartás elmélete. A termelési

függvény és a vállalati optimum. A termelés költségfüggvénye. A vállalati profit meghatározása

és a kínálati függvény. A termelési tényezők piaca. A vállalati inputkereslet meghatározása. A

termelési tényezők kínálata. A kamat és a járadék. Földjáradék-elmélet. Piaci formák és piaci

szerkezetek. Monopólium és oligopólium. Oligopolista árvezérlés. Külső gazdasági hatások ér-

telmezése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárhelyi dolgozat sikeres megírása, 1 db. házi dolgozat elkészítése és határidőre történő be-

adása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1. zárthelyi dolgozat: 20 pont

2. zárthelyi dolgozat: 20 pont

Házi dolgozat: 10 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom. Előadáson, gyakorlaton készített jegyzetek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

− Mikroökonómia (szerk.: Kopányi Mihály). Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1993.

− Közgazdaságtan. Mg. Szaktudás Kiadó, 1993.

− P. A. SAMUELSON-W. P. NORDHAUS: Közgazdaságtan I-II. Közgazdasági és Jogi Könyv-

kiadó, Budapest, 1993.

25

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GÉPELEMEK I.

Tantárgy kódja AMB1305

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 3+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1201, AMB1202, AMB1203

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Páy Gábor László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

Mechanizmusok. A mechanizmusok szabadságfoka, pályagörbéje, kinematikája és dinamikája.

Vezérlő mechanizmusok. Az általános gépelemek ábrázolása, funkciójának és tipizálásának isme-

rete. A gyakrabban előforduló gépelemek és gépszerkezetek kiválasztásában, méretezésében a

jártasság kifejlesztése. A szabványosítással kapcsolatos ismeretek kialakítása. Mindezeket a fel-

adatokat az előadásokra alapozva, tantermi foglalkozások keretében számpéldákon, tervezési fel-

adatokon keresztül valósítjuk meg.

2. Tantárgyi program

Mechanizmusok szabadságfoka, pályagörbéje, kinematikája és dinamikája. Vezérlő mechanizmu-

sok. Kötőelemek (csavarok, szegecsek, hegesztett kötések), tengelyek, tengelykötések (ék-, re-

tesz-, csapszeg- és szegkötések, zsugorkötések), sikló- és gördülőcsapágyak.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db zárthelyi dolgozat

2 db tervezési feladat: mechanizmusok (pályagörbe, kinematika, vezérlőmechanizmus)

csavarorsós emelő vagy prés tervezése, méretezése

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

zárthelyi dolgozat 2 x 25 pont = 50 pont

tervezési feladat 2 x 25 pont = 50 pont

összesen 100 pont

5. Az értékelés módszere

A gyakorlati jegy megszerzéséhez minimum 51 pontot kell elérni, úgy, hogy a zárthelyi dolgoza-

tok eredménye dolgozatonként minimum 13 pont legyen.

Az elért jegy a TVSz szerint

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Az előadás valamint a tantermi gyakorlatok anyaga

7. Kötelező, ajánlott irodalom

Drágár: Műszaki rajz és gépelemek III.

Várszegi: Műszaki rajz és gépelemek IV.

Vörös: Gépelemek I., II., III.

Nagy: Szerkesztési atlasz

Diószegi: Gépszerkezetek méretezési zsebkönyve.

26

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Elektrotechnika és irányítástechnika I.

Tantárgy kódja AMB1306

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1107

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Ormos László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja KI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A mérnök hallgatók ismerjék meg a korszerű ipari berendezések villamos alapelemeit, az ipari

elektronika elemeit, működési elvüket, alkalmazásuk feltételeit, lehetőségeit. Ismerjék meg a vil-

lamos energia ellátó rendszerek felépítését. Sajátítsák el a villamos gépek működési elvét, ismer-

jék szerkezeti felépítésüket, alkalmazástechnikájukat. Tegyenek szert mérési feladatok, eljárások

megoldásának és elvégzésének képességére.

2. Tantárgyi program

Ipari elektronika: diódák, tirisztorok, triakok szerkezeti felépítése, működési elve, alkalmazásuk.

Bipoláris tranzisztorok, térvezérlésű tranzisztorok szerkezeti felépítése, működési elve, jelleggör-

béik. Tranzisztorok alapkapcsolásai. Az alapkapcsolások jellemzői. Erősítők alapkapcsolásai.

Analóg integrált áramkörök. Funkcionális áramkörök műveleti erősítőkkel.

Villamos energiaellátó rendszerek. Egy- és három fázisú hálózatok. Transzformátorok szerkezeti

felépítése, üzemi jellemzői. Egy- és három fázisú transzformátorok. Egyenáramú gépek szerkezeti

felépítése, működése, jellemzői, üzemeltetésük. Aszinkron gépek szerkezeti felépítése, működése,

jellemzői, üzemeltetésük. Szinkron gépek. Szinkron gépek jellemzői, üzemeltetésük. Teljesít-

ménytényező javítás szinkron motorral.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Két zárthelyi, számítógépes feladatok megoldása, laboratóriumi mérések.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Félévközi pontszám: két zárthelyi dolgozat max. 20-20 pont

laboratóriumi mérések max. 30 pont

Vizsgajegy: max. 30 pont

5. Az értékelés módszere: félévközi teljesítmény +vizsga teljesítmény

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Számítógépes oktatóprogram: EB-2000, számítógépes tanulmányi segédletek, jegyzetek, szakfo-

lyóiratok, szakkönyvek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

Szittya O. – Domonkos S. (2007): Villamosságtan. INOK Kft., Budapest

Ormos(1987): „Elektrotechnika és irányítástechnika II/1”. Mezőtúr

Ormos(1987): „Elektrotechnika és irányítástechnika II/2”. Mezőtúr

Danku-Farkas-Nagy (1978):”Villamos gépek (Példatár)”. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.

Csáki-Ganszky-Ipsits-Marti (1971):”Teljesítményelektronika”. Műszaki Könyvkiadó, Budapest

27

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve EU ISMERETEK

Tantárgy kódja AMB1307

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Rozgonyi Ibolya főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja NP

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató ismerkedjen meg az EU szervezetével, intézményrendszerével. Az EU működési sza-

bályainak, határozatai megismerési forrásainak gyakorlatias hasznosítása.

2. Tantárgyi program

Az EU és jogelődei története. A jelenlegi intézményrendszer kialakulása, felépítése, működése. A

közösségi politikák, közösségi jog fogalma, jellemzői. Az Európa-ház modellje, pillérei, alapsza-

badságjogok megismerése, gyakorlati alkalmazása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Óralátogatás, 2 zárthelyi dolgozat eredményes megírása, házi dolgozat készítése

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) A 6. és 12. héten az addig leadott anyagból 5-5 kérdésből álló, 15 perces ZH, 1 kifejtő, 2 definíció

és 3 db. teszt jellegű kérdéssel. A 13. hétig egy 5-10 oldalas saját tanulmány az EU történetéből

vagy egy jogintézményről saját értelmezéssel, feldolgozással, irodalomjegyzékkel (min. 5). A

három jegy átlaga a félévi érdemjegy. Bármelyik hiánya, nem megfelelő érdemjegye esetén szó-

beli beszámolót von magával a jegyzetből. Ennek eredménye az érdemjegy.

5. Az értékelés módszere

A dolgozatok azonnal javíthatók a helyes válasz közlésével, ha a szomszéddal lapot cserélnek.

Minden teljes válasz egy jegyet ér. A beadandó eredetisége, saját munka része, az érthető feldol-

gozás, felhasznált irodalom kerül osztályozásra.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Római Szerződés eredeti és átszámozott szövege, EU jogtár, EK rendeletek, irányelvek, bírósági

határozatok, Fehér könyv, Zöld könyv.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

Az EU Intézményi szemmel.

Bevezetés az EU jogába és nyelvezetébe.

Az európai társasági jog.

EU intézmények és jogharmonizáció kiadványok a HVGORAC-tól. Jegyzet

28

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GYÁRTÁSTECHNOLÓGIA II.

Tantárgy kódja GMB1308

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1204

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tantárgy a gépészmérnöki ismeretek alapozó tantárgya. Célja, hogy a hallgatók ismerjék meg a

képlékenyalakítás alapfogalmait, fontosabb eljárásait, technológiáit, szerezzenek kellő mélységű

ismereteket képlékeny alakítási, és lemezalakítási technológiák elkészítéséhez, alakító szerszámok

tervezéséhez.

2. Tantárgyi program:

Képlékenyalakítás elméleti alapjai. Alakváltozási mérőszámok. Alakítási szilárdság hideg- és

melegalakításkor. Az alakíthatóság. A súrlódás és a kenés. Az alakváltozás mechanikai tulajdon-

ságokra és kristályszerkezetre gyakorolt hatása. Hidegen alakított fémek hőkezelése.

Kovácsolás, sajtolás, hengerelés, csőgyártás gépei, eszközei, műveletei, technológiája. Egyéb hi-

deg térfogatalakító eljárások. Huzalgyártás. Lemezalakító eljárások. Kivágás, lyukasztás, mélyhú-

zás. Kivágó, lyukasztó, mélyhúzó szerszámok szerkesztésének alapelvei, tervezésük. Képlékeny

alakítóeljárások technológiai tervezésének általános elvei. Vágási, hajlítási, mélyhúzási technoló-

giák tervezésének elvei, szerszámok típusai, tervezésük szempontjai, zömítési, folyatási eljárások

technológiái, szerszámai. Alakítógépek típusai, gépkiválasztás elvei. Kovácsolási eljárások jel-

lemzői, tervezése, gépei.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat, 1 db alkalmazástechnikai feladat megoldása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

Félévközi pontszám: 2 db ZH dolgozat 30 pont

1 db alk.techn.feladat. 15 pont

Előadásokon és gyakorlatokon való aktív részvétel 5 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere:

Kollokviumi jegy a félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyag-

ok:

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.):

TISZA M. (szerk.): Mechanikai technológiák 4. kiadás. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc,

2008., p.1-495., ISBN 963-661-571-3

GÁL G.- KISS A.- SÁRVÁRI J.- TISZA M.: Képlékeny hidegalakítás. Nemzeti Tankönyv-

kiadó, Budapest, 2008., p.1-316

VOITH M.: A képlékenyalakítás elmélete. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 1998.

KISS E.: Képlékeny alakítás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1997.

29

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MŰHELYGYAKORLAT II.

Tantárgy kódja GMB1309

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+4

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1211

Tantárgyfelelős neve és beosztása Hajdu András műszaki oktató

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A hallgatók tanműhelyi körülmények között ismerkedjenek meg a forgácsoló megmunkáló eljárá-

sokkal, a forgácsoló gépek felépítésével, működésével, kezelésével.

2. Tantárgyi program:

Külső és belső hengeres felületek esztergálása. Forgácsoló kések és furatmegmunkáló szerszámok

típusai, élezésük, beállításuk. Szakítópróbatest esztergálása. Palást- és homlokmarás, egyenes irá-

nyú és ellenirányú marás. Fúrás, süllyesztés, sík- és lépcsős felületek marása. Reteszhorony készí-

tése. Fogaskerék készítése profilozó eljárással. Külső- és belső kúp- és menetesztergálás, alakos

és többtengelyű darabok készítése. Palást- és síkköszörülés. Tengely esztergálása és marása.

Gyártástechnológia tervezése egyetemes forgácsoló szerszámgépekre.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db munkadarab elkészítése, 2 db alkalmazástechnikai feladat elkészítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

Félévközi pontszám: 2 db munkadarab 50 pont

2 db alk.tech.feladat 50 pont

5. Az értékelés módszere:

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyag-

ok:

Szakirodalom, jegyzet. Forgácsoló laboratórium a szükséges berendezésekkel, szerszámokkal és

anyagokkal. Fogyó anyagok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.):

A szakirányú tárgyakhoz megadott irodalmak.

30

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GÉPELEMEK II.

Tantárgy kódja AMB1401

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1302, AMB1305

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Páy Gábor László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A mérnöki ismeretekhez szükséges gépelemek ábrázolása, funkciójának és tipizálásának ismerete.

A gyakrabban előforduló gépelemek és gépszerkezetek kiválasztásában, méretezésében a jártasság

kifejlesztése. A szabványosítással kapcsolatos ismeretek kialakítása.

2. Tantárgyi program

Csövek, csőszerelvények, dörzshajtások, végtelenített lapos-, ékszíj és lánchajtások, fogaskerék

hajtások elmélete és tipizálása. Gépelemek megválasztása, szerelése és méretezése. Gépelemek

karbantartása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Órai aktivitás, 1 db. zárthelyi dolgozat, 2 db. tervezési feladat határidőre történő teljesítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1 db. zárthelyi dolgozat: 20 pont

2 db. tervezési feladat: 30 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, programok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

ERDŐS: Műszaki rajz és gépelemek II. 2. rész, Mezőtúr, 1989.

DRÁGÁR: Műszaki rajz és gépelemek III. Mezőtúr, 1983.

VÁRSZEGI: Műszaki rajz és gépelemek IV. Mezőtúr, 1982.

VÁRSZEGI: Műszaki rajz és gépelemek gyakorlatok II. Mezőtúr, 1982.

VÖRÖS: Gépelemek I., II., III. Budapest, 1977.

DIÓSZEGI: Gépszerkezetek méretezési zsebkönyve. Budapest, 1979.

DIÓSZEGI: Gépszerkezetek példatára. Budapest, 1996.

Műszaki táblázatok. Szabványok. Katalógusok

31

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Elektrotechnika és irányítástechnika II.

Tantárgy kódja AMB1402

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1306

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Ormos László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja KI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A mérnök hallgatók ismerjék meg az elektronikus irányítástechnikai rendszerek elemeit. Sajátít-

sák el az elektronikus áramköri elemek működési elvét, ismerjék szerkezeti felépítésüket, alkal-

mazástechnikájukat. Ismerjék meg a folyamatirányítás digitális berendezéseinek - kontrollerek,

PLC-k és a folyamatirányító számítógépek - felépítését, működését, alkalmazástechnikájukat.

Tegyenek szert mérési feladatok, eljárások megoldásának és elvégzésének képességére.

2. Tantárgyi program

Kapcsoló áramkörök: mechanikus és elektronikus kapcsolóelemek. Kapcsoló áramkörök jellem-

zői, munkapontjuk. Digitális integrált áramköri szabványok. Kapu-áramkörök felépítése, alkalma-

zástechnikája. Logikai hálózatok. Multiplexerek, demultiplexerek. Billenő körök: flip-flopok és

regiszterek. Számlálók, tárolók és léptető regiszterek.

Logikai hálózatok tervezése: igazságtáblázatok, maxtermek, mintermek, De Morgan tételei.

A mikroprocesszor és mikrokontrollerek felépítése, jellemzői. Illesztő áramkörök mikroprocesz-

szorokhoz, mikrokontrollerekhez.

A PLC felépítése, jellemzői. A folyamatirányító számítógép felépítése, operációs rendszere.

Folyamatirányító számítógépek jellemzőinek tanulmányozása. Valósidejű operációs rendszerű

folyamatirányító számítógép jellemzői, programozása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Egy zárthelyi dolgozat, laboratóriumi mérések elvégzése, számítógépes feladatok megoldása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Félévközi értékelés: két zárthelyi dolgozat megírása max. 20-20 pont,

laboratóriumi mérések elvégzése max. 30 pont,

Vizsgajegy: kollokvium max. 30 pont

5. Az értékelés módszere: félévközi teljesítmény +vizsga teljesítmény

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Számítógépes oktatóprogramok: EB-2000, számítógépes tanulmányi segédletek, jegyzetek, szak-

könyvek, folyóiratok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

Ormos L. (1987):”Elektrotechnika és irányítástechnika II/1” Mezőtúr

Ajtonyi I. (1998):”Digitális rendszerek”. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc-Egyetemváros

Ajtonyi I. szerk. (207-2008): „PLC és SCADA-HMI rendszerek I-III. Aut-Info Kft., Miskolc

Tietze-Schenk (1981):”Analóg és digitális áramkörök”. Műszaki Könyvkiadó, Budapest

Vancsó (1986):”Mikroprocesszor elemek a tervezéshez”. Műszaki Könyvkiadó, Budapest

32

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GAZDASÁGTAN

Tantárgy kódja AMB1403

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+1

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1304

Tantárgyfelelős neve és beosztása Kozmáné Petrilla Gréta főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja GI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tantárgy alapvető célja, hogy a hallgatók megismerjék az alapvető nemzetgazdasági összefüg-

géseket, a mikrogazdasági rendszereket, vállalkozási formákat, a vállalatok gazdasági tevékeny-

ségét.

2. Tantárgyi program

Nemzetgazdasági alapösszefüggések, helyzetelemzés. Mikrogazdasági rendszerek. Vállalkozási

formák. Az erőforrások jellemzői, főbb kombinációs szempontjai. Munkaerőgazdálkodás. Befek-

tetett eszközök modellje. Amortizáció. Beruházás, gazdaságossági kalkulációk. Forgóeszköz-gaz-

dálkodás, logisztika. R-H kapcsolatok. Költséggazdálkodás, önköltségszámítás. ÁKFN-struktúra

elmélete. Vállalkozások finanszírozása. Nyilvántartások. Számviteli alapok. Gazdasági kategóriák

rendszerezése. Vállalkozói logika. Vállalkozások alapítása, megszüntetése. Amortizáció-számítá-

sok. Beruházás elemzések (statikus, dinamikus). Készletgazdálkodás. Költségkalkulációk. ÁKFN-

struktúra gyakorlati alkalmazása, pótlólagos ráfordítások. Gazdasági döntéseket megalapozó

elemzési módszerek. Gazdasági tevékenységek elemzése. Tervezési alapismeretek. Vállalkozások

tervezési rendszere és gyakorlata. Gazdasági szituációk ökonómiai elemezhetősége. Termelési

függvények vizsgálata. Lineáris programozás gyakorlati alkalmazása. KIPA-módszer. Üzleti terv

– minták. Üzleti terv készítése. Pályázati alapismeretek.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. házi feladat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x20): 40 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 10 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény +vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

HUSTI, I. et al.: A mezőgazdasági gépesítés ökonómiája és menedzsmentje. Mezőgazdasági

Szaktudás Kiadó, Budapest, 1999.

GALÓ, M.: Vállalkozások gazdaságtana. Főiskolai jegyzet, 1999.

33

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MÉRNÖKI ETIKA

Tantárgy kódja AMB1404

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Trembeczki István főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja TR

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók – a legfontosabb erkölcsfilozófiai fogalmak, kategóriák és irányzatok ismeretének

birtokában – legyenek képesek eligazodni napjaink nyugati civilizációjának erkölcsi dilemmáiban,

tudjanak érvelni a haladás és a fenntartható fejlődés összeegyeztethetősége mellet. Legyenek ké-

pesek a techné és az éthosz összefüggéseit helyesen megválaszolni, valamint érveket megfogal-

mazni az ökológiai és az ökológiai racionalitás helyes aránya mellett.

2. Tantárgyi program

A tantárgy első részét a legfontosabb erkölcsfilozófia kategóriák, fogalmak, illetve az erkölcsfilo-

zófiai irányzatok történetének a bemutatása képezi. A történeti részt az ember és a technika viszo-

nyának erkölcsfilozófiai kérdései követik. Például: mennyiben felelős az ember, kiváltképpen a

mérnök, az által létrehozott instrumentárium további sorsáért, a szándékolt (pl. fegyverek) és a

nem szándékolt (környezetszennyezés), tehát az ún. másodlagos- vagy mellékkövetkezményekért

stb. Vajon a technikát az emberi kultúra integráns olyan részének kell-e tekinteni, amely hozzájá-

rul az emberiség jobb jövőjének kiformáláshoz, avagy inkább egyfajta démoni erőt kell benne

látni, amely szükségszerűen elvezet egy mindent megsemmisítő ökológiai katasztrófához. Milyen

társadalmi következményei lehetnek a bionika, a biotika, illetve a géntechnológia egyre fokozot-

tabb alkalmazásának a mindennapi életben.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Házi dolgozat, kiselőadás.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Vizsgajegy.

5. Az értékelés módszere

Szóbeli és írásbeli.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakkönyvek folyóiratok, ismereterjesztő filmek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

Kortárs etika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 2004.

TILLMANN J. János (szerk): A későújkor józansága I-II. Technikafilozófiai olvasókönyv.

Göncöl Kiadó, Budapest, 1994-2005.

W. Ch. ZIMMERLI: Technik: oder wissen wir, was wir tun. Schwabe Verlag, Stuttgart, 1976.

34

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GYÁRTÁSTECHNOLÓGIA III.

Tantárgy kódja GMB1405

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1308

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

Alapvető gépgyártástechnológiai ismeretek megismertetése, az optimális technológiai adatok és a

hagyományos technológiai tervezés mellett a hallgatóknak meg kell ismerniük a számítógépes

technológiai tervezés és NC programozás alapjait is.

2. Tantárgyi program

A forgácsolás alapfogalmai. A gépgyártástechnológia tudományterületei, alapfogalmai, rendszer-

jellemzői, struktúrája. Forgácsoló szerszámok részei, élgeometriája, anyagai. Forgácsoló erő és

teljesítmény. Szerszámok kopása, éltartama. Megmunkálási eljárások áttekintése: esztergálás,

gyalulás, üregelés, furatmegmunkálás, marás, köszörülés, villamos, kéminai, fizikai, termikus

anyagszétválasztás. Bázisok. A helyzetmeghatározás módjai, fokozatai, elemei. A gyártási folya-

mat tervezése. Az alkatrészgyártás technológiai tervezésének struktúrája, alapvető szabályai, fo-

lyamatának kidolgozása. Technológiai dokumentációk, művelettervezés. Jellegzetes gépalkatré-

szek gyártása. Előgyártmányok, ráhagyások. Alakos felületek megmunkálása. Menet- és fogazat-

megmunkálás. Egyetemes osztófej. Forgácsoló készülékek. Helyzetmeghatározás és készülékezés

elemei. Központosítás. Munkadarab és szerszámbefogó készülékek. Forgácsoló szerszámgépek

felépítése, működése. Gyártórendszerek felépítése, technológiai lehetősége. NC-, CNC-gépek,

CAD/CAM rendszerek.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 2 db. alkalmazástechnikai feladat megoldása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 30 pont

2 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek, szerszám katalógusok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DUDÁS I.: Gépgyártástechnológia I. Gépgyártástechnológia alapjai. Miskolci Egyetemi Kiadó,

Miskolc, 2000.

HORVÁTH M.-MARKOS S. (szerk.): Gépgyártástechnológia. Műegyetemi Kiadó, Bp., 1995.

DUDÁS I.: Gépgyártástechnológia II. Forgácsoláselmélet, technológiai tervezés alapjai. Mis-

kolci Egyetemi Kiadó, 2001., p.314.

DUDÁS I.: Gépgyártástechnológia III. Megmunkáló eljárások és szerszámaik. Fogazott alkatré-

szek gyártása és szerszámaik. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2003., p.539.

GYÁNI K. (szerk.): Gépgyártástechnológia alapjai I. Példatár és segédlet

35

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve ÉPÜLETGÉPÉSZET

Tantárgy kódja AMB1406

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1303

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Horváth Róbert János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tantárgy oktatásának célja olyan építészeti alapismeretek nyújtása, amelyek egy beruházás elbí-

rálásánál segíti a szakkifejezésekben és megoldásmódokban történő eligazodást. Ismereteket nyújt

az épület beruházások eljárásrendje és dokumentációi területén. Megismerik a hallgatók az épü-

letgépészeti berendezések működési elveit, üzemeltetésüket és karbantartásukat.

2. Tantárgyi program

Építészeti rajzok fajtái és speciális jelrendszere. Az építési beruházás előkészítése, dokumentációi,

építési engedély iránti kérelem. Épület beruházások birtokbavétele. Építőanyagok, épületek szer-

kezeti elemei. Épületek hő veszteségének meghatározása, fűtési módok és rendszerek. Fűtési

rendszerek üzemeltetése és karbantartása. Épületek és mezőgazdasági technológiai folyamatok

vízszükségletének meghatározása. Víznyerés és szállítás műszaki berendezése. Vízellátás szerel-

vényei. Szennyvízkezelés, elvezetés, tárolás technológiái és műszaki berendezései. Szellőztetés

levegőszükségletének meghatározása, szellőztető rendszerek és azok műszaki berendezései.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

KARAI J.: Épületgépészet a termesztőtelepeken. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979.

ZÖLD A.: Épületgépészet I-II-III-IV. Épületgépészet Kiadó Kft., Budapest, 2000.

Előadások anyagának kézirata.

Épületgépészeti kézikönyv.

36

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve VEM ALAPJAI

Tantárgy kódja GMB1411

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1302, GMB1212

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Dezső Gergely főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

Napjaink mérnöki gyakorlatában rutinszerűen használt numerikus eljárás végeselem módszer. A

versenyképes tudásnak elengedhetetlen része a végeselem módszer elvének és az alkalmazások-

nak legalább alapszintű ismerete. A tantárgy a végeselem módszerrel kapcsolatos alapismeretekbe

vezeti be a hallgatót, egyúttal alapot ad a továbbfejlődéshez.

2. Tantárgyi program

A VEM módszer rövid története. Variációszámítás alapjai. Rugalmasságtan variációs elvei Meg-

oldások közelítő módszerei. A végeselem merevség egyenlete. Elemtípusok a mechanikában.

Rendszer merevség egyenlete. Végeselem programrendszer kezelésének megismerése és gyakor-

lása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

1 db. zárthelyi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1 db. zárthelyi dolgozat: 60 pont

Órai aktivitás: 40 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

VEM modullal rendelkező szoftverek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

PÁCZELT I.: A végeselem-módszer alapjai. Miskolci Egyetem, 1993.

POPPER GY.: A végeselem módszer matematikai alapjai. Műszaki Könyvkiadó, Budapest,

1985.

Végeselem modullal rendelkező szoftverek oktató része (tutorial)

37

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve LOGISZTIKA

Tantárgy kódja GMB1412

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1302, AMB1305

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Antal Tamás, főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

Fő cél, hogy a gépészmérnök szak hallgatói megismerjék a korszerű logisztikai menedzsment

alapjait, a szállítási, rakodási és tárolási folyamatokra vonatkozóan. Ezen túl betekintést nyerjenek

a logisztikai tevékenységek során alkalmazott gépek és berendezések felépítése és üzemeltetésébe

is.

2. Tantárgyi program

A logisztika fogalma, feladatai, jelentősége, felosztása, azon belül az anyagmozgatás korszerű,

logisztikai szempontú elemzése. A logisztika menedzsment alapjai (beszerzés, ellátás-elosztás,

raktározás, áruszállítás, speciális ágazati logisztikai alkalmazások). Az anyagmozgatás jelentősé-

ge, fizikai alapjai. Az anyagmozgató gépek elemei, kisebb szerkezeti egységei. A különféle

anyagmozgató gépek és néhány, különféle ágazatokban szokásos anyagmozgató rendszerek. Az

anyagmozgató gépek csoportosítása, a legfontosabb szakaszos és folyamatos anyagmozgató gépek

felépítése, teljesítménye.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x30): 60 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 40 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

BENKŐ J.: Anyagmozgatás gépei. Egyetemi jegyzet, SZIE, Gödöllő, 2000.

BENKŐ J.: Logisztika. Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001.

SZEGEDI Z.-PREZENAKI J.: Logisztika-menedzsment. Kossuth Kiadó, Budapest, 2003.

KNOLL I.: Anyagmozgatás a mezőgazdaságban. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1984.

GONDOR T.: Az anyagmozgatás gépei. Főiskolai jegyzet, GATE NFK, Nyíregyháza, 1991.

38

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve ÜZEMFENNTARTÁS

Tantárgy kódja GMB1501

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Kalmár Imre főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tantárgy célja, hogy a hallgatók az üzemfenntartáshoz kapcsolódó tevékenységről átfogó elmé-

leti és gyakorlati ismereteket szerezzenek. Ismerjék meg a karbantartási rendszereket, azok sajá-

tosságait, a szükséges eszközök, berendezések működését. A tárgy keretében szerzett ismeretek

birtokában a hallgatók képesek legyenek vállalatok gépfenntartási feladatait tervezni, irányítani,

külső szolgáltatásokat igénybe venni.

2. Tantárgyi program

Karbantartási rendszerek, üzemfenntartás fogalma. A műszaki diagnosztika alapjai, feladatai, le-

hetőségei. Műszaki hibák okai, megnyilvánulásuk, diagnosztikai módszerek áttekintése. Kenés és

kenőanyag-gazdálkodás. Átmeneti és tartós korrózióvédelem. Gépek tárolása. A javítás, felújítás

módszerei, eszközei. Üzemfenntartás számítógépes irányítással. Környezetvédelmi és gazdasági

kérdések.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x20): 40 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 10 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

SZABÓ B.: Karbantartási kézikönyv. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975.

VERMES P.-HERBÁLY L.-VAS F.: Üzemfenntartás. Jegyzet, Mezőtúr, 1996.

39

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve KOMPLEX TERVEZÉS

Tantárgy kódja GMB1502

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1401, GMB1212, GMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Varga Gyula egyetemi docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A szakiránynak megfelelő, a szaktantárgyak témaköreit átfogó komplex tervezési feladat megol-

dásán keresztül elsajátítani a hallgatókkal a gyártástervezés alkotó módszereit és technológiáit,

elősegítve ezzel a többszempontú tervező szemléletmód és mérnöki kreativitás kialakítását.

2. Tantárgyi program:

A szaktárgyak témaköreit átfogó tervezési feladat a szakdolgozat előkészítésére. A gyártásterve-

zési feladat kidolgozása egy komplett gyártmány közepesen bonyolult alkatrészére (szilárdsági

méretezés, anyagmegválasztás, hőkezelés, gyártástechnológia, minőség-ellenőrzés, és tanúsítás).

Megoldási változatok analízise, dokumentálása, számítógépes tervezői programok alkalmazásá-

val.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

* a zárthelyi legalább elégséges (26 pont) szintű megírása,

* a tervezési feladat legalább elégséges (26 pont) szintű elkészítése és beadása,

* maximum 3 gyakorlatról való hiányzás, egyéb hiányzás csak indokolt esetben.

4. A megszerzett ismeretek értékelése:

1 db zárthelyi dolgozat 50 pont

1 db technológia tervezési feladat 50 pont

100 pont

5. Az értékelés módszere:

Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyag-

ok:

Szakirodalom, jegyzet, oktatói segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

Dudás I.: Gépgyártástechnológia II. Forgácsoláselmélet, technológiai tervezés alapjai. ME

Kiadó, 2005.

Dudás I. – Cser I.: Gépgyártástechnológia IV. Gyártás és gyártórendszerek tervezése. Mű-

szaki Kiadó, Budapest, 2010.

Dudás I. – Liearth F. – Varga Gy.: Környezetbarát technológiák a gépgyártásban. Forgácso-

lás szárazon, minimális hűtéssel-kenéssel. Műszaki Kiadó, Budapest, 2010.

A szaktárgyak irodalmai

Gyártócégek szerszámkatalógusai: Sandvik-Coromant 2010, SECO 2009.

40

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve SZERELÉSTECHNOLÓGIA

Tantárgy kódja GMB1503

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1401, GMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Varga Gyula egyetemi docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az általános gépipari szereléstechnológiák megismerése, a gyártmányszerelés műszaki – gazdasá-

gi megtervezése. A szereléshelyes gyártás alapelveinek megismertetése.

2. Tantárgyi program

A szerelés helye és jelentősége a gyártási folyamatban. A szerelés elméleti alapjai. Szerelési eljá-

rások és eszközei (kötésmódok technológiai jellemzői). A szerelés technológiai folyamata és ter-

vezése. Minőségbiztosítás a szerelésben. A szerelés gépesítése és automatizálása. Jellegzetes ter-

mékek szerelése. Szerelőmunkahelyek ergonómiailag helyes kialakítása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 35 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 15 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény alapján.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

NÉMETH T.: Gépipari szerelés. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1981.

K. BRANKAMP: Gyártási és szerelési kézikönyv. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980.

BOOTHROYD G.-DEWHURST P.: Konstrukció a szereléshez. Massachusetts Egyetem Gép-

gyártási Tanszék, 1983.

BOOTHROYD G.-DEWHURST Pl.: Product design for Assembly Tanácsadó és Informatikai

Szolgáltató

41

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Automatizálás I.

Tantárgy kódja AMB1504

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 1+1

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód)

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Ormos László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja KI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A mérnök hallgató ismerje meg az automatizálás általános összefüggéseit, az ipari technológiák-

hoz való illesztés lehetőségeit. Az ismeretanyag birtokában legyenek képesek az automatizált

rendszer elemeinek kiválasztására és üzemeltetésére.

2. Tantárgyi program

Az irányítástechnika kialakulása, alapfogalmai. Az irányítási rendszerek csoportosítása. A szabá-

lyozási hatáslánc elemei, jelei, jellemzői Ipari folyamatok paramétereinek mérése. Az érzékelők

(szenzorok) csoportosítása, kialakításuk, működési jellemzői. A vezérlési hatáslánc fő funkcioná-

lis elemei, jelei, jellemzői A vezérlés és szabályozás jellemzőinek összehasonlítása. A szabályozá-

si rendszerek csoportosítása, alkalmazása. Irányítási rendszerek leírási módjai, a jelátvitel elemei.

A jelátvivő tagok átmeneti függvényei, átviteli függvényei. A szabályozott szakaszok főbb para-

méterei. Állásos szabályozók és jellemzőik. Analóg szabályozók működése, alkalmazása. Szabá-

lyozások jellemző paraméterei, kompenzálásuk. Szabályozók kiválasztása, a folyamathoz való

illesztése. Szabályozások működésének szimulációja. Stabilitási kritériumok, stabilitásvizsgálat.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Laboratóriumi mérések elvégzése, egy zárthelyi megírása, egy alkalmazástechnikai feladat beadá-

sa.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Félvközi pontszám: egy zárthelyi megírása max. 22 pont,

laboratóriumi gyakorlatok elvégzése max. 5 pont,

egy alkalmazástechnikai feladat beadása max. 23 pont,

Vizsgajegy max. 50 pont.

A vizsgára bocsájtás feltétele minimum 33 pont megszerzése, amelyből 9 pontot a zárthelyiből

kell megszerezni.

5. Az értékelés módszere: félévközi teljesítmény +vizsga teljesítmény

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Számítógépes oktatóprogram (a tanszéki honlapon elérhető), jegyzetek, szakfolyóiratok, szak-

könyvek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

LANTOS B.(2001): „Irányítási rendszerek elmélete és tervezése I. (Egyváltozós szabályozások)”.

Akadémiai Kiadó, Budapest

SZENTIDAY K:-DÁVID L. (2000): „Mikroelektronikai szenzorok és alkalmazástechnikájuk”.

Marktech Kft., Budapest

JEGES Z: (2000): „Irányítástechnika”. Műszaki Főiskola, Szabadka (elektronikus jegyzet)

SZILÁGYI B. (szerk.) (2000): „Jelátvivő tagok frekvenciafüggvényei. Szabályozás stabilitásvizs-

gálata frekvenciamódszer alapján”. Műegyetemi Kiadó, Budapest

BÁRSONY A.- MAGYERI J. (2000): „Ipari folyamatok méréstechnikája és műszerei (1/1. Jelát-

alakítók)”. Műegyetemi Kiadó, Budapest

42

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve SZAKDOLGOZAT I.

Tantárgy kódja GMB1505

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 1

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+0

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1401, AMB1402, GMB1405, AMB1406,

AMB1412, GMB2401

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az elsajátított ismeretek alkalmazása és bemutatása egy komplex dolgozat keretén belül, amit a

hallgató záróvizsgán meg kell védjen.

2. Tantárgyi program

Témaválasztás. A szakdolgozat témavázlatának elkészítése. Szakirodalmi áttekintés előkészítése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

A témavázlat bemutatása, konzultációkon való részvétel.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlati jegy: 100 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

A szakirodalomhoz szükséges és az irodalomjegyzékben szereplő jegyzetek, könyvek, kiadvány-

ok, elektronikus források.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.): -

43

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GÉPSZERKEZETTAN I.

Tantárgy kódja GMB1506

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1401, AMB1405, GMB2401

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Péter Károly László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató megismerje a mechanikus és hidraulikus teljesítmény-átviteli berendezések elméletét

és szerkezetét. A szerkezeti ismeretek birtokában legyen alkalmas arra, hogy különböző hajtáslán-

cok összeállítását és főbb jellemzőinek meghatározását el tudja végezni.

2. Tantárgyi program

Tengelykapcsolók csoportosítása, oldható, nem oldható tengelykapcsolók szerkezeti kialakítása

méretezése. Hajtóművek kialakításának és méretezésének módjai, fogaskerekes, ékszíjas és egyéb

szíjas hajtású hajtóművek. Terhelés alatt vagy anélkül kapcsolható hajtásátviteli módok. Bolygó-

mű-szerkezetek. Hidraulikus hajtási módok elemzése és elmélete. Hidrodinamikus tengelykapcso-

lók és nyomatékváltók működése, szerkezeti kialakításai. Hidrosztatikus hajtások, rajzi ábrázolá-

sa, funkcionális elemek szerkezeti elemzése. Szivattyúk, motorok szerkezete és elmélete. Nyo-

másirányítók, áramirányítók, nyomáscsökkentők, útirányítók, nyomástárolók és kiegészítő beren-

dezések működése. Hidrosztatikus hajtások elemzése, szabályozása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DÉRI J.: Gépszerkezettan. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986.

VÖRÖS I.: Gépelemek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest

TERPLÁN Z.: Gépelemek III – IV. Egyetemi jegyzet, Miskolc, 1990.

44

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve ENERGIAGAZDÁLKODÁS

Tantárgy kódja AMB1507

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1406

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Horváth Róbert János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók megismerkedjenek az energiagazdálkodás alapvető szervezési, gazdálkodási kérdése-

ivel, illetve a tanultak alapján képesek legyenek egy-egy üzem energetikai rendszerének és ener-

giagazdálkodási feladatainak megtervezésére.

2. Tantárgyi program

Égéselmélet, és kapcsolata a környezetvédelemmel. Hőtermelő központok berendezései, és üze-

meltetési feltételei. Tüzelőanyagok tulajdonságai. Olaj- és gáztüzelés berendezései és létesítmé-

nyei. Égőfejek szerkezete és működése. Égőfejek üzeme és szabályozása. Gázellátó hálózat kiala-

kítása szerelvényei és üzemeltetése. Hulladéktüzelő berendezések szerkezete és üzeme. Mezőgaz-

dasági hulladékok aprítására szolgáló szerkezetek. Biobrikett gyártási folyamatának elemzése,

berendezésének szerkezete. Biogáz termelésének lehetőségei, módjai és anyagai. Mezofil termofil

eljárások berendezései és annak üzemeltetése. Üzemelő biogáztelepek technológiájának ismerte-

tése. Hulladékhő-hasznosítási lehetőségek a mezőgazdaságban. Tejtermelési hulladékhőt haszno-

sító berendezések. Különböző hulladékhő felhasználására alkalmas hőcserélők szerkezete és

használata. Mezőgazdasági terményszárítók üzemeltetési kérdései. Toronyszárítók, láncos szárí-

tók kialakítása. Szénaszárítási technológiák és berendezései. Vetőmagszárító berendezések és

üzemeltetésük. Dohányszárítás technológiája és gépi berendezései. Zöldség-gyümölcsfélék szárí-

tói és technológiái. Dobszárítók kialakítása és üzeme. Hűtéstechnika alkalmazása a mezőgazdasá-

gi és élelmiszeripari termékeknél. Hűtőházakban alkalmazott hűtéstechnikai eszközök szerkezete,

kivitele, működése. Hűtőberendezések és technológiák a mezőgazdaságban. Geotermikus-, nap-

és szélenergia felhasználási és hasznosítási eljárások.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x20): 40 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 10 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere: Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

GINZBURG: Szárítás az élelmiszeriparban. Műszaki Könyvkiadó, 1968.

PATTANTYÚS A. G.: Gépek üzemtana. Műszaki Könyvkiadó, 1983.

FEJES G.-FÁBRY GY.: Vegyipari gépek és műveletek. Műszaki Könyvkiadó, 1981.

PAPP I.: Mezőgazdasági üzemek energetikai kézikönyv. Műszaki Könyvkiadó, 1973.

BARÓTFI I.: Energiafelhasználói kézikönyv. Környezettechnika Szolgáltató Kft., 1993.

45

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GAZDASÁGI JOG

Tantárgy kódja AMB1601

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Nagy Andrea főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja NP

1. A tantárgy elsajátításának célja

A társadalom irányításának alapvető politikai, jogi összefüggéseit átlátva képes legyen közösségi

vagy egyéni érdekek megvalósítására alkalmas gazdálkodó szervezet létrehozására, működtetésé-

re. A hallgató rendelkezzen a napi gazdasági feladatokhoz, döntésekhez szükséges alapvető jogi

ismeretekkel.

2. Tantárgyi program

A jog kialakulása, a jogrendszer felépítése, a jogi intézményrendszer bemutatása. Az alkotmány,

jogalkotási törvény és a polgári törvénykönyvből a gazdálkodásra vonatkozó jogszabályokat kö-

vetően a gazdasági társaságokról és cégbejegyzésről szóló törvény részletes ismertetése. A gaz-

dálkodó szervezetek szerződéseinek típusai és az igényérvényesítés szabályai.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Óralátogatás, 2 zh eredményes megírása, hiányzás esetén házi dolgozat készítése

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) A 6. és 12. héten az addig leadott anyagból 5-5 kérdésből álló, 15 perces ZH, 1 kifejtő, 2 definíció

és 3db teszt jellegű kérdéssel. Hiányzás esetén a 13. hétig egy 5-10 oldalas saját tanulmány a

Gazdasági Társaságokról szóló törvény történetéből vagy egy jogintézményről saját értelmezéssel,

feldolgozással, irodalomjegyzékkel (min. 5). A három jegy átlaga a félévi szóbeli vizsga érdemje-

gyénél felfelé kerekítéshez beszámítható. Bármelyik előzetes jegy hiánya, nem megfelelő érdem-

jegye esetén szóbeli beszámolót von magával a jegyzetből. Ennek eredménye nem az érdemjegy,

hanem csak a kollokvium feltétele.

5. Az értékelés módszere

A dolgozatok azonnal javíthatók a helyes válasz közlésével, ha a szomszéddal lapot cserélnek.

Minden teljes válasz egy jegyet ér. A beadandó eredetisége, saját munka része, az érthető feldol-

gozás, felhasznált irodalom kerül osztályozásra. A tételek nélküli szóbeli vizsgán a hallgató a jog-

elméleti, a szervezeti, szerződésekre vonatkozó és a polgári perről tanultakról adhat számot 15

perc alatt.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Jegyzet, iratmintatár, Bírósági határozatok

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

Polgári Törvénykönyv.

Társasági törvény és gyakorlata.

Cégeljárási törvény és kommentárja.

SÁRKÖZI T.: Gazdasági jog.

46

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Automatizálás II.

Tantárgy kódja AMB1602

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1504

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Ormos László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja KI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A mérnök hallgató bővíthesse az automatizálás általános összefüggéseivel kapcsolatos ismereteit a válasz-

tott szakiránytól függetlenül. Az ismeretanyag birtokában legyen képes komplex irányítási rendszerek

üzemeltetésére. Ismerje meg az ipari technológiák kiszolgálásának feltételeit, jellemzőit, ezek irányításá-

nak berendezéseit, működési sajátosságait. A PLC technikában szerezzen jártasságot a gyakorlati foglalko-

zásokon.

2. Tantárgyi program

Vezérlőrendszerek jelbeviteli elemei. Jelfeldolgozás hagyományos érintkezős rendszerekben. Pneumatikus,

elektropneumatikus rendszerelemek. Elektrohidraulikus rendszerelemek. Szervo-szelepek és alkalmazásuk.

Proporcionális irányítóelemek és jellemző alkalmazásaik. Az analóg villamos szabályozások alkalmazása.

A digitális szabályozások általános felépítése, az adaptív szabályozások kialakítása. Programozható logikai

vezérlések alkalmazástechnikája, progra-mozásának gyakorlása. Intelligens érzékelők jellemzői. Folyamat-

irányító számítógépes irányítás alkalmazása. Információ átvitele, sínrendszerek, kódolás. Folyamatok meg-

jelenítése, adatgyűjtés, naplózás. Elektropneumatikai rendszer PLC-vel történő vezérlése, a működés ta-

nulmányozása. Folyamatirányító számítógépes rendszer tanulmányozása. Mechatronikai rendszer progra-

mozása, a működés tanulmányozása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Egy zárthelyi dolgozat, egy alkalmazástechnikai feladat kidolgozása, laboratóriumi gyakorlatok elvégzése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Félévközi értékelés: egy zárthelyi megírása max. 20 pont,

laboratóriumi gyakorlatok elvégzése max. 5 pont,

egy alkalmazástechnikai feladat kidolgozása max. 25 pont.

Vizsgajegy max. 50 pont.

A vizsgára bocsájtás feltétele: minimum 33 pont megszerzése, amelyből 9 pontot a zárthelyiből kell meg-

szerezni.

5. Az értékelés módszere: félévközi teljesítmény +vizsga teljesítmény

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Számítógépes oktatóprogramok, jegyzetek, szakkönyvek, folyóiratok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

AJTONYI I.-GYURICZA GY. (2002): „Programozható irányítóberendezések, hálózatok és rendszerek”.

Műszaki Könyvkiadó, Budapest

AJTONYI I. (2003): „Automatizálási és kommunikációs rendszrek”. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc-

Egyetemváros

LIPOVSZKI GY. (2007): „Számítógépes irányítások elmélete”. Elektronikus jegyzet, BMGE, Budapest

BMGE, Villamos Gépek és Hajtások Tanszék (2005): „Mikroszámítógépes irányítás”. Elektronikus jegy-

zet, BMGE, Budapest

Debreceni Egyetem-MFK Villamosmérnöki Szak (2003): „Automatika”. Elektronikus jegyzet, Debrecen

47

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GÉPSZERKEZETTAN II.

Tantárgy kódja GMB1603

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 4

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1506

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Péter Károly László főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tantárgyi programban foglalt gépek működési és üzemi viszonyainak megismerése, méretezése.

2. Tantárgyi program

Mechanizmusok elmélete, mozgási viszonyainak elemzése. Szivattyúk szerkezete és működése.

Dugattyús és centrifugális szivattyúk működése, szerkezete, üzemi viszonyai. Szivattyúk hajtása

és szabályozása. Légszállító gépek. Dugattyús kompresszorok szerkezete és működése. Rotációs

kompresszorok szerkezete és működése. Ventilátorok szerkezeti kialakítása, működése. Légszállí-

tó gépek és kiegészítő berendezései. Ciklonok. Leválasztók elmélete és szerkezete.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x20): 40 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 10 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DÉRI J.: Gépszerkezettan. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986.

TERPLÁN Z.: Gépelemek III–IV. Egyetemi jegyzet, Miskolc, 1990.

FÁBRY GY.: Élelmiszeripari eljárások és berendezések. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1995.

KŐFALUSI P.-SZŐCS K.-VARGA F.: Fékszerkezetek. Maróti Könyvkereskedés és Könyvki-

adó Kft., Budapest, 2004.

48

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve SZAKDOLGOZAT II.

Tantárgy kódja GMB1604

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+0

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1505

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az elsajátított ismeretek alkalmazása és bemutatása egy komplex dolgozat keretén belül, amit a

hallgató záróvizsgán meg kell védjen.

2. Tantárgyi program

Szakirodalmi áttekintés, mérések előkészítése, végzése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Konzultációkon való részvétel. Szakirodalmi feldolgozás bemutatása. Mérési eredmények ismer-

tetése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlati jegy: 100 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

A szakirodalomhoz szükséges és az irodalomjegyzékben szereplő jegyzetek, könyvek, kiadvány-

ok, elektronikus források.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.): -

49

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MENEDZSMENT

Tantárgy kódja AMB1701

Meghirdetés féléve 7.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Kósáné dr. Bilanics Ágnes főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja UT

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a hallgatók megismerjék és elsajátítsák a humán erő-

forrás menedzser tevékenységéhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket.

2. Tantárgyi program

A tantárgy tematikus fejezetei: a humánerőforrás menedzsment alapjai, a személyzeti menedzs-

ment története, humánpolitika, emberi erőforrás stratégia. Munkakör elemzése, tervezése és kiala-

kítása. Munkakör ellátás, toborzás, kiválasztás (interjúmódszerek, felvételi tesztek). Emberi erő-

forrás fejlesztése, ösztönzésmenedzsment, munkakör-gazdagítás és teljesítmény értékelés. Sze-

mélyzeti információs rendszer.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. házi dolgozat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

NORBERT F.-FARKAS F.: Személyzeti/emberi erőforrás menedzsment. Jannus Pannonius

Egyetemi Kiadó, Pécs, 1993.

DINNYÉS I.: Vezetés alapjai. Emberi erőforrások fejlesztése alapítvány. Gödöllő, 1993.

RADÓ A.: Humán menedzsment. Jegyzet. Gyöngyös, 1993.

KIRÁLY J.: Menedzsment jegyzet. Mezőtúr, 1999.

50

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve SZAKDOLGOZAT III.

Tantárgy kódja GMB1702

Meghirdetés féléve 7.

Kreditpont 12

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+0

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1604

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az elsajátított ismeretek alkalmazása és bemutatása egy komplex dolgozat keretén belül, amit a

hallgató záróvizsgán meg kell védjen.

2. Tantárgyi program

Szakirodalmi feldolgozás véglegesítése, mérések befejezése, értékelése, összefoglalás és javasla-

tok, a végleges szakdolgozat elkészítése és bemutatása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Konzultációkon való részvétel. Mérési eredmények elemzése, egyeztetése. Javaslatok megfogal-

mazása. A végleges dolgozat bemutatása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlati jegy: 100 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

A szakirodalomhoz szükséges és az irodalomjegyzékben szereplő jegyzetek, könyvek, kiadvány-

ok, elektronikus források.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.): -

51

„B” típusú tantárgyak

52

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve BELSŐÉGÉSŰ MOTOROK

Tantárgy kódja GMB2401

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2

Félévi követelmény kollokvium

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1206, AMB1303

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Lengyel Antal főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A traktorok és autók működési alapelvének tökéletes elsajátítása, a legjellemzőbb traktor és autó

szerkezetek megismertetése, működési és üzemi jellemzők mérése, elemzése.

2. Tantárgyi program

Fejlődéstörténeti áttekintés, fejlesztési irányok. A belsőégésű motorok működési elve és fő jel-

lemzői. A belsőégésű motorok forgattyús hajtóműve, működése, kialakítása. A belsőégésű moto-

rok töltéscsere folyamata és vezérlése. Ottó-motorok hajtóanyag-ellátó berendezése. Diesel moto-

rok hajtóanyag-ellátó berendezései és működése. A belsőégésű motorok teljesítményszabályozása.

Belsőégésű motorok hűtése. Belsőégésű motorok kenése. Belsőégésű motorok indítása. A belső-

égésű motorok elemei. Belsőégésű motorok működési elve és jellemzőinek mérése. Belsőégésű

motorok forgattyús hajtóművének mozgásviszonyai. Belsőégésű motorok levegőellátása és a töl-

téscserét vezérlő berendezése. Ottó motorok hajtóanyag-ellátó berendezései. Dieselmotorok hajtó-

anyag-ellátó berendezései. Dieselmotorok teljesítményszabályozói. Belsőégésű motorok hűtése.

Belsőégésű motorok kenése. Belsőégésű motorok indítása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat (2x20): 40 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 10 pont

Vizsgajegy: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény + vizsgateljesítmény.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

JAKSITS D.: Mezőgazdasági erőgépek I. Főiskolai jegyzet, Mezőtúr, 1983.

ANKA I.: Mezőgazdasági erőgépek II. Főiskolai jegyzet, Mezőtúr, 1984.

KOMÁNDI-VÁRADI: Autó- és traktormotorok. Mg. Kiadó, Budapest, 1978.

DEZSÉNYI-EMŐD-FINICHIU: Belsőégésű motorok tervezése és vizsgálata. Tankönyvkiadó,

Budapest, 1990.

VAS A.: Belsőégésű motorok az autó- és traktortechnikában. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó,

Budapest, 1997.

53

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve HŐTECHNIKAI BERENDEZÉSEK

Tantárgy kódja GMB2402

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1303

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Horváth Róbert János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy - építve a korábban megtanult alapokra - a hallgató megértse nagyobb ter-

modinamikai, esetleg erőművi egységek (kazánok, turbinák) és azok kisebb kiszolgáló berendezé-

seinek (pl.hőcserélők, stb.), termodinamikai egységeinek működését.

2. Tantárgyi program:

A tüzeléstechnika alapösszefüggései. Az égés fizikai jellemzői. Égéstechnikai számítások tö-

meg-, tömeg+térfogat-alapon és mólarányokkal. Gőzfejlesztők: a kazánok típusai, paraméterei,

hőmérlege, hatásfoka, szerkezeti részletei. Gőzképződés nagyvízterű és vízcsöves kazánokban.

Különleges kazánok. Tápvíz-kezelés. A kazánok szabályozása. A konvektív hőátvitel vizsgálata,

hasonlósági kritériumok, az átadási tényező. Melegítés, elgőzölögtetés, kondenzálás. A hőcserélő

készülékek szerkezeti elemei. Hőátviteli tényezők és folyamatok számítása, egy- és többrétegű

sík- és csőfalakban. Hőcserélők termodinamikai méretezése.

A hőerőgépek eszményi munkafolyamatainak elemzése. Gőzök kiáramlása nagynyomású tartály-

ból: Laval-fúvóka elmélete és számításai. Hőerőgépek: gőzgépek, gőzturbinák. Gázturbinák: mű-

ködés, munkafolyamatok, osztályozás, veszteségelemzés, fő részek: kompresszor, tüzelőtér, tur-

bina. A tüzelőtér felépítés, tüzelőanyag-porlasztás, hűtési módok. Kombinált gáz-gőz munkafo-

lyamatok jellemzői.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat, 1 db alkalmazástechnikai feladat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): 100 pont

Félévközi pontszám: 2 db zárthelyi dolgozat (2*40): 80 pont

1 db feladat pontszáma: 20 pont

5. Az értékelés módszere:

Félévközi teljesítmény alapján TVSZ szerint

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyag-

ok:

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek, szemléltető eszközök.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.):

Környey T.: Termodinamika, Műegyetemi Kiadó, Budapest, 2004.

Környey T.: Hőátvitel, Műegyetemi Kiadó, Budapest 1999.

Környey T.: Hőátvitel példatár, Műegyetemi Kiadó, Budapest 2001.

HÜTTE: A mérnöki tudományok kézikönyve, Springer Hungarica Kiadó Kft, Budapest,

1993.

Beke J.: Műszaki hőtan mérnököknek, Szaktudás Kiadó Ház Rt, Budapest, 2000.

54

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve SZERSZÁMGÉPEK

Tantárgy kódja GMB2501

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1401, GMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerkedjenek meg a korszerű CNC-vezérlésű szerszámgépek konstrukciós felépíté-

sével, működésével, vezérlési típusaikkal, programozásuk alapjaival, a tanult ismeretek felhaszná-

lásával legyenek képesek CNC-programozási feladatok megoldására.

2. Tantárgyi program

A gyártásautomatizálás alapfogalmai, automatizált szerszámgépek jellemzői, diszkrét gyártás esz-

közei. Célgépesítés alapelve, tipikus célgépi egységek, alkalmazási területek. Célgéptervezés me-

todikája, célgép struktúrák. NC gépek geometriai rendszere, koordinátarendszerek, nevezetes pon-

tok. NC programozás alapfogalmai, az ISO NCL felépítése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

1db. zárthelyi dolgozat, 1db. alkalmazástechnikai feladat megoldása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1 db. zárthelyi dolgozat: 50 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatói segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

ZSIGA Z.: Számjegyvezérlésű gépek útmérő berendezései. Oktatási segédlet, 2001, ME, Szer-

számgépek Tanszéke

ZSIGA Z.: NC technika alapjai. Készült a Phare HU 0204-0002 ESZA projekt keretében

Témavezető: TAKÁCS GY. http://www.szgt.uni-miskolc.hu/~takacs/

55

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MEGMUNKÁLÁSI ELJÁRÁSOK

Tantárgy kódja GMB2502

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Dudás Illés egyetemi tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a legfontosabb megmunkáló eljárásokat és szerszámaikat a számítógé-

pes technológiatervezéshez szükséges mélységben. Legyenek tájékozottak a különleges technoló-

giák területén.

2. Tantárgyi program

Külső- és belső hengeres, kúpos és egyéb alakos forgásfelületek megmunkálásának technológiája

és szerszámai. Menetek, fogazatok, csiga- és csigakerekek megmunkálása. Ultraprecíziós, külön-

leges és környezetbarát technológiák, Rapid Prototyping. Szerszámok tervezése. Megmunkálás

egyetemes, automata és NC gépeken, megmunkáló központokon.

3. Évközi tanulmányi követelmények

1 db. zárthelyi dolgozat, 3 db. alkalmazástechnikai feladat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1 db. zárthelyi dolgozat: 40 pont

3 db. alkalmazástechnikai feladat: 60 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DUDÁS I.: Gépgyártástechnológia III. Megmunkáló eljárások és szerszámaik. Fogazott alkatré-

szek gyártása és szerszámaik. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2003.

DUDÁS I.: Gépgyártástechnológia II. Forgácsoláselmélet, technológiai tervezés alapjai. Mis-

kolci Egyetemi Kiadó, 2001., p. 314.

ROHONYI V.: Fogaskerékhajtások. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980.

BRUSINS-DRÖGER: Werkzeuge und Werkzeugmaschienen für die spannende Metallbearbei-

tung Teil. 1. Carl Hauser Verlag, München Wien, 1980.

56

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MINŐSÉGELLENŐRZÉS

Tantárgy kódja GMB2503

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1209

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Borda Jenő József egyetemi docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A terméktervezéstől a felhasználásig terjedő minőségellenőrzési módszerek megismerése és alko-

tó alkalmazása.

2. Tantárgyi program

A minőségnek és a minőség értékelésének fogalmai az ISO 9000:2000 szabvány szerint. A minő-

ségellenőrzés módszerei, eszközei. A minőségellenőrzés megtervezése. A minőségellenőrzés do-

kumentumai. A minőségellenőrzéshez használt mérőeszközök kezelése, minősítése és felhaszná-

lása. A minőségellenőrzés matematikai statisztikai módszerei. A beszállított termékek minőségel-

lenőrzése, termék és folyamatok minőségellenőrzése, a végtermék minőségellenőrzése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat megírása, 2 db. alkalmazástechnikai feladat elkészítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 60 pont

2 db. alkalmazástechnikai feladat: 40 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzetek, szabványok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

VÉGSŐ K.: Minőségbiztosítás (minőségellenőrzés). Nyíregyháza, 1998.

Minőségügyi rendszerfejlesztés (módszertani segédlet). TÜV Rheinland Akadémia

SZIGETI F.-VÉGSŐ K.: A minőségirányítás alapjai. NYF., 2004.

JURAN-GRYNA: A minőség tervezése és elemzése. MK., Bp., 1976.

KEMÉNY S.: Statisztikai minőség-(megfelelőség) szabályozás. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1999.

BALOGH-DUKÁTI-SALLAY: Minőség ellenőrzés és megbízhatóság. Műszaki K., Bp., 1980.

Minőségfejlesztés. RAABE Kiadó, Bp., 2004.

57

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve B SZAKIRÁNYÚ GYAKORLAT I.

Tantárgy kódja GMB2509

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+4

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1309 vagy RMB1406, GMB1308 vagy AMB1204

Tantárgyfelelős neve és beosztása Százvai Attila Zsolt, Lajtos István

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU, JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A minőségirányítási rendszer kialakításának, működésének és fenntartásának tanulmányozása

üzemi körülmények között.

2. Tantárgyi program

A minőségirányítási kézikönyv, az eljárás utasítások, a munkautasítások kialakításának tanulmá-

nyozása. A rendszer működésének értékelése dokumentált formában. Aktív részvétel a szervezet

munkájában.

3. Évközi tanulmányi követelmények

A gyakorlat letöltése, az egyéni feladat elkészítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Gyakorlóhelyi értékelés: 50 pont

Egyéni feladat értékelés: 50 pont

5. Az értékelés módszere:

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

A tanult ismereteket tartalmazó szakirodalom, az üzemi dokumentációk.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

SZIGETI F.-VÉGSŐ K.: A minőségirányítás alapjai. Nyíregyháza, 2004.

KOCZOR Z.: Minőségirányítási rendszerek fejlesztése. TÜV Rheinland InterCert, Budapest,

2004.

MSZ EN ISO 9001, MSZ EN ISO 9004 szabványok.

58

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve JÁRMŰSZERKEZETTAN I.

Tantárgy kódja GMB2506

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1401, GMB2401vagy RMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Lengyel Antal főiskolai tanár, tanszékvezető

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató megismerje azokat a járműszerkezeti elveket, amelyek egy-egy járműfajtát reprezen-

tálnak. Tegyen szert bizonyos méretezési és szerkesztési feladatok megoldásában.

2. Tantárgyi program

Korszerű motorok vezérlőberendezései, feltöltőrendszerei. Hajtóanyag-ellátó berendezések vezér-

léstechnikája, mechanikai szerkezetei. Cammon Rail rendszerek működése, szerkezeti elvei. Kör-

nyezetvédelmi viszonyok, katalizátorok elemzése. Személygépkocsik járószerkezetei, kerékfel-

függesztései, lengéscsillapítói, hajtási rendszerei. Személygépkocsik felépítményeinek szerkeze-

tei, kialakításai, főbb követelményei. Karosszériák szilárdsági jellemzői. Belsőtér kialakítás sza-

bályai és összefüggései.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 10 pont

10 db. óra előtti számonkérés: 10 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

W. STAUDT: Gépjárműtechnika. „OMÁR” Könyvkiadó, Budapest, 1988.

TÖLGYESI Z.: Fedélzeti diagnosztika. Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft., Budapest,

2005.

KRÖELL DUHAY I.: Hidrosztatikus hajtás és rendszertechnika. Szocio Produkt Kft., Miskolc,

2001.

59

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve KÖZLEKEDÉSI RENDSZERTAN

Tantárgy kódja GMB2507

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2401 vagy RMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Sikolya László főiskolai tanár, tanszékvezető

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A járművek üzemeltetésével összefüggő infrastrukturális eszközök közötti kölcsönhatások, szer-

vezési feladatok megismerése.

2. Tantárgyi program

Közlekedési rendszerekhez tartozó alapfogalmak. Különböző közlekedési rendszerek jellemzői.

Közlekedési rendszerek szervezése, tervezése, üzemeltetése. Személyközlekedési rendszerek.

Áruszállítási rendszerek. Járművek helymeghatározása. Azonosító rendszerek. Térinformatikai

rendszerek. Forgalombiztonsági rendszerek. Közlekedési infrastruktúrák elemei, hatósági előírá-

sai. Közlekedési rendszerek irányítása. Közlekedési folyamatok szervezése. A közlekedés és kör-

nyezete kölcsönhatása. Áruszállítás közlekedéstana.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

ÁDÁM et al.: Műholdas helymeghatározás. Műegyetemi Kiadó, Budapest, 2004.

DETREKŐI Á.: Kiegyenlítő számítások. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.

Városi Áruszállítás. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1982.

TENNAI Z.: A közúti forgalombiztonság, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980.

60

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve JÁRMŰVILLAMOSSÁGTAN

Tantárgy kódja GMB2508

Meghirdetés féléve 5.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1402, GMB2401vagy RMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Szegedi Attila műszaki oktató

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

Megismertetni a hallgatókkal a gépjárművek villamos berendezéseinek rendszereit, elemeit, a

működési módokat. Motor és egyéb elektronikai rendszerek szerepe és feladata a gépjárművek-

ben.

2. Tantárgyi program

Motorok gyújtási eszközei, működési módja, szerkezeti elemeinek működése. Motorok elektro-

mos indítóberendezései, szerkezete. Akkumulátorok szerkezeti felépítése. Járművek villamos be-

rendezései. Kényelmi berendezések villamos rendszerei, eszközei. Villamos érzékelők a gépjár-

művekben. Biztonsági berendezések (fékek, kormányok) villamos aktivátorai. Környezetvédelmi

elektronikai rendszerek. Jelző és biztonsági elektronikák.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

FLAMISCH O.-KARDOS M.: Autóvillamossági berendezések diagnosztikai vizsgálata. Mű-

szaki Könyvkiadó, 1979.

BUNA B.: Elektronika az autóban. Műszaki Könyvkiadó, 1983.

TÖLGYESI Z.: OBD fedélzeti diagnosztika. Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft., Bu-

dapest, 2005.

61

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve SZERSZÁM ÉS KÉSZÜLÉKTERVEZÉS

Tantárgy kódja GMB2601

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2502

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a gépgyártásban és a gépjavításban használatos képlékenyalakító, for-

gácsoló, szerelő és hegesztő készülékek felépítését, tervezését, működését, szerezzenek jártassá-

got a készülékek megválasztásában és felhasználásában.

2. Tantárgyi program

A szerszámtervezés élgeometriai-, mozgásgeometriai- és gyártásgeometriai vonatkozásai. Alakos

kések és marók, üregelőszerszámok, lefejtő szerszámok tervezése. Programszerszám tervezés.

Készülékek a megmunkáló rendszerben. A készülékelemek tervezése. Jellegzetes alapkészülékek

tervezése. Elemekből összerakható készülékezés.

3. Évközi tanulmányi követelmények

1 db. zárthelyi dolgozat, 2 db. alkalmazástechnikai feladat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1 db. zárthelyi dolgozat: 40 pont

2 db. alkalmazástechnikai feladat: 60 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DUDÁS I.: Gépgyártástechnológia III. Megmunkáló eljárások és szerszámaik. Fogazott alkatré-

szek gyártása és szerszámaik. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2003., p.539.

MOLNÁR J.-SZABÓ S.: Készüléktervezés. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 1995.

FRANK: Gyártóeszközök. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986.

CVERENCZ J.-VÁRADI A.: A gépgyártás készülékei. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989.

GORSKI: Alakos megmunkálószerszámok. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1976.

62

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve TECHNOLÓGIA TERVEZÉS I.

Tantárgy kódja GMB2602

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1502

Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodzás Sándor főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a gépalkatrészek gyártástechnológiájának tervezéséhez szükséges fon-

tosabb alapelveket, a gazdaságos gyártás megvalósításához szükséges elméleti és gyakorlati tud-

nivalókat.

2. Tantárgyi program

Gyártási folyamatok tervezése. A tervezés szintjei és feladatai. Egyedi, típus és csoporttechnoló-

giák. Gépalkatrészek jellegzetes felületeinek megmunkálási módjai. Jellegzetes alkatrésztípusok

gyártástechnológiájának tervezése. Művelettervezés. Gyártási dokumentációk készítése. Számító-

géppel segített folyamat- és technológiatervezés. A gyártmányminőség biztosítása a gyártás során.

A gépgyártás gazdaságossága. Technológia tervezési feladatok megoldása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat megoldása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 60 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 40 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek, szerszámkatalógusok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DUDÁS I.: Gépgyártástechnológia II. Forgácsoláselmélet, technológiai tervezés alapjai. Mis-

kolci Egyetemi Kiadó, 2001., p.314.

TÓTH T.: Automatizált műszaki tervezés a gépgyártástechnológiában I. rész. Tankönyvkiadó,

Budapest, 1990.

HORVÁTH M.-SOMLÓ J.: A forgácsoló megmunkálások optimálása és adaptív irányítása.

Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1990.

D. KOCHAN: Folyamattervezés és feldolgozás a gépgyártásban. Műszaki Könyvkiadó, Buda-

pest, 1981.

FRIDRIK L.-NAGY S.-OROSZ L.-VÉKONY S.: Alkatrészgyártás és szerelés I. Tankönyvki-

adó, Budapest, 1979.

63

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve SZÁMÍTÓGÉPES GYÁRTÁSTERVEZÉS

Tantárgy kódja GMB2603

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1502

Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodzás Sándor főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerkedjenek meg a korszerű számítógépes technológiai tervező rendszerekkel (Kel-

ler SYMplus, EdgeCAM), a CNC-program generálásának lehetőségeivel. A tanult tervező rend-

szerek alkalmazásával legyenek képesek gyakorlati művelettervezési és CNC programozási fel-

adatok megoldására.

2. Tantárgyi program

Gyártás- és technológiatervezési alapelvek, fogalmi meghatározások. Az automatizált technológi-

ai tervezőrendszerek (ATTR-ek) fő jellemzői, tulajdonságai, építőelemei. Típus- és csoporttech-

nológiai folyamatok, az alkatrészek technológiai osztályozása. Gyártási folyamat technológiai

modellje. Optimális feladatok az ATTR-ekben. Adat- és tudásbázis. Belső adatábrázolás. Szakér-

tői rendszerek. ATTR-CAQ kapcsolat. Technológiai tervező rendszerek bemutatása (SYMplus,

EdgeCAM). A művelettervezés automatizálásának lehetőségei és módszerei.

3. Évközi tanulmányi követelmények

1 db. zárthelyi dolgozat, 2 db. alkalmazástechnikai feladat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1 db. zárthelyi dolgozat: 50 pont

2 db. alkalmazástechnikai feladat: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

TÓTH T.: Automatizált műszaki tervezés a gépgyártástechnológiában I. Tankönyvkiadó, Buda-

pest, 1990.

DUDÁS I.-CSER I.: Gépgyártástechnológia IV. Gyártás és gyártórendszerek tervezése. Miskol-

ci Egyetemi Kiadó, 2004.

HORVÁTH M.-MARKOS S.: Számítógépek alkalmazása a gyakorlatban. Számítógéppel integ-

rált gyártás. LSI Oktatóközpont, Budapest, 1996.

64

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GYÁRTÁS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSA

Tantárgy kódja GMB2604

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) AMB1209, GMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Dudás Illés egyetemi tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A gyártási folyamatban alkalmazott minőségellenőrzési, szabályozási és javítási folyamatok al-

kalmazás technikáinak ismertetése és jártasság szerzése a végrehajtásban.

2. Tantárgyi program

Minőségbiztosítás a gyártás és gyártórendszer-tervezésben. A számítógéppel segített gyártás

(CAM) és minőségbiztosítás (CAQ) technológiai kérdései. Minőségtervezés módszerei, minőségi

funkciók módszeres fejlesztése. A minőségbiztosítás statisztikai módszerei, aktív és passzív, sta-

tisztikus és dinamikus eljárások, hibaelemzések. Szabályozó kártyák. A különböző szabványrend-

szerek stratégiai és modellbeli alapjai.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat megírása, 2 db. alkalmazástechnikai feladat készítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 60 pont

2 db. alkalmazástechnikai feladat: 40 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzetek, laboratóriumok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

VÉGSŐ K: Minőségbiztosítás (minőség-ellenőrzés). Nyíregyháza, 1998.

DUDÁS I.-CSER I.: Gépgyártástechnológia IV. Gyártás és gyártórendszerek tervezése. Miskol-

ci Egyetemi Kiadó, 2004.

JURAN-GRYNA: A minőség tervezése és elemzése. MK, Budapest, 1976.

65

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve KÍSÉRLETTERVEZÉS

Tantárgy kódja GMB2605

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1502

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Kiss Zsolt Péter főiskolai docens

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A minőségtervezés és fejlesztés paramétereinek meghatározásához használatos kísérlettervezési

módszerek megismerése és felhasználásuk gyakorlása.

2. Tantárgyi program

A kísérlettervezés matematikai statisztikai alapjai. Valószínűség számítási alapfogalmak. Minta-

vétel, mintavételi tervek. Korreláció és regresszióanalízis. Statisztikai becslések. Statisztikai hipo-

tézisek vizsgálata. Szórásanalízis. Minőségjavító minőségtervezés. Teljes faktoriális kísérletek.

Ortogonális kísérleti tervek. Paraméteres és csökkentett paraméteres kísérletek. A Taguchi féle

kísérlettervezés. A Shainin féle kísérlettervezés. A kísérleti eredmények matematikai statisztikai

feldolgozása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat megírása, 2 db. alkalmazástechnikai feladat elkészítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 2 db. zárthelyi dolgozat: 60 pont

2 db. alkalmazástechnikai feladat: 40 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzetek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

CSIKÓS-JUHÁSZ: Minőségtervezés és irányítás statisztikai folyamatszabályozás (SPC). REFA

- Hungária kiadvány. Bp., 1998.

Minőségfejlesztés. RAABE Kiadó Bp., 2004.

KEMÉNY S.: Statisztikai minőség-(megfelelőség) szabályozás. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1999.

FRIDRIK L.: Válogatott fejezetek a gépgyártástechnológiai kísérletek tervezése témaköréből.

TK, Bp., 1986.

66

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GYÁRTÓRENDSZEREK TERVEZÉSE

Tantárgy kódja GMB2606

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1502, GMB2502

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Dudás Illés egyetemi tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a gyártás- és gyártórendszerek tervezésének alapjait, a gyártervezés

folyamatát, legyenek tájékozottak az alkatrészgyártó és szerelő rendszerek tervezési, megvalósítá-

si és üzembevételi kérdéseinek megoldása területén.

2. Tantárgyi program

Gyártórendszerek és belső hierarchiájuk. Rugalmas gyártórendszerek és cellák. A rugalmas gyár-

tás tervezésének technológiai alapjai. Típus- és csoporttechnológiai folyamatok. Számítógépes

termelésirányítás (TIR). Az alkatrészgyártás technológiai folyamatának modellezése. Optimálási

lehetőségek a gyártás- és gyártórendszer tervezése során. A számítógéppel segített gyártás (CAM)

technológiai kérdései. Számítógéppel integrált gyártás (CIM).

3. Évközi tanulmányi követelmények

1 db. zárthelyi dolgozat és 1 db. alkalmazástechnikai feladat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1 db. zárthelyi dolgozat: 50 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DUDÁS I.-CSER I.: Gépgyártástechnológia IV. Gyártás és gyártórendszerek tervezése. Miskol-

ci Egyetemi Kiadó, 2004.

HORVÁTH M.-MARKOS S.: Számítógéppel integrált gyártás. Felsőoktatási tankönyv. Gábor

Dénes Főiskola, Budapest, 1996.

HORVÁTH L.: Gyártási technológiák tervezése számítógépes rendszerekben. BDMF, Jegyzet,

Budapest, 1995., OMK 426061

67

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve B SZAKIRÁNYÚ GYAKORLAT II.

Tantárgy kódja GMB2618

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 2

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+4

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2509, GMB1405 vagy RMB1405

Tantárgyfelelős neve és beosztása Százvai Attila Zsolt, Lajtos István

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU, JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A minőség létrehozásának és szabályozásának üzemi körülmények között történő megismerése.

2. Tantárgyi program

Minőségtervezés és minőségszabályozás rendszerének megismerése. Folyamatszabályozás és mi-

nőségjavítás módszereinek alkotó megismerése. A minőségellenőrzési folyamatok és eljárások

tanulmányozása és aktív részvétel a szervezet tevékenységében.

3. Évközi tanulmányi követelmények

A gyakorlat letöltése, az egyéni feladat elkészítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlóhelyi értékelés: 50 pont

Egyéni feladat értékelése: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom és üzemi információk.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

VÉGSŐ K.: Folyamattervezés és szabályozás. Nyíregyháza, 2005.

VÉGSŐ K.: Minőségbiztosítás (minőség-ellenőrzés). Nyíregyháza, 1998.

SZIGETI F.-VÉGSŐ K.: A minőségirányítás alapjai. Nyíregyháza, 2004.

68

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve JÁRMŰSZERKEZETTAN II.

Tantárgy kódja GMB2612

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2506

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Lengyel Antal főiskolai tanár, tanszékvezető

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató megismerje a haszonjárművek felépítésének elveit, szerkezeti kialakításait.

2. Tantárgyi program

Fékrendszerek, hidraulikus és pneumatikus működtetésű fékek, fékerő-kiegyenlítők, ABS, kipör-

gésgátlók, retarderek. Haszonjárművek hajtási rendszerei, sebességváltók, differenciálművek. Fu-

tómű-kialakítások. Haszonjármű felépítmények szerkezete, működtetése. Pótkocsik és nyerges-

vontatók szerkezeti kialakításai. Haszonjárművek rugózása és lengéscsillapítása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

W. STAUDT: Gépjárműtechnika. „OMÁR” Könyvkiadó, Budapest, 1988.

TÖLGYESI Z.: Fedélzeti diagnosztika. Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft., Budapest,

2005.

69

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve JÁRMŰDINAMIKA

Tantárgy kódja GMB2613

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2507, GMB2506

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Lengyel Antal főiskolai tanár, tanszékvezető

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató megismerje a jármű mozgásának kinetikáját és dinamikáját a jármű funkcionális ele-

meinek működése szempontjából.

2. Tantárgyi program

A járműre ható erők, méretellenállások. Erőátvitel a talaj és a gumiabroncs között. Kormányzási

dinamika. A jármű mozgásegyenletei. Stacionárius kormányzási viselkedés. Instacionárius kor-

mányzás. Járművek viselkedése gázelvételkor, oldalszélben. Menetdinamikai viselkedés. Súly-

ponti helyezet. Kerékfelfüggesztés és a kormányzás kölcsönhatása. Hajtott kerekek viselkedése.

Fékezésdinamika, fékezési folyamat, fékezés kanyarban. Blokkolásgátlók szabályozási rendszere,

szabályozási alapelemek. Az ABS-fékezés folyamata személy és haszongépjárműveknél.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

ZOMOTOR Á.: Gépjármű menetdinamika. IbB Mérnöki Szakértői Iroda, Budapest, 2004.

LAIB L.: Terepen mozgó járművek. Szaktudás Kiadóház, Budapest, 2002.

MICHALBERGER P.: Járműgyártás és járműdinamikai kutatások. Akadémiai Kiadó, Budapest,

1984.

Gépjárműszerkezetek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest

LAKATOS I.: Futóműdiagnosztika. Minerva-Sop Bt., Győr, 2002.

70

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve HIDRAULIKUS HAJTÁSOK

Tantárgy kódja GMB2614

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1506 vagy RMB1503

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Horváth Róbert János főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A járműveknél és egyéb gépeknél használt hidraulikus hajtások szerkezeti elemeinek, működésé-

nek, funkcionalitásának megismerése, hidraulikus folyamatok tervezése.

2. Tantárgyi program

Hidraulikus hajtások, hajtáselemek szerkezete, jellegrajza, rendszerterve. Különböző hidraulikus

motorok, szivattyúk szerkezeti felépítése, működése, jellemzők meghatározása. Szabályozási mó-

dok. Nyomásirányító készülékek, nyomáshatárolók, nyomáskülönbség-biztosítók, nyomásviszony-

állandósítók, hidroakkumulátorok. Áramállandósítók, áramelosztók, dugattyúszerkezetek. Vezér-

lő- és irányítóelemek szerkezete és működtető mechanizmusai. Kiegészítőelemek, szűrők, hűtő,

vezetékek. Hidrosztatikus hajtások felépítései módjai, szabályozásai és vezérlései.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

2 db. zárthelyi dolgozat (2x35): 70 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 30 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

KARKÉSZ S.-LUGOSI L.-ULBRICH S.: Szerszámgépek hidraulikus hajtása. Műszaki Könyv-

kiadó, Budapest, 1966.

SZÜLE D.: Hidrodinamikus erőátvitel. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1971.

71

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve EMELŐ ÉS RAKODÓGÉPEK

Tantárgy kódja GMB2615

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+1

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB1506 vagy RMB1503

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az emelő és rakodógépek működési alapelvének tökéletes elsajátítása, a különböző géptípusok

alkalmazási és biztonságtechnikai kritériumainak megismertetése, működési és üzemi jellemzők

elemzése.

2. Tantárgyi program

Csigasorok, csörlők működése, daruk csoportosítása, üzemi jellemzői. Felvonók osztályozása,

működése. Rakodógépek, targoncák osztályozása, az egyes típusok ismertetése. Adott műveletek-

hez szükséges gépek kiválasztásának szempontjai.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat (2x30): 60 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 40 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

FELFÖLDI L.: Anyagmozgatási kézikönyv. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980.

FELFÖLDI L.: Rakodástechnika. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1983.

KNOLL I.: Anyagmozgatás a mezőgazdaságban, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1983.

VÁGÓ GY.-SÍPOS J.: Emelőgépek biztonsági szabályzata. Bt. Kiadó, Gödöllő, 1995.

ÉRDI J.: Targoncák üzemeltetése és karbantartása, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974.

72

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve GÉPJÁRMŰVIZSGÁLATOK

Tantárgy kódja GMB2616

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2506, GMB2508

Tantárgyfelelős neve és beosztása Szegedi Attila műszaki oktató

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

Megismerkednek a hallgatók a járművek üzembe helyezésével és üzemben tartásával kapcsolatos

hatósági és közúti vizsgálatokkal, azok végzésének eszközeivel és módszereivel, a hatósági eljárá-

sok rendszerével.

2. Tantárgyi program

Járművek forgalomba helyezési vizsgálatai és eljárásai. Fékhatás-vizsgálatok, kormánymű-vizsgá-

latok. Világítás és egyéb biztonsági berendezések vizsgálata. Környezetvédelmi vizsgálatok. Idő-

szakos műszaki felülvizsgálatok Közúti vizsgálatok. OBD-rendszerek. Járművek megfeleltetése a

közúti közlekedési szabályoknak. Közlekedési hatóságok járművizsgálati feladatkörei. Járműdi-

namikai vizsgálatok. Közúti közlekedési biztonságtechnikai vizsgálatai, aktív, passzív biztonság.

Menetdinamika és a beleseti viszonyok elemzése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

ZOMOTOR Á.: Gépjármű-menetdinamika, IbB Mérnöki Szakértői Iroda, Budapest, 2004.

TERPLÁN S.: Gépjárművizsgálatok. Tankönyvkiadó, Budapest, 1979-1987

FLAMISCH O.: Gépjárműdiagnosztika, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980.

LAKATOS I.-NAGYSZOKOLYAI I.: Gépjármű diagnosztika. 2003.

73

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve SZERVIZTECHNOLÓGIA

Tantárgy kódja GMB2617

Meghirdetés féléve 6.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2506, GMB2508

Tantárgyfelelős neve és beosztása Szegedi Attila műszaki oktató

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató megismerje a járműfenntartásban használatos szerviztechnológiákat, berendezéseket,

eljárásokat.

2. Tantárgyi program

A járműfenntartásban található szervizüzemek kialakításának és felszereltségének kialakítására

vonatkozó rendszerezés, feladatszervezés. Autóemelő-berendezések csoportosítása, kialakítása.

Maró- és tisztítóberendezések kialakítása, üzemeltetése. Olajcsere és feltöltés eszközei. Szakszer-

vizek munkaszervezése. Szervizmunkák szervezése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat (2x40): 80 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

FLAMISCH O.: Gépjárműdiagnosztika. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1987.

KOVÁCS M.-NAGYSZOKOLYAI I.-SZALAI L.: Dízel befecskendező rendszerek. 2002.

74

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve TECHNOLÓGIA TERVEZÉS II.

Tantárgy kódja GMB2701

Meghirdetés féléve 7.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2602

Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodzás Sándor főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja MÜ

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg az NC-CNC programozó rendszer, valamint a számítógépes technoló-

giai tervezés alapjaival. Legyenek képesek a tanult tervező rendszerek alkalmazásával gyakorlati

művelettervezési feladatok megoldására.

2. Tantárgyi program

A technológiai tervezés elméleti és módszertani alapjai. A technológiai tervezés többszintű hierar-

chikus struktúrája. Technológiai tervezőrendszerek (ATTR). A CNC programozás alapjai. Jelleg-

zetes alkatrészek típustechnológiája. A technológiai tervezés korszerűsítése, számítógépes techno-

lógiai tervezés. A művelettervező és NC programozó rendszer általános felépítése, a technológiai

adatbázis. CAD-CAM- rendszerek. A művelettervezés és műveletelem tervezés automatizálásá-

nak lehetőségei és módszerei. Konkrét technológiai tervezési feladatok megoldása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

1 db. zárthelyi dolgozat, 2 db. technológiai tervezési feladat megoldása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 1 db. zárthelyi dolgozat: 50 pont

2 db. alkalmazástechnikai feladat: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzetek, oktatói segédletek, szerszámkatalógusok.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

DUDÁS I.: Gépgyártástechnológia II. Forgácsoláselmélet, technológiai tervezés alapjai. Mis-

kolci Egyetemi Kiadó, 2001., p.314.

TÓTH T.: Automatizált műszaki tervezés a gépgyártástechnológiában. I. rész, Tankönyvkiadó,

Budapest, 1990.

HORVÁTH M.-SOMLÓ J.: A forgácsoló megmunkálások optimálása és adaptív irányítása.

Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1990.

D. KOCHAN: Folyamattervezés és feldolgozás a gépgyártásban. Műszaki Könyvkiadó, Buda-

pest, 1981.

FRIDRIK L.-NAGY S.-OROSZ L.-VÉKONY S.: Alkatrészgyártás és szerelés I. Tankönyvki-

adó, Budapest, 1979.

75

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve MŰANYAGFELDOLGOZÁS TECHNOLÓGIÁJA

Tantárgy kódja GMB2702

Meghirdetés féléve 7.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2602

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Dezső Gergely főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A tárgy feladata a gépészmérnök hallgatók számára műanyagos szemléletet adni és a gyakorlatban hasz-

nálható ismereteket nyújtani, melyek a mérnöki gyakorlat minden területén hasznosíthatók.

2. Tantárgyi program:

A polimer fogalom, a polimerek helye a szerkezeti anyagok hierarchiájában. Előállítási módszerek, a poli-

mer lét szükséges és elégséges feltétele. Polimerek hőállósága, részlegesen kristályos és amorf polimerek,

elasztomerek. A szerkezet, a tulajdonságok és a feldolgozhatóság termomechanikai magyarázata. A poli-

mer és a műanyag közötti különbség: feldolgozás- és alkalmazástechnikai adalékanyagok. Polimerek ösz-

szeférhetősége: ötvözetek és kompozitok. A kompaundálás berendezései. A polimer ömledékek nagyse-

bességű feldolgozási eljárásainak reológiai alapjai. Polimerek alkalmazástechnikája. Vizsgálati módszerek.

Extruderek felépítése, az extruder csigacsatornájában végbemenő folyamatok, fűtés/hűtési módok, hőmér-

sékletszabályozás, extruderfej elemei. Szál-, cső-, lemez-, fólia-, palack-, hálógyártás, kábelbevonás, több-

rétegű termékek. Technológiai jellemzők, hőmérséklet- és nyomásprofilok, karakterisztika görbék. Cső-

gyártás automatizálása. Fröccsöntőgépek felépítése, fröccsoldal és szerszámoldal, csigameghajtás,

fröccscsigák, visszaáramlást gátló szelep, fúvókák, beömlési módok, szerszámtípusok, szerszám hű-

tés/fűtés, szerszámzáró szerkezetek. A fröccsöntés technológiai jellemzői, nyomások, átkapcsolás fröccs-

nyomásról utónyomásra, a ciklusidő elemei. Fröccstárgyak zsugorodásának és vetemedésének megakadá-

lyozása. Modern fröccsöntő eljárások. Technológiai utasítás, Perifériák. Kalanderezés elmélete, kalanderek

felépítése, technológiai paraméterek, kalanderezett termékek. Hőre keményedő műanyagok sajtolásának

elmélete, sajtológépek felépítése, technológiai paraméterek, sajtolt termékek. A műanyagokkal kapcsolatos

környezetvédelmi kérdések, a műanyagok újrahasznosítása.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

2 db zárthelyi dolgozat, 1 db alkalmazástechnikai feladat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

Félévközi pontszám: 2 db zárthelyi dolgozat 80 pont

1 db alk.techn.feladat 20 pont

5. Az értékelés módszere:

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok:

Szakirodalom, jegyzetek, oktatói segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.):

FARKAS F.: A műanyagok és a környezet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000.

CZVIKOVSZKY T. –NAGY P.–GAÁL J.: A polimertechnika lapjai. Műegyetemi Kiadó, Budapest,

2000.

DUANI A.–MACSKÁSI L.: Műanyagok fröccsöntése. Lexika kft., Budapest, 2003.

KALÁCSKA G.– KERESZTES R.–KOZMA M.–ZSIDAI L.: Műszaki polimerek és kompozitok a

gépészmérnöki gyakorlatban. 3C-Grafika Kft., Gödöllő, 2007.

CZÉL GY.–KOLLÁR M.: Anyagvizsgálati praktikum. Sunplant, Miskolc, 2008.

76

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve SZERSZÁMGÉPEK PROGRAMOZÁSA

Tantárgy kódja GMB2703

Meghirdetés féléve 7.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2501, GMB2603

Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodzás Sándor főiskolai adjunktus

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU

1. A tantárgy elsajátításának célja:

A hallgatók ismerkedjenek meg az NC-CNC-gépek programozásának alapjaival. Legyenek képe-

sek a tanult CNC-programozó rendszerek alkalmazásával gyakorlati CNC programozási feladatok

megoldására.

2. Tantárgyi program:

Gyártásautomatizálás, integrált gyártás és CIM jellemzői. Technológiai tervezés és NC programo-

zás. Kézi programozás menete és gyártási dokumentációi. NC-CNC értelmezése, fejlődése, vezér-

lések típusai. NC programozás alapjai, alkatrészprogram felépítése, a programozás utasításkészle-

te. Geometriai információk meghatározása. Koordinátarendszerek. Null- és referencia pontok.

Nullpont felvételének módjai. Szerszámbemérés, szerszámkorrekció. Alprogram-technika, moz-

gásciklusok. CNC vezérlés hardver és szoftver moduljai. CNC vezérlés üzemmódjai. Jellegzetes

szerszámgépek (eszterga-, fúró-maró-, köszörű gépek) programozása. Mérési funkciók programo-

zása.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

1db zárthelyi dolgozat

1db CNC-programozási feladat.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

Félévközi pontszám: 1db zárthelyi feladat: 50 pont

1db alkalmazástechnikai feladat: 50 pont

5. Az értékelés módszere:

Gyakorlati jegy

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyag-

ok:

Szakirodalom, jegyzetek, oktatói segédletek

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.):

SÁGI GY.-MÁTYÁSI GY.: Számítógéppel támogatott rendszerek. Műszaki Könyvkiadó,

Budapest, 2009.

MÁTYÁSI GY.: NC technológia és programozás. Műegyetem Kiadó, Budapest, 2001.

DUDÁS I.-CSER I.: Gépgyártástechnológia IV. Gyártás és gyártórendszerek tervezése. Mis-

kolci Egyetemi Kiadó, 2004.

BERTA M.-SZÁZVAI A.: Miniturn 320 NCT 101T CNC vezérlésű esztergagép programo-

zása. Nyíregyháza, 2010.

A felhasznált programok kézikönyvei.

77

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve B SZAKIRÁNYÚ GYAKORLAT III.

Tantárgy kódja GMB2711

Meghirdetés féléve 7.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+5

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2618, GMB1503 vagy RMB1503

Tantárgyfelelős neve és beosztása Százvai Attila Zsolt, Lajtos István

Tantárgyfelelős tanszék kódja MU, JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A minőségirányítási rendszer felülvizsgálati (auditálási) módszereinek alkalmazói színtű megis-

merése.

2. Tantárgyi program

A tanúsított szervezet belső- és külső auditálási rendszerének tanulmányozása önálló audit-

program kidolgozása egy szervezet részegység ellenőrzésére.

3. Évközi tanulmányi követelmények

A gyakorlat letöltése, az egyéni feladat elkészítése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlóhelyi értékelés: 50 pont

Egyéni feladat értékelés: 50 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy a félévközi teljesítmény alapján, a TVSZ szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom és üzemi információk.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

SZIGETI F.-VÉGSŐ K.: A minőségirányítás alapjai. Nyíregyháza, 2004.

GYETVAI G.: ISO 9001 auditor szemmel. Budapest, 1989.

MSZ EN ISO 19011 szabvány.

78

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve JÁRMŰJAVÍTÁS

Tantárgy kódja GMB2707

Meghirdetés féléve 7.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2617

Tantárgyfelelős neve és beosztása Szegedi Attila műszaki oktató

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatóság megismerje a járműjavítás technológiáját, módszerét és alapvető eszközeit. Jártas-

ságot szerezzen a hibafeltárás műveleteiben.

2. Tantárgyi program

Car-O-liner karosszériajavító pad szerkezeti felépítése és kárdiagnosztikai mérések egy sérült ko-

csiszekrényen. Karosszériajavításnál és javítófényezésnél alkalmazott kárbecslő rendszerek. Gép-

járműjavítás fogalma, jellemzői, technológiai folyamata és módszere. Gépjárműmotorok forgaty-

tyús-mechanizmus alkatrészeinek anyagai, igénybevételük, meghibásodásaik, javításuk. Vezérmű-

alkatrészek anyagai, igénybevételük, meghibásodásaik, javításuk. Mechanikus tengelykapcsolók

hibái, javításuk, ellenőrzésük. Hajtásátviteli elemek hibái, javítástechnológiája. Futóművek hibái,

javításuk és felújításuk. Szervokormányművek hibái, ellenőrzésük és felújításuk. Fékrendszerek

hiba-megállapítása és felújítása. Hidraulikus fékrendszerek hibái és javításuk. Légfékrendszerek

hibái és javításuk. Gumiabroncsok hibái, javításuk, felújításuk. Elektromos berendezések hibái,

azok okai és javításuk.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat (2x35): 70 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont

10 db. belépő kérdés: 10 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

JANIK J.-EMBER M.: Gépjavítás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1996.

SZENTE M.-VAS A.: Mezőgazdasági traktorok elmélete. FVM Mezőgazdasági Gépesítési In-

tézet, Gödöllő, 2004.

79

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve ÉPÍTŐIPARI GÉPEK

Tantárgy kódja GMB2708

Meghirdetés féléve 7.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2616, GMB2612, GMB2615

Tantárgyfelelős neve és beosztása Szegedi Attila műszaki oktató

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

Az építőipar géprendszerének, az egyes gépek működési alapelvének tökéletes elsajátítása, a leg-

elterjedtebb gépek megismertetése, működési és üzemi jellemzők elemzése.

2. Tantárgyi program

Földmunkagépek, anyag-előkészítő és -bedolgozó gépek, speciális építőipari anyagmozgató gé-

pek, az alapozás és mélyépítés gépei, szakipari munkák gépesítése, energia-átalakító gépek átte-

kintése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

2 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat (2x30): 60 pont

1 db. alkalmazástechnikai feladat: 40 pont

5. Az értékelés módszere

Gyakorlati jegy megállapítása az érvényben lévő Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

TEMESVÁRI J.: Építőipari gépek kézikönyve. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1983.

SOÓS L.: Építőipari gépek I-II. BME jegyzet, 2000.

NAGY G.: A beton szivattyús szállítása. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1987.

80

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve JÁRMŰSZERKEZETTAN III.

Tantárgy kódja GMB2710

Meghirdetés féléve 7.

Kreditpont 3

Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 1+2

Félévi követelmény gyakorlati jegy

Előfeltétel (tantárgyi kód) GMB2612

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Lengyel Antal főiskolai tanár

Tantárgyfelelős tanszék kódja JG

1. A tantárgy elsajátításának célja

A gépszerkezettan oktatásával a hallgatók megismerik az energiaátalakítás gépeinek új, tudomá-

nyos eredményeit, annak elméleti megalapozottságát. A járművek kormányzásának, fékszerkeze-

teinek és felépítményi rendszereinek, elveinek megismerése, elméleti ismereteinek elsajátítása.

2. Tantárgyi program

A hajtástechnikai rendszerek tervezésének alapjai. Korszerű hajtástechnikai rendszerek ipari és

járműtechnikai alkalmazása. Hajtástechnikai rendszerek energetikai viszonyainak elemzése. Me-

chanikus, hidraulikus és pneumatikus hajtástechnikai rendszerek tervezése, üzemeltetése, energe-

tikai vizsgálata. Mechanizmusok felépítése, működése, mozgásviszonyok elemzése. Csúszkák,

csuklók és egyéb mechanizmus elemek működési viszonyainak elemzése. Járművek kormányzási

geometriája. Kormányzási módok és a hozzá kapcsolódó kormányszerkezetek kialakítása, műkö-

dése. A fékezés elmélete, fékszerkezetek működése, felépítése, működtetési módjai. Különböző

járműrendszerek mozgási viszonyainak és a fékszerkezetek működésének vizsgálata, üzemi össz-

hangjának kérdései. A fékezéssel összefüggő biztonsági elemek működése, szerkezeti kialakításai.

Járműfelépítmények kialakításainak főbb szempontjai. Vázszerkezetek és alvázak szerkezete és

kialakítása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

A tananyag elsajátítását a felvetett témakörök előadásán, majd aktuális oktatási és valós problé-

makörök elemzésén keresztül a szemináriumokon és gyakorlati foglalkozásokon végzik a hallga-

tók. Az előadásokon, a szemináriumokon és a gyakorlatokon a részvétel kötelező. A tanulmányi

munkához tervezési és szakirodalmi feladatok elkészítése tartozik.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

2 db. zárthelyi dolgozat 2x40 = 80 pont

1 db. tervfeladat: 20 pont

5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény alapján, az NYF-MMK Kari Tanácsának szabályzata szerint.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Gépkönyvek, szabványok, tervezési irányelvek. Hidraulikai, pneumatikai, féktechnikai és kor-

mányszerkezetek laboratóriumi tanulmányozása és vizsgálata. Járműfelépítményi szerkezetek

bemutatása.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.)

KŐFALUSI P.-SZŐCS K.-VARGA F. (2004): Fékrendszerek. Maróti Könyvkereskedés és

Könyvkiadó Kft., Budapest

W. STAUDT (2006): Gépjárműtechnika. „OMÁR” Könyvkiadó

GULDIN T.-VIDA E. (1985): Gépjárművek légfékei. Műszaki Könyvkiadó, Budapest